Nem értettem, hogy miként keveredhettem ebbe a helyzetbe. Az élete eleve ne volt káosz mentes mostanában, de a viharfelhők még csak most kezdek el igazán gyülekezni felettem, miközben arra vártak, hogy mikor zúdulhatnak rám. Még nem volt részem látni azt, ahogyan egy farkas megszületik, de kölyökhöz már volt szerencsém, hiszen különben nem lennék őrző, de még se vagyok a legjobb közülük, hiszen lehet, hogy a harcoz remekül értek, de a mágiához meg eléggé csekély, amit felmutathatok. Egyetlen egy varázslat az amiben igazán jó vagyok, de az is inkább én védelmemre szolgál. Természetesen szerettem volna jobb is lenni, de az ember képes lényeges dolgokon is elsiklani… Sajnos… Ettől féltem én is, hogy majd meg kell mutatnom azt, hogy mire vagyok képes. Ha harcról lenne szó, akkor valószínűleg nagyobb sikerem lenne, de ezzel kapcsolatban? Nem hiszem és talán még ezzel sikerül is kicsit lejáratnom az őrzőket, amit sose akarnék. Tényleg itt az ideje mostantól erre is rákoncentrálni és megkérni Ben-t is, hogy kicsit segítsen elindulni ezen az „úton” is. Egy darabig sikerül csendben maradnom és figyelnem őket, illetve arra is, hogy nehogy egy váratlan meglepetés betoppanjon, mert arra semmi szükség. Szeretnék elbeszélgetni a teremtőjével, de úgy érzem, ha most toppanna meg, akkor az a lehető legrosszabb lenne és ahogyan látom a lány szenvedését, szinte érzem az ereimben a fájdalmát, a félelmeit egyszerűen nem bírom tovább és aggódva szólalok meg. De aztán egy egyszerű leszúrást kapok, vagy valami olyasmi, így inkább csak megfigyelő leszek és őrző is, vagyis olyan értelemben, hogy nehogy valaki megzavarjon minket. Nem siettetni akartam, egyszerűen csak aggódtam a lányért, mert nem szerettem volna azt, ha esetleg most változik át és nem éli túl. Túl sok a sérülése, mintha egyszerűen valaki megkínozta volna őt és a szellő sodrásának köszönhetően a vére nem csak a közvetlen környezetét színezi. De a gondolataimból és a félelmeimből, ami a lány irányába táplálok végül a farkas szavai ragadnak ki. ~ Nem tudok rá nyugtatást küldeni… ~ szólalok meg gondolatban óvatosan és közbe mondhatni egy kisebb sajnálomot is közvetítek felé. Nem szeretném, hogy bántsa a lányt, de sok választásunk nem marad. De ma még hányszor fog visszaütni eme dolog? Komolyan miért pont egy ártatlan lánynak kell még jobban szenvednie az én ostobaságom miatt? Egyszerűen legszívesebben falba verné a fejemet, hogy ennyire gondatlan voltam ilyen téren… De valójában az is tény, hogy most veszek először ilyenben részt, vagy nagyon a fejemre eshettem valamikor, mert egy új farkas születésére nem emlékszem, hogy valaha részem lett volna. Majd a férfi szavain eléggé meglepődök. Eddig viselkedése alapján nem gondoltam volna azt, hogy képes erre. Mármint arra, hogy ilyen kedves legyen valakivel és így próbáljon meghatni egy farkasra. Tény, hogy részben a semmit tevésem miatt kb. megérdemlem azt a hangsúlyt, ahogyan velem beszél, de ennek ellenére is meglepődök, ahogyan a friss „farkashoz” beszél, vagyis annak tulajdonosához. Rendben. – szólalok meg sietve és hamarosan már ott is termek Stephen mellett, s hamarosan már ki is halászom a kulcsokat, de közben minden egyes pillanatban figyelek a lányra, hiszen eme helyzetben nem lenne meglepő, ha egyszer csak farkassá válna, de akkor meg egyből felhúzom a páncélomat, mert nem szeretnék ma vacsora lenni. A férfit nem féltem, hiszen idős és tapasztalt farkasnak számít, én pedig nem szeretném bántani a kölykök. ~Meg se fordult a fejemben. ~ szólalok meg gondolatban, ha nekem szánta dolgot. Azok után, ahogyan először viselkedtem az ismeretlen lánnyal eléggé furán venni ki, ha csak úgy lelépnék. S eszem ágában sincs csak úgy magukra hagyni. Szeretném tudni, hogy biztonságos helyre kerül a lány és minden rendben lesz vele. Remélem, hogy sikerül benntartani, majd amint megvan a pléd, egyből visszasietek hozzájuk és odanyújtom neki. De még mindig óvatos vagyok az újszülöttel szemben. Szeretném enyhíteni a fájdalmát, de arra jelenleg képtelen vagyok. Így csak annyit tehetek, ha figyelek arra is, hogy ne legyen belőlem az első vacsorája, mert nem sokan képesek elfelejteni azt, amikor először esetleg ember húst kóstoltak. Mindig is voltak balesetek, hála egy-két „kedves” teremtőnek. ~S most mi lesz vele?~ kérdezem Stephentől gondolatban, hiszen jogos a kérdésem. Két lehetőség van. Vagy a falka veszi a szárnyai alá, vagy pedig az őrzők lépnek fel, de természetesen nálam sokkal idősebbek és tapasztaltabbak, de hamarosan jó lenne innét is elmenni, mert nem hiszem, hogy ez a hely segít abban, hogy megnyugodjon a riadt, s vérre, húsra és talán kicsit bosszúra szomjazó farkas.
Közvetlen közelről látni a születést és előtte a vajúdást nagyon érdekes tapasztalat. Engem nem vág földhöz, hogy egy ártatlan lány szenved. Lehet, nem is olyan ártatlan, de ha az, akkor se ráz meg. Ha túléli, egy ajándékkal a belsejében fog köztünk járni és biztos találkozunk még párszor. Ha meg nem, akkor ennyi volt és csak a nyomokat kell eltüntetni. Nem én vagyok Teréz Anya férfi megfelelője. Emberként se voltam igazán olyan, de aztán még az a maradék is lecsúszott az évtizedek szakadékán a mélybe. Jó mélyre... Teljes katarzisban van, a remény még épphogy szorítja a kezét, de kezd onnan kicsúszni. Érzem a sós testnedvet, ami a szemeiből kicsurran. Pokoli lehet a fájdalma és inkább egyesülne a betonnal, hogy összeolvadjanak a semmiben, minthogy ezzel éljen. A természete viszont küzd. Az erős. Mikor megérintem, azonnal feltör benne az ellenkezés talajvize. Ez már a Bestia feltételes reflexe. Nincs többé félelem, nincs többé fájdalom. Csak a sarokba szorított, sebzett vad lángolása. A szerény, szeretetre és törődésre vágyó, segély után kiáltó lánykát eltapossa a szörnyeteg. A test és a mágia olyan harcba kezd, amiből csak egyikük áll fel élve és az is más lesz, mint volt. A szavaim a kedvesség ősöreg színdarabját adják elő. Sokat gyakoroltam már és meggyőző is lehet. Érzem az Őrzőről, hogy ez meglepi az eddigi száraz viselkedés után. Mégse érek el vele semmit. Túl nagy a sokk, már nem megy a szép emlékek felidézése. Lepottyant a rózsaszín szemüveg és helyette egy szemfedő van, ami teljes sötétséget mutat. - Hallod a víz csobogását. Lassan és méltóságteljesen hömpölyög. Nem siet, nem ugrál. Addig folyik, amíg akar és csendben viszi hordalékát. Csak nézed és lassan megbékélsz. Ha a szoba nem vált be, megpróbálok egy még szebb képet elé tárni. Egy folyó aztán senkit nem idegesíthet fel. Csak a neurotikusokat. Meditációhoz is tökéletes és most valami hasonlóval próbálkoznék, hogy a fenevadat szép szóval gyűrjem le. Az enyém is magasodik, fentről les le a kölyökre, érezteti, hogy nem kéne ugrálni, amíg a porban leledzik. ~Én is sajnálom, de megoldjuk~szól egy emberibb hangvételű válasz Cali fejében. Diszkrétebb lett volna, de ha nem olyan képzett, hát ennyi, na. Lehet, hogy ő is csak pár hete Őrző és ez most nem nagyon érdekel. Majd később foglalkozom vele. A lány hangja még emberi, de már nem sokáig. Érezni az eljövetelt. Nemsokára itt lesz, kikel, amit belé ültettek. Az apja nem én leszek, de biztos, hogy emlékezetes marad a pillanat, mikor először lát farkasszemekkel. És én leszek az első látványa, meg persze az öreg országút betonja. Ahogy üvölt, lejjebb nyomom a testét, szinte préselem az aszfaltba. Egyre nagyobb lesz a test és vergődik, mint partra vetett hal. Már két kézzel kell leszorítanom. Nem matathatok tovább a mobilért. Az erővel nincs gond, csak fogni kell. És megoldani, hogy farkasüvöltést már ne hallasson, mert az tényleg sok lenne. Calira is figyelek. Szerencsére nem cövekelt le. Még lehet belőle jó Őrző, mert ilyenkor is képes cselekedni. A kulcsomat kiveszi a hátsó zsebemből és a csörgés után már csippantja is a kocsit. A hátsó tető simán nyílik, annyi hangja van, mint bármely más ilyen szerkezetnek. Megkímélt állapotú és a kocsik zaja mellett eltörpül a gyenge nyikorgás. ~Kösz. Várj még! Akkor takard le, mikor vége~ Dícséretes, hogy nem használta ki az alkalmat a gyors és illegális lelépésre. Mindkét kezem foglalt, nem tudom átvenni a plédet. Most azt kell elérni, hogy lenyugodjon. Csak ájulással fog menni. Túl izgatott és erőszakos. Szomjazik. Bosszúra, tombolásra. Vádolja a világot azért, amit vele tett valaki. Jól odamarna az első lábra, amit talál. Érthető, de ezt nem engedjük meg. Íme, megismerkedhet azzal, amit majd ő is megtanul idővel. Fejből fejbe szólok Nadine-hez: ~Én vagyok az, a nagy szörnyeteg. Érzed, hogy egy vérből vagyunk, de én vagyok az erősebb. Sok hasonló él, igaz, nem ismerem azt, aki téged megharapott. Állj le és csillapodj, akkor biztos helyre viszlek. Ellátunk és segítünk, csak maradj nyugodtan!~ Fontosnak tartottam kiemelni, hogy nem a Teremtőjének vagyok a haverja. Az nem lenne jó pont, nem a nyugalmat szolgálná. Persze az ellenkezőjét is elérhetem vele, mert sokan ilyenkor semmilyen szóra nem hallgatnak. A pajzsom most valahol a bokámnál járhat. Éreznie kell az erőmet, a falat, amin nem ugorhat át és azt is, hogy nem kínozni akarom, hanem segítenék. Ha hagyná. Még utoljára finom vagyok, de ha még mindig viháncol, akkor pózt váltok. A hátára fogok térdelni és megragadom az egyre bundásodó fejét egy altató fogással. Rémisztő és iszonyatosan fáj. Amíg el nem ájul, hisz ennek pont az a lényege, hogy az agy vérellátását csökkenti. Farkaskománál is beválik, csak erősebben kell fogni és nem tart ki olyan sokáig. Addig csinálom, amíg kell. Ha percekig, akkor percekig. Kitartok, hogy ne legyen ebből ország-világ híre. Így is elég kockázatos és csak remélhetem, hogy senki nem örökít meg minket, mit szenvedünk itt az út szélén egy bántalmazott nővel. - Elviszem a hegyre - szólok Calihoz, mert reményeim szerint ekkor már a lányka kifulladva piheg gyengeségében, visszaalakulva vagy ájultan fekszik. Ha eszénél van, még lehet vele kommunikálni és tovább nyugtatni. Vagy trécselni vele, mint nő a nővel, ha az Őrző képes erre úgy, hogy nem bőszíti fel. - Takard be, én addig leboltolom ezt. Rádbízhatom? Csak akkor állok fel, ha már tuti a siker. Ereje még lehet a kiscsajnak, ha a mágia nincs is vele nagyon. Ha mégis baj van, akkor pedig gyorsan lerendezem. Most Lucas-t kell elérni. El is kezdem pötyögni az sms-t.
Ez csak rémálom. Csak rémálom. Semmi más. Nem sokára felébredek és rádöbbenek, hogy nincs Caleb, nincs beharapás, nincs fájdalom és ezernyi sebhely a testemen, amik olyan üresen tátonganak, hogy önkéntelenül is beleremegek. Fel fogok ébredni. Hisz ez nem lehet más, mint egy nyomorult álom! Valami nagyon furcsa veszi kezdetét...valami olyan, amiről soha nem gondoltam volna, hogy létezik. Mindig azt tanítják nekünk, hogy nem kell félni a sötétben, nincsenek szörnyetegek, hogy a horrorfilmek csak kitalációk, nincs vér és nincs szenvedés...a valóság azonban sokszor meglepően hamar kopogtat be az életünkbe, hogy felforgasson mindent és ne maradjon más, mint a lemondás, a félelem és a megdöbbentő igazság. Ez lenne hát a világ? Ez lenne a valóság? Ez, amikor kilépnek a filmvászonról a szörnyek és elragadnak? Amikor olyanná tesznek, mint ők maguk és nem tudsz mást tenni, mint, hogy tele üvöltöd a világot a kétségbeeséssel és a fájdalommal? Nincs visszaút, talán sose volt...csak ők vannak és a melegség, ami csendben terjed az ereimben, az elmémben, a félelmeim kusza hálójában. A melegség, ami átölel. Mint egy meleg, puha takaró, amit soha többé nem szennyez vér. Ami óv és elrejt a világ elől. Annyira puha... Talán életemben először érzem a bizalmat, az otthon melegét. Az egyesülés egy olyan formáját, ahol csak jobb lehet a végén. Fogalmam sincs, hogy mi történik körülöttem, a szemem ugyanis csukva. Csak Stephen szavai simogatják lelkemet. Látja, amit én látok? Látja, ahogy a vöröses bundán megcsillan a fény? A kékes, szürkés szemeket, amik annyi mindent ígérve néznek rám? A mancsokat, amik törött testemen pihennek? Hallja a szuszogást? S vajon Cali érzékeli mindezt? Nem érdekel már, hogy mi történik a testemmel, csak a szavai léteznek és a farkas, ami soha többé nem hagyja, hogy bántsanak. Hogy védtelenül heverjek a sötét szobában, hogy azt tegyenek velem, amit csak akarnak. Megvéd...belém ivódik minden porcikája. Vér a vérbe, csont a csontba, test a testbe. Hang...a hangba... Érzem a szorítását és valahol, tudatom mélyén, tudom miért történik. Túl sok a vágy, a kielégítetlen vérszomj, a bosszú és az energia. A testem perzselődik, formálódik, elemésztődik. Látom a folyót, látok mindent. Érzem, hogy a farkas háttérbe szorul, eltűnik, egyre homályosabbá válik alakja, s hirtelen, a meleg bunda ölelése helyett, csak a hideg aszfalt marad. A lelkem könyörgése. Kinyílnak szemeim. Tekintetem a roncsolódott ujjaimra fókuszál, majd Stephenre és Calira és végre megérzem a szorítást magamon. Már nem mozdulok. Lassan telepszik elmémre az álmok világa. A megnyugtató sötétség, a megváltás. A hely, ahol nincs borzalom és nincs fájdalom. Ahol talán újra láthatom a rőt szépséget. Mielőtt testem ernyedten omlana a betonra, véres ajkaim, csendesen, alig érthetően formálják az utolsó szavaimat. Tán nem is én mondom, lehet, hogy csak szél hozza, vagy a távolból érkező zajokból szűrődik mifelénk. - Köszönöm... Nincs más végre, mint a megnyugvás. A vékony testem, ami védtelenül hever az úttesten, az arcom, ami nem torzul már a végtelen fájdalom alatt. Hajszálaim véresen tapadnak bőrömre, takarva a világ elől. Megszületni, majd meghalni. Végtelen körforgás, az élet rendje. De mi történik akkor, amikor mindez egyszerre történik meg? Mi marad nekünk? Csak a halkan motoszkáló felismerés az elménkben. Szörnyeteggé váltunk.
Azt mondják, hogy minden születés maga a csoda, de hirtelen nem láttam mást, mint fájdalmat és ádáz harcot, ami részben az életéért folyt, másrészt meg a bestia miatt történt. Együtt dolgoztak, de még se tűnt úgy, mintha egy célért, hiszen a bestia utat akart törni magának, de azzal meg is ölheti azt, akiben menedékre lelt. Tudom, s láttam is már, hogy a kölykök is néha mennyire kezelhetetlenek, de ennek ellenére is reménykedtem abban, hogy hamarosan jobb lesz a lánynak. Az a sok seb, ami a testét tarkította. Még a gondolattól is kirázott a hideg, s ha őszinte akarok lenni, akkor túlzottan még Stephen se nyerte el a tetszésemet. Minél több idő telt el, annál inkább úgy éreztem, hogy ő csak azért teszi, mert úgymond ez a feladata, vagy legalábbis a farkas élethez valamilyen szinten hozzátartozik, de különösebben nem érdekli az, hogy életben marad vagy nem a lány, de lehet én tévedek. S pontosan ezért volt képes meglepni a tetteivel, mert nem gondoltam volna róla, hogy képes ilyen fajta „gyengédségre” is a férfi. A lánynak megnyugtatásra volt szüksége, míg a farkasnak szemmel láthatóan arra, hogy egy idős farkas megfékezze őt. Nem akarok arra gondolni, hogy mi történt volna akkor, ha nem találunk rá, vagy esetleg egyedül találok rá. Első esetben vagy meghal a lány, vagy vérontás lesz, de egyik se kedvezett volna neki. Tisztában vagyok azzal is, hogy a legtöbb helyen nem szeretik a kölyköket, de abból ítélve, ahogyan a farkas bánt az új jövevénnyel láttam arra esélyt, hogy az itteni falka befogadja és segít megbékélni az új életével. A farkas szavai talán nem csak a szenvedő félt nyugtatták meg, hanem engem is. Sose voltam még ilyennek részese, így nem csoda, ha hirtelen azt se tudtam, hogy mit tegyek vagy mondjak, de azért igyekeztem helytállni. Utána pedig szinte felgyorsulnak az események. Egy pillanatra még talán azt is hittem, hogy elő fog bukkanni a farkas és akkor még gond lehet belőle. Megvédeni megtudom magamat, hiszen harcos lettem, minket erre képeztek ki, hogy megfékezzük őket, de még mindig magam előtt láttam a lány sérüléseit, így nem voltam abban biztos, hogy képes lennék neki még nagyobb fájdalmat okozni, ezért is könnyebbültem meg, amikor aztán a vihar szép lassan csendesedi kezdett. Láttam, hogy végül a farkas is elfogadja, hogy nem most kell kibújnia, de az akkor se tetszett, amit a férfi művelt. Még ha más módszer jelenleg nem is volt arra, hogy megfékezze a születést. S ott biztonságban lesz? – szólalok meg aggódva. Tudom, hogy falkaterület, de akkor se örülnek mindenhol az ilyen kóbor kölyöknek, így nem csoda, ha aggódom érte. Végül a pléddel a kezemben egyre közelebb sétálok a földön fekvő is pihegő lányhoz. Látszik rajta, hogy szinte már semmire se maradt ereje. Természetesen, nem lesz semmi baj! – a hangom határozottan cseng, mert tudom, hogy ha eljönne az idő, akkor képes lennék megfékezni őt, vagy legalábbis feltartani és esélyt adni arra, hogy életben maradjon. Majd mire letelepedek mellé a betonra, addigra szinte az álomvilág messze röpíti őt. Remélem, hogy békés álma van. Ott legalább boldog és szeretet öleli körbe. Betakargatom és gyengéden simítom ki az arcába tapadt hajszálakat. Gyengéden simítok végig a véres arcán újra és újra, ahogyan egy aggódó testvér tenné, vagy ahogyan egy gondoskodó anya, miközben szívet melengető szavakat suttogok neki, hogy biztosan az álma valamivel békésebb legyen. S szinte a szél is kezd elcsendesedni, mintha a lány állapota táplálta volna. Végül pedig legalább a kisebb sérüléseket, vágásokat, felületi sebeket elkezdem gyógyítani. Az én erőm se végleges, de ha mással nem is ezzel enyhíteni szeretném az ő fájdalmát. Majd végül Stephenre pillantok. Veled mehetek? – s közben kíváncsian pillantok a férfira, de a lány mellől továbbra se mozdulok. Ameddig lehet a lány mellett szeretnék maradni. Majd, ha igen a válasz, akkor segítek neki a kocsiba rakni a lányt, s érthetően arra a helyre ülök, ahol a lány fejét az ölembe tudja hajtani, hogy tovább vigyázzak rá és az apróbb dolgokat begyógyítsam.
Nincs többé félelem, nincs többé fájdalom, Puha, könnyű kezed nincs többé vállamon, Sohasem láthatom tiszta zöld szemedet, Előre nem tudtam, fordulnak a szelek.
Oh, mennyire fáj, hogy utoljára látlak, Túl messzire mentél, vissza sosem várlak, Elég neked - mondtad, éreztem, hogy vesztek, Hordom a szerelmet, mint súlyos keresztet.
A földön maradtam, mikor szállni kezdtél, Nehéz vagyok, tudtad. Vissza sem néztél. Itt állok, bámulok a fekete égre, Vörös betűk égnek az agyamban, vége.
Nem hallod, üvöltök - lenn a mocskos utcán, Nem hallod, zokogok - te sohasem sírtál, Nem hallod, bömbölök - kinn, városod körül, Nem hallod, röhögök -ahogy a részeg örül,
Nem hallod, üvöltök - csavargóvá tettél, Nem hallod, meghalok - míg te élni mentél, Nem hallod, nyöszörgök - korbácsol a világ, Nem hallod, könyörgök - esőért a virág.
A szavaim lassan elviszik ezt a nőt a folyó mellé, hogy hallgassa a víz csendesítő csobogását. Gondolnám én. De valami más is történik. Hatnak a szavaim, mellettük viszont növekedni kezd az önbizalom fája. Elfogadja magát, azt az új arcát, ami kezd kinőni a régi alól. Már nem harcol a létezés ellen, hanem átölelné azt. Nagy, szőrös karokkal szorítaná a farkasmellkashoz. Megérezte, mi születik. Már tudja. Érti vagy nem érti, de tudja, érzi, hogy ez valami csodálatos. Pozitív hullámok mossák a lelkét és a teste is éledezik. Rossz belegondolni, milyen híre lett volna, ha nem vagyunk itt... A sors keze. És Árnyként követem a kijelölt utat, csendben tüntetem el. Talán nem is emlékszik majd, ki vitte át a túlsó partra innen, a fájdalom folyóján át. A sokk is képes kitörölni az emlékeket, nem kell ehhez mágia. Cali is csillapodik, érzem rajta, pedig nem is neki beszéltem. Látja, hogy feloldozást nyer a meggyötört lélek. Milyen jószívű! Más öröme és békéje az övé is. Nekem ez túl nagy függőséget jelent. Inkább nem kötöm magam mások lelkiállapotához. Mikor rászorítok a nyaki ütőereknél az izmokra, lassan kihuny a fény a szemekből és az alakuló Bestia visszamászik rendelt helyére. Oda, ahonnét még sokszor kiengedjük, ha jó lesz, de most irány az odú. Itt nem rosszalkodunk. Mert én, az idősebb és tapasztaltabb azt mondom, hogy nem. Kevésbé finom módszert is választhattam volna, de sietni kellett. Nem leszek rá büszke, diszkrétebben szebb lett volna, de a jövő majd engem igazol. Ahogy a lány utolsó szava is, amiben benne van az intelligencia és az elfogadás. Megértette a valódi szándékomat és hálával bújt el az ájulat egérlyukában. - Csak ott lehet biztonságban... Ez az aggódás most nagyon nem hiányzik. Tapasztalatlan az Őrzőcske. Elengedni botorság lenne egy ilyen után és túl értékes ahhoz, hogy hagyjuk kiűzni belőle a fenevadat. Kap egy esélyt. Ha nem tud élni vele, elintézzük és Calinak meg se kell tudnia. De bízom abban, hogy lesz, aki bevállalja. Kell a vérfrissítés és talált gyerekekkel is lehet népet építeni. Amíg betakarja, én már nyomkodom a telefonomat. Érzem, mennyire finom vele. Mint egy anya. Vagy mint aki az akarna lenni. Őrzőknél nem sokan vállalják be, aztán komplexusosak lesznek ettől. Megeresztek egy rövid mosolyt a válaszára. Beszólnék neki, mert vannak kétségeim, de azzal nem igazán segítek. Maradnak belül az indulatok és a gyanúk. Ne sejtsen semmit. Titok. Mindenek lényege a titoktartás. Eska gyermeke vagyok és úgy is kell élnem. A nagyi ha most látna, nem lenne túl boldog, de... Lehet, hogy lát is! Bárhol ott lehet. - Bingó - szólok halk elégedettséggel, ahogy megrezeg a teló a kezemben. Lucas nem szarozott, leírta a lényeget. Vihetjük. Cali már szinte esti mesét mond, de meg kell zavarnom. Varázsolgat is, a gyógyítóknak kevesebb dolguk lesz. Még egy sms, de az már Faye-nek, aki tuti szolgálatban van ma este. Csak a lényeg. Üzenet elküldve, telefon zsebrevágva. - Tudod, hogy hivatalosan ez emberrablásnak számít. Ha bevállalod a bűntárs szerepét és megszervezed ide a takarítást, jöhetsz. Castor megnyitotta a hegyet az Őrzők előtt is. A Vörös Hold óta bejöhetnek és úgy tudom, páran rendszeres vendégek ott. Ő meg majd nézhet, mint borjú az új kapura. Én is fogom nézni és nem csak azért, mert mert szép arca van. Szemmel kell tartani és hasznos infókat adhat ki, ha elég naiv. Ha nem, akkor is megvan a módszer. - Nyisd az ajtót! - mondom, ahogy visszahajolok a testhez. Először elforgatom és felemelem annyira, hogy teljesen be tudjam csavarni a pokrócba. A lába kilóg, de hát nem hálózsákkal készültem. A legmocskosabb pontok takarva vannak, nem kell nagymosásra vinni az autót. Mikor ezzel kész vagyok, felnyalábolom a testet. - Ülj a jobb hátsóra és figyeld. Ha kirúgná a kocsi oldalát, cselekedni kell. Menni fog, ugye? Nem szállok be, amíg erre nem válaszol és a nézésem pedig olyan, hogy csak Igen választ fogadok el. Szerintem nem lesz gond, de biztosra kell menni. Akkor pedig elvárom, hogy ne dajkaként nyúljon hozzá, hanem rendfenntartóként, ha már Őrző lett. Csak zsarukkal ne találkozzunk útközben... Nehéz lenne kimagyarázni. Visszaveszem Calitól a kulcsot és a kocsiba beülve beindítom a motort. Ablakok felhúzva, a fűtés kezd jó időt csinálni. A csaj teljesen átfagyott, hisz Alaszka országútjait télikabátban se érdemes fekve ölelgetni. Utunk a város felé eseménytelen. Szerencsére. Se dugó, se baleset. Egy Merci álldogált az elakadásjelzővel, de azzal se kellett foglalkoznunk. Csendben vezetek a Farkaslak felé. Ez most nem a beszéd ideje. Nem ébresztjük fel az alvó fenevadat, akinek történetét még meg kell tudnom. És azét is, aki hagyta volna itt meghalni, míg ő élni ment és vissza se nézett a város körüli mocskos úton üvölteni készülő fenevad születésére, csak megcsinálta... Nekem nem lehet kölyköm, egyelőre nem, de ha lesz, biztos nem így indul majd a sorsa. Ezt a lányt pedig felírom a listámra, azon tagjaink listájára, akiket kiemelt figyelemmel kell kísérni.
// Lányok, nagyon köszönöm a játékot! Remek volt és hamarosan folytathatjuk //
Mindig is olyan voltam, aki másokra is vigyázni szeretett volna. Képes voltam átélni a fájdalmukat, megtalálni a kiskaput, ami segíthet nekik megtalálni a fényt. Ez talán sokak számára rossz, míg mások igazán pozitívan élik meg ezt a dolgot. Nem igazán érdekelt, hogy ez a farkas mit gondol amiatt, hogy aggódom az ismeretlen lányért. Volt szívem, s nem voltam rest másoknak is adni a benne lakozó szeretetből és abból a törődésből, amit én kaptam a szüleimtől. Talán gyengeség, talán nem az, hiszen az erőt is lehet ebből meríteni. A kettő szerintem nem zárja ki egymást. Lassan bólintottam arra, amit a férfi mondott. Nem gondoltam azt, hogy ártani szeretne a lánynak, mert akkor már most megtehette volna. Esélyt akart adni neki, arra, hogy élhessen. S ezért hálás voltam az életnek, mert találkozhattam volna olyan farkassal is, aki csak a veszélyt látta volna egy idegen kölyökben, akit ennyire csúnyán elintéztek és meg se próbált volna esélyt adni a lánynak. Élni akart, látszott rajta és a farkasán is, hiszen nem szegült szembe az idősebbel. Sokkal inkább visszavonult és várt, mert tudta, hogy az a jó, azt a helyes, azt kell tennie. Ahogyan én is éreztem, hogy nem szaladhatok el, nem sétálhatok el csak úgy mellette, mintha semmit se láttam volna. Mellette kell lennem, amíg csak lehet és remélhetőleg, amikor jobban lesz és uralni is tudja magát, akkor újra láthatom majd a lányt és beszélgethetek vele. Szeretném tudni, hogy mi történt vele, hogy került ide, de legfőképpen azt, hogy milyen lett az élete a falkában. Csak reménykedni tudtam abban, hogy Istenek kegyesek lesznek és végre békére lelhet ott, egy jobb életre. Tudom, hogy annak számít. Nem most láttam meg a napvilágot. – szólalok meg egy kisebb sóhaj keretében, hiszen tényleg dolgoztam a rendőrségen is, így tisztában vagyok ezzel, de úgy érzem a helyes. Ezt kell tennem. Amikor a férfi beszél hozzám, addig a lány kisebb sebeinek a gyógyítását is abbahagyom. – Rendben, azt is elintézem. Ha majd odaértünk, akkor beszélek az illetékesekkel. - Nem tudtam, hogy mennyit tudhat erről a farkas, így inkább neveket se mondtam. Nem akarok senkit se bajba keverni. S addig jó, amíg az őrzők is képesek elvegyülni a tömegben és úgy élni, mintha itt se lennének. De mindig készenlétben kell lenni és a feladatunkat ellátni. Rendben. – sietve indulok az autóhoz. Lassan körbepillantok, majd pedig hamarosan már az ajtó nyitva is van. Bemászom rajta és átcsusszanok a túlsóoldalra. Türelmesen várom, hogy a lánnyal idejöjjön, majd segítek neki berakni a kocsiba, legalábbis, hogy hátul kényelmesen elférjen és a feje az ölemben „landoljon”. Gyengéden vigyázok rá, majd pedig újra gyógyítani kezdem a felületi sérüléseit, azokat, amik az erőmből futják. Majd pedig Stephenre nézek. Lehet, hogy nem mindennap van részem ilyenben, de hidd el, hogy menni fog. Nem kell emiatt aggódnod. – szólalok meg egy picit kevésbé kedvesen. Elhiszem, hogy kölyök vagyok még én is, de nem teljes mértékben most csöppentem bele az őrzőségbe. Egyszerűen csak a szituáció nem olyan, ami mindennap az emberrel szembejön. Majd pedig úgy vigyázok a farkas lányra, mintha a testvérem lenne. A sors kegyetlen volt vele, s szemmel láthatóan valaki csúnyán elbánt vele. S a legtöbb és a legnagyobb kincs ezen a világon a bizalom és a szeretet. S most legfőképpen a másodikat tudom neki adni a gondoskodás mellett. Majd Ben-nek is írnom kellene, hogy ne aggódjon amiatt, hogy nem értem haza. Legalább ő is tudná, hogy merre vagyok és hol keressen, ha esetleg valami még se úgy alakulna, ahogyan az előreláthatólag megvan „tervezve”.
Ma mondhatni kimenőt kaptam és végre megérkezett a motorom is, csak remélni tudtam, hogy nem lett baja. New Yorkban szoktam rá főként a motorozásra. Talán fura egy doktorhoz, főleg aki úgy néz ki, mint akit egy erősebb szél el tudna fújni, de gyors és sokkal jobban élvezem, mint az autózást. Amint értesítettek, hogy megérkezett a küldemény, amit egyik ismerősöm adott fel, mert amíg nem volt biztos, hogy huzamosabb ideig maradni fogok, addig nem akartam magammal hozni. Nos, akkor egyből sietve indultam el a megadott hely felé. Szemügyre vettem és úgy láttam, hogy nem lett semmi baja, így nem sokat gondolkodtam azon, hogy kicsit kiruccanok vele és feltérképezem az a városhatáron kívüli dolgokat is. Sietve ültem fel rá, majd hamarosan már a sisak is előkerült, de előtte még a táskámban megbúvó motorosruhát is magamra öltöttem, majd amint aláírtam minden papírt már ott se voltam. Mindig is szerettem száguldozni és érezni a vele járó adrenalint, s egy kis kikapcsolódás mindenkinek jár. Tudtommal mára nem volt semmi dolgom a kórházban, ha pedig változik a terv, akkor szokásomhoz híven át volt irányítva a mobilomra az összes hívás, így bármikor elérhetnek és akkor ott termek, hogy segítsek. Mert lehet, hogy nem vagyok Teréz anya, de a hivatásomat mindig is komolyan vettem és az emberek életének a mentését. Ahogyan egyre kijjebb értem a városból, úgy növeltem én is a sebességet, de még se száguldoztam annyira őrülten, mint esetleg New Yorkban tettem a dugóban, mert előbb biztos akartam lenni, hogy utazás közben nem érte semmilyen baj.
Senki se járt erre, ha meg igen, akkor egyszerűen kikerültem őket és egy pillanatra hiányoztak a többiek, akikkel néha szerveztünk motoros kirándulást a szabadba. Szerencsére nem csak én voltam az egyetlen olyan orvos, aki szeretett száguldozni, de azért nem nevezném őket se barátoknak. Kevés barátom volt, van. Egy kezemen meg tudnám számolni, mert ritka az, amikor megbízok valakiben, vagy a felszín alá jut. Mindenki olyannak lát, amilyenek látatni akarom magamat és eddig ezzel általában szerencsém is volt. Amióta megérkeztem ide egyáltalán nem volt az életem unalmasnak nevezhető, így biztos voltam abban, hogy ma is valaminek történnie kell. Mintha direkt szórakozni akarna velem a sors, de most nem akartam ezzel foglalkozni. Egyszerűen csak átadtam magamat a természet nyújtotta látványnak, illetve a motorozásnak. Viszont egyszer csak fura hangot kezdett el ki adni, míg végül beadta a kulcsot. Remek, már csak ez hiányzott, s nem éppen nőis szavak hagyták el az ajkaimat. Sietve toltam lejjebb az útról, majd levettem a sisakomat is és beletúrtam idegesen a hosszú barna hajamba. Végül pedig elkezdtem előhalászni a telefonomat, de ekkor motorzúgására lettem figyelmes. Sietve fordultam abba az irányba, majd picit távolabb lépve a motoromtól integetni kezdtem az arra járónak. Fogalmam nem volt a szerviz számáról, így talán szerencsém lesz, hogy ő tud segíteni. Ha nem, akkor marad a tudakozó.
Régen motoroztam már egy jót, ma szabadnapom van, és semmi dolgom. Tökéletes időpont egy kis kiruccanásra. Persze nem nyaralni megyek, hanem csak kicsit a város környékén járatom be az öreg masinát. Kicsit kiszellőztetem a fejem legalább. Fel is szállok hát a fekete Harley-mra, hogy aztán elinduljak valamerre. Szigorúan figyelve arra, hogy a várost ne, vagy csak nagyon kicsit hagyjam el. Hogy annyira közel maradjak, hogy ha ugranom kell, akkor ugorhassak. Bár most hála égnek nyugi van. Vagy csak én nem tudok komolyabb történésről az elmúlt időben. Már azt veszem észre, hogy a Fő úton haladok, viszont még így is elég közel vagyok a városhoz. Még megyek vagy két-három percig, aztán majd visszafordulok. Bukósisakot nem vettem fel, hadd érje csak a hajamat a menetszél, meg az amúgy is viszonylag közepesen erős szél. Na meg annyira gyorsan nem is mentem, hogy ha hirtelen elém ugrik egy kocsi, akkor ne tudjak rá reagálni. Meg vérfarkas vagyok, szerintem amúgy is eléggé jó reakcióidővel rendelkezem, így nem nagyon áll fenn a veszélye annak, hogy itt fogom halálomat lelni. Ha más nem, jó ebben hinni. Távolból meglátok egy épp lepukkanó motorost. Lehet nem vagyok komplett – sőt biztosan -, de remélem valami komolyabb gondja van a motornak, és a szervizbe kell vinni. Nekünk profit mindenképpen. Meg ha olyan gondja van, amit el tudnék intézni itt és most, az se lenne túlzottan lehetséges. Nincsenek nálam szerszámok, sokan pedig nem járják az utakat jelen pillanatban. Le is állítom a motoromat, mikor elég közel érek hozzá. Az útról is lemegyek természetesen, aztán közelebb megyek zsebre dugott kézzel. Pajzsom épp annyira van csak felhúzva, hogy kinézhessek mögüle, vajon farkassal van-e dolgom, esetleg Őrzővel. Vagy csak egy egyszerű emberrel. Mert arcról nem ismerem fel. - Gondolom elkélne egy segítő kéz. - Majd, amennyiben közelebb enged a motorhoz a nő, amennyire csak tudom, ellenőrzöm a dolgokat, de így nem fogom tudni megmondani egy élet múlva sem, hogy mi a baja. - Az evidens, hogy nem az üzemanyag fogyott ki és azért állt le a motor, szóval ezt jobb lenne bevinni a szervizbe, hogy ott nézhessem át tüzetesebben. Lerobbant, ekkor pedig jobb inkább minden porcikáját átnézni a szépségnek. - Simítok végig a nő motorának oldalán, de azért valamelyest kérdőn nézek rá, hogy megfelel-e neki, ha elvitetem a szervizbe. Amúgy is, mire kiér ide valaki is a vontatóval valószínűleg el fog telni egy kis idő.
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
Jó érzés volt újra eme szenvedélyemnek hódolni, s élvezni kicsit a szabadság érzését. De hiába éreztem azt, hogy biztosan a mai napba is valaminek el kell romolnia, bele kell rondítani, attól még reménykedtem abban, hogy nem így lesz, de megint túl „naiv” voltam ilyen értelemben. Pedig az utakon se voltak sokan, így egyre inkább tudtam növelni a sebességet és egy pillanatra megfordult a fejemben az is, hogy kicsit távolabbra is elruccanhatok. A tank tele volt induláskor, így attól nem kellett tartanom, hogy esetleg nem fog kitartani. De természetesen nem úgy történtek a dolgok, ahogyan elterveztem és szerettem volna eltölteni a szabadnapomat és magam sem tudtam, hogy melyik volt a jobb lehetőség. Az, hogy máris valami baja lett a motoromnak, amikor még csak most érkezett meg, vagy az hogy a kórházban, illetve a sportolóknál se történt semmi komoly baj, s nem kellett visszamennem. Nos, azt hiszem az első a kevésbé rossz, mert legalább senki se került életveszélybe. A motor hangja szinte duruzsolt, míg végül el nem kezdett olyan szép hangokat kiadni, mint amit egy gethes ló adna ki, de mire megállhattam volna bosszankodva, addigra már megadta magát és megállt magától. Még szerencse, hogy nem volt senki se a közelemben, illetve ha lett is volna, akkor se értette volna az ír nyelv szebbik szavait, amik elhagyták az ajkaimat. Nehéz felhúzni és elérni azt, hogy így beszéljek, de most sikerült az életnek elérnie. Sietve bújtam ki a sisakomból, majd elkezdtem szemügyre venni, de a tankkal semmi baj nem lehetett, mert még mindig majdnem tele volt, illetve nyomot se hagytam magam mögött. Ezek után pedig egyszerűen próbáltam szemügyre venni, hogy hol lehet a gond, de én nem a gépekhez értek, hanem az emberi testekhez. Én azokat tudom megmenteni és életet lehelni beléjük orvos lévén, így inkább feladtam és beletörődtem abba, hogy lesz egy hosszabb telefonbeszélgetésem.
Remélhetőleg térerő még van itt, mert annyira messzire nem jutottam még a várostól. De mielőtt még kitalálhatnám, hogy kit hívjak és mielőtt még előhalásznám a telefont motorzúgásra leszek figyelmes. A pajzsomat egyből felhúzom, s egyből rejtőzködni is elkezdek. A városból kivezető útról jön a hang, de akkor se lehet tudni, hogy éppen kibe botlik az ember. A baltás gyilkosok is általában megnyerő külsővel rendelkeznek. Bár ő neki is csak akkor lenne esélye, ha idősebb farkas lenne nálam, na meg ravaszabb is. Kíváncsian fürkészem a közeledő alakot, miközben remekül elrejtem a valódi énemet, mert jobb óvatosabbnak lenni. Na, meg nem is szeretem mindig egyből a másik orrára kötni azt, hogy mi vagyok. Igen, de ért a motorokhoz? – kérdezem tőle kíváncsian, hiszen a legtöbb férfi szeret úgy tenni, hogy ők értenek mindenhez, de valójában csak nagyobb bajt okoznak, mint ami volt eredetileg. S még szeretnék a kicsikével menni, így érthető, hogy féltem. De végül arrébb lépek és oda engedem őt. Az első mondatára megforgatom a szemeimet. Lehet, hogy nőből vagyok, de ennyire azért feledékeny se, vagy véletlenül a műtőben felejtettem egy beteget is? – a hangom normális hangnemben csendül, vagy talán egy kisebb cinizmus is felelhető benne, de azért igazán bosszant, hogy ennyire szőkének néz. Nem vagyok se szőke, se hülye, hogy elfelejtsek indulás előtt tankolni. Majd csendesen várok a „diagnózisra”. Ha szerelő és elmondja, hogy hol érhetem el, akkor elviheti és megköszönöm, hogy átnézi. – nézek rá egy barátságos mosoly keretében, majd miután szemügyre vettem a férfit a motorját kezdtem el figyelni. Még csak ma kaptam vissza a kicsikét, de máris lerobbant. Azt hiszem ilyen az én szerencsém. Nagy lehet a gond? – kérdezem tőle automatikusan, mert ha ért hozzá, akkor valószínűleg látnia vagy sejtenie kell azt, hogy mennyire lehet komoly a baj. Nem mintha az anyagiak miatt aggódnék. Sokkal inkább az érdekel, hogy mikorra kaphatom vissza majd a motoromat. Egyébként Maeve vagyok, te? – tegezem le, mert nem lehet sokkal idősebb nálam. Vagyis ha csak normális ember években gondolkodunk és én másban jelenleg nem akartam gondolkodni.
- Az az enyhe megfogalmazás. - Válaszolom neki, mielőtt átfésülném a gépét. Nem igazán látok felületi sérülést rajta, itt pedig ha akarnám sem szedném szét. Pusztán csak azért, mert ha itt kiesik valami, rohadt könnyen eltűnhet. Meg a műhelyben legalább szélcsend is van, így ha le is esik egy csavar, valószínűleg meghallom. Vagy tudom pótolni. Azt sikeresen levágtam, hogy farkassal van dolgom, de hogy milyen idős, arról túl sok fogalmam nem volt. Akaratlanul is megtudtam, hogy kivel van dolgom, mert a Farkaslakba nem engednek be túlzottan embereket, őrzőket is csak ritkán, ha valamilyen komolyabb hepaj van. Eleinte valóban nem ismertem fel a nőt, de így már emlékszem rá, hogy jobban, közelebbről is megnéztem. Persze a stírölés távol álljon tőlem. - Nem tudom, de szerintem csipogjon az asszisztensére. - Mondom neki teljesen komoly fejjel, persze igazából csak viccelek. Már így is többet tudok róla, mint amúgy. Viszont nemrég érkezhetett csak, mert csak néha-néha láttam még eddig. Akkor is csak futólag, távolról. Abból kiindulva, mennyire fiatalosak a vonásai, nem hinném, hogy sokkal idősebb lehetne nálam, így a tegezést is egyből kezdem, nincs szükség itt semmi hivatalosságra. Úgy is egy falkában vagyunk. - Visszaviszem Fairbanksbe, ott van egy műhely, ahol rendbe tudom szedni a kicsikét. - Aztán elő is veszem a telefont, hogy bepötyögjek egy számot, és megvárom, míg kicsöng. Aztán, amint felveszi, bele is szólok. - Szevasz! Kellene a kocsid, lerobbant egy motor itt, és inkább átnézném a műhelyben. Eljöhetnél érte, felpakoljuk, aztán elviszed. Itt vagyunk, Fairbankstől nem messze a főúton. Csak menj egy ideig, nem fogsz eltéveszteni, halott a forgalom. - Majd nemsoká le is rakom, aztán pedig várhatunk. - Nem néz ki túl réginek amúgy sem, így szerintem az akkumulátorral van valami gebasz. De szeretem inkább biztosra megmondani, így inkább majd a műhelyben megmondom. Ne aggódj, felárat nem fogok kérni azért, mert átnézem. - Pedig kéne valamit kérni, de hát ennyibe nem fogok belerokkanni, ha Manech-nek meg baja van, akkor meg vonja csak le a fizetésemből. Nem fogok ebbe belerokkanni, amúgy is van, mikor meglátszik rendesen az adott járműn, mi a baja és javítani kell. - Ryder. Ryder Wood. - Mondom el a nevemet, aztán már nyúlok is be a kabátom egyik zsebébe, hogy elővegyek valamit, amire tudok írni, meg egy cerkát. Pusztán megszokásból hordom már magamnál, mert nem egy ilyet láttam már, hogy valakinek csak úgy lerobbannak a dolgai. - Egy telefonszámot és a teljes neved kérném. - Nézek rá, remélem nem kell magyaráznom, mire is kellenek ezek, de aztán hozzáteszek valamit, mert nem minden farkas követi a technológiát. Bár a motorból ítélve szerintem ő pont igen. - Ha esetleg nincs telefonod, akkor meg majd kis késéssel, de elmegyek a lakásodra, ha gondolod. Farkaslakon belül megtalállak úgy is. - Nem kell kerülgetni a rétestésztát, szerintem ezzel eléggé tudtára adtam, hogy tisztában vagyok vele, micsoda ő. A pajzsa fel van húzva természetesen, amit valószínűleg bármikor le tudnék rombolni, ha akarnék, de túl nyugodt és szerető természet vagyok én ahhoz.
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
Csak felvonom a szemöldökömet a válaszát hallva és egy pillanatra eltöprengek a reakcióján, de végül inkább odalépek, mert ha nagyobb kárt tesz benne, akkor még úgyis megtalálom. Biztos vagyok abban, hogy ezt a pofit sokan megjegyzik a városban, még akkor is, ha csak futólag találkoznak vele. Én pedig elég meggyőző tudok lenni. Előbb vagy utóbb képes vagyok megszerezni azt az információt amire szükségem van, de én se vagyok mindenható vagy egy őrült bige, bár lehet erről másként vélekednének. Miközben a motoromat vizsgálja, addig kicsit távolabb sétálok tőle és elkezdem szemügyre venni az övét. Szép darab és valószínűleg ő se hobbi motoros, de fura is lenne, ha az lenne egy ilyen járgánnyal. Illetve a legtöbb farkas szeret veszélyesen élni és a statisztika szerint a motorozás is annak számít. Eléggé szép és csúnya sebeket tud ejteni az emberen. Arca annyira nem ismerős, de az illatát már éreztem Farkaslakon belül, de ez most mellékes. Nem érdekel, hogy egy másik farkashoz van szerencsém, mert az se kizárt, hogy már korábban is találkoztunk évekkel ezelőtt és esetleg őt is átvertem, vagyis átejtettem, ahogyan mást is. Így inkább a pajzsom továbbra is felhúzva marad, talán ő nem lesz olyan úriember, mint egy bizonyos személy… A válaszát hallva csak sóhajtok egyet, mert belé se sok humor szorult, így inkább nem is reagálok rá. Nem hagynék csak úgy senkit se a műtőben, illetve általában már órákkal korábban bent szoktam lenni, hogy újra és újra áttanulmányozzam a beteg kórtörténetét és nehogy valami hiba csússzon a gépezetbe. S büszke is vagyok magamra, hogy eddig senki se halt meg az asztalomon, vagyis nem miattam, hanem amiatt, mert menthetetlen volt már az élete… Szóval akkor szerelő. – válaszolom meg a korábbi kérdésemet és csak bólintok, hogy rendben, majd kíváncsian fordulok vissza a motorjához. Majd amikor leteszi a telefont, akkor újra felé fordulok és várok arra, hogy valami ítéletet mondjon a vasparipa felett. Nem régi, csak régóta nem használtam. Mai napon érkezett meg, vagyis most érkezett meg a küldemény, mert már korábban utánam küldték. Viszont át volt nézve korábban, olyan 3-4 hónapja legutóbb, de ha te mondod, akkor biztosan úgy van. Mennyi időbe telhet majd az, hogy végez vele? – tényleg érdekel, mert alig kaptam vissza a kicsikét, így érthető, hogy szeretném minél hamarabb újra használni és bejárni vele a környéket. Örülök a találkozásnak Ry. – s ha a kezét is nyújtotta, akkor elfogadtam azt és barátságos mosollyal pillantottam rá. Ohh, én se eszek mindig embert. Én is tudok kedves és barátságos lenni, vagyis tündéri. Nem is olyan nehéz annak lennem, még ha nem is vagyok valójában tündéri. Maeve MacGowan. - s mielőtt még a számomat is elmondhatnám megszólal, aminek köszönhetően nevetésben török ki. Ennyire öregnek nem gondolhat, hogy nincs telefonom. Főleg, hogy már rájöhetett a korábbi elszólásomból, hogy orvos vagyok, így elég ciki lenne, ha nem érnének el akkor, ha szükség van rám. Van telefonom, de lehetőleg ne éjszaka hívjál, hogy készen van és inkább hívj, mint megkeresel Farkaslakon belül. – jegyzem meg a dolgot, mert egyiknek se örülnék. Nem szeretem a hívatlan vendégeket. Majd ezek után lediktálom a telefonszámomat. Régóta élsz ott? – amíg várunk, addig se árt valamiről beszélgetni. Ha pedig visszaenged a motoromhoz, akkor neki dőlök és onnét figyelem őt. Az elmúlt hetek, hónapok alatt nem sokszor láttam őt, így érthető a kérdésem. Bár az se kis terület, így nem kizárt, hogy csak elkerültük a másikat.
- Puszta kíváncsiságból, mégis mennyi idős? - Azért kérdezem, mert az enyém is már megvan jó régóta, mégis néha gratulálnak hozzá, hogy új járművem van. Pedig csak rendesen tisztán tartom. Ha egy kis karcolás van rajta, azzal nem szoktam túl sokat foglalkozni egyből. Úgy vagyok vele, az ráér. De ha több van rajta, esetleg horpadás, vagy bármi, akkor addig nem alszok, míg ki nincs küszöbölve a probléma. Nem hittem volna, hogy ennyire motorbuzi leszek valaha is, de az élet csodálatos újdonságokkal szolgált. - A problémától függ igazától. Ha csak az akksival van gond, akkor hamar megvagyok vele. Ha esetleg még valamit kilazulva látok, vagy úgy, hogy hiányzik valami belőle, akkor több idő természetesen. Egyébként aggodalomra szerintem semmi ok. Nem hinném, hogy komoly baja lenne, egyedül a szállítás volt… vagyis épp ez az, hogy nem volt zökkenőmentes. - Én ha költöznék ezért is vinném magammal, ameddig és amennyire tudnám. Ha Amerikán belül mozognék, akkor sima lenne, de ha másik kontinensre, esetleg haza Skóciába mennék, akkor pedig először jól átgondolnám, hogy sok ideig maradok-e ott, avagy csak kis kiruccanó. Ha előbbi, akkor elhozatnám én is, de át is nézetném első alkalommal, mielőtt úton adja be az unalmast. Utóbbinál pedig felesleges lenne vinnem. A kézfogást elfogadom, de nem szorítom meg. Farkas a leányzó, nem nagyon hatná meg szerintem, ha kicsit megszorítanám. De a végén elszámolom magam, és összetöröm a kis kezecskéjét. Amint megadja a nevét, fel is írom a lapra, a nevetésére nem figyelek, csak türelmes fejjel állok előtte és várom, hogy elmondja, ha van neki. Csak bólintok arra, amit mond, aztán amint elmondja a számát is, leírom, és zsebre vágom a papírt, meg a tollat. - Néhány éve, igen. A városban már huszonvalahány éve, a lakba csak később költöztem be. - Aztán pedig karba teszem a kezeimet, és úgy állok tovább. - Te pedig mostanában érkeztél, eltaláltam? Honnan jöttél? Meg egyáltalán mi hozott ide?
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
Egy pillanatra elgondozok a kérdésén, mert ennek még nekem is utána kell számolnom. Nem szoktam csak úgy nyílván tartani a fejemben azt, hogy mennyi idős a motorom. De végül kisebb habozás után megszólalok. 2 évesnél nem több, de ha a pontosak akarja tudni, akkor majd utána nézek. – tényleg fogalmam sincsen, mert nem a kora érdekelt sose a motoromnak, hanem sokkal inkább az, hogy jól működjön és lehessen vele menni. Én nem értek velejéig menőleg a motorokhoz, ahogyan valószínűleg ő meg nem ért az emberi testekhez. Ahhoz, hogy miként mentse meg őket. De ez nem is baj. Mindenki legyen jó abban, amivel foglalkozik. S akkor a világ nem fog kifordulni önmagából. Nem nevezném magamat motor őrültnek, egyszerűen csak szeretek vele utazni, s kihasználni az előnyeit. Én inkább korcsolya őrült lehetnék, de az meg más miatt van… Lassan bólintok arra, amit mond és nem szólok közbe. Persze, mindig ezt mondják, hogy nincs mitől aggódni, minden a legnagyobb rendben lesz. Így lesz egy csőtörésből is általában még nagyobb gond. De most bízni akartam abban, hogy ez a farkas tényleg tudja, hogy mit kell majd vele csinálni, mert ha nem… Na, abba jobb nem is gondolni, mert még az se szokott olyankor érdekelni, hogy esetleg idősebb farkasról van szó. Pedig a lehető legjobb szállítókat bíztam meg, de ha azt mondod, hogy nem lehet komoly baja, akkor elhiszem. Remélem, akkor hamarosan sikerül majd átnézned, s kijavítanod a hibát. – s az arcomon még mindig barátságos mosoly jelenik meg. Amikor meglátom, hogy még mindig fapofával bámul, akkor csak megforgatom a szemeimet. Komolyan, mintha citromba harapott volna. Nem értem, hogy mi lehet a baja, hiszen nem tehetek arról, hogy olyat feltételezett, amit már korábbi szavaimmal megcáfoltam. Nem sokat szokott mosolyogni, ugye? – kérdezek vissza egyből, majd legyintek egyet, hogy ne is válaszoljon. Ez inkább költői kérdés volt. Jobb ebbe nem is belemenni. Akkor régi motoros. Miért költözött be a Lakba, ha korábban a városban is jól érezte magát? – ez se több, mint kíváncsiság. Tényleg érdekel, hogy mi vezérelhette őt, mert a városban is elég közel volt a falkához, akkor most mi változott? Miért akart hirtelen a farkasok közé költözni? Csak pár hónapja költöztem ide, s New Yorkban voltam, de előtte Dublinban éltem sokáig. Kíváncsiság hozott ide, vagy csak egyszerűen az élet szellője sodort ide, miért? –kérdezek vissza, hiszen eszemágában sincsen elmondani azt, hogy idősebb farkasokról szóló pletykák hoztak ide. Ohh, nem. Nem ismer és nem is kell ennyire megismernie. Valószínűleg pontosan úgy el fogunk sétálni egymás mellett, mint korábban, ha elválnak újra az útjaink.
- Csak kíváncsi voltam. - Vonok vállat. Nem annyira mérvadó a kora. Mondjuk ha több tíz éves lenne, akkor már az lenne, mert az alkatrészek is elrozsdásodhatnak, és ha nem voltak benne cserélve a dolgok, akkor bizony tönkre is mennek. Azt nem mondanám, hogy tapasztalatból beszélek, mert én karban is tartom a kicsikémet elég gyakran. Érdekes egy szerelő is lennék, ha nem foglalkoznék a saját gépezetemmel ennyit. Bár azt nem mondom, hogy elveszi minden szabadidőmet, mert igazából nem is szoktam olyan gyakran használni. Az elmúlt időben semmiképp, csak ha nagyon rohannom kell valahova. Fairbanks nem egy nagy város, így azon belül nem is igazán van rá szükség, ha például el akarok menni egy étterembe. Elég olyankor csak sétálnom. Ha viszont nagy szükség van rám, akkor nem vagyok rest használni. Nem válaszolok arra, amit kérdez tőlem. Ha tudná, hogy mennyire vigyori vagyok én általában… Most egyszerűen csak azt akarom, hogy megadja az elérhetőségeit, és tudjam hívni, amint kész a gépezet. És nem akarom, hogy a túlzott jókedvem miatt félreírjak egy számot, vagy betűt. MacGowan… Ízlelgetem a nevet, valahonnan nagyon ismerős nekem ez a vezetéknév. De ha elkalapál valaki, akkor sem fog eszembe jutni valószínűleg. Biztos semmi különleges, ha ennyire nem ugrik be. - Eleinte a lányommal éltem a városban, aztán ő kirepült, én pedig átköltöztem oda. Könnyebben elérjük egymást a többiekkel így legalább. - Ilyen például a múltkori konyhás eset is Mr. Skóciával. Ha a régi lakásomban találom meg azt a kecskét, akkor érdekes lett volna egyedül kipaterolnom onnan. De, így legalább ő is nevethetett egy jót. Nekem meg vennem kellett egy új pénztárcát… Bár azt is mondhattam volna a lánynak, hogy szimplán azért költöztem át, mert Tark lettem, viszont erről nem kell tudnia. Úgy sem szoktam a titulusommal hivalkodni, meg idővel úgy is rájön magától valószínűleg. Mikor Dublint említi, akkor eszembe jut a vezetékneve honnan volt ismerős. Niamh… Fú, az a nő mennyire hűtlen volt… Vajon köze van a lánynak Niamh-hez, vagy csak ilyen tudja a fene hányadik leszármazottja. - Esetleg ismersz, ismertél egy Niamh nevű nőt? - Kérdezem egyenesen, kíváncsian várva a választ. Mielőtt viszont bármit felelne hozzá teszem. - Csak azért kérdezem, mert neki is ugyanez volt a vezetékneve, mint neked. Bár lehet csak rosszak az emlékeim. - Vakarom meg a tarkómat. Ez is reális lenne, hogy keverem a kettőt, mert nagyon hasonlítanak egymásra. Mindenesetre várom a válaszát, attól függetlenül, mennyire kiosztottam egykori szeretőmet, még kíváncsi vagyok mi történt vele azóta. Bár ha nem is ismeri, akkor teljesen irreleváns ez az egész. Nem fognak álmatlan éjszakáim lenni miatta. - Egyik nagyon közeli ismerősöm született itt még elég régen. Annyit mesélt erről a helyről, hogy muszáj volt megnéznem magamnak is. - És nem tagadom, eléggé kellemes kis hely. Főként az időjárást szeretem. Nincs az a 40 fokos meleg, mint egyes helyeken, ahol jártam. Sőt, majdhogynem a teljes ellentettje van itt.
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
Csak bólintok arra, amit mond, hiszen ha régi lett volna és az lett volna a baja, akkor szerintem Mike múltkor kicserélt volna benne, rajta mindent, mert még ő is jobban féltett a kelleténél. Ő is farkas, ahogyan én és egészen jól kijöttünk egymással. De puszta szakmai kapcsolat volt közöttünk. Ő megvizsgálta a motoromat, helyre rakta, én meg egy-egy balesete után megvizsgáltam és összefoltoztam. Sose a higgadtságáról volt híres, de egy dolog biztos volt, hogy sose motorral törte össze magát. Hamarabb keveredett bunyókba, vagy lövöldözésbe. Bár hálás is lehetek neki, mert neki köszönhetően nem lőttek egyszer főbe, amikor a Nagy Alma rosszabbik környékén tettem eleget a hivatásomnak. Csendesen figyelem és hamarosan meg is adom neki a szükséges adatokat, de még mindig úgy gondolom, hogy egy hullában is több a kedvesség és az életkedv, mint ebben a férfiban. Pedig nem olyannak tűnik, akire a fapofa lenne jellemző. Talán csak én érdemeltem ki valamivel, de hogy mivel? Én még nem nyúltam le senki ruháját, meg nem is szagolgattam, nem ettem meg senki vacsoráját vagy házi kedvencét, így tényleg nem értem azt, hogy mi lehet a gondja, vagy a baja, ami miatt hirtelen karót nyelt lett, de felőlem. Nem akarom én megváltani a világot. Szóval van egy lánya, s mi van az édesanyjával? – érthető a kérdésem, mert egy család általában 3 főből áll, már ha ez a férfi nem játszott esetleg Piroska és a farkast. Mert akkor érthető lenne, hogy esetleg nincs meg az anya. Na, jó azt hiszem engem is fejre ejtettek. Eleve rossz gondolkodás, de az a baj, hogy már hallottam és láttam is olyat, amikor a szülő egyik fele ölte meg a gyereket, vagy a párját. Balesetek mindig történnek, vagy kevésbé balesetek. Mindegy, nem rám tartozik. Bocsánat a kérés miatt. – teszem hozzá végül sietve, hiszen tényleg nem akarok én senki életében vájkálni. Elég az enyém. Ismertem, s ha Dublin városa csalogatta elő ezt a nevet, akkor nem hiszem, hogy rosszak az emlékeid. Az édesanyám volt, honnét ismerted őt? – elég ritka név volt és szerintem jó pár évtizeden keresztül nem is találkoztam hasonló névvel. Hazudhattam volna, hogy az ük valakije vagyok, de nincs értelme. Ő az édesanyám volt, aki egy tragikus balesetben meghalt az öcsémmel együtt. S végül akkor itt ragadtál. Esetleg valami jó tanács? – ha már annyira régóta itt lakik, akkor miért ne adhatna valami tippet. Elhagyni nem fogom a várost, se a falkát. Úgy érzem, hogy túl közel van az, ami mindig is foglalkoztatott. Egyszerűen csak van-e olyan hely, amit célszerű elkerülni.
Jó kérdéssel állt elém, mert azt én is szeretném tudni. Nem láttam őt már nagyon régóta. Sőt, mikor rám sózta a lányomat, akkor sem ő maga hozta oda, hanem valamelyik közös ismerősünk. Már ezzel elvágta magát nálam. De ettől függetlenül, kíváncsi vagyok, hol tarthat most. Bár fiatal volt nagyon, így valamelyest várható volt, hogy nem akarja megtartani a lányt. Bár kezdetben azt sem hittem volna, hogy pont akkor fog becsúszni egy gyerek, mert hát túl sok esély mégsem volt rá, tekintve a vérfarkas mivoltomat. Ma már csak hálát adok az égnek, hogy a dolgok így történtek, mert a lányom nélkül ki tudja, hol lennék most. - Inkább úgy fogalmaznék, hogy a nő, aki kihordta. Anyának nem igazán nevezhető az olyan, aki születése utáni napokban magára hagyja a gyerekét. Magára mondjuk nem, mert hozzám került, de a lényeg ugyanaz. És nem tudom, mi van vele. Utoljára 2-3 hónappal a lányom születése előtt láttam, mert persze, hogy nem volt mersze odajönni hozzám és ő elmondani el, hogy nem akarja vállalni a gyereket. - Sóhajtok egyet. Valószínűleg, ha ő is jött volna velem Fairbanksbe, akkor sem számíthatott volna bármi komolyabbra tőlem. Nem éppen vagyok az a megállapodós fajta. Van már így is gyengepontom, a lányom, nincs szükségem még egyre. Kíváncsian várom a válaszát, mikor pedig kinyögi, hogy az édesanyja volt, akkor egy ütemet kihagy a szívem. Mikor utoljára láttam a nőt, akkor már volt egy gyereke és azt állította, hogy az enyémet hordja a szíve alatt. Csak remélni tudom, hogy az időpont nem fog egybefüggeni, mert azzal újfent csak a problémák zúdulnának a nyakamba. De rezzenés nélkül válaszolok a kérdésére. - Csakugyan? Ez meglepő, mert én olyan 1933 körül találkoztam vele utoljára, akkor pedig csak egy fia volt tudtommal. A férjével jó barátok voltunk, ő pedig be akarta mutatni fiatal menyasszonyát. Majd meguntam a monotonitást, és elhagytam a szigetországot. – Könnyedén hazudok, a pajzsom egyébként is csak annyira van felhúzva, hogy a korom érzékelhető legyen. Hazugságon kapni nem igazán tudna, még ha az ő pajzsa lent is lenne a béka segge alatt. Nem szoktam az igazság elferdítéséhez fordulni, viszont most úgy éreztem, kellett. - A kóbor farkasoktól óvakodj, mert nem annyira békés mindegyik, amennyire az először hinnéd. Egyébként nem lövök le semmit, derítsd ki magadnak. - Vágok le egy félmosolyt. Huszonöt itt töltött év bölcsességét mondjam el neki csak úgy? Hát, lehet ez lenne a dolgom. De egyébként sincs túl sok mindentől félnie. Talán a Vörös Hold… De a következőig még van idő, addig valaki úgy is beavatja. Ha más nem, majd én megteszem.
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
Néha tényleg túl kíváncsi vagyok és nem tudok lakatot tenni a számra, pedig lehet, hogy akkor kevesebb fura helyzetben találnám magamat. De ahogyan mondani szokás a kíváncsiság nem mindig halálos. Sőt, néha igazán érdekes dolgokat tudhatunk meg a másik félről. Akár olyat is, amit alap esetben nem mondana el. Számomra pedig az információ nagy kincs. Míg másoknak ott az évük, a tapasztalatuk, az erejük és a hasonló dolgok, addig nekem csak az éles nyelvem, s az eszem van sokszor ellenünk. De szerencsére a szavak ereje sok esetben nagyobb, mint egy-egy pofoné, legalábbis tapasztalat alapján, viszont volt már olyan, amikor az öklömet kellett használni. Fura módon azt is „anyámtól” tanultam meg, attól a személytől, aki rám talált és felnevelt, ha már valaki olyan galád módon magára hagyott. Sajnálom, de szemmel látható jó helyre került a lánya és biztos vagyok abban, hogy remek nő lett belőle. De az élet sose volt fair, s néha pont az hagy magunkra, akitől a legkevésbé számítanánk rá. – a hangom egyre halkabban szól, hiszen a beharapó is úgymond a szülőnk, felelős értünk és neki kellene nevelnie a bennünk növekvő farkast. De mégis magamra hagyott az a farkas, de nem csak azt tette, hanem az életemmel is játszott, mert nem szeretik csak úgy az ismeretlenek kölykeit, s ha nem állt volna mellettem a második anyám, akkor lehet, hogy már halott lennék. Nem lehetnék itt, nem járhatnék a végére a pletykáknak, ami az idősebb farkasokról hallottam és nem találhatnám meg a családját a farkasomnak, amire annyira vágyik. Sokan a családot is gyengepontnak látják, de számomra nem az. Szerintem a család képes erőt adni. Pedig én pont az a személy vagyok, aki nem akar senkihez se ragaszkodni és nem is tudna, vagyis azt hiszem, inkább a másodikról van szó. Igen, van egy bátyám is a családjáért képes bármire, s nem kizárt, hogy akkor ismerte meg, amikor már a hasában voltam, mivel 1 évvel később láttam meg a napvilágot. - Kár lenne tagadni, hogy igazán fiatal farkas vagyok. Meg amúgy is érezhet már. De ennek ellenére még a pajzsomat is felhúzva tartok, mert így kisebb az esélye annak, hogy megpróbál beférkőzni mögé. – Fura az élet, hogy valószínűleg a szüleimet ismerhette és egy régi ismerősükkel pont a semmi közepén találkozom. – gondolkozom hangosan, mert tényleg érdekes, hogy pont most futok bele a család régi ismerősébe. Bár sose hallottam róla. – Akkoriban is így hívták? - érthető a kérdésem, mert tényleg kíváncsi vagyok arra, hogy esetleg hallottam-e már valamelyik családi történetben róla, vagy nem. Ezt már tapasztaltam, de velük is jókat lehet szórakozni. – rántom meg a vállaimat, mert nem vagyok olyan, aki megijedne tőlük. Szeretem a nehéz terepet és a kóborokkal néha sokkal viccesebb, mint esetleg egy-egy falkataggal. Sokan karót nyertek, vagy a saját kis világukkal vannak elfoglalva. Na, meg tényleg volt már őrült kóborhoz is szerencsém Londonban, szóval nem kell őket bemutatni nekem. Régóta dolgozik szerelőként? – faggatom tovább a férfit, hiszen sose lehet tudni, hogy melyik információ mikor jön jól.
- Azt hiszem, erről is tudnék beszélni. - Mondom egy félvigyorral az arcomon. Pontosan ezért is vettem magamhoz őt, hogy ne legyen egyedül az életében. Lehet megedzette volna, nem tudom. Már más korokat élünk, és nekem is csak nagy volt a szerencsém, hogy Harris rám lelt, később beharapott. Ennyiből örülök is, hogy khm… anyám magamra hagyott. Főként azt tekintve, hogy mégis mi volt. Ha nem teszi meg, hanem megtart, akkor közel sem járnék ott, ahol most vagyok. Sőt, valószínűleg már rég alulról szagolnám az ibolyákat. De ehelyett lett egy csodás életem, amiben hasznos tagja is vagyok a közösségnek. Érthető ez a falka berkein belül, vagy azon kívül is. Abból, amit és ahogy mond, arra tudok következtetni csak, hogy a bátyja is vagy a farkasok, vagy az őrzők berkeit erősíti. Mert különben olyan nyolcvan-valahány éves lenne, és onnantól nem tud túl sokat tenni ő maga a családjáért. Bár pontosan nem tudom, hány éves is lehetett Niamh fia. Szerintem pont ez volt a legkisebb gondom, hogy megtudakoljam, milyen idős a gyermeke… Aztán folytatja Maeve, és mikor kimondja azt, amit nagyon nem akartam hallani, akkor kicsúszik néhány szép szó a számon. - Na baszd meg… - Mondom kicsit elfordulva, és nem is hangosan. Inkább csak saját magamnak mondom ezt. De most őszintén? Mennyi esély volt rá, hogy pont ő fog előttem állni nyolcvankét év múlva? Főként így, mint farkas. Ja, rohadtul megérte elmennem Írországba… Nem igazán figyeltem a következő megszólalására, de a kérdésre már erőt veszek magamon és mintha mi sem történt volna válaszolok. - Igen. - Hazudom egyszerűen, mert ki tudja, valaha is felmerült-e a nevem a családon belül. Bár, Niamh jól értett a hazudozáshoz, így kétlem, hogy túlzottan meg lenne rá az esély, de nem kockáztatok. Hagyom a lánynak, hadd éljen a kis álomvilágában. Nincs szüksége rá, hogy megtudja, ki is vagyok én neki. Vagy megérdemelné az igazságot? Fú… úgy érzem ma nem igazán fogok a motorjával foglalkozni, inkább leiszom magam a sárga földig. - Néhány éve, igen. De pontosan nem tudnám megmondani. - Lényegtelen, mert pont annyira értek a gépekhez, mint aki már harminc-akárhány éve űzi ezt a szakmát. Főként, mert volt korábban is dolgom már ezekhez, még Fairbanks előtt, csak akkor még nem hivatásként űztem ezt. Itt pedig szükségem volt a pénzre egyébként is, mert nem csak magamról kellett gondoskodnom eleinte még.
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
A lehetőség adott. Jó hallgatóság vagyok, s amíg nem ér ide az autó, addig szívesen meghallgatom. Még óradíjat se számolok fel. – nézek rá mosolyogva, hiszen most se azért hallgatnám meg, olyan jó fej vagyok, hanem azért mert még több dolgot tudnék meg róla és később az információ nagy kincs lehet. De amennyire ártatlanul hagyták el ajkaimat a szavak, annyira ártatlanul is néztem rá, hiszen mindig is jól tudtam leplezni egy-egy szavam mögött rejlő motivációt. Főleg, hogy a legtöbb ember sose arra koncentrált, amit kérdezek és csak úgy kimondta a dolgokat. Utána meg fájhatott feje, de azért szoktam jó célokra is használni ezt a képességemet. Szeretek másokon segíteni, már ha adakozásról van szó, amúgy meg nem sokszor teszem meg. Legfeljebb az orvosi, a hivatásom kötelezettségein belül. Hamarosan pedig eléggé érdekes témára terelődik a beszélgetés. Nem szoktam csak úgy a családomról beszélni, de mondhatni egyetlen egy név elegendő volt ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődésemet és kiderítsem, hogy honnét is ismeri az édesanyámat. Emlékszem arra az időkre, amikor a saját gyerekemnek vagy éppen unokámnak adtam ki magamat és úgy pislogtam, mint az ártatlanság megtestesítője, amikor megjegyezték, hogy mennyire hasonlítok magamra. De most ezt mellékes, mert úgy érzem, hogy ennél többről van szó, mint egy puszta ismeretség. Amikor pedig meghallom a szavait, akkor kicsit feljebb szökik a szemöldököm és nem értem a dolgot. Baj van? – nem érdekel, hogy inkább csak magának mondta, hiszen farkas vagyok és meghallom az ilyet. Nem most fogok befejezni azt, hogy kiderítsem a szavak mögött rejlő igazságot. Főleg nem akkor, amikor a múltam egy apró részlete váltja ki ezt belőle. Nem értem, hogy mi lehet a gond, mert eddig nem úgy említette a nevet, mint aki bánja azt, hogy ismerte őt. Fürkészem őt és ha tehetem, akkor megpróbálok benne olvasni is. Értem, akkor nem meséltek rólad. Bár nagyon nem is tudtak volna, mert hamar ott kellett hagynom őket, mire pedig visszatérhetettem volna, addigra…- inkább elhallgatok, mert még mindig emlékszem arra a balesetre. Arra, hogyan ott feküdtek az aszfalton és az öcsémre is, aki küzdeni akart. De nem törtem meg, nem fordultam ki magamból. Sokkal inkább erősebb lettem. Bár az is igaz, hogy a másik két testvéremet is elveszítettem. Nem bukkantam egy idő után a nyomaikra. Valószínűleg vagy meghaltak, vagy idősek már, így eszembe se jutott az, hogy esetleg mind a ketten élhetnek még. Kicsi a világ. – jegyzem meg elmélkedve, de lehet inkább hagynom kellene ezt a témát, de nem megy. Akkor nem kezdő. – szólalok meg sietve, bár ahhoz képest, hogy én több évtizede foglalkozom az orvoslással, ahhoz képest ő igazán kezdőnek számít. De lehet, hogy már korábban is foglalkozott ezzel, csak most kezdte el hivatásosan. Sose lehet tudni.
- Nem, erről nem fogok beszélni. - Mondom egy apró fejrázást követően, komoly hangnemben. Ez az a téma, amiről csak nagyon ritkán, vagy soha nem beszélek. A múltamat így is magam mögött hagytam már, de ettől függetlenül még mindig nehéz lenne róla beszélnem. Nem is az, hogy nehéz lenne róla beszélnem, egyszerűen csak fura. Kényelmetlen. Legszívesebben most törnék valamit, hisz nem számítottam arra, hogy valaha is szembe kell majd néznem a lányommal, akit elhagytam. Vagy inkább csak otthagytam az anyjával. Egyetlen előnyöm, hogy ő neki fogalma sincs arról, én ki vagyok. Ezt egyelőre mindenképp szeretném is, ha így maradna. Elhamarkodott döntéseket nem szeretek hozni, mert azoknak eléggé nyers következményei is lehetnek. Erre pedig semmi szükségem nincs most. Elég zavaros az életem egyébként is, ez pedig csak egy lapát rá. Kiszaladt a számon is néhány elég illetlen szó, de hát ilyen után mit vár az ember? Vagy esetünkben farkas. Kérdésére visszafordulok rá, aztán megrázom a fejemet. - Semmi, csak rohadt kellemetlen, hogy pont azelőtt hagytam el a várost, mielőtt te születtél volna. Ki tudja, miként változott volna meg az életünk. Bár valószínűleg sehogyan. - Meg a faszt nem. Gyökerestül megváltozott volna minden, ha maradok, vagy inkább Niamh-mel elhagyom a várost. Nem is bánom, de most már mindegy, túl sok hazugságot tálaltam már Maeve-nek ahhoz, hogy abbahagyjam. Ilyen ez, de nem fogok most hirtelen átváltani igazmondóba. Ezzel kapcsolatban semmiképp sem. Nem erőltetem a témát, biztos történt velük valami, azért a hirtelen elhallgatás. Kár. De nem fogok depressziós lenni emiatt. Bólintok a kijelentéseire ezt követően, aztán már látom is a távolban a furgont. - Na, érkezik a fuvarunk. - Bökök a kocsi felé, hogy a nőstény is szemügyre vehesse. Motort nem is tudom, másképp hogy vihetnénk el, ha csak vissza nem akarjuk tolni. - Felpakoljuk, aztán visszamegyünk a városba. Választhatsz, hogy kocsiban üldögélsz kényelemben, vagy én vigyelek vissza a motorommal. - Előbbinek én személy szerint sokkal jobban tudnék örülni. De hát abba sem halok bele, hogyha vissza kell vigyem.
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
Rendben, sajnálom. – emeltem fel még a kezeimet is megadóan. Semmi kedvem összerúgni valakivel a port, legalábbis most nem. Máskor lehet, hogy ennyire se érdekelt volna, de most szükségem volt a segítségére, meg amúgy se vagyok lelkiturkász, így nem akarok vájkálni senki életében. Én nem az emberek lelkét ápolom, hanem a testét. Szóval semmi gond, valószínűleg nem sokszor fogunk találkozni. Elhozom majd a motoromat és ennyi. Elég nagy a Lak, ahhoz, hogy ne botoljunk egymásba, legalábbis én tuti nem fogom erőltetni semmit se. Figyelem a hímet és nem értem, hogy mi lehet a baja. Ő kérdezett, én meg válaszoltam volna. Kivételesen nem köntörfalaztam, elmondtam azt, amit tudni akart. Én meg azt, amiről úgy gondoltam, hogy elmondhatom, mert abból nekem se származik bajom. De úgy érzem, hogy talán tévedtem. Szemmel láthatóan még se volt annyira ártatlan a válaszom, mert eléggé furán reagált rá. Mintha szögbe lépett volna. Elég hülye hasonlat, de tényleg. Arcán zavarodottság, vagy valami hasonló lappangott. Én meg rohadtul nem értettem, hogy miért. Ismerte a szüleimet, legalábbis édesanyámat biztosan és akkor most emiatt ki kellene rohannom a világból? Régóta hallottak már, s eltemettem őket, legyőztem a fájdalmat és a gyászt. Nem most fogom egy idegennek köszönhetően feltépni a sebeimet. A kijelentésére pedig feljebb szökik a szemöldököm és érthetetlenül pillantok a férfira. Min változtatott volna? Miről beszél? Mi a franc ütött belé? Esetleg beteg? Ahh, farkasok gyorsan legyőznek minden betegséget, akkor lehet, hogy őrült? Akkor nem lenne falkatag. Hmm, ez egyre furább. Miért is lett volna másabb? Min változtatott volna? Ismerte a szüleimet, s ennyi. Nem hiszem, hogy sok mindent megváltoztatott volna. – szólalok meg végül érthetetlenül, de végül megrázom a fejemet, hogy inkább hagyjuk. Tényleg nem értem, hogy mi a franc lelte őt. De mielőtt megpróbálhatnám megérteni ezt a fura helyzetet, a férfit és az ő reakcióit megérkezik az autó, mondhatni a felmentő sereg. – Azt hiszem pont időben. – nézek rá egy mosoly keretében, de nem mondanám valódinak. Inkább csak örültem annak, hogy hamarosan vége ennek a fura találkozásnak. – Inkább az autóval megyek, de köszi a lehetőséget, illetve a javítást. További jó utat. – szólalok meg sietve. Majd amint felrakták a motoromat be is szállok, bekötöm az övemet és reménykedek abban, hogy hamarosan indulunk. –Örültem. – s amint végre magunk mögött hagyjuk fura, de kicsit megnyugodok. Egyik farkas se szokott csak úgy változni egyik pillanatról a másikra. De most mégis kínos lett, amikor pedig visszaértünk a városba, akkor nem is mentem egyből haza, hanem inkább elmentem sétálni, mert itt egyre furább és szokatlanabb dolgok történnek velem.
Nem a feleségem után indultam el. Ezt azért nem árt már az elején leszögezni. Vagy legalábbis nem ez volt a fő célom. Először is baromi jó az a kávézó a benzinkút mellett, tervek szerint ott ittam volna meg a reggeli kávémat és arrafelé ejtettem volna meg a vadászatomat is, lévén egy kicsit ebből a falkából is kezdett elegem lenni. Vagyis most így álltam hozzájuk, amiért kipateroltatták a feleségem. De itt jön képbe az az aprócska, ám mégsem elhanyagolható tényező, hogy Dakota önként választotta azt, hogy inkább távozik a városból, minthogy bármivel fizessen az itt maradásáért. Ezt figyelembe véve pedig még csak nem is hibáztathattam a falkát - vagy legalábbis nem annyira. Egyébként pedig kíváncsi voltam, egy éjszaka alatt meddig jutott, bár persze lutri volt, merre mehetett, de igazándiból annyira nem is érdekelt. Ha összefutok vele akkor bumm neki, lehet meg sem állok majd, ha viszont nem találkozunk, akkor nagyszerű, boldog lesz. Bevágtam magam a kocsiba, még egészen korán reggel volt, de nem tehetek róla, az éjszakai telefonbeszélgetésem után már nem igazán tudtam durmolni, elég hamar kidobott az ágy, úgyhogy nem is késlekedtem. Nincs is jobb, mint egy kora reggeli vadászat! Beindítottam a motort, aztán uccu neki, nem finomkodtam a sebességgel, pláne akkor, amikor kiértem a városból. Egyedül akkor tértem át takaréklángra, amikor messze előttem a fűúton feltűnt egy útszéles sétáló alak. Mérget mertem volna venni rá, hogy ez bizony a kedves kis feleségem lesz és meg kellett állapítanom, hogy igencsak lassan halad, mert még a benzinkútig sem jutott el. Megfordult a fejemben, hogy továbbhajtok, érezze csak, milyen az, amikor törődnek vele és hoppon hagyják. Amikor elhajtottam mellette, még oldalra is pillantottam, tényleg ő volt az. Hiába nem látott át a sötétített üvegeken, elég feltűnő volt az autóm, ráadásul látta már, nyilván egyértelmű lesz számára, ki ül az autóban, attól függetlenül is, hogy teljesen felhúztam a pajzsom. Feszítettem a nem létező húrt, jó pár méterre le is hagytam, amikor aztán rálépve a fékre szépen lassan visszavettem a tempómból, kitéve az indexet pedig az út szélére gurultam és úgy vártam rá, hogy beérjen. Nem szálltam ki, nem nyitottam ajtót, nem üzentem neki semmit, ha be szeretne szállni, úgyis be fog, azt pedig bizonyára ő is tudta, hogyha most továbbmegy, akkor tényleg ez volt az utolsó alkalom, hogy megálltam mellette és segíteni próbáltam. A kezdés jogát pedig meghagytam neki, tényleg baromi kíváncsi voltam, vajon mivel fog indítani.
Dakota Miles
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 113
◯ HSZ : 582
◯ IC REAG : 527
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Bakancsszerű bokacsizma, lapos sarkú - mert magasban vadbarom lennék hosszútávú gyalogtúrát tenni -, farmer, három réteg felső - abból az egyik az Aidetől szerzett -, és... jó lenne azt mondani, hogy nagy, pufi télikabát, de csak egy nyeszlett dzseki. Oké, nem tudok megfagyni, de ahhoz képest, hogy eddig zömmel milyen vidékeket jártam ez maga a befagyott pokol még mindig. Miután kiszálltam Horatio kocsijából és elindultam, jó ötletnek tűnt fejszellőztetés céljából egy hosszabb sétát tenni. Igen kevés dolgot gondoltam át ennél kevésbé az életemben, az tuti. Válthattam volna, de annak se láttam értelmét, a meglévő kevés cuccomhoz ragaszkodtam, a zsákkal a számban meg nehéz lett volna érdemben ütemesebben haladni. Nem jutott valami messzire reggelre sem, elcsigázott voltam, fájt mindenem, főleg a vállam és ha az itteni hideg személy lenne, tényleg felrúgnám. Aztán elszaladnék. Az autó zajára megfordul bennem, hogy fel kéne emelnem a hüvelykujjam, hogy stoppoljak, de elég gyatrára sikerül a mozdulat így nem lep, meg hogy elhúz mellettem és... Megálltam. Nem éreztem az energiáit, nyilván felhúzta a pajzsát, de a kocsit és a rendszámot felismertem. Megint ugyanaz járt a fejemben, mint amit előzőleg kérdeztem tőle: miért? Hiba, hogy megáll, amikor meg akar tőlem szabadulni, korábban pedig világosan elküld, mert bennem hiába vannak határok, ilyen helyzetben soha nem utasítom el a segítséget. Nem csak tőle fogadom el, bárkitől elfogadnám jelenleg. Kissé megszaporázott léptekkel indultam meg felé, hogy aztán oda érve teljesen megkerüljem a járművet és megálljak előtte. A zsákot ledobtam, a dzsekit szétnyitottam és nemes egyszerűséggel ráhasaltam a meleg motorháztetőre. Ez mégiscsak gyorsabb volt, mint egyből beülni és várni az átmelegedést... Ha nem, akkor is jól esett egy kis - majdnem teljes - vízszintes. - Oh, igen... - nyögtem teljes átéléssel és nem nagyon akaródzott felnyalnom magam. Az, hogy végül mégis megtettem, csak annak volt köszönhető, hogy deréktól lefelé elég kényelmetlen volt így. - Olyan vagy, mint egy maffiózó ezekkel sötétített üvegekkel - mondtam, miközben kinyitottam az ajtót és behajoltam. Pofátlan vagyok, de azért egyből még én se ülök be sehova. - Legalább beintettél, amikor elhúztál mellettem? - rándult meg szám sarka, gyűröttségem ellenére is. - Elköszönni álltál csak meg, ugye?
Kezdőlap
Remek volt és hamarosan folytathatjuk 
//
