Mielőtt bementem volna az Upperbe dolgozni, megvacsiztam, ezúttal egy szelet pizzára esett a választásom, ami egyben volt a reggeli az ebéd és a vacsi is, tekintve, hogy valamikor délután ébredtem fel. Hosszúra nyúlt az előző nap és éjszaka így aztán nem siettem a felkeléssel és a többivel sem. Ébredés után beálltam a zuhany alá, amíg elkészült a kávém a konyhában, amit még a zuhi előtt tettem fel. Mert sajnos magától nem terem a friss, fekete, koffeinben gazdag nedű a szobánkban. Ami nagy kár, de hát ez van. A zuhany - amit egybekötöttem egy hajmosással is - után leültem és kényelmesen ittam meg a kávémat a bögrémből. Csak ezután voltam képes elmászni a ruhás szekrényig és kiválasztani, hogy ma mit veszek magamra. Nem spiláztam túl a dolgot, egy egyszerű homokszínű ruhát vettem fel a fekete bőrdzsekimmel. Hajszárítás után fésülködés gyanánt, csak az ujjaimmal lazán összeráztam a tincseimet és ezzel úgy ítéltem, hogy a hajam jó lesz így. Tettem fel egy laza sminket, semmi extra csak egy kis púder, szemceruza, meg szempillaspirál. Aztán kényelmesen összeszedtem a cuccaimat, elköszöntem Jessetől és már útnak is indultam az Upper felé. Útközben beugrottam egy kajáldába, hogy egyek is valamit. Mivel időben sikerült felébrednem és összekészülődnöm, egy cseppet sem voltam késésben. A pizza után kényelmesen folytattam az utam tovább. Az Upperbe érve még nyitás előtt leellenőriztem a kasszámat, átnéztem az előző esti zárás számait, hogy azok stimmelnek-e. Ez már régen szokásommá vált, hogy mindig megnézzem műszak elején, hogy annyi váltópénz van-e a kasszában, amennyinek papírforma szerint lennie kell. Amint ezzel megvoltam, felkötöttem a derekamra az Upperes kötényemet, amit mindenki viselt, aki itt dolgozott. A kassza után a pult következett, megnéztem, hogy minden piából van-e elég itt kint. Amit nem találtam elegendő mennyiségnek, azért hátra szaladtam, felírtam, hogy mit viszek ki előre a kis hűtőkbe. Mire elérkezett a nyitás ideje, már fel volt töltve az össze kis hűtő, rendben volt a kasszám is, szóval jöhettek a népek. Nem mondanám, hogy az Upper tükrözte a zenei ízlésemet, de gyorsan megkedveltem itt dolgozni. Mindenhez hozzá lehet szokni, és lassan már fel sem tűnt az örökösen dübörgő zene a háttérben. Lévén, hogy ma egy egyszerű hétköznap van, nem volt nagy a forgalom. Szerettem ezt, meg azt is amikor nagy volt a pörgés és tele volt a helyiség. Nekem nem gond, ha dolgozni kell, és járni a kezeknek szorgosan és nincs megállás. Ez a mai azonban nem egy ilyen este volt. Letettem egy pohár vodkanarancsot az egyik vendég elé, amikor befutott egy másik. Az tűnik fel, hogy a pultra csap valamit. Nem kell hozzá a farkasom kiváló hallása, hogy ezt meghalljam, mert jó pár vendégnek is feltűnt. Hétköznapokon nem vagyunk túl sokan, hétvégén már nagyobb a kiszolgáló személyzet, amikor többen vannak. De most ez nem így van. Ahogy megkapom a vodkanarancs árát és beteszem azt a kasszába, majd kiadom a blokkot, már fordulok is a csapkodós kedvű vendég felé. Széles mosoly van az arcomon. Egyáltalán nem mű, nem kötelességből mosolygok, hanem, mert ez az alaptermészetem része. - Szép estét! - szólalok meg és a hangom kedvesen cseng, mint mindig. - Azonnal adom. - és már neki is álltam, hogy frissen főzzem le az általa kért erős fekete kávét. Ahogy a kávé elkészült, csészében tettem le az asztalra a vendég elé, mellé biggyesztve papír zacskós cukrot, és egy kiskanalat is. - Adhatok még valami más egyebet is? - kérdeztem meg kedvesen. Ha nem kért mást, akkor mondtam az árát, és ha megkaptam azt, már blokkoltam is a kasszámba.
Örülök, hogy ilyen hamar eltelt a műszakom, mert majd meghalok egy kávéért, és még mielőtt valaki idiótának titulál így este, engem a kávé tud elaltatni, mint ahogy mást felébreszteni. Megforgatom a szemeimet, a turbékoló páron, akik velem szembe jöttek. Egyszerűen hányingerem van a tömény romantikából, talán azért sincs barátnőm, de ez most egy cseppet sem foglalkoztat. Minek is? Úgyis csak aludni járok haza, mert hulla fáradt vagyok, nincs még idegzetem a hisztijeit is végig hallgatnom. Most, hogy ezen elgondolkoztam, már bent is vagyok a discoban, kicsit elszámítottam magam, mert én egy bárban akartam kilyukadni, de ha van kávé, akkor mit sem számít. Hangosan dübörög a zene, amitől a fejem kezd egyre jobban megfájdulni, nem számítottam erre, de így jártam, most már el nem megyek a kávém nélkül. A fejemben lévő ér egyre dagadtabb lesz, ahogy idegesen előkerítem a zsebemből a pénzt és a pultra csapom, hogy valaki figyeljen rám. Utálom, hogyha megvárakoztatnak, de úgy tűnik minden felszolgáló el van foglalva, ami nekem különösen nem tetszik. Utálom, ahogy mindenki jól érzi magát, és mindenki teszi a nagy menő csávót illetve csajt. Sóhajtva fordulok vissza a pulthoz, mikor megpillantok egy vigyorgó nőt. Elé tolom az aprót, majd rendelek egy kávét. Mivel nincs kedvem a hangfalakhoz ülni, ezért nem megyek beljebb, helyet foglalok itt és amint megkapom a kávémat, belekortyolok. Szinte megkönnyebbülés járja át az egész testemet és csak a dübörgő zene harsogását megtörő női hang zavar meg. Bosszúsan nézek rá, mert épp az egyik legélvezetesebb kortyomat zavarta meg. - Nem! – Vágom rá, majd egyik kezemmel megtámasztom a fejemet, és tovább kezdem el szürcsölgetni a feketét, mikor rájövök, hogy valami még hiányzik belőle. - Hé! Még cukrot! – Mondom oda neki, hogy kell cukor, ez így most keserű, ahogy az egész napom volt. Nem érdekel, hogy mentős egyenruhában vagyok, nincs jó napom és még örülhet, hogy csak ilyen kedvem van. Ha megkapom, már bele is öntöm a kávémba, megkevergetem, majd tovább iszom. Sokkal jobb, sőt határozottabban finomabban esik. Minden külső zajt kizárok, így csak élvezem, ahogy a meleg átjárja a testem és minden porcikámba bekerül. Szinte egyből feldob, mikor megérzem, hogy korog a gyomrom. Most jut eszembe, hogy alig ettem valamit egész nap. Ha erre felé jár a felszolgáló, akkor határozott pillantással ránézek, hogy tudja, akarok még valamit. - Sós mogyorót! – Adom ki a következő parancsot, amit szeretnék, majd azt is kifizetem. Isten ments, hogy itt tartozzak, vagy később egy olyan számlát kapjak, ami nem is az enyém. Borzasztóan drága itt úgy is minden. Kezd fogyni az apróm, de még ki kell bírnia fizetésig. Egyelőre még a kávémmal vagyok elfoglalva, majd amint megiszom, beljebb tolom a pulton, és a zacskóval kezdek el szórakozni. Kezd idegesíteni, hogy nem akarja megadni magát, de végül csak megteszi és már ki tudom bontani. Pechemre viszont úgy sikerül, hogy egy pár darab kiszóródik belőle és beesik a pult túlsó oldalára, a pulton is lesz néhány szem, a többi meg az ölembe hull. - Oh, hogy rohadnál meg… - Morgok az orrom alatt, majd a zacskóba visszateszem, azt ami az ölemben van, mikor észreveszem, hogy csipegetni kezdi az egyik ittas vendég a pultról a mogyorót. Elhúzom a számat, elég gusztustalan látvány, így elé söpröm azt a pár darabot, majd enni kezdek én is.
Általában nagyon szeretem a pörgést, de ma valahogy jobban örülök, hogy nincs akkora tömeg, mint mondjuk a hétvégéken. Nem tudnám megmondani, hogy miért, lehet nincs is különösebb oka, egyszerűen csak ilyen kedvem van. Vagy lehet az is közre játszik, hogy ma valahogy hatványozottan több a nehéz eset. Jobban nem tudnám megfogalmazni, de vannak olyan vendégek, akiktől a falra lehetne mászni. Én mondjuk nem veszem őket olyan nagyon rosszul, ha ahhoz van kedve a delikvensnek, hogy a kákán is csomót keressen, hát tegye azt. Mindenkit más tesz boldoggá. És, hogy ez engem mennyire érint meg meló közben? Mondjuk pont annyira, mint amennyire esélyes, hogy bárki ki tudjon húzni egy szőrszálat a tenyeremből... Könnyedén töltöm meg kávészemekkel a gépet, ami aztán le is őrli a szemeket szépen, majd meg is főzi a fekete nedűt. Ahogy a kis csészében van a koffein a tetején kis habbal - ahogy az a nagy könyvben megvan írva - kis tányérra helyezem, mellé pakolom a kis kanalat, meg a cukrot is és leteszem az újabb morci vendég elé. Nem szívom mellre, hogy nincs virágos jó kedve, biztosan oka van rá, vagy csak ilyen az alaptermészete. Nem különösebben érdekel, hogy melyikről lehet szó, én ettől még teszem a dolgom, kedves vagyok, ahogyan az elvárható tőlem, és egyébként is ilyen a természetem, szóval még csak nem is esik nehezemre. Mikor nem kér már mást újra rámosolyogok. - Egészségére! - aztán már oda is fordulok a következő vendég felé, aki sört rendel. Előveszem az üveget a kis hűtőből, elveszem az árát, beütöm a kasszámba, adom a blokkot és már fordulnék is a következő vendég felé, mikor a kávés pasas cukorért "kiált". Kiveszem a kis kosárkát, amiben a cukrot tartjuk. - Mennyit adhatok még? - a hangom nyugodt és továbbra is kedvesség árad belőle, csakúgy, mint az egész lényemből. Ha elmondta, hogy mennyit szeretne, akkor odaadom neki. Újabb vendéget szolgálok ki, ugyanúgy, mint eddig mindenkit. Aztán meghallom, hogy most sósmogyi kell. Megfordulok és leveszek egy zacskót a helyéről, ennek is mondom az árát, majd blokkolok. - Parancsoljon. - teszem még hozzá. Közben elpakolok pár üres és piszkos poharat a pultról és épp le is törölném azt kicsit, mikor észreveszem, hogy a vendég mit össze szerencsétlenkedik a mogyis zacsival. Elveszem az immáron üres csészét előle, hogy ne díszelegjen ott a pulton. Nem sokára összegyűlik annyi pohár, bögre és csésze, meg korsó, hogy beindítsam a mosogatógépet. - Adhatok esetleg egy ollót? - nézek a vendégre, de mire felajánlom neki, hogy esetleg azzal nyissa fel a tökéletesen lezárt tasit, már késő. Feltépi azt és a mogyoró repül ezer felé. Ami beesett a pult innenső oldalán, azokat egy mozdulattal söpröm össze a tenyerembe és dobom ki. - Szeretne egy nylon zacskót, hogy abba át tudja szórni a többit? - látom, hogy a zacskója úgy szakadt szét, hogy mindjárt megint millió felé fognak a mogyorók gurulni belőle. - Mr. Donalli, hadd hívjak Önnek egy taxit. - pillantok az ittas vendég. Nem először jár itt, amióta én is itt dolgozom. Kedves középkorú pasas, de néha hajlamos a szétcsúszásra. Megcsörgetem a biztonsági embert, hogy kísérje ki a fickót, és a taxit is kihívom neki. A pasas nem ellenkezik, hamarosan távozik az Upperből. Gyorsan letakarítom a mogyoró borította pultot. Most van egy kis szünet, a pultnál senki sem tolong, hogy valaki szolgálja ki, ezért elkezdem bepakolni a mosogatógépet. - Nehéz nap? - kérdezem meg a mogyis vendéget. Lehet, hogy nem akar majd beszélgetni, akkor nem erőltetem a dolgot, de hátha. Látom, hogy mentős cuccban van, akkor nyilván az is, az ő munkájuk meg hát nem a legkönnyebb. Miközben jár a kezem rápillantok a férfira és várom, hogy egyáltalán válaszol-e?
Rossz és fárasztó nap, mint mindegyik. Ha tudtam volna, hogy ez ezzel jár, lehet, hogy meggondolom apám végakaratát. Most már hiába lenne egy másik szakmát elkezdeni, az a helyzet, hogy kezdem élvezni, hogy minden este szinte hullán esek be az ajtón valamelyik bárba, szórakozóhelyre, hogy megigyam a szokásos esti kávémat, ami már része az életemnek, hogy el tudjak tőle aludni. Ami most jobban nyűgössé tesz, hogy semmit sem ettem szinte, így a gyomrom is korog és ahogy ide betévedtem, kezdem úgy érezni, hogy rossz helyen járok. Nem látok sehol sem szendvicset, de ez nem kizárt, hogy van. A pultnál üldögélve megkapom az áhított kávémat, ami most nagyon is jól fog esni, én úgy érzem. És mindezt feltételes módban, hogyha nem lenne ennyire keserű. Azt hiszem, nem szabad a cukorral spórolni. Szólok is oda a pultban ténykedő lányra, aki úgy pörög, mint akibe beleraktak egy feltöltött duracell elemet. Mivel hamar ott terem előttem, hogy kiszolgáljon, így semmi panaszom sem lehet, mégis irritál az a mosoly az arcán és az egész lénye zavaró, ahogy mindenkié. - 2-t. – Válaszolom mogorván, majd amint megkapom már teszem is bele az egyiket, és kavargatni kezdem. Egyáltalán nem tetszik, hogy a mellettem ülő fickó egyfolytában nevet és valami egészen más nyelven beszél hozzám, amin általában a részegek szoktak. Ezt a jelenséget már megszoktam, hiszen az éjszakai műszakomban egy párszor be kellett vinnem részeg tuskókat, akik nem tudják, hogy hol a határ. Nem foglalkozok vele, mégis zavar, hogy a szemem sarkából látom. Mivel az éhségem nem akar elmúlni és a kávé sem laktat, így kénytelen vagyok megint az energia bombához fordulni. Amint megkapom a mogyorómat, a zacskóval kezdek bíbelődni és mintha a mellettem ülő fazon szuggerálna, ki is szórom. Kezd idegesíteni, hogy a szétszóródott mogyorót eszi, így felé tolom, amelyik a pulton van, így talán megelőzőm, hogy az ölembe essen. Az olló ötlete már nem ér el a fülemig, mert már tárgytalan. - Aha. – Nyögöm ki és ha nyújtja a nylont akkor bele is szórom a mogyorót, majd a pultra rakom, hogy tudjak enni. A pofátlanság határa viszont részeg embernek úgy tűnik, hogy végtelen, mert kezd közelebb jönni felém, hogy elvegye a nasimat. Először elhúzom a zacskót, de ha továbbra is piszkál és nyúlkál, akkor beviszem a sürgősségire törött karokkal. Szerencsére erre nincs lehetőség, mert a nő hív neki egy taxit, és el is tűnik innen hála. Hiába vagyok mentős egyenruhába, nem vagyok a máltai szeretetszolgálat tagja, így az én türelmemnek is van határa. Eddig még senki sem érdeklődött felőlem, így meglep a kérdése, de nem mutatom ki. Először úgy teszek, mintha nem is felém intézte volna a kérdést, elvégre meglehet, hogy egy ismerőse lépett közel a pulthoz és vele beszélget. Mikor felemelem a fejem, akkor jövök rá, hogy valóban tőlem szeretné tudni, hogy milyen volt a napom. - Az. Mint minden nap, ez is ugyanolyan fárasztó volt, aminek semmi értelme. Kezd a hócipőm tele lenni. – Morgolódok magam előtt, bár tudom, hogy hallja, amit mondok, hiszen a kérdésére adtam választ. Tapló vagyok, de azzal, hogy kezd a gyomrom megtelni valami olyan anyaggal, ami laktat, megint az elviselhető szintre kezdek ugrani. - Te viszont nagyon energiabomba vagy. Nem árulsz szendvicset? – Nézek a szemeibe, ahogy megjegyzem mindezt. Még a kérdésem is egészen kedvesnek mondható, ha a hangomból nem az jönne le, hogy mennyire nincs kedvem a társalgáshoz. Mivel szükségem van valami ételfélére, ezért csak abban bízhatok, hogy eldugva mégis árulnak ilyesmit.
Kérésére odaadom neki a két cukrot, majd a zacsit is, amit én ajánlottam fel, hogy legyen mibe öntenie a mogyorót, hiszen annak a csomagolása elég szerencsétlen módon szakadt el, ahogy kibontotta. Gyorsan letakarítom a pultot és hívok egy taxit is a már jócskán ittas vendégnek, aztán pörgök tovább, mivel a vendégek jönnek és nem szeretek senkit sem megváratni. Elvégre szórakozni vannak itt és nem azért, hogy az estéjüket várakozással töltsék. -Ohh... értem. Hát ez nem hangzik valami túl jól... De azért szereted a munkádat? - udvariasságból és kíváncsiságból kérdezem. Látom rajta, hogy nem éppen csattan ki a jókedvtől és ki tudja, talán, ha beszélgetünk, akkor jobb kedvre derül. Ha meg nem, hát nem, én megpróbáltam. Nem azért, mert valami idióta vagyok, aki feladatának érzi, hogy felvidítsa bárki fia-borját, hanem, mert ilyen az alaptermészetem, szerek beszélgetni és azt is, ha jókedvűen telik az idő, amíg dolgozom. - Köszönöm. Tudod kell is ide, mert a legtöbben nem azért jönnek, hogy sorba álljanak és hosszú percekig várakozzanak. Szórakozni szeretnének, szóval igyekszem minél hamarabb kiszolgálni őket, hogy élvezhessék az este további részét. És igen van, itt mögöttem látod a táblán, hogy milyen fajták vannak. Ha választottál, csak szólj és már adom is. - mosolygok rá, aztán kiszolgálok egy újabb vendéget, majd gyorsan bepakolom az egyik mosogatógépet. Aztán leveszek a polcról egy szelet csokit és a mentős elé teszem. - Tessék. Ajándék, hogy ne legyen olyan rossz ez a nap. Feltéve, ha szereted az édességet. Ha nem, akkor mea culpa, mellé lőttem... - nevetek fel kicsit. Nem fog földhöz vágni a csoki ára, a jattomból simán beteszem az árát majd a kasszába zárás előtt. - És, ha megengedsz egy megjegyzést, a te munkádnak nagyon sok értelme van, hiszen másokon segítesz. Szerintem ez jó. - megint rámosolyogtam, aztán újra a munkámmal foglalkoztam, megint rendelések, megint ital kitöltés, kasszázás, blokkolás. Közben, ha sikerült szendvicset választania a férfinak, akkor azt is elé tettem.
Megforgatom a szemeimet, most a legkevesebb szükségem van a beszélgetésre. Valahogy nincs kedvem beszélni, nyűgös vagyok és fáradt. Azt hiszem már kezd kialakulni a szemeim alatt a táska. Mindig kialszom magam, de így estére annyira elfáradok, hogy csodálom, hogy még gyalogolni tudok haza. Mivel minden pénzre szükségem van, hogy lakást tudjak bérelni, ezért a taxit mellőzöm. Mellesleg az a kis friss levegő is jól esik, amit kapok, mikor hazafelé megyek. Kifújom a levegőt, mert elgondolkoztam, közben kérdezett. Nem szeretem ezeket a kérdéseket, túlságosan is távolságtartó vagyok mindenkivel, ahhoz, hogy ilyeneket osszak meg bárkivel is. - Nem mindig. Utálom, ha valaki csak szórakozásból hívja a mentőket, utána pedig 5 percenként riasztanak minket valamiért. – Mondom mogorván, mert ez bosszant a legjobban, hogy taxinak nézik a mentő szolgálatot. Annyira jellemző, hogy nem tudják felmérni, hogy mennyire nem játék riasztani minket, hiszen van, akinek tényleg sürgős és azért nem érünk oda időben, mert játszadoznak. Megállapítom, hogy túlságosan is fel van pörögve, ami most engem zavar, hát még ez a zene, ami megy. Tudom, hogy én ültem be ide, de akkor is szétrobban a fejem. - Elég bosszantó, hogy valaki idegeskedik azért, mert várnia kell 5 percet. – Megforgatom a szemeimet megint, majd a táblát kezdem el vizslatni. Nem is tudom, hogy melyiket válasszam, valahogy nincs kedvem pénzt költeni, hiszen most vettem egy mogyorót és az sem volt olcsó. Itt úgyis minden baromi drága, amit meg tudok érteni. Támasztom a fejemet, amikor észreveszem, hogy elém teszi a csokit. Utálom, ha valaki ennyire kedves, így felnézek rá szúrós szemekkel. - Az összes napom rossz. Egy tábla csoki nem engesztel ki… - Lenézek a csokira, nem tudom honnan, de eltalálta, hogy ez a kedvencem. Sóhajtok egyet, mert belegondolva, apámnak is ez volt a kedvence. Örülnék, ha most itt lenne, akkor biztosan jobb kedvem is lenne. Elteszem, azért a csokit, majd tovább nézem a táblát. Nem tudok dönteni, de azt hiszem mivel egy árban vannak, ezért megtehetem, hogy olyat választok, ami a kedvencem. - Ennyire érdekel a mentői pálya? – Nézek rá, mert nem tudom, hogy mire akar kilyukadni ezzel a megjegyzéssel. Egy cseppet sem érdekel, hogy másokon segítek, mindössze apám akaratának teszek eleget. Ujjammal az egyik szendvicsre bökök, hogy nekem az kell, majd mikor elém rakja, akkor elkezdem enni. - Mi a szakmád? – Érdeklődök, miközben rágom az ételt és ez tőlem nagy előre lépés. Soha senkinek sem a baja, sem más egyebe sem érdekelt, most mégis valahogy jobb kedvem lett azzal, hogy csokit kaptam. Eddig nem kaptam senkitől se csokit és ez meglep. Azt hiszem, kezdek elviselhető állapotomban lenni.
Iszonyatos éjszakám volt, azóta sem hevertem ki, nem is számolom inkább, mennyi kávét ittam meg reggel óta, de az holt biztos, hogy mostanra pörögtem, mint egy búgócsiga, és le se lehetett volna lőni. A leheletnyi smink még a karikáimat is eltakarta, úgyhogy vígan vigyoroghattam a világra, bármennyire is éreztem amúgy ramatyul magam. Igazság szerint, mostanra se tudtam lerendezni magamban a dolgot, mert nem szoktam rosszat álmodni, az elmúlt éjjeli pedig tocsogott a vérben, nagyon durva volt, amolyan horrorfilmbe illő. Fogalmam sem volt, mi az isten válthatta ki belőlem, mert én azért hittem abban, hogy az álmoknak jelentősége van, viszont nagyon szerettem volna, ha ennek nincs. A saját izzadtságomba fürödve ébredtem, és beletelt vagy fél órába a hideg zuhany alatt, hogy le tudjak nyugodni. Felzaklatott, na. Nagyon reméltem, hogy ez volt az első és utolsó ilyen alkalom. Ennek ellenére a megbeszélt időben érkeztem, persze már eddig is igyekeztem kellőképp lefoglalni az agyam, mert nem akartam az álomra gondolni. Szerencsére a sok kávé is segített valamicskét, hiszen minden máson járt az eszem, csak azon nem. Attól meg pláne nem féltem, hogy ennyi ember között gondot okozna a dolog, elég impulzus éri ilyenkor az estét. Így hát nyugodtan és könnyedén lépkedtem a pulthoz, hogy mosolyogva köszönjek a most épp mögötte állónak. - Szia! Naomi vagyok, friss hús. Fogtam vele kezet, miután ő is vidáman üdvözölt, elvégre, ez szinte kötelező volt egy pultosnak, fancsali képpel aligha lenne kedve az embereknek tőle kérni a piát, és borravalót sem kapna annyit. Már be is léptem az említett bútor mögé, és a telefonhoz sétáltam, hogy rácsörögjek Rose-ra, mert úgy beszéltük meg, hogy kicsit korábban jövök be, és megmutatja, amit tudnom kell. Nem akartam az irodájában zavarni, elvégre közbejöhetett bármi, így maradt a telefon. Amint felkapta, már csicseregtem is bele, mostanra sikerült egészen jókedvűvé kávézni magam, úgyhogy nem aggódtam, hogy gond lenne a későbbiekben. - Szép estét, Rose! Naomi vagyok, megjöttem! Természetesen megvártam a válaszát, majd azt követően letettem a telefont, és igyekeztem nem útban lenni a kollégámnak, úgyhogy gyorsan ki is oldalaztam, elvégre még nem ugrottam be a mélyvízbe, mondjuk, ha rajtam múlt volna, simán megteszem. Egyelőre csak nézegettem, hogy mit merre találok, mit csinál a jelenlegi pultos, meg hogy kik is találtak be ide ma este. Szerencsére egészen jó emberismerő voltam, vagy csak annak tartottam magam, így viszonylag könnyen fel tudtam mérni a terepet míg várakoztam újdonsült főnökömre. Fura, de jó érzés volt, hogy itt nem én vagyok a góré, ezt a főnökösdi dolgot nem csíptem, nem volt nekem való, ennél sokkal egyszerűbb lánynak tartottam magam, bárki is legyen az apám…
Ma csak azért jöttem be, hogy Naominak elmondja mit hol talál meg és, hogy segítsek neki, egyébként pedig a Hotelben töltöm a napjaimat, amióta itt járt az a kóbor hím, aki kissé megkínzott, hogy infót szedjen ki belőlem egy falkatársamról. Jesse baromi pipa és nekem most nem kéne itt lennem, még nem jöttem rendbe, noha járni azért tudok és nem vagyok ágyba parancsolva. Csak egy egészen kicsivel érek be hamarabb, mint amikorra az új pultos lányt várom, és azonnal felstartolok az irodámba. Ahogy végeztem azzal, hogy elmondjak neki mindent vissza is fogok menni a Hotelbe, mint aki itt sem volt. Mikor megcsörren a telefonom, felveszem és megörülök, ahogy meghallom Naomi hangját. - Szia! Örülök, hogy itt vagy, azonnal lemegyek. - érkezett tőlem a gyors válasz, majd letetettem a telefont. Felálltam és az irodám falán lógó tükörhöz léptem. A meleg ellenére egy ujjatlan garbót viselek és hozzá egy mini farmerszoknyát. A nyakam és a mellkasom az, ahol még sebek vannak rajtam, és ezeket ez a fajta felső remekül takarta. Az arcomon már nem látszott annak a nyoma, hogy a hím meg is ütött. Nem regenerálódom olyan gyorsan, mint a velem egykorú ordasok, de ennek ellenére az ütés nyoma már nem látszott meg. Eligazgattam a hajamat, aztán felöltöttem egy vidám mosolyt - ami most kivételesen nem volt őszintén belülről jövő - és kiléptem az irodából, majd lementem a pulthoz. Most átlagos a forgalom, mint bármelyik hétköznap éjjel. - Gyere, megmutatok mindent. - intettem a lánynak, amikor megláttam és a pult másik végéhez invitáltam. Ha odajött, akkor folytattam a dolgot. - remélem jó neked úgy a beosztás, ahogy megírtam, de ha cserélni szeretnél, vagy másik napon/napokon jönni, akkor megbeszélhetjük azt is. - mosolyogtam a nőre, mert erről még nem beszéltünk. A beosztással kapcsolatban jobb szeretek rugalmas lenni. Amíg megvan annyi ember egy estén, amennyi kell, addig nekem mindegy, hogy ki mikor jön be, természetesen addig, amíg az óraszámok is rendben vannak. - Ez lesz a te kasszád ma este, egymáséba nem szoktunk belenyúlkálni, vagy beleütni, hogy tiszta legyen kinek mennyi a jatt, vagy, ha hiány van, akkor se legyen kavar. Ha váltó kell, vagy lerendezitek egymás közt, vagy szólsz nekem, esetleg Jessenek, az ő száma is ott van a telefonban. Itt a pult alatt találod meg, hogy melyik nap ki van bent, vagy kinek tudsz éppen szólni. - darálom le gyorsan, amit a kassza körül kell tudnia. - Nyitáskor és záráskor is leszámoljuk a kasszát és feljegyezzük. - tettem még hozzá. Én most nem szolgálok ki, szeretnék minél hamarabb túl lenni ezen az estén. - Itt a hűtőkben vannak az italok és fent a polcokon. Aszerint pakoljuk be, ahogy fogy, tehát a kelendőbbek előre, mögéjük, amit ritkábban szoktak kérni, és így tovább. Ha valami kifogy, a raktárból tudsz előre hozni és azt ott fel is kell jegyezni, az ajtón függ egy jegyzék és oda beírod. - kezdtem magyarázni, és majd szándékomban is áll megmutatni, de egyelőre tartok egy kis szünetet, hátha kérdése van Naominak.
A garbót kicsit szokatlan viseletnek érzem ilyenkor, de hát, semmi közöm hozzá, mit és miért visel a főnököm. Rákérdezni nyilván nem fogok ilyesmire, egyébként sem azért vagyok itt, hogy bratyizzak vele. Igaz, szívesen megtenném, de nem munka közepette, az semmiképp sem venné jól ki magát. Ettől függetlenül kétlem, hogy valaha esélyem lesz ilyesmire, ám egyelőre ez nem is foglalkoztat, csupán az, hogy ne végződjön siralmasan az első napom. - Szia! Köszöntem azért mosolyogva, s az enyém sem volt épp kristálytiszta, de nem volt benne hiba, így aki nem akarta, az biztosan nem vette észre, hogy valami nem stimmel. Roset még nem ismertem annyira, hogy meg tudjam állapítani, milyen érzelmek rejlenek a palettáján, úgyhogy nem esett le, hogy nem teljesen okés most nála valami. Már mentem is oda, ahová mutatta. - Persze, tökéletes, ne aggódj. Ha úgy alakul, hogy valamiért cserélnem kéne, majd megoldom, de szerintem nem lesz jellemző. Sokkal valószínűbbnek láttam, hogy én jöjjek be valaki helyett, bár kétlem, hogy sokan örömmel cserélnének velem, elvégre, nem mindenki szereti a pörgősebb esti/éjszakai műszakot. Mindenesetre, most kifejezetten örültem, hogy elfoglalhatom magam valamivel, jól esett dolgozni, és egy kicsit kiszabadulni a fehér köpenyes gyógyszerszagú világomból. Szerettem én a szakmámat, csak épp a változatosságot is. - Rendben, világos! Az tuti, hogy árgus szemekkel fogom figyelni a kasszámat, mert hát, ki tudja, én nem nyúlok más dolgaihoz, de a mai világban nem kell feltétlenül megbízni mindenkiben. Én a saját anyámtól tapasztaltam a legnagyobb árulást, úgyhogy már nem is lepődnék meg semmin. - Akkor ez lesz az első dolgom. Bólintok rögtön, de többet nem mondok, várom, hogy a végére érjen, nehogy esetleg kimaradjon bármi, ami fontos lehet. Nem azért, mert ő rosszul végezné a munkáját, de engem kifejezetten zavarni szokott, ha a gondolatmenetemet megszakítják. Hümm, vajon akkor miért csinálok ilyet én is? Az italok rendszerezése érthető volt, meg is néztem gyorsan magamnak, hogy mi az, ami gyakrabban fogy, nem állítom, hogy meglepett a látvány. Azt nem tudtam, hol a raktár, de minden bizonnyal mindjárt elmondja, így erre nem kérdeztem rá, viszont volt más, ami érdekelt, és fontosnak tartottam, elvégre, elég nagy lehetett itt a pénzforgalom. - Zárás után hová tesszük a pénzt a kasszából?
Igyekeztem érthetően összefoglalni mindent Naominak, hogy a legkisebb legyen a kavar, meg a legkevésbé zökkenős a beilleszkedése és a munka felvétele. Tudom milyen, amikor az ember új helyen van és még minden szokatlan. Szóval abszolút az a célom, hogy Naomi könnyen és gyorsan megtalálja a helyét itt. Megbeszéljük, hogy cserélhet műszakot, ha akar, aztán majd eldönti, hogy hogyan jó neki, nekem csak az a fontos, hogy mindenkinek meglegyen az óraszáma és, hogy ne legyen kevesebb, vagy több ember egy-egy műszakban, mint amennyi kell. A továbbiakról pedig dönthetnek ők egymás között. Amikor kasszában is vagyok, magyarán, amikor beállok a pultba melózni - igen, olyat is szoktam, én nem az a főnök vagy inkább tulajdonos vagyok, aki örökké csak az irodájában dekkol, ha kell ugyanúgy felveszem a kis kötényt... apropó! kötény - én is mindig figyelek a kasszámra. Szerintem ez természetes, vagyis annak kellene lennie mindenkinek, aki pénzzel dolgozik egy ilyen helyen. Lehajolok és a pult alól, az egyik szekrényből kiveszek egy Upper Deck feliratú kis kötényt, semmi extra a kinézete, sötétkék színű, a felirat rajta pedig ezüst, és átnyújtom Naominak. - Meló alatt ezt viseljük, a mosásával nem lesz gondod, műszak után csak bedobod a "nagy kosárba"... - közben macskakörmözök az ujjaimmal, mivel nincs neve annak a nagy ládának, amibe ezeket gyűjtjük - ... és azokat heti egyszer elviszi egy tisztító cég és ők mossák ki. Tiszta mindig itt van a pult alatt. Amikor megmutatom a raktárat, akkor megmutatom a kosarat is. - mosolygok a lányra újfent, majd darálom tovább a mondanivalómat. Aztán Naomi kérdez és rájövök, hogy lüke vagyok, hogy ezt nem mondtam még neki. Hát kiment a fejemből. - Kasszazárás után a bevételt - leszámítva a váltót, az a kasszában marad - vagy én, vagy Jesse kivesszük és az irodába visszük. Ezzel tulajdonképpen nektek nincs dolgotok, csak annyi, hogy le kell számolnotok az összeget és stimmelnie kell a pénztárgépszalaggal. Ennyi. - mosolygok a lányra, és ha nincs több kérdése, akkor elindulok a pult mögött hátrafelé, gondosan kikerülve a többi pultost. Azonban, ha van még kérdése Naominak, akkor nagyon szívesen válaszol rá(juk). - Gyere, megmutatom a raktárat, a kosarat, az irodát meg mindent. - foglaltam végül össze, mert így egyszerűbb volt. Közben azért folytattam a magyarázást. - A mosogatógépeket mi pakoljuk be, a műszak alatt is, de a discot; a mosdókat, az irodát, a raktárat etc. nem nektek kell takarítani, van takarítónk is. - mesélem a lánynak és közben kerülgetem a vendégeket, ahogy a raktár felé haladunk. - Közben, ha kérdésed van, vagy eszedbe jut bármi, akkor nyugodtan kérdezz, vagy mondd.
Vetek egy pillantást a felém nyújtott kötényre, mielőtt elvenném, kék és ezüst, jó párosítás, de nyilván nem divatbemutatóra készülünk itt. Mindenesetre, azt azért feljegyzem magamban, hogy ettől nagyon elütő színű holmikba ne jöjjek, mert esetleg hülyén néznék ki. Munkában egyébként is az egyszerűség híve voltam inkább. - Szuper, köszi! Bólintok, és amíg ő tovább magyaráz, addig magamra is kötöm gyorsan, nem veszem kifejezetten szemügyre, elvégre lesz még időm bőven ismerkedni vele. Annak örülök, hogy nem nekem kell mosni, mert nem kifejezetten vagyok oda a házimunka ezen részéért, főleg a teregetés nem a szívem csücske. Megjegyzem, hogy valami kosárba kell beledobni, ami valójában nem kosár, de vélhetőleg nincs rá jobb szó, ha már Rose így nevezte, de nem is kell majd sokat keresnem, mert úgy tűnik, megmutatja, így különösebben nem aggódok amiatt, hogy elvéteném a dolgot. - Áhh, értem, akkor záráskor vagy te, vagy ő mindenképpen itt tartózkodtok. Ez eddig nem volt tiszta, de a szavaiból egyértelműen kiderül, hogy másként nem működhet, úgyhogy azt legalább már biztosan tudom, hogy más kezébe ne számoljam le a kassza tartalmát. Nem hiszem, hogy problémám lenn az összegekkel, ha meg valamit elütök, remélhetőleg közel sem olyan mértékben, hogy a fizetésemből kelljen levonni, mert a borravalóm nem fedezi. Ennyire bénának mondjuk nem érzem magam, de ki tudja... Egyelőre nem merül fel bennem más, úgyhogy követem is hátrafelé, hogy a vendégek elől elzárt területeket is megismerhessem, tény, hogy nem árt a terepszemle, nem szeretek sötétben tapogatózni. - Mondjuk, ez elég egyértelmű, elvégre, nyilván véges a pohárkészlet, meg egy párról biztosan gondoskodnak mindennap a vendégek. Tényleg, amit eltörnek, azt felszámoljuk nekik, ugye? Kérdeztem gyorsan, mert ez eszembe jutott a mosogatógépes témáról. Én azt tudom, hogy rajtam eddig mindig keményen bevasalták, ha megkárosítottam az adott vendéglátó egységet, és a vendég sem volt kímélve, ha ő volt a ludas, de jó lenne tudni, itt miként szokás. Inkább kérdezek, minthogy valamiben mellényúljak. Egyébként követem serényen, hogy megleshessem a dolgozók számára fenntartott részeket.
A kötény elég rövidke, de mivel nem ez az egyetlen anyagdarab, amit a pultban állók viselnek, szerintem nem számít. Már Tara is egy hasonló köténnyel dobott meg, amikor idekerültem, én meg folytatom a dolgot, mert jó ötletnek tartom. Egyrészt, mert hasznos kis darab, másrészt pedig így könnyebb megkülönböztetni az itt dolgozókat a vendégektől. - Igazán nincs mit. - mosolygok Naomira, kedves, hogy megköszönte, de tulajdonképpen a kötényt muszáj hordania mindenkinek. Aztán folytatom a kiselőadásomat, igyekszem minél rövidebben és érthetőbben elmondani mindent, mert nem akarom bő lére ereszteni, meg amúgy is, Naominak szerintem nem kell túl magyaráznom a dolgokat. Megállok, amikor a zárásról kérdez és felé fordulok. - Eddig így volt, illetve még most is, de azt hiszem hamarosan változtatunk egy kicsit ezen Jessevel. De most egyelőre mi tesszük el a bevételt. - bólintok. Amióta az a kóbor rám támadt, Jesse nem tapsikol örömében, hogy bent maradjak sokáig, szóval ki kell találnunk valamit erre, de amíg ezt nem oldottuk meg, addig a bevételt mi tesszük el a széfbe. Folytatom az utam és közben tovább magyarázok. [color=#FF6600]- Nem, mert van, hogy valaki ellopja a poharat, vagy nem látjuk, hogy ki törte el stb. Az árak úgy vannak kikalkulálva, hogy belefér az, hogy havonta kell poharakat rendelni. Ettől még nyilván nem örülök, ha eltörik, vagy ha ellopják őket, de tulajdonképpen benne van az árakban ez is. Azért, mert ha nem lehet megállapítani, hogy ki okozta a kárt és nem lehet emiatt bevasalni, akkor a disco károsul, ráfizetni, meg ugye nem akarok... Közben odaérünk a raktárhoz, benyitok és megmutatom gyorsan Naominak. - Ide vezetjük fel, hogy mi hozunk ki a raktárból, és mindig zárva tartjuk. Néhány napja valaki nyitva hagyta és csak a szerencsének köszönhetjük, hogy senki sem vitt el innen semmit. - mondjuk akkor pont jól jött, hogy nyitva volt, de ez most lényegtelen. - megmutatom még a kosarat is, vagy ládát, amibe a kötényeket tesszük. - és azzal elindultam hátrafelé, mert az itt kapott helyet, hogy ne legyen a vendégek orra előtt.
Az, hogy a kötény rövidke, engem igazán nem zavar, mivel nem a hátsómat alig takaró darabokban szoktam mászkálni, annál azért jóval igényesebb vagyok a megjelenésemre. Egyébként is, munkában általában nadrág párti vagyok, abban kevésbé jelentenek veszélyt az ittas férfiegyedek. - Értem. Szívesen felajánlanám, hogy időnként vállalom a zárást, de nyilván az ilyesmit nem fogják egy tök újonc kezébe adni, én sem tenném. Előbb bizonyosodjon be, hogy nem vagyok tökéletesen alkalmatlan a melóra, és ha már jól mennek a dolgok, talán majd rám bíznak ilyesmit is. Figyelmesen hallgatom, és el is ismerem magamban, hogy egy disco meg egy kávézó egész más ilyen tekintetben. Míg a kávézóban könnyű követni, ki, milyen poharat vitt el, majd hagyott ott, addig egy ilyen helyen ez szinte lehetetlenség. Persze, sok helyen benne van az amortizációs díj az árakban, de azért ahol látják, ki a ludas, nem szokták csak úgy elereszteni. Ettől még nyilván nem fogok másként cselekedni, mint ahogy Rose mondja, elvégre, ő a főnök. - Rendben, akkor ilyesmire nem figyelek majd. Végül is, egyel kevesebb gond, így legalább nem kell senkiből kikönyörögnöm a károsítás összegét, mert hát, az biztos, hogy az ilyesmi alól szeretnek kibújni az emberek. A raktárnál ismét körbepillantok, és igyekszem is megjegyezni, mi merre található, mert nem szeretnék senkit ilyesmivel nyaggatni munkaidőben, azon kívül meg pláne nem. - Ezek szerint kapok majd hozzá kulcsot? Kérdeztem a nőt, bár elég egyértelműnek tűnt, viszont akkor arra majd figyelnem kell, mint a szemem fényére. Erről jut eszembe, hogy még a szerződést is alá kellene írnunk, mielőtt munkába állok, mert bár szimpatizálok az üzletvezetővel, de azt már volt alkalmam megtanulni, hogy a látszat az bizony sokszor csal. Nyilván nem szeretném, ha átvernének, még ha csak pár ingyen ledolgozott műszakról is van szó. - Oké! Bólintok, és követem tovább, akár egy kíváncsi kiskacsa, hogy tudjam, a mai nap után hová is kell majd dobni a köténykét.
- Rendben. Bár azt hiszem nem is nagyon lehet. Éjjelente elég sokan vannak, főleg a hétvége közeledtével és hát nem vagyunk elegen ahhoz, hogy figyeljünk arra, ki mit tör össze, szóval tényleg nem kell erre figyelni. - mosolygok Naomira, miközben megmutatom neki az Uppert töviről-hegyire. - Kulcs elöl van a pultban az egyik fiókban, megmutatom azt is, hogy hol, onnan tudod kivenni és visszatenni is oda kell. Illetve van még egy az irodámban. Eleinte csak az irodában volt, de rájöttünk, hogy egy forgalmas estén ez nem működik, felrohangálni az emeletre a kulcsért, elhozni, majd visszavinni, szóval inkább rendszeresítettünk egyet lent a pultban, oda úgyis csak mi járunk be, a vendégek nem. - felelek neki és közben sétálok tovább, megmutatva neki a helyet. Közben elérkezünk oda, ahová a kötényeket dobáljuk. - Szóval ez lenne az a kosár, vagy láda, vagy mi, ide tesszük a használt kötényeket és nyitás előtt hozzák a tisztákat, azokat csak át kell venni és betenni a helyükre, de ez mondjuk téged nem érint majd, csak a nappali műszakosokat, de nem árt, ha te is tudsz róla. Azt hiszem nem maradt már, mint, hogy megmutassam az öltöző szekrényeket, ahhoz kapsz saját kulcsot értelemszerűen, az is itt van a raktárban, de nem sokára szeretnék néhány átalakítást végbe vinni itt, és akkor majd lesz normális hely az öltözőnek. Ezután pedig az irodámba mehetünk, hogy lerendezzük a szerződést is. - mosolyogtam újfent, majd megmutattam a szekrényeket is és adtam hozzá kulcsot is neki. - Közben, ha van kérdésed, vagy észrevételed, akkor nyugodtan mondd. Ne haragudj, ha kissé gyors vagyok, vagy ilyesmi, de ma szeretnék korán hazamenni. - pontosabban itt sem kellene lennem. Amióta az a kóbor itt járt és volt az a kis incidens az Upperben, azóta elég keveset vagyok bent, tényleg csak akkor, amikor nagyon muszáj...
- Igen, akkor elég nehéz lenne. Bólintottam, az eddigi melóhelyeimen nem volt ebből gond, mert közel sem volt akkora forgalom, mint ami valószínűleg itt lesz, de ma majd úgyis megtapasztalom, hogy mennyi az annyi. Kíváncsi voltam. Közben természetese odafigyelek mindenre, amit Rose mutat, elvégre, most még van lehetőségem alaposabban körülnézni, utána már valószínűleg kisebb gondom is nagyobb lesz ennél. - Oké, akkor azt ne felejtsem el mindig visszarakni, értem. Ezt inkább csak magamnak mondom, amolyan feljegyzésként, mert előfordulhatna az esetemben, hogy a raktár ajtajában hagyom, ami vélhetőleg nem venné túl jól ki magát, szóval jó lesz odafigyelnem a dologra. Megnézem magamnak a már korábban említett kosár/láda izét, és én se nagyon tudnám megmondani, hogy mi is az pontosan, úgyhogy az én olvasatomban marad szimplán köténytároló, az leírja a funkcióját, tökéletes. - Rendben, azért megjegyzem, elvégre, ki tudja, mikor akar cserélni valaki, akkorra nem árthat az info. Aztán már megyek is, hogy meglessem az öltözőszekrényeket, részemről nem bánom, hogy nincs külön öltöző, általában nem fogom annyira túlgondolni az öltözködést, maximum hozok valami kényelmesebb pólót, topot, amit átvehetek míg melózok. - Télen egyébként kisebb a forgalom? Kérdezek rá, arról nincs fogalmam, hogy mióta vezeti a helyet Rose, csupán feltételezem, hogy van erről némi fogalma. Mert ha kevesebben vannak, olyankor valószínűleg könnyebb összehozni azokat az átalakításokat, noha nem tudom, konkrétan miket tervez, én biztos nem a forgalmas időkben csinálnám. Ez mindenesetre nem az én dolgom, úgyhogy nem is firtatom, majd megtapasztalom, ha sor kerül rájuk. A kulcsot a szekrényhez elteszem, erre is jobb lesz figyelni, bár túl sok cuccot nem fogok szerintem benne tárolni, de a táskám mondjuk épp elég. - Jaj, semmi gond, ha ennyire sietsz, akkor részemről mehetünk aláírni a szerződést. Gondolom, már mindent láttam, amit feltétlenül szükséges. Mosolygok rá, nem akarok én igazán a terhére lenni, még szerencse, hogy nincs kérdésem, mert akkor talán még kényelmetlenül is érezném magam, hogy feltartom. Most már tényleg nincs más hátra, mint az, hogy aláírjuk a papírokat, ő mehessen haza, én meg beálljak dolgozni.
Igyekszem mindent megmutatni Naominak, amit csak tudnia kell így hirtelenjében. Nem arról van szó, hogy nem magyarázok neki szívesen és lelkesen, de amióta volt az az incidens, magyarán kicsit szétkapott egy kóbor, ráadásul pont itt, a saját discomban, elég kevés időt töltök itt, tényleg csak annyit, amennyit muszáj, vagyis történetesen csak azt az egy órácskát, ami alatt megmutatok mindent Naominak. Még nem tudom, hogy a jövőben, hogyan is lesznek a dolgok, egyelőre gyógyuljak meg teljesen, és még ott van, hogy fejlesztenem kell magam, ráadásul gyorstalpalón, szóval egy ideig most háttérbe szorul majd az Upper és Jesse fogja a dolgokat irányítani és rendezni, én maximum csak a Hotelből, a szobából ülve a gépemen, vagy telefonon. - Kötény tárolót megmutattam, a tiszták helyét is, a kasszát mutattam, akkor a sarokban lévő lesz a tiéd, meg van nyitva, azzal már nem kell foglalkoznod, de senki nem nyúlkált bele, a csajok majd segítenek, ha valami nem oké, de nem ördöngös szerkezet, szerintem elboldogulsz vele. A raktárat is láttad, a listával együtt, meg a kulcsot is tudod hol van, az öltözőt mutattam, vagyis csak a szekrényeket, mert azt azért nem lehet öltözőnek nevezni. Ha nincs más, akkor menjünk át az irodámba. - mosolygok rá és már el is indulok az említett helyiség irányába. A kérdésén elgondolkozom. - Én tavasszal kerültem ide, bár még vastagon hó volt akkor. Igazából a nyári forgalom nem olyan számottevően magasabb, alig van különbség a télhez, vagy akármelyik évszakhoz képest. Fairbanks nem éppen a nyaralók célállomása... - még mindig ezen filózom, mikor válaszolok Naominak. Tulajdonképpen eléggé kiegyenlített a forgalom, a hét napjain figyelhető meg változás, hét elején kevesebben vannak, mint hétvégén. Ahogy az irodához lépek, benyitok, megvárom amíg Naomi is bejön, majd becsukom az ajtót. Hellyel kínálom, majd előveszem a szerződést és leteszem elé. - Bármibe bele tudunk javítani, ha valami nem tetszik, csak nyugodtan szólj és már át is írjuk úgy, hogy kényelmes legyen. - szólalok meg és ezután hagyom, hogy nyugiban át tudja olvasni a szerződést. Addig leülök a székembe és csendben várok Ha mindent rendben talált Naomi, akkor alá is írhattuk mindketten, ha nem akkor változtatásokat eszközölök és utána írok alá. - Ha nincs más, akkor örülök, hogy most már tényleg köztünk dolgozol és jó munkát. Ha bármi eszedbe jut, telefonon elérsz. - mosolygok rá kedvesen, aztán jöhet egy kézfogás, hiszen most már tényleg itt dolgozik. Ha nem volt több kérdés-kérés-óhaj-sóhaj, akkor az ajtóhoz kísértem. Közben megcsörren a telefon az asztalomon. Elköszönök Naomitól és a készülékhez megyek, felveszem. A másik oldalon az egyik pultban álló lány közli, hogy egy fickó van itt és beszélni szeretne velem, ismeri a férjemet és vele kapcsolatban. Meglepődöm ezen, de végül is Emma is így került ide legutóbb. Belemegyek, hogy küldjék fel az irodámba, aztán majd kiderül, hogy mit is akar. Nem félek attól, hogy megint megtámadnak, mégis mennyi az esélye, hogy újra megismétlődjön, ami legutóbb??
//ha már nem lenne más, akkor ez lenne a záróm és köszönöm a játékot! //
- Persze, menjünk. Bólogatok nagy lelkesen, igyekszem megjegyezni mindent, a kasszával nem lesz gondom, a korábbi melóhelyeimen, meg a gyógyszertárban is volt már rá példa, hogy használnom kellett, kötve hiszem, hogy az itteniek nagyon mások lennének, ha meg igen, hát majd megtanulom, attól nem félek, hogy nem fog menni. Csöndesen lépkedek utána, még mindig körbenézelődve, hogy mi merre, elvégre, itt még nem voltam, és nem ismerem a járást, nem árthat mindenféle info a továbbiakban. Nem mintha sok közöm lenne az irodákhoz, de azért legalább tudjam, hol vannak. - Értem, akkor amit most tapasztalok, az nagyjából általános lehet egész évben. Hümm, lehet, hogy télen a síelők miatt még többen is vannak. Állapítom meg hangosan, bár ez jó eséllyel mindkettőnk számára majd csak akkor derül ki, de nem bánom, nem vagyok túlságosan türelmetlen típus. Az irodában aztán helyet foglalok, és várom, hogy megkapjam a napi olvasnivalómat, vagy akármit, amit még meg kell néznem aláírás előtt, esetleg valami szabályzat, vagy valami ilyesmi, munkabiztonsági előírások, blabla. A szokásos dolgok, amiket a kutya sem olvas el, mert minek… ráér akkor, ha majd levágja véletlenül valamiét. Na jó, ez nem vicces még gondolatban sem. - Rendben, egy kis türelmet. Mosolygok Rosera, mert ha mást nem is, de a szerződést mindenképp illik elolvasni, nem mintha feltételezném róla, hogy át akar verni, de jobb biztosra menni. Szerettem felelősségteljes embernek gondolni magam, amire szükségem is volt, tekintve hogy milyen vágyaim voltak a jövőre nézve. Tényleg nem zavartatom magam, nyugodtan elolvasom, ha esetleg van apró betűs rész, azt is, elvégre sokszor ott van a lényeg. Szerencsére azonban nem kell fölösleges macerát okoznom a javítással meg az újranyomtatással, mert úgy érzem, minden a legnagyobb rendben van. Végül alá is írom, majd visszacsúsztatom elé, és akkor gondolom a hivatalos részével meg is vagyunk. Apró győzelem a nagy cél felé. - Köszönöm szépen, és természetesen a lehetőséget is. Nos, akkor megyek is dolgozni, tovább szép estét, Rose! Szorítottam meg finoman a kezét, valahogy mindig az a kényszerképzetem támadt vele kapcsolatban, hogy összetöröm, noha alapvetően valamiért mégsem gondoltam törékenynek. Fura… na mindegy, ezen nem fogok most elkezdeni tanakodni. Már indulok is dolgozni, s remélem, nem szúrok el semmit már az első napomon.
Azon kivételes napok egyike ez, amikor hétfőn is be kellett jönnünk dolgozni, azaz, leltározásnak nevezném inkább, elvégre, nem fogunk kinyitni, így vendégekre aligha lehet számítani. Gondolom, az új vezetésnek is köze lehet a dologhoz. Mindenesetre, nem bántam, mostanában határozottan jól jön, ha le tudom foglalni csapongó gondolataimat. Kicsit összecsaptak a fejem fölött a hullámok, és nem tesz jót, ha otthon ücsörgöm a gondolataim társaságában. Úgyhogy most benn álltam a pult mögött, és végigszámoltam az összes poharat, első körben ők jönnek, aztán majd az italkészlet is sorra kerül. Egyelőre ketten voltunk, azt hiszem, majd délután jönnek váltani minket, bár nem zavart volna, ha itt kell lennem egész nap, de azért jó eséllyel addigra már nagyon kimerült lennék, szóval nem kell ezt túlzásba vinni. A megszokott kis póló, kötényke összeállítás helyett most hosszú ujjú felső és mellény volt rajtam, így, hogy nem volt akkora tömeg, kicsit fáztam, egyébként sem volt rám jellemző, hogy rám rohad a ruha, nem még ilyen kellemesen cudar téli időszakban. A hajam hátrafogtam, bár nem szeretem így, de most zavart, hogy az arcomba lóg. Tulajdonképpen túl sok minden zavart mostanában magammal kapcsolatban, de addig jó, míg ezek nem mennek a munkám rovására. Csak azért nem veszek ki szabit, mert úgy érzem, akkor még rosszabb lenne a helyzet. Na meg az újdonsült főnököm, főnökeim, ki tudja, hányan vannak és kik azok, sem biztos, hogy díjaznák, hogy rögtön megpattanok. Nem igazán tudtam egyébként hova tenni, hogy ennyire gyakran változnak itt a dolgok, lehetséges, hogy a tulajdonosnak nem tetszettek az eredmények. Mindenesetre, ehhez nekem nincs semmi közöm, amíg megvan a munkám, nem fogom zavartatni magam miatta, az teljesen biztos. Hú, erről eszembe jut, hogy lehetséges némi létszámleépítés, átrendezés. Ilyenkor mindig rezeg a léc, elvégre, az új vezetőnek lehetséges, hogy megvannak a saját emberei. Nem akartam belegondolni, hogy esetleg kitesznek, bár, szerintem nem állt fenn a veszélye, engem itt mindenki szeretett, mondjuk, tulajdonképpen ez az életem legtöbb területére igaz, egyszerűen könnyen kedvelhető figura vagyok, nem is tudom, van-e olyan, aki utál. Nyilván az anyámnak nem vagyok a szíve csücske, de az más kérdés, ahogy mondani szokták, a családját nem válogathatja meg az ember. Többször is ellenőriztem, hogy jól számoltam-e, aztán minden feljegyeztem, ebből kiderült az is, hogy a múlt hónaphoz képet mennyi a készlethiány, mert hát, fogyóeszköz nálunk a pohár, szerintem után kell rendelni majd hamarosan, de ugye ezt nem én intézem. Szerencsére a vendégek törnek több poharat, nem pedig mi, bár olykor megesik, de mi úgymond fedezzük egymást a többiekkel, noha a felvételemkor az akkori főnök azt mondta, nem kell emiatt aggódni, bele van kalkulálva a költségekbe, és akkor sem nekünk kell kifizetni, ha mi törjük el. Nem tudom, hogy miként fog erről gondolkodni az új üzletvezető, úgyhogy most különösen óvatos voltam, nehogy itt peregjen ki minden a kezemből. Halkan szólt a rádió, én meg közben dúdolgattam, a kolléganőm meg valahol a raktárakat bújta. Élek a gyanúval, hogy bóbiskol, nem véletlenül akart annyira hátramenni, de különösképpen nem zavart a dolog. Majd akkor fog, ha nem haladunk egyről a kettőre miatta.
Kivételes napok egyike, hogy hétfőn jönni kell dolgozni, igen, tisztában vagyok vele, de a leltárt is el kell végezni valamikor. Emma decemberi jelentése óta fogalmam sincsen, mi történt ezen a helyen, szóval most aztán minden megszámolunk, kezdve a poharaktól a takarítószerekig. Szükséges rossz, de tisztában kell lennünk mindennel, hogy összehasonlíthassam az előző leltárral, mennyi a hiány, esetleg akad-e többlet valamiből. Szóval kénytelen voltam a dolgozók közül is behívni pár személyt, egyrészt jó alkalom lesz, hogy megismerkedjünk, másrészt meg szükségem van rájuk, mert még ha Yvonne-nal ketten is állnánk neki ennek, akkor is rettentő hosszú lenne. Furcsa lesz megszokni ezt az egészet, hogy akkor ez a hely ezentúl az én kezem alatt működik. Illetve az enyém és Yvonne keze alatt, ja és a magunk mellé rendelt személyről sem szabad elfelejtkeznem, bár még fogalmunk sincs, hogy ki lesz az illető. De idővel úgyis kiderül, addig viszont nincsen megállás. Amúgy is beszéltük Yvonne-nal, hogy valami rendezvényt kellene csapni, hogy feldobjuk kicsit a hely forgalmát, erről is egyeztetni kell majd a dolgozókkal. Amíg ők odalent serénykednek, én fönt nézem át a papírokat, bújom át a számítógépet, egyszóval igyekszem tájékozódni a helyet illetően. Mennyi volt az előző évben a kiadás és a bevétel, milyen népszerű maga a hely, voltak-e nagyobb események, amiknek az Upper adott otthont. Bármi, ami érdekes, vagyishogy minden, amit találok. A legkisebb információk is fontosak lehetnek, tehát nem árt képbe kerülnöm kicsit. Most viszont irány lefele, megnézni hol tartanak a többiek, kezembe véve egy mappát, amiben az előző havi leltáreredmények vannak, no meg a dolgozók életrajzai. Ideje akkor kicsit megismerkedni velük. Az eligazításon körülbelül öt percet beszéltem már velük, de egy röpke bemutatkozáson kívül semmi több és ugyebár azt is csak én ejtettem meg, szóval róluk továbbra sem tudok semmit. Meg hát milyen már, hogy én vagyok az egyik új főnök és még csak a képem sem tolom le? Fontosnak tartom a jó viszonyt és habár nem vagyok egy tünemény lélek, nem árt, ha jóban vagyunk. Egyszerű kék blézert húztam fel, persze a bakancsom rontja kicsit az összképet, de elegánsabb cipőm sajnos nem sok van. A karkötőim összeütközve halkan csilingelnek egyet, ahogyan megállok a bárpult előtt és rákönyökölök. A mappa a vízszintes felületen végzi, a pult mögött álló lányt pedig felismerem, hiszen az önéletrajzhoz tartozó képeket is végignézegettem. - Naomi, igaz? A nevem már bizonyára tudod, de azért bemutatkoznék még egyszer. Sarah. Nyújtom is felé a kezemet, hogy egy határozott kézfogással és egy halovány kis mosollyal üdvözölhessem. Szimpla udvariasság, mert bár reggel bemutatkoztam, ez így sokkal személyesebb. A mappámat továbbra sem nyitom ki, csupán alkarra támaszkodva kezdek el babrálni vele. - Nem akarlak megzavarni, szóval csak nyugodtan csináld tovább, amit eddig csináltál. De ha megkérnélek, mesélnél közben magadról kicsit? Mármint arról, hogy mióta dolgozol itt, hogy-hogy vállaltál ilyen állást a már meglévő mellé, ilyenek. Persze láttam az önéletrajzát, így tudom, hogy egy gyógyszertár tulajdonosa, kíváncsi vagyok, miért jelentkezett anno erre az állásra és hogyan tudja összeegyeztetni a kettőt. Egyáltalán bírja-e a dupla műszakot, mert gondolom a kettő között nincsen túl sok ideje pihenni, hiszen itt éjszaka zajlik az élet. Nekem nem lesz újdonság a dolog, de biztos igénybe fog venni pár napot, amíg belerázódom a dolgokba. Tekintetem közben végig a lányt kíséri és bár tudom, hogy hiába nem szeretném zavarni, a számolás akkor sem fog menni, hiszen beszéltetem, ami elvonja a figyelmet. Sebaj. Először had tudjak meg róla pár személyesebb információt, aztán tesztelem a pultos tudását és már itt sem vagyok. Legalább elsőre így terveztem, a többi majd úgyis menet közben alakul.
Rögvest rápillantok a szőke nőre, és megengedek magamnak egy kedves mosolyt felé, nem ismerem még, nem tudom, milyen jellemmel áldotta meg az ég, de úgy vélem, egy mosoly nem árthat. - Igen, igen, Naomi vagyok. Bólogatok, majd a kézfogás erejéig azért kicsámborgok a pult mögül, szerintem így mégiscsak kellemesebb, mint poharakon, gépeken keresztül áthajolgatni. Az én kézfogásom is határozott, annak dacára, hogy meglehetősen szelíd személyiség vagyok, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne tudnám, mit akarok, és ne lennék hajlandó tenni érte. Miután letudtuk a tiszeletkört, már vissza is mentem végezni a dolgomat, nem pont a főnök társaságában kellene elkezdenem lazsálni, hamar házon kívül találnám magam szerintem. - Nos, tavaly nyáron költöztem ide New Yorkból, itt élnek a nagyszüleim, ezért esett Fairbanksre a választásom. Ezt mondjuk a kutya sem kérdezte, de ha én egyszer elkezdek beszélni… Igaz, közben elég nehéz tartanom a lépést a poharakkal, de a legtöbbet már leszámoltam, csak el kell szeparálnom őket, nehogy véletlenül még egyszer sorra kerüljenek. - Szinte rögtön elkezdtem dolgozni itt is, augusztus elején már a személyzet tagja voltam. Emlékszem vissza, atya ég, már fél éve ennek is, elég durva. Ennyi idő alatt simán megszoktam ezt az életet, nem mondhatnám, hogy túl sok mindenre marad időm és energiám, de nem is bánom annyira, lévén most különösen jól is jön, hogy le tudom magam foglalni szinte non-stop. - A gyógyszertárnak elsősorban a tulajdonosa vagyok, nem volna muszáj mindennap bemennem, bár bevallom, általában megteszem, mert szeretem csinálni. Másodállás pedig az anyagi helyzetem fellendítése miatt volt szükséges, szeretnék hosszabb távra berendezkedni, és nem beérni egy bérleménnyel. Fejtem ki, noha eddig nem ez volt a teljes igazság, de mostanra csak ennyi maradt a nagy terveimből. Erről viszont nem kell tudnia, és mostanra már nem is igazán lényeges, hisz már nem lesz kit beköltöztetnem Milon és magamon kívül egy esetleges házikóba. - De itt csak négy órában vagyok, hétvégén persze van, amikor nyolcban, de akkor hét közben is kimarad egy nap. Így azért elég könnyen el lehet viselni. Úgyis megtudja majd, hogy nincsen velem emiatt semmi gond, beérem egészen kevés alvással is, persze néha kidőlök, és akkor szükségem van körülbelül tizenkét órára, de ez szerintem mindenkivel így van, aki hajlamos nem tudomást venni arról,hogy túlhajszolja magát. Közben belepakolgatom a leszámolt poharakat egy-egy kartonba, hogy elkülönítsem őket. A pult már majdhogynem pohármentes, most kezdhetem leszámolni a piákat, ami mondjuk ennél azért gyorsabb művelet lesz, de ahhoz is ildomos kicsit jobban odafigyelni, beszélgetve nem igazán megy a dolog.
Mindenképpen plusz pont jár azért, hogy kijött a pult mögül kezet fogni és nem kellett mindenen átnyúlkálni. Aprócska dolgok, az ember bele sem gondol, hogy ezek is fontosak lehetnek, de nekem igenis azok, noha hangot nem adok neki, csak elkönyvelem magamban a figyelmességét. Az első szavaira bólintok, nem baj az, ha többet tudok meg róla, vagy többet mesél, mint amennyit kérdeztem. Legalábbis most nem zavar. - Akkor már nagyon jól ismered a helyet, igaz? Ha már itt van augusztus eleje óta.. Tyű, az fél év, nem olyan kevés idő, de legalább akkor már tisztában van mindennel, hogyan mennek itt a dolgok és fél év alatt nagyon sok mindent meg lehet tanulni. Ismét csak bólintva veszem tudomásul az elhangzottakat, akkor még az üzletvezetésben is van tapasztalata, ez príma. Be kell ismerjem, még soha nem volt semmiféle vállalkozásom, szóval kihívás ez az egész a számomra, de legalább nem egyedül vagyok, ami szintén pozitívum. - Könnyen beletanultál az itteni dolgokba? Értem ez alatt a kassza használatát, az italok keverését, magukat az italokat, az árakat és minden ilyesmit, ami szükséges ahhoz, hogy az éjszaka folyamán minden gördülékenyen menjen. Ezek pedig ugye nincsenek beleírva az önéletrajzba, szóval magam kell megérdeklődnöm. Mert nem mindegy ám a dolog, node ha már itt tartunk, akkor tesztelném is a leányzó tudását. - Lepj meg valami koktéllal, de ne feltétlenül azok a nőies italok kerüljenek előtérbe. Ergo nem valami löttyöt szeretnék és bár vezetek, engem ez hol szokott érdekelni? Nem lerészegedni akarok, de ha már iszok, akkor érezzem is az ízét. Ha már fél éve itt van, akkor biztosan prímán tudja az italkínálatot, szóval ezzel nem lesz probléma, de ugyebár soha nem árt tájékozódni az alkalmazottak felől, fogalmam sincsen, hogy ment itt anno a felvétel és ha netalán valami gikszer van, akkor az jó, ha még most kiderül. Szóval kíváncsian várom a végeredményt. - Közben elmondanád nekem, hogyan láttad az elmúlt hetek, hónapok forgalmát? Volt-e esetleg valami kiugró baki, nehéz vendég, ilyesmik. Persze mindent látok a papírokból, hogy ekkora volt a forgalom, de kíváncsi vagyok a dolgozók hogy érzékelik mindezt. Egyelőre elég lesz ez a kérdés, a válaszok fényében majd úgyis jön a többi.
- Igen, nagyon jól, legalábbis én szeretném ezt hinni. Bólintok, persze, az üzletvezető irodájában egyszer voltam összesen, úgyhogy azt a részt nem ismerem, de nincs is rá szükségem. Nem óhajtok annál feljebb kerülni, mint ahol jelenleg vagyok, bőven elég nekem ilyen mélységben a gyógyszertár is. - Egyáltalán nem okozott nehézséget a dolog, de volt már ilyen téren tapasztalatom, a középiskola alatt egy kávézóban szolgáltam fel, az egyetemi éveim alatt pedig egy kocsmában voltam pultos. Volt időm beleszokni a szakmába, meg közben kitanultam a koktélkeverést is. Nem akarok hencegni a dologgal, erről szó sincs, de az álszerénységet sem szeretem, én pedig azzal mindig is tisztában voltam, hogy mihez van tehetségem, és mi az, amit jó messze el kell kerülnöm. Nem fogom azt mondani, hogy nehezen ment a betanulás, mert hazudnék, nem szokásom. - Rendben. Bólintottam, és pár röpke másodperc múlva már lendült is a kezem, elővettem egy Y-poharat, és az aljára már rögtön került is egy centiliter Grenadine szirup, nem mértem ki, szemre dolgoztam, de kiscsilliószor készítettem már el ezt a koktélt, nem hibáztam. Sokkal lassabb lennék, ha mindent kiméregetnél. Aztán kapott szerepet a bárkanál, amit a kezembe vettem, és a pohár felé raktam úgy, hogy a domború vége legyen felfelé, így ennek segítségével könnyedén rétegezhettem a többi hozzávalót. Másodszorra két cl Sambuca likőr következetett, majd ugyanannyi Metaxa, aztán egy cl Gilliano, ami egyébként vaníliás ízű gyógynövénylikőr volt, majd az utolsó hozzávaló ismét két centiliter 80%-os rum volt, a magas alkoholtartalom jelen esetben kiemelten fontos. Végül kivettem a pult alól egy öngyújtót, és meggyújtottam, majd Sarah elé toltam egy szívószál kíséretében, és készítettem az őrölt fahéjat, hogy amint fogyasztani kezdi, jöhessenek a szikrák. Ami engem illet, ennél kevésbé nőies koktélt nem tudtam volna mondani, de ezt majd döntse el ő maga. - Én úgy vettem észre, hogy fokozatosan csökkent a forgalom januárig, és ebben a hónapban megint nőtt egy kicsit, bár ez talán a farsangnak is köszönhető. Azzal nem kérkedek, hogy a barátnőmnek én ajánlottam ezt a helyet az események lebonyolítására, nem én volnék, ha megtenném. - Ebből arra következtetek, hogy nyár a legforgalmasabb időszak. Bakira nem emlékszem, bár a korábbi üzletvezetők szó nélkül tűntek el októberben, azóta pedig csak ilyen megbízott vezetők voltak, ők sem sokáig. Nehéz vendégek gyakran vannak, de szerencsére szuperek a kidobóink, és mindenhol van szemük. Egy ízben nekem akart behúzni egy szórakozni vágyó, kissé ittas egyed… Valószínűleg az eset úgyis benne van a rólam készült feljegyzésekbe, már ha itt vannak ilyenek, úgyhogy nem mesélem el a sztorit, gondolom, ha akarja tudni, majd megkérdezi.
- Ez príma. Soha nem árt, ha valakinek megvan a háttere és a kellő tapasztalata a dologban, úgy a betanulás is könnyebben megy és a továbbiakban is szívesebben támaszkodom egy olyanra, aki érti a dolgát. Ha a betanulással nincsen gond, akkor a továbbiakban is nagyszerűen tud teljesíteni az illető, szóval én csak örülök neki. A feljegyzésekben sem volt olyasmi, hogy a vendégek esetleg panaszkodtak volna rá, vagy okozott volna nagyobb bakit, hiányt és még sorolhatnám. Szóval már elsőre szimpatikus volt, mikor csak a papírjait láttam. Persze magát a nőt nem ismerem, csak a teljesítményét, de nekem elsősorban most arra van szükségem. Minden mozdulatát figyelem, ahogyan készül a koktél, az első, ami szemet szúr, hogy nem méri ki a hozzávalókat, hanem szemre, érzésre dolgozik. Majd a végén kiderül, mennyire sikerült eltalálnia az arányokat, de ha már fél éve itt van, valószínűleg beletanult már a dolgokba. Magam is elég hamar elhagytam a méregetést anno, amikor még kocsmákban dolgoztam, szóval az ilyesmit egyáltalán nem ellenzem, amíg a végeredményen nem változtat, addig felőlem nyugodtan csinálhatja így. Amikor elém kerül a pohár, elismerően bólintok, a lángok, a szikrák, szuper. Látványos és hmm, az íze is jó. Csak gratulálni tudok, vagy akár mondhatnám úgy is, hogy átment a vizsgán. Persze ez így elég nyers megfogalmazás, egyszer úgyis megnézem majd, hogyan teljesít munka közben, éles helyzetben, meg Yvonne is mondta, hogy ő is szívesen letesztelné ilyen módon az alkalmazottakat, szóval nem lesz itt semmi gond. - A farsangot nagyon jó ötlet volt ide szervezni, minden elismerésem. A korábbi üzletvezetőkről inkább még csak említést sem tennék, igen, hallottam róla és noha nem ismertem egyiküket sem, ezt egyáltalán nem tartom fair dolognak. Sebaj, nem a múlton való rágódás és az ítélkezés miatt vagyunk itt, mostantól minden más lesz, legalábbis remélem, hogy meg fogunk tudni birkózni a hely vezetésével. Más dolog valahol pultosként, avagy pincérnőként dolgozni és megint más egy diszkót vezetni. - Hogyan reagáltál rá? Már olvastam az esetről, de sokkal jobb, ha személyesen meséli el nekem az illető, a papír csak papír, míg a beszédhez más is tartozik és sokkal jobban szeretek azok alapján ítélni, mint a leírtakat olvasva. Továbbra is az arcát figyelem, halovány mosollyal ajkaimon, a koktélomat szürcsölgetve. Még mindig jó és hála égnek, hogy nem valami nőies gejl akármicsodát varázsolt elém. - Azon leszünk, hogy feldobjuk a hely forgalmát, még a nyár előtt. Felmerült a téma, miféle eseménnyel lehetne ezt elérni, támadtak ugyebár ötletek is, ha Naomi kíváncsi, akár még meg is osztom vele, bár eléggé szervezés alatt áll még minden, de szimpatikus nőnek tűnik, lehet neki is akadna egy-két jó ötlete, amivel még érdekesebbé tehetnénk a partit majd.
Kezdőlap
//
//
