Egyáltalán nem lepődtem meg azon, hogy nevetett a kérdésemet hallva, egy nevetésszerű fújtatás erejéig én is csatlakoztam hozzá. Teljesen szokatlan lehetett tőlem az ilyesmi, hiszen nem túl gyakori az olyan eset, amikor kíváncsi vagyok bárki lelki nyavalyáira, de Darrennél elég nagy lehetett a gond, hiszen elég volt az arcára nézni. Ha beszél, beszél, ha nem, akkor nem, rajta múlik, kihasználja-e ezt az egyszeri alkalmat, azt hiszem túlélem, ha inkább nem is válaszolna. Egyelőre csak a nevetésének utózöngéje, mi megüli a fülemet, aztán kattan az öngyújtó, nála is, nálam is, kényelmesen dőlök hátra és támaszkodom meg könyöknél behajlított karjaimmal a háttámlán. Egyik kezemben a pia, másikban az égő cigaretta, hol ezt, hol amazt emeltem a számhoz. Akkor hajítottam csak el a leégett csikket, amikor visszasétált hozzám és előredőlve támaszkodott meg a pad háttámláján. Egészen közelről nézhettem így a szemeibe, a kérdését hallva pedig grimasz futott át az arcomon. - Ez szívás. Sosem voltam kibékülve ezzel a hűséges vagyok marhasággal - a párválasztásos kérdésről nem beszélve. Túlságosan lekötött, túlságosan beskatulyázott és egyáltalán nem volt ínyemre az ilyesmi. És tessék, most Darren is jól beszívta emiatt. Teljesen nyugodtan beszéltem és tűrtem, amikor megnyalta a nyakamat. Egy pillanatra megborzongtam tőle, a libabőrös állapotig azonban még nem jutottam el. Vele nevettem, vagyis inkább valami kuncogásfélét produkáltam, amikor beleült az ölembe, nem mondom, így is kellemes volt, bár a fordított helyzetet jobban preferáltam volna. - Mégis ki a fene vár el tőled ilyesmit? - érdeklődtem, bár valószínűleg a családja lehetett, illetve gondolom a párja. De először is, szerintem nem tartozik a családjára ez a dolog, nálam legalábbis így működne a dolog, másrészről pedig ő mondta az előbb, hogy a párja kibaszott messze van. Akkor hol itt a probléma? Amúgy sem rajongtam azért, ha bárki, bármit elvár tőlem, így már maga a gondolat is bosszantott. Pillanatokon belül cseréltünk helyet, feltérdeltem hát a padra úgy, hogy közben az ölében is üljek, így sokkal közelebb kerülhettem hozz, két kezemmel támaszkodtam ezúttal én a háttámlán. - Ez rettentő frusztráló és kimerítő lehet, nem csodálom, hogy ki vagy bukva - most én hajoltam a füléhez, hogy egészen közelről suttogjam neki a szavaimat, miközben ajkaim már rátaláltak a cimpára. Ajkaim közé vettem azt, harapással búcsúztam, hogy aztán a fogaimmal karistoljam végig nyakának bőrét. Pillanatok alatt értem el a libabőrös állapotba, amikor kezei a melleimre tévedtek, beleborzongtam a műveletbe, csípőmet próbáltam minél jobban lenyomni, hogy aztán hozzádörgölhessem magamat. - Akkor mégis mire várunk még? - haraptam szavaim után nyakának puha bőrébe, nem voltam a finomkodás híve, mégsem szerettem volna komoly fájdalmat okozni neki, viszont volt bennem kellő mennyiségű alkohol már, hogy ne érdekeljen, ha kicsit durvábbra sikeredik, mint azt elsőre terveztem. Nem féltem a következményektől. Megfogta a kezem, nem kellett sokáig húznia, ment az magától is, keményen és határozottan markoltam rá büszkeségére, majd lendültek ujjaim mozgásba, hogyha lehet, még tovább fokozzam a helyzetet. Közben már újabb vad csókot követelve hajoltam ajkaihoz, hogy aztán megemelkedve némileg ültemből és lecsúsztatva lábaim a padról kínáljam neki tálcán a lehetőséget; tépje le, húzza le, nekem édes mindegy volt, csak szabadítson meg a nadrágomtól. Amikor pedig úgy éreztem kicsi Dé is kellőképpen akcióra kész, én láttam neki a szabadító hadműveletnek, felhúzva őt a padról kissé és tekintve, mennyire kiéhezett voltam, nem biztos, hogy lesz türelmem a gombbal és a cipzárral vacakolni.
- Ha a körülmények ideálisak, megmaradok egy helyen - duruzsoltam a szájába buja kis mosollyal szám sarkában. - Ha megkapom, amit elvárok a hűségemért cserébe. Segítőkész vagyok, de vannak olyan sarkalatos pontok, amiknél megkérem az ellenszolgáltatást, méghozzá busásan. Túl hosszan lehetne ezt ecsetelni, amire aligha kíváncsi. Meg egyébként is az ilyesmiről nem beszélni kell, hanem megtenni. Azzal sem érünk semmit, ha csak sikonyálunk a segítség után, de képtelenek vagyunk kinyújtani utána a kezünket. - Pont azok, akik a legjobban ismernek - nevettem el magam megint, ám ebben már érezhető volt a keserűség. Ittam, nem tudtam kellőképpen palástolni, ahogy azt sem, hogy pillanatról pillanatra jobban kívántam Sarah-t. - A testvéreim, a felmenők... mintha azt se tudnák, ki vagyok. - Amivel elmondhatatlanul megnehezítik a dolgom, mert olyan elvárást támasztanak velem szemben, ami fojtogató láncot vet a nyakamba. Ez nem olyan lánc, amit én vállaltam, amit kértem, hanem külső kényszer, s csak azért tűröm, mert akik rám aggatták, sokat jelentenek. Azt azonban nem tudom, hogy meddig jelentenek többet a saját önös-önző vágyaimnál. Azt hiszem, eddig. Kuncogása tovább hergelt, kényelmetlenné tette ezt a kifordított szerepet, hogy én ültem az ő ölében, mert nem érezhettem eléggé, azt akartam, hogy ő dörgölőzzön hozzám, ringassa csípőjét a tenyerem alatt. - Az nem kifejezés - dörmögtem rekedten, amikor rátalált fülcimpámra, s éppcsak megfeszültem, fogait érezve a nyakamon. Kelletlenül józan éberség lobbant energiáim kuszán hullámzó áramlatába, éppcsak észlelhető, szinte ott se volt, és abban sem akadályozott meg, hogy felsője alá nyúlva ismét felfedezzem csábító vonalait. Mohó a markoló mozdulat, kiéhezett a pillantás, szám ragadozó vigyorra rándul kérdését hallva. Fejemet hátra hajtva veszek el pár másodpercre őrjítő mozgásában, a fülled, kéjes köd viszont kirobbanó erővel foszlik szét, amikor megérzem fogait nyakam bőrébe mélyedni. A farkasom gyorsabban reagál, energiáim kíméletlen hóviharként csapnak fel, fagyosan kapva a nőstény felé, s mozdulok én is. Egyik kezem keményen fog rá fenekére, hogy helyben tartsa, ám előre dőlve jobbom félig átváltozik, hogy álla alá nyúlva hátrafeszítsem a fejét, eltartsam a nyakamtól. A száját. Az agyarait. - Te engem nem birtokolsz - mordulok, ahogy farkasom előtérbe löki magát, szemem sárgán villan, ahogy vad hévvel kapok torka után. A nyakam tabu. Azt csak két okból tartom oda és ő egyiket se vívta ki: nem hódoltathat be; nem a párom. Én viszont élvezettel veszem vére ízét, ha csak nem tesz ellene, ám nem hosszan. A dominancia pillanatnyi, helyre utasító, viszont rögtön utána le is lököm magamról, hogy lerángassam róla a nadrágját. Ha nem tesz ellene, vagy nem gondolja másképp, irányítom, pontosabban kiélem rajta, amit egészen eddig megvontam magamtól. A bugyitól is búcsút vehet, ahogy továbbra is állva tartva magamhoz húzom, egyik lábát átvetem a vállamon, fejemet pedig ölébe fúrom. Combjába kapaszkodok, mondhatnám, hogy tartom, nehogy moccanjon, ám valójában úgy érzem, ő tart meg engem. Csak engedd, hagyd és élvezd, ahogy elveszem, ami kell. - Tiszta hülye vagyok, hogy ezt a múltkor kihagytam - mormoltam némi szünetet hagyva neki combja tövébe, s áhítattal vegyes sóvárgással néztem fel rá. - Gyere, csináld, ahogy szeretnéd - hívtam, átengedve a volánt. Amolyan... jóvátétel a korábbi közjátékért, kegy, amihez talán nem fűlik a foga, de aki itt most képes ilyesmin agyalni, azzal valami baj van.
- Na igen, ha jár is érte valami, akkor talán - vontam meg a vállam, ennél jobban nem akartam kivesézni a témát, még a végén olyan kérdést tesz fel, amit baromira nem szeretnék. Mondjuk minden gond nélkül válaszolnám neki, hogy kábé semmi köze hozzá, de már az előbb is kifakadtam neki, pedig ilyen baromi régen csináltam, aztán meg megkérdeztem, szeretne-e a lelki nyavalyájáról beszélni. Mi az isten volt abban a piában?! - Erre ismét csak annyit tudok mondani, hogy szívás. De tanácsokat nem adok, nem biztos, hogy kifizetődőek lennének - húzom el a számat, mielőtt még megint jártatni szeretném. A Sarah-módszer ilyen helyzetekben nem biztos, hogy tetszene Darennek, a családjának legalábbis tuti, de már alapból ott van a bibi, hogy odáig sosem fajulna nálam a dolog, hogy a családom akarja megmondani, mit csináljak, vagy aggatnak a nyakamba láncot, amit baromira nem szeretnék. Úgyhogy oldja csak meg maga a problémáit. Azért szeretlek ám, Darren, remélem tudod. - Talán tudok valamennyit segíteni a dolgon - sutyorogtam újfent a fülébe, miután elengedtem a fülcimpáját, képemre élveteg mosoly kúszott. Túlságosan elfoglalt az ujjaim játéka, illetve a nyaka, ráadásul piáltam is, így nem tűnt fel az energiáiban beálló pillanatnyi változás, folytattam tovább a tervemet, egészen addig, amíg rá nem haraptam a nyakára. Hátrafeszíti a nyakam, érzem a bőrömbe maró karmokat, felszisszenek a szavai hallatán, mert baromira nem állt semmiféle ilyesmi a szándékomban, de legyen hát, akkor a nyaka tabu, megjegyzem. Valamiért érzem, hogy hasonlóban fog részesíteni, így lesben állok, bármire is készüljön. Ahogy rámar a torkomra, szabad kezem villámgyorsan markol rá a tincseire, hogy hátrahúzzam a fejét és ezúttal én legyek az, aki eltoljam őt a nyakamtól. Micsoda érdekes szitu lehet egy kívülről szemlélőnek… Ő az államnál fogva feszíti hátra a fejemet, én meg a hajánál fogva húzom. - Egyszer már megtetted, többször nem engedem - hasonló mordulással felelek, mint ő az előbb és az én tekintetemben is megjelenik a mézszín folyam. Hiába állt rangban felettem, ebben a pillanatban közel sem érdekelt a dolog, de nem fogom engedni, hogy még egyszer megtegye azt, amit már a lakásom padlóján véghez vitt. Egyrészt hasonló indok munkálkodott bennem; nem volt a párom és ha az is lett volna, akkor sem tűrtem volna ilyesmit. Másrészről pedig már nem volt Alfa, hogy eltűrjem az ilyesmit, az Ikkuma rang pedig most nem érdekelt. Farkasomnak sem fűlött hozzá túlságosan a foga, benne is elég mély nyomot hagyott az az egyszeri alkalom. Hacsak nem produkáltunk még valami közjátékot, úgy hamarosan már a lábamon álltam, hogy tűrjem, ahogyan lerángatja rólam a nadrágomat, majd a bugyim is hasonló sorsra jutott. hagyom, hogy irányítson, ez most olyan szituáció, amikor nincs ellenemre, hogy más diktáljon, készségesen emelem a lábam, hogy a vállán vesse át, egyik kezemmel a háttámlán kapaszkodom, másik a vállába mar. Kéjes sikkantás szökik ajkaimról, amikor arcát a combjaim közé fúrja, szinte beleremegek a testem végigsöprő élvezetbe, erősebben szorítanak az ujjak mind a falapon, mind a vállán. Mozdul a csípőm, még többet akarok, még intenzívebben, szaporább lesz a légvétel, alsó ajkamra harapok rá, szemem hunyom le. - Igen - értek egyet a megjegyzését hallva, kár lenne szaporítani a szót, ez bizony így van, élvezem, nem vagyok rest hangot adni neki. Átadta a stafétabotot, úgyhogy azonnal akcióba lendültem. Leemeltem a lábam a válláról, hogy a nadrágjának korcára fogva rántsam őt talpra. Nem telik bele sok időbe, mire lerángatom róla a nadrágot, hogy aztán nemes egyszerűséggel visszalökjem a padra. Ugyanolyan pozícióban helyezkedem el felette, mint az előbb, feltérdelek a padra, ám még nem ereszkedem le. Kezemmel fogok rá a büszkeségére, hogy kissé masszírozva táncoljak tovább Darren idegein és fűtsem tovább a vágyát. A tekintetét keresem, hogy aztán egy időben vezessem őt magamba és bukjak rá az ajkaira, ám nem csókot követelek, csupán alsó ajka kerül fogaim közé. Teljesen beleülök az ölébe, kéjes morgás tör fel torkom mélyéről, hogy aztán arcát kebleim közé vezteve kezdjek bele egyelőre lassú ritmusú táncomba.
- Eszemben sincs elvitatni a tanácsaid hasznosságát - húztam pimasz vigyorra a számat. Igazából anélkül is tudom - vagy legalábbis erősen sejtem -, hogy kimondaná, valahol pedig azt hiszem, még egyet is értek vele. Szeretném, ha segítene, ha elfeledtetne velem mindent, amire nincs szükségem jelenleg, üres kút akarok lenni, ami csak a frissítő vízre vár, ezt pedig tőle remélem, tőle várom jelenleg. Segít. Igaz nem úgy, ahogy elsőre gondoltam, de megmutat egy tiszta határt akaratán kívül, ami a sajátom, amit farkasom karma metélt belém. Harag, elégedetlenség, tiltakozás, rendre utasítás. Az agresszió hullámai felcsapnak köztünk, ami pikáns ízt ad a helyzetnek, s habár célom némi megtorlás, élvezem, hogy nem adja, hogy nem hunyászkodik meg. Szám vigyorba húzódik, enyhén megnyúlt szemfogaim kivillannak, okkersárga szemem találkozik a mézszín tekintettel. Hüvelykujjam karma felsérti a bőrét, s ha nem tesz ellene, nem akadályoz meg, emberivé visszaváltoztatott ujjamról nyalom le a vörös nedűt, végig állva a pillantását. Igazából hálás vagyok neki, méghozzá azért, mert rá nem kell vigyáznom, ő nem egy törékeny kis porcelánbaba. Egymásnak megyünk ilyen helyzetben, szűkülő kör mentén táncolunk, a zsugorodás mértékét pedig a kéj diktálja. - Az egyszeri után már édes mindegy, engeded-e vagy sem - duruzsoltam szemtelenül, s most már fel tudta volna falni a puszta pillantásommal. Emlékezett a farkasom is. Arra, milyen volt ez a nőstény a hátán fekve, önkívületben ajánlva fel a torkát nekünk. Pontosan ezért elégedtünk meg azzal, hogy megértette a tabut és elfogadta. Egyszerre eresztjük el egymást, van jobb dolgunk a rögtönzött dominancia-kifejezésnél. Nem vagyok hülye, szexet akarok, nem mindezt hazavágó csörtét, dugásra, nem ölésre indultam be, s ehhez hűen kényeztettem nyelvemmel ölét, hódoló odaadással. Mélyről jövő, elégedett morgás tört fel torkomból érezve szorítása erősödését a vállamon, nyögése zene volt fülemnek, orromat illata, számat íze töltötte el. Ujjaim épp csak bekapcsolódtak a játékba, kezemmel inkább combját markoltam élvetegen, csípőmozdulata, közelebb jutási kísérlete még így is megőrjít. - Bassza meg, te nő! - szitkozódtam, ahogy felrántott, miután kapott némi enyhülést. Sürgetni akartam, mégis annyira futotta csak, hogy éhes pillantással néztem fel rá, miután visszalökött a padra. Ahogy rám markol, nyögés és sóhaj keveréke hagyja el számat, a levegő szinte kiszakad belőlem, csípőm bele-belemozdul simításaiba. Egész testemben lángolok, minden porcikámból süt a kielégülés utáni vágy, amit kegyetlenül hosszú ideig tagadtam meg magamtól. A reggeli recskázás nem számít. Az kamaszok szerencsétlenkedése ehhez képest. - Na végre... - nyögtem, ahogy magába vezetett, s ez nem csak annak szólt, hogy megtette, hanem annak is, hogy hónapok elvonása szűnt meg ezzel az egy mozdulattal. Fenekébe markolva hol ringattam, hol hagytam, hogy neki tetsző ütemben lovagoljon, ajkam harapására hevesen húztam közelebb, hogy mélyebben legyek, a marást pedig mellbimbóin viszonozom. Nem sokáig bírom így, a saját ritmusom kell, s ennek megfelelően állok fel vele együtt, kicsit megdobva őt, mintha helyezkedni kéne. Nevetek, mert nem érdekel, ki mit gondol, mert vannak, akik tényleg soha nem fognak megérteni, bármennyi idő is teljen el, s mert ugyanakkor van, akit nem is érdekel ez az egész, elég, ha csináljuk. Hűvös motorháztető, nem tudom, kié, lehet végül is az ő kocsiját találtam meg, nem volt szempont, csak a legközelebbiig tartott az út, hogy arra fektetve fejezzem be, amit elkezdtünk. Dereka alá nyúlva hajlítom ívbe a hátát, hogy az ösztön diktálta tempóban szám elveszhessen mellbimbója felfedezésében. Nem gondolkodok, csak élvezem, ahogy verejtékező testünk egymáshoz tapad, saját hője az enyémmel vetekszik, és nincs más a fojtott nyögéseken, sikkantásokon kívül az utcalámpa félhomályában fürdő parkolóban. Egész testemben megfeszültem, képes lettem volna puszta kézzel bezúzni a kasznit, ami a légyott második taktusának helyéül szolgált. Mozgásom élvetegebb, simulékonyabb lett, ölem mélyebbre mozdult, számat már csak zihálásra tudtam használni, közben viszont végig Sarah szemébe néztem. Két bűnös, akik rohadtul nem tekintenek magukra akképp. Ezek voltunk mi a beteljesülés pillanatában.
- Bíztam benne - ugyanolyan pimasz vigyor jelent meg a képemen, mint a hímén. - De minek adjak tanácsot, amikor feltehetőleg te is tisztában vagy azzal, mit is szeretnék mondani? - kúszott feljebb egyik szemöldököm. Ismert annyira, hogy tudja, miként reagálok egy ilyen dologra, ahogyan azzal is tisztában kellett lennie, hogy simán kimondom. Az egész téma tovaúszik, ahogyan pörögnek tovább az események, ahogyan karmai az államra fognak, ahogyan ujjaim a tincsekre markolnak. Érzem, ahogyan a körme a bőrömbe mar, de túlzottan nem érdekel, szúnyogcsípésnek beillő a fájdalom és ha neki jól esik, tegye csak. Mindössze egyik szemöldököm kúszik kissé feljebb, amikor lenyalja a vérem az ujjáról, ám nem a cselekedet értelmét keresem, mindössze mintha azt érdekelne, kellemes-e, amit érez. - Cseppet sem édes és cseppet sem mindegy - duruzsolásával ellentétben az én hangom határozott volt, farkasom pillantása pedig ellentmondást nem tűrő. Nekünk rohadtul nem volt mindegy a dolog, főleg, mivel egyszer már megtette, annyi éppen elég volt tőle és mindenki mástól is. Ne hódoltassanak be úgy, ahogyan kényük és kedvük tartja, mert nem viselem túl jól a dolgot. Ahogyan azt sem, ha sokáig megvárakoztatnak, amikor bennem tombol a vágy, amikor türelmetlenségem szinte a tetőfokára hág. Hülye volnék, ha tovább erőltetném a röpke kis dominancia harcunkat, egyikünk sem ezért jött ide. Szexre vagyok éhes, ráadásul rettentő türelmetlen, a kettő együtt pedig nem olyan jó párosítás. Hála égnek Darren hamar akcióba lendül, én pedig nem vagyok rest halk nyögéseimmel és szoruló ujjaimmal kifejezni, mennyire is kedvemre való az, amit csinál. - Én is erre vágyom - duruzsoltam ezúttal én szemtelenül, bár minden bizonnyal teljes mértékben tisztában volt azzal, hogy mire is vágyom pontosan. Nem ám holmi gyengéd babusgatásra volt szükségem, kemény szexet akartam, hogy ne kíméljen és tudtam, hogy nem fogok csalódni. Vágyam korbácsolta csípőjének kezembe mozdulása, minden egyes sóhaj és nyögés csak olaj a tűzre, így sokáig már én sem bírom a játszadozást, magamba vezettem, átszakítva egy olyan gátat, amire mindkettőnknek piszkosul szüksége volt. Nyögésébe a sajátom keveredett, melyet újabb és újabb követett egy-egy mélyebbre ereszkedésnél, vagy amikor a fenekembe markolt, amikor a mellbimbómba mart. Nem különösebben zavart, hogy átvette a vezetést és felállt, nem lepődtem meg, hogy nevetését hallottam, mosolyom szaladt szélesebbre. Bűnösek vagyunk, tudom jól, de kéjmámoros gondolataim között ez az utolsó, amivel jelen pillanatban foglalkozni szeretnék. Szinte sistereg a hátamon a forróvá hevült bőr, amikor a hűvös motorháztetőhöz ér, libabőr fut rajtam végig, belebizsergek, amikor derekamnál megérzem a kezeit. Ívbe hajlik a hátam, újabb nyögés szakad fel ajkaimról, ahogyan mellbimbóm eltűnik a szájában. Ujjaim markoltak rá a tincsekre, nem engedtem onnan a fejét, csinálja csak, had élvezzem ezt is. Lábaim dereka köré fonódtak, minél közelebb akartam húzni magamhoz, minél mélyebben fogadni magamba, nem ereszteni, kiélvezni minden egyes bűnös pillanatot. Zihálva vettem a levegőt, nyögéseim, sikkantásaim szakították meg a szaporán emelkedő mellkasom mozgását egy-egy pillanatra. Gerincem mentén szánkázott végig a kielégülés édes mámora, egyik kezemmel csaptam a motorháztetőre, mit sem törődve azzal, hogy esetleg ott hagyom a kéznyomom. Másik kezem valahol Darren hátán, karján, attól függ, mit is értem el pontosan, karmaim mélyedtek a húsába, pirosló csíkokat hagyva maguk után, mintha csak bőrébe szerettem volna vésni az elégedettséget, az élvezetet, amit megosztottunk egymással. Lábaim nem eresztették továbbra sem, a beteljesülést követően sem, csak feküdtem a motorháztetőn, lehunyt szemekkel, zihálva, bizsergő tagokkal. Csak akkor lazultak dereka körül a lábaim, amikor már mindketten lenyugodtunk valamiképpen, mégsem akaródzott kiszállni, kilépni a pillanatból, most minden olyan könnyű és egyszerű, minden olyan jó volt, tudtam, hogyha lekászálódom az autóról, ismét a nyakamba hull minden szarság. Mégsem fogok menekülni… - Ez kurva jó volt - szólaltam meg, amikor a légzésem végre normalizálódott - És baromira szükségem volt már rá - ültem végül fel a motorháztetőn, ajkaimon élveteg mosoly, tekintetemben az elégedettség semmivel sem összetéveszthető csillogása.
A szemébe nézve nyaltam le ujjamról a vérét, de nem mondtam, hogy tessék, így is megkaptam, amit akartam. Mindig. Minden körülmények között, mert úgysem bírom sokáig, hogy ne így legyen. Most is elvettem, amit akartam, azzal együtt, hogy megadtam neki is, amit kért. Mit kért? Követelt. A saját vágyunkat hajszolva elégítettük ki a másikét, nem törődve sem helyszínnel, sem másokkal, mert ez a pillanat a miénk volt, a kielégülés járt nekünk, hogy úgy és akkor érjük el, ahogy és amikor nekünk arra szükségünk volt. Napok, vagy inkább hónapok kíméletlenül gyűlő feszültségének könnyed - még ha nem is teljes - levezetése volt ez, s hogy nem csupán én gondoltam így, arról Sarah meggyőzött. Szavak sem kellettek hozzá, minden markolás, élvetegebb nyögés, rándulás és vonaglás beszélt helyette, hiányról mesélt, menekülésért ordított, amire reagált a testem, amiben egyetértett a farkasom. Olyan társaságkeresés volt ez, amit félig kétségbeesés szült, a másikért való nyúlás, olyan után való kepesztés, aki megért körmondatok nélkül. A szexre szükségünk volt, ám mellette erre a sajátos egymásba kapaszkodásra is, az pedig a prűdek tragédiája, hogy képtelenek elfogadni: mi ezt csak így tudjuk lekommunikálni egymás felé. A szó kevés, üres. Hajtom őt és magamat is az orgazmus felé, tarkóm libabőrös hajamba túró ujjaitól, mellét éhesen falom, csípőm hullámzó mozgása türelmetlen. Egyikünk sem ártatlan, egyikünk sem "jó", pont ez a "szabályszegés" édesíti az aktust. Belém vájja karmait, hangosan nyögök a fájdalom és az élvezet kettőse alatt, erélyesen közelebb rántva magamhoz, bele-belemozdulva mindkettőnk gyönyörébe, hogy aztán zihálva támaszkodjak meg könyökömön kétoldalt mellette a motorháztetőn. Lábai marasztalón kulcsolódnak továbbra is derekam köré, nekem pedig eszemben sincs eltávolodni. Arcomat a hajába fúrva hagyom lecsillapodni légzésem, s amikor már nem kerülgetett minket légszomj, kinyomom magam annyira, hogy meg tudjam csókolni. Hosszan, ráérősen, hálásan, mélységesen tisztelve őt. Válaszul a "kurva jó"-ra. - Nekem mondod? - sóhajtottam jóllakott elteltséggel, megfürödve elégedettségének fényében. - Mint aki végre megszabadult a diétázástól - nevettem rekedten, majd elhúzódtam tőle, búcsúzóul pedig kapott még egy röpke csókot a szájára. Visszamentem az elhagyott ruháinkhoz, hogy az övéit gombócba gyűrve odadobjam neki, a magaméit pedig elkezdjem visszavenni. Mintha a rendezettség álcáját ölteném újból magamra most, hogy a kiszakadás befejeződött és csak a rideg valóság maradt. A valóság, amiben egyáltalán nem kívánom egy esetlegesen féltékenykedő hím hisztijét, amiben lelkifröccsöt se kérek, s így adja magát a döntés, miszerint amíg ennek a feltöltődésnek a szaga el nem illan, az erdőt járom inkább. Nem érdekel. Annyira nem érdekel senki erre irányuló nyűgje-gondja, hogy az elmondhatatlan. ha ők nem értenek engem, én sem akarok az ő nyavalyáikkal foglalkozni. - Egyébként - szólaltam meg a nadrágomat gombolva, hogy aztán kezembe vegyem a pólóm - jól megvagytok Nickkel? Van valami színtisztán szemét és játékosan pimasz a kérdésemben, hanglejtésemben, méghozzá egyidejűleg, s a reakciójáig nem is veszem fel a szürke felsőt, nem akarok ugyanis elmulasztani egyetlen arcizomrándulást sem.
Akartam. Kellett. Szükségem volt rá. Mind fuldoklónak egyetlen korty levegő, számomra is maga volt a megváltás, a megkönnyebbülés, a beteljesülés. Valahol csökött szívem legmélyén talán fel kellett volna mordulnia valaminek, de a hiba ott kezdődik, hogy a szív szó előtt szerepel a csökött. Szabad akartam lenni, azt tenni, amihez éppen kedvem szottyan, lerázni minden igát és élvezni az életet. Úgy, hogy ne kelljen attól rettegnek, mikor „bukok le”, mikor lesz elővéve a „partnerem” holmi féltékenység miatt. Nekem erre nem volt szükségem. Élni akartam és nem foglalkozni azzal, miféle következményekkel járhat egy-egy lépésem. Minden egyes nyögésemben, minden egyes sóhajomban ott vibrálnak a ki nem mondott érzések. Élvezem és ebben a pillanatban gondolni sem tudnék a következményekre. Szép is lenne, ha Darren tevékenykedése mellett még képes volnék másfelé jártatni a gondolataimat. Nem. Most nincs más, csak ő és én, nem létezik a külvilág, nem léteznek gondok, nincs hiány, nincs félelem, nem érdekelnek az esetleges vélemények és a bélyegek is lehullnak. Izzik és feszül a bőr, rándul a test, csukódik a szemhéj, sóhajra nyílnak az ajkak. Ha akarnék, sem tudnék többet követelni, hiszen jelen pillanatban mindent megkaptam, amire szükségem volt, amire vágytam, amit akartam, így nem marad más, csak a pihegés és a kielégülés bizsergő érzése a tagjaimban. Kellemes a csók, talán ennél több érzelmet nem is lettünk volna képesek belesűríteni ebbe a néhány pillanatba, hiszen magam is mélységes hálát érzek a hím iránt. Kimondani képtelen volnék, így hát úgy fejezem ki, ahogyan talán nem sokan szokták. Vele együtt nevetek, egyéb hozzáfűznivalóm nincsen, nem lehet ezt már tovább ragozni, mindenesetre mélységes elégedettséggel tölt el a tudat, hogy együtt hoztuk mindezt össze és én magam is éppen annyira voltam a részese, mint ő. Hogy picsogott nekem ott a padon ülve, egek! És tulajdonképpen én is neki, mert nem tudom, mikor adtam ki így egyszerre mindent. Emlékezetes egy este lesz ez, az egészen biztos, számomra akkor is, ha a hím emlékeit tisztára mossa az alkohol. És nem csak azért marad meg a tudatomban, mert egy irtó jót szexeltünk. Elkapom a felém hajított ruhagombócot, lehuppanva a motorháztetőről pedig elkezdek felöltözni. Először a bugyi és a nadrág, nagyjából a slicc felhúzásakor ér a kérdés, aminek hallatán megakadok a mozdulatban. Lassan pillantok fel rá, arcom meg sem rándul, egy-két pillanatig tartom a szemkontaktust, majd folytatom az öltözködést ott, ahol abbahagytam, úgy, mintha semmit sem hallottam volna. Csak akkor szólalok meg ismét, amikor már a pólómat is felhúztam és előkeresve a cigimet gyújtottam rá egy újabb szálra. - Valami mesteri érzéked van a pillanat tönkretételéhez, hallod-e… - jegyeztem meg, bár rá sem pillantottam, annyi viszont számára is elég egyértelmű lehetett, hogy a motorháztetőn még arcomra kiülő csillogás szépen lassan kikopott mind a vonásaimból, mind a tekintetemből. Semmi konkrétat nem mondtam és nem is mutattam, de talán mindez így is kellőképen beszédes lehet számára, hogy levágja, közel sincsenek rendben a dolgok. Mindenesetre hacsak nem kérdez, ennél mélyebb betekintést nem nyerhet a Nicholasszal való kalandjaimba és meg sem szólalok többet, egészen addig, amíg össze nem szedem minden cuccom. - Meg fogom látogatni őt, miután végeztem, úgyhogy előre is bocsi, ha ennek te is megiszod majd a levét - pillantottam rá ismét, miközben mélyet szívtam a cigimből. Csakhogy tudjon róla és számítson rá. Én viszont teljes mértékben elhatároztam magam, hogy pontot teszek végre a dolog végére, ha másra nem, hát erre tökéletes volt Darren kérdése. Ideje, hogy ne húzzam tovább a dolgot; nem fogok menekülni a problémáim elől. - Igazán köszönöm a ma estét, drága - léptem hozzá közelebb, hogy egy tőlem nem egészen megszokott puszit nyomjak az arcára. Ez talán meglepő, ám az, hogy közvetlen utána végig nyalok a képen, talán már annyira nem. - Aztán ne felejts el értesíteni a fejleményekről - fordultam még vissza, ezáltal hátrafelé téve meg a következő pár lépést és egy kacsintásra is futotta még. - Fél óra múlva itt hagyom a kócerájt, ha megvársz, felviszlek a hegyre, vagy ahova szeretnéd - kiáltottam még vissza, majd választ sem várva libbentem tova, hogyha nem tartott vissza, akkor az épületben eltűnve intézzem el a szükséges teendőket.
~ 'cause tonight we fight to take this world and make it all our own ~
Láttam, hogy megakadt, amitől mosolyom csak szélesebb lett, ám ezzel párhuzamosan növekvő öröm nem társult mellé. Reméltem, hogy nem hagyja ennyiben a dolgot, bár abból, hogy nem felelt egyből... meg már csupán abból, hogy hagyta mindezt nekem, sejteni lehetett, hogy messze nem úsznak rózsaszín felhők között. Legalábbis ő tuti nem. Erre a legjobb megerősítést aztán kaptam, hogy mindketten rendbe szedtük magunkat. A legkisebb mértékben sem éreztem rosszul magam sem amiatt, ami történt, sem a kérdésem miatt, szavaira pedig csak vállat vontam. - Gondolod, hogy véletlenül hagytam mostanra? - Költői kérdés, mert annak ellenére, mennyit baromkodtam már a jelenlétében, pontosan tudja, hogy nem vagyok ostoba. A kettejük dolgát viszont nem firtatom mélyebbre hatóan, így is kapok még infót. Röviden felnevetek a hallottakra, elkönyvelem, hogy ő sem normális, aminek hála rájövök, miért is jövünk ki mi ketten olyan jól, majd megrázom a fejem és újabb cigit kuncsorogva tőle rágyújtok. Értékeltem, hogy előre figyelmeztetett, ugyanakkor továbbra sem éreztem magam hunyónak, így az esetleges lé ivászat sem hozott lázba. - Ha én is szívok miatta - fújom ki a füstöt -, akkor komolyan el fogok beszélgetni Nickkel. - Ezzel tűnt el minden korábbi játékosság az én vonásaimból és tekintetemből is, ahogy némi sajnálat és segítő szándék lépett ezek helyébe. - Örülök, hogy lépsz - tettem hozzá minden esetre, bármennyire tűnjek érzéketlen pöcsnek, mert pont nem a káröröm vagy az ellendrukk hajtott. Akármilyen furcsa kerülőutakon is, de még mindig a javát akarom mindenkinek, ezt pedig vagy észreveszik, vagy nem. - Szintúgy, édesem - viszonoztam a puszit, a nyalásra pedig felnevettem és elfordultában a fenekére csaptam viszonzásképp. - Mindenképp, egy újabb üveg pia mellett. A felajánlását először el akartam fogadni, ám rájöttem, hogy egyáltalán nem vágytam kivételesen a hegyre. Ahogy ő elhatározta magát, úgy bennem is megszületett egy késztető érzés, s mindez azért vicces, mert miután kielégültünk egymás karjaiban, ki-ki a saját párjához rohan. Bár ez nála legfeljebb idézőjeles megnevezés lehet, mert a nősténye messze nincs elkötelezve. Nem hagytam neki üzenetet arra vonatkozóan, hogy ne várjon, mentem gyalog és baromira az ellenkező irányba, mint amerre ő fog. Ismertem annyira, hogy tudjam, maximum egy percet, ha fog várni, többet biztosan nem. Egyikünk irháját sem féltettem, felesleges lett volna a döntő pillanata előtt még biztatni vagy lelket önteni belé, volt neki elég, ahogy mersze is, nekem pedig éppen ideje volt eldönteni, milyen láncokat hagyok magamon és melyeket engedem el elrozsdásodásuk miatt.
Órákig győzködtem Joana-t, hogy kísérjen el. Végül is apa a telefon beszélgetés végén azt mondta, hogyha találok valakit, aki nem kölyök és hajlandó eljönni velem, akkor elmehetek. Persze, azt is mondta, hogy térjünk vissza rá, de erre már sem erőm, sem kedvem, sem idegzetem nem volt, szóval ezt bőszen elhallgattam a nőstény elől. Danát már értesítettem, hogy mehet a menet, és az Upper-ben találkozunk. Igazából, ha Joana nemet mondott volna - azt hiszem -, akkor is leléptem volna bulizni. Így azért kicsit jobb, hogy csak félig-meddig necces a dolog. Szóval már majdnem kamusírtam is neki, mire végre rábólintott. Azt már nem tudom, hogy apának szól-e, de most nem is ez számít - pedig kéne. De túlságosan rázsongtam a lehetőségre, és arra, hogy végre felszabadulhatok kicsit. Persze, csak mértékkel... azt azért nem akarom, hogy Mr. Marha_harcias előpattanjon belőlem!
A Lak előtt várok Joana-ra, elidőzve a hegyek végtelen folyamán. A kezemben a telefon figyel, hátha kénytelen leszek használni. De nem várok rá sokat, hamar begördül, én pedig sietősen beugrok mellé. - Szia! - kevésbé sem leplezetlen az örömöm. - Mondtam már, hogy köszi, hogy elkísérsz? - kisezerszer, de nem baj. Azért még egyszer megteszem. Eleinte nem szólok többet, hagyom, hogy indítson, és kiguruljunk a Lak elől. Csak ezután fordulok felé, majdnem egész testtel, úgy bámulok rá. - Amúgy ömm... végig ott maradsz? - puhatolózom, mert az már nem kötöttem az orrára, hogy apa azt mondta, hogy ott is kéne maradnia annak, aki bevállal. Ha pedig beszélt vele, akkor nyilván így lesz. Ezt pedig jobb előre tudnom. Bármit is mondd, azt végül visszahuppanva a helyemre pötyögöm be a mobilba, majd küldöm el Danának; a végére biggyesztve: negyed óra és ott vagyok. Talán lehetnék amúgy beszédesebb is, de kivételesen - hihetetlen - nem megy. Csak arra tudok gondolni, hogy mindjárt odaérünk, és én mindjárt valami olyat érezhetek, amit már jó pár hónapja nem.
Mondanom sem kell, kapkodva szállok ki a kocsiból, szinte kiugrok, olyan hirtelen találom is meg a talajt. Azért várok, ha a nőstény úgy gondolja, hát jöjjön velem, Danának úgy sem lesz feltétlen zavaró a társasága. Tudja, hogy kölyök vagyok. Tudja, mivel jár ez... Sajnos. Az Upper bejáratánál még veszek egy mély lélegzetet, majd egy határozott lépéssel lépem át a küszöbét. Odabenn fénylő, cikázó fények, helyenként pedig tompa lámpák villódznak. Egészen bezsongat, de egyelőre igyekszem leszorítani az egyébként marha nagy boldogságomat. Már látom Danát, intek is neki, végre egész lazára is sikerül a művelet - büszke is vagyok magamra. Lezser léptekkel közelítem meg a bárpultot, aminek megérkezvén neki is döntöm a csípőmet, oldalamat. - Hát, itt. Hello. - biccentek is, a képemről letörölhetetlen vigyorral. Hát itt vagyok... végre itt vagyok! Persze, áldozok időt közben arra is, hogyha Joana betért velem, bemutassam. Habár, lövésem sincs, hogy ismerik-e egymást...
// Fúú, remélem így jó lesz lányok! :3 //
Joana Lynn Palmer
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 308
◯ HSZ : 304
◯ IC REAG : 246
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : A két karját és mellkasát borító tetoválások
Igazándiból már elsőre rábólintottam volna, hogy elviszem őt az Upperbe, de olyan bőszen és lelkesen kezdett el győzködni, hogy kíváncsi voltam, meddig menne el a cél érdekében. Olykor képes voltam igazi dög módjára viselkedni, de na, érdekelt, vajon sírna-e, vagy esetleg térdre vágná-e magát előttem. Azt viszont elég hamar sikerült levágnom, hogy iszonyatosan szeretne elmenni bulizni, úgyhogy mikor kellőképpen kikönyörögte magát, akkor végül rábólintottam, egye fene, legyen hát. Tíz percet kap a készülődésre, aztán a Lak előtt találkozunk, addig én is összeszedem magam. Nem vittem túlzásba az öltözködést sem, maradtam a farmer, normálisabb felső kombónál és a sportcipőnél, hiszen én lényegében nem bulizni megyek, felesleges kicsípnem magamat. Aztán fogtam a cuccaim és bepattantam a kocsiba, hogy kigördüljek a fiú elé. - Azt hiszem, mondtad, igen, de ezt nyugodtan mondogathatod többször, jól esik kicsiny lelkemnek - pillantottam rá egy pillanatra, széles vigyorral a képemen, mely azt hivatott jelezni, hogy viccnek szánom a szavaimat. - Persze! - vágtam rá egyből kissé ráncolva a homlokom. - Én leszek a felelős érted, nem szeretném, ha apád letépné a fejem, amiért nem tudtam rád vigyázni és vagy neked esik bajod, vagy a környezetednek. Apád tudja amúgy? - kérdezek, merthogy én nem beszéltem Horatio-val, ez az ő bizniszük és habár Horatio azt mondta, amikor megkért, figyeljek Bastien-re, hogy nem baj, ha kissé elzüllesztem, azért még érdekel a dolog. - Vázolom a szabályokat, amíg odaérünk, okés? - pillantottam rá ismét rá, amint kikanyarodtunk a Lakhoz vezető eldugottabb földútról az aszfaltos útra. Ismét csak nem tudom, hogy apja mennyit mondott neki az emberek között császkálásról, de mivel most én vagyok vele, az én szabályaim lesznek érvényesek. - Először is, ha bármi baj van, nem érzed jól magad, úgy érzed megfulladsz és mindenáron ki akar jönni a bundásod, sikítasz, kiabálsz, csápolsz, akármi - ez a legfontosabb. Mert habár én nyilván érezni fogom, ha gáz van a kis szürkével, nem árt, ha tudja, hogy a legapróbb jelre is elvárom, hogy szóljon. - Iszonyatosan sok inger lesz odabent, az emberek, a zene, a fények, szóval meglátjuk, hogyan bírod majd, de másfél óránál tovább nem maradunk, véleményem szerint annyitól is totál kikészülsz majd, éppen elég önfegyelmet kell azalatt is tanúsítanod - folytattam tovább szépen sorjában, miközben az utat figyeltem. - Ezenkívül nincs pia. Sajnálom, fiacskám, de ha iszol, csak a saját dolgod nehezíted meg. Egyrészt kiskorú vagy, másrészt arra még nem állsz készen - határozott voltam és rá is pillantottam, hogy egyértelmű legyen, a kiskutya szemekkel ezúttal nem fog meghatni. - Legfeljebb egy whisky-kóla, csak hogy lásd, nem vagyok olyan kőszívű - enyhültek meg végül a vonásaim kissé, felfelé görbült szám széle is. - Ezeken felül, ha megpróbáltok megszökni előlem, akkor ideges leszek. És tudnod kell, hogy engem nehéz kihozni a sodromból, akinek viszont sikerül, az semmi jóra nem számíthat. Meg amúgy is elég gyorsan elkapnálak titeket, szóval felesleges próbálkozni. Érthető vagyok? - bíztam benne, hogy nem veszti el a fonalat és minden világos lesz a számára. - Azt hiszem ennyi. Valami kérdés? - pillantottam még rá, már amúgy is elég közel jártunk az Upperhez. Odaérve csak sóhajtva mosolyogtam, ahogyan egyből kipattant, aztán persze siettem utána, mielőtt már most meglógna előlem, aztán irány befelé! Úristen, de furcsa lesz úgy szórakozóhelyre menni, hogy nem bulizni jövök...
Követtem a fiút, nyilván ő tudja, kit kell keresni, meglátva a kis nőstényt viszont kissé elkerekedett a szemem. Ja, hogy ő már egyedül császkál? Nagyszerű, kettőre is vigyázhatok. - Szia Dana - nyújtottam neki kezet, amikor Bastien bemutatott minket egymásnak, személyesen még nem volt szerencsém hozzá. - Na hess, Töpszlik, érezzétek jól magatok! Ha kellek, sikítsatok! - tényleg nem akartam a képükbe mászni és ott lihegni a nyakukban, ki tudja, mennyire tervezték turbékolósra az estét. Mindenesetre a farkasom készenlétben állt a Kölykök mellett, nyugalmat és biztonságot közvetítve feléjük. Nem kell kijönni, itt semmi érdekes nincsen. Csak egy kólát kértem magamnak, azzal a magam részéről a pultnak támasztva a derekam fordítottam hátat a helyes bartender fiúnak, hogy végig szemmel tartsam a Kölyköket, mégse másszak bele az intim szférájukba.
// Jó szórakozást, pöttömkék, nem zavarlak titeket tovább, csak akkor jövök megint, ha gáz van, vagy nagyon rosszalkodni kezdtek! //
{+ Jo néni, akitől ez úton is elnézést, a netem nem támogatja a gifkeresést. T.T}
Szomorú vagy sem, Bastien nélkül is ugyan úgy az Upperben kötöttem volna ki, esetleg az Orfeumban, mert ott jobb a társaság a kölyöktárs nélkül... Esetleg végigjártam volna mind a kettőt, tőlem ez a fajta viselkedés se lepne meg senkit, lássuk be, komoly jogász diploma ide vagy oda. De csak érkezett üzenet a sráctól, hogy benne van a dologban, elengedte 'éccsapa', szóval az Upper bárpultjához beszéltem meg vele a találkozót. Nem nehéz kiszúrnia a padlizsános árnyalatú lila félvállas kis ruhában, amint szóval tartok pár régi ismerős osztálytársat és grátiszként az egyik pultos srácot is, míg rá nem szólnak, hogy melóznia kellene, nem bámészkodni. Nevetésemmel, hangadó személyiségemmel gyorsan felhívom magamra bárki figyelmét, nem tévesztheti el a srác a dolgot!
Szerencséjére nem várat meg, kiszúrva intését széles mosollyal intek vissza, jelezve, jöjjenek csak közelebb. Az épp elég idő arra, hogy leszereljem a lányokat mellőlem ideig-óráig. Még úgyis lesz lehetőségünk összefutni az este folyamán a szórakozóhelyen, nem igaz? Az érkezőket egyúttal megtisztelem annyival, hogy kecses, könnyed mozdulattal csúszok le a bárszékről, magassarkúimra ereszkedve le boszorkányos ügyességgel. - Itt bizony! Most őszintén megleptél, azt kell, hogy mondjam. Nem gondoltam, hogy tényleg elenged az ősöd, de jó, hogy nem lett igazam! - Szélesedik mosolyom és könnyed puszit hintek képére üdvözlésül, elhajoltam után csupán parfümöm és bőröm illatát hagyva magam után, meg annak tényét: egyazon falkához tartozunk. - Heló! - Joanának kedves mosollyal nyújtok kezet, Dominic a lelkemre kötötte a maga... sajátos módján, hogy viselkedjek rendesen, ha jót akarok magamnak. - És őszinte részvétem a bébiszitter szerepért! - Jegyeztem meg szinte már bocsánatkérőn, noha valóban azért engedtek csupán egyedül el engem, mert az úgynevezett mentorom tisztában volt vele, lesz a másik kölyökkel is felügyelő. Kettő meg már eltereli egymás figyelmét a lényegről, gondolom. Amikor pedig a nőstény hessegetve tovaküld bennünket, azért első körben a pultnál maradnék, alapozás céljából, csak... arrébb.
// hangulat //
Bastien Haskell
Naturalak
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 26
◯ HSZ : 97
◯ IC REAG : 89
◯ Lakhely : White Mountains - Fairbanks; AK
◯ Feltűnést kelthet : Farkasom szeme majdnem teljesen fehér | Ezüst gyűrű, karkötő (egyelőre időszakosan)
Arra, hogy apám tudja-e, csak meghúzom a számat, tipikus kiskutya szemeket meresztgetve Joanara. Igazából sejtheti, hiszen a beszélgetésünk végén ő maga mondta, hogyha találok valakit, elmehetek. Mondjuk azt is mondta, hogy visszatérünk rá, de hát... ezt a részét kihagytam. Lehet kapok is érte, lehet, hogy nem. Mindenesetre még mindig haragszom rá annyira, hogy ez per pillanat ne érdekeljen. Meg amúgy! Hát hova tartok én?! Na, ez az, ami érdekel! A szabályok hallatán azért összepréselem a szemeim, a homlokom is könnyed ráncba szalad. Ám legyen, én meghallgatom! Persze az, amit mond, már nem annyira szimpatikus, mindenesetre jótékonyan bólogatok, mint azok a kosi elejébe vágott kutya fejek, amik minden zöttyenésre ingatni kezdik a fejüket. Néha azért mosolygok is, amikor épp a javamat szolgálják a szavai, de többnyire magamba burkolózva morgok. Még, hogy másfél óra... mindegy is, hiszen annyira nem akarom kihúzni a gyufát, hogy többet mondjuk ne legyen a fejem a nyakamon. - Nincs, - kérdés - vettem a lapot. - még szalutálok is a magam idétlen módján megspékelve egy szelíd vigyorral, majd ugrok is kifelé a kocsiból, ahogy megérkezünk.
Már látom Dana-t, a mosolyom pedig épp olyan sebességgel szélesedik el a képemen, amilyen tempóban hozzá érkezem. Illetve érkezünk. - Látod, nem ismersz még eléggé! - nevetek kedélyesen, de az arcomra hintett puszi nyomán rögvest meg is fagyok a pillanattal. Na, csak egy kicsit, elvégre nem vagyok én mulya! Akkor sem, ha éppenséggel nem számítottam ilyesféle gesztusra. Persze van időm rendbe szedni az agyamat, amíg a két lány lefutja a tiszteletköröket egymással. Még visszanézek Joanara, ahogy a pultnak dől, majd hátat fordít, míg végül sarokból pördülök Dana felé. Arrébb araszolunk kicsit, de egyelőre maradunk itt, habár a tekintetem időközben elevickél a tánctér, a csápoló, ringó tömeg felé. Két könyökkel mászok fel a pult oldalára, nekidőlve annak egész hátammal. Csak másodpercekkel később térek vissza a jelenembe, mellyel együtt hirtelen fordulok a fiatal nőstény arcába. Elég közel, ez meg is illet, így egy egyszerű upsz-szerű megnyilvánulást hallatva húzódom el - kapom hátra magam. Köszörülök egyet a torkomon. - Mit iszol? - villantok egy laza vigyort, ha pedig informál, úgy a pultos felé kanyarodva kérem ki az italokat. Mivel megkaptam a szukázt, így magam részéről egy whisky kólát kérek; elhangzása végén pedig akaratlanul is megkeresem Joana alakját egy pillanatra. Aztán újra Dana-t kezdem el fixírozni, ami azt illeti: tényleg. Hamar rá is jövök, hogy a tekintetem pásztázón siklik végig rajta át a derekán, a lábain... félzavart mosollyal kapom vissza rá íriszeimet. - Csinos vagy. - nem hülye, úgy is látta, hogy bámulom, szóval valamit mondanom is kellett. Ami nem mellesleg: igaz is volt. - Figyelj már... - hajolok hozzá közelebb, ezzel együtt csúsztatva karomat a pult tetején. - Én kb' ennyit ihatok. - bökök az időközben kiérkező whiskym-re. Mellesleg; ultra gáz. Kicsit a szememet is megforgatom, enyhén elégedetlen képet vágva, de ez van. - Utána... tánc? - bököm meg a vállammal szórakozottan, mely során már a farkasom is ébredezni kezd. A zene dübörög a fülembe, Dana illata pedig töményen szűrődik az orromba. Izgatott vagyok, az egész dolog felvillanyoz, és elég erősen kell mindeközben arra figyelnem, hogy ne veszítsem el: önmagam. A piát lehúznám, egyben az egészet! Mégis csak bele-bele kortyolok... Nem lehetek barom. Már nem vagyok ember, ezt fel kell fognom! - Egyébként, neked még papolnak, hogy mit tehetsz, és mit nem? Vagy... érted. Például, mennyit ihatsz? - a kérdést erősen szánalmasnak érzem, emberi mivoltom kényelmetlensége jár át egy szívdobbanásnyi percre. Végül - míg a választ várom - akaratlanul is lehúzom a maradék szeszt...
Könnyed nevetés hagyja el ajkaimat frappáns visszaszólására a srácnak. - Nem, tényleg nem ismerlek. - Söprök pár kósza tincset fülem mögé, hozzáfűzve kacér mosoly keretében, hogy: - De ezen még változtathatunk, nem igaz? - Stíröl. Még jó, hogy stíröl, bebaszna, ha nem így tenne! Nem azért válogattam másfél órán keresztül a "sokat sejtet, keveset mutat" elvet szem előtt tartva a ruhásszekrényemben, hogy ne nézzen meg ő, vagy akár bármelyik pasas a helyen! Szeretni jó, de szeretve lenni még jobb, ha engem kérdeztek... Azért azzal még engem is sikerül meglepnie, hogy mikor megfordul, szinte magamon érzem leheletének páráját, oly közelségben sikerül kiviteleznie a mozdulatsort. Kék tekintetem villan, a villódzó fények tengerében találkozik az ő világos pillantásával, összekapaszkodva pár pillanat erejéig, mígnem ő torkát köszörüli, én meg suta, ajkaim szegletében megbújó mosollyal pillantok a pult mögötti falon sorakozó italok felé. - Csak valami koktélt most így elsőre... legyen cuba libre. - Küldök felé biztató mosolyt, tanulva a múltkori összefutásunkból, mikor én kapásból alkoholosra gondoltam, míg ő... hát nem éppen. Meg amúgy is! Nem akarom én belevinni apuci kicsi fiát a rosszba olyan nagyon, aljas rágalom minden erre irányuló kijelentés. Bókjára kiszélesedik mosolyom, vigyorba hajlóan bájos görbület válik belőle. - Azért te sem panaszkodhatsz! - Jegyzem meg nevetős könnyedséggel tromfolva rá, érdeklődőn feljebb szaladó szemöldökkel hajolva én magam is kissé közelebb hozzá. Hangos a zene, még farkasfüllel is - sőt, így különösképpen! - így kellemest a hasznossal esete az egész helyzet. Lehelete bőrömet éri ismét, férfiparfüm - modern, fiatalos, márkás, de nem felső kategóriás, amennyire be tudom azonosítani - illata tódul orromba a közelségtől. - Nem gáz egyáltalán. Tényleg, már annak is örülök, hogy itt vagy! - Szélesedik mosolyom ki, közelebb húzom a pulton a saját italomat is egyúttal, rábólintva a táncra, közben felé emelve koccintásra a poharakat, mert... mégis, ha egy ital, akkor egy, de adjuk meg a módját! Utána felőlem lehajthatja egyszerre is akár. - Nem, nem igazán... - Csóválom meg fejemet, őszintén elmerengve a papolást illetően. - Nem ez a jellemző nevelési módszer, sokkal inkább szeretik... demonstrálni vagy legalábbis hangoztatni a lehetséges következményeket, hogy egy életre elmenjen a kedved a kihágások gondolatától is. - Ciccenek rosszalló nevetéssel, flegmán vonva vállat a kérdésére:* - Nézd, ez csak egy koktél. Ha engem kérdezel, tuti még ki is spórolnak a piából valamennyit belőle, szóval nem olyan gáz, mintha tisztán innék valamit, ebből akár hármat-négyet is lazán letolok, meg se érzem. Persze, nem ma kezdtem a farkaslétet, azt hozzá kell tenni. - Kortyolok az italba, mielőtt kibukna belőlem a bennem időközben megfogalmazódó kérdés, meglátás: - Nagyon rövid pórázon fog az öreged? Lehet, múltkor már kérdeztem, de neked akkor ő most az igazi apád is egyszerre vagy csak beharapóként?
Bastien Haskell
Naturalak
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 26
◯ HSZ : 97
◯ IC REAG : 89
◯ Lakhely : White Mountains - Fairbanks; AK
◯ Feltűnést kelthet : Farkasom szeme majdnem teljesen fehér | Ezüst gyűrű, karkötő (egyelőre időszakosan)
Részemről örülnék neki, ha változtathatnánk ezen, és hát nagyon úgy tűnik, hogy épp valami ilyesmin vagyunk. Mindenesetre csak egy jól eső félmosolyt villantok neki, meg eleresztek egy könnyed bólintást. Jó most, nagyon jó. És csak remélni merem, hogy apa nem lesz mérges, hogy végül nem szóltam neki, hogy találva bébicsőszt, eljöttem a buliba. A koktélt kikérem, a whisky kólával együtt, miután kisebb zavarodottságomból kikeveredek, amit a túlzott közelség, a női parfüm finom aromája okoz. - Áh, pedig csak felkaptam valamit. - legyintek, elszórakozva a szitut. Nevetek is, de azért sikerül az idétlenségemet néhány másodperc alatt rendszabályozni. - Kösz. - teszem végül hozzá, ezúttal finom mosollyal szám szegletébe. A pultot támasztom, alkarral heverészek rajta, miközben tekintetem a nőstényt fürkészi. Az ajkait figyelem, ahogy egyre szélesebben mosolyodik el. Én is ezt teszem. - Én is örülök, hogy itt vagy. Mondjuk elég sokat vártam rád. - bököm meg a könyökömmel, ahol hirtelen érem, persze csak finoman, játékosan. - Nem. De tényleg örülök, hogy itt lehetek. Külön öröm, hogy veled. - kacsintok rá, hátam ívét kicsit kihúzva, miközben továbbra is csak támaszkodom a pulton. Közben az italunk is kiér, és bár a kezdeti óvatosságom elül, és végül lehúzom a piát, nem bánom meg. Egyelőre nem érzem, amit egyfelől sérelmezek, másrészről pedig megkönnyebbülök. Nem akarom elveszíteni a fejem, sem a farkasom feletti irányítást. Háh, nem mintha nagyon menne ez utóbbi, de rajta vagyok! - Áh, vágom. - emelem kicsit feljebb a fejem, ezzel is nagyobb teret adva a figyelmemnek. Főleg felé. - Hát, nekem ebből még nem jutott, de valahogy nem is sajnálom. - még jó. Nem lennék túl büszke apámra, ha prezentálná is mindazt, amit az eszembe rágott. Igazából nem is nézem ki belőle, hogy bántana... de aztán franc tudja. Csak nehogy meglepjen! Például a ma este után... - Annyira nem. - mihez képest(?) - De mivel még kezdő bundás vagyok, így vannak határok. - vonom meg a számat oldalra. Aztán el is mosolyodtam. - Igen, a vér szerinti apám is. Mondjuk nem tudott rólam, én is csak anya elbeszéléseiből, meg némi meggyötört képről tudtam, hogy ki ő. - nekem ez természetes, neki már nem feltétlen. Mégis úgy mesélek, mintha csak egy cikket újságolnék. - Figyi már... - puhán fogok rá a könyökére, és húzom magamhoz. Arcom majdhogynem az övéhez simul, ahogy a füléhez hajolok. Őszintén remélem, hogy Joana-ig nem jut el a hangom! - Mi lenne, ha... - ah, totál gáz - kérnél nekem még egy ilyen lötyit? - csak mutatólagosan bökök oldalra, a pulton heverő, üres poharam felé. - Nem akarom, hogy Jo meglássa... azt mondta egy. De... jól jönne még egy. - hogy segít-e a nevetséges problémámon azt nem tudom. Mindenesetre egy próbát megért. A látszólagos kép fenntartása érdekében, - hogy a felvigyázóm szemében turbékolásnak tűnjön - egyik tenyerem Dana derekára fut, majd hamar átsöpörve rajta lépek is tovább, mintha csak a tánctérre tartanánk...
A másik könnyed szavai csak kiszélesítik, állandósítják mosolyomat. Hallottam már sok férfitól sokféle dumát, önkéntelenül is kategorizálnám a kölyöktársat gondolatban, de a gyermeteg sármon nem igazán jutok tovább, ami azt illeti. Úgy is fogalmazhatnék: még bármi lehet belőle. - És ez jó. Vonzó is valahol, noha farkasom a zsigereiben érzi, figyelmeztet, hogy nem kéne a tűzzel játszani, ha jót akarunk magunknak. Cöhh! Mintha nem ezt csináltam volna világ életemben... Hagyjon már lógva a bundás felem! - Ne is sajnáld, addig jó, míg nem tapasztalod meg, ha engem kérdezel. Nyilván velem is máshogy alakult volna, ha itt lenne a Teremtőm. - Vonok vállat könnyedén, mert hát... nincs. Bántam, ma már megtanultam együtt élni a gondolattal és szerintem kifejezetten zavarna, ha valaki basáskodna felettem. Dantétól is zavart, de elviseltem, mégiscsak a Béta vett a szárnyai alá, ami elég menő, lássuk be. Persze, most ő is lelépett, hiába hitegetett, hogy nem fog, különb lesz, mint eddig bárki, aki a "nagy és okos felnőtt" szerepét betölthette volna az életemben. Szerintem bekaphatja magának, de úgy tövig! - Ezen gondolatok közepette pedig becsókolom én is a koktélomat, csak úgy csörögnek a jégkockák, ahogy a szívószálon át felszippantom az édes nedűt. - Oh, érthető. - Bólintok a határok kapcsán. Ja, azok vannak, toronymagasra építve, villanydróttal körbehúzva, ha engem kérdez. De ez így van rendjén. - Sajnos vagy nem sajnos. - Azért az elég menő. Már, hogy nem kell titkolnod a családtagod előtt, hogy mi is vagy, meg ő a teremtőd. Gondolom így erősebb a kötelék is, bár ha nem ismerted előtte személyesen... - Valóban furcsállom az egészet, de hát ki vagyok én, hogy pálcát törjek Horatio vagy Bastian feje felett?! Elcseszett családi háttérből diplomát állíthatnának ki nekem, attól még a velem szemközt levő srácé is harmonikusabbnak tűnik az elmondásai alapján így hirtelen. Kissé meglepetten szalad feljebb szemöldököm, ahogy hozzám ér, ugyanakkor készséggel hajolok közelebb, lehelete arcomat éri, s belemosolygok a közelségbe, ekképp talán kicsit többnek is tűnik külső szemlélő számára, mint ami a helyzet, de annyi baj legyen... Első gondolatom, hogy ezek szerint kiskorú még és nem múlt el huszonegy a srác, biztos azért kéri, a második... nos igen, ő is kiejti Jo nevét. Kedvesnek tűnik a hegyi nőstény így első blikkre, elsőre nem is játszanám el a bizalom kártyát nála, ami azt illeti. Ki tudja, mikor jön jól egy újabb ismeretség a néhai őslakos falkából is, nem igaz? Ahogy tenyerét megérzem derekamon, úgy siklik fel vállaira az enyém, s orrom szinte az övét cirógatja, annyira hajolok el tőle, jószerivel ajkaiba súgva a kérdést: - Mit kapok cserébe? - Haha... csak nem hitte, hogy nettó jófejségből kikérem! De lássa kivel van dolga... velem lehet egyezkedni, ha már úgy fest, Joanával nem igazán.
Bastien Haskell
Naturalak
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 26
◯ HSZ : 97
◯ IC REAG : 89
◯ Lakhely : White Mountains - Fairbanks; AK
◯ Feltűnést kelthet : Farkasom szeme majdnem teljesen fehér | Ezüst gyűrű, karkötő (egyelőre időszakosan)
Egyre felszabadultabbnak érzem magam. A láncaim kis híján a földön, mintha sosem szorítottak volna, mintha egyetlen percben megélhetném mindazt, amit eddig elfojtottak a béklyók. Az elmém tiszta, gondtalan; most még az sem zavar, hogy mit kapok én mindezek után. Hogy eljöttem, hogy több ízben hazudtam, titkolóztam... Rosszabb vagyok mint egy pénzéhes lotyó, aki egyéb javakért kamuzik be mindent. Áh, nem is érdekel! Csak Danával foglalkozom, engedve az illatának bolondulok bele az egész helyzet gyönyörébe. A mosolyom letörölhetetlen, akárcsak a játékos él a hangomba, amivel hozzászólok. - Másabb, gondolom. Nem tudom igazából, de az biztos, hogy jó ez így. - vigyorgok rá, villantott fogaimon átcikázik a neon fény. Kacagok, ahogy közelebb fúrom magam hozzá, vállamra futó kezébe pedig belekulcsolom ujjaimat, ahogy azokat derekától végig vonom az oldalán. - Mondanám, hogy bármit, de ezért a csekélységért súlyos jussod lenne. - nevetek továbbra is, és még az sem zökkent ki, hogy ajkai csak pár centire lehelik rám a lélegzetét. Végül pördülök vele egyet, derekát, hátát a pulthoz lököm. Egyik kezem még mindig csípője környékén pihen, míg a másik már a pultot fogja marokra. - A kérdés inkább az, hogy mit szeretnél cserébe? Ne feledd, csak egy whiskyt kértem kólával... ne legyél nagyra vágyó! - borítom arcába a hajamat játékosan, noha csak egy töredéknyi percre. Újra széles vigyorral keresem meg íriszeit, miközben már ellépek tőle, mellé sorolva könyökölve fel a meggyötört pult peremére. - Nos? Döntöttél? Mert már igencsak szomjas vagyok. - búgom, nem nagyon távolodva el a személyes terétől. Hiába a farkas fül, még bennem van az emberi - feltétlen - szokások hányada. Mondjuk, egyébként is nagyon jól érzem magam a közelébe, szóval már csak ezért sem érzem úgy, hogy szükség lenne a távolságra.
Jóleső szusszanással 'ízlelem' parfümének férfias illatát és a vele keveredő illatot, mely a srác bőrének sajátja. Hagyom, hogy elvonja kezemet válláról és ujjainkat összefonja, gyerekes évődés mindez a bébiszitterünk megnyugtatására - vagy épp idegeinek borzolására, ki tudja! - A nagyfiúk már maguk kérik ki az italukat, csak hogy tudd. - Szúrok vissza arra, szerinte nagy árat kérnék a dologért. Mosolyom kiszélesedik, gonosznak tetsző megjegyzésemnek éle van, azt üzeni tudat alatt, bizony a nagyfiúkat jobban kedvelem. Vagy legalábbis, a belevalóbb hímneműeket, mit számít a kora! A sokadik után már nem nézi az ember, mindegy, hogy kényszer vagy egyéni döntés útján keveredett annyi pasas ágyába, hogy számolni se számolja jó ideje már. Könnyeden kacagok fel röpke, rövid nevetéssel, ahogy perdít a felálláson. Szemöldököm kissé feljebb szalad kérdőn - hát ez meg mi volt? - ahogy hátam a pultnak koccan. Tekintetem viszont elégedettnek tetszően csillan. Végre valami abból, amiben fantáziát láttam a kültéri jakuzzinál! Nevetve csóválom meg fejemet kissé, ahogy ellép, intek a pultos srácnak, hogy kérnék még abból egyet, amit a srácnak adott ki az előbb, aztán a mellém visszaérkező Bastien felé fordítom arcomat szinte már gyanúsan bájos mosollyal. - Egyszerűen csak érezd jól magad és ne engedd elő a bundásod, nem hiányzik nekem sem a balhé!- Megköszönöm az italt amit elém tolnak a pulton, megfordulva le is csapok rá, hogy mielőtt Bastien érte nyúlhatna, húzóra lehajtsam az italt, majd a kölyöktársam tarkójára simítva tenyeremmel, ott a rövidre nyírt hajzatba túrva ujjaimmal hajoljak közelebb és lopjak whiskey-ízű csókot tőle, majd mint szemtelen, gonosz tündér lépjek el a sráctól, keze után nyúlva csupán, s húzva magammal, ha engedi. - Lógsz egy tánccal különben is! - Aztán egye fene, majd kérek neki is még egy italt, ennyire szemét én sem vagyok, hogy megtagadjam tőle, ami jó.
Bastien Haskell
Naturalak
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 26
◯ HSZ : 97
◯ IC REAG : 89
◯ Lakhely : White Mountains - Fairbanks; AK
◯ Feltűnést kelthet : Farkasom szeme majdnem teljesen fehér | Ezüst gyűrű, karkötő (egyelőre időszakosan)
Megjegyzésére csak játékosan csettintek a nyelvemmel. Nem sejtetve vele, hogy egyébként némileg kellemetlennek érzem a kijelentését. Mindattól függetlenül is, hogy tisztában vagyok vele, hogy alapesetben marhára magamnak kéne kikérnem azt a rohadt whisky-t. Viszont nyer a biztonság, mintsem kezdeti férfiasságom megpendítése. Gesztusom mégsem mindezek leplezésére szolgál, ahogy megperdítem őt, ezzel váltva pozíciót. Felsikló szemöldökét követve vigyorodom el, jól esően engedve el egy könnyed sóhajt. Farkasom mindeközben figyel, résen van... ízlelgeti a szagokat, bundáját borzolva rohanna egy-egy fénycsóva után. Nehéz a kettősség birtokában uralkodni, miközben egyfelől tökéletesen érzem magam, pórázt kényszerülök rángatni. Nos... addig jó, míg én rángatom, és nem ő... magával. Türelmesen megvárom míg végül célt érve kikéri az italokat. Ajkaimon kaján mosoly tetszeleg, ahogy felmarkolnám a nekem szánt whiskyt. De mielőtt elérném, hogy leöntsem a torkomon, ő gyorsabb... elkapja előlem, a pohárnak pedig már csak hűlt helyét kapva "kárpótlásként" gurítja le a nőstény - az én italomat. Szólnék, talán caccognék is, de már nincs időm. Sem frappánsra szabott közhelyre. Hirtelen érzem meg forró, finom ujjait a tarkómon, melyekkel magához von. Csókot lop, csen, én pedig adom, viszonzom, végig se gondolom. Csak élvezem, mégha röpke töredéke is a pillanatnak. Elszakadva tőle, nyelvemmel ízlelem meg még ajkának pecsétjét, miközben arcomra már felfut az ismerősnek tűnő vigyor, pengeéllé formálva. Engedek a húzásnak is, sőt... sietősen indulok meg utána, könnyen kapott lendülettel. Hátulról koccanok hozzá, tenyereim önkéntesen simulnak fel derekára. Ajkam innen kapaszkodik meg fülénél. - Lógok. És meg is kapod! - azzal pedig a zene dörrenő basszusára pörgetem ki, jobb kezét fogva/tartva, majd már vonom is vissza magamhoz; ezúttal mellkasomhoz rántva őt. Percekig nem is szólok, csak együtt élve a zenével, a lélegzettel engedek az elmémbe feltörő whisky erejének. Arcomon villódznak a fények, akárcsak a partneremén. Még jó, hogy nem vált ki belőlem epilepsziás rohamot! Dana után nyúlok újra, hosszabb, elnyújtott perc után, hogy újra közelebb vonva magamhoz, szórakozottan pörgessem körbe egész tengelyem körül. Ahogy ismét elém ér, úgy megállítom, majd még ujjait fogva lépek egyet hátrább; ütemre. - Kérdezek. - jelentem ki, cseppet se kiabálok, tudom, hogy hall, még ilyen hangerő mellett is. - Miért akartál velem jönni, ide? Kedvtelés, vagy... ennyire bejövök? - szórakozottan kacagok fel, kéklő íriszeimben kedélyes fény csillog. Nincs konkrét célja az érdeklődésemnek, egyszerűen kíváncsi vagyok. Kamaszkori ártalom - talán. Mindenesetre remélem azért velem akart jönni, mert szimpatikusnak talál.
Whiskey-kóla íze keveredik csókunkkal, farkasom meg jószerével le se tojja a kölyöktársat szerény kis pajzsaink takarásában. Lustán nyúlik el az önző, bundás dög, csak akkor kapja fel fejét, mikor farkast vagy őrzőt szimatol az egymáshoz dörgölőző, hullámzó tömegben. Figyel, résen van ő is, ám jóval nyugodtabb módon teszi mindezt, mint az izgága kis Fakír. Vigyora biztató, képemre is hasonló kerül, ahogy az előbb említett tömeg felé húzom lágyan, invitálón. - Nem kell kétsz Mosoly kúszik szép ívű ajkaimra, ahogy hozzám simul, s nyakamhoz hajolva súgja nekem szánt szavait. Mindeközben derekamat lelik meg tenyerei, enyéim pedig ezekre fognak rá, lágyan vezetve őket lejjebb, csípőmre, miközben a zene ritmusára mozdulok, majd hagyom, hogy átvegye kicsit az irányítást táncunkat illetően: akképpen perdülök, ahogy ő vezet, kebleim, mellkasom a testéhez simulnak, mikor közelebb húz magához, tenyereim pedig önkéntelenül is meglelik vállait, tarkójánál túrok ujjaimmal játékosan a rövidre nyírt tincsek közé. Homlokunk összeér, mosolyom őszinte, ahogy tekintetünk találkozik, de a következő pillanatban már ki is lépek az intim közelségből. A zene visz, annak adom át magamat és kissé leengedett pajzsomon át az érzékek kavargó örvényének is. Olyan sok impulzus - íz, illat, érzelem - keveredik, hogy képtelenség kivennem bármit is komolyabban, hát ebben a sajátos egyvelegben merülök el újra és újra meglelve Bastien közelségét. Test simul testhez, bátrabbak az érintések is, mikor pedig kérdezne, érdeklődőn csillan tekintetem felé. Még aprót biccentek is, csak tessék! Kérdése hallatán ugyanakkor el kell vigyorodjak, talán könnyed kacajt is hallatok, de beleveszik a röpke gesztus a köröttünk levő hangzavarba. - Ha arra célzol, hogy esetleg szánalomból, vagy hasonlók, biztosíthatlak, hogy nincs így! - Szélesedik mosolyom, azért az "ennyire bejövök" kifejezést kicsit erősnek érzem, de nem alaptalan a dolog. - Egyszerűen csak szimpatikus vagy és igazán kijárt volna valami rendes ital is neked! - Nevetős a hangom, ahogy visszautalok a konyhalátogatásunkra játékosan. - De ha már így felhoztad, a genetikádra sem panaszkodhat senki, ez tény! - Kuncogva húzódom közelebb, karjaim ismét meglelik vállait, nyakát mindeközben. Nyakára hintek apró csókot. Az meg sem fordul a fejemben, hogy visszakérdezzek, ő miért jött el. Elég egyértelmű a dolog, nem?
Bastien Haskell
Naturalak
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 26
◯ HSZ : 97
◯ IC REAG : 89
◯ Lakhely : White Mountains - Fairbanks; AK
◯ Feltűnést kelthet : Farkasom szeme majdnem teljesen fehér | Ezüst gyűrű, karkötő (egyelőre időszakosan)
Tudom, hogy nem vesz komolyan. Legalábbis, így gondolom. De jelen helyzetben marhára nem zavart - igazából -, hogy hogyan is vélekedik rólam. Persze, elég nyilvánvaló, hogy az, amit mond: jól esik; kicsit még az egomnak is ad egy ízléses löketet, de semmi több. Közelebb húzom magamhoz, adva a ritmusnak, adva a lüktetésnek, ami már-már a homlokomat dübörögteti át. Kellemes érzés, ahogy a bőre az enyémet perzseli, miközben lehelete arcom ívén hal el egy-egy mozdulatsor után. Testem az övét követi, hol távolabbról, hogy fullasztóan közelről. Nevetésére nevetéssel válaszolok. - Kijárt volna... - húz ezúttal ő magához, én pedig nem vagyok rest ismét csípőjén illetni tenyereimet. - És, természetesen... mivelhogy eloroztad a második körös italomat, ezért nyilvánvalóan megtorlásban részesülsz! - suttogom pofátlan, kaján vigyorral ajkaiba, melyek időközben visszatérnek nyakamról, íriszeim elé. Már kevésbé érzem zavartnak magam, sőt. Kifejezetten sikerült elengednem magam Dana társaságában. Játékosan harapok rá alsó szája ívére - ha már így állunk -, tekintetemet egy pillanatra sem emelve el róla. - De nem most. Úgy nem poén... - pörgetem ki, mielőtt még bármit is reagálhatna, majd már rántom is vissza magamhoz. Háta a mellkasomhoz ütődik, én pedig átadva magam a helyzet sajátosságának, mohón marok a barna tincsek közé. Ujjaim nyakán érnek véget, hogy onnan kulcscsontján át simítsam végig karját. - Mindjárt jövök. - búgom a fülébe, ezzel együtt pedig hirtelen eresztem el őt. Ellépek, elhagyom, mintha idegen volna, úgy fordítok hátat. Percekkel később érek csak vissza - hátulról támadva -, kezemben két pohár alkoholnak tetsző itallal. Az egyiket lehúzom út közben, egy közeli asztalra csúsztatva a megüresedett poharat, míg a másikat Dana orra elé pördítem. - Látod...? - kacagok fel közvetlenül az arca mellett, majd mielőtt rákaphatna a szeszre, azt is leöntöm a torkomon. - És most? - csettintek is a nyelvemmel, ahogy elé kanyarodom, ital híján pedig marad a kezem, amit az övébe helyezek. - Ez még nem a megtorlás része, csak szólok. Ez csupán az előjáték. - kacsintok rá, torkomon át szökő kedélyes nevetéssel.
Nem is kell, hogy többről szóljon a dolog, mint aminek kinéz: két fiatal jól érzi magát egymás társaságában egy szórakozóhelyen. Könnyed flört, egymás húzása, lopott (és nem annyira lopott) érintések. Zene, tánc, lüktetés... Tényleg nincs semmi több ebben ennél, de legalább a szándékom jó volt. Azért hívtam el, mert gondoltam, jól fog esni neki, ha kicsit kimozdul, elvégre elsősorban kölyök... élje meg, minthogy rettegjen attól, mi van, ha valami baj történik! És ha igen? Nem egy háromszáz éves vénség, senki nem várja el tőle, hogy tökéletes legyen! Használja hát ki, míg megteheti. Szerintem. Én ugyanis pontosan ezt teszem, ahogy a tánctér szélére, a tömegbe húzva hozzá simulok a zene ritmusára mozdulva. Mosoly kúszik önkéntelenül is ajkaimra, mikor partnerre lelek mindebben Bastien személyében. Szemöldököm finoman, szinte már kihívó ívvel emelkedik meg kissé, ahogy arcát fürkészve hallgatom szavait elenyésző közelségünk közepette. - Hajajj, akkor azt hiszem, jobb lesz, ha eztán sűrűbben nézek a hátam mögé, mert ki tudja...! - Kuncogom, a végét már csupán csak csókunkba, azzal édesítve meg. Finom kis harapására önkéntelenül is felzubognak energiáim köröttünk, nem is kérdés, hogy élvezem a helyzetet és a tényt, hogy végre úgy fest, sikerült elengednie magát a srácnak annyira, hogy ne legyen kínos az egész szitu senki számára, ugyanakkor farkasa se akarjon világot látni a club belsejében. Szólnék, de perdít rajtam, határozottan vezetve, én pedig hagyom mindezt neki, hogy ezúttal hátam, hátsóm simuljon testének. Nagyot nyelek a mozdulatra, amivel szinte már majdhogynem birtoklóan túr barna tincseim közé, majd simít végig karomon. A rohadt életbe, hogy állandóan kölykökkel kell kezdenem nekem is! Basszusmár...! Még jól is jön a tudta nélkül adott kis szünet számomra, de ennek igyekszem nem adni jelét, csupán kérdőn fordulok utána, ahogy ellép tőlem, s suta mozdulattal söpröm fülem mögé tincseimet. Mintha csak ezzel elűzhetném minden vágyam és gondolatomat. Hahh! Jó vicc, nem is tudom, kit áltatok vele. Lehet egyszerűbb lenne kihasználni az alkalmat és meglépni azzal a zöldszeművel, aki az előbb olyan nagyon szemezett velem a barátnője válla felett... De az igazság az, hogy nem akarom ilyesmivel elcseszni Bastien estéjét, ha már tényleg eljött. Eme gondolatok közepette támad orvul mögülem a fiatal hím, hogy könnyed kis kacaj szakad fel belőlem meglepettségem közepette, ahogy megfordulok, szemközt fele. - Látom, hogy bizonyítani akarsz, de... - Kezdeném, hogy felesleges, meg nem kell, mert tényleg csak húztam (félig-meddig) az agyát vele, semmiképpen nem bántásnak szántam a dolgot. Hanem amikor lehúzza mind a két pohár tartalmát, elakad a szavam. Azt a pimasz mindenét...! - Persze, nem én lennék, ha nem lelnék idejében valami frappáns választ a dologra. - Reméltem is... nem lenne valami kreatív ugyan azt elsütni, amit én már lőttem egyszer, nem gondolod? - Kuncogva kormányoztam magunkat vissza a pult felé, ha már keze az enyémbe keveredett, mert oké, hogy ő ivott eleget, de én le voltam maradva egy körrel! - Szerinted Joana mennyire parázna rá, ha egyszer csak eltűnnénk? Tudok egy oldalsó kijáratot... - Súgom oda a srácnak. Gyerekes vagy sem az egész, inkább efféle csínyen törjük a fejünket, semmint a bundásunk tomboljon, nem igaz?
Bastien Haskell
Naturalak
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 26
◯ HSZ : 97
◯ IC REAG : 89
◯ Lakhely : White Mountains - Fairbanks; AK
◯ Feltűnést kelthet : Farkasom szeme majdnem teljesen fehér | Ezüst gyűrű, karkötő (egyelőre időszakosan)
Elragad a hév, együtt lüktetek fel a zenével, az élettel, ami egy parányit, mintha az enyém lenne. Jól érzem magam, ez kétségtelen. A vérem hevesen száguld, a fülembe dübörgő dallam visz, ritmusára fordulok, lépek, adom át magam minden létezőnek. Dana illatába kapaszkodom, majd hagyom el, hogy végül kisebb megtorlásnak nevezett, éltelen hadjáratot vezessek le rajta. Tudom, igaza van. Persze, hogy nem lenne kreatív. Mindenesetre érzem rajta, hogy azért kicsit sikerült megbirizgálnom vele. Pengeéles, komisz vigyor szalad fel ajkaimra, ahogy ujjaink egybefonódnak, majd maga után húzva végezzük a pult előtt. Kérdésére halkan kacagok fel, pillantásommal akaratlanul is megkeresve a nőstényt. De nem látom, az érzékeim pedig még kevésbé olyan jók, hogy hirtelen meg tudjam állapítani honnan érzem az illatát. - Nem hiszem, hogy ráparázna. - rázom meg a fejem szórakozottan, ahogy kicsit közelebb húzódom a nőstényhez. - Szimplán nyakon vágna, és haza rángatna. - pedig nagyon is vonz az az oldalsó kijárat, ezernyi dolgok képes vagyok lejátszani a fejembe hirtelenjében. De rövid a pillanat, és mire belemennék, már meg is érzem az érkező nőstény energiáit a hátamba. Halk, lemondó a sóhaj, ami elhal szám (csókoktól) édesre mart vonalán.
Tudom, menni kell... már az elején közölte, hogy nem kapok több időt, mint másfél óra. Megértem, el is fogadom, csak nem tetszik. De teszem, amit kell, ha már ennyit megtett értem, nem fogok neki szart kavarni. - Talán legközelebb... - halkulok el, ahogy Dana arcára hintek finom, futólagos csókot, majd lépek el tőle, fejemmel biccentve felé egy utolsót... Aztán már csak a kijárat képe marad, és az autó vontatott ringása, amivel haza érkezem...
Fél órával múlt el talán hajnali hat, mikor neki tudtam állni a pult rendbetételének. Míg Yvonne az irodában intézte el a dolgokat, addig én a pultos lányokkal az asztalokat szedtem rendbe, a széthagyott poharakat, üvegeket gyűjtve be. Jön a jó idő, egyre szaporodnak a bulizni vágyó fiatalok, így a forgalom is nagyobb. Aminek mondjuk örültem, mert így nőtt a bevétel, de többet kellett takarítani utánuk. Ráadásul az igazat megvallva.. már ebből is kezdett egy kicsit elegem lenni. Basszus, nem kifejezetten szerettem volna mások kegyeit lesni és habár szerettem a pult mögött állni, jó lett volna egy hosszabb pihenő. Már majdnem készen voltunk a pulttal, amikor Yvonne is leért, hogy odafent mindent elrendezett. Elküldtem a lányokat, menjenek haza, innentől megoldjuk, már nincs sok hátra és amúgy is szerettem volna a Kölykömmel beszélni. - Minden rendben volt a kasszákkal? - volt már, hogy elég nagy hiánnyal zártunk és utána kellett járni, hova lett a hiányzó összeg, valamelyik pultos lány bénázott, vagy hiba van a rendszerben? Remélem ezúttal nem volt semmi, mert az este viszonylag problémamentesen zajlott, remélem nem kell még órákat itt ücsörögnünk. - Kérsz? - kaptam elő a kezembe akadó első röviditalos üveget és két feles poharat, hogy töltsek és felé lökjem a pulton az övét. Nem azt mondom, hogy innia kell, de véleményem szerint úgysem fog nemet mondani rá. A sztorihoz pedig, amit mondani akarok, elkél egy kis erősítő. - Nem tudom, te hogy vagy vele, de én meguntam az ittlétet - hajtottam le a pohárkámat, hogy egyből újra is töltsem - az övét is, ha megitta, akár kért, akár nem. - Már túl zajos a diszkó, túl uncsi a város, a falkáról nem is beszélve - ha Darren nem hódoltatott volna be, valószínűleg már árkon, bokron túl járnánk. Most érett meg bennem a gondolat, hogy elég volt. - Mit szólsz hozzá? - habár szinte teljesen biztos vagyok a véleményét illetően, azért kíváncsi vagyok a véleményére. Az utóbbi időben furcsán viselkedtem, nem tagadom, hála Unalaq-nak és a "felkészítő" óráknak és igazság szerint azt is kinézem belőle, hogy képes lesz párhuzamot vonni a furcsa viselkedés és a hirtelen támadt távozási szándék között. Okos lány, efelől kétségem nincs, a fenébe is, hiszen sokkal jobban hasonlítottunk, mint azt bármikor is gondoltam volna!
Kezdőlap
<3333 //
//
:3 //
Szerettem ^^ //
