◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Összeborzoltam a hajamat, és a tükörbe néztem. A fél szememen hályog ült, nem láttam még vele, de legalább volt már valami a szemgödrömben, ami kitöltötte a helyet. Sokáig meredtem így a hegesedő arcra. A Farkas karmok, s ezüst okozta nyomok még mindig gyógyultak, de legalább már mindegyik hegesedett. A hátammal nem is tudom, hányszor bajlódtam, míg végre nyugodtan tudtam aludni úgy, hogy nem szakadt fel. Minden másom, hála az égieknek visszanőtt, összeforrt, visszakerült a helyére. Mélyet sóhajtva fordultam el tükörképemtől. A kis batyura néztem, ami az ágyamon pihent összekészítve. Norinának szántam. Minden, amit itt a múltkor összetörtünk, ott pihent újonnan a csomagban. Morrighan helyére terelődött a pillantásom. Keserűen felnevettem. Durcás gyerekek... De talán én jobban viselkedtem? Leültem az ágy szélére. A kitárt ablakra nézte. Morrighan nem jött vissza. Tudtam pontosan, hol van, hisz a szagok elárulták, és persze az, hogy a Hotel udvarán párszor láttam Nori vállán, mikor kinéztem az ablakból, szobám némaságába burkolózva. Nem jött vissza... Az Égiek, s a Szellemek lázas rémálmokkal sújtottak. S most, míg egyedül gyógyultam, néhány szituációt leszámítva igazán egyedül voltam. Persze néhány Falka társ meglátogatott, és ott volt Noah is, akivel sikerült úgy ahogy épségben haza jutnom. De éreztem a lelkemben azt az ürességet, amit akkor éreztem, mikor Arwent magára hagytam. És ezen az érzésen a rémálmok pedig egyáltalán nem javítottak. Fojtogatóan öleltek körbe, saját emlékképeim, érzéseim kavargó áradatát fordították ellenem az Istenek. Még Thor villámai sem hoztak nyugodalmat, mikor egy hideg viharos éj köszöntött a városra. Elmentem éjjel, hogy kiszellőztessem a fejem, de mintha üres szavakat súgott volna a szél. Értettem, mit beszél, de mégis semmitmondóak voltak számomra. A kölyököt nem hiába rendelték hozzám... Nem hiába kapott ő is jóslatot rólam... Morrighan nem hiába tudja mindezt, s nem hiába hagyott egyedül... De nem tehetem. Értsétek meg! De Odin, s legfőképpen Freya nevet rajtam. Igen, nevet rajtam, s hogy miért? Mert tudja jól, hogy becsapom saját magamat. Ezért küldte elém a lelki társamat. Gondolataim kavarogva zsongtak fejemben, s kézbe vettem a kis batyut. Leellenőriztem még utoljára, benne van-e az ajándék, s miután bizonyságot szereztem, becsukva szobám ajtaját, vettem célba Nori ajtajának szobáját. Határozottan léptem. Tudtam, mit akarok mondani, de abban már egyáltalán nem voltam biztos, hogy Liekki meghallgat. Hisz miért hallgatna meg? Igaza van, de... A francba is! Meghallgatsz Liekki, akkor is, ha már csak egy senkiházi Omega vagyok neked, vagy annyi se! Hold szíve dobban... Ereje bennem... - hangzottak elmémben a szavak, bár hirtelen nem is tudom, én mondtam-e magamnak, vagy valaki halkan elsuttogta. Bekopogtam, majd benyitottam a szobába. - Üdv Norina! - köszöntöttem nyugodtan, félig lehúztam pajzsomat, Farkasom csendben ölelt körbe. Bestiám is, és én is készen álltunk, hogy megvívjuk ezt a harcot, ami várt ránk.
Készülődött egész nap, tudta, mit akar, mit szeretne, de ezt nem napközben ejti meg, legyenek bármilyen energiák a hotelben, most nem veszi igénybe az üresen álló Suttogó szobáját. Morrighan lázasan követte nyomon a ténykedését, egyetértően károgott néha-néha, hiszen tudta, mi készül, okos madár, mindig is tudta. A polcon megigazítja még a szobrokat, köztük a hollóét is, a sárkány és a farkas közé húzza, nem azért, mert így mutatósabb, ennek oka van. Három darab farkasszobrot kért Claude-tól, egyet becsomagolt Duncannek, mert bármennyire is nem jönnek ki egymással, attól még az apja kölyke, neki meg a bátyja. A földre már felrajzolt mindent, ellenőrzi is, nehogy rosszat csináljon, mert akkor nem elég, hogy mindenkit felkelt, de sok-sok dühös farkassal fog szembenézni, élen az apjával. Natan hülye, ezt eldöntötte, akkor és ott minden kapcsolatot megszakított vele, és ez azóta sem változott, ráadásul a madara is átpártolt hozzá, és tudja, hogy nem is fog visszamenni hozzá. Ez egy jel volt a hímnek, az istenei elhagyták, és azt a bizalmat visszaszerezni nem lesz könnyű. Ezt Raven jegyzeteiben is megtalálta. Claude, az a magányos hím viszont érdekes, érzi rajta, hogy köze van ehhez a világhoz, árulkodóak voltak a munkái, ahogyan Morrighant rajzolta, nem, ő nem lehet, egy egyszerű mezei farkas, tudja. Most viszont dolgozni szeretne, mindennel elkészült, így leül a körbe, az ajtót nem zárja be, nem tart attól, hogy bárki rányit, de muszáj beszélnie Ravennel, mert valami félreértés történt. Egy olyan hím nem lehet a társa, pártfogója, aki ilyen szinten eljátssza a bizalmat, ellök magától mindent és mindenkit, az nem létezik. Amiket akkor mondott, nem bánta meg, tartja magát hozzájuk, komolyan gondolta, és így is érzi. Ezért van szüksége most arra a valakire, akit idejekorán vettek el tőle, még ha a hibája miatt is. Ugyanazt teszi, amit ott az erdőben is, már csak a sziluettre, a válaszra vár, és éppen megjelenik, amikor nyílik az ajtó. Ennek ellenére nem kapkod, akkor megszakad a kapcsolat, lassan fordul az ajtó felé, és ahogy meghallja a hím hangját, a szemei azonnal vörösbe fordulnak. Normális esetben visszaköszönne, és kiküldené Natant, de most a köszönés elmarad, csak egy figyelmeztető morgás hagyja el a torkát. Ne tovább. ~Menj innen Natan Vreth, omega. Nincs hiteled előttem. Amit akkor mondtam, továbbra is áll, nem vagy a falkatársam sem, nem vagy senkim, és ez így is marad. Rettenetesen dühös a hímre, és most muszáj csillapítania magát, mert ha nem sikerül Ravennel felvennie a kapcsolatot, vagy miatta már el is tűnt, akkor biztos, hogy megöli a hímet, de hogy nekiesik, az ezer százalék.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Talán úgy kellene éreznem magam, mint egy kisgyerek, aki épp most felel a rossz tetteiért. Vagy egy felnőtt hím, ezekre a "köszöntő" szavakra már rég kivágta volna tokostul az ajtót, úgy csapja be maga után. De nem. Nem teszek ilyesmit. A hullámom se rezdül, Bestiám se moccan. Csak nézem a kölyök arcát, s azt, épp mit ügyködik. A pajzsom félig nyitott ajtaján keresztül olyasmit érzek meg, ami meglep, felkavar, s mégis megnyugtat. Szemeim ezüstbe fordulnak, s nem azért, mert a kölyök vörös íriszei rám villannak, hanem mert olyan kék Farkas szemek tekintenek felém amik ismerősen, mégis hideg zuhanyként érintenek. A hullámok kavargó erdeje, mely a túlvilág hűvös, lelket borzongató, mégis vágyakozással eltelítő energiáival hív a lány felé. A kék Farkas szemek mögött egy raszta kontyú férfi mosolyog rám. Nem... ez nem létezhet. Megbabonázva állok még, végül lassan Norira terelődik pillantásom. A druida hullámai, melyek körbe ölelik a lányt, óvón, boldogan fonják át. Engem pedig még mindig csak hív, bár a kis nőstény felől tudom, hogy a teljes elutasítás az, amire csak számíthatok. Nincsenek kételyeim, tudom mit akarok. Végül teljes némaságban lépek oda a kölyök mellé, s törökülésben leülök mellé. A batyut magam mellé teszem, s teljesen leengedem pajzsomat. Nem, nem a megidézett fekete Bestia miatt. Norina miatt. Nem teszek semmit, csak hagyom, hogy Raven hullámai engem is körbefonjanak. Raven... Igen, emlékszem. Lehunyom a szemem, hullámaim emlékfoszlányai így Norina elméjében is felvillannak. Erdő mélyén, egy vízeséses tó partján tűz körül ülünk. Nori szemei előtt, melyeket most az én múlt béli tekintetemmel lát, öregek, ifjak, druida szertartási köpenyekben. Bal oldalamra pillantok, ahol Gerador mosolyog rám, s nyújt felém egy kis kenyeret. Elfogadom. Félmeztelenül, lelkesen nézek magam köré. Az erdő hangjai zsibonganak. Futnék, táncolnék, pezseg a vérem. De nem mehetek. Még nem. Az erdő mélyéről ír síp csodás hangja szakítja meg a csendet. Bodhranok lüktető hangja ver egy ritmust a szívemmel. Táltos világ ajtaja tárva... Bestiám figyelve nézi a fekete Bestiát, ahogy boldogan, szabadon lép ki a fák közül, vezetve a többi druida papot tanítványaikkal. Mosolyogva pillant felém, mikor megérzi, mi vagyok. De nem lép hozzám, egy nő, aki érzem, szintén Bestia, kézen fogja, s a többi öreghez vezeti. Ez az első avatásom... Mikor újra felpillantok, a lángok előtt térdelek, fohászkodunk az Isteneinkhez, s előttem Raven áll. Megérinti homlokomat, s hüvelykujjával a tűz rúnáját vési fel fekete Farkas karmával. Vér csordul végig a homlokomon, de a szívem dobogása, s az erdő szellemeinek éneke elnyomja a fájdalmat. Hirtelen nyitom ki a szememet, s szakadok ki az emlékek érzéseiből, képeiből. Homlokomon vér csorog végig. Nem kell megérintenem ahhoz, hogy tudjam, mi az. Norira pillantok. Hullámaim nem érintik, de Raven által mégis össze vagyunk kötve. Nem tudom, meddig képes így beszélni a druidával. De most nem is ez a lényeg. Fény vagyunk mi... tüzes lélek... A szavak suttogva zengenek végig elmémen. Sokat kell még tanulnom.
Elmondta ismét, ugyanazt, kevesebb tartalommal, de el, és most nem ér rá, mert nem Natannel akar foglalkozni, hanem valaki mással, akiről tudja, ott van. A hímet viszont meglepi valami, érzi, és nem kell visszafordulnia ahhoz, hogy tudja, micsoda. Látja rajta, hogy most döbben rá arra, kiről beszélt annak idején, így azt is, hogy Raven ott van, érzi az energiáit. Lassan fordul vissza, most nem alkalmas arra az idő, hogy rávesse magát Natanre és addig üsse, amíg ki nem megy a szobájából... majd utána. Örül a druidának, és rögtön tudja, ha nem szűnt meg a kapcsolat, annak oka van, ennek ellenére próbálja megértetni vele, hogy ez a hím itt tévedés volt, rossz nyomon járt, amikor azt hitte, ő az, akit keresnie kell, de Raven mégis hívja. Ismerik egymást, azonnal leesik neki, és érti is, de Natan akkor sem az, akire neki szüksége van. Tévedés volt, félreértés, és egészen máshol kell keresnie. Az emlékek amiket láthat... tiszta és világos, Natan innen ismeri azt, akiről annak idején beszélt neki, csak nem akarta elfogadni. Itt avatták be, és ő ezt dobta félre, ennek fordított hátat. Elmosolyodik, Raven mindig is magabiztos volt, és az, hogy visszatérhetett közéjük, oda, ahová tartozik, annak akkor is örül, ha tragikusan történt. A jel, amit Natan kap, oda sem kell néznie, hogy érezze a vér szagát. A druida emlékeztetni akarja, de kérdés, van-e értelme? Olyasvalakit, aki felrúgott mindent, és dacol a sorsával, olyasvalakit, aki inkább szemen köpi az isteneit is, csak nehogy másnak legyen igaza... nem ért vele egyet. Claude-ról is beszámol, mekkora a különbség kettejük között, hogy ég és föld a két hím, Natant a hollója is elhagyta, de Raven valami miatt hajthatatlan. Nem akar veszekedni, hiszen annyira ritkán tud találkozni a druidával, gyenge még ahhoz, hogy ezt sűrűbben megtegye, de egyszerűen nem tudja elfogadni, hogy Natannel neki még beszélnie kellene. Nincs miről, már nincs miről. Ennek ellenére szíve szerint megölelné a druidát, viszont kimerült, így a kapcsolat is megszakad, sajnos ennyire képes még csak, nem többre. Ülve marad, nem néz Natanre, még mindig dühös, és ez a harag nem fog elmúlni könnyen, ahhoz túl sokat nyelt tőle, úgy érzi, ezt nem lehet csak úgy elfelejteni. Végül összeszedi magát, és csak feláll, de továbbra sem szól a hímhez, csak elkezd pakolni, Morrighannak pedig ad csemegét is, mert neki jár, ugyanúgy a simogatás is. Szépen lassan elkezdi eltüntetni a nyomokat is, nem tartozik az senkire, mi történt itt pár perccel ezelőtt. ~Őt köpted szemen, Natan Vreth, amikor mindent felégettél, megtagadtál, és úgy tettél, mintha nem is ismernéd. Őt, akinek a nyomába sem érhetsz soha az életben, azt, aki téged beavatott. Erre nincsenek szavak, sem bocsánat. Továbbra sem szólal meg, a szavai halkan jutnak el a hímhez, nincs kedve ordítani, pedig legszívesebben ezt tenné. Az a bizalom, amit megadott Natannek, amivel visszaélt... a lelke mélyére zárta, a kulcsot pedig elhajította. Arra sem veszi a fáradságot, hogy megkérdezze, miért jött ide, hiszen tudja, Morrighanért, azonban a madár megint a vállára száll, egyértelműen jelezve, nem óhajt visszatérni hozzá. Ahhoz túl sokat kell bizonyítania a hímnek, hiszen őt is ellökte magától, mert ő aztán tudta.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Hallom mit beszélnek, a kis nőstény szavait hallgatom, de mégsem vagyok köztük. Energiáim ugyan nyugodtak, de mintha elringattak volna, és kétségbeesetten próbálok a valóság talaján maradni, de nem sikerül. És végül hagyom. Csak hagyom, hogy a hullámok elringassanak, druida avatóm és a kölyök szavai, mint halk, suttogó szellő nyugtasson. Vérem illata érzékeimbe hatol. Bestiám körbeölel. Érzem a kölyök kétségeit, azonban a másik úgy tűnik, kitart a véleménye mellett. Ekkor pillantok rájuk én is. Miért? Miért hitegeted velem? Miért bízol bennem? De a druida nem osztja meg válaszát, csak megsimítja Norina arcát, s mosolyog. Mintha ő már mindent tudna. Túlvilágiak, ők mindent tudnak már. Az energiák egyre gyengülnek, s a fekete Farkas is visszatér oda, ahová a Szellemek vezetik. Nem mozdulok még sokáig, csak Farkasom ölelő energiáiba olvadok. Önkéntelenül fordul meg a fejemben, hogy a még mellettem ülő kölyköt magamhoz szorítsam. Tüzem apró láng darabját. Újabb apró vér patak csorog le a homlokomon. S ez a bélyeg mélyebbre ég bennem mindennél, minden sebnél. Egy túlvilági okozta, s ennél veszélyesebb, ugyanakkor reményt adóbb pecsét nincs. Ha elbukom, akkor elvesztem. Örökre. Vagy csupán áltatom magam. Sose volt esély. Csak egy újabb játék ez az Istenek sakktábláján. Norina szavai zökkentenek ki a gondolataimból. Nem nézek rá, magam elé meredek. Végül lassanként mozdulok, felállok, majd a kis összekészített batyut az asztalra helyezem. Halkan koppan a tartalma. Mikor a kölyök felé pillantok, Morrighan fekete gomb szemei okosan pillantanak rám. Tudja, miért vagyok itt. - Itt jó kezekben vagy. - mondom halkan Morrighannek. Nem, nem miattad vagyok itt, kis barátom. Megértem. Ide vezettél, mert hibát követtem el. Jól tudtad, hogy előbb vagy utóbb a nyomodba eredek. Természetünk okozza, hogy ezt a gyermeteg ostobaságot játsszuk a kölyökkel. De te is tudod, amit Raven. Amit Nori is tud. Amit én is tudok. Csak az élők között a tisztán látás adománya igen ritka tulajdonság. Még az olyanoknak is, mint amilyenek mi vagyunk. Óvatosan kinyújtom Morrighan felé a kezem, mire belecsíp, de nem rántom el. Hagyom, a fájdalom észhez térít. Csipked, míg nem sebet nem okoz, véres darabot csíp ki a húsomból, s csak ezután simul bele tenyerembe, alig egy pillanatra, hogy utána az ablak párkányán foglaljon helyet. Lüktet a kezem a friss sebtől, de nem érdekel. Megfogom Nori kezét, s állát magam felé fordítom, hogy szemembe tekintsen. ~ Tudom jól, hogy mély sebet okoztam neked, Norina Stefanson. Nincs mentségem. Nem fogok könyörögni, tudjuk mindketten, hogy az hasztalan volna. De szeretném, ha tudnál valamit. Azért osztom ezt meg veled, mert tudom, milyen sebet okoztam. Nem kell, hogy elfogadd, nem kell, hogy megbocsáss, és elfogadom minden döntésedet. De tudnod kell. Rettegek attól, hogy elveszítsem azokat, akiket szeretek. Azért löktelek el, mert óvni akartalak a magam őrületétől, a Káosztól, amit hordozok. S egyben önző voltam, hogy óvjam magamat a rettegéstől. Ugyanúgy, ahogy te is elmondtad, hogy féltesz... Én is féltelek elveszíteni téged, Norina. Lehajolok hozzá, szemeim végig az ő pillantásába fúródnak. ~ Sajnálom... Ez a szó. Kegyetlen, fájdalmas sebet okozva hasítja fel a lelkem, mégis megkönnyebbülést érzek. Megnyíltam Norinának. Megnyíltam előtte. Még ha ezzel nem is forraszthatom be a sebet, tudnia kell. Igen, tudnia kellett, joga volt hozzá. És így, már én sem hazudok saját magamnak. Állát finoman emelem meg, s hagyom, hogy ösztöneim vezessenek, ajkaim forró érintésként forrjanak össze a lány ajkaival.
Nem titkolja Natan előtt, miről beszélnek, még is úgy teszi, mintha ott sem lenne, mert nem ő az érdekes, nem ő a fontos, hanem Raven. Az a druida, akit túl hamar ragadtak el tőle, akit ő maga rántott a pusztulásba, akkor is, ha a hím hibázott oltárit az apja előtt. Így kellett lennie, ma már tudja, akkor viszont saját magát okolta, mert ha nem jön ide, akkor nem történik meg... de... csak később, nyertek volna pár napot. Raven akkor már túlságosan is vágyódott az övéihez, minden bizonnyal tudta, hogy a napjai meg vannak számlálva, csak akkor ennek még ő nem volt tudatában. Ma már érti, hogy Raven a kapocs volt, csak azt nem, hogy miért ragaszkodik Natanhez, amikor kettejük útja kétfelé ágazik. A hím megy az egyiken, ő a másikon, és ez az út nem fog többé találkozni. Az egyetlen közös pont a druida köztük, a többit Natan félrelökte. A szavai amit üzen, halkak, de mégis olyan határozottság árad belőle, ami furcsa lehet a hímnek. Ezt már az apjától örökölte, azaz nagy valószínűséggel mindig is benne voltak, csak most kerültek felszínre. Natan felé fordul Morrighannel együtt, a szemei még mindig vörösen izzanak, és a hím közeledtével ismét a figyelmeztető morgás hallatszik. Farkasa büszke tartással lép előre, mint aki védeni akar mindenkit, aki a háta mögött áll. Nincs rá szükség, lehet, kölyök, de kiáll magáért, és meg fogja óvni Morrighant is a csalódástól. Már nem az a kölyök, kamasz fruska, akit Natan megismert, valami megváltozott, olyan elszántság süt belőle, amire nincsen magyarázat. Nem ellenkezik, mikor a hím odalép, és a hollónak intézi a szavait, oda sem kell néznie, hogy tudja, neki sincs ínyére a simogatás, helyette csíp, és keményen, hallja, ahogy szakad a bőr. Mozdulatlanul áll, ahogy Natan megfogja a kezét, és az állhoz nyúl, de azt dacosan húzza el a kezétől, a tekintetét viszont állja, így hallgatja végig őt, hogy utána azért is válaszoljon. ~Láttad őt, ugye? Mondhatom, hogy miattam halt meg, de szembe mertem nézni a félelmeimmel, amire te magad nem vagy képes. Amíg ezt nem teszed meg, marad a Káoszod és az őrületed. Magadnak generáltad, magadnak hozod létre, miközben elfelejted, ki vagy valójában. Az összes jelet megkaptad, akkor is, amikor a pincében kötöttél ki, nem egyszer, mégis meg akartad mutatni, hogy több vagy mindenkinél. Addig, amíg ezt így csinálod, nem leszel, mert te magad vagy saját magad legnagyobb ellensége. Győzd le a démonaidat, merj szembeszállni velük, különben elhullasz, és ha továbbra is ezt az utat választod, akkor viszont tényleg szívességet teszel vele mindenkinek. Sok dolgot értett meg az utóbbi időben, olyanokat is, amikről senkinek nem beszélt. Ami viszont neki is furcsa, az a határozottság, ahogyan Natannel szemben áll, kiengedte a farkasa ösztöneit, a benne rejlő erőt, ami ugyan még lehet, kicsi, de mégis mutatja, hogy van benne kurázsi. Imádja ezt a bundást, az elején azt hitte, örökös küzdelmet fognak vívni, ám sokkal nagyobb az összhang közöttük, mint az előző farkasával. Mintha tényleg egybeolvadtak volna. ~Sajnálod... ez csak egy szó, a tettek majd eldöntik egyszer, valóban így van-e? Dacol, mert érzi, hogy Natan most rádöbbent néhány dologra, de ez még nem jelenti azt, hogy ez valóban észhez is térítette. Nem hajol el, mikor megcsókolja, nem is üti arcon, de nem viszonozza, ahhoz túl sok a seb, és túl vastag a fal, amit felhúzott. ~Az első lépést megtetted, Natan Vreth, kérdés, hogy végigmered csinálni, vagy meghátrálsz és belebuksz? Bizonyítsd be, hogy te nem omega vagy, csak a hülyeséged áldozata. Komoly szavak, nagyon komoly szavak, mintha nem is ő lenne, pedig ő az. Vörösen izzó szemeivel pillant Natanre, mintha azt tudakolná, hogy a hím pillanatnyi hévtől vezérelve akar változtatni, és ez el is múlik holnapra, vagy valóban eljutott odáig, hogy felálljon a padlóról, és tegyen is valamit. Ezt nem tudja megmondani, egyelőre nem, Morrighan is kétkedően fogadja, de majd elválik. Egyszer biztosan.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Nem hagyom figyelmen kívül az energiáit, Farkasa fellépését, sem a mozdulatokat, vagy a többi apró jelet. Mindent érzek, látok, hallok, s belém ivódnak. Mind Nori, mind Morrighan érzései. Egyszerű céltábla vagyok most, és mégis. Dacolok a falával, neki feszítem a magam nyersességét, bármekkorát is épített maga köré. Nem. Nem érzek fennkölt dolgokat, és pondrónak sem érzem magam. Letisztult, őszinte valómban állok Nori előtt. Hiába fordul el kezem finoman érinti bőrét, szemei tükrében saját magam látom. Lehet, semmit nem ér. Neki se fog, és reggelre azt is elfelejti, hogy itt jártam. Mégis itt vagyok, mégis elmondom, még ha vajmi keveset is számít. A magabiztossága nyugalommal tölt el. Nem kezelem úgy, mint a legelején, csak egy kölyökként. Nem, mint egy erdőben összefutott idegen Farkas. Sokkal több annál. Erős lesz, tudom jól. Akár velem, akár nélkülem, de ő erős nőstény lesz, és ezt mindenki tudja. Szavai mosolyt csalnak arcomra. A magabiztossága emlékeztet Arwenre, s a magam fiatalkori képére. Bestiájához odahajol Farkasom, s ugyanúgy a vörös íriszekbe tekint ezüstjével, mint ahogy én teszem Norival. Két Vérfarkas áll egymással szemben, nyers erejük, őszinte valójuk feszül egymásnak. Sajnálom... Kimondom több, mint két évszázad után, és csak ezt kapom válaszra? Magamban tartom a kacagást. Natan, vénülsz. Mintha ősi pompájában látnám a kölyköt, de én is ugyanígy állok előtte. Tudom, hogy most nem hisz bennem. Nem is várom el, sosem vártam el. A tettekkel bizonyíts... Bizonyíts! Ajkait finoman érintem, nem felfalni akarom, csupán érezni a közelségét. Ott kongnak szavai lelkem falain, mélyre ásva be magukat. Elnyelem magamban. Két kezembe fogom arcát, s így szakadok el ajkaitól, homlokomat, homlokának érintem. Felnőttél Norina. És épp kioktatsz egy náladnál sokkal öregebb Bestiát. Natan, ezt is megérted. ~ Bizonyítok, Norina Stefanson. - ezüst szemeim villannak, s mosoly szalad fel szám sarkába. Nem ez a pillanat fogja bebizonyítani. Talán nem is a holnap reggele. De nem vagyok Omega, Harcos vagyok, egy olyan Farkas, aki többre képes ennél. Fegyver, katona. Druidák átkos Bestiája. Lehunyom a szemem, hagyom, hogy energiáim egybe olvadjanak Noriéval. Megváltozott, ez nem vitás, ahogy én is. Démonok? Mindenkinek vannak. Nekem is, igen. A fal, melyet szívem köré emeltem, lett végül a saját démonom. ~ Harcra születtem, arra, hogy küzdjek. Megteszem, és ebben nem kell kételkedned. Ez éltet. Ez ad célt. Ez minden erőm mély forrása. Küzdeni. Megsimítom Nori arcát, Bestiám pedig a kölyök orrához érinti orrát. ~ Nem kell hinned nekem. De te is tudod, hogy képes vagyok rá, Norina. - s erősen magamhoz ölelem, s nem számít, ha dacol, ha ellenkezik, annál erősebben szorítom magamhoz. Nem kérek semmit tőled. Csak ezt, ne tagadd most meg tőlem.
Minden amit mond, annak ki kellett jönnie, és lehet, ezt egy nagyszájú kölyöknek vélné mindenki más, mégis érzi, hogy ez Natannél másként van, célba ér, és felfogja, mit művelt eddig, hogyan tett tönkre maga körül mindent, amit csak lehetett. A változás rajta áll, elsősorban nem neki kell bizonyítania, hanem az apjának és a Bétának akiknek hazudott, aztán a falkának, hogy lássák, nem csak rombolni képes, és utána következik a sorban ő. Nem két nap lesz és nem két hét, azt a pusztítást amit rövid idő alatt véghez vitt, azt nehéz lesz felépíteni, de nem lehetetlen. Annyira hülye helyzet mégis, egy kölyök magyaráz egy meglett hímnek, holott az ilyesminek fordítva kellene lennie, és nem, most nem így van, ráadásul az éjszaka kellős közepén. Sajnálja... elhiszi, elhinné, azaz el akarja hinni, de ez jelenleg ide kevés, még ha tudja, őszinte volt a hím részéről, a tetteire van szükség, nem a szavaira. Továbbra is Natant figyeli, nem húzódik el tőle, mégis van benne egy tartás, amin nem engedi áthatolni őt. ~Tedd meg, Natan Vreth, mutasd meg, hogy nem vagy tévedés. Az apja rangon alulinak tartja a hímet, ahogyan azt sem nézte jó szemmel, hogy barátkozik ezzel a hímmel, ő pedig odáig jutott, hogy Castornak kellett igazat adnia. A falka véleménye nem érdekli, az apjáé annál inkább, holott érezte, hogy Natan képes lehet arra, hogy bebizonyítsa, most az Alfa téved. Ám az utóbbi idők eseményei pont az ellenkezőjéről tanúskodtak, ennek ellenére emelt fővel viseli, mert ő is hibázhat. Raven határozottságát ezért is nem érti, miért áll ki a hím mellett, ha ő is látja, hogy egyszerűen nem halad előre, csak hátrafelé. Valamit tud, amit most ő maga nem, vagy nem akar már észrevenni. Keserű dolog, a halvány vigasz annyi csupán, hogy Natan még él, na de ha nem kap észbe nagyon gyorsan, ki tudja, meddig. ~Magadban kételkedsz, magad ellen küzdesz, ez a legnagyobb baj. Nézz körül, hová jutottál, mit tettél, mivé lettél. Azt nem tudja, hogy a hím honnan jött, de falka nélküliként érkezett ide, ami szerinte nem teljesen normális. Fiatalabb lenne, azt mondaná, próbálgatni akarja az erejét, és lehet, ez még most is így van, csak nem úgy sül el, ahogyan kellene. ~Én tudom, de te tudod-e, vagy csak állítod? Ez a harc tiéd, Natan Vreth, ebben senki nem segíthet neked. Ha megvívtad, és sikerrel jártál, akkor van miről beszélnünk, de addig nem lehet. Ellépne, de a hím magához öleli, nem tagadja meg tőle, de nem is viszonozza. Nem teheti, ahhoz, hogy Natan megértse, milyen komoly bajban van, és mennyire közel ahhoz, hogy kitaszítsák, ahhoz ez kell. tartania magát ahhoz, amit a múltkor megmondott, másképp nem tud segíteni neki.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Teljességgel elfogadom, hogy így viselkedik velem szemben, és nem is várom, hogy másként tegyen. Sosem számított, ki milyen rangú számomra, hogy ki, mit mondd, lényegtelen. Van egy célom, elérem, még ha ilyen Pince szarságokkal is van teleszórva göröngyös utam. A szívem mély ütemként súg, s Bestiám ezüst szeme néma bölcsességgel villan. Ő tudja a legjobban, mire vagyok képes. A kölyök szavai felizzítják az amúgy is lángoló lelkemet. Talán miatta is bizonyítani akarok. De mindenki tudja, hogy magunkért küzdünk. Nem vagy tévedés... Hát az volnék? Tudom, hogy megakart bántani, hisz én is megtettem vele a szobámban. De tényleg bízol bennem, Norina? Vagy csupán szavak, és ugyanúgy semmibe veszel. De nem érzem, hogy hazudna, csak a közénk ékelt fal az, amit tart maga előtt. A szavaira nem felelek. Tudom, pontosan tudom. Lelkem tüze izzítja a bennem nyugodtan, mégis Káosz szerelmes Fenevadat. Itt az idő bebizonyítanom, hogy nem csak egy megalázható Bestia vagyok, egy Omega. Nem, ennél több vagyok. Jól tudom. Erősen tartom magamhoz, s érzem, ahogy tenyerem hozzáér hátához, s lángol a belsőm, a tenyerembe égő fájdalom hasít. Mégis erősen tartom magamhoz, még ha nem is viszonozza. Szemem ezüstje térben villan, elnézek a válla felett, mintha csak a jövő ködös rejtelmeit próbálnám felderíteni. De nem látok mást, csak energiáim és Farkasom magabiztos tündöklését. És ez, elég. A Harcom megnyerem. Meg kell nyernem... Elengedem Norit, ellépek tőle. Testemben halk dobbanásként dübörögnek múltam dallamai, utat mutatnak, s előttem áll egy nőstény, egy kölyök, aki életem kulcsfontosságú társa lehet. Ha nem hagyom, hogy falaim elzárják tőlem. Ha ő is... megtanul újra bízni bennem. Morrighanhez lépek, aki nyugodtan pillant fel rám. Most nem nyújtom felé kezem, ő mégis csapkod néhányat szárnyaival. Mintha tudná, hogy a bennem lobogó lángokat még inkább hevíteni kell. Elmosolyodok, majd az ajtó felé lépek. - Hyvää yötä pikku Liekki. - fordulok még vissza a vállam felett, után pedig kilépek a folyosóra, s becsukom magam után az ajtót. Az éjszaka csendje, halkan ülepedik rá a Hotel sötétjére.
A csomagban, a kenőcsök és a többi üvegcse mellett, ami múltkor összetört, egy ékszer is pihen, egy kis kártyával: Mert a vihar, a mi egyetlen béke hozónk Ajándék
Makacsul ragaszkodik ahhoz, amit mond, dacosan, és nem azért, mert kölyök, hanem azért, hogy ráébressze a hímet, tényleg csak a vesztébe rohan, ha ezt így folytatja. Hatalmas csalódás volt az, ahogyan ellent mondott mindennek ami benne rejlik, csak azért, mert ő az okos, ügyes, erős hím, és tessék. Natant ismét szétszedték, ismét kínozták, mert szembe megy a falka érdekeivel, szembe megy mindennel, amit akkor ígért, amikor csatlakozott. Az pedig, hogy rajta vezette le a feszültséget a nyomora miatt, azzal elérte, hogy falat emeljen, és megszakítson minden kapcsolatot vele. Meg kellett tennie, és nem csak amiatt, mert eljátszotta a bizalmát, de nem lesz a hím gyilkosa, nem fog beállni a sorba, és ismét elérni, hogy miatta haljon meg valaki, hogy ez térítse észhez. Raven annak idején mondott valamit, és még mindig állítja az igazát, hát tessék Natan Vreth, akkor rajtad a sor, hogy igazold a tanítód szavait, és megmutasd, nem vagy gyenge. Tudja, mi rejlik a hímben, érzi és tudja, ám távolabb van a céltól mint gondolta volna valaha is, de vajon képes lesz felállni, és végre küzdeni, vagy visszasüpped a nyomorába, hogy bizonygassa, ő a Káoszban él. Hagyja, hogy megöleljék, de ő nem ölel vissza, nem teheti meg, most nem, az az idő majd el fog jönni, de ki tudja mikor? Már azzal is eredményt ér el, ha Natan végre elindul felfelé a lejtőn, kimászik a saját gödréből, kikaparja magát, és nem mélyebbre ássa. A hímre néz, mikor elengedi, a vörös szempár az ezüstöt keresi, a tekintetével üzen, miszerint tudja, mit rejt magában Natan. Másképp most nem segítheti, csak így, makacsul, dacosan, haragosan, elbizonytalanodva, Ravennel beszélve. Ezt kívánja a hím érdeke, nem egyebet, és ő mindaddig kitart a döntése mellett, dacolva Raven szavaival, és kijelentéseivel, amíg szükséges. Morrighan viselkedése változik, érzi, anélkül, hogy odapillantana, de a holló is tudja, hogy ez még kevés, ezek nem tettek, de az első lépés a cél felé. -Voit myös Tulipalo. Halkan köszön el, ugyanolyan tartással, mint akkor, amikor Natan megérkezett. Amint csukódik az ajtó, még utánapillant, végül Morrighan felé fordul, és a karját kinyújtva hívja őt. -Szerinted megértette, vagy csak hirtelen fellángolás az egész? Suttogó lesz, vagy omega marad örökre, más választása nincs. Miért ilyen hülyék egyes hímek? Felsóhajt, és befejezi a pakolást, akkor látja, hogy Natan itt hagyta a csomagot. Talán szándékos, talán véletlen, az előbbi esélyes. Kibontja és megcsóválja a fejét. Komolyan mindent beszerzett, amit a múltkor darabokra tört... törtek? A láncra pillant, és egy halvány mosoly is megjelenik az arcán. Raven láncát a kezébe fogja, újabb sóhajjal nyugtázza, hogy talán elért valamit azzal, hogy ennyire rideg volt, de ennek még egy darabig így is kell maradnia. A bizalom törékeny dolog, és visszaszerezni nem olyan könnyű, mint hiszik.
Kezdőlap
//
