[ Rocky & Nia – Indulás a vadonba - Avagy: A hajsza még tart ]
Stephen nem várat meg. Pontos. A városi képet és a távoli tájat kémlelem, s megpillantom a szemem sarkából, ahogy közeledik az asztalhoz. Elfordulok az ablaktól, miközben széles mosolyra görbülnek az ajkaim. Stephen most már egészben kerül a látóterembe. Meg kell hagyni nagyon elegáns. Igazán jól áll neki a bordó ing a fekete nyakkendővel. Ez a színkombináció jócskán hozzátesz az erőteljes, magabiztos kisugárzásához, amit eleve birtokol. - Szia! Meglepően nyugis. – felelem. – Kicsit... vihar előtti csend feeling-em van tőle. De mindegy is. Elhoztam a fényképeződ, és a „mesekönyv” másolatát. Remélem tetszeni fog. A hazaút óta nem nyúltam hozzá. Majd ha lepereg a Daniel-ügy, csak akkor leszek hajlandó végigbogarászni. – elvigyorodok. – Olyan tömény, hogy újult erővel kell nekiugrani. Szétzipzározom a táskám, belenyúlok és előhúzok belőle egy fehér, A4-es pólyás dossziét, ami a napló spirálba fűzött másolatát rejti. Így mégis csak kényelmesebb lesz olvasni, mintha szanaszét lennének a lapok. Odacsúsztatom Stephen elé az asztalra, majd a tokjában pihenő fényképezőgépet is odaadom. - Igen, valóban nagyon szép. – dicsérem meg én is a tájat őszinte, meleg mosolyommal az arcomon. A táskámat felakasztom a szék támlájára, majd előre fordulva hátradőlök. Stephen nyílt arcát fürkészem. - És a te napod hogyan telt? Meeting meeting hátán, vagy ma lazább volt? – érdeklődöm kedvesen. Ahogy elnézem Stephent, egy szemernyit sem viselték meg a történtek, mondjuk eleve nem egy aggódós típus. Nagyon lazán veszi a dolgokat, ami nem is baj. Elég, ha én rágódok. Megteszem ezt helyette is.
[ Rocky & Nia – Indulás a vadonba - Avagy: A hajsza még tart ]
Nia szavai pont azt támasztják alá, mint a testbeszéde. Egész jó napja volt, de aggódik. Várja a bajt, a következő áldozatot. Elhozott mindent. A naplót még be is fűzette. Először a gépet veszem át a Nikon-táskával és utána nyúlok a naplóhoz. Megnézem a fedlapját és a gyűrűket, majd Nia-ra nézek: - Köszönöm, szép munka! Remélem, a fotókat te nem nézted meg. Az volt az igazán tömény... De ne is erről beszéljünk! A lényeg, hogy most már közel vagytok a célhoz és te is, meg én is megpihenhetünk. Igyekszem pozitív lenni, de azért jelzem, hogy én is emlékszem az eseményekre és ott belül dolgoznak bennem a látottak, csak épp meg tudok velük küzdeni. Nia végre őszintén, mondhatni felszabadultan tud mosolyogni. Magában már sikerült lezárni vagy mélyebbre tolni az ügyet. Láttam, milyen az, mikor próbálkozik, de nem megy. Most már túl van rajta. Én is ránézek, majd kitekintek az ablakon és közben mondom: - Nem, ma tanulmányozós nap volt. Lesz egy kis újítás, amiről részletesen még nem beszélhetek. Ezt készítjük elő. Szóval rengeteget olvastam meg kutattam, jó is volt belemerülni ilyen könnyű témákba, mint a szálloda éves költségvetése meg a tervek megvizsgálása a piacon jelenlévő versenytársak működésének fényében – mondom el a mai dolgaimat néhány szakszóval. Igen, Nia most egy kicsit érezheti, mivel foglalkozom én akkor, amikor nem sorozatgyilkosok után rohangálok. Egy szállodai tanácsadó élete. Visszafordulok hozzá: - Az az igazság, hogy készültem egy kis meglepetéssel – mondom egy kisebb, kedves mosollyal. - Ugye jó most a gyomrod? - kacsintok rá. Remélem, tud enni. Ha azt feleli, hogy igen, akkor hátrafordulok és intek a pultban állónak, akivel meg lett beszélve, hogy figyeljen. Ő hátraszól és nemsokára már jön is az egyik pincér. Ennyit jelent, hogy én itt dolgozom, soron kívül kiszolgálnak. A szúrós szemmel méltatlankodó sorbanállók meg nem érdekelnek. Külön hozzák a nőnek a nutellás palacsintát. Négy darab van, első osztályú, az illata is. Ekkor Nia-ra nézek széles mosollyal és várom a reakcióját. Nekem is kihozzák, amit kértem, egy adag rántott gombát. Nem kezdek hozzá, csak akkor, amikor ő hozzányúl az édességhez. - Remélem, így is szereted a Nutellát! A vendégem vagy rá. Egyelőre hagyom, hadd falatozzon és én is nekikezdek a gombának. Aprót vágok belőle és a villára szúrva a számba veszem, majd elropogtatom. Két falat között pedig beszélhetünk majd a kiruccanásról. Megvárom, amíg ő hozza elő, nem akarok tolakodó lenni.
[ Rocky & Nia – Indulás a vadonba - Avagy: A hajsza még tart ]
- A fényképezőgépet köszönöm szépen. Gondoskodtam róla, hogy ne legyen rajta… tudod… - magyarázom hamiskásan vigyorogva, miközben felemelem a jobb kezem és megrezegtetem az ujjaimat, mintha csak a levegőben zongoráznék. - Óóó, neeem! A képeket kihagytam. Az ilyen dolgokhoz még edződnöm kell. Még az is padlót fogott tőlük, aki előhívta, pedig ő már látott cifrákat. – heherészek. Igen. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy nem láttam belőlük semmit, és nem tartozik a munkaköri leírásomba az efféle képek vizsgálgatása. - Pihenni… - sóhajtok lágyan mosolyogva Stephen szemeibe. Amióta hazaestünk a farmról, pörgök mint a búgócsiga, itt egy Daniel, ott egy autótolvaj, amott meg egy perverz mutogatós bácsi a főiskola kapuja előtt, aki nyár elején mikulás kosztümben teszi magát… igen. Ez volt a napi termés. Hallgatom Stephent, ahogy ecseteli a munkáját, és kicsit részletesebb betekintést enged nyerni benne. Én biztosan elvesznék a számok világában. A számvitel, a vállalkozásismeret és társaik nem az erősségem. - Meglepetés? – ugrik feljebb a fél szemöldököm kérdőn, játékos gyanakvással. Stephen szavaira, kacsintására turpisságot sejtek. – Jó, persze. – rövid nevetésemet bólintás kíséri. Az ne lenne jó? Erre Stephen hátrafordul. Figyelem, ahogy int a pultnál lévő férfinek. Kíváncsian várom a fejleményeket. Nem telik el néhány másodperc, és egy pincérsrác indul az asztalunk felé, kezében egy hófehér tányérral. Bájos arcom felragyog, amint elém teszi a meglepetés palacsintát. Barátságos mosollyal kíván jó étvágyat. Megköszönöm neki, és már távozik is. Igazán kiváltságosnak érzem magam. A többi vendég szemlátomást nem osztozik az örömömben. - WOW! Ez aztán a kiszolgálás! Elkényeztetsz. – zenés nevetéssel pillantok a tányér ínycsiklandó tartalmáról Stephenre. - A végén nem fogom tudni viszonozni ezt a sok kedvességet. Következő életemben javában törlesztek még… Köszönöm! Lehalkítom a hangom, és úgy suttogom, mintha szigorúan titkos infót osztanék meg. - Mindenhogy imádom a nutellát, és a palacsintát is. A kettő együtt pedig végzetes párosítás. – vigyorgok, mint egy megajándékozott nagy gyerek. - Megkóstolod? Ha igen, hagyom, hogy előbb Stephen vegyen belőle. - Jó étvágyat! Rá-rámosolygok élénken a vendéglátómra, miközben szeletelem a palacsintát, és jóízűen falatozom. Alaposan kiélvezem a csokoládékrém mogyorós ízét, ahogy betölti a finom tésztát. Stephennek fogalma sincs róla, mennyire feldobta ezzel a kedves figyelmességgel a napomat. - Mmm! Ez mennyei! – magyarázom, és felszúrom a következő falat palacsintát a villára. Leplezetlen kíváncsisággal pislogok Stephenre. – Hová tervezed a kirándulást? Mire készüljek?
[ Rocky & Nia – Indulás a vadonba - Avagy: A hajsza még tart ]
Hű, de jó, hogy ez eszébe jutott! Én ki is hagytam azt a részletet, hogy a Nikonról is letöröljem az ujjlenyomatokat. Nem baj, kellett a hiba is, a hiányosság, amit Nia kiegészített. Még így is túl jól játszottam. Beépülések nagymestere, ezt mondta nekem és nem igazán örültem neki, hogy így lát. Akkor sem, ha azt érzem, hogy már bízik bennem és elfogad a titkaimmal együtt. Nagyot nézek, mikor azt mondja, hogy a fotólaboros is kiakadt. Nem folytatom a témát, mert itt enni készülünk és jobb, ha erről nem most beszélünk. Majd a kiránduláson, ott mindenről szót ejthetünk. Nia úgy mondja ez, hogy „Pihenni”, mintha nagyon vágyakozna egy kis lazulásra, de elérhetetlen lenne neki. Biztosan nagyra fogja értékelni a kis túrát, ami már valódi túra lesz, nem álcázott megfigyelő hadművelet. Legalábbis a részéről, hiszen én folyamatosan résen leszek. A meglepetés emlegetésével sikerül felcsigáznom és már nevet is, mikor a gyomráról kérdezem. Örülök a válasznak, mert így sikerül, amit elterveztem. A pincérnek is nagy köszönetet mond és látom rajta, hogy a lehető legjobb dolgot választottam. Ragyog, mint a Nap, hihetetlenül örül a palacsintának és nekem is hálálkodik egy sort. Hát igen, eddig is azt mondta, hogy az adósom. Én megmondtam, hogy erre később térjünk vissza, de most is csak annyit kérek, hogy jöjjön el velem kirándulni. Azt hiszem, már megbarátkoztunk annyira, hogy ez ne legyen túlzott kérés. A palacsinta meg nekem apróság, neki viszont óriási dolog. Most én nevetem el magamat, ahogy megint a törlesztésről beszél és a következő életéről. Vannak védőszellemek, az ősök, akik kiválasztanak néha valakit és megszállják ilyen vagy olyan formában. Ezt tudom és láttam is már ilyet, szóval egy kicsit mást látok a „következő élet” mögött, mint akik csak tanulnak erről és hisznek a lélekvándorlásban. A lehető legszélesebb mosollyal és a lehető legvidámabban válaszolok neki: - Ugyan, igazán semmiség! Örülök, hogy beletrafáltam. És nem kell törlesztened. Köszi, de nem kérek, ez mind a tiéd. Jó étvágyat neked is! A gomba is remek, zamat, a fűszerezést is jól eltalálták. Arra gondolok, hogy vajon Flora keze munkája benne van-e. Az az energiától túlcsorduló szakácsnő emlékezetes maradt. Ránézek Nia-ra és ahogy rágom a falatkákat, csukott szájjal mosolygok rá, miközben jóízűen fogyasztja a kedvenc fogását. A végén még egy visszatérő vendéget is szerzek az étteremnek Nia személyében és ez egy plusz bónusz lenne, teljes siker. Persze akkor, ha nem lát meg semmit a valódi lényemből és túléli a kirándulást. Bólogatok is amint lenyelem a falatot, már egy szép nagy mosoly és csillogó szemek mögül felelek neki: - Itt az erdőségekben van egy gyönyörű sziklás rész. Egy hasadék, ami igazán csendes és szerintem remek túrahely! Az alján van egy kis patak is, lazacokkal. Ha ügyesek vagyunk, még halat is süthetünk – fejezem be a mondatot. Eszem egy újabb darabot a rántott gombából. A panírja is kiváló, nem tocsog az olajban, de rendesen összeállt. Nem túl puha, de nem is koppan. Pont olyan, amilyennek szeretem. A szakácsnak majd ki fog járni egy dicséret és a palacsinta készítőjének is. - Jó lenne egy nagyot kirándulni, friss levegőn lenni és taposni a hegyek köveit. Van táborhely is, ahol sátrat állíthatunk fel. Nekem van egy kétszemélyes, ha az megfelel. Talán mondanom sem kell, de azért mondom: külön hálózsákot hozok – teszem hozzá a végére és csak bizalmasan vigyorgok, de nem nevetek bele, csak ha Nia is ezt teszi. Nem szeretném, hogy kényelmetlenül érezze magát. Tisztáztam, hogy nem randira hívom, hanem lelki felfrissülésre, amit együtt végezhetnénk, mivel együtt éltük át a nehézségeket is és másnak nem mondjuk el azokat teljes valójukban. Igen, én is csak neki mondhatnám el elvileg és ő is csak nekem, hogy miként éltük meg ezeket pontosan. Az Alfámnak persze én be fogok számolni, de Nia-nak erről a világról nincs fogalma, nem is lesz, amíg él. Én remélem, hogy nem lesz gond. Hasznos kapcsolat lenne. A kedvenc fantomképrajzolóm!
[ Rocky & Nia – Indulás a vadonba - Avagy: A hajsza még tart ]
Ennek a palacsintának az ízvarázsa egy különleges élmény. A tésztája mennyei, és ahogy a krémes csokoládé szétolvad az ember szájában, leírhatatlanul finom. Némely falatnál még a szemeimet is lehunyom, és elégedett hümmögést hallatok az édes íz élvezése közben. Próbálom jól az emlékezetembe vésni. Stephennek talán semmiség, egy apróság csupán, de nekem egy ilyen kedves gesztus nagyon sokat jelent. Mindent értékelek, amit másoktól kapok. - Szerintem nektek van a legjobb szakácsotok. Innen is üdvözlöm, és köszönöm neki is. – magyarázom két falat között, derült, ragyogó arccal. – Már ezért a palacsintáért megérte megszületnem. Hallgatom Stephent, és figyelem az arcát. Nagyon más kifejezés jelenik meg a vonásai közt, mint amiket eddig láthattam. Ahogy arról a helyről beszél – mintha lélekben már most ott járna-, Stephenben jól láthatóan megváltozik valami; a szemei szinte boldogan csillognak, és a mosolya igazán sugárzóvá válik. - Nagyon szeretheted a természetet. – mosolygok rá duruzsolva, aztán újabb falat palacsintán élvezkedek. – Ezek szerint a helyet is jól ismered. Stephen tervei nagyon jól hangzanak, szívem szerint már most felkerekednék és indulnék, úgy felcsigázta a kedvem. Még Danielről is megfeledkeztem hirtelen, bár ebben nagy szerepet játszik a nutellás palacsinta is. - Hozok pillét, legyen mivel bizniszelni. Amekkora antihorgász vagyok, egyszerűbb, ha cserekereskedelembe bonyolódom egy barna medvével. – magyarázom vigyorogva. Hát, de tényleg. Én meg a halfogás. Soha életemben nem próbáltam ilyesmit. Új élmény lesz, annyi szent. - Sátrazás? – élénkülök fel egyszeriben mégjobban. – Szuper! A felajánlásra csak bólogatok, de a külön hálózsák említésekor kibuggyan belőlem a jóleső nevetés. - Oké! Nem is feltételeztem rosszat! De ha ugyanezzel az ötlettel a benzinkút parkolójában álltál volna elő, elzavarlak. – vallom be kacarászva, s nevető-gödröcskéim megjelennek az arcom mindkét oldalán.
[ Rocky & Nia – Indulás a vadonba - Avagy: A hajsza még tart ]
Nia nagyon mélyen megéli ezt a nutellás palacsintát. Megint a kvantumfizika jut eszembe meg Santiago de Compostela. Nem tagadhatom le, hogy Daniel tényleg ott volt, ahol ő megérezte az intuíciójával. Mondhatom azt is, hogy csak véletlenül rábökött és jól választott. Nem leszek én ezoterikus hívő attól, hogy valamit már majdnem igaznak találok ebből az egészből. Azt viszont látom, hogy tényleg nagyon sokat jelent neki. Úgy élvez ki minden falatot, ahogy én szoktam a bort a kortyolgatás közben. Ínyenc és a konyhánk kap is egy komoly dícséretet. Elmosolyodom és így felelek két falat rántott gomba között: - Köszönjük! Átadom neki mindenképpen. Nia észreveszi rajtam, hogy beszélek a hasadék aljáról. Igen, tényleg szeretem a természetet. Ez nem titok, voltam is párszor kirándulni arra, úgyhogy ismerem is. Az erdőt is, ami mellette van, meg a hegyeket. Itt élek már jó régóta és farkasok után is kell oda menni sokszor, úgyhogy szinte olyan lesz, mintha hazamennék. - Igen, nagyon szeretem. Ott szabadságot érzek. Igazi szabadságot, mintha feloldódnék és beleolvadnék a táj hangjaiba. Meglátod, gyönyörű hely! Nia pont egy ilyesmi pillanatot láthatott a benzinkút mögött is, mikor először találkoztunk. Egy hosszú kocsiút után átadtam magam a természetnek az épület mögött, élvezve a nagy teret. Látszik rajta, hogy milyen lelkes. A palacsinta fogyasztása közben már mintha a kirándulás lebegne a szemei előtt és két rendkívül pozitív élmény neki, látom. Na, majd ha ott leszünk, akkor biztos teljesen magán kívül lesz. Tele van viccesebbnél viccesebb válaszokkal és ugyan eddig se fukarkodott a humoros megfogalmazással, most még töményebben ontja a poénokat. A medvés bizniszre elnevetem magam. Valahogy elképzelem, hogy kínálgatja a pillecukrot és közben elmeséli a medvének, hogy a rendőrség vádolja egy németjuhász meggyilkolásával. Nagyon abszurd... - Pillét? Oké! És esetleg propoliszt is? Hadd kapjak én is abból, ami téged ilyen fitten tart – mondom egy kaján mosollyal. A sátrazásra már majd kiugrik a bőréből. Úgy látszik, ezt nagyon szereti. Vele együtt nevetek a hálózsákok említésére és utána nagyokat bólogatva jegyzem meg: - Rendben van! Akkor egy kellemes kiruccanás lesz ez. Hozok megint teát is. Meg horgászbotot, aztán ha gondolod, majd megmutatom, hogy kell halat fogni. Vagy ha nem, nem, akkor majd én megfogom a vacsorát. Remek lesz, meglátod! Én úgy érzem, nincs is más hátra, minthogy megbeszéljük, ki mikor ér rá, mikorra tudja szabaddá tenni magát. Ha kell, felajánlom megint, hogy vezetek, de ha Nia Tűzbogárral akar jönni, azt is lehet. Nem ültem még a kis kedvencében, csak kereket cseréltem rajta, meg kiloptam belőle a bilétát. Ez volt a megismerkedésem azzal a „lénnyel”. Remélem, nem bosszulja meg egy jó kis defekttel. Danielt is el akarom kapni, persze, ez a lényeg. De be kell vallanom, hogy én is nagyon várom a túrát. Tényleg szeretem a természetet és az se rossz, hogy Nia ott lesz.
[ Rocky & Nia – Indulás a vadonba - Avagy: A hajsza még tart ]
- Fogalmam sincs ki a szakácsnő, de az esti imámba tuti beleszövöm így ismeretlenül is. – duruzsolom vigyorogva. Komolyan, alig térek magamhoz, annyira istenesen eltalálta a palacsintát. – Azt hiszem átszokom ide. Nekem nem nehéz a kedvemben járni. Főleg ételekkel. Szinte mindent megeszem, és tudom értékelni az étel elkészítésébe belefektetett energiát és időt. - Már most tetszik, ahogy mesélsz arról a helyről. Regényesen hangzik. – vallom be mosolyogva. – Ééés le sem tagadhatnám, hogy már nagyon mennék. Kicsit elég a városi őrületből. Ez az utolsó néhány nap elég sűrűre sikeredett. Rövid nevetést hallatok a propolisz emlegetésére. Jé! Stephen még emlékszik rá? - Oké, pille és propolisz rendel. Megjegyeztem. – bólintok igenlően, aztán eltüntetem a tányérról az utolsó kis darabka palacsintát. Öregem, látszik mekkora túlélő vagyok. Pillével és propolisszal megyek hegyitúrázni. Ezek állnak az „elpakolandó holmik” című lista élén. Nem ám az iránytű, meg a meleg holmi, nem. Édesség. Jellemző. - Ó! Nem hagyom, hogy egyedül fogd a vacsit. Meg akarok küzdeni érte. – vigyorgok szélesen, hogy az arcomat fültől fülig vágja ketté a szám. – Még sosem horgásztam, és ki szeretném próbálni. Hát… ha nekem kéne mindenki lazacát becserkészni, komoly gondban lennénk. Ott halnánk éhen. - Rendben! Már várom! – mosolygok Stephen csillogó szemébe, látom rajta, ő is ugyanolyan izgatott a kirándulás végett, mint én, ha csak nem jobban. Szerintem sokkal jobban, pedig engem is felvillanyoz a dolog rendesen. Stephen felajánlja, hogy vezet, én pedig elfogadom. Ő ismeri a helyet, ráadásul gyakorlott túrázó. Mondjuk, hozzám képest bárki az lenne. Megbeszéljük a részleteket, mikor találkozunk és hol, aztán felállok, hogy a vállamra akasszam a táskám. - Viszlát Stephen, és kösz mindent! Legyen további szép napod! – mosolygok rá, s ezzel távozom az étteremből.
Megérkezés Fifi módra... avagy "Castor kényezteti vacsoravendégeit?" című jelenet
„flash mob”.. vagy ha úgy jobban tetszik.. „villámcsődület”.. egy új társadalmi jelenség, mely úgymond: gyerekcipőben jár még a világ legtöbb országában, hiszen nincs tíz éve, hogy létezik.. de mondhatni a kezdetektől átvette a táncvilág is.. ..ez az este is úgy zajlik az étteremben, ahogy a többi szokott. Hófehér pamutkesztyűt viselő pincérek manővereznek könnyedén az asztalok között, finoman koccantva össze a kristálypoharakat, miközben a vendégek elé tették az asztalra. Senki sincs beavatva abba, ami nemsokára történni fog itt. Az asztalok nincsenek túlzott zsúfoltsággal egymáshoz rendezve, hogy a bensőséges hangulatot megőrizhessék a vendégek. A pincéreket szinte soha egy vendég se nézi meg komolyabban, mindegyikőjük ugyanolyan. Fekete élbe vasalt nadrágot viselnek, fekete bőrcipőt, fehér inget.. természetesen fekete pincérmellénnyel, és – a nívós helyeken - elmaradhatatlan fehér kesztyűt, hogy még véletlenül se maszatolják össze a kristálypoharakat ujjlenyomatukkal. Egy első osztályú hotel, első osztályú étterme nem engedhetett meg magának ekkora bakikat.
***
Néhány napja landoltam egy szomszédos városban. Nem állt rendelkezésemre túl sok idő, hogy mindent összehozzak a terveim szerint. A Juilliard növendékeivel dolgoztam már korábban is együtt, ezért többükkel is közeli kapcsolatban vagyok. Kettőt közülük megkértem egy szívességre, amit nem utasítottak vissza. Ma este ők lesznek a segítőim. Egyikük a zenéért fog felelni, a másikuk.. aki most velem szemben ül pincér ruhában a limuzinban, pedig a partnerem. Sokat gondolkodtam rajta, miként járuljak Castor elé, de mindegyik olyan snassz lett volna.. s én sohase az egyszerű megoldásokról voltam híres. A táncot begyakoroltuk, Matt elég profi ahhoz, hogy ne hibázzon, én pedig nem aggódok egyáltalán. Kora este, vacsoraidőben parkol le a limuzin a hotel főbejáratánál. Két segítőm száll ki elsőként, hogy előre menjenek. Várok egy kicsit, aztán én is kiszállok, és nyugodt léptekkel befelé indulok. Egyedi parfümöm illata a bőröm illatával elegyedve lengi körül alakomat. A recepciónál levők felé mosolyogva biccentek, akik talán a szerelésem miatt néznek meg jobban első körben, második körben pedig valószínűleg azért, mert ismerős vagyok nekik valahonnan. Az internetnek… és a fotógalériáknak hála tudom merre kell mennem, hogy az étteremhez elérjek. Az orrom egyébként is odanavigálna, ha nem jártam volna utána mindennek, mielőtt ezt az egész „belépőt” megterveztem. A célom az, hogy minél nagyobb feltűnést keltsek… hogy magamra vonjam a figyelmet. Veszélyes játékba kezdek, tudom én ezt… de sose voltam az a típus, aki fél a kihívásoktól… és egyébként is… aduászként nálam van az a bizonyos zseton is…
***
Nem valószínű, hogy bárkinek is feltűnik a nesztelen nyíló ajtón keresztül belépő pincér.. kinek fekete haja hátra van zselézve, lábain pedig osztott talpú fekete tánccipő van. Ezek annyira apróságok.. hiszen, ugyan ki figyel a pincérekre? A férfi beleolvadva az arctalan társai közé indul meg lassú sétával az étterem közepe felé, kezeit lazán nyugtatja maga mellett, majd a középen megállva az ajtó felé fordul, mintha csak elfelejtett volna valamit. Társa a zsúrkocsit a fal mellé tolja, majd fellebbenti róla a hófehér terítőt, ami alatt csak egy iPod van, ami két méretes hangszóróval van összehangolva. A monoton, légyzümmögésre emlékeztető beszélgetésekbe a változást Cheryl Cole, Parachute számának nyitó dallamai hozzák, miközben a zene fokozatosan erősödni kezd, elnyomva ezzel a beszélgetők hangját. A pincérek többsége értetlen zavarral pillant körbe, hiszen nekik senki nem szólt arról, hogy ma este itt bármi is készülne. Ha be van kamerázva az étterem, akkor a kameraszobában is érzékelhetik az őrök, hogy valami nem stimmel odabent. A figyelmet, a középen egyedül ácsorgó pincér vonja magára, aki továbbra sem mozdul, csak az ajtót bámulja. Ekkor lépek én a színre. Könnyed mozdulattal nyitok be az ajtón, szélesre kitárva azt sétálok be, mint egy királynő, aki audienciát tart palotájában az alattvalói számára. Hosszú sötét hajam szoros kontyba tűztem fel.. vadmacskás fekete sminkem csillámporral fűszereztem meg, hogy tökéletes összhangban legyen a fellépésre választott ruhámmal. Mindig nagyon odafigyelek a részletekre. A fekete ruha pántja átöleli karcsú nyakamat, a mélynek nem nevezhető dekoltázsom bőven elegendő ahhoz, hogy megmozgassa a közönség fantáziáját.. ha a ruha merészen rövid szoknyarésze nem lenne ehhez elegendő, melyet fémszegecsekkel vadított meg tervezője. Hátul, derékmagasságtól fodros uszályt húzok magam után, lábaimon pedig lábára simuló magas sarkú fekete bokacsizmákat viselek. Kezeim –melyeket könyékig érő fekete kesztyűbe bújtatattam én is- lazán követik le lépteim ritmusát, mely közben csípőm lágyan ring ki oldalra a zene ütemére, s mialatt partnerem felé közeledek, a „pincér-táncos” elegánsan megpördül, majd felugorva a levegőbe érkezik le guggolásban kinyújtott lábbal, kezével megérintve a parkettot, fejét felkapva szegezve tekintetét egyenesen az enyémbe. Két méterre tőle állok meg, megtörve.. mondhatni befagyasztva mozgásomat, mely sikkes testtartássá szelídül. Elegáns mozdulattal ugrik fel, majd fejét oldalra kapva igazította meg mellényét, miközben kimért léptekkel indulunk meg a közeli asztalok mentén körbe, mintha épp kerülgetnénk, méricskélnénk egymást. A tangó elragadó ritmusa teszi személyessé, és erotikussá szenvedélyes táncunkat.. ahogy lassan lecsökken köztünk a távolság.. majd partnerem kesztyűs kezével kinyúlva érinti meg karcsú és hosszú nyakamat, majd mögém kerülve simítja tenyerét hasfalamra, hogy testünk együtt mozdulva a zene ritmusára kezdjék meg vérforraló táncukat. Az uszályom lágyan követi le mozdulataimat, megmutatva egy-egy pördülésnél a tánctól izmosan formás lábaimat. Vad, mindent felperzselő szenvedély izzik a levegőben.. partnerem játszva az érzékekkel lök el magától egy pillanatra, hogy a következőben némi erőszakos mellékízzel visszarántson, s újra forró közelségbe kerüljünk egymással. Az étterem vendégei talán mind azt gondolják, miközben az előadásunkat nézik, hogy mindez nekik szól… mindez a hotel vezetőségének meglepetés.. kedveskedése. Többen is felismernek, természetesen előkerülnek a telefonok és a fényképezőgépek. Ki fotókat készít rólunk, ki az előadás közben belőtt kamerán keresztül veszik fel táncuk egy részletét. Miután táncunk véget ér, pár pillanat néma csend telepszik az étteremre. A többségnek nehezére esik felocsúdni döbbenetéből… aztán egyszer szélesedő mosollyal nézem, ahogy alkalmi közönségünk csillogó szemekkel áll fel, majd megtapsolják produkciónkat. Szemeikben ott csillan a vágy, hogy ők is átélhessenek valami hasonlót.. valamit, ami nem hétköznapi, ami a szenvedély ősi erejétől túlcsorduló.. nyers, és ösztönös. Partnerem jelképes kézcsókkal köszöni meg a nem mindennapi lehetőséget, majd a megbeszéltekhez tartva magát gyorsan távozik a színről zsúrkocsis társával. Elegáns, táncosokhoz méltó színpadias meghajlással köszönök el én is a vendégektől, aztán átsétálok a hotel bárrészébe, ahol felülök az egyik bárszékre. Hosszú combjaimat keresztbe vetem egymáson, ujjaimmal összecsippentem a kesztyűk végeit, majd lehúzom azokat egymás után, hogy könnyedén a pultra ejtve igazgassam meg frizurámat. - Hello! – Húzódik érzékien telt ajkaimra széles mosoly, míg hangom lágyan duruzsolva jut el a körülöttem ülők füléhez, noha köszönésem most a mixernek szólt. - Egy tequila sunrise-t kérek. – Hagytam pár lélegzetvételnyi időre pillantásomat a mixeren, majd kényelembe helyezve magam várakozni kezdek. Kíváncsi vagyok, mennyi időbe fog telni, hogy a falka lereagálja a kis műsoromat, és a jelenlétemet.
//off: BÁRKI csatlakozhat farkincások, egy a kérés.. ha írtok nekem, azt már a bárba tegyétek.. köszi//
A Wright-ügy óta eltelt 2 hét, és ma különös, bókízű odaszólást kaptam Huston hadnagytól. Megjegyezte, méghozzá igen kedélyes hangulatban, hogy az elmúlt időszakban sokkal kevesebb dologba ártom bele magam, mint máskor egy normális napon, és szeretné tudni a kezelőorvosom nevét, mert köszönetet mondana neki. Öregem, ha tudná, hogy ki kezelget… Az minden esetre biztos, ha választanom kell egy furi ügy és Stephen közt, az első húzza a rövidebbet, ez nem is kérdés. A hadnagy nem hitte volna, hogy valaha megéli ezt a napot. Az összes kollegámnak is feltűnt a változás. Elég jó a szimatuk ahhoz, hogy vágják mi a helyzet. Többször utánam szóltak a héten egy gunyoros „Na, mi van, Nia, bepasiztál?”-t. Egyre nyaggatnak, hogy köhögjem ki ki az áldozat. Shonte szerint is úgy sugárzok, mint egy atomerőmű. Ő konkrétan a műhelytitkokra van rákattanva. Ehhe. Mindenbe azért nem avatom be. Igazán csodás napom volt, de olyan meglepetésekre nem számítottam, mint ami a konyhapulton várt, mikor haza értem a rendőrségről. Egy A4-es barna boríték feküdt ott, amit nekem címeztek. Feladó nuku. Egyedül voltam a konyhában, és egy kiskéssel felnyitottam a borítékot. Amikor a kezembe került a tartalma, földre esett az állam a döbbenettől. Úgy álltam a konyhapult előtt, mint egy csodálkozó anime figura, aminek a feje 75%-át betakarták a tányérnyira kerekedő szemei. Néhány kompromittáló fekete-fehér fotót kaptam Stephenről, amint épp egy szőke kurtizánnal csókolózik a Holiday Inn parkolójában. Különböző szögekből lettek lencsevégre kapva, és ahogy néztem, Stephen épp a torkán keresztül kereste a G-pontját. Tyűűűha… A popsivillantós miniben, a rövid nercbundában és a tűsarkúban kifejezetten utcalánynak tűnt a csaj. Csak vakartam a tarkóm, és bámultam a képekre, miközben próbáltam győzködni magam, hogy ez valami vicc, vagy félreértés. Ahogy forgattam a képeket, kicsúszott közülük egy fehér papírlap, amire a következő rövid üzenetet nyomtatták: „Mr. Chesterton nem az, akinek vallja magát.” Stephent nem olyannak ismertem meg, aki több vasat tartana a tűzben, de ezek a képek… Furcsa. Épp felvetődött bennem pár kérdés, olyanok, mint „Ki készítette a képet és miért?”, amikor Shonte a hátam mögé került a semmiből, és kikapta a kezemből a fényképeket. - Ejha, babám! Ki ez a jó kiállású, öltönyös fazon? Nagyon fotogén. Olyan… karakteres az arca. Erre megtalálta az üzenetet. Akárhogy próbáltam elvenni tőle a képeket, egyre csak a feje fölött lóbálta őket, és nekiállt az asztal körül szaladgálni előlem. Közben meg-megnézte a képeket. - Ahh. Szóval Mr. Chesterton… Ki a pali? – szegezte nekem azt a vallató tekintetét, én meg csak csípőre vágtam a kezeimet az asztal túloldalán. – Na, mi van? Menesztetted azt a hogyishívják Mr. James-t? – nevetett fel élénken, hogy megtelt a fél ház a hangjával. - Babám! Te nem vagy semmi. Nyomoztatsz a pasijaid után? Erre már nekem is vigyoroghatnékom támadt. - Ácsi, Shontikám. Nem én figyeltettem meg, és igen, a nős palit azóta dobtam, ha érdekel. - Naaaa! Mi történt? Megvontam a vállam. - Csak a szokásos história. Hitegetett, hogy elválik, aztán mégsem, mert neki így kényelmes. Hát beintettem neki. - A mocsokláda! Ez azért már nálam is leveri a fedőt! Jól tetted! Egy ilyen kurafiba a lábamat sem törölném. - A képeket visszakaphatnám? - Miért? Mondd meg ki ez, és visszakapod. – lengette meg a levegőben a fotókat Shonte. Farkasvigyora gúnyosabb és eltökéltebb már nem is lehetett volna. - Ha azt mondom, hogy vele járok, visszaadod? – mondtam halál komoly arcot vágva. Shontéból erre kibukott a veszett röhögés. Sírva csapkodta a térdeit. - Mindig tudtam, hogy van humorod... Tessék… itt vannak... – dobta le az asztalra a fotókat, aztán szipogva letörölgette hurkás ujjaival a könnyeit. Jah. Ennyit az igazságról. - Ugye valami ügynek a gyanúsítottja? - Ahha, igen. – bólintottam szerényen mosolyogva, és visszatettem a borítékba a képeket. Okosabbnak láttam minél előbb beszélni Stephennel, érdekelt volna mit mond ezekről a fotókról. Semmi esetre sem akartam hirtelen következtetéseket levonni. Értelmes lánynak tartom magam, épp ezért a másik érintettel szeretném ezt tisztázni először, mielőtt a legrosszabbra gondolok. Sarkon pördültem, és már robogtam is kifelé a villából Shonte legnagyobb meglepődöttségére. A kocsiból rácsörögtem Stephenre, hogy lenne-e pár perce rám így késő délután, mert fontos lenne találkozni. Azt mondta menjek az éttermükbe. Míg odaértem a hotelhez, az úton igyekeztem megőrizni minden nyugalmamat, józan ítélőképességemet, és abban reménykedtem, hogy mindez csak egy rossz tréfa. Ha az is, ne kapjam el az elkövetőt, mert kegyetlen leszek vele. Bízom Stephenben, ez nem vitás. Túl jól megvagyunk ahhoz, hogy ez a valami igaz legyen. Bár egy sokat tapasztalt prostituált minden bizonnyal jobban érti a csíziót, mint én… Áh! Mellettem akkor sem kell ilyesmire fanyalodnia. Akármi is a helyzet, remélem, Stephen őszinte lesz és higgadtan meg tudjuk beszélni. Amint beértem az étterembe, megrohantak a kellemes emlékek azokról a percekről, amikor Stephen először hívott el túrázni a hegyekbe. Láttam magunkat ott ücsörögni és beszélgetni ugyanannál az asztalnál. Most is üresen állt, úgyhogy odaültem. Fekete dzsekimet és a táskámat a szék támlájára tettem. Hajamat lófarokba fogtam ma. Fekete, kötött pulóverem vastag, lehajtott gallérja szabadon hagyta a vállaimat, a fehér-szürke skótkockás rövid szoknyám a térdeim fölé ért. Alatta fekete harisnyát viseltem hófehér hosszú szárú csizmával. Ahogy Stephenre vártam a széken hátradőlve, már odáig is eljutottam, hogy vigyorogtam a képeken, amik mellesleg a tatyómban lapultak. Ez egy olcsó szívatás lesz. Valamelyik dinka zsaru kóstolgat, más nem lehet. Nem fogom meggyanúsítani Stephent semmivel, inkább megpróbálom megbeszélni vele a problémát, ha van. De abban bízom, hogy nincs.
Az elmúlt két hétben Nia-val rendesen egymásba gabalyodtunk. Többször találkoztunk, beszéltünk telefonon, voltunk erre-arra és nagyon kellemes dolog ennyire egy hullámhosszon lenni valakivel a hosszú ideje tartó egyéjszakás próbálkozások után. Tettem persze a dolgomat is azóta falkaügyekben, szállodai ügyekben, meg minden egyébben, de a szemeim előtt mindig ott lebeg, hogy a napot megkoronázzuk Nia-val. Örültem, mikor ma rámcsörgött délután. Nem tudtam, mi olyan fontos, hogy most azonnal meg kell beszélni, de ráértem és nem utasítottam el. Mondtam, hogy jöjjön ide az étterembe és a konyhán megint bekészíttettem neki egy kis nutellás palacsintát, ami a múltkor is annyira feldobta. Én már túl vagyok az ebéden, legfeljebb egy gyümölcslevet dobok majd be vagy egy kávét. A napnak még nincs vége itt a szállodában, ezért nem borozok. Lementem az étterembe és nekem is eszembe jutott, mikor először járt itt Nia. Akkor készültünk kirándulni és még nem voltam ennyire belehabarodva. Akkor még feláldozhatónak is tartottam, bár a mai napig nem tudom, hogy tényleg megtettem volna vagy nem. Valahol mélyen már bennem volt az, amit végül hagytam kiteljesedni. Már a benzinkútnál is bennem volt, csak egy lelki Mariana-ároknál is lejjebb. Ma egy világoskék ingben voltam, sréhen fekete-fehér csíkos nyakkendővel és fekete nadrágban. A zakót fenthagytam, mert meleg napunk van. Ahogy megláttam Nia-t, már gyorsabban vert a szívem. Igazán csajosan öltözött fel. Ezt a lófarokba fogott hajat különösen szeretem és a hasadékban tett kirándulásunkon is így viselte a szép koronáját. A szoknya-csizma együttes a harisnyával pedig igazán elragadó volt. Még észre sem vett, de már nagy mosolyba hajlott a szám. A szokásos szaga mellett kellemes parfümillatot is éreztem rajta és azt is, amit akkor szoktam, mikor Shonte-val volt előtte. Odamentem hozzá és megálltam a szék mellett, majd a hátára tettem a kezemet és lehajoltam hozzá egy üdvözlő csókra. Igen, nem szégyelltem a személyzet előtt sem, hogy ő az, aki boldoggá tette az elmúlt heteimet. - Salut, ma chérie! Milyen napod volt? - kérdeztem, miközben leültem vele szemben és vártam, hogy melyik lesz a megfelelő pillanat a felszolgálók riasztására. Nem fogom minden alkalommal ellőni a palacsintás trükköt, mert úgy elveszíti a jelentőségét, de most, másodszor bevetem ezt a titkos fegyvert. Csak meg kell várni, amikor a lehető legjobban sül el. A pajzsom csak félig van leeresztve és így Nia-ban érzem is, hogy dúl valami a lelkében. A mosolya mögött valami kényszeredett reménykedést érzek. Mintha nagyon szeretne valamit hallani és csak azt, nem mást akarná. Hmmm, mi lehet ez? Újabb ügy van a láthatáron? Ha engem is érint, szívesen besegítek neki. Ha a farkasoktól teljesen független, akkor már kisebb lelkesedéssel, de ötletelek és vele tartok, ha igényli. Nia-val még egy unalmas ügyön dolgozni is jó lehet, bár olyat még nem próbáltunk. Ha belegondolok, nem is volt más Lawrence-ék és a Wright-féle eset óta. Csak egymással foglalkoztunk, mikor találkoztunk. Örülnék, ha ma is így lenne. - Mesélj, mi sürgetett ennyire? Ráérek, most nem kell rohannom sehova – mondom és átnyúlok az asztalon, hogy megsimogassam a kezét, majd egy óriási mosolygok rá. - Örülök, hogy itt vagy, Nia!
Amikor meglátom Stephent, boldog, széles mosoly terül el az arcomon. - Szia! – köszönök neki sugárzóan mosolyogva, aztán mellém lép, hogy egy csókkal üdvözöljön. Felé fordulok, hogy viszonozzam. Ilyenkor mindig behunyom a szemem, mert így az igazi a varázsa. Már nem ez az első csók Stephentől, de valahányszor megérint, vagy megcsókol mindig vadabb ütemet ver a szívem. Semmi perc alatt képes elkábítani. Arra, hogy milyen napom volt, csak zavartan elvigyorodom. - Furcsa. Nem, itt biztosan nem lesz asztalborogatás, szemkikaparás amazonvisítással körítve. Ez nem az én stílusom. Ha másik nő… vagyis jelen esetben egy prosti kell a férfinak, aki velem van, hát, ég áldja. De Stephennél úgy érzem ilyesmiről szó sincs. Főleg, mikor megsimogatja a kezem. Figyelmes és mindig megragadja a kínálkozó pillanatokat, hogy apró érintésekkel is a tudtomra adja, egy pár vagyunk. Azért mégsem árt óvatosan kipuhatolni ezt-azt. Biztosra akarok menni kettőnkkel kapcsolatban. Szeretem az egyenes beszédet, és van ami most komolyan foglalkoztat. - Én is örülök, hogy látlak. – vallom be, és beharapom az alsó ajkamat. Mindig örülök, valahányszor találkozunk, ezt le sem tagadhatnám. Olyankor izgatottabb vagyok, mint egy dinka kis fruska. Az asztal fölött előre dőlök, közelebb Stephenhez. Zavart mosolyom még mindig ott csücsül az arcomon, de most már inkább szemérmessé lényegült. A hangomat lehalkítom. Nem ül senki a szomszédos asztalnál, de azért mégsem szeretném, hogy halljanak minket. - Stephen, figyelj csak… ugye… - valamiért nehezen jönnek a szavak. Muszáj gondolkodnom hogyan tegyem fel a kérdést úgy, hogy ne legyen nyers, meg aztán hülyén érzem magam, amiért ilyenek felől érdeklődöm. De tudnom kell mi a helyzet ezen a területen kettőnk közt. Az valahol engem is minősít, ha a párom mellettem egy utcalány karjaiban köt ki. Megküzdök a kritikus témával, de kibököm így vagy úgy. - …ugye velünk minden rendben van? Vagyis… - érzem, ahogy ennél a pontnál a forró vér az arcomba szökik. Még a füleim is belevörösödnek abba, amit kinyögni készülök. Érdekes. Csinálni sokkal könnyebb, mint beszélni róla. - Tudod… ha bármi kívánságod van… ööö… szóval... - oké, most már égek, mint a Reichstag, de kitartóan fürkészem Stephen jégkék lélektükreit, vajon érti-e mit makogok. – …ÚGY… akkor nyugodtan elmondhatod. Azt hiszem elég nyitott vagyok… ami AZT a bizonyos dolgot illeti kettőnk közt. Tudod... a hálóban. - sutyorgom, szinte csak tátogom az utolsó szót.
A kezdés jól indul, úgy csókol vissza, ahogy szokott, nagy átéléssel és borzongva. Mintha nem lenne semmi gond. Mégis érzek valamit, valami kimondatlan titkot, kétséget vagy ilyesmit, amit nem tudok meghatározni. Minden jel erre utal, a halk hang, a zavartság. Valami megijesztette őt és ezt ki kell derítenem. Biztatóan mosolygok rá és bólogatok, ahogy küzd a szavakkal. Nia-t nyílt nőként ismertem meg, aki még mélyreható dolgokat is nyugodt szívvel mondott ki. Mikor zavartnak láttam, az mindig a közeledésemre tett reakció volt. Amikor kivettem a kabátját a kocsiból és nekiadtam, hogy ne fázzon. Mikor először simítottam meg az arcát a sátorban és Lawrence-éknél, mikor fizikailag is melléálltam, nem csak szavakkal és lelki támogatással. De ezeken már túl vagyunk. Már nyitottak vagyunk egymásra és nem úgy viselkedünk, mint a félős tinik, Nia-ban mégis valami ilyesmit érzek. Mitől tart? Amikor kimondja az első kérdését és elvörösödik, azonnal megfogom a kezét finoman és meglepődve nézek rá, felvont szemöldökkel, de még mindig mosolyogva: - Persze, caro mio! Miért érzed úgy, hogy nem így van? - mondom neki lágy, megnyugtatónak szánt hangon. A folytatás még megterhelőbb a számára és elkezdem megint simogatni a kezét, ahogy fogom, hátha ettől megnyugszik. A kérdésére még jobban meglepődök és most már a pupilláim is kitágulnak. Nem tudom, konkrétan mire gondol, de komplexen próbálom értelmezni a helyzetet. Felhívott, hogy sürgősen beszélni kell valamiről. Most pedig előáll azzal, hogy éjjel majd kérjek azt, amit akarok, bármi is legyen az. Ez volt annyira sürgős? És miért ilyen ijedt? Mintha a saját magáról alkotott véleménye sem lenne túl pozitív és velem is kétkedve beszél. Egy ilyen kérdés mögött lehet az a gondolat, hogy a partner félredug és biztos azért, mert a párjától nem kapja meg, amit akar. De miért jutna ilyen ez eszébe? Nem az az ok nélkül féltékenykedő típus. Tudja, hogy a szálloda is tele van jó nőkkel és válogathatnék, ahogy korábban tettem is. Eddig bízott bennem. Mi változott? Simogatom a kezét és egy pillanatig nem mondok semmit, utána viszont visszakérdezek: - Mi történt, Nia? Miért merültek fel benned ilyen kérdések? Csodálatos hetekkel ajándékoztál meg és hidd el, ha lesz valami különleges kívánságom, el fogom mondani. De te is élhetsz ilyennel! - mutatok feléje nyitott tenyérrel, jelezve, hogy úgy gondolom, ahogy mondom. - A rózsaszín plüssözött bilincseket ugyan túlzásnak tartom, de ez csak egy dolog. - teszem hozzá viccesen, mert nem hinném, hogy arról van most szó. A körülményeken felül belegondolok, hogy mi lehet még, amit nem próbáltunk és úgy gondolja, kell nekem. Kényeztettem szájjal és ő is engem. Próbáltunk többféle pozitúrát, sebességet, intenzitást is és nincs hiányérzetem. Nem azt mondom, hogy már a Káma-Szútrát is végignyomtuk, de azért volt pár klasszikus és haladó póz is. Misszionárius, kutya, stb. És ez csak egy dolog. A simítások, érintések, csókok, a nyelv használata, mindennel elégedett vagyok. Nem tapasztaltam olyat, hogy túl konzervatív vagy élettelen lenne. Eszméletlen jó az ágyban. Tényleg elég nyitott, nem zárkózott el olyanoktól sem, amit sok nő nem szeret. Bizalmon és vonzalmon alapoztuk meg a kapcsolatunkat, amiben ugyan kevés idő, de sok munka és energia ráfordítása fekszik, mert megláttuk egymásban azt, amiért érdemesnek tartottuk ezt vállalni. Igen, mi sokat tettünk azért, hogy boldogok lehessünk egymással és meg is érdemeljük. Ennek a kérésnek, amit feltett, semmi értelme ebben a helyzetben. Ha szeretne továbblépni, én benne vagyok, hogy újítsunk, de itt valami rosszabbról van szó. Előredőlök és én is mélyen a szemeibe nézek. - Öntsünk tiszta vizet a pohárba! Szeretném tudni, hogy mi ijesztett meg? Én megélem veled a teljességet és úgy érzem, te is mellettem. Mi történt ma délután? Nem tudok most előállni a palacsintával. Tudnom kell, hogy mi van? Kicsit tartok attól, hogy nem fog jól elsülni a meglepetésem, ha Nia a fejébe vett valamit és alaptalan feltételezései vannak. Vagy Shonte beszélte tele a fejét? Úgy tudom, még titkol engem otthon is, nem csak a yardon. Nem tudom, meddig mehet ez így, de én nem erőltetem a nagy kitárulkozást. Amikor úgy érzi, hogy készen áll rá, akkor én is kész leszek. Addig pedig titokban élvezzük egymást. Ennek is van egy kis izgalma, talán pont azért csinálja így. Én meg...csak ránézek most is és eltölt örömmel. Azt hiszem, megint ki kell mondanom és meg is teszem. Bókolok neki szépen nézve és őszinte elismeréssel, szerelmesen mosolyogva: - Egyébként remekül áll neked ez a mai ruha! És a lófarok. Ott a hegyekben láttalak így először és már mondtam, de most is mondom, hogy nagyon, nagyon jól áll neked!
Ahogy Stephen megfogja a kezem, az ujjaim gyengéden az ő ujjai közé bújnak. Nagyon finom, meleg érintése van, hiába veszik el erős markában az én kezem. Érdekes. A buta képekig fel sem merült bennem semmiféle gyanakvás. Most meg, ha mélyre ások magamban, be kell vallanom, hogy összezavartak a fotók. Pedig Stephen viselkedésében, szavaiban nincs semmi, ami kételkedésre adna okot. Sem most, sem máskor eddig. Ahogy simogatja a kezem, megnyugszom, és a mosolyom tovább görbül tőle. Ez hiányzott egész nap. Stephen közelsége. Ő mindig jó hatással van rám, még akkor is, ha nem érint meg épp, csak ott van mellettem. Jó jelnek veszem azt is, hogy őszintén érdeklődik mi váltotta ki belőlem a fura kérdéseket a témával kapcsolatban. Látom rajta, hogy aggódik. És ez nem holmi megjátszott valami, amivel a lebukott pasik próbálják menteni a menthetőt, amikor szorul a nyakukon a hurok. Stephen más, erre az életemet tenném. - A bilincs nekem sem jön be. Ez a veszély nem fenyeget. – nevetek halkan, miközben a férfiú kék szempár csillogásában gyönyörködöm. Stephennek nagyon szép szemei vannak. Elég csak azokba a hűvöskék lélektükrökbe nézni, és kész vagyok. Azt is elfelejtem, fiú vagyok-e vagy lány. Ahogy a párom előredől az asztal fölött, még közelebbről merülhetek el a tekintetében. - Én tökéletesen boldog vagyok melletted, Stephen. – duruzsolom mosolyogva. Ez így is van. Őszintébben már nem mondhattam volna. Soha férfival még nem éreztem ilyen mély és mindenre kiterjedő összhangot, mint Mr. Szépszeművel. - Köszönöm! Óh, igen, a lófarok... – somolygok hamiskásan. – Észre is vettem a hegyekben, hogy gyakrabban kacsingatsz felém. Na, igen. Amióta Stephennel együtt vagyunk, többször így hordom a hajam. Előtte mindig szabadon hagytam. Tudom, hogy neki tetszik, és ez kizárólag csak neki szól. - Nah, jó. – sóhajtok egy hatalmasat. A legegyszerűbb az lesz, ha zavaros hablatyolás helyett megmutatom mi az oka a fura viselkedésemnek. Ha Stephen engedi, akkor lassan kihúzom a kezem az övéből, és oldalra fordulok, hogy a szék háttámlájára akasztott táskámból elővegyem a nagy borítékot. A kemény, barna papír halkan zizeg, ahogy átnyújtom. - Azt hiszem, ezt látnod kell. Ez várt otthon, mire hazaértem. Fogalmam sincs ki lehet a feladó, a borítékon nincs rajt. Ha Stephen átveszi és belenéz, láthatja mind a hat darab fekte-fehér képet, ami róla és a rajta szenvedélyesen csüngő utcalányról készült a hotel parkolójában, illetve a fotók közt lapuló, géppel írt üzentet: „Mr. Chesterton nem az, akinek vallja magát.” Jobb lett volna, ha kézzel írják, akkor azt most ki lehetne elemeztetni egy grafológussal. - Emiatt volt sürgős, hogy találkozzunk. – mondom csendesen. Kérdőn pislogok Stephenre. Nyugodt vagyok és türelmesen várom mit reagál. Nem vagyok féltékeny típus, sem hisztis, csupán az ő szájából szeretném hallani, akármit is jelentsenek ezek a képek. Stephen arcvonásait fürkészem, hátha leolvashatok valamit róluk. Nem szögezek neki olyan kérdéseket, hogy ki ez a lány, és miért csókolózik vele, de magyarázatot azt szeretnék kapni.
Nia az ujjaival is mutatja, hogy kell neki most az összekapcsolódás. Egymásbafonódnak a kezeink és ez nagyon jó. Kis finomság, de az ilyenek sokat számítanak és nagyon értékelem ezeket, ahogy ő is. Érzem, ahogy a felbugyogó nyugtalanság kezd visszaszorulni és a helyébe pozitív érzések tolulnak. A bilincsen nevetgélünk egy kicsit, mert az nem a mi temperamentumunknak való, nikább olyan Shonte-féle. Nia mondta már, hogy szép szemeim vannak és én is többször megdícsértem az övéit, mert tényleg csodásak. Kékek, mint a tenger és hasonló mélységeket látok bennük, olyan mélységeket, amikben öröm elmerülni. Kicsit megkönnyebbülök, mikor kimondja, hogy ő is boldog velem. Közös hullámhossz. Nem csak úgy éreztem, hanem tényleg megvan. Nem valami régóta bujkáló dologról lehet akkor szó, hanem egy hirtelen érkezett, mindent felforgató eseményről. De mégis mi a fene az? Érzem, hogy egyre jobban van és egyre távolabb kerül a problémától, ahogy közel hajolunk egymáshoz. A frizurájának a megcsodálását pedig észrevette már korábban is. Hiába, a nők hihetetlenül jók ebben. Ennek örülök, de érdekel, hogy miért is vagyunk itt? Széles mosoly mögött aggódva várom, hogy mi lesz a megoldás. Amikor jön a sóhaj és kéri elengedni a kezét, akkor csak egy rövid másopdercig tartóztatom, utána szabad. Már a borítéknál felszalad a bal szemöldököm és hunyorgok, hogy mi lehet ez? A régi életemből valami? Esetleg valamelyik farkassal a tárgyalás, amikor az informálódásnál közelebb voltam a kelleténél? Mostanában nem volt ilyen, még a Nia előtti hetekben sem. Illetve talán egy, de ott garantáltan nem volt senki. Éreztem volna és ki is nyírtam volna az illetőt vagy ha nem én, akkor a nőstény. El nem tudom képzelni, mit rejthet a nagy barna szörny a gyomrában. A másik pedig az, hogy hogyan került hozzá? Hátrahúzom a fejemet, ahogy elmondja, hogy a címére postázták, feladó nélkül. Zsarolás? De ki áll mögötte, miért csinálja? A hogyant mindjárt megtudom, ahogy kinyitom a borítékot és kiemelem a tartalmát. Hat fotó van benne és lassan lapozom őket, közben pedig bámulok hol a képekre, hol Nia-ra. Ha egyszer bejelentik, hogy a földönkívüli életformákra bizonyítékot találtak, akkor se lepődnék meg jobban. Az arcomon nem csak a meglepettség játszik, hanem a düh és az aggódás is. Ez nem egy szimpla féltékenységi alap, hanem hatalmas kavarás, mögötte sok munkával és ismeretlen szándékokkal. Azt se tudom, pontosan meddig jutott el az illető, aki a háttérben mozgatja a szálakat. És ez a szöveg... Az első az, hogy megnyugtassam Nia-t, de utána a dolgok végére kell járni. Ha ketten tudnánk ezt csinálni, az lenne a legjobb, de ha máshogy nem megy és valóban megrendeült a bizalom, akkor egyedül teszem meg. De ezt nem szeretném. Nem szeretném, ha egy pár kép egy manipulált élethelyzetről romba döntené azt, amit együtt felépítettünk. Leteszem a képeket az asztalra és hátradőlök, majd legalább akkorát sóhajtok, mint Nia, mikor elővette a borítékot. Gondterhelten kezdek bele, ráncolt szemöldökkel és a párocskám tengerkék íriszeibe nézve: - Fuhh. Emlékszem erre. Amit mondani fogok, az alibinek, magyarázkodásnak elég ócska lenne. A te döntésed, hogy el tudod-e hinni nekem, de bízom benne, hogy képes vagy rá. Nia, az igazat mondom el – kezdem és bizalmat sugároz az arckifejezésem, nem ideges, csak egy kicsit aggódó. - Ez 3 nappal ezelőtt történt. Mikor bejöttem dolgozni, ez a csaj úgy várt engem a parkolóban, mint te, mikor jöttél megbeszélni a Lawrence-ügyet. Néven szólított, erre odafigyeltem és megálltam. A nyakamba ugrott és elkezdett csókolgatni. Én eltoltam, a karjánál fogva – mutatok a képekre, amiken látni, hogy tényleg markolom a karjait - , de többször is próbálkozott és alig tudtam lerázni. Láttál már akcióban, de ez nem életveszély volt, nem akartam leütni vagy kirúgni alóla a lábait. Az volt a legfurább benne, hogy nem mondott semmit, csak a számra ugrott és pár kísérlet után egyszercsak lelépett, mintha elvágták volna a filmszalagot. Én csak álltam ott és néztem, hogy ez mi a fene volt? Szóval ezt örökítette meg valaki... Most már egész idegesen kopogtatom az asztalt a félig ökölbe szorított markommal. Meg volt szervezve. A csajt felbérelték, hogy szúrjon ki velem és valaki lesben állt. Nem emlékszem fotósra. A sok reggeli, parkolói szag közül nem is ismerném fel utólag, hogy ha érezném. A kamera esetleg segíthet, ha másban nem, a gyanú eloszlatásában, de bízom benne, hogy elég az adott szavam. A többit, amire ez az egész következtetni enged, el kell mondanom. Kezeimet összefonom és így dőlök előre, félrefordított fejjel, aggodalmas tekintettel beszélek Nia-hoz: - Ez csak az egyik fele. A másik az, aki ismer téged és engem, tudja a nevünket, a címedet, a munkahelyemet és „véletlenül” pont ott volt egy fényképezőgéppel, mikor ez az eset történt. Nem tudom, hogy ki ez és miért áll érdekében, hogy ezt csinálja, de nem szeretném hagyni, hogy továbbmenjen és csúnyább eszközökhöz is nyúljon. Ki fogom kérni a kamerafelvételeket, hátha meglátjuk az illetőt. Nia, valaki el akar minket választani, nagyon aljas módon ássa alá a boldogságunkat. Nem fogjuk hagyni, igaz? - fejezem be és nézek rá egy összeszorított ajkú mosollyal, majd a kezét is megfogom. Utána megint a képekre nézek, majd vissza Nia-ra: - Ezeken sajnos nem látszik rendesen az arca, de a felvételekről meglesz. Ha a fotóst nem is látjuk meg, a csajt meg tudjuk keresni a segítségeddel, ugye? Jaj, annyira sajnálom, hogy ilyenekkel kell foglalkozni. Arról nem beszélek, hogy ha meglesz a tettes, akkor mi vár rá. Nem ölöm meg, kivéve, ha tud a vérfarkas identitásomról is. Ha addig nem jutott el, akkor viszont csak egyszerűen elintézem, hogy minden kicsússzon alóla. Megélhetés, lakás, egészség, barátok, család és így tovább. Csináltam már ilyet, ha valaki okot adott rá. Kívánni fogja a halált, de nem adatik meg neki. Én úgy érzem, hogy ellenem szól ez az egész. Egy körmönfontabb magányos farkas lenne, akit egyszer bejelentettem? Vagy valaki a múltamból? Ezt még nem tudom, de ki fogom deríteni és kő kövön nem marad, az biztos... Rossz emberrel kezdett ki.
Tisztában vagyok vele, hogy Stephen kiváló parti a nők szemében. Látom milyen sóvár pillantást vetnek felé, ha elhalad mellettük. Olyan jelenség, akit nehéz nem észrevenni, mert alattomosan vonzza a figyelmet. Elvégre jóképű, sármos, intelligens, humoros, elegáns. Magabiztos kisugárzása lehengerlő, és amikor hűvös, akkor is vadító. Ezen felül a hotel életében betöltött pozíciója is figyelemre méltó, annak, aki kizárólag az anyagiakra pályázik. Igazából még hosszan lehetne sorolni a jó tulajdonságokat, amiket imádok benne, de egyszerűen mondva Stephen ízig-vérig igazi férfi, olyan, aki képes kizökkenteni a szürke mindennapokból, és akit könnyű csodálni. Tulajdonképpen be kéne tiltani, hogy bárki ilyen legyen. Hm. Mindemellett a ragadozó jellegnek még mindig fenntartok egy listavezető helyet. Eddig magamban sem mertem megállapítani, de Danielnél éreztem ugyanezt. Tudom, hogy Stephent nem lehet egy lapon emlegetni azzal az őrülttel, de van valami titokzatos hozzávaló az egész lényében, ami kissé megfoghatatlanná teszi. Még egyetlen férfi sem hatott rám úgy, mint ő. Ahogy egyre jobban belefolytunk egymás életébe, észre sem vettem, hogy megigézett. Csak a sátorban döbbentem rá. A benzinkútnál, a kezdetek kezdetén erősen gyanakodtam, hogy veszélyes alak és valami nem stimmel vele. Talán már akkor éreztem a „vesztem” tudat alatt. Mikor legelőször, a kerékcsere alatt néztem közelről a kékes árnyalatú, nagyon halvány íriszeibe, olybá tűnt, mintha szavak nélkül azt kérdezné tőlem: „Szia, bárány, levághatlak?” Akkor még semmi pénzért nem vallottam volna be, de ez tetszett. Az a nő meg nem is nő, akire nincs hatással, és akinek a szeme nem akadna meg Stephenen. Nem zavar, hogy utána lesnek, vagy ha az étterem közeli asztalaitól méregetnek minket, mint például most is. Gondolom, engem a fenébe kívánnak, de nem rendít meg különösebben. Az úton idefelé azon töprengtem, vajon ki fotózott, vagy ki figyeltette Stephent. A rendőrségen még mindig nem tudják, hogy a bilétás fickóval járok. Legalábbis nem reklámozom, de az nem jelenti, hogy nem szemfülesek a kollégák. Bár azt kizártnak tartom; hobbiból kövessenek valakit, hogy lencsevégre kaphassák. Ha ki is szagoltak valamit, vagy ha megláttak minket a városban, mert megláthattak, nem bújkálunk, akkor azt a szemembe mondanák, és nem névtelenül küldözgetnek képeket az otthonomba. Ezért tartom furcsának ezt az egészet. Mi a célja ezeknek a képeknek? Hogy Stephennel szakítsunk? Ha ezen a vonalon megyek tovább, akkor azt mondom, hogy valamelyik kedves szállodavendég vagy alkalmazott az elkövető, aki szemet vetett Mr. Szépszeműre. Végülis a képek mind itt készültek lent a parkolóban. Érdekelne ki akar keresztbe tenni. Addig viszont felesleges aggódom, míg Stephen maga nem mondja, hogy szakítana, mert talált mást. Ahogy Stephen belekezd a dolgok tisztázásába, csöndben hallgatom és figyelem az arcát. Tényleg aggasztja és feldúlja, ami történt. Kedvesen elmosolyodom. - Néhány gagyi fotó nem elég ahhoz, hogy kitöröljem a számod. Csak tőled akartam hallani, mielőtt bármit is feltételezek. Nekem a te szavad elég. – duruzsolom, miután Stephen beszámolt a parkolós incidensről. Más férfinak egy ilyen mesét biztosan nem hinnék el. - Úgy hangzik, mintha direkt küldték volna rád. – esek gondolkodóba. Így, Stephen nézőpontjának ismeretében már valóban többértelműek a fotók. Rohadt nagyot sóhajtok. Hatalmas kő esett le a szívemről. Végülis csak ezt akartam hallani, hogy nincs másik nő a láthatáron. Stephen idegesen dobol az ujjaival az asztalon. Engem nem húzott fel ennyire a képsorozat. Bennem csak az ütő állt meg egy pillanatra, de szerencsére okosabb vagyok annál, hogy mindenfélére hirtelenből nekiálljak kombinálni. Rövid nevetést hallatok. - Még mindig amondó vagyok, hogy nálunk csodaszámba megy egy normális, zökkenőmentes találka. – megrázom a fejem, hogy a copfom ide-oda leng a hátamon. Összekulcsolódó kezeink fölött elérzékenyülve rámosolygok Stephenre. - Nem, persze, hogy nem hagyjuk. Csúnyább eszközök? Igazából csak apám fülébe jusson el, hogy valaki áskálódik a lánya boldogsága ellen. Megeshet a rosszakarómmal, hogy bebetonozzák egy épület alapjába. Nem ő lenne az első, aki beleköt a friss betonba egy építkezésen. Persze nem miattam. A tettesre váró büntetésről én sem beszélek. Gonoszdi vigyorra rándul a szám. Hiába. Kívülről egy angyal vagyok, de belülről Jensen vér fűt. Vannak esetek, amiket én sem tudok csak úgy eltűrni. Ez pont egy olyan. Valaki azzal szórakozik, hogy szétválasszon minket. De miért? Ez az ember sincs az eszénél. - A fotós gondolom elbújt a kocsik között. Akárki bérelte fel, tutira meg akar halni… - mondom baljós hangon. A sötét mosoly még mindig ott ólálkodik az arcomon. Családban, szerelemben nem ismerek kegyelmet. – Ha rájövök ki az, a Holdon sem lesz biztonságban. A csajt bízd ide. Csak egy kép kell az arcáról, és megtalálom. Ahogy elnézem Stephent, szerintem ő is hasonlókon agyalhat. Már az elkövető temetésénél tarthat. Hát, nem tudom pontosan mire képes Mr. Szépszemű, de sejtem, hogy nem kispályás és nem fog pironkodni a bosszú közben. Biztosan megvannak az összeköttetései. Ha le akar vadászni valakit, akkor az meg is lesz előbb-utóbb. Én meg örömmel besegítek. Közben feltűnik egy vörös hajú fiatal nő négy asztallal arrébb, Stephen háta mögött. Egyre minket figyel. Hosszúkás arcát rövid, hullámos haj keretezi. Az álla feltűnően csontos, és szögletes. Sűrű gondozott, fekete szemöldöke alatt zöld szemek csillognak. Oda-oda sandítva méricskélem. Halványrózsaszín, hosszú kötött ruhát visel fekete sztreccs legginggel. és fekete tűsarkú bokacsizmával. Az alakja magas és vékony. Pici, húsos száján önelégült mosoly sejlik fel, ahogy egy szalvétát húzogat az ujjai közt szép lassú, már-már kéjelgőnek nevezhető kézmozdulatokkal. Tekintetem visszatér Stephen arcára és inkább rákoncentrálok. Biztos feltűnt neki, hogy a válla fölött nézelődök. Eddig sem zavart, hogy körbeveszik a nők, ez után sem fogok ettől becsavarodni. Ekkor észlelem, hogy a pincér odamegy hozzá, és váltanak pár szót. A srác kitakarja a vöröskét. Nem hallom a kettejük párbeszédét, de az az érzésem, hogy Stephen a tárgya. A pincér aztán alig egy perc múlva idesétál hozzánk és óvatosan Stephen elé csúsztatja a félbe hajtott, fehér szalvétát, ami az imént még a csaj ujjai közt csúszkált. Ahogy letette, szétnyílt. Ezzel távozott. Az asztal túloldaláról simán látom mi van ráírva a szalvétára jókora, kerek betűkkel: „Köszönöm a virágot! Este ugorj be, várlak! 203.” A tekintetem elkapom az üzenetről, elvégre nem nekem küldték. A szemöldökeim meglepetten felugranak a homlokomra, miközben hátradőlök a széken. Lehunyom a szemem, és mély lélegzetet veszek. Mikor másodpercek múlva ismét kinyitom, már csak mosolyogva rázom a fejem. Mekkora ribancnak kell lenni ahhoz, amit ez a vörös művel? Biztos látja, hogy Stephen nincs egyedül, a barátnőjével van, és még ez sem tartja vissza attól, hogy felhívja a szobájába úgy, hogy a barátnő is tudjon róla. Kizárt, hogy láthatatlan vagyok. Annyira abszurd ez a szitu, hogy elnevetem magam. - Mi folyik itt? Nem hiszem el, hogy ez történik… Stephen… Jó vicc. Hol a kandi kamera? – tudakolom higgadtan. Az orrom előtt hívták a páromat szobára. Mit izguljak? Ugyan, ez semmiség! Bájos mosolyomba belevegyül a vegytiszta értetlenség. Már két csaj is adott. Előbb a prosti a fotókon, most meg a vörös. Valami nagyon nem kóser. Nem létezik, hogy ennyire félreismertem volna Stephent. Soha semmi, de semmi jelét nem mutatta, hogy átverne. Mégha szavakkal nem is mondja állandóan, a legapróbb rezdülései mindig azt mutatják, hogy oda van értem. Nem kell ahhoz nyomozónak lenni, hogy az ember lánya megneszelje, ha gáz van egy kapcsolatban. Nálunk minden rendben volt egészen idáig. Ismét odanézek Stephen mögé, a kijárathoz közeli asztalhoz, de a vöröskének hűlt helye. Kíváncsian várom, Mr. Szépszemű ezt vajon mivel magyarázza.
Arra kell gondolnom, hogy aki itt szórakozik, az engem elég alaposan ismer. Megtehette volna, hogy Nia-t támadtatja le ilyen alakokkal és én kapom a fotókat. Mintha tudta volna, hogy én nem hiszek ilyen hülyeségeknek és inkább a csajt próbálta meg ellenem fordítani, mint engem ő ellene. Eljátszom a gondolattal, hogy mi lenne, ha tényleg találnék ilyet a postaládámban. Szagminta, ez a minimum. Aztán kinyomoztatnám, hol lett feladva és elúbb-utóbb eljutnék az illetőhöz. Nia pedig a rendőrségen dolgozik. Ezt nem tudja a titokzatos szarkeverő? Mi ketten már hetek óta rejtőzködő pszichopatát és évtizedek óta gyilkoló őrült házaspárt is füleltünk már le a kapcsolatainkkal és az eszünkkel. Pont ő lenne a kivétel? Vagy nem tudja, kikkel áll szemben vagy neki is elég jók a kapcsolatai, ha nem egy komplett idiótáról, egy amatőrről van szó. Ha az érzelmi oldalát vesszük, persze én is elmennék Nia-hoz megbeszélni, hogy mit láttam, de még annyi körítést sem tennék, mint ő ma. Kiszagolnám, ha hazudna nekem. De egyáltalán nem számítanék ilyesmire. Benne jelent meg először a nyitottság illetve... Nem is tudom, melyikünknél kezdődött előbb. Ott a benzinkútnál semmi jelét nem adta még minimális vonzódásnak sem. Örült, hogy lovagiasan segítek neki kocsit bütykölni, de ennél többet nem éreztem. Aztán a parkolóban már inkább, de a farmon hangolódtunk igazán egymásra. Hajmeresztő történet az, hogy milyen ügy alatt ismerkedtünk meg és hogy jöttünk össze, de jó vége lett. Hogy Nia miért szólózott eddig, arra csak az igényességében látom a magyarázatot. Átlát a férfiakon és nem jó neki akárki. A biológiai szükségleteit biztos megoldotta valahogy, de ennél tovább nem nagyon engedett senkit. Nekem is sok idő kellett, amíg a bizalmába fogadott. Ha nem lettünk volna annyira egymásrautalva, talán még most sem tartanánk itt. Gyönyörű, lenyűgözően intelligens és megnyerő, kedves jelenség, de makacs és válogatós. Már csak ezért sem hinnék ilyen béna fotóknak, ha róla készültek volna. Most is azt érzem, hogy csodál engem, oda van értem meg vissza. Mikor tisztázom magamat, érzem, hogy hisz nekem. Őszintén beszél. Megint azt érzem, hogy nagyon erős nő, akinek nem csak az esze, hanem a szíve, az érzelmi intelligenciája is a helyén van. Rámosolygok egy hatalmasat. - Megint megmutattad, milyen különleges vagy. Vannak házisárkányok, akiknek még fotó sem kell, hogy vádaskodjanak, te viszont nem az vagy. Még így sem rontottál ajtóstul a házba. Köszönöm hogy megelőlegezted a bizalmat – mondom neki és hallhatja a hangomon, láthatja az arcomon, hogy tényleg hálás vagyok. Sok nőnél egy ilyen elég lenne a szakításhoz. Elönti az agyukat a vér, a bűnbakkeresés és sutbadobják azt, akivel együtt voltak. Szerintem ez sokszor a kapcsolatról is elárulja, milyen ingatag lábakon állt és nálunk épp ezért nem vált be. Mi jó erős alapot raktunk és arra építkeztünk. Nem csak úgy összeálltunk, hogy lesz, ami lesz, ha egyszer nincs jobb. Szívvel, de mégis tudatosan választottunk. Azt hiszem, ezt ki is kell nyilvánítanom. - Igen, nagyon is így néz ki. Viszont hibázott, akárki is tette. Okozott neked pár kellemetlen percet vagy nem tudom, mennyi időt és jól tetted, hogy rögtön felhívtál. Szerintem nem járt utánunk elég alaposan és ez persze jó is. Ennyi nem elég neked, hogy szakíts velem és ha fordítva lenne, én se tenném. Ez egy gyenge próbálkozás volt a részéről és szerintem arról sincs fogalma, hogy mi már ennél nagyobb dolgokat is kiderítettünk együtt. Vagy ha van, akkor sokat gondol magáról és azt hiszi, ő nem lesz meg. Pedig meglesz – mondom és a szavaimnak most van egy kíméletlen mellékzöngéje. Nia az enyém és aki ez ellen munkálkodik, az nagyon határozott fellépésre számíthat. Ezek után pedig olyanra, amit inkább ki sem mondok. A párocskám láthatja rajtam, hogy ölni tudnék az eset miatt. Érzem, hogy ő nagyon megkönnyebbül, most ugrik le a komplett Sziklás-hegység a szívéről. A nevetésére elmosolyodom, aztán belőlem is kijön egy kisebb kacaj. - Hát vannak érdekes randik nálunk, az igaz. Ki hinné el, ha elmesélnénk, hogy egy dilinyós család utáni nyomozás hozott össze minket? Esetleg Wright és meg is írna belőle egy nagy love story-t. Nézem a haját, ahogy csóválja fejrázás közben. Most már újra egybefonjuk az ujjainkat és erősen szorítjuk. Nem engedjük el egymást, mintha csak ezzel is nyomatékosítanánk, hogy nem állít meg minket pár fotó és egy cselszövő. Látom Nia-n, hogy hasonló dolgokat képzel el az intrikus számára, mint én. Na jó, azért szerintem finomabb lenne és nőies. A szavaival is erre utal és már fűzi is tovább a nyomozás részleteit. Megint azt csináljuk, amiben a legjobbak vagyunk. Én csak bólogatok és átgondolom, mi lesz. Leszólok a biztonságiaknak, hogy valaki alám akar fűteni és kell a felvételnek az a része. Gond nélkül meg fogják mutatni. Ha szerencsém lesz, látom a fotóst is és a csajt is. Egy pár kimerevített kép, amit átküldenek, én pedig lököm is át Nia-nak, hogy lecsekkolja őket. Ha csak a csajt találjuk meg, szerintem az is elég. Ő csak egy fizetett szereplő ebben és bosszant, persze, hogy bosszant, ott is bosszantott, de nem vele fogok szívózni. A fotóssal sem, hacsak nem ő a nagyfőnök. Ők csak kapnak egy kis vallatást, persze abban sem lesz köszönet. Szerintem Nia-val ketten megyünk el hozzájuk. Feltűnik, hogy Nia nagyon nézeget hátrafelé. Én is nézegetnék, mert az a palacsinta be van készítve, csak eddig egyszerűen nem volt alkalmas pillanat. Talán most már lesz. Meglepődök, mikor idejön a pincér. Még nem is szóltam! Nem szoktak ennyire szorgalmasak lenni. Nem tányért hoz, hanem egy szalvétát, rajta üzenettel. Elolvasom és a fejem szinte lángba borul. Szerintem Nia nem látott még ilyennek. Lecsapom a szalvétát az asztalra és felállok. Körbenézek. Nem kell kérdeznem semmit, szag alapján meg fogom találni, ki küldte. Gyilkos tekintettel járatom körbe a szemeimet az éttermen. Egy-két ember el is kapja a tekintetét. Vissza kell vennem. Nem hiányzik egy balhé itt a szálloda éttermében. Talán pont ezt akarta elérni a fazon. Nem, nem adom meg neki ezt a kegyet. A pult mögül rámnéznek és még mindig dühös vagyok, de bólintok, hogy jöhet, amit megbeszéltünk. Attól tartok, itt ma már nem lesz jó pillanat, csak kevésbé rossz. A szag tulajdonosa már elment. Utánarohanhatnék, de inkább majd lecsekkoltatom. A palacsintát még megvárom, de utána javasolni fogom, hogy keressünk másik helyet. Olyat, ahol kettesben lehetünk. A pincérhez fordulok: - Ki küldte ezt? A fiatal, mindig udvarias alkalmazott kicsit zavarba jön. Először csak néz rám, aztán így felel: - A hölgy megkért, hogy ne mondjam el, csak adjam át a szalvétát. Nem szeretek főnökösködni, mert nem is vagyok az, csak tanácsadó. Más kérdés, hogy mindenről tudok, ami a szállodában zajlik és befolyásom is van. Rúgattam ki embereket, másokat pedig soron kívül felvetettem, pozitív és negatív visszajelzéseket is továbbítok mindig. Arcról ismerniük kell és névről is. Komor arccal nézek a kinyalt hajú srácra és közel hajolok a füléhez, hogy ne alázzam meg mások előtt. Ő aztán végképp nem érdemli meg. Érzem benne, hogy fél, mert részese lett valami kellemetlennek, pedig csak a dolgát végezte. A vendég kért valamit, ő teljesítette. Nem is csesztetem, csak elárulom, miért kell tudnom, amit kérdezek. - Tudja, ki vagyok, ugye? Értékelem, hogy lelkesen kiszolgálja a vendégeket, de itt másról van szó. Én, mint Stephen Chesterton, a Holiday Inn menedzsment tagja szeretném tudni, ki küld nekem üzenetet fiktív virágokról és ki hív randira, mikor épp a barátnőmmel vagyok – mondom a srácnak és a végén Nia-ra nézek. Először idegesen tekintek oda, aztán viszont rámosolygok. A szemei! Viszahoznak a földre. A pincér egyre zavartabb, de válaszol: - Egy hölgy, még nem láttam itt. Vörös haja volt, elegánsan jött és annál az asztalnál ült – néz a pincér az asztalra, amelyiknél történt az eset. Biccentek neki, hogy köszönöm és jelzek, hogy elmehet. Visszaülök Nia-val szembe és nagy gondterhelten terpeszkedem az asztalnál. A kérdésére szinte nem is figyeltem, csak futólag. Ahogy ránézek, egy kis mosoly belefér. Hamar eltűnik. Halkan beszélek, de érthetően és most már nagyon tárgyilagosan: - Ez nagyon komoly szervezés. Azt a nőt nézted a vállam fölött? Kandi kamera nincs, de biztonsági van. A pincér megmondta, hogy nézett ki és melyik asztalnál ült. Ez a felvétel is ki lesz kérve. A szalvétát meg átadom bizonyítékként, hátha van rajta ujjlenyomat. A 203-asnak pedig utána fogok járni. Lehet, hogy nincs lefoglalva, csak ideírták. De ha ráérsz este, lecsekkolhatjuk. Nia, azt hiszem, ez többről szól, mint szétválasztásról. Engem akar valaki minél kellemetlenebb helyzetbe hozni. Láttad, mennyire felkaptam a vizet. Egy étteremben, ahol vendégek vannak, nem igazán illik így viselkedni. Szerintem épp ezt akarta elérni az illetőt vagy még többet. Most viszont várj még egy kicsit, mert lesz valami jó is ezen a délutánon – fejezem be és végre elmosolyodom. Hamarosan érkezik a palacsinta. Nem fog akkorát durranni, mint vártam, de reménykedem, hogy kicsit oldja majd a drámát.
- Kinek előlegezzem meg, ha nem neked, Stephen? – vonom feljebb a fél szemöldököm, miközben csintalanul mosolygok. Sok mindenen mentünk keresztül együtt, és ő az életemet mentette meg a farmon. Azt a kalandot sosem fogom elfelejteni. Néhány hete vagyunk együtt, de elképesztő, hogy a kapcsolatunk már most, a „kezdeti stádiumban” is ilyen erős. Én bízom Stephenben, ez nem vitás. A múltjában helyet kapott nők nem aggasztanak, ahogy a jelenében szerepet játszó munkatársak, alkalmazottak és nőnemű barátok sem. De ha egyszer úgy alakulna, hogy Stephen mégis leváltana, elengedem szó nélkül. Xar érzés lesz, de nem rendezek purparlét, ha már nem úgy működnek a dolgok, hogy mindkettőnknek jó. Ez a mostani eset viszont merőben más. Valaki direkt szétválasztana minket, vagy legalábbis Stephen ellen hangolna. Így ez már vért kíván a szememben. És ahogy látom, Stephen zsebében is kinyílt a bicska. - „Pedig meglesz.” – ismétlem meg Stephen szavait egy kéjenc perverz vigyorával és vágyakozón felsóhajtok. – Imádom ahogy ezt mondtad. Szóval levadásszuk… - harapom be az alsó ajkam. Különös, sötét élvezet nyújt a gondolat, hogy a rejtélyes rosszakaró nyomába eredünk. - Nem biztos, hogy nincs tisztában azzal, hogy a rendőrségnél dolgozom. Talán épp ezért nem oda postázta a képeket. Tarthatott tőle, hogy ott helyben mindjárt beadom őket a laborba. Így viszont… tudhatta, hogy egyenesen hozzád rohanok. Ez már azért tényleg regénybe illő, minket milyen hülye dolgok hoznak össze, akár egy-egy találkára. - Én már nem is álmodom egy szokványos – idézőjelet formálok az ujjaimból. – „uncsi” randiról. Ennek akkora az esélye, mint kriptonitot találni Fairbanksben. Wright emlegetésére halkan elnevetem magam. - Majd felkeresem az ötlettel. – heherészem. Mikor a pincérsrác odalép hozzánk, és leteszi a szalvétát, Stephen markáns arca rákvörösre gyúl a benne feltörő indulattól. Felpattan az asztaltól. Igazán dühösnek még nem láttam soha azelőtt. Ilyesmit nem lehet csak úgy eljátszani, tényleg mélyen érintette. A pillantása, amivel végigsöpört az étteremben, egy kegyetlen gyilkosé. Hűha… Nem lennék az ellenlábasa helyében. Szegény pincért vallatja, annak megugrik az ádámcsutkája, ahogy nyel egy nagyot. Tart Stephentől, én is csak lapítok. Felkönyökölök jobb kezemmel az asztalra, és félig behajlított ujjakkal az öklöm a szám elé érintem. A pillantásom Stephen és a pincér közt cikázik. Bár inkább Stephent figyelem, nem akarom a fiút zavarba hozni, így is biztosan kínos neki a szituáció, pedig teljesen ártatlan. Stephen címez nekem egy röpke mosolyt, miután a pincér fülébe belesúgta az ellentmondást nem tűrő szavakat. Viszonzom, ahogy a tekintetünk egybeolvad. Remélem megenyhül. Amint visszaül, közelebb hajolok hozzá, hogy válaszoljak a kérdésére. - Igen, őt. Kb 176 cm magas, modell alkat, rövid vörös haj, apró, telt száj, zöld szem, rózsaszín kötött tunika és fekete cicanadrág. – pontosítom a pincér leírását somolyogva. Most az én ujjaim siklanak simogatón Stephen kézfejére, és ott időznek. Apró köröket rajzolgatok ujjhegyeimmel a bőrén. - Nyugi. Nem történt semmi. Legalább megvan, miért nem a rendőrségen kaptam kézhez a képeket. Az illető azt akarta, hogy itt legyek, amikor a csaj szobára hív. Nézd meg mekkora, tiszta, gondosan megformált betűkkel írt. Az volt a célja, hogy el tudjam olvasni… Ha tényleg alád akar valaki vágni, akkor addig jó, amíg „csak” minket akar szétzavarni. Komolyabb károkat is okozhat, ha nagyon elszánt. Ellened fordíthatja a barátaidat, a munkahelyeden is keverhet, az életed bármely területét megcélozhatja. Van olyan akire gyanakszol? Szerintem írd össze a lehetséges jelölteket. Kezd a gyerekkori szomszéd kiskölyökkel, akit rendszeresen elagyaltál. – mondom ezt vigyorogva, viszont komolyan gondolom. – Aztán leszűkítjük a kört. Aki versenyben marad, annak alaposan utánanézek. Kiderítem mivel foglalkozik, hol él, cipő-, bugyiméret, vércsoport, mikor vesztette el a szüzességét, és mi a legvadabb félelme. Egyszóval mindent megtudok. Ne aggódj... Velem jobb, ha nem szórakozik. – küldök egy meleg, biztató, szerelmes mosolyt Stephennek. – Ez a délután már attól jó, hogy együtt lehetünk. Kíváncsi vagyok Stephen mit tervezett. Arcvonásaim egészen megnyílnak, ahogy kérdőn pislogok a páromra. Kisvártatva ismét megjelenik az asztalunknál az előbbi pincérsrác. - Köszönöm! – mosolygok fel rá hálásan a kiszolgálásért, miközben leteszi elém a tányért, az evőeszközöket és a fehér szalvétát, amin a hotel lógója díszeleg. Jóleső nevetés ráz meg a nutellás palacsinta láttán. Nahát! Erre tényleg nem számítottam. - Hihetetlen vagy, tudod? – csóválom meg a fejem szélesen vigyorogva a meglepetés fölött. Vágok egy darabot, és feltűzöm a fényesre törölgetett villára. Az első falatot Stephennek kínálom és felé fordítom a villát. - Kérsz?... Mellesleg igen, ráérek este. A tiéd vagyok. - csacsogom Stephen kék szemeiben elmerülve, miközben várom a palacsinta sorsát.
Flora Ashwood
Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 51
◯ HSZ : 188
◯ IC REAG : 120
◯ Lakhely : Salt Lake City (Utah)
◯ Feltűnést kelthet : Sárga VW Beetle típusú személyautóm, bájos szempilláival ;)
/ Rocky & Nia – Days of vengeance (avagy egy reag erejéig becsörtetek, mint elefánt abba a bizonyos porcelánboltba) /
Hogy milyen a napom? Rohangálós. Ki se látszom a feladatokból, köszönhetően annak, hogy a főnök ma nincs bent. Szökőévente egyszer fordul elő ilyen, és akkor a nyakamba szakad minden. Nem zavarna, ha gyakrabban lenne belátásom az aktuális dolgokba, de így hirtelen azt se tudom hova kapjak. Nem viselem a szokásos szakácsegyenruhát, hanem barackszínű kiskosztümben rohangálok fel-alá, amire ki van tűzve az a kis névtábla, ami eddig csak egyszer volt rajtam, mióta itt vagyok. „Séf-helyettes”.. hirdeti a gravírozott apróság. A telefonom persze folyton csörög, a beszállítók keresnek az alapanyag egyeztetés miatt, és valami rendezvényszervező is pont ma talált be egy esküvői menü kapcsán, amiről Vittoria szerintem elfelejtett szólni nekem, ezért szinte feltúrom az asztalát, mire érdemben tudok válaszolni a menüvel kapcsolatban feltett kérdésekre. Átnyargalok most már ki tudja hányadszor a mai nap folyamán az éttermen is, nem mulasztom el mosolyogva üdvözölni a vendégeket, és jó étvágyat kívánni nekik, mert ez is a feladataim közé tartozik. Véletlenül szúrom ki Stephent az egyik asztalnál, egy fiatal nővel folytatnak bizalmasnak tűnő beszélgetést. Ha lenne időm, talán oda is mennék hozzájuk, hogy pár szót váltsak Stephennel, de akkor végképp elúsznék minden teendőmmel, ezt a luxust meg igazán nem engedhetem meg magamnak. Azért ha észrevesz, széles mosollyal az arcomon odaintek neki is, és a partnerét is üdvözlöm egy vidám fejbiccentéssel, mielőtt ismét eltűnnék a lengőajtó mögött. Odabent elkapom az egyik szakácsot, és megkérem, hogy a desszertes hűtő alsó polcán levő süteményből szervírozzon fel kettőt. Nincs az étlapunkon. Annyira izgultam a mai nap miatt, hogy éjjel nem tudtam aludni, ezért nekiálltam sütni otthon. Szlovénia legnépszerűbb süteményét, a Bledi vaníliakrémes készítettem el, és behoztam magammal, hogy a kollégáknak legyen mit nasizni a pihenőidejükben. Elég nagy sikere van, mindenkinek ízlik.. ezért bátorkodom megkínálni belőle kedves ismerősömet, és asztaltársát is. Pár perc múlva az egyik pincérünk kilép az étterembe, kezein a két tányért egyenesen Stephen és Nia asztalához víve. - Hölgyem, Uram! Elnézést kérek a zavarásért, de ezt a két kremšnita-t a séf-helyettes küldi önöknek. Szabad? – Ha a pincér engedélyt kap rá, akkor szervírozza is a süteményeket. - Szlovén vaníliakrémes. – Teszi hozzá, hogy világossá váljon, miféle sütemény is ez. – Jó étvágyat! – Köszön is el, majd megy tovább a dolgára, hogy ne zavarja tovább a beszélgetőket.
Nia-nak igaza van. Nem is lett volna muszáj kiemelni ezt. Nagyon jó érzés, hogy tényleg ennyire szeret. Azt hiszem, nincs sok ember a Földön, akiért tényleg odáig van. Az apja, Shonte és én, amennyire tudom. Érett nő, a koránál is sokkal érettebb, ezért értjük meg egymást ilyen jól. Arra nem gondolok, hogy milyen lesz, ha egyszer elmúlik, ami most lángol és megunjuk egymást. Nem szeretném, ha ez eljönne. Élvezni kell a pillanatot, amíg tehetjük. Ahogy Nia lecsap a bosszúszomjtól csöpögő mondatomra, elismeri, hogy tetszik neki ebben a férfierő megnyilvánulása. Igen, megmutatom, hogy újra megvédem őt és immár kettőnket, ha kell. Ahogy egy hímhez illik. Szerintem az is tetszik neki, hogy bennem sem kíméletességet lát és még az érzéseibe se kell belenézni, már az arcára kiül, hogy ő is „vért” kíván. Megtorlást. És amúgy is szeret ilyen ügyeket megoldani. Rámosolygok és ennyit mondok erre: - Ez a rejtélyes machinátor eddig semmi törvénytelent nem tett, csak aljas dolgokat. Szerintem mi is ugyanígy járjunk el. Szemet szemért. Igazad lehet. Akkor viszont számít rá, hogy megtaláljuk, ezt bele kell kalkulálnunk. Csak egy kis időt nyert, de lehet, hogy újabb akciók következnek ezalatt. Jókat nevetek a kriptoniton. Először nem esik le, mi az, aztán eszembe jut, hogy abban a Supermanes mesében ez volt, az egyetlen, ami ártani tudott a földönkívülinek. Érdekes párhuzam. Az meg még viccesebb, hogy Nia megkeresi Wrightot. Igen, annyira jóban lettünk vele, tényleg. Biztos örülni fog, ha előadjuk, mennyire imádjuk egymást. Á, szerintem már rég túlvan a dolgon és románcolnak Amanda-val. Mikor a szalvétát kapom, érzem, hogy egy kicsit elszalad velem a ló. Még Nia-t is megijesztem, azt pedig már végképp nem akarom. Ahogy a szemeibe nézek, csökken a düh és kezdek megnyugodni. Ő még részletesebben leírja a nőt. A pincért nem vallattam sokáig. Hadd tegye a dolgát, nekem jó lesz a kamera is, ha már tudom, melyik asztalnál kell keresni az újabb bérencet. Az én kedvenc fantomképrajzolóm viszont most is tette a dolgát. - Nagyon jó! Majd átküldöm az ő képét is. Az érintéseivel tényleg meg tud nyugtatni. Ilyen még nem is volt, hogy én voltam az idegesebb. Általában tudok magamon uralkodni, de most egy apafarkas védőösztönével pattantam fel. Szinte kimasszírozza az apró kis kezeivel az idegességet. Tudnak mást is azok a kezek, kellemesebb dolgokat és az enyéim is. Ezt viszont le kell rendeznünk, hogy nyugodtan tudjunk majd aludni. Ránézek az írásra, ahogy mondja, hogy mit lát benne. Nagyon okos. Tényleg, fel sem tűnt, hogy pont ezért vannak itt akkora betűk, hogy szemből is el lehessen olvasni. Én mást is látok ebben. Amiket Nia utána mond, azokat valós veszélynek érzem. - Szerintem ez csak a kezdet. A legérzékenyebb pontomon kezdte a támadást, de szerencsére ezt a két csatát mi nyertük – mosolygok Nia-ra, miközben megszorítom a kezeit. Igen, nem rendült meg a bizalom, bár volt egy rövid hatása a történteknek. - Megint azt kell mondanom, hogy kitervelt, alattomos, de nem tökéletes a stratégia. Ha kisebb betűkkel lett volna írva, ugyanígy felálltam volna, de a szalvétát akkor is megmutattam volna neked. Ezzel nem számolt? Vagy elhanyagolható veszély. Rendben, össze fogom írni, hogy kik lehetnek. Biztos is vagyok abban, hogy mindent kiderítesz. Amúgy is, de most főleg. És igazad van, a sok hülyeség ellenére is jó együtt. Komolyan, melletted még idegeskedni is jó. Csak rádnéztem az előbb is, mikor a pincért faggattam és máris megenyhültem – fejezem be nevetve. Nia-n látom, hogy nagyon felcsigáztam. Annyira aranyos ilyenkor. Máskor is, de most meg tudnám zabálni, persze csak a szó romantikus értelmében. Az előző pincért küldték ki. Nem tudom, mennyi kedve volt idejönni azok után, hogy leteremtettem. Belenézek, de nem látok semmi különöset. Se félelmet, se rosszkedvet. Profi vendéglátós, megértette, mit látott és a munkáját most is rendesen végzi, ahogy eddig is. Ezt megjegyzem. Így is kell a Holiday Innben. Csak vidám és most már nyugodt mosollyal nézem Nia-t, ahogy megörül a nutellás palacsintának. Megleptem és mégis sikerült megtalálni azt az időpontot, amikor a várt hatást érte el a figyelmesség. Széles mosollyal és egy rövid kacagással nyugtázom. - Tudom. Most elfogadom, köszi! Jó étvágyat! - mondom a páromnak és elveszek egyet az asztalokra eleve bekészített szalvéták közül, hogy a bal kezembe fogjam. A jobbal pedig egy villát húzok ki ugyanonnan és rászúrom a kis falatot, alátartva a szalvétát. Most én is megkóstolhatom Flora Ashwood híres süteményét. Elismerően hümmentek egyet. Már értem, hogy Nia miért volt oda tőle ennyire. Ahogy nekilátunk, érkezik még egy pincér. Mi a fene van ma? Rosszat sejtek, valami újabb galád trükköt. Ahogy azt mondja, hogy a séfhelyettes küldte a süteményt és kettőnknek, már látom, hogy nincs baj, csak Flora volt rendkívül figyelmes. Lehet, hogy a pincér beszámolt arról is, hogy mi ment itt? Igazából örülök, hogy nem maga Flora jött ide. Semmi bajom vele, de ma nem lenne szerencsés, ha elkezdené itt előadni magát. Máskor szerintem Nia meg is kedvelné őt, ha találkoznának, de a mai napra már elég volt az idegen nőkből, akik engem kerülgetnek kedveskedve. Az előbb nem vettem észre, nem intettem neki. Máshol járt az eszem. Mindenesetre intelligensebb annál, hogy zavarjon, miközben a barátnőmmel vagyok és csak küldött egy kis finomságot. Nia-ra nézek és ha ő is elfogadja, akkor köszönetet mondok a pincérnek és megnézem ezt a süteményt. Szlovén vaníliakrémest is felszolgálunk? Nem mondom, hogy töviről hegyire vágom az étlapot, de ez mintha nem lenne egy alap édesség. Nem kezdek lapozgatni, majd máskor utánanézek vagy megkérdezem Flora-t, mikor megköszönöm neki. Most pedig én is elkezdek enni és igen finomnak találom a krémest. Nia véleményét is ki fogom majd kérni és ha neki is nagyon ízlik, akkor felvetem, hogy bővítsük a palettát. Első osztályú, ezt rendszeresíteni kell.
/ Rocky & Nia – Days of vengeance (avagy köszönjük, Flo a sütit! /
- Persze. – bólintok vigyorogva. – Megtudjuk ki az, és szépen visszaijesztegetjük. Biztosan számít ránk, ezért érzi most úgy, hogy helyzetelőnyben van, és tuti nem sokára meglépi a következő szemétségét is. Én a helyében mindenhova bérenceket küldenék, és a távolból irányítanám a szálakat, hogy véletlenül se kerüljek a gyanú árnyékába. Hm… Azt hiszem, a számodra legártalmatlanabbnak tűnő emberre is gondolnod kell. Olyanra, aki nem része a közvetlen környezetednek. Ő most valahonnan felbukkant a semmiből, és gyanítom, régóta készül a vendettára, akármit is követtél el ellene. Nagyon agyafúrt, ha ezt a mai aknát így betelepítette nekünk. Csak elmélkedek, ahogy szoktam. Próbálom elképzelni az illetőt, egyáltalán azt kitalálni, hogy nőről vagy férfiról beszélünk. - Szerintem biztosra akart menni a nagy betűkkel. Nem tudhatta, hogy megmutatod-e vagy sem. Az is benne volt a pakliban, hogy eldobod anélkül, hogy megmutatnád. Valószínűleg erre készült, ezt várta tőled… Jól ismerhet. Az ilyenek nem egy-két napos ismeretségre vallanak. Több évnyi közös múltatoknak kell lennie. – vonom meg a vállam. Ez csak újabb tipp, de talán segít leszűkíteni a kört. Elvigyorodok. Akár gúnyosnak és szemétnek is hathatnak a vonásaim, de eszembe jutott valami. Kicsit kivallatom Stephent, persze az ügy érdekében. Muszáj feltennem pár kérdést, hátha segít a tettes kilétéhez eljutni. - Volt olyan nő, akivel esetleg egy másik miatt toltál ki, és csúnyán otthagytad? Ne haragudj… - nevetem el magam halkan, és megrázom a fejem. Engem még mulattat is ez a beszélgetés, pedig ártatlan szándékok vezérelnek a faggatózásban. - …nem vallatlak, de mindenkire gondolnunk kell. Egy régi bosszús szeretőt sem tartok kizártnak. Lehet, hogy 100 éve rágja a körmét, mert nem kapott tőled magyarázatot. Beharapom az alsó ajkam, és Stephent lesem. Jót kacarászok azon, hogy mellettem még idegeskedni is jó. - Ez oda-vissza működik, ha észrevetted. Amikor én pörgök be, akkor te szoktál engem megnyugtatni. Igazság szerint a legjobbkor jött a palacsinta. Megtanultam már rég, hogy a rossz dolgok között mindig a jót kell megtalálni. Stephen figyelmességétől a minket körülvevő probléma már el is törpült. Az én tudatalattim és elmém a pozitívumokra van rászoktatva. Ez a titkom. Örülök, hogy Stephen elfogadta a kóstolót. - Ugye milyen mennyei? A következő ember, akit Wright után elrabolok, az Flora lesz. – magyarázom, miután bekaptam az első falatot és alaposan kiélveztem az ízét. Alig nyelem le a palacsintát, odasétál hozzánk egy másik pincér két tányérral. Látom, hogy Stephen arcán a meglepettség suhan át. Biztosan valami újabb fondorlatra számít. Mintha azt várná, hogy valami robbanjon. - Óh! Köszönjük szépen! – mosolygok élénken a pincérre, ahogy elém teszi a krémest. A rávetett első pillantástól is beindul az ember nyáltermelése, olyannyira guszta. Tökéletes mestermű. Most duplán megleptek. Gondolom, hogy ebben nem Stephen járt közre, mert úgy pislogott a pincérre, mintha bombát hozna. De ez hamar elmúlt nála. Szinte azonnal megnyugodott, ahogy a srác ecsetelte mi ez és honnan jött. - Hogy állsz a telt csajokkal? – teszem fel az újabb kérdést. Engem is érint, mert ha ez a sütiztetés így megy tovább… A krémesről Stephen kék szemeire siklik a pillantásom, és kibukik belőlem a jóleső nevetés, nem tudom visszatartani. Isten látja a lelkemet, hogy próbálkozom, de nem megy. Újabb gyanúsított a listán: egy bosszúszomjas exbarátnő, aki azt hiszi, hogy a súlya miatt lett menesztve. Csak egyetlen másodpercre vagyok képes komoly képet vágni. Tovább nevetgélek, miközben a villámmal belehasítok a sütemény puha, habos krémjébe. - Nem tudom eldönteni melyiket egyem előbb. – vallom be, és elmerülök a krémes édességében. – Nagy emberrablások lesznek még itt… - lehalkítom a hangomat, hogy pimaszmód komolyan megfenyegethessem Stephent. – Este dupla annyi eksönre számolj. Le kell mozognom a plusz kalóriákat.
Nia kimondja azt, amire én is gondoltam. Valahol egy szép nagy irodában szervezi az életem szabotálását ez a valaki a múltamból, aki most került elő. Azért paranoidba nem megyek át. Nem fogok szúrós szemmel nézni az utolsó takarítónőre és egyebekre. Otthon meg nem jár más, csak én és Nia. Nem vagyok az a nagy vendégeskedős típus. Gyakorlatilag sose volt még nálam házibuli, vendégség, legfeljebb az aktuális csajaimat hívtam oda. Bólogatok, hogy agyafúrt. Igen, az, de nem eléggé. - Figyelni fogom a jeleket, de azért az „ááárnyak” emlegetéséig nem szeretnék eljutni – mondom nevetve, ahogy idézem Wrightot. Mikor ki volt ütve és elnyújtotta ezt az idétlen megnevezést, az emlékezetes maradt. Nia el is nevette magát akkor. - Okos az emberünk és ötletes, de nem csak megfigyeléseken alapulnak a tervei, hanem feltételezéseken is. Ahogy mondod. Ezt nem tudhatta, nem nyomozott annyit, hogy tudja. Gondol rólam valamit, van egy elképzelése, ami kicsit sötétebb a valóságnál. Ezen kell elbuktatni. Nézem, hogy Nia mit vigyorog ilyen sunyin és hogy miért vannak benne megint kellemetlen érzések. Ahogy belekezd, már értem. Kicsit kínosan én is nevetek. Megkérdezni se jó az ilyesmit, de megválaszolni se. Nia előtt nyílt lapokkal szeretnék játszani. A vérfarkas életmódomról még nem tud, mert az azért elég durva dolog. A többit, az itteni életemet Stephen Chestertonként viszont megismerheti. Mikor azt mondja, hogy 100 éve rágja a körmét egy sértett exem, belegondolok, hogy ez sem lehetetlen. Farkasok között is akad, aki nem karmokkal és harapásokkal, hanem ilyen kis simlikkel harcol, ahogy én is teszem, mikor valaki nagyon nem tetszik. Például a night clubból a sebhelyest, aki Nia-t meg akarta táncoltatni, lenyomoztam. Edgar Springfield a neve és alvilági körökben elég ismert fegyverkereskedő. Volt, amíg véletlenül le nem jelentettem a nevét egy megfelelő helyen lévő ismerősnek. Tudtommal azóta lekapcsolták és már a felesége is tanúskodott, hogy mik mentek otthon és mikről tudott. A börtönben majd megél pár finomságot, plána ha kiderül, mennyi nemi erőszak és gyilkosság kötődik hozzá. A dutyiban nem szeretik az ilyeneket. Megvakarom a halántékomat és elkezdem mesélni, ami eszembe jut. Nia-ra nézek és kis sóhajjal kezdek bele: - Világos, nem is rovom fel ezt neked. Akkor se, ha látom, hogy kicsit élvezkedsz is közben – nevetem el magam. - Nem, az a helyzet, hogy ha valakit meguntam, akkor nem húztam sokáig. Ha közben másik nővel lett is telefonszámcsere, azzal a lendülettel már szóltam is az előzőnek, hogy fejezzük be. Két ilyen eset volt, Jennifer Briggs, aki megértette és Ella Levinson, aki nem. Mindkettejüknél egy hónap után jöttem rá, hogy végtelenül unom őket. Huhh, eszembe jut még egy. Ne röhögd magad halálra, de volt egy Ellen Wright nevű csaj. Nem A-val, hanem E-vel. Nem hiszem, hogy rokona az író barátunknak. Nagyon vonzó lány volt és nem érte be velem. Nem kellett fotó sem és semmi ilyesmi. Elmentünk egy táncos helyre és kiszúrt magának egy pasit, engem otthagyott. Nem vertem ki a balhét ott nyilvánosan. Az a másik is megéri a pénzét, ha ilyenbe belemegy, de úgy gondoltam, meg is járja. Ő is le lesz cserélve. Néztem őket egy ideig, aztán hazamentem. Másnap Ellen felhívott, hogy miért hagytam ott. Kérdeztem, hol van, azt mondta, hogy ennél a pasinál, de amúgy engem SEM akar dobni. Megmondtam, hogy én viszont itt a végét látom és így is tettem. Mikor meglátott mással, ő lett féltékeny. Jó, mi? Nem volt túl okos lány, tuti, hogy ezt nem ő csinálja. Csak elmeséltem. Nia, ha tudnád, mennyire válogatós vagyok... Téged hihetetlenül nagyra becsüllek és áldom a sorsot, hogy elémhozott – fejezem be a nosztalgiázást, megfogva a kezét. Így is van. Mindig voltak nőim, de egy kezemen meg tudom számolni, hány olyan intelligens, érett, szép és szerethető volt köztük, akiben nagyítóval kell keresnem a hibát még nekem is, aki tényleg elég szőrszálhasogató vagyok ebben a témában. Justine volt az első ilyen, utána még ketten követték, de meghaltak. Emberek voltak, nem haraptam be őket. Tudták a titkomat, együtt tudtak élni vele és szerettek úgy is. Ez az, ami még Nia-nal kétséges. Neki nagyon erős az igazságérzete és az empátia óriási benne. Ha megtudja, hogy én képes vagyok brutális mészárlásra és azt a fajt védem, amelyik ezt rendszeresen meg is teszi... Jólesett, amit a hegyen mondott, hogy elfogad engem a titkaimmal, de nem tudom, hol húzódik a tolerálható titkok határa. Bólogatok, hogy általában fordítva van. Igen, észrevettem, hogy milyen könnyen meg tud nyugodni Nia mellettem. Most pedig viszonozza. Sokat beszélt törlesztésről, hát ezt például fel lehet fogni annak is, bár én egyszerűen csak szeretetnek hívom, mert az is. A palacsintával pedig végképp elűzzük a sötét felhőket. - Igen, kiváló. Nem vagyok igazán édesszájú, de most már jobban értem, mit éltél át legutóbb. Nia le is csap az apró figyelmességre. Az is tökéletes. Jól néz ki és tényleg nagyon finom. Minden arányosan van elosztva benne. És ez a kis levélke mellé. Igazi ínyencfalat. Párocskám kérdésére elnevetem magam. Ez csak fokozódik, ahogy látom, hogy ő nem akar nevetni, nagyon nem akar, de kitör belőle. Ez olyan igazi magával ragadó nevetés. Mikor egy kicsit szüneteltetjük a röhögést, akkor válaszolok a könnyeimet törölgetve. - Hát olyan sok volt, aki mondogatta, hogy milyen kövér. Még így csipkedte is magát – mutatom, ahogy szokták a bordák fölött húzogatni a bőrt. Az emberrablásra megint nevetnem kell. Most már nyoma sincs az aggódásnak és a többinek. Túlvagyunk rajta. - Ahogy gondolod. De mielőtt elrabolnád, szólj és kiírjuk táppénzre. Este pedig állni fogom a sarat. Kőkemény edzést fogunk tartani – nézek rá kéjes vigyorral. Mindig jó volt, minden este örömteli volt, de ha most még ráteszünk egy lapáttal, az klassz. Nagyon klassz lesz. Ez az árnyékban rejtőző manipulátor nem is tudja, de még jobban összehozott minket. Még nyíltabban beszélünk még mélyebb témákról és remélem, ez így is marad, sőt egyre inkább elmélyül a kapcsolatunk. Szeretném. Nagyon szeretném. Nia-val nem csak az eksön jó, hanem minden más is. Csak nézni, ahogy eszi a finom falatokat, ez is remek. És hogy ne köpjenek bele még jobban a levesünkbe, minél hamarabb meg kell találni az én nagy ellenfelemet. Ma délután még van dolgom a szállodában, de a kamerák felvételeit ki fogom kérni. Az este pedig Nia-é. Ledolgozzuk a kalóriákat és még sok mást is csinálhatunk, ami jó. Vagy ha már lesz eredmény, akkor rögtön megyünk bevetésre is. De csak „edzés” után...
- Ha az árnyakat emlegetnéd, az már tényleg a vég lenne. Majd gondodat viselem akkor. – nevetgélek Stephennel. Beindultak a fogaskerekek az agyamban, ahogy beszélgetünk a sütemények fölött. - A feltételezései adódhatnak abból, hogy több éve nem láttátok egymást, nem tudhatja mennyit változtál és milyen irányba ez idő alatt. Nem tudhatom, hogy Edgar Springfield, a kopasz sebhelyes a klubból, Stephen baráti közreműködésének köszönheti a one-way ticket-jét a sittre. Szép bűnlajstroma volt annak a mocsok nőerőszakolónak. Évek óta nem tudták elkapni, most sikerült. Közben élénk érdeklődéssel várom Stephen meséjét az exekről. Nem zavar a téma, inkább jól esik, hogy ezekről is lehet beszélni anélkül, hogy valamelyikünk megsértődne vagy dühbe gurulna. Ellen Wright-nál, hiába figyelmeztetett, hogy ne nevessek, kár volt a próbálkozásért. Épp bekapni készülök egy újabb szeletke krémest, mikor megpendíti ezt a nevet. - Egek! Nem mondod??? – szakad ki belőlem a kacaj. Meg kell várnom, míg elmúlik a csiklandós inger a gyomromban, és csak utána vagyok képes tovább pusztítani az édességet. – Téged kísért ez a név… Az viszont tetszik, hogy így gondolkodsz. Én sem vagyok képes több vasat tartani a tűzben. Előbb elengedem a meglévő partnert, aztán kezdem csak újra mással, tiszta lappal, így fair minden érintettel… Ellen meg… - felsóhajtok. – Sajna vannak ilyen csajok. A rendes pasik általában az ilyenek miatt ábrándulnak ki a nőkből. Jah, tisztában vagyok vele, hogy a mi oldalunkon is vannak gyenge láncszemek, nem mindig csak a férfiak a hunyók. A nők ugyanúgy képesek szemétségekre. Nah, de mindegy is. Mindenki azt kapja, amit, akit megérdemel. Stephenre villantok egy kacér, ördögien kihívó mosolyt, amint ecseteli, hogy válogatós. - Én is az vagyok, Mr. Chesterton. – duruzsolom és rákacsintok. – Előtted két éve volt közöm utoljára férfihoz. Tiszta apácaéletmódot folytattam. A szexuális energiámat átirányítottam a munkámhoz szükséges hajtóerőbe. Így vezettem le. Pusztítás helyett kreativitás lett belőle. Valahogy senki nem hozott lázba, és csak azért, hogy legyen valakim, nem voltam hajlandó leállni senkivel. Nekem még a lepedőakrobatikához is kell a közös hullámhossz. – vonom meg a vállam. Stephen vonásait tanulmányozom. Most tuti hülyének néz. Hiába, régi vágású lány vagyok. Azért nekem sem mindegy ki vonaglik rajtam. Az ő titkáról nem tudok semmit, semennyire se ástam bele magam a dolgaiba a háta mögött. Nekem elég az, amit ő elmond magától, ahogy velem bánik, ezek alapján is csodás képet festettem róla, és a belé vetett bizalmamat szinte semmi nem tudja kikezdeni. Nem tudom mi lenne, hogyan fogadnám, ha egy napon kitálalna az igazsággal, hogy ki ő valójában. Szerintem el sem tudnám hinni, egyáltalán ésszel felfogni. Fogalmam sincs hogyan reagálnék, de egyben biztos vagyok; nagyon szeretem. Az éltemnél is jobban, mégha ezt így nem is mondtam még ki. - Extázist. – magyarázom vigyorogva, ahogy Stephen dicsérettel illeti a Flora süteményeit. – Apropó. emlékszem hogyan kóstolgattad a pillét… - heherészek halkan, annyira előttem van a jelenet és Stephen arca, ahogy forgatja a szájában a habcukrot. – Mondtam már, hogy szabadalmaztatni fogom a pille ízű propoliszos műlegyet, ami medvebarát horgászok számára lesz kifejlesztve? „Ne csak a halaknak villants, hanem az ismerőseidnek is; egy medve a haverod. Propoliszos műlégy, a grizzlyk ajánlásával.” Szerintem a természetvédők pozitív kritikával illetik majd a terméket. Ismét elvigyorodom, ahogy Stephen csipkedni kezdi a bordáit, ahogy a tévképzetes nők szokták magukat. Stephen az előbb kapott felvilágosítást arról, hogy miért olyan nagy a szexuális éhségem. Sokáig voltam takarékon, na. Meg vele amúgyis nagyon jó. Szóval tűkön ülve várom az esti "edzést". Van mit bepótolni. - Kérdezhetek valamit? – ezt most szörnyen halkan sutyorgom, még szerencse, hogy nincsenek a közvetlen közelünkben vendégek. – Mi volt a legextrémebb hely, ahol… tudod…? – faggatózom, és a jobb szemöldököm csibészien felrándul, az alsó ajkamat beszívom, és egyúttal lenyalom a nyelvem hegyével a krémet róla.
Wright és az árnyai, amiket elhaló hangon, szinte károgva emlegetett. Mi ezeket az ép elme számára eléggé megterhelő ügyeket simán megoldottuk és mindig megtaláltuk bennük a humort is. A nindzsa, a Brútusz meg az áááárnyak. És amikor Wright megfenyegetett, hogy feljelenti a komplett filmes stábot, ha plagizálok. Még sokáig lehetne sorolni és nekem tetszik, hogy Nia se végezte a padlón ezek után, hanem mindent feldolgozott lelkileg. Talán, talán egyszer eljutunk oda, hogy a farkasvalómat is megismerheti. Ez persze sokkal nehezebb lesz, mert olyanhoz kötődik, akit igazán szeret. Akkor érezném magam teljesnek mellette, ha már ezt is megoszthatnám vele. Most csak jót nevetek, hogy majd gondozgat, ha demens leszek. A másikban pedig igaza van. Nem sokat változtam, de ami a nőket illeti, már nagyon rég, sok évtizeddel ezelőtt volt olyan, akivel úgy tudtam bánni, mint most Nia-val. Az igazat megvallva még az exekről is jó neki beszélni. Kitárulhatok. Nagyon remélem, hogy nem fogom megbánni, mennyi mindent elmondtam. A palacsintát már elfogyasztotta és a krémesnél tart, mikor jön az Ellen Wrightos történet. Sejtettem, hogy egy ilyen kis figyelmeztetés nem elég. Együtt nevetek vele, mert az a szerencsétlen alak jut eszembe. Mikor nyomta fel magát az asztalról és majd megszakadt. Szóval ezen jót nevetünk. Nia pedig ugyanígy gondolkodik. Nálam ez inkább önös érdekekből fakad, mint korrektségből. Így is sokat kell titkolóznom. Gyakorlatilag van egy másik életem is Stephen Chestertonén kívül és akkor az eddigi áléleteimet nem is számoltam. Emellett abszolút nem hiányzik, hogy még nőkkel is ügyeskedjek. Ha unom, akkor meg minek maradjon mellettem? Tele van a világ unalmas emberekkel, otthonra nem kell egy olyan nő, akiben izgalmat már nem találok. Pedig sokan tartanak ilyet, mint díszhalakat akváriumban. Nem sok mindenre jó, de van. Én nem az vagyok, aki erre fanyalodik. - Érdekes, de mikor az íróval foglalkoztunk, Ellen nem jutott eszembe. Már rég túlléptem rajta. Most viszont beugrott. Én nem ábrándultam ki és szerintem nem is tudnék. Aki kiábrándul, szerintem az nem elég erős. Sokat vártam, de megérte – mondom neki ismét megszorítva a kezét. Mikor Nia is mesél nekem a saját ügyeiről, amik egyáltalán nem ide tartoznak, csak megosztja velem, figyelmesen meghallgatom. Érdekel, hogy ő miken van túl, hogy gondolkozik, stb. 2 év? Nem semmi. Van akaratereje. Már értem, miért ment a hadnagy és a többiek agyára. Magánakciókkal pótolta az izgalmakat. Persze ez nem teljes, azért is volt úgy bevadulva, mikor egy házba kerültünk. Szerintem képes lett volna Wright orra előtt is nekemesni. Igen, most már sokkal jobban értem. Ez a bolond bosszúálló tényleg csak segít nekünk, hogy mélyebb dolgokat, titkokat is megosszunk egymással. Csak így lehet fenntartani a bizalmat, de még el is mélyítjük. Hogy tiszta lapokkal játsszak, elmondom neki, amit ebből ugyanúgy gondolok, de a különbséget is. - Nekem mindig volt kisebb-nagyobb időre valakim. Sokszor csak egyetlen éjszakára. Ez persze akkor állt meg, mikor elmentünk sátrazni. Még semmi nem volt kimondva, úsztam a munkákban, de tudtam, hogy az nem egyetlen csók volt. Ahogy a többrészes filmekben az epizód végén: folytatás következik. Ehhez tartottam magam. Nia is emlegeti azt a kirándulást. Örülök, hogy a szépre emlékszik belőle, nem a fenyőről lepottyanó, vérben tocsogó fejre. Jót nevetek ezen a szlogenen, amit kitalált. Meg az egész helyzeten, amit ebből el lehet képzelni. Szeretem, ha egy nőnek van humora, neki pedig van. Vigyorogva rámutatok a mutatóujjammal: - Imádom a humorodat, ma chérie! Ebből Pete Johnson biztos leforgatna egy jó kis reklámot. Sejtem, hogy valami olyat akar kérdezni a párocskám, ami még az eddigieknél is kellemetlenebb. Szerintem már csak kíváncsiságból, ha így kinyíltunk. A „Kérdezhetek valamit?” kérdés mindig ilyet hordoz magában. Kis, morgós nevetést hallatok és gondolkozom egy kicsit. Nem szoktam ilyesmikkel dicsekedni, bár persze vannak történeteim. 314 év alatt sokféleképpen csináltam. Marseille-ben a kártyaasztalon, bent a katonák szállásán, nem is tudom hányadikként. Azon a hivatásoson végigment egy egész szakasz, hanem a komplett század. Jól keresett. Ezt persze nem mondom el, hiszen meg kéne magyaráznom, hogy miért vagyok nagyjából egyidős a savate harcművészetével. Volt még aranybányában is esetem, de az is emberi időn kívül, még egy régi énemmel történt, James Camargo-ként. Akkor voltam Mr. James és Arthur Lawrence nem is mondott akkora hülyeséget, amekkorát akart. Aztán a többi, hogy mosógépen, konyhaasztalon, előszobában, erdőn-mezőn, ez nem túl extrém. Egy esetet viszont ki tudok emelni. Kis állvakarás után belekezdek és már az elején kajánul vigyorgok. - Hű, hát volt egy nagyon tüzes esetem. Az a csaj nem bírta kivárni, amíg felérünk a lifttel a harmadikra, hozzám. A földszint és az első között megállította a liftet és ledobálta a ruháit. Benne voltam és ott csináltuk a liftben. A legextrémebb nem is az volt benne, hogy lentről hallottuk a méltatlankodó lakókat, hogy mi van a lifttel, sose volt vele baj, most meg nem jön. Hanem mikor véletlenül nekinyomakodtunk a kommunikátornak és egyszer csak megszólalt a gondnok hangja a beszélőből, hogy „Majd akkor is szóljanak, ha végeztek” – mesélem el és a végére el is nevetem magamat. - Na, ott majd megszakadtunk a nevetéstől edzés közben. És neked mi volt a legfurább? Mondhatnál pár szót a két évvel ezelőtti(ek)ről is. Például, hogy milyen hibát követtek el, ami miatt vége lett. Én nem szeretném azt elkövetni.
Kezdőlap
/
/
