Aby megjátszott sértettségére azért hirtelen összeszaladnak a szemöldökeim, képes lennék még a végén komolyan venni, ha nem folytatná és így végül sikerül is egy zavart mosolyba fojtanom a dolgot, ami meglehetősen butának tűnhet, mintha nem érteném a poént. Megjegyzem tényleg nem is szeretem, ha az emberek nem azt mondják, amit gondolnak, szóval mondhatjuk, hogy nem értem. Mindegy is, békésen indulok meg a lányok mellett, miközben Abigail Allegrának kezd el mesélni, valami egyetemi történetet. Több szempontból sem tudom átérezni, szóval csak csendben hallgatom, ahogy zsebre tett kézzel lépkedek, épp csak fütyörészni nem kezdek el, de az már taplóság lenne. Azért ennyi eszem nekem is van, sok-sok év munkája, hogy nem vagyok tahó azért. Igazából én magam sem tudom, hogy mit várok ettől az elejtett megjegyzéstől. A legjobb eshetőség persze a telefonszám, de speciel igyekszem kivárni, amíg kiolvassa a fejemből. Ha nagyon nem megy, akkor majd max nyomok én egy telefonszámot a kezébe, nehogy már itt megszakadjon ez a friss kapcsolat. Egy telefonszám még bármire is jó lehet. Észlelem, hogy elnéz mellettem, de nem igazán mutatom a jelét. Csak némileg oldalra billentem a fejem, hogy azért észrevegye, hogy a szemkontaktusért teperek, de úgy fest megvilágosodik közben. Hát köszönöm Legra. Úgy fest kettejük közül megtaláltam a talpraesettebbet. - Köszönöm. - Elmotyogom, miközben szépen megnézem a névjegy színét, majd a hátulját a frissen írt telefonszámmal, minek láttán azért elmosolyodok. Ugyanezzel a mosollyal tekintek rá is, amikor biztosít arról, hogy bármikor találkozhatunk. - Élni fogok vele. - Biztosítom róla bólogatva, majd ha távozik, akkor még intek egyet utána, majd megindulok a kocsi anyósülés felőli oldala felé, ha Legra persze kinyitja az ajtókat, mert nyilván nem állok majd neki feltépni. Nagyot szusszantva ülök be, kicsit körbenézek a kocsiban, a női sofőrök jellegzetes nyomait keresem, mint a kupi, vagy az élettérként használatos kocsibelső. Sokat elárul az emberekről a kocsijuk, főleg a nőkről. - Sose jött volna rá, hogy a telefonszámát akarom, mi? Pedig direkt óvatos voltam, mert már így is elég pofont kaptam, amiért nyomulok. De ami az egyiknek nyomulás, az a másiknak ismerkedés, nem? Tök relatív. Amúgy kösz. - Mondom végül felé nézve, mikor már ő is beül. Nem véletlenül vagyok nyomozó, lehet hogy nem vagyok egy észkombájn, de ha valamit észre kell venni, azt észre isszoktam venni. Egyébként nem igazán tudom, hogy mennyire jó barátnők, lehet, hogy máris elástam magam Legra előtt, de végül is semmi rosszat nem mondtam, csak annyit, hogy a másik szöszi egy picikét naiv. Ez egyébként nem hátrány, aranyos is, de a mai korban hogy körbe kell őket udvarolni... Ilyenkor inkább lennék azért újból az a lengyel katona... de mindegy. Nem lehet mindent ugyebár. - Remélem nem úgy vezetsz, mint a húgom. - Jegyzem meg szinte már szokásosnak nevezhető hadarásommal. Amúgy egyelőre nem kötöm be magam. Pozitív válasz esetén mindenképp, de egyelőre jó így.
Hamarosan a búcsúzkodásánál tartunk, és látom, hogy Abi nem nagyon fogja fel, hogy Jerry mit is akar tőle, így egy kis Activity-t bevetve segítek a csajszinak. Aby totál vörös lesz, majd végül átadja a telefonszámát. Elvigyorodom az ajánlatára, hogyha Jerry unatkozik, akkor bátran hívja fel. Megforgatom a szememet és hányást imitálva szállok be a kocsiba, egészen addig, amíg a többiek rám nem néznek. - Persze, Aby! Örültem a találkozásnak és ne haragudj, hogy elrabolom Jerry-t. Majd keressük egymást! - köszönök el egy gonosz vigyorral, végül megvárom míg a srác is beszáll. Integetek még a lánynak egysort, majd a gázra lépek és kikanyarodok a rakpartról a városba vezető útra. Jerry megjegyzésére elnevetem magam. - Igen, lehet, hogy jól jött a segítségem. - vigyorgok a srácra, majd ismét az utat figyelem. - Pedig nem tűnik annyira nyomulós fajtának. - vetek egy oldalpillantást a férfire és néhány másodpercnél tovább tartom rajta a szememet, végül ismét az útra koncentrálok. Megállok egy piros lámpánál és hátra pillatnva meglátom mögöttem az egyik szaktársamat. Integetek neki, majd lefordulok jobbra és látom, hogy jön utánam. - Az egyik szaktársam. Ő is biztos az órára jön. - magyarázom meg a kis dolgot Jerrynek, hogy ő is tisztában legyen a dolgokkal, hogy nem őt követik, vagy mit tudom én. - Az egyetemen belül hova megy? - nézek ismét a férfire, aztán újra az utat lesem. Nem lenne jó, hogyha karamboloznánk, vagy ilyesmi. Az órámra pillantok és kicsit kiráz a hideg. Késésben vagyok, és még sosem késtem el az órámról. Pech!
//Én is köszi a játékot Aby, és bocsi, hogy ilyen rövidre sikerült miattam. :$//
Allegra rövid kis produkciójáról lemaradok a hányás imitálásával, igazából, ha látnám se nagyon izgatna. Ez kéremszépen így működik a mai világban és bár régen sokkal hatékonyabbak voltak a módszereim, de az a mai világban nem csak hogy törvényellenes lenne, hanem még sok minden más is. Mindegy, amikor megkapom a telefonszámot, szépen beülök a kocsiba a szőkeség mellé. - Én biztos vagyok benne. Vannak emberek, akiknek kell ez a lökés, bár komolyan nem vágom, mitől félnek. - Csóválom meg némi értetlenséggel a fejem. Az ilyen visszafogott, naiv emberekről mindig az a benyomásom támad, hogy félnek megtenni azt, amiről pedig tudják, hogy az, aminek látszik. Szerintem marha-érdekesek, na meg mellette egy idő után halálosan bosszantóak. Én azért jóval harsányabb vagyok. Meg is támaszkodok az ajtón lévő műanyag könyöktámaszon és a tenyerembe helyezem az állam. Rossz szokásom, hogy az arcomhoz nyúlkálok folyton... ha gondolkodok, vagy ha valami mondandóm van, ez ilyen megszokás. Most például a türelmes várakozás jele, amitől máris kevésbé tűnik türelmesnek. - Nem is vagyok. Csak ismerkedek, barátkozok, ilyenek. - Válaszolok könnyeden, mint, aki a bambulás ellenére is képben van. Valóban előre felé nézek amúgy, csak válaszadás közben sandítok Allegrára. A szaktárs említésére hátrapillantok, nekem is pont akkor kezdene gyanússá válni a minket követő autó, amikor érkezik a megjegyzés, szóval csak helyeslőn bólintok... mint aki engedélyt ad, hogy ha szaktárs, akkor az követhet minket, pedig semmi ilyen szándék nem volt benne. Mit érdekel engem, hogy egy ismerőse is arra jön, amerre mi. - Áh, azt még nem tudom, majd felhívom az ismerőst. - Válaszolom egyszerűen, miközben elő is kotrom akkor a telefonomat a zsebemből és megnézem az időt, meg hogy jött-e valami üzenet. Aztán ha a hölgy kirak, akkor szépen megköszönöm a fuvart és mehetünk is mindannyian a magunk útjára.
//Köszönöm a játékot és bocsánat, hogy zártam, de már jól elhúzódott a játék. Ha igényt tartasz még rám, akkor kezdhetünk majd újat. //
Egy hosszú és fárasztó hét után mi sem esik jobban egy embernek egy kis pihenő otthon. Persze lenne még mit csinálni bőven. de nem vagyok egy megszállott munkamániás, aki tönkreteszi az egészségét az állása miatt. Úgy vélem így is többet dolgozom az átlagnál. Hazavinni már nem fogok munkát, főleg, hogy otthon is lenne mit csinálni, de az ráér majd akkor, ha kipihentem magam. Ma kivételesen nem az ébresztőre keltem és meglepetésemre sikerült sokáig aludnom. Amióta kiköltöztem a farkaslakból nyugodtabbak az éjszakáim, de mondjuk nincs is szomszédom, aki zavarna. Örülök annak, hogy megvettem a házat. Lehet, hogy nem új és modern, de pont egy ilyen békés helyre volt szükségem. Itt senki sem fog megtalálni. A címemet nem árultam el a többieknek. Ha kellek valakinek telefonon továbbra is elér. Az otthoni pihengés után beautókázom a városba bóklászni. Régen néztem körül a mi kis városunkban, pedig szeretem. A maga módján aranyos és szép. Nem egy New York, vagy Tokió, de pont ezért is jöttem ide. Pár boltba belestem és a pénzemet is költöttem rendesen, de egy kis kényeztetés sosem árt. Egy kis csoki, parfüm, ékszer. A nők kedvencei, még nekem is. A vásárolgatás után végól a lábam a folyópart felé visz engem. A Nap még magasan az égen van, de az óra szerint már az esti órákban vagyunk, ám ez csöppet nem zavar engem. Nem sietek sehová főleg nem haza.
Több üzletet és céget is bejártam ma, ahova riasztó rendszereket kell majd telepíteni. Voltak kisebb és nagyobb helyek, volt néhány, ami a falkához tartozik, itt vagy karbantartás, vagy újítás volt szükséges. Egész nap számoltam, mértem, áron és modellen agyaltam, egyezkedtem a megrendelőkkel, így mostanra már elegem van az egészből és egy kis nyugalomra vágytam, meg egy pohár finom italra, de a Hotelbe nem volt kedvem visszamenni, helyette inkább sétára indultam, és a papírokat a kocsiban hagytam a gépemmel együtt. Fekete nadrág, szürke póló és fekete vörös bőrdzsekit viselve, sétálok a rakparton, kezemben egy üveg kóla, ami kellemesen hideg, de nem éppen erre vágytam viszont ez volt kéznél, messzebb nem akartam menni, így egy kis vegyesboltban ezt vettem meg magamnak, sötét színű és ragacsos ital, most pedig valami édes jólesett. Lassan sétálok a parton figyelem a vizet, miközben kinyitom az üveget. Lecsavarom a tetejét, és zsebre rakom a kupakot. Nagyot húzok az üvegből, közben a pajzsom tökig fent van, nem akartam most konfrontálódni senkivel sem, csak egy kis nyugalomra vágytam és nem többre. Jobb kezemben az ital, bal kezem a zsebemben, közben úgy sétálok, hogy nekem balra van a folyó és a gyalogút szélén megyek viszonylag, de az én szélességemmel, elég sokat elfoglalok az útból. Megakad a szemem egy hajón, és nem figyelek, oda ki jön velem szembe, így szép balesetet eredményezek, a nő aki velem szemben jött, a nyakába kapja a kólám egy részét, de én sem úszom meg szárazon, de szegény csaj, ebből a magasságból, folyt a hajára és a dekoltázsába is. - Oh, Pardon! – Nézek le a nőre meglepetten. – Elnézést, nem vettem észre, az a vacak hajó nagyon lekötötte a figyelmem… - Mentegetőzöm hirtelen, hogy szerencsétlent majdnem letaroltam, és még nyakon is öntöttem egy fél üveg kólával is, ami ráadásul hideg lötty. Előkapok egy csomag zsebkendőt a dzsekim zsebéből, és a nőnek nyújtom. A szagán érzem, hogy farkas, és azt is, hogy őslakos, de jelen pillanatban tök mind egy, sok az ember, és ha most lemorognám segítség helyett az nagyon feltűnő és kellemetlen is lenne.
Egy pillanatra leállok, hogy nyugodtan figyelhessem a víz lágy táncát és a hajókat. Az emberek mindig csak rohannak főleg hétköznap és alig állnak meg egy-egy percre megszemlélni a környezetüket és mire észbe kapnak már nyugdíjasként egy idősek otthonába zárják be a gyerekei és bánkódik, hogy mennyi mindent elmulasztott. Farkasként tudjuk, hogy sok időnk van, így a rohanás sem jellemző ránk, vagy legalább is én ezt vettem észre. Minek rohanjunk, ha úgy is több száz évünk van még hátra? Ennyi idő alatt sok mindent át lehet élni, még a Földet is körbe lehet utazni. A szél felém hozza egy idegen betolakodó hím illatát. a farkasom azonnal támadó állásba áll és már morogni kezd, de amint lenyugtatom visszafekszik a helyére. Nyilvános helyen nem csinálok fesztivált. Sajnos neki is joga van itt lenni, ahogy nekem is akármennyire is utáljuk ezt a falkámmal. A gyűlöletem azonnal feltör belőlem, de a jelenléte miatt a pajzsomat teljesen felhúzom. Nem pont egy ilyen alaknak fogom elárulni magam. Csak egy gyors pillantást vetek a férfira, majd vissza fordulok a folyó felé. Nem akarok vele foglalkozni. Felesleges lenne. Majd ha harcra kerül a sor annak úgy is eljön az ideje. Addig meg jobb nyugton maradni. Viszont úgy tűnik, hogy a hímünk nem az ügyesebbik csoportból származik. Egy erős lökés mozdít el a helyemről és ami hab a tortán a rám zúduló kóla. Nem elég, hogy eláztam, de még ragadni is fogok ettől a szar cukros izétől. Sosem értettem, hogy hogy lehet meginni azt a kotyvaszt. -A jó büdös...-Kezdenék bele a szitkozósásba, de inkább visszafogom magam. -Úgy tűnik a szaglása is cserben hagyta Uram!-Az uram szót kissé megnyomom és egy grimasz is átfut az arcomon. A zsebkendőit nem fogadom el, helyette kiveszem a táskámból a nedves kéztörlőt és azzal törlöm le magamról a cukros üdítőt.
Éreztem én az őslakos nőstény szagát, tudtam, hogy ott van, ki kerülhettem volna, de nem tettem. Túl csinos ahhoz, hogy csak úgy hagyhattam volna elsétálni magam mellett. Szóval, na ná, hogy úgy oldottam meg, hogy a nyakába boruljon a kóla, és eláztassam egy kicsit. Ja, tudom, nem ez a legjobb csajozós megoldás, de a hatása megvan. Ideges lesz, a zsepit nem fogadja el, hmm… kemény diónak ígérkezik? Ugyan, ne legyen a nevem Bradley Glover, ha nem tudom rávenni arra, hogy megigyon velem valahol egy kávét vagy valami mást. - A szaglásommal nincs semmi baj. De kicsikegyed, igen apró. – Villantok rá egy mosolyt, közben az emberekre sandítok, hogy nézik-e még a műsort, mivel figyelő szemek vesznek körbe még mindig minket, így maradok a gavallér stílusnál. - Had hívjam meg valami meleg italra, ha már így a nyakába borítottam a kólát. Ilyen szép nőnek, nem kellene ennyire morcosnak lennie. – Nézek rá, miközben a zsepi csomagot még nem tettem messzire. Ha már így belefutottam ebbe a nőbe, akkor miért is nem próbálkozhatnék be nála, ki tudja, lehetséges, hogy valamire jutok vele, elvégre igen csak formás, és csinos nő, pont olyan, mint amit szeretek megnézni a női nem tagjai között. Szőke, beszédes kék szemekkel, formás combokkal, bár a nadrág ebből sokat takar, de a szabásból ítélve, szép izmos lábai lehetnek, olyan nőiesen izmos, amit szívesen elnézek szoknyában is.
-Apró?-A szemöldököm felszökik a homlokomon. Nah ilyet sem mondtak még rám. Egy féreg, vagy valami ostoba rovar tényleg apró, észrevehetetlenek. Mindennap eltapossuk őket a nélkül, de én eléggé látható személyiség vagyok, bár lehet, hogy ő óriásnak képzeli magát és így minden körülötte apró. Akkor még szerencsém van, hogy nem próbált meg eltaposni. -Miért mégis mit gondolt? Talán örülnöm és mosolyognom kellene azért mert leöntött azzal a sz*rral? Talán Ön örülne, ha nyakon öntenék?-A meghívása akármennyire is mérges vagyok rá tetszik nekem. No félreértés ne essék nem azért mert bejön a pasas. Nem szívesen cseverészek betolakodókkal, de ha már volt olyan "kedves", hogy meghív valamire kár lenne nem kihasználni az alkalmat- Már tudok is egy remek helyet, ahová beülhetnénk. Lehet, hogy nem fogom tudni kifosztani a vagyonából, de legalább hadd érezzem jól magam, ha már így megszívatott. Nah meg egy tükör sem ártana nekem. Biztosan röhejesen nézhetek ki így elázva. -Tudok egy jó helyet, bár lehet, hogy kocsival kellene odamenni.-Az én kocsim nincs messze, ha az kell elviszem, bár utána biztosan kitakaríttatom, hogy eltűnjön belőle a betolakodók tipikus bűze. -Az én kocsim itt van a közelben...De engem az sem zavar, ha külön megyünk.-Vagyis ezzel csak azt akarom jelezni felé, hogy tőlem aztán gyalog is elmehet oda én biztosan beülök az autómban. Nem fogok így végigmenni a városon. Ennyire azért nem hibbantam meg.
- Hogy magában mennyi méreg van?! – Nézek rá a nőre, tudom, hogy hegyi, hogy nyilván gyűlöli a mi falkánkat, de hogy egy csinos nőben ennyi harag és düh legyen, ami most szinte fröcsög kifelé belőle? Na, íme, az indok, hogy 320 évesen miért is maradtam nőtlen, oké, egy idő volt mikor volt párom, de manapság a nők, hol vannak ahhoz az időhöz képest, hol kedvesek, bájosak, és finomak? Manapság, már tökösebbek akarnak lenni egy férfinél. Bár ahogy elnézem némely hím társamat a férfi is ritka jelenség manapság. Még jó, hogy mi pár száz éve élünk és látjuk a különbséget. - A kocsi nem akadály. – Félre döntöm a fejem és így nézem őt. Tényleg egészen csinos lenne, ha nem folyt volna el most a sminkje, meg, ha nem lenne ilyen kis pukkancs, és mellé nem hegyi lenne, bár azon lehet változtatni, egy átharapás és meg is van oldva a dolog. De vajon a hegyiek, ennyire nem törődnek a nőstényeikkel, hogy ennyire dühös és puffogós ez a nő? Jó, tudom leöntöttem, de akkor is, majd felrobban, ami azért szórakoztató is. Irányt mutatok neki, hogy menjünk csak az én kocsimmal, majd én elviszem arra a helyre. Szívesebben vagyok a sajátomban, mint egy hegyiében, még akkor is ha most nem akarom bántani ezt a nőstényt, helyette inkább azt remélem, hogy letudok vele ülni beszélni, és esetleg elejt-e pár megjegyzést a falkájával kapcsolatban. Bár ez inkább egy felderítő feladata lenne, de ha egyszer én futottam bele, akkor miért is ne? - Mindegyik hegyi nőstény ilyen kis tüzes, vagy csak beléd szorult ennyi méreg? – Muszáj megkérdeznem, érdekel, hogy csak ő ilyen tűzről pattant menyecske?
Talán oka van annak, hogy ennyi mérge van most bennem. Ez komolyan azt hiszi, hogy ilyenkor az ember vidáman körberohangászik? Ha elment volna mögöttem és hozzám sem szól nem lennék ilyen mérges. De ami csak fokozza bennem a dühöt az a viselkedése. Nem várom, hogy térdre borulva kérjen bocsánatot, de azért ha már ilyen ügyetlen, béna s*gfej nem kellene kötözködnie még pluszban. Mikor elindul az ellenkező irányba, mint amerre én mentem volna rájövök, hogy ő azt szeretné, ha én mennék vele. Nah azt nézheti. Én sem vagyok lökött. Nem fogok beülni a tragacsába. -Nos én sem szívesen ülök be az Ön autójába, így ha tényleg meg akar hívni és rám bízza a hely választását amondó vagyok, hogy menjünk külön kocsikkal majd én elől vezetek. Az úgy is fel fog tűnni, ha a hegyek felé vezetnélek. Szóval így legalább nem kell azon agyalni, hogy vajon mi a másik farkasnak a terve. Nyilvános helyen, sok ember társaságában nem áll szándékomban megtenni, ha nem így lenne már több sebből is vérezne. -De gondolom erre Ő maga is rájött a beszélgetésünk során. -Mit érdekli ezt Önt? Nem mindegy, hogy én vagyok e az egyedüli ilyen méregzsák, vagy sem?-Nem fogok a falkámról beszélni, még ilyen apró dolgokat sem árulok el. Minden információból sokat meg lehet tudni. Szóval ne is próbálkozzon tovább vagy különben végül tényleg egyedül fog kávézgatni. Ha továbbra is áll a meghívása akkor elindulok a kocsim felé, majd miután beültem a kormány mögé el is indítom a motort és várok. Lehet, hogy nem tudom, hogyan is néz ki a kocsija, de az illatát érezni fogom.
- Csak egy ártatlan kérdés volt, de látom, a hegyieknél már erre is ugranak? – Ez a nő kihozza belőlem a kötözködős énemet, pedig türelmes egyed vagyok viszonylag és Norina miatt próbálok is az lenni, de egyszerűen, ezt a nőstényt szívesen beborítanám a folyóba, és kicsit lenyomnám a fejét a víz alá. Arcomra viszont semleges kifejezést öltök fel, és megállok vele szemben, végig mérem, de nem mondok semmit, inkább elszámolok tízig, mert nem itt az emberek szeme láttára akarok konfrontálódni vele. Közben meghallom, hogy sms-em jött, így kibányászom a telefonom, és megnézem, mi is a helyzet. Nos, éppen helyzet van, így vissza kell mennem a Hotelba mindenképpen. - Nos, kedves, mehet a kocsijával. Akár a hegyre is… - Ellenállhatatlan mosolyt villantok rá, aztán, már el is indulok a kocsim irányába, közben felhívom a kölykömet, hiszen az sms tőle jött, hogy mi a gond pontosan, mivel az sms nem volt teljesen egyértelmű. Remélem, nem haldoklik éppen és amiatt jött ilyen üzenet tőle.
Lehet, hogy csak egy ártatlan kérdés volt, de nekem semmi kedvem nem volt bájologni vele a falkáról. Nem fogok semmit mesélni róla, még annyit sem, árulnék el neki, hogy hány nő és pasi van, vagy mikor ki megy sz*rni. Semmi köze nincs ahhoz, hogy ki milyen jellem a falkánkban. Tőlem aztán nézhet lököttnek, vagy őrültnek nem érdekel. Inkább legyek az, mint hogy nekiálljak bájologni vele. Talán jobb is, hogy lemondta a meghívását. Nem is értem minek mentem egyáltalán bele. Az a kóla biztosan elvette az eszemet. -Rendben! Viszlát!-Többet nem is mondok neki. Még ő sértődik meg a viselkedésem miatt. Micsoda hisztis p*csa. Amilyen jó kondiban van nem hittem volna, hogy pár keményebb szó ennyire megsérti őt. De legalább ez is elárul valamit a falkájáról. Nem hiszem, hogy nagyon kellene tartani tőlük, ha mindegyikük ilyen nyámnyila. Nem hezitálok sokat, amit elköszöntem tőle már meg is fordulok és a kocsimhoz sétálok. Amint hazaértem első dolgom le lezuhanyozni, hogy lemossam a betolakodó bűzét magamról.
Az életem elég egyhangú és az is volt mindig is. Jó, kisebb koromban eléggé nagy lelki megrázkódtatás volt a kapcsolatom az osztálytársaimmal, de túléltem. nem mondanám, hogy traumát okozott, de a nyoma az megmaradt. Viszont igyekszem optimista maradni, hiszen mi mást is tehetnék? Szóval nincsenek barátaim, meg úgy senkim. Jó, a szüleim élnek, de apám állandóan úton van, rá így nem számíthatok anyám meg... Nem akarok rá rosszat mondani, hiszen mégis csak neki köszönhetem, hogy élek (mondjuk igazából nem tudom, hogy ezért hálásnak kéne-e lennem), de attól még nem volt jó anya. Mikor kiskoromban sírva rohantam hozzá, hogy az osztálytársaim cikiztek, meg megrongálták a cuccaimat, nem őket hibáztatta, hanem engem, hogy miért vagyok ilyen szánalmas. Legalábbis a tekintetéből ezt tudtam tökéletesen kiolvasni. A mostani életemben is a filmek meg a könyvek mutatják meg, hogy milyennek kéne lennie egy igazi anyának. De erről már letehetek. Szóval a pozitívuma ennek az egésznek, annak hogy senkim sincsen, az hogy senkivel sem kell törődnöm. Így több időm marad a munkára és a tanulásra, ami tanácsos, hogyha saját magam kell eltartanom, mert ugye anya pénzt sem ad, pedig lenne miből. Tehát az időm nagyon nagy része azzal megy el, hogy dupla műszakokban pincérnősködöm és fotózom meg hasonlók. És ezzel ki is lett lőve csomó olyan idő, amiben esetleg olyat csinálhatnék, amivel nem keresek pénzt. Noha ezt nem bánom. Utazás közben tudok olvasgatni, otthon annyi időm mindig van, hogy rajzoljak vagy fessek. De a mai nap egy olyan kivételes nap, amikor semmi dolgom sincs. Az egész nap az enyém. Semmi fotósmunka, a kávézóban is szabadnapom van. Igazán szokatlan, de havonta egyszer-kétszer adatik ilyen. Ilyenkor szánok magamra egy kis időt. Noha nem csinálok ezekben a pillanatokban semmi érdekeset, csak elmegyek sétálni, hátha jobb lesz. Ilyenkor érzem csak igazán, hogy milyen magányosnak lenni. De nembaj, nekem a séta is tökéletesen megteszi. Tehát reggel magamra kaptam egy hosszú, szürke farmert, és rá egy együtteses pólót. Ami megint csak 3 számmal nagyobb volt a kelleténél. De nekem tökéletesen megteszi. Ez az egyik ok, amiért anyám nem örül nekem. A gyerekek általában nem olyanok lesznek, mint amire a szülők számítanak, vagy amit szeretnének. Ez a mi esetünkben 100%-osan bevált. Anyám mint divatbuzi és én, mint a fura lány, akinek fogalma sincs a mai trendekről. Habár ez félig-meddig szándékos is. Köszönöm szépen, nem akarok klón lenni. Így kerültem ide, a folyópartra, ami bevallom, mindig is az egyik kedvenc helyem volt. Az az igazság, hogy a tengert meg az óceánt mindig is utáltam. Valamiféle módon engem megijeszt az a hatalmas mennyisége. Szinte pánikot kapok tőle. Viszont a folyók. Legyen akármekkora erejű, vagy egyáltalán bármilyen, a folyókat imádom. Ezért is kötöttem ki itt. Noha a kilátás meg maga a folyó nem olyan szép, mint mondjuk a Tara folyó, valahol nagyon messze, de ez is megteszi. Egy hatalmas víztömeg, ami az egyik irányba áramlik. Így is tökéletes. Kivételesen nem egy álcázó, reflex-mosoly bukkan elő az ajkaimon, hanem egy amolyan békés féle, amit az olyan embereken lehet látni, akik az életük végén megnyugodnak és megpihennek. A szemeim mögött is valami bánatos boldogság bujkál. Ilyen dolgokat váltanak ki belőlem a folyók például. Teljesen ki is tudom így zárni a külvilágot.
Pillanatnyi szabadidőd, ami azt jelenti, hogy a srácokkal indulunk el egy kis vadászatra, mert nem árt egy kis szórakozás sem, na de nem az erdő felé megyünk, így az egyelőre várat magára. Colette mániája a folyópart, de ha kitalálja, hogy halat akar fogni, reptetni fogom melléjük, aztán felőlem halászhat, mint egy medve, és még ki sem húzom a folyóból. Rory is morog, kajás lenne, na de a húga éppen azon van, hogy hazavágja a vadászidőt, és helyette kirándulást tervezzen egy rakpartra. Aláírom, nem vagyok 20 éves, de nyugdíjas sem, hogy errefelé toljam a banyatankot vagy a tolószéket, hogy utána a víz fodrozódását lessem, vagy azt, mekkora hullám keletkezett. Az egyetlen ok ami miatt engedek a nőstényemnek az az, hogy utána nincs kedvem azt hallgatni, hogy mennyire kegyetlen vagyok, hogy még ezt sem engedem meg. Mi vagyok én hapsikám? Bébicsősz? Nélkülem nem lehet idejönni, vagy mi? Itt keressük a sóhajok hídját? Maximum a sóhajok partját, mert még le sem érünk, máris egy hatalmas szakad fel belőlem. ~Húzzatok bele, nem óhajtok köveket nézegetni éjfélig. Nemes egyszerűséggel ott hagyom a srácokat, amíg Colette kiélvezi a látványt, és agyára megy a lelkendezésével Rorynak, én a partra tartok, és olyan hangtalanul érkezem meg, ahogyan csak lehet. Egy nőstényt szúrok ki, érzem, hogy ember. Mire jó a halandó? Vacsorának maximum, másnak nem nagyon. Könnyen törik, könnyen hal, nincs benne semmi érdekes... számomra. Egykor volt, de az már elmúlt, igen régen tekintettem úgy egy halandóra, mint ami a megszokott a köreikben. Már nem pálya, nem kihívás, csak egy gyenge préda, amit egy csapással le lehet teríteni. Az persze nem mindegy, hogy az mennyire formás, mert szart én sem zabálok, ha lehet. Ha csak csontot akarnék, akkor felkeresném a temetőt, de az már sír- és hullagyalázás, abból a korból meg kinőttem, hogy egy combcsonttal a pofámban rohangáljak körbe-körbe. Messzebbről figyelem a nőstényt, akarnám, úgy osonnék mögé, hogy mire észbe kapna, már rég nem élne... pedig a vérvonalamnak semmi köze az lopakodáshoz. Ennyit arról, hogy játszani fogok, vagyis nem így teszem, tehát egyenesen lefelé tartok, oda a nőstény környékére, de nem hozzá. Valahol mellette leülök, mert akkor miért ne adjam elő Colette ma esti álmát, hogy lelkesen nézem a vizet? Ennyit én is megtehetek a kölykömért, akkor is, ha ő feljebb a köveket mustrálja. Aztán mi lesz, az majd elválik. A kutya sem jár erre, elvehetném, ha akarnám, kóbor numera és zaba, ennyi lenne az egész, nem több. Na de mit ér az egész, ha nincs közben sakkozás? Azt már unom, hát lássuk mi sül ki az egészből.
Hát igen, pozitívumnak tudom be a magányom, de ilyenkor nem túl kellemes dolog, hogy egyedül vagyok. van egy egész napom, de nem tudom, hogy mit kezdjek vele. Mondjuk... Mik azok a dolgok, amiket egyedül is lehet csinálni? Elmehetnék mondjuk moziba. Ezer éve voltam ott utoljára, talán játszanak valami olyat, ami engem is érdekel. Mondjuk a kérdés inkább az, hogy van-e annyi fölös pénzem, amit ilyen szórakozásra tudok áldozni. Vagy mondjuk megtehetném azt is, hogy azt a pénzt, amit nem a feltétlenül szükséges dolgokra költök el, azt egy kis perselybe gyűjthetném vagy valami és akkor lenne egy vésztartalékom, illetve egy olyan pénzkötegem, amiből néha elemelhetek az ilyen dolgokra, mint mondjuk mozi, vagy egy újonnan kinézett együtteses póló vagy valami hasonló. Jut eszembe, valamelyik nap láttam a neten egy olyan Marilyn Mansonos pólót, amilyenem még nincsen, arra kéne gyűjtenem. A moziról is lemondok érte akár. Egy ideje már álldogálok a folyó mellett és merengek, nem is tudom miről, hagyom a gondolataim csapongani. Ekkor egy alak tűnik fel, de ő is csak akkor, amikor már leült a fűbe. Hirtelen ért a megjelenése, észre sem vettem, hogy egyáltalán közeledett errefelé. Először csak egy villámpillantást vetettem rá, azt amivel észrevettem és nyugtáztam létezését. Majd mivel továbbra sem mozdul megint rá néztem mondjuk most már hosszabb ideig és elővettem a begyakorolt mosolyom. El sem lehetne téveszteni, hogy rá mosolygok, eléggé egyértelmű. Meg közel s távol alig van néhány ember. Legalábbis a néhány méteres körzetünkben senki más. Ekkor jöttem rá, hogy egy ideje már ácsoroghatok itt mozdulatlanul, a lábaim kellemetlenül jelezték, hogy szívesen pihennének már. - Hali! - köszöntem a srácnak, noha legszívesebben elfutottam volna, mivel nem is ismerem és ugye a szociális életem nem is létezik. Tehát a tapasztalataim is nullák ilyen téren. De úgy tűnik, hogy az ilyen szabadnapjaimon feltörő magány erősebbnek bizonyult nálam és vágyott egy kis társaságra, legyen az áldozat bárki. Végül le is huppantam a fűbe a fiú mellé és csak remélni mertem, hogy nem üldöz el. - Neked is tetszik a folyó vagy csak nincs jobb dolgod? - kérdeztem derűsen. Nagyravágyás és egyben sületlen hülyeség lenne tőlem, hogyha rögtön azt gondolnám, hogy egy hozzám hasonló álmodozó és folyószerető lélekkel hozott össze a sors. Sok emberről derült már ki a közelemben, hogy mennyire nem olyanok, mint amilyennek az ember gondolná őket, így inkább mikor valamiben a jót látom, megpróbálom felhozni a rosszt is mellé. Noha igyekszem mindenben optimista lenni, a többi élőlénnyel szemben mégsem tudok az lenni. Az egyetlen dolog, amit tehetek, hogy csak mosolygok, gázoljanak akármennyire is a lelkembe.
Minden baromságra rávehető vagyok, aha, ha a kölykeimről van szó, különben nem ülnék itt az éjszaka kellős közepén, és nézném a semmit a vízben, mert lehet, egy vén faszkalap vagyok, de nem fásultam bele ebbe a rohadt életbe, hogy üljek a seggemen és ne csináljak semmit. Most pedig azt teszem, bár prédajelölt is van a bal felemen, kicsit távolabb, akit nemes egyszerűséggel gyűrhetnék le egy pillanat alatt, ha elunnám magam. Egyelőre nem mozdulok, de az koránt sem azt jelenti, hogy nem figyelek, úgy mindenre, ami körülöttem történik. A rakpart kihalt, csendes, egy árva kóbor állat sem jár erre, még a távolban sem érzékelem, ahogyan embert sem, farkast sem. Vissza is húzom a pajzsomat, tehát édes kettesben vagyok ezzel a halandóban, tökéletes. Amíg magam elé meredek látszólag, lejátszom magamban, hányszor ölhettem volna meg addig, amíg rá nem jön, hogy nincs egyedül. Sokszor, kurva sokszor, és nem tettem meg, mert szeretek játszani. Egy cseppet sem adom jelét annak, hogy tudom, figyel, és akkor sem, amikor közelebb jön, úgy teszek, mint aki meglepődik azon, hogy van itt rajta kívül valaki. Mekkora geci vagyok, te jó ég. -Szia! Meglepett pofával nézek rá, mintha tényleg csak most fogtam volna fel, jééé, társaságom van... ezen pedig még el is vigyorodok, és ez nem éppen teszi barátságosabbá az amúgy sem bizalomgerjesztő pofázmányomat. Csak ki kéne nyújtanom a karomat, hogy a torkával együtt húzzam vissza, ennyi lenne, nem több, és mondhatnám, a vacsora tálalva... mégis várok, de hogy mi a faszra? A kellő pillanatra, vagy nem is vagyok kajás? Sosem lehet tudni. A kérdésére bólintok. -Aha, ennyire tetszik. Imádom a folyót, a hullámokat, a fodrozódásokat, az örvényeket, az illatát, a víz csobogását... Aha, meg aha, meg aha, az anyámat is imádom. Ennyi baromságot összehordani, még jó, hogy az aktuális vízállással nem szórakoztatom.most komolyan, normális vagyok én? Az. Mit kellett volna mondanom? Gyűlölöm a vizet, és vacsorázni jöttem? Marha.
Igazából életemben nem sok közöm volt a folyókhoz, hogy legyen okom őket így szeretni. Még csak azt sem mondhatom, hogy a természet rabja vagyok, mivel irtózom a bogaraktól, sátorozni sem szeretek. Amikor pedig olyan helyre kerülök, ahol a közelben nincsen modern technika, csak a természet, akkor meg félek. Ki tudja mi rejtőzik az erdők mélyén, milyen fenevad akar nekem ártani. De ettől függetlenül szeretem, mert annak idején mégiscsak a természet adott nekünk otthont, csak a modern tudomány kezdte el pusztítani Föld anyánkat. Noha én is beszálltam ebbe, nem állt szándékomban. Illetve nincsen kocsim, ami mérgezhetné a levegőnket, viszont aktív számítógép-kocka vagyok. Nem igazán jártam utána, hogy ez mennyiben jelent veszélyt a környezetünkre. Most azt hiszem ez mindegy is. A lényeg, hogy semmi különleges kapcsolatom nincs a természettel, csak szerintem gyönyörű és megnyugtató. Ahogy az esős időjárás. A folyó iránti csodálásba egy másik résztvevő is csatlakozott, én pedig a nagy nyugalmamban fel se fogtam, hogy mit csinálok. Köszöntem. Úgy tűnik tényleg meglepődött, én pedig úgy döntöttem leülök mellé. Ki tudja, talán magányos. És mióta vagyok ilyen együttérző másokkal kapcsolatban? Sajnos viszonylag régóta, csak nem ennyire. Általában egy kedves mosolyt villantok, hátha jól esik valakinek. Igaz, hogy sokan tettek azért, hogy ilyen legyek, az a sok nem mindenkit jelent. Biztosan vannak még valamerre kedves lelkek, akik olyanok mint én. Még ha ez a srác itt mellettem nem is olyan. - Ugye? Olyan gyönyörű és megnyugtató. És mennyi arca van! - mondtam, majd lehunytam a szemeim, hogy csak a víz csobogását hallgassam - Néha jól esik csak hallgatni. Ugyanígy vagyok az esővel. Mikor esik, jól esik csak érezni a hideget, amit magával hozott és arra figyelni, hogyan kopog a tetőn vagy az esernyőn - folytatom lehunyt szemekkel, de a mondandóm végére, újra kinyitom őket és a fiú felé fordulok. Elnevetem magam, csalfa mosoly ül ki az arcomra. - Bocsánat, de olyan jó, hogy végre van egy szabadnapom és nem kell dolgoznom - mosolygok rá, közben a hajamba túrok hátulról - Szinte már azt se tudom mit kezdjek magammal -nevetek. Miután befejeztem a mondandómat és a csend telepedett ránk, újra a folyó felé fordultam és a sötétben kezdtem figyelni. Teljesen beleolvadt a feketeségbe, de a Hold néha megcsillant rajta. Istenem, milyen ijesztő, és mégis milyen gyönyörű! Mintha nem is víz lenne. Jaj, ez megihlet, miért nem hoztam magammal a cuccaim? Mondjuk kétlem, hogy sokat látnék ebben a sötétben, de szívesen előkapnám a ceruzát és a papírt, hogy rajzoljak valamit. Már csak egy jó zene kéne hozzá és tökéletes lenne. Alkotnék megint valami felejthetőt... Mindegy, egyszer úgyis híres művész leszek. Én ezt már eldöntöttem és akkor ez így is lesz. Lehet, hogy csak 100 év múlva, de ismerni fogják a nevem, és ha csak egy vonalat húztam a papíromra, az is drágán fog elkelni.
Roppant érdekes számomra a folyó bámulása, ha egyszer nyugdíjba vonulok, biztos ez lesz a rendszeres esti programom, hogy utána ezt feltétlenül megosszam az erre tévedőkkel, hátha ők is megállnak, vagy betársulnak folyó nézésbe. Ez valami új sportág kellene, hogy legyen, esküszöm. -Megnyugtató? Azt nem mondanám, az esőt nem figyelem. Egyetlen egy dolgot tudok, hogy ha gáz van, azt a víz morajlása jelzi előre, a többi nem nagyon érdekel. Az eső pedig... gyűlölöm, ha csurom vizes lesz a bundám, emberként sem rajongok érte, de olyan farkast még nem láttam, aki áradozott volna arról, hogy milyen jó az esős időszak. A nőstény itt mellettem ember, tőle elviselhető ez a dolog, de ha a kölykeim valamelyike nekiállna áradozni, azt hiszem lecsapnám. Röviden és tömören reagálva rájuk. Azt hiszem összefutottam egy művészlélekkel... ha valami jó. -Örvendek, az viszont sajnálatos. Hogy lehet az, hogy itt egy fiatal nő... nem tud mit kezdeni a szabadidejével? Szabadidő... olyat én is szeretnék, csak egy kicsit, néha, nem mindig, mert tulajdonképpen marha jól érzem magam így, nem kell azon aggódnom, mit felejtettem el, folyamatos a meló. Most beszélgetnem kéne, ugye? Hm... meg nem zabálhatom azonnal, tehát marad a kommunikáció. -Mit dolgozol, amiből ennyire menekülsz? Sosem értettem a halandókat... olyan dologgal foglalkozni, amit nem akarnak... ez a hülyék érdeme. Normális farkas az ilyet nem viseli el, nem hogy hosszú távon azzal szórakozzon, amit eleve rühell. Szép is lenne.
Ahogy a srác mellett ülök, inkább elveszem a kezeim, amikre támaszkodtam és felhúzom a térdeim, hogy átkarolhassam őket. Amennyire tudom a lábaimnak döntöm a fejem és onnan hallgatom a folyó zúgását. S mivel ez a vízáram kiszélesedett és viszonylag vízszintesen folyik, nincsen nagy zajjal. Teljesen nyugodtan hömpölyög a medrében és ez hirtelen meghat. Valahol biztosan zúg és őrjöng, zuhan és emelkedik, szikláknak csapódik. De itt már kiszélesedett, megnyugodott és már semmi sem állja útját. Szépen, nyugodtan halad előre. A srác felé fordítom a térdeimre döntött fejem, ahogy beszél. Végül nem mondok rá semmit, csak az arcát figyelem. Olyan sunyi feje van. De ezzel most nem fogok foglalkozni. Nagyon leköti a figyelmem, hogy értelmezzem az esőről mondott véleményét, már amennyire ezt annak lehet nevezni. Nem szokta figyelni? És ha utcára megy és éppen esik, akkor nem törődik vele? Egy átlag ember is szokott az ilyenekkel törődni, mivel az átlag nem szeret megázni és ha lóg az eső lába, visznek magukkal esernyőt vagy esőköpenyt, akárhová mennek. Az viszont már egy másik külön kategória, hogy vagyok annyira elcseszett, hogy nekem az eső és a szürke, ködös idő valamilyen kielégülést nyújt. Na jó, simán jól esik és örömet okoz. Kérdésére először csak vállatvonok, majd a semmibe bambulva gondolkozom a válaszon. - Egyszerűen csak nincsenek barátaim - vonom meg újra a vállam. Ennyi az okom arra, hogy nem tudok mit kezdeni a szabadidőmmel, már ha akad. És sokkal egyszerűbb így. Havonta egyszer talán úgy jön ki, hogy felgyülemlik ennyi szabadidő, de általában meg semennyi sincs. Olyankor pedig jó, hogy tök egyedül vagyok, mivel nem hiányzik senki és más nyafogását sem kell hallgatnom, hogy nincs rá elég időm. Ha lenne is valakim, a túlzott időhiány miatt biztos elveszíteném. Ez van. - Alapjáraton pincérkedek, de a fotós karrierem eléggé kezd fellendülni - mosolygok rá vidáman az alakra. - Hiába, kell a pénz, ha szeretnék még megélni valamiből - vigyorgok rá barátságosan -- És te mivel keresed a kenyered? - nyitom nagyra a szemeim, amikben az őszinte érdeklődés és kíváncsiság ütközik ki. Elképzelni nem tudom.
Mi a jó abban, hogy ülök és nézem a folyót, de most komolyan kérdezem. A víz az úr, ennyi. Az idióta ember csak hiszi, hogy megszelídítette az elemeket, de közük nincs hozzá. Ha beüt a kraft, mindig rájönnek, hogy jééé, annak van ereje. Igazán mulatságos a rádöbbenés, meg kell hagyni. A másik kérdés, hogy most halál lazán levadásszam ezt a nőstényt, vagy hagyjam a fenébe, mert nem ér annyit az egész, és keressek valami ehetőnek látszót? Még nem tudom, de az biztos, hogy az eső tényleg nem érdekel. Létrán nem jöhet, még szép, hogy esik. -Mert? Begubózva élsz? Ha 80 éves lennél, azt mondom, megértem, de így? Miért nem ismerkedsz? Miért nem jársz társaságba? Az, hogy nincs időd rá, az kifogás, mindenkinek arra van ideje, amikor szakít rá. Nincsenek barátai... no fene, egy-null nekem, vagyis a kutya sem keresné, ha bezabálnám, de azért meghökkentő, hogy a mai kölykök több mint a fele így nyilatkozik, vagy ezt látom rajtuk. Vagy antiszociálisak, vagy pedig képtelenek a kommunikációra... milyen időket élünk... te atya ég. A pajzsomat annyira tartom lent, hogy a kölykeimmel tudjak kommunikálni, és ha jól értem, Rory kezd nyűglődni, mivel Colette még mindig odafent nézelődik. Felőlem... majd lemeccselik egymás között, nem vagyok pesztonka. -Az se rossz párosítás, de a fotókban több jövő van. Kereskedéssel, de az inkább műtárgyakhoz kapcsolódik. Érdekes nőstény, magányos, mindenáron önállósodni akar, és két állást vállal azért, hogy megéljen. Ha művész véna, akkor vagy befut, vagy süllyesztő, több lehetőség nincs. Viszont a maga nemében naiv is, ami tuti a korából ered, vagy a jó ég tudja, de hogy nem fogok tippelgetni, az biztos.
Ősellenségem, minden gonoszok atyja, az oposszum eltávozott. Nem, nem az élők sorából, hanem a városból, méghozzá a kölyök valamelyik táskájában. Eltűnése hatalmas űrt hagyott a szívemben, melyet csak az alkohol és a cukor istenének epres ízű megnyilvánulása képes kitölteni. Más lenne a nagy harci helyzet, ha én öltem volna meg azt a rohadt kis aranyos szarházit, de így, hogy epikus összecsapásunkat el kellett napolnunk talán egy következő életre, arcra ejtve érzem magam. Most viszont nem vagyok részeg, csak megütött a kölök hiánya, miután kézbesítettem a születésnapi csomagját. Szóval úgy döntöttem, sétálok egy kicsit, aztán meg kiülök ide a partra, és csak nézem a folyót. Közben persze eszem a müzli-szeletem, és azon gondolkodok, kit lehetne szépen csőbe húzni, hogy egy kicsit fölviduljak. Ha más nem, majd behajtom azon a hülye kölykön a tényt, hogy postásnak használt. Nem tett túl sok jót az önbecsülésemnek, főleg azután nem, hogy fölfedeztem a mexikói szappanoperákat. Valódi öregemberré vedlek szép lassan. Egyelőre még nem jött senki, de nem adom föl a reményt. Eska köpönyegét magamra terítem, így ha farkassal hoz össze a sors, eljátszom majd a pánikoló embert. Mondjuk ha emberrel találkozom, akkor jó kérdés, mit fogok tenni, a kis szívatásaim többsége farkasokra lett kitalálva. Azt a szerencsétlen lányt sem volt szívem soha bántani, csak a kölyköt szívattam vele néha. Aztán meg úgy döntök, nem várok tovább, megindulok a befagyott víz felé, rálépek, és a következő pillanatban már a seggemen csúszok egyre beljebb és beljebb. Pörgök, forgok, valami elszakítja a nadrágomat is, alsógatyán keresztül meg csúnyán hideg azért ez a jég. Aztán megállok valahol félúton a két park között, és mivel úgy döntök, ez egy baromi jó hely, törökülésbe helyezkedem, és innen nézem a partot, ahonnan indultam.
Tudom, hogy hideg van, de én szeretem a hűvös levegőt, nem véletlen hát, hogy egy kisebb sétára indultam. Ilyenkor, amikor annyi minden fagyos, látszik az emberek lehelete, netalán havazik is mellé, olyan szép képeket lehet készíteni, hogy ostoba volnék elhalasztani a lehetőséget. Szóval jó melegen felöltöztem, még véletlenül se fázzak meg, nem volna túl jó dolog kétpercenként orrot fújni és köhögni össze-vissza. Sapka a fejemre, sál a nyakamba, kesztyű a kezemre, a fényképező táska pedig a vállamon, így indulok útnak. A belvárosba most egyáltalán nem kívánkozom, egy kis csend, nyugalom pont jó lesz most nekem, ezért is indulok meg végül a part felé, hátha ott is akad érdekes látvány. Vagyis hogy tutira akad majd, emiatt nem félek. Néha csak úgy elmegyek sétálni a fényképezőgépem társaságában, spontán fotózni valakit, valamit, ilyenkor úgyis annyira jó képek születnek. Nincsen konkrét tervem és pont ez a jó a dologban. Leérve a rakpartokhoz eszméletlen furcsa dologra leszek figyelmes. A befagyott jégen.. valaki csúszkál? Egek, jól látok? Olyan szélesen vigyorodom el a látványon, hogy majd a fülemig ér a szám. Főként, mivel így messziről úgy tűnik, hogy felnőtt férfiról van szó, még csak nem is egy gyerek az, aki össze-vissza pörög és forog. Nem nézek rá úgy, mint egy idiótára, pont én tenném meg? Annyi időt töltök Ryan-nel, ökörködés az nálunk is van bőven, szóval az ilyenen már meg sem lepődöm, csak jót mosolyogok az egészen. Ezt az alkalmat viszont nem hagyhatom futni és elveszni, szóval lesétálok a partra és amikor is a férfi úgy dönt, hogy megpihen egy kicsit, vagy ki tudja, mit csinál, a lényeg, hogy törökülésbe helyezkedik és egy jó darabig még csak meg sem mozdul. Én magam is kényelembe helyezem magam a földön, persze én nem ülök le, csupán letérdelek és a sarkamra helyezem a hátsómat, mert igen, jól megtanítottak és nem szeretnék felfázni, egy cseppet sem lenne kellemes. Gyors mozdulatokkal szedem elő a masinát a tokjából, hogy egyből emelhessem is a szemem elé, nézhessek bele és lőhessem is el az első képet. Azazhogy többet is csinálok, mindegyikekkel egy kicsit közelítve a másik felé, szóval a pozíció nem, csak a távolság változik. Nem hinném, hogy zavarná a dolog, hiszen amit az előbb művelt.. nos, azok után aligha zavarná, ha pár kép készül róla. Ha pedig mégis kellemetlen neki a szitu és mondjuk úgy dönt, hogy egyből el akarna náspángolni, akkor majd elfutok. Na jó, azért csak nem fog megverni pár kép miatt, tényleg csak arra alapozok, hogy az előbb mit láttam. Ha annyira zavarja, akkor majd szól és én egyből kitörlöm a képeket. Nem akarok vele senkit zsarolni, vagy elküldeni bárhová is a fotókat, mert nem lesifotós vagyok, csupán egy egyszerű fényképész, aki mindig és mindenhol keresi a tökéletes pillanatot, amit lencsevére kaphat. Olyan öt-hat képet lövök el, amikor is leeresztem a gépet és egy pár pillanatig nézem még a másikat. Nem is reménykedem abban, hogy netán titokban maradt a tettem, szóval leszek olyan aranyos és elkezdek neki integetni. Kedvesen és aranyosan, amolyan köszönés. Nem jelezni akarok neki, hogy jöjjön ide, tényleg csak üdvözlöm. Hamarosan úgy is kiderül, mit kapok az elkészült képekért, de azt hiszem a rizikó mindig benne van ebben a dologban és méltán nevezhetném magam gyávának, ha ilyesmi miatt meg sem próbálnám a dolgokat.
Kezdőlap
//
//
Később akkor 
