*Világvége. Igen, ez volt a pontos meghatározás Alaszkára. Becca az ideutazása során nem egyszer gondolta azt, hogy lemennek a térképről. Nem igazán tette ki a lábait New Yorkból, egyszer elmentek az anyjával Springfieldbe és egyszer Connecticutba de akkor még gyerek volt, élvezte az utazást és szeretett volna még máshova is elmenni, de később már nem volt rá lehetőségük. Mire megtehette volna, már neki nem volt kedve, inkább „bezárkózott” a maga kis világába a könyvei közé, ahonnan néha kidugta az orrát mert a baráti társasága magával cipelte. S tessék, az utazását máris egy isten háta mögötti városban kezdi. * -Biztosan megvan valahol, nem rég a kezemben volt. Legfeljebb visszamegyek az ügyvédhez. *Sosem esett kétségbe, olyan ember volt aki nem idegeskedik előre mindenért, aki hiszi, hogy mindenre van megoldás. Ha mégsem, hát így járt, ráér akkor a fejéhez kapni. Ő az aki sosem fog agyvérzést kapni. Amiatt sem aggódott, hogy a szerencse és ő sosem jártak kézenfogva, már megszokta az apró kis baleseteket, az állandó keresgélést.* -Ha te nem, majd az őrangyalom. Szerintem már megőszült szegény. *Egy egész bőröndnyi öniróniája volt, persze azt nem szerette ha kigúnyolják de ilyen nem nagyon fordult elő. A barátai ismerték már és szerették, elfogadták olyannak amilyen, mások véleménye pedig nem igazán érdekelte. * -És a csoki, de az inkább szerelmi bánatra jó. *Ami nem jelenti azt, hogy máskor nem lehet enni, hiszen egy nő élete során többször kívánja meg a csokoládét mint ahány szerelmi csalódása volt és Becca nem szeretne a másodikra várni csak azért, hogy befaljon egy tábla narancsos étcsokoládét. Carl Sharp neve ismerős volt Beccának, talán még Naomi is említette neki még New Yorkban….vagy nem. Az biztos, hogy most hirtelen nem kapcsolta össze Naomit a Sharp vállalattal.* -Szóval patikus vagy. Családi vállalkozás. Legalább jóban vagy a főnököddel…..Te legalább tudod honnan származol. Én nem tudtam, hogy félig innen származom. A nagyim született itt, őslakos volt még a neve is….Chigliak, nem különös? Két éve, hogy meghalt, de anyámtól nem hallottam róla egy szót sem, pedig lehet, hogy én is itt tölthettem volna a nyarakat. Azért jöttem el igazából, mert azt remélem többet megtudhatok róla vagy arról, miért hallgatott róla anyám. Talán a nagyi házában, ami most már az enyém, találok néhány iratot vagy képet, bármit. *Az utolsó mondatot már a cukrászda ajtajában mondta, végre kiderült mit keres itt Fairbanksben egyedül. Belépett és húzta maga után a bőröndöt aminek a kerekei megtörték a kellemes hangulatot a cukrászdában. Szerencsére elég hely volt az asztalok között, így nem rántott le egyetlen terítőt sem, nem ment neki egy széknek sem míg a kiszemelt asztalukhoz értek. Becca azonnal leült s míg nem jött senki felvenni a rendelésüket, nekiállt megkeresni a papírokat és a telefonját. Előbbit azonnal meg is találta, mert amikor leült érezte a farmer anyagán át, így azt máris az asztalra tette, a telefon pedig a bőröndből került elő, nem a kisebb külső zsebből. Kihajtogatta az ügyvédtől kapott iratot és megkereste a ház címét amit Naominak nyújtott boldog, elégedett és „Na ugye mondtam, hogy meglesz.” mosollyal.*
- Meglesz… az ügyvédek nem jó fejek, vissza ne menj, még a végén halálra unod magad. Kacsintok rá, az sosem zavart, ha valaki szeles és/vagy szétszórt, tudvalevő ugyanis, hogy a zseni átlátja a káoszt, szóval túlzottan nem lepne meg, ha a semmiből egyszer csak eszébe jutna, hová tette, vagy mondjuk kipottyanna a zsebéből, miközben valami egész mást vesz ki. Meg aztán, még emlékeztetett is magamra ebből a szempontból, elvégre, én is hajlamos voltam hasonlóra. Mit hajlamos? A legjobb pajtim volt a szerencsétlenség. Nem mintha többnyire örültem volna a dolognak, de azért már volt időm hozzászokni. - Az enyém meg megőrült, nem gáz, mehetnek együtt szanatóriumba. így, ahogy beszélgettünk, nem nagyon tudtam megfejteni, miért nem lettünk soha barátnők, eléggé hasonlítottunk szerintem. Lehet, hogy én voltam az oka, New Yorkban már nem kerestem a kötődéseket, mert régóta tudtam, hogy el akarok majd onnan jönni, és egy jó barátot vagy többet nehezebb lett volna otthagyni. - Húúú… gondolatolvasó vagy. Épp a csokira gondoltam még ebben a tekintetben. Vigyorodom el. Na tessék, mondom én, hogy hasonlóak vagyunk. A szerelmi bánatra inkább nem reflektálok, mert valahogy újabban erről a témáról a Pandával való viszontlátásom jut eszembe, arról meg egyenest Connor, aki meg az én vakfoltom, vagy valami olyasmi, és jobb nem gondolnom rá, mert csak szörnyű hangulatba kerülhetek tőle. - Hát, azt mondjuk nem állítanám, hogy jóban vagyok a főnökömmel, jelenleg hallgatólagos megegyezéssel szóba sem állunk egymással, de egyébként igen, családi vállalkozás, már a fairbanksi verziója. A többi gyógyszertárhoz nincs közöm, egyszer talán majd megöröklöm a vállalatot, de őszintén, annyira nem vágyom rá, bár tény, hogy iszonyatosan gazdag lennék a dolognak hála, de engem az anyagi javak nem igazán mozgattak, most pedig már pláne nem, tekintettel arra, hogy Mayát sosem fogom visszakapni. - Chigilak? Akkor tudom, hogy melyik házat keresed. A nagyszüleim szomszédja volt a nagymamád… Állapítom meg csendesen, mert ugye, az ugye nagyon szomorú, hogy két éve meghalt az említett, szerintem nagyiék még a temetésén is voltak, én akkor nem tartózkodtam a városban, és csak egyszer-kétszer láttam nyaranta az idős hölgyet, de úgy emlékszem, a nagyival jóban voltak. - Most már teljesen biztos, hogy félelmetesen kicsi a világ. Jegyzem meg, így már nem is kell a címet előkaparnia, simán el tudom igazítani, vagy akár elkísérni is, ha úgy szeretné, de előtte persze időszerű már az a fagyi. Odabenn én is helyet foglaltam, tudtam, hogy csupa csoki fagyira vágyom majd, mint a kekszes csoki, a sztracsatella, meg a csokis csoki, szóval ebből az előbbiek alapján tiszta sor lenne, hogy van valami az érzelmi életemmel, de remélem, hogy a jó kedvem alapján nem fog erre a következtetésre jutni. Elmosolyodom, mikor elém rakja a papírt, és bólintok, a cím valóban az, aminek gondoltam. - Nem tévedtem, tényleg a nagyimék szomszédja volt. Szép környéken lakott, bár, azt kell mondjam, hogy a ház maga nincs a legjobb állapotban, szóval szerintem készítsd fel rá magad lelkileg. Nem árt erre figyelmeztetni, ettől még remélem, nem fog nagyon lelombozódni, elvégre, nem ott élni szándékozik mostantól, legalábbis nem huzamosabb ideig. Mikor kiérkezik a pincér, rögtön le is adom a fagyikehelyre a rendelésem, extra tejszínhabbal meg csokireszelékkel. Nekem ez lesz az ebédem, na… - Ha gondolod, útba tudlak igazítani, el is kísérlek szívesen, de előtte még be kellene ugranom legalább egy órára a gyógyszertárba, szóval, ha nem várhat ennyit, akkor csak táv irányítani tudok.
//Ismét csak nagy bocsi, de nyaralás meg betegség is közbejött, remélhetőleg mostantól nem lesznek ilyen nagy kimaradások. //
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Az ötvenes, szarukeretes szemüveget viselő, kefehajú ügyvéd valóban unalmas volt, eldarált néhány szakszöveget Rebeccának, átadta a papírokat és a kulcsokat, begyűjtött néhány aláírást és már útjára is engedte. Valószínűleg a többi ügyfele nagyobb bevételt jelentett és fontosabbak is voltak egy mosolygós könyvtáros kisasszonynál. * -Az biztos, nem volt nagy élmény. *Becca amúgy sem nagyon bírta a hivatalos dolgokat, kész rémálom volt a számára bármit is elintézni. Utált a bankban is sorban állni, és meggyőzni egy hivatalnokot a maga igazáról. valahogy nem boldogult a bürokráciával. Naomira azonban meglepetten tekintett. Tényleg nem nagyon ismerte a nőt, az ő emlékeiben mindig is egy határozott és magabiztos személyiség merült fel, el sem tudta képzelni róla, hogy olyan szerencsétlen mint amilyen ő maga.* -Ezt nem mondod komolyan?! Te mindig olyan magabiztos voltál, aki tudja mit csinál és miért….hihetetlen, vagy csak viccelsz velem. *Szélesen elmosolyodott a gondolatra, hogy talált valakit aki megérti minden nyűgét. Nem hitt a sorsszerűségben de azért eszébe jutott, hogy ez nem lehet véletlen. Viszont azt sem tudta nem észrevenni, hogy Naomi most egy kicsit más, megváltozott ahhoz a képhez képest amilyen New Yorkban volt és nem a hátrányára. A New York-i Naomi kedves volt és szellemes, de volt benne valami tartózkodás ami miatt Becca nem is akart közelebb kerülni hozzá, pedig alapjában véve barátkozós típus volt. A Fairbanks-i Naomi azonban sokkal közvetlenebb volt, nevetősebb és közlékenyebb. Biztosan megvolt az oka, de Becca nem feszegette. Egyelőre. * -Nem, dehogy, csak imádom a csokit. Ahogy szerintem a nők többsége. Szóval te is csokievő vagy. *Nem kérdés volt, vidám megállapítás és egy könnyű vád ami miatt mindketten bűnbe esnek. Becca szerencsés alkat volt és Naomin sem látszott egyetlen deka csokoládé sem. A nő csinos és szép volt, minden bizonnyal egy dögös pasi várt rá otthon. * -Ó, ne haragudj…ez nem jó. *Tréfálkozni próbált de jó szokásához híven megint sikerült belenyúlnia a darázsfészekbe. El is pirult egy kicsit és ezt a témát eltette a „nem feszegetjük” feliratú lista legtetejére. Persze kíváncsi volt, de majd Naomi elmondja ha akarja, de akkor sem fog a kardjába dőlni ha ezen a téren tudatlan marad. Mindenkinek szüksége van egy kis titokra, fekete foltra az életében amin egyedül kesereghet. Beccának is volt néhány és minden bizonnyal kiegészül majd ha bármit is megtud a nagyi és az anyja viszonyáról, ami nem is volt igazán viszony, hiszen ők sem álltak szóba egymással. Félő volt azonban, hogy ez egyoldalú történet volt és Becca rájött, hogy fele annyira sem ismerte az anyját mint ahogy hitte. A nagyi feltűnésével a családi történetben minden alapjaiban dőlt meg és most már tényleg nagyon kíváncsi volt mindenre. Úgy tűnt azonban, hogy a házon és a nagy szerencsével benne majd megtalált emlékeken kívül, más források is a rendelkezésére állnak majd.* -Tényleg kicsi. Ó, hát ez….. *Szóhoz sem jutott, ezt még emésztenie kellett és úgy viszonyulni a dolgokhoz, hogy közben ne nagyon szálljon rá Naomira. Azért a cukrászdában a biztonság kedvéért átnyújtja a nőnek a címet, amit persze egyik pillanatról a másikra megtalált. Jellemző, hogy pont ott nem kereste. A rossz hír azonban természetesen eléri, nem is számított másra. Elhúzta a száját mielőtt válaszolt.* -Gondoltam. Két éve üresen áll és senki nem foglalkozott vele. Csak azt remélem, hogy találok valamit a házban amiből egy kicsit megismerem a nagyit. Az ügyvéd azt mondta semmit nem vittek el, csak összepakolták a holmijait. Csak az a furcsa, hogy anyám el sem jött ide. Még titokban sem. Fogalmam sincs milyen ellentétek lehettek köztük. *Becca lelombozódik de nem a ház várható állapota miatt, hanem mert nem érti mi történhetett. Ő mindig olyan jóban volt az anyjával, ő volt a legjobb barátnője, álmában sem gondolt volna róla olyasmit amivel szembesülnie kellett, és most már kérdőre sem vonhatja. Máris jól jön, hogy egy cukrászdába tértek be, Becca a Csokiálom fantázia névre keresztelt kehelyből kér egy dupla adagot majd bűnbánóan Naomira tekint.* -Hát most adok a lehangoltságomnak egy adag örömhormont……köszönöm, de nem akarlak feltartani, talán elvitetem magam egy taxival. Remélem legalább egy szék lesz ott ahova letehetem magam. De örülnék ha később találkoznánk még. Ez a sok közös vonás…érdemes lenne utánanézni. *Halványan elmosolyodik, szemeiben ártatlan kérdés lapul. Vajon Naomi most is visszabújik a csigaházába, vagy Becca többre számíthat? Minden tartózkodása ellenére kedvelte Naomit már New Yorkban is, most azonban érdekes módon kötődik hozzá. Van a nőben valami különleges amit nem tud szavakba foglalni. Szívesen elbeszélgetne vele hétköznapi dolgokról, és nem csak azért mert Naomi az egyetlen ismerőse itt az isten háta mögött.*
- Tudom én, hogy mit miért csinálok, ez nem kérdés, de ehhez nem kell szerencse. Az már más kérdés, hogy amit lehet, azt jobbára elszúrom. Inkább nem kezdem részletezni, a lista tetején verseng az Alignak megszállt egy Őrzőt, és ki akart nyírni, valamint a szemem előtt változott át egy fiatal srác vérfarkassá dolog. Mégis mennyire kell pechesnek lenni, hogy két ilyen szörnyűség történjen az ember lányával? - Ide nekem mindenféle édességet, és már vigyorgok is. Igazából, ezzel nem hazudtam, az édességektől mindig jó kedvem lett, sokat is faltam be belőlük, kész szerencse, hogy nem vagyok hízékony alkat, különben megnézhetném magam. Azt hiszem, elég kellemetlen ábrázatot tudnék ölteni, ha tudnám, hogy mit feltételez arról, ki vár engem otthon. Meglehetősen fájó pontja ez a kis életemnek. - Ugyan, nem haragszom, nem tudhattad, meg aztán, most ez van, de lesz majd másként, ezért én nem izgatom magam egyelőre. Nem akartam úgy csinálni, mintha nem érdekelne, de jelenleg tényleg voltak ennél nagyobb problémáim is, s azóta is szentül hiszem, hogy az apámnak kellene engem megkövetnie, ám a jelek szerint nem hajlandó bocsánatot kérni. Lelke rajta. - Ha nem vittek el semmit, akkor biztos találsz majd róla emlékeket, biztos izgalmas kutatás lesz. Én szerencsére jóban vagyok a Nagyimmal, úgyhogy tudom, hogy igen nagy kincseket képesek őrizgetni. Mindig imádtam nézni a fekete-fehér fotóikat. Egyébként meg, úgy tűnik, az anya-lánya kapcsolatok hajlamosak elég rosszra fordulni… A saját példám is egyértelműen ez a kategória, de a nagyi és anya sincsenek túl jóban, bár nem a nagyi miatt, ő egy szent, bármikor megbocsájtana a pénzéhet egy szem gyermekének. - Jól van, akkor legalább nem fognak mindennek elmondani az alkalmazottaim. Kacsintottam rá, igyekeztem újra úgy állni az élethez, hogy mindent a jobbik oldaláról közelítek meg. Nem hiszem, hogy lenne értelme tovább bánkódnom, persze, vannak még lezáratlan ügyeim, és kellemetlen momentumai a jelenemnek, de azon leszek, hogy megoldjam majd őket. Egyelőre nem sürgetem a sorsot, hogy vágjon nyakon még több problémával. - Természetesen örömmel találkoznék majd még veled, s ha gondolod, a Nagyival is össze tudlak hozni, biztosan tudna mesélni a te nagymamádról. Már ha nem vagyok ezzel tapintatlan, de én biztos örülnék egy ilyen felajánlásnak, persze, nem tudhatom, más hogy van vele. - És imád sütit sütni, mindig van nála valami isteni édesség. Ezzel a lendülettel látok neki a fagyikelyhemnek, s addig még vélhetőleg esik pár szó köztünk, de ha végeztünk, akkor engedem a dolgára, izgalmas felfedezéseket kell még tennie, engem pedig vár a munka.
//Köszönöm szépen a játékot! ^^//
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Becca elővette a „jól értem én” arcát. Ő is mindig mindent elszúrt amit csak lehetett, de nála valószínűleg más okokból történtek a dolgok mint Naominál. Rebecca sokszor a föld felett járt, hacsak néhány centivel már elég volt ahhoz, hogy valami ne úgy történjen ahogy kellene. Mindezekért, részben a könyvek voltak hibásak, részben pedig Becca végletekig romantikus és álmodozó lelke. * -Azért remélem nem csak akkor. *Mosolyogva adott hangot reményeinek. Egyre jobban kedvelte Naomit, s noha a legtöbb dolgot még nem tudta róla, úgy érezte rengeteg közös van bennük. El tudta képzelni, hogy a nővel együtt ülnek egy kanapén és fagylaltot falnak, miközben pityeregnek egy filmen, vagy épp nevetve beszélik ki a férfiakat. Naomi azonban más témát is tartogatott neki. Mivel a nagymamáik ismerték egymást, minden bizonnyal ez lesz az elsődleges témájuk és ha valóban talál valamit, bármit a nagyi holmijai között, akkor lesz mit megbeszélniük.* -Mindig is egy nagyira vágytam aki különleges dolgokat tud mutatni és mesélni a múltról. Olyanok mint egy régi könyv, minden lapjuk meglepetés.…..Nem is értem mi történhetett kettejük között, anyával mindig is jóban voltam. *Amikor a könyveket említi, arcán öröm suhan át. Persze jellemző rá, hogy bármit a könyvekhez hasonlítson, a könyvek az élete. Lehet új, vagy régi, saláta vagy elegáns bőrkötésű, szólhat romantikus szerelemről vagy rég elfeledett korok igaz történeteiről, Becca imádja őket. Csak akkor ingatja meg a fejét értetlenül mikor az anyja és a nagyi kapcsolatát említi meg. Sosem volt rosszban az anyjával, és most is hiányzik neki minden együtt töltött pillanat, de amióta megtudta mit titkolt el előle, kicsit haragszik is rá.* -Az alkalmazottak fontosak, egy főnöknek példát kell mutatnia. A világért sem rondítanék bele ebbe a kapcsolatba. *Ajkainak szeglete megrándult ahogy próbált komoly maradni és visszafogni a mosolyát. Naomival olyan volt most találkozni mintha kinyílt volna benne egy ajtó és azon keresztül vidámság ömölne a világra.* -Ennek igazán örülök és hálás lennék ha összehoznál a nagyiddal. Köszönöm. *Az öröm látható volt rajta, Becca szerette az idős embereket, sok badarságot összehordtak ugyan, de leginkább olyan időkről meséltek ami nagyon távol állt Beccától. Érdekesek, néha fájdalmasak voltak de mindenképpen igaziak. Valódi érzések álltak mögöttük, és olyankor látta a szemükben milyen emlékezni. * -Ó, hát ez egy nagyinál szinte kötelező. Azt hiszem máris szeretem. *Naomi nagymamája minden bizonnyal a legbűbájosabb teremtés akivel valaha találkozott, elnézve az unokáját. Nevetve fogadja a megérkező fagylaltkelyhet, ami már első ránézésre is azt kiabálja, hogy nagyobb volt a szeme mint a szája. De Becca becsületére legyen mondva, a rövid beszélgetés alatt az egészet befalja. A viszontlátás ígéretével köszön el Naomitól és már most nem győzi kivárni, hogy újra találkozzanak. Persze hiába tervez ő, ha az élet mást gondol.*
Esett. Újra. Nosztalgikusan emeltem fel a fejem az ég felé és hagytam, hogy a fehér hópelyhek az arcomra ereszkedjenek. Halvány mosoly húzódott az arcomra. Szerintem belém ez kódolva van, de egyszerűen imádtam a havat. Kinézni a havas tájra reggelente, még ha a vakító fehérség bántja is a szemet, lépkedni a réten és hallgatni, hogyan ropog a hó a lábam alatt... mindig megnyugtatott engem, a legtöbb esetben legalább is. Szinte meg mertem kockáztatni, hogy ez még az emberi éveim maradványának utánélése. Volgográd hiába volt oroszhon déli részén, a tél ugyanúgy beütött oda is, mint az ország többi részére. Egy nap lefeküdtünk, minden kopár pusztaság, majd reggel hoppá, minden fehér. Így ment ez régen. Sokan utálják a telet, de egy orosz ember számára ez olyan természetes, mint a lélegzetvétel. Mások írtóznak tőle... de én meg röhögök csak, hiszen anno Tanyaval akár alul öltözve is kimentünk fetrengeni a nagy fehérségbe. S ehhez nem kellett farkasnak lennie egyikünknek sem. Ah... a nosztalgia, már megint. Valahogy mióta drága testvérem újra itt van a közelemben, egyre gyakrabban gondolok vissza a régi időkre... de nem voltam eléggé elmélyedve, ahogyan megcsapta valami az orromat. Fejemet függőlegesbe húzva kúsztak le róla a még el nem olvadt hópelyhek én pedig a forrás után néztem... s nem kis meglepetés várt. Ismeretlen volt, de mégis ismerős. Az embert ismertem, de a hozzá tartozó, sajátságos aura már kevésbé. Idegennek hatott ahhoz képest, ahogy legutóbb láttam, most meg... a kettő egyben... éreztem rajta az őrzők mágiáját, ez pedig meglepett. Másfelől viszont mosoly is jelent meg az arcomon a viszontlátás lehetőségétől. Miért is ne, elvégre nem vagyok antiszociális... s miközben figyeltem, arcomra gonosz vigyor húzódott. Felálltam a padról és lassan kezdtem el közeledni felé, helyezkedve, trükközve, hogy lassan a háta mögé kerülhessek. Arcomra egyre inkább egy dög ember vigyora húzódott, egészen addig, míg: - Meglepetés! - azzal Naomi ruhájának nyakrészét picit hátrébb húzva dobtam be a hátához a havat, melyet útközben szedtem össze.
Már megint esik a hó. Nem igaz, komolyan, ez fog a sírba vinni, látom magam előtt, ahogy elcsúszik egy csini jégtömbön, és zakózom egyet. Ja, az a jelenet már megvolt, és tényleg majdnem belehaltam, bár egészen más okból. Azt hiszem, hogy fölösleges erre gondolnom, kellemetlen történés, és egyébként is csak a saját leírásaimból tudom, nem emlékszem rá. Noha azt tökéletesen el tudom képzelni, hogy mennyire bepánikoltam a kórházba szállítás lehetőségétől. Az egyetlen kellemes emlék, ami eszembe jut a hóról, az a tavalyi hóangyalka gyártás Pandával, akkor láttuk egymást évek óta újra. Mintha ezer éve lett volna, pedig alig telt el egy év, és mennyire sűrű év volt mindkettőnknek, hogy az hihetetlen. Most nyugodtan bóklászok a városban, amolyan céltalan rám szakadt semmittevés szintjén, senki sem ért rá, akit felhívtam, hogy esetleg össze tudnánk-e futni, szóval sétálok egy kicsit, aztán megyek haza, bekucorodok majd a kandalló elé, és sajnálom, hogy nem bújhatok előtte össze Connorral. Megnéztem egy kirakatot, láttam benne egy nagyon szép sapka, sál, kesztyű összeállítást, talán meglepem majd magam vele, vagy valaki mást, a Nagyinak nézhetnék valami jó meleg pulóvert karácsonyra, tudom, sablonos, de ezt kérte, szóval nagyjából ennyi célom van a napom további részére, esetleg átugorhatnék hozzájuk, valószínűleg ez is lesz a program, meglátjuk, mikorra lelem meg, amit keresek. Azonban sokkolóan gyorsan jövök rá, hogy ez nem az elkövetkezendő percekben fog megtörténni, mert egész egyszerűen lefagy az agyam, de komolyan. Iszonyatosan hideg a hó, amit a nyakamba kapok, és pillanatok alatt kezdek el reszketni tőle, és próbálom meg kikaparni a jeges szörnyeteget. - Anyukád jól van? Morranok fel, nem szokásom ilyen módon megnyilvánulni, de ez valami roppant mód kellemetlen, és legszívesebben tökön rúgnám az illetőt. Természetesen azonnal sarkon fordulok, és csak akkor költözik némi felismerés a lélektükreimbe, amikor meglátom a vonásait. - Ez nagyon aljas dolog volt, Nicholas! Állapítom meg már-már vádlón, és igyekszem nem ezerrel vörösödni már csak annak a napnak az emlékétől sem. Jesszus, az is marha régen volt. Valamiért bizsereg a bőröm, még akkor is éreztem felőle valami megfejthetetlent, és most sem igazán tudom, hogy mi lehet ez, de egyelőre még csak a hó bosszant, a többivel nincs energiám foglalkozni.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Szépen lassan közeledtem. Lassú, komótos léptekkel cserkésztem be a gyanútlan vöröskét. Lépésről lépésre, méterről méterre araszoltam hozzá, lopva a távolságot. Arcomon ott volt a gonosz vigyor, miközben felkaptam a földről a nyakba szánt havat. Mocsok vagyok? Sosem tagadtam, hogy annak idején eléggé sokat töltöttek belém ebből a jellemzőből, sosem mentem a szomszédba néhány szemét megmozdulásért. Főleg, ha a másik ugratásáról volt szó. A vigyorom egyre szélesebb lett, ahogyan ropogott halkan talpaim alatt a már amúgy is letaposott hó, majdhogynem árnyékot vetettem már Naomira. Közben pedig majdhogynem a fülemben hallottam a Cápából azt a bizonyos dallam. Türüm... türüm... türüm... türümrümrümrümrümrüm... ééééééééés... placcs. Merénylet sikeres, én pedig magamban jót mulatok, amikor megérzem a bosszúságot és meglepettséget a lányból. Na már ezért is megérte ez a kis, hirtelen jött megmozdulás. Na viszont amikor meghallom a visszaszólást azért megmoccan bennem valami. Talán magára hagytam egykoron, de mégiscsak szenvedett, hogy a világra hozzon. - Hat láb mélyen - a hangomról már nem árulkodott az a bizonyos derűsség. Mindenesetre ennyivel most még megelégszek, átmenetileg. Valahol kárpótol az a meglepett tekintet, amikor Naomi megfordul a tengelye körül és szembesül, ki is támadta be. Na akkor pedig ne is beszéljünk pírről, ami megjelenik az orcáján és tudom, nem a hidegtől. Már csak emiatt is felfelé kanyarodik az ajkam sarka néhány másodperc morgós tekintet után. - Úgy ismertél meg mint aki tartózkodik az aljaskodástól? - itt már azért vigyorgok. Hiába, szeretem, ha bosszankodnak miattam az emberek. - Mi újság veled? Elég sokat változtál mióta utoljára láttalak. Sokat... őrzővé vált, jóhogy változott Nicho.
- Akkor van egy közös pontunk. Állapítom meg némileg fásultan, mert augusztusban én is elvesztettem az enyémet, de azt hiszem, fölösleges is erről beszélnem, nem is áll szándékomban, egyszerűen arról van szó, hogy nem vagyok hajlandó sajnálni érte, magamat sem sajnálom, és rosszul sem fogom érezni magam azért, mert beletenyereltem. Ami azt illeti, ha tudnám, hogy vérfarkas, még vissza is kérdenék, hogy mégis mennyire szerette az öreglányt, hogy még most is gyászolja. - Nem, most hogy így kérded, nem úgy ismertelek meg. Ha már kérdezett, válaszolok, közben meg azért próbálom kikaparni a havat a nyakamból, mert ez így nem állapot, úgy érzem, jégkockává fagyok. Azt hiszem, most már a férfi menthetetlenül a hóval való terrorizálást fogja jelenteni a számomra, de igazából ennek nincs túl nagy jelentősége. Majd helyrejövök, előbb-utóbb biztosan. Remélhetőleg nem szedek össze megint egy csinos kis megfázást, mert az most nem hiányozna túlzottan az életemből. - Wow, és mindezt sikerült leszűrnöd az elmúlt egy percben? Mi vagy te, valami látnok? Pislogok rá, ismét csak meglepettséget tükröznek a vonásaim, összességében külső szemlélő számára nem látható rajtam változás, mert akkor és most is hasonló lelkiállapotban vagyok, akkor még képben volt Connor, és most megint. Az anyám halálán túl annyi a különbség, hogy megtudtam, nem kaphatom vissza a lányom, és hogy Őrző lettem, ám ezek egyike sincs a homlokomra írva. - Van valami, amit tudnom kéne rólad, Nicholas? Kérdezem csendesen, a kérdésére nem válaszolok, elvégre, nem igazán az a lényeg, nyilván nem a lelkiállapotomra kíváncsi. A felvillanó könnyedségem elillant elég hamar, nem az ő hibája, a kérdésfeltevés módja volt rossz, és nem hiszem, hogy paranoiás lennék.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Elhúztam a számat amolyan "ez is jól kezdődik" címszó alatt. Áh, nem azt cseppet sem tartom rossz megmozdulásnak, hogy havat tömtem a nyakába újfent, az teljesen rendben volt. Az, hogy anyámat gyászolnám a mai napig, kicsit erős megszólalás lenne. Nem gyászolom, csak nem felejtettem el neki azt a kilenc hónapig tartó szívességet és a világra vajúdást. Ennyi a történet, mert amúgy meg rohadtul nem voltam egy mintagyerek. De szerintem inkább teszek egy szívességet mindkettőnknek és nem fűzöm tovább a témát. - Nalátod - vigyorgok továbbra is. - De csak mert lásd, kivel van dolgod, a vendégem vagy valamire. Fejemmel közben a nem messze álló bódék felé intettem. Ugyan még csak november van, de az emberek már most elkezdték terjeszteni a karácsonyi hangulatot ezekkel a nyilvános árusokkal. Mondjuk nem mint ha egyes termékeknek csak télen lenne divatja. Amilyen hideg tud lenni ebben a városban, a forralt bor meg a társai elég szépen fogynak. Bár könnyen lehet a leányzó inkább a képembe vágja az ajánlatomat egy adag hóval együtt, benne van a pakliban. - Ha már olyan sok mindent láttál az életben, mint én, akarva akaratlanul is észreveszed az eltéréseket. Mily nagyképű megjegyzés, de milyen igaz. 350 év porosodik mögöttem valahol a távolban, de nem múlt el nyom nélkül. Persze, valószínűleg ezt az "apró" dolgot az őrzőségét illetően az életben nem vettem volna észre a képességeim nélkül és akkor talán tényleg nem látom másnak, mint egy éve. De nem így volt. Amikor visszakérdez, egy darabig csak nézem, majdhogynem súlyos csendet tartva, de aztán. - Tudtam én, hogy okos vagy. S bármennyire is lesz kellemetlen a felismerés innentől, egy másfajta kommunikációra váltok, melyet szóban nem mondhatok ki csak úgy, hisz a főtér az főtér. ~Első szabály. Ha már itt állok előtted, jól figyelj meg. Külsőre semmi különleges, nemigaz? S most nem az emberi mértékekre gondolok. Nézz mélyebbre. Magad se tudod, miért, de a jelenlétem furcsa érzéssel tölt el. Szokatlan, melyet általában nem érzel. Sok olyannal találkoztam, kik hozzád hasonlóan fiatalok voltak és nem értették a dolgot. Ezen a legtöbben átestek. Figyeld meg az érzést, raktározd el a fejedben... mert garantálom neked, mindig vérfarkas lesz a közeledben, ha ez felüti a fejét.~ Amikor egyszer azt mondtam, szeretek a fiatalokkal foglalkozni, az nem, nem a pedofilia jele volt. Korábban is tanítottam fiatal farkasokat bizonyos dolgokra, nem kellett hozzá a kölykeimnek lenniük... de Kate óta ugyanez a fiatal őrzőkre is vonatkozott. Apám arra tanított, legyek jóban velük... s most őszintén, talán kissé hirtelen kaptam el ezzel a lányt, de a jótanács attól még jótanács marad, baj pedig nem lehet belőle.
- Ha utána megint hóembert akarsz csinálni belőlem, akkor inkább hagyjuk. Öltök nyelvet pofátlanul, azóta sem változtam meg ilyen téren, Connornak nem nyújtogatom, vele szemben muszáj visszafogottnak lennem, elvégre bármilyen apró hiba végzetes eredménnyel járhat, és azt nagyon szeretném elkerülni. Ettől függetlenül másokkal szemben nem érdekelnek az ilyen dolgok, és nem is fogok finomkodni, ha úgy adódik. Már nem az Őrzőségemet használnám ki, csupán olyan lennék, amilyen szoktam, ha valaki nem épp kedves velem. Ő mondjuk nem volt bunkó, csak épp nagyon összezavart, és máig nem tudom, miért támadtak vele kapcsolatban olyan gondolataim, amilyenek. Nem is szeretnék visszaemlékezni a dologra. - Olyan sok mindent, mint te… Ühüm. Csóválom meg lassan a fejem, ezek szerint nagyon is benne van a pakliban az, hogy ő is vérfarkas, csak épp valószínűleg jóval idősebb fajta, különben tavaly ilyenkor a nagy menekülésemnek köszönhetően simán fel kellett volna falnia. Nem mintha ez olyannyira megnyugtató lenne, de hiszem, hogy nem kell félnem tőle, nem akar bántani. - Jah, egyesek szerint ragadt rám pár dolog. Megrántom a vállam, kissé tán nyeglén, de esküszöm, ötletem sincs, mit reagálhatnék erre. A jelek szerint valóban jó helyen kapizsgálok, íme, egyel több farkas, akit volt szerencsém megismerni. Fura, de összességében eddig pozitív benyomásaim volt, Alignaktól eltekintve a Vörös Hold kapcsán, de ő legalább nem élő, lélegző fenevad, csak egy szellem, bár annak azért félelmetesen erős. Megfeszülök, amikor elkezd beszélni a fejembe, már egyszer átéltem, akkor sem volt kifejezetten ínyemre, valahogy nem esik jól, a hideg ráz tőle, főleg ilyen mennyiségben. - Értem én, szoktam is tapasztalni, csak épp nem tudtam, hogy ez az. Connor mellett állandóan jelen van, és csak most esik le, hogy az Upperben is elég gyakran érzem munka közben, szóval ez lenne az, ami kíséri őket. Nagyon furcsa, de nem zavaró, csak épp valóban nehéz megszokni, és minden helyzetben kapásból összekapcsolni a vérfarkasokkal. Gondolom, minél közelebb van az adott farkas, annál intenzívebben érezhető. Mindenesetre tesztelgetni nem fogom, épp elég mára az is, hogy bebizonyosodott, miattuk érzem ezt. - Elárulod, kihez tartozol? Kérdem kíváncsian, bár úgy hiszem, ilyen egyszerűen nem fogja a tudtomra adni, de egy próbát mindenképpen megért, ha mást nem, majd találgatok magamban. Eska vérvonalát már most kizárom, szerintem annak a vérvonalnak a megléte azt is garantálná, hogy simán embernek nézem.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
- Pedig jól mutatnál a főtér közepén, fazékkal a fejeden és seprűvel a kezedben - hogy a répát és a szenet már ne is említsem, bár lehet előbbi kissé szexista lenne. Ó, vigyorom elárulja, hogy nagyon is emlékszem még a múltkorira meg a hóember készítési módszeremre. Ha pár kiló havat nem lapátoltam rá legutóbb akkor egyet sem. Ahhoz képest most ez az egy marék hó talán bocsánatos bűn is lehetne. Talán, de a lány arckifejezését nézve aligha lesz az. Ez van, én már csak ilyen vagyok. Mindenesetre azt már most megfogadom magamban, hogy ha megint kiölti rám a nyelvét, akkor bizony el fogom kapni. A nyelvnek a kedves szájában van a helye, ha már mindenáron ki kell nyújtani. - Meglepődnél, mennyit. Nem megyek bele, tényleg beszélhetnék róla pár hétig de szerintem idefagynánk a főtér kövéhez és nem lenne megköszönve egyikünk se. Főleg, hogy én simán kibírom ezt az időszakot a hidegben a farkaslétnek köszönhetően, de Naomiról ezt aligha lehet elmondani. - Mondtam én. Már elsőre se tűntél annak a fajta embernek, aki csak úgy álldogál és elsiklik a dolgok felett. Pedig akkor csak ember volt. Lehet kissé lefitymáló vagyok, de sokszor nézek úgy rájuk, mint akik csak vannak a világban pótléknak. Aztán időről időre kiemelkednek bizonyos emberek, akikkel már érdemesebb szemügyre venni, kiemelt figyelmet adni nekik. Tipikus, de legtöbbször ilyen embereket én a csatatereken ismertem meg, nem a normál életben. Persze vannak kivételek, mint most a kis vörös. Hiába, valószínűleg az se véletlen, hogy elhívták őt az őrzők. - Most már tudod. Tartsd nyitva a szemed, mert sosem tudhatod, milyet hoz a közeledbe. Tekintsd ezt baráti jótanácsnak. Ha van akár egyetlen egy dolog is, amire atyám büszke lehet velem kapcsolatban, az az őrzőkkel való kapcsolatomat jelentheti. Ez sosem változott meg, elvégre az őrzőkkel sosem volt olyan konfliktusom, ami megrontotta volna a viszonyomat velük. Nem. Megvolt az egészséges tiszteletem feléjük, de még a segítségnyújtási készség is. Meg különben is, amíg nincsen komolyabb bajom az illetővel, miért ne látnám el tanácsokkal egy új élet kezdetén? Vagy legalább is hajnalán. - Ha jó kislány leszel, elmondom - húzódik ravasz vigyorra az arcom. - De ha gondolod megpróbálhatod kitalálni. A-aaa, ilyen könnyen nem adom az információt ám. Lehet ha kérdezősködne a többiektől elég hamar kiderülne. Ha mást nem Kate-től megtudhatná, bár nem tudom, drága unokámnak mennyire lenne ingere rólam beszélgetni másokkal. Viszont most még itt voltunk, én meg kíváncsian vártam, belemegy-e a játékba, vagy inkább megint nyelvet ölt.
- Kétségtelenül, még pénzt is szedhetnék a szellemileg elmaradottak támogatására. Húzom el a számat, nem, nem szeretnék megint hóember jelmezbe bújni, halloween már elmúlt, a farsang pedig még nagyon messze van. Mindenesetre kétlem, hogy az én vágyaim érdekelnék, a legutóbb sem volt erről szó, közel sem. Emlékeim szerint már sírtam a röhögéstől, aztán könyörögtem, hogy hagyja abba. Nem hatotta meg túlságosan. - Nem hiszem. Jegyzem meg csendesen, és nyilván több van a szavaim mögött, mint némi gyermeki daccal fűszerezett ellentmondás. Egyszerűen tisztában vagyok vele, hogy több száz éves vérfarkasok lézengenek a városban, nyilvánvalóan ő is egy közülük, ezen nincs mit csodálkozni, vannak bőven, ezt már tudom, s immár tudhatom is, nem fogja senki elorozni tőlem az információkat ezzel a témával kapcsolatban. - Vannak dolgok, amik mellett, ha engem kérdezel, hajmeresztően nehéz elsiklani, pedig egyszer megpróbáltam. Célzok ezzel arra, bár nem biztos, hogy érthetően, hogy bizony én átestem egy emléktörlésen, és minden adott lett volna, hogy nyugodtan, tőlük távol éljem le az életemet. A Vörös Hold azonban mindent megváltoztatott. a sors másként rendelte, s másodszor már nem volt értelme ágálnom ellene. Ettől még jól esik, amit mond, mert a jelek szerint nem tart ostobának, az pedig mindig hízelgő tud lenni, nemde? Nem érdekel, mit mond az emberekről, vagy mit gondol róluk, nincs közöm hozzá, és nem is óhajtok vitatkozni vele róla. Én azon leszek, hogy az embereknek segítsek, s ott legyek, amikor kell, elvéve tőlük súlyos tudásukat, miként tőlem is elvette Roxan, mert muszáj volt. Eddig nem is tudtam, hogy mennyire bizonyos vagyok mostanra abban, hogy merre szeretném folytatni, igen, mágus akarok lenni, abban a tekintetben lenni a legtökéletesebb, mert amit akkor érzek, mikor a mágiát megízlelem, csodálatosabb mindennél, kicsit olyan lehet, mint valami drog, fogalmam sincs, de minden alkalmat alig várok. Később talán csillapodni fog, gőzöm sincs, ám egyelőre így érzem. - Nyilván nem vagytok szentek ti sem, tudom én ne aggódj. Engem az… intézett el majdnem, aki a legközelebb áll hozzám közületek. Sóhajtok fel, bár nem emlékszem az esetre, de attól még igaz, sem akkor, sem most nincs olyan vérfarkas, aki közelebb lehetne a lelkem bugyraihoz, és kétlem, hogy lesz valaha, és soha, egy percig nem tudtam rá haragudni azért, mert az történt, ami, neki még nincs választása. Ha jön, legyűri, megtanultam már tanoncként is. - Úristen, miért akar mostanában mindenki barchobazni velem? Richardnál is úgy éreztem, hogy mindent nekem magamnak kellene kitalálnom, erre most a vérvonalára is magamtól próbáljak fényt deríteni. Én mondom, fárasztó ez az élet. - Egyébként, jó kislány vagyok én, vagy te másként gondolod? Röpkén felnevetek, majd a mosolyom állandósulni látszik, hiába, ő nem látott soha annak, még ha a nagy átlag szerint az is vagyok, nem bánom egyébként, ha bárki másként vélekedik rólam, legalább nem csak egyféle vagyok. - Egyébként, elég lenne zaklatnom egy kicsit a többieket, és megtudnám, de igazad van, az közel sem annyira érdekes. Mosolyodom el, ahogy ránézek, majd elgondolkodom, igazából, a legegyszerűbb Connort lenne megkérdeznem, de nem sodornám bajba olyasmivel, hogy elmond nekem valamit, amit talán nem is lenne szabad. A homlokom ráncba szalad, ahogy szárnyalnak odabenn a különböző feltevések, néha ránézek, majd megcsóválom a fejem, van pár vérvonal, amit egyből kizárok. Eska rögtön repült, az ő utódai szerintem nem vállalnák fel ennyire nyíltan és könnyedén, hogy micsodák. Eeyeekalduk önzetlenségét biztosan nem tudhatja magáénak, míg arra sem merném a voksom tenni, hogy a regenerációja gyorsabb. Nem, valami más van itt eldugva. - A közönség segítéségét kérném, adj valami mankót. Pillantok rá ragyogó zöldjeimmel, már-már túl édesen esdekelve a tekintetemmel. Connor mellett kevésbé lehetek önmagam, mert ha az lennék, meglehet állandóan a farkasával kellene küzdenie, de Nicholas sokkal idősebb, mellette simán játszhatok a mimikámmal, a mozdulataimmal, már amíg le nem csap, vagy valami hasonló aranyosság.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
- Akkor már hozom a gitáromat és játszok, te meg táncolj. Szerintem kicsit nagyobb lenne a siker. Nem felejtettem ám el, hogy milyen hatással volt rá a zene. Na már persze nem azt mondom, hogy én vagyok az űbermetál gitáros, amiért előhozom az emberekből a táncoslábút. Ez azért sokat elárul Naomi készségeiről. Aki képes nekiállni tipegni az utcán az azért ne mondja nekem, hogy még egyszer nem tenné meg. A megjegyzésére csak felvonom a szemöldököm, de nem mondok semmit. Felőlem aztán. - Ha el akarsz mellette siklani, akkor annyira nem feltétlenül nehéz. Ha mást nem, valaki majd rásegít. Valaki vagy valami... mondjuk az ital, bár az arcát tanulmányozni a vöröske nem tűnik olyannak, aki olyan gyakran leigya magát, révén csak a haja vörös, más nem nagyon. Valahol irigylem azért az embereket és az őrzőket azért az aprócska dolognak, amit felejtésnek hívnak. Nekem sajnos ugyanez csak ideiglenesen működik, amíg ki vagyok ütve. A regenerációnak van egy olyan negatív hatása, hogy az agyszöveteket is épen tartja, szóval öregedés miatt nem romlik a memória... majdhogynem életem minden pontjára emlékszek és... nos, fogalmazzunk úgy, van olyan része, amit legszívesebben nemhogy kitépnék belőle, de alaposan meg is taposnám, mielőtt berúgom egy szakadékba. De hát ez luxus, az agyam meg elvileg visszanő, ha kitépem... elvileg, még nem próbáltam. - Szentek közünk? Szökőévente egy, esetleg - csóválom meg a fejem, majd a megjegyzésére gyanú téved. - Csak nem téged is meglátogattak a Vörös Hold idején? Másra valahogy nem tudok gondolni az alatt, hogy egy ilyen farkas támadt rá. Akárhogy is, azok a vérfarkasok, akik barátkoznak az emberekkel, hozzáteszem, hátsó szándék nélkül, azért megállják a bántást. Sok minden lehet mondani a fajtámra, de a hűséges is az első között szerepel. Legalább is én így látom. Szóval vagy meghülyítették... vagy az a bizonyos túl fiatal hozzá, hogy kontrollálja magát... ajjjaj. - Biztosíthatlak, hogy erre a kérdésre tőle nem kapsz választ - húzódik vigyorra a szám. Hogy az ötlet nekem honnan jött, azt én is szeretném tudni, úgy tűnik még mindig túlságosan van egy gyermeki énem, ami ilyen dolgokra sarkall. Ami elég furcsa mert már 330 éve is megvolt annak, hogy gyerek kategóriába estem volna. - Annak tűnsz, de én nem tudom, milyen gyakran kapsz virgácsot december hatodikán. Ah, hát ez harmatgyenge volt Nicho, de egyelőre megteszi. Egyáltalán nem tűnt roszkislánynak Naomi, de a látszat mindig csalóka, ezt már megtanultam. Vannak tulajdonságok, amik csak bizonyos esetekben ütköznek ki... khm... BIZONYOS esetekben. - Talán egyszerűbb lenne, de akkor hol marad a kihívás? - heccelem kicsit. Kis gyakorlás meg agytorna lehetőség a jövőre, korán kell elkezdeni. Ezt követően újfent mosolyra húzódik a szám, ahogyan látom szinte mozogni a kereket az agyában. No, csak felveszi kesztyűt, remek. Fogalmam sincs, mennyi idő telhet el, amikor újra megszólít, de aztán a várt találgatás helyett valami teljesen más hagyja el az ajkait. Felvonom a szemöldökömet megint. Mi a fene, a Legyen ön is milliomosban vagyunk, vagy mi? - Mankót mi? De közben tervek kezdenek megjelenni a fejemben. Hát oké vöri, ha segítséget akarsz, akkor kapsz is. Ikina lassan talpra ereszkedett, ahogyan energiáival körbefogja a gyanútlan lányt, majd egyszeriben lecsap. Tekintetem elkalandozik kicsit Naomin, majd hirtelen a válla fölött nézek el. Arcomra felismerés ül, csalafinta mosoly, ahogyan elsétálok mellett, egyenesen a közeli padhoz, ami mellett mit ad Tupilek, egy mankó hever gazdátlanul. Fel is kapom, majd elégedett mosollyal az arcomon sétálok vissza hozzá és nyújtom felé. - Tessék, ahogy kérted A valóságban egy lépést nem tettem, ott álltam továbbra is a lány mellett, illetve már mögötte, ahogyan követte a mozdulataimat, bezárva a tudatába teremtett világban.
- Igen, borzasztóan szemet gyönyörködtető nagykabátban táncolni. Csóválom meg könnyedén a fejem, szeretek táncolni, nem arról van szó, de nem kinn a hóban, nem ilyen cudar hidegben, és nem alsó hangon is három réteg ruhában. Igen, két harisnya van a farmerom alatt, és szerintem nemsokára lesz abból három is. Ilyen szempontból egészen szerencsés, hogy kifogytam a legtöbb ruhámból. Legalább télre jók. - Igen, hogy aztán utána megint pofán csapjon. Nem szándékozom nyíltan kimondani, ha összerakja, megértheti, hogy mire utalok, ha nem, nos, akkor ez van. Úgysem kell minden létező ismerősömnek tudni róla. - Meg, de az illető nem közületek való volt, hanem közülünk, amiről én beszélek, az korábban történt. Sóhajtok fel, igen-igen, Connor és az a bizonyos telibe totál átváltozása, szerintem sokkot kapnék, ha megint látnám, és őszintén örülök, hogy nincsenek meg róla az emlékképeim, azt meg egyáltalán nem értem, hogyan sikerült megúsznom. - De egyébként a Vörös Hold után lettem az, ami, elég… sokkoló tapasztalat volt. Ezek szerint neked sem volt akkor nyugodt estéd. Mondom én, jövőre pánikszoba, ez tuti, csak találnom kell egyet valahol. Nem tudok róla, hogy az egyetemen lenne. Ugyanakkor, nyilván nem tehetem majd meg, hogy behúzom fülem-farkam, hiszen addigra talán már letehetem a következő vizsgám, vagy ha nem is, a közelében leszek, és talán majd jól jöhet valakinek a segítségem. Mondjuk Abinak. - Nem mintha hinnék a létezésében. Úgy hiszem, ő sem hisz, máskülönben nem így válaszolt volna. Ha létezne… nos, akkor a jó emberekkel jó dolgok történnének, és kész, velem meg több rossz történt már, mint jó, ezt bátran ki merem jelenteni, és sosem gondoltam úgy, hogy rászolgáltam volna. - Soha életemben nem kaptam még virgácsot. Rántok vállat, noha a Nagyi soha nem felejti el az ünnepeket, mindig kapok tőle egy kis csomagot, meg valami eszement finom sütit. Öröm hozzájuk menni, ha úgy érezném, biztonságos lenne, szerintem oda is költöznék, de nem merem megtenni, a vezetéknevünk nem ugyanaz, úgyhogy aki nem ismer, az ennyiből nem fogja tudni, hogy hozzám tartoznak. - Bőven elég kihívás van az életemben, de köszi, hogy figyelsz a részletekre. Tudom, hogy jó esetben elég lenne hozzáérnem, és megtudnék valamit, de nem szerettem használni ezt az adományomat, eléggé lemerített, és meg is viselt kicsit lelkileg. Évek múlva talán jobb lesz, de most, ha nem volt muszáj, nem használtam. Nincs kedvem tippelgetni, egyszerűen állandóan igénybe van véve az elmém, a szabadidőmben szeretnék egy kicsit nem gondolkodni. Nem hagyja. Utána fordulok, és kissé meglepetten veszem észre a mankót. Ilyen nincs. Megcsóválom a fejem, nem hiszek a véletlenekben, a széthagyott mankókban meg pláne nem. - Tedd vissza, valakinek biztos hiányozni fog. Nem nyúlok a mankó felé, ha ott volt, valóban, akkor bizony nem orozhatja el csak úgy, ám ez az egész valahogy sánta nekem, jah, arra is jó a mankó, tudom én. Nem tudok szabadulni attól az érzéstől, hogy ez az egész jelenet olyan visszás, és kell, hogy legyen valami rejtett üzenete, különösképpen akkor, ha az elgondolásom helyes, és valami elmére ható képessége van, nem fizikai. Ugyanakkor, azt mondtam, adjon valami mankót. Nem egy mankót. - Használtad valaha velem kapcsolatban? Nem úgy kérdem, hogy ellenem, elvégre nem vagyunk ellenségek, viszont a legutóbb is nagyon furán éreztem magam a társaságában, és rám nem kifejezetten jellemző gondolataim támadtak.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
- Ki beszélt itt kabátról? - pislogok ártatlanul. Ah, ártatlan, most szakad rám az ég. Ilyen gondolatok mellett ez aztán a lehető legabszurdabb összetétel lenne a részemről. Igen, bármennyire is hihetetlen, én bizony levetetném róla azt a kabátot, hogy aztán anélkül álljon neki ropni. Piszkos gondolatok, mi? Hát na, rólam van szó, sosem voltam az a fajta, aki csak úgy megtisztítja magát a mocsoktól ilyen téren. Az, hogy ettől megfázhat, hát istenem... majd veszek neki pár hétre elegendő teát meg ami kell aztán részemről kvittek vagyunk. - Sajnos ez így működik - vonok vállat. - Van, ami kikerülhető, van ami nem. Egyes dolgok pedig már gyakorlatilag kötelezőek. Mindenkinek vannak olyan állomásai az életben, amikre utólag azt mondja, hogy bár elkerülhette volna, bár máshogy alakulna. Igen, nekem is, rengeteg. Ugyanakkor ezek olyan dolgok, amiken kötelezően át kell menni, mert fontos a karakterépülés szempontjából. Az pedig, hogy utólag fáj... nos... járulékos veszteség, ezzel már tényleg nem lehet mit kezdeni. - Üdvözöllek a világomban, megnyugtatlak, ennél már csak rosszabb lesz. Hozzánk hasonlókkal az ismeretségedben sosem tudhatod, mit fog hozni neked a sors. Van öntudatunk, de legalább annyira él bennünk az állati lét is. Főleg, ha valaki fiatal. Na Nicho, mert te aztán annyira az önmegtartóztató élet mintaképe vagy. Legalább 200 évet töltöttél azzal, hogy emberek vérét szlopáld, neked aztán annyira van jogod másoknak felhánytorgatni a hiányosságait, mint az elnöki székhez. Más kérdés, hogy megtettem, ennyi. - Akkor ez határozottan egy berobbanás volt ebbe a világba - vonom le a következtetést, elvégre az elhívása így minden lehetett, csak nyugis nem. - Nem, nem volt az. Az az átkozott engem is felhasznált a céljaira... akárcsak nem egy ismerősömet, amiért szerencséje, hogy nem tudok revansot venni rajta. Nem állok neki most ecsetelni az este történteket, megkímélek tőle mindenkit, meg szerintem már emlegettem eleget. De tény, hogy ha képes lennék rá, bizony valagba billenteném azt a vén Alignakot, amiért azt hitte, csak úgy megszállhatja a testemet is kidühöngheti magát. Most komolyan, van lehetősége egy nap erejéig újra a földön járni, erre mire használja fel? Röhejes... én tuti inkább leinnám magam egy kocsmában a következő évre. Az Istennel kapcsolatos dologra én csak bólintok, hisz ebben egy cipőben vagyunk. Túlságosan sok időt töltöttem már ebben a létben hozzá. - Nem-e? Pedig elég komisz a tekinteted. Touché. Azért aki ilyen gyakran ölt nyelvet arról elég nehéz elhinni, hogy tényleg ártatlan bárányka. - Most erre mit mondjak? Szeretem kihívás elé állítani az embereket. Hozzátenném, hogy kérdezze meg erről az egyik kollégáját de félek Kate nem nagyon akarna erről beszélni minden jöttmenttel. Hiába, nálunk ennyiben kimerül bizony a családi szeretet fogalma. Szeretjük mi egymást, csak szerintem előbb szakad rám a White Mountains, hogy mint hogy ennek valami nyoma is legyen a közeljövőben. Közben megejtettem az amúgy szerintem is eléggé fájdalmas megmozdulásomat a mankóval. Komolyan mondom, néha nem tudom, honnan jönnek az ilyen ötleteim, de olykor eléggé gyerekesnek érzem magam miatta. De hát na, illuzionista vagyok, még a képességemmel is játszom. - Hát baromira kellhet neki, ha csak úgy otthagyta, de te tudod. Vállat is vonok erre, ahogyan visszabattyogok a padhoz és visszarakom a helyére. Utána a képmásom visszasétál a lányhoz, aki láthatja, hogy egy eléggé bicegő ember jelenik meg a pad mellett, aki magához is veszi a mankóját, majd elbiceg a helyszínről. Csak ezután oldom fel rajta az illúziót... muszáj volt így, mert el kellett tüntetnem a bizonyítékokat. A kérdésére oldalra döntöm a fejem. Ejha, jó felé kapiskál. - Ha erre most válaszolok, akár igen, akár nem a válasz, túl nagy segítség lenne. De lásd kivel van dolgod, adok egy másik segítséget. Ha a vérvonalamat nézed, Tupilek a nagyapám volt. Jobban belegondolva elég kevés olyan vérvonal van, amelyet csak úgy fel lehet használni egy másik személyen. Szerintem több, mint a felét kihúzhatnánk. Ez a válasz jobb, legalább látom, mennyire mennek bele a tanoncok oktatásánál az ilyenekbe Fairbanks-ben.
Nem mondom, hogy lelki problémáim lennének abból, hogy le kell vetkőznöm valaki előtt, megtörtént már jó párszor, de az, hogy a nyílt utcán akár csak a kabátomtól is megszabaduljak, egyszerűen esélytelen. Köszönöm, de nem kérek a megfázásból, egész egyszerűen túlságosan is fontos időszakon megyek át ahhoz, minden téren, hogy csak úgy levetgeje. - Ohh, hogy ez lett volna a megnyugtatás? Igazán szívderítő jelenség vagy. A fiatal dologgal természetesen betalált, de nem áll szándékomban tovább firtatni ezt a dolgot, senkivel sem fogom kibeszélni Connort, mármint, Pandán kívül, de vele mindent megbeszélek, s talán Mandynek is elmondanám, de neki épp annyira ellenszenves ez a téma, miképp fordított esetben is az. - Nézd el nekem, hogy ezt a revans dolgot nem tudom komolyan venni. Sok lúd ugyan disznót győz, de egyedül akkor sem tudnál mit kezdeni vele, ha élne. Nem tudom, mennyi idős Nicholas, de annyi nyilván nem lehet, mint amennyi Alignak lenne, ha élne, épp ezért aligha lehetne esélye nála. Szerintem kész csoda, hogy a Vörös Holdba senki sem halt bele, mert valahogy borzasztó lenne elképzelni, hogy az egyik lélek, akitől a vérfarkasok faja ered, bosszút tudna állni valami olyanért, ami csakis az ő hibája. - A komisz tekintet és a szemtelenség szerintem nem egyenértékű a rosszasággal. Majdnem megint kiöltöm rá a nyelvem, de visszafogom magam. Nem tehetek róla, de olyan jól esik elengedni magam valaki mellett, és úgy szeretném, ha ez az illető Connor lehetne, de úgy hiszem, annak nagyon hamar lenne véres vége, nekem pedig immár új célokkal magam előtt túlságosan fontos az életem. - És én szeretem is a kihívásokat, csak épp mostanában túl sok van belőlük. Néha nagyon elegem van abból, hogy úgy érzem, minden napom arról szól, miként legyek egyre jobb, miközben nem lépek senki tyúkszemére, és ráadásként nem húzom fel a barátomat. Szép az élet, salalala. - El is vehették tőle, ki tudja, mi történt. Rántom meg a vállamat, és lám, a bácsi jön, s botot visz, hát dögöljek meg, ha ez nem halál fura. Mármint, abban biztos vagyok, hogy az a mankó azelőtt nem volt ott, hogy összefutottam Nicholassal, és hacsak nem vagyok tök figyelmetlen, akkor azt sem feltételezhetem, hogy elkerülte a figyelmem egy talán fura jelenetsor egy idős emberrel és az ő botjával. - Jellemző, Alignakkal egyszerűbb lett volna. A Látókat egyelőre nem zárom ki, de nem találom valószínűleg, Nicholas szerintem túlságosan szeret ahhoz játszani, évődni, hogy a Főnök utódja legyen, nem nagyon illik hozzá, de lehet, csak bebeszélek magamnak mindent. Surát azon egyszerű okból zárom ki, hogy úgy hiszem, ha Connor találkozott volna fontosabb vérvonal rokonaival, akkor arról mesélt volna. Szerintem nem fizikai jellegű a képessége, meglehet, tévedek, de egyszerűen az eddigiek alapján nem az jött le, hogy le akarná a torkomon nyomni, hogy milyen erős, gyors, és ügyes. Biisaiyowaqnál már gondban vagyok, elvégre, ha valaha az életében látott egy hasonló jelenetet, akkor simán élővé tudja varázsolni a fejemben, úgy, mintha én is látnám azt. Ez az a pont, amikor kezdem úgy hinni, hogy valóban van valami rendellenes az előbb látottak közt, és dobom ki az összes többi felmerülő vérvonalat, kivéve az egyetlen másik esélyest, Kilaunt. - Jó, akkor elmondom, amit gondolok. Szerintem játszol a fejemmel, a múltkor is játszottál, különben most is az jutna folyamatosan eszembe, hogy meg akarlak csókolni, holott erről szó sincs. Úgyhogy két lehetőség maradt, vagy a pszichók, vagy az illuzionisták. Nem tudom eldönteni. Nem mintha végső soron túl sokat számítana, ha nem árulja el, majd utánakérdezek, s megoldódik a probléma, de ilyesmi miatt biztosan nem fogok ébren forgolódni az ágyamban.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Halkan kuncogok, majd védekezőn felemelem a kezemet. - Ez vagyok én, olykor túlságosan is realista. Tudok én vígasztaló lenni, óóó, hogyne... ilyen képességgel? Akarva-akaratlanul is képes vagyok előhozni a hippit az emberekből. S még LSD se kell hozzá, hogy az ember vihogni meg kacarászni kezdjen tőlem... jó dolog azért illuzionistának lenni, még ha atyám nem is feltétlenül az ilyen gonoszságok miatt hozta létre a vérvonalát. Másrészről viszont rám bízta, hogy mit csinálok vele, és amíg nem sodrok valakit öngyilkosságba vele... - Tudom, ez a legdühítőbb az egészben. Nemhogy alkalmam, de esélyem se lenne rá. Domináns farkas vagyok, de ha nem tudnám megítélni, melyik harcból jöhetnék ki győztesen, vagy akár garantáltan vesztesen, akkor már nagyon régóta holtan feküdnék hatláb mélyen és most nem beszélgetnénk itt. Bár nem tudom, lehet ha kiderül a csókos mementumom, akkor a vöröske inkább a pokolba fog kívánni. - Akkor van még mit tanulnod a dolgok milyenségéről kicsi padawan. Na igen, amilyen nagydarab fickó vagyok nem olyan nehéz viccet csinálni abból, ha valaki, főleg egy nő alacsonyabb nálam. Piszok egy dolog, de ha már egyszer rosszaságról beszélgetünk, miért ne dobjak be valami én is a közösbe? Amúgy se voltam én Szent Boreszláv vagy mi. Lételemem a gonoszkodás néhanapján és úgy vettem észre, hogy a vöröskével lehet... mondjuk ha nem lehetne valószínűleg akkor is ezt csinálnám. - Ha ez megnyugtat inkább tudd, hogy egy hozzám hasonló akar téged megpróbáltatás előtt állítani, mint hogy hirtelen szerezz róla tudomást éles helyzetben. Sok ilyenben lesz része, én jól tudom. Végignéztem, ahogyan Kate átesik a tanoncéveit, távolról figyeltem őt még a küldetései ideje alatt is. Naja, az aggódó nagyapa, talán ha elmondtam volna neki, hogy ezt csináltam annak idején, kicsit más szemmel nézne rám... de csak egy kicsit, ott nagyon sok mindennek másként kellett volna alakulnia. Ah... annyit gondolok rá mostanában, azt hiszem hamarosan meglátogatom... örülni fog nekem, látom előre. Mindenesetre ezután jó ideig csendben álldogáltam Naomi előtt, míg a vörös fürtjei mögött dolgoztak az agykerekei. Ráértem igazából, órák voltak hátra, míg be kell mennem az állomásra dolgozni. Most mondanám, hogy addig elszaladok, hozok forralt bort, de lehet időközben megszületik a leányzó fejében a világmegváltó ötlet, szóval álltam, várakoztam, mígnem elkezdi az okfejtést. Nofene, úgy tűnik tényleg jól láttam és megvan Naominak a magának való esze, ahogyan levonja a következtetéseket. Mindenesetre nem bírom ki, hogy ne vigyorogjak egy jót a dolgon. - Elég mélyre sikerült a jelek szerint plántálni a dolgot, ha még mindig kitart, pedig most nem is csináltam semmit - vonom le a következtetést, egyszersmind erősítve meg a szavait, hogy jó úton jár. Közben felemelem magam elé a kezemet, tenyeremet hanyagul felfelé tartva, majd miután csettintek egyet, a semmiből egy tűzgolyó manifesztálódik a tenyerem felett. - Az elme ereje hatalmas. Minden, mi körbe vesz minket, a tér, a az elrendezés, az elméből fakad, valakinek az alkotó gondolataiból. S akkor ez csak a jéghegy csúcsa. Ha valakinek rengeteg ideje van a saját elméje határait feszegetni, gyönyörű, de egyben félelmetes dolgokat is tud kreálni. Naomi érezheti, ahogyan a tűz érinti a testét, pontosabban a hője. Melenget, melegít, kellemes érzést áraszt... pont, mint az igazi tűz, egészen addig, míg nem minket gyújt fel. De ilyen nem történik, a tűzgömb békésen lebeg a tenyerem felett, szinte megtévesztően valóságos illúzió. - Átveszed? - kérdezem olyan természetességgel, mintha ez mindennapos lenne.
- Én csak remélni tudom, hogy nem fog sikerrel járni a jövőben sem. Borzalmas lenne, ha valaki a kicsinyes bosszúja miatt halna meg, valaki olyan, akinek semmi köze sem volt az egészhez. Példának okáért ott van Panda, vagy éppen én, sőt, még Nicholas sem tehet arról, hogy Alignakot lelökték az utódai a szikláról. - Nem is vagyok kicsi. Mármint, úgy általában, hozzá képest lehet, de mindegy is. Tudom, tudom, sikerült megfognom a mondandója lényegét, de az vesse rám az első követ, akit nem húz fel az, ha valaki folyton azt dörgöli az orra alá, hogy mennyivel kevesebb, hogy mennyit kell még tanulnia. Nem kellemes, annyi szent. Ettől még megsértődni igazán nem fogok, ahhoz nálam sokkal több kell. - Nyilván, de ettől még semmi sem garantálja, hogy egyszer nem kerülök éles helyzetbe. Vélhetőleg fogok, nem is egyszer, magamat ismerve, de csak remélem, hogy előtte felhalmozok némi tudást azért. Nem vagyok ám olyan végtelenül naiv, mint amilyennek sokszor és sokan hisznek, egyszerűen csak szeretem a szebbik feléről szemlélni a világot, másként mi értelme volna? Azonban azt latolgatván, hogy melyik vérvonalba tartozhat, már erőteljes komolyság lesz úrrá rajtam, és tényleg ezerrel forognak az agytekervényeim, persze ki tudja, lehetséges, hogy szörnyen rossz nyomon járok, és több benne a megérzés, mint a valós, tényekre apelláló információ, de a megérzéseim mindig jók voltak. Valószínűleg akkor is megtudnám a választ, ha megérinteném, de nem szeretnék most egy látomás képeivel birkózni. - Dehogy tart ki, eszemben sincs megcsókolni, de attól még emlékszem rá. Vonom meg a vállam, de legalább az tényként kezelendő immár, hogy nem rossz a hely, ahol kutakodok. S amint meglátom a tüzet a tenyerén, már biztosra merem venni, hogy a kettő közül melyik a sajátja. Elmosolyodom, nézegetem a labdát, még felé is nyúlok, de nem érintem meg. Tudom, hogy az agyam elhinné, hogy az tűz, ekképp meg is égetne, ezt nem kockáztatnám. Egyetértek vele abban ugyanis, hogy az elmének teremtő ereje van. - Hú, persze! Tartom felé a tenyerem, ha át tudom venni biztonsággal, és vélhetőleg át tudom, különben nem ajánlotta volna fel, akkor meg is teszem, és szájtátva szemlélem a tűzgömböt. Eszméletlen. Egyszerűen elképeszt ez a világ, a szó lehető legpozitívabb értelmében.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Végighallgatva a lány mondandóját furcsa csillan a tekintetemben. Olyan ember néz most rá pár másodpercig, akinek ezt az eshetőséget nagyon, de nagyon nem kell bemutatni. - Sajnos az ilyen őrültek egyáltalán nem mérlegelik azt, kinek tépnek pótolhatatlan lyukat az életébe. Csak az számít, hogy a célt elérjék, minden más csak járulékos veszteség. Hangoztattam eleget a történteket szerintem, sokan talán kívülről is meg tudnák tenni. Elég szomorú emlék a legutóbbi, egyértelmű gondolom. Viszont van valami, ami még jobban aggodalommal tölt el azóta. Lassan el fog telni egy év és én jól tudom, hogy ez nem egyszeri eset volt... lassan kezdhetünk készülni rá, hogy bizony újra vörösbe fog borulni a Hold. Mindenesetre gyorsan elhessegettem a gondolatokat. - Pedig nekem úgy tűnik. A-aaa, úgy tűnik sikerült kipuhatolnom valami olyat, amivel lehet Naomi vörös fejecskéjét húzni, szóval ezen még lehet pörögni egy kicsit. Amúgy se voltam az a fajta, aki lecsapás nélkül hagyja az ilyeneket, így hát le is horgonyoztam egy darabig a dolognál és rettegj vörös, innentől fel lesz emlegetve. - Ha elfogadsz egy tanácsot: ne menj az erdőbe, míg tapasztalatlan vagy. Egyedül semmiképpen. A kóborlók, akik nem nyernek bebocsátást, előszeretettel vetik be magukat a környező dzsinzsásba és semmi se garantálja, hogy békések. Máskülönben pedig csak azt tudom mondani, amit Lenin is megfogalmazott egykor. Amennyire én észrevettem, eléggé hálátlan dolog lehet fiatal őrzőnek lenni. A vérfarkasoknál valamennyire adja, hogy milyen irányba fog fejlődni, elvégre a fizikai dolgok hozzátartoznak a mindennapjainkhoz, az életvitelhez, míg a vérvonal képességünk velünk együtt fejlődik ki. De amikor figyeltem Kate fejlődését régen, nos... nagyon, de nagyon összetett ez a szakma és akkor én még csak külső szemlélőként vettem ezt észre. Akkor meg mit mondana az, aki belsős? - Oh, lehet fel kellene még jobban idézni benned? - morfondírozok hangosan. Amilyen dög voltam szerintem gond nélkül megtenném, bár aláírom, most nem lenne már annyira vicces. Főleg, hogy tudja, az bizony én voltam és nem az ő rejtett, perverz fantáziája mutatkozott meg a forrócsoki hatására. Kit mi indít be, nemigaz? Mondjuk legutóbb azért álltam neki őt bombázni a látottakkal, mert pimaszkodott, szóval ha megint nekiáll hát... majd kitalálok valamit. Naominak a jelek szerint tetszett, hogy mit szedtem elő a tarsolyomból. Pedig ha belegondolok, hogy mindez a fantáziám szüleménye, nem több... oké, megspékelve apám vérével és annak minden hozadékával... azért tényleg durva, amit az illuzionista elő tud rángatni a koponyájából. Mikor beleegyezik a dologba, én csak odatartom a kezemet az övéi elé, majd apró mozdulatokat téve átlegyeztem Naomi tenyerére. Érezhette a változást, ahogy megnő a hőérzet a kezén. Félelmetesen igazinak tűnt, amit láthatott, de tőlem meg elvárható volt, hogy ilyet tudjak. Melengettet, lobogott, világított, közben nem vesztve el az alakját, legalább is hosszútávra nem. Innentől az ő játékszerévé vált a lebegő tűzgolyó. Tehetett vele, amit akart, rá volt bízva... meg ez valahol egy burkolt gyakorlat volt nekem is. Elvégre, én nem tudtam, mit fog csinálni vele, alkalmazkodnom kellett Naomi tetteihez. Igazából amúgy egy sima hógolyót adtam a kezébe. Valljuk be, kicsit elég hülyén venné ki magát, ha a semmit emelgetné.
- Ez sajnos feltűnt, sosem fogom megérteni az ilyen alakokat. Még a lélek szót sem szívesen használnám rá, hiszen számomra kellemes jelentéssel bír ez a szó, és aki képes ártatlanokat bántani, annak nincs lelke. A vérfarkasok állati oldalát képes vagyok ez alól felmenteni, de ha józan eszük birtokában teszik, úgy ők sem lesznek semmivel sem különbek. - Talán idén megússzuk. Sóhajtok fel, hisz tavaly Panda is épp úgy megsínylette, őt pedig nagyon féltem, magamat nem is igazán, meg hát, az is lehet, hogy el sem fog engedni maga mellől Mandy. Connor miatt is aggódom, remélem, nem fog belekeveredni, bár az elmúlt évben biztosan megúszta, különben említette volna. - Ráfogom, hogy rossz a szemed. Hoppá! Csak nem egy újabb nyelvöltés? Hát pont, hogy de, eszemben sincs visszafogni magam ilyen téren, Connorral nem évődhetek rendesen, mert nem akarom semmilyen téren felhúzni, így a nyelvöltés is ki marad. Most sem flört címén teszem, hanem inkább enyhe gúnyolódás célzatával. A kölyök esetében azonban egyértelműen ott lenne mögötte némi pikáns pajkosság, amolyan, kapd el, ha mered jellegű. - Elég ritkán megyek bármiféle ismeretlen terepre egyedül. Nem is engednék, Anchorageba is úgy mehetek át Roxantól tanulni, hogy valaki átfurikáz, aki épp arra jár, nem mondom, hogy kényelmes így, de belátom, hogy a saját biztonságom érdekében kell így lennie. Kell is, mert hajlamos lennék elfeledkezni arról, hogy bármikor veszélyben lehet az életem, egyszerűen nem tartom őket gyilkoló gépeknek, lehet, hogy ezzel hibát követek el, de egyelőre nem hiszem, hogy túlságosan nagy vizet zavarnék. Senkinek sincs oka bántani. Eltekintve persze az egykori kedvesemtől, aki azért biztos, hogy nem gondol rám jó szívvel, s ki tudja, mire képes a férfiúi hiúság. Reménykedem benne, hogy ennyi év után már nem bántana. - Nem kellene. Szögezem le gyorsan, nem emlegetem, hogy van valakim, mert fogalmam sincs, Connor részéről ki és mit tud erről az egészről, ami köztünk zajlik, alakul, és nem szeretnék bekavarni. Hogyne tetszene, kevesen vannak, akiknek a fantáziájuk ily markánsan képes megnyilvánulni, hogy mások is látják, elhiszik, csodálhatják. Számomra ez egyszerűen felfoghatatlan, úgy értem, tudom én, hogy mire képesek az illuzionisták, de saját bőrömön tapasztalni egész más valamit, mint olvasni róla. - Elképesztő. Szemléltem a tüzet a tenyeremen, és óvatosan elkezdtem jobbra-balra mozgatni a kezemet, majd ha ez ment, akkor először le, majd óvatosan fel. Elszórakoztam vele, és próbáltam nem attól tartani, hogy megéget, hiszen, ha valamitől túlságosan félünk, annak szokása bekövetkezni. - Ha… valakivel elhiteted, hogy elemészti a tűz, akkor… meg fog halni? Kívülről gondolom, semmi nyoma nem lenne, de a halálfélelem képes ilyesmire? Vagy a hit, hogy ő most megég? Nem akartam feltenni ezt a kérdést, de jobb tudni, nemde? Elvégre, ki tudja, kitől mire számíthatunk, nem hiszem, hogy minden vérfarkas jó fej, legyen akármilyen is a vérvonala.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Halk sóhajt hallatok. - Bár osztanám az optimizmusodat. De tudod, én megszállott voltam azon az estén, átéreztem a gyűlöletét... s nekem elhiheted, hogy az nem párolog el egyetlen év alatt, amit éreztem. Sajnos túlságosan beleégett a tudatomba az az időszak. Nem érzékeltem semmit abból az időszakból, eltompította a tudatomat Alignak puszta jelenléte is, nagyon mélyre űzve a test valódi gazdáját/gazdáit... mégis, otthagyta bennem a lenyomatát, annak a mérhetetlen haragnak az emlékét, mely benne él. S túlságosan hatalmas volt ez ahhoz, hogy varázsütésre semmivé váljon. Szóval nem... félek március végén megint olyan időszak köszönt ránk, amikor potenciális céltábla válhat akárkiből. Elmerengtem ezen, ám nem eléggé, hogy Nonoka megússza. A kezem lendült, olyan gyorsasággal, ami még egy fiatal Villámnak is a becsületére válna, hogy másodpercek tört része alatt kaparintsam a nyelvét két ujjam közé. - Pechedre nemhogy a szemeimmel nincsen semmi gond, de a reflexeim is bőven rendben vannak - közlöm vele csevegő hangon, mint ha nem éppen gátolnám le őt a beszédképzésben jórészt. Megmondtam már korábban, szerintem a legutóbbi találkozásunkkor is, hogy bizony el fogom kapni a nyelvét, ha sokat hagyja szabadon. A legutóbbi "smacizás" is abból indult ki, hogy nem tudta a szájában tartani. Úgy tűnik, az nem volt elég regulázás neki. Lehet tényleg elő kell szednem azt a régi jól bevált illúziót, mint a legutóbb, csak kicsit kibővítve és tovább víve az eseményeket. Mondjuk nem mint ha nem adnám rá a fejemet élőben is, hisz Naomi szemrevaló nőszemély volt, csak hát én már lassan egy éve más fele kacsintgatok komolyabb ügyben... - Azt jól teszed. A morcosabb fajtársak aligha érnék be ennyi regulával... főleg az olyan elmebetegek nem, akikre elég ránézned, hogy bajba kerülj. Főleg, ha valaki feltűnően el akar csalni a városból... Már nem mint ha ilyen idióták az emberek között nem lennének, de van különbség. Míg az ember idióta összever, megtép, esetleg megerőszakol, addig a farkas idióta mindezek mellé szét is tépi a másikat. Mindehhez pedig nem is kell igazi indok. Elég egy rossz lábbal indított nap... vagy egy olyan éhség, mely miatt nekem is megfordult a fejemben, hogy megharapom Naomit legutóbb. Az erdő pedig... nos, nem becsülöm le az Őrzők képességeit, de lássuk be, a farkasok otthonosabban mozognak terepen. - Pedig félek kell, ha valaki ilyen kis pimasz vörös - kuncogok, adva értésére, hogy amúgy nem zavar, itt már amúgy biztos eleresztettem a nyelvét. Az unalmas hétköznapokat néhány ilyen baráti csipkelődés fel tudja dobni a hangulatot. Hozzáteszem, a csipkelődés... ami ezen túlmegy, az már inkább más dolgokat kavar fel. S közben ugye Naomi ellátogatott Csodaországba is... oh, banyek, az ilyen átkötések miatt hiszem el magamról, hogy amúgy én író is vagyok. A tűzgolyó ártatlan gömbként viselkedik a lány kezei között, ahogy mozgatja, játszogat vele s szemléli. Láthatóan tetszik neki a dolog, én pedig valahol veregetem a vállam, hogy hirtelen felindulásból el tudtam ezt érni. Hiába, évek meg a rutin. Na viszont érkezik egy kérdés. - Bevallom, nem tudom. Mivel én már életszerű, hihető illúziókat vagyok képes teremteni, a célszemély nagyon nehezen mondaná meg, hogy belelépett a csaliba. Úgy éli meg a dolgokat, ahogyan a való életben is megélné, hiszen tudom, miket kell beléjük plántálni, mit hogyan kell felébreszteni bennük a félelmet, hitetve el velük, hogy ez a valóság. Ráadásul, sosem tudhatod, mikor csapunk le. Ki tudja, talán már azóta manipulállak, hogy eljöttél ma otthonról, de csak most léptem be a személyes közelségedbe. Veszélyes fegyver ez, mert ha elhiszed, amit látsz és mondjuk tényleg elégetlek... nos, ha nem is halsz bele, de a halálfélelem annyira megrémít, hogy értékes időkre leblokkolsz... s ha meg akarlak ölni, akkor annyi idő bőven elég hozzá, hogy így legyen. Mondjuk szokás mondani, hogy belehal valaki a félelembe, szóval... tudod mit, majd ha kipróbáltam, elmondom, mire jutottam. Most viszont egyelőre csak a szép oldalát mutatom neked. Alighogy ezt kimondtam, a tűzgolyó furcsán kezd viselkedni. Apró lángnyelvek csapnak ki belőle, eltávolodva a magtól, de ott maradnak a közelében, néhány meleg szellőként a lány kezét is végignyalja. Majd egyre több és több válik le, ahogy lassan elfogy a gömb... a levált részek pedig körbeveszik Naomit. Körbelengik, mint a szellő, majd egyre közelebb merészkednek, végighúzódva a bőrén, ruháján. Majd egy idő után felgyorsulva köröznek rajta, fénycsíkokká válva, elfedve a testét. Talán félelmetesnek tűnik, mint ha valóban lángolna a teste. A tűz viszont nem éget... kellemesen melegít, de nem éget. Az esemény pedig hamarosan véget ér... ahogy Naomi testén a tűzrészecskékből egy tűzmintás, vörös köpeny szövődött. - Szia Piroska - vigyorgok.
- Te… emlékszel rá? Aki engem megtámadott, nem… Megfagy bennem a vér pár pillanatra, és úgy nézek rá, mint aki szellemet látott. Ha benne megmaradt akárcsak ennyi is, akkor Aliceben hogyhogy nem? Fogalmam sincs róla, hogyan lehetséges ez, vagy vérfarkasok esetében miként működik, ezért is kérdezek rá rögtön, mert valahogy nehezemre esik kezelni a helyzetet. Aztán persze magunk mögött hagyjuk a komorságot, és megint a kisördög bújik belém, minek hála a nyelvem már Nicholas kezei közt van. Tekintettel arra, hogy ilyen módon nem fogok beszélni, csak megvonom a vállaimat, megadón emelve fel mindkét kezem. Jó, ez vicces, nem tudom komolyan venni egyáltalán, pedig lehet, hogy ezt szeretné, de ha igen, úgy csalódást kell okoznom. Jó nagyot. Még vigyorgok is mellé ugyanis, lássa csak, az én szemtelenségem szarvát ily módon nem fogja letörni. Csak akkor szólalok meg ismét, mikor elereszti a nyelvemet, addig nyugodtan tűröm a dolgot. - Ohh, nekem még rájuk sem kell néznem, a baj mindig itt lohol mellettem… Jegyzem meg némi öniróniával megspékelve, mert sajnos ez a helyzet, valóban többször keveredek bajba, mint szeretném, de hát ez van, ezt kell szeretni, vagy nem szeretni, teljesen mindegy, én már megszoktam, hogy olykor még egy levegővétellel is képes vagyok bajba kerülni. Elcsalni még sosem akartak a városból, az erdőben meg nem mozgolódom. Nincs arra dolgom. - Félek, attól még ugyanúgy kis pimasz vörös lennék. Nem hiszem, hogy túlságosan megviselne a dolog, a múltkor összezavart, de komolyan nem tudtam venni, most sem lennék képes rá, főleg úgy, hogy tudom, amit tudok. Ettől még valószínűleg a pillanat erejéig becsapna, vagy míg tartja az illúziót, de utána nem maradna belőle semmi. - Hálás vagyok azért, hogy a szép oldalát mutatod, valahol nagyon hátborzongató ez az egész. Biztos nagyon nehéz volt megtanulni használni, legalábbis elég bonyolultnak hangzik. Bevallom, örülök, hogy nem tudod, milyen, ha valakit a félelembe kergetsz és abba hal bele, valahogy kellemeset csalódtam. Mivel gőzöm sincs arról, hogy amit én mondok, a valóságban miként hangzik, ezért halkabban beszélek, hogy lehetőleg más ne hallja meg. Többet nincs érkezésem mondani, ugyanis leragadok annál, amit a tűzzel művel, merthogy ezt tutira nem én csinálom. Kíváncsian figyelem, szabad bőrfelületeimen jól esik az éppen csak érzékelhető melege, s kicsit talán még a sok réteget is átmelegíti, bár az a bőrömhöz még nem jutott el. Nem merném kijelenteni, hogy cseppet sem tartottam attól, hogy mi történhet még, de nem gondoltam volna, hogy Nicholas ártani akar nekem, s reméltem, igazam van. - Azta… Nyögöm ki végül, mikor hátranézegetve a köpenyt tanulmányozom, sőt, még meg is pördülök, mintha azt tesztelném, hogy meglibben-e az illúzió tűzköpeny, ehhez persze asszisztálnia kell a hímnek, nyilván magától nem fogja megtenni. - Hát ez fantasztikusan néz ki. Naomi és az élet apró csodái, nekem bizony mérhetetlenül könnyű örömet szerezni…
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Megcsóválom a fejem. - Semmi konkrétra. Az agyam gyakorlatilag üzemen kívül volt, a vörös ködön kívül más nem érte el... leszámítva Alignak dühét. Ez volt egyedül annyira erős hogy áttörje azt a kábulatot, amibe a tudatomat taszította. Kevésnek tűnik de... hidd el, bőven elég a létéből. Vannak dolgok, amiket elfelejtünk, pedig nem kellene... vannak dolgok, amikre emlékszünk és örülünk neki... vannak dolgok, amikre nem emlékszünk és örülünk neki... ám vannak dolgok, amikre nem akarunk emlékezni, de már csak azért is kurvára beleivódik az agyunkba. Számomra pedig ez olyan volt, inkább maradt volna meg még egy tucat kínzás emléke, mint ennek. De ez hiú ábránd volt... túl jó a memóriám és az új dolgok meg persze olyanok, melyek könnyen megmaradnak. Mondjuk azt már tuti nem fogom jó darabig elfelejteni, hogy elkaptam egy pimasz vörös nyelvét. Mert biza, ez történt, de valljuk be, egy frissen őrzőnek átvett emberkét elkapni még mindig nem nagy művészet az én koromban... ah, ez de tatásan hangzott. Mindenesetre úgy tűnik, nem nagyon hatja meg a dolog, még viccet is űz a történésből. - Ha a számmal kaptam volna el, nem lennél ennyire vidor - jegyzem meg, miközben ujjammal kicsit megcirógatom az apró nyelvet. Valahol bosszant a pimaszsága és tényleg megfogan a fejemben valami retorzió, még ennél is ütősebb. El is játszok a gondolattól, hogy tényleg lekapom itt a vöröst a tér közepén aztán kezdjen vele, amit akar... bár lehet jönne a naiv gondolat tőle, mely szerint illúzió volt, lehet ki kéne használnom. Bár elég morbid kép fordul meg a fejemben. Szépen visszahúzom a kezem, Nono hall egy cuppanó hangot, valami hiányérzet a szájában és tadaaa, kihúztam a nyelvét a helyéről. Najó, szerintem ez tényleg elég morbid lenne, nem pedig vicces... pláne, ha nem érezné a nyelvét és még a saját hangját se hallaná közben... igen, szerintem a jelenlegi körülmények között a lekapás jobb opció. Elvégre, csak pimaszkodik. Miután tréfásan kicsit meghúzogattam a nyelvét, elengedtem. - Hát ha kinyitod a szádat az már garantált "siker" - húzom a fejét. Persze, mindig vannak, akik vonzzák a bajt. Saját életemre is elég hozzá visszatekinteni, szóval néha minden óvatosság is kukába megy. Mondjuk nem értem, miért van ez így. Az egy dolog, hogy Naomi egy vörös, pimasz ördöglány, de azért nem tűnik balhésnak. Bár miért lepődök meg, mindig azokat támadja be az ilyesmi, akik amúgy nem szolgálnak rá. Ilyen az élet. - Csak aztán nehogy valaki megszelídítse a pimasz éned. Ki? Talán én? Lehet az lesz, de szerintem ildomosabb lenne a másik felére hagyni a dolgot. Ha valóban farkas akkor úgyse fogja annyiban hagyni a dolgot... főleg ha fiatal, azokban még túlbuzog a tettvágy és nem csak vízszintesben. Bár ha még ez sokáig meg könnyen lehet, hogy előjön belőlem az önző énem oszt magamra vállalom eme "nemes" feladatot. Aztán utánam a vízözön. Közben Naomi még mindig álomországban járkál, mutogattam neki a dolgokat, melyeket elő tudok rántani a fejemből. Hallgatva a szavait felvonom a szemöldökömet. Úgy tűnik a külsőm néha még tényleg zord tud lenni, ha tényleg volt miért pozitívan csalódnia. - Hosszú folyamat, nem esik úgy az ölünkbe, mint egy passzív képesség. Minden illuzionistának ki kell tapasztalnia a korlátjait, megtanulni, hogyan verheti át mások érzékeit. Több száz év kemény tanulás, mire a teljes erőd a kezedbe kerül... s az még mindig csak a kezdet - veszek egy mély levegőt, mikor megjegyzi, hogy nem tudom, képes vagyok-e rá. - Hasonló dolgot csináltam már. Egyszer, néhány farkas rosszat tett egy számomra nagyon kedves személy ellen. Azt illúzionáltam, hogy egy szörny támadt rájuk. Csontrészegek voltak, gond nélkül elhitték, hogy széttépi őket... a valóság az volt, hogy én hoztam számukra a végzetet. Talán nem egy szívderítő történet, de attól még igaz volt. Egy illuzionista képes ilyen dolgokra, ha igazán beharagítják őket... s mivel Sarah családját érte támadás, hát én nem pont a legfinomabb oldalamat hoztam elő. De most vissza Nonokához. Hamarosan már kvázi Piroskaként tetszelgett előttem, majd szemlélte is magát. Hogy lebben-e a köpenye? Még szép, hiába jött hirtelen felindulásból, egy pillanat alatt emelkedett fel a köpenye széle és követte a forgást. Megvártam, míg kiélvezkedi magát, figyeltem, hogy mire készül... majd aztán kezdtem úgy érezni, hogy közeledik a gyereknap vége. Naomi tűzmintás köpenyege hirtelen felizzott, majd szétoszlott a testén. Felvette az alakját, majd a tűzvörös réteg elkezdett beleivódni... egészen addig, míg a látottak beleivódtak a ruhájába és ott tűntek el benne. S ott álltunk a főtéren, Naomi kezében a hógolyóval. - Köszönjük, hogy a Strauss-vállalkozást választották. Reméljük, elégedettek voltak a látottakkal - kacsintottam.
Kezdőlap
//
