Ez a Jackson "gyerek" is abból a típusból lett szalajtva, aki ha nem lenne, ki kellene találni, az már egyszer biztos. Savannah megjegyzésére fejcsóválok. - Nem, vagy ha mégis, akkor nem szólt érte még neki tudtommal. - Persze, azért egy bajtársi szépítés csak befigyel, még ha fogadott húgom is a társaságom épp: - De tekintve, hogy míg Krónikás nem lett, senki azt se tudta róla, hogy őrző, nem annyira gáz ez... - Nem annyira. Igen, ez a pontos megfogalmazás, úgy hiszem. Akárhogy is, a lakat enged, én pedig belököm a rácsos kaput, hogy a hölgy - haha - beljebb fáradjon, én pedig kövessem a telepre egy élcelődő megjegyzés közepette haját illetően. Válaszára - vagy sokkal inkább ábrázatára - felnevettem. - Jajj már, ne szívd úgy mellre! Akinek nem tetszik, nem néz rád és le van sajnálva. - Karoltam át, puszit nyomva rövidre nyírt hajába, vagy mondhatnám úgy: a fejére. Kérdésére bólintottam, miközben elengedtem ölelésemből. - Azt szeretném, bár nem vagyok benne biztos, hogy ez kívánságműsorként működik. - Elméleti szinten jobban megy sajnálatos módon a mágiahasználat számomra, mint a kivitelezés terén, így okkal kétkedem. - De ezen kívül már minden négyes szintű varázslatot gyakoroltam többször is, szóval... megpróbáljuk, aztán max lesz valami! - A látszatnál azért jóvallta makacsabb voltam. Ha az elemben nem is, abban ugyanis 100%-ig biztos voltam, hogy vagy EZ lesz a mesterszavam, vagy nem is akarok szintet lépni.
Elnevettem magam a szépítési kísérletre és megráztam a fejem, jelezve, hogy oké-oké, nem feszegetem tovább, Jax amúgy is meg van áldva, mióta Fairbanksbe jött. Inkább szórakozottan figyelem a lakatnyitási hadműveletet, ami a hajam nem-létéig tart ki. Te jó ég, mennyiszer fogok még hasonló megjegyzéseket kapni! Nagyjából annyiszor, amíg nem találkozok minden ismerősömmel, vagy körbe nem jár ez a hír, hogy egy idő után már ne legyen min fennakadni. A vigasz minden esetre jól esik a kis lelkemnek és bele se merek gondolni, mikor volt utoljára olyan, hogy a fejemre kaptam puszit. Csecsemő koromban azt hiszem... - Több hitet! - boxoltam vállon. - Ha a többi ment, nem látom okát annak, hogy pont ez ne sikerüljön. Egyébként ha mégsem, akkor majd kifejlesztünk négyes szintre egy paintball varázslatot, te kis rejtett talentum - csíptem oda kicsit, minden él nélkül, miközben beballagtunk a magunk gyakorlóterepére. Farakás itt, farakás ott, bennem pedig feléled a gyerek, ahogy könnyed futás után kapaszkodok fel az egyikre, minden megingás nélkül, tökéletesen megfeledkezve a hajas paráról. - Van egy rossz hírem, drágám, ki foglak készíteni ezért a mesterszóért - fordultam felé a rakás tetejéről, egy törzsön egyensúlyozva. - Úgy fogom tanítani neked, ahogy Párizsban nekem és amennyire csak lehet, ki fogod maxolni négyes szinten is. - Szinte megszállottsággal vetekedő fény gyúlt tekintetemben. - A varászlat sikeres elvégzése csak egy dolog, de azt is tudnod kell, milyen finomhangolni, ha sikerül különbséget vinned a hajlevívő roham és a a gyertyaláng elfújásához szükséges kis szellő között, akkor megy tényleg ez a varászlat. A természet erőivel játszani nem gyaloggalopp. - Ezt biztosan ő is tudja, de most a levegőről beszélünk, én pedig ha valamiért jobban odavagyok, mint a farkasok, akkor az ez. - Nekem talajtornát és kötéltáncot is kellett érte tanulnom, ezekhez nálad azért nem ragaszkodok, de az egyensúlyérzékedet mindenképp fejleszteni fogjuk. - Tártam szét karjaimat mintegy imitációképp és végigmentem a fán, majd a végén sarkon fordultam, és mint a bizalomjátékokban, egyszerűen hátradőltem. Mielőtt a hátam egy szintbe kerülhetett volna a fatörzzsel és tényleg leestem volna, egy csettintésre visszalöktem magam egy erősebb széllökéssel, majd Kyle-ra vigyorogtam. - Nem tudom, ki fog majd vizsgáztatni. De nálam ez lesz a végső teszted - vissza kell löknöd. Egyelőre viszont elég, ha felfújsz idáig és meglebbented a megmaradt hajam.
//50-10 pont, elemi kapocs (levegő), 20 perc, mesterszó; 40 pont maradt//
Nevetve engedtem el a könnyed, testvéri gesztus után, játékosan még el is húzódva tőle, ahogy vállamba bokszolt. - Biztosan roppant boldogak lennének tőle a szellemek, meg Xenakis is... - Rázkódott vállam a nevetéstől, arról meg jótékonyan hallgattam, Jo-val miként sikerült a paintballozós esténk, noha mindez csak annak volt betudható, hogy először az edzésnek titulált valamit szerettem volna letudni, a többi ráért utána, ha már azon töröm a fejemet majd, hova hívjam meg és mire azért cserébe, hogy szakított rám az idejéből. A múltkor említettek a kollégák valami új gofrizót a belvárosban, lehet nem ártana tenni vele egy próbát, még ha a csajszi saját sütésével úgyse veheti fel a versenyt a cucc. De minderről később, a főszerep most a... nem is tudom, mié pontosan, kismillió ideje nem voltam mentorálásra utalva, ami azt illeti. Azért elképzeléseim akadnak a dologról, nem kell megijedni! Elnézem a másik izgágaságát, én magam ráérősen lépdelek utána és állok meg pár lépésnyire a farakástól, amit épp kilátónak használ Sava. Ahogy feltekintek rá, szám szegletében szórakozott mosol ül, bár kissé, mintha kevéssé lenne magabiztos, mint az megszokott tőlem. Hát na! Ami azt illeti: - Nem hangzik ez túl biztatóan, hallod... - Jegyeztem meg itt még egészen könnyedén, ahogy a finomhangolásra is biccentettem, elvégre teljesen fairnek és logikusnak tűnt minden elhangzott mondata. A talajtornára azért felszusszanok rosszallóan, meg is jegyezve borostám alatt, hogy: "Még jó!" - Már, hogy nem ragaszkodik efféle cirkuszi bohóckodáshoz részemről. Hanem amikor a felvágós látványbemutatót követően meghallom, helyette mit adott ki az az őrült (én imádom, tényleg, de ez minden, csak nem ép, komolyan!) elméje, már inkább maradnék a trapéznál és a kötélnél. - Ha az intenzívre szeretnél kerülni, remek kapcsolataim vannak, hogy bejuss, nem kellene összetöretni magad velem. - Szakad ki belőlem minden ellenérzésem a dolog kapcsán, persze, mindezt a magam módján közlöm. - Ha kell, akár plüssunikornisokkal is zsonglőrködök neked, de kétlem, hogy feltétlenül szükséges lenne ez az egész! - Valahol tudom, hogy jól kellene essen, amiért ennyire bízik bennem, de nem tud megnyugtatni a gondolat, tekintve, hogy én magam nem bíznék a saját személyemben, ami a varázslatot illeti.
Már majd’ egy év telt el az első közös nyomozásunk óta, amikor Adam invitálására csapódtam a kis csapathoz a folyóparti őrző-vérfarkas eset kapcsán, és ha túl gyakran nem is keresztezték egymást azóta az útjaink, párszor azért volt alkalmunk összefutni, legyen szó akár munkáról, vagy csak valami szimpla beszélgetésről egy korsó sör mellett. Így esett, hogy most, hogy igazából már csak esszenciára volt szükségem, mielőtt benyújtom igényemet a vizsgára – bátorkodtam tehát Mr. Chestertont megcsörgetni ilyen ügyben, hátha szerencsével járok. Nem akartam zsákbamacskát árulni, hisz sok vérfarkas elég „kényesen” reagál már csak a gondolatra is, hogy ilyen módon nyújtson segítséget egy őrzőnek, így ha kerek-perec nem is jelentettem ki, hogy miért hívom, erősen utaltam rá. Ha távol áll tőle az ilyesmi, vagy ha valami okból kifolyólag – mondjuk túl fiatal lenne, Eska leszármazottja lévén sajnos a mai napig nem sikerült kiderítenem, mennyi is valójában – nem érdekelné a téma, akkor ne is raboljuk feleslegesen egymás idejét, hanem tisztázzuk már az elejét. Kár lenne érte, ha valami ilyen félreértés miatt buknánk egy jó kis munkakapcsolatot.
Miután azonban úgy tűnt, a kolléga nem zárkózott el teljességgel a dologtól, így bátorkodtam felhozni neki, hogy mi lenne, ha a többit inkább személyesen beszélnénk meg? Akár egy sör mellett, vagy valami félreesőbb helyen, ahogy neki kényelmesebb. Így esett, hogy végül jobb híján a fakitermelő telep mellett döntöttünk. Igaz, a Protektorátus birtokában van a terület, de kellően kint van a városból ahhoz, hogy ne kelljen nagy nyüzsgésre, vagy jó eséllyel váratlan vendéggel számolnunk, aki megzavarna a kis üzletelésünk közepette. Így hát nem maradt más, mint a megbeszélt időpontra odaautóznom, s miután úgy tűnt, én értem ide előbb, csak a motorháztetőnek dőlve vártam, mikor fog feltűnni az üzlettársam.
Hajnalok hajnalán még épp ébredezik a Nap, kezdi kinyitni csipás szemét. Én nála is korábban keltem. Megbeszéltünk egy találkozót, virágnyelven egyeztettük, miről lesz szó. Virágnyelven, bizony ám. Carter még nem tudja, hogy mekkora szerepe lesz itt a virágainak, amikkel Maeve irodáját tönkretette és az egészet rám kente. Nyomoztam, kutattam, informálódtam és a szálak hozzá vezettek. Kapni fog anyagot, esszenciát, bármelyik formáját, mert jó kapcsolatokat akarok ápolni az Őrzőkkel, a jövő bajnokaival is, nem csak a mostani tankokkal, de borsos árat szabok. Meg fogja látni, hogy még ha nem is halálos csatát kell vívni, legalább átvitt értelemben vér fog folyni. Egyrészt azért, mert meg kell becsülnie, amit kap, másrészt pedig törleszthet a múltkoriért... A kocsival leparkolok ennek az elhagyatott, elvileg lezárt, mégis sok életjelet mutató telepnek a szélétől nem messze. Kis séta vezet be a területre, ahol bizony életveszélyes is lehet járni. Ha valakinek a nyakára gördül egy ilyen fatörzs, az nem kel fel többet. Még nekünk is kapaszkodni kell, ha ezeket akarjuk a helyükre tenni. 300 fölött azért már nem olyan nehéz, de a fiatalok megküzdhetnek vele. Esős időben meg kész sártenger az egész. Lassú, méltóságteljes mozdulatokkal közeledem a megbeszélt helyre. Sötétzöld széldzseki, piros baseball sapka és egy fekete napszemüveg a viselet farmernadrággal. Füstkarikákat eregetek, ahogy szoktam. Ezeken keresztül nézem a hajnali eget és szívom a cigaretta kiábrándító, kijózanító füstjét. Mindig visszahoz a földre, ha el akarok merülni a rám nehezedő felelősségben, mikor a jövőért aggódom, azért, hogy kikkel oszthatom meg és kikkel nem. A helyzet roppant nehéz, tudni azt, hogy mi következik és hogy kik fognak távozni. Persze nem tudok mindent, de ez is elég ahhoz, hogy például ne legyek önfeledten vidám egy ilyen elburjánzott helyen, ami egy cseppnyi természet a betonvilágban. Sokkal jobb érzés, mint az utcákat róni vagy a kocsimban ülni és amúgy is elő tudom adni a kiegyensúlyozott embert, de aggódom. Bajok lesznek. Meglátom Carter autóját. Pontos. Ez hasznos tulajdonság, szimpatikus is. Fura egy fickó amúgy, tud bolondos lenni, de a félszigeten a komoly és elszánt oldalát is megmutatta. Színészi tehetség és kitartás, ötletek, lélekjelenlét. Nem volt rossz választás, hogy elhívták. Az Őrző karrierjét én is segítem most, ahogy már máskor is megtettem más Őrzővel az évszázadok alatt. A hála nem ismeretlen fogalom nálunk, engem főként ez motivál, nem puszta jófejség. Mindennek van egy célja és értelme, nem csak oka. Elindulok az autó felé, ugyanolyan rezzenéstelen arccal. A félszigeten is így mentem, csak zavarosabban, mert ott drogost játszottunk. Hannibal, meg Elmo, akiket a józan cimbi tutujgatott. És bevált! Út a vértől megtisztított városhoz, a becsülethez. Út a dicsőségbe. Ezen járunk mindketten és most a két út keresztezi egymást.
Nem mondanám, hogy túl forgamas errefelé a környék, úgyhogy amint felbukkan egy közeledő autó, és az is láthatóvá válik, kiül a kormány mögött, már löktem is el magam a motorháztetőtől, egy pillantást vetve az órámra – pontos, mint mindig. Felém indul, én is hasonlóan teszem, hogy egy kézfogással köszöntsem, közben pedig azon jár az agyam, ha épp nem lenne a már egy ideje tartó falka-protektorátus összefogás, vajon akkor is ugyanúgy itt lennénk, vagy esze ágában sem lett volna eljönni? Valószínűleg az előző, amennyire ismerem, hisz együttműködés ide vagy oda, aki nem akar, az most sem töri össze magát a bundások között azért, hogy akár a kisujját is mozdítsa azért, hogy nekünk bármi is jobb, vagy egyszerűbb legyen. - Hogy s mint? - főztem oda a köszöntésem végére érdeklődésként, hisz nem épp tegnap volt, hogy utoljára összefutottunk, történt azóta nem kevés dolog. No meg amúgy is olyan hülyén venné ki magát, ha egyből azzal állnánk le bizniszelni, hogy mit kér azért, hogy szerezzek tőle némi esszenciát. Mint ha drogdílerek lennénk... Hallottam hírét, hogy a falkások sem úszták meg minden gond nélkül az áprilist. Azért kezdenek már rendeződni a dolgok?- utalok itt egyaránt arra, hogy ők is vesztettek ember, akár arra, hogy az egy hetes kómát sem feltétlenül úsza meg mindegyikük, még úgy se, ha hozzánk hasonlóan elhúzta a csíkot a városból. Nem várok tőle semmi top secret falkatitkot, szimpla udvarias érdeklődés végett kérdeztem, amit. Mielőtt rátérnénk az „üzletre”.
Tényleg nem egy frekventált környék, ezért is jöttünk ide. Kiszúrom Cartert, hogy nagyon lelkesen jön elém. Remélem, majd a kérdésekre is ugyanilyen intenzitással fog válaszolni. Én mindig szerettem jóban lenni az őrzőkkel. Egyáltalán nem fújok rájuk, nem utálom őket. Hasznosak. Még az ilyen fiatalok is, hisz belőlük lesz később a nagy cserebogár és ha emlékeznek, kik tettek nekik szívességet, akkor kérni is lehet tőlük. Ezért vagyok itt, nem puszta jóindulatból. Adok, de cserébe várok is. - Köszönöm, remekül! Hát te? A kötelező köröket letudjuk. Ezek is kellenek, nem muszáj rögtön belecsapni a lecsóba. Múltkor elmentünk csak úgy sörözni (bár én inkább boroztam), megbeszélni az élet nagy dolgait. Carter nem egy átlagos sportoló, hanem sokkal több annál. Még komoly jövője lehet az őrzőknél is. Ennek gátat szabni nem fogok, sőt segítek, de azért azt is megtanítom neki, hogy mi a következménye, ha másra keni a saját sarát. - Olyan Vörös Hold még nem volt, amit gond nélkül úsztunk volna meg. Amúgy megvagyunk, igen, túléltük, amennyire lehetett. Nem tőlem fogja megtudni, ki halt meg, kinek a temetésére mentünk tiszteletünket tenni. Nyomozza ki, ha akarja. Van egy közös ismerősünk, aki szerintem szintén nem fog sok mindent mondani, pedig mondhatna. Mint legutóbb... Leveszem a napszemüveget, lassú, kimért mozdulatokkal összehajtom és a kabátom zsebébe süllyesztem. Cigit veszek elő, a dobozból kihúzok egyet. A sportolóknak nem szabad dohányozni, úgyhogy meg se kínálom, pedig tudom, hogy egyesek élnek vele. Tüzet csiholok és hamarosan már gyárkéményként füstölve állok Carter előtt. - Maeve jól van. Gondolom, számít neked. Ha már botanikus kertet csináltál az irodájából... Hideg szemekkel nézem őt, amíg nem válaszol valamit. Direkt nem kérdezek, hanem állítok. Így sokkal kellemetlenebb. Nem felejtettem el, miért jöttem, de előtte, cserébe színt kell vallania, szembesülnie kell azzal, hogy milyen, ha kiderülnek a pletykálkodások. Zsebre teszem a bal kezemet, a jobban pedig ott füstölög a cigi. Lassú mozdulattal veszem újra a számhoz, gondterhelten beleszippantva. Hadd főjön a saját levében, hadd találgasson, mi jön most.
- Határozottan jobban, mint a Vörös Hold utáni két hétben. - felelem szűkszavúan, bár ahhoz talán kellően informatívak a szavak, hogy levágja belőle, nem, sajnos mi sem úsztuk meg a kómát, és nem csak az ő soraikban volt veszteség április derekén, nálunk is... Ha pedig tudja, kit is veszítettünk, és visszaemlékszik arra, a tavaszi babazsúros találokzónkon mennyit beszélgettem az illetővel, végképp nem lesz nehéz összeraknia a képet. - Azt eddig is hallottam, hogy nem fáklyás menet, de így élőben tapasztalni mégiscsak keményebb. - még úgy is, hogy történetesen a városban sem voltunk, csak az utána lévő káosz megoldásában tudtam besegíteni. Belegondolni sem akarok, milyen lett volna maradni, és mondjuk saját bőrön tapasztalni a dolgot. Amikor cigit vesz elő, csak fentebb szalad a szemöldököm, hát még amikor annyi illem sincs benne, hogy megkínáljon – vagy legalább megkérdezze, nem-e zavar, ha már feltehetően ő is azt a vaskalapos sztereotípiát osztja, hogy aki sportoló, az csak egészségesen élhet. Pont. Ha lenne nálam, minden gond nélkül rágyújtanék magam is, csak hogy lássam, milyen képet vág hozzá, de miután Savannah temetése után az utolsó szálat is elfüstöltem, azóta meg nem vettem – és a jövőben sem szándékozom – így csak a motorháztetőnek dőlve hagyom pöfékelni a bundás kollégát. Még jó, hogy különösebben nem zavar a füst. - Tudom, hogy jól van, a múlt héten ugrottam be hozzá kontrollra. - jegyzem meg, hisz nem titok különösebben, hogy van beosztva a Carlsonba sürgősségi sportdoki címszóval, amikor azonban már a virágtenger is szóba kerül... hát jajj nekem, nem kevés önfegyelemre van szükségem ahhoz, hogy ne vigyorodjak el azon nyomban. - Nos... Ezek szerint jobban vág az agyad, mint kedvenc doktornőnknek. - szólalok meg végül némi torokköszörülést követően, állva a hűvös tekintetet, mert sejtem, mire megy ki a játék, de miután ezek szerint ő sem tudja, hogy elcsúszott az egész ártatlannak induló tréfa egy egész sor félreértésen... inkább mesélek. - Nem sértésnek szántam, isten őrizz, bírom Maeve-t. Ezek szerint téged talált meg utána? Behalok, ezek szerint tényleg van köztetek valami... vagy volt. - javítom ki gyorsan magam, mielőtt még valami kényes témába tenyerelnék. - Még a kis... virágos meglepetésem előtt került egyszer szóba köztünk, hogy milyen ereje is van a munkahelyi pletykáknak, meg hogy fel tudják dobni az ember napját, és meg is ígértem neki, hogy ha ennyire odáig van értük, ezen ne múljon, majd meglepem. Hogy mivel, azt nem sikerült kiszedni belőlem, de miután pont a következő kontrollom napjának délelőttjén lett teletömve a virágja irodával, azt hittem, egyből levágja a szitut. - fejtem ki részletesebben a dolgokat, a hogy a másiknak is teljes rálátása legyen a dolgokra. Hétpecsétes titkot úgy sem árulok el vele, azt meg érezheti, hogy egy szemernyi hazugság sincs a szavaimban, hülye lennék egy élő hazugságvizsgálónak a szemébe kamuzni, pláne, ha én kerestem fel szívességgel. - Azt hittem, hogy rám gyanakodik, olyan biztosnak tűnt, még ha egyértelműen nem is vallottam be, vagy tagadtam volna a dolgot. Tudod, a hallgatás meg a félinformációk ereje... - nos, királyul működik bundások esetében is, úgy tűnik - A lényegre térve, egy árva szóval nem említettem a nevedet, csak csupa „titkos hódoló”, „tisztelő”, „hálás rajongó”, meg hasonló semmitmondó általánosságokat. - vontam vállat, mint ha semmi komoly dologról nem lenne szó. - Szóval visszatérve a témára, gondolom, ti is számítotok egymásnak. Ha már te hoztad fel a témát, holott nem voltál ott. - semmi vádló él nincs a hangomban, csupán hangosan gondolkozom. Nem őrző, hogy a visszajátszás varázslattal menjen utána, ergo kizárásos alapon Maeve mesélhetett róla. Nagy a kíváncsiság, hogy rákérdezzek, legalább összejött-e valami, ha már ő „aratta le” a babérokat helyettem? De lehet, nem ez lenne a megfelelő hely és idő hozzá.
Bólogatok, hogy pontosan értem, miről beszél. Amikor felébredtem, én is tudakozódtam, hogy mekkorák a veszteségek, ki él, kit kell temetni és kit kell ápolni. Idén kevés halott volt, de megtört a jég és egy őrző is elment. Nem ismertem a nőt, csak látásból. Roxannel azóta nem beszéltem, de szerintem neki elég szarul eshetett. Pár bizalmasa volt meghívva a bulira, köztük Savannah, szóval... - Részvétem. Emlékszem, milyen jót dumáltak, mikor Carter is hozta a családját, a kis vöröst (vagy szőkét?) és a fürtös kislányukat. Nem hittem volna, hogy már ekkora gyereke van. Nem is kérdezek, mert hangsúlyozta, hogy jobb neki túllépni ezeken. Lesznek még itt kellemetlen pillanatok, de nem a gyásszal fogom kínozni. - Megszállva vagy megtámadva kapott el? Vagy úgy, ahogy én, kényelmes távolból aggódva és egy hetes kómára ítélve. Elég sokan átélték, amennyire tudom, mind álmodtak. Ez érdekes tény, nagyanyámat majd meg kell kérdezni, hátha többet ért belőle. Amúgy érdeklődés szintjén kérdezem, mert ha már Vörös Hold, mindent tudni akarok. Érdekel a téma. Előadom itt a bunkót, aki nem ismeri az illemszabályokat vagy inkább nem érdeklik. Jelentése van és Carter érteni fogja. Az orvosa biztos értékeli, hogy nem dohányzik, a passzív bagózás meg belefér. Ha nem, akkor van szája, hogy megmondja. Mint ezt a kis "dícséretet". De jó fej, meglepi, hogy vág az eszem... - Tudod, nem minden annak sikerül, aminek szánod. Igazából Carter elbaltázott valamit, szépen, de azt még helyre lehetett volna hozni. Amit én csesztem el és Eska tovább rontotta, azt már nehezebb. Magamat kell okolnom illetve inkább magamnak kell megkeresnem a megoldást, mert csak annak van értelme. A megbánáson már átestem. - Az volt, amit mondtam. Maeve-nek irtó szarul esett, hogy elmeséltem egy másik fickónak a dolgot. Férfitémák, ki volt meg, ki nem. Ha ez kettőnk között marad, egész más. Meghallgatom a történetet. Semmi reakció. Nézem, mintha megint bamba drogost játszanék. Aztán lepillantok magam elé a gyepre és megint szippantok a füstből. Összehúzott szemekkel eregetem karikáimat a felhők felé, hogy eggyé váljanak velük. Ha minden olyan egyszerű lenne, mint egy füstkarika... Jön, megy és elmúlik. A sérelmek nem ilyenek, Mae pedig különösen érzékeny. Igaznak tűnik a mese, úgyhogy le is csapok rá. - Carter - szólítom a nevén, jelezve, hogy ezt nem fogjuk elviccelni. - Értesz a nőkhöz, ugye? Láttam, kettő is van a családodban, igaz, az egyik még kicsi. Tisztában vagy azzal, hogy nem csak a mágikus világ leleplezésével lehet igazán nagy károkat okozni? Kioktató a hangsúlyom és hozzá úgy nézek, hogy eszébe se jusson poénra venni ezt az egészet. Hibáztam, hogy beszéltem neki. Még egyszer nem fordul elő, ilyen kártyákat nem játszom ki. Az még nem is került szóba, hogy magam nyomoztam ki a virágok küldőit. Nem volt annyira nehéz. Nem említett engem, oké. Mae-t említette másoknak. Én pedig őt védem és Carteren kérem számon a lepcses száját. Megemlítve, hogy ismerem a családját... - Amindenit, mint penge a vajban... Informátor leszel? Gúnyosan csendülnek fel a szavaim, ahogy kimondja a nyilvánvalót. Hogy mit akar Maeve-től, az jó kérdés. Az elmondottak szerint egy vicc volt az egész. Rossz vicc volt. Lehet, hogy tényleg nem tudta előre, de akkor meg nagyon hülye. Mae túlérzékenységét nem lehet nem látni. Anélkül, hogy bizalmas infókat adnék ki, rövidre zárom a témát. A távolba nézek, úgy beszélek hozzá. - Nem az vagyok Maeve-nek, aminek gondolsz. Van az életében más és ha megtudom, hogy hasonlóan "humoros" dolgokkal próbálkozol vagy ki akarod ütni a nyeregből azt, aki oda való, akkor nem leszek olyan udvarias, mint most. Külön kiemelem a "humoros" szót, mivel én értem, mit akart, de a nőstény nem így vette. Hogy kettejük között ez hogy zajlott le, azt nem tudom, de Carter nagyon elcseszte. - Azt pedig tudod, hogy nem a fizikai erőszak a módszerem... Már a szigeten rájöhetett, ott se üss-és-fuss tervet eszeltem ki. Amit mondtam, úgy hangzik, mint egy szigorú apa intelme a lánya körül legyeskedő ifjú felé. Kicsit más a viszonyunk, de ilyennek kéne lennie. Igyekszem megoldani, hogy úgy legyen. Mondandóm vége után pedig Carter felé villan a szemem, csak egy pillanatra. Nyugtázni akarom, hogy megértett-e? Csend köszönt be, aztán újabb karikák indulnak útjukra. - Most, hogy megegyeztünk, térj rá arra, mit kérsz? Érezheti, hogy megenni nem fogom. Szívesség későbbi szívességért. Üzlet. Meglátjuk, mit tartogatok még. Attól függ, pontosan mivel áll elő.
- Köszönöm, viszont. - igaz, nem tudom, volt-e bármi jelentősebb kapcsolat közötte és a béta húga között, lehet nem több, mint hogy szimplán falkatársak voltak. - Egyik sem, épp New Yorkban voltunk. - nos, ha eddig nem is tudott róla, most már igen, hogy nem csak Wasilla volt túl közel, az ország másik felében sem lettek volna nagyobb biztonságban a rejtélyes kóma ellen. - Hm? - vonom fel a szemöldököm értetlenül, és a hangsúlyt hallva egyből feltámad bennem az erős gyanú, hogy ezek szerint jócskán félrecsúszhatott valami a háttérben, amiről eddig nem tudtam. Sejtem, hamarosan úgy is megtudom. A következő megjegyzésétől sem leszek sokkal okosabb, ellenben amikor a családomat kezdi emlegetni, nem épp a legszerencsésebb kontextusban, azzal egy csapással élét veszi a további poénkodásaimnak. Ezt most vegyem fenyegetésnek? Mert kicsit túlzásnak érezném azok után, hogy egy ártatlannak indult pletyka így elfajult. Oké, az ötlet tőlem ered, de ami utána jött, vízözön, nem feltétlenül az én rédemem. Mellesleg... nocsak, a doktornő bepasizott idő közben? Előbb hittem volna falkán belüli magányos farkasnak, legalábbis azok után, milyen mereven távolságtartó volt eddig mindig, orvos-beteg kapcsolat ide vagy oda. - Ha te hiszed, elmondom, bár ahogy látom, ez nem változtat azon a tényen, hogy fontos számodra. - ha nem is úgy, mint élete pára, szerelme, de ezt az atyáskodós fejmosós stílust látva ebben az egyben biztos vagyok. - Sosem volt különösebben célom az, hogy mások boldogságát tönkretegyem, úgyhogy semmi ilyesmitől nem kell tartani. Amúgy is, mikori volt ez az eset? Szeptember végi? Sok minden megváltozott azóta, nem csak nálam, ahogy hallom, ezek szerint nála is. - ha annyira hajtani akarnék a doktornőre, akkor azt nem egy fél éves kihagyás után folytatnám, hanem akkor ostromoltam volna tovább, ilyen-olyan-amolyan módon, de tekintve, hogy a beígért közös vacsorából sem lett semmi... ez a hajó is elúszott, mondhatni. - Hála az égnek. - sóhajtok arra, hogy a fejmosás mellé legalább verekedni nem akar, elég szarul állna a szénám, tekintve, milyen kiegyenlítetlen küzdelem lenne. Azt hiszem, ott vethetnénk keresztet a további munkakapcsolatunkra is, mert kétlem, hogy könnyen bevenné a gyomrom azt, hogy pár csokor virág miatt idáig fajult volna a helyzet. - Hamarosan vizsgázok, már csak az esszenciára van szükségem hozzá, hogy jelezzem a Protektorátus felé a szándékomat. Kicsit konkrétabban húsra, hogy emberi, vagy farkas alakból, az teljesen mindegy. Te mit kérsz cserébe? - kérdezek vissza érdeklődés végett, mert nyilván nem ingyen adná, ennyire naiv én sem vagyok. A kérdés csak az, közös nevezőre tudunk-e jutni, hogy mindketten elégedetten távozhassunk?
Biccentek, hogy vettem és köszönöm. Nem most fogom ragozni, hogy Leah-vel milyen volt a kapcsolatom. Távoli. Becsültem őt, de nem tartozott azok közé, akikkel sokat beszéltem volna. Basszus. Alignak jócskán átlépte a városhatárt! Ez nagyon durva és utána kell járni. Mi lehet a kulcs? Van egy tippem... - Esetleg álmodtál valami furát, mielőtt elmentetek? Oltárról, amin toll és tőr hevert? Ha nem, akkor fogalma se lesz, miféle rémálmok kergetnek engem. De a helyszín nem lehet ismeretlen neki, hisz ha beszélt azokkal a társaival, akik tavaly sorra kerültek, tudja, hogy ilyesmit láttak, csak ébren. Megvárom, amíg leesik neki a tantusz. Ki fogja bogozni a mondataimból, mire célzok. Kicsit megdolgoztatom az agyát is, hadd gondolkodjon, hadd főjön a levében. Magyarázkodhat, nem fog érdekelni. Az érdekel, hogy ne ismételje meg, amit tett és ezt láthatja az arcomon is. Nem újdonság, hogy Mae-nek van valakije. Lehet, hogy a gyűrűt nem mindig hordhatja, de Balthazarral elég sokat mutatkoztak már együtt, akár a kórházban is láthatta őket. Persze lehet, hogy ő se hiszi el, amit látott. Azt megértem, mert én se akartam. Nem válaszolok arra, ahogy puhatolózik, hogy Maeve fontos nekem. Ezek után hülye lenne az ellenkezőjét gondolni, oké. Többet nem kell tudnia. Nem kell megtudnia, hogy bejelentkezett vérvonali nagyanyám, maga Hajnali Köd és elmondta, hogy a többiek is itt vannak. Alku köttetett és ő bízta rám Mae-t. A felét se mondhatom el, így kicsit fura, hogy rápirítok a virágok miatt egy fiatalemberre. A célomat viszont elérem és ebből aztán semmi olyat nem sejthet meg, amivel elárulnám Eskát. - Csak értsd meg, hogy humorból se szeret mindent és nem mindenkitől fogadja el. És hallgass mindenről, amit ma mondtam. Világos, hogy mit magyaráz, de az üzenet a jövőnek szól. Carter nem egy rohadék, aki családokat akar tönkre tenni. Ezt mondja, így is gondolhatja, de láttunk már csodákat. Megkapta az ultimátumot, kétszer is meg fogja gondolni, hogy csináljon-e hülyeséget és ha megcsinálja vagy ha nem bírja tartani a száját, akkor én fogok elgondolkodni azon, mit lépjek. Most pedig végre témánál vagyunk, kiböki, hogy miért hívott ide. Nem újdonság, egy fiatal Őrzőnél természetes. Máskor is volt már, hogy segítettem a tetoválások bővítésében és aztán ők is nekem. Szeretem az ilyen alkukat. - Örülök, hogy támogathatom a fejlődésedet. Hidegen jegyzem meg, ha nem hiszi el, gondoljon arra, amit teszek. Mosolyt ma nem kap, tartom magam az eddigi mélyfagyasztott hangulathoz. Füstölök, mint a gyárkémény és nem kell sok gondolkodás ahhoz, hogy tálaljam a cserealapot. - Elmondod nekem, amiket Mae-ről megtudsz. Mehetünk még sörözni... Kémlelem, hogy el tudja-e ezt fogadni. Ha ágál, hogy nem akar árulkodó júdás lenni, meg hogy ez nem tisztességes, akkor leszerelem. - Én azt akarom, hogy jól menjen a sorsa, mert nagyon megkedveltem őt. Gondolom, ugyanazt valljuk mi ketten, nemde? Hiheti azt, hogy ez kamu, de azt is, hogy egy nyomás után többet nem igénylek, csak egyszerűen oda akarok figyelni a kisebbre. Régebben is látott már olyat a farkastörténelem, hogy egy pártfogó nem törekedett a rendszerességre, hanem egyfajta bátyó lett. Ami azt illeti, Maeve tényleg különleges, megláttam benne és tuti nem hiszi el, de Eska nélkül is figyelnék rá. Még meg kell várni, hogy mit szól ehhez és ha képes belemenni, akkor kezet nyújtok. Rendesen megszorítom, hosszabban, mint kellene és oldalra elfújom a füstöt. Már leégett a cigim, ez volt az utolsó slukk. Szememmel keresek egy gyűjtőt, mert a természetet nem szemeteljük tele ilyen vackokkal. Ha megvan, csak akkor engedem el Carter kezét és szó nélkül ott hagyom. A csikk elnyomása és eldobása után térek vissza hozzá. Zsebre tett kézzel és rezzenéstelen arccal közlöm a továbbiakat. - Tessék, láss hozzá! Vegyél el belőlem egy darab húst vagy győőőőőzz meg... A hangsúlyból érezheti, hogy nem hegyibeszédre gondoltam. Kíváncsi vagyok, milyen varázslatokat tud a bokor kivallatásán kívül. Az esszenciáért cserébe kapok valamit, de nem korrekt, ha sima megbeszéléses alapon megy. Dolgozzon csak meg érte, találja ki, mi lesz a helyes módszer. A pajzsom teljesen fel van húzva, várva várom, mit fog kieszelni. Ha nagyon tanácstalan, majd segítek, mert innen nem megy el üres kézzel és én se távozom infók nélkül.
- Mielőtt elutaztunk, nem... de ahhoz nem árt tudni, hogy április elején mentünk. És... pontosan ez, végtelen sötétséggel körbeölelve. - egészítem ki ennyivel a képet, mintegy burkolva egymás tudtára hozva, hogy igen... Tudom, őrző ügyekről nem szokás mesélni, de az, hogy velem mi történik, a saját dolgom, ez a bizonyos álom pedig úgy tűnik, hogy nem csak a protektorátuson, hanem a falkán is túlnőtt. - Eleinte nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget, de... azt hiszem, nem árt. - fejeztem be, mielőtt rátérnénk a Maeve-vel kapcsolatos dolgokra. Az nem titok, hogy Maeve az orvosom civilben, azt viszont nem kell feltétlenül tudnia, hogy ebből kifolyólag olyan hú-de-gyakran azért nem szoktunk találkozni, hacsak nincs különösebb baj, csak a féléves rutinvizsgálatoknál, hogy minden rendben van-e. Az meg, hogy van-e épp gyűrű valakin... az én kocsimban is van két pár, ha olyan szerepet kell játszani valami ügy érdekében, de több tíz, vagy száz éves véfarkasok esetében, akik ki tudja mióta élnek álcában, játsszva a szerepüket... nos, még kevésbé tulajdonítok neki jelentőséget. - Vettem, és aggodalomra semmi ok, tőlem egy szót sem hall vissza. - sem ő, sem más, olyat semmiképp, amiből bármi gondja vagy kellemetlensége származna. - Nos, én köszönöm a lehetőséget. - válaszolok a szavaira, ha nem ilyen jégverem hangulat lenne a Maeve körüli félreértés végett, biztos lenne valami poénos megjegyzésem a helyzet kapcsán, így viszont inkább mellőzöm az ilyesmiket. Inkább kíváncsian várom, mit vár cserébe azért a darab esszenciáért cserébe, amikor azonban meghallom, egy csöppet meglep a dolog. Nem elég, hogy eddig pont róla beszélgettünk, úgy tűnik, még a jövőben is folytatódni fog a dolog? - Ennyi? - kérdezek vissza végül némi informálódás végett - Mármint... csak így általánosságban, amik a beszélgetéseink alkalmával elárul? Csak mert olyan gyakran azért nem találkozunk, és tekintve, hogy falkatag vagy, szerintem sokkal jobban ismerheted... Vagy van valami konkrétabb is, amit megpróbáljak kideríteni? Esetleg történt valami, ahol nem voltál ott, és tudni szeretnéd, mi történt pontosan...? Van valami határidő, vagy rendszeresség, vagy csupán egyszeri alkalomról lenne szó? - konkretizálom kissé a dolgot, mielőtt „eladom a lelkem az ördögnek”, jobb előre tisztázni az ilyesmit, és ha már ilyen segítőkésznek bizonyult, én sem akarom magamra haragítani a későbbiekben azzal, hogy zsákbamacskát árulok. Szimplán a több szem többet lát esete lenne, vagy esetleg valami őrzőspecifikusabb nyomozásra számít tőlem? A költőinek szánt kérdésére csak bólintok, különösebben ezért sem zavar a tudat, hogy úgymond kémkedjek a nő után – semmi rosszat nem akarunk neki vele, sőt... úgy tűnik, csak az ő védelmében történne az egész, ráadásul úgy, hogy tudomása sincs róla. Hülye hasonlattal, mint valami két háttérben munkálkodó őrangyal. Amennyiben ezeket sikerül tisztáznunk, úgy viszonzom a kézfogását, megpecsételve ezzel az üzletet, majd szótlanul figyelem, ahogy megszabadul a csikktől, mielőtt visszasétálna. - Rendben. - ha már úgy döntött, én henteskedjek, nem ő akarja csonkolgatni magát – nem is értem miért... - Gondolom, a sima pengét jobban preferálod, mint az ezüstöt. Honnan tudnál nélkülözni egy darab húst, hogy a legkevésbé okozzon kellemetlenséget a regeneráció alatt? - kérdezek rá, hisz a tetoválás szempontjából lényegtelen, hogy comb, lapocka, vagy honnan lett kivágva, azt meg ő tudja jobban, hogy a mindennapi életben mi a helyzet. Ha zongorista lenne, nyilván nem a karjára esne a választás példának kedvéért. - Ami pedig a meggyőzést illeti... némileg konyítok az anatómiához, és utána egész jól meg is tudom gyorsítani a gyógyulást némi mágiával. - felelem, már ha egyáltalán ilyesmire számított. Ha meg nem, majd mondja.
- Gondolom, hallottad már, mi az a helyszín. Első Vörös Holdja, csak egy szimpla kómás hét, de a többiektől tudhatja, hogy mi volt tavaly. Vagy akár a farkasoktól, mert egy ilyet nem lehet titokban tartani. A tényt pedig megjegyzem. Annyi a kapocs, hogy itt él és ez elég volt Alignaknak, megtalálta akkor is, ha államokkal arrébbra utazott el. A szellemvilágban nincsenek határok, nem érdekli őket a közigazgatás, de a kötődés annál erősebb dolog és úgy tűnik, azt magával vitte. Lilinek be fogok számolni erről, meg még sok mindenről, ami eszembe jutott. A suttogónknak hasznosak lehetnek az infók. - Mit választottál? Egyelőre nem tudni, mennyiben számított, de sejtések már vannak. Több infó, pontosabb következtetések. Carter is érti, gúny nélkül is mondhatom, hogy vág az esze, de ezt korábban is tudtam. Hihető, amit ígér. Akarok is hinni neki, mert ha elcseszi, állni fog a bál és azt egyikünk se teszi zsebre... - Emiatt nem is kell rácuppanni és túl gyakran látogatni. Csak meséld el, amit megtudsz, rendszeresen. Arra koncentrálj, ami a legerősebben befolyásolja, pozitívan vagy negatívan. És a családjára burkoltan kérdezz rá néha, hogy mit gondol róluk, mit érez, mit tervez... Carter talán annyit tud, hogy a nőstény rég nem látta a famíliáját. Nem hiszem, hogy Eskáról említést tett volna. Túl fájó dolog. Mivel nekem nem mondaná el, Balthazar meg túl közeli, kell egy ilyen semleges fül, akitől hallok olyat, amit máshonnan nem. - Tekintve, hogy ez csak pár alkalom, kiegészítésként szeretnék infót arról, ami a kóborokkal történt a Vörös Hold idején. Párról tudunk, főleg azokról, akiket hozzánk hoztak, de sokról semmi hír. Carter harcolta ki magának, hogy plusz dolgokat kérjek, még úgy is érezheti, hogy nagylelkű voltam. Ami igaz is. Az ígéret pedig szép szó, úgyhogy neki is láthatunk. Bólintok, hogy jó lesz az, ami nem hagy több nyomot, mint amennyit muszáj és a regenerációm is jobban fog örülni. - A mellkasomon bőven hús, a bordák fölött nem annyira gázos. Nem feltűnő pár kötés, meg egy-két heg és sztriptízelni se kell nagyon. A fejemmel intek, hogy menjünk beljebb, oda, ahol a farönkök leplezik, mit vandálkodunk. Anatómiai meggyőzés, hm. Ha a fájdalomérzetemre akar hatni, akkor eléggé fel kell kötnie a gatyáját. Hátbatámadást nem várok, de ha ezzel próbálkozik, akkor sima emberi erővel és gyorsasággal fogok reagálni. A savatét még emberként elkezdtem, Marseilles kikötőjében, mikor a Távol-Keletről hozták a matrózok az új fogásokat. Az alvilág küzdősportja, mocskos és aljas, szóval hatékony. Ha még nem történik semmi, akkor ledobom a dzsekimet valami tisztább helyre, meg az inget is szétgombolom, mert nem vérezem össze, ha nem kötelező. Jöhet mágia, jöhet támadás, szívózni fogok egy darabig, nem hagyom olyan könnyen nyerni, még ha a célunk ugyanaz is. Közben pedig pár velőbemászó megjegyzést is eleresztek. - Ha nem vagyok indiszkrét, Naomival csak a gyerek miatt vagytok együtt? Nem tűnt túl meggyőzőnek, hogy odavannak egymásért és egy ilyen virágos tréfa se merül fel akárkinek a fejében, kell hozzá lazaság. Vagy egy eleve laza és kényszerű kapcsolat.
A szavaira csak bólintok, igaz, tavaly nem voltam itt, amikor vörösbe borult a hold, de volt szerencsém a jelentésekben olvasni, hogy mi volt a helyzet a tavalyi érintettekkel. Amúgy nem hiszem, hogy különösebben foglalkoztatott volna az álom, így se tulajdonítottam volna különösebb jelentőséget neki, ha nem álmodja éppenséggel Naomi is ugyanazt, ugyanazon az estén. Így viszont már túl gyanús volt az egybeesés ahhoz, hogy annyiban hagyjam. - A tollat. És te? - kérdeztem vissza, ha már én megosztom vele, ő sem árul el államtitkot azzal, ha elmondja. - Rendben, akkor ha majd jelentkezek a következő látogatás után. - feleltem, csak ezért összetörni nem szándékozom magam, csak hogy előbb eledhessek beszédbe a nősténnyel, csak szimplán azért felkeresni, hogy beszélgessünk, úgy, hogy nemrég voltam nála kontrollon, elég gyanús lenne. Ami meg a családját illeti, nem igazán került még szóba, de tekintve, hogy tud a lányomról, nem hiszem, hogy túl bonyolult lenne ilyen téma felé kanyarítani a beszélgetést a következő találkozó során. - A hivatalos jelentéseket nem adhatom ki, és eleve én is csak egy héttel később jöttem vissza a városba, de... majd megnézem, mit tehetek az ügy érdekében. - válaszolom, mert csak azért, hogy esszenciát szerezzek, nem áll módomban kicsapatni magamat, viszont tudjuk, kik a kóborok, nem tart sokból egy-kettőnek a nyomába eredni, hátha rábukkanok valamire. Vagy körbekérdezgetek néhány embert. Csak bólintok arra, honnan tud nélkülözni némi húst, majd amikor int szó nélkül követem, kevésbé legyünk szem előtt, ha esetleg társaságunk akadna. Vagy legalább legyen időnk leplezni, hogy mit is seftelünk épp ezerrel. Meg sem fordul a fejemben, hogy hátba támadjam, amíg nekivetkőzik, csak egy kést varázsolok elő, valamivel mégiscsak vágni kell azt az esszenciát. Ha akarja, felőlem vagdalhatja ő is magát, ha nem, majd megcsinálom én, ezen aztán ne múljon. - Pedig igazából elég indiszkrétre sikeredett a kérdés. -felelem kurtán, pláne azok után, hogy velük fenyegetőzött az előbb, hülye lennék válaszolni rá. Ha ebben a hitben él, eszem ágában sincs kijavítani, hogy csak múlt időben igaz a feltételezés, azóta változtt egy s más. Ha viszont nincs más kérdése, akkor lépek is közelebb, essünk túl ezen az egészen, aztán annál előbb mehetünk haza, dolgunkra.
- Szintén. Nem igazán kenyerem a fegyveres harc. Meg úgy egyáltalán a harc se, inkább másképp oldom meg a dolgokat, ha egy mód van rá. Egyelőre semmilyen következtetést nem vonok le ebből, csak megjegyzem, hogy egy rugóra járt az agyunk. Később még fontos infó lehet. Az alku lényegét megbeszéltük. Tudok várni, Maeve esetében kell is, mert minden apróságra gyanakszik. Nem titok előtte, hogy Carterrel jóban vagyunk és szeret kombinálni, úgyhogy vigyázni kell. - Rendben, a lehetőségekhez mérd a kérésemet. Nekem se érdekem, hogy kipucolják az agyadat és elküldjenek innen. Nem a legnagyobb titkokat kérem, hanem azokat, amik szinte ártalmatlanok vagy szélesebb körben tudhatóak, mégis fontosak lehetnek. Az ördög a részletekben rejlik ugyebár, én pedig meg akarom látni az igazi arcát. Alignak kiszámíthatatlan, de például jó döntés volt a kitelepülés és talán jövőre is sikerül kitalálni valami értelmeset. Figyelek, résen vagyok, de Carter egyenesen akar támadni, nem orvul. Ahogy én teszem egy intim kérdéssel. Elvigyorodom a válaszára és ha jön a késsel, akkor egy hárítófogást alkalmazok, amivel a csuklóját nem töröm ki, nem is húzom meg, csak emberi erővel akadályozom. Bevethet ügyességet, technikát, mágiát, csak valami legyen, mert túl egyszerű lenne kikerekíteni egy darabkát. Keveset tudott ígérni abból, amit kértem, akkor legalább harcoljon meg érte. Csak a tompító próbálkozás után válaszolok. - És az baj? Sejted, hogy én milyen kérdéseket kaptam Maeve-től? A vigyort komolyság váltja, ahogy a "küzdelemre" koncentrálok. Nem komoly csata ez, élet-halál nem múlik rajta és támadni abszolút nem fogok, csak hárítok, különféle fogásokkal. Ha Carter ügyes, akkor viszont ki tud vágni egy jó darabot és ha bevitte a késsel a találatot, ha el tudott érni, akkor hagyom is, hogy henteskedjen, ott ér véget az ellenkezés.
- A kihívások meg a versengések nekem sincsenek ellenemre, de nem feltétlenül harcban... - azt meg azt hiszem, nem kell túlragozni, hogy mennyivel komplikáltabbnak és fifikánsabbnak kell lenni ahhoz az esetek többségében az embernek, hogy fegyver nélkül „terítsen” le valaki. Igaz, annak is megvannak a maga szépségei, de... valahogy nem az én műfajom. Szerintem még hokiütővel- és koronggal is pontosabb vagyok, mint a lőfegyverek többségével. Hiába, a rutin meg az évek. - Elhiheted, én sem arra hajtok... - feleltem, igaz, eddig még egyszer sem törölték az emlékeimet – tudomásom szerint – de különösebben nem is szerepel a céljaim közt. Az üzlet tisztázva, elvonulunk, én naiv meg még azt hittem, hogy olyan gyorsan végzünk... Elég csupán egy próbálkozást tennem, hogy lássam, annyira könnyen azért nem kapom meg így sem a remélt esszenciát, de annyi baj legyen, némi „baráti” csetepaté részemről simán belefér. - El bírom képzelni, a mentorom mondogatta mindig, hogy „nincs veszélyesebb a bosszúszomjas nőnél”. Maeve-ra visszatérve meg, egyszer említett valami olyat, hogy a munkáján kívül semmit sem vesz igazán komolyan... nos, tekintve, hogy milyen komoly kis ügy kerekedett ebből az egészből, képelem. Amúgy ha már család, valami olyat is mondott, hogy valami személyes oka van annak, hogy orvos lett. - lehet, hogy mond neki valamit, lehet, hogy ugyanúgy homályban tapogatózik ő is, mint én, de ki tudja? Inkább csak próbálkozok tovább a késsel, egyelőre csak „kóstolgatva” a másikat, hogyan mozog, milyen gyors, mennyire jó kitérésben, közben meg próbálok valami használható információt előtúrni az emlékeim közül. Hát, a mindenféle vizsgálatokról többet tudnék regélni, mint Mae magánéletéről, az ziher... Na majd... - Nem mint ha Maeve olyan vérmesnek tűnne. Igaz, a gyógyítókat sosem szabad lebecsülni, a tudásukat bevetve, minimális fizikai kontaktussal nagyobb járt tudnak okozni az emberben, mint ha jól helyben hagynák az illetőt. - elvégre tudják, hová kell ütni, szúrni, találatot bevinni ahhoz, hogy a legjobban fájjon az embernek, meg a lehető leghosszabbra nyújtsák a gyógyulási időt. - Egyébként miért pont ő? A közös vérvonal miatt, vagy valami személyes kötődés is van? - tudomisén, mondjuk az unokahúga, vagy bármi hasonló... Közben újabb elvétett találat részemről, de egyelőre még nem akarok varázslatot használni, az meg, ha lebecsül, csak nekem kedves, később annál könnyebben kivitelezhető az, ha komolyan támadok.
|| nos, ebben meg a következő körben még tuti, hogy nem sok sikerrel járok... dobás
- Egy profi sportolóból nem is hiányozhat a versenyszellem. Bennem is megvan, régebben erősebb volt. Emmával is nyomtunk egy csatát, csak olyan "ki a jobb?" módra. Tulajdonképpen máig folytatok ilyeneket, csak másképpen. Sokkal izgalmasabb is. Ma viszont nem versenyezni jöttem, hanem adni és kapni. Biznisz, ennyi. A kezek egymást érik, tekergetem, hárítom, elcsapom (csak finoman) és az Őrző nem adja fel. Helyes. Egy gyengébbnek már elment volna a kedve és megsértődve hátat fordított volna. Ígéretes gyerek ez a Carter, még lehet belőle valaki. - A mentorod ismerte Maeve-t? - kérdezem komolytalanul vigyorogva. Találó mondás és abszolút illik a nőstényre. - Ühüm. Lehet benne valami. Értékelem, hogy már most kapok morzsákat Cartertől, elejt pár dolgot, ami eszébe jut. Maeve gyógyít, mert az igazán fontos neki. Gyerekek életét menti meg, a jólétüket segíti. Ennyi. Nem eszik olyan forrón a kását, mint ahogy az ördögöt játszó nőstény mutatja. Vagy vele lett valami gyerekként vagy látott egy számára fontos gyereket kimúlni. Ez fontos, még felhasználhatom később. - Így van. No meg a női praktikák... Közben szememmel és karmozdulataimmal, fordulataimmal is követem a késes kéz műveleteit, de a test többi részét se felejtem el. Bárhonnan jöhet egy szorítás, amit mágiával megerősített. Csak próbálkozik, felméri, mire számíthat. Emberi képességeket használok, nem sok egyebet. Az egyenlőtlen harcnak itt nincs helye. - Személyes kötődés. Gondolom, arra te is rájöttél, hogy ő ezt nehezen hinné el... Nem csak tőlem. Olyan típus, aki egyszerűen nem képes elfogadni, hogy valakit tényleg érdekel. Balthazarnak se ment hamar a dolog. Az igazi okokat nem fedhetem fel, nem fedtem fel, mégis igazat mondtam. Nem lankad a figyelmem, továbbra is élénk maradok, de nem támadok. Csak dolgoztatom az ifjoncot. - Te régebb óta ismered vagy itt találkoztatok? A családot félretettük, majd inkább kinyomozom máshogy. Diskuráljunk csak, úgy a harc is jobban megy. A szőrös mellkasom csak azt várja, hogy Carter ügyesebb legyen nálam, kihasználjon egy pillanatnyi figyelmetlenséget vagy bevessen egy ide illő varázslatot. Addig meg gyakorolgatunk itt.
- Passz, kettőt és könnyebbet. Egyébként nem lennék meglepődve, ha kiderülne, tekintve, hogy elég nagy svindlis az öreg. - vonok vállat. Igaz, köztünk sosem került szóba a téma, de az aktájából rémlik, hogy mint ha New Yorkban is megfordult volna... Nem, ennyire nem vágom mindenkinek az előfordulási helyeit fejből, szimplán csak az ragad meg jobban, ha valaki NY táján is járt, lévén, odavalósi vagyok. Mindenesetre majd unalmas perceimben lehet, írok valami levelet kedves öreg mentoromnak, hátha a végén még kiderül, hogy valami puszipajtások voltak. A maradék agyamat is eldobnám, azt hiszem... Különösebben nem lepődök meg azon, hogy minden gond nélkül hárítja a kolléga minden támadásom, tekintve, hogy nem is adok bele minden tőlem telhetőt, feltételezem, ő sem teljes erőbedobással játszik – akkor már rég vége lenne az egésznek. - Képzelem, nem tűnt annak a nagyon érzelgős típusnak. Vagy magát könnyen elkötelezőnek... Mondanám, hogy valaki csúnyán alávághatott annak idején, hogy ilyen önbizalomhiánnyal küszködik, de csak egy tipp, ilyen szinten nem ismerem. - sem őt magát, sem a múltját, pusztán megérzés, mert bár a munka terén nagyon is érti a dolgát, látszik rajta, de amint személyesebb témákra terelődik a szó, elég zárkózottá tud válni. Újabb támadás jobbról, majd balról, próbálom valami akadály felé terelni a farkast közben, akár egy nagyobb farakásnak, hogy akadályba ütközzön, akár valami kósza, elgurult farönk felé, hátha sikerül tolatás közben átesnie rajta, mert csak nincs hátul szeme a sok-sok farkasos szuperképesség mellett. - Csak itt. Az előző dokim kóbor volt, aztán egy szóval sem említette, hogy megpattan a városból, amikor meg ősszel sikerül összetörnöm magam a jégen, már Dr. MacGowan fogadta a hívásomat a kórházban... - nos, ennyi lenne kettőnk nagy találkozása. - És te? Csak a falka révén, vagy már azelőttről is ismered? - kérdezek vissza, idő közben pedig hacsak nem jött be a korábbi kis trükköm – meglepődnék, ha igen, elég gyermetek szintű próbálkozás – akkor szabad kezemmel ezúttal az ezüstből készült tőrt is előkapom az övemre erősített tokból, majd mielőtt még a másik azt hihetné, hogy valami kétkezes dualistává avanzsálok át, már repül is fel a levegőbe a tőr, úgy célozva, hogy arrafelé landoljon, amerre épp a kollégát igyekszem irányítani. Én pedig, mint ha mi sem történt volna, csak támadok tovább, csak miután a tőr elérte odafenn a magasban a holtpontot, idézem meg a Szellemkéz varázslatát, hogy esése közben már én irányíthassam. Mondjuk hacsak valahogy nem cselezi ki a másik, akkor úgy lebegtetve, hogy a tőr hegye finoman a hátát bökje. Hátbaszúrni nem szándékozom, sem komolyabb égési sérülést okozni az ezüst végett, csupán megállásra késztetni, hogy előről is legyen esélyem a mellkasát érnem az acél pengével.
Viccnek indult a kérdés, de komolysággal is megállja a helyét. Egyébként szinte lényegtelen, hisz bárkitől kérdezhetnék ilyeneket. Ha viszont már belekezdtünk, akkor sajtoljuk ki, amit lehet. - És ha ismerné, akkor legvalószínűbben honnan ismerné? Én Írországról tudok, de Maeve sokfelé járhatott még. Belőle nehéz kihúzni ilyeneket, szóval ha Jax tud valamit, akkor kiköhögheti. Azt nem tudja, hogy én mennyit tudok, így a legnagyobb ártatlansággal fogom meghallgatni, ha mesélni kezd. - Finoman fogalmaztál... Az érzelmek fontosak Maeve-nek, de csak egy részüket használja. Ami köztünk történt a kanapén, az élvezetes volt, de aztán sokkal rosszabb érzelmeket szabadított el, mármint a következménye. Én is azt szűrtem le, amit Carter és ezek szerint nem tud többet. Megérezném a fiatal őrzőn, ha hazudna. Közben pakolgatjuk egymás karjait, mintha csak egy edzésen lennénk. Gyakorlásnak is veheti. Igyekszem periférikus figyelni minden tereptárgyra, mert első számú szabály, hogy ne felejtsd el, hol harcolsz. Más egy domboldalban bunyózni, mint egy fodrászüzletben. Nem hagyom magam eltolni, egyelőre semmiképp sem. - Ki volt az előző? Olyat mi is ismerünk, aki szó nélkül dobbantott, pedig addig még hasznunkra is volt. Gäelle, a régi frankhoni ismerős, akinek kinyílt a csipája. Komoly orvosi tudással rendelkezett, egyszer ki is hívtam, hogy összefoltozzon két acsarkodót. Aztán többet nem hallottunk róla. Az időpont nagyjából stimmel, tavaly nyáron még itt volt. - Én is itt ismertem meg. Tudod, sokféle arc van nálunk, de ő aztán tényleg különleges. Már korábban kellett volna jönnie. Ez sejtelmesen hangzik, de semmit nem jelent. Rengeteg farkassal találkoztam már életemben és nem mondanám, hogy Maeve-hez hasonlót nem láttam, de az biztos, hogy egyedi. Eska megajándékozta, szóval ezzel nem is lehetne vitatkozni. Carter meg kap egy kis morzsát, hogy nekem fontos lett a kis nőstény, itt lett fontos, rövid idő alatt. Szemem felcsillan, mikor elő akarja adni a filmekben gombamód elszaporodott kétkezes pengeforgatót. A valóságban csak kevesen tudnak jól bánni egyszerre két késsel. Hagyom, hadd bűvöljön el azzal, amit esetleg már megtanult. Szememmel követem az ezüstöt, mert nem szeretném a nyakamba kapni. Elvigyorodom, mikor megáll és lebegni kezd. Egész ügyes a gyerek és most már villant egy kis mágiatudást is, ami már a haladóbb szintről való. Tudtommal újoncok még nem játszanak Uli Gellert. - Carter, nálad hogy jött egyébként a jéghoki? Miért az a sport lett, amit választottál? Én a golfba vagyok szerelmes. Nemsokára indul a tavaszi szezon, már alig várom, hogy üthessek párat. Azt se akarom elfelejteni, hogy emberek is vagyunk, akik társalognak, megismerkednek és neadjisten még jól is érzik magukat a baráti társaságban. Nem szeretném, hogy egyoldalú legyen ez az egész. Adni és kapni kell, mert így tartható fenn hosszútávon egy üzlet. Amikor megérzem a hátamon, hogy akadályba ütközöm, meg is állok. Rövidre kell zárni a dolgot. Kétlem, hogy Carter most játszana hidegszívű gyilkost, aki a vesémbe irányítaná az ezüsttőrt, de ha már keményít, én is megteszem. Ahogy az ügyesebb kezével a mellkasom felé tart, megpróbálom elkapni a csuklóját és befelé fordítani a kézfejét. Ha sikerül, onnan aztán ki nem húzza emberi erővel, de még technikával sem. Újabb trükköt várok, mert a szimpla harci tudás előadásán már túl vagyunk. Egészen klassz érzés egyébként ez a műharc, a gyakorlás.
- Passz, sok felé megfordult az öreg, informátor is volt, az a fajta, előbb kiderített bárkiről bármit, minthogy magáról eláruljon bármi olyat. - csupa rejtély meg titkolózás, ráadásul még az egyenes válaszok sem igazán voltak jellemzőek rá, nem csoda hát, ha eleinte olyan nehezen bírtam türelemmel a tanítási stílusát. Már ha azt nevezhetjük annak, hogy szinte soha semmit nem mondott, hanem addig nyüstölt, amíg magadtól rá nem jöttél a válaszra, megoldásra. - Az előző Gaëlle... de Guise? - próbálom felidézni a nevet az emlékeim közül, lehet, hogy nem is ejtem a legjobban, de komolyan, a fene se gondolta volna, hogy ennyi kacifántos, francia nevű nőszemély dolgozik az egészségügyben. Alaszkában. - Nekem mondod? Ő műtütt a balesetem után New Yorkban, csak aztán onnan is szó nélkül megpattant... - mondanám, hogy szaktudást tekintve keresve sem találhatnék jobbat, hisz lévén ő operált, mindenkinél jobban tisztában van azzal, mi a helyzet a lábammal, de ha a megbízhatóságát nézzük, mint személy... nos, az hagy némi kívánni valót maga után ezekkel a folytonos eltűnésekkel, lelépésekkel. Remélem, Maeve nem válik hozzá hasonlóan köddé, mert új rekord lenne, hogy egy éven belül már a harmadik dokit kapom. - Képzelem, nálunk is színes a paletta, ti meg még többen vagytok. - tettem hozzá, azon meg, hogy előbb kellett volna jönnie, nem filozofáltam túl sokat. Gondolom, megvolt a maga oka, miért pont most, és nem előbb vagy később. Közben előkerül a tőr is, meg némi varázslat, hogy azzal próbáljak némi előnyre szert tenni, de úgy tűnik, a hátbatámadós akció csak nem akar összejönni. Mondjuk teljesen megértem, ha vérfarkaskas lennék, fél szemem nekem is folyton az ezüstöt lesné. - Hogy nálam? Mondhatni, hogy olyan jég hátán is megélős népség vagyunk. - feleltem vigyorogva, pláne, hogy a családban mindenki a téli sportok mellett kötött ki, mondhatni - Kicsit konkrétabban, anyám műkorcsolyázó, úgyhogy egész hamar megtanított minket is, de úgy tűnik, csak az ügyességét örököltem, a kecsességét nem. Nem mint a amúgy annyira vonzana a balett, a versenykorcsolya meg elég monoton, így lett végül jégkorong. - kész felüdülés egyébként olyan emberrel találkozni, aki nem keni-vágja a családunk sporttörténetét, látszik, hogy kezdek elszokni New Yorktól, meg nem szakmai körökben mozgok napi szinten. Azt meg, hogy anyámat hogy hívják, nem kötöm az orrára, sem a felvett nevét, sem az eredeti oroszt. Úgy is informátor, nem szándékozok én lelőni minden poét, meg amúgy is kb. 5 percbe telik kideríteni, ha neten rákeres. - Nálunk nemrégiben lett vége a szezonnak. Nálad van valami különösebb oka a golfnak? Az is elég úri sport. - mint mondjuk a lovaglás, igaz, az újabban inkább a tinilányok mániájává kezdi kinőni magát. Már majdnem elérném a hőn áhított esszenciámat, amikor elkapja a csuklómat, én meg veszem a lapot, hogy bukta a támadás, innen egyhamar nem szabadulok... De amíg is az egyik kezemet fogva tartja, ő is csak egy kézzel képes hárítani, ími viszont nekem csak jó, tekintve, hogy egy szellemkéz is segítségemre van. Tolom is a vakuszerű villanást szabad kezemmel a képébe, hogy nyerjek némi időt amíg káprázik a szeme, majd ha ezalatt sem sikerül kiszabadulnom és az acél pengét a mellkasának szegeznem, akkor az ezüstöt lebetgetem oda hozzá.
- A végén kiderül, hogy én is ismerem. Illetve mégsem és ki se derül... Pedig egy ilyen arcot szívesen megismernék. Lehet tőlük tanulni, az meg az én koromban sem szégyen. Elvigyorodom, ahogy a francia nőstényt említi. A szálak szépen összefutottak. Kissé csalódott arckifejezést öltve bólogatok. - Tudom, ki ő. Többet nem mondok, nem kötöm az orrára, hogy a nőstény adott is, meg el is vett. Ha újra felbukkanna, nem fogadnánk túl nagy bizalommal. Amennyire ismerem, pár évtizedig nem is bukkan fel. Mivel én fiatalkorából ismerem, azt is láttam, mennyit fejlődött. Kár érte, ígéretesnek indult. Színes a paletta, bizony ám. Pár színt ismerek is róla, többé-kevésbé pozitív a benyomásom. Ha már itt tartunk, szóba kell hoznom a csajt, aki most halt meg. - Savannah-t én nem ismertem igazán, most már nem is fogom, sajnos. Ti jóban voltatok, láttam a "bababulin". Elmondod, mi történt most tavasszal? - kérdezem egy újabb hárítás közben. Nagy megfejtést nem várok, csak egy újabb infómorzsát Alignak módszereiről, meg az őrzőkről. Talán épp ezért nem fogok sokat megtudni, mert a közöttük lévő kapcsolatokat óvják, féltik tőlünk. Jogosan, hisz szeretünk ezekkel visszaélni, indokolt esetben mindenképp. Egyelőre tartom magam, de jöhet olyan trükk, ami kizökkent. Tulajdonképpen ezt várom, a meglepetést, az utolsó ászt, amit eddig titkolt. Nem én vagyok a mentora, de jobb érzés úgy adni, hogy nem csak álltam, mint birka a vágóhídon. Tényleg nem ismerem annyira a famíliát, hogy pöccre vágjam Carter történetét. Bólintok, hogy értem, családi hagyomány a jég szeretete. Majd utánanézek. - Úgy látszik, jó választás volt, ha ilyen sikeres vagy benne. Én a golfot itt szerettem meg. Lényegtelen, hogy úri sport, mindenféle arc jár oda, aki meg tudja fizetni. Nekem egyszerűen megtetszett, nincs rá különösebb magyarázat. A másik kedvenc a savate, de azt meg gyakorlati célok miatt tanultam meg. És épp alkalmazom Carter próbálkozásai ellen. Az aktámból tudhatja, honnan jöttem és mikor születtem, merre éltem. Nyomozza ki, ha akarja, nem kötöm az orrára, hogy ennek a harcművészetnek a megszületésénél jelen voltam. A golf meg csak úgy jött, hogy egyszer kimentem a pályára...és szerelem első látásra. Hatalmas, füves terület, finom mozdulatok, amikhez inkább ügyesség kell, mint erő. Itt már indultam versenyeken is, nem mindig nyertem. A mozgást, a golfkultúrát szeretem itt. Nem is annyira úriasak, mint Carter gondolná. - Uhh... A vakító fényre nem számítottam. Elengedem Carter csuklóját, végre kiszabadulhat abból a fogásból, amibe egyáltalán épp hogy belecsúszott. Nem sokon múlt, hogy elkerüli. Még nem tisztul ki a szemem, pislogok és elé teszem a jobb karomat, hogy óvjam a fénytől. Hátrafelé nem mehetek, így oldalra próbálok lépni és legalább a fülemmel követem az őrző mozgását. Hamarosan megérzem a fémet a mellkasomnál. Ez a győzelem pillanata Carter számára. Feltartom a kezeimet és elvigyorodom, még mindig pislogva. - Szép volt. Na, jöhet a hentesmunka. A fogaimat össze fogom szorítani és hagyom, hogy az Őrző kivágjon belőlem annyi esszenciát, amennyi kell neki. Bízom abban, hogy nem szívig fog hatolni. Elég húst talál a bordáim felett is, ha meg vér kell, csapolhatja. Gyógyvarázst ígért, meg amúgy is csak nemeskarcolás az ilyesmi. Adakozó kedvű farkas vagyok, mert tudom, hogy ha adok, akkor kérhetek is. Hatalom, érdek, erről szól az egész. Lassan kitisztul a szemem és ha így lesz, akkor lenézek a sebre, amiből bizonyára ömlik a vér. Fogaimat összeszorítva várom a továbbiakat és nagy levegőt veszek. Mindketten győztünk itt igazából.
- Röhögnék, ha kiderülne, tényleg... - mondjuk azt nem állítom, hogy nem lepődnék meg, mire annyi idős leszek, biztos nekem is lesz egy egész nagy csokornyi ismerősöm. Az igazat megvallva, már így is egész sokakhoz volt szerencsém az életben. Amikor bebizonyosodik, hogy az exdokimat is ismeri a falka, csak elmosolyodok, mondjuk meg is lepődtem volna, ha kóbor úgy tartózkodik hónapokig a területükön, hogy nincs róla tudomásuk. Aki kerüli a várost meg a területeiket, abból még talán kinézem, de egy ilyen munkát betöltő személy esetében elég nehéz lenne, tekintve, hogy nem csak mi, őrzők szivárogtunk be szinte minden szférába, az ő embereik is ugyanúgy ott vannak. - Még tanonc voltam, amikor először találkoztunk. - Savannah nevének az említésére még mindig rámtör egyfajta szomorúság, hogy nincs többé, talán avégett is osztom meg a másikkal ezt az apró, jelentéktelennek tűnő kis információt. Hiányzik, na... - Sokkal okosabb nem vagyok mint te,az ideinél a városban sem voltam, az azt követő „takarítást” kómában töltöttem, tavaly meg pont utána sikerült beesnem. - tárom szét a karjaimat, mert igaz, a jelentéseket olvastam, de tagadhatatlanul más olvasni valamiről, mint akár egyszer is átélni. Naomi határozottan többet tudna mesélni róla, mint én, de őt meg eszem ágában sincs belekeverni a saját kis ügyleteimbe. Visszatérve a lényegre, Alignakról sajnos nem én fogom ellátni mindenféle hasznos infóval, lévén, még inkább sötétben tapogatózok ezzel kapcsolatban, mint ő... Inkább ütök, támadok, hárítok, taktikázok, varázsolok. - Jó is az, sőt... az az igazi, ha szeretetből űz valaki egy sportot, nem csak divatból, vagy mások hatására. - a teljesítmény is sokkal jobb, ha az ember a szívét is beleadja, legyen szó a legtöbbről. A sakkhoz nyilván nem elég a lelkesedés, igaz, akármennyire is legyen hivatalosan így, számomra nem is igazán számít annak. - Más munkát nem is nagyon tudnék elképzelni magamnak. Irodai alkalmazott, brr... - valahogy a számítógép előtt görnyedés sose volt az én világom, fiatalabb koromban sem - Savate... a neve ismerősen cseng. Nekem a suliban anno a taekwondo volt hasonló kedvenc. - látványosnak az is látványos, minden kétséget kizárólag, bár inkább azt is csak szórakozásból űztem, mintsem terepen venném olyan sok hasznát. Néha kell valami más a sok hoki mellé... Nyilván, a nagy mestereknek biztos jön kisujjból az ilyesmi akkor is, ha az utcán támad rájuk valaki, olyan szintre azért én messze nem jutottam, de legalább jégkorongnál hasznos volt, hogy rágyúrtam vele kicsit a lábmunkára meg az ugrásokra. Majd utána nézek ennek a savaténak is, már csak kíváncsiságból is. De ennyi elég is a beszédből, majd folytatjuk valami sör mellett, ha majd a kedvenc doktornőmmel is megejtettem egy találkát. Nem mint ha kinézném a másikból, hogy szánt szándékkal törné a kezem így vizsga előtt, de mégiscsak vérfarkas, erős példány, és akármilyen tapasztalt is, váratlan helyzetekben léphet hirtelen mozdulatokat... szerencsére a kangunartnak ennyi idősen már van annyi lélekjelenléte, hogy ne tegyen kárt reflexből a kezemben, így hát amint megadja magát, meg is szűntetem a késlebegtető varázslatot, hogy elpakoljam a fegyvereket. Vagyis csak az ezüstöt, a másik kell a hentesmunkához, ahogy a kolléga is említette. - Köszönöm. Essünk túl rajta. Meg sem fordul a fejemben, hogy megpróbáljak közel kerülni a szívéhez - lol – kár lenne visszaérni egy ilyen segítőkész „szövetséges” jóindulatával, pláne, ha hosszú távon tervezünk ugyanazon a terepen mozogni. Jó nekem a mellkasának másik oldala is. A kés pengéje egy szempillantás alatt süllyed a húsba, kivágva egy jó maréknyit belőle, hogy miután gondoskodtam az esszenciáról, a gyógyítás varázslatot is megidézzem, szavamhoz hűen. Igaz, a hiányzó húst képtelen vagyok visszanöveszteni a segítségével, de a vérzést alig pár perc alatt teljesen megállítom vele, és a fájdalomérzeten is tompít valamelyest a mágikus bizsergés. Ha pedig más nincs hátra, akkor nem is húzom tovább az időt feleslegesen, a segítségét megköszönve, egy kézfogást követően búcsúzok a legközelebbi viszontlátásig.
// 17 pont – 3 pont (Gyógyítás) = 14 pont // // Nos, köszöntem a lehetőséget, hacsak nem írsz valami olyat, úgy részemről ez már záró lenne Ha pedig valami érdemire jutok majd Maeve kapcsán, jelentkezem! //
Egy ilyen régi ismerőst eltemetni elég nehéz lehetett, főleg akkor, ha végig jó viszonyban voltak. Carter nem olyan flegmatikus, hogy csak úgy dobjon egy darab földet a koporsóra, szóval tényleg megviselhette. Az infókat gyűjtöm, de azt már tudom, hogy Vörös Holdban nem ő a legnagyobb spíler. Lehet, hogy másoktól hallott pár dolgot. Majd én is hallok... - Én tavaly megjártam, biztos láttad a kiterített testeket. Idén megúsztam egy kómával. A kitelepülésről biztos tudnak, de nem akarok részleteket megosztani. Mikor a hobbi kerül szóba, találkozik a véleményünk. Profi sportoló létére ezt tudja mondani. Így tudja mondani. Tényleg nagyon szereti, amit csinál, szerencsés ember. - Egyszer majd megmutathatom, milyen az, amikor nem védekezésre használják... Nem fenyegetés, hanem annyit jelent mindez, hogy mivel most is eléggé élvezi a gyakorlást, legközelebb lehet úgy, hogy én kezdeményezek, ő hárít. Vagy addig nyomjuk, míg egyikünk ki nem fekszik, persze ahhoz neki több kel puszta technikánál. A taekwondot is ismerem, valamennyire minden ilyen ágazattal találkoztam már, de nem mélyültem el benne. A kulcsfontosságú lépést a vakítással teszi meg. Akkor hibázok egyet, ami az életembe is kerülhetne, ha ez vérre menő harc lett volna. Így csak hagyom, hadd dolgozzon a késsel. Fogamat szívva, némán, óriási levegőket véve nézem, ahogy ziháló mellkasomról eltávolít egy darabkát. A varázs hamar jön is és sokat segít, tényleg jólesik, hogy nem csurog a vér. Majd rápihenek, egy rakás húst befalok és hamar rendbe jön. A kor hatalma. A végén még bólintok egyet, kezet rázok az Őrzővel, aztán hadd menjen! Én is lépek, csak megkeresem a ruháimat. Pár hasznos dolgot megtudtam és még fogok is néhányat. Amúgy meg egy gyümölcsöző ismeretség kezd itt kibontakozni. Olyanból sosem elég. Egy ifjú informátor, aki hálás, mert segítettem neki fejlődni. Ahogy az ingemet magamra húzom és feszül a megszabdalt hús, elég kellemetlen, lassan megy. Egy kis kocsikázás jó levezetés lesz, aztán otthon már rendbe fogok jönni. Fincsi bor van bekészítve, mint mindig. Ahogy majd kortyolom, átgondolhatom, hogy használjam fel a ma hallottakat Maeve-nél. El kell simítani azt a kátyús utat, ami közöttünk húzódik.
// Én is köszönöm és sok sikert a vizsgához, informátor úr! //
Kezdőlap
Ha pedig valami érdemire jutok majd Maeve kapcsán, jelentkezem! 
//
