Fanyar mosolyfélére húztam a szám a gúnyos reményen. Igazság szerint nekem az se lett volna problémám, egy kocsmai, jó kedélyű iszogatás után is ugyanúgy meg tudtam volna ölni, és szerintem ezzel ő is így volt. Ellenség, mert más érdekű csapatban játszik, ugyanakkor attól csak értékesebb lesz, ha kedveled, mert a legyőzése nem üres, semmitmondó tucatgyilkosságnak fog számítani. Miközben Ray Chantalnak magyarázza a távozásuk mikéntjét, újabb cukrot veszek elő. Az ellenség előtt szóban megbeszélni a stratégiát nem a legokosabb dolog, bár momentán hidegen hagy, felőlem tangózva is odébb állhatnak, akkor se megyek utánuk. A Teremtő-téma egyébként is érdekesebb volt. Ej, ezek az "apák", csupa düh és gyűlölet, ami osztályrészükül jut. Ray arcáról is gond nélkül leolvasható, mit érez iránta, ha esetleg a szavai bárminemű kétséget hagytak volna. - Samuel Martinez - ismételtem lassan, s kissé összehúztam a szemem. Ez legalább megmagyarázta, miért tűnt ismerősnek a farkas. Egy mordulós szusszantással jeleztem, hogy nem volt ínyemre a hangnem, amivel az Amarok tagról beszélt, de semmi többet nem tettem. Martinez nem volt egy viráglelkű alak, kis fantáziával is el lehetett képzelni több okot, amiért a kölyke berágott rá, én is gyűlölöm a saját Teremtőmet, kis rosszallásom nem ennek szólt. - Lehet, hogy az nem fog olyan könnyen menni - mondtam hűvösen. Lehet, hogy nem voltunk az öreggel kebelbarátok, de a falkám tagja, azért pedig kicsit morcos szoktam lenni, ha a társaimat fenyegetik. Még ha okkal/joggal is. - Menjetek! - intettem fejjem abba az irányba, amerre terveik szerint eredetileg is "szökni" készültek, én pedig a sziklafal felé indultam. - Örvendtem a találkozásnak! - Tényleg nem bántam, szereztem pár érdekes (és talán értékes) információt. Vérfarkas lévén elég volt egy-egy kiszögellést kinéznem, amire felugorhattam, így pillanatok alatt fönt voltam. A perem széléről figyeltem pár másodpercig a másik két farkast, egy pillanatig eltűnődtem azon, hogy vajon jól tettem-e, hogy ilyen simán, élve elengedtem őket, ám végül csak vállat vontam. Egy apró tettnek is több kimenetele lehet annál, mint amit össze lehet számolni, egyébként se volt időm ezen filózni. Nagy pelyhekben szállingózni kezdett a hó. Ideje hazamenni.
Csöndben figyeltem a két hím, avagy férfi társalgását, nem akartam beleszólni, nem is lett volna rá okom, csak kissé furcsának találtam beszélgetésük témáját. Elhangzott egy név is, valami Martinez, s ahogy Ray beszélt a fazonról, úgy gondoltam, hogy valami rosszat tehetett az illető, már csak az volt a kérdés, hogy mit. Beszélgetésük közben véget ért, Ray szavaira bólintottam és úgy tettem, ahogy kérte. Hátrálni kezdtünk, s ahogy elértük a fákat, én futásnak eredtem. Nem volt bennem félelem, mert úgy éreztem, hogy nem fog ránk támadni az ellenség, csupán csak azért futottam, mert arra kértek. Az autóhoz érve be is pattantam a volán mögé, beindítottam a motort, s vártam, hogy Ray is beszálljon. Ha ez megtörtént, akkor gázt adtam, és az útviszonyoknak megfelelően vezettem, vissza a Hotel felé. Az első pár másodpercben nem szólaltam meg, csak az utat figyeltem, de aztán a férfi felé fordultam. - Sajnálom, hogy az első napodon ilyen kellemetlen helyzetbe kerültél miattam, nem tudtam, hogy az ellenséges falka tagjai közül valaki majd megjelenik azon a helyen. Eddig mindig kijártam oda, és egyszer sem futottam össze velük, szóval elnézést. - Halkan sóhajtva visszafordultam és ismét csak az utat néztem, attól tartottam, hogy a mellettem ülő férfi majd egy ostoba kölyök farkasnak fog gondolni, aki hülye helyzetbe sodorta őt. - Megkérdezhetem, hogy..ki az a Martinez? - Félve kérdeztem rá, hisz még alig ismertem őt, hogy efféle kérdéseket tegyek fel neki, és nem is biztos hogy akart válaszolni erre.
Érzékelem és hallom a változásokat, amiket a név eszközöl Darrenben. Nocsak, úgy tűnik, hogy nem is volt annyira hiábavaló a remény: ténylegesen ismeri. Mielőtt még megkérdezhetném, hogy mégis miért nem fog könnyedén menni Martinez megölése, az ellenséges farkas már hátat is fordít nekünk és elindul visszafelé, arra, amerről jött. Egy picinykét lenyűgözve bámulom, ahogy felfelé szökdécsel, majd hagyok egy kis előnyt Chantalnak a hátrálásban. Utána én is követem. Tudom, mit mondtam neki, de én még a fák előtt megfordulok, magam sem tudom miért. Innen már ismét picit lemaradva loholok utána, egyenesen az autó felé. Közben pásztázom a környéket, de nem érzékelek más farkast. Szerencsénkre. Mikor már a kocsiban ülünk és Chantal vezet megengedem magamnak, hogy hátrahajtsam a fejem és kifújjam a levegőt. Nem semmi első nap, az egyszer biztos. – Semmi baj. Én is voltam egykor kölyök, ráadásul lehet, hogy újdonsült ismerősünk csak elcsatangolt, messzebbre, mint kellett volna. Véletlenek történnek, azért még nem állítottak senkit sem hadbíróság elé – mosolygok rá a lányra bátorítóan. Tényleg nem okolom, és rosszállást sem érzek iránta. Ami történt, az megtörtént, nincs értelme ragozni. Ráadásul értékes információt szereztem. Amikor Martinezről kérdez felszisszenek, mintha leforrázott volna. Egy percig csak ülök, mérlegelek. Megéri elmondani neki? Amúgy sem annyira nagy titok. – Martinez a teremtőm – mondom. – Megölte az egyetlen embert, akire felnéztem, és ellenem fordította a nőt, akit szerettem. – Ezelőtt még sosem mondta ki ezt Annabelle-ről, de igaz ez is. Vele menekült el. Ha odajön hozzám meg tudtam volna óvni, de a lány inkább azt a szemétládát választotta. Ha lehunyom a szemem még mindig látom ahogy elfutnak az égő romok közül. – Meg fogom ölni érte. Nem érdekel még az sem, ha újabb száz évig kell üldöznöm, de ki fogom tépni a szívét.
Örültem, hogy nem szedte le a fejem, valószínűleg Duncan vagy más rangidős farkas biztosan megdorgált volna, amiért olyan ostobaság jutott az eszembe, hogy épp "háború" idején támadjon kedvem tájnézéshez. Az autó közben rendes tempóban gurult a havas úton, nem okozott problémát a vezetés, hisz már négy hónapja tanultam ezeken az utakon, így pontosan tudtam, hogy milyen sebességgel mehetek és mennyire fékezhetek rá adott esetben. Szerencsére , nem is csúszott annyira, és felfelé is könnyen haladt az autó. Következő kérdésemnél picit féltem attól, hogy olyan dologba ütöm az orrom, ami nem rám tartozik, de Ray mégis válaszolt, amit figyelemmel végig hallgattam. Nem volt szép történet, sőt, érződött a férfi hangjából, hogy rettentően mérges azokra a személyekre. Valahogy meg is értettem, nem lehetett könnyű neki, látni azt, hogy akit szeretett, az ellenségével távozott. - Sajnálom - feleltem egész halkan, nem tudtam, miféle biztató szavakat mondhatnék abban a helyzetben. További szavai kicsit megijesztettek, bosszúsnak tűnt, s úgy éreztem, hogy komolyan mond minden egyes szót. Rápillantottam, a szemeibe néztem, de nem tudtam megszólalni, nem mondhattam azt, hogy ne tedd, ostobaság lenne, hisz nem volt jogom ilyen véleményt alkotni. Az út további része némán telt el, visszavezettem a hotelhez, leparkoltam és elköszöntem Raytől.
Jesse előző este azzal fogadott, hogy reggel kimegyünk a városon kívülre és gyakorolunk kicsit lőni. Hétfő lévén az Upper zárva van, így onnan nem fogok hiányozni. Viszonylag korán ébredtem fel, kezdem megszokni, hogy minden reggel hajnalban kelek, mert szerettem bemenni a discoba zárásra. Ébredés után odabújtam a kedvesemhez, hogy kicsit együtt legyünk még indulás előtt. Valamivel később pedig már a szekrényem előtt ácsorogtam, hogy kirángassak onnan egy farmert, meg egy sötét színű felsőt. Vászoncipőbe bújtam, készítettem két nagy bögre kávét, Jesseébe tettem egy jó adag tejszínhabot, mert tudom, hogy úgy szereti, és tulajdonképpen készen álltam arra, hogy elinduljunk. A kávé után magunk mögött hagytuk a szobánkat, azonban nem azonnal a Hotel kijárata felé indultunk, hanem előbb tettünk egy kitérőt Bradék ajtajához. Nem kedvelem azt a pasast, habár, még nem igazán ismerem, a lányát viszont annál inkább. Nori egy tünemény, nagyon a szívemhez nőtt a közös vásárlásunkkor. A falkában a legtöbben nem kedvelik a kölyköket, nekem azonban nincs ilyen gondom, ugyanolyan szívesen vagyok az ő társaságukban, mint máséban. Legutóbb kikísértem gumicukorért, utána pedig elmentünk ruhákat vásárolni. Jut eszembe, még meg sem mutattam Jessenek egy nagyon is vadító darabot, amit kifejezetten azért szereztem be, hogy a kedvére tehessek majd vele. - Bradnél mi dolgunk? - pillantottam a kedvesemre, és nem kellett sokat várnom, hogy kiderüljön, ugyanis Nori is velünk jön. A dolgot még nem nagyon értem, hogy ő miért is jön fegyverrel gyakorolni, de tulajdonképpen nem bánom, hogy így alakul. - Szia. - köszönök a lányra egy nagy és széles mosollyal. - Nem tudtam, hogy te is jössz, de örülök neked. - és ha nincs további meglepetés vendégünk, akkor tulajdonképpen indulhatunk is végre ki a városból. A hasadékhoz érve a kedvesem felé fordulok. - Oké, akkor mivel kezdjünk?
Este még edzett egy kicsit, bár a lábára azért odafigyelt, még nem terhelheti teljes mértékben, persze ezt néha csak elfelejtette, mert siettetné a dolgot, ha lehet, és akkor jött rá, az még nem az igazi, amikor megerőltette. Az apja akkor közölte vele azt is, hogy reggel korán kelés lesz, mert megy lövészetre. Szuper, ennek is örült, az meg, hogy mikor kel... lassan az a kérdés, mikor alszik, mert nem akkor, amikor a többiek számítanának rá. Vagyis reggel mikor kopognak a szobája ajtaján, teljes harci díszben nyitja ki, hogy aztán be is csapja maga mögött. Ő indulásra készen van, ez tuti. -Sziasztok! Roseeee. Én is csak este, de az nem baj Rose. Hoztam édességet, ha kér valaki, de menjünk már, menjünk máááár. Rose-nak jár a puszi, Jesse-t meg csak a gyűlésen látta, na meg képen, így neki nem. Felpakolt, de nem felesleges holmikkal, víz és édesség van nála, meg egy pulcsi, hogy ha kellene. Türelmetlen, és ha kicsit sántít is, az nem érdekli, vidáman robog előre és várja be a többieket, lévén nem tudja, hova mennek. Ahogy a hasadékhoz érnek, levágja a cuccát, és vár. -Akkor hajrá. Én leszek a célpont, oksa? Aztán tessék nem kímélni, mert kíváncsi vagyok, mennyi idő alatt gyógyulok meg. Ezüst van nálatok? Azt is ki szeretném próbálni. Meg lőni is, ha nem gond, mert el fogom felejteni, hogyan kell. Nem ám megijedne attól, hogy célpontot játszik, nem, még akarja is. Lehet, tényleg sosem volt teljesen komplett, de annyi baj legyen. Nézi Jesse-t aztán Rose-t, és így váltogatva figyeli mindkettejüket, hogy akkor most mi lesz? Elkezdik, vagy még várnak egy kicsit és előbb piknikeznek? Nem lenne ellenére, de teli hassal nem fog ugrálni.
Lustán ébredeztem, általában nem szoktam felkelni Rose ébresztőjére, én nyugodtan alszom tovább, mivel nekem nem hajnalban kell kelnem, vele ellentétben, azonban ma más volt a helyzet, gyakorolni viszem, amihez kelleni fog a korai kelés is, bár egyelőre nem sok ingerenciám van rá, azonban Rose megtalálja a módját, hogy felébresszen. A reggeli ágytorna után én még lustán nyúltam el az ágyba, és kivételesen győzködtem magam, hogy ki kellene másznom, végül erőt vettem magamon, és előszedtem a fekete törölközőm, azzal a derekamon elmásztam a fürdőig, ilyen korán nem volt más, akire várnom kellett volna. Gyors zuhany, és pofa vizit, a borosta még elvan, nem igényel nyírást, ma amúgy sem lenne ehhez hangulatom. Így visszamásztam a szobánkba, de már sokkal éberebben. Beléptemkor a kávé illata betöltötte az orromat, amire egy elégedett morranás volt a válaszom, így öltözés helyett előbb a kávé és egy szál cigi jöhetett, ez volt az én privát reggel rituálém. amint ezzel is megvoltam, elkezdtem öltözködni, kopott kék farmer, aminek a szára elvan rongyolódva, alá csizma, a vasalt orrú, felülre egy fehér póló, aminek nyitott a nyaka, arra a fekete fegyvertartó szíjam, aminek a bal oldala alatt ott a hónalj tok, abba ment az egyik desert eaglem. A másik a derék szíjamra erősített tokban pihent csípő magasságában. Minderre egy bőrdzsekit vettem, hogy ne látszódjon. Plusz ott volt az oldaltáskám, amiben benne volt egy fegyver amit Rosenak választottam, egy elsősegély doboz, hiszen mozgó célpontunk lesz, és mielőtt kimúlik, el kellene látni annyira, hogy elhozhassuk Emilyhez, és egy slusszkulcs. Kaptam kölcsön kocsit. Brad kölcsön adta a terepjáróját, ha már az ő kölykét trenírozzuk, ólom és ezüst golyóval. - Felveszünk valakit. – Szólalok meg, majd kopogok, és Norina rövidesen feltűnik az ajtóban. Aztán útjára bocsájtom a lányokat, én még elmegyek egy adag ásványvízért és reggeliért, utána megyek csak utánuk, a kocsiban lesz időm megenni a szendvicset, és Rosenka is ha igényli a víz meg majd kelleni fog. Egy ideje már nem vezettem, de nem lehet csak úgy elfelejteni, így semmi gond nincs, ráadásul ilyenkor még alig van forgalom az utakon. A hasadéknál a kocsiban hagyom a felesleges cuccot, csak az oldaltáskám viszem ki, abban vannak a tárak. - Akkor kezdheted azzal, hogy váltasz, farkasként gyorsabb vagy. – Rose kezébe adom a fegyverét. – Kilenc golyó van benne, egyelőre csak hagyományos ólom. Három lövésed lesz Norira ebből a többit, de előbb nézzük meg hogy menny ennyi idő kihagyás után, felrakom, a célt addig még ezt megnézzük Norinak van ideje váltani.
A szendvicsről lemondok, nem szoktam reggelizni és most sem kívánom a kaját, de ettől még nagyon is jól esik, hogy Jesse gondolt rám. Norinak nagyon örülök, bár azt még nem tudom, hogy így együtt hárman, hogyan is fogunk edzeni, hiszen elvileg azért megyünk, hogy Jessenek megmutassam, még mindig tudok lőni. Oké nem vagyok egy mesterlövész, de a célba még betalálok és ez bőven jó szerintem. Brad autójával megyünk, ami még egy meglepetés mára, de tulajdonképpen nem bánom a dolgot, sőt azt hiszem itt az ideje, hogy beszerezzünk egy saját négykerekűt is. Mikor odaérünk, kissé döbbenten nézek Norira. - Hogy mi leszel? Ez valami rossz tréfa... ugye? - jegyzem meg és nagyon rossz sejtésem támad. Na erről nem volt szó! Egyetlen percig sem. Még én sem kaptam be soha, egyetlen golyót sem, nemhogy egy kölyök, és főleg nem általam! Jessere pillantok, amikor a fegyvert a kezembe nyomja. - A céltábla rendben van, de a másikat te sem gondolhatod komolyan?! - ismer, nagyon is jól tudja, hogy ilyet sosem tennék meg. Akkor sem pumpálnék egy kamaszt teli ólommal, ha a másik falka tagja lenne, nemhogy egy falkatársat, de főleg nem Norinát! Minden döbbenetem és rossz érzésem kiül az arcomra. - Jesse, én ezt nem teszem meg. - rebegem, mert ez tényleg olyasmi, amit nagyon nem akarok. ~ Pontosan tudod, hogy még én sem kaptam golyót soha. Nem fogok egy kamaszra lövöldözni. ~ küldöm felé a gondolatot. És bár szeretnék határozottnak tűnni, inkább vagyok ijedt ettől az egésztől. Hiába vagyok farkas már több, mint egy évszázada, nagyon emberi maradtam és azt hiszem ez olyan dolog, amit tényleg nem tudok megtenni.
Az apja terepjárója... na azt nem gondolta volna, hogy kiadja a kezéből, hát őt sem engedi vezetni, pedig mindjárt 16 éves. Erre tessék, jön Jesse, Rose hímje, és neki meg simán. Ez nem ér, ezért reklamálni fog egyszer. A hasadékhoz érve pedig alig várja, hogy végre élő, mozgó célpont lehessen, hiszen azért jöttek, neki meg kell tanulnia az ilyen sérüléseket is hamar begyógyítani, ha lehet. Rose meg gyakorol, neki az is jó. -Én leszek a célpont Rose, mert muszáj. Tudom, hogy fájni fog, de még soha nem lőttek meg, és az egészen máshogy gyógyul, mint a sima sérülések, érted? Osztja Jesse véleményét, de annak nem örül, hogy ő nem kapott reggelit. Na jó, nem érdekli, edzés előtt sosem eszik, vagy ha igen, akkor jóval korábban. Nem érti a lány döbbenetét, most mi abban a pláne, hogy rá kell célozni? Ha most mindenki azt játssza, hogy nem lő rá, az életben nem tanulja meg az ilyen sebet begyógyítani. Most éppen Rose a szerencsés, ő kezdheti, de ha nem teszi meg, akkor ő fogja a kezébe adni a fegyvert, sétál oda, és húzza meg a ravaszt. Mivel tényleg gyorsabb farkas alakban, Jessenek bólint, és el is tűnik a szemek elől, hogy akkor átváltozzon, és a ruháit se vágja haza. Miután végez, vígan lohol elő a bokrok közül. Ha Jesse röhögni kezd rajta a mérete miatt, biztos, hogy bokán fogja harapni, nem is kicsit, hanem nagyon de nagyon. ~Készen vagyok, lőjeteeeeeek. Mielőtt bárki bármit mondhatna, eliramodik, hogy azért ne közvetlen közelről találják el rögtön, ha lehet. Elugrándozik kicsit feljebb, aztán elrohan és vissza. Élvezi a szabadságot, ezt nagyon is szereti, és cseppet sem érdekli, hogy lassan magasabb lesz az ólomszintje a normálisnál.
Pár nappal korábban beszélt velem Bradley, Norinaval kapcsolatban. Úgy gondolta, egy bérgyilkos a legalkalmasabb arra, hogy megtanítsa a lányának, hogy milyen is az, ha lövés éri? Persze, megkérhette volna valamelyik másik Vezető Testőr társát is, de úgy fest én voltam elérhető és a legkézenfekvőbb is. Nekem nem volt ellene kifogásom, elvégre kellett egy mozgó célpont, hogy Rose gyakorolhasson, és lássa rá is mi fog várni, hiszen ezt neki is meg kell majd tanulnia. Szóval, igent mondtam a testőrnek, és kitértünk pár apróságra ennek köszönhetően kaptam meg a terepjárót is, a kölyök mellé, mivel nekem nincs saját kocsim, hogy azzal mehettünk volna ki, és jöhettünk volna utána vissza, hogy a sebesült kölyköt minél rövidebb idő alatt haza juttassuk orvos kézre. Pár apró sebet én is el tudok látni, egy bérgyilkos-vérfarkasnál ez alap kell, legyen, hogy kisebb sebeket össze tudjon foltozni, saját magának. - Nem, ez nem tréfa, a céltáblával boldogulsz, azt tudom, de mozgó célpontra még sosem lőttél. Olyanra, ami lélegzik, nyüszít és vérzik, ha eltalálod. Megteszed. – Nézek bele Rose szemeibe, kifejezéstelen tekintettel, és határozottan. Közben Norina is elmondja a maga gondolatait, csípem a kölyköt, megkönnyíti a dolgokat nagyban, hogy akarja és nem fél, mert vannak céljai, amiket el akar érni, és tudja, jól ezek kellenek ehhez. Utána nézek, mikor elmegy, aztán visszapillantok Rose-ra. – Ott a céltábla, három lövés, most! – Jelen pillanatban parancsoló él is megjelent a hangomban, ha nem teszi meg én fogom megtenni, én lövöm meg Norit, bár akkor azt hiszem, Rose végképp feladja. ~Pedig ezt neked is meg kell tanulnod! ~ Küldöm vissza Rose irányába, mivel a pajzsomon már eresztettem én is rést, hogy Norival kommunikációban maradhassunk. - Lőj! – Parancsolok rá Rose-ra. Közben előveszem az egyik desert eaglem, ma csak ólommal van töltve, az amit a hónalj tokban pihentettem. – Ebben sokkal nagyobb kaliberű lőszer van, mint a tiedben, ha ezzel lövöm, lábon kifekszik! – Nézek a páromra, teljesen komolyan és kibiztosítom a magam fegyverét, nem lenne rá szükség, de így látványosabb és hangosabb is, aztán becélzom vele a kölyköt, aki már iszkol is előlünk.
Teljesen meg vagyok rökönyödve. Nori azt hiszem nem tudja mit beszél. Értem a lelkesedését, meg a tanulni vágyását, de ez több a soknál... Nekem. Én nem lövöldözöm kölykökre, pláne nem egy gyerekre, egy kamaszlányra, akit még kedvelek is. Nem! Nekem ezt nem kell megtennem és nem is akarom megtenni. Megrázom a fejem, ahogy a lány szavait hallom. - Nori, tudom, hogy tanulni akarsz, de ez nem így megy. Én erről nem tudtam, de még, ha tudtam volna is, hogy miért is jössz, akkor sem megyek ebbe bele. - nézek a lányra, aztán Jessere. Hogyan gondolhatta, hogy majd pont én rá fogok lőni egy kislányra. Nem tudom, hogy ő, hogyan számol el a lelkiismeretével, de nekem ez nem fekszik. Én nem ilyen vagyok és nem is akarok olyanná válni, aki egy gyerekre lövöldöz, mert mások szerint ezt kell tenni. - Nori alig fél éve farkas. Hová siettek vele? - Jessehez intézem a szavaim, mert Nori elment váltani. Teljes döbbenet van bennem. ~ Én százharminc év alatt nem tapasztaltam meg. Nem mondom, hogy ő is várjon ezzel ennyit, de nem hat-hét hónaposan kell megtudnia milyen egy lövés, pláne nem tizenöt évesen! ~ nem tudom elhinni, hogy ebbe, hogy mehetett bele Jesse, de azt sem tudom, hogy kinek támadt ez az eszement ötlete??! A farkasát, az afeletti uralmát kellene még trenírozni és nem ilyesmivel foglalkozni. Ezt én nem tudom megtenni. - És nem is most fogom megtenni. Nem egy gyereklányra fogok lövöldözni, hogy tudjam milyen, ha nyüszít! - Jesse kifejezéstelen tekintetére az enyémben most már némi düh is támad. Nem értem miért teszi ez?! Nagyon jól tudja, hogy nem fogom megtenni, amit akar tőlem. Mikor a céltáblát említi, akkor arra emelem a tekintetem és célzok. Ahogy kinyújtom a karom a fegyverrel, biztosan tartom és elsütöm mind a háromszor. A céltábla közép részénél van mind a három lyuk. Még mindig tudok lőni. Aztán Jessere nézek. ~ Az rendben is van. Hát tedd meg. Lőj belém! De ettől még nem lövök Norira. Nem teszem meg! ~ nem értek ezzel egyet. Egyszerűen nem tudok. Én nem ilyen vagyok. Lehet, hogy ilyennek kellene lennem, aki egy kölyköt, egy gyereket is könnyűszerrel képes bántani, de én nem. Egyszerűen nem. Mikor Nori előkerül rápillantok. Hogyan is bánthatnám? Hiszen olyan kicsi. Én sem vagyok egy nagy farkas, sőt, egészen aprónak számítok, de nem vagyok már tini, ahogyan ő. ~ Sajnálom Nori, de ez nekem nem fog menni. ~ küldöm felé a gondolatot, mielőtt eliramodna. Jesse felszólítására nem reagálok. Leeresztettem a karom. Ujjam még mindig a ravaszon van, de a fegyver csöve a földre néz. - Tessék??? - kérdezek vissza újabb döbbenettel. Most azzal szorít sarokba, hogyha nem lövök, akkor Nori jár rosszabbul. Hogy teheti ezt velem?! Fogalmam sincs mit tegyek. Jesseről arrafelé nézek, amerre Nori elindult. Majd vissza kedvesemre. Őrlődök. Nem tudom most mi legyen. Tegyek meg valamit, amit egyszerűen nem tudok, vagy hagyjam, hogy Jesse lőjön és akkor Nori rosszabbul jár. Olyan nyomás ül rám, amivel azt hiszem nem tudok mit kezdeni. A szívem olyan ütemben kalapál, hogy azt hiszem mindjárt kiugrik a helyéről. Próbálok mérlegelni, döntést hozni, valahogy helyes kiutat találni a sarokból. De nem megy. Mit tegyek??? Végül a lány farkasára emelem a fegyvert, de szándékosan mellé célzok. ~ Nori ne mozogj ennyire. ~ nem azért, mert el akarom találni és máshogy nem menne, hanem, mert pont, hogy nem akarom, még véletlenül sem... És még így sem visz rá a lélek arra, hogy meghúzzam a ravaszt. Egyszerűen nem megy... Végül leengedem a fegyvert, a lábam mellett a földnek néz a cső és meghúzom a ravaszt. Egyszer. Kétszer. Háromszor. Négyszer. Ötször. Hatszor. És kiürült a tár. Jessere nézek Tudom, hogy dühös lesz, tudom, hogy Nori most rosszabbul fog járni és emiatt már emészt a lelkiismeret furdalás.
-De így megy, Rose. Amikor egy ellenséges kölyköt látsz majd, akkor is ezt fogod mondani? Nem lősz, mert kölyök? Ő meg odasétál, és esetleg hót lazán felrobbant? Tessék lőni rám. Türelmetlen, mert most nem érti, Rose-nak mi baja van azzal, hogy ő a célpont. Igenis meg kell tanulnia a dolgot, hiszen sosem lőttek rá, soha nem találták még el, és el kell kezdenie. Jesse is ezen a véleményen lehet, mert sürgeti a lányt, míg ő elvonul átalakulni. A lövéseket hallja, azok mehettek a céltáblára, de most rajta a sor, vagyis felkészül az ugrásra... pontosabban az iszkolásra. Várja a lövést, legalább azt, hogy a fegyvert rá emeljék, vagy valami ilyesmi, de nem, ez nem történik meg. ~Roseeeeeeee! Miért nem akar gyakorolni? Nem érti, akkor sem érti. Oké, fél éve farkas, illetve kicsit több, de akkor is. El kell kezdenie, hogy megtanulja rendesen, de úgy látszik, a lány erre nem lesz hajlandó. Jesse meg nekiáll fenyegetőzni, hát neki aztán teljesen mindegy, ki lő rá, de hajrá. Azaz már ott sincs, és azért is cikázik, ne legyen már olyan egyszerű a dolog. Fájni fog, tudja, nagyon is, ezt is tudja, na de azért jött ide, hogy ez bekövetkezzen, de nem lehet rosszabb, mint amikor szétkapták a lábát. Vagy de. Nem tudja. Az egyetlen amiben reménykedik, hogy nem egy egész tárat engednek belé, na de ezek után már semmiben sem biztos. Amikor a lány végre felemeli a karját és rácéloz, lelkesen kezd újabb cikázásba. Ne mozogjon, hát dehogynem. Csak nem lövik fejbe. Rose lő, na de nem rá, így megáll az ugrándozással, és a lányra mered. ~Héééé. Ennek nem lesz jó vége így, és ha most nem farkas alakban lenne, akkor tuti csípőre vágná a kezét. Ez kivitelezhető úgy is, ha két lábra áll? Na jó, nem próbálkozik vele, de az, hogy Rose inkább a földet szórta meg ólommal, hát na. Viszont Jesse elszántnak tűnik, na azt már nem várja meg álló helyzetben, ha lehet, inkább elspurizik, bár most már kezdi érezni a lábát, ami még sérült.
- Tévedsz Rose, ez így megy! Minél előbb megtanulja annál előbb jó neki, ez ráadásul a bestiának is segítség, hogy azt is tanulja uralni ilyen sebeknél. – Nézek Rose szemeibe bele, és utána mentális síkon folytatom. ~Nagyon keveset tudsz erről, az ilyen sebeket az első között jobb megtanulni, minél hamarabb túl lenni rajta, még a puszta csonttörések előtt is. Nem véletlen nem tettem ezt meg veled, akkor mikor meg kellett volna. Túl emberi maradtál kedvesem. Ez a vérfarkas léttel együtt jár és az ilyeneket nem 150 év után kell megtanulni.~ Nézek bele Rose szemeibe. Nem tetszik a hozzá állása, de számítottam arra, hogy ilyen lesz, hogy erre így fog reagálni, és annak idején nem tettem meg, mert tudtam, ha megtenném vele, lehetséges lenne, hogy rettegne tőlem, vagy elhagyna, mikor megígértem, hogy nem fogom őt bántani, és ez durva tett lett volna akkor vele szemben. Hát nem bántottam, holott nagyon is meg kellett volna vele tennem, és nem most problémázni ezen, akkor ő is értené, miért kell ezt most megtenni Norival. - Rose az én fegyverembe 357-es való, barom nagyot sebez ráadásul Glaser Safety Rounds van benne, ami becsapódáskor robban. Ha nem lősz a huszonkettessel ami kisebb sebet okoz neki, én fogok lőni. – Nézek bele Rose szemeibe, és az arcomon csak a komolyság van ott semmi más, ahogy a hangom is csak hideg és tárgyilagos, közben csitítom a saját pulzusom, és szívverésem, mert tudom, hogy ezt még vele is meg kell tennem, ami barom mód nehezemre esik, de muszáj lesz, hiszen ha harctéren lesz ilyen sebe és nem tanulja meg, hogyan is kell ilyet gyógyítani, akkor ott is maradhat a placcon, még az ellenség széttépi őt, és csak cafatokat kapok belőle haza. Tudom, hogy a hegyiek vadászni fognak rám, Ash miatt, én árultam el Darrent Castornak, és ő ezt biztosan személyes sérelemnek fogja venni. Rose tette valóban feldühít, nem azért hoztam ki, hogy most kezdjen neki lelkizni, mikor ilyen közel van a háború, és mikor körülöttem is szorulhat a hurok, és a leggyengébb pontomra csaphatnak le, ami pedig ő. És akkor jön azzal, hogy céltáblára lő, de Norira nem. Persze, hogy dühös vagyok, mert féltem, és nem akarom, hogy azért essen baja, mert most neki kezdett lelkizni, és nem akar meglőni egy kölyköt, aki amúgy is azért jött, hogy beleeresszenek egy adag ólmot. A fegyverem már ki van biztosítva, és célra tartom, egy méterre állok Rose-tól, Norinara figyelek, és lassan veszem a levegőt, követem őt a szememmel és a kezemmel is, a jobb hátsólábának comb részére célzok. Ahogy újra futni kezd, meghúzom a ravaszt. A desert eagle elsül, a golyó útnak indul. Sosem szokásom eltéveszteni a célt, persze volt rá precedens, de az küzdelemben volt, nem úgy, hogy egyhelyben állok, és csak céloznom kell. Ez a lövedék bemeneti sebnek üt egy ököl nagyságot, de pl ha fejbe megy, akkor a kimenetnél, a koponya mások felét leviszi. Mély lélegzetet veszek, háromszor is, és lassan magam mellé engedem a fegyveremet, behunyom a szemem, és Rosehoz intézem a szavaimat. - Nyakunkon a háború. Darren kölyke Castor kezében van, én árultam el Castornak, hogy Darren fel akart bérelni, szinte biztos, hogy bosszút akar majd állni rajtam. Te vagy a gyenge pontom, és ha téged támad, azzal sebez a legjobban… te pedig, nem vagy hajlandó rálőni egy kölyökre, aki ezért jött, és ha az ellenség is egy kölyköt küld vagy fiatal egyedet, mert lelkizel, és oda vág neked egy gránátot vagy fegyvert emel rád, nem fogsz lőni, mert kölyök?! – Azt hiszem, életemben először ordítok vele. – Ezt akarod?! Esetleg meghalni, mert nem vagy képes lőni egy nyomorult kölyökre!? – Ha félek, akkor a harag mögé bújok, nem akarom, hogy bárki is lássa, én is képes vagyok a félelemre.
Nori szavaira csak megrázom a fejem. - Te nem vagy hegyi kölyök és kész. - nem az és nem akarok olyan játékokba belemenni, hogy képzeljük azt mintha. Nem, nem képzelek ilyet és nem fogom bántani, nem fogok rálőni. Ehhez keressenek valaki mást, bizonyára számtalan olyan farkas van a falkában, aki megtenné. De az a farkas nem én vagyok. Ez egészen biztos. ~ Nem azt mondtam, hogy 150 évesen tanulja meg. Hanem, hogy ráér még ezzel. De ha nem, hát nem, ehhez viszont keressetek másik asszisztenst. ~ nem, ez nem hiszti volt. Ha hisztiznék, az teljesen más lenne. Itt arról van szó, hogy olyasmire akarnak rávenni, amit a gyomrom nem akar bevenni. Nem voltam olyan, aki megijedt volna a vértől, vagy egy hullától, mert ez nem lenne igaz. Viszont egy kölyköt az enyéim közül biztosan nem fogok bántani. Nori nem az én kölyköm, nem az én felelősségem ezt megtenni vele, nem az enyém és kész. Az már más kérdés, hogy a sajátommal kapcsolatban nem tudom mit tennék. Ezen sosem gondolkoztam, mivel soha eszembe sem jutott, hogy valaha is én harapjak be bárkit is. Gyereket nevelni szeretnék, de biztosan nem én lennék az, aki beharapja, hanem Jesse. Szóval itt hamvába is holt ez a gondolat. Közben a tudatomba furakszik Nori hangja, ahogyan a nevemet mondja elnyújtva. A kicsi nőstény felé pillantok. ~ Nem fog menni... sajnálom. ~ egyszerűen nem tudom magam rávenni. Lehunyom a szemeimet, ahogy Jesset hallgatom. Dühös vagyok és sarokban érzem magam. Egyáltalán nem tetszik ez az egész, főleg az nem, amit Jesse mond és akar tőlem. - Pontosan tudom én is. - préselem ki a szavakat az ajkaim között. - Ezt nem kenheted rám. Ha tudom előre, hogy ezért jön Nori be sem ülök abba az autóba és nem jövök ide. Tudtad, hogy nem fogom, hogy nem akarom majd megtenni, ismersz ennyire és mégis ezt csinálod?! - rosszul érzem emiatt az egész miatt magam. Ha belelő Noriba az is az én hibám lesz, ha én teszem meg, akkor pedig meg kell erőszakoljam önmagam... és erre én nem vagyok képes. Sosem kellett ezt tennem és nem is akarom. Ha csak rólam lenne szó, az én fájdalmamról, az én regenerációmról, az én testemről, az én edzésemről, akkor nem gondolkoznék. De Norival, azzal a felelősséggel, amit vállalnom kell, ha belé lövök... ezzel nem tudok megbirkózni. Egyszerűen nem. A tárat a földbe ürítem. Tudom, hogy ezzel Jesset nagyon feldühítem, de ezzel most nem tudok mit kezdeni. Újra hallom Nori gondolatát, de nem reagálok rá azonnal. ~ Nori fuss! ~ remélem, hogy elszalad mielőtt Jesse meghúzza a ravaszt, de azt hiszem a lánynak vajmi kevés esélye van egy olyannal szemben, aki egész életében ölt. Mikor a lövés eldördül, elfordulok és a szám elé kapom a kezem. Persze, hogy ki vagyok akadva, hogyne lennék?! Lehunyt szemmel hallgatom, ahogy Jesse ordít velem, most először eddig életünk folyamán. Megriadok tőle, a farkasom pedig rettegve lapít a másik bestiája előtt. Némán igyekszem visszanyelni a könnyeimet, eddig még sosem volt velem ilyen, persze, hogy félek. - Azt hiszed én nem tudom? - suttogva, szinte alig hallhatóan kérdezek vissza. - Ashley nem az alapján van Castonál, amit te mondtál neki. - hanem amiatt, amit én mondtam neki. Igen, a kölyök miattam van Castor kezei között. Nem haboztam, amikor beszélnem kellett róla, pedig kölyök. Hegyi kölyök és kész. Ezért is nem állja meg a helyét, amit Nori és Jesse is közöltek velem, hogyha egy hegyi kölyök jönne, akkor vele szemben is haboznék. - Nem, nem ezt akarom, de akkor sem akarok Norira lőni! - suttogtam még mindig halkan, de ezzel együtt valahol összetörten is. Tudom, hogy meg kellene tennem, de nem akarom, egyszerűen nem.
Meddő vita, megvonja a vállát, hát nem ő fogja meggyőzni Rose-t, az már biztos. Inkább alakul és ugrándozik, mert az jó... egészen addig, amíg nem hallja a lövéseket, meg a kisebb vitát, amit kialakul és nem mentálisan zajlik. Nem fog menni... az neki már régen rossz, mert az azt jelenti, Jesse fogja lőni, és ha öklömnyi lyuk fog rajta tátongani, akkor morcos lesz. Nagyon. Márpedig így áll a helyzet, mert Jesse céloz, ő meg rohan, és még Rose is szól, hogy fusson. Teper ezerrel, amennyire egy kölyöktől lehetséges, meg a vérvonalától is. Rohan de a lövedék gyorsabb és telibe találja az amúgy is sérült combját. Hatalmasat nyüszít, mert ez fáj, nagyon is fáj, mintha tőből akarna leszakadni a lába, és nem is tud ráállni. Szűkölve keres menedéket, bár dühből Jesse felé indulna el, de esze is van, tudja, hogy nem szabad. 3 lábon küzdi el magát onnan, ahol volt, nem fogja könnyen adni magát még így sem, de egy dolgot hall, az meg nem tetszik neki. ~Nem vagyok nyomorult kölyök, jó? Hülye öntelt hím. Halkan szűköl magának, mást amúgy sem érdekel, a sebet nyalogatja azonnal, de ahogy hozzáér, még rosszabb, de muszáj. Jesse-t sem szereti, lenyomorultozta, hát ez szép, és most az sem érdekli, hogy az ott egy végrehajtó. Aztán ismét feláll, mert az a pici fezedék aztán semmire sem jó, másikat kell találnia, illetve rávenni Rose-t, hogy akkor lője már meg. Most már olyan mindegy. Nyüszög, meg morog is, mert az sem tetszik neki, hogy Jesse kiabál a lánnyal. Kiugrál 3 lábon, most védtelen, mert nem tud olyan gyorsan elinalni, mint ahogy az előbb tette. Ashley, Darren kölyke... azért figyelt erre is és jegyez mindent, elfelejteni nem fogja. Mivel nem tud elmenekülni, hát tessék, lehet lőni, aztán majd kiderül, mennyi idő alatt tud regenerálódni.
~Itt a háború a nyakunkon, nem tehetjük meg, hogy nem tanítjuk meg neki ezt most. Az Orfeumnál is ott volt, és bármikor bajba kerülhet ő is, nem megengedhető, hogy ne tudjon ilyen sebeket gyógyítani! ~ Nézek Rose-ra teljesen komolyan, egyszerűen, olyan nincs, hogy ez nem megy, nem működik, vagy nem most esünk ezen túl, és az az igazság, annak idején Rosenka is ilyen korán túl kellett volna esni az ilyen sebeken. Azonban nem tettem meg ezt vele szemben. - Tudom, hogy milyen vagy, és éppen emiatt nem szóltam neked róla. – Nézek a nőm szemébe, és rövidesen hagyom elpattanni a cérnát, szándékosan nem uralkodok magamon, egy leplezem ezzel a félelmemet, a másik pedig, hogy talán így hatással leszek rá, de csak a földbe eresztette a lőszert, amit pazarlásnak tartok, de hoztam tartalék tárat magammal, szóval nincs minden veszve, azonban így én vagyok az aki meglövi a kölyköt. Dühös vagyok Rosera, és hagyom, is, hogy a dühöm körbelengjen, ilyet nem szoktam csinálni, hiszen mindig megőrzöm a hidegvéremet, de most úgy gondolom, jobb, ha tudja, hogy haragszom, és talán ez majd hat rá. bestiám, a másikra acsarog, és felé kap, csattogtatja a nőstény előtt a fogait, de még nem mar bele, csak a földre parancsolja, és teljes dominanciájával áll fölötte dühösen és pattanásig feszülve, hogy lecsaphasson, ha a nőstény mozdulni merne. - Darren a te munkádról semmit sem tud! Csak velem tudja összekapcsolni a két dolgot, de ha meg tudja, hogy te voltál, nos, akkor számíthatsz arra, hogy megtámad ő vagy valaki más. – Nézek bele Rose szemeibe, és szinte vicsorogva ejtem ki a szavakat. Visszahúzom a dühömet, és újra ura vagyok a vonásiamnak a szemeim sem olvadt aranyak már, hanem a megszokott barnák. - Ahogy gondolod, akkor csak állj ott és nézd, ahogy én teszem meg megint! – Nézek bele Rose szemeibe és most a magam tekintetében nincs semmi melegség, mint mikor általában ránézek, nincs benne semmi abból, amit iránta érzek, csak hidegvér, profizmus. Lőni fogok újra, van még egy épp lába a kölyöknek. ~Inkább mozogj Nori, nem méltatlankodj a szóhasználatomon. Az ellenségeid, sem fognak megállni, és ennék válogatottabb szitkokat fogsz tőlük kapni.~ - Küldöm a kölyök irányába és újra célra emelem a fegyveremet, most nem biztosítom ki előre, teljesen felesleges, most nem akarom, hogy Rose látványban részesüljön, az előbbi figyelmeztetés volt neki, a mostani már nem lesz az. Célba veszem Norinat, és amint tiszta, meghúzom a ravaszt. A másik lábát céloztam meg szintén comb magasságban.
~ De ettől még nem én fogom kilyuggatni, Jesse! Én nem teszem meg! ~ dacolok továbbra is Jessevel. Ezzel nem tudok egyetérteni, nem tudok vele azonosulni, egyszerűen nem akarom megtenni és kész. - Akkor pedig végképp nem értem miért hoztál ide?! Tudod, hogy nem tenném meg, tudod, hogy nem teszem meg. - ha előre szól, akkor most nincs ez a cirkusz, mert eleve nem jövök. Most pedig... Féltem Norit, persze, hogy féltem, mert eszement ötletnek tartom azt az egészet. Nem nézek oda, amikor meglövi Norit. Hallom a kölyök szűkölését és nyüszítését, ami a lelkembe mar. Pokoli lelkiismeret furdalásom támad. Egyfelől, mert nem én tettem meg és emiatt sokkal rosszabbul járt, másfelől, mert nem tettem semmit sem az ellen, hogy Jesse belelőjön. Meg kellett volna akadályoznom, még akkor is, ha tudom, hogy ez egy hamvába holt ötlet eleve. Szeretnék odaszaladni Norihoz, de Jesse haragja, ami körbelengi és a bestiája, amely jelenleg épp megfélemlíti az én farkasomat, egyszerűen megbénít. ~ Nori, jól vagy? ~ küldöm felé az aggodalommal átitatott gondolatot. Azt hiszem a kérdés buta, hiszen, hogyan is lehetne jól egy lövés után? Farkasom a földre kushad és nem mozdul a nagy fekete bestia előtt. Félünk mindketten. - Azt hiszed én ezzel nem számolok Jesse? - könnyek szaladnak a szemeimbe és tudom, hogy pír ül ki az arcomra. Dühös vagyok és félek. - Két hegyivel is összeakadtam már, de mégis itt vagyok. Pedig mindkét alkalommal könnyen ölhetett volna meg akármelyik. Pontosan tudom, hogy bármelyik pillanatban megtámadhatnak. És tudom, ha kiderül Ashleyvel kapcsolatban, hogy benne voltam, akkor igen előre kerülök Darren listáján. Én is tudom. - nem voltam hangos, de a hangom kissé remegett. Jesse szavait hallva két dolgot tehetek, vagy tényleg állok és hagyom a dolgot, vagy teszek valamit. Nézem, ahogy célba veszi a kölyköt, de ekkor bennem szakad el valami. Ahogy Jesse ujja a ravaszon van és azt hiszem, hogy lőni fog, elindulok és a vérvonal gyorsaságát használom ki. Mindeközben a farkasom is felugrik és megpróbál eliszkolni a fekete bestia mellett. ~ Nori! Tűnj el! ~ küldöm még felé a gondolatot és csak remélem, hogy megfogadja a dolgot és eliszkol. Hallom, ahogy elsül a fegyver és a következő pillanatban égő és pokoli fájdalom hasít az oldalamba, majd előre esem a földre. Azt nem tudom, hogy Nori végül megmenekül-e ezzel a következő golyótól vagy sem. Nem ordítok fel, helyette szűkölök és gyorsan kapkodom a levegőt. 151 évesen beszerezni az első ilyen sérülést nem éppen kellemes érzés. Az ép oldalamra fordulok, miközben a másikra tapasztom a kezem, összeszorítom a szemeimet és az ajkamba harapok, hogy ne kiáltsak fel a fájdalomtól.
A vitát még mindig nem érti, azt sem, hogy Rose miért nem lő, miért tiltakozik, mert ez furcsa, hiszen tanulnia kell, és lehetőleg minél előbb. Ő a legfiatalabb ebben a falkában, és így is hátrányos helyzetben van, ha úgy veszi, mert kölyök, kicsi, eleve csak megtűrt, és Brad miatt élhet... ő meg haladni akar. Jesse viszont nem finomkodik, kiabál a lánnyal, és végül ő az, aki rálő. Nyüszítve esik össze, de tudja, hogy mennie kell, mert itt kiszolgáltatott. Minden erejét összeszedi, hogy felálljon és eltűnjön innen. ~Nem, nem vagyok jól. Ha nem azzal lenne elfoglalva, hogy összeszorítsa a fogait, és lábra álljon, na meg nem lenne ekkora fájdalma, akkor minden bizonnyal marha értelmes fejjel nézne Rose felé. Milyen kérdés ez? Biztos jól van, amikor most ütöttek rajta ökölméretű lyukat, és olyan érzése van, hogy felrobbant a combja. Azért édesek, hogy most vitatják meg, ki kit bérelt fel, ki kinek a kölyke, és ki van veszélyben, de azért örülne annak, ha azzal foglalkoznának, amiért jöttek. ~Ide is figyelnétek, vagy most veszekedtek? Hahóóóóó... megsérültem, nem baj? Ez annyira jó. Ezzel az erővel itt is maradhatna, mert civakodnak. Végül Jesse ismét célba veszi, és azon akad ki, hogy "szólni" merészelt a nyomorult miatt. Hallja Rose figyelmeztetését, Jesse-ét is, pont azt próbálja, mozogni, hogy ne legyen túl könnyű célpont. A lövés eldördül, eljut a tudatáig a szűkölés, de aztán rajta a sor, mert a lövedék ismét talál. Nyüszít ezerrel, mindkét lába fáj, nem tud felállni, csak zihál, és morog. Ez aztán már végképp nem esett jól neki, nem erről volt szó az elején. Még így sem adja fel, megpróbál elkúszni valami szikla mögé, de ez óriási fájdalommal jár, mégis elindul, és ha szűköl is végig, akkor is megteszi.
~ Mi vagy te, Pacifista?~ Kérdezek rá Rose-nál, miközben újra célra emelem a fegyveremet. Dacol velem, eléggé erőteljesen és nem akar engedelmeskedni, nyilván más jobban tudná ezt kezelni vele, akinek van kölyke, és képes is úgy gondolni a másikra, mint mondjuk Brad, de Rose nekem nem a kölyköm elsősorban, hanem a párom. - Mert, meg kell tenned, azért hoztalak, mert látnod kell, mi fog történni! – Mert akarom, hogy tudja mi fog rá várni, mit fog ő is átélni, és mert megígértem Brad-nek, hogy ezt a dolgot rám bízhatja, és nem lesz gond, hát azért. Norira pillantok, miután meglőttem, és Rose megszeppent tőlem, figyelem a kölyköt és végül felé küldök egy üzenetet. ~Lendülj mozgásba, az ellenfeleid sem fognak megvárni, tudom, hogy fáj. De nem maradhatsz egy helyben.~ Küldöm a kölyöknek, miközben visszapillantok Rose-ra, hogy válaszoljak neki, közben a bestiám még mindig az övét fenyegeti nagyon dühös, hogy a nőstény ellene szegült és nem teszi a dolgát. - Nem éppen úgy tűnik, mintha számolnál! Csak úgy belegyalogolsz bármibe, és nem is figyelsz arra oda, hogy akár meg is ölhetnek! – A következő szavai, még inkább feldühítenek, de et már visszafogom, és nem engedem, hogy kitörjön, majd később kiadom magamból, más módon levezetem, de nem most és nem is itt kerül erre sor. Nem vagyok dühöngő fenevad, soha nem is voltam, és esélyem sem volt azzá válni, szóval maradok nyugodtan, és lenyelem a haragom, amit Rose szavai ébresztenek bennem. Tudom, hogy valamit tennem kell, mert ez így nem lesz jó és az én kötelességem, hogy megtanulja, amit kell. - Pont azért vagy itt, hogy megsérülj! – Szólok vissza a kölyöknek, miközben célra tartom a fegyverem és az ujjam már a ravaszon van. Nem gondoltam, hogy Rose elé ugrik, de nem volt elég gyors. A golyó csak súrolja az oldalát, és becsapódik a célba, igaz kicsit mellé megy, de nem sokkal sikerült eltérítenie. Ketten nyüszítenek fel és az egyikre a farkasom, morogva és idegesen reagál, én pedig csak egy mély lélegzettel engedem le a fegyvert, nem fogok odarohanni aggódva, nem, ezt most nem tehetem meg, így csak elrakom a fegyverem és lassú léptekkel indulok meg feléjük. Szívesebben szedném a lábam, és venném karba Roset, hogy megnézzem, mi van vele és megvigasztaljam, de ezt magának csinálta. Nori tette azonban oda vonzza a figyelmemet, okos kislány, próbál elmenekülni. Brad büszke lehet rá. Amikor oda érek hozzájuk, Roset nézem meg, felrántom a felsőjét és megnézem a sebet, valóban csak súrolta őt a golyó, megmarad nincs komoly baja, ennek örülök, aztán Nori felé fordulok, és mellé guggolok. - Maradj nyugton. – Szólok oda neki, és a sebhez nyúlok, megnézem, mi a helyzet vele, utána Rose-hoz intézem a szavaimat. – A kocsiban hátul ott egy láda kötszerrel, hozd ide! – Közben megnézem Nori másik lábát is. Nem a legszebb a látvány, de ezek után ezzel már nem lesz sok gondja. – Ha ezüst lenne, most rosszabbul festenél. – Szólok oda a kölyöknek és ha hagyja, megsimogatom a fejét, ügyes volt és ezt el kell ismerni, egészen jól tűri a dolgot, és van benne bátorság is.
Jesse kérdésére nem reagálok, mert tudja, hogy nem vagyok az. Bár háború párti sem, szóval azt hiszem valahol a semleges mellett teszem le a voksom. Akkor is, ha most ezt elvileg nem lehet a két falka miatt. De mivel én nem vagyok harcos, soha nem is voltam olyan mentalitású és a falkában sem az a szerepem, nem most akarok harcimanci lenni. - Láttam már, hogy milyen, amikor egy golyó kiluggat valakit. - és nem óhajtom szórakozásból nézni az ilyesmit. Láttam már, nem volt kellemes látvány, de ettől még nem akadtam egy golyó ütötte test látványa miatt. Azzal van bajom, hogy Norira akar velem lövöldöztetni, amikor ő egy kölyök, egy tini, aki alig néhány hónapja farkas, ráadásul a mi falkánk része. Nem nekem kell őt edzenem, nem az én kölyköm, és én ezt nem akarom megtenni. Brad feladata ez, tegye ő, ha Nori, vagy az apja ennyire ragaszkodik ehhez az egészhez. - Felderítő vagyok, az istenért! Ha nem megyek, ha nem állok szóba farkasokkal, akkor semmit sem fogok megtudni, amit meg kell tudnom! Jesse, ez a munkám a falkában. - a hangom halk, de határozott. Nem tudom mit akar, vagy vár tőlem. Ha nem mennék bele helyzetekbe, akkor soha, semmit sem tudnék meg, és akkor igen nevetséges lennék. Egy felderítő, aki soha semmire nem jön rá... Én is tudom, hogy butaság volt a kérdés, amit Norihoz intéztem, még szép, hogy nincs jól. Viszont többet nem tudok érte tenni. Illetve megpróbálhatom bekapni a következő golyót, hogy ne ő kapja. De csak súrol. Ez viszont nem jelenti azt, hogy ne fájna így is pokolian. Nori üzenete eljut hozzám, de azt hiszem Jesse fog odamenni megnézi őt. Előbb azonban mellettem áll meg. - Én jól vagyok... - szűröm a szavakat a fogaim között. - Vidd Norit orvoshoz... ha már kilyuggattad! - sziszegem Jessenek. Baromira fáj az oldalam és dühös vagyok Jessere, és baromságnak tartom, hogy kijöttünk ide azért, hogy ő szétlője a lány lábait. Ez az egész egy nagy szarság! Próbálok előbb négykézlábra majd felállni. Megnézem az oldalam, csúnya, de korántsem annyira, mint Nori lábai. Jesse szavaira nem válaszolok, csak az autóhoz vánszorgom és kiveszem fél kézzel, amit kért, a másik kezem az oldalamon, a seben van. Szó nélkül viszem oda a dobozt. - Vedd fel, tedd a kocsiba és vidd vissza a Hotelbe. - közlöm Jessevel, aztán a magam részéről előveszem a telefonom és hagyok Bradnek egy üzenetet, hogy Jesse már épp eléggé szétlőtte Nori lábait, úgyhogy visszamegyünk. A hangom nem tiszteletlen, de benne van, hogy mennyire nem értek egyet ezzel az egésszel. - Az autóban várlak titeket. - én a magam részéről befejeztem ezt az egészet, szóval visszamegyek és beülök az autóba. Most én csinálom azt, amit Jesse szokott, hallgatásba burkolózom. Dühös vagyok.
Tudja, hogy mozognia kell, nem feküdhet ott le csak azért, mert most úgy érzi, lerobbantották a lábát. Még él, ami azt jelenti, mennie kell, mert különben meghal. Jesse is ezt mondja neki, de a halk nyüszögésen kívül mást nem fűz hozzá. A kisebb vita pont elég idő arra, hogy felerőlködve magát elinduljon, azaz elugráljon valamerre, főleg, hogy Rose is erre kéri. Menne ő, ha tudna gyorsabban, de azért mindent megtesz, hogy ne csiga lassúsággal poroszkáljon ott előttük. Pont azért van itt, hogy megsérüljön, de jóóóó, ez igaz, na de azt senki nem mondta neki, hogy Jesse egy batár állattal fogja hazavágni. Mindegy, most már aztán olyan mindegy. ~És az is benne volt, hogy tankot hozol? Bármekkora fájdalma is van, azért is visszakérdez, mert hát na. Most vágták haza a lábát, és nem éppen picinyke lyuk tátong rajta. Az ökle lazán beleférne, és ha most nem azzal lenne elfoglalva, hogy nyalogassa, meg eltűnjön valamerre, akkor biztos, hogy megnézné, mekkora is pontosan a sérülés mértéke. Jesse viszont újra lő, abban a pillanatban ugrik, és hallja Rose szűkölését, de a lövedék csak eléri, és telibe találja. Na de pont a másik lábát? Nem fóka, hogy hason kússzon, erre tessék. Fájdalmasan nyüszít és kúszik, lehet, a következő átviszi a testét, de nem fogja megvárni ott, ahol eddig volt. Csak el szeretne feküdni egy kicsit, hogy kitisztogassa a sebét, egy kicsit pihenni, hogy ne kelljen menekülni, na de most muszáj, mert a végrehajtó nem úgy néz ki, mint aki be akarná fejezni az élő céltáblára való lövöldözést. ~Kisebb nincs? Szűköl egy kupac mögött, és tudja, ez sem egy életbiztosítás, pláne nem azzal a monstrummal szemben, de a sérülése nagyon sok erőt kivesz belőle, nem képes olyan gyorsasággal haladni, mint szeretne. Hiába lát egy sziklát, és hiába nincsen messze, csak egy nagy ugrás lenne, de most nem tud ugrani... marad a kupac mögött. A veszekedésnek vége, legalább annak, ő pedig összekuporodik és a sebeit nyalogatja, mikor Jesse odaér hozzá. Hagyja, hogy megvizsgálja a sebeit, de a megszólalására felmorran. Ha nem lenne sérült, akkor lehet, röhögne is. ~És akkor most örüljek neki? Nem húzódik el, amikor megsimogatják a fejét, de most nem akar visszaváltozni, mert akkor lassabban gyógyul. Mégis kénytelen lesz, mert a hotelbe nem mehet úgy... bár, miért ne vihetnének oda egy úgymond kutyakölyköt? Nincs tiltva. Visszafojtja a fájdalmát, hagyja, hogy alkalmi kötést kapjon és azt is, hogy becipeljék az autóba. Ritka pillanat, de most tényleg nem tud mást tenni, vagy Rose-ék megvárják, míg órák alatt odakúszik a kocsihoz.
A hozzászólást Norina Stefanson összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Aug. 04, 2013 9:39 pm-kor.
- Épp ezért, és mert a kölyöknek is meg kell tanulnia kezelni az ilyen sebesüléseket, végezned kellene a dolgod, ami most jelenleg az, hogy mozgó célpontra lősz! Nori azért jött ide ki, hogy rá lőj, és nem azért, hogy a virágokat nézegesse! – Nézek Rose-ra és úgy érzem innentől teljesen felesleges szót pazarolni a dologra, Brad megkért erre, mert neki most nem alkalmas. Nekem volt időm, megtettem, igaz Rosenak kellett volna meghúznia a ravaszt egy sokkal, kisebb kaliberrel, de ez van. Ezek a sebek után, a kisebb kaliberrel bekapott sebesülés már könnyebben fog menni a kölyöknek is, amúgy is ezzel majd egy kicsit nyugton marad a Hotelben is, ahogyan a beharapója szeretné. Mind egy, nem az én dolgom, hogyan van a kölyök nevelve, az, hogy belé lőttem, belefért az időmbe, ahogyan a következő golyó is. Azzal nem számoltam, hogy Rose ilyen önfeláldozó lesz, és megpróbálja bekapni a golyót, rettentő dühös vagyok rá, hiszen ha egy kicsivel is gyorsabb tüdőn kapta volna a golyót, és az nem lett volna kellemes se neki, sem pedig nekem. Most csak az állkapcsom harapom össze elteszem a fegyveremet és se neki se Norinak nem válaszolok, csak oda ballagok és megnézem elsőnek Rose sebét, utána Nori mellé térdelek le. - Tank? Arról nem volt szó, és ez nem is az, csak 357-es van benne, de nézd a jó oldalát, ez után, ha egy huszonkettessel lőnek meg az már semmi nem lesz ehhez képest, ahogy a többi kisebb kaliber sem. – Szólalok meg a kölyök mellett, miközben megvakarom a fejét, és megnézem, hogy máshol keletkezett-e benne bármi kár. – Maradj ebben az alakodban, elviszlek a kocsihoz, van hátul egy pléd, majd abba csavarlak és hátulról viszlek fel. – Mondom el a kölyöknek mit is terveztem vele kapcsolatban, így nem lesz olyan feltűnő, hogy kölyök farkast viszek fel, de ha kérdezősködnek, akkor kutyának mondom, majd és ha minden jól megy, akkor a pokróc takarja, hogy ne látszódjon sem a lövés, sem a teste többi része, és a laikus is maximálisan keverék kutyának nézheti. Gyorsan bekötöm Nori sebeit, hogy ne veszítsen sok vért, illetve a kocsit se vérezze össze, majd óvatosan felemelem, és elindulok vele Brad kocsija irányába, hátulra a pokrócra fektetem el a kölyköt és be is takarom, odafigyelek arra, hogy kényelmesen legyen. Aztán Rose-hoz fordulok. – Mutasd a sebedet! – Szólok oda neki, és a kis dobozt az ölébe teszem, hogy neki is készíthessek egy kisebb kötést a vér ellen. Majd a saját pulóverem adom oda neki, amit induláskor vágtam be a kocsiba. – Vedd fel, elfedi a sebet és a kötést is. – Mondom neki halkan, és hűvösen, nem nézek a szemeibe, mivel dühös vagyok, és kissé ijedt is, hogy a golyó elé ugrott, féltem őt, és nem is kicsit, és ezt nem kellett volna megtennie, nagyon nem! Ha hagyja, akkor lehajolok, és megnézem a sebet, egy sóhaj szakad ki belőlem, és készítek rá egy kötést, majd megsimogatom a hasa finom bőrét, és a homlokára adok egy puszit. Utána módszeresen rendbe rakom a kötszerest dobozt, és beülök a helyemre, majd visszahajtok a Hotelhez. Kiveszem Norit a kocsiból, és hátul slisszolok fel vele az orvosiba. Emilyhez viszem a kölyköt, ha neki nem aktuális, akkor majd átcipelem máshova, de úgy gondolom, hogy ő lesz most a megfelelő személy. ~ Jobbulást kölyök, ezek után a többi már könnyebb lesz, az ezüstöt leszámítva.~ Simogatom még meg a fejét, utána kivonulok a szobából, Ems-nek csak biccentek és már ott sem vagyok. Rose elviekben Annabellehez ment a sebbel, én pedig az edzőteremben fogom kiengedni a gőzt, mielőtt a párommal kezdek el ordibálni, amiatt amit tett.
Már az autóban ülök, amikor Jesse beteszi Norit hátulra. Nemcsak ő, én is baromi dühös vagyok, hogy úgy rángatott ki ide, nem szólt előre erről az egészről. Mondjuk, ha szól róla, akkor eleve el sem jövök, és azt hiszem ezzel Jesse is tisztában volt. Nyilván. A visszapillantóból hátratekintek Norira. Egyáltalán nem örülök annak, hogy szétlőtte a kölyök lábait a párom, de ezt ma már hangoztattam eleget, szóval nincs mit hozzáfűznöm újra. Mikor Jesse azt mondja mutassam a sebet, akkor felé nézek és rávillannak a szemeim, egyáltalán nem titkolom, hogy mennyire is haragszom most rá. Egyszer már látta a sebet, amikor odaszaladt hozzám és a felsőmet felrántva nézte meg, hogy mi a helyzet, közvetlenül a lövés után. Ennek ellenére felhúzom megint a felsőmet és hagyom, hogy Jesse bekösse. Kicsit felszisszenek, ahogy munkálkodik, de mást nem teszek, és nem is szólalok meg. A simogatás és a puszi jól esik ugyan, de ettől még nem szállnak el a rossz érzéseim, szóval most ugyanazt csinálom, amit Jesse szokott velem, magyarán csendbüntire ítélem, nem állok vele szóba. A Hotelhez érve Norihoz fordulok és jobbulást! kívánok neki, majd elindulok egy másik irányba, mint Jesse. Ő azt gondolja Bellshez megyek, de nem akarom zavarni a nőstényt ezzel a karcolással, szóval dühömben inkább bemegyek az Upperbe és ott töltöm az időmet estig.
~Ezzel az erővel azt is hozhattál volna. Nem látom a különbséget. Morogva nézi a lábait, hát azért az a lyuk nem kicsi, de tényleg nem. Mégis mit vártak tőle? Hogy ezt is vigyorogva elviseli? Ne már. És most igenis morcos, haragszik Rose-ra, mert nem lőtt rá, és haragszik Jesse-re, mert ő meg igen. ~Most megvigasztaltál. Még egy halvány mosolyra is futja, de ha igaz amit Jesse mond, akkor azért csak jobban érzi magát, még ha ez most nem is igazán látszik. Hagyja magát bekötözni, és még felnyalábolni is... csoda történt. Semmi kedve nincs most visszaalakulni, érzi, hogy ez így most sokkal jobb, és valahol örül annak, hogy a hím is így gondolkodik. Jesse tényleg figyel mindenre, még arra is, hogy kényelmesen feküdjön a pokrócon, de ahogy becsavarja, még a fejét is befúrja valahová alá. Szívesen aludna, de az út sem hosszú, így végül kiszedik a kényelmes hátsó ülésről, és ha lehetne, hát most nagyon mogorva képet vágna, de nem tud, így csak Jesse karjára teszi a fejét, amíg fel nem cipeli Emilyhez, és vissza nem változhat. ~Igyekszem, köszi. Rose-nak még integetne is, na de manccsal nem hadonászunk, de a hím olyan ünneprontó, hogy csak na. Ezután jobb lesz, kivéve az ezüst. Annyira megnyugtató tud lenni, de tényleg, na de már mindegy. Ha megérkezik Hárthoz, akkor elbajlódik a visszaváltozással, elköszön Jesse-től is, és aztán Emilynek hadarja el a sérüléseit. Mintha nem látná.
Kezdőlap
//
/ 
