- Apukám balesetben, anyukám pedig gyors lefolyású rákban. – Válaszolom egy leheletnyit visszafogottabb hangon. Persze ez nem igaz. Vagyis a jelenlegi személyazonosságom szerinti igazság ez, de azok, akik húsom és véreim voltak, nem így haltak meg. Annyiszor mondtam már, és annyira rutinosan válaszolok az ál-múltamat érintő kérdésekre, hogy az akár igaz is lehetne. Nem dobol gyorsabban a szívem, nem nézek félre, miközben válaszolok Stephennek. Még egy hazugságvizsgálót is könnyedén át tudnék verni. Gyűlölök hazudni. Gyűlölöm a hazugságokat is, de olykor elengedhetetlen, hogy hazudjunk. Az életemben elengedhetetlen, hogy bizonyos dolgokban hazudjak. A magam, a testvéreim, a szeretteim, az őrzőtársaim, az átlag emberek és a farkasok védelmében egyaránt. - Nagyon fontosak a visszajelzések. Aki nem figyel oda a vendégek elégedettségére, az nem is érdemli meg, hogy vendégei legyenek. A kritikából tanulhatunk, és elkerülhetjük, hogy jövőben kellemetlenségek érjenek minket, ha ezeket a gyengébb pontokat megerősítjük magunkon. Az emberek mindig a tökéletességre törekszenek, de én úgy gondolom, hogy abszolút tökéletesség nem létezik. Felesleges energia, és időpazarlás arra törekedni. Szerintem inkább mindenkinek azt kellene nézni, hogy a saját képességeiből és lehetőségeiből kihozza a legjobbat. A legtöbb ember azért nem boldog, mert másra akar hasonlítani, olyan ideálokat támaszt maga elé, amit elérni úgyse tudna… ahelyett, hogy a saját helyzetéből hozza ki a maximumot, és a legjobbat. Minden ember szerethető. De ameddig valaki önmagát nem tudja szeretni, és elfogadni, addig hogy várhatja el, hogy mások szeressék? Ugyanez igaz ránk is, vendéglátókra. Teljesen más belépni egy olyan helyre, ahol személytelen falak vesznek minket körül, ahol a pincérek csak szellemként járnak-kelnek… ahol az étel bár olyan, mint a nagykönyvben meg van írva… de mégse maradandó.. Miért? Azért, mert a tulajdonos valószínűleg csak üzleti lehetőséget lát benne, nincs benne a szíve és a lelke… talán még a pincérei nevét se tudná megmondani. Viszont ha egy olyan helyre térünk be, ahol hangulatos.. már-már otthonias közegbe csöppenünk, a pincérek mosolyogva állnak rendelkezésünkre, odafigyelnek ránk, a rendelkezésünkre állnak.. látjuk rajtuk, hogy élvezik, és nem csak egy feladatot látnak el, mint a robotok…. ha az ételek tálalása meg van bolondítva egy, a helyre emlékeztető jellegzetességgel… ha a tulajdonos szereti az éttermét, szereti a személyzetét… részt vesz az étterem mindennapi működésébe, szívét-lelkét beleteszi, akkor a falak szinte visszasugározzák ezeket az érzéseket a vendégek felé.. A vacsorát követően úgy mennek haza, hogy szívesen visszatérnének máskor is, és általában visszatérnek. Itt, a Holiday Innben nagyon magas színvonalon odafigyelünk a vendégek elégedettségére. Nem csak a pincérek, akik közvetlenül érintkeznek a vendégekkel, hanem mi, szakácsok is odabent. Tisztelem Mr. de Lucát, és szerintem nagyon jól csinálja, amit csinál, hiszen ez főként az ő érdeme. Azáltal, hogy ő komolyan veszi a munkát, tőlünk is elvárja a maximális profizmust, lehetővé teszi, hogy hosszú ideje ez a hotel lehessen a legkeresettebb, és legnívósabb a városban. A vendégek szeretnek itt lenni, és nagyon sokan visszatérnek. Ez az igazi elismerés nekünk. Az elégedett, visszatérő vendég bizalma. – Mosolygok Stephenre. Ez akár, egy hotelt népszerűsítő reklámfilmben is megállta volna a helyét, de én tényleg így gondolom, és nem nyalni akarok. Alapvetően nekem nincs bajom a vérfarkas társadalommal… és amiről úgy gondolom, hogy elismerésre méltó, azt elismerem. Több ország, több protektorátusának voltam már a tagja, ismertem több falkát, több alfahímet, ezért tapasztalatból mondhatom, hogy Castor de Luca az eddigiek közül a leginkább alkalmas erre a pozícióra. Nagyon remélem, hogy a véleményemet soha, semmi miatt nem kell majd megváltoztatnom. Zavartan elmosolyodom az utolsó kérdésére. Finoman megvonom a vállam, miután kortyoltam a narancsléből. - Egyszer majd talán lesz olyan is. De az se baj, ha nem. – Talán furcsán hangozhat egy magam fajta fiatal nőtől, aki egyébként a szebb nők táborába sorolható. Nem arról van szó, hogy ne akarnék családot, vagy akkora csalódás ért volna az életben, hogy ne akarnék magam mellé társat. Egyszerűen csak nem vagyok kapcsolatfüggő, és nem siettetek semmit. Én hiszek abban, hogy ha eljön az ideje, belép az életembe az a férfi, akit szerethetek, és aki engem is viszont szeret. - És önnek? Van családja Stephen? – Passzolom vissza a kérdést.
Bólogatok, ahogy a szülei haláláról beszél. Nem nyilvánítok részvétet. Úgy illik, de én most kihagyom és csak elraktározom az információkat. Érdekes, hogy az érzései nem igazán szomorúságot mutatnak. Heves, lángoló érzelmeket látok. Egy családi háttér, amiből ilyen életrevaló lány nő ki, hogy szülhet haragot? Valami nem stimmel. Talán nem volt olyan felhőtlen az a környezet és mégsem olyan életvidám, hanem csak rájátszik? Gyakori, hogy az emberek pozitívabbnak akarják mutatni magukat, mint amilyenek. Amilyennek eddig látom, azok alapján olyan kis imádnivaló. A legtöbb ember számára, hisz én csak ráhúzok egy ilyen skatulyát, megjegyezve az ebbe nem illő dolgokat is, de semmi több. Értelmes, az viszont tagadhatatlan. Amit elmond az ügyfelekkel való kapcsolattartásról, az kristálytiszta megfigyeléseken alapul és teljesen igaz, minden szava. Egy képzetlen szakácsnő, aki önszorgalomból Csehovot olvas és érzéke van az emberekhez. Ráadásul képes szavakba önteni a gondolatait. Mindennapi sorsok. Ezt a nőt megjegyzem magamnak, mint a személyzet egyik értelmes tagját. Még hasznomra lehet. Ezt nyilván ő is tudja, mégsem érzem hízelgésnek. Az érzései alátámasztják, hogy az van a fejében, ami a nyelvén. Kap egy széles mosolyt, majd megiszom az utolsó korty boromat és megeszem a maradék süteményt, miközben hallgatom. Épp végzek ezekkel, mikor befejezi. Én pedig összegzem, még mindig széles mosollyal: - Ha egyszer megnyitja az üzletét, én nagy jövőt jósolok magának. Ilyen hozzáállással meg fogják jegyezni a vendégek és ha sikerül hasonló gondolkodású személyzetet maga mellé vennie, akkor flottul fog menni az étterme. Meglepően tisztán látja a dolgokat annak ellenére, hogy ilyen téren nem képzett. Vagy abban a szakácsiskolában erős volt a marketingtanár? Ez sem kizárt, de meglepne, ha így lenne. Én inkább valami józan ráérzésnek gondolom ezt és a személyiségéből eredő nyíltságnak közvetlenségnek. Amit az utolsó kérdésemre mond, az felemás és meglepő. Minden embert érdekel a párkapcsolat. Azt is, aki veri a feleségét, azt is, aki papucs. Valamit várnak tőle, valamilyen formában szükségük van rá. Ilyen ősöregeknél, mint mi, már más a helyzet, de Flora nem vérfarkas. Akik sikertelenek és csalódottak, vagy félnek, azok szoktak ilyen vállrándítósan beszélni erről. Fura, hogy egyiket se érzem nála. Csak valami kis reménykedést, nagyon gyengén. Szokatlan egy ilyen szép és kedves, fiatal nőtől. Bár mintha lenne gy kis célzás a mondatában azzal, hogy "lesz olyan is". Másmilyen talán már volt, de nem volt jó. A visszakérdezésre megkapja a hivatalos infót, amit rólam lehet tudni. Stephen Chesterton, az agglegény, most ez a személyiségem van. - Még nem találtam meg azt, aki méltó lett volna rá, hogy a gyermekeim anyja legyen. De tudja, hogy van ez, nálunk azért máshogy telik az idő - célzok arra, hogy a férfiak nemzőképessége elég sokáig megmarad. - Ön is fiatal még, van ideje, de érdekes, hogy ilyen kétkedően beszél. Ennyire rosszak a tapasztalatai? Én nem hiszem el, hogy egy ilyen kis tünemény nem tudja megtalálni a hozzá illőt - mondom neki egy kedveskedő mosollyal. Lehet, hogy nyomulásnak veszi, de ez még mindig nem az. Ha belelátna a fejembe, egyértelműen tudná, hogy miért kérdezem. És megijedne attól, amit helyette meg mellette látna...
Flora Ashwood
Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 51
◯ HSZ : 188
◯ IC REAG : 120
◯ Lakhely : Salt Lake City (Utah)
◯ Feltűnést kelthet : Sárga VW Beetle típusú személyautóm, bájos szempilláival ;)
- Bárcsak ott tarthatnék már. Köszönöm, nagyon kedves! – Nevetek vidáman. Az a helyzet amúgy, hogy ha csak az anyagiakon múlna, el tudnám indítani az éttermem, hiszen már elég ideje dolgozom, és van valamennyi félretett pénzem is, de. De feltűnő lenne, ha a látszólagos életkorommal, a jelenleg ismert családi hátteremmel egyik napról a másikra nyitnék egy éttermet. A feltűnőséget pedig kerülnöm kell, amennyire lehet… Emellett a helyi protektorátusnak szüksége van rám itt, és nem akarnék Willnek még én is fejfájást okozni. Majd eljön remélem az ideje annak is, hogy kicsit a saját álmaim kerüljenek előtérbe. Addig pedig becsülettel végzem a munkámat a Holiday Innben, hiszen ezért fizetnek. - Marketingtanár? Nem.. nem volt olyanunk. Tudja, sokat szoktam beszélgetni idősebb, tapasztaltabb kollégákkal, és olykor vendégekkel is. Ezeket a dolgokat az ő tapasztalataikból szűrtem le. – Tényleg nem tanultam soha marketinget. Amikor én szakácsnak tanultam, a marketing fogalma még nem is létezett. Újvidéken kuktaként kezdtem, aztán amikor Pécsre költöztünk.. abban a néhány hónapban a városi menza konyháján voltam segéd. A magyar konyha a mai napig a kedvencem. Bledben a helyi cukrászüzemben dolgoztam, hol süteményeket, tortákat… fagylaltokat vagy egyéb édességet készítettem, hol a hozzá tartozó cukrászdában álltam a pult mögött, és szolgáltam ki a vendégeket. Ezt is nagyon élveztem, és rengeteg tapasztalatot szereztem ott. Mindenre megtanítottak, ami nagyban segített a karrierem fellendülésében. Bergenben már az Ulriken-hegy pazar panorámájú, előkelő éttermében kaptam munkát, ahol kezdetben séf helyettes voltam, majd kiérdemelten konyhafőnök. Az akkori munkámhoz képest óriási visszalépést jelentett számomra az, hogy amikor Fairbanksbe költöztünk, először egy motelbe küldtek szobalánykodni. Nagy megkönnyebbülés volt, amikor Will átirányított ide, a Holiday Innbe, és újra azt csinálhatom, amit szeretek. Bergennel ellentétben most nem nyomja minden felelősség az én vállaimat, hiszen én csak a helyettes vagyok, de ezt most nem is bánom. Legközelebb majd a saját éttermemben szeretnék főnök lenni. Elgondolkodva bámulok rá, amikor válaszol a kérdésemre. Pár pillanatnyi csend telepedik közénk, végül elmosolyodva leteszem a poharam. - Szerintem az, hogy ki.. mire méltó, általában már csak utólag szokott kiderülni. Vannak olyan férfiak, akik csapodár életet élnek, látszólag egyáltalán nem valók apának, de amikor mégis születik egy gyerekük, megkomolyodnak.. felelősségteljes apává válnak. De van a fordítottjára is példa. Vannak olyanok is, akikről a világ szent meggyőződése, hogy a legjobb apa lesz belőlük, aztán amikor a kicsi ott van, egyszer csak bekattannak, és lelépnek, mert rájönnek, hogy ez az egész mégse nekik való. Ugyanez igaz a nőkre is. És mi az a tulajdonság, ami alapján azt mondaná valakiről, hogy ő méltó lehetne a gyermekei anyjává lenni? – Biccentem enyhén oldalra a fejecskémet, és egy tincs kiszabadulva a kontyomból lecsúszik a fülem mentén a nyakamba. Zavartan kapok oda, hogy visszatoloncoljam a helyére a csigából kibontakozó hosszú barna tincsemet. A kis szökevény. - Nincsenek rossz tapasztalataim. – Ami azt illeti, tapasztalataim se nagyon vannak, de erről mélyen hallgatok. Van egy pont, aminél mélyebbre nem engedek ásni a magánéletembe. – A nővéreim népszerűbbek az udvarlók körében, és.. általában nehezen veszem észre, ha valaki nem, vagy nem csak barátilag közeledne. – Nevetem el magam. Ó.. én egyáltalán nem vagyok féltékeny Fiona és Frida szerelmi életére. Nagyon örülök neki, hogy nekik van olyan, én valahogy mindig is esetlen voltam ilyen téren. Életem első, és egyetlen csókja is „katasztrófálisan” ért véget azzal, hogy véletlenül megharaptam a fiút. Nem sokan keltették fel eddig az érdeklődésem, de szerintem valamiféle átok ül rajtam, mert ha valaki esetleg megtetszik, mindig elbénázom a dolgokat. Az órámra pillantok, lassan lejár a szünetem.
Van valami a köszönetmondása és a nevetése mögött, ami nyugtalanítja. Mindig van valami a mosolyok mögött, ez nem csak rám igaz. Valami beteljesületlen vágyakozást érzek, ami érthető is, hiszen azért komoly utat kell bejárni egy saját étteremig. Jól sejtettem, saját maga leste el ezeket, nem tanulta. Biztos vagyok benne, hogy a mai beszélgetésünkből is sok mindent leszűr. Ahogy én is róla. A válaszom elgondolkodtatja egy kicsit. Ő nem érdemek alapján választana. Hanem talán a szíve szerint? De mi alapján választ a szíve? Hangzatos dolog ez, hogy "hallgass a szívedre", de azt is hajtja valami, amit ki lehet ismerni. Adok egy kis terelést neki, valami légből kapottat. - Nem lehet mindent előre tudni, persze, így van. De ha már eleve rosszul indulna, szerintem fölösleges erőltetni ezt. Meg lehet találni azt, akivel jól indul és úgy is marad. Hogy mi lenne az az egy tulajdonság? Felelősségtudat. Akiben látom, hogy nem csak magára gondol, arról jobban el tudom képzelni. Persze gyakorlat teszi a mestert... Meghallgatom még a haját üldöző kisasszonyt, ahogy elzárkózik a kérdés elől. Valamit megint elhallgat. Jogos, első beszélgetéskor ilyen mély dolgokat nem mindenki mond el. Ő okosabb is ennél, akármilyen vigyori meg kedves. Lényegtelen is. Flora Ashwood egy értelmes lány, aki tud bánni az emberekkel és hajtja az életerő. Vannak titkai, de nem túl érdekesek. Ennyi. Ezt szűrtem le és egy kicsit összebratyiztam vele. Szerintem legközelebb nagy mosollyal fog fogadni, ha összefutunk valahol. Pont olyan típus. Az ilyenek sokszor hasznos kapcsolatnak bizonyulnak. Én végeztem azzal, amit rendeltem, ő meg nagyon nézegeti az óráját, úgyhogy ezt a kis bájcsevegést le is kéne zárni egy szokásos udvariassági formulával. Ha valamit még hozzátesz, azt meghallgatom, nagyokat bólogatok rá, aztán viszont elbúcsúzom. - Flora, nem szeretném, hogy ha elkésne. Láthatták, hogy jó helyen van, szóval ha mégis túllépné egy perccel a kirendelt időt, nyugodtan hivatkozzon rám kivételesen! Örülök, hogy megismertem és remélem, lesz még alkalmunk társalogni máskor is. Szép napot Önnek! Ezzel megtörlöm a számat. Még egyszer megízlelem az utolsó korty boromat, ami a nyelvemen maradt. Mikor már biztos, hogy az összes morzsát és nyomot letöröltem magamról, akkor felállok és visszaviszem a tálcát a helyére. Utána pedig irány a mosdó. Fogat mosok borozás után, aztán megyek a városba. Most nincs több dolgom a szállodában, Fairbanks-ben viszont mindig van minek utánajárni.
/ Köszönöm a játékot! /
Flora Ashwood
Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 51
◯ HSZ : 188
◯ IC REAG : 120
◯ Lakhely : Salt Lake City (Utah)
◯ Feltűnést kelthet : Sárga VW Beetle típusú személyautóm, bájos szempilláival ;)
- Ezzel nem tudok vitatkozni, és nem is akarok. – Nyugtázom mosolyogva a válaszát. Szerintem a legfontosabb dolog a világon a gyakorlat. Nem tudom kitől származik ez a mondás, de nagyon bölcs ember lehetett. Ha csak az iskoláimat tudnám felmutatni, ami valljuk be elég szerény tudást sugall önmagában, maximum zöldséget hámozni engednének. A gyakorlati tudásomnak köszönhetem azt, hogy ott tartok, ahol. Ez pedig sok-sok év, és tapasztalat.. ami többet ér bármilyen papírnál. Nem akartam túlságosan feltűnően az órámat nézegetni, de úgy tűnt, Stephen észrevette. Jó gyorsan elment az idő, de ez mindig így van, ha kellemesen telik. Szeretek beszélgetni, szinte bármilyen témáról. - Én is örülök Stephen, hogy megismerhettem. Biztos vagyok benne, hogy fogunk még találkozni. – Én legalábbis nem tervezek sehova se menni Fairbanks-ből. Jó lenne kicsit tovább maradni itt, mint az eddigi helyeken. Úgy érzem, hogy a koromhoz képest túl sok protektorátusban voltam már, és még az éghajlat ellenére is jól érzem magam ebben a városban. Nem szívesen költöznék ismét. - Önnek is szép napot! – Mosolygok rá vidáman, s miután elbúcsúztunk egymástól, gyorsan megeszem a muffinom utolsó falatját is. Felállnék a tálcámmal, hogy visszavigyem, de akkor veszem észre a fényben megcsillanó hajszálat az asztal túlsó szélén. Lopva körbepillantok, s amikor meggyőződtem arról, hogy senki se lát, gyorsan odanyúltam érte, és ujjaim közé csippentve magamhoz vettem. Szalvétába bugyoláltam, gondosan eltettem séfkabátom belső zsebébe. Eztán felálltam, majd a tálcámat visszavittem. Vár a munka… s sokakkal ellentétben ez a gondolat engem örömmel tölt el. Végül is… imádom, amit csinálok. Hát akkor meg? Miért ne jönnék be minden nap széles, örömteli mosollyal az arcomon? Na de… vár a konyha…
/ én is köszönöm! /
A hozzászólást Flora Ashwood összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Május 16, 2014 11:49 pm-kor.
A hírek gyorsan terjednek, túl gyorsan, ami előnyös dolog, hiszen semmi nem történhet úgy, hogy arról ne szerezzünk tudomást azonnal. Ezért működik jól a falka, az egység megbonthatatlan, már egy bizonyos körben. Ugyan nem éppen a villám az én vérvonalam, de nem kell hozzá sok idő, hogy leérjek a kávézóba, és végignézzem azt a remekbe szabott előadást, amit egy nőstény vág le a placc kellős közepén. Mint egy díva, komolyan mondom, egy kibaszott exhibicionista ribanc, aki egy lépést nem tudna tenni anélkül, hogy ne mutogassa magát és ne villogjon mindenhol. A pajzsom csak annyira van nyitva, hogy érezzem, a farkasa idegen, és ez nekem bőven elég. Amit akartam megtudtam, a többit majd az őrszobán négyszemközt, a vendégketől távol. Hatalmas sóhajjal nézem végig a zárást, és amikor a kisasszony végre úgy dönt, hogy máshol talán kellemesebb, azonnal hozzá lépek. -Hölgyem, gondolom nem azért jött, hogy mindenkit elkápráztasson a tánctudásával, vagy tévednék? Én sem ma jöttem le a falvédőről, és ami részemről igen ritka dolog, nem karolok belé, hogy kitessékeljem, csupán az italával együtt kicsit arrébb invitálom, hogy még a felszolgáló személyzet se nagyon füleljen. Mivel nem falkatag, és nem éppen vacsoravendégnek érkezett, nem olyan nehéz kikövetkeztetni, mit kereshet errefelé. Vagy szaglászik, vagy más szándékok vezérlik, de majd elválik. Kivételesen nem voltam tapló, sem paraszt, láss csodát, ilyesmire is képes vagyok, csak igen keveseknek. Alaposan végigmérem a nőstényt, a a pajzsom továbbra is csak annyira van nyitva, hogy szinte semmit nem "olvashat" ki belőlem. Marha türelmesen várom a válaszát, mai jócselekdetem letudva, ha nem számítjuk azt, hogy a hotelből eltüntettem egy macskának látszó valamit, amelyikkel ha minden igaz, egy kölyök játszott fogócskát. Azt nem állítom, hogy túl bizalomgerjesztő a képem, na de alapjáraton ilyen, és ha még vigyorgok is... ettől megkímélem.
Résnyire nyitva hagyom a pajzsom, figyelem a környezetem. A mixerre mosolygok, miközben a koktélomba kortyolok. Szegényem, azt hiszi neki szól ez a mosoly. Édes, ahogy elpirul… Valójában megérzem a hím közeledtét, és a mosolyom ennek a ténynek szól. Remek! Nem kell csalódnom, úgy érzem. Mire a hím odaér a pulthoz, a bárszéken enyhén kifordulok, hogy félig szembe kerüljek vele. Végigmérem tetőtől talpig. Kíváncsi vagyok rá.. már csak azért is, mert ő az első farkas, akivel szemtől-szembe kerültem, mióta itt vagyok. - Ha jók a megérzéseim, ön pedig nem azért van itt, hogy felkérjen táncolni. – Nem tudok kibújni a bőrömből.. ennyit úgy érzem, a jelenlegi helyzetben is megengedhetek magamnak, de mostantól kicsit visszaveszek magamból. Mégis csak azért jöttem, hogy visszakuncsorogjam magam a falkába, nem azért, hogy az első utamba kerülővel kidobassam magam. Teljesen biztos vagyok benne, hogy nem ismerjük egymást. Nagyon sok év eltelt azóta, hogy otthagytam a falkát, de nem felejtettem el a testvéreimet. A dolgomat talán leegyszerűsítené, ha olyan bukkant volna fel, akit ismerek, de akkor hol maradna az izgalom? Nem zavar, hogy méreget. Hadd tegye. Egyáltalán nem vagyok az a típus, aki elpirulna ilyen miatt.. hírességként megszoktam, hogy lépten-nyomon megbámulnak. A kinézete se riaszt el túlzottan. Óvatos vagyok vele, mert nem ismerem… de régen Chicagoban hasonszőrűekkel jártam a várost, és törtünk be gazdagékhoz, hogy lenyúljuk a szajrét. Régi szép idők… Talán az jön le neki, hogy kényes cicababa vagyok, engem túlzottan nem érdekel egyelőre. Ha Castor visszaenged a falkába, majd úgyis jobban megismer, ha meg nem.. akkor meg nem. - Castorhoz jöttem. - Tolom ki enyhén oldalra a csípőmet, és a falnak dőlve kortyolok az italomból. Érzem, hogy néhányan bámulnak minket az emberek közül, ezért széles, sztármosolyt varázsolok az arcomra, mintha kokettálni akarnék a partneremnek. Abban nem bízok, hogy erre a tőmondatomra megnyílnak a kapuk egyenesen Castorhoz, de ezzel egyértelműsítem, hogy valóban céllal érkeztem, és egyenesen az alfához. - Ismer engem régről. – Hintek el egy újabb információmorzsát, de ennél többet egyelőre nem árulok el a hímnek. A dolgom Castorra, és rám tartozik.
Olyan türelmes vagyok, hogy öröm nézni, fogyasztó vendéget nem ijesztünk halálra, hogy aztán itt kezdjen el fuldokolni a félrenyelt italától, kivárom én, míg lenyeli ami a szájában van, ezen ne múljék. Tudatom a többiekkel, hogy nem történt rendbontás, sem olyan incidens, ami más fellépést igényelne, visszatérhetnek a helyükre, közben még mindig a nőstényt kémlelem. Micsoda logika... valóban nem ez a szándékom, mindenkinek jobb így. Nem mintha nem tudnék táncolni, csupán nem mindennapi tevékenység. -Maximum ha van biztosítása. Körbekémlelem a helyiséget, a nőstény egyedül van, nincsenek rajta kívül farkasok bent, már idegenek, így nagy valószínűséggel nem öngyilkos merénylő. A szaga teljesen ismeretlen, vagy egy elárvult kóbor, aki tartozni akar valahová, vagy valakinek a megbízásából jött, de ez is elválik majd, addig elég, ha én gondolkodok. Castorthoz jött... csodás. -Mondanám, hogy tépjen sorszámot, és ha fortuna kegyeltje, akkor a sorsolás után előbb bejuthat hozzá, de nem fedné az igazságot. Viszont arra megkérném, hogy az ilyenfajta... sztárallűröket mellőzze, ha azért jött, hogy bájvigyorogjon a vendégeknek, akkor azt hiszem, végeztünk is, ez esetben teljesen komolytalannak kell, hogy ítéljem a szándékát. Kérhetem a nevét? A bratyesznek mára nincs megbeszélése, legalábbis olyan, amiről tudatta volna, vár valakit, annyira baromnak meg ne nézzen senki, hogy azért, mert egy nőstény mosolyog, akkor tárt karokkal cipelem Castor elé. Kinőttem abból a korból rég, hogy tátott szájjal bámuljak bármilyen nőneműt, ez a része nálam már egészen másról szól, akárcsak Sharon esetében. Érdekkapcsolat... ha lehet így fogalmazni, nem egyéb az, csupán ennyi. Egyelőre még húzom az időt, kedvelem az efféle játékot, bármilyen mocskos dolog is ez. Az, hogy ki vagyok, vagy miért pont én jöttem, lényegtelen, másodlagos szempont még, de túl sokan pályáznak az Alfára ahhoz, hogy bedőljek minden próbálkozónak. Bratyeszt keresi... esküszöm, sajnálom, hogy nem hoztam zsebkendőt, akkor másként reagálnék, most viszont civilek előtt visszafogom magam. -Most mit vár tőlem? Meghatódjak? Mi célból keresi Castort? Nem tudok üzleti tárgyalásról, sem arról, hogy várna valakit. Csatlakozási szándék netán? Telefon a kézben, míg a hölgy válaszol, én rányomok a bratyesz számára, és hívom is. Ja, hogy nem fedtem fel még mindig a kilétem, van ez így, egyelőre marad is, amíg ki nem derül, hogy a kóbor mit akar itt. Fiatal hozzám képest, attól nem tartok, hogy megpróbálna az Alfa életére törni, de még az ő két szép szeméért sem vagyok hajlandó változtatni a szabályokon. Komoly szándékkal érkezők nem itt szokták kezdeni, kivárok, ha olyat hallok, ami érdemes arra, hogy zavarjam bratyeszt, vagy ő maga mondja azt, látni óhajtja a vendéget, az egészen más történet, de addig innen nem mozdulunk semerre sem.
Villámgyors vigyor fut át az arcomon. Ami azt illeti, van.. Nem akartam kilógni a sorból, túl feltűnő lett volna, ezért engedtem, hogy a menedzserem kössön rám ilyen-olyan biztosításokat. Ez most teljesen lényegtelen, nem is kezdek felesleges szócséplésbe, mert nem ezért vagyok itt. - Fifi Rossi. – Annak idején a Chicago-i falkában így ismertek. Még valamikor a falkához való csatlakozásom elején bemutatkoztam az eredeti, születési nevemen, de hamar rám aggatták a Fifi becenevet, ezért a Sophia Adelina teljesen feledésbe merült. Meg merem kockáztatni, ha úgy mutatkoznék be, senkinek nem esne le, hogy kit takar a név. - És nekem kihez van szerencsém? – Enyhén megemelem a szemöldököm. Ha nem kapok választ, se fogok este a párnámba zokogva álomba zuhanni, de egy próbát megér.. Nem érkeztem ellenséges szándékkal.. ugyan ki az a marha aki G.I. Jane-t akarna játszani egy falkányi farkassal teli szállodában? Az óvatosság, és a gyanakvás érthető. Az idegenekkel mindenki óvatos, akinek van esze, mert messziről jött farkas azt mond, amit akar. - Várni? Semmit nem várok azon kívül, hogy tudassa vele, itt vagyok. Aztán majd meglátjuk, hogy hajlandó lesz-e fogadni. – Pillantok az előkerülő telefonra. - Csatlakozási, úgy is mondhatjuk. – Felelem türelmesen. Én nem sietek sehova. Ismét végigmérem a hímet. Nagyon tudálékos.. vagy olyan pozícióban van, hogy ezt megengedheti magának, vagy olyan fontosnak gondolja magát, hogy azt hiszi… megengedheti magának. Ha úgy alakulnak a dolgok, ahogy én szeretném, nemsokára kiderül számomra is, milyen szerepet tölt be a falka életében. Diszkréten körbepillantok, majd kicsit feljebb húzom a combomon a fekete ruha alját, és a harisnyakötőbe rejtett kopott zsetont óvatosan kihúzom onnan. Megforgatom az ujjaim között. A Chicago-i BlackWolf Casino eredeti zsetonját tartom a kezemben, majd nyújtom át a hímnek. Eredeti darab, bár ha azóta csatlakozott a falkához, hogy Castorék eljöttek a többiekkel ide, talán semmit nem mond neki ez a régiség. - Ha nem akar fogadni, ezt akkor is adja át neki, kérem. Ajándék. – Az eszmei értéke nagyobb, mint az anyagi.
-Köszönöm. Sokat nem mond a neve, de nem árt, ha tudom, amire azonban felfigyelek, hogy becenevet említ, és nem mást. Most vagy marha rafkós nőstény, aki így próbálja kijátszani az éberségünket, vagy tényleg nincs takargatnivalója. Azért ha nem gond, nem esek hasra egy névtől, és nem rohanok azonnal az Alfa elé, mert valaki bemutatkozott. -Dante. Viszonzom a gesztust, bár nem teljesen, és ha parasztnak tart emiatt, ám legyen, a párnám ettől még száraz marad. Az Alfa és a falka nyugalma az első, ha ehhez hozzátartozik, hogy valakinek nem éppen a szája íze szerint történnek a dolgok, tudom sajnálni, és pont leszarom. -Signorina Rossi, ha megengedi, akkor majd eldöntöm, hogy tartom-e annyira fontosnak az érkezését, hogy soron kívül tájékoztassam Castort arról, elé kíván járulni, vagy sem. Milyen következtetést von le, vagy éppen mit gondol rólam, teljesen hidegen hagy, a többség ilyenkor simán beazonosít egy nagyképű baromnak, de az már nem az én problémám. Van aki megismerhet, és van, aki nem. Utóbbiak vannak többségben. Szépen is néznénk ki, ha minden egyes nőstényt, aki ismeri az Alfa nevét, egyből elé citálnánk, ehhez azért több kell, sokkal több, ami egyértelműen jelzi az érkezés fontosságát. A többiek pedig kérhetnek időpontot, már ha kapnak. Hallván a szándékot morranok egyet magamban, csupán egy kicsit cinikusra sikeredett válasszal reagálom le a dolgot. Nem így terveztem, de így sikerült. -Csodálatos. Ugyan valóban bratyeszt hívom, de csak azért, hogy tájékoztassam, nem történt incidens, a többi egyelőre szóra sem érdemes... egészen addig, amíg elő nem kerül valami, ami azt bizonyítja, hogy nem holmi "rajongóról" van szó. A mozdulatát szemmel tartom, az előkerülő zsetonra pillantok, a becenév után, és a kis műanyag láttán tudom, hogy valóban ismerheti Castort, és azt is, hogy köze volt a falkához, de hogy utánam érkezett oda, az nem kérdés. Ő nem ismer engem, én nem ismerem őt, bár ha Todd rémiszgette a fiatalokat a példámmal, akkor az is lehet, hallotta már a nevemet. Pár másodperc alatt történik minden, így Castor sem néz nagyon baromnak, hogy a kezdő jelentésem után egy egészen másfélével folytatom, bár éppen csak felvette a ketyerét, tehát elég egybefüggőnek tűnhet. Gyorsan és halkan tudatom az Alfával, hogy ki és mivel jött, mit akar, utána pedig a válaszától függően cselekszem. Bólintok, és miután kinyomom a telefont, jön el az a pillanat, hogy felfedem a kilétemet a nőstény előtt, amit eddig szépen elhallgattam. Nem volt fontos, hiszen miért lett volna az? Most már más a helyzet, hiszen Castor reakciója nem hagy kétséget afelől, hogy valóban ismeri az érkezőt. -Dante La Russo, Béta és Vezető Testőr. Kérem, kövessen. Maga vagyok a megtestesült udvariasság, és bár a nőstény ezt még nem tudja, jobb, ha feljegyzi a naptárába, mert ezt az oldalamat nem sokan ismerik, és még kevesebben mondhatják el, hogy első alkalommal megtapasztalhatják. Ha mégis, másodszorra már nincs rá esélyük. Előreengedem a nőstényt az ajtónál, aztán átveszem az irányítást, és egyenesen Castor irodájához indulok, hogy a kívánt találkozó létrejöhessen.
- Dante. – Ismétlem meg a nevét, számára minden bizonnyal teljesen feleslegesen, és értelmetlenül. Az arcomra kiülő sokatmondó félmosoly viszont elárulja, hogy valamit a felszínre hozott bennem a neve. Talán azt gondolja, hogy róla szóló régi „mesék” ezek… igen. Talán régebben, amikor még a falkához tartoztam, hallottam róla, de most egészen más, mégpedig a kedvenc filozófusom ugrott be, Dante Alighieri. Hihetetlen mi? A kis „celebnek” van kedvenc filozófusa. De van ám! Ráadásul Itália szülötte.. Ez nem is lehet kérdéses esetemben, mert hát nyílt titok, hogy marhára elfogult vagyok a földijeimmel. ”Még ha fél lábbal a sírban állnék is már, akkor is tanulnék.” – Ez a kedvenc mottóm. A tudásszomjam kielégíthetetlen. Folyamatosan tanulok, képezem magam, mert a jóval, jobbal.. legjobbal nem tudok megelégedni. A tökéletesség elérésére törekszem, és kevesebbel nem érem be. Nem tudok olyan pillanatot visszaidézni az elmúlt évszázadokból, amikor tétlenül lógattam volna a lábaimat. Emberként se voltam lusta. - Megengedem. – Felelem higgadtan. Dante-nak van egy stílusa, de nem az a fajta, ami előcsalogatná belőlem a kevésbé szimpatikus énem. Tudom, hogy alapvetően nem vagyok normális, ezért se meglepő, hogy valahol élvezem a szituációt. Soha nem szerettem az egyszerű megoldásokat, mert azok unalmasak. Ezért választottam most is kissé nyakatekert módot felbukkanásom körülményére. Nálam már csak a leszedált lajhár lenne nyugodtabb pillanatnyilag. Ezt nem rejtem el Dante elől sem. A pajzsom továbbra sincs teljesen lezárva. Amíg telefonál, az italomat kortyolgatom, s azon tűnődök, vajon a régiek közül akiket ismertem, jelenleg kik lehetnek itt Fairbanksben? Senkivel se volt komolyabb konfliktusom annak idején, talán ez az egyik fő ok, hogy nem bármilyen falkához akarok „odacsapódni”, hanem a régi falkámhoz visszatérni. Leteszem a kiürült poharam, amikor Dante leteszi a telefont, majd kérdőn megemelem a szemöldököm. Béta, és Vezető Testőr? ~ Úgy látom Castor méltó utódjára talált. ~ Utalok itt arra, hogy valaha ő is Béta szerepet töltött be a falka életében, és ő is mindig komolyan állt hozzá a pozíciójával járó feladatok ellátásához. Talán nem érnek célba a szavaim, minden esetre társítok hozzá egy „nem csalódtam” stílusú széles vigyort. Dante után indulok, és higgyétek el nekem.. idejét nem tudom már, mikor izgultam utoljára, de most azon kapom magam, hogy zakatol a szívem. Azért valljuk be, egyáltalán nem mindegy a jövőmre való tekintettel, hogy ez a találkozó miként fog végződni. Kívülről viszont egyáltalán nem látszik rajtam, hogy mennyire izgulok. Lépteim, és mozdulataim magabiztosak. Pusztán a sétám is olyan, mint egy koreográfia kezdőlépései. Akik nem ismernek, általában azt gondolják, hogy rohadtul megjátszom magam, de az a leggusztustalanabb az egészben, hogy én természetesen vagyok ilyen. Minden porcikámat bekebelezte az elmúlt közel másfél évszázadban a tánc. Nem tudok egy rohadt kanalat se úgy felemelni az asztalról, hogy abban a mozdulatban ne legyen valami olyan, ami a táncos mivoltomra emlékeztetné a környezetem. A fellépő ruha alja lépteim közben buján fodrozódik izmos combjaim körül. Elégedetten szívom magamba a jellegzetes parfümöm illatával elegyedő idegen szagokat. Feleslegesen nem szokásom pofázni, ezért Dante-t is megkímélem a női csipogástól, hacsak ő nem szól hozzám olyat, amire válaszolnom kellene. Nem feltűnően, de azért mindent megnézek magamnak, amíg el nem érjük úti célunkat.
// történik: szeptember végén, a Triával való játékomat követően //
Nem mondanám, hogy maga vagyok a megtestesült Zen és nyugalom, ahogy a szálloda felé tartok. A kölcsön-kocsiban valami fertelmes popmuzsika szól a rádióban, abban igyekszem kapaszkodni és kicsit összeszedni a gondolataimat, ha már én kértem a találkozót attól az agyon stresszelt fazontól. Szóval... komolyság! Végtére is ezen áll vagy bukik minden a továbbiakban, a világért se akarnék a falkát megkerülve a területen tartózkodni abban az időben, míg itt esz a fene. A hotel parkolójába hajtva még egy utolsót igazítok hajamon a visszapillantó-tükörbe tekintve - mintha számítana - majd kiszállok és halk pittyegéssel zár le az autó utánam. Egyszerű farmert, sportcipőt és kényelmes felsőt választottam mára, csak semmi feltűnősködés és extra. Amikor pedig a szálloda bejárata felé lépdelek nem kevés nosztalgiát kívánva a hátam közepére, kiszúrom az elébem érkezőt. Nem ér meglepetésként a fogadtatás, hiszen így beszéltük meg. Gondolom, egy pillanatra sem szeretne szem elől téveszteni, én meg valahol örülök, hogy nem egyedül sétálok be az oroszlánbarlangba a következőkben. - Heló! Ezer éve... - Intek szórakozott lazasággal felé, elnyelve azon megjegyzésemet, hogy még mindig passzol a búvalbélelt képéhez a fekete szín. Gondolom nem szerencsés ilyesmivel kitölteni a beszélgetés akadozó űrjét, bármennyire is bóknak szánom a dolgot részemről. Inkább követem befelé, mikor arra kér, tekintetem az apróbb változásokat keresi, hisz én még a két falka csatlakozását megelőzően jártam itt. - Ironikus nem? - A bárban egy félreeső asztalt választ, én magam könnyed mozdulatokkal foglalok helyet vele szemközt. - Legutóbb azt mondta, a hotel közelében se akar látni, most meg ide kér randevút! - Széles mosolyommal tekintek rá, de ha látom, hogy nem értékeli a poént, akkor azért visszább veszek a fene nagy jókedvből. - Igazán nem szeretném sokáig rabolni a drága idejét...
Sok dolgot terveztem a mai napra, azt azonban nem, hogy külön érkezőt is "fogadnom" kell, mert bejelentkezik. Miért bólintottam rá? Mert vagyok akkora köcsög, hogy érdekeljen, milyen mesével áll elő, és mivel magyarázza ki a bizonyítványát. Előszedem a barátságosabbik felemet, ami nem biztos, hogy sikerül, de legalább a vigyorom megvan hozzá, azaz, a képemen maradt, és még nem töröltem le. A bárba beszéltem meg a találkozót a nősténnyel, mégis a bejárathoz lépek, ott várom meg, míg végre odaér. Ő sem sieti el, így az órámra pillantok, ez nem randevú, hogy belekalkuláljak akár egy másodperces kését is. -Üdv! Nem, sajnos még nincs annyi... Kedvességem határtalan, az okom is megvan rá, még akkor is, ha elméletben tárgytalan a múlt... ismétlem, elméletben. A bár felé intek, jelezve, oda térünk be, és néminemű lovagiasság is felfedezhető bennem azzal, hogy elsőként lépek be az ajtón, nem őt tolom be, hogy ha repülne egy üveg, el is találja. Majd felfogom én. Különálló, hátsó asztalt választok, ahol nem járnak sokan, és kívül esik a kíváncsi tekintetek tömkelegéből is. -Mit várt? A kedvéért hosszabb távot teszek meg, vagy esti sétára invitálom a folyóparton? Nyilvános, bárki számára elérhető részen vagyunk, feleslegesen nem pazarlom az energiáimat, ha lehet. A nősténynek fontos a találkozó, nem nekem, persze kérdés, mivel fog takarózni? Azt ki nem nézem belőle, hogy sűrű elnézéseket kérne a tettéért, én pedig még véletlenül sem teszek szívességet, bár már megléptem azzal, hogy fogadtam. -Örülök. Nos, elárulja, miért volt annyira fontos, hogy találkozzon velem? Most éppen kinek próbál közvetíteni? Azt ne mondja, hogy elragadták az érzelmei. Szeretem a lényegre törő megbeszéléseket, minek húzzuk az időt? Bele is csapok a lecsóba, nehogy elfecséreljük azt a drága időt semmisnek tekinthető, kötelező jópofa körökre. Kémkedni jött vagy a szerelem hajtja? Több lehetőség nincs, vagy egyik, vagy másik, vagy együtt a kettő. A dolog pikantériája, hogy Darrennek már nincs szüksége beépített szépségre, amit kell, azt mindig tudja, ahogyan mindenki. Mosolyogva pillantok Yettára, vicces lesz a találkozó, érzem.
És a lány besétált a bárba... - Sajnos ez nem egy romantikus történet kezdete lesz, de bízom benne, hogy valami más még akár kerekedhet belőle. Valami kölcsönösen pozitív, már, ha létezik ilyen számomra eme falka betolakodóbbik felével való viszonyomat illetően. Az pedig, hogy miért nem magát Castort kerestem fel, számomra tiszta sor. Első körben Dantéval volt atrocitásom, számomra totál egyértelmű, hogy őt keresem hát meg, ha tisztázni szeretném a dolgokat. Ráadásul... igazán érdemtelen vagyok én az alfa figyelmére, beérem a másodhegedűssel is, komolyan! - Őszintén szólva fogalmam sincs, de részletkérdés. - Teszem le magam vele szemközt költői kérdése hallatán. Még kissé meg is emelem, majd visszaejtem alaphelyzetbe vállaimat. Nem akarok elmenni rajta, annyi taktikai érzék meg belém is szorult, hogy tudjam, ennél jobb helyet nem választhatott volna magának. Hazai terepek közül is a leginkább otthonosat, ha kell gyorsan el tud tenni láb alól és a takarítóbrigád is kéznél van. Uhh, remélem Tria nem ereszti szélnek a nyulakat, ha nem mennék innét haza vagy főzi meg őket vacsorára...
Roppant jól látja különben a helyzetet a hím, véletlenül sem fogok elnézést kérni azért, mert bátorkodtam feltenni a gépre a saját kölykömet, tudván, hogy itt milyen vég várt volna rá. Pocsék teremtő vagyok, gyereknevelésben két törpenyúl szobatisztasága a személyes csúcsom, de ezért nem kellett, hogy ő szívjon. Most boldog, megtalálta a helyét Jerseyben az átharapójával meg remek apja-lánya párost alkotnak! Most komolyan ezért kérjek elnézést? Kérdésére pedig készséggel válaszolnék, ha nem fagyasztaná belém a szót soron következő mondataival. Az őszinte elképedés és döbbenet mintapéldája arcom, ahogy a bétára meredek, pajzsom mögött pedig tombolok. Szívem szerint felállnék és falnak vágnám az első adott tárgyat, ami a kezem ügyébe akad. Hát tudja... Talán mindvégig tisztában voltak vele, de hogy jó ideje már, az biztos. A rohadt életbe is! Annyi felesleges körtől és körülményeskedéstől kímélhetett volna meg ez az apró információ bennünket! - Mennyit tud? - Bukik ki ennyi belőlem csupán, ahogy aprót nyelek. - A világért se untatnám olyasmivel, amivel ezek szerint úgyis tisztában van. - Állom kékjeimmel a feneketlen pillantást. Jöjjön, aminek jönnie kell, nekem meg némi időt se ártana ezzel nyernem, mert lássuk be, így merőben más a gyerek fekvése, igényel némi újratervezést fejben a mondandóm, hogy felét lehet, be se kell vallani a dolgoknak.
Kedvelem ezt a területet, ezt a bárt, egyrészt jó a koktél, másrészt mindent belátni, amit szükséges. Tárgyalásra kitűnően alkalmas, akkor is, ha esetleg nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan kellene, de arra is megvan a kidolgozott forgatókönyv több opcióval. -Egy kávét, vagy valami mást? Ilyet is tudok, bár ritkán csillantom meg eme képességemet, nagyon is, szinte soha, szóval már ez is nagy szó. Persze, mert nekem szükségem van rá, akkora bunkó meg nem vagyok, hogy ne kínáljam meg a vendéget. A válaszára bólintok, jól látja a helyzetet. -Na látja. Elárulom, egyik sem. Száraz tények ezek, és nem azért, mert én vagyok a valaki, hanem azért, mert a találkozót ő kérte, neki fontos, nem nekem. Való igaz, én basztam ki a múltkor mint a macskát szokás, okom volt rá, megtettem, ahogy arra is, hogy még véletlenül se tévesszem szem elől. A hatalmas szerencséje ténylegesen az volt, hogy nem volt a hotelben amikor a kémkedésére fény derült, hiszen akkor is távozik innen, csak nem élve, hanem holtan. Hiba volt, és az ilyen hiba megbocsáthatatlan, ezért is érdekel, most éppen milyen mesével óhajt előállni?
Apró, jelentéktelennek látszó kérdést teszek fel, aminek súlya van, a reakciót már tudom előre, és én vagyok olyan paraszt, hogy azért is megkérdezem. Beletenyereltem, tudom, akkor sem volt kérdés, most sem, mit művel, hát kimondom, gyorsítsuk meg a beszélgetést, mindenkinek egyszerűbb. A forró kását meg kerülgessék a konyhában, én nem fogom. A döbbenet az arcán azt mondanám, mindent megér, mégis rezzenéstelen képpel nézek a nőstényre. Azt hitte, ez a falka hülyékből áll? Valóban azt hitte, hogy simán lazán szállíthatja az infót kifelé? Ahhoz előbb kellett volna felkelnie, illetve megszületnie, sajnálom. Mit vár tőlem? Megértően bólogatok, vagy tombolni kezdek és ismét kipakolom? Minek? Nekem bőven elég volt az információhalmaz, többre nincs szükségem ahhoz, hogy tudjam, kik azok, akiket szemmel kell tartani. -Mindent, Yetta, szó szerint. A "munkájáról", a kapcsolatáról... soroljam? Nincs szükség arra, hogy részletezzem, tudja ő nagyon jól miről beszélek, és tényleg felesleges lenne, ha untatna azokkal, amikről tudok, illetve tudunk. -Nos, ennek függvényében mit óhajt tőlem?
- Egy pohár vizet elfogadok, köszönöm. - Ejtettem könnyed semmitmondással a szavakat, épp csak úgy, amilyen őszintén szívmelengető volt részéről a kínálás. Tiszteletkörök, melyeket nem lehet kikerülni, tudom jól. Játsszuk a szerepeinket békés egyetértésben, arra várva, a másik mikor botlik meg, mikor mutat valamit a függöny mögötti világból. - Ismerem a módit, nagyon is, ami azt illeti. Csak általában magasról letojom, hisz nem nekem fáj a fejem a falka végett, hanem a beharapómnak. Na de... ez nem a Jersey-i falka és nekem sincs rejtegetni valóm a másik hím előtt immáron. De hogy mennyire nincs, arra csak másodpercekkel később derül fény, mikor közli: mindent tud. Hogy vajon tényleg mindent-e, az nem derül ki igazán szavaiból és én is leintem finoman. - Nem kell, hogy sorolja... - Már így is legalább kétszer megbántam, hogy pusztán vizet kértem és nem valami erőteljesebb lélekerősítőt. - Mondjuk erősen kétlem, hogy Darren nagyon magyarázkodott volna a miérteket illetően, de ha maga mondja... - Ad egy, a világért se akarnám Dét olyasmibe keverni, amihez éppenséggel nem igen van közel, csak annyi, hogy őérte kértem a találkozót a bétától. Ad kettő, tényleg kételkedek benne, hogy részletesen beszámolt volna róla, mégis pontosan mi a rákért küldött kémet a falkára, ha utána önként nyújtotta - erős túlzással - a nyakát Castornak. De ha a Béta-bubus azt állítja, tudja, akkor én aztán rohadtul nem fogok feleslegesen magyarázkodni, fel is emelem a parclijaimat a félbehagyott mondat közepette megadóan. Kérdésére apró sóhajjal kortyolok az elém került és meg is köszönt vízbe. - Tisztában vagyok vele, hogy már annak is örülhetek, hogy szóba áll velem és nem hajtott el kapásból a nevem hallatán, de szeretnék a városban maradni. Legalább úgy egy... hónapot. És találkozni a falka tagjai közül azokkal, akik fontosak a számomra. - Tekintetem kékje a másik borostás, börtönbe való ábrázatán pihen, ajkaimat is összeszorítom kissé, várakozóan, meg lenyelve a kéretlen gondolatokat. Pajzsom mögött feszeng a fehér rettenet, neki is és nekem is hatalmas erőfeszítés az engedelmesség. De a szükség nagy úr. A falkavezetés pedig még nagyobb. - Darren még nem tud róla. Hogy itt vagyok. Magát kerestem fel legelőször. - Teszem hozzá csendesen.
SMS-t kaptam Bogárszeműtől, hogy "elutasítottak"... Én a Bogárszeműt akarom napokra magammal vinni, egy kis túrára és kurvára nem egyeztek bele a dologba, mert kóbor vagyok. Hát voltaképp engem ez a része nem érdekel. Senki fia ne mondja már meg nekem, hogy mit tegyek és mit ne… a Bogárszemű kölyköt előbb ismertem már mint ők. Még szép hogy meg fogom tenni. A kölyök megkért, hogy viselkedjek, mert nem akar elveszíteni. Tartom magam ehhez a dologhoz, mert nem akarok távol kerülni tőle. Legalábbis is magam módján megpróbálkozok viselkedni, meglátjuk mi lesz, vagy mi nem. Így pontosabb. Egy egyszerű fekete tornacipő, feketés barnás farmernadrág, póló és egy terepmintás sötétebb ujjatlan kabát. Ezzel indultam át. Nem vettem nagy felhajtásnak, nem öltöztem ki. Utálok kiöltözni és eleve rossz szemmel nézek az öltönyös díszpintyekre is és ezt nem ma akartam megváltoztatni az életemben. Szóval lezserebbre vettem a figurát. Így kell ezt, MJ mód. A négy órás útra felkészültem. Talán komolyan kellene vennem annak a nősténynek a szavát és beköltözni? De utána csatlakoznom is kellene, noh…gáz a helyzet. Remélem Ryllis nem lesz ott…nem nagyon akarok balhét, ha meg a nőstény ott lesz, nos… igen. Bármi áron dolog lenne, szóval nem akarnám otthagyni a fogam. A parkolót könnyedén megtalálom, de nem egyből ugrok ki a járgányból. Csak leeresztek mint egy lufi és szusszanok egyet. Egészséges távolságtartás van bennem bőven a helytől, szóval ez érthető. Felhúzott pajzsom mögött vibrál az erőm, farkasom elvonult egyelőre, de képben van, szerencsére. Kiszállok és beljebb invitálom magam a Hotelbe. Intenzívebb illatok, szagok és energiák durrannak egymáshoz beljebb érve. Csak szemöldököm ugrik egyet a helyzetre, lassan körül pillantok és sóhajtok. A falka része itt van, érzem tekintetüket és megváltozott energiájukat… Egy nőstény érkezik mellém szúrós szemekkel és a bár felé bök fejével, majd egyből el is húzza a belét másfelé. Igen, igen. Én akartam találkozni valakivel, akivel lerendezhetem mindezt. Mert nem hagyhatom megsemmisülni ezt. Beszélnem kellett hát valakivel! Csak egy halk morranással jutalmazom eme nemes tettét... bölcs dolog volt, hogy lelépett. Megindulok az említett bár felé, minden szem rám szegeződik, de hát a jelenlegi ittlétem ENGEDÉLLYEL van! Egy szavuk nem lehet nah. Körül néztem a bárban is, az energia után kutakodtam, bár tekintetem hamar megállapodott a férfin a sarokban...Bogárszemű említett valami hímet úgy is. Megindulok és az asztala előtt állok meg.... végig mérem, végül a tekintetén állapodik meg íriszem. - Üdv Mr... - kezdem. - Azt hiszem Önt keresem egy bizonyos hölggyel kapcsolatban... - nem vagyok tiszteletlen, csak pofátlan, nah. Egyből bele a közepébe. Nesze neked viselkedés.
Nem hazudok, hogyha azt mondom, a hátam közepére sem kívántam ezt a találkozót. Egyrészt semmi kedvem nem volt jelenleg kóborokhoz, másrészről nem egy olyanhoz, aki nem képes elfogadni a falka döntését és csak azért is kardoskodik a saját elveiért. Úgy, hogy a Protektorátustól már megkapta a figyelmeztetését. Nagyszerű, most tőlünk is meg fogja. Mindezek ellenére én magam, személyesen szerettem volna intézni az ügyet, hogy nyomatékosítsam a hímben, hogy nagyon nem jó úton halad. Azt pedig remélem, hogy Ryllis nem árulta el neki, hogy miféle rangot birtoklok a falkában, mert kellemetlen lenne, ha emiatt téves következtetéseket vonna le a hím. A hotelbe hívtam, egyenesen a falka szívébe, ha élhetek ilyen klisés tartalommal, érezze csak, mekkora falkáról is van szó és ő ehhez képest milyen kis jelentéktelen. Nem voltam egyébként ellenséges, csak eleget hallottam róla, hogy meglegyen a véleményem. Whisky-t kértem magamnak, egyetlen kortyot ittam csak belőle, elméletileg perceken belül meg kell érkeznie drága vendégemnek, nagyon ajánlom, hogy ne késsen, kár volna fekete ponttal indítania. Ujjaim közt forgatom a poharat, amikor megérzem az idegen energiákat közeledni, majd hamarosan már mellettem is áll a hím. Felállok és a kezem nyújtom neki. - Cooper. Michael Cooper - mutatkozom be illedelmesen, majd helyet foglalok és a szemben lévő szék felé intek. - Ülj csak le - tegezem egyből, mert nem érzem szükségét a magázódásnak, nem tekintem hivatalosnak a beszélgetésünket, sem pedig őt olyan személynek, akinek kijárna a magázódás nyújtotta tisztelet. - Így van, a lehető legjobb helyen jársz - bólintottam, majd aprót kortyoltam az italomból. - Értesüléseim szerint nem egészen értesz egyet a falka döntésével, miszerint nem nézzük túl jó szemmel, hogy Amaryllis körül legyeskedsz. Igaz ez? - nyilván igaz, máskülönben nem ücsörögnénk itt. - Remélem megérted, hogy nem szívesen látunk nem csak a Kölykeink körül, de a területünkön sem olyan személyt, aki már kihúzta a gyufát a Protektorátusnál - direkt nem Ryllis-t említettem, mert legjobb tudomásom szerint nem ő az első Kölyök, akit ez a Dillon megkörnyékezett. - Hallgatom az ellenérveidet - nyilván vannak neki és nem csak az asztalt fogja verni, hogy ő márpedig találkozni akar Rylliss-el, igazán kiábrándító volna egy ilyen fordulat.
Persze…Cooper… na lássuk a medvét. -Dillon. Matt Dillon. – mutatkozom be én is. Szokásos röviditett nevemként. Örülhet, hogy nem az egyik cimbim rám aggatott becenevet használom…az MJ nem ide illő lenne... Kézfogás hamar letudva, majd le is ülök szembe vele. Nem ép, mert hellyel kínált. Leültem volna a nélkül is. - Örülök, hogy falkába került, a történtek folyama után. - húzom el a szám, majd komolyra veszem, még ennél is jobban. - A helyzet az, tudom, hogy egyikőtöket sem érdekli, de Bogárszeműt már azelőtt ismertem, hogy beharapták volna. Ez miatt, nem akarok megszakítani vele mindent. Semmit ami azt illeti. Pár másodperces hallgatás. - Mindennel tisztában vagyok. - íriszeim mélyén sötét láng lobbant, miközben ránéztem Cooperre. Valójában nem a hímre haragudtam, hanem az egész átkozott helyzetre. Tisztában voltam a dolgokkal, 100 éven át falkás voltam, gondolom a „szabályok” nem sokat változtak és ugyanazok maradtak más falkákban is. Sört kérek a pultostól, vagy aki a mögött van, nem profi, de ha hozza a cuccot, lelkem rajta ki is ő. Kihúztam a gyufát a protektárusnál…. a fenéket! - Már bocs… a helyzet elég bonyolult. A csaj kihívott, hogy gépet szereljek nála és a képembe csapta az ajtót, hogy nem kell a munkám…. – húzom föl szemöldököm, ebből már gondolhatja, miért is estem neki még finoman a hölgynek…sőt! Örüljön, hogy annyival megúszta. Ha tovább megyek… miszlikre szabdalom. De mindenki azt gondol amit akar, ez történt...gondolom az a nőci másképp adta elő a dolgokat. Csak találkozzak vele. Ingerülten hessegetem el fejemben megjelenő emlékképet, nem akarom felidézni a közelmúlt további eseményeit. Nem akarom látni…. Visszanyelem a nyelvemre toluló, cifra káromkodást, majd - növekvő dühömet csillapítandó - ajkaimra tapasztom a bőszen szorongatott teli poharat. Emberes kortyot hörpintek magamba a kellemesen tüzes gabonapárlatból, aztán még két hasonló adagnyi szúrós szeszt eresztek le. A gyomromba áradó alkohol eleven lángot lobbant emésztő szervembe, s e bizsergő izzás a szélrózsa minden irányában hömpölyög végig szervezetemen. Felperzseli ereimet, tűzbe borítja zsigereim, átmelegíti csontjaim. A testemben duzzadó harag molekulánként olvad ki belőlem, izmaim ellazulnak, elmémről elfoszlanak a sötét indulatfellegek, íriszeimből kikopik a metsző fagyosság. - Ismerem. Jobban, mint ti. Tudom, hogy mikre miként reagál. Szeretnék még összeakadni vele, felügyelettel is akár…. - pöccintem meg a poharat finom mozdulattal, majd a hím íriszeibe nézek. - Nem szeretnék elbúcsúzni tőle. Vannak dolgok, amiket nem lehet megmagyarázni és ez, azok közé tartozik. Fontos nekem, mint neked a Falka. - isten mentsen, hogy a kis nőstényt a falka ellen irányítsam. Nem lenne jó neki a nélkül, de megszakítani sem akarom vele mindezt. - Dolgozzak meg a találkákért? – érdeklődöm, miközben újabb kortyot tüntetek el a sörből. Nem mintha meghatnának az ilyesmi dolgok, nem dolgoznék, de a Bogárszeműt is akarom.
- Ha tudod, hogy egyikünket sem érdekli, hogy mióta ismered Amaryllist, akkor miért hozod fel? - komolyak a vonások, ahogyan a számhoz emelem a poharamat egy korty erejéig. A komoly ügyekben nem kenyerem a felesleges szájtépés, ez nem az a terep, ahol szeretem fosni a szót és a másiktól is elvárom, hogy lényegre törően álljon a dolgokhoz. - Annak pedig örvendek, hogy tisztában vagy mindennel, bár akkor nem értem, miért ücsörgünk itt - nézek teljesen nyugodtan a hímre, egy cseppet sem zavartatva magam a fellángoló tekintete miatt. - Nem érdekelnek a részletek - emelem fel a kezemet, belevágva ezzel a mondandójába. Bunkó vagy sem, hogy félbeszakítom, de tényleg nem vagyok kíváncsi arra, mi történt közte és az említett csaj között. - Éppen elég nekem annyi, amennyit tudok, a többit az illetékessel rendezd le - nyilván nem akarom szerencsétlen Őrző lányra rászabadítani a hímet, de ebben az esetben tényleg egyáltalán nem érdekel, ki kezdte és mi történt, éppen elég annyi, hogy figyelmeztetve van. Dühös, persze, hogy dühös, nem is számítottam másra, vele ellentétben én azonban jelenleg egy kibaszott zen mintakép is lehetnék, olyan nyugodtan ülök vele szemben és kortyolgatom az italomat. - Akkor majd mi is megismerjük. És nem mellesleg ott van a Teremtője, aki minden bizonnyal nem holmi hóbortból harapta át - nem ismerem Nyxont, de annyit éppenséggel tudok róla, hogy nem harapdál át senkit sem össze-vissza. - Fontos nekem a falka, igen és éppen ezért nem fogom megengedni, hogy Ryllis, vagy bármelyik másik Kölykünk körül legyeskedj - szögezem le kellőképpen határozottan ahhoz, hogy egyértelmű legyen a számára; nincs alku. Tűnjek bármennyire is gonosznak, sajnos ez a helyzet és a két szép szemével engem nem fog meggyőzni. - Én leszek a csúnya farkas, aki kimondja az ítéletedet, de nem igazán érdekel a véleményed, szóval hápoghatsz, szólok előre, teljesen felesleges - szögezem le még az elején, illetve annak is örülnék, ha nem rendezne itt nekem jelenetet. - Vagy csatlakozol a falkához, vagy nem láthatod többet a kislányt. Szerintem pont neked nem kell magyaráznom, hogy a mai világban hányféle módon lehet kapcsolatot tartani egymással két teljesen különböző, távoli helyről is - a városból nem fogom kitiltani, hiszen a falka farkába még nem harapott bele, de ezek a feltételeim. Innentől kezdve pedig az ő feladata, hogy eldöntse, mit szeretne.
Totális eszme csere… ez a hím. Áh mindegy. Felfogja, de nem is értékeli. Ezért utálom a falkákat. Nem csak ezt… a sajátomat is régről, meg az összes többit együtt. A falkákban állandóan csak ezek a „te lent, én fent, szóval kuss” típusú pofavizitek mennek… Megengedek magamnak egy félmosolyt. Nem vártam azonnali sikert, ezért hát csalódottságom sem lehet őszinte. Nem egészen erre a reakcióra számítottam, ám ennek ellenére folytatnom kell a kis színjátékot. A fejemben rengeteg gondolat fut végig a dolgokkal kapcsolatban. Nem tudom eldönteni, hogy melyik reakció aggaszt jobban: a hím rendíthetetlensége, vagy a falkabeli pozíciója, mely egyelőre ismeretlen vizeken evez. Az összes teremtő elmehet a búsba… semmit sem érnek. Pontosan emlékszek rá, hogy milyen neveltetést kaptam. Na az a nőstény teremtő volt a javából… de a mostaniak? Ugyan már! Tele vannak boldog levendulákkal, azokkal nem lehet nevelni egy kölyköt. Egy kölyöknek nem ez kell, attól csak meghal… Cooper tipikus szószoló… csak épp pont nem rá fogok hallgatni. Már megint… ő is ezzel a csatlakozási mizériával traktál… megoldom. Egy sóhaj hagyja el ajkaim, miközben lejjebb hajtom a fejem, felállok az asztaltól. - Nem mindenben értünk egyet… de... Kösz a találkát… - búcsúzom, majd megteszek pár lépést az ajtó felé, a vállam felett hátra nézek Michael-re, s közben megállok. - Hozzászoktam, hogy győzedelmeskedem. Nem tervezem, hogy változtatok ezen a szokásomon. - hangom nyugodt, kellemes, s egyáltalán nem hangos, de az ezen szót különösen megnyomom. Csak ennyit mondok. Ez nem volt sem igen, sem pedig nem. Nincsen bennem félelem. Egy múló pillanatra minden érzés eltűnik belőlem, mert majdnem a halállal néztem szembe. Nem tart sokáig, hamarosan készül belőlem kitörni valami... Igen. Nevetni akarok, hogy tudassam Cooper-al, mennyire nem érdekelnek a szavai. Nevetni akarok, de nem nevetek. Nem. Az nem lenne elég. Inkább meghagyom rejtélyes félmosolyomat és kihívó tekintetemet. Ez sokkal idegesítőbb, mintha nevetni kezdenék.
Azzal pedig távozok a Hotel zavaró perifériájából, bár még kap egy pillantást, aztán a kocsiba vetem magam és húzok el innen. Megoldom… ezt is.
//Ha nincs más, akkor köszöntem a játékot, ha megállítasz, folytatjuk //
Látom rajta, hogy nem tetszenek neki a szavaim, de magasról teszek rá, nem azért vagyok itt, hogy jópofizzunk. Őt sem érdekli az alkum, hát én miért foglalkozzak az ügyével többet? Túl magabiztos, az ilyet pedig ebben a pozícióban nem szeretem. Lenézem, mert én a falka ranglétrájának egészen magas fokán állok, ő meg „csak” egy kóbor velem szemben? Nem igazán. Az viszont már igazabb állítás, hogy előnyben vagyok vele szemben és nem csak ott érzem magam. Mögöttem egy egész falka áll, mögötte meg.. hát fene tudja, valószínűleg nincsenek olyan sokan. - Egy öröm volt - állok fel vele együtt, biccentve és apró mosollyal a szám szegletében. Érzelemmentes a görbület, hiszen nem jutottunk közös nevezőre, az „ítélet” pedig nekem sem tetszik, mert jobban örültem volna, ha sikerül megegyeznünk, de szemmel láthatóan nem ez történt. Vele együtt lépdelek az ajtó felé, mert egyrészt remélem, hogy mond még valamit, másrészről szeretném kikísérni, biztos, ami biztos alapon. Kár volna még egy lapáttal rátenni az amúgy sem rózsás helyzetre, én pedig nem igazán bízom benne, ami azt illeti. - Ez esetben nem hagysz más választást, de bocsánatot nem fogok kérni érte, hiszen saját akaratodból választottad ezt az opciót. Nem szeretnélek meglátni többet a város határán belül, különben annak végzetes következményei lesznek - remélhetőleg nem kell magyaráznom, mit is értek pontosan végzetes körülmények alatt. - Azonban ha mégis meggondolnád magad az ajánlatommal kapcsolatosan, akkor tudod, hol érsz el - Ryllis-nek megvan a telefonszámom, szerintem már Matt-nek is, de ha nem, akkor úgyis olyan okos fiú, megszerzi majd. Innentől kezdve nincsen több mondandóm, amint a hotel ajtajához érünk, egy biccentést kap köszönetképpen, majd azt is végignézem, ahogyan járműbe száll és elhagyja a hotel parkolóját.
// Az én részemről csak ennyi volna, köszönöm szépen a játékot, én rettentően élveztem! //
Kezdőlap
/
//
//
