A gondosan nyírt és locsolt füves területet a tavaszi-nyári időszakban veheti birtokba a nagyközönség. Ekkor egy 9 lyukas, különböző nehézségi szintű pályasoron próbálhatja ki magát bármely bérlettel rendelkező.
Ütők, kocsik, hordozók és labdák felárért bérelhetőek! Ugyan így képzett oktatók is tartanak igény szerint kurzusokat az érdeklődőknek.
A hozzászólást Alignak összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Aug. 14, 2014 9:16 pm-kor.
- Nem, egyelőre ilyesmiről nem hallottam, és ha más nem látja, akkor valószínűleg nem véletlenül. Még valaki kellene ide, aki aznap este meghalt, mert ha ő is látja, akkor már biztos, hogy ott a szűk keresztmetszet. Jó páran nem örülnének neki, ha szellemeket látnának. Ebben nem kételkedem, sajnos sokan még nekem sem hiszik el, hogy látom őket, sokáig tartott, míg képes voltam ennyire nyitottá válni a spirituális dolgokra, de az biztos, hogy minden az ópiumfellegben kezdődött. Ha azt nem élem meg, talán sosem leszek az, aki ma vagyok, bár én mindig úgy vallottam, hogy okkal történnek velünk a dolgok, nem kicseszés az élettől, egyszerűen vannak olyanok, amiket mindenképpen meg kell tapasztalnunk. - Miattam mindenképpen elő kellene jönnie, hozzám tapadnak, megérzik, ha valaki segíteni tud rajtuk, és keresik. Ezért nincsenek nyugodt éjszakáim szinte soha, mostanában pláne, mert valamit közölni akarnak velem, csak nem tehetik nyíltan, álmomban kísértenek, csak még nem jöttem rá, mi az, ami ennyire fontos. Aggódom, nem is kicsit, bár ezt igyekszem nem a többiek nyakába testálni, még Emmettnek sem mondtam el egyelőre, előbb meg kell fejtenem, hisz konkrétumok még nincsenek. - Igen, saját magammal kerültem szembe, de mi csak beszélgettünk. Mérlegre állította a képességeinket, azt mondta, hogy ott, ahonnan ő jött, ő már Anernerk, hogy benne megvan, ami bennem nincs, aztán persze előjött azzal, hogy vagy én vagy ő. Sosem öltem önkényesen, a nem is fenyegetett életem védelmében, és akkor úgy gondoltam, legyen az, ami a falkának a jobb, így hát hagytam, hogy elvágja a torkomat. Gyors volt, szinte nem is éreztem, azonnal meghaltam. Igen, fenyegetőnek kellett lenned, ha nem emlékszek semmire, ők elfelejtettek mindent, én csak azokat, amik a halálom után történtek. Még mindig kellemetlen érzés beszélni erről, de talán örökre így lesz, a halál olyasmi, amivel nehéz megbirkózni, és alapesetben nem jön vissza onnan senki. Noha tudok egy kivételről, aki valamiképp a Vörös Holdon kívül is megtette, de erre még nem találtam magyarázatot, olyat nem, amit hajlandó lennék elfogadni, így hát nem is erőltetem egyelőre a témát. - Én egy hétre rá felépültem, csak addig nem bírtam enni és beszélni. Más bajom nem esett, mostanra már nyoma sincs, a kis rózsaszín csík is eltűnt. Kellett hozzá pár hét, de már nem kell sálat hordanom, hogy ne sokkoljam vele a környezetemet, elég durva találgatások kerekedhetnének belőle, azokra pedig sem akkoriban, sem most nem vágynék logikus magyarázattal szolgálni bárkinek is. - Ez sok minden lehet, talán csak véletlen egybeesés, bár, ha mostani ifjonti lánggal égő szerelmesek vésték volna bele, nem csak egy név lenne itt. Gyanús, hogy itt van, és ha valaki gyászolja, és érzelmileg túlfűtött állapotban véste ide, akkor sajnos az is előrángathatja a szellemet. Akkor viszont több eshetőségünk is van, és azzal nem számolnék, hogy itt ástak el egy hullát. Inkább itt a közelben, esetleg ez lehetett valamiféle találkahelyük. Az is fontos a szellemnek. Viszont a friss halál nem stimmel a ruházathoz, amit viselt a lány a beszámolód alapján, hacsak nem jelmez volt. A felirat számomra inkább zaklatottságról árulkodik, de talán tévedek, ezt megmondani így utólag szerintem senki sem tudja, csak az, aki megalkotta. Lehet, már ő sem él. Frissnek tűnik a seb, szóval amennyiben köthető a szellemünkhöz, akkor ez sajnos bekavarhatott neki. Azt hiszem, a Vörös Hold után pluszban egy talán nem régi szellemnek az ilyesmi sok lehet. - Nem, hasonlót én még nem tapasztaltam, és telefonáltam párat, egyetlen ismerősöm sem hallott még ilyenről, de hozzátenném, ők nem is éltek Fairbanksben soha. Ettől még aggasztó, azt viszont elképzelhetőnek tartják, hogy jelenleg úgymond tiltólistán vagyok a szellemeknek, mert van, amit még nem tudhatok meg. Ez sajnos logikus. Bármennyire is bosszantott, el kellett fogadnom a jelenlegi helyzetet. Tény és való, hogy ki vagyok téve általában a kényüknek, kedvüknek. - Egyelőre várakozó állásponton vagyok… csak remélni merem, hogy mindez nem valami még nagyon borzalom előszele.
//Következő körben jelenik meg a szellem a dobás alapján. ^^//
Én se örültem kifejezetten. Megzavart a meccsben és egyáltalán az életemben. Nem volt rá szükségem, egyelőre semmi hasznát nem látom, viszont akadályoz. Égek a sporttársak előtt és még ki tudja, mikor jönnek elő hasonlóak? Nem tudok leakasztani a szögről még egy feltámadottat, de igaz lehet a teória. - Remélem, hogy rá tudod vezetni a helyes útra. Valami ittmaradt az életéből, ugye? Egy szerelem vagy a gyilkosa, a gyereke, ilyesmikről szokott szó lenni, úgy hallottam. Lili a szakértő, én elismerem. Lehet, hogy kósza pletykák, amik hozzám eljutottak. Ma talán lesz egy közvetlen találkozásom a szellemmel. Nem vagyok félős, de amikor kiderült, hogy szellemet látok... Az nem tetszett és ezt a libabőr jelezte. És ha én is így végeztem volna? Vajon másképp visszatérhettem volna 50 év múlva? Zavaró jelenés volt és ijesztően kellemetlen, de valamit megéreztem. Sajnáltam azt a nőt és nem tudom, miért. - Mese egy elképzelt jövőről, de az is lehet, hogy nem is fiktív az a jövő. Mindenesetre én egyre mocskosabbnak érzem ezt az egészet. Korábban csak harcok dúltak, de így, hogy a lelket szabdalta meg az éjszaka, még nagyobb sebeket okozhatott. Becsülöm, hogy szíved szerint döntöttél. Én nem tettem volna meg. Szócsatát vívhattunk volna örök időkig, nem győzött volna meg egy ilyen lépés helyességéről. Lili viszont más tészta, finomabb lélek és egy jobb világért cselekedett. Remélem, abban igaza lesz a vádló léleknek, hogy ez a tett pozitív változásokat hoz. - És kísért még álmaidban vagy ébren? Ez kemény dolog lehetett, látni magadat a jövőben és lemondani az ismert énedről. Csak próbálom felfogni, hogy kell ezt érteni és elképzelni. Az az érzésem, hogy nekem testhezálló volt a szarkavaró szerepe. Tudok vádaskodni és az információkat megfelelően adagolni. Ki kell próbálnom egyszer élőben is, hogy milyen az öngyilkosságig hajszolni valakit. Egy ujjal sem nyúlok hozzá, csak lebeszélem a reményről. Tiszta Árny-gyilkosság. - Jó lenne megtudni, én kinek a vérét szívtam. Te nem tudtad meg, kit szállt meg Alignak, hogy téged kínozzon? A regeneráció nálunk már könnyen megy. Sok volt az a 4 hét, de arra gondoltam, hogy sokkal jobb a kölykök gyógyulási idejénél. Eleve csak a felénél tértem magamhoz. A lélek sebei viszont mélyebbek és rejtettek. Nekem is van, amiről fogalmam sincs, hol sérült, de valami hibádzik odabent. Lilivel rápörgünk a feliratra. Én nem tudtam volna ilyen összefüggésekre gondolni. A vésést se vettem észre, pedig párszor megnéztem a helyet. Szerintem ő inspirált, amilyen kis finom, olyan okos és kihozza mindenkiből a legjobbat. Ha egyszer leköszön az Anernerkünk, én nem bánnám Lilit a helyén. - Igen, ez egyetlen alkotóra utal, nem párra. Elég csúnya amúgy, nem aprózta el. Komolyan elég egy erősebb gyász is? Uhh... Hullára, csontvázra én se számítok. Éreztük volna a szagát. Az viszont esélyes, hogy találkahely volt ez régebben. Jó régen, mert az a foltos ruha bizony Amerika felfedezésének korszakát idézi. - Lehet, hogy Annie hasonlót élt át, mint a szellemnő? Vagy talán ugyanúgy is hívják. Kicsi az esélye, de nem lehetetlen. Találgatok és a nőstény majd megmondja, van-e értelme. Együtt kiokoskodhatjuk, hogy készüljünk fel a jelenésre. Mert a célunkat akkor érjük el, ha Lili beszél a kísértettel és elűzi innen, elengedi, megkéri, hogy távozzon. Valami ilyesmi, a lényeg, hogy ne rontsa itt a levegőt. - Még? És mikor akarnak kitálalni vajon? Erről van sejtésük a többieknek? Komoly körök lehetnek azok, amikben Lili mozog. Sok szellemidéző és suttogó, szinte egy másik világot alkothatnak, amit csak ők ismernek igazán és ez jól is van így. Nem kell mindenkinek lelkeket látnia. Megőrülne a világ. Hirtelen fuvallatot érzek. Mintha feltámadt volna a szél, de egy évszakkal hidegebb levegőt hozva. Sejtem, hogy miért. Körülnézek, keresem a nőt, de még nem látom. A füves részen, az egyik facsoporton és a másikon is végigjáratom a szemem. A vádlim kezd összehúzódni, mert megérint a jelenlét. A gyomrom görcsöl, mert ez megint olyan erő, amit nem ismerek és nem tudok felmérni sem. Az az átkozott libabőr teljes végtaglehűléssel párosul, mikor a vizsgálgatott fa mögül lép elő a nő. Itt van a közvetlen közelemben! - Lili... - hívom fel a figyelmét, miközben hátralépek egyet kitágult szemekkel. Nem csináltam össze magam, de tartok ettől egy kicsit. Előlépett és most csak áll. Engem néz ugyanabban a ruhában, amiben eddig is láttam. A folt is megvan, a fejkötő, minden változatlan. Aztán fordul a feje és lassan a teste is. Hála Istennek vagy nem tudom, kinek, észrevette Lilit és most őt nézi. Még mindig nagyon hideg van. Ködöt nem látok, nem száll körülöttünk, de megfagyott a levegő. Ugyanolyan sarkvidéki hangulat vesz körbe minket, ahogy suttogva elhangzik a nő fátyolos hangján egy szó. Lilianne-re néz és ennyit mond: - Annie...
- Nagyon sok minden lehet. Nézted valaha az Odaát című sorozatot? Na abból nagyon sok minden nem kamu, már ami a szellemeket illeti, de a vérfarkasok botrányosan vannak ábrázolva. Na szóval, lehet személy, ugyanúgy tárgy is, sőt, még akár ez az írás is a fában, attól függ, ki, és milyen érzésekkel véste bele, mert nem mindegy annak mélysége sem. Egy valami biztos a szellemekkel kapcsolatban. Eleinte fogalmuk sincs róla, mi történt velük, s én még azokat is látom, akik bolyonganak, mert nem találják az útjukat, irányt kell mutatni nekik, de az általános, hogy akármilyen közbeavatkozás is történik, kell nekik az az átmeneti idő, amit feldolgozásra, „pihenésre” szánnak. Utána vagy ott maradnak, vagy megpróbálnak ilyen-olyan okokból visszatérni. Ha időközben valami megzavarja őket, abból lehetnek gondok, és attól tartok, most valami hasonló történhetett, de ne legyen igazam. - Sokakat nem hat meg ez sem, de például rám tudott így hatni, ám az a helyzet, hogy még mindig úgy gondolom, ennek így kellett történnie, hovatovább, ez biztos, hogy valami nagyobb dolog része, és elképzelésem sincs, mi lehet az. Ez zavar. Én általában mindenről tudok, és most… mióta visszajöttem a városba, olyan érzésem van, mintha a sötétben tapogatóznék. Ez már a Vörös Hold előtt is így volt, talán tévedek, de… nem szoktam. Remélem, idővel fény derül a miértjeimre, mert én nem szeretem, ha a kérdéseim válasz nélkül maradnak. - Nem. Tudod, nekem nagyon gyorsan fel kell dolgoznom az ilyesmit, különben nem maradna erőm más problémáira. Megemésztettem már, alig gondolok rá, ha mégis, hát nem ezért. Nekem nincs problémám azzal, hogy viseljem a döntéseim következményeit. Sokkal jobban zavar az, amire nem emlékszem. Érzem, hogy fontos, olyan fontos, ami túl sok mindent változtatna meg. Tudni akarom, tán soha semmihez nem ragaszkodtam még ennyire makacsul, s meglehet, pontosan ezért nem kapom meg a válaszokat. Túlságosan vágyom rájuk. - Nem, és nem is szeretném tudni. Ez nem olyan, amit tudnom kell, nem kell, hogy esetleg belezavarjon az életembe, ha netán ismerném. Alignak befolyása alatt tenni bármit is nem olyasmi, amiről tehetünk, ám ahhoz már azért nem kevés erő kell, hogy ezen át tudjunk lépni, és nem hibáztatni a másik felet. - Komolyan. A gyász nagyon erős érzés, amíg nem dolgozza fel az illető. Ami azt illeti, a szerelem is elég, pedig annál pozitívabb érzés nem sok van. Az ilyen szerelmüket elvesztett embereknek pedig fogalmuk sincs róla, hogy jó eséllyel emiatt nem tud nyugodni az egykori kedves, nem tudják, mit érhetnek el egy ilyen felirattal. Magyarázom, és azt akkor már hagyjuk is, mikor ez a kettő összefonódik. Az még magának az érző léleknek is zavaros, nemhogy egy szellemnek. Sosem könnyű velük, vannak, akik hamarabb megértik, de akadnak bőven, akikkel sok a dolog. - Lehet leszármazott. Sőt… ha ez az Annie esetleg még él, veszélyben lehet, és a szellem miatta bolydult fel. Túl sok a variáció, okosabbak leszünk, ha rátalálunk. Adom fel végül átmenetileg, mert ötletelni ugyan lehet, de minden eset más. - Nincsen senkinek, vannak jóslatok, találgatások, abban mindenki egyetért, hogy bármi is készül, az jó nem lehet. Jobb lenne nem gondolni rá, elég lesz nekünk akkor, ha ránk szakad az ég. Semmiben sem vagyok biztos, az is lehet, hogy csak vészmadárkodom, de egyelőre így látom, és nem kaptam még csinos hátsón rúgást azért, mert esetleg tévednék. Én nem túl meglepő módon hamarabb megérzem a szellem érkezését, mint Rocky, figyelmeztetnie sem kell. Bevallom, szórakoztat, hogy tart tőle, nem hittem volna, hogy ilyesmit fogok tapasztalni tőle, sokan félnek tőlük, de ő valahogy másnak tűnt. Bár igaz, az ismeretlentől mindenki tart. - Szia! Te vagy esetleg Annie? Vagy… fontos volt neked? Nézek konkrétan rá, megtehetném, hogy nem szólok egy szót sem, de én akarom, hogy Rocky hallja, bár azt egyelőre nem tudom, hogy a szellem beszéde eljut-e hozzá, de ha esetleg igen, akkor nem árt, ha tudja, mire válaszolgat. - Esetleg bántott? Olyan mérhetetlen haraghullám ér hozzám, mélységes düh, amit nehéz feldolgoznom még nekem is. Azt hiszem, ez utóbbival fején találtam a szöget. - Elárulod nekem a neved? - Esther… Visítja baljóslatúan a levegőbe, én magam nem rezzenek össze, találkoztam már dühös szellemmel, nem is eggyel. - Esther, nagyon örülök a szerencsének. Meghallgatnál esetleg? Szeretnék veled beszélni. Számomra már egyértelmű mostanra, hogy valaki szerelme egy Annie nevű lány iránt felhívta a szellemünk figyelmét. Nincs más hátra, mint értésére adni, hogy ez az Annie biztosan nem az az Annie, mert nem nagyon szaladgálnak közöttünk 500 év körüli Annie nevű farkasok. Konkrétan nulla a számuk.
- 1 részt láttam, abban vámpírt üldöztek. A sorozatot nem ismerem, de kapisgálom, amiről Lili beszél. Kell egy kapcsolódási pont, egy minimális összefüggés. Az érzéseket mi is észrevesszük másokban, tudom, hogy erősebbek, mint az ember gondolná. Hogy a szellemvilágra is így hatnak, nyomot hagynak, azt nem sejtettem. Mindig lehet újat tanulni. - Én is szerettek mindenről tudni, de az itteni világban. Az is elég zavaros... Lilinek szarabb a helyzete. Én megkérdezhetek mást, nyomozhatok, ha valakivel nem jutok dűlőre, de ha minden szellem hallgat, akkor annyi. A többi suttogó is így járt, azt mondja. - A saját problémáidra is marad időd, ugye? Az nem pálya, ha csak másokat pátyolgatsz és te omlasz össze a végén. Még egy Suttogónak is kell magánélet. Én sokkal többet gondolnék magamra és kevesebbet másokra. Nem is mentem gyógyítónak, meg hasonlónak. Individuálisabb típus vagyok. Lili más és szerintem nincs ok aggodalomra, de amit mondott, annak volt egy olyan éle, mintha magára nem lenne ideje. Pedig kell. - Ezek után meggondolom, mikor irkálok fel akármit az aktuális szerelmeimről - mondom egy félmosollyal. Aktuálisan nincs ilyen és ha lesz, akkor se veszem komolyan az ilyesmit. Simán őrzöm majd a képét és hasonlók. Ez egyszerűen jól hangzott. - Igaz. Kérdésből sok van, válasz kell. Az ötletelésnek is megvan a helye, de nem szabad benne elmerülni. Most nem. Azt csak gondterhelten hallgatom, hogy vihar lesz, nagy vihar. Nekem is ez az érzésem, nem tudom, miért. Lili hamarabb meglátta vagy megérezte. Tudhattam volna, hogy nem kell itt túlbuzogni. Amióta megszálltak és a bőrömön éreztem a szellemek erejét, pontosabban elmondásból tudom, azóta óvatos vagyok. Ez itt nem Alignak, de vigyázni nem árt. Fogalmam sincs, mit várjak tőle. Vicces, hogy egy párától fosok... Most akkor mi van? Mondott valamit, csak nem hallom? De. Azt hiszem. ~Annyit mondott, hogy Esther? Én csak ennyit hallottam...~kérdezem Lilit, hogy tisztán lássak. Nem igazán tudom, mit kéne most tennem. Ide vezettem a suttogót, előhívtuk a szellemet a jelenlétünkkel, de hogyan tovább? Csak álljak és figyeljek? Számít, hogy itt vagyok. Ha nem számítana, eddig se láttam volna Esthert. Mosolygok egyet a szellemre. Nem tudom, mennyit érez belőlem. A pajzsom tökig felhúzva, rejtek mindent. Az a tuti. ~Tudok valamit segíteni, amíg beszélsz vele?~ Egyelőre csak nekidőlök a fának és zsebretett kézzel figyelek. Aztán eszembe jut valami. Túl sok egybeesés lenne, de ha mégsem, akkor segíthet. ~Lili, téged soha nem szólítottak Annie-nek, ugye?~ Közben figyelek, hogy van-e például szaga a kísértetnek. Hogy mennyire érezhető. Senki más nem látná, nem hallaná most, csak mi. Az a folt a ruhán fontos lehet. Rá kéne jönni, mi okozta. Nem vér, nem olyan a színe.
- Néha megkímélném magam ettől a töménytelen mennyiségű információtól. Olykor kifejezetten teher volt, de most idegesített a csend, mert tudtam, hogy olyasmit hallgatnak el, amiről tudnom kellene. Cserébe elhajtottam őket, és nem akartam segíteni annak, akinek szüksége volt rá, ez persze pár napig működött, de olyan mértékű lelkiismeret furdalásom lett tőle, hogy felhagytam a gyermeteg hozzáállással. - Igen, pont, amennyi kell. Majdnem felnevetek, de végül moderálom magam. Vicces elgondolás a magánélet úgy, hogy bármikor bekúszhat a képbe egy szellem, de tény, hogy olykor bizony sikerül egy keveset egyedül, vagy a hozzám legközelebb állókkal kettesben töltenem. Akkor valóban feltöltődöm kicsit, nekem is szükségem van ilyesmire, ez tény, csak ritkán jön össze. - Megteheted, csak könnyen megsemmisíthető legyen. Egyébként, nem tűnsz annak az irkálós típusnak. Nem mintha volna hozzá egy csepp közöm is, manapság divatos a kislányoknál, hogy az első szerelmük nevét hozzácsapják a keresztnevükhöz, és próbálgatják, hogy hangozhat. Aranyos, édesen naiv, azonban a fiúk ilyet nem csinálnak. Naplót is inkább lányok vezetnek, persze kivételek mindenhol vannak, de Rockyról tényleg nem tudom elképzelni. ~Igen, ennyit mondott csak, egyelőre.~ Feleltem mindenféle gond nélkül a hímnek, számomra nem volt probléma a kétfelé való kommunikáció, a vérvonalam előnye többek között ebben is rejlett. ~Egyelőre csak ne csinálj semmit, nem lenne jó felidegesíteni, mert annak csúnya vége lehet. Tudod, szeszélyes népség, sokszor egy kellemetlennek is beillő pillantás, vagy rossz mozdulat is elég. Vagy akár az is, ha nem csinálunk semmit. Nehéz velük.~ Nekem már nem annyira, sokat tapasztaltam már velük, általában tudom, miként sikerülhet zöld ágra vergődöm egyikükkel, másikukkal, most sem tartok a helyzettől, csak az nem mindegy, hogy meddig tart majd a kis eszmecsere. ~Nem, senki sem hívott Annie-nek soha.~ A fejem nem csóválom, azt felvehetné a szellem is, egyébként még mindig a válaszára várok, kicsit úgy tűnik, nehezen jut dűlőre, sokat pihent, nem csoda, hogy fogalma sincs róla jobbára, hogy hol van és mit is keres ott. Szellemünk azonban nyílt tekintettel mered felém, végül elmosolyodik, ami azért valljuk be, esetükben mindig fura, egyébként, se íze, se bűze, a halovány hűvös energia elenyésző, egyébként tényleg olyan, mintha ott sem lenne. - Igen. Úgy tűnik, egyelőre szerencsém van vele, mert válaszol végül, és valóban rám figyel, szóval jó esélyem van rá, hogy tényleg meghallgasson. Nem szokott egyébként ezzel problémám lenni, de manapság már semmiben sem vagyok annyira biztos. - Bizonyára észrevetted, hogy meglehetősen fura helyen vagy. Nem tudom, mi az utolsó emléked, vagy mit keresel itt, de szívesen segítek. - Nem… nem tudom. Annie. Zavar. - Rossz emlékeid vannak róla, gondolom, próbáld meg elengedni, nem kell rá gondolnod, ő már csak egy rossz álom, sosem fog már bántani, neked viszont pihenned kellene. - Pihenni, pihenni, pihenni. Rockyra siklik a pillantása, vélhetőleg érzi, hogy rajta gondolkodik a hím, hiába, azért ők is elég rendesen a vesénkbe tudnak látni. ~Ha kérdésed van felé, tedd fel nyugodtan, nem biztos, hogy értelmes választ fogsz kapni, mármint, szerinted értelmeset, de tudja, hogy agyalsz valamin, ami vele kapcsolatos.~ Remélhetőleg választ is kap majd, nem féltem ilyen tekintetben egyébként egyáltalán a hímet, de ki tudja, lehet, hogy csak én gondolom így, hogy ezeket az esélyeket ki kell használni, mert elúsznak, ki tudja, meddig lesz lehetősége látni a szellemeket, nem vagyok benne biztos, hogy az odaátról áthozott tudatalatti foszlányok örökké megmaradnak.
- De arra nincs mód, hisz egy túlpörgött pillanatodban talán megtetted volna az évszázadok során, gondolom... Erős nőstény, olyanokkal szembesül naponta, amitől más a pszichiátrára költözne be egy jópár évre és itt van. De mindenkinek vannak gyenge pillanatai, amikor el akarja engedni a kötelet, ami felfelé húzza a gödörből. Szerintem ha erre kapta az adottságot, akkor az már nem veszik el. Méga neadjisten a farkasától megfosztanák, akkor sem. Mikor ő meghalt, a szellemek pezsgőt bonthattak, hogy végre köztük van. Elképzelem, ahogy tündérekként táncoltak együtt a párálló mezőkön. - Régen, még nagyon régen az voltam. Az első szerelmemmel illatos leveleket váltottunk. Mikor mentem a postaláda felé, már tudtam, ha Justine-től jött küldemény. És ő is tudta, mikor én küldtem valamit. Aztán a kispajtásom már leszarta az egészet és abbamaradt az írogatás. Amikor megláttam első nőmet kettészabva, akkor kapott el engem is a farkasmágia. Utána eltűntem és a Falkában már nem az számított, hogy kinek írogattam előtte. Visszaszereztem mindent, mert megőrizték a barátaim és sikerült megkaparintani a dobozt, de még akkor rájöttem, hogy felesleges a múltat két kézzel szorongatni. Eltüzeltem az összeset. Ettől viszont még lehet, hogy egyszer kiteszek egy képet a polcra Nia-val és ráírom, hogy "Ma chérie". Eltűnt, de a szívemből még nem teljesen. Talán mindig marad ott egy Nia-alakú űr... Justine-alakú is van. ~Rosszabbak, mint egy házsártos feleség...~ Ne csinálj semmit, de akkor meg mit álldogálsz itt? Ismerem az ilyen típusú embereket és ha odaát mindenki túlérzékennyé válik, akkor csúnya világ lehet az. Láttam már védőszellemet akcióban és elég para volt. Nem lehet agyonütni, leelőzni. Néha a gazdája se bír vele. Ez itt gazdátlan és egyelőre fogalmam sincs, mit akar. Körülnézek a tájon, ahol tuti nincs senki, mert Artie nem engedett be mást. A füleim figyelnek, Lili elmondta, hogy amit hall, én is azt hallom. És hogy nem ő Annie. Remélem, ez egyszerűsít kicsit a helyzeten. ~Ezt jó hírnek veszem...~ Visszalesek arra a fiatal arcra. Több száz év után is fiatal és úgy lesi Lilit, mintha nem látott volna még embert. Lehet, hogy már rég látott ilyet. Én meg először látok olyat, mint ő. Eddig csak a jeleiket vettem észre, mikor cselekedtek a gazdájuk mellett, de abból se volt sok. ~Miért jön ide, ha zavarja a felirat? Ez olyan, mintha mágnes vonzaná. Meg kéne találni az ellenpólust~üzenek Lilinek jelezve, hogy figyelek, de alig értek valamit a lényegből. A rövid eszmecserét hallgatva azt érzem, hogy Lili remek tanárnő. A porontyokkal kell úgy beszélni, ahogy ezzel a felnőtt kísértetnővel teszi. A legegyszerűbb motivációk villannak fel. Zavarta valami, idehozta és most hisztizni szeretne, de nem tudja, mit csináljon. Hajlik a pihenésre, szerintem meg fogja érteni. És ráérez, hogy rajta jár az eszem. Habár min is járna? Aki szellemet lát, az nem fog a holnapi ebéd receptjén gondolkodni... - Szia Esther! - köszönök egy mosollyal és intek is egy nagyot, a fejem felett lóbálva meg a jobb karomat. Ha beleköt, hát beleköt, most így láttam jónak az üdvözlést. - Én Rocky vagyok. Én láttalak meg először. Ezt tudod, ugye? Esetleg ismerjük egymást? Lehet, hogy ismerem, csak nem emlékszem rá. Hagyhattam benne mélyebb nyomot, mint ő bennem. Az se biztos, hogy a nevemet tudja, sőt még bonyolultabb lehet a helyzet, ha egy másik néven ismer. Őt Annie zavarja, engem meg ez a tudatlanság. Túsztárgyalót már játszottam, nem is egyszer, de ez most más. Szellemmel még nem társalogtam. Nem ismerem a szokásaikat. Sokkal másabbak, mint az emberek, akár gyerekeket, akár gyengeelméjűeket nézünk. Ennyi mindent meghatároz a test. Megfosztatunk tőle és már kevesebbek is vagyunk, más oldalról pedig többek. Végigfut a mellkasomon valami borzongás. A hasamból indul, nem tudom, miért onnan. ~Lili, eszembe jutott valami. Járt ide egy Carmichael nevű fickó. Autóbalesetben meghalt a lánya, Julianne. Ez már 1,5 éve volt, azért nem jutott eszembe, de őt mindig Annie-nek hívta és lehet, hogy ez a felirat magyarázata. Nem tudom, mennyit számít ebben a pillanatban.~ Bírtam azt a pasast. Sose beszélt túl sokat, csak lejött és mindenkit megizzasztott. Gyerekkora óta golfozott, profi is lehetett volna, ha nem sérül le. Aztán a gyerek halála után jött az ital, az elhanyagolt külső és lassan elmaradt innen. Lehet, hogy ő vésett ide egy utolsó emléket.
- Ez édes. Régen, előtte, mindent megtettem volna Guillaume-ért, a legfontosabb volt, a megmentőm, és pokolian elszúrta. Eleinte borzalmasan haragudtam rá, hogy kitépte a szerelmünket a szívemből, de a farkasommal szerencsém volt, békés, nyugalmas természetű. Csak épp az apjaként nézett rá, és nem volt képes szerelemmel szeretni. Ez viszont egykori férjemnek nem felelt meg. Mily meglepő. ~Sajnos sokkal, és nem mindenkihez könnyű megtalálni az utat. Van, akihez hónapok, évek kellenek, talán még több. Nem mindegy, miként távozott el egy szellem, és mennyire feszíti a harag a lelkét. ~Ne igyunk előre a medve bőrére.~ Náluk nehéz megállapítani, hogy mi a jó hír, és mi a rossz, sokszor épp az ellenkezőjéről van szó, mint amit hiszünk. ~Mi miért szeretjük azt csinálni, ami tilos? Egyébként, ez kicsit más, neki ez a nyugalmát megzavarja, következésképp felbolydul, ki kevésbé, ki jobban. Ő egyelőre egész szolid állapotban van jelen pillanatban. Gondolkodtam el, valószínűleg jelen esetben elég lenne a feliratot eltávolítani a fából, de még nem tudok eleget ahhoz, hogy dönthessek. - Rocky... Sustorogja recsegősen, alig hallhatóan, nekem is nagyon sokáig tartott, mire megszoktam a velük való kommunikációt. Arra viszont kíváncsi voltam, hogy ismerheti-e vajon Rockyt, mert az azért elég sokat változtatna képleten, meglehet, hogy nem a halála miatt látja a hím a szellemet, hanem mert tőle akar valamit. - Nem, nem. Megrázza a fejét vadul, Rocky felé siklik áttetsző alakja, egészen az arca előtt dereng. ~Csak nyugalom. Bántani nem igazán tud, szerintem nem is akar, itt valami másról lehet szó.~ Egyelőre még én sem értem, mit akar a szellemünk a hímtől, de lehetséges, hogy több köze van ehhez az egészhez, mint amivel számoltunk. Ostoba Vörös Hold, miatta egész egyszerűen kihagytam ezt a lehetőséget. - Robert Pesnel… Sustorogta dühösen, bár én sejtettem, hogy nem kifejezetten Rocky felé irányul a haragja, de immár elég egyértelmű volt, hogy köze az van hozzá. A hím szavaira megcsóváltam a fejemet, és kezdett az az érzésem lenni, hogy nem olyan dologról van szó, ami a nő életében történt, az már túl régen volt ahhoz, hogy ennyire felzaklassa. ~Rocky, hogy hívták az anyukádat? Vagy volt lánytestvéred? ~ Kérdezem kissé aggodalmasan, mert még egy lehetőség eszembe ötlött, viszont az már határozottan nem tetszett. Ez a dolog olyan sokrétűnek tűnik, hogy kicsit nehezemre esik bármit is kezdeni vele, de remélhetőleg hamarosan fény derül majd még több részletre. Igyekeztem könnyedén venni ezt az egészet, nem feszengtem, aggódni még ráértünk, nem feltétlenül volt itt baj, de magamban ezzel a lehetőséggel is számoltam.
- Velünk lennél, ha nem szúrta volna el? - kérdezem somolyogva. Nem igazán ismert előttem a dolog, csak hallottam róla, hogy csúnyán elbánt vele az egyetlen, az igazi és a családi élete nem túl fényes. A porontyok legfrissebbikéről elég rossz hírek vannak, a többi meg halott. Én még jobban jártam egy megőrült asszonnyal meg egy meddővel. Nem gyötör az emlékük. Csak néha, de elűzöm és fontosabb dolgokkal foglalkozom. A mával, nem a múlttal. Lili esetében is ezt nézem. Nem pátyolgatni akarom, arra vannak nálam sokkal rátermettebbek. Becsülöm azt, amit a Falkáért tesz és lehet, hogy ha boldog családanyaként élne, nem küzdhetnénk egy csapatban. Erre emlékeztetem, mikor fájó múltképek támadják meg. A szellem megismerése sokkal bonyolultabb. Egy élőből indulok ki, abból, ami valaha lehetett a csaj. Ez téves alapállás. Lili utat mutat, finoman sugallja, hogy rossz úton járok és el kell engednem az előfeltételezéseket. Kezdeném kigondolni, hogy akkor mit lépjek. Tabula rasa, oké. És a nevemen szólít. Azon, amin a Falka ismer és senki más. ~Máshol nem hívnak így. Szerintem kihallgatta, mikor itt voltunk Artie-val és csak sunyult, nem mutatta meg magát.~ Biztos képesek erre is. A lényeg, hogy meg vagyok szólítva. Ismer. Nem volt véletlen, hogy nekem jelent meg. Szőrborzoló érzés ez megint. Mi van, ha átsuhan rajtam? Megáll a szívem, mint a jeges vízben? Lili szinte tudja, mitől tartok és már meg is nyugtat. ~Kösz, ezt jó tudni.~ Mint egy régi rádió az aluljárói piacról, úgy szól a hangja. Frank Sinatra lemezei mentek ilyesmi tisztaságban. Az eredeti nevem? Aminek születtem? - Igen, én vagyok. Emlékszel rám, de én nem emlékszem rád. Esther... Mi a teljes neved? Triviális, de most lehet, hogy van értelme kimondani. Ezek nem úgy működnek, mint mi. Egyszerűbbek, zavarodottabbak. Esther dühös, a fejrázásból láttam az előbb. Rám? Mi a fenéért? Ez amcsi telepes ruha, hogy került ő Marseilles-be? Leeresztem a karjaimat és széttárom őket. Nehogy azt higyje, rejtek valamit. Állok a szavai elé, a színvallása elé. Lili ötletétől már a tarkómnál táncolnak a jégkockák. Anyám az az Annie? Álmomban se gondoltam volna, hogy őt kell itt keresni. ~Jesszus, Lili... Kevesen tudják, sőt szinte senki, hogy hívták anyámat. Jeanne Annabelle Pesnel... Sietve, sőt már kissé idegesen keresem az emlékeim között, hogy hallottam-e olyat, aki angol kiejtéssel mondta a nevét. A fogadóban, amit vezettünk, ahova én is bekerültem elég fiatalon, iskola helyett, sokféle ember megfordult. A világ, az akkori világ minden tájáról. Spanyolok, angolok, németek, főleg ők jöttek meg pár ázsiai. Ha anyám bántotta... - Vendég voltál nálunk? A Pesnel Fogadóban? Mi történt? 20 éves voltam, mikor a pestis elvitte őket. Előtte bármi történhetett. Nem a fogadóban. Ott nem volt halál. A vendégtérben biztos nem. Anyám gyönyörű emlékként maradt meg és fájt őt elveszíteni, piszkosul fájt. Most újraélem azokat a perceket, mikor láttam egy kordéra feldobva az élettelenül bűzlő testét. Aztán Apáét is. Végem volt. Ez most nagyon nehéz pillanat. Esther idejön és bemocskolja a szüleim emlékét? Azzal riogat, hogy bántotta őt az anyám. Kissé dühös is vagyok, de igyekszem nem mutatni. Meg kell beszélni. Muszáj, különben kísérteni fog. De az is számít, hogy máshova nem követett. Csak itt, a feliratnál jelent meg. - Mit szeretnél tőlem? Annie az édesanyám volt. Meghalt pestisjárványban, 295 éve nincs többé. Láttam, ahogy a testét égetni viszik, mint az összes többit, hogy ne terjedjen a fertőzés. Szavaim halkan szólnak és szomorúan. Ezt már nem játszom. Az emlékezés bánata vándorol fel a torkomból. Sokszor átgondoltam már, nem fog földhöz vágni, de megpróbálja. Már nem vagyok egy 20 éves suhanc. Erős akarok maradni. Akkor is az akartam lenni. Lassan szedtem össze magam, patkányok és szeméthalmok között. De felépültem és itt vagyok. Ez a küldetésem. Diszkréten elintézni, hogy ne kísértsen itt holmi régi haragos. A tény, hogy egy halott Annie-t keres egy olyan feliratnál, aminek az alkotója szintén elveszthetett egy hasonló nevűt, nagyon is egyenes vonalat rajzol ki. Talán egy kicsit megértek most a hazajáró lelkek gondolkodásából. Egy nagyon kicsit. ~Lili, te ki tudod venni, mi az a folt a szoknyáján? Tej? Nem vér, az tuti.~ Hátha számít. Lehet, hogy a konfliktus részeként ömlött rá valami a turistára, aki Frankhonba jött. Érdekes gondolat ötlik eszembe, de azt majd csak akkor vetem fel, mikor ketten leszünk a suttogóval. És talán nem is itt.
- Igazad van, abban az esetben nagyon máshol lennék most. Értem a kérdése okát, és természetesen innen nézve egész más megvilágítást nyernek a dolgok. Összességében talán jobban jártam így, boldog vagyok, nem tagadnám sosem, és nem is akarom tudni, mi lett volna, ha Guillaume nem szúrta volna el. Sőt, akkor már nem is élnék, bár én képes lettem volna értékelni egy rövid emberi életet is a gyermekeimmel. Ez azonban már határozottan nem ide tartozik, most legalábbis nem. Máskor szívesen beszélek a dolgaimról vele, bár olyan mélyen senkit sem szoktam zaklatni ilyesmivel, hiszen az én dolgom, hogy mások életét dédelgessem. ~Nem, Rocky, a legtöbb szellem ennél sokkal egyszerűbb. Sokan nagyon hosszú ideig fel sem fogják, mi történt velük.~ Őt sem érzékelem túlságosan erősnek, szóval csak a fejemet csóválom meg finoman, megtoldva szavaimat a gesztussal. Viszont sok mindent hallanak, és jobban belénk látnak, mint azt gondolnánk, ezért különösen óvatosan kell velük beszélnünk. ~Én inkább amiatt aggódom, hogy odaát hallotta valahol a neved, amiből még lehet bajunk.~ Akadnak kellemetlen, bosszúálló szellemek, és olyan is előfordul, hogy a teljesen átlagosból hirtelen egy veszett fenevad lesz, de szerencsére nem ez a jellemző, remélhetőleg most sem lesz ilyesmiről szó. Hisz minél dühösebb egy szellem, annál erősebb, épp ezért kell velük hímes tojásként bánni. - Kisbaba. Nyögi ki halkan, egyértelműnek tűnik, hogy azért, mert amikor először láthatta Rockyt, már ha látta valaha, akkor még nagyon pici volt. Fura gondolat rajzolódik ki bennem, de tudom jól, hogy az élet képes meglepő fordulatokra, de egyelőre még nem mondom hangosan, hiszen ki tudja, mi lehetett ott a háttérben. ~Pedig még duplán is lehetne Annie, ami azt illeti. Tudsz valamit a szüleid előéletéről? Esetleg hogyan éltetek, nem volt szolgálólányuk?~ Esther küllemre inkább olyasmi, már csak a ruházata miatt is, nem tűnik túlságosan tehetősök által hordott darabnak, régimódi személyek őrizhették régi korok emlékeit. Még farkas is lehetett... - Nem, nem, nem. Csattan fel türelmetlenül, mintha Rockynak tudnia kellene ki ő, és zavarja, hogy nincs így, láthatólag gondolkodik, talán a szavakat keresi, ezt nem tudom biztosra, mindenesetre én egy kicsit csak figyelem. Nem, merem állítani, hogy ártó szándék nem vezérli, s ha így van, akkor... az is lehet, hogy csak üzenetet akar átadni. Ujjaim Rocky tenyerébe fonódnak, az emlékét nem látom, de az érzései élénken rajzolódnak fel tudatom láthatatlan vásznára, és azt hiszem, most szüksége van arra, hogy kapaszkodjon valakibe. Nem kell beszélnie, én nem várom el tőle. - Esther, pihentél, ugye? Kérdeztem rá csendesen, ő pedig rábólintott, ami számomra azt jelenti, hogy megzavarták, és jó eséllyel Rocky édesanyja tette. Ez nem a klasszikus értelemben vett bántás fogalmát takarja, de számukra roppant mód zavaró lehet. Sejtéseim szerint az anyuka erősebb szellem, mint a mi Estherünk, és valami okán őt küldte maga helyett. Hírvivő? Meglehet, mindenesetre ez egyre érdekesebb lesz. - Semmit. Csattan fel, amire én csak elmosolyodom, s közben, hacsak nem volt ellene kifogása, még mindig fogom Rocky kezét. - Esther, Annie küldött Roberthez. Kinyújtja a kezét Rocky felé, alig valamivel az arca előtt dereng, de csak hűvös, nem fáj, nem is bántó. Újabb bólintás, kezdem összerakni a képet, talán Rockynak is sikerülni fog, bár szerintem még mindig kellett, hogy legyen köztük valamiféle kapocs emberként is, különben Esther nem tett volna semmit. ~Lehet tej is, de bármi más is, a legtöbb dolog sötétebb foltot hagy maga után, mint az egész anyaga. Voltak állataitok?~ A kettő talán nem függ össze a szemében, és ezzel kapcsolatban én is a sötétben tapogatózom, és talán nincs is jelentősége, de Rockyt valamiért nagyon érdekli, szóval nem fogom semmibe venni a kérdését.
Erről hallottam, hogy úgy mennek át a túlvilágra, mintha csak egy nagyot aludtak volna. Elindulnak egy úton és nagyon soká jönnek rá, hogy nem San Francisco felé vezet, hanem a végtelenbe és a lábuk sose lesz poros többet. De hogy most mit kezdjek ezzel a ténnyel, az nehéz kérdés. Úgy kell beszélni Estherrel, mint egy fogyatékossal. Türelem, együttérzés kimutatása és a legegyszerűbb jelek. ~Ezek teadélutánokon pletykálnak ki minket?~ Árnyként ezt azért is rossz hallani, mert így lehetetlen titkot tartani. Nem mondom el senkinek, zárt helyen teszem meg, rejtve és sötétben, de jön egy szellem és megsúgja valakinek. Ezt nem tudom kivédeni. Picsába már... Bólogatok Esthernek, hogy értem. Gyerek voltam, anyatejet szívtam és sirdogáltam, amikor épp nem aludtam. Ő pedig nézte a kis Robertet és anyját, aki bántotta őt. ~Arról a korszakunkról nem sokat tudok. Terveztek testvérkét is, de nem sikerült, kb. ennyi.~ Egyke maradtam. Biztos más lennék, ha megtanultam volna, milyen osztozni a tányéron, a takarón, a szobán. És még egy közeli szívet vesztettem volna el a pestisben... Esthert elnézve őt más vihette el, nem az a kórság. Jaj, de nem bírunk várni! Mintha rohannia kéne, menne a busza, lekésné az előadást, amire jegye van. Mint a gyerekek. Nem ezt akarta hallani és már toporzékol. Lili érintése meglepő, nem számítottam erre. És nem is igénylem. Férfi vagyok, egy ilyen páralény ne ijesszen már meg. A nőstény megmondta, hogy nem igazán tud ártani nekem ez a szellem. Mosolyt eresztek meg Lili felé, mert rendes, hogy segítene, de elhúzom tőle a kezemet. Zsebre teszem inkább és felszegett fejjel nézek a kísértetre. Egyenesen a szemébe, hidegen és érzéketlenül. Kőarc mögé rejtem a felkavarodott lelkemet. ~Mi a fenéről beszélsz?~kérdezem a nőstény kissé ingerültebben, mint kellene. Semmit nem akar, de idejön. Ezzel szakítja meg a délutáni csendes pihenőjét. Meg az én golfjátékomat. Nem értem, a suttogó miből jött rá, hogy anyám küldte ezt a nőt, de valahogy igaznak érzem. Anyám... Újra hallhatok róla közel 300 év után. Követi a sorsomat? Látja, mi lett a fiából? Ez most teljesen összezavar. Feszülten állok, ahogy a hideg suhintás éri az arcomat. Át fog menni rajtam. Nem, megáll. Meg akar érinteni. Mintha erre vágyott volna már mióta. Tudnom kéne, ki ő. Ismernem kéne, érzem, de nem bírom megragadni. Már régóta nem mondtam neki semmit, de ő se túl közlékeny. Legyen akkor ez az érintés. Megpróbálom megfogni a kezét, odatenni a praclimat. ~Állatok? Ez hogy jön ide? Kóbor macskák szöktek be néha, más nem volt.~ Ez a kétfelé beszélgetés nagyon fura így. Az állatokról viszont eszembe jut valami. Egy rajz, ami sokszor előjött nálam, nem tudni, miért. Akkor még nem volt Rorschach-teszt, se gyerekpszichológia. Sokszor rajzoltam le egy nénit gyertyával, rácsok előtt. Mint egy kapunál. De hogy ki volt ő és miért maradt ilyen emlékezetes, azt nem tudom. Igazából a rajzokra se nagyon emlékszem, csak egyszer túrtam a fogadó maradványát és egy ládából bukkantak elő a skiccek pár régi ruhámmal. Rácsok, gyertya. Éjszaka kellett látnom, ahogy áll, beengedésre várva. - Sokat jártál a sötétben, Esther? Kusza ez a történet, de Lili kibogozza. Végtelenül hálás leszek neki. És biztos Artie is. ~Szerinted anyám beszélni akar velem? Lehetséges ez?~ És akarom én ezt? A múltra borítsunk fátylat. A Teremtőm is ezt mondta. A szüleimet elvitte a halottaskocsi, nem hoznám vissza őket. Nyugodjanak békében és én meg hadd éljek békében. Amennyire Alignak fenyegetése békét jelent... De hogy miért bántotta ezt a nőt és hogy még életében vagy odaát. Nem. Itt kellett történnie. Azért nem nyugszik.
~Meglehet. De tudod, az a baj, hogy szerintem ő már békében pihent, azért ennyire zavarodott. Márpedig akkor nagyon durván fel lehetnek bolydulva a dolgok odaát.~ Beszélnem kell a nagyobb szellemekkel, mert kezdek komolyan aggódni, hogy mi a fene zajlik a szellemvilágban. Annyira furcsák mostanában, és egyszerűen nem jövök rá, mi bajuk. S ott vannak az álmaim is, amik egyre abszurdabbak, vadabbak, és egyre inkább kikészítenek. Olyan nehéz szívvel fekszem le aludni, hogy azt elmondani sem tudom. Fogalmam sincs, meddig fogom még bírni. ~Ne aggódj, hacsak nem minden ismerősöd rendelkezik védőszellemmel, nem kell paráznod. Meg különben is, az ő szájukat is be szokták fogni felsőbb szinteken. Ne hidd, hogy náluk nincs a miénkhez hasonló hierarchia.~ Még Alignak és Tupilek felett is állnak nagy szellemek, akiktől ők kapták az adományukat, csak éppen azt lenne jó tudni, hogy miért hagyják Alignakot garázdálkodni. Egyébként, érzésre ez a problémája a teadélutános dologgal Rockynak, amit még meg is értek, én sem díjaznám, ha nem mondhatnék semmit hallgatózó fülek nélkül. Nos… tulajdonképpen ez így is van. ~Akkoriban még a béranyaság sem dívott. Egyébként arra tippeltem a gönceiből, hogy talán szobalány lehetett, esetleg vajákos asszony, bába, ha tudja a nevet… Nem jegyezte volna meg, ha nem ismert, bárki is küldte.~ Kezd kicsit tele lenni a fejem, folyamatosan gondolkodom a lehetőségeken, de egyelőre még egyik sem tűnt telitalálatnak. Egyedül abban vagyok biztos, hogy az egész mögött bizony Rocky édesanyja áll. Nem a szellem miatt érintettem meg, sokkal inkább az érzései okán, de tudom én, mikor kell visszavonulót fújnom, azt pedig már rég feledtem, hogy az ilyen momentumok mételyezzék a lelkemet. ~Csak a tehénfejő lány is eszembe jutott. Van, hogy sokat kell próbálkozni, mire összeáll a kép, bár engem a folt annyira nem mozgat, de mivel téged érdekel, megpróbálunk a végére járni.~ Azt hiszem, ezen a ponton egyszerűbb lesz megkérdezni, úgyis mintha kicsit lehiggadt volna a szellemünk a bizalmaskodási kísérlete során. - Esther, tudtad, hogy koszos a szoknyád? Kérdezem meg kedves mosollyal, tökéletes ártatlanul, hangom békés, együtt érző, ő mégis mintha megriadna, elkapva tekintetét Rockyról a szoknyára néz. - Bocsánat asszonyom! Hebegi zavartan, és olybá tűnik, most percekig ellesz azzal, hogy megpróbálja letisztogatni a ruháját. Nyilván ez sajnos lehetetlen, de élek a gyanúval, hogy valóban szolgálóféleség lehetett. - Sötét… igen, igen. Kapu. Heveskedik, s ahogy a foltot nézem, félrebiccentett fejjel, talán gyertyaviasz is lehet. Legalábbis, akkoriban leginkább gyertyával világítottunk, az volt a legegyszerűbb. Nem nagyon értem, hogyan kellene összeállnia a képnek, a gyertya csak Rockytól függetlenül jutott eszembe, így előtte az esély, hogy az emlékeiből építkezve rájöjjön valami fontos adalékra. Nem kérdezek rá, egyelőre hagyom kibontakozni. ~Szerintem igen, viszont azt nem tudom, miért nem jött ő. Valószínűleg nincs kapcsolási pontja, talán nem gondolsz rá annyit, hogy bevonzd. Mindenesetre, ha érdekel, akkor keress meg egy mágust, mert ebben ők tudnak segíteni. Én csak azzal tudok kommunikálni, aki előttem van. Ők viszont szólítani is tudják őket.~
Nem válaszolnak, de áll a bál náluk. Talán túl elfoglaltak. Lili szavait néha nem teljesen értem, de a lényegüket, az ide vágó lényegüket azért meg tudom fogni. Azt hiszem. ~Szóval engedéllyel mondták el neki, ki lett belőlem. Még érdekesebb... A védők hallják a kiválasztottjuk minden gondolatát?~ Hierarchia. Azt se tudom, ki ez, szóval a felettesét megtippelni sincs esélyem. Lassan már csak a gondolataim lesznek csak biztonságban, hisz nem tudhatom, ki mellett áll egy kísértet és mit kíván tovább pletyizni odaát. Ehh... ~Aha. Lehet, próbálom felidézni, csak már annyira rég volt az és messze.~ Biztos, hogy nem nálunk élt. Ha kiterjesztem a keresést... Hát, lehet, hogy valaki olyat kell felismerni benne, akinek párszor hallottam a nevét, azt is kicsiként és nem maradt meg. Ő viszont ismerhette a kis Robertet. ~Hopp, ez eszembe juttatott valamit! Akitől a tejet vettük, annál több fejőnő is szolgált. Valamiért nem maradtak meg, nem maradhattak meg nála.~ Esther? Igen, lehet, hogy volt ilyen. Emlékszem, hogy elkísérhettem a szüleimet beszerző körutakra a pékhez, a tehenészetbe, a borospincébe és így tovább. A kísértetben benne van a szolgai szellem. Szó szerint az lett belőle. Így nem volt szabad mutatkoznia. Igen, ez a mondat nagyon is ismerős és pont ezen a hangon. Már hallottam tőle ugyanezt. Milyen alaposan tisztogatja. Már nem is lát minket, belefeledkezik. Különben kap, gondolom. - Kit vártál? Kezd összeállni a kép. A tehenészet, igen, annak volt olyan kapuja, most már dereng. Megdöbbentő, hogy 300 év után fejthetek meg egy visszatérő rajzötletet. ~Lili, azt hiszem, telibetaláltad. Akitől a tejet vásároltuk a fogadónkhoz, az nem lakott messze, az ablakból láttam a kapuját. Szerintem ezt a nőt láttam nála, csak még nagyon kicsiként. És talán még többször, mert sokszor rajzoltam egy gyertyás nénit rácsos kapu előtt. És azt hiszem, olyan éjszakákat idéz, amikor hallottam apát elmenni, de nem szólhattam senkinek és nem mondta meg, hová megy...~ Családi dráma bontakozik itt ki. Apám eljárt a fejőnőkkel? És anyám üldözte el őket, mert... Én miért nem emlékeztem erre eddig? A pestisjárvány sok mindent kitörölt, elképzelhető. Különben is, 300 év után az vesse rám az első követ, aki leírja a gyerekkorát mérnöki pontossággal. ~Köszönöm a tanácsot!~mondom szűkszavúan. Nem kell nekem mágus, akit beavatok a magánéletembe. Inkább elrejtek mindent és a végén Lilit is megkérem, hogy egy szót se ejtsen. Artie-nak is legyen elég annyi, hogy elűztük, aki engem keresett. Remélem, menni fog... ~Nem tudom, mennyire jó nekünk, ha ő jön ide. Attól tartok, hogy anyámtól nagyokat kapott ez a csaj. Szóban vagy ostorral, fogalmam sincs, de ha apám eljárt a nőkkel, akiket megkívánt, mikor látta őket fejni... Szerintem megérted. Nem semmi, hogy így kell megtudnom...~ Apám hűtlen volt, anyám pedig agresszív és féltékeny, ez mind újdonság. De csak a múlt része. El tudom engedni, igaz, érzékenyen érint, főleg az, hogy megjelent. És hogy később is bezavarhat. Milyen üzenetet hozhat egy szerető attól, akinek a párjával ment el? Elég fura küldöttválasztás, de a szellemek eleve furák. Lili talán többet ért ebből. Sóhajtok egy nagyot és mosolygok a lányra. Ő nem tehetett semmiről. Lehet, hogy apám kényszerítette. Határozott ember volt és megnyerő. Az erkölcs meg... Mellékes, mindig az volt egy olyan világban, ahol kórok és járványok viszik el, akit szeretek.
~Nem, de kommunikálni képesek velük, és jobban is ismerik őket, mint a legtöbb élő, persze, ehhez kell egy alap, ha valakinek teljesen ismeretlen védőszelleme van, akkor idő, míg kialakul egy korrekt kapcsolat.~ Alapvetően a védőszellem azért van, hogy a farkas segítségére legyen, de olykor ez elmérgesedhet ilyen-olyan okokból, s nem biztos, hogy van értelme egy-egy szellemet a közelünkbe engedni. Azt egyelőre nem tudom megfejteni, hogy jelen esetben pontosan miről is lehet szó. ~Akkor érdemes ezen az úton maradnunk, meglehet, hogy ez a helyes ösvény-~ Fűzöm hozzá, az már mindenképpen pozitív, hogy egyáltalán eszébe jutott ezzel kapcsolatosan bármi, elvégre, szörnyen régen volt már. A kérdésre a szellem döbbentem pillant fel, hevesen csóválja a fejét, jelképes mozdulatot tesz az ujjaival, bekulcsolja ajkait, majd eldobja az eszközt. Elég jellemző gesztus lehet, s elég beszédes ahhoz, hogy egyértelmű legyen, lakat a száján. Viszont, ha bármily csekély mértékben is, de elszerette Rocky apját, akkor tartozik az anyjának. Így már értem, miként képes pincsikutyaként elküldeni bárhová. ~Ez elég egyértelműnek tűnik.~ Állapítom meg, és egy sóhajt azért megengedek magamnak, bár azt nem mondom, hogy sajnálom, elvégre azt már kifejezte az imént, hogy a részvétemre bizony nincsen semmi szüksége. Egyébként is, borzasztó régi dolog már, csalfa férjekről, de épp úgy asszonyokról is sokat lehet hallani, akkoriban sem volt ritka, manapság meg aztán pláne nem az. Csak biccentek, bár tekintettel arra, hogy elég szűkszavú, és nem kérdez a hogyan továbbról, ezért sejtéseim szerint nem kifejezetten vágyik az anyja társaságára, de megértem, a múltnak a múltban a helye. Én teljesen kétségbeesnék, ha Guillaume egyszer felbukkanna szellemként. Remélem, legalább holtában rájött, mit művelt velem. ~Persze, hogy értem, és igazat is adok neked. Nem feltétlenül kell nyitottnak mutatkoznod rájuk, és ha esetleg többet akarna az anyád… Nos, ebből még lehet problémád, a harag okán könnyebben fel tudják szívni magukat, és talán megjelenhet ő is később. Mindenesetre bízom benne, hogy nem így lesz.~ Nem mindig történik ennél nagyobb baj, van, hogy beletörődnek a kiszemeltjük válaszába. Örülnék, ha most is így lehetne. Visszasiklik Estherre a pillantásom, olyan kis szelídnek tűnik küllemre, de megtörték, talán többször és jobban, mint megérdemelte volna. - Jól van Esther, minden rendben, nem kell mondanod már semmit. Csak nyugodj meg. Leszedjük a fáról a neved? Szelíden cseng a kérdésem, mire ő csak bólint, tekintete már a feliraton függ, tudom, hogy itt tartja, és az ég tudja, mennyi ideig kóválygott volna erre, ha Rocky nem jár itt. Odalépek hát, és karmokat növesztek, amennyiben nem jön senki, majd kivágom a kérdéses részt, annyira csak, hogy ne maradjon meg a felirat, a fát nem akarom a kelleténél jobban bántani. Addig a törzsre simítom bocsánatkérően a szabad kezem. ~Nos? Mi legyen? Elküldjem?~ Kérdezem a folyamat közepette Rockyt, mert ez az ő döntése kell legyen, én nem szólok bele, sosem teszem. Maximum tanácsot adok, amit vagy megfogadnak, vagy nem. Ezt már megtettem.
~Azt tudtam, hogy hozzá kell szokni egy ilyen kéretlen kísérőhöz. Ez megnyugtató.~ Van, akinél nem kéretlen, hanem rituáléval hívja meg magához. A Falkában is vannak többen, akikkel lakik egy ilyen. Hát én annyira nem vágyom rá, igaz, nem kívánságműsor. Ha egyszer betalál valamelyik, nehéz lesz levakarni. ~Hát ja. De tudod, mit? Nem is bánom, hogy nem akkoriban derült ki. Nagyobbat ütött volna...~ Mert most már min változtat az, hogy a szüleim, akik 300 éve halottak, merre dugtak félre és kit szadiztak? Az emlékük nem lesz ugyanolyan, de már nem nagyon hat meg. Kivéve ha mégiscsak kell találkoznom valamelyikükkel. Nem akarok. Nyugodjanak békében és én is hadd éljem a saját életemet. Ilyen feliratokat meg nem szabad széthagyni a városban. ~Én is bízom benne. Mindenki maradjon a helyén, úgy a legjobb.~ Egy pillanatra elcsábultam, hogy jó lenne újra látni. De ahogy többet értek a szellemvilág működéséből, azt mondom, hogy nem. Túl bonyolult, túl veszedelmes. Ha elém állna, nem lenne könnyű helyzet. És hasznos se. Az imént látottak alapján és amit Lili elmondott, egy szellem informátornak nagyon gyenge. Hallgat, keveset beszél, azt is csak úgy és akkor, ahogy ő akarja. Borítsunk fátylat a múltra, húzzuk vissza rá, ha már felrángatta egy kesergő szerelmes, aki fákat rongál dühében. - Béke veled, Esther! - mondom és egy mosollyal integetek a fejőnő szellemének. Lili megtalálta, mit szeretne. Ha a felirat eltűnik, a kísértet is elmehet. Milyen egyszerű! De nem automatikus. El kell engednünk. Nagy kilégzés. ~Ha ő most elmegy, anyám még megjelenhet. Ha marad, akkor is. Tegyünk itt rendet, Artie pályáján legyen végre nyugalom. És nagyon köszönöm, Lili!~ Igazán hálás vagyok a nősténynek, hogy segített felderíteni ezt a helyzetet. Először megrendített, de aztán beállt nálam a sokéves közöny és ezt is leszarom. Az őseim mellényúlása nem oszt, nem szoroz. Mint egy falusi lövöldözés Kenyában, most már csak annyira érint. Megjegyzem, hogy apám nem volt túl profi a titoktartásban és anyám se az indulatai uralásában. Még egy indok, hogy én jobb legyek. Ha a kísértet elszáll, végignézem, hogy teszi azt. Aztán a kikapart kérget fogom a kezembe, ahogy lehajolok. Majd visszadobom a fűre és el is taposom. Befejeztük. Annie, Anya, ne kavard a kakit, légy szíves, ha megkérhetlek rá, mint egyetlen kicsi fiacskád... Körbetekintek és a nagy zöld terepet látva megkönnyebbülök. Fejemmel intek Lilinek, hogy menjünk messzebb, nehogy véletlenül visszacsábítsuk valami hülyeséggel. Kerülöm a témát érzésben is, szavakban is. - Merre tovább? Kocsival vagy? Ha nem, elvihetlek egy darabon. Az autóban pedig még kitárgyalhatjuk a dolgot, ha nem bánja. Nagyon rendes nőstény ez, szerintem nem fogja bánni és én se azt, hogy még egy kis időt töltök együtt vele. Keveset tudunk magánügyekről beszélgetni, csak a meló volt. Pedig kell idő másra is.
~Az biztos, hogy akkoriban jobban megszenvedted volna, mint most.~ Csak gyerek volt… most meg már, ennyi évszázaddal a háta mögött aligha fog különösebben problémázni rajta. Elrendezi magában, és kész, legalábbis én ezt tudom elképzelni róla. Tévedni persze én is szoktam. ~Olykor valóban így a legjobb.~ Értek vele egyet ismét csak, pláne úgy, hogy ő még nem is akarja. Akkor csak rossz vége lenne, egy védőszellem könnyen lesz teher. Van, akinek szerencséje van, bár én igyekszem nem tudomást venni azok védőszelleméről, akik nem vállalják fel. Én sem tenném. Nagy előny lehet olykor, s épp annyira hátrány is. Noha tudom, hogy az Atanerknek, és az egyik vezető testőrünknek is van. Az egyik békésebb nem is lehetne, a másik lelkében a pokol tüze ég. Ám ebbe addig én nem szólok bele, amíg nem kérik. - Esther, elmehetsz, a dolgod elvégezted, semmivel sem tartozol Annienek, folytathatod tovább a pihenésedet. Azt azonban kérlek mondd meg neki, hogy a fia azt kívánja, ő is pihenjen nyugalomban tovább. Menj békével! Szólok hozzá ismét kedvesen, mosolyogva, eresztem el erről a síkról, megfosztva kötelességének terhétől. Így már nem kell keresnie Rockyt, ha valaki fogja, az már nem ő lesz. Elmehet, s szépen lassan, hálás mosollyal fakul el, és tűnik tova a szemünk elől. - Nincs mit. Ez a dolgom, aligha tennék másként, ugyanakkor azért jól esik, ha kapok érte egy kis hálát, mert nem szabad természetesnek vennünk, ha valaki segít rajtunk. Követem a hímet, noha tudom, hogy már nincs, ami visszacsábítsa a szellemünket. Lehetett volna rosszabb is, szerencsére Esther nem Rockyra haragudott, abban az esetben nem lett volna ilyen egyszerű a dolgunk. - Nem, még nem szereztem be járművet, tömegközlekedéssel jöttem, de azt megköszönném, ha elvinnél a Lak irányába. Mehetnék ugyan farkasalakban is, de tegnap vadásztam, és a drágám még mindig lustán heverészik odabenn, jó neki, nincs szívem felzavarni, és szeretem a göncöt is, ami rajtam van, nem szeretnék újakat beszerezni belőlük, úgyhogy marad ez a megoldás, s jelenleg ehhez fűlik leginkább a fogam. A társaságot pedig aligha bánom, ha esetleg kérdései akadnak még, ezer örömmel válaszolok, gondolom, vannak, elvégre, nem minden nap találkozunk hasonló esettel, és sokaknak nem igazán férnek bele a fejébe a szellemek, van, aki egyszerűen csak tagadja őket. Megértem egyébként, ha nem volnék Suttogó, én is egyszerűbbnek vélném ezt a megoldást.
Mikor ilyen könnyen túllépek dolgokon, az egyben megdöbbentő is, nem csak kényelmes. Nem nekem. Én már megszoktam, nem tartok nagy önvizsgálatokat. Mások hűlnek el, hogy hogy tud ennyi minden leperegni rólam? Apám nem az a hős személy volt, akinek gondoltam. Anyám se az az áldott jó lélek. De hát nem láttam bennük az árnyalatokat? Ha őszintén magamba nézek, azt mondom: de. Csak abban a korban még felnéztünk a szülőkre. És mikor elvitte őket a pestis, nem az ármányokon agyaltam, hanem azon, hogy velem mi lesz. Viszonylag csendben vagyok, míg kiérünk. Lili profin kezelte ezt a kis szellemlányt, aki egy gyerek és egy fogyatékos elmeszintjén mozog. Nekem nem ment így, de hát nem csoda. Először láttam ilyet, először beszéltem kísértettel. De milyen finoman és okosan bánt vele. Remélem, anyám hallgat rá és megmarad ott, ahol van. Nem kell ide lejönnie. Már nem hiányolom. - Oké, akkor egy fuvar rendel. Ezek után nagyon szívesen megteszem. Egyébként is, mert Lili igen értékes tagunk. Az ajtónál intek a kirendelt biztonságinak, akit Artie ideküldött, hogy figyeljen, amíg mi bent vagyunk. Végig itt volt, nem zavart senkit. - Kisasszony, Stephen! Minden rendben? - kérdi a középkorú, kissé kopaszodó őr. Bólogatok és intek neki. - Igen, köszönjük! Ezután elhagyjuk az épületet, ő pedig szívélyes mosollyal elköszön és zár, mivel már nincs itt dolga. Én se bonyolítom tovább a kontaktust, ennyi pont elég. Ismer a pasas, mert rendszeres vendég vagyok itt. Kimagyarázom, nem lesz gond. Pályafelmérés, segítettem a tulajnak. Ez jó lesz. Amikor távolabb megyünk, messziről megmutatom a nagy barna verdát, amivel én járok. - Pillanat, megírom Artie-nak, hogy béke lett itt. A lány tuti, nem jön vissza, ugye? Valahogy azt érzem, hogy itt semmi sem tuti, de Lili megtette, amit meg lehetett tenni. Lassú kézzel elpötyögök egy sms-t és Artemis a következőket olvashatja: Egy fát megrongáltak, belevéstek egy nevet. Az hívta ide őt. Lili segített elküldeni, de maradt egy kis kosz. Azt már hamar eltakarítja. Az autót kinyitom és Lilit a jobb első ülésre tessékelem, majd beülök a volán mögé. Kicsit kifújom magam, aztán mikor ő is bent van, ránézek egy felszabadult mosollyal. - Nem csak nekem okoztál megkönnyebbülést. A játék izgalmát se bolygathatja már a szellem, úgyhogy Artemis is hálás lesz. Nem volt semmi a szellem érintése, meg úgy az egész... Rosszabbra számítottam. Neked milyen volt az első? Egyáltalán mikor kezdődött? Elkezdett érdekelni ez a téma. Ahogy gázt adok és kiparkolok, lesek hátra és a gyűrődő nyakam mögül fülelek Lili történetére. Amióta visszajöttem a túlvilágról, sok minden más. És remélem, nem kell sok hasonlót átélnem, mert nem élveztem. - És most mi következik, Lili? Temérdek dolgod van még, úgy sejtem. Bírod? Ha valamit tehetek érted, ne tartsd magadban.
- Köszönjük szépen, további szép estét! Vagy inkább szebbet, de nem ismerem, így hát ilyet nem mondok neki, még azt hinné, lenézem a munkája miatt, pedig erről szó sincs. Ugyan az tény, hogy ötletem sincs, mit lehet ebben élvezni, de biztos van jószerivel olyan biztonsági őr, aki nem csak azért csinálja, mert nincs más. - Nem, a lány nem fog visszajönni. A szellemeknek is megvan a maga határuk, és a türelmük is véges, előbb-utóbb kikelnek magukból. Esther így is dühös, aligha fogja tovább tűrni, hogy Rocky anyja ugráltassa. Előbb-utóbb minden bűn elévül, hiába akarunk a végtelenségig haragudni. - De… ha jön az anyád, nem ide fog, hanem hozzád, mert ő hozzád kötődik, szóval… szerintem mantrázd, hogy maradjon a fenekén, mert nincs rá szükséged. Egyébként… tudod, a szellemek sokszor hamarabb ráéreznek dolgokra, mielőtt megtörténnének. Lehet, hogy készül valami az életedben, amivel kapcsolatban szükséged lesz segítségre. De ez csak tipp, remélem, nem lesz igazam. Többnyire az van, de tényleg nem akarom, hogy most is így legyen, elvégre láthatólag Rocky nem szeretne az anyjával közösködni már, meg is értem. Ha engem akarna felkeresni az anyám, kifutnék a világból. Miután eladott, számomra megszűnt létezni. Becsücsülök az autóba, és fáradtan hátradőlök, kivagyok nagyon, és őszintén nem tudom, mikor leszek kicsit jobban… Jó volna már, ha tényleg jutna tisztességes nyolc óra, amit alvással tölthetek. - 1865 körül. Úgy nagyjából tíz évet töltöttem ópiummámorban a fiam halála után, és csak azért nem követtem a túlvilágra, mert vérfarkas vagyok. Azután karolt fel egy egykor Anernerk. Utána nem sokkal megtörtént, mint kiderült, elég jó érzékem van a dologhoz. Nem zavar, hogy ezt elmondom neki, egyrészt mert már rég volt, mindenki életében vannak tragédiák, már túltettem magam rajta, de a legkedvesebb gyermekem volt. S nem azért, mert eleinte különbséget tettem volna köztük. Az egyik lányom viszonylag hamar eltávozott az élők sorából, a másikat pedig elrabolták tőlem, így alakult. - Kezdek kimerülni, és hacsak nem tudsz helyettem aludni, akkor azt hiszem, a dolog sajnos reménytelen, de köszönöm szépen a felajánlást, igazán kedves tőled. Pillantok rá egy fáradt mosollyal, megtehetném, hogy újra és újra elfoglalom magam valamivel, de sajnos akkor is kifulladnék előbb, mint utóbb, szóval próbálkozom az alvással, és reménykedem a csodában.
Lili biztos a dolgában, nekem sincs okom kételkedni. Nem ma kezdte. Rendkívül hálás vagyok neki, hogy ezt megoldotta. Nem mutattam, de azt is becsülöm, hogy mellém állt, mikor anyámról, anyám szelleméről mesélt a kísértet. Akkora szíve van, hogy az egész Falkát képes alatta hordozni. Az egyik legértékesebb tagunk. - Megleszek nélküle, igyekszem nem gondolni rá. Azt hiszem, az segít. És ha Woody Allentől az Annie Hallt adják a tévében, azonnal elkapcsolok - válaszolok egy apró nevetéssel. Megint megtudtam valami érdekeset és hasznosat. A világ kiismerhetetlen, de mindig lehet belőle vágni egy újabb szeletkét. Valami készül. Lilinél is, a szellemvilágban is és az én életemben is. - Kell, hogy legyen valami kapcsolat. A szellemeid hallgatnak, mint a fák lombjai háború előtt. Mindketten visszajöttünk a halálból. Lehet, hogy két Vörös Hold között is lesz valami meglepetés, ami mindnyájunkat érint? Szeretném összekötni, mert érzem, hogy így van, de még nem tudom megragadni a lényeget. A kocsiban fújjuk ki magunkat, ott jön el a pihenés ideje. Lilit sokkal fáradtabbnak látom. Jól titkolja, de most kiül rá. - Már rég volt, gondolom, túlvagy rajta. Nem kezdek itt sajnálkozásba, részvétnyilvánításba. Aki közülünk nem képes ezeken túllépni, hanem évszázadokig hordozza, annak úgyse segít. - Nem hittem volna, hogy drogok után nyílt ki a szellemed. Ilyet eddig csak hippiktől hallottam. De jól választott az az Anernerk... Átgondolom, mit is tudok Liliről. Sokat, egyben keveset is. Megvannak a titkai. Most egy kicsit fellibbentette a függönyt és többet hallottam. Nagy terheket visel azután is, hogy a sajátjait letette. Anyáskodik, ha már a fia felett nem teheti. Ezért is szólt hozzá a kérdésem. - Na de, amit ébren kell elintézni? Kizárt, hogy semmit ne tudnék levenni a válladról. Értem én, hogy bírja és önfeláldozó, de valamiben csak tudok segíteni. Nem egy bevásárlásra gondoltam, hanem másra, amivel időt nyer. Egy zsákkal kevesebb a vállon könnyít a vándoron. De ha nem, lelke rajta. Én felajánlottam, most pedig vezetek és a vasárnap délutáni nyugalomban elég gyorsan haladunk a városban. Az egyik lámpaoszlopnál utcazenészek nyomnak valami flamenco-t tradicionális spanyol ruhában, két gitáros és két nő énekel meg táncol hozzá. Nagyon tüzesek, kár, hogy lekanyarodunk. Még elnézném őket, de még sok dolgom van és Lilit is rendes időben akarom a Lakba vinni. Aztán otthon még átgondolhatom, mit is jelent nekem az, amit ma megtudtam a szüleimről. Szerintem már nem sokat, ennyi idő után lényegtelen, mit műveltek régen. És jobb is, ha nem ezen agyalok, mert még meg talál látogatni az anyám és kellemetlenebb lesz, mint a szomszéd Mary Mama a véget nem érő történeteivel az unokákról... Csendben hagyom pihenni és én is lekötöm magam azzal, hogy az útra fókuszálok. Szeretek vezetni. Kitisztítja az agyat, csillapít és segít összpontosítani. A mai események után szinte felüdülés egy néma kocsikázás. A Laknál aztán elbúcsúzunk, de nem örökre. A számom megvan neki, bármikor rámcsöröghet, ha segítségre lesz szüksége tőlem. Én is maradnék, de ma nem lehet, így megint gázt adok, egy utolsót intek Lilinek, aztán indulok haza. Útközben még egy cigivel telefüstölöm a belteret, mert most sokkal jobban esik, mint előtte valaha...
A nevetésére nem vagyok rest én is nevetni, inkább vegyük így, mintsem vér komolyan, és bevonzzuk vele a negatív dolgokat. Bízom benne, hogy Rocky anyja távol marad majd annak értelmében, hogy a hím nem vágyik a jelenlétére. Sokszor belátóak, bár ha eleve így kihasznált mást, ezzel lehetnek gondok, de őszintén örülnék, ha valami kivételesen egyszerű lenne mostanában. - Ötletem sincsen sajnos, bár talán addig jó nekünk, míg nem tudjuk. Ha engem kérdezel, nem vágyom semmiféle meglepetésre. Azt inkább nem osztom meg vele, hogy szerintem ez a valami már megtörtént, csak éppen nem tudok róla semmit, és azt sem hiszem, hogy túlságosan sokan lennének, akik igen. A sötétben nem akarok tapogatózni, sőt, az egészről tudni sem akarok, most van az a pont, amikor legszívesebben bezárnám a kapukat. - Nekünk nincs nagyon más választásunk, ugye? Ha nem lennék túl rajta, nem lennék itt, s az sem lennék, ami vagyok. Ettől még tisztelettel és szeretettel gondolok egyetlen fiamra. Ez soha nem is fog megváltozni, a hiánya sosem fog megszűnni, de már megbékéltem a halálával. Még arra sem vetemedtem, hogy esetleg visszahívassam, szép, hosszú, teljes élete volt, nyugodjon csak békében. - Én azt sem, hogy valaha használni fogom őket. Egyébként, az egy más tudatállapot, sebezhetőbb ugyan az elme, de nyíltabb is, befogadóbb, nem véletlenek a hallucinációk. Valószínűleg később is megjelentek volna, ez csak felgyorsította a folyamatot. Elmosolyodom, az Öreg, nos, hajlok arra, hogy azt mondjam, valóban jól választott. Nem kenyerem a szerénytelenség, és tudom, mire vagyok képes. Ettől még jól esik hallani. Sok minden történt a múltban, amire nem vagyok büszke, de azok az idők elmúltak, megtisztultam, és már nem tartom magam mocskosnak az idáig vezető út miatt sem. A cél szentesíti az eszközt. Sok esetben gondolom igaznak. - Öhm…hát, kétlem, hogy olyan szívesen kötnél virágcsokrokat. Kuncogtam fel, ahogy elképzeltem a különböző kompozíciókat gyártani, csak akkor esett le, hogy tulajdonképpen ilyen téren mégis segíthet, ha neki van ideje ilyesmire, mert nekem határozottan nincs. - Viszont… ha véletlenül, szándékosan, akárhogy belefutnál egy virágkötőbe, jó volna, ha hozzám irányítanád. Még egy hirdetést sem volt időm megérni még… Meg aztán, az újságban tobzódó hirdetések sok mindenre szerintem nem jók, talán ő ismer modernebb módszereket, én eléggé le vagyok maradva ilyen téren. A zenész-táncosokat elmélázva nézem egy darabig, aztán Rocky kérdése rángat vissza kicsit a valóságba. A kérdésére sejtelmes mosollyal csóválom meg a fejem. - A fejem ugyan nincs bekötve, de nem vagyok egyedül. Veled mi történt? Mintha hallottam volna, hogy van valakit. Ezek szerint az már a múlté? Ez mindig nehéz kérdés, de ha ő belekérdezett ebbe a témába, hát nem leszek rest visszakérdezni, érdekel, hogy mi van a falkatársaimmal ilyen téren is. Noha lehet azért mondta, hogy szólóban nyomja, mert nem akar róla beszélni. Hm, azt hiszem, ezt kicsit benéztem. - Tudod mit? Nem is kérdeztem semmit… Nem akarom, hogy kényelmetlenül érezze magát, ha volt valakije, és most nincs, nyilván nem épp kellemes dolgok estek meg. Aztán végül mindenki megy a saját dolgára, s mi tagadás, most legalább kicsit hasznos tudtam lenni annak ellenére, hogy amúgy nem érzem magam olyan nagyon fényesen. Sebaj, lesz ez még így se, bízom benne.
//Hát, nem tudom, mikor írtad át a végét... de én most már nem fogom átfaragni. :S Megtoldottam egy mondattal zárásként. Köszönöm szépen a játékot! //
Bármikor megtenném. Már megint ez a bármikor megtenném... de ezúttal nem leszek mérges, még csak meg sem környékez semmiféle indulat vagy bosszúság. Tiszta tekintettel a távolba merengek. A város idegen. Még. Rengeteg felfedezni való hely van még itt számomra. Elfoglalom magam, hogy a gondolataim a háttérben szabadon keringhessenek, de közben folyamatosan szemmel tartom a várost és annak lakóit, és Anyám jelenléte után kutatok. Eska… Az aggodalom, a feszültség és a fájdalom, amik az emlékeihez kötődnek, most már akadálytalanul áramlanak belém, összefonódva a saját sértettségemmel, félelmemmel, és a belém fészkelt ürességet fokozatosan felváltja ez az elviselhetetlenül kavargó örvény. Érzem, hogy sok lesz. A hideg józanságom ilyen viharokra nincs felkészülve. Ki akarok lépni belőle, de nem megy. Még mindig ahhoz a nőhöz vonaglanak gondolataim és nem akarnak megtorpanni, visszafordulni. Hogy akarom-e? Visszakapni? Vissza. Meg szabadon is engedtem. A kettő ellentétes vonzása. Erőszakos vagyok, jól tudom magamról, és a legkevésbé sem bánom. A dominanciát nehezen viselem bárkitől. De akinél azt akarom, hogy maradjon, azt is elvárom, hogy a saját akaratából tegye. Anélkül, hogy a döntését parancs vagy kényszer mozgatná. De most nagyobb dolgok járnak elmém pontjaiban, mint Maelyss-t vissza hódítani. Hogy miért kerülöm, arra nem túlságosan bonyolult a válasz. Vágyom. Kívánom. Sóvárgok utána. Bárhol vagyok, tompán az orromban motoszkál az illata, de korántsem olyan erős, mint amikor együtt voltunk. Megtalálta a boldogság madara … A fejemben a beszélgetésünk részletei peregnek, képek, foszlányok, pillanatok. És a saját szavaim, mielőtt elindult volna, csak hátat fordított és elvonult. Vissza sem nézett, nem volt benne bizonytalanság. Mintha már régóta csak erre az egy szóra várt volna tőlem: menj, mint valami engedélyre, feloldozásra, hogy bűntudat nélkül megtehesse. Pajzsom zárt, képességeim ezer fokon pörögnek, a Londoni falkától régóta távol vagyok, eső is már elért párszor, nem aggódom a falkaszag miatt. Helyi kocsma? HMPF…. mi vagyok én? Csöves csoki? Nekem egy méltó hely kell, nem egy ilyen alantas béka segge alatt fekvő hely. Country club… na ez már valami. Pár perc múlva a Club bejárata előtt ácsorgok. Ráhajtom a tenyerem a kilincsre, bemenni azonban nem merek. Ahogy ez a gondolat ténylegesen elér a tudatomba, már-már mosolyogni támad kedvem. Én, Hugh Dewayne (aka: Arthur Phillip), a majd 500 évet megélt, nagy hatalmú vérfarkas, félek bemenni egy nyomorult ajtón. A leggyűlöltebb kombináció, ha a düh a félelemmel keveredik, olyasmit hoz ki az emberből, ami nem ő maga. Én még önmagam vagyok. Az vagyok? Lenyomom a kilincset, és belépek a térbe. Emilio-t magammal kellett volna hoznom, élvezte volna a helyzetet. Az a nagy helyzet, hogy nem bízom igazán senkiben. Koktélok tárháza ez, és baromi jó a kiszolgálás is, a hölgyek is remek formában vannak. Golf… megtaláltam a mai napom szórakozását, bár egyedül… hm… Öltönyös dísz pintyként remekül elvegyülök a Nagyok között. Csak a pénz szórásáért élünk, nem igaz? Mindenünk megvan! És csak még több kell…
A golf szerelmeseként még kihasználom az utolsó heteket, hiszen ősszel már olyan időjárás jön, ami nem engedi, hogy ezt a sportot űzzük. Marad a klubjelleg, a koncertek, a borozás, a pályákat pedig lezárják. Ma még eljöttem ütögetni egy jót a srácokkal, akik ide szoktak járni. Dolog van bőven, de akkor is kell lazítani. Bérletem van, hadd használjam ki! Chatocly egy ideje nem jelentkezett. Valahogy elő kéne csalni az odvából. Nehéz ügy és Eskával se tudtam még mindent megbeszélni. Mae-vel pedig... Javult a viszonyunk, de még mindig nem egyszerű. A falka történései sem azok. Most egy kicsit megpróbálok mindent félretenni és könnyű délutáni szórakozást, technikai sportot űzni. A kocsimmal leparkolok odakint és rögtön gyújtok is egy cigit. A pajzsomat teljesen felhúztam, a szagom viszont letagadhatatlan. Egész nap falkások közt voltam, a szállodában és még a Lakba is benéztem. A cigifüst belém ivódik, keveri a szagokat, kátrányosítja. Tavaly jöttem rá, hogy a cigaretta társ jóban és rosszban. Szükségem van rá. Régen pipáztam, aztán teljesen leálltam ezekkel. Most megint füstölök, mint a gyárkémény. A környéket nézem, aztán mikor leég a dekk, bedobom a tárolóba. Megigazítom magamon a sportzakót, beletúrok a rőzsémbe és indulok befelé. Kellemes country-zene szól, mint általában. Az energiáim elrejtve, nem érzem meg másét úgy igazán és a sajátomat se mutatom. Ismerős arcokból van pár, szinte nem győzök kezet fogni, biccenteni, inteni. Mire a pulthoz érek, legalább 10 embert üdvözöltem. Törzstag vagyok, na. Mindig vannak ismeretlenek is, jönnek újak, átutazók vagy olyanok, akik helyiek, akár régesrég itt élnek, mégis először vesznek ütőt a kezükbe. Mivel a szag el van rejtve, nem jövök rá, hogy aki mellé odakönyökölök, fajombeli. - Üdv, Meredith! Egy pohár chardonnay-t kérek! A pultoslány nagy mosollyal üdvözöl. - Szép napot, Stephen! Máris adom. Jó érzés ide bejönni. A mellettem álló tekintetét megérzem. Őt nem ismerem, semmilyen formában, a városból sem. A többieket már láttam valahol. - Helló! Új itt, igaz? Iszogatni érkezett vagy játszani is? Nálam úgy szokott indulni a meccs, hogy egy pohár finomságot legurítok, aztán belevetem magam a golfozásba. Mire végzek, kiürül belőlem és megint kocsiba ülhetek.
Ha a lehetőség nem kopogtat be hozzád, csinálj magadnak egy ajtót. Állandó dolog ez az életemben, szóval kár lenne más mederbe hajtani ezt a vizet. Meg sem érné. Ráadásul a Falka horderejét sem ismerem, kár lenne elmulasztani egy két apróságot. A fülem itt is ott is. Amúgy sem tennék keresztbe nekik. Arról már nagyjából 200 éve leszoktam. De fontosabb dolgom is van most… megkeresni Anyámat. Csak tudnám miért pont a világ másik végében „telepedett” le… mi dolgod van itt Eska? Mindegy. Ha eljön ennek az ideje, minden kérdésemre megkapom a választ. A másik férfi érkezése megtölti a helyet még nagyobb élettel, maga a kisugárzás és az elegancia és ez a szag… vegyes körítés. De felismerjük a lényeget. Nagy dohányos. De ott bujkál ebben az a bizonyos szag is. Farkasom résnyire kinyitja egyik szemét, hogy rábámuljon ő is a világra, de egyelőre nem mutatkozik meg. Nem hajlandó ilyen botor cselekedetre. Kérdése megmosolyogtat. - Vegyes dolgok foglalkoztatnak és mindkettő felsorolt ehhez tartozik. - felelem meg, majd az előző kérdést is megválaszolom. - Messziről érkeztem… - ebből pedig minden leolvasható. Új vagyok és „fáradt”, ezért iszogatok itt. Meg hogy később ledőljek egy Hotelban. Intek a hölgynek, hozzon még italt. Erőset. Ezután fordulok csak a mellettem ülőre. - Régóta él itt? - tekintve, hogy a hölgy miképp üdvözölte a látványát… talán segíteni is tudna nekem. A többieken is végig nézek, emberek, tudatlanok mind. Egy két fenevad mégis csak ólálkodik köreikben, nem vagyok vak a világra szerencsére. - Szeret játszani? - ez olyan kihívom egy meccsre kérdés volt.
Nagy rejtélyek nagy szavak mögött. Vagy kis titkok kis szavak mögött. Egyelőre nem tudom eldönteni, hogy a fazon érdekesebbnek akarja-e mutatni magát, mint amilyen vagy tényleg akad ez meg az a szekrényben. Csontvázak, kincsek, ilyesmik. - Én is valahogy így vagyok. Kezemben a pohár, nálam a cucc, amivel készülök a pályára. - Akkor azt mond, amit akar. A messziről jött emberek kiváltsága. Persze kiderülnek a turpisságok, mert más is jön messziről, talán pont onnan, ahonnan ez a pasas. Nem egy gyáva lélek, van benne tartás és büszke is magára. Talán még a golfban is jó. Majd kiderül. Egy biztos: akikkel ma játszani fogok, azok között ott kell lennie. - Ahogy vesszük. Kanadából érkeztem, szintén "messziről", de már régebben. És maga merre járt ezelőtt? Kortyolok egyet a boromból. Cigizés után még jobban szokott esni. Úgy is van. És egy hangyányit gyorsabban is fogy. - Imádom a golfot! A mai az egyik utolsó meccs lesz idén, mert jön a rossz idő és a klubnak azon része bezár. Csatlakozik?
Az, hogy őt mi foglalkoztatja, felkeltette az érdeklődésem. Fogalmam sincs hány éves, mennyi minden lehet mögötte, nem törhetem át hirtelen a pajzsát. Lebuknék. Pedig megmozgatta a fantáziám, noha a bestiámét i(még) nem, de ami késik az nem múlik. Tartja a mondás. A fiatalok szerint a gyors vonat. Vén vagyok ezekhez én már. Messziről jöttem… London nem itt van, sőt, szülő hazám se egy köpésnyire. Kanada… helyismereteim tévesek lehetnek, de Amerikai hely… - Londonból érkeztem. - nem hazudtam, onnan indultam, bár nem onnan származom. Kíváncsi lennék ez a régebben nála mit takar, nálam egy ilyen régebben kifejezés már 150-en túlmutat. - Kanada szép hely. Átutaztam csak a területén… igazán körbenéznék. Helyi jellegzetessége van? - kíváncsiskodtam őszinte kimutatással, holott egy cseppet sem érdekelt. De a valamit valamiért elv még mindig létezik. Az italomba kortyolok, ahogy azt ő is teszi, csak én épp a dohányt mellőzöm. - Csatlakozom, természetesen. - mosolyom a pohárpereménél szélesedik, ahogy a másikra nézek. - Régóta játszik? - újabb korty, újabb töltés. Újabb őszinte érdeklődés. - Régóta nem játszottam. Talán még a húszas éveim közepén ragadtam utoljára ütőket. - nevettem el magam röviden, majd a pohara felé emeltem sajátom egy koccintásra. A játékra.
Kezdőlap
//
