Az agya nem fogta még fel? Nem vagyok túlzottan járatos a biológiában, szóval biztos lehetséges ilyen. Talán sokkot kapott és perceken belül sodrófával fog kikergetni innen. De annak azért örülök, hogy kedvesnek talált. Szerintem ez egy becsülendő erény még akkor is, ha mifelénk nem tartják valami sokra. - Remélem, ha sikerül majd felfognia az agyadnak, akkor is ilyen maradsz velem. Rossz lenne, ha rosszban kéne lennünk azért, ami vagyok. Kissé elhúzom a számat és elkezdem kavargatni a kávét. Olyan, mintha duzzognék. Sőt. Igen! Duzzogok! Nem én akartam, hogy így legyen, nem volt választásom és nem akarom, hogy mindig titkolóznom kelljen... Nem is értem, hogy a sok vénség hogy nem kattant be, hogy magukban kell hordaniuk egy ilyen titkot évszázadokig. - Tudod Masa... - kortyolok az kávéba, amit remekül eltalált - Aaaaa... az a helyzet, hogy amit láttál, az csak egy kis ízelítő volt. A "kedvesebb oldalam". Én egy szörnyeteg vagyok. Nem olyan, mint egy házi kedvenc, pedig jó lenne ilyennek maradni. Van egy másik alakom is, ami ennél sokkal durvább. De őt nem szoktam előhívni, pusztán telihold idején, mert ha olyankor nem engedem és nem vadászom, akkor még ennél is gyengébb leszek. Dacosan leteszem a bögrét az asztalra és ránézek a lányra. - Ne erőltessük a dolgot. Még a végén hirtelen felfogod, mivel ülsz egy asztalnál és felzaklatod magad, az pedig nem lenne jó. Nem akarom, hogy miattam legyenek rémálmaid.
-Nem hiszem, hogy rosszban leszünk e miatt, még akkor is, ha felfogja. De tudod mit! Az sem biztos, hogy erről van szó! Lehet, hogy csak így reagálok az ilyen dolgokra. Van aki jobban bírja az ilyeneket...Úgy tűnik én ilyen vagyok.-Bár az is lehet, hogy túl sok minden történt már velem, így annyira már ez sem tud meglepni. Ahogy hallgatom őt kissé elkerekednek szemeim. Ijesztőbb alak? Az meg milyen lehet? -Most már elhúztad a mézes madzagot, szóval kérlek mesélj arról a másik alakodról is! Csak kíváncsi vagyok, hogy milyen is lehet az a "szörnyeteg". És amúgy miért pont teliholdkor? Ez valami rituálé, vagy mi?-Ha már megtudtam ezt róla szeretnék minél többet megtudni róla. De talán ez egy szintig még normális is. Ha meg túl messzire megyek akkor megállít engem, vagyis remélem!
Adná az ég, hogy ő olyan legyen, aki jobban bírja az ilyen kiakasztó dolgokat... Mondjuk, ha vámpírok is léteznének a tudtunk nélkül, akkor lehet, hogy én nagyon kiakadnék annak ellenére, hogy nekünk sem kellene léteznünk. És persze.. Természetesen tovább húzza a madzagot, ahogy én is tettem az előbb. Talán hiba volt. Talán még az is lehet, hogy tőlem szokatlan módon kezdem vele szemben kissé dominánsabbnak érezni magam, mint általában. Sziklakemény arcot vágok és fújtatok egyet. - Hát jó. Nagyságrendileg akkora, mint egy medve, majd' tíz centis karmokkal, hasonló méretű agyarakkal. Telihold környékén ez a szörnyeteg teljesen begerjed és semmi másra nem vágyik, csak arra, hogy öljön és vért érezzen a pofájában. Ez nem én vagyok, ez ő, nem én. Ráadásul nálam valamiért el van nyomva, szóval igazán takaréklángon működik. Húzóra megiszom a maradék kávét és elgondolkozom a saját gyengeségemen, amit ennek az izének köszönhetek odabent. Persze most is fülét-farkát behúzza. - Áhh, mindegy. Inkább ne vedd úgy, hogy ez én vagyok. Ez egy átlagos vérfarkas. Én megmaradok a kiskutyánál. Amivel eredendően nincs bajom, csak egész egyszerűen... Néha idegesít, hogy mindenki nagyobb és erősebb nálam, pedig ennyi idősen már sokkal erősebbnek kellene lennem.
Leteszem a bögrém miközben mesél egy picit a másik oldaláról. Szóval akkora, mint egy medve és véresebb...Nah tőle aztán tényleg féltem volna és el is rohantam volna akármit is mondott az előtt nekem. Legalább most tudom, hogy teliholdkor nem érdemes az erdőben mászkálnom, mert akkor ilyen lényekkel futhatok össze. -Talán csak azért erősebbek, mert azt gondolod, hogy azok. Talán ha magabiztosabb lennél te is ugyan olyan erős lennél. Egy állat általában csak akkor gyenge, ha annak valami baja is van meg persze ez az embereknél is igaz. Na jó nekem nincs bajom mégsem tudnák lenyomni egy izomagyú férfit, de lehetnék olyan erős, ha edzenék. Szóval szerintem először belül kéne rendezned a dolgaidat. Utána meg akár mehetnél edzeni is.-Bár nem tudom, hogy ők mennyire szoktak, de gondolom nem árt a dolog. -De ha tényleg nem akarsz erről beszélni, akkor jegeljük kicsit a témát...Inkább azt mond meg, hogy beköltöznél e hozzám, vagy sem? Persze gondolom a teliholdakat nem itt fogod eltölteni.-Nah most ez a félelem ami belőlem beszél. Én örülnék egy lakótársnak, de azért azt is tudnom kell, hogy milyen szinten tudja magában tartani azt a valamit ami ott rejtőzik jó mélyen a bőre alatt.
Masako nagyon könnyen beszél, de nem hibáztatom érte. Hogy is tudhatná, hogy egész egyszerűen nem így működnek a dolgok egy vérfarkasnál? Persze, ha jobban belegondolok, én még csak egyetlen egy klánnál.. vagyis falkánál voltam, fene se tudja, hogy máshol hogy működik a világ. Én csak azt tudom, hogy eddig nem vettek farkasszámba és jelenleg nem látok sok esélyt arra, hogy ez változzon. Úgyhogy - mint egy sértődött és dacos gyerek, csak megvonom a vállam, lebiggyesztem a szám szélét és szórakozottan forgatom a kávéscsészét. Mielőtt válaszolnom kellene, Masa megment és témát vált. Hurrá. Még egy dolog, amire nem akarok gondolni. Nagyot nyelek, ahogy eszembe jut Betty és a Silverman család. Kis szünet után felsóhajtok és megadom magam. - Rendben van, beköltözöm. De ha nem bánod, akkor csak holnap leghamarabb. Még... El kell búcsúznom valakitől. Remélem, hogy nem baj... Pislogok rá őszintén, és mintha... Mintha elfogna a kétely. Azt hiszem, hogy én tényleg nagyon szeretem Betty-t, de talán tényleg így lesz a legjobb. Ha úgy tudja majd, hogy a kis Milo elszökött és nem tér haza soha többet. Talán hónapok, vagy évek múlva találkozhatunk és akkor majd minden más lesz... - Nagyon hálás vagyok neked, Masa. És mindent meg fogok tenni, hogy megháláljam. Egy hirtelen jött ötlettől vezérelve, ösztönösen nyúlok át az asztal felett és ragadom meg finoman a lány kezét. Olyan kicsinek és puhának érzem a kezeit. Én sem vagyok nagy darab, de ő még nálam is törékenyebben látszik. - És majd vigyázok rád. Ahogy ezt a mondatot kimondom, kicsit megáll körülöttem a világ és rájövök, hogy életemben először - ugyan nem farkasnak - a védelmemet ígértem valakinek. Én. Az én feladatom lesz majd vigyázni valakire és ezt megerősítettem a szavaimmal is. Talán valami elindult odabent, a szőrös énem legmélyén.
-Hogy nem bánom e? Jamie! Miért bánnám? Akkor jössz, amikor szeretnél. Nem akarom, hogy kényszernek érezd ezt. Én csak felajánlottam neked ezt a lehetőséget! Neked kell eldöntened, hogy belemész e vagy sem. Ha nem akarsz nem fogok megbántódni. Elfogadom a döntésed. Ha meg szívesen ide költözöl akkor meg nagy szeretettel várlak!-Én nem akarom ráerőlteti a dolgokat, csak úgy gondoltam talán neki ez segítség és megérdemli. Sok borzalmon túl van. Ideje, hogy valami jó is történjen vele. Tudom nem egy hétköznapi ember és ott van benne az a "szörny", akit nem ismerek és nem tudom, hogy hogyan fog viselkedni, de egyszer már bizonyította, hogy nem fog bántani...Akkor talán hihetek neki és bízhatok benne. -Nem kell meghálálni Jamie! Inkább majd arra koncentrálj, hogy valami jó kis munkát találj magadnak, amit szeretsz. Ha tudok majd természetesen segítek!-Meglep, mikor megfogja a kezem, de a szavai jólesnek. Megvéd engem Ez kedves tőle és szükségem is van rá. Azt hittem ez a város békésebb, mint New Jersey, de tévedtem. Itt is ugyan úgy van okom félni esténként az utcákon, vagy akár otthon. Jamie közelsége legalább egy kis biztonságérzetet nyújt, amiből szerintem sosem elég.
Persze. Munkát is kell szereznem, semmi kétség. Felszusszanok és hálásan, ám mégis kissé gondterhelten mosolyodok el. A kék ég híján csak a plafonra tudok felnézni és egy darabig azon tanakodok magamban, hogy miért kell ennek így történnie. Ennél nagyobb jó szerencse nem is érhetett volna talán. Hiszen így mindenem meglesz az újrakezdéshez. Illetve inkább a kezdethez, mert igazság szerint nekem még soha nem volt saját életem. - Te egy nagyon jó ember vagy, Masa. Engedem el finoman a kezét, aztán lassan felkelek és jól nevelten betolom magam mögött a széket. Úgy érzem, hogy itt lesz az ideje elindulni a talán nem is olyan végleges búcsú felé a Silverman házba. - De ne hagyd, hogy ezt kihasználják. Soha. Olyan komoly arccal mondom neki ezt, mint aki pontosan tudja, hogy miről beszél. Aki ezt már a saját bőrén tanulta meg. Talán egyszer majd elmesélek neki mindent a múltamból, de előbb meg kell emésztenie amit ma tudott meg. - Mikor kelsz reggel? Szerintem korán jövök. Elsétálok az ajtó felé, amint megkapom a választ. Az éjszakát még Betty mellett töltöm, aztán ha iskolába megy reggel, én is eljövök onnan. Leveszem a felsőt, amit adott. A nadrággal nem lesz gond, majd kilépek belőle. - Légy jó és vigyázz magadra! Átadom a lány pólóját, aztán minden koncentrációmat segítségül hívva könnyedén változom át azzá a kutyaszerű farkassá, akit már látott. Kitipegek a nadrágjából és az ajtó előtt várom, hogy kiengedjen. Amint kinyitja, gondolkodás nélkül kezdek el sprintelni. A száguldás mindent könnyebbé tesz, de tudom, hogy ez csak álca. Piszok nehéz időszak következik az életemben, de legalább itt lesz nekem Masako. És ez egyelőre a legnagyobb kapaszkodó az életemben.
//Köszönöm a játékot, majd mindenképp kell már egy játék a jelenben is, ha elkezdődtek intéződni a falkaügyeim! //
-Nagyon szépen köszönöm, de úgy érzem, hogy te is ugyan olyan jó ember vagy, mint én. Csak egy kis önbizalmat kell beléd önteni!-Szerintem, ha jobban bízna magában egy olyan pasi lehetne belőle akiért minden lány odalenne. Helyes egy fiú és nagyon kedves, csak sajnos túlságosan is eluralkodott rajta a jó kutya jellem. -Köszönöm a tanácsod és ígérem megpróbálom megfogadni, de sajnos én is sokszor szoktam rossz döntéseket hozni. De majd ha úgy is lakótársak leszünk, majd tanítjuk egymást!-Az biztos, hogy nem fog rosszat tenni az, ha ide költözik hozzám. Sőt szerintem az életem egyik legjobb korszaka lesz! -Nos mivel én holnap nem igen dolgozom így reggel sokáig alszom. De tudod mit! A kulcsot a lábtörlő alá teszem, majd azzal be tudsz jönni! Ha még aludnék nyugodtan ébressz fel!-Nem akarnám, hogy miközben én alszom ő a nappaliban unatkozik, vagy valami. Ha már idehívtam akkor foglalkozzak is vele nem? Gondolom főzni nem nagyon tud, így majd azt is megpróbálom majd megtanítani neki, vagy legalább is a legalapvetőbb dolgokat, ahogy Jakenek is elkezdtem. -Te is vigyázz magadra! És holnap várlak!-Elveszem a felsőt, majd mikor nekikezd az átváltozásnak megfordulok. Azért ennyire még nem barátkoztam meg a dologgal. Még mindig hihetetlen a számomra az, hogy egy ember képes legyen erre. Amint sikeresen átváltozott visszafordulok. Mielőtt kinyitnám az ajtót lehajolok hozzá és megsimogatom az arcát. -Csak óvatosan! Ha netán farkas formában jössz vissza nyugodtan ugass, hogy kinyissam az ajtót. Majd ha panaszkodnak a szomszédok megmutatod a fehér éles fogaidat és már nem lesz gond!-Elmosolyodom, majd ki is nyitom neki az ajtót. Végig nézem, ahogy elszalad, majd becsukom az ajtót és a konyhába vonulok.
Volt még nálam egy kis pénz, szóval hazafelé beugrottam egy boltba és vettem egy doboz bon-bont és egy üveg pezsgőt a mai nap örömére. Mert hát.... Munkát kaptam! Szóval most repkednem, szaladnom és szökdécselnem kellene egészen hazáig, de Darren szavai lehúznak, ha nem egyenesen belepréselnek a betonútba. Még fogalmam sincs, hogy hogyan mondom el Masának a tényeket, de szeretném látni előbb azt, hogy örül és boldog. Már annyira megszoktam ezt a házat... Teljes természetességgel fordítom el a kulcsot a zárban, és lépek be a melegbe. A lábtörlőben megtörlöm a cipőm, a kulcsot szépen felakasztom a fali kulcstartóra. Kezemben a csoki és az üveg, azonban a hátam mögé rejtem őket, és igyekszem úgy beljebb menni a lakába, hogy Masa ne vegye őket észre. Ahogy meglátom a lányt, szélesen elvigyorodom, mert nem tudom megállni. Fittyet hányva a meglepetésre, az étkezőasztalra teszem az ajándékokat, és úgy, ahogy van, felkapom Masát a derekát átkulcsolva, megpörgetem a levegőben és közben kérdezem játékosan. - Na ki kapott ma munkáááát? Elnevetem magam, pörgök még kettőt Masával, aztán leteszem őt a földre finoman, biztonságosan. Az asztal mellé pattanok és színpadiasan rámutatok az asztalra pakolt holmikra. - Tádámm! Ajándék! Ki akarod bontani? Fel is kapom egyből a pezsgőt, hátha... Ezekre a percekre próbálom elfelejteni a rossz hírt, de egyébként is úgy vagyok vele, hogy még semmi sem biztos. Van még idő és az is lehet, hogy nem is kellek majd Darren falkájának. Szóval, saját maga előtt is csúsztatok és megpróbálom halogatni a dolgot.
A mai napon úgy döntöttem, hogy itthon maradok. Van itt is elég munkám. Igaz Jamie nagyon sokat segít, de azért nem akarok vele mindent megcsináltatni. Lehet, hogy nem fizet bele a rezsibe, de én ezt bevállaltam. Szerintem bátran kijelenthetem, hogy mióta beköltözött sikerült őt annyira megismernem, hogy már testvérként szeretem őt. Olyan egy kicsit minthogyha a kisöcsém lenne, annak ellenére is, hogy ő sokkal idősebb. Mikor megérkezik éppen a konyhában mosogatok, de az ajtó nyitás hangjára azonnal befejezem és kisétálok a nappaliba, ahol ő felkap és megpörget. Olyan hirtelen jött ez az egész, hogy rendesen sikerült megijednem, így még egy kis sikoly is elhagyja a számat. Viszont a nevetésétől és kérdésétől elszáll az ijedtségem és a boldogság visszatér., de nem tudok megszólalni csak miután ismét a lábam alatt érzem a talajt. -Kaptál munkát?...Hát Gratulálok!-Lehet, hogy már megpörgetett meg minden, de nekem muszáj őt megölelnem jó szorosan. Vagyis olyan erősen, ahogy csak bírom, úgy sem érzi meg. -Ügyes vagy! Ugye, hogy megmondtam! Huu mindent tudni akarok, de előtte akkor felbontjuk a pezsgőt, mert ma ünnepelni fogunk! És a csoki...Jamie nem kellett volna!...De azt hiszem ez is el fog fogyni vacsora előtt!-Felnevetek, majd kirohanok a konyhába és hozok két poharat. Nem pezsgős poharak ezek, olyanom nincsen. Még nem volt alkalmam beszerezni, de szerintem most nem is ez a lényeg. -Tudod mit! Ma rendelünk majd kaját is. Azt amit csak szeretnél! Vagy akár el is mehetünk ünnepelni, ahogy akarod!-A kibontást rá bízom, én csak a poharakat tartom neki, hogy tudjon tölteni.
Teljesen elveszi az eszemet, hogy ennyire örül nekem. És... és... úgy érzem, hogy igazán, úgy szívből büszke rám, és utoljára ilyet már nagyon rég éreztem... Magához szorít, én pedig visszaölelem őt, de persze vigyázok rá, mint mindig. Nem vagyok egy erőszakos farkas, szóval nem volt sok idő, amíg megszoktam, hogy Masa végtére is ember. Ahogy folytatja a dicséretet, és ahogy elillan a poharakért, kissé könnybe lábad a szemem. Basszus. Nehéz ezt így a maga tökéletességében kezelnem és felfognom... Mármint, az, hogy valaki ennyire szeret és fontosnak tart úgy, hogy pontosan tudja, mi vagyok. Nem, nem is akarom ezt az egész estét elrontani azzal, hogy elmondom a rossz híreket. Gyorsan beletörlöm a szemem a pulcsim ujjába, és könnyedén kibontom a pezsgőt. Szerencsére nem pukkan nagyot és nem is csorog ki. Úgyhogy amint Masa visszatér, már töltök is. - Ne menjünk el... Légyszi! Itthon akarok lenni veled. Nézek rá szépen és odaadom neki az egyik poharat, majd koccintásra emelem a sajátomat. - Még csak próbaidős leszek egy asztalos mellett fent, a síközpontban, szóval elég sokat kell majd buszoznom. Holnap már reggel hétre megyek. Mondom kicsit panaszkodva, mert azért ha tehetném, nem járnék el ilyen korán. Legkésőbb ötkor fel kell majd kelnem hozzá, ha nem akarok elkésni. - Gyere, csüccs le! Fogom meg a vállát és irányítom a kanapé felé. Viszem magammal az italt és a csokit is, hogy ezek miatt ne kelljen felkelni később. Aztán lepakolok, lehuppanok és széles vigyorral mesélem tovább. - Bementem fent egy bisztróba. Ott nem akadt munka, de képzeld el, odajött egy farkas... - mesélem úgy, mintha csak valami mese lenne az egésze, pedig nem... Hallod, az a fazon legalább háromszáz éves lehet már... És azt mondta, hogy lehetek nála próbaidős, és ha ügyes vagyok, akkor alkalmaz majd teljes állásban! Azt már azért kihagyom a meséből, hogy ha jó leszek, akkor a falkájába is bevesz majd, mert még mindig nem változott a véleményem. Ez az este szóljon az ünneplésről. A lány felé fordulok, és az arcához nyúlok, hogy finoman a füle mögé tűrjek egy kósza tincset. - Jaj Masa, ha nem lennél, akkor ezt nem értem volna el nélküled, az tuti. Mosolygok rá, aztán ahogy eltávolodik a kezem a fülétől, megfogom az egyik szabad kezét, és olyan hálásan simítom a tenyerembe, mintha a lány éppen most mentette volna meg az életemet.
-Rendben, akkor maradjunk! De majd akkor döntsd el, hogy mit rendeljünk!-Főzhetnék is, talán az ünnepibb is lenne, de nincs túl sok kedvem hozzá és mégis csak egyszerűbb a rendelés. Elkerekednek szemeim, ahogy elmondja, hogy már holnap mennie kell hétre. Szegény gyerek! Ha nekem kellene olyan korán kelnem inkább lemondanék a munkáról. Nincs az az isten, hogy én hét előtt keljek. -Oh te szegény! De tudod mit! Majd csinálok neked ma este reggelit, meg ebédet, meg ilyenek, hogy azért tudj enni is valamit. De ha bármi baj lenne reggel nyugodtan kelts fel!-Bár nem tudom, hogy mi baj lehetne, de jobb biztosra menni. Engedelmesen elindulok a kanapé felé, majd le is csüccsenek kezemben a pezsgős pohárral. A boldogság továbbra is ott van az arcomon. Tényleg örülök annak, hogy sikerült munkát találnia. Talán ezzel lelkiekben is helyrerázódik és az önbizalma is megnövekszik. -Háromszáz éves? Te jó ég! Oké, hogy sokáig éltek, vagyis mondhatni, hogy örökké, de ezt így hallani elég durva. Mi mindenen keresztül mehetett ez az ember. Hihetetlenek vagytok ti farkasok!-Vajon nem bolondulnak bele abba, hogy "sose" halnak meg és a világ körülöttük, meg folyton változik? Én lehet, hogy beleőrülnék, főleg ha minden barátomat elveszteném. Mindenkit túlélni ez nem hangzik valami jól. -De akkor ez nagyon is jó dolog! Nah akkor majd légy nagyon ügyes és bízz magadban! Menni fog neked és majd megkapod a teljes állást! És tudod...Ha bármiben segíthetek nyugodtan szólj! Bár nem vagyok asztalos és nem is értek hozzá, de talán azért valamiben csak tudok majd segíteni.-Persze az lenne neki a legjobb, ha teljesen egyedül megcsinálná, csak azért jelzem felé megint azt, hogy rám mindig számíthat. Az érintése gyengéd és meleg. Jól esik nekem főleg a kézsimogatása, amitől csak még jobban kiszélesedik a mosolyom. -Jaaj Jamie! Nem kell ennyire hálálkodnod! Örömmel segítettem, és segítek neked. Meg úgy gondolom megérdemeltél még egy esélyt! És tessék! Van munkát. Első lépésnek ez remek! Szóval igyunk a rád, az új munkádra!-Felemelem a poharam, majd koccintok vele és meg is kóstolom a pezsgőt. -Hmm finom!-Leteszem az asztalra a poharat, majd megint megölelem őt. -Annyira örülök neked! Remélem boldog leszel ezzel a munkával!-Egy ideig még ölelem őt, majd hirtelen nem is tudom honnan egy fura gondolat suhan át az agyamon. Lassan távolodom el tőle és összeráncolt homlokkal pillantok rá. Még nem osztom meg vele azt a fura gondolatot először csak némán figyelem őt, majd halkan megszólalok. -El kell költöznöd?-Nem tudom, hogy hogyan jutott ez az eszembe, vagy miért, hiszen egy szóval sem mondta azt, hogy elmenne.
Teljesen felpörget, hogy Masa ennyi kivirult és vidám lett. Már épp kezdenék vele vitatkozni, hogy nem, igazán ne kell, hogy reggelit csináljon nekem, ennek ellenére inkább befogom a pici szám, mert a végén még megpaskol, ha ellenkezni erek. De ez a gondolat is inkább vicces, mint fenyegető, úgyhogy csak még szélesebben vigyorgok. - Nem tudom pontosan, hány éves, de akörül lehet... - mondom elmélázva - Egyébként pedig meg lehet szokni szerintem. Tudod, ha körülötted minden családtagod és barátod ilyen, akkor igazából fel sem tűnik. Persze mi is meghalhatunk, csak nehezebben. Ha mondjuk most belém lőnél öt golyót, túlélném. De ha mondjuk egyetlen ezüstgolyóval találnád el a szívemet, akkor nyekk... Grimaszolok egyet a végére, és olyan hülye fejet vágok, hogy el is nevetem magam, és remélem, hogy Masa is valami hasonlót fog majd tenni. Nem akarom ilyenekkel lelombozni őt. Persze meséltem már neki a fajtánkról, de érzem, hogy még mindig rá tud csodálkozni a dolgokra. Büszkén emelem fel én is poharam és koccintok a lánnyal. A pezsgő van olyan finom ízű, mint amennyire kellemes volt az illata, szóval jót választottam. Arra azért oda kell figyelnem, hogy én sokkal nehezebben rúgok be Masánál, nem biztos, hogy jó lenne, ha szegénykém itt kifeküdne nélkülem... - Szerintem is pazar, de azért csak mértékkel! Még a végén megárt... Incselkedek vele egy kicsit, majd megiszom az egész pohárnyi italt. Aztán elengedem Masát, hogy az asztalra tehessem az üres poharat. Amikor azonban újra visszaülök, valami egészen furcsát látok a lány arcán, aztán amikor megszólal én... én... teljesen lesápadok. - Ho-hogy tessék? Rázom meg kissé a fejem, és igyekszem felmérni a belőle áradó érzelmeket. Valahogy egészen más, mintha felforrósodott volna az aurája, mégis hűs szellőként érzékelem. - Ezt miből gondolod...? Jól vagy? Érdeklődöm aggódva, mert amit felőle érzékelek, az valamiféle... zavar, igen. Ez a legjobb szó rá. Azt nem tudom, hogy ezt önagán is érzi-e, de a bőrömön pattog ez a furcsa valami, ami belőle árad és ilyet én még soha nem éreztem... Szóval egyelőre ezzel vagyok elfoglalva, nem pedig azzal, hogy elmondjam neki, hogy meglehet, hogy itt kell hagyjam egy időre...
-Ebben igazad van Jamie, de akkor is fura nekem ez az egész. Én azért nem örülnék neki, ha végignézném, ahogy a családom úgymond kihal. Azért ez megrázó is egyben. De elhiszem, hogy meg lehet szokni...Csak ha velem történne meg szerintem depressziós lennék az elején...Bár ki tudja...-Inkább ebbe bele sem akarok gondolni. Nem szeretnék csatlakozni hozzájuk, még ha sok mindenben jó is ez az egész. Engem nagyon is rémiszt ez a örökkévalóság, meg a farkaslét. Ez az átváltozós dolog sem lehet valami kellemes. Látszik rajta is, hogy ő sem viseli túl jól, inkább csak megszokta és azért tűri el. -Nem kell féltened engem Jamie! Már nagyon jól ismerem magam és tudom mi a határ. Amúgy meg ha ezt ketten megisszuk max csak becsiccsentek, de nem leszek részeg főleg, ha eszünk is mellé!-Azért nekem több kell ahhoz, hogy olyanokat csináljak, amiket normális esetben nem tennék meg. De abban is bízom, hogy Jamie nem is használná ki a helyzetet. -Én teljesen jól vagyok! Ne kérdezd, hogy ez hogy jutott az eszembe....Csak egyszer csak erre gondoltam, hogy Te el fogsz költözni. Azon kívül, hogy ennek csöppet sem örülök főleg, ha igaz jól vagyok. Jól érzem magam. Boldog vagyok, amiért találtál munkát. Bár kezdek kicsit éhes lenni, de nagyon szemezgetek azzal a csokival és még mindig nem mondtad meg nekem, hogy milyen kaját kérsz!-Igaz kicsit hosszabb ez a válasz, mint amennyit hallani szeretett volna, de nem akarom elrontani ezt a boldog napot, így talán jobb túllépni ezen a témán, és majd máskor megbeszélni. -De ne is beszéljünk az elköltözésről! Majd elég lesz akkor szomorkodni e miatt, mikor pakolászunk. Bár azt nem értem, hogy miért kéne elmenned. Én örülök, hogy velem laksz. Nagyon jó barátom vagy és jó lakótárs vagy. Jól esik, hogy nem vagyok egyedül.-De többet inkább nem is mondok, hanem kezembe veszem a poharam és kiiszom a maradék pezsgőmet, majd kibontom a csokit és mielőtt vennék belőle megkínálom őt is.
- Jó, de... várj. Szállok vele könnyed vitába és csendre intem. Minél többet beszél és minél "távolabbi" a költözés gondolata, annál kevésbé érzem azt a valamit, amit egyelőre nem tudok szavakba önteni. Lehunyom a szemem és lehajtom a fejem. Segítségül hívom a bennem lakó Fehér Gallérost, hogy minél jobban érzékeljem, letapogassam Masát. A vérvonalamnak hála erősebbek az érzékeim, mint más, velem egykorúnak. De azért így is nehéz... Ha Masa valóban "olyan", mint amilyennek gondolom, akkor éreznie kell, hogy kissé felmelegedik körülöttem a levegő, bizsereg a bőre, szóval.. Hogy valami megváltozott. - Furcsa most egy kicsit minden... Ez nem csak egy egyszerű megérzés volt, érzem. A farkasom érzi... Emelem fel újra a tekintetem, amikor már egyáltalán nem érzek semmit abból a bizonyos furcsaságból, aztán veszek egy csokit, amit lazán bedobok a számba, rágás közben pedig újratöltöm mindkettőnk poharát. Én rögtön iszom. - Volt már ilyen máskor is? Érdeklődöm finoman, közben pedig fészkelődöm ülés közben. Persze aztán tényleg lehet, hogy ez csak egyszeri alkalom volt, meg minden, de jobb utánajárni. A szőr feláll a hátamon az ilyen para-jelenségektől, annak ellenére, hogy végső soron én is az vagyok. - Amúgy meg.. Mindegy, mit eszünk. Együnk mondjuk... mondjuk... Csirkés-paradicsomos-kukoricás-mozzarellás pizzát? Dobom fel a kérdést csak úgy mellékesen, hiszen most sokkal jobban érdekel az iménti elköltözős esemény.
Ahogy kéri várok és csak figyelem őt. Úgy tűnik őt jobban izgatja ez a dolog. Igaz én sem értem, hogy honnan is jutott ez az eszembe, csak egy amolyan megérzés volt, vagy nem is tudom, de biztosan csak véletlen egybeesés. Ahogy figyelem őt kezdem érezni, hogy a levegő egyre melegebb lesz és a pulcsit már feleslegesnek érzem, így le is veszem azt. -A farkasod érzi? De Jamie nincs semmi...Vagyis én nem érzek változást...Azon kívül, hogy most mintha melegebb lenne. Pedig nem emeltem fel a fűtést és nem is fáztam. Te érzed? Mintha a közelben lenne egy radiátor....-De ez elég hülyén hangzik így, még magamnak sem tudok hinni. Viszont, ahogy jobban megfigyelem a dolgokat érzem, hogy Jamie felől jön a meleg, Közelebb is hajolok hozzá, majd összeráncolom a homlokom. -Te Jamie. Oké, hogy velem minden rendben, de veled is minden okés? Vagyis olyan, minthogyha belőled jönne ez a meleg, de hát ez nem lehetséges, ha csak nem ejtegetsz a ruhád alatt egy ágymelegítő...Bár azt ennyire nem érezném!-Egyre furább ez a helyzet és egyre kevésbé értem a dolgokat, viszont úgy tűnik Jamienek ez annyira nem újdonság. Lehet, hogy már találkozott ilyennel? -Amúgy még sosem éreztem ilyet. Vagy legalább is nem figyeltem.-A kaja ötletére, meg csak bólintok. Akkor ezek szerint pizzát szeretne enni. Nekem ez is tökéletes. -Rendben akkor rendelek, de kettőt is, biztosan megesszük!-Engem ismerve el fog fogyni az a két pizza. Felállok, majd előkeresem a pizzázó számát és meg is rendelem a pizzákat. Kettőt rendelek abból, amit Jamie mondott. -Egy fél óra és kihozzák!-Mondom miután letettem a telefont és visszaültem a kanapéra.
- Persze, hogy érzem, hiszen belőlem jön... Korholom le kissé gyerekesen Masát, mert közben egészen máshol járnak a gondolataim. Vajon Darren mit fog szólni, ha megtudja, hogy valami van ebben a lányban? Jó, még nem lehetek benne biztos, de... Basszus, hogy én miért nem értek az ilyenekhez?! Simán tesztelném őt, vagy valamit... És az se lenne rossz ha igazam lenne, mert akkor védelmet kapna a többi farkas elöl. Nem mindenki olyan nyámnyila, mint én. Amíg telefonál, én az államat vakargatva merengek. Aztán amikor visszaér, megint beszélni kezdek. - Tudod, sok dolgot elmeséltem már neked, de még nem mindent... - kezdek bele sejtelmesen és megnyalom a szám szélét, mielőtt folytatnám - De nem csak mi vagyunk természetfeletti lények. Hanem rendes emberek is, akik nem változnak át semmivé, csak... Különleges képességeik vannak. És ha igazam van, akkor te is olyan vagy, mint ők. Ha jól emlékszem, akkor Őrző a nevük, de nem biztos... Vakargatom meg a hajamat, aztán megint Masára nézek. Sokat pislogok és ha mond valamit, akkor végighallgatom őt. - Mi lenne ha... Ha valahogy megpróbálnád ezt megint? Lehet, hogy látnád a múltamat, vagy valami! - lehet, hogy kinevet, de én most annyira izgatott lettem, mintha csak velem történt volna valami. Bár nem biztos, hogy jó lesz, ha lát valami nem neki valót a fejemben... - Ööööö..... ööö... Koncentrálj! Tegyek be zenét? Szoktál meditálni? De lehet, hogy jobb, ha megérintesz és úgy koncentrálsz, nem tudom! Próbáljuk ki, könyörgöm! Ha ez igaz, akkor lehet, nem is kell elköltöznöm, mert Darren megérti majd, hogy nem vagy egyszerű halandó! Azt biztos nem engedné, hogy beharapjalak, de... Na, légyszi Masako, én nem akarok elmenni innen, és, és, és... Csak egyszeeeer! A végén már annyira hadarok, hogy többször is levegőt kell vennem, hogy be tudjam fejezni a kérésemet. Közben pedig az emberi szememet átveszi a farkas csillogó kékje, mert ő is úgy ugrabugrál bennem, mint egy igazi kölyök. A tudat, hogy ezzel talán Masa közelében maradhatnék, neki is örömet szerez. Amikor erre rájövök, gyorsan lehajtom a fejem. - Bocs, tudom, hogy ettől kiver a frász, csak egy kicsit megint túlzásba estem. Igen, befogom, ennek ellenére egy vigyor bujkál a szám szegletében, mert a lelkesedésemet most nem tudja letörni semmi sem. Legalább is azt hiszem.
Belőle jön. Ezt úgy mondja, mintha mindennapos volna, pedig ez nem így van. Oké lehet, hogy nála igen, de egy normális embernél nem megszokott, hogy ilyen meleg árad belőle. Kicsit hülyének is érzem magam amiért ilyen keveset tudok a másik világáról és nem is esik jól az ahogy beszél velem. Miért is kellene tudnom, hogy ő ilyen meleg? Erről még sosem beszélt nekem. Ahogy hallgatom őt már megint értetlenül pillantok rá. Őrzők? Egyre bonyolultabb ez az egész világ, bár gondolom ez több év után már letisztul és minden érthetővé válik, de még csak pár hét telt el azóta, hogy megtudtam, hogy Jamieben ott lakozik a farkas. Mikor kékké vállnak szemei kicsit távolodom tőle. Legutoljára akkor láttam ilyennek a szemét, mikor átváltozott. Ahogy elkezd szinte hadarni alig bírom őt követni. A fontosabb dolgokat meghallom, köztük a beharapást is, amin elkerekednek szemeim -Hé-hé-hé! Kérlek nyugodj meg egy picit. Először is menjünk végig a dolgokon! Mi az, hogy nem engedné meg? Egyáltalán, hogy jut az eszedbe ilyesmi. Ne haragudj Jamie, én szeretlek és nincs bajom a farkasoddal, de én nem szeretnék vérfarkas lenni. Én szeretek emberként élni még ha tudom is, hogy megöregszem és meghalok. Lehet, hogy sok nehézségen keresztül mentem és fogok is, de számomra ez az életem. Ígérd meg kérlek nekem, hogy nem fogsz átváltoztatni engem vérfarkassá, az engedélyem nélkül!....Mert ha igen az biztos, hogy meggyűlölnélek!-Még sosem gondolkoztam el azon, hogy belőlem is ilyen lény legyen. Valahogy elég volt az a gondolat is, hogy mások ilyenek lehetnek, de hogy én? Köszönöm ebből nem kérek. -Másodjára meg nem tudom kik ezek az őrzők, de nem hiszem, hogy bármilyen különleges képességem lenne. De ha ennyire szeretnéd próbáljuk meg, bár nem tudom, hogy mégis mit kellene csinálnom.-A zene nem hiszem, hogy segítene főleg, hogy akkor inkább énekelni, vagy táncolni szoktam. De az érintés talán segít, hisz az előbb is akkor jött az a bizonyos gondolat. -Na jó akkor megpróbálom! De kérlek nyugodj meg! Lehet, hogy nem fog történni semmi. Sőt biztos vagyok benne!-Megfogom a kezeit, majd behunyom a szemem. Pár percet várok, majd kinyitom a szemem és sóhajtok egyet. -Nem történt semmi!-Ahogy rá pillantok látom benne az izgalmat, lelkesedést, így egy apró mosollyal arcomon ismét behunyom a szemem és megpróbálom kiüríteni a fejem. Először nem történik semmi, majd mintha egy film előzetes vetítenék le megy végig a fejemben egy jelenet a múltjából. Jamie egy csinos nővel van, beszélgetnek, majd egyre tüzesebbé válik a hangulat. Maga a képsorozat csak pár másodpercig játszódik le, de ez az idő pont elég ahhoz, hogy az arcom felvegye a rákvörös színt. Erre azért mégsem voltam kíváncsi. Lassan kinyitom a szemem, majd azonnal le is sütöm a tekintetem. Most kéne elmondanom, hogy mit is láttam, de zavarban vagyok és azt hiszem ős is abban lesz, amint megtudja. -Öhm! Talán igazad van!....Most már tudom, hogy ki és hogyan harapott meg.-Csak ennyit mondok neki. Nem merek felpillantani rá, amíg ennyire vörös az arcom nem tudok.
Jó, akkor én most egy kicsit kiakadok. Lehet? Nem. De nem baj, akkor is tátott szájjal hallgatom végig Masa kiselőadását arról, hogy mennyire nem akarna farkas lenni, és hogy mennyire ragaszkodik a halandóságához, és... és... Hogy meggyűlölne, ha ilyet tennék vele. Azt hiszem ez az a pont, amikor úgy érzem, hogy valami két kézzel szorítja össze a szívemet. Mit tettem? Mit mondtam? Én annyira meg akartam felelni, és kész lennék akár feláldozni azt a semmi kis életemet ezért a lányért, ő pedig ilyenekkel dobálózik? Úgy szeretnék felpattanni, átváltozni a teljes farkas szörnyeteggé, kirohanni az útra és felborítani egy kocsit... - Az Őrzők is minimum 150 évig élnek a hülye tetkóik miatt, ha érdekel! De te nem... Te nem értesz semmit, Masa! És ne aggódj, nekem nincs jogomban elvenni az életedet. Ahhoz én túl gyenge és nyomorék vagyok! A fajtársaim veled együtt megölnének engem is, azt' heló. És csak hogy tudd, én sosem tudnálak gyűlölni Téged! Teszem hozzá a végén sértődötten. Abba azért már nem avatom be, hogy valószínűleg, még ha el is kell költöznöm, sokat akarok itt lenni nála, ami miatt Darren tuti el fog verni úgy, hogy lábra se tudok majd állni. Eltöri őket, hogy ne lehessek itt, de engem az sem érdekel. A szavamat adtam, hogy a védelmembe veszem, és ez így is lesz. - Az Őrzők meg azért vannak, hogy utánunk takarítsanak és töröljék az olyanok memóriáját, mint te. Nem szabadna tudnod erről az egészről, de én bíztam benned, és mindent elmondtam magamról... De tőlük nem kell félned, azért vannak, hogy az emberek nyugodtan élhessenek. Még mindig durcás vagyok azért, amit mondott. Még a szememet is megdörzsölöm, de nem érdekel az egész. Ha Masa így gondolja, akkor gondolja, de én annál jobban szeretem, hogy mást gondoljak. Csak azért örültem volna, ha farkas, mert akkor mindig együtt lehetnénk. Amikor azt mondja, próbáljuk meg, odanyújtom a kezem. Nem csodálkozom, hogy nem történik semmi, mert én nem vagyok benne "partner". Feszült vagyok és szomorú. De aztán nagy levegőt veszek és megpróbálom kiüríteni a gondolataimat. Egész furcsa bizsergés szalad végig a gerincemen, aztán pedig Masa zavarba jön, elvörösödik, és... - Ó. Charlotte... Na, ez az emlék még nekem is súlyos. Én is borzasztó zavarba jövök. Látott pucéran? "Úgy"? Te jóságos... - Hát ez nem jó. De az viszont jó, hogy... Hogy mégis különleges vagy, pedig nem akartál hinni nekem. És most mi lesz? Célzok itt arra, hogy vajon mit akar kezdeni ezzel a képességgel. Hagyja elveszni, vagy kamatoztatja? - Talán másokon is ki kéne próbálnod.
Kicsit súlyosak a szavai, de közben meg is értem őt. Túl keményen fogalmaztam és megbántottam, de most ő is engem. Talán megérdemeltem, talán nem kellett volna így fogalmaznom. Megilletődve hallgatom őt végig. Ilyennek még nem láttam. Ha nem ismerném megijednék tőle. Bocsánatkérő tekintettel pillantok rá, majd miután befejezte megszólalok. -Ne haragudj rám Jamie! de meg kell értened a helyzetemet is. Most tudtam meg, hogy ti léteztek, hogy léteznek a vérfarkasok és egyre jobban kezdem megismerni ezt a fajt. Nem azt mondom van sok pozitív dolog is az egészben, de mind ennek ellenére én nem tudnám magam elképzelni benne. Talán csak azért mondom ezt mert még idegen nekem és félek tőle...Jamie ahogy azt mondtam neked én nagyon szeretlek és nem örülnék neki, ha elköltöznél, de annak sem, ha belőlem vérfarkast csinálnál. Ezt meg kell értened Jamie! Ez nem ellened szól, ha a főnököd tenné meg velem akkor ő rá lennék mérges....De abban is biztos vagyok, hogy idővel megbarátkoznék a gondolattal és megbocsátanék neked. De ne haragudj. Nem kellett volna ezt szóba hoznom. Csak megijesztettél. És engem minden érdekel és próbálok mindent megtanulni, hogy tudjam, te min mész keresztül, milyen a te világod. De a türelmedet kérem! Gondolom neked is rossz volt az elején.-Egy nagyot sóhajtok, majd elhallgatok. Nem érzem azt, hogy most ki tudnám őt békíteni. Ahhoz neki is meg kéne értenie engem. Inkább megpróbálok ezzel már nem foglalkozni és csak a feladatra koncentrálok. Belül azért sokkol a dolog, hogy megpillantok egy kis töredéket a múltjából. Nem tudtam, hogy én képes vagyok erre, sőt erről is csak azt gondoltam, hogy csak a filmekben van ilyen. Most már magamtól is félek és az egész helyzettől. És most mi lesz?...Úgy beszél róla, mintha csak arról kéne dönteni, hogy milyen függönyt vegyünk. Talán neki megszokott ez az egész, de számomra egyre idegenebb. -Most mi lesz? Jamie ezt most komolyan mondod? Jamie ez egy komoly dolog, vagy legalább is én annak érzem. Basszus eddig azt sem tudtam, hogy én erre képes vagyok, sőt azt sem, hogy egyáltalán ez lehetséges...Most meg bele láttam a múltadba! Fel tudod fogni, hogy ez mennyire sokkolt engem? Azt hiszed, hogy én tudom, hogy mitévő legyek? Jelenleg bolondnak érzem magam és próbálom elhitetni magammal, hogy ez nem hallucináció, ez a valóság.-Érzem ahogy kezdenek gyűlni a könnyek a szemeimben, de mielőtt bármi is történne felállok a kanapéról és kivonulok a konyhába. Igazából csak nem akarom, hogy sírni lásson, de hogy erre ne jöjjön rá elkezdek elővenni tányérokat, szalvétát, hogy ha a pizza megjön minden ki legyen készítve az evéshez.
- Az engem nem érdekel, hogy nem akarsz farkas lenni! Nyüszítek neki kínomban, és úgy érzem, hogy fel tudnék robbanni. Két kézzel túrok bele a hajamba, gyakorlatilag abba kapaszkodom, ahogy felpattanok, és járkálni kezdek fel-alá a nappaliban. - Felőlem maradhatsz sima ember - ami mint kiderült, nem vagy -, én pedig hatvan év múlva ott fogok poshadni a sírodnál egy rakás... Mi az... Koszorú között. De még ezt is vállalom, csak ne mondd azt, hogy gyűlölni fogsz Masa! Az utolsó szavak már szinte könyörgő kérésekké változtak át, ahogy őt néztem. És hirtelen támadt elkeseredésemben egész idáig fel sem tűnt, hogy Masa mennyire szomorú. Ettől aztán még inkább elszégyenlem magam, hogy mégis hogy lehetek ekkora ökör... Szívesen megcsapkodnám a homlokom az öklömmel, de nem akarok ilyen műsort a lány előtt. Teljesen letaglóz és lebénít az a sok hosszú mondat, amit nekem címez, mielőtt felkel és kimegy a konyhába. Hiába vonult el, pontosan érzem az energiáin a szomorúságot, az orromban pedig a kiserkenő sós könnyek illatát. Hallom, hogy csörögnek az edények a konyhában. Én pedig csak állok és beletelik némi időbe, hogy utána menjek. Először félek közelebb menni hozzá, de nagy levegőt veszek és mögé trappolok. Hátulról megölelem, magamhoz húzom, a hasán kulcsolom össze a kezeimet, a fejemet pedig a tarkójába túrom. - Egy farok vagyok, annyira sajnálom! Kérlek, ne haragudj rám... Megszorítom őt, hogy moccanni se tudjon, mert most én nem akarom, hogy lássa, hogy sírok. Egyszerre minden rám szakad. Az a lány, akit beharaptam és megölték, ahogy összevertek és kidobtak, ahogy kutyaként éltem Betty-nél, hogy semmim és senkim sem volt, most pedig itt kell hagynom azt, aki értelmet adott valamelyest az életemnek. Ráadásul kölcsönösen taposunk egymásba, és még én is bőgök. - Te.. Te egyá.. egyáltalán nem vagy bolond. É-én vagyok az, a-amiért így viselkedtem veled... Szipogok, és haloványan bele is remegek a mondanivalómba, de még mindig nem engedem el Masát. De nem úgy szorítom, hogy fájjon neki, egyszerűen csak érezni akarom... Hatalmasat sóhajtok és nyelek. Majd az egyik kezemmel mégis szabadon engedem, hogy megtöröljem a szemem, aztán magam felé fordítom. Egész közelről nézek a mandula vágású szemeibe, és... Nagy a csend. Zúg az egész ház, úgy érzem, hogy mindenem fáj. A szívem dobbanását a fülemben is hallom, és mindez végigkísér akkor, amikor bátortalanul, de annál nagyobb, már-már kisfiús szeretettel csókolom meg Masát.
Nem érdekli? Szóval így állunk! Ezek szerint mégis csak van miért félnem. Ha ennyire nem kíváncsi a véleményemre, mégis csak tartanom kell tőle, hisz akkor ezzel végül is azt jelentette ki, hogy bármikor képes lenne vérfarkast csinálni belőle. Igen talán hatvan, de lehet, hogy csak hetven év múlva tényleg meghalok és ő akkor még mindig élni fog. Pont erről beszéltem neki, hogy mennyire rossz lehet látni, ahogy a szeretteink meghalnak, de te meg csak tovább éled az életed, míg valaki le nem lő egy ezüstgolyóval. -Rendben Jamie nem mondom azt! Sajnálom, hogy ezt mondtam.-A hangomban is érezhető, hogy szomorú vagyok és megbántott. Vicces páros vagyunk, az egyszer biztos. Mind a ketten megbántottuk a másikat, miközben egymás érveit próbáltuk elmondani. Nem hittem volna, hogy egyszer ebből az egészből ilyen nagy "veszekedés" lesz. Olyan jól megvoltunk eddig. Mikor belép a konyhába nem fordulok meg csak tovább csinálom a dolgom, mind addig, míg át nem ölel. Egy pillanatra lehunyom szemeimet, majd letörlöm az arcomról a könnyeket és úgy hallgatom őt. Az ölelése szoros, de még nem annyira, hogy fájjon is. Úgy tűnik ő erre nagyon is odafigyel. -Nem haragszom Jamie, csak fáj amiket mondtál.-Talán azért is lepett meg ennyire, mert eddig csak a békésebb, csendesebb Jamiet ismerhettem meg és nem hittem volna, hogy képes ilyen mértékben kiborulni. Érzem ahogy elsírja magát. Megfordulnék, hogy a szemébe nézzek és megnyugtassam, de nem enged ki az öleléséből, így a helyemen maradok. -Te sem vagy bolond Jamie!-Az ölelése gyengül, majd megfordulok, ahogy kezeivel azt "megparancsolja" nekem. Ahogy ő lepillant rám én úgy pillantok fel ő rá. Igaz ő is alacsonyabb az átlagos mérethez képest, de nálam még ő is magasabb. A tekintetemet nem veszem le a szemeiről. Várom, hogy még mondjon nekem valamit, ám szavak helyett egy csókot kapok. Meglepődöm a dolgon és még a szemeimet is elfelejtem becsukni, majd mikor végül leesik, hogy mi is történt engedek a dolognak. Nem lököm el őt magamtól, de nem is viszonozom, inkább csak hagyom, hogy megtörténjen. Erre én még sosem gondoltam. Rá mindig úgy pillantottam, mint a bolondos öcsémre, de ezek szerint neki én már több vagyok....De miért most jelezte ezt nekem? Miért most, amikor minden teljesen megváltozik?
Nem tudom megítélni, hogy mennyi ideig tartom Masa ajkain a szám. De az érintése iszonyat puha, forró és megnyugtató, még akkor is, ha feltehetőleg hatalmas hülyeséget csinálok éppen. Lassan húzódok el, és egy kis lépést is hátralépek. Igazság szerint fogalmam sincs, hogy ezt pontosan miért csináltam, de szükségét éreztem a dolognak. Arra azonban nem számítok, hogy ez esetleg felboríthat egy csomó mindent, és végső soron megint elfeledkeztem arról, hogy Masa végtére is még mindig csak ember és emberként gondolkozik. Megköszörülöm a torkom. - Semmiképp sem hagylak magadra. Pláne nem ezzel az újdonsült valamivel. Jelentem ki kissé rekedten, közben pedig a padlót bámulom. Tudom, hogy Darren első leckének azt adta fel, hogy mindig nézzek a szemébe, de most nem vele beszélgetek és különben sincs itt, hogy megint rám szabadítsa a három tonnás energiáit. Úgyhogy miután újra biztosítottam Masát arról, hogy nem hagyom cserben, ha csak nem tart vissza, akkor vissza slattyogok a nappaliba, és töltök magamnak még egy kis pezsgőt. - Szeretnéd, hogy megkérdezzem Darrent, hogy ismer-e egy olyan Őrzőt, aki beszélgetne veled? Biztos többet tudna neked mondani, és jobban meg is tudna nyugtatni, mint én. Odasétálok, ahol épp Masa is van, és a vállamat a legközelebbi falnak vetem. Még mindig nem merek a szemébe nézni. Kicsit bűntudatom van az iménti dolog miatt, úgyhogy a következő pár percben még biztosan terelni fogok, hacsak Masa nem akar kipréselni belőlem valamilyen magyarázatot.
Ahogy elválnak ajkaink és hátrább lép kinyitom a szemem és kérdőn pillantok rá. Most kéne megmagyaráznia, hogy mi is volt ez az egész, hogy miért csinálta. E helyett viszont teljesen másról kezd el beszélni, amit nem tudok hová tenni. Meglepettségemet nem titkolom, viszont még nem teszem fel a kérdést, inkább csak végighallgatom őt. -Ennek örülök és köszönöm! Jól jön egy baráti segítség!-Bár továbbra sem tudom, hogy mi lesz ebből és még mindig félek a dolgoktól, de bízom abban, hogy Jamie tényleg segíteni fog és jót akar majd nekem. A tányérokkal együtt követem őt a nappaliba, majd le is teszem őket az asztalra és úgy figyelem. -Ki az a Darren? Csak nem a főnököd? Amúgy ha nem nagy gond és tud segíteni én örülnék neki, bár bevallom őszintén én csak azt fogom csinálni, amit te mondasz, mert nekem ez új és nem ismerem még olyan jól ezt a világot, mint te.-Kicsit olyan érzés, mint mikor eltévedsz egy idegen országban, ahol senki sem ismeri a nyelvedet. Nem értem, hogy miért nem tud rám nézni. Semmi rosszat nem csinált és nem is vagyok rá mérges a csók miatt, csak nem értem, hogy miért is kaptam. Éppen feltenném a kérdést, mikor kopogtatnak az ajtómon. Biztosan csak a pizza, bár jöhetett volna kicsit később. Megkeresem a pénztárcám, majd ki is nyitom az ajtót. A finom illatok azonnal megcsapják az orromat. -Huu ennek nagyon jó az illata és nagyon gyorsak voltatok köszönjük!-Először átveszem a pizzát, majd ki is fizetem és már viszem is a nappaliba. -Vééégre ehetünk!-Elmosolyodom, de mielőtt még nekikezdenénk a táplálkozásnak odasétálok Jamiehez és ha engedi mélyen a szemébe nézek. -Jamie! Kérlek ne tereld tovább a témát. Az előbb a konyhában, te megcsókoltál, de okot nem kaptam. Azt hiszem ezt mégis csak meg kellene beszélnünk! De ha nem akarod nem erőltetem, csak mégis csak jó lenne tudni, hogy most mégis mi van.-Csak egy futó gondolat volt, vagy komolyabban érez valamit irántam?
Kezdőlap
//
