Arra, hogy szeret versenyezni, csak elmosolyodok. Helyes, legalább van, ami motiválja, tovább vezesse az úton, célt adjon számára. A filozofálgatást azonban hagyom is, ahogy a fénykép témát is… Ha létezne bármi ilyesmi az első testemről, minden tétovázás nélkül neki ajándékoznám, ha már ilyen sokat jelent számára, azonban semmi hasonlót nem őrizgetek magamról… őszintén szólva, abban sem vagyok biztos, hogy létezik-e egyáltalán hasonló, szerintem maximum az emlékeikben őriznek tovább a leszármazottaim, akikhez még volt szerencsém az európai utam előtt. - Tégy úgy. Vagy mást nem kérd meg, hogy legalább valami emlékképet osszon meg veled, ha már ennyire érdekel. Nem hiszem, hogy a Teremtője valaha is gondot csinált volna belőle. -jegyzem meg, hisz sohasem értettem, hogy mire fel ez a nagy titkolózás a leszármazottaim között. Odáig rendben, hogy amíg mellettük vagyok, a közelükben élek, ha fel is fedem a létemet, nem feltétlenül szeretem, ha ország-világ tudja, hogy ki is vagyok valójában, de… ennyi év távlatában, pláne, hogy azóta már rég másik testet birtoklok – még ha nem is tudnak róla – mi gondot okozhatnának? - Nos, lássuk csak… -kezdek bele, hogy reagáljak a kérdéseire - Még egy-két évszázad, és akik most a falka gerincét adják, az erejük teljében lévő, erős, fejlett vérfarkasok, elindulnak szép lassan a fizikai hanyatlás útján. Ha addig minden jól megy, addigra a ti generációtok veszi át a helyét, szépen lassan. Ti lesztek, akik megvédik a falkát, akik tovább adják a vérvonalukat, akik nélkül csupán egy rakás öreg, gyengülő vérfarkas lennének. Akik most a kölyöktársaid, velük együtt pár év múlva ti lesztek a falka „ereje”, fizikai értelemben mindenképp. A több száz éves veteránok tapasztalataival úgy is nehéz lenne felvenni a versenyt, de még mindig számíthattok a segítségükre a bajban, hogy tanáccsal lássanak el.-magyarázok, hisz hasonló ez, mint az emberi társadalmak generációváltása, csak kicsit hosszabb időintervallumot fed le. - Nézd, Noah… -fordítom a tekintetem a sötéten hömpölygő vízfolyam felé, hisz nem könnyű, vagy egyszerű a téma, amit épp boncolgatunk - Ha az alapokat tudod, akkor az már fél siker, valamilyen szinten már előnyben vagy azokkal szemben, akiknek még ezeket is meg kell tanulniuk. Nehogy azt hidd, hogy egy újonnan beharapott kölyöknek nem ugyanolyan nehéz megszokni a falkabéli életet, mint neked… Figyelj és tanulj! A legnagyobbak is így kezdték. Ha látják rajtad, hogy tenni akarsz azért, hogy beilleszkedj, nem csak az orrod lógatva sopánkodsz, akkor az már egy jó pont a szemükben. Senki nyakára sem hiányzik egy életunt kolonc… Ami pedig a hibákat illeti, azokból is sokat lehet tanulni. Tudod, mit szoktak mondani… aki dolgozik, az hibázik. Kivéve a filozófusokat. Ők semmit sem csinálnak. -mosolyodtam el a végére. Remélem, sikerül valahogy átadnom a lényeget a fiú számára, hisz közel sem annyira reménytelen a helyzet, mint ahogy azt láthatólag veszi. A lehetőség adott, csak élni kell vele és nem hiszem, hogy sokkal több gond adódna vele, mint egy átlag kölyökkel. Láttam már sokkal nehezebb eseteket is, és egyébként is, ha olyan problémás lenne, akkor már rég nem lenne életben. De itt van, és nagyon is él! - Tudod mit, Noah? -kérdezek vissza az újabb elkeseredését hallva - Már volt szerencsém a helyi Protektorhoz, ha legközelebb találkozok vele, majd megérdeklődöm, hogy van-e valami mód arra, hogy szerezzek neked pár másolatot a felmenőd életének történetéről. -ajánlom fel, hisz ha a teljes sztorit nem is szeretném feltétlenül megosztani vele, a kezdeti néhány száz évet minden gond nélkül olvasgathatja, tanulmányozhatja, ha ennyire hajtja a kíváncsiság és a tudásvágy. - Valószínűleg érezte is, hogy megszakadt a kötelék, csak ahogy semmit nem mesélt a Teremtőjéről, úgy ezt sem volt ereje beismerni magának, mint ha ezáltal továbbra is életben tarthatná. Noah… Nem szeretnélek elkeseríteni, de több forrásból is tudomásomra jutott, hogy Surát 1600-ban megölték. -még ennyi év után is rettentően furcsa saját magamról beszélnem, mint ha valami kívülálló lennék - Németországban, a trieri boszorkánypereknek esett áldozatul, miután az egyik kölyke elárulta. Nem hiába tartották az ezüstöt már akkoriban is a boszorkányok leleplezőjének… Valójában az akkoriban máglyahalált haltak nagy része nem boszorkány volt, hanem egyszerűen vérfarkas volt. -jegyzem meg némi szomorúsággal a hangomban, és még csak nem is kell hazudnom. Ott és akkor valóban meghaltam, valóban az egyik kölyköm volt az árulóm, és valóban a máglyán végeztem. - Biztos akadnak itt is idősek, még ha nem is ennyire idősek… -felelem nevetve, a legtöbb falkában szokták „szeretni” őket, mást nem már csak a sokat látott fajtájuk meg a rengeteg tapasztalatuk végett is. A következő kérdésre, ami a jó és rossz kapcsolatát boncolgatja, csak kérdő tekintettel tárom szét a kezeimet. - Szerintem egyelőre elég, ha nem esel annyira túlzásba, hogy az jelentse számodra a véget. Egyébként meg bőven lesz időd kialakítani magadban egy képet arról, hogy számodra melyiket melyik képviseli. -magyaráztam, hisz a jó és rossz fogalma valóban relatív, nézőpont kérdése, és még sokszor így is maga a helyzet is befolyásolhatja. - De, valóban érdekes. Majd én is utánanézek. Egyébként, ha már a Koránt említettük, az indiai kultúrában a szútra szót használják, ami hasonló jelentéssel bír, csak ott verset jelent. –jegyzem meg, mintegy érdekességként, igaz, ott már egy kis „t” betűvel is bővült a kép. Aztán, ahogy újra visszatérünk a falka témához, csak bátorítóan megszorítom a fiú kezét. Úgy tűnik, tényleg szoronghat emiatt a beilleszkedős téma miatt, ha ilyen sok szó esik róla. - Nem minden kölyök abban a falkában nőtt fel, ahol belekóstolt a vérfarkasok életébe… és ha megnézed, gondolom számos olyan taggal büszkélkedhet a falka is, akik az utóbbi pár évben csatlakoztak hozzájuk. Nézd a jó oldalát… mivel fiatal vagy, a felelősség és az elvárás is sokkal kisebb irányodba, mint egy felnőtt, 300 körüli vérfarkas esetében. Mellesleg, ha úgy nézzük, hogy nem itt kezdted a „pályafutásodat”, attól még jó eséllyel felnőhetsz ebben a falkában. Nem hiszem, hogy ha sikerül megtalálnod a helyed, bárki is problémát csinálna belőle, hogy honnan jöttél. -felelem, ahogy elengedem a kezét, mielőtt még túlságosan is tolakodóvá válna a biztatónak szánt gesztusom.
-Á, a fenét, ha eddig titkolózott, ezután sem fog semmit se mutatni vagy mondani. A másik meg, eljöttem, tehát ahhoz vissza is kéne mennem. Ez nem is akkora hülyeség. Amúgy is ingázok, belefér, ha hazaugrok, csak ahhoz el kell kerülnöm a Teremtőmet, hogy nehogy verembe vágjon. Szép feladat, nem kivitelezhetetlen, eddig is meg tudtam lépni előle. Ahogy hallgatom a nőstényt... annyira szépen hangzik. A jövő generációja. -Aha, de addig élni is kellene, és ha a mostani magamat nézem... szal ha én adom a falka gerincének egy darabját, akkor az a falka baromi nagy bajban lesz. Még seggemen a tojáshéj, belegondolni abba, mi lesz majd egyszer... én mint gerinc. Szegény falka, szegény kölykök, szegény Alfa. Ezt valahogy nehezemre esik elképzelni most, távoli jövő, nagyon de nagyon távoli jövő. -Ez igaz, csak van egy baj vele. Én nem tartozom ide, érted? Nekem tulajdonképpen van falkám, csak nem itt, illetve most már itt... á, bonyolult. Röviden... nem köt ide semmi és senki. Az se biztos, hogy maradok, és most se igazán tudom, minek jöttem vissza. Egyszer biztos találok olyan helyet, ahol tényleg otthon érzem magam... vagy nem. Itt egyedül Darren van, de ő is csak biológiailag a faterom, ráadásul nem is ismertem 20 évig, vagyis ha így nézem... tényleg nem tudom, mit keresek én itt. Már nem kell az aláírása, bár jól esett volna akkor, amikor még fél Kanada a nyomomban volt, de már felnőtt vagyok hivatalosan is, nincs szükségem arra sem. A családja összetartó, én meg itt vagyok idegenként, és marhára nem találom a helyemet azon kívül, hogy Castort tényleg bírom. Darrennel szinte nem is beszélünk, vagy nagyon ritkán, hiszen ott van neki Ashley, igaz, ő megint elment, most meg az új kölyke, tehát rám sem ereje, sem ideje, sem szüksége, csak zavarom a megszokott életvitelüket. -Tényleg? Köszi. Engem nagy valószínűséggel kihajítana, ha ilyesmivel mennék oda hozzá. Vigyorogva gondolom végig az egészet, nem hiszem, hogy a Protektor annyira repesne a boldogságtól, ha egy kamasz ilyesmivel zaklatja. Eddig se nagyon mondtak semmit, vagyis akkor tutira kell hozzá egy bizonyos kor is, hogy esetleg megosszák azt, amit tudnak. -Mert akkora titok? Oké, és akkor ezt miért kell elrejteni? Miért nem lehet azt mondani, hogy meghalt ekkor és ekkor? Mindegy, nem értem én ezt. Te honnan tudsz ennyit róla? Hirtelen felkapom a fejemet. Ez a nőstény tud a dédnagyanyámról, ráadásul olyanokat, amit soha sehol nem találtam meg. Na de honnan? Hány éves lehet? Mert ha egy Protektor kiad neki infót... minima Shane-korabelire saccolnám, bár ahhoz meg kurva jól néz ki. Persze, mert Shane hím, ő meg nem... de most komolyan. Ennek ellenére valami zavar az egészben, csak nem tudom, mi, de hátha sikerül valamit megtudnom még. Abba szar belegondolni, hogy meghalt, valahogy az Amarokkal történt beszélgetés után nem ez volt az érzésem, de lehet, ez az én hülyeségem, és az is, hogy nem is akkora hülyeség. -Akadnak, ebben nem kételkedek. Kicsit házsártosak lehetnek mindannyian, már ha Shane-ből indulok ki, mert hagyjuk meg, nem könnyű eset ő sem, vannak rigolyái. -Én azt mondom, hogy a saját szemszögemből kell nézni. Ami nekem jó, lehet, másnak rossz. Megvonom a vállam, ezen órákon át lehet gondolkodni, vitázni, de ahhoz még fiatal vagyok, hogy ezen rágódjak napokig. -na az vicces. Nekem erről a Káma-szútra ugrik be, de az már egészen más történet. Mégis mi másra tudnék gondolni rögtön, ha nem erre. Most sem hazudtolom meg magam. -Az lehet, de a kérdés az, hogy ez az én falkám valóban? Ebben már nem vagyok olyan biztos. Itt marha hideg van, ez nem az én közegem, nem nagyon illek én ide, ami nem baj. Kicsit még várok, meglátom, és ha nem, akkor majd továbbállok. Az is lehet, hazamegyek, még nem tudom. A nagyfater hiányzik, a falka nem, Jared sem, lényegében a franc tudja, mi lenne a legjobb. Azért olyanról nem nagyon hallottam itt, hogy velem egyidős kölyköt ide eszik a fene, és akkor bekerül egy tök idegen falkába. Tulajdonképpen ki kellene nyírniuk, Darren miatt nem teszik meg, őt meg próbálom nem bajba sodorni, csak hát na. Minek legyek én itt plusznak, amikor azon kívül, hogy felcsinálta a mutert, nincs is semmi közünk egymáshoz? Ashley arc volt, amikor azt mondta, ismerjük meg egymást, de nincs rá idő, mert fater elfoglalt, én is megyek a fejem után. Egyszer majd lesz saját családom, egy igazi falkám, csak addig ne nyírjanak ki. -Te hogy keveredtél ide? És miért pont ide? Az időjárási viszonyokat elnézve ide épeszű farkas nem jön, csak az, akinek defektje van, vagy nyomós oka, de az, hogy önszántából itt telepedjen le... érdekes. Pedig tudom, vannak ilyenek, csak annyira abszurd, hogy nagyon. Én még ősszel és tavasszal is megfagyok itt, pedig jéghokizok, ott is hideg van, de ez nekem is túlzás.
Csak hallgatom, ahogy Noah magyarázkodik, hogy nem ez a falkája, hanem az a másik, ahonnan elszökött… de ahova mégsem akar visszamenni, itt viszont még senkit sem ismer… az égiekre mondom, nem egyszerű eset. Vagy csak én érzem úgy, hogy túlságosan is túlbonyolítja ezt az egészet? Vagy én vagyok már túl öreg ahhoz, hogy az ilyen, számomra apró, másoknak hatalmas problémákat nehezen érezzem át…? Azért remélem, hamar összekapja magát és rendeződnek a dolgai, egy férfi ne legyen már ilyen kis elanyátlanodott, kétségek közt őrlődő… - Tényleg. -feleltem, hisz megígértem, amikor azonban azt feltételezi, hogy az őrzők kidobnák egy ilyen kérésért, csak jót mosolygok magamban. Valóban ennyire elvetemültek lennének? Úgy, hogy az életemnek csupán az első néhány évszázadáról lenne szó? Nem hinném… - Sok olyan híres ember van, akinek alig tudunk valamit az életéről. Tekintve, hogy mik vagyunk… azt hiszem, talán annyira nem is rossz ötlet. Másfelől meg… lehet, hogy az ő kérésük volt? Hogy kerüljék a feltűnést, és adjanak egy esélyt magunknak a nyugodt életre? -mosolyodok el, amikor pedig arról faggat, hogy honnan tudok ennyit, csak vállat vonok. - Nem mindig biológiával foglalkoztam… régebben sokat utaztam, kutattam, könyveket fordítottam… Volt időm keresgélni, meg találni. Most talán nehéz elhinni, de néhány étvized múltán te is tájékozottabb leszel a felmenőiddel, a múltunkkal kapcsolatban. -magyaráztam, mert azt még sem mondhatom, hogy azért, mert én vagyok az, akire oly nagyon kíváncsi… szerintem ha keresne sem találna más olyan élőlényt a bolygón, aki több mindent tudna rólam, mint én magamról – szépen is néznénk ki… - Igaz. Nézőpont kérdése, kinek mi a jó és mi a rossz. -adok igazat neki, ám amikor beigazolódik a félelmem és kapásból a legismertebb Szútrára gondol, egy megadó sóhajjal fújom ki a levegőt. - Azt hiszem, nem túl meglepő, hogy nem te vagy az egyetlen, aki egyből erre asszociál. -jegyzem meg, majd hallgatom a kérdéseit, a bizonytalanságát… - Ezt neked kell tudnod, Noah. Ha nem érzed magad jól, otthon, vagy nem megy a beilleszkedés… nem akarlak elzavarni a városból, de lehet, hogy akkor tényleg nem ártana máshol is szerencsét próbálni. A helyedben viszont azonban adnék egy esélyt az ittenieknek, már csak azért is, mert ilyen fiatal vérfarkasként elég embert próbáló feladat egyedül életben maradni a „vadonban”. -feleltem őszintén, majd a sötéten hömpölygő vízfolyást nézem néhány néma pillanatig, mielőtt reagálnék a fiú kérdésére. - Ide szólított a kötelesség. -felelem csendesen, majd, hogy kicsit bővebb magyarázatot adjak rá, folytatom is - A munkám keretében most épp Alaszka növényvilágát tanulmányozom, mennyit változott a korábbi feljegyzésekhez képest. Másfelől… ez a hely mondhatni, egyfajta zarándokhely is lehetne számunkra, a fajunk „bölcsője”. Ha már annyira kíváncsi vagy a felmenőid történelmére… tudtad, hogy minden itt kezdődött? Vagy felkerested már ittléted alatt valamelyik emlékezetes helyet? Tupilek könnyét, Alignak gyomrát, az egykoron rituálék színhelyéül szolgáló tisztást? -terelem kissé más irányba a témát.
Az erdőbe fele annyira sem volna biztonságos járkálnom, mint a rakparton, viszont vágytam némi természetközelségre, úgy, hogy nincs bébiszitter a nyakamon. Nem mondom, hogy bajom van az őrzőtársaimmal, mert a legtöbbjüket nagyon is kedvelem, csak éppen egy idő után terhes lesz, ha minden megmozdulásomról be kell számolnom. Ennyi erővel nyomkövető is lehetne rajtam. Na nem baj, belehalni nem fogok, csak hát tényleg jó volna már egy kis nyugi. Olyan nyugi, amiben nem szerepel semmiféle gebasz, de azt hiszem, ez Fairbanksben meglehetősen esélytelen vállalkozás volna. A sétámat hamar megszakítom, amikor a kedvenc helyemre érek, igen, ilyenem is van már itt, elég sokszor sétálunk erre Miloval, bár most egyedül jöttem, hisz ebédidő van, Panda viszont nem ér rá, én pedig nem a gyógyszerszagban akartam megenni a szendvicsemet. Iris tömve volt vendégekkel, Mandy meg fel sem vette, biztos kinn van valami ügy miatt. Connornak természetesen órái vannak, úgyhogy ez egy ilyen nap. Előfordul, kétségbe nem esek tőle, de mostanság nem örülök a csöndnek és a magánynak, olyankor mindig rám telepedik valami rossz érzés, amit nem olyan egyszerű csak úgy leseperni a vállaimról. Sóhajtok egy nagyot, majd felmászok a fakorlátra, hogy a tetejére üljek, majd az ölembe emeljem a táskámat, és kivegyem belőle a szendvicsemet. Miközben kibontogatom, figyelem az éledő természetet, már nincs olyan elviselhetetlenül hideg, a folyó is barátságosan csordogál, olykor még egy-egy hal is felbukkan a felszínen. Mosolyogva harapok hát bele, s ha épp elhalad valaki mögöttem, még hátra is nézek, errefelé kerékpározni is szoktak bőven. Én nem vagyok nagy híve, inkább a görkorcsolya, de munkába nem hordok, szóval maradt a séta. Egy ilyen alkalommal szúrok ki egy tanácstalannak tűnő nőt, és hát, nem én lennék, ha ne akarnék segíteni, szóval át is fordulok gyorsan felé a korláton, háttal a folyónak. - Üdv! Minden rendben van? Segíthetek esetleg? Pillantok a barna hajú, hasonló korúnak tűnik, mint én magam, de azért inkább óvatosan fogalmazok, elvégre, egyelőre nem vagyok hajlandó jobban megnézni magamnak, másféle tekintetben is, és esetleg ráeszmélni, hogy vérfarkas, vagy épp egy közülünk. Tényleg örülnék, ha egyszerű ember lenne, komolyan, olykor felüdülés velük beszélni, egyszerűen semmi félsz nincs olyankor bennem, hogy valami rossz fog történni. Kedvesen mosolygok rá egyébként, nekem nem gond gyakorlatilag bárkivel közvetlenül viselkedni, néha megszívom mondjuk, de ez még sosem tántorított el a hasonló viselkedéstől.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Mennyi ideje is tettem be a lábamat Fairbanksba? Azt hiszem csak pár órája, de ezt is egyedül Holly-nak köszönhetem. Ő hozott ide, de amint megérkeztünk a városba úgy gondoltam, hogy inkább egyedül fedezem fel, hiszen nem lóghatok valakinek a nyakán állandóan. Ha 94 év alatt sikerült megállom a helyemet a világ legtöbb városában, akkor most ez a város se foghat ki rajtam, de tévedtem. Teljesen másabb volt ez a hely, mint amikkel eddig találkoztam. Tele volt farkasokkal és ennek köszönhetően még inkább kívülállónak éreztem magam. Soha nem éltem még falkában, de a kíváncsiságom rávett arra, hogy eljöjjek ide és megnézem azt a helyet, amiről már annyit hallottam Rhydian "meséiből". Csendesen szeltem az utcákat, miközben próbáltam megfigyelni az itt lakókat és a szokásaikat. Nem vagyok túl jó kém, így egy-két farkas kiszúrt és ahogyan én őket, úgy ők engem mértek végig. Végül sikerese valahogyan kikeveredtem a zűrzavaros városból és egy kisebb sóhaj hagyta el az ajkaimat a megkönnyebbülésem jeleként, amikor az erdőben találtam magamat. Pár lépést még tettem, majd neki dőltem az egyik fának és próbáltam rendezni a gondolataimat. Talán még se volt éppen jó ötlet, hogy egyedül akartam megnézni a várost. Sehol se szeretik a falka nélkülieket, így nem is értem, hogy mi a franc ütött belém. Egyszer talán a kíváncsiságom fog a sírba vinni. Ha itt maradok, akkor majd döntenem kell, de tényleg készen állnék megállapodni? Nem tudom... Van valami ebben a helyben, ami tetszik, pedig még nem is ismerem, de ugyanakkor valami meg is rémít. Bár csak valaki segítene nekem eligazodni itt, de erre per pillanat semmi esélyem. Azt hiszem régen voltam már ennyire összezavarodva, mint ebben a pillanatban. Mire újra észbe kapok, addigra már egy folyó csörgedezik mellettem. Apró mosoly jelenik meg az arcomon és egyre inkább érzem azt, hogy kezdek megnyugodni. Annyira békés és gyönyörű ez a táj, hogy legszívesebben letelepednék az egyik korlátra és el se mozdulnék. Még a város különlegessége se annyira vonzó, mint ez itt. Nem vagyok nagy túrázó, de farkas vagyok, így a természet közel áll hozzám. Végül lassú léptekkel elindulok az egyik irányba, majd hamarosan megpillantok egy lányt. Próbálok még halkabban lépkedni, hiszen nem szeretném se megijeszteni, se kizökkenteni őt a gondolkodásból. Szemmel láthatóan őt is éppen annyira magával ragadta a hely szépsége, mint engem, de az se kizárt, hogy tévedek. Természetesen a tervem nem éppen jön össze, hiszen alig, hogy elhaladok mögötte megfordul egy pillanatra és megszólít. Én csak..- kezdek bele a dologba, miközben fejben már háromszor fejbe vertem magamat a bénaságom miatt. Végül kifújom a levegőt és megszólalok. - Nem akarlak zavarni, de azt hiszem eltévedtem. A városban kellene lennem, de valahogy ide keveredtem és fogalmam nincs, hogy miként mehetnék oda vissza. Esetleg tudnál segíteni nekem? - kérdezem tőle barátságosan, miközben végig mérem újra és újra a lányt. Egy pillanatra újra a folyóra pillantok, de végül újra az ismeretlen lányra nézek, miközben sietve még hozzáteszem. - Primrose vagyok. - Minden erőmmel azon vagyok, hogy ne csináljak még nagyobb hülyét magamból. Mindig tudtam, hogy mit szeretnék, soha semmi se tudott eltántorítani a dolgoktól, de most mégis úgy beszélek, mint egy félős kisgyerek. Nem értem, hogy mi van velem. Talán a hely miatt van, hiszen itt tényleg elveszettnek érzem magam.
Megmosolyogtató a zavartsága, legalábbis annak tűnik, lehet, hagynom kellett volna sétálgatni, de tényleg úgy tűnt, mintha nem tudná hol van. Mindenesetre, ha nem akar társaságot, akkor elhajt majd, vagyis, inkább itt hagy, mert én ülök, és egyelőre nem állt szándékomban bárhová is elmenni, majd ha megettem az ebédemet, és kigyönyörködtem magamat. - Nem zavarsz, egyébként is én szólítottalak meg, szóval maximum én zavarhatnálak téged. Továbbra is mosoly honol a vonásaimon, a szavai alapján egyértelműnek tűnik, hogy nem olyan régen járhatja Fairbanks utcáit, vagy épp folyópartját. Jól tudom, milyen érzés, én is jártam ebben a cipőben nem is olyan régen, bár, sokkoló, hogy lassan két éve itt élek, te jó ég, mennyi minden történt azóta. Még belegondolni is fárasztó. - Persze, szívesen segítek. Van valami konkrét úti célod egyébként, vagy csak a belváros a lényeg? Azzal le is pattanok a korlátról, mert mások számára tán kellemetlen szokásom, hogy magyarázás közben szeretek mutogatni, de még mielőtt belekezdenék, eszembe jut, hogy úgy tíz perc múlva én is indulok vissza, szóval akár el is kísérhetem. - Nagyon sietsz? Mert, ha ezt megettem, úgyis el kell indulnom vissza, és akkor szívesen elkísérlek, a belvárosban van a gyógyszertáram. Amúgy tényleg az enyém, de általában csak az általuk vezetett helyre használják a birtokos jelzőt az emberek. Nem bánom különösebben, hogy a legtöbben így hiszik, sőt, nem is tudom, hogy elmondtam-e bárkinek, hogy konkrétan az én nevemen van a hely. Egyel kevesebb gond egyébként. - Szia! Én meg Naomi, nagyon örülök. Nyújtok kezet neki, s ha elfogadja az enyémet, úgy pillanatokon belül ráeszmélek, hogy valami itt kérem nem kerek, mármint, ismerősen kellemes meleg szökik a tagjaimba, elég sokat időzöm ugyanis egy vérfarkas társaságában. Viszont a Primrose név egyáltalán nem ismerős, magányos lenne? Esetleg régről visszatérő falkatag? Igazából, nem kötelességem megtudni, és nem is nagyon kell, hogy számítson, én csak szeretek segíteni másokon, ha épp szükségük van rá. - Új vagy a városban, igaz? Egyébként, ne aggódj, előbb-utóbb megszokod majd, persze kapcsolatszerzés szempontjából sem utolsó a dolog. Kacsintok rá vidáman, elvégre, nekem sikerült így belefutnom a legeslegjobb barátnőbe a világon, szóval totálisan megérte idejönnöm, plusz azóta történt még bőven értékes dolog az életemben, ez csak amolyan csepp a tengerben. Rossz is, ez tény, de azt minek emlegetni, semmis sajnos nem lesz, de az elfelejtésére lehet törekedni.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Még szerencse, hogy nem ijedtem meg. Nem vagyok az az ijedős fajta, de ha az ember a gondolataiba túlzottan elmerül, akkor szerintem bárki képes megijedni. Nekem az volt a szerencsém, hogy kicsit visszarántott a valóságba az, amikor a lányt távolról megpillantottam. Viszonozom a mosolyát és talán az arcára ülő kedvesség egy kicsit bátorságot is ad, így egyre inkább kezdek visszatalálni ahhoz, aki valójában vagyok. Lassan bólintok arra, amit a lány mond, hiszen igaza van, de végül azért megszólalok, amikor meglátom a kezében az ételt. Jó étvágyat egyébként. - most már sokkal inkább magabiztosabb vagyok. Nem tudnám megmondani, hogy a természet vagy a lány kedvessége, s barátságos pillantása segített megnyugodni. Egy biztos, hogy nem olyan régen még eléggé szétszórt voltam, most meg hirtelen szinte minden gondolatom kezd a helyére állni. Természetesen továbbra se tudnám megmondani, hogy pontosan merre is van a város, vagy éppen mit is gondolok arról a helyről, de ez szerintem még nem olyan eget rengető dolog. Én inkább azt mondanám, hogy a város a célom. Szeretném megismerni a helyet, felfedezni. - válaszolok neki egy félszeg mosoly keretében, majd egy tincset idegesen a fülem mögé tűrök. Nem szoktam csak úgy leállni idegenekkel beszélgetni, de ennek ellenére az életemben párszor megtettem és a legtöbbjük fontos szereplője lett az én kis 94 évemnek. Egyáltalán nem sietek, mert valószínűleg több napig maradnék, de az is lehet, hogy még tovább. - miközben beszélek elindulok vissza a korláthoz, de csak azok után, hogy elfogadtam a felém nyújtott kezet. Soha nem voltam udvariatlan, illetve egy kézfogásba szerintem még senki se halt bele. Hamarosan pedig helyet foglalok a korláton, ahogyan korábban a lány is tette, majd a szemeim újra őt kezdik el fürkészni. Mintha abban reménykednék, hogy jobban megismerhetem így. Nem ülsz le? - kérdezem tőle kíváncsian, hiszen ha már megzavartam evés közben, akkor az a legkevesebb, hogy megvárom amíg végez vele. Ha helyett foglalt, akkor kicsit oldalra fordulok és úgy szólalok meg újra. Van egy patikád? - picit talán kicseng a hangomból a döbbenet, hiszen én eddig ilyenre nem voltam képes. Egy üzlet egyelőre szerintem az állandósággal és eddig nem igazán éreztem kényszert arra, hogy valahol huzamosabb ideig maradjak. Mostanában támadtak ilyen gondolataim, de az is lehet, hogy csak valami hirtelen jött téveszme az egész és holnap már itt se leszek ebben a városban. Igen, új vagyok itt. Mondjuk úgy, hogy pár órája érkeztem csak, de őszintén szólva én magam sem tudom, hogy pontosan mit keresek itt. Hallottam történeteket erről a helyről és talán azok vonzottak ide. - mondom neki egy barátságos mosoly keretében és közben ügyelek arra, hogy a farkas dolgot ne ejtsem ki. Nem mindenki reagál rá túl jól és még annyira nem ismerem őt se, hogy pontosan valahova el tudjam helyezni őt a térképen. Barát, ismerős vagy esetleg ellenség lesz, de eddig egyértelműen a barátságra szavaznék. Te régóta élsz itt? - halmozom el egy újabb kérdéssel, miközben kíváncsiság megcsillan a szemeimben. Gyönyörű ez a táj és vidék. Azt hiszem nyugodtan kijelenthetem azt, hogy ehhez hasonló természeti csodát, tájat még nem láttam életem során.
- Köszi! Akad, már nagyon éhes voltam. Nem mintha ez olyan értékes információ volna, de valahogy kicsúszik, ha már jó étvágyat kívánt. Kedves nőnek tűnik, ami kifejezetten jót tesz most a lelkemnek, megy úgy egyébként is jobb kedves emberekkel ismerkedni, nemde? - Jól van, ebben tudok segíteni, bár inkább a belvárost érdemes megismerni, ha engem kérdezel, a sok családi, illetve bérhéz közt nincsenek olyan érdekes dolgok. Ez persze nem vonatkozik arra a környékre, ahol laksz, vagy lakni fogsz, azt meg kell ismerni. Úgy tűnik, még némileg zavarban van, nem ismerem, lehetséges, hogy nehezen ismerkedik, ami számomra ugyan nem gond, csak talán kicsit tapintatosabbnak kell lennem még a szokásosnál is. Igazából, abban szerintem nincs semmi rossz, ha valaki esetleg eltéved, még velem is megesik olykor, annyira tökéletesen azért még nem ismerhetem ám a várost, hogy bárhonnan bárhová képes legyek eltalálni. - Ohh, értem, és mitől függ a maradásod? Kíváncsi vagyok, elvégre sok mindennel találkoztam már ilyen téren. Payne esetében például azon múlt, hogy talál-e munkát, végül lelt, meg aztán be is harapták, szóval ki tudja, kinél mi a helyzet. Farkasoknál sokszor a falkahelyzet a meghatározó, vagy hogy mit tudnak felmutatni azért, hogy megtűrtek legyenek. A kézfogás után már meglehetősen biztos vagyok abban, hogy farkassal van dolgom, de egyelőre nem teszek semmit, nem érzem szükségét, ártalmatlannak tűnik, persze, csapdába is sétálhatok, de nem nagyon tartok ettől a lehetőségtől, hiszem, hogy ha valami rosszban sántikálna, akkor a megérzéseim segítetnének, s most bizony nem villog a piros jelzőfény a lelkemben. - De, de. Bólintok, és rögtön vissza is ülök, valamint elkezdem tovább eszegetni a szendvicsemet, így a van egy patikám kérdésre is csak bólintani tudok, teli szájjal nem szokásom beszélni, meg aztán, nem is különösebben vágyom részletezni ezt a támat, de nem hagyhatom válasz nélkül sem, szóval marad a bólintás. - Ohh, csak pár órája? Akkor pláne nem csoda, hogy elkeveredtél, még velem is megesik olykor. Mosolyodom el, egyébként bizony ám, Fairbankset illetően keringenek bőven érdekes történetet, szerencséje, hogy a Vörös Hold után érkezett, legalább nem keveredett bele. Nem mindenki úszta meg olyan egyszerűen, mint én magam. - Majdnem két éve, nem olyan régen, bár a nagyszüleim itt élnek a kezdetektől, édesanyám is itt született. Azt inkább nem részletezem, mennyire nem volt kibékülve eme ténnyel, menekült, amint tudott, kipotyogtatott engem, és gazdag családba házasodott. Éljen a felszínesség. Őszintén, olykor gőzöm sincs róla, hogyan is lehetek én a lányuk, mert szerintem egyikükre sem hasonlítok belsőleg úgy igazán. Persze, ha tizenhat éves koromban nem estem volna teherbe, lehet én is felszínes picsa lennék mostanra. Nem lehet tudni. - Milyen történeteket hallottál egyébként? Fordulok felé kíváncsi pillantással, roppant mód érdekel ugyanis a dolog. Lehetséges, hogy nem fog mondani semmit sem, de egy próbát azért megér.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Csendesen hallgatom amit a lány mond és közben hallom a víz morajlását is. Talán kicsit olyan, mintha a saját lelkemet hallanám. Az is zűrzavaros és őszintén szólva kicsit félek, illetve izgulok. Akikkel eddig találkoztam nem éppen kedvesen néztek rám. Valóban igaz, hogy nem túlzottan szeretik a falka nélküileket. De ez van és én pontosan azért vagyok itt, hogy ezen esetleg változtassak, de ez még a jövőzenéje. Rendben, köszönöm a tippet. Ma is dolgoznod kell vagy valaki esetleg viszi helyetted a patikádat? - kérdezem tőle kíváncsian, hiszen örülnék annak, ha nem csak visszakísérne, mint egy eltévedt bárányt, hanem meg is mutatná a várost. Természetesen csak akkor, ha nem lesz kifogása ellen, mert senkit se szeretnék háborgatni. Na, meg a barátkozás se az erősségem. Időre van szükségem, hogy el tudjam dönteni azt, hogy valakiben tényleg bízhatok-e. Lesz-e olyan dolog, amiért érdemes maradnom, illetve hogy sikerül-e megszoknom ezt a helyet és az itteni rendet. - mondom neki egy kisebb töprengés után, hiszen nem szeretnék bajt se hozni a fejemre. Farkas vagyok és ha esetleg ő sejti is ezt a dolgot nem mondta még ki, én pedig jelenleg nem akarom. A legfőbb bajom ebben a városban az, hogy nincs falkám és emiatt nem éppen kedvesek velem, legalábbis a pillantásuk. De mi lesz akkor, ha esetleg túl forróvá válik a talaj a lábaim alatt, akkor innét is sikerül még időben lelépnem? Nem tudom... Mennyi idő alatt lehet megszokni a várost? Mármint, hogy ne tévedjen el az ember teljesen. Legalább innét vissza tudjak találni. - szólalok meg újra kedvesen, miközben a tekintetem újra rajta állapodik meg. Nem értem, hogy miért ilyen barátságos velem, de örülök annak, hogy legalább egy normális és kedves személybe botlottam. Amilyen szerencsétlen voltam ma, abból azt gondolnám, hogy tuti eléggé barátságtalan személyt fogok ki. Vissza is találhattam volna, ha másképp nem, akkor a bennem lakozó bundásnak köszönhetően, de úgy éreztem, hogy az nem éppen lenne célszerű. Akkor legalább nem vagy egyedül, vannak olyan személyek, akik melletted vannak. - teszem hozzá egy kisebb mosoly keretében, hiszen a család számomra fontos. Régebben mindig ők voltak az elsők, de egy szép napon minden kicsúszott a kezeim közül és elveszítettem őket. Túléltem, de ostoba voltam, mert nem vettem észre, hogy valaki úgy hazudik, mint a vízfolyás. Szerintem nem a történetek a fontosak, hanem az, hogy mi mit hiszünk el. Ez pedig attól függ, hogy mit fogok itt tapasztalni. - kicsit talán sietve válaszoltam, de nem igazán szeretem volna arról beszélni, amit hallottam. Még a végén elszólnám magam és nem hiszem, hogy tanácsos azt hallatni, hogy magányos vagyok. Remélem Naomi-t se fogom ezzel bajba keverni. Errefelé a táj mindig ennyire gyönyörű? - szólalok meg egy kisebb csend után, hiszen amíg eszik itt leszünk és nem szükséges az, hogy teljesen némaságba burkolódzunk.
- Ez az ebédidőm tulajdonképpen, de mivel én vezetem, ezért rugalmasabb a beosztásom az alkalmazottaimnál. Ha úgy döntenék, hogy ma már nem megyek vissza, abból sem lenne baj. Ettől még megvan a kellő végzettségem, és értek is hozzá meglehetősen jól, plusz szeretem is csinálni, de a fenekestül felfordult életemben határozottan jól jön ama tény, hogy én szabom meg, mikor, és mennyit vagyok benn, akkor sem esnék hasra a szegénységtől, ha sosem mennék be, de szeretem csinálni, és szerintem belezöldülnék az unalomba, ha nem dolgoznék. - Ez mondjuk nem derül ki olyan hamar, szóval egy darabig biztos maradsz. Gondolom én. Sosem lehet tudni, ki mennyire hamar képes beilleszkedni egy adott városban, ha senkit sem ismer, az nem túl jó, nekem legalább a Nagyiék ott vannak mindig, ha valami bajom lenne, hozzájuk fordulhatok, persze azóta már elég kiterjedt lett a kapcsolatrendszerem, szóval én már nem tudnék elmenni innen. Egyedül Maya az, aki hiányzik, de bízom benne, hogy talán egyszer megölelhetem majd úgy, hogy tudja, az én kislányom. - Ha engem kérdezel, szerintem elég egyszer eltévedni egy adott helyen, ha kikeveredtünk onnan, többet már nem fogunk eltévedni. Szerintem hamar meg lehet szokni, Fairbanks nem olyan nagy azért. Nem tudom, honnan jöttél, én New Yorkból, ahhoz képest piskóta. Remélem, nem fogja zavarni, hogy hajlamos vagyok többet beszélni a kelleténél, de hát engem ilyen fából faragtak, és nem szeretem, ha vissza kell fognom magamat. Olykor megteszem, ha nagyon égetőnek érzem, ezért figyelek most is, hogy esetleg feszélyezem-e, mert ha igen, akkor igyekszem a lényegre szorítkozni. Nem szeretnék kellemetlen érzéseket kelteni benne. - Így van, azért ez nem hátrány, ha új helyen kénytelen tovább folytatni az életét az ember. Persze azóta már sokan közel kerültek a szívemhez, szóval már nem csak a Nagyiék vannak. Te ismersz erre valakit? Remélem igen, egy kicsit könnyebb lenne úgy, a nulláról sem lehetetlen kezdeni, de azért legalább egy valakire nem árthat támaszkodni. - Másként fogalmazva, nem szeretnéd elmondani. Megértem, errefelé szeretik a titkokat az itt élők. Nem jön a számra az ember szó, hisz én magam sem vagyok már teljesen az, még akkor sem, ha alapjaiban semmi sem változott, csak épp hosszabb életem lesz, mint egyébként lett volna, és képes vagyok varázsolni. Mondjuk, ez utóbbi számomra valami eszméletlenül nagy dolog, csodálatos, és minden alkalmat alig várok, hogy mágiát gyakorolhassak. - Nem tudom, neked mi a gyönyörű, de szerintem igen, a hegyekben még szebb minden, van egy kilátó, na onnan valami eszméletlen. Egyébként, az év nagy részében mindent hó borít, de még az is szép, még nekem is, pedig én nagyon nem vagyok oda a hidegért. Közben befejezem a szendvicsemet, és iszok is pár kortyot az ásványvizemből, aztán leugrom a korlátról. - Részemről indulhatunk akkor, ha gondolod. Rábíztam, még tudtam maradni egy kicsit, ha a tájban akar gyönyörködni.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Esetleg nem lenne kedved megmutatni a várost? Te jobban tudod, hogy mit érdemes megnézni és tudni erről a városról. – szólalok meg végül egy kisebb habozás után. Reménykedtem abban, hogy azt fogja mondani, hogy nem lenne olyan nagy gond, ha ma már nem menne vissza, de ez nem jelenti azt, hogy szívesen kísérgetne egy vadidegen személyt. Nem ismer, s ha továbbra se változtatok a hozzáállásomon, akkor jó ideig nem is fog. Valószínűleg igen, de ez szerintem attól is függ, hogy mennyire fognak nekem örülni a városban. Mármint nem minden városlakói barátságosak az idegenekkel. Lehet, hogy hamarabb kell elhagynom a helyet, mint terveztem. – habozás nélkül válaszolok neki. Lehet, hogy most picit elszóltam magamat, de ezen már nem tudok változtatni. Természetesen megpróbáltam javítani picit a helyzetemen, mert tényleg sok városban megfordultam és nem mindenhol látják szívesen az idegeneket. Legalább volt egy kis tapasztalatom, amit ebben a helyzetben be is vethettem. New York szép hely. Többször jártam már ott, de valahogy még azt a helyet is ehhez képest piskótának éreztem, de lehet velem van a baj. A zűrzavaros és nagy városokat hamar kiismerem, a kisebb városokat pedig nem annyira. Azt hiszem én fordítva működik, mint kellene. – mondom neki egy vállrándítás kíséretében, de még mindig meglelhető a mosoly az arcomon. – Miért hagytad hátra New Yorkot egy hidegebb helyért? – kérdezem tőle kíváncsian. Nem biztos, hogy kapok erre választ, de egy próbát megér. Talán, ha ő is picit jobban megnyílik, akkor nekem is menni fog. Fura, hogy ennyi évtized után is még mindig nehezen megy a barátkozás, illetve az, hogy bízni tudjak valakiben. Nem, senkit vagyis.., - az ajkamba harapok, és egy pillanatra lesütöm a szemeimet. Figyelem az ölemben pihenő kezeimet, majd végül idegesen a hajamba túrok. – lehet, hogy ismerek, de nem biztos. Mondjuk úgy, hogy biztosra nem tudom a dolgot, de nem kizárt, hogy esetleg régi ismerősökbe futhatok bele. – fejezem be a mondatot egyre halkabban. Egyszerre érzek félelmet ezzel kapcsolatban és egyszerre érzem azt, mintha a tűz perzselné az ereimet és szép lassan a kíváncsiság átjárná az egész lényemet. Örülnék annak, ha lenne itt ismerősöm, mert talán ők is segíthetnének kicsit beilleszkedni, vagy akár meghozni azt a nehéz döntést, aminek köszönhetően hátat fordítanék az egész eddigi életemnek. Viszont az se kizárt, hogy ez egy újabb zsákutca lesz, ahogyan eddig se találkoztam senkivel se újra. Nem arról van szó, hogy nem szeretnék. Egyszerűen csak nem megy. Ne vedd magadra, de nem könnyedén bízok meg másokban. – mondom neki egy bocsánatkérő nézés kíséretében, hiszen nem szeretném megbántani, de értelmetlen lenne hazudni erről. Legalább ennyit tudhat rólam és talán a későbbiekben még többet is fog. Ez attól függ, hogy milyen irányba fog haladni ez a beszélgetés, ismeretség. Remélem majd azt is láthatom. Ez érdekes, hogy pont egy ilyen helyen élsz, amikor nem szereted a hideget, de talán mindenki változik idővel. – majd bólintok arra, amit mond és leugrok a korlátról. Még egy utolsó pillantást vetek a folyóra és elindulok mellette. Köszönöm, hogy segítesz visszajutni és nem futottál el, amikor megpillantottál, vagy tetted magad süketnek. Néha az emberek igazán furák tudnak lenni, ha valaki segítséget kér tőlük, de te másabb vagy. – szólalok meg rövid idő után, miközben még mindig alig tudok betelni a tájnak a szépségével.
- De, nagyon szívesen megmutatom, csak előtte még be kell ugranom a patikába szólni. Nem mintha beszámolóval tartoznék a csajoknak, de kedvelem őket, és viszont, illik hát így cselekednem, majd kárpótolom őket, szeretek a kölcsönösség elvénél maradni, és nem folyton csak elvenni, hanem adni is. Inkább adni, igazság szerint. - Azért olyat még nem nagyon láttam, hogy bottal kergettek volna ki valakit. Nem mindenki jó fej, ez tény, de esélyt általában mindenki kap. Nem mindegy persze, ki kéri, és hogyan viselkedik, vannak kóbor farkasok, akiket megtűr a falka, másokat nem, ez szerintem mindig az adott személyen áll vagy bukik. Mert gondolom erre célzott, csak épp nem játszunk nyílt lapokkal, de nekem így is jó, nem szeretnék feltétlenül lelepleződni előtte, ha ugyan eddig még nem jött rá, hogy én sem vagyok egyszerű ember. - Fogalmazzunk úgy, hogy New Yorkban már nem volt számomra semmi, amiért maradnom kellett volna. Nem hazudok, hisz úgy tudtam, sosem kaphatom vissza a lányomat, most már talán van némi esély rá, de New Yorkba nem szeretnék visszamenni ettől függetlenül. Meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgaim, még az is lehet, hogy el kell búcsúznom majd Fairbankstől, mert Maya miatt képes lennék magam mögött hagyni mindent, de reméltem, erre nem fog kényszeríteni az élet. - Rosszban voltam a szüleimmel, aztán nyílt ez a lehetőség itt, ahol ráadásul a Nagyimék éltek, hát megragadtam. Apa akart itt nyitni gyógyszertárat, és terjeszkedni, de a nevemre is íratta rögtön, így a teljes felelősség az enyém, bár ha felsülnék, úgyis jönne intézkedni, és bagóért kivásárolhatna a cégéből, még úgy is, hogy én vagyok az egyik örököse. Nem egyszerű apám lányának lenni, az biztos, és bízom benne, hogy a tavaly született húgomnak könnyebb lesz vele. - Hú, te aztán rejtélyes vagy. Jó, mondjuk ez a legtöbbeknél igaz, de biztos sok helyen jártál akkor, ha van arra esély, hogy felbukkanjanak itt ismerőseid. Ha nem érezném, akkor is biztos lennék benne mostanra, hogy farkas, már nyilván emberként meg sem fordulna a fejemben, de így határozottan egyértelmű a helyzet. Azt hiszem, itt az ideje megkönnyíteni az övét is, ne feszengjen, hogy esetleg olyat mond, amit nem lenne szabad. - Nem mondom, hogy tudok segíteni, de ha van olyan, aki kifejezetten érdekel a hozzád hasonlóak közül, akkor talán utána tudok kérdezni. Nyilván nem sorolhatja fel az összes ismerősét, de mondjuk, ha akad valaki, aki kedves a szívének, megtudakolhatom, hogy van-e róla információnk, az is több, mint a semmi, ha nem járt erre. Ebből talán sejtheti, hogy van némi fogalmam róla, mely faj képviselőiről is beszél pontosan. - Semmi gond, a bizalmat nem is szabad könnyedén adni. Kegyetlen tud lenni, ha visszaélnek vele. Jogos, hisz nem ismer, vélhetőleg nem is kell tudnom. A kapcsolatok errefelé nehezebben fordulnak komolyra, a barátság csodálatos dolog, de ahhoz bizalom kell, ami optimális esetben nem épül ki olyan gyorsan. - Nem, a hideget sosem fogom szeretni. Kuncogom el magam fejcsóválva. - Attól még a város közel áll a szívemhez, és télen be lehet öltözni úgy, hogy ne fagyjak be. Nem mintha el akarnék menni, a klíma nem elég érv a maradásom ellen, szóval eszemben sincs ezen gondolkodni. Meg aztán, már itt vannak a barátaim, itt van a szerelmem, és nem utolsó sorban a Protektorátus is, aminek jelenleg a kötelékében állok. Jó eséllyel még bő tíz évem biztos van, amit eltölthetek itt feltűnés nélkül, szerencsés esetben több is. - Nincs mit, én nem szoktam elfutni, ha valaki segítséget kér. Tényleg vannak fura emberek, de sajnos nem vagyunk egyformák. Bár lehet, jobb is így, elég uncsi lenne az élet ugyanolyan emberekkel. Mondjuk, ő nem kért, én szólítottam le, de a lényeg ugyanaz, szüksége volt egy segítő kézre. - Tényleg, szállásod van már egyáltalán? Ha nincsen, nálam akad egy kiadó szoba. Mondjuk, ha ebbe belemegyek, előtte mindenképpen jelentenem kell a Protektorátuson, de ez legyen a legkevesebb, legalább egy füst alatt szemmel lehetne tartani, nem mintha túl sokra mennék vele, vagy bárkivel szemben a tanoncságommal…
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Természetesen, legalább megnézem, hogy hol is található a patika. Lehet egyszer még a hasznát veszem. - mondom neki egy kisebb félszeg mosoly keretében, mintha ezzel még inkább el tudnám hitetni, hogy ember vagyok. Pedig érzem, hogy ő se egyszerű ember. Talán őrző lesz belőle egyszer, igen valószínűleg ez igaz, de ha valóban így van, akkor pedig ő is tudja azt, hogy farkas vagyok. De arról fogalma se lehet, hogy általában én emberként gyógyítottam eddig a sebeimet, mert így legalább mindig emlékeztem arra, hogy melyik sérülés mennyire fáj és lassan gyógyul. Farkas alakban ritkán maradtam csak azért, hogy gyorsabb legyen az egész folyamat, de lehet idővel ez is változni fog. Elnevetem magamat azon, amit mond, mert mondhatni vizuális típus vagyok és egyből megjelenik a szemeim előtt az egész dolog. Elég érdekes látvány lenne pedig. Akkor azt hiszem majd kétszer megnézem azt, hogy kit szólítok le. Nem szeretnék senkit se magamra haragítani. - válaszolok neki kicsit könnyebben, mint korábban, hiszen lehet, hogy csak pár perce ismerem, de ennek ellenére is már valahogy nem feszengek annyira mellette. Csendesen hallgatom, amiket mond, de nem szólalok meg. Fura érzés az, hogy annak ellenére, hogy én szinte semmit se mondok ő elmondja ezeket a dolgokat. Lehet, hogy ezzel szeretnél megmutatni, hogy ő nem veszélyes és bízhatok benne? Eddig se gondoltam azt, hogy veszélyes vagy csak egy nagyon kicsi részem, de ez a múltamnak köszönhetően érthető, hiszen a beharapóm és az első szerelmem átvert és hazudott egy olyan dologról amiről nem lett volna szabad. Mai napig nem értem, hogy miként lehettem ennyire vak, hogy nem jöttem rá arra, hogy a húgom halához köze volt, de ennek köszönhetően legalább megtanultam azt, hogy kétszer olyan óvatos legyek, mint alap esetben. Igen, ebben azt hiszem igazad van. Néha a múltban történtek eléggé megtudják változtatni az embert. - mondom neki picit halkabban, mert arról a dologról nem szívesen beszélnék, majd bólintok egyet, hiszen tényleg sok helyen megfordultam. - Jártam Európában, Angliában, Ázsiában és még sok más helyen. Azt hiszem szinte majdnem minden helyen megfordultam, de fura módon a legtöbb város valamilyen hatással volt rám. - teszem hozzá egy kicsit elgondolkozva. Azt hiszem ennyit megérdemel ő is, hogy tudjon. Ő is elárult magáról egy-két dolgot, így szerintem ezzel akkora hibát nem követek el. Ebből maximum az derül ki, hogy wagabond vagyok, de ez meg talán nem akkora bűn a szemében, mint talán egyes falkatagok szemszögéből nézve. Köszönöm, de ezt még szerintem átgondolom. - szólalok meg habozás nélkül, mert senkit se szeretnék bajba keverni. Lehet, hogy van itt ismerősöm, de ők is még meghúzzák magukat, így nem szeretném elhívni rájuk a figyelmet. Ha a sors úgy szeretné, akkor majd újra találkozom velük. Eddig nem mertem őket keresni, vagy csak titkon kerestem őket, így azt hiszem nem pont egy ilyen helyen fogom elkezdeni nyilvánosan keresni őket. Legalábbis nem egyből. Nagyon borzalmasak itt a telek? - kérdeztem tőle kíváncsian, miközben egy apró kuncogást folytok el magamban. Biztosan érdekesen nézhet ki beöltözve, de az is igaz, hogy én se rajongok annyira a télért, de szeretem a havat és néha képes vagyok igazán gyerekként viselkedni olyankor, de majd kiderül, hogy mennyi ideig is fogok itt maradni. Ebben egyetértek. Szeretem, hogy mindenki másabb, mert ennek köszönhetően az élet még inkább zűrzavaros. Azt is mondhatnám, hogy részben emiatt nem unalmas. - mondom neki mosolyogva, miközben belerúgok egy kavicsba, majd újra a lányra pillantok és kicsit döbbenten állok meg a következő kijelentésére. Képes lennél befogadni? - kérdezem tőle még mindig csodálkozva, majd mielőtt még bármit is mondhatna folytatom.- Nem is ismersz. Nem tudod ki vagyok és mi a célom, s révén, hogy nem vagy egyszerű ember biztosan tudod, hogy mi vagyok. Nem szeretnék bajt hozni a fejedre se, illetve igazán megleptél ezzel az egésszel. - teszem hozzá kicsit ledöbbenve, de ugyanakkor sokkal bátrabban, mint bármi mást eddig.- Őszintén szólva még nincs igazán szállásom. Talán majd a hotelben szállok meg vagy nem tudom. De miért engednék meg, hogy nálad lakjak? - újra őt kezdtem el fürkészni a pillantásommal, de egy tapodtat se mozdulok meg, hiszen eléggé váratlanul ért a helyzet.
Nincs szívem rávágni a szavaira, hogy kétlem, esetleg naptejet vehetne, bár rajtuk az égés sem tart addig, mint egy embernél, és tán el is múlna, mire bekenné. Mondjuk, szedhetnek ők is különböző szereket, csak tudomásom szerint sokkal több kell mindenből, hogy bármiféle hatása is legyen. - Őszintén, ha eddig még senki sem ment neked, mint bolond tehén az anyjának, hogy mit keresel itt, akkor szerencsésnek mondhatod magad. Nekem nincs bajom a falkával, de tudom, hogy Connort bizony derekasan letesztelték, hogy bekerülhet-e egyáltalán, aztán valamelyik elmebeteg szuka letépte a karját is. Hónapokig nem mozdulhatott ki, nem is csoda, hogy ennyire belekockult a játékok világába. Hajaj, de még mennyire, hogy meg tudják, nem is kell olyan távoli múltra visszatekintenem, pedig az tuti, hogy nem akarok a tavalyi Vörös Holdra gondolni, az idei nem viselt meg különösképpen. - Szerintem ez nem is fura, elvégre minden helynek egyedi atmoszférája van szerintem, mindenhol van valami különleges, legyen bármilyen apró dolog is. Tök jó, hogy ilyen sok helyen jártál egyébként. Én is sokfelé megfordultam, de a vagyonos család puccos nyaralásait nem részletezném, már egyáltalán nem az a lány vagyok. Az viszont teljesen tuti most már, hogy egyértelműen magányos, a világot utazós, kalandot keresős fajta talán. Kíváncsi vagyok, mit fog vele kezdeni a falka, de ez nem tartozik rám, vélhetőleg tudni sem fogom, ám ez nem is zavar, hisz nem tartozom közéjük. - Rendben. Erősködni nem fogok, elvégre ez nekem is plusz elfoglaltság lenne, s nem érdekem kifejezetten, hogy még a feladataim felett ezt is bevállaljam. Ha végül meggondolja majd magát, és kell a segítségem, szívesen, de rátukmálni senkire sem fogom magam. - Nem tudok erre érdemben válaszolni, attól függ, ki mihez szokott, vagy épp milyen a tűréshatára. Én nem szeretem ezeket a borzasztó mínuszokat, de így két év után már kezdem megszokni. Felelem egy röpke vállvonás kíséretében, remélhetőleg ő jobban fogja viselni, bár, ahogy eddig hallottam, nem tudni, meddig marad itt, az is lehet, hogy a tél már nem Fairbanksben fogja érni. Úgy tűnik, abban egyetértünk, hogy nem baj, hogy nem vagyunk egyformák, bár szerintem a földön élő lelkek 99%-a így gondolkodik erről. Szerintem megbolondulnék, ha olyannal kellene beszélgetnem, aki totálisan ugyanolyan, odabenn, mint én. - Képes lennék igen, bár le kellene jelentenem pár dolgot, de nem lenne egyedi eset. Panda elég sokára tudta meg, hogy egy vérfarkassal lakik, de attól még így van, nem biztos, hogy nagyon örülnének neki a Protekorátuson, de átmenetileg szívesen megtenném, amíg nem áll lábra. Mindenkinek jól jöhet kezdetben némi kis segítség. - Ami a bajt illeti, azt sikeresen hozom a saját fejemre én is. Erőszakoskodni azonban nem fogok, felajánlottam, mint lehetőséget, addig biztosan, amíg nem találnál magadnak egy helyet, ami nem kerül egy vagyonba. Persze, ha sok elvernivaló pénzed van, akkor a hotel is remek megoldásként szolgálhat. Nem tartanám túl okos dolognak, ha egy magányos farkast megbombáznék ama ténnyel, hogy amúgy mellesleg a Hotel az itteni falka egyik főhadiszállása, jobban mondva, a fő-fő, elvégre ott lakik az Atanerk. - Ennek elég egyszerű oka van, nyilván nem fog tetszeni a válasz, de úgy legalább biztosan szemmel lennél tartva. Félreértés ne essék, nem ezért ajánlottam fel, de még ennek is lehet egy gyakorlatias oldala. Bizonyosan megkérnének rá, és nem tagadom, még mindig lehetséges, hogy nemet mondanának, de szerintem némi alaposabb utánajárás után nem lenne ebből gond. Primrose elég ártalmatlannak látszik. Indulhatunk is befelé a városba, hisz a szendvicsem elfogyott, és bármilyen szívesen ütném el itt az egész napot, nem tehetem meg, és ő is inkább felfedezné a várost, ahogy kivettem a szavaiból. - Gondolom, akkor még munkád sincsen. Mivel foglalkozol? Lehetséges, hogy tudok adni tippeket. Gőzöm sincs, miért vagyok ennyire készséges egy idegennel, talán csak ennyire szimpatikus, vagy túl jó szívem van, és mert nekem is jól jött, hogy elég hamar találtam olyanokra ebben a városban, akikre merek támaszkodni, és átsegítjük egymást a nehéz napokon.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Azt hiszem Naomi újabb mondatával eljött az a pillanat, amikor már fölösleges többé titkolni azt, hogy ki vagyok. Pontosan tudja azt, hogy fakas vagyok, ahogyan nekem is van megérzésem róla. Lehet, hogy nem fogjuk nyíltan kimondani a dolgokat, de ettől függetlenül pontosan tudjuk, hogy mi a helyzet. Így fölösleges tovább kertelni és kerülgetni. Ennyire durva itt a helyzet? Ennyire nem örülnek a "vendégeknek"? - nézek rá csodálkozva, hiszen erre azért nem számítottam. Gondoltam azt, hogy nem egy életbiztosítás az, ha az ember beteszi ide a lábát, de azért álmaimba se mertem volna azt gondolni, hogy ennyire elfajulhatnak a dolgok. Ezek után még inkább meggondolom azt, hogy bemerem-e tenni estére a lábamat a hotelbe. Eleve nem túlzottan örültek nekem ott nappal, de este... Na, abba inkább bele se merek gondolni. Igen, részben jó, hiszen így sok kultúrát megismertem, illetve egyre jobban rájövök arra, hogy hol miként érdemes viselkedni. Így könnyebb az életben maradás. - mondom neki egy vállrándítás keretében, hiszen régóta élek már. Egyszer már megúsztam a halált, de azt is csak amiatt, mert valaki rám talált. Mai napig nem emlékszem, hogy miként kerültem abba a városba, de a kezdeti nehézségek után igazán megszerettem, vagy legalábbis az egyik lakósát. Fura, hogy ennyi évtized után is úgy emlékszem a dolgokra, mintha tegnap történt volna. Lassan bólintok, majd egy kisebb köszönöm arc kifejezéssel nézek rá. Örülök annak, hogy semmit se erőltet a lány. Pedig, mondhatni én zavartam meg a nyugodt, vagy talán még se annyira békés életét. Nem biztos, hogy egy wagabond hiányzik az életéből. Mindenkinek meg van a maga zűrzavaros élete, s néha több kavarodásra már nincs szükség benne. Ezt sejtettem, hogy le kell jelentened, hogy egy magam fajta kap nálad szállást, de valójában nem ez érdekel. - mondom neki kicsit óvatosan. miközben újra lenézek a lábam elé, mintha csak attól tartanék, hogy orra fogok bukni, pedig tudom, hogy nem. Egyszerűen csak nem szeretném, ha miattam esne baja. Tudom azt, hogy mire képes egy-egy falka a kívülállókkal. Egyszer megmentettem egy fiatal farkas életét, így bele se merek abba gondolni, hogy esetleg őt is képesek lennének bántani. Egyszerűen csak nem szeretném, ha bajod esne miattam. De még meggondolom a dolgot. Esetleg később is válaszolhatok erre? - kérdezem tőle kíváncsian, hiszen előbb túl kellene élnem az első napomat a városban, ami az ő elmondása szerint nem biztos, hogy annyira egyszerű lesz. Amúgy se szeretem a túl egyszerű dolgokat, de azért szeretném, ha a fejem a helyén maradna. Természetesen ezt is megértem. Egyszer voltam már hasonló helyzetben, de ott mondjuk ennyire nyíltan nem mondták ki. - teszem hozzá egy kisebb habozás után, de tudom, hogy részben ez az én érdekemet is szolgálja. De ennek ellenére is át kell gondolnom. Váratlanul ért a dolog, de hiába kedves Naomi, akkor se tudok ennyire gyorsan megbízni benne. Érzem, hogy nem szeretne ártani nekem, de akkor se megy. Ez történik az emberrel, ha egyszer túl nagyot zuhan. Voltam fényképész, ez mondhatni amolyan hobbi számomra. Szeretem megörökíteni azokat a helyeket, embereket, akikkel találkoztam az életem során. Voltam asszisztens, pultos és még hasonló állásaim voltak. Mivel nem voltam túl sokáig egy helyben, így soha nem kerestem magamnak olyan állást, amivel hosszabb távra terveznek az emberek. - mondom neki egy barátságos mosoly keretében, miközben hol rá, hol pedig a tájra pillantok. Ha a város nem is, akkor az erdő és ez a sétány biztosan belopta magát a szívembe. Ahogyan ez a lány is kezdi, de legbelül minden egyes porcikám tiltakozik a dolog ellen. Szeretnék bízni, de ez az egy dolog a világ összes kincsénél is többet ér számomra, így nehezen megy. Egy kisebb csatát folytatok ilyenkor mindig magamban.
- Hát, nem tudom, te hogy vagy vele, de ha rövid időn belül a nagyon sokadik vendég érkezik váratlanul, én is becsuknám szívem szerint előttük az ajtót. Még nekünk is rengeteg kóborról van hírünk, még szerencse, hogy legtöbbjük inkább segítő szándékkal áll a dolgokhoz, de attól még el tudom képzelni, hogy a falkát idegesíti a sok idegen. Elvégre, ugyan melyik falka örül annak, hogy tömve van a területük kóborokkal? - Ha nem szeretnél kellemetlenségeket, Anchorage nyerőbb választásnak tűnik. Tudod, ott nincsen semmiféle csoportosulás. Mindenesetre, ha maradsz, akkor minél előbb jelentkezz be a helyieknél, hogy ne rágjanak be. Ez akkor sem árt, ha csak pár hétig időzöl erre, jobb elkerülni a problémákat. Nem tudom, mennyi idős lehet, de sokan azért bőven nem annyira öregek, hogy képesek legyenek megvédeni magukat, avagy képességeik révén elkerülni a feltűnést. - Az biztos, hogy nem árt tudni, hol mi a módi. Egyébként szerintem ilyen téren minden város más, bár, ez csak feltételezés, máshol nem volt szerencsém információkat szerezni. A helyiekről sem fogok mást elkotyogni, de úgy véltem, ennyit megtehetek, így legalább tudja, hogy nem árt, ha jelzi, itt van, és valaki legalább felhomályosítja arról, milyen lehetőségei is vannak, nem pedig csak úgy teng-leng, belefutva morcos falkatagokba, hisz miért is viselkednének vele másként, ha senki sem tud róla semmit. Tudom én, hogy nem ez volt az, ami elsősorban érdekelte, de őszintén szólva, amennyiben a falka áldását adja a jelenlétére, teljesen mindegy, kinél lakik, annak nem lesz emiatt baja. Maximum addig kockáztatnék bármit is, amíg nem beszél velük, de ez legyen az én problémám. Nem egy ilyen dolog miatt fogok megijedni. - Bármikor válaszolhatsz, visszavonásig érvényes az ajánlat. Őszintén, egyelőre nem nézem ki belőled, hogy bármi olyat tudnál tenni, amiért visszavonnám, de ahogy mondani szokás, alamuszi nyuszi nagyot ugrik. Mérget azért nem veszek rá. Remélhetőleg nem sértem meg a szavaimmal, inkább érzi ki belőle a szimpátiámat, és ama tényt, hogy nehezemre esik elképzelni, hogy ártó szándékkal forduljon bárki felé csak úgy. - Hát, ha esetleg jobban megismersz majd a jövőben, úgyis rájössz, hogy meglehetősen őszinte nőszemély vagyok, és nem kedvelem az alakoskodást. Így a tiszta, de szerintem természetes, hogy figyelünk az ismeretlenekre még mi is. Már az Őrzők. Nem megszokott természetesen az összebútorozás, de már két éve hirdetem azt a nyamvadt szobát, és soha nem sikerült lakót szereznem rá. Különösképpen már nem is érdekel, de mint lehetőség, ott van bárkinek, aki egy kicsit is elnyeri a szimpátiámat. Tévedhetek, persze, de kockázat nélkül győzelem sincs. - Hümm, nos, az a rossz hírem, hogy szinte az egész város a falka tulajdona, ilyen frontokon nehezen fogsz állást kapni, ha nem csatlakozol hozzájuk. Van egy kocsma a külvárosban, ami nem tartozik hozzájuk, azt esetleg meg lehet próbálni. Persze, csak akkor, ha eljutsz oda, hogy munkát kell keresned. Nem akarok én a falkának kampányolni, a csatlakozást illetően, de arra sem vágyom, hogy Primrosenak azért essen baja, mert rossz helyre sétál be gyanútlanul. Neveket nem mondok, az említett kocsmát majd elregélem, ha szükségét érzi, de a falkatulajdonokat nem ugatom el. Én elég gyakran megfordulok bennük, lévén a szórakozóhelyeket, belvárost figyelő bagázsba tartozom. - Erre, mindjárt rátérünk a sétáló utcára, onnan már könnyebb kiismerni magad, legalábbis, majd vélhetőleg az lesz a jövőben. Valóban megjelennek az első üzletek, bár itt még nem olyan sűrűn, és inkább csak a kertvárosi lakókat látják el a közértek, de itt már táblákat is lehet látni, és azok alapján sokkal egyszerűbb tájékozódni.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Lehet, hogy bizalmatlan vagyok, és nem vagyok könnyű eset ilyen értelemben, de én részben örülnék a vendégeknek. Nem minden vendég jelent bajt, akár jelenthet egy új tagot is és szerintem az első benyomás igazán fontos. Vagy rosszul gondolom? – kérdezem tőle kíváncsian, hiszen ha túlzottan ellenszenvesek egy idegennel, akkor kisebb az esélye annak, hogy maradni fog, esetleg csatlakozik a falkához. Elég csak Havannára gondolnom, hiszen ott is eléggé érdekesen reagáltak a jelenlétemre egy idő után és ahelyett, hogy bővült volna a családjuk inkább leléptem. Anchorageban voltam az elmúlt pár hétben. Ott meséltek erről a helyről és a kíváncsiságom vonzott ide, illetve már többször megfordult a fejemben, hogy feladom a szabadságomat. De az biztos, hogy nem szeretnék elhamarkodott döntés hozni. Köszönöm a tanácsot. – eddig egy esetet leszámítva mindig sikerült megvédenem magamat. Viszont talán így volt megírva a sorsom, hogy akkor ne, mert így ismerhettem meg valakit Szentpéterváron. Mosolyogva ballagok a lány mellett, még annak ellenére is, hogy egyre nagyobb káosz kezd kialakulni a fejemben. A városnak is van egy fura kisugárzása, de amiket eddig hallottam róla, azok se éppen arra szolgáltak, hogy segítsenek a döntésben. Sokkal inkább arra, hogy még nagyobb legyen a zűrzavar az elmémben. Jól gondolod, viszont te régóta élsz itt. Van olyan hely, amit mindenképpen kerüljek el? Nem szeretnék senkinek se a bütykére lépni. Csak szeretném megismerni a várost, az embereket, majd pedig dönteni. - kérdezem tőle teljesen komolyan, hiszen eddig is kedves volt. Sok mindenre felhívta a figyelmemet. Talán még olyanokra is, amiket sok esetben amúgy eltitkoltak volna előlem. Tényleg nem akarok bajt okozni, de pár napig még mindenképpen maradnom kell. Rómát se egy nap alatt építették, így az én döntésem se másodpercek alatt fog megszületni. Lehet, hogy hamarosan olyan dolog fog velem történni, aminek köszönhetően egyből tudni fogom a választ, de a jövő kiszámíthatatlan. Így fölösleges ezen rágódnom. Apró kuncogás hagyja az el az ajkaimat, amikor hallom, amit mond. Egyre inkább szimpatikusabbá válik. Sőt, a szókimondó természetének köszönhetően még inkább szimpatikussá válik. Próbálok én is nyitott lenni, bízni benne, de azt hiszem, ehhez még idő kell, viszont egyre jobban megy. Lassan bólintok az újabb kijelentésére. Nem mondanám magamat bajkeverőnek, de szerintem ez is egyénfüggő, hogy ki kit gondol annak. – szólalok meg végül egy kisebb habozás után, majd mielőtt bármit is mondhatna újra megszólalok. – Ennek örülök, hogy őszinte vagy. Én is annak tartom magam. Ami a szívemen, az a számon típus vagyok, ami persze nem minden esetben a legjobb, de nem szeretek hazudni vagy átverni másokat. – még mindig komolyan cseng a hangom, majd amikor meghallom, hogy az egész város a falkáé, akkor egy pillanatra még levegőt is elfelejtek venni. Hosszú idő után kicsit talán félek is. Lehet, hogy nem kellene majd egyedül mászkálnom a városban, de amíg egy ártatlan turistához hasonlítható a viselkedésem, addig talán nem lesz bajom. Vagyis nagyon remélem. Előbb inkább a várost szeretném megismerni, majd dönteni, hogy maradok vagy megyek. Ha maradok, akkor majd jöhet a munka. Ennyi idő alatt sikerült már annyi pénzt összeszednem, hogy ne kelljen állandóan dolgoznom. Néha a fogadások is hasznosak. Főleg akkor, ha tudod, hogy te fogsz nyerni. – mondom neki egy sokat sejttető pillantás keretében, majd pedig újra a tájat figyelem. Soha nem voltam ártatlan bárány, de mindig tudtam, hogy hol a határ. Lassan követtem őt, miközben minden egyes szavára figyelek. Néha a legjelentéktelenebb dolgok lehetnek a hasznunkra és most minden apró segítségre szükségem van. Szóval ez lenne a külváros? Itt is szinte minden a falkáé? – kérdezem tőle kíváncsian, miközben figyelem a házakat, üzleteket, illetve az embereket. Van valami meghittség is ebben a helyben, de egy magamfajta számára ennél sokkal többről szól. Pár éve még eszembe se jutott volna az, hogy falkához csatlakozzam. Mindig is szerettem bejárni a világot, utazgatni és soha nem bántam azt, hogy hosszabb időkre egyedül vagyok. Azt hiszem ez részben amiatt volt, hogy alig, hogy kilábaltam a kölyökévekből szinte egyedül maradtam. A beharapómmal nem éppen volt békés a viszonyom egy idő után, de szerencsére valaki rám talált és segített abban, hogy megnyugodjak és megtaláljam a régi önmagamat. – mondom neki kicsit elmerengve. Nem gyakran mesélem el ezt. Sőt, szinte soha. Két farkas tudja azt, hogy mi történt velem, de ezt nem is bánom. Most viszont egyszerűen valami miatt elmondtam a lánynak. Talán azért, mert már bízok benne? Lehet, nem tudom…
- Nem gondolod rosszul, viszont errefelé estek már meg durva dolgok velük, miattuk. Egy idő után egyszerűbb mindenkiben az ellenséget látni, mint reménykedni, hogy nincsenek ártó szándékai. Fejtegettem, és nem akartam nagyom ragozni a falka vagy épp a saját dolgainkat, de ezek csak általánosságok voltak. Úgy hiszem, mindenki megérdemelte, hogy tudja, darázsfészekbe nyúlt, mikor idejött. Előbb-utóbb úgyis kiderül, hogy milyen szándékai vannak, de remélem, nem rosszak. - Nincs mit, senkinek sem érdeke, hogy fölösleges feszültség legyen a városban. Ezt értem rá is, hiszen ha tudnak róla, hogy itt van, sokkal kevesebb problémája lenne. Mindenesetre innen már csakis rajta múlik a dolog, döntsön belátása szerint, sosem volt célom mások életét befolyásolni. - Megértelek egyébként, a fontos változásokat alaposan meg kell gondolnunk. Én például az első elhívásomat elutasítottam a kislányom miatt. Olykor túl sok mindent kell figyelembe venni, mielőtt rászánnánk magunkat valamire. A nagy lépések ezzel járnak. Ő pedig annyira hangoztatja a függetlenségét, hogy bizonyosan nem lenne egyszerű a számára. - Először is, szerintem addig semmiképpen se vadássz, amíg nem jelentkeztél le a falkánál, sértésnek vennék, és joggal. Nyilvánvalóan tisztában van ő is azzal, hogy miként mennek a dolgok a falkák környékén, elvégre ahogy eddig tűnt, magányos lélek. - Sajnos ilyen információkat nem adhatok ki neked, ha szeretnéd, abban segítek, hogy beszélhess a falkával, de hogy merrefelé akad érdekeltségük, azt neked magadnak kell felfedezned. Nem bunkó akartam lenni, inkább csak óvatos, elvégre én is megüthetem a bokám, ha olyat mondok, amit nem lenne szabad. Nem hiányzik, hogy feketelistára kerüljek, még a végén nem engednének Connor közelébe, az meg igencsak megviselne. - Így van, meg egyébként is, minden bajkeverő azt mondaná magáról, hogy nem az. Kacsintok rá, jelezvén, nem gondolom annak, egyszerűen ez csupán egy tény, nagyon kevesen vallják be, hogy igenis vaj van a fülük mögött, és semmi jóra nem lehet számítani tőlük. - Nézd, én azt tapasztaltam eddigi életem során, hogy bizony még mindig ez a legegyenesebb út, lehet, hogy olykor megszívjuk miatta, de legalább tiszta lehet a lelkiismeretünk, és előbb utóbb a környezetünk is rájön, hogy lehet bennünk bízni. Azért beszéltem többes számban, mert én is ilyen embernek vallottam magamat. Látom, kicsit ledöbbenti, amit hallott, nem véletlenül mondtam neki, hogy előbb a falkánál jelentkezzen be, másként elég visszatetsző lesz a dolog, akár megy, akár marad, sokkal jobban jár, ha megteszi. - Világos. Nem hiszem, hogy gond lenne elhelyezkedni egyébként, munka mindig van, pláne akkor, ha hozzájuk tartozol. Úgyis találnak valamit. Ez lehetett pozitívum is, meg negatívum is, ki miként fogta fel. Mondhattam volna, hogy például a fotóstúdió tulajdonosa is falkatag, vagy hogy a szórakozóhelyek majdnem egésze az ő irányításuk alatt van, tényleg durván ott voltak mindenhol. Nyilván nem osztottam meg vele mindezt, de később majd rájön, hogy valóban nem vicceltem. Elmosolyodom a célzására, nincs azzal bajom, ha kihasználják a képességeiket, olykor szükséges, mindenki úgy marad fenn a víz felszínén, ahogyan tud. - Őszintén, nem tudom pontosan, vannak érdekeltségeik erre is, de a családi házak jó része nem, szép is lenne, bár szegények nem tudják, hogy milyen helyen élnek. Tavaly áprilisig én sem tudtam róluk, és nem mondom, hogy jobb volt úgy, mert ez hazugság volna, de nem véletlenül mondják, hogy édes tudatlanság. Figyelmesen hallgattam a szavait, valahol nagyon jól esett, hogy kezdett kicsit megnyílni, ezek szerint nem kopott még meg ama tehetségem, hogy könnyen kijövök az emberekkel, bár ehhez az is kell, hogy valóban jó szándékú legyek, és ez részemről maximálisan igaz is. - Mi változott akkor, hogy most már játszadozol a gondolattal? Esetleg már bejártad a világot? Én is sok helyen jártam fiatalabb koromban, bár csak nyaralások alkalmával. Vittek a szüleim, ha akartam, ha nem, képtelen voltam kibújni alóla, pedig közel sem volt olyan a viszonyom velük soha, hogy szeressem velük tölteni a szünidőt. Aztán jött Maya, és soha többé nem voltam hajlandó menni velük sehová, akkor már nem volt semmi, ami kényszerítsen ilyesmire. - Rossz lehet, hogy megromlott a viszonyod a Teremtőddel, sajnálom, de úgy tűnik, nagyon jól viselted, bár nem tudom, mennyi idő telt el azóta, de ismerek olyat, aki nagyon megszenvedte ezt. Nevet nyilván sosem mondanék, sőt, Connor lenne az utolsó tagja a falkának, akit kiadnék ilyen szinten, meg egyébként is, szerintem elég általános, hogy az elhagyott kölykök vagy holtan végzik, vagy nagyon elkanászodnak. Nincs ebben semmi fura, én is kiakadnék bármilyen kölyök helyében, ha elhagyja az, aki akkor a világot jelenti neki. Nálunk ennyire nem erős a kapocs, ettől még Mandy megérezné, ha bajban lennék, és nagyon szuper a viszonyunk, már előtte is az volt, de azt hiszem, boldogulnék, ha valamiért el kellene mennie, s ha kiválasztottam az utamat, akkor már nem igazán lesz ennek jelentősége, mert más fog többet foglalkozni velem. Ettől még életem végéig szeretni fogom, és fontos része lesz az életemnek, mégiscsak ő hívott el.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Ezt teljes mértékben megértem, hiszen egy falka mindig védi a területét, illetve egy egyszer átvert ember se bízik meg fűben és fában. Az elmúlt évek alatt soha nem változott, de talán olyan nagy összetartásra és hasonló viselkedésre, mint ami itt van életem során nem találkoztam, pedig sok helyen megfordultam. - válaszolok neki még mindig higgadtan. Annak ellenére, hogy nem éppen ilyen fogadtatásra számítottam és egy pillanatra talán meg is ijedtem, amikor eltévedtem most már nyoma sincsen annak. Én se bízok meg szinte senkiben se, így nem is várom el azt, hogy elhiggyék nem akarok senkinek se rosszat, de talán idővel ők is rájönnek erre. Remélem még időben. Pontosan, de ha túl sokat gondolkodunk egy bizonyos dolgon, akkor még nagyobb lehet a zűrzavar, legalábbis szerintem. Volt már olyan, amikor nem tudtál dönteni? Mind a két véglet felé húzott a szíved? - pillantok rá kíváncsian. Nem tudom, hogy miben reménykedek, hiszen pontosan tudom, hogy nem fogok tőle választ kapni. Vagyis nem arra a kérdésre, ami legbelül foglalkoztat. Nem mondhatja meg egy idegen, hogy csatlakozzak a falkához, ahogyan azt se, hogy fuss, amíg a lábad a földet éri. Ezt nekem kell eldönteni és talán pontosan olyan lassan fogok döntésre jutni, ahogyan tavasszal a virágzással elindul a gyümölcsök érése. Igen, ezt én is sejtettem, hogy nem célszerű addig vadászni. Néha kevésbé falka által lakott területen se volt az. - válaszolok szinte automatikusan. Nem értem, hogy mi van velem. Általában tudom, hogy mikor rakjak lakatott a számra, de most nem megy. Úgy beszélgetek vele, mintha régóta ismerném pedig nem. Talán a kisugárzása miatt van, hiszen érzem rajta, hogy kedves és segítőkész, illetve kicsit hasonló is hozzám. Ohh, értem. Sajnálom, nem akartalak rossz helyzetbe hozni. Egyszerűen csak néha sokat kérdezek, ha kíváncsi vagyok dolgokra. - mondom neki kicsit szabadkozva, majd egy pillanatra elgondolkozom azon, amit mond. Segít nekem abban, hogy beszélhessek a falkával. Nem, arra még nem állok készen. Időre van még szükségem. Talán pár nap késéssel jelentkezem be nem veszik annyira zokon, vagyis remélem. Köszönöm, de azt inkább megpróbálom egyedül elintézni. - teszem hozzá egy kisebb mosoly keretében. Az se kizárt, hogy kicsit a farkas büszkeségem szólt belőlem. Nem nagyon szorultam az eddigi életem során segítségre, így érthető, ha most is próbálom minimálisra szorítani a segítségkérésemet. Szerintem nem is a bizalom a legnagyobb gond abban az esetben, ha valaki szókimondó. Sokan nem képesek elfogadni az igazságokat, s szívesebben élnek hazugságokban, illetve álomvilágokban. Legalábbis én így látom, mert bizalom szinte mindenki számára kincs. - kicsit el is merülök újra a gondolataimba és a múltamban. Sok kultúrát megismertem, sok emberrel találkoztam, de egy dolog szinte mindenkiben közös volt, hogy nehezen biztak meg egy idegemben. Ott annyira ez nem volt érezhető, mint itt. S talán emiatt még inkább fura, szokatlan ez a város. Bólintok arra, amit mond, hiszen nem érdemes erre már több szót vesztegetni. Mert egyre inkább kezdem úgy érezni, hogy a falka akár lehetne egy modern kori maffia is, hiszen a keze, vagy talán jobb szó lenne, hogy a mancsa elér mindenhova a városban. Mindenhol ott vannak, így jobb lesz vigyáznom és minél hamarabb összekapni magamat és lejelentkezni, de még soha nem tettem ilyet. Eddig mindig megúsztam a falkákat, vagy még idejében léptem le. De most itt ez szóba se jöhet. Néha jobb a tudatlanság, mint tudni valamit és esetleg rettegni. - alig hallhatóan válaszolok neki. Talán az egész kicsit olyan, mintha csak hangosan gondolkoztam volna. Fura, hogy amikor neki támadtam a beharapómnak, akkor pontosan azt kívántam, hogy bár csak ne tudnám azt, amit meghallottam, de egy pillanatra se féltem. Másra se tudtam gondolni, mint arra, hogy megölöm őt.... Ami persze mai napig nem történt meg, de ez a vágy nem múlt el, csak megtanultam uralni. Milyen városokban, országokban jártál? Én soha nem utaztam el a családommal, egyedül jártam be a világot. Akkoriban nem volt divat az utazás, illetve korán elveszítettem őket. - mondom neki komolyan és egy pillanatra még meg is köszörülöm a torkomat. - Sok ideje járom vár a világot, mondhatni kiélveztem a szabadságot. Azt hiszem picit úgy érzem, hogy jó lenne egy helyen maradni és megtapasztalni azt, hogy milyen is az otthon melege. - miközben beszélek nem nézek rá, hiszen túl sok emlék tör fel. Látom magam előtt a családomat, a húgomat, mire akaratlanul is pár pillanatra megérintem a tetoválásomat, de most egyetlen egy könnycseppet se engedek az útjára. Nem kell sajnálni, nem te tehetsz róla. Én voltam ostoba, hogy nem láttam már kezdetektől fogva mélyebbre. Akkoriban már mondhatni túl voltam a kölyökéveimben, amikor a valami kiderült. Utána nem voltam túl békés teremtés, de szerencsére egy hozzám hasonló farkas rám talált és nem engedett elmenni. Segített nekem, pedig akkoriban szerintem még egy oroszlán is békésebb állat lehetett, mint én. - mondom neki egyre halkabban. Mindenkinek vannak rosszabb pillanatai, de egy farkasnál ez azért sokkal veszélyesebb. Nekem szerencsém volt, hogy Párizs utcáin Blake-be botlottam és ő nem engedett elmenni. Sajnálom, nem akarlak ezzel terhelni téged. Nem is tudom, hogy miért mondtam el. Nem szoktam csak úgy vadidegeneknek erről beszélni. Valójában szinte senkinek se. - szólalok meg végül sietve, amikor rájövök arra, hogy olyan dolgokról beszélek, amiről már tényleg nem kellene. Egyre inkább nem értem, hogy mi ütött belém. Jobb lesz, ha előbb 10x végiggondolom magamban a dolgokat, mielőtt kinyitom a számat. Végül pedig egy bocsánatkérő pillantással nézek rá.
- Ez nem véletlen, s talán, ha több közöd lesz hozzájuk, rájöhetsz, hogy miért van ez. Többet erről tényleg nem szeretnék mondani, még a végén elkotyognék valamit, amit határozottan nem lenne szabad, és joggal kapnék a fejemre. Nem, nem szeretném ezt megkockáztatni. - Igen, volt ilyen, utólag sajnos azt kell mondanom, hogy nem döntöttem jól, de a jövőbe úgysem láthatunk, később meg már könnyű okosnak lenni. Igazából még szerencsésnek is mondhatom magamat, hogy azóta kiderült, így sem jártam másként, csak éppen nagyon megbántottam Connort, amit sosem szerettem volna. Jelenleg viszont ez már sehol sincs, szeretem, boldogok vagyunk, már amennyire lehetséges ez a mi körülményeinket tekintve, de ahhoz képest minden szép és jó. Eltekintve persze attól, hogy a Vörös Hold óta nem akarja, hogy találkozzunk, amiért kicsit idegesebb vagyok a szokásosnál, de remélhetőleg ez az időszak nem fog már sokáig tartani. - Nem igazán tudok segíteni, csak azt tudom, hogy itt, a te fajtádnak jobb a falkában, mint azon kívül. Szóval, ha esetleg úgy döntesz, nem csatlakozol, ne maradj itt, nem muszáj persze megfogadnod a tanácsomat, lelked rajta. Ő is érzi, hogy Fairbanks nem olyan, mint a legtöbb város, itt a mágia valahogy sokkal erősebb, több rossz is történik, számos megmagyarázhatatlan eset van, és ha valaki mögött nincs ott a családja, mint a falka, vagy esetemben a Protektorátus köteléke, akkor roppant nehéz lehet egyedül boldogulni. Máshol is, de itt aztán hatványozottan. - Akkor képzelheted, hogy itt milyen. Szerintem, ha muszáj megtenned, menj a várostól úgy egy fél órányira. Ha pedig esetlegesen lejelentkeztél már, talán kapsz rá engedélyt, de ezt nem tudhatom, hogy működik. - Semmi baj, és nem kell elnézést kérned, mert még nem vagyok kellemetlen helyzetben, lehetnék, de ne aggódj, nem leszek. Kacsintok rá mosolyogva, tartom én a szám, ha kell, és sajnos most kell, pedig nagyon szeretnék segíteni neki, szeretném megmondani, hogy mit tegyen, de nyilvánvalóan nem tehetem meg, és egyébként sem mondhatnám meg senkinek, miként fontja tovább sorsának fonalát. - Jól van, azt hiszem, pozitívabb is lesz úgy rólad a kép, csak ne várj vele túl sokat. Sóhajtottam fel, nem tudom miért, de már most aggódtam érte, olyan kedvesnek tűnt, vérfarkasként nem tudom, mennyire lehet így nehéz dolga ebben a világban. Kicsit, mint nekem... engem is féltenek mindentől, bár nem mondom, hogy nem jogosan, elég sokszor megjártam már, még azelőtt is, hogy Őrző lettem. Aztán, ki tudja, lehetséges, hogy olykor ő sem ilyen szelíd, és könnyen meg tudja védeni magát. - Az igaz egyébként, hogy sokan nehezen képesek elfogadni az igazságot. Bár, a mi világunkban szerintem ez már inkább szimplán a fejünk homokba dugása, struccpolitika. Néha egyszerűen könnyebb bizonyos dolgok felett szemet hunyni, a szőnyeg alá söpörni őket, mint foglalkozni velük. Néha egyszerűen túl nagy a trutyi, akkor pedig értelemszerűen a komolyabb gondokat kell elsimítani, és ez így is van jól. Olykor valami már rég nem probléma egy kicsivel később, nem mintha ez mentség enne, közel sem, de a szükség és a kényszer mind nagyurak. - Igaz. Eltöprengek, hogy vált ilyen méllyé a társagásunk, de csöppet sem bánom, néha jól esik boncolgatni ilyen elméleti kérdéseket. - Én gazdag családból származom, mindig cipeltek mindenfelé. Voltunk Ausztráliában, Spanyolország déli partjainál, Athénban és Rómában, egy alkalommal még Párizsba is elmentünk, de ott anyám nem érezte jól magát, nem tudtunk tengerpartra menni... Megnéztük a Piramisokat is, és az egyik nyáron részt vettünk egy Szafari túrán is. Nekem ez volt a kedvencem. Mosolyodtam el, én mindig is inkább az aktív nyaralásokat szerettem, eléggé kilógtam a családom vágyai közül ilyen téren. A kedvencem egyébként az első és egyetlen nyaralásom Jacksonnal, a Seychelle-szigetek szigetekre vitt. Ez azonban már olyan dolog, amiről nem szívesen beszélek, és soha nem is szeretném felemlegetni. Ő már a múltam, nagyon fontos része, de a jelenemhez nincs köze, más életet él ő is, én is, így van ez jól. - Részvétem. Az anyukám már nekem is meghalt. Lehajtom a fejem, nem sajnáltatni akarom magam, inkább csak még mindig bánom, hogy nem volt lehetőségünk helyrehozni a kapcsolatunkat. - Kétségkívül jó dolog, ha valaki valahol otthon érezheti magát. Remélem, neki is lesz erre lehetősége, és fogja is érezni, nem lehetetlen, egy falka részévé válni azért egészen otthonos dolog lehet, az ő esetünkben nem kifejezetten egy hely takarja ezt a szót, hanem a közösség, amiben élnek. - Ez szerintem nem ostobaság, elég nehéz lehet azon a köteléken átlátni, hiszen nektek a Teremtőtök az atya úr isten olyankor. Azt hiszem, szerencséd volt akkor, hogy rád pozitív hatással lévő farkasba sikerült botlanod. Öröm az ürömben, mondhatni, közel sem mindenki ilyen szerencsés, sőt... de talán mégis van némi köze a dolgokhoz annak, hogy ki érdemli egyáltalán meg, és ki nem. Legalábbis az én nézeteim szerint így illene működnie a világnak, de ez nagyon ritkán esik meg sajnos. - Semmi baj, én nagyon szívesen meghallgatlak, nem terhelsz, igazából, még örülök is neki, mármint, nem a problémáidnak, félre ne érts, inkább annak, hogy ilyenkor nem kell a sajátjaimra gondolni. Azt hiszem, ez elég önző dolog tőlem, de hát, emberből vagyok. Közben mutogatom neki, hogy a távolban már látszik az élénkebb forgalom, és hamarosan egy körforgalom után átérünk majd a 2nd Avenue-ra, ahol aztán minden van, ami szem szájnak ingere, az pedig a Főtérre vezet majd. Próbálom a lehető legtöbb infót eljuttatni neki a városról, persze ezek már csak általánosságok, köze sincs a fajtájához, vagy épp az Őrzőkhöz. - Hú, úgy elnyalnék most egy fagyit. Ez a húsz fok körüli délutáni hőmérséklet szerintem már kiváló erre, szóval nem leszek rest megvalósítani az elképzelésemet az első fagylaltárusnál.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Bólintok arra, amit mond, hiszen erre nem sok mindent lehet mondani. Mondhatnám azt, hogy rendben, értettem vagy esetleg még azt is, hogy biztosan igazad van, de szerintem vannak olyan helyzetek, amikor jobb csöndben maradni és ez pontosan ilyen volt. Legalábbis számomra. Egy aprócska biccentéssel is pontosan tudtam jelezni neki azt, hogy vettem a lapot és nem fogom firtatni a dolgot tovább. Ebben igazad van, de szerintem néha a rossz döntések is jól sülhetnek el. Nem mindig könnyű meglátni a jót és a szépet a különböző helyzetekben, de mindig mindenben van valami jó. - nem szeretnék okoskodni se, de én ilyennek látom a világot. Történhet velünk rossz dolog, de előbb vagy utóbb kiderül, hogy az még se annyira rossz. Ott van beharapóm is, akiről kiderült, hogy részben ő ölte meg a húgomat. Elfutottam, tomboltam és talán nem sokkal később meg is öltek volna, ha így folytatom tovább a dolgokat, de rám talált Blake-t. Eleinte utáltam, de végül barátok lettünk és sok olyan dolgot köszönhetek neki, amit soha nem fogok elfelejteni. Ő mentett meg a pusztulástól és azokat az érzéseket soha többé senki nem veheti el tőlem, amiket neki köszönhetően tanultam és tapasztaltam meg újra. De ő csak egy személy az olyanok közül, akiknek sokat köszönhetek, hiszen ott volt még Szentpéterváron is egy farkas.... Naomi szavai végül segítenek újra visszatérni a valóságba és egy pillanatra talán még túl nagyot is nyelek. Voltam már több falka közelében, egyszer amiatt is léptem le az egyik helyről vagyis több helyről is, de mindegy. Viszont most maradni szeretnék, szembenézni a dolgokkal és dönteni. Szabadság vagy béklyó. Kicsit erős hasonlat talán, de szerintem részben igazam van. Ohh, hidd el, ha nem fogok csatlakozni, akkor nem valószínű, hogy maradok, de ezt sajnos nem egy-két nap alatt fogom eldönteni. Időre van szükségem, hiszen régóta egyedül élek. Voltak időszakok, amikor volt valaki a közelemben, de a család fogalmát már régóta elveszett. Nem akarok senkit bántani, egyszerűen csak fogalmam nincs arról, hogy tudnék-e falkában élni. - vallom be neki a dolgot, mint egy aprócska gyermek, aki valami rosszat tett. Pedig nem tettem azt, illetve nem is lenne köze hozzá, de valami miatt megbízom benne. Úgy érzem, hogy nem fogja tovább adni a dolgokat, nem fog nekem támadni emiatt, hogy te ostoba még ezt se tudod, hogy mit akarsz? Ilyen értelemben nem tudom, mert talán részben futok is a múltam elől, az emlékek elől és emiatt nem maradtam sehol tovább, mert féltem újra ragaszkodni személyekhez, tárgyakhoz, hiszen amikor elveszíted őket, akkor úgy érzed, hogy szép lassan a tested lángra kap. Először csap pislákol, majd a láng egyre nagyobb lesz, amíg végül teljesen fel nem emészt. Rendben, köszönöm megint a tippet. - válaszolok sietve, majd egy kicsit megkönnyebbült sóhaj keretében pillantok rá. Ennek örülök és remélem nem is leszel, mert nem volt célom. - nem bánom azt se, ha ő is szól arról, hogy egy újabb kóbor jött a városba. Bár szerintem már a legtöbben tudnak róla. De soha se voltam szívbajos, de most már ebben se vagyok biztos. Ez a város olyan érzéseket váltott ki belőlem pár óra alatt, amit szerintem lassan ezer éve nem éreztem. Nem kell aggódnod miattam. Eddig is megúsztam a dolgokat, így talán most is sikerülni fog.. vagyis remélem. - mondom neki biztatóan, amikor meghallom a sóhaját. Fura, hogy alig ismer, de máris úgy tűnik, mintha aggódna értem. Nem is tudom, hogy mikor aggódott értem utoljára, de mostanában szerintem nem is nagyon adtam okot arra, hogy valakiből ilyen fajta érzést váltsak ki, kivéve most. Elnevetem azon, amit mond, hiszen eléggé találó nevet ad neki, illetve igaza van. - Igen, de minél többször folytatjuk a struccpolitikát, annál nagyobb lesz a fejünk felett a baj. - teszem hozzá sietve, hiszen néha tényleg könnyebb nem foglalkozni dolgokkal, de utána meg szerintem sokkal nehezebb kievickélne a szemétből... Pedig Párizs igazán gyönyörű hely. Voltak rosszabb napjai is a városnak, de mindig is volt valami különleges varázsa. - mondom neki egy kicsit elmerülve a múltamban, hiszen az volt a szülővárosom és annyira nem volt békés az a város akkoriban, de szerintem már akkor is lenyűgöző volt. De az se kizárt, hogy túl elfogult vagyok. - Akkor te az a személy vagy, aki szereti a kalandokat és az izgalmat, vagy tévedek? - nézek rá mosolyogva és picit talán kérdően. Szintén részvétem. - szólalok meg egészen halkan, hiszen pontosan tudom, hogy ez a két szó képtelen visszahozni őket és azt a fájdalmat, amit olyankor érez az ember képtelen eltüntetni, de mégis kimondjuk, mintha a világ ettől szebb lenne. Igen, de nekem annál több volt ő. Szerelmes voltam belé és amiatt mentem bele a dologba, mert úgy terveztük, hogy örökké együtt leszünk. Már az átváltozásom előtt is hazudott és talán eredetileg velem is végeznie kellett volna. Ki tudja. - mondom neki egy kisebb vállrándítás keretében, hiszen annyira kérdés kavarog a fejemben vele kapcsolatban, hogy olyankor úgy érzem a fejem széthasad. Nem tudom a mai napig, hogy miért toppant be az életünkbe, miért hitette el azt, hogy szeret és miért hazudott annyi éven át nekem. Tudta, hogy mit jelent számomra a húgom, de ennek ellenére is képes volt minden áldott nap a szemembe nézni és úgy tenni, mintha semmihez nem lenne köze. De a legfájóbb az volt, hogy úgy hagyta el ajkát a szeretlek, hogy képes voltam elhinni neki. Szerintem nem önző dolog, mert mindenki ilyen. Szeret kicsit másokon segíteni, törődni az ő gondjukkal, mert olyankor se gondolnak a sajátjukra, illetve ha segítenek valakin, akkor még egy kisebb öröm is éri őket. Szerintem mindenki ilyen fajtól függetlenül. - mondom neki mosolyogva, miközben egy-két kavicsba belerúgok mielőtt ténylegesen elhagynánk az erdőt. Egy pillanatra megállok és megfordulok, hogy még egyszer megcsodálhassam azt, ami az utunkat övezte eddig. Mesébe illő hely ez, de ugyanakkor sok veszélyt súgnak a fák... Fagyi, de rég ettem már. Szívesen elkísérlek, ha még mindig áll az ajánlatod. - mondom neki kicsit túl lelkesen. Most valószínűleg olyan lehetek, mint egy aprócska gyermek, de szerintem soha nem baj az, ha valakiben van még egy kicsi gyermeki én.
- Persze, ez tény, én is igyekszem a dolgokat a kellemesebbik oldaláról szemlélni. Néha sikerül, néha nem, de ez így van jól, és való igaz, ha mást nem, hát a tanulópénzt levonhatjuk a történtekből, abból meg lehet fejlődni. Ettől még nem lesz egy adott rossz dolog jól, csupán megtanuljuk, hogyan fordítsuk az előnyünkre, az viszont már mindenképpen pozitív. - Ezt szerintem meg fogják érteni, legalábbis nem hiszem, hogy ne kapnál időt arra, hogy eldöntsd, mit akarsz. Azt nem mondom el többször, hogy csak jelentkezzen le náluk, máskülönben még a végén sértésnek vennék a dolgot. Tudom, ismétlés a tudás anyja, de a végén még papagájnak nézne, az pedig roppant kellemetlen lenne, sosem voltam az a rágjuk a dolgokat más szájába típus. - Azért, remélem, hogy megtalálod a számításaidat, és amit keresel. Nem teszem hozzá, hogy biztosan megérdemelné, hisz nem tudhatom, de szerintem a legtöbbeknek igenis jár az otthon és a család érzete. Az a fura, hogy sokszor olyan helyről kapjuk, ahonnan a legkevésbé várnánk. Én ilyen téren szerencsés vagyok, nekem a nagyszüleim jelentik a CSALÁD-ot, így, csupa nagybetűvel, mindent megtesznek értem, és imádom őket, szüleim helyett voltak mindig is azok, és így könnyebb volt felnőni, mindig is imádtam az itt töltött nyarakat, jobban bárminél. - Elhiszem, de nem tűnsz épp vérmes fenevadnak, és nem hiszem, hogy a hobbid mások eszegetése lenne, szóval valószínűleg akkor sem ütném meg a bokám, ha senkinek sem említenélek. Nem is tudom, hogy megtegyem-e, kezdek elbizonytalanodni, olyan ártalmatlannak és kedvesnek tűnik, talán kicsit elveszettnek, de ki nem nézném belőle, hogy aljas szándékai vannak. Márpedig szerintem, ha így lenne, bekapcsolna a megérzésem a közelében, és nem lennék ilyen nyugodt sem. A szavaira csak bólogatok, elhiszem én, hogy remekül kerüli a bajt, én csak tanácsot adtam, igazából, nem is aggódom, hisz annyira még nem ismerem, bár tény, hogy úgy érzem, kár lenne érte, de majd kiderül, hogyan alakulnak a dolgai, ha marad, szerintem úgyis egymás útjába fog még bennünket sodorni a szél. Az biztos, hogy a magam részéről szeretnék még vele találkozni. - Párizs szerintem is gyönyörű, de hát nem mindenki van oda az aktív pihenésért és a városnézésért, ott meg jobbára csak múzeumról múzeumra jár az ember. Én egyébként imádtam, szerintem el fogok még látogatni, ha tehetem. Milyen szép is lenne, ha Connorral egyszer lenne lehetőségünk ilyesmire, kézen fogva andalogni a szerelem városában. Te jó ég, ábrándosan fel is sóhajtok, talán tíz év múlva… Ha még akkor ugyan együtt leszünk, egy városban. Ki tudja, az sok idő azért. - Határozottan. Bár ami azt illeti, az utóbbi időben kicsit túl sok is belőlük, de attól még szeretem őket, és Őrzőként bőven van is benne részem. Emberként is volt, az igaz, de ez már egészen más fajta kaland… A halál meg olyan téma, amiről egészen kellemetlen szót ejteni minden élethelyzetben, de a részvét nyilvánítására bólintok köszönetképpen. Többet nem beszélnék róla, mert ez elég kényes téma az életemben, és már mindig az lesz, hisz anya az már mindig csak a büdös banya lesz a szememben, mert nem rendeztük el a dolgainkat sosem, könnyebb volt haragudni, mint a dolgok mélyére ásni. - Hú, ez elég rosszul hangzik, szerintem nagyon aljas dolog egy nőt az érzelmein keresztül az orránál fogva vezetni. Sajnálom, hogy át kellett élned ilyesmit… Biggyesztem le az ajkaimat komoran, a szerelemnek valami gyönyörűnek kell lennie, bár én is éltem meg ebben a tekintetben mérhetetlenül gyötrelmes napokat, és kellett meghoznom életem eddigi legnehezebb döntését, de az már csak a múlt, tíz év távlatából nem tűnik olyan vészesnek, bár olykor még mindig képes vagyok elmerengeni rajta, és belesüppedni a keserű fájdalomba. - Igazából, szerintem közel sem ilyen mindenki, mármint, nem hiszem, hogy a nagy átlag szeretne segíteni másokon, az persze más kérdés, hogy mások nyavalyáival mindenkinek könnyebb foglalkozni, tény. Bólintok, de igenis vannak olyanok, akikben sajnos szemernyi jó szándék sincsen, hisz ha mindenki ilyen kellemes személyiséggel lenne megáldva, tökéletes világban élhetnénk. - Persze, hogy áll, a fagyis előbb van, mint a parika, úgyhogy veszünk pár gombócot, aztán beszaladok a cuccaimért, és bejárhatjuk a várost, amíg bírom. Kuncogom el magam, hisz kettőnk közül egyértelműen ő az, aki jobban bírhatja a strapát, ha a lábunk lejárásáról van szó. Mindenesetre, én nagyon szívesen időzöm a társaságában, és mutatom meg neki a várost, pláne ha közben még fagyizunk is. Én és a fagyi mindig nagy szerelem lesz. Gyorsan el is navigálom a kis fagyishoz, ez az egyik legelső bolt a sétáló utcán, nem véletlenül, gondolom, ha valaki onnan érkezik, mint mi, szívesen vesz egy-két gombóccal. - Jó napot! Én egy sztracsatellát és egy epret kérnék szépen édes tölcsérben. Választok gyorsan, majd számolom is ki a pénzem rá, hogy átnyújthassam az eladóhölgynek, majd megvárom, míg Primrose is kikéri a saját részét. - Nyami, ez az első szabadtéri fagyim idén. Otthon a kandallóm előtt szoktam jégkrémezni, de a kettő tök más hangulatot jelent számomra, fagyizni idekinn csak egy bizonyos hőfok felett vagyok hajlandó.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Soha nem terveztem még azt, hogy csatlakozom egy falkához, ahogyan soha nem tettem olyat, hogy egy ténylegesen falka által lakott városba mentem. Természetesen a legtöbb helyen jelen voltak, ahol jártam, de egyik se volt olyan, mint ez. Kicsit talán ez a tettem úgy hangzott, mintha öngyilkos kísérletre készülnék, de Naomi-nak igaza van. Le kell jelentkeznem, engedélyt kell kérnem bizonyos dolgokhoz, de fogalmam nincs, hogy miként kellene megtennem. Remélem holnapra kitalálom, mert az is biztos, hogy nem fogom megkérdezni őt. Egyedül akarom megtenni, mert talán életem egyik legnagyobb lépéséhez vezető útról van szó. Szóval ideje lesz összekapnom magamat és olyannak lennem, mint amily valójában vagyok és elengedni ezt a riadt őzike énemet, ami pár perce még voltam. Köszönöm, ez kedves tőled és én is remélem. - mondom neki egy szinte mosoly keretében. Annyira érdekes ez a lány, őrző. Kedves és barátságos, ami a mai emberekről nem igazán mondható el. Ő nem feltételezi egyből a roszat rólam. Még annak ellenére se, hogy tudja mi vagyok. Nem tudom, hogy maradni fogok-e vagy nem, de reménykedem abban, hogy még lesz szerencsém hozzá. Jó társaság, illetve a belőle áradó pozitív energiák szinte engem is bekebeleztek és már annyira nem is látom keserűen az egész helyzetet. Én inkább azt mondanám, hogy most már nem vagyok az, hiszen mindenkinek vannak rosszabb évei. - mondom egy kisebb gondolkodás közepette, hiszen nem akarok hazudni neki. Nem voltam mindig angyal, ahogyan most se vagyok az. Sokkal inkább csak megtanultam kezelni a dolgokat és együtt élni velük. Persze, nem mindig könnyű, de azért ennyire vénen már annyira se vészes, mint pár évtizeddel korábban. Én ott születtem. - csúszik ki a számon, de most már mindegy. Ez az igazság és jó érzés azt hallani, hogy ő is szereti azt a várost. Számomra egyszerre jelenti a boldogságot és a keserűséget, s a fájdalmat. Tisztán emlékszem arra az alkonyatra, amikor felnyújtottam a város egyik legszebb házát, de akkor úgy éreztem, hogy ez a helyes. Egyszerűen csak porig romboltam azt, ami egykoron számomra a otthon melegét, biztonságát jelentette.- Remek hely barátokkal, de akár andalogni is lehet, hiszen nem véletlenül hívják részben a szerelmesek városának. - szólalok meg egy kisebb mosollyal az arcomon, mintha ezzel is a múlt démonait szeretném távol tartani magamtól. Ami jelenleg egész jól megy. Elegendő csak a jóba kapaszkodni, illetve a lány lelkesedésébe és máris jobb lesz. Igen, ebben igazad van. Olyannak kellene lenni, de sajnos nem mindenkinek jár ki az a mesébe illő szerelem. Tényleg bocsi, nem akartalak ezzel letámadni. Egyszerűen... csak úgy jött, mintha régóta ismernélek. Tudom, hogy furán hangzik, de van benned valami, ami miatt másabb vagy, mint a többiek. -egyre halkabban beszélek, mert minél több szó hagyja el az ajkaimat, annál inkább kezdem úgy érezni, hogy ebből már nem fogok jól kimászni. Mintha a lehető legnagyobb hülyeséget mondtam volna, pedig ez az igazság. Legfeljebb nem sikerült a lehető legjobban megfogalmaznom, de azért remélem nem fog megsértődni.... De ettől érdekesebb a világ. Ha mindenki ugyanolyan lenne, akkor szerintem elég unalmas hely lenne a föld. - mondom neki egy kisebb mosoly keretében, hiszen lehet nem mindig minden tökéletes és nem minden ember ugyanolyan, de ettől igazán különleges ez a bolygó. S emiatt tanul meg sok embert az ember. Ígérem igyekszem majd nem túlzottan lefárasztani téged. De ha szeretnéd, még a hátamra is felkaphatlak. - szólalok meg viccelődve, de valójában simán elbírnám őt. Nem vagyok annyira harmat gyenge, mint első pillantásra sokan gondolnák. Sietve haladok mellette egészen a fagyisig, majd pedig türelmesen kivárom a sort, miközben újra elkalandozok a járókelők nézegetésében. Egy pillanatra meg se halom, hogy én jövök, majd sietve pillantok az árusra. Csokit és citromot kérnék édes tölcsérben. - mondom neki szinte azonnal, hogy sikerült észhez térnem, majd pedig sietve kifizetem neki. - Köszönöm. - szólalok meg újra, amikor elveszem tőle a tölcsért. Lassan pedig elkezdem megízlelne és hirtelen úgy érzem, hogy a fagylalt mennyországba kerültem. Ez valami isteni. Rég ettem már ennyire jót. - gyermeki lelkesedés szól belőlem , miközben mosolyogva hallgatom őt. Szóval merre is kell mennünk? - kérdezem tőle kíváncsian, hiszen ha legalább a patikát sikerül megjegyeznem, akkor legalább tudni fogom, hogy egy kedves és segítő lányt, hogy fogok találni, ha bármi van. De őszintén szólva kihasználni se szeretném őt.
- Azt elhiszem, de alulról szép felállni. Kacsintok rá vidáman, számomra teljesen mellékes, hogy egykor milyen volt, az érdekel, most milyen. Ha mindenkit a múltja alapján ítélnék meg, Connornak például a közelébe sem mennék, mert kis híján a vacsorája lettem tavalyelőtt. Szóval ez érdekes kérdéskör, nyilván, ha most lenne kellemetlen alak, nem szimpatizálnék vele, mindenkiben azért én sem vagyok hajlandó megkeresni a jót. - Ohh, csodálatos lehetett a szerelem városában felnőni. Bár, nem tudom, hogy az ottaniak mennyire gondolják valóban annak. Úgy látszik, egyre gondoltunk, mert ő is hasonlóról kezd beszélni, amire csak felnevetek. Ez egy gyönyörű barátság kezdete, ahogy szokták mondani, persze, korán ítélek, tudom, lehet hamarosan már a városban sem lesz, de azért bízom benne, hogy másként alakul. Mindig is túl könnyen engedtem be embereket a szívembe, ez az egyik nagy hibám, sokkal sebezhetőbb vagyok általa, ám én még ezzel együtt sem bánom a dolgot. - Ha engem kérdezel, mesébe illő szerelem nincs is, valami úgyis tönkreteszi előbb-utóbb. Gondolhatnád, hogy fiatal vagyok ahhoz, hogy így beszéljek, de ilyen téren én is megjártam már a poklot, és csak fohászkodni tudok az égiekhez azért, hogy még egyszer ne kelljen kitépnem a szerelmet a szívemből. Reflektálok a szavaira, és egyáltalán nem zavar, hogy ’letámad’, nem veszem annak, bár tény, hogy a saját felmerülő gondolataimra összeszorul a szívem. Rég volt, nagyon, az én röpke életemhez képest legalább is, mégis ugyanúgy fáj, mint mindig, és bármennyire is akarnám másként, a szívem egy kis szeglete mindig is az első szerelmemé lesz, de ez legyen az én problémám. - Nem hangzik olyan furán, legalábbis nem furábban, hogy te is tök szimpatikus vagy nekem ilyen rövid idő után, és bár elég nyitott személyiség vagyok, ilyenekről azért nem szoktam mindenkivel beszélgetni. Egyébként meg, talán csak könnyebb eset vagyok, mint az átlag, szívesen hallgatok meg másokat is, de épp annyira kedvemre való az is, ha jártathatom a számat. Mindenesetre, amiatt ne zavartasd magad, hogy nyitottabb vagy felém, mint másokhoz, engem nem zavar. Széles mosolyt villantok rá, tényleg nem kell, hogy ez aggassza, persze tudom én, ha valaki másként gondolja magáról, akkor aztán lehet neki magyarázni, nem fogja elhinni. Mindenesetre, én igyekszem továbbra is pozitív képet sugározni felé, ha más nem, legalább ennyi pozitív tapasztalata legyen a városban. Isteni szerencséje egyébként, hogy pont elkerülte a Vörös Höldat. - Ebben egyetértünk, és unalmas Földön ugyan ki akar élni? Na jó, bevallom, néha azért örülnék egy kis unalomnak is, hiszen amióta betettem ebbe a városba a lábam, szinte folyamatosan történik valami velem, vagy épp azokkal, akiket szeretek. - Ez komoly? Nem tehetek róla, ezen nevetnem kell. Azért a gyíííí pacit kihagynám, ha tényleg felkapna a hátára, tök vicces lenne, bár ezzel együtt nem hiszem, hogy komolyan mondta, még úgysem, hogy ötven kiló sem vagyok, szóval nem mondhatni, hogy nehéz egyéniség lennék. - A legjobb a városban, csak ide gyere, és egyébként van egy aranyos fiatal srác is, aki néha kiszolgál, na ő állandóan bókol. Borús napokon határozottan jól jön az ilyesmi egy nőnek. Ez csak amolyan hogyan éljünk túl egy szörnyű napot tipp, nekem többször volt már rá szükségem, sokszor egy kis apróság is rengeteget számít. - Mindjárt rákanyarodunk a 2nd Avenuera, annak a közepe felé van egyébként. Ja, bocsi, nekem már sok minden természetes errefelé. Szóval az a város egyik legforgalmasabb, legpezsgőbb életű utcája, van ott minden, ami szem szájnak ingere, élelmiszer boltok, üzletek, éttermek, színház, tánciskola. Még egy tetkó szalon is van, képzeld, bár ez neked sokat nem számít, csak úgy érdekességképp mondom. Ohh, és persze van még egy fotóstúdió, a városban az egyetlen mellesleg, egy szuper fodrászat, és végül de nem utolsósorban az én gyógyszertáram. Hú, ez lehet egészen kimerítő lett, az utolsó hármas egyébként személyes érintettségű az esetemben, elvégre a stúdióban Panda dolgozik, a fodrászat pedig Irisé, és mindketten közel állnak a szívemhez. Hamarosan el is fordulunk egy sarkon, itt már a tömeg is nagyobb, és kisvártatva elkezdheti majd kiszúrni azokat a helyeket, amiket említettem neki. - Ha engem kérdezel, elég ide kijönnöd, amennyiben valamire szükséged van, én speciel jobban szeretem, mint a plázát, ott is van minden, de nekem olyan személytelenek… Szóval inkább séta a nyüzsgésben.
Kezdőlap
