*Pont nem érdekelt az sms amit kaptam Darrentől. Csak feküdtem ott, azon a hülye kanapén és bámultam ki az ablakon. Nem nyúltam semmihez, csak néztem ki a fejemből, összegömbölyödve picire. Mintha ez változtatna bármin is... Mintha felébredhetnék egy álomból...

Kipihenten... najó, ne vicceljünk. Egy percet sem aludtam csak meredtem és azt vettem észre, hogy már virrad. Szóval mint egy mosott szar lépkedtem át Darren lakásába, be a szobámba és egyszerűen csak lezuhanyoztam, vettem fel pár göncöt. Ami egy szabadidőnadrágból állt és egy bő pólóból, no meg egy két számmal nagyobb cipzáras pulcsiból. A színválasztás lehangoló... fekete. Semmi más... Csak a hajam és a szemem nem virított ebben. De még korán volt, szóval csak lementem a teraszra és ott vártam egy bögre kávéval. Mikor eljött az idő felsétáltam a lépcsőhöz és leülve vártam meg Darrent.*
- Előbb éjt adj, aztán beszülhetünk a reggelről. * Feleltem egyhangúan, minden érzelemtől mentesen, miközben felálltam és nagyon-nagyon-nagyon reméltem, hogy Darren nem most akar kérdezősködni, különben fellógatom. Élve. Megnyúzom, felvagdosom és össze puzzlézem, hogy összeregenerálódhasson. Persze a fülemben ott voltak a fülbevalók szóval kivetni valója nem lehet. Szóval hagyjuk egymást nyugiban. A felém nyújtott kajára csak a szám húztam el. De nem volt még ellenkezni sem kedvem így kajálva indultam meg lefelé, magamhoz mértem viszonylag halkan, minden ugrálást mellőzve és csak reméltem, hogy nem találkozok senkivel. Pláne nem Jamievel.

Útközben elfogyott a szendvicsem, ittam is és loholtam Darren után. Morogni lett volna kedvem, hogy lassítson, nem hajt a tatár sehova. Van egymásra egy egész életünk, akkor meg minek??? DE csak követtem, mint az elmúlt időszakban mindig. Kivéve mikor nem. Szóval csend és csend és nyomasztó csend, megspékelve némi bűntudattal, elkeseredettséggel no meg én egy pajzzsal, hogy mind ez ne legyen érezhető. Megérkezve a helyszínre csak kérdőn vontam fel a szemöldököm, de a heveder az mindent megmagyarázott.*
- Ha hozzám érsz... - kitekerem a nyakad - ...akkor sosem tanulom meg. Szóval csak magyarázd... * Kértem viszonylag kedvesen és bájosan. Már amennyire én képes voltam bájos lenni. De követtem az utasításait, a tekintetem meg azt, hogy mivel fogunk mászni. Mondjuk a csákány jól jött volna, de nem láttam sehol. Ahogy fizikálisan is összeköttetünk csak összevont szemöldökkel néztem Darrenre.*
- Ha leesek... te is... * Viszont ez fordítva is igaz. Szóval nem okos dolog összekötni magunkat, legalábbis én nem vettem annak, de nem nyúltam, hogy lecsatoljam a kötelet már csak azért sem, mert közben Ő átváltozott... legalábbis mancsokban végződött a keze.*
- Öööö... bravó? Nem tudok több felé figyelni... vagy részlegesedem tamagoccsivá vagy a pajzsom tartom fent. Szóval hol a csákány? * Kérdeztem, hisz nekem megsem fordult a fejemben az, hogy leengedem a pajzsom és akkor majd jól részlegesen változok. Neeem... akkor tuti kérdezne, nekem meg nem kellett. Szóval ide azt az izét... aztán haladjunk. De azt gyorsan. *

*Örvendetes felfedezés, hogy tudja, hogy leeshetünk mind a ketten egyetlen ember hibája miatt. Nem akartam gondolkodni így meg sem próbáltam megfejteni, hogy ez milyen perverzió nála. De legyen, felőlem csinálhatunk úgy mint a szerelmesek. Együtt éltünk, együtt halunk. Darren szavaira a szemöldököm a magasba szaladt.*
- A nők... majd szólok ha nőnek érzem magam. Többek közt azért mert szükségem lesz a számládra. * Nem csinálnak mást csak vásárolnak és vásárolnak ja és vásárolnak. Meg fecsegnek és minden ilyesmi. De semmiképp sem hasznosat tesznek. Szóval én csak voltam a se nem nő, se nem gyerek kiadásomban. Addig legalább hasznom is van, remélem. De ahogy folytatta csak felvontam a szemem amolyan; Hahó... jó reggelt. Ez pont az. Nem akartam, hogy tudja mi van bennem és ahogy lejjebb hajolt sem inogtam meg. Nem akarom. Nem kell tudnia mindenről. Vagyis de kell. De előbb had emésszem már meg én könyörgöm. Sokkal könnyebb úgy tálalni a dolgokat, hogy nem csak makogok. De még mielőtt bármit is felelhettem volna, éreztem ahogy körbe von az energiája és csak résnyire szűkültek az íriszeim.*
- Már megint farok méregetsz... de ebből most nem eszel. * Feleltem egyszerűen és leengedtem a pajzsom. Legyen meg a te akarod... ahogy a falkában, úgy a kölyköddel szemben is. Háh... át kell írnom az imát Ryannel. De ha ez boldoggá teszi, hát érezze csak azt a mardosó kétséget, emésztő bűntudatot, mély és sötét ürességet melyet csak a fosztogató hiány tölt be. Farkasom keserűségét, kedvtelenségét mely Sam távozása óta még csak játszani sem akart. Hát... írja annak a számlájára amire akarja. De a folytatás még kedvesebb volt. De csak megforgattam a szemeim és szusszantam egyet, ám az éledező dühöm elkezdet pislákolni, de egyenlőre még a hiány okozta jegességet nem olvasztotta meg. Nem is söpört el mindent.*
- El is felejtettem, hogy Apucinak nincs ideje ilyen ostobaságokra minthogy magánélet, esetleg arra, hogy a kölyke eltunyult az elmúlt időszakban mert hát az órarend nem jó, de másikat sem kapott. S persze... bájos vagy még mindig. * Húztam el a számat és míg beszéltem karmaim felbukkantak és alkarom fehér szőr borította. Beszélni és koncentrálni tudtam, mert az elsőhöz nem kellett semmi csak a nyelvem. De ennyi erővel azt is mondhattam volna, hogy gyökér vagy már megint. S körülbelül ezt is gondoltam. Nem vágytam én babusgatásra. De mért kell elmenni a két végletre? Vagy köcsög vagy olyan mint egy nagymama. A lényeg, hogy én bizony készen álltam. Menjünk. Mentem is, de nem haza hanem egyenesen a "falhoz", hogy megkeressem az első fogást rajta. Darren magas volt, viszont az első kitüremkedéshez ugranom kellett, hogy ne induljak hátrányban tőle. Szóval felugrottam és karmaim éles csikorgással vájtak a kőbe, hogy aztán a lábammal is megtámasszam magam lent, a másik kezemmel is megkapaszkodjak és mászni kezdjek. Viszont ahogy Darren is neki állt, már rá is figyeltem.*
- Ha Sammiet meggyőzöm... visszajöhet? * Tettem fel az öt pontost kérdést. Már ha eljutottam idáig.*

*Felőlem aztán keresheti fényes nappal a csillagokat az égen, vagy a sötétben a napot. Nem különösebben hatott meg. Miért mindig rajtam akarja megmutatni, hogy márpedig szart sem érek? Tudom én, nem kell mindig tudatosítani, hogy egy halvány gondolat és már semmim nincs, nem még pajzsom. Hát ennyire butának néz? Jah, az vagyok... néha. De ez most mindegy, mert nem ilyen értelemben vagyok az és naiv ábrándokat sem kergetek.
Mindenesetre én bizony leengedtem a pajzsom, nem fogja itt nekem lerombolni. Meg egy frászt... ebből most nem eszik. Nem vagyok így is elég bizonytalan? Nem kérek többet köszönöm.*
- Mi vagyok én? Idióta? Te mondtad... nincs időd ilyesmire. Akkor meg minek küzdjek most azzal, hogy pajzs mellett növesszek karmokat? Egyrészt sok időbe telne mire megtalálnám a közép utat, másrészt nem tudnék figyelni a mászásra és leesek. Megnövesztettem, tesszük a dolgunkat és majd menet közben felhúzom, fokozatosan figyelve arra, hogy megmaradjon az egyensúly és szilárdítom meg. Mire sikerül már természetes lesz és biztos nem fog egyik eltűnni ha egy kicsit megingok. Szóval... * És még én vagyok a kölyök. Jó persze, nem lát a fejembe, hogy jelenleg nem akarom megerőltetni a burám. Szóval érezze amit akar, amit kap aztán majd szép fokozatosan vissza zárok. De mennyivel biztonságosabb ez és időtakarékosabb, mint az elején szórakozni. Sokkal... nekem. Aztán közel sem biztos, hogy egyetért ezzel. De attól még ez van, szerintem sokkal logikusabb. Viszont az újabb megjegyzésemben volt egy kis gúny is, de nem az volt a lényeg. De Darren válaszára újra szusszantam egyet.*
- Kezdem azt érezni, hogy szándékosan provokálsz minden szavaddal Darren. - ingattam meg a fejem lemondóan már a falhoz sétálva. - Ha kíváncsi vagy arra, hogy hol a határom, hát szólok, hogy ma nagyon alacsonyan és igen, képes vagyok neked esni akkor is ha tudom, hogy én húzom a rövidebbet. Fülbevaló? Érdekelt akkor, hogy nem állok rá készen és van fontosabb is? Nem! Akkor az órarendemmel miért veszed figyelembe? Ez egy kicsit ellentmondásos. Legalábbis nekem. De Te tudod, hogy mit akarsz és merre... ahogy eddig is, legalábbis mióta haza jöttem, szót fogadok, követlek, nem hepciáskodok, nem szólok... de könyörgöm, akkor némi logika legyen már ebben az egészben. * Ámbár nincs kizárva, hogy csak én nem veszem észre. De ez úgy logikátlan ahogy van. De hát, miért is várok logikát egy farkastól? Na mindegy. Talán választ ad és nem le vág a szikláról, mert bizony már felfelé haladtam, figyelve Darren mozdulataira is és igyekeztem felvenni a tempót. Azonban nem voltam annyira ostoba, hogy holmi versengésnek fogjam fel, hogy képes vagyok-e tartani a lépést Darrennel. Fontosabb volt a biztonságos haladás. Lassan járj, tovább érsz. Mi sem mutatja jobban, hogy a következő kapaszkodóm, morzsolódni kezdett a kezem alatt, ahogy a súlyom is rá került de inkább visszaléptem, mintsem kapkodva haladtam volna feljebb. Na ezek után mondja valaki, hogy nem látok a szememtől. De volt valami, ami jobban érdekelt még most is. Sammie. Így fel is tettem a kérdésem és csak elmélázva, ámbár figyelve a sziklára és a mancsaimra hallgattam Darrent. Válaszára az energiáimban megugrott a keserűség.*
- Nem tudok manipulálni Darren. Én elmondom, hogy egy barom és mi az, amit tett és hogy mi lenne ha, milyen megoldás van és mi lehetne. De manipulálni... az nem én vagyok. Egyetlen dolog van, amiért talán vissza jönne. Az pedig én magam vagyok... de mégis... - hagytam lógni a mondatot, hisz hogyan ígérhetném magam társnak neki? Hazugság volna ami csak rontana. - No meg képtelen gondolkodni Darren... el van a maga csökött kis világában, ahol rózsaszín minden, mikor épp fekete akkor is az. S nem veszi észre, hogy merre mehetne. Neki csak a most van. Hallhattad, hogy mennyire egy... aggasztóan optimista. Ez már nem egészséges... legalábbis hosszútávon. Szerintem. Meghallja a bizonyítás szót és inkább tengődik a semmiben. Még csak fejlődni sem... * Szusszantam ismét, de szavaim ingerültek voltak, amik csak az elkeseredettségem leplezték és nem Darren ellen szólt, hanem maga Sammie felé. Még mindig nem tudtam megérteni, pedig egész éjjel gondolkoztam. Ezt pedig mi sem mutatja jobban, minthogy a következő lépésemhez nem találtam kitüremkedést és csak egyszerűen a szikla repedésébe vájtam dühödtem a karmaim....*
- Steveről tudsz valamit? * Kérdeztem közben. Hisz nem kellett mondanom, hogy óránként hívtam, ami már napi háromra korlátozódott de semmi. Kitartó vagyok, de nem a végtelenségig. *

//reag zene//

*Darren válaszára csak pillogtam felé egyet, kettőt, aztán még egyet. De csak lemondóan sóhajtottam, mielőtt még reflexből válaszoltam volna neki valami csípőset. Mondjuk, hogy; Én sem, hogy nem érsz rám és egy alkalmat be kell osztanom hetekre. Nem akartam én bántani, tudtam, hogy neki sem jó és már igazán leszokhatnék arról, hogyha nekem nem jó, akkor neki sem legyen.*
- Valamikor meg kell jönnie az eszemnek... * Feleltem a velős válaszom helyett, azonban ettől még nem hazudtam. Hisz ez is igaz volt. Hogy is mondogatta Alex meg utalt James? Nem csak fejjel a falnak!? Na tessék, itt van. De ha most ez sem jó, akkor tényleg fejjel megyek a falnak. De szó szerint. De aztán hallgattam a válaszát az órarendemre, no meg le is fagytam mikor kiderült, hogy nem kapok. Szó szerint lesápadtam. Nem, nem teheti ezt velem. Mondja valaki, hogy ez csak egy rossz vicc. Vazeg... ugyan ott vagyok, mint mikor Cas haza hozott. Reménykedek olyanban, amiről magam is tudom, hogy egy baromság és nem következik be.*
- Hát persze... el is felejtettem, hogy csak Te tanítasz és nem járhatok máshoz. De van olyan része az oktatásnak melynek semmi köze az ezüsthöz. Azokat is hanyagoljam egyetlen dologért? Meg... Darren... muszáj lekötnöm magam valamivel. Nem lóghatok a semmiben. Arról már nem is beszélve, hogy... nézd... mindenki tudta, hogy mennyire precízen és milyen szinten haladtam az edzéseimben és, hogy oda figyeltem rá mindig. Ha most egyszer csak nem lesz... Az nekem sem tesz jót, a haladásomnak és fejlődésemnek sem és... * Ingattam meg a fejem. Most hogyan fejezzem be? Mások szemében egy bukás? Én is ennek éreztem. De ez még nem változtat azon, hogy szükségem volt arra, hogy valami kitöltse az időm. Amire Ő nem képes, szóval megértem, hogy nincs órarendem... de azért mert Ő Atanerk, ne én szívjak az edzéseimmel. Elfogom veszíteni a létem lényegét... féltem. Rettegtem attól, hogy olyan leszek mint a többiek. Hogy csak vagyok, tengődök, néha rám néz valaki de ennyi... Nem azt kértem, hogy a régit kapjam vissza, de legalább egy kicsit belőle és a kicsi az jelenleg minimum a fele a régi ütemtervemnek.
Persze Samre terelődött a szó és milyen meglepő dühös, mérges és sértett voltam. Nah jah, ha így érzem magam akkor tudom, hogy vagy Sammie van ott, vagy pedig róla van szó. Ki sem kell ejteni a nevet. Szóval megvagyok én... a franc essen bele.*
- Minden győzelemben van egy vesztes. Nem győzni akarok felette, csak azt, hogy a saját érdekében vegye észre amit kell. De én nem fogom hatszor körbe járni a témát. Azt meghagyom a nagyoknak... de milyen meglepő... senkit nem érdekelt, hogy megy vagy marad. Legalábbis nem láttam, hogy túlságosan is megakarta állítani bárki is. * Nem szemre hányás, csupán egy fájó pont. Ahogy tudta DArren, hogy bár én nem mentem. De már épp felakartam állni mikor rám nézet, hogy maradok a seggemen. Nem véletlen nézett rám, pontosan érezte, hogy indulni készültem. Bár nem utána, hanem őt visszahozni de a lényeg, hogy menni. Viszont a karmaim alatt megcsikordult a kő, ahova bele vágtam az imént és így... zuhanni kezdtem. A szívem hevesebben dobbant, a légzésem már felgyorsult és hiába kaptam a sziklák után amik kiálltak, mélyesztettem a karmom valahova máshova. Maximum csak tompítani tudtam, lassítani, ahogy a karmom végig karistolt a sziklafalon. De a levegő még így is kiszakadt a tüdőmből ahogy a leérkeztem. Csak pislogtam fel a magasba, míg a farkasom egyből az apjához rohant, hogy ott minden rendben van-e. Hallottam Darren szavait, kérdését és azt hiszem fel is fogtam, de nem szóltam. Egyszerűen csak kacagás tört ki belőlem, ami nem váratva magára sokat csapott át hisztérikus nevetésbe. De csak feküdtem a hátamon és... röhögtem, arcomon meg a könnyeim peregtek végig.*
- Itt sincs és még így is csak a problémám van miatta. Nem lehetne... nem lehetne, hogy akkor már inkább legyen itt? Miért Darren? Miért ment el? Tényleg ennyire fontos nektek a... testiség? Nem bírt volna várni még egy kicsit? * Fordítottam a fejem oldalra, hogy lássam Darrent. Senki, senki nem tudta ezt a kérdést megválaszolni. De miért akartam mindenképp választ kapni rá? Miért??? Szürkés zöld íriszeimben azonban ott lapult az, amit korábban érzett a másik. De így kimondva, mintha elemibb lenne. Dühös vagyok rá, mert hiányzik. Haragszom, mert nem tudom a választ. Elkeserít, hogy kutatom a választ. Szomorúvá tesz, hogy nem tudok utána menni és megkeresni. Egyszerre akarom meggyapálni és megölelni. Elmondani, hogy jöjjön haza és elküldeni melegebbre és sosem látni többet. Miért kellett megkedvelnem? De csak szusszantam egyet és kézfejemmel töröltem meg az arcom. Nem akartam arra gondolni, hogy mit tettem tegnap és arra sem, hogy mennyire sajog ott bent minden.*
- Mindegy... elment... az élet pedig megy tovább. Szóval menjünk mi is, hogy haza érhessünk még mielőtt felgyújtják nélküled a farkaslakot. S válaszolhatsz mostmár arra is, hogy mit tudsz Steveről. * Ismételtem el a kérdésem miközben felálltam és kissé megmozgatva a tagjaim figyeltem, hogy hol fáj vagy épp nem. De csak a kezem sajgott egy kicsit és visszatértem a falhoz, hogy újra kezdjem. Ha rajtam múlt, akkor innentől inkább csendben voltam. *

*Tudtam? Nem, de muszáj volt szóval hagyjuk, hogy mit tudok vagy nem. Ha muszáj, bármire képes vagyok csak eléggé kell akarnom. S most sem az eszem miatt váltottam taktikát - már ha ezt annak lehet nevezni - hanem mert tudtam, hogy Darrennek nincs ideje hülyeségekre. Még akkor sem ha az hülyeség én voltam.
- Na mert eddig nem így volt? * A frászt nem... eddig is bárki betalálhatott, hogy nem vele lesz órám, hanem máshoz kellett becsatlakoznom. Volt is belőle sérülés. Mondjuk mikor eltörtem egy másik kölyök kezét, csak azért mert bemakacsoltam magam és nem értette meg, hogy nem fogok vele edzeni. Hát nekem jött... istenem, én szóltam, hogy maradjon ott ahol van, mert megeszem. De a lényeg nem ezen volt...*
- Ahham és... szóval én szívesebben edzek veled mind bárki mással. De lesz neked időd erre? * Jó, nem állítom, hogy sosincs velem. De attól még lényegesen keveset és ne felejtsük el, hogy első körben is csak azért nem Ő tartotta minden órám, mert nem volt mindig ideje. Pedig akkor még csak Ikkuma volt.*
- Éjszakai életmód... nappal tengődöm, éjszaka Ryant boldogítom. Eddig sem volt másképp... * Jó, nem minden éjszaka, de az esetek többségében vele vagyok. Szóval ezzel nem lesz problémám. Azzal már igen, hogy időbeosztás nélkül képtelen vagyok boldogulni. Mert úgy... oké, hogy váratlan meg minden. De mindennap úgy kelni, hogy semmi dolgom... megfogok őrülni. De komolyan, most mit csináljak? Kergessem a farkam? Már Sam sincs, akivel elcseszhetném az időt, Steve sem aki megmentsem az unalomtól. Jahm... Van egy Antenna faterom, aki elfoglalt, egy népes vérvonal családom akik közül csak Ryan néz rám vagy van velem mikor a nyakába varrnak. Meg egy rakás haszontalan - számomra - falkatársam, akik még ennyire sem vesznek figyelembe. Az élet öröm és boldogság.*
- Biztos benne? Jézusom... * Na most legszívesebben a falba vertem volna a fejem. Hogy lehetne bárki is biztos benne? Én miért maradtam az nem fordult meg a fejében? Én sem voltam biztos benne... Nekem az első gondolatom az volt, hogy alkalom lelécelni ebből az egészből. Az már más kérdés, hogy megláttam benne a magam hasznát. No meg tudtam, hogy maximálisan három napig bírnám Darren nélkül. De ennyi...

De persze nem lehet minden könnyű és boldog és pláne nem felfelé ívelő. Mi sem mutatja jobban, hogy elég szépen vissza estünk a kezdetekhez, vagyis attól lejjebb, tekintve, hogy állva indultunk és most csak feküdtünk... feküdtem és röhögtem a siralmas valóságon. Azon, hogy mennyire akarom érteni és mégsem értek szinte semmit. De aztán ahogy alább hagyott a hisztériám - mert hát, sokan csak annak neveznék -, Darren felé fordultam, hisz már az ölében voltam és az arcom a mellkasába, hasába fúrtam mintha lehetne valamiféle menedék vagy a választ a pocakjában lelném.*
- De itt vagyunk, voltunk neki Darren... nem épp a bájos oldalam hívja elő belőlem, de tudok kedves is lenni. S bár egy idióta, undok dög vagyok... de ha jött sosem küldtem el. Vagyis csak akkor mikor edzés alatt próbált más felé terelni. Ha volt valami, vagy csak unatkoztam én is hozzá mentem. Kicsi vagyok, de segíthettem volna neki túl vészelni... segíthettem volna neki haladni... * Igazából elhallgattam. Mert oké, hogy tudtam volna de ez már csak hiába való beszéd és semmin nem változtat azon kívül, hogy csak még mélyebbre ásom magam ebben az egész "mi lett volna ha" kérdésben. S csak még jobban fájna. A kérdésén nem kellett elgondolkodnom, reflexből válaszoltam rá.*
- Igen, ha rajtam múlna már nem volnék itt Darren. Már rég  a keresésére indultam volna. * Minden egyes pillanatban azon merengtem, hogy mégis merre kereshetném meg. Senki olyanról nem beszélt... pontosabban... *
- Suenál lehet... Susan Ravens* Csakhogy fogalmam sem volt arról, hogy hol lakik a lány. No meg azt tudtam, hogy oda nem megyek egyedül. Ember. Hamarabb volna a vacsorám, mintsem egy olyan személy aki választ adna bármire is, ha csak holtan, darabokban nem tud még beszélni. De hát ez az opció már megint nem jó (oc miatt), szóval tegyük az édes hülyét tovább.
... Pontosabban csak egyetlen emberről. De hát ki az a marha, aki egy embernél keres menedéket? Sam. Na mindegy... Inkább hagytam az egészet. Menjünk, másszunk aztán majd jó lesz. MErt minden megoldódik magától, mert nem lehet tenni semmit mert úgy is felesleges és csak bajt szülne. Szóval a témát tovább vittem Stevere. Talán kezelhetőbb mint Sammie. Bár ebben már erősen kételkedtem még akkor is ha hiányzott az Őrző. Mászás közben egy pillanatra megakadtam, ahogy az ablakra került a szó. Steve nem megy sehova, az ablak tropa... Ej de jó.*
- Ahham... akkor él és virul... legalábbis képletesen. * Sam után már nem volt kedvem sem erre reagálni, még ha a lelkiismeret furdalásom szép lassan éledezni kezdett már megint. Ha látni akar jön, én nem mehetek és ezzel bizonyára tisztában van Ő is. De azt hiszem, hogy csak hiú ábrándokat kergetek ezzel is. Szóval tettem amit kell, figyeltem arra, hogy a kezem jó helyen legyen, hogy ne húzzam fel magam és tegyek megint ostobaságot, a karmaim kint maradjanak, Darrent ne hagyjam el, vagy épp ne maradjak le tőle nagyon. Az élet szép és gondtalan, de azt sem bántam volna ha ebben a pillanatban véget ér.*
- Valami kellemesebb témánk nincs véletlen? Agyamra megy ez az egész. Ja igen, kezdődik az iskola... szerintem a tankönyv listát már kipostázták Stevenek, de nem ártana bemenni és elkérni megint. Aztán meg kell rendelni őket, füzeteket venni meg ilyen marhaságokat. És az évnyitón meg kell jelenem nekem is, aztán az igazgatóiban ismét aláírni a magán tanulói kérvényem, illetve a beleegyezést, hogy továbbra is így folytassam a tanulmányaim. És utána ott kapom meg a vizsgaidőpontot. De persze Steve a hivatalos gyámom, akit nem lehet elérni... szóval mond, hogy van valami kapcsolatod a középsuliban és eltudod intézni Te is velem. * Szusszantam egyet, mert hát kellett. Sokat beszéltem és amúgy is kellett egy kis gondolkozási idő, lévén, hogy sem hasíték, sem kiálló valami nem volt az utamban. Vagyis egy ugrással feljebb, de ha az nem bír el, akkor kezdhetjük elölről. Szóval csak elkezdtem kicsit kijjebb oldalazni, mert pár méterrel odébb már volt kapaszkodó.*

//Semmi baj. Imádtam. Viszont van egy olyan, hogy meg kéne oldani, hogy Ash ne tudjon Sam után menni. -.-" Szóval nincs időd, kedved, frász tudja mi miatt nem mehet és kész. Aztán majd összelogikázom, hogy ic ne a Te nyakadba varjam a dolgot és ne legyen visszaütője. Mert nem tudtam megoldani, hogy az előző reagomban mennék... most meg hirtelen nem akarok. Ash labilis, de nem ennyire.//

[Zene ugyanaz, mint nálad]

Nem volt kedvem reagálni a megjegyzéseire, a kommentárjaira, visszakérdezésére, Jézusára vagy nevezzük őket akárhogy. Egyre inkább úgy éreztem, hogy nincs semmi értelme tépnem a szám, vagy magyarázni, mert úgyis mindenre megvan a korábbi felsorolás valamelyike, de egy büdös szóval nem mondom ki, mert akkor meg azt kapom meg, hogy szarok a véleményére, nem hallgatom meg és hogy jobb lenne-e, ha olyan lenne mint Masako, nem lenne saját véleménye, meghúzná magát és a többi.
- Lesz, mert vagy így, vagy úgy, de szakítok rá. - Akkor eddig miért nem tettem? Hol a garancia, hogy most másképp lesz? Aha, majd biztos! Úgy, mint eddig?
Reakciók garmadája futott át az agyamon egy pillanat alatt. Az a csöppnyi lelkesedés, ami elkapott, sehol sem volt - kasztrálva lett. Ez nem azt jelenti, hogy nem fogom tanítani, csak... lehet, hogy lesz némi kötelesség szaga, ami nem a legkellemesebb, de ez van. Max nem magyarázok, vagy mondom el, hogy mit hogyan és miért gondolok, megspórolunk pár kört.
Túléltünk már nagyobb katasztrófát is.

- Ne okold magad. Egy Kanguyakot úgyis rá fogok állítani arra, hogy a kilépett, de városban, vagy a környéken maradó ex-falkatagokat szemmel tartsa. Ha Sam még itt van, megtalálja, én pedig szólni fogok.
Miután ezt lerendeztük, megint mászni kezdtünk, ő pedig elmondta az iskolával kapcsolatos problémát. Valószínűnek tartottam, hogy már látták bent Stevent, szóval én nem adhattam volna ki magam a gyámjának, azt meg a kutya nem hitte volna el, hogy ilyen drasztikus plasztikai műtétet végeztetett magán. Vagy legalábbis csak kevés hülye vette volna be. Viszont így volt konkrét ürügyem arra, hogy nyakon csípjem az őrzőt.
- Első körben megpróbálok majd Stevenre hatni, ha nagyon nem megy, keresünk más utat. Ahogy mondtad is, ő a gyámod, ezek az ügyek az ő hatásköre, az ilyenekben intézkedés pedig a saját privilégiuma.
Ha ezt a háta mögött intézzük, az plusz ék Ash és közé, de ugyanígy békítési alapnak is jó lehet. Nem feltétlen békepipa, de... békecigi? Akárhogy is, nekem nem hiányzik, hogy marják egymást, vagy ez az egymástól való makacs távolságtartás folytatódjon - Steven részéről. Nem tesz jót Ash-nek, ahogy lassan egyetlen körülötte lévő hím sem - kivéve Ryan és James -, hiába, mindig az ellenkező nem tagjai tudnak betenni a leginkább mindenkinek. Szép az élet.

//Így tudtam megoldani. :/ //

//Nosztalgia//

*Szavaira remény csillant az íriszeimben. Talán lehet olyan mint volt, mikor csak ketten elmentünk és tanultunk. Így ismertük meg egymást is jobban. Nem azért mert muszáj volt, az a tanulás volt. De lehetett volna csendben, csak a lényegre szorítkozva csinálni. De nem, mi ugrattuk egymást és néha, pár percre elbohóckodtunk, hogy utána folytassuk. Kérdések és válaszok, melyek nem igazán az anyagra szorítkoztak, hanem egymásra. Vagy épp a röhögése, amitől csak még mérgesebb lettem de kisvártatva magam is csatlakoztam hozzá. Mikor a teraszon ültünk első vele töltött éjszakámon és csak csendben néztem lefelé a hegyről. Haza vágytam, Stevehez. Akkor még az volt az otthonom, de nem kellett szólnom csak ott ült velem minden szó nélkül, anélkül, hogy kértem volna míg megbarátkoztam azzal, hogy itt kell töltenem az éjszakát. Az egy hét, amit büntetésből rót rám... az is csak közelebb hozott hozzá, ahogy vele voltam majdnem mindig, ahogy az óráim többségén is. Nyilván nem ezt akarta elérni, hanem a falkához közelebb hozni de akaratlan is, a büntetés ellenére... csak Őt láttam. Remény éledt bennem, hogy lehetne olyan mint volt. Persze ugyan olyan nem lesz, de hasonló lehet még? Viszont nem kérdeztem, csak bólintottam a szavaira. Kell valami, hogy legyen. Visszaakarom kapni az Apám. Őt magát, azt a férfit akire felnézek, aki bejött hozzám a kórházba és nem az Atanerket. Teremtő, barát, társ, Apa... ez volt nekem Darren, az aki a világot jelentette, aki megmutatta, hogy ilyen kis mocsok farkassal is lehet élni. Ő élt. De nem maradt belőle semmi... most nem más, mint; Atanerk.

Samre vonatkozó szavaira nem tudtam mit mondani csak bólintottam. Lesz valami, úgy még úgy sem volt, hogy ne legyen. Szóval hagytam a dolgot, hisz erről meg nekem nem volt kedvem tovább beszélni, ezért is indultam meg és kerestem valami mást. Ami meg pont kapóra jött, azaz iskola volt. S míg válaszolt én felértem mellé és szusszanva álltam meg, hogy zöld íriszeim rá emeljem.*
- Hatni? Felesleges. Hidd el, ismerem. Megpróbálsz rá hatni és még jobban bezárkózik. Csak azért is alapon. Családban marad. - ismert, én is ilyen voltam mikor ide kerültem és ami azt illeti, ha parancsokat osztogatnak még most is. - A hatásköröket hagyjuk, kötelességből nekem aztán senki ne tegyen semmit. Viszont... veled élek, végérvényesen. Ami annyit tesz, hogy az emberek között is Te felelsz értem. Stevet felhívják és azt se tudná megmondani, hogy élek-e egyáltalán még, nem még azt, hogy adott dolgokban mi a helyzet. De mielőtt még itt túl magyarázom és félreértesz, vagy olyat látsz belé ami nincs; Lehetnél Te is a gyámom, ahogy hivatalosan az Apám is. Sok minden nem kell hozzá; Anyagi háttér megvan. Mert ilyen esetben az örökségem figyelmen kívül hagyják. Egy ház kell arra az időre, mert a farkaslakot nem fogadnák el "megfelelő körülmény"-nek... az emberek között. * Nem haladtam tovább és mivel pont az összmunka a lényeg, gondolom Ő sem. Vagy ha igen, akkor pech de nem indultam meg, csak annyi, hogy felfelé néztem. Tekintetemben láthatta, hogy komolyan mondom és egy csöppnyi kétségem sincs efelől. Ahogy érezhette is ezeket, ahogy azt is, hogy nem az iskola miatt mondtam. Én volnék a legboldogabb ha nem kéne tanulnom. Viszont itt már akadt némi kétely, ami csak a dolog fogadására irányult. Mostanában kiszámíthatatlan volt Darren és nem véletlen válogattam meg a szavaim mostanság... már amennyire tőlem telt. Steve meg... nem várhatok rá örökké, nem hívogathatom folyton úgy, hogy semmi jele. Él, és még csak a telefont sem vette fel. Vagy legalább nyomta volna ki... de nem, az a vacak addig csörgött míg én meg nem untam tartani, vagy kapcsolt a hangpostája. El van nélkülem és bár ismertem, imádtam és tudtam, hogy neki sem rózsaszín a világ, ha csak Abi nem fertőzte meg ezt is. Pontosabban... ha csak nem enyhítette benne. Ami ha igen, az jó. Ha nem... hát az baj. Miatta még mindig ott volt bennem a fájdalom, a keserűség... lelkem azon szeglete melyet a költözésem óta magammal hordok és félek, sosem fogom tudni már betölteni azt az űrt, ha vissza jön, ha belátja, akkor sem. Valami elveszett ebben az egy hónapban onnan és soha nem fog már visszatérni. Legalábbis így érzem. S ha már a vissza nem térő dolgokon jár a kis buksim, míg valahol mélyen - olyan mélyen, hogy talán nem is érezni - féltem a választól. Van még valami ami már sosem fog visszatérni...*
- Ja és... tegnap lefeküdtem Jamievel... vagy valami olyasmi. * Tettem úgy mellékesen utána pár pillanatnyi csend után. A korábbi szavaimhoz képest ez már tényleg az volt. Egy mellékes tényező, ami az élettel jár. Még elpirulni is elfelejtettem vagy azon aggódni, hogy mit szól hozzá. Egy dolog érdekelt, még pedig a reakciója... farkasom ugyan nem érdekelte de mégis igyekeztem minden érzelmet beazonosítani ami Darrenből áradt. Alapból könnyebben tudtam már ezeket megtenni akkor is ha nem figyelek. De most figyeltem, hogy semmilyen apróság ne kerülje el a figyelmem. Az én lelkem... már ami maradt belőle csendes volt, a korábbi érzelmeimen kívül amik beszéd közben jöttek. Nem volt bennem remény, izgatottság vagy bármi, ami normális helyzetben ott lenne. Nem tudom miért van ez, talán ragadt rám a farkasomból valami más is a szőrön kívül, de ennek most örültem. Hogy miért? Na azt nem most fogom ecsetelni...*

//Nekem ez jó, köszönöm. A folytatás meg... Legalább Te ne utálj miatta.//

//reag zene//

*Míg Ő tátogott, addig bennem csak egyre nagyobb lett a kétely. Sejtettem, hogy valami hasonló lesz a reakciója, csak azt nem tudtam, hogy a jó vagy a rossz oldalról kell ezt megközelítenem és Ő hogyan fogja. Továbbra sem figyeltem a saját érzéseimre, melyek parlagon hevertek amúgy is. Mintha nem lett volna semmi, mintha a világ a legnagyobb rendben lenne és minden nyugis. De én... én féltem. Mikor végre kérdezett, csak egyszerűen bólintottam. Mintha ennyi volna, csak egy bólintás. De közel sem az volt... nem.
Megérezve a félelmét, mely szinte már-már elnyomta a meglepettségét csak lesütöttem a szemem és egy röpke pillanatra le is hunytam. Tudtam a választ... meg sem kell szólalnia hozzá. Ez... ez nekem beszédesebb volt, ezer szónál. Szavaknál melyek csak maximum finomítanak a dolgokon. Próbálnak azon, amin nem lehet. A nem kérdés-kérdésére már nem feleltem, csak néztem le a mélybe. Folyamatosan úgy éreztem, hogy egy szakadék szélén állok, melynek nem látom az alját, aminek nincs. Az elmúlt hónapok, tönkre tették az életem, engem és mindent ami körülöttem volt vagy biztosnak éreztem. Az emberekbe, őrzőkbe vetett hitem, a farkasokkal szembeni tartásom... mind a múlté. De igyekeztem, próbáltam tovább menni azon az úton melyet elém vetettek tetszik, nem tetszik alapon. Hittem, reméltem, hogy jobb lesz, hogy már nincs lejjebb, de mindig megmutatták, hogy igenis van. Ez nem baj, abból tanul az ember lánya és a farkasa is. De újra hittem, igyekeztem egyetlen emberbe fektetni a bizalmam, egy másikba az életem. De egyik sem jött össze... az életem romjaira hullott. Egyetlen kapaszkodóm pedig... ez a szikla amit épp fogok. Ami nem enged a mélybe hullni. Már nincsenek azok a pillanatok, mikor hozzá bújva, a puszta csendben meglelem a boldogságot. Mikor hittem, tudtam, hogy Darren lesz az, aki egyszer elkap ha zuhanni kezdenék. Vajon most megtenné? Ha egyszerűen csak elengedném, megtenné?
A összekötő kötél megfeszült s én csak monoton haladtam szinte alig figyelve arra amit csinálok, vagy túlságosan is? Nem tudtam eldönteni, hogy most épp figyelek-e. Csak éreztem ahogy a jegesség apránként repedezik fel, mely elrejtette az érzéseim eddig. Talán ezzel együtt a válasza mást is lerombolt? Azt az egyetlen dolgot amire szükségem van? Otthont? Hiába élek itt egy hónapja... nem éreztem sajátoménak, a szobámban szét dobált ruhák, bőröndök is erről árulkodnak, melyekben még mindig ott vannak a dolgaim. Egy röpke, lopott pillantást vetettem Darrenre, mikor biztos voltam benne, hogy nem veszi észre és néz a szemembe. Nem akartam, hogy lássa azt ami bennem dúlt, melyeknek még nem engeded az a jegesség mely a várakozás alatt telepedett rám s körém. Fájt és elvesztem. Nincsenek Mamáék, nincs Pepe s Darren sem. Nem mondta ki, elintézte egy "nem tudom"-mal, de éreztem azt amit Ő. Fél. Nem kellett sok ész kitalálni mitől, de az nem opció bárki akinek van orra tudja, hogy az Övé vagyok. Pusztán... nem kér ebből. S én nem fogom erőltetni, szóba hozni pláne nem.*
- Jah, azért feküdtünk mert ki nem állhatjuk egymást. * Szó vicc, de sosem a vicceimért szerettek. Vagyis nem azért mert mennek is. Amit még jelenleg rontott az is, hogy eszemben sem volt mosolyogni hozzá és hangom is csak színtelen volt. *
- Így is van, volt... "nem tudom". De nem fogok biológia és anatómia órát tartani. Te is tudod, hogyan működik a dolog. Jobban mint én, szóval nekem lehetnének ilyen irányú kérdéseim. Megtörtént és pont. Ettől még nem fogom jobban kedvelni... * Vonnám meg a vállaim ha nem a következő szikláért nyúlnék s ha beértem Darrent igyekeztem mellette haladni, az Ő tempójában. Az utolsó mondatom végéről már csak a "remélem" szócska hiányzott, hogy totál hülyének nézzen. Mivel a hangsúlyomból így is eléggé nyilvánvaló volt. Azonban a következő lépésemnél a pulcsim alja beakadt az egyik kiálló sziklába és ahogy fellöktem magam a lábammal az beleakadva szakadt meg, az alatta lévő pólómmal együtt a hasamnál. Pontosan tudtam, hogy mi van ott és bennem pedig félelem lett úrrá. Láttam, hogy ott a szikla és éles meg hegyes, de erre nem számítottam.*
- Én sem kérdezlek a szexuális életedről. Te mindenképp szeretnéd megvitatni az enyémet? Csak azért, mert akkor jelzem, hogy oda vissza játék Darren. * Próbáltam elterelni a figyelmét a hasamon keresztbe futó hegről, melyet még a lánc okozott. Nem látszott teljesen, de látszódott, hogy se eleje, se vége... Talán így nem figyel erre, hanem inkább hagyja a nemi életem békében. Ami eddig nem volt, most volt... de azt hiszem ez is olyan mint a pasik. Bőven elég egyszer. Még sok is. De kell egy alkalom, ami után tudod, hogy miből nem kérsz többet. De nem álltam meg, csak mentem tovább felfelé... Miért nem akartam beszélni róla? Mert még én sem tudtam hova tenni a dolgot vagy egyáltalán elkönyvelni. No meg... Darren kiszámíthatatlan. Még a végén neki megy Jamienek vagy valami. Épp elég embernek esett baja már miattam.*

*Ó hát ha valamit hanyagolni akartam, akkor ez a téma szerepelt a listám elején. Sőt, maga Jamie is, addig míg nem beszélek vele. Mert kell... nem tudom miért, nem tudom miről és azt sem, hogy nem-e akarom majd felrúgni kapásból, ami okán ismét Luca kezei között kötök ki. De nem, nem lehet hagyni. Darren kérdésére lemondóan sóhajtva támasztottam meg a fejem egy pillanatra a hideg sziklának.*
- Lehet jó bármi úgy, hogy valójában nem akarod? Hogy csak egyetlen dolog motivál és az nem más, minthogy megtudd képes vagy-e rá? Hogy tudod, hogy csak egy szerencsétlen tök vagy, aki a világba kergetett egy másikat és még ezaz "apróság" sem volt, ami valószínűleg az egyetlen dolog ami visszatartó erő lett volna? Nem Darren, nem akartam. Itt, bent... a lelkemben ismét elvesztettem valamit. De ha már ennyire feszegeted és érdekel; Én _kértem_ rá és Ő segített végig csinálni. Ennyi az egész... de akarni csak akkor tudd az ember, ha a szíve is benne van. S nem kell aggódnod, nem fog Jamie jegygyűrűvel beállítani. Az első találkozásunk óta tudtam, hogy Jaminek van egy fajta beütése, tudtam, hogy parancs-szexuális. Akkor most miről beszélünk? * Teljes válasz, amivel többet mondtam mint kérdezett. Ám a kérdésére a választ megkerültem és máshonnan szemléltem. Azonban nem, nem hazudtam neki. Vannak részletek melyek úgy vélem, hogy nem tartozik sem rá, sem másra és ha kérdésem lesz vagy tanácsra lesz szükségem Darrent fogom megkeresni. De az nem most van. Akartam, ha úgy tetszik nem. Gondoljon amit akar. Azonban láthatta, érezhette rajtam, hogy némi kiábrándultságon kívül semmi nem volt bennem. Nem nehezteltem a srácra, nem haragudtam és nem azért mert vaj szívem volna. Hirtelen haragú voltam és ezt Darren is tudja, ami azonban sosem múlt olyan könnyedén. A gyűrűs mondatom pedig elárulhatta, hogy ez csak puszta... nem tudom mi. De azt igen, hogy érzéseknek nem volt köze hozzá még akkor sem, ha akkor épp ezer meg egy dolog volt bennem a tanácstalanságom mellett.*
- Mikor haza mentem... nem voltál otthon... * Jegyeztem meg csak úgy mellékesen egy bújtatott kérdéssel, hogy merre járt. De akár azt is kérdezhettem volna, hogy Sziamiauval volt-e. Szóltam; oda-vissza játék ha feszegeti a dolgot.
De egy pillanat alatt változott meg minden és szemem sarkából láttam, hogy Darren keze lendül... Ebbe meg mi ütött?
- DARREN NEEE!!! * Kiabáltam rá úgy, mint még soha. Komolyan ez most normális? Aztán lecsatolja magát s én amint szabad leszek, már megyek is felfelé a farkasom a vér szagára, a saját atyja vérének illantára hangosan morrant bennem. Ó nem, ez nem az éhsége volt és Apuból áradó harag, düh, önsanyargatás keveréke sem tett jót. Ez nem lesz jó... minél hamarabb fel kell érnem, visszafelé már hosszabb az út. De ha maradok akkor azt hiszem nagyon gyorsan a végére érek ennek a túrának és azt is lent végzem, darabokra törve. Az üvöltése, a morgása... minden egyes rezdülésére kirázott a hideg. Ám ez ahogy felért csak erősödött s én meg próbáltam tudatosan bent tartani a farkasom, ha ez így megy... nem fog menni. Mivel igyekeztem utána, így nem olyan sokkal maradtam le mögötte és a második csapásánál értem fel. Kezeim még mindig karmokban végződtek mikor Darrenhez ugrottam és elkapva a mancsát rántottam meg magam felé, el a faltól... lehetőleg úgy, hogy ne is érje el. Azonban ellenkezhetett, ha elsöpört esélyes, hogy zuhanok is, a másik opció, hogy maga és a fal közé ránt. Nekem mindegy...*
- Hagyd abba! Ne! Ne merészeld ezt is a saját számládra írni! Ha ÉN! HA Én megtudtam állni, akkor tedd meg Te is! Mégis mit képzelsz? Hogy csak körülötted forog a világ? Hogy minden egyes tett csak miattad van? Ostoba vagy! Egy sziklán lógva, hagyod, hogy eluralkodjanak az érzéseid rajtad, leszarva azt, hogy a kölyköd alig két méterre van melletted! Ott hagytál! Mit csinálsz ha alakot váltok? Nem pókfarkas vagyok! * Mondataim csak arra szolgálnak, hogy egy kicsit térjen már észhez. Hogy kirángassák abból az önsanyargatásból amit felőle éreztem. Hogy térjen kissé vissza, mégha csak úgy is tudom ezt elérni, hogy magamra haragítom. Inkább utáljon engem, rám haragudjon mintsem saját magát sanyargassa tovább. Hangomban ott van a bestiám, mely a felszínen kavirnyázott így kissé morgós volt.*
- Ne foglalkozz vele... én sem teszem. Amúgy sem terveztem fehérneműben vagy ilyen topokban szaladgálni. S hidd el, ha nem nyírtok ki, lesz még rosszabb is. Túl éltem és csak ez számít... az, hogy mi volt ott, mit kaptam és mit nem... hagyd... hadd merüljön el mintha megsem történt volna. Szükségem van rád Darren... de rád és nem egy roncsra ami most vagy. Hagyd, hogy segítsek... * Emeltem rá az íriszeim és szavaim már inkább voltak kérlelőek, márha nem tépte ki a torkom, dobott le innen vagy tett bármi olyat, ami miatt nem tudnék beszélni. De a karját nem engedtem el, de próbáltam figyelni, hogy sértsem fel... viszont, ha rángatta, akkor tettem rá magasról, hogy a kezébe vájnak-e a karmaim vagy sem. Nem teszi tönkre magát, nem hagyom. Még akkor sem, ha Ő már három évszázados én meg csak egy pondró hozzá képest. Míg itt vagyok nem árt magának!*

//Reag zene//

*Morranására a farkasom visszavonulót fújt s ennek most kimondottan örültem, hisz nem akartam alakot váltani. Első lépés meg van, de a kezem nem engedte el Darrent és jelezve, hogy eszemben sincs szorítottam rá és ahogy megrántotta sem eresztettem. Nem akartam neki fájdalmat okozni, de még sem húztam reflexből el a kezem. Zöldes íriszeim csak keményen meredtek a másikra. Nem érdekelt, nem szabadul meg tőlem. Még egyszer nem adom meg neki, nem csinálok végig még két hetet, de még két napot sem. Ha megakar tőlem szabadulni, öljön meg. Másképp nem fog menni, most már nem. Késő rájönnie, hogy hülye volt mikor beharapott, késő bánat... túl késő már ahhoz, hogy csak úgy ellökhessen. A farkasával a hivatásom vette el. Elszakított attól akit szeretek, aki a mindent jelentette számomra. A szüleim sem élnek és szeretem. Szóval csak viselje... akkor is, ha nem akarja. Mint most...
Ahogy a hátam a falhoz csattan, az egyik kiálló rész kér bordám közé ékelte be magát miközben kiszakadt a tüdőmből a levegő. De csak az arcom rándult, egy szavam sem volt azon kívül amit épp a tudtára adtam. Tekintetemben szemernyi félelmet sem láthatott, dacos makacsságot viszont annál többet. Nem fog elijeszteni csak azért mert olyan ostoba, hogy azt hiszi, így könnyebb lesz neki. Nem. Most az egyszer nem. Nincs kizárva, hogy a csattanás következtében megrepedt pár csont, de nem érdekelt, amúgy sem éreztem jelenleg semmi mást, csak azt a hülye sziklát köztük. S az agyarai sem segítettek ebben neki. Nem érdekelt, érezhette... láthatta, hogy nem fogok menni de még csak elereszteni sem.
A fájdalmára összerezzentem, ámbár a felismerése némi megnyugtatást adott. Eleget ahhoz, hogy elengedjem. Nem tud elmenekülni, nem tud elbújni előlem. Mikor a perem szélén megingott azonnal ugrottam előre, hogy megfogjam de jah, megrepedt a csontom és amúgy sem volt szükség rám, Darren vissza egyensúlyozta magát. De aztán valami megváltozott... szívem összefacsarodott arra ami benne lezajlott éreztem én is, ám a káoszt a kusza keveréket az ide-oda változása egyébként is a tudtomra adta volna. Valahol a harmadik után térdre rogyott én pedig minden hezitálás nélkül mentem oda hozzá és térdeltem le elé. Energiáim, csak úgy mint a karjaim ölelték körbe a hímet. Apró nyugtató csápjaival, melyek tele voltak élettel, erővel, odaadással, próbáltam meg visszarántani a jelenbe. Ide fel, a semmibe ami mégis minden volt. Itt voltam én, a birodalma, a falkája valahol a távolban és a családja is. Ujjaim finoman cirógatták a hátát, mit sem foglalkozva azzal, hogy az ide-oda változás közben mégis mennyi sérülést okoz és milyen mélyet. Hangom, halkan szállt az ajkaimról, ám a hideg szikla visszaverte, visszhangot képezve. De csak dúdoltam, sosem fogom már énekelni. Többet nem. Észre sem vettem, hogy míg így öleltem Darrent könnyeim megindultak, így még csak ledöbbenni sem tudtam, pláne nem korrigálni a problémát. Éreztem amit Ő, fájt így látnom... de nem annyira, hogy elakarjak menni az még rosszabb volna. Testem melegével, közelségemmel igyekeztem visszatérésre késztetni, hogy ne vergődjön a múlt árnyai közt sokáig. Mikor ringott, nem korlátoztam a mozgásban csak vele inogtam, bár elég furcsa képet festhettünk le így. Ujjaim, a mancsaira fonódtak, az ujjai közé ékeltem finoman a sajátom, hogy a hajából elvonjam a kezeit és ne sértse fel a fejét jobban s egyszerűen a derekam köré fontam a kezeit. Kaptam már rosszabbat is mint pár karom, ha mindenképp valamit markolászni akar. Ha éreztem, hogy ott hagyja a kezét akkor csak egyszerűen a hajába túrva öleltem tovább és apró puszikat leheltem a feje tetejére vagy a homlokára, attól függően, hogy mennyire volt még így is magasan vagy épp hogyan helyezkedett. De el... Ó nem, semmiképp sem.*
- Cssss... csak hagyd... * Csitítottam tőlem talán most először tapasztalt lágysággal. Nem gondoltam arra, hogy én elég leszek neki, de több mint a semmi és az egyetlen aki jelenleg itt van. Tetszik, nem tetszik alapon kénytelen velem beérni. S jobb ha elfogadja, mintsem, hogy kakaskodik itt nekem, úgy is hiába való volna. Apró energiáim sem eresztették és észrevétlen fonódtak a másik köré, a maguk lágy, melegségével. Nem visszafojtani akarták a másikét, nem erőszakoskodva kényszerítette vissza... csak próbálta elűzni, a lehető legmesszebb. Eltölteni, mintha mindig csak ezek léteztek volna és sosem lett volna az előző. Ó persze, tudtam én, hogy ez lehetetlen pláne, hogy bennem is ott volt a keserűség, a fájdalom de közel sem annyi és ezek háttérbe szorultak jelenleg.*
- Elfojtottad. * Csak ennyit feleltem a kérdésére. Ám egyetlen szóban benne van az össze kérdésére a válasz. Elfojtotta azt ami, azt amilyen és csak halmozódott. Itt az eredménye. Most egy aprósággal telt be nála a pohár érzelmileg és nem bír több terhet cipelni. Én negyed ennyit sem tudtam volna, bár ilyen drasztikus kitöréseim nekem sem voltak még. Nem tettem mellé, hogy itt voltam, nyugodtan beszélhetett volna, oda jöhetett volna. Sosem küldeném el. Ezt tudta Ő is, és most csak vádnak hatna. Nem kényszeríthetem rá, hogy beszéljen ha Ő maga nem akar.
- Veled alszok. * Nem kérés volt és nem is kérdés. Ez tény, szóval csak azért mondtam, hogy estig barátkozzon meg a gondolattal, hogy bizony lesz egy háló társa. Amúgy sem tudom, hogy mikor aludtam már vele utoljára. Valamikor az elrablásom előtt. Ám ez nem jelentette azt, hogy nem hiányzott. Azonban nem nekem kellett menedék, hanem neki. Egy pont. Erről viszont eszembe jutott valami. Szívem nagyot dobbant egy pillanatra s elhúzódva tőle simítottam végig az arcán, ezzel kibontakozva az ölelésemből is.*
- De most gyere velem...

[Vízesés és környéke]

A sziklán leérve, azonnal alakot váltottam és ha eddig jött velem, akkor tudtam, hogy most is követni fog. Innen egyenesen a határ felé indultam, hogy innen hátulról minnél gyorsabban kijussunk az erdőbe. Most nem játszottam, nem ugráltam hanem célirányosan rohantam, hisz még mindig nem tudtam Darrennek mennyi ideje van. A ruháim természetesen ott maradtak a szikláknál. De ez érdekelt most a legkevésbé. Csak rohantam, mint egy űzött vad, bár valószínűleg Aput sem kellett unszolni. Meg sem álltam a vízesésig ahol szinte csúszva fékeztem le. S tudtam, hogy nem kelt jó emléket Darrenben a hely. Bennem sem, hisz innen nem messze volt a James-Ravenes eset s innen indultunk. De nem most nem számított s ezt jelezvén képen nyaltam, aztán vissza változtam. Láthatóvá vállt a mellemnél, a bordáim alatt és a hasamon keresztbe a csípőmig nyúló heg. Kör-körös formát alkotva, azonban a csípőmön pont szerű vöröslő folt mely gyógyult, akár csak a belső combomon a vonal. De ez most nem érdekelt, a hátamon is tudtam, hogy maradt lánc nyoma, bár az összevissza kuszaságot alkot az a három - négy rövidebb vonal.
- Gyere... * Tudtam úszni és egyenesen a víz felé vettem az irányt, ahol beljebb érve csak belevetettem magam egy pillantást vetve Darrenre. Utana egyenesen a robogó vízesés felé vezettek a csapásaim a víz alatt, olykor-olykor levegőért felbukva. A vízesés mögött egy sziklafal volt, ám lejjebb, ha az ember mélyebbre úszik volt egy nyílás, mely a belsejébe vezetett. *
~ Vigyázz mert éles a széle és a víz tömege lefelé nyomna. ~
Üzentem neki, ahogy elértem s kezeimmel a szélükbe kapaszkodva húztam be magam rajta. Közvetlen felettünk volt a vízesés, mely folyamatosan lefele nyomott volna a súly, mely a becsapódás miatt keletkezik. Ahogy átértem pár karcsapás után a víz felszíne felé vettem az utat és hajam hátra simítva vettem levegőt és töröltem ki a szememből a vizet. Tekintetem azonnal Darrent kereste, aki valószínűleg pár pillanat múlva követte a felbukkanásom. Azonban mielőtt felfoghattam volna bármit egy szag csapta meg az orrom. Halványan lehetett csak érezni, de felismertem volna akkor is ha csak leheletnyi az egész. Sam itt járt. S ezen a tényen szívem kissé összeszorult azonban ajkaimra egy halvány mosoly rajzolódott.*
- Régen, mikor sokat voltam távol és Steve sem volt otthon mindig itt voltam. Mikor nem tudtam rendbe tenni a gondolataim, mikor sok volt a tamagoccsim vagy csak nem akartam senkit sem magam körül tudni, vagy azt akartam, hogy ne találjanak meg, mindig ide jöttem. - közben viszont megindultam a vízből kifelé. A hely egy barlang szerűség volt, melyet a természet képezett magának, legalábbis csiszolatlan, durva falai erről árulkodnak.Csend volt, egyedül csak a víz esés robaja volt az, melyet hallani lehetett, ám csak halkan, mintha csak a szellőt hallanánk, ám attól erősebb volt. Egy szirt szerűség volt a falban, melyen két személy bőven elfért. A víz sokkal tisztább volt, mint kint hisz ide a természet, az emberek szennye nem szivárgott be. Érintetlen volt minden mocsoktól, de nem volt folytatás így a folyó vize csak állt itt, mint egy tó.*
- A víz elnyomja az illatot, a falak kizárják az energiákat, még az élet legapróbb neszeit is. Egyedül csak a csend, magány és a békesség van. Ne kérdezd, hogy találtam rá... nem tetszene. De rajtam kívül csak Sam tud ennek a létezéséről... biztos, hogy nem zargat senki és nem is talál meg ha Te nem akarod. Azaz mész ki. Persze rajtam kívül. Egyszer... - húztam fel magam a szirtre, hogy kikerüljek a vízből - azt mondtad nekem, hogy keressem meg a biztos pontot. Te megtaláltad... de talán már kevés. Hisz másra is szükséged van... ez itt... ez is örök. Ki tudja hány évtizede, százada áll itt, érintetlenül... a mohák, az algásodás ott a falon végig eléggé árulkodó. Az emberek, a farkasok meghalnak... az értékek átértékelődnek. De ez a hely, akkor is itt lesz, mikor már semmi más nincs. Talán kevés vagy most ostobaságnak hat... de hidd el, ha valamit lehet, akkor azaz, hogy rendezze az ember saját magát minden külső behatás nélkül. Legyen az akarva vagy akaratlan. * Hallgattam el, ahogy felhúztam a lábaim és átöleltem azokat. Még mindig szégyenlős voltam, nem veszett el a semmiben. De kevésbé zavart. Most volt fontosabb is, mint az, hogy Darren meztelenül lát. Annyi baj legyen. Bár csak ennyi lenne... Hangom azonban kissé halk, mintha csak egy szellem suttogna. Nem azért mert féltem, nem féltem, energiáim továbbra is Darrent ölelték körbe, pusztán csak szerettem itt lenni és nem kellett nagyobb hang, hisz a falak visszaverték itt is.*

//zene//

*Csak beszéltem és beszéltem. Még ha nem is a levegőbe, hanem csak adni akartam neki valamit. Ami még ha nem is a sajátja, de talán majd neki is jelent valamit. Oké, én is ide szoktam jönni, így nem kell nagy ész kitalálni, hogy hol vagyok  ha épp sehol az égen s földön nem talál. De nem zavart, még akkor is örültem neki, amikor nem. Attól meg egy percig sem féltem, hogy ide fogja hozni a kis légy ottjait vagy egyáltalán bárkit. Ismertem annyira, hogy szavak nélkül is észre fogja venni, hogy nem szeretném. Azt szeretném, hogy érintetlen maradjon még ha Sam s Ő tudd is ennek a létezéséről.
De ahogy elmondtam amit szerettem volna csak csendesen ültem ott mellette. Kivételesen nem bújtam hozzá, csak a könyököm ért hozzá egy kicsit. Hagytam, hogy elmerüljön a csendben és beszéljen amikor jónak látja, vagy hallgasson ha épp az esik neki jól. Tekintetem a víz felszínét nézte s itt utoljára akkor voltam mikor Samnek megmutattam. Azóta nem, mert sok minden jött közbe, köztük az, hogy nem mehettem sehova. Gondolataim ide-oda csapongtak, mintha ez volna a normális. Ez volt. Hol Steve, hol Sam, James, Raven, Dave, Castor... megannyi gondolat és kétely. Ám a remény is ott pislákolt. Még mindig képes voltam remélni és bízni abban, hogy egyszer majd minden helyre jön. Sam visszatér, Steve megérti, Castor nem kegyetlen, Raven jobb helyen van és James... na Ő még talány, hogy miért járt a fejemben vagy mit is reméltem pontosan. Keveset voltam mostanság vele s hiányzott. Nem tudnám megmondani, hogy mit jelentet számomra. Egy cseppnyi boldogságot, a keserűségbe mely pont elegendő ahhoz, hogy szebb legyen minden. Egy mosolyt a szürkeségbe, örömöt a bánatban. Nem értettem, hogy miért kedvelem ennyire, hogy miért szerettem meg de attól még így volt. Imádtam még akkor is, ha ez az imádat közel sem rajongás. Ez valami olyan, mely akkor is jelen van, ha Ő nincs. S nem foghatom semmire, hisz nem sok közöm van Jameshez. Sőt, semmi azon kívül, hogy farkas. Lelkem megtöltötte a szeretteim hiánya, még akkor is, ha Darren itt volt mellettem, velem de mégis... olyan távol. Egy röpke pillantással sandítottam rá. Nem volt jól. Jól lesz egyáltalán valaha? Nem tudom, de csak tovább pörögtek a gondolataim melyből Apu hangja rángatott ki.
Csendesen, figyeltem minden szavára és eszembe sem jutott megszólalni vagy közbe vágni. Beszéljen, bár kétlem, hogy segíteni tudok neki, de talán már ez is segítség. A csatlakozásra tett szavai, ahogy Ő éli meg a többiek  baromságát némi undorral vettem tudomásul. Ó nem, nem felé, de majd később, ha végzett és már nem akar mondani semmit akkor majd elmondom, hogy én mit látok ebből az egészből. Hisz még nem mondtam neki és Sam amúgy is elvette a figyelmem. Vagyis  a távozása. Mikor megdörzsöli magát, csak közelebb csusszanok és ujjaim az övéi köré fonódnak, miközben hüvelykujjam finoman simogatja a kézfejét. Jamire csak kikerekedtek a szemeim. Kezeli? Mégis... hát ez hülye, bár nevetni támadt kedvem hisz ezzel most azt mondta, hogy a szex mindenre megoldás. De a java csak most jött és köpni nyelni nem tudtam arra, hogy Jamest szívesebben látná mellettem. Viszont ami utána jött... még a szám is tátva maradt. Ahogy elhallgatott még mindig így néztem rá s bár a kezem nem húztam el, azonban az ujjam simogatása megállt. Az vesse rám az első követ akit nem döbbentett volna meg ez a... dolog. De kezdjem az elején, addig van időm összeszedni a végét illető gondolataim. Torkom kissé megköszörültem és próbáltam értelmes mondatokat összehozni.*
- Nekünk, kölyköknek azt tanítjátok, hogy ismerjük el az idősebbet, az erősebbet. Ne acsarkodjunk feleslegesen, mert a bundánk bánja. Legyünk alázatosak de nem megalázkodóak. Sokszor én sem értem, hogy mi a különbség a kettő között de szavaidból ítélve, azt hiszem Ti elfeleditek ezt s csak tanítani tudjátok. Pedig a farkas törvények titeket is érintenek. Maximum veletek nehezebb elbánni, mint velünk. A másik elismerése nem kell, hogy megalázkodással járjon. Túl lenni rajta nem olyan egyszerű, azonban ha szeretnéd én elkísérlek. Velem sokra nem mész s pont ezért nem is jelentek fenyegetést vagyis, nem hiheti azt Castor, hogy bármi más készülne. Azonban lelkileg segíthetek pusztán a jelenlétemmel. S tudok én hallgatni is. * Nem kell attól félnie, hogy beleszólnék vagy közbe ugatnék. Ha nem bántanak, akkor hallgatok. Nem kell semmit sem ígérnem vagy ezt mondania. Bár magam sem tudom, hogy milyen lenne újra találkozni Castorral. De ez most nem számított és akkor is csak az fog, hogy Darrennek szüksége van rám. S hiába mondja, hogy nem... ez nem igaz.*
- Ha valaki nem látja be, hogy ez a mi, az ők hasznuk is akkor meg is érdemli. Nekem az első gondolatom az volt, hogy ez... ez egy megfelelő alkalom arra, hogy lelépjek, hogy elmenjek, visszamenjek Stevehez. De tudom, hogy nem bírnám tovább két napnál. Az a két hét sem volt egyszerű... Utána ahogy ez elmúlt én képes voltam meglátni a hasznom ebben. Lehet, hogy butaság de én nem láttam a hátrányát Darren. A hotelbe nem fér el ennyi farkas... a területeink megmaradnak, csak már nincsenek határok. Az elvárások biztos, hogy magasabbak azonban így a képzések is. Után képzésre mindig van lehetőség s sehol nincs az megírva, hogy ez volt az egyetlen falka aki vándorol. A következővel szemben már sokkal hatékonyabbak leszünk, mégha úgy is érjük el, hogy a mostaniakkal egybe olvadunk. Biztos vagyok benne, hogy lesznek harcok belül. Farkasok vagyunk. A farok méregetés az élettel jár, ez olyan nekünk mint az embereknek a vásárlás, vagy a kenyér. Mindennapi dolog. Aki nem képes fejlődni, az megérdemli, hogy vesszen. S inkább most tegye, mintsem szükséghelyzetben és ezzel bukjon az egész falka. Kegyetlennek hangzik, de ahogy mondani szokás; az erősebb kutya b*szik. Ha meg valaki túl büszke, az meg is érdemli. Bár sajnálatos, hogy vizet prédikáltok és bort isztok. Tanítotok valamit, viszont annak pont az ellenkezőjét tapasztaljuk tőletek. Kölyök fejjel ez... összezavar s csak megnyújtja a tanulási időt. * Ingattam meg  a fejem. S most vagy ostobának és butának néz Ő is mint mások szoktak vagy itt hagy. De ez az én meglátásom volt és egyáltalán nem nehezteltem azért mert épp ezt az utat választotta. Nem volt más. Nem lehet ezzel kezdeni semmit. S bár nekem ez az első falka amit ismerek, a másikról csak hallomásaim vannak. De én sosem hittem azt, hogy valami eredendően bűnös. Ők sem lehetnek azok és a hatékonyság meg más dolog. Ők azok. Ott voltam, láttam, hogy mennyire összehangoltan, csapatként dolgoznak. Ehhez pedig kell egyfajta lelki háttér. Akár csak én Darrennel, mondjuk mikor kávét csináltunk vagy Stevevel a legapróbb dolgoktól a harci edzésemig. Annak is megvan a háttérre, az más kérdés, hogy ezt senki nem látja. Náluk is meg kell lennie.*
- Sosem tudjuk, hogy mi a helyes és mi helytelen. Nem csak te... én sem és más sem. Van aki annyira előrehelyezi a másikat vélve, hogy ez jó... hogy elveszti önmagát ami meg helytelen. De azt valljátok, hogy hallgassak a farkasomra mikor ilyen van. Tedd ezt Te is. Lehet, hogy olykor kegyetlennek tartod, de Ő érzi a szükségét a dolognak. Vagy ha ez nem megy vagy félsz tőle, hallgass a szívedre. De azt tudnod kell, hogy sosem helyes vagy helytelen valami. Minden csak nézőpont kérdése. Hisz hiába teszel helyesen valamit, a hozadéka lehet, hogy helytelennek tűnhet. De néha... önzőnek kell lenni, hogy tovább tudjunk lépni. Ezt tettem én is, mikor felköltöztem. Helyes döntés volt, hisz a javam szolgálja, téged boldoggá tesz és hosszú távon csak így élhetek és ezt már rég meg kellett volna tenni. De a hozadéka... Steve sínylette meg. Nem lehet olyan döntést hozni ami mindenkinek kedvező. S bár rút a dolog, de ezzel nem lehet mit csinálni. Két rossz közül, a kevésbé rossz a helyes út. A gyengeségünk sokszor az erősségünk is, csak meg kell fordítani. Gyengeségnek véled kimutatni, de nem is kell világgá kürtölni, a falka elé tárni. Meg van a belső kör, akik előtt megteheted s nem vélnek gyengének. Nem azaz erős vezető, aki sérthetetlen. Hanem az, akit a gyenge pontjai tesznek erőssé. Azok akik lábra állítanak, támaszt nyújtanak nem csak akkor vannak veled mikor szarban vannak. S ha ott vannak, hidd el... bármit teszel követni fognak. De ha ostoba vagy, akkor is megfogják mondani. Nem kell egyedül végig csinálnod. * Napi bölcsességem is meg volt azt hiszem, bár ez is pusztán az életszemléletem, amit igazából mindenki leszar, mert kölyök vagyok s túl büszkék ahhoz, hogy megfontolják azt, hogy egy kölyöknek is lehet igaza ez pedig vakká teszik őket. Pont úgy, mint holmi föld... amelyet veszni hagytak. Hisz ők hagyták, mert képtelennek voltak bármit is tenni vagy épp csapatként dolgozni. Lehet mutogatni, hogy kinek a hibája és miért volt. De az igazság az, hogy ezért azzal is tettek, hogy nem tettek semmit. De csak oda hajtottam a fejem Darren térdére miközben beszéltem és nem érdekelt, hogy épp meztelen van. A lényeg takarva van és csak ez számít. Ujjaim pedig finoman cirógatták a kezét, karját ahol épp elértem. Bár így kényelmetlen volt és mellette megfordultam úgy, hogy vele szemben legyek és így dőltem oldalra, látni akartam a tekintetét.*
- Felesleges befognom, ne felejtsd el, hogy jártam iskolába is. Hallottam már rosszabbat is. Arról nem is beszélve, hogy farkas hallásom miatt amúgy is esélytelen a dolog. Jamieről meg kattanj le... nem fog segíteni kezelni és nem is kell. Lefeküdtem vele és ennyi. Nem tartom valószínűnek, hogy megismételném a dolgot. Bár, így, hogy gyakorlatilag azt mondtad, hogy a szex mindenre megoldás... lehet, hogy mégis. De akkor utána nekem ne izélj, ha Masako nekem esik miatta és kinyírom a csajt. Nem fogom hagyni, hogy holmi szexuális izé miatt nekem essen, aminek semmi jelentősége nincs. - vontam meg a vállaim. - Csak egy süket nem tudja, hogy Masako oda van érte, vagyis azért akinek hiszi, akinek formálni szeretné. Múltkor tőlük zengett a farkaslak. De legalább megtudtam, hogy miért vagy James-szexuális. De most örülök, hogy nem akarsz megcsókolni. Amúgy milyen volt? Sosem csináltam még és nem is akarom... * Puszta érdeklődés, semmi neheztelés annak ellenére, hogy én tudtam, hogy kapcsolat csak férfi és nő között lehet. Ez nem azt jelenti, hogy homofób lettem volna vagy valami. Ezaz Ő dolga. Én pedig elfogadom, olyannak amilyen még ha ez azzal is jár, hogy a kedvenc dilidokim az akivel ezt teszi. Mi a jó oldala? Apa természetben fizeti a kezeléseimet. (Na nem mintha eddig fizetnem kellett volna, ha elmentem.)*
- Időpontot? Megakarod ismételni? - vontam össze a szemöldököm - Az első volt egyáltalán? Amúgy meg James jó party. De kétlem, hogy szívesen lenne a vejed. Kicsi vagyok én ahhoz, még a végén megvádolnák a doktor bácsit pedofíliával. Mondjuk ettől függetlenül én szeretem és hiányzik... Darren, Jamie mesélt a Teremtő - Kölyök kapcsolatról és nem értem. Mármint, azt igen, hogy mivel jár csak nekem furcsa. Hisz Te... sosem közeledtél hozzám. Legalábbis nem úgy. Miért nem? Ez valami olyan, aminek meg kéne lennie? Csak nincs mert... nem tudom miért. Miért nincs? *Tekintetem a másikéba fúrtam, ám a kérdésem ellenére sem távolodtam el tőle és tovább cirógattam a hátát az egyik kezemmel és a térde felett egy kicsivel a másikkal. Nekem ezek a mozdulatok nem jelentettek semmit, csak kedveskedést és azt, hogy érezni akartam a közelségét s azt, hogy Ő is érezze. Furcsa ilyenekről beszélgetni vele.*
- A farkasom miatt van? Azért mert minduntalan ki akar törni ha erősebb inger éri? Pont úgy, mint Jamienél vagy korábban Samnél a vidám parkba mikor megpuszilta a nyakam? Bár... Jamie kordában tartotta, akkor te is képes vagy rá...

*Darren válaszára csak nyeltem egyet. Igazából én magam sem tudom, hogy mit gondoljak Castorról. Egyszer találkoztam vele, azt sem önként és nem épp tea délutánt tartottunk. *
- Castor bosszúálló és ha úgy vesszük akkor kegyetlen is. De... nem tudom. Tény, hogy nem az a rózsaszín szeretet maci, de... vannak dolgok amiket megkövetel s ha nem kapja meg, akkor tesz érte. Ezért kaptam én is leginkább, hisz majdhogynem nyíltan a szemébe vágtam, hogy gyáva. De miért akarna megalázni? Azzal nem menne semmire, akkor már egyszerűbb lenne ha kapásból kinyírná a falkát. S ne csessz le... te is tudod, hogy képes rá az embereivel. Én láttam Darren, hogy miként dolgoznak... fel volt húzva a pajzsuk és ösztönösen egészítették ki egymást, minden szó nélkül, apró rezdülésekből. S nem ketten voltak, hogy rá fogjam arra, hogy egy pár... hanem hárman. Ez pedig nem megy parancsra. Ahhoz, hogy valakik így tudjanak dolgozni, egységként... kell lelki háttér is, puszta parancs semmit nem ér. Ahol pedig van lélek - még ha sötétebb is -, akkor nem lehet eredendően gonosz. *Azt már nem teszem mellé, hogy ugyan erre ők nem képesek. Nem összehasonlítottam a falkát, hanem csak azt mondtam el amit láttam s ezzel próbáltam megnyugtatni, eloszlatni Darren félelmét. Castornak bicskanyitogató stílusa van, ezt tapasztaltam én is. *
- Castor olyan amilyen, de nem látjuk, hogy milyen valójában. Puszta félelem nem tarthatja az embereit maga mellett. Hisz elég ha három-négy idősebb összefog és letaszíthatnák a magas lóról. De nem teszik... nem értek a farkasok gondolkodásához, de te igen. Csak próbálj meg pártatlanul mögé látni és ne összehasonlítás alapnak venni. Akkor te talán jobban megérted majd... * Nekem gőzöm sem volt arról, hogy egy ilyen hogyan működik és magamból indultam ki. A megfélemlítés csak egy eszköz, akár csak a büntetés... de két oldala van az éremnek. Ha valóban csak ezt kapnák fellázadnának együtt, egységként azzal amit tanultak, úgy ahogy dolgoznak is. Legalábbis én ezt tenném. *
- Olyankor mikor nem tudod csak tekints vissza az elmúlt hónapokra. Aszerint tanítottál ami vagy... emlékezz, frissítsd fel, hogy mit tanítasz, mit tanítottál nekem hónapokon keresztül. Segít visszazökkenni... Ha nem megy magadtól, akkor szólj. Lehet, hogy nem tudtam még a tanításaid sajátomnak tudni és így minden pillanatban alkalmazni, de nem felejtek. Egy kis időre pedig... a színfalak mögött felcserélhetjük a szerepeket. Másnak úgy is úgy jönne le, hogy csak visszakérdezed az anyagot. *Vontam meg a vállaim könnyedén, legalábbis próbálkoztam hisz még mindig nem távolodtam el Darrentől. Jó volt nekünk így, még akkor is ha épp nem volt rózsás a helyzet, vagy talán pont ezért. Viszont Darren szavaira most először nevettem el magam. Most először az utóbbi időben és úgy, hogy egy csöppnyi keserűség sem volt benne vagy irónia. Őszintén, boldogan.*
- Áááá nem, dehogy. De azért mégis. - kacsintottam rá. - Jamie mi másban tudna segíteni? Továbbra is azt vallom, hogy egy kattant idióta. De nem is kell szeretnem. Azonban megnyugtatlak, hogy nem sok esély van a következőre. Nem is akarok és nem is azért tettem mert ez volt minden álmom; Tupilek könnyénél hagyni az ártatlanságom, egy olyan emberrel aki hetven éves. S a lelki szarságokkal együtt mind ezt két óra alatt összehozni. * Némi szomorúság csendült a hangomban mégha a szemeimben némi vidám csillogást is lelhetett fel, ha belenézett. De hát istenem, ki az akinek ez minden álma? Nekem nem, pláne, hogyha valaki ezt mondja nekem két napja, képen röhögöm és közlöm, hogy menjen orvoshoz mert valami nincs rendben a fejében. Viszont a fog mosásra kuncogni kezdtem.*
- Jólvanna... akkor gyere, adj egy csókot... - s a magam buta vidámságával csücsörítve cuppantottam felé. Persze ugratásnak szántam és leheletnyi komolyság sem volt ebben a mondatomban. - Óóó... pedig ismétlés a tudás atyja. * Még mindig ugrattam, hátha kicsit jobb lesz neki, no meg hééé... rólam van szó. S most lehet, nincs itt senki rajtunk kívül csak Sam halványodó illata melyre csak a lelkem sajogva s a farkasom begubózódva, mármár nyüszítéshez hasonlóan figyelt fel, én magam próbáltam figyelmen kívül hagyni. Viszont érdeklődve és figyelmesen hallgattam ezt a Kölyök - Teremtő dolgot még akkor is, ha épp eszembe jutott valami.*
- Egy társnak... mért ne lehetne tanítani valamit? Legyen szó bármiről. Én nem tekintettem Samet a kölykömnek mégis próbáltam tanítani. Az más kérdés, hogy egy idióta és minden szavam süket fülekre talált. S csak azt hajtogatta, hogy Ő nem ilyen. Az embernek akkor is tudnia kell megvédenie magát, ha nem egy kegyetlen tuskó. - A puszira az ujjaim az arcára siklottak és finoman simítottak végig rajta egy pillanatra. - Ó nem bánom, nehogy azt hidd, hogy Te vagy álmaim ne továbbja és minden áron az ágyadban akarok kikötni. Vagyis ott fogok, de nem ezért. Öreg vagy Te hozzám. Csínján? Azt hogy Apu? Ha van, az sem jó... nem tudom, hogy fogja fogadni Sammie, Steveről már nem is beszélve de egyik sem fog repkedni. Ha nincs, az sem jó mert... állítólag, hogyha valaki túl volt az elsőn akkor utána már megköveteli a szervezete s ha nem kapja meg, akkor csak rosszabb lesz. Frusztráltabb, figyelmetlenebb... én ezért nem akartam sosem senkivel, mert elvonja a figyelmem. De ahhoz meg, hogy ez ne dugja fel a fejét pár kéne... ami meg nincs. Szóval jah... csináltam egy szép kis kalamajkát azért, hogy Sammie visszajöjjön. A különbség annyi, hogy most csak a hormonjaimban ami közvetlen mást nem érint. Közvetve már más kérdés... de hogyan találhatnám meg azt, hogy mind a kettőt kizárjam? S hogyan felejthetném el azt a kis tulkot mikor a kislány ennyire hiányolja? *Tekintetem tanácstalan volt ahogy Darrenébe fúródtak. Nem tudtam mit kezdeni a farkasom sóvárgásával, vágyával Sam iránt. Nyüszít utána, mint akinek kötelező s mikor szabadjára engedem, akkor is csak minduntalan egy-két helyre tesz kitérőt.