*Szavaira bólintok. Igen, valóban nem ezért lett beharapva… de lássuk be, az ok már mindegy. Csak az számít, hogy mi lett belőle, hogy mivé avanzsált.* - A szív nem erő útján választ… * Válaszoltam praktikusan. Értse, ahogy akarja. Bár az én szívem az érdek, a bizonyítani váltás motiválta, azonban szavaim úgy hangzanak mintha szerelemről világosítanám fel. De nem volt egyértelmű… játszadozzon csak a mondattal, ahogy jól esik neki, amit persze a farkasom szeretete kissé befolyásolhatott, no meg az együtt töltött idő. Hisz, mindig figyeltem rá Kevin előtt… Pontosabban figyeltem arra, hogy tökéletesen ellássa a dolgait, mint kölyök. Ergo kényeztessen engem. Egy halovány mosollyal jutalmazom, hogy hiányoztam neki. Számomra ez egyértelmű… senki nem bír feledni, még a halálból is utánam epekednek. Az után, hogy a lábam csókolgassák. Na de viszont, megvolt az a pont, amin túlment egy kicsit a másik. A követelőzésére a farkasom rámordult. Egyikünk sem szerette ezt. De ez még nem volt fenyegető, mindössze csak figyelmeztető, hogy vigyázzon a szájára. Azonban nem szóltam semmit… a kis bestiám majd elintézi a továbbiakat, ha ezzel Jamienek esetleg gondjai lennének. Vagy ezzel, vagy azzal, hogy szándékosan lassítottam a lépteim. S egész útón a kezem a karját cirógatta, néhol erősebben megszorítva kissé.
A házhoz érve, mely nagyobb volt mint a mellette lévő két másik, sugárzott az előkellőség. De körülbelül ennyi látszott kívülről. Kinyitva léptem be és akasztottam fel a kabátom, s így láthatóvá vált a hátam bőre is. Nem vezettem körbe, hanem egyenesen fel a szobámba. Természetesen előtte haladtam és minden lépésemnél csábosan ringott a fenekem a másik előtt. Hívogatón és persze formásan, csak mint mindig. Mintha most is azt kiabálnák, hogy „ Fogj meg”. De reméltem, hogy ezt a hívó szót nem hallja Jamie, vagy ha mégis, akkor biza nem engedelmeskedik neki. A szobába benyitva, a már tőlem megszokott baldachinos ágy foglalta el a, melyen vörösben pompázott az ágynemű. Két oldalán egy-egy éjjeli szekrény és Jaminek nem is kérdés, hogy mi van benne. A szoba közepén megállva, tekintettem hátra a másikra, csábos mosolyommal. * - Segítenél? * Kérdeztem. Naná, hogy a ruhám levenni. Mi mást? A hasíték alól kivillant a formás lábam, bár ezt a hátam mögül nem láthatta, hisz a cipzár bizony ott volt, amit neki le kellett húznia. S úgy, hogy az anyagnak véletlen se essen baja, mert különben Ő lesz a vacsorám. Nem tudom mi lesz a reakciója, azon kívül, hogy teszi amit mondok. De amint a cipzár meglazult karjaim a mellem előtt fontam össze, szemérmesen takarva kissé. Nah de a cél csak az volt, hogy a ruha rajtam maradjon és ne engedje látni a kebleim csodáját. Mézes madzag bezony… pláne, hogy a pántok lecsusszantak a vállamról. Kék tekintetem a másikra függesztettem, miközben oldalra biccentettem a fejem, hogy hívogatón meredjen a másik elé a nyakam kecses íve. * - Ott a fürdő… megengednéd a vizet? S ha szeretnél… csatlakozhatsz is. * Naná, megfürdethet. DE egye kánya… mellém is jöhet, ha ettől jobb neki. A lényeg, hogy tiszta legyen, mielőtt az ágyamba mászik. Ha bement a fürdőbe, akkor egy süllyesztett káddal találta szembe magát, amibe hárman lazán elfértek volna. A kád szélén gyertyák, füstölők és természetesen rózsaszirmok is voltak. Ahogy a habfürdőm és az illóolajok többsége is rózsás volt. Bár volt ott afrodiziákum tartalmú is, ami égetés közben a levegőbe kerülve fejti ki hatását. Szóval… kedvére előkészíthette a fürdőm, úgy, ahogy azt szeretem. Mind eközben én levettem a ruhám kint, melynek anyaga finoman simított végig a tökéletes alakomon, hófehér bőrömön. S egy fekete selyem köntöst öltöttem magamra, mely alig ért le a fenekem alá. Az ablakon tekintettem ki az éjbe, hogy megvárjam Jamie jelzését, hogy kész a fürdőm. Ha nem ment az pech, viszont kiskutya szemeket meresztettem, hogy bizony ezzel most csalódást okozott és ha így volt, akkor ezt érezhette is, mert valóban csalódnék. De megtettem magam… ám azt lesheti akkor, hogy beszállhat mellém. *
Nem érdekelt sem a környék, sem a ház. Vakon és süketen is képes lettem volna akár a halálba is követni Charlotte-ot ebben a helyzetben, és egyáltalán nem éreztem úgy, hogy ez helytelen volna. Bár rám morrant még az úton, akkor is éreztem a törődését és a szeretetét, ahogy a továbbiakban a kísérőjeként tartott maga mellett. Így hát, a házból is csak annyit érzékelek, hogy nagy, van egy ajtaja, amin bemehetünk, van egy lépcső, amin egyből az emeleten kötünk ki... És persze, ahogy Charlotte mögött lépdelek, nagyot nyelve szemlélem a formás idomait, amik úgy hívogatnak magukhoz, mint egy délibáb a sivatagban. Ott van... Látom, hogy ott van, és hívogat, hogy vessem oda magam, de nem lehet... A háta bőre még az esti fényben, a lámpafénynél is úgy csillog az én szemeimmel nézve, mintha gyémánttal lenne aprólékosan kikövezve... Szeretném, nagyon szeretném elbőgni magam.
Beérünk a hálószobába és minden annyira ismerősnek hat, pedig most járok itt életemben először. A hatalmas baldachinos ágy hívogatóan terül el, oldalain a szekrényekkel, amelyek a legédesebb fájdalmak forrásait rejtik magukban. Pusztán Charlotte puha és csábosan lágy kérdése zökkent ki. Újfent nagyot nyelek, és némán bólintva odalépek hozzá, közel. Most, hogy nem fúj a szél, a nő illata, a farkasa, a vonzereje ezerszeresére dagadt. Félszegen, kissé remegő kezekkel nyúlok a ruhához, hogy megszabadítsam tőle Charlotte-ot. Persze odafigyelek arra, hogy ne sértsem fel a bőrét és ne csípjem be az anyagot. Ismerősek ezek a mozdulatsorok, teljesen ösztönösen jön minden. De Charlotte érezheti rajtam, hogy legalább annyira izgulok, mint a legelső alkalommal, amikor már farkasként töltöttünk együtt egy éjszakát. Úr Isten... Nem kapok levegőt, ahogy a pántok lecsúsznak a vállán, és ahogy játszadozik velem azzal, hogy nem engedi láttatni önmagát. Szeretnék felnyüszíteni. Belehalni abba, hogy nem érhetek hozzá most azonnal. De nem, óóóó dehogy. Valami még ennél is sokkal erőteljesebben munkálkodik most bennem: a megfelelés és a szolgálatkészség. Bármit megennék azért, hogy a kedvére tegyek. Kissé eltátott szájjal nézek végig a nyaka lágy ívén, majd sűrű pislogásokkal térek magamhoz: fürdő. Egyetlen szó nélkül hajtom meg előtte a fejem, és tesz így a farkasom is. Hátrafelé lépkedve érek el a fürdőhöz. A régi korok szokásai. A Teremtőnknek (főleg egy ilyen helyzetben) nem fordítunk hátat. De nem ám... Ahogy beérek a fürdőbe, és egy kicsit egyedül vagyok, igyekszem rendszerezni a gondolataimat. Pfhúúú, basszus! Csak el ne szúrjam. Csak ne legyen túl hideg vagy forró a víz, amit megengedek. Leguggolok a kád pereme mellé, és kocsonyaként reszketve nyúlok az illóolajok után. Ahogy letekerném a kupakot, túl erősen szorítom és az üvegcse megreped a kezeim közt, s az ijedtségtől rögtön a ízbe is ejtem. ~ Bakker... bakker, bakker, bakker, ne már... ne-ne-ne-ne.. ~ Mantrázom magamban, ahogy kihalászom és visszateszem oda, ahol volt. Érzem, hogy így is jutott a vízbe, nem kell hát után töltenem. Elegáns műanyagflakonból töltök egy kis habfürdőt, hogy ne legyen a habból se túl sok, se túl kevés. Némi rózsaszirommal hintem meg a kádat, ha már elkezdett megtelni vízzel. Utoljára a gyertyákkal foglalatoskodom. Hatalmas és ideges küzdelmek árán sikerül mindet meggyújtanom, hogy aztán már ne legyen más dolgom, mint egy kicsit megpihenni és összeszedni magam. ~Nyugodj már meg... Nem vizsgáztat. Azért van itt, mert szeret. Szeret!!! Hiányoztál neki.. Nem akar visszavinni a Klánhoz. Boldog akar lenni veled, jó? Kevin nem elég, nem elég jó, te kellesz neki, mert csak te tudod megadni, amire vágyik. Te ismered. Jó leszel, mint mindig. Csak tedd, amit kell és kész. Legyél laza... ~ Beletúrok a hajamba és rájövök, hogy mocskos vagyok. Bár, akkor is az lennék, ha éppen most másztam volna ki a zuhany alól. Egyedül Charlotte-nak van joga eldönteni, hogy milyen állapotban mehetek a közelébe. - A fürdő kész. Mondom, szinte suttogva a Teremtőm hátának, melyet már egy fekete köntös takar, ahogy az ablakban áll. Vajon mi járhat most a fejében? Az enyém tiszta káosz és csupa "ocsmány" gondolat. Lélekben én már az ágyán fekszem, és a pengék karistolását érzem a hátamon, a mellkasomon... Ha megindul a fürdő felé, félreállok az útjából, lehajtott fejjel. Így nyúlok oda, hogy lesegítsem róla a köntöst, de ha már meztelen, nekem akkor is csak a padló jut. Majd akkor nézem és gyönyörködöm benne áhítattal, ha engedélyt ad rá.
*Minden rezdülését éreztem, hisz pajzsa védtelenné tette. Minden feszültsége ott vibrált köztünk, ahogy bennem is és erre nevethetnékem támadt. Amit aztán gondolatban közvetítettem is neki. Nevetésem kicsit sem volt lenéző, hisz nem a kezei remegése volt az, ami miatt ezt tettem.* ~ Nyugalom Jamie… nem harapok… nagyot. ~ Kacérkodtam vele mentálisan, ám nem szólaltam meg. Minek? Tudom, hogy kíván. A belőle áradó illat egyértelművé tette számomra. De szépen is néznénk ki, ha nem így lenne. De másfajta izgalom is keveredet ezzel, ami szintén imponált. Nem tudta, hogy miként is bánjon velem… pedig aztán semmit nem változtam. De a cél érdekében próbáltam megnyugtatni. Hisz bár én élvezem, de Ő kevésbé… amit számomra szintén örömet okozott. Azonban tudtam, hogy ha rágörcsöl erre, akkor használhatatlan lesz. Így jobb csirájában elfojtani a dolgot, még mielőtt még a dühömmel kéne rendre utasítanom. Reakciója egyszerre volt szórakoztató és szánalmas. Olyan, ami azé teszi ami. Ahogy meghajtja magát én magam ösztönösen húzom ki magam kissé, már ha ennél jobban is lehet és szegem fel a fejem. Elfogadtam a behódolását, amit önként tett, és ahogy eltűnt az ajtó mögött, a szobám csendes magánya az enyém volt. Hallottam, ahogy csobogni kezd a víz és persze Jamie apró és kapkodó neszei. ~Ó kölyök… már megint mit művelsz? Mért kell mindig csalódottságomra játszani? Mért nem jó ha kedves vagyok és bájos mint eddig? ~ Lemondóan sóhajtottam egyet és lesütöttem a szemeim egy pillanatra úgy sem látja, a pillanatra kiült haragom, hiányom, vágyam és sóvárgásom. Nos, hogy melyik volt az Ő számlájára írható és melyik nem… kitudja. Nem kezdtem el boncolgatni. Jamie volt itt, kár volna olyan után vágyni, aki nincs. Felesleges, de leginkább időpocsékolás. Bár Jamie is megtudja adni, azt amit akarok… megtudná. De akarom én, hogy Ő tegye? Nah ez egy olyan kérdés, amire nem tudok és nem is akarok válaszolni. Hallottam, hogy jött és éreztem is az erősödő energiáját. De nem fordultam meg, csak mikor szólt. Akkor biccentettem egyet még az ablaknak, aztán megfordulva vonultam végig a szobán és mellette elhaladva egyetlen ujjam végig simítottam az arcán. Persze úgy, hogy a körmöm kissé végig szántson rajta. De ez nem volt mély, nem volt erőből… csak ingerlés. Ahogy levette a köntösöm elmosolyodtam, persze háttal voltam neki és csak két lépés után szólaltam meg. Járásom kecses és finom volt, mint mindig. Sarkaim szinte alig érintették a földet, mintha csak repülnék mint a bálna* - Gyere velem… * Inkább hatot kérésnek mintsem parancsnak szavaim. A fürdőbe érve azonban elfintorodtam. Az orrom szinte csavarta a még mindig párolgó olaj és a torkom megköszörülve húztam fel a pajzsom. Ez egy figyelmeztetés volt. Visszakapja a farkasom, ha megérdemli. De addig… * - Jamie… kissé sok lett. Vitt ki a szemetesbe az üvegcsét, mert megfulladok. * Jó illata volt, kis mennyiségben, azonban ez így tömény. Azonban már magára vessen, hisz így lemaradt a kecses belépésemről, ahogy leléptem a kádba és elmerültem a habok között, melyek az idomaim rejtették. Ha visszatért, akkor tekintetem felé kaptam és csak néztem, lehajtott fejét – hisz még mindig nem engedtem meg – pár pillanatig.* - Szeretnél segíteni? Esetleg csatlakozni? * Kérdeztem mosolyogva, sokat ígérő tekintettel. Persze Jamie tudta, hogy mielőtt beszáll mellém a sarokban elhelyezkedő zuhanykabinban kell leöblítenie magát, hogy mellém már „tisztán” érkezzen. Így ezt nem mondtam el. Azonban a mézes madzagot továbbra is megmutattam, ahogy a kezem a szivacsért nyúlt és a habok közt kiemelve az egyik lábam, simítottam végig vele… persze a durvább felületével. Ha pedig jött, akkor előrébb csúsztam, hogy mögém mászhasson, ha megtette a szükséges dolgokat és a hátam mögött foglaljon helyet. Hogy kényelmesen segíthesse a fürdésem, érezhesse a testem melegét a víz mellett és megtiszteltetés legyen számára, hogy egyáltalán itt lehet, ilyen közel hozzám. Minden ok nélkül. (Persze azért a fürdőben is volt játék, méghozzá a törölköző tartón két bilincs, melynek egyik vége lógott, mellette egy bőr kötél. No meg az elengedhetetlen vibrátor(ok), golyók a kosárban. De penge speciel pont nem volt itt. *
Áhh, szóval nem harap nagyot? Az lehet, de attól még pontosan tudom, hogy mennyi minden fér bele a szájába, szóval akár rágás nélkül is lenyelhetne keresztbe. De erről már megint túlságosan tolakodó dolgok jutnak az eszembe, szóval inkább gyorsan megpróbálom kiverni... ööö... Elfelejteni a dolgot. Ahogy kiérek a fürdőből és jelzem, hogy elkészült a víz, érzem, hogy megindul felém. Hosszan hunyom le a szemhéjamat, ahogy a körmei reszelősen karcolják az arcomat. Megborzongok. És utána még hosszú percekig érzem az érintése nyomát, lüktetve, csiklandozva a bőrömön. Nem igaz. Nem igaz! Tudtam, hogy valami nem lesz jó, tudtam, hogy megszívom azzal az olajjal! Szeretném magam fejbe verni azért, mert ennyire kezdőként viselkedem. Egyáltalán nem vagyok méltó arra, hogy osztozzam a társaságában, ha még egy fürdőt se vagyok képes rendesen... - Bocsáss meg, kérlek... Figyelmetlen voltam és ostoba, hogy nem éreztem. Már akkor ki kellett volna vinnem, mielőtt beléptél... Teljesen átkapcsolt az agyam, az elmém, a testem. És bár a gyermeki izgatottság és esetlenség még mindig ott pezseg a bőröm alatt, ösztönösen jönnek a mozdulatok. Lehajtott fejjel, gyorsan és a lehető leghatékonyabban megyek az üvegért, ragadom meg és úgy viszem ki, hogy a lehető legtávolabb legyen Charlotte-tól. Nehogy még a túl soknál is több legyen a tömény, rózsa illatú anyagból. Közben pedig őszintén szégyenlem magam azért, mert vétettem. Amilyen kis dolog, annál nagyobb súllyal bír. Sietős léptekkel viszem le a földszinti konyhába, aztán már rohanok is vissza. Mire visszaérek, Ő már a kádban van. Elnyúlva a habok között, de ezt is csak a szemem sarkából látom, mert közvetlenül még mindig nem nézek rá. Nem nézhetek. Pedig mennyire akarok! És ezért mindent meg is fogok tenni. A két, egymás után elhangzó kérdésre hevesebben kezd verni a szívem, mint eddig. Hogy a fenébe ne akarnék csatlakozni! Felkapom a fejem, kissé eltátott szájjal nézek rá. Érzem, hogy a nyelvem olyan, mint a vatta. - Megtiszteltetés lenne. Próbálok nyelni egyet. Természetesen ezt megnehezíti, hogy csábít és csalogat azzal a lábsimítással is, és... Ahh. Habozva, kissé félszegen indulok el a sarok felé, a zuhanyzóhoz. Gyorsan dobálom le magamról a göncöket és elveszek a víz alatt. Legszívesebben hidegre állítanám, de akkor túlságosan áthűlne a bőröm, amitől Charlotte kényelmetlenül érezné magát... Megmosakszom, amibe természetesen a hajam is beletartozik. Nem számít, hogy a vízsugár kellemesen meleg, mégis nyelek belőle néhány kortyot, hogyha arról lenne szó, ne legyen érdes a nyelvem, cserepesek az ajkaim. Sietek, de alapos vagyok. Bizonyítani akarok, főleg azok után, hogy úgy elcsesztem az olajjal. Amikor végzem, jámboran és ázottan lépek ki a víz alól. Nekem nem tűnik fel és eddig sem tűnt fel, hogy az elmúlt egy évben felszedtem magamra egy kis izmot. A vállaim szélesebbek, a karjaimon íveltebb a bicepsz, ahogyan a mellkasom is "büszkébben" dagad, a hasfalamon pedig néhány kocka igyekszik megmutatni, hogy ő is létezik és egyszer még nagyon jól is kinézhet. Változtam. Már nem vagyok annyira törékeny és kisfiús, sokkal jobban kezdtem felvenni egy fiatal férfi testét, mint a gyönge kamaszét. Tudom, hogy hol a helyem, így automatikusan Charlotte hát mögé irányítom magam. Karjaimmal a peremre támaszkodva ereszkedem lassan és finoman a mély vízbe. A nő teste és a víz melege együtt akár álomba is tudna ringatni, ha nem lennék éppen... Mással elfoglalva. Az egyik kezem automatikusan a dereka körül az ölébe csúszik, finoman és lassan, a másikkal pedig az átellenes vállát érintem meg puhán, alázatosan és ragaszkodón. Lehunyt szemekkel,aprót sóhajt lehelek a nyaka és válla bőrére, és legyek bármilyen szemtelen, megkísérlem az ajkaimat végighúzni egy kissé a bőrén, hogy a mozdulatsor végét apró csókkal zárhassam le. Az pedig csak a hab lenne a tortán, ha érezném és látnám, hogy élvezi, esetleg libabőrössé vált tőle. - Nagyon-nagyon csodálatos vagy... Kérlek... A pillantásom lopva a játékszerekre siklik, de egyelőre csak az eddig a hasát ölelő kezemet emelem ki a vízből, ezzel jelezve, hogy ha átadja nekem a szivacsot, készséggel munkához látok. Ahogy kinyújtom a kezem, a mellkasom csak még jobban a hátának feszül, én pedig legszívesebben szűkölve ordítanék fel. Ha megkapom a szivacsot, szinte művészi gonddal érintem vele a nyakát, a hátát, a vállait, a karjait... És ha csak tolakodásnak nem veszi, minden megtisztított felületre, amit a háta mögül elérek, újabb finom csókot lehelek, végig érzékeltetve vele és a farkasával, hogy roppantul lekötelez.
*Igen, éreztem, felfogtam a reakcióját az ujjamra akarom mondani a körmöm érintésére. De most valahogy nem érdekelt. Csak a látszat volt meg, hogy mégis. Egy célom volt, nyugtatni és ingerelni, hogy később, ha végre lefürdök, akkor bizony a kedvemre tehessen. Na de nem azzal, hogy orrfacsaróan sok olajat tesz a vízbe, avagy azzal, hogy eltöri. Oké, nem drága dolog és nem is érdekelt volna, ha azonnal eltünteti és nem nekem kellett volna szólnom, hogy zavar az erős illat. Ámbár, hogy miként nem érezte, azt nem tudom. Farkasok vagyunk, ennek meg erős, fojtogató illata van töményen. De ez már az Ő baja, szavait szóra sem méltattam és bár a gesztus, a biccentésem ott volt, de ezt nem láthatta. Mikor visszaért, én már a vízben voltam és csak hátra döntött fejjel, lehunyt szemekkel vártam a közeledtét. Amit ha meghallottam, kinyitottam a szemem és elkezdtem végig simítani a lábaimon. Jamienek tett ajánlatomra azonban semmi okom, a pajzsom is fent van még. Szóval akár lehetett is volna egy átverés, hogy bele megy aztán közlöm, hogy; jah, egyébként meg csak vicc volt. Képes lennék rá, de majd legközelebb. Szavaira bólintok és már el is fordítom a fejem, egy hanyag, könnyed mozdulattal intve, hogy akkor tegye a dolgát. Várok, ámbár ez nem látszik. Csak csendesen dúdolgatok egy dalt, egy régi-régi dalt miközben magam simogatom továbbra is a szivaccsal, egészen addig míg nem végez. Nem fordítottam a testére figyelmet… jelenleg nem számított és előttünk az éjszaka. Aminek a végén elmegy. Mármint „haza” ahhoz a kölyökhöz meg Darrenhez. Ez bosszantott, ám bár most nem kellett oda figyelnem, a pajzsom tökéletesen védett. De inkább igyekeztem nem ezekre a gondolatokra figyelni, hanem Jamie közeledésére, ami mozgásra késztet, hogy elférjen mögöttem. Miután ez megtörtént kissé hátra dőlök, s a hátam a másiknak simul. Tök jó… elmehetne karosszéknek is. Legalábbis egészen addig, míg nem érzem meg az ölelő karját. Oké, kissé felülök, nem azért mert zavar, hanem csak mert ehhez van kedvem és ha már nem pihenhetek nyugisan mert túlteng benne a… cselekvés, akkor legalább hasznom is legyen belőle. Érzem ahogy a lehelete végig szánkózik rajtam és még meg is borzongtam. Ühhüm, úgy csináltam mint aki… de a pajzsom még mindig fent, így úgy sem érzi.* - A-a… még nem. * Dőltem egy kissé előrébb az ajkai elől. Nem bizony. Nem engedtem meg, nekem itt meg ne önállósodjon, mert bezárom. Szavaira azonban elmosolyodtam, ámbár első körben nem tudtam eldönteni, hogy mit is kér. Engem vagy… áhhá… a szivacsot. Lábaim felhúztam a kádba, és ahogy átadtam neki azokat átkarolva döltem előre, a fejem a felkaromon megtámasztva. Szabaddá téve, a megtisztítani való felületet. Hajam össze volt fogva és reméltem, hogy Jamie emlékszik hogy nem szeretem ha vizes. Ha összebarmolja, tuti, hogy vele szárítatom meg. De nem kap hajszárítót… addig fújja, amíg meg nem szárad. De addig nem mászik az ágyamba… így nem is kaphat meg. Még akkor sem, ha azokat az édes kiskutya szemeket meresztgeti, amikkel gyengébb pillanataimban meg tud hatni, még ha ezt Ő nem is érzi vagy érzékelte. Viszont az engedélyt megkapta, hisz az első után nem tiltakoztam, azonban az ölem nem csak a víztől volt nedves. Ó igen… az emlékek bennem is bennem voltak, nagyon is jól tudtam, hogy Jamie nem csak takarítani tud és ágy előmelegítőnek jó, hanem hmm… jó tanítvány is. De mindent a maga idejében, a túlfűtött helyzetet nem szagolhatta ki, elnyomta az a sok aroma, amit hagyott párologni, meg a víz… arcomon semmi nem látszott, ajkaimról csak egy halk dallam szállt fel, az amely korábban is. Pajzsom takarásában, pedig az érzékei sem árulkodhattak erről. Ha végig csinálta úgy, az alapos mosdatásom, hogy nem hibázott, sértette fel a bőröm vagy sértett meg, akkor a végén megengedem a pajzsom… de csak egy kicsit.
Előre dől, aztán azt mondja, hogy még nem. Nem csókolhatom, nem kényeztethetem. Más biztosan azt kérdezné, hogy akkor mégis mit akar, mi értelme van ennek az egésznek, sőt,talán a helyemben lévők fel is pattannának, hogy itt hagyják egyedül Charlotte-ot a kádban. De én nem. Persze fáj, hogyne fájna, hiszen sok idő telt el, amióta nem érintettem őt, de már az, hogy egy légtérben tartózkodhatom vele meztelenül, ráadásul ilyen közel... Nekem már ennyi is elég kellene, hogy legyen. Átveszem tőle a szivacsot, és a csókokról lemondva munkához látok. Minden lassú és finom mozdulatot megélek, átérzek. Az arcom egész egyszerűen olyan, mintha nem is ebben a világban lennék, hanem valahol, egészen messze. Mindezt persze még az is elősegíti, hogy Charlotte halkan, ráérősen, számomra már szinte unottan dúdolja a dalát. Az nem számít, hogy igazából mennyire hamis - az ő szájábanból számomra minden tökéletes. Óvatosan haladok fentről lefelé a hátán, nagyon vigyázva arra, hogy még véletlenül se vizezzem össze a haját, mert tudom, hogy attól elég durván begőzöl. Egyszer Kevin rohadtul megszívta a dologgal, de azt sose mondtam, hogy nem tetszett, amit utána kapott... Na de hess, én most nem akarok arra a hülyére gondolni. Nincs itt, és ez nekem akkora előny, hogy szinte még fel sem fogom... Ha a hátával végeztem, finoman áttérek a vállaira, a nyakára, és a karjaira is ott, ahol még el tudom érni. Minden rendben megy eddig. Pompás. Egy időre tán még az izgalmam is alábbhagy, bár azt túlzás lenne állítani, hogy elbíztam magam. De mégis csak az a vége, hogy Charlotte valamivel lejjebb engedi a pajzsát, még ha nem is nagyon, de... de.. Akkor is! A testem minden pontja belefeszül a dologba, és csak azért nem ugrok rá egyből az érzésre, mert tudom, hogy akkor Charlotte elvenné tőlem, még ezt a keveset is. Úgyhogy csak lehunyt szemmel érzem és hagyom, hogy körbelengjen az apró érzelem és vágyforrás, a farkasom pedig elégedetten hempereg meg már ebben a kevésben is. - Remélem,nem felejtettem annyit, mint azt érzem... Hogy is felejthetnék... Micsoda hülye vagyok... Nekem ez KELL,nekem, én... Tessék! Még gondolatban sem találom a szavakat, annyira lenyűgöz az egész helyzet. A szivacsot a kád szélére helyezem, aztán óvatos, reszketeg mozdulattal szaladnak az ujjaim végig Charlotte karjain, fel a vállára, majd finoman a nyakára. Bátorításnak, mint egy engedélyezésnek veszem, hogy ha csak egy kicsit is, de megnyílt előttem, és újra megpróbálkozom lágyan és puhán megcsókolni a nő nyakát, ha engedi. Ha nem, akkor viszont készséggel várom a következő utasítását. Mert hát... Hiába a múlt és a rutin, sosem tudhatom, hogy ennyi idő elteltével változott-e valami, esetleg megújultak-e az igényei, vagy hogy a kedvemért lazít-e az oly' szigorú szabályokon...
*Hamis… hát kérem szépen nekem jó.borzalmas hangom van. Ez sem lehet másabb, mint én. Jó, tökéletes. Bár tény, hogy nem énekesnek készültem, de akár az is lehetnék. De mivel nem erőszakoskodott – najó, ezt én sem gondoltam komolyan, hogy ilyet tenne -, így megengedtem a pajzsom. Persze az érintései jól estek ennyi idő után, az elismerés, ahogy csinálta, ami sugárzott a mozdulataiból. Érzem, ahogy kissé megfeszül a teste, mintha lemerevedve próbálna meg úszni. Nos, azt hiszem, nem menne, ez még nekem sem. Szavaira azonban kissé megingattam a fejem.* - Itt egyenlőre nem tűnt fel, hogy felejtettél volna. Ellenben másban. Szájalsz, még ha csak minimálisan is és azzal, hogy kissé bátrabb lettél sutba dobod a szabályokat amikben éltél, éltem és nevelkedtem annyi időn keresztül. Ez nem csak rám nézve sértés… de talán… elfogadható a történtek fényében. * Ó nem, most nincs kedvem hazudni. Vagyis, csak egy kicsit na. Hisz nem, kicsit sem elfogadható. Nincs olyan indok, amiért ez az lenne. De ez mellékes, úgy sem érezheti.* - Kérem a törölközőt. * Mondtam, miután megfordultam, úgy, hogy vele szemben legyek. S ahogy hátra nyúlt, már váratlanul közelebb is lendültem és a törölköző tartón lévő bilinccsel oda is „szegeztem” egy kéjes mosollyal az ajkaimon.* - Nah… így máris jobb… * Térdeltem fel a kádban és hajoltam az ajkaira, megharapdálva, vérét véve, s finoman lecsókolva róla. Nekem jelenleg már ennyi is elég volt, hogy tudjam, hogy készen állok. De nem. Még nem. Ajkaim „finoman” haladtak lefelé, a nyakát is megszívva, fogaim nyomát otthagyva, nyelvemmel végig szántva rajta. Kék szemeimben vágy volt, vérére farkasom is ugrásra kész volt, hogy kielégítse a vágyát. Hogy megkapja a kölykétől azt, amit kell. A fájdalmát, a vérét, az élvezetét s ezt mind egy kalap alatt. Kezeimből előbuktak a karmaim, ahogy a mellkasán szántottam végig velük. Mélyen, de közel sem úgy, hogy komolyabb baja legyen a másiknak, vagy átlépjem azt a vékony határt. A víz felszínétől indulva meg nyeltem végig a sebeken, lassan, kacskaringós mintákat írva le. A vére már kész öröm volt számomra és meg sem próbáltam elrejteni. Azonban, minden egyes pillanatban lestem a reakcióit. Hogy még mindig szereti-e, vagy kicsit elkell térnem önmagamtól addig, míg újra a markomban nem lesz, és nem szokik vissza ahhoz, ami a dolga. Vérével az ajkaimon tértem vissza az övéhez, finoman ingerelve a nyelvemmel, de ha előrébb bukva akart lecsapni, csak elhúzódtam tőle. Igen, játszottam mert ezt akartam. De ha kell, ha nagyon nem megy másképp, úgy ahogy régen. Megkapja amit akar, a csókom… ám ettől többet egyenlőre semmiképp sem. Kezeim a férfiasságán állapodtak meg, határozottan rámarkolva, egy félmosolyra húzva ajkaim kezdtem el mozgatni a kezem, fel és le, kiszámíthatatlan ütemben. Mikor éreztem vagy hallottam, hogy nagyon jó, akkor egy kicsit pihentettem majd újra kezdtem ezzel szítva a végletekig Jamiet, de mégsem adva meg azt, amire a teste áhítozik. * - Mikor voltál valakivel utoljára? * Búgtam a kérdést a fülébe, karcos hangon.*
A hozzászólást Sharon K. Walton összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Május 29, 2013 3:38 pm-kor.
- Bo-bocsáss meg... - hebegem reszketegen Charlotte megjegyzésére, és elkapom a tekintetem a testéről - De annyi idő eltelt, és... Sajnálom, hogy elkanászodtam. Hallom, ahogy a víz lágyan és megadóan csobog, ahogy a nőstény megmozdul, de még mindig nem nézek rá, azok után, hogy megszidott kissé. Persze megérdemlem, nem tudom, hogy mi van velem, vagy éppen mit hittem egész idáig... Azért, mert az új falka nem követelte meg ugyan azt, mint a sitkai, az nem azt jelenti, hogy rögtön elszaladhat velem a ló. De úgy látszik, mégis megtörtént. A törülközőt kéri, én pedig egy apró sóhajjal fordulok el, hogy levadásszam a puha szövetet. Ekkor azonban Charlotte megmozdul, én pedig csak ijedten rezzenek össze, kérdő kék szemeket meresztve a fölém tornyosuló nőre. A bilincs kattan a csuklómon és a törülközőtartón. A hangja és a hideg fém ösztönösen elhaló, a maga módján egészen kéjes nyögést kényszerítenek ki belőlem. Más talán rettegést hallana ki belőle, de Charlotte pontosan tudja, hogy ez nálam mit jelent. Jól eső szisszenéssel dőlök el, csúszok mélyebbre a kádban. Eközben persze a bilincs belső felén lévő ezüst sisteregve maródik a bőrömbe, a húsom alá. Én pedig csak még jobban akarom... Charlotte feltérdel és rám hajol. A bőre közelsége perzseli a mellkasom, s egy apró izzadtságcseppet érzek végiggördülni a halántékomon, amikor ráveti magát az ajkaimra. S én... Én csak belenyögök a szájába, ahogy a véremet veszi. Lefelé halad az arcomon és a nyakamon, újabb sebeket ejtve a testemen, s talán a lelkemen is, ki tudja... Az oldalam egészen férfias ívben hajlik homorúvá a bordáim alatt, miként a visszafojtott levegő bennreked a tüdőmben. Visszhangot ver a nyögés, amivel végül kiszabadul a tüdőmben raboskodó levegő. A mellkasomba vájó karmok még csak ismerkednek velem, éppen csak felsértenek, de mégis savanyú csípéssel szakad fel a bőröm. A meleg víztől kitágult ereim és a hevesen dobogó szívem közös munkájának köszönhetően a sebekből nagy mennyiségben ömlik a vörös testnedv, és amennyire fáj, annyira keményebben akarnék már megszabadulni egy egészen más jellegű testnedvemtől is. A tarkóm keményen vágódik a kád szélének, összeszorított szemhéjaim mögül csak néha merek rátekinteni Charlotte gyönyörű testére. Épp elég érezni az energiáit és átélni, amit velem tesz. Kedvem lenne megrántani a bilincset, letépni, hogy rávethessem magam, de inkább csak mohón csókolom Őt, amikor újra visszatér az ajkaimhoz, s én az övébe sóhajtom bele a vágyam, s nyögöm a hiányát. A testem megfeszülve emelkedik ki kissé a víz takarásából, ahogy odalent rám markol, és borzasztó szeszélyes módon kezdi el a játékot. Nem sokon múlik, hogy hamar feladjam, de persze akkor áll meg, amikor érzi, hogy közel a vége... Hálásan lihegve pillantok rá, aztán rájövök, hogy válaszolnom illene a kérdésére. Sebesült, vértől mocskos ajkaimra kaján mosoly ül ki. - Veled... voltam. Utoljára. És először... heh... - lihegem neki némi büszkeséggel a hangomban, mert nagyon vágyom arra, hogy értékelje: nem mocskoltam be mással a testem, nem kell attól tartania, hogy esetleg valaki után "vesz fel", mint egy használt edzőcipőt. Ó, dehogy. Ezt a cipőt csak ő horda, na meg persze néha Kevin a maga módján, de az családban marad. - Szóval... Kérlek, bocsásd meg nekem, ha... Ha... nem bírom sokáig...
- Semmi baj Kicsi Jamie… majd vissza szoksz… Van időnk. * De még mennyi. S nem csak a ma éjszaka, hanem reményeim szerint egy örökké valóság. Legalábbis addig, míg nem ad okot arra, hogy ne így legyen. De biztos voltam benne, hogy majd visszaszokik a régi életéhez. Legalábbis részben… Azonban nem tudom eldönteni, hogy a hírtelen kélt félelme az, mely felcsigáz vagy az élvezete hangjai. Talán a kettő egy furcsa keveréke? Fél, de mégis akar. Nagyon helyes. Ha nem az okot, nem bántom. Még ha mások ezt annak is vennék. Pedig nem… az éget hús szagát valamennyire elnyomja a kissé túl adagolt illó olaj, mely a gőzölgő vízből párolog. Érzem, hogy akarja. De ez most rajta áll… Nem húztam szorosra. Kihúzni ugyan nem tudja a kezét, de ha tartja nem ér a csuklója teljes felületén hozzá… ámha neki feszül, akkor mélyebbre ivódik a fém. A halk nyögésre, csak mélyebbre vájom a fogaim. Egyfajta figyelmeztetés értékű jelzés. Ne csak tátsa a száját, tegye a dolgát. Viszonozza ajkam éhségét, kéljen táncra velem, még ha Ő csak határokkal is képes jelenleg. Epekedjen, szaggassa a határait, annyira akarjon, akarja az érintésem és a testem finom vonalait. Tekintetem végig siklik rajta, de csak felületesen mérem végig. Jobban lefoglal, hogy karmaim nyomán vére serken és a vizet szép, lassan de biztosan rózsaszínre festi. * - Nyugalom…. * Intem finoman, bőrébe, sebeibe lehelve a szavaim perzselő leheletemmel simogatva. Az kell még, hogy szétverje a fejét és egy időre elvegye a szórakozásom, persze ezzel magától is a kielégülést, de az mindegy. Újra ismerkedek a testével, apró jól ismert pontjaival melyek most azért mégis másabbak. Férfiasabbak, legalábbis ahhoz képest mindenképp, mint amikor elment akarom mondani, mikor kitagadták, tagadtuk. Vérétől vörös ajkaim visszatalálnak hozzá, hogy hevesen tapadjanak újra az övére. Mely bár közel sem olyan, de mégis éhes viszonzásra lel. A csók közben kissé önelégült mosoly dereng fel az ajkamon, szabad kezem pedig a hajába túr, s belé marva feszíti hátra Jamie fejét, ezzel elszakítva a sajátomtól. S füléhez hajolva tettem fel a kérdésem, miután finoman bele is haraptam a fülcimpájába. S ahogy a teste megemelkedik az ékesebbik felét továbbra is a markomba tartva nyomom vissza a helyére. Egy erélyes mozdulattal. Nincs ugra-bugra. Nyugi van. A válaszára az önérzetem jócskán megugrik. Örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy Én voltam számára az utolsó. Remek-remek… senki nem jött még rá, hogy miként működik a fiú. Senki nem tudott neki mást mutatni. Így nem is vágyhat másfajta együtt létre. Hisz az számára elképzelhetetlen. Leszámítva azt az egy-két alkalmat mikor én magam másra vágytam és azzal kellett foglalkoznia, hogy szimplán kicsinyes dolgokkal, de boldoggá tegyen. Ámbár Ő valószínűleg szeszélynek élte meg, mely ritkán dugja fel a fejét. Ó de még, hogy mennyire értékeltem. Kissé még lejjebb vontam a pajzsom, hogy tökéletesen érezze a vágyam mellett az elégedettségem, felhőtlen örömöm. Közben persze az ajkaim a nyakára tapadtak finoman kínozva őt, kezem is járt, ahogy a másikkal a nyakamhoz vontam. Itt a jutalma… ízleljen, ahogy akar. Nem megy messzire… tudom jól. Bőrébe kacagva, zárom le a kényeztetésem egy húsba tépő harapással. Ami inkább játékos a részemről, mintsem elviselhetetlen fájdalomkeltés. Elvonva a fejem tekintek a szemébe nyíltan és az álla alá csúsztatva a mutató ujjam emelem meg az övét, ha esetleg lesütné. Hüvelykujjam körme félhold nyomot vésve alsó ajkába nyomok rá egy kicsit.* - Hosszú az éjszaka Jamie… Nem sietünk sehova. S mit szólnál, ha megadnánk a testednek amire vágyik és utána folytatnánk a játszadozást? * Nekem így is jó, úgy sem merne lelépni. No meg ki az aki, itt tudna hagyni? De már megint baromi nagy lelkű vagyok… ámbár a saját érdekemben ez tény. Hisz ha itt nekem menetközben felmondja a szolgálatot, akkor nagyon jól tudom, hogy nem tudnám egy mosollyal elintézni és megbüntetném, amit ennyi idő kihagyás után kicsit sem értékelne. Sőőőt… jobban fájna neki, mint amikor még hozzá volt szokva. S fent áll az esélye, hogy máris jobban fogja vonzani ez a Darren vagy ki fene. Így azonban még ha várok is egy kicsit, míg újra kész lesz a teste… nos, nem nagy ár. Néha megéri várni… csak baromira nem vagyok türelmes. De talán menni fog, hisz addig is annyi féleképp elüthetjük az időt. Mint mondjuk, beszámolhat Fairbanks-i lehetőségekről, miközben azt hiszi, hogy az Ő élete érdekel. *
Valahol, az elmém egyik messzi, jó mélyre eldugott zugában pontosan tudom, hogy mit és hogyan kellene, vagyis illene tennem, de az ösztöneim és Charlotte hiánya most együtt sokkal erősebbek annál, hogy csak úgy képes legyek megfékezni magam. Amikor végre csókra kínálja az ajkát, hát nem vagyok rest, kéjesen kapom finoman a fogaim közé az alsó ajkát, majd fedezem fel a nyelvemmel az egészet, közben pedig a saját vérem íze édesen nosztalgikus emlékeket idéz fel bennem. Amikor esélyem van a nyakához közelíteni, csak finoman fogok, harapok rá kissé, hiszen tudom, hogy nem szereti, ha látható helyen sokáig nyoma van az együttlétünknek. Nem úgy mint én, ó, nem. Én imádom, büszkeséggel és elégtétellel tölt el, ha megmutathatom a világnak azt, hogy valaki számára ilyen sokat érek. Mindeközben szeretnék mohón és sóvárogva elmerülni a kezei között, szinte annyira, hogy már fizikai fájdalmat okoz, hogy visszafogjam a beteljesülést. De nem akarok neki csalódást okozni. De nem véletlenül Ő a Teremtőm, és Ő az a Nő, aki pontosan tudja és érzi, hogy mikor mire van szükségem. Pont jókor áll le és lassít, én pedig csak könyörgő tekintettel nézek a szemeibe, és szinte reszketek egy-egy szaváért, bókjáért, mozdulatáért, amit rám, csak rám áldoz. Az állam alá nyúl, megemeli a fejem, én pedig, ha lehetne, már csak a tekintetemmel is ki akarnám őt elégíteni, de erre képtelen vagyok. A körbe az ajkamba váj, én pedig falánk módon tolom előre a fejem, hogy még erősebben érjen a nyomás, hogy még mélyebbre szaladjon a körme az alsó ajkamban. Még be sem fejezi a mondandóját, én már lihegve bólogatok, ahogy a szorítása engedi. Hogyne... Hogyne akarnám, ha megadnánk a testemnek, amit kíván? Hát bolondnak néz? Dehogy is néz annak. Ez egy ajándék. És én szét akarom tépni a csomagolását, mint egy rendetlen kölyök. Az íriszeitől elszakadva, sután futtatom végig a tekintetem a víztől párás, szép ívben gömbölyödő vállán, a karján, s ahogy elérem a melleit, valami megmagyarázhatatlan belső késztetés lesz úrrá rajtam, s megrántom a megbilincselt kezeimet. - Kérlek... Engedj nekem ennyit, hogy... Aztán... Méltóképpen a kedvedben járhassak... Kérem, szinte könyörgök neki, hogy elégítsen ki, közben pedig rekedten sóhajtva merülök el a csuklómat maró ezüstbilincs okozta fájdalomban, ahogy még mindig próbálnék szabadulni. De talán nem is akarok. Talán csak ez a fájdalom kell ahhoz, hogy a józan eszemnél maradjak. Vagy éppen ez segít elveszíteni azt? Nem tudom, de nem is érdekel. Gondolatban már Charlotte ölének ízét érzem a számban, a domborulatait a tenyeremben, s tudom, hogy azt egészen addig nem érhetem el, amíg ezt be nem fejeztük. A nem is olyan rég új erőre kapott farkasom most morran egyet, mint egy türelmetlen hím, a szemeim az ő kékjébe fordulnak, ahogy újabbat rántok a bilincsen. Meglehet, ugyan azt a táncot járom el, amit Darrennel nemrég. Pontosan tudom, hogy a viselkedésemnek büntetés a vége, és a lelkem - megeshet - nem akar mást, csak törődést. Csak egy kissé más értelemben, mint ahogyan azt a romantikus regények megírják.
*Érzem, ó de még mennyire. Teste apró rezdülései, vágya dübörgő lüktetése, sóvárgó tekintete, türelmetlen mozdulatai és az erőfeszítés melytől szinte minden izma megfeszül, annyira próbálja visszatartani magát. Szapora légzése mely a bőröm perzseli, véres és gyógyuló mellkasa... Minden ott van ami boldoggá tesz, amit szeretek benne. Minden, ami hiányzott. Ezek olyanok, amiket nem lehet elfelejteni. Ahogy a fájdalmat, a hűséget sem lehet kiölni valakiből, úgy, ezt sem. Naiv ábránd azt hinni, hogy ezt kilehet nevelni talán ha ember marad vagy más által lesz az ami, akkor sem lett volna másképp. De a múlt árnyait nem lehet fejtegetni, mögéjük lesni ahogy a mi lett volna ha kérdés is felesleges, hisz már sosem derül ki. Csak az itt és a most számít. Az, hogy Jamie újra velem van. Igen, felejtett. De nincs áthidalhatatlan. Hogy én mit érzek? Szeretetett és némi sajnálatot. Sajnálom, hogy idáig nélkülöznie kellett, hogy el kellett hagynia. S nem csak magam miatt, hisz én megkaptam mástól. De Ő... olyan kis elveszett de valahol mégis talpraesett a maga módján. De ezeket a pajzsom mögé rejtettem, csak az elismerésem hagytam kiszivárogni... Finoman marnak fogai s pilláim ösztönösen csukódnak le, ahogy fejem is hátra biccen kissé helyet engedve mohó ajkainak. A hús "bűze", a bőr sercegése felér egy lágy zongora dallammal. Telt ajkaim megnyílnak, hosszú, finom ujjaim Jamie hajába túrnak és szorítanak rá. De nem elvonom, hanem kissé még jobban magamhoz vonom. Melleim neki feszülnek, s egy kéjes nyögés szakad fel a torkaimból. Játék? Közel sem az, pusztán a nyers és őszinte élvezetem. De én bírok magammal, ám érzem, hogy Ő már nem sokáig. Ahogy megfeszül körmeim alól vér sercen ajkaiból, ahogy próbálom visszanyomni s látom, ahogy tekintete elkalandozik. Zavar? Nem...* - A szemembe Jamie... * Búgom ám a lágyságba némi figyelmeztető él vegyül. Nem, nem azért mert zavar a tekintete, hanem azért mert nem hiába engedtem meg, hogy a szemembe tekintsen. Ritka, használja ki. Lássa kékségemben kavargó vágyat, figyelmeztetést és annak csodás csillogását ahogy a farkasom kékje vegyül belé s így sokkal élénkebben és veszélyesebben merül el a másikéban. Ajánlatomra nem meglepő a válasza, mégsem biggyesztem le gúnyosan az ajkaim. Csak az övére hajolok és apró nyelvcsapásokkal nyalom le körmeim nyomát. Ha esetleg rá akarna csapni visszahúzom fogaim mögé és a fiút a mellkasánál tartom a helyén... s ezt a játék játszom egészen addig, míg a kiskosárból elő nem vadászom a bilincs kulcsát. A morranásra azonban felkacagok ám a bestiám mancsával nyomja le a másikat a talajra, ellenkezést nem tűrve. Jelezve, hogy hol a helye. Ha nem elég, akkor bizony a farkasomnak is van torka. Morogni Ő is tud. De szavakkal nem illetem a tettét. Büntetés meg... van rosszabb mint a verés ezen állapotban. Bilincs zárja kattan és egyszerűen le válik Jamie csuklójáról, ahogy pár pillanat múlva a másik is. Elégedettséggel fut tekintetem végig a nyomán. De ha átakarna karolni vagy akár csak hozzám érni, finoman hárítom a szándékot és nemes egyszerűséggel, mégis annál kecsesebben dőlök hátra vele szemben a kádban. Bal lábam kissé kiemelem a vízből és Jamie mellkasán simítok végig vele, ajkaimon egy mosollyal követem lábfejem vonalát. Ha hozzá érne, hát visszahúzom kissé, nyomatékot adva, hogy; a-a... meg ne tegye. Pár néma pillanat után megszólalok, ha csak nem tett valamit ami esetleg más tettre ösztökél.* - "A fény harcosa kitart a vágya mellett, de tudja, hogy ki kell várni a legjobb pillanatokat." * Szóltam halkan, ahogy a lábujjaim a szívéhez értek és szinte talpam masszírozta a heves ritmus mely a csontok mögül érkezett. Elhallgattam, hagytam, hogy érezze a szavakat, hogy megértse. Ebben az állapotban talán reménytelen, hogy megérti. De bár iskolába nem járt, de nem hülye fiú, talán mégis sikerül neki.* - Te nem tudod... viszont mégis megadom amit szeretnél, amire áhítozol. Nem megyek el... de nem is segítek. Lássam, hogy türelmetlenség okán mire jutsz. Gyerünk kicsi Jamie... elégítsd ki magad, hogy aztán folytathassuk, a hálóban. * Tekintetem az övét kémlelte, ám lábam simogatása nem maradt abba, a válla vonalán haladt végig a karján, de még mindig nem érhetett hozzám. Ha láttam, hogy neki lát hát elvettem és csak a kár peremén támasztottam meg, ahogy a fejem is. Hogy miért így? Megverni még nincs értelme, azzal csak elriasztanám. De még ha meg is oldja magának, biztos vagyok benne, hogy negyed annyira sem lesz olyan jó, mintha én tettem volna. Okítás, büntetés... de finoman. Mancsom a szivacsért nyúl és finoman húzom végig a másik lábaimon. Ó persze, tudom én, hogy tökéletes panorámát nyújtok. De hát na... le kell foglalnom magam valamivel míg Ő elintézi magát. Ám unalmam jelét nem látja, mindössze könnyed és már-már játékos mozdulataim. Kék íriszeim olykor-olykor rá villannak, hogy lássam merre jár. Már ha persze elkezdte... ha nem, nos az majd kiderül.
Kezdőlap
