Értetlenül fürkészem a nő arcát, s tisztán érzem, ahogy szemöldököm egyik pillanatról a másikra ugrik fel a homlokom közepére. - Igen, azt sikerült észrevennem és még rajtam is élvezed tovább. Viszont nem én tehetek a szar napodról, úgyhogy nagyon örülnék neki, ha nem is felém irányítanád attól még, hogy megmertelek szólítani - válaszolom határozottan, de némi éllel a hangomban ezzel is jelezve neki, hogy nem fogok megfutamodni. Igyekszek türtőztetni magam, de nem vagyok benne biztos, hogy meddig fogom tudni tartani ezt a látszólag higgadt lényemet, elvégre a helyzetre való tekintettel, hamar robban az agyam. És mivel ő jelenleg beletartozik azon személyek listájának felsorolásába - már egy-két mondat után is - akiktől a falra tudnék mászni, szerintem nagyon nagyon közeledik az idegszálaim túlfeszülésének ideje. És akkor elpattannak. Viszont lévén, hogy BB párja, nem szeretném rögtön a halálba küldeni. A végén még az egész falkát rám uszítaná, amit azért szeretnék elkerülni. Megszólítása hallatán, szinte az egész testem görcsbe rándul a küzdelemnek köszönhetően, hogy még csak véletlenül se kapjak vérszemet és ugorjak neki annak a csinos pofijának, vagy a szíve alatt hordott kis lénynek. - Ki képzeli magát istennek? - hangomba némi értetlenség költözik, s ahogy farkas társaimra gondolok, még csak véletlenül se akarom elhinni, hogy ez az istenesdi pont rájuk lenne igaz. Legalábbis azokra nem, akikkel egy falkába tartozok. Ami a hegyieket illeti, ők talán. De mivel nem ismerem őket túlzottan, nem ítélkezhetek. Mondjuk felesleges is lenne, maradjunk annyiban, hogy azok után amit tettek, még csak véletlenül se akarok a puszipajtásuk lenni. - Kijársz az erdőbe, és azzal tisztában van, hogy nem fát aprítani szoktál? Ide figyelj - lépek közelebb hozzá, hogy ne kilométerekről kelljen társalognunk - tényleg nincs semmi közöm hozzá, és nem is akarom, hogy emiatt vérszemet kapj az irányomba. És az se érdekelne, ha itt helyben meghalnál... értem én ezt arra, ha nem BB párja lennél. De míg az övé vagy, addig viszont érdekel. Soha nem vettem jó néven, ha gyászolni kell látnom egy ismerősömet. És én kérek elnézést azért, amiért idemertem tolni hozzád a képemet. De tényleg. Remélem legközelebb ha majd összefutunk kicsit megembereled magad - nézek rá immáron gyilkos pillantással, ami akaratom ellenére jelenik meg.
*A férfi szavaira csak könnyedén megvontam a vállaim. Most mégis mit kéne csinálnom? Sírjak vagy legyen lelkiismeret furdalásom. Jah, az nem rossz ötlet... de valaki adjon lelket is előtte. S akkor talán menni fog. Nem tettem semmi rosszat, arról meg már végképp nem tehetek, hogy a begyöpösödött nem díjazza a stílusom.* - Mondjuk úgy, hogy erre mondják azt, hogy rosszkor vagy rossz helyen. * Feleltem egyszerűen, mert bizony tény, hogy kicsit kedvesebb vagyok máskor, de na, azért a felvágott nyelvem megmarad még akkor is. Sosem akartam senkinek sem megfelelni és ez most sincs így és remélem nem is lesz. Balázsnak így vagyok jó, ha meg nem... nos az pech. A visszakérdésére csak fáradtan sóhajtottam.* - Ti... mert csak ti léteztek, ti vagytok a ragadozók és mindenki más szart sem ér. * Magyaráztam meg, bár konkrét személyt még most sem mondtam. Hát istenem... van ilyen. De ettől még igaz volt. Azért mert ember vagyok a szemükben egy senki vagyok és ez frusztrált, pláne annak tudatában, hogy még az Alfát is meg kéne győzni, hogy nem csak egy ember vagyok a sok közül és igenis érek valamit. Na ez lesz fogós dolog, ami azóta sem múlt és folyton gyötör a kérdés. De hát istenem... majd kitalálunk valamit. Nah de a hosszú monológjára felkacagtam.* - Nem. Azt hiszi, hogy ide járok manikűrözni. - ingattam meg a fejem. - Ugyan már... Farkas. Szerinted eltudnék titkolni előle bármit is? Tisztában van azzal, hogy miért járok az erdőbe, mit csinálok és mit nem ha nincs velem. Különben meg, nem is akarok előtte titkolózni. De lássuk be, nem vagyok az övé. A párja vagyok. Nektek mániátok ez a... "Ővé" "enyém" felállás? Nem tárgyak vagyunk... társak, ha hagyják persze. De persze, ez nem meglepő nem Te vagy az első aki úgy kezel mint egy tárgyat. * De csak Corvinnak nyitottam ki miatta a szám, no meg Jessevel próbáltam megértetni, hogy ez nem így működik. Önálló ember vagyok, nem pedig valakinek a tulajdona. Hát istenem... farkaséknál nincs önálló akarat vagy mi a szösz? A tekintetére azonban egy mosoly keretezi az arcom. Ó nem, közel sem olyan, mint ami épp kedvességet és csupa bájt sugároz. Vártam, hogy mikor ugrik a másik. Ó de még mennyire. Egy vak is megmondta volna, hogy kezd elpattanni a cérna nála. Nem szándékosan mentem arra, hogy ez megtörténjen de annyit egyik sem ér, hogy más legyek mint ami vagyok. Azt várhatják, hogy belőlem valaha is kezes bárány lesz.* - Furcsa... de ki kell ábrándítsalak. Legközelebb, lehet, hogy kedvesebb leszek... de az emberségem már kiölték. Annyi emberség sem maradt bennem, mint egy 400 éves farkasban. Szóval ne remélj lehetetlent. * Nyaltam meg az ajkaim. Csak úgy, hogy ne legyen már annyira kiszáradva, de persze a tartásom továbbra is felkészült volt. Valahogy nem most szeretném itt hagyni a fogam, de elnézve a másikat... vagy elmegy, vagy nekem jön. Nincs más... mehetnék én is, de na... jó nekem itt még egy kicsit, aztán már úgy is mennem kell. De ahhoz előbb telefonos segítséget kell kérnem.*
Van egy olyan érzésem, hogy a nap folyamán még kifognak akadni a szemeim, ha túl sokat forgatom a nő miatt. Épp ezért inkább maradok a jól megszokott fújtatásnál. Mint egy felbőszült bika. Ez se sokkal jobb, de kevésbé káros. - Rosszkor rossz helyen. Sablonszövegből hallok eleget - fintorgok. Egész életemben ezt hallgattam, többek között akkor, mikor apám visszament értem Walesba. Hosszú évtizedekig hallgattam, hogy "sajnálom fiam, rosszkor voltál rossz helyen, és most kénytelen leszel alkalmazkodni, mert nincs visszaút!". - Azért ha kérhetném, ne átlagosítsunk... vannak ám bőven közöttünk olyanok, akik nem ezt tartják a legfontosabbnak, és nem úgy állnak be mint a nagy ordas farkasok és az emberek, mint hizlalni való disznó. Tény, hogy sokan így vélik, de vannak olyanok is, aki nem - lehet, hogy nem epekedek egy emberi életért, de nem is vetem meg azt. Ugyan olyan értékes és szép tud lenni, mint a miénk. Sőt! Még szebb, elvégre nem kell évszázadokon eltűrni az emberek és társaik mocskát, szennyét. Nem élnek hosszú ideig, de igyekeznek élvezni az életet. Aztán ezek között is akadnak kivételek. Ki ilyen, ki olyan. - Ha nem vagy bolond, akkor tudod hogy értettem. Nem tárgyiasítunk senkit, aki valakinek a párja. Csak soha nem voltam az a nyálát verő típus, aki sokat emlegeti a "szerelme" "párja" és a hasonló jelzőjű értékeket... így marad az övé megjegyzés. És nem nézlek tárgynak, már ne is haragudj. Sajnálom, ha ez jött le belőle, de komolyan mondom, hogy nem nézek egy élőlényt annak. Ha hiszed, ha nem. Felvont szemöldökkel hallgatom végig azt, amit mond és összefűzésbe hozza magát egy négyszáz éves farkassal, aki tegyük fel, én magam is lehetnék. - Hát, véleményem szerint egy emberi élet és egy farkas élet merőben különbözik, szóval felesleges összehasonlítani a kettőt. Nem hiszem, hogy olyan hatalmas dolgok történhetnek egy ember életében, ami mondjuk egy idős farkast ne változtatna meg... persze nem tudom, hogy mi történt veled, semmi közöm nincs hozzá. De hidd el, ha már szóba hoztad a négyszáz évet... akkor én magam is nyíltan felvállalom, hogy negyed annyi emberiség sincs bennem négyszáz évesen, mint három kétszáz évesnek együtt véve - nézek rá jelentőségteljes pillantással, nem engedve el a tekintetét. Nem akarok itt szócsatákat vívni vele, de azt se akarom, hogy nagy szenvedőnek állítsa be magát csak, mert olyan a lelkecskéje, amilyen. Jég és tüske.
- Én csak két ilyet ismerek, az egyik Balázs, a másik Jesse. A harmadiknál én magam vívtam ki, azt, hogy ember számba vegyen. * Vontam meg a vállaim és mosolyom elárulhatta, hogy nem éppen egy bájos mosollyal hatottam a farkasra. De annyi baj legyen, táncos vagyok nem minden csak a báj és küllem még akkor sem, ha ezt a hivatást választottam. Puszta élvezetből és önzésből persze. Hisz engem ez tesz boldoggá és nem foglalkoztam azzal, hogy apám közben meg azt siratja, hogy nem üzletasszony lettem.* - Bolond nem... de kattant igen. S mi egyszerű halandók sokat adunk a szavakra. * Ingattam meg a fejem. Mégha még mindig vigyorogtam, de lássuk be, nem lottón nyertem a lábaim és rohangálok én eleget az Orfeumban, szóval hátrálva visszasétáltam a helyemre. A másikban egy leheletnyi támadási szándék sem volt, azon kívül, hogy nyilvánvaló volt, hogy az agyára mentem. De annyira azért nem vettem erre mérget, hogy hátat fordítsak neki. Soha, senkinek nem fordítunk hátat még a barátainknak sem, nem még egy vadidegennek.* - Jó hát ha azt mondod, hogy "szerelme" tuti itt haltam volna meg. A nevetéstől. Ennyire még én sem vagyok szentimentális, nő létemre. * Ingattam meg a fejem kissé vidáman. Jézusom.. Balázs egyszer hívna úgy, hogy szerelmem... szerintem még Tőle is haldokolnék a nevetéstől. De mázlimra nem egy tacskónak sikerült a közelembe férkőznie.* - Nem kell bocsánatot kérned... kissé harapósabb vagyok mint általában. Talán nekem kéne... de na... nem eszek embert és farkast sem. * S ha már a kajánál tartunk, a pocak lakóm hangos korgással adta tudomásomra, hogy már elmúlt a vacsi idő szóval illő lenne valami táplálékot is adnom neki, mert különben kikészít. Kezem ösztönösen siklott a hasamra, szinte észre sem vettem a mozdulatot miközben felnéztem a férfire, miközben beszélt.* - Öröm és boldogság, hogy ezt így nyíltan elismered. Mármint a korod. De nem... nem mondtam egy szóval sem, hogy hű de milyen rossz nekem mert. Azért ami történt vagyok ilyen, amilyen. S ezen nem lehet változtatni, mert nem akarok. Nagy különbség... nem az a fajta vagyok, aki beadja a hattyúk halálát, csak mert történt valami. Csak amolyan magyarázatnak szántam, hogy miért ne várd azt, hogy megembereljem magam. De ha már úgy is annyira félted Farkasom lelkiállapotát, akkor megmutathatnád, hogy miként jutok ki innen mert eltévedtem. Ennek a kis izének meg enni kell adnom, különben miután mozogni kezd, bosszúból kirugdalja a bordáimat ha nagyobb lesz. Az elhagyatott birtoknál parkolok. Mindig ott szoktam. * Még nem álltam fel, felesleges. Ha azt mondja, hogy nem, hát akkor úgy is csak vissza ülnék. Ilyen edzést meg nem kérek köszönöm. * - Bár nem lehet újdonság de... Elionore Grehem. * Mutatkoztam be, úgy ahogy mindenki ismert márt évek óta. Jó persze, Balázs tudta a születési nevem is. De na... még Ő sem hív úgy, csak a Papa és Leo. Persze nem kérdeztem, hogy a másikat, hogy hívják ha akar úgy is bemutatkozik. S bár szavaim továbbra is nyersek voltak, azért látszik a szándékon, hogy barátságosabb vagyok mint pár perce. Hogy miért? A frász sem tudja, de tény és való, hogy nem a másik tehet arról, hogy nekem szar napom van és elegem van a városból. Hajm... meg kellett volna fontolni azt az utazást a Farkasommal és nem élből Dunra hárítani. Vele lerendezhettem volna csendesebben is. Bár az, hogy barátságosabb lettem, nem jelentette azt, hogy hanyag. Továbbra is figyeltem a másikat.*
- Van, amit nem árt kiérdemelni. Hallottam már ember-ember között is olyat, lekicsinyli a másikat, nem veszi ember számba. Akkor mi farkasok miért ne játszhatnánk ilyen lapokkal? Csak akkor ember és hozzánk hasonló valaki, ha tényleg úgy is viselkedik, olyan a magatartása és nem akar minden áron lóvá tenni minket - vonom meg a vállam a mondandóm végén és kezdem úgy érezni magam, mintha egy üzleti beszélgetésen lennék az égi nagy követekkel. A feladatom pedig ajánlani egy olyan teremtményt, ami világ uralomra törhet, többet ér a másiknál és a többi és a többi. Nem dönthetnék fifty-fifty alapon? Vagy pénz feldobással? Könnyebb lenne és bizony fájdalom mentesebb is, mert a sorsra bíznám nem a magam döntésére, elméjére. - Igen, ezt vettem észre - rázom meg a fejem szinte magamon kívül. Tényleg igaz a halandókra, hogy fontos nekik a kimondott szó. Nem elég, ha tettekkel bizonyít az ember, nekik kell a kimondott szó is, amire még annyira se lehet számítani. Nem is értem én ezt a bugyuta látásmódot. De nem is fogom, az már biztos. Négyszáz év alatt annyira belém égett a farkasom mivoltja, hogy már-már elfelejtek ember lenni. Ami bár nem hoz zavarba, vagy nem érzem tőle kevesebbnek magam, de annyi biztos, hogy nem árt kicsit csiszolni rajta. - Jól van, ennek örülök. De te is, mert ilyet még csak véletlenül se mondtam volna - húzódik halovány, alig észrevehető mosolyra szám jobb szeglete. Nem viszem túlzásba, csak épp megerőltetem magam, hogy legalább határozottnak tűnjön, ne erőltetettnek. - Ezen valamiért nem lepődök meg. Nem úgy nézel ki mint egy kannibál - vallom be, ám ahogy a hasához nyúl, akaratlanul élesedni kezdenek az érzékeim, s szinte fülelek, hátha meghallok valamit onnan bentről. Komoly tekintettel hallgatom végig hosszúra nyúlt monológját. - Ennyit arról, hogy a nők fejében van elrejtve egy térkép. Nekem ezt soha senki nem fogja még egyszer bemagyarázni - sóhajtok. Annyit hallottam már embernőktől, hogy tudják merre kell menni mert van térkép a fejükben, de én mindannyiszor bebizonyítottam, hogy nem nincs, és képesek el is tévedni, csak jól tájékozódnak és/vagy jobb a fotografikus memóriájuk. Úgy néz ki, hogy ma sikerült fokozott háklisságra szert tennem, mivel az "izé" megszólításért se vagyok oda, de inkább nem teszem neki szóvá. A végén még tényleg kiharapja a gigámat a helyéről. - Segíthetek is akár... mondjuk mindig élvezet egy eltévedt báránykát lesni messziről - vallom be neki pimasz vigyorral a képemen egész addig, míg be nem mutatkozik. - Lehet furcsa lesz, de nekem újdonság. Tudod, nem szeretem olyanba mártani az orrom, amihez nincs közöm. Így a nevedet se tudtam mind idáig, de Balázs szagától túlfűszerezve sikerült rájönnöm, hogy ki is lehetsz. Amúgy Dylan Whitmore - adom be végül én is a derekamat bemutatkozás gyanánt. - De mond csak? Ha eltévedtél... szóval... egyáltalán mit kerestél, ha ide jutottál és eltévedtél?
*Csak hallgattam Dylan szavait és igazából igazat is adhattam volna, mert így gondoltam jó magam is. De az nem én volnék, legalábbis most nem. Corvinnak is épphogycsak képes vagyok elismerni ha egyetértek vele, hát akkor egy vadidegennek sem lesz könnyebb. Legalábbis nagyon reméltem s mivel nem szóltam, így azt hiszem, hogy sikerült is.* - Nem mindenki alattomos… azonban pech, de én sem nézem sokba a saját fajtám… azonban Titeket sem emellek magaslatokba. * S ami azt illeti, egyáltalán nem is szokásom ilyesmire vetemedni, csak ha valaki bizonyít. Nah ilyen is akad, de hagyjuk már ki a játékból a név szerinti említést mikor ide Corvin jönne… na, pont Őt nem akarom bajba sodorni. Arra, hogy végül nem mondta ki és nem is akarja csak elvigyorodtam és tekintetemben némi vidám csillogás kélt, ámbár a maga sötétjét nem engedte. Valóban az… Nah de a következő megállapítására csak felvonom a szemöldököm.* - A látszat sokszor csal és ez adott esetekben az emberek és farkasok hasznára válik még akkor is, ha épp nem úgy látszik. A meglepetés ereje, sokszor dönti el, hogy ki bukik és nyer. *Osztottam meg vele. A lebecsülés, a külső alapján való megítélés sosem volt jó eszköz, azonban a másik félnek kimondott előny. Példának itt vagyok én. Terhes, a baba szíve dobok, a hasam gömbölyű, bájos pofi, nagy száj… de értek a fegyverekhez és használni is tudom őket, ahogy azt a kevés – egy farkaséhoz mérten – erőt is, amim van. Viszont ha már itt van, akkor hasznom is legyen belőle, nemde? Szóval vázolom a dolgot, hogy igazán kikísérhetne innen, ha már úgy is kajáról beszéltünk és a gyerekem – bizony, azaz izé – enni akart. * - Eh… ezt beadták neked? – vontam össze a szemöldököm – Ez baromság. A nők csak szeretik azt hinni, hogy a konyhán kívül másban is ászok és az nem a szex. Szóval ez nem igaz… * Vontam meg a vállaim. Ámbár ha van nálam egy térkép, nem tévedek el. Azonban mi a fejem? Google? Hát nem. Ahogy más nőké sem. De hát a nők, azok nők.. mindent tudnak, értenek és ők a világ közepe. Csoda, hogy nem csíptem egyiket sem?* - Lehet, hogy élvezet… de abból nem eszel. Ha nem segítesz telefonálok és értem jönnek. De addig sem fogok Juliskaként bóklászni. * Ingattam meg a fejem. De most hajm… reméltem nem feltételezte a másik, hogy ennyire elveszett vagyok, vagy épp azt, hogy túl büszke segítséget kérni. * - Örvendek Dylan… Egyébként meg, nem kerestem semmit. Sokat járok ki az erdőbe és néha követem az ösztöneimet és olyankor nem nézem, hogy merre megyek. Így kerültem ide… de nem az első eset. Múltkor még hálózatom sem volt és úgy csámborogtam itt. *Feleltem őszintén, hisz ez az igazság. Sokat vagyok itt, az ösztöneimet követem és ennyi.* - Te is fát jöttél vágni Dylan? * Kérdeztem meg, de aztán felálltam és elindultam egy irányba. Ha válaszolni akar, jönnie kell és akkor már csak szól ha rossz felé megyek. Ha pedig nem akart akkor csak úgy tűnhetett mintha odébb sétálnék, mert jobb a hálózat és elővadásztam a telefonom, hogy felhívjak valakit.*
- Akkor ebben egyet értünk - teszek pontot az i-re, hogy még csak véletlenül se kelljen tovább taglalni ezt a témát tekintettel arra, hogy teljes mértékben felesleges. Mind a ketten hasonlítunk annyiban, hogy nem vesszük túl sokba se a saját, se a másik "faj" tagjait. Tévedés ne essék, akinek kell, aki megérdemli, annak én is megadom a kellő tiszteletet és nem is félek kimutatni. De aki nem, az még csak ne is álmodjon felőle, mert csúnyán megjárhatja. Számtalan olyan személybe botlottam már bele, akiknek elvárásuk volt, hogy nézzenek fel rájuk, vagy hódoljanak be azért, mert ők előszeretettel döngetik a mellüket. Hát, sajnálom de nem! Ez nem így működik. - Meglep, hogy milyen bölcselkedő tudsz lenni - hangom komoly, ennek ellenére valami sunyi komiszság csillan meg a szemeimben, ahogy végignézek rajta, s tekintetem megállapodik az arcán. Nem tartom meglepőnek, hogy BB párjául választotta. Szép, csinos és még eszes is. Nagyon kevés nőnek adatik ez meg. Bár ahogy észrevettem egyre többnek... haladnak a korral, na. Vén négyszáz éves létemre már észrevehettem volna, hogy a mostani időkben sokkal másabb szerepük van a nőknek, mint régen, mikor csak annyi volt a dolguk, hogy gyereket szüljenek és neveljenek, míg a férj végezte a fizikai feladatokat, kereste a kenyérre valót. Most más-más családnál egy a szó szoros értelmében, fordítva van. Na mindegy is, felesleges ezen lovagolni. - Segítek, lazíts már - vigyorodok el, ahogy magam elé tartom védekezés szempontjából a szemem. Elég harcias nőszemély, nem tagadom. - Aha... akkor viszont ajánlom szíves figyelmedbe a GPS-t. Szerintem sokat segíthet a magadfajta ösztönlényeknek - mert az nem? Pont most mondta. Az ösztönei vezetik. Viszont be kell látnia az embernek, hogy nem árt, ha van valami, ami később visszatereli a helyes ösvényre és nem kell fel alá járkálnia, vagy magaslatot keresni, hogy legyen hálózata. Mondjuk gyanítom, hogy ez a verzió se nyerné el a tetszését. Kérdésfeltétele után rögtön útnak indul, én pedig nem vagyok rest követni. - Nem. Nem vagyok favágó és nem is akarom ezzel tölteni a szabad óráimat - húzom el a szám, ahogy belegondolok, hogy festenék egy régimódi favágó göncben, baltával a kezemben. Aztán lehet, hogy nem a fák aprítását szorgalmaznám. Én lennék a baltás gyilkos. - Hazafelé indultam, csak felkeltette az érdeklődésemet a farkas és a Te jelenléted. Gondoltam nem fog megártani, ha teszek egy kis kitérőt, ha pedig mégis, akkor így jártam. És tényleg nem ártott sokat. Szerény személyed feldobta a napomat - vallom be, ahogy a kabátom zsebébe vágott kézzel követem őt. - Jobbra! - szólok rá, és már indulok is a másik ösvény felé. - Mi az, ami annyira vonz a farkasokban? Mármint... a farkas farkasban
*Dlyan megjegyzésére egy széles és annál pimaszabb vigyor jelent meg az arcomon. De az újbóli végig mérésére csak felvonom a szemöldököm, néma kérdéssel, hogy mégis mit nézeget annyira. Oké, hozzá szoktam, de néha kicsit frusztráló. De csak a szavaira válaszolok, hiszt ha akarja lazán észre veszi a kérdést és az érdeklődést.* - Így is mondhatjuk... bár inkább csak tapasztalt. * Feleltem, hisz nem minden a csinos külsőm, meg az agyam. Némi tapasztalat és tudás is van a nem épp bájos külső mögött, még ha nem is villogtatom minden sarkon. S még most sem, tekintve, hogy a szavaim csak arra engednek következtetni, hogy tapasztaltam már. Na nem azt, hogy én magam is ebbe a kategóriába tartozom. Viszont ahogy közli, hogy lazítsak... inkább nem mondom meg, hogy az most nem megy. Inkább csak kikerekedett szemekkel lesem a védekezésként feltartott szemet. Most ezt mégis honnan varázsolta oda? Kissé kidőlök oldalra, hogy azért a sajátja még a helyén van-e. De megnyugodva veszem tudomásul, hogy bizony az övé még a helyén van, szóval biztosan csak valami üveg szem, amivel riogatja a gyerekeket. Vagy egy trükkös izé veszett el benne?* - Te izé... Azt most honnan szedted elő és minek? Több szem többet lát vagy miért hordod magaddal? * Kérdeztem immáron vigyorogva. Nos, van aki nyulat varázsol elő a kalapból, van aki tartalék szemet. Viszont azért megválaszolom, hogy miért is vagyok itt és a tanácsára csak megforgatom a szemeim.* - A kocsiban van... * Hoztam a tudomására és ami azt illeti a telefonomban is. De nyilván nem fogom használni. Ismerjem ki magam a környéket, várost és ebbe az erdők is beletartoznak. Kitudja mikor akarok kempingezni egyet és elszabadulni a város zajától. Felverek egy sátrat és kész is, megvagyok magam. Bár tény, hogy nem bírnám ki a munkám nélkül. Így bizony vissza is indulok, csak épp rossz irányba és a megadott ösvényen indulok el, miközben válaszolok a szavaira.* - Feldobtam? Öh... hát ennek örülök. Ritkán mondják ezt... s Te magad sem voltál épp csupa vigyor mikor megszólaltam. * Ingattam el a fejem és a másik azóta rájöhetett, hogy valóban ilyen vagyok. Kissé nagyszájú, kissé bunkó de azért nem elviselhetetlen. Legalábbis nem eset nekem, nem hagyott itt sem. Szóval haladunk... immár a kocsim felé. De azt, hogy a farkast megérezte nem reagáltam le. Nem tudnám adni a hülyét és így bizony jobb csendben maradni. A kérdésére azonban a homlokomra szalad fel a szemöldököm.* - Vonz? Mondta bárki is, hogy vonzanak a farkasok? Oké, egy igen... de az érthető. Ember vagyok és ostoba olykor... de a nyomokat követtem. * Feleltem meg azért egy fél igazsággal. Hisz valóban a nyomokat követtem a talajban, meg még valami mást. De a fél igazság is igazság, szóval nem hazudtam. Maximum nem fedtem fel magam. Bár ebből már tudja azt a másik, hogy tudok nyomokat követni. Bár azért a mágiaérzékenységem segítségemre van, de na... egy kis csalás nem olyan vészes. Legalábbis nem lesz miatta lelkiismeret furdalásom az fix.* - Mi alapján választotok ki valakit farkasnak? *Na senki ne kérdezze ez miért érdekel, de még ki sem gondoltam mikor kimondtam. Ennyit arról, hogy előbb gondolkodok és aztán beszélek. Sosem fog menni.*
//"magam elé tartom védekezés szempontjából a szemem"--> Tudom, hogy elírás, de kihagyhatatlan volt. S talán kicsit dob a játék hangulatán. //
Nem kell farkasnak lenni ahhoz, hogy valaki lássa rajta, nincs oda azért, hogy többször is végignézek rajta. Ez csupán annak tudható be, hogy próbálom felmérni a jelenlegi helyzetét, és a gondolatokat, hogy mi volt az, ami annyira megfogta BB-t benne. - Lehet - ennyi a reakcióm rá és bevallom, tényleg inkább tapasztalat, mint felülkerekedő bölcsesség. Végül az előrántott szemeket gyorsan megforgatom a kezeimben, és vigyorogva felmutatom a lánynak, mikor szóba hozza őket. - Ó, persze, nem árt, ha a hátsómon is van szem a lyukon kívül nem? - teszem fel a kérdést végül halál komoly arccal, s már hajítom is felé az egyik gumicukor szemet. Igen, tudom undorító és gyerekes, de néha én magam is vágyhatok egy kis édességre nem? Épp ezért már fel is pattintom a kis műanyag doboz tetejét amibe belecsomagolták és már gyömöszölöm is bele a számba, hogy túlessek a nehezén... az undoron. Mert igen, tagadni se tudom, hogy akkor, amikor Chrystal belenyomta a kezeimbe ezeket az izéket, legszívesebben felvakkantottam volna mondván, hogy én ilyen sz*rt nem eszek meg! Aztán tessék, most mégis lecsúszott. A GPS-es megjegyzésem szerencsére pozitív visszajelzést kap, és kiderül, hogy van nála. - Jó, lehet, hogy tényleg elég gyilkosan álltam neki a témának, és persze hozzád is. De... nézd el nekem kérlek - hangom inkább tűnik nevetségesnek, mint komolynak. Vannak napok, mikor én magam se tudok túl komolyan viselkedni, és olyan vagyok mint egy infantilis gyerek. Még így négyszáz éves fejjel is. Főleg ezután a szituáció után tényleg nem tudok túl komoly lenni. Még mindig fojtogat a feltörni készülő nevetés, amit erőnek erejével szorítok vissza. - Jó, tudod, hogy nem így értettem. Csak arra próbáltam kilyukadni, hogy te is azon az útvonalon haladtál, ahol előbb az ordas, és nem hiszem, hogy kisnyulakat kerestél a bokorban - vallom be neki őszintén és már hallgatom is azt, amit nyilatkozik. Szóval nyomokat követ. Jól van, lelke rajta. - Mi, hogy... mi? - kerekednek el a szemeim, és még a gondolatba is kis híján belefulladok, hogy erre választ kellene adnom mint ahogy az előbb a gumicukorba is. Micsoda nap! Micsoda nap?! - Nem hiszem, hogy erre pont nekem kellene választ adnom tekintettel, hogy nem vagyok felhatalmazva rá. Mind emellett emberként nem is lenne szabad tudnod rólunk, szóval ezt a kérdést inkább Balázsnak tedd fel jó? Ha ő úgy látja, hogy tudhatsz róla, akkor megfogja válaszolni - nézek rá komolyan ezzel is jelezve neki, hogy tényleg nem fogok neki konkrét választ adni. BB magasabb beosztottságú nálam, ha ő helyénvalónak látja, hogy a kedvesének tudnia kell róla, akkor majd ő elmondja. Én viszont nem akarom megritkíttatni a bundámat azzal, hogy kikotyogok egy embernek valamit, ami ránk, farkasokra tartozik. - BB magától árulta el neked, hogy mi vagy, vagy te silabizáltad ki valahogy? - óvatosan teszem fel a kérdést, amolyan "válaszolsz ha akarsz, nem, ha nem" formában.
// Őszinte leszek... szakadtam a röhögéstől XDD És amúgy igen, tényleg elírás volt De nem baj, így tetszetősebb lett //
- Ha ennyire zavar, hogy lyuk van ott... tömesd be valakivel. * Feleltem szintúgy komoly ábrázattal és csak a szemeim csillogása árulhatta el azt, hogy hülyülök. Bár ha megnézzük, nem egészen... ha zavarja, nyugodtan betömetheti. Engem pont nem fog zavarni... egészen addig míg nem kell látnom. Viszont ahogy felém dobja, ösztönösen nyúlok előre, hogy elkapjam és se nem vagyok béna, se nem figyelmetlen így sikerül is. S csak azért nem csusszan a penge a kezembe reflexből mert a hátsó zsebembe voltak fűzve az ujjaim, de már magam mellett voltak mire a doboz is megérkezett. A francba... Viszont a dobozt csak forgatom az ujjaim között és eszemben sincs felbontani, pláne nem megenni. Annak ellenére sem, hogy a másik megtette a sajátjával. Imádtam az édességet, de annál gyanakvóbb voltam. Bármi lehet benne és ha még tényleg csak cukor van benne, akkor sincs semmi garancia arra, hogy nincs belefecskendezve valami. * - Köszönöm... de meghagyom neked.* Passzoltam vissza a dobozkát ha figyelt a másik, ha nem. Tudtam, hogy így is, úgy is elkapja ha akarja. Arcomon ott volt egy mosoly, nem is a férfi ellen irányult a dolog. De nem kezdtem el ecsetelni semmit. Így azt sem, hogy örültem volna ha épp gyilkosan áll a dolgokhoz végig. De a hangszínére vigyorogtam és örültem, hogy nem egy befásult barom.* - Eh... mért nem? A nyulak cukik... * Meg cikik. De még be sem fejezem már elnevetem magam. Oké, egyáltalán nem akarok semmit sem a nyulaktól és semmi olyantól ami cuki. Még csak ezt a szót sem használom. Nah de erről apám nője jut eszembe... grr... akasztófára vele. Bár... a fáért is kár belé. Szóval inkább kérdeztem. De a hitetlenkedésére csak bólintottam, hogy teljesen jól hallotta a kérdésem. A válasz azonban... nem visz sehova.* - Hát jó... azért egy próbát megért. * Vontam meg a vállaim és véletlen sem közöltem, hogy oké, de őt már kérdeztem és válaszolt is. Azonban azt hittem, hogy egy ilyen változó. Viszont egyáltalán nem azért kérdeztem mert épp kézéjük akartam volna tartozni. Kíváncsiság. A kérdésére azonban felvont szemöldökkel figyeltem rá és az elágazásnál megtorpantam, hogy itt mégis merre. De ha megmutatta a jó utat, akkor már indultam is tovább és válaszoltam közben.* - Most mondtad, hogy nem szabadna tudnom róla. Szerinted Balázs kiszolgáltatta volna ezt az információt ezzel bajba keverve saját magát, engem és ha nagyon messzire akarok menni, akkor a falkát? - fordítottam vissza a kérdést, de egy pillanatnyi szünet után válaszoltam, addig csak gondolkozzon el az egyértelmű válaszon. - Nem vagyok hülye Dylan. Viszont képzett és csak idő kérdése volt, hogy rájöjjek mi nem stimmel. * Na igen ez igaz. Fairbankstől ha tehettem volna akkor a lehető legtávolabb menekültem volna. De nem tettem, mert túl büszke vagyok. Az, hogy ez az idő kissé lerövidült már más kérdés, ahogy az is, hogy ki által. Nem hazudtam csak használtam a szavak adta lehetőségeket és a tehetségem arra nézve, hogy tudtam is őket használni. Legalább olyan jól mint a pengéimet.*
Módosítás;08.30 (szombat) - A zárást megkértem. Köszöntem.
Fogalmam sincs, konkrétan mi fog itt várni vagy mit kellene találnunk Reed-del, de ha már utasításba kaptuk, hogy nézzük meg a régi fakitermelő telepet, akkor eleget is teszünk neki. Délelőtt már egyeztettünk időpontot, nekem még akadt dolgom Anchorage-ban, így onnét jövök, át sem öltözve: fehér inget viselek és elegánsabb fekete nadrágot, a hajam pedig lófarokba kötve, szigorú rendezettségben követi sietős mozdulataimat, ahogy kiszállva a kocsiból belebújok a kabátomba. Ahogy látom, én értem ide később, szóval odaintek az őrzőtársnak, leellenőrzöm a kabátom zsebeinek tartalmát, majd becsukva a kocsi ajtaját le is zárom azt, miközben ráérősen lépdelek Reed felé. - Heló! - Biccentek. - Régóta vársz? - Hátha nem bírta megállni, hogy körülnézzen még mielőtt én ideértem volna. Amennyire túlbuzgóak tudnak lenni a fiatalabbak manapság és az "Adj uram isten, de rögtön" habitus szerint élni az életüket, nem lepett volna meg ez sem. Tekintetem a srácról a telepre vándorolt, de az csak kihaltan meredt vissza rám.
// Elnézést, hogy ilyen rövidke. Lesz ez még jobb is. :$ //
Hamarosan a lestrapált kocsim berregését lehetett hallani, miután parancsba kaptam hogy át kéne néznem a fakitermelő telepet. Normál tempóban mentem, egyrészt mert a hangvétel alapján nincs ott akkora baj hogy rögtön indulnom kelljen, másrészt pedig ha 60 fölé mennék valószínű annyira felmelegedne a motor hogy meghalna az út közepén az autó. Na igen, Chevrolet Lacetti, jó autó, ha jó tulajtól veszed. Csak senki sem világosított fel, hogy előttem egy 16 éves gyerek tanult vele vezetni, és lehet hogy kívülről tökéletes állapotban volt, de belülről 100 helyen is vérzett. Viszont annyi baja volt már, amióta megvan, hogy kitanultam hogy is kell megoldani ezeket, szinte már szerelő is válhatna belőlem. Mikor leparkoltam a fakitermelő telepnél, panaszosan nyögött párat a motor, de kitapasztaltam már hogy ez nem azt jelenti hogy megadja magát, csak egy kis hiszti. Leállítottam a motort, aztán kiszálltam a kocsiból. Hirtelenjében az ég világon semmi nem tűnt fel, majdnem biztos voltam benne hogy vakriasztás. Ha nagy lett volna a valószínűség veszélyes helyzetre, amúgy sem engem küldenek, informátor vagyok nem harcos. Szemtől szemben egy több száz éves döggel csak akkor van esélyem ha rohadt nagy mázlim van, vagy túl tudok járni az eszén. Nem is kezdtem bele a keresésbe, úgy döntöttem megvárom a társamat, és majd együtt körbenézünk. Nem is kellett sokáig várakoznom, hirtelen megpillantottam ahogy felém sétál a nő. -Szia!-Visszabiccentettem neki.-Áhh, nem, csak most jöttem nemrég. Tudod hogy mit kéne keresnünk? A kocsim kulcsával szórakoztam a kezemben, aztán meguntam és zsebre vágtam inkább. Körbemeredtem megint a telepen, de nem volt semmi érdekes ott, minden csendes és mozdulatlan. -Van egy olyan érzésem hogy nem találunk semmit. Eddig viszonylag nyugodtan telik a karácsonyi időszak a sok ember ellenére, remélem nem vihar előtti csend.
Némileg megnyugtat a válaszával, hiszen akkor mégsem késtem olyan sokat, mint amennyinek éreztem. A hülye tárgyalások kedvelt szokása, hogy elhúzódnak... főleg az unalmasak képesek erre. Bezzeg, amelyik izgalmasnak tűnik, azt mindig képesek gyorsan lerendezni! - Őszintén szólva... nem igazán. - Szélesedik ki a mosolyom, ahogy megtorpanok a kocsi mellett, szemközt Doriannal. - A vérfarkas tevékenységre utaló jelbe az utolsó szőrcsomótól kezdve az ember által arrébb pakolt dolgokig szinte bármit belevehetsz... A legutóbb magányosokat láttak erre, azért ez a nagy hajtás. Vagy Douglas meg akarja venni és velünk csekkoltatja le, tudom is én! - Nevettem fel, mert azért ez utóbbi inkább volt poén, mintsem komoly feltételezés. Szusszanva engedtem lejjebb a vállaimat, mintegy megadóan az előttünk álló feladat kapcsán. - Ha engem kérdezel, egészen biztosan az. Túl sokáig voltak már csendben mindkét oldalon a környék farkasai... amit egyébként nem bánok, legalább csak a magányosokra kell koncentrálni, de kétségtelenül valami nagy dolog állhat a csend mögött. Ha megkörnyékeznél egy-két kölyköt, azok talán még el is hintenék neked... feltéve, ha be vannak avatva. - Osztom meg vele a meglátásaimat nyíltan és nem azért, mert olyan meghatóan romantikus, hogy csak ketten vagyunk a semmi közepén - brrr - egészen egyszerűen így látom és ezt bárkivel szemben felvállalom. - Na, megnézzük, mi van bent? - Léptem el a kocsitól, mintegy mellékesen jegyezve meg annak kapcsán: - Csinos verda különben... - És ezzel együtt a kapu felé lépdeltem, azt mérve fel. Lakat van rajta, nem is könnyű súlyú, na de ahogy nézem, elég csak leakasztani oldalt, hogy be tudjunk jutni. Ez még egy átlag embernek is menne, nem jelenthet problémát Doriannek.
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Bestiám még a támadás hatása alatt, s a már bizsergetően forradó sebek okozta haragtól forrt. Egy pillanatra megálljt parancsoltam, s a füstölgő motorháztetejű terepjárómért elmorzsoltam egy könnycseppet magamban, ahogy a roncshoz battyogtam. Több, mint 18 éves volt már, eszembe jutottak a rajta való bütyköléses éjszakák, a halk duruzsuló hangja, a sok benne elhordott hulla, vagy felzabált, megdugott nő, a vele átpörgött utak... Sóhajtottam lelkem mélyén. Hát, neki is ennyi, majd veszek másikat. Aztán hirtelen kigyulladt a motor, és az égő benzin szaga csapta meg orromat. Hoppá! Megéreztem a másik kinyíló pajzsát, s frontálisan futottam felé, de ahelyett, hogy rá ugrottam volna, egy könnyed szökkenéssel ugrottam át felette, s rohantam tovább. Át a telepen, be az éjszaka hangjaitól zsibongó erdő mélyére. Éreztem, hogy a hideg levegő belesimít ezüst bundámba, vérem illata a hó, s hideg illatával keveredett. Épphogy elértem a fák sűrűjét, robbanás rázta meg a telepet, s egy pillanatra visszanáztem, hogy lássam szegény autóm égő roncsait. Utána azonban már az erdő hangjai éltettek. Bestiám szabadon futott be a sötétségbe, s ha Seth jött, akkor futottam mellette, pár méter távolságban, de tartottam a tempót. Nem zavart a jelenléte, egyszerűen csak élveztem a szabad levegőt, azt, hogy élek, hogy ez az este ilyen kibaszottul vagány! Bestiám szabadsága kiáramlott a lehúzott pajzs mögül. Hó ropogott mancsa alatt. Az erdő pedig keblére ölelt bennünket, mint rég nem látott kölykeit. Holdanya ezüst fénye simított végig rajtunk. Ahogy kifutkározta magát Bestiám, elvágódott a hóban, s jó alaposan beledörgölőzött, így is hűsítve sebeit. Majd az oldalán elfeküdt, s ha nem is moccant, egyszerűen csak jól eső érzéssel szuszogott, s pihent meg egy kicsit.
A lángok magukhoz vonzották tekintetem, az orrom csavarta a benzin gőze. Fenevadam türelmetlenül morrant és nyomakodott, míg teljesen át nem engedtem neki a terepet, hogy pillanatokkal később már teljes, fehér bundás pompámban nyissam a szemem a világra, a holdra, az égre. Hátrafordultam, és szemügyre vettem az oldalam és a lábam, ahol bundámat a vér rozsdaszínűre festette. Már szinte teljesen összeforrt, a mozgásban sem akadályozott. Könnyed kocogással lendültem a másik nyomába, és egyszerűen csak hagytam a Bestiámat élni, lélegezni, mozogni, míg én magam csöndesen meghúzódtam a háttérben. Nem akartam beszélni. Élveztem, ahogy az erdő hangjai, energiái lassan hullámzottak körülöttem, megnyugtatva megtépázott idegrendszeremet. Talán még soha nem voltam ennyire higgadt, mint ebben a pillanatban, de az is igaz, hogy még soha nem is borultam ki ennyire. A hátborzongató élményt tudatom legtávolabbi, legsötétebb sarkába száműztem, hogy majd alkalomadtán, mint valami éles vészjelző figyelmeztessen, ha őrző jár a közelben. De most semmi ilyen nem volt. Csak a futás érzése, a bundámba simító láthatatlan szellőujjak, a mancsaim alatt recsegő hó. Mit érdekelt már engem a szétvert kocsma, az idegen farkas, akivel szinte versenyt cikáztam a fák között, az összetört autó, mely a hátunk mögött robbant fel. Csak a szabadság semmivel össze nem hasonlítható érzése maradt. Csak akkor torpantam meg, mikor érzékeltem, hogy a másik megállt. Megfordultam, és elképedve néztem, ahogy kölyökként hempergőzik a hóban. Farkasom csak morrant egyet, míg én a fejem csóváltam, majd hegyezni kezdtem a fülem. Nem messze, alig hallhatóan, de ropogott a hó. Puha, nesztelen léptekkel, fejemet lesunyva közelítettem az egyik bokor felé, ahonnan a zajt észleltem. Egy nyúl. Megnyaltam a számat, és utána vetettem magam. Fürge volt, úgy iszkolt előttem, mint akit puskából lőttek ki, de nem ez volt az első vadászatom. Percek múlva könnyed léptekkel tértem vissza, és heveredtem le jó pár méterre Natantól, számban a bundással, és kezdtem jóízű lakomába. Jól ugyan nem fogok lakni vele, de legalább elveri valamennyire az éhségemet, ami úgy szűkölt bennem, mint valami állat.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Megráztam magam, s a hó szemerkélve hullt szerteszét. Nem érdekelt, hogy a másik mit gondol erről, nekem jól esett. Játékosan morrantam egyet az öreg felé, mikor figyelni kezdett. Bestiám hegyezte fülét, ahogy az idősebb Farkas vadászni kezdett. Éreztem az apró állat élet lüktetését, szívének dobbanását, vérének áramlását. Mozdulatlanná merevedtem, ahogy a másikat figyeltem. Aztán az öreg támadásba lendült. Nyugodtan vártam, míg elkapja apró áldozatát. Hisz nem volt kérdés, hogy elkapja-e. Felültem, s megvakartam a fülem, míg a másik visszatért. A kisnyúl vérének szaga megindította a nyáltermelésem. Leheveredtem, s figyeltem, hogy eszik. Nem voltam kifejezetten éhes, de a rosszcsont Bestia virgonckodott egy kis hülyeségért. Én meg: miért ne? Szépen, lassacskán oda sunnyogtam az öreghez. Majd egy játékos támadást indítottam felé, s belekaptam a tetembe, majd húzni kezdtem. Szerencsétlenségemre a falat másik fele épp Seth pofájából lógott ki.
A falatozás lekötötte ugyan a figyelmem nagy részét, de ettől még érzékeltem, hogy a kölyök felém lopakodik. Csak egy kicsit húztam fentebb az ínyem, figyelmeztetésként, de amúgy nem nagyon foglalkoztam vele. Viszont mikor elkapta a tetem egy részét, felmorrantam. Állkapcsom szorosan fogta a húst, belekapaszkodtam, mintha az életem múlna rajta. Hogy lehet valaki ennyire pofátlan? De az energiák, amik felőle érkeztek összezavartak. Mi a franc? valahonnan, a távoli múlt ködéből felcsendült egy gyerekhang az emlékeimben, aki lelkesen masíroztatta a többieket. Pislogtam egyet, majd még egyet, de a falatot még mindig nem eresztettem. Játék? Ez a kis pelyhes VELEM akar játszani? Eddigi farkaslétem során egyetlen egy példát sem tudtam mondani, mikor ez előfordult volna. Egyszerűen képtelen voltam kezelni a helyzetet és olybá tűnhetett, hogy belefagytam az időbe. Csak meredten néztem a bundást, aki semmilyen fenyegetést nem közvetített jelen pillanatban, és ezerrel pörögtek a gondolataim. Végül felemeltem a mancsom és magamhoz képest óvatosan legyintettem egyet a pofája felé, megrökönyödve még saját magamon is. Mi az isten nyilát csinálok? Nem vagyok már gyerek. Úgy szidtam magam, mint a bokrot, de a magatartásom nem változott. Az erdő enyhülést adott, a másik farkas viselkedése meg visszaidézte a meg nem élt gyerekkor árnyait, melyek búsan lengtek körülöttem. Sosem gondolkodtam azon milyen életem lehetett volna, ha Martinez nem irtja ki a falut, és nem tesz azzá, aki most vagyok. Akkor időm nem volt rá, aztán meg már eszembe sem jutott. Felesleges lett volna. A múltat nem lehetett megváltoztatni. Elment az étvágyam. Elengedtem a nyulat, és elfeküdtem a hóban. Semmi kedvem nem volt most visszamenni a városba. Amúgy is, a ruháim a kocsival együtt elégtek, farkas alakban meg csak nem caplathattam az emberek és autók között. Azt ugyan még nem tudtam ezt a problémát hogy fogom megoldani, de nem is érdekelt. Az őrzővel és a bundással való találkozás csak még inkább megerősítette bennem, hogy nekem semmi keresnivalóm az ő világukban. Másképp neveltek, más életem volt, és az övékét egyáltalán nem ismertem. Az én világom az alvilág és az emberek közé láncolt. Érzéketlenül morrantam a kölyök felé. ~Húzz haza, és kezeltesd magad.~ Nem túl lelkesítő szavak, de magamhoz képest igenis törődő voltam. A hullámaim, mivel a pajzsomat nem húztam vissza, ha a gondolataimat nem is, de az érzéseimet közvetíthették, legalábbis valamennyire. Nem akartam, hogy körülöttem lebzseljen, miközben én életemben először megborultam mindenféle téren. A francnak kellett nekem ide jönnöm.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Nagyon rég volt már, hogy kölyök módjára viselkedtem. Talán utoljára Jean látott még így. Öreg barátom. Figyeltem Farkasom játékát, s én csak nyugiban ültem, rácsaimnak támasztva hátamat. Néha kell ez. Néha el kell felejteni, ki is vagyok valójában. S egy ilyen őrült, hozzám hasonló Bestia kell ehhez? Úgy tűnik, igen. Hogy pofátlan? Mióta is érdekel ez engem? Erről vagyok híres, hé! Játékosságom egy pillanatra sem lankadt,morogva rángattam a húsdarabot, mit sem foglalkozvaa másdik fenyegető magatartásával. Csak akkor állt meg kissé, mikor látta, hogy a másik ledermed. Nem értette miért, s csak morrant egyet, majd rántani akart egyet a húscafaton. S ekkor a mancs felé kapott. De ez az ütésnek nevezett valami, még engem is meglepett. Mintha vigigsimított volna a pofámon. Felemeltem a fejem, Fenevadam meg csak értetlenül nézett rá. Végül hullámai óvatosan fonódtak egybe a másikéval, így bepillantást nyerhettem némileg érzéseibe. Meglepett. Tényleg. Elengedte a nyúlat, mire Farkasom boldogan rántotta el előle a húst, és körbeszaladt vele az öreg körül, mintegy incselkedve a másikkal, majd közvetlenül előtte leheveredett, s jólesően falatozni kezdett. Az erdő ölelése megnyugtatott, s az, hogy most a másik épp lelkimelankóliába borul, magasról tojtam rá. Elrágcsáltam a maradékot, majd eldöltem a hóban. Hullámaim elégedettséggel, s nyugalommal kapcsolódtak a másikéba. Nem gondoltam semmire. Senkire. Csak maga a jelen volt, hogy fekszem onnon valómban egy erdő közepén a hóban. Csendben. És semmi nem számít. Halkan szuszogtam, éreztem, hogy forrnak össze sebeim. Hallottam, hogy a másik halkan veszi a levegőt. Aztán a morranása ütötte meg füleimet. Húzz haza... Felé pillantottam ezüst szemeimmel. Ajjvééé. Eszembe jutott, mégis mit fogok kapni ezért az Alfámtól. Már bizonyos, hogy az Őrzők leadták neki a híreket. "A Farkasod szétbarmolta a pubot, meztelenül gyújtogatott az utcán, interneten mutogatják a seggét, leütötte az egyik Mágusunkat, és robbantgat a Fatelepen.....!!!!!!!!!!" De nem én voltam.... VRÁÁÁÁÁÁH!!!! Bestiám felnyüsszentett halkan. Feltápászkodtam, majd leráztam bundámról a havat. Hullámaim barátian fonódtak a másikéba. ~ Nyugi öreg, máris húzok. Viszont te mihez kezdesz? Itt fogsz meztelenül csatangolni az erdőben, vagy hajlandó vagy velem jönni? Igazából mindegy volt, hogy miféle választ kapok. Remek, őrült bajtárs ellenséget láttam benne, s egy kibaszott jó kis csetepatét hozott össze nekem. Igaz, most ihatom a levét, de hát kell néha ez is. Megvakartam a fülem tövét, s oda lépve hozzá orrommal megböködtem a hátát.
A nyüszítése rángatott a felszínre búskomor gondolataimból. Csak figyeltem, ahogy felkel és lerázza a havat bundájáról. Nem zavart, hogy rám, legalább hűsített egy kicsit. A hullámai nem mondhatnám, hogy nem zavartak, de nem is idegesítettek annyira, hogy ezért neki menjek. Szerencsétlen kölyök így is eléggé megjárta már velem a mai napot. Nem irigyeltem az üvegszilánkokért, de hát kellett neki kekeckedni. A kérdés elgondolkodtatott. ~Nem vagyok most sem meztelen, mint láthatod. Ráadásul a bunda melegít.~ Azt már nem tettem hozzá, hogy volt az életemnek olyan időszaka, amit többségében farkas alakban töltöttem csak azért, hogy el tudjak rejtőzni Martinez elől a szökésem után, szóval még csak kényelmetlen sem volt a helyzet. Mondhatni megszoktam. Kaja van, odu is akad bőven, ahova el tudok heveredni, de akár még itt a hóban is megteszi. Mikor hozzám lépett elképzelésem sem volt róla mit akar, de mikor megböködött elkeseredetten szusszantam egyet. Kezdett úgy tűnni, hogy kaptam a nyakamba egy kéretlen kölyköt, aki az istennek sem képes leszakadni rólam. Mondjuk amiken keresztülmentünk az utóbbi egy órában, adhattak neki némi alapot arra, hogy egyfajta kötődést érezzen, én viszont nem akartam semmilyen felelősséget a nyakamba. Viszont két dolog közül választhattam: itt maradok és élem világomat vadállatként, vagy megelőlegezek neki némi bizalmat, és követem ki tudja hová. Ráadásul utóbbi mellett szólt az is, hogy megbízásom van. ~A francba...meg is feledkeztem a kis patkányról...~ Lemondóan keltem fel és ráztam meg magam hasonlóan, ahogy ő az előbb. Az oldalam, a lábam szinte teljesen rendbejött, csak a bundám árulkodott arról hol is sérültem meg valamikor. ~Akarok vagy sem, muszáj leszek veled menni. A meló az meló.~
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Ahogy figyeltem, éreztem tagjaimban, hogy azért elfáradtam. Jó, persze ha szükség lett volna rá, én még simán bunyózni kezdek az öreggel, de a tudat, hogy a Falka tárt karokkal vár, hogy elpicsázzon nem igazán dobta fel a kedvem. Túl akartam lenni ezen a szaron, és csak eldőlni az ágyamon. De valahogy úgy éreztem, ennek az éjszakának közel sincs vége. ~ Jól van, nem hiába hordják a bundáinkat gazdag sznob nyanyák. - mondtam morogva. Egy időben farkasok közt éltem, Atyám így tanított arra, hogy viselkedik az ösztönös Farkas, a hierarchia lépcsői hogy mennek végbe. Köztük nem volt emberi érzelem, nem szólt közbe az "emberség". Sokszor mégis sokkal családiasabb hangulatban éreztem magam, mint az emberek közt. Az öreg szusszanására csak elmosolyodtam magamban. Figyeltem, ahogy feltápászkodik. Elindultam a friss havon. Nem rohantam, nem siettem a büntetés elé. A fák sűrűjén keresztül baktattam. A kósza hideg jól esett, és olyan könnyednek tűnt e távolból a rám leső Alfa elé járulás. Jó pár km-t csendben baktatva az öreg mellett tettem meg. Nem akartam zavarni a csendet, ami most oly nyugtató, oly természetes volt. Hullámaim önkéntelenül szerteágaztak, lelkem húrjai a fákat érintve váltak eggyé az erdő lélegzésével. Nem voltam több, egy egyszerű Farkasnál. Halkan dúdolt a lelkem az esti szellővel, a csillagok fényével. Nem érdekelt, hogy hallja e a másik, vagy hogy mit gondol. Képességem finoman rajzolt női alakokat a sötétbe, kik kecses mozdulataikkal bukkantak fel a sűrű mélyén, s kacagva hívtak minket, mint megannyi gyönyörű nimfa. Énekük kacagva vált az éjszaka énekévé. Így haladtunk az erdőben, mígnem megvászva egy nagyobb dombot, visszahúztam képességem, s csak a város fényei maradtak, a dallamot se dúdoltam már. ezüst szemeim a várost vizslatták. rá néztem az öreg, fekete Farkasra. Néma csönd vett körül. Aztán hangom nyugodtan csendült a másik fejében. ~ A Hotel a Falkámé. - mondtam nemes egyszerűséggel. A fák koronáit megborzolta a szél, s úgy tűnt, mintha valóban kacagást hozna magával.
A csönd egyáltalán nem zavart, sőt, ismerősként köszöntött. Sosem voltam locsifecsi, és örültem, hogy a mellettem bandukoló farkas sem az. Ez az egyetértés, vagy nem is tudom minek nevezzem, egyre inkább beette magát a bőröm alá, aminek mondhatni egyáltalán nem örültem. Bestiám lustán lépkedett, olykor megjelölt egy fát, és elszórakoztatta magát azzal, hogy felfedezze az új terepet, míg én idegesen a hajamba túrtam. Biztos, hogy kellett nekem egy ilyen...kapcsolat? A szóra még a hideg is kirázott. Sosem voltam oda a férfiakért, nem fogom most elkezdeni. Akkor bajtársiasság? Hát, közösen ültünk a lecsóban a kocsmai verekedés után. Ráadásul elhozott ide, és csak neki köszönhetem, hogy megszabadultam az őrző mágiájától. Bestiám könnyedén tartotta a lépést, én meg szimplán elengedtem a fülem mellett a zenebonát. Viszont mikor nekilódult, hogy elkapja az egyik képzetet, már felemeltem a fejem, hogy megnézzem mi a franc történt már megint. Ez az este már így is kissé túlzsúfolt volt, még ha jól is esett a bunyó. Szó szerint leesett állal bámultam a megelevenedő káprázatokat. Még a vadamat is elfelejtettem visszafogni, így fel-alá rohangált vicsorogva, de csak a semmit hajszolta lelkesen. Meguntam a dolgot és rántottam egyet a pórázon, hogy újra csatlakozzunk a bolond vonyító mellé, miközben az járt a fejemben, hogy azért ez a képesség sem épp haszontalan, bár volt már hozzá szerencsém. De hogy így megjeleníteni valamit a semmiből... A kaptató tetején én is megtorpantam. Jégkék szemeim itták a város látványát, hallgatták lüktető ritmusát. Az is az otthonom volt, csak másképp. Viszont most nagyon nehezen akaródzott visszamennem. A mai nap egyszerűen túl sok volt. A megjegyzés viszont satuba fogta a mancsaimat. Falka. Egy olyan természetellenes közeg, amihez nekem közöm sincs. Tudtam, láttam az erdőkben, hogy a farkasok családokban élnek, de nekem a családiasságról csak a verések és megaláztatások jutottak eszembe, abból pedig nem kértem. Fenyegető vicsor szaladt a bestiám szájára és az enyémre is, de aztán visszafogtam magam. Ha akart volna, nem szól, csak bevisz a susnyásba minden felkészítés nélkül. Így viszont ez az információ volt akkor pofon számomra, hogy háromszor is átgondoljam érdemes-e oda menni. Végül egyszerűen leültem, ezzel is kimutatva, hogy én innen egy tapodtat sem megyek. ~Akkor itt elválnak útjaink. Falka közelébe nem megyek.~ Ruháért meg nem kuncsorgok. Majd lopok valahonnan, megkeresem azt az átkozott kocsit, és elmegyek vásárolni. Bár a városból éjszakai boltot nem néztem ki, szóval nagyon úgy festett a dolog, hogy ebben az alakban, a szabadban fogok éjszakázni.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Csak hagytam, hogy a képek magukkal rántsanak, elfelejtessék velem a dolgok mikéntjét, miértjét. Szabad szellemem, mint halk dallamú művész, apró ecsetvonásokkal dolgozva eleveníti meg a nő alakokat. Először fel se tűnik, mit művel a másik, s csak mikor nevetve elhussan előle az egyik lány, kuncogok magamban én is. Az elmúlt órák eseményei fel-fel elevenednek bennem. Néha a másik felé pillantok, azután megyek tovább. Nem idegen, legalábbis nem érzem annak ezt a helyzetet. Mint a régi időkben, mikor a Vaskovic testvérekkel jártam a harctereket, embereket zabáltam fel, s ágyú lőpor szaga keveredett vér, s halál illatával. A domb tetején ülve, gondolataim fáradtan cikáztak körülöttem. Még itt akartam ülni a csendben, a nyugalomban. A semmi határában. S csak nézni ezt a Farkasokkal, s Őrzőkkel, meg megannyi furcsasággal teli várost. Éreztem, hogy tagjaim zsibbadnak. Szívverésem mély ütésekben dobbant. Nem néztem fenyegető arckifejezésére, de hullámai így is elárulták. Hát, legalább tudja. Igazából fogalmam se volt, miért tettem ezt, hisz ha "ajándékként" viszek a Falkának friss húst, talán enyhíti a haragját. De mit értem volna vele? Így is megbüntet. Másrészt pedig ez a Farkas nem hiszem, hogy a Falka érdekeit szolgálná. Legalábbis nem most. És így veszélybe sem sodorhattam a "családom". Sethnek ezzel szívességet tettem. Vagy csak segíteni akartam? Miért? Semmi hasznom nincs az egészből. Eh Natan, igazodjon ki rajtad a halál... Megráztam magam. Kiszakadtam hullámaiból, majd elindultam csendben lefelé a dombról, a város felé. Aztán félúton megálltam, s visszapillantottam. ~ Egy időre húzd meg magad. Vigyázz magadra Seth! - finoman bólintottam felé a fejemmel, majd futva elindultam. Hullámaim kiszakadtak végleg, s néma üresség maradt a helyén. A város fényei hívtak. A Falkám várt. Furcsa érzéssel töltött el. Az viszont bizonyos volt bennem, hogy eme ellenségemmel, vagy inkább bajtársammal, még bizonyosan összesodornak az Istenek.
Csöndbe burkoltam magam, úgy figyeltem a farkas távolodó alakját, anélkül, hogy sejtettem volna, kemény büntetés elé néz. Csak amikor már teljesen eltűnt, és hullámait sem érzékeltem már heveredett le bestiám, fejét mancsaira helyezve, és együtt bámultuk a várost és a holdat. Furcsa érzés motoszkált bennem. Alig érzékelhető, mondhatni ismeretlen, de ott volt. Hogy hiányzott volna? Elhúztam a számat, míg Bestiám lenézően morrant egyet. Nem. Inkább csak furcsa volt, hogy nincs az az idegborzoló tapogatózás körülöttem. Jó mulatság, férfi munka volt, mondhatni, de ennyi. Viszont nem igazán értettem, hogy egy ennyire hozzám hasonló - mert az emlékei, a sebei ezt mutatták - hogy a bánatba került egy falkába. Bestiám ásított egyet. Jóleső fáradtság zsongott a végtagjaiban. Én csak hagytam, hogy csináljon amit akar, átadva neki a terepet, míg én gondolataimba merülve vágódtam hanyatt tudatom egy szegletében. Falka. Képes lennék feláldozni a szabadságomat azért, hogy egy csomó idegesítő szőrgolyó ugráljon körülöttem? Megráztam a fejem. Nem valószínű. Hamarabb eltörném a nyakukat, mint hogy beilleszkedjek. Esélytelen volt az egész, ráadásul értelmetlen is. Túl öreg voltam én már ahhoz, hogy változzak vagy egyáltalán változtatni akarjak az életvitelemen, a gondolkodásomon. Az érzelmi sivatag, ami bennem lapult meg egyáltalán nem volt alkalmas társas kapcsolatok kiépítésére. Tisztában voltam magammal. Nagyon is. Kétszáz évem volt rá, hogy megismerjem azt a szadista pszichopatát, aki lett belőlem. Semmi nem tudott megmozgatni sosem. Ezért is volt számomra új és szokatlan a mai este. Ráadásul itt voltak még az Őrzők is. A gyűlölet elemi erővel tört fel belőlem, és csak hosszú percek után voltam képes lehiggadni. Ez a város egy rémálom. Ezerszeresen fogom leverni azon a kis seggdugaszon, hogy ide kellett jönnöm miatta. Tudatom lassan összefonódott Bestiámmal, és együtt néztük a várost, a holdat, majd feltápászkodtunk, és könnyed kocogásban indultunk vissza az erdőbe. Kellett találnom egy odut, ahol alhatok, és a mai este eseményei után a logikám és az ösztöneim is azt súgták, talán érdemes lenne megfogadni a kölyök tanácsát. Gondolatban vállat vontam. Nem először és valószínűleg nem is utoljára fog előfordulni, hogy fenevad alakban múlatom az időt. Egyel több vagy kevesebb ugyan nem számít.
//Én köszönöm, hogy ismeretlenül is bevállaltad velem az első játékot //
Kezdőlap
//
//
//
