Végre sikerül normálisan felcsomóznom a kezemre az elengedhetetlen kiegészítőmet. Igaz, hogy már sok-sok éve nem jártam a szülőhazámban, mégis azt tekintem elsősorban otthonomnak. Bár ha úgy nézzük elárultam néhányszor, de nincs mit tenni, kétszáz év ide vagy oda, mégis csak ott nőttem fel. Amerika... Csak egy folyton rohanó őrültekháza. Legurítottam a söröm maradékát, és egy kiadósat szívva a cigimből fordultam a mellém huppanó pasas felé, de csak épp egy pillanatig, míg megállapítottam, hogy nem ismerem. Vagyis csak azt hittem, hogy nem ismerem. A nevem hallatán leszedem a lábam, hogy felé tudjak fordulni. - Örvendek én is, Uram. - a fene a jó dolgát, honnan a bánatból tudja ennyire, hogy ki vagyok? A szaga nem ismerős, bár ez semmit nem jelent. Gyanítom, hogy a kuruzslók közül az egyik, azok tudják betéve az életünket. Senki nem gondolt arra még, hogy ez iszonyatosan perverz? Ha lehetne tuti feljelenteném őket zaklatásért... - Sajnálom, de messze nem vagyok olyan tájékozott, mint Ön. Esetleg találkoztunk már, vagy kidobtam valahonnan? - egy újabb szívás után elfújtam felette a füstöt, és a hamutálat áthúztam magam elé akárcsak a korsómat. Nagyon gondolkoztam, de nem rémlett a pasi feje, bár ez nem jelenti azt, hogy részegen nem spanoltam vele össze. Olyankor a memóriám meg nem az igazi...
-Jaj, tudja, az egész csupán összeköttetések kérdése. Néhány kis irat, egy pár besúgó és már minden információ a markában lesz. Még "trükkök" sem kellenek hozzá. De nem, még nem találkoztunk. És, bér eleddig sok vendéglátóipari egységből lettem már kijjebb ebrudalva, maga nem volt köztük. Nyájasan beszélek, mint ha csak egy kiscsaj lenne, akit épp készülnék hazacipelni és jól megdöngetni. Olyan jól, hogy öt napig szarni se tudjon. A srác vissza érkezik az italommal. Érdeklődve végigmérem, nem tartja meg túl sokáig szemeimet. Nem épp a kedvemre való teremtés. Belekortyolok a pohár borostyánszín tartalmába. Jól esik ahogy lekúszik a torkomon, végigmarva azt, mint egy kígyó. Néhány percig csöndben ülök. Szinte már úgy tűnik, hogy itt le is zárom a társalgást, amikor váratlanul újból felé fordulok. Kinyújtom jobbomat. -Andrew Hutchinson, szolgálatára. Tekintetemet belefúrom az övébe. Megpróbálok minél több információt kicsikarni a valódi jelleméről. Az igazság, hogy az Ő anyagait nem futottam át valami alaposan. Nem tűnt túl nagy számnak. Jó, oké, idős. De ezen kívül. Semmivel nem tudtam volna megszorongatni, ezért inkább felejtős. De itt felkeltette az érdeklődésemet. Miért ne szórakozhatnék el rajta...vagy inkább vele. -Igazán gyér a mai felhozatal. Nem gondolja? Mutatok itt végig a termen. Néhol fiatalok táncolnak. Egyesek már most talaj részegek. Az egyik asztal alól felbukkan egy lány feje. Kedvesének arca pöffeszkedő arroganciára utal, úgy tűnik szép nagyot produkálhatott. Majd az egyik haverja vállon veregeti érte. Újból kortyintok az whiskymből.
Vigyorogva fogadtam a magyarázatát. - Maguknak könnyű dolguk van ilyen téren, ahogy tudom, tényleg könnyű úgy megismerni valakit, ah előtte elolvastak róla minden infót a kis noteszkéjükbe. - Tudom, hogy sokunknak fáj a foga azokra a könyvekre, jó lenne tudni, hogy milyen infókat is szereztek meg néhányunkról. Meg talán kitépni néhány lapot, hátha nem valami csodaraktár van a fejükben is... Na majd legközelebb bepróbálkozok egy csini őrzőlánynál, hátha sikerrel járok. A személyes bájam, és néhány jól elhintett mosoly csodákra képes a nőknél. De ahogy látom, akár most is bepróbálkozhatnék, ha lenne bennem egy csipetnyi ferde hajlam, hiszen nem titkolja, hogy megbámulja a pultos csávót. Mondjuk ez engem nem zavar, miért is zavarna? - Most nem dolgozok, szóval ma sem fog sor kerülni a kidobásra, ha csak nem akar éjszaka randalírozni a hotelbe. - forgattam meg a cigis dobozt a kezembe, majd mikor beállt a nagy csönd, visszafordultam kissé a pulthoz, és az üvegek cimkéit tanulmányoztam át. Egyre ritkább a finom rum, itt se látok egyetlen szimpatikus nedűt sem. Bezzeg még a tengeren, a Drake-féle rum... Vidámabb estéken csapra verni egy-két hordót, és azt sem tudod, hogy melyik a fenn vagy a lenn. Jó esték voltak, annyi szent. A hirtelen felém induló kéz meglepő volt, de nem annyira, hogy védekezésre sarkalljon. Úgy látszik ez a pasi nem tanulta meg, hogy farkasokkal nem kapkodunk, mert nem mindenki olyan higgadt egyed, mint jómagam. - Örülök, hogy megismerhetem, Mr. Hutchinson. - ráztam vele kezet határozottan, hiszen fontos az első érintkezés. Az arcomon egy jókedvről árulkodó mosoly díszelgett, bár ez nálam nem újdonság. - Hát... Nem mondanám, hogy sok az ínyemre való falat. - húzom el egy pillanatra a számat, aztán végigtekintek én is a termen. Áh, az előbb kihagytam a szégyentelent a gondolatmenetemből. Mert manapság a legtöbb nő az. Bárhol bármikor és bármire kaphatóak. És most nem a hivatásosokra gondolok, mert a legtöbbnek nem is kell fizetni, maximum néhány italt. Félre is rakom mindezt, és az Őrző felé fordulok. - Árulja már el nekem, hogy maguk kinek szurkolnak? Érdekel egy rendfenntartó véleménye is. Az lenne jobb, ha mi szereznénk meg a területeket, vagy ha az itteniek összeszednék magukat, és elkergetnék a bandánkat délebbre?
-Természetesen, ha az Önök hírszerzői is ilyen szorgalmasak lennének... Bár, az itteni információk nem nevezhetők az Én érdememnek. Az irodistáink igazán kimerítően jó munkát végeztek. Ha is a kutatással foglalkozott volna a lubickolás helyett, akkor máris előrébb lenne. Bár a tengerész életnek is megvannak a maga szépségei... Ismét megcsillogtatok egy pár szemet a tudásmorzsáimból. A kalózkodás valóban jó móka lehet. Mennyi asszony, aki bármit megtenne az életéért. És mennyi arany, amit csak úgy elvehetnénk. Sokszor mondtam már...én nem ebbe az erkölcsös korba születtem. -Ma még nem. Talán arra legközelebb kerítek sort. Tudja, igazán kis csinos fogadójuk van maguknak... Akár barátságosnak is mondható mosolyra húzom ajkaimat. Bolond is lennék egyedül odamasírozni és kiverni a balhét. Azt hiszem, hogy nem húznám tovább néhány percnél. A kölyköket és a Corvinhoz hasonló papucsokat még ki tudnám ütni, de egy de Luca félével semmi esélyem nem lenne. Nagy gonddal mérem végig. Nem mondom, hogy kirúgnám az ágyamból, de az a kis Westmoreland gyerek jobban beillene a párnáim közé. De azért megnézném az Alfája képét, ha megtudná, hogy az egyik kis talpnyalóját egy Őrző dugja. Mókás lenne. Talán elcsábítom az egyik kölyköt... -Az enyém a megtiszteltetés! Szajkózom el a semmitmondó gesztust. Viszonzom a mosolyt, annyi kedvességet nyomakolok bele, amennyit csak tudok. A megszólításra felhúzom az egyik szemöldökömet. -Mr. Hutchinson az apám. Ha kérhetem maradjunk az Andynél. A következőre csak biccentek. Látszik, hogy Ő sem az ilyen szutykokhoz van szokva, mint ezek. Néha napján jó beléjük nyalni, de azért a minőségre megyünk... annak ellenére, hogy őket meg jóval nehezebb becserkészni. A kérdései igazán felvillanyoznak. Jól hallhatóan felkacagok. Ez egy igazén furfangos kutyuska, mondhatom. A mosolyomtól összeszűkül a szemem, vidoran válaszolok neki. -Rendfenntartó. Azért ez egy kicsit merész kifejezés sokunkra. Nem tudok minden tagunk nevében beszélni, de gondolja csak végig. Ha nagyra becsült vezetőink a Hegyiek mellett állnának, akkor miért hívták volna magukat ide? Személy szerint nem döntöttem még el. A régebbiekhez még nem volt szerencsém. De a hallottak alapján, maguk szimpatikusabbak. Nem volt hazugság a szavaimban, csupán az igazság egy kicsit kifacsart változata.
Elröhögtem magam. Lubickolás! - A mi információink, véleményem szerint, éppen elegek ahhoz, hogy jó helyzetbe kerüljünk. Fölösleges lenne olyan adatokat tárolni mindenkiről, ami a kutyát sem érdekli. - Legalábbis én ezen a véleményen voltam, de szerintem Castor is. Még nem láttam kémeket meg elvetemült aktakukacokat a hotelban akik, mint a gép, pötyögték az infókat a gépekbe.Csak az Őrzők lehetnek ilyen.. túlbuzgók. - Ó, azért remélem szolgálatba leszek. Köszönjük, igyekszünk. Valamiből meg kell élni. A mosolyát viszonoztam de nem rejtőzött benne túl sok őszinteség. Nem volt bajom személy szerint a pasassal, eddig, de az, hogy a hókuszpókuszokhoz tartozott... Drake-nek hála nem sokan csipáztuk a fejüket. Túl sokat randalíroztak körülöttünk, aztán ha a kapitány ideges volt, akkor a legénység is. És egy hajónyi iszákos, bestiával tuningolt pasi összezárva zabosan... Nem egy leányálom. Szobát is felajánlottam volna neki, de minek csöpögjek itt, mikor egyáltalán nem gondolom komolyan? Nyaljon csak az, aki rászorul. Mellesleg az előbb látott pillantásból, amit a csapos fiú segge kapott... Őszintén szólva nem akarom azt hallgatni egy esetleges ellenőrzőkörút során, hogy miként döngöl csajokat meg csávókat éppen az ágyba vagy falba vagy asztalba, satöbbi. - Ahogy kívánja. Engem is nyugodtan szólíthat a keresztnevemen. - Azt már rá bízom, hogy becéz vagy sem, nekem édes mindegy, a legtöbbre hallgatok úgyis. A szövege nem tűnt túl őszintének. Ezt nem a farkas sugallta, hanem az ember, ott benn. A tipikus hízelgős duma. Ha három napra rá megkérdezi ugyanezt egy őslakos, akkor neki is hasonlót fog mondani - Ó, én már azt hittem, hogy ötször is megbánták, hogy pont minket csődítettek ide, az isten háta mögötti fagyba. Na meg én, személy szerint mondjuk Havannának jobban örültem volna, de ez már az én gondom. Megkérdezhetem amúgy, hogy ön mindig is itt élt, vagy esetleg szintén átcsődített ember?
Kacagása engem is felvillanyoz. Jó látni, hogy ebben a kis porfészekben nem minden egyes farkas olyan begyöpült picsa, mint Corvin Kutyus. -A kutyáknak lehet, hogy nem, de egy kicsit is eszes embernek a legapróbb információk is hatalmas fegyvert jelentenek a készletében. Sohasem tudhatja... akár a legcsekélyebb apróság is segíthet készségesebbé tenni egy figyelmetlen ellenfelet. Mondom, a felszínen szerény mosollyal. Ez a taktika már rengetegszer kihúzta a seggemet a bajból. Ha van egy kevés sütnivalója /már pedig lennie kell, hisz szép kis kort élt meg/, akkor megjegyzi és akár ellenem is felhasználja, ha eljön az ideje. Én pedig azt remélem, hogy baromira máshol leszel. Már Ő is nagyon könnyen megnehezíthetné a dolgomat. És de Luca legalább négy, öt hozzá hasonló nagyobb pályás talpnyalóval rendelkezik. Válasz helyett inkább tisztelettudón felé döntöm egy kicsit a poharamat, majd kiiszom belőle a whisky maradékát. Odaintem magamhoz a pultost. -Hozzon még egyet, duplán. És még amit újdonsült barátom kíván! Fejemmel Aaron felé bökök. Miután elmondta a rendelését a srác behúzott nyakkal arrébb kotródik és elkezdi készíteni az italokat. -Rendben akkor maradjunk az Aaronnál. És ha lehet, tegeződjünk. Mondom ezt én, aki több, mint száz évvel fiatalabb. Elképzelhető, hogy tiszteletlenségnek veszi. Ha így is van, nem hiszem, hogy megkockáztatna egy összeütközést ennyi Tudatlan előtt. Nyugodtan felé fordítom a fejemet, és megvonom a vállaimat. -Tudom is én, hogy mi járt a "Nagy Protektorátus" fejében. Nem vagyok én ahhoz elég hatalmas játékos. - Farkasnak hazudni értelmetlen. De az elferdített igazság gyakran beválik. Nem avattak be a tervekbe, de nem volt túl nehéz kideríteni őket. - De ahogy észrevettem, őket csak az érdekli, hogy farkas legyen. Az, hogy melyik falka jött ide, teljesen irreleváns. Nekem mondja? Ez a kibaszott hideg még a csontomból is kifagyasztja a velőt. Jaj, ne vicceljen! Bármit megkérdezhet, amit nem szégyell. Nagy valószínűséggel sok dologra nem válaszolnék őszintén, de azért még megkérdezheti. És a válasz nem. Nagyjából egy hónapja érkeztem. De mit mondhatnék, egy kis tengerpart már jól esne. Furcsa, bugyuta mosoly jelenik meg az arcomon, hogy legyen mi elfedje valódi gondolataimat. A kölyök megérkezik az italokkal és lerakja elénk. Csettintek a nyelvemmel és kacsintok neki. Nem néz ki túl lelkesnek.
Mindenki elégedett lehet velem, ugyanis teljesen komolyan veszem a tanácsokat, miszerint ne dolgozzam agyon magam, lazítsak, járjak többet emberek közé civilben is. Be kell ismernem, hogy használ a dolog. Mióta van egy-két barátom, aki nem a kollégám, és ki tudok mozdulni velük, valamint nem csak az alvásra szánt öt órára teszem le a szolgálatot sem az őrzőknél, sem a munkában, azóta nem fenyeget az idegösszeomlás veszélye, és a fejfájásom is sokat javult, arról nem is beszélve, hogy jobban kezelem a bevillanó képeket is a gondolataim között. Mivel utoljára akkor voltam discoban, mikor megérkeztem – előtte pedig két évig még razzián sem -, ma este az Uperre esett a választásom, és hogy ténylegesen is szocializálódjak, kivételesen egyedül indulok neki. Teljesen civilben vagyok, bár enyhén feszélyez, hogy nem érzem a pisztolytáska megszokott súlyát, és csak egy ezüst tőr van nálam. Nálam már elegáns viseletnek számít a sötét nadrág és szépen vasalt vörös ing, így miután a kabátomat otthagytam a ruhatárban, azután sem érzem, hogy a disco közönségéhez képest alulöltözött lennék. Ebből a szempontból szerencsém, hogy nem a gazdagok között kell társasági életet élnem. Mivel holnap szabadnapos vagyok, az egyetemen pedig csak este van jelenésem, megengedhetek magamnak egy whiskyt, és élek is a lehetőséggel. Elsőként a bárpult felé veszem az irányt, közben azért figyelem az embereket is, hogyha Chantal felbukkan, akkor legalább köszönjek neki. Amíg megkapom az italomat, addig elhelyezkedem az egyik bárszéken.
Ezt a bulit kábé fél évvel ez előtt szerveztem le, és tulajdonképpen egy második, meglepetés falka-hepajnak álmodtam meg, amivel majd ráhangolódunk kicsit a karácsonyra. Vagy mit tudom én már mit reméltem ettől. Igazából kedvem se lett volna már ehhez a latin-zenés mulatsághoz, szóval csak azért tartjuk meg mégis, mert már minden le volt szervezve jóóóó előre, és azért mert mire az eszembe jutott, hogy talán mégis le kéne fújni, már kimentek a szórólapok is. Az embereknek úgy tűnik, hogy tetszik, és ahogy elnézem a táncparkettet, nagyon sajnálom, hogy kicsit sem tudok örülni ennek az egésznek... Úgy értem: eddig is szar volt, mégis képes voltam minden szituációban meglátni valami apróságot, valami kedveset, vagy jót, aminek örülhetek. Azt hiszem, valahogy így húztam ki azt a nyolcvan évet az előző alfám mellett, és a következő 80-at egyedül Európában. Most, most, ebben a pillanatban viszont azt kívánom, bár megdöglene úgy mindenki. De ez már csak így van, ha az ember lánya már este 10kor részeg. Ma még rossz vagyok - ebből a szempontból- holnaptól pedig törlesztek Duncannek, mint a katonatiszt. Sok dolga már nincs, mert a kicsik már alszanak ilyenkor, de biztos akadna jobb elfoglaltsága is annál, hogy pénttek este pesztrálja az én gyerekemet is. Mentségemre szóljon, hogy botrányos mennyiségű meló torlódott fel az elmúlt hónapokban, de lassan kezdem utolérni magamat.
A bárpultnál ücsörgök. mikor a tömeg szagán át megcsapja orromat a duplán ismerős illat is. Azért duplán, mert nem csak a rendőrfőnök helyettesét érzem, hanem Chantalét is. Szerintem még egy embernek is elzokogná ez a tömény illat, hogy ezek ketten összeszűrték a levet. Nem tudok erre nem úgy gondolni, hogy "dögöljetek meg!!!", holott tulajdonképpen mindkettőjüket kedvelem. Azt hiszem. Fogjuk rá... Francba velük, oda megyek! Van valami fura, szögletes abban a mozdulatban amivel felállok, viszont a gondolataim még elég tiszták egy beszélgetéshez, de ha az se érdekelne különösebben, ha már darabosan beszélnék. Odébb pakolok egy hústornyot az útból - ne nekem kelljen már kikerülnöm őt- egy leánykát félretolok, a többi ember meg már veszi a lapot, és kicsit azért elhúzódnak előlem. - Helló, Jaki! Jake... Nah.. - üdvözlöm a rendőrt, mire beverekedtem magam a pulthoz, azt kis nyelvbotlást tulajdonképpen betudhatjuk a "harc hevének" is. Végignézve az őrzőn, ismét megjegyzem rosszmájúan, hogy bárcsak megdögölnének ők ketten, annak ellenére, hogy igyekszem elfojtani magamban ezt az irigy, "dögöljön meg a szomszéd lova is" életérzést, mert rohadtul utálom. - Nem tudtam, hogy szereti a latin pörgést. Táncolni is tud? - Vidámság az nincs a hangomban, de legalább a kérdés érdeklődő természete őszinte.
Egyáltalán nem bántam meg, hogy ma este az Uppert választottam. A latinos zene remekül passzol a hangulatomhoz, és miután leültem a lábam néha önkéntelenül is megmoccan a ritmusra, ahogy felszínre igyekeznek a tánciskolás emlékek. Ezer évvel ezelőttinek tűnik, mikor még együtt éltem azzal a gyönyörű tüzes lánnyal, aki álmodozott róla, hogy majd versenyekre is járhatunk. Azt már nem tette lehetővé sem az iskola, sem a munka, de órákra lelkiismeretesen eljártam vele, míg nem vágta a fejemhez, hogy velem nem lehet együttélni, a cipőjével együtt, és ki nem viharzott az életemből. Azóta is versenyez, immár a férjével. Hiába az elválás, csupa szép emlékem van róla is, és a kapcsolatunkról is. A röpke visszagondolásból az italom érkezése ránt ki. Amíg a whiskyt kortyolgatom, addig a hullámzó, hömpölygő tömeget figyelem. Hamar feltűnik, ahogy a tömeg elkezd szétválni valaki előtt. Őszintén szólva nem Tarát vártam, hanem valami agresszív hústornyot, bár ahogy elnézem a nőt, nem csodálom, hogy neki is utat nyitottak. Még mielőtt megszólalna tudom, hogy részeg. - Jó estét, Tara! Mikor jött vissza a városba? Nem számítottam rá, hogy itt találom. Jókedvű, barátságos kis fények lobognak a szememben, a hangom és a mosolyom is őszinte. Én kedvelem Tarát, bár vannak fenntartásaim vele kapcsolatban. - Nem tudtam, hogy ma latinos estét tartanak, de kellemes meglepetés volt. Szeretem. Régen táncoltam, és akkor még ment is. Szeretne táncolni? Részeg vagy sem, ha jól esne neki, én gondolkodás nélkül felkérem. Legfeljebb a lábamra tapos, nem mintha számítana. Ahogy a parkettet elnézem, ha nem ő, akkor majd más fogja széttaposni a frissen pucolt cipőmet, meg az összes lábujjamat.
Mondhatnám, hogy nem lep meg, hogy még emlékezik a nevemre - holott én jelenleg ki sem tudnom ejteni az övét- de az nem egészen volna igaz. Végülis, ha feledékenységről van szó, akkor én viselném a képzeletbeli koronát, mert most például az esett ki, hogy anno csaknem megöltem az őrzőt. Tehát ha másért nem is, ezért mindenképpen emlékezhet rám. De mindezek ellenére a mosolya, és nyílt, barátságos köszönése őszintének tűnik, ami ugyancsak meglep. Valahol sajnálom, hogy bennem most nem munkálkodnak ilyen... "erők". Nem miatta, - Nem gondoltam, hogy valaki észreveszi majd a távozásomat. - mégha nem is vigyorgok mellé, a szavaknak van egyféle szórakozott színe. Tényleg, amúgy honnan tudta? Létezik valami természetfeletti közösségi háló? Egyébként örülök, hogy mindenkinek tetszik a buli. Sok meló volt benne, való igaz, hogy akkor még kedvem is volt hozzá. Számomra ez a buli csak azt dörgöli az orrom alá, hogy "mi lett volna ha...". Ezért hát ez a nagy világfájdalom és búskomorság. De még most is vagyok annyira idióta, hogy itt vagyok és a tömeget nézve dühöngök csendesen a helyett, hogy hazamennék nézni a gyerekeket ahogy alszanak. Mennyivel békésebb volna. - Talán majd később, köszönöm. Nem ittunk még eleget ahhoz. - most tűnik fel egy halvány mosolykezdemény a szám sarkában. Azt nem tudhatom, hogy mennyire gondolta komolyan azt a felkérést, azért talán jól esett. - Amit legutóbb ajánlott... Tudja, arról hogy beszél a feletteseivel rólam és a... problémámról... Szóval az úgy állna még? - szeretném ezt úgy körbemagyarázni, és kerülgetni a dolgot, ahogy illik, vagy ahogy szoktam, csak már elittam a türelmemet. "Csak" ennyiért nem akartam felkeresni őt, már csak Castor miatt sem - attól függetlenül, hogy most hogyan állunk egymáshoz- de most az őrző jött az én "terepemre", ez ebben a formában már nem számít csalásnak. Gondolom.
Igazából nagyon kevés dolgot felejtek el, még akkor is, ha esetleg részeg vagyok. Sokat segít a munkámban hogy nem kell mindig jegyzetekben keresgélnem. Nem kifejezetten azért emlékszem rá, mert kis híján széttépett – bár elég nehéz elfelejteni, egy vérfarkast, aki a mellkasomon áll, és az orromtól alig néhány centire vicsorog, miközben mennydörgően morog, a nyála pedig az arcomra, a számba csöpög -, más apróbb, és jelentéktelenebb benyomások miatt sokkal inkább könnyű volt megjegyeznem. A megjegyzésére vállat vonok. - A munkámmal jár. Kevés dolog kerüli el a figyelmemet. Szóval nekem feltűnt. A visszautasítása nem szegi kedvemet, talán meg is lepett volna, ha igent mond. Vállat vonok. A felkérést pedig komolyan gondoltam. - Nekem nem kell berúgnom ahhoz, hogy táncoljak. Jobb, ha csak a saját nevében beszél. Egyszóval én már rég eleget ittam, ha pedig neki be is kell rúgnia, szerintem akkoris eleget ivott már, de ki vagyok én, hogy beleszóljak a dolgába? Azt hiszem a vérfarkasok úgysem kapnak alkoholmérgezést, vagy ha mégis, bele nem halnak, ez biztos. A kérdésre a szememben kihunynak a jókedvű kis szikrák, és a mosolyom is hivatalosba vált. ~ Szóval innen fúj a szél... Kell valami. ~ Kellett volna mást várnom tőle? Azt hiszem nem. A kérdésre mindenesetre biccentek. - Természetesen. Megígértem, hogy segítek, ha szüksége van rám ebben az ügyben. Mindig állom a szavam. De a részleteket praktikusabb lenne máshol megbeszélni. Vagy akár máskor... Mondjuk mikor nem iszom, és nem próbálok szociális lenni, meg lazítani. Mondjuk sosem zavart, ha dolgoznom kell. Most sem az zavar igazán, csak Tarában nem vagyok biztos. Nem láttam még részegen, nem tudom mennyire instabil ilyen állapotban. Nincs kedvem vitatkozni.
Az hogy észrevette a távozásomat, egyszerre lep meg, és tölt el némi gyanakvással is most, hogy az Őrző belekeverte a "munka" fogalmát is. Végülis nem tulajdonítok nagy jelentőséget a dolognak, mert részeg vagyok én már ehhez, mintúgy pedig hülye is. Nem kell nekem ma már kombinálni. - Tehát feltűnt, hogy nem hajtanak el őrültek az igazoltatás elől? - A kérdés igazából az lenne, hogy miből vette észre, csak igyekeztem humorba csomagolni. (Ami egyébként nagyon rossz, nem is csodálkoznék azon, ha a rendőr nem veszi a lapot.) A tánc kérdés már kínosabb, mert nem akartam nyíltan kimondani, hogy miért ez az óvatos visszautasítás a részemről. - Tudja, nem akarok feszültséget Chantallal. Érzem magán az illatát, és rajta is a önét... A magamfajta elég féltékeny típus, szóval köszönöm, nem táncolok. - ennél nagyobb tapintatra nem telik most tőlem, de ha már úgyis megeredt a nyelvem , rátérek a soron következő, engem foglalkoztató témakörre. Le is hervad a mosoly az őrző arcáról, és teljesen átszellemülve válaszolja meg a kérdést. - Ugyan már, Jake! Húzza ki azt a zabszemet a fenekéből, mert nem akarom a hivatásával fárasztani a pihenőnapján. Csak megláttam, és az eszembe jutott ez is, ennyi. Inkább igyon még egyet. A ház vendége.- ha az ő mosolya nem is teljesen őszinte, az enyém mostmár az. Bár ez még távolról sem a boldog mosolyom, inkább csak a magam fura módján akarom megnyugtatni a rendőrt a felől, hogy nem akarom most kivesézni a témát. Ha Jake elfogadja az italt, úgy feltámaszkodok a pultra (kissé rá is dőlök), hüvelyk és mutató ujjamat ajkaim közzé veszem, aztán olyan élesen fütyülök, ami már eljut az emberi pultosok füléhez is. Magamnak már csak kólát kérek, egy citrom karikával, és rohadt sok jéggel. Lassan itt az ideje helyre tenni magamat, még akkor is ha semmi kedvem nincsen hozzá.Tehát igen, kólázok. - Egyébként köszönöm. - Ez elmaradt az előző kör végéről, szóval most kicsit késve ugyan, de bepótolom ezt is.
Kicsit félreértjük egymást, még ha nem is veszem észre. Én úgy gondoltam, a munkám miatt megszoktam, hogy nem kerüli el semmi a figyelmem, ő pedig azt hiszi, munkaügyben tudok a távozásáról. Bár, végül is valahol mindkettőnknek igaza van. A kérdésre vállat vonok. - Mindig van, aki elhajtson, de mostanában nekem nem volt időm igazoltatni, úgyhogy másoké az autós üldözések lehetősége. Nem, nem veszem a lapot. Hogy vettem-e, hogy mire irányult a kérdés valójában, az talán sosem fog kiderülni. A következő magyarázaton – nem tehetek róla – elnevetem magam. - Maga csak akkor kombinál, ha sokat ivott, vagy mindig? Csodálkoznék, ha nem érezné rajtam Chantal illatát. Lakótársak vagyunk, és mivel pokoli rendetlen tudok lenni, szabadidőm meg alig van, mos és hajtogat is rám, olykor főz is, hiába mondom neki, hogy nem az ő feladata lenne. Biztos vagyok benne, hogy Chantal nem féltékeny rám, hiszen nincsen rá semmi oka. Mindenesetre nem erőltetem a táncot. Tarával kapcsolatban úgysem lehetek soha semmiben biztos. Ami pedig a laza odaszólást illeti, ezúttal egy árnyalatnyit sötétedik a pillantásom, még mordulok is hozzá egy rosszallót. - Kösz, de inkább kifizetném. A témát pedig maga hozta fel... Lenne még megjegyzésem a mondat végére, de inkább lenyelem. Igyekszem mindig a végsőkig udvarias maradni. Mindenesetre ha Tara nem, akkor majd én rendelek egy újabb whiskyt. A köszönömjére nem számítottam, bár nem ez az, amitől engedni fog azudvariasan távolságtartóvá hűlt arckifejezésem, ha egyáltalán. - Igazán nincs mit, szívesen segítek, ha problémája van. Azért a mondat végén ott lebeg a folytatás, miszerint ma este azért inkább leinnám magam, ha egy mód van rá. Mire a második italom megérkezik, az első pohár üresen koppan a pulton.
- Jólvan. Értem. - vonom meg a vállamat a rendre utasítást követően. Tudomásul veszem, hogy nincsenek együtt Chantallal, és ennyi. Attól a tánctól meg szerintem már mindkettőnk kedve elment (nekem talán nem is volt) szóval ami azt a témakört illeti, kikerülöm. Mindenesetre kombinálással erős túlzás megvádolni azt a röpke következtetést, így számomra ez már felér egy burkolt sértéssel. Próbáltam jó fej lenni, hahó. Annak ellenére, hogy a legszívesebben szíven szúrnám Alaszka összes szerelmes pároskáját, én tekintettel akartam lenni két személyre, akik valamilyen szinten azért jelentenek nekem valamit. És ezt kapom? Le vagyok oltva? Nah még mit nem. ~Igen, ez utóbbit nevezik kombinálásnak.~ Szórakozottan hozzáteszem még magamban azt is, hogy mégis valamiféle tánc lesz ebből. Csak nem a szó szoros értelmében véve... - Na tessék! - csattanok fel, mikor Jake előáll azzal, hogy inkább ő fizeti az italát. Egy kicsit nem figyelek, a rendőr már odaszúr még egyszer. Rendben, legyen... - Komolyan át akar menni farok méregetésbe, Jake? - kicsivel közelebb hajolok, de még így is elég nagy távolságot hagyva súgok neki félhangosan. - Nekem nagyobb van... - egyenesedek ki. Itt most nem arra gondoltam, hogy én egy kétszáz éves farkas vagyok, ő pedig egy kezdő őrző (ezzel nem szokásom kérkedni) inkább a felvágott nyelvemre célozgatok. - Felhoztam, mert most van itt, én meg most vagyok részeg. Erre maga meg átkapcsol sün üzemmódba, és felfújja magát... Elárulná, hogy mi a fene baja van a fajtájának velem?! Már nem a rendőröknek, hanem a férfiaknak. Ha hallgatok az a baj, ha beszélek az a baj, Ha elmegyek, rohadjak meg, de ha ő zavar el, az tök rendben van. Mi bajuk?! Háh?! - Nagy kedvem volna megráncigálni kicsit a rendőrt, hogy kicsikarjam belőle a választ, de ez marad csak gondolati síkon. A haragom meg a csalódottságom Castornak szól, nem a szerencsétlen rendőrnek aki pechjére belém botlott. Azaz én jöttem ide, ő még csak észre se vett engem. Elnézve, hogy Jake milyen huzattal hajtja le a piát, nekem is megjön a kedvem egy újabb pohárkához, így emlékeztetnem kell magamat arra, hogy éppen az előbb tettem le. Tényleg józanodnom kell.
Igazából én inkább szántam tájékoztatásnak, mintsem rendreutasításnak a közlésemet, de azt hiszem az a bizonyos közös hang mindig hiányzott és hiányozni is fog közöttünk Tarával. Pedig komolyan próbáltam kedvelni, az elején még ment is. Nagyjából a második találkozásunkig. Azóta nem merném kijelenteni, hogy kedvelem. Látom, hogy nem tetszik neki, amit mondtam, és elfüstölög magában, úgyhogy inkább nem feszegetem tovább a témát. A felcsattanásra enyhe meglepetéssel fordulok Tara felé, de a következő megjegyzésére elmosolyodom. ~ Ha vitatkozni, veszekedni akarsz, rossz ajtón kopogtatsz, Kislány! ~ Ezt a gondolatot véletlenül sem akarom továbbítani felé semmilyen formában. A mosolyom sem utal rá, hogy felvenném a kesztyűt. - Eszemben sincs, sosem szoktam. Készséggel hiszek magának. Bármilyen röhejesen hangzik is, hogy az övé nagyobb. Ha így gondolja, egészségére. Még válaszolnék is rá, hogy miért nem szívesen merülnék munkaügyekbe egy zajos diszkó bárpultjánál, főleg ogy ő most részeg, én viszont nem vagyok az, viszont szeretnék, de a kirohanásból egyértelmű, hogy nem is nekem szól a dühe. - Ácsi! Ne nekem mondja, én sosem küldtem el, és ha kéri, segítek. Ha veszekedni akar, nem én vagyok az embere. Intek a pultosnak, hogy hozhatja a következő kört, legalábbis nekem biztosan. - Ha akarja, tulajdonképpen ordibálhatunk egymással, vagy megpróbálhatja leverni rajtam, esetleg leihatjuk magunkat a sárga földig. De a kérdéseire a válaszokat tőlem hiába várja. Nem vagyok Castor, alig ismerjük egymást, és halvány gőzöm sincsen, mitől van vihar a paradicsomban. Veszekedtek, szakítottak, Tara elment, ezt nem nehéz kikövetkeztetni. Hogy miért jött vissza nem tudom, de elég nyilvánvaló, hogy a helyzet kettőjük között nem javult.
Arra, ahogy menti magát (azaz a "fajtáját" ahogyan jelenleg nevezem) fel kell "cöhh"-ölnöm. - ... és persze végül mossák kezeiket. Ezt kihagytam a felsorolásból. - még rá is mutatok egy ujjal, hogy szemléltessem mire gondolok. Mégpedig arra, hogy Jake ezt is támadásnak veszi (ami egyébként természetes, hiszen még nem ismer annyira, hogy tudja: részemről ez még távolról sem az), és hárít. Hárít magáról, meg a "fajtájáról" is. Pont ezt csinálja Castor. Hogy ő rosszat tett valaha is?! Neeeem, az ki van csukva, a másik fél nyilván csak hisztizik... Sóhajtok egyet fáradtan. - Nem veszekedni akarok Jake, hanem megérteni hogyan működnek. Aztán meg elejét venni a többinek... az összes többinek. Egyre nehezebb megállni, hogy ne nyúljak megint a poharam után. Az ásványvíz helyett is inkább kólát rendelek citromkarikával és egy kisebb tálka mogyorót, hogy legyen valami sós is, meg pótcselekvés jellege is a dolognak. - Nem, ezt nem ússza meg. Maga fog válaszolni nekem. Szóval tessék. - intek a rendőr felé, mintha képzeletbeli stafétát nyújtanék át neki. - Hallgatom. Mit akarnak a pasik? A kriminálpszichológia szakon ezt nem tanították. - arcomra részeg szigorúság ül ki, ami inkább olyan grimasznak hat, amely a bohócok sajátossága. Igen, feltűnik nekem is, hogy vicc ez az egész amit művelek, csak éppen magasról teszek rá. Össze vagyok zavarodva, csalódtam, és hasogató fájdalom kínoz a legapróbb sejtemig is, amit rohadtul nem enyhített a pia, ez a közeg meg aztán végkép nem. Szóval bocsássa már meg a világ ha most nem kívánok áldozni még a külcsínre is...
Kezdem egy kicsit elveszíteni a fonalat. Egyáltalán nem érzem úgy, hogy mentegettem volna magamat. Nem is igazán értem, velem mi a frász baja van, azon kívül, hogy éppen gyűlöli a férfiakat... Soha nem mondanám, hogy hibátlan vagyok, hogy nem bántottam még senkit, de azt kikérem magamnak, hogy Tara ellen bármit vétettem volna. A következő megjegyzésére kicsit megnyúlik a képem. Ha azt hiszi, hogy majd tőlem megtudja az örök érvényű igazságot a férfiak működéséről, akkor csalódni fog. Főleg, hogy például én és Castor annyira különbözünk, amennyire csak lehet. - A férfiak sem egyformák, Tara. Természetesen ha nagyon le akarja csupaszítani a dolgot, akkor az alaptermészetünk persze hasonló, de ez kevés hozzá, hogy használati utasítást tudjak adni a „fajtámhoz”. A kólájával együtt érkezik meg a whiskym, és ha már úgyis ebbe a roppant kellemes beszélgetésbe keveredtem, akkor akár gyorsan is leihatom magam... Szóval lemondok róla, hogy kortyolgassam az italt, elsőre a felét húzom le, aztán biccentek. - Rendben. Akkor válaszolok én. Nagy általánosságban a férfiak is úgy akarnak élni, ahogy nekik jól esik. Ez mindenkinél mást jelent. Ha belőlem indulunk ki, mert másból nem tudok ennyire biztosan, akkor szeretnék jó lenni a munkámban. Nagyon jó. Megmaradni jó embernek, becsületesnek, akire lehet számítani. Azt akarom, hogy a családom biztonságban, boldogan éljen. És persze én is szeretnék megnősülni, nem mintha ez elképzelhető lenne a közeljövőben. Az viszont biztos, hogy senki nem szereti, ha megpróbálják megváltoztatni, ha akár a saját érdekében is, de megmondják mit tegyen, vagy mit ne. Ez nem csak rám, nem csak a férfiakra, de a nőkre is ugyanúgy áll. Megvonom a vállam, és lehúzom a whisky másik felét is. Tulajdonképpen azért annyira nem vagyunk bonyolult lények, azt hiszem. - Ki nem vágyik szédítő szerelemre, forró szexre, elfogadásra, és boldog életre? Talán ha Tara kicsit specifikusabb lenne a probléma kapcsán, akkor tudnék értelmesebb választ is adni. De ha ilyesmit szeretne, akkor nem árt gyorsan a tárgyra térnie, mert részegen már nem beszélek ennyire összefüggően, bár a gondolkodásom akkor sem kapcsol le, csak a fogalmazóképességem. Újabb intés a pultos lánynak, és jöhet a következő kör.
Más körülmények között meglehet, hogy sűrű elnézéskérések közepette fújnék visszavonulót, mert igen, nekem is feltűnik, hogy Jake szívesen elküldene a jó büdös francba. Csakhogy ezt én most konkrétan lesz*rom. Annyi szutykot nyeltem az elmúlt évben, ami két generációnyi normális embert se súlyt egész életében. Azt hiszem, nekem is kijár már néhány perc a másik szerepkörből. Szóval legyek ezért most paraszt, én akkor is válaszokat követelek, bár arra már most mérget merek venni, hogy vitába fogok szállni vele, bármit is mondd. Keserű vagyok, csalódott, szomorú, magányos, és az összes létező módon megaláztak. Esélyes, hogy én már nem is válaszokat akarok, inkább egy pöttyös labdát, amit a falhoz vághatok, csak nyomós indok hiányában ezt még nem tehettem meg. Viszont kipécéztem az első erre alkalmas embert, és most készen állok kivetni rá a hálómat... Körülbelül ekkor érkeznek meg az italok, és látva, hogy milyen sietve kap utána a rendőr, az előbbi gondolatok olyan gyorsan illannak el a fejemből, ahogyan jöttek. Nincsen ennek semmi magasztos, költői oka, egyszerűen csak nem megy részegen a két dologra összpontosítás. Ahogy elkezd beszélni, hiába példálózik saját magával, én akkor sem tudok elvonatkoztatni Castorról. Minden állítást pont ugyanúgy be tudom helyettesíteni a teremtőmmel (leszámítva azt a nősülés dolgot), ami vagy a sok hasonlóságot mutatja kettejük között, vagy részemről előszele ez már egyféle kellemetlen mániákusságnak... Ha egy éve kérdezte volna meg, hogy "ki ne vágyna..." szerintem körberöhögöm, amiért hisz még a tündérmesékben. Ma már tudom, hogy ez a fajta tündérmese igenis létezik, csak nem a magamfajta számára. Nem kesergek azon, hogyan/hol/mikor csesztem el, de dögöljek ha még egyszer az életben beletenyerelek valami ilyesmibe. - Tehát ilyen egyszerű, háh? Élni és élni hagyni? Akkor azt mondja meg nekem, hogy hol fejeződik be ez az elv, és hol váltja fel a szimpla "lesz*rom". Mert ahogy elhallgatom magát, a kettő nem tűnik olyan távolinak egymástól. Meséljen. Mi a maga története?
Tarát talán sosem fogom megérteni, de annyit láttam már az emberekből, és ismerem őket annyira hogy érezzem, csak a keserűségét, és a dühét akarja leverni rajtam. Mondjuk szerencsém van, hogy egyelőre csak szóban. Még most is nehezen nyeli be a büszkeségem, hogyha megfeszülök, akkor sem rúghatok labdába ellenük, csak azért mert vérfarkasok. A visszavágása ezúttal már nem ér váratlanul. Felkészültem rá, hogy bármit is mondok, az nem lesz neki elég jó. Keserű félmosolyra húzom a szám. - Sajnos távolról sem ennyire egyszerű. Bár az lenne! A leszarom a lehető legkártékonyabb hozzáállás ebben a világban. Ami pedig a történetemet illeti... Zsaru vagyok, minden előnyével és hátrányával. - vállat vonok – A családom folyamatosan aggódik értem, viszont alig látnak, a fizetésem közepesen szar, és csak aludni járok haza, úgyhogy elég kevés emberi kapcsolatom van civilben, de mivel én választottam ezt eszemben sincsen panaszkodni miatta. Ennyi az egész. Az üres poharat visszateszem a pultra, és előhúzom a már fél perce csörgő-rezgő-villogó telefonomat a zsebemből. Mivel az őrs száma világít a kijelzőn sóhajtok egyet, és visszacsúsztatom a zsebembe. Vidám estének nézek elébe, ha így kapatosan kell melóznom, amiben biztos lehetek. Pénzt csúsztatok a poharam alá. - Elnézést, eddig tartott a kimenőm. Ha szüksége van a segítségemre hívjon. Addigis remélem hamarosan jobban érzi majd magát. Biccentek neki búcsúzóul, aztán újra előhúzom a telefonomat, és kifelé menet már tárcsázok is, hogy a zajból kiérve mielőbb kiderítsem hová kell mennem...
Egy ideje már itt tengetjük a mindennapjainkat és azt hiszem nem ártana végre valami meló. Na nem azért, mert attól tartok felkopik az állunk. Bár Jesse folyton ezzel jön, amikor vásárolni megyek, szerinte túl sokat költök, szerintem meg csak megveszem, ami kell... az már persze más kérdés, hogy különbözőek a véleményeink arról, hogy mi az, ami szükséges, mert szerintem, igenis szükséges, hogy egy nőnek legyen 15-20 pár cipője... De, hogy visszatérjek az eredeti gondolatomhoz, azért kell a meló, hogy ne egész nap csak tengessem az időmet céltalanul... Sokféle-fajta melóm volt eddigi életemben, de legjobban a pult mögött szeretek tengődni, ott mindig nagy a pörgés, meg az ember mindenféle taggal találkozik és jópofa sztorikat is meghallgathat. Sosem volt gond a beszélőkémmel, szóval, könnyen eltársalgok én bárkivel, bármiről és egy ilyen munkánál ez sosem hátrány. Szerintem legalábbis. Még nem igazán kezdtem el tüzetesebben melót keresni, mert még mindig nem száz százalék, hogy itt maradunk, de azt hiszem a mérleg nyelve határozottan abba az irányba billen, hogy legyen maradásunk. Én legalábbis nem nagyon szeretnék arrébb mozdulni, egyre jobban tetszik a város és amúgy is jó lenne már némi állandósság is az életünkbe, nem pedig a folytonos utazás egyik helyről a másikra. Az elmúlt 129 év alatt kissé beleuntam az örök helyváltoztatásba... Felkaptam magamra egy farmert pulcsival, és hozzá a bőrkabátom, meg ami még kell és nyakamba vettem a várost. Nem volt különösebb célom, az se baj, ha nem találok semmit, max beülök valahová egy whiskyre, aztán visszamegyek a hotelbe és ennyi volt az este. Jesse már megint kódorog valamerre, csak a jó ég tudja, hogy merre, és ha már volt oly édes és a hotelben hagyott, hát úgy döntöttem, biztosan nem fogok a négy fal között maradni és halálra unni magam. Kifejlett nőstény egyed vagyok, egyedül is jól tudom magam érezni! Hogy mik nem jutnak eszembe?! Még a hotelben vacsiztam, mielőtt útnak indultam volna, mert fogalmam sincs meddig leszek oda, meg amúgy is kihagytam az ebédet, szóval jól esett némi kaja indulás előtt. Gyalog vettem a nyakamba a várost, lévén, hogy még nem voltam biztos abban, hogy hová is szeretnék menni, így szóba sem jöhetett a taxi, vagy a tömegközlekedés. Jó lesz nekem a két szép virgácsomon felfedezni a környéket. Az első szórakozóhely, amivel szembe találkoztam, nem különösebben keltette fel az érdeklődésem, szóval onnan viszonylag gyorsan megpattantam, még azelőtt, hogy sikerült volna bármit is rendelnem. A következő hely, már szimpatikusabbnak tűnt, szóval fogtam magam és ide vettem be magam. A disco-k általában nem teljesen az én világom, de ez persze nem jelenti azt, hogy be nem tenném a lábam egy ilyen helyre, vagy ilyesmi. Csupán csak arról van szó, hogy ritkán fordulok meg bennük. Egy kisebb tömegen kommandózom át magam, amíg sikerül bejutnom. A bárpultot célzom be és annak támaszkodom, amíg arra várok, hogy a pult mögött álló megkérdezze mégis mit akarok. Szétnézek várakozás közben. Impozáns hely, annyi biztos. Végül elunom a pult támasztását és feltornázom magam az egyik bárszékre, szerencsémre épp találok üres helyet. - Egy pohár Chivas lesz, köszi. - mondom, amikor végre szóba áll velem a pultos. Felmerül bennem a gondolat, hogy megkérdezzem, kell-e ide munkaerő, de még mielőtt ilyesmivel előállnék, előbb el akarom kortyolni a piámat. Egyre inkább tetszik ez a hely. És miért is ne akarnék itt melózni, ha esetleg van rá lehetőség?! De ez egyelőre még csak egy kósza gondolat. Előbb a whisky, utána jöhet minden egyéb...
Az a jó ebben a helyben, hogy mindig akad tennivaló, semmi több. Így a tél végén sorra teríti le azt embereimet a megfázásos betegségek egész skálája, szóval most tartok ott, hogy ha száz kezem lenne, az se volna elég. Tulajdonképpen nem bánom, mert élvezem a pörgést. A zene zavar, mert ez a tucc-tucc téma nem az én műfajom, de ez is amolyan szükséges rossz a számomra, és már egészen hozzászoktam. Ma csak az egy csapos van a pult mögött, mert a fene se gondolta, hogy kedd délután már ennyien lesznek itt. Szóval mikor a csapos srác felszól nekem, hogy csináljak valamit, mert nem bírja, én azon hezitálok, hogy a bérszámfejtést toljam-e át tegnap előttről holnapra, vagy a könyvelést. Az vajon mentség, ha azt mondom, hogy nem tudtam, hogy ez ilyen? Nem... tudom, hogy nem az. Legkésőbb két napon belül helyreáll a világ rendje, addig meg csak kibírjuk valahogy. Ezzel nem csak magamat nyugtatom, az alkalmazottakat is. Bár őket ez inkább idegesíti, mert szerintük már irracionálisan optimista vagyok. Azért lázadás még nem tört ki a hajón, és tulajdonképpen nincs is akkora baj, mint amekkorának most kinéz... Végülis elég fürge vagyok már, és átlátom ezt a szmötyit is amit én rendszernek nevezek, szóval megyek oda ahol éppen kellek. Egy pohárszedő körútról térek vissza a pultba, két kör alakú magasított peremű tálcával egyensúlyozva, mikor megérzem az idegen farkas energiákat. Kell egy kis idő bemérni, hogy pontosan hol is van a kóbor, szóval amíg megtöltöm a mosogatógépet a vendégtérről összeszedett poharakkal, kiküldom az energiáimat mintegy "letapogatva" az idegent. Mire végzek, megtudom, hogy egy nőstény az, és hogy éppen jobb helyre ül át. A csapos srác keze alatt ég a munka, és az én kasszám amúgy is közelebb esik a nőstényhez, tehát én tipegek oda hozzá megkérdezni, hogy mit inna. A Chivas hallatán felnevetek. - Azt ugye tudod, hogy Alszkában vagy? - nem, ez nem a fölényeskedő, kioktató hangszínem, hanem a vidám, "nyugi-van-csak-heccellek" típusú. - Kanadától délre keresd a Chivast. Alaszkába nem érnek már el az olyan árucikkek. Szóval Jim, Jack, vagy Johnny legyen? - Kérdezem, miközben előkapom a hűtőből a szóban forgó üvegeket, magamnak a Jagermaistereset és még két sört egy másik pultot támasztó párosnak is. - Iszok veled! Te pedig mesélj, mi járatban? - a városban? a discoban? Az utóbbiról azt gondolom, hogy szórakozni akar, ahogy itt mindenki más is; az előbbiről meg majd mesél, ha van kedve hozzá Nem erőszak.
Míg a pultnál várakozok megérzem én is a másik farkast, amin mondjuk nem különösebben lepődök meg, mármint, hogy belebotlottam egybe, előfordul. Az már persze más tészta, hogy valahogy furcsán ismerősnek érzem az energiáját, de ha megölnek se tudom hirtelen beazonosítani. Mondjuk tekintve, hogy az elmúlt több, mint száz év alatt nem egy bundásba futottunk bele Jessevel, nem csoda, ha ismerősbe botlok. Nem feltétlen emlékszem mindenkire pontosan. No mindegy, ha előkerül, majd kiderül, hogy be tudom-e azonosítani, vagy sem. Ahogy elém toppan a lány, egyre határozottabban érzem, hogy ismerem őt, de most még lövésem sincs, hogy honnan, ezért amíg erre rá nem jövök csak leadom a rendelésem. Kérdésére felszaladnak a szemöldökeim a homlokomon és egy pillanatra zavarba jövök. Oké, hogy el szoktam tévedni, ami azt illeti ez elég gyakran megesik velem, de az még csak tán rémlik, hogy hol vagyok. - Öööö, hát izé... - kezdek bele, olyan értelmesen a mondandómba, mint egy zuzmó, de aztán gyorsan összekapom magam, amikor leesik, hogy ez valami vicc/hecc volt és elnevetem magam. - Nem mondom, gyakran eltévedek, de eddig én magam is úgy sejtettem, hogy Alaszkában vagyok... Szóval ide csak a "macsó férfiak" érnek el és a Chivas nem... szomorú, de akkor azt hiszem Johnnyra szavazok! - mondom neki még mindig egy széles mosollyal az arcomon. Aztán bevillan egy tíz évvel ezelőtti emlék Görögországból. Na ott viszont jól elvesztem, de most nem is ez a lényeg, hanem az, hogy onnan ilyen ismerős ez a lány. Ha nem lenne vérciki, most homlokon csapnám magam, ahogy leesik a tantusz, de ezt csak gondolatban teszem meg, hogy ne nézzenek totál hülyének. - Én ismerlek! Athénból! - szalad ki a számon, ahogy rám törnek az emlékek. Basszus, hogy is hívják? A névmemóriám, egy katasztrófa... Majdnem olyan rossz, mint a tájékozódási képességem. Valami T betűs volt. Talán.... - Rosie vagyok, úgy tíz éve találkoztunk. De örülök, hogy újra látlak! - magyarázom neki, na nem azért, mert azt feltételezem, hogy ő nem tud beazonosítani, hanem inkább magamat erősítem meg abban, hogy valóban ismerem. Utána meg kitörő lelkesedéssel örvendek annak, hogy újra összesodort minket a sors. Tudom, nem volt valami mély az ismeretségünk, de ettől függetlenül én még őszintén tudok örülni egy ismerős arcnak. - Az királyság, nem szeretek magamban inni! - megörülök annak, hogy velem tart. Persze magamban is ittam volna, az alkohol mindenhogy lecsúszik, de így azért mégiscsak jobb. Ismerősökbe meg mindig szeretek belebotlani. Most mit tagadjam?! Társasági lény vagyok, szeretem ha van kivel beszélgetni és tölteni az időt. - Oké, nos lássuk csak... - kezdek bele és közben, ha elém került a whiskym, akkor a poharat fogom közre mindkét kezemmel a pulton. Egy pillanatra felvándorol a tekintetem a velem szemben lévő lány fölé valahová, amíg a gondolataimba merülök, hogy mit is kezdjek el mesélni neki. Azután újra a lány szemeibe nézek és még mindig az istennek se jut eszembe a neve... - Jesszusmaris, hol is kezdjem? Athén után jöttünk-mentünk a nagyvilágban még egy ideig, de pár éve áttelepültünk Amerikába. Azt hiszem kinőttük Európát... - jegyzem meg egy mosoly mellett, aztán megiszom a whisky felét. - Nem untatlak a részletekkel. Néhány napja érkeztünk ide Jessevel Chicagoból. Keresünk egy helyet, ahol végre letelepedhetünk. Meguntam a folyamatos költözködést. - vonom meg a vállam. Hát nem tudom, hogy tényleg kíváncsi volt-e így hirtelen ennyi infóra, node most már mindegy, mert megosztottam vele. - Most pedig konkrétan semmi extra, Jesse elhúzott a vérbe valahová, nekem meg nem volt kedvem tovább a hotelben egyedül dekkolni... Arra gondoltam szétnézek meló ügyben a városban. Hátha kell valahol egy jó csapos. - mesélek neki tovább és megiszom a pohárban maradt whisky maradékát. - És te? Mióta élsz itt? Egyáltalán mikor hagytad ott Európát? Mesélj, hogy megy sorod azóta? - öntöm rá a magam kérdéseit. Aztán majd eldönti mire akar, vagy akar-e egyáltalán válaszolni. Mondom, nem volt valami szoros a kettőnk ismeretsége, de ami volt, az mondjuk jónak és pozitívnak volt tekinthető.
A nőstény fizimiskája nekem is feldereng valahonnan, de annyira azért nem, hogy komolyabb fejtörésbe kezdjek. Évszázadok alatt sokmillió emberrel találkozunk, és igen, létezik olyan is, hogy több ember a megszólalásig hasonlítson egymásra. Szóval addig nem is agyalok, míg a nő fel nem hozza, hogy Athénból ismer. Nos, hát igen. Voltam ott, tanultam könyvelést meg pszichológiát, de a csajról konkrét emlékeim nincsenek. Sok ilyen embert "ismerek", a memóriám meg elég szelektív mostanában -haha! hogy én milyen vicces vagyok! - 'Háj Rosie, én Tamara vagyok. -teszem le elé Johnny-t, akire végül voksolt, az én vadászmesteres poharam talpát pedig odakoppintom a pult lapjára, ahogy illik mielőtt húzóra kiinnám. Úgy minusz 2 fokos lehet. Pont ahogy szeretem. Amúgy igen, visszavettem a született nevemet. Így annak is könnyebb lesz majd elválasztani a múltat meg a jelent, aki tényleg ismert. Közben jár ám a kezem is, újabb várakozó embereket szolgálok ki, kezelem a kasszát, de figyelmem a nőstényé. Én tényleg nem akarok bunkó lenni, de "messziről jött ordas azt mond amit akar", szóval a gyanú írmagja azért felmerül bennem, hogy a lány talán mégsem egy régi ismerősöm. - Segíts... Az a Rosie vagy akivel együtt hallgattam jogot az egyetemen?- sosem tanultam jogot. 10évvel ez előtt azt hiszem, hogy könyvelésre jártam, meg egy hangulatos kocsmába a tenderparton ahol rászoktattak a Metaxára. Nem, nem a bóvli izére amit manapság lehet kapni, hanem az igazi görögre. Mindegy is. Az a lényeg, hogy ha tényleg ismer a nőstény akkor helyesbíteni fog, ha nem... nos, akkor megadta a beszélgetés alaphangját. Viszonylag közvetlen ember vagyok én, csak nem minden áron. Mondjuk ez is inkább a farkasom elmélete, mert én úgy őszintén szólva semmi értelmét nem látom annak, hogy egy kóbor farkas miért akarna egy másik kóbor bizalmába férkőzni úgy spontán. Mármint: Nem tudok én itt senkiről semmit, és ez rohadtul így is fog maradni, ha rajtam múlik. A lány e közben mesélni kezd magáról, én meg vigyorogva hallgatom, miközben tovább pörgök a pult mögött. - Hehe! - röhögök fel azon, hogy kinőtték Európát. - Azt még megértem, hogy Európa túl kicsi a magunk fajtának, de... - tárom szét kissé a kezeimet körbemutatva a helyen. A jobbomban egy sört szorongatok amit éppen ki akartam bontani, a balomban meg vodka van. Utóbbi szimbolizálja Európát, a jobb, azaz a sör pedig azt ahol vagyunk. -... miért éppen Alaszka? - még össze is illesztem a két üveget egymás mellé, hogy lássa a különbséget. - Ez célzás volt, angyalom? - mármint a melót keress- csapos munkakörben dologra kérdezek vissza. Amúgy ha célzás volt, akkor vettem én a lapot, csak még nem tudom, hogy le akarom-e csapni a labdát. Korai az még. Ő még csak most jött, én meg azt se tudom, hogy hová kapkodjak. - Már több mint egy éve itt vagyok. Megörököltem ezt a bérleti szerződést, aztán gondoltam, hogy nem kéne kihagyni a lehetőséget... Mártmint... öreg vagyok már, eddig jóformán csak tanultam, de érdemben semmit nem kezdtem vele. Hát most megpróbáltam. Asszem' bejött. - vonok vállat végül. Panaszkodni akkor se tudnék, ha akarnék. -Jó munkám van, jól élek, emberek között vagyok. Mi kell még? - lelesek a csaj poharára, aztán vigyorogva vissza rá. - Még egy kör. Az kell ide!- és ha már így felismertem a helyzetet, egy úttal töltök is mindkettőnknek. - Aztán mesélhetnél kicsit a szakmai tapasztalataidról is. - csak fúrja az oldalamat a dolog. Ez még nem ígéret arra, hogy alkalmazni is fogom, de a jelenlegi állapotokban el kell gondolkoznom egy beugrós alkalmazotton. Ennyi.
Kezdőlap
Mondhatnám, hogy nem lep meg, hogy még emlékezik a nevemre - holott én jelenleg ki sem tudnom ejteni az övét- de az nem egészen volna igaz. Végülis, ha feledékenységről van szó, akkor én viselném a képzeletbeli koronát, mert most például az esett ki, hogy anno csaknem megöltem az őrzőt. Tehát ha másért nem is, ezért mindenképpen emlékezhet rám. De mindezek ellenére a mosolya, és nyílt, barátságos köszönése őszintének tűnik, ami ugyancsak meglep. Valahol sajnálom, hogy bennem most nem munkálkodnak ilyen... "erők". Nem miatta, 
Az hogy észrevette a távozásomat, egyszerre lep meg, és tölt el némi gyanakvással is most, hogy az Őrző belekeverte a "munka" fogalmát is. Végülis nem tulajdonítok nagy jelentőséget a dolognak, mert részeg vagyok én már ehhez, mintúgy pedig hülye is. Nem kell nekem ma már kombinálni. 
//
