Kacsintására elmosolyodtam, de szusszantam is egyet, mert Jesset nem lehet csakúgy leszerelni. Vagyis pontosabban... dühös lesz. Ha dühös lesz, magába fordul, ha magába fordul, akkor nem beszél még velem sem, csak forrong majd és eltaszít és ha lenyugodott, akkor talán meghallgat. De addig rághatom a kefét, mert ilyen. Én meg... én meg olyan vagyok, aki nem akarja feleslegesen elárulni azt, ami lehet, hogy nem is igaz. - Attól tartok, az nem lenne ilyen egyszerű, de majd megoldom, ha eljön az ideje. - ez amúgy is az én dolgom. Nem egyszer láttam már dühösnek a férjemet, eddig is megoldottuk, eztán is megfogjuk, de ettől még kétségtelen, hogy nem fogok homlokpuszit kapni a titkolózásért. - Akkor ez a lehetőség kiesett. Valami mást kellene találni... - töprengek hangosan, hiszen a DNS buliba egyikük sem menne bele, amit egyébként teljesen megértek, mert azt hiszem ezt még én sem vállalnám, pedig klasszisokkal nyitottabb és kevésbé paranoiás vagyok, mint az uram. - Olyan, mintha évekig tanulmányoztad volna és most őt látnám kevésbé szőrös kiadásban... És ez kimondva nem úgy hangzott, mint a fejemben. - nevetem el magam, mert azt hiszem ez kicsit mókásra sikeredett. Szerintem legalábbis. Mikor Jesse megsérült és ápolgattam, megígértetett velem valamit, amit nem akartam megígérni neki. Felzaklatott a dolog és, hogy levezessem a feszültséget, elvettem a cigarettái közül egy szálat, kiültem az ablakban, pont ahogyan ő is szokott, majd rágyújtottam a nyitott ablaknál. Egy darabig elnézett, majd közölte, hogy úgy festek, ahogyan ő. Minden mozdulatom az övé, ahogyan a szálat az ajkaimhoz emelem és beleszívok a szálba. Hosszú ideje figyelem a mozdulatait, akaratlanul is átveszek tőle dolgokat és mivel alapvetően én nem dohányzom, azt hiszem, hogy ebben teljesen leutánoztam őt. Jessenek is furcsa volt "önmagát látnia", hát még nekem Lyanna mozdulataiban a férjem gesztikulációinak egy részét. A telefonos kérdésére elmosolyodom, hiszen megadtam neki a mobil számom és beszéltünk is párszor a kis készüléken keresztül, szóval van telóm, de értem mire is vonatkozott a kérdés, ezért csak bólintok és elő is kapom. - Ez nagyon jó ötlet, mindjárt be is állítom. - elkezdem kitapizni a telefonon a vidi rögzítést. - Ha felkészültél, akkor már veszem is. - szólalok meg, majd Lyára pillantok, hogyha komolyan gondolta, akkor énekeljen, felveszem és megmutatom majd Jessenek, rögtön azután, hogy magához tért a sokkból, miszerint eltitkoltam előle, hogy megkerestem a húgát. Vagyis, hogy elvileg találtam valakit, akit a húga lehet. Aztán ő enni kezd, én meg kávézom. Sosem esett nehezemre az emberi életemről mesélni, a farkaslét persze már más kérdés, de ami előtt történt, abban nincs semmi olyan, amit ne mondhatnék el, szinte bárkinek. Nincs benne olyasmi, amit ellenem lehetne fordítani. Mindig vállaltam, hogy ki és mi voltam. De alig mesélek valamit Lyának, hiszen az nem nagy durranás, hogy nem volt testvérem. Az én családfám is megtalálható a mai napig, noha eddig nem volt merszem megnézni a sajátomat is. Abból kiderülne, hogy voltak-e testvéreim, miután apám elzavart otthonról. Egyszer majd utánajárok ennek is. - Eredetileg én sem téged kerestelek. Csak leszármazottakat és közben rád találtam. - vonom meg a vállam, de kifejezetten örülök, hogy így történt. Belekortyolok a kávémba újra és érdekes módon most nem égetem meg az ajkaim és a nyelvem vele. - Jó hangod van. - jegyzem meg hirtelen, hiszen az altatódal után nem mondtam neki, pedig így gondolom. Azt hiszem kicsit dekoncentrált vagyok. - Kicsit szétszórt vagyok ma, ne haragudj. - nézek rá bocsánatkérő pillantással, majd újra a kávémba kortyolok.
Olyan naiv persze én sem vagyok, hogy valóban azt feltételezzem, ennyire egyszerű lenne elintézni. Sőt, egyáltalán nem illik rám ez a jelző, talán régen sem volt jellemző. Ismerem magam, s ha egy kicsit is hasonlítunk egymásra ezzel a Jessevel, már ha a testvérem, akkor nem lesz egyszerű menet a dolog. Mindenesetre, ez talán nem is az én problémám, én majd ott leszek, ha látni akar, de egyébként tervben van véve, hogy csak úgy hazahúzok. Bólintok, igen a DNS-es dolog csak amolyan utolsó utáni lehetőség lenne, legalábbis a részemről, ám ha van más mód a bizonyosságra, ezer örömmel vetem alá magam, de őszintén, fogalmam sem volt, mi segíthetne. - Uhh, remélem, sikerült rendesen leborotválnom a bajuszomat. Vigyorodom el, jobb az ilyesmit poénra venni, holt biztos ugyanis, hogy lényegesen szőrmentesebb vagyok nála, legalábbis emberi formámban. Nem, bajuszom sincs a rend kedvéért. Láthatólag nem vettem zokon a dolgot, főleg azért, mert Rosiet eddig nem olyannak találtam, aki szándékosan képes lenne megbántani másokat. Mindenesetre, ha tényleg ennyire hasonlítanak a gesztusaink, akkor jó eséllyel valóban rokonok vagyunk, a kérdés már csak az, hogy mennyire közeliek. Furcsa lenne ennyi év után megtalálni a testvéremet. - Szuper. Elmosolyodom, majd ha minden készen áll, belekezdek az altatódalba, nagyjából egy sor után már le vannak hunyva a szemeim, holt biztos, hogy ilyenkor egész másnak látszom, mint amilyen amúgy vagyok, hiszen ezt mindig is a gyermekeimnek énekeltem, nekik szólt, nem másnak, ehhez meg társul egy bizonyos légkör. Egyébként, szép hangom van, noha nem szoktam más esetben csillogtatni, egy-két karaoke buliba már belerángattak, de ha nem muszáj, nem hívom fel magamra a figyelmet. Amikor abbahagyom, akkor még egy mosolyt küldök a kamera felé, de aztán remélem, Rosie már ki is kapcsolta, no meg azt is, hogy tudatában van, amint megmutatta, ajánlatos eltávolítania a készülékéről. Nem mintha meg akarnám fenyegetni, erről szó sincs, egyszerűen a mi fajtánknak jobb, ha nem hagy túl sok nyomot a világban magáról. Vissza is térek a szendvicsemhez, és igyekszem befejezni, mert a csoki tortám is marha jól néz ám ki, a feneketlen gyomrom meg érezhetően még nem lakott jól. - Talán a sors akarta így… Vontam vállat, mintha amúgy nem hinnék benne, pedig nem így volt. Világ életemben szentül meg voltam győződve arról, hogy semmi sem történik véletlenül, igaz, néha kicsit tovább tart, míg beletörődöm a dologba. Mindenesetre, ha valóban egymást követve néhány perccel születtünk, annak kellett, hogy oka legyen, maximum eddig nem volt időszerű a dolog. Ki tudja… - Köszönöm. Biccentek mosolyogva, aztán a szétszórtságát tekintve már csak nem bírom ki, hogy ne jegyezzem meg. Még ha ezzel le is leplezem talán előtte a képességemet, de azt hiszem, ez most nem épp lényeges kérdéskör. - Én is az lennék ennyi sérüléssel… Aztán hagyom, hogy ha úgy akarja, ne vegyen tudomást a megjegyzésemről, még ha engem idegesít is a dolog, noha fogalmam sincs, miért, és kitől kapott szegény. Nem is tartozik rám. Még… Kortyolok én is a kávémból, miután az asztal szélére tolom a szendvicses tányérom, jelezve, hogy elvihetik, s jöhet a torta. - Kérsz belőle? Nagyon ínycsiklandozónak tűnik. Tolom kicsit felé, hátha kedve támad hozzá, a csoki jó hatással van a hangulatra többnyire…
Lya bajuszos megjegyzésére némileg elmosolyodom, reméltem, hogy nem veszi sértésnek a megjegyzésem, tekintve, hogy nem annak szántam, csupán csak annyira emlékeztet Jessere, hogy az már félelmetes. Sokkal inkább a gesztusai, semmint a külseje, fiú-lány ikerpárnál nem mindig olyan egyértelműek a külső jegyek, amik alapján egyértelmű lenne közöttük a vérrokoni kapcsolat. Bár meg kel valljam, hogyha jobban megnézem, akkor emlékeztetnek egymásra a vonásaik, de számomra sokkal szembetűnőbbek a mozdulataikban felfedezett egyezések. Hallgatom a dalt és fel is veszem közben. Nagyon szépnek találom és egy újabb mosolyra húzódnak az ajkaim. Egy nap én is szeretnék altatót énekelni valakinek, akit én nevelhetek fel, bár aligha hiszek abban, hogy ez a nap tényleg el fog egyszer jönni. Jesse beleegyezett abba, hogy felneveljünk egy gyereket, ha majd nyugtunk lesz már és nem kell menekülnünk, de aztán meggondolta magát és most abszolút meggyőzhetetlen és ellene van az egésznek. Nem tudom mitől gondolta meg magát hirtelen és miért van ennyire ellene, de nem akarom nyaggatni, talán egyszer megint belemegy majd és nem gondolja meg magát újra. Mondjuk egyre kevésbé hiszem, hogy ez a nap tényleg el fog jönni egyszer... Ez azonban most nem is lényeges, gondolataimat elengedem és újra Lyára figyelek. Természetesen, ahogy megmutattam a felvételt Jessenek, majd törlöm, gondolom nem örülne neki a nőstény, ha megtartanám a hanganyagot. - Köszönöm. Megmutatom Jessenek, aztán letörlöm, amit most felvettem. Vagyis úgy sejtem, hogy majd így szeretnéd. - szólalok meg kedvesen és lágyan, majd elteszem a telefonomat, ahogy hozzákezd a szendvicséhez. Mikor szóba hozza, hogy tudomása van a sérüléseimről, azt hiszem egész testemben feszülök meg. Tud róla, pedig egészen biztosan tudom, hogy ennek semmi látható jelét nem adtam és nem is fedezhető fel rajtam, úgy elrejtettem, tehát ez elég sokat elmond arról, hogy mi lehet a vérvonala. Nem mintha olyan nagyon sokat számítana, mivel úgy tűnik egy család vagyunk, de azt hiszem ez már megszokásommá vált, amióta felderítőként működöm. - Jól megvagyok. - jegyzem azért meg, ami valahol igaz is, hiszen a körülményekhez képest jól vagyok. És azt hiszem, ha ez a téma ennyiben is maradna. - Nagyon kedves vagy, de köszönöm nem. Vissza kell mennem a hotelbe. Nagyon örülök, hogy találkoztunk ismét Lyanna. Beszélek Jessevel és pár nap múlva jelentkezem. - mosolygok újfent a nőstényre, majd felállok és elbúcsúzom tőle. Örülök, hogy eljött ide, azonban a neheze még hátravan. Jesse kemény dió lesz, főleg, hogy neki nem szóltam arról, hogy megkerestem a lehetséges nővérét...
//köszönöm a játékot bocs, hogy ennyit várattalak a reaggal//
- Igen, úgy lenne a biztonságos. Bólintottam, örültem, hogy nem igazán kell ezt magyarázni, nyilván ő is tudja már jól, hogy az ilyesmiből nem mindig jövünk ki jól. Se fényképek, se semmi ilyesmi, nekem is csak az a régi-régi festményem van, de azon kisbaba vagyok, esélytelen, hogy bárki felismerjen rajta, és azt mondja, hé, ez pont olyan, mint te. Nem igazán izgulok egyébként, elvégre, maximum annyi derülhet ki, hogy nincs is semmi közöm hozzájuk valami távoli rokonságon túl. Nem érdemes beleélnem magam, mert csalódhatok is, amit érthető módon nem szeretnék. - Jól van. Bólintok, bár érzem, hogy csak részigazságról beszélhetünk, de faggatni nem fogom, az nem az én stílusom. Nem vagyok egy lelkis nőszemély, a saját problémáimon is mindig csak akkor sikerült túllépnem, ha lelkileg már én magam is kész voltam rá, addig aztán a kutya sem tudott volna segíteni rajtam. - Hát jó, pedig biztos isteni finom. Azzal már veszem is a kezembe a desszertes villát, őt viszont nem fogom megakadályozni abban, hogy távozzon, nem szokásom cél nélkül csacsogni, és úgy érzem, neki sincs éppenséggel ehhez hangulata. Meg hát, ha menni kell, hát menni kell, franc tudja, mi a módi a házuk táján. Legalább lesz időm kicsit körülnézni a városban, nem mintha nem örültem volna Rosie társaságának a dologban, de nem esik nehezemre érteni a jelekből. - Vigyázz magadra, és várom a hívásod. Mosolyogtam végül rá, majd ha eltűnt a látóteremből, elkezdtem befalatozni a tortámat, nem siettem el, vannak dolgok, amiket bizony jó alaposan ki kell élvezni. Nos, a csokitorta pont ilyen. Persze, amint végeztem, már indultam is, nem fogok itt ücsörögni egyedül, az rendkívül szánalmas lenne…
Bő egy hónappal vagyunk az után, hogy Castor előtt megjelentünk, és elmondtam neki, hogy Rose nincs, azon a szinten ahol lennie kellene regenerációban. Castor akciójára nem sokon múlott, hogy támadjak, ha Caleb nem hat a józan eszemre ösztönből cselekszem. Bár amikor megállított, akkor már az én fejem is kitisztult. De így sem volt kellemes végignéznem a dolgot, és inkább elmenekültem az agyamnak abba a zugába amit, fogalmazzunk, úgy akkor használok, mikor dolgozom, megfigyelek vagy ölök. Ez az a hely, ahol minden érzelmet kizárok magamból, és érzéketlenné válok, hogy csak a célra tudjak koncentrálni. Ugyan ezt alkalmazom akkor, amikor én edzem Rose-t és én okozok neki sebesüléseket, töréseket, tépek ki belőle darabokat. Mondjuk ezzel most nem vagyok egyedül BB is segít nekünk ebben, hogy gördülékenyen mehessen a dolog, ha nekem dolgom van, mivel az Uppert vezetni kell, és Rose nem mindig volt olyan állapotban ebben a hónapban, hogy be tudjon menni intézni az ügyeket, így át kellett vennem az ő részét is és rendben tartani azt. Jelenleg, két sebesülés adag között vagyunk, ma nem kapott újakat, egyelőre a meglévőket hagyjuk gyógyulni, kell hagyni egy kis időt, egy -egy nagyobb adag sebesülés után, hogy fel tudjon gyógyulni belőle, de határozottan jobban állunk, mint amikor elkezdtük. Rose valami kávé különlegességre vágyott, és némi süteményre is, én pedig szabadulni akartam a hotelből, így kaptunk az alkalmon és összekötöttük a két dolgot, felkaptam, és szépen lementem vele a kocsihoz, hogy ott a saját lábán szálljon be és jöjjünk be a városba, keresni egy alkalmas kis helyet, ahol nem vagyunk feltűnőek, így este, sötétedés után és lehetőleg ne is legyenek a helyen se sokan. De a legfőbb, hogy farkas ne kerüljünk az utunkba, különösen ellenséges ne, mert számukra felhívás keringőre egy sebesült vérfarkas aki nem a falkájuk tagja, és nem szívesen vinném vásárra Rose bőrét.
Már egy hónapja annak, hogy gyakorlatilag szinte mindennap péppé vernek a fiúk, mert a legjobbat akarják nekem. Na jó, ez így nem úgy hangzik, én is tudom, de ettől még így van. Most kaptam egy kevéske kis szünetet, vagy szusszanásnyi időt, illetve már előző nap is gyógyulgattam csak, no meg összefutottam Jesse vélhetően ikertestvérével, akiről még nem szóltam neki. Még nem tudom, hogyan vezessem fel úgy, hogy ne rágjon be nagyon. És az is leköt, hogy gyorsan rendbe jöjjek, szóval most előbb átgondolnám, hogy mit és hogyan szeretnék és majd csak ezután ülök le vele és vallok be neki mindent arról, hogy felkutattam Lyát. Az alkarcsontom már egészen szépen összeforrt, de még mindig fáj, szóval azt nem mondanám, hogy már rendbe jött. Ahogyan a törött bordám is okoz még kellemetlenségeket. Viszont igyekszem panasz nélkül viselni és tűrni, elvégre ezen át kell esnem, ez az én érdekem, felfogtam, tudom, szóval igyekszem a legkevésbé tudatni a férjemmel és másokkal, hogy mit is érzek pontosan. Bár sejtéseim szerint Jesse elől ilyen tekintetben nem tudok olyan jól titkolózni, az energiáimon úgyis érzi, hogy mi az ami nem kerek nálam teljesen. Délelőtt felvetettem Jessenek, hogy innék valami különleges kávét, meg igazából azt forgatom a fejemben, hogy előhozakodok majd a Lya-családfakutatás-ikertestvér dologgal, de még nem vezettem fel neki semmit sem, egyelőre, csak azt mondtam neki, hogy kávét szeretnék. Most kivételesen valami nagyon édes, karamellás, fehér csokis, latte-s, gyümölcsöntetes, tejszínhabos energia bombát. Gyógyulni nem könnyű és kell hozzá az energia. Végül sötétedéskor indultunk el a Hotelből. Mondtam Jessenek, hogy le tudok menni az autóig magam is, de ennek ellenére a karjában vitt le. A kávézónál viszont - némi vita után -, de hagyta, hogy a magam lábán mehessek. Egy félreeső asztalt szeretnénk, de előtte rendelünk. - Akkor egy latte lesz, de kérek bele karamell szirupot és forró fehércsokit, tejszínhabot rá - rengeteget - és gyümölcsszirupot is a tejszínhab tetejére és mellé egy olyan habos sütit is. - sorolom fel, hogy mit szeretnék és mutatok a sütire is. Azt hiszem most minimum idiótának néznek és ráadásul olyannyira én nem is szeretem az édességet, de most ez kell. - És az egészbe kérek még egy kis whiskyt is. - teszem még hozzá, ez a gondolat most jött, ha van nekik, akkor ez is mehet a kávéba, el biztosan nem rontja a csömör, édes kutyulékot...
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
A meló végén úgy döntöttem, nem rohanok azonnal haza a mocsárba. Morrighan amúgy is szerez magának vacsorát, ha annyira éhes, nekem meg még néhány kuncsaftnak kellett válaszolnom, hogy lerendezzem az időpontokat, meg némi fém utánpótlásra is szükségem van, kezdek kifogyni az arany, ezüst és acél hozzávalókból. Már pedig még tél előtt le akarom rendezni ezt, mert a halandók ünnepei alatt lehetetlen lesz, hogy acélon kívül bármi más nemesebb fémhez hozzá jussak. Így hát a város egyik jó fajta cukrászda kávézójánál parkoltam le a patrollal meló után, ami olyan késő délután lehetett. Rendeltem egy tejes kávét, azután már a kis ketyerém mélyét bújtam, a helyiség legeldugottabb sarkában, ahol senki sem zavart. Miközben válaszoltam az e-mailekre, utána jártam az alaszkai fémkereskedéseknek is, mi, mennyiért, és hogyan errefelé. Miközben szorgosan jegyzeteltem, s készítettem minta skicceket, néha bele-bele kortyoltam a kávéba. Ha kifogyott, újra kértem egyet, később már a csinos pincér lány egy csokis süteményt is rám tukmált, úgyhogy mire újra a helyiség órájára néztem, már jól benne voltunk az estében. Nem mintha zavart volna, felkelni fel tudok. Megvakartam az állam, és eszembe jutott az a kis Őrző szuka. Már durván egy hónapja, hogy pofon vágott az ezüst gyűrűjével. Érdekes, ha megsebesült az arcom bármikor, később rá, megborotválkoztam. Na nem mintha ez idő alatt az a karcolás nem tűnt volna el, csupán ez egy fura szokásom volt. Most úgy nézett ki a pofám, mint egy frissen született baba segge. Leszámítva, hogy nem volt véres. Hajam kibontva hagytam, egy egyszerű fekete pólót viseltem, sötét kék farmer, oldalamon lánc. Miközben folytattam a vázlatok elkészítéseit, elsétált előttem a csinos pincér csaj, akinek meg kell valljam, igencsak csinos hátsó fertálya kellemesen ringatózott ahogy ellibbent az asztalomnál. Miközben mosolyogva figyeltem, az apró csengő, mely a bejárati ajtó nyitódásakor csendült fel, halkan megszólalt. És akkor meghallottam azt a csilingelő, kissé fáradtnak ható, de ezer közül is megismerem hangot. Félig leengedett pajzsom mögül energiáim kúszva indultak a pult felé, hogy ha az érkező(k) is kissé leengedett Pajzzsal vannak, megérezzék. Fenevadam fülei előre meredve, várakozott, nagyon reméltem, hogy az évszázadaim során rohadtul nem ment tönkre a hallásom. Ha igen, és bakot lőttem, hát akkor... akkor szereztem egy finom vacsorát mára. Miközben várakoztam, belekortyoltam a kávémba.
Az én kocsimmal mentünk a kávézóba, amit olyan közel parkoltam le amennyire csak lehetett, sejtettem, hogy Rose a saját lábán akar majd menni, és az emberek előtt nem akarja, hogy cipeljék. Kis vita után győzött, így csak a kezét fogtam meg, pedig általában a derekát szokásom átfogni, de mivel arra is vannak sérülései, így nem akarok, plusz fájdalmat okozni neki, maradt tehát a keze. A kávézóban előtte léptem be, és futottam át az ott ülőket. Murci nem tűnt fel, hiszen a formás szőke pincérlány előtte ült, a pajzsom, bár azt tudtam, hogy van bent másik farkas, hiszen a pajzsom résnyire le volt engedve, hogy érezzem, ha ellenség van a közelünkben. Még Rose rendelt én a bent ülőket vettem sorra szemügyre, és kerestem a másik farkast. Közben megütötte a fülem Rose rendelése, és oda pillantottam. - Még egy jó édes gyümölcstálat is csapjon hozzá az ő kávéjához. – Szólalok meg Rose mögött állva. – Nekem, pedig ír kávét, jó erős fekete arab kávéval. – Mivel ez az egyik legerősebb kávé, és most arra vágyom. Amint megvan a rendelésünk, a bent ülőket veszem szemügyre új fent és közben fél szemem Rose-on van. Farkasom előbb ismerte meg a rég nem érzett energiákat, mint ahogy én megismertem az arcot, ami minket figyelt, felállt a fekvésből, és fülelve, szimatolva figyelt a szürke farkas irányába. - Murdock…- szólalok meg, ahogy a rendelést leadtuk, és fizettem is, majd a fejemmel intek a másik farkas irányába, hogy Rose is pontosan tudja, merre is van közös régi ismerősünk. Régen nem láttuk már őt. Rose és ő nagyon jóban voltak, de hát a feleségem kivel nem köt barátságot, amilyen kis cserfes? Én elvoltam Murcival, ugyan is Rose így emlegette mindig, végül is én is megkedveltem őt, de nem voltam olyan nagyon szentimentális, mint a feleségem, de én magam is megkedveltem a másik kóbor farkast, és néha jót beszélgettem vele, mikor eleget ittam ahhoz, hogy én is kinyissam a szám, és lehessen velem kimerítőbben beszélgetni. Így most sem ellenségesen üdvözlöm, hanem barátian biccentek neki, és már sejtem, hogy hamarosan az ő asztalánál fogunk kikötni, ahogy a feleségem ismerem.
Pajzsomat fent tartottam, mert így volt egyszerűbb. Jesse velem van, vigyáz rám, és ami azt illeti megvan most a magam baja, amit nem akarok más farkas orrára kötni. Mert az energiáimon meg lehet érezni, hogy nem vagyok teljesen rendben, főleg egy nálam erősebb farkas biztosan tudná szinte azonnal, amit nem akarok, szóval inkább elzárok minden olyan csatornát, ami elárulhatna. Kényelmesebb Jessere bíznom magamat. A gyümölcstálat gondolom a kedvesem magának kéri, mert nekem most csak az egészségtelen és csömör süti kell a kávéval, más nem. Amíg Jesse figyel, addig a süteményes pult többi kínálata vonja el a figyelmem, majdhogy' nem rátapadok az üvegpultra, de azt hiszem ezeket leginkább a szemem kívánja, legyűrtem azt, amit megrendeltem, jó ideig nem fogok édességet enni. A Murdock név említésére viszont már megpördülök és lázasan nézelődni kezdek a kávézóban, majd amerre Jesse biccent, abba az irányba forgolódok. - Murci!!! - szalad ki a számon félhangosan és lelkendezve, majd elindulok az említett hím irányába és amit odaérek már szinte repülök is, hogy megölelhessem. - Te, itt? Hogyhogy? Mióta? De örülök neked! - hadarom el egymás után a kérdéseket, mintha egyetlen, végtelen mondatot mondanék. Aztán elengedem Murcit és leülök vele szemben, ha megengedi. - Szabad? - mutatok a helyre.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
A jó öreg ismerős hím hullámai szilárdan, de barátságosan fogadják az enyémet, ami nem lep meg, sőt, egy kisebb vigyor jelenik meg az arcomon, ahogy biccent felém köszöntésképp. Én csak a kávémat emelem felé, viszonozva így a gesztust. Az viszont már egy csöppet meglep, hogy a kisasszony pajzs mögé rejtőzik, de ami ezután következik, kis híján hanyatt vágom magam egy ültő helyemben. Amint Rose, drága kis hölgyeményem észrevesz, kiszalad a száján az az oly régen hallott, igencsak fura becenév, amit egy magamfajtára csak rá aggathatnak. Ahogy belekortyolok a kávéba, és meghallom a nevet, nevetés tör fel belőlem, aminek az eredménye, hogy szép kávé buborékot fújok a pohárba, ami kipukkanva, tejszínhabbal és persze kávéval teríti be a fél arcomat. Igen, ismét találkozom az én kedvenc kis szerelmes tubica párommal. Kb. egyfolytában hasonló szitukba kevertek, legalábbis Rose, Jesse meg tipikusan kirángatott belőle, vagy még jobban belenyomott. Felálltam a helyemről, hogy köszöntsem őket, s közben próbáltam leszedni magamról a habot, meg a kávét, de ez eléggé nehezen sikerült, miközben Rose megölelt. Gyengéden viszonoztam ölelését, közben meg kiöltöttem Jessere a nyelvem, hogy hehehe. Imádtam cukkolni, ugyanis ismertem annyira, hogy tudjam, ezért a nőstényért bármit megtesz, és persze én meg vagyok olyan mocsok, hogy ezt kihasználjam. Persze sosem lőttem túl a célon, és ő is benne volt a marhaságban. Hiába volt idősebb, valahogy mindig olyan volt a szememben a srác, mint egy kezdetben megközelíthetetlen szobor, de ha kellő mennyiségű whiskeyt ajándékoztál neki, azonnal megnyílt, meg persze ha hozzá vágtál néhány magad készítette ezüst golyót ajándékba. Rose pedig? Most mondhatnám, hogy a legtüneményesebb farkas, akivel valaha találkoztam. Egy igazi, élettel telt, kissé szeleburdi nőszemély. Egyszer ki is fejtettem nekik, hogy ők ketten olyanok, mint egy szép romantikus mesefilm gyerekeknek. A hányatott sorsú leányt megmenti hős szerelmese, és olyan boldogan élnek örökké, hogy csak na. Mondjuk ezután Jesse barackot nyomott a homlokomra, miközben vigyorgott, Rose meg, egy kedves kis puszival jutalmazta egyetemes elméletezésem. Mikor elengedtem Roset, végignéztem rajta, majd egy elismerő füttyentés hagyta el a szám. - Rose, drága virágszál, frappáns becenevem kiötlője, magácska egyre inkább megszépül. Vagy csak én csúnyulok? - bókoltam neki a magam módján, egy kedves mosoly kíséretében, s ha engedte megcsókoltam a kezét. Ezután Jesse felé fordultam, hogy kinyújtott jobbomat megrázhassa. S ha elfogadta azon nyomban magamhoz rántom, hogy egy erős szorítás kíséretében meglapogassam a hátát. - Öreg harcos, még mindig föl nem foghatom, hogy egy olyan csaj, mint Rose, mit ehet a te bundás képeden. - vigyorgok rá. A kérdésre ismét Rose felé fordulok. - Amint láthatod. Hát, már megvan egy hónapja biztosan, vagy több. Persze, csak nyugodtan. - intek közben a székek felé, és leülök a magam helyére, majd lecsukom a gépemet, s le is teszem magam mellé, hogy velük beszélhessek. Most kivételesen meghagyom Jessenek, hogy udvariaskodjon a szék kihúzással kedvese felé. Farkasom hasonló örömmel, mint ahogy én, köszönti a többieket. Jesse farkasának fülét megharapva, meghúzza kissé, hogy aztán a nőstény mellett menedékre leljen, s elbújjon az öreg elől. Nem kölyök már tény, de tudja, hogy velük szemben ezt megteheti, én meg hagyom. Néha ő is nyaralhat. Ahogy nézem őket, mosoly költözik az arcomra, és akaratlanul is, de eszembe jut, mikor a porondról láttam őket a nézőközönség sorai közt. Jean-al épp a Farkasember számot adtuk elő, s mikor átalakultam, hullámaik elértek hozzám, s a műsor után meg is kerestek, és elbeszélgettünk. Mivel a "szörny" cirkusz hosszabb ideig tanyázott Rómában, Olaszországban, sokáig lógtunk egymás nyakán. Ami nem gond, hiszen egy igencsak kedves, de a maga nemében vad párossal ismerkedhettem meg. Már amúgy is hiányzott más vérfarkasok társasága, és az az időszak nagyon bulisra, barátira sikeredett. Most, hogy újra látom őket, öröm jár át. - Hát ti? Már jó régen találkoztunk, pont itt esz benneteket a fene, az isten háta mögött? Vagy még mindig világot jártok? Vagy esetleg az itteni Falkák vonzereje csábított ide titeket?
Rose nem érezte magát a legjobban, bár az után, amin ő megy át mostanság senki sem lenne fent a hullám csúcsán és lenne éppen a legjobb formában. Már kezdem megszokni, hogy egy –egy verés, edzés és egyéb után napokig a pajzsom mögé zárkózik még velem szemben is, hogy ne érezzem, és tudjam, mennyire fájhat neki a dolog. Pedig tudom, látom rajta, és ezeket hajdanában én is átéltem. Jelenleg helyette is lentebb van engedve a pajzsom, hogy időben kiszúrjam, ha olyan farkas lenne a közelben aki esetleg vérszemet kaphatna egy sebesült nőstény miatt. Szándékomban áll megvédeni őt bármitől és bármi áron, de az akit itt megérzek nem ellenség, csak egy régen nem látott jó barát aki bennem is kellemes emlékeket idéz, különösen az után, hogy Rose fellelkesül a viszontlátás örömére, és a régen nem hallott néven emlegeti a másikat, amire Murci szinte megszokottan reagál. Korábban is volt néhány ilyen mutatványa, ha Rose megjelent a színen, így megmosolygom haloványan az eseményeket, és ahogy megvan a tálca a rendeléssel elindulok feléjük. Mivel Rose már a másik nyakában van. A nyelvöltésre már csak megszokásból is vicsorral felelek, de nem gondolom komolyan a fenyegetést, kedvelem a srácot, és jól elvoltunk, mi így annak idején, legalább olyan jókat ittam vele is, mint Calebbel. - Ha a fenekét kezded el tapogatni, bizonyosan csúnyulni fogsz, cimbora! – Szólalok, meg ahogy az asztalhoz érek és lerakom oda a tálcát, majd kezem nyújtom Murci irányába, hogy rég nem látott ismerősként üdvözölhessem őt, és ami azt illeti barátként is. Remélem, még mindig azok vagyunk, az évszázadok nem változtattak e semmit, viszont a másik falka szagát sem én sem a farkasom nem érzi rajta, így nyugodtan maradok mellettük. Az ölelése meglepett és készületlenül is ért, így hagytam magam, holott nem szeretem, ha bárki így hozzám mer érni, de ez van, régi cimborámban nincs rossz szándék, így farkasom is játékosan üdvözli az övét. - Tudok valamit amit mások nem. – Szólalok meg, és letelepszem a legközelebbi székre, és Rose után nyúlok, hogy az ölembe üljön bele és ne a másik székre, amit becélzott magának. Közben figyelem a beszélgetésüket. - Itt esz bennünket a fene. – Válaszolom meg a kérdést, majd Rose vállára rakom az államat és óvón ölelem magamhoz, ha beletelepedett az ölembe. – Az egyik falkába csatlakoztunk, remélve, hogy otthonra lelünk, eláradtunk a folytonos jövés menésben. – Ennél hosszabb magyarázatot jelenleg nem adok neki, majd Rose mesél, még ha szeretne, mindig is ő volt a beszédesebb kettőnk közül, az én nyelvem csak akkor ered meg, ha lerészegedem, de azt az állapotot nem sűrűn idézem elő. - Na és te? Van valami kilátásod már, egyik vagy másik tábor, vagy a kispadról nézed mi lesz a helyzet? – Kérdezek rá, ahogy bal kézzel elnyúlok a bögrém után és mielőtt innék, belőle oda nyújtom Rose-ak, hogy ha kér a tejszínhabból, akkor kedvére kanalazhasson belőle.
Eljött a szombat, amit otthon szerettem volna eltölteni és bevásárolni, mert már kezd kiürülni a hűtőm, de e helyett munkát kaptam. Valami gazdag fickóval kell egy interjút készítenem. Nem velem beszélte meg a részleteket, én csak megkaptam az utasítást. Örülnöm kéne neki, hiszen elsőként mindig én kapom, de legszívesebben lemondanám, de hát ez a munkám és talán ez is segít abban, hogy végre előléptessenek. Előbb érkezem jóval a megbeszél időpontnál, mert nem szeretem, h rám kell várniuk és legalább addig is még egyszer átnézhetem magamnak a vázlataimat. Elég egy unalmas pasasnak tűnik, de szeretné, ha az autócégét megismerné minél több ember. Bár ha jól értelmeztem a dolgokat leginkább pénzes embereknek való autós üzlete van...De hát ő tudja. Én aztán nem fogok ebbe beleszólni, nem az én dolgom. Miközben átnézem a kérdéseket, jegyzeteimet rendelek egy kávét magamnak. Majd sütit is fogok enni, mert ahogy végignéztem a kínálaton összegyűlt a nyál a számban. Még a bundásom is heves farkcsóválásba kezdett. Már rég nem ettem ilyen finomságokat, de előbb legyünk túl ezen az egészen. Ma nem öltöztem ki olyan nagyon. Csak egy egyszerű fekete tapadós ruhát vettem fel bézs blézerrel. Hétvége van, hadd ne kelljen ennél jobban kiöltöznöm. Így is meg kellett erőltetnem magam, hogy ne farmerba és pólóba jöjjek. Szeretem az ilyen ruhákat, de hétvégén azért mégis jobb belebújni a kényelmesebbekbe. Már vagy harmadszorra is végigérek a a jegyzeteimen, mikor ránézek karórámra és észre veszem, hogy már vagy egy fél órát késik a pasas. Remek! persze nekem csak arra van időm, hogy őt várjam! Komolyan mondom, hogy lehetnek ennyire barmok? Mikor a telefonomért nyúlok, hogy felhívjam őt az meg is csörren. Micsoda véletlen! Pont ő keres. -Jó napot!...Igen én vagyok!...Hogy nem tud jönni?...Persze megértem!...Jövőhéten? Mindjárt megnézem!...Nekem a péntek jobban megfelelne! Hát persze...Rendben akkor maradjon a szombat! Viszlát!-Nah máris felment a pumpa bennem. Nem tudott volna előbb szólni? Most már a következő szombatom is tönkre van téve! Remek! -Pincér!-Kicsit mérgesen intem le a fiatal srácot, aki meg is illetődik, de igazából nem rá vagyok mérges, így megpróbálok egy kedves mosolyt varázsolni az arcomra. -Kérnék egy pohár fehérbort és egy szelet sajttortát!-Egyik kedvenc tortám és ige jól néz ki. ha ízleni fog biztosan hazaviszek belőle pár szelettel.
Na jó, mi az, hogy elfogyott a müzli-szeletem? Az én müzli-szeletem? ja, hogy a kölyök úgy döntött, bosszút áll a múltkoriért? Ó? hogy rohadnál meg, drága Pedro, ezért még bosszút fogok állni, de bosszút ám! Haragom lesújt majd, és köhögő roham közepette figyelheted, ahogy testedből elpárolog az élet, amíg én egy epres szeleten nyamnyogok melletted, te mitugrász kis gennyláda, te! De addig is, tiéd a diadal, nekem meg el kell mennem vennem valami ebédet. Szóval beállok még munka előtt a kávézó előtti parkolóba, mert útba esik, kiugrok a kocsiból, magamhoz veszem a jelvényem, és imádkozom, hogy a többi rendőr ne itt akarjon enni most, mert szolgálaton kívül használni nem éppen a legtámogatottabb dolog. Mikor belépek, beállok a sorba, veszek magamnak egy francia krémest, mert hát mégiscsak hazai – bár a múltkoritól vagy két napig fetrengtem egy helyben, rohadjak meg, hogy én vettem azt az abszintot –, aztán leülök magamban. Szép, csöndesen megkajálok, aztán talán Mandy sem fog problémázni, hogy elkések. Eska köpönyegét természetesen magamra terítem, nincs szükségem arra, hogy bárki tudja, farkas vagyok. Éppen áthallom a szöszi rendelését a másik asztaltól, aztán fölállok, és odacaplatok a másikhoz. Előtte azért fölmérem magamnak. Aranyos szöszi, kicsit fura, a telefonját birizgálja, és farkas, ez ziher. Mondjuk én is szaglok a lovaktól, meg Odette-éktől, meg főleg attól a hülye oposszumtól, de az a dög meg csúfot űz belőlem, szóval ez már nem csoda. – Tudja, kedves, a magaféle nőkhöz a testes vörösbor illene – felelem. Bóknak szánom, persze, hogy bóknak, régimódi úriember vagyok, vagy mi a szösz, bár az a hányásfolt, amiben majd egy teljes napig fetrengtem a születésnapom után nem éppen erről tanúskodik. De vissza a vakvágányra: nem udvarolok. Még legalábbis. Egyszerűen csak… kedves vagyok. Vagy legalábbis megpróbálok az lenni. Gyakorolnom kell, ha már Jégkocka Királynőt, kedves társamat is sikerült felolvasztanom. Aztán mindenféle kérdezés nélkül helyet is foglalok, és teljes természetességgel kezdek bele a krémesem elfogyasztásába. Nem is nézek a másikra, amíg meg nem szólal. Ha meg tudja tenni. Öt másodpercet adok magamnak, a nők általában addigra szednek össze elég erőt, hogy sikítsanak, amikor egy hozzám hasonló barom betelepszik melléjük. Ja, már lemértem.
A mai világban már alig lehet találni olyan férfit, akiben megmaradtak a régi udvarias gesztusok, de még az idősebb farkasok között is alig akad olyan, pedig nekik aztán tudniuk kéne, hogy hogyan is kell igazán egy nővel bánni. Lehet, hogy ridegnek, karót nyeltnek tűnök, de azért nekem sem esne rosszul néha egy-egy kedvesség, lovagiasság. Sőt szerintem legbelül minden nő vágyik rá, még ha ezt nem is vallják be maguknak. Ezért is lep meg ennyire, hogy egy idegen hím farkas jön oda hozzám és kezd el udvarolni. Bár nem a legjobb szöveg, de nem is az, amit ma kapnak a lányok a fiúktól. Az ajkaim egyik oldalt feljebb görbülnek egy kis mosolyt formázva ezzel. Nem várom meg, hogy leüljön, vagy azt a kiszámolt öt másodpercet. Én azonnal reagálok a szavaira. Ne higgye azt, hogy olyan vagyok, mint az átlag nők. -Jó napot Önnek is! Mondja mégis milyen a magamféle nő?-Nézek rá kérdőn felvont szemöldökkel. kíváncsi vagyok ám a véleményére. Az, hogy időközben leült az asztalomhoz csöppet sem zavar. Van egy olyan érzésem, hogy érdekes beszélgetésben fogok most részt venni. Nah meg ha már nem jött el az a fickó, akkor kellemesebben is eltölthetem az időmet nem? Közben az én rendelésemet is kihozták. Apró mosollyal arcomon nézek rá a boros poharamra, amiben ott csillog a fehér borom. a vörössel sincs semmi bajom, de azt egy süteményhez kérni? Még sosem próbáltam ki, mert elég furán hangzik, de ha az úr meggyőz arról, hogy valóban jobban illik hozzám a vörös, akkor lehet, hogy megteszem!
Nem nevezném udvarlásnak, amit csinálok. Igazából csak unatkozom, megszoktam már a lovarda nyüzsgését, és étkezéseknél azt, hogy a kölyök bűzlik a lócitromtól, szóval kerestem valamit vagy valakit, akivel lefoglalhatom magam. A nőstényen végül is azért akadt meg a szemem mert magányosnak tűnt szegényke, meg aztán sikeresen hallottam a telefonhívást is, és mit ne mondjak, megsajnáltam szegényt. Mert nekem ilyen jó szívem van… Mondjuk rossznak sem rossz, ha már cirka ötszáz éve bírja a strapát. – Erre a kérdésre rossz válasz a „testes”, igaz? – nézek rá vigyorogva. Jó, nem játszani akarok vele, meg nem szétszedni akarom szerencsétlent, egyszerűen az időmet próbálom elütni. A válaszát várva addig eszek még egy keveset a saját süteményemből, mert hát egy falatnyi otthon, bár ez még annyit sem látott a hazámból, mint az abszint, amit elpusztítottunk Aimée születésnapján. nemes küzdelemben, de elesett az a szerencsétlen három üveg is. Mondjuk vissza is jött a kis szemét… – Egyébként mit csinál itt? – kérdezem teljes természetességgel. Jobb esetben nem lát át az álcámon, rosszabban meg… Hát, arra ne készüljünk. Viszont tudom, egyszerű ember nem hallgathatta ki a beszélgetését, nekem meg nincs kedvem fölfedni egy falkába tartozó farkas előtt, hogy ki is vagyok. Mert igen, érzem a szagán – bár ezt hölgyeknek nem illik mondani – az egyik falkát, csak még nem tudom, az agresszív kishörcsögökét, vagy a jégveremben tespedő csincsillákét. Miközben a válaszára várok, csak figyelem az arcát. Egy normális ember csak abból tud olvasni, én meg jelen pillanatban azt játszom. Farkasom szépen elzárva a pajzsom mögé, de nem is zavarja, hülye lomha dög, legfeljebb Odette meg Pedro szagát érezheti meg rajtam. Hogy is hívják a kölyköt egyébként? Valami Sámuel…
Igazából nem szokásom csak úgy leállni beszélgetni idegenekkel, még akkor sem ha ők jönnek oda hozzám, de ez a pasas érdekesnek tűnik meg kíváncsi lettem arra, hogy vajon miért is csatlakozott hozzám. -Ha nem szeretne egy pofonnal gazdagodni, akkor igen eléggé rossz válasz lenne.-Mondjuk nem pofoznám meg ennyi ember előtt és egy ilyen választól, de az is biztos, hogy nem el is zavarnám mellőlem. Lehet, hogy nem gondolja komolyan, vagy ne egy, de egy nőnek akkor sem illik ilyet mondani. Hiszen bizonyított tény, hogy minden nő, lány ugrik erre, még ha nem is iga rájuk. Belekortyolok a boromba, majd meg is ízlelem a süteményt. Nagyon finom. Ilyen jót talán még nem is ettem eddig. Kis falatokat teszek be a számba, hogy minél hosszabb ideig élvezhessem a torta ízét. -Igen nagyon kíváncsi Uram!...De ha ennyire tudni akarja igazából csak borozgatok, meg eszem ezt az isteni sütit. Az ügyfelem lemondta a találkozót, így csak pihenek, elmélkedek.-Ennyit miért is ne árulhatnék el neki? Ezzel aztán semmire sem megy. Maximum annyit tudhat meg, hogy szeretem a bort és az édességet. -És Ön? Esetleg vár valakire, vagy csak az a hobbija, hogy kávézókba jár és magányos nők társaságát keresi?-Ha már ő is ennyire érdeklődik, akkor én miért is ne tehetném? Egy pillanatra leteszem a villám majd csak őt figyelem kíváncsian. Bár van egy sejtésem a válaszát illetően, de megadom neki azért azt az aprócska bizalmat, hogy maga is válasszon a lehetőségek közül.
Elbűvölő vagyok, nem igaz? Jézusom, ez de csúnyán narcisztikusan hangzott… Na, de hát kérem szépen, a francia vér az francia vér, meg mediterrán is, mihez kezdenék egyáltalán, ha nem lenne? Élnék nyugodtan, vagy éppen rothadnék a földben, mi? ja, szerintem valami olyasmi. – Ó, a pofon egészen kellemes dolog tud lenni. De nem vagyok annyira mazochista, hogy még vágyjak is rá – vigyorgok a továbbiakban is. Körözök-körözök, mint holmi keselyű, és lám, találtam is egy rést. Majd idővel lecsapok rá, ha lesz jó alkalom, addig félretesszük, mintha lőszert spórolnánk. Vagy puskaport. Na jó, ez elvitt az eredeti témától, máris az oposszum jár az agyamban, meg az, hogy előbb-utóbb belemártogatom majd némi sósavba. – Ó, és én megzavartam magácskát az elmélkedésben? – kérdezem. Hangomban őszinte érdeklődés, évszázadaim voltak gyakorolni a színészkedést, és ami azt illeti, nem vagyok benne valami rossz. Nem akarom mondjuk megbántani a nőt, inkább arra játszom, hogy ő fusson bele valami apró, felállításra váró csapdába. A fejemben már amúgy is készen áll egy, csak szépen bele kell csalogatnom. – Áh, nem, csupán gondoltam, beugrok munka előtt enni valamit – mondom, és az asztalra helyezem a jelvényemet. Tessék, lássa a világ, zsaru vagyok, mégsem fánkot eszek. Az majd ebédre. Úgysincs mit ennem, mert nem elég, hogy fakabát vagyok, meg lyukas rendőrcsizmára telik, amivel aztán előadhatom a hülyét is, még csóró is. Mg nincs olyan szerető közeg, aki enni adna. De majd minden megváltozik, ha elkapom az oposszumot. – Maga egy igazán kedves hölgynek tűnik – mondom mosolyogva, mint egy elsőszerelmes tinifiú. Előbb-utóbb valószínűleg a fejemre fogja borítani a bort is meg a süteményét is, de hát istenem, ha már a kilátástól elmenne a kedvem, akkor már felkötöttem volna magam egy közeli fára. Abból itt úgyis van éppen elég. – Szabad megtudnom kegyed nevét?
Megzavart e? Nos igazából az elején még úgy gondoltam, hogy talán el kellene hessegetni, de nem mindennap találkozik az ember ilyen fickókkal, így még érdekes is lehet ez az egész beszélgetés. Manapság úgyis mindig csak a munkámmal foglalkoztam. Kijár nekem egy kis szórakozás is. -Nos mit mondjak erre? Az elmélkedést mindig is szerettem. Tudja valahogy jó az, ha az ember egyedül lehet a gondolataival, mert otthon nem jut elég idő erre.-A szavaimban egy kis irónia érezhető. Inkább valahol hálás vagyok neki azért, hogy ide ült, de ezt nem fogom neki elárulni. Azért nem vagyok ennyire kezdő. Mikor megpillantom a jelvényét csak felszökik a szemöldököm. Ezek szerint egy törvénytisztelő rendőrrel van dolgunk? Hmmm ettől még érdekesebb lesz a dolog. Először inkább úgy teszek, min aki észre sem vette azt a tárgyat, majd a kérdéseire ismét a jelvényre pillantok. -Esetleg valami rosszat csináltam Uram?-Egy kacér mosoly ül ki az arcomra, majd miközben le sem veszem róla a tekintetem belekortyolok a poharamba.
Egyedül a gondolataimmal? Ó, ugyan, azt nem szeretem. Egyrészt egyedüllét, másrészt meg gondolkodás, egyik sem nagy erősségem. Ezért is csinálom azt, amit csinálok. Sem az egyedüllétet nem preferálom, a gondolataimat pedig lefoglalja a következő pár lépés, a következő apró polgárpukkasztás kifőzése. Jó üzlet, nem? – Hogyhogy nem jut idő rá? – kérdezem felvont szemöldökkel. – Várjon, hagyja, hogy gondolkozzam. Munka, gyerekek, követelőző férj, a kölykök az istennek nem hagyják nyugodni… Amikor lenne ideje magára, valami mindig közbejön, valakire mindig vigyázni, felügyelni kell… Jól mondom? Amikor a jelvényre pillant, haloványan elvigyorodok, mint aki igazán büszke arra, hogy segíthet megtisztítani a város utcáit a bűnözéstől. Az már egy másik dolog, hogy éjszakánként meg néha a falat támasztva hányom össze ugyanannak a városnak az utcáit, azzal nem kell foglalkoznia senkinek. Legfeljebb drága Aimée-nek, de neki is csak akkor, ha sikerül a rókát elhelyeznem a cipője tetején. – Semmi rosszat eddig, azon felül, hogy büntetendően jól néz ki – vigyorgok. A csapda nyitva van, drága hölgyem, tessék besétálni az ajtón, szerezzen apucinak egy szép napot. Én most tényleg apuciként referáltam magamra? Ja, nagyon úgy néz ki. Fasza, szükségem lesz valami piára, de a szolgálat előtt nem merek inni. Hmm, vajon a drága Jégkirálynő mennyire haragudna meg, ha piától bűzölögve ülnék be mellé? Lehet, érdemes lenne kipróbálni, úgyis olyan aranyosan tudja túráztatni magát néha. Na, de vissza a „táncparkettre”. Ujjaimat összeillesztem az asztal fölött, kissé zavartnak próbálok látszani, mint aki nem tudja, mit mondjon. Halovány, félszeg mosoly ül az arcomon, de nem nagyon bírok ránézni, tekintetem mindenfelé kóborol. – Mondja, kedves hölgyem, mit csinál szombat este? – kérdezem, őszinte érdeklődéssel a hangomban.
Érdeklődve hallgatom végig a férfi szavait. Nagyon kitartó az egyszer biztos. Talán megérdemli, hogy majd beadjam a derekam, de addig is játszunk még egy kisit. Eltátom a számat, ahogy "kitalálja" a problémámat. Élethűnek kell lennie, bár hangomban továbbra is ott lapul az irónia. -Pontosan! Te jó ég! Maga ezerszer jobb, mint egy jövendőmondóm! Hogy jött rá erre?...Tudja otthon öt gyerek vár rám! A munkahelyemen a főnököm állandóan ugráltat. Mindig túlóráznom kell és mikor hazaérek azonnal foglalkoznom kell a kölykökkel. És, ha ez még nem elég azt hiszem a férjem megcsal a titkárnőjével.-Még szomorú pofát is vágok a kamu dumához, ám ez nem marad így sokáig. A bókra jóízűen felnevetek. -Ez most komoly? Bejött már ez a duma bárkinek is?-Bár ez hülye kérdés volt. Találkoztam már olyan nővel, akinek bármit mondtak férfiak azonnal széttárta a lábait nekik. Igen sajnos ilyenek is vannak, a női nem szégyenei, és ezért sok férfi abban a hitben marad, hogy minden nővel ilyen könnyen el tud bánni. De mikor megkapja az első nagy pofonját az egy remek élmény. -Vagyis ma este?...Nos meg kell etetnem az öt éhes szájat és miután mindegyikük elaludt azt terveztem, hogy megölöm a férjem a hálátlanságáért. Miért? Talán segítene nekem? Nem jutalmat kapna tőlem!-kacsintok felé egyet, majd egy halkabb nevetés után ismét kezembe veszem a boros poharamat. Lassan el fog fogyni. Talán ideje lesz egy újabbal kérnem. Le is intem a pincért, majd miután leadom a rendelést a férfira pillantok, hogy esetleg ő kér e még valamit.
Na, ezért jó szórakozás azt csinálni, amit én csinálok. Ahogy belekezd a saját kis szövegébe, már érzékelem, hogy itt valami nem lesz rendjén, de szememen a zavart csak egyetlen pillanatra fedezheti föl, miközben én újratervezek. Hallgatom közben, amit mond, az ember ötszáz év alatt bőven kifejleszt magának egy képességet, hogy legalább három dolgot tudjon csinálni egyszerre. – Hiába, gyakorlás teszi a mestert – veszem vissza az álcámat egy szempillantás alatt. Nem jó dolog, ha bárki látja, hogy ennyire könnyen ki lehet törni az eredeti tervem szorításából, de hát istenem, egy újabb máris motoszkál a fejemben. Mindenesetre ez az eset csak most lett olyan istentelenül izgalmassá, hogy teljesen őszinte legyek. No, akkor játékra fel… Együtt érző arcomat veszem föl, ahogy hallgatom a szavait, kezem kinyúl, és gyengéden megsimogatja a kézfejét. – Az olyan ember, aki nem értékeli magát, nem is érdemli meg igazán… Tessék, tudok én együtt érző meg kedves is lenni. Évente kétszer, egyszer húsvétkor, egyszer meg karácsony közeledtével. Na jó, ennyire nem szörnyű a helyzet, igazából a tény, hogy mentorkodtam régen sokat segít abban, hogy megjátsszam ezt az arcomat. A következő kérdésére viszont apró mosoly terül szét az ajkaimon, nem annyira őszinte, mint amolyan irritáló, kihívó fajta. – Néhányaknál – felelem csöndesen, szinte suttogva. Ha játszunk, akkor játszunk rendesen. Mondjuk érdekel, mikor alakult át az egyszerű agytorna, és a másik idegesítése egy „udvarlási” játszmává. Hú, ez erős kifejezés, de hát na, igazából azt csinálom. Az már más kérdés, hogy konkrétan színjáték az egész, és valamelyikünk a végén valószínűleg sírva fog innen távozni. Zsebemben érzem, hogy van nálam zsebkendő, szóval ez nem lesz probléma. – Hölgyem, ez vallomástétel akart lenni? – hangom megkeményedik, fölemelem, hirtelen mindenki felénk fordul. Elégedett mosoly suhan át az arcomon, de hamar tova is tűnik, amikor már a tekintetek kereszttüzében vagyunk. Na, ebből vágja ki magát, drága hölgyem. Én mindenesetre jól szórakozom. Tessék, a labda azon a térfélen pattog.
Mikor kezét az enyémre teszi nem húzom el az enyémet. Tudom jól, hogy ez is csak a játéka része. Nem fogok én ennek bedőlni. Ahhoz túl sok mindent átéltem már. -Ez olyan kedves Öntől!-Még pár könnyet is kicsalogatok a szemeimből, hogy még élethűbb legyen a színjátékom. Azt hiszem következő szakmámnak a színjátszást fogom választani, mert úgy tűnik nekem is remekül megy. -De mit csináljon az ember, ha szereti a férjét?...Tudja félek tőle, nagyon! Ha valamit rosszul csinálok, akkor azonnal megver. Úgy bánik velem, mint egy rabszolgával.-Az utolsó mondataimnál már lejjebb veszem a hangerőt. Nem kell, hogy a szomszédos asztaloknál is hallják a beszélgetésünket. A hangosan feltett kérdésére először meglepődőm. Nah erre aztán tényleg nem számítottam. Érzem, hogy mindenki minket figyel. Nah most légy okos Isa. Nem kell sok idő és már cselekszem is. A poharamat megfogva az ajkaim felé kezdem el felemelni, de végül egy hirtelen mozdulattal a képébe öntöm a tartalmát, majd ezt a pillanatot felhasználva jelvényét elcsenem az asztalról, miközben mérgesen pattanok fel a székemről. -Bunkó!-Felkapom a táskám, a kabátom és már vonulok is ki. A számlával nem foglalkozom, majd ő kifizeti nekem. Miután kiléptem az üzletből sem állok meg, csak pár méterrel arrébb, ahol már jelzek is egy taxinak.
Azt el kell ismernem, hogy a nő nem rossz játékos, azok a könnyek aztán a gyengébbik nem fegyvertarának a tömegpusztító-besorolásába esnek. Csak figyelek, nem is vártam, hogy ennyire könnyedén átlásson rajtam. Nem baj, egy szívástól nem dől össze a világ, én meg így is remekül szórakozom. Már éppen megköszönném a drága hölgynek, és jelezném, hogy lépnem kell, amikor hirtelen arról kezd beszélni, mennyire szereti a férjét. Hát esküszöm, ha nem tudnám, hogy mindketten hazudunk, mint a vízfolyás, még meg is sajnálnám, de hát így… Én sem vártam el soha sajnálatot senkitől, és másnak sem szokásom adni. Na jó, Pedrót sajnálni fogom, ha megdöglik az oposszuma. Végre… Ekkor önti a képembe a piát, én pedig egy pillanatra csak pislogok. Mi a fene történt? Eltűnik mellőlem, nekem meg kell egy másodperc, hogy észrevegyem, mi hiányzik. Ó, hogy azt a büdös, kurva életet… Azonnal ugrok föl, és rohanok utána. Na, velem aztán ne tessék szórakozni, kishölgy. Eska köpönyege a földre hull, én pedig megállok, alig centiméterekre tőle. Közel ötszáz évem energiája fojtogatóan terül a nőstényre, és a nyomást még fokozom is, folyamatosan, egyre erősebbé teszem. – Azt hiszem, elvett valamit, ami az enyém – közlöm vele, fogaim között sziszegve a szavakat. A számom erősen érezni az epres müzli szagát, amely keveredik a pofámba fröccsentett alkohol bűzével. Én alapvetően baromi barátságos ember vagyok, és a nőstényt sem szívesen bántanám, de azért a cérna nálam is el tud szakadni. Mondjuk gondolnom kell a falkára is, ami valószínűleg nem nézné jó szemmel, ha bántanám az egyik tagot. – Szóval visszaadja, kedves, vagy vigyem be?
Kezdőlap
bocs, hogy ennyit várattalak a reaggal//
