Újabb nap, újabb felmérés, azaz a hegy feltérképezése... pipa. A védelmi rendszer újratervezése, átgondolása, és bővítése... pipa. Bradley kitalált valamit, tehát ez rendezve, miután Bratyesz átnézte, miért riasztott kicsit késve az a szar. Én nem tudom, nem vagyok biztonságtechnikus, de azt laikusként is látom, márpedig tökéletesíteni kell. Mentorkérdés... na az nincs még tisztázva, pedig kölyök akad bőven. Dana... egyedül van, kell mellé valaki. Norina... hárman nyúzzák, köztük az apja is most már, lassan Castor is élve meg elevenen, tehát ő nem gond. Leona Castoré... de még nem tudom mit akar vele kezdeni. Mondjuk ha engem kérdez... leszarom, de nem fogok valótlant állítani kívülállóként csak azért, mert azt akarja hallani. Sosem tettem, és ez aztán kurvára nem változott meg 300 év után sem. Felderítő suttogó szerzése... sürgős lenne, és tudok is rá embert. A nashville-i srácok simán el fognak tudni vegyülni magányosként, hogy könnyebben megkörnyékezhetőek legyenek, és ez így lesz jól. Nem tömegével érkeznek, hanem szépen apránként... nem lesz feltűnő. Beépülni így sokkal egyszerűbb, de ezt előbb az Alfámmal rágom át természetesen, ahogy minden mást is, no meg BB-vel, hiszen őt ismerem régről. Félretolom az összes papírt, elég mára, jöhet a szórakozás, azaz egy kis darts, hogy ki ne jöjjek a gyakorlatból, aztán az edzés, végül a vadászat és alvás. A sorrend lehet, mindegy lesz. Amióta a magányos fejét letettem Castor ajtaja elé, azóta nem nagyon néznek rám kétkedve. Igen, védem a kölyköket is ha tehetem, őket is a sajátomnak tekintem ugyanúgy, mint a teremtőik. Kényelmesen dőlök hátra a fotelben, hogy egy pillantást vessek Colette jegyzeteire... ügyes kislány, be fog indulni az üzlet.
Új rendszer van érvényben. Mehetek Balázshoz, ha van valami, bár nem vagyok biztos abban teljesen, hogy ezzel nem egyenesen Castorhoz kéne inkább mennem. No, de ez most lényegtelen, majd Balázs megmondja a tutit, miután vázoltam neki a helyzetet. Lássuk csak, kikről is tudok már mondani valamit. Tara már kiesik, mert az Uppert átvettem, nem titok, hogy nincs a városban, Raven, Cédric - akinek a lovardájára rágugliztam és most Rust a neve -, neki van egy húga, bár a nevét még nem tudom, de ami késik nem múlik, aztán ott van Faye, Isa, és Alex is. Jah és Ash is, bár ő még kölyök, szóval nem sokat számít. Tehát három kóborról már vannak infóim, plusz egy fő, akit még személyesen nem ismerek, de tudom, hogy a tesójával él itt, és három hegyi is a pakliban van. Még nem olyan sok, de mindenképpen szeretném az Alfát tudatni arról, hogy a feladataimat nem felejtettem el, de sajnos nem öt perc, amíg felkutatom a falka nélkülieket, pedig igazán igyekszem. És Duncant még mindig nem sikerült utolérnem, pedig kergetem már egy ideje... Szóval, lényeg a lényeg, hogy elindultam megkeresni Balázs szobáját, hogy jelentsek neki, miután kiderítettem, hogy nekem kinek kell. A másik két vezető testőrt még nem igazán ismerem, jóformán csak a nevükkel találkoztam eddig és ennyi. Út közben már kifaggattam az egyik falkatagot, hogy merre is kell mennem és igyekeztem az információt megjegyezni, hogy mikor kell jobbra, vagy balra fordulni. Az utasításokat követve pedig mentem és amikor ahhoz a szobához értem, amelyik - szerintem - Balázsé volt, hát bekopogtam rajta és vártam. Amennyiben kaptam bármiféle "szabad jelzést", hogy betehetem a lábam, hát benyitottam és már bele is kezdtem. - Balázs! Azt hiszem téged kell keress.... - hirtelen belém szakadt a mondat, mert nem azt találtam a szobában, akit kellett volna. - Hoppáááá... - szaladt ki a számon, hiszen nyilvánvalóan kiderült, hogy valaki más szobájába sikerült becsámpáskodnom. De ezzel együtt a felismerés is rám szakadt, ugyanis ezt a fószert én ismerem! - Dante?? - megdöbbenés van a hangomban, mert oké, hallottam, hogy valami Dante az egyik vezető testőr, de azt álmomban sem gondoltam volna, hogy ez a Dante az a Dante. Te jó ég! - Hát te... ööö... itt? - na ez elég gyengére és bénára sikerült, mert ha ő az a falkában aki, akkor nyilván a kérdés fordítva jogos. Az már teljesen kiment a fejemből, hogy totál eltévedtem és nem ebbe a szobába kellett volna bemennem. Mindegy is, mert egy széles mosoly jelent meg az arcomon, első megdöbbenésem után, most már örülök, mint majom a farkának, hogy ő az, aki. Vagyis az a Dante. Odamegyek hozzá és megölelem.
Az egyetlen amit rühellek, az a papírmunka, és szívem szerint Colette-re bíznám az egészet, na de ezt nem tehetem, mert vannak olyan információk, amiket még neki sem adok ki. Azokat csak és kizárólag 4 ember tudja, Castor, BB, Bradley, és én. Sajnos ezen sem sikerült változtatnom, és nem is akarok, bár tudom, ez sokaknak bassza a csőrét, de rohadtul nem érdekel. Sokkal jobb, ha nem szivárog ki minden, és csak akkor tudják meg a többiek, amikor itt az ideje. Idegen vagyok nekik? Az hát, de nem mindenkinek, van aki ismer, és csak ez számít. A papírokat elzárom, és éppen jókor, mert amint hátradőlök és felbaszom az asztal tetejére a lábamat, valaki ezerrel beront az ajtómon. Balázs... majdnem eltalálta. -Nem terveztem, hogy nevet váltok, de ha neked ez tetszik... felőlem így is nevezhetsz. Hogy tudnám elnyomni csak egyszer azt a cinikus dög énemet, de nem, nem megy, ismét utat tör magának. Már Balázs vagyok, micsoda karrier... persze tudom, nem engem keres, látom az arcán, hiszen megdöbben, nem is kicsit. Halott... ha nem itt lennénk, nem falkatag lenne, már nem is élne. A totojázás hiba. -Hoppá nem vagyok, azért annyi nevem nincsen nekem sem, de lehet, ezek után felveszem. Térképet rajzoljak? Vigyorom, ami az én tökéletesen szőrös pofámon inkább vicsornak hat, rá is fagy a képemre, amikor rájövök, a vöröskét mintha ismerném valahonnan, de bizony ám, hogy ismerem. Hogy eltévedt... az furcsa, de nőstény, nem vethetem a szemére, gondolom rohant, és elfelejtette, hogy merre kell fordulnia. Lehet, nem ártana egy egységes gyakorlat, mert ha ezt valaki éles helyzetben adja elő, akkor pár farkas mínusszal zárunk. -Talált, Rose. És akkor most még döbbenten bámuljuk egymást pár percig, hogy utána széles vigyorral pecsételjük meg a találkozást, vagy esetleg kapok egy ölelést is? Bunkóság netovábbja, persze, de ha egyszer ismerem a kis vöröst, akkor ebbe senki ne ugasson bele. Ennyit az asztal tetején lévő lábaimról, mert azonnal felállok ültő helyzetemből, hogy megpróbáljam ne összetörni a lányt, de minimálisan meglapogatni. Úgy férfiasan. -Nagyon úgy fest... ha nem nyiffantam ki, és nem lebegek, továbbá nem vagyok sem árny, sem átlátszó és hideg. Csak rideg, cinikus faszfej, mint voltam egykoron. Castor után jöttem, de te? Jesse merre van? Aha, mert nem tudtam, hogy itt vannak, hát hogyne. Olvastam az aktákat, mindenkiét, hiszen ez volt az első, amit megtettem, hiszen kötelességem tudni mindent a tagokról, amit csak lehet, máskülönben nem lehetséges a falka teljeskörű védelme, Castoré pláne nem.
Nem változott. Vagy nem sokat. De kit érdekel ez most? Lassan tényleg hobbimmá válik, hogy a szőrös szívű nagy és erős hímeket magam köré gyűjtsem és megkedveltessem magam velük. Mondjuk ez fordítva is igaz volt, mert mindegyiket, amelyiket ismertem, kedveltem. Mondjuk ki az, aki a szememre vethetné a dolgot? Kicsi vagyok és látszólag - na jó, nem csak látszólag - törékeny, szóval azt hiszem nem butaság a részemről, ha összehaverkodom a nagyokkal és erősekkel, csakhogy soha nem ez vezérelt, amikor ismeretséget kötöttem valakivel. És ez Dante esetében is pontosan így volt. - A térkép tényleg jól jönne, még mindig hajlamos vagyok elkeveredni... - szélesen mosolyogtam végre, amikor már sikerült újra magamra találnom. Amúgy meg tényleg gyakran sikerült elvesznem, de nem is én lennék, ha ezt a bosszantó szokást sikerült volna levetnem. - Hogy a viharba ne kapnál?! - és ennél több nem is kellett, hogy már a nyakában legyek, szorosan átölelve őt. Az egész csak pár pillanatig tart, aztán elengedjük egymást és most már Dante tekintetébe fúrom a sajátomat. - Nos, rettentően örülök, hogy nem vagy se hideg, se átlátszó, se árny. Utóbbi pedig nem zavar, nem mintha bármikor is szükséged lett volna az én véleményemre, de azért elmondom, szóval sosem zavart az elbűvölő személyiséged. - mosolyogtam rá még mindig szélesen. Jesse elég mogorva és morcos, mégis rajongva szeretem, Caleb sem éppen egy bűbáj, de bármikor számíthatok rá, ahogyan ő is rám. És itt van Dante, aki szintén olyan, amilyen, de ez sem akadályozott meg abban sohasem, hogy ne kedveljem annyira, amennyire. - Mert még nem hallottál rólunk igaz? - vontam fel a szemöldököm és a hangomban benne van, nem hiszem, hogy nem találkozott még a nevünkkel, hiszen pont az a dolga, hogy tudja kik a falka tagjai és milyen pozíciót töltenek be. - De ám legyen, Jesse halvány lilám sincs, hogy jelen pillanatban merre leledzik, de minden valószínűség szerint Balázs boltjában melózik. Amúgy meg úgyis tudod, hogy ő a falkához tartozik, tarkítva a végrehajtók csinos sorát. Én meg jöttem vele, csatlakoztam és most Felderítő vagyok, vagy mi a szösszenet. És azt hiszem, most felmondtam, amit már eddig is tudtál... - mert biztos vagyok abban, hogy tudta, hiszen Balázs is tudott rólunk, még mielőtt én tudtam volna az ő létezéséről. Na jó, ez enyhe túlzás volt, mert Castor említette a nevét, amikor befogadott minket, de mikor megjelent a mosodában őkopaszságában, halvány gőzöm sem volt róla, hogy kicsoda. Egészen addig, még be nem mutatkozott. - Ohh... bocs, hogy úgy rád rontottam az előbb. Balázsnak kellett volna felmondanom a leckét az új rendszer szerint, de úgy tűnik helyette téged találtalak meg. - mert hát nyilvávaló volt, hogy nem ott vagyok, ahol lennem kellene. - Nem akarlak ám zavarni, vagy ilyesmi, szóval le is kopok mindjárt, csak még örömködöm neked egy kicsit. - mosolyogtam még mindig szélesen. - Jó újra látni téged. - fűztem még hozzá, aztán... aztán tulajdonképpen sarkon kellett volna fordulnom, hogy Balázst keressem meg. Pedig... fenébe az új rendszerrel, miért ne maradhatnék és zaklathatnám Dante-t, elvégre ő is abban a pozícióban van, mint Balázs. Nem mintha baj lenne vele, mert nagyon nincs, csak ha már itt vagyok, akkor tulajdonképpen nem kellene esetleg megint valaki másra rátörnöm...
Vöröske ha nem ismerne, kapásból levonná a következtetést, hogy mekkora paraszt vagyok, tudom. Mintha ezzel bárki is meghatna, mert tartózkodom a bájvigyoroktól, amik még szarabbá teszik emberevő burámat, nem álltam gyóntató papnak, hogy minden szarságot megértően reagáljak le, és még alkalmi nővért sem játszom, mert nem az én stílusom. Rose viszont van olyan szerencsés vagy éppen szerencsétlen, hogy velem kapcsolatban tudja, mire számíthat, igen, nem vagyok túl barátságos, vagyis nem erről vagyok híres, sem hírhedt. Van ilyen, de ha 300 év alatt nem sikerült megváltoznom, nem most fogom elkezdeni. -Rajta leszek az ügyön. Gyengébbek kedvéért az is jelölve lesz, hol áll az illető, merrefelé néz, és hasonlók. Megfelel az igényeknek? Csengőt is szerelünk fel, hogy ha az eltévedt, kómában sétáló farkas jó helyen jár, jelezze neki, elérte az úti célját, és berregjen, ha rossz helyen van. Már csak azt kell megoldani, hogy ez ne verje fel az egész istenverte hotelt, mert én sem lennék elragadtatva, ha egész nap berregne a fülem, mint egy kisautó. -Örvendek. Ritkán mondhatom el magamról, hogy egy nőstény ölelget, mert éppen nem a pokolba kíván. Egy dolgot el lehet ismerni, aki velem találkozik, azt kapja, amit lát, nem árulok zsákbamacskát. Ez tény, nem játszom meg magam, nem erőltetek magamra semmiféle olyan viselkedést, ami nem én vagyok. Aki elfogad, elfogad, aki nem, nem, a többi nem érdekel, leszarom, távol áll tőlem a népszerűségi versenyen való részvétel, az ilyen idióta játékokban soha nem is voltam jó. Nem is akarok, nem azért jöttem, ebben a korban már kurvára nem megy a bájolgás, bár az is igaz, a fene se hitte, megélem. Pimasz vigyor, rossz a vöröske megfogalmazása. -Hallani? Nem. Olvastam. Pontosan, oké, akkor még jó a memóriám, de te se felejtetted el, szuper. Tartottam, tőle, hogy ha eltévedtél, akkor még ez is bejátszik. Csak vigyorgok, bár nem kéne, de azt teszem, hát hogy a tökömbe ne tudnám, hogy mindketten falkatagok, és mivel foglalkoznak? Az volt az első, amit átnyálaztam, utána jöhetett minden más. Kedves vagyok, aha, kár, hogy nem látszik, és ebből semmi sem érzékelhető, pedig kivételesen humorizáltam... a magam módján. -Semmi gond, észrevettem, mikor lebalázsoztál, hogy nem engem keresnél, ha lehet. Egy ajtóval arébb, Rose. Arra. Még az irányt is mutatom, mielőtt megkérdezi, melyik szoba BB-é, ha esetleg úgy döntene, hogy kidöntve az ajtómat egyenesen odarohan. A falat nem ajánlom, bár sokkal egyszerűbb lenne a közlekedés, nem kellene kerülni. Eltévedőknek igazi luxus. Nem zavarsz, és ha nem szuper titkos a jelentésed, akkor készen állok, hallgatom. Jegyzeteljek, vagy elég, ha figyelek? Örömködj... bár nem látszik rajtam, de én is azt teszem. Régen láttalak, Rose. Visszavágódok a fotelembe, hellyel kínálom őt is, no meg itallal, ha kér valamit, és csupa fül vagyok, hegyezem is, nehogy kimaradjon egy apró részlet is. Örülök neki, naná, hogy örülök, megkedveltem őt és Jesse-t is annak idején, de ki gondolta volna, hogy egyszer még egy falkában nyomjuk? Aki erre azt mondja, ő tudta, az hazudik.
Ismerem Dantet annyira - még ha olyan nagyon nem is -, hogy tudjam az elbűvölőnek nem is olyan nagyon mondható viselkedése nem a személyem ellen irányul, hanem ő ilyen és kész. Ellenben lehet rá számítani, ráadásul tulajdonképpen, ha levakarom a modorát, akkor soha, semmivel nem bántott meg, sőt még azt is megkockáztatom, hogy kedvel, szóval könnyedén átlendülök azon, amilyen. Mondom, nem zavar a dolog, nem ő az első és azt hiszem nem is az utolsó olyan hím, akivel meg tudok barátkozni, annak ellenére, amilyen. Egyszerűen nem zavar, hogy nem báj vigyorog és kész. - Tökéletesen, de akkor mindenképpen legyen rajta, hogy merre néz az a bizonyos illető, vagy nincs értelme az egésznek. Tudod, a térképet nem mindenki tudja fordítva is olvasni, van akinek irányba kell forgatni. - mosolyogtam rá szélesen, értettem én a humort, még akkor is, ha volt benne igazság rám nézve. Hát a falak és épületek között tényleg nem voltam egy fenomén tájékozódó, a szabadban sokkal jobban ment. A városban túl sok volt a zavaró szag és zaj és a hotelen belül is nekem. És ezen nincs is mit tovább ragozni. - Én is valahogy így emlékszem rád. - olyan, amilyen és kész. Tőlem aztán nagyon távol áll, hogy bárkinek is felrójam a viselkedését, vagy a természetét. Ha neki így jó, akkor így jó. - Azért olyan ritka a dolog, mert átpártoltál a hímekhez és az ő ölelgetésüket jobban csíped, vagy végleg lemondtál mindkét nemről? - pimaszkodtam kicsit, de a bántó szándék nagyon messze állt tőlem. Inkább csak húztam a fejét a kész. - Akarsz róla beszélni? Ugyan nem vagyok pszichofarkaslógus, de azért nagyon szívesen meghallgatlak. - nem bírtam megállni, hogy ne tetézzem még egy kicsit a pimaszkodást. - Hát jól van na. Honnan tudhatnám én, hogy a belső körökben, hogy csináljátok, halljátok, vagy olvassátok-e az infókat. - mosolyogtam rá újfent. Tulajdonképpen részletkérdés, hogy most lemorzézte vagy pantomimezte neki valaki, vagy olvasta-e a rólunk szóló információkat. - Szenilis még nem vagyok tudomásom szerint. - bár lehet meg kellene néznem azt az aktát nekem is, amin a nevem virít, mert lehet tévedek... - Kösz az útbaigazítást, legközelebb majd már őt fogom betalálni, ha épp keresem. Vagy megint téged. - és akkor megint örömködhetek neki. Mert tényleg örültem, hogy itt van, vagyis, hogy megint találkoztunk és, hogy egy falkába tartozunk. - Tulajdonképpen fogalmam sincs, hogy mennyire szuper titkos, vagy sem... Arról van szó, hogy Castor jelentést kért a városban lévő falka nélküliekről és a csokorhoz került pár hegyi is. Csak tudatni akartam, hogy rajta vagyok az ügyön és van is már mit elmondanom, szóval nem felejtettem el, hogy mi a dolgom. De ez az új rendszer kicsit zavaros, hogy akkor most kihez is menjek... - mert ami még új és nem megszokott, az kicsit fura, vagyis nekem az. És tulajdonképpen tényleg halvány lilám sincs, hogy akkor most egyenesen az alfához menjek-e, vagy sem... - Örömködök is! És jó hallani, hogy te is! Rég volt, ez tény, de talán mostantól gyakrabban is egymásba futhatunk. - leültem és mivel megkínált, a whiskyre mindig vevő vagyok. Aztán majd meglátjuk, hogy akkor most elég lesz, ha neki mondom el, amit el kellene, vagy menjek inkább Balázshoz, hogy ne legyen kavar az új rendszerben, vagy menjek Castorhoz és zargassam őt??!
Kedves vagyok én, a magam módján, de azt hiszem az évszázadok alatt elvesztettem a szó mai jelentésének tartalmát, bár annak idején sem nyertem volna versenyt, de emiatt nem fogok sem kétségbeesni, sem zsebkendőt használni. Hallgatom Rose-t, és egyből felszalad a szemöldököm az egyik kijelentésénél. -Kis vöröském, tudom, hogy Dante bácsi egyszerre sok információt tolt eléd az imént a térképpel kapcsolatban, és nem könnyű feldolgozni, helyes sorrendbe rakni, de mintha azt rebesgette volna kicsiny pofázmányom, hogy az is rajta lesz, merre felé figyel a farkas kicsiny arcocskája. Stimmt? Aha, tudom, a nőstények térlátása adottságilag csökevényes, de hűtőben ti vagytok a nyerők. Mekkora geci vagyok, te jó ég... de nem ezt mondtam az előbb? Dehogynem, csak azt hiszem Rose elakadt ott, hogy térkép, és jelölve rajta az illető tartózkodási helye. Pedig esküszöm, nem mondtam körmondatot, a tényekre hagyatkoztam. -Szuper, ennek örülök, legalább azt jelenti, nem szar az önismeretem. Zene füleimnek, hogy nem hazudok a saját képembe, mert nem teszem, akkora állat nem vagyok, mégis mit érnék el vele? Minek mutassam magam másnak, mint amilyen vagyok? Akinek kell, az elfogad így, aki meg nem, az mehet a lecsóba. Átpártoltam, hogyne, az volt az első amit elterveztem, mikor elhagytam Chicagot, csak arra értem rá. -A frászt, lehet lassan öregnek számítok, és megnézem a hímeket is, de nem pártoltam át, nem jön be a szőrös seggük. Mint tudod, nem vagyok csupa báj és kellem, és sokan ezt igen nehezen emésztik meg, és előbb rúgnának mint ölelnének. Nem lettem homokos, amit magam is csodálok, ahogy azt is, hogy eszem ágában sincs egy férfisegget taperolni. Sokan parasztnak tartanak, ez sem lep meg, de nem is érdekel. Miért hagynám a magas labdát lecsapatlanul, ha egyszer feladják? -Is, ez éppen a sérülések számától és elhelyezkedésétől függ. Ha péppé verték a fél fejed, akkor hallgatod, ha csak a füleidet tépték meg, olvasod. Így megy ez. Remek, akkor bajban lennél. Olvastam, persze, hogy olvastam, az volt az első, miután megérkeztem. Minden falkatagot feltérképeztem, mert ez a dolgom, tudni a legapróbb részletekig, hogy mi a gyenge pontjuk, ha akad, és azt amint lehet, kiküszöbölni. Mivel nem egészen tudom a leírtak ellenére sem, hogy ki mennyire penge, megfigyelősdit fogok játszani, továbbá szituációs gyakorlatokat szervezni, hogy most derüljön ki, ha gebasz van. -Nincs mit. Az ajtómra teszek egy piros nyilat és aláírom, hogy BB. Az segít? Mindent a nőstényekért, máris megcáfolom a kedvességemről terjedő pletykákat, azaz elejét veszem, vagy ez nem az? Dehogynem, csak kicsit másként értelmezem, mint a megszokott, és pont leszarom, hogy erről ki mit gondol. Rose-ra figyelek, a feladatok kiosztásával is tisztában vagyok, ettől függetlenül keveslem a felderítők és a suttogók számát, mert minél többen vannak, annál jobb. A nashville-i srácok pedig erre pontosan jók lesznek, és erre a gondolatra csak vigyor költözik a pofámra. -Castor elfoglalt, ha BB-nek kell jelentened, neki tedd, de azt hiszem, ebből nem lesz vita, sem veszekedés, ha én teszem az asztalára amit kell, feltéve ha nincs itt. Szolgálati út, vagy mi a fasznak hívják, na ja, amit adott esetben illendő betartani, hacsak nincs közvetlen életveszély. Most pedig nincs, igaz, BB sem a hotel területén. Kérdés, a dolog tűr-e halasztást, vagy sem, számítanak a percek, vagy sem. A saját véleményem lehet, valamikor más, mint a többieknek, mert én mindig azt mondom, addig kell ütni azt a nyomorult vasat, amíg forró, nem akkor, amikor langyos. -Na ja, azért jól esik, ha ismerős arcberendezéseket is látok, nem csak idegeneket. Ebben biztos vagyok, főleg ha itt tartózkodsz, vagy én az Upper területén. Minden megeshet. Milyen a biztonsági rendszered? Az emberek? Érdekel, tudnom kell, mennyire védett a kóceráj, ha esetleg az lenne a következő célpontja a hegyi szanatóriumnak. Ez sem másodrangú dolog, fontos, hogy amit mi birtoklunk, maximálisan bevehetetlen legyen.
Eldobom az agyam, nyelvészkedik itt nekem, és még csak igaza sincs. Sóhajtok egyet, tudom milyen figura, de ezen most nincs kedvem tovább pörögni. Az elején vicces volt, mostanra viszont már csak abszurd. - Bármily furcsa, hallottam elsőre is, csupán csak arra utaltam, hogy akkor az tényleg! és mindenképpen! kerüljön rá. - mosolyogtam rá, de a többit már megtartottam magamnak, ami még eszembe jutott. - Különben is bácsi??? Mostantól ez az új megszólításod? - oké, nem egy mai husi, na, de azért az mégiscsak furcsa lenne, ha mostantól bácsinak kellene szólítani. Ez valahogy nem illet hozzá, szerintem. - A hűtőben? - most rajtam volt a sor, hogy felszaladjanak a szemöldökeim, mert ezt nem vágom. Ha konyhát mondott volna, azt még érteném - bár mondjuk ott is, már aki, mert ugye én például nagyon messze állok attól, hogy otthonosan érezzem magam a tűzhely mellett -, de a hűtőt azt egyáltalán nem. - Jah, akkor jó. Vagyis, hát nekem igazából mindegy, hogy kinek mire van gusztusa. - vonom meg a vállam, nem az én dolgom, hogy nőstények, vagy hímek után megy-e. Ez mindenkinek a saját magánügye. - Kösz, hogy fáradoznál értem, de nem kell. Legközelebb majd emlékezni fogok, hogy melyik ajtón is rongyoljak be. - vagy nem. Akkor sem lesz vége a világnak. Bár mondjuk nehezen képzelem el magamról, hogy másodjára is ennyire mellé trafáljak. Most már tudom melyik Balázs szobája, szóval ha megint őt keresem, akkor majd odamegyek. - Jól van, akkor majd megkeresem őt, elvégre semmi olyat nem akarok mondani, ami ne tűrne még egy kis halasztást. - vonom meg a vállam, tényleg csak arról van szó, hogy jelezzem, nem felejtettem el mit kell tennem és, hogy rajta vagyok az ügyön. - Még csak most vettem át, szóval Braddel még beszélnem kell, hogy a biztonsági rendszert építse ki. Aztán a teljes informatikát is cserélni kell, mert utoljára a honlapot egy számomra tök ismeretlen csaj csinálta meg, Tara pedig elfelejtett arról tájékoztatni, hogy ember, vagy farkas volt-e, szóval simán lehet, hogy egy hegyi csinálta. Azt meg nem szeretném, ha az ő kezük nyoma is ott lenne az Upperben. De mondom, nem tudom ki az illető, aki legyártotta, csak annyi van a honlapon, hogy minden jog fenntartva stb. stb... az ilyenkor szokásos szöveg. Az alkalmazottak pedig mind emberek, halvány fogalmuk sincs semmiről. - vázolom fel neki, hogy hogyan vettem át az Uppert. Kellenek még alkalmazottak és még sok mindenen kell ott változtatni, tudom.
//ne haragudj, hogy csak ennyi és, hogy ilyen béna lett //
Bólintok, ott lesz minden, mi szem szájnak ingere, sőt, több is, de már nem válaszolok, mert felesleges. Lerágott csont. -A fenét, de ma megkaptam egy törpétől. Azt mondta nekem, hogy bácsi. Elgondolkodtam, és rájöttem, ő a maximális 4 évével kicsit fiatal hozzám, tehát lehet benne valami. Vagy nem. Vigyorogva mesélem, bár akkor isten igazából igencsak felszökött a szemöldököm a homlokom közepére, az tuti. Aztán betársulhatnék Castor mellé sétabottal, hogy hiteles legyek, hogyne, csak erre vágyom. -Ott. Én kinyitom, anyukám, azt se találom meg, ami ott van az orrom előtt, de ti... ti fejből vágjátok mi melyik polcon van, hányadik rácson. Ez a nőstények sajátossága, a tájékozódás a miénk, ami a térképolvasást illeti. Elméletben, de nálam biztos, hogy így működik, ez van. Éhen csak azért nem halok,mert többnyire Colette tudja, mi hol van, vagy full üres a hűtő. -Az valahogy kimaradt az életemből, nem követem a mai divatot. Valahogy a génjeimbe se került bele, hogy nekem most azonnal de máris hímmel kellene kapcsolatba bonyolódnom, ez biztos, mert ha ott mászkálna, akkor ennyi idő alatt a felszínre tört volna. Na de nem, én a nőstényeket szeretem, nem a hímeket, köszöntem. -Oké, de tudom, ha mégsem sikerülne, akkor ne lepődjek meg túlzottan, ugye? Elméletileg ha jól sejtem, lesznek még eltévedők. Lehet, jobb ha az oldalsó falat is kibontom, egy ajtót teszek oda, hogy ha már valaki van olyan ügyes, ide esik be lebalázsozva, akkor ne kelljen kerülnie, csak átsétálnia. -Keresd, ha nem ég a ház, akkor várd meg vele őt. Ha már létezik ez az új rendszer, akkor ne indítsak már azzal, hogy kapásból felrúgom. Gondolom bratyesz ezt nem véletlenül találta ki, én meg nem azért jöttem, hogy azonnal összeugorjak a fél vezetéssel. Az hogy esetleg ötleteim vannak, az egészen más történet, de minden akkor fog kialakulni igazán, ha a srácok ideértek. Márpedig úgy tudom, napok kérdése, és itt lesznek. -Rendben, ő a szaki, megoldja. Mivel nem tudni, a csaj kivel szűrte össze a levet, vagy kivel nem, akkor nem árt átvizsgálni az egészet, nehogy meglepetés érjen minket. Biztonságinak jobb, ha a falkából is megy valaki, mert ha esetleg balhé tör ki, vagy véletlenül onnan bekeveredik valaki, akkor nem árt, ha tőlünk is van ott valaki. No de az Orfeum után jobb, ha mindent átnézünk, az a biztos. Soha nem bíztam az új helyekben, ha azt nem a mieink építették, szó szerint az alapoktól, még akkor sem, ha normális esetben egy városban egy falka van. Itt viszont kettő is, plusz az őrzők, vagyis sokkal nagyobb a kockázati tényező, mint azt bárki is gondolná. -Na jó, ha nem rohansz, azaz nem döntöttél úgy, hogy máris faképnél hagysz, mesélj, merre jártatok azóta, hogy nem találkoztunk? Jé, tudok normális is lenni? Meglepő, de igen, akiket kedvelek, azokkal igen, megy nekem is, ha akarom. Most pedig akarom.
- Egy négyéveshez képest mindenképpen az vagy. - az már persze más kérdés, hogy hol a viharba keveredett össze egy négyévessel, aki még le is bácsizta. Mondjuk, ha jobban belegondolok, akár a boltban, vagy mit tudom én is megeshetett az eset. Sőt, ha jobban belegondolok, akár még én is bácsizhatnám, hiszen nálam is jóval öregebb. Egyenesen nagypapó... - Csak a nyugdíjas klubhoz ne társulj még. - mosolyogtam rá szélesen és kicsit pimaszul. Bár, ha megkapja a nyugdíjas kedvezményt, akkor tulajdonképpen csatlakozhatna is akár oda. - Már aki, Drága! mert én például egy konyhában még elveszettebb vagyok, mint egy folyosón, ahol a vezető testőrömet vadászom! Szóval sokkal inkább találom meg itt, hogy ki merre van, mint a konyhában bármit is... - nem vagyok egy konyhatündér és soha nem is voltam az. Jesse kedvéért vettem pár szakácskönyvet és már el is készítettem ezt azt, de azt hiszem továbbra sem lesz a főzőcske a hobbim. Amúgy nem olyan rossz szórakozás, csakhát marha macerás és rengeteg türelmet igényel és a végeredmény, nem biztos, hogy olyan lesz, mint amilyet várna az ember... - Ne. De ez sosem volt titok, hogy simán képes vagyok elveszni. De addig nincs baj, amíg van, aki megkeressen. - mert hát volt, aki előkerítsen, ha nagyon elvesznék, ami nagyon is jó érzés volt. Szóval sosem aggódtam, hogy egyszer majd nem kerülök elő. - Oké, akkor ezt megbeszéltük. Majd megkeresem, vagy egyenesen Castorhoz megyek. Bár vele kapcsolatban mindig az az érzésem, hogy egyszer előugrik az egyik sarokból és keresztben lenyel. - még rágondolni is rossz volt. A legtöbbekkel - már akiket már ismertem - a falkából jól kijöttem, de az alfa még mindig a frászt hozta rám. Kicsit megráztam magam, mielőtt még folytattam volna a társalgást. - Én is erre jutottam, hogy jobb lesz mindent lecserélni. Az a legbiztosabb. Ha pedig ismersz valakit a falkából, aki szívesen jönne biztonságinak, örömmel venném ha hozzám küldenéd. Nekem is nagyobb biztonságot jelentene, ha a mieink közül vigyázna ránk valaki. - mármint az upper dolgozóira. Tara ragaszkodott ahhoz, hogy farkasok ne nagyon dolgozzanak a discoban - én kivétel voltam -, de ami azt illeti én máshogy látom a dolgot. Szerintem jó, ha farkasokkal veszem körül magam és a helyet is, persze a mi farkasainkkal. Nagyobb biztonságban van akkor az egész kóceráj. - Nem rohanok. Hűűű, hát tulajdonképpen az egész országban kb. mindenhol. Tudod, hogy nem maradtunk sokáig egy helyen, szóval időről időre újra útra keltünk. Egészen addig, amíg el nem jöttünk. De ami azt illeti én nagyon örülök, hogy innen most nem kell tovább mennünk. Jó dolog az utazgatás, de a jóból is megárt a sok(k)... És te? Veled mi történt, amióta nem láttalak? - kérdezek vissza és közben a tekintetem a hímre szegezem.
-Na ja. Tiszta szerencse, hogy te nem bácsizol, más már nem hiányozna az életemből. A kölykeimtől megkaptam, amikor Rorynak ez volt a perverziója, folyamatosan ezzel ugratott. Persze nem maradtam adósa, szó sincs róla, annyi öngyújtót hozattam vele, hogy kész raktáram lehetett volna. Bácsi... elég szarul hangzik, még az én számból is. Bratyesz vajon mit szólna egy ilyen jelzőhöz? -Addig azért van néhány évem, nem ma fogok berozsdásodni, ebben ne bízz. Hogyne, majd megyek öregek otthonába, főleg most, amikor duzzadok az erőtől. Na nem, oda én nem fogok eljutni, előbb nyírnak ki harcban, ez egészen biztos, erről tenni fogok. Nincs idő ücsörögni kandalló mellett, hogy mesélgessek, ennyire egyszerű, na de nem ma szándékozok elpatkolni, arra még ráérek azért. -Szuper, örömmel hallom. Akkor van esély rá, hogy profi leszel a térképolvasásban is. Van remény... ha nem ismeri a hűtőt, akkor nem válik sablonossá a gondolkodása... na de akkor is nőstény, tehát azért erre nem veszek mérget. Bár a patkánymérget egészen jól bírom, próbáltam. Az íze sem volt rossz. Persze reménykedem benne, hogy pont a vöröske lesz az, aki tényleg megtanul tájékozódni mindenhol, minden körülmények között, csukott szemmel is. -Rendben, akkor minden pillanatban számítok rád, nem probléma. Szívesen látlak. Azt hiszem, az azért feltűnne nem csak Jesse-nek, ha te eltűnnél hirtelenjében. Rose bármikor jöhet, nem fogok morogni, ha már most sem tettem meg, igaz, arra sem számítottam, valaki rámtöri az ajtót. Viszont ha felszívódna, akkor már nem csak Jesse lenne a nyomában, hanem még jó néhányan. Felderítő, így mindig veszélyben van, tehát fokozottan figyelnünk kell rá a háttérből. -Oké. Castor? Ezen röhögni kezdek, oké, bratyesz nem rajong a kölykökért, sem a fiatalokért, de nincsen tudomásom arról, hogy elbújna a sötétben, hogy lesből támadjon rá mindenkire... vizuális típusként ezt elképzelem, és még jobban röhögök a jeleneten. A nagy és csúnya szőrös farkas pattog a sarokból, és kapja el gyanútlan áldozatait a saját szállodájában. Ez annyira abszurd, hogy nagyon. Az alfámnak nagyobb szíve van, mint gondolnák, csak jól titkolja. Én már csak tudom. -Erről van szó. Az orfeumos balhé megmutatta, valami nagyon nem oké, tehát nem csak az Upper, minden átvizsgálásra kerül a legapróbb részletekig. Lesz melletted a mieink közül ember, ne aggódj emiatt. Amióta hallottam a balhét és megérkeztem, a gyanakvásom csak erősödik, és lehet, nem véletlenül. Na de akkor hasznossá teszem magam, és a szakival átnézetek mindent. Castor is nyugodtabb lesz, no meg a falka is. Nem mintha annyira tartanának bármitől is, ahogy elnézem, sőt. Akkor nem lett volna fontosabb, hogy az orfeum alapjait megmentsék, hanem a hegyi szanatórium után mentek volna. -Remélem, maradtok, én sem tervezem, hogy továbbállok a srácokkal. Sőt. Mióta nem találkoztunk, hát kérlek szépen én visszatértem Nashville-be, aztán árulás történt, belső rothadás, így a falka szétment... de még nem lefutott dolog. Én pedig Castor után jöttem, mert már hiányzott, nem tagadom. Röviden és tömören ennyi, de hogy megtalálom Mike-ot és a volt Alfám sírján küldöm az örök vadászmezőkre, az biztos, de ez még a jövő zenéje, nem csapunk le rögtön, mert most számít rá. Majd... most egyébként is van más feladat, és az prioritást élvez.
- Nézd, ha csak ennyi hiányzik a boldogságodhoz, akkor ezen ne múljék. Szólíthatlak bácsinak! - viccelődtem vele, mert hát a téma maga nem követelt meg komolyságot a legkisebb mértékben sem. Mint ahogyan a kora sem. Több, mint kétszer annyi idős, mint én, hozzám képest akár nyugdíjasnak is lehetne nevezni, de a legkisebb mértékben sem tartom annak. - Oké, és egyáltalán nem bízom ilyesmiben. Jessevel nagyjából egyidősek vagytok és marhára nem örülnék neki, ha nyugdíjas klubbot alapítanátok. Főleg, hogy egyértelmű, erőtök teljében vagytok. - vagyis Danténél csak feltételezem a dolgot, de Jessevel kapcsolatban pontosan tudom, hogy nagyon, nagyon távol áll még attól, hogy vénnek lehessen nevezni, vagy, hogy bárki azt gondolja, hogy berozsdásodott volna. Mert nagyon nem! - Hát, remélem, hogy feltűnne, ha egyszer csak eltűnnék, bár reményeim szerint nem fogok csakúgy kámforrá válni. - azért valahol megnyugtató a tudat, hogyha beütne a baj, akkor legalább keresnének. Elvégre nem veszélytelen az, amit a falkának végzek, már nem egy alkalommal botlottam hegyiekbe, de eddig szerencsésen megúsztam minden egyes találkozást. Oké, tudom, hogy viccesen hangozhatott, amit mondtam Castorral kapcsolatban, de sajnos nekem még így vázolva, hangosan elmesélve sem tűnt egy mókás dolognak. Egyszerűen nem és kész. Megvártam, amíg Dante kinevette magát, és csak ezután szólaltam meg újra. - Jól van na... de akkor is a frászt hozza rám. - nézek a férfira és bár semmi sértettség nincs a hangomban azért, mert kinevette, amit mondtam, mégiscsak hallani, hogy komolyan gondolom a dolgot. Remélem egyszer majd megszokom, hogy olyan, amilyen, addig pedig szépen és ügyesen teszem a dolgomat, hogy legalább elégedett legyen velem. Mást úgyse nagyon tudok tenni. Arról nem is beszélve, hogy minden valószínűség szerint az alfánkat a legkevésbé sem érdekli, hogy mit gondolnak vele kapcsolatban a farkasai, amíg úgy táncolnak, ahogy ő fütyül. - Rendben, ennek örülök és köszönöm. - tényleg jó érzés volt tudni, hogy a falka vigyáz rám/ránk, és örülök, hogy nem maradok egyedül az Upperrel kapcsolatban az Orfeum után. - Annak nem örülök, hogy ott nem alakultak jól a dolgok, de annak igen, hogy itt vagy. Én abszolút maradni szeretnék, nekem most nagyon is jó, hogy nem kell megint szedni a sátorfát és tovább állni. Egyelőre Jesse is ezen a véleményen van. - mindenesetre nem tudok arról, hogy máshogy vélekedne. Azt tudom, hogy fáj neki, itt nem igazán van bérgyilkosnak való meló, de remélem, hogy előbb-utóbb megtalálja a helyét ő is. Szeretném, ha hosszabb időt eltölthetnék itt, aztán ki tudja, később talán megint útra kelhetnénk?!
-Minden vágyam, hogy így nevezz, tényleg. Mert másra sem vágyom, csak hogy bácsizzanak és csókolommal köszönjenek, ott tépném le azt a fejet egy hirtelen mozdulattal, de hogy minimálisan az öklömmel találkozna az az orca, az egyértelmű. Már ha nem olyasvalaki teszi, akinek elnézem, de vöröske azt a kategóriát képviseli. -Már miért ne? Ideje szakítani a hagyományokkal, azaz kelleni fog egy kártyaklub, golfklub és minden ilyesmi, hogy elüssük az időt. Illik gyakorolni, hogy amikor hivatásosban nyomjuk, máris profik legyünk. Aha, meg aha, mert tuti nyugdíjba fogok menni, pont úgy nézek ki. Apukám, én előbb nyiffanok ki egy harcban, mint hogy letegyem a fegyvert, de nem véletlen az sem, hogy bratyesz mellett nincsenek matuzsálemek. Ez a falka nem a nyugdíjas éveire rendezkedett be, és engem lepne meg a legjobban, ha ez változna. -Nagyon hamar észrevennénk a hiányodat, hidd el nekem, de okos lány vagy, nem lesz ott probléma. Ez a dolgom, azaz az egyik része, azon kívül, hogy az Alfám közelébe senki nem mehet, aki csak egy kicsit is gyanús, de azok, akik minden nap kiteszik magukat a lebukás veszélyének, azokra fokozottan kell ügyelni, én pedig figyelek. Vöröske ráadásul most szinte teljesen egyedül van, ideje, hogy minél előbb társat kapjon, ha lehet. -Oké, elismerem, hogy neki sincsen éppen bizalomgerjesztő képe, de nem harap... akkorát. Még mindig röhögnöm kell a Castornak tulajdonított sarokból vadászós esetén, mert hát na. A bátyám biztosan ezzel szórakozik ráérő idejében. A pofázmánya meg is lenne hozzá, ezt nem tagadom, megértem, ha valaki megijed tőle, azt is tudom, kemény kezű vezető, na de ez... ez nagyon beteg ötlet. -Nincs mit, ez természetes. Az lenne a szép, ha nem kapnának minden támogatást, hiszen ez a dolgom. Nem nagyon érdekel, hogy kölyökről van szó, sihederről, öregről, vagy éppen sérült farkasról, ha szükségük van a védelemre vagy a segítségre, megkapják. Azért vagyunk egy falka, hogy egymás seggét védjük, egymásra figyeljünk, ha kell. -Valamit valamiért, megkaptam a jelet, jönnöm kell Castorhoz, hát nem haboztam. Itt jó helyen vagytok, bár a város... ezzel az erővel a sarkvidékre is költözhetett volna, de megszokom. A banda a lényeg. Nashville volt a második otthonom, azaz jól éreztem magam ott, de mégsem volt az igazi, és nem is kérdés, miért. A család más kérdés, ők velem voltak, ahogyan most is. Persze a hideg nekem sem éppen tetszik, na de pont leszarom, ha a bratyesz éppen jégfarkasokat akar maga mellé, akkor azt kap, olyan mindegy. Igaz, kölykeim azóta pont az időjárás miatt morognak, de szokják csak a gyűrődést, mert nem szándékozom innen továbbállni.
Dantére mosolygok, mikor azt mondja nagyon hamar észrevennék a hiányomat. Azt hiszem igaza van. Ha más nem, legalább Jessenek feltűnne, hogy nem vagyok meg, aztán gondolom idővel a többieknek is, de szerintem az uram hamarabb szólna, hogy hibádzik a leltárból egy vörös. - Ó, nem, nem a képe miatt... - kezdek el magyarázodni és azt hiszem kissé el is pirulok, pedig az nekem nem igazán szokásom. -... vagyis nem azért mondtam... a képével nincs semmi bajom... amúgy se mondjuk... nem azért... csak... ahh... ebből már nem tudok jól kijönni... - dühös vagyok magamra, amiért kinyitottam a szám, csendben kellett volna maradnom. - Felejtsd el, amit mondtam. - legyintek végül. Nem akarom ezt tovább feszegetni, tényleg nem is kellett volna szóba hozni, meg semmi. De sajnos mopst hamarabb járt a szám, mint az eszem, és hát... na mindegy, nem számít. - Ó, én a hideget kifejezetten szeretem, szóval nekem még jó is, hogy ennyire északon vagyunk. Bár, ha nem lenne okés, akkor nyilván nem lennék itt... - hát ha fázós lennék, vagy ilyesmi, akkor jóval délebbre mentünk volna, de szerencsére jól bírom a strapát hideg tekintetében. Én is északon születtem, mondjuk nem ennyire, de északon, a hideg nekem teljesen természetes, a meleg az, amit annyira nem kedvelek. - Képzeld, összeházasodunk Jessevel. Vagy nem tudom, lehet hallottál már róla. De ha nem, hát most mondom. - hát, hogy ez meg honnan jött? Egyszerűen csak eszembe jutott elmesélni, főleg azért, mert nem sokára megyünk Duncannel és Bellsel ruhát próbálni. - Augusztus végén, ha minden igaz. - bár még mindig nem egyeztünk meg abban, hogy pontosan melyik napon is, de ez nem olyan nagy tragédia. Lehet az Upperben kellene csapni valami hepajt, ha már a miénk a hely, és oda meghívni a falkatagokat. - Jesse Calebet kérte fel tanúnak, de nekem még nincs... - fecsegek tovább, aztán eszembe jut valami. A hím tekintetét kutatom, amikor újra megszólalok. - Esetleg megtennéd, hogy... lenne kedved a tanúmnak lenni? Semmi extra feladatod nem lenne, vagy ilyesmi, szóval... mit mondasz? - hát lehet, hogy nagyon mellényúlok, a legtöbbeket még csak alig ismerem itt és nem akarok olyat megkérni, akivel csak pár szót váltottunk eddig. Norit koszorúslánynak szeretném majd felkérni, ha vállalja. De tanúra eddig még nem volt ötletem.
Mit tennék, ha a vöröskének baja esne? Kő kövön nem maradna, az biztos, na de ez nem fog bekövetkezni, mert erre figyelünk. Először csak vigyorgok, amikor Rose elkezdi taglalni, hogy nem Castor képe a riasztó, de ahogy kezd belezavarodni, na az a vigyor egyre csak szélesedik a képemen. -Ebből nem, de ne szabadkozz, értem. Ha ellenfelem lenne, hidd el, én sem lennék túl nyugodt. A fellépése olyan, hogy a szar is keresztben áll benned, tudom. Van egy stílusa az öregnek, meg kell hagyni, aki nem ismeri, az bizony már első pillantásra is tudja, jobb ha nem húz vele ujjat. Aki meg ismeri, az is, de ettől függetlenül olyan szíve van, ami keveseknek. Azért röhögök, mert ahogy a kis vörös belegabalyodott a mondandójába, hát az igencsak vicces. Felejtsem el... majd ha kiröhögtem magam, utána, addig nem, de azért bólintok, hátha ez megnyugtatólag hat. Kár, hogy jó a memóriám, és ha ezek után meglátom bratyeszt, ismét röhögni fogok. -Én nem voltam ennyire lelkes, de a srácok máris ötletekkel álltak elő. Most curling csapatot szerveznek, mert azt mondták, a szanatórium farkasainak tökeivel nagyon jól tudnának játszani. Viszont az éghajlat másodlagos tényező. Reméltem, rosszul hallok, amikor a chicagóiak mondták, mi az ábra, de nem. Bratyesz nem szórakozott, tényleg idejött. Ha neki ez jó, akkor nekem is, nem fogok belehalni, gyorsan akklimatizálódok, nem probléma ez. -Az komoly elhatározás, gratulálok. A germán végrehajtó? Ha két farkas összeköti az életét, az mindig örömteli, főleg ha nem viccnek szánják, de őket ismerve erről szó sincs. Már akkor is együtt voltak, amikor megismertem őket, ideje volt annak, hogy végre tovább lépjenek. Caleb lesz Jesse tanúja, nem lep meg, tudom, hogy barátok, és ennek így kell lennie. -Tessék? Én? Most rosszul hallok, azt hiszem, így pár pillanatig csak figyelem a nőstényt, de mivel nem változtat az előbbi kijelentésén, rájövök, halál komolyan beszélt. Tanúnak, engem? Na az még sosem voltam, de most leszek, mellette igen. -Már hogy a fenébe ne? Kösz. Ezért megölelem, még puszira is futja, nem vagyok én állat, ha arról van szó, tisztán látszik, de meglepett a felkérése, szó se róla. Elvállalom, naná, ez nem is kérdés, örülök annak, ha boldog. A feladatokat ami ezzel jár leszarom, a lényeg a kettejük öröme, semmi más.
- Azt hiszem én sosem fogalmaztam volna így, de rátapintottál a lényegre. - Castor... olyan Castor. És kész. Nem bántam meg egyetlen percre sem, hogy csatlakoztunk a falkához, de az alfával kapcsolatban még mindig nem tudom, hogy mit gondoljak. Mikor Brody után hozzámentünk, hogy a csatlakozásunkról beszéljünk, Jesse elmondta neki, hogy egy Darren Northlake, vagy ki, fel akarta bérelni arra, hogy ölje meg Castort. Illetve amikor elmesélte, akkor nem említett nevet. Erre az alfa belepasszírozta Jesse fejét az íróasztalba, hogy azonnal bökje ki, ki volt, aki fel akarta bérelni. Hát furcsa egy szituáció volt, annyi biztos. - Köszönjük. - egy halvány mosollyal nyugtázom a gratulációját. - Igen, ő. Régóta barátok, én is nagyon kedvelem. Mikor felfedezték egymást a falkában, Jesse szinte azonnal őt kérte fel. Még március közepén kérte meg a kezem. - mesélek neki egy kicsit, bár a lelkesedésem nem olyan azt hiszem, mint amilyennek lennie kellene. Na nem azért, mert nem akarom az esküvőt, pont, hogy nagyon is akarom, de mivel van ez az izé az Upper miatt közöttünk, hát nem igazán tudom, hogy most akkor hányadán is állunk. Nem vesztünk össze, nem volt közöttünk egyetlen hangos szóváltás sem, de nem vagyok hülye, látom és érzem, hogy Jesset zavarja az, hogy most jobban keresek nála, hogy nekem sikerülnek dolgok, hogy elbírok a feladataimmal és neki nem igazán van olyan munkája, ami eddig. Bólintok, mikor visszakérdez, komolyan gondoltam, hogy szeretném, ha a tanúja lenne annak, hogy összekötöm az életem Jesseével. Mondjuk valójában ezt már azon a napon megtettem, amikor beharapott, de mégis fontos nekem ez az egész esemény, mert hiába, hogy együtt vagyunk, már százharminc éve, a házasság az azért mégiscsak házasság. Jóval több, mint egy papír. Mikor igent mond, a nyakába ugrok és úgy ölelem meg. Nagyon boldoggá tette ezzel. - Én köszönöm! Nagyon is! - a puszit viszonozom neki, annyira örülök, hogy vállalta, képes lennék kiugrani a bőrömből. Aztán elengedem és kicsit elgondolkozom. habozok, hogy feltegyem-e neki a kérdést, de mivel férfiből van, talán tud nekem válaszolni. - Öhm... kérdezhetek valamit? Ne aggódj, semmi személyes. - nem tudom, hogyan vágjak bele, ezért inkább így vezetem fel, aztán veszek egy nagy levegőt és belekezdek. - Szerinted... szóval... mennyire zavaró egy férfinak, hogy... a kedvese többet keres nála? De a bevétel meg mondjuk úgyis közös számlán landol... Szóval arra akarok kilyukadni, hogy... szerinted ez megalázó? Mármint a hímnek? - igen, aggódom nagyon is, hogy ezen, hogyan fogunk túllépni Jessevel. Én sosem dörgölném a dolgot az orra alá, mert nem érdekel, hogy melyikünk mennyit is hoz a konyhára. Főleg, úgy, hogy az Uppert tulajdonképpen Jesse fizette ki. Igaz, a tudtán kívül. Jessevel erről nem nagyon tudunk beszélni, mert nem beszél velem. Mármint nem az, hogy nem állunk szóba egymással, erről szó sincs, hanem az a helyzet, hogy ő nem egy beszédes típus, és minél inkább nyomja valami a lelkét, annál inkább hallgatagabb. Ilyenkor elmegy és gondolkozik, és nem osztja meg velem a gondolatait. Én pedig nem tudom, hogy mit gondoljak. Aggódom.
-Sejtettem, hogy ezt akarod kihozni az egészből, de majd belejössz, még sokszor lesznek ilyen gondolataid. Tudom én, mire gondolt, csak eddig egy csepp segítséget sem nyújtottam, vártam, hogy mit hoz ki belőle, ha már elindultunk a sarokból alattomosan támadó Alfától. Persze nem sikerült elmagyaráznia, de pontosan értettem, miről van szó, mire céloz, de ettől még röhöghetek, nem? Aranyos volt a kis vörös, ahogy belekavarta saját magát is. -Ez szuper dolog. Nem két éve vagytok már együtt, mondhatom, már várható volt, hogy végre megpecsételitek így is a kapcsolatot. Kicsit elhúzták, ezt is mondhatnám, na de a lényeg a lényeg, végre eljutottak odáig, hogy házasság is szóba került. Mondjuk azt meg nem mondanám, hogyan reagálnék, ha bármelyik kölyköm bejelentene ilyesmit, viszont legjobb tudomásom szerint itt még nem tartunk, majd akkor gondolkodom rajta, mit mondjak. -Igazán nincs mit, én köszönöm, hogy gondoltál az öreg vén rókára. Sok dologra számítottam, de erre nem, pedig sakkban jó vagyok állítólag, na de mindegy is. Majd megpróbálok valami emberi külsőt ölteni, hogy ne hívják ránk a zsarukat a nagy napon. Igazából azon lepődnék meg, ha nem így lenne, de majd meglátjuk. -Tessék. Kérőd tekintettel nézek rá, tőlem akar tanácsot kérni? Miért is ne? Ha tudok, felelek, ha nem, akkor sajnálom, na de most fontosabb, mi nyomja a kicsiny lelkét. -Hm... jó kérdés. Jesse abban a korban született, amikor elvárt, elfogadott dolog volt az, márpedig a férfi a családfenntartó. Ma már ennek nincsen jelentősége, ám aki ahhoz szokott hozzá, azt érzékenyen érinti, főleg ha azt nézem, mit dolgozik. Vedd be az üzletbe tulajdonostársnak, ezzel is csökkented annak az érzését, hogy -mert ha jól sejtem, jelenleg ezt érzi, nincsen rá szükséged. Mindent beszélj meg vele, hogy érezze, fontos a véleménye, akkor talán visszatér a régi kerékvágásba. Ha gondolod, megpróbálok beszélni vele, csúnya lenne, ha ezen menne el a kapcsolat. Azóta változott meg veled szemben? A kérdés jó, minden bizonnyal benne van a srácban az, hogy eddig ő hozta a lóvét, most meg nem, hiszen az ilyen melók nem folyamatosak, hanem ritkábbak, és vagy jön felkérés melóra, vagy nem. Kár lenne értük, összeillenek, de ha vöröske felhatalmaz arra, hogy elkapjam az ura tökét, akkor megteszem. Anélkül viszont nem, nem szólok bele magánügyekbe.
- Ezt nem tudom. Igazából meglepett, hogy megkérte a kezem, mert ő csak papírnak tartja a házasságot, nem érti meg, hogy ez többször szól. Elvileg... - a szavak könnyen csúsztak ki, holott nem akartam én ilyesmivel terhelni a hímet. Elvégre ő nem az a férfi, aki csaj bajokról picsogna. Igazából én sem szeretek picsogni. De nincs senki a közelemben, akivel beszélni tudnék, akiben bízom, és valahogy elindultak a szavak belőlem és ezzel együtt valahol csökkent a belső nyomás, ami egy ideje a lelkemen ücsörög. Meghallgatom, amiket mond és javasol, érdekel a véleménye, hiszen ezért kérdeztem, ha nem érdekelne, nyilván nem tettem volna fel a kérdést. Mire pedig a végére ér, szerintem nem is tudja, hogy mibe is kérdezett bele. Szeretném elmondani neki, töviről hegyire mindent, de valahogy mégis van bennem egy fék. Nem kéne... - Még amikor én születtem, akkor is így volt. Sőt még inkább, az apám egy lord volt, nekem semmi más dolgom, vagy feladatom nem lett volna az életben szerinte, minthogy egy férfit szolgáljak ki, legyek mellette kedves, csendes és buta. De nem untatlak ezzel, csak értem, hogy mit mondasz. - tényleg nem akarok a terhére lenni, meg olyasmiket mesélni, amire azt hiszem egyáltalán nem kíváncsi. - Be akartam, akarom venni, de kb. semmit sem segít a dolog. Azt hiszem ez nem számít neki, vagy nem érdekli. Nem tudom. Nem beszél velem, mogorvább, mint lenni szokott, és sokkal kevesebbet van itthon, mint eddig... Én próbálom bevonni a dolgokba, de valahogy... egyszerűen csak... mintha nem jutna el hozzá, amit mondok. Vagy nem tudom. - éreztem, hogy a torkomban egyre nagyobb lesz a gombóc, viszont nem akartam kiborulni. Nem itt, nem most, és nem Danténak. Nem azért, mert nem bíztam volna rá gondolkodás nélkül, amit éreztem, az életemet is rábíztam volna bármikor, hanem, mert nem akartam untatni, vagy zavarni a hülyeségeimmel. A hülyeségeimmel, amik most készülnek felborítani az életemet. - Igazából nem. Tulajdonképpen már azért is haragszik, hogy felderítő vagyok. Dühös rám, mert vállaltam, mert így nem vagyok biztonságban, mert azt hiszem a legszívesebben bezárna a szobába a négy fal közé. És nem hiszi, hogy meg tudom állni a helyem. - egyszerűen kibuktak belőlem a szavak, de megálljt parancsoltam magamnak. Volt még más is, hiszen megszegettem vele egy ígéretét, amit nekem tett. Hogy soha sem fog bántani. Sem ő, sem pedig más. Ehhez képest pedig erre kértem, mert szükségem van arra, hogy fejlődjek. Ezt viszont nem mondhattam el. Igazából a többit sem kellett volna. - Én azt hiszem... nem tudom... Mérges lesz, ha kiderül, hogy beszéltem veled a dolgainkról... inkább felejtsd el... ne haragudj, hogy ilyesmivel terheltelek, nem kellett volna... csak tekintsd csajhisztinek. - persze, hogy szeretném, ha beszélne vele, de félek, az csak még olaj lenne a tűzre. Félek és nem akarom, hogy... egyszerűen tanácstalan vagyok.
-Akkor mégis érti, ha megtette. Mindennek oka van, és ha a srác odáig jutott, hogy megkérje kedvese kezét, akkor csak átgondolta az egészet, és úgy véli, megérett a kapcsolat a házasságra. Ideje volt, bár azt is értem, eddig nem az volt a legfontosabb. -Nem untatsz. Baj van, egyértelmű. Ennyire rendes lennék? Az is benne van, na de egy frusztrált, ideges farkas nem dolgozik kitűnően, tehát erre is figyelni kell. Ha hibázik, belehal, és buktathat másokat, vagyis ha probléma van, akkor meg kell oldani azt is, már ha lehet, de olyan nincs, hogy nem. -Nincs olyan munkája, és ez elkeseríti, haszontalannak érzi magát a falkában is, kettőtök kapcsolatában is. Pedig ez nincs így. Vadászni fogunk, és kelleni fog, tehát kösse fel az alsógatyáját. Eljut hozzá, azzal nincsen baj, Rose, viszont az, hogy te vezetsz egy szórakozóhelyet, az számára teljes kudarc. Így éli meg. Ne szólj neki, vedd be, igenis legyenek döntései, amiket neki kell meghozni. Ezzel talán csökkented a keserű szájízét. Tippelni tudok, és remélem, nem mellé, de ha Jesse azóta változott meg, akkor nem kérdés, mi okozza a feszültséget. Nem tudom, hogyan lehetne megoldást találni azon kívül, hogy bizony felelős vezető lesz ott, és közben melót kerítünk neki. Muszáj kitalálni valamit, nincs mese, bár baromira nem vagyok pszichológus. -Idejöttetek, te alkalmas vagy erre a feladatra, neki más a specialitása, és nehezen emészti meg. Miért nem dolgoztok össze itt is? Félt, rendben van, de ha jó képességeid vannak, miért ne aknáznánk ki? Ezt neki is meg kell értenie, de pont ezért mondom, hogy egy-egy felderítő vagy suttogó mellé kell valaki. Adott, Jesse ott lesz melletted. Oké, hogy a felderítők munkája veszélyes, de nem árt, ha figyelünk rájuk, amúgy is kevés van belőlük. Ha véletlenül idősebb farkasba fut, akkor nem árt, ha ott a segítség, de ha elég rafkós, egymaga is megoldja. Ennek ellenére nem szeretném megvárni, hogy valami beüssön, ha lehet. -Semmi gond. Örülnék neki, ha meg tudnátok oldani. Tanácsot adhatok, de tény, nem szívesen szólnék bele, ha nem muszáj. Esetleg ha ő maga is úgy véli, hogy beszél velem erről, akkor. Sajnálnám a dolgot, esküvőt terveznek és erre tessék, az Upper beleszól. Sikeresebb jelenleg Rose, és máris ott a baj. A férfi hiúság meg... nálunk Colette az, akire rábíztam mindent, ez van, mégsem esem kétségbe, mert nőstény. A fene tudja ezt az egészet.
- Nem, nem hiszem. Csak tudja, hogy ez fontos nekem. - vonom meg a vállam, mert szerintem továbbra sem érti a dolgot, inkább csak örömet akart nekem szerezni, amit sikerült is. Tulajdonképpen nem is kicsit. De ez már hónapokkal ezelőtt volt. - Egyértelmű? - kérdezek vissza. Oké, mivel belekezdtem ecsetelni a dolgot, ezért végül is tényleg az. Egyértelmű. Azt hiszem az a baj, hogy túl sokat agyalok a dolgokon. Mindent százszor megrágok magamban és gyakran kombinálok is, de mást nem nagyon tehetek, mivel Jesse nem beszél velem. Így nem marad más nekem, minthogy a magam erejéből próbáljam kitalálni, hogy most akkor mi is van... - Nem tudom Dante. Komolyan nem. Miért nem örül annak, ha valamiben sikeres vagyok? Miért nem tud támogatni? Miért gondolja, hogy képtelen vagyok arra, hogy megálljam a helyem a falkában? - fakadtam ki, pedig egyáltalán nem akartam. Még mindig fájtak Jesse szavai, amiket a barlangnál mondott. Nem hiszi, hogy meg tudom állni a helyem. Haragszik rám, mert felderítő vagyok. És most az Upper miatt is. Lelkiismeret furdalásom van, mert annyi mérget öntött rám, de nem azzal, hogy kiabált volna, sokkal rosszabbat tesz ennél. Bizonytalanságban tart és ezzel minden nappal nagyobb terhet pakol rám. Pedig nem hiszem, hogy rosszat tettem volna. Soha sem az motivált, hogy mivel tehetnék neki keresztbe, hanem, hogy mi lenne a legjobb mindkettőnknek. Sohasem gondoltam volna, hogy a sikereimet személyes sértéseknek fogja fel... - Nem tudom, hogyan dolgozhatnánk össze... - sóhajtottam szomorúan és tanácstalanul. Ötletem sem volt. Eddig valahol a szerencsének köszönhettem, hogy azokba botlottam, akik érdekelhetik Castort. Jesse ilyenkor nem volt mellettem és azt hiszem az végképp kicsapná nála a biztosítékot, ha arra kérném, kísérgessen egész nap... - Nem is kell beleszólnod. Meghallgattál, máris többet tettél, mint gondolnád... - vagy, mint amit a kedvesem tett ez ügyben. Velem nem tudtam beszélni, pedig akartam. Mindennél jobban. De ha egyszer ő ebbe nem akart belemenni, akkor nem kényszeríthettem.
-Mi lenne, ha ti nőstények nem kombinálnátok, és keresnétek összeesküvést mindenben? Megkérte a kezed? Igen. Nem teljesen mindegy, hogy miért? De. Tessék neki örülni és nem azt találgatni, hogy mi az oka, rendben? A végén kiderül, ez sem jó, az sem jó. Ha van rajta sapka, baj, ha nincs, akkor az is baj. Azt kell mondjam, nem csoda, hogy a nőstényeket még egyetlen hímnek sem sikerült megfejtenie... nem is fogja senki, ez már biztos. Én már letettem erről, Colette kirohanásait is úgy kezelem, hogy meg sem hallom, ha nem észérveken alapul. -Egyértelmű Kis Vörös. Elég rád nézni, hogy tudja a hím, hogy valami gebasz van, és nem is kicsi. Régen láttam őket, a fene tudja, mi történt az elmúlt 50 évben, de egy lánykérés után nem változik meg minden egyik napról a másikra. Rose arca és tekintete viszont mindent elárul, baj van a kapcsolatukban, és nem is csöppnyi, tehát ha jól érzem, akkor jelenleg a közös jövőjük a tét. Persze ez csak tipp, de erősen esélyes, beletrafálok. -Ez nem más, mint egy egyszerű rivalizálás. Eddig ő viselte gondodat, és nehezen tud beletörődni abba, hogy egyelőre neki pihenő van, te pedig tudsz haladni, és nem kell óvnia a széltől is. De valami miatt félt, csak még nem jöttem rá, miért... nem, nem azért, mert nőstény vagy és a menyasszonya. Másról van itt szó. Pedig meg fogom tudni, miért félti ennyire Jesse a kis vöröst, ki fogom deríteni, hiszen Rose sem éppen kölyök, tehát van valami a háttérben, amiről nem beszélnek. Csak tudnám, mi az? Ha egy felderítőt félt valaki... az már nem csak holmi féltékenységet takar, egészen mást, de ezt ők tudják, én csak totózhatok egyelőre, de nem szeretek mellélőni. -Ügyesen, Rose. Akár te is segíthetsz neki. Felhajtasz valakit, vagy megtudod, hol van, ő elintézi a többit. A lényeg, hogy apró, nüansznyi dolgokkal is hatalmasat lehet alkotni, csak meg kell találni. Felderítő, tehát van esze, elég fineszes, vagyis megtalálja a módját annak, hogyan oldja meg a kérdést. Már ha nem tér vissza oda, ahol tart, azaz nem nőstény fejével akar probléma megoldani, mert akkor halott ügy az egész. Bízom benne, ügyes kislány. -Nem is tenném meg. Kapd el, üljetek le, és felnőttekhez méltón beszéljetek meg mindent. Ha most nem tisztázzátok, kit mi bánt, és ezalatt nem a veszekedést értem, akkor rá fog menni a kapcsolatotok. Mint már mondtam, ha Jesse nem kérdez meg, nem fogom megkeresni ezzel kapcsolatban. Ennyit tehettem az ügy érdekében, miszerint meghallgattam Rose-t, és elmondtam, én mit gondolok. Beleszólni csak úgy... semmiképpen sem fogok, az olaj lenne a tűzre.
- Hogy mi lenne? Akkor egyszerűek lennénk és unalmasak, és elveszne az a varázsunk, hogy nem lehet minket megfejteni... - mosolyodtam el. Amúgy meg biztosan igaza van, de azt tudom magamról, hogy úgysem tudok leállni a kombinálással. Egyszerűen nem megy. Pedig olyan könnyű és klassz lenne, ha nem járna egyfolytában valamin az agyam... - Akkor rendbe kell vágjam a vonásaimat... - vonom meg a vállam, elvégre nem tartozik mindenkire, hogy valami nem oké most. Nem engedhetem meg magamnak, hogy ez látsszon rajtam és kész. - Rivalizálás? De én nem akarok vele rivalizálni! Ez sosem fordult meg a fejemben! - ezzel most Dante meglepett. Vagy ez ennyire egyértelműen így van egy hím szerint? Eszembe sem jutna versenyre kelni Jessevel. Minek tenném? Minden, amit tettem, azt értünk tettem és nem azért, hogy én legyek az ügyesebb, vagy a jobb. Amúgy sem tartom magam ezekben nála jobbnak. Sőt... Dante nem is tudja, hogy milyen közel tapogatózik valamihez, amiről nem akarom, hogy tudomást szerezzen. Sem ő, sem pedig más. Ez egyszerűen nem tartozik másra, csak Jessere és rám. - Pedig nincs ebben semmi más. Egyszerűen csak félt és én is őt. Nem tudom mi lenne, ha történne vele valami. - nem szerettem erre gondolni és nem is akartam. Az évek alatt ez a taktika egészen jól bejött, mert ha örökké rágnám a kefét, hogy valami baja esik meló közben, azt hiszem már megőrültem volna. Ezért inkább nem veszek tudomást arról, hogy mi is történhet vele, ha egyszer balul sül el valami. De ettől még aggódom érte, szinte mindig. Csupán nem gondolok bele jobban a dolgokba. - Rendben, majd gondolkozom ezen és megpróbálok kitalálni valamit, hogy bevegyem valahogy a munkámba. - még nem tudom, hogy hogyan is tudnánk összefogni, vagy, hogy Jesse ehhez mit is fog majd szólni, de egy próbát mindenképpen megér a dolog. - Én is ettől félek. Majd megpróbálok vele beszélni, feltéve, ha meghallgat. Kösz Dante, hogy meghallgattál és adtál pár tanácsot. Ez sokat jelent nekem. - mosolyogtam a hímre hálásan. Jól esett beszélni valakivel és azt hiszem mindenképpen megpróbálok beszélni Jessevel, de előbb Castoron kell túl esnem és elmondanom, hogy miket is tudtam meg. Vagy felhajtani Balázst...
-Az egy dolog, Rose, de akkor esetleg nem bonyolítanátok túl a saját életeteket, nem gondolod? Szerencsétlen hím eldönti, akkor megnősül, és erre mit kap? Gyanakvást, hogy de miért is kérte meg a kezét a nősténynek? Aztán meg azon csodálkoztok, ha a hím bedobja a törölközőt. Ácsi van Kis Vörös. Örülünk, ennyi. Tényleg képes összekombinálni a jövő hetet is, más már nem hiányzik, mint Jesse azért mondja be az unalmast, mert túl sok a logika keresése, vagy annak kiderítése, mi vitte rá erre? Teljesen mindegy, a srác rászánta magát, semmi más nem számít. -Nem árt, rád van írva minden. Na de... nem azt mondtam, hogy rivalizálj, egyelőre Jesse érzi azt, hogy az megy, ki a jobb, kinek van jobb feladata és ilyesmi. Ezt kell elfelejteni minél előbb, az nem vezet sehová. Ezt kell elfelejteni, és megértetni vele is, hogy szó sincs ilyesmiről. A Kis Vörös arca tanulmány, majd megmutatom neki, milyen az igazi pókerarc, még nincs elkésve ezzel, viszont félreértett, eszem ágában sincs versenyhelyzetet teremteni, pont az a cél, hogy az ne legyen. Egy elmérgesedett kapcsolat legnagyobb ellensége pont az, ha még össze is csapnak, ki a jobb, ki ér többet a másiknál. Azt kell megérteniük, hogy mindkettejük másban jó, és egymást segítve még nagyobb dolgokat tudnak elérni. Jesse félti őt, ő meg Jesse-t, tiszta sor, én meg ma jöttem le a falvédőről, és elhiszem, ez áll a háttérben. Aha, persze. -Aha, értem. Szimpla mezei féltés az egész, oké. Bólintok, de minek? Ő is tudja, gyanakszom, vagyis sejtem, nem csupán erről van szó, viszont nem erőltetem, hogy elmondja. Jesse ha már attól kiakadt, hogy Rose felderítő, akkor az azt jelenti, valami hibádzik, de majd rájövök, mi az. Kiteregetni nem fogom, megtartom magamnak, és maximum az illetékessel, vagy illetékesekkel beszélem meg. Illik vagy sem, tudnom kell, mert itt egy falkáról van szó, és ha olyan volumenű a dolog, akkor veszélybe sodorhat mindenkit. -Drukkolok neked Vöröske, menni fog. Megvan a magához való esze, okos lány, vagyis a megoldást is meg fogja találni, és igen hamar, ha muszáj, márpedig most muszáj, mert anélkül csak a szakadék fog nőni kettejük között. Bízom benne és a képességeiben, ahogy abban is, olyan ötletet eszel ki, amivel eléri, hogy Jesse ne érezze magát háttérbe szorulva. -Nem lesz gond, csak ne úgy indíts, hogy megkérdezed, mi baja van? Szépen nyugodtan megbeszélni mindent. Nincs mit, Rose, remélem, segített valamicskét, és bármikor, ha gondod van, nyugodtan téveszd el az ajtót. Vigyorgok, kedvelem a nőstényt, és nem örülnék annak, ha letargiába zuhanna akár ő, akár Jesse, és egy rohadt szórakozóhely állna kettejük közé, vagy a munka. Kár lenne értük, na.
Kezdőlap
//
