Ez a helyiség az edzőteremből nyílik, azonban nincsenek benne gépek. Egy nagyjából iskolai tornaterem méreteivel megegyező placc, felszereltségében a következőkkel van gyárilag ellátva:
- Tornatermi padok - Bordásfal - Medicinlabdák, kislabdák - Az őrzők által használ fegyverek a fal melletti tartókon - Kisebb-nagyobb méretű tornatermi matracok - Polifómok
FIGYELEM! EZ A HELYISÉG RENDELTETÉSI HELYE SZERINT CSAK EDZÉSRE, TANULÁSRA SZOLGÁL! Más, magán jellegű játékok itt nem bonyolíthatók le.
Alapjáraton nem voltam ellene a koránkelésnek, hiszen egy ideje már elég sűrűn jártam például futni, azt is reggelente, de mióta ilyen hűvösre váltottak a napok, inkább edzőtermi időtöltéssel váltottam ki a reggeli futásokat. Most azonban, amikor hajnalok hajnalán, édes álmomból valami tulok rángat kifele, elég gyorsan szalad fel bennem az adrenalin ahhoz, hogy egyből kipattanjon a szemem. Ütök és rúgok egyszerre, egyből betörőre asszociálva, de a megtermett Harcossal szemben nem sok esélyem van - semmi. Az első szavakat hallva azért kezdett valami motoszkálni bennem, hogy nem, közel sem betörésről van szó, legalábbis nem olyan értelemben, mint amire elsőre gondoltam. - Ha így folytatod, egész biztosan nem fogok. Felvillanyozó a stílusod - mormogtam az orrom alatt, őszinteségnek nyoma sem volt a szavaimban. Igazándiból volt némi sejtésem, kicsoda az illető, hiszen éreztem azt a furcsa bizsergést a tarkómon, amit Will mellett is, illetve az egyetemi alagsorban szoktam, úgyhogy hamar felhagytam a szabadulásra tett gyatra kísérleteimmel és hagytam, hogy ez az őrült kicipeljen a hidegbe. Basszus, pizsiben voltam! És rohadt hideg van odakint! Volt egy olyan sejtésem, hogy hiába szólnék, kurvára nem érdekelné, úgyhogy mint valami nyomorék hagytam, hogy bevágjon a kocsijába. - Sejtettem. Nincs még egy ilyen őrült errefelé - tápászkodtam ülő helyzetbe. Én nem mutatkoztam be, nyilván nem merő véletlenségből hozott el, szóval minden bizonnyal tudja a nevemet. - Basszus, basszus, basszus - nekem aztán nem kellett mondani, hogy igyekezzek, szinte futva tettem meg a kocsitól az egyetemig tartó röpke útszakaszt. Mezítláb, egy vékony nadrágban és egy ujjatlan felsőben azért egyáltalán nem kellemes a hajnali időjárás. Tökéletesen ébernek éreztem magam, a drasztikus ébredés és a gatyalohasztó - igen, teljesen lelohadtam időközben… - hideg minden álmot kiűzött a szememből. - Hajnali torna... - fűztem hozzá, továbbra is morcosan, ahogyan megálltam a kiképzőteremben. Fázósan fűztem össze mellkasom előtt a karjaimat, habár volt egy olyan sejtésem, hogy rövid időn belül már egy cseppet sem fogok fázni. Bólintottam az első kérdésére, elég kis zöldfül vagyok még, ismerkedek bőven nem csak a kasztokkal, de ezzel az egész világgal és az Őrző léttel is. - Williamen túl szinte semmit. Lesz egy randim Keldronnal a mai nap délután, de ennyi - adtam meg a választ. Willel is igazándiból csak gyakorolgattunk és habár az utóbbi időben elég szépen megvállasodtam, igencsak gyatrának éreztem mindennemű tudásomat.
N. L. Jagger
Harcos
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 89
◯ IC REAG : 69
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : heg hátán heg szinte mindenütt
Majdnem rácsaptam a seggére a szemtelenség hallatán, de megálltam. Hát basszus, mi van, ha két csapatban játszik és tényleg csutkára felizgul!? Nekem nem kell petrencés rúd a hajnali edzéshez! A kocsiban viszont elégedett vigyorral néztem rá. Hát micsoda bók ez már! Elégedett voltam a híremmel, hiszen erre gyúrtam, úgyhogy okom semmi panaszra. Ahogy a kölyök sebességét se kell leszólnom, bár a vékony hacuka nyilván nagyobb motivátor ebben a helyzetben, mint a személyem, vagy noszogatásom. - Ne nyüszíts - vetettem oda bosszúság vagy indulat nélkül, majd felkaptam egy medicinlabdát és hozzávágtam. Pontosabban erőteljesebben neki passzoltam. Messze nem teljes erőből, épp csak annyira, hogy érezze a törődést. - Egy harcosnak a nap bármely szakában ugyanolyan gyors reagálásúnak és felkészültnek kell lennie. Bármikor történhet olyasmi, ami azonnal és képzett beavatkozást igényel, minket nem véd mega-giga mágikus képzettség, nekünk a reflexeink, a testünk, a kiképzésünk és a felkészültségünk van. Aki a Harcos hivatást választja, annak onnantól egy perc pihenő sem jut, ha mégis, akkor valamit nagyon elkúrtak a kiképzése alatt. De az is lehet, hogy csak engem fogtak ilyen szigorúan, meg mindenkit Miamiben. Simán elképzelhető. Elismerően hümmögtem a felhozatalra. A Protektor és a Krónikás, ez igen, kérem szépen, a következő a Gyógyítók Vezetője lesz? Tápos csibévé válik hamarosan, ha képes tanulni. - Húsz guggolás a medicinlabdával a kezedben, kezdheted. - Én addig a kislabdákat rejtő kosárhoz ballagtam és oda vittem előző helyemhez. - A tetoválásokkal kapod a hosszabb életet, a nagyobb teherbírást, gyorsaságot, erőt. De ha nem edzed meg hozzájuk a tested, akkor baszhatod. És nem csak Harcosként. - Kivettem két piros kislabdát. - A labda végig marad, ha nem bírod, vagy elejted, bünti - azzal nagyobb lendülettel, erősebben, mint a medicint, nekidobtam az egyik kislabdás. Lábra céloztam, kicsit mellé, hogy elsőre legyen esélye megérteni: ezeket bizony el kell kerülnie, különben fájni fog - nagyon. Az első labda olyan erővel csapódott be a padba, hogy a vázat jelentő vasak közé szorult. A levegőbe dobta a másikat, majd elkaptam, párszor megismételtem, majd hirtelen felé dobtam, gyomrot célozva. - Állóképességre minden esetben szükséged van. Kell a fizikai küzdelemhez, kell ahhoz, hogy kibírd azt a terhelést, amit a mágia használata jelent. Őrző akarsz lenni? - Kivettem az újabb labdákat és combra, majd rögtön utána vállra céloztam.
Már épp puffognék megint, hogy nem nyüszítek, amikor hozzám vágta a medicinlabdát. Elkapni sikerült, de a lendület következtében hátrébb léptem egyet és a levegőt is egy „bahh” kíséretében préselte ki belőlem, ez pedig elvette a pofázási kedvemet. Tényleg nem kell nyüszítenem. Inkább hallgatom, miket mond a harcosokról, az utolsó mondatot követően pedig kikívánkozna belőlem egy „jó szar lehet” megjegyzés. Tényleg nincs egy perc pihi sem? Ne már, azért ez elég kicseszés, nem? Elismerő hümmögésére nem tudtam mit reagálni, felesleges lett volna hozzácsapni a sorhoz, hogy maga a Protektor a mentorom, mert amennyire menő dolognak véltem, annyira volt stresszesebb is, hiszen jóval nagyobb volt a megfelelési kényszer bennem. Akár Willel szemben, akár itt, hiszen pont a proti mentoráltja nem lehet két lábon járó csődtömeg… Az első feladatra csak egy apró sóhaj volt a válaszom, de minden zokszó nélkül nekiláttam a guggolásoknak. Nem tévedtem, hamar kimelegedtem a labdával való guggolásoknak hála és éreztem a combom is, ami azt illeti. Nyilván nem fogok meghalni ennyitől, de szaporábban vettem a levegőt. Még nem értem a végére a húsz guggolásnak, amikor felém hajított egy labdát. A lábam mellett süvített el, szinte éreztem, ahogyan a menetszél belekap a laza nadrág szárába. Basszus. Követtem, láttam, ahogyan beleállt a két vas váz közé. Nem igazán foghatnám a korai kelésre, hogy későn reagálok a következő labdára is, arrébb mozdulok ugyan, de későn kapcsolok, egyetlen mázlim van, hogy pont a hasam előtt tartom a medicinlabdát, így a kis piros annak csapódik. A hangból ítélve kurvára fájt volna, ha engem talál el, szóval figyelek, muszáj lesz. - Igen! - nem ordibálok, de éppen elég határozott a hangom ahhoz, hogy őszintének tűnjön a válasz. Látom, hogy repül a labda és hála égnek sikerül kitérnem mindkettő elől; arrébb lépve az első elsuhan a combom mellett, a másodikat látván berogyasztom a térdeimet, egy kisebb guggolással térve ki előle. Menetszele ennek is van, a fülem mellett suhan el. - Ha hozzád vágom, azért is bünti jár? - dobtam aprót a kezemben lévő medicinlabdát, hogy más fogást találjak rajta. Mondjuk egy kerek labdán aligha lesz kényelmesebb fogás… Csak egy picit voltam dühös; hajnalok hajnalán iderángatott, megfuttatott a havon és simán telepakolna lila foltokkal pusztán úgy, hogy hozzám sem ér, csak labdázik kicsit. Elvetemült, de az igazat megvallva nagyon is tetszett a dolog.
N. L. Jagger
Harcos
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 89
◯ IC REAG : 69
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : heg hátán heg szinte mindenütt
- Szép! - Nem fukarkodok én dicsérettel, ha valaki rászolgál. Márpedig az, hogy első ijedségben nem kapta félre a labdát, hanem a kislabda útjában hagyta, az igenis szép. Sokan első pánikból azt hiszik, hogy csak a megmozdulás vezethet eredményhez, megoldáshoz. Most leszartam, hogy a kábulat vagy a tudatosság eredményezte ezt a fajta gyomorbevédést, azt akartam, hogy fogja fel a kis kanos, hogy ez is jó. - Azaz! - rikkantottam, amikor megint sikeresen kitért. A reflexekkel úgy néz ki, nincs gond. Mialatt így labdázgatunk, édes kettecskén, pofázok, mert szófostos vagyok. Mákja, hogy most legalább értelmes dolgokról beszélek. - Helyes! - kiabáltam vissza a nagy "Igen!"-re, és ezúttal fejre ment a labda. Kicsit csavartabban, erősebben, gyorsabban, mint az eddigiek... - Mielőtt behúzol valakinek, őt is megkérdezed, hogy utána megkerget vagy földhöz basz? - vontam fel szemöldököm, le nem véve róla szemem zsonglőrködtem kicsit három labdával. De csak kis ideig, hamar eluntam a dolgot, úgyhogy inkább elkaptam őket. - Nem kérdezünk. Parancsot teljesítünk, kockáztatunk, önfejűek vagyunk, aztán viseljük a következményeket. Emelt fővel, egyenes háttal, mint a legnagyobbak, akik a Krónikákban feszítenek. - Testre dobtam megint, erősen. - Ha kivan a faszod azzal, hogy felverlek hajnalok hajnalán, hogy aztán elszórakoztassam magam veled, mert épp nem tudok aludni, akkor rajta! - hozzá vágtam a másikat is, majd jött a következő. - Torold meg, kérd ki magadnak! - Újabb labda, eszelős vigyor. - Aztán viseld el, hogy én, vagy akár más feltörli veled a padlót, miközben bíznod kell abban, hogy a másik tisztában van a saját erejével, a te törékenységeddel és nem nyomorít meg egy életre. - A következő labda a falba csapódott, de őt nem közelítette meg. Ilyen erejű lövést nem kockáztatnék meg. Levettem melegítőfelsőmet, ami alatt semmi sem volt, csak a számtalan heg és az évek alatt kiharcolt tetoválások. Félredobtam a pulcsit, megropogtattam a nyakam. - Na? Mi lesz Jason? Labdázzunk még? - Mintha ugyan ő kérte volna...
Szép? Mégis mi? Hogy nem tudtam időben reagálni az érkező labdára? Mondjuk pont emiatt sikerült kivédenem, legalább legyen valami haszna a medicinnek azon túl, hogy a sok hurcibálástól tuti érezni fogom este a karjaimat. A nagy igentől való kábultságban a gyorsabban érkező labda elől nem sikerült kitérni. Eltalált, méghozzá a jobb szemem alatt, megtántorodtam, a fejem hátracsapódott és kis híján múlt, hogy össze nem csuklottam itt helyben. Mázli, hogy nem a szemem dobta ki, az azért elég csúnya lett volna. A labdát viszont elejtettem, szívás. - Anyád! - jön az őszinte reakció, mert basszus, kurvára fájt! Nem álltam viszont neki szenvedni, egyből felkaptam azt a nyomoronc labdát, de a koncentrációm is kárt szenvedett, így a következő labda is telibe talált, combon ráadásul, mire újfent felkiáltottam. Fájt, kurvára csíptek azok a labdák és tuti a szemem alatt is jókora lila folt lesz majd. Mély levegő, felszegtem a fejem és minden idegszálammal Jaggerre koncentráltam. Fájt a fejem, lehet agyrázkódást is kaptam, égett a combom a második találattól, de éles helyzetben senki sem fog törődni a nyomorommal és ez hiába „tanulás”, tudom, jönnek még labdák és ha nem figyelek, még jobban megszívom. Nem tudom, az előbbi találatok fényében szándékosan dob-e oldalrább - azt sem tudom, kinéznék-e belőle ilyesmi kedvességet -, de a következő labdák elől sikerül kitérnem. Eszelős vigyora baromi para és a szavai rátesznek jó néhány lapáttal a helyzetre. Pipa vagyok, igen, a kérdéseivel egyidőben ejtem le a labdát a földre, tompa puffanás fog padlót és rohadtul nem érdekel, milyen büntit fog adni érte. A labda zuhanása közben igyekszem a lehető leggyorsabban felmérni a terepet és próbálva őt is szemmel tartani felkapom azt a két labdát, ami nem gurult túl messze tőlem. A felső levételt igyekszem kihasználni, de valószínűleg nem ilyen egyszerű átverni, számítok meglepetésre, újabb labdákra és a világért sem fordítanék jelen helyzetben hátat neki. Közel sincs akkora erőm, mint neki, a medicinlabdát hozzá vágni meg sem próbálkozom, helyette azt a két piros labdát hajítom felé, minden erőmet beleadva. Mi mást tehetnék? Semmi vagyok hozzá képest, egyből elpöckölne, ha nekirontanék. - Dugd fel a hülye labdáidat - nem szokásom a csúnya beszéd, de dühös vagyok, hasogat a fejem, éget a labdatalálat helye a combomon és fogalmam sincsen, mit léphetnék ellene. Vajon van itt bármi más olyan cucc, amit használhatnék? Vagy csak ezek a hülye labdák?
Fúú, de fejbe kapta ezt! Sebaj. - Eb csont beforr, nyugi! - rikkantottam kajánul. - Aki nem szerez sebeket, az nem is élt soha igazán. - Távol-keleti bölcselet ala én, de geci okosak vagyunk így kora reggel, azt a rohadt! Dobáltam a labdákat, miközben tovább osztottam az észt, a kölyök pedig ügyes volt, ehhez kétség sem fért. Jók voltak a reflexei - vagy csak jó ponton találtam el a fejét és ettől benyomódott a "fasza reflexek" gomb. Nos, ha az nem is, a "fasza gyerek nagy tökökkel" gomb egészen biztosan. Legalábbis az ő érzete szerint, azok alapján, hogy visszavágóra adta a fejét. Kurázsi, vagy nettó hülyeség, hm-hm... Akárhogy is, az esélyt megkapja a találatra, ha már mersze volt hozzá, ennyi kijár. Hát az első labda szemérmetesen elzúgott mellettem, éppcsak nem kacsintott rám cinkosan, a második bezzeg csöcsön talált! Azt a leborult cickót! Megdörzsöltem a vöröslő foltot, ahol eltalált. - Ez mellbevágó élmény volt - vizsgálgattam magam, bár különösebben nem hatódtam meg. - A dobásod tíz pontból hármas. Két labdával dobtál, ötven százalékos eredményességgel, a második könnyű felületet talált, semmi létfontosságú rész vagy olyan, ami miatt komoly hátrányba kerülnék, ha labda helyett komolyabbal dobálóznánk. - Tény, hogy teszem azt egy lándzsa csini roncsolódást tudott volna okozni, de ennyi erőből meg egy shotgun leviszi a fél testem. A fegyver erejére és hatására az támaszkodik, aki nem bízik önmagában, kétségbeesett helyzetben van vagy gyenge - akármilyen okból kifolyólag. - Elejtetted, majd eldobtad a medicinlabdát. - Mutattam a kislabdák nagytestvérére. Voltam akkora jófej, hogy míg pofáztam, pihenőt adtam neki. - Bünti-time! - húztam eszelős vigyorra újfent a számat, majd minden további teketória nélkül, nemes egyszerűséggel nekilendültem. Nem fogtam vissza magam gyorsaság és technika tekintetében, azt akartam, hogy tudja és lássa az egészet. Azt, hogy a mi fajtánk hova juthat el - ha csak nem szolgált olyan meglepetéssel, semmi perc alatt előtte termettem és megragadtam a karját -, milyen áron - egy pillanatig testközelből csodálhatta a számtalan heget. Ismét csak, ha olyasmivel nem rukkolt elő, akkor egyből, olyan könnyen, mintha súlytalan volna, felkaptam, átvetettem a vállamon és belehajítottam a falnak támasztott, vastag tornaszőnyegbe. Érezhette az erőt, hogy háta masszív falba vagy a padlóba is csapódhatott volna, de a matrac sokat felfogott, a dobást pedig kontroll alatt tartottam. Nem fogok összetörni egy gyereket brahiból, erőfitogtatásból. - Mindennek megvan a maga ideje, öcsibogyó - mondtam karba font kézzel állva azon a ponton, ahonnan eldobtam őt. - Ez itt - mutattam a vörös foltra a mellkasomon, amit neki köszönhettem - még korai volt. - Nem mondtam, hogy hiba, vagy tilos, mert mindkettő hazugság, ugyanakkor az idő... az idő kibaszott fontos tényező. - Érted?
- Milyen bölcs itt valaki… - morgom az orrom alatt, nem is igazán neki szánva a szavakat. Azt meg könnyű mondani, hogy maradjak nyugodt, amikor kis híján kidobta a szememet! Felszaladt bennem a pumpa, kis zöldfülű voltam még, a dühöm kezelésének mindennemű módja nélkül. Nem véletlen hát, hogy amikor bedobja a kérdést, labdázzunk-e még, a szavak helyett inkább visszavágóval rukkolok elő. Kurázsi vagy hülyeség, magam sem tudnék választ adni, talán mindkettő együtt, de lehet utóbbi inkább, mert tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy semmi esélyem ellene, az oroszlán bajszát húzgálni pedig sohasem bölcs dolog. Pláne egy olyan oroszlánét, aki egy pöccintéssel átvághatna a szomszédos helyiségbe. Hazudnék, ha azt mondanám, semmiféle elégedettséget nem érzek afelett, hogy legalább az egyik labdám célt ér, de azért attól elég távol vagyok, hogy öröm táncot járjak. Mi ez a kis találat az övéihez képest? No meg elég hamar letöri azt a csöppnyi lelkesedésem, ahogy alulértékeli a dobásom. Mivel ez az első olyan alkalom, hogy egyáltalán bármit is a másik felé hajigálok, így szerintem nem meglepő, hogy semmi létfontosságút nem találtam el és fegyverre még csak gondolni sem gondoltam, de képzelem, milyen büntit kapnék, ha nekiállnék tiltakozni. Úgyhogy csak bólintok egyet, nem állok neki replikázni, eszembe véstem a hallottakat. Amikor a medicinre mutatott, arra néztem, majd vissza a férfire és kimondania sem kellett, tudtam, hogy itt a bünti ideje, arra viszont egyáltalán nem számítottam, hogy ő mit is ért ez alatt. Gyors volt, túl gyors, hogy fejen kólintott állapotomban bármit is tenni tudjak ellene, bár kétlem, hogyha nem csűrt volna fejbe a labdával, akkor bármivel is jobb esélyeim lettek volna. Könnyedén ragadta meg a karom, épp csak egy pillantást tudtam vetni a hegeire, aztán huss, mintha én is csak egy kislabda volnék, úgy zúgtam keresztül a termen. Hangosat puffanva csapódtam a tornaszőnyegbe, a levegő kipréselődött a mellkasomból és bele sem merek gondolni, mi lett volna, ha a falnak, vagy a bordásfalnak csapódom. - Baszki… - egyetlen nyögésre futotta csak, ahogyan földet értem. Éreztem az erőt, basszus, rohadtul éreztem, egyből talpra ugrani sem tudtam, először csak négykézlábra tornáztam magam, majd térdelésben ültem rá a sarkamra, csípőre téve a kezemet, grimaszolva próbálva kiroppantani a gerincemet. Fájt azért így is, a matrac meg nagyot tud ám csípni, a szabadon lévő vállamon-karjaimon éreztem is. - Világos, mint a nap - egyik kezemmel az átellenes vállamra fogtam rá, hogy kicsit átmozgassam az említett testrészt. Aúcs. - Ez azért elég kemény volt - nem csak a becsapódásra értem, sőt. Elég durva, hogy egy ereje teljében lévő Harcos mire képes és akkor még mindig csak egy gyakorló teremben vagyunk, labdákkal dobálózunk és vastag szivacs védi a falakat.
Kezdőlap
