- Az emberek ugyan olyanok mint mi, mi is azok voltunk. De... a legtöbb farkas belefásul a korba. Az emberek szórakoztatóak és tudnak is szórakozni, nem csak egy pohár bor mellett az élet elmúlásáról beszélgetni. * Vontam meg a vállaim könnyedén, most mit magyarázzam túl. A farkasok nem élnek annyira legalábbis tapasztalataim szerint. Nekik már mást jelent és elfelejtenek embernek lenni, miközben állattá lesznek. Ugyan ez volt a baj Marcoval is... kifordult. A jámbor, udvarlóból egy agresszív állat lett mert istennek érezte magát. S sokszor azért kellett tovább állni, mert végtelen pusztítást mért melyet senki nem nézett jó szemmel. Viszont a kérdése elgondolkoztat, de végül csak megvonom a vállam.* - Gyerekekkel foglalkozom. Rengeteg szülő, gyermek megfordult már a kezeim között és az életemben is. De ne higgye Dylen, hogy túlságosan is belemásztam mások életébe. Sosem teszem. Barátkozom, ismerkedek de sosem mélyrehatóan. Pontosan azért, hogy ne hagyjak űrt. Ne járjanak úgy, mint én mikor elhagytam a falkám, teremtőm és barátaim. De sok embert hagytam már magam mögött, ahogy várost is. * Oda figyeltem, hogy ne nagyon szeressenek meg. Hogy valamilyen szinten megtartsam az emberekkel a távolságot és ugyanúgy a farkasokkal is. Akár csak most a másikkal. Sosem voltam titkolózó vagy hazudozó. Viszont ahogy a képességem kerül szóba önként is megmerevedek. Hisz bár a másik tulzott egy kicsit, de nem jár messze a valóságtól. S tudom, hogy elég az Alfát kiiktatni, befolyásolni és máris fordul a kocka... nem is kicsit. Szóval nem kell épp mindenkit, egy embert kell kiválasztani a vezetőt. De erre nem volnék képes, így ezt a mondatot hagyom is szálni. Nem akarom a másik tudomására hozni, hogy milyen képességem van, mit kaptam a vérvonalammal. Viszont a hosszabb megszólalására csak felé kapom a tekintetem.* - Ez már egészen úgy hangzik, mintha csatlakozásra próbálna késztetni. Csupa pozitívum... mint egy mesében. * Csak már nem vagyok annyira kislány. Persze, még mindig hittem bennük de nem így. A farkaslét az, mely bár jobb is lehetne de mindenhol sötét, sivár és kegyetlen. Olyan hely, ahova én nem vagyok való. Mi sem mutatja jobban, hogy bár a másik alig tud rólam valamit mégis gúnyolódik. Szemeim kéken villannak, sosem szerettük ha lekezelően viselkednek velünk.* - Vigyázzon Dylen... * Ennyire nem harapok, csak piszkál és sért és nem szerettem volna ismét megtudni, hogy milyen az, ha épp felbosszantanak vagy megsértenek. Bizonyára egyikőnk sem járna jól. De ennyi elég is ahhoz, hogy még csak meg se forduljon a fejemben, hogy bármit is kezdjek a Hotel farkasaival. Csak fáradtan sóhajtok fel mikor darálni kezdi a monológját. Csak megvárom még végez és lemondóan sóhajtok fel ismételten, miközben íriszeim a másikéba emelem.* - Ha valaki retteg valamitől Dylen... ha zsigerileg fél valamitől, senki kérésére nem hajlandó belemászni úgy, mintha megvolna babonázva. Fél... de nem retteg. A kettő között nem kis különbség van. De mindegy... mint mondta négyszáz éves, bizonyára képes maga is átlátni azt, hogy zöldségeket beszél. Hibáztathat engem, attól még a tény ugyan az marad. * Semmi nem fog változni, elindult mert elakartak. Az, hogy mi motiválta nem tudom, de nem is igazán érdekel. Focizza le magával ne velem, én nem ismerem a kérdésére csak Ő maga tudja a választ vagy valaki olyan aki régóta ismeri. Közben persze én magam vissza ültem a medence szélére, a másik ha marad marad, ha nem hát én nem fogok erőszakoskodni. Eddig sem tettem.* - Semmilyen választ nem vártam, csak kérdeztem, hogy mit akar mondani. Semmilyen lehetséges válasz opciót nem pörgettem le a fejemben. Csak jó kedvet akartam és már tudom, hogy rosszul sült el és az ellenkezőjét értem el. Ennyi az egész. Mért kell minden apróság mögé szándékot látni? Pláne elvárásokat? * Tekintetem a másikra értetlenül. Nem, ez nekem annyira új.. vagyis nem új, nem először találkozom ilyennel. De egyszerűen érthetetlen és elfogadhatatlan számomra. Arcomon sem lát mást csak ezeket. Vagy most el kellett volna magammal hitetni, hogy csakis személyes bájomnak köszönhetem, hogy bejött és aztán meg azt, hogy azért hátrált meg mert valamit felkeltettem benne? Ugyan már... ez butaság. *
- Ha nem befásult farkasok veszik körül az embert, akkor befásult emberek, akik azért sajnálkoznak, hogy már nincs sok idejük hátra, már beléptek a harmadik x-be, ahonnan már nincs menekvés, és mindjárt utoléri őket a kaszás. Vagy épp az, hogy nincs munkájuk, nincs családjuk és rettegnek a betegségektől. Attól még, hogy jól tudnak szórakozni, ugyan annyi hibájuk van mint egy befásult vén ordasnak, csak ők próbálják elrejteni, hogy ne keserítsék meg a maguk, nyomorúságos kis életét vagy, hogy más erősnek lássa őket. Nem biztos, hogy mindegyik esetében így van, de akikkel eddig én beszélni tudtam, mind erre panaszkodott a saját tudatán kívül, miután lenyakalt egy üveg tömény-et. Komoly tekintettel hallgatom, ahogy arról beszél, tett róla, hogy ne nagyon szeressék meg. De mégis akkor mit tett? Azzal, hogy egy ember ne nagyon kedvelje meg, kell tennie olyan lépéseket is, melyek nem arról árulkodnak, hogy egy teljes mértékben jó szándékú ember. Mivel őt egy nyílt, lelkes embernek ismertem meg ez alatt a majdnem egy óra alatt, nem tudom elképzelni, hogy nem adta bele szívét lelkét egy barátságba. De mivel közöm nincs túl sok hozzá, inkább nem kezdem el ezt firtatni, helyette csak biccentek egyet, hogy felfogtam. Ki így, ki úgy. - Nem vagyunk tökéletesek. Nem tökéletes a falka, ennek ellenére ez az egy volt képes arra, hogy komolyan foglalkozzon velem, ne csak farkas de emberszámba is vegyen. Míg a legtöbb csapat akiknél eddig megfordultam, arra ösztönzött, hogy hidegvérrel oltsam ki fajtársaim életét, addig ők megvonták tőlem ezt a fajta életet. Nem kínoztak azért, hogy még vérszomjasabb legyek. Tudomásul vették, hogy milyen vagyok, de elhitették velem, hogy másmilyen is lehetek. Ebben segítettek. Legyőztem a személyiségem kiforrását gátoló démonok nagy részét. Nem tagadom, van belőle még bőven, és semmi nem olyan szép, mint ahogy az ember letudná festeni. De tudom, érzem, hogy jó úton haladok és egyszer talán még olyan teljes értékű életet is élhetek hála a segítségüknek, amilyen emberként se voltam annak idején. Ami pedig a csatlakozást illeti. Akár veheti annak is, ahogy érzi - vallom be, de ezzel együtt megejtek egy egyszerű vállvonást is. - Félek, de nem rettegek? Nem rettegek, mert nem történhet már olyan az életemben, amitől tényleg rettegnem kellene. És ne higgye, nem képzelem magam Istennek... de olyan erőnek vagyok a birtokában, ami segít, hogy ne kelljen, rettegnem. - morgom, bár figyelek arra, hogy ne tűnjek túl agresszívnek. Mert nem is vagyok az, csak ideges és zavarodott. Mintha egy lapáttal vertek volna fejbe. Azzal, hogy elmondom neki, miért is fújtam visszavonulót, nem mondtam el mindent. Teljesen feleslegesnek tartom, hogy olyan dolgokkal álljak elő, amihez egy) semmi köze kettő) amiről nem akarok beszélni. Minden esetre elvigyorodok. - Remélem tudja, hogy jól használja a szavakat és jól érvel... - sandítok fel rá, miközben megigazgatom a nadrágomat. - Ne haragudjon, nem akartam nagyon sz*mét lenni önnel, csak... csak magamat is megleptem azzal, hogy képes voltam ön után ugrani a vízbe annak ellenére, hogy tudom, nem járok jól vele - húzom el a számat kelletlenül, ahogy teszek neki egy igen gyengére sikeredett beismerést.
*Csak hallgattam a férfi szavait ám a szemöldököm egyre jobban szaladt össze apró ráncokat eredményezve a homlokomon. Egyértelmű volt, hogy nem teljesen értek ezzel egyet, bár tény, hogy valahol igaza van a férfinek.* - Ez tény. De nem minden esetben, ez a ritkább amit maga említ Dylan. Menjen el Olaszországba... higyje el, hogy nagyon ritka ha ilyen emberrel összefut. * Tanácsoltam. Ott legyen bármi gond a munkahelyen, nem viszik haza és képesek pozitívan látni a világot még negyven meg ötven évesen is. Vannak gondok, hisz azok mindenhol akadnak de ettől függetlenül nem keserednek bele és tudnak nevetni. Nem kell hozzá sem alkohol, sem semmi más. Mondjuk én nem iszom, szóval nem tudom, hogy milyenek. Láttam apámat tönkre menni az alkohol miatt és köszöntem, de nem kérek belőle még egyszer. Viszont kíváncsian hallgatom a véleményét a falkáról, ami már egészen egy füzögetésnek hat. De hát istenem, a döntés attól még az enyém. Veszteni meg azzal nem vesztek semmit, ha meghallgatom csak tudom adott esetben, hogy milyenek. Persze mások a nézetek.* - Hmm... ez tényleg figyelmes volt tőlük. Azonban megkérdezhetem, hogy hogyan segítettek? * Persze ha nem akar úgy sem fog válaszolni, de a módszerből is sok mindent meglehet tudni. S Dylan esete így elmondva majdhogynem hasonlít Marcora. S igen, érdekel, hogy hol rontottam el a kölyköt. Naná, hogy magam hibáztattam már évtizedek óta, Marco születésének első pillanatától.* - Nem mondom, hogy megfontolom a lehetőséget, hisz maga is tudja, hogy ez nem történik meg. S udvariasságból sem fogok hazudni. * Húztam el a számat bocsánatkérően. Sajnos nem, meg sem fordult a fejembe, hogy csatlakozzak. Persze, hiányzott a falka élet. Minden magányosnak hiányzik... azonban mint mondtam, van amit nem ér meg az, hogy tartozzak valahova. Következő szavaira viszont elvigyorodtam.* - Tehát olyan erő birtokában van, ami miatt nem kell rettegnie. Mégis, azt mondta az imént... Viszont ha meg van az ereje, hogy ne kelljen rettegni, akkor a félelem is felesleges adott esetben. Persze, jobb félni mint megijedni. De lássuk be, senki nincs itt rajtam kívül. * Vontam meg a vállaim, de ez már közel sem azért volt, hogy megpróbáljam a vízbe küldeni. Nem akarja és pont. Én pedig pont nem vagyok senki, hogy erre késztessem. Mindössze csak logikusan próbáltam felhívni a figyelmét a saját ellentéteire, ami talán felnyitja a szemét és vagy rájön, hogy nincs tisztában önmagával mert az emlékek elvakítják, vagy pedig észreveszi, hogy tényleg nincs mitől félnie. De hangom továbbra is kedves volt és nem erőszakos, csak nekem van igazam. Én megértem, lévén, hogy nem hiába nincs csak egyetlen kölyköm. Viszont a dicséret féleségre elnevettem magam.* - Igen, tudom. Más az erejére, én az eszemre és így a szavakra támaszkodom. Persze ha muszáj ott a másik, de az elmúlt évszázadok alatt egyszer, talán kétszer került erre sor. Nem szeretem az erőfitogtatást. * Vontam meg a vállaim és sosem értettem, hogy mégis miért kell állandóan farok méregetniük a farkasoknak. De hát ezért sem tudom hibáztatni őket, hisz maga a motivációt megértem és nem is foglalkozom vele, míg engem kihagynak a játékból. Bocsánat kérés szerűségre halványan elmosolyodtam és bólintottam.* - Nem haragszom. Ha a szívemre vettem volna, azt megérzi... s biztos lehet benne, hogy ez kevés lett volna ahhoz, hogy elintézze. De nem tudom, hogy miért tette. Ezt magától kell megkérdeznie Dylan. Persze ha tenne még egy kísérletet valamikor, engem megtalál. Különben is lóg egy város nézéssel. * Kacsintottam a másikra jelezvén, hogy nem felejtettem el a korábbi szavait. Lábaim továbbra is a vizet kavarták ahogy ott ültem és nem tudtam volna megmondani, hogy merre tovább. Nyilván örülök, hogy akadt egy kis társaságom így az éjszakára de nem akartam feltartani a másikat. *
Halvány mosoly költözik a szám szegletébe, ahogy Olaszországot említi. Nem hiszem, hogy a közeljövőben tennék oda egy kirándulást, egy kis kiruccanást, de azért soha ne mond, hogy soha! - Észben tartom. Remélem szót is tudok majd érteni velük... nem árt néha olyan emberrel is találkoznom, aki nem búval b*szottan éli az életét - és tényleg nem árt meg soha senkinek az, ha valakinek más a felfogása és nem állandóan csak a halál zavaros és idegölő gondolatán őrlődik. - Próbáltak úgy hatni rám, ami az ellentéte annak, ahogy az előtt tanítottak. Akkor agresszióval, ütlegekkel oldották meg, ők viszont inkább szavakkal és szentbeszédekkel. Nem kellenek fizikai konfliktusok ahhoz, hogy az embert... bocsánat, a farkast tanítani lehessen egy kis önmegtartóztatásra. Persze néha kénytelenek voltak fellépni velem szemben határozottabban, olykor egy-egy ütés, vagy fenyítés is közre játszott, de tudom, hogy így volt a helyes. Gyilkosnak neveltek, és ők ezt ölték ki belőlem, hál' Istennek - válaszolok a kérdésére. Mi értelme lett volna annak, ha titkolózok? Ez nem titok, egy kis taktikai tanács(?). Nem árt, ha mások is tudják, ha esetleg egy olyan személybe bukkannak, mint amilyen én is voltam, tudják, hogy lépjenek fel vele szembe. - Nem is kell. De én mondom, nem hiszem el, hogy egy olyan nőnek mint maga, ne kellene család. Egy oylan közösség, ahol otthon lehet, ahol elfogadják. Mert biztos vagyok benne, hogy valahol tudat alatt ön is úgy érzi, szüksége van valakire - próbálok óvatosan puhatolózni koránt se úgy, ahogy kellene. Inkább saját észrevételeimből táplálkozok és adom a tudtára valamiféle kérdésként beállítva. - Igaza van. De egy tanács... okos enged, szamár szenved. Megígérem, hogy túl fogom ezen tenni magam, de nem most, nem itt. És részemről lezártnak tekintem a témát - pillantok bele a szemeibe, és hangom inkább árulkodik megtörtségről, meggyötörtségről, mint agresszióról. - Bevallom nem is néz ki olyannak, mint aki túl sűrűn ugrik neki a másik torkának. Viszont ki tudja, hogy mi bújik meg a bájos álarc mögött? - vonom fel kérdőn a szemöldökömet, mintha ezen az úton próbálnám kérőre vonni. - Most maradjunk annyiban, hogy nem kérdezek meg magamtól semmit. Tudom, hogy hülyén reagáltam, de ez is az énem része. Nem kell felesleges válaszokat keresni, mert vagy nem találunk, vagy zsákutcába futunk. És akkor megint hol tartunk? Sehol! A városnézés pedig áll, szóljon, amikor jó magának, általában itt mindig megtalál... legalábbis a hét nagy részében. Vagy ha más nem, akkor egy-egy falkatárson keresztül is elérhet - magyarázok neki, miközben elbattyogok a pulcsimért, mit nemrég félredobtam. - Itt marad még? - érdeklődök felé fordulva, ahogy a pólót az alkaromra fektetem. Nekem nincs több dolgom itt, így valószínűleg tíz percen belül nem leszek már jelen.
- Hát, ha elakar menni szóljon. Adok egy kis gyorstalpalót a nyelvből. Olasz az anyanyelvem. * Ismertem be, de azt már nem ajánlottam fel, hogy elkísérem. Nem, egyenlőre nem akarok oda visszamenni. Csak is akkor, ha a de Luca villa ügyében hívna az új tulaj. Egyszerűen bosszant, hogy idegen kézben forog. Visszaakarom kapni az otthonom, azt, ahol felnőttem. De gondolataim eltereltem más felé, pontosabban vissza oda ahol voltam. Ide az uszodába. S Dylan szavaira akaratlan is kissé félve kaptam rá a tekintetem. Vártam, hogy mi lesz a vége. Tekintetem azonban mindent elárult. Bűnbánat, fájdalom, lelkiismeret furdalás, hiány és keserűség. Minden ott volt a tekintetemben.* - Sosem volt a testi fenyítés a kenyerem. Viszont a szavak sem mindig hatásosak. * Annyi, de annyi beszélgetés, tanítás és mind csak falra hányt borsó. Marco gyilkolt, bármit mondtam neki. Soha, egyetlen egyszer sem ütöttem meg és mégis, elfajzott lett. Hiába beszéltem rongyosra a szám, hiába akartam a legjobbat neki. Minden, minden fordítva sült el. Annyira, de annyira gyűlöltem magam és még most is gyűlölöm magam. Gyűlöltem azt, hogy nem voltam képes fizikálisan bántani. Vidám energiáim megcsappantak és mintha megszűntek volna. Csend volt bennem, a lelkemben... mintha csak kiürültem volna.* - Nekem csak egy valakire van szükségem. A kölykömre, a férfire akit szeretek. * Suttogtam szinte alig hallhatóan és a másik is csak akkor hallhatta, hogyha figyelt. Már pedig bizonyára figyelt vagy ha nem, hát így járt. De tényleg nekem Marco jelentette a családot, Ő volt az, aki mellettem volt, akit szerettem. De még valóban szeretem? Ezt mondtam... de úgy ahogy régen? Ezer meg egy kérdés volt ami Dylan szavaira újraéledt bennem. Több évtized kérdése melyek ott voltak, mégha nem is mondtam, mégha nem is fedtem fel soha. Mégha élveztem is az életet. - Ahogy gondolja. * Bólintottam a szavaira, hisz nem erőszak. Valóban nem vagyok erőszakos. Nem akarja, akkor nem. Nem tudok vele mit csinálni és az igazság az, hogy bár szeretnék de nem fogok.* - Bájos álarc? Ez egy újabb bók Dylan? De nem, nem álarc. Én ilyen vagyok. Az már más kérdés, hogy milyen a farkasom. Mindent meglehet tanulni kezelni. Nekem megtanították, hogy miként zárjam el, használjam ki, fordítsam a javamra és mégis engedjek teret neki. Egyetlen farkas sem kezes bárány. * Ingattam meg a fejem halványan. Persze ez csak finom fogalmazás. Igen, egy szörnyetegem van, egy vérmes bestiám aki nem minden szóra, de ha megsértik akkor ugrik és senkit nem kímél. De elég idős vagyok ahhoz, hogy ezt elfojtsam. Megtartottam az emberibb énem, azt akinek neveltek és ez így jó. * - Rendben és Dylen... köszönöm. * Engedtem meg felé egy őszinte mosolyt miközben felálltam és a férfire néztem. A kérdésén kissé elgondolkodtam de végül lesütöttem a szemem.* - Én még maradok, nem tudnék aludni... ez mára már halott ügy. * Vontam meg bocsánatkérően a vállaim és ha a férfi elindult kifelé levettem a törölközőt és a vízbe ugrottam. Úsznom kellett... a frászt. Vadásznom kellett volna, szelni az erdőt, űzni a vadat és minden apróságot feledni. Feledni Marcot, kinek arca elevenedet fel. Pajzsom felhúztam, senki ne érezhessen meg. Könnyeim a vízzel keveredtek, senki nem mondhatja meg, hogy megtörtem. Már rég... de holnap újra mosolyogni fogok és nézem majd a napot a hegyről, de most... most csak úszok, míg nem kell indulnom.*
//Köszöntem a játékot. ^^ Ha már nem írsz kérj egy zárást légyszíves.//
*Alig pár napja, hogy itt vagyok, újra a falkával, de még nem igazán találkoztam senkivel. Szerencsére. Ne mintha bármi bajom lenne akárkivel is, de még nem szoktam hozzá a jelenlegi helyzethez. Hogy már nem egyedül vagyok és ez még szokatlan nekem. Valami Dylent mutattak be, hogy elvileg ha valahova menni akarok, akkor azt csak vele tehetem. Ismerősnek tűnt, valószínűleg már ő is a tagja volt a falkának amikor elmentem. De ami ezt páros szabályt illeti, szerintem nevetséges, mintha kamasz lányok lennénk, akik wc-re akarnak menni. Jó, persze, riadó készültség van vagy mi a csoda de na. Ha meg akarnak ölni valakit akkor az sem tartja vissza, hogy ketten mennek. De ez csak az én véleményem és én nem ismerem az itten helyzetet szóval a véleményemet inkább megtartom magamnak. Csak kár, hogy így az uszodába sem tudok elmenni. Mert hát nem fogok magammal rángatni senkit csak azért mert úszni támadt kedvem, így maradt a hotel "uszodája". Ami a legnagyobb jóindulattal is csak egy kacsaúsztatónak nevezhető. De a semminél ez is jobb. Úszni ugyan nem fogok, de legalább egy kicsit kiüríthetem a fejemet és átgondolhatom, hogy mit is akarok kezdeni magammal, most hogy visszatértem. Sok dolgot kipróbáltam már, de eddig egyedül az úszás az, amit rendszeresen csinálok, ha van időm. Megnyugtat és segít átlátni a dolgokat. Na meg a tenisz, de az már teljesen más dolog. Közben megérkeztem az uszodába. Semmi mást nem hoztam magammal csak egy törölközőt. Egy fehér. hosszú, kissé bő szárú, vékony lenvászon szerű nadrág van rajtam és egy atléta, amit a medencéhez érve le is vetek és a törölközővel együtt a az egyik székre dobom. Szerencsére nincs itt rajtam kívül senki, csak az enyém az egész terem. Ennél jobb nem is lehetne. Sokat nem is várakozok, már megyek is bele a vízbe ami erős jóindulattal derékig ér. Mivel a skála nem túl szélet az itt gyakorolható úszásnemekből így nem maradt más, mit hogy el lebegek a hátamon a víz felszínén a plafont bámulva. Csak lebegek és hagyom hogy a víz arra tereljen amerre akar. Teljesen kikapcsolom magam, kifújom az összes levegőt és érzem, ahogy lassan süllyedni kezdek. A víz egyre jobban magához ölel mígnem teljesen elmerülök és a medence alján fekszek.*
Természetesen tudok róla, hogy haza tért a tékozló fiú, azt viszont talán még nem tudja, hogy alám osztották be. Sok minden történt mióta elment. Sokszor ezért örülök, hogy kezdetektől itt vagyok, mert sok ismerős arccal találkozhatom. Most is keresek éppen egyet. A szokásos ruha van rajtam fekete póló, kék farmer. Természetesen a fegyverek sem maradhatnak el, de azokat nem kívánom nyilvánosság előtt tálalni, így a szokott helyen pihennek. Mivel a kereset személyt az uszoda felé látták sétálni, így én is arra veszem a lépést. Fura, hogy mióta itt vagyok még nem próbáltam ki a medencét. Igazából csak időm nincs ahhoz, hogy élvezzem az úszás adta örömöket. Ami számomra nem olyan sok, ha más sportolni kell, akkor valami keményebb mellett voksolok. Mondjuk boksz vagy valami harci verekedés. Határozottan lépek be a helységbe s rögtön körbenézek, de életjelnek nyoma sincs. A vállamat vonom meg, de mielőtt kicaflatnék, a vízre pillantok. Egy test bontakozik ki a víz alatt. Egy apró mosoly jelenik meg az arcomon. Oda sétálok az egyik polchoz, mely a víz mentén van s leveszek két karúszót. Eszem ágában sincs felvenni, más terveim vannak vele. Egész pontosan mind a kettőt bedobom a vízbe, megpróbálva pont oda, ahol tartózkodik. Egy kicsit ezzel felzavarva a tükör sima felületet. Nekem pedig nincs más dolgom, mint megvárni, amíg feljön a mis kis békánk. Amíg ez megtörténik, a kezembe veszek egy törölközőt. Várók. Ha feljön, akkor a farkasom ismerősként üdvözli az övét. Jó régen nem találkoztunk. - Az eltévedt bárány haza talált. Jegyzem meg s ledobom a pólómat, majd a nadrágomat is. Egy fekete rövid nadrág van rajtam s abban fogok úszni egy kicsit. Amúgy is beszélni akarok vele és az is érdekel, hogy mi történt vele, míg nem a biztonságos berkekben tartózkodott. Kedveltem őt, bár kitudja, hogy mennyit változott. Remélem, ez ma kiderül, hiszen szeretem tudni, mire lehet számítani. Tudok a Brad-el való találkozásáról is, mert mindent megbeszélünk egymással, ahogy a másik vezető testőrrel is. - Ezer éve nem láttalak Sammy, hát merre vezetett utad? Kérdezek rá, s a korláthoz sétálok. Először csak az egyik lábamat dugom bele. Mindig ellenőrzőm a víz hőfokát. Hideg. Nekem viszont ez nem okoz gondot, így fokozatosan eresztem bele a testemet, majd elengedem a vas szerkezetet s Sammy felé kezdek el úszni. Ha oda érek hozzá, akkor a kezemet nyújtom felé üdvözlés képen. A vizet rúgom, hogy ne süllyedjek el, illetve ha elkezd mesélni, akkor halljam is. Azonban én még nem úsztam valami sokat szinte semmit, így mikor befejezi, elindulok az egyik irányba. Én csak lazán mellúszásban nyomon egyelőre, de ez nem jelenti azt, hogy mást nem fogok kipróbálni. Egyelőre megteszi az öreges tempó is.
*Kellemesen hűvös a víz és a felszíne tükör sima. Lassan fel kéne bukkanni levegőért, de még olyan jó itt lent. Olyan nyugodt, olyan csendes. Erre volt szükségem napok óta. Mintha megszűnt volna létezni a világ, a falka, a bajok, minden. Csak én és a "végtelen sötét mélység" ami most egy 2-3 méter mély medence. Itt most csak magamra figyelek és lassan kezd kikörvonalazódni, hogy mit is kellene csinálnom. Még mindig Brad szavai víz hangzanak a fejemben és tenni akarok azért, hogy elé állhassak, a szemébe nézhessek és azt mondhassam, tévedtél! Mert igenis, fontos része vagyok a falkának, Én is tettem valamit arra a bizonyos asztalra és nem hiába jöttem vissza. Majd valami kósza emlék még a régi időkből felkavarja ezt a békés, nyugodt környezetet csak úgy mint a víz felszínét az a két karúszó, ami hirtelen a semmiből csapódott a tükörsima felszínnek. Ötletem sincs, hogy hogy kerülhetett be a vízbe, meg a levegőm is fogytán úgyhogy kénytelen vagyok a felszínre emelkedni. Letörlöm az arcomról a vizet, megrázom a fejemet majd körbenézek, hogy van-e itt valaki és van. Méghozzá nem is akárki, hanem...... őm.... izé.... ki ez a fickó? Ismernem kéne? Úgy fest, hogy ő is valamiféle falkatag, meg még ráadásul ismer is, szóval nekem is ismernem kéne őt. De valamiért nem tudom felidézni, hogy ki is lehet. Pontosabban csak azt, hogy hogy hívják, mert hát maga a külső ismerős, de ennyi. Bizonytalanul nézek az idegenre, néha még szememet és orromat dörzsölve mert telement vízzel. Figyelemmel kísérem végig, amíg oda ér hozzám, és kezet nyújt, de nem szólalok meg, csak nézem tanácstalanul és kicsit zavarban is vagyok, mert Ő tuti, hogy ismer és tudja, hogy ki vagyok, de nekem még mindig nincs még csak valami apró tippecském se. A kéznyújtást persze viszonozom.* -H..helló!- * Kissé....a francokat kissé, teljesen zavarodott és bizonytalan a hangom és még a fejemet is kissé arrébb fordítottam. Még a hülye is láthatja, hogy nem nagyon tudom, kivel is állok szemben, de ez remélhetőleg változni fog hamarosan, mert ez a szituáció kezd kicsit kellemetlen lenni számomra. De ez a kis kavarodás azért igazán elnézhető nekem, mert a 63 év az azért 63 év és mindenkire nem emlékezhetek. Én is változtam. Határozottan masszaívabank nézek ki mint korábban. Régen még sokkal gizdább és málészájúbb voltam. De mostanra sikerült magamra szedni pár kiló izmot és a kor is már jobban meglátszik rajta. Úgyhogy remélem nem fog neheztelni rám, amiért nem ismertem meg.....*
Az uszoda felé tartok, heti minimum kétszer le szoktam járni. Ha nem is kifejezetten azért, hogy keményen ússzak, de kell néha egy kis semmittevés, egy kis pihenés, amikor a fejem is kiüríthetem. És mivel jelen pillanatban egyedül nem hagyhatjuk el a szálloda területét, így marad az idebent fellelhető lehetőségek egyike. A héten Bradley-vel vagyok párban, de nem gondoltam arra, hogy elrágatnám valami nyugisabb helyre, nem hiszem, hogy nagyon értékelte volna. Viszont nekem szükségem van olykor a csendes percekre, amikor nem kell foglalkoznom semmivel. Ne kérdezze senki, hogy miért igénylek ilyesmit, amúgy sem válaszolnék rá. Egyszerűen kell, de szerintem ezzel nem vagyok egyedül. A feljebb említett hely felé visznek lépteim, nem érek azonban még meg, amikor már érzem, nem leszek egyedül. Sebaj, a társaság soha nem árt, belépve pedig egyből látom is, kikkel hozott össze a mai nap. Balázs és egy egyelőre ismeretlen srác éppen most fognak kezet a medence közepén. Szokásos arckifejezésemmel pillantok rájuk, ajkaimon kedves kis mosoly ül. - Sziasztok fiúk! Remélem nem zavarok. Pillantok a párosra, miközben mezítelen talpaim halkan cuppannak tovább a csempén az egyik szék irányába. Egyszerű fehér ruhát viselek a fürdőruhám felett, hónom alatt törölközővel. Nem vittem túlzásba a dolgot, a hotelben amúgy sem fogok állig felöltözködve járkálni, az a kis táv meg, amit a szobám és az uszoda között megteszek, semmiség. Sokáig nem fogok teketóriázni, ha nem zavarom a férfiakat, akkor bizony maradok, engem nem zavarnak a többiek. Ledobom hát a ruhámat, így már csak a fürdőruhám marad rajtam. A hajam egy laza kontyba fogtam össze, így az sem fog zavarni, csupán az az egy-két tincs, ami kiszabadult a hajgumi alól, azokat egy mozdulattal simítom a fülem mögé. Eztán fordulok a víz felé, ám a lépcső helyett inkább a medence oldalát választom és nem is ugrom egyből a vízbe, csupán leülök a szélre, hogy a lábam lógjon a hűvös folyadékba. - Szia, téged még nem ismerlek, Nora volnék. Emelem egyetlen intésre a kezem Sam felé, mivel egyelőre nem vagyok a medencében, legalábbis nem teljes mértékben, így ha nem úszik oda kézfogásra, akkor ez elmarad. Tekintetem BB-re siklik, a kérdést ugyan többesszámban teszem fel, mégis inkább az ismert személynek szól. - Hogy vagytok?
Belemászok a vízbe, ha már lejöttem és az csak plusz, hogy Sammy is itt van. Oké, azért nem magamtól találtam ki, hanem utána kérdeztem, de ez most teljesen lényegtelen. Kicsit meglep, hogy nem emlékszik rám s nem kell mondani, hogy erre rájöjjek. Hm, talán átment egy emlékmosáson? Igazából talán ez így jobb is, mert lehet annyira megváltozott, hogy csak lesnék nagyokat. - Hopp, mik ki nem derülnek. Akkor bemutatkozom. Bognár Balázs, és ne próbálkozz kimondani, hacsak nincsenek Magyar felmenőid. Maradjunk a B.B.-ben. Eresztem el a kezét. Mindig ugyan az a lemez zajlik. Megpróbálkozik vele, de nem megy. Én mosolygok és kijavítom, majd maradnak a B.B.- nél, mert a nyelvük törik bele. Szóval ezzel el is intéztük a dolgot. Alaposan szemügyre veszem s látom a változást. Abszolút nincs neheztelés, amiért nem ismert meg. Mennyi ideje nem láttam? Asszem 63 év, az pedig nem kevés. Nora-ra siklik a tekintetem. - Szia Nora, engem nem zavarsz. Biccentek neki, s tőlem aztán maradhat. Legalább van valami látni való az uszodában. Férfinek születtem, még jó, hogy nézelődök. Úszok egy kicsit, majd Nora mellett kötök ki, bár én a vízben. Sammy-ra pillantok. - Igazából két dolog miatt kerestelek meg. Az egyik, hogy megtudjam mi történt veled mióta elmásztál. Nos, lehet erre nem kapok választ, mert igazából én sem szeretek mesélni „ismeretlennek” Mutatom is a macskakörmöt a szónál. Szóval lehet, ez elmarad, ha olyan a természete, de ez mindjárt kiderül. Mivel a nőstény beszélni kezd, csendbe maradok. Azonban ha már a lába benne van, akkor a testét is bele kell áztatni, s mivel mellette vagyok nem lehet nehéz elkapni a lábát. Amint meg is teszek. Erősen fogok rá s egy vigyor burjánzik el az arcomon. - Elég jól, végzem a munkámat, ahogy most is.. Ezzel pedig behúzom a medencébe, ha csak meg nem szabadult valahogy tőlem. Nem lehetetlen természetesen. Egy kis játék, mert miért ne. Azt még nem tudom, hogy milyen reakciót kapok, de szerintem nem kell sokáig várnom. Sammy-ra nézek, hogy mit csinál vagy neki áll e mesélni, hogy telt az a 63 év. A másik dolgot is elfogom neki mondani, de egyelőre sorba haladjunk.
Megszámlálhatatlanul sokadik hosszt úszom le, végül pedig úgy huppanok ki a medence szélére, hogy el sem fáradtam. Újabban összefolynak a napok, hol ezért, hol azért. Sokat akarok, túl sokat... nyomaszt az új szerep még mindig. Női testőr? Saját paranoiám áldozata vagyok vagy valóban ott lapul a tekintetekben, hogy Dante kölyke- Castor kegyeltje? Az igazság bármi is legyen, táplálja a bizonyítani akarás vágyát, belőlem. Az úszás mint figyelemelterelés ideig-óráig működik, utólag a percek vagy az órák mind röpke pillanatok. Úgy bújok bele a hószín plüssbe, hogy meg sem száradok. A köntös issza a medence vizét, én pedig lehuppanok az első székre. Hiszek a sorsban, a véletlenekben, a találkozásokban. Oka volt annak, hogy ide üljek és félrepillantsak. Ha később teszem, a takarítószemélyzet a kukába hajítja a helyi újság néhány nappal ezelőtti számát. Elhiszem, hogy valamiért a kezembe fogtam, főleg mert ritkán teszem. A firkászok dicsőséghajhász ficsúrok, gátlástalanok, a lelkükben megbúvó eleven tiszteletlenség nemlétéről senki sem tudna meggyőzni. A lapok peregnek, akár a vízcseppek lefelé a vádlimon...üresek, semmitmondóak, átlátszóak, épp mint víz, mely a csempék közt csörgedezik tovább. Végül mégis van ami megfog, amin megakad a szemem. Színes élettel teli, gyönyörű képek montázsa, a művészet azon ága mely mindig is izgatott mégsem éreztem még, hogy itt legyen az ideje a megismerkedésünknek. Hiszem, hogy mindennek oka van és azt hogy épp most, épp így kerüljön a kezembe, éppen ez a hirdetés. Az ujjaim szemvillanás alatt végigsiklanak a puha zsebben eddig rejtező telefon képernyőjén. Kicsöng. Újra..... Natan Vreth, vedd csak fel... talán pont Te kellesz, ezen a borús napon.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
November borús hónapja úgy siklott be a hétköznapokba, mintha mindig is itt lett volna. Hűvös, esős, borús napok. Ami kedvező egy magamfajta léleknek. Kicsit úgy éreztem, mintha már évek óta itt lennék a városban. Pedig csak annyi történt, hogy az október és most a november is, szokatlanul (legalábbis számomra) csendben telt. A szalonban ücsörögve dolgoztam ki egy új mintát, miközben hallgattam a rádiót. Egyik munkatársnőm épp a körmét festette, az egyik srác épp varrt valakit, Grace meg az irodában töltötte ki a szokásos papírmunkát. A múltkor mutogatta, hogy a helyi újságban a Szalon reklámozására kitette a mintáinkat. Aminek egy csöppet se tudtam örülni, legalábbis a tudtára adtam, hogy talán szólnia kellett volna előtte, vagy legalábbis oda vágni hozzám, egy "bazdmeg, kiteszem a rajzaidat, az újságba, te pöcs!" szöveget. Na nem mintha Grace kamionsofőr lett volna, de minimum ennyit elvárhatok. Na mindegy, ez így alakult. Csak egy ilyen bolhás dög, mint én, óvatos kell, hogy legyen. Ráadásul a Szalonban a valódi nevemet használtam, és most, hogy újságokban mutogatják, ez eléggé kockázatos. A franc se tudja, ki ismer fel, vagy jön rá arra, ki is vagyok valójában. Kis idő múlva telefoncsörgés szakította meg a rádió zenéjét Vodka dallamaiba legalábbis elég furán hangzott az az idegesítő mű hang. Ilyenkor milyen fasza is, hogy nem élek telefonnal. Mivel nagy ívben senki nem ugrott fel, s rohant, hogy felvegye, csaj munkatársam legalábbis marha nagy bociszemeket vetve rám fújta a száradó körmét, sóhajtva tettem le a ceruzát, s léptem a pulthoz, majd vettem fel a kagylót. - Halló, Karen's Tattoo Salon. Kivel beszélek? - hangom mélyen, nyugodtan csengett, ha Gracet, vagy valaki mást keresnek, úgyis átadom a kagylót. Nem vagyok az a "Miben segíthetek?" picsogós típusú telefonbetyár, aki órákat lóg ezen a fajta vackon. A számítógépek, laptopok világa oké, de telefon? Ugyan már. Nekem? Sose kedveltem ezt a fajta műszert, melóban viszont kénytelen vagyok használni. Vártam, hogy a vonal túlsó végén lévő személy beleszóljon a telefonba, s elmondja, hogy miért is kereste fel ezt a számot.
Számoltam a lehetőséggel, hogy nem veszik fel a telefont, igazából sejtelmem sem volt hogyan mennek a dolgok egy tetováló szalonban. Egy leheletnyi ércesség mindig is volt a hangomban, ami nem is volt baj, látva vagy látatlanban is határozottságot tükröztek a szavaim.
- Üdvözletem, Colette Emerson - adtam meg a kezdőlökést, sejtetve, hogy tudom mit akarok. Valójában nem. Felesleges lett volna az álnév, és úgy egyébként a nevem csak annak csenghet ismerősen, aki fél füllel a helyi hírekre is odafigyel. Érkezésünk Danteval és Roryval nyugtázva lett egy ideje, és csupán innen onnan hallottam egy-egy morranást rólunk. Szóra sem érdemes. Eljátszadoztam a köntös övével és hátradőltem.
- Nem tudom, Önt keresem e... a helyi újság hirdetésében szereplő minták készítőjét keresem, amennyiben lehetséges.- lehet ez bárki, még az is lehet hogy nem itt dolgozik, vagy csak dolgozott valamikor. Ismerjük a reklámszakmát és a módszereiket, én nem bízok bennük sem.
- Szeretnék találkozni vele, és ha elvállalja egy nagyobb volumenű munkát rábízni. Tervezéssel együtt. Tud nekem ebben segíteni?
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Amíg beszél, csendesen játszadozni kezdek a kezem ügyébe akadó tollal a pulton. Mikor befejezi, az előttem heverő mai lapra vetek egy pillantást. Fellapozom az oldalt, ahol a reklám található, és naná, hogy egy rakat kelta mintámmal, és lefotózott itteni vendég elkészült mintájával találom szembe magam, amiket én varrtam. Gondolom, akkor erre gondol... - Nos, én épp a mai újságot tartom a kezemben. Abban most az én mintáim szerepelnek. A nevem Natan Vreth. Ha rám gondolt, megkérdezném, hogy pontosan milyen nagyobb munkára gondol? Teljes kar? Hát? Láb? Meg hát azért oké, és megtisztelő, hogy rám bízza a tervezést, de azért mégis szeretném tudni, mik az elképzelései. A pult hátsó részébe nyúlok, és előkotorok egy üres lapot, amire írhatok, majd folytatom. - Időpont. Hmmm... Van egy pár foglalás a héten, de persze attól függ, önnek hogy kényelmes Miss Emerson. A mai napra mondjuk nincs fix vendégem, és akár házhoz is megyek. Ahogy önnek jobb. Persze ez nem gyakori, hogy kikocsikázok a szalonból a vendégekhez, de néha jó kiszakadni a pletyis munkatársak köreiből. Csendben várom, mik a válaszai.
- Igen, akkor minden bizonnyal Önt keresem Natan. - kell a hatásszünet, az a szemvillanás, amikor már látom a holt, de még csak félig körvonalazódott a mi. - Elől csípővonaltól, teljes hát, vagy háton áthúzódó lenne. Szeretném, ha a központi témának megmaradna a Hold,de egyúttal az örökkévalóságot is jelképezze. A kelta minták mindezt visszaadnák... látva a munkáit, bármikor szakítok időt egy találkozásra Önnel, hogy megbeszéljük a továbbiakat. Másodpercekre ugyan összeszaladnak homlokom apró ráncai, azután rájövök, hogy Natan nem tudhatja: senkit nem szívesen engedek a szobámba, a lakásomba, főleg nem akit életemben először látok. Igen, olykor rám lehet fogni, hogy túl sok a paranoid jellemvonás bennem, de hát a túlzott óvatosság még nem ártott meg senkinek, nemigaz?
- Mit szólna a Holiday Inn Expresshez?Jelenleg is van üres szobánk, ahol dolgozhat, ennek én is jobban örülnék. Szeretem a nyugalmat. - csak reménykedem, hogy nem érti félre. Semmiképp sem sérteném meg, csupán feltételezem, hogy egy szalonban nagyobb a forgalom, mint ami most a lelki békémhez szükségeltetik. Másodsorban, Dante és Rory közelében nyugodtabb vagyok mindig, a hotel pedig jelenleg igazán az otthonomnak tekinthető.
- Ha Önnek is megfelel, találkozzunk a hotelben, akár még ma. Keressen engem, és felszólnak a szobámba.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
A válaszait hallgatva felírom a Hotel nevét. Na, ott még úgyse jártam. - Rendben, ahogy akarja. Akkor kb. - pillantok a falon lógó órára - egy óra múlva ott találkozunk, addig ön is el tud készülni. A hotelben találkozunk! Viszhall, Miss Emerson! Azzal le is teszem a kagylót, s lépek a helyemhez, hogy összerakjam a gépet, a mintáimat, s a szükséges kesztyűket, meg ami kellhet még. A többieknek intve, Gracenek búcsút intve az irodába, léptem ki a szalonból, hogy a Patrolba bepakolva, majd beszállva vegyem utam a megadott címre. Nem is kellett sok idő, hamar oda találtam. Pajzsom félig leengedve tartottam, ám mikor a parkolóban kiszálltam a kocsiból, s megéreztem azt az illatot, mely anno a kölyköt, s néhány ismerős Farkast is körbelengett találkozásaim során, gyors reagálással húztam fel, alig hagyva egy kisebb rést pajzsomon. Faszom, ez Falka terület??? Miközben kivettem a táskámat a felszereléseimmel, s elindultam az épületbe, a gyanúm beigazolódni látszott. Az aulában már tisztán érezhettem azon a kis résen át is a Falka illatot, s azokat az energiákat, melyekre a magamfajták igen érzékenyek, ha újabb bolhásokkal futnak össze. Bassza meg... Csak reménykedni mertem, hogy nem futok össze ismerőssel, vagy nem ismer fel senki. De ha már itt vagyok, legalább kicsit körülnézek... bizonyos határokon belül. De a vendég az első! Úgyhogy el is indultam a pult felé, majd a recepciós hölgynek elmondva, kit keresek, kaptam útbaigazítást az egyik szobához. Egy fiatal szolgálati fiú a lifthez vezetve néhány emeletet felvitt, majd a folyosón elvezetett egy vendég szobához. Kinyitva az ajtót betessékelt, majd arra kért, várjak itt, míg Miss Emerson megérkezik. Aztán magamra hagyott. Míg várakoztam, csendben kezdtem előpakolni az íróasztalra a holmikat. Míg a gépet is összeraktam, kikukkantottam az ablakon. Egész szép hely. Gondolom, a chicagóiak lehetnek ezek, mert úgy tudom az ősök az erdő területeken maradtak. Végül, utolsó dolgom a szoba rádiójának bekapcsolása volt. Egy lemezt elővéve a táskámból késztettem a kis szerkezetet hangra, s mikor az ismerős dallamok felcsendültek, csak mosolyogva ültem le az egyik székre. Halkan dúdoltam a Rockstar dallamait. Ha zavarja a lányt, úgyis kikapcsolom majd, de egyenlőre unalom űzésre tökéletes. Másrészt meg mindig így dolgozom.
Ha a hotelen kívül nem szórakozhatok, hát majd találok szórakozást a hotelen belül, nem csinálok én ebből problémát! Fehér, szállodai köntösben lépdelek papucsban befelé a medencéhez, ahol a kora délutáni időpontra való tekintettel még csak pár vendég - egyszerű emberek - lézeng, mert vagy a város roppant érdekfeszítő látnivalóit fedezik fel maguknak a turisták vagy még a tegnap esti hepajkodásból éledeznek a szobáik rejtekén. Az egyik műanyag fotelba ejtem könnyed, szemrevaló mozdulattal a köntöst, mire a levegő egy pillanatra megfagy balról, ahol épp a vizet törli fel a wellnessrészleg egyik alkalmazottja. Akaratlanul is elmosolyodom, ahogy felé pillantok kacér, szemtelen mosollyal ajkaim szegletében. Mindig is tisztában voltam vele, milyen hatást váltok ki a pasikból és bajban is lenne a lelkivilágom, ha nem így reagált volna! A köntös alatt egyszerű, fekete bikinit viselek, megadva az úszásnak/úszkálásnak is a módját ez által. Igen ám, csak előtt még a hajamat igyekszem összefogni egy hajgumival és felcsatolni, hogy ne legyen vizesebb annál, mint muszáj. Nem mintha ne mosnám meg utána, hiszen a klór nem tesz jót neki, de... mégis. A művelet közepette szúrja ki fiatal kis farkasom az ismerősen idegen energiákat. Elsőre azt hiszem, Dante jött utánam valamiért és már épp készülnék rá, hogy előrántsam a "De hiszen azt mondtad, délután csendespihenő van az edzésben, míg dolgod van!"-kezdetű magyarázkodást, mikor feltekintve látom, hogy egy másik nő lépdel befelé. Kissé értetlenül, "kiskutyásan" billentem oldalra ösztönből a buksimat. Hát ez nem Dante, de nagyon nem. Akkor meg kicsoda? Energiáim őszintén érdeklődőek és ha nem rejti el a sajátjait, akkor bizony farkasom kíváncsian környékezi meg az övét.
Szerencsére fizikai nyoma alig van annak, hogy Dante dühös rám, szavai ostorcsapásként értek, hogy ne csak a testem, a lelkem is sajogjon. Mintha nem tudtam volna, hogy ez lesz. Mélyebb így a seb, mint azt bárki hinné. Fortyogok, akár egy tisztességes boszorkányüst és fogalmam sincs, hogyan tovább. Úszódressz van rajtam, a bikini most nem lenne előnyös. Orromat megcsapja az érkező kölyök illata, eddig nem sokszor sikerült hosszasan csevegnünk, ettől függetlenül gyakran találkoztunk, ha más nem akkor amikor a hotel őrzése az én párosomra jutott. Értelmetlen lenne felvont pajzzsal járkálni, hisz az a dolgom, hogy vigyázzak mindenkire, így hellyel közzel azt is tudom a hotel melyik részén tartózkodnak épp. Farkasom úgy dönt megtiszteli a kölyköt, elétrappol, megáll előtte, mancsával üdvözli. - Szép napot Dana - meglepődhet, pedig nem is olyan nagy dolog, ha egy Testőr név szerint ismeri és számon tartja falkájának tagjait. - Pihenőidő van? Az úszódressz felett viselt puha köntöst felakasztom,Danához sétálok. - Pihenőidőd van? Hogy megy az edzés? - Tudtam, hogy Dante edzi, nem volt ez titok. Jelenleg nem ez foglalkoztat, üvölteni tudnék, szétzúzni az egész rohadt uszodát, de egyszer már elvesztettem a fejem, még egyszer nem kellene. - Ha szükséged van partnerre, állok rendelkezésedre.
Ismerősnek kellene lennie a nőnek, de nem igazán tudom hova tenni. Mondhatnánk, hogy ez az én hibám, hiszen nem igazán fordítok gondot rá, hogy mindenkit arcra és névre megjegyezzek, akivel csak találkozom az életben, de... majd pont ilyesmire fecsérelem az időmet, mikor annyi értelmesebb dolgot kell csinálnom napról napra! Nem elég, hogy végre az edzésemet van, aki úgy fest, rendesen veszi, mellette ott van az egyetem a végzős évvel a nyakamon és a Nanooks szóvivősége is, mely bizarrul bájos megnyilvánulása apám és Mr. de Luca formális kapcsolatának. A slusszpoén ugye, hogy a drága ősömnek fogalma sincs róla, hogy nem jófejségből kerültem én a posztra. - Üdv, öm... ne haragudj, nem jut eszembe a neved. - Szélesedik ki a mosolyom, meglepettségnek pedig nyoma sincs immáron, hiszen az mindössze annak szólt, hogy nem egészen őt vártam. - De azt tudom, hogy Dante kölyke vagy. - Fűzöm hozzá, ne nézzen már olyan szerencsétlennek. Engem meg mindenki ismer - hírből, látásból, személyesen... túl ismert a személyem a városban, de ez a legkevésbé sem zavar. Élvezem. - Valami olyasmi. Ééés lassan strigulázni fogom, ahányszor valaki ezt a kérdést felteszi, aztán az ötszázadikkal meghívatom valamire a bárban. - Szélesedik ki mosolyom, majd flegma vállvonással kielégítő választ is adok a kérdésre: - Elég intenzív amit Dante tol, de legalább látványos a haladás is végre. - Ahogy ott áll, persze, akaratlanul is őt figyelem, így nem kerüli el tekintetemet, hogy valami nem okés a nővel. És ehhez farkas-képességekre sincs szükségem, elég az igencsak fejlettnek mondható emberismeremet bevetni. Mondhatott bármit Dante Darren viselkedésével kapcsolatban, a vérfarkasok - találóbban farkasemberek - egyik felét akkor is az emberi oldal teszi ki. Kár lenne ezt figyelmen kívül hagyni, hiszen annyi lehetőség van benne. Lám, most is a testtartásán látom, hogy valami nincs rendben a nőnél. Persze, ki vagyok én, hogy rákérdezzek. Még a végén olyan érzelem és panasz áradatot szabadítok magamra lehet, amire nem biztos, hogy fel vagyok készülve. - Köszi. Mindenképp szólok majd, ha úgy alakul. - Inkább udvarias voltam, mintsem őszinte, de ennek okáról nem Colette tehetett. Szusszanva böktem is inkább fejemmel a víz felé. - Jössz? Hagyjuk Robertet felvakarni az állát a földről, különben sose végez a melóval... - Szélesedett ki mosolyom, utalva az egyre sűrűbben felénk tekintgető alkalmazottra, aki tényleg nem nagyon halad a munkájával. Én magam meg is indulok a víz felé, lassan ereszkedve a lépcsőn bele a medencébe.
- Colette - kissé szíven üt és ez a válaszon is érződik talán. A nevemet nem tudja, hát hogy nem jegyzi meg, amikor ott állok ez első sorban, a legkevesebb, hogy a testőrök nevét fejből sorolja. Sokáig nem emésztem magam ezen, ha nem figyel annak biztos oka van. - Dante edzéseit valóban nehéz pótolni, azonban egy valamit ne felejts el, ha majd Ő is azt mondja, hogy itt az idő tovább lépni, fogadd el az ajánlatokat. Mindannyian másként harcolunk, egy idő után, kiismered majd magad és Dante kevés lesz. - persze, ezt az edzője eldönti, ha kész van rá és megérzi Ő is. Több szót a téma nem érdemel, nyilván előbb utóbb meglepetésvendég is lesz az edzéseken. Pillantásnyi időt fecsérlek Robertre, aki nyilvánvalóan akkor sem cserélné le a munkáját, ha csökkentenénk a fizetését. Férfiak, néha már unalmas a csodálatuk, akkor is ha jólesik az elismerés. Szükségem alig van rá, beépített önteltségem elegendőnek bizonyul. Míg Dana a lépcsőn sétálgat lefelé én minden előzetes nélkül fejest ugrok a hűvös vízbe, a lelkiállapotomnak megfelelően jócskán szükségem lenne első körben száz hosszra a lehető leggyorsabb tempóban és még utána is mehetnék edzeni. Senki nem mondta, hogy be lennék ide zárva, én önként vállaltam a börtönt, az esélyét sem akartam megadni annak, hogy bajba keveredek vagy kétértelmű helyzetbe. Natan ki tudja hol van, talán már rég más nővel hentereg valahol. Gondolni sem akarok rá, mert egy másik nő gondolata vele, csak még inkább dühít. Az elmebaj határát súrolgatom erőteljesen és ha nem történik valami, fogalmam sincs mit kezdek. A medence másik végéből, szinte Danához suhanok, alulról bukkanok fel, a fejemet épp itt volt az ideje lehűteni. - Nos Dana, mit szólnál, ha elhívnálak egy közelgő aukcióra. Nyilván hallottál róla, persze, még engedélyt kell kérnem, hogy elmehessek. Hallottál már Nimród-kincséről? Időszámításunk előtt a IX. században egy asszír palota alatt emberi ésszel fel nem fogható mennyiségű arany ékszert rejtegettek. Ezeket a kincseket megtalálásuk után Bagdad központi bankjának alagsorába helyezték. Tíz évvel ezelőtt ismételten előkerültek és méltó helyükre kerültek. Rengetegen próbálták megszerezni, de soha senki nem ért el a teremig, melyet pecséttel zártak le. Meghaltak mindannyian. Az emberek beszélnek ezt is, azt is...no de nem tartok neked kiselőadást. Az aukció tárgya néhány hiteles másolata az ékszereknek. Sejtheted, hogy a bagdadi kormány nem adná ki a kezéből egyiket sem, de ezek a másolatok tökéletes másai az eredetinek és csak néhány darab létezik. Mélyen a zsebembe kell nyúlnom, de azt hiszem megéri. Nos, érdekel a dolog? Egy ilyen eseményen mindig akadnak fontos emberek, na és nem utolsó sorban, neked is szerezhetünk valamit. Dana talán nem nagyon foglalkozott velem, de én azért hellyel közzel jól tájékozott vagyok, annyira biztos, hogy ha ékszerekről és drága holmikról van szó, Danát érdekli minden. Ennyi közös vonás van bennünk, bár én a festményektől az agyagvázáig bármiért képes vagyok rajongani, ezúttal olyan ékszerekről van szó, melyekhez nem csak egy legenda, de vér is tapad bőségesen.
Kissé ráncolom a szemöldökömet a szavaira. Én nem mondom, hogy nincs így, de vagyok olyan magamnak való és karakán, hogy "majd én azt eldöntöm" habitussal álljak a dologhoz. Aztán legfeljebb nagyon puffanok, mint légy a falon. Egy viszont biztos, ez a csaj kétségtelenül Dante kölyke, már ami a nagy szavakat illeti. - Kétszáz felett mindenki ilyen nagyon okosnak hiszi magát, vagy ez csak a ti családotokra jellemző? - Firtatom érdeklődve, s akár bántásnak is vehetné, hiszen nem ismer, nem tudja, hogy alapjáraton ilyen tudok lenni, ha a hangulatom úgy hozza. Amikor Colette a vízbe ugrik, azért akaratlanul is elmosolyodom. Jó ötlet volt ez a fürdőzés, noha úszni - ez által edzeni - jöttem le eredetileg. De talán pár hossz neki sem lesz ellenére, ahogy látom. Amikor felbukkan a másik nőstény és beszélni kezd, érdeklődőn és kissé talán kétkedőn fogadom szavait, apró fejcsóválással intézve el költői kérdését. Nem, még nem hallottam. - Ennyi hűhó pár ékszerért, amik ráadásul még csak nem is eredetiek? Nyilván velem van a hiba, de ennek így nem látom értelmét. Minden esetre, ha elengednek minket, szívesen veled tartok! - Minden lehetőség jó, ami a hotelből való kimozdulás ígéretével kecsegtet igazából. - Hol lesz egyébként a dolog? - Érdeklődöm, mert azért pár kellemetlen, régi ismerősbe nem szívesen futnék bele.
Hát persze...látszik, hogy kölyök még és selyemmel törölték a fenekét, kár, hogy az csak maszatol. Az idő, amikor is letörik a kicsi szarvát idegen farkasok, nemsoká eljön és én akkor csak csóválom a fejem. Dante mocskosul jó, de az éles helyzet, ott lehet csak hatalmas nagyot hasra esni. - Kétszáz év múlva épp így fogsz vélekedni, ha mégsem, akkor azért lesz mert már nem lesz alkalmad rá. - ha nem, nem, nem erőszak a disznótor. Dante dolga, hogy s mint készíti fel, az én jófejségem, csak a ráadás. Úgy egyébként is kiérződik hangomból a sértődöttség, nem igazán lépek túl azon miszerint hetek óta itt nyargalok a folyosókon és még a nevem sem tudja. Komolyan? Első hallásra minimum a nevét megjegyeztem mindenkinek, ha már egy család vagyunk. Összetapadt tincseimet szerterázom, jut a nedves cseppekből mindenhová bőven. Hátravetve magam lebegek a vízszinen, számolom a pókokat a plafonon. Ez a lány, rosszabb mint hittem...komolyan gondolja, hogy felbecsülhetetlen ékszereket kiadnak a kezükből? Látványra is meseszépek, és attól hogy nem eredetiek, még mindig csak egy hajszállal olcsóbbak, mintha eredeti lenne mind. - Megkérdezem, bár nem muszáj jönnöd. Ám ha jól sejtem, mindegy csak a jelenlevők közt otthon érzed magad. - enyhe célzás, hogy a tudom, a lány ott érzi jól magát ahol a báltermekben a szellő is pénzformát ölt, vagy tévednék? Szakmai ártalom ez nála is, nekem is fontos a társaság, bár a miért nem ugyanaz. - New York. Mára elég is volt ennyi, hosszú a nap, és mivel arról, ami a lelkemet nyomja, jobb ha szót sem ejtek, épp ideje depressziósan végignyújtózni az ágyon. Délután még vár Bells is, csak úgy, ellenőrzés szintjén élek-e még. - Értesítelek, de most jobb lesz mennem, a világért sem szeretném, ha egy alkalmazott agyvérzését is rám húznák, és akkor pályázhatok majd egy női sorozatgyilkos posztjára előbb vagy utóbb. Viszlát Dana! Senki, nyilván Dana sem egészen érti a savként maró gúnyt, a világfelégetését megcélzó rejtett gondolatokat. Saját levemben forrok aktuálisan, fizetnék, ha eltörölné valaki az elmúlt időszakot.
// Az éppen folyó játék bizonytalan kimenetele miatt zárom a játékunkat, köszönöm, hogy voltál és ha rendeződtek a dolgain szívesen játszom újra //
Kezdőlap
//
