Meddő vita, megvonja a vállát, hát nem ő fogja meggyőzni Rose-t, az már biztos. Inkább alakul és ugrándozik, mert az jó... egészen addig, amíg nem hallja a lövéseket, meg a kisebb vitát, amit kialakul és nem mentálisan zajlik. Nem fog menni... az neki már régen rossz, mert az azt jelenti, Jesse fogja lőni, és ha öklömnyi lyuk fog rajta tátongani, akkor morcos lesz. Nagyon. Márpedig így áll a helyzet, mert Jesse céloz, ő meg rohan, és még Rose is szól, hogy fusson. Teper ezerrel, amennyire egy kölyöktől lehetséges, meg a vérvonalától is. Rohan de a lövedék gyorsabb és telibe találja az amúgy is sérült combját. Hatalmasat nyüszít, mert ez fáj, nagyon is fáj, mintha tőből akarna leszakadni a lába, és nem is tud ráállni. Szűkölve keres menedéket, bár dühből Jesse felé indulna el, de esze is van, tudja, hogy nem szabad. 3 lábon küzdi el magát onnan, ahol volt, nem fogja könnyen adni magát még így sem, de egy dolgot hall, az meg nem tetszik neki. ~Nem vagyok nyomorult kölyök, jó? Hülye öntelt hím. Halkan szűköl magának, mást amúgy sem érdekel, a sebet nyalogatja azonnal, de ahogy hozzáér, még rosszabb, de muszáj. Jesse-t sem szereti, lenyomorultozta, hát ez szép, és most az sem érdekli, hogy az ott egy végrehajtó. Aztán ismét feláll, mert az a pici fezedék aztán semmire sem jó, másikat kell találnia, illetve rávenni Rose-t, hogy akkor lője már meg. Most már olyan mindegy. Nyüszög, meg morog is, mert az sem tetszik neki, hogy Jesse kiabál a lánnyal. Kiugrál 3 lábon, most védtelen, mert nem tud olyan gyorsan elinalni, mint ahogy az előbb tette. Ashley, Darren kölyke... azért figyelt erre is és jegyez mindent, elfelejteni nem fogja. Mivel nem tud elmenekülni, hát tessék, lehet lőni, aztán majd kiderül, mennyi idő alatt tud regenerálódni.
~Itt a háború a nyakunkon, nem tehetjük meg, hogy nem tanítjuk meg neki ezt most. Az Orfeumnál is ott volt, és bármikor bajba kerülhet ő is, nem megengedhető, hogy ne tudjon ilyen sebeket gyógyítani! ~ Nézek Rose-ra teljesen komolyan, egyszerűen, olyan nincs, hogy ez nem megy, nem működik, vagy nem most esünk ezen túl, és az az igazság, annak idején Rosenka is ilyen korán túl kellett volna esni az ilyen sebeken. Azonban nem tettem meg ezt vele szemben. - Tudom, hogy milyen vagy, és éppen emiatt nem szóltam neked róla. – Nézek a nőm szemébe, és rövidesen hagyom elpattanni a cérnát, szándékosan nem uralkodok magamon, egy leplezem ezzel a félelmemet, a másik pedig, hogy talán így hatással leszek rá, de csak a földbe eresztette a lőszert, amit pazarlásnak tartok, de hoztam tartalék tárat magammal, szóval nincs minden veszve, azonban így én vagyok az aki meglövi a kölyköt. Dühös vagyok Rosera, és hagyom, is, hogy a dühöm körbelengjen, ilyet nem szoktam csinálni, hiszen mindig megőrzöm a hidegvéremet, de most úgy gondolom, jobb, ha tudja, hogy haragszom, és talán ez majd hat rá. bestiám, a másikra acsarog, és felé kap, csattogtatja a nőstény előtt a fogait, de még nem mar bele, csak a földre parancsolja, és teljes dominanciájával áll fölötte dühösen és pattanásig feszülve, hogy lecsaphasson, ha a nőstény mozdulni merne. - Darren a te munkádról semmit sem tud! Csak velem tudja összekapcsolni a két dolgot, de ha meg tudja, hogy te voltál, nos, akkor számíthatsz arra, hogy megtámad ő vagy valaki más. – Nézek bele Rose szemeibe, és szinte vicsorogva ejtem ki a szavakat. Visszahúzom a dühömet, és újra ura vagyok a vonásiamnak a szemeim sem olvadt aranyak már, hanem a megszokott barnák. - Ahogy gondolod, akkor csak állj ott és nézd, ahogy én teszem meg megint! – Nézek bele Rose szemeibe és most a magam tekintetében nincs semmi melegség, mint mikor általában ránézek, nincs benne semmi abból, amit iránta érzek, csak hidegvér, profizmus. Lőni fogok újra, van még egy épp lába a kölyöknek. ~Inkább mozogj Nori, nem méltatlankodj a szóhasználatomon. Az ellenségeid, sem fognak megállni, és ennék válogatottabb szitkokat fogsz tőlük kapni.~ - Küldöm a kölyök irányába és újra célra emelem a fegyveremet, most nem biztosítom ki előre, teljesen felesleges, most nem akarom, hogy Rose látványban részesüljön, az előbbi figyelmeztetés volt neki, a mostani már nem lesz az. Célba veszem Norinat, és amint tiszta, meghúzom a ravaszt. A másik lábát céloztam meg szintén comb magasságban.
~ De ettől még nem én fogom kilyuggatni, Jesse! Én nem teszem meg! ~ dacolok továbbra is Jessevel. Ezzel nem tudok egyetérteni, nem tudok vele azonosulni, egyszerűen nem akarom megtenni és kész. - Akkor pedig végképp nem értem miért hoztál ide?! Tudod, hogy nem tenném meg, tudod, hogy nem teszem meg. - ha előre szól, akkor most nincs ez a cirkusz, mert eleve nem jövök. Most pedig... Féltem Norit, persze, hogy féltem, mert eszement ötletnek tartom azt az egészet. Nem nézek oda, amikor meglövi Norit. Hallom a kölyök szűkölését és nyüszítését, ami a lelkembe mar. Pokoli lelkiismeret furdalásom támad. Egyfelől, mert nem én tettem meg és emiatt sokkal rosszabbul járt, másfelől, mert nem tettem semmit sem az ellen, hogy Jesse belelőjön. Meg kellett volna akadályoznom, még akkor is, ha tudom, hogy ez egy hamvába holt ötlet eleve. Szeretnék odaszaladni Norihoz, de Jesse haragja, ami körbelengi és a bestiája, amely jelenleg épp megfélemlíti az én farkasomat, egyszerűen megbénít. ~ Nori, jól vagy? ~ küldöm felé az aggodalommal átitatott gondolatot. Azt hiszem a kérdés buta, hiszen, hogyan is lehetne jól egy lövés után? Farkasom a földre kushad és nem mozdul a nagy fekete bestia előtt. Félünk mindketten. - Azt hiszed én ezzel nem számolok Jesse? - könnyek szaladnak a szemeimbe és tudom, hogy pír ül ki az arcomra. Dühös vagyok és félek. - Két hegyivel is összeakadtam már, de mégis itt vagyok. Pedig mindkét alkalommal könnyen ölhetett volna meg akármelyik. Pontosan tudom, hogy bármelyik pillanatban megtámadhatnak. És tudom, ha kiderül Ashleyvel kapcsolatban, hogy benne voltam, akkor igen előre kerülök Darren listáján. Én is tudom. - nem voltam hangos, de a hangom kissé remegett. Jesse szavait hallva két dolgot tehetek, vagy tényleg állok és hagyom a dolgot, vagy teszek valamit. Nézem, ahogy célba veszi a kölyköt, de ekkor bennem szakad el valami. Ahogy Jesse ujja a ravaszon van és azt hiszem, hogy lőni fog, elindulok és a vérvonal gyorsaságát használom ki. Mindeközben a farkasom is felugrik és megpróbál eliszkolni a fekete bestia mellett. ~ Nori! Tűnj el! ~ küldöm még felé a gondolatot és csak remélem, hogy megfogadja a dolgot és eliszkol. Hallom, ahogy elsül a fegyver és a következő pillanatban égő és pokoli fájdalom hasít az oldalamba, majd előre esem a földre. Azt nem tudom, hogy Nori végül megmenekül-e ezzel a következő golyótól vagy sem. Nem ordítok fel, helyette szűkölök és gyorsan kapkodom a levegőt. 151 évesen beszerezni az első ilyen sérülést nem éppen kellemes érzés. Az ép oldalamra fordulok, miközben a másikra tapasztom a kezem, összeszorítom a szemeimet és az ajkamba harapok, hogy ne kiáltsak fel a fájdalomtól.
A vitát még mindig nem érti, azt sem, hogy Rose miért nem lő, miért tiltakozik, mert ez furcsa, hiszen tanulnia kell, és lehetőleg minél előbb. Ő a legfiatalabb ebben a falkában, és így is hátrányos helyzetben van, ha úgy veszi, mert kölyök, kicsi, eleve csak megtűrt, és Brad miatt élhet... ő meg haladni akar. Jesse viszont nem finomkodik, kiabál a lánnyal, és végül ő az, aki rálő. Nyüszítve esik össze, de tudja, hogy mennie kell, mert itt kiszolgáltatott. Minden erejét összeszedi, hogy felálljon és eltűnjön innen. ~Nem, nem vagyok jól. Ha nem azzal lenne elfoglalva, hogy összeszorítsa a fogait, és lábra álljon, na meg nem lenne ekkora fájdalma, akkor minden bizonnyal marha értelmes fejjel nézne Rose felé. Milyen kérdés ez? Biztos jól van, amikor most ütöttek rajta ökölméretű lyukat, és olyan érzése van, hogy felrobbant a combja. Azért édesek, hogy most vitatják meg, ki kit bérelt fel, ki kinek a kölyke, és ki van veszélyben, de azért örülne annak, ha azzal foglalkoznának, amiért jöttek. ~Ide is figyelnétek, vagy most veszekedtek? Hahóóóóó... megsérültem, nem baj? Ez annyira jó. Ezzel az erővel itt is maradhatna, mert civakodnak. Végül Jesse ismét célba veszi, és azon akad ki, hogy "szólni" merészelt a nyomorult miatt. Hallja Rose figyelmeztetését, Jesse-ét is, pont azt próbálja, mozogni, hogy ne legyen túl könnyű célpont. A lövés eldördül, eljut a tudatáig a szűkölés, de aztán rajta a sor, mert a lövedék ismét talál. Nyüszít ezerrel, mindkét lába fáj, nem tud felállni, csak zihál, és morog. Ez aztán már végképp nem esett jól neki, nem erről volt szó az elején. Még így sem adja fel, megpróbál elkúszni valami szikla mögé, de ez óriási fájdalommal jár, mégis elindul, és ha szűköl is végig, akkor is megteszi.
~ Mi vagy te, Pacifista?~ Kérdezek rá Rose-nál, miközben újra célra emelem a fegyveremet. Dacol velem, eléggé erőteljesen és nem akar engedelmeskedni, nyilván más jobban tudná ezt kezelni vele, akinek van kölyke, és képes is úgy gondolni a másikra, mint mondjuk Brad, de Rose nekem nem a kölyköm elsősorban, hanem a párom. - Mert, meg kell tenned, azért hoztalak, mert látnod kell, mi fog történni! – Mert akarom, hogy tudja mi fog rá várni, mit fog ő is átélni, és mert megígértem Brad-nek, hogy ezt a dolgot rám bízhatja, és nem lesz gond, hát azért. Norira pillantok, miután meglőttem, és Rose megszeppent tőlem, figyelem a kölyköt és végül felé küldök egy üzenetet. ~Lendülj mozgásba, az ellenfeleid sem fognak megvárni, tudom, hogy fáj. De nem maradhatsz egy helyben.~ Küldöm a kölyöknek, miközben visszapillantok Rose-ra, hogy válaszoljak neki, közben a bestiám még mindig az övét fenyegeti nagyon dühös, hogy a nőstény ellene szegült és nem teszi a dolgát. - Nem éppen úgy tűnik, mintha számolnál! Csak úgy belegyalogolsz bármibe, és nem is figyelsz arra oda, hogy akár meg is ölhetnek! – A következő szavai, még inkább feldühítenek, de et már visszafogom, és nem engedem, hogy kitörjön, majd később kiadom magamból, más módon levezetem, de nem most és nem is itt kerül erre sor. Nem vagyok dühöngő fenevad, soha nem is voltam, és esélyem sem volt azzá válni, szóval maradok nyugodtan, és lenyelem a haragom, amit Rose szavai ébresztenek bennem. Tudom, hogy valamit tennem kell, mert ez így nem lesz jó és az én kötelességem, hogy megtanulja, amit kell. - Pont azért vagy itt, hogy megsérülj! – Szólok vissza a kölyöknek, miközben célra tartom a fegyverem és az ujjam már a ravaszon van. Nem gondoltam, hogy Rose elé ugrik, de nem volt elég gyors. A golyó csak súrolja az oldalát, és becsapódik a célba, igaz kicsit mellé megy, de nem sokkal sikerült eltérítenie. Ketten nyüszítenek fel és az egyikre a farkasom, morogva és idegesen reagál, én pedig csak egy mély lélegzettel engedem le a fegyvert, nem fogok odarohanni aggódva, nem, ezt most nem tehetem meg, így csak elrakom a fegyverem és lassú léptekkel indulok meg feléjük. Szívesebben szedném a lábam, és venném karba Roset, hogy megnézzem, mi van vele és megvigasztaljam, de ezt magának csinálta. Nori tette azonban oda vonzza a figyelmemet, okos kislány, próbál elmenekülni. Brad büszke lehet rá. Amikor oda érek hozzájuk, Roset nézem meg, felrántom a felsőjét és megnézem a sebet, valóban csak súrolta őt a golyó, megmarad nincs komoly baja, ennek örülök, aztán Nori felé fordulok, és mellé guggolok. - Maradj nyugton. – Szólok oda neki, és a sebhez nyúlok, megnézem, mi a helyzet vele, utána Rose-hoz intézem a szavaimat. – A kocsiban hátul ott egy láda kötszerrel, hozd ide! – Közben megnézem Nori másik lábát is. Nem a legszebb a látvány, de ezek után ezzel már nem lesz sok gondja. – Ha ezüst lenne, most rosszabbul festenél. – Szólok oda a kölyöknek és ha hagyja, megsimogatom a fejét, ügyes volt és ezt el kell ismerni, egészen jól tűri a dolgot, és van benne bátorság is.
Jesse kérdésére nem reagálok, mert tudja, hogy nem vagyok az. Bár háború párti sem, szóval azt hiszem valahol a semleges mellett teszem le a voksom. Akkor is, ha most ezt elvileg nem lehet a két falka miatt. De mivel én nem vagyok harcos, soha nem is voltam olyan mentalitású és a falkában sem az a szerepem, nem most akarok harcimanci lenni. - Láttam már, hogy milyen, amikor egy golyó kiluggat valakit. - és nem óhajtom szórakozásból nézni az ilyesmit. Láttam már, nem volt kellemes látvány, de ettől még nem akadtam egy golyó ütötte test látványa miatt. Azzal van bajom, hogy Norira akar velem lövöldöztetni, amikor ő egy kölyök, egy tini, aki alig néhány hónapja farkas, ráadásul a mi falkánk része. Nem nekem kell őt edzenem, nem az én kölyköm, és én ezt nem akarom megtenni. Brad feladata ez, tegye ő, ha Nori, vagy az apja ennyire ragaszkodik ehhez az egészhez. - Felderítő vagyok, az istenért! Ha nem megyek, ha nem állok szóba farkasokkal, akkor semmit sem fogok megtudni, amit meg kell tudnom! Jesse, ez a munkám a falkában. - a hangom halk, de határozott. Nem tudom mit akar, vagy vár tőlem. Ha nem mennék bele helyzetekbe, akkor soha, semmit sem tudnék meg, és akkor igen nevetséges lennék. Egy felderítő, aki soha semmire nem jön rá... Én is tudom, hogy butaság volt a kérdés, amit Norihoz intéztem, még szép, hogy nincs jól. Viszont többet nem tudok érte tenni. Illetve megpróbálhatom bekapni a következő golyót, hogy ne ő kapja. De csak súrol. Ez viszont nem jelenti azt, hogy ne fájna így is pokolian. Nori üzenete eljut hozzám, de azt hiszem Jesse fog odamenni megnézi őt. Előbb azonban mellettem áll meg. - Én jól vagyok... - szűröm a szavakat a fogaim között. - Vidd Norit orvoshoz... ha már kilyuggattad! - sziszegem Jessenek. Baromira fáj az oldalam és dühös vagyok Jessere, és baromságnak tartom, hogy kijöttünk ide azért, hogy ő szétlője a lány lábait. Ez az egész egy nagy szarság! Próbálok előbb négykézlábra majd felállni. Megnézem az oldalam, csúnya, de korántsem annyira, mint Nori lábai. Jesse szavaira nem válaszolok, csak az autóhoz vánszorgom és kiveszem fél kézzel, amit kért, a másik kezem az oldalamon, a seben van. Szó nélkül viszem oda a dobozt. - Vedd fel, tedd a kocsiba és vidd vissza a Hotelbe. - közlöm Jessevel, aztán a magam részéről előveszem a telefonom és hagyok Bradnek egy üzenetet, hogy Jesse már épp eléggé szétlőtte Nori lábait, úgyhogy visszamegyünk. A hangom nem tiszteletlen, de benne van, hogy mennyire nem értek egyet ezzel az egésszel. - Az autóban várlak titeket. - én a magam részéről befejeztem ezt az egészet, szóval visszamegyek és beülök az autóba. Most én csinálom azt, amit Jesse szokott, hallgatásba burkolózom. Dühös vagyok.
Tudja, hogy mozognia kell, nem feküdhet ott le csak azért, mert most úgy érzi, lerobbantották a lábát. Még él, ami azt jelenti, mennie kell, mert különben meghal. Jesse is ezt mondja neki, de a halk nyüszögésen kívül mást nem fűz hozzá. A kisebb vita pont elég idő arra, hogy felerőlködve magát elinduljon, azaz elugráljon valamerre, főleg, hogy Rose is erre kéri. Menne ő, ha tudna gyorsabban, de azért mindent megtesz, hogy ne csiga lassúsággal poroszkáljon ott előttük. Pont azért van itt, hogy megsérüljön, de jóóóó, ez igaz, na de azt senki nem mondta neki, hogy Jesse egy batár állattal fogja hazavágni. Mindegy, most már aztán olyan mindegy. ~És az is benne volt, hogy tankot hozol? Bármekkora fájdalma is van, azért is visszakérdez, mert hát na. Most vágták haza a lábát, és nem éppen picinyke lyuk tátong rajta. Az ökle lazán beleférne, és ha most nem azzal lenne elfoglalva, hogy nyalogassa, meg eltűnjön valamerre, akkor biztos, hogy megnézné, mekkora is pontosan a sérülés mértéke. Jesse viszont újra lő, abban a pillanatban ugrik, és hallja Rose szűkölését, de a lövedék csak eléri, és telibe találja. Na de pont a másik lábát? Nem fóka, hogy hason kússzon, erre tessék. Fájdalmasan nyüszít és kúszik, lehet, a következő átviszi a testét, de nem fogja megvárni ott, ahol eddig volt. Csak el szeretne feküdni egy kicsit, hogy kitisztogassa a sebét, egy kicsit pihenni, hogy ne kelljen menekülni, na de most muszáj, mert a végrehajtó nem úgy néz ki, mint aki be akarná fejezni az élő céltáblára való lövöldözést. ~Kisebb nincs? Szűköl egy kupac mögött, és tudja, ez sem egy életbiztosítás, pláne nem azzal a monstrummal szemben, de a sérülése nagyon sok erőt kivesz belőle, nem képes olyan gyorsasággal haladni, mint szeretne. Hiába lát egy sziklát, és hiába nincsen messze, csak egy nagy ugrás lenne, de most nem tud ugrani... marad a kupac mögött. A veszekedésnek vége, legalább annak, ő pedig összekuporodik és a sebeit nyalogatja, mikor Jesse odaér hozzá. Hagyja, hogy megvizsgálja a sebeit, de a megszólalására felmorran. Ha nem lenne sérült, akkor lehet, röhögne is. ~És akkor most örüljek neki? Nem húzódik el, amikor megsimogatják a fejét, de most nem akar visszaváltozni, mert akkor lassabban gyógyul. Mégis kénytelen lesz, mert a hotelbe nem mehet úgy... bár, miért ne vihetnének oda egy úgymond kutyakölyköt? Nincs tiltva. Visszafojtja a fájdalmát, hagyja, hogy alkalmi kötést kapjon és azt is, hogy becipeljék az autóba. Ritka pillanat, de most tényleg nem tud mást tenni, vagy Rose-ék megvárják, míg órák alatt odakúszik a kocsihoz.
A hozzászólást Norina Stefanson összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Aug. 04, 2013 9:39 pm-kor.
- Épp ezért, és mert a kölyöknek is meg kell tanulnia kezelni az ilyen sebesüléseket, végezned kellene a dolgod, ami most jelenleg az, hogy mozgó célpontra lősz! Nori azért jött ide ki, hogy rá lőj, és nem azért, hogy a virágokat nézegesse! – Nézek Rose-ra és úgy érzem innentől teljesen felesleges szót pazarolni a dologra, Brad megkért erre, mert neki most nem alkalmas. Nekem volt időm, megtettem, igaz Rosenak kellett volna meghúznia a ravaszt egy sokkal, kisebb kaliberrel, de ez van. Ezek a sebek után, a kisebb kaliberrel bekapott sebesülés már könnyebben fog menni a kölyöknek is, amúgy is ezzel majd egy kicsit nyugton marad a Hotelben is, ahogyan a beharapója szeretné. Mind egy, nem az én dolgom, hogyan van a kölyök nevelve, az, hogy belé lőttem, belefért az időmbe, ahogyan a következő golyó is. Azzal nem számoltam, hogy Rose ilyen önfeláldozó lesz, és megpróbálja bekapni a golyót, rettentő dühös vagyok rá, hiszen ha egy kicsivel is gyorsabb tüdőn kapta volna a golyót, és az nem lett volna kellemes se neki, sem pedig nekem. Most csak az állkapcsom harapom össze elteszem a fegyveremet és se neki se Norinak nem válaszolok, csak oda ballagok és megnézem elsőnek Rose sebét, utána Nori mellé térdelek le. - Tank? Arról nem volt szó, és ez nem is az, csak 357-es van benne, de nézd a jó oldalát, ez után, ha egy huszonkettessel lőnek meg az már semmi nem lesz ehhez képest, ahogy a többi kisebb kaliber sem. – Szólalok meg a kölyök mellett, miközben megvakarom a fejét, és megnézem, hogy máshol keletkezett-e benne bármi kár. – Maradj ebben az alakodban, elviszlek a kocsihoz, van hátul egy pléd, majd abba csavarlak és hátulról viszlek fel. – Mondom el a kölyöknek mit is terveztem vele kapcsolatban, így nem lesz olyan feltűnő, hogy kölyök farkast viszek fel, de ha kérdezősködnek, akkor kutyának mondom, majd és ha minden jól megy, akkor a pokróc takarja, hogy ne látszódjon sem a lövés, sem a teste többi része, és a laikus is maximálisan keverék kutyának nézheti. Gyorsan bekötöm Nori sebeit, hogy ne veszítsen sok vért, illetve a kocsit se vérezze össze, majd óvatosan felemelem, és elindulok vele Brad kocsija irányába, hátulra a pokrócra fektetem el a kölyköt és be is takarom, odafigyelek arra, hogy kényelmesen legyen. Aztán Rose-hoz fordulok. – Mutasd a sebedet! – Szólok oda neki, és a kis dobozt az ölébe teszem, hogy neki is készíthessek egy kisebb kötést a vér ellen. Majd a saját pulóverem adom oda neki, amit induláskor vágtam be a kocsiba. – Vedd fel, elfedi a sebet és a kötést is. – Mondom neki halkan, és hűvösen, nem nézek a szemeibe, mivel dühös vagyok, és kissé ijedt is, hogy a golyó elé ugrott, féltem őt, és nem is kicsit, és ezt nem kellett volna megtennie, nagyon nem! Ha hagyja, akkor lehajolok, és megnézem a sebet, egy sóhaj szakad ki belőlem, és készítek rá egy kötést, majd megsimogatom a hasa finom bőrét, és a homlokára adok egy puszit. Utána módszeresen rendbe rakom a kötszerest dobozt, és beülök a helyemre, majd visszahajtok a Hotelhez. Kiveszem Norit a kocsiból, és hátul slisszolok fel vele az orvosiba. Emilyhez viszem a kölyköt, ha neki nem aktuális, akkor majd átcipelem máshova, de úgy gondolom, hogy ő lesz most a megfelelő személy. ~ Jobbulást kölyök, ezek után a többi már könnyebb lesz, az ezüstöt leszámítva.~ Simogatom még meg a fejét, utána kivonulok a szobából, Ems-nek csak biccentek és már ott sem vagyok. Rose elviekben Annabellehez ment a sebbel, én pedig az edzőteremben fogom kiengedni a gőzt, mielőtt a párommal kezdek el ordibálni, amiatt amit tett.
Már az autóban ülök, amikor Jesse beteszi Norit hátulra. Nemcsak ő, én is baromi dühös vagyok, hogy úgy rángatott ki ide, nem szólt előre erről az egészről. Mondjuk, ha szól róla, akkor eleve el sem jövök, és azt hiszem ezzel Jesse is tisztában volt. Nyilván. A visszapillantóból hátratekintek Norira. Egyáltalán nem örülök annak, hogy szétlőtte a kölyök lábait a párom, de ezt ma már hangoztattam eleget, szóval nincs mit hozzáfűznöm újra. Mikor Jesse azt mondja mutassam a sebet, akkor felé nézek és rávillannak a szemeim, egyáltalán nem titkolom, hogy mennyire is haragszom most rá. Egyszer már látta a sebet, amikor odaszaladt hozzám és a felsőmet felrántva nézte meg, hogy mi a helyzet, közvetlenül a lövés után. Ennek ellenére felhúzom megint a felsőmet és hagyom, hogy Jesse bekösse. Kicsit felszisszenek, ahogy munkálkodik, de mást nem teszek, és nem is szólalok meg. A simogatás és a puszi jól esik ugyan, de ettől még nem szállnak el a rossz érzéseim, szóval most ugyanazt csinálom, amit Jesse szokott velem, magyarán csendbüntire ítélem, nem állok vele szóba. A Hotelhez érve Norihoz fordulok és jobbulást! kívánok neki, majd elindulok egy másik irányba, mint Jesse. Ő azt gondolja Bellshez megyek, de nem akarom zavarni a nőstényt ezzel a karcolással, szóval dühömben inkább bemegyek az Upperbe és ott töltöm az időmet estig.
~Ezzel az erővel azt is hozhattál volna. Nem látom a különbséget. Morogva nézi a lábait, hát azért az a lyuk nem kicsi, de tényleg nem. Mégis mit vártak tőle? Hogy ezt is vigyorogva elviseli? Ne már. És most igenis morcos, haragszik Rose-ra, mert nem lőtt rá, és haragszik Jesse-re, mert ő meg igen. ~Most megvigasztaltál. Még egy halvány mosolyra is futja, de ha igaz amit Jesse mond, akkor azért csak jobban érzi magát, még ha ez most nem is igazán látszik. Hagyja magát bekötözni, és még felnyalábolni is... csoda történt. Semmi kedve nincs most visszaalakulni, érzi, hogy ez így most sokkal jobb, és valahol örül annak, hogy a hím is így gondolkodik. Jesse tényleg figyel mindenre, még arra is, hogy kényelmesen feküdjön a pokrócon, de ahogy becsavarja, még a fejét is befúrja valahová alá. Szívesen aludna, de az út sem hosszú, így végül kiszedik a kényelmes hátsó ülésről, és ha lehetne, hát most nagyon mogorva képet vágna, de nem tud, így csak Jesse karjára teszi a fejét, amíg fel nem cipeli Emilyhez, és vissza nem változhat. ~Igyekszem, köszi. Rose-nak még integetne is, na de manccsal nem hadonászunk, de a hím olyan ünneprontó, hogy csak na. Ezután jobb lesz, kivéve az ezüst. Annyira megnyugtató tud lenni, de tényleg, na de már mindegy. Ha megérkezik Hárthoz, akkor elbajlódik a visszaváltozással, elköszön Jesse-től is, és aztán Emilynek hadarja el a sérüléseit. Mintha nem látná.
Nagyon örülök, hogy ilyen barátaim vannak, hiszen most is szóltam Brad-nek,hogy szűkségem van egy kis magányra az erősen, ő pedig kifogás és szinte gondolkodás nélkül vágta rá, hogy rendben, akkor megyek utánad, mert még mindig párosával kell mozogni, amit már nagyon unok, hogy őszinte legyek. Mindegy az Alfa így akarja és valahol megértem, csak kicsit nehéz. A visszapillantóba nézek és látom, hogy követve vagyok. Most jönne az a rész egy jó filmben, hogy éles kanyar és megpróbálom lerázni, de nem a vásznon agyunk, hanem a valós életbe és amúgy is ismerem a kocsit. Örülök, hogy nem egy kocsival utazunk, mert így tényleg üdvözölhetem az ismerős régen nem látott magányt. Kell egy kis kikapcsolódás és most már ideje a farkasomat is kiereszteni, mert az agyamra megy és begolyózok tőle. Neki is kell a szabad terep és hogy kiélhesse vágyait, amiből akad bősen, de most a vadászást akarom neki megadni. Adok kapok ez „játék” és eddig tökéletesen működik. Én engedek neki egy kis teret, cserébe kezes bárány... az esetek 95 százalékában, de a maradék annyira elenyésző, hogy nincs mitől tartanom. Úgy gondolom ez a jó kapcsolat titka. Izgatottak agyunk mind a ketten, mert személy szerint asszem több hónapja, hogy a belsőm testet öltött. Ő pedig örül, hogy börtönéből szabadulhat. A motort leállítom az erdei úton. Innen bizony gyalog fogok menni, mert nem teszem tönkre a kocsimat, amúgy is a medvecsapás melyen szándékszom haladni elég keskeny, a kocsim meg nagy. Még a végén baja esik. Beriasztom természetesen s a pajzsomat lejjebb engedem. Tapogató üzemmódba kapcsolok s megteszem az első lépéseket befelé. Nem lassan, közepes tempóban, hogy valóban meg legyen az a távolság köztem és a párom között amire vágyom. Hallom ahogy leparkol, viszont a kocsi ajtó nem csapódik. Ismét csak hálás lehetek érte, hogy ad egy kis egér utat. Nem állok meg, zsebre dugom a kezemet és beleszippantok a levegőbe. Hiányzott már az erdő szaga. Annyira más itt a levegő, frissebb, zöldebb, magasabb a pára tartalom és rengetek illata keveredik össze a szélben/szellőben. Azért nem vagyok meggondolatlan, mert ez nem csak a mi területünk sajnos, hanem a hegyieké és a kóborok is előszeretettel használják. Figyelek miközben megyek, de egyelőre nem érzem, hogy rajtam kívül lenne itt más. A társamat érzem és azt is tudom, hogy már ő is szelni kezdte az erdő ágas bogas lombjait. Talán neki sem árt egy kis séta, de még az is lehet talál valami érdekeset amivel meglepheti a kölykét. Jó apa... vajon én az leszek? Rajta leszek, de hát nincs példa képem, mert nekem olyan soha nem volt. Lehet az előbb említett farkastól fogok majd tanácsot kérni, amíg bele nem jövök. Hagyjuk ezt most, mert tényleg azért jöttem ide, hogy az elmém egy kicsit kikapcsoljon és nem akarok mást, csak farkasként létezni jelen pillanatban. Egy magas fa előtt állok meg s végig futtatom rajta a tekintetem. Egy törzsből ágazik szét, mint mászásra terezték volna. Gyermeki mosoly játszik arcomon. Ezer éve nem másztam fára, de itt az idő, hogy ezt most orvosoljuk, hanyagul hajtom fel a fekete ingem ujját és tűröm fel könyékig. Igen, fel fogok mászni rá. Nem a tetejére, de középig megpróbálkozom vele. Érdes és már elég öreg még is mennyi élet pezseg benne és rajta is. Kitudja mennyit látott ez az öreg fiú. Természetesen a vastag ágai a cél, mert még a végén zúgok egy hatalmasat. Azt pedig nem szeretnék. Ahogy rálépek az egyik ágra, az fájdalmas adja a tudomásomra, hogy nem vagyok pille könnyű. Bocs, haver, de nem fogyókúrázom. Amúgy is feljebb szeretnék jutni, egy ennél is vastagabb ágra. Amint ez meg van kényelmesen helyezkedem el rajta. Lógatom a lábam s kémlelem fentről a kilátást. Nézem egy darabig a bárányfelhőket. Majd neki állok vetkőzni. Itt hagyom a ruhámat. Mi baja lehet. Amint az ingem lekerül érezem a jelenlétet és ez nem Brad, ám nincs olyan közel, csak a szagát hozza erre a szél. Azonnal jelzek a páromnak, hogy nem vagyunk ketten, de maradjon ahol van. Ha gáz lesz úgy is szólók. Amint elküldtem a gondolatot a pajzsomat felvonom teljesen. Itt megvárom, mert miért ne. Persze ha nem erre jön, akkor nem fogok estig várni. Megyek a dolgomra én is. A zsebemből kiveszek egy marék aprót. Hogy minek? Hát ha eltudok vele szórakozni, mert érmék nem hullanak alá az égből ugyebár, de ma még is.
Folytatom a magányt, azaz egyedül neki vágok neki az útnak, hogy kitomboljam magam. Ideje, és ezt nem úgy tervezem, hogy emberi alakban Rambo stílusban futok egy sort, hanem vadászok, és üldözni fogok, de hogy mit? Tök mindegy. Ami él és mozog, és ez felőlem most lehet ember is, állat is, egyre megy. A hasadék erre pedig pont megfelelő környezet, maximum néhány idióta turista és emlős téved erre, nem más. Legalábbis legutóbb még így volt, és miért lenne ez másképp? Tökéletes hely, hát ide fogok jönni, ha egyszer úgy döntök, remete életet kívánok élni. A sűrű felé indulok, mert az jó, és ott végre a karmaimat is élezhetem, azaz lekopaszthatok néhány fát a hecc kedvéért, hogy utána szépen lehugyozzam, mert már amúgy is kell, de egyelőre csomót kötök rá gondolatban, még nem, még nem találtam megfelelőt. Egy félreeső bokrot keresek, olyat, ami nekem is tetszik, nem tüskés, nem túl büdös, és nem túl illatos, hanem olyan... pont jó. És ez az, ami nincs, mert amit találok, hát abba maximum guggolni lehet, tehát hagyjuk, keressünk egy fát. Az van dögivel, és az megfelel arra, hogy a ruháimat levegyem, felakasszam. Viccesebb kedvemben lennék, madárijesztőt alkotnék, na de arra én most nem érek rá. Leengedem a pajzsomat, lenyomom a sztriptízt, de a reccsenésre megállok, különben is, valami zavar. Valamit érzek, és az a valami nem én vagyok, hanem valaki más. Kettő is. Más energia, nem a mieink, ez egészen biztos, de most ezzel sem foglalkozom. Miután az utolsó ruhadarabomtól is megszabadulok, váltok, és immáron farkas alakban indulok arrafelé, ahol a hirtelen megszűnt energiákat utoljára észleltem. Szagot fogtam, azt követem, jobb vagyok mint egy nyomozókutya, ezt eltéveszteni sem lehet. Közeledek, és nem éppen lopakodó üzemmódban, mert ennyi rohadt ággal a földön, hát baszki pehelysúlyú bokszoló nem jut át észrevétlenül, pegazus meg nem vagyok. Még, de lehetek. Így közelítem meg a két alakot, akik egymástól kissé távolabb vannak, ráadásul az egyik pont egy fa tetején trónol. Onnan nagyot lehet esni, főleg ha korhadt az ág, de kikbe sikerül belefutnom, na kikbe? Charles gyilkosaiba. Darren megmondta, nem kezdeményezhetek bunyót, ez tilos, na de ezt ők is tudják, vagy ezt velük Casper nem közölte? Mert ha nem, hát akkor elég nagy pácban fogok pillanatokon belül csücsülni, elrohanni meg nem fogok, ha már eddig kommandóztam, az túl fárasztó. Hasra vágom magam a fától pár méterre, úgy szemezek a kopasszal, akinek mostanra már halottnak kellene lennie elméletileg. A többit meg tudjuk. Úgy tűnik, mintha provokálnám őket a jelenlétemmel, de nem, most nem, csak kurvára nincs kedvem egyedül lófrálni mégsem.
Hallom a robajt mely felém tart, mellesleg megjegyzem, hogy nagyon süketnek kéne lenni. Bakter egy tankkal lesz dolgom, bár azt nem látom, hogy fákat dönteni ki. Akkor csak kis tank vagy nem tud menni, tán egy kölyök. Nem találgatok nem az én műfajom. A markomba még mindig ott van az apró, de várok. Nem kell sokat és feltűnik egy szürkés fehéres farkas. Bele szagolok a levegőbe hegyi az isten adta! Érdekes napnak nézek elébe azt hiszem. Vajon mit csinál itt egyedül? Vagy van a közelben más is? Lejjebb eresztem a pajzsomat, de csak annyira, hogy érezzem a környezetemet. Mást nem érzek. Mindegy nem lényeg. Most tök olyan a szitu, mintha felkergetett volna a fára. De erről szó nincsen, csak tudnám miért vágta magát hasra. Ez nem mozi, bár lehetne az is. Miért is ne szórakozunk egy kicsit. Kiveszek egy pénzérmét és felemelem a kezemet. Úgy tartom, hogy lássa, mi van benne. Még a végén azt hiszi bombát dobok felé és elillan. - Mire leesik az érme lent leszek, akarsz fogadni? Kezdem el dobálni, azt a bizonyos eszközt. Lehet, hogy nincs benne a játékba, de annyi baj legyen. Ha már kedvem van hozzá megcsinálom. Az ingem már lent van, csak a nadrágom, cipőm, zokni és alsógatyát kell levenni. Megy ez mint a karika csapás. Követem az érme útját ahogy felmegy, majd a szabad tenyerembe esik. Az ágra felállok és lepillantok a farkasra - Akkor rajt. Feldobom az érmét, de nem csak azt az egyet, hanem a többit is. Nadrág le, cipő le, zokni le. Az érmék pörögnek a levegőben egy darabig, majd a földön végzik. Gatya le és jöhet is az elrugaszkodás. Esés közben változok át farkassá és bár nem vagyok macska, de négy lábra érkezem. Használjuk csak a vérvonalam adta képességet. Most már elvileg vele szembe vagyok, de a távolságot nem csökkentem. ~ Bakker a szaltót elfelejtettem. No mindegy, majd legközelebb~ Küldöm neki. Abszolút nem vagyok fenyegető. Sőt még vicsorogni sem fogok, mert minek. Felesleges, persze csak akkor, ha még nem támadt meg. Örültek ezek a kékek, kitudja mit szövögetnek a háttérbe. Rosszabbak a pókoknál is, mert azok legalább szem előtt teszi, ezek meg hátul. Mindegy, nem tartom őket sokra, de ezen ne csodálkozzon senki. Egy normális tagjuk sincs. ~ Keresel valamit vagy valakit, hogy egyedül vagy?~ Kérdezek rá s a válaszából elég sok mindent kiderülhet, persze ha nem némult meg gondolatba. Ennyire nem volt lélegzet elállító az ugrásom vagy még is? Csak azt ne mondja cirkuszban a helyem, mert akkor jön velem és kiváló fejdísz lesz belőle.
Lassabban kellene közlekednem, lehet, na de mégis mióta járnak ide a bolhások is? Nem mindegy? Most már minden az, hát a főnök megmondta, hogy egyesülni akar velük, de remélem, akkor valami formás nőstényt szemel ki a dologra, nem egy szőrös hímet. Azt nem vállalom be. Keresztül csörtetek az erdőn ezerrel, egészen addig a pontig, ahonnan a szag jött, és a hímet figyelem. Van valakinél fényképezőgép vagy telefon? Micsoda fotó lenne... én lent trónolok, ő fent, de nem óhajtok medve üzemmódba kapcsolni, nem mászom fára. Kiszúrt... mintha olyan nagyon nehéz lenne, aha, főleg így, hogy hasra vágtam magam nem messze tőle, és megcsodálhatja a gyönyörűséges bundámat is. Megleptem, ezt látom, hát rám aztán nem számított egyikőjük sem, de higgyék el, az érzés kölcsönös. Figyelem, mert érdekel, hogy vajon az ő falkájuk tud-e már arról, hogy elméletileg mi egy csapat leszünk. Rágondolni is szörnyű, Casperrel egy brancsban... remélem, a főnök tényleg meggondolta ezt, és nem fogunk rábaszni, mert ha igen, hát én Darren nyakában fogok kikötni. Ahogy a kopaszt nézem, tornázni kezd, de hogy minek? Tuti elzsibbadt a karja. Ja, nem, valami idióta érmékkel zörög, mert az neki jó. Baszki, neki is elmentek otthonról valamikor, azóta se jöttek vissza, ez már fix. Húha... kész artistával állok szemben, most tényleg le akar ugrani, miközben feldobja az érméket? Öcsééém, remélem visz bele valami flikkflakkot, különben elunom magam. ~Lássuk. Nehogy azt mondja, én rontom el a játékát, és amúgy is untam magam, tehát miért ne mennék bele az ökörködésbe? És gyakorol... elkapni már szépen tudja az összeset, azt látom, de ha most ráijesztenék, akkor vajon hány maradna a tenyerében? Megérne egy misét. Mekkorát röhögnék, ha indításul letörne az ág alatta, és hatalmas robajjal érkezne meg... akkora látvány lenne, de akkora... vagy ha felakadna valamelyik ágban a gatyája... na az meg pláne. Ezekre a gondolatokra felhorkantok, tulajdonképpen röhögtem egy sort, csak így bundásként ez érdekesen fest. A rajtra bólintok, kit érdekelnek az érmék, felőlem azokat megcsavarhatja ötször is... na de ami ezután következik... hát arra baszki felvonom a szemöldökömet, mert na. Most komolyan ennyi volt a dolog? Elhajította az érmét, levetkőzött és leért farkasként? Oké, ezzel még vándorcirkuszba is kevés lenne, jobb, ha nem próbálkozik vele, marad a fegyvereknél. ~Ennyi? Legalább az érméket kapta volna el, vagy tényleg bedob egy szaltót, vagy valami, akármi, de ez így? Most tapsoljam meg? Ne mááár. A nagy előkészület után azt gondoltam, na, valamit mutat, de nem, olyan vérszegény előadást hozott össze, hogy ezt nem tudom magas pontszámmal jutalmazni. ~5 pont. Egy szava sem lehet, nagyon rendes vagyok, hát értékeltem a produkciót, holott maximálisan ásítanom kellett volna rá. Hát nem vagyok arc? Nem tettem meg, de ugyanúgy fekszem tovább, mint eddig, csak a másik farkast figyelem. Idősebb tőlem, talán erősebb is, ezt nem tudom, na de most nem verekedni jöttem, nem provokál, nem támad, nincs miért nekimenni. Főleg, hogy le vagyunk tiltva. Ami lehet jó is, lévén ketten vannak, és a másikról fogalmam sincs, milyen erőt képvisel, tehát nem óhajtok kicakkozva hazamenni. ~Vadásznék. Tömör, velős válasz, tőlem ne várjon többet, tényleg azért jöttem, nem másért, csak közbeszólt az, hogy itt nem a mieink vannak éppen, hanem ők. Vajon Darren mennyire fogja értékelni, ha azt mondom neki, elkezdtem az ismerkedést Casper bandájával anélkül, hogy csetepaté lett volna? Kapok végre gurulós bőrfotelt, vagy nem?
~ Ennyi, mit vártál, hogy lenyomok valami pompon táncot közben? ~ Horkantok egyet a végére, mert ez ki van zárva. Nem vagyok én cirkuszi példány. Örüljön, hogy nem tépem szét itt helyben, csak azért, mert bűzlik a hegytől. Ámbár az erejét nem tudom, de nem is érdekel. A Farkasom pedig, amint talajt fogott vibrálni kezd s kutatja a másikat. Készenlétben van, ha esetleg egy támadásra kerülne sor. Mintha kölyök lenne. Elég gáz belülről, mert azt a kor már régen magunk mögött hagytuk. Gondolom így hat rá a bezártság „szava.” most kint van, élvezze ezt a létet, mert kitudja mikor lesz megint erre alkalom. ~ Csak annyi, szűken mérik felétek a pontokat ~ Küldöm neki vissza és abszolút nem vártam semmit nem hogy pontokat. Nem is azért vagyok itt, hanem, hogy kicsit megmozgassam az izmaimat. Úgy tűnik ő sem állt a sor elején amikor a szavakat osztogatták, de ez most jelen pillanatban nem is baj. Amúgy sem szeretem hosszú távon a fecsegést. ~ Mi akadályoz meg benne… vagy velem gondoltad? ~ Hátra is lépek egy párat, hogy kifejezzem, mennyire meglepő lenne ez a dolog. Ámbár nem ockodok ellene. Miért ne figyelném meg támadás közben? Az csak jó lehet ha képet kapok róla. Ismét körbe tapogatom a környezettet, de mást továbbra sem érzek. Érdekes, hogy egyedül van. Talán nálunk nincs párban járás. Szerencsések. ~ Csak jelezném, hogy nem vagyunk egy falkában…~ Hagyom nyitva a megjegyzést s ez a farkas vagy nagyon hülye, hogy pont velem/ velünk akar vadászni vagy csapda lesz. Most már kíváncsi lettem, ezért látványosan szagolok bele a levegőbe. Érzem a vad szagát s mivel nem csak nekem jó az orrom… ~ Aki kapja, marja!~ Ezzel szaladni kezdek a szag után, mely teljesen beférkőzött az orromba. Simán rátalálok, hiszen csak követnem kell. Futni pedig amúgy is akartam. Ha jön, akkor verseny lesz, ha pedig nem, hát nem vesztek semmit. Természetesen a páromnak is üzentem, hogy kövessen minket, de tisztes távolságból, mert még mindig egyedül szeretnék lenni. Oké, ez a dolog ott bukott, meg mikor azt mondtam a fehér farkasnak, hogy menjünk. Hoppá, várjunk csak. Fehér a farkasa. Oh minő meglepetés csak nem az egyik családtaghoz van szerencsém? Érdekes. Rágyorsítok, mert érzem a másikat még az is lehet, hogy lehagyott. Nem tudom, milyen vérvonala van, de ha gyorsaság, akkor lehet utolsó leszek, bár, azért még ne temessünk. Tudok én pár türköt, ami rám ragadt az évek során és minden fejleszthető, ha foglalkozva van vele. Egy szó, mint száz, űzőm a vadat. A pofám csukva, hogy ne ragadjon be egyetlen bogár sem, mert azt nem oly egyszerű eltávolítani.
~Minimum. Ahogy leugrott a fáról, ahogy talajt fogott, ügyes, túl ügyes, így már sejtem, nem éppen egy Bolthoz van szerencsém, tehát ha gáz adódik, megpattanhatok előle. Kérdés, mit hordoz magában a másik? Eszem ágában sincs támadni, nem őrültem meg, amikor ők ketten vannak én meg nem tudok osztódni, de ha nekem jön, hát akkor nem fogom csak úgy tűrni, nem vagyok én bokszzsák. ~Annyi. Nem több, nem kevesebb, így is marha jóindulatú voltam, mert az érméi a földön landoltak, tehát le kellett volna nulláznom. Ügyesnek ügyes, de lassú a mutatványhoz, ennyiiii. Na jó, pont nem érdekel, hogy mi van az érméivel, nincs nekem vashiányom. ~Aha. Ha már itt van, akkor hajrá. Miért is ne vadásszunk együtt, legalább felmérhetem, hogy tényleg azért nyiffant ki Charles, mert a kopasz bitang jó, vagy azért, mert volt segítsége? Sosem lehet tudni, és addig, amíg nem tudok semmi biztosat, még véletlenül sem kezdeményeznék bunyót, pláne, hogy én egyedül vagyok, de ez semmit nem jelent. Meg amúgy sem, mert tiltott dolog, és nem nagyon akarom felfedni magamat, ha lehet, jobban szeretem a meglepetéseket. ~És? Tiltott? Nem akarom én a keblemre ölelni, szó sincs róla, de társaságban csak jobban telik az idő, nem? A farkas is társas lény, együtt meg csak könnyebb, nem? Ha meg már úgy is közéjük tartunk, akkor már most sem árt, ha megtanulunk összedolgozni... bár ha ők erről semmit nem tudnak... tartsanak csak hibbant farkasnak. Vad van a közelben, és tényleg itt nem sokkal mellettünk, hát mehet a menet. ~Hajrá! Elindulok a vad után, de nem túl gyorsan, csak annyira, hogy tartsam a tempót a másikkal. Nem akarom leelőzni, jó az úgy, ha kb. egyszerre érünk a vadhoz. Amire figyelek, az a társa, aki messzebbről követ minket, jobb, ha nem tévesztem szem elől, mert mi van akkor, ha így akarnak megtámadni? Nem adtak okot arra, hogy megbízzak bennük, tehát szemem a pályán, illetve a prédán, mert most már kajás is vagyok. Ha ugrunk, akkor nagy valószínűséggel egyszerre tesszük, de hogy kié lesz a zsákmány? Na az egy roppant jó kérdés.
Nagyon úgy tűnik, hogy ez a farkas sem elől állt mikor a beszédképességet osztogatták. Elég szűk szavúan válaszolgat, de végül is nem tea délutánra jöttünk. Nem kell nekünk beszélni. A fejemet ingatom meg jelezve, hogy nem tiltott együtt vadászni csak szokatlan nem is kicsit, mert mi utáljuk őket, és fordítva is igaz. Kíváncsian várom, hogy ebből mi fog kisülni. Jó lehetőség kicsit felmérni ezt a farkast, mert él és mozog vagyis szalad, ahogy én is. Nem kerülheti el a figyelmemet semmi, így nem fogok neki ütközni egy fának, bár, hm. Nem is olyan rossz gondolat fogalmazódott meg a koponyámba. Azt hiszem nem sok mindent tudhatnak az arról halálesetről, mert a tag elmondani már nem tudta. A nőstény pedig nem sokat láthatott. Gondolom vak folt lehetek neki, hogy miért vagy miként sikerült legyőzni egy idős farkasukat. Az illatot nem nehéz követni, hiszen elég sok érzékszervem rátapadt. Amint látó szögbe érkezik a vad,ugrásra készen állok és biztosra veszem a másik is ezt fogja tenni. A hátsó két lábammal elrugaszkodók a talajtól és szinte repülök a levegőben. A pofámat már nyitóm, hogy fogaim satuba zárják a nyakánál. Csak egy a bibi, hogy hiába kapok a fejemmel a szarvas felé, magasabban vagyok és csak lassan ereszkedem. Ezt elszámoltam, így a zsákmány mögött érek talajt. Egy elégedetlen morgást eresztek fel a torkomból. Hát, hogy számolhattam el magamat? Fogalmam sincs, de azért, őrülök, hogy nem egy fa odvában végeztem a repülő rajtot követően. A hegyit kémlelem a szemeimmel. Mennyire volt pontos s mire volt a célja, illetve azt mennyire sikerült elérnie. Nem szólók én neki egy szót sem egyelőre,csak nézem. Ha a nyaka sikerült, akkor a rúgkapáló szarvas patáit veszem célba. Nem tudok olyan gyorsan kitérni a lábak elől, mint ahogy szeretnék, így megsuhint egy párszor. Egyre jobban morgok s vicsorgok, végül pedig rákapok a rángatózó lábra, persze ha végre elharapta a torkát. Ha tetszik neki ez kis szitu, akkor kénytelen leszek mind a két mancsommal ránehezedni. ~ Nyírd már ki~ Küldöm neki gondolatba, természetesen erősen mérges felszólító módban. Ha végre megdöglött, akkor sem hagyom ott neki a vacsorát, hanem az egyik lábát a számba veszem és erősen rákapok, majd megpróbálom elhúzni a tetemet. Lehet, hogy ő fogta, de közel sem biztos, hogy az övé is marad. Ha valahol máshol, akkor is ez marad, csak akkor közelebb leszünk egymáshoz ami engem nem zavar. Persze az lehet, hogy ez esetben nekem kell a torkát elharapnom. Mivel a fejét ingatja az sem megy elsőre, de harmadjára sikerül ráharapnom. Elveszem az életét és ha már megfogtam nem eresztem, ismét a zsákmány elhúzásával próbálkozom. A pajzsom még mindig annyira van lent mint korábban, tehát többet nem érezhet. Sok erőt sem használok fel, csak amennyi szűkséges. Minek vessem be a vérvonalam, ha a célpontot is eltévesztem? Pocséklás lenne.
Nem pofázok, és nem csak azért nem, mert nem szoktam, hanem azért sem, mert nincs miről, viszont látom, hogy a közös vadászaton meglepődik, ha nem is tiltakozik ellene. Na ugye, hogy ugye? Ő is kajás, én is, akkor nem egyszerűbb vadra menni? Erre eliramodik, és itt hagy, loholhatok utána, hogy beérjem, persze nem túl gyorsan, még mit nem. A végén még azt is láthatja rajtam, mennyire csodálom a kitartó futását, hát ez nekem nem megy. ~Kapd el, ott van előtted. Meg előttem, de össze ne fejelj velem, mert nem dudort akarok, hanem zabát. Minek pofázok én ennyit? Muszáj, azért, de az ugrásunk egyszerre történik, mégis látom, hogy a pontosan becélzott pillanat után mintha direktben szállna tovább. Nem, kizárt, ennyire egy farkas nem lehet szerencsétlen. Ha beugrik egy bölénycsorda közepébe így? Ennyire nem hülye, de ha játszik, akkor játszom én is, vagyis olyan szépen kötök ki mellette, ahogyan kell. Röhögnöm kell, vak vezet világtalant, azaz két marha egymás megtévesztése miatt képes elcseszni a vadat. Óriási. Ahogy elugrom a szarvas mellett, csodálkozva meredek alkalmi vadász társamra, akkor ebben megegyeztünk, mindketten érdekes módon marha bénák vagyunk. Jó szórakozás, nekem bejön, naná, hogy bejön, de ott vad, amelyik elindulna, de vetődök rá, azaz véletlenül nem a nyakát sikerül elkapnom, hanem a jó ég tudja mijét, viszont sikerül földre dönteni. El nem engedem amit fogok, és remélem, nem a golyóit fogtam meg. Lassan körbetapogatom a nyelvemmel, mázlim van, nem egy vad heréivel a pofámban morgok... sosem magyaráznám ki. A Kopasz is mellémegy, vagyis zongora üzemmódban mászom fel a nyakig, majd roppantok. ~Halott? Hacsak nincs valami rejtett képessége, és nem áll fel, nem rohan el, nem rúg tökön, és ilyesmi, akkor az, de fogj rá, akkor tutira itt marad. Újabb hosszabb pofázás, mert az kell, mert az jó, ilyen helyzetekben. Ha véletlenül nem murdelt meg a szegény pára, akkor a Kopasz harap, nekem így is jó. Balfácánok vadásznak, akik még egy szarvason is keresik a fogást. Ezt a főnök látná, halálra röhögné magát, esküszöm. Zsákmány megvan, na de ha én végeztem a piszkos munkát, akkor nem adom oda, vagyis nem úgy, hogy elviheti itt az egészet. Húzom a másik oldalról, maximum kettészakad. Szép lassan indulok a másik irányba, hogy akkor elvegyem ami nekem jár, de nem viszek bele nagy erőt, éppen csak.
A terep megfelelő arra, hogy beszéljenek, távol a házaktól, távol a mozgástól, távol minden nesztől szinte, amire azt mondja gyanús. Nikolajjal tart erre, és nem egyszerre, kis időkülönbséggel, mert erre is figyel, ahogyan mindenre. A keskeny hasadék aljánál áll meg, körbekémlel, a pajzsát csak annyira engedi le, hogy érezze, ha más is van a közelben, Nikolajon kívül. A fia amint beéri, eltűnik a hasadékban, ott lehet beszélgetni, kint nem, soha nem kockáztatná meg. Bent letelepszik, megvárja a kölykét is, ám még mindig nem szól egy szót sem, csak jó fél óra múlva, amikor már egészen biztos abban, senki nem követte őket, és nem is próbálkozott hasonlóval. -Hogy haladsz? Edward felkeresett, tanulni akar, egyértelműen nem jut egyről a kettőre, ám hatalmasat téved, ha majd jótét lélekként megtanítok neki bármit is, hogy utána, ha elérte a célját, kinyírhasson. Akkor ő is halott, ahogyan kell. Az öcsém? -suttog, elővigyázatos, egyelőre nem kommunikál mentálisan, még nem, hiszen semmi olyat nem talált, ami arra utalna, valaki így akarna információhoz jutni. Sok dologra felkészült, ám magának is be kell vallania, az, hogy a fia szinte azonnal kéréssel fordult hozzá, még ha kimondatlanul is, a legszebb álomnál is jobb. Úgy látszik, Victor becsülettel felnevelte őket, ám van amit nem tudott megadni nekik, igen, pontosan azt, amit a jellemük kíván. A valódi farkast nem lehet elnyomni senkiben sem örökké, előbb vagy utóbb előtör, és vagy tudja kezelni valaki, vagy nem. Edward rádöbbent arra, mennyire hasonlít rá, és ez melle vágta, igen, tudja jól, hiszen ő, akit gyűlölnek, akit aljasnak és szemétnek tartanak, pont ő az, akihez a fia mégiscsak jobban hasonlít, mint Victorhoz. Kellemetlen dolog, ahogyan az is, mennyire lebecsülik Nikolajt, pedig ha tudnák, hogy ez a kis farkas mindegyiküket zsebre teszi, ha akarja, óvatosabbak lennének, bár ki fél egy fiatal, szinte még kölyöktől? Senki. Ez a vesztük. A fiára pillant, talán hármasban jobb lett volna egyeztetni, az azonban sosem baj, ha részletesen beszélnek át mindent, kisebb tömörülésben.
Mióta megtudtam, hogy milyen összecsapást tervez az új Atanerkünk a kölyköknek, igyekeztem minden programomat úgy szervezni, hogy a legtöbb időt tudjuk a felkészülésre szánni Masával. Igaz, nem épp a legjobbkor jött, hisz még csak valamivel több, mint két hónapja haraptam át a kislányt… És igaz, hogy szinte nem volt olyan nap, amikor ne edzettünk, gyakoroltunk volna valamit, de az mégsem kimondottan ilyen volt, inkább arra koncentráltunk, hogy minél előbb megszokhassa az új kis bolyhosát, vagy a képességét. Ez a viadal viszont most más jellegű felkészülést igényel… Éreztem rajta, hogy ő is rettegett tőle, és legyünk őszinték, akármennyire is igyekeztem titkolni előtte, meg nyugtatóan hatni rá, valahol azért én is tartottam az összecsapástól. Nem is annyira Masa képességei miatt, hisz egész ügyesen haladtunk, panaszom sem volt rá különösebben, csupán nem igazán ismertem még a többi kölyköt, akik az ellenfelei lehetnek, másfelől pedig ha nem is erre volt kihegyezve az egész, mégis ott volt a veszély, hogy rosszul sülnek el a dolgok. Épp ezért, ahogy sikerült egy szünnapot összehoznom a lovardában, szóltam Masának is, hogy készüljön, kirándulunk egyet. Direkt nem akartam a közeli, ismerős terepeken maradni, hogy több kihívás legyen a dologban, így az egyik hasadék felé vettük az irányt az erdőn át, a hegyek között. Kellően köves, természetes, sok lehetőséggel, szóval… hajrá! Viszont hogy az odafele út se teljen unalmasan, azért közben kicsit átbeszéltük a dolgokat… -Ugyan, Masa, annyira azért nem vészes a helyzet. Nézd a jó oldalát, még mindig jobb, mint ha közvetlenül január elején rendezték volna, közvetlenül az átharapás után… Így azért már volt időd szokni a kislányt. –próbáltam ha nem is felvidítani, de legalább vigasztalni, vagy lelket önteni belé – Igyekszem megtenni minden tőlem telhetőt, de ha úgy érzed, hogy valamit szeretnél még gyakorolni vele, mert gyengeségednek érzed, akkor csak szólj. Másfelől, egy stratégiai kérdés: Te már régebb óta vagy a falkával, mint én… Mondd csak, mennyire ismered a többi kölyköt? Fiatalabbak, idősebbek, mint ember, mint farkas, vagy hogy állnak az ilyen edzésekkel, harci képzettségekkel? Mert ha tudod, mire számíts, az már fél siker. –érdeklődtem, mert ha mindenkit nem is ismer, mondjuk a betolakodó falka fiataljait, de legalább az egykori őslakosokat ismerni is nagy segítség lenne, lévén őket is ugyanúgy megkaphatja ellenfélnek. -Egyébként remélem, tudod, hogy nem várom el tőled, hogy mindenképp győzz. Adj bele mindent, amit tudsz, és én már büszke leszek rád. Úgy se lehet mindenki tark meg testőr, szóval már csak emiatt se érdemes szomorkodni, ha esetleg nem sikerül olyan jól, mint szeretted volna. Amúgy is, elég rizikós, hogy kit kapsz ellenfélnek… Viszont ha nyersz, azért meg pláne irtó büszke leszek rád! Te hogy látod?
Úgy tűnik nekem már csak ez jutott. Amint ismét megtalálna a boldogság, valami mindig elkergeti és újabb hónapokat várhatok arra, hogy ismét találkozzak vele. Most jelenleg Castor új ötlete borított ki elég rendesen. Nem félek kimondani, hogy iszonyatosan rettegek az összecsapástól. Nem, nem azért mert beszerezhetek pár "bibit". Teljesen más oka van ennek. Nem érzem magam készen arra, hogy egy ilyenen részt vegyek. Nem Odie tanításában nem bízok, hanem az én tudásomban. Nem sűrűn kaptam biztató szavakat, míg a másik kölyökkel voltam. Persze nem is tanultam ennyit, mint most Odettel, de az önbizalmamból szépen lefaragtak egy nagy darabot. Kíváncsi vagyok arra, hogy mit is tervezett mára nekünk. Még sosem harcoltam senkivel, vagyis komolyabban nem. Ott volt az a betolakodó nőstény, aki megtámadott, de vele se tudtam mit csinálni...Aztán az emberek, de hát nekik esélyük sem volt. Odette sokat segít nekem, amiért hálás is vagyok és próbálok is nem a legrosszabbakra gondolni, nem összeesni, mert most ezt nem tehetem meg. Nem bukhatom el ezen a próbán, mert ha megteszem megint csak azt fogom bebizonyítani, hogy semmi keresnivalóm nincs itt és tényleg életképtelen vagyok. Pedig ez nem így van! Sokat fejlődtem nagyon is és ezt meg kell mutatnom mindenkinek! Csendben hallgatom végig Odie szavait. Valóban jobb a helyzet, mintha egy hónappal az előtt hirdették volna ki. Azóta már tényleg sokkal jobb kapcsolatban vagyok a kis bundással. Kezdem megszokni, hogy más mint James kölyke, hogy sokkal aktívabb. Igazából hasonlít a régi énemre, arra a lányra, aki voltam mikor ide költöztem. Remélem idővel visszatér az az oldalam... -Igazából én mindenben úgy érzem, hogy fejlődnöm kellene még jó sokat. Nem tudom, hogy mit kellene tudnom ilyen idősen. Tudod sokan mást tanítottak nekem a falkaházban és általában csak azt kaptam meg, hogy túlságosan is le vagyok maradva. Persze tudom, hogy nem haladtam úgy ahogy kellett volna, de már nem tudom, hogy most tényleg fejlődök, vagy csak én hiszem azt és igazából csak állok.-Persze ő teljesen máshogy áll hozzám. Sokkal jobban is élvezem vele az edzéseket. Nem nézz le úgy, mint mások és a helyett, hogy porig alázna csak biztat és erőt önt belém. -De például sosem harcoltam, úgy igazán. Nem tudom, hogy mire képes ilyen téren a farkasom. Persze a vadászat jól megy, vagyis gondolom, hogy jól...De még nem kellett megküzdenem egy másik farkassal.-A játszadozás is egyfajta harc, de nem ilyet várnak el tőlünk majd az "arénában". -Azt hiszem, hogy én vagyok a legidősebb. Ash talán egy hónappal fiatalabb nálam, de sokkal keményebb edzéseket kapott mint én. Ő jóval többet tudott, meg még emberként is ha jól tudom igen jól megy neki a harc...A többiekről nem tudok túl sok mindent, csak hogy fiatalabbak nálunk. De hogy milyen az erejük, vagy hogy állnak a farkasukkal azt nem.-Vallom be őszintén neki. Nem volt sok alkalmam megfigyelni őket. -Ezt jó hallani, mármint, hogy büszke leszel rám akkor is...Csak tudod eléggé elcsesztem az egészet James kölykével és sokan úgy vélekedtek rólam, hogy inkább halált érdemelnék, mintsem egy újabb esélyt. Még Darren is elég ridegen viselkedett velem, éreztem rajta, hogy csöppet sem örül annak, hogy a falka tagja vagyok. Tervei voltak velem, de feleslegessé váltam a számára. Ezért szeretném kihasználni ezt a küzdelmet arra, hogy bizonyítsak. Abban nem reménykedem, hogy megnyerem, de nem is szeretnék az első körben kiesni. Ha látják, hogy nem vagyok hasznavehetetlen, akkor talán végre...végre nem csak egy ostoba kölyköt látnak bennem.-És kimondtam. Nehéz volt. Nem szokásom így kiteregetni az érzéseimet, de most jobb ha ő is tud erről.
-Biztos, hogy fejlődsz, pláne ennyi gyakorlás mellett. Azt, hogy pontosan mennyit is kéne tudni, abban én sem vagyok annyira képben, bár nekünk annak idején ennyi idő után az „alapokat” azért már illett. Amúgy meg mindig, mindenkinek van hová fejlődnie, tudod, a jó pap is holtig tanul… Nekem is van még mit, ahhoz képest, hogy jóval idősebb vagyok tőled, szóval természetes, ha kölyökként így érzel. –felelem, ahogy tovább baktatunk az egyik erdei ösvényen. -A vadászat szerintem egész jó lesz. Igaz, ott is lehet variálni meg nehezíteni a dolgokat, más terepek, más vadak, több emberrel összedolgozni, meg hasonlók. Az alapokat megtanulja az ember, utána meg már csak gyakorlás kérdése az egész. Tudod, mint amikor pár hete a falkával együtt vadásztunk. –magyarázok tovább, visszautalva a januári teliholdra – Ne aggódj, majd kipróbáljuk magunkat más terepeken is, időnk, mint a tenger. Mocsárban vadászni vízimadarakra például égész érdekes és tanulságos. Igaz, előtte már kettesben is vadásztunk, de ha már egy falka lettünk, ragaszkodtam hozzá, hogy mást nem, az első ilyenre mindenképp menjünk el, azt hiszem, nem is kell magyarázni különösebben, hogy miért… És most különösebben az sem hatott meg, hogy Masako mennyire ellenzi a dolgot – na jó, ha valami nagy színpadi hiszi lett volna, biztos én is kiakadok – a kölyök létben úgy is sok „nem tetszik, de muszáj” dolog van… Ha mindig kerülni akarja az új falkatársait, akkor sosem fogják igazán befogadni, meg nem is tünteti fel jó színben, másfelől meg… így talán ő is rájön, hogy azok is „csak” vérfarkasok, akár mi, nem pedig egy rakás érzéketlen gyilkológép. -Ühüm, értem. –bólogatok, amikor elmondja, mi a helyzet a többi kölyökkel, bár nem túl sok, de a semmitől akkor is több. Amúgy meg – Hmm… Ashley és Payne fakír, igaz? Akkor ha úgy nézzük, a vérvonalad miatt neked már előnyöd van hozzájuk képest, még ha relatíve kevesebb időd is volt megszokni az új kis bundást. Fegyvereket, meg ezüstöt úgy sem lehet használni majd a párbajoknál, szóval ott az ezüst-rezisztencia sem sokat ér nekik, szemben azzal, ha valaki pontosabb, mint az átlag. –próbáltam bátorítani kicsit, igaz, az életben úgy is más lesz kicsit a helyzet, de egyelőre egy problémán leszünk túl… Másfelől meg, a pontosság meg az ügyesség az mindig jól jön. Személy szerint én ha választhatnék, se cserélném el másik vérvonal-képességre, annyira megszerettem az évszázadok folyamán. Csak némi szomorúsággal hallgatom, ahogy Masa mesél az eddigi falkában töltött éveiről, meg a többiekről… És nem irigylem a kislányt. Nem lehetett valami kellemes időszak, bár azt is megértem, hogy Darrennek is megvolt a maga baja, így aztán nem csodálom a ridegségét… -Már hogy ne lennék? Ha beleadsz apait, anyait, akkor mindenképp. Amúgy meg… azt hiszem, ez egy remek alkalom lesz, hogy bizonyíthass a többiek előtt. Bár az tény, hogy egy kialakult „szerepből” nehezebb kitörni, mint teljesen új lapokkal indulni, de… lepd meg őket, hogy neked sikerül! Másfelől meg, nézd a jó oldalát, az egykori betolakodók szemében most fog kialakulni az első komolyabb benyomás rólad, mint valami „debütálás”.
Kezdőlap
//
