A gondosan nyírt és locsolt füves területet a tavaszi-nyári időszakban veheti birtokba a nagyközönség. Ekkor egy 9 lyukas, különböző nehézségi szintű pályasoron próbálhatja ki magát bármely bérlettel rendelkező.
Ütők, kocsik, hordozók és labdák felárért bérelhetőek! Ugyan így képzett oktatók is tartanak igény szerint kurzusokat az érdeklődőknek.
A hozzászólást Alignak összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Aug. 14, 2014 9:16 pm-kor.
Ami azt illeti, fogalmam sincs a golf hivatalos szabályairól. Ennek ellenére fellapoztam egy igen neves sportújságot, és az első golfos pasasnál szépen kihajtogattam, és addig-addig merültem el a ruhatáramban, amíg rá nem találtam a szakszerű öltözetre. Minden fehér lett rajtam. Találtam napellenzős fél-baseball sapkát is, meg persze fekete napszemüveget. Fehér textil rövid ujjút (gallérral természetesen). Fehér rövidnadrág, fehér frottír zokni a lábszáram közepéig, na meg persze az elmaradhatatlan Nike edzőcipő. Rohadt professzionálisnak érzem magam. Már Odin se tudja, hányadszor ütöm meg a kis (fehér) labdát, de még a közelébe sincs annak a bizonyos lyuknak. Hiába, öregszem. A lyukérzékemnek annyi, még jó, hogy azért impotens nem vagyok. Halkan káromkodom el magam, sőt, még az ütőmből is játszi könnyedséggel hajtogatok masnit, hogy aztán előegyek helyette egy másikat, és a zsákot a hátamra vetve sétafikáljak a labda után. Mint valami szerencsétlen komplexusos pincsi. Voltaképpen Milagros lenne a mai napom áldozata. De ha már itt vagyok, akkor hagyom, hogy ő vegyen észre, mert szerintem (de ez csak egy kósza gyanú) neki lenne megbeszélnivalója velem. A Tanáccsal, hogy pontosabb legyek. Az biztos, hogy a türelmem eléggé fogytán van, szóval ha a következő öt ütésem után se találom meg azt a szerencsétlen lyukat, akkor igen csak felpaprikázva fogom rátöri az irodája ajtaját. Azért megállok egy hirtelen pillanatra, kieresztem a majd' fél évezredes energiahullámom egy részét, hátha felborzolom a hátán a szőrt, ami kicsalja majd a pályára. Vagy nem, akkor meg mehetek én befelé.
//Közbejött itt sok ezer dolog, de az ígéret szép szó //
Soha nem kedveltem a meglepetéseket. A váratlanul jött kiadások, a kedves gesztusnak szánt születésnapi buli, amire nem tudtam rendesen kiöltözni vagy egy elkeseredett udvarlóm szerenádja az éjszaka közepén mind olyan hirtelen jött események voltak, amikre nem tudtam előre felkészülni. Az egész életem egy alaposan felépített rendszer éppen ezért zavarnak azok a váratlan fordulatok, amik kizökkentenek ebből a jól működő rutinból. Ilyen helyzetekben leginkább ahhoz lenne kedvem, hogy ordítsak. Kedvem lett volna jelenetet rendezni a könyvelő előtt, sarkon fordulni és sértődötten elhagyni a nekem szervezett buli helyszínét vagy farkasként széttépni a házam előtt koncertező úriembert, de egy úri nő nem tesz ilyeneket. Ilyenkor bármennyire is nehéz, nagy levegőt veszek és mosolyogva megoldom valamilyen elegáns módon a helyzetet. Ezt kellett tennem azon a bizonyos napon is, mikor Shane Grandmore váratlanul meglátogatott. Természetesen én magam is sort akartam keríteni erre a találkozóra az Amarok tagjával, de mindezt más módon szerettem volna elintézni. Már napok óta tervezgettem egy kellemes villás reggelit, ahol nyugodtan meg tudtam volna beszélni vele a falka ügyeivel kapcsolatos dolgokat. Mindezt a klub területén a szabadban, szép kilátással, ahol senki nem zavarhat meg minket egy pincérrel, aki csak a mi óhajainkra figyel aznap és természetesen a legjobb minőségű kakaóval, amit az országban kapni lehet. Igen, mindent elképzeltem és bele is fogtam a tervezésbe. Már csak annyi lett volna hátra, hogy a titkárnőm egy időpontot egyeztessen a díszvendéggel, ami azon a délutánon lett volna esedékes. Ő azonban megelőzött, és meghívás nélkül toppant be. Mindezt pedig a maga összetéveszthetetlen stílusával tette. Éppen az irodámban ültem, és a klubba szervezett rendezvények előjegyzésével voltam elfoglalva a titkárnőm asszisztálásával, mikor megéreztem azt a bizonyos energiahullámot, amit az idősebb falkatársam egyfajta csengőként használt, hogy jelezze: megérkezett. Hirtelen sokkhatásként ért az a felismerés, hogy azt a bizonyos beszélgetést, amit én tökéletes körülmények között akartam megejteni most előre nem látott okok miatt hamarabb kell megejtenem. Egy percig se kételkedtem abban, hogy azért jött, amiért én hívni akartam. A hírek meglehetősen gyorsan terjednek egy ilyen közösségben, és én már pár megjegyzést elejtettem annak kapcsán mit is szeretnék javasolni a falka jövőjével kapcsolatban. Sajnos az időt nem tudtam leállítani, így egyből cselekednem kellett. Felálltam a kényelmes székből, majd a tükörhöz lépve ellenőriztem a sminkemet és azt, hogy a ruhám ugyanolyan állapotban van-e mint mikor felvettem. Gondoltam, hogy nem nézhetek ki rosszabbul, mint pár órája mikor bejöttem az irodába dolgozni, de biztos akartam lenni benne. Az ellenőrzés sosem árt. - Sophie, kérlek szólj a főszakácsnak, hogy azonnal hagyja abba, bármit csinál és készítse el a legfinomabb kakaót, amit tud. Utána szólj egy pincérnek, hogy hozza utánam. A pályán leszek – Adtam ki az egyértelmű utasítást a nőnek, aki itt az irodában a jobb kezemnek számít. Már megtanulta, hogy nem érdemes megkérdeznie mit miért kérek tőle csak megcsinálja. Reméltem, hogy maradéktalanul megértette az instrukciókat. Ütemes léptekkel távoztam az épületből. Nem rohantam, mert egyrészt nem szép, ha egy hölgy izzad másrészt abban a cipőben, amiben éppen voltam nem lett volna éppen kellemes élmény szaladni. Beültem a golf autómba, majd elindultam a járművel abba az irányba, ahonnan az a bizonyos egyértelmű jel érkezett. Hamarosan el is jutottam a pálya azon részére, ahol a rangban felettem álló férfi a golfütőjét próbálgatta. Már akkor felvettem a boldog mosolyt, mikor még nem is voltam a látóterében és úgy közeledtem felé. Amint elég közel értem hozzá, leparkoltam az autót, majd a maradék pár lépést gyalog, a terephez nem illő cipőmben tettem meg felé. - Shane, micsoda kellemes meglepetés! – Üdvözöltem kitörő örömmel mindez úgy, hogy a mentális pajzsom közben elrejtette valódi érzéseimet a felbukkanásával kapcsolatban. - Megtisztelő, hogy minket választottál a szabadidőd eltöltésére. Nyugodtan szólj, ha szükséged lenne bármire. A személyzet örömmel és természetesen ingyen a rendelkezésedre áll, hogy a kikapcsolódás a lehető legkellemesebben teljen – Folytattam kedvesen, miközben a tekintetem egy pillanatra az érdekes formát öltött golfütőre vándorol. Logikusan arra következtettem, hogy az új alakját az általam előbb üdvözölt vendégnek köszönheti. - Esetleg hozathatok új ütőket, ha arra van szükséged. Tegnap előtt érkezett egy új kollekció a boltunkba– Ajánlottam fel, bár őszintén szólva legszívesebben távol tartanám tőle ezeket a tárgyakat tekintve mit tett az előzővel. - Minek köszönhetem a látogatásodat? – Tettem fel végül a kérdést még mindig a lehető legkedvesebb hangnemben, ami eddig foglalkoztatott. Nem érdemes megjátszanom, hogy nem tudom, velem akart találkozni, hiszen ennek egyértelmű jelét adta, mikor félbe kellett hagynom miatta a tennivalóimat.
A hatalmas kiterjedésű golfpálya, amit a nyár nagy részén megtölt a golfautók motorjának halk zümmögése és a labdához érő ütők csattanása, most teljes csendbe burkolózik. A tökéletesen nyírt zöld gyepet elfedi a fehér hó, aminek kristályai szemet gyönyörködtető látványt nyújtanak, mikor szikráznak a rájuk eső nap fényében, mint milliónyi apró gyémánt. Ebben az évszakban nem jár erre senki. Csupán néhány erre tévedő vadon élő állat lábnyomai látszanak a majdnem teljesen szűz hóban. Ilyenkor azok az emberek, akik meglátogatják a létesítményt, csupán a country klub fűtött épületére szorítják látogatásukat. A havas meseországot csak az ablak túloldaláról csodálják. Azonban még onnan se lehetséges belátni az óriási birtok teljes területét. Ez pedig a jelen helyzetben éppen ideális körülmény számomra. A lábnyomaim a kerthelyiségtől egyenesen a pálya egyik távol eső részére vezetnek. Nem lesz nehéz dolga azoknak, akik rám akarnak találni. A helyzetem meghatározását ezen kívül a gomolygó füst is jelzi. Amennyiben valaki követi ezeket a jeleket rám találhat az egyik nagyobb domb mögötti részen. Elég érdekes látványt nyújthattam. Mellettem egy kisebb asztal foglalt helyet rajta különböző evőeszközökkel és ízesítő szerekkel, illetve egy hordozható kemence, ami a szintén irányjelző füstöt eregette. Természetesen nem ez volt az egyetlen funkciója. Hogy pontosan, mi is volt a belsejében, egyelőre a lezárt ajtaja elrejtette a kíváncsiskodó szemek elől. Természetesen az összképből most sem hiányozhatott az a bizonyos porcelán teáskészlet. Laikus szemek számára úgy tűnhet, mintha éppen egy szabadtéri uzsonnára készülnék, ami elég furcsa jelenség lenne ilyen hideg időben. Nem, sajnos nem egy ilyen egyszerű eseményről van szó, hanem arról a bizonyos büntetésről, amit a falkám két tagjának szánok, akiknek a megbeszéltek szerint hamarosan meg kell érkezniük. Nyilván tisztában vannak vele, hogy nem tolerálom a késését, így reméltem, mikor az órám mutatója délután kettőhöz ér, már itt lesznek teljes készenlétben. Sokat gondolkoztam ezen a megleckéztetésen, és miután tiszta fejjel átértékeltem a helyzetet, úgy döntöttem, enyhe megtorlást kapnak. Természetesen ez a terv még változhat, ha nem érnek ide időben.
Azt hiszem, Jamesszel eljutottunk a barátság azon szintjére, hogy "jóban-rosszban" együtt. A jót kiélveztük, nem is akárhogy, itt volt az ideje, hogy ezért megbűnhődjünk. Némi nosztalgia fogott el, nem is tudom, utoljára mikor kaptam megrovást, de úgy igazit, nem csak egy szóbeli ejnye-bejnyét. Azt hiszem, akkor, amikor Victor kitagadott, ami valljuk be, nem két napja történt. Ahogy a golfklubba értünk, támadt egy sanda - és meglehetősen eszement - aggályom, amint nem voltam rest megosztani Jamesszel is. - Te, ugye nem fog golfütőket feltolni nekünk! Vagy nem kell egymásnak ezt csinálni... - borzoltam meg rövid hajam kissé tanácstalan képpel, de egy árnyalatnyi mosoly azért bujkált a szám sarkában. Talán nem volt a legjobb ötlet pont most ilyen ökörségeken agyalni, de el nem tudtam képzelni, mi más büntetést tudott kitalálni Mili, amihez ide kellett jönnünk. Nyilvános megaláztatásra nem számítottam, mert akkor maradtunk volna a hegyen, vagy Farkaslakban, és a falka színe előtt fenekelt volna el minket. Úgy látszik, nem tudok elszakadni a hátsóktól, hiába, régen volt a szauna... Farmerom zsebébe csúsztattam a kezem, a fekete dzsekim cipzárja jó szokásához híven a mellkasom aljáig volt csak felhúzva, alatta sötét pulóver. Nem voltam egy fagyos alak, a telet pedig kifejezetten szerettem. Bár lehet, csak a megszokás volt, a legdélebbi pont az életemben az a német láger volt, ahonnan Jennyt kihoztuk. Oroszország, Norvégia, Anglia északabbi részei... Kellemesen zord helyek. Az emlékektől hűvös mosolyra húztam a szám, a farkasom pedig kéjesen nyújtózott. - Milagros! - hajtottam fejet előtte, amikor késés nélkül megérkeztünk, kicsit mélyebben, mint szoktam, szóval ez egyáltalán nem volt biccentésnek nevezhető. A "Mili"-t sem véletlenül hanyagoltam, ez nem az a helyzet volt, ahol fesztelenül cseverészünk, most abszolút úgy jöttem ide, mint a hierarchiában alatta álló, aki büntetést kap. Tekintetem a kemencére siklott, s enyhén felvontam a szemöldököm. Még be is izzítja a golfütőket előtte? Na jó, nyilván nem ezt fogja tenni, különben nem terített volna meg. - Miért érzem úgy, hogy nem fejedelmi lakomával készültél? - néztem az Atanerk szemébe ismét. A tartásom nem volt se meghunyászkodó, se feszes, nyugodt voltam.
Hogy félek-e? Nem. Egy apró izgalomgombóc van csupán a gyomromban, de az is inkább csak azért, mert roppantul kíváncsi vagyok arra, hogy mégis milyen büntetést fogunk kapni az Atanerktől azért, mert megöltünk egy embert. Sokat öltem már, de büntetést még egyikért sem kaptam. Azt hiszem, hogy kevés olyan dologlétezik ezen a világon, ami ebben a helyzetben őszintén meg tudna lepni. Hóhér voltam, s olykor, ha a helyzet kihozza, a mai napig az is vagyok lélekben. Sok mindent láttam és sok mindent tettem már ahhoz, hogy bárki újdonsággal rukkolhasson elő. Ráadásul vagyok annyira elvetemült, hogyha ez meg is történik, még a haláltusám közepén is csodálattal figyelem a technikát, hogyha esetleg túlélem, akkor alkalmazhassam én is. Elméletben, ha máshogy nem. Darren megjegyzését persze nem állom meg bohóckodás nélkül. Na, ez meg a másik: az, hogy együtt jövünk a halálsorra, még inkább feldobja és különlegessé teszi a helyzetet. - Úúú, nem tudom! De ha mégis, remélem, hogy kezdhetek én. Szeretném még tiszta fejjel megcsodálni a hátsódat. Még oldalba is bököm, persze csak akkor ha még látótávolságon kívül esünk. Azért az nem hiányzik, hogy Milagros azt gondolja, hogy nem veszem komolyan. Őt komolyan veszem, csak az egész helyzetet nem - vagyis azt, hogy egy bűnös lélek megtisztítása végett kell büntetést kapnunk. Rajtam kockás ing van, barna pulcsi, egy kék sál a nyakamban és világoskék farmer. Nem tudom, mennyire lesz mocskos a dolog, de ezeket a ruhákat nem sajnálom. A felszálló füst és a hordozható kemence két dolgot sugall. Vagy valami nagyon gusztustalan dolgot kell felzabálnunk, vagy meg leszünk billogozva. Egyiktől sem esek hasra, és úgy érzem, mintha csalódott lennék egy kicsit. De aztán ki tudja, lehet, hogy Milagros tele van meglepetésekkel. - Atanerk... Ebben a helyzetben Darren talán még szólíthatja a nevén, de én szerintem jobban teszem, ha a titulusán szólítom a nagyobb tisztelet miatt. Mélyebbre hajlok és tovább is maradok lent, mint Darren. Ez nem színjáték, egyébként is pontosan tudom, hol a helyem, mindkettejükkel szemben. Darren megszólalásán szeretnék felröhögni, de visszatartom. Épp csak a szám szeglete rándul meg, és úgy gondolom, hogy mindenki jobban jár, ha én most inkább csenden maradok egészen addig, amíg nem kérdeznek.
Szerencsére a két férfi időben megérkezett a megbeszélt találkozó helyszínére. Hogy ez a pontosság kinek a legkedvezőbb arról vitatkozhatnánk. Egyrészt nekik, hiszen így nem kell ezt is hozzáírnom ahhoz a bizonyos bűnlajstromhoz, ami mellesleg nem is olyan hosszú. Másfelől, azonban számomra is hasznos, mivel nem kell sokáig szobroznom a hóban. Természetesen hálás vagyok az időjárásnak, hogy nem lepett meg a mai napon hóeséssel, hiszen az eléggé megnehezítené a helyzetet. Legalábbis számomra. - Üdvözöllek titeket ezen a szép napon – Köszöntöttem őket egy mosoly kíséretében, miután felemelkedtek a meghajlásból. A jelenlegi modorom talán kissé elüt attól, amit a legtöbben várnának egy büntetés végrehajtótól, de úgy vélem, a korbácscsattogtatás és az üvöltözés nem állna jól nekem. Egyébként se célom megijeszteni őket mielőtt nekikezdenénk. - Ne haragudjatok a körülményes megközelíthetőség miatt. Nem volt időm feltakaríttatni az utat – Folytattam egy kis szabadkozással. Egyszerűen nem tehetek róla, erősen bennem él az a tudat, hogy én vagyok a házigazda és ezért bánt, ha a vendégeim valamilyen körülménnyel nem elégedettek. Még akkor is, ha ezt nem tették szóvá. - A megérzésed sajnálatos módon nem csal. Bevallom, jelenleg én is szívesebben fogyasztanék egy könnyed késői ebédet, de első a munka, nemde? – Válaszoltam Darren felvetésére. Igaz, lesz olyan dolog, amit a szájukba kell venni, de azt nem valószínű, hogy annyira fogják élvezni, mint egy ízletes sült lazacot. - Rendben, akkor lássunk is hozzá – Csaptam össze a kezeimet és mindezt olyan vidáman mondtam, mintha egy játékra invitálnám őket. Közben közelebb lépek ahhoz a bizonyos kemencéhez, ami nyilván már az ő fantáziájukat is foglalkoztatja. Nyilván sejtik is, hogy valamilyen forró élményben lesz részük, ami nagy kár, mert szerettem volna meglepetést okozni, de azzal a bizonyos árulkodó jelként tornyosuló füstfelhővel nem tudtam mit kezdeni. - Szeretnélek titeket emlékeztetni, hogy nem a feslett erkölcsű civil leányzó életének elvételéért szankcionállak titeket, hanem a veszélyért, amit ez a tett kiválthat. Az őrzők, mint tudjuk, számomra mai napig nem tisztázott indokból hímes tojásként védik az egyszerű embereket és nem méltányolják, ha közülünk valaki kárt tesz bennük. Mindannyian a saját bőrünkön tapasztaljuk, milyen hatása lehet annak, ha a fent említett barátaink türelmével. Nyilván a ti bűnötök nem annyira súlyos, hiszen csak egy „ártatlan” élet veszett oda, de ettől függetlenül fontos, hogy a lehető legjobb viszont tartsuk fent varázshasználó testvéreinkkel. Ebben a helyzetben jobb, ha csak egyetlen ellenségünk van, kettő helyett – Fejtettem ki röviden az itt létünk okát csak, hogy ne érje szó a ház elejét. Persze Darrennek már bővebben kifejtettem, mit gondolok erről az egészről, így neki egyfajta ismétlést jelenthetnek az imént elhangzottak. Jobb, ha többször hallja, talán úgy nagyobb hatást gyakorol rá. Fekete kesztyűvel borított bal kezemmel kinyitom a kemence ajtaját, amiben a forró tűzön nagy húsvágó kések izzanak. Amelyik nyelén műanyag borítás volt, már nagyjából le is olvadt a magas hőmérséklettől. - A rangidős Kangunart és az Ikkuma. Tudjátok ezek a rangok nagy felelősséggel járnak, és mellesleg az se árt, ha példát mutattok az alattatok állóknak a viselkedésetekkel. Természetesen tudom, milyen kártékony az alkohol: nagy mennyiségben elfeledtet dolgokat az emberrel. Éppen ezért jó, ha lejegyezzük a fontos dolgokat – Pillantottam rájuk sokat sejtető mosollyal. - Mindketten szabaduljatok meg a felső ruházatotoktól. Arra nem lesz szükség. Sajnos fogast nem tudok biztosítani, ezért kérlek helyezzétek őket az asztalra. A feladat a következő: az egyikőtök kivesz egy kést abból a bizonyos kemencéből, majd szép olvasható nagy betűkkel ráírja a másik rangját a mellkasára. Aztán, miután végzett, egy aláírással tiszteli meg a másik hátát. Hogy érdekesebb legyen, mindezt bal kézzel. Ugye jól tudom, hogy mindketten jobb kezesek vagytok? – Kérdeztem meg a biztonság kedvéért. Nem lenne jó, ha emiatt valamelyiküknek könnyebb dolga lenne. Törekedjünk az egyenlő bánásmódra. Az asztalhoz siettem, majd egy kendőt felemelve kezembe vettem egy kisebb, mégis elég éles pengét. - További bónuszként itt van ez az aranyos kiegészítő, amit az éppen aktuális szenvedő félnek a szájában kell tartania méghozzá a nyelve alatt, amíg a másik írótáblának használja őt – Lebegtettem meg a szemük előtt az apró mégis sok kellemetlenséget okozó eszközt. - A játékszabályok: A rangot helyesen és olvashatóan kell leírni. Amennyiben az egyik betűt elhibázzátok, újra kell kezdeni. Ha már nincs hely a mellkason, jöhetnek egyéb testfelületek. Természetesen nem kényszerítek senkit, hogy ezt akarata ellenére végigcsinálja. Aki nem szeretné, hogy a társuk ráírja a rangját emlékeztetőül a testére, azzal semmi baj. Ebben az esetben, viszont a továbbiakban nem tartok igényt arra, hogy betöltse ezt a pozíciót – Néztem rájuk immár teljesen komoly tekintettel. A tetteknek következményei vannak, és bármennyire jól végzik az adott feladatukat, nem tűröm az engedetlenséget. Ezt vagy meg tudják tanulni vagy nincs szükségem rájuk. - Az első rögtönzött tetováltunk az lesz, akinek ez a görbe este kipattant a fejéből – Vettem vissza a mosolyt majd teátrálisan a kemence felé intettem. Valójában nem tudom, ki volt az ötletgazda, így elfogultság nélkül dönthettem. Nem tudom melyiknek rosszabb, aki először vagy utoljára megy. Egyiknek se kellemes, mivel már az eszközt kézben tartani is fájdalommal jár.
Jó, hát Milagros mindig a pátoszos beszédeiről volt híres. És bármennyire unom a tanmesét, mégis fapofával hallgatom végig, hogy mennyire fontos az a tiszt, amit képviselünk, satöbbi. Ahogy azonban kiderül, mit is rejt a kis kemence és aztán az is kiderül, hogy pontosan mit is kell majd csinálnunk... James mit csinál? James elismerően bólogat. James-nek tetszik az ötlet és tetszik a módszer. Emlékeztet arra, amikor egyszer egy farkassal csomót köttettem a saját beleire (igen, megfelelő orvosi felügyelet mellett kivitelezhető a dolog). - Egymás fenekére nagyobb kihívás lenne aláírni... Lököm be az ötletet hirtelen elmélázva azon, hogy vajon mennyire lenne szégyen, ha egy csaj azt venné észre, hogy az alkalmi pasija seggére egy másik pasi neve van ilyen beteg módon felvarrva. De aztán gyorsan be is húzom a nyakam, hogyha Milagros anyai taslija esetleg közelítene, legalább valamennyire el tudjak előle hajolni. Bár gyanítom, hogy percek múlva már nem leszek ennyire jó kedvemben, szóval ki kell használni a felhőtlen pillanatokat. - Nos, ebben az esetben én kezdem a felvarrást az Ikkumára. - sóhajtok fel és már előre is bocsánatkérően sandítok Darrenre - Remélem, barátkozol a gondolattal, hogy nincs helye reklamációnak, ha nem tetszik a végeredmény. Fűzöm még hozzá egy erőtlen nevetéssel. Azt hiszem, hogy jobb, ha már most én is nekivetkőzöm a feladatnak, hiszen ha majd beleégett a húsomba a forró kés, nem biztos, hogy szeretnék még a ruhám levételével bajlódni. Így hát pulcsi le, ing kigombol... És ha közben Darren is így tesz, még végig nézek rajta utoljára, szerelmesen, révedezve, a gyönyörű közös emlékeket felidé... Na, állj. Szóval végignézek rajta és szívom egy kicsit a fogam azon, hogy mik fognak itt perceken belül történni. De komolyan mondom, bűn meggyalázni ezt a két testet. Roxannek is mindig ezt mondom a sajátommal kapcsolatban, de ez most duplán igaz. A végén még bűntudatom lesz és elsírom magam. Odalépek Milagros elé és ha alkalmat ad rá, átveszem tőle azt a kisebb pengét, ami majd az áldozat nyelve alá kerül. Megforgatom az ujjaim között, és konstatálom, mennyivel jobban tudnék örülni egy bőrszíjnak, de nézzük a jó oldalát: Afrikában gyerekek éheznek. - Tehát a rang a mellkasra, aláírás a hátra. - ismétlem summázva az Atanerknek, csak egy pillanatra kapva el a tekinteté. Nem akarom, hogy azt gondolja, nem veszem elég komolyan a büntetést. Inkább csak azért marháskodom, mert azért kissé izgulok. Na. Ha Milagros megerősít, Darrenhez lépek és mint a pap az áldozati ostyát, úgy teszem Darren szájába, a nyelve alá a pengét. ~Előre is bocs, bébi. Tudod, hogy szeretlek.~ Küldöm neki kissé feszülten a gondolatot,majd a kemencéhez lépek. Kissé megremeg a kezem, ahogy az izzó késből áradó hő csiklandozza a tenyeremet. Nagyot nyelek, lehunyom a szemem és felidézem mindazt, amit eddig tanultam. A légzésemre figyelek, igyekszem egyfajta meditatív állapotba ringatni magam, felkészíteni a testemet a rá váró kínokra. ~Lélegezz Darren, az segít kikapcsolni a fájdalmat.~ Gondolom, hogy van elképzelése már arról, hogy milyen, ha fáj, de egy hivatalos orvosi szakvélemény mindig jól jön, nem? Bassza meg, ne húzzam már az idő! Odanyúlok határozottan a késhez. Elfojtott anyázással szorítom meg, a szívem úgy pumpálja a véremet, hogy ha ember lennék, már tuti elájultam volna. Nyugi, pár perc és teljesen elmúlik, mivel minden le fog égni a kezemről és baromira nem fogok már semmit se érezni... Aztaku, aztaku... Zihálva csoszogok Darrenhez, a bal kezem vállig remeg, és ha nem kezdene lassan rágyógyulni a bőröm a nyélre, tuti kiejteném a kezemből. I... Az i betűt igyekszem egy gyors és precíz (hahaha) vágással belevésni a mellizomba. A vér kiserken, de nem nyomja el az égett hús bűzét. Fókuszálj a vérre, fókuszálj a vérre... K... Újabb, remegő vonás a szárnak, a "fektetett nyíllal" azonban nagyon kínlódom. Összeszorított fogakkal vetem a fejem Darren szegycsontjához, a jobb kezem pedig az oldalába markol. Basszameg! K... A mozdulatsor ugyan az. A Darren testéből serkenő vér azon nyomban el is apad, sisteregve füstöl a forróságtól. U... Nem megy. Inkább egy v betűre emlékeztet a forma, de hát... Ha csak a rómaikat nézzük, ők az v-t u-nak ejtették... - Bazdmeg! Bazdmeg meg Northlake, de gyűlöllek most, meg a rohadt rangodat is... Nyöszörgöm erőtlen vergődések közepette, és nem tudok tovább írni. M... Az m szára még felvésődik Darren mellkasának közepére, de a fájdalom teljesen leblokkol, szeretném elhajítani a kést, lerázni a ráégett húsomból, megszabadulni ettől a bűztől. Kell a támogatás... - Nem... Nem megy... Áááá, a rohadt életbe! Tökéletesen úgy nézek ki, mint egy alzheimer -kóros, eltekintve attól a ténytől, hogy nem csak a kézfejem, hanem az egész vállam úgy remeg, mint a kocsonya.
A beszédet illedelmesen végighallhattam. Persze, hogy tudtam mindezt, csak azon az estén kicsit... kibújtam a bőrömből. Néha kell, de tényleg csak néha. Az ellenségek számával se lehetett vitába szállni, úgy hiszem, falkaszinten mindenki egy imát mormol esténként: az őrzők haragjától ments Tupilek minket! Igen, eddig még egész szórakoztató gondolatok keringtek a fejemben, aztán mindez megakad, amikor ténylegesen is rátért a büntetés mibenlétére. Én csak állok, és nézek és hallgatok, nem lesz fáklyás menet! James mit csinál? James elismerően bólogat. James-nek tetszik az ötlet és tetszik a módszer. Agyam eldobom, legalább egy kicsit húzódzkodjon! A fenékre-szignózásnál viszont nem tudok megállni, prüszkölve felnevetek. - Bocsánat! - nézek nagy szemekkel Milire, és én tényleg sajnáltam, de ez a marha mindig ezt csinálja! Lehet így mellette bárki normális? A metélés sorrendje is megszületett, amit egy kis sóhajjal vettem tudomásul és az utasításnak megfelelően szabadultam meg a dzsekimtől, pulóveremtől és izompólomtól, hogy aztán hidegtől hegyesedő mellbimbóval álljak a golfpályán James mellett. Azt hiszem, továbbra se érzékelem megfelelőképpen a helyzet komolyságát, emellett a Kangunart mellett egyébként általában nehéz. A büntetéshez való készülődés azonban kezdi lohasztani a kedélyem, s mire a penge a számba kerül, már cseppet se találom humorosnak ezt az egészet. A szemem sarkából vetettem egy pillantást Milire. Nem, eszem ágában se volt lemondani erről a posztról, nincs hatalom-fétisem, de megátalkodottan tudok ragaszkodni ahhoz, amit egyszer megszereztem, vagy a sajátomnak, a részemnek érzem, legyen az barát, rokon, falkatag vagy rang. ~ Majd "kisütjük", mivel engesztelhetsz ki ~ küldtem felé nyugodt hangon, de a nevetősség már hiányzott belőle, ahogy tekintetemmel a bőrömhöz közelgő izzó fémet néztem. Lélegezzek? Nem mondod, pedig pont le akartam szokni róla! Kaptam már életemben nem egy csúnya sérülést itt-ott-amott, de még sose véstek belém szöveget. Az égett hús szaga szinte marta az orrom, s James bármennyire is jó Árny, nem tudta leplezni, hogy mennyire fájt neki már az is, hogy egyáltalán a kezébe vette a tőrt. Az én nyelvemet és a szám belsejét pedig rettenetesen piszkálta az a penge, sehogy se volt jó, de pont ez benne a lényeg. Azt hiszem, mire James végez, szét fogom karistolni a szám. Amíg ezzel leszek elfoglalva, talán nem érzem annyira, milyen, amikor a farkast mellbe vágja a legjobb barátja. Összerándultam az első vágásnál, de gyors volt még és kíméletes, ahogy belegondoltam az "Ikkumába", a többi annyira nem lesz az. Előre rettegtem az "U"-tól. Te jó Tupilek, eljutottunk addig, hogy betűktől félünk. Vagy legalábbis én. A "K" nehezebben született meg, ami azt jelentette, hogy már az én arcom is fájdalmas grimaszba torzult, az egyenletes légzésnek pedig búcsút inthettem. A penge belevágott a nyelvem aljába és felsértette a szám sarkát is, már a számból is csorgott a vér. Nem néztem le a mellkasomra, meggyőződni róla, hogy valóban olyan rondán fog-e kinézni a végén, mint amennyire most fájt. Égetett, pokoli kín volt, a szemem káprázott, és örültem, hogy James nekem dőlt, mert így legalább én is nehezedhettem felé. Félő volt, hogy hamarosan egyikünk se bírja tovább talpon és még csak az "Ikkumánál" voltunk! Ziháltam, az arcom verejtékben úszott, úgy éreztem, hiába nyelem nagy kortyokban a levegőt, mégse jut elég oxigén a tüdőmbe. Üvöltöttem volna legszívesebben annál a k*rva "U"-nál már, de túl sok erőt vett volna el. Emellett a penge... teljesen szétszabdalta a szám, nem hogy enni, beszélni nem fogok tudni a következő egy-két napban. Éreztem, ahogy a számból kifolyó meleg vér végigcsorgott az államon, a nyakamon, hogy aztán csatlakozhasson a mellkasomból serkenő patakokhoz. ~ Visszakapod, nyugi! ~ "vigasztaltam", de csak gondolatban, mert a beszédszerveim használhatatlanokká váltak tulajdonképpen. Felemeltem a kezem és megragadtam a csuklóját, de ezzel húzódott a mellizmom és vele a vágások is, ami elkínzott nyögést eredményezett. Kínos lassúságúnak éreztem az apránként kezdődő gyógyulási folyamatot. ~ Csináld! ~ parancsoltam rá erélyesen, szokásomtól teljesen eltérően, és a fém hegyét ismét a bőrömhöz nyomtam, de a markolat továbbra is Jamesnél volt. ~ Mindjárt vége... csak bírd ki még... Hazugság volt, dehogy lesz mindjárt vége, de jusson el a rangom végéig, mert szeretnék végre térdre rogyni és kicsit összehúzni magam, hátha úgy kevésbé fáj és gyorsabban összehúzódik minden vágás. Valamibe nekem is kapaszkodni kellett. Ziháló légzésem a másik farkas haját érte, s ahogy kapkodva szedtem a levegőt, végre sikerült a véren és az égett húson kívül mást is megéreznem: James szagát. Kellett most nagyon, hogy kicsit elnyomja a többit. Éreztem rajta a falkánkat is, a farkasa energiáját, majd az az erőtlen szorítás is eljutott a tudatomig, amivel az oldalamat markolta - eddig a mellkasfájdalom jobban lekötött. Ahogy állam a fejéhez ért, kicsit összevéreztem, de ennél most nagyobb bajunk is van. ~ Pihenő beiktatható? ~ fordítottam lassan Mili felé a fejem.
A feladat ismertetése után végignéztem rajtuk, és vártam, hátha valamilyen kérdést szeretnének intézni felém a hallottakkal kapcsolatban. Erre azonban nem került sor. Éppen ezért én úgy vettem, hogy mindent tudnak, és nem bonyolódtam további magyarázatokba. Természetesen tartogattam még számukra meglepetéseket, de úgy gondoltam, hatásosabb, ha ezt később osztom meg velük. Jamesnek láthatóan elnyerte a tetszését a módszer. Kíváncsi voltam rá, hogy meddig tart ez a vidámság részéről. Darren már nem bizonyult ennyire lelkesnek. Legalábbis addig, amíg elő nem került a hátsó fertályra való írás ötlete. - Ez a lehetőség sincs kizárva. Mint mondtam, ha esetleg annyiszor elrontjátok akár az aláírást, akár a rangot, hogy már nem fér az általam kijelölt testfelületre, akkor természetesen ott is lehet próbálkozni – Közöltem teljesen nyugodtan. Az Ikkuma bocsánatkérésére nem reagáltam, ezzel tudatva, hogy nem keltett bennem ellenérzést a nevetése – Mellesleg értékelem a kreativitásodat – Pillantottam elismerően Jamesre. Tetszett, hogy még ebben a helyzetben is igyekszik pozitív maradni. Egy pillanatra még velem is el tudta feledtetni, hogy pontosan hol is vagyunk. Ez azonban nem tarthatott tovább egy röpke másodpercig, hiszen komoly dolog miatt jelentünk meg, és a feladatra kellett koncentrálni. Miután kiderült a sorrend, bólintottam egyet, majd megvártam, amíg az előttem állók megszabadulnak a felsőtestüket borító ruhadaraboktól. Ilyen fagyos időben a rétegektől való megválás is elég kellemetlen dolog, de tudtam, hogy pillanatokon belül elfelejtik a hideg okozta zavaró tüneteket. Egy pillanatra magam elé képzeltem a két hímet az írásgyakorlat elvégzése után. Ez a kép nem nyújtott túlságosan szemet gyönyörködtető látványt, de nem is azért csinálom, hogy ezt csodálhassam hetekig. Azzal is tisztában voltam, hogy az általam vizualizált kép teljesen idealizált. A valóság nyilvánvalóan sokkal rosszabb lesz. Természetesen amennyiben mindketten teljesíteni tudják a feladatot. - Pontosan. Kellemes alkotást, James – Nyújtottam át neki a kisebb pengét, majd miután megbizonyosodtam róla, hogy jó kézzel vette ki a kést a forró tűzből, Darrenre néztem. A tekintetemet azonban gyorsan elkaptam, mielőtt észrevette volna benne a részvétet vagy az együttérzést. Abban a pillanatban pedig, mikor az izzó fémdarab az áldozat mellkasához ért, a pajzsomat felerősítve elrejtettem minden érzelmemet falkatársaim elől. Nem akartam, hogy gyengének lássanak, és a kettőjük szenvedését se akartam érezni. Éppen elég, hogy látnom kell. Nyilván nem zártam ki mindent. Egy minimális rést biztosítottam kommunikációs célok miatt. Egy idő után egyikőjük se fog tudni beszélni, így ez a csatorna hasznos lehet. Mire James végzett az „I” betűvel, sikerült felvennem azt a szokásos halvány mosolyt, amivel egy tökéletes műanyag baba benyomását keltettem. Úgy néztem az általam kitalált szankció fizikai megvalósulását, mintha csak a televízió képernyőjén keresztül lennék tanúja. Legalábbis így tűnt. James fájdalomtól remegő keze, Darren kiserkenő vére és az a gyomorforgató szag, ami ezzel párosult, nem okozott kellemes élményt. Nem is beszélve az arcukról, amin a mosoly helyett a szenvedés alantas érzése uralkodott el. Mindeközben én rezzenéstelen arccal álltam, és minduntalan azt ismételgettem magamban, hogy megérdemlik a büntetést. A racionális énem tudta, hogy ez így igaz, viszont sajnos a Teremtő olyan haszontalan érzelmekkel is ellátott, mint kötődést vagy együttérzés, amik eléggé megnehezítették a helyzetemet. Még szerencse, hogy ők ebből nem érzékelnek semmit. Nyilván jelenleg jobb dolguk is van annál, mint hogy velem törődjenek. Az „U” betű után James elakad. Az a lehetőség nem merült fel bennem, hogy esetleg nem tudja véghezvinni a feladatot. Vagyis átfutott az agyamon, de igyekeztem szabadulni ettől a gondolattól. Nem csak számára lenne büntetés, ha elveszítené a posztját, de ezzel egyben magam alatt is vágnám azt a bizonyos közmondásos fát. Most viszont nem visszakozhatok. A falkának tudnia kell, hogy ha bűnt követnek el, annak következményei vannak. Még akkor is, ha ilyen áron. - Ne is fáradj a folytatással – Szólaltam meg újra, majd közelebb léptem. A kezemről egy mozdulattal eltávolítottam a fekete kesztyűt, amit egy gyors mozdulattal a kabátzsebembe helyeztem, majd az ujjaim hirtelen karmokká alakultak. A következő pillanatban, pedig egy egyenes karmolással húztam át James eddigi kemény munkájának eredményét, majd ugyanezzel a módszerrel bekarikáztam a vétkes szimbólumot. - Ez bárhonnan nézem, egy „V” betű, ami nincs az Ikkuma szóban. A rangok nevének változtatási jogát tartsuk fent az Amarok tagjainak – Fogalmaztam meg az ítéletet. A K betű se volt a legszebb, de azt még el lehetett fogadni. - Természetesen tarthatunk egy rövid egészségügyi szünetet – Válaszoltam kis gondolkodás után Darrenre nézve, majd ismét az asztalhoz léptem. Az emberi állapotába visszatért enyhén véres kezemmel a sótartó után nyúltam és egy egyszerű mozdulattal leemeltem a fedelét. Az Ikkumához visszatérve a mutató- és a középső ujjamat belemártottam a sóba, ami a vörös testnedv miatt sikeresen rátapadt a bőrömre. Ez után az előbb említett ujjaimat szép lassan végighúztam az „I” betűn. - Nem lenne jó, ha a sebek elfertőződnének, nemde? Ügyeljünk a higiéniára – Magyaráztam meg röviden miért is tettem oda az „egészségügyi” szót a szünet elé. Nyilván evidens, hogy ez a módszer is inkább a büntetés része, mintsem a fertőzésektől való megóvás. - Addig nyugodtan pihenj. Mire végzek, szeretném, ha a kés olyan szépen izzana, mint mikor elkezdted az írást – Intéztem Jamesnek a szavaimat, ezzel arra célozva, hogy ne hagyja kihűlni azt a bizonyos kínzóeszközt, amíg én dolgozok. Nem sok időt hagytam számára, hiszen az én feladatom könnyebbnek bizonyult az övénél. Sokkal gyorsabban sikerült végigmenni az általa bemetszett betűkön. Gyorsabban is ment volna, de szerettem volna, ha minden apró milliméterre elég só kerül. Mikor végeztem, hátrébb léptem és még egyszer megcsodáltam az írást. Az általam rajzolt kör közepén, viszont még mindig „V” volt „U” helyett. - A szünetnek vége. James, ha készen állsz, megkérlek, hogy kezdd elölről a rang leírását – Néztem a Kangunartra – Amennyiben nem szeretnéd a bal kezeddel folytatni a tevékenységet, annyi engedélyt adok, hogy használhatod a szádat is íróeszköz gyanánt – Vetettem fel a lehetőséget. Az ő döntése, hogy él-e vele. Azt nem szándékoztam elismételni, hogy fel is adhatja a próbálkozást. Ezzel nyilván ő is tisztában van, ahogy a következményekkel is.
// Egyszerűen imádtam mindkettőtök reagját!!! ) Bocsi, ezt egyszerűen meg kellett osztanom ^^" //
Minden tiszta vér. Vér és izzadtság, lassan gennyezni tetsző, égett hús. Sokat nem ér, hogy kölcsönösen kapaszkodunk egymásba, ahogyan az sem, hogy a régi jó társam, a minden helyzetben elködösítő friss vér idővel Darren szájából a hajamra cseppen. Az Ikkuma parancsára még a remegésben is látványosan összerezzenek. Azt hiszem, hogy a farkasom talán bölcsebb, mint én, de a farkasom csak kapja be, nem az ő testének kell elviselni ezt az egészet... Még három, igazán mély lélegzetet veszek, ami nem volt túlságosan bölcs döntés, tekintve, hogy így az égett sebek szagát inhalálhattam be a frissítő jeges levegő helyett. Na nem. Odáig nem alacsonyodok le, hogy elhányjam magam... És már éppen készülnék a folytatásra, amikor Milagros bosszantóan közönyös kritikája elhangzik. Hátrálásra késztet, ahogy jobban szemügyre kívánja venni az eddigi munkámat és... Hátratántorodom és a késsel a kezemben seggre ülök a hóban. Ahogy kapkodom a levegőt és ellenkező nyögések szöknek ki a torkomon, nem is érzem, hogy a kezem a friss hóban igazi menedékhelyet talált magának. - Milagros... - csak ennyi az, amit képes vagyok kinyögni, a többit jobb, ha megtartom magamnak. A hirtelen belém hasító kín és csökönyösség hatására érzem, hogy vékony könnyfátyol futja el a szememet, a düh szeretné szétfeszíteni a mellkasomat, hogy kikeljen belőle valami sötét és megfoghatatlan szörnyeteg képében, hogy Milagrost úgy szorítsa össze, mint egy hatalmas kobra, hogy az Atanerk összeroppanjon a halálos ölelésben... Remegve feszül meg minden egyes izmom, a szemem fagyos, farkas-kékben forog, ahogy látom, mit tesz a nő a művemmel, hogyan teszi semmissé néhány kósza hintéssel... - Bassza meg! Változatos a szókincsem, tudom. De ne tévesszen meg senkit, ettől még minden indulatom benne van a felcsattanásban, ami visszhangot ver a golfpályán. A parancsra az ölembe veszem a késre ráolvadt kezemet és további ziháló nyögések közepette állok neki, hogy lefejtsem a a nyélről a húst, ami már gyógyulásnak indult. Nem, inkább nem veszem szemügyre, mi maradt meg a bal tenyeremből, csak felhajítom a kést a kemencébe megint, és pofátlanul visszadugom a hóba az égett kezemet. Csalok. Amíg Milagros sóz, tudom, hogy nincs sok időm, így csak a kézfejemet késztetem a hó alatt észrevétlenül gyors oda-vissza változásra, ami ugyan nem teszi tökéletessé az állapotát, de valamennyit javít rajta. De hamar abba kell hagynom, hiszen a "mutatványnak" vége, én pedig mehetek vissza. Felkelek. A nadrágom teljesen vizes, átázott, de ez izgat most a legkevésbé. Acélos tekintettel és megfeszült állkapoccsal kapom el az Atanerk tekintetét. - Nem vagyok gyenge... - szűröm a fogaim között a nősténynek, és már csak azért is a másik késhez nyúlok, ami eddig nem volt használatban. Nehogy már azt gondolja bárki is, hogy "kihasználom", hogy az imént visszatett darab még nem melegedett fel annyira... A farkasom büszke rám, én majd' összezuhanok a forróságtól megint. Kapja be! Meg kapják be ezek ketten is... Valahogy az eltökéltség és a harag most sokkal jobban elfedi a fájdalmat, mint eddig. Szó nélkül, remegve, dacolva a gusztustalan bűzzel és látvánnyal kezdek neki az újraírásnak. Lassan, kimérten és precízen haladok, amit a folyamatos remegés nehezít, valamint a kínzó fájdalom, ami a tenyeremből árad. IKKUMA. Kicsit ferdén bár, de úgy fél órával később ez a szó került fel Darren mellkasára. Nagyon remélem, hogy az nem gond, hogy nem használtam vonalzót és Milagros ilyen tekintetben leszarja a külalakot. Mert ha nem, akkor én fogom leszarni ezt az egészet. Tépjen meg, belezzen ki, akasszon fel, de ne csináljon belőlem még ennél is nagyobb bohócot. Ahogy elkészülök, leroskadok Darren lábai elé a hóba. Mire befejeztem, már nem is érzem, hogy forró lenne a kés a kezemben, egész egyszerűen az eddig okozott seb éles fájdalma az, ami nem akar szűnni. Felnézek Darrenre kérdőn, sajnálkozva és ha tehetném, azt hiszem könyörögnék neki, hogy mentsen ki innen. Aztán érces, megfáradt és rekedt hangon szólok Milagros-hoz, de a fejemet nem fordítom felé. - A Lee is kell? Azt nem használom... A humorom a régi, kár, hogy a hanghordozásom most cseppet sem vidám, inkább szemrehányó és megrovó. Hogy jövök én ehhez? Sehogy. De ezek után valóban feloldozás lenne, ha az Atanerk felképelne, legalább érezném, hogy élek. Mindazonáltal nem akarom tovább rontani a helyzetünket, nem akarom, hogy Darren miattam még többet szenvedjen. Éppen ezért minden további mondandómat le is nyelem, pedig azt hiszem, órákig képes lennék változatosan ömlengeni arról, hogy ki mit és hova dugjon...
Az a k*rva "U"!!! Eddig mondhatni hősiesen tűrtem James szenvedését, de mikor Mili közölte, hogy ne fáradjon tovább, csak egy ezred másodpercig tartott a megkönnyebbülésem. Az első pillanat tört részéig komolyan azt hittem - én naiv -, hogy megkímél, és áttérhetünk a hátamra, James aláírására. Ez a légvár abban a szívdobbanásnyi időben dőlt össze, mikor az Atanerk lehúzta a kesztyűjét és szakértőként megállapította, hogy az az "U" bizony "V". Felüvöltöttem, ahogy a karmok felszántották amúgy is fájó mellkasom. Megtántorodtam, de még álltam, viszont összegörnyedtem, berogyasztott térdeimre támaszkodtam, s zihálva kapkodtam levegő után. Próbáltam egyenletesen lélegezni, de ez egy darabig még esélytelen volt, zúgott a fejem, és semmi másra nem tudtam fókuszálni, mint arra az egyre növő, vörös tócsára a hóban, ami alattam gyűlt. Éreztem James haragját, nekem ilyen jellegű érzelmekre nem futotta, próbáltam inkább összevakarni magam valamelyest. Az egészségügyi szünetnél már nem ültem fel a palánkra, elkínzottan néztem Milagros felé, s mikor megláttam a sót, összeszorítottam a fogam. Inkább vessenek a másik falka elé, komolyan mondom! Na jó, ne, kár lenne értem, valljuk be... Oké, talán nem, de én hiányoznék magamnak. Ha éreztem volna a nőstényen, hogy szemernyi élvezetet is lel ebben az egészben, biztos a szemére vetettem volna, azonban voltak elképzeléseim arról, mivel járt a rangja és az, ha megfelelően helyt akart állni. Nekem pedig az volt a dolgom, hogy segítsem, nem hogy plusz hátráltató elem legyek. Nehézkesen kiegyenesedtem, mikor elém lépett és "leápolt", arcom meg-megrándult, olykor fájdalmasan felszisszentem, s már csak tompa morajként érzékeltem azt a pár szót, amit Jamesszel váltott. Egyetlen kívánságom volt: legyünk túl ezen az egészen. Vagy legalább a mellkasomon. Rettenetesen távolinak tűnt a vége. Fél órányi vesződség után James elkészült a rangommal. Addigra már elértem egy kellemesen zsibbadt, tompa állapotba, semmi másra nem mertem nézni, csak a betonszürke égre, s kénytelen voltam engedni a farkasomnak, ha nem akartam összecsuklani. Már pedig nem akartam, úgyhogy hagytam, hogy a szemem borostyánsárgába váltson. A fájdalmat nem szüntette meg, de azzal, hogy valamilyen formában ő került előtérbe, jobban elviseltem. Az a rideg gőg, ami az övé volt, nem engedte, hogy messzebbre menjek a fájdalom kimutatásában, mint pár grimasz, egy-egy szisszenés, és ökölbe szorított kéz. Ám amint végzett a rangommal, térdre rogytam és összegörnyedtem. Tekintélyes méretű vértócsa gyűlt össze a hóban, éget hús szagával vegyült az illata. Dolgozz te ficsúr, és hozz rendbe minket minél előbb! Tupilek ments a hosszas lábadozástól, nem sok mindent, de azt igenis gyengeségnek tartottam. ~ Ha azt is belevésed... a régi nevemet kapod! ~ néztem fel nagyokat szuszogva Jamesre, mintha ugyan nem Mili döntött volna. A "fenyegetés" ettől függetlenül állt. Egyszer említettem neki még egy-másfél évvel ezelőtt, hogy természetesen mást használtam korábban, ha esetleg elfelejtette, hát most fel fogom eleveníteni. Szép hosszú, és ha lerohad a kezem, akkor is azt kapja, ha plusz három betűvel többet farag belém. Amennyire tudtam kiegyenesedtem térdelés közben. Nagy volt a kísértés, hogy egy marék havat kenjek a mellkasomra, legalább hűtené a sebeket, de amint megindult volna a kezem, inkább dacolva a vággyal felálltam. Ez nem a farkasom büszkesége volt, hanem a saját konok fejem. Nem szerencsés, ha ez vezet, de még mindig jobb, mint a részegség. ~ Kérem a Lee-t isˇ! - pillantottam egy röpke pillanatra Jamesre, majd hosszabban Milire. ~ Azzal lesz kerek a világ. Én, és a nagy pofám. Tuti megszívom, de ha már lúd... És mivel én kértem, ezért a kis fenyegetésem is semmis. Mit össze nem szívattatom magam még fél évnyi Ikkumaságért! Ha végül eldőlt, hogy mi is lesz a "Lee" sorsa, vettem pár mélyebb lélegzetet, megigazítottam a számban a pengét, ami kiesett a korábbi földrerogyós mutatvány közepette a számból. Talán ez könnyebb lesz, mert nem látom, mit művel James, mikor ér a hátamhoz a fém, csak az égett hús szaga árulkodott valamelyest. ~ Egyébként elég lett volna egy holdtöltés vadászat, hogy láthasd a felsőtestünket, vagy még többet is ~ üzentem Milinek, állkapcsom pedig megfeszült, amikor James hátul is munkához látott. Szemtelennek hathatott az előbbi, de semmi ilyen él nem volt benne, önző módon próbáltam magamban tartani a lelket és kitartásra sarkallni a testem. Sárga szemem csak egy pillanatra csillant pajkosan, aztán jöttek a betűk és elsöpörték satnya jókedvem is.
//Köszönjük Mili a dicséretet! :3//
A hozzászólást Darren Northlake összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Ápr. 02, 2013 11:08 pm-kor.
James döntött. Nem szándékozott élni az általam felkínált másik lehetőséggel, ami az eddig is eléggé meggyötört kezét kímélte volna. Ezt becsülendőnek tartom, bár nehéz lenne eldönteni, hogy vajon azért választotta ezt az utat, mert tudta, hibát követett el és ténylegesen vezekelni akar vagy csupán a férfiúi büszkeség cselekedtette vele. Nem tudtam biztosan. Talán mindkettő, de mertem remélni, hogy az első alternatíva játszott nagyobb szerepet az eseményben. Az egésznek semmi értelme, ha nem tanulják meg, hogy ilyen és ehhez hasonló kihágásokat tilos elkövetni. A célom, hogy legközelebb, ha őrültségre készülnek, jusson eszükbe ez az élmény. Remélem, a memóriájukban tovább megmarad, mint a külső sérülések. Egyelőre megelégszek ennyivel. Súlyosabb esetben nyilván maradandó nyommal gazdagítottam volna őket mondjuk olyan formán, hogy perzselő fémkés helyett normál hőmérsékletű ezüstből kovácsolt darabot adok a kezükbe. - Méltányolom, hogy megosztottad ezt a kéretlen, ámbár rendkívül örömteli információt. Boldog vagyok, hogy ezt hallom, de hogy ezt az érzést fokozzuk, bizonyítsd – Válaszoltam a szempárba nézve, amiben ezúttal tényleg felfedeztem a vasakarat csillogását. Ez a tekintet sokkal jobban tetszett, mint az előbbi, amiből a forró fém érintése és a bűz miatti meggyötörtség tükröződött. A megjegyzésem apró élét félretéve, valóban megnyugtatott ez a hozzáállás. Ez által nem kellett attól tartanom, hogy eldobja az izzó tárgyat, és ezzel együtt a rangját. Lassan az asztalhoz sétáltam, majd egy szalvétát elővéve nekiláttam a sótól és vértől piszkos kezem tisztogatásának. Közben figyeltem, ahogy James elölről kezdi a fájdalmas procedúrát társa bőrén. Körülbelül fél óra telhetett el. Darren szenvedett, miközben lassan a mellkasára került az „Ikkuma” szó. Eközben én a kemence tetejére helyeztem a teáskannát, majd mikor a víz felforrt, kitöltöttem a tartalmának egy részét a csészébe és elkezdtem az ízesítési „ceremóniát”. A mozdulatsor már olyan természetes volt számomra, hogy jóformán oda se kellett néznem. Végig a büntetést felügyelhettem. Nem mintha sok esélyük lett volna csalni. A földre rogyást egyértelmű jelnek vettem. Még megittam az utolsó kortyot, majd a csészét az asztalra helyeztem. A kezem azonban nem sokáig maradt szabadon ugyanis megragadtam az ecetes üveget, és amíg a két elítélthez léptem, eltávolítottam a tetejét. Darren elé érve végignéztem a betűkön. Ez valójában már csak színház volt. Az esetleges hibát már az asztal mellől észrevettem volna. Mindenestre tüzetesen végigpásztáztam szemeimmel az írást, majd miután ez megtörtént, a megbélyegzett hím nyakmagasságáig emeltem a flakont és egy egyszerű mozdulattal megdöntöttem, hogy az ecet a mellkasát érje. Igyekeztem úgy kiszámolni a mennyiséget, hogy csak egynegyednyi folyadékot használjak el, és ez körülbelül sikerült is. - Ez megfelel – Fordultam James felé – Jöhet az aláírás – Mutattam a kemence felé, amivel jeleztem, hogy ezúttal is izzó pengével óhajtom kiviteleztetni a feladatot. A hangom és a stílusom mentes volt mindennemű elismeréstől, pedig belül tényleg nagyra tartom, hogy a kínokat ilyen higgadtan tudták kezelni. Más lehet, hogy feladta volna. Az egyetlen ok, amiért nem részesítem őket dicséretben, az hogy jelenleg a helyzet nem engedi meg. Talán, majd valamikor a jövőben sort keríthetünk erre is. Ez után következik az a bizonyos problémafelvetés a középső nevet illetően. Mielőtt bármit is reagálhattam volna, Darren gondolatban külön kérte, hogy a Kangunart ezt is tegye hozzá ahhoz a bizonyos autogramhoz. A meglepettség kiült az arcomra egy pillanat erejéig, mikor az Ikkumára néztem. - Legyen úgy, ahogy szeretnéd. Cserébe viszont James is megkapja a te középső nevedet – Közöltem a döntést. Mégis csak így igazságos. Az igaz, hogy így a Kangunart több betűvel fog büszkélkedni a végén, de gondoskodok róla, hogy ez legyen a legkisebb problémája. Neki mégis több van a rovásán. Újfent elfoglalom a megszokott helyemet, majd az ecetet is visszahelyezem oda, ahonnan pár pillanattal azelőtt elvettem. A kupakot nem csavartam rá teljesen. Szükség lesz még rá a nap folyamán. - És én még attól tartottam, hogy nem fogjátok élvezni – Vetettem oda a vérrel és immár ecettel is áztatott hímnek. A következő megjegyzésén önkéntelenül is elmosolyodtam, majd karjaimat keresztbe fontam a mellkasom előtt. - Így legalább úgy gyönyörködhetek a látványban, hogy a többiek nem gondolnak rosszra – Válaszoltam a komolyságot egy rövid ideig mellőzve. Az nem bűn, ha egy kicsit oldjuk ezt a feszült hangulatot. Már amennyire egy ilyen helyzetben lehetséges.
Csak hogy mindenki lássa, hogy mennyire optimista vagyok, a masszív magamban anyázás és a fájdalmas nyüszítések közepette tudok örülni annak, hogy nem vagyok a gyors regeneráció vérvonalával megáldva, mert akkor tuti, hogy ennél tízszer nagyobb kínokat élnék át, mire a már kihűlt kést ki tudom metélni a tenyeremből. Így viszont, ahogy befejeztem az Ikkuma szó felvésését, csak néhány, ebben az állapotban már igazán jelentéktelen sebet kell ejtenem magamon ahhoz, hogy egy jól irányzott mozdulattal kitépjem a tenyeremből a kés nyelét, amire lassan elkezdett ráhegedni a bőr és a hús. Ezt a vérfolyamot már nem állítja meg a forróság, szépen és kimérten színezi alattam vörösre a havat, ahogy a sebes barázdák között utat talál magának. Minden tiszta rohadt, gennyes seb és hólyag. A látvány persze egyáltalán nem akaszt ki, láttam én már ennél cifrábbakat is. Milagros hozzám intézett szavait inkább nem kommentáltam korábban, jobban szerettem volna agyban inkább az előttem álló kínokra koncentrálni. - Te hülye fasz! Vágom térden az ép kezemmel Darrent, és pont nem érdekel, hogy mennyivel áll feljebb a ranglétrán. A semlegességem jelenleg nem csak magamra vonatkoztatom, hanem rá is, teszek rá, hogy Ikkuma, és teszek arra is, hogy háromszáz éves és hogy két perc alatt ki tudna nyírni, mi itt most egyenlően apró porszemek vagyunk. Nehezítse csak meg mindkettőnk dolgát... Faszom, ennyire nem kell heroikusnak lenni, semmi esze nincs, úgy vágja be a kiskapukat előttünk, mintha semmi szükség nem lenne rájuk, pedig barátom, az az igazság, hogy kurvára nagy szükségünk van rájuk! Épp ezért újra a hűs hóba dugom a sérült kezem, meg persze a másikat is, s így úgy tűnik, mintha csak négykézláb lihegve pihenném ki a fájdalmakat. - Fantasztikus. Kommentálom az orrom alatt morogva, amikor az Atanerk parancsba adja, hogy akkor Darren középső neve is rám fog kerülni. Az állkapcsom megfeszül, ahogy elhangzik, hogy nekem mennyi van a rovásomon... És már szinte várom, hogy a két vezető farkas közül melyik fog előbb gyomorszájon rúgni a nagy pofámért. Haha, ezek után aztán már annyira mindegy. Az ecetnek csak a szagát érzem, nem akarom látni, hogy mit csinál pontosan Milagros. Amikor ellép, feltolom magam, újra kést cserélek és igazság szerint már túlestem azon a ponton, hogy felszisszenjek. A kezem megadta magát, már nem remeg, pusztán olyan, mint amikor elalszod, és annyira elzsibbad, hogy úgy érzed, nincs benne csont, ami tartaná, és ha a másik kezeddel elkezded rángatni, olyan, mintha nem is tartozna hozzád, hanem csak egy gumiból készül valami lenne. Munkához látok, Darren felszisszen és amint látom, nagyon humoránál van, amiben még Milagros is partner. Tök jó, szerintem tartsunk felolvasóestet vagy hallgassunk közben régi rádiókabarékat, mert az most annyira ide passzol! Csak felmordulok a röpke kis párbeszédükre, ahogy már oly sok mindent, ezt sem kívánom kommentálni, se kimondva, se gondolatban. Amikor a 'James' felvésődik Darren hátára, a lapockái közé, úgy vélem gazdaságosabb lesz a három tagot három sorba írni... Ahogy azonban nekikezdek az átkos Lee-nek, talán bosszúból, talán azért, mert Murphy és a Sors szövetkeztek ellenünk, a kezem megbicsaklik, ahogy az L szárát írom, s szerencsére magát a betűt nem rontom el, a penge azonban úgy három centire beleszalad Darren bal lapockája alá. Ha egyszerűen el tudnám ereszteni a kést, biztos, hogy megállna az Ikkuma hátában. De gye ez most kicsit komplikáltabb, tehát egyszerűen csak kihúzom és úgy folytatom tovább az írást. - Nesze, itt a rohadt Lee-d... Remélem, ezek után minimum lefotóztatod Jenny-vel és feltöltöd Facebookra. Lihegem fapofával hátulról Darren fülébe, aztán néhány nagyobb sóhaj után megküzdök a Howarddal. Ha ezt tudom, esküszöm,inkább valami kínai nevet veszek fel, és letudhatnám annyival, hogy "Wei Lo", és mindenki sokkal boldogabb lehetne. Na jó, talán Milagros nem. Az O tényleg rettentően nehéz, főleg ilyen gumikézzel, de azt hiszem, hogy felismerhető, nem téveszthető össze más betűvel, a kör még össze is ér, szóval ha Milagros ebbe is beleköt, szerintem belé állítom én a kést... Na jó... Sosem tennék ilyet, de a szívemet elöntő harag és dac most legszívesebben erre késztetne. Az időérzékemet teljesen elvesztettem már, szóval tök süket vagyok mindenre, ha beszélnek, ha nem, és fogalmam sincs, hogy mennyi idő telik el, mire a végére jutok. Azt tudom, hogy a D száránál ugyan azt játszom el, mint az L-nél, csak ez most a jobb lapocka alsó részénél történik. De a lényeg az, hogy kész van, és most már aztán tényleg mindenki bekaphatja. Remegő léptekkel botorkálok elő, nem is gondolva már semmire, kitépem a kést a tenyeremből, ki tudja, hányadszor szakítva már fel a tenyeremet ezzel, ám a lendülettől most egy darabka James-tenyér rajta marad a kés nyelén. Nyalják le! - Én jövök... Darren, ha lehet, akkor húszas Comic Sans betűtípussal kérném, az alapvonalrácsra igazítva, balra zártan, kis kapitális stílusban. Már megint szemtelen vagyok. De úgy érzem, hogy ennyi vérszívás már jár azért, hogy felvésette azt a nyomorult Lee-t is.
//Már régebb óta érdekel, de most kérdezem: amúgy miből van a kés nyele? xD //
~ Nálad nem nagyobb! ~ vakkantam vissza pont olyan lelkesen és örömtelin, mint ahogy James beszólt. Marhára nem érdekelt az ütése, momentán az fájt a legkevésbé és ha sértett volna se tudok ellene mit tenni ebben az állapotban. Na jó, de, tudtam volna, ha nagyon-nagyon akarok. Hülyeség volt, amit kértem, ezt ésszel valahol fel is fogtam, a lelkem mélyén viszont még mindig egy dacos kölyök voltam, aki ha pofont kap, akkor már nagyot kér. Hiába, nekem is megvoltam a magam jellemhibái, amiket sem a farkasom, sem az évek nem tudtak elsöpörni, legfeljebb háttérbe szorították. Más szempontból viszont ez a konok mazochizmus illik egy Fakírhoz, nem? Kezdek sületlenségeken agyalni. Agyalásomat James bénázása - vagy direkt bosszúja - szakítva félbe minden könyörület nélkül, amikor a lapockám alá bevájja a kést. Ez volt az a pont, ahol felüvöltöttem, a penge pedig ismét kiesett a számból és megint térden kötöttem ki. Csodás! - Bazdmeg! - hörögtem teljes átéléssel, mialatt ziháltam és próbáltam összelapátolni magam. Halálosan ciki lenne egy eszméletvesztés. Lenyeltem a szám összekaristolásával járó vért, majd azt kívántam, bár inkább kiköptem volna. A gyomrom bukfencet vetett, s minden, ami az elmúlt pár órában belém került, azt visszaadtam a természetnek. Kevésbé finomkodva: a hóra hánytam. A szagok, a fájdalom és a hideg megtették a hatásukat, szinte éreztem, hogyan csorgott ki minden vér az arcomból, s váltam falfehérré. Reszkettem hidegtől, kíntól egyaránt, ez a rókázás pedig nem lendített előre, a kesernyés szag baromira nem hiányzott. Ha James eddig, vagy a térdelésemig nem szedte ki a hátamból a kést, akkor az nagy valószínűséggel még mindig ott volt, de a többi mellett ez már nem tudott különösebben meghatni. Fölállni viszont nem tudtam, a lábam megadta magát, s örülhettem, hogy még magamnál voltam. Remegett a kezem, ahogy visszatettem a pengét a számba, aztán vártam a "műsor" folytatását. Túl hamar folytatódott. Még gondolatban se tudtam felelni Jamesnek. Pedig ez a hátulról fülbe súgás méghozzá lihegve igen sok perverz lehetőséget felvet, de ezt akkor ott nem tudtam kellőképpen értékelni. Grátisznak kapok még egyet, csak most a jobb lapockám alá. ~ Kúrlak... seggbe... Stílusban sokkal gyatrábbra sikeredett, mint szerettem volna, de már az is igazi dicsőség volt, hogy ennyit ki tudtam nyögni fejben. A karjaimmal támasztottam magam, a róka-tócsa alattam, a hátamról patakokban csorgott a vér, a nadrágom derekát is átitatta. De legalább vége. Mármint ennek a részének csak azt nem tudtam, hogy ezek után mégis hogyan a bánatba fogok én kést ragadni és anélkül "írni", hogy ne öljem meg a Kangunartot. Nem haragból, vagy bosszúból, hanem mert precíz, koordinált, finom mozdulatokra képtelen voltam. Először fordult meg a fejemben, hogy oké, akkor hagyjuk a rangot a búsba, visszaavanzsálunk valami kisebbé. Hát azt tuti nem élném túl, Victor feldugná a piszkavasat a seggembe. - Majd... - nyögtem, ahogy előadta az igényeit és végérvényesen megszabadultam a pengétől a számban. Muszáj volt pár perc pihenőt tartanom, mert így még egyenes vonalat se tudtam volna húzni. Mili mindezt valószínűleg ecettel és sóval honorálta, én pedig azt üres öklendezéssel. Hanyag, minden különösebb erőt nélkülöző mozdulattal kotortam egy kupac havat az okádékomra - adjunk az esztétikumnak -, s kellett tíz perc, mire eljutottam addig, hogy oké, akkor most felállunk és jöhet a második menet. Már előre sajnálkozva néztem Jamesre, azt hiszem, ezt kettőnk közül ő szívta meg jobban. Bele se mertem gondolni, hányszor fogok hibázni és hány helyen lesz összekaszabolva, mire végzünk. Tiszta munkáról nem is álmodhatott, amiért legszívesebben egyből megöleltem volna, hogy bocsánatot kérjek. Mialatt ő lelkiekben meg ahogy még akart, felkészült, elvonszoltam magam a kemencéig, hogy kivegyem a forró munkaeszközt. Nos, azt lehet, hogy nem tanultam meg ezzel a büntetéssel, hogy embert nem eszünk. Se azt, hogy az alkohol rossz, vagy a gyilkosságnak ára van. Azt viszont igen, hogy Milivel nem érdemes szarozni.
Egy ideig az asztal mellett állva kortyolgattam a forró teámat, ami különösen jól esett ebben a nagy fagyban. A csésze kiürítése után, ami ezúttal kétszer annyi időbe telt, mint szokott, a teafőzőt visszatettem a kemencére, hogy a víz véletlenül se hűljön ki, majd elindultam a két büntetett felé, hiszen abból a pozícióból semmit nem láttam a folyamatból. Kimért léptekkel haladtam feléjük, és konkrétan lassan körbejártam őket. Olyan benyomást kelthettem akár egy keselyű, aki éppen arra vár, hogy haldokló áldozata kilehelje életét. Szerencsére ilyenre nem kerülhetett sor, azonban az előbb említett madár valószínűleg szívesen lenne a közelükben a jelenet láttán. Elég nagy távolságot tartottam ahhoz, hogy ne zavarjam meg őket, és főleg hogy a vér ne fröccsenjen a ruhámra, ami előbb utóbb úgy is meg fog történni. A harmadik kör közepénél tartottam, mikor Darren felordított. Szerencse, hogy az ilyen helyzeteket előre látva ezt a távoli helyszínt választottam, hiszen közel s távol senki nem jár ilyenkor errefelé, aki ennek a fájdalommal átitatott hangnak a fültanúja lehet. Megálltam, hogy megszemlélhessem, pontosan mi is történt. Mikor a hím földre rogyott a fájdalomtól, a hátában lévő kés, rögtön megmagyarázta a dolgot. Nem tudom, hogy James bosszúból vagy puszta véletlenségből tette ezt vele, mivel ott volt az a bizonyos áthatolhatatlan érzelmi gát, ami meggátolt az emocionális megnyilvánulásiak fogadásában. Felettébb kellemetlen lett volna most belelátni Darren gondolataiba. Mellesleg teljesen szükségtelen is, hiszen nem félt a választékosságot és a jó ízlést teljességgel mellőző stílusban kifejteni rövid, ámde annál világosabb véleményét jelen szituációról. Igazából már azon is csodálkoztam, hogy a szájában lévő penge még nem sértette fel annyira a nyelvét, hogy beszédképtelenné váljon. Pár másodperc múlva, az Ikkuma ebédjét és vele együtt némi vért is viszont láthattunk a havon. Mindössze egy pillantást vetettem a foltra, majd egy undorodó grimasz után elfordítottam a tekintetemet. A szaga azonban még így is megmaradt. Ez az incidens arra késztetett, hogy elhagyjam a megfigyelő pozíciómat, és a sétát befejezve, visszatérjek az asztal mellé. Újra töltöttem, majd az arcomhoz emeltem a meleg teát. Egy ideig bele se ittam, csak nagy levegővételekkel inhaláltam be a kellemes illatát, ami képes volt kicsit tompítani a kiöklendezett gyomortartalom szúrós aromáját. Egy kis időbe telt, míg James harmadik neve is felkerült a bűntársa hátára, de ennyi éppen elegendő volt ahhoz, hogy megszokjam a látványt és a hozzá társuló egyéb tényezőket. Mikor egyértelmű jelét adta, hogy végzett, a sótartót automatikusan megragadva mentem oda hozzájuk, hogy ellenőrizzek. Tüzetesen végigmértem a „James Lee Howard” felirat minden egyes betűjét. Az „o”-n egy pillanatra megakadt a szemem, és az egyelőre sótlan ujjaimmal le is tisztítottam róla a vért, hogy jobban lássam. Nem volt a legszebb, de egyértelműen az a szimbólum volt, így ezúttal nem húztam át javíttatás céljából. - Rendben. Ezzel az írói kötelességeidet mára felfüggesztem – Néztem egy kedves mosollyal Jamesre, majd az ujjaimat sóba mártottam, és elkezdtem szép lassan egyenként végigmenni az egész feliraton, akár az előbb. Közben Darren öklendezése kis aggodalomra adott okot, de őszintén hálás voltam neki, hogy ezeket a tüneteket nem akkor produkálta, mikor a mellkasán végeztem ugyanezt a tevékenységet. Amennyiben lehányt volna, nem hogy az Ikkuma rangot vettem volna el tőle, de egyből vissza is küldtem volna Naturalaknak dühömben. - A közös büntetésetek első szakasza lezárult. Remélem, felkészültetek, mert most jön a szerepcsere. A feladatot ismeritek. A szabályok változatlanok… Ha csak nem szeretnétek, hogy belevegyem az előbbi formai kérésedet – Pillantottam a Kangunartra, majd utána rögtön Darrenre. őszintén reméltem, hogy ezúttal elutasítják az ajánlatot, mert ha ezt akarják kivitelezni, akkor akár júliusig is itt lehetünk. - Köszönöm – Bólintottam az Ikkumának, mikor a hányást hóval terítette be. Így valóban sokkal szebb az összkép. Kész szerencse, hogy nem nyári időszakban támadt kedvük nyilvános helyen embert enni. Ki tudja, mit tett volna a hím gyomorsava a tökéletes gyeppel, ha nem lenne hó felette. Elindultam a szokásos őrhelyem felé, azonban ezúttal nem álltam meg, hanem csak letettem a sótartót, majd az eddig össze nem piszkolt, kesztyűvel borított kezemmel felemeltem a másik pengét, aztán átnyújtottam Jamesnek, hiszen ezúttal neki kell kellemetlen élményekben részesülnie vele. Mikor Darren kis idő után elindult a kemence felé, én lehajoltam egy kis hóért, majd azzal igyekeztem megtisztítani a véres-sós kezeimet.
//Halvány fogalmam sincs róla Én a saját Telephopos konyhakéseinket vettem alapul, aminek valamilyen műanyag borítja a nyelét, de hogy alatta mi van... én úgy képzeltem, hogy valami fém //
Hogy készen vagyunk? Mi? Fantasztikus. De komolyan. Igazság szerint annál sokkal izgágább és türelmetlenebb vagyok, minthogy azért örüljek a dolognak, mert végre nem kell felhevített kést szorongatnom. És tudom, hogy a rám váró kínok talán csak most kezdődnek igazán, azzal, hogy passzív résztvevője leszek a dolognak, legalább kicsit megpihenhetek. Nekem aztán már végképp semmit nem kell csinálnom, csak megállnom a két szép hosszú lábamon és tűrnöm, hogy Darren feldíszítsen, mint egy mézeskalácsot karácsonykor, cukoröntettel. Vagy mi az... Mártás? Nem. Mindegy, a lényeg az, hogy nagy sóhajjal nyugtázom, hogy Milagros vizsgáján átment az aláírásom. Oda se nézek, és engem egyáltalán nem zavar sem a sebek, sem a hányás szaga. Vannak ennél rosszabbak is, ezt tapasztalatból mondom. - Ohh, már majdnem elfelejtettem. Veszem át az Atanerktől a pengét, majd még mindig kissé remegő kezekkel a számba teszem. Józanítóan hűvös érzéssel tölt e, hogy vége a penge acélos, kemény és cseppet sem forró. Még jól is esik pihentetni rajta a nyelvemet. Keményen süvít a levegő, ahogyan háromszor megtöltöm vele a tüdőmet és kifújom a számon át. Rákészülök, lecsendesítem a kissé elégedetlen és háborgó elmémet. Nem fáj. A fájdalom csak egy múló szeszély. Ha tudod milyen lesz, ha ismered magad és láncra tudod verni a saját érzelmeidet, remekül kontrollálhatod. Pusztán néhány apró, szabad szemmel láthatatlan idegpálya közvetíti az agyba az egészet. De az agyam... Kikapcsolom. Éppen ezért csak egy kissé rándul meg az orcám, amikor Darren elkezdi a munkálkodását. Talán nem könnyíti meg a dolgát, hogy eleinte a mély lélegzetvételektől a mellkasom fel-le emelkedik, de leszarom. Ez nekem most kell. Szükségem van rá, hogy pár perc múlva olyan lendülettel "dolgozzon" rajtam, mintha egy élettelen rajztábla lenne a testem. ~ Csak nyugodtan, én már jól vagyok. Miattam ne aggódj. ~ Üzenem Darrennek gondolatban. Tejfehér, sűrű masszán át szállnak a szavak, amik között valahol egy kecses és hófehér bundájú farkas pihen, és emlékezik vissza. Ő képes megvédeni attól a kíntól, aminek a részese vagyok. Tudja, mit tegye. Tudja, hogyan borítsa rám Eska ködét, amelytől holtnak tetsző bábúvá avanzsálhatok erre az időre. A szívverésem lelassul és valahol az ausztrál börtönszigeten vagyok egy dohos pincében, ahol csak a fáklyák fénye hoz világot a némaságba. Én vagyok Darren. Az áldozat szerepében pedig egy ismeretlen alak. Ahogy a mellkasomon érzem a pengét, úgy igyekszem a képzeletemben leképezni a mozdulatsort, és az engem érő fájdalmat átültetni az idegen alak testébe. Mert én vagyok a Hóhér, én végzem a piszkos munkát. A való élet esetleges zajai tompán szűrődnek be a hallójárataimba, de lélekben én bizony abban a pincében munkálkodom éppen. És ez a gondolat annyira erős és annyira szilárdan él előttem, hogy szinte meg tudnám fogni. Szóval már nem elég néhány tüzes penge ahhoz, hogy ki tudjon zökkenteni. Bár, ahogy Darrent ismerem, úgyis alakít majd valamit. Vagy... ha Milagros meglátja, hogy lényegében "itt se vagyok", akkor majd kitalál valamit, hogy visszarángasson a rút jelenbe. Hogy megérdemlem-e? Nem. Egyáltalán nem. Én csak tettem a dolgom. Nekem semmi közöm az ő "harcukhoz". Ez nem az én földem. Én tettem a dolgom. Megszabadítottam egy bűnös lelket a test fogságától és visszaküldtem oda, ahol nem vár rá már szenvedés és fájdalom És hogy ezzel a való életben kit sértek meg? Az másodlagos. De tűrök, elviselem mindazt, ami mások szerint teljesen jogos. És akkor mindenki boldog lesz. Én pedig majd felgyógyulok, mert mindig is ezt tettem. Az élet pedig megy tovább, és ettől függetlenül valahol hiszem, hogy akkor is jót cselekedtem, ha mások megpróbálják az ellenkezőjét ledugni a torkomon
Mikor James kész lett, megint jött Mili a sóval és már egy megszokott, morbid rutin részeként éltem meg, ahogy a sebeimet bedörzsölte vele. Hátamon és mellkasomon a vágások minden egyes lélegzetvételnél megfeszültek, szúrtak, égtek, s mintha tovább hasadtak volna, hogy azt hittem, itt fogok szétrepedni. A só pedig mindezt nem csillapította, sőt! A perzselő fájdalom szétáradt egész felsőtestemben, nem tudtam úgy mozdulni, hogy ne okozzon plusz fájdalmat. Szükségem volt pár perc pihenőre, és nem érdekelt, hogy Mili azonnal akarta a folytatást, James meg azt, hogy minél előbb túl legyen rajta, ha nem akarja, hogy tetőtől talpig szét legyen szabdalva, akkor kis pihi, különben nagyon csúnyán jár. Amúgy se vártam túl sokáig, elég volt annyi, hogy a bal kezem ne remegjen és nagyjából kitisztuljon a fejem is. A kemencéhez mentem és kivettem az átforrósodott nyelű kést, ami egyből közelebbi ismeretséget akart kötni a tenyeremmel, és szent kötelességének érezte, hogy leégesse róla a bőrt. Jól haladt. Annyi szerencsém volt, hogy a többi fájdalom mellett ennyi már nem osztott nem szorzott. James elé léptem, kényelmes távolságban álltam tőle, s rossz volt belegondolni, hogy hamarosan nem csak a keze, hanem a mellkasa és a háta is oda lesz jó időre. Ő jól van, ne aggódjak... tök jó, pajtás, az elején én is jól voltam! Fáradtan fújtam ki a levegőt, majd elkezdtem "írni". Kangunart. Most jöttem rá, milyen hosszú és nehéz szó, főleg amiatt nyomorult "G" miatt! És most rettentő perverz gondolatok cikáznának a fejemben más körülmények között, így viszont maradok a hideg valóságnál és... az elcseszett G-nél, ami a legnagyobb jóindulattal se volt annak mondható.
Mili jött, a "KANG" ét lett karmolva, ecet és só, aztán uccu neki megint. Kezdett a tököm tele lenni ezekkel a flancos, régi elnevezésekkel, és ha már hosszú volt, hát legalább ne metéljünk olyan mélyre. Igaz bal kézzel nem ment olyan jól a finom munka, de igyekeztem épp csak annyira megkarcolni, hogy vérezzen, nyoma legyen, de semmi több. A vágásmélység nem volt kikötés, és hála Tupileknek, meg az asztalosmelónak, kétkezi munkás voltam. Jobb-bal, nekem majdnem egyre ment. Bár így rozzantabban nyilván nem lesz díszkiállítás. A kés a tenyerembe égett, ha elengedtem volna, lehet akkor se esik ki a markomból, igazi cirkuszi mutatvány lehetnék! Következő nekifutásra az "R"-nél csesztem el. Bocsi James, eskü nem direkt van! Harmadikra már elfogadhatóra sikeredett a rangja, s végül a hasfalára került a rontások miatt. Biztos nagyon örült most nekem, bár ha sikerült teljesen kikapcsolnia, akkor talán még nem volt annyira gáz. A műveletet előtte térdelve fejeztem be, s hiába minden finomkodásom, nadrágjának széle átnedvesedett a vérétől.
A nevem következett. Magamban megmosolyogtam, hogy eddig ahány nevem volt, annyi határkő az életemben, s ha úgy tetszik, most a legutóbbi ilyet kapja meg James. "Darren Rhys Northlake", szép hosszan, így véletlenül se fért ki egy sorban. Ráadásul volt benne egy rakás buktató: "R"-ek, "O"... Sokkal lassabban ment, mint a rang, és élből a "D"-t elszúrtam, de utána már nem volt vele gond. Miután végeztem, letéptem a tenyeremről a kést és a földbe szúrtam, miközben szétégett tenyeremet a hóban hűtöttem, Mili pedig valószínűleg Jamest is megsózta. Hm, itt a kemence, már csak sütni kell minket. Átváltoztam. Nem fogok szétkaszaboltan beülni Jimbo kocsijába, és összekenni, meg a saját gyönyörűségemre még több szöszt és szövetet dörzsölni az amúgy is fájó sebekre. Különben is, igaz, hogy kerülővel, de észrevétlenül hazajuthattam... csak morzsák helyett vércseppeket hagyok magam után. Fájt a mancsom, de megálltam nyüsszögés nélkül. Fejet hajtottam Milinek, orromat James sérült kezéhez érintettem, majd amennyire a sérült mancsom engedte, ügetésbe kezdtem és Farkaslak felé vettem az irányt.
Ismételten elkezdtem a kezemről letörölni a vér és a só kellemetlen elegyét, amit Darren hátáról volt szerencsém beszerezni. A sors fintora, hogy mikor ezzel a pepecseléssel kész lettem, az Ikkuma pont akkor rontotta el James rangját. Legszívesebben egy nagyot sóhajtottam volna, de tartottam magamat ettől az illetlen megnyilvánulástól. Ha már a nevelőnő éveken át foglalkozott velem, annyi öröme legyen ott, ahol most van, hogy látja, az élete nem volt hiábavaló. Így nem maradt más választásom, mint felemelni az ecetes üveget, amivel először leöntöttem az irományt, hogy jobban látszódjon, majd mikor megbizonyosodtam róla, hogy az a bizonyos szimbólum nem tekinthető g-nek, és meg se közelíti egyik latin betűt formáját sem, egy határozott mozdulattal áthúztam. Ez után, ha már lúd legyen kövér, bekarikáztam az amorf ábrát és felé írtam egy tisztességes g-t. Ezzel végezve, egy kis sóval bedörzsöltem a sebet mielőtt visszatértem volna az előbbi pozíciómhoz. Nem telt bele sok időbe, míg újabb hibát vétett. Ezúttal tovább eljutott, egészen az r-ig, ami szintén nem volt elfogadható még a legnagyobb jóindulattal se. A forgató könyv teljesen ugyanaz volt. A javított r betűt már nagyon nehéz volt beszúrni az előző hibás próbálkozás és az új közé, de megoldottam. Természetesen nekem sokkal könnyebb dolgom volt jobb kézzel, és perzselő kés nélkül. Még egy csésze teát szép lassan elkortyolgattam mire Darren végzett a ranggal. Eztán nyilván tisztítás következett, később pedig az aláírás, amit Darren rögtön az elején elrontott, így esélyt se adott rá, hogy visszasétáljak a megfigyelő helyemre. Ezek után az autogrammal nem akadt több gondja a hímnek, én egyszer mégis közelebb léptem hozzájuk ismét. Ezúttal az újramelegített kancsót vittem magammal, ami még félig teli volt. A maradék vizet pedig James kapta egyenesen az arcába. Ez egyfajta ébresztő volt számára. Úgy láttam, túlságosan is sikerült kikapcsolnia, ami nem tetszett. Ha már büntetésen van, a minimum, amit elvárok, hogy érezze magát rosszul. A békés lelkiállapot pedig nem illett bele a képbe. Ezek után, ha még kedve támadt volna elmerengni, egy-egy karmos pofonnal próbáltam visszahozni a valóságba. - A büntetés második részét is teljesítettétek. Gratulálok Kangunart és Ikkuma. A tisztségeiteket ezentúl is büszkén viselhetitek – Mondtam zárásul, mikor végre véglegesen letisztíthattam a kezeimet. Remélem, hogy nem óhajtanak még egyszer ilyen helyzetet teremteni. Így is nagy szerencsénk, hogy William ennyire elnéző volt velünk. - Darren, te elmehetsz – Néztem a hímre, aki ezek után farkas alakot öltött, és hamarosan el is tűnt a fák mögött. Pár másodpercig még utána néztem, majd tekintetem James felé fordult. - Gondolom tisztában vagy vele, hogy nem az ember nő halála az egyetlen bűn, ami a számládra írható – Kezdtem bele ismét csevegő hangnemben. Ez végső soron már csak pihenő neki azok után, amit az elmúlt órában át kellett élnie. - Mit mondjak, nem repestem az örömtől, mikor megtudtam, hogy hirtelen új tagja lett a falkának a beleegyezésem nélkül. A frissen beharapottak amúgy is mindig sok figyelmet és munkát igényelnek, ezért egy ilyen időszakban különösen nem szerencsés csak úgy jó szándékból naturalakokkal gazdagítani a családunkat – Közben visszavettem mindkét fekete kesztyűmet, és elkezdtem rendezgetni az asztalon lévő dolgokat. - Erről a hibáról azonban ő nem tehet, ezért úgy döntöttem, életben maradhat. Azonban mostantól teljese felelősséggel tartozol érte. Értem ezalatt azt, hogy ha bármilyen bajt okoz a falkának, azért elsősorban téged vonlak majd felelősségre – Biccentettem a kemence felé. Nyilván legközelebb nem ilyen büntetést találnék ki neki, ha ez megtörténne, hanem ennél sokkal fájdalmasabbat, ami nem csak a bőrét illetve a mell és hátizmait érinti majd. - Arra is felhívnám a figyelmedet, hogy ha a képzés alatt kiderül, alkalmatlan a farkas létre, te magad fogod őt megölni a Naturalakok völgyében – Néztem komolyan a szemébe. Szerintem ennél szörnyűbb büntetést nem is kaphatna. A testi sebek begyógyulhatnak, de a saját beharapottjának az elvesztése, ráadásul az ő keze által a lelket sebzi meg, amit semmilyen különleges képesség nem képes teljesen gyógyítani. Mindenesetre reménykedjünk benne, hogy ez nem fog bekövetkezni. - Én is hibáztam. Mulasztás volt a részemről, hogy a beiktatásom után nem tisztáztam a beharapásokkal kapcsolatos elvárásaimat, ezért most csupán annyi a feladatod, hogy minden nyomát eltüntesd az elmúlt óra eseményeinek – Mutattam az asztalra és a kemencére, és egy kis hatásszünetet tartottam, hogy felmérje, milyen jól járt ezzel az alternatívával. - Jó munkát kívánok! – Mosolyogtam rá, majd szép lassan elindultam a country klub irányába. Mielőtt viszont eltűntem volna a láthatáron, megtorpantam és visszafordultam. - Gondoltam szólok, hogy ha legközelebb a megkérdezésem nélkül szeretnél egy új kölyköt beharapni, akkor attól tartok egy ezüst kés segítségével kell megfosztanom téged a biológiai nemzőképességedtől – Kiabáltam utána, aztán folytattam utamat.
Felvezetés: A belső helyiségek country zenétől és whiskyszagtól terhesek, odakint, a pályákra nyíló dohányzó részlegben szivarok füstje és jó kedvű társalgások váltják a hangulatot. Hiába, az ittasabbak és a szerelmesek a pályákon lézengenek, a két díszvendég pedig a nyugalom reményében menekülne ki a szabad levegőre. Időpont: 21:50 Civilek száma: 8 civil
Egy. Nem értem. Kettő. Nem tudom akarom-e. Csak oldódjon meg magától. Azonnal. Csettintésre. Három. Kurrrvára hasogat a fejem. Négy. Továbbra sem ízlik a bourbon. (Tudnám miért iszom...) Öt. A pultos jó bőr. Nem tudom hanyadik ital csúszik le a torkomon, a hatodik után nem számoltam, épp ahogyan a körülöttem tartózkodó, idegesítő két lábon járókat sem akartam számadatokká tenni. Legfeljebb a halottak rovatában, ha nem veszik halkabbra az alaphangot és nem jönnek nekem, mint magát meghúzó, pultnál ücsörgő, magányos farkasnak. Ha tudnák, hogy a morgást egy szempillantás alatt testközelibbé, acsargóbbá tehetném, hogy majd` összehugyozzák magukat.. ! Az üres pohár talpát a pultlaphoz taszajtom, koppan, ugrik is egyet a másik oldalt álló felé, ki morcos tekintettel néz rám; Alignakom, még nem is törtem el semmit... Örülhetne a szemmel verés helyett, hogy kedvem hiába van, nem mentem neki senkinek egyelőre. Lecsúszok a székről, hogy a zakóm belső zsebéből elővegyem a pénzcsipeszem és odadobjam borravalóval együtt a zöldhasúakat. Levegőre lesz szükségem, fullasztó a benti közeg, se gondolkodni nem tudok tőle, se higgadt maradni, ha így folytatódik. Nem elég, hogy buszra kellett szállnom.. nekem, aki az elmúlt négy évben kétszer tette fel a lábát tömegközlekedésre, mert az lassabb nála.. egy bringás elől nem tudtam időben kilépni, egyáltalán ki a fenének jut eszébe ilyenkor rápattanni? Kifele menet, pusztán a saját lelki jólétem érdekében, kitartom a lábam az egyik meláknak, hogy elterülése szemernyi elégedettséget lopjom szívembe, de megállva, hátra tekintve; nem tapasztalom az emelkedettebb hangulatot, csak a halántékom lüktetését érzem. A füsttel az orromban. Az a pár perc óráknak tűnik, míg kijutok egy nulla-fő-per-egy-négyzetmétert számláló szabad helyre. Utolsót fújtatok, mielőtt letáboroznék és előkaparnám a cigis dobozt, hogy a káros szenvedélynek adózzak, reménykedve naivan egy enyhülő fejfájásban, amit nem tudok hová tenni. Egyik pillanatról a másikra hatványozódott meg, amint emberközelbe kerültem. Újabb jel, mi szerint nem javasolt egy légtérben tartózkodnom velük. Pattan az öngyűjtő, láng gyúl és parázs világít a kivett szál végén. - Rohadnál meg odafenn.. - sandítok az égre és finoman megrázom a fejem, ami hamar eszembe juttatja mennyire rossz ötlet is volt ezt kivitelezni. Nagyot szippantok és lassan fújom ki magam elé a dohányfüstöt, várva a megkönnyebbülés ábrándjának ízére, hogy vegyüljön a számban érződő whiskyével.
• 1 Én ezt nem hiszem el. Először Adam ver meg céllövészetben, de olyan kegyetlenül, hogy utána nekem hála Unalaq napokig csuklott utána, ha már épp nem a sírjában forog, aztán karácsonykor egy időre búcsút mondhattam a vérvonal-képességemnek. Biztos meghallhatta az öreglány a jókívánságaimat… bár… akkor nem fuccsolt volna be mindenki másnál is a dolog. De hogy megint elhagyott!!! Hát komolyan, eszem eldobom. Így is elég ciki volt, hogy egy rakás lurkó előtt zakóztam le a lóról, akik csak úgy szakadtak a röhögéstől, de hogy délután szalmapakolás közben is sikerült a nyakamba borítani egy köteggel… Azóta is szedegetem a hajamból a maradványait, a 3 eltört tányér és 2 törött poháron meg már fenn sem akadok. Nem is kell nekem pohár, iszok én üvegből, ha két kézzel szorítom, csak nem leszek olyan lúzer, hogy elejtem, nem igaz? Nem, annyira tényleg nem, viszont én hülye, a múltkori iszogatás után elfelejtettem pótolni a készleteket, így most bár gondolatban vertem a fejem a falba, nem volt mit tenni, kocsiba pattantam. Masakót beadtam a gyerekmegőrzőbe – értsd: Farkaslak – hogy addig se legyen felügyelet nélkül egyedül, én pedig majdnemhogy padlógázzal indultam meg a város felé, hogy csak úgy remegett belé a kis kispolski cabriom. Miközben átszáguldottam a városon, már éreztem, hogy valami nem stimmel, olyan irritálóan sok farkast éreztem a közelben… Oké, tudom én, hogy majdnem annyian vagyunk Fairbanksben mint homokszem a Szaharában, de ez azért mégiscsak túlzás. Putain… hogy senki sem képes fent hordani azt a nyomorult pajzsát! Épp hogy megláttam a Clubot, már fékeztem is le előtte, hogy aztán 280-as vérnyomással vágódjak le az egyik üres bárszékre a pultnál. Aztán egy whiskey, majd még egy, és egy következő is… Franc emlékszik rá, hogy pontosan mennyit ittam, de nem hogy javult volna a kedvem, csak még elcseszettebb lett… Tömegnyomor, zaj, és hogy itt sincs nyugtom a vérfarkasoktól, hát mindjárt eldobom az agyam. Kiittam a poharam, lecsaptam a pultra némi borravalóval, felmarkolom a maradék üveg whiskeyt, aztán meg is indultam kifelé, hogy valami csendesebb hely után nézzek. Vagy mást nem beugorjak valamelyik sarki kisközértbe venni valami itókát, aztán addig nem nyugszom amíg nem kerítek egy ivócimbit a Farkaslakban. Vagy találok egy újat. Kifelé menet vagy két vendéget sikerül is fellöknöm, hallom a szitkozódásukat, de érdekel is engem! Csak ki akarok jutni innen, pláne, hogy hirtelen olyan rosszullét tört rám… Pedig nem is ittam olyan sokat. Mi a fene?! Még épp sikerül megkapaszkodnom az ajtófélfában, mielőtt átzakóznék a lengőajtón, de esküszöm, ez csak egyre rosszabb lesz.
Talán egy fél perc sem volt az egész, mire átvettem az uralmat a nő elméje felett, az alkohol bódító hatása is csak nekem kedvezett. Tekintetem a még mindig a kezemben szorongatott üvegre téved, majd gúnyos mosolyra húzódik a szám. Érzem, hogy az egyik árulóm még mindig odakint van, azonban nem vagyok rászorulva Kaskae képességére ahhoz, hogy átlássak az álcáján – nagyon is jól ismerem. Magabiztos léptekkel indulok meg felé, hogy amint kellő távolságba érek mögé, figyelemelterelésként úgy dobjam az üveget, hogy nem sokkal mellette, úgy egy méterrel a lábai előtt törjön apró szilánkokra, mint egykoron a beléjük vetett bizalmam. Mire pedig megfordulna, már mögé is érek, hogy karmos mancsommal torkon ragadjam – akár előröl vagy hátulról, rajta függ – és néhány centire meg is emeljem a földtől. -Most fuss az életedért, ha tudsz. –suttogtam egy vészjósló mosoly kíséretében. Kíváncsi vagyok, vajon milyen gyorsan jut el a csöpp agyáig, hogy kivel is került szembe. Hogy odafent? Ó, dehogy, te szerencsétlen, itt vagyok, és nemsokára te leszel az, aki rohadni fog… Én viszont, ha tudom, megszerzem az öngyújtóját, hogy kissé alágyújtsak. Ha emlékeim nem csalnak úgy is szereti a tüzet, ha pedig néhány áruló testvére kipróbálhatta élete során a máglyahalált, miért pont Tipvigut maradna ki a buliból?
A levegő jótékony hatásának közelébe sincs a parázsvégről született füstköpet. Bosszús kedvemen enyhítene, ha nem szűrődnének el egészen a pálya széléig a zsibongók zaja vagy zúgna lábam elé egy kéretlen ajándék egy hívatlan vendégtől, kinek baljós jelenlétével pár pillanattal később vagyok képes egyáltalán foglalkozni. A levegőben érezni a bőrén át kipárálló gyűlölet sós szagát, épp felém fújja a hátulról jövő szél, de hamar fel is váltja a szesz markáns aromája. Épp fordítottam volna hátra a fejem, hogy felvont szemöldökkel nézhessem meg kit bőszítettek fel, de előbb ütközik meg tekintetem a repülő üvegen, ami kitakarja a benti fényeket egy szemvillanásnyi időre. Ösztönösen moccannék, de utólag eszembe jut, hogy mekkora fejfájással is küszködök.. nem csak szószerint. Legfeljebb pár üvegszilánk, belefér. Utána levezethetem a feszültséget, gyorsabban, mintha az odébb ugrással bajlódnék; minden esetre figyelem elterelőnek jó volt, hogy megkövült gyorsaságomat kihasználva lopózhasson mögém a szuka. Nem eszik, olyan forrón a kását. Alapesetben nem cselekednék, így, de legnagyobb hiányosságomnak és a homloklebeny tájéki sajgásnak köszönhetően nem marad más választás, mint intimközelségbe kerülni a felém csörtetővel. A szándék a levegőben izzik, kellemetlenül nyomja rá bélyegét a kis karmincákkal az érzékeny bőrömre.. de vele ellentétben nem szánok időt csevegésre, mégha szívesen buzdítana is erre, hogy kitapasztalja milyen érzés a gigám fel s alá lemozgása próbálkozás közben. Mondandója sem érdekel, de honnan az ereje.. ? Kezemből eldobom az öngyújtót és a másikkal akarom ugyanolyan kedves cirógatásban részesíteni, mint most ő engem, a különbség csak az, hogy nem szeretek adós lenni s hálás fajta vagyok. Hátulról meglepni.. igazán az én szokásom. Hátranyúló jobbom nem a béklyóként megfeszülő ujjakra kerül (ellentétben a másikkal), hogy lefejthessem magamról, sokkal inkább a csuklót ragadja meg és kampóként vájjam bele, tépjem ki a csinos ereket, idegekkel együtt. Nekem nem a kivéreztetése a célom, mint az önvagdosó tinédzsereknek. Persze, hogy is feledkezhetnék meg egy biztosítékról, mi választás elé állítja támadómat, kinek arcát még mindig nem láttam, mi több, nem is ismerem. Lábam behajlítom, hogy erőteljesen nyomhassam lefelé, véletlen se a vak tyúk is talál szemet elvre építve a mozdulatot; vagy sikerül hozzáérnem, vagy nem. Jó esetben térdkalácsra megy, rosszabban is kellően kizökkentő. Világért nem siettetném döntésében mit féltsen jobban, de a képességem elillanásának ellenére nem tűnik el nyomtalanul az életformám. Eltörhet egy testépítő lába, attól még erőset üt.. csak épp a Szellemek döntöttek úgy, hogy megfosztanak a száguldástól és vérfarkas-robogóra tesznek helyette... A maga módján kapóra jön az intermezzo, a bennem lévő alkohol csak a gőz kieresztésére ösztökél. Messziről úgyse láthatnak többet a muglik, mint egy egy egymásba gabalyodó párt.. ahol az egyik fél épp pipiskedik.
Kezdőlap
//
) Bocsi, ezt egyszerűen meg kellett osztanom ^^" //
//
//
