Könnyed a csevegés a lovardáról, annak meg nem változtatott nevéről, mégsem megyek bele részletekbe, mert hiába volt egykoron ő a tulaj, most már nem az, így ha nagyon érdekli, járjon utána. Nem fitogtatok hasizmot, még el is lazítom, hogy még pudingszerűbbnek tűnjön a paskolását követően, nevetve gördülve tova a lehetséges helyszínek felé - én ugyan nem szeretnék túl sokat sétálni, pláne, ha jól belakmározunk. Kérdezem őt az utazgatásairól, merre járt, hova szeretne még menni és a vadászos megjegyzése is van annyira izgalmas, hogy ne tudjam le némi elégedett hümmentéssel és bólogatással. A gyerekkor már más tészta, hiszen a szavaiból ítélve nem volt piskóta, ám ha nem kényes terep számára, hát arról is szívesen hallok többet, de nem erőszak a disznótor, semmi olyanba nem akarok beletrappolni, ami esetleg kellemetlen lenne neki. Nem mondom, azért van bennem némi félsz az ígéret ellenére is, így nem kissé könnyebbülök meg, amikor a finom leves után nem zöldségtálat tesznek elém. A grillezett zöldség pedig csak köret, a hús a lényeg, ami meglehetősen remek választás volt, mert remek az íze, nem különben a desszertnek. De az igazi meglepetés még hátravan, hát kis időt kérek, hogy aztán a következő percekben már a színpadon tűnjek fel, mikrofonnal a kezemben. Bele sem merek gondolni, mi lett volna, ha a nézősereg lefújol, mert hagyján, hogy Domtól is kérhettem volna elnézést, amiért elrontottam a buliját, de ha még Odie is felkoppintott volna, azt már aligha bírta volna elviselni szerény személyem. Még mázli, hogy nem így történt, az első tapsolások és éljenzések pedig kellő löketet adtak ahhoz, hogy lelkesen folytassam a kis színdarabomat. Odie kérdő tekintete és csodálkozása csak szélesebbre faragta a vigyort a képemen, és egy pillanatig sem tudtam volna leplezni, hogy roppant mód jól szórakozom. Hát még micsoda öröm volt, amikor a kamu gyűrű láttán neki is leesett, nem véresen komoly lánykérésről van itt szó és kimondva a bűvös szót felhúzhatom ujjára a gyűrűt. Kézcsókot is kap, de nem ellenkezem, amikor közelebb hajol, kimondott szavai hallatán pedig ragadozó mosoly szaladt képemre. Szeretek izgalmasan élni; válaszomra azonban nem marad idő, mert a csörömpölés és a felhangzó kántálásnak eleget téve dobom a mikrofont a színpad szélén álló hapsinak, bízva abban, hogy elkapja, én pedig nemes egyszerűséggel lepattanva a színpadról húzom fel Odie-t, hogy derekánál elkapva döntsem meg picit, majd szenvedélyes, hosszú csókkal váltsam ki a nézősereg üdvrialgását. - Miért, te olyan kívánságokat betartós típus vagy? - pimasz ívű mosollyal tekintek a karjaimban tartott nőstényre, hogy a választ meg sem várva forduljak még egyszer utoljára a nézősereg felé. - És ha most megbocsájtanak… - hirtelen mozdulattal kapom karjaim közé a menyasszonyom, ám alig lépek vele, egyből megtorpanok. - Hozd a bort - súgom neki, ha nem jutott volna magától eszébe, hiszen még csak most rendeltük, majdnem tele az üveg, vétek lenne itt hagyni! A számlát majd később rendezem, most azonban érdekesebb dolgunk is akad. - A nászéjszakát csak az esküvő után volna szabad elhálni, szóval mit szólnál ahhoz a Chenás mókához? - sokat sejtető mosollyal tekintek le a karjaimban tartott nőstényre, mintha annyira érdekelne bármelyikünket is a nászéjszaka szabálya és hacsak nincs ellenvetése - vagy nem ugrik ki a karjaim közül -, akkor eltökélt szándékom a bejárati ajtón is kicipelni és válaszától függően kanyarítva nem csak a lépteim, de az est fonalát is tovább.
Nem mondom, így belegondolva, hogy kinek mi lapult a borítékban, le a kalappal a hím előtt, az én feladatom az övéhez képest babapiskóta! Ettől nagyobb, ütősebb meglepetés maximum akkor lett volna, ha nem csak színjáték az egész, hanem tényleg van olyan hibbant, hogy első találkozás után rögtön megkérje valaki kezét... de esélyesen akkor teljesen más véget ért volna ez a történet is, én meg már kengyelfutó gyalogkakukk módjára húznám a csíkot minél messzebb ettől a várostól. Én és a házasélet... jó vicc! Így azonban, lévén csak színjáték az egész, örömmel megyek bele magam is a játékba, hadd legyen jó a műsor a többi vendégnek! Másrészt meg, mondanám, hogy egy aranyos emlék, amit évek múltán örömmel mesélnék el az unokáimnak, de lévén, unokáim sosem lesznek, és annyira ez a kölyök-téma sem aratott nagy sikert nálam.. nos, azt hiszem, ilyesmitől nem kell aggódnunk. Gyűrű az ujjra, a közönség éljenez, üvegek csörömpölnek, csók csattan... - Tippelj hármat! - felelek, amikor ismét lehetőségem adódik rá, igaz, mondjuk az sem mindegy, hogy mi az a bizonyos kívánság, meg nekem mennyi kedvem van hozzá, de hát ki az, aki nem ugyanígy van ezzel? Nem tagadom, kissé nehézkes így a kommunikáció, hogy hol a közönségnek produkáljuk magunkat, hol egymásnak válaszolunk egy-egy fél mondattal, de úgy tűnik, ennyi volt a rivaldafény, amilyen gyorsan belekerültünk, olyan gyorsan távozóra is fogjuk. Még integetek egyet búcsúzóul a közönségnek Mike karjai közül, s mialatt az üveg után nyúlok, csak magamban fojtok el egy mosolygást. Nem rossz ötlet, azt hiszem, egy újabb közös pontot már találtunk...! - És a desszerttel mi lesz? - kérdezek vissza tettetett nyafogással, bár ha a kettő közül kéne választani, én is inkább a bor mellett voksolnék. - Nézzenek csak oda. Ki gondolta volna, hogy akadnak még ilyen régi vágású pasik a földön? Vagy csak ennyire vallásos vagy? Basszus, csak azt ne mondd, hogy civilben papként dolgozol, mert sírva fakadok... - cukkolom tovább, bár tény, ha kiderülne, hogy tényleg ilyesmivel keresi a kenyerét, akkor hamar lehetvadna a vigyor a képemről. Valamiért azonban nem tartom valószínűnek, valahogy az ilyen vallási fanatikusok sokkal karót nyeltebb alkatok, és az esetek többségében feleennyi humorérzékük sincs, ellenben annál többet hozzák fel a magasztosnál magasztosabb témákat. Nem, Mike biztosan nem az, erre fogadni mernék, akkor már inkább a régi vágású az igazabb. - Benne vagyok! Úgy is furdal a kíváncsiság, tényleg bevállanál-e egy olyan ugrást, vagy csak a szád járt. - provokálom szándékosan, miközben élvezem a „potya-fuvart” a karjai közt. Az idejét sem tudom már, hogy mikor volt, hogy utoljára így utazhattam, így vagyok olyan pofátlan, hogy kihasználom az alkalmat, legalábbis amíg úgy nem dönt a másik, hogy nekem is van lábam... - Egyébként van elképzelésed, hogy a Chenának pontosan melyik részéhez látogassunk el, vagy navigáljalak? - érdeklődöm közben, csak hogy addig se kínos némaságban menjünk, ha meg sikerül kitalálni, hogy pontosan merre tovább, az is eldől, hogyan... Kettő vagy négy lábon?
Kezdőlap
