A Sednával való "romantikus" éjszakai jakuzzizás után nem sokat hezitáltam, hanyagoltam a kényes, megható búcsúzkodásokat is, helyette stílusosan távoztam; még pirkadat előtt beledobáltam egy táskába a legfontosabbakat, - mindez körülbelül tíz percet vett igénybe -, ezt követően kocsiba vágtam magam és meg sem álltam idáig. Igazából belegondolva nem is volt kinek elújságolnom a hírt, hogy ott hagyom a falkát, legalábbis olyan nem volt, akit mindenféle hátsó szándék nélkül érdekelt volna. Még útba ejtettem egy boltot, vettem egy rekesz sört, és két üveg vodkát. Tudtam, hogy amilyen állapotban fogom találni a házamat, kelleni fog minimum a háromszorosa ennek a piamennyiségnek a másnapi munkához. Nem vagyok egy nagy igényű, de már nem is számolom hány éve áll a ház üresen, és hát mit mondjak rá... Egy háborús övezet, egy terrorista támadás, és egy természeti katasztrófa brilliáns ötvözetét tükrözte az összkép. Egyszer kétszer néztem csak be; vagy enyhén illuminált állapotban, vagy belőve, és volt, hogy a bútorokon, és az ajtókon vezettem le a feszültséget, vagy ki tudja már mi az oka, hogy egy konkrét romba kellett most beköltöznöm. Másnap, vagyis aznap reggel, néhány félálomban töltött plafonszuggerálós óra után előkotortam pár célszerszámot, fogtam egy üveg sört, és nekiláttam valahogy visszaoperálni a helyére az ajtókeretet. Két óra vajúdás után elértem azt a szintet, hogy már a komplett ajtót is be tudtam csukni. Zárni nem lehetett, de hát semmi sem tökéletes. A következő állomás a terasz volt, ami már összetettebb feladatnak bizonyult, ergo több üzemanyagot is követelt, úgyhogy magamhoz vettem a vodkát is, na meg még egy sört, grátiszba a kalapácsot, aztán mint egy jól nevelt kőművespalánta; egyik kezemen a sörrel, másikban az ütőszerszámmal elkezdtem kiverni a helyükről a totálkáros léceket.
A városban volt több lehetséges célpontom is. Vannak információforrásaim. Az áldozataim általában sokat dalolnak, mielőtt elhaláloznának, és gyakran hallok olyan eszmefuttatásokat, hogy "mért pont én, amikor ő, meg ő még nálam is ...". De még aki hallgat élve, az is beszélhet utána, ha már megszabadult a test terheitől. Néhányan kifejezetten kivirágoznak szellemként. Ők azok, akiket a birtoklási vágy tett azzá a mocsokká, amivé váltak, s amikor már nem tudnak birtokolni semmit, akkor szinte újjászületnek. Rowenről még életében mesélt nekem valaki. Nem is az utolsó találkozásunknál, hanem még a másodikban. Még nem is tudta, hogy meg fogom ölni, nem is sejtette. Hát, ha rajtam múlik, Rowen se fogja. Ma kerültem a feltűnést, nem kell semmi indiai cucc, egy egyszerű, munkát kereső kicsi indiainak látszottam a járókelők szemében. Már megtudtam Rowen lakásának címét négy napja, és akkor jártam is erre, de a házról lesírt, hogy nem lakja senki. Ma viszont úgy gondoltam, azért körbenézek kicsi belül. S lám, mit talál az, aki szorgalmasan keres? Éreztem egy farkas jelenlétét valahonnan a ház hátuljából. Persze még lehet, hogy nem ő az. De mért nem lehetne szerencsém? Megállok egy pár pillanatra a bejáratnál, beleszippantok a levegőbe, és érzem az alkohol szagát. Tudom, hogy mi gyorsan bontjuk, de hogy a legtöbb farkas iszik, mint a gödény, az azt hiszem nem véletlen. Súlyos terhek nyomják a lelkiismeretüket. Nekem viszont nincs szükségem alkoholra, szóval én teljesen rendben vagyok, ebből is látszik. Közelebb lépek, és megérintem a bejárati ajtót, amin friss beavatkozás nyomai látszanak, és már látom is magma előtt a férfit, aki itt tevékenykedett nemrég, néha belekortyolt a sörébe ... érzem a mély múltba húzó gyökereket, tudom, hogy sok minden köti ehhez a házhoz. Ó, igen, Rowen lesz az. Elengedem az ajtót, és megindulok hátrafelé, hogy találkozhassunk.
A tempón fordítottan volt arányos az elfogyasztott alkohol mennyiségével; minél többször emeltem fel a vodkás üveget, annál kevesebb indíttatást éreztem, hogy még ma befejezzem ezt a részt. Egy nyugdíjas csiga a jégen röhögve haladt volna el mellettem. Egyébként meg minek siessem el a dolgot, egyelőre úgy néz ki nem térek vissza a falkához, legalábbis egy jó ideig biztos nem. Időm, mint a tenger. A tunyaságom addig tartott, amíg meg nem éreztem egy farkas jelenlétét, nem is olyan távol. Az érzékeim kiélesedtek, az agyam normál fokozatba kapcsolt az eddigi vegetáló üzemmód helyett. Mi a francot keres itt bárki is? Megfordult a fejemben, hogy Sedna akar valamit, de ezt amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is vetettem. Miért jönne ő ide? Aztán Vincent ugrott be következő lehetőségként. Erről a házról alapból nem tudnak sokan, úgyhogy nem sok lehetőség volt, hogy ki vendégeskedik önkényesen nálam. Leraktam a szerszámokat, és nekidőltem az oszlopnak. A fene sem fogja üdvözölni a hívatlan vendégeket, ha a házat megtalálta, akkor megtalál engem is. Már ha nem egy eltévedt szerencsétlen kölyökről van szó, de az energiájából ítélve nem. Mikor megjelent az indiai nő, felszaladt a szemöldököm. Életemben nem láttam még, de az elszánt és magabiztos arckifejezéséből ítélve nem barátkozni jött. - Nem fogadok vendégeket. Nincs olyan állapotban a házam - villantottam rá egy vendégszerető bájvicsort, ezután a kezembe vettem egy csavarhúzót, nem egészen azzal a szándékkal, hogy folytatom a munkát. Na ne már. Most komolyan. Már sehol sem lehet nyugta az embernek? Ki az isten küldhette ezt a nőt? - Ki vagy, és mit akarsz? - Egy apró betekintés a bennem rejlő vendégszeretetből. Etikettkönyv félredobva, amúgy is ő tört be hozzám, a franc sem fog udvariaskodni.
Jujj, de durci valaki! Nem megyek közelebb, amikor meglátom, jó nekem egy kényelmes, nagyjából három lépésnyi távolság. A megjegyzésére halkan kuncogok. - Én úgy látom nem csak a ház ... te sem vagyok olyan állapotban. Kicsit elhaladok oldalra, megnézem a kertet. Az látszik, hogy ez sem lett többet gondozva, mint a ház. - Igazán szép a vad természet pompája, nem zavarták meg szorgos kertészkezek a burjánzást. Itt minden úgy nő, ahogy akar. - jegyzem meg tovább mosolyogva. Ó, én nem akarom most bántani őt, nem is vagyok dühös. Én csak segíteni akarok rajta. Szegény, annyira szenved a létezéstől! - Nem akarok én semmit. Nemrég érkeztem a városba, és még nem merészkedtem a falkák közelébe. Nem is biztos, hogy akarok velük találkozni ... nem szeretem a tömeget ... már farkasból ... de egy fajtárs magányosan. - potyogtatom lassan, ábrándosan nézelődve az információkat. - S ráadásul valaki, akinek híre van ... halottam ám rólad már, Rowen ... - pillantok feléje egy cinkos mosollyal.
Ha még egy lépést közelebb jön esküszöm átfúrom a csavarhúzót ennek az emancipált indiai nőnek a fején. Mégis mi a francot képzel ez magáról, hogy csak úgy megjelenik idegenbe és osztja az észt a gazos kertről meg a lestrapált házamról? Na meg az a beteg mosoly az arcán, ahogy ezt az egészet előadja. - Várj, kitalálom... Indiából dezertáltál kertészeti szaktanácsadónak? - Kérdeztem gúnyos félmosollyal, ujjaim közt forgatva a csavarhúzót. Jól állna a szeme között, úgyis megszokták már, hogy ott az az idióta pötty, mit neki egy csavarhúzó... - Vagy szimplán csak egy pofátlan élősködő vagy? - folytattam tovább a találgatást, arcom meg-meg rándult, de még mindig csak a szememmel követtem a mozgását. - Ne kelljen tovább találgatnom. Kurv@ gyorsan bökd ki, hogy ki vagy és mit akarsz. Elmélázó tekintettel előadott monológján felhorkantam. Egyre abszurdabb ez az egész. De ami holtbiztos; hogy a nőnél valami nem patent. Mikor a nevemet említette felszaladt a szemöldököm. - Aha... Ellöktem magam az oszloptól, és tartva a három lépés távolságot, elsétáltam mellette, egészen a bejárati ajtóig. Ott ismét lecökeltem, közben a csavarhúzóval a kilincset basztattam figyelemelterelésként. - Na elemezzük ki szépen amit az előbb kinyögtél - kezdtem és elkezdtem felfeszíteni a zárat. Így se úgy se lehet bezárni, le is kéne cserélni, úgyhogy nem feleslegesen strapálom magam. - Nem akarsz semmit - ismételtem meg őt. - Akkor nem jöttél volna ide. - Ennél jobb szöveggel is előrukkolhatott volna. - Nem szereted a tömeget.. - folytattam - Hát én sem. De nálam már az egy fő is annak számít. És ezt vedd célzásnak. - És térjünk csak vissza arra, hogy magányosan. Ezt honnan szedted? - Még csak tegnap hagytam ott a falkát, hogy a pokolba jutott el egy kóborhoz ilyen hamar az infó? Meg egyáltalán miért foglalkozna ezzel? Hangom nyugodt volt, és inkább szétszórtságot tükröztem miközben a zár felfeszítésével bajlódtam, mintsem tömény érdeklődést. Vagy bármi mást. - Mivel te már oda vissza tudod az életemet, díjaznám, ha csepegtetnél némi infót magadról is. Mondjuk annyit, hogy mi a jó büdös francért jöttél ide? - vigyorogtam a képébe, és egyelőre felhagytam a zár-trancsírolással.
Rowen kissé paranoiásnak látszik, egészen meglepődök ennyi negatív energia láttán. És minden egyes szón fennakad. - Mért? Amíg ide nem jöttem, egyedül voltál, nem? - replikázok vissza, mert én csupán ennyire céloztam. Aztán én is fennakadok ezen. ~ Kivált volna a falkából? Na, ez most egyenlőre nem lényeges. Úgy tűnik konkrétumokat szeretne, hát akkor megkapja. - A minap együtt múlattuk az időt Rob Riley-val. Ó azt mondta ismer téged, és a múltkor együtt ittatok, és utána kicsit randalíroztatok itt a városban. ez majdnem szó szerint igaz. Robbal eltöltöttem némi időt a múltkoriban, bár mulatni csak én mulattam, azt hiszem, legalábbis ő sokat nyüszített, szóval lehet, hogy nem élvezte annyira a műsort. De valóban beszélt Rowenről. Gyónt. Megígértem neki, hogy ha ad nekem valaki más célpontot, akivel majd szórakozhatok kicsit, akkor már nem sokkal nyújtom meg a szenvedéseit. Akkor aztán készségesen mesélt Rowenről, én pedig betartottam az ígéretemet, és a srác tényleg hálás volt érte, amikor megérezte, hogy eljött a vég. De Rob nem idevalósi, úgy gondolom, itt még nem hiányolja senki. Azt hiszem, valami laza üzleti kapcsolatban lehettek, és az üzlet is mocskos volt a velejéig. - Na, szóval, azért jöttem erre, hogy megnézzelek magamnak, hogy tényleg olyan jó társaság lehetsz-e, de úgy tűnik, Robnak nem volt valami jó ízlése - észreveszem a múlt idő helytelenségét, ezért nem fejezem be itt a mondatot, hanem hosszabbítok - amikor téged választott ivócimborának. Megvonom a vállam, mint aki belenyugszik egy legenda bedőlésébe, és elindulok kifelé. - Akkor nem zavarlak, szadizd a házadat nyugodtan tovább.
- Hohohóó - felemeltem a kezem egy pillanatra. - Azt mondtad, egy fajtárs magányosan. Na most hiába voltam az imént még egyedül, ha egyébként egy falkához tartozok. És ha ezt te így tudtad volna, mármint, hogy falkatag vagyok, akkor nem használtad volna a magányosan szót. De meglehet, hogy csak én bonyolítom túl az egészet, és nem kell benne túlkomplikált logikai csavarokat keresni. Mikor kiejtette a fickó nevét, rögtön leesett a dolog. - Te ölted meg, mi? - Ez inkább kijelentésként hangzott, mint kérdésként. - Miért? - Na ez volt a kérdés. Mit árthatott neki az a szerencsétlen? Megölte a díleremet ez sanszos. Nem mintha különösebben zavarna annak a takonynak a halála, de akkor sem kívántam a halálát. Pláne nem úgy, hogy még jó anyagot is szerzett. - Miről köpött neked? És egyáltalán miért érdekel egy utcai senkiházi információi? Na igen, ez egy találó kérdés volt. Engem valahogy hidegen hagyna, ha nekem mesélnének elvetemült, drogos vagy éppen valamilyen rendelleneségben szenvedőkről. És még fel is keresett. A házamban. Bár, ahogy körbe néztem, nem igazán lehetett ezt a romot jelenleg háznak nevezni. - Asszed nem áll össze a kép, hogy az a balfasz eltűnt, te pedig a tőle vett infókkal jössz? Annyira azért nem lett volna idióta, hogy ha lát bármi esélyt is rá, hogy életben marad, akkor rólam fecseg emancipált indiai szukáknak. Meg úgy bárkinek. Mikor menni készült pár lépéssel beértem és elévágtam. - Nem mész sehova. Nem, nem. Ez nem így működik, hogy valaki gondol egyet, és ide jön nézelődni, aztán mindenféle értelmes magyarázat nélkül hátat fordít és kisétál. - Miért vagy a városban? Miért ölted meg Robot? És miért látogattál meg? - Vágtam hozzá a kérdéseimet, ekkor konkrétan már tényleg érdekelt, de látszatra megőriztem a nyugalmamat.
Aj, de kis erőszakos lett valaki hirtelen! Mosolyogva és csillogó szemmel hallgatom végig az első adag szóáradatot, és aztán kiül a csodálkozás a következő adag kifakadásra. - Mért? Meghalt? - kérdem ártatlan szemmel, és közben tényleg érezhető az őszinte csodálkozás, csak éppen én azon csodálkozom, hogy honnan tudja. Jaj, Rowen, te nyomozók gyöngye! A paranoia kétségtelenül előnyös egy bizonyos fokig. Utána viszont roppant előnytelen. Végighallgatom az okfejtést, aztán egy ideig elgondolkodva bólogatok. - Rob mondta, hogy jelenleg rendőrnek álcázod magad. Látom, megy a logikai következtetés is valamilyen szinten. De ez azért még eléggé sovány. Az érzelmeidet nem tudod kihagyni a logikai következtetésből, és így téves eredményekre juthatsz. Óvatosan, szépen kell játszani az információkkal, adagolni igazságot, és hazugságot egymás után. Az igazságnál hagyni kiszűrődni az érzelmeket, a hazugságnál kissé maszatolni. Rowen fiatalabb nálam, nem fog tudni teljesen átlátni rajtam, akárhogyan erőlködik. Elkezdek számolni az ujjaimon. - Először is, köszönöm az infot, eddig azt hittem, falkatag vagy. A magányos szónak a számodra van ekkora jelentősége, én csupán azért használtam, mert érzelmileg magányosnak tűntél. Első hiba. Kihajtom az első ujjamat a mondandó végére, és speciel jelenleg teljesen igazat mondok, ez a legszebb az egészben. - Másodszor. Ha én öltem volna meg Robot, akkor nem hozom szóba a nevét előtted, és nem próbálok ezzel a bizalmadba férkőzni. Egyáltalán, ha tudom, hogy meghalt, akkor sem, mert minek egy ilyen amúgy is morcos egyént még tovább hergelni? Kihajtom a második ujjamat is a végén. A logikai következtetés itt is jó, csak éppen a mondandó nem teljesen igaz. Általában rossz lépés lenne az ilyesmi, de hát hol érdekel az engem? - Harmadszor meg Rob érdekes figurának állított be, és kíváncsi voltam. Még hogy ő nem beszél? Honnan tudod, hogy mit csinál akkor, amikor bepiál, vagy belövi magát? Ezt olyankor még ő sem tudja, nemhogy te ... ugyan már ... A harmadik ujjam is kihajtva, de aztán csak legyintek egyet. Rowen érezhetően erősen ki van bukva. Kissé részeg, olyasmit csinál, amit láthatóan évek óta nem, hiszen a házát próbálja rendbe rakni, amit elhanyagolt. És jelenleg falka nélkül van. Mért érzem úgy, hogy ezeknek van valami közük egymáshoz? - Nehéz az élet falka nélkül? Kevesebbnek érzed magad? Kellemetlen, de ezen én nem tudok segíteni. Feltehetőleg ez nem lesz egy békés társalgás, ha jól sejtem, Rowen verekedni akar majd, hát állok elébe. Én így is léphetek egyet. A terveimbe belepasszolhat teljesen. Egy falkatagnak az ember nem nagyon mondja a szemébe, hogy vadászik rá, de neki most nincsen háttere. És ha őt elverem, akkor azzal még Castorékhoz is közelebb kerülhetek. Nem baj, ha minden farkas tudja a városban, hogy Rowent akarom, mert így Kat ügye rejtve maradhat.
Az érzelmemeimet nem tudom félretenni... Hogy oda ne rohanjak. - Azt hiszed, hogy mindenkinél okosabb vagy, ugye? Rendben... Első orbitális hibám felsorolásánál még türelmesen ácsorogtam előtte, aztán mikor a másodiknál tartott, visszaléptem a vodkás üveghez és magamhoz vettem. Minden harmadik szónál a számhoz emeltem, és mire a harmadik pontjához ért, már alig volt az üveg aljában néhány cent. - A magányos szónak nincs jelentősége. Igazából totál ugyanaz, mint falkában - szúrtam közbe vállat vonva, aztán hagytam, hogy rendületlenül folytassa a kioktatásomat. Ezzel a nővel akkor sem stimmel valami. El van borulva az elméje, ez látszik. Eleve, ahogy a szavakat pakolja egymás mellé, hogy gondolatban átrág és átgondol minden egyes infót, amit kiejt a száján, az arra vall, hogy titkol valamit és sántít az egész. - Lássuk csak. Hallottad a nevemet egy drogos fószertól, erre idejössz pszichoanalizálni . Közöltem az általam felállított tényeket, majd ledobtam az üres üvegeket a földre, és még bele is rúgtam, hogy aztán a falnak ütközve roppanjon ketté az üveg nyaka. Egy darabig rámeredtem a törött darabokra, végül visszafordultam a nő felé. - Egy - emeltem fel a hüvelykujjamat gúnyos grimasz kíséretében -, csak hogy maradjunk a pontokba szedett rendszerezésnél. Nem tűnsz hülyének, és azt sem nézem ki belőled, hogy egy céltalanul bolyongó kóbor vagy, aki keresi a balhét szimplán unalomból. Ergo vannak céljaid a háttérben, még ha olyan nagyon próbálod is leplezni. De igazából ez nem is érdekel, nem az én dolgom. Az már viszont annál inkább, hogy ebbe engem is belekevertél, holott kurvára semmi közöm nincs hozzád. - Túl sok a rizsa. - Kettő. A drogossal ellentétben én nem konvertálódok át idiótává semmilyen hallucinogén szertől, vagy alkoholtól. - Ne nézzen részegnek, csak mert bennem van egy üveg vodka. Láttam rajta, hogy fel van készülve az esetleges támadásomra, és ez mind szép és jó, de nem fogok verekedni. Idősebb nálam, hiába árnyékolja le magát, hogy még véletlenül se nyerjek betekintést az indítékaiba, attól még tudom, hogy erősebb, és annyi esélyem lenne ellene, mint háromlábú sünnek a hatsávos autópályán. - Ha verekedni akarsz, akkor más ajtaján kopogtass - jegyeztem meg, miközben kissé arrébb hajtottam a bőrdzsekim alját, hogy észrevehetővé váljon a pisztolyom. Afféle igazi filmes- "nagymenő zsaru vagyok" megmozdulásként jöhetett le, de igazából csak a " gyengébb vagyok nálad, úgyhogy nem félek szánalmasnak lenni" gondolat rejtőzött mögötte. - Attól, hogy falka nélkül vagyok, még meg tudom védeni magam. - Még ha ehhez kiegészítő dolgok is kellenek, mint egy két fegyver, kések, na meg ott a törött vodkás üveg. Azt sem felejtettem el. De még úgy is.. Ez a nő elmebeteg, a szó legnemesebb értelmében, és lehetne egy egész fegyverarzenálom, akkor sem vagyok biztos az erőviszonyok kiegyenlítettségében. - Hány farkast csekkoltál már le, mióta a városban vagy? És.. egyáltalán ki a valódi célpontod? - Mert biztos vagyok benne, hogy olyanja is van. Egy ilyen farkas nem kóricál városról városra, ha unatkozik. Persze meglehet, hogy erre a kérdésre is egy logikusabb magyarázatot kapok, mint eddig valamennyi mondatomra vagy kérdésemre. De hát próbálkozni csak szabad.
Hát nem én kezdtem el lovagolni azon a szón ... ő az, akit érzékenyen érintett, hogy magányosnak neveztem. De már nem vitatkozom vele, mert férfiból van, és ők nem bírják, ha nem nekik van igazuk. Még a végén agyvérzést kap. Azon ahogy meghunyászkodva megfenyeget már megint nevethetnékem van, de visszanyelem a feltörni készülő kacajt. Van itt már minden! Pisztoly, csavarhúzó, törött üveg. Ő, de nagyon begyulladt valaki! Nehéz az első pár nap a falka védelme nélkül ... - Azt egy szóval nem állítottam, hogy csak miattad vagyok itt, Rowen. De ha már erre jártam, gondoltam, megnézlek magamnak. Most már tudom, hogy ezt a kitérőt megspórolhattam volna, a füstöd nagyobb volt, mint a lángod. Azon gondolkodom már csak, hagyjak-e itt valami "kellemes" emléket magamról Rowennek. De mivel nem szeretnék én viszonzásul tőle emléket magammal vinni, így először egy páncélt vonok magamra. A golyó átüt ezen is, de őszintén remélem, hogy nem a lövöldözéssel lesz elfoglalva, ha akcióba lendülök. Nagyon vigyázok rá, hogy mit tesz, és ha esetleg érte nyúlna, akkor el tudjam kapni a kezét. De hát elém állt, nem vagyunk olyan messze egymástól. És ha mégsem érném el, még mindig megbéníthatom a mozdulni kívánó kezét. - Célpont? Jó kérdés. Úgy érzed te is az vagy, Rowen? - kérdem félrebillent fejjel, és biza én most közelebb lépek hozzá. - Lehet, hogy igazad van. Látszólag nem tervezek támadást, hiszen mindkét kezem leeresztve. De hát ugye semmi sem életbiztosítás a mi fajtánknál. Rowen nem egy nagy fogás, nem érezném dicsőségnek, ha elkapnám. De a viselkedése valahogy belőlem képes kihozni azt a bizonyos agresszív ént, amit egyébként a pontos tervezés tart kordában. - Van egy pisztolyod? És?
Most már teljes bizonyossággal kijelenthetem, hogy vonzom az elmebetegeket, mint a mágnes. - Legalább nem lesz erdőtűz - jegyeztem meg élesen az újabb elmés megszólalására. Nem érdekel mit gondol rólam. Minden egyes mozdulatára ki vagyok élesedve, ha egyetlen egyszer is gyanús lesz, hogy támadni fog, egyszerűen fejbe lövöm. Legalábbis megpróbálom. Hát de a rohadt életbe... Egyetlen egyszer szeretnék békésen eltölteni egy napot, erre megjelenik egy magát igazságosztónak képzelő indiai nő. Ilyen van?! De most komolyan... Közelebb lépett, mire jobb kezem automatikusan mozdult a fegyver felé, de félúton megállt, és inkább zsebre vágtam, elég közel a pisztolyhoz. - Úgy kéne magamat éreznem? Igen, úgy érzem - válaszoltam meg helyette biccentve és félúton elnyomtam egy grimaszt, helyette inkább a nőre fordítottam a figyelmem. Hátráltam egy két lépést, és már nem is álcáztam a szándékot, egyszerűen csak ne legyen a közelemben. Nem tetszik, hogy benne van az aurámban. - Mit és? Értetlenül emeltem meg kissé a kezemet, majd visszacsúsztattam a zsebembe, biztonságos közelségbe a pisztolytól. - Van, és ha gyáva vagyok, ha nem , használni fogom, ha szükség lesz rá. Mert most nem érzem magam egyenrangúnak még a velem egyidősekkel sem. Ennél fogva nem az érdekel, hogy gyávaság fegyverrel nekimenni valakinek, hanem hogy túléljem. És csak mellékesen jegyezném meg, hogy részedről pedig nem túl bölcs dolog alábecsülni az ellenséget. Vagy azt akit ellenségnek akarsz. - Nekem nem kell több, így is van elég. Már az sem érdekelt, hogy túl sok infót potyogtatok el. - Ha meg akarsz ölni, akkor hajrá, próbáld meg. De én inkább annak lennék híve, hogy igyunk meg egy kávét, és beszélgessünk. Utána is kinyírhatsz - ajánlottam vigyorogva, de most a még jobban készenléti fokozatba kapcsolt az agyam. Nemleges válasz esetén ennyi volt a vendéglátós énem. Elegem van.
Rowen fél. Még nem nagyon, de azért éppen eléggé. Nem tetszik neki a helyzet, kényelmetlenül érzi magát, veszélyeztetve. Hogy én ezt mennyire élvezem! Nem hagyom, hogy eltávolodjon, követem. Felőlem nyolc lépést is hátrálhat, ott leszek a nyomában, alig fél méterre tőle. Biza benne leszek az aurájában. - Ugyan, már Rowen, én nem tartanálak gyávának, amiért fegyverrel akarod megvédeni magad az erősebbel szemben. - felelem mosolyogva. - De nem hiszem, hogy képes lennél elővenni. Persze megpróbálhatod, de onnantól magadra vess ... Igen, ez ennyire egyszerű. Még nem támadtam, tehát nincs miért védekeznie. De ha ő támad, akkor nekem lesz miért. - Ó, én ilyen baráti, kávézós gondolatokkal jöttem ide, csak a fogadtatás után lemondtam róla. - felelem kissé panaszos hangom. - Valaki roppant mód pokróc volt velem. Nem tudod, ki lehetett az? Egy kicsit tartom a panaszos arcot, aztán én is elvigyorodom. - Ez egy érdekes javaslat. Sokkakkal volt már doglom, sokan, sok mindent ajánlottak nekem, de még senki nem javasolta, hogy kávézzunk egyet, mielőtt megölöm. Ez ... aranyos. Van valami cukornak látszó patkánymérged, vagy mi? - kérdem, és én is igen jól szórakozom már a helyzeten. Aztán kissé megkomolyodom. - Ne parázz, nem foglak megölni. Most semmiképpen sem. Hacsak nem adsz rá valami nagyon nyomós okot ... Kezd a fejemben körvonalazódni egy terv, de még igen képlékeny. Mindenesetre most beszerezhetem a kellékelet hozzá itt, Rpwennél, aztán legfeljebb ha nem áll össze, akkor nem használom fel.
- Nem próbálok meg elővenni semmit, ha nem adsz okot rá. De kérlek mássz ki az aurámból, mert kibaszottul idegesítő - bólogattam bőszen, miközben még egy lépést hátráltam, de beakadt a lábam valami gaz csomóba, és egy pillanatra elvesztettem az egyensúlyomat. Hát ez igazán... remek. Nem hogy erősnek nem látszom, de még botladozom is itt, mint valami szerencsétlen menekülő kölyök. Le kéne nyírni a füvet. Bár nem az volt az első gondolatom, amikor idejöttem, hogy rendbe kell szedjem a kertet, mert a saját házamban kell majd menekülnöm egy veszett szukától, és megkönnyítené a helyzetemet, ha nem kéne a lábam elé néznem. Kínomban valami nevetésféle hagyta el a torkom. - Valaki pedig rögtön azzal fogadott, hogy jobban állna nekem a halál. Persze nem ezekkel a szavakkal, de ne szépítsük. Nem tudod véletlenül ki lehetett az? Ismételtem meg a hülye kérdését, és most már inkább felhagytam a hátrálással, mert a végén eldőlök, mint egy krumpliszsák. Az nem lenne túl előnyös. Senki nem ajánlotta, hogy kávézzanak, mielőtt megöli? Megőőőrülök ettől a nőtől. Kiakaszt. Már kezdek együtt érezni Westmorelanddel. - Nyugi, én se sűrűn kaptam ilyen ajánlatot - vigyorodtam el, és mióta itt van, először volt őszinte a gesztusom. - Nincs patkánymérgem, annyira azért még nem rendezkedtem be, de ha végre oda jutok az lesz az első dolgom, hogy beújítsak egy adag kálium cianidod, hátha meglátogat a közeljövőben egy hasonló kaliberű önjelölt hóhér. Elindultam az ajtó felé, és ha nem állt az utamba, akkor besétáltam, és egyenesen a konyha felé vettem az irányt. Legalábbis a konyhaként funkcionáló helyiség felé, mert egy konyhabútoron , egy asztalon és két széken kívül nem sok minden volt benne. Volt ott még fűrész, és nem, az nem főzéshez kellett, hanem a padlódeszka egy kiálló darabjából lett elegem, és ott maradt a konyhaszekrényen. Na meg a kávéfőző. Igazából nem is volt többre szükségem, mert annyi időt töltök a konyhában, amíg benyakalok egy adag kávét. - Kímélj meg a megjegyzésektől. Most költözöm. Még elég... kezdetleges - szóltam hátra, ahogy a kávéfőzőhöz léptem és elkezdtem vele bíbelődni. Ebben legalább van rutinom. Próbáljon meg valaki megkérni, hogy főzzek egy rántottát.
Ez a botladozás... olyan némafilmbe illő már szinte. De Rowen most végre egy kicsit szimpatikus, ahogy a vész előhozza belőle a vagányabb, de kevésbé morózus természetét. Nem szégyenítem meg azzal, hogy segítek neki talpon maradni, megoldja amúgy is egyedül. - Hát, lehet, hogy jobban is állna. Próbáltad már? - kérdezek vissza, mintha csak arról csevegnénk, hogy milyen színű ajakrúzs lenne a legmenőbb. Aztán követem a ház belsejébe, és csak azért is körbepillantok. Itt sem nagyon laktak az utóbbi években ... a konyha meg ... hát, itt simán éhen lehetne halni, azt hiszem. - Á, látom, nem patkányméregben utazol, a fűrészre apellálsz ... vagy hogy esetleg rám dől az egész ház ... Igen, csak azért is teszek megjegyzést. De csak a tréfa kedvéért. Most akkor kávézunk, kedélyesen elbeszélgetünk, és utána vesszük komolyabbra a figurát. De akkor sem leszek nagyon kegyetlen, csak egy egészen kicsit. Amilyen lökött, addigra már lehet, hogy nem is fogunk nagyon összeveszni rajta. Nem találok magamnak olyan helyet, ahová nyugodt szívvel letelepednék, így maradok állva. - Van olyan kávéd egyáltalán, ami penészmentes? Ezeknek is van ám szavatossági ideje ... Persze nem lesz komolyabb bajunk, de nem szeretném kidobni a taccsot, és azt venni észre, hogy közben már fűrészelnek is. Vagy legalábbis megpróbálnak.
- Nem próbáltam, de szerintem lesz rá alkalmam még. Nem szeretek elsietni semmit - jegyzem még meg vállat vonva. Persze, hogy nem hagyja szó nélkül a házat. Valójában nem is gondoltam, hogy kihagyja, na meg igaza is van. Ezt enyhe jóindulattal lehet csak háznak nevezni. - Nem fog rád dőlni. Ha meg úgy lesz, ott a fűrész, majd kiásod magad. Problémamentesen ezt a műveletet sem tudtam végrehajtani, mert a rohadt kávés zacskó tovább szakadt, úgyhogy pár kávészem a földre potyogott. Majd eltakarítja egy patkány, nem foglalkoztam vele. Azokból is van elég. A zacskót, mielőtt még kiszóróm az egészet, visszahajítottam a polcra, és bekapcsoltam a gépet. - Ez totálisan higiénikus. Tegnap vettem a vodka mellé - válaszoltam miközben sorba nyitogattam ki a szekrényajtókat, hátha találok valami pohárként is funkcionáló valamit, de két műanyag poháron kívül semmi extra nem volt. Még egy műanyag, anno kajaként működő penészes cuccal borított tányért találtam, na meg injekciós tűt. De hogy az mit keres a polcon? Gőzöm sincs. Biztos én raktam oda valamikor. Kicsit bizarr volt a helyzet, amint kávézgatunk, rögtön azután, hogy teljes természetességgel rágtuk át, hogy semmi esélyem, ha ő meg akarna ölni, és talán meg is akar. Talán meg is fog. - Sose gondoltam, hogy pont koffeinnel a szervezetemben fogok meghalni - jegyeztem meg groteszk vigyorral az arcomon, miközben kivettem az injekciós tűt a szekrényből és a kukába hajítottam. A kávé lefőtt, én pedig kikapcsoltam a gépet, és a két műanyag pohárba öntöttem. - Cukor nincs. De az amúgy is elbűvölő személyiséget majd megédesíti - néztem rá egy pillanatra gúnyos félmosollyal az arcomon. A székre inkább én sem ültem le, úgyhogy jobb híján a konyhaszekrényre tornáztam fel magam egyik kezemben a pohárral. A másikat ott hagytam az asztalon, majd elveszi magának. Ennyire azért ne melegedjünk bele a vendégszeretetbe. Magam mellé sandítottam a fűrészre, majd egy mozdulattal belelöktem a mosogatóba. - Erre nem lesz szükség. Ha csak nem szakad össze alattam ez a szar. - Ne legyen kéznél. Főleg neki ne. Nem mintha szüksége lenne bármire.
-Ó, a sietség roppant káros is lehet. egyetértek, nem kell az ilyesmit elsietni. - hagyom rá, és remélem, hogy ő ma sem siet meghalni. Tényleg! Nézem a kávéfőzési műveleteket, és kivételesen nem kuncogok. Férfi a konyhában, bármiféle étket készítve kiszolgál egy nőt. Na, ez az a látvány, amit én még 300 év után sem győzök csodálni. Anno nem volt szokás ilyesmi. A kávé valóban frissnek tűnik. - Jó az illata. - jegyzem meg egy nagyot szippantva. Aztán tovább pakol, takarít. Még a végén egy rendszerető, pedáns egyén is elveszett benne valahol nagyon mélyen. Amikor utoljára itt volt, akkor viszont láthatóan még nyomokban sem tört elő ez a fele. - Nem fogsz meghalni, ne drámázzál már! - morranok egyet de vigyorral a szám szélén. - Lehet, egy kicsit fájni fogsz a végén, de nem lesz vészes. És most megígérem neked, hogy ha esetleg valaha mégis úgy döntenék, hogy kinyírlak, akkor én látlak vendégül, és vodkát kapsz, nem kávét? Ez így korrekt? Csak hogy lássa jó szívemet, ilyen szép ajánlatot teszek neki. Felőlem akár két üveg vodkát is kaphat a nagy és végső divatpróbához majd, ha eljön az ideje. - Köszönöm szépen, Rowen! - mosolygok rá kedvesen, amikor elkészül a kávé, és megkapom az egyik poharat. Aztán még le is fegyverzi magát még inkább. Persze a pisztolya nála van, ezt nem feledtem el. - Nem akarod a pisztolyt is lerakni? Akkor sokkal bátrabbnak látszanál. Igazi nagyfiú ... Nem erőltetem rá, megtarthatja. Legalább egy egészen kicsit izgalmas a helyzet, ha nála van. De ha le meri tenni, az megint egy jó pont a szememben.
Ne drámázzak...? - Drámázik a halál. Ha neked is leblokkolták volna a farkadosat, és nem tudnál átváltozni három vagy x hónapon keresztül, akkor lehet, hogy te is drámáznál. És az is sanszos, hogy nem lenne ekkora az arcod. - Többet árulok el, mint kéne. De lehet, hogy mindegy is. - Ha teljesen ép lennék sem sok esélyem lenne ellened, de legalább a tudat ott lenne. Milyen már, hogy folyamat érzékelteti velem, hogy igazából az ő kegyességén múlik az életem? Ha úgy dönt, hogy megöl, akkor fegyver, fűrész, törött üveg ide vagy oda, nekem végem. Pazar. Tényleg. Minden elismerésem. - Nem korrekt - feleltem komoran, és meglötyögtettem a kávét a pohárban. - Ha utolsó korty italról van szó, akkor minőségi legyen. Minimum whiskey, abból is a jobb. Ne adjuk alább, a vodka az alpári. Elvigyorodtam és ittam egy kortyot a forró fekete patkányméreg erős folyadékból. - Szívesen... - nyitva hagytam a mondatot, ezzel is célozva rá, hogy ha már ennyire "jó" viszonyban lettünk, akkor legalább a nevét elárulhatná. - Legalább azt megtudhatom, hogy ki fog a túlvilágra segíteni? Húú, de szépen fogalmaztam. Túlvilág. Van egyáltalán olyan? És ha van akkor azt is ketté lehet választani, mint menny és pokol. Rohadt mocskos illúzió ez szegény, és nyomorult embereknek, akiknek egy remény az egész, hogy van ennél jobb és szebb, és nem ér véget, soha se hal meg igazán. A pisztolyomra tett megjegyzésére először felvontam a szemöldököm. - Kamikáze akció lenne - morogtam végül újra meglötykölve a kávét. Végül pár másodperc után végül a fegyver után nyúltam, de közben folyamatosan tartottam a szemkontaktust, ha ő is. - Nyugi, semmi extra. Kávé, emlékszel? - mutattam fel a poharat. Megrándult az arcom de elfojtottam a megjelenni készülő vigyort, majd kihúztam a pisztolyt a tokjából és leraktam magam mellé. Végül arrébb löktem, olyan másfél métert csúszhatott arrébb a pulton. Elérhető távolságban van. - A kés marad - mondtam a pisztolyt bámulva, végül újra a nőre sandítottam. - Totálisan lefegyvereztél. Se a farkasom, se fegyver, se egy kibaszott leheletnyi esély. Ledegradálódtam kölyök szintre. Kezdtem rohadtul éhes lenni. Kéne valami kaja. Bármi. Igazából egész nap nem ettem semmit, csak vedeltem a vodkát meg a sört, plusz egy jointon kívül semmi értelmes. - Nem vagy éhes? - kérdeztem miközben elővettem a telefonomat pizzarendelés céljából. Ha már barátkozunk, akkor legalább ne üres gyomorral tegyük. Most már nem is állt szándékomban kérdéseket feltenni, ami rá vonatkozik, mert vagy kikerüli, vagy kapok egy érdemtelen választ, vagy célzást arra, hogy bármikor megölhet. Úgyhogy inkább hagyom, hogy ő lépjen, ha akar. De addig is.. kell valami kaja.
- Ok. Akkor whiskey. Azt hittem ez a kedvenced, azért iszod. - vonom meg a vállam. Szóval jelenleg korlátozás alatt áll. Ha már az én galamblelkű őrző kollégáimnál is kiverte a biztosítékot, akkor biztos nem kispályázott az utóbbi időben. - Ú, az kellemetlen lehet! - szólok közbe, és most tényleg érzek némi részvétet iránta. De így tényleg könnyű préda lesz, ha arra számon el magam, hogy végzek vele. Én is megemelem a kávés poharat, amikor ő, jelezve, hogy emlékszem, és bele is kortyolok. Aztán akcióra készen figyelem, ahogy a pisztolyt előveszi, és messzire ellöki magától. - Nem, Rowen, nem vagy kölyök. Az én szememben most nagyot nőttél. - tiltakozom csendesen, de igen komolyan. A pizzára bólintok, és csendben, a kávémat kortyolgatva megvárom, amíg megrendeli. A kávé így cukor nélkül nem valami nagy élvezet, de most hozzátartozik a beszélgetéshez, kapcsolatteremtő ereje van. - Van egy tervem, egy célom itt. És jól érezted, hogy nem te vagy a fő célpont. Nem mondom meg, hogy ki, de én úgy vélem, hogy neked is örömet okozna, ha sikerrel járnék. Viszont ahhoz, hogy erre minél nagyobb esélyem legyen, erről hallgatnod kell! Rowen lehet célpont, de lehet szövetséges is. Kérdés, hajlandó-e együttműködni? Bár nem, ez nem kérdés, mert úgysem kell a beleegyezése. - A célom érdekében lehet, hogy némi fájdalmat fogok neked okozni. - teszem hozzá kis szünetet követően. - De persze csak pizzázás után. - teszem hozzá elmosolyodva. Igen, bátor volt, és emelt fővel viseli a megpróbáltatásokat, ez tiszteletet érdemel, és ezt azzal fejezhetem ki, hogy szőrmentén beavatom, és ezzel a terv részesésév teszem.
- Azért iszom, mert olcsó és jelenleg nem tehetem meg hogy elherdálok mindent piti élvezetekre. Nem is tudom mikor volt, hogy minőségi anyaghoz jutottam. - A kukában lévő szemét tetejéről kifigyelő tű felé néztem. - Pláne, hogy az egyik legmegbízhatóbb díleremet nyírtad ki, úgyhogy most bajlódhatok azzal is, hogy a balfasz csalókat kiszűrjem. De ez legyen a legkisebb gond... Kellemetlen ám, nem is tudja mennyire, és az a vicc, hogy még én sem, mert ha minden úgy megy, ahogy számítok rá, akkor a harmadik hónapban jövök rá igazán, hogy mennyire hazavághat egy ilyen őrző-akció. Nem sok kedvem van hozzá, de hát ezt a lapot húztam, úgyhogy most már viselni kell a következményeket. Nem mintha lenne más választásom. - Micsoda megtiszteltetés - jegyzem meg arra, mikor a felemelkedésemet említi a szemében. Most ezzel mit csináljak? Nem azért dobtam el azt a kurva fegyvert, mert attól a kevés esélyemtől is meg akartam szabadulni, ami eddig volt, hanem mert olyan voltam, mint egy sündísznó egyetlen egy tüskével. Neki is mindegy már, hogy kitépjük e maradékot, vagy ott marad és büszkén kiáll a nagyobbakkal. Ugyanott vagyok, mint eddig. Rábólintott a kajára, úgyhogy kikerestem a számot, és gyorsan rendeltem két szalámis pizzát. Fél óra múlva itt lesz addig meg... Hoppá. Úgy tűnik végre hajlandó beavatni a céljaiba, még a tükör által homályosan módon is, de előrébb vagyunk, mint eddig. Bár a nevére vonatkozó kérdésemet figyelmen kívül hagyta, de nem foglalkoztam vele. Sokra úgy sem mennék a nevével, mivel nem helyi, az is lehet, hogy senki nem tudja a valódit, és az sem biztos, hogy én az igazi nevét kapnám válaszul. Előnyben van. - Nekem örömet okozna? - Ez érdekes. - Ha valaki halála nekem örömet okozna, azt én magam próbálnám megölni. Vagy próbáltam. Látom nem vagy jóban a nevekkel. Sem a célpontodét nem adod ki, sem a tiédet. A hallgatásra hallgatással felelek, egyszerűen csak bólintok. - Hohó... Várjunk csak egy kicsit. - Kiittam a maradék kávét és letettem magam mellé az üres poharat. - Fájdalmat okozol? És az nekem miért lesz jó? Mert attól, hogy eldobtam magamtól majdnem az összes fegyveremet, még nem fogom védekezés nélkül hagyni, hogy a céljaid miatt megtépj. Legalább azt áruld el, hogy mi közöm van nekem ehhez az egészhez, és mi hasznom abból, hogy belekavarsz engem is? Én hajlandó vagyok belemenni olyan dologba, amiből nekem is van hasznom, áldozatot is simán hozok érte, de ahhoz azért okot is kell adni, nem szimplán bejelenteni, hogy bocs de most ez meg ez lesz, ne aggódj de nekem hasznos. Hát kösz, de ilyenből nem kérek. - Avass be a terveidbe, és lehet, hogy hajlandó vagyok segíteni - teszem még hozzá, majd előveszek egy cigit. Sosem szerettem kávé mellé rágyújtani. Nem is értem mások miért érzik szükségét, hogy koffein mellé cigizzenek. Vagy az egyik, vagy a másik, de a kettőt sosem kombinálom.
Érdekesek ezek a beszélgetések. A kedélyek hullámzása, a célok és korlátok előbukkanása mind mind tartogat meglepetéseket. - Ó, szóval magad intézed az ilyesmit, Rowen? Akit akarsz azt megölsz? Na, de én most nem emberekről beszélek ... - helyezek el egy igen galád találatot. - Szerintem neked a fél farkasvilág az ellenséged Fairbanksben. Vagy már keveset mondtam? Már majdnem az egész? A jó ég tudja, mi történt, hiszen már nincsen az őslakosokkal. Kilépett, kirúgták, bármi is az ok, ez azt jelenti, hogy a viszony már korántsem felhőtlen közöttük. Az a kérdés, hogy meg is utálta a bandáját, vagy éppenséggel visszavágyik? De ezt most meg fogom tudni feltehetőleg. - Nem, nem fogom megadni a célpont nevét. Annyira nem nagy a bizalom, kedves Rowen! És nem foglak megtépni. ~ Vannak más módszerek is .. Nem fogok itt különösebb harcba bocsátkozni, mert még tényleg ránk omlik a ház. Amúgy a kávé és a pizza miatt a páncélom sincsen fenn most. Nem is fogom feleslegesen felhúzogatni, az fáraszt. Majd ha már tényleg tettekre kerül a sor. De hát odakinn akkor még úgy tűnt, összekapunk. - De ha ennyire feszélyez a dolog, és félted a bőröd akkor lehet, épségben hagylak. - legyintek egyet. - Majd megoldom másképpen. Vagy mégis bántom, csak nem kötöm előre az orrára. Elvégre az én döntésem, mit teszek, legfeljebb ha rosszul döntök, akkor viselem a következményeit.
Imádom amikor az orrom alá dörgölik azt a civil gyilkosságot. Már eszembe sem jut megkérdezni, hogy honnan tudja, egyszerűen csak feldolgoztam, hogy tud ezt azt, a forrás meg mindegy. - Most azt hiszed, hogy ez nekem megalázó? Akárhogy is nézzük, emberek ide vagy oda, erőfölény így vagy úgy... ha azt a részét nézzük, hogy te azzal nagyzolsz most, hogy bármikor meg tudsz ölni, akkor tekintve azt, hogy erősebb és idősebb vagy, és még az őrzők is kibasztak velem, akkor ugyanott vagy csak más megközelítésben. Vagyis azzal, ha megölsz ugyanarra a szintre kerülsz, mint ha én ölnék embereket. - Azt most hagyjuk, hogy egy emberhez hasonlítottam magam. Az is elég megalázó. - De hát nem fogsz megölni, úgyhogy nincs miről beszélni - tettem még hozzá vigyorogva. Ellenségek...? Ha jobban belegondolunk... - Nem. Ellenséget nem mondanék, az túl erős kifejezés - vonok vállat. - Inkább úgy fejezném ki, hogy nem igazán szocializáltam magam. Nincs szükségem kapcsolatokra. Vannak ellenségeim, és vannak a közömbösök, akik leszarják hogy élek e, de talán még örülnének is ha nem. Kb ennyi, tömören és röviden. - Nem féltem a bőrömet - húztam gúnyos grimaszra a számat. - Mitől féljek? Nincs túl nagy veszíteni valóm, ergo nincs mitől félnem. De eszement tervekbe nem megyek bele, viszont ha bármi hasznom is származik belőle, akkor segítek. És szerintem neked is jól jönne a segítség, bármilyen formában is. És segítség alatt önkéntesre gondoltam, nem olyan ami kell neked azt elveszed formában. Hallottam ahogy egy kocsi megállt a ház előtt. A csengő nem jó, azt még nem volt időm rendbe tenni, meg amúgy se érzem szükségét. Hallottam ahogy valaki toporog az ajtó előtt, úgyhogy leugrottam a konyhapultról. - Mindjárt jövök. Kisétáltam, átvettem a pizzákat, még borravalót is adtam. Mikor visszaértem ledobtam az asztalra a két dobozt. - Tányér nincs, ha csak nem akarod elmosogatni azt a penészes valamit - mutattam a polc felé. - De azt nem ajánlom, az már lehet, hogy életben van. Még megtámadna. Kivettem egy szeletet az egyik dobozból, majd visszaültem a helyemre.
- Jaj, csúnya farkas, bántja a gyengébbet! - tódítom amolyan kisiskolás hangom, aztán a normál hangomon folytatom. - Azért ennyire mélyre ne süllyedjünk mán! Ha minden farkas csak a nála erősebbet bántaná, akkor elég idióták lennénk. És valami azt súgja, hogy neked sem lenne ilyen szituációkban lelkiismeret furdalásod. A tervekről nem akarok többet beszélni. Ez nem rá tartozik. Komolyan mondom, most már ott tartok, hogy nem várom meg a pizzát, mert unom, hogy egy téma körül kódorgunk állandóan. Most, hogy bajban van, se farkasa, se falkája, hirtelen milyen árnyaltan tudja nézni a helyzeteket! Nem ismerem régről, de valahogy az az érzésem, hogy másnak nem keresett volna ilyen szorgalmasan mentségeket. De ekkor megjön a pizza, és ezért most hajlandó vagyok kissé kitolni a távozás idejét. Nem mintha nekem nem telne ételre, de ha már most helybe jött a kaja, akkor használjuk ki! Az. hogy nincsen tányér cseppet szem zavar. Az erdőben a vadat sem szoktam fertőtleníteni, vagy éppen tányérra rakni. Azért a szövetség dolgot a másik oldalról megtámogathatjuk. - És neked mi válna most hasznodra? Hátha mégis valahol mégis találkozhatnak az érdekeink ... Nagyot harapok a pizzából, remélhetőleg míg ezt a falatot lenyelem, addig Rowen tart szóval a kérdésemre válaszolva.
Persze, hogy igaza volt. Mit érdekel engem, hogy gyengébb, vagy fiatalabb, a lényeg az, amit akkor érzel, mikor felülkerekedsz valakin, és még jobb érzéssel tölt el, ha az illető gyengébb, és még csak esélye sincs. A nő a maga elvetemült - elmebeteg módján még szimpatikus is. Sőt, egészen tetszik a gondolkodása, az már viszont kevésbé, hogy erősebb nálam, és ennek tudatában is van. Nem szeretem ezt a kisebbségi érzést. Frusztrál. - Nem szokott - vonok vállat a lelkiismeret-furdalásra. - Már legelsőnek sem volt. Mikor megöltem a feleségemet. De ezt már nem kötöm az orrára. Akkor abban a pillanatban nem is volt, de azért utólag néha eszembe jut, hogy mi van ha nem hal meg akkor. Akkor most hol tartanánk? Vagy hol tartanék? Rohadtul kár ilyeneken agyalni, de a kétszázegynéhány évben azért néha volt idő, hogy ilyeneken kattogjak. Lemásztam a pultról és újabb szelet pizzáért nyúltam, utána szimplán csak nekidőltem. A kérdése elgondolkodtat. Elég sok minden válna hasznomra, mert mostanában akadt pár pitiáner probléma, amik még önmagába nem is lennének érdemlegesek, de így felhalmozódva már kezd irritálóvá válni. Nem sok kedvem volt megosztani egy vadidegen zakkant szukával a gondjaimat, de amennyi dolgot tud már alapból rólam, egyel több vagy kevesebb már nem oszt nem szoroz. Úgyhogy lenyeltem az épp aktuális falatot..: - Az őrzőkkel eléggé meggyűlt a bajom mostanában. Jó, hát ha azt vesszük, akkor ez az én hibám, és a megoldás magától értetődik. Meg kell húznom magam, aztán hátha lecuppannak rólam. Ebben te nem segíthetsz. De van egy őrzők gyöngye, aki különösen nagy figyelmet fordít rám. Ráadásul még a főnököm is. Sok problémám lehet még miatta. Még több, mint a betolakodók miatt. Nem foglalkoztam már azzal, hogy mit árulok el és mit nem. Ő titkolózzon csak, de nekem nem érdekem, főleg, hogy még ha vissza is jut az érintettek fülébe amit mondtam, akkor sem eshetek jobban pofára, mint eddig. - Apropó betolakodók... - a pizzát ledobtam a pultra. - Még meg kell találnom az egyik rohadékot. Legutóbb szépen elintézett az egyik - csóváltam meg a fejem szemforgatva. Ezt már csak mint érdekesség mondtam, tőle nem várok segítséget ebben az ügyben. - Duncan Corvin... Így mutatkozott be. Ennyit arról, hogy fiatalabb valaki vagy sem. Mert ő az volt, én meg kretén, de lényegtelen. Hát igen. Ha koncentráltam volna, és nem pofázok akkor annyit, akkor nem intézett volna el olyan szánalmasan könnyen. - A kérdésedre visszatérve... Nekem minden hasznos, amiből kikecmereghetek ebből a nyakig érő szarból. De nem hiszem, hogy pont te segíthetnél ebben. Bár lenne ötletem, például ott van rögtön Westmoreland; már nagyon kezd elegem lenni belőle, de én nem mocskolhatom be a kezem. Viszont... Ahogy eddig kivettem, a nő csak farkasokra van szakosodva. Mint valami önjelölt igazságosztó. Újra a kezembe vettem a pizzát, és folytattam az evést.
Rowen elárul magáról egyet, s mást, de nem sokra megyek vele. Egyrészt őrzőt nem fogok ölni, magam is az volnék valamilyen szinten. Azon most kivételesen nem nevetek hangosan, hogy egy fiatalabb farkas verte el. Ha én lennék a hegyiek vezére, én is kitettem volna a szűrét. Farkasok ellen nem jó, az őrzőkkel balhéban van, de gyilkolászni szeret. Feltételezem, hogy akkor valóban a civileket, ami ugye újabb kritikus pont az őrzők felé. - Hát, Rowen, nem cserélnék veled! - állapítom meg tárgyilagosan. - Az őrzőknél úgy tudnél valami jó pontot szerezni szerintem, ha valakit például megmentenél. De ez ne, a te profilod, igaz? A betolakodók közül még csak-csak ki lehetne valakit emelni, és megnyekkenteni, ez esetleg emelné az ázsiódat a volt falkádnál. De úgy tűnik ez technikailag számodra nem annyira kivitelezhető. Elgondolkodok, töröm a fejem. Sjana kevés az infom erről az egészről. - Nos, ha lehetne álmodni, akkor azt mondanám, hogy kellene neked egy olyan civil, vagy nem civil, aki fontos a volt falkádnak, és az őrzőknek is esetleg, és ha ez a személy mondjuk bajba kerülne, és te lennél az, aki kirángatja ebből ... de gondolom ilyen személyt nem ismersz, vagy éppenséggel nincs is ... Unottan, vagy inkább tanácstalanul rágcsálom a pizzát, mert hiába a szép elméletek, nem ismerem a helyzetet, nem tudom, ki kicsoda, kinek fontos, kinél ásta el magát. De lehet, hogy Rowen tud ilyen fazonról, csak éppen nem jutott eszébe ez a lehetőség, meg mondjuk ilyesmi véletlenül pont most nem történhetne, kicsi az esélye, és addig meg nem jutott el, hogy elő is lehetne idézni.
Kezdőlap
