Valóban, ez jó ötlet és köszi még egyszer a tippet. Azt hiszem, hogy majd pár nap múlva neki is látok. Előbb jobb lenne kicsit belerázódni ebbe a városba. – szólalok meg mosolyogva, majd a következő kérdésre inkább a teába menekülök. Nem szerettem sose beszélni erről és nem is éreztem úgy, most kellene. Nem régóta ismerem csak ezt a nőstényt és annak ellenére, hogy már most is bízok benne, még se lennék képes elárulni ezt. Édesanyám halála sokban hozzájárult ahhoz, hogy másokat tanítsak. Milliószor megfordult a fejemben, hogy mi lett volna akkor, ha én vagyok ott. Akkor talán még ma is élne édesanyám és senki se sérült volna meg. Igaz, akkor még nem tudtam az Őrzőkről és a többi dologról, de gyerekkoromtól kezdve edzettek és sokszor rendőrökkel együtt. Én talán képes lettem volna lefegyverezni az illetőt, de persze nem én voltam ott…. Akkor annyira nem is különbözünk. – szólalok meg mosolyogva és kicsit talán nagyobb lelkesedéssel, mint kellene. Végül pedig elkezdem ecsetelni azt, hogy milyen ötletem lenne, de egy pillanatra még így is habozok, de amikor mondja, hogy csak folytassam, mert szereti a bizarr ötleteket, akkor egyszerűen csak megszólalok és kimondom a dolgot. Ezek után pedig türelmesen várok a válaszára, hogy mennyire fog örültnek gondolni. Szerintem nem lesz, de azért még majd előtte rákérdezek, vagy körbe érdeklődök, de egy őrzőnek amúgy se árt farkassal edzeni. Főleg, ha harcosról van szó. Annál jobb lehet és annál kevesebb meglepetés értheti. – s kicsit bővebbre engedem a válaszomat. Mosolyogva figyelem őt, hiszen talán még se annyira elbaltázott ez a nap, mint amilyennek gondoltam nem olyan régen. Természetesen nem akarom siettetni, hiszen valószínűleg neki is engedélyt kell kérnie vagy legalább valakinek szólnia róla. Természetesen, nem is akarom tovább rabolni az idődet. – mire sietve ittam meg a kicsit már kihűlt teát, majd a poharat leraktam az asztalra és elindultam kifelé. Köszönöm a lehetőséget!– pillantottam még rá utoljára, majd hamarosan újra eltűntem a tömegben. Jó lett volna, ha itt van Ev és Ben is, de ez most nem volt lehetséges, így megpróbáltam nélkülük is jól érezni magamat és kicsit kikapcsolódni, mondhatni az árral és mindenben meglátni a jó dolgot és a lehetőségeket. Holnap pedig egy újabb megmérettetés fog várni, így hajnali egy körül már el is hagytam a helyet, hiszen reggel edzenem kell.
Amennyire csak lehet, próbálom nem elhagyni magam. Épp elég időt töltöttem bezárva ahhoz, hogy ne akarjak még most is a négy fal közé szorulva élni. Az orvos azt mondta, hogy nagyjából két hónap alatt leszek teljesen rendben, addig azonban élni is kell valahogy. Ha mondjuk a lábaimat érte volna valami súlyosabb sérülés, akkor nehezebb dolgom lenne, így azonban egészen jól elboldogulok, főleg akkor, ha kellő mennyiségű fájdalomcsillapítóval is rásegítek a helyzetre. Kell a pénz. A bányába egyelőre egészen biztos, hogy nem fogok tudni visszamenni, több kárt okoznék valószínűleg, mint amennyi hasznot. Ahhoz pedig nem dolgozom ott elég ideje, hogy teljes biztonságban érezzem magam, hogy tudjam: számíthatok a vállalatra annyira, hogy ezt a két hónapot valamilyen formában ki fogják fizetni. Sőt, abban sem vagyok biztos, hogy ezt az alkalmat nem fogják kihasználni arra, hogy megszabaduljanak tőlem. Éppen ezért jutottam arra az elhatározásra, hogy másfelé is elkezdek nézelődni, a biztonsági őr állás mellé biggyesztett "részmunkaidős lehetőség" is elég csábítónak tűnt. Ha másért nem is, hát unaloműzés céljából kisvártatva ara jutottam, hogy amint az esti adag gyógyszer hatni kezd, bebuszozom a városba és megnézem magamnak a helyet. Hülyeség lenne tagadni, hogy a zötykölődő buszút alatt nem aggódtam azon, hogy egyáltalán be fognak-e engedni. A bőrdzsekim alatt így is állig felgomboltam a fekete inget. Szerettem volna jó benyomást kelteni. Ha megkapnám ezt a lehetőséget, nem lenne túl sok dolgom, legalább is ahogy elnézem, nem túlságosan balhés a közeg, az öröm az ürömben pedig az, hogy az esetek többségében még csak erőszakot sem kell alkalmaznom ahhoz, hogy valaki visszafogja magát a jelenlétemben. Már túlontúl idillinek tűnt volna itt dolgozni...
Szívesen kértem volna egy sört, de egyrészt mint mondtam: szeretnék jó benyomást tenni, ráadásul az itteni árak enyhén szólva sem az én pénztárcámhoz vannak szabva, így rendelés helyett csupán egy "hol találom a vezetőt" kérdésre futotta a pultnál. Röpke instrukciók, azt pedig egyelőre nem tudom eldönteni, hogy mennyiben jó vagy rossz az számomra, hogy konkrétan egy nőt keresek. Legfeljebb nem jövök többet vissza, nagy ügy, egyébként sem nevezném a stílusomnak a helyet.
- Sarah Youngmay? Nagy levegő, érzem, hogy a gyógyszerek nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy ne legyek idegesebb a kelleténél, amikor megszólítottam az említett szőke nőt, akihez irányítottak. Csak remélni mertem, hogy valóban jó emberhez szóltam hozzá és nem kell ezt még három másik szőke, határozott kiállású nőnél eljátszanom, akik ugyanolyan - vagy hasonló ruhában vannak, mint ahogyan azt a pultnál leírták nekem. Ha sikerül megkapnom a nő figyelmét, önkéntelenül is kihúzom magam, és próbálom nem világgá köpni, hogy az oldalam belesajdult a mozdulatba. - Dolf Dunner vagyok. Az álláshirdetésre jelentkeznék. Ha van egy perce, esetleg. A fejemben még rengeteg feleslegesnek és elcsépeltnek tűnő mondat járt körtáncot. Mint például az, hogy tudom, hogy nem éppen a formális jelentkezési módot választottam, nincs önéletrajzom, tudom, hogy a külsőm elrettentő lehet, satöbbi, satöbbi. De ezeket a párbeszédeket elég, ha saját magammal játszom le, teljesen felesleges lenne túlmagyarázni bármit már az elején, amikor azt sem tudom, hogy egyáltalán szóba áll-e velem a tulajdonos.
Egészen átlagos napnak volt mondható a mai. A legutóbbi bombás incidens óta kicsit ugyan megcsappant a bulizók létszáma, de nem volt annyira vészes a dolog, mint amire számítottam. Bíztam benne, hogy idővel feledésbe merül az egész dolog, még nagyobb hangsúlyt fektettünk Yvonne-al a reklámra, arról nem is beszélve, hogy a biztonsági őrökre is sokkal nagyobb szükségem volt. Pontosan ugyanolyan fontosak az Upper életében, mint a pult mögött állók, az összhang, a kommunikáció pedig a rizikós esetekben életmentő lehet. A legutóbb is az volt, nem véletlen, alaposan megválogatjuk, kit is vegyünk fel a soraink közé, a gyengék és alkalmatlan egyedek pedig, ha esetleg mégis bekerülnek, hamar kihullanak. Különösebb tennivaló nem akadt, a papírmunkákat délelőtt elintéztem, néhány maradt csupán, de azok bent voltak az irodában, nekem meg nem volt túl sok kedvem odabent lébecolni, mert irtó büdös volt. Semmi közöm a lányom nemi életéhez, de hogy pont Darimmal és pont az irodában... Nem repestem a dologtól, szerintem nem kell magyaráznom. Nem tudom, hány órán keresztül szellőztettem, a hideg sem érdekelt, de tökre olyan volt, mintha az a szag beitta volna magát az apróbb repedésekbe, a bútorokba, a papírokba, mindenbe. Arról nem is beszélve, hogy ki tudja, hány helyen élvezték egymás társaságát, nekem meg totálisan elment a kedvem hozzáérni bármihez is. Ideérve gondolatmenetemben támadt egy zseniális ötletem és kaptam elő a telefonom, hogy sms-t írjak a lányomnak. Nem kell ide takarítószemélyzet... Alighogy a küldés gombra nyomtam, megállt mellettem egy férfi és megszólított. Eddig az emelet szélénél lévő korlátról támaszkodva figyeltem az odalent hullámzó embereket, testhelyzetet azonban továbbra sem változtattam, csupán oldalra fordítva a fejem vettem szemügyre az idegent. - Az attól függ, hogy ki kérdezi - bár ezzel nyilván elárultam, hogy tényleg én vagyok én, de annyi baj legyen. Hamarosan be is mutatkozik, én pedig ellököm magam a korláttól, a zsebembe csúsztatom a telefonom és felé nyújtom a kezem. - Sarah Youngmay, bár gondolom ez így már elég egyértelmű - ráztam meg a kezét, ha hasonlóképpen tett, majd szemöldököm szaladt fel kissé hallva, hogy mit is szeretne. - Hm, ez kifejezetten érdekes hangzik, jöjjön utánam - intettem fejemmel az iroda felé, merthogy bizony ott kényelmesebben tudunk beszélgetni, mint idekint a hangzavarban. Muszáj leszek elviselni azt a szagot... Az ajtó csukódása után hellyel kínáltam a férfit, ám én magam nem az asztal túloldalára tettem le a fenekem, hanem a felé eső részén álltam meg, derekamat a falapnak döntve. Nem vagyok olyan merev, hogy az igazgatói szék mögött trónoljak, így közvetlenebb. Csak ekkor mérem végig a férfit, valljuk be, első ránézésre igencsak érdekes, de nem azért vagyunk itt, hogy a külsőjét elemezgessem. - Nos, hadd halljam. Miben segíthetek? - kérdeztem, keresztbe fonva karjaimat a mellkasom előtt, várakozóan függesztve tekintetem az arcára.
Dolf Danner
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 47
◯ HSZ : 90
◯ IC REAG : 71
◯ Lakhely : Fairbanks (#887e6e)
◯ Feltűnést kelthet : Tetoválás az orcán, a nyakon és a kézfejeken
A felém nyújtott kéz gesztusa váratlanul ér, ez talán látszik is rajtam, de amint feleszmélek a csodálkozásból, természetesen viszonozom. Nem ragadtatom el magam, nem húzom tovább az üdvözlést, mint az feltétlenül szükséges volna. Mondjuk az mindenképpen megnyugtató, hogy a nő első megszólalásából nagyjából körvonalazódni látszik, hogy nem egy nebántsvirággal lesz dolgom. Arra azért még én sem vagyok felkészülve, hogy miként kell bánni egy olyan nővel, aki ki tudja, hogy a felhők felett hány méterrel tárolja az igényeit. Nem az én asztalom. Bólogatok, amikor hivatalosan is bemutatkozik, még azt is megengedem magamnak, hogy nagyon aprón, de elmosolyodjak. Bár ezt sikerül akkorra időzítenem, amikor már mögötte lépdelek, és kisvártatva egy irodahelyiségben találom magunkat. Finom óvatossággal csukom be az ajtót magam mögött. Hirtelen fejbe vág, mennyivel csendesebb idebent az élet. A tekintetem kissé elkalandozik a berendezésen, talán a rossz szokás keveredik az érdeklődéssel. Amellett, hogy felmérem a terepet, kíváncsian raktározom el az információkat, a színeket, az újdonságokat. Még mindig nagyon keveset láttam a világból. - Én... Megköszörülöm a torkom a kérdésére, és próbálok nem tudomást venni sem a testtartásáról, sem a pillantásáról. Igazából elég sok múlik most ezen, nem tudok átlagosan hozzáállni, hiszen nem holmi járókelőről van szó, hanem egy esetleges munkáról. Az pedig még csak a ráadás, hogy egyáltalán nem vagyok valami beszédes alkat, most azonban kénytelen leszek összefüggő bővített mondatokban beszélni, ha eredményt akarok elérni. - A helyi újságban láttam, hogy többek között biztonsági őröket keres, akár részmunkaidőben is. Rendben. Most, hogy elmondtam neki az, amit feltehetőleg már eddig is tudott, talán rátérhetnék valami olyasmire, ami talán számára is újdonság. - A közelmúltban... azaz voltaképpen tegnap előtt az El Dorado aranybányánál, ami a jelenlegi munkahelyem, elszenvedtem némi sérülést, és legalább két hónapig nem végezhetek újra megterhelő, fizikai munkát. Nem vagyok biztos benne, hogy egy ekkora kiesés után megtarthatom az ottani munkám, ezért próbálok más területen is... nézelődni. Kissé kérdőn pillantok Sarah szemeibe, mert eszem ágában sincs folytatni akkor, ha esetleg azt látom rajta, hogy valamiért nem kíváncsi a folytatásra, vagy ha már most kizártnak tartja, hogy egyáltalán megfontolja, hogy alkalmazzon. - Szeretném tudni, hogy egyáltalán fontolóra venné-e a felvételemet. Jelentem ki határozottan, a mozdulat pedig, amivel kihúzom magam újra, cseppet sem büszke. Egész egyszerűen célratörő. Elég sok akadályon túl kellene lendülni a beszélgetés során, és azt hiszem, hogy mindkettőnk számára egyértelmű, hogy ezek közül melyik az első és a legszembetűnőbb.
Figyelem a mozgását, ahogyan becsukja az ajtót, ahogyan leül, ahogyan nem találja az első szavakat, ahogyan megköszörüli a torkát. Minden apró rezdülés rengeteg mindent árulhat el, ráadásként most extrán figyelni szeretnék, mert mit ne mondjak, nekem is vannak előítéleteim, illetve ott van az „első ránézésre ítélek” dolog is. Arról nem is beszélve, hogy érzem a steril fásli szagot is, meg mintha arca kicsit fel is lenne dagadva. Enyhén oldalra döntött fejjel szemlélem, mintha csak meg akarnám fejteni, mert hát.. őszinte leszek. Nem tudom, hogy kirabolni akar-e, vagy tényleg állásinterjúra jött. Ha az előbbi, akkor úgysincs semmi esélye, utóbbinál viszont ismét csak fejtörést okoz, hogy szeretném-e egyáltalán alkalmazni. Abból a szempontból biztos jó lenne, hogy már pusztán a megjelenésével rendet parancsolva - feltehetőleg -, de vajon a kis tinédzserlánykákat nem ijesztené-e meg a látványa? Kifejezetten fogós kérdés. - Nagyszerűen látta - bólintottam az első szavak hallatán és biztossá vált számomra, hogy a biztonsági őr pozícióra pályázik. Valahogy amúgy sem néztem volna ki belőle a pultost, vagy a DJ-t. Nem szólalok meg, végighallgatom, mit szeretne mondani, nem szólok bele, csak a szavak végeztével görbül kissé felfelé a szám sarka. - Minden bizonnyal fontolóra venném, de ahhoz előtte nem árt, ha néhány dolgot tisztázunk - vágok bele magam is, hiszen nem csak az számít, hogy én mit szeretnék, mert ugyebár ez a hely nem rólam szól. - Először is van-e magánál bármiféle önéletrajz? - talán ez a legfontosabb jelen pillanatban. - Illetve.. mennyire komolyak a szándékai? Mindössze arra a két hónapra keres állást, amíg rendbe jön, hogy ismét fizikai munkát végezhessen? - ez sem utolsó szempont - Ezek mellett pedig ott van az is, hogy remélem tudja, nem rehabilitációs központ vagyunk és attól, hogy olykor csak a fal mellett kell álldogálnia, igenis akadhatnak rizikós esetek - célzok ezzel arra, hogy nem tudom, milyen jellegű és mennyire súlyos a sérülése, ha lábadozás mellett munkát szeretne, lehet egyszerűbb volna pénztárosnak elmennie. Engem egyelőre mindössze ezek érdekelnek, ezekre szeretnék elsősorban választ kapni, majd aztán foglalkozom a legszembetűnőbb „akadállyal” is.
Dolf Danner
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 47
◯ HSZ : 90
◯ IC REAG : 71
◯ Lakhely : Fairbanks (#887e6e)
◯ Feltűnést kelthet : Tetoválás az orcán, a nyakon és a kézfejeken
Még jó, hogy nem vettem nyakkendőt. Abban az eseten biztosan kényelmetlen szorítást éreznék a torkom körül, ahogy lassan belegyaloglunk a mélyvízbe. A legjobb taktika, amivel élhetek, az egész egyszerűen az, hogy megpróbálom lerázni magamról a feszültséget, kellően felkészülök az elutasításra és arra, hogy élhetem tovább az életemet úgy, ahogy az elmúlt hónapokban megszoktam. - Attól tartok, arra nem lesz szükség, hölgyem. Állom a tekintetét és az egyedüli kapaszkodóm az, hogy talán értékeli azt, ha valaki egyenes és őszinte vele. Ő maga is hasonlóan direkt tette fel a kérdéseit, szóval egy maroknyi szimpátia talán számomra is akadhat. Valahol. - Ugyanis eddig csupán egy autószerelő műhelyben dolgoztam. Úgy húsz éves korom környékén, egészen addig a bizonyos estéig. - És természetesen a bányában. Elítélt voltam. Sokkal könnyebben sikerül ezt bevallanom, mint amire számítottam. A vonásaimat viszont nem az a fajta büszkeség tartja egyben, ami ezzel a ténnyel szeretne kérkedni, csupán az, hogy felvállalom,és ettől talán kicsivel többnek érzem magam. Még akkor is, ha ez neki vagy másnak nem jelent semmit. A folytatást viszont teljes mértékben a hírre adott reakciója határozza meg. - A rizikós eseteket tudom kezelni, Miss Youngmay. Az igazság az, hogy szükségem lenne még egy munkára ahhoz, hogy rendes lakást bérelhessek. Éppen ezért komolyak a szándékaim, és adott esetben a bányát szívesen magam mögött hagynám. Egyáltalán nem a dolog fizikai része miatt. Még mindig egészségtelen az a sok szar, amit az ember belélegez odalent, arról nem is beszélve, hogy elég kiábrándító lenne egy beomláskor megdögleni. Bezárva úgy, ahogyan az életem elmúlt tizenöt évében éltem. Ha bárminemű rosszallást vagy kétséget látnék rajta, jobbnak látom előre leszögezni, hogy igazság szerint egyáltalán nem volt célom nehéz vagy éppen kellemetlen helyzetbe hozni, szóval... - Nézze. Ne haragudjon, ha raboltam az idejét, teljesen megértem, de úgy éreztem, hogy meg kell próbálnom. Finoman megcsóválom a fejem, és még az aprónál is kisebbet rántok a vállamon, tekintettel arra, hogy minden mozdulattal érdemes spórolnom.
A szemöldököm szalad magasabbra a válaszát hallva és egy pillanatig sem szándékozom titkolni a meglepődésem, amit a kijelentése váltott ki belőlem. Nem kérdezek azonban, nyilván el fogja mondani, miért is kaptam ilyen választ. Az autószerelős témát illetően csak bólintok, folytassa nyugodtan, nyilván nem ez lesz az a része a dolognak, ami indokolttá teszi a papiros hiányosságát. Az őszinteséget valóban értékelem, úgyhogy nem jár annyira rossz úton, csak kifejezetten hálás lennék, ha végre kibökné. - Elítélt? - hökkenek meg egy pillanatra, amikor végre megtudom az igazságot, ám ahelyett, hogy csak elriasztana a dolog, sokkal inkább lázba hoz. Engem igen, mert biztos, hogy nem egy irodában poshadó, monoton mindennapokat élő illetőről van szó. Az már más kérdés, hogy így elég bajos lesz elintézni a papírokat, ha tényleg úgy döntök, hogy felveszem, vagy.. fene tudja, sosem alkalmaztam még büntetett előéletű személyt. - Mennyit ült? És miért? - nem szokásom finomkodni és kerülgetni a kását, ez nyilván a férfinek is elég egyértelművé válik. Ahogyan az is, hogy nem riaszt a dolog, egyáltalán nem, nem vagyok egy nebántsvirág, hogy az ilyesmitől sikítva meneküljek, kifejezetten érdekesnek találom, az az igazság. - Nos, Mr.Danner, a komoly szándékok mindenképpen kifizetődőek errefelé és az őszinteségét is plusz pontként írom fel a nem létező listámra. De csak hogy jól értem-e.. Szóval részmunkaidős állással szeretne indítani, de elképzelhető, hogy teljes állásra váltana később? - fűztem tovább a gondolatmenetet, mert szerettem volna teljesen tisztába kerülni a szándékaival. Elég sokat számít, milyen távra tervez, mert nyilván a próbaidő alatt fognak kiderülni a fontosabb dolgok, de nem árt azért ezekkel előre képbe kerülni. - Ugyan kérem! - legyintettem egy könnyed, rövid nevetéssel egybekötve - Ha úgy érezném, rabolja az időmet, már régen nem csücsülne itt velem szemben - kunkorodott feljebb szám széle, ez volt a teljes igazság. Ő is őszinte volt, hát én is az leszek. - Nézze, Mr.Danner, teljesen őszinte leszek magával. Az, hogy ideállt elém, kerek-perec közölte, hogy elítélt volt, ráadásul végig őszinte volt, a komoly szándékairól pedig nem is beszélve, ezek mind-mind olyan dolgok, amiket nagyra értékelek, az udvariasságáról nem is beszélve. Az én részemről semmi akadályát nem látom annak, hogy alkalmazzam, szóval egyelőre csak egy kérdésem maradt; mikorra tudná megszerezni a szükséges papírokat? - célzok ezalatt az erkölcsi bizonyítványra, az iratokra, minden olyanra, amire egy ilyen papír kitöltéséhez szükségünk van.
Dolf Danner
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 47
◯ HSZ : 90
◯ IC REAG : 71
◯ Lakhely : Fairbanks (#887e6e)
◯ Feltűnést kelthet : Tetoválás az orcán, a nyakon és a kézfejeken
- Hirtelen felindulásból elkövetett emberölési kísérlet, asszonyom. Tizenöt év. Így belegondolva elég bizarr hatást kelthet ez a bizonyos "hirtelen felindulás", de teljesen feleslegesnek, gyengének és túlságosan védekezőnek tűnne rögvest magyarázatot fűznie dologhoz. Attól ugyanis egyáltalán nem kell tartania, hogy adott esetben a szórakozó fiatalokat bántalmaznám. Ők nem tették tönkre a családom életét, és nem süllyesztettek évekig tartó mélyszegénységbe. Kissé összepréselt szájjal bólintok, amikor összefoglalja mindazt, amit én magam próbáltam értelmes mondatokká összefűzni korábban. Egyrészt úgy érzem, hogy az est-éjszakai munka sokkal testhezállóbb lenne, és amilyen tetű az egész bürokrácia téma, szerintem jobban meg lennék fizetve, mint a kemény, kétkezi munka után. Még akkor is, ha sokkal jobb és kényelmesebb, mint a bánya, de amíg szükségem lenne rá, amíg nem jönnék egy kicsit egyenesbe, mindkét bevételi forrást megtartanám. - Ha sikerülne eleget félretennem, hogy ki tudjak fizetni legalább három havi bérleti díjat előre Mrs. Youngmay, akkor mindenképpen teljes munkaidőre váltanék. Tudom, hogy az anyagiakról még egyáltalán nem esett szó, de... Úgy gondolom, hogy úgy négy-hat hónap elég lenne. Azért ennyi, mert a bányába nem mehetek vissza még. Azt pedig már nem teszem hozzá, hogy talán még tőlem is elvetemült ötlet lenne napi tíz-tizenkét órákat elvállalni ebben az állapotban. Nem szándékozom kirakatba tenni a szemmel látható legyengülésemet. Próbálok diplomatikus maradni. Kicsit könnyebbé teszi a légkört a visszafogott mosolya, furcsamód, mintha magam is viszonoznám, de amint ez tudatosul bennem, rögvest visszatérek a kifejezéstelen archoz, és inkább a kezeimre rajzolt számokat kezdem tüzetesen átvizsgálni, mintha még nem láttam volna őket elégszer. Nagyot nyelek. Amikor a főnökasszony az első mondatát kiejti és biztosít róla, hogy őszinte lesz, és értékeli az egyenességemet, szinte teljesen biztos vagyok az elutasításban. A levegővételemben benne van, hogy már felkészítettem az izmaimat arra, hogy mozdulnom kelljen, elkezdtem tervezgetni a köszönetnyilvánításomat. Nyomaszt, az az igazság. Mármint szembesülni azzal, hogy idekint minden csak hátráltat, ami odabent életben tartott. - Tessék? Kérdezek vissza úgy, mint akit az álmából rugdostak fel. Sűrű pislogások közepette kapom el Sarah tekintetét, visszaszedem kissé a beszélgetés fonalát. - Izé... hát... holnapra? Tanácstalanul vonom meg a vállam, hogy vajon ezt akarják-e hallani ilyenkor a leendő főnökök. Néhány pillanattal később megkönnyebbülten bukik fel belőlem egy rövid kacag, és a mellkasom is veszít egy keveset a súlyából. A papírokkal egyáltalán nem lesz gond, hiszen a bányában is teljesen legálisan dolgozom. Azonban... - Mondjuk az aktámban... szóval, fel van tüntetve, hogy nem vagyok büntetlen előéletű, de a szabadulásom óta teljesen... jó magaviseletet tanúsítok. Ezen pedig nem is szeretnék változtatni, bár reméltem, hogy ezt nem kell külön hangsúlyozni, ha már olyan komoly (mások számára talán hétköznapi) dologban gondolkodom, mint egy állásinterjú. - Nem vagyok a szavak embere Mrs. Youngmay, de... köszönöm. Őszinte hálával pillantok a szemeibe. Sokkal egyszerűbb lenne, ha képes lenne inkább érezni vagy kiolvasni belőlem, hogy ez milyen fontos lépés az életemben. Úgysem tudnám elmagyarázni.
- Csak kísérlet volt? - kérdezek vissza, mert azért nem teljesen mindegy. Bár a „hirtelen felindulás” nem egészen tetszik, de.. őszinték voltunk eddig is, ráadásul itt szeretne dolgozni, így csak nem lesz ellenére, ha rákérdezek. - Hirtelen felindulásra máskor is volt már példa? Teszem azt dühkitörés, hirtelen harag, ehhez hasonló apróságok - nem tartottam apróságnak az ilyesmit, nyilván ezzel a férfi is teljes mértékben tisztában volt. Nyilván fontos, hogy ilyesmik ne legyenek, főleg nem olyan helyen, ahol a biztonsági őröket érhetik atrocitások és esetleges bunkó vendégekkel is találkozni fognak. Tizenöt év az viszont tizenöt év marad, akárhonnan nézem és nem utolsó sorban a válaszától is nagyon sok minden függ. - Azt hiszem ez megoldható volna - bólintottam a válaszát hallva - Három hónap próbaidővel szoktunk indítani, ez idő alatt úgyis kiderülne, ha valamelyik fél nem lenne megelégedve a másikkal. Ez a legtöbb helyen így megy, így nem lehet újdonság az ön számára sem. A három hónap után viszont.. díjazzuk a kitartást és a megfelelő munkát, némivel magasabb a fizetés a próbaidő lejárta után, illetve plusz juttatásokra is lehet számítani - nem rabszolgahajcsárok módjára üzemeltetjük a helyet, megfizetjük a dolgozóinkat. Ráadásul az Upper jól megy, panaszra semmi okunk sem lehet. - Csak hogy a piszkos anyagiakról is essék némi szó - rándult feljebb szám sarka. Nem sokan szerették a stílusom, tisztában voltam vele, csak egyszerűen nem érdekelt. Ebben a helyzetben sem hatna meg, de úgy tűnik Dolfot nem a picsogós fajtából faragták - meglepő is lett volna azok után, amit eddig láttam és tapasztaltam belőle. - Jól hallotta - bólintottam, ezzel is biztosítva őt afelől, hogy tényleg elhagyták ajkaimat a szavak. Hozza csak azokat a papírokat, nekem semmi kifogásom ellene. Aztán majd meglátjuk, a vendégek miként viszonyulnak hozzá, illetve ő hogyan viszonyul hozzájuk. - Nagyszerű! Akkor holnap délután kettőkor? - kérdeztem, bízva benne, hogy megfelelő lesz számára az időpont. - Egy névjegyet azért adnék, ha bármi probléma adódna - nyúlok hátra, hogy az asztalról emeljem el a kis papirost. - A másik hívható fél a kollégám, elsősorban engem keressen, azonban ha nem vagyok elérhető, nála is lehet jelentkezni - direkt használom a kolléga szót, a legtöbb itt dolgozó nincs tisztában azzal, miféle kapcsolat van köztünk Yvonne-al. Szép is lenne… - Engem csakis ez érdekel - célzok ezzel a szabadulás óta tanúsított jó magaviseletről. Amíg nincs vele probléma, én sem leszek dühös és amíg én nem leszek dühös, addig nem kell aggódnia. - Maga úgy dolgozik és viselkedik, mint a kisangyal, én pedig kezeskedem magáért - úgy hiszem ez fair alkunak tűnik, amellett, hogy munkát is adok neki. - Köszönje akkor, ha az első pár munkanapja rendben és döccenőmentesen lement majd - eddig sem rejtettem véka alá a véleményemet, eztán sem fogom. Az, hogy én elfogadtam őt, nem jelenti azt, hogy a többi dolgozó, a vendégek ne fogadnák kétkedve, ne kapna furcsa és kíváncsiskodó tekinteteket a nyakába. Mondjuk nem hinném, hogy pont emiatt nem fog tudni éjszaka aludni. - És azt hiszem itt az ideje, hogy hagyjuk a magázódás, hívj csak nyugodtan Sarah-nak. A Mrs. Youngmay borzasztóan öregít - nevettem fel röviden, mert tényleg így éreztem. Arról nem is beszélve, hogy nem is kevéssel voltam idősebb nála és habár ez a külsőmön nem látszott meg - szép is lett volna -, azért én éreztem a hátam mögött lévő több mint három és fél évszázadot. - Bármi kérdés még esetleg? - döntöttem enyhén oldalra a fejemet, így a kis interjúnk végére érve adtam teret ennek, ha valami még kikívánkozik, hát tessék, itt a remek alkalom.
Dolf Danner
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 47
◯ HSZ : 90
◯ IC REAG : 71
◯ Lakhely : Fairbanks (#887e6e)
◯ Feltűnést kelthet : Tetoválás az orcán, a nyakon és a kézfejeken
- Igen Mrs. Youngmay, csak kísérlet. - azt nem mondom, hogy lelkesen, de azért a tőlem megszokottól némileg hevesebben ismétlem el az egész választ - Nem, engem nem érdekelnek az apróságok. Többéves előzménye volt, a férfi tönkretette a családomat. Érezhető, hogy keresem a megfelelő szavakat, amikor megpróbálom körülírni neki, hogy pontosan miért is kerültem börtönbe. Ha mindent hagynék kicsúszni a számon, amit valójában gondolok, akkor egészen biztosan nem kapnék állást sem itt, sem pedig máshol. Bármennyire próbálom elnyomni az áldozatom iránt érzett kitartó és sötét gyűlöletet, szinte minden éjszaka visszaköszön az álmaimban. Az összes létező érzelmi életem belül élem azóta az este óta, mert megtapasztaltam, mit tehet a világgal, ha hagyom elszabadulni. - Meg kell mondanom, hogy ez túl szépen hangzik. - én is elmosolyodom, bár némileg szerencsétlenkedve. Nem szoktam túl sokat mosolyogni, és igazából fogalmam sincs Mrs. Youngmay megítéléséről, vagy arról, hogy sokan nem szeretik a stílusát, nekem nagyon szimpatikus. Persze nem azért vagyok itt, hogy mint nőt elemezgessem, de nem vagyok vak, és ha már itt tartunk, nem tudnám elképzelni magam olyasvalaki mellett, akinek nincs tartása, sem önálló gondolata. Nyilván nem Mrs. Youngmay lesz az - gondolom, hogy Mrs. és nem Miss, bár az eddigi jelleméből adódóan lehet, hogy radikális feminista. - Persze nem állítom, hogy hazudik, csak ez egyszerűen... Nagyon nagy lehetőség nekem, és nem gondoltam volna, hogy ilyen nagy dolgokra is számíthatok. Nekem nagy dolgok. Neki nyilván nem, mivel ő egy szórakozóhelyet vezet, de akkor is. Fogalmam sincs, hogy érti-e, hogy felfogja-e, hogy mit jelenthet másoknak mindaz, amit ő csinál, de remélem, hogyha eddig nem is gondolkodott el rajta, akkor talán most el fog. - Rendben van, értettem és így lesz. - átveszem a névjegyet, és a fekete ingem mellzsebébe teszem, majd kisvártatva megkérdezem - Ha akarja, szívesen leírom én is a telefonszámomat. Bár holnap úgyis megkap rólam mindent, ha esetleg meggondolná magát vagy bármi egyébre szüksége lenne... Papírokra, egyértelmű. És ha igényt tart az elérhetőségemre, akkor gyorsan felírom neki a telefonszámomat, és megkérdezem, hogy el tudja-e olvasni, mivel elég csúnyán írok. Ha nincs rá szüksége, úgy azt is tudomásul veszem, nem fogok fennakadni ilyen dolgokon. Főleg nem úgy, hogy úgy tűnik, hogy épp most kaptam meg egy új állást. Rendben, ez már kezd kicsit sok lenni, jó? Már nem is csak mosolygok, most már egyenesen fel is kacagok a megnevezésen. Én, mint kisangyal? Kedves tőle, de elég groteszk elképzelni magam glóriával és szárnyakkal munka közben. - Elnézést, csak ez a kisangyal dolog váratlanul ért. De jópofa volt, remek, tényleg. Megdörzsölöm kissé a szemem, aztán egy gyors köhintés után igyekszem nem túlságosan merevvé válni megint. Nehezen birkózom meg ezzel a kicsit oldottabb légkörrel, nem vagyok hozzászokva. De örülök, mert még egy olyan dolgot fel kell írjak a végtelen listámra, ami Idekint teljesen normális, nekem viszont még mindig van még mit tanulnom belőle. - Én azért most is megtenném. Sőt, igazából már késő, mert megtettem, Sarah... - mosolyodom el megint, ezúttal rövidebben és visszafogottabban, amikor már engedélyt kapok, hogy hivatalosan is a keresztnevén szólítsam. Egyáltalán nem tűnik öregnek, teljesen mindegy, hogy miként szólítom de azt hiszem, hogy nem jó pont már a próbaidő előtt felpaprikázni a főnökasszonyt, úgyhogy marad a Sarah. Tűnődve ööö-zök egy kicsit, próbálom összeszedni a gondolataimat. Aztán megrázom a fejem, mert szerintem ha elvárható lenne, vagy ha kellene is bármit kérdezni ilyenkor, semmi sem jut eszembe. Ez az eufória dolog eléggé ki tudja ütni az embert. - Nem, szerintem egyelőre jól vagyok így. Most még fel kell dolgoznom ezt a hírt, talán holnapra lesz néhány, amikor behozom a papírokat. Fel is állok, készülve az induláshoz. Még az is lehet, hogy kifelé menet megvendégelem magam egy extrán túlárazott pofa sörrel, hiszen ez egy jó este. A történtek ellenére, és ha hinnék az ezoterikus blablákban, akkor biztosan a karmára fognám a dolgot. Tegnap megvertek, ma álláslehetőséget kapok. Azt nem tudom, hogy egy normális életért melyik szervemet kellene eladnom, de ha ez tényleg így működne, már egy vesével kevesebbel élnék. - Nagyon köszönöm Sarah, tényleg. Nem fogok csalódást okozni, megígérem. Kezet nyújtok felé, és amit mondok, azt komolyan is gondolom. - Ha megkötöttük a szerződést holnap... talán, ha van kedve, leülhetnénk meginni valamit. Hogy jobban megismerjük egymást. Végső soron mégis csak együtt fogunk dolgozni, nem árt, hogyha tudunk egy-két alapvető dolgot a másikról. Meg persze nekem sem árt meg a társaság, úgyis szoktatnom kell magam hozzá. Persze nem számítok arra, hogy egyből igent fog majd mondani, de úgy éreztem, hogy meg kellett próbálnom. Túlságosan tolakodónak éreztem volna még hatszor megköszönni a lehetőséget, úgyhogy inkább elbúcsúztam, szép estét kívántam és megígértem, hogy holnap kettőkor hozom a papírokat. Azt a bizonyos pofa sört pedig úgy döntöttem, hogy inkább otthon, egy kiadós zuhany után fogom elfogyasztani egy jó könyv társaságában. Dolgozó ember vagyok, úgy fest, hogy duplán is. Ki kell használnom minden szabadidőt.
//Nagyon szépen köszönöm!!!! A játékot is és a lehetőséget is Mondjuk így akkor összefűztem azzal, hogy Duncan ma este kopogtat nálam, és ezért nem tudok jönni a papírokkal másnap kettőre Remélem, hogy később találkozunk még! //
- Ez sajnálatos - én mégsem sajnálom. Mert nem érdekel. Legyek bármennyire szívtelen, de mindenkit érnek veszteségek, engem is rengeteg ért és ahogyan mindenki más, úgy én is megbirkóztam vele. Az a férfi tönkretette a családját, legalább megadta neki, amit megérdemelt és ennek fényében nem csak a családdal kapcsolatos információt a sajnálatos, hanem az is, hogy csak kísérlet volt. Legalább csinálta volna normálisan. Viszont nem egy farkassal ülök szemben, hanem egy emberrel, aki állásért érkezett hozzám, így a három szavacskánál többet nem áldozok erre a témára, amit akartam, azt úgyis megtudtam, engem pedig csak ez érdekel. - Nem csak csúnya oldala van a világnak, Mr. Danner - apró mosoly kúszott az arcomra a szavaimat követően. Nem csalok és nem ámítok, ez itt üzlet és hiába az elhangzó szavak, nem a naiv emberek táborát gyarapítom. Egyszerűen van, ami túl szép és kész. El kell fogadni. Bár megértem, tizenöt évnyi börtön után én is a szemem mereszteném egy ilyen ajánlat hallatán. - Megértem, Mr. Danner, én sem az igazgatói székbe születtem- nem feltétlenül az Upperel kapcsolatban, de nyilván a falkában is el kellett érnem egy olyan szintet, hogy rám bízzák ezt a helyet, azóta pedig folyamatosan bizonyítani kell, hogy meg tudjuk csinálni. Hogy nem volt hiba, hogy ránk bízták a diszkót. Tény, hogy nem sírnám össze a párnámat, ha elvennék az igazgatás jogát, de nekem sem hullott csak úgy az ölembe minden. - A biztonság soha nem árt, nem igaz? - azzal már papírt és tollat kotortam elő, hogy felé nyújtsam. Írja csak fel azt a telefonszámot, sosem lehet tudni mikor ugrik elő a bokorból valaki, hogy beharapja az ember fiát. Mondjuk nem valószínű, hogy hívni fogom, ha esetleg nem jön el holnap, ez már csak ilyen, én nem kaparok senki után sem. Ha kell neki a meló, akkor tegyen ő érte. - Megjegyzem, farsangkor milyen jelmezt ne adjak magára - húzódott szélesebbre a mosolyom. Tény és való, hogy nehéz volt elképzelni a férfit szárnyakkal és glóriával, de nem is egészen így értettem, ezzel bizonyára ő is tisztában van. Egyszerűen nem vagyok a merevség híve, nem is igazán rajongok az élére vasalt nadrágú egyénekért, de szerintem ez az egész beszélgetésünk alatt érződik. - Tedd csak, ha jól esik - legyintettem, nyilván nem fogom neki azt mondani, hogy ne köszöngesse. Tisztában vagyok vele, hogy ez neki nagy lehetőség, éppen ezért hálás, nem fogom hát beléfojtani a dolgot. Amúgy is, igenis legyen hálás, nyilván nem sok az olyan hely, ahol tárt karokkal fogadják. - Rendben, ha akad valami, akkor holnap megbeszéljük. Ó és majd elfelejtettem! Készülj úgy, kérlek, hogy egyenruhát is kell majd próbálnod - fűztem még hozzá, nehogy holnap érje meglepetésként a dolog, nem mindenki viseli olyan jól az ilyesmit Bár kétlem, hogy ő ebbe a csoportba tartozna. - Ne vedd sértésnek, de.. hiszem ha látom - fogtam vele kezet, de ajkaimon mosoly játszott, nem bunkóságból mondtam azt, amit. Ígérgetni mindenki tud, ugyebár, ez neki sem lehet újdonság. - Persze, majd holnap megbeszéljük a részleteket - nem mondok határozott igent, de nem is zárkózom el a dologtól. Nem árt, ha ismerem a beosztottjaimat és talán neki is jót fog tenni, ha rólam megtud egy keveset, első blikkre szimpatikusnak tűnt tetoválások ide, vagy oda. Amúgy is érdekelne a történetük, talán a kíváncsiságom is kielégíthetné egy ital mellett ücsörögve. Ezek után nem volt más hátra, mint az elköszönés, csupán bólintottam az újabb ígéretet hallva, majd egészen addig a pontig kísértem, ahol találkoztunk.
// Én is nagyon köszönöm, egy élmény volt! És biztos vagyok benne, hogy fogunk még találkozni! //
Kezdőlap
A játékot is és a lehetőséget is 
Remélem, hogy később találkozunk még! 
//
//
