* Érzem, hogy nem vagyok egyedül ebben a bárban, már ami a fajomat illeti, de először lemosnám az idevezető út porát egy kis nedűvel, így nem nagy feneket kerítek a dolognak. Ami késik viszont nem múlik. Lassan járatom végig az íriszeimet a látnivalókon, miből bőven akad. Ez még is csak egy szórakozóhely vagy mi a fene. A parketten egy alul öltözött csajon akad meg a tekintetem. Nem, nem azért, mert alig takar valamit a ruhája, hanem azért, mert egy cseppet ráindult a mellette lötyögő srácra. Kíváncsi vagyok mi lesz a végkifejlet. Néha szórakoztat ez is és szeretem megfigyelni az embereket. Talán a múltamnak köszönhető és mondhatjuk, hogy ez egy rossz szokás, bár én nem gondolom annak, mert a testbeszéd sok mindent elárul. Érdekesen rázza a csípőjét a szöszi csaj, de amint látom a srác nem sok figyelmet szentel neki. Mint az jól látszik, ez, a csajszit abszolút nem zavarja sőt, elég rámenős egy teremtés. Vicces, ahogy görcsösen próbálja felszedni. Én már ott hagytam volna, mert nem bíróm a rámenős csajokat. Nem az eseteim. Ráadásul szerintem a férfi dolga a kezdeményezés, legalább is engem így neveltek. Kíváncsi vagyok mikor lép le a srác, de ahogy látom már nem sok kell neki. Folyamatosan lépeget hátra felé, végül megfordul és kosarat kap a csaj. Egy apró mosoly szökken az arcomra. Én megmondtam, hogy le fog lépni. A poharat az ajkamhoz emelem mint aki jól végezte a dolgát. Érzem ahogy egy farkas egyre közelebb jön hozzám, de nem nézek arra. Vajon mit akarhat? Nos, ez mindjárt kiderül. Három, kettő, egy…..a hangja megüti a fülemet. Lassan emelem rá a tekintetemet. Alaposan megnézem a vonásait csak, hogy felelni tudjak a kérdésére.* - Helló, nem rémlik* Ingatom meg a fejemet is, mert szerintem még soha nem láttam, bár tévedhetek is. Nekem azonban nem ismerős a hangja még egy kicsit sem.* - A hangom vagy inkább más? Talán ha megmondod a nevedet, ezt gyorsan kideríthetjük.* Vonom meg a vállaimat, mert bár soha nem volt gond az arcmemóriámmal, de öregszem. Talán a nevéről eszembe jut, hogy volt e egymáshoz közünk vagy sem. Én azonban arra tippelek, hogy nem, mert hát a beülünk áradó illat elég egyedi. * - Raffaello vagyok.* Ha már kértem a nevét, akkor úgy illik, hogy én is elárulom az enyémet. Mivel a másik a pult mögött van, tiszta sor, hogy itt dogozik. Hm, ki lehetne jobb infó forrás mint egy pultos?* - Figyelj csak, sokan megfordulnak erre felé?* Íriszeim kíváncsiságot sugallnak és szerintem egyértelmű, hogy mire értendő a kérdés. Nem arra vagyok kíváncsi mennyi a forgalmuk. Az teljes mértékben hidegen vagy. Az viszont már érdekel, hogy mennyi magunk fajta fordul meg. Ez, sokkal lényegesebb és hasznosabb infó számomra.*
A fickó jó alaposan végigmér. Ettől kicsit kényelmetlenül érzem magam, mert nem repesek azért ha néznek. Nincs is nagyon mit bámulni rajtam. Igaz, az idegen (mert már biztos vagyok benne hogy az) nem stírölt, csupán a kérdésemen gondolkozott. Így merőben más a helyzet, nem is szívom mellre. - A hangod, és a térerőd tűnt ismerősnek, de emlékeznék rád, ha találkoztunk volna. Elnézést. - készen állok rögtön odébb állni, hisz elég későre jár már ahhoz, hogy ideje lenne hazamenjek, de ekkor visszakérdez a srác. Illetve csak a nevemet kérdezi. - Tara. - a mappát átrakom a bal kezembe, hogy a jobbat át tudjam nyújtani a pult felé. Legyen kicsit hivatalosabb a találkozás. Ha kezet fog velem, akkor elmondom a teljes nevemet, és ezer wattos mosolyt villantok felé. - Tara O'Ryan. Üdv Fairbanksben Raffaello. - felötlik bennem, hogy ez nem a fickó igazi neve. Túl egyedi ebben a mesterkélt környezetben. Olasz, netán spanyol lehet, vagy Mexicói név? Miért akarna valaki etnikum nevet használni ebben a diszkriminatív világban? Mondjuk a srác már nagyon idős lehet (érzem az energiáin) biztos meg tudja védeni magát. A kérdésre röviden felnevetek mielőtt válaszolnék. - Óh, ha te azt tudnád! - nem tudom, hogyan beszéljek ennyi emberrel körülvéve... Marad a virág nyelv. Vagy mi. - Én is meglepődtem mikor ide jöttem. Lépte-nyomon far... belebotlottam valakibe. Nem hétköznapi kisváros, annyi szent. - csicsergem, majd be is fogom a szám. Túl sok itt az ember. - Ha vannak még kérdéseid, gyere hátra velem az irodába. Még van egy kevés papírmunkám, és hosszú napom volt. Szívesen beszélgetnék, csak közben ezzel is haladnom kell. - megemelem a mappát, majd válaszra várok.
- És ugyan miért is emlékeznél rám? Csak egy egyszerű lélek vagyok* Nézek rá komolyan és nem igazán értem, hogy mire is célozgat. Azt magam is tudom, hogy van egy kisugárzásom, de azért az, ennyire nem lehet erős vagy talán még is? Talán kapok rá választ, talán nem. Ilyeneken soha nem szoktam aggódni. Amint a mappa a másik kezében landol a kezemet nyújtom felé. Azonban én nem mondom meg a teljes nevemet, mert miért is tenném? Az is lehet, hogy nem az igazi nevén mutatkozott be, de ez jellemző lenne a mi fajtánkra. Amit viszont biztosan tudok, hogy nem Ő az, akit keresek. Persze ki találhatnék valami kamu vezeték nevet, de már annyi van, mint égen a csillag. Nem kell még egy, a régieket pedig nem szeretném használni, bizonyos okok miatt. Mondjuk úgy, hogy nem túl jó a hírem. Legyen tiszta lapom itt is, úgy se sokáig lesz az, olyan makulátlan.* - Örvendek* Csak ennyit mondok és elengedem egy rázás után a kezét. Ahogy látom a kérdésem lényegre törő volt és meg is ered a nyelve, amit nem vártam volna. Nem egy cserfes lánynak tűnt elő ránézésre. Több infót is kaptam mint amire számítottam. Azonban, tetszik ez nyíltsága és hát nekem pont ez kell. Igen, az, hogy valaki közlékeny legyen.* - Szóval sokan vannak. Ez jó hír* Mosolyodom el és ismét iszok az italomból. Ami egy kicsit a torkomon akad és egyet köhintek. Hű, de gyorsan invitált be egy csendesebb helyre. Ezt nem vártam és sikerült meglepnie. Nem kell sokat gondolkodnom a válaszon. Még jó, hogy vele megyek. Azt hiszem sokat tudhat, bár engem csak egy dolog érdekel igazán.* - Szívest örömest.* Fel is állok a bárszékről és a piámat sem hagyom ám itt, de nem ám. Hozom magammal. Gondolom a pult mellett lehet bemenni vagy lenne valami hátsó ajtó? A fene sem tudja, de követem a másikat és ott megyek be ahol kell.* - Régóta dolgozol itt?* Teszem fel neki közben a kérdést, mert ha régi motoros, akkor biztosan fog tudni választ adni a következő kérdésemre is.*
A farkas nem mondja el a teljes nevét. Tehát vagy nagyon bizalmatlan, vagy a Raffaello tényleg az igazi neve, és nincs kedve improvizálni egy másik vezetéknevet. Vagy pedig... Annyira sem méltat, hogy elárulja a nevét. Bár ez utóbbit nem hiszem. Akkor érezhetnék némi ellenségességet az energiáiban, de semmi ilyesmi nincs benne. Az irányomba biztos nincs, de míg gondolkozik, az energiák is fura hullámokat küldenek. A srác céllal van itt, nem csak úgy jött, mint Raymond. Nos, talán segíthetek.... de nem feltétlenül a fickón. Elég erős és öreg farkas, érdemes lehet megszervezni egy találkozót vele és az alfával még mielőtt az őslakosok is kivetik rá a hálójukat. Márpedig meg fogják tenni. De hülye én sem vagyok. Előbb beszélgetünk, majd aztán döntök arról, hogy egyáltalán megmondom-e Castornak, hogy akad erre egy ilyen farkas is. Egy zabolátlanul ember-mészárló nem hiányzik a vidám kis közösségünkbe. Még magunkra haragítjuk az őrzőket. - Erre. - biccentek a pult másik vége felé, majd el is indulok az adott irányba. Kilépek a vendégtérbe, megvárom míg a farkas utolér, majd bemegyünk egy közvetlenül a pult mögött nyíló helységbe. Ez még a raktár, az ajtó számkóddal nyílik a vendégtérből. Mindenkinek saját kódja van, maga a készülék pedig ment minden adatot. A főnök ezzel is ellenőrzi, hogy ki-mikor lépett ki-be azon az ajtón. Kicsit paranoiás az ürge, ám csöppet sem ostoba. Már csak azért sem, mert így kevesebbet lopnak a pultosok. Nem mintha nem lenne elég jatt... Node nem azért vagyok, hogy az ő zsebeikben turkáljak. A raktárból nyílik még egy ajtó, egy sor csigalépcső, majd meg is érkezünk a 4x6 méteres helységbe, ami az én irodám. Nincs sok berendezése, csak egy íróasztal meg két szék, illetve egy laptop (wifi-vel), amit mintegy fizetéskiegészítés gyanánt kaptam... és ami munkaeszköz is. - Foglalj helyet. - intek az egyik szék felé, és magam is leülök. Egyből bele is temetkezek a munkába. Kinyitom a mappát, előveszem a pultosok mai standlapjait, és leellenőrzöm mit-hogyan mértek/számoltak. - Tudok figyelni rád is, kérdezd csak. Hát... nem a kifejezés intimebb értelmében hívtam fel ide. Azért mondtam, hogy beszélgetnék még szívesen, de a munkával is haladnom kell, mert valóban így van...
* Követem Tara-t és hagyom magamat vezetni. Persze közben szétnézek, mert miért ne tenném meg. Elég védett helynek tűnik és biztosan nem lenne egyszerű ide betörni. Mondjuk a széffel még nem találkoztam, de a fejemet teszem rá, hogy az is van itt valahol.* - Nem tűnsz valami óvatosnak.* Jegyzem meg neki komolyan menet közben és meg sem fordul a fejébe, hogy talán hátsó szándékaim vannak? Bennem biztosan felsejlett volna az óvatosság még akkor is, ha nem érzek veszélyt. A nő tudja igazából, bár tőlem nem kell tartania, hiszen nem áll szándékomba bántani. Mikor beüti a számkódokat a fejemet elfordítom a másik irányba. Pedig megkísérelhettem volna lecsekkolni. Gondoltam adjunk egyfajta bizalmat ennek a dolognak, ezért fordítom el a fejemet. Másrészt nem is érdekel, mert még nem csaptam fel rablónak. Az irodába lépve körbe pillantok. Nem valami nagy helység, de gondolom, csak munkára használja. Mikor hellyel kínál leülök és a poharamat az asztalra helyezem. A lábamat a másikra teszem és kényelmesen elhelyezkedem. Nem mintha órákat szeretnék itt tölteni. Fel sem merül bennem a gondolat, hogy zavarnám, mert ha így lenne, akkor be sem hívott volna. Szóval ennyi.* - Biztosan sejted, hogy nem egy felszínes csevegés miatt jöttem ide. Ne raboljuk egymás idejét és bele is vágok. Egy farkast keresek aki jelenleg itt tartózkodik. Azt nem tudom mióta, de nem is ez a lényeg. A vezeték neve: de Luca, esetleg nem tudod merre találom? Mondjuk ha már egy keresztnevet mondasz, már is beljebb vagyok egy lépcsővel.* Figyelem az arcát, hát ha valamit le tudok róla olvasni. A keresztnevet nem tudták megmondani, pedig az is fontos lenne. Mondjuk nekem aztán tök mindegy, hogyan hívatja magát, hiszen a vezeték neve sem eredeti. Hangom nyugodt és elég laza a testtartásom is. Pusztán érdeklődöm nem kell ebbe többet bele gondolni, még akkor sem, ha többről szól ez, mint holmi keresd meg az almát játék. Azt nem fűzőm hozzá, hogy miért keresem ezt a személyt, de ha érdekli, úgy is tesz erre irányuló kérdést. Kíváncsi vagyok, hogy tud e nekem szolgálni bármi nemű információval, ami hasznos lehet vagy ki kell mennem a vendég részre és mástól kell megtudnom, azt, ami érdekel. Nos, ez mindjárt kiderül. *
- Nem vagyok naiv. Ha lenne okom tartani tőled, azt érezném az energiáidon... És amint ez változik, úgyis kiteszlek innen. - hátra pillantok a vállam felett. Rá mosolygok, hogy elvegyem a szavak élét. Tehát iroda, mappa kinyit, lapok elő, és számolok. Eddig hibátlan, ami tekintve hogy gyakorlatilag 24 órában dolgoznak a pultosok, nagyon jó. Azt hittem, rosszabb lesz, de nagyon gyorsan haladok. A srác e közben helyet foglal, leteszi a poharát az asztalra, végül beszélni kezd. Egyből a lényegre tér, amivel be is lopja magát a szívembe pár másodperc erejéig, de aztán kimondja az alfám nevét. A farkasom szemei kipattannak, és a fejemben máris vicsorog az idegenre. Előadhatja semleges hangon, póker arccal a kérdést, de az energiáit nem rejtette el. Még ha én nem is vettem észre benne az ellenséges szándékait, a farkasom ösztönét nem verte át. Hátra dőlök a székben kezeim az asztalon pihennek. - Szabad tudnom miért keresed? - jómagam még mindig nem érzek bajt, de nem hagyhatom figyelmen kívül a farkasom reakcióját sem. Hisz alapjában véve ösztönlények volnánk, nem?
* Egy cseppet érdekelne milyen formában gondolta az „úgyis kiteszlek innen” mondatát. Nem becsülöm le, bár hazudnék ha azt mondanám nem vagyok kíváncsi az erejére vagy a farkas énjére. Nem tűnik valami vérmes farkasnak, de ebben tévedhetek is. Egyébként pedig az energiát lehet manipulálni, már ha valaki rá jön a titok nyitjára. Szerintem ezt Ő is tudja. Hagyjuk is, mert nem érdemel több szót a dolog. Az irodában helyet foglalok és belecsapok a lecsóba. Most mit húzzam az időt, hiszen mindketten tudjuk, hogy van valami célom. Amint a szavak elméjébe hatolnak érzem, hogy megváltozik körülötte a légkör. Nocsak, nocsak, mily kellemes meglepetésben van részem. Hm, elgondolkodtatásra késztet, ezért a kezembe veszem a nedűt és lassan kortyolok egyet belőle. Nem kell nekem időt nyerni, hiszen tudom a kérdésre a választ. Pusztán kíváncsi vagyok türelmetlen e vagy sem. Természetesen nézem azokat a jég kék íriszeket, amik egyébként nagyon szépek. Régen láttam már ilyen tiszta kék szempárt. Aztán a poharamba lévő nedűre pillantok, melyet a fény felé emelek, hogy egy kicsit átvilágítsa azt. Meg is borítom benne, egy kicsit a folyadékot.* - Jártál Alaszkában?* Kérdem könnyeden, mint aki figyelmen kívül hagyta az előbbi kérdést, de erről szó nincs. Továbbra is nyugodtság árad belőlem, mert nincs okom idegesnek lenni.* - Szeretnék vele beszélgetni….van ellene valami kifogásod?* Csak most nézek a nőre komoly arccal. Kedvem lenne belenézni a fejébe, mert kíváncsi vagyok, honnan származik, az, mely árad belőle. Azt hiszem valami köze lesz ehhez a de Luca-hoz, csak azt nem tudom, milyen mélységű, de a kérdésemre adott válaszából, talán letudok szűrni valamit. Legalább is ebben reménykedem.*
Természetesen kérdéssel felel a kérdésre, mintha az enyém jelentéktelen lenne. Nah nem, ilyet nem játszok. - Kifogás? Az attól függ... - visszanézek a papírokra, előveszem a másikat is. És azt nézem, amíg a fickó szándékain agyalok. Minden kétséget kizáróan rafinált farkas. kérdéssel felel kérdésre, és kerüli a tényleges választ. A "titokzatos alfahím" szerepe kiváló választás lenne, ha nem adott körülmények között lennénk, és én sem az lennék akim csak egy buta szőke liba... De mivel nem vagyok se szőke, se annyira ostoba, hogy kiadjam az alfámat, egy vadidegennek, akit a farkasom valamiért szét kívánna tépni, így nem fogom átadni neki Castort sem. Még ha csak a keresztnevét kéri. Amúgy nem olvas újságot? Több alkalommal volt már címlapon, amiről egyébként meg is van a véleményem, de ezt majd egy másik alkalommal. Hamar átfutom a standlapot. Amint ez megtörtént, megint hátradőlök a székben, és egy hirtelen jött ötlettől vezérelve beszélni kezdett. - Már elnézést, ha nem kívánom kiadni a nemzőmet és alfámat egy vadidegennek, aki nem tisztázza előre a szándékait. - fejemet kissé oldalt döntöm, a reakcióját figyelem. Én és a farkasom is. Nem volt okos döntés elárulni neki, hogy milyen szálak kötnek Castorhoz, ezt jól tudom. Hogy akkor miért is mondtam el? No erről majd később... A papírokat visszarakom a mappába, majd a kabátomért nyúlok a székem támlájához. - Visszakísérlek a vendégtérbe. Próbálkozz egy buta szőkénél. - mondom, tőlem igen szokatlanul sok szarkazmussal a hangomban, miközben a kijárat felé intek. - Részemről vége a beszélgetésnek. - elég idegesítő vagyok ahhoz, hogy a farkast (szándékai függvényében) ki tudjam hozni a sodrából. Ha nekem ugrik, átmegy a házi tesztemen.
* Csak kibújt a szög a zsákból és volt egy sejtésem, hogy erről fúj a szél. Más farkas csak kíváncsiságból kérdezte volna meg s nem változik semmi körülötte. Tisztán tapintható a szobában a védelmi reakciója. Tudom már mi lesz a következő lépésem, de nem mozdulok még csak a szemem sem rebben. Szó nélkül figyelem egészen addig, míg az ujjai a kabáthoz nem érnek. Ja, hogy most jön a kiteszlek rész. Amit egyébként elég udvariasan próbál elintézni. Örülök, hogy nem egy fiatal farkassal van dolgom, mert azok már régen nekem ugrottak volna. Nem tudják kontrollálni az ösztönt, ezért sem szívlelem őket.* - Nem nézlek buta szőkének, hogy a jelzőiddel éljek, de ne siess úgy kérek* Ismét az asztalra helyezem az innivalómat, de nem kell a tárgyra néznem, hogy tudjam hol van. Érzem én anélkül is. Eszem ágában sincs felkelni a székről, mert bizony kényelmes és hogy őszinte legyen tetszik az amit tapasztalok jelen pillanatban.* - Legyünk akkor őszinték kedvesem. Azért keresem, mert egykor közöm volt az alfádhoz és tisztáznék vele pár dolgot. Azt mondtad ismerős vagyok, nos, ez csak azért lehet, mert…. szerintem, Te is kitalálod. Nem tűnsz valami buta csajnak* Nyitva hagyom a kérdést előtte és kíváncsi vagyok milyen irányba fog elmenni. Szándékaimat most elrejtem előle, így csak annyit érezhet mint korábban. Elég idős, tapasztalt vagyok ahhoz, hogy ne érezze a valódi szándékomat. A kérdés csak az, hogy mennyire akar nekem hinni vagy mennyire uralkodik rajta az ösztön avagy a farkasa. Az enyém még mindig szunnyadozik ott belül és esze ágában sincs kibújni. Amint amúgy én sem akarok. Nem látok rá értelmet, hogy előhívjam, hiszen érezheti, hogy nem vagyunk egy súlycsoport. Balhét pedig több okból sem akarok most.* - A keresztneve pedig csak azért érdekel, mert mikor mi találkoztunk, hogy így fogalmazzak, más volt.* Jegyzem meg könnyeden és köztudott tény, hogy a mi fajtánk akár sokszor is válthat nevet. Ezzel megint csak nem mondtam el túl sok mindent és még igaz is lehet.* - Persze ha nem szeretnéd, hogy egy elveszett bárány visszataláljon a nyájhoz, ám legyen. Nem rabolom az idődet, de neked kell majd felelni ezért, mert én akkor is megkeresem* Hangszínem nem változott semmit az első perctől kezdve, azonban az utolsó szót egy kicsit megnyomom, hogy érezze, így vagy úgy, de akkor is megtalálom ezt a fickót. Csak most állok fel a székről és már tudom merre van az ajtó, hiszen világossá tette. A poharamat nem viszem sehova, így anélkül lépek a távozás mezejére.*
Azt kéri ne siessek, és én nem is kapkodok. Elvégre választ sem adott még, a nélkül meg nem fogok elmenni... ahogy ő sem. Érdekes találkozás ez, egyre jobban érdekel, mi sül majd ki belőle. Pláne amikor Raffaello (már ha tényleg így hívják), elrejti az energiáit. Ha eddig nem lett volna egyértelmű, hogy meg akar vezetni, akkor ez a gesztus tette azzá számomra. Ez máris egy remek támpont arra, hogyan álljak hozzá: egy szavát sem hihetem el. - Az, hogy ismerősnek tűntél, nem jelent mást minthogy huszonnyolc órája dolgozok.- okosan nyitva hagyta a mondat végét, hogy egészítsem ki én egy megfelelő magyarázattal, amit ő később majd meglovagolhat, és felhasznál hivatkozásként. Még mit nem... Amúgy ez egy nagyon is reál magyarázat a részemről. Beleképzeltem egy szituációba valami olyasmit, ami nincs is ott. Különben meg hamar rájöttem, hogy tényleg nem ismerem őt. Az meg, hogy közvetlen beszélgetést kezdeményeztem vele... nos, az tényleg nagy ostobaság volt. A lényeg: nem ismerem őt, ahogy ő sem engem. Castor csak egy hete harapott be. Ha tényleg ismerné az alfámat, akkor én lennék ismerős a számára, nem fordítva. Tehát a pasi kamuzik. Nincs ezen mit töprengeni, csak azt nem tudom még, hogy pontosan mi vezérli. Erős farkas, és minden bizonnyal tapasztalt is. Ha biztos lennék abban, hogy a nyájhoz akar csatlakozni, mint ahogyan azt mondja, még segítenék is. De hazudik. A keresztnévvel is. Castor akkor vette fel a nevét, mikor farkas lett, és az óta sem változtatta meg. Csak akkor szólalok meg, mikor már elég bakit gyűjtöttem ahhoz, hogy szembesítsem velük. - Sosem volt más neve. Ritka az ilyen, de néhányan még ragaszkodunk a gyökerekhez. - A farkas az ajtó felé ment már ekkor, én visszabattyogok az íróasztalhoz, és felülök rá. Mintha mennyire ráérnék. Pedig csak provokálom őt. Illetve próbálom.. -Ha valaha is találkoztál volna vele, akkor könnyen kiszúrtál volna engem a tömegben, mivel csak néhány napja harapott vissza a falkába, plusz... ő a nemzőm is. - ha lennének még sebek a vállamon, most elhúznám a felsőmet, hogy megmutassam Castor agyarainak helyét, de azok már begyógyultak, így csak az önelégült képem bizonyíthatja számára, hogy ezt a kört bebukta... suttogva folytatom, ha esetleg nem értené miről beszélek. - Tudod, az energiák. Hogy erre mit lép, azt nem tudom. Jómagam már megfejeltem volna a másikat ezért a fölényes hangnemért. Undorodom is magamtól rendesen, node ez is a szerep része a "mindent az alfáért" nem túl nagy sikerű drámában. - Ha jól gyanítom, kicsit sem tisztességesek a szándékaid, különben nyíltan beszéltél volna... ellenben pofátlanul a képembe hazudsz. Elrejtheted az energiáidat, de a szagodat érzem... - Kár is lenne tagadnia... Ha megállt, és nem hagyott faképnél az "irodámban", akkor lepattanok az íróasztalról, és közvetlenül elé állok. - Futunk még egy kört, vagy rátérünk arra a részre mikor elkezdesz igazat beszélni?
* Diplomatikus választ kapok és rejlik benne egy kitérő is. Tetszik ez a beszélgetés nem is kicsit. Régen szórakoztam már ilyen jól. Nem tudom, valahogy mindig szórakoztat ha egy falkataggal van módom csevegni. Óvjuk az alfát lemez mindig képes mosolyt csalni az arcomra és bizony jól tükrözi azt is, hogy milyen a hűsége az adott áldozatnak. A gyökeres résznél elhúzom a számat, mert ha tisztelné a gyökereit akkor a saját nevét használná, nem pedig az enyémet. Igen, hazudtam, de a reakciója többet is elárul a számomra, mint azt sejti. Az ajtó előtt állok meg s nem kell ránézem, hogy tudjam hol is van. Hallom, ahogy az asztal lapja finoman reccsen, mikor leszáll róla. Érzem, ahogy mögöttem áll és tisztán hallom ahogy veszi a levegőt. Tudom, hogy provokál, de adjam meg neki azt az örömöt? * - Mit akarsz elérni ezzel a stílussal?* Fordulok meg és fölé magasodom. Magasabb vagyok nála, így ezzel nincs is gond. A jég kék szemekbe fúrom a tekintetemet és figyelem a másikat.* - Kíváncsi vagy mennyit tudok, vagy már régen rakott valaki helyre?* Hangom csendes és még mindig a nyugalom árad belőlem. Kevesen tudják mitől vesztem el az eszemet, de ezt nem is áll szándékomba mások órára kötni. Most komolyan azt akarja, hogy kiszedjem belőle azt az infót ami kell? Miért nem lehet ezt szépen elintézni, de ha erre megy, ám legyen. Hagyom, hogy a farkas átvegye az irányítást és egy olyan fekete bundájú állat jelenik meg, amilyen a hajkoronám. Mind a két szememet vörös szőr öleli körbe, egy keretet adva izzó szempáromnak. Elég gyors már nálam az átváltozás és talán nem számít rá, hiszen erre utaló jelet nem adtam, bár érezheti az illatomból, mert nekem nem szagom van! Egyik mancsommal rögvest felé kapok és ha eltalálja az ütés, akkor bizony az asztalon végzi,, vagy rajta vagy mellette. Gyors vagyok mint a villám és nem hagyok neki időt, már rajta is termek. A nőt, a földre szorítom és tisztán láthatja, hogy a szemeim furcsán csillognak. A nyál csorog a számból, mely egyenesen ráfolyik. Azonban még nem áll szándékomba bántani, a morgásom viszont fenyegető.*
- Félreértesz. Egyáltalán nem érdekel az amit tudsz. - állom a tekintetét. Abszolút hidegen hagy az hogy milyen tekintélyt parancsolóan magasodik felém. Sem alfám, sem ismerősöm, hogy meghasson ez a viselkedés. Sőt. A mellékelt ábra szerint ő az ellenségem... Ami elég siralmas jövőképet csal lelki szemeim elé. Az agyaraim hirtelen, minden figyelmeztetés nélkül nyúlnak meg, ahogy a karmaim is. A farkasom máris kész átvenni a volánt, még mielőtt én (mármint az ember) észlelném, hogy a másik átváltozik. Hátrálok két lépést. Nem azért, mert olyan félelmetes. Inkább azt nem akarom, hogy mancsával egyenesen a mellkasomon landoljon ha végzett. - Mit művelsz te őrült?! - kérdeztem már igencsak a béketűrésem határán. - Ez egy nyilvános hely! Szétrúgják a s*gged ezért! A beszédnek itt már nincs sok értelme. A farkas legyint egyet mancsával, mire én pördülök egyet a levegőben, majd az íróasztalomon landolok hanyatt fekve. Az arcom lüktet ott ahol eltalált, a vér máris kiserken a friss sebekből. Esélyem nincs felpattanni, a dög máris felém magasodik. Vicsorgó, vérszomjas pofájából vékony nyálcsík csorog a mellkasomra. Gusztustalan. ~Fejezd be te őrült, vagy pórul jársz!~ Üzenem neki csak gondolataimon át. Ha még mindig nem tért jobb belátásra, hirtelen felrántom a bal lábamat, így pont a heréibe térdelek, és amint összerándul a fájdalomtól, kibújok a szorítás alól.
* Én tényleg nem akartam balhét, de a nő kényszerített rá. Próbáltam kedves lenni, de hát a nőknek az sem jó vagy csak neki. Tök mindegy már átváltoztam. Ráadásul nem én dolgozom itt, így nem nekem lesz kellemetlen ha valaki esetleg ránk nyit. Megtudják, hogy farkas vagyok és? Tovább állok, mint aki jól végezte dolgát. Nekem aztán nincs veszteni valóm. Nyál csorgatva figyelem ahogy a vére előbújik a bőre alól. Szép, élénk piros, ami képes a hatalmába keríteni vagyis képes lenne a bennem élő farkast, ha hagynám szabadon tenni,vazt, amit szeretne. Nos, az nem biztos, hogy Tara számára egy élmény lenne. Egy kis vívódás van most bennem, mert még ennyi év után is nehéz irányítani a szörnyeteget. Nehéz, de nem lehetetlen.* ~ Ez aztán a nagy fenyegetés. Békén hagylak, ha mondasz egy nevet, csak ennyi az ára.~ * Még el is mosolyodom amit inkább vicsorgásnak lehet nevezni. Hát nah, soha nem mondtam, hogy egy jóképű farkas lakik bennem. Annál azért sokkal rosszabb ez az énem. Én nem mozdulok, de ezzel csak egyedül vagyok és egy igen fájdalmas pontomba térdel bele. Azonnal összerándul minden izmom és megremegek felette. Ez igen csak fájdalmas élmény és ez az a pillanat amikor elvesztem a kontrollt és teljes mértékben a farkasom irányít. Nem egy beszédes fajta és inkább a tettekben hisz. Ráadásul a sebeket nyalogató típusba sem tartozik. Ha Tara még mindig a szobában van, vagy nem mondott egy nevet és esetleg címet, akkor bizony rosszul járhat. A gondolataim nem kicsit lesznek zavarosak és érzem ahogy teljesen elnyomja a normális énemet. Érzem, ahogy minden izmom megfeszül és nyoma sincs az előbbi remegésnek. Nem szeretem ezt az állapotot, mert ilyenkor külső szemlélőnek érzem magam és mintha nem is én lennék. Végül is a bennem lakó állatnak is van egyfajta személyisége, mely csak ritkán győz felettem. Azonban most teljes mértékben uralja a testemet is és az elmémet is. Ez olyan léten kívüli állapot vagy minek nevezik. Tényleg úgy érzem magamat mintha kívülről figyelmén az eseményeket. Talán így is van és azt is eltudom képzelni, hogy ilyenkor kiszakadok a saját testemből és csak úgy lebegek a közelében. Első két mancsát előrébb tolja és minden érzékével a másikra koncentrál. A szőrt a hátán felborzolja és ez bizony egy támadó állás. Nem teketóriázik sokat és máris leugrik az asztalról a földre. A szempár, sötéten és dühösen csillog most ami csak annyit jelent, hogy nincs jó kedvében a dög. Hogy is lehetne miután egy érzékeny pontra gyalogolt a másik? Tudja, hogy nincs sok idő és nem szereti húzni az időt. Figyeli a másikat. Egyre közelebb lépeget a nőhöz próbálva a falhoz szorítani. Ami nem lenne nehéz, hiszen elég kicsit ez a szoba. Azonban még ott van az ajtó mely közbe szólhat és megakadályozhatja a terveit. Amint elég közelinek érzi a falat, a másik hátához, a farkas támadásba lendül és éles karmait is kiereszti. Mind a két mancsával a nő felé kap, hogy méretes sebeket ejtsen rajta, ezzel gyengítve a másikat. Ebben a helységben nem igen tud taktikázni, hiszen nincs rá hely. Ráadásul a mérte sem apró, így marad a tiszta küzdelem, melynek csak az erő ad szerepet. Ebből pedig nincs hiánya a farkasnak…….*
Nem akkor lesz számára kellemetlen a helyzet, ha valaki netán ránk nyit. Akkor fogja utálni az életét, ha egy őrző szagolja ki, mit művel alig egy karnyújtásnyira az emberi tömegtől. Én a magam részéről, mosom kezeimet, én provokáltam ugyan, de nem én változtam át előbb... Mondjuk ez még nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy én is megkapom a magamét később. Feltéve, ha túlélem. Ám erről inkább később. A dög egyenesen a képembe vicsorog. Nevet akar. Az alfámét. Lehet, hogy bölcsebb lenne elintézni egy válasszal, "áh, Cas úgyis meg tudja védeni magát" címszó alatt... Egyszerűbb volna, csak konkrétan lesz*rom. ~Nem!~ felelem egyszerűen. A nyomorult úgy nyomja a mellkasomat, hogy még gondolatban sem tudok kipréselni magamból többet. Pedig úgy illene még egy cifra káromkodás a végére... Beletérdelek a tökébe, mire a farkast összerántja a fájdalom, én meg kihasználom a pillanatot arra, hogy kimásszak alóla. A hátam sajog, az arcom lüktet, ég, de próbálom figyelmen kívül hagyni ezt az "apró" kellemetlenséget. Apró a fenét. Az hiányzik még, hogy a vér szaga bevadítsa a farkast... Vendégem hamar összekapja magát, én éppen csak elérek az ablakhoz, kinyitni már nincs időm. Okosabb lenne kiugrani, és rohanni innen, de nagy esély van arra, hogy a farkas követni fog. Ha elég gyors vagyok, talán elérem a szállodát mire ő utolér... Akkor meg édes mindegy lenne, ha már most megadom neki az alfa nevét, de még a társadalombiztosítási számát is. Mert ha visszamegyek a szállodába nyomomban a döggel, bizony ugyanaz lenne a történet vége. Már rég kizártam azt a lehetőséget, hogy csak el akar csevegni Castorral, tehát akármi legyen, én nem fogom megosztani vele amit tudni akar. A farkas leugrik az asztalról. Súlyos mancsaival egyre közelebb araszol hozzám, míg végül egy hajszálnyi helyem sem marad elhátrálni tőle. Még mindig azon vacillálok, hogy nekem érdemes-e átváltoznom... de aztán felém kap a nyomorult, és nemhogy a ruhámat szakítja el éles karmaival, de még a bőrömet is felhasítja. Más választást nem hagyott, hát én is szabadjára engedem a bestiámat. Csupán egy lélegzetvétellel később, medve nagyságú fekete tükörképként vicsorgok vissza a farkasra. A nyaklánc amit Castortól kaptam, már az átváltozás kezdetén megadta magát, a földre hullott, akárcsak a ruháim. Még emlékeztetem magam arra, hogy a helység teljesen hangszigetelt, aztán rámorgok az idegenre, és támadok. Ha lehet akkor egyenesen a torkára harapok. Ha elvétem, akkor csak egy kis cafat húst szakítok belőle.
* A nemleges válasza volt, a hab, azon a bizonyos tortán és ne feledkezünk meg a ágyékon rúgásról sem. Igazából attól gőzöltem be nem a válaszától, mert még ha át is változtam és egy kicsit „meg is simogattam” még nem bántottam, tehát nem kellett volna, ehhez folyamodnia, de hát ez van. Az események nálam felpörögtek mert a farkas elszabadult s bizony Tarára éhes lett. A vérének édes illata teljesen az orrá mászott és folyamatosan kúszik fel az agyunkig. Engem spec nem hoz lázba, de őt igen, sajnos. Ez az egyik ok amiért kerülöm az ilyen helyzeteket. Lehet hogy elég idős, tapasztalt vagyok, de ha bevadul, akkor nehéz kezelni. Próbája sarokba szorítani a nőt és ez sikerülni is látszik. A ruha fáradtan hull le a másikról egy szerencsés találtatott követően és egy fekete tükörkép kacsint vissza rám. Hogy lehet az, hogy hasonlóan néz ki mint én? Tűnődöm el, mert az ex falkámból is kilógtam ezzel. Csak a vörös szőr jelezte számukra, hogy hozzájuk tartozom. Azok mind vörösek voltak a vérvonal miatt, csak én nem. Egyikünk sem értette, hogy miért. Hogy őszinte legyek az évek alatt nem sok fekete bestiával találkoztam. Mondhatni ritkaságnak számít és íme itt vagy egy előttem. Mintha tükörbe néztem volna, bár nem teljesen, mer belőle hiányzik a vörös árnyalat. Egy kicsit elkalandozom ezen a szálon és épphogy eltudom vonni a nyakamat az éles fogak elől, de nem elég gyorsan, így bizony egy kisebb darabot kiszakít belőlem. Megdorgálom magamat amiért elkalandoztam egy kicsit és hagytam magamat sérülést szerezni. Ami viszont jó hír, hogy a bestia csillapodót és újra kezelhetővé válik. Tudom, hogy furán működöm. Az nem zavar ha kiszednek belőlem egy részt, de a lágyékom az teljesen más tészta. Katona révén megtanultam eltűrni, figyelmen kívül hagyni a fájdalmat. A mentorom ráadásul pont azzal fegyelmezett vagy tanított, hogy kínzott és igen, volt rá példa, hogy kiszakított belőlem egy darabot. Nem azt mondom, hogy nem fáj, mert akkor hazudnék, de tudni kell elviselni. Mivel elég közel van hozzám így olyan erővel rúgok bele a nősténybe, ahogy csak tudok, ezzel növelve a távolságot kettőnk között. Ha a falnak csapódik, - mert ezt védeni elég nehéz lenne, de kitudja, talán meg tud lepni. Hiszen fogalmam sincs arról, milyen szinten van. – akkor a hátsó lábába harapok bele. Nem harapom ketté, mert csak játszadozom és továbbra sem áll szándékomba megölni, bár megérdemelné.* ~ és most mi lesz kislány? Széttépjük egymást és ennyi?~* Küldöm felé a gondolatot, cinikus hangnembe és tényleg érdekel mi jár a fejében. Én pedig, teljesen visszatérek a saját a testembe, de nem változok vissza. Emberi alakban nem sokat érek egy bestia ellen ezt magam is jól tudom.*
Nem köpöm ki a húst, amit kiharaptam ellenfelemből. Rágás nélkül, egészben nyelem le, és máris kapnék a következő falatért, de ekkor az (ki tudja hogyan) belém rúg. Az ablak kitörik az erőtől, amivel a falnak csapódok valamivel alatta. A szilánkok egy része rám hullik, míg többsége a sikátorra a disco mögött, amerre az eblak néz. Máris ugranék fel, hogy ellentámadásba lendüljek, de ekkor a farkas beleharap a lábamba, aminél fogva vissza is ránt a földre. Felvonyítok a fájdalomtól. Ha eddig nem is voltam dühös, most elborul az agyam. Nem számít, hogy elengedi a lában, vagy fogja még a pofájában és leszakítja, akkor is álló helyzetbe termek, és legyintek a mancsommal pont úgy, ahogy ő az előbb. Reményeim szerint én is fel tudom karmolni a pofáját. Ha sikerült, és elengedett, kérlelhetetlenül rontok újra a torka felé. Egy-egy lépés után csapok felé a mancsommal, így próbálom feltárni a legjobb utat a torkához. ~Még most tűnj el innen! Ha kiszagolnak az őrzők, mindketten megszívjuk.~ szándékaimhoz képest nyájasan csengtek szavaim gondolatban. Hátha agyal rajta egy keveset, én meg addig feltépem az ütőerét. Most hogy megéreztem vére ízét, még többet akarok belőle. A farkasom is akarja. Szinte remeg a vágytól, hogy megtegye. El akarja pusztítani a nyomorultat. Castort akarja? Nem adjuk meg neki még az életünk árán sem. Ebben legalább ember és farkas is egyet ért. Elrugaszkodok a földtől, megint támadok.
* A lábának kifejezetten jó íze van és a édes vére szét terjed az ízlelő bimbóimon. Kellemes ez a „cirógatás” most mit tagadjam és ezzel a farkasom is egyet ért. Csócsálgatom még a lábát, de ezzel nem törődik és szinte kiszakítja a fogsorom közül. Tényleg képes kiszakítani a saját lábát a vasrácsként szorító fogak közül? Képes és ez meglep. Ez, nem lehet valami kellemes, de ahogy látom, ez egy cseppet sem érdekli. Kíváncsi vagyok hogyan bicegne három lábon, ha olyan alakot vesz fel, de kár, hogy inkább a "medvét" választotta és nem a jámbor farkast. Tegyük ezt most félre és ne képzelődjünk. A karmolása betalál és a pofámon egy méretes seb keletkezik amiből bizony vér csordogál. Úgy fest ez a nőstény nem tudja hogy hol a helye, bár nem vagyok szerencsére egy falkában vele. Még csak az kéne! Nekem azonban nincs szükségem a húsára, de a vérére annál inkább, ezért a lábdarabot kiköpöm. Kezd bosszantani ez a csitri és nem csak engem hanem oda bent a másik énemet is. A csapásai elöl elhajolgatok és hátrálok is egy keveset, bár a fal ennek gátat szab, ezt tudom magam is.* ~ Őrzök? Szóval csak tőlük félsz, nagy hiba~* Vetem oda a gondolatot gúnyosan és azt hiszem ideje pontot tenni erre az ügyre. Érzékelem, ahogy elrugaszkodik a talajtól és felém ugrik, azonban én egyet oldalra lépek, így nem tud teljesen eltalálni, akár a falnak is csapódhat, ha nagy a lendülete. A mancsomat, azonban lendítem a nyaka felé és reménykedem benne, hogy arra figyel nem a másikra. Amiből ismét kieresztem a karmaimat és egyenesen a nyaka felé lendítem azt is ami, ha betalál, akkor egy méretes vágás fog éktelenkedni a nyakán. Ettől még nem múlik ki, de harcképtelen lesz és én végezhetem a dolgomat azaz vérét vehetem. Miért ne fürdenék benne? Tiszta sor, hogy egyikünk sem fogja feladni, ezt a harcot és úgy érzem itt már egy kicsit többről van szó, mint az alfa védelme, de ezt nem is tartom magamban* ~ Csak nem többet érzel az alfád iránt vagy valamit bizonyítanál neki?~ *Az sem érdekel, ha nem válaszol rá. Én is tudom őt provokálni és a lesajnáló hangnemem ezt jól tükrözi. Csak egy hibát kell vétenie és én figyelni fogok. Ha nem sikerült betalálnom és nem esik a földre, akkor tovább támadok felé. Viszont most én kerülök közelebb az ablakhoz, ha minden igaz. Érzem ahogy a talpam alatt ropognak az üveg darabjai és egy ötletem támad.....*
A hozzászólást Raffaello De Luca összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Márc. 03, 2012 12:33 am-kor.
Jókora darabot szakít ki a lábamból. Hallom is az inak reccsenését. Ember alakban ez körülbelül a vádlimat jelenti, hacsak nem a combomat. Nem, ez még csak vádli, a combom azért ennél feljebb van. Mindegy is, az már múltidő, és most egyébként is rendesen be vagyok pöccenve... Nem felelek. Ha ő olyan laza, hogy figyelmen kívül meri hagyni az őrzőket, ám legyen. Teszek rá magasról. Ha jól sejtem, később riasztani kell őket. Ha ezt meglátja valaki romokban az irodámat kitört ablakkal, a minimum hogy hívják a rendőrséget. Azok meg elővesznek engem. Esetleg kaparnak össze némi vérmintát a padlóról, a laboros meg a szívéhez kap az eredmény láttán. Igen, ide így is- úgy is kellenek majd őrzők. Minél előbb. Már ha egyáltalán megélem a hajnalt. Nem úgy néz ki a pasas, mint aki abba akarja hagyni, én pedig már csak azért sem fogok meghátrálni... Karmaim felszakítják a bőrt az arcán, érzem ahogy végighasad, frissen kibuggyanó vére nyomot hagy a padlón, és még tovább fűti farkasom vágyát a pusztításra. Jól tudjuk mindketten, hogy erősebb nálunk a másik dög, és minden bizonnyal tapasztaltabb is. Abban viszont mindketten egyet értünk (újfent), hogy nem adjuk olyan könnyen a bőrünket. Váratjuk még a révészt. Ugrok, mire ő ellép előlem, és legyint a mancsaival. Én az enyéimmel védem a torkomat, hisz az már világos, hogy ő is arra vágyik. Tehát a második csapása a jobb első lábamra sújt le, míg én földet érve a csípőjébe mélyesztem a fogaimat. Azt hiszem, így egy-egy az állás. A farkas fordul, ez alkalommal ő hátrál az ablak felé. Szavai nem érintenek sértőn, hisz ahhoz előbb kedvelnem kellene, hogy megbánthasson, szóval csak rávicsorgok. ~Az a te nyomorod ha nem tudod mit jelent a szó, hogy hűség.~ Lépek még kettőt felé. Gyanúsan lapul a falhoz a farkas, felette ott a "nyitott ablak. ~Csak nem ki akarsz lökni azon? Az első emeleten vagyunk könyörgöm. Ne nevettesd ki magad.~ Még így, elég "hadi rokkantan" is simán érkeznék oda le, éppen úgy ahogy ő is. Ha ez volt a szándéka, elég béna húzás. ~Menj el. Tőlem nem kapod meg amit akarsz.~ Ha erre nem érkezik értékelhető válasz, vagy szándék a tényleges távozásra, nekirontok. Ha hajlandó menni, akkor csak figyelem, de nem lépek. Úgyis én húznám a rövidebbet, ez egyértelmű.
* Szinte már az egész szoba vérben úszik és nem igen lehet találni tiszta részt. A harc véres, de két vérfarkastól mit is lehet várni? Hát nem azt hogy majd megsimogatják egymást. Fogai élesen hatolnak a csípőmbe és egy újabb darab hústól szabadit meg.* ~ Kösz, mindig is vékonyabb akartam lenni~* Oké, azért a helyzet szörnyűbb mint ahogy kezelem és fáj is piszkosul, de soha nem adtam meg senkinek azt az örömöt, hogy lássák ezt rajtam. Hát most sem mutatom jelét egy „kis” fájdalomnak. Az ablak felé lépegetek, mert valami az eszembe jutott és egyre közelebb sasszézok hozzá.* ~ Hűségnek nevezed a rabszolgalétet? Néz magadra, képes lennél a saját éltedet is feláldozni az övéért cserébe, de vajon az alfád ugyan ezt megtenné érted? Biztos vagy benne, hogy megtenné? ~* Igazából nem is tudom miért álltam le vele „beszélgetni” ahelyett hogy a nyakát szegném. Mindig is szórakoztatott ez hűség dolog, hiszen ostoba falkaösztön csak. Nevethetnékem támad a szavaira és amíg a pofám vicsorog addig nevetek is.* ~ Alábecsülsz Tara ~* Csak ennyi a válaszom. Eszembe nem jutott volna kilökni az ablakon, bár most, hogy így mondja nem is lenne rossz ötlet, ha nem az elsőn lennénk. Azonban ezt a magasságot még túlélnénk mind a ketten. Az eredeti tervembe az üveg szerepelt mely még mindig a talpam alatt ropog. * ~ Már is többet kaptam, mint azt gondolnád ~* Nem mozdulok egyelőre s hiába vagyok „púpos” ebben az állapotban simán látszik, hogy kihúzom magamat. Hogy miért is kaptam többet? Már oka lesz az alfájának, hogy megkeressen és ha tényleg annyira szereti ezt a csitrit ahogy Tara hűsége megkérdőjelezhetetlen még ha ostoba is, akkor bizony reváns szagot érzek, hiszen mindketten tudjuk, hogy nem vagyunk egy súlycsoport. Nekem amúgy sem Tara kell, csak egy eszköz, céljaim elérésében és erre tökéletes alany volt. Ráadásul remek szórakozásforrás az elvakult hűségével együtt. A vérem lenyomata már itt van és ez alapján beazonosítható leszek az alfája számára. Ráadásul nekem csak ennyi erőfeszítést kellett tennem, az ügy érdekében. Tudod ki kutassa fel és szedje ki a farkasokból, egy is elég ehhez. Szereztem jó pár sérülést ami csak gyengít, még akkor is ha erőm teljében vagyok és ahogy elnézem a nőstényt Ő sincs valami jó állapotban.* ~ Üzenem az alfádnak, hogy aki keres, az talál. Tara - Raffaello 0-1~ * Ezzel szépen kiugrom az ablakon és még ugrás közben felveszem a jámbor farkas alakot. Ezért négy lábra érkezem, mely tompítja az rideg talajjal való üdvözést, ami még így sem kellemes. Az éjszaka, az én malmomra játszik, hiszen elrejt a kíváncsi szemek elől. A vérem azért nyomot hagy, így ha valaki követne, akkor egy darabig tud. Nem érzékelek veszélyt és egy idő után csak az illatom árulkodik a hol létemről. Hogy miért nyertem Tara ellen? Azért, mert biztosra veszem, hogy szaladni fog az alfához. A sérülésekről be kell számolnia és már is az én malmomra játszik, tehát csak győztesként távozhatok a szobából. Amint a felségterületemre – ami egyébként nincs, de farkasszaga nem szennyezi, vagyis szabad terület – visszaváltozom medve nagyságúra, csak azért, hogy a sebeim gyorsabban gyógyuljanak.*
"Az alfád megtenné érted ugyanezt" történetre csak felmordulok. Legapróbb kétségem sincs a felől, hogy Castor is megtenné ugyanezt értem. Azok után nincs, ami a lakásomon történt az energiákkal, abban minden benne volt. Még az is amit sosem akartam volna megtudni. Szóval a farkas feltételezését még válaszra sem méltatom. De továbbra is vicsorgok, és kissé meglapulok, hogy a másik legapróbb rezdülésére ugorhassak. Mintha valami hülye szappanopera zárógondolataiba csöppentünk volna, a farkas nyelve varázsütésre megeredt. És rébuszokban beszélt, amit én úgy utálok. Elmondta, hogy többet is megtudott, mint akart, amire én nem vennék mérget. Hacsak nem törte át a pajzsot az elmém körül, amihez a képessége meg lenne ha jó vérvonalból származik. De ez nyilván nem történt meg, mert az lehetetlen, hogy én ne vegyem észre. Értelmét nem látom, vagy csak nem értem a szavak mögött bújó gondolatokat, így végül azt is elengedem a fülem mellett. Mikor már Tara- Raffaello 0-1 részhez ér, két lépést hátrálok, hogy nagyobb teret adjak neki távozni. Ki is ugrik az ablakon végül, és én hirtelen bánni kezdem, hogy nem a tizediken vagyunk... ~Még találkozunk.~ hogy hallotta vagy nem a gondolatokat, az a legkevésbé sem érdekel. Nem is feltétlenül neki szántam. Ez sokkal inkább egy ígéret volt magamnak, egy következő fordulóra. Egy olyan körre, amire már rendesen fel fogok készülni. Rettegtem az emberi alakban rám törő, élesebb fájdalmaktól, de nem maradt más választásom, vissza kellett változnom. Már csak azért is, hogy megkérjek valakit, hívja ide az őrzőket. Nem tudom, mi tartozik a hatáskörük alá... Gondolom a nemrém említett "ha az emberek meglátják és kijönnek vért venni a rendőrök" story merül fel, az már az ő körül... Vártam még egy keveset, hátha visszatér az idegen hogy meglepjen, ám mivel ez perceken belül nem történt meg, közelebb araszoltam a kabátomhoz, és emberi alakot öltöttem. Bal kezemmel kellett lefogni a saját számat, hogy ne sikoltsak fel a felfokozott fájdalomtól. Egy apró ép porcikát nem éreztem magamon. Bőr, hús, inak, csontok, belső szervek... minden lüktetett, vérzett, és fehér izzással égetett. Egyre rosszabb lett minden lélegzetvétellel. Amikor megmakacsoltam magam annyira, hogy ne akarjak üvölteni a kíntól, a telefonomért nyúltam a kabát zsebemben. Az első üzenetet Gabrielnek küldtem. Tele helyesírási hibákkal, elírásokkal. Ha nem a látásom sötétedett el újra és újra, akkor a fájdalomtól kibuggyant könnyek homályosították előttem a képet...
Upper Deck, eső emelet könyvelő iroda. Farkas üy, ronda helyszín. Nem tuom eltakartani. Őrző?
Két fájdalmas lélegzetvétellel később az üzenet kézbesítve, és "máris" pötyögni kezdek egy másikat. Az üzenet színvonala közelít az azt megelőzőhöz.
300 feleti farkas. Téged kers, nem jó arc. vigyazz.
Megvárom erről is a kézbesítés jelentést, aztán kikapcsolom a telefont, és már félig visszaváltozva belecsúsztatom a a kabátom zsebébe. Nem lesz nekem szükségem rá pár napig. Visszaváltoztam, pofámba kaptam a kabátot, aztán megint erőt vettem magamon. Az átváltozás rossz ötlet volt. Nagyon rossz. És már az adrenalin sem dolgozik benne, hogy enyhítse a fájdalmat. A jó ég tudja hogyan keveredtem haza. Azaz a hegyi házamba. A szálloda közel volt ugyan, de nem lehettem biztos abba, hogy nem követ még a farkas...
Végre elérkezett ez a nap is. Mármint az, amikor kitettem a lábam a szállodából. Igaz, engedélyt most sem kértem rá... Gyanítom, nem repestek volna az ötletért, de az is meg lehet, hogy magasról tesznek rá. Mindegy is, inkább szó nélkül jöttem el. Dolgozni muszáj, és amilyen nehezen találtam munkát itt, össze tehetem a két kezem amiért nem tették még ki a szűrömet innen. Szóval bicegve ugyan, de itt vagyok, és teszem a dolgomat. A munka rendesen felhalmozódott. Mint utólag kiderült, a bérszámfejtő lányok nem szabadságon vannak, hanem kiléptek. Persze előbb kivették a szabadságot. Tehát most jónéhány standlap sorakozik az asztalomon, amit ennyi idő elteltével már lehetetlen leellenőrizni. Csak annyit tehetek, hogy átszámolom őket, hogy abban van-e hiba. Illetve, ha valaki egyszer simlizett az italméréssel, azt majd a mai műszak fogja megfizetni. Igazságtalan? Az hát, csak a munkaköri leírásom nem tartalmaz olyasmit, hogy ez engem érdekeljen. Aztán ha ezekkel végzek, jöhetnek a bérszámfejtések is, hisz a fizetések is csúsznak. Összegezve: munkám van bőven, és végre elszabadultam a szállodából is, tehát ha nem kellene egy darab mankóra támaszkodnom séta közben, én egy igazán boldog ember lehetnék. A pult mögött ücsörgök, éppen az italokat méregetem. A pultosok tekintettel arra hogy sántítok, elém hordanak mindent amit még nem mértem le eddig. Örülnek is nekem, amiért nem téblábolok közöttük, és még akkora tömeg sincs a discoban, hogy ez a kis ugrálás megterhelő legyen számukra. Pontosabban: kábé úgy tízen lehetnek bent így este hét tájékán. 10 ember, plusz a farkas nőstény, aki éppen most toppan be.
Alaszka. Oké, fel voltam én készülve a hidegre, de még szoknom kell az időjárást. A várossal is ismerkednem kell még. Nem telt el fél nap mióta átléptem a láthatatlan határvonalat, szóval nyugodtan kijelenthetem, hogy lósz*rral sem vagyok tisztában errefelé. Persze az eltöltött fél nap alatt lejártam a lábam, de szereztem egy alkalmi szállást, és most ott tartok, hogy nem tartok sehol.... Viszont érdekes illatmintákba botlottam, amiket egyelőre csak elraktározok mert nem tudom hová tenni, annyi bizonyos, hogy farkasok márpedig léteznek. Na jó, ez így ebben a formában elég gagyi egy nőstényfarkas szájából, de a fáradtság kezd rámenni az épen maradt agysejtjeim maradandó részére. Mióta nem aludtam egy tisztességedet? Nos, ha már meg kell kérdeznem magamtól és nem tudom rá a választ, akkor feltételezhetően hosszú hosszú ideje már. De nem panaszkodom. Megszoktam az érzést. A lábaim akkor is hajtanának előre, ha egy jó meleg, finom és puha ágyhoz lennék kötözve. Upper Deck - olvasom a kívülről bárnak tűnő létesítmény fejlécét, de képzeletben leradírozom a szöveget és egy másikat vések fel helyette: Valahol Isten és az Ördög háta mögött. Igen, találóbb név lenne. Megrázom magam és fáradtan, ám annál nagyobb közömbösséggel arcomon úgy döntök innen most sehová, csak befelé! Kell valami pia, ami felráz, nem mellesleg valami melegedés-szerűség sem ártana, mert a lábfejeim éppenséggel el akarják hagyni az eddig tökéletesen működő helyüket és le akarnak törni, pedig bakancs van rajtam. Belépek az ajtón, éppenséggel örülök neki, hogy alig lézeng pár puhapöcs, legalább lesz szabad szék a pultnál. Mondjuk ha nem lenne, hát gondoskodnék róla, hogy helyet kapjak, no de nem illik ajtóstól rontani a bárba a legelső napon... A lányt a pult mögött először félig kitakarják előlem, de amint leteszik elé az italokat láthatom, hogy már kiszúrt magának, ahogyan az én figyelmem is felkeltette. Farkas. Hmm. Mennyi ideje nem éreztem a jellegzetes szagot? Nem tudom, de nem is érdekel. Rég volt, hogy utoljára egy fajtársamba botoljak, de az sem volt annyira emlékezetes, ha alig dereng már az eset. Egyenesen oda sétálok hát, az eredeti indíttatásom mellé azonban már más cél is vegyül. Talán még jól is jöhet a kellemetlen meglepetés. -Üdv -biccentek egy aprót és helyet foglalok, lazán felkönyökölve a placcra. -Kérnék valami húzósat, tisztán. Orosz vodkát -nyögöm be a rendelést miközben úgymond felmérem a terepet és alaposan szétnézek a helységben, de nem húzom el sokáig a dolgot, mert jobban foglalkoztat a nőstény jelen pillanatban. -Nagyon elfoglalt vagy egy kis eligazításhoz? -Na igen, jó lenne többek között megtudni van-e errefelé kereslet munkaerőből, elvégre valamiből élnie kell a szegény nyomorult farkaslánynak, ha nem akarja a napja jó részét átváltozva eltölteni. A farkas énem bizonyára imádná, de vannak bizonyos szükségletei az emberi oldalamnak is. Emellett nem szeretném ha bonyodalmam származna a városba érkezésemből. Ha egy farkas van, nem vethetem el az eshetőséget, hogy több is akad, a szagok is erre utalnak, ami nem jelent jót, mert ne adj' Isten ha ezek falkában lézengenek, akkor jobb ha előre felkészülök mindenre.
Az energiáimat az óta rejtegetem, mióta Gabriel betámogatott a szállodába, azaz több mint egy hete. Így legalább azzal nem kell vesződjek, hogy felvonjam a pajzsot az elmém köré. Nem érzek ellenséges szándékot a nőstény részéről, de csalódtam már korábban is, tehát ha ő nem szól hozzám, én ugyan oda nem bicegek hozzá jópofizni. Inkább mérem az italokat, aztán a leért mennyiséget felvezetem egy papírlapra is. Szóval elfoglalom magam. Dolgom az úgyis akad bőven. Úgy tervezem, később fogok majd egy taxit és megnézem a házamat. Kíváncsi vagyok milyen állapotban látom viszont, illetve arra, hogyan hagytuk ott, mert a "véresen" már biztos. De a többi... Nem gondolom, hogy feltakarítottak volna, mint itt az irodában. A nő végül megszólít. Futólag rápillantok, csak hogy jelezzem "észre vettelek", de még kényelmesen megmérem az előttem álló üveget, a mennyiséget pedig felírom egy papírra mielőtt válaszolnék. - Az én elfoglaltságom csak a kérdésed természetétől függ. - mondom egykedvűen. Nincs is miért lelkesednem. Már csak azért sem, mert a legutóbb mikor jó szándékkal akartam segíteni valakinek, a végén még nekem kellett visszatuszkolni magamba a beleimet egy mosogatóronggyal. Na jó ez így nem igaz, de durva menet volt. Míg az esetleges kérdésre várok, felötlik bennem a lehetőség arra, hogy ha ez a farkas is az alfáról érdeklődik, vagy a falka bármelyik tagjáról, nem a lakásomra vitetem magam taxival meló után, hanem a reptérre. Nem értem, hogy mi a fenét keresek még itt. Azért jöttem, hogy rendezzem a viszonyt az én nemzőm és jómagam között. Azt hiszem, ez megtörtént... Komolyan szeretnék a falka része lenni, de egyre nyilvánvalóbb, hogy soha nem leszek az. Mióta is élek már egyedül? Gyakorlatilag az óta hogy Castor béta lett. Formailag még a falka tagja voltam, de senki nem tekintett igazán annak. Tehát olyan százötven éve vagyok magam. Egyik pillanatról a másikra nem fogok szocializálódni, ez lehetetlen. Más szabad energiákkal jár-kel a szállodában, mert számukra ez a természetes. Nekem meg a szőr feláll a hátamon a rengeteg impulzustól, mert nem ehhez vagyok hozzászokva. Ez a dolog már Chicagoban is megfogalmazódott bennem. Akkor arra gondoltam, hogy a hely, meg az emlékek miatt akarok menekülni a városból. Castornak porig kellett aláznia engem, Raffaellonak meg széttépnie ahhoz, hogy most rájöjjek: nekem tulajdonképpen maga a falkába tartozás jelenti a legnagyobb problémát, nem pedig az emlékeim, vagy a trauma amit átéltem valamikor rohadt régen. Jó dolog az önértékelés, csak sem a hely, sem az idő nem alkalmas rá. - Mondtál valamit? - úgy elmerültem a saját nyomoromban (már megint), hogy ha kérdezett is valamit, azt nem hallottam. Tehát ez nem a "Mi van?! Hozzám beszélsz?!" című, felháborodott kérdés volt, csak szimpla kérdés. amit gyorsan meg is magyarázok. - Bocsánat. Elgondolkodtam.
A kötelező körök lefutása sosem volt nagy erősségem, nemes egyszerűséggel általában nem is alkalmazom ezen opciót, ugyanis nincs miért. Viszont nem vagyok egy barbár pitsa sem, ha a szükség hozza, akkor felkapom a kevésbé harapósabb, ámbár érdektelenebb énem, s megpróbálom minél tovább elnyújtani. Jelzem; hosszan tartó hatása nincs, tehát nem szokott sikerülni. Ám most kénytelen vagyok megszólítanom a nőstényt, mert ha nem tapogatózom, akkor sötétben maradok, azt pedig igencsak utálom ha nem vagyok eléggé tisztában a dolgokkal. Ki tudja miféle szerzet a kis fekete hajú dög, aki mellesleg nem enged betekintést vidám kis szférájába, amit oly szívesen leeellenőríztem volna. Szerencsére attól, hogy kedvtelenségem kiűl az arcomra, az energiáimat én is megtartom magamnak. A tudakolódással az egyetlen igen nagy problémám, hogy nyiltan nem fog menni, hála a lány körül dongó pár emberkének, akik hozzák-viszik a nyamvadt piás üvegeket. Felvonom az egyik szemöldököm a lány elbambulására, és szöget üt a fejemben, hogy mi lenne ha ráordítanék, mert nem érek rá egész nap. Aztán mégsem teszem, mert nem fogok elérni vele semmit azon kívül, hogy nem kapok több piát. A vodkámat még éppen idejében teszi le elém a pultos srác. -Semmi érdekeset, csak azt kérdeztem nincs e nálatok üresedés, csillagvirágszálam -Fogom az italom közben, majd megnézem megy-e még húzóra a lecsapatása. Megy bizony. Egyből érzem is, hogy élek, vagy legalábbis érzékelni érzékelek, mégpedig a torkomat végigmaró ital biztosít efelől. ~Némi infóra van szükségem, hogy mennek errefelé a dolgok. Konkrétan az érdekel hány farkas lézeng a városban. Meg akarom előzni a váratlan meglepetéseket ebben a szarfészekben~ -váltok át az ilyenkor igazán hasznos gondolati síkú beszélgetésre, ha már másként jelenleg nem fogok tudni kérdezősködni, na meg nincs is hangulatom a téma körülsétálásához. Azért ironikus, hogy pont nekünk kell bújkálnunk és titokban tartanunk a létezésünk valódi formáját, amikor semmiből nem tartana kiírtani az embereket. Rohadtul nem érdekelne, hogy nem lenne több beharapni-való, én úgysem terveztem ilyesmit, akkor meg? Ahh, gyűlölöm, hogy nekem kell lesüllyednem egy egyszerű pofázás kedvéért, amikor lenne egy sokkal kézenfekvőbb megoldás is.
Kezdőlap
//
