Attól abszolút nem tartok, hogy ne tudnám belőni az arányokat, az ilyesmi nem csak ebben a munkámban fontos, bár gyógyszerészként sokkal kisebb mennyiségekkel is dolgozom, és ott azért nem szoktam hazardírozni, az emberek egészsége sokkal fontosabb, mint az, hogy mitől részegednek le. Nem aggódok amiatt, hogy elszúrnám, az ilyesmit nem szoktam, jó vagyok benne. Egyrészt eleget gyakoroltam már éveim során, másrészt mindig is élveztem, a koktélokat bírom a legjobban, azokban van fantázia. Nyugtázom a bólintását, és nem fogom azért lerágni a körmöm, hogy esetleg nem jött be neki, szerintem úgyis tudatná, ha meg nem itt és most, hát kirakná a szűröm, az is egy reakció, bár nem épp egyenes, no de ez már csak így megy. Ha valakinek nem elégedettek a munkájával, repül, bár rám még nem volt panasz, és remélem, ez így is marad. Maradok az egyszerű, természetes mosolyomnál, válaszolgatok a kérdéseire, és figyelek a szavaira. - Köszi, bár az elismerés a szervezőt illeti, én csak utánajártam, hogy meg lehet-e itt tartani. Szerencsére nem volt akadálya. Nem mondom, hogy szívesen emlékszem arra a napra, bár, mostanában egyikre sem túlzottan, lévén még nagyon élénken él bennem New York emléke, és nem nagyon tudok szabadulni tőle, de nem is vártam, hogy gyorsan túl fogom tenni magam rajta. Az esetek többségében azonban igyekeztem a külvilág felé nem mutatni a problémáimat, főleg nem munkában, mert egyszerűen nem volt odavaló, és ha még itt is hajlamos lennék magamba fordulni, akkor már egyenest mehetnék is megint pszichológushoz. - Én csak igyekeztem rendreutasítani, bár bevallom, igencsak paprikás hangulatban voltam, miután rácsapott a hátsómra. Egyébként, egy másik vendéget jobban kiakasztott a viselkedése, és felvette a kesztyűt, amiből az lett, hogy nekünk akart jönni, de akkor meg a nő használta a paprika spray-ét. Szerintem valahol az aktámban benn van a jelentésem. Végül a kidobók kísérték ki a srácot. Azt hittem, nyakon fog csípni meló után, de szerencsére nem várt meg. Ecseteltem a dolgot, és nem szívesen emlékeztem rá, de komolyabb baj szerencsére nem lett belőle, így nem is akarok rá több szót fecsérelni, persze, ha Sarah úgy gondolja, elmesélem töviről hegyire az egészet. - Ez érthető. Mondjuk, legalább konkurencia nincs, inkább csak manapság már ritkábban járnak discoba az emberek. Bár szerintem a nyári forgalomra nem lehet panasz, de nem értek hozzá, nem tudom, mi számít jónak. Gondolkodom el a dolgon, közben azért számolom a különböző szeszes italokat, és jegyzetelek, közben persze igyekszem rá is figyelni, és nem azt az érzést kelteni, hogy nem érdekel. Egyszerűen csak nem szeretem a végtelenségig húzni a dolgokat, így meg hamarabb végzek. - Egyébként, mit terveztek? Azt tudtam, hogy most sem csak egy üzletvezetőnk lesz, de eddig csak Saraht láttam, a másik delikvenst, vagy a többit nem, szóval azt sem tudom pontosan, hányan lesznek. Ez mondjuk nem is volt fontos, csak hiányzott a biztos pont már innen, szóval örülök, hogy legalább van fejlemény ilyen téren.
- Ezután is nyitottak leszünk minden ilyesmire, nem árt a forgalmat növelni. Mosolyodom el haloványan, tényleg fontos, hogy minél több vendéget vonzzunk, akár bármilyen áron is. Ha egy rendezvényre bérlik ki a helyet, semmi akadálya, sőt, legyen szó szinte bármiről, én egészen biztosan ezer örömmel fogok a dolog elébe állni. Fel kell pörgetni a helyet, ez teljesen biztos, mert bár nem volt rossz az eddigi bevétel, de lehetne jobb is, munka terén pedig sajnos, vagy nem sajnos, de rendkívül maximalista vagyok. - Nagyon jó. Sokkal rosszabbul is alakulhatott volna a dolog. Bólintok elismerően, az már pozitív, ha az alkalmazottaink nem terminátor babák, mert elég csak magamra gondolni, én tuti bemostam volna a ficsúrnak, ha ilyet csinál. Na jó, ez kicsit túlzás, de tuti nem hagyom annyiban a dolgot. Na de ez én vagyok, az alkalmazottaknak nem kell ilyennek lenniük. Az aktát pedig jobban átböngészem majd, most csak az alap adatokra vetettem egy pillantást. - Annak pedig külön örülök, hogy nem esett bajod. Ismét halovány mosoly, bár azt a nő is érezheti, hogy nem vagyok túl aggodalmas típus, legalábbis nem abban az értelemben, amire először gondolni lehetne. Persze, hogy aggódom érte, de elsősorban azért, amiért a főnökök szoktak. Nem ismerem túlzottan, sőt, most találkoztunk először, így egyelőre nem több számomra, mint munkaerős, aki ha kihullik, újat kell keresni a helyére, ami csak plusz munka. Szóval igazán örülök, hogy meg lettünk kímélve az ilyesmitől, még akkor is, ha régebben történt az eset és akkor még nem volt közöm ehhez a helyhez. Lehetek gonosz perszóna, de soha nem érdekelt túlzottan, mit gondolnak rólam az emberek, a kapcsolatunk pedig még változhat, lebegjen ez szem előtt. - Igen, főként nyáron nagyobb a bevétel, de pont ezt szeretnénk elérni, hogy a többi hónapban se minimál legyen. Kortyolgatom tovább az italomat, azzal viszont teljes mértékben egyetértek, hogy az hatalmas pozitívum, hogy nincs konkurencia. Ha lenne… hát tuti sokkal nehezebb dolgunk lenne és lehet én sem vállaltam volna be a helyet. A kérdésére szám egyik sarka kunkorodik felfelé, ahogyan egy képet húzok elő a kezemben tartott mappából. Bár valószínűleg nem lesz számára ismeretlen a téma, de képpel együtt jobban el lehet képzelni a dolgot. - Black lights party. Sötét és a színek, neonfények, test-, illetve ruhafestés és persze italakciók tömkelege. Csúsztatom elé a képet, mely fogalmam sincsen, hol készült, de rendkívül mutatós. Ilyesmit szeretnék, Yvonne-nal már beszéltünk róla, szerintem tökéletesen meg lehetne valósítani, még átrendezni sem kellene a helyet. Bár utána takaríthatnánk, de az már csak mellékes, pláne, ha sikerül felkelteni az emberek érdeklődését és most elsősorban ez volna a cél. - Konkrétan nincsen még megtervezve a dolog, csupán ötlet szintjén állunk, de remélhetőleg felkelti majd az érdeklősét. Bár attól már előre félek, hogy ez is inkább a fiatalokat fogja megmozgatni, de aztán ki tudja. A vén ordasok is tudnak meglepetést okozni és nem utolsó sorban valamennyire bizonyítani is szeretnék, hogy igenis képesek vagyunk arra, hogy vezessük ezt a helyet.
Bólintottam, tökéletesen egyetértettem a forgalom növelésével kapcsolatban, bár nekem nem itt volt érdekem, de mondjuk, ha nagyon lesarkítjuk a dolgot, akkor nekem sem lenne munkám, ha kevesebben járnának ide. Akkor nem kellene ide ennyi ember sem. Így hát, legyen csak nagyobb a forgalom, bár azt nem tudom, meddig fogom még bírni a két állást, de most valamelyest segít, hogy ne sajnáljam magam annyira, szóval nem bánom. A fáradtságtól meg mindig hamar kidőlök, amiért meg csak áldani tudom a sorsot, mert legalább úgy alszom, mint a bunda, és ha vannak is rémálmaim, nem emlékszem rájuk. - Hát, nem sokon múlt, hogy nem csapott le a srác… Az nekem eszembe sem jutott akkor sem, hogy megüssem, annyira nem vallana rám, hogy az valami borzalom. Egész egyszerűen idegen tőlem mindennemű erőszak, már a krónikus önsanyargatásomon kívül, ami persze nem szándékos, csak úgy jön mindig. - Én nem különben. Megszoktam már, hogy az ittas pasik hajlamosak a túlkapásokra, de megütni még soha senki nem akart. Nem nagyon szeretnék ezen változtatni. Mosolyodtam el, már csak rossz emlék a dolog, bár valahol pozitív, mert egy idegen nő a védelmemre kelt, ami jól esett a kis mimóza lelkemnek. Igazából, eszemben sincs boncolgatni, mit miért mond, vagy csinál, ő a főnököm, ez nekem tökéletesen elég. Nem lesz ez másként eztán sem, bizalmaskodni sem fogok, nagyon jól tudom, hol vannak a határaim, néha tök kattantnak tűnhetek, de nem ejtettek a fejemre semmilyen értelemben, az egyszer biztos. - Nem is tudom, ezt télen hogy lehetne elérni. Én mondjuk nem vagyok egy nagy partyarc, de télen holt biztos, hogy nem nagyon vágynék el az otthon melegből bulizni. Mondjuk, nyilván nem mindenki olyan, mint én, de azért akadhatnak jó páran. Ezen vélhetőleg nem igazán lehet változtatni, hálózsákos pizsamabulik csak nem lehetnek az Upperben, az milyen lenne már… Fura. Határozottan. - Hú ez nagyon menő! Nézegetem a képeket, bár a leírás alapján is el tudnám képzelni, de így valóban lényegesen könnyebb a dolog. Már előre látom, ahogy a kesztyűnk, vagy esetleg bármilyen festés rajtunk, világít ezerrel, és minden olyan vidám módon sejtemes. - Vannak azok a karkötők meg karláncok, amik világítanak, ilyen egyszerű cső, de mindenféle színben lehet kapni. Abból lehetne rendelni valami nagykerből, és itt eladni őket. Egy kis plusz bevétel, nem sok ugyan, de sok kicsi sokra megy. Ez csak egy hirtelen jött ötlet, majd eldönti, hogy érdemes-e kezdeni vele valamit, vagy sem, ezt már nem az én tisztem eldönteni, segíteni viszont szeretek, ha tudok. - Az enyémet mindenképpen felkeltette, szóval alig várom. Nem mintha én buliznék majd azon az estén, de szerintem akkora poén, hogy aznap öröm lesz dolgozni, remélem, be leszek majd osztva, mert kár lenne kihagyni. Bár, ha nem, akkor majd elrángatom magammal P.S.-t, az ilyesmiért ő is oda meg vissza lenne szerintem. Közben felírok pár számot a pulton lévő papírra, és úgy tűnik, itt lassan végzek, de még a raktárban szerintem lesz mit csinálnom nekem is. - Meg egyébként, lehet kapni világító koktélos poharakat, jégkockát, minden ilyen őrültséget, bár egy buliért lehet fölösleges befektetés lenne az ilyesmi. Mondjuk, talán utána is lehetne használni, de én ehhez már nem értek.
Addig jó, amíg az ittas személyek nem keverednek drasztikusabb balhékba. Bár szerencsére jó a biztonsági személyzet, őket is meg kell majd látogassam, nem árt megismerkedni kicsit közelebbről. Aztán persze majd élesben dől el minden, hiszen mit érnek a szavak és a papírra vetett feljegyzések, ha nem látom, hogy adott esetben hogyan működik a gépezet. Szerencsére ezt Yvonne majd leteszteli, bízok annyira a z ítélőképességében, hogy elfogadható legyen majd a beszámolója. - Nem tudom, az itteni egyetemisták hogyan élik meg a téli, hideg napokat, de ők a legfontosabb célpont. Nem mai csirke vagyok már, azt meg kell hagyni, de azt tudom, hogy disco-ba főként a fiatalok járnak, még mázli, hogy itt egészen sok van belőlük. Annak kifejezetten örülök, hogy tetszik neki az ötletünk, az már plusz pont, ha a személyzet is rajong érte. Na jó, a rajongás lehet kicsit túlzás, de nem árt, ha nem ellenzik az eseményeket. - Nagyon jó ötlet, köszönöm. Azzal pedig egyetértek, hogy sok kicsi sokra megy. Nem nagy bevétel, az egyértelmű, de a kevés is jobb, mint a semmi, szóval ezt mindenképpen megjegyzem. Hasznos és jó ötlet, biztosan lesznek rá vevők. Bólintok, mikor kijelenti, hogy az ő érdeklődését felkeltette a dolog, még egy plusz pont, hogy az ilyenekért is tud lelkesedni. Szeretem, ha egy beosztott nem csak azért dolgozik itt, mert kell neki a pénz és mert nem talált jobbat, hanem azért is, mert szereti csinálni azt, amit. Plusz pont. - Nem fölösleges, nagyon is jó az ötlet. Ha a vendégeknek tetszik a buli, akkor ismételni is lehet és akkor fel tudnánk használni őket. Az is lehet, hogy valamelyik eldugott raktárban alapból porosodnak ilyesmik, majd utánajárok. Viszont ideje búcsúznom, nem szeretném feltartani a munkában a szorgos személyzetet, minél előbb végeznek, annál jobb és nekem is akadna még feladatom. - Nos, Naomi, örülök, hogy megismerkedtünk. Nem tartanálak tovább fel, ha végeztetek még úgyis találkozunk. Köszönök el tőle, miközben megiszom az italom maradékát, kezembe veszem a mappámat és távozok a helyiségből, hogy visszamenjek az irodába és folytassam a papírok átbújását.
Még csak egy hete melózom és meg kell hagyni, szerintem kurva jól megy. Kicsit ugyan tartottam tőle, hogy ki leszek készülve. Reggel suli, utána ebéd és már indulnom is kell munkába. Nem kell ládákat cipelnem, sem pedig részegek után összerókázott klotyókat fényesre sikálnom, de mégiscsak este 11-re érek a hotelba. Úgy látszik vasból vagyok. Azt vártam, hogy pár nap és úgy kell vonszolnom magam helyette viszont még sosem éreztem magamban ennyi energiát. Szabály szerűen új ember lettem, hasznos tagja a közösségnek hogy úgy mondjam. Amire azonban nem számítottam, hogy ez az energia a hét végére is megmarad. Egyszerűen nem tudtam mit kezdeni magammal. A szoba egyik végéből a másikba járkáltam, mint egy tigris a ketrecében, aki kiszemelte a szemben lévő kifutó malackáinak egyikét. Egyszerűen nem voltam képes két percnél többet ülni nyugalomban a fenekemen. -Na ebből elég Nissy! - intem rendre magam, hogy aztán bevegyem magam a zuhanyzóba. Ott sem voltam képes perceket ácsorogni, csak ami a mosdáshoz kellett. A szekrényt feltépve túrom fel megfelelő öltözék után. Disco lesz ebből minden valószínűség szerint, tehát a bugyit ki is húzom a listáról. Sosem lehet tudni. Felöltözöm, kistáskámba is bekerülnek a szükséges kellékek és irány a parkoló. Már elég csípős az idő, nem úgy mint otthon. Kissé dideregve teszem meg az első pár mérföldet. Nem is kell sokkal többet gurulnom, hiszen az eget buzgón világító lézerfény mutatja az utat és hát nem olyan nagy ez a városka. A tőlem megszokott hatalmas gázfröccsel parkolok le, nem kis riadalmat keltve a kint ácsorgókban, de istenem, megérkezni tudni kell. Odabent más látvány fogad, mint vártam. Nem is olyan lepukkant hely ez és nem is az első eset, hogy egy helyre belépve kellemes meglepetés ér. Még egy ilyen és még gondolat szintjén sem titulálom Alaszkát Isten háta mögötti koszfészeknek. Szóval kulturált hely barmokkal teli. A társaság ugyanis a kint bagózókból és az első megpillantott férfiállatokból kialakult kép alapján nem üti meg a mércét. De persze még korán van, lesznek itt még többen is. Egy hely zsúfolt, a bárpult. Szabad széket nem is lelek, de kell valami alapozás az estére. Szóval valahogy oda kell furakodnom és ezen cselekedetem közepette erős fájdalmat kell éreznem a vesémben. Egy viszonylag alacsony, tömzsi férfi könyöke volt az okozója, amelyet úgy lóbált mintha ő lenne egyedül idebent. -Nézz már szét magad körül tahókám! Faszfej! - kiáltom utána, majd ha semmi nem jön közbe elérem a pultot.
Nagyon szeretem az olyan fotózásokat, amik zenére zajlanak. Valahogy mindig felszabadultabb leszek a muzsikától és ez a pózaimon is meglátszik. Ma rendesen megdicsértek, a fotós szerint ma nyújtottam a legjobb formámat és bár ezzel nem nagyon értek egyet, eszemben nem volt tiltakozni. Szeretem a dicséretet, ki ne szeretné? Úgy döntöttem, hogy egy ilyen jól sikerült munkanap után összecsődítem az öcsémet és a haverjait egy kellemes kis bulizásra. Rég voltunk már az Upperben, idejét éreztem annak, hogy szerét ejtsük egy látogatásnak. Kivételesen anya intett be a programnak a maga angyali módján, mert Logan elhasalt valami Zhján és anya úgy érezte, hogy itt az ideje annak, hogy elővegye a vasszigort és pénteki szobafogságra ítélje a fiát. Érzi szerintem ő is, hogy ez halott ügylet egy húszévessel szemben, de nem hibáztatom. Valamivel meg kell fogni az én szőke öcsikémet, különben a végén kibukik az UAFról és akkor lesz harakiri. Ha már én nem járok oda, kell egy Davis, akinek diplomája lesz. Ha már elterveztem, hogy jövök, eszemben nem volt otthon maradni. Frissen hajvasalva, pink sminkkel és csupa rózsaszín, dilis holmikkal felszerelkezve vetettem be magam az estbe, hogy nem sokkal az utcára lépésem után már az Upper Deck bejáratánál lobogtassam a személyimet. Ezzel mindig megjárom! De már rutikosan nem tettem a táska aljára az irattartót, így nem kell órákat keresgéljek. A ruhatár felé visz az utam, leadom a bőrdzsekit és a táskámat is, csak a telefont süllyesztem zsebembe, meg a pénzemet irattartóstul. Sose lehet tudni ugyanis, hogy mikor akarják a pultnál is ellenőrizni, hogy nagykorú vagyok-e. Már épp békés nyugalomban érném el a pultot, amikor megüti a fülemet egy szó, melyre megindul tenyeremben a viszketés. Mivel elég közelről hallom, így nem kell sokat forduljak, pár szívdobbanásnyi idő sem kell elteljen addig, míg a „faszfej” kimondása után Nissy az ajkain érezheti suhintásomat. Sosem ütök nagyot, most sem tettem, épp csak egy legyintés az egész, de elhiszem, hogy nem fog jó fényt vetni rám. - Öööö.. izé. Botsáska! Szalad ki a számon. Nem tehetek róla, ütök reflexből, de annyi még bennem is van, hogy elnézést tudjak kérni utána. Mondjuk az esetek többségében izélhetem az ilyetén előtörő jóindulatomat.
Kizárólag a felnőttes sminkemnek és a jókora műanyag csodáimnak köszönhetem, hogy nem keltettem fel a hegyomlásnyi kidobók figyelmét a bejáratnál. Tudom jól, hogy meg kell húznom magam, mert ha kiderül a turpisság az est hátralévő részét egy penészes rendőrségi fogdában tölthetem. Hiába a szülői beleegyezés iskolára, munkahelyre egy felnőtteknek fenntartott létesítmény felnőtteknek való szórakozására nem ad bebocsátást. Hiába érzem magam felnőttnek már igen rég óta, a személyimben szereplő 1996-ot nincs mivel magyarázni. Mégis, amikor vesén hajít az a szteroid-pocok nem gondolkozom. Beszólok neki ha egyszer ő is vette a bátorságot érintésemre. A lemezlovas még közel sem csapott teljes hangerővel a lecsóba, szóval minden szavam hallani és a tuskó vissza is fordul értetlen pofával. Készülök további szidalmakkal, amelyek nem kímélik a közvetlen családtagjait sem, mikor hirtelen egy pofon ízét érezhetem ajkaimon. ~Mi a szar!~ Fordulok a pofon epicentrumául szolgáló szőkeség felé. Az „intés” nem volt nagy, csupán egy picurka suhintás. Talán csak rúzsom kenődhetett a lány ujjaira.... de akkor is! A saját apámnak nem tűrném el, hogy felpofozzon! Legyen bármi az indoka! Teljesen elönti agyam a harctéri ideg! Nem érdekel már a tömzsi gyúrós gyerek, aki idő közben már tovább is állt. Nem foglalkozom vele, hogy úgy kibasznak innen, mint macskát szarni, vagy rosszabb. Bekacliznak és apám ügyvédei kuncsoroghatnak óvadék miatt. Egyszerűen nem érdekel! Úgy megtépem ezt a dögöt, hogy attól koldul! Nissy Kelevrát senki, ismétlem senki nem pofozhatja fel büntetlenül! Tízszeresen veszek elégtételt sérelmeimért. Kikaparom a szemeit, kitépem a haját. Ütöm amíg erőm engedi és ha a derekam-forma kidobói kezek felemelnek az áldozatról... még belerúgok kettőt-hármat. Hallom a bocsánatkérést, vagy valami olyasmit, de gondolkozott volna előtte. Nincs mentség kedvesem! Bűnösnek találtattál és kínhalálra ítéltettél! Ebben a szent pillanatban, mikor jobbom már vöröslik attól, hogy ökölbe szorítom és igazságom első ütését készülök rámérni, ebben a kurva pillanatban valaki a lábamra lép. Egy szívdobbanásnyi időre ugyan, de kizökkent az én kis vendettámból és ez az idő éppen elég volt rá, hogy ne kövessek el egy visszacsinálhatatlan baromságot. Hiszen felrémlenek Sienna szavai az unokanővéréről. „Igazi kis pofongyáros” meg „nem várom a találkozásotokat” Te jó ég! Talán ő lenne az? Ezt meg kell tudnom, mielőtt kitépném a szívét. -Őőőő.... Csak nem.... Sunshine Davis-hez van szerencsém?? - pislogok rá kérdőn. Kezem még mindig ökölben és ha olyan válasz érkezik, amiből egyértelmű lenne, hogy mégsem Shiny az úgy vágom gyomorszájon, hogy attól koldul.
Kész szerencse, hogy nem mondja ki hangosan a gondolatait, mert kénytelen lennék megint megcsapkodni, akkor meg aztán még ennél is nagyobb jaj lenne nekem. - Íííí... Húzom el a számat, látva az ökölbe szorult kezet, s felismerve a felismerhetetlen haragot a lány vonásaiban. Nem hiszem, hogy ebből jól fogok kijönni, lévén vagy ezer meg egy éve nem néztem verekedős filmet sem a tévében, nem hogy én tudjak verekedni. Legutóbb sem voltam hajlandó védekezni, így most is csak annyi történik, hogy kihúzom magam, megfeszítem izmaimat és minden tagom, majd várom a csapást. Ami nem jön. Nem érzem a fájdalmat, nem érzek semmit. Még csak megkönnyebbülést sem elsőre. Aztán másodjára igen. Döbbenetet és meglepődést. Agyamban állati gyorsan kezdenek el dolgozni a fogaskerekek, keresem az archoz a nevet, a találkozás idejét vagy bármit, de nem jut eszembe semmi a másik szöszkéről. - De, én vagyok, viszont lilám nincs, hogy te ki vagy, szóval lennél oly' jó és megsúgnád nekem? Hadarom el egy szuszra, s megengedek magamnak egy vérszegény, angyali mosolyt. Nem mondom, hogy nincs hírem a városban, de általában az nem hogy meggátolná az embereket az ütlegelésben, hanem még arra sarkallná. Szóval nem értem. Hacsak.. Isteni fény gyúl elmémben, felkiáltok diadalmasan! - Sienna barátnője! Alanisre tekintek, lelkesen tapsikolva ugrálok fel s alá. Ha tényleg le akar ütni, így nehezebb dolga lesz, de nem önvédelemből mocorgok ekképp. - Ugye? Ugye, hogy ugyeugyeugye? Hirtelen annyira felvillanyozódom, hogy az se tűnik fel, hogy ráugrok valakinek a lábára, aki ezúttal hátulról fordul meg, s próbál lekenni nekem egyet. Egyelőre nem történik semmi, a kis világomban örvendve várom a választ és merem remélni, hogy nem kapok ki a pofonért.
Nagy kedvem lett volna alaposan megagyalni az ismeretlen pofozógépet. Minden porcikám akarta a jóleső érzést, amely másnak fájdalmat okoz. Az ütlegelés részemről azonban elmarad, hiszen az ismeretlen korántsem az. Ugyan személyesen most először találkozunk, de hallani hallottam róla Sienna ódáiból éppen eleget. -Hát én nagyon kivagyok, főleg így pofon után. Eszem ágában nincs egyenlőre bemutatkozni, had tapogatózzon a sötétben. Közben a haragom is elszáll, így eddig ökölbe szorult kezem is kiegyenesítem. Basszus, de jól esne most egy ital. Csak el ne kérjék az igazolványom ezek a gyökerek. -Bingoooooo, kitaláltad! - mosolyodom el magam is, mikor beletrafál a közepébe – Alanis vagyok és hát mi tagadás, sokat hallottam rólad. Mosolyom csakhamar vigyorba nyergel át, mikor nekiáll itt ugrabugrálni. Igen, semmi kétség ez Ő. Ott motoszkált bennem a kisördög, hogy csak a jól megérdemelt gyomrost akarta elkerülni azzal, hogy rábólint a névre amit mondtam, ám ez a reakció..... Tuti Shiny az! -Azt hiszem te is hallottál rólam, felteszem csupa rosszat.... de ne aggódj, a hiedelemmel ellentétben nem én vagyok a sátán menyasszonya. Akadt egy új jelentkező Shiny megruházására. Ugyan őt nem verte pofán, csak a lábára ugrott rá. Mégiscsak a legjobbik barátnőm rokona, szóval mellé állok és a tőlem kitelő legmérgesebb arckifejezéssel bámulom meg a letaposottat. Igen igen, hős vagyok! Ha tettlegességig fajulna a dolog abba is besegítek, hiszen az iménti pofon miatt van bennem némi indulat, amit le kell vezetnem, Shiny-n már nem tehetem. Ha nem, hát úgy legyen. -Nem így képzeltem el a megismerkedésünket, de már vártam az alkalmat. Még jobb is így, hogy Sienna nincs jelen. Beszélhetnénk pár szót? Őőőőő..... ha adok pénzt vennél nekem egy vodkát? Tudod, tizennyolc vagyok. Rákacsintok szemtelenül, bár az igazat megvallva nem a legjobb ötlet a dilibogyóimra ráinni. Mondjuk ez érdekel most a legkevésbé, hiszen olyan témákról kívánok szót ejteni, amihez jócskán el kell engednem magam.
- Azért nem ütöttem akkorát! Szabadkozom fülig elvörösödve. Nem tehetek róla, ez a dolog csak úgy előtör belőlem, mint a vulkánból a magma. Vajon a Vezúvval is mindenki csak veszekedne? Esélyesen igen, hogyha nem égnének szénné a forró lávatengerben a veszekedő kedvű egyedek. Na nem, mintha én azt szeretném, hogy Alanis vagy akárki más, akit megcsapkodok elégjen, szó se róla! De ettől még a hasonlat eszembe jutott. Elnevetem magam, meghallva azt, amit mond. Sokat hallott rólam, nos el tudom képzelni, hogy miért is. Amilyen a szája, tuti biztosan izomlázam lenne, annyit kéne csapkodjam, hogyha sokat érintkeznénk egymással. Mulattat a tény, hogy Sienna esetleg velem „fenyegeti”. Nem, mintha kinézném Siennából, hogy bárkit is fenyegetne. Egyszerűen nem az a típus. - Sienna nem mond senkiről rosszat! Kezdem ezzel, mert így igaz. Majd gyorsan folytatom a magyarázást, elvégre szeretek kielégítő és kimerítő választ adni kérdésekre. - Egyébként csak annyit mondott, hogy nem beszélsz éppen szépen és figyelmeztetett, hogyha a társaságodban fogok valaha időzni, akkor nagyon meg fog izmosodni a karom. Amúgy.. nem tévedett, látod, az edzés első mozdulatát már sikerült is produkálnom. Vigyorgok, mint a vadalma. Mondjuk amikor le akart ütni az nem volt ennyire vicces, de ugyan ki tartja számon? Buli van Aprajafalván, hát ehhez mérten teszem-veszem magam. Meg kéne forgassam a szememet és megdorgálni, hogy nem ihat, mert nem nagykorú, de nekem mindig az jut eszembe, amit apa mondott arról, hogy mindenki annyi, amennyinek érzi magát, szóval lelkes bólogatásba kezdek. - Persze, nem gáz! Bár őszintén szólva szerintem a pultos sem eszesebb, mint a kidobó, szóval simán bevenné, hogy huszonegy múltál. Sima vodka? Nyúlok közben a pénzért, hadd adja oda. Nyomakodom is a pulthoz, hogy rátámasszam karomat. - Szia! Villantok angyali mosolyt a pultos srácra. Egyáltalán srác ez? Dolgozik itt egy csajszi is hasonlóan rövid hajjal, s éppen háttal áll, nem tudom így megállapítani. Amikor megfordul, akkor viszont biztos leszek a dolgomban. - Két vodkát kérek! Adom le a rendelést, Nissyre tekintek. - Hogyhogy csak így egyedül?
Nagyot valóban nem ütött, inkább paskolásnak mondható de persze a tény a lényeg és ha nem esik le időben ki is ő, most minden bizonnyal már hatalmas, derekammal vetekedő vastagságú karok szorításában tessékelnének kifelé a helyről. Shiny meg valahol a padlón fetrengene bezúzott orral és a jelenlegi arcszíne, ami nem kevéssé mulattat, most egy olyan folyadéktól lenne hasonlatosan vörös, melynek belül kellene csordogálnia. Szerencsémre nem így történt, tehát a derűm megmarad a zavarának, nem pedig a nyers erőszaknak. -Ó igen! Sisi még arról sem lenne képes csúnyát mondani, aki a szeme láttára belezné ki a kutyáját. Olyan kis ártatlan. Ez volt az oka annak, hogy.... de igyunk előbb! Megizmosodik a karod? Lehet benne valami, de persze megpróbálom visszafogni a meglehetősen mocskos számat. Nem a kilátásban lévő újabb pofonok miatt, attól nem tartok. Nem voltam soha sem nagy Biblia-forgató, de emlékszem valami olyasmire, hogy „ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel”. Egyedül az maradt ki, hogy a kenyér mennyire legyen szikkadt és kemény. Bár inkább vallom magaménak a „háromszor veri ezt vissza” dolgot, ezt valami mesekönyvben olvastam. Tudom jól, hogy Sienna csőrét is bassza nagyon a csúnya beszéd és talán az is, hogy az ő kedvéért évek alatt sem fogtam vissza magam, Shiny miatt meg igen. Mit lehet tenni. Túlságosan szeretem azt a kis ribancot ahhoz, hogy egy ilyen apróság miatt családi viszály robbanjon ki. -Köszönöm, egy angyal vagy. Sima vodka, igen. - nyújtom át a pénzt az italra. Reméltem, hogy nem kell meghallgatnom egy hegyi beszédet az alkohol hatásairól a fejlődő szervezetre. Ha tudná szegénykém, hogy mi mindent kipróbáltam már. Persze kénytelen vagyok vihogni, mikor a csapos értelmi szinvonalára tesz egy tippet, ami minden bizonnyal helytálló. -Hogy miért egyedül? A válasz egyszerű. Sisi-n kívül nem ismerek mást itt, most már téged igen de ezzel zárul a lista. Siennával meg pasizni, te jó ég. Igazi kis pasi-riasztó, legalábbis az olyan fickókat tekintve, akikkel én szeretek ismerkedni. - ha ez idő alatt megérkezik a rendelésünk minden teketória nélkül és nagylány módjára egy szuszra lehúzom a vodkát – Olyan kis esetlen, ezért is vagyok itt. - egy nagy, amolyan „benne van a világ fájdalma” sóhaj – és csak úgy tudok nyugodt szívvel visszamenni Kaliforniába, ha biztonságban tudom őt. Ugye vigyázni fogtok rá? Nekem ugyan nincs testvérem, de Sisi olyan nekem, és kő kövön nem marad, ha bármi baj éri az én kis drágámat! Az a pacák ott nem is olyan vészes, bár csak favágókra számítottam itt az Isten valagában. Persze csak pillanatokra kalandozik el a figyelmem, most fontosabb dolgom van. -Ígérd meg, hogy vigyázni fogsz rá! Légyszi légyszi.......
- Fúj! Szalad fintorba orrom, s torzul el ettől egész arcberendezésem. Én nem tudom, hogy ilyen gusztustalan dolgok hogy jutnak valakinek eszébe, de ez különösen undorítószámba megy számomra, hogy unokahúgommal egy mondatban sikerült Nissynek ellőni a belezett kutyát. - Van ebben valami nagyon beteg, de azért igazad van. Sisi egy angyal. Hagyom ennyiben, s egész tratásommal, mindenemmel elárulom, hogy semmi belezést nem akarok hallani már, mertg menten itt hányom el magam. Illetve hát azt azért nem, de ettől függetlenül nem kellene ilyen undormányos dolgokról értekezzünk egymással. - Nem. Én azt mondtam, hogy Sienna az angyal. Próbálom javítani, amit hallok tőle, mertg először azt hiszem, hogy nem értette mit is mondtam neki. Nem lepne meg, elég nagy ott a hangzavar - milyen is lenne egy discoban? - szóval simán előfordulhat, hogy nem hallott jól. Még azelőtt esik le, hogy nekem szólt az angyal, hogy Nissy esetleg lehülyézhetne. Nem vagyok én az, csak kissé más a felfogásom és mármerre jár az agyam, mint az átlagos embereké. Kifacsart egy személyiség vagyok, ezt soha nem is tagadtam. - Aha, jó, oké, leesett! Emelem meg a kezemet kissé védekezőn, s megengedek magamnak egy kuncogást is. Majd pedig kikérem azt a vodkát. Ezen ne múljék, nem én vagyok, nem is voltam és nem is leszek akiskorúak alkoholfogyasztásának tilalmi aktivistája. Aki bírja a piát, az igyon, akármennyik idős. Akik meg nem bírják, azok sose igyanak. Én ezen a véleményen vagyok. - Mármint ezt most hogy kell értenem? A pasi-riasztó azért elég rosszul hangzott. Nem annyira, mint a kutyabelezés, de ez a csaj azért nem százas, hogy ilyeneket kitalál. - Milyen pasikkal szeretsz te ismerkedni? Kérdezek vissza. Még jó, hogy nem hallik ki a hangomból semmi, nem vagyok híve az ítélkezésnek. A további szavai, a hevessége meglep, enyhén felszalad tőle a szemöldököm. - De miért nem maradsz itt és vigyázol rá te? Persze, vigyázunk mi rá, de ez azért nagyon filmes klisésen rosszul hangzik. Mintha mostg akarnál búcsúznkodni és közölnéd, hogy vigyázzunk rá helyetted is. Pedigb nem lépnél le tőle szó szerint.. ugye? Nevezzen paranoiásnak a világ, de ezt meg kellett kérdezzem. Közben átnyújtom Nissynek a vodkáját is, amit megkaptunk végre.
Az O'Connorsról némileg átszoktam az Uperre. A zene teszi és a megnövekedett mozgásingerem, itt meg lehet táncnak csúfoltan vonaglani. Egyáltalán nem zavart a tömeg, sőt, kifejezetten jól esett, hogy ennyien vesznek körbe, akiknek a felét még látásból sem ismerem. A másik felével vagy túl közeli ismeretségbe kerültem már, vagy túl rossz benyomást tettem azok miatt, akikkel közeli ismeretséget kötöttem. Nehéz az élet, de jól esik elveszni ezekben a piszlicsáré semmiségekben a valóban komoly és súlyos dolgok mellett. Ittam és táncoltam, egyiket nagyobb intenzitással, mint a másikat, minek a nyomai kezdtek rajtam szép lassan megmutatkozni. Kórosan elkezdtem Sarah-t keresni, ám eleinte csak energiáimmal, lusta voltam kioldalazni a tömegből, meg amúgy sem táncoltam még eleget. Amikor ezt változni éreztem, vagyis túl hosszan ragadtam le időről-időre a pultnál és már a nem vicces is mulatságossá vált, akkor indultam ténylegesen a felkutatására. Valami nem stimmel, mert kicsit morcos tűnt és mintha kiabált is volna, vagy csak munkaidőben lerészegedett ő is, nem tudom. Majd kiderül, ha felfogom, mi a szitu, minden esetre kint a parkoló közelében találtam rá egy bokorsor előtti padon ücsörögve. Jaj hát édes lelkem, ha baj van, majd én feldoblak! Gondoltam én és a kezemben lóbált whiskys üveggel megindultam felé nagy bazsalygások közepette. Véletlenül se tudja eltéveszteni, hogy jó kedvem van és örülök, hogy rá akadtam. - Szia, Sarah! - óbégattam integetés közben, csak azt néztem be, hogy az üveges kezemmel integettem, így egyből locsoltam is a környéket. - Upsz! - nyugtáztam ennyivel a dolgot, majd vállat vontam és nagyot kortyoltam. - Te nőstény, te kerülsz engem - dobtam le magam mellé, s mindkét karomat a háttámlára vetettem. Eléggé szétütöttem magam, ami azt illeti. - Se hello, se szia... a szexet nem hozom fel, mert Nick morcos lenne, de néha megölelgethetnél, tudod? - soroltam neki szegény kisgyermek panaszaimat. - Azt mondtad szeretsz, de ki is kéne mutatni néha - fordítottam felé a fejem és ha kivágott felső volt rajta... nos, hím vagyok és részeg, közelebb hajoltam és jól megbámultam, szerintem elégedettségemben még el is pirultam. - Hellóka! - köszöntem a bő kebleknek és konstatáltam, hogy Sarah-nak továbbra is nagy... szíve van. Olyan kis kedves, bő, hogy minél többeket tudjon keblére ölelni és vigasztalni, szeretem a hozzám hasonló önzetlen lelkeket.
Szar nap volt a mai, nem tagadom. Ma az átlagosnál is kevesebb kedvem volt az emberekhez és még a hülyeségeikre való visszaszólogatásban sem leltem örömömet. Azóta alapjáraton nem volt túl sok kedvem bejönni dolgozni, hogy egy idióta őrült terroristát játszott a diszkóban és majdnem felrobbantotta az egész helyet. Hála égnek sikerült leszedálni a nyomorék fajtáját és szerencsére akkor forgalomcsökkenést sem hozott az incidens, mint vártam, de akkor is. Pedig még csak nem is menstruálok... A papírmunkát még az embereknél is jobban gyűlölöm, pláne, ha valamelyik alkalmazottam elront valamit. Legalább egy életre megtanultam, hogy a fontos dolgokat senki másra nem bízzuk Yvonne-on kívül. Ma nem álltam a pult mögé, félő, hogy valaki nagyon megsérült volna, úgyhogy az irodám rejtekében húzódtam meg egy pohár whisky társaságában. És a halom papíréban, természetesen. Egészen addig minden mondhatni simán ment, amíg valaki fel nem robogott, hogy azonnali segítségre van szüksége. Leérve próbáltam teljesen nyugodt lenni és nem kitépni az idióta beosztottjaim haját, amiért egy teljesen egyszerű problémát nem képesek maguktól megoldani. És akkor így maradjak nyugodt, ugye? Az ilyenek természetesen mindig akkor jönnek, amikor szar passzban vagyok. Persze, hogy kiabáltam, miután beráncigáltam a pult mögött lévő raktárhelyiségbe, de félek, hogy így is kihallatszott. Oké, akkor most próbáljunk megnyugodni. Észre sem vettem az ismerős energiákat és őszintén.. ha észrevettem is csak szarabb lett volna, mert semmi kedvem nem volt jelen pillanatban a hímhez. Fogtam a cigis dobozomat és elhagytam a süllyedő hajót. Vagyis nem volt süllyedő, de érzésem szerint, ha még ott maradok egy kicsit, akkor tuti azzá vált volna. Úgyhogy inkább leültem a parkolóban egy padra, itt legalább a levegő is jó volt, meg nyugodtan szívhattam egymás után a szálakat. Nyugalom. Egészen addig teljesen jól is voltam, amíg meg nem láttam Darrent közeledni. Abban a pillanatban már az óbégatása is eljutott hozzám, én meg kénytelen voltam a kezembe temetni az arcomat. legszívesebben egyből felálltam volna és itt hagytam volna a fenébe, de a cigim még félig sem égett le, kár lett volna érte. A locsolására csak a szemem forgattam és próbáltam megjegyezni, merre nem szabad a cigimet eldobni, már csak az kéne, hogy felgyújtsak néhány autót. - Elég volt mára a részeg idiótákból - fordultam a hím felé, ahogyan ledobta magát, bájos mosolyra húzva a számat - semmi öröm nem volt a görbületben. Nem voltam kedves vele, de talán nem is meglepő, azt hiszem ismert annyira, hogy tudja, ha rossz passzban vagyok, nem érdemes piszkálni, ő mégis vállalta a kockázatot, innentől az ő hibája. Bár lehet csak annyira részeg, hogy képtelen a logikus gondolkodásra. - A mackómat szoktam csak ölelgetni, tudod, akivel együtt alszom. Ő megértő és nem fél attól, hogy Nicholas morcos lesz - csóváltam meg a fejemet - Lássuk be, te nem vagy sem mackó, ráadásul te félsz Nick-től. - húztam el a számat és sóhajtottam lemondóan. Szórakoztam csupán, hiába nem ért fülig a szám. - Azt hittem ismersz annyira, hogy tudd, egészen sajátos módon fejezem ki a szeretetemet - paskoltam meg a vállát, ez a hajó elúszott, drágaság, legközelebb ne pont akkor találj meg, amikor szar a kedvem. És ne légy részeg. Bár részegen viccesebb, azt meg kell hagyni. - Hohó, kedvesem! Még a végén kiesik a szemed! - tettem a kezem a mellkasára, amikor közelebb hajolt, hogy egy cseppet sem finomkodó mozdulattal taszítsam hátra. Az sem érdekelt volna különösebben, ha lezúg a padról, legalább még érdekesebbé vált volna a műsor. - Ma amúgy nem kíváncsiak rád, bocsi, de túlságosan bűzlesz a piától - fűztem még hozzá magyarázatképpen, mielőtt egy újabb slukkért emeltem volna a számhoz a cigimet.
Sarah-nak szar kedve volt. Mármint annyira szar, hogy nagyon, még felém is, ami nem tudom, miért jelentett plusz bónuszt, de azt jelentett. Lebiggyesztettem a szám és igyekeztem nagyon szomorú arcot produkálni, de olyan savanyú neki ezen az estén a szőlő, hogy kétlem, sikerülne meghatnom. Ennek ellenére voltam olyan vakmerő és leültem mellé, mert az nem járja, hogy csak úgy otthagyjam, ellene van a küzdőszellememnek. Igen, olyanom is van, csak az esetek túlnyomó többségében nem a konkrét, fizikai harcban mutatkozik meg. - Én nem félek Nicktől! - horkantam fel, szinte kikérve magamnak még a feltételezés abszurditását is. - Senkitől sem félek! - Részegség ide vagy oda, ebben volt valami, de ilyenkor szerettem harsogva bizonygatni, főleg, hogy a gyávaság vádja ért. - Bebizonyítsam? - rántottam fel a szemöldököm, de már nem a szemébe néztem, hanem jóval lejjebb. Hát na, én felajánlottam a bizonyítást. Nagyon egyértelmű visszautasítást kapok, ezt a legkábultabb állapotban is képes lennék felfogni, csakhogy annyira könnyen nem taszajt közénk távot, mert nem estem le a padról, csak meginogtam. Megtanulhatta volna már a két - vagy mennyi - évvel ezelőtti esetből, hogy én nem pottyanok le csak úgy, főleg nem ittasan. Nem tudom, ilyenkor mi vigyáz rám, de nagyon szigorúan veszi a kötelességét. - Olyan savanyú vagy - húztam fel az orrom és inni se volt már kedvem így, szóval továbbra is a morcos arcát figyelve elhajítottam a fenébe az üveget. Lévén, hogy egy parkolóban csücsültünk, lehet nem volt olyan jó ötlet, a csörömpölést hallva pedig határozottan nem volt az. Nem félek senkitől. De most nem merem megnézni, hogy vajon Sarah kocsija kapott-e vagy másé, ülök, mint aki belefagyott a pillanatba és éreztem, hogy elkezdett szakadni rólam a víz. Hú bazmeg, ha ez Sarah-é volt, én itt most meghalok. Túléltem pár Vörös Holdat és egy bónusz megszállást, falkaegyesítést meg miegymást, s most, egy vaktában eldobott üveg fogja a halálomat okozni. Még jó, hogy rajtunk kívül senki sem volt kint, a benti zene meg túl hangosan dübörgött ahhoz, hogy a kocsival érkezettek közül bárki is pánikolva kirohanjon. Normális aggodalmam viszont fél percig ha tartott, utána prüszkölve kirobbant belőlem a nevetés. Felkeltem és balerinákat megszégyenítően pördültem meg, vidáman kacagva. - Tudom, mi bajod - jelentettem ki, nagy vidorian. - Nem kaptad még meg a bokrot, amit drága lányod miatt ígértem be, igaz? - azzal már vetődtem is be a bokrok közé, nem számolva vele, hogy az csak egy sor, és amúgy eléggé karcolós bokor. Átbucskáztam rajta és értetlenül pislogva az úton ülve kötöttem ki. Szentül meg voltam róla győződve, hogy itt egy bokorliget van, de csalódnom kellett. - Ültethetnél ide még gazt - motyogtam egy levelet tépdesve, majd feltápászkodtam, és nekiláttam kiásni az egyiket, ha már megígértem. Félig átváltoztatott karokkal. Derékból mélyre hajolva, hogy a farom az égnek és egy általában nap közben kellemesen forgalmas kereszteződésnek meredt. Napokon belül a második telihold, szerintem rém szexi!
- Nem úgy tűnt. Azt mondtad, nem emlegeted a szexet, mert Nicholas mérges lesz - ismételtem meg a szavait. Lehet, hogy nem így értette, de annyi baj legyen, a reakciójáért már megérte! - Kiábrándító vagy, Darren, ráadásul részeg. Én meg nem vagyok az - húztam el a számat, így aztán inkább ne bizonyítson semmit. Talán tényleg az a legnagyobb baj, mert legutóbb semmi bajom nem volt azzal, hogy ő is részeg. A kellemetlenebb tényező inkább az, hogy én valóban teljesen józan voltam. Úgyhogy el is martam tőle az üveget, csak aztán löktem rajta egyet. - Még normálisan lökni sem tudok - sóhajtottam, majd meghúztam az üveget is visszanyomtam a kezébe. Na jó, ez tényleg gonosz volt, nem állt szándékomban lelökni a padról, de nem finomkodtam, bakker! Mondjuk gondolhattam volna, részegen biztos valami ragacsot növeszt a fenekére, aminek köszönhetően nem borul le sehonnan. - Te.. te komolyan.. eldobtad?! - néztem rá elkerekedett szemekkel, mert én abból még inni akartam! És ős elhajította! Persze ez még mindig kevesebb, mint a repülést követő csörömpölés, mert ha eltalálta az autómat… Hát Isten biza kinyírom! Én magam is belefagyok a pillanatba, csak én azzal a különbséggel, hogy nem ver ki a víz, sokkal inkább a düh miatt vörösödik a fejem. Lassan állok fel, hogy rálássak a kocsikra és szinte hallani a megkönnyebbülést, amikor meglátom, hogy nem az enyém volt. Visszahuppanok hát a helyemre és fejcsóválva nézek Darren-re. - Ezt megúsztad, nem most foglak kinyírni. Viszont kiherélni tuti kiheréllek, ha a tulajdonosa panaszt tesz nálam - tök komoly volt a hangom, mert tényleg így gondoltam. Ha nekem itt rontja a hely hírnevét és megbízhatóságát, tuti nem állok jót magamért. Tényleg tiszta savanyú vagyok, baszki! - Hol hagytad a tütüd, királylány? - kérdeztem a perdülését látva, a nevetése pedig egy cseppet sem hatott meg. Eldobta a piát! Francba már! Csak elkerekedett szemekkel bámulok, amikor kijelenti, tudja, mi a bajom, a bokor hallatán már én sem bírom, egy rövid nevetésre futja ugyan, de határozottan nevetés volt. - Te nem vagy normális! - közöltem vele, bár ezzel bizonyára teljes mértékben tisztában volt. Hallottam, ahogyan átbucskázott a bokorsoron, majd a túloldalon az úton kötött ki - Remélem a kertészek kiszedték a mérges szömörcét a bokor aljából - jegyeztem meg mintegy mellékesen, mert igazán kellemetlen lenne, ha nem így volna. Főleg, ha egyenesen beleugrott. Határozottan nem gondoltam komolyan a szavait, csak akkor néztem hátra, amikor furcsa hangot hallottam, ahogyan pedig láttam, mégis mi a francot művel, felálltam, eldobtam a csikket, majd mögé sétáltam és a nadrág korcánál fogva húztam hátra, hogy aztán a vállára fogva penderítsem magam felé. - Te teljesen meghibbantál? Értékelem a gesztust, komolyan mondom, de mégsem áshatsz ki egy bokrot az utca kellős közepén! - fakadtam ki, de ez még mindig semmi volt. - Baromi szar napom volt, mindenki engem talált meg a szarságaival, egy idős nőstény kamuzik nekem össze-vissza a valós kilétéről, múltkor majdnem felrobbantotta egy őrült az egész kócerájt, ráadásul a szaros papírhalom sem fogy az asztalomról! Erre te ide állítasz, összetörsz egy autót és elkezdesz kiásni egy bokrot. Egy bokrot!! Arról nem is beszélve, hogy elhajítottad a piát. Egy fél üveg piát semmisítettél meg ma, Darren, felfogod ez mit jelent? - csak mondtam és mondtam, szerintem nem hogy panaszkodni, de beszélni sem hallott még ennyit egy huzamban. Aztán persze leesik, hogy kicsit túlzásba estem, úgyhogy sóhajtok egyet és még mielőtt sírva fakadna itt nekem, nemes egyszerűséggel megölelem. - Bocs, csak tényleg ki vagyok bukva egy kicsit és.. lennél olyan cukorfalat, hogy hozol egy újabb üveg piát? - lapogatom meg a hátát, majd eleresztem, hogy újabb cigiért nyúlva gyújtsak rá arra. Bíztam benne, hogy lesz olyan kedves és tényleg hoz valami piát, mert a végén képes leszek és beledőlök a saját kardomba.
Vészesen megremegett a szám, mint aki tényleg képes lenne a következő pillanatban, minden átmenet nélkül elsírni magát. Kiábrándító vagyok. Ha hajlamos lennék ilyesmire, zokogva rohannék hazáig és bekéredzkednék Victor mellé, követelve, hogy öleljen át vigasztaljon meg, Sarah-ra pedig rója ki a legkeményebb büntetést, ami csak létezik. Mondhatjuk, hogy ennek a beszólásnak az eredménye volt a pia elhajítása, de nem, semmiféle szándékoltság nem volt ebben, úgyhogy csak lelkesen bólogattam. igen, eldobtam, láttad milyen szépen repült? Aztán mekkorát csörömpölt! Úgy nézem Sarah felemelkedését, mintha a tulajdon hóhéromat lesném. Nos, amennyiben az ő kocsija lett volna, az is lenne számomra, de bitang nagy mázlim van még mindig, legalábbis egyelőre. Mire meg a tulaj esetleg panaszt tehetne, csak kijózanodom, akkor már tudom kezelni az ilyesmit. Most csak vigyorgok, mint egy idült hülyegyerek, hogy a tabu-kocsi megúszta. Sikerélményként élem meg a nevetését, határozottan jobban áll neki, mint ez a besavanyodottság, amiből most már feltett szándékom volt valahogy kirángatni, mert nem járja, hogy én be vagyok állva, belé meg az ideg állt be. - Sose voltam! - rikkantottam lelkesen az elbaltázott tigrisbukfencem közepette. - Milyen szőrce? Az bánt? - forgolódtam, mintha támadótól tartanék. Nos, ha a bokor akart bántani, azt elintézem, de iziben. Vehemensen állok neki a kontár kertész munkának, nem törődve vele, hogy mennyi földet kortok ki az útra. Én most túrok, és mint a kúrást, ezt is szenvedéllyel kell, meg megfelelő mozdulattal és csípő riszálással. Abszolút lövésem sincs, hogy mit csinálok, de azt nagyon, amikor hátra pillant rám, csak az ég felé pucsító sejhajom ringását láthatja mindössze. - Ez neked nem fog menni - dünnyögtem szinte csalódottam, mikor megragadta a nacimat hátulról. Esküszöm, azt hittem, hogy azt akarja csinálni, amit fordított helyzetben én tennék. Nem is értettem, hogyan szándékozott kivitelezni, hiszen legjobb Sarah-anatómiai ismereteim szerint ő nem rendelkezett ezt lehetővé tevő KicsiSarah-val. Értetlenül pislogtam rá, amikor kiegyenesített és maga felé fordított. Most akkor semmi sem lesz? Ó, de lesz, csak nem az, amire én magától értetődően gondoltam. - Miért nem? - biccentettem oldalra kérdőn a fejem, már-már gyermeki naivitással. Hát mert baszki, ha én ki akarok ásni egy bokrot neki, akkor ki fogok ásni egy bokrot neki, nem? Nincs megjelölve, még senki sem vizelte le, hogy az övé. Huh, lehet ez a baj! Előbb pisilnem kellett volna, jogot formálom rá, aztán senki egy szót se szólhatna. Nem akartam - és nem is tudtam - megszakítani a kifakadását, közölve, hogy sajnos ebből most nem sokat fogok fel. Ám talán neki annyi is elég volt, hogy elmondhatta, én meg hallgattam, mint a sült hal, nagyokat pislogva. Javasolni akartam, hogy az elhangzottakra térjünk vissza később, mert bomba és bokor egy kazalban nekem fura, csakhogy mire megnyikkantam volna, már meg is ölelt. Óóó, na ez már döfi! Itt nem volt kérdés, hogy mi van, élből viszonyoztam az ölelést, fejemet az övének dörgöltem és ennyi nekem elég is volt kis boldogságomhoz. - Pia? Hozok-hozok! - bólogattam nagy elánnal, és miután visszafele is átestem a bokron, elrongyoltam italért, akkora kötelességtudattal, mintha világok sorsa függne mindettől. Nem sokkal később egy újabb üveg whiskyvel tértem vissza, képemen kajla vigyorral. - Nem tudom, ki az új pultosod, vagy csak én nem láttam még, de piszok jól smárol! - jelentettem elégedetten cuppantva egyet. - És képzeld, megdicsérte a nyelvérzékem, meg minden! - újságoltam, mint aki még életében nem csókolt meg senkit és szűz ajak szerencsét hoz élményben lett volna részem. - Tessék, igyál - nyomtam a kezébe a "gyógyszert". - Aztán mondd el, hogy ki bántott, megverem. Nem mintha nem lenne nálam amúgy valamivel erősebb, sokkal harciasabb és jóval jobb állapotban egy esetleges harchoz, de ilyen részletkérdéseken nem szabad fennakadni. Rossz kedve van, hát el kell náspángolni azt, aki ezt elintézte. Úgy, hogy örülök, hogy normálisan vissza tudtam ülni a padra, ha ő is. Bár lehet nekem mindenhogyan ajánlatosabb volt inkább az ülés, mint bármi más tevékenység.
Csak szememet forgatva sóhajtok a szőrce hallatán, úgy tűnik a fülébe is belemehetett néhány levél, hogy már hallani sem hall normálisan. Majd fog röhögni kicsit később, ha viszketni fog mindenki, de annyi baj legyen, ez már innentől nem az én problémám. - Csak fogd be a szád, Darren! - szóltam rá, amikor dünnyögte, hogy nekem bizony ez nem fog menni. Mindjárt visszapenderítem a bokorba, vagy egy faágat nyomok fel a valagába, ha ilyenekkel jön itt nekem! Hű, tényleg nagyon szar kedvem volt.. - Mert nem az óvodában vagyunk - préseltem ki összeszorított fogaim közül a szavakat még a nagy kifakadás előtt a visszakérdezését hallva. Komolyan kérdés, hogy miért nem áshat ki egy bokrot? Na jó, csak részeg, egyébként nem viselkedne ennyire idiótán. Ugye? Aztán kapja a nyakába a mindenséget, ami jó néhány napja nyomaszt, látom a fején, hogy fullra nincs semmi fogalma arról, hogy miről hadoválok, de nem érdekel. Most csak azért is végig fog hallgatni, én pedig ha már belekezdtem, akkor elmondom. Mondjuk kifejezetten áldásos, egyszer fakadok ki úgy istenesen, az egy szem szemtanú meg lehet, hogy nem is fog emlékezni rá. Mindenki jobban jár, azt hiszem. - Na, hé! - tartottam el a fejem és ha még mindig dörgölőzni akart, másik kezemmel martam a tincseibe, hogy annál fogva húzzam hátrébb a fejét. Kicsit mintha déja vu-m lenne, bár itt most nincs asztal… - Nem esünk túlzásba! - elégedjem meg az öleléssel, nem kell itt macskát játszania és bújnia, már tényleg csak az hiányzik, hogy dorombolni kezdjen itt nekem. Szerencsére egyből elindul a piáért, kifejezetten hálás voltam ezért neki, máris ledobtam magam a padra, kellemesen elfolyva rajta pöfékeltem, amíg vissza nem tért. Szavait hallva szinte már egyből pattantam volna, ehelyett azonban csak lehunytam a szemem. Nem, nem hagyom, hogy kirobbanjon belőlem ismét.. valami. - Hogy is nézett ki pontosan az pultos lány? - feltételezem, hogy a lánnyal csókolózott, nem pedig a pasi pultossal. Két lány van ma szolgálatban, nem lesz nehéz kitalálnom, melyik is adta csókolózásra a fejét munkaidő alatt, de garantálom, hogy nem sokáig élvezheti a társaságunkat. - Lehet ő is részeg volt - vontam meg a vállam, húztam én az agyát, méghogy jó nyelvérzék! - Tisztára úgy viselkedsz, mint egy hormontúltengéses kiskamasz, tudsz róla? - osztottam meg vele a véleményem, miközben kibontottam az üveget és egy jó adagot küldtem le belőle. Úristen, de kellett ez már! Nem is adom Darrennek, neki amúgy sem kell pia, meg el ne dobja itt nekem ezt is, mert akkor tényleg kiherélem. - Micsoda lovag ül itt mellettem, kérem szépen! - néztem rá, ezúttal már majdnem vigyorogva. Persze, nyilván ő fogja megverni azokat, akik „bántottak”, pláne, hogy a saját lábán is alig képes megállni. - Amúgy meg már elmondtam az előbb, nem is figyeltél? - biggyedt le ezúttal az én szám sarka - Mindjárt sírva fakadok… - játszottam még rá és inkább ittam, még a végén megint rájön az ölelkezhetnék.
És akkor mi van, ha nem az oviban vagyunk? Ezt én is tudom, ott viselkednék, azon kívül viszont kit érdekel? De ezt már nincs időm megkérdezni, utána meg egyszerűen elfelejtem, csak annyi marad meg, hogy valamit nagyon akartam mondani, de hogy mit, az fehér folt. Arra meg amúgy se tudnék mit reagálni, hogy reményei szerint csak részegen csinálok ilyen hülyeségeket. Megható, amikor valaki ennyi idősen is képes naivitást felmutatni, én mondom! A szóáradat után jön a kellemesebb és azonnal felfogható rész: ölelkezés! De a dörgi már nem jön be neki, így feljogosítva érzem magam, hogy elengedés előtt, búcsúzóul megpaskoljam egyszer a hátsóját. Rég volt hozzá szerencsém, meg amúgy is. Mi kockázat volt? Legfeljebb kapok egy akkora taslit a hajcibálás mellé, hogy az Upper fala adja a másikat. Nekem megéri. Minden esetre akár üt-pofoz, akár nem, én repülök a piáért, ha már én nem tudom jobb kedvre deríteni tartósan, akkor talán Jim Bean bácsinak összejön. Csakhogy egyáltalán nem eszik olyan forrón azt a kását, hoztam neki az ital mellé újabb adag bosszúságot is, amiről én nem érzékeltem, hogy fejfájást okozhatna neki. - Szőke, copfos, bögyös - daloltam vígan. Milyen másmilyen lehetne? Életem esete, naná, hogy rácuppantam! Távol álltam attól, hogy diszkriminatívnak lehessen megbélyegezni, hódoltam én barnának, vörösnek és feketének is, meg egész extrém hajszínűnek és kisebb mellbőségnek is. De mégis csak ez az esetem, és ahogy ezt szemérmetesen végiggondoltam magamban, kellemeset somolyogtam, a tekintetem pedig - számomra - észrevétlenül megint Sarah-n kötött ki. - NEM ODA NÉZTEM! - bődültem fel, amint rajta kaptam magam és egyből eltakartam a szemem fél kézzel. Mindez sikerült akkora lendülettel, hogy konkrétan szemen csaptam magam, amitől nyüszítő hangot hallattam. - A tisztességes férfilét fájdalmas - vontam le a tanulságot. Még a szemem ápoltam, amikor elért a kérdése és lyukból kikandikáló pocokként néztem rá, összehúzott szemmel. Csak tudnám, miért bántom magam... - Ühüm. Rég voltam nővel - sóhajtottam lemondóan. Így hogyan a viharba ne tengnének túl a hormonjaim? Meg amúgy is. - Deeeeeeee, ha elhívhatnám egy laza estére Yvonne-t... - kezdtem reménykedve, még a nyakamat is kinyújtottam, szám arcrepesztő mosolyra szaladt nagy reménykedésem közepette. Egyre több érdek fűzött ahhoz, hogy igyon a nőstény. Ha farkas alakban lennék, már csóválnám a farkam a lovag megnevezésre, így viszont inkább nem kapom - még? - elő, hogy lóbáljam, elég volt a Horatiótól kapott kilt alatt pörgettyűzni. És mégis a szertelen bohóckodásomon és whisky-bódulatomon is átütött valami ösztönös reakció, energiáim kuszaságába pedig pár pillanat erejéig maró ridegség ette be magát. - Tényleg neki megyek annak, aki bánt - jelentettem ki farkasom morgásával hangomban. Én voltam az, aki behódoltattam, és falkába fogadtam, az én farkasomnak adta meg magát az övé és csak azért, mert már nem én vagyok az Atanerk és azóta másnak is be kellett hódolnia, nem felejtek. A nőstény hozzám tartozik. Nem a szó bódult, romantikus és eposzi hősiességeket meg románcokat felölelő módján, értelmében, de hozzám tartozik. Csúnyán tudok viselkedni, ha ilyet bántanak. Visszakérdezésére erősen elkezdtem törni a fejem, hogy visszaemlékezzek, ám amikor kijelenti, hogy mindjárt sírva fakad, már vetődök is felé ültömben, hogy a nyakába boruljak és vigasztalón megölelgessem. - Ne sírj, mert akkor én is fogok! - Nem, egyáltalán nem tudtam elválasztani a túljátszott drámát az igazitól jelenleg.
A fenékpaskolást követően szinte egyből ismét felnevettem, de volt annyira pimasz dög - és némileg a dolog is feloldott -, hogy mivel még mindig fogtam a hajánál fogva, így éppen annyira rántottam vissza, hogy megharaphassam a fülcimpáját. Löktem is el magamtól ezt követően, nincs repeta, nincs ismétlés, nincs tovább, táncoljunk inkább a kényes határon, aztán meglátjuk, sikerül-e annyit innom, hogy elmossuk azt a bizonyos határt. - Hozd inkább azt a piát - integettem még utána, mikor eleresztettem, sokáig nem is kellett magányosan rostokolnom a padon, mert egyből visszatért, de újabb adag keserűséget hozott. Nem akarom ezen is felhúzni magam, majd ráérek holnap, amikor felhívom a leányzót, hogy nem szükséges többet jönnie, majd csak akkor, ha aláírjuk a kilépési papírjait. Láttam, hogy bámul, ám azt ezt követő jelenet sokkal inkább kedvemre való volt, ismét nevettem, ahogyan szemen csapta magát. A fejem csóváltam a megjegyzését hallva, de ajkaimon ott maradt a mosoly. Határozottan jó felé haladt, hogy sikerüljön felvidítania, ráadásul a kezemben volt az üveg pia, ami azért nagyban segített a hímnek. - Ki kérte, hogy légy tisztességes? A bámulásért tudtommal még senkit nem lincseltem meg - pimaszkodtam vele, enyhén oldalra sandítva. Rég volt nővel. Köszi, Darren, erre annyira nem voltam kíváncsi, nem érdekel túlzottan a szexuális életed. Egészen addig a pontig, amíg fel nem hozza Yvonne-t. - Nagy mázlid, hogy nincs a közelben asztal. Bár ha így folytatod, lehet beépítelek a parkoló betonjába - jegyeztem meg mintegy mellékesen, teljesen cseverésző hangnemet ütöttem meg, mintha valami egészen hétköznapi dologról értekeznénk. Mégis ismert annyira, hogy tudja, tényleg képes vagyok megtenni, ha úgy hozza a helyzet és olyan idiótán alakítja az elkövetkezendő perceket. Éreztem az energiáiba beálló változást, a kijelentéséből pedig még ittas állapotban is kihallottam volna a farkasának morgását. Tényleg jól esett, sőt, eszméletlen jól esett, hogy így reagált, annak ellenére, hogy meg tudom védeni magamat. Nem ez a lényeg, hanem a gesztus, maga a gondolat, hogy tényleg képes volna nekimenni valakinek, aki bánt engem. Mégsem reagálok, csupán farkasom lendíti meg lompos farkát és emeli fel a fejét, mégis valami elégedettség költözik az energiáimba, a félreérthetetlen jó érzéssel egyetemben. - Na jó, állj le! - paskoltam meg a hátát, tessék, élvezd ki az ölelést és ne reménykedj, ma vettem melltartót. - Annyira nincs vészhelyzet, hogy egymás vállán zokogjunk - prüszköltem egyet fejcsóválva. Mikor is sírtam utoljára? hát jó kérdés. Asszem a tavalyi Vörös Hold után, de az eléggé más helyzet volt, mint a mostani, így talán érthető, hogy még az olyan kőszívű banyáknak is, mint amilyen én vagyok, megered a könnyük egy olyan szituációban. - Egyébként meg köszönöm a féltésed, igazán melengetni keblem, de nem tudnál mit tenni. A nőstény engem is a falra kent, a bombás idióta karjait darabokra törtük, a papírhalmot nem lenne szerencsés miszlikbe aprítani, ahogyan a beosztottjaimat se, bármennyire vonzó a dolog - soroltam fel végül a nyűgömet, tényleg nem volt szükségem segítségre, mert ebben a helyzetben nem is lehetett. - Na jól van, mesélj nekem valamit! Mi lett veled? Tényleg jól hallottam, hogy rég voltál nővel? - néztem rá hitetlenkedve, nem tudtam eldönteni, hogy komolyan mondta-e, vagy ez valami átverés akar lenni. Mindenesetre ittam egy újabb adagot, hogy aztán odaadjam neki az üveget, mégiscsak igyon. Egyrészt részegen viccesebb, másrészt nehogy nekem itt kitikkadjon!
- Most miért? - kérdeztem duzzogva és ha már nem harapja le senki fejét bámulásért, hát bámultam tovább. - Tudod, hogy jó vagyok, vele is jól bánok, mi már több mint egy éve dugtunk... - soroltam a mellettem szóló érveket, végig a keblekben gyönyörködve. - Nem hiszem el, hogy tényleg megint ott tartok, hogy az anyától kérem ki a lányát - dünnyögtem egy pillanatra elrévedve, majd megráztam a fejem. Nem kell a múlt, inkább zsémbelek kicsit a jelenen, az jobb. Meg azon, hogy valaki bántotta Sarah-t, mert az nem járja! A saját mérgemmel és harciasságommal vagyok elfoglalva nagy bódulatomban, nem igazán esik, hogy erre ő miképp reagál hangulatilag, de jelenleg jobb is, túlságosan hizlalná a májam. A viszonzott ölelés is mondjuk, de mégsem olyan durva mértékben, ami káros lenne az egészségemre. Vagy másokéra. - Tényleg? - engedtem el elszontyolodva, hogy ma se sírunk egy jót együtt, de ha nem, hát nem. Akkor majd csak én, ő meg hallgatja és nézi! Kár, hogy mindössze bazsalygásra voltam fogható. Meg másra. Ahogyan elengedtem, nem hajoltam el egyből, helyette a szája után kaptam, mert ha már sírás nincs, legalább ez legyen. Amennyiben nem lökött el és/vagy pofozott fel egyből, úgy egyik kezemmel a padon támaszkodtam, másikkal a hajába markoltam a tarkójánál és nyers követeléssel mélyítettem el a whisky-ízű csókot. Régen voltam nővel. Túl régen, a telefonszex pedig messze nem olyan kielégítő - még Yettával sem -, hogy sokáig bírjam. Arra jó, hogy kis ideig csitítson, ám utána még elemibben marcangol belül a kielégíthetetlen vágy. Éhes vagyok már. Ezt a fajta éhségemet viszont felháborítónak tartja a farkasom, pillanatnyi birtoklásban viszont ugyanúgy kedvét lelné. Kevés volt már csak elképzelni, nagyon-nagyon kevés. Ha engedett nekem, akkor durván ráharaptam "búcsúzóul" alsó ajkára, majd ellöktem magam tőle és azzal a lendülettel fel is keltem. Beindított. Már ennyi is elég hozzá, bassza meg. Amennyiben elsorolja, hogy kivel mi lett, monotonon bólogatok, mert akár hagyta a csókot, akár nem, kénytelen voltam azzal szembe nézni, hogy kezdtem tarthatatlanul frusztrált lenni. De jó! Ő egy olyan nőstényről beszél, aki simán felkeni még őt is a falra, nekem meg kangörcsöm van közben. Nem akarom elképzelni, hogyan lehet még őt felkenni a falra... - Naaaagyon-nagyon rég! Bő fél éve, Sarah! - sírtam el bánatom. - De jól vagyok - vigyorodtam el, csakhogy ez is hazugság volt, ahogy a kimondott szó is, most pedig nem voltam abban az állapotban, hogy ezt olyan könnyen leplezzem. Tanácstalan és zavarodott voltam több téren is, ám rohadjak meg, akkor se mondom el senkinek, mert marhára senki sem tud rajta segíteni. Ezen sajnos nem. Különben rohannék és mondanám az illetőnek, ettől függetlenül tényleg jól voltam. Kár, hogy ilyen estéken előbb-utóbb felmerülnek bennem azok a pontok is, amiket nem akarok. Nézem, ahogy iszik, ahogy nyel, tekintetem bejárja vonásait, testének vonalait, majd fáradtan sóhajtok. - Van cigid?
- Hogy miért? Ugyan már, Darren, csalódást okozol! - biggyesztettem le a számat a duzzogását látva és a visszakérdezését hallva. Nem fogom kifejteni, ő is nagyon jól tudja. - Igen, tudom, hogy több mint egy éve dugtunk, de emlékszel, milyen körülmények között? - kúszott feljebb egyik szemöldököm, célozva a bizonyos behódoltatásra. Mondjuk elég durva belegondolni, hogyha nem ránt be akkor a falkába, akkor minden bizonnyal már rég megpattantam volna. - Fogadd el és barátkozz meg a gondolattal - hajoltam közelebb, hogy kicsit megpaskolhassam az arcát, mintha tényleg csak a lányom udvarlója lenne. Már éppen válaszoltam volna, hogy igen, tényleg, nem fogunk sírni, én legalábbis tuti nem, amikor nem is annyira váratlan lépésre kötelezi el magát. Míg ő a tarkómnál markol rá a hajamra, az én kezem valahol a válla környékén teszi ugyanezt, cseppet sem finomkodva sem a szorításban, sem a csókban. A legrosszabb pedig az volt, hogy cseppet sem éreztem magam rosszul a dolog. Egyetlen pillanatra villant fel előttem Nicholas arca, de még a gondolatig sem jutottam el, hogy vajon mit szólna a dologhoz, máris kipateroltam az elmémből. Hiába voltunk tulajdonképpen együtt, akkor sem voltam a párja, legalábbis nem olyan értelemben, mint régen. Furcsa volt még mindig számomra a helyzet, akármilyen régóta is botlottunk egymásba ismét. Amúgy meg ez „csak” csók, szóval ennyit erről. Csak az alsó ajkam haraptam meg a búcsúzót követően kiserkenő kis vér miatt, a fájdalom csak engem is fűtött, de nekem könnyebben ment a türtőztetés, mint a hímnek. Elég volt csak elkezdenem Rowenáról beszélnem, hogy alább hagyjon mindenféle kedvem. Miért is kezdtem el róla beszélni? A fenébe is már, csak megmételyezi a hangulatom az a nőstény! - Fél éve? Ez egészen hihetetlen Darren, beteg vagy? - kérdezek vissza, mert tényleg nem tartom túl lehetségesnek, hogy ilyen történt, hacsak.. - Ja, persze. Még részegen is észrevenném, hogy süt a képedről a hazugság, most pedig még józan is vagyok, szóval.. akarsz róla beszélni? - nem vagyok egy lelki szemetesláda, hogy mindenki nyűgjét-baját meghallgassam, de valamilyen groteszk módon Darrent a barátomnak véltem és valóban kellemetlen volt így látni. Ha meg nem akar róla beszélni, hát én erőltetni nem fogom, megpróbálni megpróbáltam, innentől az ő döntése. - Van - dobom felé a dobozt és az öngyújtót is, hogy aztán az üveggel is megkínáljam. Ha iszik, ha nem, én úgy teszek és magam is cigire gyújtok, miközben megpaskolom magam mellett a padot. Csüccsenjen csak vissza nyugodtan, nem harapok, de ahogyan az előbbi dolog, úgy ez sem kötelező, semmit sem fogok ráerőltetni.
Lebiggyesztettem a szám az egész helyzetre, szememben mégis hamis fény csillant. Ugyan már, mindig van hátsó út, kiskapu, csak meg kell találni, éppen ezért az, hogy bármi olyannal megbarátkozzak, ami heveny hisztit válthatna ki belőlem, kizárt. Az viszont még részegen is kenegette a májam, hogy így emlékszik rá, mikor dugtunk. Apróság, de szeretem, ha emlékeznek rám, kiváltképp ilyesmi kapcsán, azt viszont már kevésbé díjazom, hogy ezzel párhuzamosan a nadrágom kezdett szűk lenni, mert... Igen, emlékszem én is. Többek közt ennek köszönhető az a csók is, amiben a legrosszabb, hogy nincs ellene kifogása. Mindig kettőn áll a vásár, ez remek védőbeszéd lehetne mondjuk Nick előtt, bár kétlem, hogy nagyra értékelné. Amúgy sem vagyok olyan állapotban, hogy ezt tisztességesen mérlegelhessem, egyedül farkasom feltámadó jegessége ér gyomrosként. Neki nem ez a nőstény kell. Ő ezt a nőstényt megvédi és kiáll érte, mert alá tartozik, legutóbb mindkettőnknek tudott adni valamit, ami kielégített bennünket, most viszont... Hallgasson, mert nem a nőstény kell, hanem a nő. A fejemben éles, fülsértő hang harsant: nem szabad! Mint egy kétélű kard, egy rosszul adott, de erős pofon, s ehhez mérten kettősséget szült bennem. Egyszerre akartam hű maradni és dactól fűtötten elvenni, amit épp megkívántam, ez az émelyítő őrlődés pedig ugyanaz volt, mint ami lopva beette magát a hétköznapjaimba. Észre se vettem. Semmit se akartam igazán. Semmire se vágytam igazán, mert mindennek akadt ellenpólusa, ugyanolyan, egyforma erős, én pedig nem döntöttem. Egyik sem az én utam volt, így csak vártam és vártam, most viszont... A kérdésére elnevettem magam, mert tőle ez teljesen szokatlan volt, s egy furcsa pillanatra mintha kívülről láttam volna magunkat, az egész helyzetet. Mi voltunk és valahogy mégsem, ez pedig reflexszerű röhögést indított el bennem. Hát ez nevetséges. Inkább elkapom a dobozt és az öngyújtót, majd rágyújtok. Kényelmesen cigizek, kiélvezve minden slukkot, egyelőre nem szólva. Eltűnődve nézem Sarah-t. Gőzöm nincs, miből gondolom, talán csak az elfogyasztott alkohol tehet róla, mégis biztos vagyok benne, hogy megértene. Hogy megérti, mert ebben hasonlítunk, nem kell majd magyaráznom a bizonyítványomat, pontosan ott tudja kezelni, ahol annak a helye van és nem kerít köré indokolatlan feneket. Elnyomtam a csikket, visszasétáltam hozzá, hogy előre dőlve karjaimmal neki kétoldalt megtámaszkodjak a pad háttámláján és egészen közel hajoltam hozzá. - Hűségesnek kéne lennem úgy, hogy a párom kibaszott messze van - hajoltam füléhez, majd lejjebb a nyakához, amit élvetegen megnyaltam. Éreztem rajta a bent tomboló mámor illatát, Upper szaga volt, ami most csak még jobban megrészegített. - Asszem ezt várják tőlem. - Pofátlanul az ölébe ültem, és röviden nevettem egyet ezen a fordított helyzeten, de azért annak rendje és módja szerint mozgattam a csípőmet. - Meg ez a feltámadási szarság is. Mintha lefojtana bennem valamit, amit nem tudok lerázni és ez idegesít. Türelmetlenül cseréltem vele helyet, ha mindezt eddig hagyta és követelőzve húztam az ölembe. - Mintha minden pillanatban bizonygatnom kéne valamit, feltámadtként viselkedni, vagy tudja pöcsöm, "jó"-nak lenni. - Benyúltam a felsője alá és nem udvariaskodtam, ha nem állított meg, heves, simító mozdulattal találtam rá a sokat stírölt keblekre, hogy markolva-masszírozva érezzem őket. - Rosszul vagyok ezektől már. Nem akarok magyarázkodni, csak tenni, amihez kedvem van épp. Nem akarok idegen embernőket, akiknek gőzük sincs semmiről és ostobán bámulnak, nem akarok olyat, aki mindent tud, nem akarok szenteskedőket. - Hátára vezettem a kezem és kikapcsoltam a melltartóját, majd a nadrágja széléhez ugrott kezem és kioldottam azt is. - Csinálni akarom, itt és most, ittasan és bagófüstben - vezettem kezét a saját gatyámba. Kielégítetlen vagyok, némileg fojtogatva érzem magam, s ha mindkettőtől nem is, legalább az egyiktől meg akartam szabadulni, különben tényleg az lesz, amit Payne-nek mutattam: egyszer csak eltűnök.
Kezdőlap
//
<3 //
