Félig akarva, félig akaratlan, de sikerült ráijesztenem a lányra, amit nem bántam. Az egy dolog, hogy Jamie-t a falkánk berkein belül akartam tudni, az meg egy másik, hogy nem véletlenül nem állunk ki transzparensekkel a város főterére reklámozni, hogy "Gyere, légy farkas, mert az jóóóó!" Ha elkerülhető mostanában a friss beharapás, akkor kerüljük inkább, nekünk is, és az esetleges kölyökjelöltnek is jobb lesz így. - Így van - helyeseltem arra, hogy jobb vigyázni a farkasokkal. Persze ennél azért összetettebb és bonyolultabb a dolog, ám egy ember esetében annyi is bőven jó, ha ezt alaposan az eszébe vési. Cseppet sem zavar az ölelkezésük, azon csodálkoztam inkább, hogy eddig nem tették meg. Néha komolyan elgondolkodom azon, hogy tényleg ilyen szívtelen megjelenésem van? Victor még a megjelenésemre is rossz hatással van... Láttam Jamie-n, hogy megértette, meg merném kockáztatni, hogy még némi elszántságot is láttam a szemében, ettől pedig finom mosolyra húztam a szám. Lassan teljesen biztos voltam a dolgomban. - Beszélni fogok az őrzőkkel, aztán meglátjuk, mire jutunk. - Induláshoz készülődtem. - Holnap reggel elmondom, amit megtudtam - szóltam még Jamie-nek -, ha nem késel el. Kezdődik a motivációs tréningje. Ha azt hitte, várni fogok, akkor csalódnia kell, nem szerettem egy helyben tötymörögni, amikor árkon-bokron túl lehettem. - Vigyázzatok magatokra! - intettem, és mivel nem olyan nagy a lakás, egyedül is kitaláltam. Nem gondoltam volna, hogy ilyen mozgalmas napom lesz, de se baj.
Jól esett megölelni Jamiet és annak meg még jobban örülök, hogy nem lökött el magától. Tudom nem kellene itt ölelkeznünk, hiszen ez elrontja a férfiak hírnevét és lehet, hogy Darren sem rajong ezért az érzékenységért, de most el kell viselnie. Néha egy ölelés sokkal többet tud segíteni, mint bármilyen más szó, vagy tett. Mikor Darren megszólal elengedem Jamiet és a férfira pillantok, majd egy aprócska mosolyt varázsolok az arcomra. -Nagyon szépen köszönöm, azt is, hogy ilyen hamar eljöttél és, hogy meghallgattál. Ez nagyon kedves tőled és én magam gondoskodom majd arról, hogy Jamie ne késsen el holnap!-Bár lehet, hogy ezt sem kellett volna kimondani. Nem anyáskodni szerettem volna felette, inkább csak viccelődtem egy kicsit, bár igaz azért oda fogok figyelni reggel, hogy el ne aludjon Jamie és időben elinduljon. -Vigyázunk! Szia!-Természetesen elsétálok legalább az ajtóig, hisz az illem ezt követeli meg, majd mikor becsukom a férfi mögött az ajtót egy nagyot szusszanok és Jamiere pillantok. -Nagyon kedves! Jó kezekbe kerültél!-Közelebb sétálok hozzá, majd a kezeimet az övéihez közelítem, de mielőtt hozzájuk érnék megállok. Nem vagyok benne biztos, hogy jó lenne most megérinteni őt. Igaz az ölelésnél nem volt semmi, de lehet, hogy most lenne, így most inkább a kezeimet inkább a nadrágom zsebeibe süllyesztem. -Öhm! Csináljak neked valami ebédet holnapra?-Nem tudom, hogy mit is mondhatnék most neki. Látszik rajta, hogy ez őt is megviseli. Talán jobb lenne most kicsit elfelejteni az egészet és tovább ünnepelni a munkáját. -Vagy esetleg nézzünk meg egy filmet? Mit szeretnél csinálni Jamie? Most még mindig téged ünneplünk, szóval azt tesszük, amit te mondasz!-Egy széles mosoly kúszik az arcomra és úgy figyelem őt. Remélem kicsit jobb lesz a hangulata a nap végére.
-Semmi esetre sem kések el! Szia, Darren. Illendő lett volna kikísérnem, de olyan határozottsággal indult el, hogy legfeljebb az ajtó becsukódására értem volna oda, ha nem akarom fellökni Masát. Még hallom, ahogy odakint felbőg a motor, és sebesen eltávolodik a háztól, míg teljesen el nem halkul. - Engem is meglepett. Reggel még majdnem megfojtott... Tűnődök el, de már nincs kedvem elnevetni magam, ahogy visszagondolok rá. Szívből hálás voltam a hímnek, amiért ilyen szívélyesen viselkedett velem, Masával és ezzel az átlagosnak cseppet sem nevezhető helyzettel. De a hangulatom most valahol a béka feneke alatt volt, és bármennyire szerettem volna, ezen még Masa kedves törődése sem tudott változtatni. Azért rámosolygok, amikor kérdéseket intéz felém, és lágyan válaszolok. - Csinálhatsz, mondjuk valamilyen szendvicset, ha van itthon friss kenyér. Vonom meg a vállam. Igazán nem szeretném ugráltatni őt, de félek attól, hogyha visszautasítom, megbántódik, azt pedig nagyon-nagyon nem szeretném. - Aha, maradjunk a filmnél. Kell valami, ami egy kicsit eltereli a gondolataimat, azt hiszem. Igen. Az úgy jó lesz. Felkelek a székről és elkezdem böngészni a házban található filmeket, hátha találok valami vígjátékot. - Ne haragudj, ha a frászt hoztam rád. Csak... Darrennek talán igaza van, nem tesz jót nekem, hogy csak Teliholdkor vadászok. Csak... - halkulok el és belemerülök egy dvd borítójába - Már így is félek, hogy neked ez a farkas-dolog túl sok. Nem hiszem, hogy örülnél, ha bejelenteném, hogy akkor most megyek ölni. Elhúzom a számat, majd visszateszem a lemezt a polcra, és előveszek egy másikat. Másnaposok a címe és elég betegnek tűnik a borítója. Azt írja, hogy vígjáték. Ez jó lesz. Felkelek, és elszöszmötölök a lejátszóval és a tv-vel. - Remélem, hogy minden jóra fordul majd. Motyogom magam elé, ennek ellenére Masa is meghallhatja, nem akarom titkolni előtte, csak nehéz hinni benne, vagy egyáltalán kimondani. És ha az kell a jólétéhez, hogy elengedjem a kezeit, akkor megteszem majd. Fel kell készülnöm rá, annyi szent.
-Szendvicset? Azt hiszed, hogy ezzel fogom kiszúrni a szemed? Ne butáskodj Jamie! De tudod mit, majd később fogok nekiállni, vagy majd reggel korábban felkelek. Tényleg szívesen főznék neked valami finomat. És talán így könnyebben is fog majd menni a munka.-Egy picit elmosolyodom, majd figyelem őt. Neki sem lehet könnyű ez az egész. Nem kellett volna elrontanom az estéjét. Most ünnepelnünk kellene nem szomorkodnunk...Mindig csak a baj van velem...Lehet, hogy jobb is lesz, ha eltiltanak egymástól. Akkor talán nem lesz ennyi gondja és tudni fog magával is foglalkozni, hiszen most ez a legfontosabb. -Jamie! Nem kell minden alkalommal beszámolnod arról, hogy hova mész! Nem vagyok az anyukád, sem a barátnőd. Természetesen azt szeretném tudni, hogy esetleg mikor jössz haza, vagy ha nem akkor hol alszol, de azt is csak azért, hogy ne aggódjak érted, ha esetleg nem jönnél egyik este haza. Szóval tőlem nyugodtan menj vadászni. Miattam ne vedd el a farkasodtól ezt az örömöt. Ha Darren azt mondja, hogy jobb lenne ha többször elmennél akkor menj! Magaddal is törődnöd kell! -Jól esik az aggódása, de azért azt sem akarom, hogy miattam valami olyasmit csináljon, amitől bajba kerül. Azzal a gondolattal, hogy ő farkasként meg aranyos szarvasokat, vagy más állatokat eszik megbarátkozom. Tudom jól, hogy a természetben ez a normális. -Én is remélem Jamie! -Miközben ő a filmmel foglalkozik leülök a kanapéra és csak figyelem őt. Olyan rendes egy fiú. Nem értem, hogy miért bánt el vele így az élet. Sokkal jobbat érdemelt volna meg, mint azt amit eddig átélt. -Nah és mond mi jót nézünk? Remélem valami jó kis vígjátékot választottál! -Nem tudom már, hogy milyen filmjeim lehetnek, de abban biztos vagyok, hogy bármelyiket is választotta tetszeni fog nekem is. Ha letelepszik mellém közelebb húzódom hozzá és fejem a vállára hajtom és ha ezt őt nem zavarja így kezdem el nézni a filmet.
Jól esik, hogy nem akar egy egyszerű szendviccsel elengedni dolgozni. Bár, én csak az egyszerűség miatt gondoltam, hogy az megfelelő lenne, tekintve, hogy azt nem kell megmelegítenem és az elkészítése is eléggé egyszerű valami főtthöz képes. Úgyhogy halványan elmosolyodom, és az orrom alatt elmormolok egy megadó "oké"-t, aztán visszatérek a filmekhez. A következő szavai azonban eléggé zavarba hoznak, eközben pedig kissé fel is bosszantanak. Tudom, hogy nem tartozom neki elszámolással (vagy csak részben), de ez az én döntésem olt, az én "áldozatom" felé,ha úgy jobban tetszik. Mármint az, hogy próbálok emberhez méltó életet élni, ha már egy ember tisztel meg először életemben azzal, hogy törődik és foglalkozik velem, és nem utolsó sorban pedig szeret. - Hát, most úgyis kicsit megváltoznak a dolgok. Úgyis Darren utasítása szerint kell eljárnom, még az is lehet, hogy együtt fogunk eljárni vadászni. Ki tudja... Azért, ez valahol izgalmas. Még sosem volt mentorom. Utóbbit csak úgy zárójelben teszem hozzá, miközben beteszem a DVD-t és a távkapcsolók után kutatok. Benyomom a nagy piros gombot a tv-n, aztán én is lehuppanok a kanapéra Masa mellé. Természetesen egyáltalán nem zavar, hogy közeledik felém. Engedem, hogy a vállamra hajtsa a fejét, és örülök is neki nagyon. A felé eső kezemmel átkarolom a vállát, és még jobban magamhoz húzom. - Valami Másnaposok a címe. Arról szól, ahogy olvastam, hogy egy legénybúcsú elég érdekesen sikerül. Mormolom el még a főcím alatt a film tartalmát. Azt hiszem, hogy mindkettőnknek jót fog tenni, ha kicsit kikapcsolódunk és tényleg csak a filmre koncentrálunk. Ha tényleg jók benne a poénok, akkor még az is lehet, hogy kicsit megkönnyebbülve alszunk el ma este. - Szeretlek. Suttogom bele a hajába, ahogy felé fordítom a tekintetem, és nyomok egy finom puszit a feje búbjára. Még el is mosolyodok, bár ezt ő nem láthatja. Minden esetre, bármi is történjen velünk az elkövetkező időkben, nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy megismerhettem ezt a lányt, és az életem részévé vált. Mondjuk bízom benne, hogy még sokáig mellettem lesz, de eléggé összecsaptak a hullámok a fejünk felett. Nem lehet tudni, mit hoz a holnap.
//Szeretnéd még valahogy folytatni, vagy hagyjuk őket filmezni? //
Az út csendben telik el. Én a gondolataimba merülök és próbálom kitalálni azt, hogy hogyan is mondjam el Jamesnek a kis titkomat. Lelkiismeret furdalásom nincsen amiért le kellett mondania a betegeit. Nem én kértem, hogy most akkor beszéljük meg a dolgokat. Ő akarta, maximum csak a betegeknek rossz, hogy teljesen át kell alakítaniuk a hetet. Egy hosszabb séta és ki buszozás után végül csak elérkezünk a célállomáshoz. Miután beinvitáltam az otthonomba a kanapéra mutatok, mint ülőalkalmatosságra. -Nyugodtan foglaljon helyet!-Azt nem mondom neki, hogy érezze magát otthon, mert ezt csöppet sem szeretném. -Esetleg hozhatok valamit? Van lefőzve kávém, de teát is tudok csinálni.-Tudom fura, hogy ilyen kedves vagyok vele, de hát mégis csak illik ilyenkor megkínálni valamivel. Talán ettől jobb is lesz a kedve. Mindenesetre ha kér valamit akkor azt szépen meg is kapja, majd én is helyet foglalok vele szemben egy bögre kávéval. Nem kezdek bele azonnal a magyarázkodásba. Ez nem olyan egyszerű dolog. Egy korty kávé és egy nagy sóhaj után végül rápillantok és belekezdek. -Öhm...nos...Még én sem tudom, hogy ez hogyan működik, hogy miért pont én és miért pont most...De sajnos azon kívül, hogy megbarátkozom vele nem tudok vele mit kezdeni.-Egy újabb nagy levegővétel, és máris folytatom. -Mikor kezet fogtunk egymással mondhatni látomásom volt, bár azért ez nem a legjobb szó rá. Inkább csak képek jelentek meg a múltjáról. Akkor láttam Önt hóhérként, ahogy éppen lefejez valakit, majd ahogy egy halottat belez ki és a farkas alakját is láthattam. Ez csak az elmúlt hetekben derült ki rólam. Általában érintkezésre belelátok a másik múltjába, de nem mindig jelennek meg képek...Van amikor csak egy megérzésem van valamiről...De van amikor nincs semmi.-És az a legjobb! Ijedten pillantok Jamesre. A szívem már megint hevesen kalapál. Most vajon még mérgesebb lesz, mint eddig? Remélem nem engedi szabadjára a farkasát.
Alapjáraton türelmes ember vagyok, de most mégis egy örökkévalóságnak tűnik számomra mire megérkezünk Masako házához. Egy csomó séta, na meg még buszozás is... Bár nyilván csak azért érzem így, mert már eléggé feszült vagyok a kis titok kapcsán. Ahogy belépek, mindenhol érzem az idegen farkas szagát. Kissé fel is morranok, ahogy a tömény szag hirtelen képen csap, de oda se neki. Jobb, ha nem ficánkolok, legalább is addig, amíg Masako el nem mondja az elmondanivalóját. A végén még megint sikerül a frászt hoznom rá, bár ha egy farkassal él együtt, akkor egész biztos vagyok benne, hogy már hozzászokott az ilyesfajta kis... Kilengésekhez. Ha csak nem valóban egy nyakörves kis bolhazsák a szerencsés. - Nem, köszönöm, de szeretnék minél hamarabb a tárgyra térni. Felelem a kávémeghívására. Tényleg nem rontani akarom itt a levegőt, nem áll szándékomban kényelembe helyezni magamat, de még csak leülni sem. Az asztalhoz legközelebb eső falnak vetem a hátam és karba tett kézzel állva várom, hogy elkészítse magának a kávét, leüljön és elkezdje mondani a históriáját. Eléggé bizonytalanul indít, ami kissé idegesít, de azt hiszem, hogy most már igazán megvárhatom, hogy kicsit feloldódjon. Bár mindig a beteljesülés előtt pillanatok tűnnek a leghosszabbnak. Aztán elmondja, hogy képes belelátni mások emlékeibe. Elmeséli azt is, hogy mit látott rólam. A gyanú árnyékával fűszerezetten szalad nem túl mély ráncokba a homlokom. Nem hazudik. Felnyúlok, és megvakarom a halántékom, majd jobbnak látom helyet foglalni. A dolog felkelti az érdeklődésemet, teintettel arra, hogy Kangunartként rengeteg hasznát látnám az efféle képességnek. - Így már világos... - mondom a szemébe, amikor leülök - Szóval ezért... Aha... Darren, te kis hamis... Röhögök bele a lány arcába, mintha csak ő maga lenne Darren. Hát persze, egy ilyen lányt nyilván megéri pártfogolni. - Bolond, ha nem örül ennek. Tudja, mennyire irigylem most magát? Ezzel a képességgel csodákat lehetne művelni, ha nem kapna frászt minden alkalommal, amikor véletlenül használni kezdi. És... Mást is látott még az emlékeim között? Érdeklődök nála őszinte izgatottsággal, aztán az asztal lapjára támaszkodom mindkét kezemmel.
A reakcióján őszintén meglepődöm. Nem hittem volna, hogy ennyire izgatott lesz a dologtól. Mikor kimondja Darren nevét bizony leesik, hogy ő sem volt teljesen őszinte velem, de ez engem nem zavar. Nem lesz se jobb, se rosszabb nekem azzal, hogy ismerik e vagy sem egymást. -Csodákat? Mégis milyenféle csodákat? És bocsánat, hogy frászt kaptam attól, hogy láttam ahogy nagy élvezettel turkált egy halott ember testében. Ezzel nem lehet semmit sem kezdeni. Miért jó nekem, hogy másnak a múltjába belelátok? Engem ez csöppet sem érdekel...vagy ami igen azt úgy is megtudom.-Érzem, hogy megint kiborultam, de megpróbálom megnyugtatni magam. Úgy tűnik ennek csak a farkasok tudnak ennyire örülni. Lehet, hogy én vagyok az ostoba és tudatlan, de még mindig nem értem, hogy miért is lenne jó egy ilyen képesség. Oké talán van aki fel tudná használni, ha bosszút akar állni egy ellenségének, de én semmi ilyenre nem készülök és nem is akarok. Nem fogok senkit sem kihasználni és akarattal belemászni az emlékeibe. Ez nem én vagyok. Én szeretem a hagyományos módokon megismerni az illetőt. -Nem nem láttam mást! De azt hiszem ez is bőven elég volt!...És kérem ne kérje tőlem, hogy ismét belenézzek...Én ezt kerülni szeretném ahogy csak lehet. Talán majd valaki segít megismertetni velem ezt a dolgot és majd jobban fogom tudni kezelni, de én ezzel nem akarok kezdeni semmit. Teljesen jó volt nekem az eddigi életem. Nem hiányzik egy ilyen teher. Van nekem e nélkül is elég bajom.-Jól esik mind ezt kimondani, de azért visszafogom magam és inkább a kezembe veszem, a bögrém, hogy inkább a kávémra koncentráljak.
Most egy kicsit gyűlölöm a sorsot, amiért egy ilyen képességet olyannak ajándékozott, akiben a romlásnak hangyányi jele sincsen. Ezért talán kár is ecsetelnem neki, hogy milyen gyönyörűen vissza lehetne élni ezzel a dologgal. Csak titkon fantáziálok arról, hogy egy csapásra mindent ki tudnék deríteni az ellenségeinkről, megtudnám a randa kis titkaikat, és könnyedén találnék rajtuk fogást. A Kangunart lét átka, azt hiszem. Felsóhajtok. - Minden huszonegyedik századi, normális ember frászt kapott volna attól, amit látott, úgyhogy egy cseppet sem veszem zokon. Közlöm vele már egészen barátságos mosollyal. Érdekes mód rövid időn belül megkönnyebbültem, mintha csak néhány kiló fölösleget dobtak volna le a vállamról most, hogy kiderült, mennyire nincs kontrollja a képessége felett, ráadásul még önmagától is fél. Már tudom, hogy nem árthat nekem és senki sem szervezte be, hogy információkat gyűjtsön rólam, vagy akár a farkasokról. - Tudja én Kangunart vagyok... Ez a tradicionális elnevezése mifelénk az információszerzőknek. Ezért tartom csodálatosnak, hogy mások múltjába lát, és ha lenne rá mód, nagyon szívesen átvállalnám magától ezt a "terhet". Nem kérem az engedélyét arra, hogy adott esetben bunkó mód felkeljek és töltsek magamnak egy kávét abból, ami már lefőtt. Azt hiszem, hogy Masako fel tudja dolgozni, hogy önállósítom magam kissé, elvégre már rájöhetett arra, hogy nem fogom se bántani, se megölni őt. - Eszemben sincs! - kacagok fel - Épp elég, hogy én tisztában vagyok a múltammal, újat nem tudna nekem mondani, szóval teljesen felesleges lenne arra kérnem, hogy próbálkozzon megint. Az utolsó mondata azonban megüti a fülemet, és rögtön felcsapja a fejét a lélekápoló énem. Visszaülök a helyemre, majd kissé előredöntött felsőtesttel teszem fel a törődő kérdést. - Elég problémája? Mi nyomja a lelkét, Masako? Azt mondta korábban, hogy akit érdekel, az úgyis megkérdezi. Hát tessék, engem érdekel az élete. Egyáltalán nem hazudok. Néha azt hiszem, hogy olyan vagyok, mint egy pletykás vénasszony, amiért ennyire szeretem hallgatni mások történetét. Pedig egyszerűen csak kíváncsi vagyok másokra, ennyi az egész.
Kangunart...Nah erről nem mesélt nekem Jamie. Talán náluk más volt a rendszer, vagy ki tudja. Mindenesetre érdekes egy dolog náluk ez a rangsorolás. Vajon mi alapján választják ki őket ezekre a feladatokra? Valami próbán kell részt venniük és ha sikeresek akkor megkapják ezt a rangot? -Ezt örömmel hallom, de sajnos ez nem lehetséges!-Pedig én kérdezés nélkül átadnám neki. Ahogy ő is mondta jobban ki tudná használni ezt a képességet, nem úgy mint én. Nem zavar amiért kiszolgálja magát, az csak a konyha és csak egy kávé. Ha mondjuk a szobámba menne és kezdene el kutakodni, vagy a hűtőmben matatni akkor lehet, hogy egy nagyot néznék. -Ennek felettébb örülök!-És ezt teljesen őszintén mondom, bár szerintem ezt úgy is felfogta már. Elég volt annyit látni a múltjából, amennyit láttam odakint. Tudom, hogy mi volt, mivel foglalkozott, mi volt a szenvedélye és azt is tudom, hogy mi ma. Ennyi már túl sok információ főleg egy "idegenről". Szerintem még a legtöbb ismerősömről sem tudtam meg ennyit egy nap alatt. -Hogy mi a bajom? Biztos, hogy érdekli ez? Bár igaz maga pszichológus. Fura egy szenvedély...-Elmosolyodom, majd egy pillanatig csak őt nézem, hogy tényleg érdekli e. Úgy tűnik nem kamuzik, de lehet, hogy csak a munkája miatt ennyire érdeklődő. De ha ennyire akarja akkor elmondhatom neki. -Leginkább az a nagy bajom, hogy iszonyatos honvágyam van. Karácsonykor sem mehettem haza most meg nem merek emiatt az egész miatt. Nem akarok olyat csinálni, amit megbánnék. Itt Fairbanksben legalább vannak olyan személyek akiket felkereshetek, ha van valami gond. Biztonságosabbnak érzem azt, hogy itt maradjak, míg megtanulom kezelni ezt a dolgot, vagy legalább kiismerem.-Kíváncsi vagyok, hogy vajon erre mit is fog mondani. Tudom csak egy aprócska gond, hiszen vannak ennél óriásibbak is.
Úgy látszik, hogy sikerült meggyőznöm arról, hogy érdekel a története. Hiszen mindvégig őt nézem, kerek szemekkel és a kávémhoz sem kezdek hozzá, amíg meg nem indul a beszélőkéje. Hasonlóan fennmarad az érdeklődő tekintet az arcomon, amikor belekezd. Teljesen érthető a problémája. Már csak arra lennék kíváncsi, hogy vajon hol van az az otthon, amit annyira hiányol. Manapság persze sosem lehet tudni, de ennek ellenére ne tartson senki előítéletesnek, ha egy japán nevet viselő, japán lányról azt feltételezem, hogy Japánban élt ezidáig. Mondjuk akkor sok dologra magyarázatot adhatna a nagyfokú honvágy, tekintve, hogy rengeteg olyan kulturális elemtől van távol, ami a szívének kedves. - És hol van az az otthon? Döntöm oldalra egy kissé a fejem, majd miután beletúrok a hajamba, belekortyolok a kávéba. - Lehet, hogy nem talál benne vigaszt, de gondoltam, megosztom önnel a történetem. Azért szerencsés, hogy olyan korba született, ahol van telefon, internet... Tudom, ez nem pótolja az igazi találkozást, de mégis, néhány óra repülőút, és oda megy a világban, ahová csak szeretne. Én tizennyolc éves voltam, amikor elszakadtam az otthonomtól. - egy kicsit kényelembe helyezem magam a székben, az pedig meg sem fordul a fejemben, hogy esetleg untatom - Nyolc hónapon keresztül ültem egy hajó fedélzetén. Minden büdös volt és mocskos... Igazi fertő. Szóval nyolc hónap kellett ahhoz, hogy Ausztráliába érjünk Nagy-Britanniából, és bár azt hittem, hogy lelkileg fel vagyok készülve arra, hogy egy börtönszigeten éljem le az életem, rájöttem, hogy azért ez kicsit keményebb dió. Sokat imádkoztam, agyon... Vallásosan neveltek. Aztán vérfarkas lettem, és újabb tíz év és újabb nyolc hónap telt el később a tengeren, hogy hazatérhessek. Apám addigra meghalt. Anyámhoz pedig nem mehettem haza, mert kissé furcsa lett volna, hogy a harminchoz közel még mindig úgy nézek ki, mint egy éretlen kamasz. Újra iszom. Igazság szerint eszem ágában sincs dorgálni, hogy örüljön a fene jó és könnyű, modern életnek, egész egyszerűen azt remélem, hogy egy kicsit könnyebbnek érzi majd a helyzetét, ha tudja, hogy másnak ennél sokkal rosszabb volt. Még lehetőségem sem volt kommunikálni a szeretteimmel. Hogy írhattam volna nekik meg levélben, hogy biztonságban vagyok úgy, hogy mire odaér a levél, addigra ötvenszer meghalhatok? - Mi a helyzet a bundás barátjával, aki itt él? Ha nincs falkája, megkérhetné, hogy kísérje haza. Gondolom, szívesen segítene és vigyázna magára, amíg távol vannak.
-New Jerseyben! Tudja a családunk már rég elköltözött Japánból. Én már Jerseyben születtem. Néha kimentünk a távoli rokonokhoz Japánba, és van amit megőriztem az ottani hagyományokból, de igazából jobban érzem azt, hogy amerikai vagyok, mint japán. Nagybátyám ennek nem nagyon örül, de már elfogadta szerencsére.-Már csak azon kéne túllépnie, hogy nem egy japán pasast szeretnék magamnak. Vagyis, ha ezt hozza a sors akkor nem fogok tiltakozni ellene, de nem is fogok direkt japánt keresni. Ez már egy modernebb világ. Itt az emberek azzal házasodnak össze, akivel csak akarnak. Hátradőlök és úgy hallgatom őt végig. Örülök neki, hogy mesél magáról. Ezek szerint már nem tart tőlem és ez jó. Belül igazából mosolygok. Egyáltalán nem tudná elrejteni a pszichológus énjét. Ahogy felmerül egy kis probléma máris előbukkan. De ez inkább aranyos. Úgy tűnik tényleg szereti a munkáját és ez a lényeg. Szomorú a története nagyon is. Ezek szerint ő is elveszítette a szüleit, de talán sokkal rosszabb módja ez annak, bár ki tudja. Ám azt nem kell magyarázni, hogy vannak az enyémnél sokkal rosszabb esetek. Én ezzel teljesen tisztában vagyok. Mindig is úgy neveltek, hogy örüljek annak, hogy van mit ennem, van hol aludnom és van családom, mert sokaknak ez nem adatott meg. Ezért sem szoktam minden gondomat kiteregetni. Nem akarok az a hisztis lány lenni, aki ha valamit nem kap meg kiborul. -Ez egy szomorú történet. Sajnálom, hogy így alakult az élete. Rossz lehetett búcsút venni a szüleitől.-Eszembe is jut az az este mikor nagybátyám felkeltett és közölte velem a rossz hírt. Azt hiszem ezt sosem fogom elfelejteni, de talán jobb is így. Nem akarnám elfelejteni anya, vagy apa hangját. Azokat az estéket mikor meséket olvastak nekem...Kicsit talán túlságosan is elmerülök az emlékeimben, így kis késéssel válaszolok csak James kérdéseire. -Elvileg most lesz az egyik falka tagja, ha befogadják...Vagyis Darren foglalkozik vele és ha jól értettem most az a céljuk, hogy őt is befogadják. Szóval nem kérném meg őt, hogy jöjjön velem. Most fontosabb az, hogy sikerüljön neki helyrerázódnia. Neki sem volt túl fényes a múltja. Azt hiszem ha bekerülne a falkába kapna egy adag magabiztosságot, ami nem hiányozna neki.-Pedig nem is rossz ötlet elvinni őt is, megmutatni neki, hogy honnan is jöttem, vagy akár a boltomat. Azt is ideje lenne szemügyre vennem, bár eddig semmi olyan hírt nem kaptam róla, hogy baj lenne vele, de no néha mégis csak meg kellene mutatni az arcomat.
Maradjunk annyiban, hogy még soha nem jártam a Távol-Keleten, szóval csak tippjeim vannak arról, hogy micsoda szakadék lehet egy Jersey-ben nevelkedett japán lány és az "őshazája" között. Roppantul érdekes... Lehet, hogy egyszer el kellene látogatnom Japánba... Az, hogy sajnálja a velem történteket, már igazából nem érint meg. Rég elfeledtem már azokat az érzéseket, amik akkortájt a hatalmukba kerítettek. Ennek ellenére hálám jeléül rámosolygok és legyintek. - Ne sajnálja. Ez már több, mint kétszáz éve történt. Úgy mondom ezt, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna, hogy az ember évszázadokat tud a háta mögött. De valljuk be bátran, én már egészen elfelejtettem, milyen is a halandóság. Amikor hatvan-hetven évbe kell belepréselni mindazt, amit el akar érni valaki az életben. Számomra ez már nem létezik és nem is hiszem, hogy valaha át tudnám még egyszer érezni a dolog súlyát. Amit aztán a barátjáról mond, újra felvillanyoz. Szóval lesz egy új farkasunk? Nagyszerű. Bár a leírás alapján minden bizonnyal nem lehet egy nagy kaliberű valaki, főleg, ha egy emberrel él és Darren istápolására szorul. Megvakargatom az arcom, miközben végiggondolom a helyzetet. - Nem mondom, hogy a legjobbkor tévedt ide a kedves barátja, de ha Darren eldöntötte, hogy segít neki, akkor az biztos úgy is lesz. Köszönöm a kávét! Hajtom fel az utolsó kortyot, majd nagyot sóhajtok, egy ideig némán fürkészem a lány arcát. Talán túlságosan zavarba ejtő is lehet, ahogy a kékjeim az ő mandulaszemeit fürkészik, aztán tovább úsznak le a vállára, majd végig a karjain, egészen az ujjaira. Pedig nincs ebben semmi különleges, vagy támadó jellegű, csupán.. Szemlélődöm. - Még meg sem köszöntem, hogy beavatott. De bárhogy is alakuljon... - utalok itt arra, hogy farkas lesz-e egyszer, vagy Őrző - ...biztos vagyok benne, hogy még fogunk találkozni. Elég sok az átfedés köztem, a falka és az őrzők között, úgyhogy ha a hegyen nem is, az egyetemen biztosan lát még. Felkelek a székről, és ha csak nem tart vissza valamivel, a testemmel jelzem neki, hogy nem is tartanám fel tovább. Ha azt várta, hogy bővebben fogok neki hálálkodni a beavatásért, akkor sajnos ki kell, hogy ábrándítsam. Megtudtam, amit akartam, nem vagyunk veszélyben, nekem ennyi pedig pont elég.
Több, mint kétszáz év. Ez annyira hihetetlennek tűnik és mind e mellett max harmincnak néz ki. Ez mondjuk egy igen nagy pozitívuma ennek az egész farkasos dolognak. De igaz kétszáz év alatt azért bele lehet törődni a múltba. Nem mintha én nem fogadtam volna már el szüleim elvesztését, de azért még mindig azon a napon, mikor a baleset történt bezárkózom a szobámba és mély depresszió fog el. Talán idővel nekem is el fog múlni ez és ha esetleg csatlakozni fogok hozzájuk lehet, hogy kétszáz év múlva majd én is csak legyinteni fogok rá. -Igen erről is hallottam pár szót! De bízom benne, hogy sikerülni fog neki. Szerintem elég nagy az akaratereje. Szóval biztosan küzdeni fog!-Lehet, hogy félénk és kissé elveszett, de azt is tudom jól, hogy ha valamit a fejébe vett akkor azért bizony küzdeni fog. Ha rólam van szó akkor is sokkal magabiztosabbá, keményebbé válik! Ahogy engem fürkész a szemeivel összeráncolom a homlokom. Most vajon miért méreget engem? Ez kissé idegesítő és zavarba ejtő, bár szerencsére még nem annyira, hogy el is piruljak tőle. Bár lehet, ha megtudnám, hogy miket gondol közben rákvörössé válna a fejem. -Ne köszönje meg. Örülök, hogy elmondtam. Sosem szerettem titkolózni. De kérem ha lehet másoknak ne nagyon beszéljen erről, míg ki nem derül, hogy mi is lesz velem. Nem akarom, hogy az egész városban elterjedjen a hír, hogy én más vagyok.-És ezt csak félelemből gondolom. Hiszen ki tudja, hogy ki mit csinálna velem, ha megtudná, hogy én képes vagyok belelátni a múltjába. Miután feláll én is követem őt és elindulok az ajtó felé. Több köszönet nem kell nekem. Igazából nagyon is normálisnak tartom azt, hogy kíváncsi volt arra, hogy miért tudom, hogy hóhérként tevékenykedett anno. Én is nagyot pislognék, ha egy vadidegen elkezdene mesélni a múltamról. -Örülök, hogy végül jól záródott ez a beszélgetés. És köszönöm, hogy végighallgatott!-Elmosolyodom, majd csak figyelem őt.
Azt nem az én dolgom megítélni, hogy ki passzol bele a falkánkba, arra ott van Darren és persze első sorban Milagros. De ha már ketten is ennyire lobbiznak a tag mellett, akkor egészen biztosan van benne valami plusz, amitől értékes lehet. Majd utánajárok. Nem szeretek kimaradni semmiből sem. - A legjobbakat neki. Ha befogadják, biztosan találkozom vele. Hagyom ennyiben a témát. Azt, hogy nem kell megköszönnöm, nem veszem fel. Ez így illik, és egyébként sem indult a legjobban ez a beszélgetés. Szóval a köszönetet akár felfoghatja egy burkolt elnézés kérésnek is. - Én is örülök. Akkor gondolom... Majd még találkozunk. Mosolygok rá már az ajtó kilincsét lenyomva, hogy kilépjek a szabad levegőre. Miután elbúcsúzom a lánytól, kissé habozok, hogy merre is induljak el. Vissza az irodába majdhogynem teljesen felesleges lenne, mert Masako kis titka miatt az egész napomat szabaddá tettem. Felmehetnék a falkához is, hogy elcsípjem Darrent és kifaggassam arról, hogy ő hogy látja ezt az egészet. Na meg hogy ki az a farkas, akiért most úgy pedálozik. Bemehetnék Maggie-hez az egyetemre, mert megígértem, hogy jó leszek. De mivel hétköznap van, gondolom, hogy az iskoláját igazgatja. Hiába, a sors is úgy akarja, hogy most szépen hazatoljam a fejemet, és csak úgy kedvtelésből begyújtsam a kandallót, nyissak egy üveg Martinit és megnézzek valami filmet. Ennyi pihenés és semmittevés nekem is jár, nem? De mondjuk rácsöröghetnék Roxanre is, hogy esetleg nincs-e kedve átugrani. Hahaha, jó vicc, tényleg jó vicc.
-Tudod fiatal volt a tanárunk mi meg már tinédzserek. Szóval igen kicsit ostoba voltam, meg túl merész, de végül viccesen alakult az egész. A pingvinjelmezt meg kölcsönöztük, vagyis kölcsönöztem. Megvarrhattam volna magamnak is, de akkor még nem bíztam magamban annyira, hogy belekezdjek egy olyanba. Tudom ostoba fogadás, de ki mondta, hogy az ember fiatalon csupa okos dolgot csinál? Sőt felnőtt korba is képesek vagyunk nagy hibákat véteni.-Ahogy a számítógépes játékokról kezd el mesélni én csak okosan bólogatok, mintha mindent értenék. Igazából fogalmam sincs, hogy miről is beszél. Én sosem játszottam a gépen, maximum csak azokkal a régi hagyományos játékokkal, mint a pasziánsz, meg a bombakereső, vagy mi is volt a neve. -Aham szóval szereted a számítógépes játékokat. Most lehet, hogy nagyon ki fogsz borulni, de én sosem próbáltam ki őket. Ebben teljesen szűz vagyok még. Suliban mindig azt gondoltam, hogy az ilyen fiúk dilinyósak. Mármint akik folyton a gép előtt ülnek és más életük nincs. De most rá kellett döbbennem, hogy ez nem igaz. Hiszen te vagy az élő bizonyíték arra, hogy normálisak is tudnak lenni, ha akarnak!-Kiszélesedik mosolyom a mondatom végén. Régebben valóban azt gondoltam az ilyen kockákról, hogy bolondok, hiszen annyi mindenről lemaradnak holmi virtuális élet miatt, de talán egyszer megkérem Salemet, hogy mutassa meg nekem mi is az amit annyira szeret. A végén lehet, hogy kiderül, hogy nekem is nagyon tetszenek. -Szóval volt egy bandád is! Hmm akkor legközelebb egy karaoke bárban fogunk találkozni?-Igaz szerintem nem túl jó a hangom, de ennek ellenére is imádok énekelni! Viszont ez a nem táncolok dolog csöppet sem tetszik nekem. Egyszer muszáj lesz kibírnia legalább egy percig. Nem lehet nem szeretni a táncot. Szerintem a csoki után az az egyik legjobb dolog. Amikor mindenről megfeledkezel és mit sem törődve a környezeteddel elengeded magad és csak táncolsz. Az est hátralévő része is ugyan olyan jól telik, mint az előző órákban. Továbbra is sokszor felnevetek és a mosoly, mintha csak odaragasztották volna az arcomra, nem akar lekopni, de nem is próbálkozom ezzel. Mikor felajánlja, hogy motorral vinne haza először csak komoly arccal pillantok rá. -Azt szeretnéd, hogy felüljek mögéd erre a motorra miután annyit ittál? Nem is tudom...Tudod én csak két emberben bízom. Az egyik én vagyok. A másik meg nem te.-Először megvárom a reakcióját, majd felnevetek. Természetesen nem gondoltam komolyan. Már motoroztam Manhattenben és imádtam, így hülye lennék, ha egy ilyen ajánlatot most visszautasítanék. Az út közben néha fel is ordítok, nagy örömömben, majd mikor megérkezünk a ház elé lemászok a motorról és az eddigieknél szélesebb mosollyal pillantok Salemre. -Hu ez nagyon jó volt! De remélem érezted, hogy én is kivettem a részem! Én végeztem a feladat oroszlánrészét: üvöltöttem!-Leveszem a sisakot, majd átnyújtom neki és ha esetleg ő is leszáll a motorról elindulok a kapu felé, de leállok előtte. -Eszembe jutott idő közben egy másik aranyos történet rólam....Csak azért, mert ma korán keltem..Szóval még nagyon kicsi voltam mikor anya egyik este előre szólt, hogy korán kell kelnünk mert mennünk kell valahová, pontosan már nem emlékszem, hogy hova is mentünk, de arra igen, hogy nagyon nem akartam olyan korán felkelni. Így elmondta, hogy aki korán kell aranyat lel. Ez elég nagy motiváció volt ahhoz, hogy azonnal ágyba bújjak és elaludjak. Reggel még mikor anyumék aludtak kirohantam a szobámból az övékbe és elkiabáltam magam. „Korán keltem. Hol az arany?”...Nos gondolom azt már tudod, hogy akkor nem kaptam aranyat, de a mai nap viszont igen. Nagyon jól éreztem ma magam veled. Ennyit még életemben nem nevettem, pedig azért nem vagyok az a fajta jellem aki nem szereti mutogatni a mosolyát!-Igazából csöppet sem voltam álmos és szívesen maradtam volna még vele, de mivel sajnos nem vagyok gondolatolvasó, így nem tudtam, hogy vajon ő, hogy érzi, érezte magát, így inkább csak várok a jelekre.
A kijelentésére, miszerint a hibák kortalanok, csak nagy egyetértésemet tudom kifejezni, az pedig nem vág különösebben a földhöz, hogy nem igazán játszik számítógépes játékokkal. Nem is gondoltam volna róla, de akkor elmesélem azért neki hogy mi a különbség köztem és a kockák között. Hogy nekem mellette mindig is volt életem, mindig is csak szórakozásként kezeltem ezeket. Mindenesetre a témában szinte szakértő vagyok, szóval ez biztosan kitart még egy darabig. Nyilván nem esik nehezünkre beszélgetni az este hátralevő részéig, míg el nem jutunk ugyebár a motoromig. - ...énekelni annyira nem szeretek, inkább a gitár, akkor már. Ha éneklek olyan a hangom, mintha kiheréltek volna. Heh...? - Épp a téma közepén voltam és akkor jön egy ilyen megjegyzés, hogy nem akar ittas ember mögé ülni. Még jó, hogy elmosolyodik és csak viccnek szánta, még a végén képes lettem volna megsértődni. Persze én is elmosolyodok. - Sokkal jobban vezetek így is, mint némelyik józan. De, ezt azért vedd fel. - Nyújtom felé csibészes mosollyal az egyetlen bukósisakot, amivel rendelkezek. Hátha kicsit megijed, hogy előkerül a védőfelszerelés, de persze biztos vagyok benne, hogy nem megyünk fának meg semmi ilyesmi. Annyira azért épp józan vagyok. Persze, ha a zsaruk lekapcsolnak, az megint más helyzet, de nem fognak. Mindenesetre felszállok és bőven el is fér mögöttem. Ha magától nem tenné, akkor azért mondom neki, hogy kapaszkodjon meg... értelemszerűen bennem. A vérfagyasztóan hideg alaszkai menetszél pedig éppen eléggé kijózanít, szóval mire megérkezünk már szinte teljesen tiszta vagyok. Mondjuk az első kiáltásnál kicsit megállt bennem az ütő, de ahogy láttam, csak egyszerűen élvezte az utat. Szóval egy vigyorral nyugtáztam a dolgot. - Észrevettem, de azért emlékeztess, hogy ne üljek melléd mondjuk egy hullámvasúton. Félő, hogy kiszakítanád a dobhártyám. - Közlöm vigyorogva, miközben leállítom a motort és ki is támasztom az út szélén. A bukót persze visszaveszem és lerakom az ülésre és akkor elindulok utána a bejárat felé. A kis történeten elmosolyodom és az, ahova kilyukad csak még szélesebbre húzza a mosolyom. Végül pedig némi zavartsággal vakarászom meg a tarkómat. Tudom minek kéne most következnie egy randin, főleg, amikor így néznek rám, de... - Én is nagyon jól éreztem magam. Remélem nem ez volt az utolsó, hogy így összeültünk kicsit iszogatni, meg ilyenek. A karaoke bárt meg még megfontolom. - Kacsintok egyet és akkor sután, ügyetlenül hajolok oda hozzá... de pusziért. Felmehetnék hozzá, lesmárolhatnám, de... ő olyan szivárványosan naiv lány és olyan ritka az ilyen. Csak szarul érezném magam, mert én marhára nem olyan vagyok, ami neki úgy kijárna. Csak abban bízok, hogy nem sértődik meg, amiért ilyen bénán zárom az estét.
Természetesen a bukósisakot felveszem és nem ijedek meg attól, hogy előkerül. Tudom jól, hogy ez csak elővigyázatosság és inkább örülök is neki, hogy kaptam. Akkor jobban féltem volna, ha még egy egyszerű sapkát nem vetetne fel velem. Attól, hogy nekimennénk valaminek nem félek. Bízom benne és gondolom nem vinne haza, ha tudná magáról, hogy most nem beszámítható. Gondolom ő sem akar balesetet magának szóval, nem kell itt félni. Az, hogy más belénk jöhet már más kérdés, de az ellen mi már nem tehetünk semmit. -Hát ha arra kerül a sor, hogy együtt ülünk fel a hullámvasútra akkor ígérem szólni fogok neked. Sőt még füldugót is hozok, hogy még biztosabbra menjünk.-Eddig még nem látogattam meg az itteni vidámparkot, de lehet, hogy szép lassan ideje lenne azt is kipróbálni, nah meg az állatkertet sem ártana megnézni. Itt élek lassan egy éve, de még mindig nem tudom azt mondani, hogy jól ismerem a várost, vagy nem tudnék eltévedni. Talán többet kellene nappal mászkálnom, vagy felfedező túrákat szerveznem. -Ajánlom is, hogy ne ez legyen az utolsó találkozásunk. Legközelebb, ha már így megemlítetted akár a vidámparkot is megnézhetnénk magunknak. És nem jöhetsz azzal a kifogással, hogy túl öreg vagy hozzá...Felnőttként is tudni kell élvezni az ilyeneket!-Vagy legalább én szerintem az olyan ember aki nem tudja egy ilyen helyen elengedni magát igen unalmas lehet. Félre értés ne essék nem gondolom ezt Salemről, sőt nagyon is bebizonyította ma nekem, hogy csöppet sem unalmas. A puszin kissé meglepődöm, de próbálom ezt nem mutatni neki, inkább gyorsan csak viszonozom és mosolyt csalok az arcomra. Azt hittem, hogy azért ennél többet fogok most kapni, de most is naiv voltam. Végül is csak most ismerkedtünk úgy igazán először. Az első találkozásunkkor nem éppen egymást faggattuk a kedvenc hobbiról, vagy színről. A második meg igen rövidre sikeredett hála annak a bunkó fickónak aki fellökött. Szóval nem kellene elkeserednem, de mégsem tudom magamat meggyőzni erről. -Aztán vigyázz magadra hazafelé mert még hallanom kell ahogy énekelsz. Ha táncra nem tudtalak rávenni ez elől nem fogsz elmenekülni!...Szép álmokat és jó éjszakát!-Köszönök el végül tőle, majd miután kinyitom a kaput még visszafordulok és integetek neki egy sort és csak az után lépek be a házba bezárva mögöttem az ajtót.
Csak jót vigyorgok azon, hogy még füldugót is hozna nekem, lehet el is kelne ezek után, de hát na, én vagyok az utolsó szerintem akit zavar, ha Masako kicsit felenged. Mármint, nem mintha eddig olyan nagyon visszafogott lett volna, de tény, hogy én eddig kissé más típusú nőkre voltam szocializálódva. Csodálkozva vonom fel a szemöldökeimet arra, hogy a vidámpark is lehetne a következő találkozóhely és nem visszakozhatok. Igazából az lep meg, hogy komolyan kinézné belőlem, hogy bármi ellenérzésem lenne a vidámpark iránt. Azt hittem elég egyértelmű, hogy én azért elég messze állok az érett, felnőtt hozzáállástól szinte minden téren, de ha nem akkor most a csodálkozásom mindenképp biztosítja erről. - Eszem ágában sem volt kifogásokkal jönni, szerintem baromi jó ötlet és nem vagyok öreg. Még úgyse voltam a helyi vidámparkban, szóval oké, én benne vagyok. - Kicsit szét is tárom a karjaimat jelezve, hogy semmi akadályát nem látom az ötletnek. Egyedül maximum annyi, hogy olyan időpontot találjunk, amikor nem vagyok betáblázva, de ezt speciel most is sikerült abszolválni, tehát tényleg... én teljesen benne vagyok. Annak, hogy csak puszit kap, több oka is van és az nincs közte, hogy nem mernék rástartolni egy nőre. Mármint olyanra, akin látom, hogy nem lenne ellenére. Egyszerűen Masako nem olyan, aki nagyon kibírna engem hosszútávon... vagy akárhogy, tekintve, hogy egyelőre még csak nem is mernék senkivel sem hosszú távlatokban gondolkodni. Nem igazán tudom körülírni, mindenesetre a puszit látom most a legjobb megoldásnak és kész. - Nem fogok becsszó. A vidámpark miatt meg majd hívlak. Szia. - Amikor a hívást említem, kezemmel telefont formálok a fülem mellett, egyszerű gesztikuláció egyébként, majd teszek néhány lépést hátra, de megvárom, amíg beér kapun vagy ajtón belülre. Amikor visszanéz még intek egyet valami suta mosolyfélével, aztán ha elveszik látótávolságból, akkor a motoromhoz sétálok és szépen hazahajtok.
//Én is köszönöm és bocsánat, hogy ennyire késve jött csak a zárás //
Kezdőlap
//
//
//
