Nekem sem árt időnként a kikapcsolódás, mert a város igazgatásában, azért marhára el lehet fáradni. A semmittevésben még jobban, mindkettőben nagyon sok tapasztalatom van és mondhatjuk, hogy elég fáradt is vagyok. Persze nem mehetek akárhova, ami némiképp rányomja a bélyegét a hangulatomra. Elég csak belegondolni, hogy mi lenne, ha egy sztriptízbárban vagy egy kaszinóban bukkannának rá a polgármester helyettesre. Még azt a maradék kis szimpátiámat is elveszteném... de miről is beszélek? Az emberek szeretnek engem! Egyszerűen csak ki kéne szállniuk mások életéből és akkor én is oda mehetnék, ahova akarnék. Mindenesetre színházba és moziba nem fogok menni. Az Upper tökéletesen megfelel az igényeimnek.
Persze öltönyben jövök, hogy mindenki lássa, milyen fontos ember is vagyok. Meg mert meló után jövök és akar a halál hazavezetni és még jobban kicsípni magát. Így is pont úgy nézek ki, mint akit skatulyából húztak ki, csupán a nyakkendőmön lazítok és az ing felső gombját gombolom ki. Amúgy se olyan nehéz felismerni, bár nincsenek kint óriás plakátok a fejemmel... Ez nagy hiba. Mindenesetre aki egy kicsit is jártas a helyi politikában, vagy itt volt az előző választások alkalmával, de tudhatja a nevem. Matthews, a polgármester helyettes. Mondjuk elég hülye vagyok, hogy a farkasoknak meg az eredeti nevemen mutatkoztam be, mert most meg lavírozhatok a nevek-álnevek között. Mindegy is, az a lényeg, hogy a jellegzetes arcberendezésemet nehéz elfelejteni, még ha klasszikus, romantikus regénybe illő értelemben ugyan jóképű nem is vagyok. Van valami sajátos bájom... én szeretem ezt hinni.
Először a pulthoz sétálok, de közben már a helyet pásztázom a tekintetemmel. Semmi hívatlan ismerős... vagy neadjisten rajongó. Na jó, azt mondjuk élvezném. Mindig is úgy gondoltam, hogy ha újjá születnék, akkor valami népszerűbb dolog lennék, mint politikus. Persze régen menő volt királynak lenni, de most... nem is tudom, ezeknek a nyálas fiúbandáknak mintha nagyobb sikerük lenne. Olyanba kéne születni.
Ki is szúrok a galérián egy üres asztalt, szóval csak odavetem a pultosnak, hogy egy gin-tonik lesz, odafen - elmutatva az említett asztal felé -, és azzal én ott is hagyom a pultot. Én olyan helyekhez vagyok szokva, ahol az embert kiszolgálják, meg aztán verekedje át magát a táncoló tömegen egy teli pohár itallal az, akinek két anyja van. (Vagy akinek ez a szakmája.)
Le is teszem magam a székre, kigombolom a zakómat, hogy kényelmesebben legyek és akkor várok. Egyébiránt megcsapta az orrom, hogy van itt egy farkas, de annyira ez már nem izgat, tekintve, hogy Fairbanksben még a sarki vegyes boltban is vérfarkas szag van.
Bizony, vannak olyan napok, amikor én magam is beállok a pult mögé. Egyrészt szeretem ezt csinálni, másrészt nem árt, ha az alkalmazottak is látják, hogy egyáltalán nem büdös számomra a munka. Így mindenki jól jár, nem igaz? Én is, mert szórakozok, a beosztottak is, mert láthatják a főnöküket dolgozni. Amúgy meg valóban szórakozás nekem ez, habár eleinte a zene annyira nem feküdt, de már megszoktam. Nagyon poénos amúgy a részeg csávók nyomulásait hallgatni és habár néha adódnak problémák, eddig még semmi megoldhatatlan nem történt. egyik koktélt csinálom a másik után, csapolom a sört, csinálok mindent, amit kell, pörgök, mosolygok, hallgatom az érthetetlenebbnél érthetetlenebb kívánságokat. Aki ilyen szakmában dolgozik, annak specializálódik a hallása, hogy a nagy háttérzaj ellenére is meghallja azt, amit mondani kívánkoznak neki. Mondjuk hála égnek nekem ezzel pont nincsen semmi bajom, hiszen jó a hallásom, azt viszont látom, hogy a pultban dolgozó egyik ember leányzónak, aki nem mellesleg pár hete van csak itt, kicsit nehezebben megy a dolog. Nem baj, majd belejön, egyszer mindenkinek meg kell tanulnia. Kiadom a három whisky-kólát és várom a következő vendéget, aki egy öltönybe öltözött díszpinty. Ráadásul farkas. Semmi bajom nincs az ilyesmivel, ám amikor leadja a rendelését és a galérián lévő asztal felé mutogat, azért kicsit felhúzom a szemöldököm. Nem értem, mit akar, aztán mikor minden szó nélkül távozik, leesik a dolog. Meg a nagy fenéket! Legszívesebben gondolatban szólnék utána, hogy húzzon a fenébe, de aztán jobb ötletem támad. Az úgy nem lenne poén, ha csak ennyivel elintézném. Szerencséjére ma egészen jó kedvem van, szóval nem kerül semmi oda nem illő az italába, de intek a lányoknak, hogy egy időre kiállok, sietek vissza. Azzal fogom a poharat és a galéria felé veszem az irányt. A táncoló tömegen átverekedni magam nem olyan nehéz feladat, máskor is csináltam már ilyesmit, ezúttal sem okoz komolyabb problémát. Felérve hamar megtalálom a férfit, azaz a hímet és nemes egyszerűséggel leteszem elé a poharamat. Azonban nem távozom, tekintetemmel az övét keresem. - Ne haragudj, ezt azt hiszem ott felejtetted a pultnál - kedves, csevegő, bájos hangnem, még mosolyt is varázsolok az arcomra, hogy a következő pillanatban közelebb hajoljak a hímhez, szinte már belemászva a személyes terébe - Ne csináljunk ebből rendszert, mert ez nem holmi szaros kocsma, hogy a pultos úgy ugráljon, ahogyan te fütyülsz. Ezekben a szavakban már sokkal több a komolyság, hűvös energiáim megnyalintják a tarkóját. Le merem fogadni, hogy bele fog kötni abba, hogy már alapjáraton utána hoztam, de magasról teszek rá. Nem fogunk ebből rendszert csinálni, mert itt nem ez dívik, még akkor sem, ha egy öltönyös szépfiú beriszálja a fenekét. És hacsak nem tart vissza, akkor én nemes egyszerűséggel távozom és folytatom a munkámat, miután elkértem az italért járó pénzt.
Hogy mit is tervezek ma estére az egy igen jó kérdés. Úgy gondoltam, hogy majd megérkezek és majd mindenki örül nekem. Nem mintha bárkit is ismernék itt, de hát a puszta lényem jelenlétének elégnek kellene lennie. Viccet félretéve, valószínűleg ittam volna pár italt, megszólítottam volna egy-két olcsón kapható hölgyeményt, de ahogy most alakulnak a dolgok, az sokkal jobban tetszik. Mármint, hogy a szőke pultos csaj jön felém, akin mellesleg érzem is, hogy farkas is. Ez a szimat soha nem csal. Ahogy így elnézem a közeledtét, óhatatlanul az furakszik az agyamba, hogy hasonlít Patrishára. Talán csak a szőke haj, meg a hosszú lábak miatt, de kár is lenne tagadni, hogy azért van némi hasonlóság a két nő között. Megérkezik, lerakja elém az italt és én gyanútlan gyermeki érdeklődéssel tekintek fel rá. Persze első megjegyzésére azonnal széles mosoly fut végig az arcomon. - Jaj, milyen feledékeny vagyok. - És még kicsit a vállaimat is felhúzom a kijelentéshez. Tökéletesen érezni az iróniát, azt meg még inkább, hogy a legkevésbé sem érdekel, ha ez neki bármi kellemetlenséget is okozott. Megjátszott szórakozottságom pedig csak még pofátlanabbá teszi az egészet. Mikor közelebb hajol, továbbra is mosolygok. Nem gondoltam volna, hogy ad majd lehetőséget, hogy fokozzam a pofátlanságot, de hát képes vagyok rá, akkor miért ne tenném. - Te vagy a pultos? Hát ez édes... - Futólag letekintek az előttem lévő italomra, majd vissza rá. - Iskolába is jártál, meg minden, hogy pultos legyél? Csak mert ugyan én nem akarok szőrszálhasogatni, de a gin-tonikomban nincs elég jég. Alapesetben nem szólnék, de ha már úgyis itt vagy és ilyen jól képzett vagy... esetleg tehetnél valamit az ügy érdekében. - Szerintem mindenki tudja, milyen az, amikor valaki úgy beszél a másikkal, mintha azt komplett idiótának tartaná. Na ezt a hangnemet kell elképzelni. Valószínűleg ha nem férne több jég az italomba, akkor kitalálnék valami mást, ami miatt kicsit ugráltathatom, de nehogy már itt engem egy pultoslány helyrerakjon. Ez már itt méltóság kérdése és ez most még csak a kedves én. Persze a méltóságom megléte elég ingatag kérdés, erőfölénnyel szemben, hajlamos vagyok kevésbé törődni vele, de most annyira kínálja magát a lehetőség, hogy egy szőke nő az ellenfél, én pedig annyira hímsoviniszta disznó vagyok, hogy a legkevésbé sem merül fel bennem, hogy ez a nő akár még idősebb és fifikásabb is lehet nálam. Ha valaki megkérdezné, mit akarok ezzel a viselkedéssel elérni, vagy ebből a szituációból kihozni, hát azt nem tudnám megmondani, de tagadhatatlanul tudom élvezni az ilyesmit, mint ahogy másokat kiröhögni és másoknak keresztbe tenni is. Ilyen a természetem, az empátia amúgy is egy túlértékelt erény. Inkább hátrány.
A feledékenységét érintő, teljes mértékben ironikus megjegyzés még nem is zavarna annyira, betudnám egy szimplán bunkó vendégnek, nap, mint nap előfordul az ilyesmi, így nem olyan meglepő. Csakhogy ő már azzal elkezdte, hogy kiszolgáltatta magát, felvonszolva ide a fenekét és elvárva, hogy utána hozzuk az italát. És akkor még ráadásként azok a szavak.. Azt hinné a farkas lánya, hogy azok után, hogy az arcba mászva vágom hozzá a szavakat és ráadásul idősebb is vagyok nála, legalább van annyi esze, hogy nem pofázik vissza, hanem kussol és szépen elkortyolgatja az italát. Ó, nem, egyáltalán nem, neki még rá kell kontráznia. Ha ezt így folytatja, akkor annak egyáltalán nem lesz szép vége. Továbbra is megtartom a bájos, gúnyos mosolyt, ahogyan egyik kezemet a csípőmre teszem és elfordítom róla a tekintetemet. Farkasom felmordul, hiszen egyáltalán nem veszi jó néven, hogy csicskáztatják, ráadásul egy fiatalabb hím. Na ne már! - Melyikünk is áll a pult mögött, faszfejkém? - teszem fel a logikus kérdést és egy cseppet sem zavar, hogy itt ő a vendég, én pedig az alkalmazott. Majd ha nem a fejessel beszél, akkor érdekel, hogy a dolgozóim miként viselkednek egy vendéggel, addig nem - Majd ha te fogsz ott állni, akkor mondd meg, hogy mit hogyan kellene csinálni, oké? Félek, hogy nem fog okéval válaszolni, de annyi baj legyen, mert be kell vallanom, hogy piszok mód élvezem a helyzetet, még akkor is, ha ez a hím azt hiszi, hogy bizony ő áll feljebb. Korántsem. Legalábbis ha rajtam múlik, akkor tutira nem. Amúgy meg basszus, ki hallott már olyanról, hogy valaki több jeget akar a piájába? Inkább örülne, hogy nem jég, hanem tényleg pia van abban a szaros pohárban! Hát az eszem megáll.. A dolognak azonban még közel sincsen vége, nehogy már azt higgye, hogy csak úgy ugráltathat és beszólogathat. Ismét közelebb sétálok hozzá, egyik kezemmel az asztalra támaszkodva hajolok hozzá ismételten közelebb, hogy aztán hirtelen ragadjam meg a másik kezemmel az ingénél és egyúttal rántsam közelebb magamhoz. Egészen közel, szinte az orrunk is összeér. - Nagyon ajánlom, pajtikám, hogy vegyél vissza az arcodból, mert ha így folytatod, attól tartok, hogy az irodámban kell folytatnunk a dolgot… Ó, nem is én volnék, ha nem kétértelmű megjegyzéssel szolgálnék, mi volna abban a buli, ha mindent nyíltan elmondanék? És habár valószínűleg sejti, hogy ha valóban rászolgál arra, hogy az említett helyen folytassuk a kis diskurzust, akkor abból nem is diskurzus lesz és számára közel sem lesz olyan kellemes, mint nekem. Bevallom őszintén és nagyon élvezném, ha folytatná a szájalást és kicsit helyre rakhatnám, hiányzik az érzés…
Nem kimondottan vagyok az a típus, aki békésen végigvárja, hogy kioktassák, meg visszaszólogassanak neki, de marhára kíváncsi vagyok, hogy hogyan is reagál a szavaimra. Így felhúzott szemöldökkel hallgatom, szinte már pofátlanul higgadt arckifejezéssel és egy leheletnyi mosollyal a szám szegletében. Szerencsére nem vagyok mélységesen öntudatos, nem fognak a szavai földhöz vágni, mint ahogy annak idején Castor sem tudott annyira megalázni és lelkileg megnyomorítani azzal, hogy a földről kellett elfogyasztanom a vacsorámat emberi alakban. Persze, gusztustalan volt, még mindig orrolok rá miatta, de hát túltettem magam rajta és élek és megjegyzem polgármester helyettes lettem, ami némileg már hasznossá is tesz. Tehát a megaláztatás sosem állt az utamba, hogy nagy arcom legyen és vigyem valamire. Persze, amikor kérdez már csak szót sem szólok, csak kicsit kiszélesedő mosolyommal csóválom meg a fejem. Pontosan tudom, hogy ez is bőven elég, hogy felkorbácsoljam kicsit a tüzet. Megjegyzem, én remekül szórakozok. Amikor közelebb jön ismét a szemem sem rezzen, csak az lep meg, amikor megragadja a gallérom. Azért kicsit megnyúlik ezen a ponton az arcom. Persze, hogy érzem, hogy idősebb, azt se mondom, hogy nem vert még el nő és azt sem, hogy nem fájt... de hát na. Még is csak egy nő és mégis csak rólam van szó. Aztán végül befejezi és akkor az én köröm jön. Most hogy azért így megragadott, nem én tűnök a világ legbátrabb férfijának. Mindenesetre megkockáztatom, hogy a közelségben, szépen lesiklik a tekintetem az arcáról... a dekoltázsára. Majd gyorsan vissza. - Áááh, hát én nem vagyok olyan férfi. Annál nekem tisztességesebbek a szándékaim, kezdhetnénk mondjuk egy vacsorával... gyertyafény, valamilyen vadhús, az őzet például imádom, barna mártással remek, ismerek is egy helyet, ahol zseniálisan készítik el. Mellé egy jó kis francia sajt és francia bor, nem hiszem, hogy bárki ellent tudna ennek állni. - Úgy beszélek, mintha könyvből olvasnám, szinte már egész jámboran hangzik az eddigi bicskanyitogató stílusomat követően. Mindenesetre beszéd közben igyekszem észrevétlennek szánt - ám nyilván nem olyan - mozdulatokkal lefejteni a kecses ujjakat a drága ingem drága gallérjáról. Ha pedig sikerül... akkor szépen hátratolom magam a székkel és felállok. Felhajtom a pohár italomat, egy húzásra simán lemegy. Ha valamihez, hát ehhez azért értek. - Az ajánlatot előtte pedig elfogadom, még úgyse voltam a pult mögött, kíváncsi vagyok, milyen. - És azzal - most hogy nincs az aurámban fenyegetőn villogó szempárjával és a kissé dühös farkasával - el is mosolyodok ismét magabiztosan és akkor részemről én megindulok lefelé a lépcsőn és ha csak nem tartanak vissza, a pult felé veszem az irányt. Lássuk, milyen lennék pultosnak, ilyen még úgysem volt. Amúgy nem vagyok ennyire gyökér... mármint értem én, hogy most marhára meg vagyok fenyegetve, én csak annyira pofátlan vagyok, hogy ignorálom a fenyegető részét.
Ha tudná, hogy a helyzet nem csak neki olyan szórakoztató.. Elég türelmes teremtésnek tartom magam, ilyen téren legalábbis biztosan, így meg pláne, hogy némi játék is társul a dolog mellé. Azt nem állítom, hogy nem idegesít a stílusa és a hatalmas nagy képe, de általában ez sajnos velejárója egy ilyen természetnek. Csinálja csak, felőlem aztán nyugodtan, én csak örülnék, ha kihúzná annyira a gyufát, hogy végre érdemben cselekedhessek, mert megvan a maga varázsa ennek az oda-vissza adogatásnak, de nem vagyunk már ovisok, hogy csak cibáljuk a másik haját, aztán annyiban hagyjuk a dolgot. Éne legalábbis egészen biztosan nem így működöm. Egy cseppet nem zavar, hogy megbámulj a dekoltázsom, tegye csak nyugodtan, ha tetszik neki, sosem zavart az ilyesmi. Sőt, inkább csak sóhajtanék, amiért olyan gyorsan elkapja a tekintetét róla, hát ne már, nagy a szája, de egyébként meg nyuszi? Nagy csalódás volna. - Ennek aligha tudna bárki is ellenállni - csóválom meg a fejem, aztán eleresztem a gallérját, hogy felegyenesedve folytassuk a kis mókánkat - Neked azonban.. - az undor egyértelmű jelei jelennek meg vonásaimon, bár azért erős lenne azt mondani, hogy undorodom tőle, csupán a stílusa nem tetszik és ha így halad, akkor tényleg fel fogom pofozni. Feláll, én pedig már a legrosszabbra készülök, habár kétlem, hogy volna olyan bolond, hogy itt nekem essen, sosem lehet tudni. Pofázik nekem és a határaimat feszegeti, holott tök egyértelmű, hogy nem sok esélye lenne ellenem, szóval ez már önmagában megkérdőjelezi a józan eszét, részemről legalábbis biztosan. Menni készül, a szavait hallva pedig felnevetek, ám a nevetésben semmi őszinteség nincsen, inkább hitetlenkedő kacaj, mert amit hallottam, azt nem csak, hogy nem akarom elhinni, de meghallani sem igazán szerettem volna. Elengedni azonban nem engedem, ahogyan elsétálna mellettem, felkarjára fogok rá, erősen és határozottan, ha pedig szabadulni akar, akkor kénytelen leszek más módszerekhez folyamodni. - Hallucinálsz, kedveském? Miféle ajánlatról beszélsz? - bájos mosoly terül szét ajkaimon, ahogyan a hangom is hasonlóan cseng, de nem kell sok ész hozzá, hogy az ember rájöjjön, közel sem kedvességből beszélek így. Gúnyosak a szavaim, pár pillanatot várok csupán a válaszra ha az nem érkezik, akkor folytatom. - Ne álmodj arról, hogy beállhatsz a pult mögé.. Még mit nem! - fújok egyet, komolyan mondom, nem hiszem el azt, amit ez az alak csinál. Beállni a pult mögé? Persze. Nem volt még pult mögött, majd nyilván most fogom neki megengedni, amikor nagy a forgalom. A nagy fenéket. - Tudod, én arra lennék kíváncsi, hogy hol hagytad az eszedet, merthogy olyan ostobán viselkedsz, hogy komolyan mondom, az én képemről ég a bőr - erősödik a szorításom és habár még mindig kedvesen mosolygok, az energiáim hűvösen járják körül a hímet, farkasom pedig az ő bundását méregeti, cseppet sem barátságosan. Türelmes vagyok, azonban nálam is van egy határ, ez a hím pedig jócskán ott táncol. Ignorálja a fenyegetésemet? Legyen. Ám ha ezután is így fogod folytatni, akkor ne számíts túl sok jóra.. - Két lehetőséged van. Vagy visszaülsz a fenekedre és úgy viselkedsz, ahogyan egy normális vendég, vagy pedig folytatod a pofázást és a hatalmas képed mutogatását, akkor viszont attól tartok, tényleg az irodámban fogjuk folytatni ezt a kellemes kis csevegést - elengedem a karját, még hátrébb is lépek egyet, ezzel is kifejezve, hogy övé a választás, magatartásom abszolúte nem fenyegető, a szavaim mögött húzódó határozottság és az energiáim azonban már jócskán azok. Nem fogom visszafogni magam, ha úgy adódik, a döntés rajta áll.
Fogalmam nincs arról, hogy miként is kerültem erre a szórakozóhelyre. Evelyn nélkül nem olyan jó, hiszen vele együtt volt teljes minden egy buli, de ő most nem lehet itt. Számára biztonságosabb ott, mint itt a méhkasban. Na jó, talán annyira nem veszélyes itt se, de nem akarom, hogy bármi baja essen. Olyan számomra, mintha a nővérem lenne, még akkor is, ha vér szerint nem az. Elveszítettem már édesanyámat, de mai napig nem értettem meg, hogy miért nem kért valakitől segítséget. Élhetne, de ő valami miatt mégis inkább a halált választotta és nem hiszem, hogy amiatt, mert előlem titkolták sokáig ezt az Őrző dolgot, kell még valaminek lennie. Sietve rázom meg a fejemet, hiszen most nem akarok erre gondolni. Azért jöttem ide, hogy kicsit kikapcsolódjak és talán olyan dolgot csempésszek az életembe, ami régebben, otthon megszokott volt és részese volt. A sok dolog ellenére is jutott időm a bulizásra és most Ben meg valamerre van. Nem akarok állandóan a nyakán lógni, így inkább egyszerűen csak elindultam a városba körülnézni és végül itt kötöttem ki, de szerencsére pont olyan ruhába, ami még ide is illik. Egy darabig figyelem a tömeget, majd mire sikerül észhez térnem, addigra már a tömegben vagyok és én is táncolok. Mindig is szerettem táncolni, mondhatni a harc mellett és egy másik hobbim után ez következett. A zene egyre halkabb lesz, majd a ritmus egyre inkább abba marad, miközben a táncolok tömege is kezd visszatérni a valóságba, de még mielőtt túl sokat ízlelhetnének meg a valóságból, a zene újra felhangzik, az ütem egyre erősebb lesz, míg végül a táncoló tömeget teljesen el nem nyeli. Nem tudom, hogy mennyi ideje táncolhattam már, amikor kezdett az egyik srácból elegem lenni. Próbáltam arrébb menni, de jött utánam, így egy idő után csak otthagytam mindent és egyenesen a pulthoz mentem. Rendeltem egy innivalót, majd megpillantottam egy üres helyet a galérián. Egyből elindultam abba az irányba, de túl sok szabad percem nem lehetett, mert egyből megjelent ugyanaz a a srác, de már nem volt egyedül. Felálltam, hogy lelépek, de persze nem engedtek. Ne csináld már hercegnő, nem látod, hogy csak te kellesz a haverunknak. – szólalt meg az egyikük közvetlenül mögülem. De próbáltam figyelmen kívül. Engem viszont nem, így ha megbocsájtotok, akkor mennék. – szólalok meg még mindig higgadtan, de újra elkezdek magamban számolni. Megígértem édesapámnak, hogy addig nem fogom használni az harci képzettségemet, amíg nem túl veszélyes vagy menthetetlen egy helyzet. Ugyan már még fiatal az idő. Gyere ide cicus, csak nem fogsz harapni. – mondja mosolyogva, majd legszívesebben már mosnék neki, de egyszerűen csak kikerülöm, és már éppen elsétálnék mellette, amikor elkapja a karomat és visszaránt. Biztos vagyok abban, hogy az ujjainak a nyoma sokáig fog még ott éktelenkedni, de teszek még egy próbát mielőtt tényleg engednék a csábításnak, hogy jól fenékbe rúghatom őket. Ez fáj, engedj el! – mondom most már dühösen és az se érdekel, hogy ki figyel már minket. Ha meg figyelnek, akkor szégyen, hogy egyetlen egy férfi se siet a megmentésemre. Végül szép lassan elkezdem az utolsó visszaszámolást. Egy… kettő… há
Egyelőre eseménytelenül nyugodt az este. A pult mögött melózom én is az új pultos kiscsajjal, figyelni kell még, mit művel, segíteni neki olykor, mert még nem találja, hová nyúljon, de amúgy ügyes. Kész szerencse, nem nagyon bírtam volna ki, ha még kiscsillió némbert meg kell hallgatnom, akik csak azért akarnak pultosként működni, hogy pasizhassanak. Ez nem így működik. Munkában sosem művelek ilyesmit, flörtölni persze leállok, és telefonszámokat is begyűjtök, munkaidő végeztével pedig gyakran akcióba is lépek, de ilyenkor sosem vetemednék arra, hogy csak egy pasasra vesztegetem a munkaidőm. Sarah mondjuk ezért szerintem nem kapna le a tíz körmömről, de nekem jobban esik a tudat, hogy tényleg a munkámmal foglalkozom. Általában így van, mert ha már megkaptuk Sarahval ezt a lehetőséget, nem akarom elkótyavetyélni, és esetleg elérni, hogy inkább másra bízzák. Szerintem menő egy discot vezetni, kitalálni mindenféle újszerű dolgot, feldobni időnként, hogy ne fulladjon unalomba, élvezem. Koktélokat keverni különösen, és most is nagyrészt ezt teszem, olykor magyarázva is a pultostársamnak, ha kifelejt egy lépést, vagy nem hall meg egy rendelést, vagy csak éppen vág egy grimaszt, amit mi nem engedhetünk meg magunknak, addig legalábbis nem, amíg látja a kedves fizető vendég. Az én igazságérzetemet is sérti sokszor egyesek viselkedése, de a pofátlanságtól még nem esett baja senkinek. Az egyik kiscsajon kiszúrom a feszültséget, édes kis barna, követi valami gyökér, felsóhajtok, nem hiszem el, hogy már megint nem ért valaki az egyértelműen nemet sugalló testbeszédből. Mivel egyelőre komolyabb baj nem történik, ezért folytatom tovább a dolgomat, egyrészt, nem lehetek mindenkinek az őrangyala, másrészt, nincs miből kimenteni perpill a leányzót. Azonban alig adok ki öt környi piát különböző emberkéknek, már ki is sasolom odafenn a feszkót, meg a kissé nagyobbra duzzadt hím sereget. Megnyomom a pult alatt a kis gombot, amivel jelzek a kidobóknak, hogy helyzet van, de utána nem várok rájuk. Könnyedén ugrom ki a pult mögül, nem foglalkozva azzal sem, hogy a ruhám esetleg felcsúszik, nem fogok most azzal szórakozni, hogy körbesétálok, értelemszerűen közelebb vagyok a kiscsajhoz, mint a kidobók, és sok esetben minden perc számít. Nem szeretnék balhét, mindig is utáltam az erőszakoskodó pasasokat, és rendszeresen ki is tiltom azokat, akik ilyesmire vetemednek. Egy nőre senki se emeljen kezet. Elég szép listánk van már a nem beengedhető tagokról, de alig egy hónapja még így is ki kellett rúgnom egy tagot, mert némi mellékes fejében beengedett egy barmot. Legalább a többi megtanulta, hogy van, amivel nem viccelek. Gond nélkül sorjázok oda hozzájuk, és még csak meg sem fordul a fejemben, hogy ne lépjek fel erélyesen. Láttam, amit láttam. Egyedül nem megy, hívta a haverokat, ennél szánalmasabbat nem igazán tudnék elképzelni. Komolyan, néha határozottan nem értem, hogy mit gondolnak a férfiak… - Srácok, élek a gyanúval, hogy nektek mostantól kívül tágasabb. Helyeztem a kacsómat a szorongató egyedre. - Engedd el. - Miért? Mégis ki a picsa vagy te? - Az egyik klubvezető picsa, drágám, de ha még egyszer így nyilvánulsz meg, még pofán is váglak. Isten bizony megteszem, bár szerencsére mindig ideérnek azelőtt a kidobók, hogy túlkapásokra ragadtatnám magam. Nem tehetek róla, szeretek verekedni…
Fura dolog, hogy Québec-ben soha nem kerültem még hasonló helyzetbe. Korábban se voltak abból gondok, ha esetleg buliba elmentem, vagy nem éppen tündéri kislány módjára kiszöktem az ablakon át. A sok edzésnek is megvan az előnye, hiszen elég hamar rájössz arra, hogy miként is használhatnád fel a hétköznapi életben. Szerencsére soha nem kaptam érte büntetést, vagy legalábbis nem hagyományos értelemben. Az én büntetésem az volt, hogy még többet és többet kellett edzenem, hogy szinte erőm se maradjon arra, hogy megpróbáljak újra kiszökni. De őszintén soha nem is értettem, hogy miért tettem, mert mindig elengedtek. Enyémek voltak a világ legjobb szülei, ha meg nem azt okkal tették, de amíg nem nőtt be a fejem lágya, addig nem jöttem erre rá. De aztán egyszer hatalmas balhé lett az egyik buliba, ahova szöktem és mivel édesapám rendőrként dolgozott, így hamar rájöttek arra, hogy ott voltam, de már akkor tudtam, hogy többé nem teszek ilyet. Az már nem az én világom volt, ami ott történt. A legtöbb buliba vagy Ev-vel, vagy pedig Ben-el mentem, de ha egy buliban voltunk, akkor se csüngtünk egymáson. Mind a kettőnk szabadsága megmaradt, de most mégis hiányzott. Szerettem volna beilleszkedni, de talán nehezebben fog menni, mint gondoltam. Úgy éreztem, hogy teljesen másvilágba kerültem, mintha amit eddig ismertem volna az csak egy aprócska porszem lett volna és valójában ez a hely lenne mindennek a közepe, mindennek a mozgatórúgója. És akkorát nem is tévedek, hiszen mindenszál szerintem idevezet. Ha azt mondanánk, hogy a többi városban élő falka, őrzők a helyi maffia, akkor ez lenne a maffia papa helye, itt élne. Elég hülye hasonlat, gondolat, de úgyse hallja senki se, így mindegy is. A zene az egyik legjobb eszköz ahhoz, hogy az ember tényleg picit ellazuljon, elfeledjen mindent és úgy érezze, hogy övé a világ. Legalábbis szerintem sokkal jobb, mint a drog, vagy a rengetek alkohol, amit egyes fiatalok fogyasztanak. Mindig is tudtam, hogy hol a határ, így ilyen dolgokba soha nem estem, de a rendőrőrsön hamar megtanultam azt, hogy mire képesek is a szerek. Láttam kihasznált lányokat és talán emiatt ment most fel ennyire a pumpa, amikor hirtelen odaállított a haverjaival. Komolyan ennyire dedó lenne, ha egyedül nem képes megszerezni egy csajt, akkor odaállít a többi szekrénnyel és azt hiszik, hogy ijedtében a lány igent mond? Betegek, erre mást szót nem tudok mondani és még most is szerintem finom és nőies voltam. Minden erőmmel azon vagyok, hogy ne szegjek meg egyetlen egy eskümet se, de legfőképpen azt, hogy ne tolókocsival és mentővel kelljen elvinni ezeket a srácokat. Nem farkasok, ez már tuti, hiszen egy farkas szerintem nem igazán akarná összeakasztani a bajuszát egy őrzővel. Főleg, nem nyilvános helyen, kivétel akkor, ha ostoba. Örülök annak, hogy Ben nincs itt és nem látja ezt, mert akkor nem kizárt, hogy verekedés lenne belőle, én pedig tényleg el akarom kerülni. Szerinted attól még, hogy ideállítasz halikránál is kisebb agyú haverjaiddal, majd igent mondok? – kérdezem tőle most már egyáltalán nem kedvesen és ha előbb ütne, akkor lenne még inkább arra, hogy megtanítsam, hogy jobban teszik azt, ha nem próbálnak erőszakoskodni egy nővel, de még mielőtt a kezemet is kiszabadíthatnám megjelenik egy ismeretlen nő. Figyelem őt és hamarosan választ is kapok arra, hogy kicsoda ő, de nem kell sok idő és érzem is rajta azt, hogy mi ő valójában. Végre elengednél, mert lehet nem visítozomk, de attól még fáj az, ahogyan az ujjaidat a bőrömbe vájjod! – mondom neki egy fintor keretében, majd megrántom a karomat, mire két ember mozdul meg mögöttem. Komolyan azt hisztek, hogy ti dirigáltok? Néztettek már magatokra, s arra, hogy mi miként nézünk ki? – csattan fel az egyik izomagy, akinek valószínűleg tényleg halikránál is kisebb agya van. A csaj velünk jön, így jobb, ha nem ütöd bele az orrodat abba, amihez semmi közöd! – mondják a tulajnak, majd az egyik elindul felé. Én nem tenném. – figyelmeztetem, mire ő csak felröhög és figyelem, ahogyan támadásba lendül. Komolyan miért kell egyből bajba keverednem? De azt se értem, hogy miért jött segíteni nekem. Talán ő nem is sejti azt, hogy mi lehetek?
Utálom, ha idióták balhéznak. Legalább lennének részegek, az valamennyire mentesíti az embert a gyökérségek alól, bár úgy sem minden esetben. Érzem én, hogy egy mágiahasználóval van dolgom, de kifejezetten nem érdekel, hogy kicsoda, nekem itt csak az számít, hogy ne törjön ki tömegverekedés, mert az sokat ártana a hely hírének, márpedig ez az, amit nem engedhetünk meg magunknak. Egy röpke sóhajjal konstatálom, hogy hülyébbek a sokéves átlagnál, és a szép szóból nem értenek, remélem, a csúnyából fognak, de hamar kiderül, hogy az is fölösleges. Nagy pofa, kevés ész. Sajnálatos. - Technikailag itt valóban én dirigálok, hacsak nem akarjátok, hogy kihívjam rátok a rendőrséget, akkor igen gyorsan elhúznék. Nem leszek rest feljelentést tenni ellenetek. A szexuális zaklatás fogalmát bőven kimerítettük, körítve némi fizikai bántalmazással. - Öcsipók, nekem mindenhez közöm van, ami itt történik, és pechetekre egyértelmű, hogy a kisasszony nem akar veletek tartani. Nem feszíteném tovább a húrt a helyetekben. - Komolyan ilyen hülye vagy? Meddig gyakoroltad? Letojom, hogy mit akar, megütni nem fogom, viszont védekezni igen. Zsaru voltam régen, a vérvonalam nélkül is félelmetesen jól bunyóztam, ezen csak lendített a zsizsik lét, viszont most nem akarok többet, mint kivédeni az ütését, amit meg is teszek, s tenyerembe zárom az öklét, de nem szorítok rá, félő, hogy dühömben eltörném. - Anyád nem tanított meg arra, hogy nőket nem illik megütni, zsenikém? Vigyorgok a képébe, semmi nem emberit nem tettem, egy nő is bunyózhat jól. Ellenben, amint érzem, hogy visszahúzná a kezét, elengedem, mielőtt még gyanús lehetne. Közben a perifériámból már látom a közeledő két fős kétajtós szekrény méretű felmentő sereget, s egy oldalpillantást vetve rájuk hívom fel a brigád figyelmét is eme nem elhanyagolható tényre. Nos, vagy mennek maguktól, vagy a fiúk kényszert fognak alkalmazni, én pedig örömmel nézem majd végig. Mindannyiukat el tudnám ugyan intézni, de az túl sok kérdést vetne fel, nekem pedig itt jelenleg mások a prioritásaim.
Tényleg nem értem, hogy ilyen férfiakat miként hordat a Föld a hátán. Senkinek se hiányoznának és ahelyett, hogy nőkön erőszakoskodnak tanulhatnának. Nem éppen tűnnek olyannak, akiknek tényleg sok eszük van és szeretek másokra csúnyát mondani, de most reménykedtem abban, hogy ha esetleg az egójukat bántom meg, akkor végre megsértődnek, mint egy kisgyerek és végre elmennek. De tévedtem, ahogyan szerintem a nőstény is. Kicsit olyannak tűnik, mint én. Nem szeret szerintem verekedni, csak ha nincs más választás, de annyira nem vagyok jó emberismerő. Egyedül csak az arcvonásokból tudok olvasni. De miután az első technikám nem vált be, mert ezek képtelenek a szép szóból érteni. A második megoldásom meg tényleg kevésbé lett volna humánus megoldás és talán több mindent elárultam volna a nézőközönségnek, mint szerettem volna. Csendesen állok a körközepén és próbálom kitalálni, hogy mégis miként lehetne ebből a legjobban kikerülni, de egyre inkább egy bizonyos dolog felé hajlok. Akkor legalább más lányokat se bántanának, vagyis remélem, de ehelyett a tulaj még töri magát és már éppen azt mondanám, hogy feleslegesen minden próbálkozás, amikor hirtelen lazul a fogás, majd végül teljesen megszűnik. Remek piros ujjnyomok. Ezt is érdekesen fogom kimagyarázni Ben előtt, de annyira ismer már, hogy tudja soha nem lennék képes megcsalni őt. Ez legalább jó dolog még ebben a pocsék helyzetben is. Majd amikor a kidobó emberek végre eltakarítja őket, akkor az ismeretlen lányhoz, vagyis nőhöz fordulok. Köszönöm, hogy a segítségemre siettél. Így legalább minden berendezés és ember épségben meguszta a dolgot.– mondom neki tényleg hálásan. Cali… Cali Rhine vagyok, még új a városban és bocsánat balhé miatt. – mutatkozom be sietve, majd teszem hozzá egyből azt a pár szót. Valószínűleg ennél nagyobb is lett volna, ha akkor nem jelenik meg. Akkor megtanulták volna azt azok az izomagyak, hogy attól még, hogy egy védtelen nőt néznek ki maguknak, nem jelenti azt, hogy valóban az. Miért segítettél? – kérdezem tőle kíváncsian, de nehezen hiszem el, hogy csak a klubja miatt. Egy kisebbe mosoly is megjelenik az arcomon,miközben a válaszára várok.
Talán a rendőrök emlegetése, és a közeledő biztonságiak együttesen gondoskodnak arról, hogy abbahagyják az otromba beszédet, és eleresztik a lányt is. Mikor meglátom a vörös foltokat a kezén, még erősebb lesz a késztetés, hogy pofán vágjam. Komolyan nem bírom felfogni, hogy születnek ekkora gyökerek a világra. Mennyire kell elcseszett gyerekkor és lelkivilág, illetve alap személyiségjegyek, hogy ez legyen az eredmény? Simán kinézem belőlük, hogy már erőszakoltak is meg nőt. - Vegyétek fel az adataikat, mostantól ki vannak tiltva innen. Nem érdekel, hogy a büdös ribanc minden verzióját megkapom a pofámba, nem tud meghatni, tisztában vagyok önmagammal, pechjükre nagyon is jól. Eszemben sincs felvenni, a dolgomat végzem, egyúttal védem a falkaérdeket is, ez tiszta sor számomra, de alapvetően egyébként sem bírom elviselni, ha valaki nála esetleg sokkal gyengébbeken fitogtatja az erejét, még akkor is, ha most erről nincs szó, bár nem tudom, hogy milyen erős a csaj, de élek a gyanúval, hogy mindenképpen vannak olyan fegyverei ellenük, amik megdöbbentőek lennének az emberek nagy része számára. - Pontosan. Biccenztek neki, mert tény, hogy elsősorban ez mozgatott, noha számomra az is egyértelmű, hogy bármelyik nőnek a védelmére keltem volna, ha úgy vélem, védtelen az adott helyzettel szemben. Erre a hölgyeményre vélhetőleg nem igaz, épp ezért nagyon is értékelem, és becsülöm benne azt, hogy nem csapott oda rögtön. - Yvonne Blake, és nem szükséges szabadkoznod, nem a te hibád volt. Legyintek felé, eszemben sincs olyat felelősségre vonni azb esetért, akinek maximum annyi "bűne" van, hogy dekoratív teremtés. A nevem nem titok, azt úgyis bejelentettem már, hogy üzletvezető vagyok, innentől kezdve aki kíváncsi rá, könnyedén utána járhat. - Mert én vezetem a helyet másodmagammal, és nem hiányzik a balhé. Az esetek tetemes százalékában egy csaj ennyi balek ellen nem tudja megvédeni magát. Célzok ezzel egyúttal arra is, hogy úgy gondolom, ő képes lenne rá, csak épp volt annyi esze, aminek őrzőként úgy vélem, lennie is kell, hogy kivárjon egy keveset. Kap egy mosolyt, mert olyan kis bájos, és nem akarom a szokásos távolságtartó modoromat hozni, már amivel legalábbis az idegeneket szoktam illetni.
Azt hiszen a mai napra se mondhatom azt, hogy unalmas volt és eseménytelen. A srác ujjainak a nyomáról hamar elsiklik az ujjam, illetve a tekintetem is és az előttem álló farkas pillantok. Voltak már ennél cifrább sérüléseim, így nem ezek miatt fogok aggódni. Legfeljebb amiatt, hogy ezt miként is magyarázom ki Ben előtt. Figyelem őt, de egy jó darabig inkább nem szólalok meg. Szemmel láthatóan van még egy kis teendője, és amikor elhagyja ajkait az újabb pár szó, akkor kicsit meglepettem pillantok rá. Nem gondoltam volna, hogy ennyire szigorú, de jogos, amit tesz. Sőt, a felszín alatt egy kisebb mosoly is megjelenik az arcomon, mert legalább valahol komolyan veszik azt, hogy a vendégeket pár ittas fiatal ne zaklasson. Kíváncsian hallgatom és egy pillanatra akaratlanul is megjelenik egy aprócska mosoly az ajkaim szélén. Igaza van, a legtöbb esetben tényleg nem tudják magukat megvédeni a nők, a lányok és emiatt is kezdtem el régebben tanítani őket. Természetesen nem mélyedtünk el annyira el az önvédelemben és a többi harcban, mint én a többi őrzővel. De mégis jó érzés volt tudni, hogy egy kisebb esélyt adtam arra, hogy egy hasonló helyzetből jól és ne megtörten kerüljenek ki. Ennek ellenére is köszönöm, mert nem hiszem, hogy túlzottan jó bemutatkozás lett volna az itteniek számára, ha máris egy balhéval indítok. Még akkor is, ha nem az én hibám. – hadarom el gyorsan, majd teszek felé egy lépést. – Szemmel láthatóan sejted, hogy mi vagyok, de még se vagy benne biztos, vagy tévedek?– mondom kicsit csodálkozva, mert eddig életem során mindenki tudta, hogy ki kicsoda. Igaz, hogy kicsit kisebb közösségről is volt szó, de akkor is kicsit jó érzés, hogy az őrzőkön belül nem tud biztosra elhelyezni, de az is lehet, hogy kicsit cserben hagytak most a megérzéseim. Mindegy is. Esetleg lenne kedved egy csendesebb helyen beszélgetni? – kérdezem meg tőle óvatosan, hiszen már rájöhetett arra, hogy én nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy mi ő. Nem akarok semmit se kényszeríteni, mert még se támadhatom le semmivel se. De azt a lehetőséget már elbuktam, hogy megjátsszam a megszeppent lányt, aki semmiről semmit se. Amúgy igazán jó kis helynek tűnik. Régebben sok hasonló helyen jártam, de egyik se volt ennyire élettel teli. Na, meg van valami fura kisugárzása is ennek a helynek, ami képes rabul ejteni az embert. – mondom neki egy kisebb mosoly keretében. Nem bevágódni akarok, hanem egyszerűen tényleg így érzem. De az se kizárt, hogy nem is a helyből, hanem ebből a nőstényből áradt valami fura kisugárzás és amiatt nem akarok csak úgy lepattanni. Természetesen, ha szeretné, akkor megteszem. Senkinek se akarok a terhére lenni. Majd pedig hamarosan a tekintetem a nőről a hömpölygő tömegre siklik és akaratlanul is szélesebb lesz a mosolyom, mert egy barátnőpárosról Ev és én jelenik meg a lelki szemeim előtt. Hiányzik, nem is kicsit. Remélem, hogy minden rendben van vele.
A srácokat elterelik a biztonsági őrök, persze most már nem nagy a pofájuk, eszem megáll egyébként komolyan, annyira nem bírom a szájhősöket, legalább konzekvensen lennének azok, és most is vernék a mellkasukat, hogy micsoda erőgépek. Remélhetőleg hamarosan el fog terjedni, hogy zéró tolerancia van az erőszakoskodókkal szemben. Az nem érdekel, ha emiatt az erre hajlamosak nem fognak hozzánk járni, kevesebb gond csak, túl nagy veszteség nem lesz, sőt, esetleg lejönnek majd azok is, akiknek volt már rossz tapasztalatuk, és inkább kerülték a buli helyeket. - Amennyiben elkapkodtad volna a cselekvést, valóban nem vette volna ki túl jól magát a dolog, de szerencsére ilyen nem történt. Ezek szerint új vagy erre? Nem ismerem az őrzőket, szóval fogalmam sincs róla, lehet, hogy régen itt van már, csak éppen mindig elkerültük egymást, mint a legtöbb társával. Kivéve azt a kattant ásatásos libát, aki végül nem tekerte ki a nyakam, de azért jó emlékeket nem őrzök róla egyelőre. Nem is hiszem, hogy ez változni fog, mert lehetőség szerint többé nem szeretném látni. - Tudom, mi vagy, nem kell reklámozni. Kacsintok rá, hogy érezze, nem azért mondom, mert nem vagyok kíváncsi rá, sokkal inkább azért, mert sem a hely, sem az idő nem alkalmas ilyesmire. - Persze, szívesen, felmehetünk az irodába, de sok időm nincs, egyedül van a pultosom. Kötve hiszem, hogy ezt bárki sértőnek találhatná, elvégre dolgozom, és bármennyire is vagyok vezető, nem hanyagolhatom el a kötelességeimet. Annyit megteszek, hogy innen leküldöm az egyik tapasztaltabb srácot addig a tánctér melletti pultba, hogy megoldódjon a probléma, és szólok, hogy akadt egy kis dolgom a bántalmazott hölggyel, felőlem hihetik azt, hogy rendőrségi ügy lesz a dologból, akár lehetne is, de erről azt hiszem, egyelőre nincs szó. - Köszönjük, a társammal mindig örülünk a pozitív véleményeknek, sokat teszünk a helyért. Sarah nem a társam igazából, de itt a Teremtő szóval nem fogok dobálózni, még a végén valaki hibbantnak nézne. A fura kisugárzás alatt nem tudom, mit ért, talán a berendezés és a fények gondoskodnak ilyesmiről, vagy érzi mindenen a mancsunk nyomát, elvégre falkatulajdonról van szó. - Na gyere, menjünk fel. Itt a gondolataimat sem hallom... A hangzavar akkor különösen az agyamra ment, ha épp beszélni próbáltam valakivel. Felkísértem hát az emeletre, nem tudom, hogy akar-e valami fontosan, vagy csak kicsit közelebbire fűzni az ismeretséget, de majd meglátjuk. Utóbbi esetleg szerintem megkérem majd, hogy a napokban találkozzunk majd valami nyugisabb helyen. Végül kilyukadunk az irodába, ahová beengedem magam előtt, majd be is csukom magunk mögött az ajtót. - Ülj csak le! Kérsz valamit? A kellemetlenségek okán a ház vendége vagy.
Szeretek mindenkinek adni egy esélyt arra, hogy értsen a szép szóból, de sajnos vannak igazán csökönyösek is, akik csak azt értik meg, ha valaki kicsit fenékbe billentik őt. Igen, nem olyan régóta vagyok. Körülbelül egy hete érkeztem a városba. – szólalok meg barátságosan, hiszen nem tűnik annyira vérmesnek, se őrültnek, aki csak arra vár, hogy felfaljon valakit. Sokkal inkább ő is megfontolt és még van benne valami, amit még elsőre nem igazán tudok megfogalmazni, vagyis nem találom a helyes szót, de talán idővel megtalálom a helyes kifejezést arra az érzésre, vagyis jellemre. Nem állt szándékomban. – válaszolok sietve. Egyszerűen csak fura ez a hely számomra, hiszen ahol eddig éltem ott a legtöbb sarkon egy-egy ismerősbe futott az ember. Legtöbben ismertük egymás történetét, de most ilyenről szó sincsen. Még meg kell ezt szoknom. Ha gondolod szívesen besegítek. Nem vagyok balkezes és egy kis elfoglaltság még jól is jönne. – mondom sietve. Nem értem, hogy miért ajánlottam fel, de tényleg szereztem már egy kis tapasztalatot, meg eléggé érdekes lenne, ha ebben lennék ügyetlen. Jól tudok keverni és el is kapni dolgokat, így nem lenne akkora gond és még fizetséget se kérnék. Amolyan unaloműzőnek tökéletes lenne. – Természetesen nem akarok tolakodó lenni. – teszem hozzá sietve, miközben elindulok követve őt az irodába. Közben pedig újra és újra végig mérem a helyet. Mintha csak mindene egyes részletét meg akarnám ismerni, de ez is szerintem már szakmai ártalom. Olvasok az emberek arcáról, illetve a helyek varázsát is, mármint kisugárzását is egészen jól be tudom határolni, de még mindig nem vagyok profi és itt fogalmam sincs arról, hogy ezeket tudom-e még gyakorolni. Itt nem ismerek senkit se a rendőrségen. Pedig régebben örömmel segítettem be, ha ezen múlt a tettes elkapása, akkor meg még inkább. Nem kérek köszönöm és nem szeretnék a ház vendége se lenni, mert nem történt semmi se, ami meg történt nem a te, vagyis a ti hibátok. – mondom sietve, mert nem szeretek csak úgy ingyen élősködni senkin se. Még akkor se, ha rövid ideig valakinek az ujjlenyomatát kell viselnem. Nem halok bele és a világ se fog emiatt kifordulni önmagából. Te régóta élsz itt? – kérdezem tőle kíváncsian, de egyre inkább egy dolog kezd érdekelni, hogy esetleg edzene-e vele, de ezzel meg nem akarom letámadni, mert a végén tényleg igaza lenne a többieknek, hogy a harcmániás vagyok, vagyis pontosabban mondva edzésmániás.
- Ez sajnos tény, és nem igazán értem, miért nem jobb a szép szavak talaján maradni. Nekem mondjuk általában hamar elgurul a gyógyszerem, szóval nem sokáig dobálózok a pozitív példával, sajnos meglehetősen indulatos farkasom van, nem, nem nekem sajnos, én nem bánom, inkább a környezetemnek, őket viszont határozottan nem irigylem. - Erre maximum akkor mondhatnék igent, ha itt dolgoznál, vagy itt akarnál dolgozni, de nem igazán tűnsz éppen pultos típusnak. Egy sor büntetést kapnék a nyakamba, ha megengedném neki, mert semmiféle engedélye nincs, fogalmam sincs róla, mennyi idős, lehet, hogy még nem is nagykorú, bár ez az őrzőknél azért csalóka, de ettől még nem fogok kockáztatni. Nem jönne jól, ha megszorongatnának minket. Mindent csak tisztán és legálisan. - Nem vagy tolakodó, erről szó sincs, csupán ilyen helyzetben az én kezem is meg van kötve. Hacsak rajtam múlna, simán megengedném, de sajnos nem így van, bármikor jöhet egy ellenőrzés, és ha pont téged szúrnak ki, már jön is a büntetés. Pláne, ha még fiatalkorú, mert akkor aztán tényleg megnézhetném magam, hogy szülő engedély nélkül, ingyen foglalkoztatom. Több se kellene mára, azt hiszem. Szóval ezt a problémát áthidalom másként, némi alkalmazott átrendezéssel, úgy gondolom, most ez is tökéletesen megteszi addig, amíg beszélgetünk. - Elég önérzetes egy teremtés vagy, ugye? Nem fog történni semmi, ha elfogadsz tőlem egy kávét, vagy teát. Legalább öt kamera látta azt is, hogy feljöttünk ide. Talán nem gondolja úgy, hogy ártanék neki, de valamiért azt szűröm le a szavaiból, mindenesetre erőszakoskodni nem fogok, ha nem kér, nem kap, én azért lefőzök magamnak egy kávét, messze még a zárás ideje. - Mi felénk úgy tartják, hogy a házigazda felelősséggel tartozik a vendégeiért. Igaz, ez nem klasszikus ház, de a lényeg így is átjön szerintem. Úgysem fogom hagyni, hogy bármit kifizess, és megteheted azt, hogy nem fogyasztasz ma már semmit, de az bevallom, azért kényelmetlenül érintene. Végül tovább nem firtatom a témát, egyébként míg kávét főzök, elég rendesen kivehető, hogy meglehetősen magas vagyok nőkhöz képest, és a vonalaim erőteljesen arról árulkodnak, hogy valamiféle fizikai adottságot kaptam a vérvonalammal. - Nem, majdnem két éve jöttem, az a mi világunkban nem sok. Bár néha fényéveknek tűnik. Te honnan keveredtél ide, és hogyhogy? Néha csodálkozom, mennyi lelket vonz ez a poros kisváros… Nem a szívem csücske még mindig, elvagyok, de ha Sarah menni akarna, nem zokognám össze a párnámat, elhúznék vele azonnal.
Azt hiszem igazán szerencsés vagyok amiatt, hogy tényleg eléggé türelmes személy vagyok és ritka az a pillanat, amikor az indulat venné át az irányítást a józan ész helyett. Bár ez őrzőként talán annyira nem is meglepő, mert szerintem ez elengedhetetlen egy harcosnál ez a tulajdonság. Illetve abban tényleg igaza van, hogy a legtöbben ebben a világban már nem értenek a szép szóból, illetve a türelem is egyre inkább kezd a feledés homályába veszni. Mindenki mindent akar és azonnal. Lehet nem tűnök olyannak, de szerintem képes lennék meglepni téged ezzel a dologgal. – szólalok meg mosolyogva és teljes mértékben megértem azt, amit mond. Tényleg nem igazán néznék ki belőlem, illetve sokan azt se gondolnák, hogy eme ártatlan pofi mögött milyen harcos lakozik és akkor még a rendőrségi dolgokról nem is ejtettem semmit se. Kezdem úgy érezni, hogy az élet szeret tréfát űzni, hiszen egy ártatlan arc mögé olyan teremtést bújtat, amit szerintem szinte senki se gondolna. Csendesen hallgatom őt, majd lassan bólintok. Esetleg szívesen pályáznék rá, már ha van üres hely. Az egyetem mellé és egy ház fenntartásához mindig jól jön egy kis plusz keresett. – szólalok meg sietve, habozás nélkül. Igaz, hogy Ben-t nem kérdeztem még meg róla, de ő se tehet ez ellen semmit se. Mindig is szerettem azt, ha zajlik az élet körülöttem, s egy pillanatra se kell bizonyos dolgokon rágódni. Illetve azt se akarnám, hogy Ben fizessen mindent és apum nyakán se akarok mindig lógni emiatt, mert egy idő után a félretett pénzem is el fog fogyni. Így jobb előre gondolkozni, mint esetleg később pánikba esni. A következő kijelentésén hangosan elnevetem magamat. Nos, ezt se mondták még nekem. Nem akartalak megbántani, egyszerűen csak nem a te hibád volt az, ami történt és nem akarom, hogy úgy érezd helyre kell hoznod azt, amit ők elcsesztek. – szólalok meg sietve, majd végül hozzáteszem, hogy egy teát elfogadnék. Sose voltam nagy kávézós. Akkor már inkább a tea. Az egészségesebbe is és az ízét is jobban szeretem. Nem tartottam attól, hogy bántani fog vagy ártani akarna nekem, mert akkor már meg tehette volna és valóban eléggé sok kamera látott idefelé jövet, de igazából ez a része nem érdekelt, mert tényleg nem tartottam tőle. Ebben az esetben, akkor majd még este szerintem láthatsz a bárpult közelében, mert egyáltalán nem terveztem túl hamar elhagyni ezt a helyet. - Tetszik a zene, a hely varázsa és amúgy is jobb itt lenni, mint a négy fal között elmélkedni. Csendesen hallgatom azt, amit mond, s ha addigra esetleg megkaptam a teámat, akkor néha-néha óvatosan belekortyolok az italomba, hiszen még mindig forró. Abból, ahogyan viselkedsz, tényleg olyan, mintha ezer éve itt élnél. Teljes mértékben otthonosan mozogsz és viselkedsz. Persze, ez a hely részben a tiéd, de akkor is nehéz elhinni, hogy két év alatt ilyen remek sikerült kiépítened. – szólalok meg óvatosan, mert tényleg az, amikor egy szórakozóhely a kezdeti fellángolás után is képes talpon maradni. Illetve egyáltalán nem gondolom azt, hogy hazudna. Québec-ben éltem korábban, legalábbis rövid ideig és onnét kerültem ide. A párom után jöttem. Tudom, ez kicsit giccsesen hangzik és csak a filmek nyáltengerében van legtöbbször ilyen, de ez van. Úgy éreztem, hogy ideje kockáztatnom és eljönni ide. – szólalok meg egy röpke habozás után, mert sok ember számára ez már tényleg nyálas lehet, de számomra nem az. Ha szeretsz valakit, akkor a kilométerek nem számítanak és képes vagy bármit megtenni érte. Te miként kerültél ide? – kérdezek vissza barátságosan, hiszen ha már én elárultam neki, akkor talán az övé se nagy titok. De ha nem szeretne rá válaszolni, akkor nem fogom erőltetni.
- Lehetséges. Nem lehet tudni, hogy ki milyen erős, mihez ért, semmi hasonlót, talán kutakodhatnék, de az őrzőket annyira nem ismerem, nem is ítélkezem, az öreg hiba lenne, én magam általában abba futok bele, hogy erősebbnek hisznek látszatra, mint ami vagyok, és ez sem feltétlenül jó. Mindenesetre, nem szoktam bánni, hogy menőbbnek gondolnak, mint amilyen vagyok. - Üres hely mindig van, korábban volt itt egy kiscsaj, aki őrző lett végül, aztán azért lépett ki, mert túl sok plusz elfoglaltsággal járt, bár neki volt egy főállása mellette, ha gondolod, lezavarhatunk egy próbaórát is, bár önéletrajz esélyesen nincs nálad, szóval esetleg visszajöhetnél, amikor tudsz. Sokat foglalkoztatunk egyetemistákat, nekik alapvetően elég sok szabadidejük van, főleg, mert tanulni általában büdös a legtöbbnek, tisztelet a kivételnek, szóval inkább melóznak, hogy utána elbulizzák a pénzüket. Cali ennél azért jóval érettebbnek tűnik, pláne, ha ő tart fenn egy házat. Az azért ilyen fiatalon szép. Bár, még mindig nem tudom, hogy vajon tényleg annyi, amennyinek kinéz, vagy egy fiatal testbe csomagolt középkorú nőszemély a tetkóknak köszönhetően. - Nem érzem úgy, rossz tapasztalat. Tudod, vannak, akik jó arcnak tűnnek, és hálálkodnak, elfogadnak mindent, a képedbe vigyorognak, aztán pár hét múlva jön az ügyvédjük, hogy az illető feljelentést tett a cég ellen az itt történtek miatt. Nem mintha belőled kinézném, bár alapvetően ekkora tahóságot senkiből sem nézek ki, de inkább óvatos az ember. Azaz vérfarkas, de azért ezt még itt sem szeretem hangoztatni. A teát már csinálom is neki, itt fenn van minden, nem szeretjük a lentieket azzal zavarni, hogy hozzanak fel ezt-azt, a tárgyalások is gördülékenyebbek, ha nem nyitogatja valaki állandóan az ajtókat. - Nagyon helyes. Még egy kacsintással is megdobom, igyon csak, néha kell. Nem gyakran, és nem sokat, ne annyira, hogy közszemérmet sértsen egy kocsma asztalán egy falkatársával, csak módjával. Neki mondjuk nem is menne ez a falkatárs dolog, de ez a legkisebb probléma. - Nos, a falka tagja vagyok, ebben a városban meg majdnem minden a falka tulajdona. Érezhetem otthonosan magam. Egyébként meg, szerintem ez inkább csak a magabiztosságom számlájára írható, mert az viszont van rendesen. Otthon, ez egy olyan szó, amit azért én ritkán aggatok rá bármire is, utoljára az volt az otthonom, ahol az édesapám élt, mielőtt meghalt volna Pearl Harborban. Sarahval szeretek élni, de az az ő kuckója elsősorban, én csak élhetek vele. Egyszer majd, ha lesz egy sajátom, amit én rendezek be, akkor talán kialakul majd ez az érzés újra. Ám egyelőre nagyon jó nekem a Teremtőm mellett, sok időt kell bepótolnunk. - Miért lenne giccses? Ha szeretünk valakit, vele tartunk, ez magától értetődik. Én már mondjuk semmi pénzért nem lennék szerelmes, valahogy nem az én világom, elég volt egyszer, jól meg is szívtam. Kaptam egy életképtelen farkast, de összességében azért nem bánom, mert akkor nem lennék most itt, nem lenne nekem Sarah sem, sőt, már vagy halott lennék, vagy bedugtak volna a kölykeim egy otthonba. Tutira rémesen zsémbes öregasszony lettem volna. - A Teremtőm nyomában jártam, és erre vezettek a jelek. Végül sikerül megtalálnom, és azóta itt vagyunk. Ti terveztek is maradni? Közben a kávésbögrémre fonódnak az ujjaim, és lassan meg is emelem, hogy belekortyoljak.
Csendesen hallgatom azt, amit mond és örülök annak, hogy amiatt, ami vagyok – Őrző létemre értem – nem ellenséges velem. Nem mindenhol látnak minket ilyen szívélyesen, legalábbis hallottam már hírét. De tényleg nem szeretnék senkinek se ártani, de egy kis meló és plusz mindig jól jön és azt se akarom, hogy Ben eltartson. Eddig is volt időm mindenre és mindenkire, így képes lennék ezt is megoldani. Az sajnos nincs nálam, mert kikapcsolódni jöttem és nem munkát keresni, de szeretek megragadni minden egyes alkalmat. Rendben, esetleg holnap este? – kérdezem meg kicsit talán sietve, hiszen minél hamarabb szeretném tudni azt, hogy megkapom-e az állást vagy nem. Ha nem, akkor keresnem kell egy másik meló helyet és minél hamarabb. Plusz be kell iktatnom a napi teendőim közé is, a suli, az edzések és Ben-t se szeretném elhanyagolni. Mondhatni zajlik mellettem az élet, de ezt sose bántam. Imádok pörögni. Az emberek hülyesége határtalan. – válaszolok arra, amit mond, mert azért az tényleg durva. Nem is értem, hogy mi van az emberekkel. Persze sose értettem azt se, hogy miért jó bántalmazni valakit, hogy miként élvezheti azt valaki és minél inkább elmerülök a pszichológiában, annál inkább kezd még érthetetlenebb lenni. Értem én azokat az érveket, de még ennek ellenére is úgy érzem, hogy több lapul meg mögötte. Köszönöm. – mondom miközben elveszem tőle a teát, majd egy kicsit megfújom és óvatosan belekortyolok, hogy nehogy megégessem magamat. Elmosolyodom a válaszán és a kacsintásán. Tényleg remek személy lehet. Egyáltalán nem tűnik annyira magának valónak, mint egy-két társa szokott. Ohh, értem. Ezt nem tudtam. – vallom be neki egy kisebb gondolkodás közepette. Sejtettem, hogy a falka keze szinte mindenhova elér, de azt nem gondoltam volna, hogy az övéké ez a hely. De a falka lehet bármilyen igazából, mert szerintem sokkal inkább eme nőstény és a társának a kisugárzása érződik eme helyen és ennek köszönhetően az emberek igazán szeretnek itt lenni. Sokak szerint a szerelem az, mert nem hisznek benne. – adok választ a kérdésére, majd egy sajnálom pillantással nézek rá, mert el se tudnám képzelni azt, hogy milyen érzés lehet akkorát csalódni, hogy soha többé ne akard érezni azt a bizonyos érzést. Akkor gondolom teljes mértékben megtaláltad a számításaidat. Ő a társad? – kérdezem meg óvatosan, mert nem akarok túlzottan kutakodni a dolgai után. Egyszerűen csak a kapott információkból kezdem összerakni a dolgokat és néha képes vagyok hangosan gondolkodni, mint most is. Igen, áthelyezést kértem. Itt él a testvére, én meg meglepetésnek szántam az érkezésemet, ami sikerült is. – mondom egy kisebb nevetés keretében. Most meg éppen azon vagyok, hogy sikerüljön kicsit a régi dolgokat itt is újra éleszteni, mint az edzéseket, a tanulást, illetve munkát is találni, hiszen amit korábban csináltam nem csinálhatom itt is. – folytatom egy kisebb mosoly keretében, majd pedig pár pillanat erejéig újra elmerülök a tea mámorító ízébe.
- Rendben, a holnap este tökéletes lesz, addig meg tudom beszélni a társammal is. Bólintottam rá gondolkodás nélkül a dologra, Naomit sem azért küldtük el, mert Őrző, ő mondott fel, mondván, hogy nem bírja, én meg úgy voltam vele, hogy minek győzködni, hisz mindenki tisztában van a határaival. - Az ezzel kapcsolatos dolgokat holnap majd megbeszéljük, hozd el akkor az önéletrajzodat is, de nekem az is megfelel, hogyha átküldöd e-mailben. Ezen a ponton átnyújtok neki egy névjegykártyát, azon minden elérhetőség rajta van, felhívhat, ha esetleg mégsem tudna eljönni holnap, és hasonlók, bár nyilván olyan, aki igazán munkát keres, nem tesz ilyet. - Nos, immár nem titok, elég sok mindenre rátettük a kezünket, ha úgy tetszik, bár erről a tieid között kaphatsz pontos infókat, én azért nem árulnék el mindent. Megengedek magamnak még egy mosolyt is, újként minden városban kellemetlen lehet, ez tiszta sor, idővel majd megszokja, hová nem érdemes mennie, bár összességében jó a viszonyunk az Őrzőkkel jelenleg, de nem tudhatom, nem akad-e köztünk olyan, akinek személyes problémája van velük. Nem mindenki gondolja úgy, hogy megférhetünk egymás mellett. Engem nem zavarnak, és ha egyszer olyan idős leszek, hogy megérje az én esszenciám bárkinek is, fogok adni, cserébe persze ezt-azt nyilván elvárnék, cserekereskedelem, mint régen. - Az lehet, hogy mivel még nem találkoztak az érzéssel, mások részéről giccsesnek hat, de hagy ne mondjam, mennyire primitív úgy ítélkezni valami, valaki felett, hogy semmit sem tudunk róla. Legyintek is, én legalább tudom, hogy miről beszélek, és annak tudatában is ki merem jelenteni, hogy nem érte meg. Ha nem tett volna farkassá, valószínűleg már halott lennék, de lett volna egy egész, boldog életem sok kiskölyökkel. Ma már azt sem tudom elképzelni, hogy gyermekem legyen. Kölyköm meg maximum egy-két évszázad múlva, amikor már értelmes korban leszek én is. - Igen, ő. Most mit tagadjam? Bárki, akinek van egy kis esze, hamar kiderítheti, hogy együtt lakom a társammal, onnantól kezdve pedig már roppant egyszerű összerakni a kirakóst. - A hangulatodat illetően gondolom pozitívan sült el, ez azért nagyon is jó hír. Nem mintha egyelőre olyan viszonyban lennénk, hogy ez számítson, de azért igyekszem nyitottan állni a világhoz, és nem minden körülmények között érzéketlen némbernek mutatkozni. - Miért, mit csináltál korábban? Egyébként, köztetek biztos van jó pár arc, aki segít majd edzeni. Amúgy… nem mondod, hogy harcos vagy? Ez azért egy hajszálnyit megdöbbentene, mert tényleg nem tűnik annak, de hát ugye a látszat… tudjuk, hogy sokszor csalóka.
Köszönöm a lehetőséget. – szólalok meg kicsit sietve és tényleg hálásan. Bulizni, kikapcsolódni jöttem ide. Na, meg azért is, hogy kicsit megfigyeljem az itteni szokásokat. Úgy talán nekem is könnyebb lenne beilleszkedni ebbe a városba, ami az Isten háta mögött található. Legalábbis az ember tényleg azt hiszi, hogy lassan letér a térképről, miközben megérkezik ide. De szerencsére egészen jól alakult az este és amennyire szép volt eme farkas, vagyis nő, annyira is volt kedves és barátságos. Azt hiszem, emiatt még inkább szerencsés vagyok. Sietve vettem el a névjegykártyáját, majd bólintottam arra, amit mondott. Valószínűleg reggel el fogom küldeni neki az önéletrajzomat, hogy legyen ideje átnézni, s ha esetleg mégis úgy gondolja, hogy nem felelek meg, akkor tudjon időben jelezni. Bár a jelenlegi helyzet szerint eléggé nagy esélyem van megkapni az állást. De az se kizárt, hogy majd a próba napomon fogok kicsit botladozni, de ha az izgul kicsit az ember, akkor erre nagy esély van. Természetesen nem is akartalak faggatni. Tudom, hogy nem árulhatsz el mindent, de köszönöm a jelenlegi dolgokat is. – viszonozom a mosolyát, de azt hiszem ma már kicsit kezdek átcsapni hálálkodóba, de tényleg hálás voltam azért, hogy akkor megjelent és a további lehetőségek miatt is. Számára pontosan annyira voltam idegen, mint ő számomra, illetve ez az egész város. De talán valamennyire akár barátok is lehetünk, de nem akarok túlzottan előreszaladni vagy hiúábrándokat kergetni. Eleve nem barátkozom könnyen, még annak ellenére se, hogy általában mindig barátságos vagyok másokkal szemben. Lassan bólintok arra, amit mond, miközben egy pillanatra még el is merülök a gondolataimban. Azt hiszem tényleg igaza van. Vagy csak túl sokat csalódtak már az emberek és amiatt mondják ezt, de szerencsére ritka az, amikor ilyen dolgokban hallgatok másokra. Szerintem az a fontos, amit a szív mond. Igen, szerencsére. – válaszolok neki röviden, de gyorsan. Tényleg jól sült el a dolog. Jobban is, mint gondoltam volna. Örültem annak, hogy sikerült meglepnem a jövetelemmel Ben-t, de annak még inkább, hogy örült is nekem. Azt hiszem ez utóbbi sokkal inkább többet számított számomra, mint a meglepetésereje. Édesapámra vigyáztam, besegítettem a rendőrségen, hogy ki mikor hazudok. Eléggé jól tudok olvasni az emberek arcáról, ha arról van szó. Bár ezt nem szoktam felhasználni a hétköznapokban… - kezdek bele a mesélésbe, miközben a kezeim közé fogom a bögrét és úgy engedem, hogy a belőle áradó melegség átjárja a testemet. – vagyis csak nagyon ritkán. Ugyanakkor rengeteget edzettem, mert sok mindent köszönhetek az edzésnek és gyerekkoromtól kezdve az életem részese volt, persze csak később derült ki, hogy milyen okból. – egy kisebb sóhaj hagyja el az ajkaimat, hiszen ez is azt bizonyítja, hogy még se vagyok annyira jó, mert a saját családom sok éven keresztül tudott hazudni. – Mellette pedig egyetemre jártam és órákat is adtam, hogy a védtelen nők meg tudják védeni magukat. – fejezem be a gondolatmenetet, majd egy aprót kortyolok a teából, hogy a kicsit kiszáradt számat újra „életre keltsem”. Bármennyire is meglepő, de az vagyok. Nem sokan néznék ki belőlem, de legalább képes vagyok meglepni az embereket vele. – nevetem el magamat ezen, mert tényleg szerintem senki se gondolná ezt rólam. Törékenynek látszom, de még se vagyok az. Lehet, hogy furán hangzik, de te nem szeretsz edzeni? – kérdezem tőle kíváncsian, mert szerintem egy farkasnak is szüksége lehet rá, de lehet tévedek. Na, meg egy ilyen helyet rendben kell tartani…
Csak legyintettem, az még semmit sem garantál, hogy megnézem, mire képes ilyen téren. Saját bevallása szerint tud ezt-azt a pultos melóról, de én mindig is hiszem, ha látom alapon működtem. Nekem nem elég valaki saját véleménye, sajátot kell alkotnom, főleg, hogyha az Upperről van szó. Azért, bíztam benne, hogy tényleg meg fog felelni, mert szimpatikus és nyugis csajszinak tűnik, legalábbis nem esik rögtön mások torkának, ami kifejezetten hasznos abban a munkakörben. Van, hogy csak hagyni kell leperegni a dolgokat, különben soha az életben nem lesz nyugta, mert kiszagolják, hogy könnyű táncolni az idegrendszerén. - Ugyan, nincs mit. Tényleg nem nagy dolog, előbb-utóbb ezekkel úgyis képbe kerülne, én csak kicsit meggyorsítottam a folyamatot. Meg aztán, ezt szerintem készpénznek is lehetett venni. Ahol falka van, ott bizony hajlamosak sok mindenre rátenni a mancsukat. Nem zavar mások boldogsága, egyébként, én is annak mondom magam, csak nekem más kell ahhoz, hogy ezt érezzem. Nincs szükségem férfira, érzelmileg semmiképpen. Magabiztos, eltökélt, céltudatos nő vagyok, aki megküzd azért, amit akar, engem a kihívások éltetnek, mindig valami új, amit tökélyre fejleszthetek, most ilyen az Upper. Ki tudja, pár év múlva mi lesz. - Azt a mindenit, és erre mind volt időd? Az szép. Egyébként, úgy tudom, a rendőrségen is akad érdekeltségetek, lehet, hogy be tudnál segíteni ott is, bár arról gőzöm sincs, hogy ezzel kit kell megkeresned, de az egyetemen biztos elirányítanak. Elmélkedem hangosan, persze azt nem tudom, hogy ezek közül mindent folytatna-e szíve szerint, de nem is hiszem, hogy most fogok erre rájönni, vagy hogy valaha annyira megismerem. A mi világunkban sok találkozás csak pillanatnyi, aztán az emlékét is elfújja a szél, mintha sosem lett volna. Mindenesetre mi még holnap biztosan összeakadunk, aztán meglátjuk, miként alakul a jövő. - Ez az önvédelmi cucc jó fej dolog tőled, és szerintem erre itt is lenne kereslet. Csak egy terem kell, amit kibérelhetsz, meg persze jó pár szórólap, hogy felhívd rá a figyelmet. Elképesztő, mennyi nő van, aki képtelen lenne megvédeni magát, ha bármi történne vele, és többségük ezt tudja is magáról. Azt meg inkább ne is emlegessük, hogy mennyien kerülnek ténylegesen bajba. Sajnos túl sokan, és a rendvédelmi szervek az estek tetemes részében nem érnek oda időben. Szomorú, de sajnos ez tény. Épp ezért tisztelem, és becsülöm azokat, akik megpróbálnak ezen bármilyen kis mértékben is változtatni. - Ennek én is mindig örülök, bár nem vagyok egy alacsony némber, de sokan nem nézik ki belőlünk, hogy oda tudunk csapni, ha kell. Már a férfiak, persze másként van ez farkasok közt, ott a határvonalak sokszor adottak, főleg, ha az egyik fél annyival idősebb, hogy lehámozza a pajzsot a másikról. - Dehogynem. Zsizsik vagyok, az az életem. Otthon saját edzőtermünk és mini lőterünk is van.... Nem mintha farkasok ellen sokszor mennék pisztollyal, de tudok lőni, a fegyverek nagy részét igencsak tökéletesen ismerem, és igencsak jó a fejlődés terén is, ha sokat gyakorlom. - Miért kérded? Számomra egyértelmű, és bár lehetséges, hogy most nem látszik, de az aktív életmódom visszaköszön a vonalaimon is. Nem mintha ismertem volna valaha elhízott vérfarkast, de esetemben már csak vérvonalamból adódóan is kiemelt szerepe van az edzéseknek.
A legtöbb természetesnek veszi azt, hogy mindenkinek jár egy esély vagy érdemes kedvesnek lenni a másikkal, de ez a mai világban kicsit kihalt. Egyre inkább kezd eltűnni és mindenki mindent akar egyből, pedig a jó dolgokra sokszor várni kell és hagyni azt, hogy az események magukkal sodorjanak minket. Én se kerestem a szerelmet, hiszen ott volt számomra a többi dolog és úgy gondoltam, hogy nem férne még egy ilyen „földet megrengető dolog”, de tévedtem és egyáltalán nem bánom azt, hogy az életem így alakult. Boldog vagyok és a világért se cserélnék senkivel se. Természetesen nekem is van olyan, amikor legszívesebben a takarót a fejemre húznám, és ki se tenném a lábamat aznap, de ilyenkor se hagyhatunk másokat cserben és ilyenkor még inkább igyekeztem meglátni a jót és a szépet a világban, a történésekben. Ami fontos az embernek, arra mindig képes időt szakítani. Néha én se értettem, hogy miként voltam képes mindenre időt szakítani és közben még pihenni is, de talán azért ment, mert mindegyik mondhatni a hobbim. Olyan dolog, amit szeretek csinálni. – szólalok meg egy kisebb mosoly keretében, hiszen ha az ember azt csinálhatja, amit szeretne, akkor annyira nem nehéz tényleg beleépítenie a hétköznapokban. Csendesen hallgatom azt, amit mond, miközben az ujjam néha a pohár száján, vagyis inkább a bögre száján „simít” végig. – Köszönöm a tippet. – szólalok meg egy kicsit nagyobb mosoly keretében, majd rövid időre, pár másodperc erejéig elmerülök a gondolataimban. Nem gondoltam volna azt, hogy ma este egy farkassal fogok beszélgetni, de azt meg végképpen nem, hogy egy ilyen remek nőre bukkanok. De legalább még inkább értelmet nyert a helyvarázsa. Ahhoz viszont előbb pénzre lesz szükségem. Sose szerettem másokon élősködni, még ha ők nem is úgy tekintenek rá. Na, meg lehet, hogy előbb fel kellene mérni azt, hogy kiket érdekelne egyáltalán a dolog. – szólalok meg még mindig kicsit elmélkedve, majd bólintok arra, amit mond. – Sokan nem képesek megvédeni magukat és a legszörnyűbb az, hogy láttam sok ilyen nőt. Azt hiszem emiatt is kezdtem bele ebbe az „oktatásba”, illetve még egy dolog miatt. – a végére szinte elhal a hangom. Édesanyám emlékét mélyen legbelül őrzöm és sose fogom elfelejteni, ahogyan annak a rablónak az arcát se, akit láttam a rendőrségen miután elkapták. Bosszút állnék-e rajta? Nem hiszem, vagy talán egy picit, de ez nem az én világom. Inkább csak kíváncsian figyelném, hogy miként élne egy új eséllyel. Legalább a meglepetés ereje mellettünk szól. - mondom neki egy kisebb kacsintás közepette, majd újra belekortyolok a teába és hagyom, hogy ez az íz világ magával ragadjon és pár másodperc erejéig teljesen új helyre röpítsen. Akkor mondhatni te is harcos vagy a sajátjaid között. – szólalok meg elmélkedve, hiszen remekül kell bánnia a legtöbb fegyverrel, illetve még közel harcban se lehet túl egyszerű őt sarokba szorítani. Csak egy fura és kissé talán „bizarr” ötlet futott át a fejemen. – a hangom higgadtan cseng és kíváncsian pillantok a nőstényre. Vajon mennyire fog őrültnek nézni, ha meghallja azt a fura gondolatot. Végül megköszörülöm a torkomat és megszólalok. Esetleg lenne kedved velem együtt formában tartani a remek alakodat? – oké, próbáltam nem annyira őrült és hivatalos formában előadni a dolgokat, de talán annyira nem jártam sikerrel. A bögrém mögül ”kikukucskálva” figyeltem őt és vártam arra, hogy valamit mondjon vagy esetleg kidobjon innét.
- Igen, azok mindenképpen szerencsésnek mondhatják magukat, akik olyasmivel foglalkoznak, ami a hobbijuk is. Szerettem ugyan itt melózni, de korábban eszembe sem jutott, hogy ilyesmivel is foglalkozhatnék, bulizni imádok, de az nem nevezhető hobbinak, inni is, de az meg pláne nem. Szóval ez csak úgy jött, mint lehetőség, Sarahval pedig elvállaltuk, lesz, ami lesz alapon, végül egész jól sült el, sikeresen vesszük az akadályokat, még úgy is, hogy napjában többször agybaj esélyes helyzetek adódnak. - Igen, de addig, amíg gyűjtögeted a pénzmagot, utánajárhatsz annak is, hogy lenne-e egyáltalán érdeklődés rá. Az egy dolog, hogy szerintem igen, de az könnyen lehet, hogy a véleményem nem egyezik a valósággal. - Annak, aki ilyesmibe belevág, mindig jó oka van rá. Magamhoz képest határozottan megértő mosolyt villantok rá, nagyon is biztos vagyok benne, hogy valamelyik hozzá közel állót érte valami, ami erre sarkallta, de ilyen mélyen nem szándékozom az életében vájkálni ezt nem szükséges tudnom ahhoz, hogy foglalkoztathassam. - Ez így igaz. Bólintok rá, elég csak megnéznünk a mai esetet, a napnál is világosabb, hogy lebecsülték őt a pasasok, engem is, mikor bekerültem a képben, hiba volt, de ennél sokkal rosszabbul jártak volna, hogyha nincs közönségünk. - Igen, mondhatni, már csak a farkasom habitusát tekintve is. Bólintok rá a dologra, ha egyszer megérem, biztos tark akarok majd lenni, testőr nem, a fegyelmezettséget egy jó ideig még nem erőltetném. - Na ki vele, bírom a bizarr ötleteket. Arról gőzöm sem lehet, hogy ő mivel fog előállni, de remélem nem olyasmivel, ami miatt kiakadnék, bár nem nézem ki belőle, de azért semmi sem lehetetlen. Mikor azonban meghallom a kérdését, meg is könnyebbülök, mert ebben nincs semmi gázos, és nem kell adnom a kemény csajt, és elutasítóvá válnom. - Persze, ez egyáltalán nem lenne gond, persze, ha a tieidnek nincs ellene kifogása. Azért én is megkérdezem majd Saraht, de ha a fejlődésemről van szó, kétlem, hogy bármiféle akadályt gördítene az utamba. Pláne úgy, hogy még hízeleg is nekem a kis édes. - Viszont most ne haragudj, de ideje visszamennem dolgozni, nem tarthatják a végtelenségig a frontot egyel kevesebben. Iszom meg a maradék italomat, aztán még megvárom, hogy ő is megigya a teáját, aztán már el is indulok kifelé. - Érezd jól magad az este, és a megbeszéltek szerint holnap találkozunk, a többit pedig majd akkor megbeszéljük. Búcsúztam tőle ilyen módon, és ki is tereltem az irodából, vissza a tánctér felé, de azért az este további részében is figyeltem, hogy rendben van-e. Már tudtam, hogy képes megvédeni magát, de voltak, akik egyszerűen vonzották a bajt, itt meg még mindig én tartoztam felelősséggel a vendégekért.
//Hacsak nem volna más, részemről ez volna a záró, és nagyon szépen köszönöm a játékot. Pár nap múlva jöhet a folytatás, ha szeretnéd! //
Kezdőlap
//
