Minden délelőtt a friss zöldség, gyümölcs, virág, hús, egyéb állati termékek vásárlására van lehetőség, illetve hetente egyszer kipakol a helyi vadásztársaság is - prémeket, bundákat kínálva.
Szerző
Üzenet
Anica Laurelle Bright
Kölyök
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 30
◯ HSZ : 89
◯ IC REAG : 70
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Nem beszél és még kettő sétál belőle a város utcáin.
Éppen az egyik gyümölcsöt áruló asszony portékáját szemlélem, s igyekszem kitalálni, hogy mi a különbség a golden alma és a granny smith között, amikor érzem, hogy valami megrántja a kezemben a banyatank fülét. Mivel nem vagyok gyakorlott az ilyesmivel való vásárlábsna, így rafináltam nem állítottam magam mellé, hogy senkinek ne legyen az útjában. Hallom is a puffanást, s már fordulnék, amikor hirtelen a kulturált hangnem is eljut fülemhez. Meghallva a stílust, minden kedvem elmegy a fordulástól. Az egy dolog, hogy néma vagyok, de inkább tettetem a süketet egy darabig. Van a halálnak szüksége arra, hogy mutogatva magyarázza a bizonyítványát valakinek, akinek be van gyógyulva a szeme menet közben és még neki áll feljebb. A kezembe veszek egy almát és az eladónőnek nyújtom, rámutatva a mérlege mellett álló fél kilós súlyra. Remélem egyértelmű voltam és nem akad átverni, mert a végén még nagyon begorombulok, s nem veszek semmit, azt meg ami a kezemben van a földhöz fogom vágni. Istenem, hogy ez mögöttem még mindig üvöltözik! Az árus már nekilát rakosgatni az almákat a mérlegre, amikor újabb hang üti meg a füleimet. Jé, ez egy kedvesebb -féle és mintha (legnagyobb meglepetésemre) engem védelmezne. Nem bírom megállni, hogy el ne szakítsam pillantásomat a mérlegtől, s ezúttal tényleg a szitkozódó férfi és a kellemesebb hangú nő felé forduljak. Mivel letagadni nem tudom önmagam, jobb kezem (mellyel nem fogom a gurulós cucc fülét) mutatóujját nyújtva hagyom, a többit meg behajlítom, s szexuális tevékenységre szólítom fel a férfi bérhajadon anyját. Persze tudom én, hogy ennyi minden nem fér el egy jelben, de remélem azért érti a lényeget. Úgy tűnik, mert fogcsattogtatva, szidva az anyámat és egyéb felmenőimet a banyatank feltalálóéival együtt elszelel. Ekkor ér a kérdés, melyre egy bólintás a válaszom. Két copfom az arcomba kalandozik a fejmozdulatra, egy fújással és a fejtartásom egyenesbe állításával helyezem vissza a fekete tincseket a helyükre, majd a szívemre teszem a kezemet és egy hálás mosolyt villantok a vörös hajú lány felé. Ez az én köszönömöm, melyet a távozó férfi háta irányába intézett mutatás követ közvetlenül azután, hogy mutatóujjammal saját halántékomra böktem és mintha fúrnám a fejemet, csavaró mozdulatokat nem tettem. Jelezni kívántam, hogy ez a fickó kérem teljesen hülye volt, becsavarodott az agya, vagy valami. A szememet is befoghatnám, jelezve azzal, hogy biztos vak is lehetett alkalmilag, de azért nem akarom túlfeszíteni a húrt. Közben az almaárus türelmetlen ciccegése is elér hozzám, odafordulva a vörös lány felé tartom fel pillanatot kérve mutatóujjamat, majd elveszem a fél kiló almát, belesüllyesztem a tankba, s újra rácsukom a fedelet. Nehogy már a legközelebbi kamikáze áteső még kirúgja belőle a nehezen összeszedett, kifizetett termékeket. Az almák árát kifizetem a nőnek, majd a pénzt is biztonságba helyezve újra a kedves vöröshöz fordulok. Végigmutatok a zöldségespulton, s enyhén felhúzott vállal, kérdő tekintettel próbálok érdeklődni arról, hogy innen szeretett volna esetleg venni valamit, vagy sem. Mert ha igen (bár ez nem olvasható ki a gesztusaimból) akkor a magam helyére engedem, ha már úgyis én állok a sor elején, de ha nem, akkor arrébb tolatok a gurulós boszorkányeszközömmel, hogy helyet adjunk másoknak is.
Úgy tűnik, annyira nem kell ám félteni a csajt, bár az én ízlésemnek túlságosan… hümm, szókimondó az általa mutatott egyezményes jel, el is kerekednek kissé a szemeim. Nem meglepő, a legcsúnyább szó, ami kiesett a számon az utóbbi időben, a basszameg volt, az is csupán egyszer. Arról persze inkább mélyen hallgatnék, hogy régen mi volt a helyzet, de lévén pubban dolgoztam, ragadt rám az ilyesmi. Mostanra rengeteget szelídültem. Bólint, szóval nem esett baja, viszont az, hogy nem beszél, csak akkor tudatosul bennem igazán, mikor a köszönömöt is mutogatással közvetíti felém. Kicsit azért megszeppenek, mert soha életemben nem ismertem némát, nem ismerem a jelbeszédet, szóval ez így felettébb érdekes lesz. Szerencsére úgy tűnik, hallani hall, az lenne csak igazán csúnya, ha nekem is mutogatnom kellene. Egy köszönömöt még nem túl nagy dolog megérteni, de azt hiszem, a komolyan mondanivalókkal már bajban lennék. Atya ég, ha én némulnék meg egyszer csak, szerintem megbolondulnék… Túlságosan szeretem jártatni a számat. Jó, nem mostanság, de alapvetően illik rám a kijelentés. - Nincs mit. Nem szeretem a tahókat, még véletlenül sincs benne annyi, hogy ráeszméljen, ha a lába elé nézett volna, nem esik el semmiben. Komolyan nem győzöm csodálkozni ama tény felett, hogy mindezt nem én játszottam be, pedig az aztán tutira Naomis lett volna. Én a saját hülyeségemen és bénaságomon nevetni szoktam, nem pedig másokat okolni miattuk. - Szerintem is dilis… meg valaki kimoshatná a száját egy szappannal. Rántom meg a vállam, alapvetően nem érdekel, ha valakinek pereg a vetőmag a szájából, de ha mellé még igazi seggfej is, na az már böki a csőrömet, az iménti pasas pedig ékes példája volt ennek. Bólintok, mert úgy sejtem, azt szeretné, hogy várjak kicsit, eddig tök jó, de azért tartok attól, hogy nem leszek végig ilyen zseniális abban, hogy megértsem, mit akar a tudtomra adni. Activityzni sosem szerettem igazán, max a beszélős részével nem voltak gondjaim, a többit inkább hagyjuk. Ha már itt vagyok, akkor kicsit körülnézek, amíg fizet, és ki is nézek magamnak némi friss idényzöldséget és gyümölcsöt, majd ha a lány végzett, akkor én is végigmutatom, mit szeretnék, s azokból mennyit. Míg a nő szedeget, s méreget, előveszem az kicsire összegyűrhető bevásárlós anyagszatyrom, majd elkezdek belepakolni. Egyelőre nem tudom, mit fogok főzni, de majd kitalálok valamit. Lassacskán bepakolok mindent a táskába, majd ha végeztem, és arrébb is álltunk, már nézek is fel aktuális társaságomra. - Tudok valamiben segíteni? Nem is én lennék, ha nem érdeklődnék ilyesmiről, persze, nem kell feltétlenül tanácstalannak lennie a piacon, vagy akármi, és nem is kell feltétlenül beszélni ahhoz, hogy megkapja, amit szeretne, de attól még ki tudja… Meg aztán, szeretem a társaságot, és ha már így egymásba futottunk, akár letudhatjuk együtt is a vásárlást.
Anica Laurelle Bright
Kölyök
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 30
◯ HSZ : 89
◯ IC REAG : 70
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Nem beszél és még kettő sétál belőle a város utcáin.
Hevesen bólogatok, így fejezve ki egyetértésemet a lány szavainak hallatán. Én sem szeretem a tahókat, soha nem is szerettem, s bár felebaráti tiszteletből csak azután mutatok be nekik, hogy bunkózni kezdtek velem, azért a véleményem még megvan róluk. Nyilván a saját gurulós kis tankomról is megvan, de mivel nem az enyém, hanem a nénié, s fizetést kapok azért, hogy ezzel gurigázzak, nem szólok egy szót sem. Meg amúgy se tenném. Elképzelem, ahogy szappannal mossák a férfi száját, s kitör belőlem a nevetés. Hangot nem adok ugyan ehhez sem, de olyan színessé válnak vonásaim közben, hogy a vörös lány szinte hallhatja, ahogyan trilláznak hangszalagjaim. Valaha én is visszahallottam magam, de az elmúlt hónapok meglehetősen hamar elmosták a hónapok hangom emlékét. Nem is gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz rá visszaemlékeznem. Már nem szól fülemben csengése, nem tudom, hogy mély volt-e vagy magas. Az énekhangom szoprán volt, biztos most is az, de annak sem zeng fülemben tónusa. Megrázom a fejemet, jelezve ezzel, hogy segíteni azt nem tud, de ettől még a társaságára nagyon is szomjazom, csak nem tudom ezt hogyan közöljem vele. Gondolok egyet hát, s magamra mutatok, majd Naomira, kérő tekintettel spékelve a mozdulatsort. Ezzel szeretném visszakérdezésemet kifejezni, célozva arra, hogy és én segíthetek-e neki valamiben? Neki. Na jó, de mi a neve? Előkapok a banyatank aljából egy köteg kis cetlit, melyekre írni szoktam, hogyha a néni a bevásárolnivalókat diktálja. Most viszont egy kérdést róvok a papírra: ~ Hogy hívnak?~ firkantom gyorsan a papírra, majd a cetlit Naomi elé tolom, hadd olvassa el. Amennyiben válaszol a kérdésemre, úgy újabb cetlit veszek elő, s ezúttal saját nevemet írom rá. A tőlem megszokott módon, természetesen. ~ Miela Nada Laura (Dragan). Válaszd, amelyiket akarod! ~ Nem szeretek dönteni mások helyett. Minden nevemet szeretem, éppen ezért szeretném most is megadni a vörösnek a választás lehetőségét. Közben, hogyha ráér, magammal invitálom egy karlendítéssel pár standdal arrébb, elvégre még van mit bevásárolnom, mielőtt a nénihez visszasietek.
Nagyon-nagyon-nagyon fura ez a hang nélkül nevetés. Szavam sem lehet azonban, hisz legalább nevet, látszik az arcán, mosolyognom kell tőle. Kevés ilyen van manapság, túl sok minden történt, és valami még mindig nem, amit pedig nagyon szeretnék. Mégsem tudom, hol kellene a nyomát keresnem, épp ezért még igazán neki sem kezdtem. Hisz hogyan is kérhetném meg az őrzőtársaimat, hogy segítsenek megtalálni egy vérfarkast… nem tudnék választ a miértekre, csak azt tudom, hogy ismerni akarom, megint. Hümm, ha nem tudok segíteni, akkor lehetséges, hogy illene mennem a dolgomra, sosem szerettem mások terhére lenni, az nem én vagyok, én tudomásul veszem, ha valahová, valakinek nem kellek. Valamit mutogat, magára, majd rám, valami homályos elképzelésem van arról, hogy esetleg visszakérdez, de nem vennék rá mérget. - Köszi, de rutinos piacoló vagyok egy pihenni képtelen nagymama mellett, szóval tudom, mi merre. Ez olyan sakk-matt féle, pedig valamiért úgy érzem, hogy szüksége van rám, nem tudom, miért, de… ez már nem először történik velem, vannak ezek a megérzéseim, meg látomásaim. Nem mindig, és őt még nem is láttam sosem egyik képmozaikomban sem, mégis tudom, hogy valamiért nem hagyhatom csak úgy itt. Áthidalni látszik azonban a probléma, hiszen fogja, és elkezd írni. Praktikus megoldás, az olyan kellemetlen lenne, ha mondjuk a nyakában lógna egy tábla, mint olykor a filmekben, és arra firkálgatna kommunikáció gyanánt, - Naomi Sharp vagyok! Örvendek! Mivel az írással van elfoglalva, nem nyújtom a kezem, úgy vélem, épp elég tiszteletteljes voltam így is, nem szükséges leróni a tiszteletkörök eme tagját. - Akkor legyen a Nada, azon egyszerű okból kifolyólag, mert az én nevem is N-nel kezdődik. Valami alapján döntenem kellett, megjegyzem én mindet, nem arról van szó, de ha már felkínálta a lehetőséget, nyilván nem véletlenül, nem óhajtok akadékoskodni. Megyek vele közben, s ha már így, hát kérdezek, eldöntendőt, mert arra úgy vélem, könnyebb válaszolnia, meg is értem, mindenki jól jár. - Gyakran jársz erre? Kérdezem, lesandítok a táskára, valahogy nem tudom összepárosítani vele, pedig még listája is van. Mindenesetre, ha nem az övé, majdcsak kibukik előbb-utóbb, bár akár a nagymamájának is bevásárolhat, én is szoktam, bár neki nincs ilyen szörnyűsége, neki kosara van. Éljen Naomi, mint Piroska. - Nyugtass meg, hogy az a nagyid szörnyetege, nem a tiéd. Egy világ dőlne össze bennem, ha nem így lenne. Egy életem, egy halálom, bökök végül a banyatankra, akkor is meg kellett kérdeznem, ha netán megsértődik rajta. Majd meghívom valamire, ha így volna, mert nem szeretem, ha valaki lelkébe gázolok, de na... nincs az az isten, hogy ő járjon ilyesmivel.
Nia-val múltkor jót kirándultunk azon a szigeten. Megúsztuk a nagydumás nénit, többször nem találkoztunk vele, csak békésen sütögettünk, jártuk az erdőt és a partot. Tökéletes kikapcsolódás volt. Utána visszazökkentem a hétköznapokba. Ami érdekes, hogy itt a piacon tegnap megéreztem ugyanannak a kóbornak a szagát, aki a Bentley Islanden is friss nyomokat hagyott. Az egyik standhoz kötődött. Megálltam ott és kérdezősködtem a zöldségekről. Megdícsértem a paradicsomokat és beszélgetésbe elegyedtem az árussal. Nem ő volt a kóbor, de határozottan itt éreztem annak a szagát. Azt mondtam, pontosan nem tudom még, mekkora vendégség lesz, hányan jönnek, úgyhogy később fogok visszajönni, de mindenképp hozzá, mert nagyon szép az áruja. Azt mondta, másnap nem lesz itt, de a segédje, egy hölgy szívesen kiszolgál. Ezért vagyok itt ma. Meg akarom keresni azt a kóbort. A vadászok is épp ma vannak itt, mint minden héten egyszer. Sorakoznak a medve- és farkasprémek, bőrök, bundák és kisebb dísztárgyak. Nyakláncok agyarakkal. Sose ajándékoznék ilyet. Nem is nézem ezeket sokáig, hanem igyekszem a pulthoz, ahol meglepetésemre megint az öregúr van, akivel tegnap találkoztam. Rámköszön és elmeséli, hogy a segédje ma reggel egy zakatoló vonatról hívta fel. Azt mondta, bajba került, el kell mennie a városból és soha nem jöhet vissza. Szóval valamelyik falkatagunk beszélhetett vele és ajánlatot tett. Vagy túl erősen fogalmazott vagy a nő nem akart belemenni és inkább elmenekült. Mindegy, egy gyáva vagy alkuképtelen kóborral kevesebb. Az öregnél veszek egy pár paradicsomot, két kilóval. Jó vásár, mert tényleg szépek és nem is adja drágán. Regélek egy kicsit, hogy mit fogok főzni, csirkemellel töltött paradicsomot, ő pedig ad is néhány tanácsot és jó étvágyat kíván. Pióca. Ennyit beszélni... Kezemben a szatyor a paradicsomokkal, öltözetem most egy laza kék ing nyakkendő nélkül, fekete vászonnadrág és a szokásos bakancsom. Így köszönök el az öregtől és indulok tovább, a hentespult felé.
Általában csak azért járok erre, hogy jót derüljek a piaci árusok reakcióin a hülyébbnél-hülyébb vevőik felé, csinos kis viták szoktak kialakulni, sőt, olyan is van, hogy a standok közt egymásnak esnek, mert nem az egyiktől vesznek meg valamit, hanem a másiktól. Úgy döntök, önnön szórakozásom kedvéért generálok egy ilyen helyzetet, kell egy keveset mászkálnom hozzá, hogy két hasonló standot leljek egymás mellett, de végül sikerül, nagy műgonddal kezdem el szemlélni a különböző ruhadarabokat. Egy farmer mondjuk kellene, úgy látom, az pont van, szóval elkezdek nézelődni azok között. Úgy sejtem, hogy nem Levi’s, csak valami bóvli, de az árát holt biztos, hogy meg fogják kérni. Kíváncsi vagyok, mennyire, pofátlanok. - Ez mennyibe kerül? - Kisasszonyka, az eredeti ám, kilencven dollár. Nem lep meg, mégis elkerekedik a szemem, hiszen boltban is nagyjából hasonló áron lehet kapni a legtöbbet, persze vannak jóval olcsóbbak is, de ez elég gyakori tarifa. Eszem elszáll, hogy nem tartja lentebb az árát, nyilván persze lehet alkudni, de olyan sokat biztos nem fog engedni belőle. - Adok érte negyvenötöt. Szögezem le, amire ő kezd el nagyokat pislogni, hosszasan ecseteli, hogy de hát ez minőségi áru, a főnöke kinyírja, ha áron alul adja, meg etetnie kell a három kölykét, ami hazugság, lehet, hogy van gyereke, de biztosan nem három. Végül ott lyukadunk ki, hogy ő hetven dollárnál nem adja alább, én pedig hatvannál többet nem vagyok hajlandó fizetni. Szóval egy lemondó sóhajjal visszateszem a nadrágot, és elindulok a másik stand felé, arra azért ügyeltem, hogy elég jól hallható legyen a műsor. Már épp hallom, hogy utánam kiabálja a hatvanötöt, amikor a másik standos, csórikámnak hiányzik elül egy foga, biztos kiverték, megfogja a csuklómat, és már lengeti is előttem ugyanazt a farmert. - Hölgyem, hatvan dollárért a magáé. - Hú, köszönöm, ez szuper. Elégedetten nyúlok a tárcámért, de egész más miatt vagyok elégedett, érzem a bőrömön cikázni a másik pasas haragját, jó lesz ez. Egyébként, egyszerű embernek tűnök mindenki számára, még a szagomban sincs semmi, ami farkasra utalna, és bár van a falkában olyan, aki már látott, nem igazán tűnt úgy eddig sem, hogy keresnének, szóval ezek szerint tök mindegy, mit csinálok a tagjaikkal. Épp átadom a pénzt, és veszem el a bezacskózott nadrágot, amikor az előző strandos ürge már jön is, és nekiront a másiknak, borul minden, mint annak a rendje, én meg felsikkantok, és hátrálok pár lépést, tudom ugyan, hogy körülöttem mindenhol emberek, de nem érdekel, a látszat kedvéért bármit. Mit ad isten, pont az ismerős energiák felé hátrálok, és megyek neki Rockynak, aki épp megállapodik a hentespult előtt. Nem lököm meg nagyon, épphogy egy kicsit, aztán ugrom is előle. - Jaj, bocsánat! Motyogom halkan, de a tekintetem a verekedőkön függ, nem is nagyon nézek rá egy kurta odapillantáson kívül. Nicsak, még egy drága leszármazottam.
A hentespulthoz tartva hallom a kiabálást, de nem figyelek rá különösebben. Itt mindig van, aki veszekszik. A vevők és a kofák egyaránt megérik a pénzüket, engem pedig csak az érdekel, hogy amit veszek, az jó legyen. Hadd veszekedjenek. Még a fejemet se fordítom oda, többen tesznek így egyébként. A rutinosabb vásárlók már tudják, hogy zajlik itt az élet. A csirkemelleket nézem és az eladó már kérdezi is, hogy miben segíthet. - Jónapot, uram, mit adhatok? Tenyeres-talpas férfi, kétszer akkora derékbőséggel, mint az enyém. Igazi hentes alkat, 40-es bajszos mexikói egyébként. - Jónapot! Egy pillanat - mondom neki. Nem szeretem, hogy rögtön letámadnak. Ki kell választani, melyik tetszik legjobban, aztán majd mondom, ennyi. Ínycsiklandóak ezek a húsok. Most van otthon többféle, de csirkemell épp nincs. Már kinézek egy szimpatikusat, de nekemjön valaki. Odanézek és lefelé kell irányoznom a tekintetemet, mert egy egész alacsony nő az. Szőke, kékszemű, karcsú, igazi modellalkat lenne, ha nem nőtt volna ilyen mélyre. Jó, nem is olyan kicsi, csak hozzám képest. Mivel a szagát elrejti, nem jövök rá, hogy farkas, arra meg pláne nem, hogy a vérvonali nagyanyám. Csak ránézek egy hideg tekintettel, amivel még azt sem érzékeltetem, amit ilyenkor szoktak, hogy nem történt semmi. Dehogynem történt. Nekem jött. Engem felborítania nehéz lenne ilyen magassággal, de akkor is kéretlen fizikai kontaktusba kerültünk. A tekintetemen a közöny látszik és az hogy nem voltam rá kíváncsi. Megnézem, mit csinál, de látom, hogy már arrébb is ugrik. Szóval menekült és nem nézte, hova lép. Nagy esemény... Most nézek oda, ahol verekednek. A két eladó lökdösődik, a ruhák fele a földön van. Néhány élelmesebb ember már lop is. Figyelek, nehogy a zsebtolvajok ki akarják használni a lehetőséget. Nem lépek közbe, semmi okom rá. Valamelyik erősebb vagy ügyesebb lesz és utána vége, vásárolhatok nyugodtan. A paradicsomokat tartom az egyik kezemben, a másikat zsebrevágom, így nézem a műsort. A pajzsom fel van húzva, így szoktam járkálni az utcán. A szagomat viszont nem rejtem el és a falkaszagot is érezni rajtam.
A verekedés már abszolút nem mozgat, a nadrág megvan, a többi aligha számíthat bármit is a szememben. Igazából, a nadrág sem érdekel túlzottan, csupán kellett valami apropó a két pasas összeugrasztására. Úgy szép az élet, ha zajlik, nemde? Nekimegyek drága leszármazottamnak, aki nagyjából úgy néz rám eztán, mintha egy bogár lennék, akit el kellene taposni. Azért, a 168 centim szerintem eléggé partiban van az ő saccra 180-jával, szóval nem értem, mire fel ez a nagy lenézés. Vak lenne? Vagy mellpárti? Tökre mindegy, nem érdekel kifejezetten. Azért, elég vicces kiinduló alap. Rosszabb napjaimon égnek állna a hajam ettől a viselkedéstől. Vajon ki fia, borja? Egész kíváncsi lettem, de ezt csak úgy tudhatom meg, ha elszórakozom vele. Egyelőre még fogalmam sincs, hogyan kezdjek hozzá, de ki fogom találni. Vajon mi a dolga a falkában? Jó lenne tudni… - Wow, mindjárt lenyel keresztbe... Említem meg, már-már pofátlanul fennhangon, nem kifejezetten érdekel, hogy ki, mit gondol rólam, de azért elég vicces, hogy ennyire… citromba harapott a pasas. Mintha ő lenne a nagyságos anyakirálynő, és bocsáttassék meg, hogy akár egy légy is meg merte legyinteni a szárnyával. Egyre jobban érdekel, ki gondolta úgy, hogy ő majd illik a vérvonalamba - Úgy tűnik, valakinek még a bocsánatot is derogál elfogadni. Magától értetődő, hogy provokálom, ám nem várom meg, hogy mit reagál, még azt is kinézem belőle, hogy semmit. Pusztán annyit teszek, hogy sarkon fordulásom közepette ráeresztem a farkasom szagát, ami még pajzs használata mellett így egyértelműsíti, hogy az vagyok. Falkaszag nélkül. Na vajon ez mennyire érdekel, kedves leszármazottam? Akárhogyan is, már indulok tovább a tömegben, meghagyva neki a lehetőséget, hogy tegye, ami a kötelessége, kötve hiszem, hogy bármely falkatag hagyhatná, hogy egy magányos farkas kicsússzon a markából… Ügyesen, észrevétlenül lavírozok a tömegben, elkerülve az érintkezést, meglelve a legkönnyebb, legegyszerűbb utat. El akarok tűnni a piacról, túl sokan vannak, márpedig… ilyen stílussal én bizony szívesen tanítanám rendre ezt a hímet. Sőt, ha sikerül úgy forgatnom a lapjaimat, még ki is provokálom, hogy ő ugorjon nekem. Meglátjuk, minden attól függ, milyen vérmérsékletű.
//Ezer bocsánat, hogy csak most, Eska nálam ilyen nagyon nehezen jön meg hozzá a kedvem falat, de igyekszem majd megemberelni magam. ^^ //
Semmi érdekem nem fűződik ahhoz, hogy kedves legyek a piacon egy idegennel, aki nekemjött. Én pedig az érdekeim tengelyén szokta mozogni. Főurakat meghazudtolóan illedelmes is tudok lenni, ha azt látom indokoltnak. Itt viszont marad az igazi Rocky, aki rettenetesen unja a hétköznapi emberek hétköznapiasan elvárt viselkedési és társalgási formuláit. Nem szokott gond lenni ebből. Általában továbbmennek a bocsánatkérés után, esetleg odaböknek valami morgós megjegyzést útközben, de ez nem tágít. Vagy ennyire öndtudatos vagy direkt csinálta az egészet. Zsebes lenne? Ahhoz túl sokat beszél. Figyelemelterelés lehetne, de nincs társa, aki megpróbálna kirabolni, miközben ő lefoglal. A verekedés elől menekülve megakadhatott rajtam a szeme, nem vagyok egy notre dame-i toronyőr, de azt is meg kell hagyni, hogy nem épp nőies közeledés ez. Bár láttam már fura nőket... Itt áll és szövegel. Most komolyan szóljak hozzá? Minek? Engem a csirkemell érdekel, amit venni akarok, nem ő. A reakcióm egy sóhajtás és közben belenézek a szemébe és az érzéseibe, hogy mégis mi zajlik benne, mit akar. Hm, semmit nem látok. Csak nem? Mikor megfordul és kiereszti a bestiája szagát, akkor jövök rá, hogy egy vértestvérről van szó. És ő is szeret szórakozni, ahogy én. Így már egyből más a leányzó fekvése. Egy ismeretlen kóbor Eska-vonali nőstény a piacon. Akiket keresünk, azok közül több is lehet, de még nem tudom beazonosítani és előfordulhat, hogy ez itt még nem került szem elé, nincs rajta a listán. Ezen persze majd változtatunk, ha így van, de minden infót meg kell tudnom róla. Szimpátia az nincs, ezt elintéztem, de ettől még lehet beszélgetni és át is fordulhatunk. Emma-val is úgy indult, hogy szócsatát vívtunk, aztán mégis megtaláltuk a közös nevezőt. Az esetek többségében meg tudom ezt oldani. A szőke nőstény tudatában van annak, hogy követni fogom. Úgy vetette be a szagát, mint én a csalit, mikor horgászom. Kilökte magából, levette az álcát és elindult, arra számítva, hogy követem, mint egy falkahű farkas. Az is vagyok, úgyhogy a csirkemelles projektet félreteszem és elindulok a nő után. Szaglászok és megfigyelem, hátha valamit még le tudok olvasni. A pajzsa fel van húzva, csak félinformációkra számíthatok, de azokból is lehet következtetni. Jól halad a tömegben, én pedig utána és mivel már távolabb van, nem kiabálok, hanem gondolatban üzenek. Stílust váltok, mintha megbántam volna az előbbi, durván elutasító viselkedésemet. Dehogy bántam. Ez is csak egy módszer a jobb kommunikáció érdekében. A pajzsomat annyira húzom csak le, hogy a telepátia működjön. ~Elnézést, azt hittem csak egy szokványos kétballábas járókelő. Most hova siet?~ Magázom, mert ő is magázott. Később válthatunk, de még játszom a fülét-farkát behúzó, valójában nem olyan szociofób hímet. Ha balhét akar, nem kapja meg. Az önuralmamat nem szokásom elveszíteni még akkor sem, ha megtámadna itt a város közepén. Úgy fogok védekezni és szörnyülködni, mint egy ember. Én ugyan nem árulom el magamat miatta. Mindenesetre annyi már szent igaz, hogy nagyon öntudatos, szókimondó és mókáskedvű nőstény. Szórakozni én is szeretek, de egy kóborral kicsit máshogy kell bánni. Felmérni, ajánlatot tenni, ha ellenáll, tovább próbálkozni egy kicsit. Aztán ha hasztalan, akkor szórakozhatok vele, mielőtt továbbítom az Alfámnak intézkedésre...
Vicces próbálkozás, ám ha látna is bármit rajtam az úgyis csak hazugság volna, egy felöltött maszk, egy szerep, egy játék, semmi más. Ám most még nem döntöttem el, ki legyek, hogy minél jobban meg tudjam ismerni, hogy hálót szőjek köré, mint egy alattomos pók. Ismerni vágyom az enyéimet, az igazi arcukat, még ha én nem is adok nekik semmit magamból. Nem adhatok, titok vagyok, nem létezem. Évszázadok óta halott lélek, csupán bolyongok egyik testből a másikba, de a valóm, az igazi én már rég elporladt a föld alatt. Felkeltem a figyelmét, érzem, helyes, gyere csak, beszélgessünk, kóstolgassuk egymást, derüljön ki, mire kell személyed a falkának, kíváncsi vagyok, mennyire használod ki a vérvonalam ajándékát. Elég idős, szinte érzem a bőrömön az eltelt éveinek súlyát. Talán már bőven kiforrott személyiség, akár egy dió, nehéz feltörni, de legbelül ott a finomság, az esszenciája mindennek. Azt máris kipipálhatom, hogy nem veszi semmibe falkája érdekeit. Helyes, nem szeretem azokat, akik elfeledik, mi a dolguk, és önzőségük terhe alatt tengetik napjaikat. A szagom megkapja, de ha akarom, eltüntetem, nem ér vele semmit, hisz lehetek egyszerű ember is. Hogy látta az arcom? Nem számít, hát mire való a smink és a paróka ha nem erre? Mást azonban egyelőre nem engedek a tudomására jutni. Mindennek eljön a maga ideje. A mentális csatornának nyitok egy halovány rést, ám az érzéseim foglyaim maradnak, azokból semmit nem eresztek át, s most még a korom sem juttatom tudomására, már a látszólagosat. Mindeközben a lehető legnagyobb nyugalommal sétálgatok. A szavaira magasba szaladnak szép ívű szemöldökeim. Az igen. Az előbb ledöfött volna a tekintetével, most pedig ilyen kis kedélyes. A stílusváltás könnyen megy, remek. Már-már tetszetősnek ítélem a dolgot. ~Ki a tömegből.~ Felelem, mintha mi sem lenne természetesebb, nyilván miatta van, ezt nem is titkolom, másképp nem engedtem volna szabadjára a szagomat, hogy lépre csaljam vele. ~És ha nem szokványos két ballábas járókelő vagyok, akkor mi a helyzet?~ Kérdezek hát rá, ha már ily kedvesen fogalmazott. Szokványos? Soha. Két ballábas? Talán, ha a helyzet megkívánja, de csupán annyira, mint most. Nem szólok mást semmit, hagyom, végezze a dolgát, kíváncsi vagyok, hogy megy ez eme falka berkeiben, hisz ebből is sok minden kiderül.
A kóbort követem a piaci forgatabna, de közben gondolkozom is. Nem ész nélkül megyek utána. Az érzéseiből még mindig semmit nem mutat és a korából sem. Csak a gondolati úton kommunikálunk egy kicsit és el akar engem vezetni a tömegből. Egy félreeső, nem forgalmas utcarészen jobban tudnánk beszélgetni, ez tény. De miért is akarna velem beszélgetni? Nem tetszett neki a hideg elutasítás, a közöny, de bevetette a szagát. Hatással akart lenni rám és a válaszából kitűnik, hogy jól szórakozik. Ez talán a vérvonalra jellemző, hogy szeretünk mások érzelmeivel játszani. A piac közepén próbált elugrani a verekedés elől, most pedig kifelé tart. Hirtelen gondolhatta meg magát, a terveit, az indítékait még nem látom pontosan. Azért meg fogom szabni a határt. Stílust váltottam és még lehet, hogy fogok is a kommunikációnk folyamán. Sok arcom van, sok trükköm, sok stílusom. És a türelmem nagy, de nem végtelen. Válaszolok a válaszára, még mindig gondolatban: ~Helyes, én is jobb szeretem a kevésbé zsúfolt helyeket. A másik kérdésével engem akar megismerni. A véleményemet akarja hallani. Azt, hogy mit gondolok róla, de nem hinném, hogy erre rászorul. Erős nő, öntudatos, kikérte magának a stílusomat már az elején. Rafinált egy nőszemély ez, a kérdésével is inkább a gondolkodásomat akarja feltérképezni. Csak részben titkolózom, adok információt, hadd csámcsogjon. Maradok a magázódásnál, amíg ő nem akar tegeződni. ~Elrejtette a szagát, nem tudhattam, hogy micsoda. Most már látom, hogy fajtárs, ez más kategória. Stephen Chesterton vagyok egyébként. Önben kit tisztelhetek? Még nem láttam errefelé. Egy kicsit adok a hízelgésből és mentegetőzésből is. Nem tudom, ő mennyit lát az érzéseimből. A titkolózásával is elárul valamit. Rejteget dolgokat, vagy erőt vagy gyengeséget. Én erősnek érzem, magabiztosnak. Ha nálam sokkal idősebb, áttörhet a pajzsomon. A lényeg, hogy mit akar, hogy mi a célja és hogy meg lehet-e vele állapodni. Lassan kiérünk a tömegből, van itt egy zebra és egy hosszabb járdaszakasz, ahol egyetlen férfi cigarettázik egy bolt előtt és nézeget befelé. Úgy látom, menni készül, csak a párját várja bentről. Nekem meg is felelne a hely a tisztább, szóbeli kommunikációra. A paradicsomokkal a kezemben szólok hozzá most már szájjal, nem gondolattal. - Elnézést tényleg, túlreagáltam. Valójában egyáltalán nem bánom, ahogy viselkedtem, de most ezt a fajta kommunikációt alkalmazom. Meghunyászkodás, bocsánatkérés, érdeklődés és majd a végén ajánlattétel. Közben pedig meg fogok figyelni mindent, amit csinál, az arcjátétktól kezdve az utolsó kisujjmozdulatig bezárólag.
Az tökéletesen bizonyos, hogy én vagyok az, aki leginkább szeret mások érzelmeivel játszani, a fő-fő bábmester, és akármit is hisznek mások, mindig úgy forgatom a lapjaimat, hogy nekem jó legyen. Ha látszólag vesztésre állok, az sem jelent semmit, hisz akkor azt akartam. ~Megnyugtató.~ Azt nem mondom, hogy a helyesre nem nyílik a bicska a zsebembe, mert nekem egy kisfarkas se mondja meg, hogy mi helyes, s mi nem, de ebből semmi sem kúszik a felszínre, semmit sem érezhet belőle. Az érzelmeimből úgy am blokk nem, hisz éppen csak annyit engedek a pajzsomon, hogy kommunikálni tudjunk. ~Pedig már egy ideje itt vagyok, hosszú-hosszú hónapok óta.~ Ez nem célzás, ez találat, engem senki sem keresett, némileg sért a dolog, hisz szegény Noaht kilyuggattam, akár bele is halhatott volna. Nyilván nem így történt, akkor már rég megpróbáltak volna eltenni láb alól. ~Alethea Whelan.~ Árulom el neki a jelenleg viselt nevem, mert kíváncsi vagyok, mond-e neki valamit. Noha tudta, és nyilván nem volt rest közölni, csak éppen nem kezdtek semmit az infóval, megvan a véleményem a falkáról, az biztos. Nagy ám a kísértés, hogy érzékelhetetlenül beszambázzak a főhadiszállásukra, de eddig még nem tettem meg, ám ami késik, nem múlik, csupán idő kérdése, hogy megunjam ezt a tökölést, amit ezek levágnak. Az sem kifejezetten mozgat meg, hogy próbálja más szemszögből megközelíteni a kérdést, jól teszi, azt már látom, hogy kellőképpen simulékony, na lássuk, Stephen, mutasd meg, miként bánsz azokkal a kóborokkal, akik bántják a tieidet. - Fátylat rá, tapasztaltam már durvábbat is. Rántom meg a vállam, s hanyagul nekidőlök az egyik villanyoszlopnak, meglehetősen flegmának adom magam, akit látszólag semmi sem érdekel. Nem számít, mit hisz rólam, az az érdekes, mit és hogyan csinál, a többi csupán van, mert lennie kell, de attól még számítani nem fog. Nem szólok többet, nem az én kötelességem a kóborokkal szemben fellépni, vagy ki tudja, miként kell velünk viselkedniük, azt sem tudom, hogy a nevem említése változtat-e bármin is.
Ebből az egyszavas válaszból nekem az tűnik ki, hogy egyáltalán nem érdekli, mit gondolok a helyzetről és ezt nem is nagyon titkolja. Persze lehetne hinni annak az egy szónak, de az előzmények alapján kizárt, hogy pont ettől nyugodna meg és az én kis lelkem békéjéért szorítana. Ez csak egy gúnyos megjegyzés volt és talán a reakciómra kíváncsi. Vagy egyszerűen csak jólesett neki odabökni, hogy az övé legyen az utolsó szó. Még mindig elrejt mindent, úgyhogy kénytelen vagyok a tapasztalataim alapján gondolkozni, megfigyelni, kiértékelni mindent. Vannak ilyen megbúvó kóborok. Ha úgy rejtőzködik, mint a piacon az elején, simán elképzelhető, hogy senki nem szúrta még ki. De ha beleveszem ezt a játékos kedvet, akkor viszont kizárt, hogy nem tudunk róla. Nem hiszem, hogy én vagyok az első, akit "megtisztel" a figyelmével. Mikor elárulja a nevét, már tudom, hogy rajta van a listán. 300 körüli, a Vörös Hold idején lőfegyverrel támadott arra a Noah nevű falkatagra, aki Alignak megszállása nélkül is elég balhés arc. Szóval elvileg önvédelem volt, de annak jó erős. Bevitte oda, ahol ellátták a sérültet, volt benne egy minimális felelősségtudat, de rögtön lelépett onnan, nem aggódott. Ez eléggé összevág az általam látottakkal és kicsit finomít a képen. Duncan keresi elvileg, de nem tudok eredményről. Jó rejtőzködő, okos, de ha akarja, akkor felfedi magát. Ha hónapok óta itt van és ilyen kis csipkelődős, már látnunk kellett volna. Valaki nem jelentett... Megfigyelem a testi reakcióit. A tömegből kiértünk, itt már tudunk beszélni. Most eljátsza, hogy abszolút nem érdekli a kis szóváltás és a rideg elutasítás. Női praktika, ismerem ezt. Kihajtja a bocsánatkérést, aztán mikor a kezében érzi a gyeplőt, azt mondja, nem történt semmi. - Hónapok óta? Hm, jól rejtőzködik - mondom egy elismerő bólintással. - És mivel foglalkozik itt Fairbanks-ben? Én a Holiday Innben dolgozom. Ott sokan vagyunk. Elárulom neki, ez nem nagy titok. Ha egyszer arrajár, magától is rájön, mekkora farkastanya a hotel és nekem sem rejtett a munkám. Ez az egyik, amit ki kell puhatolni, hogy mit csinál most és hogy mit akar itt hosszútávon. Aztán jönnek majd az ajánlatok. Tuti, hogy mindet el fogja utasítani. Vagy rámondja az áment, aztán megszegi, mert úgy viccesebb. Ezeket képzelném el róla. - És a Falka nem volt szimpatikus? Biztos találkozott már párunkkal - kérdezem érdeklődően, miközben szorongatom a paradicsomokat, másik karomat pedig lazán lógatom, nyitott testtartással, lábfejeimet is felé fordítva. Kíváncsi leszek, erre mit mond. Figyelem a szemmozgását, az arcát, a testtartását. Sok mindent el lehet játszani, de előbb-utóbb lesz egy őszinte pillanata, amikor az érzelmek eluralkodnak. Lehet, hogy nem ebben a beszélgetésben, de egyszer lebukik. Annyit pl. már tudok, hogy nem mindene a rejtőzés. Kétszer ugyanolyan néven mutatkozott be, nem tart tőlünk, amint ez látható most is.
- Én inkább a sehogyan-t említeném ide, arról nem én tehetek, hogy az arcom és a nevem tudatában nem jutottak semmire. S még csak azt sem mondhatnám, hogy álnéven bujdosom, mert ezen a néven szerepelek a színház alkalmazottai között, és a jelmezkölcsönzőm is ezen név alatt van bejegyezve. Az már a falka hozzáértését kérdőjelezi meg, hogy így sem sikerült megtalálniuk, vagy éppen nem is kerestek, ez meg még húzósabb, hisz akkor valóban szétlőhetnék bárkit közülük, nem érdekelne senkit. Vagy ennyire nem számítanak számukra a fiatal farkasok? Megvan róluk a véleményem, az egyszer biztos. - Díszlet- és jelmeztervező vagyok a színházban, és van egy kölcsönzőm is a kúriában. Ott volt a bál… a falka tagjai szép számmal jelentek meg rajta. Egy kölyköt még át is öltöztettem, hogy ne egy utolsó szajhához hasonlítson, de ezt nem fogom felemlegetni. Nevetséges, hogy akkor sem ütött szöget senki fejében a jelenlétem, de eleget degradáltam már őket, különösképpen nem vágyom tovább súlyosbítani a helyzetet. - És tudom, hogy ott sokan vannak. Elvégre, oda vittem fel Noaht, a negyedikre, ahol a kis tanyájuk van. Aztán csak úgy kisétáltam, mintha ez volna a lehető legtermészetesebb. Egyetlen szerencséjük, hogy gerincem még van, és nem mentem fel láthatatlanul körülnézni a házuk táján, nem mondom, hogy nem kísértett meg a dolog, de visszafogtam magamat. - Nem állítanám, Noahval találkoztam a Vörös Hold előtt is, meg a bálon egy szőke kölyök nősténnyel, elég szemtelen fajta, és így nagyjából ennyi. Jah, lassan oviscsoportnak is nézhetném a falkát, természetesen a bálon többjüket láttam messzebbről, de beszélni nem állt módomban velük, pláne azután, hogy az a két majom, azaz Kilaun és Sangilak egymásnak esett. - Szóval nem igazán jutottam sokra szimpátia területén. Mondom ezt úgy, mintha bánnám, ami így is van, hisz atya ég, mióta várom már, hogy valaki utánam kajtasson, és megpróbáljon megregulázni a történtek miatt, vagy bármit, amit tenni szoktak azok ellen, akik ártanak egy falkatagnak. Édes, ahogy minden mozdulatomat figyeli, vajon mikor árulom el magam, de téved, ha azt hiszi, hogy hibázom, egyrészt, minden mozzanatom őszintének hat, másrészt semmi olyat nem mondok, amivel kapcsolatban hazugságot kellene művészien eltussolnom, mert igen, nekem még az is megy. Arról nem is beszélve, hogy én már több mint nyolcszáz éve tökéletesítem ezen művészetet, szóval könnyedén verném át a saját anyámat is, ha ugyan még élne.
Alattomos ez a nőstény. A Falkámat szidja, de úgy, hogy ne tudjak rá mondani semmi épkézláb visszavágást. Tudtunk róla, mégse lett meg, ez letagadhatatlan tény. Előlem nem rejtette el magát. Duncan jó gyerek, lojális és nem is amatőr, de nem kerítette elő. Ezt be kell látnom. Persze én nem leszek ettől szégyenteljes állapotban. Biztos ezt akarja, de nem adom meg neki a kegyet. Se a Falkát nem szidom, se őt nem vádolom meg hazugsággal vagy rágalmazással. Mindig van harmadik út. - Pedig rejtőzködni jó, nem? A mi vérvonalunk a legalkalmasabb erre. Az előbb is kipróbálta, mint tapasztaltam - válaszolok egy cinkos mosollyal. Én nagyon szeretem a vérvonalamat. A nyomokat el is lehet tüntetni, de Eska vérvonalával megoldható, hogy ne is hagyjak ilyet. Nem kerülök szem elé, kamera elé, ha ügyes vagyok. Nem veszik észre a szagomat. Kölyökkorom elején még másik vérvonalat akartam, olyat, amitől erős leszek és legyőzőm a beharapómat meg az összes falkatagot, aki szórakozott velem. Aztán rájöttem, hogy nem az kell. Egy esélyt kaptam és azt is fel lehet használni. De még hogy! A nőstény folyamatosan próbál alázni és meg kell hagyni, elég jó érvei vannak. Érzelmeket nem látok, mert ő is felhúzott pajzzsal játszik, mint én, de a testbeszéde alapján igaznak tűnik minden, amit magáról mond. Megintcsak elkerülöm a vádaskodást és a munkájára csapok le inkább. - Ó, ez érdekes szakma! Sok színházban megfordult már? Biztos nagy tapasztalat kell hozzá. Mindig kíváncsi voltam rá, hogy hogy születik meg az a látvány, ami a székbe kötözi a nézőket. Mennyire adnak ebben szabadságot a rendezők? Jó lenne felhozni egy darab címét, amit láttam ott és most is játszák, de hirtelen nem jut eszembe ilyen. Valójában nem érdekel annyira, csak beszéltetni akarom. Sokat elárulhat magáról, ha mesél arról, hogy talál ki egy darabhoz hátteret a jeleneteknek, ruhát, kelléktárat. A látványt szeretem kielemezni a színdarabokban és a filmekben is, a főkötőtől az utolsó vázákig, de én sose lennék képes ilyet megalkotni. Egy történethez kiválasztani minden apró részletet és nem szóban, hanem tárgyakban. Ez nem megy akárkinek. Szóval művészi vénájú is, érdekes adalék. A bált én kihagytam. Társasági, nagyszabású rendezvény, azokat meg nem szeretem. Bár néha olyan érzésem van, hogy csupán informálódás céljával el kéne mennem. Lehet, hogy már Alethea-t is megtaláltuk volna, ha ott vagyok. Nem mintha én lennék a Kangunartok Kangunartja, de szerintem azért elég jól végzem a dolgomat és ha találkoztunk volna aznap este, elrejtett szag nélkül, akkor már rég ki lenne kérdezve és le lenne jelentve. Most mondjam azt, hogy Duncan szarul végzi a munkáját vagy sumákol? Nem. Nem ismerem a részleteket és erős lenne, ha egy rafinált kis kóbor fordítana a Falkám ellen... - Az a Vörös Hold sokaknak nagyon nehéz volt. Én megúsztam. Magának volt más esete aznap éjjel? Alignak elég kemény dió tud lenni... A kérdésem kis érdeklődésnek tűnhet, meg rizsáztam mellé egy kicsit, de közben a lényeg is megvan. Noah esete úgy lett jelentve, hogy a hím utalt a korábbi ismeretségre. Miért nem jelentette korábban? Ezért tartunk itt, mert sokan nem jelentenek. Többre mennénk, ha a rejtegetett tudásbázist mindenki megosztaná a Falkával. Szóval a régebbi találkozásukról sajnos nem tudok, a lövöldözősről hallottam. Noah-vel nem beszéltem erről, mert nem az én feladatom volt. Norina meg... Nem tudom, Castor mi a fenét látott benne, hogy átharapta. Én simán kinyírtam volna. Igazi Tipvigut amúgy, nem csodálom, hogy nehezen jöttek ki ezzel a fineszes cselmester nősténnyel. Lehet, hogy volt még más találkozása, amiről hallgat, de akkor még több jelentés maradt el. Ha hónapok óta itt van és csak két taggal beszélt, akkor mégiscsak kerüli valahogy a nagy találkozást. A szimpátiát én se keltettem fel elsőre, ez tény. Az igazi valómat, a mindenkit unó Rocky-t látta. Most pedig jöhet az, aki felismerte benne egy falkatag elintézőjét. Köztudomású, hogy tett valami minimálisat azért, hogy Noah túlélje, de nem vitte túlzásba. Amúgy is egy élősködő, aki a mi területünkön lébecol. Tárgyaljunk... - Értem. Hát sajnálom, hogy így alakultak a találkozások. Ezen még lehet változtatni, de azt nyilván tudja, hogy valamit tennie kell érte - kezdem nem nyájas hangon, inkább tárgyilagosan, de érzékeltetve, hogy én a békés együttműködést javasolnám. Okos nő és idős, erős farkas, tudnánk hasznát venni. Más kérdés, hogy én a kerti locsolómat se bíznám rá, mert rögtön a konnektoromba vezetné csak úgy viccből, fogalmazom meg magamnak átvitt értelemben a túlságosan is játékos kedvét és a megbízhatatlanságát egy hasonlattal. - Ez a mi területünk, ugye megérti? Az Alfával és a tagokkal meg lehet állapodni, nem üldözünk el minden új arcot. Több lehetőség is van. A legtisztább persze a csatlakozás, falkatagként sokkal nagyobb lesz a megbecsülése. De elfogadunk anyagi részesedést vagy egyéb szolgálatot is. Melyik szimpatikus ezek közül? Úgy kérdezem, mintha egyértelmű lenne, hogy valamelyiket meg kell jelölnie. Ez persze szándékos. Az "egyik sem" nem nyerő válasz. Bár szerintem nem fog itt megállapodás születni. Kemény dió és a kora mögött tapasztalat is van bőven. Ahogy beszélgetünk, egy csapat galamb röppen át a másik utcából és leszállnak mellettünk. Valamit kapirgálnak, de utána kétlábon, gyalogosan indulnak el felénk azzal a jellegzetes bólogatós járásukkal. A füleim nyitottak Alethea szavaira, de egy kis ideig nézem a madarakat. Fairbanks-ben nagyon szívós galambok élnek, kihúzzák az alaszkai telet is. Nyáron meg néha elszemtelenednek. Az egyik a cipőmtől csak 3 (!) centire sétál el. De ezek legalább nem beszélnek...
- Persze, megvan a maga áldásos hatása, de ha nem muszáj, nem teszem. Más kérdés, hogy az esetek nagy részében számomra muszáj, hisz rendkívül szórakoztató dolgok tudnak kisülni belőle. Jelen esetben egyelőre nem szórakozom olyan jól, de ki tudja, merre fogunk haladni, még az is lehet, hogy remek móka kerekedik belőle. Az mindenesetre plusz pont, hogy bírja a vérvonalát, már-már hízelgő. komolyan, ohh, ha tudná, hogy az egészet nekem köszönheti, hisz belőlem, miattam fejlődött ki a képességünk. - Rendezője válogatja, és persze attól is függ, mennyire és milyen hamar bíznak meg a díszlettervezőben. Elég sok színházban jártam már, igen, bár díszlettervezőként ennél sokkal szűkebb a paletta, nem rég űzöm csak ezt a foglalkozást. Elvégre, ez egy fiatal test, alig lépett ki a suliból, nem mintha amúgy ne lennék fényévekkel tapasztaltabb nála, esélye sem lett volna ellenem a korábbi tulajnak, az már csak hab a tortán, hogy mennyire passzol hozzám ilyen téren is. Nyilvánvaló egyébként, hogy a lehető legtöbb dolgot vágyik megtudni rólam, és most a keze alá játszom, higgye csak, hogy nyeregben van, hisz az a célom, hogy elhitessem vele, az sem zavar, ha ostobának néz miatta, nem is lenne baj, legalább nem gyanakodna, hogy az együttműködésemmel is célom van. - Más esetem? Isten ments, elég volt egy eszelős is, aki ok nélkül nekem ugrott. Nekem aztán nem kell bemutatni Alignakot, de nem reagálok rá, inkább higgye azt, hogy félem még a nevét is, minthogy a valóság bármely apró részletéhez köze lehessen, túl veszélyes ez a tudás. Egyébként is, épp elegen rohangálnak már abban a tudatban, hogy vagyunk, létezünk, nem kellenek többen. Bármennyire is legyenek felelőtlenek a testvéreim ilyen téren, én nem fogok beállni a sorba. Azt meg nem fogom firtatni, hogy nekem rohadtul nem volt nehéz a Vörös Hold, egy átlagos konyhai hadművelet során sokkal jobban megsérülök, mint akkor tettem… Ez is csak a falka egy tagját degradálná, de eleget kaptak már tőlem, úgy vélem. - Tényleg sajnálja? Hát ez kedves. Egy szavát sem hiszem el persze, bármiféle nyájas köntösbe is burkolja őket, de azért jól csinálja, én meg azt, hogy eljátszom a meghatódott nőt, aki valahol nagyon értékeli, hogy végre valaki részvétét fejezi ki a falka hanyagságát illetően. Tudom, tudom, nem konkrétan ezt mondta. - Nekem tenni? Mégis mit tehetnék én ennek érdekében? Tetováltassam a homlokomra a nevemet? Pillogok rá érdeklődő tekintettel, mert valóban érdekel, mire is gondol ebben a tekintetben, én úgy hiszem, mindent megtettem, hogy felkeltsem a figyelmet, de már rögtön Noah csalódást okozott, hisz nem szaladt jelenteni, hogy hahó, találkoztam egy erősebb nősténnyel. Persze, nem tudom, hogy akkor szerves részét képezte-e már a falkának, de nem is érdekel, később is megtehette volna, hogy megemlít. A ti területetek, hát persze, higgyétek csak ezt, te jó ég… remélem, jó mélyre süllyednél, ha tudnád, kiről beszélsz, hogy évszázadokkal előbb tapostam ezt a földet, hogy ez volt az otthonom, hogy ahol állsz, akkor egy méretes fenyő volt, az oldalába vésve az ősi nyelvünkön, hogy Eska, a Hajnali Köd. Pöcsfej… az indulataimat azonban elrejti a pajzsom, rendkívül amatőr dolog lenne nem így tennem, s vonásaimon is csupán várakozásteljes derű csücsül. Megbecsülés, hát ez gyönyörű, komolyan, lassan sírni fogok a meghatottságtól. Melyik szimpatikus? Hát hullára biztos lehetsz benne, hogy egyik sem, de ha már itt tartunk, hát emeljük egy kicsit a tétet, persze előtte nem árt kérdezősködni egy kicsit. - Lássuk csak, jól értem-e? Hónapok óta itt esz a fene, eddig leszartátok a fejem, lelőttem egy falkatagot, továbbra sem semmi, és most felajánlod a csatlakozás lehetőségét is? Ez komoly? És mit szól ehhez a nagylegény? Alig várja, hogy beriszáljak, és lenyesse a fejem? Haha, hát ez azért elég mókás elképzelés, és ha megtenné, csúnya vége lenne, de egyelőre nem lovalom bele magam ennyire a dolgokba, és persze nemet sem mondok, mert jelenleg roppant módon abszurd a kérdés, és semmiféle választ nem éreznék helyénvalónak. Tájékozódni okosabb előtte.
Ha nem muszáj, nem rejtőzködik, aha. A piacon muszáj volt? Ez még mindig a toli-huzi játék, szorítjuk, elengedjük. Szórakozik velem és bátran, nyíltan teszi ezt. Én is szórakoznék vele szívesen, galád kérdésekkel és zavarbaejtő megnyilvánulásokkal, de most csak nyájaskodom és informálódom. Azért egy kicsit kíváncsi vagyok, meddig hagyja és hol fogja meghúzni a határt. Azt például nem löki egyből a képembe, hogy merre dolgozott eddig. Egy keveset mond, de csak általánosságokat. Lehet full kamu az egész. Le fogom ellenőrizni, bár szerintem annyi biztos igaz, hogy a színházban dolgozik. Ugyanazon a néven mutatkozott be, mint Noah-nak és a foglalkozást nem is titkolja minden kóbor. A színdarabokról még beszélgethetünk, nem annyira unalmas téma és van ötletem arra is, hogy kicsit érdekesebbé tegyem egy szokásos "és milyen érzés" kérdésnél. - Ha teljesen magára lenne bízva, hogy mondjuk... - egy cseppet gondolkozom, ez kiül az arcomra. Megvakarom az állam és kibökök egy ismert darabot - a Rómeó és Júliából ahhoz a jelenethez állítsa össze a díszletet, amiben Rómeó megveszi a mérget, hogy nézne ki a hely, mik lennének a fontosabb elemek? Érdekel ez, hogy hogy találják ki az ilyen részleteket. Ezt most teljesen komolyan mondom, mert tényleg kíváncsi vagyok rá. Direkt nem olyan jelenetet mondtam, ami elcsépelt és kiemelt fontosságú. Egy rövid szösszenet, sima adás-vétel az a műben, de megtöltheti igazi élettel és ezt érdekes lenne meghallgatni. Bizony. Nagyon örülnék neki. És egyben betekintést nyújtana a gondolataiba is. Olyat, amilyet akar, mert látom, hogy nagy játékos és nyilván érti a vizsgáztató kérdés mögötti szándékot. Hadd kíváncsiskodjak én is egy kicsit a közérdekű infók beszerzése után... - És miért pont Fairbanks-be hozta pár hónapja a sors szele? Nem adok a szájába választ, hagyom, hogy ő mondjon valamit. A céljára még kíváncsi vagyok. Úgy beszél Noah-ról, mintha nem a Vörös Hold alatti megszállás miatt ugrott volna neki a hím. Egyszer már találkoztak és kiismerhette. Nem hiszem, hogy akkor harcoltak. Noah képes lett volna józanul is nekiugrani, az az "eszelős" jelző nem áll messze a valóságtól, de akkor is megjárta volna egy korombelivel. Bár talán csak eltitkolta a harc kimenetelét. Mi sem tudhatunk minden egyes összecsapásról, bármennyire is igyekszünk. Jó, szóval Noah és Norina, ennyi a konkrét, közelebbi ismerete a Falka tagjairól. Állítása szerint... A szavakkal olyan szépen játszadoztam, hogy végül a lényeg elveszett és félreérthetően fogalmaztam. Néha előfordul... Megmagyarázom, mert nem erről van szó, nem ezt akartam mondani. - Elnézést, kicsit félreérthetően mondtam. Nem a feltűnősködésre gondoltam, hanem arra, hogy nem voltak jók a találkozások. Szóval azért tehet valamit, hogy legközelebb már jobb szájízt érezzen. Nem tudhatom, hogy a vérvonali nagyanyámmal beszélek, hiszen nem kötötte az orromra. Egyébként gondoltam már arra, hogy milyen lenne találkozni Alignakkal, Tupilekkel vagy az Elsők egyikével. Nem megszállottként, mint a Vörös Hold idején (ha azt találkozásnak) lehet nevezni, hanem úgy, hogy élő példányként összefutnék valakivel, mondjuk Tipviguttal. Még fiatal farkasként elmélkedtem ilyeneken és akkor úgy éreztem, behúznám a fülemet-farkamat egy ilyen eseménykor, mint kamaszgyerek az elnök előtt. Sokat köszönhetek ezeknek a személyeknek, mindannyian sokat köszönhetünk és meg kell hódolnom az erejük előtt, sőt mindenkinek ezt kellene tennie. Így viselkedtem volna. Most már máshogy gondolkodom. Az őseim, a legerősebb őseim, de annyit rejtőzködtem és játszottam már életemben, hogy eléggé befásultam és szerintem nem mutatnék hódolatot. Lenne egy hangnem, nem megalázkodó, csak kimért, nem szemtelen és ezen a hangnemen tennék fel egy rakás kérdést. Mert ők aztán mesélhetnének érdekes, tényleg érdekes dolgokat a múltról. De hát sosem volt ilyenhez szerencsém. Ügyesen visszakérdez és értelmetlenné teszi az én kérdésemet. Én nem vállalok felelősséget azért, hogy nem lett meg ez a nőstény. Nem nekem lett kiosztva, Duncan kereshette már. Persze ezt se vetem be, mert odavágná, hogy bénák vagyunk, amiért nem találtuk meg. Taktikus a nő, nagyon taktikus, de én is elmondom, hogy ez csak "szabvány protokoll". - Azt nem mondtam, hogy egy csettintés lenne - pontosítok a dolgon, mert elsőre tényleg nagyon egyszerűnek hangozhatott. Más kérdés, hogy Alethea a látottak szerint a legakkurátusabb megfogalmazást is szívesen kiforgatná és ki is tudná. Szerintem mindjárt megteszi. - Lehetőségekről beszéltem, amiket általában megadunk. Nyilván nem lesz elfelejtve, hogy Noah-val mi történt. Túlélte egyébként, jól van. Nem ismeretes számomra, milyen kapcsolatban álltak és hogy mennyire érdekli, de valamennyire csak számít, ha bevitte a Gyógyítókhoz. Vagy akkor számított. - Az Alfám nevében nem beszélek, de abban biztos vagyok, hogy Önnek van lehetősége vele beszélni. Nem egy fejnyisszantás lenne a tárgyalás. Nem tartom kizártnak, hogy harc lenne belőle és halál, de szerintem a lehetőség még egy ilyen arcnak is adott. Beszélhetne Castorral, aztán, hogy miben egyeznek meg, az már nem az én dolgom. Egységesen elmondjuk a kóboroknak a feltételeket, ő pedig nem likvidálandóként, hanem előkerítendőként szerepelt a listán. Semmi okom arra, hogy rögtön öléssel ijesztgessem. Mindenesetre a Falkára nem vet jó fényt, hogy egy kóbor ennyire tudatában van a lehetőségeknek. Ha ez elterjed, még több jöhet. Közölni fogom Castorral a véleményt, ez mindannyiunk érdeke. Ha lépéseket kell tenni, hogy jobban menjen minden, ő fogja tudni, mi ennek a módja. - Tartozott már Falkához amúgy? Vagy mindig magányos volt? Úgy válaszol, ahogy akar és én is úgy értem majd, ahogy akarom. Szerintem képes ő a beolvadásra, csak épp a saját szájíze szerint játszik egy Falkában is. A miénk pont olyannak tűnhet neki, amiben ezt megteheti és ez egy veszélyforrás, tudom én és jelenteni is fogom. Úgy érzem, rég adtam le olyan hosszú beszámolót, amilyet róla fogok tartani. Sokoldalú, komplex problémát képez és minden apró részlet számíthat nála. Nem tudom, mi lesz ebből, de sok meglepetést tartogat még, úgy érzem.
- Először is, a rendezőn nagyon sok múlik, az alapvető irányt ő adja meg, hogy mi legyen hangsúlyosabb, mi az, ami nem olyan fontos, inkább egyszerű legyen, hasonlók. Miért pont Shakespeare? Nyilván a Rómeó és Júlia olyan darab, amiről mindenki hallott, de gondolatban visszaszárnyalok valamelyest az időben, hogy csacsogjak egy kicsit Williammal. Istenem, hogy én mennyire kedveltem azt az embert… - Egyébként, valami dohos, pinceszerű helyiség lenne, amit én magamtól elképzelnék erre a célra, mindenhol különböző szerek üvegekben, félbe hagyott keverékek, mindenféke gyógynövény… A részletek egyébként annyira nem fontosak, a néző úgysem arra figyel, maximum a kritikusok. Többet nem vágyom erről beszélni, szeretem a munkám, de inkább csinálni, mint mikéntjét ecsetelni. Ha ez nem kielégítő a számára, hát így járt. Nem arra születtem, hogy boldog-boldogtalannak örömet okozzak. - Azt hallottam, hogy erre kószál az ex-férjem, van némi elintézetlen ügyünk. Ez történetesen mind igaz, bár mostanra rájöttem, hogy Liam nincs a városban, és nem szerintem, hanem szerinte van elintézetlen ügyünk. Más kérdés, hogy nem pont emiatt jöttem ide, de nem fogom közölni vele, hogy a tizenkét tesókámat és engem vérvonal alapítói bulira invitáltak a szellemek. - Szóval így. Igazából, engem nem zavar, ugyan nem mondható, hogy túlontúl komoly tagjaikkal találkoztam volna, de ami késik, nem múlik, ugyebár... Értelemszerűen most itt van ő, aki holt biztos, hogy szerepet játszik, tudom, láttam már azelőtt is, miként viselkedett, hogy nekimentem volna. Valójában nem ennyire simulékony, most csupán a dolgát végzi, ami történetesen én lennék. Egyébként örvendek a ténynek, hogy végre egy értelmes tagjukkal is összehozott a sors, már majdnem sírtam, hogy csak zakkant kölykökből áll a falka. Meg nemi beteg vénasszonyokból. - Tudom, hogy túlélte, legalábbis bízom benne, hogy egy halott farkast nem kezeltek volna ennyire… hm… sehogyan sem. Rántok vállat, lehetséges, hogy ideje lenne visszafognom magam ilyen téren, mert a végén majd bukhatom az elképzelésemet, és esélyem sem lesz leülni kettesben az olasszal. Olyan sokan ismerik már a testvéreim közül, öröm lenne nekem is lepacsizni vele. Csakhogy én szívem szerint másképp tervezném. Meglátjuk. - Nem is tudom, maga szerint illenék egy falkába? Kérdezek, látszólag bizonytalan vagyok, de azért csak van annyira dörzsölt, hogy ezt elhiggye, ám ha mégis, úgy csak az én dolgom lesz könnyebb, nem zavarna, az biztos. Ettől függetlenül érdekel, hogy mit gondol, hiszen mégiscsak egy leszármazottam. Természetesen semmit sem befolyásol a helyzeten a válasza, csupán tudni szeretném, néha én is megengedhetek magamnak efféle luxus dolgokat. Arra meg mérget vehetne, hogy Shakespearenél maradjunk, hogy fejnyisszantás ott bizony nem lenne. Ettől függetlenül higgye csak, hogy némileg aggaszt a dolog, el is húzom a szám, mintha nem hinném el, de szavakkal nem reagálok rá, nem látom szükségét. - Közel háromszáz évig. Felelem végül komolyabban, nem esik nehezemre, mert tényleg elég lényeges része volt az életemnek az az időszak, és elég jól emlékszem rá, szóval nem lesz gond felidézni majd szükség esetén ezt a falkában létezni dolgot. Mivel háromszáz körülinek adom el magam, így joggal hiheti, hogy majdhogynem egész életemben falkában éltem. Nem gond, még fedi is egymást a kettő a férjes sztorimmal.
Ha ezzel foglalkozik, ismerhet egy rakás olyan darabot, amit én nem láttam, sőt könyv formájában sem olvastam. A klasszikus darab szerintem tökéletesen megfelel példának, amin keresztül bemutathatja az ötleteit. Amit leír, az egy igénytelen, alvilági érzetű bolt, láttam is ilyesmit rendezésben. Nem túl részletes a leírás, de azért mondott valamit. Elintézhette volna annyival, hogy ezt csinálni kell, nem beszélni róla. Még meg is érteném. Válaszolt a kérdésemre, elvan itt velem. Nem látom, mit akar, de valami rejtett szándéka biztos van. Kapjon egy kis értékelést és megértést, belefér a színlelésbe. - Gondolom, ha benéz a raktárba vagy a díszletek közé, akkor áll össze igazán az elképzelés. Biztos nehéz egy ilyen vizuális művészeti ágat szóba önteni, de köszönöm, hogy megpróbálta. Felemelem a fejemet a volt férje említésére. Alibinek nem rossz egy ilyen, amíg nem tudjuk ellenőrizni. Megkérdezhetném, ki az és az se kizárt, hogy ismerem is, de miért árulná el? Simán keresztbetehetnék neki, ha akarnék és ha olyan az ügy. A Falka kezei messzire elérnek. Ha Castor fontosnak tartja, akkor majd utánanézet valakivel. Lehet, hogy pont velem, de egyelőre nem látom szükségét ennek. Felesleges lenne ezt tovább firtatni. Feljegyzem magamban, gondolatban és léphetünk a következő pontra. Megértést mutat. Számtalan arca van, talán több is, mint nekem. A női praktikák azért sok mindenre képesek. Eldiskurál velem, kérdez, válaszol és lehet, hogy a fele se igaz, de valami miatt mégse hagyott faképnél. Nem hiszem, hogy túl érdekes vagyok neki, inkább csak szórakozik. Megint említi, hogy milyen szánalmas találkozásai voltak eddig a tagokkal. Bőven elmondtam eddig a mentést, nem fogom tovább ragozni. Mindenesetre érettebb farkasokkal szívesen találkozna, azt veszem ki a szavaiból. Lehet, hogy ez a kulcs, hogy engem ezért nem hagyott még itt. - Vannak komoly tagjaink, túl komolyak is és fiatalabb vagy hevesebb arcok is. A populáció itt is rétegelt, mint általában, de működik a Falka. Voltak itt nagy gondok és a falkaegyesítés se ment egyszerűen, mégis sikerült. Azt hiszem, ez sok mindent elmond a vezetőkről és a "népről" is. Alethea látott két tagot és egy sikertelen kóborkeresést. Leszűrt egy általános jellemzőt vagy csak azt mondja, hogy ezt szűrte le. Bár szerintem az felesleges lenne. Én is vígan élnék kóborként olyan helyen, ahol hónapokig nem szólnak hozzám és hasonló véleményen lennék. - Ebben teljesen igaza van. Ha mi ketten itt összebalhéznánk és valamilyen rejtélyes oknál fogva csak egyikünk élné túl, aki nem én lennék, akkor nem telne el ennyi idő az újabb megkeresésig és abban már nem lenne köszönet. Most egy kicsit betekintést nyújtottam neki a falkatagok gyilkosainak kezelésébe. Ráadásul én nem is egy mezei falkatag vagyok, hanem felelős beosztásban, Kangunartként ténykedek. Ezt nem szoktam igazán hangoztatni, inkább feladat, mint tisztség, ha lentről nézzük. Az Alfának viszont értékesek azok, akik vállalnak ilyet. Szóval hamar meg lenne keresve és akkor már a tárgyalás is teljességgel kimaradhatna. Az önbizalom pedig árad a szavaimból. Tudom, hogy vannak nálam jobb és erősebb korombeliek, de hadd érzékeltessem már, hogy én érzem magam felül. Arra is kíváncsi vagyok, hogy erre lecsap-e és bizonygatja-e, hogy ő a jobb. Erős és magabiztos lélek, biztos bántja a feltételezés, hogy nem hiszem el róla, le tud győzni. - Ilyen mélyen még nem ismertem meg. Sok arca van, de ha a tettei azt bizonyítják, hogy képes elfogadni azt a pár szabályt, akkor ez nem feltétlenül probléma. Egy tettét ismerem eddig, ami Noah-val esett meg. Ennyiből még nem ítélem sem alkalmasnak, sem alkalmatlannak, de ahogy Ön is mondta, nem a likvidálandók listáján van. Azt hiszem, sikerült igazán árnyaltan fogalmaznom. Nem is az én dolgom ezt eldönteni. Lehetőségeket ajánlottam, ismertettem a feltételeket. Castort nem kerülheti el a "felvételi interjú" második körében, amiből még akármi is lehet. 300 évig élt Falkában? Vagy ennyi ideig volt kóbor? Ha ezutóbbi, akkor nagyon ügyes vagy erős. De megint csak szórakozik. Engem kérdez, hogy alkalmasnak látom-e és pontosan tudja a választ. 300 év alatt, sőt nyilván már sokkal hamarabb rájött, hogy megy neki az az életforma, amit választott. Be tud épülni, határozottan érzem, hogy képes egy Falkához tartozni. Amíg akar. Én is ilyesmi vagyok. Nem tartom magam szolgaléleknek, de elfogadtam a minimális szabályzatot, ami szerintem tényleg nem vészes. Azon felül pedig a magam ura vagyok. - Akkor már nyilván ismeri a határait és a képességeit. Úgy érzem, mindent megbeszéltünk. Most már az Ön kezében van a dön... Épp rákérdeznék, hogy akkor mi legyen, mire jutott, de egy motor közeledik. Nagy sebességgel és hangosan bőgve fordul ki a másik utcából. A bukósisakos rá van borulva a kormányra és csúszik le róla, de szerintem előbb fog becsapódni, mint hogy leeshetne. Elájult vagy szerek hatása alatt van, nem tudom, de az irányítást elvesztette. Már csak viszi őt a motor. Pont erre tart és a lámpaoszlopnak fog ütközni. Nem kell szólnom Alethea-nak, ekkora hangzavart gyakorlatilag lehetetlen nem észrevenni. Én elugrom, egy közeli kapualjba, semmi extra képességet nem mutatva, pusztán egy jó emberi reakcióidőt alkalmazva. Nem rántom el a nőt. Meg tudja védeni magát, ha akarja, ha meg bevállalja a tüzet, én azt se bánom. Simán túlélné, csak legfeljebb leleplezné magát. A motorosnak meg annyi lesz, ez 100%. Az meg annyira se érdekel. Vannak balesetek, mindig is lesznek. Lehet, hogy Nia majd elmesél valamit erről, ha véletlenül hozzájuk kerül az ügy. Most csak ki kell várni a végét.
- Igen, bár a legtöbben belefásulnak a megszokottba, és ahhoz ragaszkodnak, én olykor szeretnék elrugaszkodni a szokványos dolgoktól, de gyakorta letörik a szárnyaimat. Az emberek félnek az újtól. Ezt talán senki közülünk valónak nem kellene mélyrehatóan magyarázni, tudja mindenki, milyenek a legtöbben, ritka köztünk a gyöngyszem. Ezt persze nem fogom kifejteni, elárulnám magam, noha tény, jó ideje nem keresem azt, akit kiemelhetnék a posványból, nem érdekelnek, nem többek számomra, mint szükséges rossz. Farkas létem elején sokakat ajándékoztam meg eme léttel, a vérvonalam tagjainak se szeri, se száma, terjesztik ők a ködömet, nem kellek hozzá még én is. Kell majd párat telefonálnom a férj üggyel kapcsolatban, nem lesz nehéz találni valakit, aki elvállalja ezt a hálátlan szerepet. Az igazit sosem vágyom újra látni, nem is hiszem, hogy a közelembe jönne. Jogosan, természetesen. - Ha maga mondja. Hagyom rá, működik, persze, a kérdés a hogyan, bár nem teszem fel, nem érdekel, számomra az elmúlt hónapok csak azt bizonyítják, hogy nem oly olajozott az a rendszer, mint amilyennek lennie kellene. Vagy csak idiótát állítottak rám. Nekem aztán mindegy, melyik az igaz, az én szempontomból nem változtat semmin. - Őszintén remélem, hogy nem néznék tétlenül egy falkatagjuk halálát, az már igazán szánalmas volna. Bólintok, nem szeretnék ilyesmit feltételezni egyetlen falkáról sem, noha ez még nem jelenti azt, hogy elképzelhetetlennek tartom. Rendkívül baszná a csőrömet az ilyesmi, de végül is, minden falkának a maga dolga, miként kezelik a tagjaik elhullását. Az mondjuk vicces elképzelés, hogy nem lenne benne köszönet, jah, annak nem, akit rám küldenek. Nagyjából fél pillanatomba kerülne kinyírni az illetőt, és még csak azt sem tudná, mi történt vele. Nagy áldás ám olykor a képességem. Aljas dolog hátulról támadni, de sosem voltam a korrektség szobra, eztán sem lesz ez másként. Velem rossz lóra tett a farokméregetési szándékával, sosem voltam domináns, nem érdekel, hogy erősebbnek hiszi magát, tegye. Letojom. Nekem bőven elég, hogy én tudom, ez nincs így, de nem akadhatok ki olyanon látványosan, aminek az ellenkezőjét mutatom magamból. Elvégre, alig tűnök többnek háromszáznál, nem kell, hogy feltétlenül erősebb legyek nála. - Ostobaság is volna ennyiből megítélni. Helyeslek a szavaira, bár tudom, erre nincs rászorulva, mint ahogy én sem fogom magam azzal védeni, hogy Noah próbált Alignak által megszálltan megölni. Fölösleges kör volna, s nem is vágyom bizonygatni ártatlanságomat. Nyilván nem vagyok szent, lelőttem szegény kölyköt, nem akartam, de valamivel ki kellett ütnöm a nyeregből azt a szemetet. Egyébként meg, voltak, akik sokkal rosszabbul jártak. A Tria által szétkapott nőstény példának okáért sokkal rosszabbul festhetett, de Tria is vígan éli még világát. Nem baj, engem igazából nem zavar a nyugi, na jó, de, hiszen unatkozom, ezért szúrtam ki most őt, ideje valami érdekeset művelni. A motoros durván félbeszakítja a társalgásunkat, pedig kezdett érdekes lenni a dolog. Vér szaga vágódik érzékeim közé, valószínűleg nem egyszerű felelőtlen vezetésről van szó, talán egy leszámolás, ki tudja, kifejezetten nem érdekel, mi történik egy emberrel, nem kell, hogy foglalkozzak velük. Annyiból mondjuk határozottan gáz a szitu, hogy pillanatok múlva fekete dzsip hajt ki ugyanabból az utcából. Leszámolás jah, hogy én az ilyesmit mennyire utálom. Igyekszem bevágódni én is a kapualjba, sokkal, de sokkal lassabban, mint egyébként képes lennék rá, és rohadtul remélem, hogy nem szúrtak ki. Vagy nem sejtik, hogy levágós, milyen ügyről van szó, ezek az izomagyú gyökerek általában sötétebbek az éjszakánál. - Hát ez csodás... Jegyzem meg halkan, miután a pasas nekicsapódott a villanyoszlopnak, és már lángokban is áll a motor. Mire kiérnek a tűzoltók és a mentők, a pasiból nem nagyon marad más, mint az elszenesedett maradványai, talán a fogazatából tudni fogják, hogy ki volt valaha. Szerencséje, hogy ájult volt, vagy már halott, így nem szenvedett… Nem mintha ilyen együttérző lélek volnék, de azért a fölösleges fájdalmat sosem díjaztam.
Alethea-nak teljesen igaza van. Az emberek sokszor ragaszkodnak a régi szokásaikhoz, a megismert látványelemekhez. Ugyanazt akarják látni, hallani sokadjára is, kicsit más megközelítésben. Sok tekintetben én is szeretem a múltat, szeretem viszontlátni. Az anyanyelvemet a mai napig imádom, nem felejtettem és a francia fogásokat se. Már Nia is kóstolhatta őket és ízlettek neki. Emellett pedig próbálok nyitott lenni az újra is. Nem mindig megy. Sose fogok olyan gyorsan sms-t küldeni, mint a mai fiatalok és a neten böngészni se tudok úgy, mint ők. Elismerem a hackereket és a gyakorlott számítógépfüggőket. Pillanatok alatt átlátják azt, amit nekem percekig kell néznem, hogy megtaláljam, amit akarok. A művészet más tészta, de szerintem abban is nyitott tudok lenni. Mivel tulajdonképpen arról beszélünk, hozzáfűzök egy keveset. - Lehet, hogy az újításnak nincs azonnali, kézzelfogható haszna, de ha nem lennének újítók, még mindig minnesängereket hallgatnánk és földfestékeket használnánk. Ami nem feltétlenül lenne baj, de azért sok újdonság született. Láttam például egy darabot, bevallom, nem színházban, csak közvetítésben. Gázmaszkokat és XX. századi katonai ruhákat viseltek, futurista zenével. Mintha valaki beszabadult volna egy gyárba és minden gépet kipróbált volna. Mégis volt benne átütő erő, kidolgozottság, nem éreztem primitívnek. Sajnos a darab címét nem tudom felidézni. Egy olyan estén láttam, amikor kapcsolgattam a tévét és a sokadik akciófilm, meg ócska szirupos vígjáték mellett megakadt a szemem ezeken a fura figurákon. Tényleg tetszett, a nőstény érezheti, hogy nem nyalizok, nem hazudok. Csak nem jegyeztem meg a darab címét, se a szerzőjét. A Falkáról gyakorlatilag semmit nem közöltem. Szerintem mindegyikről elmondható ugyanez. A válazsugyanilyen semmitmondó. Tudna többet is mondani, de szerintem nem akarja ismételni önmagát. Nem droid ez, hanem egy igen intelligens és sokarcú, értelmes nőstény, akihez nem is illik a szajkózás. Egész pozitív a másik elszólása, hogy nem vagyunk olyan majmok, akikkel mindent meg lehet csinálni és utána is csak ülünk, mint pingvin a tojáson. Az érzéseit nem látom, mert nem engedi látni, de ez egész megnyutatóan hangzik. Most hízeleg? Vagy ezt tényleg így gondolja? Én úgy érzem, kevesen tudnak rajtam kifogni, igazán átverni és sokáig játszani a testbeszéddel, de ő képes lehet rá. 300 év alatt kitanulhatta és a mi vérvonalunk hajlamos is az ilyesmire. Be kell, hogy valljam, tetszik benne a megismerhetetlenség. Ha hazudós kártyajátékot játszanánk, megizzasztanánk egymást. Elmosolyodom a válaszára. Sok minden volt benne. Bízik magában, de a feltételes mód arra is utalhat, hogy ott motoszkál a lehetőség, az eshetőség, hogy én vagyok az erősebb. Többféleképpen lehet érteni. Mestere annak, hogy ne mondjon semmit azzal, amit mond. Igazi diplomata. Nem tartom kizártnak, hogy már ismerik valahol. Talán érdemes lenne az Őrzőket is megkeresni, ha az Alfámnak szóltam. Ő biztos egyeztet velük, de engem is érdekelne, ki ez a nő. Egy kis eszenciáért cserébe talán megmondják. Így szoktam üzletelni velük. A motoros tényleg rosszkor jött. Most tértünk volna rá a lényegre. Alethea is gyorsan reagál. Egyben okosan is. Nem mutat semmi extrát, csak egy jó reflexű ember képességeit. A kapualjunk kellően messze van az oszloptól. Az én arcomon nem látni semmi ijedelmet vagy együttérzést. Egy becsapódó, lángoló motoros, aki mindjárt meghal, nem több nekem egy lezuhanó virágcserépnél. Ki kell kerülni, ennyi. Tök mindegy, hogy milyen történet áll mögötte. Lehet sokgyerekes családapa, nagyreményű festő vagy akárki, ha nem olyan, akihez érdekem fűződik vagy akit kedvelek, akkor tőlem ropogósra sülhet. A dzsip lelassít egy kicsit és a sofőr követi fejével az eseményeket. Az ütközés megtörténik és a motorosnak beakad a lába, nem esik ki. Hamar berobban a tank és lángol az oszlop, a jármű meg a sofőr. A terepjáró vezetője megnyomja a gázt és továbbhajt. Nem érzem úgy, hogy lenne tennivalóm. Kapásból 3 embert látok, aki telefonálni kezd. Itt lesznek a mentők, a rendőrök, a tűzoltók, jóformán minden egyenruhás testület a honvédség kivételével. A nőre nézek és halálos nyugalommal kérdezek, mintha csak egy felhő haladt volna át az égen, nem egy ember halna meg mellettünk: - Szóval mit gondol? Próbálná folytatni a magányos életmódot, amíg lehet, amíg hagyjuk vagy hajlik valamelyik megoldásra? Sok szempontból érdekes ez a nő. Ha falkatag lenne, az előbbi válasz után már ki is hívnám párbajra. Nem azért, hogy bebizonyítsam, én vagyok a jobb. Nem ez mozgat. Olyan ellenfelet látok benne, aki nem hunyászkodna meg, hanem küzdene az utolsó lehelletig. Emma-ban is ilyesmit láttam, azért mentünk el gyepálni egymást. Azt a majdnem halálos toroksérülést azért sajnálom. Nem őt sajnálom, ő hamar felépült. A harc ért véget túl hamar. Több is rejlett benne. Legközelebb talán tovább karmolásszuk egymást. Bennem megvan az öszönt, hogy véresen komolyan vegyek egy barátságos küzdelmet is, mert szerintem úgy az igazi. - El tudná képzelni magát a fairbanks-i Falkában? - kérdezem tőle újabb mosollyal. Nem tudom, mennyire lenne jó ötlet bevenni. Én nem látok át a pajzsán, de nálam idősebbek talán képesek erre. Kémnek is tökéletes lenne és óvatosan kellene bánni vele. Nem bíznék rá nagy pozíciót, mert visszaélhetne vele. Túl okos ahhoz, hogy azt mondhassam, nem képes rá, a szándékokat pedig nem látom tisztán. Ettől még lehet falkatag, vannak olyanok köztünk, akiket én soha nem vennék be, inkább elüldöznék. Castor majd eldönti, én csak javaslatot fogok tenni. Mindenesetre Alethea figyelemreméltó.
- Igen, vannak ilyen próbálkozások, elég sok, ami azt illeti, de vajmi kevés belőlük, ami egyáltalán eljut addig, hogy nagyobb közönség előtt is bevállalható legyen. Az emberek nagy része túlságosan is földhözragadt, és nagyrészt nem hajlandóak kockáztatni. Pedig mint tudjuk, kockázat nélkül nincs győzelem. Ez nagyon igaz. Nem is tudom, mit gondoljak erről a hímről, egy részem örvend, hogy képes annyira adni a beszédes csávót, hogy elviselhetővé változtassa a kezdeti nyegle, tapló parasztot, aki sütött belőle. Meglehet, hogy rossz napja van, az is, hogy alapjában ennyire marcona lélekkel áldotta meg a sors, azonban valóban figyelemreméltó, ahogy egyik pillanatról a másikra azzá idomult, akit vélhetőleg szerinte én látni vágytam. Mondjuk, én nem vagyok vak a dologra, bár szerintem egyszerűen idióta az, aki nem veszi észre, vagy olyan naiv, amihez hasonlót ritkán látni. Én egyelőre hagyom, hogy azt higgye, nem böki a csőröm a dolog, bár szerintem egyértelmű, hogy nem vagyok vak rá, de sem szavak, sem tettek formájában nem utalok rá, hogy zavarna. Kíváncsi vagyok, meddig képes adni a simulékonyt, bár egyelőre nem akarom felhúzni, szóval ez nem most fog kiderülni. Ettől függetlenül én igyekszem nagyjából ugyanazt a szintet tartani, az elégedetlen, szemtelen vásárlóét, aki nem értékeli a tapasztalt bánásmódot, és nem rest ezt a maga stílusában közölni. Emellé természetesen kellőképpen magabiztos vagyok, legalább annyira, amennyire háromszáz körül lehet egy nőstény. Éppen annyira, hogy tűnhessen talán soknak is, és egy leheletnyit elbizakodottságba hajoljon. Lassan, szépen felépített játék, időközben formálódik elmémben az egész, tudom már, mire vágyom, hová vezessenek ezen pillanatok. A kérdés már csak az, hogy mennyire lesz benne segítségemre a hím akaratán kívül, s mennyi esélye van bukásomnak. A cseppnyi incidenst az elugrásom után rezzenéstelen arccal nézem végig. Nem érdekelnek az emberek már rég, és ezen nem most fogok elkezdeni változtatni. Mondhatnám, hogy sajnálom, de hazudnék, ohh, de még mekkorát… Csak figyelem, miként csapódik az oszlopnak, majd uralják az oszlop környékét a lángok. Az elhajtó autó rendszámát megjegyzem, dobok majd egy fülest a rendőrségnek, jó eséllyel rajtam kívül nem volt senkinek annyi lélekjelenléte, már az emberek közül, hogy ezt megtegye. A hímnek lett volna, de kétlem, hogy érdekelte. Engem csak zavart a bűnözés, emberi életekkel csak ne játszanak, ők a mi babáink… S itt most nem mint vérvonalalapító gondolkodom, hanem mint vérfarkas. - Kompromisszum kész személynek vallom magam, szóval talán van esély arra, hogy megoldásra jussunk. Nem vagyok magányos, vannak testvéreim, többen is, mint amire igényem lenne, de ezt nem árulhatom el neki. Viszont egyszer majd megköszönöm, hogy ily készségesen asszisztál most nekem. Nem tudhat róla, persze hogy nem, s percekkel ezelőtt még én magam sem voltam biztos abban, hogy efféle kimenetelre vágyom. Olykor már-már dühít önnön szeszélyességem, most azonban még jól is jön. - Amennyiben több magához hasonló értékelhető egyed is erősíti, úgy igen, el tudnám képzelni. Nem bírom ki, hogy ne szúrjak oda, úgy, hogy tulajdonképpen őt meg dicsérem. Furcsa kettősség, de csupán csak arról van szó, hogy velem a játék sosem érhet véget. Esély sincs rá, hiszen szeretem magam a földkerekség egyik legnagyobb játékosának gondolni. - Szóval, akkor most hogyan tovább, kedves Stephen? Kérdeztem meg enyhe mosollyal, ha már ő mosolyog, igazán megtehetem én is, nemde? Kíváncsi voltam, miként megy ez az itteni falka köreiben, és közülünk alapítók közül én voltam az egyetlen, aki ezt anélkül megteheti, hogy lebukna. Gondba ott kerülhetek, ha az Alfa már tud rólunk, akkor vélhetőleg nem lesz egyszerű átvernem, és fuccs a játékomnak. Pedig mennyire mókás lehetne…
Mindig szeretem figyelgetni, mikor következik be az a pillanat, amikor már nem értik, miért viselkedem úgy, ahogy. Felhúzott pajzs mögé nem látok be, szóval most ez nem működik. Egész jól eltársalgunk, csak nem tudom, hogy a másik oldalon mennyi ebből a színjáték. Lehet, hogy sokkal több, mint gondolom. Az biztos, hogy nem borított el mindent a kezdeti paprikás hangulat, hiszen tudunk indulatok nélkül beszélni. Kérdés, hogy csak kicsit nem érdekli az egész vagy egyáltalán nem. Igazából mindegy. Ez csak egy keresett kóbor itt előttem, aki amúgy profi simlisnek tűnik, ahogy Nia mondaná. A lényeget megtudtam vagy legalábbis hallottam a hivatalos válaszokat. Az igazság lehet más. És akkor elég jól hazudik. A baleset tényleg nem érdekel, se a sérült, se a felelősök. A tűztől egy kicsit távolabb húzódom, hogy ne érjen el minket és a robbanás se, ha az is jön. Alethea-t se rázta meg nagyon az ügy. A mi korunkban szerintem ez normális. Persze vannak az önjelölt hősök, akik mindig, mindenkit meg akarnak menteni, de mi nem azok vagyunk. A kérdésemmel a szándékait akarom felderíteni és persze most fogom megtudni azt is, mit mondhatok majd Castornak. Itt nem feltétlenül számít, hogy mennyit hiszek el az egészből. Süt a bizonytalanság ebből a mondatból és ha azt is beleveszem, hogy miért csatlakozna egy olyan Falkához, ami eddig is hagyta élni, mint idetolakodott kóbort, aki ráadásul durván megsebesített egy falkatagot, akkor tuti, hogy kamu. Csak kóstolgatna minket. Hát nem tudom, egy 300 körülinek lehet nagy az önbizalma, legyen is, de azért ilyen nyílt kártyákkal nekimenni az Alfának... Persze látott már olyat a világtörténelem, hogy 100 évvel fiatalabb győzött le valakit ész és erő ötvözésével. Nem értem, mit akar, de abban biztos vagyok, hogy ő tudja. Csak nem köti az orromra. Bólintok, hogy értem a válaszát. Most meg elkezd nyalizni? Túlzásba azért nem viszi, de akkor is fura. Nagyon hasonlítunk, tényleg. Mindketten szeretünk játszadozni és most ő van olyan helyzetben, hogy semmi nem múlik azon, űzi-e a praktikáit vagy nem. Én miért is fogom vissza magam? Mert tárgyalok. El akarok érni valamit, információ kell. Tulajdonképpen megvagyunk, már csak egy jelentést fogok tenni, aztán Castor kézbe veszi a dolgokat. Már egy kicsit én is szabadjára engedhetem magam. - Azt majd maga eldönti, mennyien hasonlítanak rám. De látom, hogy a színpadon is megállná a helyét, nem csak a díszlettervezésben. Ez például egy közös pontunk, ahogy az is, hogy egyikünk se választotta ezt hivatásnak, csak a civil életet dobjuk fel vele kicsit. Nem igaz? Most megint elővettem egy verbális tőrt és megdöfködtem kicsit. Elismertem, hogy hitelesen játszik és jeleztem, hogy a lényeget látom ám. - Ami a megkeresést illeti, én tudatom az Alfával, hogy hol lehet Önnel felvenni a kapcsolatot. A többi már csak kettejükön múlik. Egyébként merre tartott eredetileg a piacról? Nem akarom én lerázni, de túl sokáig tartóztatni se. Szerintem nem siet sehova, különben nem csábított volna ki engem csak úgy. Lehet, hogy pont valami ilyesmiért jött a tömegbe. Arra viszont kíváncsi lennék, hogy ha mi ketten összemérnénk az erőinket, mi lenne a végeredmény. Egyező kor, egyező vérvonal, szerintem a tervezési képességeink is hasonlóak lehetnek és ilyen ellenféllel még nem harcoltam. Idősebb Eska-vonalival kerültem már össze és elég szarul álltam, még Klondike-ban. Akkor felvettem a nyúlcipőt. Azon a hímen kívül viszont csak fiatalabbakkal találkoztam. Bevállalom. Nyíltan rákérdezek. - Érdekelne, hogy két ennyire hasonló erő mire megy egymással. Megnézzük egy kevésbé frekventált helyen? Ha belemegy és később kapok az Alfától, azt mondom, hogy belefér. Bár szerintem nem bűn harcolni egy kóborral. Finomkodni se kell feltétlenül, nem számít, ha meghal. Mondjuk ha ő se finomkodik és én maradok a férgek martalékául, akkor az a tárgyalás Castorral már egész máshogy fog kinézni. Nem, nem rohanok a halálba, eszemben sincs, csupán felmerült a gondolat, hogy mi lenne, ha. Harcolni pedig úgy jó, ha felmerülnek ilyenek. A biztos győzelem és a biztos vereség túl gyakori. Az izgalmat az ilyen helyzetek jelentik, mikor nem tudom, mire számítsak.
- Értem én, mire céloz, egyébiránt egy röpke ideig voltam színésznő is, de nem sikerült betörnöm a filmiparba, nyilván magával ellentétben Hollywood nem talált elég hitelesnek. Nem hazudok, lévén tényleg volt ilyesmire lehetőségem, mondjuk meg sem próbáltam, Shakespeare színháza rendkívül messze van a mai világban divatos színészkedésnek hívott borzalmaktól. Mindenesetre azt értem, hogy feltételezése szerint játszom, aminek nem örülök, de hát ez van, valahol félresiklott a számításom, ami még baj lehet, de talán még nincs veszve minden. Igazság szerint, nekem sosincs egy őszinte percem sem, minden pillanatban valamiféle álarc mögé bújva létezem. - Egyelőre kifejezett tervem nem volt, a szórakozásom mára megvolt, még van úgy egy szabad órám, aztán jelenésem a színházban. Nem mintha sok köze volna hozzá, de ettől még így van, és nem is vagyok rest elárulni neki, kapjon egy kis kendőzetlen igazságot is. Arra csak bólintani van módom, hogy tudatja az Alfájával, hol lehet velem felvenni a kapcsolatot. Legyen, alig várom a dolgot, meglátjuk majd, miképpen sikerül forgatnom a kártyáimat, és mennyire vagyok elkésve frissen támadt ötletemmel. A következő kérdése hallatán felvonom a szemöldököm, na erre varrjak gombot… nem mondom, hogy ne tüzelne fel némi adok-kapok lehetősége, de csak azért nem fogom összeveretni magam, hogy fenntartsam az álcámat. Akkor inkább nekimegyek mondjuk Sangilaknak, seperc alatt elintéz, és akkor csókolom, minden rendben. - Ki nem hagynám! Ám nem most, azonban amint kiderült, hogy mit ítél számomra az Alfája, beszélhetünk róla. Így, vagy úgy, de benne vagyok, viszont őszintén, nem vágyom bántalmazni még egy tagját a legcsekélyebb mértékben sem, mielőtt esélyt kapok a találkozásra. Hárítok, s úgy vélem, kellőképpen értelmes indokkal szolgáltam neki arra, hogy ezt most mellőzzük, ám ha nem, nos, engem az sem fog kifejezetten zavarni, ha azt hiszi, gyáva nyúl vagyok, és megfutamodom a lehetőség elől. Közel sem vagyok annyira büszke, és domináns személyiség, mint amilyennek talán első látásra hisznek. Az én egóm elbírja, ha mások nem tartanak sokra, elég rég vagyok úgy vele, hogy a külvilág véleménye szemernyit sem számít. - Örvendtem, Stephen, itt a névjegyem, keressen meg, ha van valami fejlemény az Alfája nyilván nem telefonálgat csak úgy minden jöttmentnek. Azzal átnyújtom neki a kis kártyát, rajta a nevemmel, foglalkozásommal, üzletem helyével, és két mobilszámmal, az egyik a saját használatú kütyüm, a másik a jelmezkölcsönzőhöz tartott. Van ám egy harmadik is, de azt különleges esetekre tartottam, a kamu nevemhez. S hacsak nem történt valami eget rengető, akkor egy mosolyt követően kisétáltam a kapualjból, és elindultam a színház felé, előtte még megiszom egy kávét, vagy kettőt, csak az ízéért, imádtam.
//Köszönöm szépen a játékot, és akkor remélhetőleg a jövőben lesz még szerencsé(tlenségü)nk egymáshoz! ^^//
Kezdőlap
