Hátravetettem a fejem, és lehunytam a szemem. Hallgattam a víz csendes, egyenletes csobbanását, ahogy a hullámok nekiütköztek a falnak, majd vissza, és újra, majd vissza… Más embert talán megnyugtatott volna, de én csak még idegesebb lettem tőle, főleg magamra. Baromság volt lejönnöm ide, fecsérelni a drága időt, amelyet akár arra is fordíthattam volna, hogy megkeressem Martinezt, és levadásszam őt, meg azt a szemét riherongyot, akár valami veszett állatot. Fájni fog nekik. De én annál jobban fogom élvezni. Ekkor hallom meg, hogy valaki belép. Morranok egyet magamban, amiért megzavarták csendes önutálatomat, majd kinyitom a szemem és végignézem a nőt, aki belép. Csak akkor vigyorodok el halványan, amikor leveszi a fürdőköntösét, és meglátom az alatta húzódó idomokat. Nos, már érdemes volt fölkelni. Már a látványért önmagában is. Követem a tekintetemmel, ahogy befelé sétál, és ahogy már régen érzem, hogy farkas, ő is tudhatja a tekintetemből, hogy én is az vagyok. Hiszen nem egyszerű, férfiúi vizslatás az, ami szinte kendőzetlenül szalad végig a testén. Nem. Ez annak a ragadozónak a pillantása, aki bennem él. Felméri a másikat, de még nem tudom, hogy zsákmányt keres-e, vagy inkább egy másikat a fajtájából. Érdekes idő elé nézünk, az biztos… – Üdv! – köszönök én is, és ellököm magam a faltól. Lábam alól egyből eltűnik a talaj, de nem lepődök meg, nem kezdek csapkodni. Már bőven számítottam erre. Alig egy pillanattal később mindkét talpam eléri a medence alját, és ismét teljesen biztosan állok. – Mi szél hozta ide ezen a korai órán? A kérdés tökéletesen jogos úgy, hogy egyáltalán nem ismerjük egymást, és nem is érzem rajta a falkám szagát. Mégis van benne valami furcsán ismerős, valami, amit mintha már éreztem volna még korábban. Köze van a falkához, az biztos, de még nem tudom, mennyi. És ameddig ez így van, addig óvatosnak kell lennem. Ha belefutok egy kémbe itt, egyenesen a hátországunkban, akkor az Alfa nem lesz boldog. Közelebb lépdelek hozzá, és igyekszem úgy mozogni, hogy ne lássa a mozdulataimat fenyegetésként. Mégsem vagyok hajlandó engedni abból az erőből, amelyet a farkasom léte és pozíciója sugall. Testőr vagyok, márpedig ez hatalmas megtiszteltetés a számomra. nem fogom hagyni, hogy mások ne tudjanak erről. – Ray Windslone – nyújtom felé a kezem. Azt beszélik, hogy a kézfogás mindent elmond a másikról, ezért az enyém kemény, és kimért, de az övével nem foglalkozom annyira. Sokkal inkább a személyes dolgok érdekelnek. Közben mindvégig abba a zöld szempárba nézek, és próbálom kifürkészni a mögötte rejlő nőt, és a vadat egyaránt. Ha pedig nincs fönt a pajzsa… Nos, ki tudja, talán hozzájuthatok valami sokkal személyesebbhez is. Egy emlékhez, talán…
- Ki tudja, tán a zord északi szél... Jegyzi meg somolyogva, de azért nem viszi túlzásba a pofátlanságot, elvégre ki tudja, mennyire robbanékony a pasas. A vízi torna azért nem gyere be annyira, inkább bedob egy normálisabb választ is, nem muszáj mindenkinél olyan remekül kezdenie, mint Camille vagy Castor esetében. Hm, reméli, ennek a hímnek nem C betűvel kezdődik a neve, mert az már kicsit fura lenne. Gyanús, hogy még nem múlt el az éjszakai iszogatás hatása, igencsak hülye dolgokon gondolkodik. - Na jó, nem jött az álommanó. Vont vállat, majd hasonlóképp leplezetlenül méricskéli végig a másik farkast, mert hát, minden alkohol ellenére is itt lapul benne a fekete bundás, aki imádja összehasonlítgatni magát másokkal, s végre valaki, aki nem tűnik olyan veszettül öregnek. - Hát magát? Visszakérdez, nem mintha amúgy számítana válaszra, kezdi megszokni, hogy errefelé senki sem mond semmit, amíg nem ígérte meg, hogy lehozza a csillagokat. Persze, most elég erőteljesen túldramatizálja a dolgokat, de hát, a saját fejében már csak azt csinál, amit akar. Jobb esetben. Többet azonban egyelőre nem bök ki magától, hogyha szálka lesz a férfi szemében, majd megtudakolja, mégis mi a francot keres itt. Ő meg majd jól megmondhatja neki, hogy Castor megengedte. Hm, erről jut eszébe, hogy egész jó pasik vannak itt. Legalábbis eddig mindkét hím kellemes látvány a szemnek, bár egyelőre ilyenen nem nagyon kéne gondolkodnia. Hol is tartott? Valahol a mit keres ő itt témakörnél… Érzi ám, hogy kakaskodik a másik, nem hengerli le, mint Castor, de a felszínen ott van a ki nem mondott fenyegetés, hogyha rossz fát tesz a tűzre, dádá lesz. Hát na. Előfordult már elég sokszor, a fájdalom elmúlik. Ő békésen szuszog a pajzsa mögött, bár talán nem olyan stabil, mint szokott lenni, de azért még fenn van. - Emma Ridley. Fogadja el gondolkodás nélkül a felé nyújtott kezet, magabiztos, erőteljes, egyértelműen domináns jellemre utal, ami még így is kiütközik. Úgy tűnik, hasonló példánnyal hozta össze a sors, de ő jelenleg nem vágyik csatározásra, egyébként sem szükséges, nem tartoznak egy falkához, nem kell rendezniük a soraikat. Reméli, Ray nincs tisztában azzal, ki is volt az a Todd Ridley, mert halál biztos, hogy ahhoz a témához most nincs kedve. Ha van egy kis szerencséje, akkor később került ide, ha meg nincs… nos, akkor majd rögtönöz. Amint elengedte a hím kezét, a medence szélének dől, kíváncsian pislogva a szintén zöld szempárba. - Nem akarok balhét, Castor engedélyével vagyok itt. Adja meg magát, s cselekszik korábbi elhatározásával homlokegyenest. Nem, most tényleg nincs hangulata ahhoz, hogy még valaki feszegesse a határait. Csak egy kellemes kis úszás, nyugalom a friss, hűvös vízben. Ennyiért jött, nem próbálgatni letört szárnyacskáit.
Az északi szeles megszólalásért cserébe kap egy halvány, de zordnak tűnő vigyort. Igaz, az én képemen mi nem tűnik annak? Így aztán sejthetné is, hogy ez nem neki szólt, de annyira meg nem ismerjük egymást. És ami azt illeti, az ismerkedést amúgy is túlértékelik. Ha valaki úgy néz ki, mint ő, akkor még inkább, mint általában. Viszont a másik válasza már annál érdekesebb. Úgy döntök, inkább nem ütöm le a kártyát, hogy miként beszél. Meghagyom későbbre. Ahogy azt sem magyarázom neki, hogy lehet, tudnék segíteni az alvási problémáján. Megvannak a magam képességei erre… – Szükségem volt némi szünetre – felelem csendesen. Aztán vigyor kúszik a képemre, ahogy folytatom. Nem beszél sokat a csaj, és ez kellemes társasággá teszi. Viszont szavai így is erőteljesek, hordozzák mindazt, amire szükség van. Ezt nekem sem ártott volna megtanulnom valamikor. – Kikapcsolódásra, tudja. Eltűnni a saját gondolataim elől, mielőtt még azok a fejemre nőnének. Mi lehet jobb hely egy üres medencénél ehhez? A nevének hallatán magasba szalad a szemöldököm. Természetesen hallottam Todd ronda végzetéről, de nem tudtam, hogy valaha is volt vér szerinti gyermeke. Vagy lehet, hogy csak véletlen egybeesés. Mindegy is, nem fogom most firtatni. Talán később, vagy egy egészen másik alkalommal, ha majd utána érdeklődtem a megfelelő csatornákon. Addig viszont semmiképpen sem akarok különböző következtetéseket levonni. Megfontoltabb lettem ezalatt a másfél évszázad alatt. Ráadásul valamiért meg tudom érteni a teremtőjével kapcsolatos problémáit. Igaz, az enyém még életben van. Sajnos. De ami késik, az nem múlik. Meglehetősen kitartó tudok lenni. Annak viszont örülök, hogy a Főnök engedélyével tartózkodik itt. Így nincs egymással semmi olyan ügyünk, ami miatt be beszélgethetnék el egy gyönyörű nővel a medencében ülve, bőven pirkadat előtt. Mikor lettem ennyire furcsa mód gondolkodó típus? Nem tudom, de nem hiszem, hogy jól állna. – Ennek örülök – biccentek felé egy aprót, miközben odahúzódok ahhoz az oldalhoz, amelyiknek támaszkodik, de tisztes távolságra maradok tőle, pont az intimszféráján kívül. Nincs kedvem felmérgesíteni, egy reggeli balhé el tudná rontani a reggelemet. Vagy éppen feldobni. Igazából ez a balhé mikéntjétől is függ. – Bár nem igazán értem, miért jön egy kóbor egy falka területének szívébe. Közben hátradőlök, és ismét a medence falának támaszkodom. hagyom, hogy a víz a mellkasomig elborítson, így várom a nő válaszát. Nem tudom, mit felel majd, nem is tudhatom, de remélem nem tám,adásként fogja fel a szavaimat. Nem állt szándékomban.
~Na, ez a nap sem fog túl vidáman indulni.~ Az hamar leesik, hogy a férfi nem épp a mókás kedvű kategória, én viszont határozottan nem vagyok lelkizős kedvembe, úgyhogy eszemben sincs megkérdezni, mi a gondja, jó eséllyel úgysem mondana semmit. Nem baj, legalább látványnak határozottan nem utolsó, ezzel el fogom tudni foglalni magam egy ideig. Erre azért szökik egy kaján mosoly az arcomra, nos, igen, végszükség esetére mindig van valami megoldás. - Mondjuk egy üres medence, amiben én is benne vagyok. Jegyeztem meg rendkívül frappánsan, már-már egészen kihívóan, ami azt illeti, én nagyon is jó vagyok az ilyesmire, mert senki nyomora nem érdekel, a sajátomat is kivágnám a kukába, ha tehetném, szóval nem fenyeget az a veszély, hogy kérdezősködni kezdjek. Jah, és még véletlenül sem veszem magamra a dolgot, nem vagyok az az érzékeny lelkivilágú nőszemély, aki az ilyesmitől elkámpicsorodna. Ha zavarom, legyen benne annyi, hogy kerek-perec kimondja, a burkolt célzások maradjanak csak meg a nők eszköztárában. Ha meg eleve nem zavarom a köreit, értelme sincs foglalkozni a dologgal. A reakciójából ítélve ismerős számára a Ridley név, úgy tűnik, nem megy olyan jól neki a meglepettség elrejtése, mint az Alfájának, nyilván, nem is olyan idős motoros. Csak adja az ég, hogy ő ne akarjon többet tudni a dologról, nincs kedvem Toddról beszélni, elég lesz Castorral. Most én is lazítani jöttem, amire tökéletes lett volna az úszás, de úgy tűnik, azt még el kell tolnom egy kicsit. Nem baj, a lélektükreimet addig is legeltethetem rajta. Igazából, az sem zavar, ha ezt észreveszi, a legtöbb hím úgyis tudatában van annak, hogy bejön-e a nőknek vagy sem, és hozzászokott az ilyesmihez. S még csak Toddról sem kérdez, máris sokkal jobban érzem magam, úgy tűnik, lesírt rólam, hogy ez a téma most nem pálya a számomra. Nem is baj… - Pontosan amiatt, amiről nem akarok beszélni. Castor tudja, ez a lényeg. Meglehet, kissé távolságtartónak tűnik a mondat, de sajnos a válasz a Teremtőjével függ össze, ő pedig csak maradjon ott, ahol van, a kénköves pokol legmélyén. Oldalra sandítok, így már nem olyan nyerő a kilátás, node sebaj, lesz ez még másképp. Szerencsére nem óhajt kakaskodni, nagyon helyes, mert én sem vagyok olyan hangulatban, hogy valakivel szétverjük a berendezést. Még zsong a fejem a tegnapi piamennyiségtől, és nem igazán vagyok a topon, ha úgy alakul majd máskor úgyis lerendezzük, melyikünk is a nagyobb kakas a szemétdombon. Most úgy tűnik, neki sem ez az elsődleges. - Sikerült eltűnni a pofátlan gondolatok elől? Esetleg tehetek valamit a dolog érdekében? Tudja, úszóverseny, vagy valami... Ez utóbbi igen tág témakör ugyan, de épp ennyire tág érdelemben is lehet venni. Én aztán nagyon sok mindenben benne vagyok, csak fantázia kérdése az egész...
Szavaira furcsa vigyor kúszik az arcomra. Azt hiszem a hölgy itt az én esetem. Már csak nekem kell az övének bizonyulni, és semmi akadálya egy kis mókának. Na igen, ezt a fajta hozzáállást már sokkal jobban szeretem magamtól. Lássuk be, nem szokásom zokogni, ha meglátok egy különösen szép virágot, vagy kiülni végignézni a naplementét. Nincs szükségem erre. Viszont arra, ahogy ez a nő – akarattal, vagy anélkül – kacérkodik, arra azért jobban. Ezért aztán felé fordulok, még mindig azzal a vigyorral a képemen. – Hölgyem, a maga bájos valója a legjobb társaság – mondom. Hmm, így sem beszéltem még gyakran. Csak nagyon részegen. Lehet, rosszul emlékszem, és lehúztam azt a bizonyos whiskyt? Nem, valószínűleg nem. Vagy csak a Lincoln mellett töltött évek hozták meg végre a gyümölcsüket? Fölszedtem valamit a hajdani elnök modorából, amiről eddig semmit sem sejtettem? Nem baj, legalább volt értelme azoknak az éveknek is. Természetesen érzem, hogy rajtam pihen a tekintete, és próbálom nem túlzottan kimutatni, hogy ő is érdekel engem. Ha másért nem hát már a belépője miatt is. Kis titokzatos hölgyemény, kedvelem az ilyet. Bár a legtöbbjük csak azt hiszi magáról, hogy titokzatos, aztán megtörnek, mint a tojáshéj, és már el is tűnik az a sajátos vonzerő, ami annyira figyelemfelkeltő volt egykoron. Ó, minő kár... DE neki még a falait sem tervezem ilyen módon megostromolni. H meg akarja tartani a titkait, hát tegye. Amíg az Alfa nem ad rá parancsot, semmi okom, hogy megkíséreljem kiszedni belőle. Akkor is a Végrehajtók keze közé kerülne, nem az enyéim közé. – Nem fogom faggatni – mondom ki a gondolataim egy részét hangosan is. De tényleg, miért tenném? Az Alfa tud róla, majd beavat, ha akar. Ha pedig úgy gondolja, a falka biztonságához nincs köze a dolognak, akkor úgysem fogja elmondani nekünk, tegyünk bármit. Viszont az utolsó szavaira visszatér ajkaimra a korábbi mosoly, miközben egy nagyon kevéssel közelebb húzódok hozzá. Még mindig az intim szféra határán táncolok, de ha komolyan veszi az ilyesmit, akkor már veheti betörésnek a dolgot. Így nézek rá, és szemeimben ott ül az immár palástolatlan vágy is. – Nos, tudja, ami azt illeti tudna segíteni nekem – mondom. – De az úszóverseny nem igazán érdekel. Egy ilyen gyönyörű hölggyel szemben még lovagiasságból is inkább veszítenék. Mit szólna, ha másképp ütnénk el az időt, maga meg én? Nos, a kérdés meglepően célra törő, de ha nagyon akarja, értelmezheti máshogyan is. Mindenesetre azt már tudom, hogy megérte lejönni ide. Ha másért nem, hát a beszélgetés miatt. Igazán érdekesen alakul, az egyszer biztos.
- Ez igazán hízelgő. Nem mintha elhinném, de azt meg kell hagyni, hogy pár szempontot figyelembe véve valóban kiváló társaság voltam. Szerettem élni, szórakozni, elveszni a pillanat varázsában, hogy aztán végül ne bánjak semmit, hisz akkor nem volna értelme. Jobb volt nekem, ha az egyszerűbb, könnyen emészthető oldaláról fogtam meg a dolgokat, különben megnézhettem volna magam… Elég rosszul indult ez az egész farkasosdi a részemről ahhoz, hogy most homlokegyenest másképp viszonyuljak a dolgokhoz. Senkit sem veszek komolyan, igazából, még magamat sem, sokkal kényelmesebb így minden, megvan a magam keresztje, amit cipelek, és amit még mindig számos kérdőjel szegélyez, de ezenkívül igyekeztem megmaradni a felszínes vizeken. - Megnyugtató. Biccentettem, de az sem érdekelne, ha megpróbálná, még erőszakkal sem tudná kiszedni belőlem, ha nem akarom elmondani. Úgy éreztem, a falamat nem lenne képes lerombolni, ahogy én sem az övét, a fizikai fájdalom pedig igazság szerint jöhetett, nem fogok picsogni tőle. Lehet, hogy most jobb is lenne, mert azt valahogy nehezebben viseltem, hogy az éjszakai nagy mennyiségű whiskeytől zsibbad az agyam. A többiről meg inkább ne beszéljünk, borzasztó volt ama tény, hogy emlékeztem mindenre. Csak azt nem tudom, ezek után hogy fogok megállni Castor előtt. Vajon milyen intenzitással óhajt majd képen röhögni, ha esetleg csatlakozni vágynék? Igazából, még visszatekintve is jól szórakoztam, csak hát, nem biztos, hogy utólag jól veszi ki magát a dolog, de most már úgyis marhára mindegy. Úgy tűnik, az itteni hímeknek mániája belemászni az intimszférámba, a tegnapi este kimenetele, meg utána a szobám magánya azonban lehűtött annyira, hogy perpillanat ne akarja erre ugrani. Meg aztán, ez a ha nincs ló, jó a szamár is tipikus esete lenne, viszont ez a hím ennél azért finomabb falatnak tűnt. Jobban szeretném, ha teljesen kitisztulna a fejem, mielőtt valami újabb baromságot csinálok, nem hiányoztak a fekete pontok, elvégre lehet, hogy közéjük fogok tartozni. Hülye hímek. Vagy nem akarnak mély benyomást tenni rám, vagy akkor akarnak, amikor nem kifejezetten vágyom rá. Ki érti ezt… - Tudja, nem csípem a lovagias pasasokat, nem túl érdekesek... Hol a versenyszellem? Tudnék segíteni, naná, csak épp azt utána jó eséllyel megszívnám, mert hát, bármennyire is vagyok hajlamos könnyűvérű nőszemélyként viselkedni, most épp más arca volt a bizonyos célkereszten, márpedig nekem nem szokásom addig prédát váltani, míg az előzőt nem cserkésztem be, a helyzet pedig nem reménytelen. - Másképp? Vonom fel a szemöldököm, noha egész pontosan tudom, mire céloz, nem vagyok hajlandó belemenni a játékba. Elég kijózanító volt a tegnap este, és meglehet, okosabb lesz – bármily távol is álljon tőlem a racionális gondolkodás -, ha addig nem keveredek semmiféle kapcsolatba egyetlen Betolakodóval sem, amíg nem döntöttem a csatlakozásom felől, és azt nem közöltem Castorral. Utána is ráérek majd még összeszűrni a levet bárkivel, nemde? - Tudok ajánlani mondjuk egy kellemes masszázst... Amolyan kölcsönös jelleggel, mert hát, semmilyen szempontból nem tartom magam önzetlen teremtésnek. Ebben még nem volt semmi, lényegesen intimebb, mint egy úszóverseny, de ugyanakkor nem is olyan egetverő baromság, mint valaki alá beugrani az éjjel történtek után. Nekem sem kell mindig tök hülyének lennem…
Nos, az egyszer biztos, hogy ez a hölgy nem szeret sokat beszélni. Persze engem nem zavar, hogy ő a jégkirálynőt akarja játszani a hűvös vízben, de ha befagy miatta a medence, akkor az Alfa dühös lesz. Márpedig akkor jöhet le ide az egész falka jégcsákányokkal, és eshetünk neki a dolognak. fenének sem hiányzik. Viszont legalább a hangulatot lehűti, ha a lelkesedésemet nem. Aminek jeleként kezd kellemetlenül szűk lenni az úszónadrág. Ó, a rohadt életbe... De ha nem néz egyenesen lefelé, akkor legalább nem fogja látni. – Ó, a hízelgésnek megvan a maga művészete – vigyorodtam el. Na, nem mintha ebben olyan jó lettem volna. Persze, értek ahhoz, hogy a könnyű nőcskékről miként kell leoperálni az alsóneműt, és nedvesebbé tenni őket, mint az itteni december, de nem az én műfajom a szép beszéd. Meghagyom azt a kanos tizenéveseknek. Viszont ez a nőstény... Ő kifejezetten finom falatnak tűnt. Kihívásnak. Ínyencségnek. Senki se értsen félre, nem zúgtam bele, az ismételten csak a kölykök sajátja. Nem. De igenis érdekelt, milyen. Hogyan gondolkodik. – A versenyszellem? – kérdeztem vissza. Nos, ezt sem sokan hiányolták belőlem eddig. A visszakérdésére csak bólintok egy aprót, miszerint igen, így értettem. Várom, mivel rukkol elő, és közben próbálok nem reménykedni abban, hogy elfogadja a közeledésemet. Nem vagyok az a típus, aki nőkre erőszakolná magát. Jó, alkalmasint, ha nagyon csúnyán berúgok Dom meg én követünk el pár... érdekes dolgot, de az erőszak eddig kimaradt a repertoárunkból. Az enyémből mindenképpen. Hogy az a tenyészcsődör hogy van ezzel, azt például nem tudom, de biztosan meg fogom kérdezni tőle. Ha meg Emma nem hagyja magát, hát elmegyek valahová. Besülni tuti nem fogok egy nőstény miatt, aki kéreti magát. Az ajánlatára elvigyorodok. Végülis, nem mondhatom azt, hogy bármi rossznak az elrontója lennék. Na nem mintha a masszázs lenne az egyetlen dolog, amire beneveznék, de hát istenem... Az majd jön. Vagy nem. Ha nem, akkor lehet, kezelésbe kell vennem valamelyik kölyköt. Vagy fölszedni egy kurvát valamelyik sarkon. Mindenesetre az biztos, hogy a nővel érdekesebben telne el ez a reggel. - Nem mondok nemet az ajánlatára - vigyorogtam rá.
Az vesse rám az első követ, aki tüzes amazonként óhajt viselkedni egy olyan éjszaka után, mint az elmúlt, egy hideg medencében, pláne azok után, hogy mivel az alvás nem ment, mással szórakoztatta magát. A gondolataim persze nekem is illetlen területeken cikáznak, de jelenleg nem óhajtom őket kiengedni elmém rejtekéből. - Na ez olyan művészet, ami nekem sosem ment. Vontam meg a vállam, ha én valaha is hízelegni fogok, akkor vagy nagyon nagy baj van, vagy elment az eszem. Esetleg annyira akarok valamit, hogy nem látok más utat hozzá. Értelemszerűen egyik opcióra sem vágyom túlzottan. Tudom én, hogy mire megy ki a játék, és ha mindez tegnap ilyenkor történik, akkor holt biztos, hogy már a csípője körül lennének a lábaim, és gondolkodás nélkül adnám át magam mindenféle felettébb nem uszodába illő dolognak. Egészen sajnálom, de nem akarok a falka kurvája lenni, még mielőtt esetlegesen csatlakoznék hozzájuk. Épp elég volt, hogy tegnap tálcán kínáltam magam az Alfájuknak. Ma megismételni valaki mással kifejezetten idióta dolog lenne. No, nem azért, mert ne jönne be, kifejezetten jó kis pasi, az biztos, nem hiába nem óhajtom levenni róla a szemem. - Gyere ide, nagyfiú. Jegyeztem meg pofátlanul, egyúttal átváltva tegezésre is, majd ha mozdult, befordítottam magam elé, a térdeim az oldala mellett bukkantak ki, de nem ingerelni óhajtottam vele, csupán nem szerettem olyat mondani, amit utána nem tennék meg. Nem voltam éppen tapasztalt masszőr, de elmondások alapján nem ment épp rosszul. Úgyhogy elkezdtem masszírozni a vállait és a nyakát, volt valami ki nem mondott feszültség a pasasban, amit jó lett volna eltüntetni, bár lehet, hogy rajta is csak egy kiadós ivászat segítene, vagy a másik opció, amivel én persze nem kívántam jelenleg élni, de aztán ki tudja, van hogy elsodorják az ember lányát az események. Ami azt illeti, engem inkább tegnap sodortak volna el… - Bár, biztos nem vagyok olyan jó benne, mint a masszőrötök. Castor említette, hogy van egy falkában. Mosolyodom el közben, igazság szerint, a fejfájástól eltekintve határozottan nincs rossz kedvem, jól vagyok, kicsit bosszús ugyan, de majdcsak lesz valahogy. Fogalmam sem volt, mi fogja végül a maradás felé billenteni a láthatatlan mérleget. Az azonban nem árt, ha ismerkedem egy kicsit a falka tagjaival. - Eléggé… feszültnek tűnsz. Valami gond van? Elvégre, nem sokan szoktak ilyen korai órán úszkálni egy medencében. Az tök mindegy, hogy én is ugyanezért jöttem, de én csak le akarom kicsit hűteni magam, hogy utána a nap felében bepótoljam az elmaradást. Valamit tenni kéne ezzel a gyilkos fejfájással is, mert lassan megveszek tőle.
*A nap televolt újjal. Nem jártam meg korábban ebben a városban, ami azt illeti Alaszka kimaradt az életemből, olyannyira, hogy a mostani hőmérséklet nekem még hideg. Fáztam és kabátban szeltem át a várost, míg másoknak elég volt egy pulcsi is. Na nem mintha megtudtam volna fázni, de valahogy nem volt kedvem vacogni sem. A városban vannak szép helyek, pláne az erdő környékén. Éreztem, hogy rengeteg farkas él erre, de valahogy... nem foglalkoztattak különösebben. Nem ezért vagyok itt, csak szerettem volna kicsit kimozdulni mégha mértékkel is. De az este hamar eljött s jobbnak láttam "haza" térni, még mielőtt elkezdődik az éjszakai élet. Nem tudtam, hogy az erre milyen, de nem voltam túlzottan kíváncsi rá, bizonyára nem egyedül fogom felfedezni. De az álom nem jött, pedig mindenem adtam volna, hogy végre az éj leszálljon rám is. Nyomasztó volt a szoba csendje. Olyan fél kettő felé azonban meguntam a forgolódást és magamhoz véve a fürdőruhám indultam meg az uszoda részlegre. Hátha lefárasztom magam kicsit, vagy a víz elnyom. Az ötlőzőben magamra vettem a bikinim és egy sűrűn szőtt hálót. Tudom, igazán maradi, de bár éjszaka van, attól még nem jelenti azt, hogy ne jöhetne le bárki más úgy, mint én tettem. Törölközőm csak a karomon pihent, ahogy a fürdőpapucsban végig sétáltam a szélén. A telefonom letettem az egyik székre, a törölközőmmel együtt s mivel egyedül voltam senkit nem zavart Luan Santana hangja ami betöltötte a teret. Ajkaimra mosoly került, barna íriszeimbe vidám csillogás lapult csak mint mindig. Ezek velem jártak, nem tudtam velük mit kezdeni de nem is akartam. Ott hagyva a cuccaim ingattam meg a fejem... nah akkor kezdjük... S azzal a lendülettel - mivel senki nem volt, ki rendszabályozzon. - bele is ugrottam a vízbe. Bárki érezhette, hogy van itt valaki, hisz a pajzsom csak félig volt fent. Energiáim vidáman táncoltak körülöttem, ahogy engem a víz lepett el és kezdtem el róni oda-vissza a hosszokat. Néha-néha persze feldugtam a fejem levegőt venni, anélkül nehezen menne... de egy idő után azonban a tempóm csökkent, nem fáradtam... de hát, felesleges rohanni. Majd később visszaváltok. Bár nem kértem, de a lámpákat visszakapcsolták... Én egy darabbal is megelégedtem volna. De hát, ha nekik így jó.*
Miután sikeresen összefutottam egy roppant idegesítő kölyökkel, kinek nem ártana meg egy alapos fejmosás, vagy ahogy az én időmben csinálták, verés ahhoz, hogy végre szót fogadjon. Azt nem tudom, hogy a teremtőjével milyen, de ha vele is ugyan úgy viselkedik mint nála majdnem négy évszázaddal idősebb farkasokkal, akkor komoly gondok lehetnek a házuk táján. Nem tudom, hogy a felelőtlenek miért csinálnak maguknak kölyköket... épp emiatt adódnak az olyan gondok, mint amilyen majdnem száz éve is, hogy megöltem az egyik nőstény kölykét, amiért az rosszkor volt rossz helyen és fogalma se volt róla, hogy kibe kötött bele. És akadt még egy ilyen eset Chicagoban is, akkor szerencsére már Castorék falkájában voltam, kik segítettek kicsit visszavenni az örökös indulatokból, haragból és ölhetnékekből, melyeket előtte belém vertek. Így a kölyök megúszta egy-két harapással, és szőrcsomó veszteséggel, ami lehet, hogy nem túl megnyugtató, viszont túlélte. És ez a lényeg... ez a lényeg? Már én is úgy beszélek mint egy bölcs vénember. Bakancsom sarka határozott koppanásokkal találkozik az épület kövével, ám amikor egy idegen farkas jelenléte bekúszik az elmémbe, s hamar meg is hallom az uszoda felől érkező neszezéseket, rögtön úti célt változtatok és meg se állok az uszodáig. Mielőtt elérném felhúzom a pajzsomat, nem bízok semmit se a véletlenre és ezzel már át is lépem a helyiség ajtajának küszöbét. A zene valamiért most zavar, bár ez nincs mindig így. Soha nem voltam a zene ellen, de most mindent megtennék azért, hogy elhallgasson. Ám csak, hogy ne keltsek a lányban kellemetlen érzéseket, inkább megpróbálom kizárni és csak egy halk, mellékes zajként felfogni, hogy aztán a medence széléhez érve leguggolhassak, és a felém úszó nő alakján tartsam a szemem. Halvány lilám sincs, hogy ki lehet, de van egy olyan érzésem, hogy nem most fogok utoljára hallani róla.
*Gondolataim ide-oda cikáztak, hol a jelenbe, hol a jövőbe és hol pedig visszatekintettek. Észre sem vettem, hogy mikor váltottam vissza gyorsúszásra, amibe persze a farkasom volt benne. Az a fekete-fehér állat, melyet sosem engedtem szabadon, mely kölyök éveimtől kezdve láncra volt verve ha nem volt épp telihold. De hát van ez így, én inkább vagyok ember a farkasok között, mintsem egy farkas. Érző ember, amit az évek sem öltek ki. Tudtam mosolyogni, hiába voltam öreg. Élveztem azt ami vagyok, de mértékkel és másoknak nem ártva. Erő helyett szavakat használva, ahogy azt Marcoval is tettem. Évtizedek óta nem hallottam a kölykömről, na nem mintha kutattam volna. Féltem attól ami lett, annak ellenére, hogy megtudtam volna fékezni. De Én mindig is azt akartam, hogy Ő maga szabja meg a saját határait. Amik akkor még nem voltak... hibáztam volna? Én ezt éreztem... De a fenébe is... nem volna szabad, hogy érdekeljen. Távol űztem a gondolatokat magamtól s inkább karjaim egyenletes csapására figyeltem, ahogy vissza vettem a tempóból ismételten. Annyira lefoglalt, hogy nem is figyeltem a környezetemre, nem vettem észre, hogy valaki érkezik, ahogy azt sem korábban, hogy minél jobban gondoltam a kölykömre, annál jobban hajtottam magam, mintha ezzel elűzhetném. Pedig hallanom kellett volna az érkező szívverését. Mely hirtelen robbant be a fülembe és a tudatomba, ahogy elértem a medence szélét és megakartam fordulni. Nos ebből a műveletből egy hátra hökölés lett, ahogy felbukkantam a víz felszínére és nagyokat pislogva néztem a másik kékeszöld szemeibe. - Bocsánat. - kúszott vissza a mosolyom az arcomra a döbbenet helyett. - Segíthetek valamiben vagy esetleg úszni szeretne? * Kérdeztem rá finoman arra, hogy tovább álljak-e és netalántán ezt akarta az imént közölni.* - Ha szeretne jönni, máris megyek... csak nem bírtam aludni és gondoltam jót tenne. Ilyenkor már senkit nem zavarok és mások sem engem. * Csiripeltem továbbra is a magam közvetlenségében, mintha a legtermészetesebb dolog volna, hogy az ember elmondja miért van itt. Nos nálam az volt, elvégre már késő van. S bár nem szóltak attól még nem jelentette azt, hogy más esetleg nem akar itt lenni. Pár lépést oldalra léptem, hogy egy könnyed mozdulattal feltolhassam magam a medence szélére. Tekintetem lesütöttem, még úgy is, hogy a háló rajtam volt és fedett mindent. Így kissé sietős léptekkel mentem a törölközőmért, hogy magam köré csavarhassam. Hosszú barna hajam a hátamra simult, de inkább simuljon az, mint a testemre a ruha. Nem tudtam ki a másik vagy hogy milyen ember, de ha volt benne egy kis illem, akkor bizonyára elfordult addig. Elvégre ezek a mai darabok felérnek egy fehérneművel csak épp más nevet adtak nekik. Már ha egyáltalán eljutottam a törölközőmig, akkor sem mentem még ki. Vártam a válaszát a másiknak, hogy mit is szeretne. S reméltem, hogy nem egy útba igazítást hisz azzal pont én nem szolgálhatok. Tekintetem mostanra már ismét vidám, ajkaim és vonásaim mosolygósak ahogy az energiáim is visszanyerték a maguk önfeledt táncát.*
Fogalmam sincs, hogy miért keltik fel mostanában ennyire az érdeklődésemet az idegenek. Mindig is voltak és mindig is lesznek, most viszont annak ellenére szúrtam ki magamnak úgy kettőt, és állok is le velük foglalkozni egy kicsit, hogy nemrég megfogadtam, soha többet nem társalgok "idegenekkel". Mintha legalábbis valami megrettent kisfiú lennék, akinek az anyukája megtiltja az idegenekkel való társalgást. Az én szempontomból viszont azért lenne jobb ezt megfogadni, mert tízből nyolc biztos, hogy a létező összes szőrszálat felállítja a testemen, és tarajos sülként menekülök amerre látok, mielőtt kiharapnám a gigájukat. Lehet, hogy a fiatal lányka is nagyon evickélt ezen a méreg, poshadt szagú vizen, de jobbnak láttam nem bántani. A végén még rám engedik a teremtőjét. Attól még, hogy azt állította nincs, én biztos voltam benne, hogy van. Éreztem a szagát. A mostani helyzet viszont kicsit mintha ígéretesebbnek bizonyulna. Szerencsére nem egy kölyökkel van dolgom és ha ez nem is rí le róla, valamilyen szinten tudom érzékelni. Azt pontosan nem, hogy mennyi idős, de közelebb áll hozzám korban, mint az előző "páciensem". Hatásos belépőnek bizonyul, ahogy leguggolva a víz mellé, kérdő tekintettel figyelem ahogy úszik, s szinte biztos vagyok benne, hogy van bőven gondolkodni valója tekintettel az úszás tempójára. Még csak véletlenül se akar lassítani, csak akkor torpan meg, mikor megpillant engem. Nem lehetek túl derűs és kellemes látvány, ha így hőköl hátra. Én magam is meglepett arcot vágok, ahogy hátra húzódik, s arcára mosoly költözik, mivel csakugyan nem tudok mit kezdeni. Soha nem voltam vigyor barátja senkinek, bár ez magáról a lényemről is nyilván lerí. - Úszni? Én? Na nem - rázom meg a fejem határozottan, és a hangom is hasonló oktávot üt meg. Soha nem voltam túl jóban a vízzel. Na nem azt mondom, hogy attól félek, esetlegesen belefulladok, de nagy vidáman eléldegélek nélküle. Sajnos nem sellőfiúnak születtem. Ajj, kegyetlen természet... - Maradjon csak bent, nem kell kijönnie, ha gondolja úszkálhat tovább - intek a medence vége felé - csak gondoltam körülnézek, hogy ki érzi ilyen jól magát éjjelek évadján a medencénél - vallom be, és beismerem, nem kifejezetten ez a valódi oka. Lehet, hogy a kíváncsiság hajtott előre, de nem az efféle. Sokkal inkább az ismeretlen nőstény kiléte. Elcsípve zavart arckifejezését, szám szélére gúnyos mosoly költözik, s mintha azt sejtetné lesütött szemeivel, hogy kellemetlenül érzi magát a jelenlétemben, rögtön el is fordulok. Nekem aztán ne mondja senki, hogy nem vagyok elég udvarias. Amint maga köré csavarja a törülközőt, már fordulok is vissza felé. Fogalmam sincs, hogy kihez tartozik, miért van itt és mit akar, de reményem szerint ezt majd ki tudom deríteni, ha már a mi falkánk területén kóborol. - Amm... - morgok - ha már itt vagyok engedje meg, hogy bemutatkozzak - lépek közelebb hozzá egy kézfogás reményében, de épp csak annyira, hogy a kezünk kinyújtott állapotban összeérhessen - Dylan Whitmore - mutatkozok be végül, s félig meddig leengedem a pajzsomat, hogy érezhesse, én is az vagyok, ami ő... igaz nem az ilyen jószívű fajtából, elvégre besétált a fenségterületünkre, ami addig nem baj, míg finoman ki nem puhatolom, hogy ki ő. Lehet, hogy a többiek tudnak már róla, de én teljesen tudatlan és hülye vagyok a témában.
*A válaszra elnevettem magam és vidáman ingattam meg a fejem kissé, majd tekintetem újra a másikon állapodott meg. S kissé oldalra biccentettem a fejem, hogy a másik szemeibe tekintsek ismét.* - Tán nem fél a víztől? * S igazából megfordult a fejemben, hogy lefröcskölöm a másikat, de hát miért ne tenném? Najó, azért mert nem egy játszótéren vagyok, de lássuk be, megnéztem volna a férfi arcát, hogy mit reagál rá, de inkább kioldalaztam és kiszálltam.* - Pedig higgye el nem bánt... vízkő ellen meg már jó oldó szereket lehet kapni. * Jó kedvem volt, ezt le sem tagadhattam volna és nem is akartam én már csak ilyen vagyok. Persze nem egyszer érzem azt, hogy az olykor gyerekesnek titulált megnyilvánulásommal és jó kedvemmel mások agyára megyek. De nem ez a szándékom vele, mindössze én nem süppedek el ahogy növekszik a korom. * - Lássuk csak... egy olyan ember, aki nem tud aludni fent a szobájában vagy csak nincs kedve a rideg és otthontalan szavakat nézegetni. * Vontam meg a vállaim, nekem személy szerint mind a kettőből kijárt. De persze egyenlőre nem óhajtottam berendezkedni a városban, sosem tettem. Ha kedvem tartja tovább állok, de jelenleg egy állásra fájt a fogam a Hotelben, mint Séf hisz ez a szakmám... többek közt. * - Tán bűn vagy újdonság ha valaki nevetni tud, legyen bármely rút is az időpont? * Késő volt, persze. De holnap senki nem fogja nyolckor verni a szobám ajtaját, hogy kelljek fel. Legalábbis nagyon remélem, hogy senkinek nem fogok hiányozni. Bár... ez abszurd, tekintve, hogy nem ismerek erre senkit. S aligha hiszem, hogy az a férfi ki miatt ide jöttem gondolat olvasó lenne és meglátogatna. De majd idővel, bizonyára erre is sor kerül. Mármint a találkozóra és nem arra, hogy rám törje hajnalok hajnalán az ajtót. Kissé máris jobban éreztem magam, mikor a törölköző is rám került bár eddig sem aggódtam túl a dolgot, de van amit nem lehet levetkőzni. Lépése nem feszélyeztet, de a morgásra felszalad a szemöldököm némi kérdéssel benne, ami hamar visszarendeződik és megérezve a másikat, nem kell nagy tudomány, hogy kitaláljam miért van itt. De a vérvonalam rejtve, a korom körülbelülire lőhető be, így nincs miért azonnal felhúzni a pajzsom. Semmi titkolni valóm nincs. Jobbom a férfi felé nyújtom, ahogy mosolyogva mutatkozok be.* - Vittoria de Luca... csak egy átutazó és szerencséjét kereső Séf. * Feleltem burkoltan, hogyha ellenőrizni jött, akkor mehet is mert ennyi az egész. Persze valami felkeltette itt a figyelmem de az aligha érinti ezt a hímet. Tekintve, hogy semmi rossz szándékom nincs és ezt érezheti a másik is. A farkasom sem agresszív jellemű, de ez rejtve van... nem szabad szabadon engedni, mert akkor pusztít.* - Személyes bájomnak köszönhető, hogy erre vette az útját Mr. Whitmore vagy csak reméli, hogy az éjszakájába átragad a jó kedvem? * Az, amit kevesen képesek elrontani. Ez nem rossz, azonban... * - Ilyen kései órán minden épp eszű ember alszik... vagy csak félt valamit és őrjáraton van? * Oké, ezt ugratásnak szántam és ha tud a tekintetből olvasni, akkor ezt észre is vehette, ha nem, nos... az majd úgy is kiderül.*
Mikor meghallom csilingelő nevetését, én magam is halványan, szinte alig észrevehetően elmosolyodok. Ha jobban belegondolok, tényleg van ebben valami igazság, de ha tényleg ez a helyzet állna fenn, akkor valamit baromira elronthattam tekintettel arra, hogy a kelta nevem szerint a vizek, halászatok ura vagyok... bár ez nem jelent semmit, igaz? - Nem az, hogy félek, inkább... nem is tudom. Nincsenek túl jó emlékeim róla - vonogatom meg a vállam, ahogy végignézek az említett tömeg felszínén, s tekintetem a plafonon áll meg, ahol látható a víztükör fodrozódása. Szép látvány, igen, mint ahogy az is, hogy a ember kint sütteti a hasát egy tengerparton és csak lépések választják el a víztől. Ennek ellenére engem mégse rendít meg, így amíg nem tartanak pisztolyt a fejemhez, addig nem tervezem, hogy magamtól sétálok be... ennek is megvan az oka persze. Az oroszok előszeretettel használtak víz formájú fenyítéseket, melyből én magam is kivettem a részemet. Sajnos. - Elhiszem én... de nincs szükségem rá fürdésen és iváson kívül - igaz nem fulladnék bele, ha belöknének, de zavarba jönnék szerintem és azt se tudnám, hím vagyok-e vagy nőstény? - Ez így mindjárt más... - biccentek ahogy le nem veszem tekintetemet az arcáról. Én magam is sokat szenvedek álmatlanságtól. Van időszak, mikor nem tudom rávenni magam még csak arra se, hogy befeküdjek az ágyamba és reménykedjek benne, hogy ha rögtön nem is, de egy-két órán belül elnyel az álom. Ilyenkor csak ráteszek mégey lapáttal, beülök a könyvtárba egy nagy bögre kávéval és nézek ki bután a fejemből mondván, nincs jobb dolgom. Kérdésére elfintorodok amit rögtön szemöldököm homlokomba való költözése követ. - Egy szóval se mondtam ilyet - tartom magam elé mindkét karomat amolyan védekező reflexként. Jól ismerem magam, képes vagyok rá, hogy elbizonytalanítsam az embereket vigyorgás, mosolygás terén. Olykor elég egy komor tekintet és Chrystal is elfelejt mosolyogni. Épp ezért próbálom a tőlem telhető legjobb tudásom szerint elrejteni gyilkos pillantásaim sokaságát. Mikor kinyújtottam felé a kezem bemutatkozás céljaként, még csak véletlenül se gondoltam rá, hogy majd olyan ismerős nevet fogok hallani, mint amin végül bemutatkozik. - de Luca? - dermedek le egy pillanatra ahogy megjelenik előttem Castor képe. Ha rokonok, akkor... akkor most miért nem együtt lógnak? Mondjuk kezdjük ott, hogy még egyszer se láttam szegény lányt a környéken? Mi van, ha azért jött ide, hogy megtalálja Cast? Apropó... egyáltalán van közük egymástól? Attól még, hogy megegyezik a nevük, nem biztos, hogy rokoni szálak kötik őket egymáshoz. - A séf viszont igen jól hangzik - vallom be sunyi vigyorral. Nem ártana néhány újdonság a konyhára és sokkal szívesebben ennék az ő főztjéből, mint a jelenlegiéből. - Tulajdonképpen egyik se, inkább a kíváncsiságom. De ha már választani kell, akkor az elsőre szavazok - vallom be. Tényleg szemre való hölgyemény és sugárzik belőle valami, ami akár még rám is jó hatással lehet és elfelejteti azt a "csodálatos" éjszakát amit az idegbajos kölyök társaságában töltöttem. - Igen lehet, de semmi nem utal arra, hogy én épeszű vagyok. Valamint koránt se őrjáratról van szó, csak a kelleténél később értem haza. És ekkor volt szerencsém önbe botlani. De mondja csak. Van valami komolyabb oka annak, hogy pont a mi területünkön szállt meg? Esetleg egy.... egy rokon, egy ismerős? - próbálom elérni, hogy mondja el, kihez jött és ha az kell hozzá, hogy felvegyem a "legbájosabb" képemet, akkor megteszem. Fogalmam sincs, hogy ki ő, és mit akar itt, de van egy kósza sejtésem. Közbe kényelembe helyezem magam egy széken, hogy ha esetleg mesélésbe kezd, akkor onnan, nyugodt állapotban figyelhessem és hallgassam.
*Csak nézem a másikat, mit is tehetnék? Rossz szokásom megpróbálni mindennek a mélyére látni. De ez aligha menne, így inkább szóra nyitom a szám és meg is szólalok. De nem mondanám, hogy nem érdekel, hogy mi történt, azonban erre nem fogok rákérdezni. Tekintve, hogy Én magam sem szívesen avatnék be bárkit, azon kevés sötétségbe mely akadt életem során.* - A sebek a múltra emlékeztetnek, de nem kell meghatározniuk a jövőt. Csak el kell engedni és a holnapba tekinteni. * Najó, ezek a szavak igazán bölcsnek hangzanak, pedig nem annak szántam. Mindössze ez az igazság. Ahhoz kell bátorság, hogy az ember elengedje a múltját és nem ahhoz, hogy folyton visszatekintsen. A múlt csak egy állomás melyet még sok követ. A megtörtént dolgok tanítanak, irányt mutatnak de egyedül érdemes végig járni, nem az árnyaival kísérve. Persze nem az volt a célom, hogy most hű de nagyon bölcsnek látszódjak, mindössze ez volt a véleményem. Aztán kezd vele amit akar. A szavaira bólintok, nem erőszak a disznótor különben is ruhában van. Szóval mindegyis... Viszont ahogy védekezően emeli maga elé a kezét ismét vigyorgok. Nem értem, hogy miért van nem szoktam ilyet kapni. Vagyis, csak akkor ha felfedem a vérvonalam és valaki felismeri ami ritka. De megesik az ilyen és eléggé szórakoztató, pláne, hogy egyáltalán nem illik a férfi megjelenéséhez ez a mozdulat. A bemutatkozáshoz érve azonban csöppet sem kerüli el a figyelmem a férfi reakciója és halványan szalad fel a szemöldököm, hogy mégis mi a baj a nevemmel. Pláne a kiegészítéssel meg végképp nem fest túl jól a dolog.* - A séf jól hangzik, de a nevemmel nyilvánvalóan baja van. Igen, de Luca... De ha elintézi, akkor átmehetünk a konyhába és főzhetek önnek valamit közben pedig elárulja, hogy miért reagált ilyen mereven a nevemre. * A kellemest a hasznossal. Beszélgetni közben is lehet, nem csak úgy, hogy itt ácsorgunk vagyis már én, mert a másik leült. Főzni meg szeretek és tudok is, nem véletlen számítok Európában híres Séfnek.* - Oh... köszönöm. * Többre nem futja, a bókok megmosolyogtatnak, de nem mindig tudom kezelni, csak egy szégyenlős pillantással ahogy most is tettem. Én próbáltam levetkőzni, de tényleg néha megy is egy értelmes válasz vagy egy kis csipkelődés rájuk, de ezek nagyon ritkák. Viszont az újabb kérdéseket hallva, leültem a medence szélére és a lábam vizbe lógattam. * - Komolyabb oknak számít, hogy ez az egyetlen normális Hotel a városban? Mert bizony ezaz oka. Barátom nincs, rokon meg... kettőről tudok. A Teremtőm aki ha a városban lenne már rég itt lenne, de nem láttam már egy jó ideje és a kölyköm, akiről szintén nem tudom, hogy él-e még egyáltalán. Esetleg megírjam három példányban az életutam és engedélyeztessem valakivel, hogy itt tartózkodhassak? Már csak azért kérdezem, mert a jelenlegi Séfjük helyére pályázom és kényelmesebb ha itt is élek. * Vontam meg a vállam könnyedén. Nem hazudtam, ezért vagyok csupán a területükön. Azért mert ez egy farkasok lakta birodalom, nem fogok egy olcsó motelben megszállni. Pláne nem úgy, hogy nem akarok Tőlük semmit. Ha majd Ők akarnak, akkor úgy is megtalál a vezetőjük. Bár kétlem, hogy bárkinek is szüksége van egy öreg farkasra akivel semmire nem megy. Pláne, ha olyan a jelleme mint az enyém. De nekem sem volt szükségem arra, hogy bárki is beleszóljon abba, hogy mit teszek vagy mit nem. A magányos lét nyomasztó olykor még nekem is. De ha ez az ára... megéri. Tekintetem a másikra szegeződött ahogy kissé féloldalasan fordultam, hogy a másikra nézhessek. Rég volt falkám.... több mint kétszáz éve már, hogy elhagytam az első és azóta az utolsó falkát, ahol éltem. Hangomban mégsincs komorság, ahogy a tekintetem sem változott. *
Először csak bambán lesek ki a fejemből, mikor viszont meghallom a lány bölcselkedő szavait, a legnagyobb ledöbbenésem következtében, rögtön azon kezdek el filozofálni, amit mondott. Lehet, hogy igaza van, de a legtöbb ember - még akkor is, ha csak részben az - nem képes egy hamar túltenni magán a tragédiákon és az őt ért sérelmeken. Én magam is így vagyok vele, és van egy olyan érzésem, hogy bármennyire is próbálkozok vele, végül aztán életem végéig ebben fogom füröszteni magam anélkül, hogy akárcsak egy percre is belegondoltam abba, milyen kellemes lenne egy kicsit megmártózni mondjuk egy tengerben vagy egy szimpla medencében. Számomra ez nem nagy téma, nem jelent túl sokat tekintettel arra, hogy csak a vízről, mint halmazállapotról van szó, nem pedig a saját fajomról. Az már sokkal kellemetlenebb lenne, ha félnék a farkasoktól nem? Mert ugyebár ennek is megvolt az esélye. - Nem, nincs semmi gond a nevével. Csupán... csupán valakire nagyon hasonlít - na jól van Dylan ez így piszok hülyén hangzik! Újra! - mármint van egy ismerősöm, sőt kettő is, akik ugyan ezen a néven futnak. Vallom be végül, elvégre nem sok titkolni valóm van, az pedig, hogy zavar a kérdése és ha nem akarnék rá válaszolni, rá lenne írva az arcomra, méghozzá elég nyilvánvalóan. Elveszíteni pedig nem szeretném azt az apró kis bizalmát is, amit ez alatt a pár perc alatt belém vetett. Egyre inkább taszítanám az ellenségeimet. Nyilván ez is a kor miatt alakul így. - Bevallom már vacsoráztam, de ha csillogtatni akarja főzési tudományát előttem, akkor akár át is mehetnénk - ezzel egyben fel is ajánlom neki a lehetőséget, hogy döntsön, itt szeretne-e a továbbiakban is lébecolni, vagy esetleg átmegyünk a konyhába vagy ide-oda. Nem tőlem függ, az biztos. Megyek ahova hívnak. - Hát, ha tényleg ez az ok, akkor igen. Általában a turisták javarészt nem azért jönnek Alaszkába, hogy a belvárost csodálják, mert nem túl nagy, de még csak olyan csodálatosnak se mondható. Így inkább egy kis vendégházat választanak az erdős területeken vagy egy hotelt fent a hegyekben. Talán ez lehet az oka - válaszolok anélkül, hogy erre rákérdezett volna. De ha már témában vagyunk, akkor el is mondom neki az én látásmódomat. Mikor a teremtőt és a kölyköt említi, összeráncolom a homlokomat, és úgy kezdem el fürkészni az arcát, miközben leülök mellé a földre - persze nem dugom bele a lábamat a vízbe! - hogy ne érezzem magam úgy, mintha felette állnék a ranglétrán. Kezdem egyre jobban érezni, hogy valamilyen szálak mégis csak Castorhoz kötik. Heves fejrázás közepette, komoly tekintettel meredek rá. - Nem, nem figyeljen én.... fúh... Egy szóval se mondtam, hogy három oldalas önéletrajzra lenne szükségem, csak mint "helyi", mert ugyebár ez a mi területünk, szeretném tudni, hogy miért van itt maga, többek között egyedül és, hogy mit esetleg kit keres, milyen szándékkal. Sőt, talán még segíteni is tudnék benne. Az pedig, hogy leváltja a séfet vagy nem, az nem rajtam múlik. Ha sütne nekem egy tökéletes, hibátlan féldisznót vagy őz pörköltet, akkor azt mondom, hogy öné az állás - vigyorodok el tőlem igen csak meglepő módon - de addig aztán nem. Nem az én hatásköröm - fejezem be még mindig jól mulatva a témán. - Mondja csak? Most már kezd megölni a kíváncsiság. Maga nem Castor miatt jött ide? - köpöm a kérdésemet könnyedén, nem is figyelve arra, hogy esetleg más is meghallhatja. Meg amúgy is! Semmi közük nem lenne hozzá, mivel magánjellegű beszélgetés folyik.
*Mikor azt mondja, hogy hasonlítok valakire csak még értetlenebbül nézek rá, de aztán javít és végül csak némi szomorúsággal a tekintetemben ingatom meg a fejem. Ez a pillanatnyi megingás csak akkor észre vehető a másik valóban figyelt.* - Biztos vagyok benne, hogy csak véletlen egybeesés. * Hisz mire végeztem a mondattal mely közben elhangzott, már ott sem volt. Persze, hogyne szerettem volna, hogyha nem az lenne. De valahol mélyen tudtam, hogy csak az álmaim ezek. Hogy a de Luca név nem maradt fent. Halvány esélyem volt csak arra, hogy Belle valamelyik leszármazottja még viseli. De tekintve, hogy Ő is felvette a férje nevét mikor férjhez ment, így aligha van esély erre is. Az ajánlatra némi hálás mosoly ül ki az arcomra, azonban a válaszom mégis más.* - Én is... s ami azt illeti azért nem főznék, hogy ott maradjon. Majd talán máskor... * Ajánlottam fel, hogyha gondolja akkor egyszer szívesen főzök neki, no meg mondjuk bárkinek. Szeretek főzni, de csak akkor ha van miért. Feleslegesen... van más időtöltés is, mint megfőzni valamit amit aztán senki nem esz meg, miközben kitudja hány gyerek éhezik országszerte. Sajnos volt alkalmam megtapasztalni, s ha sokat nem is tehettem értük, legalább a szakmám elegendő volt arra, hogy egy kicsit adjak. Na nem a séf, hanem a gyerekorvos. Igen, van pár foglalkozásom. Szeretek tanulni, ahogy figyelni is. S most sem tettem másképp, csak figyeltem a férfi szavait.* - Nem jártam még a hegyekben. De majd sort kerítek rá. A kisvárosokkal meg semmi baj nincs, olykor sokkal jobb mint egy nagy. Nyugodtabb... *Bár ez csak általános, Fairbanksben még nem néztem szét csak ma, és azt is csak épp arra, amerre a lában vitt vagy a kíváncsiságom.* - De ha figyel befelé, akkor maga is érezheti, hogy ezaz ok. * Ingattam meg a fejem halványan. Ha hazudnék azt érezné, de nem tettem. Sem most, sem máskor. A hazudozás nem az én asztalom, még akkor sem ha néha muszáj mert nincs más. De valahogy eleddig sikerült megúsznom a dolgot, akkor miért most kezdeném el, mikor semmi okom nincs rá? A férfi csak érdeklődik, amit valahol meg is értek, mert egy idegen vagyok. De ahogy jobban magyarázni kezd, már annyira nem is érdekel, hogy mennyire figyeli a képességeit. A vigyora megmosolyogtat ismét. Szerettem ha másoknak jó kedve van és édes mindegy, hogy most miattam, más miatt vagy akár rajtam szórakoznak. Szórakoznak és csak ez a lényeg.* - Nézzük csak sorba... egyedül... azért mert nem csatlakoztam sehova, mert a Teremtőm elhagytam, ahogy a kölyköm is más utakon jár. Nem szeretem a megkötöttségeket és hajt a vérem mindig az újdonságok felé. Az itt létemmel nincs szándékom, de keresni keresek valakit. Egy bizonyos Victoria Mayfairre-t, de már évek óta. Kétlem, hogy itt akadnék a nyomára. De ha ismeri, hálás lennék érte. Ami a disznót illeti... inkább olasz vonalon mozgok szívesen. De persze, bármit megcsinálok. Viszont szeretek rögtönözni... *Vontam meg a vállaim, elvégre olasz vagyok így nem számomra nem újdonság, ahogy az sem, hogy egy séf nem csak egy vonalon mozog,mást is tudnia kell. De attól jobb nincs, mikor abból élsz amid épp van. Mindig a gyerek koromra emlékeztet és tán furcsa, de ma már boldogsággal tölt el. Még ha akkor nem is voltam oda meg vissza tőle. Viszont ahogy a férfi neve elhangzik, csak sóhajtok egyet.* - Nem miatta vettem erre az irányt, de láttam a cikket és felkeltette a kíváncsiságom Mr. de Luca. De lássuk be... egy étterem tulajdonost nem könnyű elérni, de próbálkozom. * Bizony még nem találkoztam a férfivel személyesen. De hát van ilyen, a türelem rózsát terem... talán megéri várni, ha meg nem, nos akkor meg már mindegy. De így törölközővel magamon, húztam be magam a vízbe és álltam meg a kint ülő férfi előtt. * - Kedves, hogy érdeklődik és felajánlotta a segítségét. De... jöjjön... - nyújtottam felé a kezem, egy mosollyal az arcomon és a cél kedvéért folytattam. - Nem bántom, de... legalább próbálja meg. Kérem, csak egy kicsit bízzon bennem. * Unszoltam lágyan a másikat, nem akartam én rá erőltetni semmit. De ha már azt "mondta", hogy "Megyek ahova hívnak." akkor nosza... jöjjön. S a cél miatt a pajzsom is leengedtem teljesen. Vérvonalam és korom pontosan belőhető volt. A farkasom mely lusta léhasággal járkált bennem, de bár nem látszott mégis figyelt, mintha csak ugrásra készen várna. Sajátos jelleme ez, nem a másik miatt volt. Érzelmeim, melyek őszinték voltak és nyugodtak, biztatóak és mégis valahol hívogatóak akár csak a kinyújtott kezem, mely tenyérrel felfelé nézett.* - Prego Mr. Withmore. (Kérem Mr. Whitmore.) * Próbálkoztam meg megint s tettem egy lépést közelebb a másikhoz. Nem érdekelt, hogy a törölköző vizes lett, nem fogok hisztizni miatta. Ha akarta, akkor akár a kezem is megfoghatta elvégre azért volt ott. Ám ez nem közeledés, mindössze csak egy... ha úgy tetszik, akkor baráti jobb csak épp két kézzel. Tekintetem reménykedő volt látszódott benne, hogy én bíztam a másikban. Hisz mindent lehet, csak akarni kell és persze, megpróbálni. (Ha bejött, akkor továbbra is igyekeztem nyugtatni a magam nyugodtságával, miközben lassan hátrálni kezdtem a medencében, remélhetőleg vele. ) Ha nem jött, nos majd kiderül.*
- Igen megeshet - biccentek, de érzem, hogy itt nincsenek véletlenek. Castornak és neki nyilván van valamilyen közük egymáshoz. Ha nem is vagyok benne száz százalékig biztos, valami mégis azt mondatja velem, hogy jók a megállapításaim és jó lenne pár szót ejteni a lányról az alfámnak még akkor is, ha végül nem lesz belőle semmi. Bár furcsa párosítás, mégis ahogy ránézek a lányra, szinte ordít róla, hogy Castor vére. Olyan, mintha ő állna előttem bikiniben, tetőtől talpig vizesen, hosszú hajjal borosta és szőrös lábak nélkül. - Máskor mindenképp - válaszom koránt se olyan életszerű, mint amilyenre számítottam, és ha lenne bennem némi kurázsi, már rég rávágtam volna, hogy húzás a konyhába, kíváncsi vagyok, hogy mit képes ott alakítani. Viszont a kétségek, melyből akadnak bőven, inkább az ellenkezőjét mondatják velem, többek között azt, hogy márpedig ki kell derítenem, hogy ki ő és mi fán terem, milyen esetleges szálak fűzik őt az alfához. Nem sok de Luca él a földön személyes véleményem szerint. - Nekem mondja? Itt végre itthon lehetek - mosolyodok el szelíden. Ebben semmi hazugság nincs, tényleg igaz, hogy Fairbanks a maga bájával és nem túl nagy tömeglétszámával kivívta azt a személyes tiszteletemet, amit eddig egy nagy városnak se tudtam adni. Így Oszló, Moszkva, Párizs, Mexikóváros és Chicago. Mintha a bennem élő farkas vezetne és az ősi ösztön mely átjárja, ide fűzne. Mintha itt lenne ténylegesen itthon, én pedig emberként idomulok hozzá... mert ugye kénytelen vagyok. A név említésére hosszas gondolkodásba kezdek. - Nem hallottam róla, de... de most először nem az ordas farkast fogom játszani, hanem a kezes bárányt. Így felajánlom a segítségemet, ha netán szüksége lenne rá, hogy mihamarabb megtalálja az adott személyt - ajánlom fel neki a segítségemet. Nem lepne meg, ha határozottan rávágná a nemet, elvégre nm nyújthatok egy szívderítő látványt, megbízható küllemem sincs, sőt, még nem is ismer. Ennek ellenére még belém is szorult némi emberség és segítségnyújtás. Nem mellesleg tudom, hogy milyen az, ha az ember éveken át keres valakit, de nem jut túl sokra vele és idővel kénytelen kikérni valakinek a véleményét valamint segítségére bízni magát. Ami viszont a kaját illeti, csak szélesen elvigyorodok. Ez már pofátlanság! Hogy képes ez a nő ennyi vigyort csalni a képemre? - Nem, valóban nem... kivétel, ha az az ember az alfa - az utóbbit csak motyogom az orrom alatt, de van egy olyan érzésem, hogy tudja miről beszélek. Amikor felém nyújtja a kezét, én csak értetlenül állok előtte. Szavai úgy kúsznak be a tudatalattimba, mintha legalábbis belém erőszakolnák. Nagyot nyelve pillantok a finom bőrű kezéről csinos arcára, és egy pillanatra még azt is elhiteti velem, hogy nincs olyan természet, hogy haragos. Most inkább kiszolgáltatottnak és megmegbízottnak mondanám magam. Lerúgva magamról a cipőt, már bele is csúsztatom enyémhez képest apró kezébe a kezemet, és úgy csúsztatom be magam a vízbe, ruhástól mindenestül, mint ahogy az imént ő is tette, csak én negyed annyi kecsességet se szánok rá. Az emlékek kavargó áramlása elködösíti az elmémet, s olykor olykor még a lány képét se látom elég tisztán magam előtt ahhoz, hogy teljes mértékben nyugodt legyek. Egy időre meg is dermedek a medence közepe felé menet, és a fenyegető érzés ami a vízből érkezik, szinte késztet arra, hogy ha mással nem is, de begörbített lábujjakkal, remegő térddel így kapaszkodhassak a medence aljába. Rosszabb vagyok mint egy gyerek vagy egy macska, aki fél a víztől. Szánalmas... Viszont egy-két pislogást követően, sikerült ismét megpillantanom magam előtt a lányt, kinek nyugodt lénye átragadva rám, roppant magas pulzusszámomat elkezdi normalizálni.
*A szavakra bólintottam, erre nem lehetett mit mondani úgy meg pláne nem, hogy éreztem, hogy ez már csak szimpla udvariaskodás. Megesik az ilyen, de pont ezért nem is forszíroztam tovább a dolgot. Elvégre, nem lehet mindenki egyenes. De mindegy is. Ahogy az "itthon" szót emlegeti csak ismét lesütöm a tekintetem. * - Irigylem... de tudom, milyen az, ha valakinek van otthona. Remélem, hogy ezt még sokáig magáénak érzi.* Kimért szavak, mégsem udvariaskodóak. Valóban így gondoltam, s ebben benne volt az is, hogy Én magam is szeretnék már egy várost, vagy akár csak egy kis falucskát de egy olyan helyet, amire azt mondhatom, hogy az otthonom. Utazgatni jó dolog és szeretek, de a magány ami vele jár, az üres falak azok közel sem.* - Meséljen a városról... * Kérem meg miközben tekintetem ismét a másikra villan egy röpke pillanatra, hogy lássa valóban szeretnék hallani róla. Bár kíváncsi energiáim eléggé nyilvánvalóvá tették, hogy érdekel a hely. Azonban, ez nem jelenti azt, hogy alkalom adtán nem fedezem fel magam is. A névre adott válasza azonban... érdekes. * - Játszani? Mi lenne ha nem játszana, hanem Ön magát adná? Akkor talán a segítséget is szívesebben fogadom. * Mosolyodtam el halványan, hisz kérésem ott volt. Nem kell megjátszania magát csak azért mert itt vagyok. Nem vagyok olyan érzékeny, hogy kapásból összeomoljak mert valaki nem csupa szív és báj... amíg nem sért meg semmi probléma. De azt nehéz... bár nem akarom tesztelni, hogy a másiknak mennyi idejébe telik ezt elérni. De attól még szeretném, ha valóban önmagát adná. A látvánnyal semmi bajom nincs, azonban a színészkedést nem szeretem. Érdekel, hogy milyen a férfi... ahogy mindig is az érdekelt, hogy milyenek az emberek és a farkasok valójában és nem az, hogy milyennek mutatják magukat. Viszont a kiegészítésre meglepetten vonom fel a szemöldököm. Ami azt illeti gőzöm sem volt arról, hogy az a férfi az Alfa és ez sugárzik rólam. Hirtelen még megszólalni sem tudok, nemhogy bármi mást csinálni vagy mondani.* - Ez esetben már közel sem olyan érdekes... ha egy Alfával kerülök szembe, két napon belül elhagyom az adott várost. Semmi kedvem jelenleg, még csak most érkeztem. * Ingattam meg a fejem. Ha személyesen Alfával futok össze, eleddig mindig maradásra próbáltak késztetni vagy valamit felajánlottak ami nem tetszett. Nem, senki nem tudott még elfogadni olyannak amilyen vagyok, így mindig tovább álltam. Nem akarok többet csalódni, nem kellenek a kötöttségek. Persze tudtam, hogy ezt nem én fogom befolyásolni, de hát na... mindent lehet, csak akarni kell. Erőszakolhattam volna, kényszeríthettem volna a másikat, de nem lett volna értelme. Egyrészt nem szeretem a vérvonalam használni, másrészt pedig az kellett, hogy Ő akarja és Ő tegye meg az első lépéseket, hisz az Ő élete lesz. Ha valakire ráerőszakolnak valamit, az csak rosszabb lesz utána. Szavaim lágyak és hívogatóak, ahogy a kérlelés is ott van benne. S mikor nyelt a kérést olaszul is megismételtem, ösztönösen anyanyelvem szavait használva. Kezem elveszett az övé alatt de egyáltalán nem érdekelt, nem fog bántani hisz oka sincs rá. Finoman mégis határozottan fogtam rá egy kicsit és tettem egy lépést hátra miközben becsúszott. Csak azért, hogy kényelmesen elférjen, no meg, hogy a távolság megmaradjon köztünk. Nem ismerem a férfit, sőt... ha ismerném sem engedném két lépésnél közelebb magamhoz. Nem azért mert félek tőle, hanem mert az illem ezt diktálja. Egy hajadon nőnek nem illik, ezért is maradt rajtam a törölköző. Tudom, tudom maradi vagyok... meg szentimentális is ha már itt tartunk. * - Cssss... csak nézzen rám... nyugalom... * Nah, mintha sokat segítene az, hogy itt van egy idegen nő vagy sem. Próbáltam nyugodt energiáimmal körbe lengeni a másikat miközben csitítottam. Éreztem, hogy megmerevedett és kezem is a másikéra szorított, hogy ne vesszen el a félelmében. Legalábbis heves szív dobbanásai erről árulkodtak. S amint megteszi az első lépést befelé elmosolyodom és nem tudom hogy áll a másik a zenével, de énekelni kezdek egy vidám számot. Ajkaimról a mosoly nem múlik mely szép lassan szélesedik vigyorrá miközben halad a szám. Jó hát "kicsit" álmodozó voltam, ahogy vidám is hisz barna íriszeim továbbra is a másikét kutatták. Nehogy elkezdjen itt nekem pánikolni, mert azzal nem tudok mit kezdeni. Egy gyerekkel még boldogulok, de egy kifejlett farkassal nem tudok mit kezdeni. Legalábbis nem próbáltam, de ahogy haladt a szám, hiába volt pörgős és vidám én lassan haladtam hátra. A medence közepén azonban megálltam, hisz onnan már mély víz volt.* - Tud úszni? *Ha nem, akkor... nos az pech, de csak kivettem jobbra az irányt, hogy a sekélyebb vízben tegyünk pár kört. Majd talán később. Ha viszont tud, akkor megpróbáltam elengedni a kezét, hogy akkor hajrá, próbálja meg. De mellette maradtam, hogyha mégis pánikolna legalább megpróbáljak valamit. Nem tudom mit tehetnék... de majd kiderül. S mivel nem tudom, hogy miként reagált arra, hogy itt énekeltem neki, így egyenlőre nem folytattam. Csak figyeltem a másik rezdüléseit, hogy időben tudjak reagálni. No meg arra ami pajzsa mögül ami kiszivárgott... *
- Én is nagyon remélem. Van valami varázsa, ami még engem is rabul ejtett, pedig megszoktam, hogy nem reménykedhetek túl sok egy városban töltött időben - az elmúlt négyszáz évem alatt minimum harminc helyen megfordultam, és onnan egyiket jobban utáltam a másiknál. Az okát ne kérdezzék. Míg mindenki imádja, oda van Párizsért, addig véleményem szerint van benne valami ellenséges, valami, ami nem köt oda. De még csak nem is érzem, hogy vissza akarnék oda menni. Pedig tényleg gyönyörű, hatalmas és sorolhatnám. Ezzel szemben Fairbanks pedig... nem túl nagy, és nem olyan formában gyönyörű, mint ahogy az előbb említett nagyváros. Míg ott minden ház, épület és tégla, fém és vas, addig itt túlnyomórészt a fáké a főszerep. Persze nem minden formában, de szeretik ezzel hangsúlyozni a városka szépségét. - Nem tudok... szerintem felesleges róla beszélni, inkább találja meg a saját szemével a város azon részeit és dolgait, melyek önnek kedvesek lehetnek... azzal ha én most elmesélném, hogy milyen, jobbára arra térnék ki, hogy én mit szeretek benne. És én koránt sem a város, hanem az erdők, hegyek és a várost környező területek miatt kedvelem. Persze mindenek előtt otthonias, az emberek kedvesek, bár ezt lehet, hogy csak elfogultságból mondom - pislogok immáron rá, nem pedig a víz felszínére, mely úgy csalogat maga felé, mint egy megzabolázatlan ló, akit a suttogó igyekszik kézhez szoktatni. - Ha tényleg önmagamat adnám, szerintem már nem lenne itt. Mellesleg azzal, hogy azt mondom, nem játszom a farkast, nem azt jelenti, hogy a természetesebb, ember centrikusabb énemet meg kell játszani - olykor bevallom, de skizofrénnek érzem magam, pedig csak arról van szó, hogy olyan vagyok az emberekkel, amilyenek azok velem. És jelenleg semmi okom nincs arra, hogy kiboruljak, kikeljek magamból, és kiabáljak a nővel már csak azért is, mert a mi falkánk területén kontárkodik. - Mi baja az alfákkal? Menekül előlük? Tart tőlük? Esetleg fél, hogy falkába invitálná? - érdeklődök inkább közömbös, mint valódi érdeklődést kifejező hangnemben. Nyilván semmi közöm hozzá, de azért kíváncsi vagyok rá. A továbbiakban eltudom könyvelni magamban, hogy hülye vagyok. Egy megbabonázott félnótás, aki egy nő kérésére mászik bele a vízbe. Komolyan úgy érzem magam mint annak idején a tengerészek, kalózok történeteiben a szirénekkel. És nézd már! Még neki áll énekelni is. Csak én vagyok bolond, vagy mindenki más hülye? Nem tagadom, szép hangja van, de ezzel mégis valamit megérint bennem, ami tiltakozásra adhat okot. Kezemet kihúzva a kezéből ismét megtorpanok, és a sötétség teljesen kikúszik a szememből, helyét átveszi a farkasom kékjének ragyogása. Nem hagyom előbukkanni, nem akarom megrémíteni a lányt. De annyi biztos, hogy nagy csatát vívok vele, hogy ő bent én pedig kint maradhassak. Nincs most szükség arra, hogy kikelve magából kievickéljen a partra, és úgy surranjon ki az épületből, hogy azt még a biztonsági kamerák se tudnák felvenni. - Tudok, de nem most fogok gyakorolni - jelentem ki, ezzel már húzódok is ki a medence széle felé, hogy ott felnyomva magam a csempézett falon, leülhessek és hallgassam, ahogy a víz cseppekben csöpög le rólam a földre. - Mondja...?! Mi maga? Valami vízi banya? - puffogok, miközben kibújok a fekete rövid ujjúból, hogy a nagyja vizet kicsavarhassam belőle. - Életemben nem másztam bele úgy vízbe, hogy valaki szépen kért rá... - folytatom, miközben elégedetlen képpel magam elé tartom a pólót, hogy megnézhessem hogyan is fest, de a végeredmény elég keservesre sikerült, így már hajítom is az egyik székre jelezvén, hogy most nincs szükségem rá.
- Ki merne nyugodt szívvel elköteleződni, mikor tudja, hogy úgy is tovább kell állnia? * Hát ez az élet rendje, ha valaki farkas. De ennek is megvannak a maga szépségei már ha képes az ember farkasa meglátni, vagy hagyni, hogy az ember meglássa. Taníttatás és nevelés kérdése.* - Amint elintéztem az állásom, megfogom tenni. Szeretek kirándulni és csak akad erre valaki, aki még útba is igazít, ha más nem egy térkép. De azt hiszem, hogy sokan elmondhatjuk magunkról, hogy a természet barátabb helyek jobban vonzanak minket, mint a nyüzsis városok. * Vontam meg a vállaim könnyedén. Farkasok vagyunk, szabadok. S ezt csak a szabadban a természet lágy ölén engedhetjük ki igazán. Mondjuk még ott sem, legalábbis én mértékkel szoktam. Viszont következő szavain elmerengtem pár pillanatra s rá nézve kezdtem el beszélni.* - Megeshet Mr. Mithmore. Azonban az őszinte, mondhatni úgy, hogy a csomaggal jár. Bár ez kissé szélsőséges és csúnya megfogalmazás. De egyet kell értenem, senki sem ilyen vagy olyan sokkal összetettebb mindenki. * Még egy ember s a magam részéről kedveltem az embereket, még ha olykor ostobák is. De hát én magam is olyan voltam, csak mióta farkas vagyok lassítottam és jöttem rá, hogy nem kell rohanni és néha meg kell állni, hogy ne veszítsünk el semmit. Az újabb kérdés özönre megvontam a vállaim és mosolyogva feleltem.* - Kicsit mindegyik és mégis... egyik sem. Nem félek Tőlük, hisz sosem ártottam senkinek és veszélyt vagy fenyegetést sem nyújtok, hogy bármi okuk legyen bántani. De egy magányos farkas nem kóborolhat csak úgy... pláne nem az én koromban. A legtöbb városban megpróbáltak. A közösséggel semmi bajom, ott nőttem fel de... mégsem vagyok falkába való. Mindig ott volt az ajánlatban egy "De" ami után jött a rész ami nem nyerte el tetszésem. Ellenkezett mind azzal ami Én vagyok. Egyetlen alfa vagy falka kedvéért sem leszek más. Inkább tovább álltam. * Persze a vérvonalam kihagytam a játékból, hisz az... azaz egyetlen fegyverem ami van, amit akár a távolból is kilehet használni és nem kell tudás nélkül a harc vonalban lennem. De nem... nem szerettem használni, annak ellenére, hogy olykor jól jött. Mikor kihúzza a kezét hirtelen hallgatok el és tekintetembe némi aggodalom költözik. Nem volt más szándékom mint csak elterelni a figyelmét arról, hogy végül is lényegében a vízben van. Egy kis vidámságot csalni a számára bizonyára rút pillanatban. Csak nézem a kék szemeket, s farkasom figyelme csak még jobban kiéleződik. Nem kicsike... maradsz a helyeden. Bár nekem is kék a farkasom tekintete, mégis a saját sötét íriszeim tekintettek a másikéba némi bocsánatkéréssel benne. De a férfi csak elmegy, s tekintetem lesütve úszok ki a medence széléhez, hogy magam is kiszállhassak. Élesen csattannak kérdései, melyre kissé összerezzenek állam mégis talán kissé dacosan emelem meg. Az összkép ott rontódik el, hogy barna tekintetemben továbbra is a sajnálat lapul.* - Nem! Csak egy nő, aki segíteni akart és próbált is. * Nah de lekerült az a vizes póló, ami egyébként is a másikra tapadt, de a tudat ott volt, hogy rajta van és különben sem érdekelt, hogy milyen teste van a férfinek. De amint lekerül el ugyan nem fordulok de ügyelek arra, hogy csak is az arcát nézzem. Nyilván nem vagyok ártatlan így közel háromszáz évesen, de attól még az illem az illem marad. S kérem fejlődtem gyerek koromhoz képest, mert akkoriban még szégyenlősen és fülig vörösödve el is fordultam volna. De arcom pírja most nem ennek tudható be, hanem annak, hogy a másik szavai vádlóak.* - Én csak jót akartam Mr. Withmore, korántsem tehetek arról, hogy maga önként mászott be egyetlen mondatom vagy épp a két szemem után. Talán magában keresse meg a választ és ne engem vádoljon olyannal amit nem tettem. Tudomásom szerint - de szóljon ha tévedek - egy pillanatra sem kényszerítettem pedig megtehettem volna. Ha engem kérdez, ezt már maga is akarta... maga mögött hagyni a félelmét, csak épp félt egyedül megtenni. Mások meg félték megkérni rá... S állítom, hogyha nem próbálok meg a zenével egy kis vidámságot csalni önbe, akkor minden szó nélkül tovább is jött volna. De megfutamodott vagy a hangom taszítja ennyire? * Nyilván nem kell szeretni, de azt lehet normálisan is közölni. Benito szerette, rengeteget énekeltem neki és Marconak sem volt problémája vele, mikor kísértem magam a zongorán. Szavaim kissé sem finomkodóak, azonban a hangom továbbra is kedves még ha némi határozottság is vegyült belé. Nem akartam bántani a másikat, mindössze ez volt az én meglátásom. Nem kiabáltam, az nem az én műfajom de a pajzsom lent volt, így érezhette, hogy korántsem tetszik a hangnem amit jelenleg megüt velem szemben, pláne úgy, hogy mind ezt a semmiért. De csak álltam ott vele szemben és egy tapodtat sem mozdultam vagy vettem le a tekintetem róla.*
- Kell? Soha ne mondja azt, hogy kell. Egy kicsit átértékeli az ember az életét, és rájön arra, hogy a "kellből" hamarosan "lehet" lesz. Elvégre vannak dolgok, melyeket nem kell kötelezőnek beállítani. Mint ahogy azt se, hogy önnek minden alkalommal tovább kell állnia. Miért kellene? - nézek bele a szemeibe, végtelenül nyitott tekintetemmel. Annak idején én is azt hittem, hogy mennem kell amint tudok, és nincs rá lehetőség, hogy hosszabb időre akárcsak ideiglenesen, de letáborozzak. És tessék... több évtizedig éltem Chicagoban, és most itt vagyok hűségesen Castor oldalán állva. Mondjuk, elég gyalázatos lenne, ha itt hagynám a falkát tekintettel arra, hogy befogadtak, segítettek és még sorolhatnám. - Ebben biztos vagyok... és itt nem arról van szó, hogy nem tudjuk elviselni a városi forgatagot. Csak van valami, ami a hegyekbe, az erdőségekbe vonz minket. Mármint ez az én személyes észrevételem - magyarázom meg gyorsan. Eddig akárhány farkassal találkoztam, arról biztosítottak, hogy az ő helyük nem a nagyvárosok közelében van. Aki pedig mégis máshogy vélekedik, az... az máshogy vélekedik. Felesleges ezt megmagyarázni. Az újabb Mr. megszólítás hallatán némi grimasz jelenik meg az arcomon. Már épp mondanám, hogy maradjunk a Dylannél, mikor újabb mondandójában elcsípek valamit, ami felkelti az érdeklődésemet. - Ami ön? Miért mi bajuk volt magával? Szerintem a mi esetünkben ez nem így alakulna. Senkin nem csiszolnak csak azért, mert magát adja. Az persze más dolog, hogy mi volt velem.... az én esetemben tényleg kellett egy kis nevelés, helyre pofozás és nyugtatás. De nem tudom elképzelni, hogy pont a maga természete tenne rosszat. Ha pedig igazi falka lett volna az adott, akkor elfogadták volna magát olyannak, amilyen - magyarázom határozott, komoly hangot megütve, elvégre tényleg így látom. Engem tényleg kezelés alá kellett venni, mert senki nem járt volna jól vele, ha morcos, agresszív formámban próbálok beolvadni a falkára, és minden egyes engem ért sértésnek hála a farkasok és emberek torkának esek. Ez a lány viszont szerintem a légynek se lenne képes ártani. - Ismerek farkasokat, akik magányosként sokkal többre voltak képesek, mint falkában, szóval megértem az ön helyzetét. De azzal, hogy menekül, mert menekül egyik helyről a másikról, nem fél, hogy saját magának tesz rosszat vele? Mert nincs senki akiben megbízhatna, senki akire támaszkodhatna... és végül senki nincs akivel egy lehet? - remélem nem érti félre ezt az utóbbit. Csak arra próbáltam célozni, hogy nyilván van falkán belül valaki, akivel erősebb az adott fél kapcsolata, jobban megnyílik neki, nem fél rábízni akár az életét is. De ezt egy magányos nem mondhatja el magáról... illetve csak azok, akik párban mozognak. De akkor az már eleve nem egy magányos szitu, hanem meg van a maguk kis falkája. Eleinte gyakorlatilag észre se veszem, hogy benne vagyok a vízben és úgy haladok a lány felé, mintha teljesen elvarázsolt volna. Csak akkor jövök rá, hogy itt valami nagyon nincs rendben, mikor meghallom énekelni. Ekkor mintha egy nagy rántást éreznék magamon, farkasom és emberi lényem rögtön kettészakad. Az emberi maradna, de a farkas, az erősebb és meghatározóbb veszett módon elkezd védekezni és ennek hála már evickélek is kifelé, hogy ott felhúzva magam a medence szélére, pár mély lélegzetvétel következtében lenyugtassam magamban a kedélyeket. A farkas vadul megfeszülve, egész testében reszket, sőt, támadni is hajlandó lenne... én pedig lerántom magamról a pólót, hogy az ne tapadjon a testemre kellemetlen érzést keltve vele. - Nagyon tolerálom a próbálkozását, de míg vannak emberek akiken lehet segíteni, addig rajtam nem nagyon. Főleg nem úgy, hogy a farkas kis híján kikívánkozott belőlem - elhiheti, én se érzem jobban magam azért, mert így nekitámadtam, ha fizikailag nem is. De soha nem vettem jónéven, ha valaki a gyengeségemnél próbál meg kordában tartani és azon akar segíteni. Nem fog menni, és vagy csúnya vége lesz, vagy nem... szerencsére itt az utóbbi történt. Ha egy-két perccel tovább engedem, hogy a farkas vad, dühödt és domináns lénye jelen legyen, biztos lett volna az átalakulás. Ártani pedig nem akarok szegény lánynak főleg nem úgy, ha tényleg Castor rokona. Jaj szegény fejem, mit kaptam volna érte?! - Dylan! Hagyjuk a Mr. Whitmore-t, ha kérhetném - nézek rá immáron szelídebb tekintettel és hangnemmel. - Nem szokásom megfutamodni - morranok fel. Tény és való, hogy kitartó vagyok, és nem futamodok meg semmi elől, így ez most se mondható el - csupán nem látom értelmét felesleges próbálkozásoknak. Az ember pedig csak egyedül győzheti le a démonjait még akkor is, ha nem csak egy énje van, hanem ott van a farkas is. És most nem volt még itt az idő. Ami pedig a hangját illeti... nem, nem taszít, sőt! Csupán... - hagyom nyitva a mondatot, mivel nem tudom megfelelő jelzővel illetni. Helyette egy jókorát sóhajtva hátra vetem a fejemet, hogy a plafont fürkészhessem, melyen jól látom a víz fodrozódásának képét. Gyáva lennék?
*A szavai nyugtatóak, de van amit nem lehet megállítani és nem szokásom búslakodni ezért sem álltam neki, egy ideig kielégítő volt ez, sőt... élveztem is a dolgot. * - Ez olyan, ami nem lehet, hanem valóban muszáj. Higgye el, hogy nem szeretem a kell és a muszáj szavakat. De előbb vagy utóbb mindenkinek feltűnik, hogy nem öregszik az ember. Pláne, ha valaki társasági ember mint én. * A magány nem az én esetem, meg a szoba fogság pár év és tovább kell állnom, elvégre harminc egynéhány évesen nem nézhetek ki úgy mint most, mint egy húszon éves. De kár ezen agyalni, hisz most érkeztem egy pár évem bizonyára van. Remélhetőleg.* - Ha lesz ideje, megmutathatja... jelenleg még azt sem tudom, merre van az arra. Persze ha nem lesz terhére... * Ingattam meg a fejem vidáman és némi izgatottság kélt bennem életre, az új iránt. Mint annyiszor, ezt sosem tudtam megunni és minden alkalommal más és mégis ugyan olyan. De hát, mit is várhatta az ember tőlem, mikor egy kalandor mellett éltem és én magam is az lettem. Hallgattam a kérdéseit és a véleménye kifejtését. Mindig is érdekelt, hogy mások hogyan látják azt, amit én látok vagy épp tapasztalok. Olykor annyira különböznek a vélemények, hogy néha nehéz zöld ágra vergődni, hogy melyik is a helyes meglátás.* - Ez így van. A probléma az, hogy nem láttak bennem hasznot. Tehát csak a létszámot gyarapítottam volna. Nézzen rám... nem vagyok egy harcos jellem. S ezt soha nem is bántam és nem is akartam rajta változtatni. De persze, többnyire mindenki tökéletesen megtalálja vagy meglátja a másikban a hasznát, amit az előnyére formálhat. De az erkölcs az, mely minden embernél más... nekem vannak, így nem adhattam meg amit kértek. * Pláne, hogy nem is szerettem azt a dolgot. De hát istenem, senki nem szerethet mindent néha kell a negatívum is, hisz azokkal teljes a lét. De az, hogy nem voltam harcos jellem még korom nem befolyásolja és bizony ha kell, a farkasom ott van és az ösztönei. Ő tudja helyettem is sokszor, hogy mit csináljon. Alantas, agresszív és megköveteli magának a tiszteletet, ám ez utóbbi emberi felemre is igaz. Senki nem a seggéből rángatott ki és a becsületünkre vagy a megaláztatásra elég gyorsan ugrok még én is, a higgadt és vidám jellemem ellenére.* - Nem ismerem a maga falkáját, így nem tudhatom. Lehet, hogy kivétel... de bizonyára ki fog derülni ha felkeltem valaki figyelmét. * Mosolyodtam el, bár tény, nem vártam azt a pillanatot, hogy észre vegyék és... bár a fene tudja. Ha bele gondolok abba, hogy Castor de Luca az alfa, akkor egy kísérletet megér. Újabb kérdései azonban másfelé terelik a gondolataimat és az igazság az, hogy igaza van mégis keserűen húztam el a számat. * - Ezek hűségen alapulnak. S önmagán kívül az ember kevesekhez képes hűséges lenni, pláne tisztelet tudó mely mind a két félnek kijár. Én még nem akadtam olyan emberre akire azt mondanám, hogy igen képes volnék hűséges lenni. Ami pedig az utolsó kérdését illeti... butaságnak fog tűnni, de kettőből kétszer fogtam mellé. Azt hiszem, hogy ez elegendő volt... * Persze nem ástam el, hogy bizonyára megtalálom majd azt, akivel egy lehetek. Tekintve, hogy én vagyok pont az, aki örökké álmodozik. De egy kis időre elég volt belőle és már jobban megnézem, hogy ki is az, akit közelebb engedek magamhoz de ugyan akkor mégis tudom, hogy pont ez a dolog az, ahol a józan ész mit sem ér. Talán valami hasonló volt a másiknak is ami arra késztette, hogy bemásszon. Mármint az, hogy valahol mélyen mégis szeretett volna valakire támaszkodni. De a fene sem tudja, nem értek én a férfiakhoz, hogy tudjam, hogy mi zajlik le bennük. Pláne, hogy rosszabbak mint az időjárás s ezt a megállapításom ez a hím is alátámasztotta a hirtelen váltásával. Éreztem a farkasát a felszínen, de nem foglalkoztam vele. Amíg nem ugrik nekem, semmi értelme olyannal törődni ami bent van. S bár én nem engedek teret a sajátomnak, nem azt jelenti, hogy az enyém édesen alszik a sarokban és tojik a világra. Csak azt, hogy tudja ki az úr és addig nem jön míg én magam nem hívom. Szavaira már bicskanyitogatóan nyugodt mosoly lapult az ajkaimon, nem tudott felmérgesíteni a másik, bár valószínűleg nem is ez volt a szándéka.* - Ugyan már... ez ostobaság. Mindent lehet, csak akarni kell és nem épp a világ ura akart lenni, hanem csak a vízbe mászott bele. Különben meg az éjjel közepén senki nem járkál erre. Ha előjön a farkasa akkor mi van? Nagy kaland... higgye el, ha rám veszélyt jelent letudom állítani. Akár farkas alakban van, akár emberiben. *Nyilván, míg nincs nyakig a pajzsa nem fogok kétségbe esni de a bemutatkozásnál lejjebb engedte. S ha úgy lenne sem volna problémám, ugyan nem tudom pontosan belőni a másik korát de a vérvonalam pont olyan, amihez ez nem számít ha átjutok a pajzsom, hatszáz éves is lehet. Mire kitaszít magából addigra már a közelben sem vagyok, avagy megnyugszik. De ezt nem tudhatja, maximum azt hiszi, hogy a levegőbe beszélek vagy túlteng az önbizalmam, ami korántsem volt így. Szavaim könnyedek kicsit sem dorgálóak, csak nem értettem vele egyet de ettől függetlenül megmaradt a maga kedves lágysága. A keresztnevére azonban bólintottam, hogy felfogtam a nevét elsőre is.* - Egyedül... az imént még maga beszélt arról, hogy a magánnyal csak árthatok önmagamnak. Most maga mégis ugyan ezt teszi. Felteszem én is a kérdést; Nem fél Dylen, hogy ezzel csak árt magának? Nyilván nem foghatom mindig a kezét, sem én, sem más. De egy gyerek is úgy teszi meg az első lépéseit, míg nem nyer elég önbizalmat ahhoz, hogy egyedül próbálkozzon meg pár lépéssel. Még is, ha seggre ülnek felállnak és megpróbálják újra. Maga megpróbálta és elesett, nehogy azt mondja nekem, hogy egy gyerekbe több kitartás szorult mint magába. Persze, nekem se jobb nem lesz, se rosszabb attól ha most itt megfogja magát és kimegy az ajtón... De ha már úgy is csupa víz, miért halasztaná későbbre? * Vigyorodtam el. Nyilván nem a levegőbe beszéltem, tekintve, hogy többek között gyerekekkel foglalkozom, ha van kereslet óvónőre vagy gyerekorvosra. Szóval tudom, hogy egy gyerek mit érez szerencsére a farkasomnak. Vigyorom inkább biztatásnak szántam, mintsem pofátlanságnak. Szavaim elárulhatták, hogy nekem semmi hasznom nincs az egészből és közel sem ezért tettem. De hát én nem mászhatok be helyette, belökni meg nem fogom. Az erőszak semmi jót nem szül, így csak ismét a másik felé nyújtottam a kezem. Persze továbbra sem közeledtem a másik felé.* - Fejezze csak be Dylen... csupán mi? * Válaszoltam. Nem tudom, hogy mi az amire gondol vagy épp mondani akart. De ha beszél, akkor az eltereli a gondolatait és nem arra figyel amit tesz. Már ha ismét elfogadta. Ha nem, akkor talán miközben beszél rájön, hogy igazam van és nem veszíthet semmit. Ha a farkasától tart, hát talán sikerült megnyugtatnom, hogy elég nagy kislány vagyok ahhoz, hogy ne bántson. Persze ez csak akkor derül ki, ha támad amire azért remélem, hogy nem fog sor kerülni. *
- Tudom, nem egy megnyugtató ötlet, de mi lenne, ha csak a farkasokkal tartanád a kapcsolatot? Nem hiszem, hogy végtelen szükséged lenne az emberekre - nem helyes, ha az illető magából indul ki. Én magam is ezt csinálom most. Attól még, hogy én nem emberekre szakosodtam, sőt mi több, úgy lökném el őket magamtól, ahogy csak tudom, más ápolhat velük jó kapcsolatokat. Lehetni lehet is... csak nem érdemes. - Azzal, ha mindig összebarátkozik egyel kettővel, velük él pár évig aztán azt mondja el kell mennie, csak fájdalmat okoz nekik. Hány embert hagyott így maga mögött már? - érdeklődök finoman, óvatos hangnemet megütve jelezvén, hogy nem követelem a választ, csak tudakolom mert tényleg érdekel. - Lehet róla szó - bólintok. Fogalmam sincs, hogy mi vesz rá arra, hogy ezt mondjam. Talán be akarom szervezni a lányt a falkába? Vagy közelebb lökdösni Castorhoz, hátha testvérien borulnak egymás nyakába, és a zokogásuktól lesz hangos az egész hotel viszontlátásuk örömének hála? Én pedig elnyerem a hercegnő kezét?... ahhmm itt csak az a nagy gond, hogy nem a mesékben élünk, és koránt se azt akarom, hogy nekik kettejüknek jó legyen. Vagy ha már a hercegnőnél tartunk, akkor nekem. Szóval inkább az első opcióról, a falka dúsításáról lehet szó. - Aztán ki tudja? Lehet, hogy valami olyan képessége van, amivel egy csapással megsemmisít egy egész falkára jutó farkast - hozom fel ötletként egy vállvonás kíséretében, mintha nem jelentene túl nagy gondot egy ilyen "csoda". Mert ez már tényleg csoda lenne... de mivel ilyen nincs, és valószínűleg nem is lesz soha, jobb nem rágörcsölni. - Én se tudom, hogy maga számára kivételt jelentene-e. Annyi biztos, hogy engem megmentettek. Szó szerint... ha nem lettek volna, akkor bizonyára már én se lennék, mivel olyan barbár módra szedtem az áldozataimat, ha tehettem, hogy egy csapat biztos leszerelt volna, mielőtt elfajultak volna a dolgok. Ők befogadtak, és segítettek legyűrni azt a kényszert, amit a gyilkolás reményébe az előző falkáim belém programoztak... - magyarázom. Talán egy próbát neki is megérne, ha csatlakozik. Válaszát összevont szemöldökkel hallgatom. Jó meglátás, és ha ebbe jobban belegondolok, nekem sincs túl sok személy azon a nemlétező listámon, amire a neveket gyűjtögetem, mint hűséget érdemlők. Egy-két ember van, akik itt helyet foglalnak, persze csak láthatatlan tintával... mert a láthatatlan listára láthatatlan tintával kell írni, hogy örökké láthatatlan maradjon... mi van? - Hogy mi van akkor, ha előjön a farkasom? Az, hogy nem szerencsés őt feldühíteni, az van. Valamint, hogy az egész épület be van kamerázva. És persze az, hogy az Alfa nyilván nem örülne neki, ha kivetkőznék magamból...csupán ezek a zavaró tényezők - végére gúnyolódó hangnemet ütök meg, mivel éreztetem, hogy tényleg nem lenne jó, ha átváltoznék. - Ártok magamnak? Mégis mivel? Azzal, hogy legalább nem elevenednek meg előttem a képek, ahogy próbáltak vízbe fojtani csak, hogy még inkább az ellenfelem ellen uszítsanak? Vagy, hogy így verjék belém, hogy hülyeséget csináltam? Nem hiszem... én nagyon jól eléldegélek a szárazföldön. Nem nőtt se uszonyom, se kopoltyúm. És míg ezek nincsenek, nincs szükségem arra se, hogy medencébe akarjak menni. És míg nem akarok medencébe menni, addig kint maradok a parton. Ennyi a történet - darálom határozottan, már-már sértetten, amiért visszaélt a saját szavaimmal, melyeket nemrégiben használtam vele szemben. - Nem mellesleg az a gyerek a járást nem úgy fogja fel, mint valamit, ami megtudja ölni, vagy csak próbálkoztak vele, hogy megölik. Tudom, gyerekes és mindenek felett szégyenletes, hogy egy négyszáz éves farkas retteg a derekánál magasabb víztől. De ez van - tárom szét a karjaimat - nem tudok vele mit csinálni. Idővel talán jobb lesz és meg fogok birkózni vele. De addig maradok úgy, ahogy vagyok... - jelentem ki ezzel is lezárva a témát. Nem fogok visszamenni a vízbe, bármilyen szépen néz rám. Nem fog meghatni. - Csupán nem fog tudni megnyugtatni vele, de még csak elhitetni se, hogy minden rendben lesz... azok után, hogy észrevettem magam körül az egyre mélyülő vizet, még csak nem is fogok gondolni arra, hogy bemenjek. És ez a csupán ez volt. Felébresztett vele, visszarángatott a valóságba. Ezt a választ várta? - érdeklődök, ahogy az arcát kezdem el fixírozni.
Kezdőlap
