Úgy tűnik, a csoda eddig tartott. Az én türelmem pedig rohamtempóban fogy. - Ms. Bennett, legyen szíves maradjon csendben… Ez egy, és most következik a bonyolultabb része, ugyanis Rowen elérte azt, amit nagyon régen nem sikerült. Elegem van belőle. De nem akármennyire. - Elegem van a marakodásból. Maga legyen rendes áldozat, te pedig Rowen viselkedj úgy, mintha ragadt volna rád valami a képzésen! És most még jön csak a java. A következő megjegyzésére komolyan már műszerrel mérhetően kezd elszakadni nálam a cérna. Mégis ki a bánatos rossebnek képzeli magát ez a nagyszájú mindenki-szégyene farkas? Méghogy rám hagyja a jelentést… Mikor aztán nem arra fordul, amerre mennünk kéne, és még van pofája teljesen madárnak is nézni, végleg kijövök a béketűrésből, de nyugodtan, halálos határozottsággal szólalok meg. - Rowen, húzódj ki az út szélére, és állítsd meg az autót, vagy azonnali hatállyal ki vagy rúgva! Kivárom, hogy hajlandó-e végre azt csinálni, amit mondok neki. - Most tisztázzuk még egyszer, és egyben utoljára… Nem tudom, te ki a fasznak képzeled magad úgy mégis, vagy mekkora farkas-állat vagy otthon, de amíg egyenruhát viselsz és szolgálatban vagy, addig a főnököd vagyok, és azt csinálod, amit mondok, befejezed a nyegle visszapofázásokat egyszer és mindenkorra, udvariasan beszélsz a civilekkel, és tartod magad a parancsokhoz, vagy mehetsz haza főállásban kertészkedni, és a rendőrségre legközelebb csak gyanúsítottként teszed be a lábad! Mostmár tényleg elegem van belőled! Rendőr akarsz lenni? Csináld rendesen! Nem azért intéztem el, hogy Mortimer ne rúgasson ki téged, hogy utána az életem hátralévő részében a te pofátlankodásodat hallgassam, és úgy viselkedhess, ahogy neked tetszik. Nem érdekel, mennyire van tele a tököd ezzel a szörnyen szar élettel, meg úgy általában a világgal. Ha tenyérbemászó szar alak akarsz lenni, akit képtelenség elviselni, és semmibe vesz mindenkit, azt máshol fogod csinálni! Nem érdekel, ha kell, akkor ki fogom rúgni. Nem vagyok hajlandó tovább eltűrni azt, amit csinál. Nem fog tovább úgy kezelni, mintha a csicskája lennék, vagy valami idióta, akinek az utasításait egy legyintéssel elintézheti.
Itt mindenki el van kissé tévedve, de a legjobban én voltam akkor, amikor beültem ebbe az autóba. Mentségemre szóljon, hogy már egyszerűen nem akartam semmiféle konfliktusba keveredni. ~ Menjél csak a hotel felé, Rowen, közelítsd meg, és meghalsz. S nekem ezért a kisujjamat sem kell mozdítanom közben. ~ üzenem neki, és ez egy tény függetlenül attól, hogy én ott most milyen státuszban vagyok, mert ő még mindig őslakos. Amúgy a nyugalmamat ez sem tudja különösebben felkavarni. Vagyis inkább ingerült vagyok kissé, de ezen érzelem mellett egyre erősebben felfut bennem valamiféle fásultság. Megávrom, hogy megálljon az autó. Meghallgatom a szöveget, miszerint legyek "rendes áldozat", és Rowen leszúrását is. De közben már az ajtó mellé helyezkedem, és Jake utolsó mondatainál egyszerűen kiszállok. Ha esetleg a hátsó rész gyerekzáras, akkor ezt bizony az ajtó zárja bánja, de én kinyitom. - Nem vagyok áldozat, Jake. A jelentésíráshoz sok sikert kívánok. Innentől magam is hazatalálok. A kabátját majd visszajuttatom. Azzal fogom magam, és elballagok az autóm felé. Felőlem addig vitatkoznak még benn a kocsiban, ameddig akarnak.
A "maga legyen rendes áldozat" mondatnál hangosan kitört belőlem a röhögés, de hatalmas piros pont jár, amiért kibírtam további hozzáfűzni való nélkül. Pedig lett volna, de fejemet teszem rá, hogy bárminemű hozzászólás után Westmoreland engem is áldozatnak nézett volna. Patrisha gondolatára belenéztem a belső visszapillantóba, és alig észrevehetően megcsóváltam a fejem. ~ Így gondolod? Tényleg azt hiszed? Valamiért van egy olyan sejtésem, hogy nem az én életemet félted, hanem te titkolsz valamit. ~ Ugyan már. Ha csak azon múlna, hogy én bemerészkedek a területükre, és lecsavarják a fejemet, akkor nem foglalkozna figyelmeztetésekkel, mert nyugodt szívvel nézné végig, ahogy rám cuppanak a falkatársai. De azért az elég gyanús, hogy ennyire ellenkezik a hotelt illetően, ráadásul Jake sincs elragadtatva az ötlettől, hogy oda menjünk. Na igen. A figyelmeztetésére néhány másodpercnyi időhúzás után lehúzódok. Leállítottam a motort, levettem a pedálról a lábam, és hogy totálisan rá tudjak koncentrálni a kitörésére félig felé is fordultam, a kormányra könyököltem, és totál odakoncentrált arccal hallgattam végig. Néha bólintottam, és benyögtem egy "ahan"-t, vagy egy "ja"-t, de amíg mondta a monológját semmi informatív jellegű érdemlegességet nem fűztem hozzá, nehogy már megzavarjam a gondolatmenetében. Dühösnek tűnt, én meg rettentően rákoncentráltam, hogy ne röhögjem el magam félidőben. Pedig tényleg jól összeszedett gondolatsor volt. Csak akkor szólaltam meg, amikor beállt a szünet. - Vettél közben levegőt is? Mert lehet, hogy azért megy fel folyton a vérnyomásod, mert egy szuszra akarsz kipréselni magadból két heti feszültségadagot. Közben a nőstény kiszállt a kocsiból. Pár kilométert megtettünk már a főtértől, úgyhogy eltart neki egy kis időbe mire visszacaplat a kocsijához ilyen állapotban. Belenéztem a visszapillantóba, majd ismét Westmorelandra. - Értettem - biccentettem blazírt arccal, mielőtt még újabb osztásroham következik. - Felfogtam. Azért az ilyen kirohanásai egész szimpatikusak. Na jó, az azért túlzás, hogy kedvelem a fickót, de nem egy elveszett figura, vannak benne lehetőségek. - Lenne egy konstruktív javaslatom - kezdtem, de már indítottam is a kocsit -, vegyük fel Miss Benettet. Miss Benettet mondtam? Húha. Megfordultam, és a nő után hajtottam. Még ha rohamtempóban ment is, akkor sem juthatott el túl sokáig ennyi idő alatt sérülten. Ha beértem, lehajtottam az ablakot. - Szállj be. - Nem kellett ránéznem Westmorelandre, hogy tudjam, még hiányzik a bűvös szó. Vettem az adást. - Légyszíves, száll vissza a kocsiba, és elviszünk az egyetemre. Ha nem állt meg, akkor lépésben haladtam mellette. Igazából kísérgethetem egészen a főtérig. A számhoz emeltem a kezem, és suttogást imitálva, de a hangerőmön nem csökkentve hozzátettem: - Követnem kell az utasítást. Különben kirúg. Komolyan. Megijedtem. - Még bőszen bólogattam is szavaim bizonyítékaként. ~ Kéne neki egy nő, hogy levezethesse a feszültséget ~ Üzentem neki, de ezt szerencsére Jake nem hallhatta. Hangosan nem mertem megkockáztatni.
Nos, az én véleményem is az, hogy itt mindenki el van tévedve, csak szerintem nem kicsit. Nem vagyok egy türelmetlen ember, sőt… Ez a két farkas viszont roppant profi módon tudja szétrongyolni az idegeimet alig pár perc alatt. Mikor Rowen elröhögi magát, szörnyen megsemmisítő pillantást kap tőlem jutalmul, és nagyon jó a megérzése. Ha most elveti a sulykot, könnyen lehet belőle is áldozat. De legalább valamit el tudok érni Rowennél. Abban a pillanatban, ahogy a kormányra könyököl, kinyúlok, és kihúzom a slusszkulcsot az indítóból. Nem, elég volt a bohóckodásból, befejeztük a szórakozást. Innentől az van, amit én mondok, és pont. A kulcs meg nálam marad egyelőre. Az ahha-k, meg jahm-ok önmagukban is elég idegesítőek, de Rowentől már megszoktam, hogy az alapvető udvariasságot csak akkor ismeri, hogyha valamiért nincs más lehetősége. A nem alapvetőt még akkor sem. A visszakérdezésre a válaszomból süt a figyelmeztetés: lassan eléred az utolsó dobásod… - Rowen… Tisztelet… Felém… Mindenki felé… Arról pofázok. Ha ezt igényli, magyarázhatok neki úgy, mint egy retardáltnak. Még mindig azt hiszi, hogy ezt megteheti büntetlenül. De hamarosan rájön, hogy téved… Patrisha magánakciójával végeg betelik a pohár, és én, Jake Westmoreland, eljátszom a gondolattal, hogy egyszerűen mindkettőt az árokba lövöm, és boldog lesz az életem. Persze ez csak egy futó kis gondolat, és nem is gondolom komolyan… - De igen, hivatalosan áldozat… Ha kell, az amúgyis leengedett ablakon át szólok utána. Felfoghatná a hercegkisasszony is, hogyha a rendőrséget hívja, nem ő tesz nekem szívességet, ahogy én sem neki A munkámat végzem, amit talán illene tiszteletben tartani, hogy rogyna rá az ég… Ami pedig Rowent illeti… - Szerintem még nem fogtad fel, de majd visszatérünk rá. Szállj ki, helyet cserélünk. Innentől én vezetek, akár tetszik a stílusom, akár nem. A konstruktív javaslatra csak bólintok, és hogy eljutottunk a Ms. Bennet-ig, máskor szinte könnyekig meghatott volna. Egy pillanatnyi siker néha kárpótol a hatszáz idegrohamomért, még akkor is, ha tudom, hogy ez egyáltalán nem lesz tartós… Mindenesetre ha túlestünk a helycserén, akkor beindítom a motort, és ahogy Rowen is javasolta, megkeressük Patrishát, mellé gurulok, és felveszem a tempóját. Eleve úgy választottam oldalt, hogy a Rowen felőli oldalán legyen a kocsinak, mert onnan is szállt ki, így hagyom a kedves kollégát beszélni. Amit mond, azért később ütöm agyon… - Rowen, a türelmem legvégén jársz…
Hála a jó égnek, elég sokáig veszekednek, még helyet is cserélnek, mielőtt utánam indulnának, így van időm egy jó adagot haladni a kocsim felé. Nem lesz ez egy könnyű menet, de most már saját erőmből akarok hazajutni, még ha belepusztulok is. És igen, én soha többet nem hívok segítséget, azt most nagyon komolyan elhatároztam. Most sem kellett volna. Carmen elhúz az egyik irányba, én a másikba, és bottal üthetik a lövöldözők nyomát, lesz sok-sok nyomozni valójuk, az leköti őket., oszt kész. Én meg úgyis elmegyek innen. Mire idáig érünk, mellém gördül az autó megint. Rowen szavaira először nem is reagálok. Aztán amit gondolatban küld, arról az jut eszembe, hogy megint lesz egy adag veszekedni valójuk, és addig én nyugodtan sétálhatok tovább. Kicsit lehajolok, hogy lássam mindkettő arcát, amikor beszólok a kocsiba, bár ez a mozdulat kétségtelenül nagyon fáj. Legyűröm az arcomra kiülni készülő fájdalmas grimaszt, és Jake-nek címezem a mondandót. - Rowen épp most közölte velem gondolatban, hogy egy nő kéne neked, hogy levezesd a feszültségeidet. Ezt viszont én jelen állapotomban nem vállalnám ... jó munkát, fiúk! ~ Vagy lőjétek le egymást, engem már az sem érdekel ... Felegyenesedem, és folytatom az utamat a kocsim felé, és azon imádkozom, hogy még időben elérjem, további hajcihő nélkül, ne essek itt össze, és bírjak vezetni a házig, amit kibéreltem.
A helycserés mozzanat nem tett boldoggá, de most én vagyok akinek fényesre kell nyalni a seggét, úgyhogy engedelmes birkát játszok. Alapjában véve lehet, hogy már így is mindegy, mert ép kiégtek a fejében az idegszálak. Fel fog robbanni az agya, és a detonációtól az én fejem is le fog szakadni. Nem félek attól, hogy kirúg; jobban tart tőle, hogy mit fogok művelni az ellenőrzése nélkül. Legalábbis hiszek benne, hogy így van. Számítottam rá, hogy Patrsiha nem száll vissza a kocsiba, arra is, hogy lesz valami epés megjegyzése, de erre nem. Na erre tényleg nem. Egyszer próbáljak meg jófej lenni, erre vissza felé sül el az egész. Hülye szuka. Még alig érkezte végig mondani, Westmoreland felé fordultam. - Az csak marketing fogás volt. Hitesd el a hallgatóval, hogy bízhat benned, és már meg is nyerted magadnak. A banális poénok néha a legcélravezetőbbek. Ha van lehetőségem rá, még akkor kiszállok a kocsiból, miközben még pofázok, mert ebből már nem húzom ki magam az is biztos. Még ha ez lett volna ma az első húzásom, amivel a főnök idegeire megyek, akkor még talán. De éppen robbanásközeli állapotban nem ajánlatos benzint is locsolgatni. És Patrishának hála én most pont azt tettem. ~ Köszi. ~ Ennyit kapott még gondolatban. Most elég nagy ingerenciát éreztem arra, hogy az oldalba rúgjam, csak úgy finoman, annyi elég lenne hogy össze roskarodjon. Egyáltalán mi a francért kell jó arcot vágnom nekem egy betolakódoz? Ráadásul én próbáltam kedves lenni, de leszarja. Sanszos, hogy csak arra izgulna fel, ha Jake lelőne. Vagy még arra sem. - Szállj be. Vissza viszem a kocsidat - morogtam utána. Most már én is kezdtem ideges lenni. Miért nem tudunk eljutni A pontból B-be szimplán...? Csak hogy Jake ne érezze magát kirekesztve, és hogy ne legyen rám fogva megint a parancsolgatás rögtön felé fordultam: - Elviszem én a kocsiját. Módosítsunk: - Elvihetem a kocsiját az egyetemhez? Ingerült sóhaj tört fel belőlem. Haladjunk már. Mindegy merre, csak mozduljunk meg, mert ebbe a toporgásba beleőrülök. Westmoreland úgysem fogja hagyni, hogy a nő egyedül menjen vissza, amaz meg addig nem fog vissza szállni, amíg én itt vagyok, úgyhogy kompromisszumkész vagyok, és inkább megyek egyedül.
Nyugodt, és türelmes fickó vagyok. Tényleg fát lehet hasogatni a hátamon… De mikor a gerincemet csapkodják baltával az már nekem is sok. A tűréshatárom legvégén járok, mikor Patrisha behajol az ablakon. A feszültség mintha eltűnne belőlem a nő közlésére, egy csapásra halálos nyugalom árad belőlem. - Nem is kérte rá senki, Ms. Bennett… Sok szerencsét… ~Remélem most találkoztunk utoljára…~ Rátaposok a fékre, az autó eddig is éppen csak gurult, most fél centin belül megáll, mint a szög, Rowen mentegetőzésével nem foglalkozom. - Itt maradsz! Ms. Bennett megoldja egyedül… A farkas nagyon téved, ha azt hiszi bármit lenyelek, hogy magam mellett tartsam. Súlyos tévedésben van. Neki jó, ameddig nem adom fel a próbálkozást. Mert ha megteszem, Mortimer az első hibás mozdulatára kivégezteti. Ami meg patrishát illeti? Ha tényleg azt hiszi, hogy az egész kibaszott világ körülötte forog, akkor legyen boldog, csak tőlem maradjon minél távolabb. Valószínűleg még baljóslatúbb ez a csend, rezzenetlen nyugalom, mint az iménti ordítozás. Megvárom, míg patrisha elkerül az autó közvetlen közeléből, hátramenetbe váltok, megfordulok, aztán gázt adok, és szó nélkül a kapitányság felé veszem az irányt.
Miután beszéltem Jake-el a kocsiablakon keresztül, mentem tovább a kocsim felé, és noha már karikák táncoltak a szemem előtt, elértem, és be is tudtam ülni. Odabenn egy pár percre ráhajtottam a fejem a kormányra, és próbáltam összeszedni magam, aztán végül indítottam, és hazahajtottam a bérelt lakásba. Töltöttem magamnak egy kancsó vizet, és azzal meg egy pohárral elballagtam az ágyig, végignyúltam rajta, és elérkezett a képszakadás egy jó időre.
Kellemetlen egy alak volt ez a tegnapi... Sajnáltam összeverni. Nem értem ezeket a felvilágosul amerikai népeket. Miért ne lehetne megosztozni egy asszonyon? Olyat taníthattam volna neki, ami még a kanjának is tetszene. De hát, a "menyasszonya", mit tudtam volna tenni? Egy pár jól irányzott ütés, egy kis mágia és a jóember már a saját hugyában fekszik. Bájos... Az a rohadt polisz pedig majdnem ismét behurcibált az őrsre. Nem akartam ilyen hamar megszegni a Westmoreland-nek tett fogadalmamat. Valamint nem ott akarom újból látni. Talán egy gyertyafényes vacsora, egy holdfényes séta a folyó partján. Persze... valami kis habcsókokkal kivert tündérmesében. Elég lesz ha belemászik az ágyamba és megteszi amire vágyom. A kelleténél talán kissé morcosabb hangulatban érkezem meg a városka főterére. A tegnapi kielégületlenség és a sikertelen lottónyeremény hajszolása rányomja bélyegét a hangulatomra. Szegecsekkel kivert bőrdzsekit és valami elég szakadék farmernadrágot rángattam magamra reggel. Nem szabad túl jól öltözöttnek tűnnöm. Érzem, ahogy minden lépésnél a gitár rándul egyet a hátamra erősített tokban. Megtorpanok egy kifejezetten jól látható helyen, lekanyarintom a hangszert a hátamról és előhalászom a hordozó alkalmatosságból. A tokot nyitva magam elé helyezem és belekezdek egy manapság oly' népszerű dal akusztikus feldolgozását.
Imádok a főtéren járkálni ebben az időben. Ilyenkor nyüzsgés van itt akar mindenki lenni, ismerősökkel futok össze, beszélgetünk és persze sokan idejárnak kipihenni fáradalmaikat. Vásároltam néhány dolgot a mai ebédhez a Sprint Store bevásárló központban, majd ide vetett utam. Mondhatni sok időm van mostanság, bár ha belegondolok, hogy én vagyok Alaszka legtöbb diákját foglalkoztató iskolájának vezetője és az igazgató választásra készülök emellett rendszeresen kell bejárnom a polgármesteri hivatalba az iskola helyzetéről beszélni, akkor nincs is olyan sok szabadidőm. Azonban ezzel egyáltalán nem akarok foglalkozni, csakis pihenni és pihenni, leülni egy padra és élvezni a nap lágy, simogató érintését, amely itt Fairbanks-be nem túl erős, de jól esik. Kifejezetten jó idő van most, nem fagy meg az ember és nem is sül meg, az utóbbi miatt azonban sosem kellett aggódni, vagyis az elmúlt 30 évben. Bőven elég volt a szokásos fekete szövetnadrághoz egy vastagabb felsőt és egy vékony kabátot felvenni. Miközben lustálkodok egy kicsit, előveszem a holland író Martinus Nijhoff egyik könyvét az Atlanti szelet és azt olvasgatom. Még Rotterdamban ismerkedtem meg vele, ahol egy hetilapnak volt szerkesztője, később elment Amszterdamba és híressé vált. Olyan furcsa, hogy azok az emberek akiket ismertem akkor még senkik voltak, most meg híresek. Azonban nagy részük meghalt, de én még mindig itt vagyok. Néha teljesen olyan érzésem van, hogy én egy olyan kis bogár vagyok, akit nem lehet elpusztítani, annak ellenére, hogy próbálkoznak. Tíz percig olvashatok a téren, mikor meghallok egy gitárt. Igazából nem lenne ez nagy újdonság, hisz a tereken és a nagyobb csomóponti helyeken egyaránt előfordulnak utcai zenészek, akik egy kis alamizsnáért vonulnak ki az utcákra. Én magam sosem tudnék ilyesmire vetemedni, már csak a büszkeségem miatt sem, de mondjuk sosem voltam rászorulva. Mikor odafordulok, akkor ér egy enyhe megdöbbenés. A gitáron nem más játszik, mint az fairbanks-i őrző közösség újdonsült mentora. Azt tudtam, hogy eléggé formabontó személyiség, de nem sejtettem volna, hogy ilyenre is képes. Elpakolom könyvemet és elindulok a férfi felé, aki Pitbull egyik új számát játszotta, csak éppen gitáron. Nem mintha én magam annyit hallgatnám, de az iskolarádióban sokszor előfordul ez. Amint odaérek egy 10 dollárost dobok a tokba, lássa mindenki milyen jó szívű vagyok, majd tekintetemet az őrzőre emelem. - Ahogy elnézem Mr. Hutchinson nem volt túl népszerű a szólója.- mondtam, s ha jobban megnéztem tényleg csak egy kevés apró volt a gitártartóban, de hozzá kell tenni, hogy nemrég kezdte el. Igazából nem tudtam eldönteni, hogy most unalomból vagy kényszerből jött-e ki ide, esetleg egyszerűen kiakart tűnni ezzel. Hát igen, az élet nagy kérdései. - Remélem nem éhezik otthon Andy, mert akkor elintézhetem, hogy mindennap bejárjon az iskolai menzára. Nem mindig jó a kaja, de legalább meleg.- mondom enyhe rezignáltsággal a hangomban, de nem a gúny és a rossz szándék vezérel engem.
Ma nem valami adakozó szellemű az én drága közönségem. Ennek ellenére én önfeledt mosollyal az arcomon és vidámságot színlelve játszom tovább. A nótát néhány erősebb pendítéssel zárom le. Egy-két ember beleszórt néhány apró érmét, de semmi több. Ekkor jelenik meg a színen Maggie. Kegyesen egy tíz dolláros bankót dob a gitártokba. Ha arra számít, hogy visszautasítom, akkor nagyot kell csalódnia. Nem olyan típusú ember vagyok, aki visszavetné a felajánlott javakat. Végigmérem a nőt. Kicsikét időske az én ízlésemnek, de legalább van benne valami karakteres. A kor pedig tapasztalatot hordoz magában, pláne ha az ember lánya elmúlt már száz is. -Valóban nem. Úgy tűnik az emberek nem kedvelik a feldolgozásokat. Azt hiszem elő kéne állni néhány saját számmal. Mondom gondterheltséggel álcázva jó kedvemet. Majd a kellő időt kivárva egy szelíd mosoly terül el arcomon. Valami furcsa érzés lappang bennem. Nem tudom eldönteni, hogy ez a nő valóban jót akar nekem, vagy csak játszik a fejemmel. Bár, amennyire az itteni "csapat-társakat" megismertem, nem hiszem, hogy ekkora becstelenségre vetemedne. -Ááá, dehogy. De köszönöm az ajánlatot. Fogalmazzunk úgy, hogy ez csak egy kis kiegészítési lehetőség a számomra. A gitárt átcsúsztatom a hátamra. A színes vállpánt így mély barázdát húz a dzsekimen. -Örülök, hogy látom! Mondom negédes hangon. A kezembe veszem hideg ujjait és előre hajolva csókot lehelek a kézfejére. Csábos félmosollyal emelkedem fel újból. -Azonban, az ha más szemszögből nézem a dolgot, lehet hogy többet kéne az iskolája körül ólálkodnom. A férfiember szíve megremeg, ha egy ilyen gyönyörű asszonyt nézhet, mint maga! Újabb, fogvillantós mosoly. Sármomon dob egy hatalmasat, ahogy egy fuvallat belekap a hajamba és összeborzolja azt.
Kár tagadnom, roppant jól esett Andy kedveskedése, de sajnos én elég realista vagyok, emellett jó az önértékelésem. 20 évvel ezelőtt csakugyan jól néztem ki és sportos is voltam, de ezt mára porrá zúzta az idő vaskereke. Azonban ha jobban belegondolok 132 évesen tényleg eléggé jól nézek ki, ez inkább önirónia. Mióta Hutchinson megérkezett a városba, nem nagyon beszélgettünk, de hallottam róla híreket. Van aki kedvesnek, van aki bunkónak és van aki kicsapongónak mondta el. Bárki is valójában, nem ítélkezhetek felette és legyen akármilyen, attól lehet jó ember. - Tartok tőle, hogy ha az iskolám környékére jönne, nem tőlem remegne meg a szíve, hanem a diáklányoktól. Ezt elhiheti nekem.- mondom neki, s szám még mindig mosolyra húzódik. Miért is ne? Nincs okom a rossz kedvre, hisz sikeres ember vagyok, akinek egyelőre biztos a helye és élete, emellett egy fiatalember oldalán jár kell a városban. Ebben azonban nem lovagolja bele magát túlságosan, mert nem fog sokáig tartani az fix. - Úgy hallottam igen jól beilleszkedett kis közösségünkbe.- mondom cinkosan, hisz nem ítélkezek előre, de azért mégiscsak útóléri az embert a híre. Csak kíváncsi voltam, hogy igazak-e azok a hírek, amelyeket mindenki mondott eddig nekem.
Hmm... valóban, a friss husi is igazán izgató. A ribanckodásuknak hála könnyedén becserkészhetők, sőt gyakran saját akaratukból vetik magukat a karjaimba. Csak hát így a vadászat teljesen elveszíti a jelentőségét. -Jaj, kérem. Nem vetem én meg az ifjakat sem, de egy iskolás leány még oly fiatal. Szörnyetegnek érezném magam, ha én tépném ki Őket a szende kis világukból. Mondom egy csalafinta kis somolygással, amit egy kacsintással fűzök össze. Elhalmozhatnám méh bókokkal. Több mint valószínű, hogy az ágyamba is tudnám citálni, de lehet hogy nem lenne túl jó ötlet. Ő nem egy olyan kis kezdő siheder, mint Westmoreland, vagy az Dawson csaj. Ha csak megdöngetem, aztán pedig kidobom a házamból akkor igen kellemetlen helyzetbe hozhat a Protektor előtt. Ami annyira nem is lenne borzalmas, hisz már volt ilyen, de a jelenlegi kutyuskákkal tarkított időben el kellhet egy erős támasz a hátam mögött. Főleg, ha Corvin valami kis bosszút tervez. -Próbálkozik az ember. Bár, úgy érzem, hogy lenne még mit javítani a kapcsolataimon. Sokakkal még csak a bemutatkozásig jutottunk. Ennek ellenére néhány... khmm... egyéb csoportosuláshoz volt már igen sok szerencsém. A Hotelben lakó fickók igazán egyediek. Rámosolygok és egy rúgással bezárom a gitártokot.
Ez tényleg minden nővel összefeküdne, akit talál. Bár, ha belegondolok a férfiak nagy része ilyen a mai száguldó világban. Már a világháború idején kidolgoztam egy technikát amivel ellehet intézni azokat a német tiszteket, akiknek túlságosan nagy a libidójuk. Ha alájuk rúgunk egy nagyot, már beszélni sem tudnak. Majd betanítjuk a diákoknak. Mondjuk Andy a kedvesebbik fajta, mert bókokkal próbálja elhódítani a szíveket. Az enyémet nem tudja, ahogy lassan száz éve senki sem. Habár alkalmi partnereim voltak, de az őrzői létem nem tette lehetővé, hogy családot alapítsak. - Azt javaslom Andy, hogy se a régi, se a friss husit ne akarja túlságosan, mert rosszul járhat.- mondtam mosolyogva, csakhogy értsen, azonban biztos voltam hogy egyik fülén be a másikon ki. De nem aggódok miatta, az ilyenek mindig megússzák, így hát bízok abban, hogy ő is. Utána, sematikusan, de elmeséli, hogy mit is csinált eddig a városban. A hotel említésekor mereven ránéztem, s egy kicsit meglepődtem. - Nos, hát igen a hotelben csakugyan furcsa szerzetek élnek.- mondom, de folytatom is a egyéb csoportosulásokkal kapcsolatban- Tudja Andy, engem több mint száz évvel ezelőtt a mentorom arra tanított, hogy a vérfarkasokkal vigyázni kell, mert aki korpa közé keveredik megeszik a disznók. Mára már elhagyták a mondatom második felét és azt mondják helyette, hogy a farkasokra vigyázni kell. Mint mentor, ön melyik szellemben tanítaná az ifjú őrzőket?- teszem fel a kérdést és egy kicsit célzok is, hogy találjon kérdésem. Az elmúlt évtizedekben túlságosan liberálissá váltak az őrzők, amely sajnos lehet a bukáshoz fog vezetni.
-Ó, pedig ha valamit tiszta szívünkből akarunk, akkor az egyszer minden bizonnyal teljesül. - Persze... mint valami kibaszott tündérmesében. Bár, ha én igazán bevetem magam és még egy kis időt is szánok rá, akkor nem vallhatok kudarcot. - És jelenleg a leghőbb vágyam, hogy megigyon velem egy kávét! Kérem! Mondom és egy csábos mosoly kíséretében felkapom a tokot a hátamra, közvetlenül a gitár mellé, a pénzérmék csörögve változtatnak helyet benne. Kinyújtom felé a karomat és biztatón biccentek egyet. Érdeklődve vonom fel szemöldökömet a reakciójára. Nem gondoltam volna, hogy ennyire váratlanul éri. Miért ne ismerhetnék néhány alakot már a kutyulik közül? Végül is, az lenne a dolgom, hogy megvédjem tőlük az embereket. Vagy valami hasonló... -Igen, vigyázni kell velük. De ha az emberfia tudja hol kell megragadni őket akkor már nincs semmi gáz. A mai farkasok pedig vagy begyöpült öregek, akik a kis területvitájukon kívül nem látnak semmit, vagy kölykök, akik még nem elég érettek ahhoz, hogy gondolkodni is tudjanak. A legtöbbjük nem éri meg a belefektetett energiát. És persze, sokuk nagyon erős, de akinek van egy kis esze az Őket is könnyedén kijátszhatja. Akaratlanul lett ennyire arrogáns a rövidke monológom. De a közel nyolcvan éves tapasztalatom ezt mutatja. Egy vérfarkas, legyen bármilyen idős is könnyedén befolyásolható, ha a bestiáján keresztül ragadja meg az ember. Hmm... milyen kis kíváncsi hölgyemény. -Tudja, szerintem a legfontosabb, hogy az életre neveljük a fiatalokat. Nem csak az erkölcsös oldalát kell megmutatni mindennek. Én általában bedobom őket a mély vízbe. Ellátogatok velük a legsötétebb zugokba és ha esetleg egy farkas vezeti a helyet, akkor szembe állítom vele. Így tanulnak a legtöbbet.
Elfogadom a kezét és elindulunk az egyik kisebb kávézó felé. Automatikusan megyek arra, mivel az egyik törzshelyem, arról már nem is beszélve, hogy oda nem járnak a diákok, mert a tanárok mennek oda. Bár erről is túlzás beszélni, mert kicsi a forgalma, mióta megnyitott a pláza.Bezzeg mikor ideköltöztem, akkor minden szerelmes pár idejött, de én egyedül jártam már akkor is. Valami sosem változik. Belülről igen szolid a berendezés, ez sem változott az elmúlt harminc évben, de igazi retro stílusa van. Amint leültek egy pincér hozta az itallapokat és otthagyta őket. - Ha jól tudom ön korábban Portugáliában szolgált. Jómagam is 1917-től '74-ig Európában, Hollandiában és Dániában szolgáltam. Anno a Benelux államok és Németország volt a melegágya a farkasoknak. Változott ez a helyzet?- váltottam gyorsan témát, mert tartok tőle, hogy az előbbinél súrlódások jöhetnek létre köztünk és ezt egyáltalán nem szeretném. Nem akarok senkivel sem rosszba lenni olyan lények miatt, mit a vérfarkasok. Alapból nem szokásom fasírtba lenni másokkal és nem is most akarom elkezdeni.
Munka után úgy döntöttem, hogy elmegyek kicsit sétálni, mielőtt hazatérnék. Tudom Csoki biztosan már kimozdulna otthonról, de most tud várni még egy picit. Utána úgy is elviszem több órára, hogy kimozogja magát az estére. Egy kis séta mindig jót tesz az emberek, főleg ha közben semmin sem stresszeli magát. Igaz az elmúlt napokban, hetekben csak is a Willel való beszélgetésünkön jár az eszem és egyre kíváncsibb vagyok arra, hogy hogyan is fog ez az egész folytatódni. Kicsit talán izgulok is a dolog miatt, de legalább már nem félek annyira tőle, mint a legelején. Nem tudom, hogy milyen lesz így az életem, de bízom abban, hogy csak jobb lesz és nem fog romlani. Az egyik bódénál szerzek egy kis forró teát és úgy folytatom az utamat a főtéren. Sűrűn szoktam ide kijönni és most télen még nagyon is hangulatos főleg a jégszobrokkal. Meg is állok az egyik előtt és kortyolgatva a forró nedűt elkezdem bámulni.
Az élet lassan pereg a világ ezen távoli szegletében, persze ez a fesztivál a közeli síparadicsom mind jelzi, hogy itt sokkal könnyebb munkát találni, mint egy átlagos helyi városkában, de mégis sokkal bensőségesebb a hangulata, a lüktetése. Az első célpont Alice Danielle Lavant, tegnap kapta meg az aktáját, és az adatait. Nem volt nehéz kitalálnia a megfelelő találkozási pontot. Munka után a nő követésével keresni egy kellően forgalmas helyet, aztán kapcsolatba lépni vele, szokványos protokoll… Kötött sötétbarna sál, fekete bőrkesztyű és bőrkabát, farmer, túrabakancs, passzos fekete sapka, és egy sötétkék hátizsák, semmi feltűnősködés. A haladási irányból ítélve nem haza tartott a leendő tanítvány és ez pozitív előjelként szolgált, a tömegben való nézelődés pedig további megerősítést adott Chris számára. Pár perc megfigyelést követően táskájából, a mai Daily News-Miner-t húzza elő, egy keményfedeles füzetet és egy tollat, nem maradt más hátra csak a megszólítás. Jobbról kerül és mintha csak most érne oda a jégszobrokhoz Alice mellé lép. -Kellemes Napot kisasszony. A helyi újságtól vagyok, a fesztivál sikerét szeretném felmérni a lakosok és a turisták körében. Esetleg volna rám pár perce? Tekintete, vonásai, hanghordozása megnyerő, bár ez is csupán az álca része, hétköznapokon őrző társai között nem szívesen viselkedne könnyeden, és nyitottan, azonban ez a lány mégigen messze áll attól, hogy valóban elismert taggá váljon, egyenlőre nem több egy formátlan fadarabnál, melyet bármikor kettétörhet egy kósza farkas…
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
A szobrokat igen szépen megmunkálták, remek alkotások. Biztosan sok türelem kellett hozzá, hiszen gondolom nem egyszerű egy ilyen remekművet elkészíteni. Néha a fényképezés is nehéz, pedig az jóval kevesebb munkát igényel, főleg ha nem magunk hívatjuk elő a képeket. Egyszer szívesen megnézném egy ilyen szobor elkészítésének folyamatát. Vajon készít e tervet előtte, vagy csak simán a fejéből,azt faragja meg ami éppen eszébe jut? Talán majd jövőre alkalmam nyílik erre is. A magányomat egy férfi társasága zavarja meg. Érdeklődve pillantok a mellettem állóra. -Jó napot Önnek is! Természetesen van pár percem. Szívesen segítek a felmérésben.-Egy kis mosolyt csalok az arcomra, és óvatosan végigmérem magamnak a férfit. Kedves arca van, bár ez nem jelent semmit. Egy alma akkor is lehet szép, ha belül már rohadt. A tekintetem végül a kezében lévő holmikra vándorol, de nem időzik el ott sokat. Inkább a beszélgetés során a szemkontaktust próbálom felvenni vele.
Egyenesben van, a szükséges külső kép adott, ha volt körülöttük valaki aki felfigyelt a beszélgetésre, nagyobb eséllyel lépett odébb, mivel a legtöbb turista, avagy helyi inkább a dolgát végzi ilyen esetekben, s nem áll le egy jöttment újságírónak, ez inkább azok szokása akikben természetes kedvesség lakozik vagy szimplán nyitottak az ismeretlenre... - Az első kérdésem az lenne, hogy helyi lakos-e? A választ követően jegyzetelni kezd, majd felteszi következő kérdéseit: - Szabad érdeklődnöm, hogy már a többi helyszínen is megcsodálta az alkotásokat? S az eddig látottak közül melyik volt a kedvence, s milyen okból? Miután itt is végzett a részletek felírásával, kicsit más felé tereli a beszélgetést. - Hallom nem régiben új tanulmányokba kezdett kedves Alice. Az újság "elhívására", vagyis felhívására gondoltam megkeresem mielőbb, hogy erről is beszélhessünk ezen cikk keretein belül. Már ha az időpont erre is alkalmas. Amúgy Christian Prescott vagyok. A lapjait kijátszotta, a nő értheti a lényeget a beszélgetésből. Itt egy idegen, aki ismeri a nevét, tud az új életéről, s kétségkívül ismeri az őrzök mivoltát, s ha mindez nem lenne elég a keresett szemkontaktus is segít, mivel a félvér tekintete megkeményedik, s bár nem válik riasztóvá, mégis azt sugallja, itt az ideje felébredni kislány, mindenki figyel mindenkit, s nem lehet tovább hétköznapi módon nézni a világra...
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Már az első kérdésen elgondolkozom a válaszon, mivel még nem érzem magamat teljes lakosának Fairbanksnek, de lehet, hogy neki ez a pár hónap is elég ahhoz, hogy helyinek nevezzen. -Bevallom őszintén én csak olyan hét hónapja költöztem ide. Nem tudom, hogy helyinek számítok e már, vagy még nem.-Majd ő eldönti, hogy minek nézz engem. Nekem teljesen mindegy. -Azt hiszem igen mindegyiket láttam...De, hogy melyik volt a kedvencem? Nos ezt nehéz megmondani, mert mindegyik szerintem remekmű. Ám ha nagyon kellene választani akkor azt a bika szarvast mondanám, ami egy sziklán áll azzal a gyönyörű agancsával. Viszont már nem tudom megmondani, hogy hol láttam.-Igaz kicsit hosszabb a választ, mint amit terveztem, de ha már felmérés akkor talán jobb, ha jobban megosztom neki a véleményem. A válaszom után a következő kérdést várom, ám e helyett valami sokkal meghökkentőbb dolgot mond. Tudja a nevemet! De mégis honnan? Nem mutatkoztam be neki...vagy igen? Neeem arra biztosan emlékeznék, de akkor honnan tudja? És miből veszi, hogy új tanulmányokba fogtam? Lehet, hogy ő lenne a mentorom? Will azt mondta, hogy majd bemutatja nekem és hármasban fogunk először beszélgetni...De akkor a jelek szerint ez elmarad. Gondolom most elég viccesen nézhetek ki. Először csak elkerekednek szemeim, majd a nagy gondolkozásnak köszönhetően összeráncolom a homlokom. Szerintem minden leolvasható rólam. -Öhm Ön ismeri Willt?-Ezzel legalább biztosra fogom tudni, hogy igen ő az a személy, aki majd tanítani fog. A bemutatkozására automatikusan felé nyújtom a kezem és a nevem is mondom, bár közben rádöbbenek, hogy felesleges elárulnom a nevem, hiszen ő már tudja. -Van időm igen, de gondolom nem itt szeretne beszélni.-Talán kényelmesebb lenne beülni valahová. A lakásomra mégsem fogom felhívni, nah meg ott sem lennénk békén hagyva a sok állat miatt.
A lapra felkerül pár megjegyzés: naiv, körültekintés hiánya, fejleszteni a helyzetfelismerést, kevésbé bizalmas hozzáállás az alapvető személyes helyzetekhez… A papíros ezután hóna alá kerül, és a felé nyújtott kezet reflexből elfogadja a tömeg számára a visszautasítás lenne a feltűnő jelenség. -Sok Willt ismerek… Talán vannak közös helyi barátaink is. Azonban mielőtt folytatnánk kérem fogadja el újságunk példányát. Még a végén a szerkesztőséget azzal gyanúsítják meg, csak kérdezünk és nem adunk érte semmit. A nőre mosolyog és átnyújtja a hírújsgot, majd felettébb társalgó hangnemben megjegyzi. -A hetedik oldal laptetején talál egy írást tőlem, javaslom olvassa majd el, a helyi egyetem helyzetére is utalok rá. Ha majd tanonca otthon megtekinti az adott oldalt felfedezheti, hogy valaki egy kék tollal egy időpontot és egy helyszínt vésett fel az újság lapjaira, s mögé a C.P. monogramot írta… Chris tisztában van azzal, hogy a tanoncok fokozott veszélynek vannak kitéve, a hétköznapi tevékenységeik általában óvják őket, a munkahelyük, a városi sétáik, mind nagy tömegben zajlanak az esetek többségében, s itt ritkán válhatnak közvetlen célponttá, azonban a valódi oktatáshoz tér és biztonságot nyújtó közeg kell, melyet megteremteni, s a valós célok eléréshez szükséges zavartalansággal összeegyeztetni felettébb nehéz. Egy kies raktárdokk, erdei tisztás, üres tanterem tökéletes lehet mentor és tanítvány szellemi munkájának kiteljesedéséhez, azonban ezzel együtt tökéletes veszélyforrások is, ezeken a helyeken egy falka, avagy kóbor farkas könnyeden becserkészheti áldozatát… Tekintete kérdően vetül Alice-re a nő időben felmerülő kérdésére. -Miért is ne lenne tökéletes ez a hely? Én újságíró vagyok. Ön egy helybeli, kár lenne, ha nem élveznénk a város nagyszerű látványosságát, és pezsgő életét. Szinte süt a férfi szavaiból, hogy ez is egy helyzetgyakorlattá kezd alakulni, s kétségkívül ez furcsa lesz mentoráltjának, azonban az élet is ritkán adja meg a lehetőséget a gondos felkészülésre, általában mindig közbejön valami és ehhez alkalmazkodni kell. -Esetleg segíthetne nekem az újságírói munkámban. Persze csak, ha nem ijedt meg a feladattól. A visszautasítás természetesen lehetséges azonban a nő könnyen rájöhet, egyenlő lenne első leckéjének kikerülésével ezen megnyilvánulás.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Átveszem az újságot tőle és meg is köszönöm, de továbbra is értetlenül pillantok ő rá. Most akkor ugyan azt a Willt ismerjük vagy sem? Egyre bizonytalanabb vagyok. Azon kívül, hogy tudja a nevem nem sok jel utal arra, hogy bizony ő lenne a mentorom. De nem is értem mi ez az egész. Miért nem beszél nyíltan a dolgokról? Miért kell ilyen titokzatosnak lenni? Addig oké, hogy jobb ha a járókelők nem tudják meg, hogy kik is vagyunk, de akkor miért nem beszéltünk meg egy találkozót? Az mégis csak egyszerűbb lett volna. -Majd otthon akkor első dolgom lesz elolvasni!-Ha ennyire ajánlja biztosan fontos dolgokat tartalmazhat. Ahogy az újabb kérdéseket teszi fel kezdem érezni, hogy egyre jobban elveszek. Már semmit sem értek az egészből. Vajon tudja, hogy én teljesen kezdő vagyok? Olyan mint egy újszülött, aki csak most kezdi el felfedezni a világot. Vajon Will mit mondhatott rólam, vagy egyáltalán a nevemen kívül tud valamit? Legszívesebben keresnék egy nyugodtabb helyet és ott folytatnám ezt a beszélgetést, de a jelek szerint ő bizony sehová sem akar menni, így marad ez a félreérhető beszélgetés. -Csak gondoltam jobb, ha nyugodtabban tudunk beszélgetni, de tévedtem. A város tényleg tele van látványosságokkal, amiket érdemes szemügyre venni.-Beszélek, de még mindig nem tudom, hogy konkrétan mit is szeretne tőlem. Azt hittem, hogy a legrosszabb pillanatokat Josénál éltem meg mikor berontottam a rendelőbe, de most már rá kell jönnöm, hogy ez annál is rosszabb. Jelenleg egy ostoba libának érzem magam, aki a legegyszerűbb dolgokat sem érti meg. -Mégis miben kellene segítenem?-Teszem fel a kérdést kissé határozatlanul. Fogalmam sincs, hogy most mire is gondolhat, így inkább csak megpróbálok abban bízni, hogy legalább a feladatot meg fogom érteni.
Kezdőlap
