Minden délelőtt a friss zöldség, gyümölcs, virág, hús, egyéb állati termékek vásárlására van lehetőség, illetve hetente egyszer kipakol a helyi vadásztársaság is - prémeket, bundákat kínálva.
Szerző
Üzenet
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Örülök, hogy a civilizált világ gyors rohama nem tetszik neki, bár aki a keleti kultúrában élt, s ráadásul olyan sokáig, mint ő, nem csodálom, hogy a nyugalmat keresi a zűrzavarban. Engem különösebben nem zavar, hozzá szoktam ehhez a rohanáshoz. Elvégre, magam is egy kámfor vagyok, s úgy rohanok végig a világon, mint egy tűzvihar. Az emberek meg... melyik korban figyeltek egymásra? Naiv hölgy, naiv képzetekkel. A halandók ostobák, többet, és többet akarnak, ahogy Elisabeth is mondta. De hogy oda figyelnének egymásra? Nem... mindenki önző, és ha az odafigyelést meg is teszik, az mögött megbújik valami. Mindenki, mindig akar valamit. Nincs olyan ebben a világban, hogy önzetlenség. Farkas törvények uralkodnak. Én pedig farkasként veszek részt a játszmában. Amikor elmeséli, mi történt vele, csendben bólintok. - Remélem, megtalálja, amit keres. - mondtam könnyedén. Kérdésére csak halvány mosoly jelent meg arcomon. - Már egy ideje. De nem hiszem, hogy az én feladatom lenne önt beavatni a dolgokba. A Vezetőség hívatott erre a feladatra. - néztem rá titokzatosan. Csak a falka háborúkról tudok, de ha amnéziás, nem tudhatom, miket tud, vagy miket nem. Jobb ezt nem firtatni. Tovább sétálok vele a standok közt, végül a piac főkapujánál kötünk ki. - Sajnos, itt most el kell válnunk. A könyvtárban biztosan válaszokat talál a kérdéseire. - mosolyogtam rá. - Örülök, hogy találkoztunk, szép hölgy. - megfogtam az állát, s ha engedte, egy rövid puszit nyomtam az arcára. Orromba szökött az illata, a vadászösztön kellemesen bizsergető érzése futott végig a hátamon. Farkasom felmordulva moccant meg bennem, de kiegyenesedtem, s egy ravaszkás mosollyal búcsúztam el a lánytól. - A viszontlátásra Elisabeth! - intettem neki, majd hosszú léptekkel elindultam a parkolóba, az autómhoz.
N agyon reméltem, hogy megtalálom. Elvégre kontinenseken át utaztam a válaszaimért. Hogy pont egy ilyen kis Isten háta mögötti helyre kellett elmennem érte? Nem számít úgy hiszem. - Igen, én is remélem. - Figyelem, amint arról beszél ez nem az ő dolga. Nem akarom, hogy rájöjjön halvány milka lila gőzöm sincsen valójában erről a szervezetről. Eddig azt sem tudtam biztosan, hogy léteznek-e vagy mi a nevük. - Ne haragudjon, nem tudhattam, hogy nem illetékes. - Próbálom ellensúlyozni a baklövésemet. - Minden bizonnyal a megfelelő személyek informálni fognak a városban lévő dolgokról. - Mire észbe kapok a beszélgetés közben, már ki is érünk a piac főkapujához és újdonsült ismerősöm elköszön tőlem. - Minden bizonnyal. Vigyázzon magára Daniel és én is örvendtem a... - Nos a mondandómat már nem tudom befejezni, mert a férfi odalépett hozzám és államat megfogva egy csókot nyomott az arcomra. Lefagyva és fülem tövéig elpirulva tűrtem mindezt. Valahol még egész kellemes és kedves is volt ez a gesztus. Csak épp én nem voltam hozzászokva ilyen fokú közelséghez a páromat leszámítva. Döbbenten néztem az elköszönő és távozó férfi alakja után még percekig, majd lassú léptekkel indultam haza a hozzávalókkal, hogy megfőzzem a vacsorának valót. Sietni akartam, hogy még délután, zárás előtt a könyvtárba érhessek.
//Én is köszönöm a játékot, élveztem. Remélem még összefutunk. //
V an egy olyan megérzésem, hogy nem csak nekem volt álmatlan éjszakám. Azt hiszem többet forgolódtam, mint valaha. Pedig általában jó alvó vagyok. Vagyis voltam, bár Zuang egyszer mesélte, hogy amikor rám talált, az első hónapokban nagyon nyugtalanul aludtam, de mégis igen mélyen. Alig bírt felébreszteni, amikor rém- vagy inkább lázálmaim voltak. Nos, a mostani álmaim nem sokban tértek el azoktól, amikhez régen volt szerencsém. Ugyanúgy zavarosak voltak, a felére sem emlékeztem belőlük. Az egyetlen változás az volt, hogy Adam mellett Zuang is megjelent a parton és vitatkoztak. De, hogy miről volt szó fogalmam sincsen.
Már az óra csörgése előtt ébren voltam. A plafont bámultam és próbáltam rávenni magam, hogy kikeljek az ágyból. Ha ezt megteszem, két lehetőségem van: az első, hogy szembe kell nézzek Adam-mel és mindazzal, ami tegnap éjjel történt. A második opció, hogy úgy teszek, mintha mi sem történt volna és kínosan kerülök minden alkalmat, amikor szóba hozhatná. Mert nyilván meg akarja majd beszélni a történteket. Én viszont még nem éreztem késznek magamat erre. Adam felkavarta az egész életemet, és nem pusztán csak azt. A lelkem is fodrozódó tóhoz hasonlított, hullámai magasak voltak és felkavarták a vizet a kéklő tavamat éj feketére színezve.
Próbáltam úgy kikelni az ágyból, hogy ne keltsem fel a férfit. Lábujjhegyen, mezítláb mentem a fürdőbe; ahol aztán halkan megengedtem a vizet és tisztálkodni kezdtem. Megmostam a fogamat, megfésülködtem, majd végül elmentem WC-re. Tudtam, hogy ha lehúzom arra biztosan felébred. Így néhány ruhámat magammal vittem, hogy fel tudjak öltözni. Még sem a legjobb ötlet talán, hogy hálóingben lásson. Amint végeztem a fürdőben a konyhába mentem elővettem két bögrét. Az egyikbe vizet raktam, aztán meg be a mikróba. Az instant kávét előbányásztam a szekrényből, a cukor a pulton volt. Majd nekiálltam, hogy reggelinek valót csináljak.
Pirítóst készítettem, melyre vajat, sonkát és sajtot tettem. Abból az ömlesztett lapka sajtból, mert a simát magában nem eszem meg, csak sütve esetleg ha reszelve van spagettihez. Zöldségért a piacra kellett volna mennem, de mivel megbeszéltük, hogy együtt megyünk így beértem azzal, ami jelenleg volt a házban. A pultnál lévő bárszékre ültem, aztán nekiálltam falatozni és a kávémat kevergettem, miután beleraktam a port és a három kanál cukrot. Mindig is édesszájú voltam, és a kávékat csakis édesen vagyok képes elfogyasztani. Néha, egy sanda pillantást azért vetettem Adam felé, az ő reggelijét is fel terveztem falni, ha nem kel fel időben.
A piritós-os szendvics ugyanis ha kihűl nem az igazi. Úgy terveztem, hogy készítek neki másikat, had pihenjen ameddig csak akar. Persze amint bekövetkezett ez és észlelem, köszöntöm. - Jó reggelt! Mit kérsz a reggelid mellé? Teát vagy kávét? - Érdeklődöm és annak megfelelően kerül a víz mellé egy tasak instant vagy egy zöld teás filter. Miközben készítek neki egy újabb adag, friss és meleg szendvicset a mai programról érdeklődöm. - Lesz valami dolgom majd a piacon? Neked kell valamit venni? Én zöldséget akartam, talán némi húst is. Te hol szoktál bevásárolni? - Próbálok beszélgetést kezdeményezni jelezve, hogy nem változott semmi sem tegnap óta. Ám arra ügyelek, hogy a beszélgetés iránya még véletlenül se haladjon abba az irányba, hogy szóba hozhassa az esti dolgokat.
Rég volt már ilyen jó álmom, azt kell mondanom. Talán évekkel ezelőtt és arra is inkább azt mondtam volna, hogy békés. Ez viszont immár jó volt. Igazából nem is tudom, minek nevezhettem volna. Sokkal inkább egy régi emlék felidéződésén estem át. Álmomban újraéltem ugyanazt az estét, amikor Jenny-vel összefonódott az életünk. Az a szép este... miközben átvágtunk a mezőn... olyan rég volt már mindez, éreztem ezt az álmomban is. Tudtam, hogy ez már megtörtént... tudtam, hogy ez most csak egy emlék... de valahogy nem zavart. Élveztem, ahogyan újra átéltem azt a csodálatos éjszakát. Nem hatott akkora újdonsággal, mint akkor, mikor először értek össze az ajkaink... de mégis, talán még álmomban is elmosolyodtam.
Hogy aztán egy picit talán illúzió romboló hang keltsen fel. Hát igen, a tartályból induló víz, mely a csobbanást követően szennyvízként végzi... milyen költői kép, mit ne mondjak. Mindenesetre a hangra felébredtem, majd pár perc után fel is ültem. Nem szerettem sokáig feküdni, elvégre csak visszaálmosodok tőle. Inkább kimásztam a kanapéból és kicsit megmozgattam magam. Rendben, visszatért az élet a testembe. Indulhat a nap. Alighogy végeztem, Jenny ki is jött a fürdőből. - Jó reggelt - köszöntem rá, barátságos mosollyal az arcomon.
Jobbnak láttam, ha most még nem hozom fel az este történteket. Túl sok dolog érte már megint, időt akarok hagyni neki, hogy alkalmazkodjon. A történteket nem lehet meg nem történtté tenni és nem is akarom... de nem akarok fejjel az ajtónak menni. Inkább csak bekéredzkedtem a fürdőbe... de amikor elhaladtam mellette, bátorítóan rámosolyogtam... meg barátságosan is. A fürdőben megint nem voltam sokat. Lemostam a felsőtestemet csak, de azt alaposan, mert még egyelőre a tegnapi ruhámat kellett visszavennem. Ez meg is történt, szóval hamarosan csatlakozhattam hozzá, teljes ,,menetfelszerelésben"
Mire kiértem, Jenny már fabrikált valami reggelit... és nem csak egy adagot. Hálás tekintettel néztem rá, miközben csatlakoztam hozzá. Tapintatosan nem mellé, hanem az asztal túlfelén ültem le és kezdtem el majszolni egy nekem szánt szeletet. - Teát kérnék... a kávé az nagyon nem az én asztalon. Jó hír, még szóbaáll velem... pedig minden oka meglenne rá, hogy ne... azok után, hogy kihasználtam a gyengeségét az előző este... igaz, hagyhattam volna elmérgesedni a dolgot, de megálltam.. de akkor is. Mindenesetre idővel válaszoltam is... amint nem volt tele a szám.
- Azt leszámítva, hogy megmutatod a helyet, nem... najó, tartsd majd távol tőlem az esetleges nekem jövőket, mert az zavarhatja a koncentrációt és talán elsiklik a figyelmem valami felett. Pár percig eltarthat majd a dolog. - az újabb kérdésen elgondolkozok. - Nem rémlik, hogy kellene valami... hát a piacra kevesebbet járok, elvégre én nem szoktam főzni. Szóval inkább a boltokba megyek be, ha kell valami. Na viszont egy hirtelen ötlet megint megfial bennem. Ugyanis közben eszembe jut, hogy Jenny a holmijai iránt érdeklődött. - Nem lenne gond, ha visszajönnék utána? Valamit szeretnék mutatni neked, de ahhoz visszafele jövet útba kellene ejtenünk az egyetemet, mert most nincs nálam.
S zerencsére nem kellett új szendvicset csinálnom Adam-nek, mert időben felkelt. Figyeltem, ahogy a fürdőbe megy és elintézi a dolgát. Közben tettem-vettem a konyhai részen, újabb szendvicset készítve magamnak. Láttam, hogy a félköríves asztal másik feléhez ül a másik, megmaradt bárszékre. Egyenlőre igyekeztem nem tudomást venni a látható távolságtartásán. Inkább a teájának valót készítettem el, gyorsaságot tekintve szintén mikrózott bögre víz, de neki a zöld teás filterből teszek bele egyet. - Tessék, jó étvágyat. - Mondom, majd egy újabb, ezúttal forrón gőzölgő szendvicset rakok a tányérjára. - Egyél nyugodtan, készítek annyit, amennyit kérsz még. - Mondom, majd én is enni kezdek.
A továbbiakban rémesen csöndben telik az étkezés, így a piaccal kapcsolatban kérdezek és töröm meg a jeget. Hallgatom a válaszát, s lassan elfogy az újabb szendvics és a forró ital is mindkettőnknél. - Rendben, gyere ha szeretnél. Kérsz még? Vagy indulhatunk hamarosan? - Érdeklődöm, majd ha nem óhajt többet enni vagy inni, akkor elmosogatok, végül elvonulok fogmosáshoz a fürdőbe. Negyed óra kell minderre összesen és elkészülve, kabátban sapkával és sállal menetkészen állok. - Akkor hajrá Sherlock! - Indítványozom, mert egész fellelkesültem attól, hogy a vérfarkas hajtóvadászat elvonhatja a figyelmemet rólunk. ~Egyáltalán van értelme erről beszélni? Hiszen nincs olyan, hogy rólunk. Csak ő van, meg én...~ Gondolataimba merülve, szótlanul sétálok a piac felé, de ha kérdez válaszolok neki.
Még maradt bennem az álomban érzett jókedvből, melyet még a lehúzás se tudott elmosni... na tessék, olyan szép költői képeim vannak már megint. Főleg ilyen kontextusban. Na, de a lényeg, szokatlanul mosolygós voltam ezen a reggelen. Jó jelnek tartottam, hogy újra boldog emlékek jönnek elő az alvás során. Erre manapság alig volt példa, így hát érthető, nem? Bááár... igen, tisztában voltam tőle, hogy valószínűleg most megint egy darabig nem lesz ilyen. Szóval próbáltam kiélvezni... bár nem ártana a mosolyt leszednem az arcomról lassan, mert a végén még olyan leszek, mint valami idióta a sok vigyorgástól.
A reggeli viszonylag hamar eltelt, mondjuk valószínűleg azért, mert nem igen szóltunk egymáshoz. Mondjuk érthető, talán ha mélyebben elkezdenénk beszélgetni, megint előjönne a tegnapi téma... és még korai lenne. Én mondjuk örülnék neki, főleg, ha folytatása is lenne, de nem alapozhatok innentől mindent erre. Jenny-nek a barátjának is tudnom kell lenni, nem csak... szeretőnek... oké, furán hangzik, de egyelőre még a legjobb esetben is az vagyok. Annak viszont örülök, hogy visszaenged majd még. Meg fog lepődni azon, amit tartogatok neki, biztos vagyok benne. - Nem, köszönöm, elég volt - kacsintok. Meg ha éhes lennék, se kérnék többet valószínűleg. Kedves volt, ő ajánlotta fel, de azért nem akarom kienni a tartalékaiból.
Mindenesetre összepakoltunk magunk után. Miközben Jenny mosogatott, én adogattam neki a mosatlant, hogy annyival is gyorsabban haladjunk. Utána magunkhoz vettük, ami kellett, majd Jenny megszólalt, amint vigyorogtam egy jót. - Rendben Watson, figyeljen és tanuljon, mert lényegében az ön munkáját mutatom meg - vigyorgok rá, miközben kilépünk az ajtón. Lebattyogtunk a lépcsőn, amit tegnap oly nehézkes volt megmászni, majd csakhamar leértünk az utcára. Hideg, hűs reggeli levegő várt ránk, mely valamelyest fel is frissített minket. Remek, nyitva tartja az érzékeinket. - Sokat sétáltatok? Mert ez esetben az a hely kéne, ahol a legtöbb időt töltöttétek - mondom közben, igyekezve úgy beszélni, hogy csak ő értse, miről van szó.
A dam feltűnően vidám volt, mintha ma valami levakarhatatlan mosolyt ragasztott volna a képére vagy tudom is én. Próbáltam nem foglalkozni ezzel, óhatatlanul is mosolyt csalt a vidámsága az én arcomra is. Mosogatásnál odajön segíteni, amihez egyrészt nem vagyok hozzászokva, másrészt viszont kedves gesztus volt tőle és így gyorsabban is végzünk. Úgy nézem kezd sietős lenni neki a dolog. Nem értek hozzá, hogy egy nyom mennyi idő alatt "hűl ki" lehet tényleg nem ártana sietni.
Persze a poénos megjegyzésem mellett nem tud elmenni szótlanul, de ezen már tényleg csak somolygok. Hála égnek egyre kevésbé érzem feszélyezve magam mellette, nem tudom mit csináltam volna, ha előhozakodik a témával mondjuk reggeli közben. A lakást bezárom, aztán már indulhatunk is a piacra. Megborzongok a hideg levegőtől, a sálamat is arcom elé igazgatom és az eddig kezemben szorongatott kesztyűkbe is belebújok. Szokatlan még ez a nagy hideg, de előrelátóan készültem meleg ruhával, elvégre Alaszkában az ember mi másra számíthatna mint hidegre meg hóra?!
Azon elgondolkozom, amikor azt mondja az én volt munkámat fogja megmutatni. Nem igazán tudom elképzelni, hogy ezzel foglalkoztam volna. Nem is tudom... kíváncsi vagyok az igaz, de inkább óvatos, mintsem hogy olyasmibe ártsam bele magam, ami nem érint és esetleg veszélynek tegyem ki magam vagy a szeretteimet ezáltal. Nem, ez határozottan nem fordulna meg jelenleg a fejemben. - Hát... csak itt a piacon. Nem is tudom, először a paradicsomos standhoz mentünk... ahhoz ott... - Mutatok az egyik irányba, majd meg is indulok a korábbi útvonalamon. - Aztán vettünk még gombát, meg répát is, de a utána már el is köszönt. - Sétálok azokhoz a standokhoz nézelődve, ahová korábban mi is mentünk. Alig egy-két nap telt el, nem tudom mire fog menni.
- Ez volt az út, amit megtettünk. Nem figyeltem, hogy mennyi ideig voltunk egy helyen de azt hiszem a gombás standnál voltunk a legtovább. - Mondom elgondolkozva, miután végigjártunk a korábbi beszerző körutat és megállok a gombásoknál. - És mi lesz a dolgom? - Kérdezem érdeklődve. Fura lesz látni, hogy mágiát használ. Mármint, hogy igazi mágiát, olyan látványos fajtát. Az a gyógyításos dolog se volt semmi, de valahogy még mindig nem állt össze egy kerek egésszé a fejemben ez a dolog. De talán majd most.
Fairbanks utcáit járva igyekeztem visszakeményíteni magam legalább arra a szintre, hogy tudjak éberen figyelni. A belváros utcáit róttuk, melyet mostanra már elég jól ismertem. Emlékszem, amikor még anno Ayeshával sétáltunk az utcákon, még kissé zavaros volt az elrendeződés. Azóta már jópár hét eltelt, én pedig megismertem a várost. Magánnyomozóként erre szükségem is volt, a jó információs hálózat mellett. Jópár napom azzal ment el, hogy megleljem a megfelelő kapcsolatokat, megtaláljam a város kulcsfontosságú pontjait. Másodjára estem át ezen, de mostanra azért már volt benne rutinom. Most pedig a belvárosban voltunk... azon a terepen, melyre amúgy is figyelnem kellett, mondjuk nem pont erre a zónára...
Szóval sétáltunk és szerencsére Jenny lakása nem volt messze a piactól, negyed óra múlva már lehetett is hallani a morajt. Újabb negyed óra és már ott is voltunk a piacon, Jenny pedig pontosan megmutatta nekem, milyen terepen is sétáltak át. Figyelek, csendbe burkolózva, de ha esetleg rám nézne, hogy valami bajom van-e vagy ilyesmit fedezek fel a tekintetében, csak bátorítóan rámosolygok. Nincs semmi bajom vele, csak morfondírozok. Végül bejárjuk én pedig megkérem, hogy vigyen vissza a gombáshoz. Szerencsésebb lenne, ha lenne egy adott tárgy, melyet megérintett a farkas, de azért így is van anyag, amivel dolgozhatok.
A kérdésére, hogy mit kell tennie, odahajolok a füléhez és suttogva beszélek, hogy más ne hallja meg. - Leguggolok a földre és végrehajtom a varázslatot. Látszani nem fog, de nem mozdulhatok el majd egy jó darabig. Kicsit feltűnő lesz, de ha valaki meg akar lökni, ne engedd... ha pedig kérdezősködnek, mond azt, hogy beteg vagyok és bizonyos időközönként lefagyok. Pár percig eltarthat... számítok rád Jenny. Rámosolygok, miközben elhúzódok. Az illata megbabonáz megint, de semmi hirtelen mozdulat. Pedig azok az ajkak... najólvan Adam, szedd össze magad, dolgod van! Főleg, hogy Jenny-n is segítened kell ezzel.
Odasétálok a gombás standhoz, majd előadom magam. Elkezdem vizsgálni a portékát, néha megkérdezem a termékről a kereskedőt is, mígnem az egyik gombával a kezemben hirtelen remegést színlelek. A gomba a földön végzi, én pedig bocsánatot kérve lehajolok érte. Na és ekkor indul a varázslat. Lehunyom a szemem és koncentrálok, elvégezve a Visszajátszás varázslatot. A lelki szemeim előtt megelevenednek a terephez fűződő emlékképek. Egészen a legutóbbi perctől kezdve, a történések átfolynak az agyamon. Még frissek, így élesek. Itt megállítom az emlékképet, majd elkezdem visszapörgetni őket. Elég sok dologgal szembesülök itt. Hiába, egy forgalmas helyen voltunk, ez elkerülhetetlen. Csak remélni mertem, hogy nem fog később bezavarni.
Gyakorlatilag Marinéni összes vásárlását visszapörgettem, mire elérkeztem arra a napra, amikor Jenny itt volt, abban az időben. Pörgettem, kerestem. Sajnos a kép már vibrált, kissé homályos is volt, jelezve, hogy nem friss emlékkel dolgozok. Ám ha valamit, Jenny arcát még homályosan is megismerem... és akkor megtaláltam. Ahogyan ott sétál... és megvagy! Ott van mellette a farkas is. Eléggé feltűnő jelenségnek tűnik, emellett Jenny elmondására támaszkodva is könnyű felismernem. Szóval ő az... a mi kis imposztorunk. Megállítom a képet úgy, hogy jól lássam. Elkezdem memorizálni azt, amit látok, a fickó vonásait. Sajnos nem éles a kép, de vannak dolgok, amiket még így is ki tudok belőle venni.
Aztán a szemeim felnyílnak. Felveszem a gombát a földről, majd felállok. Kicsit szédelgek, de ez nem rájátszás. Nem kevés emléket pörgettem vissza, így érthető, ha nehéz a visszatérés... bár messze nem ez volt a leghosszabb próbálkozás. Engesztelésül a ,,rongálásért" adtam a kereskedőnek egy dollárt, majd elsétáltam. Elkaptam Jenny tekintetét, jelezve, hogy megvagyok, de egyelőre nem szóltam hozzá. Arrébb sétáltam, elővettem a noteszemet és gyorsan felírtam mindent, amit megjegyeztem ,,Danielről". Végül sóhajtottam és elraktam.
- Megvagyok - tájékoztatom fáradt mosollyal Jenny-t. - Majd tájékoztatom a többieket... de előbb vásároljunk be neked. Segítek vinni a dolgaid. Szóval odaálltam a lány mellé és innentől mellette sétáltam vele, amerre ment és segédkeztem neki a bevásárlásban.
A piacra hamar odaértünk, elvégre nem volt messze szerencsére a lakhelyemtől. Ezért is örültem különösen, hogy sikerült megcsípnem ezt a belvárosi kis garzont. Hála égnek az ára se volt túl magas és megengedhettem magamnak. Minden közel volt hozzá, gyalogosan is könnyűszerrel eljuthattam bárhová, ha vásárlásról volt szó vagy szórakozásról. Bár utóbbi annyira sosem jellemzett, inkább az az otthonülős fajta vagyok azt hiszem. Egy könyvvel vagy filmmel szívesebben ütöm el az időt, minthogy a sokszor számomra kellemetlen embertömeg vegyen körül.
A piacon aztán megmutattam Adamnek, a napokkal ezelőtti útvonalunkat, melyet Daniellel bejártunk. Figyeltem, hogy mit csinált Adam; ám egyenlőre nem láttam semmi különöset rajta. Láthatóan csak a csendes, néma megfigyelő szerepébe bújt. Azt hittem beszélgetni akar majd, de nem váltottunk sok szót. Mondjuk a tegnap este tükrében nem is bántam annyira. Amikor körbejártuk a helyet a gombáshoz akart visszamenni mondván ott voltunk a legtovább. - És az miért fontos? - Kérdeztem, mert nem értettem.
Amikor a fülemhez hajol, megborzongok. Hangja lágyan simogat, ahogy suttogva beszél hozzám, hogy csak én halljam. Hirtelen minden érzékem csak rá figyel, egy pillanatra beszűkül a világ és csak mi ketten vagyunk, amikor megérzem a természetes illatát közvetlen közelből. Aztán ismét kiszélesedik minden, az eddig eltompult környezet visszaélesedik és érzékelem nem vagyunk egyedül. Egy pillanatig még a tekintetét kutatom, a pillanat varázsában ragadva; hogy aztán visszazökkenjek, elhátrálva tőle kissé. Túl közel van, ez ellen muszáj tennem valamit, mielőtt baj lesz belőle megint.
Bólintok, hogy tudomásul vettem a kérését és figyelem, amikor akcióba lép. Még nekem is, aki tudja kamu lesz az egész hitelesnek tűnik, ahogy remegést színlel, majd lehajolva az elhullajtott portékáért, utána hajol. Oda sietek, az elégedetlenkedő árusnak mondom, Adam utasítása szerint a dolgokat és biztosítom ki fogjuk fizetni, ha megsérült az áruja. Közben aggódó arccal nézek Adamra, egész hihetőre sikeredett is a dolog, mert fogalmam sincsen, hogy jól van-e vagy érez-e ilyenkor valamit egyáltalán. Nem tudom mennyi idő telik el, mire kinyitja végre a szemeit. Megkönnyebbülten nézek rá és nyúlok a hóna alá. - Mond, jól vagy? - Kérdezem aggódva, kicsit szédeleg még így lassan állok vele fel.
A gombát persze kifizeti, többet ad az áránál jóval így a kereskedő sem akadékoskodik. Még mindig belekarolva sétálok vele arrébb, hogy aztán mikor a noteszét kezdi keresni eleresszem zavartan. Figyelem, hogy felír néhány dolgot, majd el is rakja a jegyzeteit. - Rendben, akkor csak néhány friss zöldségre van szükségem a holnapi reggelihez. Uborkára, paradicsomra, paprikára, ilyesmikre. Úgyhogy nem kell cipekedned. - Tipikus zöldségfélék, amiket az ember a szendvicseibe belepakolhat. Hamarosan végzünk a vásárlással, talán túlságosan gyorsan is. - Felőlem mehetünk haza. - Jelzem neki, hogy ha ő nem akar semmit ennyi volt az egész. Ha nem akar semmit, a lakásom felé veszem vele az irányt.
*Míg más házról házra jár, addig a fiatal hím csak botját lóbálva halad a célja felé, mely nem más, mint a város főtere. Ajkain halovány mosoly lapul, hisz senki nem mondta egy szóval sem, hogy nem szeret szórakozni. Ő meg aztán végképp nem. Alekszejnek ugyan megmondta, hogy hova megy ahogy azt is, hogy ismerkedik a várossal. Amire mi lenne jobb, mint egy utcabál ahol az emberek többsége jelmezben mászkál? Egy kocsma. De most ez tökéletesen megfelelt Nikolaj igényeinek. Léptei könnyedek, játékosak és olykor még ritmikusak is. Mert bizony az utcán, a piacon keresztül vezetett az út ahol bizony árusok, bódék helyezkedtek el és egy szellem kastélynak is helyet adott. A főtéren azonban már a tánc és a zene dukált. Emberek jöttek-mentek, itt-ott táncoltak és meg kell hagyni, hogy bár a régi bálok nyomába sem ér, de szépen megvolt csinálva. Különböző baljóslatú dallamok szálltak fel, meg egy-két olyan melyre valóban is lehetett táncolni. Nikolaj jelmeze egyszerű, ám mégis elegánsnak mondható a sok ijesztő szörny között. Mondhatni kiválik a tömegből, annak ellenére, hogy jelmezében egy a Victoriánus korabeli vámpírok egyikét testesíti meg. Miért pont ez? Mert ehhez volt otthon ruhája, s csak egy matt fekete álarcot kellett vennie, mely csak a szemét takarta, azaz emelte ki s az ajkait. A percek s órák teltek, a színes kavalkád kezdett a tetőfokára hágni, így Nikolajt is már órákkal ezelőtt magával ragadta a hév, a fergeteg. Immáron táncolható - márha ezt lehet annak nevezni - pörgős dallam szállt fel a sötétben melyre szűnni nem akaró karok ragadták meg egymás derekát és körbe-körbe ugrálva váltogatták a párjukat. A hím sem tett másképp, ahogy le ment a két kör, melyet egy boszival kellett lennie, karja egy újabb derék köré fonódott és ragadta magával. Iriszei a nőre vetültek és halovány mosoly jelent meg az ajkain. Ha épp táncolt, akkor csak tisztelet tudóan biccentéssel üdvözölte a nőt, ha épp csak arra járt és véletlen keveredett a tömegbe - vagy épp annak a szélére szemlélődni - egy bocsánat kérő mosollyal az ajkain nyílt szóra a szája.* - Bocsásson meg... már csak a fellegekben szállhatsz ki vagy ha beleszédülsz egy férfi vagy épp nő karjaiba. * Kacsint rá csalafintán, ám ajkai szegletében egy sunyi mosoly bujkált továbbra is. De ebben az esetben egyenlőre még nem engedte el a hölgyet, hanem egy újabb kört tett vele, hátha akad némi válasz is. A csendes, örömből elég volt egyenlőre. Ideje ismerkedni is vagy épp csak szórakozni, csak másképp.*
//Nem tudtam melyiket szeretnéd hozni, de ez volna a kezdőm. Remélhetőleg bármelyiket bele tudod mesélni, ezért hagytam két opciót. //
A hozzászólást Nikolaj Kirill összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Nov. 25, 2013 7:56 pm-kor.
Abból azért már kinőttem, hogy a csokit vagy csalunk mókázásban részt vehessek, ami azt illeti, túlságosan korán is, ám abból vélhetőleg sosem fogok kinőni, hogy ebben az időszakban jelmezt öltsek, és az utcákon lófráljak. Még a gyógyszertáram is kapott némi dekorációt ebből az alkalomból. Most mit tagadjam? Imádom nézni, amikor egyesek falfehér arcszínezetet öltenek, mikor belépnek. Utána persze mindenki megkönnyebbülten kezd el mosolyogni, de az első reakció rendkívül mókás tud lenni. Most én magam is valami hasonló hatást válthatok ki az emberekből, igaz, sokan mások is ijesztőek, de egy kicsi nőszemélytől nem ilyesmit várna az ember, hanem hogy legyen mondjuk cica, angyal, vagy bármi, ami egy kicsit is bájos. Én azonban nem szeretem a szokványos dolgokat, úgyhogy némileg elrugaszkodtam a valóságtól a jelmezem terén. Szerintem mondjuk még így sem vagyok épp félelmetes, de mindenki döntse el maga, hogy egy kicsi, vörös hajú Frankenstein mennyire az. Mondjuk, az tuti, hogy cserébe meghökkentő vagyok, nem is kicsit. Nem baj, ez a cél. Néhány alakot, akik tovább bámulnak annál, minthogy ildomos lenne, meg is ajándékozok egy-egy riogatással, és egészen jól szórakozok. Mondjuk, örültem volna, ha valamelyik barátnőm el tud jönni, de senkit sem tudtam rávenni a beöltözésre. Eskü, a nagymamám volt a leglelkesebb, de őt azért mégsem cipelhetem magammal, azért már nem bírja olyan jól a tempót. Viszont nekem a postás incidens óta szükségem volt némi lazításra, egy kis szórakozásra, el akartam felejteni a dolgot, és szerencsére már járni is rendesen tudtam, bár a lábamon lévő heg minden egyes nap emlékeztetett arra, hogy nem oly rég meglőttek. Már bőven benne voltak az emberek a mulatságban, többen táncoltak is, de nem vetettem bele magam a forgatagba, csak figyeltem a megannyi színt és formát, a jobbnál jobb jelmezeket, egészen addig, míg valaki nekem nem jött hátulról, és éreztem, ahogy némi nedvesség áztatja a felsőmet. Elég kellemetlen érzet volt ebben a hidegben, meg is fordultam, és egy mini batmannel találtam szembe magam, aki elmotyogott valami bocsánatkérés félét. Történetesen egy gyerkőcre akkor sem tudnék haragudni, ha épp lenne rá lehetőségem, de most nem volt, mert egy kar fonódott a derekamra, és rántott be a forgatagba. Úgy meglepődtem, hogy a kabátom is kipergett a kezemből, de nem kezdtem el jajveszékelni, táncolni egyébként is szerettem, és szórakozni jöttem ide, lám meg is adatott. - Semmi probléma vámpír úr, de biztosíthatom, rágós falat leszek. Kacsintottam rá vidáman, és sikerrel vettem a tánclépéseket, közben derűs vonásokkal szemlélve azt, ki elragadott. - Ám a szédülés még messze van, engem nem olyan könnyű levenni a lábamról. Noha kétértelműek a szavaim, egyelőre közel sem tartok ott, hogy minden mondatomat flörtölési célzattal ejtsem ki a számon, egyszerűen csak arról van szó, hogy jól bírom, ha pörgetnek, forgatnak, s nem szédülök be tőle túl könnyedén.
*Jobban felméri a kis Frankensteint magának, azonban az arcán némi meghökkenés van egy pillanat erejéig. Be kell látni, hogy nem ily jelmez az mely a hölgyek körében megszokott. Azonban elragadó...* - Lehet, hogy rágós... de mindenképp elragadó ebben a kiadásban. Talán megéri vén húsát, vasas izét bevállalni. Talán maga is hallotta már, hogy a vámpírok harapása alatt az áldozat mámorban részesül. * Hangjában továbbra is ott lapul a báj, a kihívás és némi egoizmus is, mely pusztán a szerepéhez tartozik. A tekintete azonban nem, melyben némi csibészes fény folyamatosan ott volt, annak ellenére, hogy nem minden vágya nőt az ágyába cipelni. Jobban szereti az oda vezető utat mintsem maga a végeredmény. Arra, hogy nem könnyű levenni a nőt lábáról csak elvigyorodik, azonban a következő pillanatban már fel is kapja a nőt – ezzel eltérve a lépéstől – és így, a karjaival tartva folytatja. Ámbár sokkal gyorsabb tempóban és körbe-körbe ölelve az egész táncoló népet, azonban még a lépéseként is forog egyet a nővel. Nem célja, meghánytatni, azonban;* - Látja... nem is olyan nehéz levenni a lábáról. Le vagy fel... az már mindegy. Nem áll a lábán Miss... ? és csak ez a lényeg. * Kérdez rá a nevére majd egy mű bűnbánó mosolyt csal az ajkaira.* - Elveszi az eszem Frankeisten. Még csak be sem mutatkoztam... Nikolaj Kirill a nevem. Önben kit tisztelhetek meg? * A bemutatkozása után egy futó puszit nyom a nő ajkaira. Amiben semmi tolakodás nincs, pusztán pillanatnyi az egész. Nikolaj ajkai puhák, még ha állán egy kevés borosta is van. Elhúzódva szélesen vigyorogva magyarázza meg a tettét, azonban a lépésben nem áll meg, ha csak a lány nem tesz valami olyat, ami erre késztetné.* - Jelenleg kézcsókot nem kivitelezhetek, ám a hiedelmekkel ellentétben a vámpírok is ismerik az udvariasságot. S annyira ragaszkodnak hozzá, hogy így vagy úgy, de mindenképp kivitelezik. Remélem nem sértettem meg, a szerepem megtartása érdekében. * Szavai hazugak, a vámpírokról nem sokat tud, csak annyit amennyit a könyvekből vagy a filmekből megtudott. Legendákat, meséket és mondákat. Azonban az udvariasság ott sem volt sehol. Azonban Ő is költhet bármit egy jelez, mitikus lény mögé. Ártatlan pislogása pedig azt próbálja alátámasztani, hogy Ő bizony ebben mélyen hisz. S ember legyen a talpán aki biztosra állítja, hogy ez nem így van. *
- Hallani hallottam, ám az már más kérdés, hogy elhiszem-e. Ha léteznének vámpírok, akkor talán így lenne, de ugyebár nincsenek. Még jó, mert nem nagyon díjaznám, ha bárki is ki akarná szívni a vérem, meg milyen pocsék lenne már csórikáimnak, hogy nem mehetnek ki a napra. Hú, most ez mondjuk eléggé úgy hangozhatott, hogy én ki akarom provokálni azt a harapást, hogy megtudjam, valóban jön-e az a bizonyos mámor. Igazából, nem voltam nagy férfifaló, sőt… elég kevesen voltak az életemben, néha hagytam, hogy elcsavarják a fejem, de kapcsolatot nem akartam, max egyszer-kétszer izzadni együtt. Nekem ennyi tökéletes elég volt. Pillanatokon belül halkan felsikkantok, ahogy felkap, mi tagadás, meglepett a mozdulat, ajkaimon vidám mosoly ülepszik meg rögvest utána, jelezvén, összességében elnyerte a tetszésemet a dolog. - Igaza van, de mégis azt kell mondjam, ez bizony csalás. Vigyorgok, majd nem bírom ki, elkuncogom magam arra, hogy elveszem az eszét. Nem hiszem el egy szavát sem, de azért mégis jól esik ilyesmit hallani egy nőnek. - Biztos a kor teszi, kedves vámpírúr. Örvendek, én Naomi Sharp vagyok. Mutatkozom be, de kezet nyújtani értelemszerűen nem tudok jelen helyzetben, de hoppá, úgy tűnik, nincs is rá szükség, mert a férfi másképp óhajtja megpecsételni a tiszteletkört. Köpni-nyelni nem tudok, csak némi pír önti el az arcom, de az hálistennek nem látszik a fehér arcfesték miatt. Igencsak közvetlen a pasi, meg kell hagyni. Több azonban nem lesz belőle, így nem is reagálom túl a dolgot, főleg azért, mert rögvest kapok egy elég hosszú magyarázatot is. Na jó, egyébként sem vagyok egy pofozkodós némber, ahhoz eléggé fel kell paprikázni… egy apró puszi pedig nem ez a kategória. - Nem, dehogy, de ez a logikát használva én sem biztosíthatom afelől, hogy nem változom hamarosan dühöngő őrültté. Jó, persze, csak szórakozok, eszemben sincs nekimenni senkinek, csak jól jött ki, már szerintem. Én meg szeretek szórakozni, másokat ugratni, és azt sem bánom, ha velem így tesznek. Úgyhogy csak nyugodtan, állok elébe. - Remélem, nem vagyok túl nehéz. Ohh, mit is gondolok, egy vámpírnak bizonyosan természetfeletti ereje van. Kacsintok, és fogalmam sincs róla, mennyire beletrafáltam, az meg egészen mellékes, hogy abszolút nem vagyok súlyos egyéniség, már a szó szoros értelmében persze. Lehet, hogy amúgy néha fárasztó lehetek egyeseknek, de szerintem nem jellemző.
- Hmm... maga az a fajta, aki a tapasztalatok után mond véleményt? * Kérdez egy mosollyal, ami igazából már lassan oda fagyott az arcára, pedig ez még nem nevezhető hidegnek. Tekintete végig vándorol a finom nyak íven és talán csak azért nem provokálja tetettek is, mert mancsai foglaltak... még. Viszont ajkait megnyalja, tudatosan persze, ám a mozdulat mégis ösztönösnek hat, mely után a nő szemébe néz. De már nem szól, nem tesz semmit sem csak a sejtelem van arra, hogy bizony tenne Ő. De hogy mi tartja vissza? A lány azt láthatja, hogy az udvariasság, a tartása és a tisztelete az ami nem hagyja, hogy letámadja. Azonban csak szeret játszani, küzdeni a célért. Ha könnyen jön, nincs meg a varázs számára.* - A magam fajta éjjeli szörnyeknek nincsenek szabályaik. Így nem is létezik a csalás számunkra, pusztán eszköz minden. * Ez Ő maga volna, vagy csak a szerepe? Ezaz amit a lány nem tudhat, még csak fogalma sem lehet arról, hogy ez valóság vagy csak a kitalált lény szerepe. Az igazság azonban Nikolajban rejlik, ott ahova nem tekinthet be. Bizony így vélte Ő maga is, így nem volt nehéz az alakítást előadnia. Csak a vidáman csillogó íriszek adhatnak némi okot arra, hogy Naomi azt higgye ez pusztán játék. Érzi a lány zavarát, de halvány jelét sem adja ennek. Csak magában szórakozik jól a fejleményeken. Mintha egy ártatlan gyermeket tartana a kezében, holott ez a nőkről nem mondható el. Mindegyik lélek bűnös... ezé sem lehet különb. Ám magyarázata sem ennek az oka, pusztán nem akarja elijeszteni a mai fogást. Szó szerint fogást.* - Az őrültek, éppúgy, mint a gyerekek, nem tágítanak, amíg nem teljesül a kívánságuk. Neked mi a kívánságod Naomi? * Suttogja lágyan a lány fülébe Paulo Coelho szavait, s elhúzódva a szemébe nézve teszi fel a kérdését. Kíváncsi, mindig is az volt. Érdekli, s ki tudja, talán még ha van oka nagylelkű lesz és meg is adja a nőnek. De persze, elvenni az álmokat, vágyakat mindig is mulatságosabb volt számára. De mindjárt itt a karácsony talán belefér, hogy neki is hozzon a Mikulás valamit. Na igen, mintha hinne benne. De ha a vérfarkasok léteznek, akkor a mikulás is létezhet, nem? A nő szavaira elneveti magát s hangja mély, kissé morgós mely teljesen ellentétben van a kisfiús külsejével. Talán a sors iróniája az, hogy pont vége lett a számnak és egy másik dal csendült fel.* - Mindenképpen az Naomi. Öreg vagyok már emelgetni, de remélem... visszatalál hozzám. * Kacsint a nőre és ezúttal már valóban egy kézcsókkal engedi el, miután letette. Itt sajnos vagy sem, de nem foghatja a karjaiba a lányt. Teljesen más zene, így más a tánc is. Nikolaj mintha mi sem volna természetesebb ropja... jó táncos. Szüksége volt rá, hogy az alapokat ismerje minden műfajban. De tekintete a lányt követi s azt próbálja megfejteni...*
- Igen, ebből a szempontból sajnos rendkívül földhözragadt vagyok. Elvégre, minek mondjak olyasmiről véleményt, amit nem ismerek? Elegen ítélkeznek helyettem gondolkodás nélkül, én nem teszem, s nem is hiszem el azt, amit nem látok, nem hallok, és nem tapintok egyszerre. Így tehát az én szememben vámpírok bizonyosan nem léteznek, de a mai este természetesen kivétel. Jelmezbe bújva bármi lehetséges még a szememben is, ezt a fajta varázslatot nem hagyom kihalni magamból. Bevallom, kicsit zavarba hoz azzal, ahogy megnyalja az ajkait, némileg el is pirulok, bár szeretek flörtölni, de a világos bőrszínem nagy átka ez, sosem tudom igazán leplezni az ilyesmit. Inkább lesütöm a pilláimat, mert nem szeretném, hogy a szemeimben is lássa az érzéseimet. Furcsán érzem magam, nem tudom miért, de azt gondolom, belém lát. - Úgy látom, mindenre van kész válasza… így nehéz lesz sarokba szorítanom. De, gondolom, akkor úgyis átváltozna denevérré, és elrepülne. Mosolyodom el, és fogalmam sincs arról, hogy valamivé valóban át tudna változni. Nem, egyáltalán nem veszem komolyan ezt az egészet, könnyed szórakozás az egész, némileg morbid köntösbe csomagolva, hisz ki látott már egymással táncoló vámpírt és Frankensteint. Meglehetősen érdekes párosítás, annyi szent. - Hogy mi a kívánságom? Kérdezek vissza halkan, majd mély sóhajjal hajtom le a fejem, nem, amit valóban kívánnék, azt nem fogom kimondani, és megpróbálok nem is gondolni a dologra, mert az jó eséllyel végre tönkretenné a hangulatomat. A kislányomat nem adhatja vissza nekem senki, és még csak a nyomára se nagyon tudtam eddig bukkanni, folyton falakba ütköztem. Az igazság helyett inkább olyat mondok, aminek itt és most nagyon is van létjogosultsága. - Azt kívánom, hogy feledtesd el velem a szürke hétköznapokat… hogy tedd ezt az estét felejthetetlenné… Kimondtam… Megbántam? Azonnal, elvégre, ilyet kérni egy tökéletesen idegen férfitól talán ostobaság, mégis, úgy érzem, hogy erre most szükségem volt, akkor is, ha a következő táncot már mással fogja ropni. - Nem szándékozom messzire menni. Mosolyodom el ismét, eleresztve saját árnyaimat, próbálom inkább valóban jól érezni magam, minthogy megint hagyjam, hogy komorság költözzön a szívembe, és inkább hazamenjek búslakodni. Nem, most egy kicsit tényleg szórakoznék egy jóképű idegen társaságában, és hagynám, hogy egymás után ragadjanak magukkal a pillanatok. Az ír tánc nekem kevésbé megy jól, de legalább utánozni remekül tudok, így természetesen próbálom követni a tempót. Maximum elkönyvelnek ügyetlenek, de Frankenstein úgyis jó nagy behemót volt, és határozottan darabos mozgású, nem egy született táncos. Ennek ellenére egész jól megy a dolog, egészen addig, míg meg nem botlik mögöttem valaki, és esik nekem, amitől én egy sikkantás kíséretében szabályosan nekivágódom Nikolajnak, és landolok a karjaiba, már ha megtart. Ha nem, akkor jó eséllyel csúnya vége lesz a dolognak.
Szeretek másoknak segíteni ingyen is, de most a pénz sem jön rosszul, így hát minden lehetséges munkát elvállalok. Hétvégente egy kedves, idős néninek vásárolok be az elmúlt két hétben, s meg kell hagyni, hogy nagyon kellemes elfoglaltságnak tartom. Egyrészt nem kell sok dolgot vennem, másrészt pedig a néni megengedi, hogy megmosakodjak nála, s mi tagadás, sokkal kellemesebb meleg vízzel hajat mosni, majd rendes hajszárítóval megszárítani, mint hagyni, hogy a hideg vizes öblítés után ez a fincsi, jeges alaszkai klíma szárítsa meg. Komolyan csodálkozom azon, hogy még nem kaptam itt Fairbanksben némi istenes tüdőgyulladást. Isten. Mindig, minduntalan ide lyukadok ki. Soha, egy pillanatra sem kérdőjelezem meg a nekem szánt útját, bár az is biztos, hogy az utóbbi napokban jelentősen próbára tesz. A szállón elszaporodtak a tolvajok. Konkrétan már magamra kell kötözzem a hátizsákomat, ami így eléggé kellemetlen éjszakai nyugalmat biztosít. Egyikük sem érti meg, ha egyezményes jelként lobogtatom nekik a középső ujjamat, vagy egy még szebb, jobb két a bal könyék hajlatába való belecsapkodásával kifejezett jelet vetek a pofájukba. Attól, mert néma vagyok, még nem félek kifejezni, hogy mennyire idegesítenek ezek a büdös, igénytelen, minden jóra rest hajléktalanok. Én legalább akarok dolgozni, de ezek. Undorító! Most a néni megengedte azt is, hogy nála hagyjam a holmimat, így nem vagyok felszerelkezve a saját batyummal, csak a néni banyatankjával. ~Emlékszel, Simon, amikor először elmeséltem neked, hogy mi is az a banyatank? Anyámmal mentünk vásárolni aznap és nekem kellett felhúzni a hegyre a gurulós bevásárlótáskát. Úgy éreztem magam, mintha vagy száz éves lennék. Hát, örömmel jelentem, hogy tizenkilenc éves koromra sem sikerült hozzáöregednem a banyatankokhoz.~ A kezemben a bevásárló listát lobogtatom, s az árusok portékáját szemlélve igyekszem ezzel a gurulós csodával lavírozni a járókelők között. Remélem nem húzom rá senkinek a lábára, bár ha meg is teszem, nem fogok elnézést kérni. Nem pazarolom ilyesmire (sem) a hangomat.
Az utóbbi időben a szokásosnál is sűrűbbek a napjaim, felváltva igyekszem helytállni a két munkahelyemen, meg az Őrzők közt, ez természetesen azt eredményezi, hogy a maradék időben tökéletesen agyhalott vagyok. Esküszöm, még egy aranyhal is simán kenterbe verne bármikor. Nem is értem, komolyan, hogy miért gyötröm magam ilyen korán reggel a piacon, ráadásul szombaton. Nem mintha nem ment volna el az eszem tökéletesen az utóbbi időben, talán egy kis vásárlás még jól is jön, elvégre, az ilyen hétköznapi tevékenységek igencsak kiszorultak a perifériámra az elhívásom óta. Szegény Milot is eléggé elhanyagolom mostanában, ráadásként a szabad perceim nagy részében azon agyalok, miként is találhatnám meg ezt a Connor nevezetű vérfarkast… Erre még nem találtam megoldást sajnos, de az Egyetemen senkit sem szeretnék megkérdezni róla, mert nem biztos, hogy jó néven vennék. Még szerencse, hogy P.S. is Őrző lett, így legalább amiatt nem fáj a fejem, hogy hazudnom kell neki, illetve, eltitkolni az igazságot. Ha engem kérdeztek, a kettő egy és ugyanaz. Most többet is látom, bár eddig sem volt gyér a találkozásaink száma, de most van még egy apropónk, ami miatt találkozhatunk. Mandyvel szintúgy… Ennek ellenére még most sem vagyok biztos benne, hogy sikerült feldolgoznom mindent, sőt, biztos, hogy nem, legalábbis, a támadást és Mayát. Az elhívással meglennék, de örültem volna, ha nem tartozik hozzá ilyen körítés, mondhatni, késő bánat. Nem is agyalok most az életemen, csak vásárlok egy kis friss zöldséget, gyümölcsöt, meg talán egy kis húst, mert eljött az ideje, hogy főzzek, csak magamra, tudom, hogy ezen tevékenység közepette majdnem tökéletesen ki tudok kapcsolni, és mivel előttem az egész nap, ezért kell is valami, ami lefoglal. Még semmi sincs a szatyromba, csak nézelődöm, járkálok a sorok közt, és nem is igazán figyelek az orrom elé, ennek is köze lehet ahhoz, hogy mennyire ügyetlen tudok lenni. Most mégsem történik semmi ilyesmi, meglehet, kisebb fajta csodának lehet elkönyvelni. Helyettem esik más, egy olyan vénasszonyos gurulós szutyokban, amit akkor sem fognék meg, ha fizetnének érte. Szerintem halálosan ciki, vagy legalábbis tökéletesen öreg banyás… Elesik benne egy pasas, aki láthatóan siet, biztos valamit be kell vásárolnia az asszonynak. Látom a jegygyűrűjét, sokat nem tévedhetek. Részletek… valahogy sokkal fontosabbak lettek újabban. Figyelek, szinte folyamatosan, hátha látok valamit, ami értékes lehet ebben az új, még ismeretlen, felfedezésre váró világban. Mindenesetre, az említett dühösen pattan fel, hogy elküldje melegebb éghajlatra a banyát... ja… hogy az nem is egy vénség, hanem egy fiatal lány. Itt érzem kötelességemnek odalépni, és tőlem meglepően szokatlan, már-már agresszív módon az arcába mászni. - Hé-hé-hé… Elég lesz… ne másokat okoljon a figyelmetlenségéért! Morgok rá, mint egy acsarkodó kutya, kevés olyan alkalom volt életem során, amikor ennyire csúnyán néztem, vagy megpróbáltam kioktatni másokat, ám a taplóság minden körülmények közt idegesít. Visszaköpködött valami nyomdafestéket nem tűrő ocsmányságot, amire már fülem botját sem mozdítottam, csak legyintettem, majd a fekete hajú lányra pillantottam, vajon nem sodorta-e el őt is a pasas. - Minden oké? Kérdezem, tőle már sokkal kedvesebb és lágyabb hangon, bár mosoly az nem pihen az arcomon, ennek ellenére elég barátságos arcberendezéssel jutalmaztak meg az égiek, szóval nem leszek tőle ellenszenves. Mostanság nehezebben megy a mosolygás… olykor nem is erőltetem.
Anica Laurelle Bright
Kölyök
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 30
◯ HSZ : 89
◯ IC REAG : 70
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Nem beszél és még kettő sétál belőle a város utcáin.
Éppen az egyik gyümölcsöt áruló asszony portékáját szemlélem, s igyekszem kitalálni, hogy mi a különbség a golden alma és a granny smith között, amikor érzem, hogy valami megrántja a kezemben a banyatank fülét. Mivel nem vagyok gyakorlott az ilyesmivel való vásárlábsna, így rafináltam nem állítottam magam mellé, hogy senkinek ne legyen az útjában. Hallom is a puffanást, s már fordulnék, amikor hirtelen a kulturált hangnem is eljut fülemhez. Meghallva a stílust, minden kedvem elmegy a fordulástól. Az egy dolog, hogy néma vagyok, de inkább tettetem a süketet egy darabig. Van a halálnak szüksége arra, hogy mutogatva magyarázza a bizonyítványát valakinek, akinek be van gyógyulva a szeme menet közben és még neki áll feljebb. A kezembe veszek egy almát és az eladónőnek nyújtom, rámutatva a mérlege mellett álló fél kilós súlyra. Remélem egyértelmű voltam és nem akad átverni, mert a végén még nagyon begorombulok, s nem veszek semmit, azt meg ami a kezemben van a földhöz fogom vágni. Istenem, hogy ez mögöttem még mindig üvöltözik! Az árus már nekilát rakosgatni az almákat a mérlegre, amikor újabb hang üti meg a füleimet. Jé, ez egy kedvesebb -féle és mintha (legnagyobb meglepetésemre) engem védelmezne. Nem bírom megállni, hogy el ne szakítsam pillantásomat a mérlegtől, s ezúttal tényleg a szitkozódó férfi és a kellemesebb hangú nő felé forduljak. Mivel letagadni nem tudom önmagam, jobb kezem (mellyel nem fogom a gurulós cucc fülét) mutatóujját nyújtva hagyom, a többit meg behajlítom, s szexuális tevékenységre szólítom fel a férfi bérhajadon anyját. Persze tudom én, hogy ennyi minden nem fér el egy jelben, de remélem azért érti a lényeget. Úgy tűnik, mert fogcsattogtatva, szidva az anyámat és egyéb felmenőimet a banyatank feltalálóéival együtt elszelel. Ekkor ér a kérdés, melyre egy bólintás a válaszom. Két copfom az arcomba kalandozik a fejmozdulatra, egy fújással és a fejtartásom egyenesbe állításával helyezem vissza a fekete tincseket a helyükre, majd a szívemre teszem a kezemet és egy hálás mosolyt villantok a vörös hajú lány felé. Ez az én köszönömöm, melyet a távozó férfi háta irányába intézett mutatás követ közvetlenül azután, hogy mutatóujjammal saját halántékomra böktem és mintha fúrnám a fejemet, csavaró mozdulatokat nem tettem. Jelezni kívántam, hogy ez a fickó kérem teljesen hülye volt, becsavarodott az agya, vagy valami. A szememet is befoghatnám, jelezve azzal, hogy biztos vak is lehetett alkalmilag, de azért nem akarom túlfeszíteni a húrt. Közben az almaárus türelmetlen ciccegése is elér hozzám, odafordulva a vörös lány felé tartom fel pillanatot kérve mutatóujjamat, majd elveszem a fél kiló almát, belesüllyesztem a tankba, s újra rácsukom a fedelet. Nehogy már a legközelebbi kamikáze áteső még kirúgja belőle a nehezen összeszedett, kifizetett termékeket. Az almák árát kifizetem a nőnek, majd a pénzt is biztonságba helyezve újra a kedves vöröshöz fordulok. Végigmutatok a zöldségespulton, s enyhén felhúzott vállal, kérdő tekintettel próbálok érdeklődni arról, hogy innen szeretett volna esetleg venni valamit, vagy sem. Mert ha igen (bár ez nem olvasható ki a gesztusaimból) akkor a magam helyére engedem, ha már úgyis én állok a sor elején, de ha nem, akkor arrébb tolatok a gurulós boszorkányeszközömmel, hogy helyet adjunk másoknak is.
Úgy tűnik, annyira nem kell ám félteni a csajt, bár az én ízlésemnek túlságosan… hümm, szókimondó az általa mutatott egyezményes jel, el is kerekednek kissé a szemeim. Nem meglepő, a legcsúnyább szó, ami kiesett a számon az utóbbi időben, a basszameg volt, az is csupán egyszer. Arról persze inkább mélyen hallgatnék, hogy régen mi volt a helyzet, de lévén pubban dolgoztam, ragadt rám az ilyesmi. Mostanra rengeteget szelídültem. Bólint, szóval nem esett baja, viszont az, hogy nem beszél, csak akkor tudatosul bennem igazán, mikor a köszönömöt is mutogatással közvetíti felém. Kicsit azért megszeppenek, mert soha életemben nem ismertem némát, nem ismerem a jelbeszédet, szóval ez így felettébb érdekes lesz. Szerencsére úgy tűnik, hallani hall, az lenne csak igazán csúnya, ha nekem is mutogatnom kellene. Egy köszönömöt még nem túl nagy dolog megérteni, de azt hiszem, a komolyan mondanivalókkal már bajban lennék. Atya ég, ha én némulnék meg egyszer csak, szerintem megbolondulnék… Túlságosan szeretem jártatni a számat. Jó, nem mostanság, de alapvetően illik rám a kijelentés. - Nincs mit. Nem szeretem a tahókat, még véletlenül sincs benne annyi, hogy ráeszméljen, ha a lába elé nézett volna, nem esik el semmiben. Komolyan nem győzöm csodálkozni ama tény felett, hogy mindezt nem én játszottam be, pedig az aztán tutira Naomis lett volna. Én a saját hülyeségemen és bénaságomon nevetni szoktam, nem pedig másokat okolni miattuk. - Szerintem is dilis… meg valaki kimoshatná a száját egy szappannal. Rántom meg a vállam, alapvetően nem érdekel, ha valakinek pereg a vetőmag a szájából, de ha mellé még igazi seggfej is, na az már böki a csőrömet, az iménti pasas pedig ékes példája volt ennek. Bólintok, mert úgy sejtem, azt szeretné, hogy várjak kicsit, eddig tök jó, de azért tartok attól, hogy nem leszek végig ilyen zseniális abban, hogy megértsem, mit akar a tudtomra adni. Activityzni sosem szerettem igazán, max a beszélős részével nem voltak gondjaim, a többit inkább hagyjuk. Ha már itt vagyok, akkor kicsit körülnézek, amíg fizet, és ki is nézek magamnak némi friss idényzöldséget és gyümölcsöt, majd ha a lány végzett, akkor én is végigmutatom, mit szeretnék, s azokból mennyit. Míg a nő szedeget, s méreget, előveszem az kicsire összegyűrhető bevásárlós anyagszatyrom, majd elkezdek belepakolni. Egyelőre nem tudom, mit fogok főzni, de majd kitalálok valamit. Lassacskán bepakolok mindent a táskába, majd ha végeztem, és arrébb is álltunk, már nézek is fel aktuális társaságomra. - Tudok valamiben segíteni? Nem is én lennék, ha nem érdeklődnék ilyesmiről, persze, nem kell feltétlenül tanácstalannak lennie a piacon, vagy akármi, és nem is kell feltétlenül beszélni ahhoz, hogy megkapja, amit szeretne, de attól még ki tudja… Meg aztán, szeretem a társaságot, és ha már így egymásba futottunk, akár letudhatjuk együtt is a vásárlást.
Anica Laurelle Bright
Kölyök
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 30
◯ HSZ : 89
◯ IC REAG : 70
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Nem beszél és még kettő sétál belőle a város utcáin.
Hevesen bólogatok, így fejezve ki egyetértésemet a lány szavainak hallatán. Én sem szeretem a tahókat, soha nem is szerettem, s bár felebaráti tiszteletből csak azután mutatok be nekik, hogy bunkózni kezdtek velem, azért a véleményem még megvan róluk. Nyilván a saját gurulós kis tankomról is megvan, de mivel nem az enyém, hanem a nénié, s fizetést kapok azért, hogy ezzel gurigázzak, nem szólok egy szót sem. Meg amúgy se tenném. Elképzelem, ahogy szappannal mossák a férfi száját, s kitör belőlem a nevetés. Hangot nem adok ugyan ehhez sem, de olyan színessé válnak vonásaim közben, hogy a vörös lány szinte hallhatja, ahogyan trilláznak hangszalagjaim. Valaha én is visszahallottam magam, de az elmúlt hónapok meglehetősen hamar elmosták a hónapok hangom emlékét. Nem is gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz rá visszaemlékeznem. Már nem szól fülemben csengése, nem tudom, hogy mély volt-e vagy magas. Az énekhangom szoprán volt, biztos most is az, de annak sem zeng fülemben tónusa. Megrázom a fejemet, jelezve ezzel, hogy segíteni azt nem tud, de ettől még a társaságára nagyon is szomjazom, csak nem tudom ezt hogyan közöljem vele. Gondolok egyet hát, s magamra mutatok, majd Naomira, kérő tekintettel spékelve a mozdulatsort. Ezzel szeretném visszakérdezésemet kifejezni, célozva arra, hogy és én segíthetek-e neki valamiben? Neki. Na jó, de mi a neve? Előkapok a banyatank aljából egy köteg kis cetlit, melyekre írni szoktam, hogyha a néni a bevásárolnivalókat diktálja. Most viszont egy kérdést róvok a papírra: ~ Hogy hívnak?~ firkantom gyorsan a papírra, majd a cetlit Naomi elé tolom, hadd olvassa el. Amennyiben válaszol a kérdésemre, úgy újabb cetlit veszek elő, s ezúttal saját nevemet írom rá. A tőlem megszokott módon, természetesen. ~ Miela Nada Laura (Dragan). Válaszd, amelyiket akarod! ~ Nem szeretek dönteni mások helyett. Minden nevemet szeretem, éppen ezért szeretném most is megadni a vörösnek a választás lehetőségét. Közben, hogyha ráér, magammal invitálom egy karlendítéssel pár standdal arrébb, elvégre még van mit bevásárolnom, mielőtt a nénihez visszasietek.
Nagyon-nagyon-nagyon fura ez a hang nélkül nevetés. Szavam sem lehet azonban, hisz legalább nevet, látszik az arcán, mosolyognom kell tőle. Kevés ilyen van manapság, túl sok minden történt, és valami még mindig nem, amit pedig nagyon szeretnék. Mégsem tudom, hol kellene a nyomát keresnem, épp ezért még igazán neki sem kezdtem. Hisz hogyan is kérhetném meg az őrzőtársaimat, hogy segítsenek megtalálni egy vérfarkast… nem tudnék választ a miértekre, csak azt tudom, hogy ismerni akarom, megint. Hümm, ha nem tudok segíteni, akkor lehetséges, hogy illene mennem a dolgomra, sosem szerettem mások terhére lenni, az nem én vagyok, én tudomásul veszem, ha valahová, valakinek nem kellek. Valamit mutogat, magára, majd rám, valami homályos elképzelésem van arról, hogy esetleg visszakérdez, de nem vennék rá mérget. - Köszi, de rutinos piacoló vagyok egy pihenni képtelen nagymama mellett, szóval tudom, mi merre. Ez olyan sakk-matt féle, pedig valamiért úgy érzem, hogy szüksége van rám, nem tudom, miért, de… ez már nem először történik velem, vannak ezek a megérzéseim, meg látomásaim. Nem mindig, és őt még nem is láttam sosem egyik képmozaikomban sem, mégis tudom, hogy valamiért nem hagyhatom csak úgy itt. Áthidalni látszik azonban a probléma, hiszen fogja, és elkezd írni. Praktikus megoldás, az olyan kellemetlen lenne, ha mondjuk a nyakában lógna egy tábla, mint olykor a filmekben, és arra firkálgatna kommunikáció gyanánt, - Naomi Sharp vagyok! Örvendek! Mivel az írással van elfoglalva, nem nyújtom a kezem, úgy vélem, épp elég tiszteletteljes voltam így is, nem szükséges leróni a tiszteletkörök eme tagját. - Akkor legyen a Nada, azon egyszerű okból kifolyólag, mert az én nevem is N-nel kezdődik. Valami alapján döntenem kellett, megjegyzem én mindet, nem arról van szó, de ha már felkínálta a lehetőséget, nyilván nem véletlenül, nem óhajtok akadékoskodni. Megyek vele közben, s ha már így, hát kérdezek, eldöntendőt, mert arra úgy vélem, könnyebb válaszolnia, meg is értem, mindenki jól jár. - Gyakran jársz erre? Kérdezem, lesandítok a táskára, valahogy nem tudom összepárosítani vele, pedig még listája is van. Mindenesetre, ha nem az övé, majdcsak kibukik előbb-utóbb, bár akár a nagymamájának is bevásárolhat, én is szoktam, bár neki nincs ilyen szörnyűsége, neki kosara van. Éljen Naomi, mint Piroska. - Nyugtass meg, hogy az a nagyid szörnyetege, nem a tiéd. Egy világ dőlne össze bennem, ha nem így lenne. Egy életem, egy halálom, bökök végül a banyatankra, akkor is meg kellett kérdeznem, ha netán megsértődik rajta. Majd meghívom valamire, ha így volna, mert nem szeretem, ha valaki lelkébe gázolok, de na... nincs az az isten, hogy ő járjon ilyesmivel.
Kezdőlap
//
//
