A kóborral való bájcsevejt letudtam, és miután kikísértem a parkolóba, bevágódtam a kocsiba, és magamhoz képest egész nyugodtan hajtottam a Goldenig. A nyitáson kívül még egyszer sem jártam bent, nem volt időm körbenézni rendesen, bár, most sem azért megyek. Lehet, hogy megint csak villámlátogatás lesz, mert ha Duncan nincs bent, legfeljebb megiszok valamit, aztán... Aztán mi? Fogalmam sincs. Pedig elvileg egészen sok elintézendőm van, ennek ellenére valahogy nem füllik a fogam semmihez. Annyira nem vagyok képben agyilag, hogy meg sem nézek semmit. Nem csodálom meg az elegáns feliratot a bejárat felett, egyszerűen csak besétálok, rendelek egy duplát, aztán leülök valahova hátra, jó messzire attól az egy-két itt lézengő embertől. Hogy mit keresek itt? Duncanen kívül persze... Pontosan magam sem tudom, talán több oka is van. Egyrészt a tegnap, másrészt bármit mondhatok neki, tuti nem fog a szavamba vágni, harmadrészt Tara nála lakik, negyed részt, ha valakinek voltak zűrös nőügyei, hát... akkor neki. Kitárom a mentális kaput, és igyekszem letapogatni a jelenlévőket. És hoppá, megvan! Nem, nem hívom külön. Ha magától nem jön, amikor tudattam vele, hogy itt vagyok, akkor jobb is, ha nem kezdünk el beszélgetni. Minden esetre a whisky előbb ér oda hozzám nála, így szép komótosan az asztalra csapok egy doboz cigit, rágyújtok, és beleiszom az italba. Bármennyire zavarodottnak érzem magam, valami mégis frissen tart, mintha zizi lennék. A hideg kiráz, komolyan. De, mire visszamegyek a hotelbe, teljesen le kell nyugodnom úgy is, hogy nincs felhúzva a pajzsom. Muszáj.
Anne élt, jól volt, biztonságban. Madarat lehetett volna fogadni velem! És a nyelvem egy része is visszanőtt már, hála Mortimer beavatkozásának. Sokat köszönhettem most neki, talán túl sokat is, szóval valahogy majd törlesztenem kell. A házától hazafelé vezetett az utam, kicsit bicegtem, mert azért na, egy ezüst ütötte lyuk a lábamban nem túl kellemes. Mázli, hogy a golyó kifelé is talált utat, csakúgy, mint az alkaromnál. A fülem alvadt vértő sötétlett még mindig, azon a helyen, ahol az az őrült kilőtt belőle egy darabot, de egyáltalán nem volt vészes, csak kicsit fájt. Otthon beálltam a zuhany alá, letusoltam, és aludtam pár órát. Muszáj volt pihennem. Amikor felébredtem, a sajgó pontjaim már kevésbé sajogtak, de továbbra sem volt csúcsformában. nem éreztem Tara jelenlétét a házban, ami furcsa, de egyelőre nem kezdtem el aggódni. Ha holnap reggelre se kerül elő, majd akkor elkezdek parázni. Felöltöztem, egy darabig azt próbálgattam, mivel és hogyan tudnám eltakarni a fülsérülést - sehogy és semmivel -, majd erőt vettem magamon, legyűrtem a sántítás kényszerét, motorra ültem, és az orfeumba mentem. Volt egy randim a biztonsági rendszerrel - illetve annak elhelyezési, bevezetési dolgaival -, és Liunak sem ártott kiállítani egy szerződést. Ezek közül azonban egyikbe se foghattam, mert alig érkeztem meg, pakoltam le az irodában, és nyúltam volna papír után, amikor megéreztem Castort. A szemöldököm a magasba szaladt. Mi a fityfenét keresett itt? Kimentem a nézőtérre, miközben a színpadon új műsor kezdődött, s elég volt egyetlen pásztázó pillantás, hogy megtaláljam az alfát. Kértem a pultostól egy nagy pohár narancslevet - szíverősítő -, és odabattyogtam hozzá. ~ Szarul nézel ki ~ gondoltam köszönés helyett, bár első ránézésre ez inkább rólam volt elmondható. De csak elsőre. ~ Mi történt? A kérdés puszta formalitás volt, mert ha akarja, úgyis beszél, ha nem, akkor harapófogóval sem húzok ki belőle semmit. Ez csupán annyira volt jó, hogy tudja, ha hallgatóságra van szüksége, itt vagyok. És cseppet sem nehezteltem rá a teliholdas incidens miatt, nem azért jöttem vissza, hogy sértett, meg nem értett kölyköt játsszak.
- Mintha tükörbe néznék... Reagáltam egy szemöldök összeráncolással a "bókjára". Ennyire azért nem tettem kárt benne tegnap, bár nem csodálkoznék azon, hogyha esetleg mással is összeakaszkodott volna. Szagot nem éreztem rajta némi tusfürdőn kívül, de gondolom, úgyis beavat majd, ha úgy gondolja. Megvártam amíg leül, és egy darabig csak az arcát fürkésztem. Most még meggondolhatom magam, és ha nem lenne gombóc a torkomban, ami annyira kikívánkozik, minden bizonnyal meg is tenném, hogy azt mondom, hogy csak beugrottam. Ehelyett nagyot nyeltem, még a szám szélét is megnyaltam, de a tekintetemet egyetlen pillanatra sem sütöttem le. Végig tartottam a szemkontaktust. - Azért jöttem, hogy visszaadjam a bizalmam. Nyitánynak nem is olyan rossz, ugye? Ráadásul ez amolyan bocsánatkérés is lehet, bár elméletileg én nem tartozom neki ilyesmivel. Eltekintve attól a pár durva és vulgáris apróságtól, ami véletlenül kicsúszott a számon. - Kell?
Elhúztam a szám. ~ Sűrű volt a hajnal. ~ Enyhe kifejezés, de ez ráér. Az én sztorimnak összességében happy end a vége, az ő arcáról viszont nem azt olvastam le, hogy miután elváltunk olyan hű de jó estéje lett volna. Vagy ha igen, akkor átkozottul jó színész. A következő szavaira már a szemöldököm ráncoltam, mert ez kicsit furcsa volt, azok után, hogy tizenkét óra sem telt el, mióta kicsócsálta a nyelvem. ~ Hülye kérdés. ~ Beleittam a rostos italba. Kellemes volt, hideg, jól esett. Kissé oldalra billentettem a fejem, s fürkésző tekintettel figyeltem. ~ Mi a baj? ~ kérdeztem halkan, átformálva az előbbi kérdésem, mert Castor nem szokott ilyen lenni, és mivel nem éreztem felőle olyan bazi nagy örömöt, csak az ellenkezőjére tudtam gondolni.
- Én is így gondoltam. Megeresztek egy halovány mosolyt, és én is az italomért nyúlok, aztán vissza a cigihez. Akkor most mit és hogyan? Rájöttem, hogy általában csak akkor tudok Oscar-gyanús monológokat összehozni, amikor ideges vagyok. De most nem vagyok az. Illetve, egészen máshogy. Kicsit szerelmes, kicsit tébolyult, kicsit félek a következményektől, egyáltalán nem akarok visszamenni a hotelbe, és ettől inkább elbizonytalanodom, mintsem lángolok. Megvakartam a szemöldökömet, mert már attól is tartottam, hogy esetleg Duncan feláll, rám önti a narancslevet, mint valami szakítós drámában, felképel, aztán itt hagy, ahelyett, hogy segítene. Belülről rágtam a szám húsát, és amíg a lehetséges mondatokat raktam össze a fejemben, rájöttem, hogy lehet, hogy finoman kellene kezdeni, nem pedig egyből ráborítani mindent. - Tudod, hogy nem vagyok... Az a kimondottan romantikus alkat. Nem csodálkoznék, ha most esetleg arra gondol, hogy házasodni akarok, és töketlen vagyok a leánykéréshez. Mert kábé annyira voltam zavart. - És a helyzet kicsit bonyolultabb akkor, amikor a hatalom és a nőügyek egymásba vannak ágyazva... Autózva... Izé.. Na! Jó, most már tényleg egészen biztosan hülyének néz. - Szóval... Mivel te elég sok mindenen keresztül mentél Amberrel, és kölyökkorod óta ismersz, gondoltam, adhatnál egy kis útmutatást ebben a... csajos témában. Okkké, most ástam el magam! Inkább fogom a whiskyt, húzóra megiszom, de közben már intek is a pincérnek, hogy hozzon még két pohárral.
A mini-mosoly biztató, a folytatás kevésbé. ~ Ez eddig nekem fel se tűnt... Castor bizonytalan??? Hol a naptáram, hadd írjam fel! ~ Nem mondod! ~ Első kézből tapasztaltam, milyen, amikor hatalom/kötelesség vs. nő a helyzet, azóta is félek a jégdarabolóktól. Sose lehet tudni, melyik pécézi ki magának a nyakad! Castor meg akar ölni! Eddig csak célozgatott rá, fenyegetett, de most támadásba lendült. Épp ittam, amikor a "csajos" mondat végére ért, és egy nanoszekundum alatt kellett eldöntenem, hogy az arcába köpöm az italt, vagy félrenyelek. Az utóbbi kevésbé volt figyelemfelkeltő... Fuldokoltam, mint kismacska a hokedliben, még a szemem is könnybe lábadt, aztán nagy nehezen visszaszereztem a kontrollt a testem felett. - Heeeee? - Ez volt az első... hm... szó, hang? Amit kiadtam fél-nyelvvel. Dinnye nagyságúra kerekedett szemmel bámultam Casre, és próbáltam elemezni amit hallottam. Láttam rajta, hogy őt ez a téma eléggé... megviselte, de akkor is röhejes volt a helyzet, amiben egy több, mint kétszer annyi idős farkas, mint én, tőlem kér nőügyekben tanácsot. Másik oldalon volt bennem egy cseppnyi káröröm, hogy most végre ő is megtudja, milyen, ha cefetül szorít a cipő. ~ Gond van Patrishával? ~ Más hirtelen nem jutott eszembe, egyedül ő volt az, aki mind magánéletben, mint a hatalomban osztozott Castorral.
- Öööö, Duncan? Ennyire tellett, amíg végignéztem, ahogy fuldoklik, és valami atomgáz, artikulátlan hang hagyja el a száját. Elvileg, most meg kéne kérdezzem, hogy jól van-e, de túlzásokba nem esek. Egyébként is, a helyzet kellemetlensége kizökkentett abból a nagy nehezen összetákolt lendületből, amivel belekezdtem a történetbe. A pincér közben meghozza a kívánt italokat, elég furcsa tekintettel néz ránk. Nyilván neki is feltűnt Duncan előző... Bakija. Vagy az én bakim, mert én okoztam. Gond? Miért következtetett arra, hogy gond van? Én meg még azt hittem, hogy lelkesen csóválja majd a farkát, és letámad, hogy lehet-e a tanúm. Na jó, ez így nem lesz jó, túl átlátszó ez az egész. - Még nincs, lehet, hogy lesz. Attól függ. Igazából tőle függ. Vontam meg a vállam, és az egyik felemen csücsülő angyalka rám borított egy vödör jeges vizet, míg a bal vállamról az ördög beintett neki, és Tara gondolatával perzselt tovább. Skizofrén leszek, az hétszentség. - Szerettél már egyszerre két nőt? Akik... Külön-külön csodálatosak, de mégis egymás gyökeres ellentétei... Erőteljesen blokkoltam az éjszakából felvillanó képeket, hogy még véletlenül se csusszanjon át semmi Duncanhez. Nem akartam, hogy a leghalványabb fogalma legyen Taráról.
A pincérrel a kutya se törődött most, Castor végre kibökte, honnan fújt a szél. Eltűnődve ittam még egy keveset - igen, kísértsük a sorsot -, aztán Castorra néztem. ~ Amber előtt kínosan ügyeltem rá, hogy véletlenül se jelentsen egy nő többet pár éjszakánál. Ha innen nézzük, ő egy baki. ~ Egy gyönyörű, felforgató, kicsit se megbánt baki. ~ Én ugyan még nem voltam szerelmes egyszerre két nőbe, de nem is olyan régen két számomra egyformán fontos személy egymásnak ellentmondó dolgokat vártak tőlem. ~ A maradék pár korty narancslevet szórakozottan lötyköltem körbe. ~ Amber megígértette velem, hogy Gabe-nek haja szála se fog görbülni a kezem által a véradás kapcsán. Után nem sokkal te elvártad, hogy vegyek rajta elégtételt a falka színe előtt. Szar érzés volt. Mintha elárultam volna őt. ~ Egy biztos: nincs köztes út. És neked kell választanod. Aztán a döntésed vagy elfogadják, vagy nem, egyiket így is, úgy is elveszíted. legalábbis csodálnám, ha nem így lenne. ~ Nálunk ez idővel Amyvel azért oldódott meg, mert nem egy másik nő volt a képben, hanem a parancs, az elvárás és Castor. Ugyanakkor azt is láttam, hogy féltékenységből, sértettségből mire képes egy nő. ~ Ha lehet, egy leheletnyi beleszólásom: ha nem Trishát választod, ne távolítsd el a posztjáról. Nagyon jó béta volt, és sehol sincs kőbe vésve, hogy az alfa és a béta csak egy pár lehet. Van falka, ahol azonos nemű a kettő, és üzleti szempontból egymás "társai". Persze megint már kérdés, hogy Trisha maradna-e, és nem mondana-e le.
Csak ne lenne ilyen piszkosul igaza! A szívem egyre jobban kalapált, ahogy láttam körvonalazódni magam előtt a nem is olyan távoli jövőt. Még azon se csodálkoznék, ha látványosan vöröses árnyalatot kezdene ölteni a pofázmányom. Le vagyok sújtva... Na, nem mintha másra számítottam volna, vagy valamilyen beteg édes hármasra, de ez akkor is gáz. Jegyzet magamnak: ez elb@sztad, Cas! Jegyzet kettő magamnak: nézd meg mi lesz az eredménye 50 év múlva, és akkor majd meglátod, hogy mennyire volt hiba. - Azt hiszem, hogy nem az enyém a választás. Heh... Ha az enyém lenne, akkor nem aggódnék. Görcsösen kapaszkodtam az italos pohárba, mintha bármi támaszt is nyújtana. Nagyot nyelek, és folytatom. - Meg sem fordult a fejemben, hogy leváltsam! Csak... Azt hiszem, ha kiderülnek a dolgok, akkor... Szóval... Ez nem az a fajta balhé lesz, amit tisztességesen meg lehet oldani. Bárhogy is alakul. Jelentőségteljesen néztem Duncan szemeibe, amiből vagy leveszi, hogy itt nem csak ébredező érzelmekről van szó, vagy nem. Nem is tudom, melyiknek örülnék jobban... Lehet, hogy én mértem fel eddig hülyén a helyzetet, de én úgy gondolom, hogy még talán túl is élhetnénk ezt az egészet, ha nem a legnagyobb női riválisáról lenne szó. Lehajtom a fejemet, nagy levegőt veszek, és kibújok a zakómból. Meglazítom a nyakkendőt, az ing felső gombjait kigombolom, és megmutatom a harci sérülésemet Duncannek. Egy harapás nyomai látszanak, kissé rózsaszínes árnyalatban, és mivel eléggé témánál vagyunk, egyértelmű, hogy nem csata közben szereztem. - Gondolod, hogy lesz még kedve Bétaként funkcionálni?
~ Ha a tiéd lenne, mit tennél? ~ néztem a szemébe, és próbáltam mindent kiolvasni belőle, amit csak hagyott. ~ Ha hatalmadban állni bármit megtenni ezzel az egésszel, mit csinálnál? És a bármi alatt most tényleg mindent értek. Élesen beszívtam a levegőt. Fél évvel ezelőtt összebalhéztunk azon, hogy vállaljak felelősséget azért, akit megdugok. Fél napja se Trishán, illetve azon, hogy vitattam a hatalomra kerülésének mikéntjét. Erre nem kimondottan ugyan, de közli, hogy megcsalta. És akkor ne legyek ideges. Megfeszült az izom az állkapcsomon, de nem szóltam... illetve üzentem gondolatban semmit. Castor ezzel egyébként is elég szép pofont kapott, azt hiszem, nem hiányzott, hogy én még grátiszként csalánnal is megpaskoljam az arcát. ~ Nem tudom ~ ráztam meg a fejem, megittam a gyümölcslé végét, és kértem még egyet. ~ Attól függ, mit helyez előtérbe: a saját érzéseit és a büszkeségét - és nem lesz bétád -, vagy a falkát, és lesz egy rideg, de megbízható "üzlettársad". Meg tudtam volna érteni, ha Castorra borítja az asztalt, és a képébe vágja, hogy akkor boldoguljon, ahogy tud a falkával. ~ Tekintélyes szarkupac ~ morogtam kelletlenül. Az is elég rossz volt, hogy Castort így láttam, de az még rosszabb, hogy az ő kis szerelmi kalandja, őrlődése és melodrámája ki fog hatni az egész falkára vagy így, vagy úgy.
Na, ez egy jó kérdés. Mondjuk nem nagyon szoktam hozzá, hogy valami nem áll a hatalmamban. Én vagyok az Alfa, gyakorlatilag az van, amit akarok. Bár ez a költözésünk óta baromira nincs így, de ettől függetlenül még nem teljesen szoktam hozzá. - Ki@szottul... Fogalmam sincs. Először lemondóan sóhajtok, aztán felnevetek. Igen, ez a röhögés már a kocsi óta bennem van, és hirtelen fogalmam sincs, hogy minek örülök ennyire. Akkor még tudtam, most nem. - Lehet, hogy összeboronálnám őket! Lehetnének mondjuk barátnők. Csinálhatnánk időbeosztást, napirendet... Előredőltem az asztalon, összekulcsoltam az ujjaimat és az alkaromra támaszkodtam. Még kissé körbe is néztem, mielőtt újra megszólaltam volna. - Az igazság az... - kezdtem suttogva és mocskosul férfiasan - ... hogy az egyikre támaszkodva pihennék meg bajosabb napjaimon, a másikat pedig a tenyeremen hordoznám és egész álló nap... ahhh... Nem bírom! Hunytam le a szemem, és megint felröhögtem a saját hülyeségemen. Az arcom elé emeltem a kezeimet egy kicsit, aztán gyengéden odacsaptam őket az asztal lapjára. Dolgozik a whisky... Fújtam egyet, megráztam a fejemet, és próbáltam újra "normális" arcot felvenni. - De utóbbival abban maradtam, hogy kettőnk közt marad. Egyelőre...
Ennek kezd eléggé tehetetlen kétségbeesés szaga lenni. Castor kezd kibukni, és lassan a whisky is teszi a magáét. Az asztalra könyököltem, tenyeremmel alátámasztottam az állam, s csak miután kihozták a következő narancslevet, szólaltam meg ismét. ~ Nézd, lehetsz pofára esett hős lovag, vagy boldog szemétláda, ha bírod a bűntudatot. Elég jól eltüntetted magadról Tara illatát, először nekem se tűnt fel, és ha ő is bírja a titkolózást, tőlem aztán meg nem tudja senki. ~ Nem tisztem szerelmi háromszögegek ügyeibe bonyolódni. ~ Vagy elmondhatod Trishának, hogy mindazok ellenére, hogy kiállt melletted a legpocsékabb napjaidon, tartotta benned és a falkában a lelket, te elárultad. Utána hogy még jobban belerúgj, azt is mondhatod, hogy mennyire sajnálod, és hogy Tarát is elintézd, még hozzáteheted, hogy ha lehetne, visszacsinálnád az egészet. Soroltam a jobbnál jobb opciókat. ~ Tarát most valószínűleg megkaphatod, de csak ha elhagyod Trishát. Trishát viszont egyáltalán nem biztos, hogy meg tudod tartani, ha elmondod, mi történt és minden további érintkezést felfüggesztesz Tarával. És ha Trish meg is bocsát, a bizalmának lőttek. Tara is folyton szimatolni fog, hogy nem érzi-e rajtad a másik szagát. Te jó ég, mint egy latin-amerikai szappanopera! Már csak a Hosék, meg az Armandók hiányoznak. ~ Öregem, ezt annyira elcseszted, hogy sehogy sem jöhetsz ki belőle jól. Gondolom pont ilyen baráti vigaszra számított...
Onnantól kezdve, hogy kiejti a száján Tara nevét, a szám a mondanivalójával egyenesen arányosan szakad egyre lejjebb és lejjebb. Először átjár a hirtelen harag, hogy mégis hogy képzeli, hogy a szájára veszi Tara nevét, és mégis hogy meri feltételezni, hogy róla van szó, de... Túl okos ahhoz, hogy félbeszakítsam. Ehelyett inkább mélységes mélyen elszégyenlem magam. És most igazából nem is azok miatt az opciók miatt, amiket felsorol, hanem azért, mert ennyire nyilvánvaló, nem voltam eléggé körültekintő, ráadásul (nem tudom, még mindig ez a heppem) biztos gusztustalannak találja, hogy a saját lányom... Nem, nem, nem... Hát jó, akkor kitálalok Sherlocknak. - Óóó, Duncan Corvin, hogy egyen meg a franc, nem hiába vagy a legjobb testőröm... Csapok az asztalra, de nem, a vezető testőr szerepét azért MÉG nem kapja vissza. - Akkor elmondom. Igazából kiakadtam, mert megint le akart lépni. Aztán odajött, babusgatott, és... szerelmet vallott nekem! - halkítottam le a hangomat még jobban így a végére - Tudod, hogy mindig úgy tekintettem rá, mintha tényleg a lányom lenne... De ezek után rohadtul nem voltam biztos semmiben, mert átverve éreztem magam. Kipukkadt a lufim, amiben neveltem, pedig tudtam mindig is, hogy őrülten szeretem, de tudod, apa-lánya "szerelem"... - mutattam az ujjaimmal az idézőjeleket - Szóval, tudni akartam, mi van. Gondoltam, hát megcsókolom, aztán majd kiderül... De! Közben az is kiderült, hogy úgy 180 éve már... Már lefeküdtünk, csak én nem emlékeztem rá... - gáz, mi? Ja. - Kiharcoltam a csókot, legyűrtem az apai gátakat, és ez lett a vége. Meg egy lyukas abroncs és egy vélhetőleg tropa lengéscsillapító. Röviden és tömören ennyi. Részleteztem volna még, de kár lett volna, Duncan érezhette, hogy beszéd közben felszökik a pulzusom, izgatott leszek, mintha egy részem újra átélné a hajnali eseményeket. - Ez már eleve önmagában is kib@szott nagy pofáraesés nekem, érted? Nem hogy még Trisha... A végére a kezeimbe temettem az arcom, és úgy tartottam egy jó darabig. Fel fogok őrlődni, kész. A búskomorságomat Dun telefonja törte meg. Erre már felkaptam a fejem. Nem kíváncsiskodtam, csak hirtelen jött, így újra a jelenben találtam magam.
Pipa lett, s már kezdtem felkészülni egy esetleges kirohanásra, ám ettől most eltekintett. Ennél sokkal rosszabb történt: elszégyellte magát. Na, ilyennek se láttam még, alaposan zavarba is jöttem, és egy darabig, amíg megint meg nem szólalt, inkább nézelődtem. A "legjobb testőrre" szomorúan elmosolyodtam. ~ Sok lesz a jóból. ~ Intettem a pincérnek, hogy hozzon egy nagy pohár jéghideg ásványvizet, és mivel farkas volt, gondolatban megüzentem, hogy ne hozzon több szeszt. Castoron már így is látszott, hogy ivott,szerintem nem lendítene előre semmit sem Trishánál - ha akart egyáltalán -, ha holt részegen megy haza. Nem számítottam rá, hogy elmeséli töviről hegyire, mi is történt, de nem szakítottam félbe, csak a legvégén. ~ Állj, állj, állj! Tudod, hogy imádlak, de kérlek, ne izgulj fel előttem! ~ Még a szemem is eltakartam. Kicsit túljátszottam, aztán megint ránéztem. ~ Tara nem... ő nem a lányod. Tudom, te vagy a nemzője, de én ezt sokkal inkább akkor tartanám valamiféle vérfertőző ocsmányságnak, ha mondjuk pici embergyerek kora óta te nevelted volna. Szánakozva néztem rá, amit szerintem nem díjazott túlzottan. Nem is hibáztattam érte, ilyenkor én se örülnék neki. Sajnáltam, hogy ebben a szájtépésen kívül mást nem tudtam segíteni, elmondtam, hogy velem mi volt, hogy neki milyen lehetőségei vannak, de ennél többet itt aligha tehett. Ja, de igen! Megakadályozhattam, hogy seggrészegre igya magát. Megszólalt a telefonom, mire Cas egyből felkapta a fejét. Olyan bánatos szemekkel nézett, hogyha kutya lett volna, fültőn vakarom. De azt hiszem, ezért most letépte volna a kezem. SMS jött Tarától. "Gyere haza és hozz sört!" Mintha csak Castor írta volna, tök egyforma a stílusuk. ~ Nem ártana minél előbb döntened, és azt hiszem úgy lenne fair, ha... ~ újabb üzenet. "SOK sört!" Hallgattam az üzenetekről. "Tegyél be valami gagyi filmet a DVD-lejátszóba, fél órán belül otthon leszek." ~... ha Trisha is tudna róla. ~ Nem akartam ilyen állapotban magára hagyni, de hazavinni magamhoz ziher, hogy nem fogom, ha Tara is ott van. Azt hiszem, most mindkettőjüknek jót tenne némi távolságtartás. ~ Nem tudok mást segíteni ~ tettem szét tanácstalanul a kezeim.
Duncan már így is többet segített, mint azt gondoltam. Lehúzom a maradék whiskyt, és azt hiszem, hogy a Chena felé kanyarodok, mielőtt hazamennék, és fejest ugrok a vízbe. Nem, nem meghalni akarok, azt nem így csinálnám. Egyszerűen csak... Lenyugodni. - Sajnálom Dun, de te már nem férsz bele úgy az életembe. Így is több van, mint telt ház. Vigyorodtam el, de egyébként eszem ágában sem volt meredező farokkal lepacsizni Duncannel. Ez teljesen más fajta izgalom volt, de inkább elnyomtam magamban. Valamiért sejtettem, hogy Tara írt neki. De megálltam, hogy ne kérdezzek rá. Sőt. Szerettem volna felkelni, odamenni a sráchoz, és megölelni, de azt hiszem, hogy az már kicsit sok lenne. - Már így is többet segítettél, mint gondoltam. Felüdülés volt beszélni róla, ráadásul még nem is kellett rébuszokban sem. Ez felért egy köszönömmel. Nem akartam túlragozni. - Menj csak, Dun. De aztán vigyázz rá helyettem is, ha esetleg nem érném meg a reggelt. Elvigyorodtam, de a helyzet az, hogy ez kvára nem volt vicces. Maradt még egy kevés a poharamban, úgy voltam vele, hogy ellötykölgetem még egy darabig, aztán hazapucolok. Ha Dun ment, kapott egy hálás pillantást. Nem akartam feltartani, így is mérhetetlenül jó volt kiadni magamból legalább ennyit...
//Köszönöm Fiacskám, látom, Apád még mindig számíthat rád //
Elmosolyodtam. ~ A kutyafáját, pedig reméltem, hogy van esélyem! A hálájától egy pillanatra megint kölyöknek éreztem magam, aki már attól őrült farkcsóválásba kezd, hogy kap egy felületes buksi simit A Nagy Farkastól. Kit érdekelt, hogy hiányzik még a nyelvem fele, és kicsit megcsócsáltak, ez a nap eddig... jó volt. Legalábbis nekem, Castornak valószínűleg az egyik legrosszabb. Felálltam, összemertem a dzsekim, leellenőriztem, hogy nem kaptam-e azóta egy öngyilkossággal is fenyegető SMS-t Tarától - hála a jó égnek nem! -, aztán megtorpantam Castor mellett, amikor az utolsó mondat is elhagyta a száját. Ránéztem, ám hiába vigyorgott, ezzel most nem vert át. A vállára tettem a kezem és megszorítottam. ~ Ha feldobod a mancsod, kinyírlak! Feladtam érted a kislányom, nem teheted ezt velem! Sem a falkával. Ma már majdnem elveszítettem Anne-t, nem akarom, holnap reggel ugyanezt eljátszani vele, csak pozitív végkimenetel nélkül. Nem tudom, miért csináltam, talán mert most ő ült, én meg álltam, vagy mert olyan cefetül nézett ki, esetleg mert Liuval is folyton ezt tettem. Megborzoltam a haját. Nem annyira, mint a kölyöknek, csak egy kicsit, búcsúképp, aztán nem túl lelkesen, de magára hagytam.
Cas kissé begubózott a testőr-témától, így nem feszegettem tovább. Egyébként sem akartam, ami fontos volt, megtudtam, a beosztásomat pedig nyilván megkapom, amikor kell. Más jelét nem adta neheztelésnek, vagyis részéről ennyivel el volt intézve a dolog. A vezetési stílusán se az tükröződött, hogy ez másképp lenne, így én is kényelmesen hátradőltem. Ha vadállat módjára hajtott volna, akkor is így teszek, egy autóbalesetbe még nem halnék bele - ha igen, akkor csúfosan elszámítottam magam, s a reflexeim is csapnivalóak. A megjegyzésére könnyed mosolyra szaladt a szám. - Megmelengeti a lelkem, amikor ilyen kedves bókot kapok tőled - mondtam, s leengedtem az ablakot, hogy beáradjon a kissé hűvös levegő. - Egészen zavarba ejtő - ingattam kedélyesen a fejem. Az elsuhanó épületeket, embereket figyeltem, futólag farkasok energiáját éreztem, magamba szívtam a város északi levegőjét, eddig ismeretlen aromáját, közben viszont figyeltem Castor minden szavára. Patrishát nem igazán ismertem, így ezzel nem tudtam mit kezdeni, a másik falkával egyelőre még annyit sem. Ha viszont problémák voltak náluk, az nekünk mindenképp jó. - Szóval a körülményekhez mérten kifejezetten jól állunk - összegeztem már-már csak magamnak. - Egy olyan bétáért pedig nem kár, aki nem tud tiszteletet kivívni, függetlenül attól, hogy idősebb, vagy fiatalabb farkasról van szó. Majdnem annyi idős farkas, mint ő, "bika nőstény", a testvére... Akár aggódhatnék is, amiért ilyenek is vannak a falkában, de Cas nem tegnap lett alfa, tudja, hogyan vezessen, nyerje el mások tiszteletét, úgyhogy amíg ő nyugodt a belső ügyek kapcsán, addig mi kényelmesen koncentrálhatunk az esetleges külső veszélyekre. Már ha akad ilyen. Ha nem lett volna kiírva a "GoldenWolf" felirat, akkor is tudtam volna, hogy megérkeztünk. Miből? Megálltunk. Kiszálltam a kocsiból, és végignéztem az épületen. Fekete, chicagói testvéréhez képest ez egy csöppség volt, és a város képéből meglehetősen kilógott. Hogy ez jót tett-e az üzletnek, azt egyelőre nem tudtam megítélni. - Hálás lennék, ha utat mutatnál, gondolom te nem először jársz itt. Természetesen egymagam is boldogultam volna, de ha már akadt egy kedves idegenvezetőm...
- Gyere. Intek neki, amint kiszállunk, beriasztom a kocsit, majd a nadrágzsebembe süllyesztem a kulcsot. Nem mondom, hogy sietek, de nem is ballagok ráérősen. Belépünk, a személyzet biccentéssel fogad. Látszólag minden rendben van idebent. Tudom, hogy a hely nem az enyém, hanem Duncané, ennek ellenére ismernek, és nagyjából tudják, hogy a nagyfőnökkel vagyok kapcsolatban. Ennyi legyen is elég nekik. Befoglalom a kedvenc boxomat, kipakolom a zsebemből a cigarettát, és intek a pincérnek, hogy jöjjön. Én csak annyit mondok, hogy a szokásosat, Dom pedig azt kér, amit akar. Amikor magunkra maradunk, csak akkor szólalok meg. - Nos, ez lenne a kisasszony... - tárom szét a kezeimet, és körbe tekintek a helyiségen - Ott, arra van a kaszinó részleg. - mutatok az átjáró felé - A többit meg ismerd meg magad, vagy kérj idegenvezetést valamelyik pincérnőtől. De ha egy mód van rá, a személyzetet ne ritkítsd meg! Felnevetek, mert ismerem, mint a rossz pénzt, és tisztában vagyok azzal, hogy elég sajátos nőzési szokásai vannak. Az ital(ok) megérkeznek, és mindenféle koccintás nélkül jóízűt kortyolok belőle, majd rágyújtok. - Javaslom, hogy váltsunk nyelvet, úgy talán szabadabban tudunk cseverészni - szólalok meg már teljesen olaszul, és a továbbiakban is ezen a nyelven szándékozok beszélni - Nos, mi a véleményed? Jó lesz neked itt? Kérdezem, de azt nem teszem hozzá, hogy hozzon fel bármilyen témát, amiről tudni akar. Ha kérdése van, majd felteszi magától, bízom benne annyira, hogy meg mer szólalni...
Követtem Castort, s közben érdeklődve nézelődtem, mint egy turista, valójában viszont felmértem a terepet, a személyzetet, a vendégkínálatot. Bementünk az orfeum részlegébe, s ahogy elnéztem, Cas igencsak otthonosan mozgott már itt, magabiztosan járt-ket, mondjuk hol nem, és az asztalunkhoz siető pincérnek is csak hanyagul odalökte, hogy a szokásosat. A magam részéről maradtam a vörösbornál - fajtát nem mondtam, kíváncsi voltam, mivel szúrják ki a szemem. A személyzet kímélésén elmosolyodtam, s ebben a gesztusban már a farkasom is benne volt kicsit. Hiába, ismer már, elbűvölő vagyok, legalábbis ami a modoromat és a felszínt illeti, de akinek van félnivalója, jobban teszi, ha nyilvános helyen találkozik velem és nappal. Bár ilyen körülmények között is minden gond nélkül lehet ölni. Csak egy leheletnyit nagyobb odafigyelést igényel a művelet. Megízleltem a bort, amit hoztak nekem, s elégedetten konstatáltam, hogy finom. Pompás! Kényelmesen hátradőltem, mint egy szakértő, körbelötyköltem a nedűt, majd Castorra pillantottam, mikor olaszul szólt hozzám. - Csöndes kis hely, de szőrborzolóan sok farkas zsizseg itt a város méretéhez képest - feleltem én is az anyanyelvünkön. - Viszont van kaszinó, ellenséges falka, akik remélem mutatnak is majd valamit, s nem utolsó sorban természetesen a falka krémje. - Csibészes mosolyra húztam a szám. - Ó, igen, ha az ígéretek fele, amivel a város kecsegtet megvalósul, én már tökéletesen elégedett leszek. Most viszont kérlek, avass be, miben lehetek a szolgálatodra konkrétan, vagy azon felül, ami egyébként is farkaskötelességem. - Szórakozottan megsimítottam az asztalterítőt. - Nem kell szemérmeskedni - tettem hozzá kedélyesen, mintha ugyan ő ezzel nem lenne tisztában.
- Csodálkozol? Ez a város olyan, mint egy időzített bomba, amióta csak betettük ide a mancsunkat... Vonom össze a szemöldököm, miközben a füstfüggönyön keresztül figyelem, hogy milyen elegánsan és intellektuális fejjel lötyköli a vörösbort a poharában. - Ja, a falka krémje! - emelem a poharam, és iszom egy kortyot - Meg egy rakás új arc. De én még mindig a helyemen vagyok. Ennek ellenére már kaptam egy ajánlatod, hogy esetleg megfosztanak az életemtől. Barátilag. Felsejlik előttem az orosz arca, és a csillogás a szemében, amikor megbeszéltük, hogy egyszer majd, talán kipróbáljuk egymást. Micsoda bók, hogy egyrészt ezért nem minket erősít... A kérésére összevonom a szemöldökömet, és sokáig hallgatok. Tudtommal csak egyetlen olyan ügyem van, ami vért kíván, arra pedig megvannak már az embereim. Azonban Dominic nem csak érontásra alkalmas, és ez az ő különlegessége... Mint egy varázsütés, olyan hirtelen csap le rám a felismerés, hogy mégis mihez kezdhetnék ezzel a régi baráttal. - Egy darabig még ne gyere a hotelbe. Vagy ha jössz, a vendégeknél kapsz szobát. Aztán pedig azt akarom, hogy valamelyik álarcod mögé bújva, ami talán még az eredeti képednél csábítóbb, add el magad kóbornak néhány helyi nősténynél. Információ. Vagy halál... Amelyik szimpatikusabb egészen addig, amíg kellőképpen tudod álcázni, hogy hova is tartozol. Mit gondolsz? Kiiszom a poharam tartalmát, és intek a pult felé, hogy jöhet a következő.
- Jól hangzik! Remélem tapasztalni is fogom ezt, különben rendkívül csalódott leszek - biggyesztettem le kissé a szám, mint egy gyereke, akit befenyítettek, hogy nem kap nyalókát, ha nem eszi meg a zöldséget is. Az kapott ajánlatára finom érdeklődéssel vontam fel a szemöldököm. - Méreg, golyó, csapatos támadás, zsarolás, ellehetetlenítés... melyiket szánod neki? - soroltam az általam ismert és már sikerrel használt kiiktatási opciókat, nem éppen ártatlan mosollyal a szám sarkában, majd - immár angolul - megkértem a pincért, hogy hozza ki azt az üveg bort, mert igencsak finom. A pillanat tört részére meglepett a kérdése, mivel nem sokkal ezelőtt még rám pirított, hogy miért nem mentem a hotelbe egyenesen. Ezt azonban nem tettem szóvá, amíg nem válik teljesen logikátlanná és követhetetlenné a gondolatmenete. Az apróbb elmebaj még kezelhető. Cas és az agybaj... vicces is lenne... - El tudom adni magam embernek, ezzel nem lesz probléma. - Bizonyítandó egy szempillantás alatt olyan falat és árnyékolást emeltem magam köré, hogy a kutya meg nem mondta volna rólam, mi is vagyok valójában. - Sokáig éljen Eska vérvonala! A hotelon belül majd így közlekedek, gondolom nem közösködtök az emberekkel szállásfelosztás terén. Kis szerencsével a sajátjainkkal is elvétve fogok összefutni - mondtam kedélyesen, megemeltem a poharam, s ittam rá. Ettől kezdve a rejtőzködés maradt is. Ha már nem volt ajánlatos mások orra alá kötni, hogy mi vagy, jó lesz hozzászokni a folyamatos álcázáshoz. - Nagybecsű tudományom a rendelkezésedre áll - hajtottam enyhén fejet. - Amint jutok valamire, értesíteni foglak. Így azonban nehezen leszek beilleszthető a testőrség beosztásába.
- Ó nem, barátom. Ez most kivételesen engem is feltüzel... - csóválom meg a fejem a halált hozó stratégiák felsorolása után - Ezzel a két kezemmel akarom kitépni a szívét. Nem nyúlok semmi egyébhez, ez kaland, kihívás és elvi kérdés. Játékosan megroppantom az ujjaimat, mintha csak arra készülnék, hogy most azonnal végrehajtsak egy manuális bal alsó hatos húzást. Nem lennék túl precíz fogorvos, de a hatásosságomat nem lehetne megkérdőjelezni. Körbetekintek a teremben, és amikor egyetlen szempár sem figyel bennünket, emberfeletti gyorsasággal, még a farkasok számára is meglepetést okozva nyúlok Dom bora felé. Mire egyet pisloghatna, én már majdnem teli töltöttem a poharát. - Azt hiszem, az én felmenőim sem panaszkodhatnak, te Fantom. - tolom elé a teletöltött poharát, de azért elismerően bólintok egyet az álcázási képességére. Na, nem mintha nem láttam volna már elégszer, ennek ellenére még mindig elismerésre méltónak tartom. - Nem tudod véletlenül, ki lehetett az, akinek ezt köszönhetem? Én magam csak a Teremtőmet, és az ős Atyját ismerem. Érdeklődök mintegy mellékesen, hogy tereljük a témát a komor "munkaügyekről". Aztán mégis csak vissza kell kanyarodnunk. - Tudlak nélkülözni. Senki sem mer az életemre törni. Aki meg mégis, azt eddig is én intéztem... - sóhajtok fel, és Vincentre meg az öcsémre gondolok - Jelen állás szerint egyébként is jobb, ha nem a fizikai összecsapásokra koncentrálunk.
Kissé bánatosan biggyesztetem le a szám, az azonban nem kerülte el a figyelmem, hogy Castort valóban mennyire feltüzelte ez az ellenfél. És ki vagyok én, hogy egy vérpezsdítő kihívástól megfosszam? - A te prédád - dőltem hátra feltett kézzel, mosolyogva. Igen, préda, áldozat, mert vagy így, vagy úgy, de meg fog halni. Vagy Cas, vagy az én kezem által - mert remélem senki sem él abban a tévhitben, hogy bárki is élve megúszhatja az Alfa megölését. Ez pedig nálam elvi kérdés, ráadásul honfitárs is, szóval duplán. Az "erőfitogtatásra" szélesebb lett a mosolyom és kedélyes biccentéssel háláltam meg az italt. Nyugodtan hívhatott minket bárki felvágósnak, kicsit valóban azok voltunk, de nem látom, hogy ezzel bármi baj lett volna. - Őszintén sajnálom, de ilyen téren a tudásom még mindig csak magamra terjed ki - feleltem, majd ittam egy kevés bort. Aztán megint elkenődtem. - Minden szavad szíven talál - sóhajtottam dallamos olaszsággal kiejtett szavaim után. - Cseppet sem kenyerem a vadállatias öldöklés, de néha az én farkasom is megmutatná, hogy mégiscsak bundás és nem gyapjas. Chicago az ellen szempontjából borzalmas csalódást jelentett, ez a város pezseg a sok energiától. Történhetne valami... Egyelőre úgyis a megfigyelés fázisában tengődöm, de nagyon szeretnék ezen minél előbb túljutni, és esetleg némi port kavarni, egy kisebb vihart támasztani. Élvezni, az biztos. - Nem tartalak fel, bambino - nyomtam meg kissé a szót, játékos mosollyal kísérve -, menj nyugodtan, én pedig megismerkedem Fekete Farkas kistestvérével.
//Ha nincs tovább instrukciód, vágyad, óhajod, sóhajod, amico, akkor részemről zárhatjuk! Köszönöm a játékot, nagyon élveztem! //
Kezdőlap
//
Köszönöm a játékot, nagyon élveztem! 
