Csendben elhasznált varázslatának ereje apró lúdbőröket ránt a tarkómra, és ha eddig nem is mosolyodtam el szélesen, annak akkor van itt az ideje, amikor felfogom, hogy mit csinál. A Falkaszag mit sem ér, az egyetlen dolog, amit megtudhat rólam, hogy farkas vagyok, de nem tartozom sehová. Saját magamhoz tartozom csupán, még más, idegen farkasokat sem tud rólam leolvasni, mivel rajtam és a Hollómon kívül senkivel sem érintkezem közvetlenebbül annál, mint hogy egy ivóban, boltban legyek velük. Érzem a benne lévő makacs odaadást: nem hagyja becsapni magát, de nem is akarom. Az egyetlen oka a hangszínemnek az a magamba vetett bizalom, az erő, amit Atyámtól kaptam, és a tudat, hogy jóra fogom használni. Az eddigi hangommal megegyező, lágy könnyedséggel nevetek fel. Igaza van, teljesen igaza van. Ez az egész nem létezne, ha neki nem állna jogában Őrületre kárhoztatni a világot. Természetesen az titok számomra, hogy Rebecca mit gondol, hogy milyen érvek és ellenérvek sorakoznak fel a fejében kilétemet illetően. De h lenne róluk bármi tudomásom, igyekeznék megnyugtatni, hogy mindenkinek szerepe van a jövőben, legyen bármilyen erős, gyenge, fiatal vagy aggastyán. - Valóban azt gondolod, hogy ok nélkül teszi? Teszem fel a kérdést könnyedén, kissé oldalra billentve a fejem. A világon minden "gonosznak" jó indoka van arra, amit tesz, az már persze más kérdés, hogy ezzel az indokkal igazából senki sem hajlandó foglalkozni. - Valaki, aki segíthet véget vetni az Őrületnek. Válaszolok neki lengén megvonva a vállam, és mivel úgy érzem, hogy kellően felketettem a figyelmét, újra balra mozdulok, ezúttal hanyagul átvetve magam a rakpartot lezáró fakerítésen, és a befagyott folyó partjára sétálok. Ha követ, hát megvárom. Talán Őrzői kötelezettségéből adódóan is érzi, hogy nem hagyhat futni, és ha mégis, annak a megoldására is vannak eszközeim. Ő nem az a fajta, akit a nyers erőszak vagy a logika könnyedén meg tud győzni. Tudom, hogy a könyvek, a történetek és a boldog végek szerelmese, így hát, én is eképpen kezdek bele mondandómba, amint mellém ért a folyópartra, távol a többi gyalogos fülétől. - Mindenkire ugyanaz az Őrült sors vár, ami az elmúlt években lángba borította a világot. A szeretteidre, rád... - fordítom oldalra a tekintetem, és hagyok időt, hogy feldolgozza a hallottakat - Itt nem lesz boldog vég, ez már túlmutat rajtunk. De ha az élők, a nyertesek oldalán szeretnéd találni magad, tudok ajánlani egy utat, amivel megmentheted magad, mindenkit, aki fontos neked, legyen akár Őrző, akár Farkas... Ezért vagyok itt. Hogy Egonnak hívják a hímet, aki iránt szerelmet táplál, azt nem tudom, pusztán annyit, hogy van egy farkas hím, aki kedves a szívének. - Figyelj! Lassú mozdulattal nyújtom ki oldalra a jobb karom, aztán a balt. Lassú táncot jár mindkét végtagom, az energiák akár a havat is leolvaszthatnák mellőlünk, olyan forrón perzselnek. Aztán az Elemi kapocs víz uralmának köszönhetően hangosan kezd repedezni lábunk mellett a befagyott folyó jege, mígnem apró vízsugár tör fel a felszínen. Azt már tudja, hogy senkihez sem tartozó farkas vagyok. Azt viszont most láthatja először, hogy valami olyat teszek, ami vagy teljesen megijeszti, vagy teljesen elképed tőle. Övé a választás.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
* Széles és magabiztos mosolya ne sok jót jelent, ahogy az sem, amit tapasztalok…vagy amit nem. Az erő nem hozza magával a tudást, csak a bizonytalanságot. Idegen farkas és biztosan nem találkozott vele senki más eddig, mert arról tudnék, legalábbis őrző berkeken belül. Az viszont amit rólam tud, azt engedi feltételezni, hogy nem két napja érkezett. * -Ő minden bizonnyal úgy gondolja, hogy van rá oka. *Mindent meg lehet magyarázni ha akarjuk, attól még nem biztos, hogy az ok valós, vagy más is elismeri annak. Mindarra ami történt és történik azóta is, immár rendszertelenül szerte a világon, egyszerűen nem lehet jó indok. A válasza arra ki is ő, persze nem olyan választ kapok amit vártam volna…ha tudnám, hogy mit is vártam. Ez csak egy kitérés, homályos, ködös információ arra, hogy felkeltse az érdeklődésemet, de sajnos nem vagyunk olyan helyzetben, hogy erre csak legyinthessek, mert komolytalannak gondolom. Haragszom is, mindenért, de most villanásnyira eszembe jut ennek a helynek a jelentősége, hogy miért is járok ide gyakran. Bosszant, hogy képes mindezt megváltoztatni, semmissé tenni, rossz emlékké gyúrni. Ez a pillanat elég arra, hogy elmulasszam miként ugrik át a kis fakerítésen, melyen annak idején Egon is. Utána kell mennem, a tarkómon égnek meredő pihék és a hátamon versenyt játszó jégdarabok ellenére meg is teszem. Táskámat féloldalasan átvetem a fejem felett, hogy mindkét kezem szabadon mozoghasson, és követem őt a folyó partjára. Nem oly könnyedén, mint ő és kevésbé nőiesen, előbb a tetejére ülve, majd úgy átvetve a lábaimat az alkar vastagságú rönkökön huppanok le a túloldalon. A kérdés bennem marad, hogy mégis honnan veszi, hogy ő mindennek a megoldása, mikor sok éve már annak, hogy kutatunk a Vörös Hold és Alignak őrülete után. Mikor odaérek hozzá sincs lehetőségem, mert folytatja, de legalább nem kell mindent harapófogóval kihúznom belőle. Amit mond, arról már van tudomásom, de szerencsére eddig a szeretteim megúszták. Ez azonban nem garancia arra, hogy a jövőben is elkerülik, elkerüljük a véget. Bízom abban, hogy minél később és lesz időnk, lehetőségünk megtalálni a megoldást. Nagyon erősen kell hinnem, hogy magamat is meg tudjam győzni. Már épp feltenném a kérdést amit korábban elszalasztottam, de akkor olyasmi történik, amit legvadabb álmaimban sem képzeltem el. Érzem ahogy az energia áramlani kezd, érzem a melegét, hallom ahogyan a lábaimhoz közel megreped a jég. Önkéntelenül is távolabb lépek a parttól, szemeim tócsányira kerekedve figyelik a jelenséget és őt, ahogyan az őrzők mágiáját hívja életre. De ez nem lehet, ez egyszerűen képtelenség, hiszen ő egy farkas, és ebben teljesen biztos vagyok. Ajkaim elnyílnak a döbbenettől, majd az elmémben fellobbanó gondolat fonalán haladva nézek fel oda ahonnan jöttünk. A lustán sétáló embereket nézem, hiszen nincsenek olyan távol, hogy ne láthassák a történéseket. Biztosan csak illúzió, a farkasok képesek rá, Kilaun utódai képesek arra, hogy bármilyen illúziót keltsenek és akkor az emberek mennek tovább, csak én látom. Más nem lehet. * -Ez csak illúzió, nem más. *Bérmennyire is bízom ebben, a torkom kiszárad, idegesen nedvesítem meg az ajkaimat s fordulok vissza hozzá. *
Nem számítottam rá, hogy Rebecca azok közt lesz, akik Atyám tetteit bármilyen szempontból is legitimnek vélik. Erre a pozícióra másokat tartogatok talonban, de az legyen egy új nap meséje, és ne a maié. Nem is próbálkozom hát azzal, hogy meggyőzzem Alignak igazáról. Csupán arról a puszta tényről, hogy van miért félnie. Van kikért félnie. És bolond lenne a világon létező legjobb ajánlatot elutasítani, amivel saját és mások túlélését biztosíthatja. Persze erre az esetre is fel vagyok készülve, de ennyire könnyen én sem adom fel. Követ a partra, nem is számítottam másra. Türelmesen megvárom, mielőtt újra beszélni kezdenék. Én nem sietek sehová, őt pedig ha kell, órákra is itt tarthatja a kötelességtudat. Nem győzik meg a szavaim, hát nem vagyok rest valami olyasmit mutatni, amit rajta kívül csak a beavatottak ismernek, és már csak azért is megtisztelve kellene éreznie magát, mert ennek a csodának tanúja lehet. A víz szaporán buggyan fel a vastag jég fogságából, de Ő nem hisz nekem. Dacosan emelem fentebb kissé az állam. Mind emberi és mind állati lelkem némileg sértetten veszi tudomásul, hogy olcsó bazári trükknek hiszi azt, amit magunkból mutattunk neki. Mélyet lélegezve hunyom le szemeimet, és teszek körkörös mozdulatot a fejemmel, mintha csak a nyakamba beálló feszültséget igyekeznék oldani. Csak ezután szólalok meg ismét, miután látom, hogy a kerítés másik oldalán sétáló embereket fürkészi. - Akkor figyelj jobban... Az általa is olyan nagyon figyelt járókelőkből egy középkorú férfin állapodik meg a tekintetem. Mély levegőt veszek, és Rebecca újra érezheti fellángolni maga körül a mágia vérpezsdítő jelenlétét. Csupán néhány másodperc telik el, mire a kiszemelt férfi egész egyszerűen a földre rogy, tehetetlenül, rongybabaként - pontosan úgy, ahogyan a világban betöltött szerepe szerint tennie kellene neki is és sok mindenki másnak. A Bénítás megköti a testét, a többi járókelő pedig aggódva gyűlik köréje: talán már tárcsázzák is a 911-et, nem tudom, de nem is különösebben érdekel. - Nagyra értékelem, hogy ilyen sokra tartod a vérvonalképességemet, de lássuk be. Hacsak nem én vagyok maga Kilaun, egy ilyen Illúziót nem lennék képes véghez vinni. - elégedett, büszke mosollyal szemlélem még mindig az úton kialakult pánikhelyzetet, de azért hozzáteszem - Akár oda is mehetsz, megkérdezheted az embereket is. Mehetsz vele a kórházba is, de ez az Illúzió nem fog néhány percen belül véget érni, egészen egyszerűen azért, mert... nem az. Mielőtt esetleg komolyan fontolóra venné, hogy a saját szemével győződik meg a helyzetről, egy gyors mozdulattal igyekszem megragadni a karját - semmi fenyegetés, pusztán az eltökéltség vezérel. - Ezt az erőt és képességet kínálom most fel neked, Rebecca. Alignak él, és megjutalmaz mindenkit, aki az oldalán áll. Nem vagyok egyedül, a világ tele van titkokkal, és azért jöttem el, hogy ezeket a titkokat veled is megosszam. Ha biztos utat akarsz a szeretteid megóvásához, azt csakis rajtam keresztül érheted el. Eleresztem, ha akar, hát fusson nyugodtan a szenvedő halandó felé - de ha így lenne, magam is közelebb lépdelek a helyszínhez, mint prédáját szemmel tartó vad és hagyom, hogy még egy utolsót harapjon a valóságból. Viszont ha marad, úgy pusztán a szemkontaktust tartom fent, kérdéseket, kétségeket várva. - Most mindent meg kell beszélnünk, mert csupán ez az egyetlen alkalmad van jól választani. A szavak szinte már suttognak, taszítóan csábítanak a tudás felé, és akkor is kimondom őket, ha már távolodik tőlem, ha másnak nem, hát magamnak.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Senki nem néz felénk, az emberek mit sem sejtve sétálgatnak, nem törődnek azzal a két emberek, akik a folyó partján álldogálnak és látszólag kedélyesen csevegnek. Nem láthatják a feltört jég alól felbuggyanó vizet, aminek nem szabadna csak úgy megtörténnie. Nincs támaszom hát arra amit állítok, s magam is elbizonytalanodom, holott tudom, amit látok az lehetetlen. De vajon tényleg az? Alignak ereje megsokszorozódott, a Vörös Hold nem csupán egy évben egyszer és nem itt Fairbanksban bukkan ki a sötét fellegek közül, hanem szerte a világon. Miért ne adhatott volna olyan erőt a követőinek, amit korábban csak az Őrzők birtokoltak? Erejét kétségbe vonó szavaim érezhető sértettséggel telítik meg, arcán, mely oly tökéletes, mintha kívánság szerint rajzolták volna meg, nem csak a vonások vannak a helyükön, hanem az érzelmek is. Nem kétlem, hogy szándékosan engedi láttatni, ezzel is tovább növelve bizonytalanságomat. Ez azonban most luxus, egyszerűen nem tehetem meg, de már késő. Mielőtt felfoghatnám szavainak súlyát a látványos nyakropogtatás után, már érzem a mágia erejét fodrozódni, hullámzik akár a tenger, és elér a fakerítésen túl sétálók közül egy idősebb férfit. A szívem nagyot dobban majd kihagy egy ütemet, hogy utána teljes gőzzel bepótolja azt amit elmulasztott. Az idő lelassulni látszik, a tér beszűkül számomra egyetlen pontba, oda az idős ember fókuszába, akit már mások segítő szándékkal körül is vettek. Szavak gyűrűznek az elmémbe és fel is fogom azokat de egyszerűen nem törődöm velük, mert tudom, hogy igaza van. Ez nem illúzió és bár én vontam kétségbe, dühös vagyok rá. * -És úgy gondolod, hogy az Ő nevében jogod van egy ártatlan emberen demonstrálni? *Vetem oda foghegyről s már indulnék, önkéntelenül mozdulok, mert a segítő szándék a lényem része, de karomon szorítást érzek ami határozottan visszatart. Dühöm nem csillapodik, mikor felé fordulva a szemeibe nézek haragom még inkább fellobban. A Vörös Holdak megrázó emlékei, a veszteség, a fájdalom, az utána lelket rabló végtelen fekete űr, mindazért, mert egy Ősnek úgy tartja kedve. Mert jogosnak érzi. Az ajánlata nem részegít meg. Nem kívánok ilyen ajándékot, képességet, hatalmat, ha az arról szól, amit most láttam. Azonban az esküm az Őrzőkhöz köt és nincs arra hajlandóságom, hogy megszegjem. Érdeklődésem túlmutat egy unott bakfis kíváncsiságán, akinek a titkok felfedezése arra jó, hogy szürke hétköznapjait megszínesítse, hogy izgalmat vigyen az egyébként átlagos életébe. Amikor elengedi a karomat, csak néhány lépést teszek az idős férfi és a többi járókelő felé, hogy tudjam, nem esett komolyabb baja. A varázslat egy idő után szertefoszlik, az orvosok nem találnak majd magyarázatot, de a bácsi jobban lesz. Rossz emlék lesz csupán. Léptei neszéből arra következtetek, hogy utánam jött, nem veszítve közelségemet, a köztünk lévő csekély távolságot pillanatra sem engedi növelni. Visszafordulok hozzá, tekintetem mélyen az övébe fúródik, remélve, hogy meglátok valamit a lélektükrök mögött. Nem azt mondom amit a lelkem mélyén igazán szeretnék, félreteszem az érzelmeimet egy időre és visszaidézem magamban a szavait. Az ajánlatot, az ígéretet, mely legalább annyira édes, mint egy mézesmadzag.* -Miért én? Mit látsz bennem amit érdemesnek találsz? *Ha ismer, márpedig épp elég ideje figyelhet, tudhatja mennyire Alignak ellen vagyok, most mégis az Ő nevében, az Ő erejét kínálja fel nekem. Hol van ebben a buktató? Nem titok, hogy szeretnék pontot tenni a végére, hogy kivettem a részem a megoldás utáni kutatásból számba véve megannyi lehetőséget, a vesztét akarom. Az sem titok, hogy bármit….szinte bármit elfogadnék ha az garancia lenne arra, hogy Alignak nem bukkan fel többé és mindenkit akit szeretek, akik fontosak nekem, és mindazokat akik ártatlanul keverednek az őrületébe, megmenthetek. Szinte bármit….de vajon hol a határ? S ez vajon csapda, vagy fegyver amit a kezembe kapok? *
Fire on the ground got 'em running for cover Better watch out I'm about to take over
Feszülten lüktető szívverése édes - számomra. Az aggodalommal és ijedtséggel teli, sürgető dobbanások úgy verdesik a pajzsomat, mintha csak segítségért könyörögve sietne házam ajtajához. Itt vagyok. És a házam ajtaja nyitva áll, még úgy is, hogy Te nem tudod, hogy inkább nálam keresel-e menedéket vagy visszarohansz az utcára láthatatlan gyilkosod felé. Vádló kérdése mosolyt csal az arcomra. Mintha már-már megilletődnék rajta, úgy hajtom le kissé a fejem, mintha rejteni akarnám azt a mindent tudást, amivel rendelkezem. Nem felelek, ha még vehemens indulása előtt figyel, akkor csupán annyit láthat, hogy újra ráemelem a tekintetem, kissé oldalra döntve a fejem, valamiféle megfoghatatlan szeretettel, amit a még tudatlan gyermekekre mér felmenőjük. Nekem nem jogom van. Nekem kötelességem van. Én nem az Ő nevében demonstrálok. Őt demonstrálom. Én vagyok a Választott Fiú, és Fogadott Atyám szavai az enyémek is. Épp úgy, ahogy azé a Másikéi is, akit a beavatottak egyszerre félnek és tartanak nagy becsben. Sőt, talán jobban is. Ha a gondolatait pontosan nem is hallom, de érzem az aggodalmát, a kétséget, a zavart. Ragacsos masszaként tapadnak a vállamra. De mégis visszafordul hozzám, állja a tekintetem, nem fél. És ez jó. - Talán éppen most mentettem meg a férfi életét. Beviszik a kórházba, alaposan kivizsgálják, és talán találnak valamit, valami mást, amit eddig Ő kora ellenére hanyagul figyelmen kívül hagyott. Ne gondolj kegyetlennek Rebecca, mert nem vagyok az... Ha egyhelyben marad, beszédem közben teszek egy lépést felé, bal kézfejem ujjaim lazán helyezem jobb vállára, míg leírok körülötte egy kört, végig simítva válla ívén, hátul, a nyaka alatt, a bal vállán majd kezem elvéve tőle újra megállok vele szemben. Itt az idő, hogy megtudja, miért jöttem. Hogy ki vagyok, és hogy mi a célom. - Láttalak. - rántom meg hetykén a vállam, és újra a folyó feltört jegéből bugyogó víz felé veszem az irányt - Érzem és tudom, hogy bármire képes lennél, hogy végett vess Alignak vérontásának. Tiszta a szíved, ami kész egy magasztosabb célt szolgálni. De mi legyen ez a cél? - hirtelen fonom össze újra karjaimat a hátam mögött, és aggodalmas, törődő tekintettel nézek rá - Emberek, Őrzők és farkasok fognak meghalni, és ez még így lesz évtizedeken át, hacsak most nem teszünk valamit. Azok, akiknek hűséget esküdtél, azok, akiket barátnak nevezel, azok a farkasok, akiket szeretsz... Mind elmúlnak majd. Tudom, micsoda áhítattal kerestek megoldást, de... Csak a mészárlás marad. Tekintetem igazából is szomorúvá válik, nincs mögötte színlelés, nincs mögötte tettetés. Valóban mélyen megérint, hogy ennek így kell lennie, de én már tudom, hová tartozom igazából. Lassú, egyáltalán nem fenyegető mozdulattal nyúlok az arcához, és ha engedi, finom törődéssel simítok végig az orcáján. - Az én nevem Tiquana, Alignak Választott Fia, aki az Ő Seregét toborozza azért, hogy az igazi árulókkal számoljunk le ahelyett, hogy ártatlanok hulljanak el nap, mint nap egy Ősi harc oltárán. Sokan vagyunk az árnyak leple alatt, akik már tudják az igazságot és az egyetlen győztes oldalon harcolnak a mártírhalál helyett. A képességeim is tőle erednek, hogy erősebbé tegyenek a harcban engem és a követőit is egyaránt. És ez a védelem ma a Tiéd lehet, és lehet majd a szeretteidé is, ha velem tartasz. Büszkén és teljes őszinteséggel fordulok felé, kecsesen nyújtva számára a jobbomat. De nem kézfogásra, inkább egy leendő kézcsók gesztusával. Hogy félreüti-e, elfogadja-e, már rajta ál. - Átállnál a rossznak vélt jó oldalra azért, hogy csak azok haljanak meg, akiknek mindenképp muszáj? Szinte suttogom a kérdést, míg kissé meghajolva, karomat továbbra is felé nyújtva várom a válaszát.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Láthatóan sokkal többet tud annál, mint amennyit eddig mondott és mutatott, az az elnéző mosoly ami kérdésem után felbukkan és szinte provokál; szavak nélkül. A válasz elmarad, de nem is vártam mást, ez most egy játék, amiben én nem ismerem a szabályokat és vakon tapogatózom. Félek, de mire eljutok odáig, hogy aggodalmamat az idős úr miatt szabadon eresztem, ő meg visszatart a karomnál fogva, már képes vagyok arra, hogy a félelmeimet háttérbe szorítsam. A torkomba tolakodó gombóccal együtt nyelem le, zárom el elmém egy polcára….talán nem ártana láncra is verni. Fejemmel követem a mozdulatot mellyel megkerül, a vállam az első érintéstől megrezdül ugyan, de feszült türelemmel kivárom a végét. Mint egy balerina a piruett közben, fordítom a fejem, majd hirtelen a másik irányba, mikor ott bukkan fel. * -Nem tudom, hogy reméljem-e ezt vagy sem. *Csupán elfedné azokat a kérdéseket, melyekre magyarázatot keresnének, de az idős úrnak nem lenne jobb egy betegséggel küzdenie. A remény halk hangomban óvakodik ki a felszínre, az ahogyan a nevemet kiejtette, ahogyan formálta…apámtól vártam volna ha ismerném. Túl korán hagyott magamra, már nem emlékszem rá, de olykor eszembe jutott milyen lett volna ha velünk marad. Talán túl sokat is képzeltem bele. Arra az állításra, hogy nem kegyetlen, mindennek ellenére erőteljesen szusszantok, egyet nem értésem jeléül. Most már tényleg kíváncsi vagyok mit keres itt és miért engem talált meg. Gondolataimat hallva tőle, igyekszem nem összerezzenni. Vajon milyen képességeket kapott még Alignaktól? Oly könnyedén vonja meg a vállát, mintha csak arra kérdeztem volna rá, honnan szerzett croissant-t a forró csokoládéhoz. Bármennyire is szeretnék most máshol lenni, tudom, hogy maradnom kell és meghallgatnom. Eltekintve a demonstrált hatalmától, valójában kedvesnek mondható, gondoskodónak, egy öreg bölcsnek aki végtelen türelemmel tanítja pártfogoltját….és nem is az döbbent meg, hogy így van, hanem az érzés, a felfedezés és a gondolat. Arcom megrándul annak lehetőségére, hogy minden ugyanúgy folytatódik ahogyan az elmúlt években történt, amit átéltünk. Olykor beburkolt minket a feladás érzése, a reményvesztettségé, a tehetetlenségé, hogy aztán újult erővel lássunk neki a munkának. Karjaimmal átölelem magam, fázom attól a jövőtől amit lefestett és félek is, de persze ettől nem lesz jobb vagy könnyebb. Lehunyom szemeimet, érintése furcsán csiklandoz de puha, meleg tenyere a szívemig simogat, s ezt érzem mindaddig, míg meg nem szólal újra, s szavaival a hideg mélybe nem ránt. Ellépek tőle, szükségem van személyes térre, a távolságra, még ha az csupán két lépés is, szükségem van rá, hogy hideg fejjel tudjak gondolkodni. Hogyan lehetséges, hogy Alignak egy egész sereget toborzott és ez nem tűnt fel senkinek? Hogyan tudtak a névtelenség és arctalanság oltalmában maradni, miközben az évek alatt sorra meg kellett küzdenünk a Vörös Hold pusztításával? A felém nyújtott kézre zavartan nézek, majd pillantok fel rá, de addigra szemöldökeim már szigorúan és kérdőn rándulnak össze szemeim felett. * -Miért kell egyáltalán bárkinek is meghalnia? S ha tudod…ha tudjátok a megoldást, miért nem léptetek közbe? Miért nem osztjátok meg az Őrzőkkel a tudást? Vagy a farkasokkal? *Úgy tartja a karját mintha táncra kérne fel, de vajon ez a tánc a halálba vezet vagy a békés jövőbe? Miért is bíznék meg benne, s miért fogadnám el azt, hogy az eddig rossznak ítélt oldal jó? Lassan lazítok saját magam szorításán majd végleg feladom, de nem nyújtom a kezem, noha a mozdulatban benne van a szándék, de ujjaimat ökölbe szorítva mondok egyelőre nemet. * -Miért higgyek neked? Te miért hiszel benne? S ki ellen kellene harcolnotok?
I love to watch the castles burn, these golden ashes turn to dirt.
Az idős úrnak valóban nem lenne jobb egy betegséggel küzdenie, ezért is beszéltem a "talán" világában. De engem nem különösebben érdekel a sorsa, hiszen számomra csupán egy véletlenszerűen kiragadott kellék volt egy fontosabb előadásba és némi ijedtséget leszámítva semmilyen maradandó károsodást nem okoztam neki. De Ő ennek ellenére sem hiszi el, hogy nem vagyok kegyetlen. Ez az él hangjában és a mozdulataiban is benne van. A gyanakvás, a bizalmatlanság furcsa egyvelege, egészen egyetlen, aprócska pillanatig, amíg szavaim hatására megváltozik a felőle érkező érzésfergeteg, és ekkor csillan fel szívemben a remény is. Későbbi testbeszéde is árulkodó. Kétlem, hogy a már megszokott fagyos Alaszka készteti saját testének ölelésére. De hiányzik a melegség. Hirtelenjében eltűnik az a biztos, szívet melengető tudat, hogy még a káosz közepén is létezik egy biztonságot nyújtó megszokás. Ezt törtem darabjaira éppen, de nem azért, hogy a romokkal magára hagyjam, hanem hogy segítsek neki valami újat építeni. Hagyom, hogy kérdéseivel távolabb kerüljön tőlem, csupán félmosollyal tarkított, érdeklődő tekintettel figyelem a mozdulatait. Felé nyújtott kezemre csupán kérdéseket kapok, összevont szemöldököket. Magamat dorgálom kissé, siettem, s ennek tudatában húzom el a kezem az Ő öklétől, s egyenesedek fel magam. Hát persze. Ő sem tud mindent. Neki is hazudtak. - És miért hinnél azoknak, akiknek már most hűséget esküdtél, de árnyak közt, hazugságban tartanak? Most rajtam a sor, hogy összevont szemöldökökkel, kissé fejcsóválva nézzek rá. - Az összes kérdésedre létezik válasz, de ezekre csupán a Protektorod és néhány másik Őrző társad tud válaszolni neked, de amint látom... - döntöm oldalra a fejem - Nem tették. Évek óta. Arra, hogy miért kell bárkinek is meghalnia. Az Elsőkre, az Utódokra, Annakpok megszegett esküjére, a Bukott Alkura. Hogy már évekkel ezelőtt mindennek vége lehetett volna, de mégis: itt állunk a befagyott folyó jege mellett, egy apró, általam fakasztott patak csobogását hallgatva, arról beszélgetve, hogy bár azt gondolja, egy átlagos halandónál többet tud a világról, valójában mégsem tud semmit. - Talán mégis a rossz oldalra esküdtél fel... - hangom távolba révedően szólal meg csendesen, és egy gyors, ám finom mozdulattal, elmerengve simítok végig az államon. Aztán egy kecses mozdulattal leguggolok és egy fektetett nyolcast, a végtelen körforgás jelét kezdem el jobb mutatóujjammal a hóba rajzolni. - Ez az életünk. Ez kezdődött el akkor, amikor az Elsők letaszították Alignakot a trónjáról. - mesélem vonalvezetés közben - Lett volna lehetőség kibékíteni a bosszúszomjas Atanerket, de az alku elbukott. - elkészül a fektetett nyolcas - És itt vagyunk Mi. Egy X-et rajzolok a szimbólum közepébe, pont oda, ahol az ismétlődés véget ér. Ahonnan az ábrát rajzolni kezdtem, és ahol befejeztem. Ahol kezdet találkozik a véggel. Ahol a vég az újabb kezdet. Néhány pillanatig csak villanó farkastekintetű buzgalommal bámulom az X-et, aztán folytatom. - Ha az én harcom Alignak békéje ügyében a Sereggel együtt elbukik egy napon, úgy ez az X eltűnik innen, az örök körforgás pedig kezdődik elölről, ki tudja meddig... Évtizedekig? Évszázadokig? - lassan Rebeccára nézek, és sokat tudóan, nevetős felhanggal hozzáteszem - Ne hidd, hogy mi vagyunk az első X. Ami előttünk volt, elbukott. Erről is megkérdezheted a Protektorod. Felállok a guggolásból és kissé elhátrálok a hóba metszett műalkotástól, egy egyszerű ábrától, ami a világot olyan plasztikusan jellemzi ebben a pillanatban. Annyi időt hagyok neki, amennyit csak szeretne, hogy megnézze, hogy elgondolkozzon rajta, hogy közelebb érezze magához a lényeget. - Azért hiszek benne, mert Ő maga mesélt el mindent. Az Ő szemén át láttam mindent a Teremtéstől 4 évvel ezelőttig. És azok ellen harcolunk, akik naiv gyermek módjára elhiszik, hogy egy halálos bűn megtorlás nélkül maradhat. Ez az emberi világban sem lenne túl igazságos, nemde? Nyilván, ha valaki elszenvedője ennek a bizonyos megtorlásnak, az ösztönösen másként látja a dolgokat, addig, amíg fel nem nyitják a szemét. A gyilkos anyja számára az elkövető mindig is a gyermeke marad, de a kérdés az: képes-e a világ érdekét szolgálni és rács mögé dugni a valódi bűnöst, még akkor is, ha ezáltal saját húsát tépi ki a szívéből?
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Nem értem milyen hazugságról beszél. Persze nem tudhatok én sem mindent, de ez rendjén is van. A tudást akkor kapom meg, ha arra méltó vagyok, ha fejlődöm, ha erősödöm és az Őrzők társadalmának ranglétráján feljebb lépek. Úgy érzem nem a régi időkről beszél és ez az érzés igazolást is nyer amikor csupán „évek óta” tartó hazugságról beszél. Szemöldökeim megrándulnak, zavartságot és megannyi kérdést rejt-e mozdulat, és fellobban bennem a vágy, hogy megfejtsem a titkot. A rosszallás amit látok arcán nem felém irányul amiért kezét és ajánlatát nem fogadtam el, s, hogy ki ellen, az hamarosan ki is derül. * -Én nem hiszem ezt. *Nem hiszem és nem gondolom, hogy az az oldal rossz lenne, nem mi vagyunk a rosszak és nem is a farkasok. Ismerem a történetet, a múltat, a legendát mely arról mesél, hogyan lettek a farkasok és az őrzők, ismerem Alignak bukását és ismerem a bosszúját. Azonban úgy látszik a „mindent én sem tudhatok” gondolat kissé elhamarkodott volt* -Alku? Hogy kielégítsék Alignak bosszúszomját? Az Elsők nem véletlenül taszították le a trónjáról. Akkor is és azóta is egy megbomlott elme…lélek követel olyasmit, amihez nincs joga. *Addig nézem a hóba kapart rajzot, míg be nem fejezi, utána ismét ráemelem a tekintetem, s még épp elcsípem azt a pillanatot, amikor szinte rajongás költözik a szemeibe. Végtelen hit és hűség, végtelen bizalom aziránt, ami számunkra mindig is a halált jelentette. De mégis kikkel akar harcolni azért, hogy Alignak végleg eltűnjön a színről? Nem az Ő oldalán kellene harcolnia, hogy újabb vérontással pecsételje meg a bosszúját, s nem ellenünk akik még kósza gondolatok sem voltak akkor. Az Őrzők csak takarítanak utána. * -Miért nem mondod el te? *Szívesen meghallgatnám, de persze attól még meghallgatom majd a másik oldalt is, és kíváncsi vagyok mennyi lesz az átfedés. * -Nem, valóban nem, de erre megvannak az eszközök és a hivatalok. Mégis mivé válna a világ, ha mindenki kénye-kedve szerint bosszulná meg szerettei erőszakos halálát? Meglehet a mi világunk nagyon különbözik a tudatlan emberek világától, de mi sem büntethetünk meg valakit azért, mert az egyik őse egykor elkövetett egy halálos bűnt. *Egyvalami szöget üt a fejembe. Mégpedig az idő meghatározása. Négy évvel ezelőtt valami megváltozott, az akkori Vörös Hold pusztítóbb volt és utána, mintha kifordult volna a világ a sarkaiból. Azóta nem csak áprilisban számíthatunk a Vörös Hold éjszakájára és nem csak itt Fairbanksben, hanem máshol is, bármikor. Mindig ugrásra készen kell állni. * -Mi történt négy évvel ezelőtt? *Félve teszem fel a kérdést, mert most már érzem, hogy a titok amit a háttérben gyanítok, sokkal nagyobb, mint gondoltam. Az érzés sötét, ragacsos kulimászként kerít körbe, elszakíthatatlan folyondár zár bilincsébe és fojtogat. * -Mit vársz tőlem ha elfogadom az ajánlatodat, ha igent mondok? Milyen áldozat árán lehet megváltani a békét?
Ha lenne tudomásom arról, hogy miként ítéli meg a Tudás eloszlását a világban, kijavítanám. A Tudás mindenkit megillet, nem csak azt, aki "méltónak" bizonyul rá. Az Igazság mindannyiunk közügye. Mégis kétségekkel ütközik meg azon a tényen, hogy mindenféle mondvacsinált indokokkal esetleg úgy tarthatják, mint a tenyészállatokat szokás, akiknek csupán annyi jut a világból, amit gazdáik megmutatnak nekik. Nincs joga? Talán nekem nem lenne jogom. Talán neki sem lenne joga. De a Hold és a Nap Istenei nem véletlenül Istenek, ők nem a mi múlandó mércéink alapján követelnek meg adósságokat. Ha a két lábon nem járó, sosem-volt Istennek elnézünk olyanokat egy könyv okán, mint az Özönvíz, miért tagadnánk meg bármit azoktól, akik valaha valóban ezt a fairbanksi földet taposták? Nem is válaszolok a kérdésére, inkább belekezdek a hóban rajzolásba. Nem egy, nem két hatalmas háború tarkította és tarkítja a mai napig létünk történelmét. A mostaniban csupán annyi a különbség, hogy nem egyszerű emberek vezénylik karmesterként a sorsunkat, hanem azok, akiknek szinte halhatatlan létünket és képességeinket köszönhetjük. - Alignak nem "mindenki". - talán most először érezhet a hangomban némi szigort, valami olyasmit, ami nem tűri meg azt, hogy akár Alignak akár Tupilek akaratát holmi emberi hivatalok korlátok közé akarja szorítani. - Tetszik vagy sem, de itt most valós Istenek sakktábláján vagyunk egyszerű gyalogok, és az emberi világból hozott ismereteid nem fognak megmenteni. Sem magyarázatot, feloldozást adni a múlt, a jelen és a jövő történéseire. Amikor a négy évvel ezelőtti történésekről kérdez, láthat némi halovány kétséget átsuhanni az arcomon. Mintha kissé elégedetlen lennék, hiszen nem tőlem kellene megtudnia, ez most más, ez Fairbanks, az Ősök földje, ahol minden lezajlott. Amit végigélt és ennek ellenére is tudatlan maradt. Viszont abban is biztos vagyok, hogy azzal nem ártok, ha most elmesélem neki a valóságot. Vagy így, vagy úgy, de eredménye lesz. Mélyet sóhajtok. - Négy évvel ezelőtt feláldozták magukat és másokat is ebben a városban az Elsők, a Vérvonalak Alapítói, akik több mint nyolc évszázadot megéltek, feltámadtak és Őrzők testeit használták a saját életükért cserébe. Itt jártak köztetek, és Neked még csak el sem mondták. - keserűen nevetek fel röviden, hiszen ez a tudás nem az arra méltóság függvénye, hanem egyenesen életveszélyes a nem-tudása - Alignak tiszta alkut ajánlott a rituálé menetét illetően, hogy ugyanazt az egységes elhatározást megkapja az Elsőitől, amit akkor tanúsítottak, amikor abban egyeztek meg, hogy letaszítják Őt a szikláról. Mindezért az utolsó áldozatért cserébe esküt tett, hogy felhagy a bosszújával, nem lesz több Vörös Hold, nem lesz több mészárlás. De, ahogy a mellékelt ábra is mutatja... Az egység nem vált valóra. Finoman vonok vállat, hiszen ezért is vagyok itt, ezért is van szerepem, tisztségem és feladatom azok után, hogy Annakpok, a Fakírok őse úgy döntött, hogy megszegi a béke feltételeit. - Már rég vége lehetne ennek az őrületnek, ha akkor és ott azok helyesen döntenek, akiknek szavuk is volt. Ha a mai napon bűnbakot kellene keresni a világban zajló eseményekre, egészen biztosan nem Alignak lenne a problémák forrása, főleg azért, mert Ő megszabta a feltételeit, a saját gyermeikei nem voltak képesek az egész világért és minden utódjukért közösen áldozatot hozni. Ahonnan én szemlélem, ez már nem rajta múlott. Aztán Rebecca végre felteszi találkozásunk legérdekesebb kérdését, és a szavaival együtt én magam és a Farkas is szinte lázban égve lépünk a létezés egy magasztosabb szintjére. A bestia sárgás fénye átsuhan az íriszeimen, ahogy talán Rebecca számára már zavaróan közel lépek hozzá, vele szemben megállva. Jobb kezem ujjait az álla alá tenném finoman, felemelve a tekintetét és Őt is egyúttal, az Istenek színpadára vezető lépcső első fokára. Arcom is közelít az övéhez, már-már intim határokat átlépve, a farkas sajátos bizsergésével, erejével és biztonságával ölelve körbe őt, ám eszemben sincs semmiféle fizikai határt átlépni vele szemben. - A hűségedet várom. - egy lehelet nyugalmával suttogom szinte a szavakat, miközben próbálom nem elveszíteni szemkontaktust - A beismerést, hogy másképp vagy így, vagy úgy, de hamarosan meg fogsz halni, Rebecca. És mindenki más, aki a szívednek kedves. - szomorú, ám őszintén nyers gondolatok ezek, a világért sem kívánom megtéveszteni - Őrző maradsz, de több erővel, mint amit egy élet alatt szerezhetnél arra, hogy megvédd a szeretteidet. És mindent megteszel azért, hogy az Igazság oldalára állítsd a világot, ahogyan én is teszem veled. Hogy az egyetlen lehetséges úton járj, ami véget vet a mészárlásnak. Velem. Mellettem. Ha eddig nem próbált meg ellökni, a beszédem végére már éppen megcsókolnám, csak néhány kínosan rövid centiméter választ el az ajkaitól, de elhúzódom, az állát is elengedem. Csak a napsütésben jégkék szemek hatolnak a lelke mélyére, más nem. - És nem beszélhetsz senkinek a Seregről. Ha mégis így teszel, tudni fogom és nem kell attól tartanod, hogy a Vörös Hold fog végezni veled. Szerintem már éppen eleget látott ahhoz, hogy elhiggye, hogy nem tartana sokáig adott esetben likvidálni őt. Persze, ha másképp dönt, arra is megvannak a módszereim, de ostoba lennék előre megosztani vele a jövőt, ami akkor várhat rá, ha most nemet mond.
//Köszönöm a türelmed, mostantól már vagyok rendesen <3 //
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Gondolataim most kuszábbak, mint a végtelenül növő folyondár. Már nem tudom mit higgyek és kinek, nem tudom hogyan érezzek, s ebből a kulimászból hogyan ragadjam ki az igazságot. Eltűnik a korábban megbénított idős úr képe, a fenti sétányon helyreállt rend, a tovább lépő emberek, eltűnt immár a világ is, s csak mi ketten vagyunk. Végtelenül magányosnak és sebezhetőnek érzem magam, mintha nekem kellene egyedül megküzdenem Alignakkal….aki nem mindenki. Ő valaki. Próbálom beleképzelni magam a helyébe, de én sosem vágytam hatalomra, olyan hatalomra, amire ő. Sosem akartam senkit sem bántani azért, hogy elérjek valamit, sosem éreztem bosszúvágyat….de sosem voltam olyan magasan, mint ő, sosem volt hatalmam amit elvettek azok, akikben a legjobban bíztam. Most csupán megbánást érzek amiért szavaim kétségbe vonták egy ősi Isten jogát. Azt nem mondom, hogy igaza volt, de láthatóan és érezhetően megingok. Még nem billenek át azon a bizonyos határon, még hiszem, hogy mindaz ami történt, amit Alignak művelt a saját maga igazolására, a bosszúja megváltására, az a sok elvesztett élet nem lehet jó és jogos. Ám valahogy meg kell állítani és tudom, hogy a harcban még többen vesznek majd oda azért, hogy végre béke legyen. Csak azt remélem, hogy nem mindenki, nem minden farkas és őrző, mert azt el kell ismerni, Alignak és Tupilek teremtése jó volt, csodálatos varázslat, lenyűgöző és nem múlhat el nyomtalanul. A négy évvel ezelőtti események számomra ködbe burkolóznak, olyan titok lappang a háttérben, melynek nem ismerete láthatóan elégedetlenséget vált ki Alignak Választott Fiából. Keserű nevetése jégcsapként karcolja a gerincem. Tiquana. A név a fülemben doboló szívem ütemével együtt ver visszhangot, mely egyre erősödik ahogyan a történtek a szürke felhőkkel harcoló nap sápadt fényének kereszttüzébe kerülnek. Az alku, az újabb árulás már érezhetően jobban megingat eddigi hitemben, ráadásul az Őrzőkbe vetett hitemben is. Úgy érzem engem is elárultak és a többieket is, hogy nem mondták el mibe vágnak bele. Őrzők testeit használták….vajon most is köztünk járnak? Lázasan agyalok azon, kik tűntek el, vagy vonultak háttérbe, de ez nem feltétlenül történt meg. Fogalmam sincs az alku részleteiről, a rituáléról, hiába kutatok az elmémben. * -Hogyan? Hogyan tették ezt és miért buktak el? *S miért nem volt elég Alignaknak az áldozat…mindaz amit évszázadok, évezredek során kapott, ha nem a négy évvel ezelőtti volt az első? Miért nem elég neki? Mit akar még? Most? Bármi is történt, nem tudok haragudni arra aki miatt elbukott az alku. Nem tudom hogyan döntöttem volna és azt sem tudom, most hogyan döntsek. Egyáltalán képes vagyok-e rá? Még azt sem tudom mit kellene tennem ahhoz, hogy Tiquana mellé állva én is Alignak Seregének tagja legyek. Ez annyira bizarr és félelmetes és….szürreális. A kérdésem azonban olyan hullámot indít el, amit a lelkemben is érzek, olyan erőteljes akár a viharos tenger, mégis simogató mint a nyári szellő. Látom szemeiben felbukkanni a farkast, látom és érzem magam körül az erejét, az örömét, egyfajta lelkesedést ami magával ragadó, ajkaimat még sem rántja mosolyra, mert a közelsége még a lélegzetemet is visszafogja. Bent reked egy adag levegő, szemeim tócsányira kerekednek, kezeim melyekkel eddig nem sok mindent tudtam kezdeni, mellkasára simulva próbálják megtartani a maradék távolságot, mely igen csekély. Íriszeinek tükrében táncoló farkast figyelem, ajkaim akkor remegnek meg amikor a halálról beszél, de csak szeretteim várható elmúlása aggaszt. Szavai a lelkemig hatolnak akárcsak tekintetének tüze, de oly közel van már, ajkaimon érzem leheletének melegét és képtelen vagyok tovább a szemeibe nézni. Szemeim lehunyom, de nem hogy kizárni nem tudom, lénye inkább még közelebb ér hozzám, teljesen körbeölel, mint gondolataim kusza folyondárja. Már ajkaimon érzem az ő ajkainak forróságát, de még nem érint meg és ekkor pillantok fel rá, fejemet hátrébb húzva tőle. Nem őt lököm el magamtól, hanem én lépek hátra, hogy mélyet lélegezzek a hideg levegőből, tán felébreszt ebből a kábulatból. * -Ugyanaz a célod mint nekünk. Mi mind ugyanazért harcolunk, miért nem fogunk össze? Csak elaprózzuk az erőinket, de ha összefognánk, a Farkasok, az Őrzők és a Sereg, együtt legyőzhetnénk. *Persze tudom. Elbuktak. S talán ismét elbuknának egy újabb alkuval….az is lehet, hogy Alignak nem ad újabb lehetőséget. Nem lesz több alku. Az utóbbi Vörös Holdak pusztítóbbak voltak a korábbiaknál és nem csak itt bukkant fel, hanem máshol is, szétaprózva az erőinket. Nem vonz a hatalom, a nagyobb erő, melyet talán kezelni sem tudnék, mégis ott van a remény arra, hogy véget vethetek mindennek. Remény arra, hogy a szeretteim megússzák a következő Vörös Hold éjszakáját és nem is lesz több. Végül, ami nem sokat segít eldönteni mit tegyek, szép szavakba oltott fenyegetéssel kínál meg, de legalább tisztán látok. * -Ha igent mondok neked, a szeretteim ellen fogok harcolni azért, hogy megvédjem őket, ha nemet, akkor nem érem meg a következő Vörös Holdat. S azt kéred ezt most döntsem el. *Elfordulok tőle, ki kell vonnom magam abból a jégkék tekintetből ami a vesémig hatol. Ismét magamat ölelem, a korábban feltört jég alól most már csak lustán felbugyogó vizet nézem meredten, mintha megoldással szolgálna, vagy bátorítást nyújtana, hogy tegyem meg azt az egyetlen lépést ami vagy a korai haláltól választ el, vagy a szeretteimtől. *
Felfalom. Bekebelezem a lényét, a lelkét, a szívét, a gondolatait. Egyszerre csábítom magamhoz észérvekkel és fizikai kontaktussal. Tényekkel. Fájdalmas igazságokkal. Erővel. Erotikával. Bizonyossággal. Kölcsönhatásban létezünk ezekben a pillanatokban, hiszen minél több harapható kétséget áraszt magából, én annál inkább lakom jól vele, és azzal a ténnyel, hogy ha engedném is mindezek tudatában visszatérni sajátjaihoz, a létezése kártyavára már most is a lábaim előtt hever. - A hogyan jelenleg értéktelen... Mit számít, hogy Annakpok miféle szabályt szegett meg, megszegte, és ezért állunk itt ma mi is. Talán majd egy másik alkalommal megkapja a részleteket is, talán nem. Keze a mellkasomra simul, szívem egy erőmű erejével pulzál bőre alatt, és tudom, hogy még a kabáton keresztül is érezheti a lüktetést, ami hozzá vezetett. Amit Alignak tesz olyan fontossá, olyan erőssé, olyan... jelentőségteljessé. - Tévedsz. - csóválom meg a fejem lassan az elméletét hallva - A farkas sosem alkuszik a báránnyal. - talán közhely, de ennél igazabb helyzet nem is lehetne a használatára - A Holdisten békéjét csak azok hozhatják el, akik így vagy úgy, de belátják, hogy Ő a leghatalmasabb, ha behódolnak neki, ha... Őt szolgálják és nem ellene harcolnak. Más mód nincs. Tudom, most már egy egész világ reménykedik abban, hogy közös erővel megtalálják a "legyőzés" módszerét, viszont az eredendő probléma a fogalmazásban rejlik. Nem legyőzni kell. Elfogadni. Úgy, ahogy Első gyermekei is megtették, amíg az egoizmusuk a fejükre nem nőtt. És éppen emiatt a Sereg nem ugyanazért harcol, mint holmi tudatlan Farkas vagy Őrző. Ők csak az árral szembe úsznak, Rebecca viszont abban a kegyben részesült, hogy még idejében lehet választása. Nem az ereje kell. Hiszen fiatal még. A lelke kell, az odaadása a béke iránt. Amit csak akkor lehet képes kihasználni, ha itt és most a jó döntést hozza. Elfordul, én pedig újra elmosolyodom a szavain. Talán valamit félreértett, talán csupán ennyi jut át azokból a szavakból, amiket eddig hallott tőlem. Tudom, távolságot kívánna tartani, ám én ennek ellenére is követem, utána lépek. Jobb kézfejem a jobb vállára teszem, mielőtt beszélni kezdek. Nem hatolok jobban bele sem a testébe, sem a lelkébe, erre már nincs szükség. - Ó, dehogy is Rebecca! - kezdek bele a kissé negédes magyarázatba - Az, hogy a szeretteid ellen harcolsz, csak abban az esetben történik meg, hogyha ők nemet mondanak nekem. Ezt elkerülendő, ebben természetesen te is tudnál segíteni. Leveszem a válláról a kezemet, lassú és kimért mozdulattal dugva zsebre a másikkal együtt. Egy darabig a nő tarkóját bámulom, és nem javítom ki a félreértett mondatot. Azt nem ígértem, hogy a következő Vörös Hold előtt meghal, hiszen ennek idejéről nekem sincs tudomásom, még akár az is lehet, hogy utána érné utol a Hitetlenek végzete. Viszont Alignak céljai elég világosak: aki nincs vele, az ellene, így hát előbb-utóbb bekövetkezne a végzete. A magam részéről való "takarítást" csupán egyetlen esetben tenném meg: ha igent mond és az esküje ellenére beszélne másoknak a Sereg létéről. - Őszinte leszek veled. Láttad, mire vagyok képes, igaz? Ha most nem fogadsz esküt nekem, semmire sem fogsz emlékezni abból, ami az elmúlt percekben történt. Csak arra, amit én ültetek az emlékeid közé, és nem garantálom, hogy az kellemes lesz. Elfelejtesz engem, Tiquanát, anélkül, hogy az igazi nevemet egyáltalán tudnád. És felkerülsz tudatod nélkül egy olyan listára, amiről csak a halál tud majd letörölni. És ha idővel a szeretteidet is megtalálom ugyanezzel a beszélgetéssel, csupán csak tudatlanul imádkozhatsz azért, hogy ők tisztábban lássanak nálad. A világért sem fenyegetném újra, csupán szárazon sorolom a tényeket. Vagy igent mondd és teljes titoktartást és szolgálatot fogad, vagy mindezt elfelejti és csupán kényelmetlen kérdésekkel a szívében tér magához, és tér vissza az életéhez anélkül, hogy bármit is tudna az őt és a világot fenyegető veszélyről.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
-Nekem nem. *Tudni akarom, hogyan úszott el a lehetőség. Nem mintha bárkit hibáztatni megoldás lenne, egyszerűen csak jólesne a tudás. A tudás, aminek hiánya, vagy inkább a hiány oka és háttere elégedetlenséget váltott ki belőle, de most ő is ugyanazt teszi velem. Nem válaszol a kérdésemre és a szívének ritmusa cseppet sem esik ki nyugodt, mégis erőteljes szerepéből. Ott lüktet a tenyerem alatt, de eszembe sem jut, hogy bármit is tegyek vele, akkor sem ha a Protector erejével és tapasztalatával rendelkeznék. Egészen más forog az elmémben a múlt elfeledett pillanatai, kétségeim, és ezernyi kérdésem között megbújva. Még csak óvatosan kapargatja a tudatomat, de ott van észrevehetően és ez nem múlik el akkor sem, amikor elveti az egyesülés elméletemet. Sőt! Talán erősebbé is válik, csak épp az oda vezető út homályos még. * -Talán azért nem akarják Őt szolgálni, mert hülye ötletei vannak és megkérdőjelezhető módszerei. *Ezzel arra akarok utalni, hogy megint egyfajta üzenő táblának érzem magam, jóllehet most korántsem az a lényeg, hogy beszéljek a találkozásról, hanem pont az ellenkezője. Lassan, de biztosan bukkannak fel elmémből az emlékek és bár hasonló a helyzet, nem hiszem, hogy Alignak egy másik farkas bőrébe bújva próbálna meg most beszervezni. Egyrészről irtózom már a gondolattól is, hogy mellé álljak, másrészről lehetőséget látok az egészben, épp csak a kivitelezés bizonytalanít el. Tiszta levegő kell és tiszta gondolatok, de csupán néhány lélegzetvételnyi ideig adatik meg, míg ismét mögém nem lép és a vállamra nem teszi a kezét. Erős késztetést érzek arra, hogy lerázzam, de csak gondolatban teszem meg, meglehetős ingerültséggel. Szavaira a fejemmel csupán de felé fordulok és felnézek rá. Hozzá hasonlóan én is a kabátom zsebeibe rejtem ökölbe szorított kezeimet, és ettől egy kicsit megnyugszom. A zseb melege jótékony hatással bír a lélekre is, ettől egy kicsit úgy érzem mintha minden normális lenne körülöttem, de csak áltatom magam. Csak egy hümmögéssel jelzem, hogy megértettem mire akart kilyukadni, kvázi ha igent mondok, rá kell bírjam a szeretteimet - a barátaimat, a szerelmemet - mindenki mást aki kicsit is közel áll hozzám arra, hogy dobják félre eddigi haragjukat, próbálkozásaikat, majd önként és dalolva álljanak Alignak mellé. Egyelőre elképzelni sem tudom, hogy például Egon mit válaszolna. Ő jut először eszembe, aztán a Protektor…és egy elégedetlen sóhaj szakad ki belőlem. Megint belecsöppentem valaminek a közepébe és gyanítom ezt már nem írhatom sem Egon, sem Jay számlájára. Mégis, az amit ezután mond teljességgel járhatatlan út a számomra, nem akarok felejteni, az nem vezet a megoldáshoz, viszont a másik út meglehetősen magányos. * -Nos, ez még egy farkastól is meglehetősen humánus. *Nem kevés vitriollal locsolom a megjegyzésemet, és szándékosan degradálom farkassá és nem mondok őst, vagy bármi mást ami magasztosabb lenne, annak ellenére, hogy a farkasokat is mélyen tisztelem. * -Sikerült már bárkit is rávenni erre az őrültségre itt Fairbanksben? Nem mintha ellen lennék az ilyen ötleteknek, épp csak érdekel, hogy van-e már másvalaki is, vagy enyém a megtisztelő első cím. *A fenéket érdekel az első cím, csak jó lenne tudni, hányadán állunk. Már csak azért is, mert egyre inkább karcolgatja az elmém döntésekért felelős központját egy másik, hogy tegyek végre pontot ennek az egésznek a végére. Ráérek utána gondolkodni, mérlegelni. *
Looking through the glass find the wrong within the past knowing Oh, we are the youth Cut until it bleeds inside a world without the peace, face it A bit of the truth, the truth That's the price you pay Leave behind your heart and cast away
Nőstények... A lelkükben forrongó, kiapadhatatlan kíváncsiság, a részletek iránti éhség... Miért is ne lenne értéktelen a hogyan, ha már egyszer megtörtént, és nem maradt utána semmi más, csak a jelen és a jelen problémái, amit a múltbéli hogyan hozott magával? Kissé türelmetlenül veszek mély levegőt az orromon keresztül, majd fújom ki határozottan, ugyanott. Nem azt mondom, hogy untat, egész egyszerűen... Annyi minden másról beszélnék neki sokkal szívesebben, aminek még értéke is van. Bordáim ketrecei mögött morran a fenevad. - Annakpok, a Szabad, a Fakírok teremtője önhatalmúlag rossz embert áldozott fel. Az Elsők köréből választott, ami az Alku értelmében tilos volt, ráadásul azok után, hogy Testvérei már bölcsen véghez vitték feladatukat. Tessék, megkaptad a hogyanod. Hogy mennyire érti meg azt, hogy nem csak a világ farkasaival szemben, de a saját Testvéreivel szemben is tiszteletlenség volt eme tett, az már csak rajta múlik. Nem csak az örök béke lehetőségét vette semmibe, hanem Testvérei hatalmas áldozatát, és ha Tupilek nem lett volna kegyes, hiába haltak volna többen is. Akiknek nem kellett volna. Pontosan úgy, ahogyan a Vörös Holdak miatt is még rengetegen fognak, értelmetlenül, hacsak el nem ismerik Alignakot. De már nem csak 13 farkast kell meggyőzni. Már egy egész világot kell meggyőzni. Finoman elnevetem magam, búgó hangon, ahogy "hülye ötletnek" titulálja Alignak követeléseit. Rengeteg ősi kultúrában volt bevett szokás, hősies és megtisztelő az emberáldozat bemutatása, hogy az Istenek kedvében járjanak. A miénk is egy ilyen ősi kultúra, és bár ehhez nem holmi ember által írt használati útmutatók kötnek, hanem a valóság, ezt mindenkinek el kellene fogadnia, aki egyszer a világunk része lett. - Szerintem inkább azért, mert az Istenek fölé helyezitek magatokat. - szándékos a fogalmazás, hiszen a kétségeivel jelenleg még Ő is közéjük tartozik - Azt képzelitek, hogy majd Ti megoldjátok azt, amire Tizenhárom Első képtelen volt, akik már egytől-egyig a föld mélyén nyugszanak, holott Ők olyan hatalommal bírtak, amivel a világ összes farkasát és őrzőjét kiirthatták volna. - elnevetem magam gyermekien, jól eső, telt őszinteséggel - Komolyan azt gondolod, hogy akár csak egy szemernyi esélyetek is van? Tudom, hogy a lelke mélyén tudja, hogy igazam van, és talán a reakcióm és a szavaim mind hozzátesznek ahhoz, hogy ezekben a pillanatokban növekedjen az irántam való ellenszenve, de félreértés ne essék. Én nem barátokat keresek. Emellett azzal is pontosan tisztában vagyok, hogy nem engem képtelen elfogadni, hiszen én egy pillanatig sem bántottam, csupán mint Hírhozót akarna lefejeztetni, azt, aki a Király nevében az igazságot küszöbig hozza. Bármennyire is szánja degradálónak a szavait, nem sért meg vele. Farkas vagyok, mióta csak érdemes bármire emlékeznem a saját életemből. Ez tett azzá, aki vagyok, és akit Alignak fiává fogadott. Bár én nem egy farkasnak érzem magam, hanem a farkasnak, aki megváltoztatja a világot. De az ilyen nüánszokon jelen helyzetben hajlandó vagyok túllépni. A kérdése kissé váratlanul ér, ezt talán láthatja is az arcomon. Mit számít Fairbanks, amikor egy egész világ van a Sereg térképén, és ha pusztán arról lenne szó, idevezényelhetnék mindenkit. - Nos, tiéd a megtisztelő első cím, de pusztán azért, mert néhány napja érkeztem, és a többiek sokaságából úgy esett a választásom, hogy Veled találkozom először személyesen. Ettől megtisztelve érzed magad? Hetykén hangzik az utolsó kérdésem, hiszen számomra teljességgel "mindegy" a sorrend, azt pedig mégsem vághatom hozzá, hogy a kora okán Őt volt a legegyszerűbb távolról a legjobban megismerni annyira, hogy a lista elejére vegyem. Ez pusztán gyakorlati dolog, semmi köze sincs hozzá az Ő személyes értékének. Hajlandó vagyok "taktikát" váltani, és amilyen forró közelséget ápoltam vele eddig, hát annyira elhidegülve tőle, teret hagyva neki, pajzsomat teljesen magamra zárva, hogy ha akarja, még akár úgy is tehessen, mintha itt sem lennék. Hátat fordítok neki, és hóbortos tyúklépésekben a jeges folyó szélénél távolodom tőle néhány métert. Fényesre pucolt, fekete bőrcipőmért már most zokog a lelkem egy szelete, ahogy a nedves sár egyre inkább rátelepszik, de ez is egy olyan probléma, amivel később fogok foglalkozni. Csak ott hagyom, "magányosan", a lelke reszketésével, a fázással, ami talán örökre ott marad vagy helyet hagy annak, hogy értelemmel és céllal töltődjön fel általam, a Sereg által, Alignak által, a Végső Béke lehetősége által. És várok.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Nem tudom nem észrevenni a türelmetlen sóhajtást, de nem érdekel. Tudja be a női kíváncsiságnak, melyben sokszor a férfiember nem lel értelmet. Már úgy is mindegy, hibáztatni sem akarok senkit, de tudni akarom. S meg is tudom. Hozzátartozik a történethez, amit az Őrzők eltitkoltak nem csak előttem, hanem minden Őrző előtt. Ez apró de annál idegesítőbb tüskeként fúrja magát lelkem bőre alá. Ettől még ugyanaz a véleményem Alignakról, amit nem átallok a tudomására hozni, bár van bennem egy kis félsz, hogy ezt is afféle árulásnak, tiszteletlenségnek tudja be, mert hát láthatóan a feje búbjától a kis lábujjáig hű és alázatos. Mégis…ott csiklandozza ajkaimat és nyelvemet a csípős megjegyzés és nem volt alkalmam kimondani eddig. Meglepő, hogy felnevet, de az még meglepőbb, hogy olyan finoman és szinte csábítón, amire tőle nem számítottam, kiváltképp ebben a helyzetben. Már-már azt gondolnám, hű de jó fej, de aztán eszembe jut miért is van itt. * -Nem hiszem, hogy bárki is Istennek képzelné magát közülünk. *Ez csak Alignak kiváltsága, ő az aki mindenki fölé helyezi magát és bár valóban ő a legelső, ez kétségtelen, de egyszer minden király elbukik ha csupán saját magát élteti és nem ismeri el mások igazságát, erejét vagy jó szándékát. A fejemet rázom arra, hogy azt hisszük, mi tudjuk a megoldást. Az eddig történtek azt mutatják, hogy nem, de…* -A remény hal meg utoljára. *Talán az utolsó Őrzővel, vagy Farkassal, de mindig van remény míg az utolsó ki nem leheli a lelkét. Már másodszor közelít meg úgy, hogy benyomul a személyes terembe, de most nem lököm el magam tőle, csak hagyom, hogy átjárjon az érzés amit kezének érintése okoz. Elnyammogok azon ami akkor vár rám, ha most nemet mondok és jobb mnt amire számítottam. Persze a halál nem lesz kegyes hozzám, ha az igen után jártatom a számat, ez tiszta sor. Nem véletlen, hogy olyan kérdést teszek fel amire nem számított. Látom rajta, még csak arra sem veszi a fáradtságot, hogy elleplezze. Nem érti. Az jó. Elmosolyodom, elmémben ezernyi gondolat száguld végig míg tekintetemet felemelem és az övébe fonom. Már nem kelt bennem félelmet a hidegkék írisz ami mögött sok mindent el tudok képzelni, de ettől még nem lettem óvatlan. * -Igen, egy bizonyos fokig igen. *Részben betudom annak, hogy Alignak már egyszer megtalált, és hagyom, hogy ez a gondolat az arcomra üljön, azonban a tudatom mélyén nem hiszek benne igazán, bár lenne benne ráció. A jeges folyót nézem, hajamba belekap a szél amikor megérzem, hogy távolodik. Nem csak lépteinek egyre halkuló, roppanó hangját hallom hanem érzem is mint vonja ki magát a személyes teremből. Olyan érzés mint amikor egy szép emlékekkel teli helyről indulok hazafelé és nézve az egyre kisebbé váló tájat, hagyom magam mögött az emlékeket, a nevetős napokat, a bosszantó akadályokat, és egyszerre sajnálom a távozást és vágyom már haza. Eddig sem éreztem melegséget attól, hogy ott volt mellettem, de most mintha kihűlne minden. Újra érzem a fairbanksi tél hidegét, a bőrömet karcoló, torkomat kapargató szelet. Arcomat rózsaszínűre csípi, szemeimbe könnyeket csal. Elmémben csapongok a két válasz között, jóllehet az egyiktől meglehetősen erősen tart vissza az, hogy nem akarok felejteni, de a másik oldalon ott áll Alignak és bár nem láttam soha a valódi arcát, egy ördögi vigyort el tudok képzelni. Elfordítom a fejem utána, és már-már mókásnak hat ahogyan gyermeki játékossággal lépked egyik lábát a másik elé téve, de közben tudom, hogy elképzelem mekkora hatalma lehet ha farkasként megidézett két őrző varázslatot is. Lehajolok és a zsebeimben melengetett kezeimet nem sajnálva túrok bele a kérges felszínű hóba, hogy egy nagyobb hógolyót formáljak belőle. Alaposan meggyúrom, hogy kemény és könnyen dobható legyen, majd megcélzom vele a hátát, vagy ha közben szembefordult velem, akkor a mellkasát és eldobom. Ezzel együtt döntésre is jutottam. Vagy meghalok vagy nem. Kétesélyes, de míg el nem érkezik a halálom napja, jól fogok cselekedni.* -Rendben, legyen.
Megjelencsi
A hozzászólást Rebecca Morgan összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Jan. 03, 2023 1:04 pm-kor.
Kissé kelletlenül ugyan, de megosztom vele Annakpok árulásának történetét. Végső soron nem ezen kell, hogy múljon a mai napon semmi, sőt. Teljesen biztos vagyok abban, hogy letörök a "dicső ősök" regélt hőstörténetéből egy darabot a rideg valósággal. Azzal, emberivé, bűnössé és végső soron halandóvá teszem őket. Csak még jobban felnevetek, amikor azt mondj, hogy nem képzelik Istennek magukat. Nyilván ez így szó szerint nem hagyja el senki ajkát, én pusztán arra az erőkülönbségre próbálok rávilágítani, ami tagadhatatlanul jelen van, és szavak nélkül is mindenki fölé helyezik magukat a folyamatos ellenállásukkal, harcukkal, terveikkel, reményeikkel. Hiába. - A sejtszintű enzimműködés hal meg utoljára. Nem a remény. - felelek kacér nevetéssel, és bár nem áll szándékomban gúnyt űzni belőle, talán mégis ezt érezheti. De ez csak egyetemi szintű biológia, nem az én álláspontom. Ha az a tény tiszteletet áraszt felé, hogy Ő a városban az első, akit megkerestem, hát hagyom, hadd élvezze. Nem tudom megfejteni az okait, főként azért, mert még csak nem is... Hogy is fogalmazzak... Alignak-párti, hogy valóban megtisztelve érezhesse magát. De ha Ő ettől boldogabb lesz, a világért sem tolakodnék bele abba az érzésbe, ami éppen magával ragadja. Magára hagyom, mint egy adoptálásra váró árvát, azzal a különbséggel, hogy itt most nem én döntök a sorsáról, hanem saját maga. Eleget nyomasztottam, amit nagyon dicséretesen viselt, így megérdemli a vágyott magányt, azt, hogy nem vagyok ott vele fullasztóan, hogy nem az befolyásolja, hogy éppen az én energiáimból mit érez. Éppen csak kibuggyanó könnyeinek sós aromája megtelíti az orromat. Nem akartam ezt. Sosem akartam volna ilyesmit, nekem nem célom személyesen bántani senkit. A legtöbbek harciasságuk és elégedetlenségük végett hajtanak fejet, és abban általában a megvilágosodás fénye ragyog, de nem hullanak könnyek. A könnyekkel nehezebben bírok. Hallom a motoszkálását a hátam mögött, aztán hamarosan felém repül egy hógolyó. A bal lapockámat találja el, mire kissé összerezzenek, aztán beledermedek a pozícióba, amiben a "támadás" ért. Ettől talán Rebecca úgy gondolhatja, hogy épp a támadásra készülök, holott közben félmosollyal hallgatom a beleegyezését. Lassan guggolok le és gyúrok magam is hófegyvert a jobb markomba, hogy aztán a farkas gyorsaságával teremjek újra előtte, és szélfútta hajába nyomjam a gombócot. - Alexander. Mutatkozom be lágy mosollyal, és a fején szétlapított hógolyót elengedve váltok testhelyzetet, és büszkén, elégedetten nézek végig rajta. - Szóval, ezt vehetem úgy, hogy közénk állsz? - kérdezem édes lelkesedéssel - Mert ha igen, még rengeteg mindenről beszélnünk kell, viszont ahhoz itt eléggé kényelmetlen. Minden kérdésedre válaszolok, de meghívnálak az átmeneti lakhelyemre. Egy kicsit sétálni kell, de nincs messze, legfeljebb húsz perc. A kezemet nyújtom felé, azt a jobbot, ami számára sorsdöntő, számomra csak a törődés legmagasabb foka. Tudom, hogy ezzel még dolgom lesz vele kapcsolatban, hogy megértse, hogy nem a Gonosz vagyok, hanem az egyetlen járható út hírnöke. És ha ezt a kezet elfogadja, úgy minden egyéb, sürgető kérésére hajlandó vagyok válaszolni.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
-Miért kell az élő fába is belekötnöd? *Szemet forgatok a kijavításra, de ez csupán színjáték. Értem én a tréfát és emlékszem még a biológia órákra is, jóllehet a szépirodalom mindig is jobban lekötött. Arra viszont a legnagyobb palástolással figyelek, mit szól a lelkesedésemre, ami az első helyezésemnek szól. A legapróbb rezdülést is remélem észre veszem, de sem a válasz előtt, sem utána nem találok olyan jeleket, melyek azt engednék feltételezni, hogy kiszagolta a hátsó szándékomat. Maradok hát lelkes és büszke, a lelkem mélyén azonban csak még több kérdés feszül és vár megválaszolásra. Kis pont vagyok én a többiekhez képest és az sem lehet indok, hogy Alignak kézírásának nyoma ha halványan is de ott van a hátamon, ennek ellenére a nyíltan Alignak ellenes kis Őrzőt épp most próbálják beszervezni. Dacolva a hideggel jutok végül döntésre miután magamra hagyott a gondolataimmal. Talán még annyi ideig sem tart magamban rendezni a dolgokat, míg meggyúrom a hógombócot. Mikor eltalálom, inkább érzek elégedettséget és elégtételt, semmint azért aggódjak, hogy a helyzethez nem illő játékkal igyekszem elvenni az egész komolyságát. Csak egy hosszúnak tűnő pillanatig kell várnom és találgatnom, hogy mi lesz a következő lépése, de amikor lehajol, már tudom, hogy mire számítsak. Több se kell, hogy magam is így tegyek, nehogy alulmaradjak a hógolyó csatában és ez is kissé szürreális jelenet a témához képest, akárcsak az én beszervezésem és belépési szándékom Alignak Seregébe. Ami váratlanul ér, az a közeli támadás és a gyorsasága miatt nem is vagyok képes megfelelően reagálni, a hó hidege egész testemben megborzongat, egy kisebb darab galád mód besompolyog a kabátom gallérja alá és a nyakamon olvadozva csorgatja magát a pulcsim alá. Jobb kezemben a fel nem használt de tökéletes hógolyóval állok dermedten, majd a ballal igyekszem az elszabadult havat kikapargatni a ruhám alól, sikertelenül. * -Ó, te galád, anyaszomorító, lompos farkas! *Míg a bőrömet hideggel karcolgató hóval harcolok, rázúdítom a szitokáradatomat, de mit sem és a női szíveket megbolondító mosollyal szemben.* -Végül is, így is hívhatlak. *Vonom meg a vállam a bemutatkozására, de már az én ajkaim zugában is ott játszik a mosolyom, miközben a jobb kezem már szinte teljesen elfagy a tartogatott hógolyótól. A gyermeki lelkesedéssel feltett kérdésre csak bólintok és közben elcsodálkozom azon, milyen őszintén tud örülni. Semmi gyanakvás, semmi keresztkérdés vagy kihallgatás szándéka nem érződik felőle, amiért látszólag olyan könnyedén belementem. Mert még magamat is megleptem ezzel a hirtelen döntéssel és bele sem gondoltam a következményekbe. Még emlékszem az elhívásomra,egészen más körülmények között zajlott, de a nemleges válasz esetén várható következmény hasonló volt akkor is, mint most lett volna. Az egy éven belül történő sokadik mérföldkövem volt, azóta rengeteg víz lefolyt mindkét folyón, velem is elszabadult az Élet, de azt hiszem ez a mostani érdemli meg, hogy újabb mérföldkőként emlegessem. Ahhoz képest elég könnyedén veszem és ez az ami kicsit megijeszt. A meghívásra már én nézek rá gyanakodva, a felém nyújtott kéz finom, igényesen ápolt, homlokegyenesen különbözik egy farkas karmaitól, de tudom, tapasztaltam már Jay-nek köszönhetően, hogy ez nem jelent semmit. Ez az emlék is Alignakhoz kapcsolódik, nem volt épp kellemes és utána legalább akkora fejmosást kaptam a Protektortól, mint most a hógolyóval. * -Szobára hívsz? Aggódnom kellene? *Igyekszem teljes komolysággal feltenni a kérdést, végig tartva a szemkontaktust, bal kezemet az ő jobbjába ejteni, mint egy pecsétet a megírt szerződésre. Kézfejemen virít egy emlékezetes sérülés hegeit eltakarni hívatott tetoválás, melyek lenyúlnak az ujjaimon is. Már az elkészítése is filmvászonra illő. Nőiesen megszorítom a kezét és nem engedem míg a jobbomban őrzött hógolyót bele nem tudom nyomni a nyakába úgy, hogy az szétmorzsolódva beszökdössön a ruhája alá. Ezzel még tartoztam. * -Menjünk.
Szórakoztat, ahogy látványosan felháborodik a korrekciómon. - Mert megtehetem. Újfent megrántom a vállam, fölényes mosollyal, úszva a felőle áradó, apró bosszúságban. Aztán megosztom vele, hogy ő az első fairbanksi "áldozatom", amire már sokkal nagyobb komolysággal figyel. És bár nem hazudok neki, valóban Ő az első helyi megkeresettem, ez önmagában nem kell, hogy túl sok mindent eláruljon neki. Mivel nem ez az első városom, és első alkalmam, így pontosan tisztában vagyok azzal, hogy hogyan és miként tartsam rajta a szemem, akár olyan pillanatokban is, amikor erre a legkevésbé számít. És érjem Őt utol olyan pillanatokban, amikor a legkevésbé számít rá. A következő percekben hagyom, hogy a játék és kissé az önfeledség palástja boruljon mindkettőnkre. Szeretném, ha tudná, ha azt érezné, hogy nem az ellensége vagyok, nem (kizárólagosan) egy őt terrorban tartó farkas, aki több, mint bármelyik másik farkas ezen a világon. Hanem azt is, hogy ez egy olyan meghitt, boldog jövő szelete, amiért mi harcolunk, amit együtt szeretnénk elérni. Remélhetőleg vele együtt, és nem a teteméből lakmározva. Felnevetek, amikor az én támadásom is célba ér, ő pedig ledegradál. Fel sem veszem. Nem érnek annyit a szavai, hogy egy pillanatig is kellemetlenül érezzem magam, hiszen "győztem", ennél több pedig jelenleg nem számított. - Nem. Így fogsz hívni. Nyomatékosítom játékos szigorral, amikor a nevem kerül szóba, hiszen a játékos kis hópárbajunktól eltekintve felette állok - ha tetszik, ha nem. Végül megteszem az utolsó lépést, a meghívást az új élete felé. Amit természetesen el is viccel, és ki vagyok én, hogy az útjába álljak az eddigi szabatos viselkedésünknek. - Nemesi családból származom, így velem van a legkevesebb okod bármi miatt is aggódni... Közlöm vele egyszerűen a tényeket, állva a tekintetét, és elfogadva a kezet, amit nyújt. Tetovált, heges kézfejéből felém nyúló ujjait a sajátom satujába fogom. Teszünk néhány lépést, amikor is egy eddig féltve őrzött hógolyót présel a nyakamba, a ruhám alá. Eddig tartott.
Bőrömet apró tűként szurkálja a hó hátul, a farkas marjánál, ahol csak olyat tűrök meg, akinek joga van neveletlen kölyökként azon a ponton kellemetlenséget okozni. A találatra megtorpanok, belemerevedek a tett pillanatába és lehunyom a szemem. Mély levegőt veszek, aztán egy csapásra robban ki belőlem a Bestia. A pajzsom teljesen lehullt, szemeim kékje helyett arany íriszek támadják Becca tekintetét, és a vállainál megragadva szembe fordítom magammal. Torkomból végtelenül hosszúnak tűnő, fenyegető morgás szökik fel, mielőtt eltorzult hangon felteszem neki az utolsó kérdésemet. - El fogsz árulni minket, Rebecca? Igen vagy nem. Egyszerű, eldöntendő kérdés. A farkasom energiái kígyóként tekerednek körbe a nő teste körül, megérezve minden rezdülését. Gondolatát. A hazugsága bűzét. Ha eddig néha meg is reszketett, most talán még az izzadság is leverheti attól az égető érzéstől, amit a jelenlétem nyújt számára. Nem csak a farkas, a túlvilág tüze is fűt. Állatiassá torzult arcomat az övéhez nyomom, hogy újra egymásnak ütközzön a homlokunk, és úgy legyünk, mint korábban, csak éppen teljesen más felállásban. Már nincs taktikázás, már nincs kedvesség. Csak a nyers erő és hatalom, aminek látszólag fogságába esett, hacsak nem kíván valamivel felbosszantani kissé. Egy válasz. Egy utolsó válasz, aminek mindenképpen őszintének kell lennie, és csak rajta áll, hogy ez miként fog hangzani.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Türelmetlenül fújok a mosolygós ám pökhendi válaszára, telve van önbizalommal ami bekúszik a bőröm alá de még nem kezd el rágni. Az önfeledt játék eltéríti a figyelmemet, a jókedv és a nevetés, még akkor is amikor leszidom, kiragad abból a sötét világból ahova Alignak rántott négy évvel ezelőtt. Azóta senkinek nincs nyugta, a rettegés, a veszteség érzése, a várakozás remegtető és tehetetlen sejtelme beette magát a lelkünkbe. Most egy kicsit kisüt a nap, elrántja maga elől a puffadt, szürke felhőket és aranyba öltözteti a tó környékét, de csak néhány pillanatra. Lassan újra árnyékát veti ránk a világ, szavai komolyabbak, a mosoly eltűnik és a korábbi gleccser újraképződik a gerincemen. Az a pár szó amivel közli, hogyan fogom őt nevezni, sok mindent helyre tesz, jóllehet ezen a ponton engem még nem. Ezért is nem hiszem, hogy valóban így hívják, hogy ez a neve, hogy bármikor is ez volt. A farkasok gyakran váltogatják a neveiket, ahogy éltük kikopik abból a társadalomból ahol éltek, s továbbállnak, úgy változik a nevük is. Az övé csak egy név amin beazonosíthatom magamnak, de valószínűleg senki más nem tud róla, hiába is emlegetném. A meghívást elviccelem, de ez már a saját magam megnyugtatására szánt kitérő.* -Vicceltem. *Ha most találkoznák vele azt mondanám, kissé karótnyelt de az elmúlt percek alapján nem égethetem rá ezt a bélyeget. Sok minden mást igen. Kezem a kezében, szavaimat, ígéretemet igazoló pecsét, aláírás a szerződésen. Ironikus, hogy pont egy toll van a kézfejemre tetoválva, de sokat jelent a számomra, nem csak egy emlék, hanem a múlt és a jövő közti híd is. Távolról egymással játszó párnak tűnhetünk, kézenfogva, sétálva….ám ennél sokkal komolyabb harc bontakozik ki, mikor végre megbosszulhatom az iménti hóban fürdetést. Rossz ötlet, mint az pillanatokkal később kiderül és a gleccser viharsebesen zúdul le a gerincem mentén, majd vesz egy merész fordulatot, hogy végül a hasamban kössön ki, kemény jégtömbként. A felvillanó borostyánszín szemek, a féktelen erő, a fenyegető morgás nem pusztán egy farkas bosszankodása vagy haragja. Láttam már, éreztem, átszőtte a lényem, ott volt a fejemben….nem Jay játszadozása ez amivel a tudatom legmélyéről akarta előhívni a hátamra került heg keletkezésének történetét. Ez nyers demonstráció, a fensőbb rendűségről, a hatalomról mely azzá teszi ami, s úgy fog át vele mint a kígyó az áldozatát. Most kezd tudatosulni bennem, mibe gyalogoltam bele, hogy a terveim mit sem érnek, hogy magam maradtam a döntésemmel. A szívem a torkomba ugrik és ott járja ijedt s egyben dühös táncát is, amiért ilyen olcsó eszközhöz folyamodott. A csokoládé tömény illata megkeseredett nyálként gyűlik össze a számban, bal kezemen a visszamaradt heg megfeszül, ízületeim, a csontjaim fájdalmas görcsbe rándulnak. Szemeim tócsányira kerekednek mikor eltorzult arca az enyémhez nyomódik, összepréselt ajkaimmal zárom el a hideg, torokkaparó levegő útját, s hajtom hátra fejem amennyire csak tudom. Jobb kezem még hideg a hótól, felemelve az állatiassá változott pofához nyomva érzem annak forróságát, szinte égeti a bőröm, de próbálom eltolni magamtól. * -Nem_fogom_elárulni_magunkat! *Fogaim között szűröm a szavakat és félelmetes mennyire őszintén hiszem ezt. Azonfelül sértve is érzem magam, amiért megfélemlített, s bár ennek az érzése még mindig ott lobog bennem, kiállok magamért.* -Ezt ne csináld még egyszer! *Tudom, hogy érzi minden félelmemet, de a határozottságomat is éreznie kell. Lehet ő erősebb, hatalmasabb nálam, de nem fogok vinnyogva a sarokba kushadni.*
Isn't it lovely, all alone? Heart made of glass, my mind of stone Tear me to pieces, skin to bone Hello, welcome home
Amíg a bestia rajta tartja szemeit, és minden közös érzékünket, addig a háttérben megbúvó ember egy sötét sarokban örül a hócsatának, és a nevetéseknek, amiket egymásból hoztunk elő. Abban a sötét kis sarokban vágytunk arra újra, amire azóta, mióta eszünket tudjuk. Hogy valaki azért szeressen és fogadjon el, akik vagyunk, és ne azért, amit a világ szeretetnek bélyegez, mindenféle elvárások formájában. De nem fáj, már évszázadok szoktattak hozzá, hogy a Teremtőmön és az első falkámon kívül ezt az érzést nem fogom megtalálni többé, ezért is voltam ostoba, hogy egy ifjú Őrző személyében erre vágytam, akár egy percig is. A sarokban szomorkodó ember a farkas mellé áll, és közösen fújtatjuk a szavakat Rebecca távolodására és szavaira válaszolunk. - Tudom. Már tudom, Rebecca. - hangzik fel a félig állati, félig emberi hang, és még utoljára megpróbálok finoman végig simítani azon az arcon, amit olyan határozottan próbált meg messzire vinni a testemtől. - Tudom, hogy nem árulnád el... magatokat.
A Bestia fénye a szavaim után lassan vonul vissza, mint egy jó kapuőr, aki bevégezte a feladatát. A sárgás fény helyére visszatér a jégkék, a szemfogak újra emberivé válnak. Az ellenállása, az ereje és a dac, amivel szavait felém intézte, a lelkem részévé válik egy pillanatra, de több odaadást nem tanúsíthatok irányában. Dicsérő mosoly húzódik az arcomon, hiszen valóban kemény katona még fiatalsága ellenére is. Ha engedte, hogy végig simítsak az arcán újfent, anélkül, hogy ellökne, immáron egy baráti, valahol testvéri, egyáltalán nem szerelmes, de becsülendő csókra húzom közel magamhoz, amiből azt érzem, amit eddig a legtöbbször. Az elvárásokat. A határokat. Csak az ajkait akarom érinteni, nem többet annál. - Köszönöm, Rebecca. Nagyon jól éreztem magam veled. Ezt mindenképpen tudnia kell, nem számít, hogy az előbbi gesztusomra miként reagált. És mint lehetséges gazdája a talán jól fialó paripának, úgy lépek tőle távolabb egy kissé, arcát, vonásait fürkészve még egyszer, utoljára.
Csak egy pillanat, és jobb tenyerem az arca előtt strázsál: és mindkettőnket körbe fut a mágia. - Ma délután, amikor hazafelé tartottál, véletlenül beleütköztél egy farkasba a rakparton, aki utána elnézést kért tőled. Nem tudsz róla semmit, csak hogy most láttad először, de lehet, hogy csak átutazó, és ha szeretnél, szólhatsz róla a Protektorátusnak. Egy férfi összeesett mellettetek, és roppantul segítőkészek voltatok mindketten. Mikor megjött a mentő, mindketten mentetek a saját dolgotokra. Aztán lesétáltál a folyópartra, és azon gondolkodtál, miként lehetnél részese jobban a Békének Alignakkal szemben, és ez a gondolat nem hagy majd nyugodni. Ahogyan az sem, hogy csak egy jelentéktelen láncszem vagy az óriási, titkokkal teli gépezetben.
Még egy utolsó mosolyt kapott, valószínűleg most láttam utoljára élve. De az Emléktörlés előtti pillanatokat titokban magammal viszem, hiszen nagyon szerettem volna, ha van egy őszinte társam az élet útján. De ezek szerint a sorsom már valójában tényleg az, hogy egy magasabb célt szolgáljak, és megtagadjak mindent, ami ennek ellenáll, akkor is, ha számomra vonzó lenne. Legyen hát így. Merüljek feledésbe újra, gyászoljon a lelkem kissé valakit, akit nem szeretetett volna.
Mire a varázslatom véget ér, már messze járok, fekete farkas alakjában vágtatva az Ősi földön. Vissza oda, ami a testemnek menedék volt, de a lelkemnek csupán egy újabb állomás a várakozás mezsgyéjén. Hócsatás emlékekkel egy kissé boldogabban. Ég veled, Rebecca.
//Részemről itt ennyi Nagyon-nagyon szépen köszönöm a játékot, eszméletlen jó élmény volt, imádtam minden percét!!! Ami téged illet, arra emlékszel az egészből, amit az utolsó szavaimmal elmondtam, ezen kívül más nincs, mint a Célpont listára való felkerülés, de ezt a jelenlegi tempó szerint vagy 2 évig nem kell figyelembe venned Egy zárónak nagyon örülnék, de anélkül is oké nekem. //
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Ha tudnám, hogy most mennyire elhatárolódik egymástól az ember és a farkas, talán bennem is más érzések lobbannának fel. De én csak a farkast érzem, őt látom magam előtt, az ő hangját hallom és az ő ereje fonja körbe a testem és a lelkem. Nyugodt, szinte simogató hang válaszol aztán és a keze még eléri arcomat mielőtt hátrébb húznám, hogy eltávolodjak tőle. Érzem bőrének selymességét, mely ellentmond annak a korábbi durva hangnak ami gleccsert fakasztott a gerincem mentén. Már közéjük tartozónak érezve magamat mondom ki az ígéretet melyet számon kért, és még csak nem is sejtem, hogy lágy hangja milyen döntést húz maga után. Csupán a szemeiből kihunyó borostyánszín fényt látom s az utána megjelenő hideg kéket, szinte megbabonáz. Nem is állok ellen annak, hogy magához húzzon. Az a röpke pillanat mintha meg sem történne, olyan múló, olyan gyors, s elillan anélkül, hogy lenne időm elgondolkodni rajta. Ajkaimon érzem az ajkai ízét, de, hogy forró volt vagy hűvös már nem tudom. Mosolya magával ragadja az enyémet, de újabb szavaira már zavartan tekintek fel rá, szemöldökeim összerándulnak, homlokomon gondráncok gyűlnek. * -Miért mondod ezt? *A gyanú, hogy most magamra hagy, annyira halvány még, hogy el sem jut a tudatomig mire ő már felemeli a kezét. Későn eszmélek, a mozdulat, hogy hátralépjek és pajzsot emeljek, megtörik. A mágia megfogant és maga alá gyűr. Gondolatok szánkáznak elmémben, helyet cserélve a megéltekkel, utóbbiak a feledés homályába tűnnek, az újak pedig élénkebbek lesznek. Zavartságot érzek és űrt a lelkemben, mikor felpillantva a tó betört jegére esik tekintetem. Tudom, hogy jelentősége van, de azt nem, hogy mi és mit kellene éreznem vele kapcsolatban. Lábnyomok a hóban körülöttem, a sajátom és még valakié akit már nem látok, de távolodó lépteinek nyomát igen. Valahol mélyen bennem egy arc bontakozik ki, egy szempár, egy mosoly…és kellemes érzések keverednek valami megfoghatatlannal. Jó és rossz. A csokoládé tömény illatának emléke él bennem, és tudom mit jelent. Mire a furgonhoz érek, összerakom az apró mozaik darabkákat, jóllehet van egy olyan rézésem, hogy hiányos a kép, mégis egésznek látom. Korábbi terveimmel ellentétben nem hazamegyek, hanem a Protektorátusra. El kell mondanom mi történt, bár magam sem vagyok biztos abban, hogy túl nagy jelentősége lenne. *
//Részemről az öröm, köszönöm a lehetőséget. Minden percét élveztem! //
*Néhány válasszal gazdagabb lettem, de a kérdések száma nem lett kevesebb. William segítsége viszont jól jött és ahogy kiléptem az irodából, azonnal hívtam az első olyan embert, őrzőt, aki eszembe jutott. Közel álltam hozzá és a képességeit illetően is megbíztam benne, sokat tanultam tőle és hát mágus. A varázslatok teljes kiaknázására specializálódott, ki segíthetne ha nem ő? Ráadásul remekül megértettük egymást, így még az ujjaimat is csuriba tettem amikor felhívtam. Szerencsére ha akadt is dolga nem volt olyan fontos, hogy ne tudja félretenni és már mentem is érte. A furgonom is mintha érezte volna, hogy nagyon fontos ügyben kell eljárnom, mert egyszer sem makacsolta meg magát, hamar megjártam az utat Naomihoz és onnan a rakpartra. Útközben elmeséltem neki mindent amit tapasztaltam, amit Williamnak is elmondtam már, a történéseket, a kétségeimet, és azt amit hiányoltam az egészből. Nem esett a hó, így a nyomaim, a nyomaink még mindig jól látszottak a hóban, és azt a helyet is sikerült megtalálnom ahol a tavat fedő jég megbomlott. Éreztem, hogy ennek köze van a velem történtekhez, csak azt nem tudtam, hogyan kapcsolódik hozzájuk. A kocsitól a partig vezető úton még megosztottam néhány részletet Naomival, majd kérdőn fordultam hozzá.* -Ott, az a partszakasz. Ahol fel van törve a jég. Körülbelül azzal egyvonalban, valahol itt lett rosszul az idős úr és már azt is tudom, hogy tényleg megtörtént. *A Naomival való beszélgetésem után azonnal a kórházat hívtam és rákérdeztem az idős úr hogylétére azzal, hogy én segítettem neki és érdekelne, a lelkem megnyugtatása miatt, felépül-e a bácsi. Már ez az információ is a rendelkezésemre állt, nem lesz híja a Keldronnak írt jelentésemben. * -A nyomok tanúsága szerint nem egyedül voltam a parton. Onnan indulhattam el a farkassal, hogy segítsünk az úron, de csak egy nyomsor vezet a partra. *Kettőnek kellene. Emlékeim szerint akkor találkoztam a farkassal amikor a bácsi segítségére siettem, de a hóban látható nyomok szerint nem egyedfül mentem le a partra az útról és vissza már nem láthatóak a lábnyomok. *Kíváncsian néztem Naomira, várakozón, hogy mit fog ebből kihámozni és milyen varázslattal próbálkozik majd. *
Mikor Becca megkeresett, azonnal mondtam, hogy természetesen segítek, és nem csak azért, mert kedveltem és mert elsősorban voltam Őrző, és utána bármi egyéb, talán csak akkor mondtam volna nemet, ha Mayának épp szüksége volna rám, de valamelyik barátnőjénél volt, én meg nem olyan régen értem haza. S tekintettel arra, hogy el tudott jönni értem, még azon sem nyavalyoghattam, hogy el kell valahogy jussak a kívánt helyszínre. Így igazából csak átvedlettem gyorsan némi kényelmesebb és melegebb ruházatba, ami terepre jobban megfelel, mint a szoknya, harisnya, magassarkú csizma kombináció, és utána vártam, hogy megérkezzen Becca, s induljunk a helyszínre. Annyira izgi volt… imádtam varázsolni, minden pillanatáért rajongtam az első elvégzett varázslatom óta, és most már, hogy teljes értékű mágus lettem, ha lehet, még jobban élvezem. Útközben, miután Becca elmesélte, amit tudnom kell, megbeszéltük, hogy biztos, ami biztos riasztjuk kedvenc – khm – harcosunkat, s egyben kínzó mesterünket, hogy esetleg, ha a két mazsola bajba kerülne, legyen ott némi izom is. Így Jagger biztosított róla, hogy hamarosan a helyszínen lesz, addig nagyon ne ugráljunk. - Azt mondtad, hogy a hajad is vizes lett, nem? Annak esetleg lehet köze szerinted a törött jéghez? Vagy úgy… a törött jégnek a történtekhez egyáltalán? Csak abból gondolom, hogy megemlítetted. A magunkfajtának szoktak lenni megérzései, amire értelemszerűen az esetek összességében érdemes hallgatnunk. Amíg lesétálunk a partra, igyekszem azt az útvonalat csak messzebbről megkerülni, amit Becca mutatott, nem kellene semmibe belemásznunk, ami esetlegesen még a hasznunkra lehet. - Szóval úgy gondolod, azután történhetett valami, amire nem emlékszel, miután a bácsit elvitte a mentő? Azelőtt ott volt a törés a jégen? Arra emlékszel esetleg? Próbáltam egyelőre még szóban pontosítani a rendelkezésemre álló információkat, mielőtt fölöslegesen varázsolnék, illetve addig egyébként sem akartam tenni semmit, amíg Jagger meg nem érkezik.
//Jagger csak NJK most, vész esetére, írni nem fog. //
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Naomi ellenkezés nélkül jött, hogy segítsen, pedig biztos voltam abban, hogy van elég dolga. Neki örültem, Jagger közreműködésének kevésbé, de be kellett látnom, hogy egy őrző harcos jelenléte több mint szükséges. Rábólintottam hát az ötletére, de míg vele beszélt nem tudtam nem fintorogni. A helyzet komolysága azonban hamar elfelejtette velem a személyét. Nekiláttunk a nyomok és az emlékeim kivizsgálásához, az ő nyomait követtem, nagyobb kerülővel eljutva ahhoz a helyhez, ahol valami történt velem. * -Igen, de nem emlékszem semmi olyasmire, ami megmagyarázhatná. *A kérdés jogos volt, de el nem tudtam képzelni, mi köze lehet a betört jégnek a vizes hajamhoz. * -Nincs rajtam sérülés, ha arra gondolsz, hogy a fejemmel törtem be a jeget. Nem, nem hiszem, hogy a hajamhoz lenne köze, viszont minden máshoz igen. Ugyanúgy a rejtélyhez tartozik, mint az, hogy nem kérdeztem ki a farkast. *Ez volt az egyik gyanús mozzanat, ami az egész lavinát elindította bennem és amiért minden mást is megvizsgáltam, átgondoltam mielőtt berobbantam volna a Protektor irodájába. * -Úgy gondolom, de már ebben sem vagyok biztos. Arra nem emlékszem, hogy a jég fel volt-e törve korábban vagy sem, egyáltalán nincs meg az a pillanat. Csak arra emlékszem, hogy már ott volt amikor a parton álltam és azon tépelődtem, hogy nem akarok Alignakkal tovább harcolni. Emlékeim szerint fent az úton váltam el a farkastól és utána ide jöttem a partra, de ahogy látod, nem csak az én nyomaim vannak itt. *Az a szerencsénk, hogy nem esett a hó és nem temette be a lábnyomokat, melyek jól láthatók. Két féle nyom, az egyik az enyém és egymás mellett haladnak, a víz közvetlen közelében pedig egymással szemben süllyedtek a hóba. Van ahol egészen közel, szinte összeértek a cipők. *
Határozottan nem vagyok egy ellenkezős típus, főleg, hogyha arról van szó, hogy varázsolni kell, ami azt illeti, alig várom az ilyen alkalmakat, és ez lesz az első lehetőségem, hogy élesben kipróbáljam magam, mióta ténylegesen mágus lett belőlem. Gyakorolni persze szoktam, azt a varázslatot is, amire most szükség lesz, de nagyon más random tárgyakon otthon gyakorolni, vagy esetleg az egyetemen, mint olyan helyzetben, amikor valóban szükség van rá. - Nos, remélhetőleg erre rá fogunk jönni hamarosan. Amiben soha nem kételkedtem, mióta Őrző vált belőlem, hogy ez az én utam, hogy mágusnak kellett legyek, mert ez megy a legjobban, és már-már eufórikus érzések töltenek el, ha varázsolok. És jól ment, imádtam az egészet, éppen ezért kétségek sem merülhettek fel bennem a képességeimet illetően. - Nem hinném, hogy nem kérdezted ki, nem vallana rád. Furcsa ez az egész, akárhonnan nézzük, nyilván azt sem hiszem, hogy a fejével törte volna be, egyrészt szerintem lehetetlen lett volna, másrészt valóban minimum egy agyrázkódásba fájt volna a próbálkozás is, plusz volt vele egy farkas, adja magát, hogy ő tehette. Maximum még az elemi kapoccsal tudom elképzelni, de Becca arra még nem képes, és egy farkas volt vele. - Szóval, gyaníthatjuk, hogy azután még történt valami, amiután elváltál a farkastól. A jégen nem igazán látok a betört részen semmit, ami arra utalna, hogy valaki ott járt fizikailag. Első körben éppen ezért jobbnak látom egy Keresés varázslattal indítani, mert az is sokat elárulhat, ha semmiféle vérfarkas eredetű nyom nem található a lék környékén. Akár átváltozva, akár emberi testben próbálkozna ilyesmivel, kellene, hogy legyenek minimum bőrcafatok, esetleg vér, ami belőle származik. Koncentrálok, érzem, ahogy melegség önti el a tagjaimat, érzem, ahogy a testemben-lelkemben, ki tudja hol, életre kell a varázslat, bizsereg a bőröm. A Keresés előtt én mindig lehunyom a szemeimet, s csak akkor nyitom ki, mikor érzem a megfogant varázslatot, s a látásomra koncentrálva nyitom ki, és nézek körbe, első sorban a folyó felé, a betört jég környékére, de ettől függetlenül körbenézek, hogy kihasználjam az 50 méternyi lehetőségemet, lévén akármi is lehetne még a megadott sugarú határon belül. Semmi olyat nem találok, ami hasznos lenne. - Semmi nyoma. Figyelj… második szinten vagy ugye? Jól emlékszem? Ha sikerül a visszajátszás, és jelzek, akkor használd a fotómemóriát, van egy olyan érzésem, hogy szükség lehet rá. Nem tudom, viszket a tarkóm, bizsereg a bőröm, minden bajom van, majd megbolondulok. Remélem, elég biztos a varázslatban Becca, mert azt az 5 percet jól kell felhasználnunk, ha szükség lesz rá. - Kezdjük itt, még látszanak a lábnyomok valamelyest, valószínűleg többet álltatok itt, mint másutt… Egy próbát megér. Gyere Becca, add a kezed, most te leszel az, aki felerősíti az esélyeinket. Becca itt volt, átélte, csak valamiért nagyon furcsa az egészről az összkép, mostanra már nekem is zavaros, szóval kezdem érteni, miért éledt benne gyanú. Nem árt az esetünkben, ha meghallgatjuk azt a belső sugallatot. Leguggolok hát, és a hozzám legközelebbi nyomra illesztem a tenyeremet, másik kezemmel Becca kezét szorongatva, aztán koncentrálva ismét a felszínre hívom a bennem élő mágiát, és bár érzem, hogy a varázslat megfogan, de pechemre nem igazán azt sikerül megtalálnom, amit szeretnék, mert ha tetszik, ha nem, pont egy olyan helyet sikerült első alkalommal kifognom, ahová ide székelt egy kutya valamikor. Nyilvánvaló, hogy nagyobb súlya van egy ilyesminek… hát persze. - Fúúúj... Megcsóválom a fejem, aztán arrébb megyek kicsit, próbálok olyan helyet belőni, ahol úgy látom, mintha több lábnyom keresztezné egymást. - Ez a cipő volt rajtad? Ha igennel válaszol, akkor megkérem, hogy mutassa meg a talpát. Még akár látszódhat is, hiszen nem telt el olyan sok idő azóta, friss hó pedig nem esett. Akárhogyan is, megismétlem a varázslatot, Becca kezét ismét szorongatva, és már kezdenek is pörögni a fejemben a képek és valamennyire még a lezajlott beszélgetést is sikerül megértenem, bár Beccát sokkal jobban ki tudom venni, vélhetőleg azért, mert a kezét szorongatom. - Nem azt mondtad, hogy vérfarkas? Kérdezem kissé sápadtan, noha nem a varázslat merített ki, sokkal inkább az riaszt meg, amit látok, és nagyon szeretném azt hinni, hogy létezik erre egy értelmes magyarázat… Egyelőre nem mondok még többet, és nem is jelzek neki, csak figyelek és láthatólag nagyon koncentrálok. Ott sikerült felvennem a fonalat, ahol az eddig farkasnak hitt/mondott férfi egyértelműen mágiával repesztette meg a befagyott folyó jegét...
Kezdőlap
Nagyon-nagyon szépen köszönöm a játékot, eszméletlen jó élmény volt, imádtam minden percét!!! Ami téged illet, arra emlékszel az egészből, amit az utolsó szavaimmal elmondtam, ezen kívül más nincs, mint a Célpont listára való felkerülés, de ezt a jelenlegi tempó szerint vagy 2 évig nem kell figyelembe venned 
Egy zárónak nagyon örülnék, de anélkül is oké nekem. 
köszönöm a lehetőséget. 
Minden percét élveztem! //
//
