Minden délelőtt a friss zöldség, gyümölcs, virág, hús, egyéb állati termékek vásárlására van lehetőség, illetve hetente egyszer kipakol a helyi vadásztársaság is - prémeket, bundákat kínálva.
A válaszom meglepte, amin nincs is mit csodálni. Hiszen nem ismerjük egymást, nem számíthatott erre. Teljesen logikus. Azonban az, amit mond szöges ellentétben áll mindazzal, amit eddig tapasztaltam. Varázsló? Fenevad? Itt valaki vagy nagyon el van tévedve, vagy borzalmas bakot sikerült lőnöm. - Ne haragudjon, de nem értem mire céloz. - Mondom neki, s zavaromat nem is óhajtom leplezni. - Azt hittem, hogy Ön az, aminek engem nevezett az előbb. Mert én őket keresem. De nem az vagyok, akinek gondol engem. Vagy legalábbis én nem emlékszem rá, bár lehet most jól jönne. - Bizonytalanná vált hangom, nem tudtam mire gondolhat. De nem volt semmi okom hazudni neki. Viszont a félelem egyre kezdett visszakúszni a gerincem mentén egyre feljebb.
- Valóban, bár én csak bevásárolni akartam. - Értettem egyet vele, a bókjára pedig enyhe pír költözött arcomra. Zuangon kívül nem udvarolt még nekem senki sem ilyen látványosan és zavarba hozott a dolog. Ráadásul velem közel egyidősnek tűnt - bár én egy tízessel idősebb vagyok -, szóval érhető azt hiszem miért így reagáltam. - Van valakim, de igazán kedves. - Feleltem hirtelen. Nem tudom, hogy ezt miért is árultam el neki. Talán, hogy ne érezzem feszélyezve magam és mégis védve legyek. Az én Zuangom jutott eszembe persze megint. Eléggé hiányzik, az utóbbi időben mindennél jobban. De ritkán tudunk beszélni, elvégre ő hajón él, távol a szárazföldtől és csak ritkán köt ki. A nevét is megtudom hamarosan.
- Örvendek a találkozásnak, Daniel. - Mosolyodom el, amikor viszonozza a köszöntésemet. - Csak nem élt a távol-keleten? - Jó szemem van az ilyesmihez, kiszúrom hamar ha valaki nem csak utánozni próbálja ezt a köszöntést, hanem ismeri és tanulta régebben. Miközben a paradicsomos standhoz érünk és válogatni kezdek, azért fél szemmel a férfit figyelem. Egy piacon könnyen meglopják az embert, bár bennem semmi rosszindulat, azért jobb óvatosnak lenni. Kifizetem amit kell, aztán az utolsó visszalévő árut, a gombák kezdem keresni. - Igen, tegnap érkeztem így csak körülnézni volt időm, hogy tudjam nagyjából mit merre találok. Ma ebéd után a könyvtárba készültem, de úgy döntöttem előbb főzni fogok estére valami finomat, most ezért vagyok itt beszerző körúton. És Ön? Szintén bevásárol vagy csak nézelődik? - Kérdeztem.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
A következő mondatára úgy cikáztak végig elmémen a gondolatok, mint egy orkán a szárazföldön. Most ez a nőszemély szórakozik velem? Az energiáiból tisztán érződik a mágiára való hajlama, sőt, még az erejével is tisztában vagyok nagyjából, de... de a viselkedése teljesen összezavar. Mintha valami kezdő tanonccal beszélgetnék. A mentális hangomat is fogja, érzi, hallja. Mégis mi a fészkes fene... Nem emlékszik? Tehát ez a probléma. Az elméje. Ez a nő. Nincs tisztában sok dologgal. Ilyenkor áldom az isteneket a szerencsémért. A félelem feltámadó energiái csiklandozzák farkasom hullámait, szinte iszom az érzeteket. A vadászösztön kezd feltámadni, de még mindig visszafogom a vadat, nincs baj. Itt most nincs helye. Elmosolyodok. ~ Elnézést, biztosan félreértett. Tudja, én kicsit a mágiahasználók közt is furcsának számítok, ezért hívtam magamat fenevadnak. A különcségemet akartam ezzel kifejezni. Mikor egy halvány pír fut végig az arcán, kedves mosollyal nézek a szemeibe. Milyen finom vonalai vannak. Magával ragadó, kislányos báj. Hmm... vajon a vére is ilyen mámorító, mint a csomagolás. Válaszára önkéntelenül felnevetek. Van valakije? És, ez most kéne, hogy zavarjon? Emberek... - Attól mert van valakije, kifejezhetem mennyire vonzó, és magával ragadó. - mondom újabb mosollyal. - Nem sokáig. - feleltem a kérdésére. - Annyi ideig, hogy egy rövid bepillantást nyerjek az ottani világra. Miközben a zöldségek közt válogatunk, érzem magamon a tekintetét, de nem fordulok felé. Had nézzen csak. Szeretem, mikor játszhatok, márpedig most azt teszem. Bár talán gonosznak tűnik tőlem, egyenlőre semmi olyat nem tettem, amivel kiérdemelhetném a haragját. Csak játszok. Oh, mostanság érkezett a városba? Újabb jó pont. - Csak bevásárlás. De ilyenkor viszont szeretek körbe nézni. - felelem. - És bár tudom, hülyén hangzik, ha csak tegnap érkezett, de hogy tetszik a város eddig? Gondolom finom lesz a vacsora, a kedvese biztos örül majd neki. ~ A többi Őrző tudja, hogy itt van? Mert ilyenkor azért szólnak, ha új ember jön, de önről nem említettek semmit. - kérdezem mentálisan, csűröm, csavarom a szavakat. Bár nem tudom, hogy megy itt a rendszer pontosan, de próba szerencse.
L átom, hogy gondolkodóba esett. Nyilván most esik le neki a tantusz. Azonban elmosolyodik, amitől kissé megnyugodok. S hamarosan ki is sül, hogy félreértések áldozatai vagyunk. Megkönnyebbülten szusszanok, a görcs is kimegy a tagjaimból. - Igen, én is sajnálom. Már... már egészen másra kezdtem gondolni. Miért, miben különc a többiekhez képest? - Hangom kíváncsiságról árulkodik. Eszem ágában sincsen elárulni, hogy gőzöm sincs mifélék az általa említett "varázslók". - Én... én... ne haragudjon, azt hiszem félreértettem a bókját. - Zavartan nézek mindenfelé, csak rá nem. Elég kínos az ilyesmi és ez már a második fiaskóm vele a mai nap, pedig még csak délelőtt van.
- Ugye Ön szerint is gyönyörű ország? Én 10 évet ott éltem le az életemből, a balesetem után ott kezdtem új életet. - Felelem és észre sem veszem, mikor kezdek csacsogni magamról. Úgy tűnik hasonló cipőben járunk, bevásárlás. - És Ön mihez keres hozzávalókat? - Érdeklődöm. Belőle valahogy a húsos ételeket nézem ki, nem azt, hogy a salátákat vagy a tésztás ételeket szeresse. Nekem minden az újdonság erejével hat. Spagettit se csináltam még soha, de egyszer ettem már és az finom volt. - Eddig igazán kellemes a hideg ellenére. Inkább Kínára emlékeztet, mint Angliára. Tudja onnan érkeztem. Viszont mindkét helyre hasonlít csak más dolgokban. - Fejtem ki neki a véleményemet. A kedvesem említésére elpirulok megint. Hirtelen egy kis hang vészvillogóként felgyullad a fejemben, arra ösztönözve, hogy hazudjak arról, nem vagyok egyedül. Volt valami a tekintetében, ami ami arra ösztönzött, hogy erről füllentsek.
- Minden bizonnyal. Bár Ő inkább a halfélékért van oda tudja, Kínában szinte csak halat ettünk hallal és fura neki még kicsit átállni azt hiszem. - Válaszolok, próbálom úgy fűzni a szavakat, hogy minden bizonnyal minél kevesebbet kelljen hazudnom. Na nem, mintha nem tudnék meggyőző alakítást nyújtani, ha kell. Aztán jön az újabb mentális üzenet. Nyilván így szoktak kommunikálni, hogy az idegenek elől rejtve tartsák a gondolataikat. Érdekes. Őrzők? Ízlelgetem a nevet, mintha már hasonlót hallottam volna valahol. - Nem én... én nem szóltam, hogy jövök. Magán természetű a dolog, amiért keresem őket. Szerintem nem is tudnak rólam, bár lehet tévedek. Vizitálni még nem mentem. De nyilván figyelik azokat, akik a városba érkeznek. Nem? - Érdeklődöm.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
A kérdése nem lep meg, sőt, szinte vártam. Lepelbe burkolni az igazságot, s azt a másik elé dobni munka, de kellemes játék. - A módszereim kissé nyersek. - felelem, s ezzel azt hiszem több kérdést nyitottam, vagy zártam be előtte. Szeretnék többet tudni a lányról, arról, pontosan miért jött ide, és miért keresi az Őrzőket. Már ha valóban őket keresi. De ahogy látom, és hallom ő sem biztos teljesen a dolgában. Zavart tekintete, s az, hogy kerüli a pillantásom, csak elégedettséggel tölt el. Milyen kis gyermeteg. De nem engedhetem, hogy megtévesszen, ahogy én játszadozok vele, ugyanígy viselkedhet ő is velem. Bár, azt hiszem, felismerném, ha így próbálna átverni. - Ugyan, mit lehet félreérteni egy bókon? A legegyszerűbb kifejezés ez arra, mikor egy férfi a nőt piedesztálra emelheti. - mondom kedves mosollyal. Élvezem, hogy zavarba hozhatom. Mindig is szerettem udvarolni, és a gyengébbik nem egy olyan felfedezésre váró kincs számomra, melyet eddigi évszázadaim alatt sose tudtam megunni. Minden nő hordoz magában valamit, amitől gyönyörű, csak ezt ki kell hozni belőle. De persze, van, hogy ez nem érdekel, s csak a Fenevad igényeinek teszek eleget azzal, hogy átharapom a torkukat. De a mellettem lépdelő hölgy más. Őt óvatosan kell felnyitni, és bánni vele. Nem tudhatom, mikor robban. Ez izgalommal és kíváncsisággal tölt el. Szeretek játszani a tűzzel. Nem hiába idomítom, s tettem fő elememmé. - Nem sokáig éltem ott, pár hónapot csupán. De valóban gyönyörű ország, a templomai lenyűgözőek, és... olyan nyugodtak. Igazából a harcművészeti tudásomat akartam fejleszteni ott, ezért mentem oda, s persze néhány új fajta kovács technikai, és tetoválói leckéért. Ha évekig maradtam volna, biztosan több ragad rám, de nem lehetett. Így is viszont, az alapok a tudásom tárházába kerültek, amiknek nagy hasznát tudom venni. A balesete után? - Baleset? Ne haragudjon, és ne vegye tolakodásnak, de miféle baleset? Persze, ha rosszul érinti, ne mesélje el. - mondom, ártatlanul. Úgy beszélek vele, mint egy átlagosan érdeklődő, ismerkedő férfi. Ennyi. - Áh, én már megvettem a magamét a hentes bódéjánál. Grillcsirke lesz a mai vacsora. De egyedül fogyasztom sajnos. - mondom kesernyés mosollyal, s elfordítom a tekintetem róla. Hallgatom szavait. Eléggé óvatlan, és sok mindent elárul magáról, ami, ha úgy vesszük, nem is rossz. Oh, nem egyedül érkezett? A kedvese is vele van? Bár a szívverésének hangja kissé megváltozik, nem vagyok teljesen biztos abban, hogy hazudik. Hmmm... jobb óvatosnak lenni. - Elhiszem. Ha évekig csak halat ettek, akkor bizonyára furcsa. - mondom szórakozottan. Szavaira lassan bólintok, de belül érzem, hogy ha ez igaz, akkor nagyobb lecsóba csaptam, mint gondoltam. Bár megtettem a szükséges előkészületeket, és biztos vagyok abban, hogy egyenlőre nem tudnak rólam. De ha ez a lány elmegy az Őrzőkhöz, és mesél rólam... Bár, nem kell izgulnom, végül is. Csak egy Daniel nevű Őrzőt fognak keresni, akiről senki, semmit nem tud. Meg ha amnéziás, az se biztos, hogy emlékezni fog arra, hogy találkoztunk. Natan a vérfarkas egyenlőre biztonságban van a kíváncsi szemek elől. Egyenlőre. - Ezekben a vészterhes időkben igen, de tudja lehetetlen minden egyes újonnan érkezőt leellenőrizni. De a vezetőség akkor bizonyára már tud, az érkezéséről. - mondom egy mosoly kíséretében. A gombás standhoz érve megvárom, míg vásárol, s közben a mozdulatait, s alakját figyelem.
N em reagálom le a megállapítását miszerint a nyers módszerek híve. De egyébként sem egy finomkodó balett táncosnak néztem, aki tütüben rohangál a színpadon fel s alá és a táncosnőket emeli az égbe. Ránézésre is elég vadnak tűnik ezzel a szakállal. A pillantása fürkésző, zavarba ejtő. Pirulva fordítom is el a fejemet, mert így nem illik egy ismeretlen nőt nézni. Legalábbis ott nem, ahonnan én jövök. Az Angliában eltöltött 5 évem sem volt elég hozzá, hogy maradéktalanul megszokjam ezt a nyugati közvetlenséget. Egyszerűen ösztönösen veszem fel a távol-keleti magatartásjegyeket, amik beleitták magukat az életembe.
Mondatára elpirulok, de nem válaszolok. Csak még jobban beégetném magam és azt nem akarom. Szimpatikus fiatalember, bár én 10 évvel idősebb vagyok nála legalább azt hiszem, mégis egykorúnak tűnünk külsőre. Megint sikerült zavarba hoznia, nincs értelme leplezni. Ha nem a korom a téma, amúgy sem szokásom alakoskodni. Inkább az egyenes beszéd híve vagyok. Érdeklődve hallgatom a beszámolóját a távol keleti tartózkodásáról. - Igen, ez hiányzik legjobban. Itt minden olyan gyors. Mindenki mindent azonnal akar és türelmetlenek az emberek. Ott jobban odafigyeltünk egymásra, az élet apró szépségeit sokkal könnyebben észrevettük. Ha nem volna a jóga szerintem nem bírtam volna ki itt nyugaton az életet. Kell valami, ami visszazökkenthet abba a másik, kellemesebb világba. - Felelem eltűnődve.
- Nem haragszom és nem volt tolakodó egy cseppet sem. Igen, komolyan megsérültem és hát mit szépítsem, azóta amnéziás vagyok. Azért jöttem, hogy erre a problémára találjak valami megoldást. Úgy hiszem, itt tudnak segíteni rajtam végre. - Vallom be. A csirkén elmosolyodom, a nyugati ételek közül a szárnyasok váltak a kedvenceimmé. - Igazán jól hangzik. - Bólintok mosolyogva. - Hát... Zuang nem akar mást enni igazából, ha ehetne akkor is csak a hal kell neki. - Nevetek fel kedélyesen, miközben a gombákat válogatom össze. Vegyes érzéseim egyre inkább a pozitív irányba billennek a férfivel kapcsolatban, bár nem becsülöm le a megérzéseimet. Eddig sose csaptak be. - És mióta ténykedik a városban? Kell valami fontosat tudnom esetleg? - Érdeklődöm témát váltva, miután az utolsó alapanyagot is bepakoltam a hátizsákomba, amit hoztam magammal. Így mégsem fog leszakadni a kezem a sok cipelni valótól.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Örülök, hogy a civilizált világ gyors rohama nem tetszik neki, bár aki a keleti kultúrában élt, s ráadásul olyan sokáig, mint ő, nem csodálom, hogy a nyugalmat keresi a zűrzavarban. Engem különösebben nem zavar, hozzá szoktam ehhez a rohanáshoz. Elvégre, magam is egy kámfor vagyok, s úgy rohanok végig a világon, mint egy tűzvihar. Az emberek meg... melyik korban figyeltek egymásra? Naiv hölgy, naiv képzetekkel. A halandók ostobák, többet, és többet akarnak, ahogy Elisabeth is mondta. De hogy oda figyelnének egymásra? Nem... mindenki önző, és ha az odafigyelést meg is teszik, az mögött megbújik valami. Mindenki, mindig akar valamit. Nincs olyan ebben a világban, hogy önzetlenség. Farkas törvények uralkodnak. Én pedig farkasként veszek részt a játszmában. Amikor elmeséli, mi történt vele, csendben bólintok. - Remélem, megtalálja, amit keres. - mondtam könnyedén. Kérdésére csak halvány mosoly jelent meg arcomon. - Már egy ideje. De nem hiszem, hogy az én feladatom lenne önt beavatni a dolgokba. A Vezetőség hívatott erre a feladatra. - néztem rá titokzatosan. Csak a falka háborúkról tudok, de ha amnéziás, nem tudhatom, miket tud, vagy miket nem. Jobb ezt nem firtatni. Tovább sétálok vele a standok közt, végül a piac főkapujánál kötünk ki. - Sajnos, itt most el kell válnunk. A könyvtárban biztosan válaszokat talál a kérdéseire. - mosolyogtam rá. - Örülök, hogy találkoztunk, szép hölgy. - megfogtam az állát, s ha engedte, egy rövid puszit nyomtam az arcára. Orromba szökött az illata, a vadászösztön kellemesen bizsergető érzése futott végig a hátamon. Farkasom felmordulva moccant meg bennem, de kiegyenesedtem, s egy ravaszkás mosollyal búcsúztam el a lánytól. - A viszontlátásra Elisabeth! - intettem neki, majd hosszú léptekkel elindultam a parkolóba, az autómhoz.
N agyon reméltem, hogy megtalálom. Elvégre kontinenseken át utaztam a válaszaimért. Hogy pont egy ilyen kis Isten háta mögötti helyre kellett elmennem érte? Nem számít úgy hiszem. - Igen, én is remélem. - Figyelem, amint arról beszél ez nem az ő dolga. Nem akarom, hogy rájöjjön halvány milka lila gőzöm sincsen valójában erről a szervezetről. Eddig azt sem tudtam biztosan, hogy léteznek-e vagy mi a nevük. - Ne haragudjon, nem tudhattam, hogy nem illetékes. - Próbálom ellensúlyozni a baklövésemet. - Minden bizonnyal a megfelelő személyek informálni fognak a városban lévő dolgokról. - Mire észbe kapok a beszélgetés közben, már ki is érünk a piac főkapujához és újdonsült ismerősöm elköszön tőlem. - Minden bizonnyal. Vigyázzon magára Daniel és én is örvendtem a... - Nos a mondandómat már nem tudom befejezni, mert a férfi odalépett hozzám és államat megfogva egy csókot nyomott az arcomra. Lefagyva és fülem tövéig elpirulva tűrtem mindezt. Valahol még egész kellemes és kedves is volt ez a gesztus. Csak épp én nem voltam hozzászokva ilyen fokú közelséghez a páromat leszámítva. Döbbenten néztem az elköszönő és távozó férfi alakja után még percekig, majd lassú léptekkel indultam haza a hozzávalókkal, hogy megfőzzem a vacsorának valót. Sietni akartam, hogy még délután, zárás előtt a könyvtárba érhessek.
//Én is köszönöm a játékot, élveztem. Remélem még összefutunk. //
V an egy olyan megérzésem, hogy nem csak nekem volt álmatlan éjszakám. Azt hiszem többet forgolódtam, mint valaha. Pedig általában jó alvó vagyok. Vagyis voltam, bár Zuang egyszer mesélte, hogy amikor rám talált, az első hónapokban nagyon nyugtalanul aludtam, de mégis igen mélyen. Alig bírt felébreszteni, amikor rém- vagy inkább lázálmaim voltak. Nos, a mostani álmaim nem sokban tértek el azoktól, amikhez régen volt szerencsém. Ugyanúgy zavarosak voltak, a felére sem emlékeztem belőlük. Az egyetlen változás az volt, hogy Adam mellett Zuang is megjelent a parton és vitatkoztak. De, hogy miről volt szó fogalmam sincsen.
Már az óra csörgése előtt ébren voltam. A plafont bámultam és próbáltam rávenni magam, hogy kikeljek az ágyból. Ha ezt megteszem, két lehetőségem van: az első, hogy szembe kell nézzek Adam-mel és mindazzal, ami tegnap éjjel történt. A második opció, hogy úgy teszek, mintha mi sem történt volna és kínosan kerülök minden alkalmat, amikor szóba hozhatná. Mert nyilván meg akarja majd beszélni a történteket. Én viszont még nem éreztem késznek magamat erre. Adam felkavarta az egész életemet, és nem pusztán csak azt. A lelkem is fodrozódó tóhoz hasonlított, hullámai magasak voltak és felkavarták a vizet a kéklő tavamat éj feketére színezve.
Próbáltam úgy kikelni az ágyból, hogy ne keltsem fel a férfit. Lábujjhegyen, mezítláb mentem a fürdőbe; ahol aztán halkan megengedtem a vizet és tisztálkodni kezdtem. Megmostam a fogamat, megfésülködtem, majd végül elmentem WC-re. Tudtam, hogy ha lehúzom arra biztosan felébred. Így néhány ruhámat magammal vittem, hogy fel tudjak öltözni. Még sem a legjobb ötlet talán, hogy hálóingben lásson. Amint végeztem a fürdőben a konyhába mentem elővettem két bögrét. Az egyikbe vizet raktam, aztán meg be a mikróba. Az instant kávét előbányásztam a szekrényből, a cukor a pulton volt. Majd nekiálltam, hogy reggelinek valót csináljak.
Pirítóst készítettem, melyre vajat, sonkát és sajtot tettem. Abból az ömlesztett lapka sajtból, mert a simát magában nem eszem meg, csak sütve esetleg ha reszelve van spagettihez. Zöldségért a piacra kellett volna mennem, de mivel megbeszéltük, hogy együtt megyünk így beértem azzal, ami jelenleg volt a házban. A pultnál lévő bárszékre ültem, aztán nekiálltam falatozni és a kávémat kevergettem, miután beleraktam a port és a három kanál cukrot. Mindig is édesszájú voltam, és a kávékat csakis édesen vagyok képes elfogyasztani. Néha, egy sanda pillantást azért vetettem Adam felé, az ő reggelijét is fel terveztem falni, ha nem kel fel időben.
A piritós-os szendvics ugyanis ha kihűl nem az igazi. Úgy terveztem, hogy készítek neki másikat, had pihenjen ameddig csak akar. Persze amint bekövetkezett ez és észlelem, köszöntöm. - Jó reggelt! Mit kérsz a reggelid mellé? Teát vagy kávét? - Érdeklődöm és annak megfelelően kerül a víz mellé egy tasak instant vagy egy zöld teás filter. Miközben készítek neki egy újabb adag, friss és meleg szendvicset a mai programról érdeklődöm. - Lesz valami dolgom majd a piacon? Neked kell valamit venni? Én zöldséget akartam, talán némi húst is. Te hol szoktál bevásárolni? - Próbálok beszélgetést kezdeményezni jelezve, hogy nem változott semmi sem tegnap óta. Ám arra ügyelek, hogy a beszélgetés iránya még véletlenül se haladjon abba az irányba, hogy szóba hozhassa az esti dolgokat.
Rég volt már ilyen jó álmom, azt kell mondanom. Talán évekkel ezelőtt és arra is inkább azt mondtam volna, hogy békés. Ez viszont immár jó volt. Igazából nem is tudom, minek nevezhettem volna. Sokkal inkább egy régi emlék felidéződésén estem át. Álmomban újraéltem ugyanazt az estét, amikor Jenny-vel összefonódott az életünk. Az a szép este... miközben átvágtunk a mezőn... olyan rég volt már mindez, éreztem ezt az álmomban is. Tudtam, hogy ez már megtörtént... tudtam, hogy ez most csak egy emlék... de valahogy nem zavart. Élveztem, ahogyan újra átéltem azt a csodálatos éjszakát. Nem hatott akkora újdonsággal, mint akkor, mikor először értek össze az ajkaink... de mégis, talán még álmomban is elmosolyodtam.
Hogy aztán egy picit talán illúzió romboló hang keltsen fel. Hát igen, a tartályból induló víz, mely a csobbanást követően szennyvízként végzi... milyen költői kép, mit ne mondjak. Mindenesetre a hangra felébredtem, majd pár perc után fel is ültem. Nem szerettem sokáig feküdni, elvégre csak visszaálmosodok tőle. Inkább kimásztam a kanapéból és kicsit megmozgattam magam. Rendben, visszatért az élet a testembe. Indulhat a nap. Alighogy végeztem, Jenny ki is jött a fürdőből. - Jó reggelt - köszöntem rá, barátságos mosollyal az arcomon.
Jobbnak láttam, ha most még nem hozom fel az este történteket. Túl sok dolog érte már megint, időt akarok hagyni neki, hogy alkalmazkodjon. A történteket nem lehet meg nem történtté tenni és nem is akarom... de nem akarok fejjel az ajtónak menni. Inkább csak bekéredzkedtem a fürdőbe... de amikor elhaladtam mellette, bátorítóan rámosolyogtam... meg barátságosan is. A fürdőben megint nem voltam sokat. Lemostam a felsőtestemet csak, de azt alaposan, mert még egyelőre a tegnapi ruhámat kellett visszavennem. Ez meg is történt, szóval hamarosan csatlakozhattam hozzá, teljes ,,menetfelszerelésben"
Mire kiértem, Jenny már fabrikált valami reggelit... és nem csak egy adagot. Hálás tekintettel néztem rá, miközben csatlakoztam hozzá. Tapintatosan nem mellé, hanem az asztal túlfelén ültem le és kezdtem el majszolni egy nekem szánt szeletet. - Teát kérnék... a kávé az nagyon nem az én asztalon. Jó hír, még szóbaáll velem... pedig minden oka meglenne rá, hogy ne... azok után, hogy kihasználtam a gyengeségét az előző este... igaz, hagyhattam volna elmérgesedni a dolgot, de megálltam.. de akkor is. Mindenesetre idővel válaszoltam is... amint nem volt tele a szám.
- Azt leszámítva, hogy megmutatod a helyet, nem... najó, tartsd majd távol tőlem az esetleges nekem jövőket, mert az zavarhatja a koncentrációt és talán elsiklik a figyelmem valami felett. Pár percig eltarthat majd a dolog. - az újabb kérdésen elgondolkozok. - Nem rémlik, hogy kellene valami... hát a piacra kevesebbet járok, elvégre én nem szoktam főzni. Szóval inkább a boltokba megyek be, ha kell valami. Na viszont egy hirtelen ötlet megint megfial bennem. Ugyanis közben eszembe jut, hogy Jenny a holmijai iránt érdeklődött. - Nem lenne gond, ha visszajönnék utána? Valamit szeretnék mutatni neked, de ahhoz visszafele jövet útba kellene ejtenünk az egyetemet, mert most nincs nálam.
S zerencsére nem kellett új szendvicset csinálnom Adam-nek, mert időben felkelt. Figyeltem, ahogy a fürdőbe megy és elintézi a dolgát. Közben tettem-vettem a konyhai részen, újabb szendvicset készítve magamnak. Láttam, hogy a félköríves asztal másik feléhez ül a másik, megmaradt bárszékre. Egyenlőre igyekeztem nem tudomást venni a látható távolságtartásán. Inkább a teájának valót készítettem el, gyorsaságot tekintve szintén mikrózott bögre víz, de neki a zöld teás filterből teszek bele egyet. - Tessék, jó étvágyat. - Mondom, majd egy újabb, ezúttal forrón gőzölgő szendvicset rakok a tányérjára. - Egyél nyugodtan, készítek annyit, amennyit kérsz még. - Mondom, majd én is enni kezdek.
A továbbiakban rémesen csöndben telik az étkezés, így a piaccal kapcsolatban kérdezek és töröm meg a jeget. Hallgatom a válaszát, s lassan elfogy az újabb szendvics és a forró ital is mindkettőnknél. - Rendben, gyere ha szeretnél. Kérsz még? Vagy indulhatunk hamarosan? - Érdeklődöm, majd ha nem óhajt többet enni vagy inni, akkor elmosogatok, végül elvonulok fogmosáshoz a fürdőbe. Negyed óra kell minderre összesen és elkészülve, kabátban sapkával és sállal menetkészen állok. - Akkor hajrá Sherlock! - Indítványozom, mert egész fellelkesültem attól, hogy a vérfarkas hajtóvadászat elvonhatja a figyelmemet rólunk. ~Egyáltalán van értelme erről beszélni? Hiszen nincs olyan, hogy rólunk. Csak ő van, meg én...~ Gondolataimba merülve, szótlanul sétálok a piac felé, de ha kérdez válaszolok neki.
Még maradt bennem az álomban érzett jókedvből, melyet még a lehúzás se tudott elmosni... na tessék, olyan szép költői képeim vannak már megint. Főleg ilyen kontextusban. Na, de a lényeg, szokatlanul mosolygós voltam ezen a reggelen. Jó jelnek tartottam, hogy újra boldog emlékek jönnek elő az alvás során. Erre manapság alig volt példa, így hát érthető, nem? Bááár... igen, tisztában voltam tőle, hogy valószínűleg most megint egy darabig nem lesz ilyen. Szóval próbáltam kiélvezni... bár nem ártana a mosolyt leszednem az arcomról lassan, mert a végén még olyan leszek, mint valami idióta a sok vigyorgástól.
A reggeli viszonylag hamar eltelt, mondjuk valószínűleg azért, mert nem igen szóltunk egymáshoz. Mondjuk érthető, talán ha mélyebben elkezdenénk beszélgetni, megint előjönne a tegnapi téma... és még korai lenne. Én mondjuk örülnék neki, főleg, ha folytatása is lenne, de nem alapozhatok innentől mindent erre. Jenny-nek a barátjának is tudnom kell lenni, nem csak... szeretőnek... oké, furán hangzik, de egyelőre még a legjobb esetben is az vagyok. Annak viszont örülök, hogy visszaenged majd még. Meg fog lepődni azon, amit tartogatok neki, biztos vagyok benne. - Nem, köszönöm, elég volt - kacsintok. Meg ha éhes lennék, se kérnék többet valószínűleg. Kedves volt, ő ajánlotta fel, de azért nem akarom kienni a tartalékaiból.
Mindenesetre összepakoltunk magunk után. Miközben Jenny mosogatott, én adogattam neki a mosatlant, hogy annyival is gyorsabban haladjunk. Utána magunkhoz vettük, ami kellett, majd Jenny megszólalt, amint vigyorogtam egy jót. - Rendben Watson, figyeljen és tanuljon, mert lényegében az ön munkáját mutatom meg - vigyorgok rá, miközben kilépünk az ajtón. Lebattyogtunk a lépcsőn, amit tegnap oly nehézkes volt megmászni, majd csakhamar leértünk az utcára. Hideg, hűs reggeli levegő várt ránk, mely valamelyest fel is frissített minket. Remek, nyitva tartja az érzékeinket. - Sokat sétáltatok? Mert ez esetben az a hely kéne, ahol a legtöbb időt töltöttétek - mondom közben, igyekezve úgy beszélni, hogy csak ő értse, miről van szó.
A dam feltűnően vidám volt, mintha ma valami levakarhatatlan mosolyt ragasztott volna a képére vagy tudom is én. Próbáltam nem foglalkozni ezzel, óhatatlanul is mosolyt csalt a vidámsága az én arcomra is. Mosogatásnál odajön segíteni, amihez egyrészt nem vagyok hozzászokva, másrészt viszont kedves gesztus volt tőle és így gyorsabban is végzünk. Úgy nézem kezd sietős lenni neki a dolog. Nem értek hozzá, hogy egy nyom mennyi idő alatt "hűl ki" lehet tényleg nem ártana sietni.
Persze a poénos megjegyzésem mellett nem tud elmenni szótlanul, de ezen már tényleg csak somolygok. Hála égnek egyre kevésbé érzem feszélyezve magam mellette, nem tudom mit csináltam volna, ha előhozakodik a témával mondjuk reggeli közben. A lakást bezárom, aztán már indulhatunk is a piacra. Megborzongok a hideg levegőtől, a sálamat is arcom elé igazgatom és az eddig kezemben szorongatott kesztyűkbe is belebújok. Szokatlan még ez a nagy hideg, de előrelátóan készültem meleg ruhával, elvégre Alaszkában az ember mi másra számíthatna mint hidegre meg hóra?!
Azon elgondolkozom, amikor azt mondja az én volt munkámat fogja megmutatni. Nem igazán tudom elképzelni, hogy ezzel foglalkoztam volna. Nem is tudom... kíváncsi vagyok az igaz, de inkább óvatos, mintsem hogy olyasmibe ártsam bele magam, ami nem érint és esetleg veszélynek tegyem ki magam vagy a szeretteimet ezáltal. Nem, ez határozottan nem fordulna meg jelenleg a fejemben. - Hát... csak itt a piacon. Nem is tudom, először a paradicsomos standhoz mentünk... ahhoz ott... - Mutatok az egyik irányba, majd meg is indulok a korábbi útvonalamon. - Aztán vettünk még gombát, meg répát is, de a utána már el is köszönt. - Sétálok azokhoz a standokhoz nézelődve, ahová korábban mi is mentünk. Alig egy-két nap telt el, nem tudom mire fog menni.
- Ez volt az út, amit megtettünk. Nem figyeltem, hogy mennyi ideig voltunk egy helyen de azt hiszem a gombás standnál voltunk a legtovább. - Mondom elgondolkozva, miután végigjártunk a korábbi beszerző körutat és megállok a gombásoknál. - És mi lesz a dolgom? - Kérdezem érdeklődve. Fura lesz látni, hogy mágiát használ. Mármint, hogy igazi mágiát, olyan látványos fajtát. Az a gyógyításos dolog se volt semmi, de valahogy még mindig nem állt össze egy kerek egésszé a fejemben ez a dolog. De talán majd most.
Fairbanks utcáit járva igyekeztem visszakeményíteni magam legalább arra a szintre, hogy tudjak éberen figyelni. A belváros utcáit róttuk, melyet mostanra már elég jól ismertem. Emlékszem, amikor még anno Ayeshával sétáltunk az utcákon, még kissé zavaros volt az elrendeződés. Azóta már jópár hét eltelt, én pedig megismertem a várost. Magánnyomozóként erre szükségem is volt, a jó információs hálózat mellett. Jópár napom azzal ment el, hogy megleljem a megfelelő kapcsolatokat, megtaláljam a város kulcsfontosságú pontjait. Másodjára estem át ezen, de mostanra azért már volt benne rutinom. Most pedig a belvárosban voltunk... azon a terepen, melyre amúgy is figyelnem kellett, mondjuk nem pont erre a zónára...
Szóval sétáltunk és szerencsére Jenny lakása nem volt messze a piactól, negyed óra múlva már lehetett is hallani a morajt. Újabb negyed óra és már ott is voltunk a piacon, Jenny pedig pontosan megmutatta nekem, milyen terepen is sétáltak át. Figyelek, csendbe burkolózva, de ha esetleg rám nézne, hogy valami bajom van-e vagy ilyesmit fedezek fel a tekintetében, csak bátorítóan rámosolygok. Nincs semmi bajom vele, csak morfondírozok. Végül bejárjuk én pedig megkérem, hogy vigyen vissza a gombáshoz. Szerencsésebb lenne, ha lenne egy adott tárgy, melyet megérintett a farkas, de azért így is van anyag, amivel dolgozhatok.
A kérdésére, hogy mit kell tennie, odahajolok a füléhez és suttogva beszélek, hogy más ne hallja meg. - Leguggolok a földre és végrehajtom a varázslatot. Látszani nem fog, de nem mozdulhatok el majd egy jó darabig. Kicsit feltűnő lesz, de ha valaki meg akar lökni, ne engedd... ha pedig kérdezősködnek, mond azt, hogy beteg vagyok és bizonyos időközönként lefagyok. Pár percig eltarthat... számítok rád Jenny. Rámosolygok, miközben elhúzódok. Az illata megbabonáz megint, de semmi hirtelen mozdulat. Pedig azok az ajkak... najólvan Adam, szedd össze magad, dolgod van! Főleg, hogy Jenny-n is segítened kell ezzel.
Odasétálok a gombás standhoz, majd előadom magam. Elkezdem vizsgálni a portékát, néha megkérdezem a termékről a kereskedőt is, mígnem az egyik gombával a kezemben hirtelen remegést színlelek. A gomba a földön végzi, én pedig bocsánatot kérve lehajolok érte. Na és ekkor indul a varázslat. Lehunyom a szemem és koncentrálok, elvégezve a Visszajátszás varázslatot. A lelki szemeim előtt megelevenednek a terephez fűződő emlékképek. Egészen a legutóbbi perctől kezdve, a történések átfolynak az agyamon. Még frissek, így élesek. Itt megállítom az emlékképet, majd elkezdem visszapörgetni őket. Elég sok dologgal szembesülök itt. Hiába, egy forgalmas helyen voltunk, ez elkerülhetetlen. Csak remélni mertem, hogy nem fog később bezavarni.
Gyakorlatilag Marinéni összes vásárlását visszapörgettem, mire elérkeztem arra a napra, amikor Jenny itt volt, abban az időben. Pörgettem, kerestem. Sajnos a kép már vibrált, kissé homályos is volt, jelezve, hogy nem friss emlékkel dolgozok. Ám ha valamit, Jenny arcát még homályosan is megismerem... és akkor megtaláltam. Ahogyan ott sétál... és megvagy! Ott van mellette a farkas is. Eléggé feltűnő jelenségnek tűnik, emellett Jenny elmondására támaszkodva is könnyű felismernem. Szóval ő az... a mi kis imposztorunk. Megállítom a képet úgy, hogy jól lássam. Elkezdem memorizálni azt, amit látok, a fickó vonásait. Sajnos nem éles a kép, de vannak dolgok, amiket még így is ki tudok belőle venni.
Aztán a szemeim felnyílnak. Felveszem a gombát a földről, majd felállok. Kicsit szédelgek, de ez nem rájátszás. Nem kevés emléket pörgettem vissza, így érthető, ha nehéz a visszatérés... bár messze nem ez volt a leghosszabb próbálkozás. Engesztelésül a ,,rongálásért" adtam a kereskedőnek egy dollárt, majd elsétáltam. Elkaptam Jenny tekintetét, jelezve, hogy megvagyok, de egyelőre nem szóltam hozzá. Arrébb sétáltam, elővettem a noteszemet és gyorsan felírtam mindent, amit megjegyeztem ,,Danielről". Végül sóhajtottam és elraktam.
- Megvagyok - tájékoztatom fáradt mosollyal Jenny-t. - Majd tájékoztatom a többieket... de előbb vásároljunk be neked. Segítek vinni a dolgaid. Szóval odaálltam a lány mellé és innentől mellette sétáltam vele, amerre ment és segédkeztem neki a bevásárlásban.
A piacra hamar odaértünk, elvégre nem volt messze szerencsére a lakhelyemtől. Ezért is örültem különösen, hogy sikerült megcsípnem ezt a belvárosi kis garzont. Hála égnek az ára se volt túl magas és megengedhettem magamnak. Minden közel volt hozzá, gyalogosan is könnyűszerrel eljuthattam bárhová, ha vásárlásról volt szó vagy szórakozásról. Bár utóbbi annyira sosem jellemzett, inkább az az otthonülős fajta vagyok azt hiszem. Egy könyvvel vagy filmmel szívesebben ütöm el az időt, minthogy a sokszor számomra kellemetlen embertömeg vegyen körül.
A piacon aztán megmutattam Adamnek, a napokkal ezelőtti útvonalunkat, melyet Daniellel bejártunk. Figyeltem, hogy mit csinált Adam; ám egyenlőre nem láttam semmi különöset rajta. Láthatóan csak a csendes, néma megfigyelő szerepébe bújt. Azt hittem beszélgetni akar majd, de nem váltottunk sok szót. Mondjuk a tegnap este tükrében nem is bántam annyira. Amikor körbejártuk a helyet a gombáshoz akart visszamenni mondván ott voltunk a legtovább. - És az miért fontos? - Kérdeztem, mert nem értettem.
Amikor a fülemhez hajol, megborzongok. Hangja lágyan simogat, ahogy suttogva beszél hozzám, hogy csak én halljam. Hirtelen minden érzékem csak rá figyel, egy pillanatra beszűkül a világ és csak mi ketten vagyunk, amikor megérzem a természetes illatát közvetlen közelből. Aztán ismét kiszélesedik minden, az eddig eltompult környezet visszaélesedik és érzékelem nem vagyunk egyedül. Egy pillanatig még a tekintetét kutatom, a pillanat varázsában ragadva; hogy aztán visszazökkenjek, elhátrálva tőle kissé. Túl közel van, ez ellen muszáj tennem valamit, mielőtt baj lesz belőle megint.
Bólintok, hogy tudomásul vettem a kérését és figyelem, amikor akcióba lép. Még nekem is, aki tudja kamu lesz az egész hitelesnek tűnik, ahogy remegést színlel, majd lehajolva az elhullajtott portékáért, utána hajol. Oda sietek, az elégedetlenkedő árusnak mondom, Adam utasítása szerint a dolgokat és biztosítom ki fogjuk fizetni, ha megsérült az áruja. Közben aggódó arccal nézek Adamra, egész hihetőre sikeredett is a dolog, mert fogalmam sincsen, hogy jól van-e vagy érez-e ilyenkor valamit egyáltalán. Nem tudom mennyi idő telik el, mire kinyitja végre a szemeit. Megkönnyebbülten nézek rá és nyúlok a hóna alá. - Mond, jól vagy? - Kérdezem aggódva, kicsit szédeleg még így lassan állok vele fel.
A gombát persze kifizeti, többet ad az áránál jóval így a kereskedő sem akadékoskodik. Még mindig belekarolva sétálok vele arrébb, hogy aztán mikor a noteszét kezdi keresni eleresszem zavartan. Figyelem, hogy felír néhány dolgot, majd el is rakja a jegyzeteit. - Rendben, akkor csak néhány friss zöldségre van szükségem a holnapi reggelihez. Uborkára, paradicsomra, paprikára, ilyesmikre. Úgyhogy nem kell cipekedned. - Tipikus zöldségfélék, amiket az ember a szendvicseibe belepakolhat. Hamarosan végzünk a vásárlással, talán túlságosan gyorsan is. - Felőlem mehetünk haza. - Jelzem neki, hogy ha ő nem akar semmit ennyi volt az egész. Ha nem akar semmit, a lakásom felé veszem vele az irányt.
*Míg más házról házra jár, addig a fiatal hím csak botját lóbálva halad a célja felé, mely nem más, mint a város főtere. Ajkain halovány mosoly lapul, hisz senki nem mondta egy szóval sem, hogy nem szeret szórakozni. Ő meg aztán végképp nem. Alekszejnek ugyan megmondta, hogy hova megy ahogy azt is, hogy ismerkedik a várossal. Amire mi lenne jobb, mint egy utcabál ahol az emberek többsége jelmezben mászkál? Egy kocsma. De most ez tökéletesen megfelelt Nikolaj igényeinek. Léptei könnyedek, játékosak és olykor még ritmikusak is. Mert bizony az utcán, a piacon keresztül vezetett az út ahol bizony árusok, bódék helyezkedtek el és egy szellem kastélynak is helyet adott. A főtéren azonban már a tánc és a zene dukált. Emberek jöttek-mentek, itt-ott táncoltak és meg kell hagyni, hogy bár a régi bálok nyomába sem ér, de szépen megvolt csinálva. Különböző baljóslatú dallamok szálltak fel, meg egy-két olyan melyre valóban is lehetett táncolni. Nikolaj jelmeze egyszerű, ám mégis elegánsnak mondható a sok ijesztő szörny között. Mondhatni kiválik a tömegből, annak ellenére, hogy jelmezében egy a Victoriánus korabeli vámpírok egyikét testesíti meg. Miért pont ez? Mert ehhez volt otthon ruhája, s csak egy matt fekete álarcot kellett vennie, mely csak a szemét takarta, azaz emelte ki s az ajkait. A percek s órák teltek, a színes kavalkád kezdett a tetőfokára hágni, így Nikolajt is már órákkal ezelőtt magával ragadta a hév, a fergeteg. Immáron táncolható - márha ezt lehet annak nevezni - pörgős dallam szállt fel a sötétben melyre szűnni nem akaró karok ragadták meg egymás derekát és körbe-körbe ugrálva váltogatták a párjukat. A hím sem tett másképp, ahogy le ment a két kör, melyet egy boszival kellett lennie, karja egy újabb derék köré fonódott és ragadta magával. Iriszei a nőre vetültek és halovány mosoly jelent meg az ajkain. Ha épp táncolt, akkor csak tisztelet tudóan biccentéssel üdvözölte a nőt, ha épp csak arra járt és véletlen keveredett a tömegbe - vagy épp annak a szélére szemlélődni - egy bocsánat kérő mosollyal az ajkain nyílt szóra a szája.* - Bocsásson meg... már csak a fellegekben szállhatsz ki vagy ha beleszédülsz egy férfi vagy épp nő karjaiba. * Kacsint rá csalafintán, ám ajkai szegletében egy sunyi mosoly bujkált továbbra is. De ebben az esetben egyenlőre még nem engedte el a hölgyet, hanem egy újabb kört tett vele, hátha akad némi válasz is. A csendes, örömből elég volt egyenlőre. Ideje ismerkedni is vagy épp csak szórakozni, csak másképp.*
//Nem tudtam melyiket szeretnéd hozni, de ez volna a kezdőm. Remélhetőleg bármelyiket bele tudod mesélni, ezért hagytam két opciót. //
A hozzászólást Nikolaj Kirill összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Nov. 25, 2013 7:56 pm-kor.
Abból azért már kinőttem, hogy a csokit vagy csalunk mókázásban részt vehessek, ami azt illeti, túlságosan korán is, ám abból vélhetőleg sosem fogok kinőni, hogy ebben az időszakban jelmezt öltsek, és az utcákon lófráljak. Még a gyógyszertáram is kapott némi dekorációt ebből az alkalomból. Most mit tagadjam? Imádom nézni, amikor egyesek falfehér arcszínezetet öltenek, mikor belépnek. Utána persze mindenki megkönnyebbülten kezd el mosolyogni, de az első reakció rendkívül mókás tud lenni. Most én magam is valami hasonló hatást válthatok ki az emberekből, igaz, sokan mások is ijesztőek, de egy kicsi nőszemélytől nem ilyesmit várna az ember, hanem hogy legyen mondjuk cica, angyal, vagy bármi, ami egy kicsit is bájos. Én azonban nem szeretem a szokványos dolgokat, úgyhogy némileg elrugaszkodtam a valóságtól a jelmezem terén. Szerintem mondjuk még így sem vagyok épp félelmetes, de mindenki döntse el maga, hogy egy kicsi, vörös hajú Frankenstein mennyire az. Mondjuk, az tuti, hogy cserébe meghökkentő vagyok, nem is kicsit. Nem baj, ez a cél. Néhány alakot, akik tovább bámulnak annál, minthogy ildomos lenne, meg is ajándékozok egy-egy riogatással, és egészen jól szórakozok. Mondjuk, örültem volna, ha valamelyik barátnőm el tud jönni, de senkit sem tudtam rávenni a beöltözésre. Eskü, a nagymamám volt a leglelkesebb, de őt azért mégsem cipelhetem magammal, azért már nem bírja olyan jól a tempót. Viszont nekem a postás incidens óta szükségem volt némi lazításra, egy kis szórakozásra, el akartam felejteni a dolgot, és szerencsére már járni is rendesen tudtam, bár a lábamon lévő heg minden egyes nap emlékeztetett arra, hogy nem oly rég meglőttek. Már bőven benne voltak az emberek a mulatságban, többen táncoltak is, de nem vetettem bele magam a forgatagba, csak figyeltem a megannyi színt és formát, a jobbnál jobb jelmezeket, egészen addig, míg valaki nekem nem jött hátulról, és éreztem, ahogy némi nedvesség áztatja a felsőmet. Elég kellemetlen érzet volt ebben a hidegben, meg is fordultam, és egy mini batmannel találtam szembe magam, aki elmotyogott valami bocsánatkérés félét. Történetesen egy gyerkőcre akkor sem tudnék haragudni, ha épp lenne rá lehetőségem, de most nem volt, mert egy kar fonódott a derekamra, és rántott be a forgatagba. Úgy meglepődtem, hogy a kabátom is kipergett a kezemből, de nem kezdtem el jajveszékelni, táncolni egyébként is szerettem, és szórakozni jöttem ide, lám meg is adatott. - Semmi probléma vámpír úr, de biztosíthatom, rágós falat leszek. Kacsintottam rá vidáman, és sikerrel vettem a tánclépéseket, közben derűs vonásokkal szemlélve azt, ki elragadott. - Ám a szédülés még messze van, engem nem olyan könnyű levenni a lábamról. Noha kétértelműek a szavaim, egyelőre közel sem tartok ott, hogy minden mondatomat flörtölési célzattal ejtsem ki a számon, egyszerűen csak arról van szó, hogy jól bírom, ha pörgetnek, forgatnak, s nem szédülök be tőle túl könnyedén.
*Jobban felméri a kis Frankensteint magának, azonban az arcán némi meghökkenés van egy pillanat erejéig. Be kell látni, hogy nem ily jelmez az mely a hölgyek körében megszokott. Azonban elragadó...* - Lehet, hogy rágós... de mindenképp elragadó ebben a kiadásban. Talán megéri vén húsát, vasas izét bevállalni. Talán maga is hallotta már, hogy a vámpírok harapása alatt az áldozat mámorban részesül. * Hangjában továbbra is ott lapul a báj, a kihívás és némi egoizmus is, mely pusztán a szerepéhez tartozik. A tekintete azonban nem, melyben némi csibészes fény folyamatosan ott volt, annak ellenére, hogy nem minden vágya nőt az ágyába cipelni. Jobban szereti az oda vezető utat mintsem maga a végeredmény. Arra, hogy nem könnyű levenni a nőt lábáról csak elvigyorodik, azonban a következő pillanatban már fel is kapja a nőt – ezzel eltérve a lépéstől – és így, a karjaival tartva folytatja. Ámbár sokkal gyorsabb tempóban és körbe-körbe ölelve az egész táncoló népet, azonban még a lépéseként is forog egyet a nővel. Nem célja, meghánytatni, azonban;* - Látja... nem is olyan nehéz levenni a lábáról. Le vagy fel... az már mindegy. Nem áll a lábán Miss... ? és csak ez a lényeg. * Kérdez rá a nevére majd egy mű bűnbánó mosolyt csal az ajkaira.* - Elveszi az eszem Frankeisten. Még csak be sem mutatkoztam... Nikolaj Kirill a nevem. Önben kit tisztelhetek meg? * A bemutatkozása után egy futó puszit nyom a nő ajkaira. Amiben semmi tolakodás nincs, pusztán pillanatnyi az egész. Nikolaj ajkai puhák, még ha állán egy kevés borosta is van. Elhúzódva szélesen vigyorogva magyarázza meg a tettét, azonban a lépésben nem áll meg, ha csak a lány nem tesz valami olyat, ami erre késztetné.* - Jelenleg kézcsókot nem kivitelezhetek, ám a hiedelmekkel ellentétben a vámpírok is ismerik az udvariasságot. S annyira ragaszkodnak hozzá, hogy így vagy úgy, de mindenképp kivitelezik. Remélem nem sértettem meg, a szerepem megtartása érdekében. * Szavai hazugak, a vámpírokról nem sokat tud, csak annyit amennyit a könyvekből vagy a filmekből megtudott. Legendákat, meséket és mondákat. Azonban az udvariasság ott sem volt sehol. Azonban Ő is költhet bármit egy jelez, mitikus lény mögé. Ártatlan pislogása pedig azt próbálja alátámasztani, hogy Ő bizony ebben mélyen hisz. S ember legyen a talpán aki biztosra állítja, hogy ez nem így van. *
- Hallani hallottam, ám az már más kérdés, hogy elhiszem-e. Ha léteznének vámpírok, akkor talán így lenne, de ugyebár nincsenek. Még jó, mert nem nagyon díjaznám, ha bárki is ki akarná szívni a vérem, meg milyen pocsék lenne már csórikáimnak, hogy nem mehetnek ki a napra. Hú, most ez mondjuk eléggé úgy hangozhatott, hogy én ki akarom provokálni azt a harapást, hogy megtudjam, valóban jön-e az a bizonyos mámor. Igazából, nem voltam nagy férfifaló, sőt… elég kevesen voltak az életemben, néha hagytam, hogy elcsavarják a fejem, de kapcsolatot nem akartam, max egyszer-kétszer izzadni együtt. Nekem ennyi tökéletes elég volt. Pillanatokon belül halkan felsikkantok, ahogy felkap, mi tagadás, meglepett a mozdulat, ajkaimon vidám mosoly ülepszik meg rögvest utána, jelezvén, összességében elnyerte a tetszésemet a dolog. - Igaza van, de mégis azt kell mondjam, ez bizony csalás. Vigyorgok, majd nem bírom ki, elkuncogom magam arra, hogy elveszem az eszét. Nem hiszem el egy szavát sem, de azért mégis jól esik ilyesmit hallani egy nőnek. - Biztos a kor teszi, kedves vámpírúr. Örvendek, én Naomi Sharp vagyok. Mutatkozom be, de kezet nyújtani értelemszerűen nem tudok jelen helyzetben, de hoppá, úgy tűnik, nincs is rá szükség, mert a férfi másképp óhajtja megpecsételni a tiszteletkört. Köpni-nyelni nem tudok, csak némi pír önti el az arcom, de az hálistennek nem látszik a fehér arcfesték miatt. Igencsak közvetlen a pasi, meg kell hagyni. Több azonban nem lesz belőle, így nem is reagálom túl a dolgot, főleg azért, mert rögvest kapok egy elég hosszú magyarázatot is. Na jó, egyébként sem vagyok egy pofozkodós némber, ahhoz eléggé fel kell paprikázni… egy apró puszi pedig nem ez a kategória. - Nem, dehogy, de ez a logikát használva én sem biztosíthatom afelől, hogy nem változom hamarosan dühöngő őrültté. Jó, persze, csak szórakozok, eszemben sincs nekimenni senkinek, csak jól jött ki, már szerintem. Én meg szeretek szórakozni, másokat ugratni, és azt sem bánom, ha velem így tesznek. Úgyhogy csak nyugodtan, állok elébe. - Remélem, nem vagyok túl nehéz. Ohh, mit is gondolok, egy vámpírnak bizonyosan természetfeletti ereje van. Kacsintok, és fogalmam sincs róla, mennyire beletrafáltam, az meg egészen mellékes, hogy abszolút nem vagyok súlyos egyéniség, már a szó szoros értelmében persze. Lehet, hogy amúgy néha fárasztó lehetek egyeseknek, de szerintem nem jellemző.
- Hmm... maga az a fajta, aki a tapasztalatok után mond véleményt? * Kérdez egy mosollyal, ami igazából már lassan oda fagyott az arcára, pedig ez még nem nevezhető hidegnek. Tekintete végig vándorol a finom nyak íven és talán csak azért nem provokálja tetettek is, mert mancsai foglaltak... még. Viszont ajkait megnyalja, tudatosan persze, ám a mozdulat mégis ösztönösnek hat, mely után a nő szemébe néz. De már nem szól, nem tesz semmit sem csak a sejtelem van arra, hogy bizony tenne Ő. De hogy mi tartja vissza? A lány azt láthatja, hogy az udvariasság, a tartása és a tisztelete az ami nem hagyja, hogy letámadja. Azonban csak szeret játszani, küzdeni a célért. Ha könnyen jön, nincs meg a varázs számára.* - A magam fajta éjjeli szörnyeknek nincsenek szabályaik. Így nem is létezik a csalás számunkra, pusztán eszköz minden. * Ez Ő maga volna, vagy csak a szerepe? Ezaz amit a lány nem tudhat, még csak fogalma sem lehet arról, hogy ez valóság vagy csak a kitalált lény szerepe. Az igazság azonban Nikolajban rejlik, ott ahova nem tekinthet be. Bizony így vélte Ő maga is, így nem volt nehéz az alakítást előadnia. Csak a vidáman csillogó íriszek adhatnak némi okot arra, hogy Naomi azt higgye ez pusztán játék. Érzi a lány zavarát, de halvány jelét sem adja ennek. Csak magában szórakozik jól a fejleményeken. Mintha egy ártatlan gyermeket tartana a kezében, holott ez a nőkről nem mondható el. Mindegyik lélek bűnös... ezé sem lehet különb. Ám magyarázata sem ennek az oka, pusztán nem akarja elijeszteni a mai fogást. Szó szerint fogást.* - Az őrültek, éppúgy, mint a gyerekek, nem tágítanak, amíg nem teljesül a kívánságuk. Neked mi a kívánságod Naomi? * Suttogja lágyan a lány fülébe Paulo Coelho szavait, s elhúzódva a szemébe nézve teszi fel a kérdését. Kíváncsi, mindig is az volt. Érdekli, s ki tudja, talán még ha van oka nagylelkű lesz és meg is adja a nőnek. De persze, elvenni az álmokat, vágyakat mindig is mulatságosabb volt számára. De mindjárt itt a karácsony talán belefér, hogy neki is hozzon a Mikulás valamit. Na igen, mintha hinne benne. De ha a vérfarkasok léteznek, akkor a mikulás is létezhet, nem? A nő szavaira elneveti magát s hangja mély, kissé morgós mely teljesen ellentétben van a kisfiús külsejével. Talán a sors iróniája az, hogy pont vége lett a számnak és egy másik dal csendült fel.* - Mindenképpen az Naomi. Öreg vagyok már emelgetni, de remélem... visszatalál hozzám. * Kacsint a nőre és ezúttal már valóban egy kézcsókkal engedi el, miután letette. Itt sajnos vagy sem, de nem foghatja a karjaiba a lányt. Teljesen más zene, így más a tánc is. Nikolaj mintha mi sem volna természetesebb ropja... jó táncos. Szüksége volt rá, hogy az alapokat ismerje minden műfajban. De tekintete a lányt követi s azt próbálja megfejteni...*
- Igen, ebből a szempontból sajnos rendkívül földhözragadt vagyok. Elvégre, minek mondjak olyasmiről véleményt, amit nem ismerek? Elegen ítélkeznek helyettem gondolkodás nélkül, én nem teszem, s nem is hiszem el azt, amit nem látok, nem hallok, és nem tapintok egyszerre. Így tehát az én szememben vámpírok bizonyosan nem léteznek, de a mai este természetesen kivétel. Jelmezbe bújva bármi lehetséges még a szememben is, ezt a fajta varázslatot nem hagyom kihalni magamból. Bevallom, kicsit zavarba hoz azzal, ahogy megnyalja az ajkait, némileg el is pirulok, bár szeretek flörtölni, de a világos bőrszínem nagy átka ez, sosem tudom igazán leplezni az ilyesmit. Inkább lesütöm a pilláimat, mert nem szeretném, hogy a szemeimben is lássa az érzéseimet. Furcsán érzem magam, nem tudom miért, de azt gondolom, belém lát. - Úgy látom, mindenre van kész válasza… így nehéz lesz sarokba szorítanom. De, gondolom, akkor úgyis átváltozna denevérré, és elrepülne. Mosolyodom el, és fogalmam sincs arról, hogy valamivé valóban át tudna változni. Nem, egyáltalán nem veszem komolyan ezt az egészet, könnyed szórakozás az egész, némileg morbid köntösbe csomagolva, hisz ki látott már egymással táncoló vámpírt és Frankensteint. Meglehetősen érdekes párosítás, annyi szent. - Hogy mi a kívánságom? Kérdezek vissza halkan, majd mély sóhajjal hajtom le a fejem, nem, amit valóban kívánnék, azt nem fogom kimondani, és megpróbálok nem is gondolni a dologra, mert az jó eséllyel végre tönkretenné a hangulatomat. A kislányomat nem adhatja vissza nekem senki, és még csak a nyomára se nagyon tudtam eddig bukkanni, folyton falakba ütköztem. Az igazság helyett inkább olyat mondok, aminek itt és most nagyon is van létjogosultsága. - Azt kívánom, hogy feledtesd el velem a szürke hétköznapokat… hogy tedd ezt az estét felejthetetlenné… Kimondtam… Megbántam? Azonnal, elvégre, ilyet kérni egy tökéletesen idegen férfitól talán ostobaság, mégis, úgy érzem, hogy erre most szükségem volt, akkor is, ha a következő táncot már mással fogja ropni. - Nem szándékozom messzire menni. Mosolyodom el ismét, eleresztve saját árnyaimat, próbálom inkább valóban jól érezni magam, minthogy megint hagyjam, hogy komorság költözzön a szívembe, és inkább hazamenjek búslakodni. Nem, most egy kicsit tényleg szórakoznék egy jóképű idegen társaságában, és hagynám, hogy egymás után ragadjanak magukkal a pillanatok. Az ír tánc nekem kevésbé megy jól, de legalább utánozni remekül tudok, így természetesen próbálom követni a tempót. Maximum elkönyvelnek ügyetlenek, de Frankenstein úgyis jó nagy behemót volt, és határozottan darabos mozgású, nem egy született táncos. Ennek ellenére egész jól megy a dolog, egészen addig, míg meg nem botlik mögöttem valaki, és esik nekem, amitől én egy sikkantás kíséretében szabályosan nekivágódom Nikolajnak, és landolok a karjaiba, már ha megtart. Ha nem, akkor jó eséllyel csúnya vége lesz a dolognak.
Szeretek másoknak segíteni ingyen is, de most a pénz sem jön rosszul, így hát minden lehetséges munkát elvállalok. Hétvégente egy kedves, idős néninek vásárolok be az elmúlt két hétben, s meg kell hagyni, hogy nagyon kellemes elfoglaltságnak tartom. Egyrészt nem kell sok dolgot vennem, másrészt pedig a néni megengedi, hogy megmosakodjak nála, s mi tagadás, sokkal kellemesebb meleg vízzel hajat mosni, majd rendes hajszárítóval megszárítani, mint hagyni, hogy a hideg vizes öblítés után ez a fincsi, jeges alaszkai klíma szárítsa meg. Komolyan csodálkozom azon, hogy még nem kaptam itt Fairbanksben némi istenes tüdőgyulladást. Isten. Mindig, minduntalan ide lyukadok ki. Soha, egy pillanatra sem kérdőjelezem meg a nekem szánt útját, bár az is biztos, hogy az utóbbi napokban jelentősen próbára tesz. A szállón elszaporodtak a tolvajok. Konkrétan már magamra kell kötözzem a hátizsákomat, ami így eléggé kellemetlen éjszakai nyugalmat biztosít. Egyikük sem érti meg, ha egyezményes jelként lobogtatom nekik a középső ujjamat, vagy egy még szebb, jobb két a bal könyék hajlatába való belecsapkodásával kifejezett jelet vetek a pofájukba. Attól, mert néma vagyok, még nem félek kifejezni, hogy mennyire idegesítenek ezek a büdös, igénytelen, minden jóra rest hajléktalanok. Én legalább akarok dolgozni, de ezek. Undorító! Most a néni megengedte azt is, hogy nála hagyjam a holmimat, így nem vagyok felszerelkezve a saját batyummal, csak a néni banyatankjával. ~Emlékszel, Simon, amikor először elmeséltem neked, hogy mi is az a banyatank? Anyámmal mentünk vásárolni aznap és nekem kellett felhúzni a hegyre a gurulós bevásárlótáskát. Úgy éreztem magam, mintha vagy száz éves lennék. Hát, örömmel jelentem, hogy tizenkilenc éves koromra sem sikerült hozzáöregednem a banyatankokhoz.~ A kezemben a bevásárló listát lobogtatom, s az árusok portékáját szemlélve igyekszem ezzel a gurulós csodával lavírozni a járókelők között. Remélem nem húzom rá senkinek a lábára, bár ha meg is teszem, nem fogok elnézést kérni. Nem pazarolom ilyesmire (sem) a hangomat.
Az utóbbi időben a szokásosnál is sűrűbbek a napjaim, felváltva igyekszem helytállni a két munkahelyemen, meg az Őrzők közt, ez természetesen azt eredményezi, hogy a maradék időben tökéletesen agyhalott vagyok. Esküszöm, még egy aranyhal is simán kenterbe verne bármikor. Nem is értem, komolyan, hogy miért gyötröm magam ilyen korán reggel a piacon, ráadásul szombaton. Nem mintha nem ment volna el az eszem tökéletesen az utóbbi időben, talán egy kis vásárlás még jól is jön, elvégre, az ilyen hétköznapi tevékenységek igencsak kiszorultak a perifériámra az elhívásom óta. Szegény Milot is eléggé elhanyagolom mostanában, ráadásként a szabad perceim nagy részében azon agyalok, miként is találhatnám meg ezt a Connor nevezetű vérfarkast… Erre még nem találtam megoldást sajnos, de az Egyetemen senkit sem szeretnék megkérdezni róla, mert nem biztos, hogy jó néven vennék. Még szerencse, hogy P.S. is Őrző lett, így legalább amiatt nem fáj a fejem, hogy hazudnom kell neki, illetve, eltitkolni az igazságot. Ha engem kérdeztek, a kettő egy és ugyanaz. Most többet is látom, bár eddig sem volt gyér a találkozásaink száma, de most van még egy apropónk, ami miatt találkozhatunk. Mandyvel szintúgy… Ennek ellenére még most sem vagyok biztos benne, hogy sikerült feldolgoznom mindent, sőt, biztos, hogy nem, legalábbis, a támadást és Mayát. Az elhívással meglennék, de örültem volna, ha nem tartozik hozzá ilyen körítés, mondhatni, késő bánat. Nem is agyalok most az életemen, csak vásárlok egy kis friss zöldséget, gyümölcsöt, meg talán egy kis húst, mert eljött az ideje, hogy főzzek, csak magamra, tudom, hogy ezen tevékenység közepette majdnem tökéletesen ki tudok kapcsolni, és mivel előttem az egész nap, ezért kell is valami, ami lefoglal. Még semmi sincs a szatyromba, csak nézelődöm, járkálok a sorok közt, és nem is igazán figyelek az orrom elé, ennek is köze lehet ahhoz, hogy mennyire ügyetlen tudok lenni. Most mégsem történik semmi ilyesmi, meglehet, kisebb fajta csodának lehet elkönyvelni. Helyettem esik más, egy olyan vénasszonyos gurulós szutyokban, amit akkor sem fognék meg, ha fizetnének érte. Szerintem halálosan ciki, vagy legalábbis tökéletesen öreg banyás… Elesik benne egy pasas, aki láthatóan siet, biztos valamit be kell vásárolnia az asszonynak. Látom a jegygyűrűjét, sokat nem tévedhetek. Részletek… valahogy sokkal fontosabbak lettek újabban. Figyelek, szinte folyamatosan, hátha látok valamit, ami értékes lehet ebben az új, még ismeretlen, felfedezésre váró világban. Mindenesetre, az említett dühösen pattan fel, hogy elküldje melegebb éghajlatra a banyát... ja… hogy az nem is egy vénség, hanem egy fiatal lány. Itt érzem kötelességemnek odalépni, és tőlem meglepően szokatlan, már-már agresszív módon az arcába mászni. - Hé-hé-hé… Elég lesz… ne másokat okoljon a figyelmetlenségéért! Morgok rá, mint egy acsarkodó kutya, kevés olyan alkalom volt életem során, amikor ennyire csúnyán néztem, vagy megpróbáltam kioktatni másokat, ám a taplóság minden körülmények közt idegesít. Visszaköpködött valami nyomdafestéket nem tűrő ocsmányságot, amire már fülem botját sem mozdítottam, csak legyintettem, majd a fekete hajú lányra pillantottam, vajon nem sodorta-e el őt is a pasas. - Minden oké? Kérdezem, tőle már sokkal kedvesebb és lágyabb hangon, bár mosoly az nem pihen az arcomon, ennek ellenére elég barátságos arcberendezéssel jutalmaztak meg az égiek, szóval nem leszek tőle ellenszenves. Mostanság nehezebben megy a mosolygás… olykor nem is erőltetem.
Kezdőlap
//
//
