-Szuper. Akkor majd felkeresem, hátha. Maximum verekedés lesz a vége, ha nemet mond. Megjegyzem a nevet, nem mintha érdekelne különösebben, hiszen Eve tudja, ha valami nem keltette fel az érdeklődésemet, az pont a saját nemem. Idáig még nem jutottam el, szép is lenne. -Majd ők is megtudják időben, kislány. Valóban? Akkor stratégiát kell váltani. A kijelentésén elgondolkodom, nagy ész nem kell ahhoz, hogy tudjam, mindenhol más eszközök játszanak, de azért fontos információ ez a számomra. Eve kudarcot vall.. ritka eset, de ha tényleg így van, akkor az azt jelenti, nem csak az erő dönt, hanem az ész is. -Vigyázok, nem veretem szét feleslegesen, nem áll szándékomban... de ha mégis sikerül, akkor ápolsz, ugye? Vigyorom egyre csak szélesedik, azt hiszem, mindenki ilyen nővérkéről álmodozik, nem azokról, akikkel a valóságban találkoznak. Hogy mire gondolok pontosan, az arcomra van írva, nem is próbálom leplezni. -Hogyne, vettem észre. Édesem, ha ez így lenne, akkor nem csak a barátod lennék haveri alapon, maradjunk ennyiben. Én pedig nem jogot szeretnék, hanem társat. Több jogom... nevetnem kell. Azért hagyja figyelmen kívül a jeleimet, és egyre inkább az az érzésem, direkt csinálja. Annyi baj legyen, akkor más módszerhez kell folyamodnom, viszont ha nyíltan bejelentem neki, akkor meg elhalálozik nekem röhögés által. Kell ez nekem? -Velem. Miért? Nem nézek ki férfinek, vagy mi? Erről beszélek, Drágám, pontosan erről. Jogok, mi? Kellett volna? Álmaimban... csodás. A sóhajom mindent elárul, egyszerűen nem értem. Ha mellette vagyok, az a baj, ha nem, akkor az. Mindent tudok róla, az egyetlen olyan személy vagyok az életében, aki mindenen végigment vele, és akkor tessék. Kemény dió, de pont ezért szeretem, önmagáért. -Örökké nem kerülhetsz el mindenkit, kislány. Ha bejön neked, akkor találkoznod kell vele, és lehetőleg nem lefejelni. Pláne akkor, ha úgy érzed magad, mint egy igazi NŐ. Megnyomom az utolsó szót, hogy értse, mire gondolok, de nem éppen van ínyemre, hogy tanácsot kell adnom neki egy ellenféllel szemben. Arra pillantok, amerre int az állával... nos, tetszik a látvány, de van egy különbség... Eve-t ismerem, viszont a látvány önmagáért beszél. Nem rossz, nem rossz... na de nem most fogok telefonszámot cserélni. Hallgatom a szavait, és ismét nevetek, nem tehetek mást. -Kitartás, türelem? Ezt nekem mondod? A múltad hogy kiderül vagy sem... aki igazán szeret, elfogad azzal együtt, mert hozzád tartozik. Ne hidd, hogy emiatt kevésbé vagy vonzó, vagy NŐ... nagyot tévedsz. Más belerokkant volna, de te erős vagy édesem. Sok mindent el lehet rólam mondani, de hogy ne lennék kitartó, na azt nem. Türelmem is akad, elméletben, bár sokszor adtam tanúbizonyságát, de egyelőre ez édes kevés. -Mondd ki bátran, pofámat evésre, ha lehet. Nem fogom felhúzni az orrom. Az pedig... látod? Ezért nem mentem a konyhába, előrelátó voltam. Én örüljek? Ő örült neki, vagy nem? A fenét voltam előrelátó, csak pakolni nem volt kedvem, ennyi az egész. Persze szép kis ramazuri lett volna, ha tényleg azt a helyiséget választjuk, jobb is, hogy kimaradt. Azt a lányt azóta sem láttam, csak a hír jutott el hozzám, ami szárnyra kapott, miszerint Eve a barátnőm, és én egy mekkora tapló vagyok, hogy mellette csajozok. Jót röhögtünk ezen, meg kell hagyni. -A balettről nem volt szó, arra nem veszel rá, a többi mehet. Egyszerű, meglepődött azon amit látott, hiszen azon felül, hogy hiányosak a biológiai ismeretei, és késve ébredt rá arra, nőből vagy, nem hitt a szemének, hogy nem tálcát lát nálad, hanem kést. Mégis mi más lehetne a magyarázata? Semmi egyéb. Nem sok lány forgatja olyan ügyességgel a pengét mint Eve. Mosolyom jelzi, okoz még meglepetést sokaknak, ez egészen biztos. -Halk voltam, de figyelek rá. Ugye? Tudom, hogy az eszemért is szeretsz, ne tagadd. Miért? Tökéletesen vezetek, nem ugratok rámpán, nem két kerekezek, nem megyek szembe a forgalommal, még a táblákat is ismerem... már ha figyelem. Hol itt a probléma? Mivel nem akarok legózni, természetes, hogy egyben szállítalak haza. Még véletlenül összekeverném, hogy most melyik az autó darabja, és melyik a tiéd. Nem kéne.
[Eve háza]
Óvatos vagyok, hiszen utasom van, nem száguldok, szépen biztonságosan érünk a házhoz, le is parkolok gyorsan, hogy minél előbb vízszintesbe helyezhessem, mielőtt itt alszik el a kocsiban. -Megérkeztünk, köszönjük, hogy sofőrünket választotta, reméljük elégedett volt a szolgáltatással. Kint mínuszok repkednek, kérjük vegyék magukra a szekrényüket is, míg elérnek úti céljukhoz. Kipattanok a kocsiból, és nem érdekel, mit szól hozzá, de feltépem a másik oldalon az ajtót, hogy ki tudjon szállni. A hirtelen mozdulattól csak remélem, nem marad kezemben a kilincs, bár az sem zavarna, laza mozdulattal dobnám a hátam mögé. Nem kell az már. -Szép kis ház, tetszetős. No de vezess, én még eltévedek... a kertben is. Amíg Eve magához tér a csípős levegőtől, addig kikapom a csomagjaimat, és máris mellette termek, hogy birtokba vegyük a házat.
*Az út nem volt hosszú, csak a lámpák nyújtották meg. A tempó szinte fel sem tűnt, mással voltam elfoglalva. Csak néztem, ahogy Leonard vezet elmerült tekintettel, mintha nem is itt volna. Az útra figyelt, én meg nem szívesen szakítottam volna meg ezt a csendet, ami szinte tapintható volt körülöttünk. Még mindig felvoltam pörögve, azonban nem tagadhattam, hogy fáradt vagyok. Hát persze, hogy az vagyok. 4 óránál többet nem bírok aludni, azt is pocsékul, tegnap délután óráim voltak és végig melóztam az éjszakát. Nem csoda, hogy a csendben és a melegben kissé nyomottnak éreztem magam, miközben azt a jól ismert arcot mustráltam. Nem akartam elszalasztani, és ha nem tudnám, hogy normális álmokra képtelen vagyok, még mindig azt hinném, hogy csak álmodom. Mint akkor mikor hívott. Mikor megérkeztünk egy fáradt és halvány mosoly került az ajkaimra, ami csak hamar nevetésbe torkollott, ahogy lekezdte mondani a magáét.* - Igazán szemrevaló látvány nyújtott ez az út. Köszönöm. * Naná, hogy elégedett voltam, hisz itt van a maga kis hülye fejével. A szekrényt ugyan nem vettem magamra, de a kigombolt kabátomat elkezdtem összegombolni és már nyílt is az ajtó előttem, akarom mondani mellettem.* - Még mindig nem verték ki belőled az udvariasságod… * Állapítottam meg mosolyogva miközben kiszálltam a kocsiból. De nem kezdtem kiselőadásba, mint máskor. A férfi pontosan jól tudta, hogy nem sűrűn viselem az ilyesmit. Vagyis, a legjobb megfogalmazás inkább az, hogy nem sűrűn tudom értékelni.* - Nem olyan nagy… csak ez volt az egyetlen értelmes, amit lehetett kapni a városban. * Vontam meg a vállaimat a többire kapásból ráfért egy felújítás. Én meg már nem akartam a Hotelben élni. Közben persze bementem a kapun és a táskámból is előhalásztam a kulcscsomóm, amin még mindig rajta lógott, a fonalból készült font karkötő amiben L és egy E betű volt bele fonva. Még mindig meg volt. Az ajtót kinyitva léptem be és a nagy ablakoknak köszönhetően nem kellett lámpát kapcsolni.* - Na Drágám, üdv itthon. – s közben a táskám felakasztottam a fogasra, kibújtam a cipőmből és elkezdtem körbevezetni. – Ez a nappali, a zongorám még mindig tabu. Szóval kíméld a testnedvektől. Ez itt a konyha. Rostos levek, energia ital, sör, tej és ásványvíz van a hűtőben. Meg talán még felvágott is, meg sajt. Kávé, cukor, forró csoki por abban a szekrényben, a kenyér meg ott. Mást nem nagyon fogsz találni én menetközben megkajálok mindig. Ha kell valami írd össze aztán valahogy bevásárolok vagy megtesszük együtt. Azaz ajtó, a Táncterembe vezet… - S bizony le is mentem azon a pár fok lépcsőn, ami a pincébe vezetett, ami a tánctermem volt - … ha nem vagyok fent, akkor itt tudsz zaklatni. – Aztán már mentem is vissza, hogy a lépcsőn felmásszunk az emeletre. – Ez a vendégszoba. Ez a te szobád lesz és ez pedig itt a végén az enyém. * S bizony be is nyitottam a sajátomba. Ahova csak könnyed léptekkel bemásztam, menet közben megszabadulva a fölsőmtől, amit jó szokásomhoz hívem a földre dobtam, aztán a dísz láncom követte, ahogy a nadrágom is lehámoztam magamról.* - Mindegyik szobához külön fürdő van. Heti háromszor jön a takarítónő, többnyire délután, Hétfőn, szerdán és pénteken. Ha szépen nézel rá, akkor lehet, hogy főz is valamit. Ha engem keresnek és nem vagyok itthon, akkor hívjon fel. Csak a tanítványaim tudják, hogy itt lakom. Szóval nem hiszem, hogy bárki beállítana azzal, hogy engem keres. Ha mégis akkor ott gáz van… * Nevettem el magam s míg vetkőztem persze beszéltem. Számomra természetes volt, hogy jelenleg már csak egy melltartóba és egy francia bugyiban állok a srác előtt, ahogy a szekrényhez sétálva kivettem egy vékony fehér felsőt, hogy magamra vegyem és megváljak a melltartómtól is. Nem először lát így, s nem is utoljára. Aludni is így szoktam, no meg reggelente sem foglalkozom azzal, hogy egy szál semmiben kavirnyázok át a házon kávéért. Mikor végeztem, a korábban lecsatolt lábszár szíjakat a pengékkel az éjjeli szekrényemre tettem. A szoba nem volt túl bonyolítva, azonban az ágyammal szemben látható volt egy fa bábú, tele mélyedésekkel. Bizony mikor unatkozom az ágyból szoktam „célba” dobni. Mellette az asztalon pedig ott pihent a tőr és penge készletem, ahogy a vörös bársonyon is ott pihent a kétélű kard amit Leotól kaptam. De nem foglalkoztam ezekkel most, csak egyszerűen bebújtam az ágyba és nem hittem, hogy biztatni kell a másikat, hogy vetkőzzön és jöjjön. Ha pedig oda jött, csak kényelmesen hozzá bújtam, a fejem a vállán pihentetve, miközben a mancsom a mellkasán pihent, az ujjaim pedig finoman birizgálták a szőrszálakat, a lábam pedig kicsit felhúzva a lábain. Aztán egy sóhajjal megszólaltam.* - Különben meg, de férfinek nézlek. Az egyetlen férfinek az életemben, ha Papát nem nézzük. * Nyomtam egy puszit a vállára, oda ahol eddig is pihent a fejem. Nem féltem, hogy a hajamra fekszik, vagy meghúzza… meg tanult figyelni rá.* - Kissé elgondolkodtam azon amit mondtál… de Te is tudod, hogy nem megy és tök jól vagyok így egyedül. Nem fogom megkeresni, persze ha véletlen összefutunk, nem fogok elrohanni. De Én nem keresem. Felesleges, de leginkább időm nincs rá. Meg különben is… kizárt, hogy képes legyen szeretni. Melyik pasi tudna, pláne szex nélkül? Meg bakker… megsimogattam az arcát aztán elhúzódott. Szép nap volt, de ennyi. * Hunytam le a szemeim és elűzve a furcsa képeket a fejemből. Tudtam, hogy van egy ígéretem. Nem feledtem, csak szimplán még nem volt időm arra, hogy elmenjek a fegyver boltba. De persze… mindenkinek arra van ideje amire szakít. * - De hagyjuk B.B. -t, jó? Nem akarok róla beszélni vagy azt, hogy körülötte forogjanak a gondolataim. Volt egy szép napunk együtt, kapott egy macskát és a kardom, ajándékba érte. De ennyi. * Tekintettem fel rá egy pillanatra. A szerelmes izére nem tértem ki. Minek? Nem tudok szeretni, nem vagyok képes ilyet érezni. Ezeket az érzelmeket is kiölte az a nap belőlem, csak úgy, mint a félelmet. No meg amúgy sem, így is sokkal többször jut eszembe mint kéne. Arról már nem is beszélve, hogy nem feltétlen csak épp baráti csevegünk mikor felmerül a gondolataimban. Hülye fantázia... olyat mutat amire Én magam nem vagyok képes.* - Inkább mesélj valamit Drágám… szeretem hallani a hangod. * Na igen, nem egyszer sikerült bealudnom a simogató karjai közt és a mély duruzsolása közben. Volt idő a „baleset” után, mikor csak így tudtam aludni. Persze az álom manó most sem járt messze, ahogy szinte hozzápréselődve élveztem meleg testét. De nem akartam aludni… még nem.*
-Igazán nincs mit, ha szépen megkérsz, akkor máskor is közvetítek. Á, á. Ne hidd, hogy mindenkinek kinyitom az ajtót, de minek magyarázzam? Hiszen tudod. Bármilyen körben otthonosan mozgok, de a túlzott udvariasságot nem kedvelem, sőt, egyenesen rühellem. Akadnak olyan szituációk, amikor kénytelen vagyok megtenni ha nincs ínyemre, akkor is, de azért többnyire kerülöm az ilyen szituációkat, és ezzel nem arra célzok, hogy bunkó lennék. -Senkit nem érdekel, a lényeg, hogy otthon érezd magad benne, ennyi. Ha most egy lakókocsit mutattál volna, az sem váltott volna ki felháborodást belőlem. Vagy mégis? Már nem is tudom. Úgy teszek, mint aki ezen sürgősen elgondolkodik, aztán bólintok. Igenis fel lennék háborodva... pont úgy nézek ki. Ahogy kiveszi a kulcsot, azonnal kiszúrom azt a karkötőt, amit még tőlem kapott anno. Gyerekes rajongásomat így fejeztem ki egykor, de mégis megtartotta, ezen el kellett mosolyodnom. Az idegenvezetés el is kell, de Eve sem viszi túlzásba szerencsére, vagyis gyorsan végzünk. Az elején lehet, néha rossz helyre nyitok majd, na de ezt csak elnézi majd nekem. -A hangszereket sosem bántom, tehát ettől nem kell tartanod. Úgy festek, mint valami konyhatündér? Édesem, nekem már az is nagy szó, ha a sörön és az üdítőn kívül van valami a hűtőmben. Azért egy omlettet még elkészítek, azt megtanultam, na de ezen felül? A mindennapi bevásárlás a tojás-sonka párosításból fog állni. Bár megtanultam a lasagne-t is, de csak azért, mert apád kérte. Igaz, hogy az olasz kaja és nem spanyol, de nem mondhattam nemet. Majd együtt kitaláljuk, mi az, ami ehető. Nem nagyon van időm főzőcskézni, azt eszem, amit találok, vagy éppen semmit, vagy útközben oldom meg. Tőlem az is nagy szó volt, hogy kötélnek álltam, és elsajátítottam az igazi lasagne elkészítésének módját, mert egy számomra kedves ember kért rá. A vásárlás olyan lesz, mint amikor vak vezet világtalant, a zöldségeket és a gyümölcsöket felismerem, konzervekben is jó vagyok. -Zaklatni? Szerintem azt nem szeretnéd, de ha ez a kérésed... mikor jöjjek? Amikor itt van egy tanítványod, hogy megkérdezzem, merre van a fürdő? Pimasz vigyorom ismét elárulja, csak ugratom, de képes vagyok megtenni, ismer. Bólintok, mindent megjegyeztem, aztán nehogy rossz felé forduljak. Maximum készítek térképet a házról, vagy elkérem a tervrajzot. Követem a szobába, és nem, nem fordulok el, míg vetkőzik, magam is könnyítek az öltözékemen, miután a táskámat az ágy mellé teszem. A bábura téved a tekintetem, mosolyogva figyelem, bizony, ki van lyuggatva néhány helyen. Ahogy elhelyezkedik, melléköltözöm, régen éreztem a közelségét, és valljuk be férfiasan, hiányzott is, hogy odabújjon hozzám. A hajával játszadozom, megtanultam az évek alatt, hogy lehetőleg ne skalpoljam meg, hanem mindig tudjam, merre kószálnak a tincsei. -Az egyetlen férfinek, aha. Megtisztelő, kár, hogy ez az értelmező kéziszótáradban kissé mást jelent, mint nekem. No de mielőtt elaludnánk... tudom, gyűlölöd az ajándékokat, de ez kihagyhatatlan volt. Melyik férfi tudna szeretni szex nélkül? Én ismerek egyet. Itt áll előtted. Előveszem a kardot, azt a ritka példányt, aminek beszerzéséért nem kis harcot vívtam, hogy átnyújtsam neki. Nem mondok róla semmit, felesleges, ismeri mindegyiket. B.B-re csak bólintok, nem hozom fel többször, ha neki ez ennyire kellemetlen, de a kérdésére megadom a választ, egyenesen magamra bökve. Eljátszom a gondolataimmal, lehet meglépem azt, ami már régóta foglalkoztat, hátha akkor komolyan vesz, maximum kikosaraz ismét, vagy félreért, mint szokta. Persze ha én sem konkrétan kérdezek, akkor ez nem is csoda, nem is lehet rá haragudni emiatt. Sóhajtok egy nagyot, és belevágok. -Eve, tudod, hogy szeretlek. Nem csak úgy mint barátot, ezt már akkor is tudtad, amikor telefirkáltam a szekrényedet, de lehet, azt csak gyerekes szórakozásnak vetted, nem tudom. Oké, fontos a barátságod, de szerinted miért nem maradok meg egy nő mellett sem? Azért, édes, mert téged szeretlek. Nem csak mint barátot, hanem mint NŐT. Nem ígérem, hogy vigyázok rád, mert ugrasz rá, meg tudod magad védeni, megértem, de melletted voltam eddig is, és melletted leszek továbbra is. Az akire azt tudom mondani, hogy társamnak tekintem, az TE vagy, nem más. Mások ilyenkor egy gyűrűt ráncigálnak elő, pezsgőt és ilyesmit, de az nem én vagyok, és Eve sem kedveli. Kard... tökéletes "lánykérés", más röhögne rajta, de ez véresen komoly. Talán most érthető voltam, és azt is tudom, sokkolom a "vallomásommal", de mégis hogyan kellett volna elmagyaráznom, hogy nem akarok más mellett kikötni? Nem érdekel, hogy nem tud főzni, nem érdekel, hogy nem háziasszony, az érdekel, amilyen ő maga, hiszen ezért szerettem bele. Számítok arra, hogy kiröhög, hárít, vagy egyszerűen elutasít, de kénytelen voltam végre kimondani, és ha minden igaz, végre értelmesen, nem egy-egy odalökött utalással. -Meséljek még valamit, vagy inkább húzzak át a másik szobába, álljak a bábu helyére? Az sem zavar, ha most televagdos a tőrökkel, pengékkel, kardokkal. Úgy is ki kell próbálnia az új kardot, tudom, hogy nem szalasztja el. Ha kidob, hát istenem, maximum agglegényi életet élek, egy éjszakás kalandokkal, ahogy eddig is. Agglegény... 25 évesen... röhejesen hangzik, de efelé haladok. Nem kértem, hogy legyen a feleségem, nem akarok házasságot, még nem, csak azt, hogy a társam legyen.
*Az „újabb” kiváltságomra csak a fejem ingattam. Hát én igényéltem az udvariasságot a legkevésbé, pláne Tőle. De ha neki jól esik mit bánom én. Addig is mosolyog és örül a farkának, hogy nem kezdem el leugatni aztán meg röhög egy kört, mikor ott van velem és mást meg leugatok miatta. Hajm… mennyiszer szívatta az aktuális partnereim – vagy haverjaim -, hogy az orruk alá törte. Az egyiket lekiabálom, Leo meg már csak azért is csinálta, mert Ő nem kapott a fejérem. Hajm… mennyi sértődés és hiszti volt már ebből.* - Nincsenek nagy igényeim, de egy lakó kocsi már engem sértene… * S valóban. Eléltem én bárhol, csak épp azért a minimális komfortra szükségem volt. Elvégre azért egy kis helyen nem férnék el, vagy tudnám kényelmesen használni a pengéim, avagy tudnám nyitni a tánciskolám és a többi ilyen alap dolog amihez kell a hely.* - Hát Drágám, azt Én is szeretem, szóval az egyik nap meglephetsz mire haza érek a melóból. Reggel fél5-re érek haza. * Kacsintottam rá. Poén lenne, haza jövök a melóból és meleg „vacsi” vár a konyhában. Kac-kac… Szép álom, hogy bárki is főzni fog nekem, mert én képtelen vagyok.* - Majd küldök egy sms-t, hogy „most”… akkor azt jelenti, hogy ki kell mentened. Még nem szoktam meg a türelemjátékot. * Vigyorodtam el, de azt már nem tettem mellé, hogy ha olyan, akkor ott is fogom, hogy velem együtt szenvedjen. Hisz párosan szép a szenvedés nem igaz. Óh milyen nagy lelkű vagyok. Na de az ágy sokkal hívogatóbb pláne most, hogy Leo itt van mellettem. Szóval bele is vetettem magam, minden féle szégyenérzet nélkül. Látott Ő már meztelen is, mikor úgy berúgtam, mint a csacsi és hideg zuhany alá kellett nyomnia, hogy ne a detoxban kössek ki, aztán Apu jöjjön értem. Mert bizony még kiskorú voltam. Gáz is lett volna, ha a Papának haza kell jönnie miattam Franciaországból. * - Naaa… ne mássz már el.* Húztam volna vissza magamhoz, de hát csak egy kis gyenge próbálkozás volt a részemről. Szóval lazán kikelt mellőlem, hogy megmutathassa azt az ajándékot, amit már korábban említett. Mivel biztos voltam benne, hogy nem egy hajas baba így kíváncsi tekintetem azon nyomban feléledt, ahogy felültem az ágyon vele együtt. Tekintetem érdeklődve mérte végig és fedezte fel az új játékszerem. S talán ez volt a probléma, ugyan a férfi szavait hallottam ám, ó de még mennyire. Mancsom mégis a kard után nyúlt, hogy a mancsaim közé vegyem. A következő pillanatban pedig már fel is álltam, hogy megforgassam egy kicsit, amolyan tesztelés gyanánt. Azon meg sem lepődtem, hogy pont az apró mancsaimba való és bár a súlya nem épp nőnek készült, de nem volt vészes. Tenyérbe illővolt. Persze közben „figyeltem” Leo szavaira, de na… Lássuk be, tök mindegy miről van szó, ha egy új penge kerül a környékemre felőlem az életemért is üzletelhetnek mellettem, akkor is csak a penge van előtérbe. Miután megforgattam párszor, ami érdekes látvány lehetett így kiengedett hajjal, bugyiban és topban egy karddal a kezemben… hát na, nem mindennapi. De aztán letettem a régebbi mellé, gondosan elfektetve és örömteli, boldogan csillogó tekintettel Leohoz sétáltam. Nyakánál megölelve vontam magamhoz és nyomtam egy puszit az arcára.* - Köszönöm… Tudod, hogy mi kell nekem. Ami pedig a többit illeti. Tudom, hogy szeretsz, ahogy én is Téged és ez már rég meghallatta a barátságot. Mintha csak a részem lennél, több mint egy testvér. Nem volnék nélküled sehol… s ezt tudom. De ne rajtam gyakorold az idióta vallomásokat, amik a tyúkoknak kellenek. Már mondtam, hogy nem vagyok jó teszt alany. A vallomások nem az én asztalom, sosem fogom tudni úgy értékelni, mint mások. Különben meg ez a csöpögős bigyó nem áll jól. – húzódtam el tőle, hogy visszamásszak az ágyba. - Ha egy olyan lányra fáj a fogad akinek ez kell, hát Drágám, hagyd a fenébe. Annyit nem ér… a szimpla sármod is bőven elég onnan meg már csak a teljesítményed csak ráadás. A színészet meg nem a Te asztalod. * Naná, hogy játéknak fogtam fel és kicsit sem vettem komolyan a szavait. S azt hittem, hogy csak rajtam próbálgatja a szárnyait, csak úgy, mint gyerekként és azóta is, ha rá jött az öt perc. Két éve nem találkoztunk, nem csodálom, hogy most rajta volt. Tekintetemben pedig nem volt semmi, csak még a kard adta öröm és boldogság. Imádtam a fejét, tudta jól ezen nincs mit szépíteni vagy tovább képzelni. Visszabújva mellé, csak felvettem a korábbi helyzetem, hogy kényelmesen tudjunk traccsolni tovább avagy, elaludni. a telefonom az éjjeli szekrényen volt. Szal’ ébreszt ha az utóbbi lenne esélyes. A kérdésére csak összevontam a szemöldököm.* - Itt merészelsz hagyni, felváglak vacsira… szóval csak maradj így, aztán pátyolgass egy kicsit. Ez hiányzott… de azért nem savanyodtam be annyira ebbe a két évbe, hogy a hülyéskedéseid a lelkemre vegyem. * Nyomtam egy puszit az arcára, aztán már csak tényleg feküdtem a szoba világos csendjében, várva, hogy duruzsolni kezdjen a másik.* - Most mesélj, aztán ha később lesz kedved megtáncoltatlak a pengékkel. Lent a teremben van hozzá hely, csak a tükrökre vigyázz. * Osztottam meg vele, hogy nekem ez az opció is jó, de most na… szeretetre vágytam, olyanra amit csak Leo tud nekem megadni. Biztonságra és törődésre. Olyan dolgokra, amikről mások azt sem tudták, hogy egyáltalán igénylem vagy képes vagyok ilyenre is.*
Tudtam, hogy idegesíti, ha udvariaskodom vele, de ezt minden egyes alkalommal el kellett játszanom, mert imádom nézni, amikor morcossá válik, vagy elhúzza a száját. Nem baj az, megvárom míg társaságban leszünk, akkor majd én is röhögök egy sort a haverjain. Jó kis móka lesz. -Na ne, most komolyan beszélsz? Hihetetlen, tényleg. Csak a pengéidnek kell egy külön helyiség, vagy kettő? Már nem is számolom. Tovább húzom, nem tudom megállni, hogy ne tegyem. Mintha csak az iskolában lennénk, azzal a különbséggel, hogy már nem pakolok ketchupot a szekrényébe, amit magára önt azonnal, és hasonlók. -Nem is tudom. Megérdemled te ezt az áldozatot? Hm... ezt még át kell gondolnom, az igen korai érkezésnek számít. Hogyne, majd ott hagyom egyedül, amikor elkísérem. Azt már nem, és nem azért, mert féltem, hanem azért, mert addig én is körbenézhetek, hátha belefutok valakibe, akivel elkezdhetem a seftelést, vagy esetleg akad olyan meló, amit a legnagyobb titokban kell végrehajtani. -Édesem, még nem vagyok Gadget felügyelő, és nincs teleszkópos karom, amit tetszőlegesen hosszabbítsak meg azért, hogy a tőlem távolabb lévő dolgokat idehozzam. Ráadásul még mágiát sem használok, így kénytelen vagyok a két kicsi lábammal megtenni eme rövidke utat. A kardot átadom, és tudom, süket fülekre talál amit mondok, elég az arcára pillantanom. A kard az első, a többi meg nem érdekes. Ezzel az erővel a falnak is beszélhetnék, no de mégis mit várok tőle? Eve. Ez megszokott dolog nála, így nem is veszem zokon, még akkor sem, amikor végeredményben leolt, és ugyanott tartunk, ahol annak idején. -Add ide azt a kardot, komolyan mondom, tökön szúrom magam. Ezért iratkoztam be a dráma tagozatra? Nem voltam elég hiteles, mi? Reklamálni fogok. A végén már magam is röhögök, tényleg jártam színi tanodába, és ezek szerint fabatkát sem ért. Mégis mit vártam? Ott is azt mondták, jobb, ha maradok a gitárnál, abban legalább zseniális vagyok. -Rágós lennék neked, ne próbáld ki. Ha pedig feldarabolsz, akkor előtte gondosan tervezd meg, hogy hova rejted a maradékot, nehogy a zsaruk jöjjenek a nyakadra. Nem kéne. Visszakászálódok mellé az ágyba, átölelem, hagyom, hogy odabújjon hozzám, ahogy régen is tette. Jó így. -No de azt áruld el nekem harmatos virágom, hogy mi a fészkes fenét fogok én itt csinálni azon kívül, hogy jégcsappá fagyasztom magam? Ki nem ülhetek az utcára zenélni, abban reménykedve, hogy megszán valami idióta. Szóval, melót kell találnom, tudod, éjszakait. Minden jöhet. Ismer, tudja, hogy mit értek éjszakai meló alatt, nem éppen a pincérkedést. Minden olyan érdekel, ami behajtással, ráhatással, esetleg mással, és sefteléssel kapcsolatos. Hülyén érezném magam, ha csak egy bárban zenélgetnék, abból az életben nem lesz cd sem, pedig a fél anyagom már megvan hozzá. -Akartam mondani, hogy az kelleni fog, még kijövök a formából, aztán véletlenül nem kerülöm el az egyiket. Tükrök maradnak, csak szépen, halkan, csendben. Mire vagy kíváncsi? Arra, hogy mi történt Londonban? Volt egy hatalmas balhé, a magukat chicagoinak tituláló banda kezdte... igen, ők. Azt hitték, kemény legények, és amikor kicsi Jacket parkolópályára tették, hát megtoroltuk. Azt hiszem, mára hírmondójuk sem maradt a városban. Mindig szerettem Eve-vel játszadozni, edzésben tartottuk egymást rendesen, és itt az ideje, hogy ezek mindennapossá váljanak. Röviden ecsetelem a történteket, természetesen sejteni fogja, hogy az a balhé nem véletlenül robbant ki, és azt is, mi lett a végkimenetel.
- Külön szoba? Miről álmodsz édes? Még mindig a pengéimmel egy helységben alszok. Azoknak ott a helyük ahol nekem. Tudod, hogy kéznél legyenek, ha valami megfordulna a fejedben. * Kacsintottam rá. Persze mind ketten tudtuk, hogy nem miatta van. Hanem csak szimplán a pengéim körében biztonságban éreztem magam. A Londoni szobám fala és szekrényei is tele vannak. Ez még persze nem, mert nincs az összes nálam, egyenlőre elég neki egy asztal. Na de a következő kérdésére csak sejtelmesen hajolok a füléhez.* - És ha kárpótollak? * Hangom sokat sejtető, ám a tekintetem csak vidáman csillog. Naná, hogy nem olyan értelemben gondoltam, mint amire a hangom és maga a mozdulatom utalt. Azért itt kérem szépen nem tartok. De azt még nem feledtem, hogy bár nem tartom magam nőnek, de a pasikat a farkuk irányítja. Szóval kitudtam használni, hogy mondhatni úgy dekoratív megjelenésem van. Ha muszáj volt… de többnyire az észre hagyatkoztam, míg nem pipultam be. Na aztán meg már a pengék voltak a szeren, de na… sosem szerettem azzal félre vezetni valakit, mert jól nézek ki. De persze a mindent megváltoztat a pengém, amit megis néztem magamnak, hogy aztán megint mellette kössek ki.* - Nem Édesem… szart se ért a tanfolyam. Vagy ki tudja, én túl jól ismerlek ahhoz, hogy bedőljek neki. Különben is jobban szeretek felül lenni és nem pucsítani. * Vigyorodtam el, ha már dőlésről beszélünk, naná, hogy nem hagyhattam ki. Hajm… nem vagyok elég fáradt.* - Ott az O’Connors… ott zenélnek és balhés hely, már amikor ott voltam mindig volt valami. Alvilág terén meg talán a főnököm kéne megtalálnod. Ha minden igaz este találkozhatsz is vele, még ha csak futólag. Csendesen fazon, sok vizet nem zavar, de ahogy levettem jártas benne. Duncan Corvin a neve… * Bár a nevét már amugy is tudta, szóval ez nem volt újdonság. De volt valami amit nem tudtam kihagyni, így az edzésekre és arra, hogy mi történt Londonban már csak bólintottam. Miközben lábaim átvetve találtam meg a helyen a combjain, hogy előre dőlve, a hajkoronámmal keretezve kezdjem el egy kicsit megharapdálni a mellkasát, a felkarját amit igyekeztem is lefogni.* - Nem…. egyáltalán nem vagy rágós… *Jegyeztem meg, aztán neki álltam folytatni amíg bírta avagy hagyta. Az oldalán, az arcán… de eprsze nem kíméltem, szóval még véletlen sem lehetett izgatásnak venni. Persze, az a jó ha fáj. Én magam ezt vallottam, de na… Leo van itt. Ha meg esetleg megpróbált maga alá gyűrni vagy viszonozni a „szívességet”, igyekeztem védekezni. Táncos vagyok… nem szeretjük a foltokat. Na mintha érdekelne, van alapozó. No meg két három nagy párna, amivel tudok védekezni.*
-Arról, édesem, hogy a lehető legnagyobb szobát keresd meg, lehetőleg 3 nappalit egybenyitva, mert lassan nem férsz el máshol a gyűjteményeiddel. Most nézz oda, mindegyiknek ki kell emelkednie, annyira gyönyörűek. Tudom, tudom, nálam is kész fegyverarzenált találsz. Vigyorgok, ha valaki benézett volna annak idején a hálószobába, meglepődhetett volna, ha felemeli a párnákat. Több tőr, penge és egyebek voltak ott, mint egy hadtörténeti kiállításon, vagy a fegyver vásárban. A felajánlásra felvonom a szemöldökömet, csúnya játék ez így, nagyon csúnya. -Mégis mivel tudnál kárpótolni? Kíváncsi vagyok rá, mit húzol elő a tarsolyodból, mert csak úgy, akármivel nem lehet kiengesztelni. Lássuk... Tudom, hogy nem arra gondol, ami ilyen esetben minden férfi fejében megfordul, pedig elég kihívó ahhoz, hogy ha nem ismerném, félre is érteném. Viszont kíváncsivá tett, melyik játékát veti be annak érdekében, hogy bevállaljam a lasagnet. Rábólinthattam volna csak úgy, holmi kedvességből is, ám nem teszem, mert az túl egyszerű és kézenfekvő volna. -Reklamálni fogok. Hosszú órákon át gyakoroltam például azt, hogy:"-Nyavalya essék a gaz bolondjába! Egyszer egész palack rajnait a nyakam közé öntött. Ez a tulajdon kaponya, uram ez a tulajdon kaponya Yorick kaponyája volt, a király udvari bolondjáé." -Ez? -Éppen ez. -Hadd lám. Haj, szegény Yorick!" Nem tudom komolyan végigmondani, de ennyit arról, hogy megpróbálkozzak még egyszer valami olyannal, amihez közöm sincs. Ennyit a színészetről, lemondok róla. -Azért az sem rossz, ezt ismerjük el, nem kell mindig ragaszkodni a megszokott pozitúrákhoz. Sosem szoktam, és nem is lehet, ha röpke légyottokról van szó, de akkor sem, ha esetleg hazacipelek valakit, mert éppen úgy tartja kedvem, vagy a szükségleteim. -O'Connors? Kezdetnek megteszi, aztán meglátjuk. Felkeresem, de ezt a Corvint is, akit említettél. El kell indulnom, nincs mese. Bólintok, ezzel meg is köszönöm a tippeket, a neveket pedig nem szokásom elfelejteni, már csak azt kell tudnom, mit vagy kit hol találok. Ha életben akarok maradni, akkor bizony jobb, ha mihamarabb belevetem magam az életbe. -Hm... vannak szadista hajlamaid rendesen, nem felejtetted el, ennek örülök. Kínzás, még akkor is, ha nem hergel, és szándékosan nem. Az egyetlen személy, akinek engedem, hogy megpróbáljon lefogni, akinek hagyom, hogy játszadozzon. Nem akarom leteperni, csak viccesen harapok vissza, egy darabig. A párna jó fegyver, csak ki kell kapnom a fejem alól, de az is elég, ha mellettem lévőt dobom hozzá. Már ha nem akadt bele több penge, mert akkor csörgés is várható, így egyelőre nem teszem meg.
- Jah, mégis kínzó kamrának hívod a családi házban lévő szobám… * Nevettem el magam, persze tudtam, hogy hülyeskédeik, de na… azért neki sem szabad mindent. Na jó, de, szabad és még büntetlenül meg is ússza a dolgot. De hát van ez így, mindenki életében akad egy hasonló fazon, akinek mindent, míg másnak semmit sem enged. * - Lássuk csak egy csodás éjszaka, esetleg egy kis akrobatika… * Kezdtem bele továbbra is megtartva a hangom sejtelmességét. De az akrobatika nálam szó szerint ezt takarta. Nem véletlen van a táncterem egyik végében egy rúd. Ha valahol hát ott tökéletesen megtudom tornáztatni magam, minden vetkőzést mellőzve. Nem egyszer volt már rá példa, annak ellenére, hogy színpadon nem igen mozgok rúd körül. S már megint jó vagyok, tekintve, hogy nekem még csak lepedő sem kell hozzá. A csodás éjszaka meg kimerül annyiban, hogy elmegyünk táncolni, aztán haza fele megkajálunk és itthon egy film mellett ökörködünk egy üveg tequilával míg el nem alszom a kanapén. A rögtönzött színi előadásra, csak nevetve kezdek el tapsolni. Irónia szentem, csak is az miatt tapsoltam.* - Hát ez valami csodás volt… csoda, hogy nem nyertél még oscar díjat. * Ingattam meg a fejem vidáman. Ám a következő szavaira már csak vigyorogtam mint a vad alma. * - Kövezz meg Drágám, de én a megszokásaim rabja vagyok. Kávé, tánc, erdei túrák… nincs olyan ember, aki változtatni tudna ezen. * Tekintetem némi kihívással csillant, még ha nem is feltétlen neki szántam. Ő aztán végképp nem tudna rajta változtatni, de persze a próbálkozások mindig is mulatságosak. Számomra mindenképp.* - Ha találkozol Corvinnal… véletlen se említsd meg, hogy meséltem az ajánlatát és ne is szólj bele, még csak féltésből sem. – tekintetem szigorú, ellentmondás nem tűrő. – S ha megkérdezi, hogy miből gondolod… hivatkozz a buksidra… az emeleten a Golden Kaszinó üzemel. Már pedig ahol kaszinó van, ott illegális kapcsolatok is. Nem nehéz összerakni, bizonytani már igen. Úgy is hárítani fog… de okos fiú vagy. * Vigyorodtam el. Nem szerettem volna, hogyha felmerül a nevem az ilyen dolgaik miatt. Az, hogy a barátom és eljön velem este vagy máskor beugrik, egy dolog. Semmi bajom vele, hisz nem akarom én letagadni vagy valami. Azonban az embereknek tudni kell tartani a szájukat, én sem tettem másképp. Leo a kakukktojás, amit én tudok azt Ő is és ez fordítva is igaz. Nem kísérletezgetek, csak meg rágcsálom itt-ott egy kicsit, vagyis inkább nagyon, de a megjegyzésére a mellkasának döntöm a homlokom, míg lenyelem a kuncogásom.* - Mondtam, hogy a megszokások rabja vagyok. * Tekintettem fel egy pillanatra. innen lentről a szemeibe. Azonban ha csak Leo nem próbált meg határozottabban védekezni, akkor bizony a vicces harapásai nem érnek célba. Én bizony nem vagyok olyan kezes, hogy bárkinek is hagyjam magam. Ha valaki el akar érni valamit, azért meg kell küzdeni-e úgy, hogy elérje a célját és maga alá gyűrjön. Még ha csak képletesen is értem a dolgom. Vagy nem? Ki tudja… Én igen, a többi meg nem számít.
Na de ha nem érkezett a revans, akkor visszaemelkedve ülő helyzetbe engedtem el a karjait és fordultam le róla, hogy a takarómra huppanjak.* - Látod Drágám… mindenkit ilyen könnyű kifeszíteni. És csodálkozol, hogy senki nem ér célba? * A kérdés költői, nem feltétlen várok rá választ. Ilyen esetekben férfinek érzem magam és lássuk be, nem épp erre van szükségem és nem is volt soha.
Ha pedig valamilyen oknál fogva megtorolta, akkor csak teljes erőbedobással hadakoztam miközben tovább „kínoztam”, esetenként a karmaim – ami sosem voltak nagyok, csak természetesek - is bevetve. Nem óhajtottam, elregélni, hogy a párna alatt mit talál. Tudta jól Ő maga is és reméltem, hogy nem felejtette el és nem állítja a fejébe az egyiket. Kár lenne ha már az első pár órában komolyabban megsérülne. Pláne, hogy még csak azt sem tudom hol a kórház. Bááár…. a temetővel már találkoztam. *
-Mégis mit mondanék rá? Babaszoba? Ha valaki betalálna kicsiny lelkedbe, és egyszer beengednéd a szobádba, fejvesztve menekülne kifelé, értesítve az összes létező bevetési egységet, miszerint terrorakcióra készülsz. Ez az igazság, mert a többség úgy van elhelyezve, mintha csak arra várna, hogy mikor kerül kézbe. Ugyan tudom, Eve ide nem enged be senkit sem, pláne nem olyat, aki kissé mimóza, de sosem lehet tudni, az pedig tényleg nem hiányzik, hogy egyszer úgy érjek haza, hogy kifolyik a szemem a villogásoktól. -Mikor indulunk a táncterembe vagy a városba? Akrobatika... igen, ez az ő olvasatában egészen mást jelent, és ezt tudom jól, így ugrásra készen várom, mikor akar edzésbe lendülni odalent, vagy éppen indulni egy kis kikapcsolódás után nézve. Egy valami az, amit sajnálok, mégpedig azt, hogy akkor nem éppen kipihenten fog melóba indulni, azt pedig nem kellene hagynom, még akkor sem, ha már nagy kislány, tudja, mi a jó neki. -Ugye? Na ezért mondom azt, hogy semmit nem ért a kurzus, maximum gyönyörűen tudok Shakespeare-i stílusban beszélni, ha arra van szükség. Értékelni fogják egy balhé kellős közepén? Oscart pedig azért nem kaptam még, mert elfelejtettek benevezni. Az időmet vesztegettem, de viccesnek tűnt, és miért ne vágtam volna bele, ha egyszer untam magam? Túléltem, de sosem lesz belőlem színész, hiába is szeretném... mert ez ám az álmaim netovábbja. Ígérem, ha valakinek a sírja felett állok, mindig az aktualitásnak megfelelő darabot veszem elő. -Ez a legújabb perverzitásod édesem? A köveket hol tartod? Gondosan összeválogatott darabok, remélem, amiknek tökéletes a fogása, belesimulnak a tenyérbe... ki akar megváltoztatni? Ám tudok valakit, aki rávett arra, hogy néha fuss utána, vagy gyakorold a célba dobást, mert éppen beszólt. Nem ismered? Megint ugratom, de köztünk ez megszokott dolog, nem is tudnánk úgy élni, hogy ez ne lenne állandó. -Ennyire még nem hülyültem meg, Eve, Biztosan úgy fogok odaállítani, hogy hélló, ismered az itteni nagykutyát? Keresem az alvilági figurákat, segítesz? Nem vagyok amatőr, nem ma kezdtem a szakmát. Pimasz vigyoromat nem tudom letörölni, sajnálom, élvezem, ahogy aggodalmaskodik értem. Túlzásba nem esik, aminek kifejezetten örülök, hiszen az évek alatt megtanultunk mindent egymásról. Ő tudja, hogy én tartom a számat, és én is tudom, ő hasonlóképpen tesz. Működő kapcsolat. Még mindig tűröm, hogy harapdáljon, egyelőre nem teszek semmit. -Érzem, de van egy kis gond, kislány. Én is. Nem vagyok durva, nem akarok sérülést, de eddig tűrtem, hogy engem nézzen kukoricának. Mivel a párnát nem térképeztem fel, mi akadt bele, vagy mi nem, nem erőből ragadom meg, csak finoman, és hajítom a fejére, a felénk néző felével. Felülök, vele együtt, de nem gördítem le magamról, mert ha erősebben teszem, akkor két lehetőség van. Belém térdel, az pedig fájdalmas, vagy leesik/sünk. -Ezzel vitáznék, nem vagyok én Jézus, hogy ki - és megfeszítsenek, különben sem áll szándékomban leutánozni. Verekedés a vége? Dehogy, csak kívülálló látná annak, Eve sem hagyja magát, én sem, ennyi az egész. Azonban alig pár óránk van az indulásig, így inkább átölelem, hogy az a pihenés tényleg annak tűnjön.
- Hééé… annyira nem vészes. – nevettem fel. – Különben nem terveztem beengedni senkit. Neked meg amúgy is kulcsod van ahhoz a szobához. * No igen. Valóban él nálunk azaz elv, hogy mindent megosztunk egymással. Bár tény, hogy a pengéimért harapok. Még Leonak is, annak ellenére, hogy nem féltem tőle. Csak rohadt pipa vagyok, ha megcsorbulnak és úgy kapom vissza. * - Nem ma… ma pihenek, este meló. De holnap mindenképp lemegyünk a terembe. De a városba csak a szabadnapomon. Nappal nincs buli én meg éjjel meglózom. * Húztam el a számat. De hát most na, a táncos lányok nem nappal üzemelnek. S Leo sem. Szóval ez nem lesz olyan nagy tragédia, hogy nem kapom magam, hogy menjünk szórakozni.* - Ahham… lefogod hengerelni őket és szavaid miatt nem fognak a tettekre figyelni. Nyert ügyed lesz. * Már megint azaz irónia, ami ugyan nem hallatszott de mindketten tudtuk, hogy ott van a mosolyom mögött.* - Ó hát persze… szeretem, ha fáj. * S vigyorom ellenére ott lapult benne az igazság is. Ami ma már csak poén, de akkor mikor, és ami miatt kialakult közel sem volt ez olyan szívderítő és mulatságos. Így lesz egy gyengéd lányból egy szadista és valamilyen szinten mazochista nő. Tökéletes ellentét. Azokban úgy is jó vagyok.* - Hmm… most, hogy így mondod rémlik valami. Ritka nagy idióta, szerencsétlen és balf*sz srác. De ügyes, hisz csak alig kétszer találtam el, mivel tökéletes tud cikk-cakkba futni és egy idő után megtanulta, hogy a kiszámíthatatlanság a legjobb dolog. Valami Leonard a neve… nem találkoztál vele véletlen Londonban? * Vontam fel kérdőn a szemöldököm, mintha csak nem is az alattam elterülő emberről beszélnénk. * - Jó-jó… - tartottam fel a kezeim. – …féltelek. Megszokhattad volna már. De akkor befogtam. Azonban ha kimurdálsz idő előtt… levágom az „ékszered” és egy üvegben fogom tárolni. Aztán évek múlva kiásom a sírod és a szádba rakom. * Vázoltam a helyzetet, hogy ha meghal akkor kinyírom. Ha Londont túlélte, akkor ne mellettem halljon már meg. Aztán már csak a testé volt a főszerep, mégha nem is egymás csatakosságába merülve. Ott nem járunk és még csak meg sem fordult a fejünkben, még ha húztuk is egymást vele. Szimplán, jól megszokott és – magunkhoz képest – gyengéd adok-kapok. Harapok, harap, karmolok, csíp, ütök, mar… mikor mi van a szeren, avagy a porondon. A párnát magam mellé dobom, és örömömre menetközben a belé akadt tőrt elrántom – ki szakítva a huzatot, de nem érdekel – és ahogy felül a nyakához illesztem a pengét.* - Nyertem? * Vonogatom a szemöldököm, ám csak annyira érzi a pengét, hogy tudja, hogy ha mozdul akkor neki vége lenne, ha most ez egy éles helyzet volna. De egymás ellen már egy ideje nem harcolunk. Előtte meg még nem játszadoztam pengékkel, csak a szavakkal. Ám mi sem mutatja jobban, hogy nem fél tőlem, mint az, hogy még ebben a helyzetben is képes átölelni. Ámbár ez egy elismerés is, hisz tudja, hogy biztosan fogom a pengét, így hiába mocorog, véletlen sem vágom meg. S ki az aki egy ilyen néma elismerés után még szavakat is akar? Én ugyan nem… így a kezem le is hanyatlik a nyakától és inkább így ültömben fúrom az arcom a nyakába, egy apró puszit lehelve rá.* - Tök vagy, de imádlak… Azonban most aludjunk, ha holnap szeretnél akrobatikázni. * Mosolyodom el és egy utolsó puszit nyomva a nyakára mászok vissza az ágyra, a párnát a helyére rakva. S ha nem izeg sokat, akkor bizony ebben a melegségben és nyugalomban bőven elég számomra 5 perc, hogy elaludjak. De úgy, mint a bunda. Itt van, biztonságban vagyok. Miért is ne aludnék mélyen? Hisz bár a rémálmaim nem tünteti el, de a melegsége megnyugtat.*
-Neked, édesem, neked... és nekem. Hidd el, egy laikusnak ez meglepő. Viszont ha cselesen helyezel el mindent, akkor ez eszébe sem jutna senkinek. Annak ellenére, hogy szabad bejárásom van, egyvalamihez sosem nyúltam, mégpedig a fegyverekhez. Az tabu, és ezt mindig is betartottam, erre kérni sem kellett, én is harapok azért, ha bármelyik kincsemnek baja esik. -Megegyeztünk. Mivel már a bárban is el akartál aludni, nem is engedném, hogy elindulj lefelé. Le sem viszlek a vállamon, előre szólok. Bólintok, nincs vita, nemsokára indulás van, tehát most nem rendezünk át semmit, lesz arra még idő a későbbiekben is. Az éjszakában élek, így nem fogok belehalni abba, ha nappal pihenés van, sőt. Talán még élvezem is. -Magam is erre gondoltam. Az opciók a következők: röhögőgörcsöt kapnak, lefagynak, hogy ki ez az állat, vagy elkönyvelik, nem vagyok 100-as, és maguktól is meglépnek. Ezeknek igen kicsi az esélye, mindketten tudjuk, ám figyelemelterelésre bőven elég. Ha csak egy tized másodpercre is kihagy valaki, az eldönthet bármilyen csatát, a cél pedig szentesíti az eszközt. -Igen, ezt eddig is tudtam, na de a kövek... ha ezt tudom, gyűjtök neked párat, hogy kiegészíthesd a kollekciódat. Ezt pedig most hogy mondod, mintha láttam volna, párszor. Hasonlít rám, megmutassam? Bár nem tűnt balf@sznak, sem szerencsétlennek, az idiótát nem kérdőjelezem meg. Képes lettem volna egy zsák kaviccsal beállítani, a hecc kedvéért, és most tükröt keresek, ami kimerül egy pengében, amit a képem elé tartok, hogy lássa a hasonlóságot, aztán vissza is teszem a párnám alá. -Tudom, Drága, de nem azért jöttem és válok frizsiderré, hogy kinyírassam magam. Micsoda tervek... jobb ha tényleg vigyázok magamra. Ezzel csak egyetlen baj van. Amit üvegben tartasz, konzerválódik, míg ha engem elkaparnak, hát nem éppen. Viszont... mi van ha a víz alatt találsz meg, vagy a betonban? Leereszkedsz a fenékre, és feltöröd a betont, hogy sikerrel járj? Játékosan fenyeget, de tudom, komolyan megtenné, ha idáig fajulna a helyzet. Tudom, hogy semmit nem hagy kihasználatlanul, így készülök, mert ez a játszma még nincs lefutva. Amint felülök, már érzem is, azonban ő is. Az egyik penge ami a párna alatt volt, már a kezemben pihen, és azt pont a mellkasának szegezem, a szívénél. -Nem hiszem, inkább döntetlen szaga van. Pofátlanul vigyorgok, de ki is húzom a kezem onnan, nehogy tényleg megsértsem vele, bár ez kizárt, figyelünk egymásra. Szeretem a dinkaságát, igazi lökött, de ez így van jól. Még szorosabban ölelem magamhoz, ez az, ami az elmúlt két évben hiányzott nekem. -Én is, kislány, az összes hülyeségeddel együtt. Előbb dolgozni kell menned, utána akrobatázunk. Homlokon csókolom, és hagyom, hogy befúrja magát a karjaimba, ahogyan régen is, és ha csak pár óráról van szó, az is több a semminél. Nem mozgolódok, fontosabb számomra az, hogy nyugodtan tudjon pihenni, mert érzésem szerint a telefon hamarosan megszólal. A haját simogatom, és nézem ahogy alszik, nem szeretném, ha bármi is megzavarná álmát.
*Csak mosolyogtam a válaszára. Tudta Ő is, hogy amit használok, azok kéznél vannak és legtöbbször észrevétlenül. Az, hogy esetleg azt hiszik, hogy rajongok a pengékért sosem érdekelt. Azt meg senkinek nem kellett tudnia előre, hogy nem csak nézegetni tudom őket.* - A hátadon is levihetnél… *Vontam meg a vállaim. De e tényeken nem változtat, mely szerint nem akartam menni. S szerencsére Ő sem akarta annyira azt a bemutatót, hogy győzködni próbáljon vagy bevesse azokat a boci szemeket, amik mindig hatásosak.* - Én a röhögő görcsre szavaznék… de a gyakorlás alatt ne vesd be. Egyszer jött be… azóta sem. * Vigyorogtam, mint a tök. Na igen, egyszer megvágott egy ilyen figyelmetlenségem miatt, még ha nem is volt mély. Ő arra számított, hogy kivédem… én meg mással voltam elfoglalva. Megesik… Mikor „magára ismer” nem is próbálom meg visszatartani a nevetésem és a kövekre sem reagáltam. Úgy is megtette volna én meg úgy is kidobtam volna… mármint a köveket.* - Megtenném… * Víz, beton, levegő… valahonnan előkaparnám előbb utóbb és bár neki akkor már mindegy lenne, de nem úszná meg. Viszont amint a mellkasomnál érzem a másik fegyverét, csak összeszűkülnek a szemeim.* - Mint többnyire mindig… * Mosolyodtam el végül. Persze lehetett volna tovább vinni, de sok haszna nem lett volna. Úgy is ez a végzár, bármeddig is „kínozzuk” egymást. De aztán már csak a jótékony csend van körülöttünk, s álomba is merülök… a már jól megszokott kínzó álmaimba, melyektől semmi és senki nem óvhat meg…
***Három órával később***
*Ijedten ültem fel és szabad mancsomban bizony már ott lapult az egyik tőröm, miközben körbe kaptam a tekintetem. Szívem hevesen dobogott, ahogy a tekintetem felfogta, hogy nincs baj, otthon vagyok. A meleg karok is eljutnak a tudatomba, amibe aztán vissza/nekidőlve igyekszem a szapora légzésem is nyugtatni, ahogy az ujjaim szorítását is enyhíteni a markolat körül. Amely nehezen oldódik. De nem szóltam egy szót sem, csak a kócos hajamba túrtam, ami jelezte, hogy bizony sokat forgolódtam, vergődtem álmomban. Mint mindig…* - Mindjárt csinálok egy kávét, csak megnyugszom egy kicsit. * Emeltem meg a kezeim, ami még mindig remegett. Nem jelzés értékű, csak én voltam kíváncsi, hogy hol tartok benne.* - Kérsz Te is? *Kérdeztem miközben csak beleolvadtam az ölelésébe és szive halk dobbanásaiba. Lelkemnek több idő kell, mire megnyugszik, tudtam jól… de addigra már melóban szoktam lenni.* - A kocsit viszem, szóval, ha jössz is, akkor is taxival kell haza jönnöd. Műszak után általában kijárok az erdőbe járni egyet. * Motyogtam halkan neki. Nem akartam hangosan beszélni. Fájt a torkom egy kicsit, valószínűleg kiabáltam is. De bármit csinálhatott a másik, amíg az álmaim nem akarják, hogy szabaduljak tőlük addig nem is fognak kirángatni belőle.*
Szavakra sem volt szükség ahhoz, hogy tudjam, mire gondol, a mosolya mindent elárult, és ugyanazt kapja viszonzásul. Szeretem, ha meglepetést okoz, és még véletlenül sem szólom el magam senki előtt, hogy Eve ügyes pengeforgató, elég, ha megtapasztalják. -Mi vagyok én? Van két kicsi lábad, használni is tudod őket. Nem vagyok én ló. Tudtam, hogy nem hagyja ki, valamit visszaszóljon, képes kitalálni a legkülönfélébb pozitúrákat, hogy megnézze, az milyen, ha úgy szállítják, mondván, így még nem utazott. Pont az egyik ilyen megjegyzésénél ejtettem le a földre játékosan, azt hiszem, akkor felhúzta az orrát, de nem kérdeztem meg tőle. -Amit egyszer ellőttél, tedd el talonba, és soha ne használd azon a személyen, akin már próbáltad. Aranyszabály, hiszen ha az ellenfeled figyel és tudod, nem utoljára akadtál vele össze, emlékezni fog arra, mit léptél adott szituációban. Egyszer megvágtam őt, nem akarattal, ártatlan helyzet volt, adta magát, hogy kivédi... tévedtem. -Naná, a halálom után is szívnád a véremet csak azért, hogy neked legyen igazad. Te vámpírok gyöngye, Te. Abban különbözöl a legendáktól, hogy modernizáltad az eszközeidet, és felhasználod a technikát, a fogaid meg teleszkóposak, mint a Gadget felügyelő karja. De lásd, rendes leszek, előtte megkérem a kivégzőmet, hogy csapolja le neked, tartósítsa akár tasakban, és küldje el a címedre. Megfelel? Merje azt mondani, hogy nem vagyok gáláns, úgysem fogja, maximum azt is maga akarja elintézni, hogy egy tűzoltó tömlőt belém állítva, nagy teljesítményű ipari porszívóval szerezze meg a maradék véremet, de még azt is kinézem belőle, hogy a kifolyt részt is összekanalazza. Nem mozdul, ahogyan én sem, csak akkor, amikor már kihúzom a kezem a mellkasa elől. -Valami ilyesmi. Ádáz kis küzdelem ez kettőnk között, melynek tétje sosem komoly, soha nem is ér véget, de nem is akarjuk. Visszateszem a pengét és hátradőlök, hagyom, hogy elhelyezkedjen a karjaimban, és úgy aludjon el.
***Három órával később***
Az alvást kilőttem, nem tartottam fontosnak, és az igazat megvallva nem is ment volna. Éreztem a feszültségét, ami egyszer csak kitört, és tartott hosszú órákon át. Nem próbáltam nyugtatni, tudtam, hasztalan, mint annyi éven át, bármit is tettem. Csendben figyeltem, még mindig nem tudom pontosan, mi történt akkor, csak foszlányok vannak, és hogy ebből mi a valóság, mi nem? Az egyelőre megfejthetetlen. Magamban jegyzem csupán amiket hallok vagy tapasztalok, egyszer összeáll a kép, biztosan tudom, már csak idő kérdése. Amint felriad, nyugtatólag ölelem át, nem szólok semmit, veszélyes lenne, jobb, ha maga jön rá arra, minden rendben van, a saját ágyában fekszik. A tőrt sem szedem ki a kezéből, akkor teszi le, amikor jónak látja, és ha magával viszi, akkor azt teszi. -Rendben, van idő, a telefon sem jelzett még. Viszont megjegyezném, hogy a madárijesztő jobban fésült, mint te. Inkább ezzel foglalkozz, a kávét magam is megtalálom, és még főzni is tudok anélkül, hogy felrobbantanám. Nem állom meg, hogy azért egy fricskát ne lőjek oda, mindezt csak azért, hogy visszarántsam a valóságba. Nem ugrom ki az ágyból azonnal, megvárom, míg megnyugszik annyira, hogy eltaláljon a fürdőig. -Megyek, nekilátok a munkakeresésnek. Mondtam már, hogy gyűlölöm az álcákat? Viszont muszáj, nem tehetek mást. Ne aggódj, hazatalálok magam is, nem szorulok kíséretre. No de, neked irány a fürdőszoba, én mentem kávét főzni addig. Meló... amire nem is lenne szükségem, ha nem kellene tökéletesen fednem magam, és úgy festenem, mint egy új srác, aki szerencsét próbálni érkezett ide. Nincs ezzel semmi bajom, az ilyen lehetőségeket is ki lehet aknázni, mert soha nem tudhatom, kivel futok össze, kiket ismer. Tisztes dolgozó emberként legalább nem gyanakodnak, és ez bőven elég, hogy felkeltsem bárkinek is az érdeklődését a kelleténél jobban. Eve-t kitessékelem a fürdőbe, magam pedig a konyhába indulok, hogy egy erős feketével kezdjük az éjszakát.
*Leo szavai még mindig kissé távolról érkeznek meg hozzám, ám ennek ellenére elnevettem magam és ezzel sikerült oldanom a feszültségem. Nem nagyon, csak egy kicsit…* - Hát… kösz a bókot. De Én még így is szép vagyok és különben sem érdekelnek a külsőségek. Bár nem hiszem, hogy Corvin örülne annak, ha így állítanék be. * Fordultam oldalra egy vérszegény mosollyal az ajkaimon és egy puszit lehelve az arcára keltem ki az ágyból, megigazítva magamon az elcsavarodott és felcsúszott felsőt. Mely alól így tökéletesen látszott a hasam. Szavaira elmosolyodtam.* - Csak légy önmagad, és figyelj arra, hogy ne egy fekete szatyorba végezd. Ha valakinek kellesz inkább tudja az elején, hogy mire számítson… így utána már nem tud kirúgni miatta. *Tapasztalat. A kávéra és arra, hogy haza talál csak bólintottam és a fürdőbe vettem az irányt, hogy a hideg víz végig folyjék a testemen, és kissé felfrissítsen. Utáltam az ébredéseim, még ha az álmaim meg is szoktam. Hmmm… meg lehet egyáltalán szokni azokat a képeket? Egy jó negyedóra kellett, mire a víz megtette a hatását és kissé átfagyva állítottam be a megfelelő hőfokot, de utána már 10 perc alatt végeztem. Egy combfix, egy bugyi és egy melltartóba rohantam le a konyhába miközben hajam lófarokba és kifésülve össze volt fogva. Persze az alkaromra már felvolt csatolva a két pengém, a kezemben pedig ott lógott a másik kettő, ami a csizmám alá ment.* - Nem tudod, hol a kék felsőm? - csaptam csípőre a kezem, de aztán leesett. – Honnan tudnád… csak most érkeztél. * Forgattam a szemeim, de aztán már meg is fordultam és végül a nappaliban találtam meg, a kimosott ruha halmában, ami ott volt az egyik fotelben. Ahogy megtaláltam, már mentem is vissza a konyhába, menet közben magamra kapva a felsőt és bele bújni a farmerbe, mint egy idióta. Menetközben, ugrálva. Mint aki késésben van, pedig nem voltam. A konyhába érve felpattantam az előkészítő pultra és a kávém elvéve tekintettem Leora, immár mosolyogva, újra önmagamként miközben megkóstoltam a kávém. Hmm… még mindig nem felejtette el, hogy miként iszom.* - Szóval az O’Connors vagy melyik kocsma lesz a kiinduló pontod? * Kérdeztem s míg válaszolt lassan kortyolgattam a kávém. Azt már tudtam, hogy kirakom a célállomáson aztán nekem viharoznom kell melóba, így nem lacafacáztam sokat a kávémmal. Nem most szeretnék elkésni először.
//Szerintem a köv. reagodban zárhatsz Drága… aztán majd találkozunk a kórházba, ha végeztem a Farkasokkal. Köszöntem a játékot. *.*//
-Hol állítottam az ellenkezőjét? Csupán rávilágítottam arra, hogy jelenleg úgy festesz, mint egy felrobbant csirke. Engem nem zavar, de ha dolgozni indulsz, lehet, ott nem fogják értékelni. Pofátlan vigyorom jelzi, eszem ágában sincs komolyra fordítani a szót, majd akkor, ha látom, hogy magához tért, és tudatában van annak, hogy senki nem bántja. A puszija az első, ami meggyőz erről, hagyom, hogy kikászálódjon mellőlem, miközben magam is ezt teszem. -Biztos vagy ebben? Mégsem kezdhetek úgy, hogy zenész vagyok mellékállásban, de fő tevékenységem a behajtás, nem kívánt személyek félreállítása, eltüntetése és egyebek. Szerinted ez kifizetődő lenne? Hm... nem igazán. Azt sem tudom, ki kicsoda, mennyire becsületes és a többi és a többi. Adjam magam, azzal nincs probléma, viszont nem is fedhetem fel teljesen, talán majd idővel, bizonyos körökben. Fegyverforgatásban otthon vagyok, a bunyókban is, de ezt talán nem a legelső alkalommal kellene megmutatnom, különben az életben nem találok melót. Amíg Eve a fürdőbe megy, felsétálok a konyhába, hogy méregerős kávét eszkábáljak. A kávéfőző a megszokott helyén, na de hol a kávé? Valamelyik szekrényben csak megtalálom, ha végignyitogatom az összeset, ez azért nem túl bonyolult feladat. Sikerrel járok, és mire Eve kijön a fürdőből, már a kávé is készen van, csupán adagolnom kell. Nagy bögrébe töltöm, ahogy szoktuk, és a pultra készítem, hogy már csak fogyasztani kelljen, most pedig magam veszem célba a fürdőt. -Édesem, a pengéidet előbb megmondom, de ne várd tőlem, hogy a gyors idegenvezetésed után azt is tudjam, hol tartod a ruháidat. A szekrényben biztosan nem, talán valamelyik fiókban. Vigyorogva bólintok a zuhany alatt, mikor maga is rájön arra, nem én vagyok a legjobb személy arra, hogy felvilágosítsam. Az már meg sem lep, hogy így is előbb végzek, mint ő, és mire kiér a konyhába, ott várjam, a pultnak támaszkodva. Szerencséje, hogy nem láttam, hogyan veszi fel a farmert, mert minden bizonnyal hangosan röhögnék rajta. -Az O'Connorsban kezdek, ha ott nincs meló, akkor megyek tovább. Viszem a gitárom, mondanod sem kell. Mehetünk? Mintha én mennék időre, úgy hajtom le a kávét, és indulok az ajtó felé, felkapva hangszeremet is, mielőtt itt hagyom. Mégis milyen zenésznek néznének, ha csak önmagamat viszem? Nem vagyok amatőr és felkészületlen sem, tapasztalatból tudom, hogy a munkaadók nem kedvelik az ilyesmit. Most nem vezetek, nekem elég, ha Eve kidob a pub-nál, a többit elintézem magam is.
*Azt mondják, hogy nagy az isten állatkertje… De még mekkora. Oda tartozik ez a gorilla is itt az ágyam mellett. Igen, elértem Corvint és az egyik emberét kölcsönbe vettem, hogy azért mindig legyen mellettem valaki. Na hogy ez mibe fog fájni, még nem tudom. De bizonyára jót szórakozott mikor a kéréssel elé álltam. Már csak azért is, mert elég nagy kislány vagyok, hogy megvédjem magam és ezt már tapasztalta Ő is. No mindegy, szórakozzon csak, ennyi öröme legyen a sivár életében. De ez a fazon haláli… egy szót se szól, mint aki nem is él. Pislogni is csak néha. Pedig aztán a bejárónőmön és Leo-n kívül senki nincs itt. De hol máshol is lehettem volna, mint a házamban? A nénike édes, segített felöltözni miközben lefárasztott a szövegével. No mindegy, ez legyen a legkevesebb bajom. Már járkáltam, már mindent csináltam. Na jó, enni nem ettem és az igazság az, hogy még nem voltam annyira éhes, hogy hagyjam, hogy bárki is megetessen. Egy kényelmes nyakba kötős egybe ruha volt rajtam, mely a combom közepéig ért. Sokkal könnyebb ezt felvenni és a kezem is csak egy picit kell mozgatni, ami még mindig a mellkasom előtt volt rögzítve. Kényelmes, ám közel sem itthoni viselet. Azonban ez van… épp a kanapén feküdtem és fájó szívvel szemléltem a zongorám, ami már hiányzott. Játszani akartam… Persze ide is követett ez a marha. Hiába mondtam neki, hogy lazítson… nincs semmi baj, nem várok senkit, nincs itt senki. Az csak megrázta a fejét és a fejem fölött állt, mint akinek kötelező és bármelyik percben bombát dobhatnának be. Nah de a csengő megszólalt… * - Hagyja csak kisasszony megyek én… * Hát de most izéé… nem is készültem ugrálni, hogy ajtót nyissak. Már csak azért sem, mert semmi kedvem nem volt, másrészt ki sem tudnám nyitni. Viszont füleltem. A telt idomokkal és mélységgel megáldott nénike kinyitva az ajtót, szinte tátott szájjal tekintetett fel a férfire, hirtelen még félre állni vagy épp köszönni is elfelejtett. Talán megszédült, hogy ennyire fel kellett néznie. - A kisasszony nem tart órákat. * Makogta zavarodottan. Az meg sem fordult a fejében, hogy mi is a helyzet. Azonban ahogy meghallottam, a szavait összevontam a szemöldököm.* - Rosa… a diákjaim lemondtam… ki az? * Kiabáltam ki. De válasz bizony nem érkezett, csak félre állt az ajtóból, és hallottam, ahogy kattan a zár. A kis gorilla mellettem egyből haptákba vágta magát, mint aki attól tart, hogy egy merénylő az. De most komolyan… azok nem kopognak. A reakcióra csak a szemeim forgattam meg és egy lemondó sóhaj hagyta el az ajkaim. Nah de én bizony fel nem ültem… Jó volt nekem itt fekve, ahogy a sarokba álló zongorát szemléltem továbbra is. Ha valaki akar valamit, az majd úgy is idetipeg. Különösen nem hiszem, hogy fog érdekelni… éhes vagyok. S nincs rosszabb egy éhes nőnél… najó, de… egy menstruáló. De ez az esett most nem állt fent… hál istenek. Nem, nem akarom megtudni, hogy törött karokkal mihez fogok akkor majd kezdeni. Ó anyám… nem lehetne, hogy ne jöjjön meg a következő hónapokban? Eskü… teherbe ejtem magam. Még nem tudom, hogy de megoldom okosba.*
Mivel mindent elintéztem már, csak egy dolog van a listámon, bár ezt nem vezettem fel sehova, hiszen úgy sem felejtem el, nem mintha mást igen, de azért inkább fel szoktam írni. A kocsiban zenét hallgatok s mivel ma még nem ettem semmit, ezért előbb meg kell állnom egy helyen. Nem valami csodás a táplálkozásom az utóbbi időben, de valahogy nincs étvágyam, vagy csak be kéne iktatnom a napi rendembe. Persze ez nem olyan egyszerű, hiszen ha nem falka ügyekkel foglalkozom, akkor a boltot virágoztatom. Azzal sem olyan egyszerű, hiszen nem sokan vagyunk. Igazából az a baj, hogy csak egy állandó eladóm van. A többiek pár nap alatt megunják s felmondanak vagy nekem nem felelnek meg s kidobom őket. Van gond bőven, de talán egy kicsit ma elfelejthetem, bár elég nehéz lesz, hiszen van valami, (egész pontosan két gipsz) ami csak arra emlékeztet, hogy mekkora barom vagyok. A bolt előtt állok meg s veszek két Gyros tálat, majd visszamászok a kocsiba és mehetek is Eli házához. Amikor megérkezem, a kezembe veszem a szatyrot, s azt az egy száll fehér liliomot is, melyet hoztam neki. Mindig csak egy szálat, hiszen az sokkal többet mond, mint egy csokor az én érték rendem szerint. Megállok az ajtó előtt s megnyomom a csengőt. Nyugodtan várok, s ha lenne hajam, akkor most biztos igazgatnám, bár nem tudom, ez hogy jutott az eszembe, csak valamiért ilyen kényszert érzek, de gyorsan legyőzőm. Egy nő nyit ajtót. - Jó napot, Elionor-t keresem. Ez jó béna volt, mert azt kellett volna mondanom, hogy jöttem vagy valami mást, de ez jött ki a torkomból. A nő csak les, bár nem tudom, hogy miért. A hajam jól áll és normálisan vagyok felöltözve. Csak a szokásos, farmer és fekete ing. Oké, mondjuk lehet, hogy hidegebb van, mint amilyen rétegesen öltöztem, de a kocsiba van fűtés. Nem értem mit néz ennyire s mikor megszólal csak halvánnyal elmosolyodom. - Tudok róla, az egyik barátja vagyok..... Vagyunk mi ilyen jó kapcsolatban? Talán ismerőst kellett volna mondanom, de ez jött ki belőlem. Most már mindegy, mert nem vagyok szószivó. Végül csak beenged a nő s én be is lépek. Tényleg nem értem, hogy mit néz ennyire, bár tény nem éppen barátságos a kinézetem, de ez van. A tetkóimat akkor még nem is látta. nem kiabálok, hogy én jöttem, hanem oda megyek ahonnan érzem az illatot. Eli a kanapén terpeszkedik fekszik, s egy mosoly kerül az arcomra rögvest. - Szia, gondoltam benézek és mielőtt kivágsz az ablakon hoztam kaját. Vigyorodom el s a kezemben tartott száll virágot a zongorára fektetem le. Nem adom át neki, csak odahelyezem, hiszen nyilván nem a testőrnek hoztam. Gondolom a virág nem lepi meg, hiszen mindig hozok mikor benézek hozzá. A testőrnek biccentek csak köszönés képen, hiszen nem fog beszélni, a munkája része ezt én nagyon is jól tudom. - Hogy vagy ma? Kéred most a kaját vagy majd később? Kérdezem meg s jó lenne minél hamarabb hiszen még meleg. Persze ha most nem éhes, akkor várunk vele. Körbenézek a szobába s nem titok, hogy Leo után kutatok. Csak hogy köszönni tudjak neki vagy ez csak az álca és örülök, hogy most nincs itt? Én tudom a választ s ennyi elég is legyen, mert nem akarok róla beszélni.
*A mély durmoló hangot több száz közül is felismerném és csak összevontam a szemöldököm, hogy most mégis mit akar itt. De mondjuk úgy, hogy ez a pillanatnyi meglepődésem oka, hisz eleddig is eljött. De nem kezdtem el még mindig ugrálni, jó voltam én így fekve míg megtalálja a befelé vezető utat. Nagy ház, de eltévedni azért nem lehet benne. De még mindig nem tudom, hogy ennek örüljek vagy sem. Mármint annak, hogy ilyen kitartóan látogat. Persze ennek alapjáraton örülnék, azonban az már kicsit sem tetszik, hogy úgy tűnik Leonarddal a kapcsolatom rá ment arra, hogy épp kinyitottam a szám. Ó nem, még mindig mellettem van, de valami megváltozott. Kilenc év után azért észreveszem az ilyesmit. Csak azt nem tudom, hogy mi változott meg… nah de mindegy. Balázs szavaira azonban nem birom megállni, hogy ne mosolyodjak el. Vagy csak a virág az oka? Talán mindkettő. * - Nem bírlak megfogni… de miből gondolod, hogy kivágnálak? * Oké, ez azért nem fordult meg a fejemben. Örültem a társaságának, még akkor is ha nem. Húú… ez aztán a szép ellentmondás. De ugorjunk tovább, és ennek érdekében fel is ültem. Persze csak kecsesen, semmit sem mutatva. Elvégre tudnom kell még mindig az ilyen göncökben elegánsan, sznob módjára viselkednem. No meg egyébként sem vagyunk olyan viszonyban, hogy lássa a vörös csipkés bugyimat. De ahogy felültem már tekintetem a mellettem lévő szoborra vándorolt. * - Na… hess… menj fel pihenj le. B.B. is testőr, csak nem ért rá… szóval sipircc… menj már az istenér is, én fizetem a béred. Na tünés… vagy végig akarod nézni, ahogy végig szexeljük a hátralévő időt? * Hehe… azt hiszem ez megtette hatását és már kettesben is maradtunk, bár gőzöm sincs miért de végig mérte B.B-t mielőtt lelépett volna az emelet felé. De mit bánom én, felőlem aztán kézen állva is mehet. De akkor is menjen, nem kérek szem tanukat, történjék bármi is. Oké, nem mondom, hogy nem bíztam a másikban, hisz ez nem igaz. De volt egy szolid fenntartásom vele szemben. De még mindig nem magam miatt, nem magam féltettem Tőle.* - Csak úgy mint mindig… unalmasan. Bár ma már rohadtul hiányzik a zongorám. – Húztam el a számat. – Szóval semmi újdonság. Gyere csüccs le… vagy te is felettem akarsz álldogálni? * Vontam fel a szemöldököm, és finoman magam alá húztam a kanapéra a lábaimat.* - Most nem kérek… - a gyomrom persze meghazudtolva megkondult - … Akarom mondani, nem fogom hagyni senkinek, hogy megetessen. Szóval míg nem kínoz az éhség jól vagyok. Rosa… - kiabáltam ki – Hoznál be evőeszközt meg a virágot vázába tennéd? Jah és valami innivalót... Amit kér. * Már ha akad itt olyan, bár biztos, még ha az első alkalommal nem is volt, mostanra valahogy biztos beszereztünk egyet. Nem tudom hova ült le. Választék bőven van, ahogy mellettem is hely a kanapén. * - Neked milyen napod volt? Nincs lent… * Ingattam meg a fejem, ahogy láttam a kutató tekintetét. Ha mellettem foglalt helyett, akkor kissé befelé fordultam, hogy lássam rendesen. Barna tekintetemben azonban csak a vidámság szikrái voltak, a pocsék hangulatom és éhségem ellenére. A bejáranő meg persze egy kistányéron, szalvétával meghozta az evőeszközöket, no meg az asztalra letette a virágot.* - Köszönöm… * Mosolyodtam el, ahogy oldalra billentett fejjel nézegettem a virágszálat. Utáltam a virágot, kivéve ezt az egyet. Nem véletlen használtam ennek az illatát.* - Miért pont fehérliliomot hozol mindig? * Tudom, nem mondtam még, hogy milyen illatot használok. Mégis ezt hozza mindig, ami most is árad belőlem.*
- Mert lehet már unod a rusnya pofámat. Jegyzem meg jó kedvűen neki, de nem gondolom, hogy így lenne, hiszen csak kérnie kell, hogy ne jöjjek s én nem fogok erre járni. Ez ennyire egyszerűen működik, bár az teljesen más kérdés, hogy távol tudom e magamat tartani vagy sem. Azt hiszem nehéz lenne, de nincs lehetetlen. hagyjuk is ezt a részt, mert egyelőre ilyenről szó nincs, remélem. Figyelem ahogy felül s most is csinos és nőies, ahogy mindig. Az sem kerüli el a figyelmemet, ahogy a paprika Jancsi méreget. Veszély forrás vagyok ezt nem kell tagadni. Azonban Eli szavaira elmegy, de biztos vagyok benne, hogy ugrásra készen áll. Ma nem tervezem, hogy bántom, – ez de szar – soha nem tervezem, de sajnos már előfordult az ellenkezője. Szavai hatására az ételes zacskót is letesz a zongora mellé s helyett foglalok mellette. Úgy, hogy a felső testem szembe legyen a hölggyel a lábaim viszont merednek a zongora felé, de csak féloldalasan. A fejemet csóválom meg, s amíg szól a szobalánynak? addig előveszem a telefonomat. - Már pedig enni kell, mert a végén csontváz leszel és amúgy sem kell itt a játék. Inkább ezt nézd meg. Megkeresem a képet, amit róla csináltam az első találkozásunkkor. Igen a cumisat s felé tartom a kijelzőt. - Ezek után szerintem simán megetethetlek vagy nem? Nevetek fel, mert elég vicces még mindig a kép és eszembe jut az a nap s beszélgetés is. Mennyit nevetem vele akkor és milyen jó volt, hogy annyi év után képes volt valaki erre a cselekedetre sarkalni. - Kólát kérek természetesen. Napközben nem iszom, bár nem vagyok szeszkazán, de azért szeretem levezetni a napot egy jó pohár bor mellett. Azt még nem tudom, hogy megyek e valahova a mai nap, – nem terveztem semmit – de borozni ráérek ha haza mentem. Egyébként is inkább éhes vagyok. -Velem ma nem történt semmi érdekes. reggel óta bent voltam a boltba és intéztem az ügyeket, főleg papírmunkát. Kéne találnom egy könyvelőt..... Valóban jó lenne, mert soka munka és nem csak a boltba. A falka körül is és főként nekem kell ellátnom, bár lehet ki kéne vennem egy kis szabadságot, nos, ilyen a falkán belül nincs sajnos, bár a módját meglehetne találni, ha nagyon akarnám. Azonban nincs kedvem egyedül utazgatni a nagyvilágban. Arra, hogy Leo nincs itthon, nem válaszolok semmit, de azért örülök neki. Nem mondhatnám, hogy kedvelem, de még azt sem, hogy igen. Semleges számomra. - Nincs mit, azért, mert ez az illat árad belőled, már az első találkozásunknál éreztem rajtad és mióta ismerlek, ha érzem valahol, Te jutsz az eszembe. Ez az igazság, mivel eddig a kezembe volt a telefon, csak most teszem zsebre. Az evőeszközös megérkeznek s így elég kényelmetlen lesz enni, ezért felállok s Eli-re nézek. Gondolom, tudja mit szeretnék és nem kell kérni, hogy jöjjön, bár nem én vagyok itthon. A lényeg azonban az, hogy kell egy asztal, amint ha megtalálok, akkor oda viszem az evőeszközöket és a kaját is. Nem kell engem kiszolgálni s megteríteni sem, mert nagy fiú vagyok már, és amúgy sem szeretem, ha körbeugrálnak. Kicsomagol az egyik kaját. - Nem gondoltad meg magad? Kérdezem meg, s ha olyan választ kapok, akkor az övét is kicsomagolom. Praktikus találmány ez a papírdoboz vagy mi a csuda, mert nem kell tányérra szedni csak enni. Ha nem eszik továbbra sem, akkor helyet foglalok – elvileg vele szembe – s neki látok enni. - Corvin-tól mennyiért bérled a testőr.....vagy inkább kidobó a srác?
- Hmm… mi tagadás, rusnya. De közel sem unalmas. Ha meg unom, majd átszabom. * Vontam volna meg könnyedén a vállaim, ha tudtam volna, De persze a komolynak ható szavaim mellett ott volt a játékos mosolyom, ami jelezte, hogy csak ugratom a másikat. Bár, hogy most a rusnyával vagy azzal, hogy átszabom… talán mindkettővel. De ki tudja… najó, én. De az egy dolog. Az már viszont nem, hogy a kajás zacsival a zongorámnál lepzsel. Összevont szemöldökkel nézem, hogy mégis mit akar vele csinálni. Oké, a virágért nem harapom meg, ha a zongorára teszi. De ha a kaját is oda rakta volna… nos, lehet, hogy így törött karokkal is neki megyek. Lábam még van – és nem is akár milyen - vagy mi a szösz. De szerencsére – hogy kiére, az most lényegtelen – csak mellé rakta. Kissé összébb húztam magam a kanapén, ahogy leült mellém – mindjárt elolvadok -, de nem azért mert féltem Tőle vagy valami, hanem szimplán megpróbáltam elkerülni a véletlen érintkezést is, annak ellenére, hogy nem rég még saját magam kértem. S talán pont ezért.* - Egyébként sem vagyok egy vastag darab és még csak nincs is kinek tetszenem. * Szépen is néznénk ki, ha táncos létemre kövér lennék. Bár az sem jobb, ha épp valakinek tetszeni akarok. Nos… a férfiak csesszék meg. Én tök jól vagyok így, köszönöm. Ha nem tetszik, lehet másfelé pislogni. De már kissé felé is dőltem, hogy lássam mit is akar mutogatni. Na de mikor megláttam… csak kikerekedett szemekkel pislogtam a képre, aztán meg Bazsira és vissza a képre. De a kérdésére, már megállapodik rajta a tekintetem. Ó anyu… * - Szóval ezért volt a cumisüveg? *S akár mennyire is próbálok mérges lenni, nem megy. Egyszerűen a nevetése végig jár és mosolyt csal az ajkaimra. Mellesleg én sem hagytam volna ki a kép készítését, ha van rá lehetőségem. S az sem utolsó, hogy messzemenőleg az volt az egyik legjobb napom, mióta itt vagyok. Nah de a kérésére, csak megforgattam a szemeim.* - Csoda, hogy még nem lyukadtál ki annyi szénsavtól. * Nevettem fel. De most komolyan… ennyi széndioxidtól már lufinak kéne lennie és repülnie. Bááár hmm… kitudja, mit takar a póló és lehet, hogy épp sör pocak helyett inkább széndioxid pocak van.* - Nincs könyvelő ismerősöm, vagyis van… de Londonban. Viszont a számláidat én is rendbe tudom rakni, addig, míg nem találsz valakit… Legalább lefoglalom magam. * Oké, nem vagyok könyvelő és nem is ezt mondtam. Azonban számolni, rendszerezni, felvezetni a kiadásokat és a bevételeket még én is megtudom csinálni. A kézfejem tudom használni, ahogy az ujjaim is. Az excel meg nem egy nagy szám, ahhoz, hogy diploma nélkül ne boldoguljak vele. * - Viszont ha annyira könyvelőre akarod bízni, az Orfeumnak van könyvelője, ahogy a Hotelnek is kell lennie. Szerintem a családod nem haragudna meg, ha kölcsön vennéd pár órára az övékét. S ha Corvint is ismered… Ő sem hiszem, hogy túlságosan ellenkezne. * Csak logika… de aztán kitudja. Nem ismerem Corvint és az Ő kapcsolatát sem, a családjáról meg végképp nem tudok semmit. Szóval… csak tippek voltak, ha mindenképp hivatalos emberhez akarja vinni a sok papírt. Mellesleg nem azt mondtam, hogy nincs itthon Leo, csak azt, hogy itt lent nincs. * - Okéé… ezt én is tudom, de nem virágban fürdök, hogy ennyire erős legyen, és ha még így is lenne kevesen tudják azonosítani. Csak annyit, hogy valamilyen virág… * De nem forszíroztam tovább. Érezte, felismerte és pont. Nincs mit ezen lovagolni. Na de mikor a telefont rakja el érzem, hogy felállni készül… Na de Ő sem gondolhatta komolyan, hogy ennyivel megússza ezt a képet… Szóval ahogy rakja a telefont én már térdelek is fel a kanapén és mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne vetem át a lábam a lábain. De tekintve, hogy rögzítve vannak a karjaim, nem értem hozzá és a lábaim is csak a nadrágjához értek, amin nem sokkal ezuttán a súlyomat is érezhette.* - Csak ne olyan hevesen… Annyi szerencséd van, hogy nem tudom mozgatni a kezem, különben már rég a telefonodért kutatnék. Nah de jelen esetben maradt az üzlet. * Biccentettem oldalra a fejecském, ahogy a szemébe néztem. Egy pillanatra elhallgattam, na nem azért mert annyira akartam, hanem mert mindössze elmerültem a tekintetében pár pillanatra. Azonban ez elég volt ahhoz, hogy elhallgassak és megfeledkezek a nyakam ívén éktelenkedő sebről, amiről a vak is megmondja, hogy egy penge nyoma. Igen, eddig gondosan ügyeltem rá, hogy ne látszódjon és a hajam minden esetben takarja Corvin kis hmmm… nyomát. Kivéve a kórházban, de ott különben sem volt ennyire nyilvánvalóan látható, mint most. Tekintetem egy pillanatra az ajkaira tévedt, de aztán inkább elmosolyodtam, mintha csak most tértem volna észhez. Mintha? A frászt… valójában csak most tudatosult bennem, hogy mit is teszek.* - Kitörlöd a képet és megetethetsz vagy megtartod, de böjtölök. Esetleg megmutatom milyen a durcás Eli… * Vigyorodtam el szélesen. Így viszont a kajáért sem tudott menni, ahogy nem is követtem volna. Egyszerűen felesleges, hisz velem szemben csak akkor foglalhatott helyett, hogyha átrendezi a nappalim, az asztal meg ugyan úgy van, ahogy a képen eddig is. De jelenleg kicsit sem érdekelt az asztal, tök jó volt nekem itt az ölében, vele szemben. Addig biztosan, míg nem törli ki a képet. De ha kell, hát kupám vágom én a gipsszel is. Najó, nem, nem bántom… úgy is én húznám a rövidebbet bár ez nem mindig rossz. Mint azt tapasztaltam már… * - Nem tudom, de nem is érdekel, hogy melyik valójában. Corvin nem alkalmaz selejtes tudással rendelkező embereket. Szóval rám sem sózott volna ilyet. De azt hiszem, a bére… nos… egy külön játszmám lesz Duncannal. Bár a franc se tudja… semmi konkrétat nem mondott. De ezen már meg sem lepődök. Sosem érdekli semmi, mégis mindig felcseszi a kíváncsiságom. De hát… nem törvényszerű utálnom, mert a Főnököm. *
//Ha nagyon gáz, csak dobj egy pm-et. Felmérgesítettem magam a vége felé. De holnap kapsz akkor másikat. Sajnálom, hogy ilyen lett. //
- Kösz a bókot. A szabást pedig kihagynám. Vigyorodom el ahogy szoktam. Nem veszem én magamra, mert tudom, hogy csak poén az egész, hiszen ez látszik is rajta. Egyébként sem feküdnék kés alá, legalább is, ami az arcomat illeti. Mellé ülök le, mert miért kell nekünk 6 km távolságot tartani……talán az lenne az ész szerű, de nem célra vezető ez egészen biztos és amúgy is szeretek a közelében lenni. Csak a fejemet csóválom meg, hogy nem eszik vagy inkább arra, hogy nem akar senkinek tetszeni? A képet megkeresem, s mivel most van alkalmam megmutatni, hát nem hagyom ki. Engem most is nevetésre késztet s bólintok a kérdésre. Azonban jó látni, hogy mosolyog és nem vág hozzám semmit, nem mintha erre most képes lenne. - Ne aggódj egy szénsavfeldolgozó üzem rejlik a pólóm alatt. Kacsintok rá, mert semmi bajom nincs vele és igen, mindig ezt iszom. Szeretem az ízét, de csak ha hideg. Melegen gondolom, olyan lehet, mint a pisi, bár még soha nem kóstoltam vizeletet és nem most fogom kipróbálni. Valóban kéne egy könyvelő, de nem azért, mert én nem tudom megcsinálni, hanem azért, mert időhiányban szenvedek. Sok felé kell koncentrálnom és hamarosan eljön az idő, amikor már nem bíróm és valami háttérbe fog szorulni. Nos, a falka természetesen nem, tehát a bolt marad, de nem azért nyitottam meg s valósítottam meg az egyik álmomat, hogy utána összedőljön, mint egy kártyavár. - Oh, az nagyon nagy segítség lenne. A családomat ebből kihagynám és a könyvelőjüket is. Tudod ez amolyan egyedi vállalkozás és nem akarom egyik családtagomat sem bele vonni a könyvelésben. Corvint pedig hagyjuk inkább. Valóban nem akarom, hogy úgy mond közük legyen az üzletemhez, már mint a könyvelés részben. Corvin is a családom tagja, de ezt nem mondom meg neki. Nekem az is bőven elég ha Eli segít egy kicsit, mert rengetek számla van, amit nem rögzíttetem fel és ha jön egy ellenőrzés, akkor megüthetem a bokámat. - Mondj egy árat, hogy mennyiért segítesz be, mert ingyen nem kérem. Lehet, hogy nem fizethetek helyetted, de ez munka, szóval jár a fizetés érte. Azonban azt is tudnod kell, hogy elégé be vagyok úszva, szóval nem kis meló. Hívóm fel a figyelmét, mert ez az igazság. ha pedig nem akar érte pénzt elfogadni, akkor én nem kérek a segítségből és ebből nem engedem. őszintén felelek a kérdésre, hogy honnan tudtam, milyen illatot használ s ez meglepi kicsit. Nem tehetek róla, hogy ennyire jó a szaglásom, ez a farkas lét egyik előnye. - Jó a szaglásom Zárom le ezzel a dolgot és nem fejtem ki, hogy miért. A telefonomat zsebre csúsztatom s állnék is fel, de két láb és egy teste ebben megakadályoz. Meglep nem mondom, de nem ellenkezek. Végig futtatom a tekintetem az egyik lábán s igen csak felcsúszott a ruhája, de ha ez még nem lenne elég, akkor a mély kivágás miatt két dombbal találom szembe magamat. Hát egy kicsit felszökött vagyis inkább leszökött a vérem, de nem annyira, hogy ennek érezhető nyoma legyen. Inkább csak beköszönt nekem a kis fickó, hogy még él és virul. Aminek nem örülök, mert nem akarom, hogy megtudja milyen hatást gyakorol a testemre. Csinos nő és teljesen normális ha a testem felpezsdül tőle. Az már más kérdés, hogy abszolút nem szeretem ezt a vér eltávozást a fejemből. -Üzlet? Csak ennyi ragad meg a szavaiból s szemeibe nézek, s próbálom helyes irányba terelni a gondolataimat, mert Eli nem az a Nő aki hozzám való, hiszen törékeny és amúgy sem vagyok neki elég jó. Tekintetünk összekapcsolódik s látom, ahogy az ajkamat nézi és érzem is azt a bizonyos dolgot amire gondol. Az illata elárulja, mely ilyenkor árad egy nőből. Az a gondolat támad a fejembe, hogy ez az a pillant amit meg kell ragadni még pedig úgy, hogy megcsókolóm. Tisztán érzem, ahogy megszűnik a világ s nem marad más bennem csak a vágy az ajka iránt. Vajon milyen íze lehet az ajkának? Nem szabad ilyenre gondolnom s a pillantott is hagyom elszállni. Az lenne a legokosabb ha lehámoznám magamról, de valahogy a kezem nem hajtja végig azt a parancsot amit az agyam kiadott. Szabadulnom kell ebből a helyzetből, mert a gondolataim egyre hangosabbak és a testem is túl fűtött lesz, és ha az elszabadul nem lesz megállás. - Kiváncsian váróm a durcás Eli-t, de mielőtt kijön belőled feltennék egy kérdést. Mi az a vágás a nyakadon? Nem érek hozzá, de a szemeimmel végig simogatom az a csúnya vágást, melyet csak egy penge okozhatott rajta. Nem tudom, hogy került oda vagy miért, de az is lehet nem ez a megfelelő alkalom, hogy ezt megkérdezzem, mert ahogy követem a nyaka vonalát ismét a dombokhoz térek vissza, pedig nem akartam. Elszakítom a tekintetem s most már egyre jobban cseng bennem az a bizonyos vészcsengő. - Kérlek, szállj le rólam Eli. Hangom gyengéd s még mindig nem érek hozzá, de remélem leszáll, mert ha nem akkor lehámozom magamról. Nem örülök, de igen, örülök, hogy rajtam van, de nem akarok olyat tenni, ami neki nem jó vagy nem akar. Makacs ezt már tudom, de ha nem száll le, akkor kénytelen leszek leszedni magamról, mert ha továbbra is itt marad és feszíti a húrt, az bizony elfog szakadni és még a végén az ajkam az övén lesz. Mély levegőket veszek s fejben csendesítem magamat és kövér apácákra gondolok, de egyelőre nem sokat használ és egyre jobban feszülök. Remélem nem érzi, de ebben nem lehetek most már biztos. Igaz, hogy farmer van rajtam, de még soha nem próbáltam ki, hogy azon keresztül mit érez, az aki rajtam van s ilyen helyzetbe hoz. Nem mintha olyan sokan ülnének az ölembe. - Valóban nem törvényszerű és az nem rossz dolog ha a kíváncsiságodat valami fent tudja tartani. Nyelek egyet ismét és még mindig váróm, hogy leszálljon, ha még nem tette meg. ha megteszi amit kértem, akkor az asztalét közelebb húzom s neki látok enni, bár már nincs étvágyam még is valamivel le kell magamat foglalni, hogy lenyugodjak s a vér visszatérjen a fejembe. Ha pedig nem száll le, akarok maradok megbénultan alatta és kíváncsian váróm a következő lépését, bár remélem hallgat rám csak most az egyszer. - Miért csinálod ezt velem?
*Ó anyú… ilyen labdákat. De most komolyan… miért pont most? Na de a szemöldököm össze szaladt, ajkaim vidám mosolyra húzódtak az üzem hallatán. De aztán lebiggyesztett ajkaimmal ráztam meg a fejem.* - Mocsok vagy ám… akkor dobálózol ilyen labdákkal, mikor tudod, hogy tehetetlen vagyok. Különben már rég megnéztem volna. * Éppenséggel kívülről és csak úgy, hogy felhúzom a felsőjét. De nem tehettem meg és meg voltam esküdve, hogy direkt most dobálózik ilyennel. De se baj, nem felejtek ám… egyszer még megnézem. Mients lekerül a gipszem… Már kezdtem azt hinni, hogy elfogadja a segítségem még akkor is, hogy a családját ki akarja hagyni. Vagyis, éppen ezért mikor kiegészíti a mondani valóját. Na ez az a pont, amikor a hajamba túrnék mérgesen és egy fújtatás hagyná el az ajkaim. De most csak a lemondó sóhaj maradt számomra. * - Nézd… úgy nézek ki mint aki fizetésre szorul? Azért táncolok, mert élvezem és nem azért mert szükségem van rá. És a segítségem is ide tartozik. Időm mint a tenger és valami legalább lefoglal és nem azon kattogok, hogy nem tudok zongorázni, hogy nem táncolok és nincs semmim. Szóval szívesen megcsinálom, még akkor is, ha kilehetne tapétázni vele az egész házat. De nem fogok pénzt elfogadni… de ha annyira akarod, akkor legyen szívesség. S majd ha szükségem lesz viszonzásra, megtalállak. Hasznosabb számomra ez, mintha fizetnél… Eléggé hmm… vonzom a káoszt. * Adtam egy kompromisszumot, vigyorogva. De ha ez sem tetszik, akkor tehet egy szívességet… és szenvedjen a számláival Ő maga. Jó-jó… hát akkor legyen jó a szaglása. Mit bánom én… ez hmm… csak egy kis plusz. Legalább ha valami rohad a konyhában, könnyű szerrel megmondja, hogy hol találom. De remélem, eddig nem jutunk, azért nem trehány Leo… de na, sosem lehet tudni. Majd Bazsi lesz az én vadászkutyám. Vagy valami ilyesmi… Nah de azért tényleg nem eszik olyan forrón azt a bizonyos kását. S már rajta is landoltam, csak kissé finomabban. De mellesleg nem érezhettem volna a „kis fickót” bár ha kicsi, akkor úgy sem éreztem volna, ha konkrétan rajta lennék , mert nem az ölébe ültem, hanem csak a combjára. Nem véletlen távolabb helyezkedve el az ölétől. Persze láttam én, hogy végig szalad rajtam a tekintete. De ahogy máskor, úgy most sem érdekelt, ahogy az sem, hogy a combom kissé jobban megvillant. A tekintetek azok azért vannak, hogy nézzenek. * - Az. Valamit valamiért… de kelljen már bemutatnom, hogy mi az. * Nem ismételtem meg, mert már elmondtam. Ennyire nem lehetek hatással senkire, vagy ha igen, akkor az már régen rossz. Szóval betudtam annak, hogy csak fogalomzavarban van a másik. Amúgy sem úgy tűnt, mint aki egy hű de na észkombájn lenne. Bár mintha olyasmi rémlene, hogy csak mellettem. De a franc se tudja, hogy mi volt már, volt jobb dolgom is. Mint mondjuk elfojtani a fájdalmam. A válaszára felhorkantam. Még hogy kell neki a durcás Eve… izé.. Eli. Minek? Mért nem jó az, ha mosolygok? Nah de a kérdésére kissé megmerevedtem és fejem visszakerült az eredeti egyenes állapotában, ahogy feszülten húztam ki magam kissé. Mintha ettől elódázhatnám a választ… szép ábránd. Bár most bizonyára rásimítanám a kezem a sebre, de nem tudom. Eltakarni meg már felesleges. Komolyan, de mégis furcsa csillogással a tekintetemben néztem továbbra is mereven a másik szemeibe.* - Mint mondtam… vonzom a káoszt. Némelyik kedvemre való, más meg nem. De sosem úszom meg sérülés nélkül. Mondjuk úgy, hogy ajándékba kaptam. De miért érdekel? * Vontam össze a szemöldököm. Na nem, semmi köze, hozzá, hogy milyen szituban szereztem. Érdekes lenne… majd akkor ha esetleg képes volna megadni azt, amit szeretek. De nem, és ami azt illeti nem is igazán akarom, hogy megadja. Mondjuk… soha nem akartam, mégis sikerült. Viszont a kérését én a válaszomra írtam és bekapcsolt az a bizonyos csak azért sem. A térdéről előre csúsztam a lábán és már ténylegesen az ölét találtam meg. Köztünk pedig csak azért volt távolság, mert a mellkasom előtt volt a kezem rögzítve. Különben ez sem lenne, hisz ez is szinte közénk ékelődött. * - Nem… * Adtam meg a választ is, ha a mozdulat nem lett volna elég beszédes. Elegem van ebből és kezdem unni a dolgot. Ellök, összetör mégis látogat. Ennek semmi értelme. De azt azért ne higgye, hogy minden szavára ugrok. Még akkor sem, ha ilyen… érzelgős (lágy) a hangja. Na azt már nem… Én bizony innen már csak akkor megyek ha saját kezűleg rak odébb. Corvint illető szavaira csak megforgatom a szemeim, és a vállára fektettem a fejem. Nem tudom miért, de most így volt jó. Tetszik, tetszik. Nem tetszik… akkor is ez van. Bár rohadt kényelmetlen így, hogy a kezem ott van, de annyi baj legyen. - Tudom, hogy nem rossz. De a kíváncsiság nálam ártalmas… a testi épségemre. * Na igen, képes vagyok messzire menni, hogy megtudjam azt, amit akarok, ami érdekel. Szavaim közben a kiáramló levegő, a lélegzetem a nyakát cirógatta. De engem speciel ez nem hatott meg túlzottan. Kerestem valamit, még ha nem is szó szerint. De nem akartam megtudni, hogy mit. Így nem is merültem bele ebbe a gondolatba. Ölem a szénsav lebontó üzemnek feszült, combjaim az oldalához simultak, a karom meg továbbra is távol tartotta felsőtestem. De az arcom, az még mindig ott volt, ahol eddig. A vállán, minden apró légzésem eléggé hm… közelről adva a tudtára, bár tény, hogy nem értem a nyakához közvetlen. A kérdésére azonban összeráncoltam a homlokom. * - Gőzöm sincs, hogy mire gondolsz… Nem csinálok semmit. * S ha kissé oldalra fordította a fejét, akkor láthatta az arcomon az értetlenséget. De nem vontam el magam. Nem volt kedvem és kész. De nem tudtam, hogy mire gondol. Nála ridegebb már csak a gleccser lehet. Így tuti, hogy nem a közelségem hatotta meg, bár még akkor sem érteném a kérdése lényegét. De bízom benne, hogy kifejti.*
Abszolút nem vagyok mocsok. Nem azért mondtam, hogy meg is nézze, bár nem ellenkeznék, azonban mivel gipsz van a kezén, így valóban nem tudja kihasználni a lehetőséget. Hát van ez így, szokták volt mondani. - Erre mondják, hogy 1-0 ide, asszem. Egyébként pedig amúgy sem mutatnám meg a tangámat, mert még a végén itt marad, s akkor jogosan tenném fel a kérdést: Mit keres nálad az ÉN tangám? Persze ha annyira tetszene itt hagynám zálogba. Tangát nem hordok, de képletesen kell érteni. A hangom játékos s hogy még hitelesebb legyek egy kicsit felhúzom a felsőmet, de csak annyira, hogy a hasam ne látszódjon ki. Nem tudom, hogy jutott eszembe ez a tangás történet, de valamiért úgy éreztem, hogy ezt el kell mondanom. A könyvelés kerül szóba és a havazásom. Tudom, hogy nem szorul anyagi támogatásra, de azt nem gondoltam volna, hogy milliomos. Már mint ő nempénzből él? Én igen, bár nekem volt majdnem 255 évem, hogy felhalmozzam a vagyonom, amiért azért megdolgoztam, bár azt nem jelenteném ki, hogy verejtékes munkával kerestem meg. - Rendben, nekem így is megfelel. Holnap reggel áthozatom a futóárral, amikor pedig itt vagyok, majd én is melozok egy kicsit. Persze ha lesz jobb program amit kettesben csinálhatunk, akkor nem, mert nem feltétlen azért jövök, hogy könyveljek. Ez önző volt mi? Tényleg azért jövök, hogy vele legyek, meg persze, hogy egy kicsit lerójam a büntetésemet is vagy valami olyasmit. Nem igazán örülök, hogy ennyire közel jött hozzám, nem azért, mert én nem akarom, inkább nem túl biztonságos. Csak azt nem tudom eldönti, hogy nekem vagy neki. Talán egyikünknek sem. Tudom, hogy mit jelent az üzlet, de egyszerűen most teljesen másra koncentrálok vagy már nem tudom, hogy mit is mondott. Összezavar s ez egy kicsit sem tetszik, de nem tudok mit tenni ellene vagy csak nem akarok? Nem kerüli el a figyelmem az a vágás a nyakán s nem vagyok szívbajos, hogy ne kérdezzek rá. Látom, bár elég nehéz lenne nem észrevenni, hogy kihúzza magát, hiszen közvetlen előttem van. A kezem közé fogok egy vastag tincset s anélkül, hogy érinteném a bőrét előre hozom, próbálva eltakarni a nyomot vagy vágást. Nem kell, hogy kellemetlenül érezze magát. - Ez mondjuk igaznak látszik, már mint, hogy nem tudod elkerülni a káoszt. Ajándékba nem szoktak ilyen vágást kapni, de rendben nem firtatom. Vonom meg a vállamat s ha nem akarja elmondani, hát nem erőltetem a dolgot. Azért, mert minden érdekel ami vele kapcsolatos, de ezt már nem közlöm vele. Felesleges lenne, hiszen az csak azt bizonyítaná, hogy vonzódom hozzá, bár ezt eddig sem tagadtam. Nekem már így is feszül a helyzet de azért az ölembe csusszan. Hát mi ez ha nem provokáció? Vagy tán csak én veszem annak ez természetes dolog? Nem, nem hiszem. Játszik velem, csak tudnám miért ha nem érdeklem. Ráadásul tök szépen kérem, hogy szálljon le, de nem teszi. - Miért nem? Kérdezek vissza, hát ha kapok rá valami értelmes választ is. Jó lenne. A gipsz a mellkasomnak feszül s csak ez áll közénk jelen pillanatban. A fejét a vállamra teszi s én még nagyobb levegőt jutatok a tüdőmbe. Ilyenkor bánom, hogy csak ennyire kicsi, mert sokkal több levegőre lenne szükségem, de az emberi testnek korlátai annak, még pedig a csontok. Ahogy a szavait leheli egy ismerős bizsergés áramlik végig a testemen és valóban régen éreztem már ilyet, de azért még felismerem, hogy mi ez s mi a hatása. A hatást egyébkénét már egy ideje érzem. Nah ez tényleg nem lesz jó így. - Nézd, milyen csini a bal lábam! Nézd csak meg nem fogod megbánni. Mosolyodom el, bár fogalmam sincs, hogy látja e az arcomat vagy nem. Én aztán nem tudom, hogy mi érdekes lehet a nyakamban, de jobban örülnék ha inkább a lábamra koncentrálni. Ha megakarja nézni, akkor bizony le kell szállnia rólam s ezzel nyerek magamnak teret. Ha ez megtörténik akkor felhajtom a nadrágomat s megmutatom az egyik tetkómat, mely egy kis farkast ábrázol. // Ha megnézed, akkor majd linkelek képet, ha pedig nem, akkor úgy is mindegy. // Ha pedig nem akkor nagyon rossz próbálkozás volt a részemről és vesztettem. Igen próbálok menekülni tőle és a közelségétől, bár elég szarul csinálnom ezt meg kell hagyni. Nincs rutinom az ilyenbe, bocsánat amiért bénázok itt. Miért van olyan érzésem, hogy nem érdekli a csini lábam? Elvileg tovább simul, én pedig tovább növök. Nagyszerű mondhatom. - De igen, mindig kihozod belőlem az állatot, mert hiába szólók, mintha a falnak beszélnék. Megkérlek még egyszer mielőtt hozzád érek, hogy szállj le létszíves rólam, bár már tök mindegy, mert kezdesz felhúzni, csak azt nem tudom miért jó ez neked. Tényleg nem értem, mások megértik amit kérek és megcsinálják. Nem kell ugrani rögtön, vagyis de, kell, mert nem véletlen jártatom a számat. Miért kell neki megint a fájdalom? nem értem! Az egy dolog, hogy én szeretem és élvezem, de nem hiszem, hogy erre gerjed, bár nagyon úgy tűnik, hogy még is. -Nem mondom azt, hogy én vagyok Batman, de gondoljuk csak végig: még soha senki nem látott Engem és Batman-t egy szobában tartózkodni.....magyarul ne akard, hogy kirepüljek az ablakon, mert megteszem ha tovább hergelsz. Ha még mindig nem szállt re rólam, akkor megfogom a derekát és (én szóltam előre, hogy hozzá fogok érni, bár lehet nem jelent semmit) lehámozom magamról, már ha tudom. Csak nem szorít azokkal a csinos lábbakkal, mert ha igen, akkor mást kell kitalálnom, de már az is benne van a fejemben. Ha nem, akkor a kapanépére teszem le, magam mellé s kissé mérgesen tekintek rá, bár elég hamar elillan ez a nézés. Inkább a kajával foglalkozom. Ha pedig igen......az mindjárt kiderül.
Kezdőlap
Sajnálom, hogy ilyen lett. //
//
