Szóval nem állítja. Akkor friss hús, mostanában érkezhetett. Na nem mintha annyira nehéz lenne ezt a tényt megállapítani,egyszerűen csak jobban szeretem ezeket letisztázni saját magamban. A nő elég határozottnak tűnik. Egyelőre semmi sejtésem nincs sem a koráról, ezáltal pedig ez erejéről sem, hiszen fent van a pajzsom és nem is szándékoztam rögtön egy erődemonstrációval szolgálni neki, amivel őt magát is felmérhetném. Hogy ez hanyagság lenne? Nem gondolom. Pusztán a lassú víz partot most elv szerint próbálom vezetni a társalgást. Valójában nem rendít meg a tény, hogy az Alfát keresi. A legtöbb erre vetődő kóbor engem szokott, hiszen csatlakozási tárgyalásokat kívánnak megejteni. Ennek ellenére meglep a hirtelen jött céltudatossága. - Akkor nem tévedett olyan nagyot. Jó helyen jár, ha őt keresi. Ugyanis ez a hotel a chicagói falka bázisa. Közlöm vele egészen halkan,távol tartva az információt a halandó fülektől, de bízom benne, hogy a farkashallásnak köszönhetően a nő minden szavamat érteni fogja. Tartja a szemkontaktust, tartom hát én is. Semmi okom nincsen arra, hogy félrenézzek, s ha netalántán fenyegetőnek ítélné a kitartásom, talán nem is téved olyan nagyot. Bár nem célom megfagyasztani a vért az ereiben vagy azonnali hatállyal a bárpult sima fájához szorítani a nyakánál fogva, mégsem árt, ha tudja, hogy nem vagyok mai csirke. Ha még továbbra is egymás íriszeit fürkésszük egészen szolid, kihívó stílusban, hát úgy emelem a számhoz a poharat, hogy megadóztassam kissé a benne pihenő whiskyt. - Talán. Dobom neki vissza a saját labdáját egy apró, a szám szélére éppen csak kiülő félmosollyal. Talán ismerem az Alfát, talán még el is tudnám intézni, hogy találkozhasson vele... Talán én magam vagyok az. Újra nyugalmi helyzetbe teszem le a poharat a pultra, majd ráérős és unott mozdulatokkal helyezem a szájára a mutatóujjam, hogy lassan körözzek végig rajta újra és újra az óra járásával ellentétes irányban. Minden bizonnyal kiolvashatja a gesztusaimból, hogy én aztán baromira ráérek, nem sietek sehová és ami a legfontosabb, cseppet sem érzem magam veszélyhelyzetben. - Mi dolga van vele? Teszem fel némi szünet után a nagybetűs kérdést, s közben kissé elmerengek azon, hogy esetleg találkoztunk-e már. Ismerhetem-e régről, volt-e a legkevesebb köze is hozzám, amikor még a kaszinót igazgattam. Megeshet, hogy az idő kimosta őt az emlékeimből, hiszen nap, mint nap megfordult nálam emberek és farkasok zöme. - Talán el tudom intézni, hogy fogadja. Ez a sok talán mókássá varázsolja a helyzetet. Pont úgy érzem magam, mint amikor Raymonddal cicáztunk a magunk öreges, titokzatos módján. Csak persze ez a nőstény valamivel könnyebb falatnak tűnik egyenlőre, mint egy korombeli domináns hím, aki akár még meg is ölhetett volna. Kiiszom a poharam, aztán határozott mozdulattal koppan a feneke a pulton. Ez azt jelenti, hogy azonnali utánpótlást követelek. És mint a hotel tulajdonosa, így szó nélkül, soron kívül meg is kapom.
Mintha megkönnyebbülne, mikor meghallja, hogy a chicagói falka bázisáról van szó. Legalábbis aprót rándul az ajka, elkönyvelve csekély, de annál jelentőségteljesebb győzelemnek. Ami azt illeti, nem örült volna, ha pont a másik falkához kopogtat be. Legalábbis most még így hiszi. - Akkor úgy tűnik, beletrafáltam. Egy hangyányit gyorsabb tempóban dobban a szíve, a vegyes érzések szinte majd megőrjítik, fogalma sincs róla, hogy mit és hogyan kellene mondania. Egyáltalán van esélye arra, hogy találkozzon vele, ha egyszer sosem foglalkozott vele? Ezt a kérdést már annyiszor feltette magának, de sosem volt túlságosan pozitív véleménnyel a dologról. Ködös emlékek, ennyi maradt belőle, s megannyi megválaszolatlan miért… Ajkaira fanyar félmosoly húzódik a whiskeybe kortyolás után, közben észre sem veszi, hogy az ő poharát is újratöltötték már. A tekintetét csak ezután fordítja el, magában megállapítva, hogy a hím biztosan erősebb nála. Nem lesz kistyúk a szemétdombon, általában hamar felméri a határait, és tudja, meddig is ér az a bizonyos takaró. Nem szokása többnek mutatni magát, mint ami, ő jelen korával és erejével is remekül érzi magát. Többnyire. Van humora, ezzel lehet kezdeni valamit, nem feltétlenül kell persze agyba-főbe szívni a vérét, pláne úgy, hogy fogalma sincs, hol is a határ a fickónál, mert mindenkinél van. Ő szemrebbenés nélkül ugrik neki bárkinek, ha átlépik az ingerküszöbét, de szerencsére az szinte őrjítő magasságokban szárnyal, inkább visszapofázik, s próbál ő lenni az, akiből a másiknak elege lesz. Az mókásabb. Igen, ami azt illeti, lesír a másikról, hogy épp nincs mehetnékje, bár némileg fellengzősnek tartja a mozdulatot, de mit bánja ő. Szívesen megy bele bármilyen játékba, ha odáig vezet, hogy végül ő is célt ér. Alakítani pedig, ha szükséges, képes a dolgokat, kész szerencse, hogy nem tudja, kivel ül szemben, máskülönben nem is próbálkozna. Bár, ez azért közel sem ennyire biztos. - Talán…van egy befejezetlen ügyünk. Hahh… ő maga. Micsoda megfogalmazás, itt talán szöget üthet a hím fejében, hogy valami nem teljesen kerek a helyzetet illetően, mert bizony, ők még sosem találkoztak. Igaz, elfeledni el lehet akárkit. Ajkaira egyre érzékelhetőbben kúszik a mosoly, mi tagadás, egyelőre szórakoztatja a helyzet, inkább élvezi, amíg lehet, valószínűleg úgyis hamar vége szakad. A farkasoknál ezt sosem lehet tudni, de ha az előtte ülő nem is egy könnyedén hangulatait váltogató egyed, a Toddal való találkozása vélhetőleg nem lesz túl… hm… sima. Fogalma sincs, hogy mit szeretne jobban, kikaparni a szemeit vagy azért könyörögni, hogy fogadja be. - Mily csekély elém vetett magvacska. Fonódnak ujjai a poharára, hogy a harmadik feles is leszáguldjon a torkán, majd utána hosszú másodpercekig ráérősen ízlelgeti a narancsot. Nagyon régen vár már erre, neki igazán nem gond, ha valamelyest elhúzódik a dolog. Nem rest közben észlelni az azonnali kiszolgálást, a szemöldökei a magasba szaladnak, a tincsei megrebbennek, ahogy finoman megcsóválja a fejét. A szög feje bizony kibújt abból a zsákból. - Nocsak, hajlamos vagyok azt hinni, hogy maga itt valaki… hm… fontos. Nem, azt nem feltételezi, hogy ő lenne az Alfa, de nem is kérdez, kijelent. Tudja, hogy a halandó világ szemében lehet így elsődlegesen, mivel a felszolgáló ember. - Talán megtisztelve kellene éreznem magam. Meglehet, egyesek szemében ez tiszteletlenség volna, de ebben a helyzetben közel sem beszélhetünk erről, hisz csupán a játékot görgeti tovább, miből olyan reakciókat szűrhet le, amik érdeklik. Nem elsődlegesen a szavak, inkább a mozdulatok, a mimika, a lélektükrök változása. Az ő smaragdjai derűsen csillannak, nem viselkedik úgy, mint egy riadt kismadár, hisz nincs rá oka. Akkor sem, ha mondjuk egy mocskosul gazdag alakkal társalog. Számára az ilyesmi nem jelent semmit. - Vajon mivel válthatnám ki eme jó tettet? Talán… pénz? – Ismét egy finom fejcsóválás következik. – Kötve hiszem… Mint ahogy nyilván információkkal sem szolgálhatok, az is elég valószínű, hogy nőt akkor szerez magának, mikor nem szégyell. Naivitásra vallana azt hinnem, hogy puszta jó szándékból tegye meg ezt értem. Elhallgat pár pillanatra, majd felkacag, látható, hogy a hangulata elég szélsőséges skálán mozognak. - Viszont rohadt jól főzök, arra mérget vehet. Még a kacsintás sem marad el, végül hamar lenyugszik, a komollyá váló vonások vélhetőleg elárulhatják a másiknak, hogy a témát illetően nem viccel. Következésképp valószínűleg tényleg ismeri az Alfát, akiről ő beszél, márpedig az bizonyosan nem Castor, máskülönben Emma felismerte volna. - Az egyetlen, ami talán érhet valamit, az az, hogy jövök egyel. Nem ismer, sosem találkoztunk, de a szavam mindig betartom. Nem hazudik, ez biztos, azt még vélhetőleg így is kiszagolná a hím.
Befejezetlen ügy? Hmm. Az a röpke száz esztendő, amit a falka élén eltöltöttem, s az előtte való ki tudja hány év, míg Bétaként éltem annak a seggfejnek az oldalán, az alvilági kapcsolatok mind-mind megtanítottak arra, hogyan tartsam fent a pókerarcot akkor is, amikor legszívesebben kerekre nyílt szemekkel akarnék kiesni a saját szemeimen. S amíg az agyam fogaskerekei lázasan kattognak odabent, addig kifelé pusztán a jobb szemöldököm emelkedik meg lassan és ráérősen, pontosan úgy, ahogyan a többi mozdulatom sem hirtelen vagy sietős. Mégis ki a fene ez a nő? Ha most engednék valamennyit a pajzsomon, az túlságosan feltűnő volna, így hát az sem jut el hozzám, hogy belül micsoda vívódásokon megy keresztül a nő. Mindketten jól járunk, mert sikeresen tartjuk az egyszerű könnyedség látszatát. De nem kérdezek vissza, s ez talán azt is jelentheti, hogy kívülállóként az Alfa dolgába nem avatkozunk bele. Ennél mesteribben megrendezni sem lehetett volna ezt a párbeszédet. - Hát nem örül? Akár ki is dobathatnám. Kötök bele finoman a csekély magvas megjegyzésébe úgy, mintha csak az időjárást kívánnám megvitatni. Természetesen nem kerüli el a figyelmem a játéka a gyümölccsel, melyet egészen sokáig húz, s gyanítom, ez is az előadás része, ahogyan az is, ahogy kérdés nélkül töltik újra a poharam, s erre a nő mondhatni meglepett arcot húz magára. De ezt sem tartja annyira soká, hogy zavaró legyen. - Talán... fontos vagyok. - a mosolyom kiszélesedik, ám még mindig nem annyira közvetlen, hogy a fogsoromat is láttatni engedje. Oldalirányba kifordulok a nő felé, immáron teljes testemmel adózva a jelenlétének. - Ki tudja, talán még magának is az leszek. A tiszteletét pedig nem várom el. Még. Aprót biccentek. Valamelyest arra utalok, hogy ha valóban én leszek az, aki "összehozza" az Alfával, akkor ez lesz a minimum. Emberként senkitől nem várok meghajlást csak azért, mert egy hotelt igazgatok. A farkasaimtól azonban akkor is elvárnám, ha utcai hontalan lennék. Ez így működik. Összeráncolt homlokkal hallgatom végig a fejtörését arról, hogy mivel fizethetné meg a szolgálataimat. Nem hoz zavarba egyetlen megjegyzése sem, sőt. Talán annyira természetesnek veszem, hogy pont ezért kezdem el forgatni a csuklómon fityegő karkötőt, miközben hozzám beszél. A főzős megjegyzésén azonban felnevetek. Igen, valóban és őszintén vetem hátra kissé a fejem, majd ahogy abba sikerült hagynom, a pult felé eső kezemmel végigdörzsölöm hajam, s arcomat a tenyerembe fektetve hanyagul rákönyökölök a pultra, hogy ebből a támaszból fürkésszem tovább az idegent. - Talán... Be kellene állnia a konyhába, sok a panasz. - szemtelenkedek egy sort, ha már volt olyan közvetlen, hogy kacsintott az imént - Kezdetnek beérem annyival, ha megmondja a nevét. A pohár felé nyúlok, iszom és visszateszem. Az adott szavával jelenleg nem sokat érek, valamint azzal sem, hogy jönne nekem egyel. Éppen ezért ebben a furcsán ferde testhelyzetben vonom meg alig láthatóan a vállamat. Az viszont már több, mint frusztráló, hogy sosem találkoztunk, mégis tőlem akar valamit... Todd korábban távozásra akart bírni. Azt hiszem, hogy kezd összeállni a kép, s ennek hatására a szürkéskék szemeim néhány árnyalattal sötétebbe borulnak. - Nem ismerem, tehát azt sem tudom, mire képes. De megjegyzem magamnak az ígéretét. Tehát a neve... Feszítem tovább a húrt, mert hirtelen valami piszok rossz érzés kezdi el marni a gyomromat, aminek semmi köze sincs az erős alkoholhoz.
Nem, sajnos túl sok mindent nem tud leszűrni, az biztos, hogy a férfi meglehetősen jól ért ahhoz, miként rejtse el a gondolatait. Nem baj, előbb-utóbb eljut oda, ahová kilyukadni vágyik, a körülmények jelen szempontból lényegtelenek. Az sem érdekli, ha előtte valaki laposra akarná verni. Meggyógyul, ismeri az érzést, igencsak sokszor verték már véresre vagy törték csontját. Őt így nem lehet büntetni, bár ezt nem szándékozik boldog-boldogtalannak megosztani, elvégre, így a könnyebben megússza a dolgokat. - Ha ki akarna dobatni, azzal nyitott volna. Válaszolja könnyedén, s úgy is gondolja, hogy ha eddig nem történt meg, akkor már nem is fog, vagy nem most. Ám ő az a típus, akit ha kidobnak az ajtón, visszamászik az ablakon. Nem rendítené meg a dolog túlzottan. ~Nahát, nahát, már teljesen rám figyel…~ Magában ezt is sikerként könyveli el, valamit mondott, vagy tett, ami elég érdekes lehetett ahhoz, hogy kiváltsa ezt a férfiből. Vagy pusztán túlságosan jó abban a másik, hogy valakit az orránál fogva vezessen. Sosem csak egy oldalról szemlél egy szituációt, úgy túl könnyen ütné meg a bokáját. - Talán. Egyszerű, könnyed mosoly. Fontos. Neki senki sem fontos. Gondoskodott róla bűbájos Teremtője, hogy a bizalma ne jusson ki többé senkinek, épp ezért nem is érhető el nála ez a jelző. A tisztelet nála más tészta, s talán egyszer majd Castor is rájön, hogy az első pillanattól kezdve megkapta, máskülönben lazán tegezné, ám valami belső késztetés folytán nem teszi. Jó, tényleg van humora. Valahogy megnyugtatja, hogy képes volt megnevettetni a fazont, alapvetően nem tűnik egy nagy humorzsáknak, de természetesen a tévedés jogát fenntartja. - Megfontolom a lehetőséget. Szeret főzni, de az azért túlzás lenne, hogy a napja egy harmadát azzal töltse el. Meg aztán, közel sem biztos, hogy komolyan mondta a dolgot a férfi. - A nevem… igen, a nevem bizonyára több mindent árul el rólam, mint szeretném. Megfordul a fejében, hogy az eredetit mondja, de nem, biztos benne, hogy igencsak nagy megdöbbenést válthat ki a hímből a jelenleg is viselt neve, nem véletlenül erre eset választása. Igen, mindenképpen. Elmosolyodik, de a tekintetét sötét árnyak takarják, tökéletesen fémjelezve a benne lakó kettősséget a helyzettel kapcsolatban, utóbbi mintha csak utánozná azt, amit a kék szemekben lát. - Hirtelen nagyon fontos lett. Ha már húr, hát feszegessük, őt aztán nem zavarja, hogy pár pillanattal tovább hagyja, hogy erősödjön az a rossz érzés, mert bizony, ez azért elég könnyen leszűrhető. Ám elpattintatni semmiképpen sem szeretné, hisz még mindig nem tudja, kivel is ül pontosan szemben. - Emma Ridley. Örvendek. Nyújt kezet gondolkodás nélkül, számára természetes, hogy a sajátjáért cserébe megkapja a másikét, ám a helyzet mivoltára való tekintettel azért erre nem tenné a fejét.
Egy bizonyos kor felett a tapasztalt farkasok szeretik húzni az időt, ez tény. Hiszen ha több száz évig túléltük ebben a világban, néhány perc semmin sem változtat. Sőt, talán még izgalmassá is varázsolja az egyébként röpke pillanatokat, megtölti tartalommal, játékos kérdésekkel, de... Ez most nem az a helyzet. Túl sokáig húzza, túl sokáig feszegeti a dolgot, pedig pusztán egy névről van szó. Kettő, legfeljebb három szónyi tartalom,amely igen, jól látja, hirtelen nagyon fontossá vált. S bármennyire szeretném idegesen megnyalni a szám szélét a feszült várakozásban, megállom, hogy a tiszta érdeklődésen kívül ne adjam jelét másnak. Mindeközben persze a gyomromban növekvő góc lassan kúszik fel a torkomon, és már előre tartok attól, hogy nem lesz örömömre a bemutatkozása. - Castor de Luca. Szintúgy. Hangzik a határozott és szájrándulással egybekötött válasz, ahogyan feltolom magam a székről, s igazítva az öltönyömön, kezet nyújtok a nőnek. Közben pedig ezer és ezer kép villódzik az elmémben. Ráeszmélek, hogy nem, talán mégsem akarom tudni, hogy miről van szó. Talán mégsem vagyok kíváncsi erre a nőre itt, aki olyan békésen fogyasztja a hotel készletét. Talán valóban ki kellene dobatnom, talán, talán, talán... A keze érintése kellemes, a pajzsomnak hála nem érzek belőle többet, minta nőies puhaságot és azt az egyébként jóleső melegséget, ami azt jelzi, hogy a nő farkas. Nem szorítom, csak annyival erősebben, hogy érezze, mindenképpen felette állok, de ennél több vezetői allűrt nem engedek meg magamnak. Nyugtalanná tesz a gondolat, hogy ez az utolsó szemét nemhogy holtában tér vissza megkísérteni a mindennapjaimat és lerombolni az életem minden területét... De még élő, nagyon is eleven és forró testű megoldást is talál arra, hogy kikergessen ebből az őrült világból. - Bejelentem. Húsz perc múlva fáradjon fel a legfelső emeletre, forduljon a liftnél balra. Keresse az igazgatói irodát. Ott beszélhet az Alfával. Még visszanyúlok a maradék italért, hogy kihajtsam. A hangom továbbra is hasonlatos az eddig megszokotthoz. Gyors távozásom és pillanatnyi megütközésem talán betudható annak, hogy csak tudom, hogy hívták az Alfát és a megegyezés valamelyest meghökkent, mint lojális falkatagot, aki azt hitte, mindent tud a vezetőről. Utóbbi egyébként igaz. Azt hittem, hogy mindent tudok erről a féregről, erre tessék. Már csak azt kellene kitalálnom, hogy a volt szeretője, a felesége, a testvére, a kölyke, a lánya vagy... Fogalmam sincs kije az, akivel szemben állok. ~ Én mondtam, hogy jobb lett volna a szobádban piálni, te szerencsétlen... ~ A pajzsomon keresztül csak elhaló és visszhangos zúgásként érzékelem a szellem szavait, de úgy csapom rá a mentális vasajtót, mintha csak itt állna előttem. - Persze, ha készen áll a találkozásra. Teszem még hozzá a Ridley-lánynak, rögvest azután, hogy az üres poharam újfent a pult fényes felületén koppan. Rendben van, lesz húsz egész percem gatyába rázni magam, levakarni a tapétát a falról, mielőtt újra a zöld szemekbe kellene fúrnom a tekintetem. De addig is, mint aki kötelességét hivatott teljesíteni, igazítok egyet a nyakkendőmön. Mint régen, amikor még Todd Bétája voltam és hasonlatos ügyekben jártam el. Én voltam az első rosta, amin túl kellett esniük a Toddhoz készülőknek, szóval gyakorlatom az van bőven. A kérdés már csak az, hogy milyen lesz saját magamnak asszisztálni. Biccentek, és másodpercek múlva már semmi sem emlékeztet arra, hogy a bárban voltam, csak az üres pohár és talán egy csipetnyi izgalom Emma szívében. Ugyan olyan könnyed léptekkel távozom, mint ahogy bejöttem. Az pedig már egészen más kérdés, hogy mi fog történni akkor, ha felérek az irodám magányába. Ott majd kivetkőzhetek magamból, gátlástalanul zúdíthatom rá a hatalmam egy részét vagy az egészét... És a saját módszereim szerint vonhatom kérdőre őt. Bárhogy is legyen, ez a téma többé már nem tartozik emberi fülekre. Út közben minden Testőrt tájékoztatok a várható vendégről, és meghagyom, hogy eresszék őt kérdések nélkül tovább. Todd, te rohadt szemét állat!
//Innentől akár mehet majd az irodába is, hogyha neked is jó úgy //
*Be voltam zsongva, de ez nem is meglepő, hisz már egy jó ideje vártam erre a napra. Még az Orfeumba is megjegyezték, hogy Én, aki mindig szeret bent lenni, imádja a munkáját szinte sürgetem az időt, hogy teljen már el. Ám el is telt az éjszaka és semmi probléma nem is akadt, egészen addig, míg haza nem mentem. Aludhattam volna, de egyszerűen nem tudtam, felvoltam pörögve, mint egy gyógy egér. Mikor eljött az idő, a még mindig a bérelt kocsimba pattantam és meg sem álltam, a reptérig. Mily meglepő, félórával korábban érkeztem. Ez tipikusan Eves vezetésre vall, bár amúgy is mindig pontos voltam. Kiszállva a kocsiból, a fekete hosszú kabátom magamra öltve dőltem neki, miközben az ujjaim türelmetlenül dobolni kezdtek a fémen. Utáltam várni, de persze ez most a saját hibám volt… Leot meglátva azonban, mintha csak puskából lőttek volna ki siettem felé, hogy kicsit megölelgessem és egy nagy puszit nyomjak az arcára.* - Hiányoztál… * Rebegtem el köszönés helyett, miközben elhúzódva néztem azokba a jól ismert sötét szemekbe. A sajátom csak a megszokott módján vidáman csillogott, ám most némi szeretett is ott pislákolt benne. Sosem tagadtam, imádtam a dilis fejét, kivéve mikor nem, de még akkor is. Hosszú hajzuhatagom most is csak kiengedve omlott a hátamra, miközben sminktelen arcom keretezte.* - Gyere, menjünk… megmutatom, hol tudod felcsípni a lányokat. * Kacsintottam rá, miközben a kocsihoz vezettem. Persze indulás előtt felnyitottam a csomagtartót, hogy bedobhassa a cuccait. S utána már meg sem álltam a Hotelig. Furcsa, de mióta elköltöztem nem is voltam erre. Eszembe sem jutott összefutni Bazsival, szóval a kaja ügyet is máshol oldottam meg, pedig a Hotelben, ha valami jó volt, az a kaja. Na meg a tequilájuk… de abból sem kérek egy ideig még, az tuti. Magas sarkú csizmám egyenletesen és a már maga jól megszokott határozottságában jelezte halk koppanásaival az érkeztem, mely a bárban ért végett. * - Ez a Holiday In Express… * Közöltem, ami egyébként is nyilvánvaló volt, közben pedig kibújtam a kabátomból, hogy a bárszék háttámlája fektessem és látatni engedjem a mai öltözékem, miközben kecsesen, de mégis egy egyszerű mozdulattal felültem a székre.* - Itt megtalálod a hölgyek krémjét többnyire és istenien főznek. Mit kérsz? Én mostanság nem fogok alkoholt inni… az utóbbi B. B.-vel fájdalmasra sikerült.* Tettem fel a kérdést közben és Én magamnak speciel egy kávét kértem, abból is dupla adagot. Na nem… bár nem tudtam, hogy örülnék-e neki annak ha befutna véletlen avagy sem. Na de hagyjuk is a magyar fiút, inkább csak megmutattam a tenyerem neki, amit a saját fegyverem hasított fel a Hentes rablásnál. Röhej, soha nem sebesítettem meg önmagam, de akkor mégis.* - Tessék… csakhogy megint kiröhöghess… - öltöttem rá nyelvet. - Egyébként, hogyhogy beadtad a derekad? Rossz fát tettél otthon a tűzre vagy a csak a személyes bájom hiányzott? * Nevettem el magam s jó magam, az első verziót tartottam a legvalószínűbbnek.* - Mesélj mi történt veled... csajok? Papa hogy van? Tudja, hogy jöttél hozzám és mi van a srácokkal? * Nos még mindig bevoltam zsongva és vidám tekintetem szinte alig hitte el, hogy végül tényleg itt van. Röhej, egy nő a párját szokta így várni... mázli, hogy nekem nincs. S nem is vagyok átlagos nő... nem tudok főzni, nem sminkelem magam csak melóba, nem szeretek vásárolni és mindezek helyett pengékkel játszadozok.*
Repülés... nem éppen a kedvencem, ráadásul ez életem leghosszabb repülőútja volt, azt hittem, már soha sem érkezünk meg. A stewardesseket stíröltem kínomban, velük flörtöltem egy sort, és még azt is felajánlottam, hogy segítek, még gyorsabban landoljunk. Maga volt a megváltás, mikor finom zökkenéssel földet értünk, és nem azért, mert tériszonyos vagyok, a frászt. Eve miatt, akit már két éve nem láttam, és az egyetlen nő, aki iránt valósak az érzéseim. Tudtam, hogy kint fog a reptéren, na de azt nem mondta, hogy vegyem magamra a szekrényt is, mert itt ennyire hideg van. Igen furcsán festhetek feltűrt ingujjban, az is félig kigombolva a repkedő mínuszokban, de lusta vagyok felvenni a kabátomat, amit hanyagul a vállamra dobtam. Különben is, akkor eltakarná tökéletes felsőtestem, ezt pedig nem engedhetem meg magamnak. Ha ágynak esek, akkor maximum megírom a végrendeletemet., mint minden férfi, aki tudja, elérkezett az idő. Egy szál táska, gitár... megjöttem. Nagyon körbe sem kellett néznem, mert valaki a nyakamba repült, és zseniális logikámmal tudtam, ez nem egy vadidegen rajongó lesz, hanem életem szerelme... aki nem tudja, hogy számomra az. -A gitárom. A szent eszköz. Ettől jobb indítás nem is lehetne részemről, komolyan nem. Én hiányoztam neki, őszintén mondja, jómagam pedig a gitáromat féltem. Így kell ezt, kérem szépen... marha. -Izé... te is nekem kislány. Átkarol, én mindent eldobok, még az előbb sérelmezett hangszeremet is, hogy őt magamhoz ölelhessem, és viszonozzam a pusziját is, amit szívem szerint nem az arcán ejtenék meg. Semmit nem változott, ugyanolyan gyönyörű, mint volt. Ahogy elhúzódik, felvonom a szemöldökömet, mit nem adtam volna érte, ha tovább tart az a pillanat. -Megkerested a Föld leghidegebb pontját? Jól sikerült. Legközelebb melyik sarkvidéken talállak meg? Vigyorom szemtelen, no de nézzük a tényeket. London sem éppen arról híres, hogy hőgutát kapsz, de Fairbanks... mintha hibernálnám magam azonnali hatállyal. Azért sem veszem fel a kabátomat, kemény vagyok, kibírom... vagy nem, majd napok múlva megtudom, mikor érzem, a halálomon vagyok. -Remélem, jó a felhozatal, nem hiába utaztam ennyit. Ha igen, rajtad kérem számon... minden tekintetben. Szemeiben játékos fény csillan, a csomagtartóba laza mozdulattal dobom be a táskámat, a gitárral már óvatosabb vagyok. Nem húzom az időt, hiszen a röhögőgörcs nem kerülget a meleg miatt, egy pillanat alatt a kocsiba pattanok. A bár jó helynek ígérkezik, ott valóban lehet vadászni, de nálam egyik sem komoly. Magam nyitom ki az ajtót és lépek be elsőként, hogy ha éppen egy atrocitás kellős közepére csöppennénk, én fogjam fel az ütést. A székkel már nem bajlódok, mert mire odanyúlnék, maximum azt érném el, hogy pont kihúzom alóla, ő pedig megismerkedik a talajjal közelebbről. Nem hiszem, hogy értékelné. -Ebben biztos vagyok, a főztjük nem érdekel, de egy dupla kávét kérek én is, tejjel, ha lehet. Felülök az Eve mellett álló székre, a kabátomat felterítem a háttámlára, majd lazán nyújtva hagyom az egyik lábam, így kényelmes. Kihívóan mérem végig, az elmúlt 8 év csak jót tett neki, igazi nővé érett, és még mindig a zsánerem... az is marad. A tenyerére pillantok, és nem szégyellem, de nevetni kezdek. -Mi történt? Elfelejtetted, hogy a penge egyik fele bizony vág? Vagy összekeverted a markolattal? Szívesen megmutatom, melyik melyik. Miattad vagyok itt kislány, mocskosul hiányoztál. A többi nő a nyomodba sem érhet. Mindent felszámolt, legalábbis ideiglenesen, ami az ingóságait jelenti. Vészhelyzetre is gondolt, de nem úgy készült, mint aki holnap visszautazik. -A szokásos, minden folyt a megszokott mederben. Csajok a levesben, papa éli az életét, jól van, és ugyan nem mondta, de örült annak hogy utánad jövök. Láttam rajta. A srácok már nem voltak ennyire lelkesek, de kit érdekel? Ja, mindenki üdvözöl... a puszit nem engedtem. Nem fejti ki részletesen a történteket, nagyjából megbeszélték telefonon, illetve Eve maga is tudja, hogy ez nála mit jelent. Egy biztos, nem voltak súlyos vérengzések, csak enyhék, azt meg ki tartja számon?
*A megjegyzésére csak a szemeimet forgatom. Semmit nem változott, pedig aztán ha csak nem vett újat, akkor még ezen tanított engem is a vizsgáimra. S akkor is csak pár húrt pattintottam el, néha véletlen, néha meg direkt… de ez már elmúlt. A kérdésre csak elnevettem magam és fejem ingatva jeleztem, hogy nem egészen.* - Így is mondhatjuk… de csak a sors keze volt. * Mozgattam meg az ujjaim. Nem volt titok, hogy csukott szemmel böktem a térképre és Alaszkát dobta ki. Pedig aztán utáltam a hideget, Florida után ez maga volt a pokol számomra. S szerintem mindenki más számára is.* - De meglehet szokni… már úgy ahogy sikerült nekem is. Legközelebb Hawaii-ra megyek, ha innen is útra kélek. De egyenlőre nem tervezem. * Kacsintottam rá. Pedig aztán nekem is tüzes a vérmérsékletem. S ez nem csak az időjárásban merül ki. De még mielőtt valaki félre érti, közel, de még csak távolról sem a szexualitásomra értettem. Azzal nem élek, ellenben a férfivel.* - Ó hát vannak csinos darabok. Nem félek attól, hogy ne találnál a farkadra valót és rám kéne fanyalodod. Ha kedves a szerszámod… * Akkor bizony nem is próbálná meg a másik. Eddig sem tette, maximum szavakkal vagy szándékosan félreérthető helyzetet generálva. De az fix, hogy ez alól Ő sem kivétel. Ha ilyen miatt akar az ágyamba bújni, tuti, hogy megrövidítem pár centivel.* - Ó majd fog Drágám… Még mindig nem tanultam meg főzni. Ha enni akarsz és meleget, akkor vagy magad főzöl vagy kénytelen leszel ide járni. * Na igen, a házi munka sosem volt az erőségem. A főző tanfolyamról is kirúgtak, mikor felgyújtottam valamit, mert épp untam a banánt és felhívtam Leot telefonon. Persze közben kikértem a két kávét, amit pár perc múlva elénk is csúsztattak.* - Kac-kac… S ezt pont az kérdezi, akitől életem legjobb pengéjét kaptam ajándékba. Különben meg nem… Pár idióta kiakarta rabolni a Hentes üzletet és túlpörögtem mikor hozzám értek. Épp meg akartam kóstoltan az egyikkel az acél ízét, mikor az a tökkel ütött B.B. lerántott a földre, és az ütközésnek hála felcsúszott a markolatról a kezem, végig a pengén, ráadásul a recés felén. * Húztam el a számat, és a kapott kávém kezdtem el kavargatni. Megesik az ilyen balesett. De lássuk be, a férfi kellően „kárpótolt”, a hegemért. Még akkor is, hogyha utána mikor megfejeltem a fejem épp szétakart szakadni. De hát van ilyen, nem feltétlen okos dolog egy 2 méteres szekrénnyel kezdeni, de hát a vörös köd nem válogat. * - Hát nézd, az ágyadban fix helyem van, az életedben is… de azért lassan családot alapíthatnál. Még a végén járókerettel viszed az unokáidat a játszótérre. Ígérem nem kergetem el a jelölted, de mindenképp tesztelem…* Szaladt széles mosoly az ajkaimra, a fogaim megmutatva. Leo meg a család, nagyon nem néztem ki belőle, ahogy magamból sem. A lányom avagy fiam – hisz nem derült ki, hogy mi lett volna – „halála” óta, azonban még csak meg sem fordult ilyesmi a fejemben. Ha mégis, az csak azért, mert Apu nyagatot vele vagy épp őt akartam boldoggá tenni az unokákkal. De egy hörcsögöt sem bírnék életben tartani.* - A mai táncórákat lemondtam, szóval egész nap a tiéd vagyok. Azt csinálunk, amit csak szeretnél. De este be kell mennem melózni. Ha gondolod, elkísérhetsz az Orfeumba. A srácokat kedvelnéd, a Főnököm meg.. a frász se tudja. Talán még be is jönne… * Persze ezúttal nem az ízlésére céloztam, hisz bár Corvin nem egy utolsó pasi, még úgy sem, hogy szinte semmi nem érdekli. De Leo nem meleg, és én meg csak a arra utaltam, hogy megvannak a maga kapcsolatai. Ami talán jól is jönne a mellettem ülő férfinek. Bár nem tudtam, hogy mennyire pikkel Corvinra Leo a kétes ajánlata miatt, amivel betalált és természetesen még mindig nem tudok róla semmit, hogy miről volna szó. Pasik, csak húzzák az agyam, aztán agyalj Te hülye.*
A gitáromat féltem, bármi történik is, azt mindig biztonságba helyezem. Új darab, illetve már két éves, magam készíttettem, egyedi darab. A húrozást én végeztem, a legjobb minőséget tettem fel, hiszen ebből élek, fejlődnöm kell a technikával. Taníthatnék, de semmi türelmem hozzá, a magam útját járom inkább. -A sors keze, vagyis a tiéd, mert gondolom nem másét használtad. Böktél, és aztán huss, örülök neki. Ha ezt tudom, szarvasbőr ruhák nélkül el sem indulok. Hoztam téli göncöt, na de arra nem számítottam, hogy itt már a 0 fok a nyárral egyenlő. Így jártam, mondták a többiek, nézzem meg, milyen idő várható itt, és én meg is tettem. Kár, hogy nem Fairbanks-et néztem, hanem az oldalon található hölgyemény képét. Bikiniben volt egy szál bundában, mégis mire gondoltam volna? Ha ő ennyire kemény és kibírja, akkor én is túlélem. -Elélek én szendvicsen is, tudod, bent összekeveredik minden. Felőlem aztán tudhatnak főzni, ha nincs meg bennük az, ami benned megvan. Az csak a kirakat, amit nyújtani tudnak. Eve más, 16 éves kora óta udvarolok neki a magam módján, ez pedig nálam egyenlő a világcsúccsal, de ő nem vesz komolyan, ez van. Barát, ennek is örülök, na de egyszer tényleg szeretnék tovább lépni, és nem le, átadva a helyemet másnak. -Amatőr. Sosem tanulja meg, hogy ne lépjen közbe ha pengéket táncoltatnak? Tudom, védeni akart. Viszont hoztam neked valamit, de majd később adom oda, mert még kihívják a rendőrséget, ha meglátják, mi az. Melyik akart hozzád érni? Egyszer majd mutasd meg, ha látod. Nem vagyok boldog attól, hogy ez a B.B. gyerek Eve mellett sündörög, de ismerve őt, még mindig hajlamos belekeveredni mindenbe. Na de most már itt vagyok, és vigyázni fogok rá, csak előbb kiderítem, ki itt a nagykutya, mi az ábra a lenti fronton. Egy dologra ugrom, mégpedig arra, ha valaki szívem hölgyét bántani merészeli. -Ezt jól látod, édesem, mindkettő nyitva áll előtted, bármikor. Családalapítás? Nekem? Á, arra csak egyetlen jelölt jöhet szóba... egyszer. Azt megvárom, míg teszteled. Újabb vigyor bujkál a szám szegletében, mekkora show lenne, ha a Eve magát tesztelgetné... persze ezzel még várnom kell, mert egyelőre nem úgy állnak a dolgok, hogy megértse, ő a választottam, és nem 2 éve. Ráadásul nem állíthatom, hogy felkészült lennék a családalapítás területén, amikor azt is hajlamos vagyok elfelejteni, hogy haza kellene menni. Nem véletlenül nincs háziállatom sem, félő, hogy egyelőre éhen halna mellettem. -Mondanám, akkor taníts engem, de hagyjuk, még mindig nincsenek jó emlékeim a vizsgáról. Viszont nem vagyok ismerős erre, illetve a reptérre már kitalálok, így rád bízom, mit javasolsz. Ha én mondanám az ötletemet, valószínűleg a legnemesebb testrészemet vennéd célba, pedig csak arra utaltam volna, hogy kissé átfagytam. Újból Eve-n legeltetem a szemem, a szemtelen mosolyom mindent elárul, de kivételesen tényleg csak egy összebújásra gondolok, nem többre. Annyira nem vagyok marha, hogy elcsesszek mindent egy laza mozdulattal, ha a másik nem akarja, pedig tény ami tény, őrülten kívánom őt még mindig. Ám ő más, vele nem tudnék egy éjszakás kalandba bonyolódni, őt szeretem. -Szívesen elkísérlek. Meg kell ígérnem, hogy jó leszek? Meglátjuk, igaz, nem voltam feldobva az ajánlatától.
- Arra mérget vehetsz, hogy még egy ilyet nem találsz, még itt sem. – kacsintottam – De ha gondolod, adhatok nekik leckéket. Egy kis szájkarate, penge ismeret… hogyan keveredjenek bajba, miként kergessenek a pokolba… Hidd le, nem járnál jól. * Persze a hangomban felfedezhető volt, egy kis szarkazmus és nem kevés önkritika. A másik is legalább annyira tudta, mint én, hogy a látszat ellenére tartottam magam jó nőnek az elrablásom óta. Velem senki sem járna és nem is akadt olyan ember, aki képes lett volna elviselni hosszú távon. Többnyire az első tíz percben bedobták a törcsit. De hogy már megint ugrat, ez kész… ki az a hülye, aki olyan nőt akarna maga mellé, mint én? Abszurd… Ám a féltő szavakra csak a szemem forgattam, egy lemondó sóhajjal, és egy korcsot ittam a kávémból, csak aztán szólaltam meg.* - Maszkot viseltek. De mikor tanulod már meg, hogy már képes vagyok magamra vigyázni? – ingattam meg a fejem. – Már nem vagyok 16-17 éves, hogy csak a segítségeddel ússzam meg épp bőrrel. Mellesleg nem amatőr… testőr. De te is tudod, hogy a leglehetetlenebb pillanatokba borul el az agyam és még lehetetlenebb helyekről húzom elő őket. Mellesleg megkedveltem… szóval azóta is kerülöm. * Vontam meg a vállaim. Tiszta logikus nem? Megkedvelek valakit aztán meg pont ezért kerülöm. Ahham, csoda, hogy még nem mintázták át rám a logikusság szobrát. Van egyáltalán ilyen? De most mit csináljak? Nem akartam, hogy túl közel kerüljenek hozzám. Annál rosszabb tovább állni.* - Ajándékot? * Vontam össze a szemöldököm, nem rajongtam az ajándékokért de Leo eleddig sosem nyúlt mellé. S bizony a kíváncsi fények türelmetlenül cikázni kezdtek a tekintetemben.* - Eeegen… vettem észre. Csodálom, hogy még nem unták meg a lányok, hogy egy szavamra ott hagyod őket, vagy talált be valamelyik, azért mert épp ott hagyod az ágyon, csak azért mert hívtalak. De ha eljön az ideje, mindenképp mutasd be.* Na most bizony egy őszinte mosoly volt ajkaimon. A fél karom oda adtam volna, csakhogy a másik végre boldog legyen és ágyról ágyra helyett megtalálja valaki mellett a valós boldogságot. Persze valaki olyan mellett, aki szereti.* - Héé… a legjobbtól tanultál… - intettem végig magamon – csak is jó lehetsz. Legfeljebb kijöttél a gyakorlatból. De szívesen edzésbe hozlak...– kacsintottam – Mellesleg nem vágnám le semmidet, de sajnos ma kevés időm lesz aludni, ha be is akarok érni. De mellém bújhatsz, a szobád még egyébkénit is káosz és csak holnap jön a takarítónő. Ezer éve nem aludtam melletted és ha holnapra nincs semmi dolgod, akkor beveszem a gyógyszereimet. * Húztam el a számat és egy újabbat kortyoltam a kávámból.* - Mellesleg a táncterem is elkészült, szóval tudsz gyakorolni ha akarsz… Ó nem, nem kell megígérned. Minek kérnék olyan ígéretet, amiről tudom, hogy nem tudnád betartani? Csak vigyázz magadra. * Kértem, miközben a hozzá közelebb eső mancsomat finoman az arcára simítottam, hogy hüvelykujjammal simítsam végig párszor.* - Egyébként meg, arról azóta sem hallottam többet. Felhívtam, azt mondta, hogy majd hív, ha ráér, hogy meg tudja nézni, hogy mit is tudok a színpadon kívül produkálni. Szar dolog lesz szétrúgnom a főnököm hátsóját és átszabnom a cuki arcát. * Ó de még mennyire, hogy élvezni fogom, az ironikus hangomból ez sütött, és ahogy a tekintetemben is furcsa csillogás kelt életre. Már csak abban nem voltam biztos, hogy személyesen a főnökömön kell megmutatnom, avagy az egyik gorilláját dobja be és csak külső szemlélő lesz. Bár a szöszi, csendes gyilkost megnézném, hogy mit tud.*
-Ezt mindjárt gondoltam. Azt hiszed? Legalább hamarabb távoznának, hidd el, jól járnék. Az egyik pultost figyelem, de az is amolyan üresfejű libának tűnik, mint a többi, vagyis egy menetre elmegy, aztán tényleg elmegy... a közeléből, mert nem tudnám elviselni. Hátradőltem a széken, hatalmas sóhajjal néztem Eve-re. Mikor esik le neki, hogy nem csak a barátja akarok lenni? A jó ég tudja, főleg ha mindenféle alakokkal találkozgat menet közben. A felháborodásra nem álltam meg, hogy egy kisfiús mosolyt ne ejtsek meg. -Talán soha, talán már rég tudom. Ismerlek, Eve, ha akarod a fél bárt kiirtod, ez nem vitás, csak ne lennél olyan forrófejű... mint én? Ezen nevetnem kell, mert a természetünket nézve is sok a közös bennünk. Én is heves vagyok, hirtelen, és nem megyek a szomszédba azért, hogy vitát kezdeményezzek, ám képes vagyok úgy beállítani, mintha a másik fél lett volna a provokátor. Már ha az a célom. -Testőr, értem. Megkedvelted. Örülök neki. Nincs neheztelés a hangomban, bár nem repesek az örömtől, hogy jön ez a B. B. és megpróbálja megszerezni Eve-t. Ő nem tárgy, de ha mégis mellette köt ki, akkor cseszhetem az egészet. -Azt, ha úgy akarod nevezni, de tudom, hogy rühelled őket. Egy ritka kardot szereztem meg, tökéletes acél pengével, teljesen kézbe simuló markolattal, ami nem csusszan ki onnan... jó a fogása, jó a súlyelosztása, egyszerűen tökéletes. Tudom, hogy örülni fog neki, de itt inkább nem pakolom ki. -Sosem kérdeztem meg tőlük, de ha észrevetted volna, mintha nem nagyon lett volna tartós kapcsolatom, így senki nem vethet a szememre semmit. Még akkor sem. Meg fogom tenni, ezt elhiheted. Oké, voltam bunkó, de csak egyszer, amikor szó szerint az ágyból másztam ki, mert Eve hívott. Ez van, ezt kell szeretni. Szaván fogom, be fogom mutatni saját magának, igaz, ahhoz az sem ártana, hogy tudjam, ő is szeret. -Tisztában vagyok vele, nem veled kerülök össze, még mindig odajárok, komolyan mondom. A tánc nem az én műfajom, a táncparkettet maximum felszántani tudom, de azt profi módon. A gyakorlatból? Abból ki. A tánc terén mindenképp, a többit nem ecsetelem, s ez így van jól. -Nagylelkű vagy, bíztam benne, nem az orvosnál kezdek egy hűtőtáskával a kezemben. Az nem baj, az sem zavar, ha holnapra sem készül el, dolgom egy szál se, egyelőre. Aztán nyakamba veszem a várost, hogy körbenézzek, egyrészt melót kell találnom, másrészt nem árt, ha felveszem a kapcsolatokat a helyi rossz fiúkkal. Viszont első az, hogy Eve-vel foglalkozzak, elvégre két éve nem láttam, két éve nem érintettem. Hosszú idő volt, mondhatni... fájdalmas. -A táncterem? Szuper. Kuncsaft is van? Engem húzz le a listáról, én és a gyakorlás... inkább hagyjuk. Egyetértünk, minek ígérjem, mikor nem fogom betartani? Ő is tudja, én is tudom, a tánc az ő világa, tőlem távol áll. Maximum más gyakorlásra tudom elképzelni a helyiséget, de ezt inkább nem taglalom. -Kár érte. Tequilát kortyolgatva, vigyorogva nézném azt a döbbenetet a képén, mikor szembesül azzal, hogy a színpadon kívül bárkit sündisznóvá változtatsz egy pillanat alatt. Kell egy próbababa, biztosan örömmel vállalja a szerepet. Mekkora döbbenet ülne ki az arcokra, már csak ezért is megérné a látvány maga. Ha nem ismerném Eve-t, akkor már rég eltűntem volna, hogy megkeressem a tagot, kissé jobb belátásra bírva, ám más a helyzet, a kislány tud magára vigyázni, ha arról van szó.
- Nocsak-nocsak… csak nem kezded megunni a bigéket? *Vontam fel a jobb szemöldököm kérdő. Ilyet sem hallottam Tőle, hogy jobb, ha a távozás mezejére lépnek a lányok. Persze az egy éjszakás, az egy éjszakás és nem jár hozzá reggeli, meg közös fogmosás meg ilyenek. De régen én személy szerint sosem tapasztaltam, hogy bárki is kiakart volna rúgni az ágyából azért, mert végeztünk. Persze fordítva már megesett a dolog, pláne, hogy ha még pocsék is volt. A szavaira azonban vidáman elnevettem magam miközben a hajam oldalra húztam a vállam felett átvezetve a mellkasom elé.* - Nos, akkor azt hiszem jöhetnél kihúzni megint a hátsóm a bajból. De igen, pontosan mint Te. * Ugyan, ne akarjak már hazudni magamnak. Tény, tudok vigyázni magamra, de jelenleg is akad nálam két penge, maximálisan hat szokott nálam lenni. Egy csapat ellen azért édes kevés, pláne ha a nyakamra szabadítják a Hotel biztonsági embereit. Bazsira adott válaszai azonban érdekesek voltak, s kissé kifordítva felé a székem billentettem oldalra a fejem miközben rá néztem.* - És ha azt mondom, hogy lefeküdtem vele? * Jó, oké, ez abszurd. Tekintve, hogy öt éve nem volt közöm senkihez. De ez akár változhatott volna is. Azonban furcsa volt, hogy Leo nem próbál meg minden információt kiszedni belőlem róla, vagy nem közölte élből, hogy gyógyegér vagyok, mert kerülöm ha már sikerült megkedvelnem és közben nem kezdi el szívni a vérem. Nem tudtam eldönteni, hogy az út viselte meg, vagy történt valami otthon, amit nem mond el. * - Nem voltál annyira vészes. S múltkor már annyira az agyamra ment az egyik diákom, hogy komolyan megfordult a fejemben, hogy lehívlak magamhoz, hogy meg tudjuk mutatni a tangót, hogy értse, miről beszélek. Csak hát nem voltál itt. *Húztam el a számat kelletlenül. Utáltam, hogy nincs velem, hogy nincs ki átöleljen reggel mikor haza érek melóból. Hogy nincs ki közölje, mikor felkellek, hogy borzalmasan nézek ki. Aki minden alkalmat megragad, hogy beszóljon valamit.* - Sejtettem… - horkantam fel - … de az a helyzet Szivi, hogy felőlem aztán minden hajnalban aludhatsz velem, mint abban az időszakban mikor együtt éltünk. De nem árt ha kész a saját szobád… semmi kedvem arra haza menni, hogy idegen bugyi a padlómon, nő az ágyamban és még a fürdőm is használva volt. Kösz Drágám, akkor életben hagytam a tyúkod és megúszta annyival, hogy kidobtam. Még egyszer nem leszek ilyen nagylelkű… * Persze semmi neheztelés nem volt a hangomban, ahogy akkor sem volt, bár tény dühös voltam. De lássuk be, ki nem lenne? Utólag persze mulatató a dolog, de nem szeretnék még egyszer ilyen helyzetbe kerülni. * - Kuncsaft? – vontam fel a szemöldököm – Bazz… mi vagyok? Prosti? De van DIÁK-om, bár némelyik igen reménytelen eset, mások a stílusom nem bírják. Szóval változatos népség, de jó terelem gyakorló. *Néha igen csak nagy türelem kell, hogy ne a falon keresztül dobjak ki egy-egy idiótát. De van ilyen. * - Ó kár… pedig szívesen megnéztelek volna egy szál boxerbe amint balettozol. * Kuncogtam el magam és ismét bele ittam a kávémba, hogy ne itt aludjak el a karjai közt. Már csak azért sem, mert nem vagyok ott. Hisz már az arcáról is visszahullott a kezem az ölembe.* - Ó nem volna annyira meglepő… Épp az egyik vendég kezét szegeztem az asztalhoz, mikor Corvin észrevette, hogy létezem és megtalált az ajánlatával. No meg a szép kék szemeivel… tiszta dinka, minha csak akkor vette volna észre, hogy „jééé… ez itt egy nő” * Ingattam meg a fejem lemondóan. Nem értem Corvint, de nem is akarom. A melót sosem keverjük a magán élettel. Bár tény, felkelltette az érdeklődésem. De hát ki nem? Mindig is kíváncsi természet voltam. *
-De, és úgy döntöttem, hogy a saját nememre váltok. Nem tudsz egy lányos alakú, szép arcú srácot? Tudod, olyat amelyiknek szinte rajzolt a segge. Képes vagyok olyan komolyan előadni az egészet, mintha ez lenne álmaim netovábbja, még mutatom is, mire gondolok egészen pontosan. Persze... én és a homoszexualitás.... hát hogyne. Eve ha nem ismerne, el is hinné, na de tudja, hogy csak hülyéskedek. Eszem ágában sincs váltani, de úgy elég nehéz csajozni, hogy közben mindig körülötte forognak a gondolataim. A mozdulatot követem a tekintetemmel, imádom a haját, de kár, hogy éppen eltakarja a belátást. -Itt vagyok, megteszem. A halálos páros. Na itt van a kutya elásva. Te is ugrasz, én is, ez viszont előnyös lehet, hiszen megleped vele az ellent. Mégis ki hinné el egy finom hölgyről, hogy ilyesmire képes? Mire felfogja, már vége is. Vigyorogva gondolok végig egy hasonló szituációt. A törékeny alkatú lány lazán hazavágja a kétajtós szekrényeket. Ezt szeretem benne, ezt a heves temperamentumot, hiszen sosem azt reagálja, ami a megszokott volna. A következő bejelentését felvont szemöldökkel fogadom. -Mit vársz tőlem? Féltékenységi rohamot, vagy balhét? Egyiket sem teszem meg, mert milyen jogon tenném meg? Nem mondom, hogy örülök neki, na de akkor, amikor én egy éjszakás kalandokkal vigasztalódok, nem várhatom el azt, és nem is tilthatom meg, hogy bárkivel is lefeküdj. Legalább jólesett? Mégis mit kellene tennem? Míg én más nők után futok kínomban, hogy kielégítsem a szükségleteimet, addig ő nem teszi meg, kerüli a férfiakat. Örülnöm kell a boldogságának akkor is, ha nem engem választ, igaz, ehhez azért nekem is lesz egy-két szavam. nem fogom csak úgy elveszíteni, ha harc, hát legyen harc. -Azért... azért nem lennék boldog, na. Jobban el tudnám viselni, ha ez a mondatod úgy hangzott volna, hogy "lefeküdtem veled", és ez állandósulna. Már csak azt nem értem, ha... tegyük fel ez megtörtént dolog, akkor miért menekülsz előle? Ha pedig nem, mint erősen esélyes, és kedveled, akkor? Vagy attól félsz, hogy valami kialakul, te pedig fogod magad, és elköltözöl megint? Berezeltél kislány? Húzom, mert egyszerűen muszáj, Tudom, hogy nem tűri az érintéseket, és kiváltságosnak kell lennie annak, aki ezt megteheti, tehát tényleg kedvelheti ezt a B.B-t. Mégis mit vártam? Két éve nem látott, de itt az ideje, hogy a jelenlegi helyzeten megpróbáljak változtatni. Talán ez az utolsó esélyem, de az érdekel a legjobban, hogy boldog legyen. -Nem, dehogy, igazad van, nem tapostam szét a lábad, már ez is csodaszámba ment. Felhívhattál volna, videokonferenciával is meg tudtam volna mutatni, annyit talán még nem felejtettem. Te fogod az egyik gépet, én a másikat. Mindegy, hagyjuk. Most már nem mondhatod ezt, megérkeztem. Ha ilyen alanyod van, csak sikíts. Szívesen mondanám, minden egyes órán részt veszek, de mindketten tudjuk, ez maga a lehetetlen, mert én nem vagyok olyan türelmes, mint ő, és ha valaki bénázik, mint én anno, bizony keményen és könyörtelenül kiröhögöm. Nem kéne rontanom az üzletét. -Azért már bocsánatot kértem, na de mégsem vághattam fel a konyhaasztalra, ott volt a kaja. A bugyi nem én voltam, esküszöm. Én letéptem volna róla, nem leveszem, és ha jól emlékszem, még meg is köszöntem, mert az a tyúk nem volt képes megérteni azt a szót, hogy nem óhajtok a barátja lenni. Amikor téged meglátott, akkor felfogta, mi az ábra, azaz azt hitte, nem vagyok facér. Szép kidobás volt, mondtam már? De... azért egy parókást ajánlhattál volna neki. Eve igencsak dühös volt, megértettem, én sem lettem volna lelkes, ha hazaérek hullafáradtan, és egy másik hímet kell kiszednem az ágyból. Olyan hevesen reagált, mintha egy kis féltékenység is lett volna benne, reméltem, végre zöld ágra vergődünk, és rájön, rá várok, na de ez még mindig itt tart. -Az, kuncsaft. Mit kellett volna mondanom, tanítvány? Nem használom a szakzsargont, megszokhattad volna. Szemtelenül vigyorgok, és odahúzom a székemet az övéhez, hogy átkaroljam a vállát. -Balettozni nem fogok, de tévedsz, ha azt hiszed, visszariadok egy alsónadrágos tánctól. Kislány, ezt lazán megcsinálom. Mikor? Szívbaj sosem kerülget, ez a legkevesebb, ráadásul még jó kis mulatság is, miért ne tenném meg? -Miért? Vak vagy olyan sötét napszemüveget visel, hogy nem lát a szemétől? Feltűnt neki, hogy nő vagy? Aki ezeket az idomokat látva ezt nem vágja le kapásból... micsoda lángelme. Irigylem. No de itt az ideje, hogy menjünk, Eve. Ugyan tudod, kispárnaként is tökéletesen funkcionálok, sőt, az ágy szerepét is átvállalom, de gondolom nem a bárban szeretnél aludni. Vezetek. A pultra dobom a kávék árát némi borravalóval, felsegítem Eve kabátját, a sajátomat is felveszem kivételesen. Átölelem őt, egy csókot nyomok a homlokára, úgy kísérem ki a kocsihoz, hogy hazavigyem, és ágyba dugjam, míg nem kell indulnia. Rám is rám fér a pihenés, és alig várom, hogy végre magamhoz ölelhessem úgy, mint régen.
- Hmm… lássuk csak… mintha már találkoztam volna eggyel. De nekem nem jött be, szal’ nem kérdeztem rá… de valami Jay a neve vagy mi. * Vontam meg a vállaim közömbösen. A feltételezés legalább olyan abszurd volt, minthogy Jay-nek lányos arca van. Bár tény, hogy jó hátsója. Ez azért még nekem is feltűnt biliárdozás közben, még ha csak felületesen is szemlélem az embereket és nem úgy, mint férfiakat. Férfi számba alig vettem, egy-két embert és az sem ma volt már.* - Senki… csak Te. Bár furcsa, hogy itt Fairbanksban elég sűrűn vallok kudarcot. *Vontam össze a szemöldököm, kissé elmélázva. Létrának, aki igazából Shane, meg sem kottyant a dolog és Én húztam a rövidebbet. Bazsinál szintén, a kocsmában szintén… Mintha a városban tápos szúmosok laknának. Furi, ennyiszer nem szokásom kudarcot vallani, pláne nem egyhuzamban. * - Szóval azért vigyázz a csini pofidra. * Mosolyodtam el, elhessegetve a kelletlen gondolataimat. Sosem szerettem mikor kudarcot vallok, vagy felsülök bár tény, előnyömre vált, hogy én betudom ismerni a vereségem, a bukásom. De hát ez még nem jelenti azt, hogy szeretnem is kell. Érdeklődve hallgattam a válaszát és tekintetem egy pillanatra sem emeltem el róla, vagy fordítottam más felé. Ó nem, egyiket sem vártam Tőle. Ettől aztán érettem a Drágám, még ha az ellenkezőjéről is árulkodik néha. Na de mikor végzet, csak a fejem ingattam meg mosolyogva.* - Több jogod van bármire velem kapcsolatban, mint önmagamnak. *A kérdésére nem válaszoltam, hisz olyan isten nincs, hogy ezt a dolgot ennyiben hagyja. S nem is kellett csalódnom, meg is tette a magáét, amire elnevettem magam. Oké, nincs itt semmi baj. Leo a régi, nem viselte meg a kicsi lelkét semmi. Csak már megint elődugta a buksiját az aggódó és érzelgős énem egy pillanatra.* - „Veled”? – vontam fel a szemöldököm – Mondtam már Édes, csak álmaidban. Talán. De megnyugodtam, egy cseppet sem változtál. *S valóban háborgó lelkem visszahúzódott és már nyugodtan fogadta a kérdés áradatot.* - Sosem menekülök, maximum kerülök. De nálad nem érdemes a szavakon lovagolni. De… igazad van, ez nem történt meg. Szóval gőzöm sincs, az első kérdés válaszáról. *Mikor a félelem kerül szóba, tekintetem sötéten villan a másikra, a meleg barna szemeim szinte már feketét. Nem, akkor… aznap éreztem utoljára félelmet. Azóta elkerül ez az érzés, ahogy sok minden más is. Nem félek… semmitől és senkitől. Kivéve önmagamtól.* - És ami azt illeti egyszer nyúlt hozzám, akkor is megfejeltem és rohadtúl fájt a fejem utána. De… azaz igazság, hogy nőnek éreztem magam. Igen, lehet röhögni, nevetni, sírni, gratulálni… úgy leblokkolt, hogy köpni nyelni nem tudtam és csak egy egyszerű nőnek éreztem magam. Mint az ott… * Böktem az állammal egy szőke maca felé aki akkor tipegett be. Tipikus miss maca… rohadt csinos, vonzó de ha rosszul érsz hozzá letörik a körme, Ő meg bele hal a fájdalomba. Tipikus, de leginkább „ideális” NŐ.* - Játszottunk, és… meséltem neki anyuról, s szoba került az a nap is, de nem beszéltem róla túlzottan. De kialakulni? Ugyan Leo… ahhoz kitartás és türelem kell. Na ez az, ami nincs meg senkiben. De csak azért kerülöm, mert nem akarom, hogy fény derüljön a történtekre. S előbb vagy utóbb mindig kiderül és semmi kedvem azután koppanni, vagy bárki tudomására hozni az álmaim sötét káoszát. Ez nem berezelés, csak egyszerűen nem akarok senkit sem magamhoz kötni úgy, hogy tudom min kéne keresztül mennie. Te a barátom vagy, előtte is mellettem voltál és az egész idő alatt, no meg azóta is. De egy új ember… nem Drágám. *Ingattam meg a fejem finoman egy kesernyés mosoly bujkált az ajkaimon. Persze nem bántam, nagyon jól tudta a másik, hogy már öt éve így élem az életem és tökéletesen megvagyok vele elégedve. Nincs kinek elszámolni, nem kell a hormonjaimmal foglalkoznom, nincs hiszti, féltékenység csak én vagyok és azzal beszélgetek akivel akarok. - Apu örült volna neked, ha rátok nyit a konyhában. Örüljön neki, hogy nem megszabdaltam az arcát… szóval szerintem hagyjuk Drágám és igen, már mondtad. * Mosolyogtam rá. Naná, hogy mosolyogtam. Semmi nem tudta volna elvenni a kedvem. Sem a múlt, sem a nők, sem a pasik… Senki. Ma, nem.* - Inkább ne mondj semmit… sokkal hasznosabb dolgokra is lehet használni a szád. * Vigyorodtam el. Mint mondjuk az evésre. Ahogy megérzem a vállaimon a kezét arcom a felkarjára simítottam.* - Lássuk csak… meglátjuk. Ha ma nem megy, akkor holnap… de mindenképp befogom hajtani. A balettal együtt… *Naná, hogy nem engedek belőle, elvégre csak én leszek ott. Nincs mitől tartania, én meg vagyok olyan hülye, hogy a technikával legyek elfoglalva és ne azzal, hogy kiröhögjem. Najó, egy kicsit talán mégis.* - Ó nem… csak olyan mint Én. Nem keverjük a melót mással. De nem tudom mi ütött belé… * Vontam meg a vállaim, ám a nevem hallatán összevontam a szemöldököm.* - Drágám, Eli a nevem… tudom furi, de a falnak is füle van és nem a házamban vagyunk. * Figyelmeztettem, nem díjaztam volna, hogy sűrűn elejti az eredeti nevem. Tökéletesen jól funkcionáltam Elionoreként. Nem kellett nekem az Evelyn.* - Ó de még milyen jól… * Nevettem el magam, és engem sem kellett noszogatni, hogy menjünk haza, hogy vízszintesbe dobjam magam és csak nyugodtan beszélgethessünk. Leszállva pedig, igen-igen… Leonak még egy kiváltsága akadt. Nem néztem hülyének az udvariassága miatt. Minthogy felsegíti a kabátom, vagy már előre fizette a kávét. Nem két kávé árán fogunk összeveszni. Ellenben… az utolsó szavával. Szemöldököm a homlokomra szaladt miközben kihúztam a hajam a kabátom alól.* - Vezetni? Az Én autóm? Ne is álmodj róla Szivi… de mázli, hogy a sajátom nem jött meg, ez még mindig a bérelt járgány… szóval Tiéd a pálya. Csak egyben vigyél haza… * Dobtam felé a kulcsot egy könnyed mozdulattal, miközben megindultam kifelé, vissza arra amerről jöttünk és a kocsimig meg sem álltam. Ám most az anyósülésnél foglaltam helyet. Kényelmesen bepockoltam magam és féloldalasan néztem a másikat. Miközben mondogattam, hogy hol és merre kell menni a házamhoz. De út többi részét csendben töltöttem. Nem néztem, az útat, bíztam benne. Bíztam benne annyira, hogy tudjam észre veszi ha baj van és nem fog karambolozni.*
Bejárta az egész hotelt, persze hol nem volt eddig? A bárban, és ha Calebet eddig sehol nem találta, akkor az azt jelenti, vagy elverte valaki és visszafelé vánszorog -bár ennek kicsi az esélye-, vagy itt lesz. Ha mégsem, akkor szögesdrót csapdákkal keríti körbe az egész épületet, és a sok felakadt személy között majd megtalálja. Na de előbb a bárt fogja átkutatni, utána ráér még tervezgetni, messze még az éjfél, belefér bőven, hogy valamit kitaláljon. Kiírták-e, hogy kiskorú nem léphet be, azt nem nézi, neki most fontos dolga van, azaz jelenése, hiszen ki volt adva a feladat, hogy megkeresse a férfit, aki tegnap végeredményben beépítette a falba. Éppen ezen van, ezért úgy robog befelé, hogy 6 lovaskocsival sem lehet megállítani. Szerencsés, a bár nem nagy, asztaloknál nem tudja elképzelni a férfit, egyedül egy helyen, mégpedig a pultnál, és nem is csalódik, hiszen az azonnal átlátható, amint belép. Caleb tényleg itt ül, tehát ki kell húznia a listáról azt a tippet, hogy valaki elkapta, de a lényeg az, hogy teljesítette a feladatot. Jókedvűen indul a pulthoz, és felmászik a férfi melletti székre, de egy kicsit vár, míg az befejezi a beszélgetést a pultossal. Megbökdösni mégsem akarja a vállát, mert még itt infarktust kap, és neki nincs elsősegélynyújtó tanfolyama. -Jó estét, szia Caleb! Azt mondtad, ha megtalállak, akkor talán beszélhetünk. Megtaláltalak, itt vagyok. A tegnapi sérülésnek nyoma sincs, vagy csak nem mutatja, de ha a Végrehajtó azt hitte, hogy ezzel majd elveszi a kedvét, hatalmasat tévedett. Most jött meg igazán. Még kőműveseket is keresett, hogy a falat helyre lehessen hozatni, kiírta egy cetlire, de még nem adja oda. A polcokat nézi a pult mögött, hogy ha az összes törik, akkor vajon a csapos mit fog szólni hozzá? Bár az is lehet, ismeri Calebet, és szeme sem rezzen, ha ez megtörténik, maximum lesz egy tömegverekedés a végén. Végül visszafordul a férfi felé, és türelmesen vár.
Egészen jó kedvem volt. Leszámítva, hogy estére sikerült a lehető legnyúzottabbá válnom, így mielőtt még önkényesen beengedném magam Harthoz, leugrottam Bobbyhoz egy-két ital erejéig. Persze, kivételesen csak sört ittam, az utóbbi időben eleget öntöttem a garatra, szóval nem hiányzott még egy csapongó, ázottra ivott éjszaka, aminek a felére se igazán emlékeznék... Talán egy órája boldogíthattam az egyetlen ember félét, akit elviselek a magam normál közelében, olykor rápirítva, hogy kurvára ne a munkájával foglalkozzon. Igen, igen, én már csak ilyen vagyok. Szóval, ezen óra után csapott meg az a jellegzetes szag, amit csak tegnap óta tudhattam magaménak, de annyi épp elég is volt belőle. Lassan, szinte már észrevétlenül hajoltam kicsit közelebb a csapos felé, egyik könyökömmel feltámaszkodva a pultra, míg a másikban elengedhetetlenül szorongattam az üveg sörömet. - Hé! Százhatvan körüli, szőkés, vékony gyerekforma van mögöttem? - böktem meg Bobby felém eső karját, aki szinte azonnal felkapva a fejét, bemérte az érkező talpak dobogásának tulajdonosát. - Nyert... - sziszegte, én pedig szem forgatva dőltem vissza hátra, nagyot sóhajtva magam elé. Még azelőtt leintettem a srácot, mielőtt bármit kérdezhetett volna, így rám hagyva a dolgot inkább magyarázott tovább az idétlen sportokról, és a meggyőződéseiről. Néha, egészen tudott untatni, de ez eltörpült amellett, hogy többnyire fel tudta dobni a hangulatomat a hülyeségeivel. Ahogy Norina mellém érkezett, majd mászta meg a széket, nem pillantottam rá, mintha nem is érzékeltem volna a jelenlétét, pedig hát... erősen orrba vágott. - Hagyjad már a hülye kosárlabdát. Nézhetnél valami értelmesebbet is. Például hokit. Vagy valami hasonlót... - röhögtem fel, elfordulva végül Bobbytól, ujjammal jelezve felé, hogy most el leszek egy kicsit foglalva. A sörös üveget könnyedén húztam meg, majd egyenesen a kölyök felé pördültem, néhány másodpercet követően eltépve az üveget a számtól. - Látom, levakarhatatlan vagy. - vágtam egy egyszerű grimaszt, ahogy a pultra csúsztattam a sörömet. - Pedig már reménykedtem benne, hogy felmatricázódtál a falra végleg. - vigyorodtam el pimaszul, fejemet kissé oldalra döntve. Úgy tűnik, tényleg eltökélte, hogy engem akar "mentornak". Hogy én ennek milyen kibaszottul örülök... se! Mindenesetre, ha már volt benne annyi, hogy ezek után is megkeresett, hát legyen... meglátjuk, hogy érdekel-e a történet. Eközben oldalra pillantottam, Bobby felé, kelletlenül rágva meg fogaimat, miközben Norina beszélni kezdett. Csak szavai végeztével emeltem rá vissza tekintetemet, kicsit hátrább lökve gerincemet, és fejemet egyaránt. - Jah. Mondtam valami ilyesmit. Legalább a memóriád a helyén van... - köszörültem meg torkomat, majd egyszerűen csak elkapva mindkét lábammal a székének alját, magam felé rántottam, egész közel, hogy még a szívverését is premierplánból hallgassam. - Na, nyekegjed mit akarsz. Az edzésterven kívül, mert azt már tegnap hallottam. Aztán eldöntöm, hogy kezdek-e veled valamit. De most szólok... kurvára, csak egyszer fogom végigunni a szövegelésedet, szóval erős érvekkel toljad a monológot. - szinte már egykedvűen, unottan beszéltem, fáradt fújtatással könyökölve el ismét a pult tetején, sötét íriszeimmel folytonosan fürkészve a gyermeki vonásokat. - És felejtsd el a követelődzést, meg a hülye stílusodat, mert arra nem vagyok vevő. Na... lökheted. - kapaszkodtam bele végül az üvegembe, elkönyöklő karommal, és úgy libbentettem magam elé, oldalasan kortyolva bele annak szájába.
Nyugodtan ül a széken, nem fészkelődik, nem türelmetlen, mintha tényleg taktikát váltott volna, vagy a jó ég tudja, de meglepő módon most egészen visszafogott. Nem kotyog bele semmibe, nem lóbálja a lábát, és nem tesz úgy, mint aki unja magát. Pedig ha valamit tud, hát az az unalomból fakadó látványos szenvedés előadása. Ebben is profi, most mégis jó kislány... azaz annak tűnik, mert ez koránt sem mondható el róla. Semmit nem rendel, elég, ha sörösüveget nyomják le a torkán, nem ad még plusz segédeszközt is Caleb kezébe, talál majd mást. Már előre kisakkozza az összes várható reakciót, de egy kimagaslik az összes közül, mégpedig az, hogy a férfi el lesz "ragadtatva" attól, hogy márpedig megkereste és meg is találta. Akkor is hallgat, amikor Caleb látványosan nem vesz róla tudomást, kivárja, míg felé fordul, mert tudja, nem sokáig képes megállni, hogy be ne szóljon valamit. Amint felé pördül, el is mosolyodik. Tényleg megy, és kipróbál valami szerencsejátékot. -Csak kitartó. Á, nem, lefolytam a falról, de erről jut eszembe. Tessék, kőműveseket is kerestem, miután a fal megsérült. Előhalássza a cetlit és leteszi Caleb elé, ebből egyértelmű lehet, ha neki adja át, akkor senkinek nem beszélt róla. De miért is tette volna? Soha nem rohant árulkodni, ha gondja volt, vagy lerendezte maga, vagy egyszerűen megvonta a vállát, de nem vont be feleslegesen harmadik személyt. -Sosem felejtek. Ez az egy biztos, ha a fene fenét eszik is, vagy nem reagál le valamit, az nem azt jelenti, hogy nem figyelt, sőt. Azt nagyon is megjegyezte, csak nem adja mások tudtára, majd akkor veszi elő, amikor szükséges, addig pedig szépen elraktározza. Az sem ijeszti meg, hogy Caleb közelebb rántja magához a székét, és úgy vizslatja, mint aki a következő pillanatban kutyaeledelt csinál belőle. Tényleg, az még sosem volt. Végighallgatja a férfit, a végén bólint, és nem kertel, belevág. -Rendben. Én sem ismételgetem magam, ettől nem kell tartanod. Azért szeretném, ha tanítanál, mert te utcai harcos vagy, ketrec harcos, végrehajtó. Vagyis kemény ahhoz, hogy mindent tudj az ellenfelekről, a gyengéik kipuhatolásáról, és arról, hogy hogyan verd ki a sz@rt is belőlük, ha arról van szó, és a többi. Tudod, milyen egy kőkemény, igazi edzés, ahol nincs pardon, nincs apelláta, nincs nyavalygás, csak teljesítés, sérülések, amiből tanulni lehet. Én egy hülye kölyök vagyok, akit marhára nem akart senki sem, de ide kerültem, és be szeretném bizonyítani, hogy nem leszek púp, meg teher a falka hátán. Viszont ehhez gyenge vagyok, és olyan embert szeretnék, aki szó szerint falhoz ken, ha kell, ahogy te tetted tegnap, aki nem tűri az ellentmondást, de ismeri a receptet, hogy mitől lesz piszkosul jó valaki. Ezt a mentorok nem tudják megadni, mert ők mások, ők más módszerekkel tanítanak, de ez nekem nem elég, mert a mosolygástól nem leszek jó. Mivel nem vagyok nagydarab, tudom a korlátaimat, de ezeket le szeretném dönteni, és megmutatni, hogy azok nincsenek, csak az akarat, a kitartás, a kőkemény edzés és munka, a tudás. Feladni semmit sem szoktam, ha nem megy elsőre, akkor megy másodikra, vagy akárhanyadikra, de addig csinálom, míg nem sikerül. Kivághatsz az ablakon, összetörheted a pultot is velem, akkor is vissza fogok jönni, mert más nem tudja azt, amit te. Befejezte, ennyi, igaz, azt nem mondta el, a Testőr titulus a végső célja, azzal még ráér, most egyelőre azért küzd, hogy Caleb rábólintson arra, hogy elvállalja. Ha most is nemet mond, akkor holnap is megkeresi, vagy azután is. Arról sem beszél, hogy Brodericket is megkereste, mert ő a Béta, tehát tud valamit, vagyis nagyon sokat. A többi mentor valahogy más volt, mint ők, és ezért merte megtenni azt, hogy saját magának keresett egyet, illetve kettőt. Egy biztos, megpróbálta röviden összefoglalni, miért szeretné Calebet, és lám, tud ő normálisan is viselkedni, ha arról van szó, már ha a lelkesedését nem számítjuk bele.
Érdeklődve figyeltem a mozdulatát, ahogy a zsebéhez nyúlt, majd előhalászva belőle egy cetlit felém tolta. Egyik szemöldököm flegmán rándult fel, ajkaim pedig résnyire elnyíltak, ahogy lassan, monotonan beszívtam rajtuk a levegőt. Tekintetem a kölyköt figyelte, míg végül átkúszott a pultra helyezett cetlire, rajta erős krikszkrakszok jelezték az adott nevet és a hozzá tartozó telefonszámot. Elmerengtem rajta, mereven, mint aki szoborrá vált, míg végül oldalasan pillantottam fel Norinára. - Hmm... - csak ennyi. Többre nem telt, aztán egyszerűen csak a zsebembe löktem a kicsiny papír darabot, ezt követően pedig ugyebár székestül közelebb rántottam a kölyköt. Folytonosan fürkésztem arcát, ahogy beszélni kezdett, olykor megmozgatva vállaimat, átlökve fejemet egyik oldalról a másikra. Néha még a sörömet is kortyonként fogyasztottam, de bármerre is fordítottam az arcomat, a szemem sarkából elszakíthatatlanul is Norinán volt a fókuszom. Végre normális hangszínt ütött meg, csekélynyi követelőzést sem éreztem hangjában, sem szavaiban. Ettől függetlenül még nem állt szándékomba a lábai elé borulni. Sőt... senki lába elé nem szokásom borulni, úgyhogy elégedjünk meg annyival, hogy nem vágtam közbe, hanem szinte már illedelmesen végighallgattam a hosszú, érvekkel alátámasztott monológot. Végül csend lett, mondhatni már-már fülsüketítő csend. Némi hatásszünetet is hagytam, a bár zaján kívül már csak mélyről felszakadó sóhajom rezegtette meg a levegőt. Aztán elfordultam a kölyöktől, törzsből, mindkét karommal felkönyökölve a pultra. - Bobby. Lökjél valami citromos sört. - mély baritonom erőteljesen szakadt fel, ahogy pillantásom összetalálkozott a csaposéval. - Neked, baszod? - kérdezett vissza, szinte már elkerekedett szemekkel, én meg csak lazán kiröhögtem. - Persze, és nyalókát is passzolj mellé, meg egy kis habcsókot! Nem, te barom... Az árnyékomnak lesz. Idióta. - böktem fejemmel Norina felé apró vigyorral szám szegletében, majd újra a gyerek felé fordultam, noha csak félig-meddig. - Jó. - biccentettem egyet, noha ez még nem az elfogadás hangja volt. Szimplán értékeltem, hogy végre normálisan is meg tudott nyilvánulni. - Látod... megy ez neked. - csak sziszegtem, miközben a rendelt ital is megérkezett, amit lendületből löktem tovább Norinának. Mertem remélni, ha már engem akar edzőjének, nem okoz neki gondot a hirtelen reflex, és a sör nem a padlón fog kikötni. - Na de... Még mindig nem kívánkozom egyetlen porcikámmal se segíteni neked... de mivel... - néztem végig rajta, enyhe grimasszal a képemen. - ...úgy látszik nem csak, hogy beteges fétised már, hogy utánam loholj, de valóban komolyan is gondolod. Az elszántságot pedig csípem. Néha... Szóval, egyelőre azt mondom, hogy lehet. Edzelek. De amint nyavalyogni kezdesz, ott hagylak a picsába. Továbbra sem igénylem a követelőzéseket, azt csinálod, amit mondok. Ha azt mondom, hogy hajnaltól, alkonyatig futsz négykézláb... megteszed. Stimmt? - hajoltam kicsit közelebb hozzá, egészen szúrós szemekkel kapva az övébe. - Nincs hiszti, nincs nyüszögés... ha egyszer is azt látom, hogy feladtad, szeva. Nem szórakozom kölykökkel, ezt jegyezd meg. - nem voltam indulatos, ellenben határozott, és érdes volt mély baritonom rezgése. - Hányas a szobád? - kortyoltam újabbat a sörömből, visszadőlve hátra, megroppantva vállamat, és nyakamat egyaránt. - Nem fogok időpontot mondani, ha érted megyek, jössz. És kész. Megfelel? - villantottam egy sunyi, szemétláda vigyort, majd ha elfogadta a feltételeimet, úgy felé löktem az üvegem alját, jelezvén, hogy "koccintani" kívánok vele. - Egyéb? - kérdeztem végül, némi csendet követően, visszapördülve egész testemmel a pult felé, mindkét karomat felfektetve arra, így csupán fejem fordult oldalvást Norina felé. - Vagy... van ellenvetés? - igazából nem érdekelt ha van. Maximum marad az eredeti felállás, és kereshet magának más oktatót. Pont szarom le...
Kivételes alkalom, hogy nem türelmetlen, hanem vár, míg Caleb végül csak elveszi a pultról a papírt, átfutja a felfirkantott nevet, számot és egyebet, és végül elteszi. Nem vár érte köszönetet, sem sem egyebet, csupán ráért, így kikereste, ha már szükség van rá. A hümmögésre sem szólal meg, csak figyeli a férfit, aztán kiselőadást tart, amit sokkal rövidebbre szánt, csak így sikerült. Amin meglepődik, az az, hogy Caleb nem vág semmiféle pofát, nem vigyorog, és nem is szól közbe... pedig erre is felkészült. Kellemes meglepetés, lehet, mégis a kora reggeli éhgyomorra okozott sokk miatt volt annyira mogorva? Ki tudja? Tippelgetni nem fog, majd megtudja, ha itt lesz az ideje. Azért sem kell a szomszédba mennie, hogy lássa, Caleb nem túl lelkes az érvei után, de amikor sört rendel, ráadásul citromosat, akkor magába fojt egy mosolyt, mert ha egy férfi már sört rendel, akkor nagy valószínűséggel rá fog bólintani a dologra. Persze nem bízza el magát, mert ha a végrehajtó csak cseles, akkor könnyen pofára eshet, és azt nem áll szándékában, maximum ha rásegítenek. Árnyék... végül is igen, az volt, vagy azzá vált, ahogy tetszik, de mondta, hogy nem ad fel semmit, és addig küzd, míg el nem éri a célját. -Szokott, gyakoroltam. Tud normálisan is beszélgetni, sőt tiszta bűbáj, ha azt kívánja a helyzet, csak roppant makacs, és ha úgy szólnak hozzá, ahogy megtették, akkor azonnal úgy is reagál. A sört könnyedén elkapja, annak egy cseppjéért is kár, ha mellémegy. -Köszönöm. Csillogó szemekkel hallgatja végig Calebet, még bólintani sem bólint most, nehogy a túlzott lelkesedése miatt bukja az egészet, egyszerűen csak ül a sörrel a kezében és figyel. Hajnaltól alkonyatig futás, akárhogyan is, de részéről rendben, egy mosoly jelzi tetszik neki, ami elhangzik. Ezért kereste meg a végrehajtót, pontosan ezért. -Stimmt. Akkor hajnaltól alkonyatig futás van. Lelkes bólogatás a monológ után, igen, nagyon komolyan gondolja, különben nem lenne most itt, hanem eszébe sem jutott volna a férfit ismét felkeresni. -Sosem adok fel semmit, ha megtenném, akkor nulla lennék, és hisztizni sem tudok. Ha beledöglök, akkor is megcsinálom. Attól az egytől nem kell tartani, hogy földhöz vágja magát, vagy nyávogni fog, mert valami nehéz, pláne, hogy ő maga kereste a lehetőséget. Imád edzeni, ha fáj, akkor jó, ha nem áll lábra, akkor az igazi, ha pedig megsérül, majd begyógyul. Ezt tudja, csak az eddig látott edzésterve nem volt valami szuper, mert mindig pluszokat tett hozzá saját magától, az pedig azt jelenti, hogy nem hozza meg a kívánt eredményt, vagyis úgy sz@r, ahogy van. -A 7-es. Igen, tökéletes. Pont erre van szükségem. Vidáman koccint Calebbel és kortyol bele a citromos sörbe, ami így igazából inkább üdítőnek tűnik, de kellemes. Ha árnyéknak nevezi, az sem zavarja, ha eltöri a csontjait, az sem. Kitartó és harcos szellem, megküzd a sikerért, bármibe kerüljön is. -Nincs semmi egyéb, sem ellenvetés. Köszönöm, hogy vállaltad. Most már elvigyorodik, örül a lehetőségnek, mert így fejlődni fog rendesen, sőt, lehet sokkal gyorsabban, mint egyébként tenné, és ez csak jó, ezt kereste. Jól választott, ezt már akkor is tudta, amikor utánakérdezett, hogy Caleb kicsoda is valójában, mit tud. Abban a pillanatban döntött, érezte, hogy ő az, aki lehet, tuskónak van titulálva, de kőkemény, és így kiválthatja a mentorát is, akivel nem sikerült zöld ágra vergődnie.
- Jól van. Rilex. Majd meglátjuk, mit tudsz. A többi pedig jelenleg nem érdekel. - szólaltam fel rekedtes, mély baritonnal, noha egészen halkan. Értékeltem, hogy kitartónak gondolja magát, de jelenleg tényleg nem tudott meghatni. Majd ha látom is, akkor majd esetleg teszek rá megjegyzést. Most viszont a jóból is megárt a sok(k)... - Ha beledöglesz, akkor már nem csinálsz semmit se, ebben biztos lehetsz. Már pedig fenn áll ennek is a "veszélye". Attól, hogy kölyök vagy még nem leszek veled finomabb... - jó vicc... azt se tudom igazán mit jelent maga a szó. Finomabb... Hagyjuk már. Persze, ahogy eddig beszélt, az jött le, hogy pont ez a lényeg, pont ezért választott engem... Már csak az a kérdés, hogy amikor élesbe kerül ez a történet, valóban megállja-e a helyét. A szobaszámot megjegyeztem, amit egyetlen bólintással jeleztem is felé. - Majd érkezem. Addig pedig ne keress, ne járj a nyomomba, mert még a végén meggondolom magam. De ha érted megyek... legyen reggel, hajnal, éjszaka, délelőtt, délután, és a többi... akármit csinálsz, abbahagyod, és indulsz. Ez is megfelel? - ha nem, hát azt is leszarom. Maximum le van a gond. De nyilván ez se fogja hátráltatni, ami nem tudom hogy jó-e nekem vagy sem. Elvégre mindig is csíptem az olyan farkasokat akikben van kitartás. Jelen esetben egy kölyökben ,de ez ebből a szempontból részletkérdés. - Ne köszönd előre. Majd, ha úgy látom, hogy van miért "küzdenem" veled, utána körbenyalhatod az aurámat is, és megköszönheted. - fordultam el tőle, a pult felé újfent, kérve Bobbytól még egy üveg sört. Mostanában úgy iszok, mintha valami kicseszett szivacs lennék... nem lesz ez így jó. - Inkább azt makogd el nekem, hogy mi volt eddig a legmegterhelőbb élményed. Hogy legyen kiindulóm. Aztán majd elválik mit kezdek a sztorival. - mertem remélni, hogy nem azzal indít, hogy ekkora meg akkora súlyokat emelt, hanem valami konkrétabba fog beavatni, aztán fasz tudja. Lehet, hogy kezdeti lelkesedését túl gondoltam... Mindenesetre mielőtt még darálni kezdte volna a szót, az ujjammal leintettem, és sietősen elővakartam a zsebemből a cetlit, felhívva a kölyök által adott számot. A túloldalon reszelős hangú férfi halózott néhány csörgést követően. Nem vittem túlzásba. Leegyeztettem vele a helyzetet, a helyet, és hogy mikorra jöjjön. Természetesen azt is hozzátettem, hogy egyből engem keressen, aztán letettem. - Na, most mondhatod. - fordultam Norina felé fél testtel, meghúzva az időközben kiérkező italomat. Ha pedig belekezdett, úgy türelmesen végighallgattam, újra nem vágva a szavába, noha tény és való, hogy a figyelmemet már csak direkt sem szenteltem neki egészen. Olykor az üvegemet szuggeráltam, vagy egyszerűen csak iszogattam belőle. De az is megesett, hogy Bobbyhoz fűztem pár szót, már csak a mihez tartás végett is... Ez csak a látszat volt, hiszen minden szavára ki voltak éleződve a füleim... Még ha ezt nem is sejthette...
-Szuper. Azonnal rávágja, nem fog semmit sem magyarázni, majd meg fogja mutatni, hogy kitartó, az sokkal többet ér, mert mindenki mondhat, amit akar, a tettek beszélnek, nem a szavak. Mindig ehhez tartotta magát, így élt, még ha nagyon is kölyök. Végighallgatja Caleb mondókáját, és kis vigyor kúszik az arcára. Most már a férfi értheti, miért vált az árnyékává, miért nem szakadt le róla azután sem, miután bevágta a falba dísznek. -Ez még szuperebb. Ilyen embert keresek. Lelkesen bólint, hát ezért üldözte Calebet, pont ezért, mert róla tudta, hogy nem érdekli az, hogy nőnemű, nem érdekli, hogy kölyök, csak az, amit letesz az asztalra. Ha beledöglött, akkor nem volt elég erős, nem volt elég szívós, és akkor nincs itt keresnivalója, na de azért nem adja könnyen magát, vagyis számára nem létezik olyan, hogy ne élje túl, vagy lehetetlen. Vidáman kortyolgatja a sörét, most már egész jónak ítéli a kilátásait a falkán belül. Caleb és a Béta... ez így pont jó, egyik sem enged a 21-ből, mert az a hisztis pi.áknak való, és nem is élnek meg túl nagy kort. naná, hogy bólint, amikor elhangzik az újabb feltétel. -Igen. Végre valaki. Hatalmasat sóhajt, fellélegzik, most madarat lehetne vele fogatni, mert így alkalma nyílik minden időszakban edzeni, fejlődni, kipróbálnia magát, és nincs napirend. Azt utálja. A spontaneitást sokkal jobban szereti, a hirtelen durr bele dolgokat, mert az soha sem kiszámítható, és ez nyerő pontnak minősül nála. Nem véletlen, hogy a szobája sem olyan, amit elsőre gondolnának róla. Megvárja, míg a férfi elintézi a telefont, utána válaszol, de nem ereszti bő lére, mert nincs mit. Azzal minek traktálja a végrehajtót, hogy Őrző lett volna, és ott is harcos vagy mágus? Más világ, más helyzet, nem ide tartozik, és már nem az az élete. -Oké, de az akkor nyálas lesz. A legmegterhelőbb? Hm... amikor elgázolt az "intercity". ~Bradley~ Másra nem tudom azt mondani, a szellemi része más kérdés, de fizikailag mindig maradt tartalékom, tehát az nagyon nem jó. A teremtője nevét nem mondja ki, így tudatja Calebbel. Bradley nem kis darab, farkasként meg pláne, na az az ütközés megterhelő volt, az egészen biztos, de más olyat nem tud említeni, ami annyira kiszívta volna az energiáit, hogy fél óra múlva ne rohanjon el valamerre. Nagyzolni meg nem fog, ennyi. Edzeget szépen, kötelet mászik, többet fut mint amit előírtak eddig neki, és mindenre gyakorlatra rápakol, de ezekkel sem fog előhozakodni, mert nem akarja, hogy azt mondják rá, csak a szája jár. Majd elválik, mit bír, és ha kiderül, hatalmas hiányosságai vannak, akkor addig fog küzdeni, míg azt ki nem küszöböli. Semmi nem érdekli, semmi nem tudja eltántorítani attól, hogy felszedjen magára izmot rendesen, erősödjön, és megtanuljon minden apróságot a harcról.
Csak félvállról vettem a szupernél is szuperségesebb kijelentéseit. Ha így folytatja olyan szuperül fog kirepülni a bárból, hogy becsilingelteti a csillárt is. Mindenesetre mikor végre belekezdett a kis előadásba, normálisan végig hallgattam, a nyálas megjegyzésre csak megforgatva a szemeimet. Igazából nem tűnt nyálasnak, de ezt már ráhagytam, és mivel már nem vagyok mai motoros, ezért egész hamar le tudtam vágni, hogy mi is az az intercity. Nos... valahol tetszett, hogy ezt hozta fel példának, sőt... Mindenesetre nem láthatta rajtam, hiszen egyetlen izomszálam nem rándult, egyetlen mozzanatot se ejtettem a téma irányába. Egy ideig... Míg végül újra felé nem fordultam, fejemet kissé oldalra döntve pásztázva a kölyköt. Sose fogom megérteni egyik farkast sem, amelyik beharap egy gyereket... de még egy idősebb embert se. Legalábbis a mai világban semmi értelmét nem látom, az én időmben persze még volt némi értelme... na, akkor sem sokkal több. Végül sóhajtottam egyet, legurítva a maradék sört is a torkomon. - Jó. Az intercity-d nem rossz példa. De biztos lehetsz benne, hogy bár nem könnyű boxoló hírében áll a jó apád... amit tőlem kapsz az ennek minimum a háromszorosa lesz. - rágtam csak a szavakat, hiszen tisztában voltam benne, hogy Bradley nem kispályás, de messze elmaradt még így is tőlem. Minden ego nélkül, csak a tisztán látás végett mondom. - Most pedig szakadj le rólam. Majd kereslek. - téptem ki a kezéből a sörös üveget, majd löktem vissza Bobbynak. Tekintetem csak egy pillanatra vált el Norinától, majd végül újra felé emeltem íriszeimet. - Itt vagy még? Minél később lépsz le, annál később megyek érted. Szóval... Sipirc. - böktem fejemmel a kijárat felé, és amennyiben végre megmozdult, úgy hátat fordítva neki kezdtem újabb csodás beszélgetésbe Bobbyval... Még úgy egy órát, mire azt is meguntam, és felcammogtam az emeltre, hogy beássam magam Hart szobájába...
// Rövidke záró, de mindjárt írok neked egy kezdőt is ^^ //
Lehet, még gondolkodhatna megterhelőnek nevezett példákon, de amit említett, ahhoz egyik sem mérhető. Lehet, ez mások szemében így is gyerekes, de akkora ütést és fájdalmat még soha nem élt át, pedig nincsen cukorból, míg az őrzőknél volt, ott is beszedett egy-két dolgot. Mégsem lehet összehasonlítani semmivel sem azt a pillanatot, az mindenen túltett, és igen, másodszorra is ezt mondaná, ha kellene. Ha emiatt gyengének találják, legyen, majd megerősödik, és nem lesz ilyen nyüzüge, egy harapásra kettétörő típus, mert azért az biztos, hogy az edzések tényleg látszanak rajta, azért nem magas és nem is kétajtós szekrény, pláne, hogy nőből készült anno. Bólint, amikor Caleb azt mondja, ő keményebb, mint Bradley. -Oké. Amúgy sem ér rá soha, és nem is olyan harcos. Nincs ezzel semmi baja, ha azt szerette volna, akkor őt nyaggatja addig, amíg nem foglalkozik vele komolyabban. Persze néha figyel rá, de ennyi meló mellett az édes kevés. Nagyon nem izgatja ez sem, megszokta az önállóságot, jó ideje nem pátyolgatja senki, tehát ez nem jelent újdonságot. -Jól van, itt sem vagyok. Köszöntem a sört, ízlett. Lekászálódik a székről, azaz leugrik, mert az sokkal kényelmesebb, mint az, hogy szórakozzon kecses leszállásokkal. A sörösüveget ugyan a pultra akarta tenni, de előbb tépik ki a kezéből, mint megtegye. Tiszta mázli, hogy megitta a tartalmát, és nem maradt benne semmi. Az újabb morgásra elvigyorodik, és visszafordul. -Megyek már, megyek. Sziasztok! És láss csodát, tényleg eltűnik, szó szerint kinyargal a bárból. Ha Caleb megígérte, hogy keresni fogja, akkor az úgy is lesz, és addig nem fogja zaklatni, sem üzenetekkel bombázni, és nem játszik árnyékharcost sem. Kivár, türelmesen, még ha ez is a legnehezebb, de olykor kifizetődik. Kivételesen egyből a szobájába megy, még van néhány gyakorlat, amit le akar tudni.
Kezdőlap
//
