A kávézó belterében világos és sötét színek harmonikus kontrasztja keveredik, miként távoli vidékek kávékülönlegességeinek illata a felszolgált édességekével. A kilátás páratlan, szinte az egész birtokot belátni: a füves pályákat, a tavat és annak élővilágát... Az egyik sarokban emelvény, rajta régimódi, hatalmas fekete zongora. Nap közben többnyire üresen áll, néma díszként, de késő délutánonként és este fel-felcsendül rajta a kellemes muzsikaszó.
Az "étlapon" egy nívósabb kávézónak és cukrászdának kínálatával egyenértékű finomságok sorakoznak - megannyi habos, gyümölcsös, csokoládés csoda - ugyanakkor alkoholt is felszolgálnak (amennyiben a 21. életévét betöltötte a kedves vendég).
Sznob hely, sznob emberekkel. De hogy az álca már az elején menjen, és hogy ügyfeleim is legyen valóságosan is, muszáj idejönnöm. Két újabb ügyfelem ismét akadt és már haladok annyira, hogy a kis lakásból karácsony előtt át tudok költözni egy normális házba. Ugyanakkor élvezem is. Bár a természet is vonz, szeretem a kényelmet. A biztonság illúzióját adja meg. Egy kellemes munkaebéden vagyok túl, a desszert is, immár a harmadik adag, nemsokára megérkezik. Míg nem voltam itt, jó pár, klasszikusnak mondható mű született, így igyekszem azokat pótolgatni. Kisebb-nagyobb örömmel. Hesse egészen jó, a Narciss és Goldmund érdekes megközelítés, de még bőven nem járok a végénél. Van, aki klasszikusnak tartja, van, aki nem. A nagy műve szerintem az, de hogy nem fogom még egyszer elolvasni, az biztos. Érdekes mű, de rövidebb változatban jobban megfogott volna. Az asztalon még két újság van, ebből egyet most kaptam meg, a napi híreket még most is papír formában olvasom. Az egyik pincér halad el mellettem és a szék háttámlájába beleakad a kendője. Akadna, ha gyorsan nem pöckölném finoman arrébb a cipőm lábával, így csak súrolja a szélét, míg elhalad mellette. A desszert és a bor is megérkezik, valamint a kapucsinó is.
Lassan már két teljes napja annak, hogy megérkeztem a városba és találkoztam, Fayel. A találkozás sokkalta jobban alakult, mint azt remélni mertem volna, így míg Faye elfoglalt, én elkezdem felfedezni a várost. Elvégre úgy tervezem, hogy huzamosabb időre itt maradok, és ezért érdemes minél jobban ismernem a környezetet. Ezért is pattantam be a kocsimba és indultam el ebbe a bizonyos clubba, amit a recepciós említett nekem alig pár perce. Kíváncsi voltam, hogy milyen hely lehet az, ahova csak a sznobok járnak. De végül is sosem volt az a típusú ember, aki mások véleményére hagyatkozva dönti el egy helyről, hogy tetszik e neki vagy sem. Ha nem fog tetszeni, akkor valószínűleg nem mostanában fognak újra errefelé látni, de ha igen akkor még az is megeshet, hogy törzsvendég leszek. Minden az első benyomástól függ. Végül miután megérkeztem jó félórányi autózgatás után végre megleltem a helyet, ahova igyekeztem. Hiába jó a tájékozódó képességem, ha teljesen új vagyok a városban, és így még előfordul, hogy útbaigazítás ellenére is eltévedek. Miután szépen leparkoltam a kocsival a helyére, rögvest elindultam a klub bejárata felé, miközben mentális pajzsomat egy kicsit megnyitottam. Nem szerettem volna, ha váratlan meglepetések érnének engem odabent. Eddig még nem kerestek meg a helyi falkától, de ez bármelyik pillanatban bekövetkezhet. Amikor beértem a kávézó belterébe egy kedves felszolgáló fogadott, aki rögvest az egyik ablak melletti asztalhoz vezetett engem. A kávézóban jelenleg sem sokan voltak, de az igazat megvallva örültem is neki. Egyelőre csupán leültem az asztalomhoz és miután rendeltem egy St. Heléna kávét, tekintettem a kint elterülő tájra fordítottam a bentiek helyett.
Éreztem, ahogy közeledik, majd belép. Nem igazán foglalkoztam vele, elvégre mindenki úgy jön-megy, ahogy kedve tartja. Mondjuk mondom ezt én, aki magányosnak adja elő itt magát. Nyugodtan iszogatok és eszegetek tovább, nem zavartatom magam. Azonban a tarkómon elkezd felállni a szőr. Ezt sosem szerettem, mert nem jelentett jót. Fél perccel később a vészcsengőm is megszólal. Felkapom a fejem, figyelek. Megvan az irány tizedmásodperceken belül. Nem nézek hátra, tök felesleges. Viszont akik nem sokkal messzebb tőlem beszélgetnek, észre sem veszik, így feléjük ugrok, el és lesodorva őket az asztalról. Éppen időben. A következő pillanatban üvegcsörömpölés, fa meghasadásának hangja és motorzúgás veri fel a nyugodt csendet, pánikhangulattal egyetemben. Az én asztalom és akiket elsodortam, a kocsi kereke alatt, hóval keverve. - Minden rendben? – kérdezem tőlük, de közben ellenőrzöm is őket. Pár karcolás és zúzódás, több nincs. Felállok és a betört üvegfalnál lévő kocsihoz, hóeltakarítóhoz igyekszem, miután nem látok onnan mozgást. Tehát nem direkt volt. Résen azonban nem árt lenni. Közben nem szűnik meg a figyelmem, keresni a másik farkast is. Jobb félni, mint megijedni.
Miután helyett foglaltam az ablak mellett, szinte pillanatok belül megcsapott az ismeretlen farkas illata, de nem fordítottam különösebb figyelmet rá. Úgy voltam vele, hogy ha a másik megakarja tudni, hogy ki vagyok, és mit keresek itt vagy éppenséggel vérfarkas társaságot akar, majd nem lesz rest odajönni hozzám. Pillanatokon belül már érkezik is a pincér a megrendelt kávéval, de nincs időm örülni ennek, mert a bennem lévő bestia veszélyre figyelmeztet. Elsőre egy olyan gondolat fut át az agyamon, hogy a nemrég kiszagolt farkas lépett végül a tettek mezejére, de hamarosan meghallom hála a jobb hallásomnak a kintről jövő motor zajt és pillanatok belül az üvegcsörömpölést is. Hát mit ne mondjak ez váratlanul ért, még annak ellenére is, hogy az érzékeim sokkalta jobbak, mint egy emberé. Na persze van egy olyan érzésem, hogy túlságosan is a saját problémáimra koncentráltam, és ez által elvontam a figyelmem a környezetemről. Hála a lassú reflexeimnek, én nem úsztam meg olyan sérülésmentesen, mint a kávézó legtöbb vendége. Amikor a hóeltakarító betörte az üvegablakot egy közel öt-hat centi hosszú üvegdarab pont az én irányomba repült, és szépen beleállt a jobb vállamba, mintha csak egy darts tábla lennék. A fájdalmamnak csupán egy hangos szisszenéssel adom jelét, aztán neki állok kihúzni az üvegdarabot nem figyelve arra, hogy az itteni embereknek ez elég furcsán nézhet ki. Miután sikerült kihúznom az üveget és elállítanom a vérzést, én is elindulok a jármű irányába, ami így elrontotta a napom. - Tudok segíteni valamiben? – Ajánlom fel segítségem, ha sikerül megtalálnom a másik farkast, mert hiába még négyszáz év után sem bírom nézni az emberek szenvedését anélkül, hogy ne próbálnék meg segíteni rajtuk.
A csődület is beindul a riadalom után és hallani, ahogy mentőt hívnak. Szép. Ahogy beletenyereltem az üvegszilánkokba, mire ideérnek, semmi baja nem lesz, szép lesz kidumálni. A köszönő szavakat udvariasan kezelve, lépek tovább, főleg, mert akár veszély is lehet, hogy nem egyedül vagyok, mint farkas. Bizalom, az nincs, legalábbis kevés, jelen helyzetben. A kocsi felé tartva igyekszek úgy mozogni, hogy ne tűnjön fel, annyira azért nem nehéz átjutni a vezetőhöz, aki ne mozdul. De még így is meg kell kerülnöm a kocsit. Feszült vagyok, mert bármi lehet, de azt már most tudom, hogy ember vezette. Még csak éppen átlépem az ablakot, ahol bejött a vezető a kocsival, betörve teljesen az adott ablakfelületet. - Igen. Nem biztos, hogy jó lenne, bent maradjon a vezető, de egyedül nem fogom tudni megfogni rendesen. De a válladra figyelj oda. - ha velem tart, akkor már szinte kint mondom neki a választ. Tudom, hogy nem kell neki mondanom, és már csak azért sem, mert álcám szerint 300-350 évesen nem kéne beszólnom idősebbnek, ha jól érzékelem. Az ülés azonban beszorult az eszméletlen férfi alatt. - Ki kéne rántani az ülést. A gond csak az, hogy már mások is jönnek ide és csak úgy nem tudjuk már megtenni. Ha viszont nem vesszük innen ki, nagyobb baj is lehet. És mint ahogy sejtem és érzem, feltételezem a másik is, egy kiáltás harsan bentről. - Ég a benzin!
Az igazat megvallva, nem vagyok oda azért, hogy a lebukást kockáztatva egy idiótát próbáljak kirángatni a hóeltakarítóból, mert magának okozta a bajt, de ettől függetlenül annak ellenére, hogy négyszáz éve nem tekintek magamra emberként, mégsem vagyok képes csak ott állni, míg mások az életüket kockáztatják a bent ülőért. Ezért is sietek oda az ismeretlen farkashoz felajánlva a segítségem. Hallom a szavait és azt, ahogy megszól engem a váll sebem miatt, mintha csak én nem tudnám, hogy erre figyelnem kell. Ennek hála önkéntelenül is egy szúrós pillantással „köszönöm” meg a jó tanácsot, de több időt nem fecsérlek kakaskodásra, elvégre van fontosabb dolgunk is. - Kénytelenek leszünk kiszedni őt, még akkor is, ha meglátnak, ha csak nem akarjuk végignézni, ahogy élve megsül a szemünk láttára. Adok választ neki alig pár másodperccel azelőtt, ahogy a kiáltás hallatszik az égő benzinről, elvégre az én figyelmem sem kerülte el a benzin szag, ami kezd körbelengeni minket akár a nappalra ráboruló éjszakai sötétség. - A benzin miatt nem jönnek ide. Most vagy soha. Azt remélvén, hogy az ismeretlen farkas beleegyezik a dologba, én már ott is termek az eszméletlen férfi mellett, és próbálom kirántani az ülést. Nagy eséllyel egyedül is sikerülhet az ülés kirántása, de jobb, ha az ismeretlen farkas is besegít, elvégre most nincs fecsérelni való időnk. Ha pedig sikerült kirántani az eszméletlen férfit az üléssel együtt, akkor remélhetőleg sikerül, minél előbb elcipelni őt a veszélyzónából. Aztán megpróbálok arra a bizonyos egérútra lépni, elvégre nem sok kedvem van itt lenni, amikor megérkezik a rendőrség és elkezd kérdezősködni arról, hogy mi is történt pontosan itt.
A szúrós tekintete nem, az érzései elérnek hozzám. Szám sarkában halvány mosoly jelenik meg. Önérzet. Én meg mindig gondoskodó voltam, figyelmes és ezen semmi sem tud változtatni. - Akkor hajrá. Gondolod? Hős nemzet. Tegyük. A jobb lábát látom beszorulva még. Háromig számolok. Egy-két-há… Együtt rántjuk meg az ülést, enged is és a sofőr lába is egyben marad. - Fogd majd a lábát, nehogy valami gond legyen ezzel. Nekem hátrafelé mozdulok. Tudom, hogy nem a legszakszerűbb, de a combja és a háta találkozik a kezemmel, ahogy kikapom az ülésből, meghagyva a lábat Fenrirnek, amit, ha nem kapnak el, és tört vagy sérült, akár komoly belső vérzést is okozhatunk, ha elmozdul. Bentre mozdulni nincs idő, így a hóban fogunk kikötni, és a kocsi meg is gyullad, de valaki már rohan poroltóval. Semmit nem fog vele érni… - Menjenek el a kocsitól! Hallom a kiáltásokat, hogy mentőt már hívtak és a tűzoltók is úton vannak. Érzem, ahogy szeretne kereket oldani. Sóhajtok egyet. - Feltűnő lesz, ha eltűnsz. De rajtad áll. A nevem Bastian. És a tiéd? Csak hogy legyen kinek átadnom a köszönetét. – nézek a földön heverő férfira. – Ha eltűnsz, én nem láttalak. – nézek vissza rá.
Lehetséges, hogy a másik csupán törődésből szólt a vállam kapcsán, de én ennek nem vagyok tudatában ennek abban a pillanatban. Egyszerűen csak azt gondolom, hogy a másik kötözködni akart és eszerint válaszolok rá. Közben már el is kezdjük az ájult ember kimentését, én pedig hallgatom az általam fiatalabbnak hit farkas mondandóját. Amikor a hős nemzetet említi még egy pillanatra sikerül is egy apró mosolyt csalnia az arcomra. Az igazat megvallva megértem, hogy miért nem jönnek ide. Féltik az életüket, ahogy minden élőlény teszi, és ezért nem tudom megvetni őket. Közben Biisha már el is kezd számolni, és amikor elérkezik a bűvös hármashoz, egyszerre rántjuk ki az ülést. A lábát eközben megpróbálom rendesen lefogni, hogy az ájult sofőr minél kevésbé sérüljön. Bár én befelé akartam menni az üléssel és a rajta ülő személlyel együtt, de erre sajnálatosan nem volt lehetőségünk. Így kénytelenek voltunk a hóba rántani az ülést, ahol remélhetőleg már elég messze van az égő autótól. Közben én is hallom a bentiek beszélgetések, miszerint már a mentők és tűzoltók is úton vannak. Ezért is akartam meggondolatlanul lelépni anélkül, hogy belegondoltam volna abba, hogy ez nem feltétlen a legjobb lépés. Eközben érnek a fiatal farkas szavai, amelyek úgy hatnak rám akár a hideg zuhany.. Kicsit talán még kellemetlenül is érzem magam, hogy egy fiatalabb farkas tisztábban átlátja a helyzetet, mint én. - Igazad van, Bastian. Nem gondolkodtam tiszta fejjel. – Ismerem be hibám, és közben igazat adok neki. Bár nem szeretem, ha valakinek velem szemben igaza van, de attól függetlenül, beismerem, ha tévedtem. - A nevem, Gabriel. És örvendek a találkozásnak. Mivel szórakoztassuk el magunkat, míg megérkezik a lovasság? – Kérdezek rá a véleményem szerint legfontosabb témára. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy a férfi mellett kell maradnunk, ha netalántán vérezni kezdene vagy akár megállna a szíve. De azért remélem, hogy nem kell az egész napot itt tölteni.
- Előfordul. – villantok rá egy rövid mosolyt. – A lényeg a döntésen múlik. Én sem vagyok tökéletes. És egy hibát beismerni, fontos dolog. Nem vagyok mások hátrányait kihasználva törtető. Vagyis nem mindig. - Örvendek Gabriel. – érzem, hogy nem a valódi neve. De melyikünké az, amit éppen használunk? - Van Önök között orvos?! – kiáltom el magam. Ahogy érzékelem az ájult test felől, szívroham lehet. - Nem tudom. Javaslat? – tekintek rá egy félmosollyal. A segítség meg is érkezik, átadom a terepet, de addigra már a mentők is érkeznek a tűzoltókkal együtt, még éppen időben, már a habbal oltó sem túl sokat segített. A mentők, majd a tűzoltók tessékelnek bennünket arrébb. Míg várakozunk, átadom a kabátom, még ha nem is annyira passzolunk méretben. - Jobb, ha takarod a vállad. És bent is várakozhatunk. – jelentés megírásáig úgysem mehetünk el, ezt egyértelművé tették. - Mi járatban erre? Még nem láttalak a környéken. Átutazóban? Az egyik falnak dőlök neki, leülni nincs kedvem. Zsebre dugom a kezem.
Az elmúlt napok, hetek történései okán azt kell mondjam tévedtem. Ez itt mégsem olyan unalmas hely, mint ahogyan azt érkezésem előtt gondoltam. Nem gondoltam többnek egy Isten háta mögötti hómezőnek, ahol még a kurva jegesmedvék is unalmasak. Szerencsémre tévedtem. Nem csupán két bamba hegy között egy harmadik ez az egész. Hosszú időn keresztül nem értettem, hogy Castor mit eszik ezen a helyen. Mára kezdem kapizsgálni. A Lucassal folytatott eszmecsere be kell valljam, kicsit a padlóra tett. Kész mázli, hogy a szar hangulat nem tartott sokáig. Mostanra már a meló is jól halad. Fifi esete egyedinek bizonyult. Szóval mindent egybevetve kitűnően érzem magam az utóbbi pár napban, eljött az ideje egy nagyobb felfedező túrának. Mint mindig most is a falka által körbevizelt területtel kezdem. Sok helyet kívánok ma felkeresni, de mind közül első helyen a Country Club szerepel. Az ilyenféle helyek meglehetősen távol esnek a stílusomtól. Világ életemben kocsmapárti voltam és jobb szerettem az olyan helyeket, ahol a törzsközönség szaga keveredik a dohány és sör színezte dohos léggel és ledér nőszemélyek árulják mindenüket amijük csak van. Vénségemre kell megváltozzak? Nem hiszem, hogy így lesz. Egyszerűen csak vonz az ismeretlen. Maga az épület és a berendezés, hát... a várakozásaim ellenére tetszik. Komolyan nem számítottam rá, hogy egy ehhez hasonló helyen verem el az estém, de olybá tűnik így lesz. Normál esetben valahová kintre telepednék le, de ezzel a hideg dologgal még mindig nem sikerült megbékélnem. Bentre helyezem a székhelyem ennek megfelelően, egy megfelelő ülő alkalmasságot keresve. Hamar rá is lelek választottamra. Közel az ablak a kilátás végett, de a kijárat sincs messze, ha esetlegesen sietősen kényszerülök távozni. -Egy kávét kérek! - bököm oda a viszonylag hamar megjelenő macának, de figyelmem leköti a hely és az esetleges további érkezők szemlélése. Chicagoban is voltak hasonló célú helyek. A sznobizmus fellegvárának számítottak, legalábbis így véltem. Ma kiderül igazam volt-e vagy sem. A törzsközönség meg... Merevgazdag golfozásban edződött pojácák az unokáiknak is beillő cicababákkal az oldalukon. Olyan emberek, akik beszélgetnek a másik fél számára teljesen érdektelen dolgokról azon kényszer hatása alatt, hogy túllicitálják a másikat. Nem sokra tartottam az efféle népséget és abban is biztos voltam, hogy nem közülük fog kikerülni egy esetleges új barát.
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
Kissé összejött minden mostanában. Mondjuk ez elsősorban annak köszönhető, hogy tegnap előtt kirúgtam a régi könyvelőt. Érett a dolog már egy ideje, de adtam neki haladékot, hogy mindazt a mocskot, amit könyvelés címszó alatt az előző tulajdonos idején művelt, feltakaríthassa és rendbe szedje, hogy az utódjának majd ne legyen gondja vele. Addig meg, míg nem találok alkalmas embert, jobb híján én végzem el ezt a feladatot is. Annak az asztalnak a szomszédságában ülök egy papírkupac felett, némi számológép, ceruza, toll és radír társaságában, ahol Lionel helyet foglal. Némi halk, piszmogó szitokszó keretében javítok át pár számot az előttem levő papíroson, s fázósan igazítok a vállaimat fedő kötött kendőn. Teljesen bele vagyok merülve saját kis világomban, s habár érzékelem, hogy farkas ült mellém, falkatag ráadásul, mégsem foglalkozom vele különösképpen, elvégre nem egy alkalmazottam is onnét kerül ki, számukra - lévén a hely falkatulajdon - a bejárás is ingyenes. Mondjuk az mindenkinek, legfeljebb a pályabérleteket nem tudják olyan baráti áron beszerezni, mint azok, akiket a falkám tagjainak tudhatok. Csak akkor pillantok fel a könyvelésből, mikor a kávét kihozzák a velem szemközt, mégis másik asztalnál helyet foglaló megtermett pasasnak. Ez a lány már a múltkor összetört egy pezsgőskészletnyi poharat és most... Apró sóhajjal és fölényes nyugalommal szólalok meg. A halk muzsika és a terem kávézókat idéző alapzaja sem nyomja el szavaimat: - Marisha, mint azt tegnap előtt is említettem, a kávét vízzel együtt szolgáljuk fel. Kérj elnézést az úrtól és pótold kérlek! - Apró mosoly, szinte már bájos, még ha nem is teljesen őszinte. A lány persze zavarban van, makog valamit arról, hogy mindjárt hozza... és elsiet. - Nézze el neki, még egészen új! - Ha pedig nem falkatag lenne a pasas, lehet, én sem bántam volna ennyire keményen vele egy vendég előtt, az igazat megvallva. Kék tekintetem ugyanakkor most inkább a pasast mérik fel. - Azt hiszem, még nem volt szerencsénk egymáshoz. Artemis Northwood, igazán örvendek. Nincs kedve esetleg... átülni? Csinálok helyet is! - Szélesedik ki mosolyom. Igen, látom én, hogy elég marcona egy pasas, de én meg vagyok olyan naiv, amilyennek látszom és nem feltételezem kapásból a rosszat senkiről.
Meg kell hagyni, ezek a gazdag népek tudják mitől döglik a légy. Az egész hely, hát hogy is mondjam. Nem az a mindenhol csetreszekkel teleaggatott giccs, mégis árad belőle a nemes elegancia. Az efféle klubok nem a jelen század termékei és be kell látnom hamarabb kellett volna sort kerítenem eme látogatásra, vagyis ezen világ megismerésére. Falkatulajdon révén nem is tulajdonítok nagy jelentőséget, jobban mondva nem lep meg a nőstény jelenléte. Az én orrom sem fából van, tehát pontosan tudom, érzem a felőle áradó ismerős illatot, illatokat. Ruhája, bőre, haja csak úgy ontja a testvéreim szagát, vegyítve persze egy jó nagy adaggal a sajátjából. Az illattal, ami csak rá jellemző. Egyedi, mégis oly ismerős. Nem láttam még, ebben biztos vagyok. De mégis érzek valamit ezen az illaton, mintha már csiklandozta volna az érzékeim. Talán ült ezen a széken, ami most nekem nyújt pihentető érzést, vagy megfordult kevéssel előttem egy helyen, amit én is felkerestem. A legegyszerűbb magyarázat azonban, hogy a Hotelben él, ahol valljuk be igen sokat megfordultam mostanság. Elhessegetem a gondolatot, mert még a végén kénytelen leszek vadászkopó módjára körbeszaglászni a Hotel minden egyes kis zugát, hogy vajon hol éreztem ezt az illatot. Megpróbálom kizárni a látószögemből, de hamarosan megérkezik a megrendelt kávém az említett hiányosságokkal. Jómagam egy szót sem szóltam volna, hiszen azokon a helyeken, amelyeket kedvvel látogattam kész szerencse volt, ha egy kávé egyáltalán a csészében marad mikor jobb szó híján odabaszarintják a becses vendég elé, nemhogy még víz is járjon hozzá. Ehhez a csinos kis arany szegélyes csészéhez sem szoktatott hozzá a chicagoi élet. Papírpohár amit megszoktam. Mint mondtam számomra ez is öt csillagot érne, de mikor a szomszéd asztal nősténye alaposan megfeddi a felszolgálót, hát mit ne mondjak, újfent felkelti a figyelmem. Ő lesz itt a vezérhangya, kétség nem fér hozzá. -A csokikockámat is kérem! - ugrik be hirtelen. Ugyan nem ez volt a jellemző, de azért megfordultam én már puccos helyeken és ha az emlékezés nem csal meg, akkor mintha csokoládét is kaptam volna valahol, valamelyik ilyen kikent szállodában. Ha rosszul emlékszem hát istenem, mellé nyúltam. Pillantásom követi a morgolódó felszolgálót, majd tekintetem átvándorol Artemisre, hiszen szavait már hozzám intézi. -Ne aggódjon, nem fogom felfalni! - mondom mosolyogva és valóban nincs szándékomban. Felpattanok eddigi ültömből és megteszem azt a pár lépést, ha egyszer már meg lettem invitálva. -Valóban nem találkoztunk még, – bámulom leplezetlenül végig tetőtől talpig – minden bizonnyal emlékeznék önre! Lio Hiltz, részemről az öröm! Kezem üdvözlésként felé nyújtom, hogy gyengéden megszoríthassam a harmad akkora kis praclit és ha a beígért helycsinálás is végbemegy a kávém társaságában leülök vele szemben. Kizárólag szemben, semmiképpen sem mellé! Nem vonaton vagyunk. -Jót ígérnek a számok? - kérdem a papírhalmok felé mutatva. Northwood, Northwood, nem rémlik, hogy szerepelne a neve ama kis listán, de alkalmas időpontban majd rápillantok. -Ha látni nem is láttam még... - magam felé legyezem a levegőt és jó nagyot szippantok belőle. - az illata mégis ismerős. A Hotelben él, ha nem tévedek. - ha mégis tévedek hát így jártam.
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
Kissé meglep, hogy a szomszédos asztalnál levő hím nem jön még csak férfias zavarba sem a feddő szavaktól és veszi védelmébe a fiatal, egyébként csinoska felszolgálólányt. Pedig szeretik megragadni a hős lovag szerepét a pasik, ha lehetőségük nyílik rá, nem? Úgy fest, a fényes páncél erre az úriemberre nem igazán jellemző, szemtelensége a csokikockával mégis megmosolyogtat. Fejcsóválva somolygok, szőke tincseim alig győzik követni a mozdulatot, majd gondolok egy merészet végül és asztalomhoz invitálom a vendéget. Végtére is, nem árt kapcsolatot ápolni a falkám tagjaival sem, ha már egyszer közéjük tartozom, nem igaz? Pillantását észlelve érzem, ahogy elönti valami finom pír arcomat, s hiába rejtem energiáim zavarát pajzzsal, ez, meg az önkéntelen mozdulat, ahogy finoman összébb fogom vállaimon a kötött kendőt, nos... árulkodóak. - Ez igazán... hízelgő. - Mosolyom kedves, mégis visszafogott. Inkább a papirosok összébb rendezésének fordítom figyelmemet is, hátha nem rontok a helyzeten tovább, bár ez nem jelenti azt, hogy pillantásom nem óvatos, ahogy a velem szemközt helyet foglalóra emelem őket, mikor már a könyvelést túlzóan sokáig rendezgetném. - Azt kell, hogy mondjam, igen! - Derül fel arcom, hálás vagyok a külsőmet érő bók magunk mögött hagyásáért. - A stílusváltás határozottan jót tett a helynek és már számos foglalásunk van a hotellel párhuzamban a szánhúzó verseny idejére is, ami azért biztató a jövőre nézve. Talán ön is üzleti körökben forog? - Érdeklődöm, titkon kicsit azért is, hogy vajon mennyire untathatja a téma, mennyire volt csupán udvariassági kérdés részéről az iménti. Érthető volna, hogy, ha neki ez csak száraz rizsa, akkor nem igazán kíváncsi rá. - És ez esetben nem is traktálnám vele feleslegesen. - Nem téved, bár a múlt héten egyeztettem a Farkaslakba való költözés kapcsán, a hét végén már valószínűleg azt mondhatom az otthonomnak. Maga viszont nem sűrűn járhat a Hotel felé, ha eddig nem sikerült összefutnunk. Vagy nagy tehetségünk van egymás elkerülésében! - Szélesedik ki ajkaimon a bájos mosoly, közben pedig a vizet is meghozzák a férfi számára ééés... csokit is kerített valahonnét Marisha drága. Ügyes kislány, tudtam én, hogy megoldod, csak némi ösztönzés kell!
A mosolyt visszaszerezni nem is olyan egyszerű, de rajta vagyok az ügyön. Tulajdonképpen az eltelő idő egyre közelebb visz a hithez, hogy tényleg nem szívja vissza senki az adományt, s a Lilivel történt beszélgetésem is valahogy ezt erősítette bennem. Mondjuk.. nem mondhatom, hogy nincs bennem rossz érzés azóta, de az az én dolgom és nem kell senkinek tudnia. Eddig sem fecsegtem ész nélkül és eztán sem fogok, bár fáj, hogy a nővel, akit anyámnak tekintek nem lehetek őszinte valami olyan dologban, ami ennyire fontos nekem. Falkaérdek, tudom. De attól még nem lesz kellemesebb színezete mindennek. A mai nap úgy döntöttem, hogy nem bírok tovább a Lakban maradni. Nem azért, mintha még mindig halálszag lengne be mindent, hanem azért, mert jelenleg nincsen rám szüksége senkinek. Akikért tehetek még valamit, őket elláttam és vizitáltam a reggel folyamán, majd mivel nem én vagyok az egyetlen gyógyító, más kezeire hagytam őket. Bizalom. Nem vagyok az, aki csak azt a munkát tartja jónak, amit ő végez el. Kerülöm a fürdőszobapadlót, látni sem akarom. Úgy indultam zuhanyozni, hogy csak meredten néztem előre a saját vackomban, mint egy eszelős, mert nem akartam emlékezni arra, hogy mennyi könnyet hullattam itt. Elég volt. Kell a mosoly, kell a szabadság. Csak egy kicsit, mielőtt újra beszippant a mókuskerék. A Clubot még nyitás előttre időzítve látogatom meg. Szokásomtól eltérően most egész csinosan sikerült felöltözzek, mégis Artihoz megyek. Mondjuk a szoknyás összképen ront kissé a viselt pink szabadidőcipő, de nem vagyok az a tipikus magassarkú-párti, nincs is hangulatom hozzájuk, de amúgy nem is rendelkezem eggyel sem. Ha valahova nagyon ki kell öltözzek, akkor kölcsönkérek, ennyi az egész. Messziről hagyom, hogy energiáimat megérezze, nem tartok attól, hogy errefelé illetéktelenek kúsznának pajzsom alá. Amint meglátom a nőstényt ugyan visszahúzom a pajzsomat, de csak azért, mert így már hangosan is tudom köszönteni. - Szia! Csak ennyi, aztán várakozóálláspontra helyezkedem. Vajon zavarom valamiben? Nem akarom. Ha azt jelzi, majd ajánlkozom és visszajövök később. Mert én ilyen vagyok.
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
Annak ellenére, hogy nem zárkózom el ennek lehetőségétől, még mindig több az egyszerű ember a munkatársak között - vagy informátor tisztségben tetszelgő őrző, ezt sose tudhatja az ember lánya - mint a farkas. Éppen ezért, még egy kisebb csoportosulás közepette is kiszúrom a felém kúszó energiákat, melyek ismerősen cirógatják enyéimet, rég látott barátként üdvözölve azokat, s bár nekem még van pár keresetlen szavam a köröttem állókhoz, farkasom, az a tömött bundás kedvesség lelkesen üdvözli a kis hölgyet. A Ginette elé táruló kép ugyanis nem más, mint a fehérbe és barackárnyalatba öltözött beltér, melyeket a díszítésként remekül alkalmazott növények zöldje tör meg. Igazán bájos az egész összkép, épp csak a cukormáz hiányzik róla - de talán jobb is, hogy nincs, ugyanis a főhelynek tűnő nagyobb asztal körül álló tömegben az én hangom az, mi kimagasodik mind közül. Hallhatóan a rendelést pontosítom, a díszítést kritizálom és úgy egyáltalán azt, hogy még nincsenek kész mindennel. Farkastársam érkezése egyben azt is jelenti, hogy végszót intézek a beosztottakhoz. - Jól van emberek, holnap estig még bőven van idő helyrehozni mindezt, szóval munkára! - Kezeimmel hessegető mozdulatot teszek finom, könnyed keccsel. Táguljanak innét dologra... Én magam pedig apró sóhajjal engedem le vállaimat, hogy szemközt fordulva Ginettel már mosolyt öltsek ábrázatomra. Egy apró igazítás a ruhámon, könnyed mozdulat, mivel a szőke tincseket vállaim mögé száműzöm, s felé lépdelek: ölelésre tárom karjaimat. - Szia Ginette! Téged se sűrűn látni errefelé... Mi újság? Minden rendben van, szívem? - Érdeklődök őszinte pillantással fürkészve a másik arcát, mikor az üdvözlő ölelést követően ellépek kissé tőle.
Magától értetődő természetességgel simulok bele az ölelésbe, viszonozva azt boldogan. Nem különösebben foglalkoztat az, hogy slamposnak érzem magam Arti mellett, mindig tudtam, hogy a nyomába sem érhetek és nem is igyekszem rajta. Egyszerűen csak sütkérezem a kifinomultságában, s ez pontosan elég nekem. - Kellett egy kis szabadság. – vallok színt minden kertelés nélkül, miután kibontakoztam az ölelésből, s beleigazítottam hajamba. - Igazán nem szeretnélek zavarni, ha sok a dolgod, csak szólj nyugodtan. Egyébként meg szívesen segítek bármiben. – teszem hozzá, hiszen ha van olyan dolga, amit én is meg tudok könnyíteni, akkor egy kis csevegés kíséretében szívesen teszem. A mi újság kérdésre hirtelen nem tudok mit mondani. Sok minden, de ennek nagy része olyan, amit nem teregethetek ki, vagy éppen olyan, amit meg mindenki tud. Végül csak összeszedem a gondolataimat, s felelek valamit, ami majdnem kielégítően válaszol a kérdésre. - A sérültek állapota napról napra javul, s mintha már kezdené mindenki elhinni, hogy nem álmodik. Feléd? Arról, hogy velem mi újság, nem sokat tudnék mondani és egyébként sem helyeztem soha előtérbe magamat egy-egy beszélgetésben. Olyan sok mindenkit ismerek és oly sokakra figyelek, hogy az ő életükről – legyen ez bármilyen ronda pletykálkodás – sokkal több mesélnivalóm akad. Végigpillantok a helyen mindeközben, amolyan műkedvelő módjára. Ahogyan mondta, valójában nem sokat járok erre, mert nem vagyok idevaló, de nagyon tetszik az egésznek a miliője. Tavasszal különösen szép, bár az időjárásnak nem sok köze kéne legyen az épületekhez. De számomra van. Minden mindennel összefügg, ha kusza, akkor is. És szeretem a szépet keresni magam körül. A Vörös Hold óta pláne görcsösen igyekszem ezen. Elég volt a könnyekből.
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
Elég neki, de volt időszak ismeretségünk hajnalán, mikor nem volt elég nekem és minden áron akartam némi eleganciát csempészni a csajszis bájjal megáldott farkas ruhatárába, viselkedésébe – sikertelenül. Ma már szóvá sem teszem a ruházata mellé választott cipőket, melyektől eltekintve egyébként szívet melengetően nőcis az összkép. Mosolyt csal arcomra. Hát még ha tudnám, hogy direkt az én kedvemért lettek gondosan a szekrényből összeválogatva a ruhadarabok! - Ennél szabadabb területre már csak akkor jöhettél volna el a belvárostól, ha az országutakat vagy az erdőt célzod meg! – Jegyzem meg kiszélesedő mosollyal, ahogy enged ölelésem. Kék pillantásom ugyanakkor nála marad, rajta „felejtődik” érdeklődő csillogással fürkészve a gyógyító aranyos vonásait. - Ó, hidd el, találnék neked is, ha annyi teendőm lenne. Nem tudnál zavarni egyáltalán. – Legyintek könnyedén, felajánlására ugyanakkor cinkos mosoly költözik az eddig érdeklődő, szelíd kis görbület helyére. - Nos, ami azt illeti… lenne is itt valami, amiben segítségemre lehetsz! – Finoman fogok rá vállaira is fordítom lassan menetirányba, a szemközti bárpult előtt levő asztalhoz invitálva meg. - Foglalj csak helyet bátran, ez eltart majd egy darabig, magunkat ismerve… - Nevetek, hangom könnyeden csevegő, ahogy épp csak Ginette felé pillantok vissza, miközben én magam tovább tipegek a magas sarkakon a bárpult mögötti területre, hogy kistányérokat és süteményes villákat szervírozzak. Közben persze szóval tartom vendégemet, mint minden rendes házigazda, hiába nem lakásomon látogatott meg. - A természettudományi kar dékánasszonyának most diplomázik a lánya és itt tartanak egy kisebb fogadást az osztóünnepség után, de azon túl, hogy barack-fehér témában menjen a dolog, nem sok támpontot kaptam tőlük. Még a süteményeket sem voltak hajlandóak kiválasztani, azt is rám bízták, hogy öt féléből rendeljek, de… - Nagyobb tálcával lépek ki a pult mögül, rajta az üres kistányérok és villák mellett egy háromemeletes süteménytartóval, amin, igen, véletlenül sem pont öt, hanem legalább tizenkét fajta sütemény sorakozik, mindegyik hasonló árnyalatokkal játszó külsővel megáldva, mint a terem díszítése. Igazán pofásak, ami azt illeti. - Parancsolj, válogass kedvedre! Mit hozhatok mellé innivalóként? – Érdeklődöm meg, bár lehet, az ízek kedvéért és a választás megkönnyítéséért a víznél kellene maradnunk mind a kettőnknek. Ennek ellenére, ha a forrócsokoládé az, mire szíve vágyik a másik nősténynek, akkor azt fog kapni! – Ritka alkalmak egyike, hogy ingyen és bérmentve választhat valaki a teljes kínálatból, ami azt illeti. Akárhogy is dönt, mindenképpen lesz még egy köröm a pult mögött, így ezúttal látogatása okára és hogylétére kérdezek rá egyetlen kérdéssel. Épp felpillantok, hogy elcsípjem a finom vonakodás ismerős kifejezését képén – nem tolakszom hát. Ha akarja, úgyis megosztja, ha meg nem… nem hibáztatom érte. Barátságunk sosem volt igazán mély, ennek ellenére, amikor kellett, számíthattunk egymásra és azt hiszem, ez az, ami igazán számít. - Nem lehet egyszerű sem nekik, sem a közelebbi hozzátartozóiknak... Szolgáld ki magad bátran! – Sóhajtok aprót. Megereszkedő vállakkal lépdelve vissza a terülj-terülj asztalkámhoz, s elegánsan könnyed mozdulattal foglalok helyet dolgom végeztével Ginettel szemben. - Szerencsések, hogy mindannyiukat megtalálták és rögtön szakértő kezek közé kerültek, miután… újraéledtek. – Nincs erre jobb szó, mai napig a teremtő szellemek csodájának vallom a történteket. Mert ez az volt. A szó vegytiszta értelmében vett, megkérdőjelezhetetlen csodája az életnek. Keveseknek adatik meg szabad szemükkel megélni ilyesmit. Hálás vagyok, azt hiszem, hogy errefelé sodort az élet, még ha bosszú, megváltásvágy űzött is a fagyos északi vidékre. - Én megvagyok, köszönöm. Már a Corvin végett törött bordáim sem akarnak elmászkálni a helyükről néhány hete… - Húzódik suta félmosoly képemre, tekintetem a süteménycsodákon réved el kissé. Ahogy Ginette-nek, úgy nekem is megvannak a magam démonai. - Mi a helyzet a kóboroddal? – Kérdeztem inkább szelíden érdeklődve, egyúttal visszapasszolva a témát magamról… rá. Nyilván pontosan tudja, melyik kóborra is célzok, nem volt belőlük sok a lakban a ominózus éjszakán.
- Valahogy nem volt kedvem az országúton kutyagolni, azt hiszem ott kis eséllyel találkoztam volna olyannal, akit kedvelek, s akivel szívesen beszélgetek. – mosolyogok rá, s egy kis kacsintást is megengedek magamnak. Meglepő, hogy itt, a Laktól távolabb egészen könnyednek érzem magam, mintha nem telepedne rám az a sok gyász, s annak a súlya, hogy mi is történt, s minek az újbóli megtörténésétől rettegek. - Persze, bármi! Egész kíváncsi leszek rá, hogy vajon mivel áll elő, mi az amiben az ő munkáját tekintve még én is kompetens vagyok. Letelepszem a mutatott helyre, majd várakozóálláspontra helyezkedve hallgatom, amit mond. - Nem tudom miért kell ennek ekkora feneket keríteni. Aki elmegy egyetemre, az el is végzi, már hogyha normális, szóval ez a nagy hajcihő szerintem halálosan felesleges. Egy esküvő, na az más. Meg mondjuk a huszonegyedik születésnap, amikor még mindenki azt hiszi, hogy az élet egy nagy csoda és a bűvös nagykorúság után minden szép lesz és jó, s hipphopp csudaizgalmas felnőttnek lenni. Fejtem ki véleményemet, de csak eddig jutok, ugyanis Arti megjelenik a sütemények hadával. Az állam is leesik, úgy nézegetem a csodákat, mint kigyerek lelkesedne az édességboltban. - Ez művészet, én mondom neked. Te sütsz? Nem úgy értem, hogy konkrétan ezeket ő sütötte-e, hanem úgy általában. Én nem zárkózom el a konyhaművészettől, de nem hagyatkozom a szépséges kivitelre. A legpofásabb dolog, amit valaha sütöttem az egy pudingtorta volt, de az meg nem is igazán sütés, szóval nem emlegetem. Meg a pudingot amúgy se. Amíg Jo fel nem épül, biztos nem eszek egy falatot sem abból, amit pudingnak nevez a cukrászipar. - Egy pohár víz elég lesz, köszönöm. – válaszolok. Nem akarom, hogy bármi elvegye a sütemények finom ízét. Bár meg kell valljam, hogy ami úgy néz ki, mintha csokiszerű lenne, abból nem fogok kóstolót kérni. Valahogy a csokoládé és én nem szeretjük egymást. Találomra kiválasztok egy viszonylag kicsi, hacos darabot – mintha értenék hozzá – kistányérra teszem, majd magam elé húzom azt, de még nem eszem bele. - Köszönöm! – mosolyodom el. - Nos, igazából már egyszerűnek kéne lennie. Elvégre élnek és élni fognak. Ezzel jórészt kifejeztem azt, hogy nem az, de nem szeretném elszomorítani. Egyszerűen csak jól kívánom érezni magam vele. - Olyan bizarr ezt hallani, nem? Újraéledtek.. mint valami morbid tündérmesében. – szinte beleborzongok. - Mi történt Corvinnal? – pirulok fülig a kérdéstől. Nem, mintha valami pirulnivaló lenne Corvin tényén, épp csak a tájékozatlanságom csalja mindezt elő belőlem. Aztán a kóboros kérdés csak tetézi ezt. Esküszöm, akár hangosbemondóba is mondhattam volna. - Él, ahogy a többiek. Egész jól lett fogadva, bár butaság volt odavinnem. Ettől függetlenül nagyon szeretném tudni, hogy ki vitte el és miért.. – vallom be csendesen. Ezt nem mondtam még senkinek.
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
Megnyugtató azért azt hallani felőle, hogy nem tervezi nyakába venni az országutakat a lesújtó történtek ellenére sem, mosolya pedig üdítő pillanata a fárasztóan dolgos napnak. Apróság - mégse cserélném el anyagi javakért. (Egyszerű azt mondjuk úgy, hogy ilyesmik végett aggódnom nem kell férjuram bőséges hagyatékának és a jól menő üzletnek hála.) - Én magam se vélem másként, de bolond lennék ezt közölni a kedves megrendelővel... az őszinteség az üzleti életben nem sok profitot termelt még, bár tény, kifizetődő sok esetben ugyanakkor. Visszatérve a professzor-asszonyékra... szerintem csak villogni akar a kicsi lányával! Az ilyesmik sosem az ünnepeltről szóltak az esetek többségében már az én időmben sem, sokkal inkább a környezetünknek. - Sóhajtva engedem lejjebb kissé vállaimat pakolászásom közepette, mintha csak eme hanggal együtt egy kósza, kelletlen emlékképet eresztettem volna szélnek. Szervírozom a süteménycsodákat, elégedett mosollyal nyugtázom, hogy Ginette-nek nem szegte kedvét a mennyiség, amin át kell rágjuk magunkat az elkövetkezőkben. Kérdésére finom éllel nevetek fel. - Én? Nagyon ritkán van rá alkalmam és határozottan ki merem jelenteni, nem igazán szokott türelmem lenni ilyen cifra díszítésekhez! - Szélesedik ki mosolyom, fejcsóválva lépek is tova a vízért, hogy visszatérve immáron helyet foglaljak a falkatárssal szemközt. - Igazán nincs mit, egészségedre! - Biccentek apró mozdulattal, ajkaim szegletében megbújó mosollyal, mintha csak ezekkel is biztatnám: fogyasszon bátran! Én magam is kiválasztok egy szimpatikusnak tetsző barackos puncs-szeletnek titulált cukrászcsodát. - Ehm... magam se találhattam volna rá jobb hasonlatot. - Húzom el kissé számat a tündérmesés képre. - De igazad van. Élnek és ez a lényeg. Idővel csak egy csodaszámba menő sztori lesz mindenki számára. - Elégedett hümmentéssel tüntetek el egy falatot a számban. - Ezt meg kell kóstolnod neked is... - duruzsolom elégedett ábrázattal, élvezve az ízek harmóniáját, mígnem kérdésére kezemet ajkaim elé kapom, hogy lenyeljem a falatot. Teli szájjal mégsem illik válaszolni! - Nem olvastad az újságban?! Ő az, aki kiugrott a hotelből. Vagyis... gondolom, nem önként tette. Eléggé hazavágta magát, gondolhatod, ha már minket hívtak Bellszel meg Candvelonnal. - Rosszallóan fejcsóválok, miután a pohár vízbe kortyoltam. - Ugyan, Ginette... lehet, hogy kóbor, de számodra fontos. Nem... nem volt butaság. - Zárom ennyivel, pedig tudnám részletezni, levezetve neki a dolgot, de ahogy eddig is csupán karcolgattuk a csodás feltámadás témáját, úgy ezúttal sem ások lejjebb benne, mellécsapva az elhalálozás körülményeit is grátiszként. Pedig szerintem senki nem szeretne egyedül meghalni, illetve mindenkit megillet a farkashoz méltó temetés - legyen bár kóbor vagy falkatag. Ő meg nem tudhatta még akkor, mi fog történni. Senki nem tudta. - Próbáltál már utánakérdezni, mondjuk valamelyik testőrnél? - Érdeklődöm csendesen, újabb falatot eltüntetve, míg pillantásom fürkészőn pihen rajta.
- Valószínűleg tényleg nem tenne jót az üzletnek. Ahol a pénz beszél, a kutya ugat. Vagy valami ilyesmi. Nem is próbálok meg úgy tenni, mintha értenék, vagy érteni akarnék az üzlethez. Ennek kivételesen nem érzem szégyenét, azt gondolom, hogy ebben a cipész maradjon a kaptafánál, hát én is így teszek. A gyógyítás az én világom és nem az, amiben Arti jó. Az a szép a világban, hogy mindenki találhat benne olyasmit, amit szeret és amihez ért, vagy amit ha kitanul, akkor megfelelő lesz benne. Mert a munkának véleményem szerint csak egy része a tudás, másik szegmense viszont az elhivatottság. Csak ezt sokan nem így gondolják. Sajnos. - Ez is a művészet egyik ága, s még finom is. Bár én sajnálnám elfogíasztani szerintem. Múltkor például jártam a helyi Marlene’s-ben, gondoltam veszek magamnak valami édességet. De mind olyan szép volt, hogy végül nem vettem semmit, csak legeltettem a szememet. Nem azt akarom mondani ezzel, hogy a csúnya sütiket jobban szeretem. Épp csak ami szép, az képre való, s nem a gyomorba. Pláne, hogy ott mi történik vele. Brr.. nem kellene előszednem orvosi tanulmányaimat itt és most. Inkább csak élvezem az ízeket anélkül, hogy a gyomorsavra asszociálnék. - De vajon.. meddig? – teszem fel a kérdést tétován. - Nem tudom, hogy eszébe jutott-e valakinek már rajtam kívül, hogy amit egyik kézzel a csodatévő adott, azt vissza is veheti ugyanilyen egyszerűen. Elhúzom a szám. Nyilván másban is felmerült, csak nem mindenki olyan siránkozós, mint most én vagyok. Egész elszégyellem magam. Amit az újságban olvasnom kellett volna, azt jó is, hogy nem olvastam. Mélyen felbőszítettem volna magam rajta, s ha már itt tartunk, akkor a volna nem is csak volna. Az előbbi témához szorosan kapcsolódik az, ami kitör belőlem két falat között. - Aki képes rá, hogy mégis önként ilyesmit tegyen, az nem méltó arra a jutalomra, amit Önzetlenül adhattok neki. – megmásíthatatlan közlendőm fölötti újabb szégyenkezésem kiöli hangomból a magabiztosságot. - De.. mégis miért történhetett az, hogy nem magától esett meg vele az eset? Odafent mostg a Falka dolgaival sem foglalkozom, így az Alfa szeszélyes családi életéről sem tudok semmit, nincs rálátásom. És talán ez nem is lenne baj, mégis érdekelnek az eset körülményei. - Darrennel beszéltem, ő megengedte, hogy megkeressem. Mást nem szívesen vonnék bele ebbe. Bár Lucast még meg is kérdezhetném, vele vagyunk olyan viszonyban. Tényleg! Ő jól van? Nem hallottam, hogy baja esett volna és találkoztunk is a gyásztól megrokkanva, de akkor nem tudtam megkérdezni, hogy mitől olyan mélyek a barázdák a homlokán. Tudom, mindezen kérdéseimet egyszerűbb lenne feltenni az érintetteknek, de valahogy mindig kitörnek belőlem az olyan alkalmakkor is, amikor nem kellene. Mint például a mostani beszélgetésben. Ha már így szóba került..
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
- Ugyeee? Imádok tőlük rendelni, mindegyik darab kész mestermű! - Szélesedik mosolyom a Marlene's felemlegetésére, s jót kuncogok azon, hogy végül nem vett semmit Ginette az üzletben, hanem addig nézelődött, jóllakott a puszta szemlélődéssel is talán. - Nem vagy valami optimista, te lány, hallod-e! - Mosolyom kiszélesedik szelíden, kissé meg is csóválom fejemet, ahogy feddőn legyezgetem meg villámmal a levegőben. - Oka van mindennek, így annak is, hogy visszatért beléjük az élet. Kétlem, hogy hirtelen elvenné, akárki is adta. Azzal önmagát tagadná meg, a döntését. Szóval ne tessék ilyen derűlátónak lenni, kedvesem, egyszerre csak egy dolog. Most ennek kell örülni és segíteni őket, ahol csak lehet, hogy mielőbb felépüljenek. - Szúrok újabb falatot villámra őszinte meggyőződésem közepette, majd azért oldalt sandítok rá, arcáról igyekezve leolvasni véleményét. A megjegyzése széles mosolyt csal elő belőlem, ha nem ülnénk egy megrakott asztal mellett, most egészen biztosan megölelném, csókot hintve anyáskodón vörös tincsei közé. Kishúgomra emlékeztet, csupán kevéssé szőke és feleannyira kényes, mint Lucy volt. - Fogalmam sincs, Ginette. Nincs rálátásom a de Luca klán belső ügyeire, csak arra, amit a közzel is megosztanak. De azt hiszem, addig jó nekem, míg ez így is marad! - Kuncogok pohárért nyúltamban, hogy leöblítsem a sütemény ízét, mielőtt a következő szimpatikusba fognék. - Kutya baja! - Nevetek fel Lucas kapcsán és csak helyeselni tudok a felkeresés ügyében neki, annak meg kifejezetten örülök, hogy mással is beszélt már a dologról, nem csak velem. Ennek fényében ejtem is a témát, elegánsan lavírozva el észrevétlen könnyedebb társalgási területek felé, miközben az idő múlik a sütik pedig fogynak...
Kezdőlap
