*Sokáig csak a park töltötte ki a természet iránti vágyamat amit lassan de biztosan el is fojtottam az évek során. Mikor igazán felnőtté váltam és nekem is több dolgom volt, ami miatt az istennek sem tudtunk anyámmal összeegyeztetni egy napot amit együtt tölthetünk. Csak esték maradtak vagy korai ebédek ahol megbeszélhettük ügyes-bajos dolgainkat és kibeszélhettük a pasikat. Nem mintha nekem lett volna bárkit is kibeszélni. Amikor Fairbanks-be érkeztem még nem igazán lobbant fel bennem a vágy a természet és a víz után, de a nagyi háza és az azt körülvevő fenyők illata már igen. Meg akartam ismerni a várost és annak minden szépségét. A ház körül lassan kezdtem felfedezni a környéket de szerettem a folyókat, a tavakat és a kis patakokat is ahogy nevetve csörgedeznek a fák között. Fairbanks pedig csodás vizekkel rendelkezett, elég volt csak megnéznem a prospektus képeit – amit a legutóbbi vásárlás alkalmával szereztem be – és tudtam, hogy muszáj megnéznem mielőbb a folyópartot. A közelben parkoltam le a piros furgont amit még mindig kölcsönöztem. Szerencsére olcsó volt mégpedig azért amiért egészen elkeseredtem a furgont, majd a mellette parkoló csodaszép, csillogó új autót elnézve. Az én kis nyitott platós furgonom már régóta nem látott jobb napokat, kicsit rohadt az alja és állandóan baj volt a gyújtással. Ennek ellenére gyakran beszéltem hozzá, főleg amikor hegymenetbe mentem vele. Kellett neki a motiváció. Nagyot sóhajtva indultam el a rakpart felé, hogy egészen közel legyek a folyó vizéhez. Már messziről észrevettem egy motorcsónakot a vizet hasítva közeledni, a part mentén számos másik kis csónak volt, néhány kisebb jacht is. Elnéztem a part mindkét oldalát övező fákat, majd elindultam a meredekebb partrészt vigyázó fakorlát felé. A kocsi kulcsait a farmer kabátom zsebébe süllyesztettem, ahogy nem sokkal később kezeimet is a nadrágoméba. Szerettem a farmert, kényelmes volt és praktikus, kiránduláshoz a legjobb bár javarészt farmerban jártam. A korlát közelében nekidőltem egy fiatal fenyőnek és a nap felé fordítottam az arcomat, élveztem a langymelegét a bőrömön. Nem volt olyan forró mint New Yorkban ezekben a nyári hónapokban általában, de ennek most kifejezetten örültem. A friss, tiszta levegő betöltötte a tüdőmet, csodás volt a nagyvárosi benzingőz után. Már morábban bevallottam magamnak, hogy kezdem megkedvelni a várost, de most azt éreztem, hogy akár maradnék is tovább. Szívesen megismerném a zord és csontrepesztő telet.*
Egon tüdejét égette az oxigénhiány. A folyó lustán örvénylett körülötte és a teljes vérfarkas alakban pompázó férfi hátsó lábának karmai belemélyedtek az iszapba és tartották az árral szemben, közben kíváncsiskodó halak után kapott, amelyek túl közel merészkedtek a robosztus élőlényhez. Egon úgy számolta nagyjából tizenöt perce bukhatott a víz alá és vette fel aztán jelenlegi formáját. Tüdeje égett a fájdalomtól, és tudta, hogy hamarosan a felszínre kell törnie. Jobb mancsában három lazac élettelen teste lebegett, a balban pedig egy csuka volt, de szeretett volna még egy halat zsákmányolni mielőtt kimegy a partra, hogy elfogyassza. Erre azonban már nem volt ideje a fájdalom hatványozódott és úgy döntött egyelőre elég lesz ennyi táplálék is. Kiszabadította az iszapból hátsó lábait és elkezdett felfelé evickélni. A folyó sodrása néhány száz yardnyival arrébb tessékelte a vérfarkast attól a helytől, ahol a ruháit elrejtette, de ahogy fejét kidugta a felszínre éppen csak annyira, hogy meghatározza a helyzetét és, hogy friss levegőt szívjon a tüdejében, már látta a stéget, ami alá vízhatlan zacskóban a ruháit helyezte. Zsákmányait erősen tartva a folyó sodrával ellentétesen úszott a stég felé, közben igyekezett néhány lábnyira a felszín alatt maradni. Mikor megérkezett beúszott a stég alá, és kidobálta a halakat a földre, majd néhány pillanattal később már normál farkasként nekilátott, hogy felfalja táplálékát. A hal szaga szinte minden más illatot eltompított a tudatában, de ennek ellenére megérezte az emberszagot, amit a szél felé sodort. Húscafatokkal a szájában körbe nézett, de a stég alól nem látta, hogy merre lehet a szag forrása. Képzeletben megrántotta a vállát és tovább falatozott. Mikor végzett három percen keresztül lefetyelte a vizet a folyóból és közben ide-oda rángatta a pofáját, hogy a hal bűzét valamelyest eltávolítsa. Egon megkezdte az emberré változást, és néhány pillanattal később humán alakban kuporgott a stég alatt. Felöltözhetett volna ott is, de nem akarta egyből bemocskolni a ruhákat. A férfi így kikúszott a stég alól, nyújtózott egyet, és körbe nézett. Senkit sem látott, kivéve egy barna hajú nőt, aki egy fenyőfának támaszkodott. A lány nem lehetett messzebb tizenöt yardnál, de az emberekre jellemző módon szinte alig figyelt a környezetére. Jelenleg is csak a napba bámult, holott ekkora távolságból hallania kellett volna Egon zabálásának a hangját, és már rég fel kellett volna kutatni, hogy mi is lehet a zaj forrása. Egon sóhajtott egyet és arra gondolt, hogy az emberek miként voltak képesek a föld uraivá válni ilyen figyelemhiányos hozzáállással. A férfi nem is törődött a lánnyal, elkezdett öltözködni, a nő meg csak had bámulja azt a tűzgolyót, ha annyira tetszik neki. Egon gondolatai azonban hirtelen alternatív útra tévedtek. Körbenézett és senkit nem látott, persze ez nem azt jelentette, hogy senki nem is látja Egont. Viszont a vérfarkasnak gonosz kis ötlet ugrott az agyába. Egy figyelmetlen nő, talán óvatlan is. Habár nem volt Egon közvetlen a lány látóterében, hanem csak a látásának a perifériáján, azért észre kellett már volna vennie, ha nyitva a szeme, ezért Egon gyanította, hogy a lány szeme csukva van. A férfi agyában az is megfordult, hogy talán egy Őrző az, akit kirendeltek megfigyelésre, azonban ha csak nem egy múltbéli gyilkosság miatt szántak rá kitüntető figyelmet, nem valószínű, hogy a helyiek ráálltak volna, hisz itt még semmit sem tett. Ráadásul, ha ez egy megfigyelés mód annak elég amatőr. Egon felöltözött, közben a nő még mindig csak a napra nézett, és a férfi úgy döntött közelebb megy. Rövidnadrágot és pólót viselt, semmi extra, pont jó öltözet egy könnyed csevegéshez. Egon a célját azonban egyáltalán nem vette fél vállról, kideríti, hogy őrző-e vagy sem, ha nem akkor jöhet a kettes fázis, ami a lány óvatlanságát volt hivatott kideríteni. Ha a csaj elég óvatlan, akkor pedig jöhet a harmadik lépés… Egon közelebb sétált, felmászott a korlátra és leült rá. - Adj Isten – mondta miközben jobb kezével intett a lány felé. Egon mosolya barátságos és őszinte volt.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 35
◯ HSZ : 1049
◯ IC REAG : 955
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*A nap fénye, noha nem volt olyan erős és vakító mint New Yorkban, azért még bántotta a szememet. Belenézni őrültség lett volna, sosem tettem, ahogy most sem. Lehunyt szemekkel csupán a langymelegét élveztem az arcomon, a szellő simogatását. Figyeltem én a környezetemre, de engem egészen más kötött le mint a víz nem odaillő csobbanásai. Ahogy az erős sodrás a partnak csapta a folyó vizét, amire az elhaladó motorcsónak még rá is tett, a kis csónakok egymásnak ütődtek, koccantak, a környező fák ágain madarak csiripeltek. Ez volt az én muzsikám, muszáj volt mosolyognom s mivel fogalmam sem volt, hogy van valaki a közelben, bátran megtettem. Csak néhány percet akartam itt tölteni, elvégre nem azért jöttem, hogy egyetlen fenyőfát támasszak egész nap, ameddig csak lehetséges volt én szerettem volna végigsétálni a parton. Nem tudom mennyi időt tölthettem el a nap élvezetével mikor lépéseket hallottam. Közeledő lépéseket, de hát egy ilyen helyen sokan sétálnak, minek is aggódnék. Bár annyi furcsaság volt benne, hogy nem a hátam mögül hallottam ahol az út is volt, hanem a folyó felől. csak ezért nyitottam ki az egyik szememet, hogy megnézzem ki lehet az. Motorcsónak hangját nem hallottam, ráadásul ha jól emlékszem itt nem is lehetett kikötni, falatnyi hely sem volt. A keskeny résen át egy férfi körvonalait láttam amint átmászik a korláton és felül rá. nem foglalkoztam volna vele többet ha nem köszön rám. Vagy valaki másnak? A valóságba térítettem magam és körülnéztem, közel s távol nem járt senki arra, így most már biztos volt, hogy nekem köszönt. Rámosolyogtam, miért ne? Ő is mosolygott és egyáltalán nem tűnt rossz embernek. Roberttől sem ijedtem meg, pedig ő aztán magán viselte az élet minden gyötrelmét. * -Hello! ….Le lehet menni oda? Biztonságos? *Kíváncsi voltam honnan került elő. A stég felől jöhetett, de ott nem láttam hajót. Csak nem alóla? És mit keresett ott? Fura volt, de ennek ellenére nem adott okot a gyanakvásra, én meg különben sem vagyok túl gyanakvó. talán mert még nem történt velem különösebben félelmetes dolog. Azt az egy „majdnem” rablást nem lehet megemlíteni, New Yorkban szinte természetes, persze azért eléggé megijedtem akkor és minden bizonnyal sokkal több minden is történhetett volna ha nem jár arra egy taxis. Egy bátor taxis. Magamban legyintettem. Fényes nappal van, ha a közelben nincs is más ember, azért látótávolságban akad néhány és nem New Yorkban vagyok hanem a bájos, csendes Faribanks-ben. Ellöktem magam a fától és néhány lépésnyire közelebb mentem hozzá, még mindig mosolyogva. Ahogy néztem a férfit, hirtelen megkívántam a csokoládét. Ott éreztem az ízét a számban. Édes, de kissé mégis kesernyés, sűrű és sötét íz. Ahogy szeretem. *
A lány visszaköszönt és a feltett kérdése Egon számára igen különösen hatott. Egy kissé félrefordította a fejét, mint egy kutya, aki furcsa dolgot lát vagy hall, bár azért nem annyira feltűnően tette, és a mosolya sem ment át zavarodott vigyorba. A lány egy kicsit közelebb merészkedett. - Miért ne lenne biztonságos? – kérdezte váll rándítva, miközben a part felé fordította a fejét, de valójában az illatot kereste, ami a lányból áradt. A szagok többnyire megbízhatóak, de az enyhe szellő most Egon ellen dolgozott, talán egy hangyányi kíváncsiság érkezett a lány felől, mindesetre félelemnek semmi nyoma. Végül miért is lenne a lányban félelem? Vajon ez bizonyítja, hogy a nő nem Őrző? Semmiképp. Határozta el Egon. Az Őrzők nem ijednek meg fényes nappal egy vérfarkastól, főleg amit éppen megfigyelés alatt tartanak. Tudják kontrollálni az érzéseiket igen szépen. Egy halandó ember pedig egy látszólag ártalmatlan közeledésre nem szokott adrenalin termeléssel reagálni. Tehát még ugyanott van, ahol elkezdte, de türelemre intette magát, hisz még be sem mutatkoztak egymásnak. – Ja, a korlát miatt – ugrott be Egon agyába hirtelen, hiszen a törvénytisztelő állampolgárok általában nem lépnek át kerítéseket, kordonokat, vagy éppen egy folyót szegélyező korlátot. Tettethette volna a meglepődöttet, de lényegében a felismerés miatt, amúgy is tényleg meglepett volt, ami az arcára is kiült. Azonban a lánynak talán az tűnhetett fel, hogy haja csurom vizes és a pólón is néhány helyen átütött egy kis vízfolt. – Szerintem csak dísz, annak tökéletes, szépen be van festve mahagóni lazúrral, amúgy a part biztonságos, onnan jövök. Mondjuk, gondolom látja, hogy vizes vagyok, de nem beleestem, csak úsztam egyet. – Egon úgy döntött, hogy az úszós részt elmondja, hiszen kár lett volna tagadni, és a hazugság csak gyanakvóbbá tette volna ezt a nőt, akiről Egon ki akarta deríteni, hogy valójában kicsoda és, hogy fenyegetést jelent-e számára. Na és persze, hogy vajon megfelel-e az óvatlan kategóriának. - Amúgy Egon a nevem – nyújtotta barátságosan a kezét a lánynak, akiből a férfi felé különös érzések áramlottak. Érezte, hogy valamiféle vágy, de, hogy milyen, azt már nem tudta kivenni. Talán vágyakozik arra, hogy lelökje a korlátról. A gondolat hatására, legyen bármilyen abszurd is, Egon szabad bal kezével ösztönösen megragadta a kerítést.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 35
◯ HSZ : 1049
◯ IC REAG : 955
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Sosem jártam tilosban, azt hiszem. A táblák, feliratok, korlátok mindig megállítottak. Nem mintha gyáva lettem volna bármit is kipróbálni, inkább becsületességből nem léptem át a határokat. Különben sem jelentett olyan nagy izgalmat, hogy érdemes legyen. Kérdésemre kérdés volt a válasz és szívesen kifejtettem volna bővebben az általam gondolt lényeget, de ehelyett csak a korlátra és a csónakokra pillantottam. A férfi olyan volt akár egy rosszalkodó gyerek, talán még nem nőtte ki a játékosságát vagy nem sikerült az életnek vagy bárki másnak belé verni a veszélyérzetet. Vagy egyszerűen csak öntörvényű volt. Inkább enyhe kíváncsisággal kevert ártatlan érdeklődéssel tekintettem rá semmint félelemmel. Egyelőre nem adott okot arra, hogy féljek tőle, a közvetlensége volt számomra szokatlan. New Yorkban az emberek általában elmennek egymás mellett, még csak rá sem néznek a másikra, akkor sem ha történetesen épp ütlegelik. Fairbanks elég nagy volt ahhoz, hogy ne ismerjen mindenki mindenkit, de elég kicsi ahhoz, hogy az emberek barátságosak és segítőkészek legyenek. Ezt már az első napon megtapasztaltam. * -Igen, a korlát miatt. Feltételezem nem véletlenül van elhatárolva a part a sétánytól. *Szerintem meg nem csak dísznek tették oda, de nem akartam vitázni vele. Felnőtt ember volt, saját döntési joggal és reméltem, hogy némi felelősségérzet is van benne, legalább maga iránt. Vizes haja csak most tűnt fel, nem igazán néztem meg olyan alaposan amit most pótoltam, persze próbáltam nem feltűnően tenni. A Fairbanks-i közvetlenség megint megmutatkozott, a férfi a kezét nyújtotta olyan természetesen mintha mindennapos lenne, hogy valaki egy kiadós úszás után ismerkedni szokott. amikor közelebb léptem hozzá, éreztem a csokoládé ízét a számba, csak furcsállottam mert tegnap óta nem ettem csokit, de zavarni akkor kezdett igazán amikor kéznyújtásnyira léptem Egonhoz és az íz felerősödött. Talán még egy kis fűszeres fahéjas illatot is éreztem de abban nem voltam egészen biztos. A kezemet nyújtva lopva megnéztem a nadrágját, hátha látok a zsebek tájékán csokoládé formát kidudorodni. Úgy gondoltam talán nála van csoki és az illatát érzem ami ízként áradt szét a számban.* -Örvendek, Rebecca. *Én is csak a keresztnevemet árultam el, megfogtam a kezét és határozottan de nem túl keményen szorítottam meg. A csoki íze felerősödött, majdnem elcsurrant a nyálam. Elpirultam, roppant kellemetlen érzés volt annak ellenére, hogy úgy éreztem ha most nem harapok bele egy szelet édességbe, a fejem is belefájdul. Fogalmam sem volt, hogy miért történt mindez, arról sem, hogy a férfi akinek a kezét megszorítottam nem egészen ember, vagy nem mindig és arról sem tudtam, hogy a kettő között összefüggés lehet.* -Mondja, van magánál....csokoládé? *Úgy csúszott ki a számon a kérdés mintha hét lóval húzták volna. Csak a jó ég tudja mit gondolhat rólam.*
A lány közelebb jött Egonhoz és kezét nyújtotta a korlátba kapaszkodó férfinak, közben vetett egy pillantást Egon ágyékának irányába. A férfi természetesen kiszúrta a gyors pillantást, bár, hogy valójában mit nézett a nő azt csak sejthette, és nem is igen törődött a dologgal. A lány is csak a keresztnevét árulta el, de a férfi ebben a kezdeti puhatolódzó időszakban tökéletesen meg volt elégedve a keresztnévvel is. Mikor kezet fogtak Egon biccentett egyet a nő felé, de a korlátot még mindig fogta, mert nem szerette volna, ha hátra löki a lány. Nem mintha komolyabb baja eshetett volna, csak nem volt kedve a földön landolni. Rebecca ezután elpirult, és Egon úgy gondolta tudja miért. A röpke pillantás is ezért lehetett. Döntötte el magában a férfi, aki ezt igen jó előjelnek gondolta, mivel, ha ezt a lányt ennyivel le lehet venni a lábáról, hogy valaki a korláton ül, akkor elég könnyű préda lehetne. Gondolatmenetéből Rebecca kérdése zökkentette ki, amit tisztán hallott, mégis olyan abszurd hatású volt Egon számára, hogy szemöldök ráncolva apró fejrázások közepett kérdezte vissza. - Csoki? Milyen csoki, nincs csokim – mondta zavart arckifejezéssel közben agyában megfordult, hogy a csoki itt Alaszkában esetleg az óvszer szlengül, de ezt hirtelen el is vetette. A másik gondolata az volt, hogy a lány drogos, és Egont dílernek nézte, és ez lehetett volna a titkos jelszó, ami után szabad volt a pálya az üzlet lebonyolítására. A bökkenő csak az volt, hogy a lányon nem érzett semmiféle kábítószer használatra utaló jelet, na meg amúgy sem egy lecsúszott drogos csajnak nézett ki. – Sajnálom - mondta zavarodottságát félredobva újra mosolyogva Rebeccára. Bár még mindig nem volt tisztában vele, hogy vajon tényleg igazi csokira gondolt-e, amikor a kérdést feltette, vagy valami egyébre – tényleg, elhiheti, szívesen adnék magának csokit, ha lenne, de sajnos nincsen nálam – rándította meg a vállait a férfi, miközben grimaszolt. Elengedte a korlátot is, mivel már nem tartott tőle, hogy a lány le akarja lökni onnan. – De, ha nagyon szeretne csokit, hozhatok magának – közölte pimasz vigyorral az arcán.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 35
◯ HSZ : 1049
◯ IC REAG : 955
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*A vizes hajon, a merészségen amivel a sebes sodrású folyóban úszott gondtalanul, még túltettem magam, de fura volt, hogy még kézfogás közben is úgy markolta a korlátot mintha hozzáragasztották volna. Ezen agyaltam mikor rájöttem, hogy a nadrágját fixírozom. Persze nem _azt_ néztem amire gondoltam, hogy gondol, de eléggé félreérthető volt. Villámgyorsan kaptam el a tekintetem, s talán a zavarom miatt nem mélyedtem el abban mit kérdezek tőle. Nem szoktam így ismerkedni, Fairbanks közvetlensége úgy tűnik erősen hatott rám, bár a helyzethez nem volt illő mindjárt rákérdezni mit hordozgat a zsebeiben, meghívásszagú volt a kérdésem. Minden bizonnyal menten elsüllyedtem volna szégyenemben, ha tudom milyen szinonimák jutnak eszébe a csokiról, hála az égnek, hogy nem voltam gondolatolvasó. Ezért hát bátran viszonoztam a mosolyát és kezdtem kicsit felengedni, de a csokiért még mindg majd` megvesztem. Ez a mosoly lehetett a vízválasztó, mert Egon elengedte a korlátot, láthatóan a testtartása is lazult, a szavaival érkező pimasz vigyor azonban egy prédáját cserkésző vadat juttatott eszembe. Fogalmam sem volt miért ez a kép villant fel bennem, de elég éles és határozott volt.* -Öööö....~Remek, csak így tovább Becca, világbajnok mondat!~.....nagyon szeretnék egy csokit de a világért sem tartanám fel. Azért kedves öntől. *Már azon merengtem, hogy elköszönök tőle és tovább megyek a parton ahogy korábban terveztem, de a fene nagy szám és a kíváncsiságom, az érdeklődésem a helyiek iránt közbeszólt.* -Furcsa, csak úgy megkívántam a csokoládét. Persze imádom, odavagyok érte, a kedvenc édességem, de ennyire még nem csorgott érte a nyálam.......de persze ez biztosan nem érdekli. *Lemondóan bólogattam mintha csak saját szavaimat akarnám megerősíteni és közben átkoztam magam némán, hogy lehetek ennyire hülye és idétlen.*
Egon tényleg készen állt, hogy elmenjen egy vegyesboltba, hogy vásároljon egy tábla csokit, de nem akarta a lányt kellemetlen helyzetbe hozni, azzal, hogy olyan dolgot erőltet, amit Rebecca udvariasan, de határozottan elutasított, még ha nyíltan nem is azt mondta, hogy Egon maradj a seggeden, mert idegentől nem kell csoki, de ennek ellenére Egon kiérezte a rejtett jelentést. Rebecca aztán elárulta csoki iránti érdeklődésének rejtélyét, amit Egon tökéletesen meg tudott érteni. - Szerény véleményem szerint teljesen normális, hogy valaki megkíván egy bizonyos… táplálékot, és mindent megtenne, hogy megszerezhesse azt – mondta Egon miközben szemét lesütötte egy pillanatra, mintha szégyenkezne valami miatt. A kellemetlen érzése azonban szinte azon nyomban tovaszállt és ismét egyenesen a lányra nézett. – Vegyük például magát – mutatott a lányra jobb tenyérrel felfelé, miközben fejét kissé előre és oldalra billentette. – Megkívánta a csokit – Egon most már nyolcvan százalékig biztos volt, hogy a lány tényleg csokira gondolt – és úgy gondolta, legyen a kérdése bármilyen fura is, de ha van egy kevés esély, hogy ennél a korláton ücsörgő hapsinál lehet csokoládé, akkor mindenképpen megéri megkérdezni tőle. Higgye el sokan vannak így, csak kevesekben van meg a kurázsi, hogy kockáztassanak, mivel az emberek nem szeretik, ha furának nézik őket. Ellenben én semmi furát nem látok ebben, ha valakinek nagyon kell valami, azt szerezze meg. Én is mit meg nem teszek egy kis véres húsért – mondta miközben kedvesen mosolygott Rebeccára. Az elméjében azonban a fenevad élénkülni kezdett, de Egon egy határozott képzeletbeli legyintéssel visszatessékelte a bestiát. Még nincs itt az ideje. – Tudja angol vagyok, nálunk a jó steak az félig sült és véres, nehezebb dolgom van itt Amerikában, ahol mindent szeretnek jól megsütni, külön fel kell rá hívnom a pincér figyelmét, amit persze néha elengednek a fülük mellett – Egon grimaszolt egyet, de aztán újra visszatért a kellemes mosolygáshoz. – De ez persze az én keresztem, és, ahogy ön is fogalmazott az imént, biztosan nem is érdekli az én hóbortom – fejezte be végül a beszédet Egon és kíváncsi tekintettel a lányt leste. Szándékosan tért ki a véres hús részletre, mivel még mindig nem tudta, hogy Rebecca Őrző-e vagy sem, de volt egy olyan érzése, hogy a lány nem lehet az. A csokis kérdés túl spontán, túl közvetlen, hogy egy beavatott ilyennel forduljon egy vérfarkashoz. Egon így úgy döntött, hogy a lány megérett a második fázisra, bár a vérfarkas eddig nem úgy vélte, hogy Rebecca túl gondatlan lenne, hiszen a csoki felajánlást is visszautasította, szóval azért lehet némi probléma. Egon nem hitte, hogy a lány csak úgy elsétálna vele az erdő mélyére, hogy szépen felfalhassa, de persze még bármi megeshet.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 35
◯ HSZ : 1049
◯ IC REAG : 955
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Nem gondoltam, hogy marad. Egy idétlen tyúknak éreztem magam és minden bizonnyal ez látszott is rajtam. Fogalmam sem volt miért fordultam így ki önmagamból, roppant kellemetlen volt. Már emeltem volna a kezem, hogy búcsút intsek Egon távolodó alakjának mikor megszólalt és egészen mást mondott mint amire számítottam. Helyre kis monológot vágott le a csokoládéról és annak kívánásáról, beleértve engem is. Gondolataim és érzéseim szépen egymás után kiültek az arcomra. A lassú mosolyt a bátrabb követte, ezt pedig egy fintor amikor a véres húst emlegette. Szeretem a húst, szó se róla, de grillezve és nem angolosan, arról nem is beszélve, hogy vörös húst egyáltalán nem eszek. De ízlés dolga és általában a férfiak ragadozónak számítanak az emberi táplálkozásban. Szemöldökömet kíváncsian felrántottam, tényleg, vajon mit tesz meg egy adag véres húsért? Képzeletemben megjelent néhány kép a bőr ágyékkötőben rohangáló, lándzsával vadászó Egonról. Felkuncogtam halkan és kissé oldalra fordítottam a fejem mintha a folyót nézném, közben harcot vívtam a felfelé kunkorodó ajkaimmal. Egon aztán magyarázatot adott a véres hús imádatára.* -Így már érthető. Szóval egy igazi angol. *Visszamosolyogtam, bár még mindig zavart a vágy, hogy csokoládét faljak, próbáltam leküzdeni, másra gondolni. Például egy véres húsra a képzeletbeli tányéromon. Ez kicsit segített, zsebre dugtam a kezeimet és Egonra emeltem a tekintetem. Egész jóképű volt, kicsit érdekes arcú de jóképű és gyanítottam, hogy ha nem támadja le egy hóbortos nő a csokival, akkor még a könnyed humorát sem teszi félre. Úgy éreztem, hogy muszáj helyreállítanom a renomémat, Fairbanks kisváros, bármikor összetalálkozhatunk még valahol, nem hiányzik, hogy elterjessze rólam, hogy hibbant vagyok.* -De érdekel. Kezdhetnénk elölről? Rebecca Morgan vagyok, nem rég érkeztem Fairbanks-be és kifejezetten érdekel az angol urak véres étkezési szokása. *Reméltem, hogy értékeli a humoromat amit nehezen találtam meg a csokoládé íze és korábbi zavarom mellett.*
És a lány a vezetéknevét is elárulta. Egon figyelte Rebecca arcának minden egyes mozzanatát, amíg beszélt hozzá. Mosoly, őszintébb mosoly, majd fanyalgás a véres hús miatt, utána megértés. Elég jól alakulnak a dolgok, döntötte el Egon magában. Rebecca Morgan, Egon ízlelgette a nevet. Gondolatban felsejlett előtte a helyi lap főcíme: Rebecca Morgan holttestére kora hajnalban találtak rá a kerületi vadőrök. A gondolatot gyorsan elhessegette, mielőtt a fenevad úgy értelmezné a helyzetet, hogy akár máris rávethetné magát a lányra. Valóság azonban az, hogy még túlságosan korai lenne egy gyilkosság itt Fairbanksban, de potenciális áldozatnak megfelelhetne. Egon úgy érezte ideje neki is teljes nevén bemutatkozni, hiszen Rebecca megtisztelte ezzel, udvariatlanság lenne nem viszonozni a névcserét. Az igazi vezetéknevét azonban nem fogja elárulni, csak azt, amit az emberek számára tartott fent. - Már hogyne kezdhetnénk elölről – mondta vigyorogva. A lánynak úgy látszik, van humorérzéke is – a világért sem hagynám ki, hogy önnel kétszer megismerkedhessek – kezet ugyan nem fogtak újra, de Egon pótcselekvésként bólintott egyet Rebecca felé miközben elárulta a nevét – Egon Duckbane, örvendek. És micsoda véletlen, de én is nemrég érkeztem. Nagyjából két hete. Bár az igazat megvallva ezeket a hosszú nappalokat még szoknom kell. Sohasem telepedtem le ennyire északra, és a rövid éjszakákat kissé kevésnek találom. Tudja én inkább ilyen éjszakai ragadozó volnék, ha érti mire gondolok. Jobb szeretek hétvégenként egy sötét, füstös kis fészekben éjfélig italozni, aztán becsípett állapotban hazabotorkálni a sötétben, de ezen a helyen jelenleg még akkor is meglehetősen világos van. Kicsit ront a dolog varázsán. – Ez persze hazugság volt, hiszen Egonnak sohasem esett nehezére kocsmában iszogatni akár nappal, akár éjjel, viszont, ha hasonló a helyzet Rebeccával is, akkor talán szimpatizálni tud a hosszú nappalok okozta frusztrációjával. Egon végig nézett a lányon és azon gondolkozott, hogy röpke ismeretségük folytán megkérdezheti-e, hogy vajon hol lakik, de a vérfarkas ezt végül túl korainak ítélte meg és jobban szerette volna, ha a lány hozza fel a témát, de mivel erre elég csekély esélyt látott, ezért kerülőútra lépett. - Egyébként én még nem nagyon igazodtam el Fairbanksben – hazudta könnyedén, ami tartalmazott némi igazságot, hiszen még nem tudta, mindennek a pontos helyét –, de a város déli részén sikerült albérletet szereznem, elég takaros kis ház, szépen berendezett. – Ez megint csak hazugság volt, mivel a ház, amit kibérelt patkány invázió sújtotta terület volt, egészen addig, amíg be nem költözött. Utána a rágcsálók jobbnak látták máshová költözni, de a falban lévő járataikat és lyukaikat nem vitték magukkal, de a férfit ez egyáltalán nem zavarta. Céljainak az igénytelen lakás pontosan megfelelt. – Maga is albérletben lakik? – tette fel végül a diszkrét kérdést.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 35
◯ HSZ : 1049
◯ IC REAG : 955
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Nem fogok kezet vele újra, a második bemutatkozás úgy sem az igazi és talán csak nekem fontos. Próbálom elhitetni magammal, hogy az előző percek meg sem történtek, nem csináltam magamból bolondot – túl nagyot – és talán még van esélyem normális ismeretségre. Egon válaszára még szélesebben elmosolyodom, úgy tűnik igazam volt azzal kapcsolatban, amit a könnyed humoráról gondoltam. A családnévhez megint kapok egy kisebb monológot, egész helyre élettörténettel leszek gazdagabb, ráadásul Egon bevezet a férfiak éjszakai világába is, szerencsésen kihagyva a nőkkel való kalandokat. Összerakom magamban a képet róla. Angol, de egyáltalán nem „halálos” a humora, viszont a véres húsra esküszik, vele biztosan nem fogok egy tálból falatozni. Igazi férfi, már ha a kocsmázást nézzük és ha ez adja a legfőbb szórakozását akkor minden bizonnyal egyedülálló.* -Én szeretem, hogy később sötétedik. Több időm marad élni. Az alvás kész időpocsékolás, ha tehetném egy percet sem aludnék, de egy idő után sajnos kidőlök. *Talán csalódást okoztam neki ezzel, de minek hazudtam volna. Tényleg szerettem sokáig fent lenni és mivel egyedül laktam a nagyi házában távol a belvárostól, kétszeresen is örültem, hogy sokáig világos van. Korán kelő és későn fekvő típus vagyok, minél több mindent tudok egyetlen napba zsúfolni, annál elégedettebben fekszem le. Néha csak szöszmötölök vagy a kezembe veszek egy könyvet és olvasok, de azzal sem vesztek értékes perceket, olyankor rendszerint ki is olvasom a könyvet. Kiderül, hogy Egon is új ember a városban, ez már lehet közös kapocs az ismeretségünkben, ha a hosszú nappalokon össze is vesznénk.* -Nem, nem albérletben lakom. A nagymamám házában a város északi részén. Azért is jöttem ide New Yorkból, hogy megnézzem és egy kicsit kipofozzam mielőtt eladom. Én is csak néhány helyet ismerek itt egyelőre, ez a mai is egy helyismerkedős nap. Megnézhetnénk együtt ha van kedve, én mindenesetre keresek egy vegyesboltot. *Nem tettem le a csokiról, az is jó ha forró csoki, csak csoki legyen. Azt viszont nem tudtam miért hívtam magammal, nem értettem a hirtelen ötletemet de nem is bánkódtam miatta. Bármit is mondott én elhittem neki, egyrészt mert eszembe sem jutott miért hazudna olyan apróságokról amiről eddig szó esett közöttünk, másrészt észre sem vettem. Nem, nem biztos, hogy ő volt benne jó, én voltam annyira naiv és hiszékeny. A barátaim mindig is a szememre vetették, hogy egy ügyvéd veszett el bennem, a legrosszabb az volt amikor egyenesen Luke Skywalker-hez hasonlítottak aki az apjában is látott valami jót. Siralmas volt. Vártam a válaszát, addig nem indultam el arra amerre eredetileg terveztem.*
Egon hallgatta a lányt és csak most tűnt fel neki, hogy lényegében kedveli a hangját. Miközben Rebecca arról beszélt, hogy ő valójában szereti a hosszú világosságot a férfi csak hallgatta a negédes hangot, közben elgondolkozott, hogy amikor torkaszakadtából sikoltozik vajon akkor is ilyen szép hangja van-e? Mivel Egon próbálta elképzelni milyen is lehet Rebecca sikolyos hangja, ezért csak vigyorogva bámulta a lányt, és csak akkor kezdett teljes gőzzel figyelni, amikor elkezdte ecsetelni, hogy merre lakik. Viszont nem szerette volna a levegőben lógva hagyni a sötét kontra világos témát, ezért egy bólintás és egy vigyor kíséretében diplomatikus választ adott. - Hát igen, ebben is van ráció. Egon remélte, hogy kap némi felvilágosítást arról, hogy a lány merre is lakik, ami szerencsére meg is történt, és Rebecca még el is hívta a férfit egy kis kiruccanásra. Erre persze a vérfarkas egyáltalán nem számított ezért átlátszóan tettetett gyanakvást színlelt. - Elkísérem persze, amúgy sincsen jobb dolgom, de azért remélem nem sorozatgyilkos - mondta zavart mosollyal az arcán - nem szeretném fényes nappal egy sikátorban végezni. - A végére persze már szélesen vigyorgott, jelezve, hogy csak viccel és egyáltalán nem tart attól, hogy Rebecca bármilyen formában ártani akarna neki. Egon lehuppant a földre a korlátról, utána leporolta ülepét, annak ellenére, hogy valószínűleg semmi nem tapadt a nadrágjára, de a mozdulat olyan természetesen jött, mint a hunyorgás az erős napfénytől. - Amúgy merre induljunk? - kérdezte körbe nézve a rakparton.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 35
◯ HSZ : 1049
◯ IC REAG : 955
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Nem éreztem úgy, hogy csacsogok és vég nélkül mondom a magamét, sosem törekedtem a figyelemre vagy az általam gondolt monológ előadására, de talán egy kicsit túlzásba vittem. Női megérzésem, az a titokzatos hatodik jelentette, hogy Egon figyelme némileg megcsappant. Nem tudtam mire vélni, főleg azok után nem, hogy maradéktalanul válaszolt a szavaimra, ezek szerint mégis figyelt rám. Furcsa kettősség vert bennem tanyát a férfival kapcsolatban ami nem ijesztett meg ugyan, de kívánta, hogy még inkább érdeklődjek iránta. Még mindig ragaszkodott ahhoz a francos korláthoz, pedig korábban éppen az nem gátolta meg abban, hogy a folyóba vesse magát egy kis fürdés erejéig. A sodrást tekintve vagy valahol távolabb kellett magát a vízbe vetnie – aminek nem volt racionális magyarázata, hiszen a ruhái itt lehettek a móló alatt – vagy világklasszis úszó volt és elkerülte az örvényeket. Ezen persze most nem merengtem el komolyabban, és nem is tulajdonítottam neki jelentőséget. A csokoládé iránti vágyam ennél sokkal érezhetőbb volt. Arra nem is gondoltam, hogy mindez csupán az ő kifejezett jelen, és mibenléte miatt van így. Eleddig nem kutattam át papírfecnikre szortírozva a nagyim iratait, nem derült ki semmi a város és a lakói különlegességeiről, és még csak véletlenül sem húztam párhuzamot az érzéseim és Egon lénye között. Férfi volt a szemeimben, angol, véres húst imádó és egyedülálló, aki hozzám hasonlóan még ismerkedett a várossal. * -Sorozatgyilkos? *Meglepve néztem rá. Eddig senkinek nem jutott eszébe ilyesmit feltételezni rólam, még viccből sem. Inkább mimózának tituláltak semmint veszélyes bűnözőnek, de lelke rajta, ha Egon így látja nem leszek semmi jónak az elrontója.* -De az vagyok, egyenesen Hannibal Lecter iskolájából. *Közöltem, szerintem ártatlanul de éreztem, hogy ajkaim zugában megremeg egy mosoly. Egon végre búcsút intett a korlátnak és mellém lépett, vagy legalábbis közel hozzám annyira, hogy együtt indulhassunk útnak. * -Arra terveztem míg a fenyőt támasztottam. *Mutattam abba az irányba amit már kinéztem magamnak és ami távolodott a kocsimtól. A hosszú ösvény a part mentén vezetett, ki tudja merre és meddig de nem igazán érdekelt akkor sem amikor egyedül terveztem rajta végigmenni. Egonnal legalább beszélgethetek míg felfedezzük a part nyújtotta lehetőségeket és szerezhetek egy újabb ismerőst a városban ami nem volt elhanyagolható tény. Emellett reméltem, hogy vegyesboltot is találunk, vagy legalább egy utcai édességárust, akármit aminek a kínálatában szerepel a csokoládé valamilyen formában. Egon közelsége fokozta a vágyamat de még mindig nem vontam párhuzamot közte és a csoki imádatom között. Elindultam az ösvényen közben néztem a környéket. Jobbra a folyó, balra meg akármi. Leginkább az akármi érdekelt, a folyóba nem szoktak édességboltot telepíteni.* -Szóval nem régen érkezett. Titok, hogy miért vagy elmeséli nekem? Szerintem…..üzleti ügyben. Nem tartom valószínűnek azt, hogy nyaralni jött a hűvös Alaszkába. *Próbáltam beszélgetést kezdeményezni, ártatlan csacsogás amit persze a férfiak utálnak, de talán Egonnak is jólesik megosztania a tapasztalatait egy hasonszőrű újonccal. *
A lány érdeklődik iránta, vagy csak szeretne cseverészni ezt nem tudhatta, de a feltett kérdésre semmiképpen sem válaszolhatott őszintén. Elég hülyén hangzana, az a felelet, hogy: Hát, csak letelt a tizenöt éves egyhelyben tartózkodási mániám, ami amiatt van, hogy marha lassan öregszem, mivel egy emberevő vérfarkas vagyok. Így Egon megint csak hazudott valamit, nem túl nagyot, éppen csak semmi nem volt belőle igaz, de egymás mellett sétálva, sokkal egyszerűbb kamuzni, mivel nem vizslatja a tekintetét egy örökkön fürkésző szempár. - Kirúgtak az előző munkahelyemről létszámleépítés miatt, én pedig dühös lettem és felrúgtam a főnököm irodájában a széket. Aztán eltávoztam, és egy kocsmában addig ittam, amíg előjött a nagy sötétség. Másnap egy fogdában ébredtem, és állítólag kiszúrtam egy törött üveggel a főnököm kocsijának mind a négy kerekét. Aztán Kanadából gyorsított eljárásban kitoloncoltak, mivel szerintük nem volt érvényes a vízumom. – Egonnak persze fogalma sem volt, hogy vajon Angliából kell-e vízum kanadai munkához, de ha ő nem tudta ezt valószínűleg Rebecca sem fogja tudni, ha meg igen, még mindig ott a lehetőség, hogy a vandalizmus miatt távolították el. – Aztán úgy döntöttem megnézem magamnak Alaszkát és inkább északra megyek mintsem délre. Nagyjából így jutottam ide – fejezte be vigyorogva, de egy lélegzetvételnyi szünet után, azonban újra megszólalt, és nem kellett hozzá különleges adottság, vagy farkas érzékszervek, sem semmi egyéb, hogy Rebecca rájöjjön, hogy Egon most éppen kezdi elterelni a témáról a beszélgetést. - Mr. Lecter biztosan remek pszichopata képzőt vezetett volna, ha adódik rá alkalma – kezdett bele Egon a téma váltásba, miközben cipője orrával egy követ rúgott ki a fűbe – Jut eszembe a Vörös Sárkányt még nem láttam, ha minden igaz az a Bárányok Hallgatnak harmadik része. Emlékszem, amikor moziban néztem a legelső részt, majd összecsináltam magam. Anthony tekintete a feneketlen gonoszság sötét kútjának is beillene. – Egon nem nézett a lányra, viszont úgy érezte talán túl sokat mondott, habár sejtése szerint olyan harminc-harmincöt között lehet ránézésre, de vajon akkor 91-ben elég idős lehetett, hogy megnézze azt a filmet moziban? Végül is mindegy, a hamis igazolványok 82-re teszik a születési dátumát, amit persze nem szándékozott bemutatni a lánynak, legalábbis egyelőre nem, de ha valamilyen véletlen folytán Rebecca megnézi, és előtte nem az abban szereplő adatokat mondja, akkor a bizalom úgy száll el, mint a győzelmi zászló. Aztán akkor lesheti, hogy a lány bejöjjön vele egy kellemes, elhagyatott, sötét erdőbe. Szóval ezek szerint 9 évesen nézte meg a Bárányok Hallgatnak című filmet. Ha egyedül lett volna fejbe kólintotta volna magát az öklével, vagy bokán rúgta volna saját magát, ami egyébként elég komikusan hatott volna. Túl nagy baklövés volt ez, és csak bízhatott benne, hogy a lánynak nem szúr szemet a film bemutatásának dátuma és a harmincas éveinek az elején járó férfi akkori életkora. Bár Egon agyában már meg is fogalmazódott, az alkoholista apa és a „nagyívben szarok a fiamra” anya figurája, akik minden további nélkül rábíztak néhány fontot a kölökre, hogy ne legyen láb alatt néhány órára. - Amúgy Lecter az egyik kedvenc karakterem – mondta őszintén, és a lányra nézett. Gondolataiban azonban az Anthony Hopkins által megformált Hannibal Lectert csak lelkes amatőrnek képzelte saját magához viszonyítva. Persze nem zsenialitásban, hiszen abban Egont kenterbe verné, de az áldozatok számához képest mindenképpen. Mondjuk az is igaz, hogy neki több idő jutott gonoszságok elkövetésére.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 35
◯ HSZ : 1049
◯ IC REAG : 955
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Kíváncsi voltam Egonra, de érzésem szerint az átlagosnál nem jobban. Egyelőre csak ismerkedtem és puhatolóztam, ami érthető két egymásnak idegen embertől és a városban újonnanként megjelenőtől. Ha a szemeibe néztem volna s úgy hallgatom a szavait, valószínűleg akkor sem veszem észre ha nem mond igazat, egyik gyenge pontom a mások iránti bizalom és a naivitás volt, amit sosem titkoltam és néha még látszott is rajtam. Csak ámultam és bámultam midőn a történetét hallgattam, merésznek, sőt vakmerőnek tituláltam a gondolataimban. Én biztosan nem tettem volna olyasmit amivel kivívom a feletteseim ellenszenvét, de nem is kerültem még hasonló helyzetbe. Az igazság az volt, hogy jobbára kerültem a konfliktushelyzeteket, igyekeztem inkább elkerülni azokat vagy nagy ívben elslisszolni mellettük. Másrészt, talán a személyiségem adta, de a közelébe sem kerültem ilyesminek. ennek ellenére vagy pont ezért, kicsit felnéztem Egonra, ő legalább kiállt az igazáért, ha lehet ezt feltételezni róla a történet csekély ismeretében* -Ó, hát ha nem is vidám, de mindenképpen érdekes történet és izgalmas. Én biztosan nem tudtam volna ilyesmit megtenni. *Néha, ha dühös voltam valamire vagy valakire, elképzeltem pár igen merész dolgot, hogy mit tennék az engem megbántó illetővel, de ennyiben is maradt a dolog. Nem voltam másokra veszélyes ebből a szempontból. Egon, ha a lelkem egyik erkölcsös zugában nem is értett vele egyet, mindenképp kivívta az elismerésemet. A dél és az észak közötti távolság és különbség viszont biztos lábakon álló ellentét volt köztünk.* -Én nem tettem volna ilyet, de ha igen és nem adódott volna más lehetőség, biztosan délt választom. Alaszka hideg, messze van és gyakran elvágja a hó a külvilágtól. *Hannibal Lecter alakja is egy ilyen ellentét. Én nem féltem tőle, és nem álmodtam rosszakat sem a film megnézése után, más miatt „csinálhattam volna össze” magam. Ezen kénytelen voltam elmosolyodni, ahogy a minden szabályt felrúgó Egonra néztem, nem láttam azt a félelmet a szemeiben amit említett.* -Az első a legjobb, minden, később sorozatnak készülő filmben. Anthony Hopkins a velejéig romlott volt Hannibal figurájában, de magasan a legnagyobb elme. Én csodáltam. Jól volt megírva és jól volt eljátszva. *Nem számoltam fejben az életkorát, természetesnek vettem, ha én láttam, akkor ő is. Persze nem akkor néztem meg én sem amikor a film először vászonra került, de attól még rajonghattam érte. Rengeteg könyvet olvastam a régiektől, és ugyanannyi filmet is néztem meg. Imádtam a klasszikusokat és ahogy a könyvek terén, úgy a filmek között is mindenevő voltam. A mainapság készülő akciókat persze nem néztem meg, utáltam ha több töltényhüvely fogy el egyetlen perc alatt mint amennyien a stáblistán szerepelnek, de szerettem a meséket, a sci-fi filmeket ha arra érdemesek voltak, és minden régi klasszikust, legyen az háborús, romantikus, maffiafilm vagy western. Mindegyiket faltam, s mivel a magánéletem éppenséggel romokban hevert, volt rájuk időm egy vödörnyi fagylalt társaságában. * -Valóban? Szóval filmrajongó. És Lecter után ki az aki a második helyen áll? *Kíváncsi volt ezek után. Talán megtalálták a közös pontot, talán nem, de eddig úgy tűnik mégis. Közben szemeivel a part bal oldalát fürkészte vegyesbolt után. Eddig csak egy hot-dog árust fedezett fel, meg egy alaszkai képeslap árust. Csokoládé azonban nem volt sehol.*
Egon teljes mértékben egyet értett Rebecca véleményével, miszerint egy film első része a legjobb. - Valóban a folytatások néha csapnivalóak, és hirtelen csak egy filmet tudnék mondani, aminek a második része jobban sikerült, mint az első. A Terminátor. Bár igazából nem mondanám magam filmrajongónak, de azért szeretem az izgalmas és logikus filmeket. De például az agyatlan horrort, azt ki nem állhatom. Egon most teljesen őszintén beszélt, mert bár a horror filmeket szerette, azokat, amiket csak azért csináltak meg, hogy szétkenjenek ötven liter művért, azokat marhára utálta. Közben elgondolkozott, hogy ki lehet a második kedvence Lecter után végül rátalálta elméje rejtett zugaiban a válaszra. - Jack Torrance, a Ragyogásból. De nem a 97-esből, hanem a 80-asból. Bár Stephen King szerint a film nem úgy vitte át a karaktert, mint ahogy meg volt írva, de azért messze a legjobb King film adaptáció volt. Sőt, szerintem a mai napig az egyik legjobb King mozi, na jó holt versenyben az Állj mellém cíművel - Egon kezdte megkedvelni a lány társaságát, ami miatt lehet kénytelen lesz letenni arról, hogy megegye, de hát ez még majd eldől. Mindesetre tényleg jól esett vele beszélgetni, lehet persze, hogy csak amiatt, hogy jó néhány napja szinte senkivel sem állt szóba. - Magának is van kedvence? - kérdezte, majd vetett egy kósza pillantást a folyó felé. Rengeteg illatot érzett, de most nem akarta szaglászni a levegőt, Rebecca biztos furán nézne rá. A hot-dog illata nem hozta egyáltalán lázba, hiszen épp az imént reggelizett friss nyers halat. Még jó, hogy a gyomra emberként is befogadja a nyers ételt gyomorrontás nélkül, mert ha a lány előtt véletlen kiokádna a félig emésztetlen halakat az valószínű véget vetne kellemes kis sétájuknak.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 35
◯ HSZ : 1049
◯ IC REAG : 955
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Nagyon úgy tűnt, hogy mindketten szeretjük a filmeket, bár Egon váltig állította, hogy nem filmrajongó. Ó, csak annyira mint én. Jobban szerettem a könyveket, de voltak történetek amiket nem vetettek lapokra de vétek lett volna kihagyni őket. * -Érdekes film és érdekes történet. Látványos ugyan de sokkal jobban érdekelt Linda Hamilton játéka, másrészről merészen elgondolkodtató. Egyik történés sem állja meg a helyét a másik nélkül, szép kis időparadoxont vázoltak fel benne. *A horrort én sem szerettem, legalábbis azokat nem ahol csak a vér mennyisége és a női szereplő sikítása a fontos.* -Azt olvastam, egyetlen filmet sem néztem meg. A King történetek szerintem csak olvasva jók, de persze eddig senki nem akarta bebizonyítani az ellenkezőjét. *Valóban nem néztem meg egyetlen King írás megfilmesítését, pedig anya is gyakran nyüstölt emiatt, de úgy éreztem, ha már elolvastam, semmi újat nem tud mutatni borzongásból. Az egyetlen író volt számomra akit a képzelete alapján szerettem és nem a filmvásznon. Bár talán érdekes lett volna már csak az összehasonlítás miatt is, de egyelőre letettem erről. Egészen belemerültem ebbe a témába és örültem, hogy itt Fairbanks-ben is van hozzá partnerem.* -Van, persze. A Rettegés foka. Megnéztem mindkettőt, de Gregory Peck viszi a pálmát Robert De Niro-val szemben. Tudom, régi film de én azokat is szeretem. Anyámmal rengeteg filmet megnéztünk s aztán egy vödörnyi fagylalt mellett megtárgyaltuk a dolgokat. Gyakran volt közöttünk nézetkülönbség, de ezek a viták remekül elszórakoztattak. Filmek terén mindenevő vagyok, szeretem Barbra Straisand filmjeit is, ami anyámnak köszönhető, de ugyanúgy odavagyok az Elfújta a szél-ért is, vagy semmitmondó vígjátékokért is. Azokat akkor nézem amikor ki akarok kapcsolni egészen, amikor valami rossz történik és el akarom felejteni és nevetni akarok ahelyett, hogy legszívesebben sírnék. És mindig használ, olyan mint egy gyógyszer amit bevesz az ember és elmúlik a fejfájása. *Kicsit elszaladt velem a ló de nem vettem észre, felszabadultnak éreztem magam Egon mellett, úgy éreztem minden feltétel nélkül figyel rám és ez jólesett, ráadásul nagyon úgy tűnt, hogy remek vitapartner a filmek terén.* -Azt hiszem minden téren van kedvencem. Ha a mai borzongásról lenne szó, akkor a Végső állomást említeném, az nem egy-kaptafára készült film, mindig van benne fordulat, hihetetlenül fantáziadús és izgalmas az utolsó percig, és szerintem az egyetlen olyan sorozat aminek minden része izgalmas. Viszont odavagyok a Szakaszért is. Remek jellemábrázolást láttam, és amikor azt néztem, szinte én is éreztem a fájdalmukat, a lelki gyötrődésüket. Néha meg is könnyeztem. Aztán ott van a Kelly hősei, vagy a Piszkos tizenkettő. Remek szórakozás, némi halállal, de még ezeket is úgy tudja bemutatni, hogy az ember nem veszi komolyan, pedig ha valóban megtörtént volna, mint ahogy a történelem igazolja is, elég nagy veszteség és fájdalom érte az embereket abban az időben. Szeretem a történelmi filmeket is, igaz, hogy kevés közük van a valósághoz, de mégis a valóságon alapulnak és arra bírja a nézőt, hogy gondolkodjon el rajtuk, még napokkal később is. Egyesek szépítenek a történteken, mások inkább a szívek mélyére hatolnak. És persze ott vannak a mai világunkban megtörtént valós események feldolgozásai is, amelyek külön kategóriát képeznek. Ha Erin Brockovich filmjét nézem, mindig megkönnyezem, mert egyrészt felháborít a valóság, másrészt remekül át is adja a színészi teljesítmény. *Az a bizonyos ló nem mindennapi vágtába kezdett. Míg elhaladtunk az egyikünket sem érdeklő hot-dog árus és a képeslapos mellett, mindezt játszi könnyedséggel és felszabadultan adtam elő. mindig is szerettem beszélgetni, akár vitába is szállni a barátaimmal a filmekről, mióta Fairbanks-be jöttem, erre nem volt alkalmam, de most Egon belenyúlt a darázsfészekbe velem. Talán három vagy négy bódéval távolabb, észrevettem egy fagylaltost. Biztosan vagy csokijuk is. Az mindig volt. Megindultam felé.*
- Sajnos többnyire csapnivaló filmeket csinálnak King regényeiből, ezért is értékes az a néhány darab, ami viszont jól sikerült. Bár én nem mondanám, hogy csak olvasva állják meg a helyüket, hiszen a hasznos holmik is igen jó adaptáció volt, persze kivettek egy részt belőle, ahol egy gyerek puskával főbe lövi magát, de ettől eltekintve jó volt a film. Egon felhúzott szemöldökkel nézett a lányra, amikor az két Rettegés Fokát hozott szóba. - Abból is van kettő? Én csak a De Niro féle változatot láttam, de abban igazán jól játszotta az elvetemült szarházit. Ó pardon. Nem illik ilyet mondani elnézését kérem. Egon hallgatta Rebeccát és jó érzés volt, hogy nem csak ő beszél hosszan, hanem végre a lány is bő lére ereszti a mondandóját, ami kifejezetten imponált Egonnak. Legalább nem véleményhiányos aranyhal, gondolta miközben hallgatta a lány úgymond élménybeszámolóját a kedvencnek mondott filmekről. - Elfújta a szél? Nem az a film, amelyik vagy hat órásra sikeredett? Hallani hallottam róla, de hogy meg is nézzem, ahhoz valószínűleg be kéne, hogy nyugtatózzanak. - Egon vetett egy pillantást a lányra, de aztán még mielőtt találkozhatott volna a tekintetük, vissza is fordította a fejét és hozzátette. - Persze biztosan remek film, bár az én ízlésemnek talán nem megfelelő. Egon semmit nem tudott Erin Brockovichról, ezért nem is igazán tudott mit hozzáfűzni. Kamuzhatott volna persze, hogy jajj, hogy ő mennyire kedveli a filmjeit, meg miden, de nem érezte úgy, hogy ismernie kéne, ezért nem is gondolta volna, hogy a lány emiatt ostobának nézi filmművészeti téren. Persze az volt, de ha nem muszáj, nem fogja Rebecca orrára kötni hiányosságát e téren. Elég akkor azt mondani, hogy fogalma sincs ki az, amikor a lány esetleg megkérdezi, hogy ő kedveli-e, de Rebecca úgy látszik meglátott valami rendkívüli dolgot egy fagylaltosnál és határozottan abba az irányba kezdett el lépkedni. Egon is vele tartott kényelmes tempóban, és közben kihagyva Erint kinyitotta a száját és hangok is jöttek ki rajta. - A történelmi filmeket én is csípem, csak sokat ferdítenek. Gondolom, hogy nagyobb legyen a csattanó, vagy érdekesebb legyen a sztori, vagy csak mert a rendező és a forgatókönyv író úgy döntöttek, hogy ha történelmileg hülyeséget visznek vászonra, annak nagyobb lesz a visszhangja. Fagylaltozni akar? Ha gondolja meghívhatom - kérdezte Egon és érezte, hogy valami baj van, mert semmiféle hátsó gondolata nem támadt a meghívás miatt, egyszerűen csak kedves akart lenni Rebeccához. Végül is biztos akad más hal is a tengerben, aki elég óvatlan, hogy egy idegennel lemenjen egy pincébe, vagy felmásszon egy pókhálókkal teli, sötét, rémisztő padlásra, aminek a padlója úgy nyikorog, mint egy macska, aminek a farkára léptek. Egon elhessegette a számára nyugtalanító gondolatokat és azzal vigasztalta pszichopata, gyilkolás mániás énjét, hogy lehet csak apró kellemetlenség, hogy megkedvelte Rebecca társaságát, és ha eltelik némi idő unalmasnak fogja majd találni. Akkor pedig már nyugodt szívvel csalhatja be a lányt egy kesudióárus földalatti, csapóajtóval ellátott pincéjébe. Hiszen melyik lány ne szeretne egy vadidegennel, sötét pincékben lepottyant ajándék utalványokat keresni? Egon lehunyta a szemét és ajkait összepréselte, biztos nem tud senkit lecsalni egy pincébe, akit szinte alig ismer, viszont az erdőbe piknikezni sokkal könnyebben el lehet csalogatni. Francokat, majd inkább azt mondja, hogy elvesztette a karóráját, és nem-e segítene megtalálni. Na ez jobb is, a piknik túl személyes, de aggódó tekintet közepette ecsetelni, hogy a karóra a nagyapja hagyatéka, ki az a szemét ember, aki ellenállna egy ilyen pompás invitálásnak az erdőbe? Egon gyanította, hogy jó néhányan képesek lennének megtagadni a segítséget, de Rebecca talán nem, persze jelen állás szerint a vérfarkas nem volt biztos benne, hogy meg akarja-e enni. Tényleg jó volt vele beszélgetni, a fene vigye el.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 35
◯ HSZ : 1049
◯ IC REAG : 955
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Bár a csokoládé íze még ott volt a számban, egészen elfelejtkeztem korábbi frusztrációmról Egon társaságában. Jó volt vele beszélgetni és úgy vettem észre ő is belelendült a filmek kitárgyalásába. Furcsán indult ismeretségünk szépen kiteljesedett.* -Igen, kettő van és nyugodtan nevezze szarházinak, hiszen az volt. *Mulattatott a dolog ahogy észbe kapott és elnézést kért, nem minden férfi veszi észre magát egy nő társaságában ha nem odaillő szót ejt ki a száján. Nem szoktam káromkodni igazán, ritka alkalom ha véletlenül kicsúszik egy-egy szitok, de az is csak akkor ha valami nagyon nem úgy sikerül ahogy szerettem volna, de az is csupán egy „fenébe”. * -Igen az, több részben adták le és a polgárháború idejében játszódik, férfiaknak kifejezetten nem ajánlott azonban a romantikus vonala miatt. *Muszáj volt nevetnem, Egonnak igaza volt, az a film nem volt neki való, egy férfi csak akkor nézi meg ha a szerelme kéri rá és titkon el-elbóbiskol közben. A baráti társaságom egyetlen férfi tagja sem nézte meg a filmet, de megértettem őket. Volt más amin vitatkozni tudtunk, rendszerint ezek után mindig elhurcoltak egy szórakozóhelyre, hogy kiegyenlítsem a számlát. Kezdtem sejteni Egon ízlését a filmek terén, korábban azt mondta nem filmrajongó de ahogy beszélt róluk, az ellenkezőjét mutatta. Miért hiszik azt a férfiak, hogy kevesebbek lesznek ettől?* -A történelem önmagában nem eladható egy filmben, ezért ferdítenek rajta. Senki nem kíváncsi a valóságra mert unalmasnak találják, sajnos ez így van. Viszont némelyik filmben csak annyit tolnak el a valóságon, hogy látványosabbá tegyék és a lényeg megmarad. A megtörtént eseményeket feldolgozó filmek jók, azokat szeretem és nem kell, hogy a történelem részét képezze, elég ha valamilyen nagy port kavart eseményt visznek vászonra. *Ilyen volt Erin története is amit Egon kikerült. Nem gondoltam, hogy szándékos így nem is hoztam szóba. Valószínűleg nem hallott róla és azért nem vesézte ki. A fagylaltos előtt pár lépéssel megálltam és mosolyogva rábólintottam Egon kérdésére. Valóban fagylaltot szerettem volna enni, lehetőleg csokoládét azokkal az apró csoki darabokkal melyek szétolvadnak a számban. Majdnem elcsöppent a nyálam ha erre gondoltam.* -Igen, ha már vegyesboltot nem találtunk a közelben, jól esne egy-két gombóc csokoládé. Velem tart? És ha már ilyen jól elbeszélgettünk a filmekről, talán megnézhetnénk egyet s aztán kitárgyalhatnánk egy cukrászdában. Vagy szívesebben menne egy bárba? *Te jó ég! Tényleg randira hívtam? Nagyon annak látszik vagy belebeszélhető az ártatlan baráti beszélgetés? Fogalmam sem volt miért ajánlottam fel, egyszerűen csak kibukott belőlem a kérdés. Ez viszont egy újabb találkozót jelentett, amit én nem bántam volna mert Egon remek társaság volt, de tartottam attól, hogy félreérti. Ha viszont elkezdek magyarázkodni, teljesen elásom magam előtte. Eljött az ideje, hogy gondolatban elővegyem azt a szitok szót. A fenébe!*
Egon mosolyogva hallgatta Rebecca rövid ismertetését az Elfújta a szélről, és egyáltalán nem bánta, hogy nem nézte meg. A romantikus filmek nem igazán kötötték le, bár volt egy kettő, amit végig nézett, de sohasem fejtett túl nagy erőfeszítést ki, hogy élvezze is a műsort. A lány aztán rátért a témára, hogy a valóság unalmas, és azért nem lehet izgalmas filmet belőle készíteni, pedig, ha tudná, hogy éppen egy vérfarkassal beszélget, aki már számos embernek okozott halálizgalmas perceket, valószínűleg más lenne a véleménye. - Az igaz történeteket én is kedvelem - mondta félig őszintén Egon, mert tényleg volt olyan film, ami igaz volt és jónak találta, de a legtöbb igaz történeten alapuló film, amit látott, elvált anyák bírósági kálváriája, vagy elrabolt gyerekek története volt. Filmügyileg nem voltak ezek éppen rosszak, sőt néha kifejezetten izgalmas voltak, de valahogy azért távolságtartó volt az ilyesfajta alkotásokkal. Egon csak mosolygott, amikor a lány spontán módon elhívta, hogy közösen megnézzenek egy filmet. A fagylaltra simán igent mondott volna, de a közös mozi, az már egy határozott veszélyforrást jelentene Rebecca számára. Bár Egon úgy vélte, hogy nem lesz probléma, sohasem volt túlságosan agresszíven ölni akaró fajta. Ha belekezdett az más, akkor néha nem tudta kontrollálni magát, de ha bele sem kezd, akkor simán tartja magát a tervhez. Ha pedig a terv az, hogy nem esz meg egy nőt, akivel moziba megy, akkor azt minden probléma nélkül teljesíteni tudja. - Remek ötlet - mosolyodott el szélesen Egon, közben egyenesen Rebecca szemeibe nézett - A fagylalt is és a mozi is, persze, ha valami nagyon romantikus filmet akarna meg nézni, nem ígérhetem, hogy teljes mértékben oda is fogok figyelni - közölte még mindig vigyorogva, bár a hanglejtés egyértelművé kellett, hogy tegye, hogy csak viccel. De persze Egon nem viccelt, tényleg képes volt úgy nézni egy filmet, hogy semmi nem maradt meg benne a végére. - Amúgy nem lehetne, hogy tegeződjünk? Persze csak, ha nincs ellenére. Ja és szeretném állni a fagylaltot is, ha ez sincsen ellenére. A mozi után inkább egy bár, persze, ha jobban szeretne cukrászdában kibeszélni a filmet én abban is benne vagyok. Amúgy van Fairbanksban mozi? - tette fel a kérdést Egon, aki még itt léte alatt nem találkozott mozival, de persze ettől még lehet, hogy van a városban.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 35
◯ HSZ : 1049
◯ IC REAG : 955
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Egon mosolyán láttam, hogy jól tippeltem ami a romantikus filmeket illeti. Nem is csalódtam, biztos voltam benne, hogy egy ilyen filmen ha nem is szundikálna el, már a stáblistánál nem emlékezne a végére. Az igaz történetek feldolgozása mindig nagy kihívás egy forgatókönyv írónak és a rendezőnek, azt nem lehet elferdíteni, mert akkor már nem igaz történet, s a színészekre is nagy munka vár, hogy átadják a történet valódi szereplőinek érzéseit. * -Igen, azok tényleg jók. *Ha tudtam volna mit gondol róluk, felvilágosítom, hogy nem minden film szól csak az elrabolt gyerekekről és az elvált anyák bírósági kálváriájáról. Ez csak egy volt a rengeteg téma közül amit feldolgoztak. Egon későbbi mosolya viszont már a randira hívásomnak szólt, amitől éreztem, hogy elpirulok. Nem szoktam ilyet csinálni, Fairbanks hangulata azonban rám is hatással volt, kezdve ott, hogy már az első napon hajlottam a tovább maradásra. Mára már kétségeim voltak a házeladással kapcsolatban, amit az is jelzett, hogy a ház szépen alakult, hála Robert ügyes kezeinek és eszembe sem jutott hirdetést feladni. A barátnőm által elküldött holmim nagy részének már találtam helyet is, az álomfogóm az ágy felett függött és anyáról készült képek is kikerültek a komód tetejére. A nagyi bútorainak nagy része a feltételezett korábbi helyén állt, és már megtanultam hogyan kell begyújtani a kandallóba.* -Remek, akkor ezt megbeszéltük. Ígérem nem lesz nagyon csöpögős a film. *Láthatóan tetszett neki az ötlet a közös filmnézésről és csak reméltem, hogy nem lát bele többet mint ami. Nem akartam, hogy bármit is félreértsen, annak ellenére, hogy máris kedveltem a társaságát. Visszamosolyogtam és azon fohászkodtam, hogy ne vegye észre az apró zavaromat. Ami a tegeződést illeti, nem volt ellenemre csak azt sajnáltam, hogy nem nekem jutott eszembe először. Általában el szoktam felejteni és ha nem merül fel a téma, egész egyszerűen átváltok rá.* -Jaj, dehogy! Köszönöm a fagylaltot, elfogadom de csak ha te is eszel. Koccinthatnánk vele. *Meg sem vártam a fagylaltot, máris váltottam. Nem volt nehéz, Egonnal kedélyes társalgás alakult ki kettőnk között és úgy éreztem máris találtam egy újabb barátot. Ha ez ilyen könnyen megy, a végén még tényleg a városban maradok. Bár nem akartam mindent felégetni a hátam mögött, egyre jobban tetszett az ötlet. Vártam hát a fagylaltot és közben a mozin merengtem. Amanda biztosan tud segíteni, majd este átmegyek hozzá egy forró csokira. Remekül készítette, pont úgy ahogy szeretem, ma talán még egy adag tejszínhabot is kérek rá, elnyúlok a kanapéján és a macskáját simogatom miközben elmesélem neki a legújabb ismeretségemet. Hacsak nem lesz szolgálatban.* -Azt nem tudom, de ezek után remélem, hogy van. A szomszédom majd megmondja, ő elég jól ismeri a várost. Csokoládét kérek, kettőt. Abból a csoki darabosból. *Közelebb léptem a fagylaltoshoz és megszemlélve a kínálatot rámutattam a nyálcsorgatósra majd Egonra mosolyogtam. *
- Jó napot! - köszönt rá a bajszos, kissé túlsúlyos középkorú férfire Egon, majd egyet még biccentett is, amit az árus viszonzott. - Kellemeset! - jött az vigyorgó árus válasza, közben barátságosan mosolygott. - Mivel szolgálhatok ezen a kellemes délelőttön? - A hölgynek két gömb darabos csoki fagylalt, nekem pedig... málna eper - mondta némi habozás után saját kívánságát. Habár a fagylalt nem tartozott a kedvenc ételei közé, de nem is utálta, egyszerűen, csak ritkán evett és nem is érezte hiányát, ha néhány évtizeden át nem evett fagylaltot. - Tessenek parancsolni - mondta kedélyesen az eladó, majd átnyújtotta mindkét fagyit, amit Rebecca átvett, amíg Egon előkotorászta rövidnadrágja zsebéből a pénztárcáját. - Százasból tud visszaadni? - kérdezte a vérfarkas, miközben kotorászta a tárcáját, persze nagyon jól tudta, hogy nincsen benne kisebb címlet, de azért jó eső érzés, ha az ember mindent megtesz, hogy embertársai helyzetét valamelyest segítse, hiszen az aprópénzkérdés sok helyen problémát jelent. Az igazság azonban az, hogy Egont teljesen hidegen hagyta volna rendes körülmények között, hogy megkönnyítse az árus helyzetét, sőt ha lett volna tízese, akkor sem biztos, hogy bíbelődött volna vele, hogy előhalássza, ha egy kedves lány, akit talán egyszer megesz, nem állt volna itt mellette. Most azonban játszani kell az úriembert, a megértő embert ráadásul még a kedves embert is. Persze van ebben már gyakorlata, ráadásul Rebecca mellett, nem is kellett sokat rájátszania, hiszen jól esett vele lenni. - Persze, hogyne tudnék - mondta a fagyis még mindig vidáman, és Egon semmi csalfaságot nem érzett sem a hangjában, sem a szagában. Úgy látszik tényleg nem okozott neki problémát. - Remek - mondta Egon miközben átnyújtotta a bankót, majd számolás nélkül eltette a visszajárót - Köszönjük szépen, további szép napot - köszönt el, majd átvette Rebeccától a saját fagyiját. - Ízlik? - kérdezte a lányt. - Az enyém jó - közölte tárgyilagosan, majd újabb kérdést tett fel Rebeccának. - Nem ülünk le valahova? Padot itt most nem látok, de a korlát még mindig ott van és elég hívogatóan kacsingat, hogy használjuk már ki - ránézett a lányra, aki úgy tűnt, rettentően élvezi a csoki fagyit.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 35
◯ HSZ : 1049
◯ IC REAG : 955
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Biccentettem a fagylaltosnak és még egy mosollyal is megajándékoztam, de aztán hagytam Egont érvényesülni.Míg Egon a fagylaltot intézte, addig én körülnéztem a környéken. Tipikus folyópartnak mondhatnám a sétánnyal és a kis bódékkal együtt. De nem csak az a tudat, hogy Alaszkában vagyok választ el a többi parttól, hanem a folyót szegélyező erdőség is a túloldalon, a levegőben terjengő illat ami semmivel sem téveszthető össze. Itt még a levegő is tisztább és hűvösebb, tényleg szinte illata van és érezhetően lüktet belőle az élet. Kár, hogy a nagyvárosok és az egyre „fejlődő” civilizáció kiszorította a természetet. Noha magam is használom a hétköznapokon, és tudom, hogy mennyivel könnyíti meg az életemet, a mostani gondolkodásommal és tudásommal azért mégis jobban szeretném vissza a régi világot. Egy kis kényelmetlenség megéri, hogy mindennap madárcsicsergésre ébredjek, tiszta levegőt szívjak a tüdőmbe és bátran beleihassak valamelyik erdei patak vizébe. Gondolataimból Egon és a fagylalt rángatnak vissza a valóságba. Elveszem a magamét és azonnal bele is kóstolok. A csokoládé íze szétolvad a számban és némileg enyhül az eddig kitartó vágyam. * -Remek! *A rövid választ minden bizonnyal kiegészítették a pár pillanatra lehunyt szemeim és az élvezet ami kiülhetett az arcomra. Azt hiszem még egészen halkan fel is nyögtem az első falattól, de lehet, hogy csak képzeltem. Reméltem. Egon fagylaltjára néztem, a színéből ítélve valamilyen gyümölcs lehetett, talán eper….igazság szerint el voltam foglalva a környezetünkkel és nem figyeltem mit kért, de a sejtett választása meglepett.* -Eper? Málna? Akár egy medve. Ragadozó de imádja az édes, piros gyümölcsöt. *A véres hús imádatára utaltam ragadozó mivoltával, mulatatott a dolog, hogy málna fagyit eszik és egyben tetszett is, és az is, hogy hajlandó volt velem fagyizni. Játékosan hozzáérintettem a tölcsért az övéhez, majd az emlegetett korlát felé pillantottam.* -A megismerkedésünkre! ….Mivel szeretek veszélyesen élni és mindent kipróbálni, nincs ellenvetésem a korlát ellen. *Elindultam hát a hívogatóan kacsintgató korlát felé s közben élvezettel faltam a hideg csokoládét. Kíváncsi voltam Egon-ra, nem tudom miért, egyszerűen csak érdekelt mert kicsit fura volt, nem rossz értelemben. Vagy inkább érdekes. Mintha….nem tudtam jobban megmagyarázni magamnak, de mintha lett volna benne valami mélyen legbelül ami más volt mint a felszín. Nem hittem, hogy hazudik, inkább csak ösztönösen elrejt valamit ami talán nem is olyan fontos.* -Szóval, miután ráborítottad a főnöködre az asztalt és kitoloncoltak, majd kíváncsi lettél Alaszkára és itt vagy már úgy két hete…..sikerült kigondolnod mihez kezdj magaddal? Maradsz itt vagy tovább állsz? *Korábban annyiban hagytam a magyarázatát, de most újra érdekelni kezdett. Naná, moziba készültem vele, közös filmnézésre, sütizésre és ivászatra egy bárban. Közben odaértünk a korláthoz és könnyedén felültem rá, lábammal megtámaszkodtam az alsó részében és fél figyelmemet Egonra fordítottam, míg a másik a csokin maradt. Egy nagyobb darab került a számba amit lassan olvasztottam szét a nyelvemen.*
Egon nem válaszolt rögtön a medvéhez való hasonlításra, azon gondolkodott, hogy hazudjon vagy igazat mondjon részben. Közben a lány Egon tölcséréhez koccintotta a sajátját és kifejtette a véleményét a korláton való ücsörgésről. - Nagyszerű - bólintott Egon és könnyed léptekkel megindult a korlát felé, közben még mindig azon gondolkodott, hogy mit feleljen a medve dologra. Mikor a korláthoz értek mindketten kényelmesen elhelyezkedtek rajta, ha furcsállta is Rebecca, hogy nem válaszolt semmit még a szellemes medvés megjegyzésérére nem adta jelét, hogy zavarta volna, sőt mintha kíváncsiságot érzett volna a lány felől áramlani. Rebecca pedig fel is tette nem is sokára a kérdéseit. - Nem is az asztalt borítottam rá, csak a széket rúgtam fel - mondta Egon félig nevetve, majd fejcsóválva, mint akinek kellemetlen emlékekkel kell megküzdenie. Persze tudta, hogy Rebecca direkt túloz, hogy a történet ne legyen olyan valóságos, és ha valóban megtörtént volna a székfelrúgás, hálás is lett volna Rebecca valóság elferdítésére, és mivel tényleg megtörténtnek volt beállítva, így Egon egy pillanat alatt rájött, hogy most hálásnak kellene mutatkoznia. - Meg amúgy sem ült a széken - mondta miközben kedves mosollyal az arcán Rebecca szemeit nézte. Próbált hálás tekintetet kölcsönözni az arcára és csak Rebecca a megmondhatója, hogy ez valóban sikerült-e neki, de Egon érzése szerint marhára nem jött össze, de annyi baj legyen. Felnézett az égre szippantott egyet a friss levegőből, és azon gondolkodott, hogy vajon tényleg maradni akar-e itt, vagy tovább áll? Lényegében fogalma sem volt, hogy akar-e itt maradni. Nem rossz hely, és már van albérlete, munkája ugyan még nincs, de minek elkapkodni. A munkahely úgyis csak azért kell, hogy teljesen átlagos figurának tűnjön. Ha valaki nem dolgozik, és mégis fenntartja magát, az kérdéseket ébreszt, és Egon nem szerette, ha kérdések merülnek fel a személyével kapcsolatban. Jelenlegi lakása, azonban rohadtul lelakott, patkányjáratokkal a falban. Annak a háznak a bérlése, és a munkanélküliség tökéletes összhangban vannak. Talán, ha lesz munkája átköltözik egy kevésbé rozzant házba. Elvégre akkor már hivatalosan is megengedheti magának. - Azt hiszem, maradok - szökött ki a száján, amikor visszanézett a fagylaltot nyalogató Rebeccához - szép, kellemes környék, kedves emberekkel - biccentett aprót a lány felé - na meg, alig várom már a telet, ahol az éjszakák hosszúak és simán haza tudok menni egy bárból már délután négykor is tök sötétben. És van még valami, ami a hosszú sötétséggel függ össze - mondta miközben a mosoly lehervadt az ajkáról - azt mondtad „akár egy medve” igaz? A valóság ennél azért bonyolultabb. Minden összevág nem? Olyan fagyit eszek, aminek a bogyó változatát a medve is szereti, és véresen szeretem a húst, igaz? Ha most horrorfilmben lennénk, itt volna az ideje, hogy futásnak eredj, mivel Rebecca Morgan én nem egy közönséges ember vagyok, habár annak látszom, de tudd meg - mondta kőkemény fagyos tekintettel Egon, majd előre fordította kissé a fejét, úgy hogy Rebecca csak az egyik szemét lássa, amint az fürkészőn a lányt figyeli - én egy vérmedve vagyok. - Jelentette ki Egon teátrálisan, szemét a lányra vetve közben lassan, nagyon lassan a szájához emelte a fagyit és nyalni kezdte. Őrjítően lassan gyilkos tekintettel, egy, kettő, három. De csak eddig jutott el, tovább nem bírta és elvigyorodott. Hogy Rebecca mit gondolt erről a kis jelentről azt egyelőre még nem tudhatta, de remélte, hogy semmiképpen nem veszi komolyan, de ha mégis, majd elnézést kér tőle. Bár nem hitte, hogy ezzel a frászt hozta volna a lányra, de kitudja?
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 35
◯ HSZ : 1049
◯ IC REAG : 955
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Igazából nem vártam választ a medvés dologra, csupán megjegyeztem, hogy mire hasonlít, az első gondolatom volt ami a felmerült bennem a málna és Egon véres étkezési szokásával kapcsolatban. Az egészet tréfának szántam, de mint kiderült nem volt elég jó. Egon szája még csak meg sem rezdült amiből arra következtethettem volna, hogy legalább egyetlen pillanatig megfordult a fejében a mosolygás gondolata. Ebben a tudatban értünk el a korláthoz és ültem fel rá kissé megcsappant kedvvel. Tudtam magamról, hogy nem mindig találom el a humor felső mércéjét, de most hangolt csak le igazán. Ennek ellenére kíváncsi voltam Egonra, olyan megfoghatatlan volt mint egy angolna, sosem tudtam mikor fog nevetni. S tessék, a székfelrúgásos történet felemlegetése mégis megmosolyogtatta, pedig annak köszönheti, hogy kitoloncolták Kanadából. S még a férfiak mondják, hogy nem lehet a nőket kiismerni. * -Az a te szerencséd, lehet, hogy akkor még fel is jelent. *Nem tudom, mintha hálát láttam volna a szemeiben, csak nem értettem miért. Meg sem próbáltam megfejteni, azt sem vettem észre, hogy az imént kissé túloztam, nem az volt a célom, hogy szóról szóra felidézzem a történetét, hanem, hogy megadjam az irányt az engem érdeklő kérdés megválaszolásához. Ha már így összehozott minket a sors és randira is sikerült elhívnom, érdekelt, hogy csak az újrakezdéshez szükséges szabadságát tölti itt, vagy hosszabb távú tervei vannak. A válaszából aztán kiderült, hogy hasonló dilemmával küzd mint én, csak ő gyorsabban képes döntésre jutni. Igaz, nem volt a háta mögött annyi biztos pont mint nekem New Yorkban. Ezzel együtt én is hajlottam a maradásra, mi sem bizonyította ékesen, minthogy még mindig nem hirdettem meg a nagyi házát. Lassan de biztosan kezdtem belakni anélkül, hogy tudatosult volna bennem. Egon aztán tipikus férfi módjára visszakanyarodott az éjszakai ivászat témájához, erre muszáj volt szemet forgatnom, úgy látszik ez a legfontosabb az életében. A „van még valami”-re felkaptam a fejem, úgy hangzott mint egy komoly vallomás bevezetése. fogalmam sem volt mire számíthatok, de az biztos, hogy ami következett az soha nem jutott volna eszembe. Egon szeretett nem válaszolni bizonyos dolgokra, majd később visszatérni rájuk. Talán lassabban rágta meg a témákat, nem tudom, de megint a medvével kerültem szembe. Érdeklődve hallgattam és az elején még komolyan is vettem. Még bólogattam is mikor szavai közben kérdezett. Az „Én nem közönséges ember vagyok” elhangzásakor már némi gyanú fészkelte be magát a fejembe, hogy valami nagy marhaságot fog mondani, a vérmedve viszont egész egyszerűen robbantott. Kész szerencse, hogy pont akkor nem nyaltam a fagyimba, különben szépen néztem volna ki a barna csoki foltokkal és darabokkal az arcomon. Így viszont csak kapkodtam a levegőt míg ő vészt jósló pillantásokkal nyalta a maga hűvös édességét, majd kitört belőlem a jóízű nevetés. Meg kell hagyni jól összehozta a málnát a medvét és a steak imádatát. A nagy nevetésben azonban megbillentem a korláton, félő volt, hogy hátraesek. Bár nem ütöttem volna meg magam nagyon, a lelkem megsínylené ha most egy kecses mozdulattal leborulnék. A fagyis kezemmel is próbáltam kapaszkodni, a világért sem engedtem volna el. Hülye egy ösztön. A lábaimmal meg a korlát alsó rúdját kerestem és bőszen imádkoztam az őrangyalomért. Reméltem, hogy nem ment szabadságra Kanadába.*
Kezdőlap
