Átváltozások, edzések, stb...

*Emberként nehezen tudom a helyzet köré csavarni a fejem és a gondolataim. Még mindig a magam fogalmai mentén - logikusan, ésszerűen - próbálom értelmezni a kölyök viselkedését, pedig hát az is logikus, hogy ez eleve kudarcra ítélt próbálkozás. Egyrészt, mert ő még nem felnőtt, legfeljebb kamasz, s mint ilyen, szertelen, másrészt és leginkább azért, mert egy vadállat. Márpedig egy vadállat nem fog emberi módon gondolkodni, mindig is az ösztönei, az érzékei, netán (talán) az érzései fogják vezetni, és pont. Nessa is erről beszélt, semmi jóra nem vezet, hogy ennyire szilárd fallal próbálom kettéválasztani személyiségem (??) két részét, az embert és az állatot, ahelyett, hogy elfogadnám, hogy a kettő immár elválaszthatatlan egységet alkot. Nem megy. Pedig... kellene. Tudom. Talán még érzem is, nyaggat az agyam hátsó részében (és tényleg le kell küzdenem a késztetést, hogy legalább ne orvosi szakzsargonban gondolkodjak az agyterületekről ilyenkor), hogy tegyek egy próbát, hogy engedjem el magam... és mégis foggal-körömmel ragaszkodom a józan racionalitásomhoz.
Nem csoda hát, hogy a rőtbundás ilyen féktelenül játszhat, hiszen távolságtartásom miatt nincs rajta olyan fogásom, mint ha magamhoz ölelném őt. Tulajdonképpen hatalmas mázlim van, hogy ilyen békés és játékos bestiát tudhatok magaménak, pláne a korábbi agresszív kismalac után. A kölyök egy morranással lerázza magáról az elődje gondolatát - ő még kevésbé szereti, mint én, még egy morgást is elereszt, mintha még mindig kihívásnak érezné a másik rég eltűnt árnyékát -, de aztán az odamarós-odakapós, vadászatot imitáló móka hamar eltereli a figyelmét. Néha-néha felvillan benne a leendő Villám, amikor korához és más vérvonalbeliekhez képest sikerül gyorsabban, kirobbanóbban megmozdulnia, de ez is inkább szerencse dolga még, semmint a tudatos próbálkozásoké. Különben sem számít, ha BB az ellenfél, e nem baj, megvan a jegenyefa, megvolt a futás, lóg a nyelvünk, mellkasunk hevesen hullámzik elégedett szuszogásunktól. Pajzsom persze nincs, úgyhogy minden érzés és gondolatfoszlány és érzékelés megy is rögtön Balthazarnak, ha figyel ránk, s miért is ne tenné, hisz most az ő felelőssége vagyunk, de persze visszafelé is működik a dolog.
A rőtbundás feszít még pár másodpercet, mielőtt elvesztené az eszét, és meghemperedne a fűben-avarban, úgy, mintha ténylegesen belekucorodhatna a rá árasztott elismerés melegében, mintha tényleg szőrébe ivódhatna a másik érzelmének illata, s büszkén körülhordozhassa. Pár pillanatig hátán fekve, torkát szabadon hagyva fekszik, aztán ismét talpra fordul, hogy utánozza a nagyot, hogy is van az az üvöltés, én is noszogatom a kölyköt, próbáld meg, tetszik mindkettőnknek a hang, amit BB-től hallottunk. Tanulunk, nem olyan szélsebesen, mint én szeretném, annál sokkal természetesebb, a vadállatnak megfelelőbb és élhetőbb tempóban. Nem tökéletes még akkor sem, amikor Balth megint elvonja a figyelmünk, de hát furcsa is lenne.
A szeleburdi kölyök fejjel rohan a falnak, szemből, aztán gondol egyet, és jobbra szökken, hogy mégis megpróbálhassa oldalba kapni a másikat, végtére most úgysem torokra megyünk, ez csak játék. Valószínűleg nem tesz jót a teljesítményünknek, hogy ez utóbbi gondolatot szinte megszállottan ismételgetem neki, ez csak játék, mintha ugyan komolyan tudnánk kárt tenni bárkiben vagy bármiben. De nem én lennék, ha nem aggódnám túl a dolgokat, még most is. Egyszerűen... nem tudom úgy átadni magam ennek az egésznek, ahogyan kellene, és fogalmam sincs, mit kellene tennem, hogy sikerüljön.*

*A sok munka egyelőre még enyhe kifejezés, az összhang pedig olyan távoli, mint ide Európa. Ugyanakkor viszont effektíve konfliktus sem nagyon akad két felem között. Amennyire görcsös és uralni akaró természete van bennem az embernek, legalább annyira laza és megengedő a játékos kölyökállat. A nyakára tekerni próbált elmepórázt gondtalanul fogadja, szinte nevet rajta, mintha ő jobban tudná. (Talán tényleg jobban tudja.)
A játék zajlik. A kölyök szökken, ugrál, majd pihen pár pillanatot, hogy újra kirobbanjon a fiatalság nyughatatlan energiája. Nem tudom, a vérvonal ebben benne van-e - valahol logikus lenne, hogy akik gyorsaságot kaptak ajándékba, azok ne üljenek szívesen a fenekükön, de hát a természetfeletti megint csak nem feltétlenül működik ugyanazon logika mentén, mint az emberi világ -, vagy csupán mi vagyunk ilyenek, de az biztos, hogy a rőtbundás jól érzi magát, s ezt nem is rest kimutatni. Amikor Balth mutatja, hogyan, követjük a példáját. Néhány pillanatig rám jellemző elmélyült figyelemmel tanulmányozzuk a látványt. Szinte hallani, ahogy a fogaskerekek dolgoznak a fejemben, valószínűleg megkísérlek szögeket és erővonalakat számolni... aztán megint a farkasé a főszerep, és ő már leejti magasból az ilyen tudományos blablát, inkább ösztönből, izmai természetes alkalmazkodásában bízva ugrik újra meg újra, hogy aztán farát felvetve megint újabb játékba hívja a nagyot. Így és tovább, míg teljesen ki nem fullad minden résztvevő, amíg a kölyök már szinte képtelen talpra állni, horpasza sűrűn emelkedve-süllyedve mutatja lihegését, nyelve hosszan lelógva próbálja hűteni a sok mozgástól kimelegedett testét. Akkor jön majd el az ideje annak, hogy visszaadja a stafétát, és ilyen alapos móka után nincs is ellenére a dolog. Szerencsére...*

//Én köszönöm! Bármikor kapható vagyok a következőre! //

Elég korán volt még, de mivel én indultam járőrözni, ezért nem volt lehetőségem sokáig szunyókálni. Mielőtt azonban még nekilódultam volna az erdőnek, megálltam a Lak tövében, egészen pontosan egy bizonyos ablak alatt. Nem voltam benne egészen biztos, hogy melyik Bessie-é és melyik Taco-é, de bíztam benne, hogy jól emlékszem a függöny színére, mert kellemetlen lesz, ha a hímet verem fel ilyen hajnalok hajnalán. Egyik kavics a másik után repült, azzal szerencsére nem volt gondom, hogy a kiválasztott ablakot találjam el és mivel betörni sem állt szándékomban, ezért csak halkan kopogtak a kavicsok az üveg lapján. Be is mehettem volna hozzá, tudom, vagy telepatikusan is kommunikálhatnék vele, de abban hol lenne a móka?
Ha kidugta a fejét az ablakon, akkor szélesen vigyorogva integettem neki, mit sem törődve azzal, hogy bocsánatot kérjek azért, mert felkeltettem ilyen korán. Ő keresett meg pár napja, hogy nem volna-e kedvem foglalkozni vele, mint muszkli és mint nőstény és habár nem vagyok Mentor, annyira jól esett, hogy ilyesmire kért meg a kis nőstény, hogy rábólintottam. Nem beszéltünk meg konkrét időpontot, csak annyit hagytam meg neki, hogy majd keresem. Szóval remélem ma délelőttre nem volt konkrét programja, ha meg igen, akkor így járt.
- Gyere le, menjünk reggelizni! - nem volt szükséges kiabálni, hallotta így is és még mindig nem állt szándékomban az egész lakot fellármázni. Sapkában, melegebb kabátban ácsorogtam a Lak tövében, hűvösek voltak ilyenkor már a reggelek, szükség volt a melegebb holmira, addig legalábbis mindenképpen, amíg fel nem öltjük bundás formánkat. És ha vadászni fogunk előbb-utóbb úgyis szükség lesz rá. Arrébb terveztem mondjuk, aztán meglátjuk, hogy emberi, vagy farkas alakban tanulgatunk kicsit a reggeli után.
Mire leért, már a fák tövében vártam rá és hiába volt korán, teljesen frissnek és fittnek éreztem magam, ha meg morcogott a korai kelés miatt, nem igazán figyeltem rá. Jobb, ha hozzászokik.
- Mit ennél? Bölényt? Szarvast? Nyulat? Halat? - aztán lehet semmit lesz a válasz, de én mindenképpen bekajálok, az tuti. - Kell az energia, hosszú délelőttünk lesz - neki sem árt, ha egy kicsit ismerkedik azzal, mit csinál egy Tark, amikor járőrözés címszóval az erdőt járja, mert habár még eléggé zsenge husi, azért nem árt, ha kicsit jobban megismerkedik a dolgokkal. - Remélem azért nem a legédesebb álmodból vertelek fel.

Röviden, mégis jóízűen nevettem fel az első szavain, a csalódottságán, hogy a szőke herceg helyett sajnos én vagyok az, aki az ablaka alatt ácsorog. Mondjuk a szőke hajszín stimmelt, de ennél többel aligha szolgálhatok a kis nősténynek. Milyen mázli, hogy nem romantikázni jöttem!
Intésére bólintottam, itt várok és habár arra számítottam, gyorsan magára kap valamit és siet lefelé, mégis vagy tíz percet kellett várakoznom rá. A szemöldököm feljebb szaladt az öltözete láttán. Vele ellentétben én egy leggingset viseltem, csizmát, meleg kabátot és sapkát.
- Ugye tudod, hogy sem a magassarkú, sem a szoknya nem éppen erdőben kirándulásra való viselet? - én biztos nem fogok vele kakaskodni, hogy menjen vissza és öltözzön át, ha ebben akar jönni, felőlem nyugodtan, neki lesz kellemetlen és valószínűleg kényelmetlen is a helyzet, de majd ezt is megtanulja.
- Sajnos ez most nem opció - nevetős éle volt a hangomnak, arcomon mosoly virított. Igen, nekem is jól esne egy croissant és egy habos kávé, de ez nem az a reggel. Azt majd esetleg máskor. - Oké - veszem az adást, akkor nem lesz sem cuki, sem bolyhos a reggeli, máris körvonalazódni látszik az első állomásunk. - Velem tartasz majd a járőrözésen. De előtte mindenképpen reggeli, mert mint tudjuk, a reggeli a nap legfontosabb étkezése! Szóval ha kényelmesebb öltözékre váltanál, akkor most még van lehetőség visszaszaladni - bökök a ház felé, ha meggondolná esetleg magát a program tudatában. Ha igen, akkor megvárom, ha nem, akkor pedig irány az erdő.
- Nem mindig, csak akkor, ha már elvonási tüneteim vannak - a nevetős él továbbra is ott rezegett a hangomban. Jó kedvem volt, nem is tagadtam. Azt nem tudom, mennyire van tisztában azzal, hogy a Lakban időnként felbukkanó szépfiú Őrző bizony hozzám érkezik, ha nem tudja, miről beszélek, kérdezzen és akkor megmagyarázom. - Mindig ilyen korán kelsz? - nem olyan megszokott, én legalábbis ha tehetem, szeretek az ágyban lustálkodni, de azt elismerem, nem mindenki ilyen.
- Mesélj, mit szoktatok csinálni Taco-val? - valahol el kell kezdenünk és igen, majd élesben is felmérem a lány tudását, de jó volna látni, ő miként áll saját magához. - Mi az, amiben erősnek érzed magad? - érkezik a következő kérdés, így mesélhet magáról és a farkasáról és addig sem csendben baktatunk egyre beljebb és beljebb az erdőben.

- Rendben, te tudod - vontam meg a vállamat. - Egyébként nem arról van szó, hogy azért, mert vérfarkas lettél, már soha nem öltözhetsz csinosan. Egyszerűen csak rá kell jönni, mikor érdemes inkább nadrágot és sportcipőt húzni és mikor szoknyát magas sarokkal - én is szoktam elegánsan öltözködni, amikor a helyzet úgy kívánja, de hamar megtanultam, hogy olykor adódnak olyan esetek, amikor egyáltalán nincs idő ledobni a ruhákat, akkor meg inkább farmert szaggassak, mint a legcsinibb ruháimat. Persze megértem, hogy Bessie-nek ez új helyzet és nem is olyan egyszerű ezt levetkőzni, de idővel talán máshogy lesz. Vagy nem, én nem fogok ebbe beleszólni, csak elmondtam a saját meglátásaimat.
- Pedig elég menő lenne, ami azt illeti - mosolyodtam el szélesen, mert a lányhoz hasonlóan nekem is beindul a fantáziám. Mennyi mindent ki lehetne hozni egy ilyenből!
- Hát, most mondjam azt, hogy korban a nagyidat is lepipálom? - nevettem fel röviden, mert ebből kifolyólag a nagyija is lehetnék. Sőt, valamelyik fenti ágon lévő rokona is, mert kétlem, hogy a mamája háromszáz éves. - Az majd kiderül, ahogy igazándiból kényelmesebb - én van, hogy fél óránként váltogatom az alakomat, mikor éppen milyen kedvem van, vagy melyik tűnik kényelmesebbnek, vagy éppen praktikusabbnak.
- Nem a férfi hiányom, hanem a romantika iránti hiányom - javítottam ki mosolyogva, hangom jókedvről árulkodott. Máris szimpatikus a nőstényke. - És most hogy bírod Taco mellett? Sok bögre törik? - pimaszul csillant a tekintetem, ahogyan oldalra pillantottam rá. Tudom milyen Kölyöknek lenni, nekem is nagyon sokáig férfi hiányom volt… Nem olyan egyszerű ebben a helyzetben már a dolgot orvosolni. - Ó, hogyhogy? - én sem vagyok azért a délig alvós típus, de szeretek lustálkodni és kihasználni, ha alkalmam nyílik tovább ágyban maradni. Pláne, ha Kyle is velem van, de ez már más kérdés.
A pucér résznél jó ízűen nevetek fel.
- Bocsi, csak ez.. érdekes látni, ki miként próbálja hozzászoktatni a Kölykét ehhez az egész meztelenkedős dologhoz - magyarázom gyorsan, hogy nem rajtuk nevetek, hanem a szituáción. - És hogyan viszonyulsz ehhez? Mármint ahhoz, hogy gondolom Taco nem fordul el, míg levetkőzöl - érdeklődöm, mert szeretném megismerni és megérteni a nőstényt. - Illetve egy másik kérdés. Azt mondtad, hogy Sátánka. Miért hívod így? - ez már komolyabb hangvételű kérdés, mert jó volna, ha komoly választ is kapnék rá. Érdekelne, miért nevezi így, ennyire nem jó az összhang közöttük, vagy szimplán most (még?) átokként tekint rá? Nem mindegy ugyanis.
- Nem tudom, mennyire leszek hasznodra, mert igazság szerint nem értek a Kölykökhöz annyira - húztam el a számat, hiszen nem véletlenül nem vagyok Mentor. Ez mondjuk nem azt jelenti, hogy nem foglalkozom velük szívesen, egyszerűen csak lehet nem tudok annyit nyújtani, mint mondjuk egy Mentor. Hamarosan úgyis kiderül. - De akkor ezt a vadászat közbeni logikai gondolkodást hamarosan le is tesztelném. Vadásztál már úgy, hogy Taco átengedte az irányítást? Cserkésztetek már be ketten, közös munkával vadat? - nem szeretném egyből a mélyvízbe dobni, szóval tájékozódom, mi merre hány méter.
- Járjuk az erdőt, keressük és figyelünk a gyanús jelekre, ha olyan téved errefelé, akinek nem kellene, akkor megállítjuk. Futottam már például emberbe is errefelé, őket ügyesen másfelé kell terelni, nehogy rábukkanjanak a Lakra. Ha pedig magányos téved errefelé, akkor értelemszerűen őt is meg kell állítani, ki kell kérdezni a szándékairól, ilyesmik. Ha pedig veszély van, akkor nyilván védjük a hazát - foglalom össze tömören és röviden, mégis miféle feladata akad egy járőröző falkatagnak. - Általában azért nyugis az élet mostanában errefelé, szóval mintha csak kirándulnék - ez azért mondjuk elég kisarkított példa, de a lényeget talán hűen tükrözi.
- Mit csinálsz szívesen szabadidődben? - dobok be egy újabb kérdést, ismerkedjünk továbbra is, még kell azért sétálnunk a végcélig.

- Ohh, ne aggódj, semmi véres koktélt, meg belsőségekkel töltött palacsintát - már a gondolattól is kiráz a hideg, merőben gusztustalan volna az ilyesmi, amit még az évszázadok alatt megedződött gyomrom sem venne be túl könnyedén.
- Hát ha ettől jobban érzed magad, akkor felőlem simán - kaccantam a szavakkal együtt. - De ha elkezdesz nénizni, akkor pórul jársz - széles mosolyom elvette a szavak fenyegető élét, mert egy ilyen miatt eszem ágába sem jutna bántani, de ettől független nem igazán preferálnám, ha nénizni kezdene.
- Na azt megnézném - csóváltam meg a fejem, széles mosolyomat viszont továbbra sem tudtam levakarni az arcomról. - Viszont ha gondolod, egyik este csaphatunk egy csajos pizsipartit, romantikus filmekkel, popcornnal, pezsgővel és egy jó nagy adag zsepivel - dobtam be az ötletet, ne csak a tanulásról szóljon a kapcsolatunk.
- Ó, szóval neked is felvágták a nyelvedet? Vagy csak szimplán ilyen hamar kitanultad, hogyan találj Achilles-en fogást? - érdekes volna mindkét opció, kíváncsi vagyok, melyik a helyes. - Ha besokallsz, néhány ajtóval odébb lakok - kacsintottam a kis nőstényre, fűzze csak nyugodtan ő tovább a dolgokat. Ott a kanapém, ha úgy van, lehetek váll, amin kisírja a bánatát, de némi nyugalom szigetét is tudok nyújtani, ha épp úgy van. - Most, hogy farkas lettél, azért jóval többet jelent az életed fele - nyilván nem azt mondom, hogy most akkor aludjon délig minden nap, mert nyilván idő, mire az ember átáll arra, hogy már nem ember többé.
- Az én Teremtőm is a drasztikus módszerek híve volt, ráadásul volt két bátyám is, muszáj voltam minél hamarabb hozzászokni a dologhoz. Volt olyan, hogy a pőreségem miatt többször is lemaradtam, elvesztem, mert nem várták meg, amíg én arrébb vonulva levetkőzöm - fogalmam sincsen, én például miként szoktatnám hozzá a kölykömet, hogy a meztelenkedés mifelénk nem olyan rossz dolog. - Nem két nap, míg az emberben természetessé válik a dolog. Egyszerűen csak el kell engedni. Szép vagy, minden bizonnyal ruha nélkül is csinos vagy, de idő kell ahhoz, míg rájössz, hogy a legtöbbeket egyáltalán nem érdekel, mit látnak ilyenkor, mert egyszerűen már hozzászoktak - a hímeknél nem tudom, ez hogyan megy, van egy-két olyan szoknyapecér, akik azért tuti végigbámulják a nőstényeket, de az érett, idősebb hímek már aligha foglalkoznak ilyesmivel.
- Örülök, hogy nem elsők között soroltad fel, hogy azért, mert olyan, mint maga az ördög. Ez is közrejátszik azért a dologban? - örülnék, ha nem így lenne, de nem is volna meglepő, hiszen fiatal, a kicsiknél pedig azért időbe telik, mire kialakul az összhang.
- Igen, furcsa, hogy nőként nem csak az eszedben rejlik az erőd, hanem egyszerűen fizikailag is eléggé a toppon vagy, olykor férfiakat megszégyenítő módon - cinkos kis mosolyom egyértelmű jele annak, hogy ez azért elég jó dolog, ha az ember megtanulja kezelni. - Na igen, ez mondjuk nem egy egyszerű eset, de rá kell fogni, hogy rossz volt az asztal, már repedt volt, vagy törött a lába - soroltam fel hirtelen, miket lehet bedobni mentőövként egy ilyen szituációban. - De a legjobb módszer, ha nem törsz össze asztalt az étteremben - mosolyodtam el, hiszen erre nincsen tuti recept, bármikor, bárhol történhet olyan, ami váratlanul éri a farkas lányát. - Légy kreatív és improvizálj. Mást aligha tehetsz - tudom, nem éppen a legjobb tanács, de jobb ötletem nekem sincsen a dologra.
- Ez nagyszerű - bólintottam a válaszát hallva, hiszen akkor ezek szerint már van tapasztalata a vadászatban. - Akkor megmutathatod a tudásod majd, a tiéd a terep, ha odaérünk és én leszek a segítőd - vázoltam fel a röpke tervet, készüljön csak, emésztgesse, amíg odaérünk.
- Ha a kedvem éppen úgy hozza, akkor igen. És ezért érdemes könnyen le-, illetve felvehető holmikban nekiindulni az erdőnek - már csak pimaszkodásból is odaszúrok egyet az öltözködés újbóli felhozásával, de inkább vicceskedő éle van a dolognak, nem szeretném ilyesmivel megbántani.
- Keress hozzá társaságot, vagy ülj ki a nappaliba filmet nézni, előbb-utóbb tuti csatlakozik hozzád valaki - dobom be az ötleteimet. - Na igen, mostanában csendes a Lak, nem olyan, mint régen volt - elmerengővé válik a pillanatom egy rövidke másodpercre, ahogyan beugranak a régi emlékképek, de csak néhány másodpercig tart a dolog, hamar visszatalálok a jelenbe. - Ha van egy kis szabadidőm, akkor első körben megpróbálok keresni valakit, aki ráér egy pohár italra, egy erdei sétára, akármire. Elég szociális ember vagyok és nyűgössé válok, ha nem kapom meg a napi nevetés-adagomat - széles ívben görbült felfelé szám sarka. - Télen például imádok hócsatázni, vagy szánkózni menni, ebből sosem növök ki. Rajongok a főzésért, a sütésért, bár ezt már tapasztalhattad a legutóbb. Ha viszont senkit nem tudok elcsípni, akkor egy nagy adag csoki pudinggal és néhány körömlakkal veszem be magam a szobámba, betéve valami bugyuta filmet, vagy hangosra tekerve a zenelejátszón a hangerőt - soroltam fel a közkedvelt tevékenységeimet, miközben továbbra is haladtunk előrefelé. Néhány perc múlva máris a kis patak mellé értünk.
- Nos, itt is volnánk. Amíg vetkőzünk és alakot váltunk, gondolkodj kérlek azon, miféle vadat cserkésznél be. Lehet hal is, bár már elég hideg a víz, nyúl, őz, vagy valami nagyobb vad is, ha elég bevállalós vagy - álltam meg egy kisebb szikla mellett, hogy annak tövébe kezdjem el ledobálni a cuccaimat.

- Persze! A bor is jöhet, a fagyit támogatom, zsepit pedig annyit hozz, amennyi neked kell - nem vagyok az a pityergős fajta, még gyerekkoromban leszoktattak arról, hogy mások előtt sírjak. A film persze más tészta, de eddig is csak legfeljebb megkönnyeztem egyet-egyet nagy magányomban.
- Helyes, csapkodd csak a labdákat. Ha nem vagy elég tökös, hamar szét fognak szedni - egészen más világ ez, mint amiben eddig élt, más szabályokkal és más játékosokkal. - Hm, ez kifejezetten érdekesen hangzik és ha ezt ő is érezte, akkor egészen biztosan nem csak hóbortból harapott be - rendkívül különleges szerintem, amikor valaki azért harap be egy embert, mert kell neki, mert érzi azt a vonzalmat, amiről Bessie is beszél. Manapság már sokan harapdálnak össze-vissza, így szerintem nagy kincs az övék.
- Pánikbeteg vagy, vagy sem, az időt ki kell használni. Hatalmas világ nyílt meg előtted azzal, hogy farkas lettél, megannyi lehetőség és izgalom, szóval kifejezetten kalandos dolognak hangzik egyből fejest ugrani bele - mosolyogtam a nőstényre. - Nem vagyok a szavak mestere, Bessie, de ha szeretnél mesélni erről, akkor bármikor szívesen meghallgatlak - komolyabbá váltak szavaim, biztatóvá a kis mosolyom. Nem sajnálkozom, valószínűleg nem kér belőle, de sosem volt az a típus, aki tuti tippeket osztogat és olyan nagyon jó a lelkizésben. Ellenben szívesen meghallgatom, ha szeretne róla beszélni, mert hallgatóságnak annak piszok jó vagyok.
- Ennek kifejezetten örülök! - pont azért, amit az előbb már elmondtam. Ilyenkor mindig öröm, ha az az egy-egy ritka tanácsom célt ér és segíthetek vele, emésztgeti és épülhet belőle.
- Boszorkány és ördög között azért jócskán van különbség - mosolyodtam el, mert közel sem sorolnám őket egy kalap alá. Annak viszont kifejezetten örülök, hogy nem ördögi mivolta szülte a Sátánka nevet, így azért jóval biztatóbb a helyzet.
- Nem szereted leölni az állatokat? Vagy a vér ízétől ódzkodsz? - kérdezősködöm tovább, hogy minél inkább képbe kerüljek az indokaival, a mozgatórugóival, hogy mi van abban a csinos buksiban és mi hajtja a leányzót. Nem nagyon szoktak kölykökkel foglalkozni, de valahogy ezeket teljesen alap dolgoknak véltem, amivel mindenképpen szeretnék tisztába kerülni, hogy megértsem az illetőt. Már egészen sok információt sikerült bezsebelnem. - Eljön majd az idő, amikor fordítva lesz mindez - nekem már az öltözés jóval tovább tart, mint az alakváltás, de tudom jól, milyen az, amikor hosszú, gyötrelmes percek kellenek az alakváltáshoz. Én is voltam fiatal, én is voltam ugyanolyan helyzetben, mint Bessie.
- Hangos és rettentő vidám. Sokan voltunk, bohókásak voltunk, szinte nem volt olyan este, hogy ne zengtek volna valakitől a folyosók. Élettel telibb, pörgősebb volt az egész légkör, bármerre mentél, egyszerűen képtelen voltál levakarni a képedről azt az életteli vigyorgást - nyilván morcona alakok akkor is voltak, de egészen más volt anno a légkör. Pár éve. Aztán mindenki elszivárgott, jöttek az újak és megváltoztak a szokások.
- Azt hiszem mi nagyon jóban leszünk! - szaladt szélesre a mosolygásom, amikor felajánlotta, hogy nevetésért bármikor mehetek hozzá. Nem gondoltam volna, hogy kettőnk között feszülő korkülönbség miatt ne válhatnánk barátnőkké, én kifejezetten nagy esélyt látok rá az elmúlt jó néhány percből ítélve.
- Az valóban furcsa lett volna - nevettem fel, mert az én lelki szemeim előtt is megjelent a kép a kifestett körmű Achillesről, amint épp nagyban pletykálnak Bessievel, csokipundingot majszolgatva. Félelmetes! - Rajongok a körömlakkokért, a csokipundingért nem különben, szóval.. tudod, merre találsz - kacsintottam is a szavaim mellé, mielőtt úgy ítéltem volna, hogy megérkeztünk, ideje megállni.
- Vaddisznó? Nem találkoztam még vaddisznóval, errefelé inkább a bölény és a jávorszarvas a divat - mindkettő elég nagy préda, ami azt illeti, azért gondoltam volna nyúlra, vagy halra, de a jó csapatmunkával a nagyvad is könnyedén leteríthető.
Míg Bessie gondolkozott, én is nekiláttam a vetkőzésnek. Nem hajtogattam és rendeztem el olyan szépen a ruháimat, mint ő, a kabátom leterítve pakoltam rá mindent arra. Egy pillanat volt csupán, míg a fehér bőrömön színeslő megannyi tetoválás kivillant a fehér háttérből, máris négylábú, koromfekete valómban álltam a lány előtt. A feketeséget itt-ott megtörte a két karomon és mellkasomon végigfutó színes tetoválások hada, ami igencsak érdekessé teszi a látványt. Vérvörös tekintetem Bessie-re siklik, elsőre talán zordnak is hathat a látvány, de oldalra billenő fejem és elnyíló számból kikandikáló nyelvem máris barátságosabbá teszi a látképet.
~ Kell segítség? ~ nem akarok tolakodni a kérdéssel, de fogalmam sincsen, mi a helyzet az alakváltásokkal, megy-e már önerőből, vagy sem. Ha kell segíteni, akkor meglököm, hogy beinduljon a folyamat, ha nem, akkor csak türelmesen, fenekemre lecsüccsenve várom, hogy megmutassa magát a kis négylábú.

- Akkor különleges kapcsolat a tiétek - adok hangot az eddigi gondolataimnak, elismerő, kedves mosollyal tekintve a kis nőstényre. Szerintem tényleg nagy szó az ilyesmi, nem ritkaságszám, de sajnos vannak olyan farkasok, akik brahiból harapdálnak, az olyasmi pedig egészen más, mint ami Bessie és Taco között van.
- Rendben - bólintottam mosolyogva. - Egyszer szívesen meghallgatnám - pillantottam Bessie-re. Valóban érdekel, mert lehet tényleg nem én vagyok, a világ legjobb tanácsait osztogatja, de hallgatóságnak kiváló vagyok. És ami azt illeti, érdekel is minden, amit a többiek megosztanak velem és Bessie-t is nagyon szívesen meghallgatnám, amint erről mesél kicsit bővebben.
- Ez egy jó taktika. Magad találtad ki? - én nem adtam nevet a farkasomnak, nekem ott voltak a testvéreim és a Teremtőm, sokkal könnyebb volt beleilleszkedni és elfogadni mindazt, ami történt. Ráadásul amilyen helyzetben voltam akkoriban, minden sokkal jobb volt, mint a régi életem, örömmel vetettem bele magam az újdonságokba. - Mi a legnehezebb benne számodra? Abban, hogy farkas lettél? - kérdezem kíváncsian, de a kérdés egyben komoly is. Mélyebb szintekre eveztünk az elmúlt percben, tudok ám komolyan is beszélgetni, ha úgy adódik a helyzet, a válasza pedig, mint eddig minden vele kapcsolatban, most is nagyon érdekel.
- Ez ismét csak egy olyan lépcső, amit idővel nem árt, ha megugrasz, de hidd el, szerintem egy idő után hozzászoksz majd és teljesen természetes lesz, hogy ilyesmiben dagonyázol - egy finom női léleknek ez maga lehet a pokol és nem két nap lesz az sem, amíg ezeket levetkőzi, de ez az életforma megköveteli a változást, itt nem érvényes a „megszoksz, vagy megszöksz” elv, mert megszökni ez elől nem lehet. - Ez most minden bizonnyal teljesen elképzelhetetlen a számodra, de néhány évtized múlva majd simán lehet, hogy nevetve fogsz erre az időszakra visszagondolni. Az, hogy megszokod a farkas léttel járó nem tetsző dolgokat még nem jelenti azt, hogy alább kell adnod a női mivoltodból, egyszerűen csak hozzászoksz majd a dolgokhoz - hiszen nem egy dögös nőstényfarkast ismerek, akiknél nőcisebb nőt elképzeni sem tudnék, de ugyanolyan elánnal vetik bele magukat a vadászatba és a vérben való toporgásba is, ha úgy hozza a helyzet.
- A fájdalom enyhülésére még annyit sem igazán kell várnod, mint az alakváltás gyorsaságának fejlődésére. A fájdalomhoz is hozzászoksz majd - tudom nem túl előnyös dolgot azzal magyarázni, hogy majd megszokja és akkor már minden könnyebb lesz. Viszont ez volt az igazság, mindenhez idő kell, az, hogy mennyi, valamilyen szinten rajta múlik, hiszen nem mindegy, mekkora teret enged a változásnak, elfogadja-e, vagy küzd ellene.
- Akkor bölény, értettem - vettem az adást, arrafelé indulunk majd. Az alakváltással gyorsan végzek, érzem az energiáit, ahogyan ámulattal nézi, mennyi időbe telik nekem. ~ Ha vigasztal, én is ugyanúgy kezdtem, mint te ~ sok idős farkas hajlamos ezt elfelejteni és én sem szoktam hangoztatni, de azért néha jó, ha az aprónép is tudja, hogy mi is ugyanott kezdtük, ahol ők. Mi is vergődtünk, szűköltünk alakváltás közben és ugyanolyan kis elesettek voltunk. Úgyhogy türelmesen várakozom, amíg végbemegy az alakváltás, azért pedig újabb piros pontot írtam fel neki, hogy egy-két nyögésen túl minden fájdalmas hangot magába fojtott. Nem sok Kölyök képes erre, ez pedig hatalmas lélekjelenlétről árulkodott. Nem lesz itt semmi gond a továbbiakban sem - és nem csak a vadászatot értem tovább alatt.
Amint az ifjú, szintén fekete farkas állt előttem, egyből feléje ugrottam, játékosan terítve le a lábáról, hogy tovább bucskázva rajta már körülötte ugrálhassak. Játékos és eleven volt a farkasom, a maga háromszáz évével is, hiszen most lehetett játszani, a komoly, felelősségteljes énjét majd később mutatja meg.
~ Te sem panaszkodhatsz, kifejezetten tetszik a vöröses árnyalat a nyakad vonalán ~ én teljes egészében koromfekete voltam, nem tarkítottak szürke, vagy fehér szőrszálak, az összképet csak a színes tetoválásaim törték meg a két mellső lábam és a marom vonalán. ~ Akkor induljunk ~ azzal a lendülettel lövök ki a fák közé, mutatva az irányt, merre is induljunk. Nem messze van egy bölénylegelő, ott egészen biztosan találunk megfelelő prédát majd magunknak. Én csak a kezdő löketet adom meg, ha Bessie elég szemfüles, akkor könnyen észreveheti, hogy egy idő után, amint közeledünk a legelőhöz, már én mozdulok arra, amerre ő, átadva neki a vezetés és az irányítás lehetőségét.

- Mindenki máshogyan éli meg ezt az egészet és próbálja feldolgozni, élhetővé tenni a helyzetet. Ha a te módszered működőképes, akkor az csak jó - kijelentésem magában hordozza azt is, hogy nem mindenkinek sikerül elsőre eltalálnia a megfelelő módszert. Bessie-nek az is könnyebbség lehet, hogy falkában él, hogy a Teremtője mellette van, nem mindenki ilyen szerencsés. - Tisztában vagy akkor a történelmünkkel is? - a „kötelező történelemórákon” szerintem a legtöbb fiatal farkas keresztül esik, ki mélyebben, ki felszínesebben ismerve meg az őseink történetét.
- Nem szeretnék lelombozó lenni, de ez a későbbiekben sem sokat fog változni. Talán csak megtanulod, hogyan dolgozd fel a legkönnyebben és zárd el magadban az ilyen irányú érzéseidet - titkolózni sosem egyszerű és neki pláne rettentő nehéz, hiszen fiatal, minden bizonnyal még élnek a rokonai, barátai, ismerősei. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy mi van, ha valaki olyanba szeret bele, aki nem részese a mi világunknak. - Sok mindenkit kellett magad mögött hagynod? - elszakadást emlegetett, hát arra következtetek, már meg is történt a dolog. Veszélyes, mindkét fél számára, ha valaki még a beharapása után is fenntartja a kapcsolatot a családjával.
- És gondolom nem ez az egyetlen dolog, amit elképzelni sem tudsz - fiatal farkasfejjel szinte minden elképzelhetetlennek tűnik, amit a nagyok mesélnek, de aztán idővel azon kapja magát az ember, hogy szépen lassan ő lesz a bizonyos nagy és okítja a kicsiket. - Nem létezik erre tuti recept, ezt az utat magadnak kell kitaposnod - húztam el a számat, hiszen ahány farkas, annyi szokás. - Talán érdemes megpróbálni elkülöníteni a dolgokat magadban. Megpróbálni nem venni tudomást róla, beépíteni a kapcsolókat, aztán idővel annyira a részeddé válnak, hogy már ösztönösen menni fog a figyelmen kívül hagyás - tényleg nem tudok jó tippet adni rá, hogyan tudná összeegyeztetni a kettőt. Nekem is van finom női oldalam, de ugyanakkor ott él bennem a vadállat. Tudni kell, mikor melyiknek engedjünk nagyobb teret, mikor melyikre van szükség.
- Nem a vérvonaladból fakad, hogy szívós vagy-e, vagy sem - jegyzem meg kedvesem. Tény, hogy mindig is erősebb lesz a korabeli farkasoknál, de nem ez a fő forrása az erejének. Szerintem legalábbis. És nem árt, ha ezzel ő is tisztában van, már csak a megfelelő önbecslés érdekében is.
~ Egy próbát megért ~ könnyedén csendültek szavaim elméjében. Tudom, hogy ezzel mindenkinek maga kell megbirkózzon és az ő helyzetén semmit sem javít, hogy anno én is szenvedtem, de mindannyian ugyanazokat a lépcsőfokokat járjuk végig, ugyanazt az utat tapossuk ki saját magunknak.
Egy pillanatra elengedem a komolyságot, magunk mögött hagyom a kemény témákat, amiket boncolgattunk idefelé jövet, hogy teret engedjek a játékosságnak. Lássa csak ezt is a nőstény, hogy nem minden a fegyelemről szól, még háromszáz év felett sem. Most lehet játszani, bohóckodni, élvezni a havat, egymás társaságát. Mondjuk a társaságát már eddig is élveztem, de nem is feltétlenül ez a lényeg. Feléje ugrok, leterítve a lábairól, hogy aztán körülötte ugráljak. Ha ebben az alakban lehetne, mosolyognék, ahogyan felém kap és kaffant, helyette azonban megindulok a fák felé, mint akit rakétából lőttek ki. Hamar utolér, nekem jön oldalról, mire csak játékosan morrantok egyet, hagyva neki, hogy leelőzzön, újra és újra, a lépteimen is csak akkor lassítottam, amikor ő is hasonlóan tett. Már közel jártunk, óvatosak lettek hát az én lépteim is, a ragadozó bukott felszínre, előre csapott fülekkel és karmazsin tekintetével pásztázva a területet.
Szólnom sem kellett, hogy figyeljünk a szélirányra, a kis nőstény automatikusan mozdult arra, hogy nekünk kedvező legyen a széljárás, követtem hát a tisztán túloldalára, végig figyelve, nehogy törött ágra lépjek és felhívjam magunkra a figyelmet. Ösztönösen mozogtam a bokrok takarásában, háromszáz évnyi tapasztalatom feszült az izmokban.
~ Ne hagyd, hogy túlságosan eltiporjanak ~ félig szántam csak komolynak a szavaimat, hiszen ki tudja, mit kapnék az apjától, ha darabokban szállítanám haza. Ugyanakkor erre sem volt tuti tipp, úgyis helyzetfüggő, miként érdemes majd cselekedni, szóval.. inkább vágjunk bele, aztán meglátjuk, hogyan tovább. Követtem őt, ha nekilódult, segítve őt, elijesztve a többi bölényt, hogy csak a kiszemelt példánnyal kelljen foglalkoznunk. Elhatároztam, hogy övé lesz a dicsőség, meg fogja ma érezni az ebben rejlő örömet, büszkeséget úgy, hogy közben nem tapossák halálra. Kisujjból kirázható feladatnak tűnik, igaz? Még jó, hogy nem.

- Így van. Nem egyik pillanatról a másikra, de sikerülni fog és az már külön biztató, hogy te is így állsz a dologhoz - sokkal nehezebb, ha a fiatal farkas foggal körömmel ragaszkodik a múltjához, az előző életéhez, pedig már rég nem abban él. Et sajnos minden magunkfajtának el kell fogadnia. Kivéve azoknak, akik farkasok között nevelkednek és teljesen tisztában vannak azzal, mi fog történni velük előbb-utóbb. Ma már szerintem kevés ilyen falka van, régebben nagyobb divat volt a gyerekeket kicsi koruktól kezdve ehhez az élethez szoktatni, de nem lehetetlen az ilyesmi.
- Érett gondolkodásra vall, hogy így látod a dolgokat, hogy így döntöttél - közlöm vele az őszinte véleményemet, hiszen ez is kapcsolódik az előbbi gondolataimhoz. Elengedni a múltat sosem egyszerű, pláne akkor, ha erős kapcsok fűzték az előző életéhez. - Ezt a történetet egyszer majd szívesen meghallgatnám - célzok ezzel a szóhasználatára, miszerint már úgyis halottnak hitték. Nem sokat tudok a lányról, csupán azt a néhány felszínes információt, amik a beharapását követően röppentek fel a falkában és amit Achilles döntése maga után rántott.
- Igen, így is lehet - röpke nevetéssel nyugtázom a szavait. - Sok sikerült a romantikus farkaspasi megtalálásához. Nem mondom azt, hogy lehetetlen, vagy nem létezik ilyen, de ne is éld bele túlzottan magadat - szerintem ő is ismeri már annyira a magunkfajtákat, hogy tudja, azért farkas lenni elég "vad" dolog, de hát ki tudja, minden bizonnyal attól még, mert farkassá válik egy férfi, még nem feltétlenül veszk ki belőle a romantikusság.
- Igen, ezt én sem fogalmazhattam volna meg szebben - pillantok rá egy pillanatra. - Persze ez így kimondva szép és jó, de a gyakorlatban már közel sem ennyire egyszerű és letisztult a dolog. Idővel majd meg fogod látni, meg fogod érezni, mire is gondolok, de ez sem két hét lesz. Jó sok év, mire eljutsz odáig, hogy meglegyen a teljes összhang a farkasoddal, addig pedig még sokat fogjátok alakítani egymást. Ő téged és te őt, míg végül teljesen eggyé nem váltok - minden bizonnyal ez még teljesen elképzelhetetlen a számára, ha nekem a beharapásom után valaki ezt mondja, tuti a képébe röhögök. Most viszont itt állok, háromszáz éves fejjel és már nem tudom eldönteni, hol kezdődik az én és hol a nőstényem, melyik az ő gondolata és melyik az enyém. Nincs is szükségem arra, hogy a határokat keressem, mert már nem léteznek.

Figyeltem a kis nőstényt, a tekintetemmel, az energiáimmal és tetszett az, amit láttam és éreztem. okos, talpraesett, életrevaló kis farkas, még nagyon sokra viheti majd.
~ Egye fene, egy kicsi még belefér ~ úgy tűnhet, elbohóckodom a helyzetet, pedig egyáltalán nem így van. De nem árt, ha Bessie is látja, hogy attól még, mert valami komoly dolgot csinálunk, mert nagy a tét, még nem kell befeszülni. Amúgy sem táncolok, vagy ugrándozom, egyszerűen csak könnyedén próbálok a helyzetre tekinteni, energiáim pedig nyugodtságról árulkodhatnak neki. Izgulok, persze, hogy izgulok, hiszen kettőnknek azért elég nagy falat egy ekkora állat, de vigyázni fogok a lányra és nem csak azért, mert Tark vagyok.
Bessie utasításának eleget téve tovább nyargaltam a két őrszem felé, hogy a megfelelő pillanatban a látóterükbe trappoljak. Az egész csorda egyszerre kelt életre, míg a két őrszem felém indult, a többiek egyként mozdultak és indultak meg az ellenkező irányban. Annyit még pont sikerült elcsípnem, hogy Bessie elállja a kiszemelt példány útját és nem engedi a csorda után. Okos kislány! A két őrszemet eltereltem, igyekezve minél messzebb csalni őket Bessitől, próbálva úgy sakkozni, hogy visszatérhessenek a csordához, anélkül, hogy túl sok figyelmet szentelnének arra, mi is történik a kiszemelt aprósággal.
A busa fejű, kisebb példány csapdába szorulva érzi magát, az utolsó pillanatig próbál küzdeni az ellen, hogy Bessie a közelébe férkőzzön, ám panaszos fújtatására nem érkezik sem válasz, sem segítség, csupán a távolból felhangzó vonyításom. Higgyék csak azt, hogy többen vagyunk, így a csorda is szaporábbra fogja, ráadásul Bessie-nek is üzenek, tiszta a terep, vágjon bele, mindjárt ott vagyok én is.
A kiszemelt példány vadul kezd csapkodni a fejével, de szerencsére semmi komolyabb nem történik, egy-két találatot visz csak be a szarvával, néhány horzsolást okozva a kis nősténynek, de nem tudja megállítani a farkast, tökéletes lehetősége nyílik a támadásra.

.:: hangulat ::.

Nem adtam meg neki konkrét órát és percet az indulásunkkal kapcsolatban, csupán annyit mondtam, hogy hajnalban indulunk. Nekem soha nem volt szükségem a pontos időre ahhoz, hogy tudjam, hogy ezek az időintervallumok nagyjából mit jelentenek. Ebben nőttem fel, ehhez szoktam, sokkal természetesebb volt, mint az órát nézni. Nem esett nehezemre az ébredés és a reggeli előkészültek, hogy reggel hat körül már indulásra készen Bessie-re várjak a nappaliban. Fekete pamut edzőnadrág, fekete trikó és edzőcipő. Sétálni fogunk, és ki tudja, még mi mást, úgyhogy ez nem az a nap volt, amikor különösebben indokolt lett volna kiöltöznöm. Nem mentem a kölyökért, csak vártam és amikor megérkezett, felkeltem a kanapéról és szótlanul végig mértem. Ha késett is, mert elaludt, nem vetettem a szemre, de megjegyeztem, ahogyan azt is, ha nem kellett sokat várnom rá. Ha érkezett részről jó reggelt üdvözlet, csak felemeltem kissé az állam, és a sértettségem maradékával pillantottam le rá, de nem feleltem. Ebben a reggelben nincs semmi jó, azt leszámítva, hogy az elmúlt egy héten mindketten túljutottunk. Igen, mindketten. Mert a Malguk szavai számomra éppen annyira fájtak az egész helyzettel együtt, mint amennyire Bessie szenvedett Ezüstre verve a fa mellett. Csak megindultam az ajtó felé, és nekiindultam a Lakot ölelő, végtelen erdőnek, remélhetőleg a nősténnyel a sarkamban.
Nem voltam vele, felé kimondottan ellenséges, a pajzsom is félig leeresztve pásztázta a tájat, nem rejtettem el előle semmit. Azt hiszem, hogy egészen biztosan nem én voltam az első, aki menet közben megtörte a csendet, de a szavaira, kérdéseire nem feleltem. Ha kellett, hát csak annyit mondtam:
- Majd beszélünk, ha itt lesz az ideje.
Részemről téma lezárva. Tudom, hogy egy egész hétig süketen én némán volt kénytelen tengődni, de talán épp ezek fényében nem lesz túlságosan idegen számára még egy darabig újra megélnie a büntetése egyik visszhangját. A többit, a sebeit, az Ezüst fogának nyomát egy darabig még úgyis a bőrén viseli majd. Látod, Erő Lánya... Az Ezüsttel szemben a Ti hatalmatok is kevés, hiszen az ereje csakis Nekünk ad Szabadságot.
Már jó ideje szeltük át az erdőt, a Falka nyüzsgő energiája teljesen eltűnt, a szaga pedig már alig-alig volt érezhető, amikor a fák közül kilépve egy tisztásra értünk, Éganya égkék szemei alá a lombok közül, a szellő pedig jobban meglegyintette a bőrünket, mint korábban. Mélyet lélegeztem, a karjaimon libabőr futott végig az érzéstől. Szabad voltam. Kint, távol a város és mások minden zajától. Otthon, a Aranyszeművel úgy igazán. Halvány mosoly úszott a szám sarkába, ahogy megéltem a pillanatot, aztán a tisztás másik oldala felé indultam, ahol újabb, évszázados fák tengere várt az érkezésünkre. Sangilak, az Erő Atyja erdeje. Elhoztam neked a Lányodat.
Az erdőhöz érve az első, hozzám legközelebb eső fa törzsére simítottam a tenyerem és kissé meghajtottam a fejem. Mintha csak engedélyt kértem volna arra a Szellemtől, hogy beléphessünk a birtokára. Valahol a távolban újra a Hiúz sikoltott.
- A hitem szerint az Ősatyád szelleme járja át ennek az erdőnek a fáit. - végre megszólaltam, de még mindig a fa törzséhez beszéltem - Ha eléred a fák másik végét, ott ér véget a mi biztonságunk... Most már beszélhetsz, de tudd, hogy még az is megeshet, hogy Ő is mindent hallani fog.
Fogalmam sem volt arról, hogy az Ősökkel vagy a Szellemekkel kapcsolatos hitvilága mennyire munkálkodott benne erőteljesen, de nem is érdekelt igazán. Én is hittem, amit hittem és amit láttam, amikor magam is megjártam a világukat. Egy kicsit azt akartam, hogy érezze, mennyivel hatalmasabb erőktől is tarthat, mint a Malguk vagy a saját Teremtője, és hogy ebben a láncolatban borzasztóan apró, szinte jelentéktelen szemet alkot. Ahogyan én is. És mindenki más.
Eljött az idő, hogy a fa törzséről levéve a tenyerem, visszaforduljak felé, és végre, úgy igazán a szemébe nézzek. Nem csodálkoznék, ha képtelen lett volna megmondani, hogy mit látott az én barnáimban vagy hogy mit érzett felőlem. Egyfelől voltam büszke, amiért kiállta a próbáját, voltam boldog, hogy most itt lehetünk, és eközben mégis maroknyi csalódottság és szégyen úszott lelkem vizein azért, ami történt és mert erre egyáltalán szükség volt. De nem haragudtam rá. Akkor nem törődtem volna vele, nem hoztam volna ki ide magammal. Akkor talán tényleg soha többé hozzá sem szólok.
- És most mondd el mindazt, ami hét éjen és nappalon át rágta a lelked.
Parancsoltam, kértem, biztattam egyszerre. Tudni akartam, tényleg meg akartam hallgatni, de az, amit a vidámparkban tapasztalt tőlem, csak nyomokban volt jelen. Most az én könnyedségemre került szájzár, sokkal közelebb éreztem magam az eredetemhez, a feladatomhoz, a Létem még fennmaradt értelméhez, mint akkor. Sokkal inkább voltam Farkas, mint Ember. Sokkal inkább voltam mohikán, mint sápadtarcú megint, attól a pillanattól kezdve, hogy a Malguk az irodába szólított. Éppen ezért, miután feltettem a kérdésem, leültem a fűbe és a hátam a korábban érintett fa hátának vetettem. Felhúztam a térdeimet, és ha Bessie esetleg magától nem tette volna meg ugyanezt, a jobbommal felnyúltam a keze után és jelzés értékűen lehúztam magammal szemben. Azt vártam, hogy őszintén beszéljen és nem azt, hogy megalázkodjon.


//Elnézést a kezdő gif sorrendje miatt, hát így álltak jól irányba! //

Megjelenés

.:: innentől teljes játék hangulat-muzsika::.

Már az első pillanatoktól kezdve éreztem benne a kétséget azzal kapcsolatban, hogy mégis miként köszöntsön vagy éppen fogadjon. Hiába volt fent a pajzsa, a kettőnk közt lévő korkülönbség okán olyan volt, mintha egy falevéllel próbálta volna elrejteni az intim részeit. De nem nyomultam előre, nem kutakodtam, nem kíváncsiskodtam. Ha többet nem is tettem érte jelen helyzetben, hát legalább azt, hogy az apró győzelem örömét nem vettem el tőle, mert nem volt fontos, nekem nem számított volna ezzel itt és most fölébe kerekedni.
Igazam volt, amikor arra gondoltam, hogy Ő lesz az, aki kettőnk közül előbb megtöri a csendet. De még nem akartam beszélni. A szavak egyébként is a zavar forrásai, feleslegesek voltak, még annak ellenére is, hogy valahol jól esett a köszönete, az, hogy értékelte a jelenlétemet. De nem azért tettem, hogy hálát vagy elismerést kapjak cserébe. Csak olyan okokért, amit szerintem rajtam kívül nagyon kevesen voltak képesek megérteni, és éppen ezért voltam hajlandó rászólni, hogy mindent a maga idejében. Én, vele ellentétben tudtam, hogy ma beszélni fogunk, ehhez is tartottam magam, ezzel együtt pedig őt kétségek közt, hogy talán mégsem. De ez nem baj. Hadd legyen még az utunk végéig egy kicsit kétségek közt, hadd érezze, hogy ahogy rám se, úgy a világra sincs befolyása, és csak a legjobb tudása szerint viselkedhet egy ilyen helyzetben. Ez most sikerült. Sajnos akkor nem, amikor a vadászat élménye túl messzire sodorta az otthonunktól.
Némán szelték mindkettőnk lábai a távolságot, míg el nem értünk az erdőn át a tisztásra, ahol mindketten magunkba ihattunk a természet Szabadságát. Mindentől és mindenkitől távol, de mégis együtt a Teremtéssel, azon Erők uralma alatt, akiknek mind elszámolással tartoztunk. Legyenek Szellemek vagy egyszerűen természeti erők... Akárhogy is, mind ebből és innen származunk. Nekem pedig roppantul jól esett megint ebben a közegben létezni.
Az Erős Atyja, Sangilak erdejének első fáihoz érve leróttam a kellő tiszteletet, és mivel elhoztam a Lányát a határai permére, úgy láttam jónak, hogy itt és most elkezdhetjük a beszélgetést. Meg is tettem hát efelé az első lépést, a Naturalak pedig szinte megrettent mindattól, amit hallott tőlem. Helyes. Ezt akartam, ez volt a célom, hogy valóban érezze a csontjaiban a felettes erőt, az Ősei suttogását, az Igaz Teremtője erejét, aki miatt maga is létezhet.
- Azt nem tudom, hogy most itt van-e, de azt igen, hogy ha úgy akarja, bárhol, és bármikor ott lehet. - mert ez volt az ő kiváltságuk hitem szerint, hogy az arra érdemesek és a bűnösök előtt ott legyenek, hiszen mind az Ősteremtőink utódai voltunk, és sem a dicséretet, sem a megrovást nem vették el tőlünk - Nincs halál. - hagyta el a szám a mondat, ami akár a modern szlogenem is lehetne - Más létsík van. És hiszem, hogy a Legerősebb ott van a Szabaddal együtt valahol, de azt nem tudom megmondani, hogy érdemesek vagyunk-e a figyelmükre. Talán igen, talán nem.
Én nem a keresztény "Isten mindent lát" megközelítéssel próbáltam mindezt elmondani neki, hanem úgy átszabni a gondolatot, hogy lehetünk akár jók, akár rosszak... Ha eléggé valamelyik perem szélére sodródunk, az felkelti az "isteneink" figyelmét. Én sosem akartam igazán kedvezni a sajátomnak, én csak az utamat követtem és mindig reméltem, hogy azért nem látogatott meg még mindig, mert vagyok annyira jó, hogy nem kell velem foglalkoznia, de kiemelnie sem. A férfi és nő, a jó és a rossz, minden végletek közös csomópontjaként létezni, ahogy Anyám, Powaqa tanította Róla, aki még ismerte Őt.
Bessie felé fordultam, és ahogy csak egy pillanatra nézett a szemembe, elfogott kissé a bánat még jobban, amíg az Ő bűntudata erősödött. Miért? Mert nem voltam képes gyűlölni? Mert nem haragudtam rá azért, amit tett? Az Erő Lánya az Erőből ért. Talán könnyebb lenne számára, ha Teremtőapja helyett is elverném, de nem ez volt a szándékom. És nem is az, hogy olyan utat mutassak neki, amit a lelkületéből fogva a farkasa is megért. Nem hiába én lettem annak idején a követ a Szabadok és az Erősek törzse közt. Ha nem is törzsek közt álltam éppen, de a kettőnk közti vértestvéri viszony ugyanazt hozta fel, mint amikor Ohanzee, Sangilak elsőszülöttje elé vonulva ajánlottam együttműködést közöttünk. Látod, Bessie? Nem sérteni, bátani jöttelek. Veled vagyok, akkor is, ha te ezt (még) nem érzed vagy gondolod így.
Beszédre szólítottam, aztán leültem a gyér fűbe, hátam a fának vetve, és mivel nem éreztem úgy, hogy túlságosan hajlandó lenne magától csatlakozni hozzám, hát elkaptam a csuklóját és finoman, ám határozottan húztam le magam mellé. Elé. Nem róttam fel, hogy a fatörzs közelségét elkerülte, meg volt az oka rá. A Naturalak szája beszédre nyílt, én pedig megkaptam az első szeleteket abból, amit kérdeztem, amire felszólítottam, amit ki akartam szedni belőle. Valahol, a maga módján megérintett, hogy ennyire személyes kérdéseket tett fel, és nem a büntetése miértéjről és hogyanjáról faggatózott. Abban biztos voltam, hogy az első kérdése tényleg vele volt onnantól kezdve, hogy kijártam hozzá, hiába tettem úgy, mintha Ő ott sem lenne. De ahogy a Bagoly totemet nem csak felemlegette, hanem felém is tartotta, egy kedves mosollyal átvettem tőle, és mielőtt válaszoltam volna, egy kis ideig saját ujjaim közt forgatva néztem a faragványt, amin egy hétig dolgoztam. Csak neki, csak érte.
- Sokkal jobban sikerült, mint gondoltam. - még mindig mosolyogva visszanyújtottam felé a totemet, és ha már megint nála volt, folytattam - Minden éjszaka, amit te a láncon töltöttél, egy Bagoly huhogott az erődben. Egészen addig, amíg a Hiúz be nem cserkészte. Ez számomra azt jelenti, hogy Te vagy a Bagoly, nekem pedig dolgom van veled.
Lehetett volna nyúl, mókus vagy vadmalac kölke, de nem. Bagoly volt, és tovább gondolva a helyzetet, tényleg lehetett ez útmutató mindkettőnk számára, még akkor is, ha ebben a hitben csak én osztoztam. De ez egy olyan mese volt, amit az elején kellett elkezdeni ahhoz, hogy ez hozzá hasonló "sápadt arcú" megértse, de mivel érdeklődött, így én is szívesen meséltem neki.
- Félvér mohikán vagyok. Apám egy brit felfedező volt, aki beleszeretett az anyámba. A mi törzsünkbe maga Annakpok hozta el az áldást, és adott hatalmat a Teremtőanyámnak. A nőkből rajta kívül mind "Őrző" lett, a férfiakból tizennégy évesen farkas, ha férfivá tudtak válni a vadászat által. "Az első állat a szemed előtt", ez volt a szabály, és amíg más Bátor Medvét, Büszke Sast, Fekete Farkast ölt... - soroltam a testvéreim neveit - Nekem a Hiúz jutott. Abooksigun, a Hiúzvadász. Gyűlöltem macskának lenni farkasok, medvék és sasok közt.
Itt és most már nem fájt, már szeretettel és hálával gondoltam erre az árnyak és köd mögött lappangó ragadozóra, aki tényleg követett és velem volt életem minden fontos pillanatában. Ahogy most is, először a fák törzsének aljára lecsúszva próbált felkapaszkodni, hogy végül a Baglyot választotta magának "áldozatul". Még mindig mászunk, és talán most úgy érzem, hogyha a lombkoronát nem is uraljuk, a karmaink szilárdan kapaszkodnak a kéregbe így, hogy Bessie oldalán beszéltem minderről.
- Azért voltam veled, mert a büntetésed alatt a  Hiúz Bagolyra vadászott. Mert úgy éreztem, hogy veled és melletted kell lennem, hogy lásd, hogy nem vagy egyedül, hogy nem csak te bűnhődsz a tetteid miatt, hanem én is, mert korábban bizalmat szavaztam neked. Engem nem kötöttek ki úgy, mint téged, de a lelkem még mindig láncon van addig, amíg nem támogatlak és emellek fel arra a szintre, amire korábban a szavamat adtam.
Együtt bűnhődtünk, talán tényleg nem lett volna szükséges, talán sem az Atanerk, sem a Malguk nem várta volna el mindezt, de nekem szükségem volt rá. Azt hallani, hogy a posztom semmit sem ér, elég motiváció volt arra, hogy felkeljek, és hogy az elvárható együttérzés mellett magamból is otthagyjak valamit annál a fánál. Megtettem, a többitől pedig azt hiszem, most startolunk el.
- A Bagoly a türelem és a bölcsesség jelképe. Én nem vagyok abban a pozícióban, hogy azt mondjam, hogy Ő már
a tiéd, de megjelent és szerintem okkal. Erős vagy, rengeteg célod van, sok mindent akarsz, de vajon készen állsz rá itt és most? Nem lenne jobb kicsit hátra dőlni és felmérni, sietség helyett inkább tervezni és aszerint cselekedni holmi fellángolások helyett?
Ettől a gondolattól és kérdéstől megint csak a saját életutam jutott eszembe, de megálltam, hogy lehajtsam a fejem. Meggondolatlanul, a Hiúz üvöltését figyelmen kívül hagyva éltem a világomat, aminek nem csak az lett a vége, hogy hamis szerelmet kaptam, hanem az is, hogy Teremtőanyám utamra bocsátott a törzsünktől, a falkámtól távol, hogyha ennyire biztos vagyok magamban, biztos megtalálom azt, amit keresek. És még egy évszázadba telt utána, amire sikerült. Én nem ezt a sorsot szánom Bessie-nek. Inkább most vezesse a Bagoly türelme és bölcsessége, és hallgasson rá, ne úgy, ahogy én elmarasztaltam a Hiúzt annak idején.

Megjelenés