Martinez kölyke itt van, és ki akarja nyuvasztani az öreget. Szeretnék csak egyszer látni egy normális Teremtő-Kölyök kapcsolatot. Tényleg. Semmi többet, már ez felérne lassan egy kisebbfajta csodával. Szólni akartam neki, hogy jobb lesz, ha vigyáz a seggére, de épp házon kívül volt, úgyhogy inkább kimentem Ryannel az udvarra kicsit pofozkodni. A ruháim közül ilyenkor csak egy melegítőnadrág volt rajtam, a többit a teraszon hagytam, a telefonommal együtt, s habár így félmeztelenül a hideg levegő csípte a bőröm, egyúttal fel is frissített. Erő terén nagyjából egy szinten álltunk, így nem kellett attól tartanom, hogy egy nagyobb legyintéssel széttöröm az öcsköst. Nem voltam dúvad, de nekem is jól esett, ha nem kellett mindig visszafognom magam.
Lassan fél órája csépeltük egymást - csak úgy testvériesen -, amikor megszólalt a mobilom. Ryan persze nem hagyta, hogy csak eljussak hozzá, úgyhogy amíg át nem dobtam az udvar túlsó végébe, ott csimpaszkodott a nyakamon. - Darren - mondtam, miután nem jelzett ismerős számot. Amint meghallottam Jamie hangját széles vigyorra szaladt a szám. - Szia, Kisfarkas! - Kissé még lihegtem és felrepedt számból csöpögött a vér, szóval még nem voltam egészen kommunikáció-kész állapotban, ezért kifejezetten örültem, amikor nem nekem kellett valamit elmagyarázni, hanem ő kért segítséget. Sóhajtottam a lakótársa említésére. - Remélem nem trükközni próbálsz, hogy így vele maradhass! - A hangom sem fenyegető, sem ingerült nem volt, de tényleg nem szerettem volna arra odamenni, hogy valójában nincs semmi, csak én ismerjem meg a lányt, lássam be,milyen aranyos, kedves és tud hallgatni, hogy Jamie-nek ne kelljen költözni. - Jól van, indulok, negyed órán belül ott leszek. Mégis mi márt mondhattam volna? Nem szokásom faképnél hagyni azt, aki segítséget kér, Jamie meg amúgy is az egyik reménységem volt - iaz idősebb, mint a többi a aprólék. - Jamie! - szóltam még bele, mielőtt letettem volna. - Örülök, hogy szóltál. Vonalat bontottam, összeszedtem a cókmókjaimat, odavonyítottam a közeledő Ryannek, és már pucoltam is. Csak annyira szedtem rendbe magam, hogy villámgyorsan letusoltam, magamra rángattam pár göncöt és kelletlenül a bukósisakom után nyúltam. Én nem értem, mi ez a viszolygás a járművektől, de nagyon nem csíptem őket.
Nem sokkal később már a megadott címen voltam és nyomtam a csengőt. Kiderült, hogy egy számmal elnéztem, szóval baktattam arrébb, és már a jó ajtónál állva kopogtattam.
-Nem fogok kiabálni, de azért majd megpróbálom meggyőzni, bár nem sűrűn szoktak rám hallgatni!-Igazából talán csak Jamie az, aki nem kezel engem naiv kislányként, na jó Jake sem nagyon, de Jamie folyton érezteti velem, hogy én bizony már nem egy kis taknyos vagyok és érzem rajta, hogy ő odafigyel arra, amit mondok. És most nem arra kell gondolni, hogy mindenféle hisztivel lefárasztom őt. -Rendben Jamie! De azért majd előtte még egyszer mond el nekem, hogy mire számíthatok! Akkor talán nem fogok elfutni az ijedtségtől!-Na jó ez csak vicc volt, mert ha nem tenné sem futnék el. Azt nem mondom, hogy nem fogok félni, de elfutni nem szeretnék. Éreznie kell Jamienek, hogy bízom benne. A pizzából csak egy szeletet eszek, túl izgatott vagyok ahhoz, hogy többet egyek. Miközben Jamie telefonál én nem veszem le róla a tekintetem. Érzem, hogy a szívem nekem is hevesen kezd el kalapálni, pedig nem is én beszélek. Nem tudom, hogy a férfi miket mondhatott neki, de elég volt Jamie szavait hallani ahhoz, hogy rájöjjek, hogy idejön hozzánk. Ez már egy pozitív jel, hisz jön, amint segítséget kérnek tőle. Azt is mondhatta volna, hogy felejtse el a dolgot, vagy mi menjünk oda hozzá.
Mikor kopogtatnak az ajtón a szívem torkomban kezd el kalapálni hihetetlenül nagy sebességgel. Először csak Jamiere pillantok, majd felállok és odasétálok az ajtóhoz. Kinyújtom a kezem a kilincs felé, de nem nyitom azt ki rögtön. Kicsit bátorságot öntök magamba és csak utána tárom ki az ajtót. Az elém táruló látvány kissé lesokkol. Nem erre a képre számítottam. Hol vannak a ráncok, a könyökvédős öltöny? Ő bizony nem úgy néz ki, mint egy idős professzor. Csak pár másodperc telik el, míg megbámulom őt, majd gyorsan felé nyújtom kezem és köszöntöm őt. -Szia Ed....Edward! Én volnék az a bizonyos lakótárs, Masako! Gyere beljebb!-Mikor megfogja a kezemet egy már ismerős érzés fut végig rajtam. Ezt akkor éreztem, mikor rájöttem arra, hogy Jamie elköltözik. Most egy név ugrott be, még pedig Edward neve. Nem is értem miért így szólítottam őt, hisz Jamie Darrenként mutatta be nekem őt.
Darren RENDES! Te jó ég! Csak egy kicsit morog rám, hogy remélni, nem hazudok neki. De ezt nem is veszem komolyan, hiszen eszem ágában sincs valótlant állítani neki! És még azt is mondja, hogy örül, hogy neki szóltam. Hát még én mennyire örülök, hogy felkereshettem anélkül, hogy probléma lett volna belőle! Na, most aztán tényleg nagyon szeretnék körbe-körbe szaladgálni és kergetni a farkamat, de azt hiszem, hogy ettől megkímélem Masát. Na meg persze azt se akarom, hogy Darren arra nyisson be, hogy úgy viselkedek, mint egy tacskó - bár szerintem pontosan tudja, hogy valójában az vagyok. - Jesszus, úgy izgulok, mintha esküvőm lenne! - kacagok fel - Nem gáz így a hajam? Nem tűnök túl idétlennek? Mondjuk nem tudom, hogy miért kérdezek ekkora hülyeségeket. Nem mintha nem pontosan ugyanígy néztem volna ki órákkal ezelőtt, amikor találkoztam Darrennel. Szóval, be vagyok sózva, nem is kicsit. De hamarosan érzem, megérzem az energiáit, és azt is tudom, hogy egy házzal arrébb keres bennünket. Az ajtóhoz pattanok hirtelen. - Megjött! Nyugi, csak lazán! Semmi pánik! Attól, hogy több száz éves, nem fog megenni, különben nem jött volna ide! Bíztatom még Masát, mielőtt ajtót nyit, és beállok a háta mögé. Így a válla felett tekinthetek egyenesen Darren szemébe, amikor végre megláthatom, és szó, mi szó: örülök, hogy itt van. Már éppen intenék és köszönnék neki, amikor Masa csak úgy lazán le-Edwardozza. A szégyen nagyon gyorsan kúszik szét a tagjaimban, és ha lenne bármi értelme annak, hogy gyorsan odasúgjam neki, hogy "Nem Edward, Darren!", akkor biza' megtenném. De ezt feltűnésmentesen úgysem tudnám kivitelezni. - Nagyon örülök, hogy itt vagy, Darren. - hangsúlyozom a nevét erőteljesen - Igen, gyere beljebb, kérlek... Lépek hátra, ameddig csak lehet. Ahogy bejön, olyan... Nagy és hatalmas - nem csak ő, hanem az ereje, az egész lénye, hogy egyszerre csodálom és félek tőle. Ennek ellenére úgy érzem, hogy ebben a pillanatban nincs nála megnyugtatóbb jelenség - feltéve, ha nem akarja letépni Masa fejét a nyelvbotlásért.
Jó szám, jó ajtó, kislány nyitja az ajtót, mosoly, barátságos, kézfogás, és... A szó szoros értelmében tátva maradt a szám. Pár másodpercig köpni-nyelni nem tudok, villámgyorsan végigpörgettem a fejemben, hogy mégis miket mondtam Jamie-nek magamról, de a Kisfarkas nem tudhatja a korábbi nevem, sőt! Két kezem meg tudnám számolni, hányan tudják Fairbanksben, hogyan hívtak korábban. És ez a lány hétszentség, hogy nincs köztük! - Baazz! - Ennyit bírtam első körben kinyögni, s miután nagyjából magamhoz tértem, szaporán bólogatva helyeseltem arra, hogy igen, menjünk csak szépen beljebb. Menet közben vállon veregettem Jamie-t, amolyan üdvözlésképp, na meg azért, hogy nem gáz az Edwardozás. Bizonyos szempontból. Felmértem a lakást, kicsit bejártam a nappalit, ide-oda nézelődtem, mert ez azért új volt. Hirtelen azt se tudtam, mit, meg hogyan, és merre. Végül megálltam előttük. - Miért hívtál Edwardnak? - kérdeztem végül, és talán először mutattam ennyi kíváncsiságot, érdeklődést beharapásom óta egy ember felé. - Az Edward a korábbi nevem, Kisfarkas - magyaráztam Jamie-nek, mert amikor a lány így hívott, és én már tudtam másra is figyelni, azért észrevettem, hogy neki ez kellemetlenül jött. De azt is, hogy örült nekem, ami nem kicsit jó! - De már több mint ötven éve nem használom. Ismét az emberhez fordultam. Volt egy tippem, de ahhoz kissé neveletlen módon én nyújtottam jobbot neki. Mindegy, a cél szentesíti az eszközt - ahogy Jenny mondaná. - Darren Northlake - mutatkoztam be aktuális nevemmel.
Csak mosolyogni tudok Jamie idegességén. Ilyennek talán csak reggel láttam, mikor elment munkát keresni, de akkor talán akkor sem izgult ennyire. -Nyugi Jamie! Tökéletesen nézel ki. Jó a hajad, az öltözeted is. De ő nem egy lány akit meg akarsz hódítani! Ő csak a tanárod, a főnököd. Rendesnek tűnik, már csak azért is, hogy rögtön idejön, miután megkérted.-A nyugtatgatásával magamat is megpróbálom megnyugtatni, ami talán picit sikerül is, de a szívem akkor sem veszi vissza a normális tempóját. Darren reakcióján nem csodálkozom, hisz én is ugyan annyira meglepődtem, mint ő. Oké meg kell majd szoknom, hogy sokkal több mindent meg fogok tudni az emberekről, mikor hozzájuk érek, de ma még ez idegen lesz tőlem és minden egyes alkalommal kisebb sokkot fogok kapni. Ahogy a férfi beljebb lép becsukom az ajtót, majd közelebb sétálok Jamiehez. Hogy miért hívtam Edwardnak? Még én sem tudom...Csak egyszerűen megérzés volt. Beugrott ez a név, mikor megfogta a kezem és éreztem, hogy ez a név őt illeti, és nem csak egy eltévedt gondolat a kis fejemben. -Bevallom őszintén nem tudom. Csak volt egy olyan megérzésem, hogy ez a név sem idegen tőled.-És valóban igaz. Ötven éve nem használta? Mind a mellett, hogy megint megdöbbent a kora durvának tartom azt is, hogy egy ilyen dolgot ilyen rövid idő alatt megtudtam róla. Mikor felém nyújtja a kezét egy újabb kézrázásban reménykedve csak rápillantok az erős kézfejre, majd fel a férfi szemeibe. Nem merem elfogadni. Félek attól, hogy újabb emlékeket pillantok meg és lehet, hogy nem lesznek kellemesek, barátságosak. Viszont mind e mellett bunkóság lenne nem elfogadnom a felém nyújtott kezet. Hezitálva és kissé remegve fogom végül meg, de kézrázás helyett egy rémült tekintetet vesz fel az arcom, majd pár könny is megjelenik a szememben. Ahogy ismét hozzáértem, ahogy azt gondoltam egy emlékkép kúszik be a fejembe, Csak egy rövidke pillanat, de ahhoz pont elég, hogy felfogjam a látottakat. Egy kis szegénes házban történik minden egy szerencsétlen nővel, akit két férfi "kínoz". Darrent nem látom és azt sem tudom, hogy ki ez a nő, de erről eszembe jut az az este is mikor Jake megmentett. Elengedem a kezét, majd hátrálni kezdek. Érzem, hogy a könnyen lefolynak az arcomon, de tekintetemet így sem tudom elvenni róla. -Sajnálom!....Csak az a nő...Te jó ég!-Gyorsan Jamiere pillantok, majd leülök a kanapéra és úgy próbálok megnyugodni. A könnyeket letörlöm az arcomról. Nem pillantok most már rájuk, csak próbálom kikergetni ezt a szörnyű képet a gondolataim közül.
Valahol én nagyon elvesztettem a fonalat. Látok, hallok és felfogok mindent, amit Masa és Darren mondanak. Látom bejönni a farkast, érzem, ahogy meglapogat, ennek ellenére mégis olyan, mintha egy képlékeny massza sodorna magával. Szótlanul, kissé szerencsétlenül, résnyire nyitva felejtett szájjal követem az eseményeket, a következő kép, amikor kitisztul a fejem, az az, hogy Masa sír. Határozottan, mégis aggodalommal teli kapom a fejem Darren felé. A farkasom gyatra kis védelmező ösztöne feltámad. Na, nem Darrentől akarja megvédeni. Igazából fogalma sincs, hogy pontosan mitől, de szinte érzem, hogy mennyire szeretné a Fehér Galléros lenyalogatni a sós könnyeket a lány arcáról. Azonban elbizonytalanodom: fogalmam sincs, hogy helyes lenne-e odamenni hozzá, átölelni és megnyugtatni. Ide-oda kapkodom a fejem Darren és a lány között, aztán hirtelen eszembe jut, hogy Darren azt mondta, hogy nem szabad olyan könnyen felfednem a gyenge pontomat. Ezért döntök úgy, hogy bár piszok nehezen állom meg, mégsem megyek oda vigasztalni Masát, csak átveszem a "háziasszony" szerepét. - Darren, kérlek, ülj le. Ott van pizza meg csoki, ha kérsz, töltök neked inni is, de van sima ásványvíz, ha azt kívánod. Ha bármit is kér, készséggel biztosítom neki, és ha befejeztem, vagy ha nem kér semmit, akkor én is levetem magam egy székre, hogy tisztes távolból figyelhessem az eseményeket. - Te láttál már ilyet, Darren? Nekem... Nekem látta a beharapásomat... - pironkodok egy sort - És azt is megmondta előre, hogy el kell innen költöznöm, pedig még nem akartam elmondani neki. Meséltem el a részleteket, hogy mi történt, mielőtt telefonáltam neki. Persze a csókot és a bőgést kihagytam, de szerintem nem is fontos egyik sem. Eléggé tanácstalan vagyok, és most, hogy Masa sír, még meg is ijedtem egy kicsit. - Kihez fordulhatnánk?
Furcsa érzés volt, amikor megint hozzámért, de már korábban is tapasztaltam hasonlót, csak nem embertől, és ez tette az egész helyzetet baromi furcsává. A második kézfogásunk után aztán sírva fakadt, látszólag minden különösebb előzmény nélkül, mellettem Jamie pedig magához képest egész harciasnak tűnt. Vetettem rá egy oldalpillantást, láttam, hogy hezitált, hogy mitévő legyen, végül hellyel kínált. Lecsüccsentem egy Masakóhoz közel eső helyre, de nem közvetlenül mellé. - Egy pohár víz jól esne - mondtam mosolyogva a Kisfarkasnak. - Kettőt hozz és hideget, kérlek! Amíg Jamie a vízzel és a "felszolgálással" volt elfoglalva, a lányhoz fordultam. - Mi történt? Mit láttál? - kérdeztem kedvesen, türelmesen, és ha Jamie befutott, akkor az egyik poharat neki adtam. Egy pohár hideg víz csodákra képes! Figyelmesen hallgattam a Kisfarkast, a homlokomat ráncoltam, és ittam egy kortyot, aztán megint talpon voltam és mászkálni kezdtem. - Láttam, de... ez nagyon hasonlít a vérfarkasok egyik vérvonalára - mondtam lassan, eltűnődve. - Érintésre emlékek jönnek... nagy teher. A kanapén gubbasztó lányra néztem. Nem lesznek egyszerű napjai, amíg nem tanulja meg kordában tartani ezt a képességet. Az csak egy dolog, hogy ő maga szenvedni fog tőle, de vannak veszélyes emlékek, olyan farkasok, akik tényleg megtennének bármit azért, hogy a múltjuk titok maradjon. - Nem vagyok egy mágia-guru, de az őrzők talán tudnának segíteni. Vagy ez, vagy nézünk valakit, aki egy hasonló vérvonalba tartozik és beharap, hogy farkasként tanulj meg bánni a képességgel - mondtam egyenesen a lányra nézve. - A döntés a tiéd. Végül az ablak mellett horgonyoztam le, a falnak döntöttem a vállam, és onnan néztem hol Masakót, hol Jamie-t. Megint az a tipikus megfigyelő állás, mint a kölyköknél: a terep nagyja látható és a benne mozgók is. Érdekelt, mire hogyan reagálnak, és egymásra, a szavaikra is. Sose fogom tudni ezt levetkőzni.
Egy baráti ölelés jól esne nekem, vagy csak pár kedves nyugtató szó, de megértem Jamiet, amiért így viselkedik. Darren mégis csak a főnöke, a vezetője. Hülyén venné ki magát, ha most elkezdene engem pátyolgatni. Mielőtt elkezdeném mesélni a látottakat elveszem tőle a poharat, amit meg is köszönök nekik, majd bele is iszok. Tényleg jól esik, de így is nehéz. Nem szívesen mondanám el, de neki joga van tudni azt, hogy mit láttam a múltjából. -Egy nőt láttam, egy házban. Nagyon szép nő volt, de....-Egy nagy levegőt veszek, majd Darrenre pillantok. -Két férfi....-Újra könnyezni kezdek, de erőt veszek magamon és megpróbálom megállítani a könnyeimet. Nem akarom, hogy most valami kis hisztisnek nézzenek engem, vagy egy gyenge leányzónak, aki mindenen kiborul. -Szóval a két férfi bántotta őt, de elég durván.-Kíváncsi vagyok, hogy ebből rájön e, hogy mit is láttam a múltjából. Nem tudom, hogy ez hogy jön ide, és hogyan kapcsolható Ő hozzá, de biztos vagyok benne, hogy az a nő bizony közel állt a szívéhez. Ahogy hallgatom őt csak még hevesebben kezd el verni a szívem, ám mikor megemlíti, hogy esetleg farkassá kéne válnom megrémülök és szemeim elkerekednek. -Tessék? Hogy én farkas?-Először Darrenre pillantok, majd segélykérően Jamiere. Én nem akarok farkas lenni. Én egy sima ember szeretnék lenni, normális tulajdonságokkal. -Én nem...nem leszek farkas!-Ismét a sírás kerülget, de nem adom be magam, nem engedem, hogy eluralkodjon rajtam. -Nem lehet ezt megszüntetni, vagy bármi mást csinálni vele? Én nem akarom látni mások múltját...És miért pont velem? Én nem akartam ilyen lenni. Nekem tökéletes volt az is, hogy egy sima ember vagyok. Lehet, hogy nektek ez unalmas és béna, de én szeretek ilyen lenni, még ha sokat is szívtam vele!-Nem tudom mi mást mondhatnék, ezért is hordok össze itt mindenféle hülyeséget.
Meghozom a kért vizeket. Közben természetesen az aggodalmam nem múlt el, amit Masa miatt érzek, de szerintem egy darabig így is marad a dolog. Eltátom a számat, ahogy Darren a lány lehetőségeit kezdi el sorolni. Vagyis... Hát, összesen két választás mégsem olyan hatalmas felsorolás, ennek ellenére lényegében én is ugyan azt mondtam el neki. Persze az én számból biztosan nem hangzik olyan komolyan, mint Darrenéből, de ez így van jól, ezért nem vagyok rá féltékeny. Amikor azonban Masa megint dacosan szólal fel a farkas-lét ellen, akkor újra belém hasít a fél órával ezelőtti veszekedésünk lappangó lenyomata. - Embernek lenni nem béna. Suttogom magam elé, szóval fogalmam sincs, hogy meghallották-e. Vagy hogy foglalkoznak-e vele. És igen, szerintem jó volt embernek lenni, még úgy is, hogy elég kevés időm volt akként élni. Felszusszanok és felkelek a székről, és kicsit közelebb lépdelek Darrenhez. - Darren. Ha... Ha Masa mégis farkas lesz, gondolom nem tudsz olyat, aki beharapná. De ha én teszem meg, biztosan nem fogadnak be a falkádba. Két ilyen gyenge farkas nem kell senkinek. Tudod, hogy szeretnék erős lenni, de ahogy még régebben hallottam, azt most nincs idő megvárni azzal a Holiday-es falkával szemben. Nem lenne jobb, ha mégis az Őrzőkkel beszélnénk? - nehezen teszem fel az utolsó kérdést, mert még a torkom is beleszorul - Akkor biztosan le kellene mondanom róla, de érte megteszem. Nem akarom, hogy több száz évig sirassa a halandóságát. Úgy majd lehet családja, meg minden és én ezt.. Én ezt nem tudom neki megadni soha. Elcsuklik a hangom és bár eddig végig Darren szemébe néztem, most el kell fordulnom. Hiába, tudja, hogy gyenge vagyok, de nem akarok előtte látványosan szenvedni. A farkasom iszonyatosan rakoncátlankodik odabent. Egyáltalán nem akar elszakadni Masakótól, és nem akarja elfogadni azt, hogy az a legjobb megoldás, ha Őrző válik belőle. Darren érezheti a bőrén a belőlem áradó, izgágaságot. Szeretnék átalakulni a teljes alakomba és kirohanni az erdőbe, vadászni és utána keservesen vonyítani a Holdra. - Én.. Én most... Nekem ez nem megy. Leroskadok a földre, a kezemet pedig az arcomba temetem. A légzésem felgyorsul, a szívem kalapál. Nem, nem szabad... Nem változhatok át. Ott kell maradnod, te Galléros szörnyeteg...
Érdeklődve hallgattam Masakót, sejtettem, hogy nem épp életem legvidámabb percét csípte el, de amit mondott, attól egy hosszú másodpercre teljes mozdulatlanságba dermedtem, olyan hűvös lettem, mint a vidékek, amiket farkasként bejártam. Kissé megrezdült a kezem, így inkább letettem a poharat a hozzám legközelebb eső vízszintes felületre. Két olyan mozzanat volt eddigi életemben, ami fenekestől fel tudott forgatni bennem mindent. Az egyik az anyámon tett erőszak képe, a másik May. Mindkettejük halálát és szenvedését a saját gyengeségem és tehetetlenségem számlájára írtam, ott virítottak kőbe vésve, megmásíthatatlanul. Egy szót se szóltam róla. Ezek olyan dolgok voltak, amiknél egész egyszerűen szájzárat kaptam. Éppen ezért örültem is, amikor Masa kétségbeesett annak hallatán, hogy az egyik lehetősége a farkassá válás. Pikk-pakk elterelte a gondolataimat, legalább ráérek később merengeni rajtuk egy nagy korsó sör társaságában az O'Connorsban. - Nuygi, nyugi, nyugi! - emeltem fel a kezem csitítóan. - Nem kell rögtön világvégét kiabálni, hóóó! Azért én ennyire nem láttam vészesen a helyzetet - jó, mondjuk még mindig csak kívülálló voltam. Viszont a az "embernek lenni" téma fölött úgy tűnt, Jamie nem tudott szó nélkül elmenni, a maga csöndes, duzzogó módján. - Figyu, ez csak az egyik alternatíva, és nem kell rögtön végletekben gondolkodni, oké? Azt hiszem, a nyugtatgatással elkéstem, egyikük sem úgy festett, mint aki látna arany középutat bármiben is, de ez még csak a kisebb probléma volt. A nagyobb, hogy Jamie kisfarkasa úgy tűnt, nem igazán bír megmaradni a fenekén, túlzottan felzaklatták a történtek, erre pedig már az én bundásom is felkapta a fejét. Nem lett volna túl nyerő, ha most itt átváltozik. Szó, mi szó, megnéztem volna a bestiáját, de azért annyira nem volt sürgős... - Jaj, te gyerek! - sóhajtottam, de nem bosszúsan vagy idegesen, csak úgy, és leguggoltam mellé, a kezemet pedig a hátára tettem. A farkasom lassan, óvatosan körbejárta az övét, csitította, nyugtatgatta, miközben egyenletes, komótos tempóban kis köröket írtam le a lapockái között. - Nincs min paráznod, oké? Senki nem fog eltiltani egymástól titeket, megoldjuk, jó? - nem akartam rá nagy nyomást gyakorolni a saját farkasommal, de próbáltam visszatartani, visszaszuszakolni, különösebb durvaság és erőszak nélkül. - Még ma beszélek az őrzőkkel és utána járok - mondtam továbbra is halk, nyugodt hangon, de már mindkettőjüknek címezve, s vetettem is egy pillantást Masakóra. - Többször kéne őt megmozgatnod, Jamie - mondtam a Kisfarkasnak, a bestiájára célozva. - Mikor vadásztál utoljára? A vizemért nyúltam és odaadtam neki, hogy igyon. Tudom, hogy már beleittam, de nem mertem otthagyni, megkockáztatva, hogy tényleg alakot vált - ha eddig még nem tette meg.
Darren szavaira kicsit lenyugszom. Érzem, hogy túlzásba vittem a dolgokat. Nem arról volt szó, hogy most azonnal beharapnak engem, csak ötleteket sorolt fel. Kicsit el is szégyellem magam, amiért ekkorát hisztiztem, így bocsánatkérően pillantok a férfira. -Sajnálom! Megpróbálok lenyugodni!-És mindent átgondolni. A jelek szerint ez a dolog nem tüntethető el, nem csinálhatom azt, hogy nem veszek róla tudomást. Tényleg jó lenne valahogy megtanulni kezelni ezt a nem is tudom minek nevezzem dolgot. Nem szeretnék minden alkalommal mikor hozzáérek valakihez megtudni egy kis részletet annak a múltjából. Ez a későbbiekben igen nagy kellemetlenségeket is tudna majd okozni. Hallom Jamie szavait, de nem tudok rá mit reagálni. Nekem is eszembe jut a korábbi veszekedésünk, bár akkor inkább a felé hajlott, hogy én is legyek egy közülük. Most talán ő is jobban átgondolta a dolgokat. Ahogy hallgatom őket kezdek kissé lenyugodni, de Jamietől elolvadok. Nem hittem volna, hogy ennyire ragaszkodik hozzám, aminek örülök is, de talán rossz is egy picit. Nem szólok bele a beszélgetésükbe csak bólintok egyet, mikor Darren rám pillant. Még mindig nem tudom pontosan, hogy kik is azok az őrzők, de a jelek szerint olyanok lehetnek, mint az emberek, csak talán valami különleges képességgel rendelkeznek. Legszívesebben most én mennék oda Jamiehez és ölelném át, de nem teszem meg. Talán jobb, ha Darren nyugtatgatja őt. Hosszú csend után végül kissé bátortalanul igaz, de megszólalok. -Öhm megkérdezhetem, hogy pontosan kik is azok az őrzők? Jamie már mondott egy két dolgot róluk, de még nem nagyon tiszta a dolog. És azért szeretném, ha ti is segítenétek, vagy legalább Jamie a döntésemben. Én nem tudom milyen farkasnak lenni, hogy érdemes e lemondani az emberi létről ezért, vagy sem. És ha esetleg úgy döntök, hogy farkas válik belőlem mihez kezdjek azok után?-Mert ezt nekem senki sem mondta el és talán megkönnyítené a döntésemet.
Nagyon, meglepően jól esik most Darren közelsége. Már nagyon rég volt olyan, hogy valaki ilyen nyugalommal közeledett volna a farkasom felé. Utoljára Charlotte volt az, aki ilyen "édesen" ringatott el az energiái lágy hullámának tetején. Az egész csak kiteljesedik azzal, hogy hozzám is ér és a hátamon köröz. Az egész pánikot valamiféle kétségbeesett ragaszkodás váltja fel. Szeretnénk hozzá dörgölőzni, érezni a bőrét, az erejét és a teste melegét, mert biztonságban érezzük magunkat tőle, és elhisszük, hogy mostantól minden jobbra fordul. Ezt sugározza most nekem Darren. Én pedig mindig is ezt akartam Masakóval éreztetni, de talán még ehhez is kevés vagyok. Elveszem a poharat és nagy kortyokban magamba öntöm belőle a maradékot. - Teliholdkor... Csak Teliholdkor megyek ki. ~Köszönöm Darren...~ Utóbbit csak gondolatban vagyok képes kinyögni, és éppen arra célzok vele, hogy azt említette: megoldjuk, hogy ne veszítsük el egymást Masával. De annak ellenére, hogy ez megvalósul, ő még egy ideig szenvedni fog a jövője és a képessége miatt, ez ellen pedig valóban nem tehetek semmi olyat, hogy a lány maximálisan boldog legyen. Ettől megint kissé bepánikolok. - Darren, e.. elmagyaráznád Masának? Ki kell mennem.. Be sem fejezem a mondatot, de már feltolom magam a földről, és a ház ajtaja felé veszem az irányt. Kimegyek a hidegre, hogy egy kicsit helyrerakjon a -40. Néhány perc elteltével szerencsére sikerül minden gond nélkül, nagy légzések után visszamennem a házba. Sokkal jobban érzem magam, bár a feszítő érzés még nem múlt el teljesen. Nem kérdezek, nem mondok semmit, csak szép csendben leülök arra a székre, amit eddig is birtokoltam.
Éreztem, hogy Jamie kicsit megnyugodott, a farkasa is csitulóban volt, de ez még korántsem volt tökéletes, magamban pedig azon gondolkodtam, hogy a jövőben miféle feladatokkal fogom helyretetetni vele a fenevadat. - Az édes kevés, Kisfarkas - mondtam halkan. A köszönetére csak elmosolyodtam és megsimogattam a fejét. Eszembe sincs megállítani, amikor levegőzni indul, inkább felálltam, kicsit helyrebillentettem a farkasom és Masako felé fordultam. - Az őrzők tulajdonképpen mágusok, olyan mágiaérzékeny emberek, akik nem csak érzékelik, hanem irányítani és fejleszteni is tudják azt magukban. Tovább élnek, mint a normál emberek, de távolról sem addig, mint a farkasok. - Megvakartam a tarkóm. - Belső, szakmai dolgokról én se tudok. A mostani vezetőjük, William Douglas jófej pasas, és alapjáraton szerint az egész társaság. Nem vészesek. Az más kérdés, hogy Mortimerre azért a betolakodó húzásért kissé megorroltunk, legalábbis szerintem senki sem zárta érte a szívébe. De ő az előző éra. - Farkasként pedig... - féloldalas, kissé talán vicsorgós vigyorra húztam a szám, a szemem pedig sárga lett -, az lesz, amit a Teremtőd és a falkavezér mond. Ha fölösleges terhet és hátráltató tényezőt látnak benned, egyszerűen megölnek. Ami könnyen lehet. A mostani helyzetben nem túl rózsásak a kölykök kilátásai. Hideg, számító nyugalom áradt szét bennem, nem az a fajta békés, megnyugtató, amivel korábban Jamie farkasát csitítottam, ez az én fenevadam volt, az a kimért, könyörtelen északi szörnyeteg, amit a vérvonalammal örököltem, amihez hasonló munkált Kirillben és Victorban is. Békés volt, nehezen ingerelhető, de nem ismert könyörületet. Emberként lobbanékony és meggondolatlan voltam, a farkasom ezen változtatott, cserébe több érzést szuszakoltam belé/rá. - Mi távolról sem hasonlítunk a házi kedvencekként tartott kutyákra. - Hangomba kis morgás vegyült. - Miénk a farkasok ereje, büszkesége és az emberek fondorlatossága. - Felemeltem a kezem és kínos lassúsággal karmos manccsá változtattam. - Nincs köztünk született vérfarkas, de aki nem elég rátermett, azt a fenevadja nyeli el. Büszke voltam arra, ami voltam, a vérfarkasságomra, az erőmre, arra, amivé váltam, és nem akartam a lányt megrémíteni, de a jelen körülmények között jobb volt, ha tart a farkasoktól és inkább az őrzők felé húz. Visszaváltoztattam magam, majd az idő közben visszatért Jamie-re vetettem jelentőségteljes pillantást. Két üzenetet hordozott a tekintetem. Az egyik, hogy jobb lesz, ha hagyja Masakónak, hogy mágiát tanuljon, ha úgy dönt, ne kívánja farkasnak. A másik egy ígéret: ha hagyja, és akarja, ő is lehet erős, hatalmas, magabiztos.
Aggódva tekintek végig Jamien. Nem tetszik nekem, hogy ilyen állapotban látom őt, de annak kimondottan örülök, hogy Darren minden mozdulatával, szavával segíteni próbálja. Jó kezekbe került, és így még jobban bízom abban, hogy egyszer majd belőle is egy határozott, erős férfi lesz, aki eldobja a jó kutya jellemét. Végigkövetem tekintetemmel Jamie kivonulását, de továbbra sem szólalok meg. A kérdéseimet feltettem, így csak a válaszokat kell megvárnom, amiket Darren hamar meg is oszt velem. Mondanék neki pár kedves szót, de amint Jamie kilép az ajtón ő már bele is kezd, így inkább magamba tartom ezeket a gondolatokat és talán egyszer majd máskor megoszthatom vele. -Will? Őt ismerem. Nem hittem volna, hogy ő sem egy sima ember.-Szóval ha hozzájuk csapódnék akkor akár Will is segíthetne nekem? Ez egy remek hír, hiszen Ő biztosan sokat segítene nekem. Jóban vagyunk. Amennyire sikerült megnyugodnom, most annyira sikerült visszacsalogatni testemben az ijedtséget. Erről Jamie nekem egy szót sem szólt. Nem hittem volna, hogy az újoncoknak ilyen nehéz a helyzetük. De mi van azokkal akik nem tehetnek arról, hogy farkasok lettek? Őket is képesek megölni, csak azért mert nem olyan erősek? Ez brutális...Miért büntetik meg az ártatlanokat? Gondolom csak kényelemből, hiszen mégis csak egyszerűbb megölni mint rendesen foglalkozni vele. Bevallom őszintén a félelem mellé egy düh, vagy inkább undor is megjelent. Emlékszem arra, hogy Jamie is hasonlókat mondott a múltjával kapcsolatban, de azt hittem az csak arra a falkára vonatkozik és, hogy ma már sokkal megértőbbek és segítőkészebbek a kölykökkel. A kéz látványa meglep, de nem ijedek meg tőle. A szavai jobban megrémisztenek, amit nem is tudok előle elrejteni. -Én nem is úgy tekintek rátok, mint a kutyákra, még Jamiere sem. Igaz nem ismerem a farkasok jellemét, de annyit azért én is megtanultam, hogy büszke egy faj és jobb vigyázni velük. -Bár ezt jókor mondom, hisz jelenleg két farkas is tartózkodik a lakásomban, de Jamie már bebizonyította, hogy ő bizony egy szelíd fajta, aki csak azokat bántja, akik megérdemlik. Ám Darrent nem ismerem. Nem tudom mivel lehet őt kiborítani, így tartom a tisztes távolságot. Mikor Jamie ismét belép azonnal felé pillantok kérdőn. Vajon jobban van már? -Jamie minden rendben?-Már nem érdekel mit gondol Darren. Odalépek Jamiehez és adok neki egy gyors és gyenge ölelést.
Érzem Masán, hogy dühös, és hogy egyáltalán nem tetszik neki, amit Darren mesél rólunk. Én pedig egy kicsit "megnyugszom", hogy a Fehér Galléros Klán szokásai nem voltak egyediek. Akkor biztosan vannak még olyan farkasok a világban, akik velem együtt szenvedték meg a falkák erejét. Ámulva figyelem Darren karját, hogy milyen egyszerűen és könnyedén alakítja át karmos és fenyegető mancsokká. Még a szemem is elkerekedik, a számat pedig résnyire tátom. Valami suttogó vágyakozás vegyül abba, ahogy nagyon halkan egy rácsodálkozó "ó" hangot hallatok. El tudnám sírni magam, annyira szeretnék én is csak így, részlegesen alakulni anélkül, hogy különösebben koncentrálnom kelljen. - Persze Masa, ne félj. Nyugtatom meg őt, és felnyúlok a vállaihoz, amikor megölel. Jól esik az érintése, és már nem is tartok annyira Darren jelenlététől, hogy eltoljam magamtól. Úgy látszik, megértette a helyzetemet, sőt. Biztos vagyok benne. A tekintet, amit a nagy hím közvetít felém, azonban lelomboz. Ha farkas-fülem lenne, most egészen biztosan oldalra konyulna. Pontosan tudom, mit jelent ez a szigorú és feszes arcél. Nagyot nyelek és felsóhajtok. Ha Masának tényleg jobb, ha mágiát tanul, akkor rendben. Remélem, hogy az Őrzők megértik, hogy mennyire fontos nekem, és nem fognak eltiltani tőle majd. De ha mégis... Ha mégis, hát az majd kellően fog motiválni, hogy soha ne adjam fel, és elvegyem azt az ígéretet és erőt, amit Darren kínál felém. Hogy visszavehessem Masát és megbosszuljam azokon, akik elszakítottak tőle.
//Jamie egyszerűen nem tud mondani többet, sajnálom, el van anyátlanodva... xD //
Félig akarva, félig akaratlan, de sikerült ráijesztenem a lányra, amit nem bántam. Az egy dolog, hogy Jamie-t a falkánk berkein belül akartam tudni, az meg egy másik, hogy nem véletlenül nem állunk ki transzparensekkel a város főterére reklámozni, hogy "Gyere, légy farkas, mert az jóóóó!" Ha elkerülhető mostanában a friss beharapás, akkor kerüljük inkább, nekünk is, és az esetleges kölyökjelöltnek is jobb lesz így. - Így van - helyeseltem arra, hogy jobb vigyázni a farkasokkal. Persze ennél azért összetettebb és bonyolultabb a dolog, ám egy ember esetében annyi is bőven jó, ha ezt alaposan az eszébe vési. Cseppet sem zavar az ölelkezésük, azon csodálkoztam inkább, hogy eddig nem tették meg. Néha komolyan elgondolkodom azon, hogy tényleg ilyen szívtelen megjelenésem van? Victor még a megjelenésemre is rossz hatással van... Láttam Jamie-n, hogy megértette, meg merném kockáztatni, hogy még némi elszántságot is láttam a szemében, ettől pedig finom mosolyra húztam a szám. Lassan teljesen biztos voltam a dolgomban. - Beszélni fogok az őrzőkkel, aztán meglátjuk, mire jutunk. - Induláshoz készülődtem. - Holnap reggel elmondom, amit megtudtam - szóltam még Jamie-nek -, ha nem késel el. Kezdődik a motivációs tréningje. Ha azt hitte, várni fogok, akkor csalódnia kell, nem szerettem egy helyben tötymörögni, amikor árkon-bokron túl lehettem. - Vigyázzatok magatokra! - intettem, és mivel nem olyan nagy a lakás, egyedül is kitaláltam. Nem gondoltam volna, hogy ilyen mozgalmas napom lesz, de se baj.
Jól esett megölelni Jamiet és annak meg még jobban örülök, hogy nem lökött el magától. Tudom nem kellene itt ölelkeznünk, hiszen ez elrontja a férfiak hírnevét és lehet, hogy Darren sem rajong ezért az érzékenységért, de most el kell viselnie. Néha egy ölelés sokkal többet tud segíteni, mint bármilyen más szó, vagy tett. Mikor Darren megszólal elengedem Jamiet és a férfira pillantok, majd egy aprócska mosolyt varázsolok az arcomra. -Nagyon szépen köszönöm, azt is, hogy ilyen hamar eljöttél és, hogy meghallgattál. Ez nagyon kedves tőled és én magam gondoskodom majd arról, hogy Jamie ne késsen el holnap!-Bár lehet, hogy ezt sem kellett volna kimondani. Nem anyáskodni szerettem volna felette, inkább csak viccelődtem egy kicsit, bár igaz azért oda fogok figyelni reggel, hogy el ne aludjon Jamie és időben elinduljon. -Vigyázunk! Szia!-Természetesen elsétálok legalább az ajtóig, hisz az illem ezt követeli meg, majd mikor becsukom a férfi mögött az ajtót egy nagyot szusszanok és Jamiere pillantok. -Nagyon kedves! Jó kezekbe kerültél!-Közelebb sétálok hozzá, majd a kezeimet az övéihez közelítem, de mielőtt hozzájuk érnék megállok. Nem vagyok benne biztos, hogy jó lenne most megérinteni őt. Igaz az ölelésnél nem volt semmi, de lehet, hogy most lenne, így most inkább a kezeimet inkább a nadrágom zsebeibe süllyesztem. -Öhm! Csináljak neked valami ebédet holnapra?-Nem tudom, hogy mit is mondhatnék most neki. Látszik rajta, hogy ez őt is megviseli. Talán jobb lenne most kicsit elfelejteni az egészet és tovább ünnepelni a munkáját. -Vagy esetleg nézzünk meg egy filmet? Mit szeretnél csinálni Jamie? Most még mindig téged ünneplünk, szóval azt tesszük, amit te mondasz!-Egy széles mosoly kúszik az arcomra és úgy figyelem őt. Remélem kicsit jobb lesz a hangulata a nap végére.
-Semmi esetre sem kések el! Szia, Darren. Illendő lett volna kikísérnem, de olyan határozottsággal indult el, hogy legfeljebb az ajtó becsukódására értem volna oda, ha nem akarom fellökni Masát. Még hallom, ahogy odakint felbőg a motor, és sebesen eltávolodik a háztól, míg teljesen el nem halkul. - Engem is meglepett. Reggel még majdnem megfojtott... Tűnődök el, de már nincs kedvem elnevetni magam, ahogy visszagondolok rá. Szívből hálás voltam a hímnek, amiért ilyen szívélyesen viselkedett velem, Masával és ezzel az átlagosnak cseppet sem nevezhető helyzettel. De a hangulatom most valahol a béka feneke alatt volt, és bármennyire szerettem volna, ezen még Masa kedves törődése sem tudott változtatni. Azért rámosolygok, amikor kérdéseket intéz felém, és lágyan válaszolok. - Csinálhatsz, mondjuk valamilyen szendvicset, ha van itthon friss kenyér. Vonom meg a vállam. Igazán nem szeretném ugráltatni őt, de félek attól, hogyha visszautasítom, megbántódik, azt pedig nagyon-nagyon nem szeretném. - Aha, maradjunk a filmnél. Kell valami, ami egy kicsit eltereli a gondolataimat, azt hiszem. Igen. Az úgy jó lesz. Felkelek a székről és elkezdem böngészni a házban található filmeket, hátha találok valami vígjátékot. - Ne haragudj, ha a frászt hoztam rád. Csak... Darrennek talán igaza van, nem tesz jót nekem, hogy csak Teliholdkor vadászok. Csak... - halkulok el és belemerülök egy dvd borítójába - Már így is félek, hogy neked ez a farkas-dolog túl sok. Nem hiszem, hogy örülnél, ha bejelenteném, hogy akkor most megyek ölni. Elhúzom a számat, majd visszateszem a lemezt a polcra, és előveszek egy másikat. Másnaposok a címe és elég betegnek tűnik a borítója. Azt írja, hogy vígjáték. Ez jó lesz. Felkelek, és elszöszmötölök a lejátszóval és a tv-vel. - Remélem, hogy minden jóra fordul majd. Motyogom magam elé, ennek ellenére Masa is meghallhatja, nem akarom titkolni előtte, csak nehéz hinni benne, vagy egyáltalán kimondani. És ha az kell a jólétéhez, hogy elengedjem a kezeit, akkor megteszem majd. Fel kell készülnöm rá, annyi szent.
-Szendvicset? Azt hiszed, hogy ezzel fogom kiszúrni a szemed? Ne butáskodj Jamie! De tudod mit, majd később fogok nekiállni, vagy majd reggel korábban felkelek. Tényleg szívesen főznék neked valami finomat. És talán így könnyebben is fog majd menni a munka.-Egy picit elmosolyodom, majd figyelem őt. Neki sem lehet könnyű ez az egész. Nem kellett volna elrontanom az estéjét. Most ünnepelnünk kellene nem szomorkodnunk...Mindig csak a baj van velem...Lehet, hogy jobb is lesz, ha eltiltanak egymástól. Akkor talán nem lesz ennyi gondja és tudni fog magával is foglalkozni, hiszen most ez a legfontosabb. -Jamie! Nem kell minden alkalommal beszámolnod arról, hogy hova mész! Nem vagyok az anyukád, sem a barátnőd. Természetesen azt szeretném tudni, hogy esetleg mikor jössz haza, vagy ha nem akkor hol alszol, de azt is csak azért, hogy ne aggódjak érted, ha esetleg nem jönnél egyik este haza. Szóval tőlem nyugodtan menj vadászni. Miattam ne vedd el a farkasodtól ezt az örömöt. Ha Darren azt mondja, hogy jobb lenne ha többször elmennél akkor menj! Magaddal is törődnöd kell! -Jól esik az aggódása, de azért azt sem akarom, hogy miattam valami olyasmit csináljon, amitől bajba kerül. Azzal a gondolattal, hogy ő farkasként meg aranyos szarvasokat, vagy más állatokat eszik megbarátkozom. Tudom jól, hogy a természetben ez a normális. -Én is remélem Jamie! -Miközben ő a filmmel foglalkozik leülök a kanapéra és csak figyelem őt. Olyan rendes egy fiú. Nem értem, hogy miért bánt el vele így az élet. Sokkal jobbat érdemelt volna meg, mint azt amit eddig átélt. -Nah és mond mi jót nézünk? Remélem valami jó kis vígjátékot választottál! -Nem tudom már, hogy milyen filmjeim lehetnek, de abban biztos vagyok, hogy bármelyiket is választotta tetszeni fog nekem is. Ha letelepszik mellém közelebb húzódom hozzá és fejem a vállára hajtom és ha ezt őt nem zavarja így kezdem el nézni a filmet.
Jól esik, hogy nem akar egy egyszerű szendviccsel elengedni dolgozni. Bár, én csak az egyszerűség miatt gondoltam, hogy az megfelelő lenne, tekintve, hogy azt nem kell megmelegítenem és az elkészítése is eléggé egyszerű valami főtthöz képes. Úgyhogy halványan elmosolyodom, és az orrom alatt elmormolok egy megadó "oké"-t, aztán visszatérek a filmekhez. A következő szavai azonban eléggé zavarba hoznak, eközben pedig kissé fel is bosszantanak. Tudom, hogy nem tartozom neki elszámolással (vagy csak részben), de ez az én döntésem olt, az én "áldozatom" felé,ha úgy jobban tetszik. Mármint az, hogy próbálok emberhez méltó életet élni, ha már egy ember tisztel meg először életemben azzal, hogy törődik és foglalkozik velem, és nem utolsó sorban pedig szeret. - Hát, most úgyis kicsit megváltoznak a dolgok. Úgyis Darren utasítása szerint kell eljárnom, még az is lehet, hogy együtt fogunk eljárni vadászni. Ki tudja... Azért, ez valahol izgalmas. Még sosem volt mentorom. Utóbbit csak úgy zárójelben teszem hozzá, miközben beteszem a DVD-t és a távkapcsolók után kutatok. Benyomom a nagy piros gombot a tv-n, aztán én is lehuppanok a kanapéra Masa mellé. Természetesen egyáltalán nem zavar, hogy közeledik felém. Engedem, hogy a vállamra hajtsa a fejét, és örülök is neki nagyon. A felé eső kezemmel átkarolom a vállát, és még jobban magamhoz húzom. - Valami Másnaposok a címe. Arról szól, ahogy olvastam, hogy egy legénybúcsú elég érdekesen sikerül. Mormolom el még a főcím alatt a film tartalmát. Azt hiszem, hogy mindkettőnknek jót fog tenni, ha kicsit kikapcsolódunk és tényleg csak a filmre koncentrálunk. Ha tényleg jók benne a poénok, akkor még az is lehet, hogy kicsit megkönnyebbülve alszunk el ma este. - Szeretlek. Suttogom bele a hajába, ahogy felé fordítom a tekintetem, és nyomok egy finom puszit a feje búbjára. Még el is mosolyodok, bár ezt ő nem láthatja. Minden esetre, bármi is történjen velünk az elkövetkező időkben, nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy megismerhettem ezt a lányt, és az életem részévé vált. Mondjuk bízom benne, hogy még sokáig mellettem lesz, de eléggé összecsaptak a hullámok a fejünk felett. Nem lehet tudni, mit hoz a holnap.
//Szeretnéd még valahogy folytatni, vagy hagyjuk őket filmezni? //
Az út csendben telik el. Én a gondolataimba merülök és próbálom kitalálni azt, hogy hogyan is mondjam el Jamesnek a kis titkomat. Lelkiismeret furdalásom nincsen amiért le kellett mondania a betegeit. Nem én kértem, hogy most akkor beszéljük meg a dolgokat. Ő akarta, maximum csak a betegeknek rossz, hogy teljesen át kell alakítaniuk a hetet. Egy hosszabb séta és ki buszozás után végül csak elérkezünk a célállomáshoz. Miután beinvitáltam az otthonomba a kanapéra mutatok, mint ülőalkalmatosságra. -Nyugodtan foglaljon helyet!-Azt nem mondom neki, hogy érezze magát otthon, mert ezt csöppet sem szeretném. -Esetleg hozhatok valamit? Van lefőzve kávém, de teát is tudok csinálni.-Tudom fura, hogy ilyen kedves vagyok vele, de hát mégis csak illik ilyenkor megkínálni valamivel. Talán ettől jobb is lesz a kedve. Mindenesetre ha kér valamit akkor azt szépen meg is kapja, majd én is helyet foglalok vele szemben egy bögre kávéval. Nem kezdek bele azonnal a magyarázkodásba. Ez nem olyan egyszerű dolog. Egy korty kávé és egy nagy sóhaj után végül rápillantok és belekezdek. -Öhm...nos...Még én sem tudom, hogy ez hogyan működik, hogy miért pont én és miért pont most...De sajnos azon kívül, hogy megbarátkozom vele nem tudok vele mit kezdeni.-Egy újabb nagy levegővétel, és máris folytatom. -Mikor kezet fogtunk egymással mondhatni látomásom volt, bár azért ez nem a legjobb szó rá. Inkább csak képek jelentek meg a múltjáról. Akkor láttam Önt hóhérként, ahogy éppen lefejez valakit, majd ahogy egy halottat belez ki és a farkas alakját is láthattam. Ez csak az elmúlt hetekben derült ki rólam. Általában érintkezésre belelátok a másik múltjába, de nem mindig jelennek meg képek...Van amikor csak egy megérzésem van valamiről...De van amikor nincs semmi.-És az a legjobb! Ijedten pillantok Jamesre. A szívem már megint hevesen kalapál. Most vajon még mérgesebb lesz, mint eddig? Remélem nem engedi szabadjára a farkasát.
Alapjáraton türelmes ember vagyok, de most mégis egy örökkévalóságnak tűnik számomra mire megérkezünk Masako házához. Egy csomó séta, na meg még buszozás is... Bár nyilván csak azért érzem így, mert már eléggé feszült vagyok a kis titok kapcsán. Ahogy belépek, mindenhol érzem az idegen farkas szagát. Kissé fel is morranok, ahogy a tömény szag hirtelen képen csap, de oda se neki. Jobb, ha nem ficánkolok, legalább is addig, amíg Masako el nem mondja az elmondanivalóját. A végén még megint sikerül a frászt hoznom rá, bár ha egy farkassal él együtt, akkor egész biztos vagyok benne, hogy már hozzászokott az ilyesfajta kis... Kilengésekhez. Ha csak nem valóban egy nyakörves kis bolhazsák a szerencsés. - Nem, köszönöm, de szeretnék minél hamarabb a tárgyra térni. Felelem a kávémeghívására. Tényleg nem rontani akarom itt a levegőt, nem áll szándékomban kényelembe helyezni magamat, de még csak leülni sem. Az asztalhoz legközelebb eső falnak vetem a hátam és karba tett kézzel állva várom, hogy elkészítse magának a kávét, leüljön és elkezdje mondani a históriáját. Eléggé bizonytalanul indít, ami kissé idegesít, de azt hiszem, hogy most már igazán megvárhatom, hogy kicsit feloldódjon. Bár mindig a beteljesülés előtt pillanatok tűnnek a leghosszabbnak. Aztán elmondja, hogy képes belelátni mások emlékeibe. Elmeséli azt is, hogy mit látott rólam. A gyanú árnyékával fűszerezetten szalad nem túl mély ráncokba a homlokom. Nem hazudik. Felnyúlok, és megvakarom a halántékom, majd jobbnak látom helyet foglalni. A dolog felkelti az érdeklődésemet, teintettel arra, hogy Kangunartként rengeteg hasznát látnám az efféle képességnek. - Így már világos... - mondom a szemébe, amikor leülök - Szóval ezért... Aha... Darren, te kis hamis... Röhögök bele a lány arcába, mintha csak ő maga lenne Darren. Hát persze, egy ilyen lányt nyilván megéri pártfogolni. - Bolond, ha nem örül ennek. Tudja, mennyire irigylem most magát? Ezzel a képességgel csodákat lehetne művelni, ha nem kapna frászt minden alkalommal, amikor véletlenül használni kezdi. És... Mást is látott még az emlékeim között? Érdeklődök nála őszinte izgatottsággal, aztán az asztal lapjára támaszkodom mindkét kezemmel.
A reakcióján őszintén meglepődöm. Nem hittem volna, hogy ennyire izgatott lesz a dologtól. Mikor kimondja Darren nevét bizony leesik, hogy ő sem volt teljesen őszinte velem, de ez engem nem zavar. Nem lesz se jobb, se rosszabb nekem azzal, hogy ismerik e vagy sem egymást. -Csodákat? Mégis milyenféle csodákat? És bocsánat, hogy frászt kaptam attól, hogy láttam ahogy nagy élvezettel turkált egy halott ember testében. Ezzel nem lehet semmit sem kezdeni. Miért jó nekem, hogy másnak a múltjába belelátok? Engem ez csöppet sem érdekel...vagy ami igen azt úgy is megtudom.-Érzem, hogy megint kiborultam, de megpróbálom megnyugtatni magam. Úgy tűnik ennek csak a farkasok tudnak ennyire örülni. Lehet, hogy én vagyok az ostoba és tudatlan, de még mindig nem értem, hogy miért is lenne jó egy ilyen képesség. Oké talán van aki fel tudná használni, ha bosszút akar állni egy ellenségének, de én semmi ilyenre nem készülök és nem is akarok. Nem fogok senkit sem kihasználni és akarattal belemászni az emlékeibe. Ez nem én vagyok. Én szeretem a hagyományos módokon megismerni az illetőt. -Nem nem láttam mást! De azt hiszem ez is bőven elég volt!...És kérem ne kérje tőlem, hogy ismét belenézzek...Én ezt kerülni szeretném ahogy csak lehet. Talán majd valaki segít megismertetni velem ezt a dolgot és majd jobban fogom tudni kezelni, de én ezzel nem akarok kezdeni semmit. Teljesen jó volt nekem az eddigi életem. Nem hiányzik egy ilyen teher. Van nekem e nélkül is elég bajom.-Jól esik mind ezt kimondani, de azért visszafogom magam és inkább a kezembe veszem, a bögrém, hogy inkább a kávémra koncentráljak.
Most egy kicsit gyűlölöm a sorsot, amiért egy ilyen képességet olyannak ajándékozott, akiben a romlásnak hangyányi jele sincsen. Ezért talán kár is ecsetelnem neki, hogy milyen gyönyörűen vissza lehetne élni ezzel a dologgal. Csak titkon fantáziálok arról, hogy egy csapásra mindent ki tudnék deríteni az ellenségeinkről, megtudnám a randa kis titkaikat, és könnyedén találnék rajtuk fogást. A Kangunart lét átka, azt hiszem. Felsóhajtok. - Minden huszonegyedik századi, normális ember frászt kapott volna attól, amit látott, úgyhogy egy cseppet sem veszem zokon. Közlöm vele már egészen barátságos mosollyal. Érdekes mód rövid időn belül megkönnyebbültem, mintha csak néhány kiló fölösleget dobtak volna le a vállamról most, hogy kiderült, mennyire nincs kontrollja a képessége felett, ráadásul még önmagától is fél. Már tudom, hogy nem árthat nekem és senki sem szervezte be, hogy információkat gyűjtsön rólam, vagy akár a farkasokról. - Tudja én Kangunart vagyok... Ez a tradicionális elnevezése mifelénk az információszerzőknek. Ezért tartom csodálatosnak, hogy mások múltjába lát, és ha lenne rá mód, nagyon szívesen átvállalnám magától ezt a "terhet". Nem kérem az engedélyét arra, hogy adott esetben bunkó mód felkeljek és töltsek magamnak egy kávét abból, ami már lefőtt. Azt hiszem, hogy Masako fel tudja dolgozni, hogy önállósítom magam kissé, elvégre már rájöhetett arra, hogy nem fogom se bántani, se megölni őt. - Eszemben sincs! - kacagok fel - Épp elég, hogy én tisztában vagyok a múltammal, újat nem tudna nekem mondani, szóval teljesen felesleges lenne arra kérnem, hogy próbálkozzon megint. Az utolsó mondata azonban megüti a fülemet, és rögtön felcsapja a fejét a lélekápoló énem. Visszaülök a helyemre, majd kissé előredöntött felsőtesttel teszem fel a törődő kérdést. - Elég problémája? Mi nyomja a lelkét, Masako? Azt mondta korábban, hogy akit érdekel, az úgyis megkérdezi. Hát tessék, engem érdekel az élete. Egyáltalán nem hazudok. Néha azt hiszem, hogy olyan vagyok, mint egy pletykás vénasszony, amiért ennyire szeretem hallgatni mások történetét. Pedig egyszerűen csak kíváncsi vagyok másokra, ennyi az egész.
Kezdőlap
//
//
//
