A nőstény ideges, na de most miért? Nem volt jogos a kérdésem? Dehogynem. Oké, mások a rezgéseink, eddig sem csíptük egymást, ezután sem fogjuk, rendben van, nem vagyok idióta, értem én a vakert, na de azért nem kell karmos mancsokkal nekem ugrani. Nekik egy halál maga a kín, nekem ünnep, mert az én hitem szerint a harcban elesett dicsőséget kap. És akkor ez most bűn? -Anyukám, mit tudtál volna segíteni neki? Most komolyan, mit? Kipattansz a furgonból és te is a halálba vonulsz, mert akkor hű meg há? Sokkal többet segítettél azzal, hogy visszajöttél, neked nem a harc volt a feladatod kislány. Nem hibáztál semmiben sem. És még a végén tényleg felbaszarintja az agyamat, ezt nem hiszem el. A nőstényeknek mindig bűntudata van? Mindig azt hiszik, hogy megválthatták volna a világot? Nincsen ha, ez történt, ezt kell elfogadnunk, még akkor is ha most aztán baromira nem tetszik az egész. Még mondanék valamit, de Ed leint. Oké, bekussoltam, nem kell kétszer mondani. Aztán elismétli azt, amit én is mondtam, csak kicsit másképp. Az emlékképeket fogadom, ki fogom deríteni, kik ezek. ~Meg fogok tudni róluk mindent, amit csak lehet, ezzel ne foglalkozz. Küldöm bátyus felé, és hallgatom a beszámolót, de néha felvonom a szemöldökömet. Amit ebből leszűrök, az az, hogy nem kezdőkkel találták magukat szembe, tehát nem lehettek fiatalok, a gyilkolás a vérükben van. Segítséget hívott a Kopasz... tuti, különben nem lettek volna ott. Kérdeznék én mindent, a legapróbb részeletekig, de kinek hiányzik, hogy a torkának ugorjon egy zaklatott nőstény? Senkinek. -El tudnád mondani a pontos elhelyezkedésüket? Valami érdekel. Tudni akarom, hogyan volt a felállás, tényleg profik, vagy csak a szerencse hozta így? Bár ezt jelenleg kizártnak tartottam. Bátyus pedig végre hallgat rám, és elindul, elvonszolva a nőstényt is a helyszínről. Oké, azt mondtam a temetést rendezem, na de a furgont is? Erről nem szólt a fáma. Felsóhajtok, mindegy, ezt is elrendezem, de első Charles. Megvárom, míg távoznak, csak utána hajtom le a platót, hajtom le a lepelt, hogy a vérrel bizonyos rúnákat fessek a mellkasára. Nem ide kellene, de fej híján nem tudok mást tenni. Utána emelem le a testet onnan, hogy elvigyem, és megadjam a végtisztességet... persze a saját világom szerint, azaz nem mosdatom le, mert harcban hullott el, és ahhoz, hogy a Valhallába jusson, a nyomoknak maradnia kell. Hajóért indulok, sárkány fejjel az elején, egy temetési hajóért, aztán megállok a bagó rágásában. Ki fogja elkísérni? Egy békát nem kérhetek meg rá, mégis hogyan nézne ki? Ötletem lenne, na de ezt nem én döntöm el. Folytatom az utat, Charles testével a kezemben, egészen a raktárig, ahol leteszem, és kivonszolok egy kisebb hajót. Letakarom és erre fektetem rá, mellétéve néhány kardot és egyebet, meg majd a személyes tárgyaiból néhányat. Amíg a furgont takarítom és a máglyát építem, addig biztonságba helyezem az öregfiút, mert ez nem két percet vesz igénybe, és amikor mindennel végeztem, akkor indulok el bátyus után, hogy akkor végre leüljünk beszélgetni.
//Nem akartam 1-2 reag után topikot váltani így egyből ide írtam. Remélem nem baj.//
*Az igazság az, hogy az elmúlt napokban ugyan feszült voltam és lobbanékony, azonban letudtam arra, hogy meg fog jönni. Nos, majdnem talált a dolog. Csak épp nem a női napjaim, hanem a telihold, amit elfelejtettem. Darrenhez vagyok kötve továbbra is, de Ő se különb mind mások, neki is szól a hold. No meg Én is, hogy nekem sem ártana. De végül arra jutottunk, hogy nem árt egy kis szabadság erre az estére. Tudja mitől féltem, hogy majd minden olyan lesz mint rég. S ilyenkor a farkasom mondhatni, hogy eléggé Teremtő központú ha ott van a közelében. Szóval jót fog tenni. S ki máshoz is rongyolhatnék át, mint Ryanhez? Amúgy is vele volt az első Teliholdam, lévén, hogy jó atyám megfeledkezett rólam akkor. De hát na, neki is új volt az, hogy van egy kölyke. Meg dolga is volt, bár nem kérdeztem, hogy mi. A szobájához érve csak egy rövid nadrág és Darren pólója van rajtam, ami nem kicsit nagy rám, de ez az öltözék mostanában megszokott. Egyáltalán nem volt kedvem csinosan felöltözni. Bár a színeket most sem hanyagoltam a póló fekete - mivel Darrené -, a nadrágom citromsárga, a tornacipőm meg piros mely a lábamon pihent. Szőke hajam csak úgy állt, ahogy épp kedve volt. Tettem rá magasról, hogy hogyan nézek ki. S csak reméltem, hogy Ryan még itt van. Elvégre még volt durván egy óra arra, hogy a hold teljes legyen.* - Ryan! - dörömböltem az ajtón, de ha nyitva volt be is rongyoltam, ha nem akkor megvártam míg kinyitja - Merre vagy? Ó szia... - nyomtam egy puszit az arcára, de a szemeibe nem néztem bele. Bár biztos voltam benne, hogy Darrentől tudja - Csak azt akartam kérdezni, hogy mehetek veled az erdőbe Holdazni? Jelentem, Darren elengedett és nem meglógtam... ezúttal. * Jó itt most mosolyogni illenék, de csak az íriszeim csillantak meg csintalanul, hisz lógtam már át hozzá, no meg Ő is rángatott már ki az ágyból.* - Egyébként meg... Darren túl nyugodt tőlünk mostanság, szóval míg nem hív a nagyfőnök vadászni addig kitalálhatnánk valamit. Inkább miattunk zsörtölődjön, mintsem a többi izé miatt. * A nagyfőnök a Hold volt. Neki szokása úgy hívni, hogy még akkor is pattan a farkasom ha épp nem akar. Darren a másik, de Ő nem parancsolgat. Annyira.
Ha nem volt a lakásban, akkor az pech, mert Darren nem enged ki a lakból egyedül. De persze, amiről nem tud az nem fáj neki. Csak minél gyorsabban találjam meg a hímet és minden baj nélkül, különben ki lesz csipkézve a bundám. De nem kicsit, szóval ha a környéken nem érzem, akkor csak az erdőbe vetem magam farkasalakban és már keresem is a másik energiáit, miközben gyorsan szelem át a tájat. Egyenlőre tényleg nem akarom feszegetni az új határaimat.
Készülök, azaz készülnék az erdőbe, ha Ashley nem lenne késésben, mert jelenleg rá várok. Nőstény, mit mondhatnék erre, még jó, hogy Ed szólt, ma velem jöhet, különben nem találna itthon. Lehet késni, nincs ezzel gond, na de ennyit? Sminket készít telihold alkalmából, vagy mi a szösz? Mindegy, összepakoltam, már csak ő hiányzik a repertoárból, addig pedig kényelembe helyezem magam a fotelemben, és tologatni kezdem a bábukat az asztalon. Milyen érdekes, hogy mindig az őrzők felé néznek a végén, nem? Ügyes vagyok, a kezem automatikusan tudja, mit kell csinálni. Megváltás, amikor dörömböl, na de nem vagyok süket, így mielőtt ismét szétverné az ajtómat, kinyitom, azaz nyitnám, mert már bent is van, vagyis egyenesen egymásba rongyolunk, ahogyan kell. -Kávé van? Szia! Pusziból kettőt kérek, és mehetünk is. Rajtad múlik, te ezt is képes vagy lekésni, hát mi a fene tartott eddig? Kerested a kis gatyádat vagy apád pólóját? Engem az se zavar, ha meglógsz, de ezt tudod. Jó esténk lesz, mert lehet Ashley kölyök, de vele aztán kedvemre bosszanthatom a bátyust. Mre nem jó, ha a bátyusnak kölyke van, nem? Főleg ha az első teliholdját is velem tölti, mert a kedves papa elfelejti, hogy van. Hát az csodálatos volt, tényleg, meg is kérdeztem Edet, hogy melyik adót nézte a teliholdnál? -Ugye? Gyere, remek ötletem van. Fogom a tatyómat és szépen átbaktatok Ed szobája elé, ő már rég elrongyolt. Tehát jöhet a kis csapdánk. Egy csomó légypapírt veszek elő, mindkét oldalát beragasztóztam, és most azt tekerem fel az ajtó elé. Szisztematikusan, hogy ne legyen olyan könnyű leszedni, és nem is szemmagasságban, de nem is derékban, lejjebb, hogy ha bátyus hulla fáradtan hazaér, akkor ne ez legyen az első, amit kiszúr. És vagyok olyan szemét, hogy ez nekem nem elég, szépen bekenem mindkét felét ketchuppal, hogy nedvesebb legyen a dolog. Miután elkészítem a kis csapdát, még aljasabb módszert eszelek ki. A padlóval megegyező, azaz előre lefestett légypapírokat helyezek a földre is, egyenesen a lépcsőig, és még ezt is megspékelem damillal, hogy ha ebbe már úgy indításul belesétál, akkor még kapjon a nyakába is egy adag ketchupos sampont. Ha így elvergődik az ajtóig, akkor reményeim szerint átesik a többin, és kész is a tömör gyönyör. Vigyorogva állok fel, és nézek Ashley-re. Azt meg csak remélem, nem más ér előbb haza, mert akkor maximum az ajtóban reménykedhetek. -És most tűnés, aztán drukkolj, ne Jennyék érjenek haza előbb, mert akkor balhé lesz. Ennyit arról, hogy felnőtt vagyok, mert az vagyok, csak nem mindig látszik. Széles vigyorral a képemen fogom meg a kiscsaj kezét és húzom magam után az erdőbe. Nem akarok elkésni, mert farkas táskával a hátán igen hülyén néz ki. Hamar kiérünk, akkor pedig már jöhet is a szabadság, amit imádok, tehát ruha le, minden le, és máris mehet a menet.
*A türelmetlenségnek megvan az a hátulütője, hogy; Korábban lépsz be valahova és a fejed egy kemény mellkassal találkozik és csak azért nem pottyansz a hátsódra mert annak a mellkasnak van gazdája és kezek is tartoznak hozzá, ami után egyből kaptam. Jah igen, néha meg kell szoknom, hogy amúgy is ügyesebb vagyok de a lendület, attól még lendület marad és farkas ide vagy oda, nem mindent lehet kivédeni vele sem.* - Omg…. nem akarsz leépíteni a deszkádból? * Kérdeztem ám hangomban volt némi vidámság, ahogy a homlokom dörzsöltem meg és tekintettem fel a hímre. Mellette nehéz komornak lenni, így bizony egy halvány vigyorszerűnek induló valami lapult meg vonásaimban.* - Aaaaz…. most nincs. Majd utána, ma Veled alszom… pontosabban szeretnék. Mert melletted nem lehet aludni, és ha nem vársz senkit. * Jegyeztem meg úgy mellékesen, hisz Ryan éjszaka él. De közben már lábujjhegyre is emelkedtem, hogy megkapja a hím a puszijait. De a kérdésére először egy hosszas ööö-vel feleltem, de aztán értelmesebbre fogtam a dolgot.* - Jahm, a sok pink meg rózsaszín meg csipkés cucc között nem találtam egy feketét Darren szekrényében. Mert hát nem mindegy, hogy mit veszek le. Ja, meg kilakkoztam Apu körmeit. Valójában meg csak elfelejtettem, hogy ma van… ezek mellet lett volna időm megérkezni időben. Nem. Egyelőre kushadok, mert már több baj van velem, mint hat másikkal. S nem a szó murisabb értelmében. Szóval már csak veled keveredek bajba maximum… remélem. * Naná, a hímmel bárhova. Ha vele vagyok nagy hülyeséget úgy sem csinálok. Legalábbis eddig még nem mentem fejjel a falnak és a végén Darren is csak nevetett. Mint mikor kapott egy kígyót az ágyába és mi meg a szobánkban ülve hallgattuk Darren reakcióját és a sikításra – komolyan, rosszabb volt, mint egy fürdős betonpillangó legalábbis az én szememben, hisz egy hím nem sikít. Semennyire sem. – majd’ megfulladtunk a röhögéstől. Még akkor is mikor Darren a nevünket kiabálta, hogy raportra vegyen minket. Ha Ryannek remek ötlete van, az mindig remek… nekem, meg neki. Darrennek kevésbé de hát sosem aggódtam azon ha ilyenről volt szó, hogy vajon még mennyit bír el az Öreg. Szóval…* - Te Ryan… azon gondolkoztam, hogy Victort sem ártana kicsit felpiszkálni. Jó, nem olyan „durván” mint Aput, csak egy kicsit. Hogy érezze a törődést meg, nehogy megaszalódjon és edzésbe maradjon. Sosem látom mozogni… és míg kerget minket, addig is mozog. * Tudtam, hogy Victor Ryan Teremtője és én tartottam is a vén farkastól, bár nem tudom miért. Az első tegyünk kicsi Ashbe, beharapása harmadik napján ezüst ékszert szerintem kapásból betette a kaput, melyet köszönés után produkált. S közben viszont meg is érkeztünk hozzánk, azaz a kiindulópontomhoz és meg sem lepett a dolog, hogy egyből Darren szobája felé vettük az irányt. S felette állva néztem, hogy miket is szed elő. Fejem kissé oldalra billentettem és már ott sem voltam. A szobámban az íróasztalom fiókjából kivettem egy fekete dobótőrt, no meg egy doboz rajzszöget. A pengém csak menetközben letettem az nappali asztalára.* - Ezt csak azért, hogy legyen mire fogni a fém illatát, no meg az ezüstözött penge úgy is elnyomja… ezekét. * Ráztam meg a dobozt. Ámbár sosem hagyom szét a fegyvereim és ezt tudja Darren is, viszont… nem egyszer fordult már elő az, hogy egy-egy darabot itthon felejtettem. Szóval ez nem lesz feltűnő. Pláne, hogy mentem már úgy holdazni, hogy vittem pengét azért, hogy utána, ha vége tudjam még egy kicsit dobálni. Visszasétálva Ryanhez kibontottam és a légypapírok illeszkedésénél itt – ott bele tettem párat, természetesen heggyel felé, a kechupos massza úgy is eltakarja majd a színét. Remélem. Aztán ahogy végez Ryan a dobozt viszem magammal. Elől nem hagyom, az feltűnő. Ettől még nagy baja nem lesz, csak egy kicsit kellemetlen. * - Sziamiau nem igen jár ide… Jenny meg egyre kevesebbet. Sam szokott néha átugrani… bár a közeljövőben Ő sem várható. Akkor ciki, ha Victor jön valamiért Darrenhez. * Vontam meg a vállaim immár menetközben. Igazából az feltűnő volt, hogy Jenny nem jár át. De eddig sem beszélgettem vele sokat. Valahogy… nem tudom. Nem volt bajom vele, nem ismertem és az elején kedves is volt. De talán az, hogy nem sok nő vett körbe életembe,csak a mamám és nem kellett egy mama pótlék. De mindegy… ez most. Csak Ryan kezét fogva gyors léptekkel megyek utána. Ahogy Ryan vetkőzni kezd… zavartan pillogok felé. Több oknál fogva is… egyrészt, néha - najó, mindig -, még mindig zavarba ejt ez a pucérkodás. De már Ryan mellett visszafogom magam. Hallgassa a fene az ugratásait napokig megint. Vagyis ne ez miatt… Így az utóbbi pár alkalommal már nem volt semmi bajom – az érzékelhető zavaron kívül - azzal, hogy pár pillanatra le kellett vetkőznöm. A másik ok, a hegek melyek eddig nem voltak ott. S ez… nem, nem és nem. Nem láthatja, Darren sem látta még. Így viszont csak a nadrágomból és a cipőmből bújok ki. Apu tudja, hogy a póló fogyó eszköz majd kap másikat, haza fele meg Ryan oda adja a pólóját. Talán. De jelenleg pont nem foglalkozok ezzel, hogy mi lesz haza fele. Az érdekel, hogy mi van most. Tehát így vártam pár pillanatot, hogy utána fehér bundámban tetszeleghessek a rongydarabok felett. De csak egy pillanat volt, hisz mát vetettem is be magam az erdőbe, farok csóválva, csörtetve… jelenleg még csak meg sem próbáltam vadat keresni. Egyszerűen csak futottam Ryan után, kit sárga íriszeim tartottak szemmel. Szép lassan de biztosan, vidám energiáimé volt a terep ahogy élveztem az iramot. A szél a bundámba kapva borzolta és egyengette el. A friss levegő megtöltötte a tüdőm és nem létezett semmi más, csak az erdő és az önfeledt szabadság érzése. Nem voltak gondot, nem volt semmi csak mi. Én és Ryan. No meg valahol a többi falkatag. De egy hirtelen gondolattól vezérelve mikor beértem Ryant – már ha beértem – csak fogtam magam és megpróbáltam a hátára ugrani féloldalasan, hogy a földre döntsem. Hiú ábránd mi? Nem is a győzelem volt a cél… hanem a játék. *
Na tessék, már az is baj, hogy nem puha megereszkedett potrohnak ütközik. Kezdjek el hízni, hogy máskor ha berobban, akkor puhára érkezzen? -Nem, de a kedvedért lecsiszolom és majd kibélelem, hogy ha jössz, akkor visszapattanj róla. Megfelel? Legalább vigyorog, egy kicsit, hát itt volt az ideje apuskám, mert az, hogy itt zombi üzemmódba kapcsol, az nem járja. Kivel fogok éjszakánként szórakozni, ha itt befásul? -Mé nincs? Elfogyott a készlet, vagy mi a szösz? Igen? Ne azt a bátyus kihagyta a részletekből, de nem várok senkit, csak majd a pihe puha ágyikót. Valamikor reggel, amikor nem fogok aludni úgy sem, mert nem lehet. A puszijaimat csak megkapom, de még véletlenül sem hajolok lejjebb, csak vigyorogva nézem, ahogy próbálkozik. A végén megkegyelmezek neki, és csak lehajolok, mert nem akarom, hogy megránduljon a nyaka rohanás előtt. Reumás farkas, na neee. -Aha, és végül hányan találtatok pólót? Mert hogy ezt ne te kerested ki, az biztos, mert ha rajtad múlik, akkor az rikító zöld lett volna, hadd vakuljak meg. Még azt is? Legalább sárgára? He? Elfelejtetted? Aztán mikor akartál rádöbbenni? Holnap? He? Minek kushadsz? Az most jó? Aztán szépen lassan belekushadsz az ingoványodba, ne csináljuk már kérem szépen. Indulás, velem bajba keveredhetsz, majd tartom a hátam. Elég széles. Amit itt összehord nekem, hát a fele érthetetlen, de én akkor is megfejtem, mert nem nehéz. Felőlem minden kivitelezhető, még segítek is benne, ha kell, nehogy ne járjon sikerrel. A kushadása meg... hát hülye vagyok, tudom én azt, de ezt most minek? Kinek jó? Neki? Mindegy, velem jöhet ökörködni, ha meg elcseszünk valamit, úgy is én kapok miatta. Tényleg, régen bunyóztam Eddel, itt lenne az ideje, mert túl nagy a békesség. -Victort? Arról tegyél le Ash, és most kivételesen nem viccelek. Én bosszantottam annak idején, hidd el, nem éri meg, csak nagyon kis szarokkal, mert azonnal pöccen. Nem érti a viccet, illetve nem akarja. Öregszik, de azért még oda tud csapni, ha akar. Ettől még egy pöcs, de azé kedvelem. Néha. Vagy nem? Victorra felkapom a búrám, ismerem az öreget, és lehet, hogy már 550, és lassan 600-as Merdzsó, de konok, makacs és kurvááára nem szereti a tréfákat. Most már ugyan nem gyepál meg, mert erősebb vagyok tőle, de azért van, hogy alattomosan fejbe ver, hogy ne ragadjam meg ösztönösen a mancsát. Tanúsíthatom, hogy még van benne némi erő. Szívom a vérét én is, Ed is, a többiek is, az is csoda, hogy még nem dobta be a kulcsot, de ő az egyetlen, akinél még én sem megyek messzire, ha lehet. Már szerintem messzire, mert neki tök mindegy, ha úgy gondolja, sértő voltam, akkor órákat pofázik. -Zsííír, mehet. Ha más sétál a csapdába, abból marha nagy botrány lesz, így csak ordítás, de alig várom, hogy bevágódjon a lakásába. A kis hecc elkészítése időbe telik, de sietek, mert ki kell érnünk az erdőbe, mielőtt kötelező névsorolvasást tartanak. A pengére bólogatok, kell az, kell az, de tényleg csak a cél lebeg a szemem előtt. Edet szeretném behasalva látni a lakásába. Nagyon ki fogom röhögni, nagyon de nagyon. Az egész úgy fog kinézni, hogy bátyus betaknyol, morogni kezd, anyázik egy sort, aztán elordítja magát, hogy "Ryyyyyyyaaaaaaaaaaaan". Zene füleimnek, erre várok. -Victor? Ha Victor ebbe belesétál, akkor azon kívül, hogy őrjöngeni fog, utána a véremet akarja, ez egészen biztos, de ennyit megér. Minek akar hold idején látogatást? Menjen haza aludni, kész. Ráérünk később aggódni, a csapda készen van, a többi nem az nem a mi gondunk. Hív az erdő, hív a hold, tehát menni kell, nem várhatjuk meg itt, hogy kiteljesedjen, mert akkor a vének tanácsa is kiakad. Főleg rám, na de az a legkevesebb, tehát fogom Ashley-t és kihúzom magammal az erdőbe.
Azon még mindig vigyorgok, hogy mennyire szégyellős, de azért elfordulok, ne mondja már, hogy nem teszem, de tök vicces, hogy megint hazavág egy pólót. Lassan az én készleteimet is, ha még párszor velem jön. Engem meg aztán nem érdekel, megnéz vagy sem, kisebb bajom is nagyobb annál, hogy ezzel foglalkozzak, simán lerántom a ruháimat magamról. Már mennék, rohannék, vadásznék, meg szórakoznék, így ebben a sorrendben, de Ash kedvéért ezen mindig borítok. Hívom és ezerrel indulok a sűrűbe, hófehér bundámat nem nehéz kiszúrni, és nem is úgy rohanok, hogy ne érjen utol. Majd jön utánam, ha akar, de azért szemmel tartom, mert ha már bátyus rám bízta, akkor hülyén nézne ki, hogy a légypapírba csavarodott Eddel közlöm, hogy fingom nincs arról, Ahsley merre van. Ott herélne ki helyben. A szabadság érzése a legjobb az egészben, az, hogy a szél összeborzolja a bundámat, azt nem kedvelem, hát most hogy nézek ki? Még egy hülye forgóm is van, amit szerintem még Thor sem tud, kitől örököltem, de nekem van. És nem tudom bezselézni, hogy ne így álljon. A tengerimalacoknak van ilyenje, nem a farkasoknak, és tessék. Mint valami védjegy. Gyönyörűen elrohanok, Ash meg csak jön, érzem, aztán hirtelen megállok, és ha belém csapódik, akkor majd lefolyik, de ugrani ugrik, az biztos. Én meg lehasalok, hogy akkor hadd repüljön tovább, de máris vetem utána magam, mert a játék az játék. Imádok birkózni, hiába vagyok hatalmas dög, akkor is szeretek, így ha a földre kerültünk, piszkálni kezdem folyamatosan. Hol bökdösöm, hol harapdálom, hol csak arrébb lököm, vagy lenyomom a földre. Komoly farkas vagyok én, csak nem látszik.
- A frászt... megállnék a fejlődésben és elkorcsosult nézeteim lennének arról évek múlva, hogy mit is takar egy valamire való hím. * Nem kell ide zsír, meg szivacs meg semmi ilyesmi. Bár az megeshet, hogy már most is az van. Akárhonnan nézem, mikor táncoslábú királynőnek válaszoltam a kérdésére, az még az emberi nézeteimhez mérten volt. Mondjuk, a képlet változatlan csak a léc lett magasabb egy farkassal. És nem, akkor sem egy porcelán bébit írtam le a nőnek. De ez most mindegy.* - A készlet nem, de az agyam mindenképp és még a kávé sem kárpótolta volna, ha még tíz percet kések. Ööö... ki is hagyhatta, mert kivételesen nem lepasszolt hanem én szeretnék nálad maradni. * Nem ismételtem meg, hogy ha nem vár senkit, mert mondta, hogy nem és ezzel együtt evidens kérdés volt az is, hogyha más programja sincs. Ha egyedül szeretnék aludni, akkor van saját ágyam is. * - Hátha Darrennél találsz zöld pólót akkor oké. Amúgy meg egyedül és ez volt szimpatikus. Arra is. A körmén volt zöld, lila, sárga... vörös, fekete... minden ujján más. De mintát már nem engedte. Hát mondjuk arra, hogy Darren ne zavarjon el megint a picsába és a bundám is megmaradjon? Nem azt mondtam, hogy nem csinálok semmit... csak azt, hogy mondjuk nem szökök ki. Igyekszem engedelmeskedni vagy mi... * Vontam meg a vállaim. Oké, hogy mostanában nem tőlem zengett a farkaslak de csak egy kicsit másztam a szobám ketrecébe. Sokáig nem hagytak békén és a semmit még mindig nem nekem találták ki. De mondjuk ha nem csinálok Darrennek nagyobb gondot, mint ami van akkor már az is valami. Legalábbis remélem.* - Fő a határozottság ma is. De oké, Victort békén hagyjuk. * Nem vagyok én öngyilkos jelölt. Sőőőt... semmilyen jelölt nem vagyok, szóval hagyjuk is Victort, még mielőtt leszek. Ha nem, hát nem. Nekem jó az öreg úgy ahogy van, jó távol tőlem. * - Amúgy, az ilyen esetekre kéne beszerelni kamerát... első kézből nézzük a szobádból... élő adás. *Merül fel bennem a dolog, hisz olyan kis vackot csak nem lehet nehéz elrejteni a nappaliban vagy ott ahol épp kell.
Kint az erdőben azonban bár még mindig nem díjaztam a "meztelenkedjünk együtt mer telihold van és te meg farkas vagy" dolgot, de egész jól megpróbáltam áthidalni és így minden más is rejtve maradt. Szinte már gyalázatosan fiatal testemen kívűl is. S nem is váratok sokat magamra, hogy Ryan után rohanjak. Rohanok én, ahogy csak a lábaim bírják, hogy beérjem aztán meg le is hagyjam. De ez úgy is csak akkor lehetséges, ha Ő maga akarja. Jó volt ismét "szabadnak" lenni, ámbár közel sem éreztem azt, mint korábban. De aztán már csak ugrok... és repülök is, mert bizony a hím lehasal és mindig ezt teszik, én meg mindig elfelejtem. Puffanok a földön, aztán meg Ryan is rajtam és már fordulnék is alatta, mint egy teknős. Legyek inkább a hátamon. De ezzel a súllyal... ~ Menj fogyózni... rohadt nehéz vagy még mindig... voltál Te mostanában üríteni? ~ Jó hát azért valahol még mindig jól nevelt voltam és ahogy csúnyán beszélni is ritkán beszéltem csúnyán, így a szép fogalmazásom sem hagytam el. Azonban azért mert üzentem neki mentálisan, még nem jelenti azt, hogy csak feküdtem alatta. Akár így, akár úgy, de igyekeztem visszacsípni. Aztán ha valahol elértem kicsit megrántani lefelé magamról. Morgott a kis szerencsétlen, mert nem szeretet alul lenni... ám semmilyen rossz érzés nem hallatszott ki ebből. Mikor és ha lábra keveredtem, akkor csak ismét utána vetettem magam, de ezúttal már nem magasan, szóval ha már megint hasal, akkor a lábaim megakadnak benne és orra esem, DE legalább rá, szóval siker félig... mert ha sikerül igyekszem rajta is maradni. Kapaszkodni, foggal, körömmel vagyis karommal... de semmiképp sem úgy, hogy sérülést okozzak neki. Nem erről szól... Pusztán egyrészt tudom, hogy amúgy sem volna esélyem, másrészt meg csak jól esett. Végre nem gondolkozni semmin, nem agyalni semmin és pláne nem válaszokat keresni.
-Na látod? Pontosan ezért nem fogok sem borotválkozni, sem gyantáztatni, meg semmiféle ilyen idegbeteg dolgot művelni magammal, hogy az elkorcsosult emberi nőstényeknek elnyerjem a tetszését. Atomerőmű vagyok, nem vízerőmű, mint egy kölyök. A mai hímeket hagyjuk, csupasz csiga az összes, és azt hiszik, ettől lesznek baromi vonzóak. Na jó, a hím megfogalmazás erős, mert inkább feminim beütést hordoznak magukon, és lassan a nőstények is férfiasabbak lesznek, mint ők. Na én ettől messze állok, és reményeim szerint ez nem is fog változni. -Aha. Kezdtem megijedni, hogy bátyus elindult a szenilitás útján, de így más. Balhét sem akarok, bár régen verekedtünk. Így már értem, akkor nem Ed szánta kicseszésnek a dolgot, hanem Ash döntött így. Kedvelem a kis nőstényt, felőlem aludhat itt nyugodtan, legalább lesz kivel ökörködni, mert ötletem az van hogy mi mindennel üssük el az időt. -Utolsó emlékeim szerint nem kedvelte azt a színt, de sosem lehet tudni, öregszik. Áu, azért ez így erős, nem akarom látni. Mit tudom én, hogy a bátyus milyen öltözködési stílust részesít előnyben éppen, de rikító színösszeállításban... egészen másra gondolnék, nem arra, hogy Ashley hülyéskedik, na nem mintha meglepne, elvégre csak 300, hát miért hagyna ki bármit is az életből? -Tényleg? Az apád nem zavar el a picsába, ha nem kezdesz világmegváltó tervekbe egyedül, mert azt hiszed, hogy készen állsz rá, továbbá nem azt hajtogatod folyton, hogy te márpedig ilyen vagy és kész. Darren jó arc, de ha már ő berág, akkor bibi van csajszi. Még mindig nem értem az összefüggést, azaz azt nem vágom, hogy ha most jó kislányt játszik, akkor mi fog megváltozni? Én se vagyok jó fiú, mégsem zavartak el a rákba. Akkor meg? Ed pedig csípi ha valaki egyéniség, de azért a türelme véges. Ahogy hallom, elfogyott a készlete éppen, de annyi baj legyen, majd feltölti. -Na ja, a fedő alatt. Victor ebből a szempontból tabu, ahhoz túl házsártos. Egy öregasszony veszett el benne egészen pontosan, azok nem rendeznek akkora cirkuszt, mint a drága jó apám, amikor éppen nem értékeli zseniális tréfáimat. A szerencsétlen sisakomat is kilapította, simán pajzsot csinált belőle, pedig az még nem is volt erős... szerintem. -Edennel majd dumálok, mert később is remek mulatság, ha visszanézzük, hogyan reagált, de kivételesen nem neki akarok csapdát állítani, hanem az apádnak. Ez nem is hülyeség, megörökíteni a döbbent arcot... évek múlva is ezen röhögnék, és persze szívesen dörgölném Darren orra alá a felvételt, egyértelmű.
Nagyon is jól szórakozom azon, hogy Ashley mindig elfelejti, hogy ha túl magasan ugrik, akkor elég lehasalni, és ő tovább repül. Felhorkantok, vagyis kiröhögöm, mert minden egyes alkalommal belefut a csőbe, és úgy száll el felettem, mint a győzelmi zászló. Utána pedig ezerrel birkózom vele, azaz én birkózok, ő meg levegőt szeretne kapni, mert nem éppen egyező a méretünk. ~Fogyni? Szálkás vagyok, csupa izom, ezt nem lehet leadni. Erősödj hozzám, nem kell vizelnem, sem mást. Egy darabig cukkolom, aztán hagyom, hogy kiverekedje magát alólam, és újból eliramodok előle, hogy aztán engedjem magamra ugrani. Játékosan morgok rá, harapdál, de nem zavar, pár percig tűröm, majd hirtelen oldalra dőlök, hogy leguruljon rólam, és én kezdjem el piszkálni ismét.
* Ryan hasonlatára csak összevontam a szemöldököm. Milyen ééédes, épp most vízerőműzött le, többek közt engem is. Bár, attól még igaza van... csak meg kell nézni a falka kölykeit. Velem egyetemben. Én sem vagyok sokkal több a gyatra lelkivilágommal. Bár ha az nem lenne, jobb lenne a világ. De van... Azonban...* - Azért itt borotválkozz... mert nem kapsz puszit. * Simogattam meg az arcánál. Nem, nem is álmodoztam arról, hogy a szakállkáját meg a bajuszát leszedi, de attól még az arca lehet puha és sima. * - áh... azóta szedi a Cavintont. Legalábbis kevés dologról feledkezik meg... * Legalábbis igyekszem nem hagyni neki. Aztán a franc se tudja, hogy az miért volt. De nem is számít már, úgy sem változtat semmin. Különben is szerettem Ryannel lenni, még akkor is, mikor csak csendben vagyunk egymás mellett. Bár ezek aligha tartanak egy percig... de micsoda egy percek. Hát na, öreg már. De pont ezért hallgattam a szavait Darrenről, az igazság az volt, hogy azon kívül, hogy nem tetszett Darrennek, hogy kinyitottam a számat gőzöm sem volt, hogy mi baja volt. Mármint oké, éreztem én a bűntudatát, a gyászát de attól még... nem csináltam semmi rosszat. Mentorral mentem el, nem el szöktem és semmi ilyesmi nem volt. S nem is csináltam semmi különöset. No mindegy, ezen kár már agonizálni.* - Tudom, még egyszer sem sikerült felbosszantanom... ennyire. De már korábban is küldött el, a különbség annyi volt, hogy akkor Stevehez. Az orvosiban is ott akart hagyni, valamiféle baromság miatt, mert a saját számlájára írta a történteket. Néha egészen fura mostanában... s ami valahol fáj, hogy már nem mondja. Mióta Atanerk lett... azóta mintha kicserélték volna. Arra számítottam, hogy majd magasabb elvárásai lesznek velem szemben mert csak az Övé vagyok. De nem... pont ellenkezőleg. Régen ha hazajött és nyomta valami, akkor elmondta. Most csak elvonul és alig látom. Mikor vele kell lennem sem beszél túlságosan. No meg... a képlet változatlan. Továbbra is lepasszol... csak most nem Stevehez, hanem hozzád. Félek, hogy ez az Atanerkség kivesz belőle valamit. * Jah, én is képes vagyok félni. Maximum kevesek előtt ismerem be, még akkor is, ha magamnak képes vagyok belátni.
*A játék szinte felüdítő volt a mostani időszakomhoz képest. Igazából, szerettem volna mindig ilyen lenni. Nem igazán érdekel semmi, oké, ez így nem igaz. Érdekel, csak nem hagyom, hogy eltemessen. Foglalkozom dolgokkal most is, de valahogy másképp. De túl szép volna ha ilyen lenne minden pillanat. Mikor sikerül ráugranom, nem jár át a siker érzése, tudtam ám, hogy semmi nem tart örökké. Ó ha valamit akkor ezt megtanultam, no meg azt is, hogy a győzelem elvakít és figyelmetlenné tesz. Ryan mikor oldalra dőlt, ösztönösen markoltam a bundájába a mancsaimmal és a fogaim a "válla" köré fonódtak, vagyis valami hasonló akart lenni, mert a pofám az kicsi, hogy ne tudjon lelökni magáról és a hátán maradjak továbbra is. Oké, farkas, nem hal bele, de azért mégis elengedtem, nem akartam én neki fájdalmat okozni, puszta reflex volt.* ~ Erősödök, erősödök... legalábbis rajta vagyok a témán. ~ Feleltem azonban a nagy játéka közben valamit felém fújt a szél és az ellenkezésem alább maradt. Fejem felkapva kezdtem el halkan morogni és így fekve fordultam a megfelelő irányba. Mikor biztos voltam a dolgomban - azaz a farkasom, de én hagytam neki, ezaz Ő terepe nem az enyém, amúgy sem tehettem volna semmit és nem is akartam. -, egy hirtelen, határozott és erős mozdulattal igyekeztem letaszítani Ryant. Ha nem kapcsolt és nem hagyta, akkor itt lehet, hogy még csúnya vége lesz. Azonban ha hagyta, akkor csak megrázva magam emelkedtem fel és lássunk csodát, nem csörtetve indultam meg a kivételesen tényleg jó irányba. Érzékeim mintha kiélesedtek volna, ahogy figyelmem a vadra és a közvetlen környezetemre irányult. Jó tény, hogyha valaki lopakodik megette a franc, ennyire nem figyeltem. Csak a vad volt az, melyet követtem. Hol futva, hol pedig csak lassan, attól függően, hogy mikor halkult el az őz léptei vagy gyorsultak fel. Igyekeztem kellő távolságban maradni, mégsem elveszíteni. Nem akartam megijeszteni, Ó MÉG nem... majd később... most csak próbáltam a sűrűből kicsit kifelé terelni a tisztásra, mely nem volt nagy de bőven elegendő hellyel szolgált ahhoz, hogy jó legyen... *
-Ne már, Ha babapopsit csinálok a képemből, akkor azzal az erővel azt is csókolgathatod a pofám helyett. A borosta kell, mert járulékos tartozékom, még a végén kölyöknek fogok kinézni. Na jó, talán ritkíthatok rajta, nem vagyok Rumcájsz, de a többi marad. Pusziért cserébe levakarom, mit szólsz? Na még mit nem, majd olyan sima lesz a pofám, hogy a légy is lecsúszik róla, nem? Persze nagy szakáll, meg ápolatlan arcberendezés szóba sem jöhet, arra figyelek, de enynyre nem vagyok kaktusz, még nem. Ahol Ash végig simít, én is leellenőrzöm, ez még belefér, de jó, majd leszedem a kedvéért, de akkor minima két puszi jár érte. -Anyukám, akkor lesz baj, ha elfeledkezik valamiről. Figyelős játékot játszik, nem teheti meg. A Cavintont szedje csak, fényesedjen csak, de nehogy máshol polírozzon, mert akkor behalok. Még a kölyök előtt is képes vagyok olyan fesztelenül beszélni mindenről, ahogyan nem szégyellem. Nem 10 éves már, hát na, tudja ő, milyen polírozásról vakerálok itt neki, nem kell azt kifejteni, de a vigyorom, na az mindent elárul, ha eddig nem lett volna nyilvánvaló. Bántja, hogy Ed kicsit távolságtartóbb lett, naná, hogy bántja, de ebben bizony Ashnek is része volt bőven, bár most már más okok is közrejátszanak ebben. -Egy dolgot meg kell értened csajszi, mégpedig azt, hogy most már konkrétan egy teljes falkáért felel. Bármennyire fájó, bármennyire az apád, egyrészt időhiányban szenved, másrészt elérted azt a kort, amikor többet ér az, hogy gondolkodsz, mint az, hogy mész fejjel a falnak. Neeeem, attól, mert Atanerk, nem fog többet kérni tőled, mert azt kivételezésnek hívják. Ha ezt megteszi, hiába úgy, hogy tőled többet vár el, azzal hibát követ el, mert az azt is maga után vonja, hogy rád jobban odafigyelnek, mint a többiekre. Ez egy falkában nem lehetséges, ha az Atanerk kiemelt figyelmet szentel a saját kölyke fejlődésének, akkor kivívja a többiek elégedetlenségét, és ezzel betámadhatják, miszerint nem érdeklik a társai, csak te és senki más. Az, hogy nem mond el minket, az azt jelenti, hogy jobb, ha kölyökként nem értesülsz a legapróbb dolgokról is, és azt a védelmedben teszi, vagy pedig... egyszerűen nem tartozik rád, és felső körökben történő dolgokról van szó. Kölyök vagy, ne feledd, és ahogy Castor ha akar bármit kiszed belőled... innen nézd. Nehéz dolog ez, értem én Ashley-t, ezért lettem amolyan apapótlék, vagy mi a rák, de értem Edet is, mit miért tesz. A kiscsaj rádöbbent a hibáiból, hogy miken kell változtatnia, ez külön jó, viszont meg kell értenie azt is, hogy mivel bátyus lett az Atanerk, nem tehet különbséget kölyök és kölyök között, hiába ő a Teremtő. A többiről én is kussolok, hiszen tényleg jobb, ha Ash nem tud semmit, addig van biztonságban.
Hagyom játszani Ashley-t, nem harapok erőset, nem is erővel nyomom a földre, nem is dobom le magamról, holott megtehetném, de most ez nem cél, kikapcsolódni jöttünk, nem másért. ~Hajrá, jövő hónapban letesztelem. Érzem a vad illatát, ám nem jelzek a kölyöknek, vegye észre maga, és amint megteszi, halk morranással jelzem neki, nyomás, mert elinal. Na nem szó szerint, mert ha itt keresztülcsörtet az erdőn, akkor nemhogy a vad nem lesz meg, de vacsorája sem. Messzebbről követem, nem segítek be neki, tanulja csak meg becserkészni a zsákmányt, és ha nem sikerül, akkor maximum kiröhögöm. Na jó, nem röhögöm ki, csak kicsit, és észrevétlenül tűnök el a szeme elől, hogy szépen lassan a tisztás felé küldjem az állatot én is. Tisztes távolságban maradok, semmi kedvem elrontani Ashley vadászatát, éppen csak annyit teszek, amennyit nagyon szükséges.
- Kapsz puszit, ha leszedted. De mi az a Rum izé? De úgy mellékesen megjegyzem, hogy én is tudok borotválni. Kérdezd meg Stevet. * Először vigyorodtam el úgy, hogy Steve nevét említem s nincs bennem rossz érzés, nem veszi a kedvem s pláne nem kezdek el gondolkodni. A kellemes emlékeket úgy látszik, hogy a történtek sem tudják megkeseríteni. S ezt egyáltalán nem bántam. Mikor Darren féle polírozásról kerül szó, íriszeim elkapom a másikról és mindenfelé nézek épp, csak rá nem. Na nem azért mert túlságosan elvörösödtem, hanem csak minimális zavarom van. Egyáltalán nem vörös az arcom, mint ahogy az korábban mindig volt és energiáim sem zavarodtak meg. Azóta történt ez-az... ami miatt már nem fogom magam úgy érezni mint korábban, de nem is fogok apám nemi életéről beszélni. Na a sajátomról meg végképp nem. Így ezt a megjegyzését hagytam elszállni, minden szó nélkül s még csak nem is hülyéztem le, mint annyiszor.* - Jó, ezt én értem. De az óráimat beszüntette. Nem taníthat úgymond senki, csak Ő. Ami viszont nem esedékes az időhiánya miatt. Látszatra azonban ez is kivételezés, lévén, hogy nekem úgymond nem kell csinálnom semmit. Az már más kérdés, hogy ebbe én magam fogok bele kattanni hosszútávon. Szeretném, de nem kell, hogy Ő tartsa... de akkor engedjen át másnak. * Osztottam meg a véleményem, melyben ott lapult az is, hogy szeretnék olyan lenni, mint az elrablás előtt. Nyilván tisztában vagyok vele, hogy azért mert neki kezdek edzeni nem lesz minden rózsaszín, az emlékek is megmaradnak és semmi nem változik. Az viszont igen, hogy legalább lekötöm magam. Ha már iskolába még mindig nem tudok menni.* - Nem a falka dolgaira gondoltam Ryan. Hanem rá... saját magára. Tudom, hogy a kettő nem jár külön utakon... de... még meg kell szoknom. * Vontam meg a vállaim lemondóan. Tényleg nincs más, csak megszokni. Darren már nem Darren hanem egy Atanerk. De lehetséges ezt egyik pillanatról a másikra megszokni? Nem. De nem lehetetlen...
Ryan eltűnt mellőlem, senki ne kérdezze, hogy mikor... vagy hogy merre lett, mert nem tudok rá választ adni. Csak azt éreztem, hogy egyedül maradtam... én és az őz. Emlékeimben felderengett egy éjszaka, a közvetetten önkényes magányos létemből. Pofám vicsorra fordult, energiáim megugrottak. Nem tudom honnan örököltem... A vér szerinti szüleimtől vagy a vérvonalammal, de valahogy... néha, mikor senki nem látta kegyetlen voltam. S nem azért mert akartam, hanem azért mert... jól esett. Semmi más nem lebegett a szemem előtt, csak az, hogy öljek, egyek... de még vonzóbb volt az, hogy érezzem a fájdalmát, lássam az állat tekintetében. Végig hallgassam, ahogy a szíve heves dobbanásai egyre lassúbbak és halkabbak lesznek. Nem álltam meg, csak mentem, követtem nesztelen s mikor túl közel értem hozzá egy apró kaparással ijesztettem meg, hogy után iramodhassak. Hogy üldözzem s érezzem, ahogy a szél a bundámba kap. A félelme szinte mámorító volt, a szaga megtöltötte az erdőt, mely olyan volt, mintha csak fényeket tettek volna a vadra. De aztán elhalkultam, hogy megnyugodjon... hogy biztonságban érezze magát, az állat is elhiggye, hogy a veszély elmúlt s megpihenjen a tisztáson. Oda érve, halkan közelítettem meg továbbra is, hogy váratlanul ugorjak neki. De nem akartam megölni, még nem. Karmaimmal felszakítottam a combját, míg a másik mancsommal az oldalát. Ezzel próbálva meg lassítani és mégis, elég mély sebet ejtve az oldalán ahhoz, hogy ne húzza sokáig. De persze ehhez tapasztalat kéne, ami meg nincs. Így nem volna meglepő, hogy ha túl mély sebeket ejtek és elvesztené azt, amire pályáztam... avagy az Őz gyorsabb valamivel így elszalasztom...
//NEm tudtam, Ryan mit csinál, felbukkan, mikor és hogyan vagy egyáltalán nem. Így a sikerességet is rád bíztam. //
-Szedjem le? Te most egy tini ficsúrt akarsz belőlem varázsolni? Nem Rum izé, nincs benne pia, bár tudom, azt egyből megjegyzed. Rumcájsz. Egy tag, akinek hatalmas szakálla volt meg bajsza és ilyesmi. Jó figura, anno láttam rajzfilmen. Igen? Hány öltéssel varrták össze? Csak nem hagy békén azzal, hogy a szőrös képemen változtassak, na jó, nem fogok belehalni, úgy is visszanő. Pár napot meg kibírok nélküle, tényleg. Gondolhattam volna, hogy annyit jegyez meg, rum... ejnye Ed, mire tanítod te ezt a lányt? Na de hogy Stevet megborotválta... nem akarom tudni, nem akarom látni, lelki szemeim előtt megjelenik egy agyonvagdosott, majdhogynem arcátültetésen átesett őrző búrája. Kemény kép, magam borotválkozom. A beszámolóra felvonom a szemöldökömet, végül Ashley-re nézek. -Be hát. Nem gondolkodtál el azon, hogy miért? Ez is egy tanulási fázis, a türelemé, ami... valljuk be, neked sem sok van. Ki mondta, hogy nem kell semmit csinálnod? Szerinted a lakban csak ülni lehet és nézni a tájat? Na ne már... nincs instrukció, tessék kreatívnak lenni. Értem én Edet, bár hiába mondtam neki, hogy ezzel nem azt fogja elérni amit akar, hanem azt, hogy Ash halálra unja magát, és bekattan. De nem, nem kell rám hallgatni, dehogy kell, hiszen én töltök több időt kölykök között, nem bátyus, egyértelmű, hogy nem tudhatom, mi hogyan megy náluk végbe. -Oké, akkor elmondom hol lett elcseszve ez az egész. Ott, hogy amikor bekerültél a falkába, jó apád szinte mindig melletted volt, minden percedben. Itt. Pontosan itt. Nézz csak körbe, melyik kölyök mondhatja el magáról azt, hogy a Teremtője ilyen szinten mellett van, és folyamatosan figyel rá, fogja a kezét? Egyik sem. Nálad ez így kezdődött, holott nem teljesen normális, szokványos, most pedig belátni azt, hogy bizony apádnak van egyéb dolga is, igen nehéz. Kösd le magad, ne rá várj, ha bajod van, vagy azt akarod, hogy gyakoroljunk, megtalálsz, erre még Darren sem fogja azt mondani, ne tedd, de ha mégis, azt majd ketten meccseljük le. Kemény menet és időszak lesz ez, viszont Ashnek meg kell értenie, meg kell szoknia, más idők járnak, új szelek fújnak, és csak azért nem folytatom, mert más idióta közhely már nem jut az eszembe. Tehát vigyor. Tiszta vizet öntöttem a pohárba, így talán megérti, mi miért történik, maximum Ed leszedi a fejem azért, mert nem hagytam, hogy Ashley maga jöjjön rá. Mégis miért vártam volna? Ennyit én is segíthetek neki, nem?
Még véletlenül sem mutatom meg magam, csupán annyira figyelek, hogy a kölyök biztonsággal le tudja szedni az őzet, vagyis elvágom az útját, a vad pedig nem hülye. Érzi ő, hogy amerre menekülne, ott más is várja, vagyis erre már nem fog rohanni, és a megtorpanása bőven elég ahhoz, hogy Ashley beérje, megsebesítse. Annyira távolodok el az állattól, hogy valamennyi menekülést biztosítsak neki, de nem túl sokat, azaz megint elé vágok, és megint arra kényszerítem, hogy megálljon, lelassuljon, ne akarjon arra jönni, ahol én vagyok. Aztán ismét hagyom elrohanni, majd megismétlem az előző akciót, és most már nem engedem sehová a dögöt. Ha nem kamikaze, akkor tuti, hogy megremeg, és Ashley most már nyugodtan kivégezheti. Ideje volna. Ha a kölyök megtette, akkor visszavonulok, és valahonnan egészen máshonnan bukkanok fel, mint aki pont most ért ide, és elcsodálkozik azon, hogy a lány milyen ügyes volt. ~Szép munka. Elheveredek mellette, nem kérek a vacsorájából, ha akarnám, elvenném tőle egyszerűen, de ez most az övé. Azt meg nem kell tudnia, hogy valamennyire besegítettem a vadászatba, következőre már ennyit sem fogok.
- Mellettetek hamarabb tanulom meg az alkohol előállítását mintsem a másodfokú egyenleteket. Öltéssel? Steve... Őrző. * Vontam fel a szemöldököm kérdőn. Nyilván nem titok neki sem, hogy az Őrzőknek van gyógyítás varázslatuk. Nem egy farkas megy hozzájuk valamit-valamiért alapon gyógyulni ha nagyon gázos a helyzet. De Steve azóta legalább viszonylag sűrűn borotválkozik, vagyis csak borotválkozott. Most nem tudom már.* - Türelem... de van nekem arra időm? Haladok így egyáltalán? * Morogtam az orrom alatt. Nem, valóban nem volt türelmem, tudtam ezt jól én is még csak mondani sem kell. Bármi van, még ha várok is... akkor sem sokáig. A türelem jó... de nem vezet jelenleg sehova. Hosszútávon már más kérdés.* - Nem, nem csak azt lehet. De kell az órarendem... muszáj. Nélküle halott vagyok. * Talán túlzás a fogalmazás, de tényleg annak éreztem magam. Halottnak. Nincs előírva semmi, nincs meg, hogy mikor mit kell tanulnom... borzalmas. Más talán repkedne örömében, de én nem tudok. A szavaira szusszantam egyet.* - Tudom. De nézd... én gyűlöltem mikor megláttam, már az első pillanatban mikor még a nevét sem tudtam. Gyűlöltem azt, ahogy mégis viszonyultam hozzá és leginkább azt, hogy minden szavam csak szó nélkül tűrte szinte. Ha azok után nincs mellettem, úgy ahogy volt... nem szerettem volna meg. Te is tudod, hogy bár ez hátrány... de legalább annyira kellett, mint amekkora hátrányunk lett. De ez már mindegy... mindent kilehet javítani. * Vontam meg a vállaim. Hisz pont ezen ügyködtünk, még a szűkös idejében is. S mondhatom, hogy nem pátyolgat már. De azt nem, hogy visszasírom azt az időt mikor óvót, féltett mindentől. Úgy is megtettem, annyi, hogy most nem a saját fejem után megyek - annyira -, hanem Ő maga vezet bele ezekbe.
A vad kissé mintha szórakozna. Na jó, Ő kevésbé sem... én viszont annál inkább. S nem számít, nem igazán érdekel, hogy mit fog szólni Ryan. Valahogy... pont ez volt jelenleg a legutolsó szempontom már ha létezett ilyesmi. Ahogy leterül az állat farkasom szinte nyálát csorgatva ugrana neki. De ideje egy kis tanulásnak is közben. ~ Nem eléggé... ~ Próbáltam visszafogni, hogy ne ugorjon neki azonnal. Kicsit irányítani... ezúttal pedig némi önuralmat gyakorolni. Mancsom karmai a korábbi sebet, hosszabban nyitották fel az oldalán s a vér szinte ömleni kezdett belőle. Melege a mancsomon, egyfajta bizsergető késztetést eredményezett, de megpróbáltam még tudatosan kiszedni, kikaparni a beleit... nem, azok nem kellenek. Egy újabb vágás a nyakánál hosszába... értelme nem volt, csak az, hogy ne essek neki azonnal. De csak eddig tartott ezúttal az uralmam. Sárga íriszeim Ryanre villantak, s némán böktem az orrommal a vadra. Még ha én nem is ismertem el, a farkasom mindenképpen adózott a hierarchiának, így az első falat jogát Ryannek kínálva. Neki egyenlőre még az volt a fix, hogy Ryan az idősebb, a vére, a feljebb valója. Ha visszautasította, akkor csak szomorkásan hajolt le és ette meg azt, ami járt neki már. Minden egyes falatot kiélvezve, ahogy a csontok ropogását is hallatva. Zsigerek szakadtak, izmok adták meg magukat. S dallamuk öröm volt számára, boldogság. Miután végzett, csak Ryanhez mászott és mellé telepedve hunyta le a szemeit. Elfáradt, jóllakott... itt az alvás ideje is, haza menni meg ráér... elvégre nem egyedül van kint.
-Azt ugyan nem, tőlem tutira nem, amit meg magadnak pancsolsz, én azért nem vállalok felelősséget. Nem rohanhatsz minden szarsággal az őrzőkhöz. Steve őrző, Will is az, na és aztán? Én is a piakészítés? Viking vagyok, nem ruszki, ezzel még Natnél is többre menne, mint nálam. Mi vagyok én? Cefrefőző, vagy m a jó isten? Ezt úgy mondja most, mintha minden nap az üstöm fölött álldogálnék, és alkoholt főznék a család részére. Kis sérülés nem sérülés, őrzőkhöz akkor megyünk, ha életveszélyes a helyzet, mint volt Tazannánál, máskor nem. Minden egyebet meg kell oldanunk magunknak, de erre hamar rá fog jönni.. -Nem, nincs időd, hogyan is lenne a nyamvadt 17 éveddel? Ha ezt még én mondanám a 285-ömmel, megérteném, na de te? Miért hiszed azt, hogy egyik napról a másikra kitűnő leszel? Hosszú évek munkája, hogy labdába rúghass kislány, fogd fel. 100 évig esélytelen vagy arra, hogy komoly harcosként tekintsenek rád, vágod? A tinédzserek legfőbb problémája, igaza van, mégis hogy lenne ideje bármire is, amikor már 17-et elfecsérelt a semmire? Az előtte álló 600 az smafu, csak ez a 17 számít, amit leélt. Ezen hangosan röhögni kezdek, mert annyira abszurd ez az aggódás a részéről, hogy csak na. Halad-e? Ha azt várja, hogy holnap gyönyörűen ívelt ugrással roppant el egy mozdulattal egy gégét, akkor a válaszom nem. Nem halad és nem is fog, ilyen ütemben nem. Először azt a pajzsot tanulja meg betonbiztossá tenni, meg kész monolódokat gyártani a nap 24 órájában mentálisan, valamint ide-oda ugrálni emberből farkasalakba és vissza, aztán akarjon nagyot alkotni. -A frászt, törpe, te a saját korlátaid halottja vagy. Kit érdekel az órarended, ha nekem úgy van kedvem, hogy hajnal 3 órakor mondjam azt, nyomás edzeni? Senki nem fogja nézegetni a kis papírodat, miféle beosztásod van. Korlát, monoton, megszokott dolog, ami egy idő után unalmassá tesz mindent. Felejtsd el azt a szart, nem kell ide. Órarend, hagyjuk má egymást ilyen baromságokkal. Órarend, mi? Ez nem iskola könyörgöm, hanem maga az élet. Szép is lenne, ha minden egyes napunk ugyanúgy festene, mint az előző. Időtlen időkig, mi? Egyszer, csak egyszer lássam meg a kezében azt a papírt, lenyeletem vele. Anélkül is lehet dolgozni, betáblázni magunkat, mikor mit teszünk, nem kell ehhez pontosan kidolgozott napirend. Ez nem katonaság. -Lehet, viszont be kell látnod, hogy egyes dolgok ideig-óráig működnek, aztán később, amikor már a magad ura vagy, még ennyit sem lesz melletted, mint most. Szokd meg már az elején, találd fel magad, és oldd meg a helyzetet. Javítani mindenen lehet, csak akarni kell, és belátni azt, mi hol hibáztunk, nem csak a másikban lesni, mit rontott el. Tudom, hogy nehéz küzdelem volt, mire elfogadták egymást, bár hiú ábránd lenne azt hinni, hogy a nehezén túl vannak. Az még csak most jön, mégpedig Ashley számára, hiszen sok esetben lesz egyedül, Edward nélkül. ~Szerintem sem, de nem akartam azzal indítani, hogy amit most láttam, az egy kalap fos volt. Finom vagyok, annyira finom, hogy öröm nézni, de ha ez kell neki, hát hajrá. A vadászata azért kicsit suta, kicsit szerencsétlen, de lesz majd jobb is, viszont ha ő úgy érzi jól magát, hogy kapásból a kifejlett példányokhoz hasonlítom, tessék, megkapja. A cincálásra csak morranok egyet, na ez már tényleg nem szép munka, sőt, borzalmas, mert elég jól fest, ahogy kicakkozza a dögöt, viszont a kaja nem játék, ezért egyszerűen elemelem előle, és arrébb hajítom, hogy rátelepedjek, mint aki eldöntötte, ez az övé. ~Szórakozol, az erősebbek elveszik a zsákmányodat. Tanuld meg, első a zaba, aztán jöhet a szórakozás. Tépj ki akkora darabokat, hogy tele legyen a hasad, utána felőlem amőbázhatsz is rajta. Egy falatot elveszek a zsákmányból, de nincs rá szükségem, viszont lehangolni sem akarom a kölyköt. Felállok és ott hagyom neki a prédát, egyen csak, én ráérek erre később is, vagy nem. Tőlük nem messze heveredek el, és várom meg, míg Ashley befejezi a nagy zabálást, és amikor hozzám mászik, leteszek a vadászatról. Kihajtotta magát, pihenjen csak, én pedig nem fogom magára hagyni, most nem. Ha mellém telepedett, óvón ölelem körbe, majd visszamegyünk, ha kialudta magát.
Pár napja semmi kedvem bemenni a városba. Most valahogy a szoba biztonsága sokkal jobban tetszik. Talán ebben szerepet játszik a Jamievel való találkozásunk...Mindenesetre most inkább csak az otthoni munkákat végeztem el. Amióta Jamesnél lakom próbálok neki segíteni a házimunkákba. Nem fog nekem itt egy takarítónőt felkérni. Ha már itt élhetek, befogadott akkor az a minimum, hogy hetente kitakarítok és amint a őzéssel is megvagyok valami melegebb ruhába bújok és az Alextől kapott tőrökkel kivonulok az erdőbe. Ha már megkaptam őket illene megtanulnom használni is nem? Igaz könnyebb lenne, ha valaki meg is mutatná a dobás technikákat, de nem akarok, minden egyes idősebb farkast befogni mentornak. Ryannel szeretném, ha a többi fontos dolog menne. A tőrökkel való bánásmód csak másodlagos. Majd ha minden más megy azzal is foglalkozhatok komolyabban. Addig meg csak gyakorolgatok. Egyszer biztosan rájövök magamtól is a technikákra. De mielőtt elkezdeném a kiválasztott fát agyonszurkálni ráveszem magam, a bundás kedvéért, hogy egy kicsit kocogjak. Továbbra sem az én világom a futás, de a kölyök miatt muszáj, ha nem akarom, hogy széttépjen belülről. A futás csak egy tíz percig tart. Utána egy kis pihenő és már mehet is a gyakorlás. Hoztam magammal egy céltáblát. Természetesen nem csak egy üres rajzlap. Konkrét arcot nem rajzoltam rá, de én tudom kit ábrázol és az pont elég. Először felteszem a papírt a fára, majd kellő távolságba állok meg előtte és már el is dobom az elsőt, ami vagy két méterre elrepül a fa mellett, ahogy azt sejtettem is. De! Nem adom fel! Addig fogok ma gyakorolni, amíg legalább nem sikerül megérintenem a fa kérgét.
Visszatértünk Ash-sel a reggeli futáshoz, lassacskán visszatérek a rendes kerékvágásba azt hiszem, legalábbis igyekszem, mert nagyon nem kéne most még jobban behülyülni. Kis lépések, szépen, lassan, néha egy meredekebb húzás és már teljesen rendben is leszünk. Azt már tudtam, hogyan építsem le a farkasom, azt is gyakoroltam, hogy hogyan ne durranjon el az agyam egyik pillanatról a másikra, szóval talán nem kell majd a kényszerzubbony. Futás után már a lak felé tartottunk, amikor ismerős energiákra lettem figyelmes. Előre küldtem Ash-t, tudtam, hogy nem kedvelik egymást, én pedig nem akartam balhét, így is elég van, volt és lesz még a falkában, ha ki lehet védeni egyet, kivédem. Zsebre tett kézzel ballagtam a kölyök felé, előre jeleztem neki energiáimmal - amik teljes nyugalomról árulkodtak -, hogy jövök, ne érje váratlanul. Mikor odaértem, nem kellett egy pillanat se, hogy felmérjem, miben zavartam meg éppen, s ahogy elnéztem, eddig nem sok eredménnyel járt. - Rosszul állsz az egészhez - kezdtem, majd a kezem nyújtottam az egyik tőrér, és ha adta, akkor mutattam, mire gondoltam. - Kényelmes terpesz, amiben jól meg tudod vetni a lábad és könnyen elmozdulsz, ha szükséges. A dobásban legyen erő és lendület, de a csuklód laza, karból lendítesz, de az igazi munkát ez a részed végzi. Arra koncentrálj, amit el akarsz találni, a tekinteted jórészt vezeti a kezed, ez az elején sokat segít. Ha ez megvan... - belevágtam a célpontba a tőrt. Nem egy körtábla volt, hanem emberi alak. Érdekes... - Hogy vagy?
Érzem Darren közelségét, de addig nem foglalkozom vele, míg meg nem látom őt. Inkább tovább próbálkozom a tőrökkel, bár mind hiába. Egyikkel sem találok célba, sőt még a közelében sem vagyok. -Szia!-Köszönök oda neki, ahogy közelebb sétál hozzám. Mikor felém nyújtja a kezét átadom neki az egyik tőrt és végig figyelem a szavait, mozdulatait. Nah igen így máris egyszerűbb, ha meg is mutatják, hogy hogyan kell. Persze ez még nem jelenti azt, hogy azonnal célba is találok, de nagy eséllyel könnyebben fog menni a dolog. Egyelőre nem válaszolok a kérdésére, inkább megpróbálom leutánozni Darren mozdulatait, végül én is útjára engedem a tőrt. Az állam a földön koppan, ahogy a fegyver megáll a fában. Nem, nem találtam el a célpontot, de legalább a fát már igen! Kis fejlődés, de ez is valami! -Jól vagyok, köszönöm!-Bármennyire is próbálom ezt mutatni mindenkinek nem tudom elrejteni még a valódi érzéseimet, így könnyen rájöhet Darren, hogy kamuzok. Csöppet sem vagyok jól. Egy új farkassal kell megbirkóznom, James iszonyatosan hiányzik és még mindig nem tudtam azon túllépni, hogy megöltem ártatlanokat. Nem tudok esténként rendesen aludni. folyton rémálmaim vannak. Látom magam előtt az ijedt, sikító embereket. Azt az idős hölgyet, akit megöltem. Egyszerűen nem tudom kiverni őket a fejemből. De ebből semmit nem akarok elmondani, kimutatni. Főleg nem neki. Ezzel a kis akciómmal még több okot adtam neki arra, hogy ne kedveljen. A válaszom után odasétálok a tőrökhöz és összeszedem azokat, hogy újra megpróbálhassam eltalálni a rajzot. -Köszönöm az ajándékot, a ruhát...-Annyira tetszett a csokiból készült ruha, hogy még most is megvan. Igaz nehéz tárolni, de nincs szívem megenni. Legszívesebben egész nap abban járkálnék. Csokiruha...micsoda ötlet!
Viadal... más se hiányzott most nekem, mint az, hogy Laut harcba engedjem, hogy megküzdjön a többi kölyökkel. Sebaj, legalább nem csak én gyepálom, hanem más is, és végre élesben is kipróbálhatja magát. Mivel időm, mint a tenger, mégis mi mással foglalkoznék, mint azzal, hogy a saját kölykömet edzem megállás nélkül, ahogyan most is. Harcost akarok belőle nevelni, van benne lehetőség, ha végre felfogja, hogy nem csak marhulásból áll az élet. Mondom pont én, na mindegy, de viadal lesz, azt meg nem lehet félvállról venni. Milyen végeredmény várható, fogalmam sincs, eleve nem ismerem a másik falka edzés módszereit, de ha Casperből indulok ki, akkor nem szórakoznak sokat. Lebecsülnek-e minket? Passz, nem is érdekes, a lényeg, hogy meglepetést okozzunk. A mieinket ismerem, tudom, hogy Lau kit győzhet le és azt is, hogy ha okosan, taktikusan harcol, akkor ő lesz a fekete ló. Minden edzésünket külön tartottam eddig is, tehát senki nem látta, mennyit fejlődött, mennyit tud, de Tark vagyok, tehát azt sejthetik, hogy nem kislányként bántam vele eddig sem. A vérvonalát is gyakoroltuk, bár az hagy kívánnivalót maga után, ott még idő kell, hogy igazán alkalmazni tudja. Vigyorogva rángattam ki a srácot a szobájából, összepakoltam néhány cuccot, azt mind ráaggattam, és irány az erdő. Erőltetett menetben megyek, nem lassítok, bírnia kell a tempót, és ez még bemelegítésnek is megteszi. A közepéig gyalogolok, Laut bevárom és gyanúsan ártatlan mosolygós képpel fordulok felé, kinyújtom a kezem, hogy átvegyem a cuccot, már ha nem hagyta el félúton. -Kipakolás. Azaz a táska tartalmának szó szerinti kiborítása, az sokkal egyszerűbb, mint az, hogy egyesével hajlongjak, ami csak viszi az energiát. Mindent hoztam, frissítőt, törölközőt, energiaszeletet, miegyebet, és még egy plüsst is, amit beállítok a halom közepére. -A főnyeremény. Már ha jól teljesít. Hülyének nézhet emiatt, de ha nagyon figyel, simán érezheti a belsejében lévő friss húst. Vadászat nélküli zaba, ezt kapja, ha elégedett leszek vele. Intek neki, mehet az átalakulás, és kezdődhet az edzés, a harc gyakorlása. Ő sem nagydarab, jobb ha az eszéből él, taktikusan küzd, és nem csak erőből.
Jeremy olyan birkatürelmű férfi volt míg élt, hogy sosem értettem, hogy nem szakad ketté a farkastól, ami benne élt. Idomította, irányította és egy hatalmas türelmes ragadozóvá gyúrta. A napokban kiderült, hogy hiányzik belőlem ez a fajta önmegtartóztatás. Duncanből... Duncanből pedig végképp. Hogy pontosan mit szándékozom kezdeni a helyzettel, arról elképzelésem sincs. Miként tanítsam, miként segítsem, amikor kiderült, hogy mégsem én vagyok az, aki mindenek felett áll? Hogy én is csak ugyanolyan gyenge, elesett és tehetetlen vagyok, mint milyennek a körülöttem lévő többségét eddig gondoltam. Minden esetre valahol el kell kezdeni. És bár nem mondhatom meg az okát, valahogy egy vérvonal Alapító városban tartózkodása (vagy többé...) kissé jobban nyomaszt,mint holmi Dux trónbitorlási kísérletei. Mondanám, hogy sérti a büszkeségemet a tény, hogy a kölykömet fenyegetni merik, de szerintem hagyjuk, hogy mi maradt a büszkeségemből. Le vagyok robbanva, comprende? - Hogy van a karod? Morrantom oda a kérdést Duncannek, a farkasom pedig szüntelenül trappol a kisebbik mása körül, igyekezvén egyfajta távolságtartó biztonságérzetet táplálni az utódjába. Ha elestél, nem szedlek össze - megtanítalak felállni. Amíg küzdesz, melletted leszek. Amint elhagyod magad, elhagylak én is.
Az igazat megvallva gőzöm nincs, hogy most van, de Castor azt mondta, megyünk, akkor pedig megyünk, mese nincs. Jah, ez volt az a fajta engedelmesség,a mit Oliver magával szemben is elvárt tőlem. Minden ambícióm ellenére azért ehhez annyira nem fűlik a fogam, kíváncsi leszek, mi lesz később. Érzem, hogy feszült, frusztrált, és igaz, hogy eddig se volt a kicsattanó jókedv mintaszobra, de ilyen savanyúnak... hát nem tudom, mikor láttam utoljára. A magam kis tudása alapján egyelőre annyira tippelek, hogy a Dux miatt zabos, én meg őszinte foghúzós sajnálatomra továbbra se vagyok elég idős ahhoz, hogy hiteles megnyugtatásként közöljem: elintézem. Inkább tűnne egy öngyilkos merénylet bejelentésének, szóval kussolok. - Mi? Ja... még nem régi, de használható. - Próba és talán bizonyíték gyanánt is megmozgatom kicsit. Hajlik, nem akar leszakadni, de ha minden mozdulat iszonyatos fájdalommal járna, akkor ezt mondanám, mert... amíg be tudok vele húzni, vagy egyáltalán mozgatni, addig tényleg nincs vész. A nagy fekete bestia az enyém körül grasszál, engem hirtelen olyan inger kap el, mintha vizsgáznék. Mintha produkálnom kéne magam,mint valami idióta cirkuszi majomnak. - Miért jöttünk ki? - kockáztatok meg egy kérdést, tekintetemmel pedig felmérem a környéket. Se veszélyt, se mást nem érzek rajtunk kívül.
Úgy látszik Duncan a farkasommal együtt megkapta azt a fajta savanyúságot is, amit egy ideje nem tudok kiűzni magamból. Legalább is ez sugárzik belőle, szétszórt, nem ide figyel, máshol jár... Ha nem vagyok alkalmas, találnak jobbat. Én figyelek, én figyelni akarok. - Utoljára én gyötörtem meg ennyire. Még Amber miatt. Jegyzem meg csak úgy, nem tudom, talán ezzel is rá akarok licitálni a fenyegetésekre, amik az utóbbi napokban felém érkeztek - legyenek azok támadóak vagy épp csak figyelmeztetőek. A farkasa reakcióját nem hagyom figyelmen kívül, imponál is ez a fajta hozzámállsa, ugyanakkor egyfajta félelmet is gerjeszt bennem. Az emberi felemben. A Bestia még mindig meg van győződve arról, hogy ő az úr és a követendő példa. - Nem tudom pontosan. - felelek egy sóhajjal egybekötve - Túlságosan sok dolog történt mostanában, ami mellett nem tudok elmenni, tudod? Hallottam, hogy Faye-jel gyakoroltál. A hangsúlyom határozottan és fájdalmasan karakteres pontot formál a mondat végére. Ha csak nem tölti fel a beállt csendet valamivel, úgy kis idő múltán folytatom. - Én akarok lenni az, akihez először fordulsz, ha baj van. Érted? Nem akarok olyan lenni, mint Todd. - eleget láttam belőle és Emmából - Azt akarom, hogy számíts rám, még akkor is, ha úgy tűnik, nincs rád időm. Mert van.
- Egész sokáig bírta épen - ingattam a fejem, mert valahol beteges módon nosztalgiával töltött el, amit mondott, ugyanakkor a komor eltökéltséget is megerősítette bennem. Olyan nőügyből többet nem kérek. Köszönöm. - Egyébként sem az volt a legrosszabb büntetésem - tettem hozzá csendesen, majd megráztam kicsit magam, mintha ezzel egyszerűen ledobhatnám az emléket is. Neheztelni azonban egy pillanatig sem lettem volna képes. Az a szép és egyben ijesztő ebben a Teremtő-Kölyök dologban, hogy mintha sokkal inkább érzékeny lennék a kisebb hangulatváltásaira is. Ez viszont még mindig annyira új, hogy zavarba ejtőnek érezném nekiállni analizálgatni. Mindig volt egyfajta egészséges távolság, ő a feljebbvaló, én az alárendelt, a rangban, erőben, korban kisebb, és hiába minden, ez megmaradt. Most viszont olyan, mintha elmosta volna egy eddig tiszta, élesen kirajzolt határt, a helyzethez könnyedén kéne alkalmazkodnom, mégis... tartok tőle? Félek? A válasza meglep, szentül hittem, hogy ha valaki, hát ő biztosan tudja, mit keresünk idekint. Meglepettségem viszont egyből átcsapott egyfajta lefüleltségbe, amikor szinte rám olvassa a gyakorlást a nősténnyel. - Muszáj volt - kezdem és nem akarom, hogy ez mentegetőzésnek tűnjön, mégis érzem, hogy nagyon olyan szaga van. - Még... szoknom kellett az új vérvonalat. Annyira utálok magyarázkodni! További szavaira felkaptam a fejem és méltatlankodva felhorkantam Todd említésére. - Nem leszel - jelentettem ki nemes egyszerűséggel, de sziklaszilárd meggyőződéssel. Tisztában vagyok az elfogultságommal, a szememre is lehet vetni, de ez nem fog változni. - Jobb vagy nála most is, és a múltban is jobb voltál, ezért vagy te az Alfa és nem ő. Emellett: Todd az életben nem adott volna annyi esélyt, mint te. Nem csak nekem, hanem úgy egyébként. - Tény volt, minden lojalitásom mellett is. Kelletlenül kifújtam a levegőt. - Jó, csak... - megvakartam az állam - Nincs pofám még ennél is többet kérni. Addig nincs, amíg valamit nem vagyok képes letenni az asztalra a roncs karomon kívül. - Szerintem fogalma sincs, vagy csak kis sejtése lehet róla, hogy ez az egész milyen nekem, és ez azt hiszem így jó. Neki a falkára kell koncentrálni. - Ramatyul nézel ki - néztem rá a kedves kis lefestésem után és valahol reméltem, hogy kicsit terelhetem a témát. Vagy felhúzom, kiadja a keserűségét és kicsit könnyebben lesz.
Kezdőlap
//
