Épp eleget álltam, az alkalmazotti oldalon ahhoz, hogy pontosan tudjam, mennyire is motivál az, ha normálisan meg van fizetve az ember munkája. Akkor könnyebben és jól dolgozik a munkaerő, ez pedig nagyobb haszonnal jár és nagyobb a nyugalom is. Az Upper pedig hoz annyit a konyhára, hogyha nem is kirívó, de normális, tisztességes összeget tudok ajánlani Naominak. Bólintok arra, hogy akkor majd várja az e-mailt. Még meg kell néznem, hogy hogyan is alakítsam a beosztást, de szerintem minden gond nélkül tudom majd úgy alakítani, hogy jó legyen, lévén, hogy kevés emberem van, és most nagyon jó, hogy Naomi is itt fog dolgozni és, hogy meg tudtunk egyezni. - Egyáltalán nem azok. - február óta vagyok itt, azóta pedig még nem volt rá példa, hogy nagyobb balhé legyen. A nő szavaira akaratlanul is elmosolyodom. - Ha te könnyen törsz, akkor nézz rám. - nevettem el magam, hiszen egyértelműen kisebb vagyok, mint ő, viszont az már nem igaz, hogy könnyebben török nála. Ember, tehát egyértelmű, hogy ő a sebezhetőbb, a törékenyebb és nem is kevéssel. Azonban az, hogy én farkas vagyok, nem közérdekű információ, így nyilván felhozom neki magamat élő példának, mint aki itt van, ép és egészséges, és tökéletesen törékenynek látszik. - Azt hiszem elsőre ennyi lenne. Azt majd az első napodon megmutatom, hogy mit hol találsz és, hogy milyen rendszer szerint vannak a pultba és a hűtőkbe pakolva. És köszönöm, igyekszem úgy összehozni a beosztást, hogy a legnagyobb szükségben legyél bent, akkor nekünk is könnyebb, meg neked is jobb, olyankor nagyobb a borravaló, amikor nagyobb a forgalom. Értelemszerűen. - tettem hozzá a végén legyintve és nevetve. Ha nem volt más megbeszélnivalónk, akkor felálltam és kezet nyújtottam Naominak. - Nagyon örülök, hogy találkoztunk, annak meg még jobban, hogy együtt dolgozhatunk, Naomi. Akkor a megbeszéltek szerint küldöm a beosztást és ha bármi kérdésed van, nyugodtan hívj. - mosolyogtam még a nőre, aztán elindultam le a galériáról vele.
//ha nincs más kérdésed, akkor köszönöm a játékot ha pedig van még, akkor szívesen folytatom, vagy kezdhetünk újat, az első napoddal ^^ //
- Igen, azt hiszem, jogos a feltevés. Mosolygok Rosera, bár nem is tudom miért, de valahogy nem jutott róla eszembe, hogy mennyire is törékeny, talán a pozíciójából kifolyólag nem gondolnám ezt róla. Fogalmam sincs. Egyébként is, sosem lehet tudni, hogy valaki űz-e valamilyen önvédelmi sportot, vagy sem. Egy kicsi nőnél nagyon is sokat jelenthet. Nos, én ilyesmit sosem tanultam, nekem csak a reggeli futás, és néha a konditerem jött szóba. - Az szuper lenne, előre is köszönöm szépen. Minden más akkor pedig marad az első napomra. Bólintottam, elégedett voltam, bár kicsit kezdtem kényelmetlenül érezni magam, és fogalmam sem volt, miért, hisz Rose nagyon kedves volt, és nem is hittem, hogy ez később megváltozna. Talán csak a még előttem álló hosszú nap nyomta volna rá a hangulatomra a bélyegét? Más magyarázatot nem találtam volna rá. Mindenesetre látszatra nem változott rajtam semmi, arra nem volt elég ez a hangyányi rossz érzés. Meg aztán, bőven ellensúlyozta a bizonyosság, hogy megkaptam a munkát, jelenleg pedig ez volt csak, ami igazán érdekelt. Jah, nem mellesleg a több borravaló lehetősége is egészen jól jött. Nos, majd meglátjuk, miként alakulnak a dolgok. A felém nyújtott kezet elfogadom, és megráztam, könnyedén, cseppet sem feszülten, de nem is kellett úgy éreznie, hogy egy döglött halat szorongat. - Én is nagyon örvendtem a találkozásnak, nem különben a közös a jövőbeni munkának. Rendben, hívlak majd, ha valami még felmerülne. Bólintottam, aztán már mentünk is lefelé, persze, még a teám maradékát megittam, elvégre nem hagyunk kárba veszni semmit, nem szerettem sosem az ott hagyott ételeket, és italokat, ez meglehet, a vendéglátós múltamnak tudható be. - Akkor hamarosan találkozunk! További szép napot! Köszöntem el tőle mosolyogva, és már mentem is a dolgomra, volt még mit intéznem a gyógyszertár körül is, és azok sürgetőbbé váltak most, hogy valószínűleg a héten már kezdhetek.
//Én is köszönöm szépen a játékot! Írom a kezdőt az első napomra! //
Csak felderítem a környéket!... magamat állatom, mert igazából azért jöttem ide, hogy ne a négy fal között legyek vagy az építkezésen. Amúgy is terveztem, hogy megismerem jobban a várost, bár az éjszaki élet abszolút nem vonz. Tulajdon képen magam sem tudom, hogy miért pont ide jöttem. Valahogy nem volt kedvem egyből haza menni. Ráadásul még fiatal vagyok, így lehet nem árt, ha kicsit megismerem a város ezen arcát is. A kabátomat magam mellé helyezem a széken s végig simítok a világos kék kosztümömön. Azt hiszem kicsit túlöltöztem a helyhez képest. Mint mondtam nem vagyok járatos ilyen helyeken. Nem láttam még így berendezve egy szórakozó helyett, de tetszik. Nem a megszokott, hagyományos és színekben is gazdag. Az egyik széket tanulmányozva, hirtelen eszembe jut egy építmény. A táskámból kiveszek egy darab papírt, s ceruzát. Mindig papaira vetem, ha van ötletem, mert kitudja, mikor tudom majd felhasználni. Elég sokan vannak ahhoz, hogy ne rögtön hozzám libbenjen a pultos. Én mondjuk nem sietek és amúgy éppen megszállt az ihlet. A rajzom a felénél jár mikor fel pillantok. Most már sokkal kevesebben vannak a pultnál, így megpróbálom felvenni a szemkontaktust. Nem szeretek integetni, mert azt kissé lekicsinylőnek érzem. A zene nem olyan hangos mint lent. Biztosan ide csak beszélgetni járnak fel, nos, én egyedül érkeztem, bár ennek ellenére nem szándékozom lemenni. Lehet majd később. Amint a pultos velem foglalkozik leadom a rendelést. - Szia. Van koktélotok is? Kérdezem meg bután, mert igazából meg sem néztem milyen itallappal próbál meggyőzni a hely. Kissé sután érzem most magam. Nem az én világom. Talán nem néz nagyon hülyének a csaj, amiért nem vagyok napra kész. Ha olyan választ kapok, hogy van, akkor tudom, hogy mit rendelek. - Cosmopolitan szeretnék. Nem igazán szeretem a nagyon erős italokat és sörös sem vagyok. Ha pedig nincsen akkor egy sima gyömbért fogok kérni, mert nem vagyok valami nagy alkohol guru. Soha nem is voltam. Amíg kiszolgál tovább folytatom a rajzomat s megpróbálom befejezni. Tudom, hogy nem vagyok olyan gyors mint ahogy ki fog jönni az italom, de jó munkához idő kell. Nekem pedig abból van a legkevesebb, de nem akkor ha munkáról van szó, vagy éppen egy ötletről, melyet papira kell vetni. Ha most látna a nevelő faterom biztosan a fejét csóválná. Eljövök egy szórakozó helyre rajzolni. Ilyen téren kissé zárkózott vagyok. Nem nagyon szeretek ismerkedni egy ilyen helyen.
Pár napja már itt dolgozom, és nem igazán volt még velem gond, úgy értem, minden felfogtam, amit Rose elmondott az első estémen, és nem vétettem olyan hibákat, amiket nem lehet kiküszöbölni. Példának okáért a kasszám mindig rendben volt, sosem hiányzott semmi belőle, így a borravalóim mehettek otthon a malacperselyembe, ami egyébként egy régen ajándékba kapott üveg rövidital fém tároló doboza volt. Elvégre, ez annyira mégsem egyértelmű, mint egy rózsaszín disznó a tv tetején, vagy valami ilyesmi… Ja, bocs, eltörtem egy poharat, és megvágtam a kezem, de szerencsére másnap pihenőn voltam, a gyógyszertárba meg akkor mentem, amikor akartam, így sikerült annyira helyrehoznom, hogy ne hátráltasson. Azt amúgy nem is sejtettem, hogy ilyen helyeken ennyire szívesen hívják meg a pultosokat egy-egy köre a vendégek, értelemszerűen engem inkább a pasik. Mivel állandóan vigyorogtam, mintha csak azt gyakorolnám, vajon mikor éri körbe a fejem, szerettek kicsit többet csacsogni velem az emberek. Persze, erre csak akkor voltam nyitott, ha nem integettek épp húszan a képembe, hogy már jó lenne, ha végre őket is kiszolgálnám. Ez mondjuk általában éjfél körül volt, amikor már mindenki megérkezett az egyes társaságokba és még nem dőlt ki senki. Szerencsére az ma még kicsit odébb van, és egyelőre még nem kellett annyira pörögnünk. A világos kék kosztümös nőn azonnal megakad a szemem, egyszerűen vannak ilyen illetők, van akin azért, mert vonzza a tekintetemet, példának okáért Rose is ilyen volt, de ő nem vendég, emellett persze voltak azok, akik egyszerűen nem illettek ide. Nem is tudom, tán túl komolynak vagy szerénynek tűnt ide, biztosra vettem, hogy nem egy discoba járó típus, az viszont abszolút nem az én dolgom volt, hogy akkor mégis mi vezette ide. Sokkal elegánsabb helyekre képzelném oda… Akkor meg egy pillanatra el is tátom a számat, mikor papírt és ceruzát vesz elő, és elkezd rajzolni. Na, ilyet még nem pipáltam. Mikor látom, hogy rendelni akar, odalépek hozzá, vetek egy gyors pillantást a rajzra is, mert hát, érdekel, mi az, ami eme tevékenységre késztet egy elméletileg bulizó embert. - Szia! Persze, elég sokféle van, itt a koktélos itallapunk. Volt kiscsillió féle a választékokat felsoroló papírokról, bár én jobb szerettem, ha egyen van feltüntetve minden, nem ilyen színes-szagos izéken, de ez sem az én reszortom volt. Így legalább néhányan el tudták foglalni magukat ezekkel is, mert hát, részegen már annyira mindegy… - Rendben, egy Cosmopolitan rendel! Azonnal adom! A rajz alapján meg azt mondanám, hogy van valami köze az építészethez a nőnek, vagy csak szeret ilyeneket rajzolni, fene tudja. Mindenesetre nekem most dolgom van, meg is csinálom a koktélját, igazság szerint ezt mindig is jobban szerettem, mint feleseket töltögetni, még a középsulis kávézós időkre emlékeztetett, amikor mindenféle kávécsodát meg kellett csinálnunk. Ilyenkor kiélhettem a kreativitásomat is kicsit. - Parancsolj! Teszem le elé hamarosan, és csak nem bírom ki, hogy ne tegyek fel egy kérdést, elvégre, most épp nincs tömeg a pultnál, hogy bárki tekintete lyukat döfjön a hátamba, amiért itt csacsogok. - Nem rosszak ehhez a fények? Meg nem zavar a zene? Én tutira nem lennék képes koncentrálni. Mosollyal fűszerezem a kérdéseimet, de ha látom, hogy a rajzba temetkezik, vagy épp nem tűnik túlságosan követlen személynek, akkor már indulok is vissza a dolgomra.
Nem zavar, hogy megnézni éppen mit csinálok, mert fordított estben azt hiszem én is kíváncsi lennék. Ez is csak azt bizonyítja, hogy kilógok innen. Van egy olyan érzésem, hogy kissé meglephettem. A papíron egy épület körvonalait feledzheti fel, melynek alapja azok a székek, amiket napi szinten lát. Tetszik a formája, csak azt nem tudom még, hogy ezt, hogy lehet majd a valóságban és méreteiben igen csak sokszorosítva megvalósítani. A ceruzát a papira helyez, hogy el tudjam venni az ital lapot. Átfutok rajta,d e csak felületesen, mert tudom, hogy mit kérek. Minden valamire való helyen, találni Cosmo-t. Ha mást nem is, de ezt azért még én is tudom az ilyen helyek kapcsán. Amint átfutottam rendelek is. A lapot pedig magam mellé helyezem le, gondolom majd elveszi, bár engem nem zavar, hogy ott van. A ceruza vissza vándorol a kezembe, s tovább húzogatom a papíron, így lesz a fehérből fekete. Amint leteszi az italt egy apró mosollyal jutalmazom a gyorsaságért, bár nem hiszem, hogy lenne szüksége ilyesmire. Nem véletlen dolgozik itt, gondolom. - Köszönöm. Maguk mindig ilyen gyorsak? Kérdezem meg kíváncsian, mert egy kissé meglepett. Igazából nem sok viszonyítási alapom van. Egész pontosan csak egy. Még a főiskolás évek alatt, egyszer voltam valami hasonló helyen. Ott fél órát kellett várni, hogy megkapjam a rendelésemet. Már azon voltam, hogy ott hagyom a többieket, de nem vette volna jól ki magát. Vizsga időszak végét ünnepeltük, bár én akkor megfogadtam, hogy nem megyek felük többé sehova. Nem tudtak emberi módon viselkedni. Azóta sem voltam velük sehol. Mindegy. A tekintetem a másikra emelem. - Nem, szerencsére itt egészen sok fény van, a zene pedig nem olyan hangos mint lent. Célzok itt arra, hogy rendesen meg van világítva a pult, persze nem annyira mintha otthon lennék, de ez gyér fény is több mint a semmi. Amúgy is nem sokára készen leszek vele és mehet a táskámba a papír és a ceruza is. A kezem közben jár, de fel-felpillantok a másikra. - Igazából a fejemben van a kép, a kezem pedig csak arra kell, hogy ne csak bent maradjon. Nem szeretek várni az ötletekkel, mert ha nem hagyok neki nyomott, akkor hatszor átalakul, mire haza érek. Nem láttam még ilyet és eszembe jutott egy épület. Mielőtt lejesen zakkantnak néz, elárulom, hogy építész vagyok. Mosolyodom el, majd az egyik székre pillantok, mely mellettem van. A ceruzámmal pedig rábökök, s a nőre pillantok. Csak hogy tudja miről is beszélek, bár lehet erre nincs szükség. Az italt a kezembe veszem s kíváncsian ízlelem meg, amit készített. Teljesen olyan, mint amit egy fogadáson kapnék. Ez pedig teljesen pozitív. - Itt mindig ilyen sokan vannak? Nézek körben s arra a következtetésre jutok, hogy biztosan nem unatkozik. Vendég van bőven, számomra elég sok. Mintha csak egy építkezésen lennék, ember számot tekintve még sem érzem magamat otthonosan.
Tanultam koktélkeverést is, és az egyetemi évek alatt gyakoroltam is sokat, így nem okoz gondot ez sem, szívesebben is csinálom, érdekesebb, nagyobb kihívás, mint kitölteni egy felest. Valahogy illik is a nőhöz, aki kérte, valahogy erről is az elegancia jut eszembe. Na és a Szex és New York, de szerintem ezzel sok nő van még így rajtam kívül is. Mikor lerakom elé az italt, kicsit meglep, hogy most magázni kezd, de mivel a vendég az első, így igazodom hozzá, nem szándékozom kijavítani, faragatlanság volna, az meg nem hiányzik, hogy kérje a panaszkönyvet, már ha olyan van nekünk… Alkalomadtán majd megkérdezek valakit, elméletileg kellene lennie, de Rosetól elfelejtettem megérdeklődni. - Igyekszünk, elvégre, mindent a kedves vendégért. Mosolygok rá, és remélem, az ital is ízleni fog neki, bár nyilván azért kérte ezt, mert szereti, így ebből gond nem nagyon lehet. Az itallapot belehelyezem a kis fémtartóba az asztalon, hogyha esetleg még szüksége lenne rá, ne kelljen messzire mennie, bár az ilyen koktélozó illetők nem nagyon szoktak elrugaszkodni az első választásuktól. Egyébként, nem mindenki ilyen gyors, de én még új vagyok és némi teljesítménykényszerem is van, így igyekszem mindent a lehető legjobban és leggyorsabban megcsinálni. Meg aztán, most még nincs is akkora tömeg. - Jól van, sajnos több fényt nem tudnék garantálni, meg halkabb zenét sem, de ha nem zavaró, akkor nincs is semmi gond. Azt kétlem, hogy egy rajzoló nő bárkit zavarna, azon kívül persze, hogy nyilván többen is furcsállják majd a dolgot azok közül, akik meglátják, de ezenkívül biztosan nem foglalkoznak majd vele többet. Főleg úgy, hogy a legtöbben itt arra hajtanak, hogy leigyák magukat, illetve becsajozzanak/pasizzanak. Már épp indulnék vissza a dolgomra, mikor rám néz, és elkezd beszélni, nos, vendéget nem hagyunk csak úgy ott, úgyhogy végül nem mozdulok, csak mosolygok, elvégre, tényleg érdekel az emberek többsége. Az meg határozottan, hogy miért rajzolgat valaki egy discoban. - Áhh, így már értem. Persze, nyilván mire odajutna, akkor már elveszne az ihlet. Bólintok, majd halkan felnevetek, és már a fejcsóváláson van a sor. - Nem, nem néztem zakkantnak, maximum csodálkoztam azon, hogy valaki ilyen helyen alkot, ám tökéletesen megértem. Építész? Az tök érdekes lehet, egyszer talán majd összefutunk a házam kapcsán is, már ha valaha lesz rá pénzem… Mosolygok én is rá, elvégre, terveim között szerepel egy szép kertes ház, de egyelőre még nagyon messze vagyok tőle, és nem is tudom, mikorra tudok összekuporgatni annyit, hogy magam miatt legyek hitelképes, ne a nevem miatt. - Nem, általában többen, ez még elég korain időpontnak számít. Két óra múlva már szinte tömve leszünk. Ez a vendégmennyiség számomra még abszolút nem sok, de nyilván mindketten máshogy vagyunk ilyen téren szokva, egy nem épp bulizós típusú embernek ez valóban lehet sok is. - Szóljon csak, ha szüksége van még valamire! Azzal már tényleg indulok a dolgomra, azaz, indulnék, de épp elhalad mögöttem egy kisebb társaság, bár a csörtetés talán jobb szó lenne rá, az egyik röhögve a hátsómra csap, mintha mi sem lenne természetesebb, ám felocsúdni sincs időm, az utána haladó vállasabb csávó annak rendje és módja szerint nekem jön, mi épp elég ahhoz, hogy az asztalnak ütközzek, és az beleremegjen a mozdulatba. Pár pillanatra bennakad a levegő, ahogy a mellkasommal tompítom az ütközést, ám a pohár sajnos felborul, és annak tartalma jó eséllyel a papíron, valamint Summer ruháján landol…
Amint felteszem a kérdésemet egy apró mosoly szalad végig vékony ajkamon. Szakmai ártalom, hogy én néha átcsapok magázódásba. Nem igen szoktam tegezni idegeneket, csak ha kérik. Általában férfiakkal dolgozom együtt. Elmélyedtem a rajzomba ezért jött természetesen ki belőlem ez a forma. Egy szórakozó helyen nem ez a megszokott ezt tudom én is. Hajj de nem nekem való ez az éjszaki élet. Valóban gyorsan találom a kiszolgálást, ami nagyon pozitív. Nekem is ilyen munkásokra lenne szükségem, az építkezésen. Persze a két szakma között jelentős különbség van. A kijelentésre megrázom a fejemet. - Nem zavaró, köszönöm. Kedvesnek tűnik és szimpatikus is a pultos. Elgondolkodom, azon, hogy mi hozhatta erre a pályára. Számomra kicsit fura, hogy szereti ezt valaki csinálni, hiszen annyi a részeg. A többségük normálisnak mondható, de vannak olyanok akik kötekednek vagy éppen fogdossák a nőket, mert azt hiszik övék a világ és szabad. A szavaira figyelek s mikor felnevet és elmosolyodom. - Valóban érdekes. Házat szeretnél építeni? A táskámat veszem az ölembe s matatni kezdek benne. Csak tudnám hova tetem. Szinte soha semmit nem találok meg benne azonnal, pedig nem is olyan nagy. Inkább csak sok mindent pakolok bele. Mint meg van a kártya, amit kerestem a nő felé nyújtom. - Hívj fel ha gondolod. A kártyán pedig rajta van a nevem, foglalkozásom, telefonszámom és weboldalam, mert nekem az is van. Az ajkamat elhúzom a szavaira. Azt hiszem akkor én két óra múlva lelépek. Amúgy sem szeret az ember magában lenni egy ilyen helyen vagy csak én? Mindegy. - Köszönöm. Fogok neki szólni, ha szükségem lesz valamire, ami csak a számla lehet. Nem érzem magamat jól ebben a közegben. Apa nem mondhatja, hogy nem próbáltam meg. A zajokra figyelek és arra a csoport marhára akik elhaladnak követlen az asztalom mellett. Tipikus szerekkel felfújt majmok. Kicsit meglepődök mikor a pultos lány fenekére csap az egyik. Idióta barom! Pont ezért nem tudnék egy ilyen helyen dolgozni. Gyorsan történik a következő jelent, mert a nő az asztalnak ütközik. Nekem pedig csak arra van időm, hogy a lábamat elvegyem a másikról. A pohár s annak tartalma pedig szépen az asztal felületén végzi. Ezzel rondítva el a rajzomat. A nedű pedig a ruhámra csorog. Minek kellett nekem idejönni? A fejem rögtön megfájdul. - Jól vagy? Idióta marhák! Felállok s közelebb lépek a pultoshoz. Ha kell akkor segítek neki, amiben csak tudok. Dühös vagyok, hogy léteznek ilyen emberek. A ruhámon végig járatom a tekintetem és egy szép nagy folt jelzi a nedű felszívódási helyét. Holnap mehetek a tisztítóba, remélem, kijön belőle. Szembe fordulok a sráccal, ha még ott van, ha elment, akkor utána fogok lépni. Az arcom rögtön kipirul, de nem a szégyentől. A vérmérsékletem felszökött a plafonra. A táskámért nyúlok, most elsőre a kezembe akad ami kell. A hátam mögé vonom a kezemet, így csak a pultos vagy a mögöttem lévő vendégek láthatják, hogy valamit fogok. Nos, ez nem más mint egy kis paprika koncentrátum. Nekem biztonságot ad, a "támadónak" pedig jó pár kellemetlen percet vagy órát okozhat. - Már ne is haragudj, de illene egy bocsánatkérést elrebegni, ha már neki mentél és az lenne a minimum ha meghívnád egy italra. Nem kiabálok, hiszen nem szoktam, és a zenét sem kell túlharsogni. Talán nem volt jó ötlet szólni neki, de nem lehet egy ilyen mellett csak úgy elmenni. Mi van ha úgy esik, hogy beveri a fejét és súlyos sérülései lesznek? Hallatlan! Remélem a srác nem fog leütni, bár ha igen, akkor van kamera. Az ujjamat a gombra helyezem s ha veszélyesnek ítélem habozás nélkül fogom ráfújni.
Azt hiszem, embere válogatja, hogy miben találja meg az önmegvalósítás útját, nekem ez a terep már ismerős, így valamilyen szinten biztonsági játékos vagyok, és olyanba vágtam a gyógyszertár mellett, amit már ismerek. Épp elég újdonság nekem a másik munkám, persze, azt tanultam, úgyhogy nem okoz gondot, de mellette még valami nem fért volna bele, ami ismeretlen a számomra. - Inkább építtetni. Mosolyodom el, elvégre én biztos nem fogok házat építeni, az aztán végképp nem vág a profilomba. - Ez azonban még egy kicsit odébb van, nem szeretném hitelekkel megoldani, vagy legalábbis a lehető legkisebbel. Jegyeztem meg, nem mintha ez bárkit is érdekelt volna, vagy kérdezte volna szegény nő, de én általában többet mondok, mint amit mások kérdeznek. Mondhatjuk hibának, én sosem bántam, hogy szeretem jártatni a számat. - Ohh, rendben, valószínűleg élni fogok vele, de szerintem pár évbe még beletelik. Bólintok hálásan, majd a zsebembe rejtem a névjegykártyát, addig is jól jöhet még, talán a nagyiék házára is ráférne valamiféle átépítés, ezt azonban előbb velük kellene megbeszélni. Mondjuk, az biztos, hogy azt a házat én fogom örökölni, mert a lányukban ők is nagyot csalódtak, de szívből remélem, hogy az még nagyon-nagyon messze van. Csak mosolygok arra, hogy megköszönte az információt, ami azt illeti, nekem ez itt a kötelességem, úgyhogy semmiképpen sem mulasztanám el eligazítani a vendégeket, ha kíváncsiak valamire. Ma én is csak addig dolgozom, amíg be nem indul minden ezerrel, ez a ritkább eset, de kivételesen nem bánom, kicsit már le vagyok merülve, és jót tenne pár órával több alvás a szokásosnál. Aztán ugye jön is a közjáték, ami nekem mondhatni elég balul sül el, és még a normális vendéget is kénytelen vagyok megajándékozni az italával, amitől majd elsüllyedek szégyenemben, még dühös is elfelejtek lenni. Nem úgy, mint ő maga, és legnagyobb döbbenetemre, meg persze szerencsémre nem rám, hanem az idióta társaságra. A csajok persze jól kiröhögtek, tipikus izompacsirták mellé való macák, bár az egyik elég durci, biztos az ő csődöre csapott a hátsómra. Hát bocs… Ettől még nem engem kéne átdöfni a szemével. - Igen, igen, jól vagyok, semmi baj… Motyogom, nem mondom, hogy nem éreztem meg az ütés erejét, de egy kis kék-zöld folt még nem a világ vége, úgyis olyan helyen van, amit nem lát a kutya sem. - Nagyon sajnálom, ne haragudj. Természetesen a ház állja a… ööö… a ma esti fogyasztásodat, én meg a tisztítót. Motyogom a szégyentől vörös orcával, ilyenkor még a szeplőim is sokkal jobban látszanak, ami mostanra már nem zavar, de mindig olyannak érzem magam vörösödve, mint egy pöttyös gumilabda. Gáz na. Úgy tűnik, nem rám haragszik a nő, amiért hálás is vagyok a nagy szégyenkezésem közepette. A srácok persze lelépnének, de megállítja őket, én meg gondolkodás nélkül intek a pultos társamnak, hogy jó lenne riasztani a biztonsági őröket, mert itt jó eséllyel akadni fog pár alak, akiket ki kell tenni. Látom a paprika spayt is, és úgy érzem, itt még nagyobb gond is lesz, de úgy érzem, megérdemlik az ilyen tahók. Bizonyára Rose sem neheztelne, amiért az efféle faragatlan alakokat kitessékeljük innen. Legalábbis nagyon remélem. - Pff, hát nem leszarom? Nyögi vissza flegmán az, aki nekem jött, és nemes egyszerűséggel Summer arcába röhög, majd közelebb is lép, vélhetőleg szeretne az arcába mászni, és látni, hogy a csaj berezel tőle. Én is odalépek, és ha már bocsánatkérésre nem számítok, de egy kis rendet szeretnék, így kénytelen vagyok nem állni, mint egy darab fa, hanem mondani valamit… Egyébként sem vagyok az a csendes fajta. - Jobb lenne, ha visszafognád magad, különben kénytelen leszek hívni a biztonságiakat. Menjetek szépen a dolgotokra… A javaslatom azonban süket fülekre talál, és a csávó már nyúl is Summer felé, hogy elkapja a csuklóját, már amelyik elöl van, én meg biztosra veszem, hogy most jön a kellemetlen paprika, és eszemben sincs tenni semmit, amivel megakadályozhatnám a dolgot. Közben látok felfele jönni a biztonsági embereink közül kettőt, ami azért megnyugtató, és bármi történjék is, Summer mellett fogok kiállni, elvégre, ő csak az én védelmemre kelt.
- Ez teljes mértékben érthető. Én sem építtetnék hitelből semmit, mert egyszerűen ebben a gazdasági helyzetben nem éri meg. Nagyon magasok a kamatok és rengeteget kell vissza fizetni. Sajnos a fizetéseket pedig nem egyenesen arányosak az árak növekedésével, pedig az lenne a normális. A megjegyzésére elmosolyodom és bólintok egyet. Tegye csak el, soha nem lehet tudni, mikor lesz szükség egy építészre. Az egyik srác fellöki szerencsétlent. Az egy kicsit sem zavar, hogy a ruhám olyan lesz, inkább az emberi tahóság az, mely kiborít. Mérges lesz, amiért annyi tisztelet sincs benne, hogy bocsánatot kérjen. A "piros-pozsgás" nőre nézek és egy apró mosoly költözik az arcomra. - Ugyan, nem szükséges, nem a te hibád volt Nem fogadom el a tisztító árát. A koktélnak pedig úgy is mindegy már. Szinte alig ittam belőle, de nem bánom. Ez a hely sem lesz a kedvencem és erről nem a pultos tehet, hanem azok az emberek akik ide járnak. Ezért nem járok ilyen helyekre. A rác után fordulok, mert ez mellett nem lehet csak úgy, szó nélkül elmenni.Persze azért, kapaszkodom a mentsváramba ami jelen estben egy tárgy. A csávó visszaszól, de nem éppen azt mondja amit kéne. Sőt, nem elég, hogy kinevet, de közelebb is lép. Miért nem tanultam valami önvédelmi sportot? Nem mozdulok, sőt még a szemem sem rebben meg. Csak nézem. Hiába szól a pultos a férfi, akkor sem tágít, sőt felém akar nyúlni. Persze, majd hagyom is. A sprét előre vonom, amilyen gyorsan csak tudom és nem habozok megnyomni a gombot sem. Szerencse, hogy gyakoroltam otthon, hogyan is kell használni, mert lehet, most szemen fújtam volna magamat. A gáz kiszökik a palackból én pedig hátra lépek közben, mert erős. Én még látni szeretnék, ám még sem tudom elkerülni, hogy ne kerüljön a szemebe. Nem kicsit csip, de ahogy elnézem a másik jobban megjárta. Azért nem teszem el, mert kitudja, hogy a haverok mit akarnak így tenni. A pultos, - de rossz, hogy nem tudom a nevét. - mellé lépek s tovább hátrálok, ha minden igaz, akkor vele párhuzamban. Az aki a nő fenekére csapott, a másik segítségére siet. - Hülye szuka Mormogja nekem s mivel nem sok mindent tud kezdeni a pasassal elindul felénk. Most mit akar? Ennyi ember előtt játssza magát? Jó ebből nem sülhet ki. - Ne közelíts, maradj ahol vagy! Remélem szót fogad, mert nem tudom mit kell ilyenkor mondani. Ezt is egy filmben láttam, már mint hogy tartják a fegyver és figyelmeztetik. Kitudja lehet beválik. Hajm nem, mert a csávó csak jön s amint látom igen csak dagad a feje. Nem lesz ennek jó vége. - Van a közeledben egy tálca? Kérdezem meg csendesen. Azt még nem tudom, hogy miként fogjuk alkalmazni védő vagy támadó eszközként. Ha pedig nincs a közelben, akkor nincs más ötletem és ha nem jönnek a biztonságiakban, nagy bajban leszünk. A fickó keze lendül, én pedig ismét lenyomom a gombot, de már nem sok minden jön belőle. Olyan mintha köhögne, ez pedig nagy baj. Lépek megint hátra és egy asztal mellett lépek el. Ha pultos mellettem mozgott, akkor valószínűleg bele botlik, ha nem akkor nincs baj. Hátrálunk tovább, bár azt nem tudom, a falnál mit fogunk csinálni. Mondjuk lehet neki van ötlete ezért ránézek egy pillanatra kérdő szemöldökkel.
- Ilyen akkor sem fordulhat elő egyetlen tisztességes vendégünkkel sem. Sóhajtok fel, és utálom, hogy mindig a normálisak szívják meg, a többi meg mind marha jól érzi magát, mert történetesen felöltötte magára a barom jelmezt. A világot azonban aligha fogja megváltoztatni a dühöngésem, vagy ha már itt tartunk, bárki másé. Ezek holnap is épp akkora tahók lesznek, mint most. Kicsit felgyorsulnak az események, természetesen olyan, mintha a falnak beszélnék, de valahogy nem tudok csodálkozni a dolgon. Nem tudom, mi lesz ebből az egészből, de kicsit kapkodhatná magát a biztonsági őr, mert ahogy láttam, a pult mögül telefonáltak, remélhetőleg nekik. - Most persze emberkedsz mi? Tűnjetek innen, amíg nem hívom rátok a rendőrséget. Nem mintha lett volna nálam telefon, de a pult mögött volt, és nem hülye az sem, aki mögötte áll, remélhetőleg ha eldurvulna a helyzet, tudja, hogy kit kell riasztani. - Akad… Emelem meg a kezemben lévőt, elvégre, ezen hoztam ki az italát, és ahelyett, hogy itt parádézunk, már rég azzal kéne foglalatoskodnom, hogy eltüntessem a kiömlött koktél maradványait, nem pedig ezekkel az idiótákkal. Az asztal sajnálatos módon nekem útban van, a francba is, pedig ismerem a helyet, de úgy tűnik, ma nem vagyok épp a legjobb formámban. Gondolkodás nélkül emelem meg a kezem, hogy a tálca a csávó ütésre lendülő kezének útjába kerüljön, amit még így is megérzek, de ő legalább felordít. Látom, ahogy szikrákat szór a szeme, de esélye sincs még egyszer ütni, mert már hallom is az ismerős, mély hangokat. - Elég lesz, húzás kifelé! Dörmögte a nagy darab néger biztonsági őr, aki mellett mindig olyan érzésem volt, mintha egy hangya lennék, s épp oly termetes társa is megállt a bagázs mellett, karba font kezekkel ugyan, de biztos volt, hogy pillanatok alatt lecsapná bármelyiküket. Több se kellett az addig nagyarcoskodó csapatnak, már el is indultak lefelé, de azért még párszor visszanéztek, mintha a tekintetükkel akarnák üzenni, hogy ennek még nincs vége. - Minden rendben Nana? Kérdezte Mike, a fekete férfi, én pedig elmosolyodtam, majd visszapillantottam a pórul járt vendégre, hogy vele is minden rendben van. - Persze, köszi szépen, épp időben jöttetek! Jó, hát lehetett volna kicsivel hamarabb is, talán akkor nem érzem úgy, hogy mindjárt leszakadnak a csuklóim, de majd egy kis borogatás otthon helyre teszi. - Jól vagy ugye? Fordultam végül teljesen vissza a nő felé, még mindig bántam, amit el kellett szenvednie, de sajnos nem tudtam visszacsinálni. - Nem ment a szemedbe abból az izéből? Ki lehet mosni vízzel? Vagy mi a jó rá? Fogalmam sem volt, sosem használtam még ilyesmit, de ha meg lehet oldani valahogy, abban szívesen segítek neki.
A lábam remeg, mert a félelem ölel át. Nem szoktam ilyen helyzetbe kerülni, mert nem vagyok egy kötözködős fajta, sőt mit több, inkább kerülöm. Még is megtalál és ami a legrosszabb, hogy mióta be tetem a lábamat ez már a második, bár ez első esetre nem emlékszem. Nem szeretem ezt a várost! Hátrálok, ameddig csak tudok s figyelem azt a mérges számpárt, mely hol rám, hol pedig a nőre szegeződik. Tapintható a feszültség aminek nem örülök. A keze lendül, de szerencsére a tálca kemény felülete lesz a célhely. Az arcát elnézve nem kicsit fájhatott a becsapódás, de magának kereste a bajt. A biztonságiak megérkeznek és a rend helyre áll. Amit egy sóhajjal nyugtázok. Örülök, hogy itt vannak s ennem most lesz vége, bár a visszanézésekből valamiért nem ezt gondolom. – Persze, nálam minden rendben van A szemem még mindig ég, mert én is kaptam ebből a szerből, amit dörzsölni is kezdek. Gondolom fáj a keze szegénynek, de mivel korábban azt mondta, jól van, én teszek erre írányuló kérdést. Kicsit össze szedem magamat és a táskámért hajolok le a földre. A papír is meg van, bár látszódik rajta egy láb nyom. Ettől még használható lesz, így a táskámba teszem. – Vizel elvileg kimosható, de irritálni, azért még fogja. A mosdóba elintézem egyedül. Kitartást, Nana. Köszönök el tőle s egy apró mosoly bukkan fel az arcomon. Gondolom, szívesen segítene, ha tartanák rá igényt, de nagy lány vagyok, megtudom magam is oldani. Ezért búcsúzom. Az első dolgom, hogy bemegyek a mosdóba. Bő vízzel megpróbálom kimosni a szememet, de a festékem is elmosódik. Azonban az cél, hogy ne pislogjak ilyen sűrűn. Amint elviselhetőbb az érzés, leszedem a festék maradványokat az orcámról. Amint rendben találom, hívok egy taxit s lent megváróm. Remélem azok már nem lesznek kint mikor kiérek. Elvileg csak a taxis vár, így miután beszálltam hátra megadom neki a lakás címemet. Ez az esete sem végződött valami jól. Apám még csodálkozik, hogy nem járok ilyen helyekre!
// Köszönöm a játékot, élveztem. Nektek pedig sok egészséget kívánok. Várlak vissza mihamarabb //
Nem mondhatnám, hogy lételemem lenne a szórakozás. Már abban a formájában egészen biztosan nem, ahogyan a mai fiatalok értelmezik a kikapcsolódást. Még csak azt sem lehetne mondani, hogy én már túl öreg vagyok hozzá, mert ha ahhoz viszonyítanánk, hogy mikor voltam igazán fiatal, akkor ilyesmi még nem létezett. Ezek a szórakozóhelyek az én hosszú életemhez képest nagyon új találmánynak számítanak, ráadásul a húszas években én Londonban voltam, ott meg nem élte úgy a virágkorát, mint Amerikában a szesztilalom idején. Amúgy sem valószínű, hogy annyira sokszor megfordultam volna ott, de sohasem lehet tudni. Az olyasfajta kikapcsolódást viszont már egészen megszoktam, amikor a hozzám hasonló sznob arisztokraták esélyeket adtak a hétvégi házaikban. Én is rendeztem már ehhez hasonló összejöveteleket, de a hangos és dübörgő forgataghoz egyáltalán nem szoktam hozzá. Pontosan ezért jutottam arra a döntésre, hogy ideje megnéznem magamnak az itteni helyet. Már csak azért is, mert igyekeztem megismerkedni a várossal, ami a valamikori otthonom helyén felépült, ez pedig a része volt. Már hallomásból legalább tisztában voltam vele, hogy hol kell keresnem, vagy legalábbis a nevével mindenképpen. Az öltözködést nem vittem különösebben túlzásba, vagy legalábbis nem pakoltam úgy ki mindent, ahogyan szokás manapság. Inkább az elegánsabb, nőies vonalat képviseltem mind a megjelenésemben, mind általában a viselkedésemben. Szinte lerítt rólam, hogy európai vagyok – legalábbis a jelenlegi testem -, ráadásul egy kicsit akcentus is hallatszott, csak hogy még egzotikusabb legyen az összhatás, ha lehet ezt mondani egy skót hölgyeményre itt az Államokban. Mivel nem volt túl sok kedvem legyalogolni a Surával közös házunktól egészen a városközpontig, így hívtam egy taxit. Fogalmam sem volt arról, hogy a nővérem merre kószálhat, de igazán nem is volt lényeges, még ha el is rángattam volna magammal. Igen, akkor talán több hangulatom lenne ehhez az egészhez, ha ő is osztozna velem benne, de eddig is egyedül voltam és fedeztem fel a világot, úgyhogy most sem valószínű, hogy ez gondot okozna nekem. Szerencsére elég talpraesett voltam, ráadásul közülünk még mindig a modernebbek közé soroltam volna magamat. Lehet, hogy némely testvérem még a mobilt sem lenne képes használni. Ezen gondolatok suhantak át a fejemben, miközben a kinti világot néztem a taxi üvegén át. Nem sokat beszéltem a sofőrhöz, viszont borravalót bőven adtam neki, miután megérkeztem a célomig. A kabátomat leadtam a megfelelő helyen, táskámat a hónom alá szorítottam, és úgy vonultam fel a galériára, mintha én lennék a királynő. Szétnézve a sok ember között, nem is nagyon értettem, hogy mit keresnek itt az éjszakában ennyire fiatalon. Mondjuk, mit is vártam, hozzám képest még egy hatszáz éves, öregedő farkas is fiatalnak számítana. Mielőtt még helyet foglaltam volna, kértem egy pohár pezsgőt, amit később meg is kaptam, miután választottam egyet a maradék szabad asztal közül. Nem találtam éppenséggel kifogástalannak a helyet, de talán még az elviselhető kategóriába éppen beleillett. Innen egyébként remekül ráláttam a lenti tánctérre, úgyhogy hol a körülöttem lévő embereket figyeltem, hol a lentieket. Még annyira nagyon sokan nem voltak, de már azóta is többen lettek, hogy én megérkeztem. Bizonyára ilyenkor szokott elkezdődni a szombat este. Közben ajkaimhoz emeltem a feltehetőleg nem túlzottan drága poharat, majd kortyoltam az aranyló italból. Tekintetem a pereme fölött végigsiklott mind a férfiakon, mind a nőkön, mintha csak keresnék valakit, de erről szó sem volt. Inkább csak szerettem külső szemlélőként részt venni a forgatagban.
Elegem van a munkából. Egy különösen nehéz, hosszú és alig érthető cikket nyomtak a kezembe, hogy tegyem egyszerűen értelmezhetővé és érdekessé. Mi vagyok én?! Minden ember csak úgy összeszedett írkálmányait én tegyem rendbe?! Az oké, hogy cikkeket szerkesztek, de nem ilyeneket! Az ég áldja meg őket.... Hjaj, de felhúztam magam. Le kell vezetnem a gőzt. És itt, ezen a ponton határozom el magamat, hogy elmegyek szórakozni. Nem érdekel, hogy hova, csak buli legyen. Olyan hely, ahol inni lehet, dübörög a zene és táncolni lehet. Nem vagyok a parkett ördöge, de egy-két táncot azért tudok. Gyorsna becsukok minden jegyzetet és füzetet, leállítom a számítógépet, és elhagyom az irodát. Privát kis szobámat gyorsan bezárom, nehogy nekem valaki még valami izét pakoljon az asztalomra, és elindulok haza.Otthon pedig veszek egy zuhanyt, és törülközővel a derekamon kiválasztom a ruhát. Mit vegyek fel? Először is jó lenne tudni, hova menjek... na igen, ez sem egy utolsó szempont. Találomra felcsapom a telefonkönyvet, amiben színes képekkel illusztrálják a helyi üzleteket, szórakozóhelyeket, irodákat, stb. Az egyik bulihely meg is tetszik nekem. Na, az lesz a cél! Ahhoz meg nem kell olyan vagánynak öltöznöm, de kegyetlenül elegánsnak sem. Így hát kiválogatom a ruháimat, gyorsan felöltözök és már megyek is. Nem hívok taxit. Annyira nincs messze a hely, és én szeretek mozogni. Inkább szépen lesétálok, hiszen elégég korán sikerült elindulnom. A feszültségem nagy részét már leadtam, a zuhany alatt szépen el tudtam lazulni. Majd holnap újra nekileselkedem annak a fránya firkának. Mert valahogy máshogy nem tudom nevezni. Gondolataimból a mellettem gyorsan elsuhanó taxi ébreszt fel. Gyorsan odakapom a fejem. Egy szép nő ül benne, hosszú barna hajjal, fekete ruhában. Nem mondom, szép volt. De kár, hogy csak ennyit láttam belőle. Lassan elérem célomat. Egy pár percet szentelek a bejárat megfigyelésének, majd belépek. Kabátomat leadom a portán. Táskám nincs, tárcám a zsebemben. Benne van a pénzem és az iratok is. Kérek egy italt magamnak, aztán bevetem magam az életbe! Már most is vannak egy páran, de nincs hering-party még. Körbenézek. Szép számmal vannak férfiak és nők is. Némelyikük már táncol a parketten, némelyikük beszélget valakivel a pultoknál vagy asztaloknál. Tekintetem felfelé siklik. Jé, itt van galéria. És fent is vannak sokan. Gyorsan körbeviszem tekintetemet a galérián. Azonban egy valakinél megakadok. A nő! Akit a taxiban láttam! Ott ül fent. Na, és mot mi legyen? Álljak itt és csak nézzem, vagy menjek oda, és szólítsam meg? Na de hogyan? A „Hello, jól nézel ki!” köszönés ódivatú, és a legtöbben ilyenkor csak d*gni akarnak a csajjal. Én nekem meg semmi ilyen célom nincs most. Csak szórakozni akarok. Gőzt levezetni. Akkor meg? Nem tudom. Legyünk spontán! Kortyolok egyet az italomból, és felmegyek a galériára. De még nem megyek oda hozzá. Előbb messziről figyelem. Egy pultnak dőlve nézem, de néha a tömegbe is bekukkantok, hogy ne legyen feltűnő a bámészkodásom. Majd még kitalálom, mivel menjek oda hozzá.
Könnyednek és elevennek éreztem magam még a dübörgő, dobhártyaszaggató zene ellenére is. Illetve valaminek nevezném inkább, amit zenének titulálnak a mai fiatalok. Az én időmben ez teljesen mást jelentett, de még a jelenben sem ehhez voltam hozzászokva, hiszen olyan társadalmi közegből jöttem, ahol előnyben részesítették inkább a klasszikus műveket. Én a magam részéről egészen kedveltem azokat a zenéket, amiket a rádió lejátszott, de ami itt ment, az már távolról sem felelt meg az ízlésemnek. Bizonyára, ha én is alaposan felöntenék most a garatra, már nem bánnám és én is odalent táncolnék. Milyen kár, hogy én nem az a típus vagyok, hanem ennél sokkal többre tartottam saját magam. Ettől függetlenül még érdekesnek és izgalmasnak találtam ezt az új világot, amibe belecsöppentem most. A szórakozóhelyek világa. Hah! Amikor miénk volt még ez a föld, semmi nyoma nem volt az efféléknek. Mi tűz körül táncoltunk és a dobjainkkal kísértük az énekeinket. Hol vannak már ezek a hagyományok? Csak a modern kor vívmánya volt ez a fajta kikapcsolódás. Ha rajtam múlt volna, akkor egészen biztos, hogy ennek a megszületésére nem kerül sor, de bizonyosan éppen mással voltam elfoglalva, nem a világ dolgainak az alakításával. Gondolataimból a rám tapadó tekintet rángatott vissza a valóságba, mire érdeklődően pislantottam fel. Furcsa ez… egy hozzám hasonló idős farkas elég hamar megérzi, ha valaki figyeli őt. Sőt, még egy ember is képes lehet rá, ha van hozzá egy kis érzéke, vagy a bámuló fél túlzásba esik. Jelen esetben ugyebár nem emberről volt szó, a másik pedig nem csinálta feltűnően, én mégis tudtam, hogy merre keressem az illetőt, akinek felkeltettem az érdeklődését. Nem találtam ismerősnek a férfit, de lehet az is, hogy csak nem emlékeztem rá, hogy találkoztunk volna. Ennek igen kicsi volt ugyan az esélye, hiszen elég jó memóriával lettem megáldva, de benne volt a pakliban még ettől függetlenül is. Tekintetem addig állapodott meg az idegenen, amíg nem emelte újra rám íriszeit. Akkor ajkaim finom mosolyra húzódtak, és megemeltem felé a félig kiürült pezsgős poharamat. Nem, dehogyis kezdtem én ki vele, az nem az én stílusom. Bár, jobban belegondolva mindig is kezdeményező típus voltam, csak éppen Sangilak mellett igazi nő lehettem, mert nála nyomulósabb még én sem tudtam lenni. Az emlék mosolyt csalt az arcomra, miközben visszafordultam a táncoló tömeg felé, hogy a férfi nehogy félreértelmezze az arcomon megjelenő futó érzelmet. Mire újra felemelem a fejemet, addigra már csak hűlt helye van a pillanatnyi elérzékenyülésnek.
A zene és a fények nem zavarnak. Bár a villódzást és az össze-vissza guruló, sikló színes fényeket hosszabb ideig nehezen tűröm, de most mással vagyok elfoglalva. Egy nőt nézek. Egy hölgyet. És ki tudja miért? Valami megfogott benne! Nem, ez még nem szerelem! Ahhoz több kell! Sokkal. Ez csak amolyan....flört... vagy még az sem. Egyenlőre ismerkedés. Pillantások támadása. És ahogy elnézem, valahogy mintha a viszonzásnak ama picinyke csíráját vélném felfedezni. Legalábbis az enyhe mosolyból ezt vélem felfedezni. És utána felemeli a poharát kicsit. Igen, ez már komolyabb viszonzás. Több, mint a picinyke. Remélem azért tényleg nekem szólt, és nem a hátam mögött álló férfinak, vagy férfiaknak. Azért én is megemelem a poharam, de csak remélni tudom, hogy a hátam mögött nem teszi más ugyanezt a mozdulatot. Mikor lenéz a tömegbe, gyorsan körbe nézek. Nem, senki nincs a hátam mögött, tehát ez egyértelműen nekem szólt. Mosolyra húzódik a szám. És kicsit közelebb megyek. Egyenlőre nem teljesen az asztalához, hanem attól pár lépésnyire. A korlátnak támaszkodom és úgy figyelem. Ám mikor visszafordul felém, kissé érzelemmentesebb az arca. Na, ezzel most megkavart. Remélem nem csak kihasználni akar... elfektetni egy éjszakára, és reggel viszlát! Érzem, hogy valahogy nem a stílusa ez a hely. Látni rajta. Nem szórakozik úgy önfeledten, mint a többi mai fiatal. Pedig ő sem néz ki éppen öregnek. Sőt! Talán fiatalabb is nálam. Lehet. Azért mégis csak összeszedem magam, és minden érzelemmentesség ellenére odamegyek hozzá és megszólítom. - Hölgyem, látom egyedül van. Nem zavarja, ha leülök Önhöz? - mosolygok rá a lehető legangyalibb mosolyommal. Igyekszem csábítónak lenni, bár az én fejszerkezetem ezt nem mindig engedi meg.
Nagyon jól látta, ugyanis ezek a szórakozóhelyek tényleg nem az én ízlésemnek voltak megfelelőek. Bálokhoz voltam szokva, elegáns esélyekhez, nem dübörgő zenés, táncolós szórakozóhelyekhez. Ennek ellenére azonban egészen jól éreztem magam, talán a kíváncsiság miatt, amivel a környezetemet szemléltem folyamatosan. Mindenféle apró, jelentéktelennek tűnő részletet megfigyeltem. Ők bulizással szórakoztak és múlatták az idejüket, én meg ilyen formában kapcsolódtam ki. Nem ültem végig otthon a szombat estét a tévé előtt, bezárva a négy fal közé, hanem helyette kerestem egy másik helyet, ahol kaptam sokféle ingert a környezetemből. Csak úgy záporoztak rám, bombázták minden egyes érzékemet. Volt itt minden a levegőben, alkohol szagától kezdve a szexuális feszültségig. Gondolataim rendre elkalandoztak ugyan, de ettől függetlenül még figyelemmel kísértem a korábban engem méregető férfit. Még akkor is, ha nem őt néztem, érzékeimmel tökéletesen nyomon tudtam követni, mikor egy kicsit közelebb jött hozzám. Valahol imponáló volt az érdeklődése, ám egy súlycsoportnak korántsem neveztem volna magunkat. Mindenesetre azt kíváncsian vártam, hogy miként óhajt majd felszedni, csak hogy mai kifejezéssel éljek. Sangilak azzal hódított meg, hogy mindig megpróbált fölém kerekedni vadászat és játékok terén. A szokások változnak, az emlék mégis megmosolyogtatott. - Remek észrevétel! – jegyeztem meg talán kissé fölényesen, de megtehettem. Mindenféle szinten felette álltam, még ha ő ezzel nem is volt tisztában. Jobb is, hogy az emberek nem tudják, hogy miféle csúcsragadozók ólálkodnak közöttük. – Csak egészen nyugodtan – vontam meg végül a vállamat kecsesen, pezsgőt tartó kezemmel pedig az üres szék irányába intettem. Tartásom továbbra is méltóságteljes volt, és már ebből a néhány elhangzott szóból is leszűrhette, hogy bizony nem vagyok amerikai. Az akcentus árulkodó tud lenni sok esetben, bár nekem csak a testem volt európai. Ám valójában sokkal amerikaibb voltam, mint bárki ezen a helyen. - Kíváncsi voltam, hogy mennyi idő lesz, mire rászánja magát, hogy idejöjjön – jegyeztem meg mintegy mellékesen, mintha csak az időjárásról beszélgetnénk éppen. – Tudja, a férfiakat időnként egészen érdekes szórakozás lehet megfigyelni. Mind más és más… - beszéltem tovább, majd a poharat a számhoz emeltem, hogy ihassak néhány kortyot. Annak pereme felett követtem figyelemmel, hogy miféle reakciókat sikerül majd kiváltanom legújabb ismerősömből. - Legalább olyan különbözőek, mint mi nők – cseppet sem érdekelt, ha esetleg elvontnak tartott, vagy bogarasnak. Túl öreg voltam én már ahhoz, hogy olyan könnyeden vegyem az életet, mint a hozzá hasonlók, de ezt akár azzal is megmagyarázhattam volna, hogy angol arisztokrata vagyok. Még csak nem is hazudtam volna, hiszen ha rám keres az interneten, akkor erre maga is rájöhetett volna. A mai technikát néha olyannyira utáltam, mint amennyire hasznát vettem bizonyos esetekben. Kár, hogy hamarosan kénytelen leszek vagy visszavonulni, vagy lecserélni a testemet megint. Vajon ebben a korban milyen sűrűn kell majd az őrzők segítségét kérnénk a hasonló esetek miatt?
Egy darabig nézem csak a hölgyet. Érdekesnek látszik, és kellőképpen nehezen ismerem ki magam nála. Egyszerre rideg és barátkozó, hol lenéz, hol nem. Nem egyszerű eset, de pont az ilyenek szoktak megfogni. Amelyik csaj könnyen adja magát, az már nem kell. Mondjuk ma nem is azért jöttem ide, hogy felszedjek valakit és gyorsan ágyba menjek vele. Nem. Ma ismerkedni van kedvem. Aztán ha úgy alakul, hogy na… akkor annak sem fogok épp ellenállni. De nem az elsődleges célom. Ma semmiképp. A hölgy csinos. Sőt! Nagyon szép! Ezt meg kell vallanom. Gyorsan végig is mérem, amíg lenéz a tömegbe. Látványosan nem stírölök senkit, de azért megnézek mindent egy nőn, ha már lehetőség adódik rá. Végül rászánom magam és megszólítom. És leülök vele szemben, kezemben az italommal. - Messziről látni lehetett. – mosolyodom el szélesen. – A zene vagy a tömeg zavarja? – kérdezősködök, ha már ide engedett. Majd elküld, ha már megun. Ha nem, annak meg csak örülök. - Meg akartam bizonyosodni róla, hogy nem kell megküzdenem más férfival, mielőtt ide merészkedem. – gyorsan kitalálok valami indokot. – Amúgy meg nem vagyok az a lerohanós fajta. - Úgy véli? Maga szereti őket megfigyelni? – kérdezem kíváncsian, mégis a félmosoly még az arcomon marad. Ahogy beszél, egyből leesik, hogy nem amerikai. De még nem jöttem rá, honnan jöhetett. Nem mintha annyira érdekelne, nem a külső vagy a származás alapján ítélek. Bár a külső sem egy utolsó szempont nálam. - A nők egytől egyik egyediek és épp ez a szép bennük. – jegyzem meg a lehető legőszintébb gondolatomat. Én így vélem. – Ám tudja, valahogy minden nő rendelkezik egy kivételes hatodik érzékkel. Sokáig nem lehet őket megfigyelni, mert hamar kiszúrják. – aztán vagy a pofont kapjuk mi férfiak a megfigyelésünkért, vagy egy félmosolyt, vagy egy fölényes választ. Mint most. De ez a fölényesség csak még jobban felcsigáz. Lehet, hogy a pia is közre játszik, de valahogy szimpatikus a hölgy. Közben kortyolok még egyet az italomból. - Amúgy épp a megfigyelés miatt jött ide, erre a helyre, vagy csak úgy unta az otthon üldögélést? Vagy vár valakire? – jobb ezt most letisztázni, mert ha kiderül, hogy vár valakire, és békésnek indult beszélgetésünket egy nehéz kéz lendülése a vállamon szakítja meg, melyet egy mély, öblös férfi hang kísér, lehet, jobban járnék, ha már most eloldalaznék innen. Ha meg egyedül jött, akkor nincs mitől félnem. Bár valahogy nem hiszem, hogy valaki miatt jött volna. Nem tűnik úgy, mintha várna valakire. - Szóljon, ha nagyon útban vagyok. – mondom őszintén, ám kicsi mosollyal még mindig. Jól érzem magam, még akkor is, ha lekezelnek. Tetszik valahogy.
Nem jöttem zavarba attól, hogy egy férfi érdeklődött irántam. Egyrészt elég sok évet éltem már le ahhoz, hogy ilyesmi még hatással legyen rám, másrészt az is hozzátartozott az igazsághoz, hogy jellememből fakadóan ez lehetetlen lett volna. Egyszerűen túl határozott voltam ahhoz, hogy fennakadjak az efféle közeledésen, és pontosan ez volt az oka annak is, hogy végül megengedtem, hogy leüljön hozzám. Úgysem volt társaságom, így legalább akadt valaki, akivel válthattam néhány szót. Mióta megérkeztem a városba, amúgy sem nagyon éltem szociális életet, márpedig nem ártott soha, ha valaki be akart illeszkedni egy új helyen. Milyen különös így gondolni a szülőföldemre… - Egyikkel sincs problémám, bár tény, hogy nem ilyen zenéhez vagyok szokva – vallottam be őszintén, mert nem láttam értelmét annak, hogy tagadjam. Valószínűleg lerítt rólam, hogy nem ilyen helyeken szoktam múlatni az időmet, de ehhez talán elég is volt rám nézni. Sohasem játszottam meg magam, vagy legalábbis a legtöbb esetben nem fárasztottam magam ilyesmivel. Hiába volt sok titkom, ez nem járt együtt azzal, hogy úgy kellett tennem, mintha valaki más lennék. Még akkor sem, ha valaki másnak az életét éltem már majdnem egy évtizede. Kicsit furcsa lehet ebbe belegondolnia másnak, de az én fajtám ehhez már rég hozzászokhatott. - Higgye el, nem más férfi miatt kell aggódnia, hanem miattam – nevettem fel jóízűen. Valószínűleg a távolabb állókig már nem ért el a hangom csengése, ő azonban még elég közel ült ahhoz, hogy jól hallhassa. Sohasem szerettem, ha a férfiak akartak uralkodni felettem, bármilyen formában. Pont ezért volt bonyolult a Sangilakkal való kapcsolatom már kezdettől fogva, bár ő volt olyan domináns, hogy elfogadjam páromul. Sem előtte, sem utána nem akadt senki, aki elég talpraesett lett volna ahhoz, hogy valamennyire az uralma alá hajtson egy hozzám fogható nőt. Jól is van ez így. – Egyébként a mai világban elég ritka, hogy valaki nem az a lerohanós fajta. Bár miről is beszélek? Amerikában már inkább a nők vadásznak a férfiakra, igaz? – nem okozott nagy gondot, hogy elcsevegjek bárkivel, ehhez már sikerült hozzászoknom azon a rengeteg társadalmi eseményen, amelyen részt vettem az utóbbi években. Most sem volt nehéz feladat, hogy szóba elegyedjek az illetővel. - Alapvetően az embereket tartom érdekesnek – vontam meg kecsesen, ám mégis nemtörődöm mozdulattal a vállaimat. Nem vagyok én holmi kukkoló, de a környezetemet attól még egészen nyugodtan megfigyelhettem, ha nekem éppen ahhoz volt kedvem. Manapság a tévé ontotta magából a valóság showkat, hát ez már igazán nem volt nagy dolog, amit én csináltam. – Valóban – bólintottam, ajkaimon szolid mosoly ült. Igen, a nők tényleg külön lapra tartoztak, elég sokfélét láttam már belőlük is az évek során. – Igen, lehet benne valaki. Vagy esetleg akadnak olyanok, akik érzékenyebbek az ilyesmire. Ne mondja, hogy maga nem szokta megérezni, ha egy szempár tapad a hátára – oldalra billentettem a fejemet, közben pedig ittam egy kortyot a poharamból. - Inkább az utóbbi. Gondoltam ideje egy kicsit kimozdulnom és körülnéznem – a kérdést, hogy várok-e valakire, ügyesen kikerültem. Egyértelmű lehetett ugyanis, hogy nem várok senkire, hiszen akkor nem engedtem volna meg, hogy ideüljön mellém. – Ne aggódjon, Mr., ha útban lesz, akkor maga lesz az első, aki erről értesül – közöltem határozottan, hangomban nem volt helye az ellentmondásnak.
Azt látom rajta, hogy nem ehhez szokott. Látszik rajta, hogy nem a fogára való ez a zene. Bár akkor miért jött el ide? Szokni? Nem hiszem. Talán megfigyelést tart? De kikre? Mikre? Nem tudom. Remélem nem valami beépített titkos ügynök, vagy rendőr, vagy nyomozó… vagy ezek variánsa. - Milyen zenéket kedvel jobban? – csak érdeklődön, ismerkedem. Nem mintha tervem lenne vele a későbbiekben. Bár ki tudja, mit hozhat még a sors? Szélesen elmosolyodom, fogsorom kivillan kijelentésére. - Maga miatt? – vigyorgok. Nem tűnik törékeny nőnek, de nem hiszem, hogy félnem kéne tőle. Meg tudom magam védeni, ha kell, bár nővel nem szívesen verekszem. Csak önvédelemből. - Eddig még nem tapasztaltam. Úgy vélem, a lányokra jobban kell hajtani. A nők csak akkor vadásszák a pasikat, ha pénz szagot éreznek felőle. – legalábbis nekem ez a véleményem. A pénzes pasik körül rengetek csaj szokott kószálni, de amelyik pasi nem jár Porche-val vagy BMW-vel, és nincsenek milliói, az nehezen talál magának valót. De persze nem biztos ez minden amerikai városra. Itt például ilyen téren még nem néztem utána a dolgoknak. Mint újságíró, szoktam megfigyelni dolgokat, de ezt még speciel nem figyeltem meg. Majd esetleg sort kerítek rá. - És mi érdekeseket tart az emberekben? – feltűnik, hogy kissé érdekesen fogalmaz. Az embereket tartja érdekesnek. Nem azt mondta, hogy a társadalmat, vagy a többieket, hanem az embereket. Lehet, csak én hallok ki valami furcsát az egészben. Lehet, csak általánosságban fogalmaz. Hallottam híreket, hogy itt nem csak „szokványos” emberek élnek. De ez ügyben sem csináltam még kutatást. Lehet ezt is el kéne kezdenem. Vagy inkább csak ezt. Szélesen elmosolyodom. - De, megérzem. – iszok egy kortyot az italomból. Lassan elfogy. – Bár nem mindig. Attól függ, nem vonja-e el a figyelmemet valami más, vagy valaki más. – mosolygok enyhe, sejtelmes mosollyal. Nem rá célzok konkrétan, de akár rá is célozhatnék. Érdekes nő, és minél tovább ülök itt előtte, annál érdekesebb lesz. Ha nem is lesz belőle semmi, még barátnak jó. – De igaz, vannak olyan lányok, akik érzékenyebbek. Akármivel legyenek elfoglalva, mindig kiszúrják, a férfi nem őket nézi. – és akkor még nem beszéltem a konkrét bámulásról, mikor a pasinak majd kiesik a szeme. Én nem vagyok ez a fajta, de van ilyen. - Helyesen tette, bár szerintem kereshetett volna jobb bárt is ennél. Ha már nem kedveli ezt a zenét. – mosolygok még mindig rá. Le sem veszem a szememet róla egy pillanatra sem, miközben beszélgetünk. - Ennek örülök, szóljon nyugodtan. – el is küldhet, max nehezebben távozom. – Ellenben ha van kedve kicsit jobban kimozdulni, esetleg elmehetnénk valamerre. Várost nézni. Én új vagyok itt, gondolom Ön nem. Bemutathatná nekem a várost. – mosolygok, nem kicsi célom van ezzel. Kis séta. Ártatlan séta. Kíváncsi vagyok mennyire bevállalós.
- Maradjunk annyiban, hogy nincs bajom ezzel sem, de egyszerűen nem ehhez vagyok szokva – ismételtem el, amit már eddig is mondtam. – Egyébként inkább a klasszikusabb vonal volt az, amely eddig végigkísérte az életemet – árultam el, bár ez szerintem nem volt olyan nagy titok, amit meg kellett volna tartanom magamnak. Az emberek hajlamosak voltak csevegni egymással csak úgy a semmiségekről, bár ezt a képességet már sok-sok éve elsajátítottam én is, hiszen szükségem volt rá a jelenlegi testem mellé. Ők nem voltak olyan óvatosak, mint amilyen én alapvetően lettem volna, és erről semmilyen körülmények között nem felejtkezhettem el. Az igazság ugyanis az, hogy az ilyesmi túlzottan szembetűnő lehet bizonyos esetekben, nekem pedig nem hiányzott a nagyobb figyelem, mint amekkorát általában kaptam idegen farkasként egy városban. A visszakérdezésére csupán biccentettem egyet, mert nem láttam értelmét annak, hogy még egyszer hangsúlyozzam. Valószínűleg amúgy is azt hihette rólam, hogy csupán a szám nagy, mert a nők hajlamosak voltak keményebbnek láttatni magukat, mint amilyenek voltak. A megfigyeléseim legalábbis ezt támasztották alá, de mint tudjuk, az én esetemben ez nem volt helytálló. - Nem feltétlenül, de eszem ágában sincs erről vitába bonyolódni önnel… - emeltem meg a kezeimet, mert nem akartam bizonygatni a saját igazamat. Én ezt láttam, akármerre mentem, és el is szomorított. Rendben, én valószínűleg amúgy is ilyen típus lettem volna, hiszen annak idején nem csak Sangilak tett azért, hogy mi ketten egy párt alkossunk, hanem én is, már csak a határozottságomból fakadóan is. - Tudja, a legtöbb ember teljesen másként viselkedik, mint a társaik. Nincs két egyforma, és ezt kedvelem. Nem unalmasak, nem lehet kiszámítani, hogy mit akarnak, kit milyen célok vezérelnek, érti? – kérdeztem vissza ártatlanul, mert így tudtam leginkább megfogalmazni mindazt, amit valóban érdekesnek találtam bennük. Alapvetően én sem igazodtam volna ki rajtuk annyira egyszerűen, de ennyi évvel a hátam mögött bizony igencsak nehéz feladat volt újat mutatni nekem. Ezt azonban bölcsen megtartottam magamnak. – Tudom, hogy rémesen felsőbbrendűnek hangzik, de a társasági eseményeken, ha unatkozik, akkor megtanulja megfigyelni a környezetét – nevettem el magam könnyeden, valószínűleg elűzve a gyanakvását is, hiszen a válaszom tökéletes volt, mint mindig. Erre legalább körültekintően odafigyeltem a legtöbb esetben. - Értem! – nem is vettem magamra a célzást, mert ennyire öntelt nem vagyok. Csak van rá hajlamom, fogalmazzunk így. – Mondjuk azt, hogy mindenkibe szorult a női nemből némi intuíció – mosolyogtam sejtelmesen a poharam felett, majd öntöttem még egy kis pezsgőt, hogy aztán jóízűen kortyoljak belőle. – Elég korlátoltak szerintem a lehetőségek – vontam meg kecsesen a vállaimat, aztán a szemöldökömet kérdőn vontam fel, hogy máris invitált, hogy menjünk el. Nem így terveztem ezt az estét, de szinte imádtam, hogy ki is ábrándíthatom. - Sajnálom, hogy csalódást okozok, de rosszul gondolja. Én is új vagyok, úgyhogy nem én leszek az a személy, aki alkalmas a város megmutatására – jelentettem ki határozottan. Talán még hajlottam volna erre a kis városnézésre, bár nem igazán feküdt nekem ez a szerep, hogy másért tegyek meg valamit. Én ahhoz szoktam, hogy ez fordítva szokott lenni. Azt pedig már most sikerült levonnom, hogy elég rossz megfigyelő lehet, ha erre következtetett, főleg azok után, hogy rájött szerintem, hogy nem vagyok amerikai. De mégis mit vártam tőle? Ember is, ennek tetejébe pedig férfi...
Egyre csak nézem a lányt. Hölgyet. A korát nem tudom megállapítani, lehet egyidős velem, lehet idősebb. Első ránézésre ugyanannyinak tűnt, de ahogy múlik az idő és beszélgetünk, idősebbnek gondolom. Majd kiderül egyszer csak. - Miért nem választott olyan helyet, ahol a kedven zenéi mennek? – ez valahogy sehogy nem fér a fejembe. – Vagy most úgy döntött, inkább megszokja ezt a fajtát. Hátha megtetszik? – ezért érthetetlen számomra a női lélek. De a nőket nem megérteni kell, hanem elfogadni, ahogy drága jó apám mondotta volt mindig is. Nem mindig osztottam a véleményét, de néha rá kellett jönnöm, hogy igaza van. - Kifejtené ezt bővebben? - a visszakérdezésemre csak biccent, de ez engem nem hagy nyugodni. Miatta… ez nem egy kielégítő válasz. – Esetleg félnem kéne magától? – nézek rá enyhe mosollyal és felvont szemöldökkel. Lehet, titkol valamit. Ha így van, én nem faggatom tovább, azért nem akarok rögtön beletaposni sem a lelkébe, sem a magánéletébe. De ha olyan a dolog, hogy tényleg veszélyben kéne éreznem magam mellette, akkor jobb, ha ezt tudom. Nem mindig szeretem a váratlan meglepetéseket. - Nem is akarok vitába szállni senkivel ma. – nem vagyok vitatkozós hangulatomban. Lehet a hangulat és a pia teszi, de kifejezetten jó kedvem van. Még akkor is, ha egy nő lekezel. Nem nagyon zavartatom magam. Ha útban vagyok, majd elküld. Bólintok a kérdésére. – Értem. És ebben igaza van. És én ezt tartom nagy szerencsének. Hogy senki nem olyan, mint a másik. Munkámból kifolyólag szoktam néha az embereket én is figyelni, és sok érdekességet látok én is. – bár én néha le is írom ezt a sok érdekességet, de ezt már csak gondolatban teszem hozzá. Az újságírói szakma sok lehetőséggel szokott kecsegtetni, és hol sikerül megragadni ezeket a lehetőségeket, hol nem. - Nem egy társasági eseményen kellett részt vennem. Sajtókonferenciák, rendezvények, kiállítások, mind-mind unalmasok voltak. Legalábbis a társaság szempontjából. Az események maguk néha nem voltak unalmasak, de a társaság… az néha kívánni valót hagyott maga után. – a sok nagyfejes, felsőbbrendű pali… sok izgalmat okoztak az emberek megfigyelése terén. - Lehet. – mosolyodom el szélesen. Hogy kibe milyen intuíciók vannak, abba most nem folyok bele. Lehet ne róla vitaestet tartani. De nem akarok. Vállat vonok, mikor kikosaraz. Ez van. Nem roskadok össze. Ennyitől? Minek? - Nem látszott magán, hogy új lenne így. De akkor már értem, miért itt ül. – bólintok. Az én poharam közben kiürült, de most nem kívánok több italt. – És felfedezni sem akar? – teszem fel utolsó kérdésemet. Ha nem, akkor nem pesztrálom többet. Nem nagyon látom benne az aktivitás vágyát. Sebaj, lehet inkább csendesebb, otthon-ülős típus. Bár akkor mit keres itt? Igaz, hogy kell néha a lazítás.
- Mint mondtam az előbb, ezzel sincs bajom, csak nem vagyok hozzászokva. A szórakozóhelyeken pedig nem olyan zenék mennek, mint egy társasági eseményen. Mondjuk egy estélyen… - tettem hozzá, immár tagoltan beszélve, hátha felfogja azt, amit mondok. Nem volt szokásom lenézni másokat, bár az emberekkel valahogy mégis gyakrabban beleestem ebbe a hibába. Olyannak láttam őket, mintha gyermekek lennének. Valljuk be, hozzám képest még egy száz éves nagymama is az lett volna, de erre most nem akartam túlzottan sokat gondolni, hiszen nem számított. – Nincs sok választási lehetőség amúgy sem ebben a városban, már ami a kikapcsolódást illeti – utaltam itt arra, hogy több volt a kocsma, mint a minőségi szórakozóhely. Ez nem is meglepő, mivel nem New Yorkban vagyok éppen. Itt dolgozó emberek laknak, kisvárosi polgárok, és ők inkább ülnek be egy sörre érzésem szerint, semmint egy ilyen táncos helyre. Nem mintha ez probléma lett volna, egyszerűen csak megfigyeltem és megjegyeztem magamban. - Nem vagyok sorozatgyilkos, vagy ilyesmi, ne aggódjon! – emeltem fel a kezeimet megadóan, és ezúttal már el is nevettem magam. Igazából nagyon is meglett volna az oka, hogy féljen tőlem, de ezt nem kívántam sem előtte felfedni, sem mások előtt. Még olyanoknak sem, akiknek talán lett volna némi joguk tudni róla, hogy az ősük itt van, él és virul. Kifejteni pedig nem óhajtottam még mindig azt, amiről az előbb eltereltem a témát, így annyiban hagytam a dolgot. Ha érdekelte, ha nem, hát így járt most. - Miért, mivel foglalkozik? Pszichológus? – kérdeztem kíváncsian, mert ez volt az első, ami beugrott azzal kapcsolatban, hogy megfigyeli az embereket. Egyébként bizonyos tekintetben a munkám miatt én is megfigyelhettem őket, mert a szobroknál így könnyebb volt elkapni egy-egy mozdulatsort, amit formázhattam, vagy esetleg egy érzést, egy benyomást. Kedveltem a változatosságot, még ha nem is mindig volt kedvemre az, ahogyan viselkedtek velem vagy másokkal a környezetemben. Bizonyára voltak olyanok, akik engem sem kedveltek, de ez már abszolút hidegen hagyott. - Azért maradjunk annyiban, hogy az efféle rendezvények köszönőviszonyban sincsenek azokkal az arisztokraták által adott estélyekkel, amelyeken nekem kellett megjelennem. Higgye el, nincs rosszabb a kékvérűeknél – magyaráztam könnyeden a véleményemet. Nem olyannak tűnt, mint akinek bármi fogalma lenne ezzel a témával kapcsolatban, ezért is osztottam meg vele a saját tapasztalataimat. Én már ránézésre tudtam valakiről, hogy melyik társasági réteghez tartozik, holott nem a középkorban éltünk már. Ó, hát arról aztán tudtam volna mesélni bármelyik történésznek szívesen… - Maga szerint, ha nem lennék az, akkor most először lennék itt? – vontam fel a szemöldökömet értetlenül, majd a számhoz emeltem a frissen újratöltött poharamat és kortyoltam néhányat. Nem túl sokat, csak amennyi illett egy magamfajta nőhöz. – Mondja… észrevette már, hogy mi van rajtam? – kérdeztem teljesen komolyan, abszolút nem a témába vágóan. – Ezekben a cipőkben maga szerint felfedezőkörútra fogok indulni? Nem hiszem, hogy jól esne elcsúszni a kinti jégen... vagy netán a hátán szeretne cipelni?– először nem mosolyogtam, kivártam vele néhány másodpercet. Végül azonban mégis felfelé görbültek az ajkaim, hogy elvegyem a mondanivalóm élét ezáltal. Nem volt okom ellenségesnek lenni, még ha néha felszínre is bukkant énemnek ez a része.
Kezdőlap
ha pedig van még, akkor szívesen folytatom, vagy kezdhetünk újat, az első napoddal ^^ //
//
