First topic message reminder :

..

-Már túl vagyunk rajta, ami pedig az apádat illeti, megoldjuk a dolgot, de... ahhoz tudnom kell, mi az a sok szar, amivel betalálhat téged. Amit úgy tudunk megforgatni, hogy a végén nem neked árt vele, hanem saját magát ássa el.
Hihetetlen a nőstény, olyan makacs, mint egy kisgyerek, és ugyanúgy tud bedurcázni is. Nem lennék annyi amennyi, még törődnék is ezzel, de jelenleg figyelmen kívül hagyom, éjszaka van, most keltem fel, miután szinte le sem feküdtem.
Hallgatom, hogy mit szeretne, érthető dolog, és nem is kivitelezhetetlen.
-Szóval, a fekete foltjaidat kissé más megvilágításba kell helyezni, vagyis, te vagy az áldozat, az apád pedig... hm.
Ennyit erről. Jó szervezés, stratégia és taktika, máris meg van oldva az összes kényes kérdés. Kétlem, hogy ne tudnánk kivitelezni, főleg ha az is kiderül, mikről van szó egészen pontosan. Semmi mást nem kell tenni, mint a polgármester ellen fordítani, és készen is van.
-Oké... tehát kurva voltál, rendben. Más, amit tudnom kell? Ezt a részét lerendezzük, igen rosszul venné ki magát, ha az apádról elterjedne, hogy mire kényszerítette az anyádat és téged is, nemde? Hiteles tanúkkal, akik ezt még alá is támasztják... nagy a baj az öreged háza táján, Danácska. Íme az áldozat, aki túlélte a veréseket, és elmenekült, de az ádáz polgármester nem túrte el, bármi is kiderüljön, így kényszerrel hazahozatta a lányát. Az áldozat kampányol a nőstények védelmében, és annyi támogatót szerez, amennyit nem szégyell. Mégis ki hinné el egy bekattant hím meséjét arról, hogy itt bizony vérfarkasok rohangálnak? No ugye?
Felülök, nem olyan reménytelen ez a helyzet, mint ahogy Dana elképzeli. Bármiből bármit ki lehet hozni, csak ügyesen kell csinálni, bombabiztos körítéssel. A nőstényre pillantok, ha van még valami, amivel az örege betámadhatja, most mondja el, mert ha később lát napvilágot, abból már nem biztos, hogy kirángatjuk.
-Örülök neki.
Őt féltem, nem mást, hiába hagyta itt a teremtője, akkor is a falkához tartozik, ha nem is úgy, mint a többiek. Kölyök, így figyelek rá.
-Én ilyet nem mondtam, Dana. A küzdelem szó sokmindent takarhat.
Elvigyorodok, nekem az is megfelel, ha a fifikásan küzd, és az eszét használja, nem éppen a testi erejét. A lényeg, hogy tudjam, biztonságban lesz, ha elindul valamerre.

- Én ezt értem és az is körvonalazódik körülbelül, hogy hogyan lehetne kivitelezni, de Dante, ez nem... nem ilyen egyszerű. Bár lehet, most épp megint túlzottan emberként gondolkozom, meg jogászként és ti farkasok két szempislantás alatt megoldanátok a dolgot, míg én túlbonyolítom... - Szusszanok végül lemondóan, belátva, hogy mégiscsak a másik oldalán a mérleg, ami a farkasként leélt évek mellé járó tapasztalatokat illeti. Mai napig inkább gondolkozom emberként, mintsem farkasként - ahogy ezt az illegális autóversenyes eset is mutatja.
- Escort, kérlek! - Nevetek fel fejcsóválva, mert valójában olyan mindegy, minek nevezzük. A lényegen nem változtat. - A főnökünk egy beszari alak volt, aki szinte a tenyeremből evett, mert nem akarta megkockáztatni, hogy lebukjon azzal, hogy egy kiskorút foglalkoztat. - Vonok vállat flegmán hintve el az infót.
- És hirtelen nem tudom, mi más van még. De biztos van, csak... korán van most ehhez. - Szélesedik ki a mosolyom és ellököm magam az ágy széléről, magam után csak a köntösömet hagyva a hím lábainál. Még jó, hogy nem fázom, nem vittem ugyanis túlzásba a pántos felső-short kombóval a pizsama dolgot. Sosem szoktam, nem a látogatás érdeme - még mielőtt valaki belemagyarázná.
Épp csak hátrapillantok a szavaira elégedett, cinkos fénnyel a tekintetemben és hasonló üzenetet hordozó apró mosollyal ajkaim szegletében.
- Ez esetben igyekezni fogok, hogy ne okozzak csalódást. Ami pedig a versenyt illeti... létezik, hogy egy farkas, aki több évtizede itt él, hirtelen kifordul önmagából? Úgy értem, persze, embereknél is lehetnek olyan események, amik agresszivitásra adnak okot, de... az érdekelne, milyen "farkas-okai" lehetnek ilyesminek, már ha lehetnek. - Firtatom, miközben szemtelenül lépdelek körbe a szobában lassan, mint a nagymacska, aki ismerkedik a ketrecével.
- Fú, neked van saját fürdőd?! - Totálisan a témához illő közbevetés. Hallgatom én Dantét egyébként a továbbiakban is, de már a fürdőajtón át lesek be a helyiségbe, mint a kislány, aki meglelte Narniát. Még egy ok, amiért megéri jóban lennem Dantéval...

-Túlbonyolítod.
Vigyorogva figyelem Danát, ahogy megpróbálja jogi vonalon végiggondolni az egészet. Ez nem így működik, és nem azért, mert farkasok vagyunk, de sokkal egyszerűbb a megoldás, mint azt a nőstény gondolná.
-Miért? Mert az szebb elnevezés? Az Escort kérlek egy Ford márka, ami nem volt rossz az indulásakor, de versenyzésre teljesen alkalmatlan, le is álltak a gyártásával már jó ideje. No de vissza az alap problémához. Az az ember, aki illegálisan kiskorút foglalkoztat, azaz futtat... tudod, mekkorát bukik az apád? Hatalmasat. Mindent szedj össze, a legkisebb csokoládé elemelésétől kezdve mindent. Kelleni fog ahhoz, hogy teljesen makulátlanná tegyük a múltadat. Az apádnak vége, Dana.
Simán mellé lehet állítani a szavazókat, csak ne titkoljon el semmit, mert egy apró szarságon is bukhat minden, főleg ha akad másik jelölt is. Egy szót sem szólok arra, hogy a köntösét elhagyta, de úgy indul felfedező körútra, mintha Alice Csodaországba kerül volna.
-Hajrá! Persze. Sok minden közrejátszhat, akármi, széles a repertoár. Kölyök elvesztése, akció bukása, ki hogyan dolgozza fel. Valakinél az is kiveri a biztosítékot, ha azt mondják neki folyamatosan, egy helyben ül és nem megy sehová. Miért kérdezed?
Ezt felsorolni... mindenki másként vezeti le a feszültséget, a többi önuralom kérdése, no meg azért az sem mindegy, tényleg miken ment keresztül, mi okozta a traumát. Azonban az érdekes, hogy ezt pont Dana kérdezi, de az okára vagyok kíváncsi, nem a rizsára.
-Van, de ugye emiatt nem borulsz ki teljesen?
Elröhögöm magam, mert ez aztán pont illik az eddigi beszélgetéshez, hiányoltam volna, ha nem kérdezi meg.

- Mert nem az utcasarkon álltam, mint akinek nincs jobb dolga. - Felelek a költői kérdésére bujkáló vigyorra. Tény, hogy ez a szó azért többről szól, mint puszta szexről egy lepra helyen, de a végén mindkettőnél oda lyukad ki a dolog, szóval nem is megyek bele a bizonyítványom magyarázatába.
- Oké, oké, vettem Mr. Mindentmegoldok. - Emelem fel védekezően a kezeimet, főleg, mert a Duncannel kapcsolatos ígérete sokkal izgalmasabbnak hangzott. Kihívásnak, mely nem is tűnik olyan hihetetlenül elérhetetlennek, mikor közli, az eszköztár és a hogyan rám van bízva. Tényleg csak ennyi kell a szabadságomhoz? Akkor biztos lehet benne, hogy minden követ meg fogok mozgatni érte.
A kérdésére éppen csak hátra pillantok rá.
- Ryan a saját falkájuk területére vitt, amikor leléptünk Bells elől. - hangom komolyan csendül, szinte már jelentés-szagúan. - Ott összefutottunk a bátyjával és amennyire kivettem, nem igazán tetszett neki a jelenlétem. - Nyilván pont az ilyen "lejelentés" miatt. Hát, sosem voltam egy szent...
- Régről ismerem valamennyire Darrent, de sosem volt ennyire frusztrált. Mintha valami nyomasztotta volna. Csak érdekelt, mi lehet ennek az oka. - Vonok vállat végül, lévén többről nem igazán van tudomásom, ezt a keveset viszont jobbnak láttam megosztani Dantéval. Veheti a bizalom egyik jelének is, ha úgy tetszik, bár a visszája is megeshet a dolognak, hogy az övét szeretném vele kiépíteni irányomba még jobban.
A fürdőből hangzik fel nevetésem, s arcom felbukkan az ajtóban.
- Viccelsz? Előbb költöznék ide!

-Azt hiszem, a lényegen nem változtat, csak szebb a megfogalmazás. Annak idején konzumhölgynek nevezték hivatalosan, de mindenki csak kurvaként emlegette.
Más kor szülötte vagyok, mint Dana, azért annak idején azok a nőstények egészen mások voltak, mint a maiak.
Mindegy, a múltja ott van, eltörölni nem lehet, maximum megoldani úgy, hogy jól jöjjön ki belőle, a lehető legjobban.
-Rendben.
Nem vitázom, ha nem tudom megoldani, azaz nem tudjuk, akkor jobb, ha minden mást is elfelejtek, mert az azt jelenti, kiöregedtem. Arról azért nem beszélek, hogy Corvinnak megvan a magához való esze, pontosabban ő is azt használja, ha arra kerül a sor, de lássuk, mit mutat a kis nőstény.
Megszorongatja Duncant, felőlem mehet, ahová akar.
-Csodálatos. Mit vártál, rajongani fog érted? Akár tetszik, akár nem, már nem emberként jelentél meg előtte, ennyire egyszerű. Kölyök vagy, ha nem hülye, ő is tudja, hogy nem egyedül jársz, ahogyan azt is, már rég tudtuk, hogy leléptél, mert Bells jelentette.
Rosszabbul is elsülhetett volna, bár ahogy ragaszkodik ahhoz, hogy ez a Ryan haver... egy cseppet sem érdekel. Akkor is a másik falka tagja, és sosem lehet tudni, ki hogyan áll a kölykökhöz.
-Látatlanban ezt nem lehet megmondani, sok oka lehet.
nem vagyok látnok, sem jós, hogy tudjam, mi baja van Darrennek, és jelenleg azt hiszem ez csak sokad rangú probléma a falkaügyek mellett.
Az, hogy az éjszaka kellős közepén Dana bejárja a lakásomat, már cseppet sem érdekel, ha ezt tudom, hogy ennyire kapós, akkor tárlatot vezetek, komolyan mondom. A saját fürdő ennyire vonzó... óriási.
-Miért? Beomlott a lakásod és albérletet keresel, vagy tényleg ennyire vonzó, hogy nem kell kimásznod a folyosóra, ha fürdeni akarsz?
Ne kerteljünk, tudom, hogy mi az oka, és ha Dana most megkérdezi, tényleg ideköltözhet-e... az lesz még szép baleset.

- Na ne mond... és hogy tettetek különbséget az utcasarokról összeszedett és a bordélyban megfizetett között? - Firtatom, mert igazából ennyi a lényege az erőlködésemnek. Szerintem igenis különbséget kell tenni az utcaszélen állók és azok között, akik nem pusztán egy gyors szexért vannak fizetve.
A szavaira (ön)ironikus fintor fut át képemen.
- Nem vártam, hogy rajongjon értem. - Jegyzem meg, mint egy durcás gyerek, közbevetve szavainak. Épp csak nyelvet nem öltök mellé, abból már kinőttem. Nem is ragozom tovább a témát - egyrészt, mert úgy fest, esélyem sincs, hogy Dante ne verje el a szavaimat valami ellenérvvel, másrészt, mert tényleg hunyó vagyok benne, amiért leléptünk Ryannel.
Látom, hogy Dante sose fogja megérteni, miért viszonyulok Ryanhez úgy, ahogy és viszont, így inkább nem is erőltetem az egészet. Csak ezek után ne csodálkozzanak, hogy még mindig falkaháborúsdit játszanak, már ha ezt az ide-oda kapdosást lehet egyáltalán annak nevezni. Mondjuk ha azt nézem, hogy manapság már a tárgyalóasztalnál zajlanak a háborúk és nem a csatatéren... ki tudja, talán van ennyi sütnivalójuk az öregeknek, hogy modern módon oldják meg a dolgot. Ki vagyok én, hogy ennek az ellenkezőjét feltételezzem bármelyikőjükről is, nem igaz? Mondjuk Mr. De Lucát inkább tartom állatnak, mint embernek, de van eszem, hogy ezt ne hangoztassam.
- Sajnos fogalmam sincs, mi van a házunkkal vagy a beharapóm lakásával, mert nem hagyhatom el a hotelt, tudod... - Tekintek rá nyomatékosítón. Elég valószerűtlen éppen ezért, hogy saját lakásom legyen és az beomoljon.
- A második verzió viszont talált. A közös fürdő tiszta... kollégiumos! Tudod te, mikor voltam én kolis? Soha! - Nevetős a hangom, a felháborodottságom ezúttal csupán megjátszott, közben vissza is téren Dante ágyához, de nem foglalok helyet mellette, csupán lehajolok a köntösömért egy könnyed mozdulattal.
- Ennyi emberre egy ilyen minősítésű hotelnél szerintem legalább két szobánként kellene egy fürdő, de az ilyesféle szabályozásokban nem vagyok annyira jártas, utána kellene néznem. - Szusszanok, végül elmosolyodva kissé, hogy lassan távozóra vegyem.
- Mindegy is. Mit szólnál hozzá, ha a holnapi külön-edzést Norináékkal csinálnám végig. Lenne egy szabad délutánod cserébe, amiért felkeltettelek! - Tiszta jófej vagyok, de tényleg...
Végül úgyis Dante szava dönt, én pedig távozok, végre kevésbé kavargó gondolatok közepette, mint ahogy ide jöttem.

// Ha nem írsz rá olyat, amire írnék még, akkor köszöntem részemről! //

-Nem, dehogy, tök mindegy volt, lyuk-lyuk, hogyne.
Értem én az iróniát, és nem hagyom válasz nélkül, sosem szoktam, de hogy azért is alapon kifejtem a véleményemet, az is biztos.
-A bordélyházban lévő kurvák kifinomultak, ápoltak voltak, intelligensek, és tudtak is. Nem mentek el akárkivel, meg voltak a szabályok. Az utcasarkosok sehol nincsenek hozzájuk képest, többnyire igénytelenek, és akkor baromi finom voltam. Gyors numerát találok máshol is, ha nagyon kell.
Milyen udvarias vagyok... tulajdonképpen ezzel jellemeztem is a társadalmat, hova süllyedt, mindkét nem részéről. Ma már csak egy balek jár kurvához ilyen formán, az, aki arra is képtelen, hogy egy matt részeg lotyót összekalapáljon magának.
-Mégis másként sült el a találkozótok, mint arra számítottál. Úgymond haverok voltatok, és ellenséges volt veled. Ez a különbség.
Hogy az a Ryan gyerek nem így állt hozzá, az más kérdés, ő túllépett azon, hogy Danácska a másik oldalon játszik elméletben, de Darren ezek szerint nem. Szar ügy.
Egy dologra jó volt az egész, hogy a kis nőstény megértse, itt nem úgy mennek a dolgok, mint az emberek között, mert az ösztön mást diktál. Békés együttélés... maximum akkor, ha az egyik feladja a küzdelmet, addig nincs ilyen. Ez a város kicsi két falkának, és akkor még nem beszéltünk a rengeteg kóborról, akik maguk is kitehetnek egy teljes falkát.
A lehetőségek nem annyira bonyolultak, vagy a kóborokat nyerjük meg magunknak, vagy a másik falkát, és együttes erővel lépünk fel, ennyi az egész. Más opció nincs. A szemrehányására nevetni kezdek... mondhatni, tipikus nőstény reakció.
-Mert nincsen kicsi szád, amit kinyithatsz, ugye? Miért nem azt mondod, hogy Dante, szeretném tudni, mi van az ingatlanokkal, gyere el velem. Konkrétan, Danácska, konkrétan, nekem ne megkerülj mindent, ne célozgass, mondd ki. El akarsz menni, tudni akarod, mi merre hány méter. Ennyi az egész.
Mintha nem lenne megoldás a problémákra, úgy tesz, bár amilyen kapcsolatot ápol, azaz nem ápol a többiekkel, talán nem is csoda, hogy ez eddig eszébe sem jutott. Megkapta a magas labdát, vagy él vele, vagy nem.
-Hidd el, én sem voltam soha kollégiumban.
Vigyorgok a felháborodáson, hát hol volt az én időmben olyan intézmény, mint a kollégium? Manapság van, sőt, bentlakásos iskolák is vannak, de ha jól sejtem, ott sincsenek mindenhol fürdők.
-Kigyönyörködted magad? Legyen, menj velük, aztán belehúzni, különben sosem szorongatod meg Corvint.
Még szép, hogy rábólintok, de olyan mindegy, nem? Dana képes az éjszaka kellős közepén is kitalálni valamit, hogy átjöhessen, bár annyira nem zavar, hiszen nem vagyok koránfekvő, az alvási szokásaim igen rendszertelenek. A kis nőstény távozik, én pedig kihasználom még azt a pár órát, hogy elterüljek végre az ágyon.

//Én is köszöntem. //

*Kisétálva Castortól, egyfajta megkönnyebbülés lett úrrá rajtam de mégis úgy éreztem magam mint egy elárvult gyerek egy idegen helyen. Persze ebből senki nem érezhetett semmit, tekintve, hogy ahogy kiléptem pajzsom azonnal felhúztam, ahogy megszoktam. Furcsa volt maga a tény, hogy most fogadtam el Castor de Lucát az alfámnak s ezzel valahol megtagadtam a sajátom, a saját falkám, a Teremtőm. Kevint haza küldtem, hogy csomagoljon Én magam pedig a folyóson elindulva érdeklődtem Dante szobája után, higgadtságot és magabiztosságot magamra erőltetve természetesen. Valaki – milyen meglepő, hogy nem tudom ki -, segített és elmondta, hogy merre találom a szobát, én magam pedig meg is tettem a hozzá vezető utat.
Az ajtó előtt egy halk, nesztelen sóhajjal emeltem meg a kezem, hogy bekopogjak s némán, csendesen vártam míg a hím ajtót nyit. Ha ez meg volt, csak némi hanyag tartéssal az ajtófélfának dőltem és meglepheti, hogy itt lát. Mármint, hogy falkaterületen belül. De ha rám nézett és egyedül volt, akkor a pajzsom le is engedtem. Érezhette a keserűséget de leginkább azt, hogy immáron közéjük tartozom. Igaz, volt szó arról, hogy csatlakoznom kell előbb vagy utóbb valahova, de akkor meredten elzárkóztam Tőle.*
- Szia. Kérhetnék egy szívességet? * Kérdeztem, s ha beengedett akkor csak ellöktem magam az ajtótól és beljebb sétáltam. Mozgásom már nem volt olyan hanyag, mint ahogy fogadtam. Hangom kissé viseltes, senki nem mondta, hogy öröm és boldogság behódolni valakinek. Pláne nekem nem az. Ismét egy hímet elismerni mint feljebb valómnak. Ám meg kell hagyni, hogy Castor nem nyúlt hozzám. Talán csak nálunk más... fogalmam sem volt, de a csalódás ott volt bennem, amit érezhetett az értetlenségem mellett.*
- Az Alfa megkívánja, hogy ide költözzek... vagyis költözzünk, de nincs kocsim és nem szeretnék taxit hívni. Elhozod velem, de előtte kérhetek egy pohár valamit? Mindegy mit... csak erős legyen. * Pillantottam egy halovány mosollyal Dantéra. S vele szemben már nem volt meg az a jeges üresség mi állandóan jellemző rám. Mármint de, ott volt hisz ilyen a tekintetem, de nem úgy mint egy idegennel.*

Eddig sem voltam koránfekvő, ezután sem leszek, és már azon sem tudok meglepődni, hogy valakinek éjszaka akad nagyon fontos dolga nálam. Ezzel jár, bármikor ugrani kell, és teljesen mindegy, hány óra van, bár a mostani kopogás sokkal finomabb, és az ajtót sem akarják tokostól bedönteni.
Az energia ismerős, a hozzá tartozó szag is, így amikor kinyitom az ajtót, felvonom a szemöldökömet, és ugyanúgy támaszkodom az ajtófélfának, mint Sharon, csak a másik oldalon. Meglepődtem.
-Szia, persze! Nem látszol boldognak, de... gyere be. Miért ide jöttél, ha a kölyköd odaát van?
Nőstény... senki ne akarja megfejteni, mit miért tesz, de azt se, hogy én miért köszöntöm egy csókkal, miután belépett. Itallal kínálom, mondania sem kell, ahogy ránézek, bőségesen ráfér.
-Ez evidens dolog, viszont tényleg nem értem, ha nem akarod, akkor miért? Jobb, ha szenvedsz? Továbbra is? Ülj csak le, aztán elhozzuk a cuccaidat.
Bólintok, segítek neki, ez nem kérdés, viszont az az érzésem, hogy nem fogom sosem megérteni ezt a lépését. Elmehetett volna a városból, bár tudom, a Teremtője marha pipa rám, de ennek ellenére szeretettel várom.
Nem állítom, hogy nem örülök annak, hogy itt van, mégis érzem felőle, hogy nem önszántából, ez egy kényszer, és az sosem szül jót. Ha leült, én is megteszem, és kíváncsian várom a válaszát.

* A csókot természetesen viszonoztam a magam módján, így nem meglepő, hogy egy apró harapással zártam le. A kérdésére egyenlőre nem válaszoltam, csak helyet foglaltam, s mivel nem mondta, hogy hova így szabad kezet kaptam, én pedig úgy döntöttem, hogy a komód teteje tökélete lesz eme feladatra. Már csak azért is, mert így magasabban foglalok helyett – kellett az illúzió -, s mert a hátam a falnak tudtam dönteni. Egyik lábam felhúztam és megtámasztottam a szélén, s azt át is öleltem, míg a másik szabadon lógott. Egy hosszú, királykék ruha volt rajtam, ami tökéletesen simult az alakomra. Ám a oldali mély hasítékának köszönhetően eltakarta amit el kell. Ahogy megkapom az italt csak finoman lötykölöm a pohár oldalán és valahol mélyen reménykedem benne, hogy whiskyt adott a másik vagy valami hasonlót. A szövege azonban kissé megzavar ami az arcomra is kiül. Nem értem mire gondol, de aztán leesik.*
- Ja, nem. Nem az, hogy nem akarom. Ha nem akarom, nem jövök ide. De ide jöttem... csak furcsa. Ebben a pillanatban végeztem Castornál és egyben vagyok, a saját lábamon távoztam. Még meg kell emésztenem ezt a behódolást... ami nem is volt olyan, mint amilyennek lennie kell. Legalábbis számomra... Most tagadtam meg a sajátjaim. Bocsánat, hogy nem tudok még szívből örülni annak, hogy túléltem és itt vagyok. * Egy kesernyés mosoly, aztán a pohár tartalma meg a torkomon kúszik le. Természetesen előtte megemeltem Dante felé, úgy látszik, hogy azért ami belém égett udvariasság nem szűnt meg és ösztönösen megy.*
- Jamie meg... neki arra van szüksége amit ott kap. Nekem meg Ti tudjátok megadni ami kell. Ez most érdeknek hangzik igaz? Valahol az is... ismersz ennyire. Castor meg úgy vélte, hogy talán hasznos lehetek közben, így kaptam egy esélyt. Pedig a szándékom nyíltan elé tártam... * Talán ezért éltem túl. Nem rejtettem semmit sem véka alá előtte és elmondtam, úgy ahogy az van. Oké, nyilván nem osszák ilyen könnyen a dolgot. De a feladatomról hallgattam egyenlőre. Én szeretném megoldani, egyedül, önerőből. Ezt most igen. Ujjaim között óvatosan forgattam a poharat nehogy eltörjön... az élmény még annyira friss volt, hogy az erőm mely így most szabadon volt, felpiszkálva egy elnyomás után azt hittem, hogy kirobban belőlem. Az érzés mindenesetre olyan, mintha bármelyik percben elszabadulhatna. Ide-oda járt, olykor kicsaptak az energiáim a levegőbe aztán visszahúzódtak, hogy újra lecsapjanak. Vagyis csapnának, ha volna a közelben valaki olyan, akivel szemben nem húzzák be a fülüket, farkukat.*
- Amint csitul a farkasom jobb lesz... De van egy olyan érzésem, hogy még lesz egy pár dominancia harcom veletek... szóval nem mostanában lesz. * Nevettem el magam cinikusan, és kissé lóbálni kezdtem a lábam. Miközben a poharamat fixíroztam, mintha az ettől újra töltődne. De talán egyszerűbb lenne az üveget megfogni... hmm... hol is van? *
- Szóval... most már tartasz nekem egy falkás gyorstalpalót, hogy mire és kire kell odafigyelnem?

Beengedem Sharont, hogy hova ül... ahová kedve tartja, ahol kényelmesnek találja. Végigpillantok rajta, teszetős a látvány, és azt jelzi, már nincsenek rajta sérülések, hiszen nem öltözött be nyakig, nem rejt semmit, inkább megmutatja azt, ami van. Értékelem.
A poharat a nőstény kezébe adom, nem üresen, whiskyvel, és ahogy elnézem, tényleg szüksége van rá, süt belőle a keserűség, eltitkolni sem tudja, de nem is nagyon akarja.
-Az a probléma, hogy meg mertél tagadni egy olyan falkát, és másikat választani, ahol nem az a mindennapos, hogy cafatokra szednek meglett nőstényként? Hm... tudom, hogy ezt szoktad meg, azt a hímet elnézve neki természetes volt, hogy kezet emel rád csak úgy, mert neki éppen úgy tetszik. Valahol a maga ura voltál, tudom, Sharon, itt legalábbis, de hidd el, ez a falka nem az a falka, amiben éltél.
Nem kellett kifejtenie semmit, szépen lassan összeraktam a kirakós darabjait, tudom, hogy a Teremtője valahol rettegésben tartja, neki ez a normális. Még. Bólintok, mikor megemeli a poharat, és ha kiüríti, akkor ismét töltök bele, kérnie sem kell, látni fogom rajta, ha úgy dönt, elég volt.
-Nem ismerem személyesen a kölykeidet, amiket meséltél róluk, vagy éppen hallottam, nos igen. Ott úgymond finomabbak a módszerek, mint errefelé. Ez is igaz, itt komoly védelmed lehet, támogatásod, hogy elérd a céljaidat, az pedig, hogy őszinte voltál... jól tetted. Máskülönben nem beszélgetnénk most itt.
Amit ez a falka nem tűr el, az az, hogy valaki idejön, csatlakozni akar, és hazudik, mint tette ezt Morder. Annak is örülhet az őrültje, hogy életben van, nem halt meg azonnal. Az érdekek is fontosak, valamit valamiért, az a bánya pedig, ahol a múltkor összefutottunk, az sem egy utolsó szempont.
Ennek ellenére akkor sem értem, hogy ha ennyire a sajátjait akarja, ha ennyire hazahúz a szíve, akkor miért vállal be olyasvalamit, amit nem is igazán ő szeretne, hanem a Teremtője? Alig várom, hogy találkozzak vele, az biztos, hogy onnan egyikünk holtan távozik. Farkasom csak felmorran arra, hogy a másik vívódik, és nem tudja eldönteni, hogy most jól érzi magát, vagy sem, és inkább afelé tendál, hogy ledobja magáról a falkával járó "terheket".
-Ebben biztos vagyok, bár neked kell döntened. Tessék, szolgáld ki magad.
Sharont ismerve valóban lesznek vitái, csak tudja azt, hogy kivel, és milyen jellegűek, mert nem mindegy, könnyen bajba kerülhet. Újratöltöm a poharát és melléteszem az üveget, hogy egy széket húzzak oda, és üljek le vele szemben.
-Mit szeretnél tudni? A hierarchiát? Az Alfával már találkoztál. Velem is, bár azt nem árultam el, hogy Vezető Testőr vagyok és Béta. Amire figyelj oda, az az, hogy soha ne hazudj, kiszagolják, és akkor neked véged. A hűség... a legfontosabb, vagy lojális vagy, és a falkád az első, vagy kívül tágasabb. Összetartás van, ez egy csapat, nem tagokból álló csürhe. Közös érdekek vannak, nem egyéni, szóval nem egészen úgy megy, mint a Teremtődnél. Bárkivel találkozol, aki kívülálló, megtudsz akármilyen apróságot, jelentened kell. Üzletelsz, vagy üzeletet akarsz, szólsz, mert csak így tudjuk biztosítani a védelmet. Falkatag vagy, ami azt jelenti, hogy vannak feletted álló személyek, mint a Testőrök, Vezető Testőrök, és legfőképp ugye az Alfa.
Ennyit a gyorstalpalóról, van, amit nem említettem meg, előbb ez is ülepedjen le, aztán majd a többi. Mondjuk az még mindig érdekel, hogy hogyan fogja kivitelezni azt, hogy Kevin idejön, Jamie ott marad, bár az meg a legkevésbé sem foglalkoztat, hogy mit szól hozzá a Teremtője, de az igen, hogy mit fograt a fejében.

*Hallgattam Dantét és csak szusszantam egyet. Fejem hátra biccentettem s mintha ezzel megváltoztathatnék bármit kissé a falba ütögettem. Azt akartam, hogy távozzanak onnan azok amik jelenleg ott voltak. Azt akartam, hogy ugyan olyan határozott legyek mint mikor elindultam otthonról.*
- Tévedsz. Részben. Nem azért volt természetes számára mert velem tehette meg, hanem mert mindenki mással megtehette. Velem egyszer sem, sosem hagytam. Most azért mert George küldte... s mint küldött minden olyan kiváltsággal részesül amivel a megbízó. Ha egy kölyköt küldött volna utánam... akkor egy kölyök is megtehette volna annak ellenére, hogy önszántából sosem volna bátorsága még csak rám nézni sem. Csak és kizárólag a megbízó szabhat gátat, határt afelett, hogy mit tehet és mit nem. Például ha Paul úgy gondolta volna, hogy hiánya van akkor bizony egy szavam sem lehetett volna. Ha megtagadom, olyan mintha a Teremtőm hatalmát, jogait tagadnám meg közvetlen. A büntetés meg... * Vontam meg a vállaim. Nem hiszem, hogy tovább kellett ragoznom, hogy akkor már nem egy egyszerű küldött végzi el, hanem maga a Teremtő szabja, hajtja végre. Nem sokat meséltem a szabályainkról Danténak, talán csak érintőileg. Hiányoznak-e? Nem. De ha nincsenek szabályok, megkötések és következmények akkor mégis mi tart egy farkast kordában?*
- Én elhiszem, hogy ez nem az. Csak meg kell szoknom. Védelem? A Teremtő jogot formálhat a kölyke felett, még akkor is ha az nincs mellette. Ez alól egyetlen falka sem védhetne meg. * Ingattam meg a fejem majd az újra töltött poharamból – amit természetesen megköszöntem – ismét lehúztam a maró nedűt. Ha mindennap ezt kéne innom... hát napokon belül megszólalni sem tudnék az fix. De most a fájdalom, amit éreztem közben valahogy megnyugtatott, még ha nem is vitte túlzásba.*
- Döntenem? Mégis miben? * Kaptam rá az íriszeim kissé ijedten. Na nem azért mert nem tudnék önállóan döntést hozni, hanem azért mert ez így... Az Alfa megmondja mit akar, én meg kivitelezem. De nem én döntöm el, hogy mi van csak ha nagyon muszáj. Mindig is megmondták, hogy mit kell elérnem azt meg belém nevelték, hogy hogyan. A dominancia harcokban ponthogy nem dönthetek. Azért minden jött-mentnek én sem hódolok be csak úgy puszira. Azért büszkeségem nekem is van, még ha olykor nem is látszik. Dante farkasára a sajátom azonnal csillapodik és meghúzza magát, de ettől még lenyugodni nem fog. Nem érti, hogy most mi baja a másiknak, elvégre nem tett semmi rosszat. Ahogy Dante leül, a lógó lábam a széke karfáján támasztom meg, mert így kényelmes. Ha zavarja, azt úgy is észre veszem. De kétlem, hogy fogja. Talán még élvezi is, hogy nem a megszokott merev helyezkedésem van, mely az etiketnek megfelelő. Viszont ahogy közli, hogy ő a Béta apró ujjaim között összeroppan a pohár s a szilánkok mélyen vágnak a kezembe, ahogy meredt tekintettel nézem a másikat s hallgatom amit mond. Persze, figyelek én... az égető, maró érzés mely a tenyeremből szánkózik végig rajtam segít figyelni... bár már arra nem, hogy vörös folyam indul meg a kezemből s az a ruhámra csepeg. A vérszagára ugyan a farkasom felkapja a buksiját de nem foglalkozik vele. Tudja, hogy nem szabad. Értem én a hiearchiát még akkor is ha itt más szabályok szerint megy. De van valami ami felett nem tudok túl lépni... Ő a Béta.*
~ És most Te fogsz behódoltatni Dante? Aztán sorban a többiek? Kik a vezetők? ~
*Utolsó kérdésem immáron mellékes, de azért nem árt tudnom a neveiket. Az első kettő, de leginkább az első az ami érdekel. Egy nap kettő... sok volna. Tudom, hogy a farkasom ugyan megtenné, de hogy az egy életbe kerül az is biztos. Tekintetem üresebb s pajzsom is fel vonom, hogy az érzelmeim megtudjam szűrni azon a kis résen keresztül amit hagytam, s ne sok mindent érezhessen a másik. Ne érezze azt, hogy ehhez nekem mennyire nincs kedvem s pláne ne azt, hogy a farkasom érdeklődve, tartással és félelemmel figyel. Nem szeretek kiszolgáltatott lenni.. persze Dante előtt nem sok mindent titkoltam az utóbbi időben és nem is zártam el magam. De ez más... tudnom kell, hogy mint magán emberrel beszélek vagy épp dominanciáját fogja kifejezni a következő pillanatban. *
- És ha már védelem... szerettelek volna megkérdezni, hogy Kevint kinek a kezébe adjam harc terén. S persze magam is... * Megvallom őszintén, én először rá gondoltam. DE így, hogy Béta valahogy nekem más megvilágításba került. Egy Bétától senki nem kér semmit, maximum megköszöni, hogy él. A tenyeremben ahogy enyhűlt a fájdalom, úgy egy kicsit megmozgattam, jobban összeszorítottam a kezem. Ha forrni kezd, nos míg kiszedik is fáj. Ápolásból pedig jó vagyok.*

-Na itt a baj, itt kezdődnek a gondok. Ha a Teremtődnek problémája van, akkor idejön és lerendezi, nem mást küld, hogy tegye meg helyette. Amennyiben Alfa, az más kérdés, oké, aláírom, de egy dolgot elfelejtett... idegen területen, idegen farkasként nem biztos, hogy szerencsés bármiféle konfliktust így kezelni, mert abba más is beleszólhat. Komolyan kérdezem Sharon, Teremtőnek tartod az ilyet? Normálisnak tartod azt, hogy bárkivel kefélned kell, ha neki úgy tetszik? Az ilyen nem Alfa, hanem zsarnok, és bukni fog. Alig várom, hogy személyesen találkozzam vele, hidd el.
Rettegéssel összetartani egy falkát ideig-óráig lehet, de nem hosszútávon. Előbb vagy utóbb valaki lépni fog, és akkor borul az egész, amit addig felépített. Hihetetlen, hogy ez a nőstény ezt elviselte, bár az, hogy idejött, azt jelenti valahol, ő is érzi, ez így nem oké.
-Ez igaz, kivéve akkor, ha kihívják. Tudod Sharon, azzal, hogy csatlakoztál, felelősséggel tartozom érted is, ahogyan a többiekért is. Idejöhet George nyugodtan, de vagy ő, vagy én... nem áll fel a padlóról többé.
Aki a falkám tagjait bántani merészeli, az velem találja szembe magát, és a többiekkel, akármi történjék is. Felőlem idejöhet az egész falka, ha bratyesz értékesnek tartja Sharont, akkor az ég is leszakadhat, sem fogjuk hagyni, hogy magukkal vigyék... a falkának már amúgy sincs köze hozzá, tehát George magára maradt.
-Ugyan már meghoztad, hűséget esküdtél, de valóban ezt akarod? Itt nincs átjáróház, ha egyszer kimondtad, megtetted, nincs olyan, hogy bocs, mégsem erre gondoltam. A falkához tartozol, egyes egyedül a Teremtőd az, aki idejöhet, ha nem tetszik neki... de... azt nem igazán ajánlom, sajnálom.
Ritka, igen ritka az, ha valaki élve kiugrik, Brad belehalt, Jessenek mázlija volt, de ennyi. Ahhoz, hogy Sharont befogadják, bizonytania kell, a lehetőséget megkapta, és ez alól nincs kivétel, akár tetszik, akár nem.
Ahogyan a nőstény ül, kedvemre való, én semmit nem változtatok a saját helyzetemen, de félre tudom tenni ezt a részét, hiszen most komoly dolgokról esik szó, de az más kérdés, hogy mit nézek... néha... nem néha.
A pohár roppantásra felsóhajtok, felállok és a mentőládáért indulok, hogy azzal visszatérve megnézzem, hány szilánkot kell kiszedni a kezéből. Ennyire nem érhette villámcsapásként a bejelentésem, és mégis.
-Miért tenném, Sharon? Az Alfa számít, neki megtetted, nekem nem kell. Az, hogy neki lojalitást esküdtél, azzal a falka felé is megtetted. Majd megismered őket, Bognár Vezető Testőr, az egyik kölyköm Testőr.
Hol él ez a nőstény? Náluk ez végigment egyesével? Inkább nem akarom tudni, jobb, ha nem tisztázzuk, a sejtésem megvan. Nem sorolok fel neki mindenkit, arról még egyáltalán nem tud, hogy Colette halott, de majd idővel.
Egyelőre az foglalkoztat, hogy vajon képes lesz-e beilleszkedni ide, vagy sem? A segítsége meg lesz hozzá, de a többi rajta múlik majd. Nem kerüli el a figyelmemet, ahogyan a farkasa összehúzza magát... ez egyenesen tragédia.
-Vannak mentoraink, de akár jöhettek hozzám is.
Időt meg szakítok rá, ahogyan tettem eddig is, az sem zavar, ha az éjszaka kellős közepén kerítünk rá sort. Vannak külön edzések is, mindenki gyakorol, mert az szükséges, nem jöhetünk ki a formából, mindig naprakésznek kell lennünk, bármi lehet.

*Dante szavai nem csakhogy meghökkentenek de még fel is háborítanak. Nem tudok vele mit kezdeni, vagyis de, tudok, csakhogy azt nem lehet. Ha más engedi meg magának ezt, már pillanatok alatt neki ugrottam volna. *
- Ne kérdőjelezd meg a Teremtőmet Dante... - kértem, ahogy lehunytam a szemem egy röpke pillanatra. - Igen, számomra ez teljesen normális. Legyen ez számodra bármennyire abszurd, kiábrándító vagy elfogadhatatlan. * Vontam meg a vállaim viszonylag könnyedén, de azért érezhető volt a pillanatnyi feszültségem, még ha nem is látszódott rajtam. Az már nem újdonság, hogy Dante tárt karokkal fogadja a Teremtőm. Már nem először hallom a szájából a dolgot, de talán ideje lenne hagyni ezt a témát egészen addig, míg nem kerül rá sor. Ne fessük az ördögöt a falra. Azt hiszem, hogy akármilyen is legyen George számomra Ő az egyetlen. Mindig is Ő volt.*
- Tisztában vagyok vele. S eszemben sincs kilépni vagy elmenni, ahogy azt is tudom, hogyha nem teljesítem az Castor feladatát számomra maximum holtan hagyom el a Hotelt. Lehet, hogy nem volt csak egy falkához közöm, de nem járok szemellenzővel. * Melyik falka az ami átjáróház? Falka az egyáltalán? Nálunk sem távozhat senki aki egyszer bizonyította a rátermettségét és közénk kerül. Jamie az egyedüli eset, de Ő a kölyköm és még Őt is úgy rakták ki, hogy egy hajszálon függött az élete. Nem sok esélyt szántak arra, hogy túléli.
Amíg nem válaszol addig a kezem sem nyitom ki. A válasza sokkal fontosabb és talán sikerül annyira a felszínen tartania addig is a fájdalom érzetnek, hogy eltudjam fogadni bármit is mond. Persze megvárom míg befejezi s ahogy megkönnyebbülök szinte kézzel fogható s a pajzsom is visszaereszkedik.*
- Azért, hogy ezzel elismerjelek Téged is mint felettem állónak? * Dobtam vissza a kérdést ezzel együtt válaszolva az övére is. Még akkor is ha valahol költőinek szánta. Ha szerette volna, nyugodtan megszadizhatott miközben rendbe rakja a kezem ami meglepően gyorsan regenerálódott. Számomra nem volt meglepő, sokszor örültem neki, hogy ilyen magas és fejlett. Kék íriszeim Dante arcát fürkészték s egy pillanatig eljátszottam a gondolattal, hogy nem megyek sehovasem ma már. De csak egy pillanat volt az egész.*
- Van neked időd erre? * Persze költői kérdés volt valahol, hisz ha akartuk eddig is megoldottuk a találkozókat. Eléggé rugalmas vagyok ilyen szinten és hál istennek Dante sem bizonyult annak az elkötelezett időbeosztásos fazonnak, akinek még az is megvan szabva, hogy mikor mehet wcre. Közben ha elkezdte kivadászni a szilánkokat és ezzel egy ütemben újra megvágni azt, ami belegyógyult és nem lógott ki tekintetemben némi csillogás kélt s köze sem volt a kínos fájdalomnak ahhoz, hogy beharaptam az alsó ajkam.*
- De arra szeretném felhívni a figyelmed, hogy még ha Kevinnel nem is, de velem nehéz dolgod lesz. Nem vagyok már kölyök, én nem idomulok olyan... gyorsan már. S a berögződéseit a farkasomnak nehezebb lesz átformálni. * Érezte a másik is, hogy miként reagált az enyém egyetlen morranásra is. De nyilván ezzel tisztában van a másik, de azért nem árt ha felhívom a figyelmét még akkor sem, ha ezzel nem elijeszteni akartam. Míg Ő a kezemmel foglalkozott én a másikkal meghúztam az üveget, mert mért ne alapon és ugyan ezzel az elvvel kissé előre dőltem és beleharaptam Dante fülébe egy széles vigyorral kísérve, miközben oldalról a tekintetét vizslattam. Bár nem történt köztünk semmi, valahol mégis legalább annyira vágytam a másikra, mint amennyire távol tartottam egyenlőre magam az ágyától. Persze ez a feszültség amit folyton egymásban szítottunk nem egyszer csattant le Kevinnen. De az más tészta... *

-Ez már a te dolgod, Sharon.
Mit miként ítél meg, vagy tűr, az nem rám tartozik. Megbántam volna a szavaimat? Soha. Kimondom, úgy is gondolom, a szavaimnak súlya van, és nem a srétett hím beszél belőlem, akinek olyasvalkijét bántalmazzák, akit esetleg, talán kedvel. Távol áll tőlem az ilyesmi, csupán vannak dolgok, amik az én értékrendemmel ütköznek, és akkor sem fogom befogadni, ha ez a másik felet felháborítja.
Még miatta sem fogok visszakozni, vagy bocsánatot kérni, de talán egyszer majd megérti, miért mondtam azt, amit, már ha huzamosabb ideig a falka tagja lesz és nem csak átmenetileg.
-Ez így van, ha elbuksz, vége a dalnak.
Ettől én sem tudnám megmenteni, még akkor sem ha akarnám, viszont egy dolog biztos, felnőtt nőstény, a döntéseiért ő a felelős. Számomra a falka az első, nem más. A kezéért nyúlok, hogy eltávolítsam belőle az üvegdarabokat, végül lefertőtlenítsem. Bekötni akkor kötöm, ha engedi.
-Colette-et ne keresd, vele nem fogsz találkozni.
Amolyan mellékesként jegyzem meg, hogy tudja, és bár a seb amit mélyen elrejtettem magamban felszakad, nem mutatom.
-Nem kérem, kivívom.
Egy pillanatra rá emelem a tekintetemet, és még egy pillantást vetek a kezére. Minden szilánk kint van, a többi majd helyrejön magától. Kérdésére bólintok, miért ne lenne?
-Megoldom.
Lehet, nekem a nap 24 órája is kevés néha, de amit akarok, azt mindig elintézem, így ha egyszer azt mondom, hogy hozzám is jöhetnek nyugodtan, akkor hozzám is jöhetnek teljes nyugalommal. Azt nem mondom, hogy a módszereim finomak, én nem fogom sajnálni, nem fogom biztatni egyiküket sem, ha amit éppen csinálnak, az szar. Kimondom.
-Azt láttam, hogy a harc nem az erősségetek, de ha nem gyakoroltad, akkor nincs min csodálkozni. Majd meglátjuk, hogyan haladtok, de előre szólok, ne várd, hogy úriember legyek, azzal nem mész semmire sem te, se Kevin.
Töretlenül hiszek abban, hogy ha keményen bánnak egy farkassal, az megedzi, megerősíti. Nekik nem simogatásra van szükségük, hanem arra, hogy minél előbb felzárkózzanak a többiekhez. Kemény menet lesz, de addig nem nyugszom, amíg épkézláb, magukat megvédeni tudó egyedeket nem nevelek belőlük.
-Hidd el nekem, ha kétszer egymás után belefutsz a hibád szülte válaszba, egyből el fogod felejteni azt, amiről ma még azt mondod, berögzült dolog.
Elvigyorodok, tudom miről beszélek. Annak idején magam is futottam bele olyan tökösökbe, hogy azt hittem kiköpöm a heréimet, de harmadszorra már nem követtem el sosem ugyanazt a hibát. Egyből megtanultam, merre mozdulok.
A harapásra visszaharapok, egyszerű játék ez, amit egyikünk sem visz túlzásba, ott áll meg, ahol kell, és ahol akar. Felesleges dolog siettetni valamit, majd jön magától... vagy soha.

*Semmi kétségem nem volt efelől és nem is mentségért mondtam Danténak. Pusztán csak tudtam és elmondtam azt, amit látok. Azonban bármennyire is meglepő nem csak egóm van. Na jó, az is de nem a semmire. Bíztam magamba, még ha jelenleg egy kicsit elkeserítő is volt számomra ez az egész. De pont ezért vagyok itt, pont ezt akartam és így, hogy tudtam mit akarok könnyen megtudtam lelni. Dantét… najó nem szó szerint. Viszont mikor a kölykéről esik szó, azaz amolyan figyelmeztetés fejem oldalra billentem. Dantét láttam rezzenéstelen arccal ölni, ezek után nem meglepő, hogy nem látok rajta semmit. Azonban… a saját kölyke mindenkinek a sajátja, más lapra tartozik.*
- Mi történt? * Kérdeztem kissé felbátorodva. Nem adott okot, de mégis nem igazán hittem a látszatnak. Ha annak hinnék, én is tök ártalmatlan nő lennék sőt, inkább már halott. A következő szavaira azonban már jóval vidámabban kacagok fel és kissé szégyenlősen takarom el a számat. Annak ellenére, hogy semmi szégyellni valóm nincs.*
- Ha elvárnám Dante, akkor már az étteremben ott hagylak közvetlen az üdvözlésed után. * Ingattam meg a fejem és kissé megmozgattam a kezem, hogy minden okés-e. Vérezni már nem vérzett és nem is éreztem, talán ha fognék vele, akkor egy kicsit még érzékeny lenne. Szavai némiképp megnyugtatnak, hogy minden változó és akár én is változhatok még ennyi év után is. A kérdés az, hogy ott legbelül mélyen mennyire akarom. De ez nem most fog eldőlni, hisz ahogy Dante viszonozza az incselkedésem lábaimmal kissé közelebb rántom magamhoz és kezem besiklik a pólója alá. Íriszeim az alkoholtól gőzösen, tompa csillogással szemlélik a másikat miközben hátradőltem megint a falhoz. Alsó ajkamba harapva, körmeim végig húzva a hátán néztem, figyeltem, hogy mit váltok ki belőle. Ráérünk még egy kicsit… Másik kezem a nyaka köré fonódik s kissé megszorítva a tarkójánál vontam magamhoz. Olyan hevességgel tapadtam az ajkaira, mint még eddig nem tettem egyszer sem. Kiakartam kapcsolni… egy kicsit elfelejteni Kevint, Castort és mindenki mást, még önmagam is. Csak azt tenni amit az igényeim diktáltak, azt tenni amit akartam… mint régen, mikor még otthon voltam.¬..*

Még bólintok egyet, innentől kezdve ez az ő játszmája, ha jól csinálja, akkor befogadják, ha nem, akkor elveszik. Amennyire ismerem, okos nőstény, ha rájön arra, hogy ez a falka sokkal többről szól, mint az övé, akkor simán be fog illeszkedni.
Kevin más kérdés, elég nagyszájú kölyök, ahogy hallottam, na de ha belefut majd néhány pofonba, akkor majd lecsillapodik. Remélhetőleg... vagy meghal, több opció nincs.
-Áruló lett, így megöltem... tük.
Ugyanolyan rezzenéstelen arccal jelentem be, mint az előbb is, mintha mi sem történt volna, pedig de. Rory végezte be, és nem azért, mert magam nem tudtam volna megtenni, de ez sokkal jobban fájt Colette-nek, mintha csak és kizárólag én rendezem. Shirley-t attól még megismerheti, bár róla nem nagyon beszéltem, hiszen Nashville-ben maradt, nem jött velünk, amíg nem volt szükséges.
Azóta is a fejemre vérdíjat kitűző társaimat várom, de csak nem akarnak megérkezni... minő fájdalom.
-Tudom, de már akkor is láthattad, nem akarok többnek látszani annál, mint ami vagyok.
Túl vagyok már azon a koron, amikor még az volt a fontos, hogyan tudok elbűvölni bárkit is. Elbűvölni... jó vicc, mi értelme? Ideig-óráig működik, aztán jön a fekete leves, és kész. Ahogy múlt az idő, rádöbbentem, felesleges az ilyesmi, no meg időm sem volt rá igazán, lekötöttek a kölykök és az üzlet, no meg a harcok.
Az, hogy Sharon mennyire akarja a változást, ugyancsak az ő dolga és problémája, segítséget kér, megkapja, de csak akkor, ha valóban szeretné, és tesz is érte. Ha nem, akkor viseli a következményeit, többet nem tehetek érte.
A kis játékra nem mondok nemet, önző vagyok? Lehet, de ha a nőstény is akarja, akkor miért is ne mennék bele? A morranást kerülöm amikor végigszánt a hátamon, de abban a pillanatban, mikor magához von, félreteszem a finomkodást, hevesen, vadul viszonzom a csókját, és ölelem a derekánál.
Kedvelem benne ezt a kettősséget, ami bármelyik pillanatban változik, ha kell, igazi hölgy, ha kell, akkor egy éhes szuka, és a jobbik fajtából. Hisztéria nélkül.

*Dante szavaira összevontam a szemöldököm. Furcsa az, ha valaki áruló lesz ám a büntetés már nem annyira. Bár így belegondolva… én magam mindig arra hajoltam amerre épp jól jött. Nekem ez volt a feladatom, ez volt a dolgom. Azonban mindig, minden körülmények között a falkám, azaz a Teremtőm javait tartottam szem előtt. Nem igazán értettem, hogy miként vagy épp miért lesz áruló valaki. De nem kérdeztem semmit csak bólintottam, hisz ha jobban belegondolok én most mit tettem alig egy félórája? Csatlakozásom hozzájuk már alapból egy árulás.*
- És pont ez tetszett… * Feleltem a szavaira könnyedén. Ami kissé furcsa, hisz a külcsíny a lételemem. Az vezet előre, hogy mások minek látnak, hisz mindig elérem, hogy olyannak lássanak aminek ők akarják, hogy legyek s én olyan vagyok. Vagyis nem… de ezt érzik. De Dante ezek nélkül is több… még akkor is ha épp nem a rózsaszín köd beszél belőlem és tudom, hogy csak azért látom többnek mert számomra minden újdonság amit tud.
Kivéve egyetlen dolgot… amiben majdnem ugyan olyan, mint minden hím, ha olyan nővel találkozik, akivel lehet. Ölelése, határozott s vad mivolta semmiben sem különbözik a többiekétől. Érzem erős ölelését, melynek következtében előrébb csusszanok s testem, combom immáron Danténak szorulnak. Eszemben sincs kibontakozni belőle, csak ujjaim túrnak fel a hajába, amit a hossza miatt épphogy csak megtudtam fogni és kissé hátrább feszíteni a fejét – persze ha hagyta. Ajkaim elszakadnak az övétől s céltudatosan barangolnak át a nyakára. Szabadkezemen észre sem vettem, hogy ösztönösen megnyúltak a karmaim, melyek így más Dante hátába vájtak. S ha csak nem érezte úgy, hogy itt az elég a vére szagára nem állított meg, ahogy karmaim hosszú nyomot hagytak a hátán. Ahogy felpillantottam szemem színe immáron sokkal mélyebb kékbe váltott… nem az a fakó, mely emberként volt. A farkasom tekintett rá, odaadóan s éhesen. Ott volt a pillantásomban a hevesség, a korábbi harag s düh önmagam felé, az az apró kétségbe esés. S igen, érezni akartuk, hogy tartozunk valahova. Hogy bár már nem tartozom a falkámba, itt is meg van az ami nekem, nekünk kell. A következő pillanatban azonban már Dante pólója szakadt, s hullott le róla mint egy falevél a fáról a viharban. Annyi, hogy a vihar az bennem volt… *
- Szeress… * Akartam suttogni, de hangom a farkasom morgásával kissé erősebb s torzabb is volt. Ám a határozott szinte már-már parancsnak ható kérést nem éppen szó szerint értettük. vagyis… biztos vagyok benne, hogy a szeretet ezen formája nem igazán fog egyezni köztünk, értelmezésében és kivitelezésében semmiképp sem. Nálam, nálunk a szeretetnek egy számukra elfuserált módja volt. Elveszem, s adok… ha megérdemled. Azt akartam, hogy vegye el… s ha más nem is, az energiáim elmondták neki, elárultak, hogy nem érzelmi viszontagságra gondoltam. De nem folytattam… vártam, hogy mit kezd a helyzettel. Ó igen, még mindig kíváncsi voltam.*

+18

Sharont mi késztette arra, hogy a mi falkánk mellett tegye le a voksát, jó kérdés, de ez nem az én dolgom, hanem az övé. Amíg nem lép az Alfám, a falkám ellen, mint újonc, addig pontosan úgy kezelem, mint falkatagot, a társamat, a testvéremet, bár ehhez azért bizonyítania is kell. A többi magánügy, ahogyan az is, miért kedvelem, miért töltök el vele több időt, és az is, melyikünket milyen érdekek hajtják, de egy dolog biztos, az nagyon is.
Bármilyen viszony álljon is fent kettőnk között, alakuljon ki, addig, amíg nem teljes értékű falkatag, addig bárminemű vitában a sajátjaimat támogatom, ők az elsők, nem más. A falka érdeke, bratyesz érdeke sosem kerülhet egy nőstény mögé, legyen az fájó, akkor sem. A saját kölykömön példát statuáltam, őt is képes voltam megölni azért, mert vétett, és magamat köptem volna szemen, ha nem így cselekszem.
Viszont hazudnék, ha azt mondanám, vagy azt állítanám, hogy Sharon nem érdekel, és nem mint falkatársat, hanem mint nőstényt. Még érte is gyilkoltam, igaz, a saját falkájának a tagját, amivel kivívtam a Teremtője és volt Alfája haragját, na bumm neki. Más is a fejemre pályázik, eggyel több vagy kevesebb már igazán nem számít.
Annyiban változott a dolog, hogy most már hivatalosan is felelősséggel tartozom érte, ami nem baj, sőt, így azért könnyebb helyzetem, hogy a hotelbe költözött Kevinnel együtt.
-Kevesen mondják ezt, de nem árulok zsákbamacskát, az az időszak már elmúlt.
Most valami hülye bókot kellene belöknöm, de felesleges, Sharon nem hülye, minek ismételjem az elcsépelt szavakat? Mi fogott meg benne? Az a rejtett lazaság, ami ott van benne, amit a paintball pályán láttam, amit titkolni igyekszik, hiszen ehhez szokott hozzá. A brutalitáshoz, az erőszakhoz, így fogalma sincs arról, milyen az, amikor valaki esetleg képes gyengéden is hozzáérni.
Ez nem az a pillanat, bár egyszer megmutatom neki, nem vagyok mindig állat, viszont a hevessége jelenleg mást kíván. A vágy, ami mindkettőnkben ott van, amit eddig elfojtottunk, az bizony kitör, és ennyit arról, hogy a finomságé a főszerep. Hím vagyok, igen, aki ha nagyon akarja, elveszi amit akar, azzal a különbséggel, hogy most csak akkor teszem, ha hagyják, és viszont akarják.
Ölelem, és közelebb vonom magamhoz, lüktető ágyékomat nem rejtem, érezheti teljes valójában, bár van ami kettőnk közé áll... a ruhák.
A csókja a hevesség ellenére édes, ugyanígy viszonzom, bestiám ösztönösen törne ki, hogy elvegye a jussát, de nem engedem, csak a szemem írisze vált sárgába. A pólóm szakad, van másik, nem érdekes, viszont Sharon érintése és a vadsága tűzbe hoz, eddig tartott az a hirtelen kósza ötlet, esetleg nem letépem a ruháját. Megteszem, és míg a hátamba szánt, a nyakamat ingerli, felemelem, hogy az ágyra tegyem... lehettem volna finomabb is.
-Megteszem.
Fölé tornyosulok, a gatyámat a pólóm után hajítom, és most okozom a meglepetést. Vadul neki kéne esnem, és nem teszem meg, azaz nem úgy, ahogyan elképzeli. Kivárok és mocskos játékba kezdek. Az ajkait szívom, harapom, a nyakát, majd a melleit és a mellbimbóit, de nem, nem rántom magamra, ahogyan a vágyam diktálja. Még nem, pedig érzem, ebből állatias szex lesz, nem az a finomkodó, kéjes, szerelemre éhes, de miért is ne húzzuk egy kicsit az időt, miért ne korbácsoljuk fel még jobban az érzékeket?

ELŐZMÉNY

Semmit nem gyűlölök annál jobban, amikor tudom, hogy élek és mégsem, mert valahol egészen máshol járok, mint normális esetben kellene. Normális eset... én beszélek normális esetről, amikor magam sem tudom, mi az igazán.
Ami végképp dühít, hogy néha olyan érzésem van, mintha fel akarnék kelni, mert reggel van, vagy dolog, és képtelen vagyok rá, na de nem hogy felkelni, hanem arra is, hogy kinyissam a szememet, mert fáradt vagyok, kimerült, akárcsak az, akit megrágtak és kiköptek, vagy ledaráltak.
Ami ugyancsak felháborít, hogy érzek, mert érzem az energiákat ahogyan tombolnak körülöttem, csak nem tudom hová tenni, nem tudom mihez kötni, és nem tudom értelmezni.
Tulajdonképpen ha összefoglalom, akkor lényegében azt se tudom mi a pálya, a foszlányok amik eljutnak a tudatomig, távolról érkeznek, hangot hallok, hogy fognád be a pofádat végre, amikor szétesik a fejem, legalább egy kicsit hadd pihenjek már. Hatalmas kérés ez, tényleg akkora kérés? Az, mert csak mondja, kár, hogy olyan értelmetlen maszlag az egész, hogy megkérdőjelezném az elméje épségét, ha bármit is tudnék reagálni.
Hallom a reccsenéseket, érzem is, és tudom, hogy törnek a csontjaim, mégis olyan, mintha nem is a saját testemben lennének, hanem valaki egészen máséban.
Kiléptem onnan, akkor mégis megdöglöttem, vagy olyan képességet fedeztem fel magamban, amire eddig még nem volt példa... mit nekem szerzetesek, akik ezt éveken át gyakorolják. Viszont nem látok, pedig akik megjárták ezt az utat, azt mondják, tökéletesen láttak és hallottak mindent, én nem. Kicseszett velem az élet, még ez sem úgy zajlik le, ahogyan kellene, azért ennyire köcsög nem vagyok, hogy az utolsó pillanataimat se élvezhessem ki, vagy igen? Boldogok a tudatlanok, rohadt egy helyzet, azt hiszem malmozni kezdek, aztán majd elválik, hogy itt, vagy ott folytatom.
Amire a bestiám felkapná a fejét, az egy olyan energia, amit ezer közül is megismerek, így is, hogy nem tudom üdvözölni, de érzem, tudom, hogy itt van, és ez nyugalommal tölt el. Érzem a kavarodást is, a harc heve, mennék, mennék segíteni, és még egy kurva morgásra sem vagyok képes... csodálatos.
Távoli hangokat hallok, van itt minden, ami egy igazi moslékba kell: kurva, sértés, szellem, dráma, föld, Sangilak, hitel, tizenhárom, új élet, haza. Megőrültem, vagy a jó ég tudja, mert ez így egyben viccesen hangzik, külön-külön nem annyira, de ez hogyan fonódik össze, az egy nagyon jó kérdés.
Fel akarok kelni, elég volt, mennem kell, és ha ehhez az szükséges, hogy az utolsó erőtartalékaimat is összeszedjem, akkor megteszem. Azaz csak tenném, mert hiába kezdem érzékelni a körülöttem lévő világot, ott megint félbeszakad az egész, és nem folytatódik. Dühös vagyok, ahogy a bundásom is, és csak akkor nyugszom meg ismét, amikor egy kezet érzek a vállamon. Castor itt van, a bátyám, a barátom, az egyetlen, akiben úgy bízom, mint soha senkiben, jól éreztem, nem hallucináltam, és valamit mond, valamit üzen, de annak is csak a fele érkezik meg, viszont a farkas mocorogni kezd, és ez arra sarkall, hogy összeszedjem magam, összekaparjam, és helyretegyem.
Kevés sikerrel, újabb homály jön, azaz filmszakadás.


Az akaraterő jó dolog, ám itt megint dugába dől minden, mintha kihagynék, vagy nem tudom, de már üvöltök, belül ordítok, mert élek és gyűlölöm, ha bezárnak a testembe, márpedig jelenleg ez a helyzet, és ezt nem tűröm tovább. Emeld meg a segged, katona, elég volt a semmittevésből, csinálj valamit, mert ez így nevetséges. Magammal harcolok, magammal vívok csatát, egyet akarunk, egy csapat vagyunk, és ezt meg is beszéljük, csak a végrehajtással adódnak problémák.
Nekem perceknek tűnik az egész, ahogyan mindig, és ha tudnám, órákról van szó, igencsak morcos lennék. Már nem nyomja semmi a hátamat, nem zavarnak a ruhák sem, viszont a fájdalom szép lassan bekúszik a tudatomba. Módszeresen kezdem összerakni a mozaikdarabkákat, hátha lesz belőle egy egész; lélegzek, érzek, már gondolkodok is, és ha fájdalom uralkodik el rajtam, az azt jelenti, hogy tényleg élek.
A fejem zúg, lüktet és kalapál, az állkapcsomat hagyjuk, mind nem számít, indulás. Az elhatározás buzog bennem, a tettrekészség is, de ahogy fel akarok ülni, olyan tömény és ízes olasz káromkodás hagyja el a pofámat, hogy öröm hallgatni. Morgás a vége, ez nem esett jól a pofámnak.
Feladom az üldögélés lehetőségét, inkább fekve maradok, és kinyitom a szememet. Te hülye állat, ha csukva van, akkor persze, hogy nem látsz semmit, marha. Szépen lassan boot-olok, lefuttatom a szoftvert, és rájövök, hogy tulajdonképpen a csuklómon kívül minden ízületem törött.
Castorra téved a tekintetem, bármennyire fáj az állkapcsom, halványan elmosolyodok. Ő sem néz ki túl frissnek, és most már tudom, nem a képzeletem játszott velem, amikor éreztem a jelenlétét, a kezét, az energiáit. Összeszedett, hazahozott. Emlékezni akarok, nem sok dolog maradt meg bennem, azt tudom, hogy valami volt, de nem az igazi, és a foszlányokat mintha töröltem volna, mint valami értelmetlen, őrült kotyvalékot, szar ügy.
~Kösz.
Első nekifutásra ennyi jön ki belőlem, nem erőltetem a beszédet, mert sajog minden tagom, ami azt jelenti, hogy harcoltam, és ez még megvan. Erre azért emlékszem, csak arra nem, mikor tört el mindenem. Márpedig ez így együtt... nem hagy nyugodni. Gyanús volt, és az is maradt.
Hálás vagyok Castornak, és tudom, hogy tudja, szavak nélkül is. A vér szaga megcsapja az orromat, nem csak az enyém, az övé is. Megsérült. A bestiám legbelül tombolni kezd, ezt nem nyelem le, ezért bosszút fogok állni, egyszer biztosan. Lassan végigmegyek a sérüléseimen, nem vészesek, sem kellemesek, mégis elenyészőek, és ez a legkevesebb jelen pillanatban.
~Ki volt ő? Tudom, hogy nem az, akinek mutatta magát, már az első pertől kezdve, hogy megjelent, gyanús volt a túlzott magabiztossága, a pökhendisége, és az, ahogyan játszotta a hülyét. Harcot provokált, a kora... amit mutatott, az a 200, szöges ellentétben volt azzal, amit a korabeliek tudnak. Gyors volt, rohadt gyors, és ezt a vérvonala sem magyarázná, valahogy... valami hibádzott.
Lassan és folyamatosan kezdem visszaidézni azt, ami megmaradt, amire emlékszem.
~Sok harcot megéltem, végigküzdöttem az életemet, és darabokra tört, ahogy érzem. Ezt pedig... csak akkor tudta megtenni, ha egyetlen ütéssel földre küldött. Márpedig engem még soha senki nem ütött le így, soha de soha. Tudod, megölhettem volna, a kezemben volt az élete, és nem tettem meg, mert éreztem, hogy valami nem stimmel a fickóval. Provokáltam. Elléptem tőle, és közöltem vele, hogy nem ér annyit, hogy elvegyem az életét. Amennyi sérülése volt, abból nem állhatott volna fel, és a jelek szerint mégis megtette. Vérvonalbelim lesz, ez nem kérdés, és minimálisan a duplája az én koromnak, ez sem vitás. Harcoltam öregekkel, öltem is jóval idősebbet, egyszerűen tudom, hogy szinte képtelenség amit művelt, ez az egész... egészen más volt.
A sejtésem nem hagy nyugodni, ki akarom deríteni, kibe botlottam, azaz ki botlott belém, és tudni, miért éreztem az első pillanattól kezdve, hogy színjátékot látok, és miért bizonyosodott be az, hogy rejti az igazi valóját előttem. Azt is tudom, hogy ezekhez a sérülésekhez elemi erővel kellett lecsapnia, márpedig minden arra utal, hogy megtette. A sima gyorsasága erre nem adott volna alapot. Na de elég belőlem, majd rendbe jövök.
~Megsérültél... jól vagy?
Hülye kérdések egyike, jól van Dante, neked tényleg agyrázkódásod van. Bratyesz legalább ül az ágyam mellett, míg én nem, és tudom, hogy nincs jól, de sokkal jobban fest, mint én magam. Minden erőmet összeszedem, és ahol érzem, hogy rosszul forr a csont, hát magam töröm el, hogy megigazítsam, bár nehezen megy, hiszen a könyököm is törött, mindkét oldalon, és ha ez nem lenne elég, a fejem úgy hasogat, hogy az leírhatatlan.

Kellemetlen az ébredés, ahogyan végigveszem, mim sérült meg és mennyire, mégsem érdekes, majd elmúlik, összeforr, és ennyi. Bár még sosem kerültem így padlóra, mint most, pedig vertek meg, vertek el, de utoljára ilyen sérüléseket kölyökként szenvedtem el.
Amire inkább figyelek, az Castor sérülése, mert ő sem úszta meg, nyilvánvaló. Érte jobban aggódok, mint saját magamért, ám miután belekezd a mondókájába... az a tipikus "te mi a faszról beszélsz?" képet vágom. Engem vertek fejbe, rajta nem látok hasonló sérülést, és olyanokról hadovál, hogy kezdek megijedni.
Elment az esze, vagy az enyém, vagy mindkettőnké, és még ezt is leszarnám, de tényleg, mert megesik az ilyesmi, csak ne kelljen már átélnem, hogy a saját bátyám, akit mindennél jobban szeretek, olyan idiótának nézzen, hogy az nagyobb fájdalmat okozzon, mint a legsúlyosabb sérülés.
~Mégis miről? Hogy belém akadt egy néger, aki előadta a hülyét, hogy csatlakozni akar, aztán harcot provokált? Mégis mikor üzentem volna? Küzdelem közben, hogy bocs, de egy pillanat, szólok az Alfának, mert idiótának akarsz nézni öcsém? Az a szar bejelzett, tudom.
Ilyen abszurd ötletet életemben nem hallottam, mint ami elhagyja a bratyesz száját, komolyan. Ezen röhögnöm kell, és bármennyire fáj, röhögök. Mint egy kezdő harcos, úgy viselkedik, ráadásul jelenleg nem értem, miről beszél. Mint aki terel, de nagyon is terel.
~Ilyesmire soha a büdös életemben nem volt szükség. Semmit, csak ne terelj, hanem mondd ki, hogy jobb, ha nem tudok semmit, mert nem tudhatok. Ennyi. Ez olyan kibaszott nagy kérés?
Érzem, hogy valami nem stimmel körülötte sem, de mi ez a mese? Miért akar beetetni, miért akar olyan szar alapokon nyugvó mesével traktálni, amiről ő is tudja, nem hiszem el? Jobb lett volna, ha inkább nem mond semmit, hanem feláll és kimegy egyszerűen innen, de ezt, ezt nem tudom benyelni.
~Azt megteszem, de ha azt akarod, hogy menjek, mondd ki. Egymást tesztelni... értem. Téged is fejbe vertek, oké.
Mintha egy mezei edzés lett volna, úgy beszél az egészről, hihetetlen. Itt is sántít valami, és tudom, hogy ismeri a négert, ez már nem kérdés előttem. Ha hallgatnia kell, tegye, csak mellőzze a rizsát, könyörgöm, mert ez egyre rosszabb.
A saját csontjaimat teszem helyre, minden fájdalmat kizárva, azon gondolkodva, hogy miért jutottunk idáig, hogy még az én szemembe is hazudnia kell. Ha nem bízik meg bennem, akkor mondja ki, ha tilos beszélnie, azt is, bármit, csak ezt ne.
Egy szót sem szólok hozzá, míg a fürdőbe megy, ahogyan akkor sem, amikor kiviharzik. Dolga akadt. Sokat tudok ezek szerint, amit nem kellene, rendben. Mégsem tudom megemészteni a viselkedését, sakkban tartják, érzem, és megértem, de egyedül ebbe bele fog hülyülni, most már az is tiszta sor. Márpedig a legjobb úton halad felé, akárhonnan nézem.
~Miért nézel hülyének? Te sem vagy isten, hogy mindent egyedül cipelj, és oldj meg.
Semmi más nem fáj, leszarom a sérüléseimet, de az, hogy az, akiben bízom, akit a bátyámnak tekintek, próbál mellébeszélni, és hülyére venni, az több, mint csalódás.
~Teljesen mindegy, én mit gondolok. Inkább mondanád azt, hogy nem beszélhetsz róla, ne kérdezzek, ne foglalkozzak vele, sokkal tisztább lenne. Tedd amit tenned kell, és hagyj magamra, kérlek.
Elfordítom a fejemet, nem akarom látni, mintha tőrt döfött volna belém, bár még az is ezerszer jobb ennél. Most mozogna minden tagom, azt hiszem mégis kivenném a hét szabit, és eltűnnék. El innen, hogy megemésszem azt, Castor a szemembe hazudik. Oka van rá, nyilván, ezt is megérteném, csak ne lenne ez a maszlag mellé, az átlátszó körítés.
Percekig gondolkodok azon, hogy szóljak a saját kölykömnek, és húzzunk el egy hétre, míg Castor észhez tér, vagy sem? Kitapogatom a zsebemben lévő telefont, néha mordulok egyet, és azt forgatom az ujjaim között.  Egy dolgot soha nem hittem volna, mégpedig azt, hogy pont bratyesz lesz az, akiben ekkorát fogok csalódni. Ez még azon is túl tesz, mint amit anno Colette művelt.
Szüksége van rám, és még sincs, most adta tanúbizonyságát, tudom, hogy magában szenved, és egyszer ki fogom deríteni, ki és mivel zsarolja. Ha tudnám, hogy emléktörlést is kért -bár ezzel szembesülni fogok... xD-, egy dolgot sosem fog tudni kiölni, azt az érzést, amit okozott. Mert lehet, nem fogom tudni megmagyarázni hirtelen, mi fáj, ha rápillantok, de előbb-utóbb megfejtem.