Még száz éve is arról volt hírhedt a völgy, hogy ide hozták az életképtelennek tartott, farkaslétre méltatlan kölyköket, s a teremtőjük előtt tépték szét. Ma már a harcászati edzések kedvelt helye, nem ritka, hogy valaki gyakorlás közben egy-két csontra bukkan...
I know I'd better stop trying You know that there's no denying I won't show mercy on you now
Rengeteget gondolkodtam. Amikor valaki meghal a Falkából, szoktuk tudni, hogy ki tette. Legtöbbször azt is, hogy miért. Van előzmény. Emily olyan volt, amilyen. Távolról sokan utálták, de nem rémlik, hogy azon a rejtélyes kóboron kívül más nekiment volna. És miért nem űztük el azt a fickót? Miért ez a hallgatás? Caleb elrejtőzött, azt még megértem. De Ginevra-nak mi köze az egészhez? Ráadásul olcsón megúszta. Nem stimmel. Semmit nem mondtam, csak hogy menjünk ki a völgybe. Omega lett, érezze csak. Talán tényleg megérdemelte. Nem az első húzása, de a legcsúnyább. Farkas alakban szerettem volna egy nagy futkározást, ennyit mondtam, ennyit láthatott. Egész a laktól loholhattunk, vígan, bátran. Félig felhúzott pajzzsal. Általános dolgokról beszélgetve vagy csak megélve a természet gyönyörűségét. Csodás táj. Messze mindentől és mindenkitől. Mert a falnak is füle van és hiába a telepátia, ha tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül, nem olyan érzés. Errefelé már nem nagyon lehet bárki. Nyugodtabban beszélhetünk. Épp lejtőnek lefelé indulok meg és az aljánál teszem fel a lényegi kérdést. ~Ginette. Sántít a sztoritok. Mit tettetek valójában? Ki ölte meg Emily-t?~ Közelebb rohanok hozzá. Rá is néz a fekete farkasom. Tüneményes kis nőstény volt. Eddig. Most már nem tudom annak látni. Remélem, segít és megmutatja a valóságot. ~Én kedveltem. Ha más nem is, ő tudta.~ Nem csak hálás voltam. Megláttam valamit. Letudtam a bosszankodást, a büszkeséget. Átnéztem a viselkedés kerítése felett. Egy érző farkast találtam. Nem lehet vége magyarázat nélkül. Nem hihetem el csak így. Tudatlanság? Nem.
Nem az én hibám és mégis az. Nehezen tudnám bárkinek elmagyarázni, hát hallgatok és kerülöm a falkatársakat. Nem azért, mert félek attól, hogy hogyan bánnának velem, hanem azért, mert félek attól mit mondanék nekik. Ha ennyi ideig kibírtam szépen csendben őrizni a titkomat, akkor eztán is menni fog. Emily halála pedig.. nem az én hibám, de mégis az. Meglepett, amikor hívott, de belementem. Hogyne tettem volna? Omega vagyok, a Falka legalja, azt teszem, amit mondanak anélkül, hogy megkérdőjelezném az akaratukat és az elképzeléseiket. Márpedig, ha Rocky ki akar menni a völgybe, s erre éppen velem vágyik: hát legyen. Itt vagyunk. A kis fekete élvezi a szabadságot, de nem nyugodt. ahogy egyre távolodunk a laktól – és NessAnyuci szoknyájától – úgy vesz át egyre többet az én nyugtalanságomból. Mégis megyünk előre, Rocky mellett haladunk és úgy teszünk az elmébe tolt kérdés elhangzásakor, mintha nem lepne meg egyikünket sem. ~ Nem tudom. A válasz nagyon egyszerű, de annál őszintébb. Valójában tényleg nem tudom – csak sejtem, avagy sejteni vélem – azt, hogy Emilyvel ki végzett. Egy részem tiltakozik is az ellen, hogy halott volna. Nem, mintha ne tudnám elképzelni Sangilakról, hogy megteszi. Épp csak.. nem akarom elképzelni. ~ Sajnálom a veszteségedet. Nem tudom, hogy mit vár tőlem, de a kis fekete kushadásán át elméjébe kedves, simogató szavaim siklanak. Akárminek is néz, nem tudok megfelelni a kérdéseire. Ha ebben a formában teszi fel őket, akkor semmiképp. Így az igazság sem viszi közelebb ahhoz, hogy megtudja, amit én sem tudok.
Egy Omegának tényleg nincs más választása. Én ezzel csak ritkán szoktam élni. Vannak bőven, akik szeretnek szívózni. Én is szerettem egy időben, de már megváltozott az érdeklődésem. A kinézetem is, bár párhuzam nincs. Ez a völgy még hátizsákkal és sonkás szendvicsekkel is fantasztikus lenne, így viszont a legjobb. A kis nőstény jelenléte kellemes, jóleső lehetne, ha nem történt volna meg mindaz, amiért egyáltalán idehívtam. Nem érzek semmi őszintétlenséget, rutinból jön a válasz. A pajzsomat leengedem, mert szeretnék tisztán látni. Némi nyugtalanság jön át, de az bármiből eredhet. A válasz nem sokat segít. Annyit árul el, hogy ha egy ilyen fiatal lélek azt mondja, hogy nem tudja, akkor tényleg más helyen kell kopogtatni. ~De azt tudod, hogy ki tudhatja. Ugye? És nem fogsz nekem, az idősebbnek, a komoly beosztásúnak hazudni. Ugye?~ Nem szeretem ezt így kiemelni, de most indokoltnak látom. Calebet is kereshettem volna. Talán fogom is. Ginette könnyebb prédának tűnt. És kellemesebbnek is. Tényleg kedveltem őt. Bájos a kisugárzása. Mindenki kistestvére, a legédesebb a családban. Hogy tapadhat vér a kezéhez? Ezt kell kiderítenem. ~Ezzel nem segítesz túl sokat. Kérlek, mondd el az egészet! Hogy hathatott rátok így egy kóbor? Miért lett eltűrve egyáltalán, amit ő tett? És te mennyire ismered őt?~ Ha ő volt az, aki lerúgta Emily-t a domboldalon, mielőtt Balthazar behozta, az még érdekesebb. Nagyon is az. Nem szoktunk vacakolni a kóborokkal. Talán rossz úton járok, talán nem. ~Ginette, én kedveltelek téged. Szerintem mindenki így volt ezzel. Mi történt, ami miatt feladtad a kiskedvenc szerepét? Miért véded azt a valakit?~ Mert valakit bizony véd. Érzem. Előtte állok és ha ez kell, bizony átalakulok. Emberi valómban, fatörzshöz szegező tekintettel, kíváncsisággal és váddal együtt kérdezem. Azt láthatja, hogy bántani nem szeretném őt. Válaszokra van szükségem. Mert sokat jelenthetnek. Talán többet, mint amit ő tudhat. Vagy talán... - Egyet árulj el nekem! - kérdezem felhúzott szemöldökkel, a lábujjaimat bámulva abban a pőreségben, amiben ilyenkor tudunk lenni. - A történtek után sötéten látod a Napot? Ha rossz sejtések vezetnek rossz irányba, akkor a válasz az lesz, amire várok. Ha jó úton járok, akkor főleg. És talán van remény, hogy Emily mégis él. Ahogy Emma, aki tanulóútra ment. Szeretném, ha így lenne. Nem akarok egy ilyen kaliberű társat elveszíteni. Társként tisztelni annál inkább szeretném. Egy fának dőlök karba tett kézzel, úgy hallgatom a nőstényt. Futottunk eleget. Magunk elől is. - Ismersz engem, igaz? Mindketten tudjuk, hogy a vezetőink is mindent megkérdeztek. Amit nekem mondasz, az nálam marad. Elhiszed? Reménykedő hangsúllyal és nézéssel intézem hozzá ezeket a szavakat. Igazi választ várok. Nyomatékosításul a vállaira is teszem a kezemet, akármilyen formában áll előttem jelenleg. Tényleg szerettem ezt a kis nőstényt. Ahogy hátba szúrt minket, az nem volt szép. De ha komoly oka volt rá, akkor máshogy fogom gondolni. Talán. Talán.
~ Tudom. Elég lenne tán csak bólintanom, ha emberi alakban volnék, így viszont, mivel a farkasnak nem épp ugyanazt fejezi ki a gesztusrendszerében a fejmozgatás, mint egy embernek, hagyom hát, hogy Rocky elméjében hallja a szavamat. Tudom. Tudom, de akkor sem mondom meg neked, hogyha szét fogsz tépni itt és most. - ez is hozzátartozna ahhoz, amit mondanom kellene, de nyilván amíg nem kérdezi, nem vágom magam alatt a fát. Fáj, hogy érzem az ellenszenvét. Ugyanúgy fáj, ahogy a többieké is, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem érthető számomra az egész. Kushadok hát, mert megértem őket, s kushadok, mert omega vagyok. Nem újdonság. Eddig sem a dominanciámról voltam híres igazán. ~ Nem ismerem őt jól, de ez nem azt jelenti, hogy nem fontos nekem. Felteszem elítélsz majd ezért, s szíved joga. Nincs miféle egész, amit el tudnék mondani. Ahogy az előbb jeleztem: fogalmam sincs arról, hogy pontosan mi történt Emilyvel. Ismét csak nem hazudok neki. Zavarban vagyok ugyan, de nem azért, mert félek attól, hogy kiszagolja, ha valótlant állítok. Idősebb, mint én, hát nincs szükségem a pajzsomra. Úgyis belém látna azzal együtt is, akkor pedig minek kapacitáljam magam? ~ Ártottam neked valamit, ami miatt a kedvelés már csak múlt idő? Az első olyan kérdésem ma, mely ugyan óvatos, de mégis van benne némi dac. Emily halála szárad a lelkemen, nem hinném, hogy Rockynak - vagy bárki másnak Calebet kivéve - jogalapja lenne emiatt "kikedvelni" belőlem. Kiszalad hát a kérdés anélkül, hogy végiggondolhatnám mi lenne a helyes. ~ Nem szorul a védelmemre, s aligha tudnék bárkit megvédeni. Mondd csak! Neked nincsenek olyan titkaid, melyeket ha megtudna a Falkából bárki, azzal súlyosan vétenél nagyon sok fronton? A labda visszaadását még Papa tanította nekem. Nem sokszor alkalmaztam, mert nem szeretem, de tény, hogy remek túlélési stratégia. Meglátom, hogy most mire megyek vele. A farkasban élő emberem a füle hegyéig vörösödik látva mezítelenségét és férfialakját. Eszemben nincs átváltozni előtte. Hacsak nem kényszerít rá, maradok inkább farkasalakban, semmint legyek előtte emberként meztelen. ~ Évek óta sötét már. ~ sóhajtom elméjébe. ~ Elhiszem, de akkor sincs mit mondanom. A halálának körülményeit nem ismerem és azt sem, hogy miért kellett éppen ő.
Tudja. Teljes meggyőződéssel és pofátlansággal vallja be. A farkasom ismeri a farkasok gesztusait. Nem tud megtéveszteni, nem olyan ritka nagy tehetség. Még telepátiával is figyelek. Érzem, hogy a kellemetlen gyomorgörcs irányába haladunk. Ez jó, mert az igazság felé vezethet. ~Miért fontos neked?~ Egyre jobban érdekel. Rokoni szál? Szerelem? Elmúlt szerelem, amiből még maradt egy hamvadó levélke, amit nem hagy véglegesen a tűz martalékává válni? Nekem is vannak ilyen avardarabjaim. De itt nagyban játszunk. Főleg Ginette. Nem mondom ki, mit gondolok róla, csak éreztetem. Olvashat a sorok között. Bármilyen szelídke, az esze a helyén lehet. Ha így titkolózik, biztosan figyel rá. Zűrös, de igyekszik összeszedettnek mutatkozni. ~Nem vagy te olyan buta, amilyennek ez a kérdés mutat...~ Csak rejti a titkát, még mélyebbre tolja a csontvázat a pincében. Egy komplett szekrénnyel torlaszolja el. Komolyan gondolja, hogy elég lesz? - Akkor miért próbálkozol ezzel? Az igazság miért marad véka alatt? Ginette nem támadó típus. Komoly oka lehet, hogy így viselkedik. A szívem szorul össze attól, amit látok. Emily halott és egy kóbor szabadon jár. Senki nem árulja el, hogy ő tette-e és épp ettől gyanús. Hogy bűnpártolás zajlik vagy valami egész más, azt szeretném kideríteni. A visszatámadással egyszerűen nem foglalkozom. Nincs válasz. - Ginette. Te a cukorság mintaképe vagy. Mi fordított ki önmagadból? Ő is tudja, hogy ez nem az az énje, amit szeret. Amit szeretünk. Érzem, mennyire kínos neki minden. A jelenlétem, a valóm, amiben állok előtte. Vadászatokon láttuk már egymást. Most viszont a szemeimet és az arcomat is láthatja. - Akkor ideje egy kis világosságot gyújtani. Ginette, elmesélek egy történetet: a teremtőm ajándékot adott nekem, ahogy neked a tiéd. Csakhogy nagy ára volt ennek. Gyilkolt érte, mert úgy gondolta, meg kell halnia annak, aki a legfontosabb nekem. Szerinted hogy néztem rá? Szerinted hogy néztem azokra, akik tudtak erről és semmit nem tettek? Vétkesek közt cinkos, aki néma. Éjjelente nem köszön vissza Hart arca? Integetve, büszkén lesérülve és segítséget nem kérve, de vádlóan? Mert tudom, hogy könyörögni biztos nem könyörgött. Úgy ráárasztanám az energiáimat a nőstényre. De inkább visszaváltozom farkasalakomba és leülök a fa tövébe. A szemem a szemén állapodik meg. Készen állok. Látni akarok. Tisztán és világosan.
Nehéz a kérdés. Hallgatok, mert nem tudok rá mit mondani, de akár úgy is értelmezhető, hogy nem akarok. ~ Olyat ajánlott nekem tavaly áprilisban, amiért nem tudom nem tisztelni. Azt lenyelem, hogy a tiszteleten kívül a harag is hozzájátszott ahhoz, hogy először meglátogassam, de a dacomat küszöbén felejtettem magammal együtt. Mert megláttam benne azt, aki a Papa testvére volt, azt, aki hatalmas terheket cipel és azt, aki elfogad. Akármennyire is legyen ez kifacsart. Úgy tűnik szeretem azokat a személyeket, akik előtt lábtörlő lehetek. ~ Talán buta vagyok, de a kérdésem nem az. Nem bántottalak téged, nem bántottam senkit. Nem tapad vér a kezemhez, hát mivel érdemeltem ki a haragodat? Nem én vagyok a gyilkos, akármit is hisz rólam. Ha bűnpártoltam volna, ha végig is nézem Emily halálát - amit nem tettem - akkor se én lennék az, aki megölte, így innen nézve értetlenül áll(hatnék)ok a kegyvesztettségem előtt. Már ami Rockyt illeti. Ami a Falkát? Az jogos, de az sem Dr. Hart miatt. ~ Mert az igazság bonyolultabb annál, mint amit megérthetne bárki. Az nagyon erős lenne, ha azt mondanám, hogy ő nem értené. Nem az értelmi képességeit szeretném negatív előjellel méltatni, épp csak valami nagyon egyértelműre hívtam fel a fgyelmét az imént: nem mondhatok sem neki, sem másnak többet. Mert bár Emily halálának körülményeit nem ismerem, más igazságot tudok. De ahhoz semmi köze nincs. ~ Azért fosztottak meg a titulusomtól, mert egy kóbornál laktam a falka helyett. Egy olyan kóbornál, akit a falka kitiltott a környékről. Olyannál, akinek én fedtem fel a lelőhelyét. Nem azért, mert önkezemmel vetettem véget Dr. Hart életének. Élek, nem? Ha megöltem volna, már nem lennék omega sem.. vagy.. tévedek? Ugyanilyen hévvel álltam annak idején Castor előtt. Ugyanebből a fellángolásból közöltem vele, hogy nem tartom őt alfámnak és lám.. azt is túléltem. Ennyi vakmerőség jár még nekem is. ~ Azt mondod szerelmes voltál Emilybe? Nem tudom máshogy értelmezni. Abszurd nekem ez a tanmesével egybekötött vallomás-vallatás. ~ Hogy hívták a teremtődet? Tudod-e a születési nevét? Ha tudod, áruld el nekem, s cserébe én is elárulok valamit az enyémről. A neve nem titok. A léte sem. De ha nem kapok választ, én sem adok. Ingyen nem húzok guillotinet a kettőnk feje fölé, ebben biztos lehet. Sőt. Lehet, hogy egyébként sem. Majd Rocky reakcióiból kiderül.
Nem zsigerből jön a válasz. Megfontolt, ezért fontolom meg én is. Érdekesen hangzik. Eska pont tavaly keresett meg. Azóta is szeretnék az alapítók nyomára bukkanni, de nagyon jól rejtőznek. Megpróbálom felidézni, Ginette kivel került össze. Ha tudhatom, akkor tisztább a kép. Azt hiszem. ~Ha jobban tiszteled, mint a Falkádat, az komoly kötődés.~ Ezt most nem vádlóan mondom. Eskát én is sokkal, de sokal jobban tisztelem. Érthető. ~Nem a butaságra kell kihegyezni. Szégyellsz valamit. Árthatnál az idegennek, ha elárulnád, amit tudsz.~ A tavalyi akcióját már meg se említem. Az a régmúlt. Pedig komoly engedetlenség volt. Elcsalta az utazást, maradt. Meghalni. De túlélte. Ez utóbbinak mondjuk örülök. ~Ne becsülj le ennyire... Tegyünk egy próbát, hátha megértem.~ A büszkeségem elbírja, amit mondott. A kíváncsiságom nem. Le akarom rombolni a gátat. Le akarom őt mezteleníteni, hogy tisztán lássam, mit tud és mit tett. Nem hisz nekem, az világos. És ez jó is, hisz hűségesnek tart, olyannak, aki mindenről beszámol a vezetőségnek. Pedig meggyőzően adtam elő, hogy nem ezt fogom tenni. ~Szép beszéd. Lássuk csak... Nem te ölted meg. Akkor az a bizonyos kóbor tette, akivel te olyan jóban vagy, hogy falazol neki. Mert tiszteled. Ő törte össze Emily-t. Miért? Te nem tudod, ki ölte meg végül a vezető gyógyítónkat, az egyik leghűségesebb falkatagot, aki számos farkast megmentett. Köztük engem is. Szerinted ez így rendben van? Egyáltalán biztos, hogy meghalt?~ A kislánynak megtelt a pucája vérrel. Ha lenne neki. Sóhajtok a következtetésre. Nem sikerült megragadni a lényeget. Nem oszlatom el a téves gondolatot. Hadd higyje csak! Nagyot emelkedik a mellkasom az újabb sóhajtól. Mondjak egy nevet? Mondok. Tudom én. Be is lett jelentve. ~Louis Chatocly. Ezen a néven látta meg a napvilágot, Frankhonban. Mint én is, csak jóval korábban. Hallgatlak.~ Az én teremtőm is megéri a pénzét. De nem védtem, mikor gyilkolászott. Elment az esze és ezt meg is mondtam. Eska nem tett ilyeneket. Ginette titka túl értékes ahhoz, hogy őrizze. Elheveredek, fejemet egy kövön nyugtatom és a nyelvemet kinyújtom. Jót loholtunk, megérdemeljük a lihegést. Nem bánnám, ha a kis nőstény is felvenné a békepózt. A fülem az övé. És egy kérdésem is. ~Ginette, téged itt mindenki szeretett. De úgy...szeretett valaki? A szívedet, a testedet, a lelkedet együtt?~ Mert ha nem, könnyebb volt őt kiragadni. Nem tudok róla, hogy kavart volna bárkivel. Pedig illene. Nekem illene mindenről tudnom, ami nálunk megy. Egyelőre.
Nem mondok rá semmit. Érzek a szavai mögött egy kis neheztelést és rosszallást, kárnak gondolom hát azt, hogy leálljak vele ebben a témában. Igen, tisztelem. De ez nem jobban a falkánál vagy kevésbé a falkánál kérdés. Ez összehasonlíthatatlan azzal. ~ Nem szégyellek semmit. Vallom be csendes töredelmességgel. Nem vágom a képébe felkiáltásként, lázadón, de kívánom, hogy tudja. Nem mondhatom, hogy nincs mit szégyellnem, mert talán volna. De az, hogy nem szégyellek ettől még igaz, nem fogja facsarni érzékeny orrát a hazugság. Megrázom a fejem a farkasban, amaz pedig elfekszik a földön, s pofájára vonja fekete mancsát, ezzel zárkózva el. Vannak olyan dolgok, amelyeket nem lehet és nem is érdemes megpróbálni. ez a mostani őszinteség is olyasmi körbe tartozik. Persze, hogyha felszólítana, akkor meg kéne tegyem. Omega vagyok. De így? Így hallgatok erről, mint a sír. Amit nem tudnak, az úgyse fáj, így vagyok ezzel a magam kapcsán is. ~ Annyit tudok, amennyit te. Búcsúztatót kellett szerveznem neki, mert meghalt. Ha büntetni akarsz a haláláért valakit, szíved joga, hogy engem büntess. Itt vagyok. Nem tudom, hogy mit akar, de megadással fordulok felé. Talán ezzel csak felhergelem, talán viszont könnyebbé teszem neki az egészet. Mindenkiben mást alakít ki a gyász. Nem tudtam, hogy ennyire kedvelte Emilyt, bár ha tudtam volna, az is aligha számítana. Én csak báb vagyok. Mindenkié és senkié. Annak ellenére, hogy megadtam magam neki és hagynám, hogy azt tegyen velem, amit csak akar - a falka legalján vagyok, ezt érdemlem - mégis kérdezek tőle, mert erre valahol feljogosítva érzem magam. Nem is tudom milyen választ várok, de valahol csalódással tölt el az, amit kapok. Annak viszont örülök, hogy már nem pőreségével kell szemeznem. Zavarban voltam tőle, nem is kicsit. ~ Megoldónak hitte magát. Nekem csak Papa volt. Ennél többet nem mondhatok neki. Nagyon remélem, hogy ez elég lesz, s nem hiányolja majd mögé a "most már elmehetek végre?" kérdést, mely belső dacomból születne, ha ugyan hagynám magam elragadtatni ennyire. Már úgyis mindegy. Ki akartam mondani, hát kimondtam, de most rémesen érzem tőle magam. Azzal, amit mondtam ráfogtam a Papára Emily halálát. Nem véletlenül, hanem teljesen szánt szándékkal. Mert ha összeköti a tiszteletemmel a kóborságot és ezt az egész titkolózást, akkor eljuthat erre a következtetésre. Ha ugyan tud bármit a tizenhármakról. Kis esélyét látom, amúgy. Nem tudhatom, mekkorát tévedek. Merészségem hát abból fakadt, hogy remélem: sültbolondnak tart, olyannak, aki elhiszi a saját álomvilágát és igaznak éli meg azt. Hisz a Megoldó halott. Ahogy a testvérei is azok.. ~ Eszerint már nem szerettek. Rossz ezt hallani. Elfordulva tőle gömbölyödöm össze, s hosszú ideig nem érkezik válasz a kérdésére tőlem. Végül csak kinyögöm azt, amit ki kell végre mondanom. ~ Engem még soha. Az vagyok, akinek te is hittél. Mindenki kishúga. Nem, nem azért mentem a kóborhoz, mert a szerelem vagy a vágy hajtott. Ha ezt akarja rám fogni, nagyot téved hát. De hadd tévedjen. A butaság már megtörtént. Belekevertem a teremtőmet valamibe, amibe nem lett volna szabad. De hamarosan úgyis vége lesz, nem igaz? Mindegy hát..
Érzem én pontosan, nagyon is pontosan, hogy nem igaz az, amit ez a kis imádnivaló nőstény állít. Nem erővel kellene fellépnem. Tudom, hogy másképp kéne hatnom rá. Elindulnak az energiáim, egy pillanatra megpróbálják belenyomni a talajba, de visszavonom őket. Nem ez az árnyak útja. ~Nem szégyelled. Büszkén vállalod? Nem úgy tűnt. Nem adtad hírét. Miért?~ Szeretnék őszinte választ hallani. Érezheti a hangomomn. Nem kell több hazugság. Szeretnék tisztán látni. A farkasa előttem fekszik, ellehetnénk, elvagyunk, de vakarja a pofáját, mintha kosz lenne rajta. A fals állítások piszka. Pont ez nem hiányzott. Ennyi idősen már nem csak az emberi lélek gesztusait ismerem. Ez az igazi szégyen, az igazi rejtőzés. ~Látom, hogy titkolni akarod. Hidd el, én érteni fogom. Eska érti.~ Ha Biisaiyowaq vére is érti, akkor talán megtaláljuk a közös nevezőt. Nem volt kedvencem a matek, de ez megmaradt. Az energiáimat megint kiárasztom. Most már nem szeretnék tudatlanul távozni. Azt érzem, hogy közeledünk valamihez, valami elkerülhetetlenhez. Nem telt el sok idő, mégis olyan érzés kerülget, hogy az ajtó hamarosan bezárul. ~Sok éve fekete a Nap? Nem hiszem el. Mondd el, pontosan, mióta nem látod fényesnek? Mondta valaki, hogy nem világít?~ Ha nem csak metafora, akkor el fog árulni nekem valamit. Az ő vérvonala értékes, nagyon is az. Ahogy az enyém is. Nekem a legértékesebb. Ha társ lesz, szeretném már most tudni. Rosszabbra nem is gondolok. Az energiáim ismét útra kelnek és földre kényszerítik őt. Nem hagyok választást. Nem akarok. ~Nem büntetni jöttem Ginevra. Látni szeretném az igazat, a valódit. Te nem vagy felelős, ezt érzem. Nem kell, hogy megbüntesselek! Csak árulj el nekem egyet. Kivel voltál? Kikkel voltál és miért?~ Kényszerítem, most már tényleg. Mert máshogy nem megy. Akármilyen édes pofa, ez így nem mehet tovább. Imádom a drága kis szemöldökeit és a bájos száját, de nagyobb tét forog kockán. Az élet nem veszíthet ezen a partin. Emily-nek tényleg hálás vagyok, sokat köszönhetek neki, de itt másról is szó van. ~Papa? Megoldó. Biisaiyowaq csak a legendában és a túlvilágon létezik. Nemde?~ Utánanéztem az összes Elsőnek. Senkit nem találtam meg Eskán kívül. Nagyon profin rejtőznek. Ha ez a Papa nem a Megoldó, akkor csak Emily teremtője lehet. Atyja. Maga az Izomagy? Veszélyesen hangzik. ~Ginevra. Amíg Geneviéve voltál, én addig is szerettelek. Most is sokat érsz a szememben. Ahogy egy hímnek teher az örök bátyó szerepe, úgy neked egy átok lehetett az örök hugica titulusa. Nagyon sajnálom, ha senki nem mondott a magáénak. Most hogy érzed magad?~ Szeretném ezt tudni. És szeretném tudni, mit súg neki a testi valója? Megint ember formámat öltöm és ott fekszem előtte. A pajzsomat eltüntetem, ráárasztom az energiámat és szeretném, ha megmutatná magát teljes egészében. Mindent, ami ő, lélekben és testben. Tudnom kell, ha tud valamit és ha testben is olyan csodálatos, mint arcban és mint ruhán keresztül vagy mint vadászat előtti pillanatokban meglátva, enyém kell, hogy legyen. Olyan nincs, hogy senkié se volt, mielőtt felfedte volna magát neki egy alapító. Zavaros a történet, de talán mégsem. - Ginette: ha tudatosan hazudsz, talán értelek. Talán felfoglak. És talán szeretlek, még mindig. Mert te is értesz engem. Mit szólsz hozzá? Másnak nem kell szólni. Megoldod. A véredben van. A vérvonalában. Megérintem a haját, a kósza tincseit, ha átváltozott. A száját, a bájos kis ajkait. Ha nem, akkor a füle tövét. Támadjon akár. Le fogom szerelni. Nem szeretném. Nem akarom bántani. Tényleg nagyon kedvelem. De ismerni akarom. Mindenhogyan. Amit tud, azt nekem is tudnom kell. Egy apró kanálnyi remény csillant fel. Talán tele lesz a tányér. Savanyúság nélkül.
~ Nem szégyellem. Nem volt minek hírt adni. Egy kóbornál laktam, Nessa értem jött. Most nála lakom. Van ebben bármi, amit világgá kellett volna ürtöljek? Nem kérdezem ingerülten, hogy mégis mi köze van hozzá. Csak közlöm vele azt, amit, aztán raktározza úgy, ahogyan szeretné. Hangom elméjében olyan nyugodt, mint a sima víztükrű tó szélcsend idején. Felkapom a fejem Eska említésére, de a fekete farkas csak a füle botját mozgatja meg. Érdekes fordulat, ám nem nagyon szeretnék mélyen belegondolni. Van nekem épp elég bajom enélkül is. Szub vagyok és omega, de ez nem jelenti azt, hogy mindenkinek a problémáit elviselem. Márpedig Eska említése nem lehet más, csak probléma. Amit nem tudok és nem is akarok kezelni, mert tartok tőle, hogy én vagyok az, aki túlgondolom. Megnyekkenek energiái súlya alatt. Hagyom, hogy agyon nyomjon, néma maradok. Nincs erre mit mondanom. Nem szeretem a metaforikus beszédet, nem akkor, amikor nagyon is sokat jelenthet minden elejtett szó. Hacsak nem kényszerít ennél jobban, akkor rejtve marad előtte a sötétség mikortólja. Kicsalja belőlem annak a napnak az emlékét. Láthatja Declant és Nessát, s közöttük engem is a szőnyeg szélén kushadva. Övé a beszélgetésük is, de ezzel nem kerül közelebb Emilyhez. Nem voltak nevek említve, nem láthatta se Calebet, se Emilyt. Csak a nagy, fekete embert és a bétánkat a kis ház nappalijában. Megkérdezném, hogy jobb-e így, de inkább hallgatok. Belül sír az ember, ám a farkas nem nyüszít. Nem képes. Arra se, másra se. ~ Nemde. Nem. És de. Benne van az igazság és nincs is. Ha érti, mert értenie kell, akkor ennyiből is fogja, ha pedig nem, akkor pont jó az, hogy ennyiben maradunk. ~ Én.. Kezdenék valamit, mondanék neki, de megakaszt az érdeklődésével. Annyira.. abszurd az egész. És mégis előcsalja egy soha fel nem élesztett részemet. Zavartam hunyom le a szemeimet a farkasban. Nem akarom látni, pőresége legalább annyira zavar, mint az, hogy érdekelne a teste. Kíváncsiságom is riaszt, de mégis.. minden mindegy alapon simulok bele a pillanatba. ~ Vedd el! A mit nem kerül befejezésre, majd rájön, ha rá kell jönnie. A fekete farkas lassan tűnik el, s maradok a helyén én magam, önszántamból ruhátlanul. Ilyen szemérmetlenül hím előtt nem változtam még át soha. Arcbőröm halvány rózsaszínre színeződik, zavaromat így már nem tudom rejteni, de eljött az a pont, amikor nem is akarom. - Meg fogsz érteni mindent, ha meg kell értened. Eljön az ideje. Addig is nem mondhatok mást csak azt, amit már amúgy is tudsz. Emilyről és a helyzetemről. Rólam. A keze után nyúlok, mellyel hajamhoz ér. Nem ellökni akarom, hanem abba kapaszkodva mintegy közelebb húzódni hozzá. Sose csináltam még ilyet. Nem is így képzeltem el, de már nem érdekel. Hamarosan úgyis mindegy lesz, akkor meg miért ne adjam oda neki azt, ami őelőtte nem volt még senkié? Ha kell neki.. vigye. Mindenemet alárendeltem másoknak, semmi sem az enyém. Miért tartanám meg épp a szüzességemet?
//A tördelési anomáliáért bocsi, nem én szórtam tele enterrel, valamiért önálló életet él a szerkesztő //
Azért ez nem kis dolog. Kóborral nem lakunk, meg lett mondva. De ha nála nagyobb erő, még a falka vezetőjénél is nagyobb erő az, ami érintett... ~Nessa tudott róla, értem. Nyilván oka volt, hogy nem derült ki.~ Ezzel senkit nem akarok bemártani. Érezheti a hangomon. Még Nessa-nak se mondom el. Akármilyen Omega a mi kis Ginette-ünk, nem akarom lenyakaztatni. Természetes, ha Nessa tud olyan dolgokról, amikről én sem. Eskát pont úgy említem, ahogy kell. Értheti a vérvonalamra vagy ha találkozott egy alapítóval, akkor a vérvonalam első képviselőjére. Nem nagyon érdekli. Az energiáimnak viszont nem képes ellenállni. Lelapul, törpévé válik, mégsem válaszol. Még töményebben árasztom rá magamat és meg is szólítom. ~Szóval mióta? Kérlek...~ Ez már egy udvariasabb, kíváncsibb stílus, nem parancsoló. Talán rá fog jönni, miért kérdezem. Lehet, hogy sorstársak vagyunk. És akkor egész más minden. Máshogy hangzik. Ha tényleg megkapom a képet, akkor látom a barna kóbort a vikingünkkel és mellettük Ginette-et. Miért kellett belevonni ebbe? Rossz érzések kezdenek kerülgetni. Caleb sehol. Ő csak másodhegedűs. Valahol éreztem, ezért nem hozzá mentem. Jó, be kell vallani, hogy Ginette-et azért kedveltem is. Egy cukorfalat. Most már nem mondom azt, hogy csak volt. Kezdem érteni. És érzem őt. Sajnálat. Felfogás. Együttérzés. Hasonló papucsban járunk. Nem ugyanabban, de hasonlóban. ~Világos.~ A fekete Nap bizony világos. Nem mondták. Megtörtént. Azóta nem világít, csak mint egy zsák belülről. Ezt értem. Ha semmi köze nem lenne az egészhez, tiszta választ adott volna. Valamit elmondana, de nem hagyom. Érzem a hajnali ébredést, az ösztönök munkálkodását. Nem ezért hívtam. De ha jön, hát jöjjön! Az igazság érdekel. És ha ezzel olyan valami jár, ami mindkettőnknek örömet szerez, talán utoljára... Így is furcsa. Vegyem el? Ha odaadja, elveszem. Arra kértem, hogy mutatkozzon meg. Ez is egy fajtája az erőszaknak, lehetne mondani, de a döntés az övé volt. Érzem, hogy szeretné. És gyönyörű, úgyhogy én is szeretném. A pirosság csak szépíti. - Úgy érzem, hogy már értem. Emily él és virulni fog még sokáig. Köszönöm, drága... Egy mosollyal ajándékozom meg, hátha oldom kicsit a zavarát. Látom, hogy fél. Elkapja a kezemet. Tiltott helyre nem téved. Ha megkapja az engedélyt, akkor megy. Úgy érzem, megkapja, ha kéri. A nőstényke közeledik. Különös érzések fognak el. Szeretek mindent tudni a falkában élőkről. Arról nem tudok, hogy neki lett volna köze bárkihez, ennyire közeli köze. Valami masszív feladást érzékeleke. A tőr és a toll már sehol sincs, nem lehet az az oka. Lehet más oka és emiatt még egy megerősítésre van szükségem. - Drága Ginnie! Mondták már neked, hogy csodálatosan szép vagy? Figyelj, ha tényleg szeretnéd, akkor én is. De ha nemet mond, övé a választás, hogy úgy menjen a kés alá. Érintetlenül, úgy, hogy sosem ízlelte meg azt, ami az élet sójának egyik legnagyobb darabkája. Kihasználni nem szeretném. Csak közösen jó ez. És ha tényleg jó, akkor magamhoz ölelem, szorosan és a hátát simogatva. Aztán szépen haladok előre. A jobbommal a hajában időzök, számmal a száján, szememmel a szemén. Mindent a helyére. Ha ez így megy, legyen szép az utolsó időszaka. Most már ez lebeg a szemeim előtt. Sokat adott nekem. Egy élő gyógyítót és az igazságot. Ami szomorú, de talán tehetek egy kicsit, hogy ne legyen annyira szomorú. - Annyira jó lelked van. Nagyon - szólok egy mosollyal, mielőtt folytatnánk, ha benne van.
~Erre.. erre ne kérj. Próbálkozom finoman hárítani, nagyokat pihegve a hím energiáiban fuldokló állapotomban. Könnyen elnyomható vagyok, nem dicsőség ezt tenni velem, én mégsem haragszom érte. Azért sem, amiket kérdez, épp csak nem mindenre vagyok hajlandó felelni. Nem, mert nehéz. Nem, mert tilos. És nem, mert nem is akarok. Megmutatom neki azt, amit azon a napon tapasztaltam. Belőlük. Se Emily, se Caleb nincs sehol. Nem tudhatom, hogy mit akar ebből összerakni, de valahol megnyugtató, hogy világos számára. Nagyon jó. Legalább kettőnk közül bárkinek világos lehet. Változom és megmutatom magam, feltárom azt a titkomat, mely nem is titok igazán. Adtam volna másnak is, ha valaha kellettem volna, de nem kellettem senkinek. Igaz lelkemre most se hiszem, hogy kellenék, de nem akarok gondolkodni ezen. Szabadjára engedem a farkas ösztöneit is, hagyom, hogy beleolvadjanak az enyémekbe, s hogyha Rocky nem lök el, akkor a karjai közé simulva hajtom államat vállára, így ölelve át. - Honnan tudod? Kérdezek, mert tudni szeretném, s mert bízom abban, hogy válaszol. Mindeközben pedig a fülem hegyéig vörösödöm attól, amit hallok leperegni ajkairól. - Nem gyakran. - felkuncogok kissé, ahogy távolabb hajolva tekintetét keresme, hogy belé kapaszkodhassak. - Csak mutasd meg, hogyan.. Mindig azt szerettem volna, hogy úgy szeressenek, mint nőt. Hogy azért adjam oda magam valakinek, mert szeretem és ő viszont szeret. Nem akadt rá lehetőségem több, mint 130 év alatt, hát már nem érdekel. És egyébként sincs messze az április. Élek hát, amíg élhetek. S bár ügyetlen, bár furcsa.. én mégis megpróbálkozom azzal, hogy szégyenlősen ajkaira biggyesszem csókomat. - Már nem olyan jó, mint hiszed. Hangom csak egy hangyányit remeg bele a vallomásba. Tanultam magamról valamit Emily búcsúztatója alkalmával. És nem szeretem azt, amivé váltam, de.. így esett. Ettől még a dicséret jólesik, de lelkem mélyéig össze is tipor. Mert magával hozza mindazt, amit fejem fölé lebegtetett Papa tavaly, mielőtt elhagyott. Kár, Rocky, hogy ezt nem előbb. Talán.. máshogy is alakulhatott volna. Naiv vagyok, de vállalom.
Ginette totál kifárad, ahogy préselem. Nem valami jó érzés, de kell, hogy kinyögje. Nem arra leszek büszke, hogy értem el, csak arra, hogy megtudtam. Amit megtudtam. És amit megláttam belőle. Valahogy érzem, hogy neki is jólesik elmondani, megmutatni mindezt. Nincs egyedül a titoktartásban, a rejtély őrzésében. Amikor ölel és a vállamon nyugszik, elfog egy érzés. Ezt nem akartam. Nekem is komoly teher nyomja a vállamat és nem akartam ezt másra hárítani. Talán most is azért teszem, mert Ginette-nek a látottak és az elhangzottak alapján nincs sok hátra. Ez sajnálatos, roppant sajnálatos. Omegánk lett, mert nem követte a parancsokat. Ahogy ránézek, azt érzem, hogy értelmetlen ez a cím. Nem használ. - Érzem. Így kell lennie. Ennek van értelme, Ginette. Megtárgyalták a dolgokat. Falkatag, komoly beosztású farkas nem hal meg csak úgy. Az a tördelés is próbatétel volt. Vagy egy elcseszett teszt. A lényeg, hogy ha Emily él, márpedig nagyon úgy néz ki, akkor egy alku tárgya lett. Ginevra-t megvezették, visszaélteka naivitásával, ami pokoli érzés lehet, de...DE! Az ártatlanság tudata enyhítheti ezt. Remélem, meg tudom értetni vele. Nem hibázott. Nehéz ügy túllátni a falkán, de szerintem neki menni fog. Már elindult az úton. Ginnie vörössége nagyon aranyos. Kicsit sajnálom és csodálkozom is, hogy ennyi idősen még meg lehet pirítani. Őszintén mosolygok rá, ahogy elárulja, hogy ritkán dícsérik. Pedig megérdemli! Mikor távolabb kerül, csak hagyom. Nem kell mindent elsietni. Szeretném, ha átgondolná. Ha nem jutottunk volna idáig, talán én se mondok ki mindent. Annyira tündérbogár, hogy másként néztem rá. Kellett egy kis rosszallás és egy kis haláli hangulat. Hátborzongató a gondolat, hogy tényleg ez kellett. Áll is a szőröm. - Segítek, drága... A torkomba gombóc szorul. Ez igaz? Soha senkivel? Egy ilyen csodás lányra miért nem akad vevő? Magamra vetem az első követ, mert nem akartam elkötelezni magam. Ahogy megneszeltem, hogy itt már nincs sok, meg akartam még ajándékozni. Mindkettőnket. Megrázom a fejem és hagyom, hogy azt a kis ügyetlen csókját odaadja. Mert szívből jön neki. Elmondta, amit kértem. Nem bűnös. Ezt ki is kell mondanom. - Bocsáss meg, kérlek! Már értelek... És nem kellett volna várnom. Mert ami most történik, annak sokkal örömtelibb folytatása is lehetett volna. Igen. Hazugság lenne azt mondani, hogy nem így lett volna. Talán keserédes, de boldog időszak lett volna. Ezt nem akarom éreztetni. Úgy akarok viselkedni, mint aki a halálsorra viszi be az utolsó desszertet. Szépen csomagolva, kedves szavakkal. A torkom még mindig elszorul, ahogy csókolok. Pedig remek érzés! Ginette, drága... Ráncolom a szemöldökömet, gondterheltre húzom. - Egyet árulj el: a szívedben béke van? Vagy lesz? Most ez számít. Már érezheti a hangomon, láthatja a szememen, hogy semmi vádlás nem maradt. A hangja is megható. Megrázom a fejemet és újra megölelem őt. A nyakát csókolom meg és még egyszer a szemébe nézek. Lassan indulhatunk tovább. Történjen meg, aminek meg kell történnie. Amit Ginette megérdemel, annak ez csak egy apró töredéke, kis puzzle-darabkája, de legalább ez legyen meg. Megérintem őt ott is és elhelyezkedem úgy, hogy passzoljon. A két szép mellre helyezem a kezeimet és utána a szemekbe nézek. Már nem szólok, csak a szemeimmel nevetek. Szeretnék őszinte örömet látni. A végtelenség örömét, azt, ami nem múlhat el, bármi történjék. Sose hittem volna, hogy ennek kell eljönnie. Nem kérdezem, mikor. Addig legyen boldogság, amíg nem megy haza. A mellekről a hátára csúszik át a kezem és egyre szorosabb ölelem őt. Magamhoz szorítom, ahogy kell, hogy érezze. Hogy érezzen. Együtt vagyunk, kint a természetben. Amit kértem, azt megadta, most én is szeretnék adni neki valamit. Elkéstem vele, tudom. De legalább pótolom. Ha még bírja, akkor újabb csókokat kap, egyre mélyebbeket és bensőségesebbeket. Ajak játszik az ajakkal és nyelv a nyelvvel. A szemeink pedig kereshetik egymást. Úgy szeretném, hogy neki a legjobb legyen. Az egyetlen? Az első. A legjobb.
Takarózhatnék azzal, hogy okom volt mindarra, amit tettem, de nem boríthatom magamra ezt a hazugságot. Éppúgy maradok hát nélküle meztelen, mint amilyen vagyok valójában Rocky karjai között. Már mindegy, nem akarok semmi másra gondolni a múltból és a jövőből. Az akarat viszont vajmi keveset ér, hiszen minduntalan össze.vissza kergetik fejemben az elmúlt másfél év gondolatai. És most még melléjük kúszik a jelenbe oltott múlté is abból a tényből fakadón, hogy mennyi évet leéltem úgy, hogy elhittem: teljes vagyok. Pedig mi sem állt tőlem távolabb. - Ennek sehogy sincs értelme. - sóhajtom vállgödrébe, majd elengedem az egészet. Ahogy a levegő kiszökik belőlem, ahogy úgy vallok igazat hogy nem mondok semmit, egyszeriben megkönnyebbülök. Már nem berzenkedik bennem a kicsi, akit a súlyos információval a Papa magára hagyott. Már nem akarom látni az összképet, nem keresek bizonyságot. Rocky szerint van értelme, szerintem pedig nincsen. S bár talán nem ugyanarról beszélünk, mégis jólesik elhinnem, hogy tud valamit abból, amit én. Abszurd lenne, de lehetséges. Papa két feltámadása után hogy mondhatnám én bármire azt, hogy lehetetlen? Tévedsz, Rocky. Nekem már nincs utam olyan hosszú, hogy a ranglétrán visszaküzdjem magam. De jólesne, ha tudnám, hogy ily' bizakodón gondolsz felőlem. Lélekben megrázom fejem, könnyezve fordulok el tőle és a közénk tépett távolságba szipogom azt, hogy nem, nem ért. Itt viszont nem mozdulok, fizikai valómban nem szülök távolságot közénk, kikapcsolom a bizonytalan emberi tartózkodásomat, s hagyom, hogy valahonnan előburjánozzon belőlem az ösztönlény. Hosszú időm volt arra, hogy megszokjam azt, hogy ebben kevesebb vagyok, most mégis le akarom vetkőzni a magamra láncolt gátakat. Mert már mindegy. És mert sosem fogadtam el igazán a mindenki kishúgának szerepkörét. - Várnod? Mégis mire? - dörgölöm orromat az övének piszén-pisze. Nem kéne megkérdezzem tán, de meggondolatlanul bucskáznak elő belőlem a naiv szavak. Csak nem rám várt? Aligha hiszem, mégis meg kellett kérdezzem. Akármily' balgának tűnik is ez így. - Nem tudom. Lili szerint van béke - nem jön a számra az odaát, hagyom elsikkadni. Nem akarom elrontani. És nem akarok épp itt a végén túl őszinte lenni. Ha szívem szerint az lennék, akkor se. Nem lenne fair, s szembeköpném magam is. Mert én nem szegek ígéretet. Papának tettet sohasem. - de én nem hiszek úgy, mint ő. Mit hiszel, mi lesz.. velem? Ha nem tud semmit, ha nem beavatott és csak annak hiszem, akkor az omegaságomra fogja érteni. Ha pedig mégis megválaszolja a kérdésemet úgy, ahogy hallani vágyom.. amellett, hogy meglep.. talán meg is könnyebbülök. Csendre inteném, ahogy magam is, de képtelen vagyok rá. Fogalmam sincs, hogy miképp kéne elengednem a zavaromat. Rábízom az energiáira magam, csókja alá simulok, lehunyom szemeimet, ahogy bőrömhöz érnek ajkai. Hagyom, hogy helyezkedjen, s magával együtt elegyengesse nem csak lelkem háborgását, hanem testhelyzetemet is. Bőrébe karcolom ujjbegyeim simításával a fogalmam sincs mit művelek és az ezt akarom morzsáit, s bár talán van bennem félsz a mi-lesz-ha-csalódik-ot illetőn, érintésének áldásos hatásai hamar elmossák a határaimat. A farkas ösztönlénysége siklik előtérbe bennem, átkarolom, szinte hozzáolvadok az ölelésben. Ritmusára mozdulok, ösztöneinek marionettjeként dobog hevesen szívem, s nem csak elfogadok, hanem adok is. Sután talán, sötétben tapogatózva, de mégis ráhangolódva arra, hogy miről is szól ez az egész. Köszönöm, hogy nem kellett többet mondanom, de mégis mindent elmondhattam neked. Köszönöm, hogy megadtad nekem az egyetlent, ami még hiányzott belőlem. Köszönöm, hogy igazi nőként halhatok, ha itt az időm..
One eye goes laughing, One eye goes crying Through the trials and trying of one life
One hand is tied, One step gets behind In one breath we're dying
Eska elmondta nekem, mire készülnek. Apró jelek kísértek azóta és próbáltam észrevenni őket. Ez a totális feladás, amit Ginette-ben érzek, összerakva a többi ténnyel azt sugallja, hogy nem csak érzi, hanem _tudja_ a végét. Végtelen szomorúságot érzek és ez nem tetszik. Mindenki kedvence volt ő, mindenki legaranyosabb kistestvére. De vajon hogy viselte? És hogy viseli, hogy most mindennek az ellenkezőjévé tette a sors? Tisztelem a döntését. Azt érzem, hogy nem tévedhetek. És hogy papolnom sem kell, hisz most vált könnyebbé a nőstény. Kimondta. Szinte látom a szárnyait, hogy terjeszti ki őket. Készül a felszállásra. Én pedig egyszerűen kiszámíthatatlanul viselkedem, úgy, ahogy nem terveztem, ahogy talán nem is kéne. Tényleg nem? Tényleg hullik az aprópénz és a koppanása összezavarja az időt? Én egy összerántott lelket látok, aki majdnem szétesett. Kellett ez. Kellettem. Túl sok szóval már nem akarom elrontani a pillanatot. A farkasom jóleső morgással veszi körbe Ginnie bestiáját. Ott settenkedik, mellette ólálkodik. A szemét lesi, a fülét. Amit lát, amit hall. Ahogy érez, úgy környékezik meg őt a fekete farkas. Közeli érintésekkel, nekidőléssel. Előreugrással, ami futásra hívja. Rohanjunk együtt! Az útelágazásig legalább egy irányba haladunk és ha ketten vagyunk, a sötétség is világosabb. - A fényre, amivel repülni kell. Ami kiragad a sarok sötétjéből. Én is a csalódásaimba burkolóztam. Páncélt építettem belőlük. Nem hiszem, hogy Ginnie epedezve vágyott volna utánam, de most ajtót nyitott. Tényleg becsöngethettem volna egy szép ajándékkal. Apróságokkal, amikből kinőhet valami szépséges, virágtermő lombozat. Még mennyi lehet? Mennyi idő adatik? Egyikünk sem tudhatja. A szívemet jeges marok szorongatja, pedig hevesen dobog. A választól szinte megáll. Igaz. - Ginnie...ő lát. Tisztán. Tudom. Megtalálod a békét. Most már be kell csuknom a szememet. El bírnám viselni, hogy néz rám ezek után, de nem akarom. Mi hihetünk. És ez ér többet, mert ez a nehezebb. Ma körbetáncoltuk a forró kását és nem borítottuk ki. Nem is szabad, mert felégetné az egész várost, ha nem a világot. A nőstény keze többet mond minden szónál. A vágyakat írja a hátamra és reményeim szerint én az öröm láncait ölelem köré. Ez a pillanat megy vele. Viszi, bárhová is vezet majd az útja. És én is hordozom majd a batyut. A nagy hegy mellett ez még elfér. Együtt dobbanunk, szívformát alkotva égünk bele a völgy lágy ölébe. Itt a vége? Nem szeretném. Amikor úgy érezzük, hogy már sok lenne, a farkasom visszatér és vidám előre-hátra ugrabugrával hívja a nőstényt, hogy rohanjunk. Fussunk ki a világból, egyenesen neki annak. Mert amíg szól a zene, addig kell táncolni.
Totálisan, kegyetlenül, ki-bebaszottul be vagyok sózva. Visszajött a két farkas, aki Madi után ment. Illett volna nekem mennem és a Teremtőjének. Én a kölykömmel voltam, Lilianne meg az Anernerkünk, szóval meghagytuk másnak. Egy ideje már nem harapdálom az ajkaimat, csak belül nyugtalankodom. Minden nap eszembe jut, sokszor, de ha nem tudok mit tenni, miért idegeskedjek? Idegeskedem, így is, persze. Most is csak annyi hírt kaptam, hogy ők ketten jöttek. Nem hárman, hogy baszná meg az élet. Bőrdzseki, laza világoszöld ing, rálógatva egy kereszt. Azt szeretem. A hit egy kapaszkodó, amire időnként még nekem is szükségem van. Ahogy zsebre tett kézzel sétálok ki a völgybe, a megbeszélt találkozóhelyre, minden átfut a fejemen. Semmit nem találtak? Vagy csak bizonytalant és azért nem lett megmondva? Vagy túl szörnyű. Én olyat nem ismerek. A bosszút ismerem és ha Madisonnak valami baja lett, akkor a bűnös ma szart utoljára. Most ismertem meg és eltűnt. Megtaláltam, a Falkában, erre megint eltűnt. Tudom, hogy az élet ilyen, jön és megy, rádharap és elenged. Akár a halálba is, a pusztulásba, amiből soha nem lesz újra élet. De a lányom, baszd meg! A családomat nem hagyhatom csak úgy. Azért vannak a hátamon is. Az első családomat, a vér szerinti famíliát se hagytam el. Engem kiragadtak közülük, őket elzavarták. Kerestem őket és sehol se voltak. Megállok a fa tövénél és nézem a lejtőt. Gyönyörű vidék, Bessie-t el fogom hozni ide. Lehet, hogy már járt ezen a helyen. Szerencsére más is lecsap rá vagy ő másra. Nem egy elveszett. Büszke vagyok rá. És ha Madi megkerül, vele is el kell ide jönnöm. Lejtő. Lejtő, baszd meg. Dühös is vagyok, hogy külön el kellett jönni ide és izgatott is. Félelmet nem érzek. Ha a legrosszabb hírt kapom, akkor sem omlok össze. Csak rombolni fogok, de nagyon. Arcomon is, az energiáimon is ott ül a tömény rosszkedv. Várom a nőstényt, aki az én gyerekemért szorgoskodott. Ez sokat számít, becsülöm a tettét és a másik farkasét is.
Sok meglepetés várt, amikor visszaérkeztünk. Épségben visszahoztam a farkast, még akkor is, ha Darim hamarabb visszatért, mint mi. Én még maradni akartam és tovább kutatni, de be kellett nekem is látni, hogy csak bolyongunk a világban és még egy hangyányi kapaszkodónk sincs, hogy merre is kellene keresni a kölyköt. Igazság szerint azt se értettem, hogy mit kereshetett egyedül a városban a kölyök, vagy éppen ki volt annyira figyelmetlen, hogy csak úgy el tudták vinni a falkából a leányzót. Talán kicsit még a Teremtőjét is hibásnak láttam, de hangot semminek se adtam. Felesleges lenne bárkit is hibáztatni. A jelentést megtettem, majd pár órát kértem, hogy én is összepakolhassak és követhessem Rydert. Könnyű szívvel mondtam ki azt, hogy távozom? Nem, még egy pillanatra az is megfordult a fejemben, hogy inkább maradok, ugyanakkor azt is tudtam, hogy semmi se ennyire egyszerű, és muszáj a hímmel is beszélnem, de előtte még volt egy kis dolgom itt és az egyik falkataggal beszélnem kellett. A kölyök valódi apjával. Igaz, még mindig alig tudtam elhinni, hogy tényleg ő lenne az apa, mert ég és föld a kettőjük kinézete, de a természet mindig is képes volt megtréfálni az embereket. Lassú léptekkel mentem a megadott hely felé, de már egészen messziről megéreztem a nem éppen békés energiáit. Én csak egy aprót sóhajtottam és megráztam a fejemet is, míg végül ki nem léptem az erdőből, hogy megpillantsam őt. - Tényleg ennyire rombolni akarsz, mint mutatod? Az változtatna bármin is? – pillantok rá kérdőn, majd közelebb sétálok hozzá. Pár lépésre állok meg tőle, de a bennem lakozó erőt csak sejtetem vele, de nem teszek semmit se. Érezheti, hogy én eléggé higgadt vagyok, még ha a szomorúság ott is van a szemeimben. - Ha tombolni fogsz, akkor vélhetően rossztól kéred a válaszokat. – nem fogok ahhoz hozzájárulni, hogy pusztulást csináljon ő is, vagy megüsse a bókáját. Elhiszem, hogy hiányzik neki a lánya és az elmúlt hónapok is eléggé borzalmasak lehettek számára, de talán még mindig kevésbé lehet az, mint amikor azt hiszed meghalsz, de közben meg csak csúf játékot űznek veled, mert életben maradsz.
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
Előbb hallom meg a lépéseket, mint a sóhajt. Nem tudom sajnálni. Neki csak egy befejezetlen feladat ez, Lilinek és nekem meg egy űr. Már sok minden eszembe jutott, de túl sok a kötöttségem és belebolondulnék, ha csak ezen pörögnék. - Hajjaj, de még mennyire! Szóval szar híreid vannak. Megtudtatok bármit is? Akármit? Egy apróságot, hogy látták valahol, hallottak róla? Legalább az lenne tuti, hogy él. Erősnek tartom magam, érzem a hatalmat, az akaratot, de ez olyan helyzet, ami megfog és a földhöz vág, aztán bele is tapos. Ezen a kurva nagy világon hol keressem, ha senki nem tud semmit? Bolygó hollandi, baszd meg, az legyek, mikor más is az volt és nem találta? Geci nehéz erre válaszolni. Szarok a nőstény energiáira. Nem azért hívtam, hogy versenyezzek vele. - Hagyjál már, baszd meg! Te a lányom után mentél és ezért kurvára hálás vagyok. Szeretném, ha elmondanád, mi volt. Emlékszem, mikor a lovardából ellopták azt a szöszit. Ott maradt a táskája, én meg bebaszva mentem el vele a lakótársához. Ő meglett. Madinek is meg kell lennie. És ha megtalálom, úgy megölelem, hogy nem egy bordája fog eltörni! Daisy-vel egyébként jó lenne megismerkedni, jó lett volna. Most már csomagol, a tücsöknek a picsáját! Kíváncsi vagyok a történetére. Még sokan vannak itt, akiket nem ismerek.
- Mit old meg, ha tombolsz és nem csak frászt hozod másokra, hanem még akár a falka szemében is alá ásod a tekintélyedet? Nem fogja őt visszahozni, inkább csak több mindent veszíthesz. Gondolj a kölyködre, aki részben belőled születet és szüksége van rád. Főleg ezen a vidéken... – hangom békésen csendült, egy pillanatra se emeltem meg, ugyanakkor kellő komolyság is kiérezhető volt belőle. Tényleg érdekelt, ahogyan ő is válaszokat kapni, úgy én is. Mert abban biztos lehet, hogy ha rajtam múlik, akkor nem fog tombolni. Tudom, vagy legalábbis sejtem, hogy milyen lehet ez a fajta veszteség, de akkor se láttam annak okát, hogy miért kellene pusztítani úgy, amennyire érezhető az energiáiból. - Valakinél beválik, ha így beszélsz? – vonom fel kérdőn a szemöldökömet, hiszen láthatja, hogy a legkevésbé se hat meg. Vártam, talán percek is elteltek némaságban, miközben azt fontolgattam, hogy ez mennyire is jó ötlet, mennyire is lesz remek ötlet beavatni őt. Bár csak tudnám erre a választ, bár csak oly könnyű lenne minden, mint régebben, amikor úgy éreztem, hogy valaki fogja a kezemet és a helyes irányba terel. - Nem találtuk meg és senki se hallott a lányodról. Nem tudjuk, hogy merre lehet és az se éppen nagy segítség, hogy itt se tudta senki se megmondani, hogy miként is nézett ki a leányzó férje, hogy bármilyen úton legalább az ő nyomára bukkanjon. – Egy percre se eresztettem el őt a pillantásommal, ahogyan a pár lépés távolságot is továbbra fenntartottam, ugyanakkor pedig az energiái változását fürkésztem, hiszen attól függ, hogy folytatom-e tovább a mondandómat, vagy nem, mert az könnyedén érezhető volt, hogy nem ez minden.
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
- Te miről beszélsz? Bessie jól megvan, köszöni szépen! Belém hasít a gondolat, hogy ő is eltűnhet. De ne kezdjek pusztításba? Mikre gondol ez? Én nem vágom. Van erőm, van akaratom. Ez a tekintély. Ha szétbaszkodok egy fél erdőt, abból legfeljebb egy fél újságcikk lesz, amit csak a környezetvédők olvasnak el. Vagy lemegyek a bányába. Úgyis mindig azt mondták rám, feljön a szén, hát kipróbálom! - Ez aztán kurva fontos most... Morgok a kérdésére. Nekem válasz kell, nem hiszti, meg sértődés. Idegesen tárom szét a kezemet, hogy nyögje már ki! - Na, mi van? Lefagytál? - kérdezem értetlenül és követelőzve. Ilyen hírekkel nem jöhetett volna jobbkor. Nincs olyan, hogy jókor. Kizárt. - Ó, hogy a retek rágja le a faszát annak a szarevőnek, aki elvitte... Lili elmondta, amit tudott, biztos vagyok benne és én is hozzátettem, amit tudtam. Az nem sok. Olaszország, baszd meg. Egy jó nagy csizma, akárhol lehet, ha egyáltalán ott van. Hirtelen fordulok és ököllel belecsapok a fába. Ott marad a helye a törzsön és a kezemen is. Tele szálkával, tiszta vér az egész. Megnézem és már jobban érzem magam egy kicsit. - Akkor merre jártatok? Milyen nyomon indultatok el? Van értelme még tovább kutatni? Érezheti rajtam, hogy még mindig feszült vagyok, de már nem annyira. Ha ezeket belül tartom, én szétrobbanok. Rombolnom kell. Az pedig látszik, hogy a nőstényre nem vagyok dühös. Becsülöm, ahogy mondtam is. Hálás vagyok. És kíváncsi. Madi, drágám, hol a faszban vagy?
- Tényleg nem sejted, hogy mire gondolok? – a hangom még mindig olyan volt, mint a legbékésebb tenger morajlása. – Úgy tartják, hogy azokért kell főként tenni, akikért tehetünk, hiszen sose lehet tudni, hogy a magunk fajtára is mikor jön el a vég. Nem hiszem, hogy ne lennél tisztában azzal, ami ezen a vidéken zajlik. – és most nem csak a lánya eltűnésére gondolok, hanem csak elég arra gondolni, hogy mennyi ártatlan vesztette már életét egy vérre szomjazó Szellem miatt. És még az se kizárt, hogy én még nála is többet tudok, hiszen nem volt ott, amikor elméletileg még több farkasnak kellett volna meghalnia, mindegy is. Csak felvonom a szemöldökömet és lemondóan sóhajtok. Nem veszem magamra, amit mond, nem fagytam le és ezt ő is láthatja, ha képes lenne végre a dühön kívül mást is érzékelni. Inkább csak időt adok neki, mielőtt a következő pillanatban már aprítani kezdeni akár fákat, vagy bármi mást. Figyelem, hogy miként tesz kárt magában és a fában is, mire megrázom a fejemet. – Én nem tenném, mert a természet is képes bosszút állni. – indián között nőtem fel, ez pedig sose volt extra titok, valaki tudja, valaki nem, de így nem meglepő, hogy számomra a természet tisztelete is fontos. – Ugyanakkor a lányodat se fogja visszahozni ez a dolog. - tettem még hozzá a lehető legalapvetőbb dolgot, amit vélhetően ő is tud, de talán nem árt szembesíteni is vele ismét. - Jártunk Olaszországban, de a családot se találtuk meg, akik esetleg szóba jöhettek volna, utána pedig tovább indultunk a többi Európai városba is, de senki se tudta megmondani, hogy ki lehet az az idegen. Bárhol lehetnek. – dugtam zsebre a kezemet, hiszen ez volt az igazság. Nem hiszem, hogy halott lenne a lány, mert akkor itt hagyta volna a falka szeme láttára, hogy megtaláljuk. A halál nem mindig a megfelelő büntetés mindenki számára és vélhetően ezzel mindenki tisztában van. – Nincs, túl jól ért eltűntetni a nyomait. Valószínűleg még Eska is részben az oldalán áll. – természetesen csak képletesen értettem, és inkább a vérvonalra céloztam, ha tippelnem kellene. Abban meg bíztam, hogy ennyi idős fejjel ezt a hím is érteni fogja. – Fontos számodra a hit, ugye? – lehet tévedek, de tényleg érdekelt ez a dolog. – Ha igen, akkor azt mondom, hogy ne kutasd, csak fohászkodj érte és bárhogyan is kerül elő, akkor is tudasd vele, hogy szeretni fogod bármilyenné is változott. – szavaim komolyan csendültek, de tudtam, hogy akár egy-egy történés mennyire képes megváltoztatni valakit, még egy időset is. Akkor vajon egy fiatalt? És ki tudja, hogy mi is történik vele valójában.
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
Kérdezgeti itt, hogy ennyire rombolni akarok-e, aztán csak még jobban felidegesít. Tudtam, hogy rossz hírt hoz. Jó hír maga Madi lett volna, de nélküle jöttek. Én ilyen vagyok, baszd meg! Várok tőle valamit, ezért vagyok ilyen türelmes. - Tudom, bármikor a seggembe állhat az istennyila, azok az átkozott Vörös Holdak talán megszűntek, de még mindig visszajár az a szarrágó. A kölykömmel meg törődök én, ne félj, de most ne erről beszéljünk! A gyerekem érdekel. Bosszús a hangom, nagyon is az. Nem áll jól nekem, mikor visszafogom magam. Abból még rosszabb dolgok sülnek ki. A csendet se bírom most, felőröl az a pár perc. - Lehúztam a dzsungelben egy pár évtizedet. Mindent megzabál valami, végül minden elpusztul. Az életnek mindig vége van. Madi jut eszembe és elszorul a torkom. A büdös picsába! Nem lehet! Nem lehet! Mindjárt megint belebaszok a fába. - Te merrefelé éltél? Olyan meggyőződéssel hangzanak a szavai, mintha nyakig benne lett volna az ilyesmiben. Természettudós vagy hippi, most már kíváncsi vagyok, ki ő. - Az megvan, mikor a dobozba túl sok minden kerül és feszíti az oldalát? Vagy kiöntesz belőle valamennyit vagy szétmegy az egész. Na, így érzem magam, úgyhogy ne pakolgass... A szám már vicsorra húzódik, fejemet kicsit lehajtom. Nagy erőkkel tartom magam, jó lenne, ha nem csesztetne tovább. Nem tudok újat mondani. Tudom, hogy mindennek utána jártak, mielőtt elindultak, mást is megkérdeztek, nem csak engem. Eleve túl keveset tudok a lányomról. Elkeseredetten keresem az utolsó reménysugarat, a szalmaszálat, amibe kapaszkodhatok. Olyan nincs, hogy valaki teljesen eltűnik. Segítség kell. Én kötök alkukat, ha ez kell. Ők talán nem tehették meg, én megteszem. Kihúzom magam és olyat sóhajtok, hogy hirtelen azt hiszem, egy óceánt is el tudnék fújni. Olyan lehet a fejem, mint a szél a régi térképeken. - Hibázni fog. Mindenki elbassza egyszer. Árny lenne? Azok jól értenek a rejtőzködéshez, elég megnézni az ittenieket. Sunyi dögök. Nem vagyok képes elhinni, hogy ennyi volt. - Az bizony! Már rengeteg dolgon átsegített. Megfogom a keresztemet. Madi nem vallásos, ő másból merít erőt. Hallgatom a nőstényt, hogy mit akar ezzel? - A rohadt életbe... Mennék, járnám a világot, amíg meg nem találom őt. Nawatot is kerestem, kurva sok ideig és megtaláltam. Holtan. Madire előbb kell rálelni. De hogy menjek el, ha itt van a kölyköm is, akinek mellettem kell felnőnie? A Teremtőm nélkül nem lettem volna, aki vagyok. Őt meg nem hurcibálhatom végig az országokon. Most lett elegem! - Vááááá! - fordulok hirtelen a fa felé és két karomat magam fölé emelem, hogy alkarjaimmal sózzak rá. Ha ez megvan, akkor bizony eltöröm a törzsét. A kezemnek mindegy, rendbe fog jönni. Nem akarok megőrülni. Megfordulok és nézem a völgyet. - Daisy, én szeretni fogom, akárhogy kerül elő. Ha rám fog hasonlítani vagy még rosszabb lesz, akkor is. De nem fogok várni. Valamit teszek, az biztos. Előkaparok régi arcokat, akik Európába mentek. A spanyoloknál biztos vannak még. Szívesség szívességért, ezt a farkasok is értik. Nekem kéne mennem, egyből nekem kellett volna. - Szerinted köze van az átokhoz? A tőrhöz, ami engem is odacsapott a falhoz? Biztos elindultam volna, ha nem várom annyira a világvégét. Fú, az durva volt, alig érdekelt valami. Még a kölyöknemzés is elbaszott módon ment. Jól választottam, csak most már máshogy választottam volna ugyanezt. - Daisy, köszönöm, hogy elmentetek utána és hogy elmondtad mindezt. Nagyon sokat jelent nekem - szólok egy kicsit visszavéve a hangsúlyból és a hangerőből is. A véres kezeimet nézegetem. - Végülis te miért mész el most, hogy visszajöttél? Mi lesz veled? Holnaptól kóbor? Legyen, csinálja a maga sorsát. De azt nem fogom elfelejteni, hogy elindult a lányomért. Ennek itt van szíve, jó nagy.
- Ezt sose tagadtam, hiszen valóban mindennek van vége, csak az nem mindegy, hogy természetes módon, vagy inkább amiatt, mert valaki esztelen pusztításának lesz áldozata. – értheti ezt Alignakra, vagy akár saját magára. Még akkor is, ha ő „csak” a természetet pusztítja. Nem, nagyon nem volt az ínyemre, de most mégis inkább próbáltam engedni, még ha nem is ment könnyedén. - Indiánok között nevelkedtem. – nem titkoltam sose, ez pedig még többet árulhat el a koromról is, hogy nem vagyok fiatal. A bőröm hófehér, mint a frissen esett hó, de mégis közéjük keveredtem. Hosszú és bonyolult mese lenne. Főleg úgy, hogy nem mondhatnék el minden részletet, hogy miként lettem az egyik „Legenda” kölyke, vagy éppen milyen árat is fizettem az akarom ellenére is ezért az életért. Arcom nem rezdült a szavaira, de nem is feleltem, maximum egy picit bólintottam, de nem volt hozzá több fűzni valóm. Ha túl messzire megy, akár jogos, akár nem, akkor se hiszem, hogy a falka díjazná. Azt pedig pontosan tudom, hogy a düh mennyire is vakká tudja tenni az embereket és milyen ostobaságokat tudnak csinálni. - Talán, a hibázás is mindenkinél mást jelent. És nem hiszem, hogy felfedné magát. – ez az én véleményem, lehet tévedek, de sok mindent láttam. Ez a férfi kezdetektől fogva túl jól őrzött minden titkát, így miért most bukna el? Még szerintem egy hullát is képes lenne úgy hagyni valahol, hogy senki se jöjjön rá ő volt. Hiba alatt másabb dolog fordult meg a fejemben, de inkább elkergettem, mert nem akarok még gondolni arra se. – Szerintem igen, hiszen megfordult a városban, még se érezte senki se, hogy egy idegen farkas járkál itt, ahogyan Madinél se. – puszta logikai következtetés volt a részemről, de vitába semmiképpen se bonyolódnék erről. Semmi se biztos, minden csak feltételezés… Halovány mosoly jelenik meg az arcomon, amikor megérinti a nyakában logó keresztet. Arcom nem éppen békésen fürkészi a hímet, ahogyan az energiám se kedvesek, amikor a fának esik neki, de bármennyire is nehéz megállnom, mégse teszek semmit se. Inkább egy fa bánja, mint egy farkas, vagy éppen ember. Egy fa és talán jobb lesz, lecsillapodik. Nézzük a jó oldalát, ha így folytatja, akkor a kidöntött fát fel is apríthatná és elajándékozhatná az idősebbeknek is. Levezeti a feszültséget és még jót is tesz, de kötve hiszem, hogy ez neki eszébe jutna. - Elhiszem, hogy szeretnél, de ha meghallgatsz egy vént, akkor azt mondom, hogy nem éri meg szívességek hadát kérni, mert azt se tudod, hogy kit keress. A lányt meg félhetően jól elrejtette, hogy senki se szúrhassa ki, míg el nem jutott a végcélig. – kegyetlen tud lenni olykor az őszinteség, de inkább ez, mint a köntörfalazás. Nem fogja meglelni Madisont, igen, ezt mondtam, mert így látom ennyi hónapnyi barangolás után. Akkor fogjuk megtalálni őket, ha a hím ezt akarja, vagy Madison valami csoda folytán életjelet ad magáról. Nem is tudom, hogy melyikre volt nagyobb esély. Talán semmire se. - Nem. – határozottan és habozás nélkül csendül ez az egy szó. – Egy férj, akitől elvették a feleségét. Nem hiszem, hogy ok nélkül választotta Madisont feleségül, de hogy mi lehetett az ok? Az passz. – és még kicsit a vállamat is megrántom. Sok mindent láttam, elrendezett házasságokat is és amennyire keveset megtudtam másoktól, abból ez is annak tűnt. A férj meg tuti nem kezdő farkas, így mondhatni ez is lehet egy lehetőség, meg nem is. Semmi se biztos, csak minden feltételezés. - Ez a legkevesebb és nincs mit köszönni. – nem tettem semmi olyan dolgot, ami köszönést érdemelne. Az újabb kérdésre pedig elmosolyodom. - Mert várnak máshol. Talán a közelben maradok, talán csak egy árny maradok. Idővel mindenkinek mennie kell. – főleg a magunkat fajtának és amilyen titkot őrzők. Nos, semmi se egyszerű, én se tudom, hogy mi lesz, de mindenképpen beszéltem kell Ryderrel. Miért érzem, hogy ennek nem lesz jó vége…
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
- Mert akkor mi van, ha a puma csak úgy bepöccen és azért marja szét az összes rágcsálót a környéken? Vagy ő vagy azok. Valaki mindenképp megdöglik. Mindegy, miért. Ez egy kibaszott fa. Meg mellette egy másik és így tovább. Én kurvára nem vagyok Alignak, de ha ez a nőstény bosszant, akkor még nagyobb lesz az az eszetlen pusztítás. Az indiánok említésére viszont felcsillan a szemem. - Komoly? Én félvérek gyereke vagyok és ahol rabszolgaként tartottak minket, ott sok indián is sínylődött. Aztán jött a Teremtőm, egy baszott nagy bennszülött. És kivitt egy falkába, ahol már mindenféle népség élt. Ezek szerint még sok ilyen lehetett. Daisy érez valamit abból, amit az indiánok tudtak a természetről. Büdös picsába, hogy most derül ki, mikor elmegy! - Sokszor figyeltem meg egész komoly arcokat is, akik nagyon-nagyon vigyáztak. Egy rossz pillanat és lecsap a penge. Mindig megtaláltam a rossz pillanatot. Voltam végrehajtó a falkában, maffiózó, bérgyilkos. Tudok egyet s mást. Az a nehéz, hogy ez nem megbízás. Itt a türelmemet nagyon próbára teszik. Egy rohadt Árny, a mocskos fajtából. - Meghallgattalak. Kösz szépen mindent! A hangomban hála és dac egyszerre csendül. Jó nagy darabkát húzok ki az alkaromból. Sziszegek is, szar érzés, hogy mélyen beleállt. Nem tudok tétlenkedni. Eldobom a szilánkot és ököllel, jobbegyenessel zúzom le a következő fát. Nem dől ki, csak lyukat ütök bele, a lombja az összes szemetét a nyakunkba zúdítja. Idegesen rázom meg a fejemet. - Ugye, nem tiszteled azt a rohadékot? - kérdezem egyre mérgesebben. - Baszd meg, van egy Teremtő, akitől elvették. És itt vagyok én, nemrég tudtam meg, hogy Madi a gyerekem! Faszom se érti, hogy nézhet ki így, de kimutatta a vizsgálat. Amit az a férj tett, mi kétszer megtesszük! Hú, az az idegesítő indiai liba! Azóta se láttam. Csupa vér az öklöm is, egy ujjam eltört, mert azért elég kemény egy ilyen fatörzs. Csak vicsorgok, ahogy erősödik a fájdalom. Engem is erősebbé tesz. Még egyet behúzok a fának, derékből beledőlve. - Hát szar ügy, hogy most beszélünk először. Vadászaton már hajtottunk dögöket, láttam őt, köszönésnél tovább nem jutottunk. Madivel se jutottam sokra. Baszki, mindenkivel elrohan az idő. Minden megdöglik egyszer, megmondtam. De újra érzem, hogy érdemes ragaszkodni. A régiek meghaltak, mégsem állt meg az élet. - Isten veled, Daisy! Lehet, hogy ő másban hisz. Amiben hisz, az legyen vele! - Te...még a végén nincs kedved egy vadászathoz? Jó lenne. Ha nincs, hát kerítek valakit. Véresebb lesz, mint valaha és társaságban az igazi. A fák gyötréséből elég volt.
Kezdőlap
//
//
