*Ez a nap sem tartogatott semmi jót eddig. De azt hiszem a hirdetésem nem volt hiába való, még ha az eredmény kissé váratott is magára. Meglepő módon nem mindenkinek tetszett, hogy az oktatás háznál van. De hát ez van, nem fogok azért venni egy termet, pláne, hogy nekem is szükségem van rá és semmi kedvem beautókázni a városba csak azért, hogy elérjem. Jobb, ha minden egy helyen van. Éjjel dolgoztam, de már reggel 10-től talpon vagyok, szóval mostanra mondhatni, hogy felébredtem és a nappaliban lébecoltam és ittam a kávém, míg vártam az új jövevényt. A tv-ben egy oktató dvd ment, azért rég volt már kezdő táncos a kezem alatt nem ártott frissíteni, hogy mennyi türelem is kell hozzá. Mikor meghallottam a csengőt, a csészémet csak egyszerűen ott hagytam az asztalon, a dvd-t kikapcsoltam, magamra kanyarítottam a kabátom és kimentem az érkezőhöz. Mosolyogva nyitottam ajtót miközben kiléptem a hidegbe. Egy vékony felső volt rajtam, amiben jól látszott az alakom, de inkább az volt a cél, hogy az oktatás alatt látszódjon rendesen minden mozdulatom. A mini rövidnadrágom felett pedig csak egy szoknya volt az oldalamnál megkötve, ami szintén erre szolgált, a lábamon pedig egy magas sarkú szandál. * - Jó napot. Elionore Grehem… *Nyújtottam felé a kezem és a telefonom, meg a kulcsom a másik kezembe volt. Ha elfogadta, akkor oké, ha nem hát nem fogok kétségbe esni. * - Kérem, jöjjön utánam… * Mosolyodtam el a vállam felett miközben bezártam az ajtót és a ház oldalához vezettem a nőt, ahogy egy vastag ajtót nyitottam ki egy másik kulccsal. Nem engedtem előre, mert sötét volt bent.* - Vigyázzon lépcső… Remélem nem bánja, de ez a hivatalos hangnem nem az én stílusom és ez sokszor feszülté tesz mindenkit. Szóval tegezni foglak, ha nem gond.* Figyelmeztettem és oldalra nyúlva felkapcsoltam a lámpát, amitől a táncterem fényárban kezdett el úszni. Közben beszéltem hozzá és igazából, ha bánta sem érdekelt, akkor is tegezem. Leérve a lépcső alatt volt egy mini hűtő és persze sok ülő párna, hisz nem egyből a közepébe vágok bele. A hűtőre lepakoltam a cuccom és két párnát elvéve sétáltam a terem elejébe ahol egy kis sarok asztalon volt egy cd-s állvány, illetve egy lejátszó. A hangszórók pedig már be voltak építve több helyen is.* - Foglalj helyet. * Ültem le magam is magam alá húzva a lábaim és a szoknyám eligazítva takartam el őket. A jobb kezem pedig be volt kötve egy fáslival, de nem akadályozott semmiben.* - Még mielőtt nagyon belevágnánk, szeretném, ha elmondanád, hogy milyen ismereteid vannak táncterén, mit szeretnél tanulni, mért pont arra esett a választásod és ezt milyen szinted akarod megvalósítani. Illetve, hogy amit tudsz az saját bevallásod szerint mennyire megy és mennyire vagy ügyes benne.* Néztem rá őszinte tekintettel. Ezeket sosem árt tudni, hogy egyáltalán tudja az ember lánya, hogy mennyire kell belemélyülni és mennyire kell visszanyúlni a gyökerekhez.*
A munkám mellett kezdtem unni magam. No nem azt mondom, hogy néha nap nem szoktam túlórázni, mert sajnos igen is előfordulhatnak az ilyen napok, de szerencsére ritkán van ilyen, így elég sok időm van, amit nem nagyon tudok mivel eltölteni. A farkaslakban nem sokan keresik az én társaságom, amin igazából nem nagyon lepődöm meg, hiszen én sem vagyok az a szocializálódós típus, meg a fiatalok más fiatalok társaságát keresik, nem egy vén farkasét. Ezért is döntöttem úgy, hogy elkezdek valamit tanulni, választok egy hobbit, amivel lekötöm magam. Először a zenére gondoltam, de végül egy hirdetésnek köszönhetően a tánc mellett döntöttem. Mindig is szerettem táncolni, csak nem mutogatom mások előtt. A régi időkben még kötelező is volt nekem megtanulni az alap táncokat, mint a keringőt, de azóta sokszor szemezgettem a tangóval is. Tudom az egy igen tüzes tánc, de talán pont ez tetszett meg benne, még ha nem is néznék ki belőlem az emberek, hogy képes vagyok tüzes is lenni. Miután felhívtam a megadott számot le is beszéltem a nővel a fontosabb dolgokat. Így telefonon keresztül elég kedves és szimpatikusnak tűnik nekem a nő, de igaz ez még nem jelent semmit. Amikor végre eljön az első óra érzem, hogy kicsit izgatott vagyok. Már rég éreztem ilyet és bevallom őszintén nagyon jó érzés volt. Kicsit ismét fiatalnak érezhettem magam. Ahogy azt kérte hoztam magammal egy kényelmes ruhát és két féle cipőt is. Mivel a munkahelyemről jövök, így nem volt időm átöltözni, de bízom abban, hogy nála lesz erre lehetőség. Az, hogy a házához kell menni engem csöppet sem zavar, sőt talán így jobb is. Legalább tudni fogom, hogy mások nem fognak nézni engem, azt nem szeretem, főleg míg csak gyakorlom. Mikor megpillantom a házat kicsit elakad a lélegzetem. Nem semmi...Én mondjuk nem tudnék egy ekkora házban egyedül élni, bár igaz senki sem mondta, hogy a nő egyedülálló. Csengetés után nem is kell sokat várnom hamar ajtót nyit nekem egy latin nő. Ez is egy jó pont nálam. Köztudott, hogy a latin származású nők nagyon jól tudnak táncolni, a vérükben van a ritmus. -Szép napot! Isabelle...Davis!-Köszönök én is neki, majd el is fogadom a felém nyújtott kezet és határozottan meg is rázom azt. Elég egyszer mondania és én már követem is őt. -Nyugodtan én is jobban kedvelem a tegeződést, főleg ha rendszeresen fogunk találkozni!-Halványan elmosolyodom, majd a tanácsát megtartva óvatosan lépkedek utána. Igaz farkasomnak köszönhetően én jobban látok, mint egy sima ember, de azért a vaksötétséget sem tudom legyőzni. Mikor meggyulladnak a lámpák egy hatalmas terem tárul elém. Nah erre nem számítottam. Csak egy kisebb termet képzeltem el, inkább egy berendezett szobát. Nagyon komolyan veheti a táncot, ha még saját táncterme is van. Cuccaimat nem teszem le csak tovább követem őt az asztalhoz. Ahogy hellyel kínál leülök és le is veszem magamról a kabátot. A kérdésein picit elmélkedek, majd természetesen válaszolok is rájuk. -Nos én csak a szokásos etikett által úgymond előírt táncokat ismerem...Azaz a keringőnek az összes változatát és szerintem elég jól mennek bár már régen táncoltam...Nagyon régen!-Volt az több mint 20-30 év szerintem. -Elsősorban amit meg szeretnék tanulni az a tangó! Nekem nagyon megtetszett a táncban rejlő tűz, úgy vélem, hogy a tangó nem egy szokványos tánc...és csöppet sem hasonlít a keringőkre. Szóval az újdonság varázsa miatt is választottam ezt, illetve ha később azt mondod, hogy jól megy nekem örömmel megtanulnám a jiveot és még a balettet is nagyon szeretem, de tudom, hogy az viszont nagyon is nehéz, szóval azt majd tényleg csak akkor ha ajánlod nekem. És hogy milyen szinten? Nos nem szeretnék versenyezni menni, inkább csak magamnak. Nem hiszem, hogy sűrűn be fogom tudni mutatni a tudásom, de ha párban nem is egyedül majd eltáncolgatok otthon!-Tudom egyedül nem ugyan olyan élvezet főleg nem egy tangó, de jobb mint nem is táncolni.
cipő1 cipő2 ruha
A hozzászólást Isabelle Davis összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Márc. 26, 2013 10:17 pm-kor.
*Kissé oldalra billentett fejjel hallgattam végig a nő válaszát és a választását ugyan már mondta a telefonban, de attól függetlenül még most is meglepett. Nem minden napi tánc és ha lehet azt mondani, az egyik olyan ami nehéz. Persze a lépéseket ellehet sajátítani, deee… Ez az amit tiszta szívből még Én magam sem tudtam járni már évek óta és úgy pedig elveszti a varázsát. Miközben beszélt néztem az arcmimikáját, a szemeit, hogy lássam mennyire is hirtelen ötlet vagy elhívatott a nő. Elég jól ismertem a kifejezéseket így nem okoz gondot, hogy ilyen apróságokból leszűrjem, hogy valakibe mennyi energiát érdemes belefektetni. Mikor végzett csak bólintottam.* - Éles váltás, pláne motiváció nélkül, de nem lehetetlen, ha valóban nem villogni akarsz vele. Nem tudom, hogy hol láttál tangózó embereket és az igazság az, hogy ez részemről lényegtelen. Azonban tévedsz… a tangó CSAK egy tánc. *Hangsúlyoztam ki miközben továbbra is a szemeibe néztem. Nos, nem szokásom megválogatni a szavaim, szóval ezt jobb, ha már így az elején tudja.* - A tűz, a szenvedély, az érzelem teszi olyanná, mint amilyenek egy külső szemlélő látja. De ez nem a táncban rejlik, hanem a táncosban. Maga a tánc csak egy kifejező eszköz, hogy megmutasd mi rejlik benned. Azonban ha erre nem képes a táncos, akkor minimum Oscár díjas színésznek kell lennie, hogy megtudja játszani azt, amit csinál. * Szavaimban semmi él nem volt, vagy feltételezés, hogy a másik nem képes rá. Ezek csak a száraz és szomorú tények, amiket épp ismertettem.* - Maga a lépéseket megtudom tanítani, de érezni nem érezhetek helyetted. Így első pillantásra maga a tánctól függetlenül is azt ajánlom, hogy dolgozz az önbizalmadon. Ha pedig valóban megakarod tanulni és kitartó vagy, akkor házi feladat, mert ezt nem tudom megtanítani és megtenni helyetted. * Ez egy jó tanács, azt kezd vele, amit akar. Nekem édes mindegy, hogy miként vonaglik vagy hogyan áll magához, azonban elengedhetetlen, hogy ne csak esetlen kislánynak tűnjön mikor táncol.* - Visszatérve a táncra. Mint mondtam ez nem csak a lépésekről szól és az érzelmek sem elegendőek. Tudnod kell bízni a partneredben, ami jelenleg Én leszek, míg nem találsz magadnak egy társat a tanulás idejére. Ha nagyon nincs olyan ember, akit elrángathatnál, akkor előfordulhat, hogy ha egy srác fog jelentkezni, akkor alkalomadtán közös órákat tartok, hogy tudjátok milyen az mikor az ellenkező nemre vagy utalva. * Tartottam egy kis szünetet mielőtt folytattam volna és vártam a válaszát, hogy van ilyen ember, nincs ilyen ember, jó-e neki egyáltalán az, amit mondtam vagy sem.* - Az összes páros táncban a férfi vezet, Ő az akit követned kell. Az esetek többségében ez megjátszható, vagy ha nem nyilvánvaló, hogy Te vagy a jobb akkor nem lehet észrevenni, hogy épp Te rángatod a másikat. A tangó nem ide tartozik… ahhoz, hogy jól tangózz, mint nőnek tudni kell hol a helyed. Nem mai tánc, akkoriban a nőnek a konyhában volt a helye vagy az ágyban széttett lábakkal. Ezt meg kell tanulni. Tudni kell elviselni, hogy úgy ugrálsz, ahogy fütyül a másik. A táncra lebontva, tudnod kell behódolni a másiknak, olvasni az apr jelekből, mintha már évtizedek óta egyek lennétek, azonban mégis megmaradnod nőnek. Megmutatni, hogy bár tudod mi a dolgod, de attól még nélküled a másik fél nem érne egy fabatkát sem. A férfi az, aki előkészíti neked a terepet, ha nem lennél, akkor nincs kinek készíteni. Képes vagy ezekre Isabelle? * Kérdeztem még mindig szárazon. Sajnos az elméleti tudás az ilyen, nyers, unalmas és száraz. Azonban elengedhetetlen.*
Figyelmesen hallgatom végig a nőt. Kicsit meglep ez a stílusa és ha egy munkatársam beszélne így velem lehet, hogy le is harapnám a fejét, de ez most nem ugyan az, bár igaz én fiezetek a nőnek, hogy tanítson engem, így nem lebeszélnie kéne a dolgokól. -Én nem értek veled egyet! Nem hiszem, hogy csak egy tánc lenne, hiszen lehetsz akármennyire szenvedélyes egy keringő akkor is egy lágy, lassú tánc lesz...De most nem azért vagyunk itt, hogy ezen vitatkozzunk. Elfogadom természetesen a véleményedet.-Meg nem is vonom kétségbe a tudását, de amennyire makacs tudok lenni szeretném, ha nem próbálná meg megváltoztatni a véleményem. Bennem mindig is az a kép élt a tangóról, hogy az egy vad, tüzes, szenvedélyes tánc. Igaz nagy szerepük van ebben a táncosoknak is, de azért nem mondhatjuk azt rá, hogy csak egy tánc. -Az önbizalmammal nincs semmi probléma Elinor és hidd el igen kitartó vagyok. Bevallom őszintén otthon unatkoztam és ezért kezdtem el gondolkozni azon, hogy mit is csinálhatnék a szabadidőmben. Ekkor merült fel a tánc. Régebben is nagyon szerettem táncolni, csak valamiért ma már alig szoktam. És tényleg nagyon szeretném. Én nem az a fajta ember vagyok, aki elkezd valamit aztán a közepénél abba hagyja. Ha elkezdek valamit szeretem végigcsinálni.-Teljesen őszintén beszélek vele és nálam már ez is nagy szám. Nem szeretek ilyeneket elárulni magamról, de nem tűnik egy vérengzős alkatnak, így nem hiszem, hogy tartanom kéne tőle.- -Nem hiszem, hogy találnék valakit, aki eljönne táncolni. Vagyis nem ismerem olyan jól a munkatársaimat, ismerőseimet, hogy tudjam őket érdekli e, de majd azért körbekérdezgetek, mert valóban jó lenne, ha idővel párban is ki tudnám próbálni, hiszen úgy az igazi. Nem hiába került a társastánc kategóriába.-És csöppet sem zavarna, ha férfival kellene táncolnom. Nem vagyok én szégyenlős, azt már kinőttem elég rég és ha jó a partnered akkor iszonyatosan jó tud lenni a tánc. -Oh nagyon is tudom, hogy itt a férfi vezet! Azt is szeretem mikor érzem azt, hogy ő irányít és nem én próbálom ide-oda rángatni. A táncban képes vagyok „megadni” magam a páromnak. Szóval nem hiszem, hogy ezzel gondjaim lennének. De mondom ebben te profibb vagy, szóval idővel majd biztosan látni fogod, hogy mi megy jól és mi nem. Örülnék neki, ha majd őszintén elmondanád a véleményed rólam...Mármint a táncot illetően, mert csak így lehet fejlődni!-Persze az nem mindegy, hogy hogyan kezdenek el kritizálni, de bízom abban, hogy ez a nő nem fogja nálam kiborítani a poharat.
A hozzászólást Isabelle Davis összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Márc. 26, 2013 10:12 pm-kor.
*A nő szavaira csak felvontam a szemöldökömet és halványan megingattam a fejem. Jó kezdet, csak nem annak, ha valaki tanulni akar.* - A második felével egyetértek. De tudomásom szerint nem a keringőről beszélgettünk. Mellesleg abba is ott a szenvedély, amit el kell fojtani, mert az akkori etikett nem engedte ezeknek a megnyilvánulását. * Ismételten végig hallgattam az egyébként tök felesleges védőbeszédét, de hát ez van, nem azt akarom megtanítani, hogy hogyan kell befogni, már csak azért sem mert én magam sem tudom.* - Úgy beszélsz, mintha már legalább hatvan éves lennél, pedig alig lehetsz nálam pár évvel idősebb. A kitartásod meg majd kiderül menetközben. * Figyelmesen hallgattam a szavaira és ebből arra következtettem, hogy magának való lány. Kár érte, hisz nem egy rémbánya, de hát nem lehet mindenki egyforma. Azonban egy visszahúzódó lány sem épp egészséges sem önmaga sem egy pár számára.* - Mint mondtam, ha nem lesz, akkor majd idővel kerítek én. Ha más nem egy férfi kollegámat áthívok magamhoz, vagy ha megérkezik, a haverom időnként lerendelem. Azt nem garantálom, hogy Leo nem fogja magát körbeudvarolni egy éjszakáért, de ugyan abba a suliba jártunk és mondhatom, hogy jó táncos sikerült belőle faragni a vizsgákra. * Na igen, régi szép idők. Ő nekem tanított gitározást, amiből mai napig pocsék vagyok, de Ő legalább letette a tánc vizsgáját és így Én is. A régi-régi szép emlékekből a nő szavai rántottak vissza a jelenbe és mikor megkért arra, hogy legyek öszinte elnevettem magam.* - Egyrészt, mint mondtam, nem csak a behódoláson van a hangsúly. Egyúttal nőnek is kell lennie, a férfi vezet, de ha TE nem volnál nem volna kit vezetnie. Ami pedig a kérésed érinti… * Kezdtem el felállni a földről.* - … Talán nem tűnt fel, de már az első perctől őszinte voltam, ha tetszik, ha nem, a véleményem akkor is hallani fogod. A tánc nekem többet jelent mindennél, nem fogok egy lehetetlen embert arra biztatni, amire nem képes. Pláne nem akkor, ha ez a dolog a tánc. Nem félek attól, hogy ha nem tetszik a stílusom, akkor elvesztem a diákjaim. Nem fog a földhöz vágni, amint láthatod - intettem körbe a teremben -, nem a pénzért csinálom, de semmi sincs ingyen. A tanítás egy hobby a részemről, mellette táncosként dolgozom és abból is lazán megélnék, holott erre sem volna szükségem. Szóval ha azért kértél az őszinteségre mert attól tartasz, hogy hazudni fogok csak azért, hogy továbbra is hozzám járj, ezt jobb ha tudod. Most viszont, én felmegyek a laptopomért, hogy meg tudjam mutatni neked, hogy a tangó csak egy tánc… addig öltözz át. És örülnék, ha legközelebb már átöltözve jönnél, vagy szolnál, mert itt lent nincs, öltöző a házamba meg nem szívesen engedek be senkit. * Mosolyogtam rá és már ott is hagytam egy ajtót kinyitva ahonnan lépcsővezetett fel a házba. Durván 10 perc múlva pedig már a gépemmel indultam vissza.*
A hozzászólást Evelyn Klyer összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Márc. 27, 2013 2:49 pm-kor.
Alig lehetek idősebb nála? Nos biztosan nagyot nézne, ha megtudná, hogy sokkal több év van köztünk, mint amennyire gondol. De ezt úgy sem fogom elárulni neki, így továbbra is játszanom kell a szerepem, miszerint én is csak egy hagyományos ember vagyok. -Rendben! Én annak is örülni fogok!-Igaz jobb lenne egy ismerőssel, de nos bízom a nő választásában is, így ha azt mondja, hogy az a bizonyos ismerőse tud táncolni, akkor én elhiszem neki. A következőkben már nem tetszik Elinor hangneme és ha nem lenne a tánctanárom, vagy nem én kerestem volna fel őt akkor most lehet, hogy a farkasom kissé dühöngene, amiért nem kapja meg a kellő tiszteletet. Nem azt mondom, hogy boruljon térdre előttem, vagy gurítson elém vörös szőnyeget, csak a nyers modor nekem valahogy nem jön be és úgy vélem úgy is lehet az ember őszinte, ha kedvesebben közli a tényeket. -De igen észre vettem, hogy eddig is az voltál és csöppet sem gondoltam arra, hogy hazugsággal próbálsz engem marasztalásra bírni. Csak gondoltam megerősítem ezt a dolgot. De mindegy is. Amit az öltözködést illeti sajnos munka után tudok csak ide jönni, így nem mindig lesz időm átöltözni, de ígérem mindig szólok előre illetve megpróbálom az irodámnál elintézni a dolgokat. - Teljesen megértem, amiért nem szeretne beengedni idegeneket a házába és nem is sértődtem meg a kérése miatt, sőt az sem zavar, hogy itt kell átöltöznöm, de igaz, ha már egy férfi társasága is lesz itt más lesz a helyzet főleg, ha az nem a falka tagja. Amint kivonul a teremből én is felállok és táskámból ki is veszem a ruhámat, majd a lapos sarkú cipőt is. Nem tudom, hogy mivel akar kezdeni, de max szól, ha váltanom kell. Hamar átveszem a ruhákat, így még van időm kicsit összeszednem magam, meg körülnéznem alaposabban a teremben. Mikor visszatér egy apró mosolyt varázsolok arcomra, majd meg is szólalok. -Remélem alkalmas lesz ez a ruha a célnak és ezek a cipők is. Nem tudom, hogy mivel akarsz kezdeni, így a laposat vettem fel.-Mutataok a lábam felé, majd csendben is maradok és inkább figyelem őt illetve, ha idő közben a video is bekerül azt is teljes figyelemmel nézem végig.
A hozzászólást Isabelle Davis összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Márc. 26, 2013 10:11 pm-kor.
*Sosem a kedvességem volt az, amit szerettek bennem az emberek. Többnyire azért mert nem is volt bennem, csak akkor ha valaki nagyon kiérdemelte. De ez aligha fordult elő egy tucatszor az elmúlt negyed évszázadom alatt. Van, aki nem bírja a stílusom és ezért soha nem is hibáztattam senkit, fordított esetben Én sem szeretném magam. Bár… ha már itt tartunk így sem.* - Nos… majd szerezek be egy öltöző fülkét, vagy mint mondtam, ha szólsz előre a vendégszoba fürdője rendelkezésedre áll. Csak nem szeretem a meglepetéseket… * Legalábbis nem ilyen esetben, még ha könnyen is tudtam alkalmazkodni és kicsit sem szerettem a kiszámíthatóságot, ha az átlagot nézzük. De nem is szaporítottam tovább a szót… Ha a nő körbenéz, sok minden érdekeset nem láthat… a tükrök a falba vannak építve mind a négy oldalt. Két helyen nincs, az pedig az egyik a lépcső, amin lejöttünk a másik az ajtó, amin távoztam. Ez utóbbi közvetlenül a házamba vezet, így ez nem is igazán lényeges. A lépcső alatt egy kis hűtő, benne természetesen víz meg magam miatt néhány energia ital és csoki szelet. Mellette pedig jó pár ülőpárna a szivárvány összes színében. A tükör mentén fel van szerelve egy rúd is, ami a nyújtáshoz szolgál vagy épp a balett oktatáshoz. A sarokba az asztalkán csak a hifi van, illetve pár tucat cd. Ahogy visszatértem a gépemmel a honom alatt, az ajtóban egy pillanatra megtorpantam és a ruhát meglátva felvontam a szemöldököm. ~Ó anyám… ez még rád nézve is… áh mindegy.~ De ahogy beszélni kezdet már be is csuktam az ajtót és a gépet az asztalra tettem, miközben bőszen keresgéltem a videókat válaszoltam is.* - Felőlem otthonkába is táncolhatsz, csak ruha legyen. De ha Te ebben érzed magad nőnek, ám legyen… *Vontam meg a vállaim könnyedén. Amíg nem akar rám is ilyet húzni semmi problémám nincs és mivel az öltözködése nem tartozik a tánchoz, így még a véleményem sem jutott eszembe megosztani vele.* - A lapos jó lesz… ééés… meg is van. * Az első videót elindítottam, és kissé felegyenesedve fordultam oldalra, hogy teljes mértékben lássa, míg én alatta magyarázok. Ahogy elindult vártam pár pillanatot, míg a kép is bejött.* - Szóval… ez a tangó, amiről Te beszéltél. A szenvedély, az érzelmek tánca. Ez Én vagyok és az egyik táncpárom még régebbről. Meg van minden, ami csak kellhetett. * Itt elhallgattam és megvártam, míg véget ért. Magamban messze jártam, még csak nem is ebben a városban. Imádtam táncolni. Most sincs másképp, de megváltozott valami… valami amitől egyszerűen képtelen lettem arra, hogy még egyszer ilyen minőségben agyak elő bármit is. Kivéve Leot, de vele hamarabb fojtanánk meg egymást, mintsem, hogy ilyet hozzunk össze. Ahogy vége lett már indítottam is a következőt (5:50-től)* - A lépések jók, az alap meg van… de hiányzik mind a két táncosból a plusz. Nem újdonság, hogy az ezen is én vagyok egy másik sráccal. De itt már nincs bennem semmi, csak a száraz elmélet és maga a tánc lépéslépés. Ez a nem mindegy és ez dönti romba vagy teszi olyanná a tangót, mint amilyen. * Ezt is megvártam, míg végig megy. Rajtam aztán ne múljék. De így legalább látja, hogy mi a különbség. Ez a táncom már az után volt, hogy megtörtem. Semmi érzelem és még a másiktól is viszolyogtam. Szóval egy kalap sz*r az egész, még ha nem is sokban különbözik a kettő technikailag. Mikor végetért csak kikapcsoltam a gépet és lehajtottam a tetejét.* - Szóval… melegítsd be, és ha kérdésed van, közben hallgatlak… * Fejeztem be és már a rúdhoz is mentem, hogy magam is nyújtsak párat. No nem mintha az egész éjszakás táncban és a kiszolgálásban volna alkalmam elpuhulni, de sosem árt óvatosnak lenni. A lábam már fel is dobtam a rúdra, egyenesen, kinyújtva, a lábfejem lebiggyesztve és ráhajolva, majd ebben a helyzetben a földet érintve a tenyeremmel és a másikkal is ugyan ezt.*
//A videó csak tájékoztató jellegű. Természetesen az avimról maximum akkor találnék táncos videókat ha épp rúd körül pörög és vetkőzik. Szóval próbáld oda képzelni, hogy az Ő. //
-Megértem, hogy nem szereted a meglepetéseket, bár nem hittem volna, hogy ez akkora gond, de akkor inkább majd megpróbálom valahogy megoldani ezt az apró problémát.-Kissé furcsa nekem ez a nő. Táncot oktat kéri is, hogy hozzunk magunkkal ruhát, cipőt, amivel nincs is baj, meg igazából természetes is, de arra nem készült fel, hogy esetleg itt akarna valaki átöltözni? Inkább ezzel nem is foglalkozom tovább, majd azokon a napokon, mikor ide jövök megpróbálok előbb végezni és a munkahelyemen majd átöltözöm, vagy megoldom majd az erdőben valahol. Úgy is megszoktam már, hogy kint a szabadban veszem le a ruháimat. Felvonom a szemöldököm ahogy rejtetten elmondja a véleményét a ruhámról. Persze tudom, hogy nem egy kisestélyi, de nem is oda készültem. -Nem gondoltam, hogy ki kellene öltözni. Tudtommal ez nem egy bál, vagy valami ünnepség, csak egy táncóra.-Oda meg nem fogok felvenni egy drága holmit. Ez egy régi göncöm és szerintem egy ilyen helyre tökéletes, de végül is nem lepődöm meg azon, hogy neki nem tetszik. Ami rajta van szerintem nem ruha csak pár textil összevarrva. Én olyat sosem vennék fel...Gondolom ez is a korom miatt van. Mikor húsz voltam még a csuklómat, nyakamat sem mutathattam meg nem hogy a hasamat, csípőmet. De tudom ez a mai divat. A legtöbb fiatal már alig hord valamit. A fiúkat sem értem, hogy miért jó mutogatni a boxerüket, de hát ha ez őket boldoggá teszi én nem szólok bele. Miután megnéztem a videókat végighallgatom őt, majd bólintok is egyet a szavaira. -Nos ebben igazad van. A másodikban valóban nincs túl sok érzelem, de én akkor is ugyan azt gondolom, amit az előbb mondtam. Szerintem az érzelmeknek teszik a tangót azzá ami, vagyis a nélkül szerintem nem tangó, még ha úgy is nevezed. De értem mit akarsz ezzel mondani nekem és hidd én is tudok olyan lenni, mint amilyen te voltál az első videoban. Még nem ismersz engem. Lehet, hogy merevnek tűnök, de annak is megvan az oka, viszont ha valamit elkezdek azt szeretem jól csinálni.-Lehet, hogy már elítélt a külsőm és az eddigi viselkedésem alapján, de igazából ez engem csöppet sem érdekel. Nm ismer engem és nem is fog olyan nagyon megismerni. Ő nekem csak egy tánctanár és nem hiszem, hogy majd egyszer puszipajtások leszünk, de nem is célom ez. A célom az, hogy megtanuljak tangózni, rendesen. És ha ahhoz az kell, hogy elviseljem a stílusát ám legyen. Követem őt a tükrökhöz, majd mikor kiadja a feladatot a szemöldököm felszökik. Talán azt mondanom kellett volna neki, hogy így még sosem tanultam táncot? Az 1880-as években nem így tanították a táncokat. -Oké nyújtanék, de mégis pontosan mit csináljak? Kövessem azt amit csinálsz? Bár mondjuk ezt a lábfellendítést még nem próbáltam és így nem merek belevetődni a dolgok közepébe.-Lehet, hogy nekem is menne, de nem vagyok benne biztos, így nem kockáztatok.
*Egy pillanatra a nőre néztem és már nyitottam is a szám, hogy reagáljak a szavaira. Igazából nem értettem, hogy a mondani valóm melyik fele nem volt érthető. Mint mondtam nem gond, csak épp szeretek róla előre tudni. A másik, háznál van… fürdőt esetleg ne csináltassak mellé vagy külön öltözőt? No mindegy, egyiket sem fogom és nem is érdekel. Inkább becsuktam a szám és szó nélkül hagytam. Javuló tendencia, de na, néha ilyen is kell. Az újabb megjegyzésére csak egy nagyot nyeltem. Senki nem mondta, hogy ki kéne öltözni sőt, semmit nem mondtam. Vagyis épp pont azt, hogy abban táncol, amiben akar. Engem nem érdekel, míg az ruha. Lesütve a tekintetem fojtottam el egy sóhajt és ezzel a válaszom is. Félórán belül ez a második, ha minden óra ilyen lesz előbb vagy utóbb, de szükségem lesz egy pszichiáterre. No de most a videók, amik nem voltak több pár percnél. A bólintására elmosolyodtam és már kezdtem azt hinni, hogy nyert ügyem van. Megértette, hurrá. De a szavai… ó istenem. Hát ugyan ezt mondtam nem rég és Ő ennek az ellenkezőjét. Szóval akkor mit is tart továbbra is? Ó anyám… Apu, azt hiszem ez nem fog sokáig tartani. Még két ilyen és a magam szórakozására fogok táncolni. Gyakorolni sosem árt. Lemondóan sóhajtottam és megingattam a fejem.* - Hagyjuk… * Mit bánom én, hogy megérti-e vagy sem, vagy, hogy épp ellentmondásba keveredett önmagával pedig tíz perc sem telt el. Nők… erre nincs más magyarázat, ha csak nem szenilis, vagy maga sem tudja, hogy mit akar mondani, avagy mi is a saját véleménye pontosan. Esetleg ezek kombinációja. De azt legalább tudom, hogy beszélgetni biztos nem fogok fele, még akkor sem, ha elméletről van szó. Na igen, ebből is látszik, hogy türelem nem szorult belém, legalábbis csak egy nagyon minimális és az sem épp a beszédhez van. Szóval inkább ugorjunk. A mozdulatom azonban félbe maradt a nő közvetésére, és bár a lábam a helyén volt, de nem dőltem előre. Ahogy végig mondta, már bólintottam is és szilárd talajra helyeztem magam, hogy segíthessek neki.* - Megpróbálhatod, de az valószínűleg fájna így elsőre vagy a legrosszabb esetben meghúznád valamelyik ízületed. * Mosolyodtam el kedvesen, hisz ez ismerős volt. Mikor bekerültem a suliba gőzöm sem volt ilyenekről. Nekem is tanították, bár mint kötelező tantárgyat, de ez mellékes jelenleg.* - A tükörből tudsz puskázni, míg megmutatom. Aztán segítek… * Édes mindegy volt, hogy merre fordul tekintve, hogy körben tükör volt végig így ezzel nem is foglalkoztam. Csak egyszerűen beálltam mellé távolabb invitálva kicsit a rúdtól, hogy ne azzal kezdjen. Mikor ott voltam, egy nagyobb terpeszből hajoltam előre, tenyeremmel a földet érve. Kicsit rugózva, hogy ha nem megy neki, lássa, hogy mit is kell csinálni, hogy elérje a célt. Közben pedig fokozatosan húztam összébb a lábam, míg nem teljesen összezártam és nyújtott lábbal érintettem a földet, persze a rúgózás közben nem állt meg, nehogy Ő is abba hagyja. Közben pedig ha nem ment neki, akkor a folyamatot ott hagytam és felé fordulva – oldalról – segítettem neki, hogy a tenyere mindenképp érje a földet. Nem fájhatott neki a tettem, hisz csak a lapockái között nyomkodtam a saját rugózásával egy ütembe. Annyi, hogy ha nincs hozzá szokva az ilyen gyakorlatokhoz, akkor tovább tart neki elérni a célt és egy kicsit húzódik a lába. De pont ez a lényeg… * - Ezt otthon is csinálhatod, és akkor könnyebben hozzászoksz… * Mondtam még mindig kedvesen. Csak tájékoztató jelleggel, hogy egy idő után, ha mondjuk napi csak egyszer is csinálja pár percig sokkal elviselhetőbb lesz aztán már észre sem veszi. Ha elértük a célt, akkor szóltam neki és ezúttal derék ingással kezdtem. Jobra – balra, miközben a kezeim is lendültek velem. Ehhez nagyobb távolság kellett, hogy ne ütközzünk össze, de hely az volt bőven. * - Tudsz spárgázni vagy hidat csinálni? * Tájékozódtam tovább, hogy mennyire is dobhatom, be a mélyvízbe vagy a mai óra arra megy el, hogy átvegyük a nyújtásokat. Vagy legalábbis azokat, amik szükségesek.*
A hozzászólást Evelyn Klyer összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Márc. 27, 2013 2:50 pm-kor.
-Igen én is valami ilyesmire gondoltam. Szóval inkább maradnék a könnyebb dolgoknál, majd ha felkészültem rá akkor ezt a lábfeldobást is megpróbálom!-A szavaira bólintottam egyet, majd elkezdtem figyelni, hogy mit is csinál. Lassan utánozni kezdtem, bár sűrűn be kellett pillantanom a tükörben, hogy biztosabb legyek a dolgomban. A jelek szerint valami hasonlókat produkálok, bár még nem sikerül az egész tenyeremet letenni a földre, de tudom, hogy egy kis gyakorlással később ez is menni fog. Mikor mellém lép és hozzám ér tovább folytatom a hajlongást és engedek az „akaratának” érzem, hogy fokozatosan egyre lejjebb jutok, de azért még így is van mit fejlődnöm ilyen téren, bár azért kezdetnek szerintem ez sem rossz. -Otthon biztosan fogom ezt gyakorolni. Érzem is most magamon kicsit, hogy mennyire merevek az izmaim. Nem hittem volna, pedig azért nem hanyagolom magam és a munkám során is sokat rohangászok, bár tudom az nem ugyan az.-Örülök neki amiért ilyen kedvesen próbál nekem segíteni és megosztja velem a tanácsait. Ha így viszonyulnak hozzám, akkor én is előveszem a kedvesebb oldalam. A következő gyakorlat igen egyszerű így hamar bele lendülök. Érzem ahogy minden izmom megmozgatom. Nah igen ilyenkor veszi észre az ember, hogy mennyire eltunyul a munka mellett. De milyen vicces...Farkasommal sűrűn járok ki az erdőbe, de az emberi alakomnak ez nem elég. -Spárga és híd? Nos bevallom őszintén sosem csináltam. Látni már láttam, de fogalmam sincs, hogy hogyan kell és azt sem tudom, hogy menne e. Tudod eléggé előkelő családból származom, így sok minden kimaradt a gyerekkoromból.-Nah meg az akkori időkben más volt a „testnevelés”, de most nem kezdhetem elmesélni neki, hogy az 1800as években nem így tanítottak engem táncolni. -Remélem azért nem olyan reménytelen az esetem. Én nem tartom magam ügyetlennek, könnyen tanulok. Szóval szerintem majd az ilyenekkel nem kell sok időt foglalkoznunk.-
- Vannak olyan izmok, amiket az ember nem használ minden nap. Persze vannak akik genetikailak hajlékonyabbak. De többnyire gyerekkorban szokták ezt fejleszteni és balettre vagy atlétikára beíratni a gyereket. * Mondtam neki csendesen, persze nem hagytam a mozdulataimat és továbbra is segítettem neki, majd a végén, hagytam, hogy egy párszor magától megcsinálja minden segítség nélkül. Mikor végzünk, válaszol a kérdésemre is, amire első körben csak bólintok. * - Annyi baj legyen… majd gyakoroljuk. Most nem olyan lényeges, mára és még egy ideig úgy is a lábaidon lesz a hangsúly. * Legyintettem, hogy azzal majd ráérünk később is foglalkozni mikor a döntésekhez érünk. Amiben lényegesebb szerepe van a hátnak.* - Mindent meglehet tanulni, csak edzés és gyakorlás kérdése. Gumiember nem lesz belőled, de az alapvető hajlékonyságod meglehet szerezni. * Vigyorodtam el. Hisz a gumiemberes hasonlatot csak viccnek szántam. De csak annyit akartam mondani, hogy akrobata nem lesz belőle, de ettől még nem veszett, fejsze nyele…
A korábbi bemelegítő gyakorlatokat megismételtettem vele még párszor, és ha végzett, akkor beálltam a mellé. * - Szóval kezdjük az alaplépésekkel… Azt mutatom, amit neked kell csinálni. Igyekszem lassan, jól láthatóan mutogatni, de ha valami nem stimm, csak szólnod kell. Mára ez az anyag erre a félórára és igazából minden órára, amíg nem megy. Zene nélkül… * Persze szívesen kapcsoltam volna valamit amolyan háttérzajnak. De persze nem akartam megkavarni a másikat, így csak a számolásom és esetenként közbe magyarázásom csendjében igyekeztem tanítani. Én képes vagyok disco zenével a háttérben is az alapokat mutogatni, figyelmen kívül tudom hagyni a ritmust. De nekem a véremben van és tanultam. A lányt lehet, hogy ez megzavarná. Pláne, hogy rockosabb zenéket hallgatok. S azt semmiképp sem akartam, így maradt a csend.* - Nem úgy… várj, segítek… * Szólaltam meg, mikor a lába másképp ívelt hátra. Szoknyám széles kicsit megfogva guggoltam le elé, majd a bókájánál megfogva irányítottam a lábát három mozdulat erejéig, hogy érezze, mekkora ívben kell. Persze csak ha nem rúgta ki a fogaimat… amire egyébként nem volt oka, mert nem bántottam, csak finoman megfogtam és irányítottam.* - Nahm így jó lesz… * Álltam fel egy fáradt sóhaj következtében és a hűtőhöz sétáltam egy energia italért. * - Kérsz vizet vagy ilyen lötyit? * Kérdeztem meg tőle, megmutatva a sajátom, hogy mire gondoltam alatta. Nem, nem fáradtam el, csak épp kezdtem érezni magamban a fáradságot. Nem tudom mikor aludtam jól utoljára, vagy akár csak végig az „éjszakát” ami esetemben a délelőttöt takarta. Ha kért valamit, akkor oda adtam. De én magam csak felbontottam a dobozt és egy nagyot kortyolva belőle, továbbra is a kezemben tartva mutattam az alaplépést. Ha közben ivott, vagy csak az után állt vissza miután ivott nekem mindegy. Én bizony nem váltam meg az éltető forrástól és szerintem fejen állva is képes letten volna az alaplépésekre. *
-Nem is szeretnék gumiember lenni! Néztem párszor versenyeket...Most hirtelen nem is jut az eszembe az a sport, de ahol a lányok hihetetlen rugalmasak, általában labdával, vagy hullahopp karikával tornáznak és a lábukat képesek a nyakukig felemelni meg összecsomózni...Szinte az állam is leszakadt, hogy hogy képesek erre ezek a lányok. Mintha nem is lett volna bennük csont. Hihetetlen!-Nézni elnézegetem őket, de hogy én is ilyen legyek az valahogy nem vonz engem, és szerencsére Elionor sem szeretne azt csinálni belőlem. Mint egy jó gyerek beállok mellé és hol a tükörbe pillantva, hol rá megpróbálom utánozni a lépéseket. Elsőre nem tűnik nehéznek, de mikor elkezdem belegabalyodok a dolgokba, ám kitartó vagyok! Minden egyes mozdulatát megpróbálom teljesen ugyan úgy utánozni, de idővel azért ráébredek, hogy bizony valamit nem csinálok jól és ezt ő is megerősíti. Hagyom, hogy megfogja a lábamat, hiszen tanulni akarok és így valójában sokkal jobban ráérezhetek a dolgokra. -Értem már! Köszönöm!-Miután elenged nem hagyom abba a gyakorlást. Amíg bírom még csinálom. Minél hamarabb megtanulom ezeket a lépéseket annál hamarabb kezdhetem el az igazi táncot. Igen izgatott vagyok, hogy vajon milyen lesz vagy, hogy én milyen leszek, egyáltalán van e elég tehetségem ahhoz, hogy elsajátítsam ezt a táncot, vagy reménytelet eset vagyok!? Én nagyon is bízom benne, hogy semmi probléma nem lesz. Az biztos, hogy sokat fogok tenni azért, hogy rendesen megtanuljak tangózni. -Köszönöm, de nem kérek semmi...Majd az óra végén iszom.-Már belendültem, így nem akarom abba hagyni, talán így jobban rögzül majd bennem. Azt hiszem most már esténként lefekvés előtt vagy egy órát gyakorlással fogok eltölteni. -Általában mennyi idő alatt tanul meg az ember tangózni? Tudom ez egyéntől függ, de mondjuk neked mennyi időbe telt?-
*Az üres locsogásra csak elmosolyodtam. Valahogy nem voltam sosem az a beszédes fajta, ha a nőkről volt szó. S ami azt illeti a pasikkal sem voltam sokkal különb csak ha ugratni kellett a másikat és épp olyan hangulatom volt, vagy épp nagyon felkeltette az érdeklődésem. Amit Isáról nem mondhattam el, pláne nem így, hogy még csak nem is érdekelt, amit mond vagy épp még csak ugratni sem lehet. Mondjuk meg sem próbáltam, elvégre miért tettem volna? Szóval csak maradjunk a lényegnél, az pedig a tánc és maximum az azzal kapcsolatos megjegyzések, kérdések, irányelvek és mutatások. Szóval csak neki álltam az alaplépéseket mutatni neki és nem pedig a beszéddel foglalkozni. Vagyis csak akkor amikor szükségét éreztem, mert épp magyarázni kellett. S egy ilyen alkalommal meg is mutattam neki. Miután végeztem a visszautasítására csak meg vontam a vállaim. Nekem mindegy, hogy iszik, nem iszik én ittam és ez a lényeg. Persze közben követtem a tekintetemmel a lépéseit, hogy nem-e tér ki valamerre amerre nem kéne. De nem lesz ez rossz, csak idő és gyakorlás kérdése az egész. Menetközben mellé álltam és folytattam én is tovább. Persze én már a szokásos csípő mozgásom is belevittem, de ez csak megszokás volt, amit észre sem vettem annyira berögzült. Mikor kérdezett csak megtorpantam és örültem, hogy példát hozott fel, azonban azt már nem, hogy engem. Egy lemondó sóhajjal megingattam a fejem.* - Nézd… nem tudom. Én hamarabb tudtam táncolni, mint járni, nekem meg volt az alapképzetségem mikor latinra váltottam. Anyám származása miatt, pedig a véremben van amit már pisis korom óta edzettek. A lépéseket egy-két hét alatt megtanultam heti két órában. De Én otthon is csak táncoltam, bulizni sem discoba jártam, hanem latin estekre akkoriban. De ha számokat akarsz, és mindenképp engem. Akkor az alaplépések után egy hónapon belül versenyen indultam vele. Viszont neked több idő lesz szerintem… *Vontam meg a vállaim könnyedén. Más adatot nem tudtam mondani. Volt olyan társam aki mai napig nem tudja előadni. Eljárni eltudja, de nem ebből áll és ebbe nem akartam bele menni.* - Na de mára ennyi volt… ha találsz partnert csörögj rám. * Mosolyodtam el kedvesebben, mint aminek a szavaim hatottak. Hisz azok megint csak a száraz tények voltak. Amiket eszembe sem jutott megmásítani. Ha most elfogadta kapott egy palack vizet és kikísérve elköszöntem Tőle.*
//Köszönöm a játékot. Várlak Titeket a következőre. //
-Értem! Tudom, hogy nekem több idő lesz, nem is gondoltam volna, hogy ugyan olyan gyorsan és ügyességgel meg fogom tudni tanulni mint te. Rajtad látszik, hogy ez az életed. Nekem meg csak egy amolyan hobbi.-Ez csöppet sem önbizalomhiánynak a jele, csak reális vagyok. Nem mondom azt, hogy botlábam van, mert szerintem nincs, de azt is nagyon jól tudom, hogy verseny szinten nem tudnám megtanulni, szerintem ahhoz nem elég jó a mozgásom, amivel nekem semmi bajom nincs. Engem már az is boldoggá fog tenni, ha rendesen végig tudok majd táncolni egy tangót. A lényeg, hogy jól érezzem magam közben, még ha nem is sikerült olyan szépre. -Nagyon szépen köszönöm ezt a mai órát. Már most sokat tanultam és ígérem ahogy időm engedi otthon is gyakorolni fogom a lépéseket meg a nyújtást.-Be akarom neki bizonyítani, hogy igen is tudok kitartó lenni, no meg a magam érdekében is kell gyakorolnom. Ha csak a táncórákon próbálgatnám nem hiszem, hogy túl messzire jutnék a dologgal. Úgy vélem a tánc nem egy olyan dolog, amit elég csak heti két órában gyakorolni. Ahhoz, hogy természetes legyen minden lépés be kell rögzülnie, mint egy mindennapos mozdulatnak. Nem öltözöm vissza, mert felesleges hiszen innen már csak haza megyek. A vizet elfogadom és a felét ki is iszom. Igaz nem mozogtam most sokat, de azért ki tud száradni az ember ennyitől is. Kedvesen köszönök el a nőtől. Amilyen rosszul indult ez az óra szerintem olyan jól is végződött. Legalább már kedvesebben tudunk egymáshoz szólni, amit nagy előrelépésnek tartok.
-Szuper. Akkor majd felkeresem, hátha. Maximum verekedés lesz a vége, ha nemet mond. Megjegyzem a nevet, nem mintha érdekelne különösebben, hiszen Eve tudja, ha valami nem keltette fel az érdeklődésemet, az pont a saját nemem. Idáig még nem jutottam el, szép is lenne. -Majd ők is megtudják időben, kislány. Valóban? Akkor stratégiát kell váltani. A kijelentésén elgondolkodom, nagy ész nem kell ahhoz, hogy tudjam, mindenhol más eszközök játszanak, de azért fontos információ ez a számomra. Eve kudarcot vall.. ritka eset, de ha tényleg így van, akkor az azt jelenti, nem csak az erő dönt, hanem az ész is. -Vigyázok, nem veretem szét feleslegesen, nem áll szándékomban... de ha mégis sikerül, akkor ápolsz, ugye? Vigyorom egyre csak szélesedik, azt hiszem, mindenki ilyen nővérkéről álmodozik, nem azokról, akikkel a valóságban találkoznak. Hogy mire gondolok pontosan, az arcomra van írva, nem is próbálom leplezni. -Hogyne, vettem észre. Édesem, ha ez így lenne, akkor nem csak a barátod lennék haveri alapon, maradjunk ennyiben. Én pedig nem jogot szeretnék, hanem társat. Több jogom... nevetnem kell. Azért hagyja figyelmen kívül a jeleimet, és egyre inkább az az érzésem, direkt csinálja. Annyi baj legyen, akkor más módszerhez kell folyamodnom, viszont ha nyíltan bejelentem neki, akkor meg elhalálozik nekem röhögés által. Kell ez nekem? -Velem. Miért? Nem nézek ki férfinek, vagy mi? Erről beszélek, Drágám, pontosan erről. Jogok, mi? Kellett volna? Álmaimban... csodás. A sóhajom mindent elárul, egyszerűen nem értem. Ha mellette vagyok, az a baj, ha nem, akkor az. Mindent tudok róla, az egyetlen olyan személy vagyok az életében, aki mindenen végigment vele, és akkor tessék. Kemény dió, de pont ezért szeretem, önmagáért. -Örökké nem kerülhetsz el mindenkit, kislány. Ha bejön neked, akkor találkoznod kell vele, és lehetőleg nem lefejelni. Pláne akkor, ha úgy érzed magad, mint egy igazi NŐ. Megnyomom az utolsó szót, hogy értse, mire gondolok, de nem éppen van ínyemre, hogy tanácsot kell adnom neki egy ellenféllel szemben. Arra pillantok, amerre int az állával... nos, tetszik a látvány, de van egy különbség... Eve-t ismerem, viszont a látvány önmagáért beszél. Nem rossz, nem rossz... na de nem most fogok telefonszámot cserélni. Hallgatom a szavait, és ismét nevetek, nem tehetek mást. -Kitartás, türelem? Ezt nekem mondod? A múltad hogy kiderül vagy sem... aki igazán szeret, elfogad azzal együtt, mert hozzád tartozik. Ne hidd, hogy emiatt kevésbé vagy vonzó, vagy NŐ... nagyot tévedsz. Más belerokkant volna, de te erős vagy édesem. Sok mindent el lehet rólam mondani, de hogy ne lennék kitartó, na azt nem. Türelmem is akad, elméletben, bár sokszor adtam tanúbizonyságát, de egyelőre ez édes kevés. -Mondd ki bátran, pofámat evésre, ha lehet. Nem fogom felhúzni az orrom. Az pedig... látod? Ezért nem mentem a konyhába, előrelátó voltam. Én örüljek? Ő örült neki, vagy nem? A fenét voltam előrelátó, csak pakolni nem volt kedvem, ennyi az egész. Persze szép kis ramazuri lett volna, ha tényleg azt a helyiséget választjuk, jobb is, hogy kimaradt. Azt a lányt azóta sem láttam, csak a hír jutott el hozzám, ami szárnyra kapott, miszerint Eve a barátnőm, és én egy mekkora tapló vagyok, hogy mellette csajozok. Jót röhögtünk ezen, meg kell hagyni. -A balettről nem volt szó, arra nem veszel rá, a többi mehet. Egyszerű, meglepődött azon amit látott, hiszen azon felül, hogy hiányosak a biológiai ismeretei, és késve ébredt rá arra, nőből vagy, nem hitt a szemének, hogy nem tálcát lát nálad, hanem kést. Mégis mi más lehetne a magyarázata? Semmi egyéb. Nem sok lány forgatja olyan ügyességgel a pengét mint Eve. Mosolyom jelzi, okoz még meglepetést sokaknak, ez egészen biztos. -Halk voltam, de figyelek rá. Ugye? Tudom, hogy az eszemért is szeretsz, ne tagadd. Miért? Tökéletesen vezetek, nem ugratok rámpán, nem két kerekezek, nem megyek szembe a forgalommal, még a táblákat is ismerem... már ha figyelem. Hol itt a probléma? Mivel nem akarok legózni, természetes, hogy egyben szállítalak haza. Még véletlenül összekeverném, hogy most melyik az autó darabja, és melyik a tiéd. Nem kéne.
[Eve háza]
Óvatos vagyok, hiszen utasom van, nem száguldok, szépen biztonságosan érünk a házhoz, le is parkolok gyorsan, hogy minél előbb vízszintesbe helyezhessem, mielőtt itt alszik el a kocsiban. -Megérkeztünk, köszönjük, hogy sofőrünket választotta, reméljük elégedett volt a szolgáltatással. Kint mínuszok repkednek, kérjük vegyék magukra a szekrényüket is, míg elérnek úti céljukhoz. Kipattanok a kocsiból, és nem érdekel, mit szól hozzá, de feltépem a másik oldalon az ajtót, hogy ki tudjon szállni. A hirtelen mozdulattól csak remélem, nem marad kezemben a kilincs, bár az sem zavarna, laza mozdulattal dobnám a hátam mögé. Nem kell az már. -Szép kis ház, tetszetős. No de vezess, én még eltévedek... a kertben is. Amíg Eve magához tér a csípős levegőtől, addig kikapom a csomagjaimat, és máris mellette termek, hogy birtokba vegyük a házat.
*Az út nem volt hosszú, csak a lámpák nyújtották meg. A tempó szinte fel sem tűnt, mással voltam elfoglalva. Csak néztem, ahogy Leonard vezet elmerült tekintettel, mintha nem is itt volna. Az útra figyelt, én meg nem szívesen szakítottam volna meg ezt a csendet, ami szinte tapintható volt körülöttünk. Még mindig felvoltam pörögve, azonban nem tagadhattam, hogy fáradt vagyok. Hát persze, hogy az vagyok. 4 óránál többet nem bírok aludni, azt is pocsékul, tegnap délután óráim voltak és végig melóztam az éjszakát. Nem csoda, hogy a csendben és a melegben kissé nyomottnak éreztem magam, miközben azt a jól ismert arcot mustráltam. Nem akartam elszalasztani, és ha nem tudnám, hogy normális álmokra képtelen vagyok, még mindig azt hinném, hogy csak álmodom. Mint akkor mikor hívott. Mikor megérkeztünk egy fáradt és halvány mosoly került az ajkaimra, ami csak hamar nevetésbe torkollott, ahogy lekezdte mondani a magáét.* - Igazán szemrevaló látvány nyújtott ez az út. Köszönöm. * Naná, hogy elégedett voltam, hisz itt van a maga kis hülye fejével. A szekrényt ugyan nem vettem magamra, de a kigombolt kabátomat elkezdtem összegombolni és már nyílt is az ajtó előttem, akarom mondani mellettem.* - Még mindig nem verték ki belőled az udvariasságod… * Állapítottam meg mosolyogva miközben kiszálltam a kocsiból. De nem kezdtem kiselőadásba, mint máskor. A férfi pontosan jól tudta, hogy nem sűrűn viselem az ilyesmit. Vagyis, a legjobb megfogalmazás inkább az, hogy nem sűrűn tudom értékelni.* - Nem olyan nagy… csak ez volt az egyetlen értelmes, amit lehetett kapni a városban. * Vontam meg a vállaimat a többire kapásból ráfért egy felújítás. Én meg már nem akartam a Hotelben élni. Közben persze bementem a kapun és a táskámból is előhalásztam a kulcscsomóm, amin még mindig rajta lógott, a fonalból készült font karkötő amiben L és egy E betű volt bele fonva. Még mindig meg volt. Az ajtót kinyitva léptem be és a nagy ablakoknak köszönhetően nem kellett lámpát kapcsolni.* - Na Drágám, üdv itthon. – s közben a táskám felakasztottam a fogasra, kibújtam a cipőmből és elkezdtem körbevezetni. – Ez a nappali, a zongorám még mindig tabu. Szóval kíméld a testnedvektől. Ez itt a konyha. Rostos levek, energia ital, sör, tej és ásványvíz van a hűtőben. Meg talán még felvágott is, meg sajt. Kávé, cukor, forró csoki por abban a szekrényben, a kenyér meg ott. Mást nem nagyon fogsz találni én menetközben megkajálok mindig. Ha kell valami írd össze aztán valahogy bevásárolok vagy megtesszük együtt. Azaz ajtó, a Táncterembe vezet… - S bizony le is mentem azon a pár fok lépcsőn, ami a pincébe vezetett, ami a tánctermem volt - … ha nem vagyok fent, akkor itt tudsz zaklatni. – Aztán már mentem is vissza, hogy a lépcsőn felmásszunk az emeletre. – Ez a vendégszoba. Ez a te szobád lesz és ez pedig itt a végén az enyém. * S bizony be is nyitottam a sajátomba. Ahova csak könnyed léptekkel bemásztam, menet közben megszabadulva a fölsőmtől, amit jó szokásomhoz hívem a földre dobtam, aztán a dísz láncom követte, ahogy a nadrágom is lehámoztam magamról.* - Mindegyik szobához külön fürdő van. Heti háromszor jön a takarítónő, többnyire délután, Hétfőn, szerdán és pénteken. Ha szépen nézel rá, akkor lehet, hogy főz is valamit. Ha engem keresnek és nem vagyok itthon, akkor hívjon fel. Csak a tanítványaim tudják, hogy itt lakom. Szóval nem hiszem, hogy bárki beállítana azzal, hogy engem keres. Ha mégis akkor ott gáz van… * Nevettem el magam s míg vetkőztem persze beszéltem. Számomra természetes volt, hogy jelenleg már csak egy melltartóba és egy francia bugyiban állok a srác előtt, ahogy a szekrényhez sétálva kivettem egy vékony fehér felsőt, hogy magamra vegyem és megváljak a melltartómtól is. Nem először lát így, s nem is utoljára. Aludni is így szoktam, no meg reggelente sem foglalkozom azzal, hogy egy szál semmiben kavirnyázok át a házon kávéért. Mikor végeztem, a korábban lecsatolt lábszár szíjakat a pengékkel az éjjeli szekrényemre tettem. A szoba nem volt túl bonyolítva, azonban az ágyammal szemben látható volt egy fa bábú, tele mélyedésekkel. Bizony mikor unatkozom az ágyból szoktam „célba” dobni. Mellette az asztalon pedig ott pihent a tőr és penge készletem, ahogy a vörös bársonyon is ott pihent a kétélű kard amit Leotól kaptam. De nem foglalkoztam ezekkel most, csak egyszerűen bebújtam az ágyba és nem hittem, hogy biztatni kell a másikat, hogy vetkőzzön és jöjjön. Ha pedig oda jött, csak kényelmesen hozzá bújtam, a fejem a vállán pihentetve, miközben a mancsom a mellkasán pihent, az ujjaim pedig finoman birizgálták a szőrszálakat, a lábam pedig kicsit felhúzva a lábain. Aztán egy sóhajjal megszólaltam.* - Különben meg, de férfinek nézlek. Az egyetlen férfinek az életemben, ha Papát nem nézzük. * Nyomtam egy puszit a vállára, oda ahol eddig is pihent a fejem. Nem féltem, hogy a hajamra fekszik, vagy meghúzza… meg tanult figyelni rá.* - Kissé elgondolkodtam azon amit mondtál… de Te is tudod, hogy nem megy és tök jól vagyok így egyedül. Nem fogom megkeresni, persze ha véletlen összefutunk, nem fogok elrohanni. De Én nem keresem. Felesleges, de leginkább időm nincs rá. Meg különben is… kizárt, hogy képes legyen szeretni. Melyik pasi tudna, pláne szex nélkül? Meg bakker… megsimogattam az arcát aztán elhúzódott. Szép nap volt, de ennyi. * Hunytam le a szemeim és elűzve a furcsa képeket a fejemből. Tudtam, hogy van egy ígéretem. Nem feledtem, csak szimplán még nem volt időm arra, hogy elmenjek a fegyver boltba. De persze… mindenkinek arra van ideje amire szakít. * - De hagyjuk B.B. -t, jó? Nem akarok róla beszélni vagy azt, hogy körülötte forogjanak a gondolataim. Volt egy szép napunk együtt, kapott egy macskát és a kardom, ajándékba érte. De ennyi. * Tekintettem fel rá egy pillanatra. A szerelmes izére nem tértem ki. Minek? Nem tudok szeretni, nem vagyok képes ilyet érezni. Ezeket az érzelmeket is kiölte az a nap belőlem, csak úgy, mint a félelmet. No meg amúgy sem, így is sokkal többször jut eszembe mint kéne. Arról már nem is beszélve, hogy nem feltétlen csak épp baráti csevegünk mikor felmerül a gondolataimban. Hülye fantázia... olyat mutat amire Én magam nem vagyok képes.* - Inkább mesélj valamit Drágám… szeretem hallani a hangod. * Na igen, nem egyszer sikerült bealudnom a simogató karjai közt és a mély duruzsolása közben. Volt idő a „baleset” után, mikor csak így tudtam aludni. Persze az álom manó most sem járt messze, ahogy szinte hozzápréselődve élveztem meleg testét. De nem akartam aludni… még nem.*
-Igazán nincs mit, ha szépen megkérsz, akkor máskor is közvetítek. Á, á. Ne hidd, hogy mindenkinek kinyitom az ajtót, de minek magyarázzam? Hiszen tudod. Bármilyen körben otthonosan mozgok, de a túlzott udvariasságot nem kedvelem, sőt, egyenesen rühellem. Akadnak olyan szituációk, amikor kénytelen vagyok megtenni ha nincs ínyemre, akkor is, de azért többnyire kerülöm az ilyen szituációkat, és ezzel nem arra célzok, hogy bunkó lennék. -Senkit nem érdekel, a lényeg, hogy otthon érezd magad benne, ennyi. Ha most egy lakókocsit mutattál volna, az sem váltott volna ki felháborodást belőlem. Vagy mégis? Már nem is tudom. Úgy teszek, mint aki ezen sürgősen elgondolkodik, aztán bólintok. Igenis fel lennék háborodva... pont úgy nézek ki. Ahogy kiveszi a kulcsot, azonnal kiszúrom azt a karkötőt, amit még tőlem kapott anno. Gyerekes rajongásomat így fejeztem ki egykor, de mégis megtartotta, ezen el kellett mosolyodnom. Az idegenvezetés el is kell, de Eve sem viszi túlzásba szerencsére, vagyis gyorsan végzünk. Az elején lehet, néha rossz helyre nyitok majd, na de ezt csak elnézi majd nekem. -A hangszereket sosem bántom, tehát ettől nem kell tartanod. Úgy festek, mint valami konyhatündér? Édesem, nekem már az is nagy szó, ha a sörön és az üdítőn kívül van valami a hűtőmben. Azért egy omlettet még elkészítek, azt megtanultam, na de ezen felül? A mindennapi bevásárlás a tojás-sonka párosításból fog állni. Bár megtanultam a lasagne-t is, de csak azért, mert apád kérte. Igaz, hogy az olasz kaja és nem spanyol, de nem mondhattam nemet. Majd együtt kitaláljuk, mi az, ami ehető. Nem nagyon van időm főzőcskézni, azt eszem, amit találok, vagy éppen semmit, vagy útközben oldom meg. Tőlem az is nagy szó volt, hogy kötélnek álltam, és elsajátítottam az igazi lasagne elkészítésének módját, mert egy számomra kedves ember kért rá. A vásárlás olyan lesz, mint amikor vak vezet világtalant, a zöldségeket és a gyümölcsöket felismerem, konzervekben is jó vagyok. -Zaklatni? Szerintem azt nem szeretnéd, de ha ez a kérésed... mikor jöjjek? Amikor itt van egy tanítványod, hogy megkérdezzem, merre van a fürdő? Pimasz vigyorom ismét elárulja, csak ugratom, de képes vagyok megtenni, ismer. Bólintok, mindent megjegyeztem, aztán nehogy rossz felé forduljak. Maximum készítek térképet a házról, vagy elkérem a tervrajzot. Követem a szobába, és nem, nem fordulok el, míg vetkőzik, magam is könnyítek az öltözékemen, miután a táskámat az ágy mellé teszem. A bábura téved a tekintetem, mosolyogva figyelem, bizony, ki van lyuggatva néhány helyen. Ahogy elhelyezkedik, melléköltözöm, régen éreztem a közelségét, és valljuk be férfiasan, hiányzott is, hogy odabújjon hozzám. A hajával játszadozom, megtanultam az évek alatt, hogy lehetőleg ne skalpoljam meg, hanem mindig tudjam, merre kószálnak a tincsei. -Az egyetlen férfinek, aha. Megtisztelő, kár, hogy ez az értelmező kéziszótáradban kissé mást jelent, mint nekem. No de mielőtt elaludnánk... tudom, gyűlölöd az ajándékokat, de ez kihagyhatatlan volt. Melyik férfi tudna szeretni szex nélkül? Én ismerek egyet. Itt áll előtted. Előveszem a kardot, azt a ritka példányt, aminek beszerzéséért nem kis harcot vívtam, hogy átnyújtsam neki. Nem mondok róla semmit, felesleges, ismeri mindegyiket. B.B-re csak bólintok, nem hozom fel többször, ha neki ez ennyire kellemetlen, de a kérdésére megadom a választ, egyenesen magamra bökve. Eljátszom a gondolataimmal, lehet meglépem azt, ami már régóta foglalkoztat, hátha akkor komolyan vesz, maximum kikosaraz ismét, vagy félreért, mint szokta. Persze ha én sem konkrétan kérdezek, akkor ez nem is csoda, nem is lehet rá haragudni emiatt. Sóhajtok egy nagyot, és belevágok. -Eve, tudod, hogy szeretlek. Nem csak úgy mint barátot, ezt már akkor is tudtad, amikor telefirkáltam a szekrényedet, de lehet, azt csak gyerekes szórakozásnak vetted, nem tudom. Oké, fontos a barátságod, de szerinted miért nem maradok meg egy nő mellett sem? Azért, édes, mert téged szeretlek. Nem csak mint barátot, hanem mint NŐT. Nem ígérem, hogy vigyázok rád, mert ugrasz rá, meg tudod magad védeni, megértem, de melletted voltam eddig is, és melletted leszek továbbra is. Az akire azt tudom mondani, hogy társamnak tekintem, az TE vagy, nem más. Mások ilyenkor egy gyűrűt ráncigálnak elő, pezsgőt és ilyesmit, de az nem én vagyok, és Eve sem kedveli. Kard... tökéletes "lánykérés", más röhögne rajta, de ez véresen komoly. Talán most érthető voltam, és azt is tudom, sokkolom a "vallomásommal", de mégis hogyan kellett volna elmagyaráznom, hogy nem akarok más mellett kikötni? Nem érdekel, hogy nem tud főzni, nem érdekel, hogy nem háziasszony, az érdekel, amilyen ő maga, hiszen ezért szerettem bele. Számítok arra, hogy kiröhög, hárít, vagy egyszerűen elutasít, de kénytelen voltam végre kimondani, és ha minden igaz, végre értelmesen, nem egy-egy odalökött utalással. -Meséljek még valamit, vagy inkább húzzak át a másik szobába, álljak a bábu helyére? Az sem zavar, ha most televagdos a tőrökkel, pengékkel, kardokkal. Úgy is ki kell próbálnia az új kardot, tudom, hogy nem szalasztja el. Ha kidob, hát istenem, maximum agglegényi életet élek, egy éjszakás kalandokkal, ahogy eddig is. Agglegény... 25 évesen... röhejesen hangzik, de efelé haladok. Nem kértem, hogy legyen a feleségem, nem akarok házasságot, még nem, csak azt, hogy a társam legyen.
*Az „újabb” kiváltságomra csak a fejem ingattam. Hát én igényéltem az udvariasságot a legkevésbé, pláne Tőle. De ha neki jól esik mit bánom én. Addig is mosolyog és örül a farkának, hogy nem kezdem el leugatni aztán meg röhög egy kört, mikor ott van velem és mást meg leugatok miatta. Hajm… mennyiszer szívatta az aktuális partnereim – vagy haverjaim -, hogy az orruk alá törte. Az egyiket lekiabálom, Leo meg már csak azért is csinálta, mert Ő nem kapott a fejérem. Hajm… mennyi sértődés és hiszti volt már ebből.* - Nincsenek nagy igényeim, de egy lakó kocsi már engem sértene… * S valóban. Eléltem én bárhol, csak épp azért a minimális komfortra szükségem volt. Elvégre azért egy kis helyen nem férnék el, vagy tudnám kényelmesen használni a pengéim, avagy tudnám nyitni a tánciskolám és a többi ilyen alap dolog amihez kell a hely.* - Hát Drágám, azt Én is szeretem, szóval az egyik nap meglephetsz mire haza érek a melóból. Reggel fél5-re érek haza. * Kacsintottam rá. Poén lenne, haza jövök a melóból és meleg „vacsi” vár a konyhában. Kac-kac… Szép álom, hogy bárki is főzni fog nekem, mert én képtelen vagyok.* - Majd küldök egy sms-t, hogy „most”… akkor azt jelenti, hogy ki kell mentened. Még nem szoktam meg a türelemjátékot. * Vigyorodtam el, de azt már nem tettem mellé, hogy ha olyan, akkor ott is fogom, hogy velem együtt szenvedjen. Hisz párosan szép a szenvedés nem igaz. Óh milyen nagy lelkű vagyok. Na de az ágy sokkal hívogatóbb pláne most, hogy Leo itt van mellettem. Szóval bele is vetettem magam, minden féle szégyenérzet nélkül. Látott Ő már meztelen is, mikor úgy berúgtam, mint a csacsi és hideg zuhany alá kellett nyomnia, hogy ne a detoxban kössek ki, aztán Apu jöjjön értem. Mert bizony még kiskorú voltam. Gáz is lett volna, ha a Papának haza kell jönnie miattam Franciaországból. * - Naaa… ne mássz már el.* Húztam volna vissza magamhoz, de hát csak egy kis gyenge próbálkozás volt a részemről. Szóval lazán kikelt mellőlem, hogy megmutathassa azt az ajándékot, amit már korábban említett. Mivel biztos voltam benne, hogy nem egy hajas baba így kíváncsi tekintetem azon nyomban feléledt, ahogy felültem az ágyon vele együtt. Tekintetem érdeklődve mérte végig és fedezte fel az új játékszerem. S talán ez volt a probléma, ugyan a férfi szavait hallottam ám, ó de még mennyire. Mancsom mégis a kard után nyúlt, hogy a mancsaim közé vegyem. A következő pillanatban pedig már fel is álltam, hogy megforgassam egy kicsit, amolyan tesztelés gyanánt. Azon meg sem lepődtem, hogy pont az apró mancsaimba való és bár a súlya nem épp nőnek készült, de nem volt vészes. Tenyérbe illővolt. Persze közben „figyeltem” Leo szavaira, de na… Lássuk be, tök mindegy miről van szó, ha egy új penge kerül a környékemre felőlem az életemért is üzletelhetnek mellettem, akkor is csak a penge van előtérbe. Miután megforgattam párszor, ami érdekes látvány lehetett így kiengedett hajjal, bugyiban és topban egy karddal a kezemben… hát na, nem mindennapi. De aztán letettem a régebbi mellé, gondosan elfektetve és örömteli, boldogan csillogó tekintettel Leohoz sétáltam. Nyakánál megölelve vontam magamhoz és nyomtam egy puszit az arcára.* - Köszönöm… Tudod, hogy mi kell nekem. Ami pedig a többit illeti. Tudom, hogy szeretsz, ahogy én is Téged és ez már rég meghallatta a barátságot. Mintha csak a részem lennél, több mint egy testvér. Nem volnék nélküled sehol… s ezt tudom. De ne rajtam gyakorold az idióta vallomásokat, amik a tyúkoknak kellenek. Már mondtam, hogy nem vagyok jó teszt alany. A vallomások nem az én asztalom, sosem fogom tudni úgy értékelni, mint mások. Különben meg ez a csöpögős bigyó nem áll jól. – húzódtam el tőle, hogy visszamásszak az ágyba. - Ha egy olyan lányra fáj a fogad akinek ez kell, hát Drágám, hagyd a fenébe. Annyit nem ér… a szimpla sármod is bőven elég onnan meg már csak a teljesítményed csak ráadás. A színészet meg nem a Te asztalod. * Naná, hogy játéknak fogtam fel és kicsit sem vettem komolyan a szavait. S azt hittem, hogy csak rajtam próbálgatja a szárnyait, csak úgy, mint gyerekként és azóta is, ha rá jött az öt perc. Két éve nem találkoztunk, nem csodálom, hogy most rajta volt. Tekintetemben pedig nem volt semmi, csak még a kard adta öröm és boldogság. Imádtam a fejét, tudta jól ezen nincs mit szépíteni vagy tovább képzelni. Visszabújva mellé, csak felvettem a korábbi helyzetem, hogy kényelmesen tudjunk traccsolni tovább avagy, elaludni. a telefonom az éjjeli szekrényen volt. Szal’ ébreszt ha az utóbbi lenne esélyes. A kérdésére csak összevontam a szemöldököm.* - Itt merészelsz hagyni, felváglak vacsira… szóval csak maradj így, aztán pátyolgass egy kicsit. Ez hiányzott… de azért nem savanyodtam be annyira ebbe a két évbe, hogy a hülyéskedéseid a lelkemre vegyem. * Nyomtam egy puszit az arcára, aztán már csak tényleg feküdtem a szoba világos csendjében, várva, hogy duruzsolni kezdjen a másik.* - Most mesélj, aztán ha később lesz kedved megtáncoltatlak a pengékkel. Lent a teremben van hozzá hely, csak a tükrökre vigyázz. * Osztottam meg vele, hogy nekem ez az opció is jó, de most na… szeretetre vágytam, olyanra amit csak Leo tud nekem megadni. Biztonságra és törődésre. Olyan dolgokra, amikről mások azt sem tudták, hogy egyáltalán igénylem vagy képes vagyok ilyenre is.*
Tudtam, hogy idegesíti, ha udvariaskodom vele, de ezt minden egyes alkalommal el kellett játszanom, mert imádom nézni, amikor morcossá válik, vagy elhúzza a száját. Nem baj az, megvárom míg társaságban leszünk, akkor majd én is röhögök egy sort a haverjain. Jó kis móka lesz. -Na ne, most komolyan beszélsz? Hihetetlen, tényleg. Csak a pengéidnek kell egy külön helyiség, vagy kettő? Már nem is számolom. Tovább húzom, nem tudom megállni, hogy ne tegyem. Mintha csak az iskolában lennénk, azzal a különbséggel, hogy már nem pakolok ketchupot a szekrényébe, amit magára önt azonnal, és hasonlók. -Nem is tudom. Megérdemled te ezt az áldozatot? Hm... ezt még át kell gondolnom, az igen korai érkezésnek számít. Hogyne, majd ott hagyom egyedül, amikor elkísérem. Azt már nem, és nem azért, mert féltem, hanem azért, mert addig én is körbenézhetek, hátha belefutok valakibe, akivel elkezdhetem a seftelést, vagy esetleg akad olyan meló, amit a legnagyobb titokban kell végrehajtani. -Édesem, még nem vagyok Gadget felügyelő, és nincs teleszkópos karom, amit tetszőlegesen hosszabbítsak meg azért, hogy a tőlem távolabb lévő dolgokat idehozzam. Ráadásul még mágiát sem használok, így kénytelen vagyok a két kicsi lábammal megtenni eme rövidke utat. A kardot átadom, és tudom, süket fülekre talál amit mondok, elég az arcára pillantanom. A kard az első, a többi meg nem érdekes. Ezzel az erővel a falnak is beszélhetnék, no de mégis mit várok tőle? Eve. Ez megszokott dolog nála, így nem is veszem zokon, még akkor sem, amikor végeredményben leolt, és ugyanott tartunk, ahol annak idején. -Add ide azt a kardot, komolyan mondom, tökön szúrom magam. Ezért iratkoztam be a dráma tagozatra? Nem voltam elég hiteles, mi? Reklamálni fogok. A végén már magam is röhögök, tényleg jártam színi tanodába, és ezek szerint fabatkát sem ért. Mégis mit vártam? Ott is azt mondták, jobb, ha maradok a gitárnál, abban legalább zseniális vagyok. -Rágós lennék neked, ne próbáld ki. Ha pedig feldarabolsz, akkor előtte gondosan tervezd meg, hogy hova rejted a maradékot, nehogy a zsaruk jöjjenek a nyakadra. Nem kéne. Visszakászálódok mellé az ágyba, átölelem, hagyom, hogy odabújjon hozzám, ahogy régen is tette. Jó így. -No de azt áruld el nekem harmatos virágom, hogy mi a fészkes fenét fogok én itt csinálni azon kívül, hogy jégcsappá fagyasztom magam? Ki nem ülhetek az utcára zenélni, abban reménykedve, hogy megszán valami idióta. Szóval, melót kell találnom, tudod, éjszakait. Minden jöhet. Ismer, tudja, hogy mit értek éjszakai meló alatt, nem éppen a pincérkedést. Minden olyan érdekel, ami behajtással, ráhatással, esetleg mással, és sefteléssel kapcsolatos. Hülyén érezném magam, ha csak egy bárban zenélgetnék, abból az életben nem lesz cd sem, pedig a fél anyagom már megvan hozzá. -Akartam mondani, hogy az kelleni fog, még kijövök a formából, aztán véletlenül nem kerülöm el az egyiket. Tükrök maradnak, csak szépen, halkan, csendben. Mire vagy kíváncsi? Arra, hogy mi történt Londonban? Volt egy hatalmas balhé, a magukat chicagoinak tituláló banda kezdte... igen, ők. Azt hitték, kemény legények, és amikor kicsi Jacket parkolópályára tették, hát megtoroltuk. Azt hiszem, mára hírmondójuk sem maradt a városban. Mindig szerettem Eve-vel játszadozni, edzésben tartottuk egymást rendesen, és itt az ideje, hogy ezek mindennapossá váljanak. Röviden ecsetelem a történteket, természetesen sejteni fogja, hogy az a balhé nem véletlenül robbant ki, és azt is, mi lett a végkimenetel.
- Külön szoba? Miről álmodsz édes? Még mindig a pengéimmel egy helységben alszok. Azoknak ott a helyük ahol nekem. Tudod, hogy kéznél legyenek, ha valami megfordulna a fejedben. * Kacsintottam rá. Persze mind ketten tudtuk, hogy nem miatta van. Hanem csak szimplán a pengéim körében biztonságban éreztem magam. A Londoni szobám fala és szekrényei is tele vannak. Ez még persze nem, mert nincs az összes nálam, egyenlőre elég neki egy asztal. Na de a következő kérdésére csak sejtelmesen hajolok a füléhez.* - És ha kárpótollak? * Hangom sokat sejtető, ám a tekintetem csak vidáman csillog. Naná, hogy nem olyan értelemben gondoltam, mint amire a hangom és maga a mozdulatom utalt. Azért itt kérem szépen nem tartok. De azt még nem feledtem, hogy bár nem tartom magam nőnek, de a pasikat a farkuk irányítja. Szóval kitudtam használni, hogy mondhatni úgy dekoratív megjelenésem van. Ha muszáj volt… de többnyire az észre hagyatkoztam, míg nem pipultam be. Na aztán meg már a pengék voltak a szeren, de na… sosem szerettem azzal félre vezetni valakit, mert jól nézek ki. De persze a mindent megváltoztat a pengém, amit megis néztem magamnak, hogy aztán megint mellette kössek ki.* - Nem Édesem… szart se ért a tanfolyam. Vagy ki tudja, én túl jól ismerlek ahhoz, hogy bedőljek neki. Különben is jobban szeretek felül lenni és nem pucsítani. * Vigyorodtam el, ha már dőlésről beszélünk, naná, hogy nem hagyhattam ki. Hajm… nem vagyok elég fáradt.* - Ott az O’Connors… ott zenélnek és balhés hely, már amikor ott voltam mindig volt valami. Alvilág terén meg talán a főnököm kéne megtalálnod. Ha minden igaz este találkozhatsz is vele, még ha csak futólag. Csendesen fazon, sok vizet nem zavar, de ahogy levettem jártas benne. Duncan Corvin a neve… * Bár a nevét már amugy is tudta, szóval ez nem volt újdonság. De volt valami amit nem tudtam kihagyni, így az edzésekre és arra, hogy mi történt Londonban már csak bólintottam. Miközben lábaim átvetve találtam meg a helyen a combjain, hogy előre dőlve, a hajkoronámmal keretezve kezdjem el egy kicsit megharapdálni a mellkasát, a felkarját amit igyekeztem is lefogni.* - Nem…. egyáltalán nem vagy rágós… *Jegyeztem meg, aztán neki álltam folytatni amíg bírta avagy hagyta. Az oldalán, az arcán… de eprsze nem kíméltem, szóval még véletlen sem lehetett izgatásnak venni. Persze, az a jó ha fáj. Én magam ezt vallottam, de na… Leo van itt. Ha meg esetleg megpróbált maga alá gyűrni vagy viszonozni a „szívességet”, igyekeztem védekezni. Táncos vagyok… nem szeretjük a foltokat. Na mintha érdekelne, van alapozó. No meg két három nagy párna, amivel tudok védekezni.*
-Arról, édesem, hogy a lehető legnagyobb szobát keresd meg, lehetőleg 3 nappalit egybenyitva, mert lassan nem férsz el máshol a gyűjteményeiddel. Most nézz oda, mindegyiknek ki kell emelkednie, annyira gyönyörűek. Tudom, tudom, nálam is kész fegyverarzenált találsz. Vigyorgok, ha valaki benézett volna annak idején a hálószobába, meglepődhetett volna, ha felemeli a párnákat. Több tőr, penge és egyebek voltak ott, mint egy hadtörténeti kiállításon, vagy a fegyver vásárban. A felajánlásra felvonom a szemöldökömet, csúnya játék ez így, nagyon csúnya. -Mégis mivel tudnál kárpótolni? Kíváncsi vagyok rá, mit húzol elő a tarsolyodból, mert csak úgy, akármivel nem lehet kiengesztelni. Lássuk... Tudom, hogy nem arra gondol, ami ilyen esetben minden férfi fejében megfordul, pedig elég kihívó ahhoz, hogy ha nem ismerném, félre is érteném. Viszont kíváncsivá tett, melyik játékát veti be annak érdekében, hogy bevállaljam a lasagnet. Rábólinthattam volna csak úgy, holmi kedvességből is, ám nem teszem, mert az túl egyszerű és kézenfekvő volna. -Reklamálni fogok. Hosszú órákon át gyakoroltam például azt, hogy:"-Nyavalya essék a gaz bolondjába! Egyszer egész palack rajnait a nyakam közé öntött. Ez a tulajdon kaponya, uram ez a tulajdon kaponya Yorick kaponyája volt, a király udvari bolondjáé." -Ez? -Éppen ez. -Hadd lám. Haj, szegény Yorick!" Nem tudom komolyan végigmondani, de ennyit arról, hogy megpróbálkozzak még egyszer valami olyannal, amihez közöm sincs. Ennyit a színészetről, lemondok róla. -Azért az sem rossz, ezt ismerjük el, nem kell mindig ragaszkodni a megszokott pozitúrákhoz. Sosem szoktam, és nem is lehet, ha röpke légyottokról van szó, de akkor sem, ha esetleg hazacipelek valakit, mert éppen úgy tartja kedvem, vagy a szükségleteim. -O'Connors? Kezdetnek megteszi, aztán meglátjuk. Felkeresem, de ezt a Corvint is, akit említettél. El kell indulnom, nincs mese. Bólintok, ezzel meg is köszönöm a tippeket, a neveket pedig nem szokásom elfelejteni, már csak azt kell tudnom, mit vagy kit hol találok. Ha életben akarok maradni, akkor bizony jobb, ha mihamarabb belevetem magam az életbe. -Hm... vannak szadista hajlamaid rendesen, nem felejtetted el, ennek örülök. Kínzás, még akkor is, ha nem hergel, és szándékosan nem. Az egyetlen személy, akinek engedem, hogy megpróbáljon lefogni, akinek hagyom, hogy játszadozzon. Nem akarom leteperni, csak viccesen harapok vissza, egy darabig. A párna jó fegyver, csak ki kell kapnom a fejem alól, de az is elég, ha mellettem lévőt dobom hozzá. Már ha nem akadt bele több penge, mert akkor csörgés is várható, így egyelőre nem teszem meg.
- Jah, mégis kínzó kamrának hívod a családi házban lévő szobám… * Nevettem el magam, persze tudtam, hogy hülyeskédeik, de na… azért neki sem szabad mindent. Na jó, de, szabad és még büntetlenül meg is ússza a dolgot. De hát van ez így, mindenki életében akad egy hasonló fazon, akinek mindent, míg másnak semmit sem enged. * - Lássuk csak egy csodás éjszaka, esetleg egy kis akrobatika… * Kezdtem bele továbbra is megtartva a hangom sejtelmességét. De az akrobatika nálam szó szerint ezt takarta. Nem véletlen van a táncterem egyik végében egy rúd. Ha valahol hát ott tökéletesen megtudom tornáztatni magam, minden vetkőzést mellőzve. Nem egyszer volt már rá példa, annak ellenére, hogy színpadon nem igen mozgok rúd körül. S már megint jó vagyok, tekintve, hogy nekem még csak lepedő sem kell hozzá. A csodás éjszaka meg kimerül annyiban, hogy elmegyünk táncolni, aztán haza fele megkajálunk és itthon egy film mellett ökörködünk egy üveg tequilával míg el nem alszom a kanapén. A rögtönzött színi előadásra, csak nevetve kezdek el tapsolni. Irónia szentem, csak is az miatt tapsoltam.* - Hát ez valami csodás volt… csoda, hogy nem nyertél még oscar díjat. * Ingattam meg a fejem vidáman. Ám a következő szavaira már csak vigyorogtam mint a vad alma. * - Kövezz meg Drágám, de én a megszokásaim rabja vagyok. Kávé, tánc, erdei túrák… nincs olyan ember, aki változtatni tudna ezen. * Tekintetem némi kihívással csillant, még ha nem is feltétlen neki szántam. Ő aztán végképp nem tudna rajta változtatni, de persze a próbálkozások mindig is mulatságosak. Számomra mindenképp.* - Ha találkozol Corvinnal… véletlen se említsd meg, hogy meséltem az ajánlatát és ne is szólj bele, még csak féltésből sem. – tekintetem szigorú, ellentmondás nem tűrő. – S ha megkérdezi, hogy miből gondolod… hivatkozz a buksidra… az emeleten a Golden Kaszinó üzemel. Már pedig ahol kaszinó van, ott illegális kapcsolatok is. Nem nehéz összerakni, bizonytani már igen. Úgy is hárítani fog… de okos fiú vagy. * Vigyorodtam el. Nem szerettem volna, hogyha felmerül a nevem az ilyen dolgaik miatt. Az, hogy a barátom és eljön velem este vagy máskor beugrik, egy dolog. Semmi bajom vele, hisz nem akarom én letagadni vagy valami. Azonban az embereknek tudni kell tartani a szájukat, én sem tettem másképp. Leo a kakukktojás, amit én tudok azt Ő is és ez fordítva is igaz. Nem kísérletezgetek, csak meg rágcsálom itt-ott egy kicsit, vagyis inkább nagyon, de a megjegyzésére a mellkasának döntöm a homlokom, míg lenyelem a kuncogásom.* - Mondtam, hogy a megszokások rabja vagyok. * Tekintettem fel egy pillanatra. innen lentről a szemeibe. Azonban ha csak Leo nem próbált meg határozottabban védekezni, akkor bizony a vicces harapásai nem érnek célba. Én bizony nem vagyok olyan kezes, hogy bárkinek is hagyjam magam. Ha valaki el akar érni valamit, azért meg kell küzdeni-e úgy, hogy elérje a célját és maga alá gyűrjön. Még ha csak képletesen is értem a dolgom. Vagy nem? Ki tudja… Én igen, a többi meg nem számít.
Na de ha nem érkezett a revans, akkor visszaemelkedve ülő helyzetbe engedtem el a karjait és fordultam le róla, hogy a takarómra huppanjak.* - Látod Drágám… mindenkit ilyen könnyű kifeszíteni. És csodálkozol, hogy senki nem ér célba? * A kérdés költői, nem feltétlen várok rá választ. Ilyen esetekben férfinek érzem magam és lássuk be, nem épp erre van szükségem és nem is volt soha.
Ha pedig valamilyen oknál fogva megtorolta, akkor csak teljes erőbedobással hadakoztam miközben tovább „kínoztam”, esetenként a karmaim – ami sosem voltak nagyok, csak természetesek - is bevetve. Nem óhajtottam, elregélni, hogy a párna alatt mit talál. Tudta jól Ő maga is és reméltem, hogy nem felejtette el és nem állítja a fejébe az egyiket. Kár lenne ha már az első pár órában komolyabban megsérülne. Pláne, hogy még csak azt sem tudom hol a kórház. Bááár…. a temetővel már találkoztam. *
-Mégis mit mondanék rá? Babaszoba? Ha valaki betalálna kicsiny lelkedbe, és egyszer beengednéd a szobádba, fejvesztve menekülne kifelé, értesítve az összes létező bevetési egységet, miszerint terrorakcióra készülsz. Ez az igazság, mert a többség úgy van elhelyezve, mintha csak arra várna, hogy mikor kerül kézbe. Ugyan tudom, Eve ide nem enged be senkit sem, pláne nem olyat, aki kissé mimóza, de sosem lehet tudni, az pedig tényleg nem hiányzik, hogy egyszer úgy érjek haza, hogy kifolyik a szemem a villogásoktól. -Mikor indulunk a táncterembe vagy a városba? Akrobatika... igen, ez az ő olvasatában egészen mást jelent, és ezt tudom jól, így ugrásra készen várom, mikor akar edzésbe lendülni odalent, vagy éppen indulni egy kis kikapcsolódás után nézve. Egy valami az, amit sajnálok, mégpedig azt, hogy akkor nem éppen kipihenten fog melóba indulni, azt pedig nem kellene hagynom, még akkor sem, ha már nagy kislány, tudja, mi a jó neki. -Ugye? Na ezért mondom azt, hogy semmit nem ért a kurzus, maximum gyönyörűen tudok Shakespeare-i stílusban beszélni, ha arra van szükség. Értékelni fogják egy balhé kellős közepén? Oscart pedig azért nem kaptam még, mert elfelejtettek benevezni. Az időmet vesztegettem, de viccesnek tűnt, és miért ne vágtam volna bele, ha egyszer untam magam? Túléltem, de sosem lesz belőlem színész, hiába is szeretném... mert ez ám az álmaim netovábbja. Ígérem, ha valakinek a sírja felett állok, mindig az aktualitásnak megfelelő darabot veszem elő. -Ez a legújabb perverzitásod édesem? A köveket hol tartod? Gondosan összeválogatott darabok, remélem, amiknek tökéletes a fogása, belesimulnak a tenyérbe... ki akar megváltoztatni? Ám tudok valakit, aki rávett arra, hogy néha fuss utána, vagy gyakorold a célba dobást, mert éppen beszólt. Nem ismered? Megint ugratom, de köztünk ez megszokott dolog, nem is tudnánk úgy élni, hogy ez ne lenne állandó. -Ennyire még nem hülyültem meg, Eve, Biztosan úgy fogok odaállítani, hogy hélló, ismered az itteni nagykutyát? Keresem az alvilági figurákat, segítesz? Nem vagyok amatőr, nem ma kezdtem a szakmát. Pimasz vigyoromat nem tudom letörölni, sajnálom, élvezem, ahogy aggodalmaskodik értem. Túlzásba nem esik, aminek kifejezetten örülök, hiszen az évek alatt megtanultunk mindent egymásról. Ő tudja, hogy én tartom a számat, és én is tudom, ő hasonlóképpen tesz. Működő kapcsolat. Még mindig tűröm, hogy harapdáljon, egyelőre nem teszek semmit. -Érzem, de van egy kis gond, kislány. Én is. Nem vagyok durva, nem akarok sérülést, de eddig tűrtem, hogy engem nézzen kukoricának. Mivel a párnát nem térképeztem fel, mi akadt bele, vagy mi nem, nem erőből ragadom meg, csak finoman, és hajítom a fejére, a felénk néző felével. Felülök, vele együtt, de nem gördítem le magamról, mert ha erősebben teszem, akkor két lehetőség van. Belém térdel, az pedig fájdalmas, vagy leesik/sünk. -Ezzel vitáznék, nem vagyok én Jézus, hogy ki - és megfeszítsenek, különben sem áll szándékomban leutánozni. Verekedés a vége? Dehogy, csak kívülálló látná annak, Eve sem hagyja magát, én sem, ennyi az egész. Azonban alig pár óránk van az indulásig, így inkább átölelem, hogy az a pihenés tényleg annak tűnjön.
Kezdőlap
//
//
, majd jövünk 
