A papírhalmok fölött görnyedek, és elégé elvagyok benne mélyedve, ezért nem hallom az első kopogást az ajtómon. Viszont aki kint van, az nem adja fel, s a kopogást egy kisebb fajtadörömbölés váltja fel. Erre már reagálok és kitolom a székemet, majd az ajtóhoz cammogok. Remélem semmi fontos, mert éppen mást csinálok és mivel igen csak megúsztam a papírmunkával, nem örülnék, ha valami sürgetőbbel találnám szembe magamat. Az ajtó kinyílik és a szálloda egyik alkalmazottja néz a pofámba. - Mi van? Tömören, csak ahogy szoktam s mivel van valami doboz a kezében, így sejtem, hogy csomagot hozott, bár nem rendeltem semmit. Testrészeket pedig nem szoktam kapni, inkább találok olyanokat az erdőben. Ráadásul ez a doboz és hosszúkás, nem tudom, hogy mi férhet el benne, de mindjárt kiderül, mert átveszem. Feladó nincs rajta, így a fülemhez teszem nem e ketyeg. Kitudja, lehet valaki bombát címzett nekem. Soha nem lehet tudni alapon. Mivel nem ketyeg, így nem fog robbanni, reménykedjünk ebbe. Megrázom egy kicsit, dobozt, hogy van e benne valami egyáltalán vagy nincs. Zörög vagy kopog a fene sem tudja eldönteni, de valami van benne. Az asztalra teszem le a papírokra s figyelem egy darabig s azon járatom a bukómat, hogy ki küldte. Nem valami szépen van csomagolva, de a külcsín soha nem érdekelt. Egy mosoly szalad végig az ajkamon s a fejemet rázom meg a csomagolásra. Hogy valaki ennyire fakezű legyen, hát tanítani kéne, én azt mondom. Akkor lássuk, mi van benne, mert hát még is csak azért küldték, hogy megnézzem. Megfogom a papírvágó késemet s hanyagul, (ha már a csomagolás is az) felszántom középen. A doboz tetejét felnyitom s kikerekednek a szemeim. Virág és valami szőrös izé. A virágnak olyan illata van. mint amit Eli használ. Egyből ő jut az eszembe róla. A cetli után nyúlok mely benne van és olvasni kezdem. Az első sornál felnevetek majd a fejemet rázom meg. „kölyök még” Szónál megakad a szemem és többször átfutom. Lehet rosszul olvastam van elírta. Vállat vonok s tovább ugrok a következő szavakra. Ki guvadnak a szemeim. Mi? Tényleg küldött egy macskát? A szőr feláll a testem összes részén ahol van. Az izére pillantok s látom, hogy mozog a teste, levegőt vesz. Ejjjjjj, hajjjj és mi atyánk. Egy farkasnak macskát? Atya ég, hát hova gondolt ez a lány? Oké, nem tudja hogy mi vagyok, de akkor is! A virágos részt csak olvasom de nem fogom fel, mert az izénél leragadtam. Most mit csináljak vele? Simán kidobhatnám, a kukába azt old meg magad ahogy akarod Te, szőr csomó! A székre ülök le s figyelem a macskát majd a papírt, macska, papír, macska, papír. Jár a szemem s végül elolvasom azt a kis részt amit odafirkantott nekem. Denagyszerű, b@ssza meg. Nem vagyok ideges, csak a fene sem tudja, hogy mit érzek jelen pillanatban. Mit kezdjek vele? Én nem tudom ellátni és nem is vagyok oda a macskákért, ami érthető farkas létemre. Ez olyan mintha egy tigris kapna egy patkányt, az mit kezd vele? Szétszedi és megeszi, de én nem vagyok kínai, hogy macskát egyek. A farkasom pedig csendben van oda bent. Nem érdekli az állat. Megnyomkodom a szőrcsomót, az egyik ujjammal, mire kinyitja a szemeit és nyávogni kezd. Oh hát ez tényleg nagyszerű Eli, de komolyan. Most azt kéne tenni, hogy visszaviszem neki és kezdjen vele azt, amit akar, de nem tudom, hol lakik. A macskán érzem azt, hogy meg van ijedve, hiszen új környezet és új vagyok neki én is. Fújtatni kezd, s mikor felé nyúlok, hogy kivegyem, a dobozból felém kap. Biztos érzi a farkast bennem. Felőlem akár ott is maradhat. megemelem a dobozt s a földre teszem le, mert nekem munkám van, amit be kell fejeznem. Szóval a dobozba marad, ha akar, nekem aztán mindegy. El kell döntenem, hogy mi legyen a sorsa, s egy állatorvos jut az eszembe. Nála jobb helyen lesz, mint nálam, szóval majd felhívóm és elviszem neki. Akkor ezt meg is oldottam. Most már nyugodtan roskadok, a székembe s neki állok a papírhalomnak. A macska meg azt csinál, amit akar, ezt a pár napot kibírjuk együtt. Miközben én dolgozom, fél szemmel látom, hogy a cica kimászik a kék bársony közül, s felfedező útra indul a szobába.
// Hogy valóban megtartja e a macskát Balázs az a jövő zenéje s az is, hogy észreveszi e valamikor a kardot. Az ajándékot pedig köszöni, erős iróniával! //
Érzem, hogy leragadnak a szemeim, s mindjárt fekszem, csak ezt még le kell jegyzetelnem, mert nem akarom már tovább halasztani. Sok mindent be kell pótolnom, amire eddig nem volt időm, de tényleg már nem sok dolog van. Csak a bolt papírjait kell átnéznem még és be is hoztam az elmaradást. Gyorsan még feljegyez pár dolgot a lapra aztán bele csúsztatom a mappámba. A villanyt lekapcsolom s bokszerre vetkőzőm. Nem szeretem a pizsomát és soha nem is értettem, hogy képesek elviselni magukon az emberek… emberek, itt a válasz a kérdésre. A macska most is ott fekszik a mellettem lévő párnán. Valamiért nem szereti azt az anyagot, amiben érkezett. Nekem aztán mindegy, hogy hol nyújtózik, csak ne az én helyemen. Vízszintesbe helyezem magamat és lehunyom a szemeimet. Az utolsó gondolatom mindig Eli, de most a gyerek jut az eszembe. Várom már, hogy megszülessen és a kezembe foghassam az ivadékomat. Erős, bátor fiút nevelek belőle, remélem örökli az anyja félelemmentességét, mert ez bennem nincs meg. Hiába nem mutatom ki, de azért félek és felmerülnek bennem kételyek. Nem hiszem, hogy ezért gyenge lennék pusztán érző lény vagyok. A fiam gondolatára nyom el az álom. Hírtelen ülök fel az ágyon s azonnal készenlétbe helyezem magamat, a farkasom is idegesen mászkál fel és le. A verejték szinte csorog rólam, de fogalmam nincs mit az oka. Nem emlékszem mit álmodtam, de ezek szerint nem lehet valami kellemes. Érzem ahogy egyre csak nő bennem a feszültség ami nem meglep, minden rémálom után ez történik. A takaróért nyúlok, mely a földön. Biztosan megint lerúgtam magamról. A telefonért nyúlok, hogy megtudjam nézni mennyi az idő. Még csak hajnal van. Nem sokat aludtam csak egy órát. Lassan eljön, az a pillanat amikor szednem kell valami bogyót, hogy három óránál többet tudjak aludni. Sok a stressz s kevés az enyhülés. Szar egy lét. Zihálva kelek ki az ágyból és megyek a fürdőszobába. Szükségem van egy zuhanyra attól jobb lesz minden. Nem leszek izzad és a fejem is kimoshatom. nem szeretek így kelni, mert az mindig rányomja a napomra a bélyeget. A zuhany ismerős hangja hozza az első hullámos megnyugvást. Szeretem a víz hangját hát ha még forró is. Mire végzek a fürdőben vágni lehet a párát. A kék alsónadrágomat veszem magamra, majd a borotva után nyúlok. Már itt az ideje, hogy ne csak a fejemet, de az arcomat is csupasz legyen. Pontos szakszerű mozdulatokat végzek az arcomon. A fekete nadrágom után nyúlok, bár ez nem meglepő, szeretem, ezért elég sokat van rajtam, természetesen tisztán. Már csak egy felsőt kell magamra operálni és indulhat a napom. A szekrénynél válogatok mikor a farkasom ismét éberebb lesz a szokásosnál. Kíváncsian emeli meg a fejét, majd fel is pattan, mint aki vár valakit. nem tudom mi ötöt belé, de ok nélkül nem viselkedik így. Magamra öltök egy kék felsőt és elindulok az ajtó felé…
Kocsival mentem vissza, indulás előtt ugyan megmostam a kezem és a tőröm nyelét is, de az átható vérszag nem tűnt el, a bőrömbe itta magát és a bársony sötét szövetébe. Mindenem arról árulkodott, hogy mit tettem, minden pórusomból ez szivárgott, a farkasom vérszomjas éhsége is fellobbant a sok vértől, ha engedek neki, felfalja, amit Eliből kiszedtünk. Pontosan ezért nem engedtem neki. Meg akartam írni előzetesképp Bognárnak, hogy mi és miért történt, egyrészt, hogy felkészülhessen, másrészt, hogy ne egy fegyver csövével nézzek farkasszemet, amint kinyitja nekem a szobája ajtaját. Igen, feltett szándékom volt neki élből elmondani mindent, a bizonyítékot nem tudtam eltüntetni, abból a korból pedig már azért kinőttem, hogy megpróbáljam a szőnyeg alá söpörni a művem. Mikor leparkoltam a hotelnél és felvettem az anyósülésre tett feketébe bugyolált kis csomagot, kismillió reakció száguldott végig az agyamon, arra nézve, hogy Bognár mit fog tenni, ha mindezt megtudja. Üvölt, nekem jön, megöl, szarrá ver - és ezek végtelen variációja. Azért nem volt nehéz elképzelnem, hogy mit tenne velem, mert nekem meg ott van Anne. Igaz, hogy ezt a gyereket Bognár nem ismerte és már nem is fogja, de közel azonos reakcióra számítottam. Felmentem az első emeletre, a pajzsomat teljesen leengedtem, így korán megérezhette, hogy jövök, és hogy egyrészről nincs virágos jókedvem - nem mintha ez olyan sűrűn fordulna elő -, másrészről kissé üresnek tűnhettem, a farkasom zaklatottan mászkált. Megálltam az ajtaja előtt, s ha eddig még nem lépett volna ki a folyosóra, bekopogtam. Egy kis részem bánta és bűntudata volt, de a nagyobb részem meg se rezzent. Fogalmam se volt, mivel kezdek, vagy lesz-e egyáltalán alkalmam megszólalni, ha igen, akkor amint ajtót nyitott (már ha nem lőtte keresztül azt és röpített golyót a homlokom közepébe), felé nyújtottam a kis fekete bársonyba bugyolált csomagot. - Ne nézd meg - mondtam színtelen hangon, egy darabig csak meredve a sötét szövetre, majd a hím szemébe néztem. - Lány lett volna. Eli él, kórházba vitettem. Én tettem. Hangom tárgyilagos, mondataim rövidek, mint mikor jelentek, csupán megfeszülő állkapcsom nem illik a közönyösnek tetsző képbe.
Most már én is érzem amit ő. Dun közeledik, de azt nem tudom, miért van lent a pajzsa. Ennyire nem szokása senkinek, ha csak nem fehér zászlóval jön vagy éppen elkövetett valami hibát, ami nem is kicsit nyom a mérlegen. A következő másodpercben már érzem a friss liliom illatát, ami csak is Eli-től származhat. Ezer közül is felismerném, csak tudnám miért ennyire intenzív. Történt valami vele. Az aggódás úgy kap szárnyat bennem, mint az éppen repülni kívánó madár. A lépteim sokkal súlyosabbak leszek. A farkasom Vibrálni kezd ahogy megérzi a másikét. Itt valami történ, a kérdés már csak az, hogy mi. Az ajtót nyitom, nem túl finom mozdulattal, ő már ott áll. Az orromba tódul Elinore illata s kissé türelmetlenül váróm, hogy neki kezdjen és tájékoztasson. Nem tudom mi van a kezébe ami felém nyújt, de az bőven ráér. Jobban érdekel, hogy van a kedvesem és a gyerekünk. – Mond már, mi van vele! - Kissé erősebb a hangnemem, de nem nagyon érdekel, ha ez nem tetszik neki. A farkasom nem nyugszik és érzem ahogy belülről mardos. Mondjuk pont nem érdekel, hogy mit akar, csak azt akarom hallani, hogy jól van. A csomagot kiveszem a kezéből egy gyors mozdulattal s mielőtt végig gondolnám, hogy mi lehet benne az ágyamra dobom. Nem kell oda néznem, hogy tudjam pontosan céloztam. Szót fogadtam, nem néztem meg, de bökd már ki, mert felrobbanok! Érzem ahogy a vér száguldozik az ereimbe. Nem értem, mit bámul azon a csomagon, de most komolyan várnom kell? Tudom, hogy általában nyugodt vagyok és most is az lennék, ha a szívem nem zakatolna ennyire. A szavak eltalálnak, de ez annyira képtelenség, hogy elmosolyodom rajta és mind a két kezemmel elkapom a ruháját. – Nem vagyok vicces kedvembe, ha nem látnád, örülnék, ha végre kiböknéd az igazat! – Tisztán érzem, hogy hiányzik az a jellegzetes szag, ami arra utalna, hogy hazudik. A pajzsai lent van, így könnyen mászhatnék belé. Mit is mondott az előbb? ”Lány lett volna.” VOLNA. A bársony felé pillantok… Az nem lehet! „Eli él, kórházba vitettem.” Él!... „Én tettem.” „Én tettem.” „Én tettem.” „Én tettem.”… Elborítanak a szavak és érzem ahogy megremeg a kezem, pontosan ezért vágom be Corvint a szobámba, mert nem akarom, hogy érezze, ahogy a remegés beborítja minden porcikámat. A farkasom pedig kiakar jönni, de olyan erővel próbálja meg átszakítani a korlátomat, ahogy még soha nem tette. Erősnek kell maradni és nem engedhetem elő, mert ha ez megtörténik, akkor Corvinból csak a ruhája marad. Miközben az ajtót becsapom, lepereg előttem pár dolog. Észérvek, melyek amellett szólnak, hogy életbe hagyjam. Ösztönösen nyúlok a pólóm felé, de nincs rajtam fegyver. Nagy szerencséje. Ránézek. Nem érdekel, ha bármit is összetört, nem érdekel, ha bármit levert és az sem érdekel, hogy a macska ijedten szaladt a sarokba. A fájdalom erős hullámokba söpör rajtam végig és nincs erőm a pajzsomba kapaszkodni, így érezheti amit én. A szenvedést, kínt, hiányt, haragot. Változik a testem és a farkasom éppen kibújni készül. Először a kezem, az, mely szőrt növeszt és karmokat. A szemembe pedig már őt láthatja. – Egyetlen okot mondj, amiért élni akarsz – Sziszegem a fogaim között, amely kezdi elveszteni emberi hangnemét. Azt hiszem itt most vér fog folyni. Egyre közelebb megyek a csoffadt testéhez. Nem tudom, hogy miként viselkedik most, de ha van rá lehetőségem, akkor megpróbálom megfogni a karját/mancsát. A vérvonalam, ezt elvileg lehetővé is teszi. Ha meg van, akkor satuba zárom a testrészét és nincs semmi, ami miatt, elengedném. – Mi történt? Hallani akarom és nem nézni – Ha nincs fent a pajzsa továbbra sem, akkor akár nézhetném is, de hallani akarom. Nem fejtek ki egyelőre erőt a kezén, mert tudni akarom, hogy mi történt, pontosan, mindent. Oka van amiért megöl… ezt tette, hát halljuk!
Megrebbent a szemem, mikor csak úgy az ágyra hajította a csomagot. Ha tudná... de mindjárt tudni is fogja, pontosan abban a pillanatban, amint elmondtam neki. Illetve csak azután egy kicsivel. Nem, nem fogta fel elsőre, csak megragadott a bőrdzsekimnél fogva és vigyorgott, mosolygott, remélte, hogy rosszul hallott, hogy hazugságot érezhet felőlem, hogy majd benyögöm, hogy ez csak vicc, annyi az egész, hogy az én humorérzékem szar. De ezek közül egyik sem történt meg. Nem hazudtam, nem vicceltem, s láttam az arcán, mikor értette meg ezt ő is. Behajított a szobába, ami egy egészen kicsit váratlanul ért, azt hittem, az ellenkező irányba szállok majd, neki a szemközti falnak, ehelyett... A szobájában kötöttem ki, a padlón, bucskáztam egyet, de egyből úgy fordultam, hogy szembe legyek vele. Oké, hogy dühös, meg is értem, tényleg. Ez viszont nem jelenti azt, hogy azért jöttem ide, hogy feladjam az életem, van,a miért ezt megtenném, most azonban nem éreztem szükségét. Nem ostoba, nem őrült, azt nem állítom, hogy meg fog érteni, legalábbis nem élből, az érzelmek sok dolgot képesek befolyásolni, és ez a... magzatgyilkolás most tudom, mennyire rosszkor jött - sose jönne jól, de most pláne. Figyelem, ahogy a karjai átváltoztak, éberen lesem akkor is, mikor odacsörtet hozzám, léptei döngnek, aurája minden érzelmet hűen tükröz, s tisztában vagyok vele, hogy ha most nem vagyok észnél, akkor minden észérv ide, vagy oda, nem megyek ki innen élve. - Castor. - Ez volt az ok. Ha több lehetőséget ad, akkor még mondom Anne-t, de mivel csak egy volt, így evidens. Tartanom kéne tőle, vagy legalább idegesnek lennem, de most nyugodt vagyok. Vagy inkább üres. Az egyetlen, ami arról árulkodhat, hogy ez nem egészen a saját választásom, az az, hogy egy-egy lopott pillanat erejéig a kis csomagra lesek. De épp csak szívdobbanásnyi időre, nem bámulom már meredten. Tudni akarja, hogy mi történt. Hallani... Biccentettem, fél másodpercet szántam a gondolataim rendezésére, aztán belefogtam. A szemébe néztem, a pajzsom még mindig lent volt, úgy beszéltem. - Felhúzta magát azon, hogy azt mondtam neki, ha téged nem zavar, elmegyek vele vásárolni, próbáltam elmagyarázni, hogy miért nem mindegy mihez mit szólsz, meg ilyen párkapcsolati szarságok is voltak, azon húztam fel magam elsőre egy kicsit, hogy beleszólt Anne nevelésébe. Pontosabban belemagyarázott abba, amibe nem akartam, hogy belemagyarázzon. Kifakadt utána, hogy tele van a nemlétezője is a farkaslogikával és úgy nagyjából mindennel, olyan volt, mintha nem is ő lett volna. Tudom, hogy neked furcsa, de a vér megnyugtatja, ha harcolhat, vért fakaszthat, az nála a feszültség levezető szelep. Megpróbálkoztam ezzel, de közben... azt mondtam neki, hogy ha nem harapja meg olyan erősen a kezem, hogy vérezni kezdjen annyi idő alatt, amíg visszaváltoztatom a másik karom, akkor búcsút mondhat a gyerekének. Nem blöfföltem, nem hazudtam, választás elé állítottam. Erre megkérdezte, hogy bazári majom-e, ami produkálja magát és eszébe se volt megtenni, amit mondtam. Én megtettem. Ha nem értette, hogy ez mégis miért kellett, szívesen meséltem én tovább a miérteket is, és nem azért, hogy az irhámat mentsem, hanem hogy ő úgy ítéljen, hogy mindent tud. Nem szerettem, ha fél felfogás alapján kapok ilyen-olyan büntetést, verést. Egyelőre csak a karomat kapta el, de ebből még bármi lehet, tudom. Mondjuk reméltem, hogy belátott a dolog mögé, de ha nem, mondom, kifejtem. Már ha nem irritálja, hogy a hangom ugyanolyan tárgyilagos, mint amilyen jelentések közben szokott lenni.
Türelmesen várók arra, hogy megkapjam a választ. Nem véletlen kérdeztem meg, kíváncsi vagyok, mit felel. Mily érdekes, hogy az Alfánk nevét mondja. Áldás és átok is egyben ez a név jelen pillanatban számomra. Teljesen biztos vagyok abban, hogy ha nem ennyi évet tudnék magam mögött, most átvenné az irányítást felettem a vörös köd és hibát-hibára halmoznék. Megint csak örülhetek, hogy a múltamat megéltem, mert ez tesz józanná az ilyen helyezettekben, még akkor is, ha ez egy cseppet sem látszik rajtam. Szörnyen fájdalmas a valóság és nem tudom kire haragszom. Corvinra, Elionore vagy magamra. Visszavezetni ezt ráérek ezek után és amúgy sem vagyok filozofikus hangulatba, mert van ami ennél erősebb. Az ösztön, a farkasom és a fájdalom. Az a fél másodperc, mellyel várakoztat egy öröké valóságnak tűnik, mert harcot vívok a belsőmmel, mely nem olyan egyszerű mint azt sokan gondolják. Jól ismerem ezt a hangnemet és ezt csak egy helyzetben használják a testőrök, informátorok, végrehajtók és ez nem kicsit markol a szívembe és csavarja meg. Tudtam, hogy gyomlálásra szorulok, de reméltem… reménykedtem, hogy talán most másképpen lesz. Tévedtem ahogy az utóbbi időben oly sokszor. Minden egyes szava tüskeként szúródik belém. Valóban furcsa egy embernél, hogy ez hoz számára megnyugvást, de próbálom elfogadni. „Eszébe se volt megtenni.” Visszhangzik a fejembe. Hát ennyire nem volt képes, hogy megvédje a gyerekét? Hát ennyire nem érezte magát anyának? Képes volt kitenni ennek a gyerekem? Tudtam! Ezért nem is lep meg. Hogy volt képes kiszedni a hasából a gyerekünket? Biztos vagyok benne, hogy a szeme sem rebbent közben. A hangja elárulja, hogy egy csepp megbánás sincs benne. Ez egy újabb hullámmal tudatosul bennem és ezzel egy időben kel életre az erőm is, melyet a kezén fejtek ki. Nem érdekel, ha eltöröm, legalább lesz valami érzelem a pofáján. A farkasom olyan szívesen megszabatina ettől a pondrótól s hazudnék ha azt mondanám, hogy én nem ezt szeretném. Zihálok. Teljes mértékben felfogom a szavait és mivel buta sem vagyok, sejtem a logikát. Elionore nem érdemli meg a gyereket, mert ahogy ismerem és ahogy tapasztaltam, magát helyezte megint csak előtérbe. De b@ssza meg az enyém is volt! Hogy nem volt képes megtenni bármit az életéért? Ezt nem tudom felfogni. Lendül a kezem, hogy Corvinnak akkorát adjak, mekkorát csak tudok. A kezét továbbra sem engedem el. Remélem nem védte ki és sikerült egy kis fémes ízt csalni a szájába. Ha kivédte akkor a keze kapta az ütés erejét. – Hogy voltál erre képes? Tudod mit nem is ez érdekel! Te mit tennél, azzal a farkassal, aki megöli Anne-t? – Nem hiszem, hogy ki kell mondani a választ, hiszem mind a kettőnk számára egyértelmű. Csak most váltok fogást, ha tudok s a keze helyet a torka lesz a cél. A falnak nyomom, de úgy, hogy az ne legyen kellemes, pont oda ahol hely van. //lásd kép // A feje fölött lévő kardra réved a tekintetem, arra melyet Eli-től kaptam. Remegni kezd, de a helyén marad. Nézem az üres? szemeit egy darabig s megannyi gondolat cikázik végig a fejembe. A farkasom pedig csak arra vár, hogy végre elhatározzam magamat. Nincs más vágya mint éles fogait a hím bundájába mélyeszthesse s bosszút követel. Ha megölöm, azzal nem kapok enyhülést, s a gyerekem sem tudom már visszahozni. Hát mit tegyek vele? A gondolat megfogalmazódott a fejembe, s tudom mi lesz a következő lépésem. – Mond Corvin nem félsz, hogy ezek után elveszem tőled azt, ami a legkedvesebb? – Kérdezem meg tőle hörögve. Tudja mire célzok nem kell elmagyaráznom. Még nem engedem el, bár van egy olyan érzésem, hogy ez nem túlzottan tetszik neki. Nekem meg az, hogy megfosztott az apaságtól. Melyik súlyosabb?
Van,a ki kábán dülöngélve, céltalan kóborol, mikor nem képes felfogni, hogy mit tett. Én tudom, mit tettem, csak még nem fogtam fel, de a hatás majdhogynem a fordítottja nálam, mint az átlagnál, vagy mint ahogy az elvárható lenne. Igazából nem tudtam, hogy mit érzek, csak azt, hogy még mindig éreztem a kicsi csomag súlyát a kezemben. Látom és érzem, hogy fáj neki, baj is lenne azt hiszem, ha másképp volna, farkasa energiái ingerlik az enyémet, cukkolják, provokálják, de nem hagyom, hogy bármilyen formában is megjelenjen ennek a külső jele. A szorítása erősödött, de megértett. Jó. Az arcom megrándult, mert nem örültem annak, hogy egyre erősebben szorongatott, ép karokra még szükségem van. Kaptam egy marha nagy maflást, hogy utána egyből éreztem is a számban a vér ízét. Meg se próbáltam kivédeni, olyan volt, mintha minden életösztön kiszállt volna a tagjaimból, nem értettem, csak a tudatom volt a helyén, azt hiszem. - A kettő más - mondtam még mindig nyugodtan, de a farkasom az reagált a kölykét ért "fenyegetésre". Felmordult. - És a körülmények sokat számítanak. - Szisztematikusan csinálnék ki mindenkit, akinek egyáltalán köze volt a dologhoz, de ha valaki egyáltalán eljut addig, hogy a gyilkosság tényleges kivitelezésénél tartson, akkor valamit kurvára elcsesztem és megérdemlem a veszteséget. Ettől függetlenül a "lelkes" gyilkos még holtan végzi természetesen. A karom helyett a torkomra szorított rá, egyre kevésbé képes uralkodni magán, de ezen nem volt mit csodálni, én se csodálkoztam, egyszerűen nem örültem és finoman szólva se voltam megelégedve a jelenlegi helyzettel. Ez azonban semmi volt ahhoz képest, amit az váltott ki, hogy előhozakodott a nekem legkedvesebbel. Energiáim megugrottak, mind a százötvennégy évem ott zubogott, figyelmeztető fenyegetéssel, a szemem sárga lett, izmaim megfeszültek, torkomból morgás szűrődött, ajkam felhúztam, hogy lassacskán megnyúló agyaraim biztosan láthatóvá váljanak. A józan eszem viszont ettől még nem mondott búcsút nekem, ez a "szép" bennem: lehetek akármilyen dühös, az agyam attól még működik, ennek pedig csupán annyi az oka, hogy én se vagyok szelídebb lelkületű, mint a farkasom, sőt! Szóval egy kis indulat nem igazán kavar meg. - Attól függ, mint értesz "elvenni" alatt - morogtam indulattal, de a logika ott volt. - Csak szólok, hogy a lányom Castor farkasa, még ha kicsi is, a falak tagja. - Vagyis a megölése nem lenne épp dicséretes, és ez a kurva nagy különbség is aközött, ha valaki Anne-t bántja, és amit én tettem - legalábbis ha a falkapolitikát is nézzük, és miért ne néznénk, farkasok vagyunk, ezért is van ez a helyzet most. Egyébiránt valahogy nem tartottam valószínűnek, hogy Bognár képes lenne bántani Anne-t, már csak az "ő nem süllyed odáig, mint én" elv miatt sem. Nyilvánvalóan nem örültünk neki, hogy a lányunkkal fenyegettek, de azt is láttuk, hogy ebből egyelőre, ha minden igaz és nem tévedünk nagyot, nem lehet óriási baj.
A vérének illata rögvest az orromba kúszik, mintha célzottan akart volna ott lenni, pedig tudom, hogy erről szó nincs. A farkasom hangulata ettől fokozottabb lesz, s pontosan ezért, tör fel a torkából egy morgás,mely az én hangszálaimon keresztül távozik. A farkasa legalább reagál, de továbbra sem tetszik ez az érzelemmentesség, ami a képén csücsül. Corvin nincs neked szíved! Ezt mondjuk eddig is sejtettem, de ezzel szembetalálni magamat, nem valami jó és ebben a farkasban bízik Eli. Nevetséges! A szavaira megingatom a fejemet, hogy tudtára adjam ezzel nem egészen értek egyet. Azt hiszem most jutottam el ahhoz a ponthoz, hogy kezdem elfelejteni a tényeket. Ami nem túl jó ómen, de ez legalább észhez térit kicsit, s jelenleg vesztésre állok a csatában. Tudom, hogy ha nem adom meg a kielégülést ez csak rosszabb lesz. A eszem helyett pedig az ösztön fog uralkodni. Nah, pontosan azt szeretném elkerülni. Tisztán érzem, ahogy a fenyegetésre megváltozik a légkör. A fájdalmas pontra tapintottam. Azt kaptam amit vártam. Provokálom? Igen! Szeretném ha előjönne belőle a farkas és azt akarom, hogy megtámadjon. Meghalni szándékozok? Dehogy, inkább ölni szeretnék. Szeretném a földbe passzírozni a farkasát, tisztességes harc közben, nem így, hogy szinte rongybabát játszik és azt teszek vele, amit csak akarok. Letudom győzni és le is akarom, de ez így… Csak erre a gesztusra várók, de ezt sajnos még nem kapom meg. Miért van olyan érzésem, hogy erre hiába várok? – Azt hiszed, ezzel én nem vagyok tisztába? Ha így lenne, milyen Vezető testőr lennék? Amúgy is jobban örülök, ha a szenvedésed sokáig tart…- Eszem ágában sincs megölni Anne-t, még csak fel sem merült bennem a gondolat. Azzal többet ártok Corvinnak, ha olyan helyzetbe… A következő pillanatban a kardért nyúlok, melyet csak meg kell emelni egy kicsit, hogy leugorjon a helyéről. Ha alaposan megnézi, akkor a markolatnál észrevehet egy oda nem illő tárgyat. Henger alakú, fekete és nem szélesebb mint a tenyerem. A tetején pedig egy kupak van. - Nehogy azt hidd egy percig is, hogy nem lennék képes arra, amire Te is. Pusztán én más eszköztárt használok. – Nézem az agyarait s a kard vékonyabb részét nyomom az álla alá. Csak egy vágás és a fejének annyi. Azonban ez az idő nem most jött el nagy bánatomra. A kardot megpróbálom beledöfni a hasába és továbbra is bábuként viselkedik, akkor megforgatom benne. – Ezt azért, mert egy pondró vagy, ezt pedig azért, mert nem érdemled meg az életet. – A kardot kihúzom belőle s a nyakát is elengedem. Remélem összeesik, de ha ez történik, akkor annyit sem bír, mint amit feltételeztem róla. Ha állva marad, akkor mondhatnám, hogy az elismerő lenne, de egy férget csak eltaposni lehet, nem magasztalni. Azonban még nem végeztem vele. A farkasom most örül, hogy végre tettük valami komolyabbat mint ami eddig volt. Ki fog jönni, de nem itt és nem most. A kezét elkapom, ha tudom és tenyérrel lefelé az asztalra szegezem, mely mellett áll. Van ott pár dosszié, de most azzal foglalkozom a legkevesebbet. A kardomat meglendítem, s nem nehéz kitalálni mire készülök. Most jött el az idő, hogy használjam a henger tartalmát. A hüvelykujjammal lepattintom a tetejét. Igen, ezüst por van benne, ami ráfog hullani, ha nem akadályozza meg. – Lássuk csak, ezt azért veszted el, mert elvetted a gyerekem. – Suhintás egyszer, s ha minden igaz, akkor a nagy újnak annyi. Úgy vágta le neki a penge, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, éles, s ez jól látszik. A por pedig hullik a tartóból. természetesen az én bőröm is kap egy keveset, de nem érdekel. Nekem mindegy, a belső fájdalom nagyobb. Jöhet a következő! – Ezt azért, amiért bántottad a nőmet. Ezt is elveszted, amiért fájdalmat okoztál. Van itt még ujj. Ezt itt, mert nem érdemled meg a lányodat. Az utolsót sem hagyom meg, de nem ám. Ezt azért veszted el, mert így döntöttem. – Elengedem a kezét, mert végeztem vele. Visszafog neki nőni, persze csak akkor, ha lesz annyi esze, hogy jó alaposan kimossa a sebeket, mert a por, mely belement az igen csak tud fájni. Az ezüst hatásait nem kell bemutatnom egy farkasnak. Az ujjait meg elteszem szuvenírnek. – Végeztem Corvin, most pedig takarodj amíg meg nem gondolom magam!
Senki ne éljen kétségek között, van nekem szívem, különben már nem keringene a vér az ereimben. És még testőr lennék, mert akkor nem segítek Tarának, hanem hagyom ottveszni. Érdekes, ha van szív, az a baj, ha nincs akkor meg az... ettől függetlenül senkitől sem várom el, hogy megértsen, én tudom, mit miért teszek vagy épp nem teszek, ennyi pedig bőven elég. Provokált, remélem megkapta, amit akart és rohadt elégedett most. Ahogy az államnak szegezte a kardot, kicsit felszegtem azt, de egy szemernyi félelmet se éreztem, tekintetem állta a pillantását, s már sejtettem, hogy mi fog következni, hát tessék! Nem is váratott sokáig, belém döfte és meg is forgatta bennem a pengét, amitől fojtott kiáltást hallattam, de azért ennél tényleg több kell ahhoz, hogy az eleresztésemet követően összeessek. A szavai... hasi fájdalom ide vagy oda, de azoktól felnevettem. Száraz, örömtelen kacagás volt ez, minden jókedvet mellőzött, fejemet pedig a falnak döntöttem. - Okolj engem nyugodtan a ti hibáitokért, de azok akkor is a tieitek lesznek. - Nem intéztem el, hogy összejöjjenek, hogy Eli teherbe essen, hogy úgy viselkedjen, ahogy és ne vegye észre, mivel rongyol át a határaimon. Ne próbálja senki rám kenni a saját hülyeségét, és főleg ne sértegessen az, aki mission impossible-t varrt a nyakamba! Kifejezetten érdeklődve figyeltem, ahogy az asztalra szegeztem a kezem, kíváncsi voltam, mivel rukkol még elő, "szerencsére" ezzel se váratott olyan hosszan. Elkezdte a kezem csonkítását, ujjról ujjra, ami egészen addig még "okénak" is mondható, míg nem kerül elő az ezüst. És ott üvöltöttem, mert nincs az a nem-ezüstrezisztenciás farkas, aki ezt kibírja. Egyedül akkor próbáltam meg kirántani a kezem a markából, amikor az jött, hogy "elvettem a gyerekét". Szemem sárgán villant és dühösen morogtam rá. - Én vettem el? - horkantam fel méltatlankodó haraggal. - Te mégis mit tettél volna? Halljam! Megsimogatod a fejét, ugye? - Szabad és - még? - ép kezemet ökölbe szorítva az asztalra vágtam, de akkora erővel, hogy annak annyi, szóval nem igazán folytathatta rajta a csonkolásom. - Jobb lett volna ugye, ha hagyom, Ha kushadok és tűröm, hogy beleszóljanak a lányom nevelésébe, mikor a másik arra se képes, hogy lehúzza a WC-n fél pillanatra a büszkeségét! Nem vagyok plüsskutya, Bognár, megkapta az esélyt, hogy máshogy legyen, nem élt vele, de csak hogy tudd kurvára nem élveztem! - A fal is kapott egyet - már ha volt lehetőségem a kifakadásomat végigmondani és még hadonászni. Morogtam, a farkasom dühöngött, a fene nagy nyugodt tárgyilagosságom a kukában landolt. Mikor Anne-hez ért a felsorolásban egy üvöltés után meg csak kínos nevetés hagyta el a szám. Nem, fogalma sincs róla, semmit se tud se kettőnkről, se rólam, ez már biztos. Nem is pofáztam én neki többet, összeszorított foggal tűrtem a többit, de már oda se néztem, nem érdekelt, leszartam, arra is tettem volna nagy ívben, ha fogja, és tövestől kitépi a karom. Mert így döntött... arrogáns, de kussoltam, dac volt, most már akkor se nyikkanok, ha kérdez, legyen ez akármilyen gyerekes is. Csak az állkapcsomon ugrált az izom, agyam meg újra és újra vetítette a korábbi képeket, amolyan "ne is reméld, hogy ma nyugodt álmod lesz" stílusban, bár amennyire sikerült felhúznom magam, szerintem nem is megyek ma aludni. Vedd el a lányom, vegyél el mindent, ha erre vágysz, csináld csak nyugodtan, tényleg, a lelkem egy sötét zuga még hálás is lesz, hogy megszabadítasz a bilincsemtől, később viszont meg ne bánd! Hm, azt hiszem ideje lesz megint összefutni majd azzal a rusnya képű kóborral. Amikor végzett, kiegyenesedtem, ép kezemet pedig a hasamra szorítottam. Egy szó nélkül mentem ki, kár is több szót ebbe az egészbe ölni.
//Ha nincs más, akkor köszönöm szépen a játékot, és... //
Végre valami érzelem s életjel felőle. Erre vártam azóta, hogy idejött. Azt hiszem most sikerült neki teljesen felfogni, hogy mi történt. Helyes. A kardot megforgatom benne és kifejezetten megnyugszom mikor megérzem a fájdalmát. A pajzsa még mindig nincs fent ha minden igaz, ahogy az enyém sincs. Most már teljesen felhúzni nem fogom, de azért beállítom egy szintre, hogy ne érezze amit én, illetve csak az erős érzelmeket, melyek gyorsan változnak bennem jelen pillanatban. Valóban nem ő tehet arról, hogy beleszeretem egy emberbe, hogy előtérbe helyeztem az életembe és arról sem ő tehet, hogy gyereket csináltam. Bármily fekete az igazság, arról sem, hogy az a gyerek már nincs többé. Persze, most mondhatnám azt, hogy döntések sorozata az élete, de ez csak részben igaz. Egy farkasnál, nem mindig. Ezek fényében hibáztatom e Corvint? Igen, mert ő volt a kéz, aki kiszakította a magzatot anyja testéből. Tudom jól, hogy nem ő a főkolompos, de ő van itt. A feszültséget pedig le kell vezetni valakin. Érzem ahogy rándul a keze, de erre számítottam és eszem ágában sincs elengedni. Arra viszont nem, hogy ki kell magából ilyen formán. Sőt meg is lepődök, amit nem rejtegetek sehol. Inkább döbbenek, s pont ezért állok meg a mozdulatban, s engedem el a kezét. „Te mégis mit tettél volna?” Akármennyire is nehéz beismernem és ha elvonatkoztatok a személytől, akkor megölöm, szemrebbenés nélkül. Gondolom érdekből hagyta életbe Eli-t ami számomra, abszolút nem vigasz! Nálam is sokszor volt, hogy a határon táncolt és amint átlépte meglett a következménye. Azonban akkor sem venném el a gyerekét, gondolom, elfogult lennék? Az lenne a meglepő mást éreznék. A kérdésre kap választ vagy valami olyant. – Idefigyelj, öcsi... – Összetörte az asztalomat? Ez most komoly? Sőt még neki áll pofázni is? Ezt... vagy szórakozik? Mi a fészkes fenét akar? Meghalni? Oké, gyerünk, változz át, változz át! Hogy a fene vinné melegebbre, amiért nem alakul! Végig hallgatom e? Nem, abszolút nincs ez nekem megszokva és eddig is olyan energiák voltak a szobába, amely nem túl pozitív s még akkor finoman fogalmaztam. Azonban a szavai sajnos igazak, s pont ez gátol meg abban, hogy lekeverjek neki egyet. Még mindig azt gondolom, hogy ez erős büntetés volt a számára, mert Corvin nem isten, hogy élet és halál fölött döntősön, legalább is nem az én ivadékom fölött. Amiért ezt megtette, bizony elég tételt kell vennem. Addig örüljön, míg így vezetem le, nem pedig másképpen. Vajon melyik fájna jobban neki? Ha olyan helyzetbe hoznám, hogy a főnök előtt sáros legyen vagy olyanba, hogy a legkedvesebb… Mik nem jutnak az eszembe. Én nem vagyok ilyen aljas vagy tán még is? Mivel elvileg ott maradt, így nem kell sokat lépnem, hogy egészen közel legyek hozzá. – Ne csak a pofád járjon, hogy lehet az, hogy egy ember képes volt ennyire átlépni a határodat?... Egyébként pedig nem vagyok hozzá szokva ehhez a hangnemhez, és senkitől nem tűrőm el, felfogtad Corvin?- beszédközben a testemmel próbálom a falra passzírozni és a meleg leheletem körbe öleli, sőt még az is lehet megfürdik a nyálam egy részében, de pont nem érdekel. Ez az ügy személyes, még is ki fog hatni a falkára, azonban nem akarom Castor elé dobni ezt a pondrót. Ennyi nekem is jár, ha pedig ezt csak én gondolom, így akkor kinyalhatják. – Dugd ki a nyelved! – Parancs, s ezt nem csak a szavaimból lehet érezni, hanem a testtartásomból s a farkasom is ennek megfelelően viselkedik. Próbál fölé magasodni, de ha nem teszi meg, akkor rendre fogja utasítani a fiatalabbat. A kezét ezek fényében nem csonkítom meg, mert teljesen más lett a felállás. Ha nem teszi azt amit utasításba kapott, akkor a szabad kezem olyan erősen fonódik a nyaka kőré, hogy levegőt is csak alig lesz képes venni. Ha kell megfojtom, de tegye azt amit mondok. Persze az is lehet, hogy változni kezd, de az csak még jobb, mert akkor végre kiengedhetem a farkasom. Ha megteszi, amit kérek, akkor a nyelvét fogom levágni/kivágni a következő szakvak kíséretében. – Jobb ha megjegyzed, nem érdemes velem újat húzni. – Valóban nem szerencsés, mert van állati oldalam, ami sokkal szörnyűbb, mint ahogy megismertek. Castornak és az előző alfámnak köszönhetem, hogy sikerült bent tartani, de ez nem jelenti azt, hogy elveszett vagy meghalt volna. Nem akarom, hogy megint elboruljon az agyam, de az csak egy dolog, hogy az emberi tudatom mit szeretne. Elvileg a vére végig csorog a kezemen s a pengémen is megcsillan a vörös csík. A farkasom a vérszagra éhes lesz, de vele majd akkor foglalkozom ilyen téren, ha Corvin elment, persze ha ezt nem hagyja, akkor lehet, hamarabb tudom, csillapítani az éhséget. Nekem tök nyolc, ezek után, szinte minden. Amint kész, felőlem mehet is, mert végeztem. A nyelvet pedig elteszem természetesen!
Patt, patt, patt, még fél perc és kész a kukorica. Tudom, hogy ma BB a hotelben van, körbejártam már azokat a helyeket, ahol az idejét szokta tölteni, de sehol sem leltem, úgyhogy minden bizonnyal a szobájában van. Meglepetésként fogok érkezni, vagyishogy megbeszéltük, hogy lehet ma átugrom, de semmi biztosat nem mondtam neki. Tudom, min ment keresztül az elmúlt jó pár napban, hiszen elég sokat beszélgettünk róla és nem a mostani lesz az első alkalom, hogy valami kis programmal igyekszem elterelni a figyelmét a szörnyű dolgokról. Elnyomok egy ásítást, múlt héten alig aludtam valamit, imádkozom azért, hogy soha többet ne legyek Duncan-nel párban, mert ez a rengeteg éjszakázás.. Hiába, már nem bírom úgy, mint régen és azért elég fárasztó volt, hogy szinte minden nap az Orfeumban voltunk. De hát tudom, dolgoznia kell, ez van, így jártam. Hiába vagyok fáradt, most nincsen idő pihenni, ez az "átka" annak, hogy tipikusan az a fajta vagyok, aki mások problémáit helyezi mindig előre, saját dolgait mindig hátrébb pakolva. A mikró csilingelve hozza tudtomra, hogy kész a pattogatott kukorica, úgyhogy kikapva a megpuffadt zacsit máris öntöm egy tálba a tartalmát. Ezzel és két pohárral robogok fel a saját szobámba, hogy a többi holmit magamhoz vegyem, ez érdekes mutatvány lesz, hiszen csak két kezem van, ám elég sok cuccot pakoltam össze. Oké, akkor egyik kezemben a popocornos tál, ebbe még belefér a zacskó szotyi, tudom, hogy BB szereti. Másik kezemben a két pohár, hónom alá szorítom az üveg bort, édes vörös, a márkáját nem tudom, de az eladó azt mondta, hogy ez nagyon jó, én meg nem vagyok túl tapasztalt ilyen téren, úgyhogy elfogadtam az ajánlatát. Oké, eddig megvagyok, már csak a filmek kellenek, de hát már tele mind a két kezem.. Rendben, akkor a számba veszem őket, még szerencse, hogy csak két darab. Nem bírtam dönteni, viszont ez a kettő nagyon megtetszett, ezért is esett rájuk a választás, ezek közül meg majd Balázs választ. A könyökömmel ügyesen kinyitom az ajtót, a lábammal pedig be is vágom magam mögött, így indulok el a hím szobája felé, szerencsére nem találkozom senkivel a folyosón, elég viccesen festhetek így megpakolva. Amint az ajtó elé érek, kiügyeskedek egy kopogást anélkül, hogy bármit elejtenék. Szuper, sikerül is! Úgyhogy ha nyílik az ajtó, mosollyal köszöntöm a másikat - már amennyire ez két dvd-vel a számban lehetséges. - Dia! Degídenél? Mindegy, hogy mit kap ki a kezemből, csak valahogy el tudjam távolítani a számból az ott lévő holmikat, így más beszélni is tudok, pompás! - Szóval szia! Arra gondoltam, ha van kedved, filmezhetnénk, hoztam kettőt is.. Bökök az állammal a lemezekre és ha BB megnézi, két szuper filmről van szó. Az egyik a Star Trek megfilmesített verziója, méghozzá abból is az első rész, a másik pedig egy mostani film, még nagyon frissnek számít, a Paranoia címre hallgat. - Az egyikben a főszereplő tökre hasonlít Dantéra, azért is akadt meg a szemem rajta. Vigyorgok a másikra, mert hát na.. az én figyelmem az ilyen kis apróságok sem kerülik el, sőt, pont ezek azok, amik miatt felfigyelek egy-két dologra. Erről viszont tutira hallott Balázs is, elég ismert film, már láttam is. Semmi romantika, semmi gyerekkérdés, csak akció, kellő mennyiségű viccel és izgalommal fűszerezve. Imádom. A másikról csak olvastam, de csupa jót. Izgalom, cselszövés, ármánykodás és habár ebben van némi romantika, nem arra éleződik a sztori. Szóval igyekeztem úgy választani, hogy még véletlenül se ébresszek Balázsban emlékeket, remélhetőleg fog is sikerülni. - Hoztam nassolni valót is. Emelem meg a kezemben maradt holmikat, a kukorica illata már azóta csiklandozza az orrom, hogy elkezdtem kipattogtatni. A szotyiért én annyira nem rajongom, de nem is magamnak hoztam. A bor pedig.. ritkán iszom, de olykor lehet és kis kedvcsináló sosem árt. - De ha nincsen kedved filmezni, elmehetünk akár vadászni is, vagy bárhova máshova. Pillantok a másikra, szemöldököm egy leheletnyit kúszik feljebb, kíváncsi vagyok BB véleményére is, mert ha nem akar a tv előtt tespedni, akkor nem fogom rákényszeríteni, én mindenben benne vagyok, csupán egy dolog nem jöhet szóba, ami még az arcomon is látszik. Nem fogok elmenni és itt hagyni egyedül, azért jöttem, hogy csináljunk valamit, e szándékomból pedig nem engedek.
Ma pihenős nap van, amit már nagyon vártam, mert egy kicsit sok volt Corvinból. Dobtam neki egy sms-t, hogy ha valami baja van akkor ne keressen. Egyébként pedig a hotelben vagyok. Az esti randit pedig nem felejtettem el. Nem sokat aludtam ezen a héten, mert amint vége volt a műszaknak mehettem Corvinnal a munkahelyére. Már van egy csendes boxom ott és reggel négyig nem igen szoktak zavarni. Ezt az időszakot pedig tartalmasan használom ki. Nem, nem hunyok, mert nem bízok benne továbbra sem. Mindegy hagyjuk. Az ágyban fekszem és a gépen nézek filmet. Pihenés, csak erre vágyom. A film pedig leköt. Aludni nem szeretnék, mert mióta az, történt, nem kevés rémálom gyötör, ha eljutok arra a szintig, hogy pihenjen az agyam. Ilyenkor két óránként felkeltem magam. Szóval kicsit oda van a bundám mostanában, de azon vagyok, hogy végre helyre álljon a rend. Éppen megszunnyadok, mikor valaki kopog. Kikecmergek az ágyból s azon gondolkodom, hogy ki lehet az. Nem várok vendéget vagyis Nora-val beszéltük, hogy lehet beugrik. Gondolom ő lesz az. Mielőtt ajtót nyitok, megdörzsölöm mind a két szememet egy cseppet. Ami fogad, az mosolyra kényszerít. Ámbár nem kell kényszer, hogy megtegyem a gördültetett, mikor a közelben van. A DVD-ék ért nyúlok s kiveszem a szájából. – Szia. – Köszönök neki egy hangúan, majd a filmekre lesek. Az egyik a Star Trek a másik pedig a Paranoia. Hm. – Bocs, gyere csak be. - Lépek arrébb, hogy betudjon jönni. Nem kell neki bemutatnom a szobámat volt már itt. A macska lustán emelem meg a fejét, hogy megnézze kijött meg, de látszólag nem nagyon foglalkoztatja, s inkább alszik tovább. Lusta dög, bár ebben hasonlítunk. Ami viszont feltűnhet neki,hogy az asztalom új. Az előzőt Corvin tönkre tette, így kénytelen voltam beszerezni egy másikat. A kukorica illata pedig rögtön megcsapja az orromat. A bor sem kerüli el a figyelmemet amit hozott. – Kis előre látó - Jegyzem meg s a fiókból kiveszem a bor nyitómat. Majd az üveget veszem a kezembe. Nem kínálom hellyel, mert szerintem már otthon érzi magát nálam. Édes, vörös és nem olyan rossz márka. Ámbár meglepő mondón, ezt a fajtát még nem kóstoltam meg. Eszemben sincs elküldeni, amúgy sem menne. Látom rajta, de tényleg nem fordult meg a bukómba. Szeretek vele lenni és az utóbbi időben ezt sokszor megteszem. – Tökéletes lesz a filmezés. A héten Corvin a párom, így este vele kell mennem. Nem szeretek sietni, ha vadászásról van szó. Gondolom azért hoztál két filmet, mert nem tudsz választani. Akkor legyen ez. – Közben a bort már letettem az asztalra és helyette a filmet fogom meg. Amit felé dobok. Tegye csak be a lejátszóba, addig én öntök bort. A nyitóval kinyitom az üveget s mind a két poharat csak félig töltöm meg. A színe szép, az évjárat jó. – Ahogy látom téged sem kímélt előző héten. – Nyújtom felé a poharat s a helyemre sétálok vele. Ha berakta a filmet, akkor csak el kell indítani, de a helyre is szükség van. A macskát megfogom és arra a bársonyra helyezem amiben kaptam. Valamiért szeret mellettem aludni. – Egy párnát feltudok ajánlani ha igényt tartasz rá. – A másik nekem kell, hogy megtámasszam vele a hátamat. A kukoricás tálat is odaviszem, hogy ne kelljen később felkelni. Kényelembe helyezem magamat s Nora-ra nézek.
Jó látni Balázs arcán a mosolyt, az egyhangú köszönést hallva sem torpanok meg. Nem csoda, nem lepődöm meg rajta, érthető is a dolog, de jobb, ha nem kezdek el sajnálkozni, hanem inkább próbálom vinni tovább a dolgokat és törekedni arra, hogy visszatérjen a szín a szavaiba is. Már beszélni is tudok, hálás pillantás jár érte, amikor kiveszi a számból a dvd-ket. Hát no, nem tudtam már hova tenni. - Köszi. Lépek be mellette a szobába, ahol egyből lepakolom az asztalra a cuccokat. - Hm, új asztalod van? Nézek rá kissé értetlenül, mert feltűnik a dolog és nem tudom, mi történhetett itt, vagyis hova lett az előző. Mindegy igazándiból, ha elmondja, elmondja, de ha mégsem, akkor sem fog összeomlani a világ. A borra tett kis megjegyzést hallva elmosolyodom. No igen, nem árt néha bekészülni, pláne, ha filmezünk, mert még egy borzalmas film is jobb egy kis ital társaságában. - Gondoltam fogsz neki örülni. Vonom meg a vállam és át is adom neki az üveget, nyissa csak ki nyugodtan, addig én letelepszem a kanapéra, kezemben a kukoricás tállal és kicsit meggyömöszölöm a cicust. Régebben nekem is volt, csak aztán.. csak aztán el kellett költöznöm, a cica pedig nem tudott velem jönni. Azóta pedig fel sem merült bennem a gondolat, hogy legyen újra valami kis háziállatom. - Pff, együtt érzek veled és kitartást kívánok hozzá. Az én múlt hetem sem volt egy egyszerű menet, pedig engem nem fűz olyan viszony Duncan-hez, mint BB-t. Szurkolok neki nagyon, jól lenne, ha mindketten túlélnék ezt a hetet. Közben repül felém a film, nem is vagyok rest elkapva máris betenni a lejátszóba. Ha megtörtént, fogom a távirányítót és azzal együtt telepszem vissza a kanapéra. A kérdését hallva viszont elkerekednek szemeim. - Jajj, ne már, komolyan ennyire látszik? Meg is dörgölöm kicsit az arcomat, tény, hogy keveset aludtam, de azért azt nem gondoltam volna, hogy meg is látszik majd rajtam. Sebaj, majd kialszom magam, ennyibe nem fogok belehalni, úgyis volt már rosszabb. Átveszem a poharat, aprót kortyolva belőle pedig elégedetten állapítom meg, hogy az eladó tényleg nem hazudott; remek a bor. - Ó, azt megköszönném. Ha megkapom a párnát, szavaim szerint cselekszem és meg is köszönöm. Törökülésben helyezkedem el a kanapé szélén, ölemre fektetve a párnát, ezen támasztom meg a kezeimet. Eszméletlenül kényelmes. - Indíthatom? Még meggondolhatja magát, ha esetleg a másik filmet szeretné, vagy netalán még sincsen kedve ehhez és csinálna mást. Én vevő vagyok szinte mindenre, de ha nincsen ellenvetés, akkor meg is nyomom a play gombot, a távirányítót a karfára száműzöm, a tálból pedig a kezembe, onnan pedig a számba vándorol jó néhány popcorn szem. Nyami, még mindig imádom.
Kezdőlap
//
