A személyzet számára két helyiség áll rendelkezésre, ezek méreteiket tekintve igencsak szűkösek. Nem véletlen hát, hogy más időpontban használják az étkezőt és az öltözőket az edzők és a takarítók például.
Személyzeti helyiségnek számít továbbá az a kis konyha/előkészítő a kávézó pultja mögött, ahol a süteményeket, rendeléseket szervezik, rendszerezik minden nap nyitás előtt és záráskor.
Artemis Northwood irodája az egyik folyosó végén található, nem messze a kávézótól, így a kilátás - akárcsak ott - innét is páratlan.
A hozzászólást Alignak összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Aug. 15, 2014 1:49 pm-kor.
Pillantásom finoman firtató, mikor szükségét fejezi ki a falka általi noszogatásnak irányába, de nem kérdezek rá direktben a konkrétumokra. Ha akarja, kifejti... vagy visszatérünk rá máskor, a csákány és a véső nem az én eszközöm, hogy infót szedjek ki bárkiből is. Halk, őszintétlen nevetést hallatok a kérése nyomán ezt követően. Hol is kezdjem...? - Nos... mennyire hiszel a szellemekben? - Firtatom óvatos éllel a hangomban, felé sandítva, mint aki azt várja, a következő pillanatban őrültnek lesz nyilvánítva menten beszélgetőtársa által. Ami azt illeti, nem hibáztatnám érte, de válasza nagyban befolyásolja majd, milyen szinten és miképp megyek itt a részletekbe neki. A világért se untatnám vagy győzködném olyasmiről, amiben meggyőződésesen nem hisz. Sok mindennel mi magunk is így voltunk ezen a vidéken, míg saját bőrünkön nem tapasztaltuk meg a felfoghatatlan létezését, valós voltát. Képemen a derű maradandónak bizonyul replikája hallatán, ami a gyerekriogatást illeti. Halk kis kacajjal reagálom le dörmögő hangú mondatát, s csak magamban morzsolok el egy képzeletbeli könnycseppet annak gondolatára, hogy még én is mindent bevallanék esélyesen, ha valaki ekképpen ripakodna rám a semmiből. Minő szerencse, hogy elmúlt már Halloween... - Van egy jó hírem, hamarosan itt az újév és ha farsangot nem is szoktunk ülni, az Alyeska Fesztivállal nem kell Halloweenig várnod! - És én még tippeket is adok itt neki! Igazán csodálatos, Eden, tényleg. A felvételeken jobbára semmi nem látszik, ami a kapcsolókat illeti, se egy virgonc kölyök, aki levágná azt heccből, sem szikra, ami végett feladta a dolog... szerintem egészen egyszerűen rádugtak valamit, ami zárlatos volt, esetleg túltelítették és az okozott kimaradást, ki tudja... informatikus vagyok, nem villanyszerelő. A tekintetemet ugyanakkor nem kerüli el az ismerős alak a képernyőn, épp csak félig lóg bele, válla és arcéle látszik, de nehéz eltéveszteni a nyúzott pofázmányt. - Hát... ez? - Irányul figyelmem kérdőn Donovan felé, energiáim közé finom bizalmatlanság, kérdőjelek sokasága költözik, ahogy fejben összerakom a dátumok sorrendiségét a férfi idővonalában nálunk. Nem zárkózom el véglegesen a másikéitól, de kétségtelenül óvatosabbnak tetszek - mintha csak visszatérnék a kis csigaházam fedezékébe, ahonnét az iménti könnyed szívózás kicsalogatott. Ami a kérdéses gyermek szintén kérdéses édesanyja nevét illeti, elmosolyodom némileg, futó kis görbületként ajkaimon, az adatvezérelt társadalmunk ijesztő voltára. Ó, ha tudná... - Mármint a nő? Vagy a gyereked? Kérlek mondd, hogy előbbi nem egy őrző volt! - Az merőben megnehezítené a dolgot. Nem mondom, hogy nem tetszene a kihívás és kattognék ezen unalmasabb pillanataimban, hogyan is találhatnám meg, de... azért jobb biztosra menni, mit is vállalok vele. A lehetetlent sosem ígérném biztosra, még egy viszonylagos idegen számára sem. Mert egyszerűen nem fair. A hamis reménykeltés.
Donovan Morgan
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 299
◯ HSZ : 102
◯ IC REAG : 91
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Állandóan kesztyűt hord a bal kezén.
- Mondjuk úgy, hogy nem vagyok tájékozatlan velük kapcsolatban - feleltem, mert a hitet nehéz lett volna kimondanom. Azzal nekem vallás is járt, azt pedig egyfélét ismertem el a magaménak. A szellemek sokkal inkább voltak ennek az életnek a velejárói olykor, semmint hit kérdései számomra. - Miért? - ráncoltam a szemöldököm, bár volt egy sejtésem, hogy közük lehet ezek szerint a legdurvább itteni esethez. Kíváncsian vártam a folytatást, ha megosztotta velem. Sajnáltam, hogy a riogatásomról beszélve nem láttam a fejébe, mert akkor valószínűleg nem csak ő nevetett volna. - Pompás! Köszönöm a tippet! - Ha sejteném, miképp átkozta épp magát... Az iménti könnyedség érezhetően léket kapott, ahogy a biztonsági felvételeket böngészve rám akadtunk. A monitorról Edenre pillantottam. Szinte láttam azokat a súlyos ajtókat, amik mögé behúzódott, de még nem csapta rám őket, bár úgy tűnt, elég egy rosszul megfogalmazott felelet, hogy ezt tegye. Igyekeztem a korábbi hasonló hangszínt megütni és nem túl bizonygatónak tűnni, mert igazából nem is volt mit. - Mondtam: hallottam, hogy parti lesz és benéztem. - Finoman szusszantam, majd a monitorok felé fordultam, majd egy olyanon állapodott meg a pillantásom, amin látszott, hogy milyen sokan voltak. - A kaja miatt jöttem - húztam el a számat. - Apró vadakon, mások után maradt dögön és zacskóslevesen éltem, olyasmiken, amikhez a legkönnyebb hozzá jutni vagy a legkisebb erőfeszítést igénylik részemről - magyaráztam tovább a kellemetlen valóságot. - Valami jobbat akartam kivételesen enni, de az éttermek feszélyeznek, ezért döntöttem úgy, hogy idejövök. Reméltem, hogy a terasz környékén kevesebben vannak, de svédasztal a bejárat közelében is lesz. Aztán elment az áram és mindenki felbolydult, én pedig nem bírtam elviselni a sok sistergő energiát. Újfent Eden felé pillantottam. - Előző nap már bejelentkeztem Lilianne-nél, és bevallom, nem hittem, hogy az alfátok ilyen hamar időt szakít rám. Nem akartam, hogy ilyen gyanakodva és óvatosan méregessen, mintha világi gonosztevő lennék. Megvoltak a magam bűnei és hibái, valahol pedig szinte hízelgett, hogy ilyen lepusztult állapotban is tudok ilyesmit kiváltani, de a legkevésbé sem vágytam rá. - A lehetséges gyerekem született akkor, és sajnálom, de az anyja őrző. - De még mennyire, hogy sajnálom! - Ez gond? - A saját bőrömön tapasztalva jónak semmiképp sem volt nevezhető, azt azonban nem tudtam, hogy ez mennyi nehézséget gördíthet Eden elé.
Épp csak finoman szűkült tekintetem össze, ahogy válaszát megkapom, s érkezik vele a visszakérdezés, mire féloldalasan felé fordulok a gurulós irodai székben ülve. - Mert minden, amit erről a vidékről mondanak, igaz. A vörös tekintetű ősfarkas szelleme valóban itt kísért és minden elbeszélés gyerekmese csupán ahhoz képest, valójában mily szeszélyes is tud lenni. Soha nem nyugvó. Megbékíthetetlen. - Súgom, hogy épp csak egy zseblámpa fénye kellene a plafonon zizegő neon helyett a teljes élményért. Sosem voltam nagy történetmondó, de azért valami ragadt rám párom mellett az együtt töltött években. A hűvös kellemetlenség időzik tarkómon egyúttal szavaim nyomán, noha igyekszem rejteni mindezt a másik elől. Épp elég annak látványa, hogy a kijelzőkön a beálló sötétben és a felvillanó vészjelző fényében kisebb káosz alakul ki a Hálaadásnapi partin épp mögöttünk. Válaszát ugyanakkor eme eseményen való jelenlétét illetően elégségesnek találom, így a következőkben nemes egyszerűséggel kilövöm a képernyőn a retrospektív felvételeket és ott immáron a jelenlegi, napfényes felvételek látszódnak a sürgölődő felszolgálókkal és vendégekkel. - Minő szerencse, hogy most már nem kell beérned a maradékkal. - Húzódott lassú, mégis bátorító mosoly ismételten képemre, ahogy felé tekintettem. Pajzsom ugyan maradt félállásban, de ezúttal már nem volt jelentősége különösebben, a megszokás hozza ekképpen. Így volt kényelmes nagyobb társaságban az esetek döntő többségében, szépen lassan engedni fog idővel, hacsak akképpen nem alakul társalgásunk iránya, hogy ennek ellenkezőjének érezzem szükségét. Arra, hogy a gyerekének születési idejét lőtte be, biccentettem, ugyanakkor megadóan dőltem egészen székem támlájáig a következő infók nyomán. - Nos... megnöveli az árat, az biztos! - Ciccentem, s kissé megereszkedő vállakkal tekintettem felé. - Nem fogok hazudni, baromira megnehezíti a dolgot, mert a tetováltak még mindig megragadtak az őskorban, ami a digitalizálást illeti, a nyomaikat pedig elég jól el tudják tüntetni, ha akarják. Ritkán vannak elvarratlan szálak... de egy próbát megérhet. Mi a név? - Firtattam érdeklődőn.
Donovan Morgan
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 299
◯ HSZ : 102
◯ IC REAG : 91
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Állandóan kesztyűt hord a bal kezén.
- Ezért okozott akkora ijedséget a piros fény? - kérdeztem, bár ez sokkal inkább tűnt kijelentésnek. Az eddigiek alapján ezt tudtam összerakni, ha esetleg tévedtem, legfeljebb kijavít. Akár így, akár úgy, a felbukkanásomra kimerítő választ adok - engem kimerített -, és örömmel vettem, hogy nem maradtak fenntartásai, mert ezen túlmenőleg semmim sem volt. A maradékra vonatkozó megjegyzésére elhúztam a számat, de ebben sokkal inkább keserűség volt, nem úgy az övében. - Önként vállaltam - zártam le ezt ennyivel, és ökölbe szorítottam bal, kesztyűbe bújtatott kezem, már amennyire tudtam és lehetett. Eltűnt a képernyőről a parti, és én is. Halványan bizsergette a tarkómat az akkori tapasztalat, az elcsent emlékszilánkok. Egy röpke pillanatra felmerült benne, hogy Edenhez hasonlóan félárbócra eresztem a pajzsomat, és engem kicsit játszani a Vadászt, de elnyomtam a késztetést, a farkas elégedetlenkedésére. Jött volna, ha nem is egyből azért, hogy másokban turkáljon, hát, hogy jobban megismerje újsütetű társait. Az önmegtartóztatást azonban továbbra is okosabbnak tartottam - de az is lehet, hogy egyszerűen féltem. Akárhogy is, nem változtattam a repedésnyi résen. A lehetséges gyerek témánál már kifejezetten örültem, hogy nem változtattam a pajzsom állásán. Célszerűbb volt a csípős-sistergő energiákat megtartani magamnak, mert bár az arckifejezésem és a tekintetem vajmi keveset változott, a farkas büszkesége dolgozott bennem. Ha már egyszer sikerült meggyőznöm Edent arról, hogy se neki, se a falkának nincs oka tartani tőlem, hülyeség lett volna ilyesmivel aláásni ezt a képet. Kissé tudathasadásos helyzet volt. Nem dobott fel, hogy közölte, nehezebb lesz kideríteni az igazságot, ugyanakkor hálás voltam neki, hogy nem ringatott álmokban, hanem őszinte volt velem. Halvány mosolyra húztam a számat. - Köszönöm, hogy nem hitegetsz. - Lehet, hogy neki ez magától értetődő, de sokkal ritkább jelenség, min talán lennie kéne. - Vivianne DeGarmo az anyajelölt neve - feleltem, úgy ejtve ki a nevet, mintha a puszta szavakkal sérülést lehetett volna okozni. - Tudom, hogy sokat kérek, de nem szabad, hogy tudjon erről. Véletlenül sem. - Gyűlöltem, de véletlenül se becsültem volna alá. - És ha túl neccessé válna, inkább hagyd - tettem hozzá halálosan komolyan. Az igazat akartam, nem pedig még több kárt, nem ezért jöttem és csatlakoztam. Félteni egyiküket se tudtam, ahhoz kötődés kellett volna, az pedig ennyi idő alatt úgy is lehetetlen lett volna, ha nem vagyok depressziós. Ennek ellenére veszélybe sodorni se akartam őt vagy bármi mást a falkából.
Nem kellett szóljak, egy apró biccentésnyi megerősítés elég volt kijelentésnek is beillő kérdésére hozzá, hogy bizonyosságot nyerjen igaza felől. Kellemetlen érzés kúszott fel gerincemen, bennem a bundás finom idegességgel borzolta bundáját. Sok volt a kérdés, még több a bizonytalanságom az egész helyzet kapcsán, mely kimondatlanul ült meg évek óta bőröm alatt... s miket most is oda száműzök, még ha önkéntelenül ki-ki is buggyan némi "ízelítő" belőle időnként. Épp csak kérdő az él tekintetemben az önként vállalt éhezése nyomán, noha van egy olyan megérzésem, nem ma fogunk mi itt kitárulkozni egymásnak legbensőbb gondolatainkról, félelmeinkről. Keményebb dió a pasas, mint elsőre hittem, ami azt illeti... ennek nyomán apró, békülékeny sóhajjal kapcsolom el a monitorokról a hálaadás estéjének képét, s terelődik beszélgetésünk múltja irányába. Energiáim is lenyugszanak, ahogy a fókusz a másikon van inkább, a kajlafülű bundás bennem nyugodt lustasággal hever el, békés energiáival burkolva be. A megkeresősdi olyan terep, mit jól ismerünk mindketten, amiben otthonosan mozgunk régóta már. - Miért tenném? Nincs belőle hasznom. - Szélesedik meg kissé mosolyom, fejemet is megingatva felé. Nem fűz érdekem hozzá, hogy dajkamesékben ringassam, a némileg elnyert (?) bizalma pedig különösen törékenynek tetszett még így idejekorán ahhoz, hogy veszélyeztessem ilyesmivel. A név hallatán ismételten bólintottam. Elég jellegzetes, hogy könnyedén megjegyezzem. A továbbiakra ugyanakkor önkéntelenül is elvigyorodtam. Fogalma sincs, kit bízott meg épp a feladattal és ez simogatta a kis lelkemet azért valahol, felvilágosítani pedig nem állt szándékomban a dologról. - Ugyan kérlek, Eska vére vagyok... Megoldom, ha olyanná válna a helyzet. - Ciccentem, minden elbizakodottságtól mentesen, s kinyomva a gépet felpattantam a hozzám képest nagynak tetsző forgósszékből. - Na gyere, nézzük meg azt a biztosítékos szekrényt, csak, hogy megerősítsük Northwoodnak azt, amit mi eddig is tudtunk! - Bízva benne, hogy velem tart, együtt hagyjuk el a személyzeti helyiséget a következőkben.
// Hacsak nincs más, úgy köszöntem és várom a következőt! :3 //
Kezdőlap
